STRAUB PÉTER. színes kulturális havilap INGYENFREE KULTÚRÁRNYÉK

EZ INGYEN VAN!

FREE

színes kulturális havilap

KULTÚRÁRNYÉK

2007/3. november

STRAUB PÉTER FRENÁK PÁL - a magány elôadása 30Y - örömzene a garázsból STARK ATTILA - diplomamunka STREET ART - a pofátlan mûvészet

TARTALOM

2007/3

2

DIPLOMAMUNKA Interjú Stark Attila képzômûvésszel

6

KÓLA, PUSKA, SÜLTGALAMB Instant dokumentumfilmek aranykora

10

FÜLELJ, MAGYAR Elôadók, kiadók, hangadók és a közönség

14

HOGY LÁTVA LÁSSANAK Táncteríték a Miskolci Nemzeti Színházban

16

INSTINCT – A MAGÁNY ELÔADÁSA Interjú Frenák Pál koreográfussal

18

KÖTÖTTPÁLYÁS MENNYORSZÁG A város, ahol mûködik a közlekedés

26

LÁTVÁNYFÜGGÖNY Fél házzal tiszteltük meg a Muse-t

28

ÖRÖMZENE A GARÁZSBÓL Interjú a 30Y zenekarral

30

CÉDÉBIZNISZ Költségtényezôk, kiadói szemmel

32

A KÖZERKÖLCS MEGSÉRTÉSE De Laclos: Veszedelmes viszonyok

36

POFÁTLAN MÛVÉSZET Télre a street art is beköltözött

44

JOOST.COM A tévézés új élménye

46

A rejtély Az elmúlt hetekben tovább gyorsultak az események a Kultusz körül, aminek természetesen nagyon örülünk. Az ôszi mûvészeti fesztiválok és rendezvények közül is sok helyen ott voltunk. Színházi társulatok, zenekarok, kiadók és szerzôk mellett a legkülönbözôbb kulturális programok és intézmények képviselôi keresik az együttmûködést. Ahogy egyre több helyre és egyre több emberhez jutunk el, a szerkesztôség életének elsô rejtélye is kibontakozott. Kedves hangú levelet kaptunk a dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézettôl, melyben gratuláltak kiadványunkhoz, egyúttal érdeklôdtek, hogyan kapcsolódhatnak be a terjesztésbe, és alaklomadtán szerepeltetnénk-e a lapban kiállításaikat, programjaikat. Válaszunkban természetesen élénken érdeklôdtük arról is, honnan s hogyan került kezükbe a lap. Tettük ezt elsôsorban azért, mert általunk a szeptemberi lapszámból Dunaújvárosba még nem került. Ami persze nem kizáró ok, hiszen mi is jártunk azóta a szocialista ipar e hajdanvolt fellegvárában – egy 30Y-koncert és egy jó hangulatú beszélgetés erejéig, melynek eredményét lapunk belteste rejti –, s nyilván ôk is gyakran megfordulnak például Budapesten. „Arról, hogy hogyan került kezünkbe a lap, heves vita alakult ki az irodában, mert senki nem tudja. Az asztalon volt, de nem tudjuk, ki lepett meg minket vele. Várom a terjesztési megállapodást! Üdv, Janka” – jött a válasz, ami persze találgatások sorát indította el. Egy ingyenes, országos terjesztésû kiadvány példányainak nyomon követése persze lehetetlen vállalkozás, így a találgatás is rövid úton abbamaradt. Nyilván nem a szél fújta oda, de talán mindegy is. A lényeg, hogy az együttmûködés létrejött, és köszönhetôen valakinek, immár a vas és acél városában is elérhetô a Kultusz. A napi feladatoktól kissé lanyhuló figyelemmel azért, de vártuk a megoldás felé vezetô újabb infót. Nagyjából úgy nyomoztunk tehát, mint a rendôrség. Azt hiszem, ôk ezt – mármint a várakozást – is adatgyûjtésnek nevezik. De, hogy ez mûködik is, valóban meglepett. Informátorunk szerint a Duna menti iparvárosban élénk ifjúsági mûvészeti élet és oktatás folyik, melynek egyik központja az intézet. A rejtély kulcsa pedig nagy valószínûséggel egy tehetséges ifjú hölgy kezében lapul, aki igen gyakori látogatójuk. Talán megosztja velünk, de kihallgatni mi azért nem fogjuk. A lényeg, hogy egy újabb fontos helyen vagyunk jelen. Köszönjük neki.

Lukács Gábor fôszerkesztô

IMPRESSZUM KULTUSZ színes kulturális havilap

Kiadja a KULTUSZ KIADÓ Kft. Felelôs kiadó: Perjési Péter Fôszerkesztô: Lukács Gábor Munkatársak: Bencze Áron, Beke Dániel, Hományi Péter, Pál Zsombor, Szemán Béla, Toldi Miklós, Udvardi Balázs Fotók: Bátky-Valentin Szilvia Olvasószerkesztô: Kaisinger Gabi Design: KULTUSZ Nyomdai elôkészítés: Tánczos Zsuzsa, Vaska Gergely Nyomdai munkák: AduPrint Kiadó és Nyomda Kft. Ügyvezetô: Tóth Béláné Lapmenedzser: Gáspár Balázs (06-70) 942-72-76 [email protected] Szerkesztôség: 1036 Bp., Pacsirtamezô u. 41. tel.: (06-1) 4-300-200, fax: (06-1) 4-300-199, e-mail: [email protected] Honlap: www.kultuszkiado.hu ISSN 1789-1795

ELÔJEGYZÉS

MEGKÜZDENI MAGAMÉRT Straub Péter pályakezdésrôl és árnyékokról

KULTMOGUL 2

Straub Péter színész pályakezdésrôl és árnyékokról

2007/3

MEGKÜZDENI MAGAMÉRT Beszélgetés Straub Péter színésszel

Kultusz: Nem lesz túl eredeti az elsô kérdésem hozzád, barátok, a környezet, a család. Elképzelhetetlen hogy de képtelen vagyok megkerülni, pedig valószínûleg már sokan úgy éljek valahol, hogy nem tudom felhívni a legjobb feltették neked. Milyen fiatal színészként a pályán a Straub barátomat, ha valami történik velem, és ne tudjak este névvel létezni? összefutni vele, hogy kibeszélhessem azt. Egy idegen Straub Péter: Most már egyre könnyebb. Régebben országban mindez lehetetlen. Képtelen lettem volna nagyon zavart a dolog. Ahogy én is a pályára lépenélkül élni. Nem bírtam volna sokáig. Van néhány emtem, féltem, hogy mindenki a kis Straubot fogja látni ber, aki számomra nagyon sokat jelent, és ahhoz, hogy bennem. Mindig arra törekedtem, hogy önmagam milétezni tudjak, éreznem kell a közelségüket, azt, hogy att állhassak a színpadon. Hogy ne kelljen megfelelnem bármikor elérhetôk. semmiféle elvárásnak. A dolgomat azonban egy kicsit K: Kicsit kanyarodjunk vissza a pályaválasztáshoz. Tehát megkönnyítette, hogy elôtte már kipróbálhattam manem készültél gyerekkorod óta a színészetre. Nyilván gam. Elvégeztem Geszler Dorottya modelliskoa tanulmányaidat sem ez határozta meg. láját, és kifutóra kerültem. A modellkedés ellentétben talán még „rendes” Szerettem volna, A többséggel módot adott arra, hogy megízleljem a foglalkozásod is van. hogy kiderüljön, közönség elôtti létet. Fájdalmas volt az SP: Valóban, nem. Az általános iskoelején, de azért jó is. Gyomorgörccsel la után a vendéglátó-ipari szakmát vámûködik-e a dolog. És mentem fel, de valahogy azt éreztem, lasztottam. Sôt az érettségi után még ha igen, akkor miattam az egyéves technikusképzôt is elvégezhogy várnak az emberek. Nem feltétmûködjön, és ha nem, tem. Úgy tûnt, ez lesz a szakmám. Azt lenül csak a bemutatott ruhára kíváncsiak, hanem személyesen rám is. Érezaz is miattam legyen. azért valahol éreztem, közel sem biztos, tem ôket, a tekintetükbôl, ahogy rám hogy ez a legjobb választás. De elvégeznéztek. Nagyon jó érzés volt. Szeretném tem tisztességgel. Ma már tudom, nem lethinni, hogy nemcsak én éreztem így. Mindez akkora tem volna a szakma mestere, ha maradok az iparban. lökést adott, hogy egyre jobban vágytam a színpadra. Megjegyzem, kiskoromban rémesen rossz tanuló volPontosabban arra, hogy ott fejezhessem ki magam. tam. Az iskoláim alatt jó, ha egy verset megtanultam K: Akkor döntötted el, hogy a színészetet választod összesen. Ma már bánom is. Tulajdonképpen azokat hivatásul? az alapokat hagytam ki, amikre most könnyebb lenne SP: Igen. Nem kis meglepetést okozva ezzel környeépítkeznem. Persze közel a harminchoz ezt könnyû látzetemnek. Mint modell sokat jártam válogatásokra. nom, de amíg fiatal vagy, nem érdekel az egész. Nem Elég jól ment a dolog. Jelzem, jobban is éltem belôle, nagyon jut eszedbe a holnap. mint a színészkedésbôl lehet. De azt is éreztem, hogy K: Mikor szembesült a döntéssel atyád? Mi volt véges. Túl kicsi a hazai piac, egy idô után csak akkor a reakciója? tudsz továbblépni, ha külföldre mégy. Én nem vagyok SP: Konkrétan a katonai sorozáson történt. Akkor egy nagy világfi, nem tudtam volna elképzelni, hogy még volt ilyen. Ott kérdezték, hogy mik a terveim, és évekre elköltözzem egy másik országba. mivel akarok foglalkozni a késôbbiekben. Amire én ráK: Pedig nem ritkaság egyik szakmában sem. vágtam, hogy színész szeretnék lenni. Az öregem elSP: Na, ez hülyén fog hangzani. Nem tudom itt hagyfehéredett. Erre igazán nem számíthatott, ilyen elôzni ezt az országot. Nyilván szerepet játszott ebben az mények után. De azt mondta, jó, rendben, legyen. is, hogy nem vagyok egy kifejezett nyelvzseni. De ami Leérettségiztél, felnôtt vagy, elfogadom a döntésedet. meghatározóbb, hogy hihetetlen fontosak számomra a Nem tudom szó szerint idézni a szavait, de valahogy

KULTMOGUL

Straub Dezsô színmûvész-rendezô kisebbik fia. Hét éve van a pályán. Sokfelé és sokféle darabban mérettette meg magát. Szeretni való személyisége és lelkiismeretes munkája közismert. Hosszú és kemény utat járt be, hogy elérje mindezt. Errôl az útról beszélgetünk egy elôadás utáni késô estén.

3

KULTMOGUL

így fogalmazott: „Mindenben támogatlak, de ne hidd, hogy ha elmész egy tanodába, rögtön színésznek foglak tekinteni.” Ez nagyon jólesett, mert én is így gondoltam helyesnek. Azt szerettem volna, hogy kiderüljön, valóban mûködik-e a dolog. És ha igen, akkor miattam mûködjön, és ha nem, az is miattam legyen. Ki akartam próbálni magam. Jelentkeztem Gór-Nagy Mária színitanodájába, ott kezdtem tanulmányaimat. Igazán jó érzés volt, hogy nem úgy tekintettek rám, mint a Straub Dezsô fiára. Nagyon jó osztályközösségünk volt. Eleinte, úgy emlékszem, elég görcsös voltam, de ebben a közegben módom volt feloldódni és fejlôdni. K: Mikor érezted azt, hogy jó úton jársz? SP: Az elsô éves vizsgám után apám azt mondta, van egy darab, amit éppen kezdenek próbálni, volna benne

4

egy kicsi szerep, ha gondolom, eljátszhatom. A válaszom az volt, hogy nem szeretném. Aztán a második év végi vizsgám után ez a jelenet megismétlôdött. Akkor is nemmel válaszoltam. Azért jólesett persze, mert tudtam, hogy a vizsgán látottak alapján ajánlotta fel, és nem azért, mert a fia vagyok. De úgy éreztem, nem vagyok még kész rá. K: Féltél vele dolgozni? SP: Nem félelem volt ez, inkább az eredeti elképzelésemhez való ragaszkodás. Hogy magamért tudjak megküzdeni. Ezt valami olyan segítségnek láttam, ami megakadályozna a tervemben. Nem bánom az akkori nemleges válaszaimat. Megpróbáltam mindig a nehezebb utat választani. Ez is része volt ennek. Igazából csak egy-két éve tudtam igent mondani neki. Amikor úgy éreztem, én már sokkal inkább én vagyok. Egyébként apa hihetetlen jó pedagógus és nagyon szenzitív ember. Pontosan tudta, mi zajlik le bennem, és nem erôltetett rám semmit. Terelgetett persze. Ha nehézségeim voltak egy szereppel, mérhetetlenül sokat segített, akár elejtett félmondatokkal is. Néha még ma is nehéz, amikor együtt dolgozunk. Ô lentrôl mint rendezô természetesen instrukciót ad. A legnehezebb talán azt volt megszokni, hogy akkor egyáltalán nem az apám, akivel még a próba elôtt a reggelinél megbeszéltük a dolgainkat, hogy aludtunk, mi volt tegnap este, hanem a rendezô, aki végzi a munkáját. Az elsô közös munkánk egyikén például látta, hogy nagyon küszködöm. Böröndi Tamásnak – aki szintén játszott a darabban – mondta el a nekem szánt instrukciókat, amiket aztán a Tamás úgy adott tovább nekem, mintha ô szeretne segíteni. Ma már persze mosolygok ezen. K: Hét éve végezted el a Tanodát. Rengeteg darabban kipróbálhattad magad, jelenleg is több elôadásban játszol. Reklámfilmekben is feltûntél. Játékfilmekben is közremûködtél. Mondhatni, belaktad a pályát. Elmúlt belôled a „magamért” érzés? SP: Azt hiszem, igen. Minden munka, amin túl vagyok, azt igazolja vissza, hogy jól döntöttem. Ma már nincsenek kétségeim afelôl, hogy egy szerepet azért kapok meg, mert azt nekem kell eljátszanom. Persze tele vagyok kétségekkel minden munka kezdetén, de ezek csak szakmai bizonytalanságok. Kissé riadtan gondolok arra, hogy fogom majd megoldani a szerepet. De ez már nem apa-fia vonatkozású, sôt szerintem egy kis kétkedés nélkül nem is tud egy színész jól dolgozni. A többi már a múlté. K: Megfigyeltem, hogy amikor édesapádról beszélsz, szeretet és büszkeség vegyül a hangodba.

2007/3

SP: A megfigyelésed pontos. Gyerekkoromban hihetetlenül szégyelltem. Nem értettem, miért súgnak össze a hátunk mögött, miért pusmognak az emberek. Azt hittem, én teszek valamit rosszul, vagy valami rosszat. Azt a helyzetet – hogy az apukáját az egész országban ismerik, és lépten-nyomon felismerik – egy gyerek azért másképp kódolja magában, mint akár egy fiatal felnôtt. Hisz nekem „csak” az apám volt, mint bármely más gyereknek az övé. Se több, se kevesebb. És nem az ismert színész, aki abban az idôben volt a pályája csúcsán. Szinte nem volt nap, hogy a televízióban ne láttam volna. De én az apámat láttam akkor is. Tizenhárom, tizennégy éves koromig nem mertem igazán büszke lenni rá. Sôt. Ha tehettem, inkább nem mentem vele sehova, mert kínosnak éreztem. Ma már nagyon büszke vagyok rá, és arra is, hogy a nevét viselhetem.

KULTMOGUL

Szemán Béla

5

DIPLOMAMUNKA Lehet, hogy tényleg mindent lehet?

(K)ARC

Stark Attila grafikus. Többször szerepelt csoportos kiállításokon, nemrég egyéni tárlatára is sor került. Diplomamunkájába jegyzeteit, rajzait, festményeit gyûjtötte egybe, ötvözve a napló, a képregény világát olyan hagyományos képzômûvészeti mûfajokkal, mint a montázs vagy a festmény.

6

A mû 2007 tavaszán a Roham Kiadó gondozásában látott napvilágot Kulocity címmel, és rögtön magára vonta a szakma figyelmét. Kultusz: Úgy tudom, egy jegyzetfüzetbôl készült, amit a tanárotok tanácsára vezettetek a fôiskolán. Csak a tiédbôl lett végül könyv? Stark Attila: Véletlen. Szokás szerint beköttettem néhány példányban, mivel ez volt a diplomamunkám. Csak késôbb lett belôle könyv, amikor bemutattak egy kiadónak, aki pár hét gondolkozás után úgy döntött, könyv lesz belôle. Nem volt ez kifejezett cél. K: A szerkezet már a rajzok, szövegek megalkotásakor megvolt, vagy csak késôbb alakult ki? SA: Mikor a könyvet elôkészítettem, valahogy tagolni kellett a tartalmat. Az tûnt a legjobb megoldásnak, ha három fô részre osztom. Az elsô rész bevezetés Kulocity világába, a harmadik a hétköznapokról szól, arról, ahogy akkoriban zajlott körülöttem az élet, de az alapötletet igazából a második rész adta, ami egy szakítás története. Ez volt kész elsôként, erre építettem fel a másik két fejezetet. A szerkesztés rengeteg idôt elvett, hónapokig tartott, amíg magukat a képeket beszkennelgettem, elhelyezgettem az oldalakon. Sok minden nem kerülhetett be a könyvbe, azok a fiókban maradtak. Néha elôveszem ôket, de tudom, hogy nem lesz velük semmi.

Elkerülhetetlen, hogy az alkotói folyamat végére ne maradjon egy csomó fölösleg. Mindent nem lehetett belerakni, nem is sikerülhet minden annyira jól. K: Hogyan jutottál el a vázlatfüzettôl a könyvig? SA: Mikor eldöntöttem, hogy ez lesz a diplomamunkám, összegyûjtöttem a kész anyagokat, és elkezdtem különbözô betûtípusokat tervezni. Mivel folyamatosan készülnek a festményeim is, azokat, melyek ebben az idôszakban születtek, a már kész mûbe illesztettem. Ez képezte a törzsanyagot. Bár alapvetôen a meglévô anyagra építettem, ahol hiányérzetem volt, oda tudatosan rajzoltam újabb képeket. A kiadás elôtt még pár dolgot kijavítottam, amire az elsô változat készítésekor nem volt idô. Így formálódott ki a végleges verzió. K: A könyvben találhatók szöveges részek is, mennyire tartod ezeket irodalmi alkotásoknak? SA: Irodalomnak nem mondanám, de próbálok megfogalmazni dolgokat szövegben is. Ezek a próbálkozások talán kikacsintanak

az irodalomra, bár mindig igyekszem mûfajoktól mentes dolgokat csinálni. A könyvben például kereszteztem a vázlatfüzet világát a képregénnyel, fotókkal, festményekkel. Nem akartam, hogy egy képregény vagy egy mûvészeti album legyen, inkább valami olyan, amirôl ha látod, besorolás nélkül is tudod, hogy mi. K: Az áthúzott, láthatóan direkt olvashatatlanná tett szövegrészek miért jártak így, és miért maradtak benne?

2007/3

ugyanaz. Úgyis otthon pattan ki mindenkinek a fejébôl az ötlet, mindenki otthon rajzolja le, és attól kezdve az csak egy külön médium, hogy éppen az utcán, a falakon vagy nyomtatásban jelenik meg. Feltéve, ha tud elég szabad lenni, mert az utcának a lényege az, hogy ott nem szól bele senki, mégis meg tudod mutatni bárkinek. De nem ez az egyetlen ilyen csatorna. K: Sokan azt állítják, hogy a graffiti rongálás, a városkép rombolása… SA: Nekem az a bajom, hogy rengetegen graffitiznek, és sok köztük az ügyetlen. Hogy ez miért van, azt nem tudom. Más országokban sokszor szebbeknél szebb képek érik egymást. Talán lehetséges magyarázat, hogy régebben van jelen a mûfaj Franciaországban vagy Spanyolországban. Azt hiszem, ha egy graffiti szép, jól van kitalálva, igényesen van megvalósítva, nincs olyan hely, ahol rongálás lenne. Még egy templomot is meg lehet festeni úgy, hogy szép legyen. Nyílván nem a legalkalmasabb felület, bár… Alapvetôen, azt hiszem, mindent lehet. Hományi Péter

(K)ARC

SA: Miközben írtam is, átfirkáltam sok mindent, és mikor kiadásra került a sor, néhány nevet muszáj volt áthúznom. De alapvetôen a stílus része, ha valahol van egy hiba, azt átfirkálom, és benne hagyom, nem próbálom eltüntetni. K: Számodra mennyire fontos, hogy érthetô legyen a mûvészeted? SA: Az alkotási folyamat közben egyáltalán nem. Persze néha gondolok arra, milyen lesz a fogadtatás, de egy idô után már nem lehet. Szerintem a Kulocity esetében ezzel nincs gond, meglepôen jó a visszhangja. De nekem nem is kell ezzel foglalkoznom, hanem alkotnom kell. Már körvonalazódik egy következô könyv, de egyelôre még ötletszinten mûködik. Az nem anynyira személyes sztori lenne, hanem egy konkrét témáról, valószínûleg a zenérôl szól majd. K: Megél ma egy grafikus Magyarországon abból, amihez ért? SA: Nagyon nehéz, mert iszonyú híg a szakma, sok a dilettáns. Ma mindenki grafikusnak tartja magát, aki egy grafikai programban képes

bármit létrehozni. Kezd a felvevôpiac is kialakulni, bár én csak ritkán vállalok nagy ügynökségektôl megbízást. Velük dolgozni fárasztó, mert mindenbe beleszólnak, mindegy, hogy te mit gondolsz. Szabadon csak az dolgozhat, akinek a szakmában már neve van, vagy aki kisebb megrendelôknek alkot. Náluk nincs olyan nagy nyomás, a marketingszempontok érvényesítését sem annyira erôltetik. Én inkább az utóbbi felé húzok. Tördelek újságot, készítek flyereket, és mostanában egy CD-borító tervezésével is megbíztak. Meg festek, amikor csak van rá idôm, de a grafikai melók elviszik mindet. (nevet) Mert nem elég, ha készen van a konkrét munka, meg kell hozzá tervezni a reklámanyagot, hogy legyen szórólap, plakát, újsághirdetés, banner. Egyrészt nagyon szeretem, másrészt nagyon fárasztó. Csak a pénzzel van gond, mert mindig a grafika az utolsó, arra nem jut pénz. Azt gondolják, hogy az elég, ha majd valaki leül a Photoshop elé, és majd csinál valamit öt perc alatt. Bár az utóbbi években azért változott valami, azt el kell ismerni. Egyrészt még megy a koppintás a külföldi designról, de itthon is egyre jobb dolgok készülnek. Egyfajta vizuális igényesség kezd kialakulni. Talán a mainstream is többet ad rá, de fôleg alulról, a szubkultúrákból jön nagyon erôsen az igény. Ott tényleg többet adnak a vizuális megjelenésre. K: Mennyiben street art ez, végül is nem az utcán jelentek meg ezek a képek, mégis mintha…? SA: Én nem szeretem azt a hozzáállást, hogy street art csak az lehet, ami az utcán van, mert szerintem ez egy sokkal tágabb irányzat ahhoz, hogy csak az utcán legyen a helye. Ugyanaz a világ visszaköszön flyereken is, és attól az még

7

ASSZOCIATÍV RÉMÁLOM David Lynch: Inland Empire A különleges hangulatú filmjeirôl ismert rendezô legújabb, a közönségét valószínûleg minden eddiginél jobban megosztó alkotására nehéz reflektálni. Ami biztos, ismét egy tébolyult, tébolyító mozgóképfreskó született.

8

A lassan feledésbe merülô hollywoodi színésznô (Laura Dern döbbenetes alakítása) megkapja karrierje talán utolsó nagy lehetôségét egy új filmszerep formájában. Azonban a forgatás kezdetével egyre hátborzongatóbb események láncolata indul el. Mint kiderül, az adott projekt egy korábbi, elátkozott, be nem fejezett lengyel produkció remake-je lenne, aminek fôszereplôit brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. Ezt követôen, a filmidô éppen aktuális síkján, fokozatosan elszabadul a pokol. A befejezetlen „eredeti” film, valamint az éppen forgatott „remake” elkészült jelenetei, továbbá a lengyel és a hollywoodi hôsnô magánélete egymásba integrálódik. Vad képzettársításokra épülô nôi sorsok villannak fel, minden mindennel összemosódik, majd feloldozás nélküli mentális kataklizmába torkollik. Akik ráéreztek a Lost Highwayre és a Mulholland Drive-ra, valószínûleg kifejezetten imádni fogják a különc mester legújabb, szürrealisztikus utazását a tudatalattiba. Szándékosan nem azt írtam, hogy akik értették a korábbi két mûvet, mert az önmagukba többszörösen visszaforduló, egymásra halmozott jelentésrétegek polifóniájában mindkét film, csakúgy, mint a jelenlegi, különálló egységeiben nem elemezhetô klasszikus formában. Lynch filmjeinél persze nem is ez a cél, hanem az a bizonyos ráérzés, illetve saját értelmezés lehetôsége. Az Inland Empire esetében ez a bizonyos értelmezési folyamat minden eddiginél neuronpusztítóbb, bonyolultabb és nehezebb, ráadásul még annyi, önmagunk számára elégséges magyarázatlehetôséggel sem találkozunk, mint a másik két filmben, és bármennyire is ellentmondásosnak tûnik, de ettôl válik ez az aktuális mozgóképfreskó igazi Lynch-féle tébolyult, tébolyító filmcsemegévé. Vagy mégsem? A fent vázolt sztori, vagy inkább vezérfonal a tôle megszokott módon, a játékidô egy bizonyos – jelen esetben talán túlságosan korai pontjától – teljesen

David Lynch

szétmállik. A korábban történtekkel teljesen irracionális viszonyba kerül, de az addigi eseményeket kiismerhetetlen komplexitással, önmagába ágyazó dramaturgiával építkezik. A stabil támpontok fogynak, egyre kevesebb a kapaszkodó, mi pedig elkárhozva válunk Lynch tehetetlen kísérleti nyulaivá egy mentális górcsô vizsgálótálcáján. Ott pedig, szekvenciális bravúrral, elménk legrejtettebb zugainak boncolgatása folyik, és ebben ha úgy tetszik, élveboncolásban maga a proszektúra vezetôje az, aki saját szürkeállományát feltárva nyitja meg a miénket a vásznon pergô, vibráló képsorok segítségével. Ezúttal Lynch az operatôr is, amitôl végérvényesen szerzôivé válik a saját forgatókönyvbôl rendezett darab. A végig digitális kamerával rögzített, gyakran dogmás manírokkal is operáló, szûk plánokra, extraközelikre, elnagyoltan bevilágított jelenetekre épülô, olykor kifejezetten groteszk és szándékosan elkomponált képsorokból és idegtépô hanghatásokból öszszeálló mû sajátos, látszólagos következetlenséggel létrehozott, háromórás játékidôbe ágyazott, letaglózóan zseniális rémálom. Cseri Dániel

2007/3

Kegyetlen szépség Az ismeretlen (rendezte: Giuseppe Tornatore) Giuseppe Tornatore igazi mozivarázsló. Olyan meghatározó filmélményeket köszönhetünk neki, mint a Cinema Paradiso, Az óceánjáró zongorista legendája vagy a hét éve készült Maléna. Ezekben a világ minden kegyetlensége mellett ott van az a szépség, ami miatt érdemes küzdeni, még ha ez a mondat elég negédesen hangzik is. Tornatore azonban már korábban is bizonyította, hogy ért a feszültségkeltéshez is, emlékezzünk vissza Roman Polanski és Gérard Dèpardieu párbajára a Puszta formalitásból. Nos, hét évvel legutóbbi filmje után ismét visszatért, és ahogy a világban, úgy az ô filmjében is sokkal kevesebb a szépség. Az ismeretlen sötét, rideg mozi. Fôhôse egy ukrán nô, Irena, aki láthatóan határozott céllal próbál

Isten óvja a királynôt… Elizabeth: Az aranykor (rendezte: Shekhar Kapur) Az 1998-ban készített Elizabeth rengeteg kritikai elismerésben részesült, emellett még anyagilag is igen jövedelmezô volt. Ennek köszönhetôen, ugyan közel tíz évvel az elsô rész után, de elkészült a folytatás. Shekhar Kapur rendezônek ismét sikerült megnyernie a filmhez a nagyszerû Cate Blanchettet és Geoffrey Rusht. Tökéletes duójukat pedig egy ügyeletes sztár, Clive Owen egészíti ki. A film, címébôl adódóan I. Erzsébet uralkodásának aranykorát mutatja be nekünk. A történet onnan folytatódik, ahol az elôzô rész véget ért. Erzsébet trónját még mindig fenyegeti Stuart Mária és a spanyol király. II. Fülöp aljas tervet eszel ki: ráveszi Stuart Máriát, hogy segédkezzen neki egy merénylet megszervezésében, viszont a háttérben mindez csak arra szolgál, hogy a pápánál megfelelô indokot ta-

beférkôzni egy család bizalmába. Eleinte Irena tûnik a negatív hôsnek, hiszen hazudni, lopni, sôt még gyilkolni is képes azért, hogy célját elérje. Miközben azonban ezt látjuk, idônként felidézôdik Irena múltja, ami legalább olyan rettenetes, mint azok a tettek, amiket ô véghezvisz. Prostituáltként verték, kihasználták, és ez még csak a legenyhébb, amin keresztülment. Az egyetlen dolog, amit ezután még akar, az amit minden nô szeretne. Kár, hogy ezt csak a film végén értjük meg, érezzük át igazán. Sejteni persze sejthetjük már korábban is, de Tornatore ezúttal olyan lelkileg, fizikailag sérült karakterekkel dolgozik, akikhez nem tudunk közel kerülni. A fôszerepben látható Kseniya Rappoport nem tud olyan erôteljes alakítást nyújtani, hogy elvigye a filmet, ami túlzottan rá épít. Sokkal döbbenetesebb a Polip-sorozatból ismert Michele Placido alakítása az Irenát üldözô maffiózó szerepében. Kiválóan megrendezett, feszültséggel teli film Az ismeretlen, de nagyon hiányzik belôle az a varázslat, ami Tornatoréra jellemzô volt korábban. Schwetz Ferenc

láljon Anglia megtámadására. A tervbôl azonban egy apró részletet kifelejt Fülöp: Angliát semmiképp nem egyszerû legyôzni, hát még akkor, ha Clive Owen is az oldalán áll. Az elsô filmet sikerre vivô alkotógárda legfontosabb tagjai ugyan mind visszatérnek, ez a mozi az elôdhöz képest mégis valamivel kevesebb értéket hordoz, ami elsôsorban abból ered, hogy a korábbi tapasztalatok ellenére az alkotók több történelmi tényt megváltoztattak annak érdekében, hogy pergôbbé tegyék a film cselekményét, illetve abból, hogy túlságosan is kihangsúlyoznak egy szerelmi szálat, amely ennek ellenére nem mûködik. A színészek viszont zseniálisak, különösen a csodálatos Cate Blanchett, akirôl azt is mondhatnánk, hogy erre a szerepre született, ha ez nem lenne sértés számára, hiszen megannyi remek alakítást láthattunk már tôle. A második Elizabethfilm látványosabb is, mint a korábbi. A kosztümös történelmi drámák kedvelôinek a kisebb hibák ellenére is ajánlható, de elôtte mindenképp érdemes az elôzô részt meg- vagy újranézni. Lunczer Gábor

9

KÓLA, PUSKA, SÜLTGALAMB Instant dokumentumfilmek aranykora Michael Moore ért a figyelemfelkeltéshez. Elôzô filmje, a Fahrenheit 9/11 bemutatója elôtt azt mondta: a Walt Disney nem engedélyezte a film forgalmazását, a Miramax vezetôi azonban mégis megvették a jogokat, így lett a Fahrenheit minden idôk legsikeresebb dokumentumfilmje. Érdekes módon a rendezôt botrány kísérte idén májusban is, legújabb filmje, a Sicko bemutatójakor. Már szinte mûfaji sajátosságként Moore jó elôre közhírré tette: ,,A Sicko 20 percnyi olyan anyagot tartalmaz, amit az amerikai kormány nem szeretne megmutatni a közönségnek.” Ezt követôen, persze még a bemutató elôtt, felreppent a botrány: a Kubában forgatott filmhez nem szereztek speciális engedélyt, vagyis megszegték az amerikai embargót. Ez persze – mondani sem kell – hatalmas reklámot jelentett a Sickónak, ami jól startolt a bemutató hétvégéjén. Maga a film itthon az egészségügyi reformok miatt lehet érdekes, mert megmutatja, mi megy az Egyesült Államok kórházaiban: Moore alapállítása, hogy 45 millió embernek nincs egészségbiztosítása a világ leggazdagabb országában. A film a rendezôtôl megszokott módon személyes történeteken keresztül mutatja be az amerikai kórházak világát, és nem riad vissza a sokkolóan fura dolgoktól sem – elviszi a terrortámadások túlélôit Guantanamóba, vagy éppen (és

10

ez talán a film legdurvább része) név nélkül kifizeti egyik legnagyobb ellenlábasa feleségének mûtétjét, hogy az tovább mûködtethesse anti-Moore honlapját. A legfurább mégis az, hogy Moore legtöbb ilyen trükkje mûködik: kitûnôen ért ahhoz, hogyan ültessen össze olyan embereket, akik egyébként teljesen mást néznének meg a moziban. Kombinálni tudja a legutolsó bulvártrükköket a dokumentarista és a mûvészfilmes elemekkel. Kicsit rendezô, kicsit újságíró, kicsit politikus, néha pedig ezek közül egyik, de az nagyon. Mégis megnézi az, aki egyébként Titanicot, vagy BBC-dokukat, vagy Star Treket nézne, egész egyszerûen mert mindenkinek van benne valami azonosulnivalója. Magyarországon persze ,,szerencsésebbek” vagyunk, mert kívülrôl figyelhetjük, mi történik Amerikában – míg egy igazi republikánus összerezzen Moore neve hallatán, itthonról felülemelkedhetünk a Bush-nem Bush témakörön, és a tényekre koncentrálhatunk. Lehet, hogy pont ezért sosem lesz akkora hatása Moore-nak külföldön, mint a saját országában – a külföldi nézô ugyanis azonnal kiszúrja, hogy Moore ügyesen manipulál képpel, emberrel, történettel és kérdésekkel. Már elsô filmje, a Kóla, puska, sültkrumpli is fôleg azért kapott kritikát (amellett, hogy a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat is elvihette), mert bár állításai igazak voltak, tökéletesen ellentmondott mindennek, amit az újságírói pártatlanságról gondolunk, vagyis amilyen kép a dokumentumfilmrôl addig élt az emberekben. Tényfeltárás helyett Moore mindig is tényeket mutatott, gondosan ügyelve arra, hogy csak az alapfeltevésnek megfelelô képek kerüljenek a vászonra. Moore-nak valaki vagy fekete, vagy fehér – és amikor a gonosz emberek nem ülnek le vele beszélni, Moore utánuk megy a kamerával, kér-

2007/3

déseket tesz fel nekik, dolgokat tud meg róluk, csak hogy megmutassa: lám, neki van igaza, ez az ember tényleg rejteget valamit, mégpedig biztos azt, amirôl az elôbb szó volt. És pont ez az újonnan begyûrûzött ál-dokumentumfilm vagy dokumentumkomédia lényege. A Kólapuska után a Fahrenheit 9/11 és Morgan Spurlock Super Size Me címû, a gyorsételek egészségkárosító hatásairól szóló filmje is ezt a logikát követte. Adott ugye a rendezô, aki egy egész filmen keresztül fut az igazsága után, mint valami szuperhôs, egy stáb pedig kamerával követi. A megszólaltatott emberek sokszor nem egyes témák szakértôi, hanem átlagos polgárok: az ô történeteik szolgálnak akkora erôvel, amivel meg lehet dönteni egy-egy okos ember vagy politikus állításait. Ôk azok, akik a lencsébe szipogva követelik vissza Irakban elesett fiukat, egészségüket vagy régi életüket. Ôk azok, akikre általában a fônökök, szóvivôk és vezérigazgatók nagy ívben tesznek. Ezek a fônökök viszont azok, akiket ez az újfajta dokumentumfilm le szeretne leplezni. Moore és társai ugyanis folyamatosan lázadnak, a kézikamerás megoldás, a lazasrác-rendezô-fôszereplô figura mind azt sugallja: én egy vagyok közületek. A gonoszok öltönyös, nagy

hatalmú, lassan beszélô emberek, akik mindig a Cég mögé bújnak, hívják azt kormánynak, gyorsétteremnek vagy egészségügyi rendszernek. Az ilyen gerillafilmeknek azonban nemcsak kaszszasiker-verziói léteznek, a 2004-ben alapított Brave New Films vállalkozás például arra alakult az USA-ban, hogy villámgyorsan leforgatható és piacra dobható dokukat készítsen (instant documentary). Hitvallásuk szerint az interneten át közemberek is hozzájárulhatnak anyagilag a szerényebb dokumentumfilmek finanszírozásához; gyorsan, kevés pénzbôl minôségi politizáló dokumentumfilmeket lehet készíteni, amelyekben idejekorán igyekeznek feltárni a legfontosabb társadalmi és politikai gondokat. Az internet a DVD-k közvetlen értékesítésére, terjesztésére is felhasználható, így megkerülhetik a piacot uraló lemezkölcsönzôket és nagykereskedéseket. Szintén az internet révén összehangolhatóak a filmek széles körû, helyi szervezésû vetítései. A helyi szervezésû filmbemutatókat más információforrások is kiegészíthetik – például felszólalhatnak szakszervezeti vagy békemozgalmi aktivisták, a vetítés után vitát rendezhetnek –, és összehangolt akciók is kapcsolódhatnak hozzájuk, hogy még jóval a bemutató után is folytatódjon az aktivisták tevékenysége. A cég tulajdonosa, Robert Greenwald ezeket az elképzeléseket váltotta valóra legújabb, Iraq for Sale (2006), The Big Buy (2006) és Wal-Mart (2005) címû filmjeiben. És ha már gerillafilmekrôl beszélünk: nem került még szóba a Zeitgeist (2007), amely annyira gerilla, hogy csak az interneten jelent meg, honlapja egy linkbôl áll, és senki sem tudja, ki csinálta. Találgatások vannak, de hiányzik egy jól meghatározható személy a film mögött, amely lényegében egy hatalmas összeesküvés-elmélet. Elsô fele a vallásokról szól, a második a 9/11-rôl, a harmadik pedig az amerikai bankrendszerrôl. Ebbôl a háromból egy komplex életszemlélet áll össze, száz éve világuralomra törekvô csoportokkal, orwelli kormányokkal és sötét jövôképpel. És hogy mi a dokumentumfilmek jövôje? A buherafilmezést nem lehet örökké csinálni, mindig lesz egy szint, ami fölött még igen, de ami alatt már nem hihetô egy történet. Moore egyelôre jócskán e vonal fölött van, bár nagyon kíváncsian várjuk, mit fog mûvelni, ha demokrata kormánya lesz az Egyesült Államoknak. -bekedani-

11

DOLINA Filmadaptációt márpedig nehéz csinálni

12

A Bodor Ádám Az érsek látogatása címû könyvébôl merített történet látszólag egyszerû: Gábriel Ventuza (Adriano Giannini) szeretné exhumáltatni és elszállítani apja, Viktor Ventuza holttestét. Ámde a filmben az elsô perctôl kezdve minden borul. Másképp alakul, mint egy normális világban megszokhattuk, mivel Bogdanski Dolina, ez az idôn – és talán picit téren is – túli település a helyi egyház katonás fegyelme alatt senyved. A teljhatalmú vezetô, Kosztin (Bán János) a fodrászat és bordély úrnôjével, Colentina Dunkával (Molnár Piroska) karöltve, eltérô módszerekkel ugyan, de tökéletesen gúzsba köti a lakosokat és az arra tévedô látogatókat. Gabriel pillanatok alatt egyenruhát és mûszakállat ölt, majd szép lassan átragad rá az ottaniak álságos életvitele. Az, hogy a szervezet érseke Dolinába készül látogatni, szinte elenyész a kerettörténetet átszövô mellékszálak közt – noha a film egyik legjobb jelenete pont az ô érkezése. A film talán legnagyobb hibája, hogy a forgatókönyvet maga a szerzô, Bodor Ádám és Kamondi Zoltán írta, akik nyilvánvalóan benne éltek minden mozzanatában, ellenben a nézô csak azt tudja értelmezni, amit lát. Így néhány jelenet értelmetlenné, épp ezért feleslegessé válik, és mindettôl az amúgy is szövevényes történet még szakadozottabbnak tûnik. Az elôzetes fotók alapján lenyûgözô látványvilágot, groteszkbe hajló beállításokat vártam, ám ami a képeken mûködik, az a filmvásznon már nem. Hasonlóképp deprimáló hatású alkotás Terry Gilliam Brazilja, valamint Tarkovszkij Stalkere, viszont amíg az említett két film bármelyik képkockája fojtogatóan nyomasztó, addig a Dolina csupán nyomorúságos. Adott tehát egy abszurd történet, melyet a vásznon unalmas kamerabeállásokkal jelenítenek meg: ha egy jelenet lényege a groteszk, azt képi eszközökkel jóval merészebben lehetne ábrázolni. Az érsek látogatásán kívül kiemelkedô momentum, mikor Gabrielre felrakják a mûszakállt. Tulajdonképpen az égvilágon semmi nem történik, végtelenül lassan mozognak és néznek a szereplôk, mégis átsüt a vásznon, hogy ekkor roggyan meg a fôhôs

addigi eltökéltsége. Adriano Giannini kiválóan hozza a körülmények által folyamatosan változó figurát, viszont a szinkronhangja helyenként csapnivaló. Vajda Milánt (Petrus) ellenben mintha egy amatôr színjátszószakkörbôl kölcsönözték volna, színtelen alakítását és párbeszédeit néha fájdalmas volt átvészelni a moziszéken. Kétségtelen, hogy Molnár Piroska és Törôcsik Mari (az egyik Senkowitz nôvér) a legjobbak, Molnár Piroska gyakorlatilag lemossa az összes szereplôt játékával (ráadásul a filmtörténet talán egyik leggroteszkebb leszbikus jelenete most már az övé), Törôcsik Mari nyúlfarknyi szerepében meg csupán „törôcsikmaris”, de kettejüktôl az is hiteles és szenzációs lenne, ha a vízállásjelentést olvasnák fel köntösben, mamuszban. A sminkes és a kosztümös nagyszerû munkát végzett, nekik köszönhetô, hogy a Dolina egyszerre taszítja és vonzza a nézôt. Mindezek ellenére nem tudtam nem észrevenni, hogy félóra után a kellemetlen fészkelôdést kettôvel mellettem jóízû hortyogás váltotta fel a szakújságíróknak tartott vetítésen. Azt azért elismerjük, hogy filmadaptációt márpedig nehéz csinálni, mert az akkor tökéletes, akkor mûködik igazán, ha nem támaszkodik oly mértékben mankójára, a könyvre, mint a Dolina. Bátky-Valentin Szilvia

2007/3

A VALÓSÁG ÍROTT NYELVE In memoriam Pier Paolo Pasolini November. Mindenszentek és Halottak Napja. Ilyenkor emlékezünk elvesztett barátainkra, rokonainkra, szeretteinkre. A temetôk milliónyi gyertyafényében, a semmihez nem fogható csendben próbálunk minden idegszálunkkal fülelni, hogy egy utolsó sóhaj vagy suttogás még elérjen hozzánk. Szeretnénk tudni, hogy minden rendben. Hogy jó helyen vannak. Mert hisszük, hogy vannak. Néha érezzük is. Egy ilyen halálosan csendes éjszakán távozott közülünk Pier Paolo Pasolini 1975 novemberében, a Mindenszentek és a Halottak Napját átkötô éjszakán Róma akkor még lepusztult külvárosában, Ostiában. Ostia mint ostya. Áldozati ostya. Miközben milliárdnyi gyertyafény világította be az éjszakát mindenütt a keresztény világban, azalatt ennek a költô-filmrendezô óriásnak a fénye utolsót pislákolva kialudt. Testét egy kerítés deszkájával törték meg. Ahogyan a búzát törik, hogy liszt legyen belôle. A lisztbôl aztán ostya, hogy áldozni tudjunk. is ezen a nyelven írja. Három évvel fiatalabb öccsét, Idén 85 éves lehetne. Pelosi (Béka), ez a tizenhét Guidót, egy nacionalista partizánosztag tagját 1945 éves szerencsétlen gyerek talán nem is tudta, kit gyilelején kommunista partizánok ölik meg. Sosem tudja kol meg azon az éjszakán. Csak a megbízók. Akiknek ezt a traumát feldolgozni. 1947-ben belép az olasz nevét a mai napig nem ismerjük. Az akták titkosítva. kommunista pártba. Mivel sok mindenben nem egyeA nyomozás lezárva. Filmjei, írásai azonban itt vanzik a véleménye a pártvezetéssel, 1949-ben kiskorúnak velünk. Ahogy rajtuk keresztül ô is. És akinek füle ak megrontása vádjával kizárják, és tanári állásából van, hallja, mit suttog nekünk. is eltávolítják. Ekkor édesanyjá„Színház az ég alatt, Anyja, Suzanna Colussi Friuli Caval együtt Rómába megy. Eleinte hol aki föllép, sarsa della Malizia-beli tanítónô. munkanélküli, csak nagy nehezen elmondja részét, és eltûnik… Apját, a ravennai születésû Carlo kap tanári állást. 1955-ben jelenik nem úgy, mint rég: meg elsô prózai mûve, mely úgy Pasolini gyalogsági hadnagyot, aki megjött, elment, és visszatért a közönség, mint a kritika oldalávagyonukat eltékozolta, folyton halála után is! ról nagy siker. Ezzel megkezdôdik más-más állomáshelyre irányítják, Az idô második alakja végtelen.” a perek végtelen sora, amik egész ezért állandóan költözködnek. Paéletét végigkísérik. 1957-ben a solini már gyerekként verseket ír, Gramsi hamvai címû verseskötete hivatalosan is az Cremonában végzi a gimnáziumot, Bolognában jár, olasz költôk sorába emeli. 1960-ban belép életébe a saját szavai szerint, „egy középszerû és fasiszta egyetemre”. A családfôt 1942-ben Kenyában bebörtönfilm, ahogy ô fogalmaz, a „valóság írott nyelve”. Elsô zik, ezért Casarsába menekülnek, itt publikálja saját mozija a Csóró, utolsó a Salo, avagy Szodoma 120 költségén elsô verseskötetét. 1943-ban Livornóban napja, melynek bemutatója elôtt néhány nappal éri a katonai szolgálatát tölti, ahonnan szeptember 8-án tragikus és erôszakos halál. -lummamegszökik, és visszatér Casarsába. 1945-ben bölDVD-n fellelhetô filmjei: Dekameron, Canterbury mesék, csészdoktorátust szerez Bolognában, majd egy köAz ezeregyéjszakai virágai, Salo, avagy Szodoma 120 napja, zépiskolában kezd el tanítani. Néhány egyetemista Teoréma, Medeia. Egy halott énekei címmel jelentek meg friuli korú barátjával megalakítja a Friuli Nyelv Kis Akaversei magyarul, Parcz Ferenc tolmácsolásában. démiáját. Az Egy halott énekei címû verseskötetét Iránytû: www.pasolini.hu

13

FÜLELJ, MAGYAR! Elôadók, kiadók, hangadók és a közönség

TÖMEGMOZGÁS

Szó szerint hangos küzdelembe fogott a Hangszeresek Országos Szövetsége és a Magyar Zenei Exportiroda, hogy a zene ismét elfoglalhassa az ôt megilletô helyet a mûvészetek között. A részletekért a SYMA Rendezvényközpontba látogattunk el.

14

Hát ez baromi jó! – süvöltötte elégedett arckifejezéssel egy tízéves forma gyermek, miközben másodszor püfölte agyon az elôtte heverô dobszett minden egyes darabját. Nyugodt szívvel tehette, hiszen mindenki valami hasonlóval – igaz, más-más minôségi szinten – volt elfoglalva a 2. Hangfoglaláson. Hangszerben nem volt hiány: fúvós, ütôs, mindenfajta pengetôs, akusztikus és elektromos, vonós és billentyûs darabok hevertek szerteszét a standokon. Az ínyencek pedig olyan különleges egyedekkel ismerkedhettek meg, mint Romanek Tihamér közel két méter hosszú, a világon egyedülálló theorba-csembalója, a szamárállkapocsból készült perui quijada vagy egy különleges orrfuvola. De mindezek mellett a fény-, a színpad-, a stúdió-, a színház- és a diszkótechnika érdekességei is megtalálhatók voltak a két kiállítóteremben és a galérián. S hogy miért ez a jókora felhajtás? A háromnapos rendezvény kiváltó okait a gyengélkedô könnyûzenei és a vergôdô lemeziparban (15 évvel ezelôtt 100 ezer eladott példány szükségeltetett az aranylemezhez, ma már csak 7500) kereshetjük. A Hangfoglalás szervezôi nyíltan az illegális zeneletöltés ellen kívántak fellépni, és emellett természetesen teret biztosítani (négy fôvárosi klubban közel száz ingyenes koncerttel) az új zenekarok számára. A küzdelem hosszúnak és gyötrelmesnek ígérkezik, hiszen pénzrôl

van szó. A becslések szerint ugyanis a magyar zeneipart, vagyis a lemezkiadókat, az elôadómûvészeket és a zeneszerzôket évente 5-10 milliárd forinttal rövidítik meg az internetes fájlcserélôk. A következmény pedig az elôadók számát tizedeli: a kilencvenes évek közepén még évente száz új magyar elôadó jutott lemezszerzôdéshez, a tavalyi esztendôben már csak alig húsz elsô lemezes csapattal ismerkedhettünk meg. Ördögi kör! Hiszen a megfogyatkozott kínálat még kevesebb érdeklôdôt késztet arra, hogy mélyen a zsebébe nyúljon egy-egy CD-ért vagy hanglemezért. A Hangfoglaláson többek között választ kaptunk arra is, mitôl kerül több ezer forintba az a kis korong. A magyarázattól ugyan

nem nyugodott meg háborgó lelkünk, cserébe legalább megtudtuk, hogy a szerzôi jogdíjon, a szerzôi honoráriumon, a gyártáson, a terjesztési díjon, a designon, a stúdióés marketingköltségen kívül még forgalmi adó, kiskereskedelmi árrés és természetesen nyereség – nagyjából az ár tizenöt százaléka – is terheli a pénztárcánkat. Örök hála mindezekért. A Hangfoglalás bemutatóinak és koncertjeinek ingyenessége mindenesetre megmutatta, hogy szeret fülelni a magyar: az öt helyszínre összesen 70 ezer ember látogatott ki október elsô hétvégéjén. S hogy majd akarnak-e fizetni érte valaha is annyit, amennyit a kiadók gondolnak? Nos, az már a jövô zenéje. Bencze Áron

2007/3

KÉPREGÉNYSZABADSÁG Grafikusan, plakáton, 1956-ról

Mikor elôször hallottam hírét a kiállításnak, azt próbáltam felidézni magamban, láttam-e már valaha képregényeket Budapest utcáin. Talán nyaranta – villant be a felismerés, lomtalanítás alkalmával hevertek a ronggyá olvasott Pókember- vagy Góliát-füzetek, magukra hagyva két lámpaernyô között az aszfalton. Egyszóval értékelhetôen eleddig sehogy sem bírt kiharcolni magának méltó és megfelelô teret ez a látványos önkifejezési forma. Most eljött az alkalom: október 20. és november 4. között hat, egyenként hatoldalas történetet mesélnek el az alkotók köztéren, képregényben. Csípôs hideg fogadott az egykori Felvonulási téren október 22-én este, a másnapi megemlékezésre készülôdôk katonai dobpergése némi idôutazásra csalogatott, miközben tucatnyi érdeklôdô bolyongott az óriásplakátok közt. Mint

kiderült, kényes témát sikerült választani a debütálásra, az 1956os forradalom 51. évfordulójára készült történetek nem mindenkit késztettek örömujjongásra. „Képtelenség!” – sziszegte egy koros úriember, fogai között, némi dühvel az arcán. Az óriásplakátra pillantva megértettük lelkivilágát. Az eltérô stílusban megelevenedô eseménysorozatok más-más történetet mutatnak be, teljesen különbözô perspektívából. Az egyikben például egy kisfiút követhetünk figyelemmel, másikban egy idôs aszszony visszaemlékezései elevenednek meg, a harmadik az Országház épületébôl szemléli az eseményeket, de akad olyan is, amely a Magyar Rádió ostromát igyekszik felidézni. Az ominózus jelenetsor éppen ez utóbbi mûvészi kiteljesedés elôtt zajlott. És bár hivatkozhatunk alkotói szabadságra, azért mégis szem-

telenség a szabadságharc egyik fontos mozzanatát három suttyó szemszögébôl vizsgálni, akiket baromira nem érdekel hazájuk sorsa, inkább csak heccbôl sodródnak bele a történelem folyásába. Nem tagadhatjuk, hogy léteztek ilyen szereplôi is a történelemnek, de ha már megemlékezünk, miért éppen róluk? És miért pont az Ötvenhatosok terén? Az ötlet szerzôje, Szabó Jenô a hat történet felét, azaz hármat jegyez sajátjaként. Értik ezt? Ez a valódi képtelenség. Ahogy a T34BP56 nevet viselô rémség is. Vagy ennyire szûk lenne a hazai szakma? Reméljük nem. Fazekas Attila és Bán Mór Tûzvihar címû képregénye – igaz, a Képes Kiadó már tavaly közölte e pályamunkát – épp az ellenkezôjét bizonyítja: fôhôsének visszaemlékezései valódi érzelmeket váltanak ki az olvasóból, méltóképpen emlékezve az 51 évvel ezelôtt történtekre. Sajnálatos, hogy a kiállítás alkotói közül senki más nem tudott felnôni a feladathoz. Az egykor világhírû magyar képregény, plakát és animáció fellendülése szempontjából mindezek ellenére nagyon hasznos a kezdeményezés, és természetesen mi is szorítunk a mûfajért és az abban alkotó mûvészekért. És persze azért, hogy a következô esemény apropóját ne az adja, hogy ismét nekiugrunk egy nagyhatalomnak. - bencze -

TÖMEGMOZGÁS

Képregény Budapest utcáin. Ki tudja, mióta várunk erre. Lelkesedésünkben az ARC, a Magyar Képregény Akadémia, valamint további képregényalkotók által megvalósított a “Kép, regény, szabadság” plakátkiállítás felé vettük az irányt, hogy a helyszínen értékelhessük át a helyzetet.

15

HOGY LÁTVA LÁSSANAK Táncteríték a Miskolci Nemzeti Színházban Négy évad óta alkot a Miskolci Nemzeti Színházban egy táncmûhely. Sajnos nem írhatom, hogy tánctagozat, mert nem az. De szeretne azzá válni. Éppen ennek elômozdítása érdekében gondolt egy nagyot, és a közel öt év munkáját retrospektív módon egy hétvége keretében mutatta be a közönségnek.

TÖMEGMOZGÁS

Négy nap alatt hét kortárs elôadás, telt házak elôtt. Minden tiszteletem a táncosoké az emberfeletti teljesítményért. Persze a szakmának és a sajtónak is szerették volna megmutatni magukat. Ne legyenek kétségeink. Tudjuk, hol élünk. E heti kvízkérdésünk: hány szakember és szakíró volt jelen? Tippjeiket várom a szerkesztôségben. Aki pontosan eltalálja, kap jutalmul egy balettcipôt, amit köteles négy napig hordani. Csak hogy képben legyen, mit jelenthetett ennek a maroknyi tehetséges kis csapatnak ez a hétvége. Csontok, izmok,

idegek fájdalmas tánca volt. És mindez miért? Hogy egy kicsit azt érezhessék, megéri az örökös küzdelem és fáradság. Hogy az operettek és musicalek kiszolgálásán túl is van lehetôsége egy vidéki színházi táncosnak. A statisztafeladatok, asztalcipelések és merev fényvisszaverô felület léten túl van valami, amiért az ember táncos lesz a mai világban. Amiért évekig gyötri a testét a balett-termek társas magányában. Ki az a bolond, aki képes ennyi fájdalmat elviselni, ha nem akarna kifejezni valamit a testével? Ha nem úgy indulna

el, hogy ô mûvész lesz. MÛVÉSZ. Mû-vész. Nem. Most igazi vész van. Vész az egész szakmában. Lásd a színházi recesszió szomorú alakulását. Egyre kevesebb a fizetôképes kereslet, egyre nyomorultabb helyzetben vergôdnek a színházi napszámosok. Mégis, van valami megfoghatatlan, gyermeki – vagy inkább nevezzük tudatlan – naivitás ezekben az emberekben. Van pofájuk álmodozni. Hogy majd jön a jóságos bácsi, és látva az eredményeiket, felkiált: „Tánctagozatot nekik!” Külön költségvetést, hogy tervezhetô legyen a létük, hogy ne kelljen szabadidejükben pénz nélkül próbálniuk, hogy a büfészámla kiegyenlítése után még esetleg maradjon valami a zsebükben, amitôl embernek érezhetik magukat, hogy elmondhassák magukról: táncegyüttesben munkálkodnak.

16 A TÁNCTERÍTÉK ELÔADÁSAI VOLTAK Kozma Attila–Novák Péter: Fekete zaj Krámer György: Bolero Kozma Attila: Divertimento Mortale Krámer György: Vasgyári capriccio Kozma Attila: Negyed Krámer György: Faust Kozma Attila: Cippolla fotók: Bócsi Krisztián

2007/3

nem lenne rossz befektetés. Egy táncoló városnál nem tudok szebbet elképzelni. De senki ne várjon azonnali sikereket. Hosszú lesz az út, az biztos. De tudatában kell lennie minden embernek, alkotónak, mûvésznek, hogy ez a munka az utókoré. Hogy nem magunkért küzdünk, hanem az utánunk jövôkért. Talán a jóságos bácsi – ma politikának nevezzük – is tudja ezt. És elhiszi, hogy a gyermekei majd fogják szeretni a kortárs táncot, amit ô talán még nem igazán. Mert nem mindig érthetô. Mint ahogy az életünk sem, minden pillanatában. De jó elmerülni benne. -lumma-

TÖMEGMOZGÁS

Hogy elhiggyék, megérte. Félek, az a jóságos bácsi, akit odavártak, máshol töltötte a hétvégéjét. Vagy nagyon ravasz inkognitóban volt jelen. Marad minden a régiben? Havi harminc operett- és musicalkartánc, a velejáró állandó próbákkal? Esetleg egy, netán kettô saját elôadás, hogy az önbecsülésüket ébren tudják tartani? És megy minden a maga útján tovább? Csak az a sok energia és lelkesedés és hit megôrizhetô lenne valahogy… Kozma Attila és Krámer György, a két kortárs koreográfus – akik a Táncteríték életre hívói és a csapat vezetôi is egyben – pedig várhatnak a szebb idôkre. Arra, hogy aktuálisak legyenek. Halasi Imre színigazgató lojális segítô szándéka tetten érhetô abban, hogy az üzem adta keretek között próbál teret adni a kezdeményezésnek. Nem hihetjük, hogy nélküle létrejöhetett volna ez a hétvége. Talán azt is tudja, hogy ha megvalósulna a táncosok álma, azzal az ô dolga is nehezebb lenne. Hiszen alkupozíciót biztosítana az eleddig védtelen „tagozatnak”. De valahol azt is érzi, hogy színházát erôsítené a dolog. Szeged, Pécs, Gyôr is háromtagozatú színház, miért pont a miskolci ne legyen az?! Hiszen minden adott hozzá. Még inkább, mint az említett városokban. Miskolc vezetése jól érezte meg évekkel ezelôtt, hogy a város a kultúra révén tud kitörni az elszigeteltségbôl. Fesztiválok sokaságát rendezik a szépen felújított belvárosban, az Operafesztivál pedig már nemzetközi elismeréseket is kivívott magának. Talán azt is felismerik, hogy a tánc, a „nyelvtelensége” okán még inkább alkalmas az importra. Jóval olcsóbb is az operánál. Nem mellékesen éppen reneszánszát éli a világban a kortárs táncmûvészet. Higgyék el,

17

INSTINCT – A MAGÁNY ELÔADÁSA „Meztelenül, védtelenül, szemben önmagammal…” A magyar kortárs tánc legmeghatározóbb, egyben legvitatottabb alakja Frenák Pál koreográfus. A kilencvenes évek elején Franciaországból tért haza, hogy megalapítsa együttesét. Elôadásainak hatása hamar érezhetô volt az egész szakmában. Merész, nem esztétizáló, ijesztôen ôszinte és különös technikákat alkalmazó alkotásai nyomán máig ható megújulás indult el a táncszakmában.

RÜSZT

Kultusz: November kilencedikétôl négy estén át látható a Trafóban új elôadásod, Instinct címmel. Mi foglalkoztatott, mit szerettél volna megfogalmazni ebben a mûben? Frenák Pál: Ugyan a cím az ösztönökre utal, és leginkább annak kifejezésére törekedtem az elsô lépésekkor, mégis a végén számomra is az derült ki, hogy valójában a magányról szól a darab. Engem is meglepett, amikor erre rájöttem. A munka alatt erre nem igazán van lehetôsége az alkotónak. A két hónapos kemény, napi többórás próbák során hajlamosak vagyunk a részletekben elveszni. Túl közel kerülünk a darabhoz, ami nem engedi, hogy igazán lásd, mit is készítesz. Az ösztönödre van bízva. Tudod, most már a Sziget-

18

bemutató óta eltelt idôben volt lehetôségem kicsit felülrôl ránézni az elôadásra. Határozottan látom, hogy az ösztönök mûködésének közepette mégiscsak a magány az, amely leginkább megmutatkozik ebben a mûvemben. Igen, ez a magány elôadása. K: Mennyiben lesz ez a korábbi munkáid folytatása? Gondolom, már kialakult az a közönség, amely fogékony a mûvészetedre, és rendszeresen jár a bemutatóidra. FP: Némiképp csalódást fog okozni nekik, ha azt a világot várják viszont, ami a KáOsz vagy a Tricks and Tracks darabokat jellemezte. Az Instinctnek nem az állandó lüktetés, virtuozitás, arculvágás a jellemzôje. Sokkal bensôbb és csendesebb világa van. Ahogy

néztem a Szigeten a bemutatót, éreztem, hogy valami olyat látok, olyannak vagyok a része, amit még én sem igazán ismerek, de biztos vagyok benne, hogy ezen az úton szeretnék továbbmenni. Az elôadás feszültsége talán erôsebb is, mint az eddigi darabjaimé, habár az a fajta dinamikus energia nincs benne, ami eddig jellemezte ôket. Sokkal több ebben a mûvemben a megállított idô, az immobilitás. Amely nem azt jelenti, hogy nincs történés, de az igazi történés, ami sokkal viharosabb, mint eddig bármikor, valójában belül történik, a táncosban. Ez sokkal drámaibb – legalábbis én úgy érzem –, mint a kifelé igyekvô történés. Gondolatot ébreszt, önvizsgálatra kényszerít, kérdéseket vet föl a sorsomat, sorsunkat illetôen. Rákérdez az emberi kapcsolatok mélységére, mivoltára és értékére. Bevon engem, és remélem, a nézôket is a semmibe, ahol meztelenül, védte-

lenül találom magam szembe önmagammal. Nem hagy menekülni ettôl a szembenézéstôl. Egy tiszta létet igyekszik teremteni, nem a gondolatok útján próbál meg célt érni, csak biztosítja a teret, amelyet érzelmileg belakhatsz. Már az elsô pillanatban, ahogy meglátod azt a végtelennek tûnô, kék teret, melyrôl a testek lecsúsznak, kapaszkodnak, küzdenek egymással és a térrel, úgy érzed, hogy magába húz, nem ereszt. Benne kell lenned. Talán ez az üzenete, ha nem is direkten. Keresd meg a tiszta teredet, hogy megélhesd önmagad, mindenféle hazugságok, menekülések és kapaszkodók nélkül. Ez a darab nekem egy kicsit maga a titok, a misztérium. K: Tulajdonképpen minden alkotás valami ilyesmi. Bemenni egy olyan közegbe, térbe, létezésbe, amit nem is igazán ismersz. Sejtéseid lehetnek róla, elképzelésed is, hogy mit akarsz létrehozni, de behatolva ebbe a világba rájössz, hogy azt a saját törvényei szerint kell megélned. Legalább annyira függ tôle, mint tôled, hogy mi lesz a vége. Ki kell derülnie, ki vagy valójában. FP: Engem ez a darab behúzott egy ismeretlen térbe, ahol újra meg kellett tanulnom járni. Nem hagyott mást nekem, csak az ösztöneimet. Az egész alkotás erre hagyatkozott. Most nem az emberi kapcsolatokban fellelhetô harcokra koncentráltam. Sokkal inkább az organikus egymásba kapcsolódásokra. Magad is megláthatod ezt például Kristóf (Várnagy Kristóf táncmûvész, Frenák Pál társulatának tagja, és TRA-CE c. egyszemélyes darabjának elôadója – A szerk.) és Nelson (Nelson Reguera kubai táncos-koreográfus, 2005-tôl Frenák Pál társulatának tagja – A szerk.) munkájában. Ellentétben a

RÜSZT

2007/3

19

RÜSZT

Frisson vagy a KáOsz konfliktusaival, ez inkább organikus összefonódássá válik, mintha már egyek lennének. Ebben is ott van persze a két eltérô személyiség, de ez a duó az, amely leginkább arra inspirált, hogy mindezt megmutassam. Számomra ez az elôadás túllép azokon a koreográfiai munkáimon, amiket idáig készítettem, ahol szinte mindig frontálisan ütköztek a táncosok. Ha most is ezt várja a közönség, még az is meglehet, hogy nem lesz annyira sikeres a darab. K: Utóbbi munkáid, mint a Menonno, a TRA-CE és a Milán, szerintem már elôrevetítették ezt a változást. Úgy érzem, mintha az idevezetô út nagyon fontos részei lennének. FP: Valóban azok. De ezek mind szólóelôadások voltak. Belsô kísérletek, kutatások, önvizsgálatok. A mostani egy csoportos munka, még akkor is, ha csak négy fiú és egy lány vesz részt benne. Nagyon

20

érdekes a nô szerepe. Sokan kérdezik, miért így állt össze. Felém a titok és a misztérium mindig a nôbôl árad. Az a mélység, ahonnan mindannyian érkezünk, nemcsak képletesen, de valóságosan is. Bár egyedül Lisa (Lisa Kostur, Párizsban élô amerikai táncosnô, 2002 óta a társulat tagja – A szerk.) képviseli a nôi nemet ebben az elôadásban, ennek ellenére a legintenzívebben itt jelenik meg a nôiség, a nôi személyiség. Dominálja a darabot, hiába van mellette négy fiú. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy „levettem” az arcukat: maszkokban táncolnak, egy semleges kifejezéstelen arccal, amely lehetôséget ad arra, hogy milliónyi arc szülessen meg. A szemük és a lelkük természetesen látható. Ilyenformán a corporalitás, a testiség sokkal nagyobb kifejezési lehetôséget kap. Ez például egy nagyon érdekes dologra is lehetôséget adott. Egyik táncosomat, Baranyai Balázst, akivel már közel egy

éve konfliktusban álltunk, érdekes módon, most hogy nem láttam az arcát, így láthattam meg ôt igazán. Egyben arra is rájöttem, hogy a konfliktusunk is ebbôl származott, hogy én valójában rá voltam kíváncsi mint emberre, és nem arra, amit tud, amit mutatni akar. Kicsit banálisan hangzik, de ebben a megismerésben éppen a maszk segített nagyon sokat. Most már, ha leveszi a maszkot, akkor is ôt tudom látni. És ez így jó. K: Mennyire nehezítette meg a munkátokat az együttes körül kialakult helyzet? A mûködési támogatás jelentôs csökkenése, az ebbôl adódó – ne legyünk álszentek – személyeskedéstôl sem mentes konfliktusok.

FP: Valahogy átsiklanak már rajtam. Vannak, léteznek, de szerintem a kortárs tánc magyarországi megítélése alapvetôen rossz, és minden ebbôl ered. Rossz a támogatási rendszer, az elbírálási kritériumok, a kuratóriumok objektivitása megkérdôjelezhetô, kevés a rendszerben a pénz. Nagyon kemény problémákkal küzd az egész szakma. Igazából azon gondolkozom mostanában, ha nem változik semmi ezen a téren, akkor mi lesz a felnövekvô generációval. Azt mondta nekem valaki, én a kövön is kinövök. Eddigi munkáim alapján, bárhogy is, de kapok támogatást. De mi van azokkal, akik még nem tudták igazából megmutatni magukat, akik még nem tudták elérni azt, hogy számba vegyék ôket az elbírálásoknál? Ôk mibôl fognak alkotni, létezni? Bele vannak kényszerítve egy megfelelési szituációba, ami a szabad alkotások ellenében hat. Az én együttesem már megmérte magát nemzetközi mezônyben, fesztiválokon, és ne vegye senki nagyképûségnek, de sikereket ért el. Furcsa, hogy miközben a külföldi fellépéseken ünnepeln ek minket mint magyar együttest, viszik a hírünket, addig hazaérkezve nem tudod, hogy mibôl és hol fogsz próbálni, hogy lesz-e lehetôséged egy újabb elôadás elkészítésére... Szemán Béla

Frenák Pál táncmûvész-koreográfus az utóbbi években több díj és kitüntetés birtokosa lett. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét tavaly vehette át. Együttese az idén mégis hétmillió forinttal kevesebb támogatást kapott. Legújabb bemutatóját a Bipolar Magyar-Német Kulturális Projekt segítségével valósította meg. Idén ünnepelte pályafutásának harmincadik, életének ötvenedik évfordulóját.

RÜSZT

2007/3

21

Bencze Áron DIVATDIKTÁTOROK Sportcipô, háromnegyedes nadrág, póló. Egy döglesztô nyári napon nem nevezhetô kirívó viseletnek. Ez azonban még messze nem jelenti azt, hogy nyugodt este elé nézünk, amennyiben az említett ruhadarabokat magunkra aggatva egy szórakozóhely felé vesszük az irányt Budapesten. A bejáratnál ugyanis válogatottan alulmûvelt fiatalok osztják az észt az érkezôknek. Hivatalból és agresszíven. Fölényeskedve döntenek arról: ki lépheti át a kaput. És ha nem fogadod el ítéletüket, könnyen

folytonossági hiány keletkezhet a koponyádban. Érdekes módon ezek az esetek nem egy elsô osztályú étteremben, netán egy színház aulájában történnek, hanem ott, ahová azért jár az ember, hogy szórakozzon, kikapcsolódjon, az egész napos munka után lazítson egy keveset. Nem feltétlenül klakkban-frakkban. Nem beszélve azokról a helyekrôl, amelyek szabadtériek, tehát joggal gondolhatnánk, hogy akár még lazábbra is vehetjük a stílust. De nem. A szórakozóhelyek, úgy néz ki, meg-

Toldi Miklós

PUB

FOGYASSZ MÉDIÁT

22

Nos, talán 2007-ben még nincs gondolatrendôrség, bár a világhatalmak pozícióját és szándékát nézve elôbb-utóbb gondolatban is lehet bûnt elkövetni. E logika szerint lehet megelôzô csapást is mérni. Így valósul meg a hatalom szabadsága, és a szabad országokban a szabad emberek azt teszik majd, amit szabad. Az újságokban a kép alatti szöveg magyarázza a képet, hogy az agyunk véletlenül se dolgozzon. Vegyük ki a hûtôbôl az átcímkézett terméket, és fogyasszuk jóízûen, tovább olvasva közben az egyre lecsupaszított szókinccsel megírt cikkeket, és hatvanhat évesen haljunk meg. Közben Li-

bériában falvakat irtanak ki, nyáron a diákok teljes árú menetjegyet válthatnak a balatoni partihoz, a jegesmedvék mancsa alatt meg olvad a jég. De nem baj, mi csak elégedjünk meg azzal, amink van. A reggeli kávé mellé a pszeudohírek, melyek értékét maga az olvasó, nézô, hallgató süllyesztette ily mélyre azzal, hogy mindennap nyugtázza: ezek is csak ugyanolyanok, visszaigazolva a koncepció helyességét: Öcsi alkoholista, Évi bajban van, Krisztina megcsalta sztárriporter férjét satöbbi. A fausti pillanat megvolt a média és a fogyasztók között. Az ördöggel lehetett volna jobb alkut is kötni.

tehetik, és sajnos meg is teszik, hogy csak az általuk aktuálisan kialakított elvárásoknak megfelelô embereket engedjék be. Az is világos, hogy van az alapvetô igényességnek egy olyan szintje, mely alá nem szabadna süllyedni, de itt most nem errôl van szó. Ezen túl hol közlik velünk a feltételeket, hol fityeg kiakasztva az a bizonyos dress-code, amihez igazodnunk illik? (Külföldön a bejáratnál gyakran tábla jelzi, ha a rövidnadrág vagy a trikó nem elégséges viselet.) És egyáltalán, miért van szükség egy fülledt nyári napon olyan szabályokra, amelyek kényelmetlenné teszik a könnyed szórakozást? Amúgy is abszurd, hogy egy portás kontroll nélküli felhatalmazást kapjon a vendégek szelektálására. S

Félreértés ne essék, nem afféle „hú, de mûvelt vagyok” értelmiségiömlengésrôl van szó. Ilyet majdnem minden második blogon találni. Fikázza Gyôzikét, a sorozatokat, és miután jól kidühöngte magát a cybertérben, bekapcsolja a tévét. Persze passzívan, csak sután vet néhány pillantást rá, meg néha jókat kuncog, mikor rajtakapja magamagát. És fegyelmezetten megbünteti mûveletlen énjét. Másnap a baráti körben megkezdôdik az ócsárlás, hogy láttad, amikor azt csinálta, meg a gyerekek, nahát. Kiderül, hogy azt is látta, meg a Barátok köztöt is. Így próbál hadakozni a nagy erejû és mindent behálózó dekadens média ellen. De ha azt mondom, indymedia, nem tudja, mirôl beszélek. Így akar változtatni? Értelmiségi hôst játszik, miközben az a miliô veszi körül, ami ellen harcol. Én nézem a

hogy minek alapján teszi mindezt? Tetszik-e a nadrágod. Elég formás-e a vádlid. Nevetséges. Mégis ez dívik a budapesti szórakozóhelyek elôtt. Önkényeskedés, diszkrimináció, megalázás. Többnyire paszszióból. Míg korábban vallási vagy faji alapon szórták a népet, mára eljutottunk oda, hogy egy rosszul megválasztott nadrág is meghiúsíthatja az esti programot. Ám a rasztafrizurád, esetleg egy magyar zászló (válogatott meccsre nehogy elmenj buli elôtt!) is kizárólagosságot jelenthet. A bejáratnál pózolók elsôdleges feladata szerintem a rend fenntartása volna. Ehhez a munkához kell bizonyos határozottság, magabiztos fellépés, ám amennyiben nem agresszív részegeket kell kitessékelni,

szükség lenne egy másik személyiségre is. Talán az udvariasság az, ami leginkább hiányzik az említett emberekbôl. Bár az üzemeltetôk szívesen érvelnek azzal, nem azért tartják ôket, mégsem törvényszerû, hogy aki nagy és erôs, egyúttal bunkó is legyen. Szemet szúr, amikor a nem megfelelô ember, nem megfelelô stílusban, saját hatáskörét meszsze túllépve diszkriminál egyeseket a „nem tetszel nekem, nem jöhetsz be” szöveggel. Talán nyissanak zártkörû klubot ilyen szemlélettel. Vitatkozni persze nem érdemes, és nem is ajánlott. Tehát kint maradsz. És legközelebb? A klasszikus van rajta sapka, nincs rajta sapka elv alapján majd eldôl a dolog… Kint vagy, és kint is maradsz, ráadásul megaláztak. Nem ideális állapot.

Tudatos fogyasztóként a jogaiddal élhetnél ugyan, de nem sok az esélyed. Egy dolgot tehetsz: hanyagolod a helyet, és bízol abban, hogy más is követi a példád. A tendencia viszont az, hogy egyre több szórakozóhely dönt úgy, marcona ôreinek szépérzékére bízza a vendégkör kialakítását. Ezért hát légy mindig óvatos, naprakész és trendi (akármit is jelentsen ez), ne hagyd otthon a szmokingodat, a kisestélyid, a rózsaszín galléros férfipólód, de az sem árt, ha van nálad több színben több váltás, különbözô stílusirányzatnak megfelelô ruha. Természetesen ettôl még találhatnak tucatnyi kifogást, mert abban nagyon profik a legújabb kor divatdiktátorai.

Gyôzikét, meg néha a Barátok köztöt is. Akkor én is egy mûveletlen paraszt vagyok? Néha nem értem az emberek érzéseit. Mintha megint az eszköz lenne a hibás. Géprombolás. Bár a szerkesztôi felelôsség felvethetô volna, ha nem ismernénk a tulajdonosi struktúrákat. Annak ismeretében már nem az. A kereskedelmi média a fogyasztói társadalomra kíván hatni, közös tudásalapot létrehozni. Tehát a nyolc általánost végzett, az érettségizett vagy diplomás ember ugyanúgy részese a folyamatnak.

Szüksége van a közös tudásalapra, hogy része legyen a csoportnak. Mit szólna ahhoz a magyar nép, ha a Balázs-show helyett irodalmi est lenne a tévében, majd kísérleti jazzest, végül beszélgetés Parti Nagy Lajossal. Páran biztosan ott ülnénk, és örömteli pillanatokat élnénk át, hogy végre magunkba szívhatjuk az igazi értékeket, melyet ember embernek adhat. Páran. És a többiek? Szóval mire fel ez a nagy sarkítás? Vedd észre, hogy vannak jó mûsorok, melyek ha fuldokolva is, de

túlélnek. Például a Kultúrház, a Dob+Basszus, a Frei-dosszié és egy csomó ismeretterjesztô csatorna és film. Azt az energiát, amit rezignált ömlengésre fordítasz, tedd hasznossá. Ültess fát, sétáltass kutyát, szerelmeskedj, de semmiképp ne kezdj önámító világmegmentô akcióba. Ha ez sem elég, kapcsold ki a tévét. Olvass, beszélgess, sétálj, szállj ki az autódból végre. Az már változás lesz, világméretû.

online könyvesbolt

PUB

2007/3

23

2007/3

Tóth Zsófi

PUB

A NÔ IGAZI ARCA

24

Persze, te csak azt látod, amint fénykoszorúban megérkezünk pritivumenként a találkahelyre: csillogó, bársonyos hajunkat fújja a szél, orcánk nyíló rózsákban pompázik, tekintetünkbôl titokzatos tûz melege perzseli érzékeidet. A ruhánk csodásan fest, mintha ránk szabták volna. És ahogy abban a cipellôben közeledünk, szép lábaink mintha nem is érintenék a földet, s te úgy érzed, a percek lassan vánszorognak, az idô lelassul és jó. Akkor most megragadnám az alkalmat, hogy elemezzem, ami elôtted áll: a nôt. Kezdetnek csak a hajunk fél-egy óra megfeszített odafigyelés gyümölcse, gondolok itt a hajmosásra, gyógykenceficékre, pakolásokra, szárításra, formázásra, nézegetésre (és ez utóbbi nem elhanyagolandó idôtartam). Eztán a megfelelô smink kitalálása és elkészítésének procedúrája következik, amely magában foglalja a kétséget, hogy vajon hová viszel, de leginkább hogy milyen szándékkal. Mert az egy dolog, hogy a cunaminak is tökéletes toalettben kell érnie bennünket, de közel sem mindegy, milyen maskarát kensz majd el az ösztönök hevében. Például ha egy vadromantikus túrát tervezel, akkor egye fene, lemondunk a tûsarokról, de legalább kifogástalan sminkben teperj le a sárba. Ezek után a megfelelô öltözék kiválasztása fontos morális kérdéseket vet fel, mely szerint: Mi

legyek? Konszolidált kéjnô kosztümben? Óvni való kislány rakott szoknyásan? Vérbô ordaskurva kacsintó harisnyatartóval? S miután megtaláltuk a legjobbat, jön a harisnyatortúra, avagy lapos hassal, de reneszánsz halcsont fûzôket megszégyenítô nejlon erényövet viseljünk-e, vagy a kényelmesebb, szemérmesen, mégis kacérul megvillanó combfix mellett döntsünk, amely gyakorta igazgatásra szorul, ám némi tapasztalattal profi fetisisztaként cselekedhetünk, fesztelen mosollyal lavírozva arcunkon. És a cipô. Az ideális szép, kényelmes és magas sarkú. Ilyenségébôl fakadóan nem létezik. Az ember lánya jól nem dönthet, és többnyire a kényelem kárára esik ez meg. Csapó! És akkor te elhûlve látod, amint éteri nôstényként belibbenünk a látóteredbe, és arra gondolsz, hogy váó – mert mögöttünk egy klassz kocsi húzott el –, jobb esetben persze a dicséret nekünk szól. S mi közben mi ódákat zengünk a Teremtônek, újra vallásos lányként imádkozunk, hogy nehogy megbotoljunk és kifeküdjünk elôtted, mint egy partra vetett bálna, valamennyi idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy felidézzük válogatott erotikus-romantikus filmek jeleneteit, amelyekben a fôhôsnôt megpillantja szerelme, felcsendül egy lágy melódia, közben halvány fények színezik kívánatosra testünk kontúrjait. No és próbáljuk úgy ringatni csípônket

és fenekünket, mint Monroe kisaszszony a Van, aki forrón szeretiben, de néha halvány másolatként Jack Lemmon vagy Tony Curtis lesz belôle. És ennek semmi köze a nô igazi arcához, ugyanis ha nincs hím a közelben, mi isten biza a legocsmányabb haverodat megszégyenítjük: mit nekünk illem! jómodor! elegancia! Sutba dobjuk büszkeségünket, és pörköltszaftos mackónaciban, expasi kinyúlt pulcsijában, fakó arcbôrrel, karikás szemmel punnyadunk. Kalóriadús kajákat tömünk magunkba, kézzel-lábbal tunkolva a fokhagymaszószt, és nasiként csak egy kis kolbász jöhet szóba. De light kólával öblítjük le, megfékezve ádáz lelkiismeretünket, mintha nem volna mindegy. És ha ez sem lenne elég, az általunk is bevallottan giccses, gagyi szappanopera nézése közben kisírt szemekkel, duzzadt ajkakkal, taknyosan hívjuk fel bajtársnônket, és szánalmasan kérdezzük, hogy: ,,Vele-hem mijéé-hért nem töhörté-nihik ilye-heeeen?”, majdan végképp leamortizálva megtekintjük valamelyik, a szellemi holocaust jegyében készült show-mûsort önigazolásképp, hogy igen! mégiscsak van élet e balga lélekkel és sete-suta testtel, mert jóskapista csúfabb, marcsigizi meg végtelenül hülye, és akkor újra szép ez a világ. Máris önbizalommal látunk neki a rekonstrukciónak az esti randevúra, és verünk át téged, mert lesz belôlünk nô, akit látni akarsz, nem pedig nô, aki valójában látenspancser. De egy imádni való látenspancser.

25

2007/3

A város, ahol mûködik a közlekedés

MÁSVILÁG

Amióta az óvatlan britek három éve megnyitották a határt, több tízezer magyar vágott neki az új Újvilágnak – jelentéseket azonban egyikük sem küld haza. Szerzônk tavaly ilyenkor elment Londonig, hogy megtegye – ezúttal a közlekedésrôl lelkendezik.

26

Indulni, ugye, nagyjából ugyanonnan indultunk: valamivel több mint száz éve London és Budapest egyszerre fúrta ki a maga elsô metróját. Feltehetôen nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy azóta London jutott elôrébb: a brit fôváros tizenakárhány metróvonalával és az ezzel járó, ránézésre mintegy négymillió átszállási lehetôséggel hosszú hetekig lehet próbálni ismerkedni, hogy aztán a végén feladja az ember, és örökre a helyi BKV meglepôen precíz útvonaltervezôjére hagyatkozzon. A vonalakat ráadásul nem számozták, hanem elnevezték, illetve színkódokat használnak rájuk, a halványkék vagy a világosbarna járatok keresgélése pedig újabb hosszú délutánokra jelent vidám programot olyan hozzám hasonló férfiaknak, akik alapesetben csak három színt: fekete, fehér, egyéb képesek megkülönböztetni egymástól. Amennyivel a megyényi méretû London nagyobb Budapestnél, azzal arányosan jelenti a metró (vagy a rendszerbe kiválóan integrált, ugyanolyan bérlettel használható tucatnyi elôvárosi vasút) az egyetlen reális alternatívát, ha valaki a külvárosból a Citybe, netán a város másik felébe igyekszik. Még ez is jellemzôen fél-egyórás utakat jelent, így a londoni mindennapok szerves része a vonatban töltött idô, amit a népek olvasással, alvással vagy csúcsidôben a szerelvény falához préselôdve a nyugalmuk

megôrzésével ütnek el. (A sürgôs üzleti ügyekben történô üvöltve mobilozás itt hiányzik a repertoárból, odalent ugyanis egy darab térerô nincs, bár ezt elsôsorban a terrorpara és nem a jóízlés indokolja.) A sok vonalnak viszont megkérik az árát: ha valaki az egész városra érvényes bérletet szeretne, havi hatvanezer forintnyi angol fonttal lesz szegényebb. A példa persze némiképp életszerûtlen: a sima buszbérlet lényegesen olcsóbb, mint ahogy a csak bizonyos zónákra érvényes metróbérlet is, de ez sem a londoniakat, sem az ideérkezô turistákat nem teszi sokkal boldogabbá. Utóbbiakat már csak azért sem, mert a pár éve bevezetett elektronikus bérlettôl ôk általában megijednek, és inkább a még létezô, de kétszer olyan drága papírjegyekkel rohangálnak. (A bankkártya méretû elektrobérlet, az Oyster egyébként gyönyörû szimbóluma a civilizációs különbségeknek: aki egyszer látta mûködni, többé soha nem fogja érteni, hogy lehet máshol – például Budapesten – beléptetôkapuk nélküli metrót üzemeltetni, és közben rinyálni a bliccelôktôl. Amióta hazajöttem, hetente legalább egy éjjel azt rémálmodom, hogy a mozgólépcsôkhöz állított budapesti biztonsági ôrök egyszer fellázadnak, miután rájönnek, hogy olyan munkát végeznek, amit jobb helyeken már nem túl bonyolult gépek, és pusz-

tán azért nem cserélik le ôket, mert még mindig ôk az olcsóbbak.) Hogy a nagy távolság az oka, vagy a londoniak rájöttek, hogy félóra metrózás alatt mekkorákat lehet aludni, míg autóval célszerû ébren maradni, vagy csak simán megértették, hogy nem ciki autó nélkül közlekedni, nem tudom, mindenesetre sokkal kevésbé idegesítô a felszíni forgalom, mint mondjuk Budapesten. Ebben közrejátszhat a Belvárosban szedett behajtási díj is, amibe baromi érdekes módon nemhogy nem bukott bele a polgármester, de a sikerétôl megrészegülve idén egyenesen kiterjesztette az övezet határait. Racionális távolságokon belül zseniálisan lehet bringázni is: kerékpárutat azt hiszem, egyet sem láttam, buszsáv viszont mindenhol van, és szabad is használni erre, a lámpáknál meg az út teljes szélességében bringáscsík van felfestve, hogy bármerre lehessen fordulni meghalás nélkül. Megint: tudom, hogy van, ahol nincs ilyen, csak nem értem, miért. Egyébként nemcsak a koppenhágai és amszterdami bringásmennyországot irigyelték meg, de Budapestet is megidézik. Van ugyanis villamos – piros, bénán néz ki, másfél vonalon jár valahol délen, és még nem találkoztam olyannal, aki már használta volna. Ennyit a problémákról. Zsombor

27

LÁTVÁNYFÜGGÖNY Fél házzal tiszteltük meg a Muse-t Hihetetlen, de megértük. Október 10-én olyan kaliberû világsztárcsapat koncertezett nálunk, amely épp fénykorát éli, és már most érezhetô hatással van a kortárs pop- és rockzenekarokra.

28

színvonalát. Impozáns, de mi azért a három kölyökképû srácra függesztjük a tekintetünket: fôleg a gitáros-énekes Matthew Bellamy a fô attrakció, aki piros nadrágban és zakóban, fehér viccesábrás pólóban tiszteli meg a nagyérdemût. Dominic Howard ijedt mókusként, rút zöld naciban ül átlátszó dobcucca mögött, míg Chris Wolsenholme fekete ingben/zakóban toporog szakadt Fenderjével. A háttérben, de azért még láthatóan, egy billentyûs egészíti ki a produkciót. Fél tíz elôtt kezdôdik a show az utolsó lemez nyitódalával, a Take a Bow-val – ugye ez még mindig a lemezbemutató koncertkörút sokadik állomása, elsô lemezes dalt így nem nagyon várhatunk. Matt beleélôs zenész, végig szorosra zárja szemhéját, úgy tapad a mikrofonra. Gyorsan leesik, hogy itt bizony CD-minôséget kapunk, és nem csupán a kifogástalan hangzás és hangszeres játék miatt,

Matthew Bellamy

Dominic Howard

MUZSIK

Mindezzel együtt sajnos a Muse idehaza korántsem vonz akkora tömeget, mint bármely normális európai országban, köszönhetôen a helyenként meg-megnyilvánuló balkáni mentalitásnak, illetve a súlyos teherként még mindig rajtunk terpeszkedô giccsoperett-közízlésnek. Világszínvonal ide vagy oda, a Muse képtelen volt megtölteni a Sportarénát, így a fél termet kénytelenek voltak lefüggönyözni a szervezôk, ami ez esetben hangsúlyozottan nem a zenekart vagy a produkciót, sokkal inkább a honi közönséget minôsíti. A Muse színpadképe grandiózus: három kivetítôn futnak a zenéhez illesztett képsorok, és a srácokat is rendre kinagyítják, ha éppen valami fontosat játszanak. A színpad háta mögött pedig maga a mély ûr vonzza a tekintetet. Mindezek mellé többféle mintát szerteszét vetítô fények emelik a látványorgia

hanem mert annyira tökéletesen, a legkisebb hiba nélkül énekel, hogy hirtelen nem is tudom, volt-e már hasonló élményben részem – szerintem nem. Az elsô három nótát gyorsan lezavarják, a közönség lassan ráébred, hogy nekik sem árt részt venni a virtuális pingpongban: emelkednek a kezek, bár a líraibb daloknál öngyújtók helyett immár mobiltelefon-tengert lehet látni mindenfelé. A Butterflies & Hurricanesnél Matt a külön látványelemként funkcionáló, átlátszó tetejû zongora elôtt foglal helyet, a Feeling Goodnál ismét, ami hozza magával a katarzist. Ezután jön a koncert lazulósabb része, az Apocalypse Please-re már bávatagon imbolyog mindenki, a zseniális puttyogós muzsikánál pedig akár az ûrbe is kilôhetné bárki ezt a nagy adag embert, akkora az eufória. A rövid Soldier’s Poem után a katonás

2007/3

hallgatnánk még, épp hogy egy órája játszanak. Levonulnak, majd vissza, a kötelezô ráadásra. Közben oldalt elôkészítik a gigantikus kék lufikat, melyeket a Plug In Baby közben eresztenek a nép közé, s a nézôsereg gyermeki rácsodálkozással, vigyorogva pukkasztgat, konfettiesôt zúdítva ezzel saját magára. Felcsendül az utolsó nóta, a Knights of Cydonia spagettiwestern bohózata, égnek meredô füstoszlopokkal, és... ennyit kapunk mára. Hazafelé azon töprengek, ha nem történik valami csoda a közízlésben, ha a pop- és rockzenét hallgatók nem ébrednek rá, hogy a Muse itt és most kötelezô jellegû szeretnivaló, bele kell törôdnünk, hogy sajnos kevés az esély arra, hogy Bellamyék máskor is ellátogassanak hozzánk. Bátky-Valentin Szilvia

MUZSIK

Chris Wolsenholme

dobpergéssel kezdôdô Invincible alattomosan vált át kvázidiszkóba. A slágerparádé a Starlighttal folytatódik, ami bármennyire is szanaszét koptatott dal, még így, hatszázezredszerre is szenzációs. Matt ekkor már a sokadik gitárján játszik, Dominic a feszített turnézás ellenére képes volt pár mondatot megtanulni magyarul, nemcsak az obligát „joesztetbudapeszt”-et, hanem a „Mi újság, Budapest?”, „Jó itt lenni, Budapest”-et is. Jófejség, na. Bár a rolling stonesos Mick Jagger a nyáron igen magasra tette ezt a mércét. A Time Is Running Outtal ismét megmozgatják a népeket, a csasztuskás hatású New Bornnal szintén, ahol erôteljesen rockos határokat feszeget a gitársound, mint ahogy a Stockholm Syndrome-ban is. Érzôdik, hogy lassan vége, bár

29

2007/3

ÖRÖMZENE A GARÁZSBÓL Se célzatosság, se tudatosság, se üzenet

MUZSIK 30

Kultusz: Gondolom, fajsúlyos emlék, amikor október közepén a Muse elôtt játszottatok Budapesten. Hogy éltétek meg, és fôleg hogyan jutottatok a lehetôséghez? Gradvolt Endre (gitár): Az Ádi egyszer csak földobta, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk elôzenekarként bejutni valahogy. Hezitáltunk rajta, mert elôzenekarnak lenni nem egy hálás feladat, de a Muse egy olyan zenekar, ami, ha írnánk egy listát, hogy kik a 30Y nagy kedvencei, biztos rajta lenne. Végül sikerült keresztülvinni, persze hihetetlen szervezés után – de nagyon jó volt. Beck Zoltán (ének/gitár): Az volt a legfurcsább, hogy olyan nagy backstage volt, amekkorát még sosem láttunk. Kijöttél az öltözôbôl, ott állt egy biztonsági ôr, és 2-300 métert gyalogoltál, mire odaértél a színpadhoz. Ezt még nem annyira szoktuk meg, többnyire a kisbuszból egybôl a színpadra lépünk, bár néha már külön öltözônk is van. Varga Ádám (basszusgitár): Általában akkora helyeken szoktunk játszani, mint ott az öltözô. (röhögés) GE: Olvasgattunk fórumokat, a miénket is, meg muse-osokat is, kíváncsiak voltunk, hogy milyen lesz a fogadtatás, ami egyébként meglepôen jó volt. Nem dobáltak banánnal meg tojással, hogy jöjjön már a Muse. K: A tavasszal megjelent lemezzel végleg bekerültetek a hazai élvonalba? Belülrôl ez mennyire látszik?

fotó: Keszthelyi Péter

A hazai keretekhez mérten egyre szédítôbb magasságokba tör a pécsi 30Y zenekar. Tagjait arról faggattuk, milyen volt a Muse elôtt játszani, mekkorának érzik most magukat, és miért volt ugyanolyan fontos számukra két nappal késôbb egy kapuvári klubkoncert.

GE: Az a fura, hogy kifelé olyan, mintha ezek nagy ugrások lennének. Nekünk viszont nagyon pici lépcsôfokoknak tûnnek, amiken hét éve lépkedünk. Sokat számít persze a közönségtámogatás. Jó úgy elmenni bárhova játszani, hogy tudod, teltház lesz, vagy legalább háromnegyed, meg tök jó hangulat. BZ: Ahogyan mi látjuk magunkat, az másnak értelmezhetetlen. Például nekünk korántsem a legnagyobb fellépések a legjelentôsebbek. Senki nem tudja, de a zenekar életének egyik fordulópontja a zenérôl való gondolkodásban pályafutásunk elsô kapuvári koncertje volt. Felmentünk a színpadra, és mocskosul szétesetten játszottuk végig a koncertet. Rettentô arrogáns bunkók voltunk, és szarok is.

Persze 2003, 2004-ben egy teljesen ismeretlen zenekarként. Talán több volt bennünk a kelleténél az idegen anyag, hogy ez így alakult. Késôbb aztán többször kértük a menedzsert, hogy menjünk viszsza, mert nekünk fontos ott is bizonyítanunk. Pedig a kutyát nem érdekli, hogy a 30Y hogy játszott Kapuváron évekkel ezelôtt, teljesen mindegy. Nekünk mégsem volt az – látod, e tekintetben fontosabb, mint a Muse-koncert. Az volt egy hete szerdán, pénteken meg Kapuvár… GE: …és ugyanúgy izgultunk elôtte, komolyan. BZ: Ugyanaz a feszültség volt bennünk, hogy bazmeg, eljövünk valahová, ahol egyszer szarok voltunk, elsôsorban azért, hogy javíthassunk.

K: Eddigi lemezeitek elég különbözôek. A fejetekben már megvan, milyen lesz a következô, beépülnek a mostani intenzív koncertezés tapasztalatai? GE: Ez egy folyamatosan változó dolog, és tök nem olyan, mint amilyet elképzeltünk korábban. Én például kibaszottul izgulok, és várom, hogy milyen lesz a következô lemez, de egyszerûen elképzelésem sincs róla. Leülünk, írunk dalokat, leginkább úgy, ahogy belôlünk jön. Aztán hogy ebbôl kifelé mi lesz, a franc se tudja. BZ: Tényleg ennyi a történet, fogalmunk nincs, mi van. Még a vant se nagyon tudjuk, a leszt meg még annyira se. De szerintem ez így van rendjén. Ha nagyon kiszámíthatók volnánk, akkor nem rockzenét csinálnánk, hanem valami mást. GE: Valaki megkérdezte egy szövegünk kapcsán, hogy vajon miért szeretik ezt annyira az emberek, mitôl mûködik. Meg kéne fejteni, és olyan számokat írni, amik hasonlóan jól mûködnek. Nevettünk rajta, mert nálunk nem így mûködik a dolog. Soha nincs se célzatosság, se tudatosság, legfôképpen pedig üzenet nincs. Ha igazán egyszerûen meg akarom fogalmazni, hogy mi mûködteti a zenekart, akkor az, hogy baromi jó együtt zenélni. Az a mozgatórugója, hogy azt csináljuk, ami mind az ötünknek tetszik. Nincs semmi titok vagy ilyesmi. Pál Zsombor Az interjú jóval hosszabb változata – a bizarr véletlenekkel teli indulástól a 16 éves lányokon keresztül Robbie Williamsen át egészen odáig, hogy lehet-e úgy elkezdeni a zenélést, hogy az ember nem akar Red Hot Chili Peppers lenni – remek honlapunkon, a www.kultusz.com címen olvasható.

31

CÉDÉBIZNISZ Költségtényezôk, kiadói szemmel

KULTBIZ

Jelen cikkünkben kiadói szemszögbôl igyekeztünk megközelíteni a hanglemezkiadás tevékenységét, de a téma további vizsgálatához a jövôben több hazai zenekar képviselôjét is véleményalkotásra kérjük.

32

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének honlapján van egy szemléletes grafikon a CD-k költségtényezôinek fajlagos megoszlásáról, amibôl szépen kiolvasható a zenei CD-k elkészítésében résztvevôk részesedésének mértéke a vételárból. Mint minden más termék elôállításánál, itt is vannak fix költségek, melyek a legyártott darabszámtól függetlenül egy összegben jelentkeznek, illetve változó költségek, melyek a példányszámmal arányosak. Esetünkben az értékesítés volumenétôl független, egy adott termékre vonatkozó állandó költségek: a kiadó fenntartásának költségei (a kiadói portfólióból az adott termékre arányosítva), a szerzôi honoráriumok, stúdióbérlés, marketing, grafikai tervezés. Ezek a kiadások akkor is jelentkeznek, ha végül egyetlen hangzó média sem kerül legyártásra, de akkor sem változnak, ha hihetetlen siker lesz a termék, és százezreket értékesítenek belôle. Az eladás darabszámával arányos mutatók: a manifesztum legyártása, raktározása, terjesztése, illetve az elôadónak járó díj, szerzôi jogdíj, kulturális járulék stb. A becsült keresletre vetített árképzés során alakul ki a kiadók átadási ára, ami az elôbb említett költségekbôl és a kiadó hasznából tevôdik össze. A végfelhasználói árban ezenkívül a kiskereskedelmi árrés és az általános forgalmi adó szerepel. A kiadói tevékenységgel és a hazai készítésû produktumok-

kal kapcsolatban Bérces Ádámot, a CLS Records munkatársát kértük meg, hogy árnyalja a képet. Kultusz: Mi az általános menete egy kiadvány elkészítésének? Bérces Ádám: Azokkal a mûvészekkel, akikben – a beküldött demóanyaguk alapján – látunk szakmai vagy akár kereskedelmi lehetôséget, szerzôdést kötünk. Ezt követi a stúdiómunka, amikor a mûvészek feljátsszák a hangsávokat, a hangmérnökök elvégzik a keverést és masterelést. Az így elkészült végleges hanganyag kerül legyártásra. A késztermék fogyasztóhelyre történô eljuttatása lehet saját direktterjesztés vagy bérterjesztés, amikor a kiadó egy erre szakosodott, kiépített hálózattal rendelkezô terjesztôcég szolgáltatásait veszi igénybe. A lemezforgalom 90%-a jelenleg a Tesco, Cora, Auchan és Mediamarkt boltokban realizálódik. K: Produkciótól függôen milyen költségvonzata lehet a stúdiómunkának? BÁ: Azon múlik, mi szerepel a hanganyagon, így ez az összeg 100 ezer forinttól 10 millióig terjedhet, ami függ a stúdióban eltöltött órák számától is. A DJ-lemezeknek nincsen komoly stúdióköltségük. Egy szólóénekesnél viszont sokkal magasabb összegre lehet számítani, mert minden közremûködô zenészt külön ki kell fizetni. Zenekarok esetében a tagok nem kapnak külön honoráriumot a saját lemezük feljátszásáért. Általánosságban

azt mondhatjuk, hogy Magyarországon 1 és 4 millió forint között alakul ez a költség. K: Minek alapján dôl el, hogy a beküldött anyagok közül melyikkel érdemes foglalkozni? BÁ: Ezt eldönteni a kiadó mûvészeti vezetôjének dolga, nyilván a hazai piaci viszonyok ismeretében és az egyes mûfajokra jellemzô például kockázati paraméterek figyelembevételével. A döntés leginkább egyedi és szubjektív, nincs általános érvényû szabály. K: Tervezik-e, hogy egy adott kiadványt több verzióban is megjelentetnek, például füzet nélkül, egyszerûbb borítóval, hogy az alacsonyabb költségek révén a fogyasztói ár is csökkenhessen? BÁ: Ez a gyakorlat – az olcsóbb, egyszerûbb és a drágább exkluzív kiadás differenciált gyártása – azokra a nagyobb nemzetközi kiadókra jellemzô, akiknek van lehetôségük az anyacég külföldi repertoárjának terjesztésére. Mi független magyar kiadó vagyunk, és nem egy leányvállalat, így ez a megoldás nem opció számunkra, noha mi is rendelkezünk külföldi repertoárral. Eleve igyekszünk az árainkat elég alacsonyan tartani: a lemezeink 3000 forint körül kaphatók a boltokban, az ésszerûség határain belül ez alá nem nagyon lehet menni. K: Milyen tartalmak tölthetôk le legálisan az mp3music.hu-ról? BÁ: Itt elsôsorban a saját kiadványaink, illetve a legtöbb független magyar kiadó anyaga megta-

2007/3

lálható. Folyamatosan dolgozunk a tartalombôvítésen, de a nagy kiadók ragaszkodnak a DRM-hez (részletek keretes írásunkban), mi enélkül értékesítjük a zenéinket, ezért egyelôre nem tudunk megállapodni velük. K: Mennyire versenyképes a legális letöltés a lemezeladásokkal összehasonlítva? BÁ: Jelenleg semennyire, legalábbis Magyarországon. Elég megnézni a kislemezeladások listáját, és világosan kitûnik, hogy mi az, ami csak CD-formátumban kapható, és mi az, ami le is tölthetô, nincs komoly különbség, két, esetenként három számjegyû darabszámokról beszélhetünk. Angliában

a letöltések mennyisége a kislemezeladással bôvitve már elérte azt a szintet, mint 2000-ben a maxilista, egyértelmûen pozitív és biztató jel. Nálunk legalább 2-3 év kell még ahhoz, hogy a letöltések a jelenlegi 1-2% helyett komolyabb hányadát jelentsék a kiadók forgalmának. K: A lemezeladáson kívül származik-e bevétele a kiadónak, és ez mennyiben befolyásolja a mûvészek megélhetését? BÁ: A mûvészek egyértelmûen a fellépésekbôl élnek. Mi azért hoztuk létre a CLS Produkciót, hogy a hozzánk szerzôdô elôadók fellépéseit exkluzív szervezzük, a lemezekkel, videoklipekkel promotáljuk ôket, aminek nyomán még több

fellépést vállalhatnak. Áttételesen ebbôl mi is profitálunk. K: Vonható-e párhuzam a külföldi és a hazai lemezeladási trendek között? BÁ: A jelenlegi hazai gazdasági környezet miatt eleve más az attitûd a zenevásárláshoz. Külföldön van pénzük az embereknek, Magyarországon a CD luxuscikknek számít. Angliában, ha valakinek van egy negyedórája, mert vár egy megbeszélésre, beugrik egy boltba, és vesz magának akár 3-4 lemezt, nálunk sajnos ez egyelôre nem létezik. Udvardi Balázs

DRM – Digital Rights Management

KULTBIZ

A DRM digitális jogkezelés gyakran összefügg egyfajta másolásvédelemmel. Az így védett letölthetô tartalmak csak a mellékelt licencben foglalt jogosultságoknak megfelelôen tekinthetôk meg, illetve másolhatók egyik eszközrôl a másikra. Ez egyfelôl biztosítja a jogbirtokosnak, hogy a felhasználó a megszorítások szerint jár el, ugyanakkor nehézséget jelenthet a felhasználónak bizonyos készülékeken vagy internetkapcsolat nélküli számítógépen lejátszani az egyébként legálisan megvásárolt tartalmat. Éppen ezért a DRM kétélû fegyver, szerencsére a kiadók kezdik felismerni, hogy a jövô nem az egyre fejlettebb másolásvédelemben és jogkezelô alkalmazásokban rejlik, hanem a felhasználók igényeinek minél teljesebb körû kiszolgálásában.

33

A'LA CULT 34

Eugène Ionesco A MAGÁNYOS Barrus Kiadó

drMáriás LIPÓT Noran Kiadó

Bodor Ádám AZ ÉRSEK LÁTOGATÁSA Magvető Kiadó

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mit vallottak az egzisztencialisták, akkor szó nélkül a kezébe adnám ezt a kötetet, mert A magányos ennek az irodalmifilozófiai irányzatnak az iskolapéldája. Hősei szimbolikusak, nem élő, hús-vér emberek, csupán a szerző eszközei, hogy velük szemléltesse tételét: egyedül jövünk a világra, egyedül vagyunk életünk során, és egyedül is távozunk belőle. Pont ez a gond a könyvvel, hogy mindössze alapos kifejtése mindannak, amiről Camus vagy Sartre korábban már beszélt. A drámaíróként ismert Ionesco (A kopasz énekesnő) csak ezt az egy regényt írta, a hőse egy egyszerű kishivatalnok, aki váratlanul örökséghez jut, ezáltal kiszakadva a hétköznapok robotjából elegendő idő áll rendelkezésére, hogy gondolataiba mélyedhessen, és végre azt tehesse, amihez kedve van. Azonban igazából nem tesz semmit a létfenntartáson túl. Az élet, az univerzum nagy kérdésein mereng, minden cél nélkül, hiszen tudatában van a problémák megoldhatatlanságának. Ez az ambivalencia bénítja meg, és teszi cselekvésképtelenné. Szorongásokkal teli élete magányosságát egyedül a szerelem enyhíti, az is csak rövid ideig. Ionesco hőse mindvégig magányos, nem segíthet rajta semmi, kívül marad a világ történésein, saját lehetséges életén is, reményt mindössze a regény végén a halál szürrealista látomása ad. A könyv nem vetekedhet A közöny vagy Az undor értékeivel, mindössze erős visszhangja azoknak, mégis izgalmas darabja lehet egy igényes házikönyvtárnak.

A Lipót egy elmegyógyintézet privatizálását és az ápoltak sorsát beszéli el. A számos mesei, fantasztikus elemet tartalmazó, néhol szürreális cselekményt Balabál, a Lipót ápoltja beszéli el. Az ő hangja hitelesíti a szöveget, torz észlelésének szűrőjén át minden hihetővé válik, ami egy épeszű ember számára elképzelhetetlen. Bevisz minket az elmebetegek közé, akikre mindenki csak úgy tekint, mint „gyermeki lélekkel kibélelt állatokra”, ennek az összeomlása után pedig a pénz, a hatalom és a nagypolitika világába. A zenész (Tudósok zenekar), képzőművész és író drMáriás könyve kuriózum a magyar irodalomban. Nem akarja elhitetni, hogy írása művészet, egyszerűen csak ír, méghozzá jól. A regény olvastatja magát, már az első lapon magába szippant a szóörvény, ami lendületéből csak néha-néha veszít. Az író alapvetően a történetre koncentrál, de ez nem a minőség rovására történik, hiszen minden mondat, bekezdés tudatosságról tesz bizonyságot. Nyelvi játékossága nem tereli el a figyelmet, hanem végig a szöveg szolgálatában áll. A Lipót két világirodalmi klasszikushoz is közel áll: Goldingtól a Legyek ura, és Csehov A hatos számú kórterme. Golding regényére azért emlékeztet kísértetiesen, mert Balabál, mikor magukra maradnak, a többi beteg fölé helyezi magát, a bolondokháza zsarnokává válik. A hatos számú kórteremhez pedig azért, mert a regény azt a közhelyet beszéli el újra, hogy az egész világ egy őrültekháza, és abban a bolondok nevezhetők leginkább épelméjűnek.

Bodor Ádám regénye 1999-ben jelent meg először, ez a második kiadása. A kiadás apropója nemcsak az, hogy a kötet évek óta hiánycikk a magyar könyvpiacon, hanem az is, hogy Kamondi Zoltán Dolina címmel vászonra vitte. Nem véletlen az adaptáció, hiszen Az érsek látogatása ötvözi a krimi, a scifi stílusjegyeit, így biztosan számíthat a közönség érdeklődésére. A szerző az idősíkok rendjét megbontva mesél egy elképzelt rideg és pusztuló világról, ahol a város körül szeméthegyek állnak, a lakók napról napra, nyomorogva élnek, kiszolgáltatva egy autokrata egyházi hatalomnak. Az intrikáknak az olvasó, ahogy a szereplők is, csak tanúja, a gyökerükig nem láthat. Bodor Ádám a tőle megszokott módon keveset beszél, és ezzel többet mond el. Nem jellemzi szereplőit, nem terheli az olvasót hosszú leírásokkal, a történet elbeszélőjének még a nevét se tudjuk meg. A főhős Gábriel Ventuzáról sem kapunk leírást, mégis pár jelzővel, néhány mondattal olyan miliőt teremt, hogy a bűzös, mérgezett levegőjű város – ahol mindenki, aki felkészületlenül érkezik, elalél – könnyen elképzelhető. Látszólag mozgalmas életet élő lakói valójában mozdulatlanságra vannak ítélve. A címben szereplő érsek látogatása hoz egyedül változást, bár arra hosszú évekig kell várni. A szereplők sorsát félelem, kudarc kíséri, és hiába él a szándék többekben is, hogy kitörjenek, s ha sikerül ellenállniuk a mindenek felett álló egyház hatalmának, melynek papjai többen katonai rangot viselnek, akkor az émelyítő, haldokló város rántja vissza őket.

A rovat szakmai támogatója az Írók Boltja

2007/3

Bartis Attila A SÉTA Magvető Kiadó

Truman Capote MÁS HANGOK, MÁS SZOBÁK – A FŰHÁRFA Európa Kiadó

Stark Attila Kulocityje friss, üdítő színfolt a magyar könyvpiacon. Egy fiatal képzőművész összefoglaló jellegű alkotása. Önálló munka, mely számtalan vázlatot, jegyzetet, képet és észrevételt tartalmaz, melyek együttesen egy teljesen egyéni és karakteres világot tárnak elénk. Rajzban a művészek mindig a leggyorsabban jövő ötleteiket, érzéseiket és gondolataikat jegyezték le, Stark Attila is ezt tette. Aktív alkotó, munkái feltűnnek számos helyen a város omladozó, múlt századbeli házain, flyereken, plakátokon. Ez a street art világ könyvének képi világát is jellemzi. Alakjai egyszerre humorosak és karakteresek. Majomfigurája, Kulo Jani nemcsak egy önironikus alterego, hanem a városi ember allegóriája. Mûvét a főhős, majd Kulocity bemutatásával vezeti be. A második részben, mely a kötet gerincét is képezi, Kulo Jani szakításának stációi következnek, az elhidegüléstől egészen a felejtésig. A harag és a fájdalom sűrű atmoszférája nem csupán a képeken, hanem a szövegekben is megjelenik. Csúcspontja egy vers, mely e szenvedéstörténet egy pillanatát rögzíti. A sztori hétköznapi, Stark egyénisége mégis újszerűvé varázsolja a banalitást. A könyvet nem annyira vizuális világa teszi különlegessé, hanem az a szabadság, ahogy a műfajokkal bánik, hisz lapjain képregény, plakát, montázs, festmény, irodalom találkozik olyaténképp, hogy az egy pillanatra sem erőltetett vagy zavaró.

Bartis Attila nagy sikerű Nyugalom c. könyvét megelőző kötete A séta. Az utolsó regénynél sokkal mélyebb, összetettebb. Apróbb, három-négy bekezdésből álló részek alkotják a szöveget, melyek önmagukban is – főként a regény első felében – megállnák a helyüket. Nyelvezete letisztult, minimalista módon szerkeszti mondatait. Hangneme elfogulatlan, olykor ironikus. Ábrázolásmódja többnyire híven követi a növekvő gyermek világlátását, igaz, olykor a sorok közül előbukkan az író, de csupán egy-egy kiszólás erejéig, aztán újra visszavonul, teret engedve a főszereplőnek és a történetnek. A séta a hanyatlás regénye, mely egy kor, egy elmúlt világ végnapjait meséli el egy fejlődésregény keretében. Hőse árva, aki újra és újra elveszti szeretteit. Rögtön a regény kezdetén a nagyapját, majd az ő helyébe lépő apácát, később kamaszkora öreg barátait. A halál az egész történetet végigkíséri az állatok kimúlásán keresztül egészen egy magzat haláláig. A cselekmény két színtéren játszódik, egy kisvárosban, és egy fürdőhelyen. Érdekes párhuzam a két helyszín közt, hogy mindkettő kezdetben befogadja a hőst, aztán mikor az évek során kiüresedik, kilöki magából. A könyv legnagyobb erénye a szépsége. Félelmet, szorongást, pusztulást, sőt rothadást mutat be, és mindezt mégis esztétikumként. A szöveget áthatja a kor iránt érzett nosztalgia, másrészt a legkegyetlenebb, legszomorúbb részeket a szöveg szkepszise enyhíti. Ez a sajátos látásmód teszi a könyvet különlegessé.

T. Capote a 20. század derekának egyik fontos írója. Magyarországon egykötetes szerzőként ismert (Hidegvérrel), pedig számos műve született. A Más hangok, más szobák az első kiadott regénye, melyhez tematikájában szorosan kapcsolódik A fűhárfa. Capote a történetet helyezi előtérbe, hőseit a tetteikkel jellemzi. Követi a hagyományos elbeszélői stílust, bár a Más hangok, más szobák egy-egy részében szerepel néhány lázálom, ébredés utáni pillanat, mikor ezt felváltja egy-egy szürrealista látomás, mégis többségében a realista ábrázolásmód az uralkodó. Capote életének néhány eleme felbukkan a regényekben, a cselekmény pedig gyermekkorának tájain játszódik. Főhőse mindkét kötetben egy árva fiú. A Más hangok, más szobák Joelje anyja halála után, maga mögött hagyva gyermekkorát, a várost, egy isten háta mögötti kis faluba érkezik, édesapjához, ám a megbeszélt helyen nem várja senki. Mikor hosszú keresgélés után végre eljut a házig, döbbenten veszi tudomásul, hogy „rokonai” még csak nem is engedik apja közelébe. A fűhárfában Collin kamaszkorának egy szeletébe nyerünk betekintést, aki két különc asszony lázadásának részese lesz: egy fára épített viskóba költöznek, onnan küzdenek meg a város hatalmasaival: a seriffel, a pappal. Capote mindkét regényében az örök kérdést boncolgatja: hogyan és mikor válik a kamasz fiúból férfi? Miközben barátságról, szerelemről, helytállásról, felelősségről beszél.

szerkesztette: Hományi Péter

A'LA CULT

Stark Attila KULOCITY Roham Kiadó

35

A KÖZERKÖLCS MEGSÉRTÉSE Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

A'LA CULT

(MAGVETÔ KIADÓ)

36

Choderlos katonának készült. 1763ban végezte el La Fére-ben a tisztiiskolát. A dicsôségre vágyó fiatal tüzértiszt megpróbált bejutni az amerikai expedíciós hadseregbe, de ehelyett Ré szigetére helyezték. Unalmában és végsô elkeseredésében kezdte el írni a Veszedelmes viszonyokat. Choderlos nem arisztokrata, apja tisztviselô volt, aki megkapta a nemesi rangot, de földbirtokot, vagyont mellé már nem adtak. Nemcsak az irodalomban hozott létre maradandót, ô találta fel a „robbanó golyót”, a gránát ôsét. Kortársai meteornak nevezték a könyvet, ami hét évvel a francia forradalom elôtt, 1833 és 1894 között csupán egyszer jelent meg, árusításáért 1865ben bíróság elé állították a könyvkereskedôket „a közerkölcsök súlyos megsértése” ürügyén. A Veszedelmes viszonyok, bár a 18. század végén még az olvasók és írók elôtt egyforma becsben állt, a mi szemünkben mesterkéltnek és szenvelgônek tetszik. Szilánkokra töri a cselekmény folyamatosságát, amiért csak sovány kárpótlás a levélírók vallomásszerû, „ôszinte” kitárulkozása. A forma bôbeszédû leírásokra csábít, ám a Veszedelmes viszonyokból ez kimarad. De Choderlos több mint kétszáz éves levélregénye nemcsak ezért nem avult el. Az utóbbi két évtizedben több, jobb-rosszabb filmadaptáció készült belôle, nem vesztette el az aktualitását, pedig ezt sejtetné a hôsök romantikusan egyoldalú, majdhogynem fekete-fehér jellemábrázolása.

Az egyetlen kivételt Valmont vikomt képezi, pedig kezdetben méltó párja Merteuil márkinénak, aki maga a megtestesült romlottság. A vikomt akkor változik meg, amikor szerelemre lobban Tourvelné iránt, aki feddhetetlenségével a márkiné feslettségét ellenpontozza. A két fiatal: Cécile Volanges és Danceny lovag szintén a tiszta jellemek közé tartoznak, csupán naiv ártatlanságuk és korukból fakadó kíváncsiságuk miatt keverednek a két csábító hálójába. A regény pontosan megszerkesztett mestermû. A cselekmény, kezdve az azt elindító ármánnyal – Valmont vikomt csak akkor élvezheti Merteuil márkiné kegyeit, ha Cécile-t az ágyába csábítja –, elôre kigondolt, tudatos szerkesztésrôl árulkodik. Ugyanígy De Laclos mestermunkáját bizonyítja a több szempont szerint párba állítható fôhôsök vagy a három típust megtestesítô nôalak közé helyezett „hivatásos csábító” Valmont. A kis Cécile, az együgyû ártatlanság esendô voltában a legkönnyebb áldozat, de csak elôjáték, ujjgyakorlat a csábító számára. Valmont igazi dilemmája, hogy Merteuil márkiné vagy Tourvelné? Mindkét nôben van, ami csábító, és van, ami taszító. Tourvelnéban a tiszta erény bigottsággal párosul. Merteuil márkiné megértô barátja, de belé a tisztaság egy szikrája sem szorult. Valmont választ, és elbukik, de vele bukik a két asszony, a szentimentális elvárásoknak megfelelôen. Tourvelné egy kolostorban, ágyban leheli ki lelkét, míg a gyönyörû márkinét

elcsúfítja a himlô, és egy perben elveszti vagyonát is. A férfi és nô küzdelme örök témája az irodalomnak, mégis ritka az olyan mû, mely ilyen érzelemmentesen nyúlna e témához. Hiába változnak az idôk, az ember nem változik, felszállhatunk a Holdra, megjárhatjuk az óceánok mélyét, a szerelem mindig ugyanaz marad. Ha a levelekbôl a szereplôk személyes érzelmeit – mármint akiknek vannak érzelmeik – elvesszük, a sorok elfogódottság nélkül, szárazon tárják elénk a tényeket, legyen szó bármirôl. Ezt a tényszerûséget az teszi lehetôvé, hogy a szerzô kizárja a magánszférát, mert amint egy levelet nem a címzett olvas el, rögvest

KRITIKA elvész a személyesség varázsa, így teszi lehetôvé a kívülálló szemszögét. A szöveg többféle olvasást tesz lehetôvé, lehet Valmont és a márkiné szemével olvasni, ami korunk leggyakoribb olvasata, lehet a fiatalok oldaláról közelíteni, és szurkolni szerelmük beteljesedéséért, de az erény felôl is, felháborodva a kiégett vikomt és a romlott márkiné aljasságán. Ugyanakkor van kommunista értelmezése is, melyben a nép fia, De Laclos leleplezi az arisztokrácia feslettségét. Ezért zseniális regény

2007/3

a Veszedelmes viszonyok. Minden kor nevelôje megtalálhatja benne a maga „mondanivalóját”, amit aztán a zászlajára tûzhet, és elmondathatja neveltjeivel az iskolában, hogy mire gondolt az író, mikor papírra vetette alkotását. Choderlos regényében kegyetlen harcként tárul elénk a szerelem világa, a két csábító cinikus szemléletét bár a szerzô látszólag próbálja elítélni, valójában nem ítélkezik, hanem csak ábrázol. Pontos képét adja annak a kiábrándultságnak,

mikor a szerelem fokmérôjévé a gyönyör válik. Valmont számára a szerelem küzdelem, nem meghitt intimitás, hanem gyôzelem vagy vereség, egyrészt a nagyvilági társaság elôtt, másrészt önmaga számára is. Ma vajon hányan gondolják ugyanezt? a díszletek változtak, de minden más maradt. Valmont vikomt és Merteuil márkiné a szerelemrôl olyan kiábrándultsággal beszélnek, ahogy napjaink legvadabb macsói és feministái is csak ritkán. Hományi Péter Lombhullató

11.05. (szombat) ÚJ ANTISZEMITIZMUS A kötet kapcsán Gadó János szociológus, a Szombat szerkesztôje, Kovács András szociológus és Tatár György filozófus beszélget 11.06. (kedd) EXPOGEO KIADÓ Végtôl végig a Terézvároson – Terézváros from End to End Irodalmi bevezetôjét felolvassa: Forgách András Bemutatja: Saly Noémi várostörténész Vendégeink: Érdi-Krausz György és Piskolti Bernadett 11.07. (szerda) KÉTEZEREGY KIADÓ Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában A kontinuum-elmélet Bevezeti: Benda Judit 11.08. (csütörtök) JÓSZÖVEG KIADÓ Erôs Ferenc: Trauma és történelem – szociálpszichológiai és pszichoanalitikus tanulmányok. A szerzô beszélgetôpartnerei: Pléh Csaba akadémikus, Erdélyi Ildikó pszichoanalitikus és Karádi Éva filozófus 11.12. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB Kezdés 17 óra! Balkán bajnok – rendezte: Kincses Réka. A vetítés után Varga Balázs filmesztéta Lemhényi Réka vágóval és Petrik András operatôrrel beszélget 11.13. (kedd) VIGILIA KIADÓ Rochlitz Kyra: Válaszúton, Visky András: A különbözôség vidékein, Selyem Zsuzsa: Fehérek közt A szerzôkkel beszélget: Bende József sorozatszerkesztô 11.19. (hétfô) NAPKÚT KIADÓ Erdôdi Gábor: Vénusz-udvarlás – Don Quijote metamorfózisai A szerzôvel beszélget: Huzella Péter és Závori Andrea

11.20. (kedd) P’ART KÖNYVEK Marno János: Nárcisz készül Bevezeti és a szerzôvel beszélget: Turczi István 11.21. (szerda) EURÓPA KIADÓ – LENGYEL INTÉZET Slawomir Mrozek: Baltazár - önéletrajz Bemutatja: Bába Krisztina és Pályi András 11.22. (csütörtök) KALLIGRAM KIADÓ Keresztesi József: Hamisopera Bemutatja: Bán Zoltán András 11.26. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB Kezdés 17.30! Mindenütt idegen – rendezte: Katona Zsuzsa és Nyeste Péter A vetítés után Stôhr Lóránt filmkritikus beszélget az alkotókkal. 11.27. (kedd) KORONA KIADÓ Bán Judit: Anya vagyok, bombanô Lajta Erika: Egy életem, két halálom Murányi Zita: Duplapu Szabó Ádám: Hegyi mesék A szerzôkkel Cserhalmi Zsuzsa beszélget 11.28. (szerda) PALATINUS KIADÓ Békés Pál: Semmi baj Bemutatják: Takács Ferenc irodalomtörténész, Merényi Ágnes, a kötet szerkesztôje. A szerzôvel beszélget: Reményi József Tamás, a kiadó irodalmi vezetôje 11.29. (csütörtök) KALLIGRAM KIADÓ Kôrösi Zoltán–Burger Barna: Délutáni alvás – a történet árnyéka Bemutatja: Nádas Péter, vendégeink: a szerzôk

A bemutatók 16 órakor kezdôdnek, az ettôl eltérô idôpontokat jeleztük. A programváltozás jogát fenntartjuk.

A'LA CULT

AZ ÍRÓK BOLTJA 2007. NOVEMBERI KÖNYVBEMUTATÓI

37

Manu Chao La Radiolina

A'LA CULT

(WARNER 2007)

38

Manu Chao nem az, aki, vagyis nem kizárólag a rádiókból jól ismert mambókirály. Nem is egy egyszerű utcazenész, valami spanyol-francia suttyó. Az Indymedia közreműködésével a Szigeten készített interjúból kiderül, hogy ő bizony parázik a Déli-sarkért, a pingvinekért, felelősségteljesen értekezik az emberi érdekek és értékek viszonyának egyensúlyáról, a ránk leselkedő óriási veszélyről, a tudatlanságról, a következő évtizedről. A bevezető ne tévesszen meg senkit, ettől még La Radiolina nem egy túlpolitizált demagóg lemez. A Clandestino debütalbuma világszerte a legnépszerűbb előadók közé emelte, és ebben nagy szerepe volt annak, hogy az előző zenekara punkos rohanását középtempós lüktetésre, latinos, reagge-s gitárzenére cserélte. Mégis az új albumon furcsa meglepetésként visszanyúlt a gyökerekhez, a Manu Negras-korszakhoz, de a dalok hallatán ezt egyáltalán nem bánjuk. Az angolszász kultúrát, amcsikat és a briteket leszámítva az antiglobalista világpolgárnak népes tábora van, nemcsak a spanyol és francia vidéken. Manu egy nagyon összetett stílust teremtett, mely több síkon is tud érvényesülni. Visszatérő motívumok, egyszerű, háromakkordos körök, puritán hangzás és monoton lüktetés, angol, spanyol, francia és arab megszólalás. Urbánus, megszokott törté-

netek, melyek loopként lapulnak a hátérben: emberek, zajok, szirénák, rendőrség, tüntetők hangja, gyerekeknek való kis dallamot játszó kütyü. La Radiolina is a maga eszközeivel reagál, a saját terében mozog, szerethetően, eredetien. Neki még el is hiszem, hogy csúnya ember ez a George W. Bush, meg hogy sok minden nincs itt rendben. A Rainin Paradize abszolút sláger, dalként és klipként, egyre többször hallani és látni. Aztán ott van a Politik Kills, amely nem megy ki a fejemből, néha csak előjön a refrén és a politika egyszerű törvénye, ami elég igaz és szomorú: Thats why my friend it’s an evidence… politik is violence… politik use bombs, politik need blood, politik needs your mind... Ez a naiv nyelvészet, amiért igazán átérezheted, szeretheted, vagy nagyon messze kerülhetsz attól a világtól, amit Manu kínál neked. A dalok nagy része másfél percben öszszegződik, tehát eleinte idegen fülnek furcsa lehet, olyan, mintha csak számtöredékek lennének, ami egyfelől akár a való is lehet, azonban ezek a töredékek együtt alkotnak egy tökéletes, letisztult huszonegyedik századi lemezt.

Üllői úti Fuck

A gyengébbek kedvéért (SZERZŐI KIADÁS 2007)

Meglepődhetnénk, hogy majdnem egy évtized telt el a nagy sikerű Én meg a Farkasember-album után, mire valamit ösz-

szerkesztette: Toldi Miklós

szekapirgáltak Szántó Fasziék. A magyar közhallgatóság eközben olyan kényelmes álláspontra helyezkedett, hogy aki a Republic-normatívát (kb. 16 év/20 lemez) nem éri el, az már nem is érdekes. Tehát hiába rakott le valami izgalmasat valamikor, elfelejtik, mert lustálkodni nem szabad. Na jó, a Fuck igazából mindig egy kicsit a pestieké volt, legalábbis ők értették jobban a lumpenproletárok üzenetét. Sokan mégis a Kispállal keverik őket. Az igaz, hogy a két zenekar egyszerre indult. A Fekszik egy időben jelent meg a Kispál Ül című albumával, a Pál Utcai Fiúk Lecsója a Fuckban volt gitáros-vokalista, majd Kispálékhoz vándorolt át hasonló pozícióba. Az Esküvő című slágerüket a mai napig sokan Kispál és a Borz-dalként könyvelik. A gyengébbek kedvéért dalait három évvel ezelőtt elkezdték rögzíteni, sőt nagy részük már a kétezres évek tájékán rögzítve volt demo formában. A lemezen friss szám az Egofúga, melynek szövegét Szántó közösen jegyzi Sickratmannel, akivel a Korai Öröm és a Sickratmen projektben is együtt játszott az utóbbi években. A többi szöveg Duda Attila ihletése, akinek rosszul jött ki az ördög alkuja, egy ideje már csak múlt időben beszélhetünk róla. A Pesti lányok című régi koncertfavorit egy akusztikus gitárral előadott urbánfolkos kedves dalocska lett. A nyitódalnak választott Micsoda fájdalom ijesztően hat, kicsit nyögvenyelős. A quimbys Balanyi Szilárd effektjei, kütyüi idegenek ettől a környezettől. (Az albumot szintén a quimbys Gerdesits Faszi dobolta fel, bár ez nem újdonság, hisz régi bútordarabnak számít a Fucknál.) A Nyakig heroinban már hordozza azt a vitalitást, amit megérdemel a lemezhallgató, és ott van még a Csak a szíved kell nekem romantikus, ironikus balladája. Szokatlanul a Vak kertész, a Vác újra dalban fúvósok jelennek meg, majd a vége felé a Farkasember a Rap air to ár és a Munkatábor című régi vágású punkos dalban hallatja hangját.

Végül a zárószám Jézusban manifesztálódik, „az én országom bennem van”, mert mint kiderül, Jézus olyan, mint egy matrjoskababa. Nagyjából az album hozza a jól megszokott vulgáris, abszurd és fekete humorú szövegeket. A Fack hiába öregszik, megfejtésből továbbra is annyit kapunk, amennyit eddig is elvárhattunk.

Gogol Bordello Super Taranta! (SIDE ONE DUMMY/CLS 2007)

Népes bázisra számíthat az a produkció, amely valami bájos, giccses, a KGST múltbéli karcait vagy a tradicionálisabb

balkáni muzsika jeleit hordozza. Legyen az akár a hazai környezetben is felbukkanó, szeretett és elfogadott világzenei megközelítés, vagy a New Yorkban is erőteret formáló kelet-európai cargokultusz. Olyan nevek képviselik ezt az eklektikus műfajt, mint a Balkan Beat Box, a Slavic Soul Party és közülük is a legismertebb, a Gogol Bordello. A tragikus csernobili katasztrófa vándorlásra késztette Eugene Hütz családját, aki eredetileg Evgen Nikolaevként látta meg a napvilágot Kijevben. Végül Amerikában kötött ki, ahol 1999-ben a népek, nemzetek nagy olvasztójában, New Yorkban összehozta a szintén bevándorlókból álló formációt. Orosz hegedűművész, pianista, izraeli gitáros, etiópiai basszer és amerikai dobos. A Hütz & The Béla Bartoks után inkább a Gogol Bordello nevet választó zenekar megjárta már a nagyszínpadokat, nemrég Madonna oldalán próbálták megmenteni a világot a klímaváltozástól a Wembleyben. A tavalyelőtti Gypsy Punks-lemez óta a Gogol Bordello végképp kilépett az úgynevezett undergroundból. Számos orgánum, többek között a Songlines címlapsztorija lett. Az a nagy vitát kiváltó dilemma, hogy most akkor megérdemelt-e

a világzene és a világsztár státus az ukrán cigánylegény Eugene Hütz verbuvált bandájának. A Super Taranta! sem tér el attól a már jól megszokott manu negrás vagy poguess skas, punkos ritmikától, a durva felszínes gagyitól, a sírva vigadós óbégatástól, kabarétól, folkzenétől, a Macskajajból jól ismert dadanos alkoholittas, bőszült, büszke tudatmódosult balkáni mulatástól. Néhol felelhető újdonság az elektronikus vartyogás, de a lemez gerincét főként a gitár, a hegedű és a harmonika adja. Az emigráns persze odamondogat a veszteglő globalista világnak, akár több nyelven is szót ejt az amerikai és a kelet-európai helyzetről. Vendégvokálként hallható Rác Piroska a Suddenly... (I Miss Carpaty) című dalban, ahol feltűnik egy picike magyar nyelvű sor is. A kedvenc a Supertheory Of Supereverything, amely dal az első Biblia-olvasást taglalja, amolyan hützösen. Összességében elmondható, hogy a világot ezzel az albummal sem fogják fenekestül felforgatni, mindenesetre humoros, táncra késztető bolondozás, mert élni mégis jó…

A'LA CULT

MUZSIK

2007/3

39

PRINC, A KATONA Rendezô: Fejér Tamás 1966

Manapság, amikor a kereskedelmi tévécsatornák révén naponta többször is szembesülhetünk újabbnál újabb, a siker okán végtelenített, esetleg

a nézői érdektelenség következtében néhány epizód után nyomtalanul eltűnő sorozatok tömkelegével, az ifjabb generációk tagjai számára meglepően hangozhat a tény: bő negyven évvel ezelőtt egy rövid hazai széria akkora sikert aratott, hogy sokak emlékében mindmáig él. Amikor a honi televíziózás még nem ismerte a korai és a késői vetítést, ám a hétfői adásszünetet annál inkább, a tizenhárom részes Princ, a katona című sorozatot olyan figyelem övezte, hogy az adások idején kiürültek az utcák. A történet nőcsábász főhőse – miután sikertelenül próbál kibújni kötelezettsége alól – bevonul az egri laktanyába, ahol nagy nehézségek árán, de megkísérel beilleszkedni az új közegbe, noha eddigi kötetlen életében a fegyelem játszotta a legkisebb szerepet. Számos

ismert színész (például Zenthe Ferenc, Szabó Gyula) mellett a főszerepben Ernyey Béla látható. Őt mindmáig ezzel a alakításával azonosítják, aminek egyik oka, hogy a forgatás befejezését követően német nyelvterületen csinált karriert, kikerülve így a hazai reflektorfényből. A teljes 1966-os sorozatot az Európa Records jelentette meg három, kedvező árkategóriájú DVD-re elosztva, az évszámból adódó képminőséggel. Az egyszeri néző talán szimpla katonai propagandafilmnek gondolná az epizódokat, de valójában a szitán átlátva mai szemmel nézve is szórakoztató darabokról van szó, melyek megtekintését követően módunk van eldönteni, hogy egy kétéves sorkatonai szolgálatot vajon mekkora sikerrel lehetett hajdan forgatókönyvírók segítségével vonzóvá tenni. Bíró Zsolt

A'LA CULT

NOEL Rendezô: Chazz Palminteri 2004

40 Chazz Palminteriről a Bronxi mese (melyet forgatókönyvíróként is jegyez) óta tudjuk, hogy nemcsak nagyszerű színész, hanem kiváló filmrendező is. Erre újabb bizonyíték a Noel –

A szerelem a legnagyobb ajándék, amely a megszokottól eltérően, jóval kevésbé giccsesen fogja meg a karácsonyi ünnep lényegét. Az alkotás hasonló módszerekkel dolgozik, mint az Igazából szerelem, ugyan kevésbé vicces, viszont ennek köszönhetően hitelesebb. A történet több szálon játszódik. Különböző emberek sorsát követhetjük nyomon, amelyek mind kötődnek valamilyen módon a karácsonyhoz. Köztük van a középkorú Rose, aki gyermekét vesztette el, ezért számára nem boldog ünnep a karácsony, vagy Mike, a heves természetű fiatal zsaru, aki barátnőjét kergeti örökös féltékenykedésével az őrületbe. A személyes történetek egy kórházban találkoznak. A helyszín egyfajta kapocsként szolgál, mely az ünnepet és a sorsokat köti össze. A drámai fordulatok ellenére végül persze minden

A rovat szakmai támogatója a Navigátor Film

és mindenki a helyére kerül, hiszen mégiscsak egy karácsonyi moziról van szó, elsőrangú szereposztással (Susan Sarandon, Penélope Cruz, Paul Walker, Alan Alda és Robin Williams). A DVD tökéletes minőségben tartalmazza a filmet, miközben már az ízléses menü is elősegíti a ráhangolódást a történetre. A szinkronhangok jól el lettek találva, így a film magyar hanggal is élvezhető. Egyedül az extrák mennyisége nem karácsonyhoz méltóan bőséges (mindössze néhány filmográfiát és képgalériát találhatunk a lemezen), de a Noel így is remek alternatíva azok számára, akik nem akarják megnézni újra a már rongyosra ismételt karácsonyi filmeket, hanem egy érzelmesebb, „felnőttebb” ünnepi mozira vágynak. Lunczer Gábor

KULTFILM SZÁLKA, HAL NÉLKÜL Rendezô: Dobray György 1984

Az idén ötvenéves Magyar Televízió múltjából szemezgetve volt, amit újra műsorára tűzött, volt, amit DVD-n tett közkinccsé. Ez utóbbi repertoárt

gazdagítja a most megjelenő Szálka, hal nélkül is, amit 1984-ben sugárzott az adó. A sorozattal kapcsolatban az egyetlen említésreméltó tény, hogy a Száguldás, Porsche, szerelem című örökzölddel örökre beírta magát a magyar poptörténelembe. A felcsendülő Cserháti/Charlie szám, bár azóta slágerré avanzsált, itt ironikus idézőjelbe teszi saját magát az alatta pergő képsoroknak köszönhetően. A hatrészes sorozat a teljesen átlagos Wagner család hétköznapjait meséli el. János (Bodrogi Gyula), Teréz (Máthé Erzsi) és fiuk, a kissé félkegyelmű Lajos (Szacsvay László) azonban minden napot izgalmassá varázsol. A tipikusnak ábrázolt karakterek ma már szélsőségesen karikatúraszerűnek hatnak, de a díszlet többnyire hihetővé teszi őket: a lepukkant pesti környék, a szigorúan

2007/3

keleti gyártmányú autók, a dialógusok a fiatal nézőknek idegenek, de az idősebbeket nosztalgiázásra késztetik. A saját vállalkozásából élő család házhoz jön, és mindent megjavít, vagy legalábbis megpróbálja. Hogy végül megoldódnak-e a bonyodalmak, a tapasztalt szatírasorozat-fogyasztók előtt nem lehet rejtély. A Gyurkovics Tibor tollából született történet kellemesen bugyuta epizódokból áll, főszereplői pedig mára többnyire eltűntek a filmvászonról (az utóbbi időben Bodrogi Gyula is csak a Nemzetiben és a Combinón hallat magáról), így külön érdekes őket húsz évvel ezelőtti szerepekben látni. A 990 Ft-os piacra készült DVD-től felújított képet nem várhatunk el, így a sorozat részeit 23 évvel ezelőtti képminőségben, mono hanggal nézhetjük meg, extrák nélkül.

„A JAZZÉNEKES” Rendezô: Alan Crosland 1927

„A jazzénekes” (az adott kor egyik legismertebb énekesének, Al Jolsonnak a főszereplésével, 1927-ben készült) korszakos jelentőségű kulcsfilm. Több szempontból is.

Egyrészt ez a Warner Bros-produkció volt az első hangosfilm (Vitaphone sound mix technology), ami miatt a filmtörténeti alapművek egyik fontos darabja. Másrészt, tartalmi megközelítésben, az önmegvalósítása érdekében, az elsősorban édesapja által képviselt családi és vallási hagyományokkal szembehelyezkedő zsidó fiatalember történetén keresztül hiteles tablóját kapjuk a zsidóságnak az adott kor Amerikájában lezajlott, a művészvilág felé orientálódó, a szórakoztatóiparba, illetve az amerikai társadalomba történt integrálódási törekvéseinek. Továbbá a történet hátterében egy valós kép is kirajzolódik az akkori Amerikáról, igaz a teljesség igénye nélkül, hiszen az alig másfél órás játékidőbe nem ágyazható be egy komplex szociológiai látlelet. A DVD megjelenése nemcsak hiánypótlás, hanem a film nyolcvanadik

születésnapjára kiadott kétlemezes változat tükrében igazi kuriózum. Az extralemez pedig egyszerűen példaértékű. Elképesztő mennyiségű információt tartalmazó ismeretterjesztő és dokumentumfilmet, valamint korabeli kisfilmet és filmrészletet nézhetünk meg, elsősorban a Vitaphone-hangtechnikáról. Ezek az extrák a hangosfilmek úttörői mellett az adott kor Hollywoodját is bemutatják, roppant érdekes és szórakoztató formában. Épp ezért sajnálhatjuk, hogy nem készült hozzájuk semmilyen magyar fordítás. A korongon még egy korabeli rajzfilm, továbbá egy Al Jolson-performansz is található. Fontos megemlíteni még, hogy a film, betétdalait és zenei anyagát tekintve hangosfilm, a dialógusok a némafilmekből ismert inzerteken manifesztálódnak. A dalok és az inzertek magyar felirattal is megtekinthetők. Cseri Dániel

A'LA CULT

m.zapruder

41

GALERI

AZ ISMERETLEN SZCÉNA Képzômûvészet, határok nélkül Ernst Múzeum 2007. okt. 12.–nov. 25-ig

A'LA CULT

Az utóbbi hónapokban kisebb feszültség kulminálódott a Mûcsarnok, az Ernst Múzeum és a Dorottya Galéria sorsa körül. A helyzet nem oldódott meg, de jelentôs változások történtek. Az Ernst Múzeum és a Dorottya Galéria ma már a Mûcsarnok igazgatása alá tartozik, mind gazdaságilag, mind szakmai értelemben. A három intézmény mûvészeti igazgatója dr. Petrányi Zsolt lett. Az új idôk elsô Ernst múzeumos kiállítása kitûnô kezdésnek bizonyul.

42

A kiállítás tematikája mûvészeti, szociológiai, politikai értelemben is rendkívül fontos problémákat feszeget. Kérdéseket invokál, nézôt provokál, sztereotípiákat oszlat, láttat, és módfelett beszédes. Az Ismeretlen szcéna elnevezés egy olyan csoportos kiállítást takar, amely a határon túli vagy a határon kívüli kortárs magyar képzômûvészetet kísérli meg bemutatni, mégpedig eredménnyel. Mint minden válogatásra, nyilván erre is érvényes, hogy nem szerepel benne mindenki, akinek kellene, de a kiállítás kurátorai, akik maguk is mûvészek – Bartha József, Németh Ilona, Szombathy Bálint – élvezetes áttekintést nyújtanak arról a közegrôl, amely számunkra, ha nem is ismeretlen, mindenesetre kevéssé ismert.

Mindjárt a múzeumba való belépéskor szembesülhetünk azzal, mit válaszolt Budapest Németh Ilona munkájára, amelynek eredetileg a Király utcában lett volna a helye. A Dunaszerdahelyen (ma Szlovákia) élô mûvész „Elfogadna-e” címû installációját utcai táblák képezik, melyeken négy nyelv en tesz fel kérdéseket a járókelôknek. A táblák az utca helyett az épület bejáratánál szólítanak meg minket, kiállítás-látogatókat, holott járókelôként kellett volna szembesülnünk velük. A kérdések a szociálpszichológiában használatos Bogardus-skála kérdéstípusaival operálnak. Elfogadna-e országa lakosaként egy magyart? Elfogadna-e családtagnak egy kínait? Elfogadna-e szomszédnak egy zsidót? vagy határon túli magyart, esetleg

egy romát? Mit válaszolhatna az utca embere nemzeti, faji, vallási hovatartozástól függetlenül ezekre a kérdésekre, ha a kerület vezetôi egyértelmû nemet válaszoltak? A mindenféle alapon létezô diszkrimináció kérdését feszegeti a nemzetközileg elismert, határon túli magyar mûvész. Kovács Zsolt csíkos, geometrikus festményét különbözô társadalmi közegekbe helyezte, ezek dokumentációja látható a kiállításon. A fotókon beleolvad és kiválik a festmény alkalmi közegébôl, ami lehet egy cigányputri, tanterem, sertéstelep, edzôterem vagy étterem. A különbözô társadalmi közegek hol

befogadják, hol kivetik a festmény által szimbolizált „modernizmust” a mindenkori viszonylatok tükrében. Juhász R. József az Open Art Platform Performance Fesztivál keretében, mintegy 2400 km megtétele után különbözô extrém helyszíneken vagy helyzetekben „kerékpározott”, föld alá ásva magát, vagy egy elhagyott téglagyár kéményén, de mindenütt rendôrôrsöktôl távoli helyet keresve magának, mûvészetének. Szombathy Bálint Pacséron (ma Szerbia) született. „Hazautazásai” során, 2000 óta rendszeresen levi-

zeli a szerb–magyar országhatárt. „Amikor a vonat elhagyja a szerb, illetve a magyar határállomást, a mosdóba megyek, belepisilek a vécécsészébe, majd a kellô pillanatban lehúzom a vizet.” A kiállított mûvek állásfoglalások vagy válaszok bizonyos fel nem tett kérdésekre, amelyekkel leginkább csak azok szembesülnek, akik magyarként egy másik ország határai között élnek, és amely kérdések számunkra, Budapesten élô magyarok számára ismeretlenek. Kardos Rozi

GPS – Ismeretlen szcéna Kiállító mûvészek: Bartha József, Csiki Csaba, Farkas Roland, Fekete Zsolt, József Juhász R., Kispál Attila, Martyn Ivette, Miklós Szilárd, Miklós Dénes, Németh Ilona, Sebesi Sándor, Sinkovics Ede, Szabó Péter, Szombathy Bálint, Varga Emôke, Ütô Gusztáv

A'LA CULT

2007/3

43

GALERI Télre a street art is beköltözött kArton Galéria 2007. okt. 10.–nov. 17-ig Pofátlan, mert az utcáról a kArton Galériába ment. A street art régóta vitatott mûfaj, a kérdés, ha már egyszer street, nem az utcán lenne inkább a helye? Vita ide vagy oda, az utóbbi néhány évben bizony bemerészkedik a galériák steril közegébe, mi több, behívják oda, hisz a

mûfaj erôsen felfutóban van. Igaz, hazánkban még nem szereli le a vasúttársaság a street artos munkákat hordozó felületeit abból a célból, hogy árveréseken nagy pénzeket kapjon érte, mint az megtörtént az elôször hírhedt, majd híressé vált angol street art mûvésszel, Banksyvel. De még ez az idô is eljöhet! Az illegálisnak, vulgárisnak, provokatívnak számító mûfaj otthona az utca, ahol önkéntes dekoratôrök hagyják ott kézjegyeiket. Lehet utálni, ha rongál, lehet szeretni, ha szellemes, fejet tágít,

kritikát gyakorol, megnevettet. Jusson eszünkbe a Kétfarkú Kutya Párt üzenete: „Hegyet Szegednek!” Bárhogy is vagyunk vele, a street art a mindennapok abszolút részévé vált. A kArton Galériában most a magyar Cut16, Drez, Nikon, Miztahbush, Torzmerev és a francia Jace kéznyomaiban gyönyörködhetünk: pólókon, lemezborítókon, farost lemezen, digitális printeken, maketten, és persze a falakon. De hogy a street art inkognitóját valamelyest a galérián belül is megôrizze, neveket nem találunk, csak személyes szignókat. A retro világ piktorai, mivel „megvették” ôket, részleges anonimitásban most a galériavilágban lehetnek egy hónapig pofátlanok és provokatívak. Lássuk meg, mire jó ez!

A'LA CULT

-kardos rozi-

44

2007/3

EGYMÁS KÖZT SZÓLVA Diák-tárlatvezetés a Holokauszt Emlékközpontban

Miután egy olyan országban nôttem fel, ahol a múzeumpedagógia hagyományosan annyit tesz, hogy egy csoport gyereket körbehajtanak egy rakás vitrin körül, és közben kiabálnak velük, ha beszélgetnek, erôs fenntartásokkal közelítek a Holokauszt Emlékközpontnak helyet adó ferencvárosi Páva utca felé. Van ugye Anne Frank, a tizenpárévesen családjával Hollandiába menekült, majd ott is bujkálni kényszerülô, végül a lágerben életét vesztô német zsidó kislány és a halála után apja által kiadott, világhírûvé vált naplója. Az ötlet pedig az, hogy az ô életét bemutató kiállításon gimnazista tárlatvezetôk szegôdnek a túlnyomórészt velük egykorú középiskolás látogatócsoportok mellé. Kezdésként a tárlatvezetôk rutinosan a kiállítás felé irányítják az érkezô osztály egyelôre látványos zavarban levô tagjait. A tárlat a maga megvalósításában nem falat rengetô: sok szöveget és archív képeket tartalmazó tablókról van szó. A tárlatvezetô pár igyekszik is inkább szóban feleleveníteni hatmillió ember borzalmát egyetlen, jobban felfogható sorsban felvillantó történetet. Annyi biztos, hogy az ô szájukból átélhetôbbek az események, mint az inkább szenvtelen képaláírásokból. Ennek ellenére az igazi, oldott, közös befogadás és gondolkodás döcögôsen indul, a csoporthoz intézett kérdések mindig egy fokkal tanárosabbra sikerülnek, mint kellene. Van azért, ahol erôs a hatás – leginkább ott,

ahol a csoport egyik tagjával olvastatják fel a zsidótörvényeket, ami sokkal hátborzongatóbb, mint történelemkönyvbôl olvasni ugyanezt; az illedelmes csend valódi megilletôdöttségbe vált át. És súlyos a történteket és a mai rasszizmust, antiszemitizmust kíméletlen egyszerûséggel párhuzamba állító lezárás is – hogy mennyire hosszú távú a hatás, képtelen volnék eldönteni, de hogy elgondolkodnak a kifelé sétálók, az az arcukra van írva. „Egy fiatal sokkal érdeklôdôbbé válik akkor, ha egy ilyen témát a kortársától ismerhet meg: már az felkelti az érdeklôdését, mi késztette a másikat arra, hogy kiálljon ide” – fejtegeti Kardos Zoltán, az emlékközpont program- és kommuni-

kációs tanácsadója. Szerinte, noha Anne és naplója történetének csak áttételesen vannak magyar vonatkozásai, az egyórás tárlat mégis legalább annyira hatásos, mint ha valaki végignézné a magyar sorsokra felépített állandó kiállítást. Az eredetileg november végéig tervezett tárlat január 13-ig nyitva marad, mielôtt vidéki helyszínekre utaztatnák tovább. A kiállítást ugyanis a diák-tárlatvezetés kezdete óta minden hétköznap 3-4 diákcsoport keresi fel, kezd is betelni az elôjegyzési naptár. „A tapasztalatok szerint a tanárok és diákok riadóláncként egymásnak adják tovább az itt látottakat” – büszkélkedik házigazdánk, ami fôleg annak tükrében mond sokat, hogy a hagyományos oktatási programokra korábban ôsszel alig lehetett iskolákat megmozdítani. A tárlatvezetôk inkább a kalauz szerepkörben akarták kipróbálni magukat, mintsem a témára ugrottak rá – derül ki velük beszélgetve. Az aznapiak – Kádár Wanda, Mogyorósy Cyntia, Oláh Máté és Szilágyi Anna – alapvetôen sikeresnek ítélik a programot: mesélik, egyik társuk még egy szkinhed fiút is rábírt az értelmes beszélgetésre az egyik tárlatvezetés végén, de sokat sejtet az is, ami egy tanár szavait idézve ül ki az arcokra: „Hogy tudjátok ôket így lekötni? Nekem ez sosem sikerül.” Pedig nekik mûködik, vajon ô hogyan próbálta?! Pál Zsombor

A'LA CULT

A középiskolás látogatókkal egykorú diák tárlatvezetôk mutatják be az érkezô csoportoknak az Emlékközpont Anne Frank-kiállítását, melyet mi is elmentünk megnézni.

45

JOOST.COM A tévézés új élménye

A'LA CULT

Amíg a földi sugárzású tévécsatornák azon igyekeznek, hogy a jelenlegi analóg technológiájukat digitálisra cseréljék (DVB-T), melynek segítségével egy analóg csatorna helyén akár 8 digitális csatorna sugárzása is lehetôvé válna (elektronikus mûsorújsággal, teletexttel), addig az internetes tévézés sokkal interaktívabb elképzelései realizálódnak. Az internetet mint mûsorközvetítô közeget használó IPTV esetében az „adás” nem földi sugárzású rádióhullámok vagy kábeltévés hálózaton érkezik az elôfizetôk otthonába, hanem internetkapcsolaton keresztül. A szabványos technológiákon alapulva a számítógép vagy IPTV vevôkészülék az interneten keresztül csatlakozik a mûsorszolgáltató szerverére, és onnan tölti le az aktuálisan nézett mûsor apró részleteit (mul-

46

ticasting) vagy egészét (video on demand), és jeleníti meg. Magas nézôszám esetén ez a technológiai megközelítés jelentôs erôforrást igényel a kiszolgálói oldalon, különösen a sávszélesség tekintetében. Ezt a fajta szûk keresztmetszetet sikerült Janus Friisnek és Niklas Zennströmnek leküzdenie a Joost nevû (nem szabványos protokollokat használó) internetes tévé alkalmazásával. A két úriember nevéhez fûzôdik a hajdanán igen népszerû, ám sokat vitatott KaZaA fájlcserélô, illetve a ma is töretlen népszerûségnek és kiemelkedô hangminôségnek örvendô Skype internetes telefon megalkotása. Az említett két technika és a Joost esetén is a peer-to-peer technológiát vették alapul, melynek decentralizált felépítése lehetôvé teszi, hogy az adatáramlásban részt vevôk egyszerre adjanak és kapjanak is. Így ha egy adott tartalmat a Jooston kiemelten sokan néznek, nem lesz leterhelve a központi tartalomszolgáltató szerver, mert a sok nézô egymásról is letöltheti a mûsor apró szeleteit. A Joost azonban ennél a paradigmaváltásnál jóval többet

WEB &

kínál. A világ szinte bármely (szélessávú internettel ellátott) pontján kiváló minôségben élvezhetjük a jelenleg 250 csatorna 15 000 mûsorának bármelyikét. Ezenfelül saját magunk is összeállíthatunk mûsorrendet, amit megoszthatunk ismerôseinkkel, vagy akár írásba is elegyedhetünk az azonos mûsort nézô felhasználókkal. Az elérhetô tartalmak száma napról napra rohamosan gyarapszik, a rendelkezésre álló kategóriákból bárki talál kedvére való mûsort, lett légyen az rajzfilm, dokumentumfilm, dráma, szórakoztató, humoros, mozifilm, stílusmagazin, zene, hírmûsor vagy éppen sporttéma. Az újfajta tévézéssel együtt jár az újfajta reklámozás is. Egy-egy csatornának lehet külön szponzora, így azon a csatornán minden mûsorszámban a szponzor néhány másodperces szpotja látható. A mûsorokat a hagyományos tévécsatornákhoz hasonlóan szakítják meg a reklámok, illetve esetenként apró emblémák jelenhetnek meg valamelyik sarokban, melyekre rákattintva a reklámozó oldala nyílik meg a böngészôben. Ezeken kívül a csatornák interaktív funkcióiban is lehetnek hasonló reklámlinkek, ám ezek jelenléte egyáltalán nem zavaró, sôt újszerûségük lévén még szórakoztató is. Természetesen kevésbé valószínû, hogy a Joost egycsapásra lemossa a hagyományos (analóg/digitális sugárzású, kábel, mûhold, mikrohullámú) vagy szabványos IP-televíziózást, hiszen közösségi funkciók ide vagy oda, azért a Barátok közt nem megy rajta – legalábbis egyelôre. -volker-

BLOG

WORTH1000.COM Egy kép több ezer szónál A lassan 5 éve üzemelô oldalon hihetetlen mennyiségû érdekes és értékes tartalommal találkozhatunk. Elsô ránézésre szokásos photoshop contest (képmanipuláló verseny) oldalnak néz ki, itt azonban egy-egy konkrét feladat helyett mindig valamilyen témakörben kell a jelentkezôknek alkotniuk. Sôt lehetôség van 3D, animáció, fotó, illetve írásmû kategóriákban is nevezni. Bár ezek a kategóriák az induláshoz képest bô egyéves lemaradásban vannak, a beküldött tartalmak számán mégis jól látszik, hogy az eredeti képmanipuláció a legnépszerûbb alkotói tevékenység az oldalon publikáló versenyzôk között. (Jelenleg 6275 photoshop, 1900 fotó, 800 írásmû és 825 multimédia tartalom érhetô el az oldalon – rövid, ingyenes regisztrációt követôen.) A naponta felkerülô versenykiírások többnyire egy hónapos határidôt biztosítanak, és mint általában a versenyeken, itt is kell fizetni nevezési díjat, amit az oldalon használt értékmérô egységben határoznak meg. Egy-egy nevezés, a feladat bonyolultságától függôen, 0–20 kredit közötti összeget igényel, és kb. ekkora összeg nyerhetô vissza – bár akadnak népszerû témák, melyeken akár a nevezési díj tízszerese is bezsebelhetô. A váltószám 10 kredit = 1 USD, de az átváltás sajnos egyirányú folyamat, így a nyert kredit

csak az oldalon használható fel további nevezésekre, nagyfelbontású alapanyag képek letöltésére. (Az oldalon szerzett hírnév és elismerés könnyen hozzásegítheti azonban a nevezôt valami jól fizetô grafikai munkához, hiszen azt potenciális megrendelôk is böngészik, és ha tehetséges munkát látnak, könnyûszerrel felvehetik a kapcsolatot a készítôvel.) Az oldalon történô publikálás másik elônye, hogy a beküldött anyagok idôponttal és szerzôi információkkal kerülnek tárolásra, így késôbb könnyen kideríthetô egy adott munkáról, hogy azt ki és mikor készítette – elkerülendô a szerzôi jogi vitákat. Természetesen vannak ingyenes kiírások is, illetve

lehetôség szponzorációra: amikor a beküldô helyett valaki más fizeti ki a díjat, adott esetben pedig felezik a nyeremény összegét. Ez a fajta üzleti modell teszi lehetôvé az oldal prosperálását, mindemellett lehetôséget biztosít céges szponzorációra is, melynek keretében egy-egy gazdálkodószervezet hirdethet versenyt a felhasználók között. Ilyenkor 8 ember csap össze, egy az egy ellen típusú bajnokság keretében, a három forduló végére csak egy marad, aki az elôre meghatározott nyeremény fejében átadja az adott képet a megrendelônek további szabad felhasználásra. Ez remek lehetôség bárkinek, aki szeretne az oldalon publikáló grafikusokkal dolgoztatni, legyen szó céges emblémáról vagy egy-két hírességgel megtûzdelt születésnapi képrôl, esetleg régi képek feljavításáról. A feladatok nehézsége háromszintû lehet: könnyû, közepes, nehéz. Így azok is találhatnak magukhoz illô versenykörnyezetet, akik amatôr szinten állnak, és még csak most ismerkedtek meg a képmanipuláció mûvészetével, de azok is emberükre találnak, akik grafikai munkákból élnek, és ismernek minden apró trükköt. Természetesen nézelôdôként is érdemes végigböngészni a beküldéseket, hiszen akár magáncélú fotózáshoz, képszerkesztéshez is kaphatunk ötleteket, csak képzelôerô és gyakorlás szükségeltetik hozzá. -javes-

A'LA CULT

2007/1 2007/3

47

WWW.KULTUSZ.COM

2007/3

Trafó – Kortárs Művészetek Háza 1094 Bp., Liliom u. 41.

Bálint Zsidó Közösségi Ház 1065 Bp., Révay u. 16.

Puskin Kávézó 1054 Bp., Semmelweis u. 2.

Gödör Pinceklub 1051 Bp., Erzsébet tér 1.

MU Színház 1117 Bp., Körösy J. u. 17.

Holokauszt Emlékközpont 1094 Bp., Páva u. 39.

A38 Petõfi híd, budai hídfõ

RS9 Színház 1075 Bp., Rumbach S. u. 9.

Dorottya Galéria 1051 Bp., Dorottya u. 8.

Fonó Budai Zeneház 1116 Bp., Sztreagova u. 3.

Pinceszínház 1093 Bp., Török Pál u. 3.

Karinthy Szalon 1111 Bp., Karinthy Frigyes út 22.

Almássy Téri Szabadidőközpont 1077 Bp., Almássy tér 6.

Bobek Kávézó 1067 Bp., Kazinczy u. 53.

Bartók 32 Galéria 1111 Bp., Bartók Béla út 32.

Ferencvárosi Mûvelõdési Központ 1093 Bp., Haller u. 27.

Tabán mozi 1016 Bp., Krisztina krt. 87–89.

Zenebarlang 1067 Bp., Teréz krt. 19.

HM Stefánia Palota 1043 Bp., Stefánia út 34–36.

Aranytíz Mûvelõdési Központ 1051 Bp., Arany János u. 10.

Deep Distribution Hanglemezbolt 1062 Bp., Aradi u. 22.

Csili Mûvelõdési Központ 1201 Bp., Nagy Győry István u. 4–6.

Cirkó-gejzír 1055 Bp., Balassi Bálint u. 15–17.

BushDoctor 1066 Bp., Jókai u. 8.

Pataky Mûvelõdési Központ 1105 Bp., Szent László tér 7–14.

Spinoza Ház 1074 Bp., Dob u. 15.

Írók Boltja 1060 Bp., Andrássy út 45.

MINDEN HÓNAP 5-ÉN!

48