Balogh Judit
A reformáció kezdetei Magyarországon A reformáció a 16. század folyamán lezajlott egyháztörténeti esemény volt, ami elsődlegesen a vallási és egyházi élet megreformálását célozta meg. Mivel azonban a középkor folyamán a kereszténység a feudális hatalom ideológiai támasza, sőt alapja volt, természetesen rögtön hatást gyakorolt a politika, a társadalom minden egyes szegmensére is. A kereszténység hatalmi pozícióba kerülése, tehát már a 4. századtól kezdődően folyamatosan jelen voltak az egyházon belül az evangéliumi szegénységet és a Jézus által tanított normákat számon kérők, akik újra és újra mozgalommá szerveződtek. Kritikájuk elsősorban morális kérdésekre vonatkozott, de az egyházat mint hierarchikus intézményt valamint a szertartásrendet is bírálták. Kifejezetten előreformációs mozgalomnak tekinthetők a valdensek, a lollardok valamint a husziták. Követeléseik többsége egybevágott a későbbi reformáció tanításaival. A reneszánsz írásbelisége, a humanizmus maga is sokban előkészítette a reformációt kíméletlen egyházkritikájával, a nemzeti nyelv preferálásával, valamint az antik példák emlegetésével, tehát azzal, hogy a reformok mintáját abban az ókorban kereste, amelyben a kereszténység is megszületett. Luther 1517-es fellépését, amikor saját reformszándékait előterjesztette híres 95 pontjában, már megelőzték a katolikus egyházon belüli megújulási mozgalmak, például a devotio moderna, ami a belső hitbeli megújulást célozta és főképpen a szerzetesség között terjedt el. Luther maga is lelkes híve volt. Wittenbergben, ahol ágoston rendi szerzetesként az egyetemen tanított, barátaival, munkatársaival közösen dolgozták ki az egyház megreformálásának a pontjait. Ezek közül a legfontosabb elem az egyén Istenhez való viszonyának az újraértelmezése volt. A lutheri reformok lényege a sola fide, sola gratia, sola scriptura, solus Christus (egyedül hit által lehet üdvösségre jutni, egyedül kegyelemből van üdvösségünk, egyedül a Biblia Isten hiteles üzenete, egyedül Krisztus halála és feltámadása által van üdvösség) gondolatkörrel írható le. Ezekből következően az egyház korábbi, privilegizált szerepe kérdőjeleződött meg a hívek üdvözülése szempontjából. A Rómának fizetett adót régóta sokalló uralkodók számára ezek a tanok ugyanúgy szimpatikusak voltak, mint a humanizmus tanai által „megfertőzött” európai értelmiség és nemesség, városi polgárság számára. A reformáció tanairól úton-útfélen, még a kocsmákban is vitatkoztak a kora újkor emberei. A pápa és a császár, X. Leó és V. Károly hatalmi viaskodása is könnyítette a reformáció tanainak terjedését. Luther Erasmus egyházkritikáját vallotta, csak a humanista elméleti Erasmus tételeit következetesen meg is valósította. Tanainak rendszeres teológiává formálója a hűséges barát és munkatárs, Philip Melanchton volt. Ő fogalmazta a létrejövő lutheri „evangélikus” egyház hitvallását, a „Confessio Augustanát”, amit az augsburgi birodalmi gyűlésre készítettek el, és amely a Confessio Augustana Variata-val az evangélikusság irányadó teológiai alapjává vált. Jodocus Willich, a német orvos, retorika- és görögprofesszorra is komoly hatást tett imponáló tárgyi tudása és embersége. (Willich élete a magyar történelemmel is összekapcsolódott: 1542-ben jelen volt a birodalmi rendek törökellenes, balsikerű hadjáratában, amit Buda visszafoglalására indítottak.) Melanchton nemcsak tudós teológus volt, de nagy hatású egyetemi tanár is, aki a wittenbergi egyetemen a magyar reformáció első generációjának a tanára volt és Luthernél is jobban hatott rájuk kiegyensúlyozó,
középutas teológiájával. Ennek is köszönhető az, hogy sok magyar Melanchton-tanítvány nyitottá vált a reformáció más irányaival szemben. Elsősorban a svájci reformáció tanítása terjedt el a magyar ajkú reformátorok és a lakosság körében, amit Kálvin nevéhez szoktunk kötni elsősorban, jóllehet Bullinger, Bucer, Zwingli vagy Theodor de Beze szintén jelentős szereplői voltak Svájc és egész Európa reformációjának. A legmarkánsabb mégis az a Kálvin lett, aki az életvidám és sokgyermekes, enni és inni szerető Lutherrel szemben vívódó, depresszív alkatú ember volt. „Kálvin hatása mindazonáltal rendkívüli jelentőségű volt Európa történetében” A francia Noyon szülötte, Jean Calvin jogot tanult, és még a párizsi egyetem hallgatójaként megismerkedett a reformáció tanaival. Bázelben adta ki 1536-ban fő művét, a híres Institutio-t, amiben szisztematikus következetességgel igyekezett a Bibliából kiindulva bizonyítani a reformátori tételeket. Noha munkájában a teológia minden fontos kérdésére kitért, a nevéhez elsősorban a híres „kettős predestináció” elméletét kapcsolják, valamint az úgynevezett zsinat-presbiteri egyházkormányzati rendszer kidolgozását. Genfben dolgozta ki reformjainak java részét, sőt módja nyílt arra is, hogy az elméleteit a gyakorlatba átültesse. Szigorú fegyelmet követelt, kötelezővé tette a hitoktatást, és mivel befogadta a francia földön üldözötté vált hugenotta iparosokat, Genf gazdasága is jelentősen fellendült az ő befolyásának éveiben. Mind magával, mind a várossal szemben maximalista volt, és rendkívül puritán életvitelű. A róla fennmaradt történetek jól jellemzik: az ágya melletti szőnyege két foltban kopott ki, a térdei helyén, mert annyit imádkozott és mindig ugyanott a térdein. Úgy rendelkezett, hogy a sírját ne jelöljék meg, nehogy bálványozza őt az utókor. Ugyanez a kérlelhetetlen szigorúság jellemezte az élet minden területén. Miguel Serveto, az antitrinitárius spanyol tudós orvos máglyára ítélésében ugyan nem vett részt, ugyanis nem szavazott a városi tanáccsal, a hatása azonban kétségkívül erőteljesen befolyásolta a Serveto-t eretneknek ítélő Genf elöljáróit. Kálvin hatása mindazonáltal rendkívüli jelentőségű volt Európa történetében. Nevéhez köthető az „evilági aszkézis” fogalmának kidolgozása, amivel szentnek tekintett minden világi munkát sőt azt tanította, hogy a következetes hívő életet nem a kolostorokban, elzárva, hanem a világban kell megélni. A szorgalmas és keményen dolgozó új európai vállalkozó, iparos és kereskedő réteg találta meg a tanításban az ideológiai alapozást és váltak öntudatos, mélyen hívő vezetőivé a kialakuló protestáns északi államoknak. A magyar reformátorok nem a demokratikus egyházkormányzatot bevezető és az új vállalkozói rétegnek teológiát adó Kálvint követték elsősorban, hanem az ő utódait és munkatársait, Bucert, Bullingert és Beze-t. „A kínálkozó lehetőséget először a vándorprédikátorok ragadták meg” A reformáció magyar földön rendkívül hamar megjelent, már a mohácsi csata előtt. Elsőként a királyi udvarban és Budán látható ennek a nyoma, mégpedig az okos és érzékeny Habsburg Mária körül. Mind udvari papja, Johannes Henckel, mind pedig II. Lajos nevelője, Brandenburgi György szimpatizált Lutherrel, emellett Budára menekült Bécsből néhány szintén reformokat sürgető teológus is. Budán kívül először a jelentősebb németajkú városokban, például Pozsonyban találjuk reformátori tanok nyomait, de Kassán vagy Sopronban is voltak követői Luthernek. A mohácsi csatát követően indult meg a reformáció második hulláma az országban. A török veszély, az egzisztenciális bizonytalanság fogékonnyá tették a falvak népét az új tanok elfogadására. A kínálkozó lehetőséget először a vándorprédikátorok ragadták meg. A középkori Magyar Királyságnak állandó egyeteme nem lévén a tanulni vágyók Európa univerzitásait látogatták. A magyarok között legnépszerűbb krakkói egyetemen hamar feltűntek az új tanok, és az ott tanuló
magyar diákok Wittenbergben folytatták tanulmányaikat. Az úgynevezett vándorprédikátorok között tartjuk számon Szegedi Kiss Istvánt, aki a bécsi egyetemen tanult és teológiai munkái közül nem egy vált Európa-szerte ismertté. Tolna és környéke volt a működése színhelye, bizonyosan nem véletlen, hogy hódoltsági terület. A források tanúsága szerint nemcsak tudós teológus de nagyhatású prédikátor is volt, aki megjárta a török börtönét, majd egy őt lelkesen hallgató hölgy férje segítségével megszabadult és élete végén lutheránus püspökké választották. Az északi országrészek jelentették Melanchton kedves barátjának és a Luther tiszteletét is kivívó Dévai Bíró Mátyásnak a munkaterületét. Hol Nagyszombatban és környékén tűnt föl, hol Kassa vidékén. Többször bebörtönözték, ám hívei mindannyiszor kiszabadították. Perényi Péter udvari papjaként állt a dúsgazdag földbirtokos szolgálatában, majd iskolamesterként tevékenykedett. Hitének és bátorságának emlékét Luther Asztali beszélgetéseinek egy fejezete őrzi. Huszár Gál élete legnagyobb részében a Magyar Királyság északnyugati részén prédikált, valamint iskolát hozott létre, ahol prédikátorok képzésével foglalkozott. A szegényeket ösztöndíjjal támogatta, valamint nyomdát alapított, ahol a reformáció számos fontos művét adta ki. Az üldözések elől Debrecenbe menekült, ahol a város nagy hatalmú püspökével, Méliusz Juhász Péterrel dolgozott együtt. Méliusz, akii vezető szerepet játszott hazai helvét irányú egyház létrejöttében, rendkívül tudatosan kormányozta a Debrecenben és a Tiszántúlon élő híveket. Ehhez a nyomdát is felhasználta, ahol a gyülekezet életét, az istentisztelet rendjét kialakító könyveket is kinyomtattatott saját Bibliafordításai, magyarázatai és énekeskönyvei mellett. Ahogyan Huszár Gál kapcsolatba került a helvét iránnyal, úgy már Dévaival kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy teológiai nézetei között a svájci tanokra utaló elemek is megjelentek az élete vége felé. Mindazonáltal a kálvini tanok hazai megjelenésének és egyházzá szerveződésének ideje az 1560-as évek, a folyamat főszereplője pedig Kálmáncsehi Sánta Márton, Méliusz elődje a debreceni püspökségben, valamint Károlyi Gáspár, gönci prédikátor és esperes volt. Kálmáncsehi Sánta Márton, akit Heltai Gáspár a segesvári disputáról írva még gyulafehérvári kanonokként említett, az 1550-es évek folyamán már elkötelezett zwingliánusként szállt szembe a katolicizmussal csakúgy, mint a lutheri irány híveivel. Bár működését némileg megakasztotta az, hogy Erdély 1552 és 1556 között Habsburg fennhatóság alatt állt, Izabella és János Zsigmond visszatérte után tovább folyhatott az általa megkezdett egyházszervezés. Debrecen mellett Északkeleten is uralkodóvá vált a kálvininak nevezett irány, amit ekkor még döntően szakramentáriusnak neveztek. 1564-ben Méliusz megfogalmazta a Debrecen-Egervölgyi Hitvallást a Theodore de Beze által megszerkesztett II. Helvét Hitvallás alapján. Ezt fogadta el az erdélyi magyarság jelentős része is. Ezzel ketté vált a reformációt támogatók tábora, sőt mind Erdélyben, mind Északkeleten megjelentek az antitrinitárius vagy unitárius eszmék is. ÉszakkeletMagyarországon egy bizonyos Egri Lukács prédikált ilyen szellemben, ám őt a felsőmagyarországi főkapitány bebörtönözte, ezzel a központi hatalom gyakorlatilag megakadályozta ezen a területen az unitarizmus tovább terjedését. Erdély 1541, Buda török kézre kerülése után a Tiszántúllal, az úgynevezett Partiummal együtt külön kormányzattal rendelkező állammá szerveződött, amely egyfelől mégis folyamatos kapcsolatban állt a Magyar Királysággal, másfelől a Török Birodalomnak adót fizető, külpolitikáját tekintve alávetett terület volt. 1541 és 1571 között a formálódás időszakát élte. A soknemzetiségű Erdély menedéke lett az Európa valamely területéről menekülőknek, így a felekezetük miatt üldözötteknek is. A különböző népek együttélése erre a korszakra a vallások sokféleségét is eredményezte. A németajkú szászok, csakúgy, mint a többi német lakosú szabad királyi városban, a lutheri irány
iránt váltak rendkívül hamar nyitottá. A középkorból származó széles körű szász autonómia vallási térre is kiterjedt, így a reformáció tanait is testületileg fogadta el a Szász Universitas, amikor 1544ben Johannes Honterus, a tudós brassói teológus-tanár vezetésével megalapította a szász evangélikus egyházat.
A szász diákok a missziót is feladatuknak érezték ugyanakkor, ezért Erdély magyarságának a reformálása is erősen köthető két szász származású prédikátor nevéhez. Egyikük Heltai Gáspár, aki Caspar Helth-ként látta meg a napvilágot a Brassó melletti Heltauban minden bizonnyal, ám a tanulmányai végeztével Kolozsvárra költözött és a magyarság reformátora kívánt lenni. Ennek érdekében olyan tökéletesen megtanult magyarul, hogy ezen a nyelven írott művei az irodalomtörténet fontos darabjaivá váltak. Heltai egyszerre volt öntudatos reformátor és tudós humanista, ezért Hoffgreff Györggyel közösen létrehozott nyomdájában mind teológiai tárgyú, mind pedig történeti munkákat nagy előszeretettel adott ki. A 60-as években a svájci reformációval megismerkedve maga is reformátussá lett, élete végén pedig hosszas vívódás után csatlakozott a szerveződő erdélyi unitárius egyházhoz. „a reformáció a Magyar Királyság legnagyobb hányadán elfogadottá vált” Ugyanezt az utat járta be honfitársa, Dávid Ferenc, aki ferences szerzetesből lett reformátorrá és maga is Kolozsvár reformációjának egyik főszereplője volt. Ő nem könyvkiadó és humanista, hanem nagyhatású prédikátor és remek szervező volt. Az a kő, amelyen szónokolva a legenda szerint szinte egész Kolozsvárt meg tudta téríteni, ma is látható az unitárius templomban. Ő szervezte meg először az erdélyi evangélikus egyházat, majd a református, később pedig az unitárius egyházat. Az anyja, Jagelló Izabella családi kapcsolatai miatt szoros lengyel kapcsolatokkal rendelkező János Zsigmond udvarában jelen volt az a Giorgio Blandrata nevű olasz orvos is, akivel szintén a Lengyel Királyságban ismerkedett meg, és aki az antitrinitarizmus lelkes híve volt. Nemcsak háziorvosa, de hűséges barátja és beszélgető partnere lett az ifjú Szapolyainak, aki ennek hatására egyre inkább az unitárius tanok hatása alá került. A Blandrata és Dávid Ferenc hatása egyértelműen látható az 1568-as tordai országgyűlés vallási törvényeinek szövegében. A 16. században egész Európában szokatlanul széles körű vallási tolerancia fogalmazódott meg benne, amikor kimondták, hogy a prédikátor a saját lelkiismerete alapján hirdetheti az igét.
A nagyon színvonalas és mozgalmas erdélyi szellemi közeg hatására sokan lettek unitáriussá, például Kolozsvár lakossága és sok székely, a vallási türelmet jól mutatja azonban, hogy nagy számban maradtak katolikusok, főképp a nemesség soraiban valamint Csíkszék területén, a szászok evangélikussá lettek, a vármegyékben, a Tiszántúlon és a Székelyföldön pedig elsősorban a református tanok hódítottak. A Hegyalja borkereskedésből meggazdagodott mezővárosaiban és falvaiban szintén a református vallás lett uralkodóvá. Itt volt esperes Károlyi Gáspár, aki Tarcalon, Vizsolyban és Göncön prédikátorkodott, emellett pedig a nevéhez köthető az első teljes magyar nyelvű Bibliafordítás megszületése 1590-ben. A 16. század végére a reformáció gyakorlatilag a Magyar Királyság legnagyobb hányadán elfogadottá vált. A nemesség minden rétegében többségbe kerültek a protestánsok, az elit tagjai főleg evangélikussá lettek, a köznemesség inkább kálvinista. A szabad királyi városok zömmel német lakossága lutheránus volt, a magyarlakta mezővárosok viszont egyértelműen reformátusok, csakúgy, mint a parasztság. A 16. század második felére lesz protestánssá az a Bornemissza Péter, aki a padovai és a bécsi egyetemet járt tudós humanista filológusként ismerkedett meg Luther tanaival és iratkozott be a wittenbergi egyetemre. Hazatérve Huszár Gál nyomdájában dolgozott, majd pedig nemesi udvarok alkalmazottja lett. Különösen a Balassi család tagjaihoz kötődött, ő volt a nevelője a legeredetibb 16. századi magyar költőnknek, Balassi Bálintnak. Emellett ő is írt, irodalmi művei egészen izgalmas tehetséget mutatnak. Ördögi kísírtetek című, 1578-as művéért perbe fogták és a reformátorok többségéhez hasonlóan menekülnie kellett. Bornemisszához hasonlóan Itáliában és német földön tanult a század végének egyik legérdekesebb unitárius tudósa, Enyedi György is. Enyedi, aki hatalmas műveltséggel és irodalmi tehetséggel is rendelkezett, nemcsak Boccaccio híres művét fordította le, de bölcseleti, valamint teológiai műveket is írt. 1592-től haláláig, több mint öt esztendőn át volt az erdélyi unitáriusok püspöke. A század végére körvonalazódott a reformáció legjelentősebb irányzatainak teológiai rendszere, a létrejövő új egyházak megindultak az intézményesedés útján. A három bevett magyarországi protestáns irány az elsődleges céljának a teológiai hitelvek egyértelművé tételét és a világos öndefiníciót tekintette. Ezért nagy hangsúlyt fektettek a hitelveknek a hívekkel való megismertetésére, valamint annak a tudatosítására, hogy az általuk vallott tételek a leghelyesebbek. A hitvita továbbra is fontos műfaj maradt, most azonban már nem kizárólag a missziót szolgálta, hanem a teológiai tételek egyre alaposabb, filológiai pontosságú kidolgozását. Ezt a protestáns ortodoxia korszakának nevezzük, ami a tudósok vitatémájává tette a teológiát az utca embere helyett. A század közepén megélénkült az alsó-és középfokú oktatás a reformátorok tevékenysége hatására, ugyanis a Sola Scriptura elvét követve azon igyekeztek, hogy mindenkit képessé tegyenek a Biblia elolvasására. Ennek érdekében zsinati határozat volt, hogy a legkisebb falvakban is alkalmazzanak a lelkész mellett egy tanítót. A század második felében felálltak azok a kollégiumok is, amelyek a kor híres
protestáns oktatási intézményei lettek, Sárospatakon, Debrecenben, Pápán valamint Kolozsváron. Színvonalas oktatás folyt az evangélikus Bártfán vagy Brassóban, illetve az alföldi mezővárosok reformátussá váló iskoláiban. A század végén megjelenő jezsuita rend azonban szervezettség és hatékonyság tekintetében felülmúlta a protestáns oktatási intézményeit, és a 17. század elején a protestáns ortodoxia válságjelenségei mutatkoztak. „ megszaporodtak a hatalom protestánsellenes megnyilvánulásai” A 16. század utolsó harmadában János Zsigmondot katolikus fejedelmek követték, Báthory István és Báthory Zsigmond személyében, akik igyekeztek megálljt szabni a reformáció további radikalizálódásának. Ezért például Dávid Ferencet, aki az unitarizmust is egyre jobban megreformálni igyekezett, bebörtönöztette, valamint behívta a jezsuita rendet Erdélybe. Báthory Zsigmond, akit már jezsuiták neveltek, szintén elsősorban a katolikus egyházat igyekezett megerősíteni. A jezsuita iskolákba járó protestáns nemesi ifjak sok esetben katolizáltak, mint például Pázmány Péter, akinek édesapja még protestáns bihari alispán volt. A Habsburg országrészben, például a Felsőmagyarországi Főkapitányság területén is megszaporodtak a hatalom protestánsellenes megnyilvánulásai. A reformáció felekezetei Bocskai István erdélyi fejedelem személyében találtak új támogatóra, akinek udvari lelkésze a kor egyik tehetséges református hitvitázója, Alvinczi Péter volt. A század elejére ért érett férfikorba Szenczi Molnár Albert, a korszak egyik legkiválóbb irodalmi tehetsége, aki Wittenberg, Heidelberg és Strassburg egyetemeinek látogatása után főképp német földön alkotta meg imponáló életművét. A nevét elsősorban a Clement Marot és Theodor de Beze által átdolgozott zsoltárok művészi lefordításával szokták összekapcsolni, jóllehet szótárt is készített, magyar nyelvtant, latin nyelvi rejtvényeket, képverseket és időmértékes verset is írt. Számos teológiai művet fordított magyarra, köztük a legjelentősebb vállalkozás Kálvin Institutiojának a magyar nyelvre való átültetése volt. Élete végén elkészített erkölcsteológiai műve szintén fordítás. Szenczi Molnár az 1620-as évektől Bethlen Gábor hívására Erdélybe költözött és itt is halt meg 1634-ben. Német területen élve komoly tudományszervező tevékenységet folytatott, támogatta a kint tanuló magyar diákokat. Műveiben a reneszánsz gondolkodásmód és a protestáns ortodoxia retorikája tűnik fel, ám amikor meghalt, már magyar területeken is kopogtatott a reformáció első reformmozgalma, a puritanizmus. Az úgynevezett puritán mozgalom Angliából ered és követőinek célja az volt, hogy a szigetországban megindult reformációs folyamatokat „teljességre vigyék” a teológia és az egyházszervezet tekintetében is. A VIII. Henrik által létrehozott anglikán egyház papjainak többsége lelkesen üdvözölte a változásokat, ás a svájci reformációt tekintve példának, a hitvallást, a liturgiát és az egyház egészét igyekeztek ahhoz igazítani. A puritán szerzők nagy hangsúlyt fektettek a keresztény hit gyakorlatára, a hit megélésére, a „praxis pietatis”-ra. Könyveikben a hétköznapok hitgyakorlatáról írtak, a családi életről, munkához való viszonyról, ünneplésről, stb. A külföldön tanuló magyar diákok egy csoportja, élükön Tolnai Dali Jánossal, maguk is úgy érezték, hogy magyar nyelvterületen „nem ment végbe” a reformáció, ezért ezt célul tűzték maguk elé. Medgyesi Pál lefordította a puritán Lewis Bayly Praxis pietatis című művét, Tolnai pedig sárospataki tanárként lányok, asszonyokat is olvasni tanította. Bár 1646-ban a szatmárnémeti nemzeti zsinaton az angol puritánok királybuktatásától tartó fejedelem vezetésével az ortodox református Geleji Katona István erdélyi püspök és társai elítélték az „idegen” tanokat hirdető puritán lelkészeket.
A tanokkal és követőikkel szimpatizáló Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György felesége befogadta a mozgalom vezéralakjait pataki birtokára. A puritánok hatására hívta meg a fejedelemasszony Sárospatakra a pedagógia kora újkori történetének legnagyobb alakját, Johannes Amos Comeniust, aki itt írta és adta ki híres Orbis Pictus-át valamint számos iskolai reformot kezdeményezett. A puritánok felvirágoztatták a váradi református kollégiumot és a nyomdát is. Váradon tanított a híres Martonfalvi Tóth György, a franekeri egyetem puritán professzorának, William Amesnek a tanítványa, aki „Keresztyéni ünneplés”-ében a puritán hitgyakorlat lényegét ismertette. A „református fejedelem”-ként emlegetett Bethlen Gábornak feltett szándéka volt, hogy egyetemet alapítson. Ezt nem sikerült ugyan megvalósítania, ám a gyulafehérvári református kollégiumot akadémiai rangra emelte és több híres professzort sikerült meghívnia. Itt tanított a német Martin Opitz, Johann Alstedt, Johann Heinrich Bisterfeld és Ludwig Piscator is. Bisterfeld, aki apósával, Alstedttel együtt a herborni akadémia bezárása után érkeztek Erdélybe, később fontos szerepet vállalt a Bethlent követő I. Rákóczi György diplomáciájában a 30 éves háborúval kapcsolatos tárgyalásaiban. Bethlenhez hasonlóan „öreg” Rákóczi György is fontosnak tartotta a protestantizmus támogatását. Maga is komoly hitéletet élt, „bibliás őrálló fejedelem”-nek nevezték ismerői. Az udvarában nagyszerű protestáns tudósok, tanárok tevékenykedtek. Idősebbik fiát, a későbbi II. Rákóczi Györgyöt Keresztúri Bíró Pál, a nagyszerű prédikátor és pedagógus tanította, valamint az az Apáczai Csere János, akit az első magyar karthéziánus racionalistaként tartunk számon. Apáczai egyik fő műve, a Magyar Encyklopedia jól mutatja a természettudományok iránti érdeklődés megjelenését az európai tudományosságban. A II. Rákóczi György által vezetett és kudarccal végződött lengyel hadjárat következtében a török hódoltság részévé vált Várad és környéke, ezért a kollégiumnak menekülnie kellett. Debrecenbe költözött át tanáraival, köztük Martonfalvival együtt. Ekkor már 1653 óta Debrecenben tanított Komáromi Csipkés György, aki nemcsak nagytudású teológus volt, de utrechti egyetemi tanulmányai alatt a héber nyelvet is tökéletesen elsajátította, annyira, hogy képes volt ezen a nyelven előadni. Még Utrechtben a teológia doktora lett. Ezután tért haza és kezdett tanítani a debreceni kollégiumban. Négy év múlva lelkésszé választották, és számos műve jelentős részét éppen kiadott prédikációi tették ki ezután. 1666-ban Szebenben megjelent Igaz Hit című munkájában 241 magyar nyelvű prédikációját gyűjtötte össze. „ a protestáns tudósok közül egyre többen mutattak érdeklődést a természettudományok iránt” Erdély élén a következő 20 évben újra protestáns fejedelem, Apafi Mihály állt, szigorú református feleségével, Bornemissza Annával együtt. Ekkor tanított a kolozsvári kollégiumban Szatmárnémeti Sámuel, aki utrechti, leydeni valamint franekeri tanulmányok után Kolozsváron bölcseletet, teológiát és bibliai nyelvészetet tanított. Két éven át II. Apafi Mihály nevelője is volt. Apáczaihoz hasonlóan ő is karthéziánus volt. Teológiai művei mellett filozófiai művei is eredeti
gondolatokat fogalmaznak meg. Ilyen az egyik fő művének számító és 1696-ban Kolozsváron megjelent Metaphysica contracta. Több gyászverset is írt pályatársai halálára, 1693-ban Pataki Tót István halálára is, aki Kolozsváron kollégája volt, II. Apafi Mihály nevelőjeként pedig az elődje. Pataki, aki sárospatakiként magát időnként S. Patakinak is nevezte, szinte ugyanazoknak a híres külföldi egyetemeknek volt a diákja, mint Szatmárnémeti. Franeker, Groningen és Leiden egyetemei után Utrecht következett, majd pedig hazatérve Bánffy Dénes erdélyi főúr mellett udvari pap lett. 1668-tól kezdett tanítani Kolozsváron, először főleg bölcseletet, később leginkább teológiát.1688-tól volt a fiatal Apafi nevelője. Ő is szerzett gyászverseket, fordított latin teológiai művet és részt vett hitvitában is. Az ő tevékenységük mutatja, hogy a puritán eszmék jó része, ha tiltották is ezeket a 40-es években, mégiscsak megjelent Erdélyben, a diákok közül sokakra tett nagy hatást a franekeri egyetem puritán szellemisége. A 17. század második felében a fejedelemség területén szinte valamennyi modern európai filozófiai, teológiai irány megjelent. A fejedelmek, különösen I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna, valamint Apafi Mihály és felesége, Bornemissza Anna szívügyüknek tekintették a reformáció tanainak és kultúrájának a terjesztését. Még a román nyelvű Bibliafordítás ügyét is támogatták. A korszakban a protestáns tudósok közül egyre többen mutattak érdeklődést a természettudományok iránt. Ilyen volt Apáczai, Bisterfeld, de ilyen volt Pápai Páriz Ferenc, akinek apja, Pápai Páriz Imre maga is a puritán eszmékkel szimpatizáló prédikátor volt. A fiú a teológiai tanulmányok mellett az orvostudományokat tanulta Lipcsében, Marburgban, Heidelbergben és Baselben. Doktorrá avatása után még Schaffhausenben és Zürichben is megfordult, mielőtt visszatért Erdélybe. Két éves nagyenyedi orvosi gyakorlat után már tudásának híre olyan nagy volt, hogy 1677-től a fejedelem udvari orvosa lett. Az orvoslás mellett 1680-tól tanított is a nagyenyedi kollégiumban. A Rákóczi szabadságharc alatt a kollégiumot feldúlta az osztrák sereg, ezért diákjaival együtt menekülni kényszerült. A tanítás és orvoslás mellett folyamatosan levelezett Európa protestáns tudósaival, valamint szívügyének tekintette a magyar protestantizmus történetének a megírását is. Ennek a vázlata a Rudus Revidium című munka. A diákjainak külföldi ösztöndíjakat szerzett szerteágazó kapcsolatrendszerének köszönhetően Frankfurt am Oder és Leiden egyetemeire. A polihisztor irodalmi munkássága is hatalmas volt. Műveit tragikus sorsú barátja, a világhírű tipográfus és könyvkiadó, Misztótfalusi Kis Miklós adta ki. Bár Erdélyben a század végén virágzott a protestáns kultúra, a Magyar Királyság területén már 1670-től megindult a határozott fellépés a reformáció irányaival szemben. 1674-ben több mint 700 protestáns lelkészt és tanítót idéztek a pozsonyi törvényszék elé, és felségsértéssel, hazaárulással, a katolikus egyház megsértésével vádolták őket. A kínzások hatására többen megtörtek, sokan várfogságra, sokan gályarabságra ítéltettek, ami nagy európai felzúdulást váltott ki. A holland állam fizette ki a gályarabok váltságdíját Bécsnek, akik közül az életben maradtak hazatérhettek. A perbe fogottak között volt Czeglédi P. István is, aki franekeri, utrechti, leideni tanulmányok után Kassa lelkésze volt. Ott templomot is épített, iskolát szervezett és írt. Munkásságát meghatározta a katolikusokkal szemben vívott küzdelem. Élete végén bebörtönözték, megkínozták, ám mielőtt Pozsonyban elítélték volna, Nagyszombatban meghalt. A 18. századra az ország egészével együtt a reformáció egyházai is új helyzetbe kerültek. A török kiűzésével együtt a középkori Magyar Királyság jó része újra egyesült Erdélyt kivéve, ami külön kormányzóságként tartozott a Habsburg Birodalomhoz. A felszabadító Habsburgok éppen a törökellenes harcokban játszott szerepük miatt saját hódításukként kezelték a magyar területeket és határozottan igyekeztek visszaszorítani a magyar rendek jogait, amelyek között sarkalatos elem volt a szabad vallásgyakorlat.
A császári udvar határozott protestánsellenes politikája a korábbi hitviták korát lezárta. Az erdélyi ifjak korábbi intenzív peregrinációja is erősen visszaszorult, jóval kevesebben tanultak a nagy hírű európai protestáns egyetemeken, mint egy századdal azelőtt. A református és evangélikus, valamint Erdélyben az unitárius diákok, ha tanulni akartak, és elég okosak voltak hozzá, a 18. században alakuló magyar tudományok művelői lettek. Az egyszerű falusi lelkészek már nem jártak külföldi egyetemeken, de nem is igyekeztek tömegeket állítani a reformáció oldalára. A 16-17. század legnagyobb vívmánya, az oktatási rendszer azonban létrejött és a híres pataki, debreceni vagy pápai, nagyenyedi kollégiumok jó alapot jelentettek a lelkészképzéshez és az új tudósgeneráció kineveléséhez is. Ezzel foglalkozott Dálnoki Benkő Márton is a 18. század legelején, aki a marosvásárhelyi iskola igazgatójaként a diákjainak világtörténelmi kronológiát írt, valamint történeti kézikönyvet a régi rómaiakról Lucrus Florus fordításával. Szilágyi Sámuel 18. századi református püspök azok közé tartozott, akiknek a megváltozott körülmények ellenére is módjuk volt külföldön tanulni. Svájci és holland egyetemek látogatása után 1742től tanított Debrecenben filozófiát és görögöt, később pedig kísérleti fizikát is. A tudós polihisztor lett a kollégium könyvtárának első igazgatója is. Tudása még II. József elismerését is megszerezte számára. A 18. század talán legismertebb protestáns tudósa mégsem ő, hanem az erdélyi Bod Péter lett, aki íróként is tehetséges volt, de főképpen az egyháztörténet valamint az irodalomtörténet területén alkotott maradandót. A nagyenyedi kollégium diákja volt Erdélyben, majd Leidenben tanult teológiát és keleti nyelveket. Hazajövetele után először a tragikus sorsú, írói vénával is megáldott grófnő, Bethlen Kata udvari lelkésze volt. Később Olthévíz majd Magyarigen lelkésze lett. Bár egyházkerületi főjegyző is volt, hatalmas életművét mégis vidéki református lelkészként alkotta meg. A rendszerező készsége egészen különleges volt, ezért nagy összefoglaló művek köthetők a nevéhez. Ő írta például az első magyar nyelvű írói lexikont Magyar Athenas címmel. A mű 1766-ban jelent meg Nagyszebenben, és több mint ötszáz író adatait tartalmazta. Ugyanilyen fontosnak tekinthető az A’ Szent Bibliának históriája című munkája, ami az első magyar irodalomtörténeti monográfia volt. Szenczi Molnár Albertet és Pápai Párizt követve a magyar reformátusság valamint Erdély múltjának megírására kívánta szánni az életét. Hatalmas gyűjtőmunkát végzett, minden kezébe került magyar könyvet áttanulmányozott, és állandóan írt is. Egyetlen szépirodalmi jellegű művét ismerjük, a Szent Hiláriust, amiben remekül alkalmazta a rokokó moralizáló prózát, és kapcsolódott a pietista kegyességi irodalomhoz, amit Bethlen Kata is művelt. A nagyobb művek mellett bibliamagyarázatai, kegyességi munkái, temetési prédikációi is ismertek. Már 1760 táján, korát megelőzve ismerte fel egy tudós társág létrehozásának szükségét, hogy a magyar nyelvet művelni lehessen. A történelem művelője volt a debreceni Budai Ésaiás professzor, aki az első átfogó magyar nyelvű történelmi tankönyv írója volt. Három kötetben készítette el Magyarország históriája című fő művét, amit Debrecenben 1805 és 1812 között jelent meg. Ezt megelőzte az 1802-ben megjelent Régi tudós világ históriája című könyve. Budai Göttingenben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Hazatérve a történelem mellett nyelvészetet és teológiát is tanított. Sokat tett azért, hogy az oktatás nyelve a magyar legyen. Vérbeli tanárként számos oktatási reform is köthető hozzá.1822től református püspök volt, emellett a göttingeni egyetem díszdoktora és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. Műveit tankönyvnek szánta, és ezek segítségével maga is hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy a reformáció korában létrejött iskolák a továbbiakban is színvonalas oktatást nyújtsanak a diákjaiknak. A 19. század nagy irodalmi és történelmi szereplői közül sokan voltak diákjai ezeknek az iskoláknak, ahol nemzettudatot és a magyar történelem szeretetét tanulhatták a protestáns tanok mellett.
A református irodalom három jelentős szerzőjéről Heltai Gáspár Az erdélyi reformáció és a magyar irodalomtörténet fontos szereplője. A szász Szeben melletti Heltauban született (Nagydisznód) 1490-ben vagy 1510-ben. Anyanyelve tehát a német volt, csak 1536-ban kezdett megtanulni magyarul. Fiatalon pap volt, és minden bizonnyal már ekkor a humanizmus lelkes híve. 1543-ban a lutheri irány fellegvárának, wittenbergi egyetemnek volt a diákja. 1544ben Kolozsvárra költözött. A város korábban németajkú lakossága ekkor már megindult az elmagyarosodás útján. Protestáns prédikátor lett, és Hoffgreff Györggyel együtt létesített nyomdája valamint papírmalma segítségével komoly könyvkiadói tevékenységbe kezdett. A magyar olvasók igényeit kívánta elsősorban kielégíteni, német nyelvű művet ugyanis 1552 után már egyáltalán nem adott ki, csak magyar és latin nyelvűeket. A legtöbb általa kiadott munkát saját maga írta vagy fordította, és több kortársához hasonlóan törekedett egy egységes magyar helyesírás kialakítására. A kezdetben lutheránus Heltai a szintén Kolozsváron tevékenykedő Dávid Ferenc hatására az 50-es évek végére a reformáció kálvini iránya mellé állt, mint ahogyan Dávidot követve Kolozsvár lakosainak a többsége. Tíz év múlva újabb vallásváltásra került sor, a nyughatatlan Dávid Ferencet és János Zsigmond háziorvosát, az antitrinitárius Giorgio Blandratát követve a kolozsváriakkal együtt maga is unitáriussá lett. Heltainak mint könyvkiadónak természetesen elsősorban a vallásos művek kiadása volt célja, hiszen a protestáns tanokat igyekezett terjeszteni ezáltal is. Viszont nyelvi és irodalmi tehetsége olyan egyedülálló volt, hogy ezekben is megjelent eredeti stílusa. Első jelentős műve az 1552-ben megjelent Az részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialogus. A munka fordítás, mint a korban az országban megjelent magyar nyelvű könyvek legtöbbje. Az eredeti egy német nyelvű traktátus volt, a szerzője Sebastian Franck. A kor fordítói azonban nem tisztelték a szöveg autenticitását, hanem az eredetit mintegy alapötletként használva szabadon felhasználták azt és beleszőtték saját gondolataikat, véleményüket. Ebben a Heltai-műben két kolozsvári polgár, bizonyos Antal, a derék és józan protestáns, és Demeter beszélgetésévé alakította az eredeti tanítást. A történetben szereplő Demeter személyesíti meg mindazokat, akiket Heltai meggyőzni kívánt. Antalt használta szócsövének, hogy rajta keresztül beszéljen a tobzódás veszélyeiről. A kor törvénytelenségeinek, zűrzavarának okát is ebben látja Heltai. A reformáció tanításainak követése azonban megoldást jelenthetnek mind az egyes emberek, mind pedig az ország bajaira. Többször adott ki a kor szokásainak megfelelően katekizmust, sőt részenként elkezdte megjelentetni a Bibliát is magyar nyelven. Kifejezetten szépirodalmi művet is írt, Ezópus fabuláinak magyar nyelvű fordítását, amit 1566-ban adott ki. Ezt tekinthetjük a leghíresebb munkájának. A fabulákat nagyon szerették a humanisták, mert bármilyen erkölcspéldát nagyszerűen tudtak vele elmondani. A legfontosabb Heltai számára a tanulság, ezért nem csupán magát a mesét írta le, hanem a történet „megfejtését” is, sőt minden bizonnyal éppen ebből a célból választotta ezt a műfajt. Az értelmezések ugyanis általában jóval súlyosabbak és időnként terjedelmesebbek is voltak az eredeti történeteknél. Heltai a mesék egy részében az eredeti, nem túl bőbeszédű szöveget is átalakította, igazi irodalmi remeket alkotva ezáltal. 1571-ben Báthory Istvánt választották Erdély élére, aki katolikus lévén nem szimpatizált az unitárius tanokkal, olyannyira, hogy cenzúrarendelete meg is tiltotta ilyen művek kiadását. Ettől kezdve 1574-es haláláig a történelmi munkák felé fordult Heltai Gáspár érdeklődése, aki a humanizmuson nevelkedve már korábban is fontosnak tartotta a históriai tárgyú művek kiadását.
1565-ben rendezte sajtó alá Bonfini művének Hunyadi Mátyásról szóló részét, ami addig kiadatlan volt. 1571 után már egy nagyobb szabású sorozatot tervezett, három kötetre terjedően. Sajnos ebből csak az első készült el, a Chronica az magyaroknak dolgairól. Ezt is egy évvel Heltai halála után sikerült kiadni. Ez az első rész a mohácsi csatáig foglalta össze a magyar nép történetét. A második a Mohács utáni éveket tartalmazta volna, míg a harmadik egy magyar nyelvű világkrónikát. Az elkészült történeti mű forrása az 1568-ban kiadott teljes magyar Zsámboki-féle teljes Bonfini-kiadás volt, ám ezt is nagyon szabadon kezelte, átalakította a vontatottabb, kicsit nyakatekert, bonyolult humanista fordulatokat, a katolicizmusra utaló részeket pedig teljesen kihagyta. Átdolgozása jót tett a szövegnek, ami ízes, olvasható, gördülékeny lett az irodalmi tehetségnek köszönhetően. Volt, ahol megtoldotta az eredetileg leírtakat, például a Hunyadi családról a történetet színesítette azokkal a mondákkal, amik a családról illetve Mátyás királyról ekkor ismertek voltak. Műve fontos eleme a nemzeti történetírásnak és az irodalomtörténetnek is. Bornemissza Péter Heltai mellett a 16. század legtehetségesebb prédikátorírója, aki jóval eredetibb alkotásokat hagyott hátra mint prédikátor-kortársai. 1535-ben Pesten született. Valószínűleg Kassán tanult, 1553-ban pedig már a reformáció híve volt, mert ekkor térítő tevékenységéért kellett menekülnie onnan. Számos külföldi egyetemen tanult, ráadásul felekezetileg különböző intézményekben, ami jól mutatja, hogy a humanizmus és a reformáció egyaránt hatással volt rá. Padova után Bécsben, majd pedig Wittenbergben tanult. 1559-ben Huszár Gál, a híres nyomdász mellett dolgozott Magyaróváron, az ő segédjeként költözött vele Kassára.1560 decemberében a protestáns elvei miatt bebörtönzött Huszárt ő segített Debrecenbe szöktetni. Ezt követően Ferdinánd kancelláriáján tevékenykedett. A prédikátori hivatás mellett 1564-ben kötelezte el magát, amikor udvari lelkész lett a Balassi család zólyomi várában. A lelkészi feladatok mellett tanítómester is volt, a család gyermekeinek nevelője. Itt tanította Balassi Bálintot, a magyar reneszánsz legeredetibb költőjét, és nyitottsága, széles látóköre bizonyosan nagy hatást tett az ifjú Balassira. Annál is inkább, mert maga Bornemissza is tehetséges költő volt. 1569-ben Balassi János kíséretében eljutott a pozsonyi országgyűlésre, ahol az összegyűlt nemeseknek igyekezett prédikálni valamint pénzt gyűjtött a főurak közt a prédikációi kiadására.1570-től Julius Salm gróf birtokán, Galgócon lett prédikátor, majd pedig Sempte lelkésze lett. 1573-ban a lutheri irányú közösségek szuperintendensévé választották. Semptén nyomdát hozott létre ahol tíz éven át a saját műveit nyomtatta ki. Ezek között volt öt kötetnyi prédikáció (Postillák), katekizmus, Balassi Bálint 1572-ben megjelent Füves kertecske című művének egy szövegváltozata, Vigasztaló könyvecske címmel, ábécéskönyv és imádságok. 1578-ban adta ki Fejtegetés című hitvitáját Telegdi Miklós nagypréposttal szemben. Ugyanekkor jelent meg Ördögi kísértetek című műve is. 1579-ben Detrekő várába költözött Balassi Istvánhoz nyomdájával együtt. Még egyszer Bécsbe utazott, ahol elfogták, ám a börtönből megszökött. Élete utolsó éveit a Detrekő várához tartozó Rárbókon töltötte újra csak írással. Kiadott 1582-ben egy énekgyűjteményt, 1584-ben pedig a postillák egy kötetbe rendezett új kiadását. Az utószóban megfogalmazta további irodalmi terveit. Eszerint ki akarta adni a teljes Bibliát, Carion világkrónikájának magyar változatát, valamint a Jelenések könyvének magyarázatát. Az év nyarán bekövetkezett halála azonban ebben megakadályozta. A kortársaihoz képest is sok prédikációt írt, ráadásul művei nem száraz és unalmas teológiai fejtegetések voltak csupán, hanem színes és eleven előadások. 1567-től gyűjtögette lejegyzett prédikációit, amelyek között voltak vasárnapra és az összes egyházi ünnepre készítettek is. Egy-
egy egyházi ünnepre több prédikációt is írt. Élete végén fólióalakban is kinyomtatta postilláit. Az öt kötetes gyűjtemény első két kötetében még kevés volt a személyes élmény vagy példázat egy-egy prédikációban, inkább igyekezett a választott bibliai szakaszt elemezni. Személyes tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy fontosak a hallgatóság figyelmének ébrentartása céljából különböző érdekes történeteket beilleszteni a teológiai elmélkedésbe. Ezek elszaporodása pedig teret adott a szépírói vénával megáldott Bornemissza tehetsége teljes mélysége kibontakozására. A legcsiszoltabbá stílusa a Foliopostilla kiadásának idején lett. Az egész évre használható prédikációgyűjteményt készített. A korábbi öt kötet anyagát átdolgozta, itt-ott egyszerűsítette, és most már nem elsősorban elmondásra, hanem olvasásra alkalmas változatokat készített. Míg az élőszóban fontos volt a figyelmet felkeltő sok történet, most ezeket megválogatta, ezáltal egyneműbbé téve a kötetet. Bod Péter Szegény székely nemesi családból származott. 1724-től, 12 éves korától tanult a híres nagyenyedi kollégiumban. 1740 és 43 között a leydeni egyetem diákja volt. Hazatérve korábbi támogatójának, Bethlen Katának lett az udvari papja. 1749-től éppen húsz éven át, haláláig a magyarigeni református gyülekezet lelkésze volt. Bár a tanulmányait követően gyakorlatilag ugyanott élt, tudósi és tudományszervező tevékenysége egészen rendkívüli volt. Elsődleges célja a magyar reformátusság és Erdély történetének, kultúrájának a megismerése és megismertetése volt. Ezért mindent gyűjtött, ami ehhez adalékul szolgálhatott: könyveket, kéziratokat, sírfeliratokat, különböző népek történeti munkáit. Ezek mellett hatalmas levelezést folytatott. Egy tudós társaság létrehozását sürgette, amivel egy teljes századdal előzte meg a korát. Mivel elsősorban tudós volt, korának egészen kivételes polihisztora, a művei is elsősorban tudományos munkák. Az 1760-ban kiadott Szent Hilárius című az egyetlen, amiben a szépírói erényeit is megmutatta. A könyv jól mutatja, hogy a szerző jól ismerte korának kegyességi irodalmát, a pietizmust, és ez nyilvánvalóan rá is hatott. Bár műve az úgynevezett kegyességi irodalom része, mégis használja a korban divatos rokokó stílusát. A rokokó irodalomra még a világias prózára is jellemző volt a moralizálás. Itt azonban a világias moralizálást egy, a német pietizmust jól ismerő református lelkész alkalmazta, tehetségesen. A tudományos munkái között volt teológiai tárgyú, egyházjoggal, egyháztörténettel, államismerettel, nyelvtudománnyal, irodalomtörténettel és világtörténelemmel foglalkozó is. 1746-ban Kolozsváron jelent meg A szentírás értelmére vezérlő magyar leksikon-a, amelyben Bod Péter a bibliai fogalmak szimbolikus értelmét igyekezett megmagyarázni a teológusoknak és az érdeklődő híveknek egyaránt. Könyve nagyszerű teológiai segédkönyv volt. Két év múlva Szebenben jelentette meg A Szent Bibliának históriája című művét, amiben, szintén segédkönyvként, a Biblia különböző könyveinek a történetét mutatta be. A kötet utolsó fejezetében a magyar bibliafordítások és kiadások történetét is feldolgozta. Nemcsak a teológiai művei voltak nagyszerű kézikönyvek, de a jogi munkái is. Ilyen volt 1763-ban megjelent Synopsis iuris connubialis, ami a házassági jogot szándékozott röviden összefoglalni. Munkája hatalmas lemaradást kívánt pótolni, ugyanis a katolikus egyházjog egyértelmű szabályozásához képest a reformáció kezdetétől számos bizonytalanság volt e téren a református egyházban. A kötet ezeket a bizonytalanságokat oszlatta el. Számos egyháztörténeti munkájának egyike volt az 1766-ban Nagyenyeden megjelent Smirnai
Szent Polikárpus című műve, amiben az erdélyi református püspökök életrajzait gyűjtötte össze magyar nyelven. Bod Péter egyik legkedvesebb elfoglaltsága a sírfeliratok tanulmányozása volt. Gyűjtésének eredményeit Hungarus tymbaules című művében adta közre. Az általa közölt sírfeliratok legnagyobb része verses epigramma volt, amelyek között sok szerzője híres költő vagy író volt, például Janus Pannonius, Oláh Miklós, Bocatius, Rimay János, Pápai Páriz Ferenc. A történelem és irodalomtörténet írását talán a legfontosabb hivatásának tekintette. Hatalmas magyar nyelvű írói lexikont állított össze, amiben több mint 500 író, költő adatait adta ki Magyar Athenas címmel 1766-ban Szebenben megjelent könyvében. Noha maga református volt, felekezeti elfogultságnak nem kívánt helyet adni tudományosnak szánt műveiben. Bár több a református szerző, literátor, mint a más felekezetű, ez csupán az általa elért forrásoknak köszönhető és nem a szándékainak. Számos könyvről, amiket megemlít itt, csupán az ő leírásából tudunk, ugyanis azóta elvesztek. Ennek ellenére hitelt adhatunk a szavának, ugyanis rendkívül szigorúan csak azokat a műveket írta le, amiket a saját szemével is látott. Bod Péter kora nagyszerű, alapos tudósa volt, aki sokra tartotta a magyar nyelv ápolását és fejlesztését.
A reformáció korai évszázadainak nevezetes, magyar vonatkozású helyszínei
Brassó Johannes Honterus református humanista szülővárosa és működésének színhelye, itt alapította neves nyomdáját (1539). Buda a reformáció magyarországi terjedésének első állomása, már Mohács előtti években Bécsből elűzött prédikátoroknak ad otthont. A tanokat hirdeti Mária királyné gyóntatópapja, Johannes Henckel, és II. Lajos nevelője, Brandenburgi György. Debrecen a protestantizmus 1530-ban ér el a városba, 1552-ben megszűnik a római katolikus egyház. A város lelkésze 1558-tól Méliusz Juhász Péter. 1538-ban a reformátusok veszik át a ferences iskola működését – ez a híres református kollégium megalapításának dátuma. Itt tanul többek között Szenczi Molnár Albert (1588), Czeglédi P. István (1640), Szatmárnémeti Sámuel (1679), majd tanít Komáromi Csipkés György. Idemenekíti betűkészletét, és megalapítja (1561) Debrecen első nyomdáját Huszár Gál. Galgóc Itt jött létre Mantskovit Bálint, Bornemissza Péter egykori nyomdász-társának első saját nyomdája (1585). Feltehetően már Galgócon megkeresték egy Biblia kinyomtatásának ügyében, és itt már birtokában volt azoknak a betűtípusoknak, melyek a Vizsolyi Bibliában szerepelnek. Genf 1536-ban érkezik a városba Jean Calvin, aki először vallástanító, majd prédikátor. Két évvel később száműzik. 1541-ben visszatér, itt hunyt el 1564-ben. Gönc 1563 és 1591 között Károli Gáspár itt prédikátor. 1566-ban zsinatot tartanak. 1587-ben itt tanul Szenczi Molnár Albert, aki kisdiákként részese a Viszolyi Biblia elkészültének. 1687-ben egy kis időre itt kapott menedéket a Sárospatakról elűzött református kollégium. Gyulafehérvár 1550-től működik protestáns iskola a városban, melyet 1622-ben Bethlen Gábor akadémiai rangúra emel. A neves „Bethlen-kollégium” 1658-ban – miután a tatárok feldúlták a várost - Nagyenyedre költözik. 1569-ben létesül a református Hoffhalter-nyomda. Heidelberg egyeteme a kálvinizmus egyik legjelentősebb iskolája. Itt tanult Martin Luther és Philipp Melanchton, Szenczi Molnár Albert (1592 és 1597-99), Pápai Páriz Ferenc (1673). Kassa a reformáció magyarországi terjedésének egyik bölcsője, már 1522-ben hirdették Luther
tanait. 1548-ban itt fogalmazzák meg confessio pentapolitanát. Iskolájában tanult Bornemissza Péter (1548-53), Szenczi Molnár Albert (1590). 1560-tól Huszár Gál Kassa lelkészeként dolgozik, itt adja ki adja gyülekezeti énekeskönyvét. 1647-től itt működött Czeglédi P. István lelkész, iskolaalapító, templomépítő, majd Komáromi Csipkés György. Kolozsvár Erdély reformátori központja, 1544-től itt terjeszti Heltai Gáspár Luther tanításait. 1545ben jön létre a református iskola. 1550-ben alapította meg Heltai nyomdáját. 1556-ban a városból elűzik a szerzeteseket. 1574-től az unitárius iskola tanítója Enyedi György. Báthory Gábor 1612ben a reformátusoknak adja az óvári templomot, 1622-ben Bethlen Gábor a Farkas utcai templomot. 1626-39 a városban működött Szenczi Molnár Albert. Itt tanul Pápai Páriz Ferenc (1658), a kollégium tanára S. Pataki István (1668-88) és Szatmárnémeti Sámuel (1683-tól). 1656tól haláláig három éven át a kollégiumot Apáczai Csere János vezette. 1693-tól itt hozta létre nyomdáját Misztótfalusi Kis Miklós. Mosonmagyaróvár (Óvár) 1553-tól Huszár Gál a város kálvinista lelkésze, iskolát, majd 1558-ban nyomdát alapít. 1560-ban eretnekség miatt elzavarják a városból. Nagyenyed 1658-ban idetelepül a Gyulafehérváron feldúlt „Bethlen-kollégium”, melynek tanulója Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1666), Pápai Páriz Ferenc (1664), aki 1667-től köztanító, majd contrascriba, 1675-től 1780-ig, majd 1708-16-ig a kollégium tanára. A kollégium diákja Dalnoki Benkő Márton (1690-1703), és Bod Péter (1724-29, majd 1732-től), aki 1736 és 1739 között a kollégiumi könyvtár felügyelője. Nagyvárad reformációja 1556-tól indult el. I. Rákóczi György támogatásának köszönhetően a fejedelemség harmadik legnagyobb protestáns iskolai központjává válik. 1557-től itt nyomtatják a Váradi Bibliát, melynek elkészült részeit 1560-ban átmenekítik Kolozsvárra, hogy ott fejezzék be a nyomtatást. 1569-ben itt tartják az un. Nagyváradi Disputatiót többek között Méliusz Juhász Péter és Dávid Ferenc részvételével. Később több református zsinat helyszíne. Pápa A reformáció szellemisége 1520 körül kereskedők révén érkezett a városban. Református kollégiuma 1531-ben létesül, a lutheránus tanokat Sztárai Mihály hirdeti, kálvinista elterjedése Huszár Gál nevéhez fűződik. Sárvár 1534-ben érkezik a városba Sylvester János, aki református nyomdát és iskolát alapít. 1541-ben nyomtatja ki Új Testamentumát. Sárospatak református kollégiuma 1531-ben létesül, támogatói Perényi Péter, I. Rákóczy György és Lorántffy Zsuzsanna. Itt tanul Czeglédi P. István (1640) és S. Pataki István (1646-tól tanuló, majd 1663-ig köztanító). 1671-ben elűzik a tanárokat és a diákokat a városból, akik rövid időre Gyulafehérváron kapnak menedéket, majd 1703-ban térhetnek vissza. Szatmár(németi) Az 1529-től prédikátorként itt működő Dévai Bíró Mátyás a környék református központjává teszi. 1562-ban egy évet itt tölt Károli Gáspár. 1567-től következik a kálvini ág egyeduralma. 1646-ban zsinat helyszíne Geleji Katona István erdélyi püspök részvételével. Utrecht holland egyetemi város. Itt tanul többek között Czeglédi P. István (1644), Komáromi Csipkés György (1650), Apáczai Csere János (1651), S. Pataki István (1661), Szatmárnémeti Sámuel (1680). Vizsoly 1589. február 18. és 1590. július 20-a között itt nyomtatta ki Mantskovit Bálint az első teljes magyar bibliafordítást, Károli Gáspár munkáját. Wittenberg templomának kapujára függesztette ki tételeit Martin Luther 1514. október 31-én – e napot ünnepeljük a reformáció napjaként. A város egyetemén 1509-től tanított Luther, 1518-tól pedig Philipp Melanchton, aki diákjai között tudhatta Heltai Gáspárt (1543), Méliusz Juhász Pétert (1556), Károli Gáspárt (1556) és Bornemissza Pétert (1557). 1555-ben létrejön a magyar bursa (magyar diákok társasága). Később itt tanult 1590 Szenczi Molnár Albert. Zólyom 1563-64-ben itt volt prédikátor Bornemissza Péter, a vár ura, Balassi János két fia, Bálint és Ferenc nevelője.
