Városias falu vagy falusias város: a városi infrastruktúra kialakulásának kezdetei Kisvárdán

NÉZİ ISTVÁN

Városias falu vagy falusias város: a városi infrastruktúra kialakulásának kezdetei Kisvárdán /pályázat/

Kisvárda, 2010.

1

„Ez a sáros város Várda, Rongyos mint az ócska zárda, Gazos, bőzös mint a csárda.” Bevezetés Kisvárda az idei esztendıben ünnepelhette várossá válásának 40. évfordulóját. A település korábban (1421-tıl) már mezıvárosi ranggal bírt, de az 1871. évi, a községek rendezésérıl szóló XVIII. tc. után lemondott arról, hogy rendezett tanácsú várossá alakuljon, mivel vezetıi nem vállalták az ezzel a címmel járó kiadásokat, inkább elfogadták az „olcsóbb” nagyközségi státuszt. 1881-ben a Nyírvidék levelezıje azt adta tudtul, hogy „Városunk, mint nagyközség, egy 18 oldalra terjedı füzetben adta ki szabályrendeleteit”

1

Ez a látszólagos visszalépés

pontosan akkor történt, amikor Magyarországon az urbanizáció - mindkét értelmében - gyors fejlıdést vett. Ebbe a fısodorba illeszkedik Kisvárda újabb városiasodása is, noha éppen ekkortól hivatalosan már nem város, hanem rendezett tanácsú nagyközség.

A városházának nevezett községháza Az urbanizációnak többféle mutatója, jellemzıje van, ezek közül dolgozatomban a helyi infrastruktúrával kívánok foglalkozni. Ez a fogalom szőkebben és tágabban is értelmezhetı, én ez utóbbit választottam, nem tartottam elegendınek ugyanis a városias fejlıdés

1

Julius: Vidéki levelezés: Nyírvidék, 1881. 19. sz. 2. p.

2

bemutatáshoz a közmővekre, szolgáltatásokra, utakra-utcákra történı koncentrálást, ugyanakkor nem térek ki azokra a gazdasági tényezıkre (pl. iparvállalatok, pénzintézetek, kereskedelem, vendéglátás, stb.) amelyek szintén a városias jellegő munkamegosztás mutatták. Az „infrastruktúrának” vannak olyan összetevıi, amelyek Kisvárdán már korábban is léteztek, ez esetben a továbbfejlıdést mutatom be, és léteznek olyan alkotórészei is, amelyek éppen a dualista korban alakulnak ki, jönnek létre, s majd évtizedekkel késıbb fejlıdnek tovább. A lakóterület növelése Kisvárda fejlıdését, a város terjeszkedését meghatározta, hogy a Rétköz mocsarai közé szorítva feküdt. A kisvárdai állóvizeket ugyan 1848 elıtt a megye kanálisok segítségével levezette a vár alatti lapályra, azaz a település lakott részérıl a központtól távolabb esı helyre vezették le a vizet, de ott a posvány, a mocsár évente utánpótlást kapott a Tiszából. A határ és belterület ezt követıen sem volt mentes a kisebb-nagyobb állóvizektıl. Az 1850-es években 1675 hektár (az összterület 36,9%-,a) volt nádas és 12 hektár a vízzel borított terület. Az ármentesítés után, 1883-ra ez a mutató 133 hektárra, 3,7%-ra csökkent.

2

A visszahódított

területet fıként rétként hasznosították. A lakosság és a hatóság egy ideig karbantartotta a vízelvezetı árkokat, de miután száraz idıszak következett, a Tompos vize kiszáradt, helyén kutat is lehetett ásni, az elvezetı árkok karbantartásával nem törıdtek. Aztán néhány esztendı múlva újra elıjött a talajvíz, sok kárt tett a Serház utca déli, Tompos utca nyugati és a Kákástótól keletre esı terület lakásaiban, a házak pincéit megrongálta, a tó partjára épített kalyibákat eláztatta, eldöntötte. Ezek az alacsonyabb részek víz alá kerültek a n esızések és a tavaszi hóolvadás alkalmával is. Egy Nyíregyházáról Kisvárdára érkezett személy 1873-ban ekként rögzítette a korabeli állapotokat: „…az a képzelhetetlen sártömeg, mely elnyeléssel fenyeget jármővet és állatot /tán még a bivalyt is/, ha ingoványszerő utszáin végig habuczkolni kénytelen…, azok a terjedelmes pocsolyák, melyekben nyáron át folytonosan fürödhetik az ifjú nemzedék s serenadokat adnak a körmös halak, (békák) azok a düledezı, vedlett fedelő, félreficsorított kéményő épületek, melyeknek rondaságát még jobban kiemeli nehány díszes lakház, az a kívül-belül hámladozó szilárdsággal teljességgel nem dicsekedhetı nagy-vendéglı…a hiány közkutakban és sétányokban, azok a kétdeszkás keskeny pallók …az az egymás hegyébe kapaszkodó építkezési modor…mindezek nem épen megnyerı fogalmat nyújtanak Kisvárdáról.” 3 2 3

RÉFI, 1997. 11. sz. mell. z. y. Nyírfalombok: Szabolcs, 1873. 25. sz. 2-3. p.

3

Kisvárda az 1858-as katonai felmérés térképén (részlet)

4

Ha elfogulatlansággal nem is „vádolható” egy „konkurens” város polgára, kétségtelen, hogy az általa közöltek nagyjából megfeleltek a valóságnak, hiszen a helybeli krónikások még majd két évtized múlva is hasonló állapotokat rögzítettek. A lakosság egyre türelmetlenebbül követelte, hogy az állóvizeket vezessék le. Ennek hatására 1893. április 12-én a képviselı-testület elhatározta, hogy megteszi a szükséges lépéseket. A lecsapolási terv elkészítésével Vinnay Géza kultúrmérnököt bízták meg. İ „A Tompos és Szent László utczák, valamint Döghei-út és Hajnal utca közötti lapos területen, továbbá a község délnyugati szélén elterülı Kákás-tó nevő helyen s végül a Hajnal-utcza nyugati anyagárkában összegyőlı vizek levezetésére” a község alatt húzódó társulati belvízfıcsatornát jelölte meg. A tomposi, kákástói és hajnal utcai csatornákat a régi vízvezetı árok felhasználásával vezették az említett társulati csatornába.4 Ezzel a „fıcsatornával” azonban nem oldódott meg minden ilyen irányú gond, további, kisebb kanálisok kiépítése is szükséges volt. Ezek még a 20. század elején is készültek, hiszen 1908ban is azt adta hírül a sajtó, hogy augusztus 27-én teljes befejezést nyert az éppen akkor kivitelezett csatornák építése.

5

Fél év múltán, a március 8-i rendkívüli képviselı-testületi

ülésen a belvíz volt a téma. A képviselık a belterületen összegyőlt víz lebocsátása érdekében a megyéhez fordultak, azért, hogy „A Rákóczi utcza mindkét oldalán zárt beton csatornák épittessenek, s hogy gondoskodjon a várm. törvényhatóság az u. n. megyei árkok tisztántartásáról, másrészt a kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy az állami út több helyén, ahol a csapadékvizek szabad folyást nem nyerhetnek, átereszek kiépitése rendeltetnék el.” 6 A csatornázás terén tett apró lépések nem elégítették ki a lakosságot, mert a tapasztalat szerint a vizek nem mindig tudtak akadálytalanul lefolyni. Így volt ez a legforgalmasabb utcán, a Fıutcán is, ahol „…van valami kanalisba vezetı szők nyílás, melynek az a sajátossága, hogy nagyobb esızések idején az utca szemetjétıl rögtön eldugul és az összes vizeket az utcára győjti, miáltal a lakosságnak gyakran van része árvízi jelenetekben; hozzátartozván ehhez az is, hogy a pincék és alacsonyabb szobák megtelnek vízzel. Azt mondják, hogy ez a nyílás nem is mindig szők, csak amikor esızés van. Az ilyen kivételes alkalmakra pedig nem érdemes azt kibıvíteni! 7 A belvizek lecsapolása után új utcák nyílhattak, a régiek terjeszkedhettek, nıtt a házak száma. 1881-ben 594 lakóházat írtak össze, 1900-ban 1045-öt, 1910-ben 1382-ıt, 1920-ban 1364-et. 4

Mőszaki leírás Kisvárda nagyközség beltelkeinek lecsapolási tervéhez: Kisvárdai Lapok, 1893. 47. sz. 1. p. A községi csatornák átvétele: Kisvárdai Lapok, 1908. 36. sz. 3. p. 6 Képviselıtestületi ülés: Kisvárdai Lapok, 1909. 11. sz. 2. p. 7 Helyi politika VI.: Szabolcsi Újság, 1913. 31. sz. 1. p. 5

5

Az épületek jellege is változott, az otthonok, lakóházak városiasodó voltukat mutatták. A századforduló utáni állapotot a táblázat mutatja.8 Lakóházak jellege falazat

év

1900 1910 1920

tetı

kı vagy tégla cserép, kıbıl vályogból zsindely nád alapon fából és pala vagy vagy vagy vagy összesen vályogból egyébbıl vagy téglából sárból deszka zsúp vagy bádog sárból 113

237

464

231

106

559

380

1045

175 232

422 428

677 670

108 34

345 540

767 598

270 226

1382 1364

A fıutcai emeletes házak és a földes út a századforduló tájékán A számadatokat a leírások is megerısítik. „Nagy az építkezési kedv és egymásután kerülnek fedél alá a téglából rakott városias magas házak. A fıbb utczákon lassan lassan eltőnnek a düledezı viskószerő hajlékok, a nádfedél a mellékutczákra szorítkozik,…elég a 15 év elıtti Kisvárda képének a felidézése, hogy meglássuk, milyen nagyot fejlıdtünk azóta. Az út kikövezése, a rozoga pallót felváltó kıjárda, a szépen fejlıdı akáczfasor, az elıbbi állapothoz képest fokozottabb tisztaság, a zsindelylyel, cseréppel, bádoggal fedett, díszes homlokzatú új nagy házak, a nyitott boltajtók folyton szaporodó száma, s az utczák élénksége valóban kedvezı képet nyújtanak.” 9

8

NÉPSZÁMLÁLÁS 1881.: 246. p. NÉPSZÁMLÁLÁS 1900: 307. p., NÉPSZÁMLÁLÁS 1910.: 307. p. NÉPSZÁMLÁLÁS 1920.: 123. p. 9 Szépül a város: Kisvárdai Lapok, 1889. 30. sz. 1. p.

6

A házak száma csak úgy tudott gyarapodni, ha a meglévı utcák telkeit beépítették, illetve új utcákat nyitottak. Ez utóbbi révén kebelezett be egyre nagyobb teret a település területébıl a lakóövezet. A lakóépületeknek szükséges új terrénum, azaz utcák igényét a kortársak is sürgették, amikor írták, hogy a városnak „Szők az utczája, szők a belterülete és szők mindenek felett a fıutczája…megszőntünk falu lenni, de még nem vagyunk nagy város...Új utczákra van szükség, olyanokra, melyek a szőkké vált fıutczáról a feltorlódó forgalom nagy részét levezetik…hogy a kívánalmakkal számot vetı építkezési kedv új tért nyerhessen, s hogy a lakásszükséglet megfelelı módon kielégíttessék… az úgynevezett „Kisköz” kiszélesíttessék, s annak folytatásaként az azzal szemben, a fıutcza másik oldalán- a Rosenblüth- Klein Salamon féle telkek között- az elvonuló sikátor is új utczaszakasznak engedjen helyet.” 10 A település vezetıi önmaguk is látták a szükséges tennivalókat, s nem csupán látták, de igyekeztek orvosolni a felmerülı problémákat. A város utcáinak rendezése, a várostól elfoglalt területek visszaszerzése, a kövezés kiterjesztése és a beépítésre alkalmas Kákástó felparcellázása már régóta foglalkoztatta a lakosságot és a képviselı-testületet is, s 1889 novemberében úgy tőnt, hogy ezekben az ügyekben elırelépés történik. A nevezett hó 26-án ugyanis a képviselı-testület által kiküldött bizottság (Vay Péter, Rézler György, Hrabovszky Guidó, Balkányi Gyula, Szepesssy Mihály) ülésezett, s megvizsgálták Galambos Menyhért mérnök tervét, amely kiterjedt az említett kérdésekre. A következı javaslatokat fogadták el: Vegyék vissza az utcákból és a terekbıl ami visszavehetı. Azok a foglalásokat, amelyek a tulajdonos megkárosítása nélkül vissza nem vehetık, a tulajdonossal való egyezség révén váltsák meg, ahol az utcák szabályozása miatt a tulajdonos kénytelen lemondani kisebb részekrıl, azt kártalanítás mellett sajátítsák ki, ahol pedig a szabályozás miatt a telektulajdonos nyer területet, az köteles a várost kártalanítani, a nyerendı területet bekeríteni, beépíteni. A Kákástót 30 parcellára osztották fel, ezt árverésen négyszögölenként 20 kr minimálárban adják el. Ez a terület fele részben a közbirtokosságé volt, így a befolyó bevétel is ilyen arányban osztódott. Elsısorban a Fürdı utcát kívánták szabályozni, mert itt már a jövı tavasszal járdát akartak lerakni, másodsorban a Malomközt, ezt a forgalom, a közlekedés követelte meg, mivel a hosszú Szent László utcából a Vak utcába egyetlen utca sem vezetett, harmadsorban a vár utca megregulázása került szóba. A bizottság javasolta, hogy a város a Fürdı utca kikövezésének negyedét állja, a többit a telektulajdonosok fedezzék. A Vak utca járdáinak 10

Szők a város: Kisvárdai Lapok, 1890. 12. sz. 1. p.

7

teljes fedezete a tulajdonosokra hárul, mivel az nem fıvonal. Elfogadták még a római katolikus templom terétıl a református templomig lerakott járdának a vállalkozótól való átvételét. 11 Az intézkedés elején említett visszavétel azt jelentette, hogy a város szerezze vissza azokat a kisebb-nagyobb közterületeket, amelyeket egyik-másik telektulajdonos, üzlettulajdonos önkényesen „meghódított” magának, s az így visszakapott/szerzett területeket is figyelembe véve szabályozzák az utcákat, közterületeket. A legfontosabb ilyen közterület a Flórián tér volt. A testület már korábban elhatározta, hogy a közbirtokossági iskola udvarából - mely a tér nyugati oldalán feküdt - 246 ölet megvásárol 400 forintért. Csakhogy a város részére mindössze 153 négyszögöl lett kimérve, így „Az iskola udvarának keritése annak megfelelıleg lett elhelyezve és pedig akként, hogy ez a kerités most is görbe vonalat képez, s így eltekintve a területhiánytól, határozottan ellenkezik utcza rendészetünk szépészeti követelményeivel.” 12

A Flórián tér a piacozók szekereivel A Flórián téren és szomszédságában a piac uralta a terepet, s nem csupán a kereskedelem, de a közlekedés szempontjai miatt is szabályozni kellett az árusítást. 1903. november 5-tıl léptek

11 12

Utcarendezés: Kisvárdai Lapok, 1889. 48. sz. 3. p. A Flórián-tér szabályozása: Kisvárdai Lapok, 1890. 42. sz. 2. p.

8

életbe azok az új rendelkezések, amelyek megszabták, hogy a napi- és heti piacon, illetve az országos vásáron a tér egyes részein és környezetében kik és mit árulhatnak. 13 A visszaszerzett és meglévı területek mellett új helyet is nyitni kellett a növekvı számú lakosságnak. Az egyik ilyen „kinézett” szőzföld a Kákástó és környéke volt, amely a központtól délnyugatra feküdt, közvetlenül a kertek alatt. „Vizes temetıje ez most a világra jött felesleges kiskutyáknak és macskáknak. A kimúlt disznók és malaczok nem kerülnek belé, mert a tópartján élı vademberek (czigányok) önmagukba temetik ezen elhullottak tetemeit, és csak közvetve segítik elı e bizonyos tó helyes elnevezését.” írták 1889 tavaszán. 14 Ezt a helyi „rezervátumot” 1890 tavaszán felparcellázták és itt is megkezdıdött a „civilizáció” térhódítása. Ami azonban a többség részérıl a fejlıdés jelének tőnt, azt a kisebbség másképpen élte meg: „A Káka tövén – ha eddig nem költött- ezután bizonyára nem költ a rucza, s a tó is megszünik nagyreményü czigánycsemeték bájos fürdıévadjának zavaros szinhelye lenni. Oda van az arkádiai állapot, s Pharao ivadékainak máshol kell helyet keresniök, hol olymposi játékaikat eljátszhassák. A keleti idill „poesisét” hideg kézzel turkálta szét a város prózai keze, uj földet csinált a Kákástóból és a - hol száraz, hol mocsaras hepehupás területet házhelyekre parcellázta a mérnök. A hova most jóízléső ember nem teszi be a lábát, ott nemsokára nyájas udvarokban fehérlı házak fogják hirdetni, hogy bölcs dolog vala ezt a kis Ázsiát Európának visszahóditani és a czélból folyó hó 8-án – a házhelyek eladása iránt árverést tartani.” 15 Az árverés iránt nagy volt az érdeklıdés, ez mutatta, hogy mekkora szükség volt új házhelyekre. A Kákástót az elızı év novemberi döntésének megfelelıen 30 parcellára osztották. Ebbıl hármat keresztutcának tartottak fenn, hatot az árverésen nem adtak el, de utólag ezekre is megadta Harsányi Menyhért a négyszögölenkénti 20 kr-t. Az értékesítés befejezése után közel 4.000 forint győlt be. A vásárlás kedvezı lehetıség volt, hiszen a vételár egyharmadát kellett csak kifizetni, másik harmada egy év múlva, harmadik harmada két év múlva vált esedékessé, ráadásul kamatmentesen róhatták le a vevık a tartozásukat. Szintén hitelbıl „épült” ki egy kisebb utca, mely a Hajnal utcából eredt. A nyolcvanas évek végén két szabómester volt az életre hívója, akik „Megvették a legelıt, felkukucskáltatták, kiparczellázták azt házhelyekké, és mielıtt az elsı fizetést teljesíteniök kellett volna, már

13

A helyi heti piacz uj berendezése: Kisvárdai Lapok, 1903. 44. sz. 2. p. A Tompos és a Kákástó: Kisvárdai Lapok, 1889. 17. sz. 1-2. p. 15 Uj föld: Kisvárdai Lapok, 1890. 15. sz. 2. p. 14

9

minden házhelyre volt vevı.”

16

Ebbıl a példából is kitőnik, hogy a városkép alakításába a

település vezetıinek döntései mellett az egyéni érdek, a vállalkozói szellem is közrejátszott. A mocsárvilág megszüntetését és a belvizek levezetését követıen Kisvárda rohamos terjeszkedésnek indult, s ezzel párhuzamosan lakossága nıtt. A század közepén meghaladta a háromezer fıt, 1870-ben 4.703, 1880-ban 5.006 fı volt, 1890-ben már 6.458 embert számláltak össze, a századfordulóra ez 8.257-re emelkedett, 1910-ben pedig 10.019-en lakták Kisvárdát. A lakosság tehát hatvan esztendı alatt megháromszorozódott, ennek az embertömegnek valahol laknia is kellett, ehhez további új házhelyekre volt szükség. 1891. december 7-én fogalmazták meg azt a hirdetést, amelyben a kisvárdai közbirtokosság tudatta, hogy a régi vásártér területét 93 házhelyre elosztotta és abból 86 házhelyet december 27-én és az azt követı napokon nyilvános árverésen el fog adni. 17 A község az 1904. április 8-án tartott képviselı-testületi ülésen elhatározta, hogy a Szent László utcát a Tompos és a Mester utcával egy új utca nyitásával összeköti. Az út a Kastaly Ferenc és Reizmann Hermann tulajdonát képezı fıutcai házak között lévı telken vezetett át, ez szintén az említettek tulajdona volt.

18

Az utca a Posta utca nevet kapta, mivel a Szent

László utcával érintkezı sarkán állt a postahivatal. Az utcát hamarosan beépítették, kikövezték, miközben az államépítészeti hatóság hivatalosan az utcanyitást nem engedélyezte, mert nagyon keskenynek találta az ottani forgalomhoz képest, megállapítva, hogy a Szent László utcai bejáratánál két kocsi nem fér el. 19 A szélesítéshez területeket kellett kisajátítani, ez viszont a községet verte volna kiadásba, ezért a képviselı-testület úgy döntött, hogy mivel annak idején az utca megnyitását az utca lakosai kérték, azzal, hogy ingyen adnak területet, próbálják meg ezt az ígérvényt „behajtani” a lakosokon.

20

Az 1910-es népszámlálás kapcsán

jegyezték meg, hogy az elızı összeírás óta épült ki az Alsó-és Felsımunkás utca, az Ajaki út nagyobb része, az Orgován telep, a Hajnal utca északi része, az Iskola utca, a Somogyi Rezsı utca, a község belterületén lévı üres telkek legtöbbje is olyan gazdára talált, akik házakat emeltek azokon, így a „lakóházak számánál 39,3%-os emelkedés mutatkozik.” 21 Az utak, utcák, járdák és terek burkolása Az utcákat nem csupán megnyitni kellett, hanem közlekedésre alkalmas állapotba hozni, azaz a közepét kikövezni, a széleit gyalogjárdával szegélyezni. Ez a „gyalogjárda” kezdetben a fapallót jelentette. Ez még a Bach-korszakban jött létre, annak eredményeképpen, hogy a 16

V.: Körutazás a városban II.: Kisvárdai Lapok, 1890. 10. sz. 2. p. Hirdetés: Kisvárdai Lapok, 1891. 50. sz. 3. p. 18 Új utca: Kisvárdai Lapok, 1904. 15. sz. 2. p. 19 A posta utcáról: Kisvárdai Lapok, 1907. 45. sz. 3. p. 20 Képviselıtestületi közgyőlés: Kisvárdai Lapok, 1907. 22. sz. 3. p. 21 Népszámlálás: Felsıszabolcsi Hírlap, 1911. 3. sz. 1. p. 17

10

városnak volt egy bizonyos fel nem használt pénzalapja, a közbirtokosság a maga részérıl a vásártér háromévi jövedelmét adományozta e célra, egy városi „népgyőlés” pedig kimondta, hogy minden bécsi font hús után a fogyasztókra pallópénz címén két krajcárt vessenek ki. 22 Ám fapalló is csak a város belsı részein volt, ahol ezt nélkülözni kellett, ott esıs idıben a sarat dagasztották, száraz idı esetén a port verték fel a járókelık. De nem csak ık, a két lábon homo erectusok, hanem a négylábúak is igénybe vették az utcákat: „….estefelé mélázó tehenek, vidor tinók és sürgıs malaczok változatos serege halad végig bıgve, röfögve az utczán, s kavarnak a kedves házi állatok olyan porfelleget, hogy nem szívni, de harapni kell a levegıt.” 23 A fapalló mellett apránként megjelent a kıburkolat, a pallók pedig kikerültek a település külsıbb részeire. Kıvel elıször csak az utakat fedték be, s nem gyalogjárdák készültek. 1880ban a miskolci Lax Gyula vállalkozó nyerte el 34.780 forintért a fıutca kikövezésének jogát. 24

A munka lassan kezdıdött meg, mert a vállalkozónak 8 napon belül az anyagot már

szállítania kellett volna, ez az idı eltelt, de az árlejtést elnyert egyén nem jelentkezett.

25

1881-ben azt olvashatták a korabeliek, hogy már a postáig elkészült a kövezés, húsz nap múlva elérik a piacot, három hónap alatt kész lesz az egész munka, és senki sem fogja elhinni, hogy az idén is a Hrabovszky-féle épület elıtti sártengerben két ló vesztette életét.

26

Abból,

hogy a postát említik elıször, majd azt, hogy elérik a piacot, kiderül, hogy az utca burkolásával délrıl haladtak északra. Valamivel késıbb már azt adták hírül, hogy elkészült a vasúthoz vezetı fıutca, melyet átadtak a forgalomnak.

27

1890-ben azt írták errıl az utcáról,

hogy „Az utcaközépen széles kıút vonul a vasút felé, de a két oldalán még fapalló sincs a gyalogjárók lábai alá téve.” 28 1885-ben hirdették meg a Dögei, a Vár utca kikövezésére, a Serház utca északi oldalán pedig a járda építésére vonatkozó pályázatot.

29

1890-ben ismét a Dögei, továbbá a Vak és a Fürdı

utca kikövezése szerepelt a meghirdetett munkák között. A Dögei utca 103 „folyó öl hosszuságban”, 3 ½ öl szélességben a két oldalon vízelvezetı csatornával együtt 610 négyszögöl területet jelentett. A Vak utca 116 öl hosszúságban és 3 öl szélességben a Malomköz utca végéig, összesen 348 öl kiterjedésben, a Galambos Menyhért mérnök által 1889 májusában készített terv szerint kiszámított magasságban került kivitelezésre. Ugyanitt 22

A palló alap: Kisvárdai Lapok. 1891. 45. sz. 1. p. Szépül a város: Kisvárdai Lapok, 1889. 30. sz. 1. p. 24 Kövezési árlejtés: Nyírvidék, 1880. 22. sz. 3. p. 25 Vállalkozó kerestetik. Nyírvidék, 1880. 26. sz. 3. p 26 Kövezés: Nyírvidék, 1881. 18. sz. 5. p. 27 Elkészült a vasúthoz vezetı fıutca: Nyírvidék, 1881. 36. sz. 3. p. 28 V.: Körutazás a városban III.: Kisvárdai Lapok, 1890. 14. sz. 2. p. 29 Árlejtési hirdetmény: Nyírvidék, 1885. 24. sz. 4. p. 23

11

egy kıhíd tölgyfadeszkával és a vízelvezetı csatorna oldalfalazása is a munkálatok közt szerepelt. A Fürdı utca járdája szentesi kockakövekbıl 233 öl hosszúságban, 4 láb szélességben és 155 négyszögöl kiterjedésben volt tervbe véve. Az ajánlatokat június 28-ig lehetett megtenni. 30 Az árlejtésre Führer Zsigmond Nyíregyházáról, Lax Gyula Miskolcról, Kovács P. Pál Nyíregyházáról és Sümeghy István jelentkeztek. A két elızı az összes munkát, a két utóbbi csak a járda lerakását vállalta volna. A döntéshozók Führer és Kovács ajánlatát nem fogadták el, Lax kikötötte, hogy csak akkor végzi el a munkát, ha a község által már megrendelt 10 kocsi szalánci követ visszamondják, ebben az esetben az általa beszerzendı királyházi kıbıl négyszögölenként 6 frt 40 kr-ért, tokaji kıbıl pedig 7 frt 20 kr-ért, s a járdát 9 forintért kivitelezi. Úgy látszik, hogy a vállalkozó nem csupán a kövezési munkán akart nyerni, hanem az alapanyag szállításán, beszerzésén is. Sümeghy a járdát négyszögölenként 8 frt 75 kr-ért vállalta. Ezek az ajánlatok az elıirányzott összeget jóval felülmúlták, így a bizottság a döntést a képviselı testület elı vitte.

31

Az utca kövezése haladást jelentett, de az ıszre elkészült

munkával nem mindenki volt elégedett: „Örvendetes dolog, hogy az európai Kisvárda határát az adóhivataltól – a járda utján haladva – kitehetjük egész a vásártérig, csakhogy a civilisátióba bekelebelezett ezen uj tartomány ezután sem menekül a kívánt mértékben az ázsiai sártól. Olyan alacsony szinvonalra lett a járda lerakva, hogy az utcza sara akadály nélkül terpeszkedhetik a mélyen fekvı gyalogjárón.” 32

A kövezet nélküli Szent László utca a 19. sz. végén 30

Árlejtési hirdetmény: Kisvárdai Lapok, 1890. 25. sz. 4. p. Árlejtés a járdára: Kisvárdai Lapok, 1890. 26. sz. 2. p. 32 A Fürdıutcza járdájának: Kisvárdai Lapok, 1890. 44. sz. 2. p. 31

12

A járdák kiépítése és az utcák kövezése késıbb is folytatódott. 1894-ben például az ún. Hármasútnak és környékének az útépítésére hirdettek versenytárgyalást.

33

1907-ben arról

hoztak határozatot, hogy Rákóczi utca mindkét oldalán terméskı szegélyekkel, 1685 m² szénsalakjárda, terméskıbıl építendı 49,5 m² kapubejárók, és 62 m² út átjárók 2.146 koronán belüli összegért épüljenek. 34 A világháború kitörése elıtt, március 27-én fogadtak el egy nagyobb szabású felújítási munkát, amelynek révén aszfaltburkolatot kapott a Kossuth, a Petıfi, a Hunyadi, a Posta, a Szent László, a Deák Ferenc és a Vörösmarty utcák mindkét oldala, az Erzsébet utca déli oldala és az északi oldal egy része, a Bessenyei egy szakaszának mindkét oldala, a Vár utca keleti oldala a Major utcáig, a nyugati oldala a legutolsó beépített telekig, a Zrínyi utca két része, a Rákóczi utca keleti része a Homok utcáig, a nyugati része a kórházig. Aszfaltozták még a bérkocsi állomás területét, a vasúti hozzájáruló út északi oldalát. Bazalt-terracit kövezetet kapott a Somogyi Rezsı utca mindkét oldala Cyklops-burkolattal fedték a Flóriántteret és a Szent László utca északi részén lévı teret, azaz a mai görög katolikus templom elıtti területet. A kiadásokhoz a telektulajdonosok különbözı mértékben járultak hozzá, attól függıen, hogy mely utcában laktak. 35 A felsorolásból kitőnik, hogy a belterületen, azaz a frekventált, forgalmas helyen lévı utcák mindkét oldala részesült abban a kiváltságban, hogy járdát kapjon. Minél külsıbb részen volt az utca, ez a „jog” úgy csökkent, s mire a település széleire ért, már el is fogyott, azaz az ott lakók nem élvezhették a szilárd burkolatú gyalogjárdák elınyeit. Ilyen volt például a fapallóval ellátott Temetı utca, melyrıl azt írták, hogy „olyan ér a város testében, melyet folyton gyógyítgatni kell. És hordassék bár össze - az út elején terjedı - sártengerbe akármennyi rızseadag és homoktapasz, ott mindig elernyedve marad a föld, nem fog sarán a város orvossága.”

36

A nevezett utca a Szent László utcából ágazott ki, és nem nehéz

kitalálni, hogy hová vezetett.

33

Útépítési árlejtések: Kisvárdai Lapok, 1894. 37. sz. 2-3. p. SZSZBMÖL V. B. 146. Kisvárda nagyközség önkormányzati iratai 416. Kgy. 1907. ksz. 35 Meglesznek az aszfalt gyalogjárók: Felsıszabolcsi Hírlap, 1914. 14. sz. 3. p. 36 V.: Körutazás a városban III.: Kisvárdai Lapok, 1890. 14. sz. 1. p. 34

13

A Kossuth Lajos utca a századforduló tájékán A település közigazgatási területébıl egyre nagyobb részt foglaltak el az újonnan létrejövı utcák, házsorok. A természetes szaporodás és a beköltözés folytán gyarapodó lakosságot a közigazgatás és államigazgatás kívánalmai és szempontjai szerint nyilván kellett tartani, ez nem egykönnyen ment állandó lakcím nélkül. Ez utóbbihoz mindenki által elfogadott, vagyis hivatalos közterületi elnevezésekre volt szükség. 1899 végén a helyi vezetés ezzel a problémával is foglalkozott, amikor a névtelen, vagy „rossznevő” utcákat „megkeresztelte”. „A már elfogadott tervezet szerint a mi 34 utczánk közül 19-et kellett névvel ellátni, öt más nevet kapott, és tíz utca megmaradt a régi név mellett.”

37

A fıtértıl a görög katolikus

templomig terjedı fıutca megmaradt Szent Lászlónak, miként a görög katolikus templomtól a római katolikus temetıig vezetı utca Temetı utcának. Az említett templomtól a kórházig vezetı út Vasút utca, a Reizman-féle fatelep utáni út a Homok utca, a vágóhíd felé vezetı út a Vágóhíd utca nevet kapta. Az Ajak felé vezetı, s a dohánybeváltó hivatalig terjedı úton épült új házsor Ajaki utca, a kórház háta mögött levı sor Kórház utca lett. A Csillag utca megtartotta nevét (korábbi idıben Serház utcának hívták). A Csillag utca végétıl a hármas útig futó utca Malom utca, a jobbra esı utca Mester utca névre hallgatott. Ebbıl nyílt a Tompos utca, a Kis utca és a Főrész utca.

37

A mi utcáink: Kisvárdai Lapok, 1899. 45. sz. 2. p.

14

Erzsébet utca lett a Grőnwald-féle háztól a Rézler házig vezetı utcasor, Baross utca, amely az Erzsébet utcából a rétnek vezetett. Bessenyei utcává vált a Vak utca, a Szıllıskert (akkoriban így írták) utca megmaradt. A Szıllıskert két apróbb utcája Rét utca és Mezı utca nevet kapta. A Reizman ház alatti házsor mely a Kákástó keleti partját képezte Vízi utcának, a Kákástó nyugati oldala Fıutcának kereszteltetett. A gúnyosan Kis Kótajnak nevezett házcsoport Domb utca lett. A Vár utca megmaradt, ennek szomszédságában Zug utca és Pacsirta utca névvel jelölték meg az addig névtelen utcákat. Major utca lett a Vár utcával egy pontból induló, s a Kossuth utca végére érı utcasor. Az Arany Szarvas vendéglı és a közbirtokossági iskola között kezdıdı, s a Major utca felé vezetı utca névadója az említett vendéglı lett, vagyis a Szarvas utca nevet kapta, az ebbıl balra nyíló utca Csatorna névre kereszteltetett. A Flóriántér és a Kossuth Lajos utca - miként a többi, már említett régi utca -, megmaradtak a múltból öröklött néven. A fejlıdés bizonyos mértékig az utcanevekben is tükrözıdött, másrészt a község vezetıi emléket kívántak állítani azoknak, akik sokat tettek nemzetünk haladásért, ezért 1911. január 11-én döntést hoztak egyes utcák átnevezésérıl. régi név új név Szıllıskert Árpád Ajaki Attila Temetı Zrínyi Főrész Szabolcs

régi név Mester Csillag Hajnal Malom

új név Hunyadi Deák Ferenc Mátyás király Vörösmarty

régi név Iskola Dögei Szarvas Pacsirta

új név Petıfi Szabadság Arany János Sántha István 38

Kisvárda fıutcája 1900-ban A fejlıdés ellenére Kisvárda kétarcú maradt, nem lehetett egyik pillanatról a másikra egy teljesen más várost, környezetet teremteni, s nem is volt erre minden vonatkozásban szükség. 38

Új utca nevek: Kisvárdai Lapok, 1911. 3. sz.2. p.

15

A múlt, a jelen és bizonyos tekintetben a jövı egymásra torlódott, ám a huszadik század elsı évtizedének a végére a telep alkotott összkép alig változott valamit, s ebben a közlekedési lehetıségek, az utcák és a járdák is állandó témát adtak a közbeszédnek és a helyi sajtónak. E tárgyban leginkább elmarasztaló, negatív álláspontot fogalmaztak meg a kortársak. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése nem szándék kérdése volt, hanem a pénzügyi lehetıségektıl függött. Ez a kétarcúság nem csak a város egyes részeit összehasonlítva tőnik elénk, de egy utcán belül is. Legjobb példa erre a Csillag utca, melyet ekkoriban kezdtek így hívni, a névadó kocsma után. „Az utcza jobboldalán látom a régi falusias Serházutczát, legnagyobb részben úgy a mint évtizedek elıtt állott, a baloldalon a haladó, a fejlıdı, a városias Csillagutczát.”írta a szemtanú.

39

A jobb oldalon falusi deszkakerítések, a bal oldalon különbözı üzletek

képezték az utcafrontot, s a járda is itt húzódott. A két oldal között kövesutat épített a megye. Nem volt ilyen azonban a nagyállomáshoz vezetı fıutcán, pedig ez fontos lett volna, hiszen ezt a vasúti megállót létesítésekor jóval a település lakott részén kívül helyezték el, így oda kikövezett út nem vezetett. Joggal írták, hogy „Minden városban, községben annak az útvonalnak a járdája szokott legjobb karban tartatni, mely a vasútállomásról vezet a városba. Természetes tehát, hogy Kisvárdán, ahol minden fordítva van, a vasúthoz vezetı útnak egyáltalán nincsen járdája, úgy hogy a gyalogközlekedés az esztendı nagyobb részében majdnem kizárt dolog.” 40 Akinek anyagi lehetısége engedte, konflison utazva tette meg ezt a távolságot. Ha másfajta rangsort állítunk fel az utcákat illetıen, akkor sem jobb a helyzet:

A vasúthoz vezetı út, a görög katolikus templom és a víztorony 39 40

V.: Körutazás a városban I.: Kisvárdai Lapok, 1890. 6. sz. 1. p. Helyi politika VI.: Szabolcsi Újság, 1913. 31. sz.1. p.

16

„Más községekben legalább azok az útvonalak, melyek valamely megyei vagy országút átkelési szakaszaiból állanak, rendesek és jókarban lévık. Nálunk még ezek az utcák sem megfelelıek, mert a kétségtelenül nagy forgalom a kövesutat is annyira megrongálta, hogy csupa gödör, kiálló kövek, erıs és sőrő kottyanók teszik kellemetlenné, sıt veszedelmessé a rajtuk való közlekedést.” 41 Ha ilyen volt a helyzet a kikövezett utcákon, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy azokon az utcákon, ahol kövezet nem terült a szekerek, konflisok, bérkocsik vagy éppen a talpak elé, „nagyobb esızések után a közlekedés teljes lehetetlenség, a lakosság egészen el van szigetelve.” Amilyen a mosdó, olyan a törölközı, azaz az utcák állapotához „igazodott” a járdáké is. A Fı utca járdája „kopott, hiányos, szők, kényelmetlen. Legfeljebb két-három ember haladhat egymás mellett, a szembejövık már az utcára szorulnak. A mellékutcák járdája, különösen a szintén nagyforgalmú Kossuth utcáé, hihetetlenül rossz, itt már csak lábficamodási veszedelmek közt haladhat az ember…” 42 Mindezekbıl azt a konklúziót vonta le a cikkíró, hogy „Ha Kisvárdán egy és más tekintetben a városi életre emlékeztetı mozzanatokat tapasztalhatunk, az utcák állapota minden illúziót leront és a legutolsó falura süllyeszti le szárnyaló fantáziánkat.” 43

A Szent László utca bal oldala, szélén járdával

41

Helyi politika VI.: Szabolcsi Újság, 1913. 31. sz.1. p. Helyi politika VI.: Szabolcsi Újság, 1913. 31. sz.1. p. 43 Helyi politika VI.: Szabolcsi Újság, 1913. 31. sz.1. p. 42

17

Ezt a kettısséget erısítik meg a városról szóló más dokumentumok is. A Szent László utcán több emeletes épület állt, de nyaranta itt is eltőnt a városi jelleg: „…a ki egy locsolás nélkül maradt meleg nyári napon végig halad a fıutcán…kételkedik azon, hogy a Szaharán a számum nagyobb porfelleget verne fel, mint az ezen nagy forgalmú utcán a szekerek teszik.” 44

A fıutcát azonban még „párisi boulevard”-nak nevezték a többi utcához képest, mert azon

legalább tőrhetı járda és meglehetıs számú villanykörte szolgálta a lakosságot. A mellékutcák egy részében az út közepe nem volt kikövezve, vagy ha igen, akkor az éveken át lerakódott sár annyira eltakarta, hogy a laikus szem a kövezetet észre sem vette. A központtól nem messze esı Tompos utcán is hasonló volt a helyzet: „…a nemes elöljáróság még annyira sem érdemesíti ez utca lakosait, hogy egy nyomorult pallót készíttetne nekik, az egész utcán pedig éjjel két már majdnem kiégett villanykörte pislákol…a Rét, Mezı, Domb, Sántha, Kereszt, stb utcákról nem is beszélünk, minek ide kövezet, minek ide világítás? Nem jobb-e sötétben aludni, mint kivilágított helyen, a hol a villany vakító fénye a házba is behatolva, megronthatná a szegény ember szemét?- tette fel a kérdést a publicista.

45

A cikkíró azt is

kifogásolta, hogy a Hármasúti vasúti megállónál, nincs se járda, se villanyvilágítás, pedig ezt már a nyáron kérelmezték, októberre a képviselık meg is ígérték, most pedig december van, de semmi nem történt ez ügyben. Közvilágítás és ivóvíz Miután a közvilágítás kérdése szóba került, másrészt pedig azért, mert ez is a városiasodás egyik fokmérıje, térjünk ki erre a kérdésre is. 44 45

Város vagy falu-e Kisvárda: Kisvárdai Friss Újság, 1911. 4. sz. 1. p. Város vagy falu-e Kisvárda: Kisvárdai Friss Újság, 1911. 4. sz. 1. p.

18

A településen a közvilágítást 1887 decemberétıl petróleumlámpák révén oldották meg. 1888. október 2-án tartott képviselı-testületi ülésen arról tárgyaltak, hogy a szolgáltatást, vagyis a 34 lámpával történı kivilágítást Frigyesi Simon kereskedı havi 54 frt 20 k-ért kibérli. Balkányi Gyula képviselı-testületi tag ekkor a lámpák célszerőtlen elhelyezését és a világítás hiányos voltát panaszolta. 46 A világítással nem csak az volt a baj, kevés lámpa volt, s hogy akadozva mőködött, hanem az is, hogy idıszakosan élvezhették az elınyeit, és este csak egy bizonyos ideig biztosította a világosságot. 1890. szeptember 28-án a nemes testület úgy döntött, hogy október 1-tıl 35 petróleumlámpa biztosítja a fényt. Azt is elhatározták, hogy „…akár van a kalendáriumban holdtölte, akár nincs, gyúljon ki a lámpa, mert hiába van holdtöltének ideje, ha felhı borul az ingyen világításra hivatott holdra, a kalendárium ugyan nem világít. Égni pedig csak éjfélig fognak a lámpák, egyedül a közkúti lámpának adatván meg a privilégium, hogy egész éjszaka fényeskedjék.” 47 A haladás azonban Kisvárdán hamar megszőntette a petróleumra alapozott világítást, és átugorva a gázvilágítást, rögtön a villanyvilágítást vezették be. Rochlitz Lipót kisvárdai malomtulajdonos ugyanis vállalta, hogy a mőmalma gépeire szerelt dinamók révén megoldja az árammal történı világítást. 1894. július 29-én a képviselı-testület különbizottságot alakított a kérdés vizsgálatára, augusztusban 50 darabban határozzák meg a lámpák számát. Az év végén a megye és a minisztérium is jóváhagyta a község és a vállalkozó közti szerzıdést.

1895

szeptemberében

elkezdıdtek

a

szerelési

munkálatok

és

ennek

eredményeként december 22-én a Tiszántúlon másodikként, Szabolcs megyében az elsıként gyulladt ki Kisvárdán a villany, amelyet magánszemélyek, intézmények is bevezethettek. 48 A villany kezdetben csak az esteli órákban, 11-12 óráig állt a fogyasztók rendelkezésére. Ekkor csak az elismerés hangján szóltak a világításról, a késıbbi idıkben azonban a villany is sőrőn adott okot panaszra. Egy év múlva már azt írták, hogy éjfélig jó a világítás, ám „…silányabb lesz éjfél után, mint eddig a sokszor méltán kigúnyolt petróleum világítás volt.” 49

Mindezekkel együtt is nagy modernizációs lépést jelentett ez a szolgáltatás. A villamosítás

terén fordulatot jelentett, amikor 1917-ben a Villamossági és Mőmalom Rt. nevő cég vette át az áramszolgáltatás biztosítását. Ennek fıbb részvényese egy miskolci és egy kisvárdai bank volt, illetve több kisvárdai kereskedı említhetı még a tulajdonosok közül.

46

Képviselıtestületi ülés: Kisvárdai Lapok, 1888. 36. sz. 2. p. És lészen ismét világosság: Kisvárdai Lapok, 1890. 39. sz. 2. p. 48 És lın világosság: Kisvárdai Lapok, 1895. 52. sz. 2. p. 49 SOMOGYI, 1896.: 5. p. 47

19

Villanyoszlopok és lámpák a városban A belvíz, a járdák, közutak és a világítás mellett az ivóvíz kérdése is napirenden volt a nyolcvanas években a településen. Az artézi vizet adó közkút létrehozásának szükségességét oly sokat hangoztatták, de elırelépés nem történt. 1886-ban az egyik képviselı-testületi ülésen Hrabovszky Rudolf ismét felvetette a kérdést, miszerint kívánatos lenne a Piac téren egy jó vízzel ellátott kutat építeni, ám az „elvi” támogatás nem fejlıdött matériává. A helyi sajtó is egyre gyakrabban írt e jó víz hiányáról: „Azt a talajvizet a melyet iszunk, másutt még a barom sem issza meg.” A kút kérdését az utóbbi évben vagy tíz testületi ülésen tárgyalták - eredmény nélkül, miközben a ménistállóra 5.000 forintot megszavaztak. Joggal jegyezte meg a cikkíró „…vajha a tisztelt méneknek, vagy a nagyrabecsült ökröknek és a sertéseknek lenne szükségük a jó kútvízre, - lehet, hogy ez esetben hamarabb részesülnénk mi emberi lények is a jó kútvíz áldásában.” 50 Talán a közvélemény nyomásának is lett az eredménye, hogy néhány évi tétlenkedés után a korabeli vezetık odáig jutottak, hogy 1889. szeptember 17-én Khirer Károly vállalkozóval szerzıdést kötöttek a kút létrehozására. Khirer vállalta, hogy az elöljáróság által kijelölt helyen egy kutat fúr. A következı évi költségvetésbe erre a munkálatra beterveztek 1.000 forintot. 1890. május 25-én megindult a fúrás, és június 6-án, 42 méter 64 cm mélységben vizet ért a fúrófej. Ezt követıen délutántól másnap délutánig folyamatosan szivattyúzták a vizet, mert a szerzıdés szerint: „A víz bısége akként állapíttatik meg, hogy a víz 24 óráig folytonosan szivattyúztatik és ha a szivattyúzást meggyızi, a víz elegendınek mondatik ki.” 51

50 51

Szépül a város: Kisvárdai Lapok, 1889. 30. sz. 1. p. Közkút: Kisvárdai Lapok, 1889. 38. sz. 2. p.

20

Ezzel egy idıben megindult a víz kóstolgatása is. A rossz nyelvek szerint soha ennyi víz nem folyt le az ahhoz nem szokott torkokon. A közönségnek ízlett, a mintát a hivatalos hatóság is jónak ítélte meg. Idıvel elmúlt a kút újdonsága, de sajnos eltőnt annak jó vize is. Néhány év múlva ugyanis kiderült, hogy a kutat rossz talajba és rosszul fúrták. A víz megzavarosodott, a kútszerkezetet is többször kellett javítani. Közben 1900. május 12-én 4 db kút létesítésére írt ki pályázatot a község, ezeket el is készítették.

52

Az új kutat készítı mester az elsı kút

aknájából megpróbált egy másik fúrást végrehajtani, hogy ha ivásra nem is, de legalább az utcák locsolásra alkalmas folyadékot nyerjenek ki belıle. Ez a kísérlet azonban eredménytelen volt, 1904-ben is azt jegyezték fel az elsı közkútról, hogy az folyamatosan „reperálódik”.

53

Ezzel a kúttal nem lehetett mást csinálni, mint a csöveket kihúzni és azt

máshol felhasználni. Erre az „újrahasznosításra” mód is adódott, hiszen a község képviselıi a 25. Kgy. 1907. sz. határozattal döntöttek arról, hogy 5 db fúrott kúthoz való szivattyút szereznek be pályázat útján,

54

egy évvel késıbb pedig a 315. Kgy. 1908. sz. határozattal

kimondták, hogy a belterületen öt új fúrott kutat létesítenek munkálataira versenytárgyalást hirdetnek, melyre december 10-ig pályázhattak az érdeklıdık.

55

E tárgykörhöz tartozóan

megemlítendı még, hogy a görög katolikus templom elıtt, kissé átellenben 1911-ben víztornyot emeltek. Ez a tőzvédelmet és az utcák locsolását egyaránt szolgálta.

56

A

bemutatott szolgáltatásokon, infrastruktúrákon túl olyan intézmények, hivatalok, szervezetek is a lakosság rendelkezésére álltak, melyek szintén a „városra” voltak jellemzıek, nem a „nagyközségre”. Kezdjük ezek bemutatását a nevelés-oktatás intézményeivel. A nevelés-oktatás-képzés intézményrendszerének kiépülése Az 1868-as népoktatási törvény elıtt Kisvárdán a közbirtokossági elemi iskola és a felekezeti elemi iskolák álltak a tanulók rendelkezésére. Az említett törvény 6-12 éves korig kimondta a tankötelezettséget, továbbá, hogy minden községben, ahol legalább 30 tanköteles van és nincs felekezeti iskola, elemi népiskolát kell létesíteni. Ez nem jelentette azt, hogy a törvény szellemének a gyakorlat megfelelt volna. Sok gyermek és sok szülı "mentesítette" magát a tankötelezettség alól, ám mindezek ellenére a községi elemi iskolai hálózat nagy fejlıdésnek indult.

52

Hirdetmény: Kisvárdai Lapok, 1900. 19. sz. 3. p. A közönség körébıl: Kisvárdai Lapok 1904. 2. sz. 3. p. 54 Hirdetmény: Kisvárdai Lapok, 1907. 8. sz. 3. p. 55 Versenytárgyalási hirdetmény: Kisvárdai Lapok, 1908. 46. sz. 3. p. 56 kvarc: A víztorony: Felsıszabolcsi Hírlap, 1911. 33. sz. 5. p. 53

21

A Szıgyény-féle ház, a késıbbi közbirtokossági iskola, majd parókia Ebbıl a gyarapodásból Kisvárda is kivette a maga részét. Mozgalom kezdıdött annak érdekében, hogy állami vagy községi elemi iskolát hozzanak létre. 1873. február 16-án a Szabolcsvármegyei Iskola Tanács községi iskola felállítását határozta el. Az iskolaszék elnökévé Somogyi Rezsı gyógyszerészt választották, aki a minisztériumhoz továbbította a település óhaját. A VKM 1874-ben jóváhagyta az állam által segélyezett községi iskola megalapítását. A fenntartást a község, az izraelita hitközség által fizetett támogatás, a tandíjak és a kormánysegély biztosították. Az osztályok bérelt helyiségekben nyertek elhelyezést. Az elsı tanévrıl az iskolaszék elnöke így számolt be 1875. augusztus 1-jén: „A rendes tanítványok száma 91. Ezekbıl az I. osztályban van 55, a II-ikban 24,- a III-ikban 12. Vallásuk szerint r. cath. 22, gör. cath 8, reform. 8, izraelita 53. Az ismétlı elıadásokon 117 13-15 éves iparos tanoncz részesül hetenkint 4 órai tanításban. …Az iskolai tanítást végezték: Weisshaus Ignácz vezér tanító, Ács János, segédtanító, Szabó István r. cath. segéd lelkész, Nagy Lajos, reform. lelkész, Weinberger Izsák rabbi urak...” 57 Az intézményt az 1875. december 22-én kelt VKM rendelet értelmében az állam átvette, azaz a teher lekerült a község válláról, sıt egyidejőleg elıleget is kaptak telekvásárlásra. Hétezer forintért megvették a Farkas Tivadar-féle telket, s erre egy évvel késıbb szintén állami költségen 24.291 forintért egy 6 tanterembıl, 2 tanítói lakásból és 3 kisebb helyiségbıl álló új

57

A kis-várdai elemi népiskola értesítıje 1874/5-iki tanévrıl, Debrecen:Kisvárdai Községi Elemi Népiskola, 1875. 1. p.

22

iskolaépületet emeltek, melyet 1877. október 15-én ünnepélyes keretek között adtak át. 1902ben az iskola az utcafrontra nézı résszel bıvült. 58

Az 1875-ben államivá lett községi elemi iskola lakosságban felmerült az igény arra, hogy ettıl magasabb fokú iskola is legyen a településen. Kisvárda értelmisége, érdeklıdı- és érintett lakossága 1895-ben értekezletet tartott egy gimnázium felállítása érdekében, majd ezt követıen minden évben tanácskoztak e kérdésrıl. Miután ezt az intézményt nem tudták a település számára „megszerezni”, 1899 tavaszán a megyei tanfelügyelı, Eördögh Dezsı - aki a Kisvárdával szomszédos Jékérıl származó felesége révén sőrőn érintkezett a helyi notabilitásokkal -, azt javasolta, hogy a polgári iskola felállítását kérvényezze a település, ı pedig a fıispán közbenjárásával kieszközli a minisztériumban a nyilvános jogot és némi államsegélyt is szerez. Így is történt. Június 25-én e tárgyban népgyőlést tartottak, majd a képviselı-testület elhatározta, hogy a községben államilag segélyezett nyilvános jellegő községi polgári (fiú) iskolát állít. Az 1899. július 18án tartott képviselı-testületi győlésen „nagy lelkesedést keltett Kastaly Ferenc...ama jelentése, hogy a vk. miniszter megadta az engedélyt a községi polgári (fiú) iskola felállítására, azt nyilvánossági joggal felruházta, s egyelıre 1500 forint államsegélyt utalványozott, ez összeg fokozatosan 4.000 forintig emeltetett, kikötvén magának a megválasztandó tanerık megerısíthetésének jogát s azt, hogy az iskola a törvényes követelményeknek minden tekintetben megfeleljen.” 59 58 59

BÁN, 1925. 10, 12. p. WERNER, 1936.: 8. p.

23

A korabeli állapotokat mutatja, hogy a lelkesedés nagy volt ugyan, de nem volt megfelelı iskolaépület, ezért a tanintézmény ideiglenes helyiségül, az igazgató és szolga lakásául a Szent László u. 50. sz. alatti Neherebeczky-féle, eléggé elhanyagolt állapotban lévı kétszárnyú épület bérelték ki. Az épületben bútorzat nem volt, így az elsıként beírt tanuló, Balkányi Andor apja segített abban, hogy a szomszédságban lévı „Zakár-féle bodegából kölcsönül áthozott asztalon és két szék mellett írjam be az I. o-ba jelentkezett 27 és a II.-o-ba végzettségüknél és elırehaladott koruknál fogva felvett 31 tanulót.” - emlékezett vissza a kezdetekre az iskola elsı igazgatója, a Nyíregyházáról ide került Werner Gyula. A tanévkezdésre az állami elemi népiskola adott kölcsön padokat a testvérintézménynek. 60 Ahogy a gyarapodó évfolyamok miatt növekedett a tanulói létszám, elodázhatatlanná vált egy modern iskolaépület megépítése. 1902. október 4-én tette közé az építési felhívást Kastaly Ferenc fıbíró, aki egyben az iskolaszék elnöke is volt. 61 majd 1903 márciusában megtörtént a következı jelentıs lépés: „Csendben a mindennapi élet vásári zaja közepette észrevétlenül nevezetes mozzanat ment végbe e hó 16-án a kora reggeli órákban. Letették az elsı követ a polgári fiú iskola emeletes épületéhez, melynek munkálatait Grosz Benı, helybeli mérnök vállalta el 39.400 koronáért. Adja Isten, hogy a tudománynak ezen ujabb hajléka szerencsésen tetı alá jusson, hirdetendı a polgárságnak anyai gondok és nagy terhek mellett sem csökkenı áldozatkészségét.” 62

A polgári iskola új épülete

60

WERNER, 1936.: 8-9. p. Hirdetmény: Kisvárdai Lapok, 1902. 41. sz. 3. p. 62 A polgári fiu iskola épitése: Kisvárdai Lapok, 1903. 12. sz. 3. p. 61

24

Az iskola „tetı alá” jutott, 1903. augusztus 14-tıl megkezdıdött az átköltözés az új otthonba, s ezzel Kisvárda egy modern, máig is iskolaként használt épületet, és benne a kor követelményeinek megfelelı oktatási intézményt nyert. De ezzel a kisvárdaiak nem elégedtek meg, sıt ez a siker táplálhatta optimizmusukat arra, hogy létrehozzák a gimnáziumot is. Ennek érdekében - mint fentebb szóltam róla -, az elsı lépés már 1895. november 17-én megtörtént, amikor néhányan egy értekezletet tartották, melyen kimondták, hogy egy algimnázium Kisvárdán való felállítása az egész lakosság sürgıs óhaja, s ha másképpen nem megy, társulati alapon hoznak létre magángimnáziumot. 1896-ban a cisztercita renddel is felvették a kapcsolatot, de a felekezeti jellegő gimnáziumhoz sem volt elegendı pénz. 1897ben Kisvárdai Gimnáziumi Egylet alakult, a gimnázium helyett azonban 1899-ben polgári fiúiskola nyílt meg. 1908-ban a fıispán útján a község a minisztériumhoz fordult egy folyamodvánnyal, melyben egy 8 osztályú fıgimnázium felállítását kérték, sıt Hrabovszky Guidó akkori országgyőlési képviselı vezetésével egy küldöttség is felkereste Apponyi kultuszminisztert, de ez sem lendítette elıre az iskola ügyét. A politikai viszonyok változása, azaz az országgyőlési képviselı-választás után, 1910. június 20-án a községi képviselık az 1908-as beadványra hivatkozva újra kérték, hogy a megyében létrehozandó második fıgimnázium Kisvárdán legyen. „A terjedelmes és kellıen megokolt feliratra már ugyanaz év augusztus hó 3-án 77170. sz. a. k. rendeletével intézkedett a magas minisztérium, amennyiben a debreceni tankerület kir. fıigazgatója útján arról értesítette a község képviselı testületét, hogy Kisvárdán egy állami fıgimnázium szervezését elvben elhatározta s megbízta a fıigazgatót, hogy a község részérıl adandó ellenértékek megállapítása végett lépjen érintkezésbe a község elöljáróságával”

63

Kisvárda tehát

kormánypárti mandátumért cserébe gimnáziumot kapott. A fıigazgatói rendelet jelezte is az igényelt ellenértékeket: 3 kat. holdas telek és az építkezési költség bizonyos hányada. A miniszteri rendeletet 1910. október 21-én rendkívüli közgyőlésén tárgyalta meg a képviselı-testület. Kimondták, hogy a fıgimnázium költségéhez 150.000 koronával hozzájárulnak, kötelezik magukat, hogy a fıgimnázium új épületének felállításáig az osztályok elhelyezésérıl és azok felszerelésérıl gondoskodnak, továbbá a fıgimnázium új épülete számára egy legalább 3 katasztrális hold kiterjedéső, jó fekvéső telket biztosítanak, s azt saját költségén megvásárolva, teljes tulajdonjoggal a tanügyi kormány rendelkezésére bocsátják. 64 63 64

CSÁSZY, 1912.: 8. p. SZSZBMÖL V. B. 146. Kisvárda nagyközség önkormányzati iratai 282. Kgy. 6298. K. sz.

25

Ha lúd, legyen kövér! - gondolták a „községatyák”, és azt kérték, hogy a tervbe vett 1 osztály helyett 2-2 osztállyal (I.-V.), az alsó és felsı fokozatokkal nyíljon meg a fıgimnázium. A VKM 1910. december 15-én 129912. sz. alatt kelt rendeletével elıször csak a fıgimnáziumnak az I. osztállyal való megnyitását engedélyezte, de ismét segítettek a politikai kapcsolatok. „Ami ezután történt, így a V. osztály megnyitásának a kieszközlése, az ideiglenes elhelyezésre

alkalmas

helyiség

biztosítása,

mind

személyek

önzetlen

és

odaadó

munkásságának eredménye. S ezek közül Liptay Béla orsz. képviselı neve lép elıtérbe...” 65 A jékei földbirtokos Nemzeti Munkapárti képviselıként került a képviselıházba és „kijárta” a gimnáziumot választókerülete számára.

A gimnázium bérelt helyisége A gimnázium számára ideiglenesen a Kossuth Szállodában béreltek helyiségeket, majd 1914ben megkezdıdött a Walder Gyula tervezte monumentális gimnáziumi épület alapjainak a lerakása, a falak felhúzása, ám a világháború a munkálatokat elıször csak gátolta majd megakasztotta. 1919-ben folytatódott az építkezés, a tanulók idıközben beköltöztek az épületbe, mely csak 1928-ra lett teljesen kész.

65

CSÁSZY, 1912.: 9. p.

26

Az épülı gimnázium az 1920-as években Az oktatási struktúra a gimnázium felállításával egy idıben egy másik iskolával is gyarapodott, ugyanis ettıl az évtıl kezdve a polgári fiúiskolát fokozatosan leánypolgárivá alakították át, hogy a gyengébbik nem is részesülhessen oktatásban. Erre emlékezett vissza 1936-ban az iskola korabeli igazgatója, Werner Gyula. Azt mondtam…legyen a gimnázium azoké, akik tudományos pályára készülnek, akiknél megvan ehhez a kellı szellemi és anyagi képesség, a polgári iskola pedig maradjon meg azok részére, akik nem törekesznek magasabb képesítésre, hanem elvégezvén a polgári iskola IV. osztályát, gyakorlati, mielıbb kenyeret adó pályára lépnek, esetleg felsı kereskedelmi, vagy ipariskolában folytatják tanulmányaikat….Az 1911. évi július 8-án kelt 81.452. sz. rendelet kimulásra itélte a polgári fiuiskolát, s életet adott a most 25. évében levı leányiskolának.” 66 Kisvárda vezetı férfijai azonban nem elégedtek meg a középfokú intézményekkel, hanem a településre csábították a Szent Orsolya rendet, hogy egy tanítónıképzıt szervezzen meg. Nem volt azonban elegendı a szándék, minisztériumi jóváhagyás is kellett a beteljesülésre. Az csak természetes, hogy ennek az iskolának az engedélyezése tárgyában Liptay Béla országgyőlési képviselı is közbenjárt. A vallás és közoktatásügyi miniszter az intézet engedélyezésérıl a következı levélben értesítette ıt 1918. július 1-jén: „Tisztelt Barátom!

66

WERNER, 1936.: 17. p.

27

Az Orsolya rend által Kisvárdán létesítendı róm. kath. elemi népiskolai tanítónıképzı intézet felállítása ellen a minisztérium észrevételt nem támaszt. İszinte tisztelettel vagyok kész híved: Zichy”

67

Az 1927-ben emelt iskolaépület utcafronti része A rend 1918-ban római katolikus jelegő tanítónıképzıt és elemi iskolát nyitott, majd késıbb polgári iskolát is. Az apácák egy nagyobb épületet vettek meg, és csak 1927-re vált szükségessé és lehetségessé, hogy modern, emeletes iskolát építsenek. Ezzel az oktatás minden szintje kiépült Kisvárdán a dualista korban. Az itt felvázolt hierarchikus intézményrendszeren kívül más tanintézetek is színesítették a kisvárdai kínálatot. 1885-ben létrejött a tanonciskola, hivatalos nevén alsófokú ipariskola, a megyében a harmadik ilyen. Nem mindegyik iparos örült annak, hogy tanulóját el kell engednie az iskolába, hiszen a munkáskézre szüksége volt, így az elsı évek sok problémával teltek el. A következı évtized közepén már három tanító: Alby István, Kalas János és Bacskay István - egyben igazgató is- oktatta a szükséges tárgyakat, majd még egy pedagógussal bıvült a létszám. A felekezeti elemi iskolák is kínálták a szellemi táplálékot. Ezek közül legrégebben a római katolikusok által fenntartott mőködött. Az 1886-ban kiadott Kandra-féle mőben azt olvashatjuk, hogy „A kisvárdai róm. kath. hitközségh birtokában egy elsı és második osztályból álló fiúiskola és egy hat osztályú leányiskola van. …A leányiskola…nagyon fiatal virága az anyaszentegyház buzgalmának. Alig tiz éve, hogy a hitközség ájtatos adományokból egy házat vásárolt ezer forinton, hol nem épen a kor igényeihez mért teremben nyerték a 67

Új iskola Kisvárdán: Felsıszabolcsi Hírlap, 1918. 27. sz. 2. p.

28

leánykák oktatásukat,”

68

1879-ben dr. Samassa József egri érsek 2.000 forintos adománya

segítségével emeltek egy iskolát, ahol a fiúk és lányok 2-2 tágas, minden tekintetben kielégítı tanteremben nyertek oktatást. A reformátusok két, az oktatás célját szolgáló helyisége jócskán leromlott állapotban volt a korszakunkban. Ugyan már 1860-ban elhatározták egy új iskola létrehozását, de ebbıl csak 1878 végére lett iskola. 69 1889-ben az izraeliták is megindították a saját elemi iskolájukat. A zsidó elemi hat osztálya a Várady Ignácztól megvásárolt épület négy tantermében volt elhelyezve, aztán ezt eladták és 1906. május 13-án átadták a Posta utcában (a mai Mártírok útján) emelt új épületet.

70

A millennium évében a község közoktatási viszonyairól azt írták, hogy van „öt felekezeti iskolája, és egy hat osztályú, hét tanítóval ellátott, állami elemi iskolája, a Krausz-féle leánynevelı magániskolája, catholikus jellegő gyermek ápoldája, a Kalas Juliánna féle kisdedóvodája.” 71 Az idézetben szóba került az óvoda. Az 1891. évi XV. tc. kimondta, hogy ahol kisded óvoda vagy menedékház van, minden szülı vagy gyám köteles 3-6 éves gyermekét vagy gyámoltját abba járatni. A jogszabály kötelezte a tehetısebb településeket kisdedóvó, a szegényebbeket a menedékház felállítására. 1894-ben Sántha István királyi közjegyzı végrendeletében egy házas belsıséget hagyott a létesítendı óvoda céljára. Az óvoda létrehozására 1900-ban történt komolyabb lépés, amikor a képviselı-testület november 8-án hozott 121/1900. Kgy. számú határozatával úgy intézkedett, hogy a felajánlott telekre óvodát építtet, a fenntartásra 1% pótadót vet ki, a főtési, világítási, takarítási és egyéb költségeket elvállalja.

72

Az állami

jellegő óvodát, melyet Grósz Benı mérnök tervei alapján építettek meg, csak 1903-ban adták át, ezt nevezték el I. számú óvodának. Az állami óvoda létrejöttével az addigi Kalas Julia-féle magánóvoda megszőnt, s Kalast kinevezték állami óvónıvé. Az egészségügy Az egészségügyet szolgáló intézmények is létrejöttek a korszakban, ezek közül elsıként a legfontosabbat, a kórházat kell említeni. A közbirtokosság 1886-ban 18.000 forintért egy 20 ágyra berendezett kórházat épített, melyet 1887-ben át is adtak a gyógyítás céljaira. 1893-ban a közbirtokosság - mivel a nyilvános jelleg megszerzése kivitelezhetetlen volt - a kórházat és 1 holdnyi belsı telkét átadta a megyének. Így az 1894. január 1-tıl már „Szabolcsvármegyei 68

KANDRA, 1886.: 303-306. p. PÉNZES, 2000.: 119-120. p. 70 Iskola avatás: Kisvárdai Lapok, 1906. 20. sz . 2. p. 71 SOMOGYI, 1896.: 5. p. 72 SZSZBMÖL Szabolcs vármegye alispánjának iratai, IV. B. 106. 4427/1900. 69

29

kisvárdai közkórház” néven folytatta mőködését, de elıtte negyven ágyra bıvítették a férıhelyet. 73 Ezt az 1893. évi, Kisvárdán is több halálesetet okozó kolera is indokolta. Mivel az izraelita betegek eltérı jellegő étkezést igényeltek és egyéb vallási elıírásaik is az elkülönülést erısítették, ezért a Chewra Kadischa (Szent Egylet) külön kórházi szárnyat épített 1897-ben. Januárban tették közé a pályázati felhívást, az alapkövet március 16-án helyezték el,

74

s az építkezés végeztével 87-re emelkedett az ágyszám. Az ezt követı

évtizedekben állandóan tervbe volt egy modern kórház építése, ez meg is valósult - 1975-ben!

A kórház fıbejárata Az egészségügyhöz kapcsolódóan a patikákat is említsük meg. Kisvárdán már 1818-ban Arany Oroszlán néven gyógyszertárat létesített Somogyi János, akinek a fiai, Rezsı, Gyula és István korszakunkban vitték tovább a vállalkozást. Mivel ez jó üzletnek bizonyult, megjelent a konkurencia is. 1884. január 1-jén meg is nyílt a második patika: „Kis-Várda egy kiváló mőveltségő és tevékeny erıt nyert Pataky Árpádban, aki irodalmi mőködésérıl is elınyösen ismeretes már megyénkben”- írta a Nyírvidék. 75

A harmadik, a Kígyó nevő patika létrehozásához Osgyáni József nyíregyházi gyógyszerész kapott engedélyt,

76

ı volt a tulajdonosa, a patikát azonban Nagy Jenı gyógyszerész kezelte

1908-ig, ezt követıen a saját tulajdonába átvette, majd a Flórián téren lévı Major-féle épületbe áthelyezte. 77 1914-ben a patikát eladta Fejér Ferencnek. 78 A negyedik gyógyszertár már korszakunkon kívül, 1923-ban jött létre. A tulajdonosváltások és névváltozások kevésbé 73

Küzmös György: A szabolcsvármegyei nyilvános közkórház 1894. évi betegforgalmi kimutatása: Kisvárdai Lapok, 1895. 15. sz. 2. p. 74 A kisvárdai vármegyei közkórház: Kisvárdai Lapok, 1897. 12. sz. 2. p 75 Új gyógyszertár: Nyírvidék, 1884. 5. sz. 3. p. 76 Harmadik patika: Kisvárda és Vidéke, 1907. 30. sz. 3. p. 77 Gyógyszertár áthelyezés: Kisvárdai Lapok, 1909. 14. sz. 2. p 78 Menner Ödön: Modern patikát álmodott: Kelet-Magyarország, 1991. 34. sz. 8. p.

30

befolyásolták a városképet, mint az, hogy 1911-ben Heller Imre mintegy 80.000 koronás költséggel a Csillag utca sarkán új, emeletes patikát épített, ide jött át a korábbi Somogyi-féle gyógyszertár, melyet Heller már 1903-ban megszerzett. A „fölépült gyönyörő ház nagyban emelni fogja a város szépségét, ha ugyan egyáltalán beszélhetünk szépségrıl addig, míg rozzant, ütött-kopott vityilók éktelenítik elé a város egyetlen valamire való utcáját” - jegyezte meg a kortárs. 79

A Heller-féle gyógyszertár a Csillag utca sarkán A patikai szerek felírásához orvosokra is szükség volt. A kórházban szolgálókra nem térek ki, de rajtuk kívül is voltak többen. A millennium évében pl. a „városi” körorvos dr. Burger Sámuel, a megyei járás orvos dr. Küzmös György, aki egyúttal az egyik vasúti orvos is, a másik vasúti orvos dr. Lichtmann Vilmos. Magánpraxist folytatott dr. Fried Samu, dr. Somogyi Zsigmond, nyugdíjasként mőködött dr. Rosenblüth Bernát és dr. Láng Zsigmond. 80 Templomok A test mellett a léleknek is szüksége volt gyógyszerre, támaszra, segítségre, s errıl akkoriban nem a pszichológusok és pszichiáterek gondoskodtak, hanem az egyház. Ahogy nıtt a lakosság, akként emelkedett a hívık száma is, akik a természetfölöttihez nagyon is „természetes” anyagból, azaz kıbıl, téglából, fából épült templomok között juthattak hozzá. A katolikusok csak panaszkodtak, hogy nem férnek be a templomba, de a bıvítésért nem tettek semmit, a templomon csak az 1914-es tőzvész hozott némi változást, amikor újjá kellett 79 80

A Heller-féle új ház: Felsıszabolcsi Hírlap, 1911. 45. sz. 3. p. SOMOGYI, 1896.: 4. p.

31

a tornyot építeni. A református egyház 1897-ben bıvíti ki a templomát, és a jelentısen átalakított épületet december 5-én szentelték fel.

81

A görög katolikusok 1893-ban fogtak

hozzá az elsı templomuk alapozásához, majd az akkoriban sem szokatlan „hőtlen kezelés” miatt a pénzben és az építési anyagban „fogyatkozás” történt, így ezt a templomot is 1897. június 20-án adták át.

82

A kisvárdai zsidóság létszáma 1900-ban 2.614 fı volt, vagyis a

lakosság 31,6%-a, így a mintegy száz esztendıvel korábban épített zsinagóga már nem volt megfelelı a hívek befogadására. Másrészt a helybeli zsidóság anyagi ereje is gyarapodott, így egy valóban impozáns épülettel (18X30 m) kívánták szimbolizálni a város társadalmában való jelenlétüket. Azt tudjuk, hogy 1901 áprilisában már folytak a munkálatok, s 1902-ben már állt a zsinagóga, de átadásának pontos idejét nem ismerjük. De szálljunk le az égbıl a földre, a nagyon is mindennapi dolgokhoz!

A Csillag utca és a település dísze: a zsinagóga A hírközlés Sokak által igénybe vett szolgáltatást volt a postai és távíróhivatal. Posta az ötvenes évek elején létesült, ekkor a berkeszinek volt a kihelyezett hivatala. 1867. május 1-jén az állam átvette a postákat. A település növekvı lélekszámú lakossága megnövekedett igényekkel fordult a postahivatalhoz, az azonban nem mindig tudta pontosan, gyorsan és kényelmesen kiszolgálni az ügyfeleket. A lakosság igényét is megjelenítı helyi sajtóban 1893-ban is erélyes hangon kérték az állapotokon történı változtatást, egy új postaépület megépítését: „Csak a jobb hangzás s a conventionális ildom szempontjából „kérünk”, tarthatatlan 81 82

A ref. templom avatása: Kisvárdai Lapok, 1897. 50. sz. 1-2. p. Orosz Pál: Templom szentelés: Kisvárdai Lapok, 1897. 24. sz. 2. p.

32

viszonyainkra való tekintettel egész joggal követelhetnık, hogy a kisvárdai posta-és távirdahivatalt végre valahára tisztességes helyiségbe tegyék át…”

83

Megtudjuk, hogy

mindössze egy alacsony szoba áll a hivatal rendelkezésére, ezt lécfallal osztották kisebb terekre, ez utóbbiakba helyezték el a postát, a távírdát, itt veszik fel s adják ki a pénzt, csomagokat, táviratokat, postajegyeket. A pár lépésnyi térben négy hivatalnok és öt szolga dolgozik. „A közönség részére fentartott hely pedig azonnal el van foglalva, a mint 4-5 embert arra kényszerít mostoha sora, hogy egyszerre legyen dolga a hivatalban.”

84

Három

évvel késıbb szintén hasonlókat fogalmaztak meg: „…mai napság, a nagyon kifejlesztett nagyon pontos és rendes m. kir. postahivatalban öt-hat kedveszegett postatiszt, négy altiszt, alig bírja teljesíteni a postai közszolgálatot.” 85 Változás csak 1904-ben következett be, amikor a város közepén, a Kastaly-féle telken felépítették az új postaépületet, melyet a tervezett határidı, szeptember 1. elıtt átadtak.

86

Ez

az épület a mai szent László és Mártírok útja sarkán lévı ház. Az épület szemmel látható javulást hozott a szolgáltatási körülményekben: „A közönség sokkal szabadabban mozog a kényelmes várócsarnokban, s megszőnt az a lehetetlen állapot is, hogy a postai tisztviselık, kézbesítık, szolgák egymás hátán egy teremben szőkösködjenek.”

87

A postai ügymenet

javulását azonban nem kísérte a távbeszélı helyzetének a jobbra fordulása, ott továbbra is sokat kellett várakozniuk az ügyfeleknek, amíg sorra kerültek.

Az 1904-ben átadott posta

83

Új postahelyiséget kérünk!:Kisvárdai Lapok, 1893. 20. sz. 1. p. Új postahelyiséget kérünk!:Kisvárdai Lapok, 1893. 20. sz. 1. p. 85 SOMOGYI, 1896.: 5. p. 86 Az új postaépület: Kisvárdai Lapok, 1904. 36. sz. 2. p. 87 Hírek: Kisvárdai Lapok, 1904. 36. sz. 2. p. 84

33

Az új posta ideig-óráig adott okot az örömre, mert a növekvı forgalom túlhaladta annak méreteit, lehetıségeit. Az ügyben illetékesek végül oda jutottak, ahova korábban is kellett volna: új, nagy épületet kell emelni! Ennek a céljára a postaigazgatóság 14.000 koronáért a Somogyi Rezsı utcában lévı Fried Jenı-féle telket vette meg. 1913 augusztusában versenytárgyalást hirdettek azzal a feltétellel, hogy a következı év júniusában az építménynek készen kell lennie.

88

1913. szeptember 8-án volt a postaépület engedélyezése tárgyában a

helyszíni szemle, ezt követıen kezdhették meg a munkálatokat. A posta- és távíróhivatal 1914. augusztus 22-én költözött be a ma is használt épületbe. Ekkor 23 tiszt, altiszt, ellenır, raktáros, kiadó levélhordó, stb. volt a posta alkalmazásában. 89 A posta azóta is ezen a helyen van, és a problémák is ugyanazok, mint száz esztendeje. A távírdáról a telefonról is szólni kell, hiszen a városiasodás nem csupán a közvetlen kommunikáció lehetıségét és gyakoriságát növelte meg, hanem a közvetettét is. Már 1872ben megadta a minisztérium az engedélyt arra, hogy Kisvárda a saját költéségén távíróhivatalt állítson fel, de ez nehezen ment, mert azok a kereskedık, akik leginkább igényelték, csak nehezen adták össze a szükséges összeget.

90

A telefon a Kisvárdán belüli üzenetváltást

szolgálta elıször, de ettıl fontosabb volt, hogy a nagyváradi postaigazgatóság 564/904. sz. átiratával értesítette a kisvárdai távbeszélı központot, hogy hamarosan a helyközi beszélgetés is lehetıvé válik a kisvárdaiak részére. Ez január 26-tól valóra is vált. 91 1913-ban a Nyíregyháza-Kisvárda áramkör kiépült, így ezt hozzá csatlakoztatták a Nyíregyháza-Budapest interurbán áramkörhöz, így Kisvárda is gyorsabb interurbán összeköttetést nyert a fıvárossal.

92

Egy kimutatásból tudjuk, hogy menyien élhettek

ekkoriban a technika ezen vívmányával. 1912-ben 76 magánszemélyt és hivatalt soroltak fel a telefon elıfizetık között. 93

88

Versenytárgyalási hirdetmény: Szabolcsi Újság, 1913. 35. sz. 6. p. Kisvárda 1914-ben: Kisvárdai Vidék, 1941. 45. sz. 4. p. 90 Sármelléki: Vidéki levelezések. Szabolcs, 1872. 52.sz. 3. p. 91 Interurbán telephon. Kisvárdai Lapok, 1904. 5. sz. 2. p. 92 Új telefon összeköttetés: Felsıszabolcsi Hírlap, 1913. 50. sz. 4. p. 93 Kisvárdai telefon elıfizetık névsora: Kisvárda és Vidéke, 1912. 2. sz. 4. p 89

34

Az új posta

Közlekedés A posta és távíró Kisvárdán megelızte azt az eszközt, melynek révén szintén távolabbi helyekkel lehetett felvenni a kapcsolatot. Ez nem más, mint a vasút. Az 1870. évi, a vasút építésére vonatkozó törvényt június 25-én szentesítette az uralkodó, ezzel végérvényessé vált a Nyíregyháza-Ungvár közötti másodrendő vonal kiépítésének megvalósítása. Az 1868-ban alakult Magyar-Északkeleti Vasúttársaság nyert jogot és vállalt kötelezettséget a vonal megépítésére. A kivitelezést Gyengı László fıvállalkozó, majd ıt követıen a Pscherer N. cég végezte. A vállalkozó túllépte a kiőzött határidıt, de a szakasz hivatalos bejárásakor, 1872. november 12-én a bizottság elégedetten szemlélte az átadásra kész, Nyíregyháza-Kisvárda közti vonalat. Az átadási ceremóniát november 20-án tartották. A zászlókkal és koszorúkkal feldíszített vonat reggel 7 óra 18 perckor futott ki a nyíregyházi pályaudvarról, a vasúti tisztviselıkön és felügyelıkön kívül „35-40 uri vendéget röpitve magával.” A szerelvény Kemecsén megállt, ott kisebb ceremóniát követıen többen csatlakoztak az ünnepségre utazókhoz, s így futott be a gızös Kisvárdára. Itt mintegy kétezer ember fogadta az éljenzések közt megérkezett vonatot. Elsıként a helyi dalárda adott elı egy üdvözlı dalt, majd Györgyényi Ignácz kisvárdai prépost „emelt hangot és üdvözlé az ujkornak e leghatalmasabb vivmányát, a világrészeket összekötı s az emberiséget csaknem egy családdá képezı vasút eszméjét.” 94 Az eseményt méltató ünnepi beszédben többek között ezt mondta Györgyényi:: „A kisvárdai vaspálya megnyitása városunk történelmében 94

F. I.: A nyiregyházai-kisvárdai vasutvonal megnyitása: Szabolcs, 1872. 47. sz. 2. p.

35

korszakot képez: azért méltó annak emlékét megörökíteni…Mert ki ne tudná a vasutak hasznos voltát, mily hatalmas emeltyője a mőveltségnek, iparnak, kereskedelemnek…”

95

A beszéd után ismét a dalárda „zendült meg, majd a zenészek huzták rá az indulót,” ez adta meg a jelet arra, hogy a nagyszámú vendégsereg kocsikon meginduljon a Kaszinó termeibe, ahol reggelivel fogadták a vendégeket, majd ebéd következett, melyen 160 ember vett részt.. A látogatók délután háromkor indultak vissza a vasparipával Nyíregyházára.96 Ez maradt a menetrend is, azaz a vonat reggel hét után indult el Nyíregyházáról, és Kisvárdáról három órát követıen fordult vissza. A vasútvonalat továbbépítették, így 1873. február 4-én átadták a Kisvárda-Csap közötti szakaszt. Ennek hasznáról számolt be február 22-én Somogyi Rezsı gyógyszerész a fıvárosban tanuló Zsigmond nevő fiának: „…a forgalom olly váratlanul kielégítı, hogy naponkint 150 személy is utazik, a heti vásári napokat ide nem számítva. Hát még mennyi követ, épület fákat, életnemőket és állatokat szállít.” 97 A vasútforgalom akkoriban nem volt olyan sőrő, mint manapság. Jól mutatja ezt, hogy 1874ben hír volt az, hogy március 4-tıl már a hét két napján (szerdán és szombaton) napi két alkalommal is indult és érkezett vonat Kisvárdáról, ill. Kisvárdára. 98 Azt követıen, hogy a vasút elért Kisvárdáig, szinte azonnal megkezdıdött a vasútállomás helyének kritizálása, mondván, hogy az nagyon kívül esik a településtıl. Ez igaz is volt, hiszen a „város” déli irányban még a századforduló elıtt is lényegében a mai görög katolikus templomnál véget ért, s onnan is messze volt az állomás, hát még a település északi végétıl! És akkor még nem említettem a korabeli útviszonyokat, melyek gyakran inkább nehezítették, mint segítették a közlekedést. Azonban eleink a mai szemmel nézve jól döntöttek, hiszen a település terjeszkedett, s csak idı kérdése volt, hogy a vasútállomás mikor kerül „közelebb” a lakott városrészhez. Ám volt más is, amit viszont joggal kifogásoltak, ez pedig az ún. kisállomás ügye. Mivel a vasútvonal Kisvárda keleti részén vezetett Fényeslitke felé, ez a nyomvonal közelebb volt a városmaghoz, mint az, ahol a vasútállomást létesítették, így a helyi lakosok és érdekképviseletek egyre gyakrabban kérték, hogy ezen a keleti részen is létesüljön egy megálló. 1910 végén (vagyis több, mint negyedszázaddal a vasútvonal megnyitása után!) végre a kereskedelmi miniszter az 5997/910. sz. rendeletével a KisvárdaFényeslitke állomások közti 363. számú ırháznál az államvasút költségére váróhelyiség 95

Györgyényi Ignácz kanonoknak a Nyíregyháza-Kisvárda vasútvonal megnyitásakor mondott beszéde: Szabolcs, 1872. 47. sz. 2. p. 96 F. I.: A nyiregyházai-kisvárdai vasutvonal megnyitása: Szabolcs, 1872. 47. sz. 2. p 97 Somogyi Rezsı levele, 1873. február 22. Kisvárda, Városi Könyvtár 98 Újdonságok: Szabolcs, 1874. 9. sz. 3. p.

36

nélküli megállót létesített. 99 A megállót tehát sikerült kiharcolni, de amint az várható volt, ez az ún. hármasúti állomás magához vonzotta a nagyállomás forgalmát: Ennek az a magyarázata, hogy közelebb volt a település centrumához, a boltokhoz, hivatalokhoz, intézményekhez, piachoz és a vásártérhez, sem a személyeknek nem volt mindegy, hogy milyen távolságot tesznek meg gyalog (vagy fizetnek a bérkocsiért), sem azoknak, akik a vasúttól szállították be az áruikat a településre. A következı óhaj az volt, hogy a megállóhoz váróhelyiséget is építsenek. Ezt is csak évek alatt sikerült kijárni, holott az 1911-ben létesült gimnázium szinte a kisállomás szomszédságában volt, s ez is indokolta volna azt, hogy az utazók, látogatók, piacozók télen-nyáron ne a szabad ég alatt kényszerüljenek a jó idıjárásban reménykedni.

A nagyállomás A személyszállítás mellett a termények, termékek mozgatását is megkönnyítette a vasút, melynek újabb bıvítésére 1912-ig kellett várni. Ekkor adták át a Nyírbakta-Kisvárda közötti helyiérdekő vasútvonalat, melynek kiharcolásában a kisvárdai kerület képviselıjének, Hrabovszky Guidónak volt nagy érdeme. A vasútvonal kiépítését indokló törvényjavaslat szerint a megépítés egyrészt közforgalmi szempontokból kívánatos, mert így az érintett vidék a vármegye központjával és az ország vasúthálózatával közvetlen összeköttetést nyer, másrészt közgazdasági tekintetekbıl is jelentıséggel bír, mert az általa átszelt és dúsan termı vidék terményeinek a piacokra való gazdaságos szállítását, s így a belterjesebb gazdálkodás lehetıségét fogja biztosítani.

99

Hármasúti megállóhely: Felsıszabolcsi Hírlap, 1911. 1. sz. 2. p.

37

Miután az elıterjesztést megszavazták, megindult a munka, és jelzett év szeptember 28-án adták át a Somogyi és Tarján budapesti cég által épített helyiérdekő vasútvonalat. A kisvárdaiak ekként fogalmazták meg, hogy miért is fontos számukra az új összeköttetés: „…mi örömmel és lelkesedéssel regisztráljuk a hírt, mint hanyatlásnak indult városunk fellendülésének elsı érdemleges mozzanatát. Elvitázhatatlan tény, hogy a mai közgazdasági viszonyok mellett vasutak nélkül gazdasági fejlıdésrıl nem beszélhetünk és túlhaladott álláspont az is, hogy csak a rendes nyomtávú vasutak képesek igazi eredményeket produkálni... Anarcs, Gyulaháza, Báka, Nyírkarász, Ilk, Petneháza, Nyírbakta, Nyírmada, Vaja Vásárosnamény és a többi községek polgárait tárt karokkal várjuk és biztosíthatjuk ıket, hogy élénk piacunkon becsületes, jó, szolid és pontos kiszolgálásban lesz részük.” 100 Ez a vonal sem pótolhatta azonban azokat a veszteségeket, melyeket Kisvárda szenvedett el azért, mert „a tápláló, éltetı vonzáskörzet” jó részét más vasútvonalak elvette tıle. A Nyíregyháza-Dombrád közti kisvasút elvonta Beszterecet, Dombrádot és Tiszakanyárt, a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonal Vaját, Nyírmadát, sıt a több vonatkozásban Kisvárdáról irányított és ellátott Vásárosnaményt, a Nagykároly-Mátészalka-Csap vasút elszakította Gyüre, Aranyosapáti, Kisvarsány, Nagyvarsány, Cserepeskenéz (ma Újkenéz), Tornyospálca, Tiszaszentmárton és Mándok falvakat. 101 A helyi közlekedésben is elırelépés történt, amikor 1903 elején özv. Rosenfeld Józsefné, az Arany Szarvas vendéglı bérlıje elhatározta, hogy omnibuszt fog közlekedtetni Kisvárdán. Ez a 8 ülı és 4 állóhelyre „berendezett” jármő májusig a vasút és a település központja között járt, május 1-tıl pedig óránként a szılıig és a várkertbe is vitte az utasokat, több megállóhelyet iktatva be az útvonalra.

102

A vállalkozást létrehozó hölgy bizonyára saját

vendéglıjének üzletmenetét is szem elıtt tartotta akkor, amikor ezt a „tömegközlekedési” eszközt beindította, s nem csupán a személyszállításból szerezhetı haszon vezérelte. Kulturális, szabadidıs intézmények A szabadidı megnövekedése következtében a szórakozás új fajtái is kialakultak, s ehhez a létesítményeket is meg kellett teremteni. Korábban is léteztek már olyan helyek, ahol a szabadidı eltöltésére lehetıség volt, pl.: kávéház, kocsma és más, hasonló szent célt szolgáló intézmények, de ezekkel nem foglalkozom, mert ezek is gazdasági jelleggel bírtak, s a bevezetıben rögzítettem, hogy erre az ágazatra nem térek ki. Másra ellenben igen. A 100

A Kisvárda-Nyírbaktai vasút megnyitása: Felsıszabolcsi Hírlap, 1912. 39. sz. 1-2. p. Erdıs Ferenc: Egy vicinális sorsa megyénkben. In: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1987. 1. sz. 46. p. 102 Omnibusz közlekedés: Kisvárdai Lapok, 1903. 2. sz. 2. p. 101

38

tömegeknek szóló, olcsón igénybe vehetı kulturális „intézményrendszer” bıvült akkor, amikor létrejött a mozi. Kisvárdán - hasonlóan más településekhez -, kezdetben nem volt önálló épülete a mozinak. Az ún. Nagyvendéglı színházterme fogadta be a vándor kinematográfusokat. Ahogy a mozgófénykép népszerősége nıtt, egyre jobban megtalálták a számításukat a vállalkozók. Így gondolta ezt Pallai Endre is, akinek a kisvárdai képviselıtestület 1913. december 29-én 25 évre szóló kizárólagos jogot adott mozgófényképszínház létesítésére. İ és társai részvények kibocsátásával kívánták a beruházás anyagi alapjait megteremteni. Hozzá is kezdtek a Szent László utcában egy mozgófénykép színház építéséhez, mely azonban a világháború miatt félbemaradt. 1915 ıszén újra lendületet vett a munka és 1916. január 15-én át is adták rendeltetésének. „Az új mozgószínház az Apolló Mozgó nevet kapta s a legnagyobb komforttal van berendezve. Csinos erkély és földszinti páholyai, kényelmes ülıhelyei, azoknak ügyes elrendezése és a vászonra hozott darabok értékes volta városunk egyetlen és elsırendő szórakozó helyévé teszik. Minthogy egy kávéház is van vele kapcsolatban, feltétlenül reméljük, hogy annak megnyíltával és szolid alapon való vezetésével lesz egy hely nálunk is, ahol kellemesen el lehet tölteni az idıt. 103

A mozi-részvény 103

Megnyílt az új mozi: Felsıszabolcsi Hírlap, 1916. 3. sz. 3. p.

39

Bár a mozinál jóval régebbre nyúlik vissza a színházmővészet kisvárdai jelenléte, s próbálkozások is történtek arra, hogy elfogadható körülményeket teremtsenek a fellépı társulatoknak, az erıfeszítésbıl mindössze egy nyári színkörre futotta, mely a Nagyvendéglı udvarán épült meg. Régi ”színházként” funkcionált az említett vendéglı nagyterme és idınként a várnál lévı vendéglınél is ácsoltak alkalmi színpadot. Mindezek azonban meglehetısen egyszerő „színházi infrastruktúrát” jelentettek. A közmővelıdést szolgálták a különbözı, fıleg egyleti tulajdonban lévı könyvtárak. Már 1848-ban azt írták az Olvasó Társaság néven alakult, majd 1844-ban Kaszinó Egylet nevet felvett szervezıdésrıl, hogy „80 tagból áll, diszére, müvelt társalgására és könyvtárára bár hová beillı.”

104

Az egyre szaporodó körök, társaságok, egyletek általában mind létrehozták

saját könyvtárukat, 1900-ban pedig Polgári Olvasókör is alakult Rozmanits Timótnak, Ady nagykárolyi tanárának - aki ekkoriban a kisvárdai polgári iskolában mőködött - a vezetésével. Ezek a könyvtárak azonban csak a tagok számára voltak hozzáférhetı győjtemények, így nem is nevezhetjük „közgyőjteménynek”. Az elsı ilyen jellegő könyvtárként az a 150 népkönyvtári kötet említhetı, mely fıleg közérthetı mezıgazdasági szakkönyvekbıl és csekély számú regénybıl, verseskötetbıl, mesébıl állt. A másfélszáz kötetes népkönyvtárat a Földmővelıdésügyi Minisztérium adományozta Kisvárdának, s ezt egészítette ki a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa 100 korona értékő szépirodalommal. A könyvtárosi teendıkkel a törvénybírót bízták meg, aki vasárnaponként hordozta ezt a keresztet. 105 A századforduló körüli idıszakban a sportélet is fejlıdésnek indult, fıleg a lóverseny és a futball vonzott nagyobb nézısereget. A lóversenyek az 1890-es évektıl évi 2-3 alkalommal kerültek sorra az anarcsi út melletti vásártéren, azaz ennek a sportágnak nem építettek külön pályát. Nem így a labdarúgásnak! Kisvárdán egymást követıen több sportegyesület alakult majd szőnt meg vagy fuzionált. A Kisvárdai Sport Egylet a már említett vásártér mellett alakított ki labdarúgó pályát, a területet a községtıl kapták.

106

Az biztos, hogy elıször 1914

tavaszán épült meg az elsı, korszerő futballpálya. Ekkor a Kisvárdai Football Club jelentıs anyagi áldozatot vállalva teljesen körülkerítette, és fedett lelátóval, szertárral, valamint öltözıvel látta el Vörösmarty utcai sporttelepét.107 A kikapcsolódást és némileg az egészségügyet is szolgálta a fürdı. Az elsı ilyen intézmény, a fürdıház még a 19. század közepén létesült Tutkovits János vállalkozásában, aki gyógyhatásúnak hirdette a fürdıvizet, („bizonyos betegségbe sínledık s abba fürdık 104

yyy: Kisvárda 1848-ban: Kisvárdai Lapok, 1904. 14. sz. 1. p. ÚJLAKY, 1991.: 172. p. 106 CSUCSKA, 1971. 22. p. 107 cs. l.: A KFC új pályája: Felsıszabolcsi Hírlap, 1914. 16. sz. 3-4. p. 105

40

nyavajájokból csudaképpen épülnek és kigyógyulnak”) de aztán rájött, hogy van olyan folyadék, ami szemmel sokkal jobban látható hatást ér el, így a fürdı mellé vendéglıt nyitott. A mai Rákóczi úton lévı fürdıház 1898-körül szőnt meg.

108

Ekkoriban már mőködött a

kádfürdı, mely a vár mellett kapott helyet, de a 20. század elsı évtizedeiben csak vegetált. Az izraelitáknak volt egy rituális fürdıjük, de valódi uszoda és strandfürdı csak 1930-ban épült. A hivatalok, intézmények, szervezetek A fentebb említett, látszólag nem közvetlenül a városi lét elemeihez sorolható létesítményeken kívül a minden tekintetben a városi léthez tartozó hivatalok, intézmények is jelen voltak és mőködtek Kisvárdán. Székhelye volt a megyei közigazgatási fıszolgabírói hivatalnak, mely 1892-ben költözött új helyére, a piac közelébe, azaz a központba, a Rézler György tulajdonában álló épületbe. Ugyanekkor az adóhivatal a székhelyét az Eisenbergerféle ház emeletére tette át, ami nem más mint a Nagyvendéglı.

109

A Magyar Királyi

Járásbíróság részére az államkincstár Sarvay János házát vette meg és 1894-ben a bıvítésére és átépítésére kértek ajánlatokat.

110

A járásbíróság a telekkönyvi hivatallal volt egybekötve.

Volt Magyar Királyi Dohánybeváltó Intézete, melynek épületeire a kincstár 1884-ben hirdetett építési pályázatot 19.500 forintot szánva rá.

111

Székhelye volt az 1846-ban alakult

Felsıszabolcsi Tiszai Ármentesítı és Belvízlevezetı Társulatnak, mely csak a két világháború között költözött át Nyíregyházára. A közbiztonságot és a vagyonvédelmet szolgálta a m. kir. csendırség és a községi rendırség, továbbá az 1870-ben létrejött tőzoltó társulat. Ezeknek nem volt külön laktanyájuk, korábban más célra épített helyiségekben helyezték el ıket, tehát a közszervezetek számát gyarapították ugyan, s ezzel az urbanizáció irányába lendítették Kisvárdát, de a részükre nem emelt új épületek nem növelték a település rangját, nem tették szebbé a városképet. A tőzoltóságtól ezt remélni sem lehetett, hiszen az önkéntes alapon szervezıdött,

ám

a

községi

vagy

állami

mőködtetéső

intézmények,

szervezetek

megérdemelték volna a saját, külön az adott célra emelt ingatlant. Ehhez elég azt hozzá tenni, hogy az új szolgabírói hivatalt 1928-ban építik meg, a pénzügyırség 1929-ben kapott új laktanyát, a járásbíróság 1938-ban költözött új épületbe, tehát nem kapkodta el az állam az ilyen irányú beruházásait. A kisvárdai „városháza” esete is példázza ezt a községbıl a városba való átmenetet, az igények és a lehetıségek eltérı voltát. A régit 1899-ben eladták Grósz Benjamin szállodatulajdonosnak 12.000 forintért, 108

112

1903-ban az akkor használt épület

Olvasd: Kisvárda és Vidéke, 1908. 27. sz. 1. p. A helybeli szolgabírói hivatal: Kisvárdai Lapok, 1892. 14. sz. 2. p. 110 Versenytárgyalás: Kisvárdai Lapok, 1894. 33. sz. 2. p. 111 Dohánybeváltó építés: Nyírvidék, 1884. 35. sz. 2. p. 112 Hírek: Kisvárdai Lapok, 1899. 37. sz. 2. p. 109

41

bıvítése mellett tették le a voksot,

113

1910-ben Kisvárda vezetısége pályázatot hirdetett a

községháza átépítésére, 1911-ben elhatározták, hogy a községházát teljesen lebontják, s helyén 100-120.000 koronából új községházát építenek, s ennek terveire is árlejtést hirdettek. Ebben az új komplexumban nem csupán a községi hivatalok, hanem a rendırség és a tőzoltóság is helyet kapott volna.

114

Ez a kisvárdai viszonyok között „futurisztikusnak” tőnı

terv kezdetben jó úton haladt, pályadíjakat is osztottak, több pályamunkát is megvettek, 115 de végül egyet sem valósítottak meg. Azaz hiába vajúdtak a hegyek, még egy egér sem született.

A Szent László utca a járásbírósággal Összegzés A dolgozatban Kisvárda történetébıl mintegy negyven esztendıt tekintettem át abból a szempontból, hogy a dualista korszakban milyen infrastrukturális tényezık, fejlesztések járultak hozzá ahhoz, hogy a nagyközségi lakosok némi joggal városnak nevezhessék lakóhelyüket, s városi polgárnak tartsák magukat. Ebben az idıszakban jönnek létre vagy kezdenek kiépülni az alapvetı, a modern városra jellemzı közszolgáltatások, melyeket egyenként sorra vettem. Ezek kétségtelen bizonyítékai az urbanizációnak, ám ez a városiasodás féloldalú lett, mert legtöbb esetben csak a település központjára koncentrálódott. Aki a Flórián tér, a Csillag utca, a Posta utca és a Szent László utca határolta területen kívül lakott, az másodrendő állampolgárrá vált a tekintetben, hogy nem élvezhette a civilizáció vívmányait, ugyanis pénzszőke miatt Kisvárda „perifériáján” nem nagyon hajtottak végre fejlesztéseket. E tekintetben a „hagyományt” most is ápolják az immár 40 éves város vezetıi. 113

Hirdetmény: Kisvárdai Lapok, 1903. 5. sz. 3. p. Képviselıtestületi ülés: Felsıszabolcsi Hírlap, 1911. 3. sz. 1. p. ; Községháza építése: Felsıszabolcsi Hírlap, 1911. 9. sz. 1. p. 115 Hirdetmény: Felsıszabolcsi Hírlap, 1912. 33. sz. 4. p. 114

42

Rövidítések jegyzéke BÁN, 1925. Bán Lajos: Az 50 éves kisvárdai állami elemi iskola története1875-1925., Kisvárda: Állami Elemi Iskola Gondnoksága, 1925. CSÁSZY, 1912. Császy László: A kisvárdai állami fıgimnázium alakulásának története. In: A kisvárdai állami fıgimnázium értesítıje az 1911/12. évrıl, Kisvárda: Kisvárdai Állami Fıgimnázium, 1912. CSUCSKA, 1971. Szép jubileum: 75 éves a Kisvárdai Sport Egyesület, szerk. Csucska Jenı, Debrecen: Kisvárdai SE Baráti Kör, 1971. KANDRA, 1886. Kandra Kabos: Adatok a kisvárdai sz. László-építette egyház történetéhez, Eger, 1886. RÉFI, 1997. Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII-XIX. században, Nyíregyháza: SZSZBMÖL, 1997. NÉPSZÁMLÁLÁS, 1881. A Magyar Korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás fıbb eredményei megyék és községek szerint, Budapest: Országos Magyar Királyi Statisztika Hivatal, 1882. NÉPSZÁMLÁLÁS, 1900. A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Elsı rész: A népesség általános leírása községenkint. Budapest: MKKSH, 1902. NÉPSZÁMLÁLÁS, 1910. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Elsı rész: A népesség fıbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint, Budapest:MKKSH, 1912. NÉPSZÁMLÁLÁS, 1920. Az 1920. évi népszámlálás. Elsı rész: A népesség fıbb demográfiai adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint, Budapest: MKKSH, 1923. PÉNZES, 2000. Pénzes Tibor Szabolcs: A református egyház története. In: A Kisvárdai Egyházak története Szent Lászlótól napjainkig, Kisvárda: Kisvárdai Városszépítı Egyesület, 2000. SOMOGYI, 1896. Somogyi Rezsı: Kisvárda monographiája rövid kivonatban a Milleniumra, Kisvárda, 1896. ÚJLAKY, 1991. Újlaky Józsefné: A kisvárdai közmővelıdési könyvtárak. In: Kisvárda ’90.: tanulmányok Kisvárdáról, szerk. Fehérvári Béla, Kisvárda: Kisvárda Város Önkormányzata, 1991. WERNER, 1936. Werner Gyula: A kisvárdai elıbb községi majd állami polgári fiú iskola 15, és az állami polgári leányiskola 25 éves története, Kisvárda: Kisvárdai Állami Polgári Leányiskola, 1936.

43