A SZLOVÁK ÖNÁLLÓSÁG KEZDETEI évszázadokon keresztül nem alkotott külön politikai, sőt még nemzeti csoportot sem a / 1 magyar állam keretében, ezért nemzeti, politikai és közX JL. igazgatási önállóságának kezdetei, kísérletei nagyon késeiek. A szlovákság ugyanis lassan képződött ki olyan nemzeti társadalommá, amelynek külön célja, küldetése, feladata és egyéni jellege van. Ezelőtt a nemzeti beérés előtt a szlovák nép államiságban és küldetésben egy volt a magyarsággal, az állam vezető népével és teljesen benne élt a gens Hungarica államnemzeti keretében. Természetesen ez főleg a szlovákság felső rétegére, a nemességre vonatkozik. A szlovák nemesség a latinság, az állami közigazgatás és a családi hagyomány, sűrű érintkezés révén szoros kapcsolatba jutott a magyarsággal, sőt vidékenkint belé is olvadt. Nem voltak külön nemzeti céljai, sőt még nemzeti bázisuk sem, mert nem éreztek közösséget az alattuk élő szlovák tömeggel. A szlovákság második része, a nép még nem forrott ki nemzeti egységgé; össz-szlovákságról, szlovák nemzetről olyan értelemben, mint pl. a magyarról, nem beszélhetünk.1 Csak szlovák tájak, szlovák nyelvi csoportok, nyelvjárások vannak, amelyek három északdéli irányban elhatárolt nagyobb egységben helyezkednek el. Nyugaton a sokban cseh nyelvi sajátságot felmutató nyugati szlovák csoport lakik, középütt — a Vág felső vonalától keletre egészen a Szepességig A
SZLOVÁKSÁG HOSSZÚ
f \
1 Az egységes szlovák nemzet hiányára mutat magának a szlovák szónak a keletkezése és története is. A szlovák szó Bernolákig, azaz a XIX. sz. elejéig nem a mai szlovák nemzetet jelölte. Ezt csak Bernolák kezdte használni az Észak-Magyarországban lakó szlávok, a mai szlovákok megnevezésére. A katolikusok körében gyorsan terjedt a nemzetnév, az evangélikusok azonban csak a század húszas éveiben fogadták el. Mai tartalmát, jelentését pedig csak Stúrral érte el a negyvenes években. Azelőtt a mai szlovákokat Uhfata (magyarországiak; pl. Dalimii), slavus, tót, Wende, der Wendische, Bohemoslavus stb. nevekkel nevezték. A szlovák szó 1495-ben fordul elő először, nem egészen biztos, hogy a mai szlovákokat jelenti. Egy cseh szótár, a Lactifer 1511-ben beszél szlovákokról, ami kétségtelenül a mai szlovákokra vonatkozik. Ez azonban az egyetlen biztos adat. Még ugyanabból a századból vannak feljegyzések, ahol már mást jelöl a szó, nevezetesen személynevet. Később általában a szlávokat mondták szlovákoknak ; így szerepel a szó egészen Bernolákig, aki ekkor a szlovákság jelölésére szűkítette le. Nyelvtanilag is szláv a jelentése, ami a hasonló szóképzésekből nyilvánvaló (prazénin-Prazák, dvorénin-Dvoíák, slovénin- Slovák). Hasonlókép a Szlovenszko szó sem a mai Szlovákiát jelölte először. 1786-ban M. Semian ismeri már, de Szlavónia (Dalmácia, Horvátország) jelölésére használja. Mai értelemben először Dobrovskynál fordul elő 1809-ben. Bernolák szótárában azonban egyaránt jelenti Szlovákiát és Szlavóniát. A szlovák írók maguk is így használták. Végül is &túr rögzítette kizárólag a mai Szlovákiára.
II
12
MAGYAR SZEMLE
1940
— a legtisztább és legjellegzetesebb szlovákság, a középszlovák és keleten a szlovák irodalmitól leglényegesebben eltérő ruthén-lengyelszlovák keleti szláv keverék. A XIX. század elejéig a kútfők és az irodalom nem beszélnek egységes szlovák nemzetről, csak egyes vidékek szlovákságáról tudnak, akik nem egységes nemzeti szempont szerint gondolkodnak és cselekszenek. Hodza többször felpanaszolja, hogy a vidékiességet nem tudja lecsiszolni az általános nemzeti, ezért csak myjavai, zólyomi, turóci, liptói stb. szlovákok vannak, de nincs szlovák nemzet.1 A vidéki öncélúság letörése és a nemzeti egységesítés tulajdonképpen Bernolák Antallal kezdődik a XVIII. század végén. Bernolák a szlovák irodalmi nyelv megalkotásával próbálta meg a fejlődés elindítását. Kezdeményezése azonban földrajzilag kis területre terjedt ki. A cseh-szlovák reakció — Kolláré és Safariké — hamarosan elfojtotta a nemzeti ébredést és az elindult folyamatot. A cseh irányzatú szlovákság ugyanis azt akarta, hogy a szlovákság a cseh kulturális és nyelvi egységbe érjen be és ennek keretén belül váljék nemzetté. A mélyben élő szlovák nemzeti szellem és jellegzetesség azonban már a század elején is olyan erős volt, hogy nem lehetett többé a csehvel azonosítani, azzal átitatni és keretei közé szorítani. A fejlődés útja a nemzeti önállósodás — mondhatnók: öncélúság felé tartott. A nemzeti ébredés, különösen a magyar-szlovák nyelvi harcok és nemzetiségi feszültség egységesítették a szlovákságot és eltüntették a vidékek önálló jellegét. A XIX. század derekán, amikor a Stúr-féle mozgalom egyre nagyobb hullámokban terjed, megvan már az egységes szlovák politikai nemzet. Az új nemzeti közösségnek van nemzeti célja, törekvése, jellege és népkultúrája. Cselekedni akar és tud is. Ezzel a történetpolitikai ténnyel szerves változás áll be a magyarszlovák viszonyban, az állam politikájában és a szlovákság magatartásában. A magyar állam új nemzete nem elégedett meg ugyanis eddigi személytelen szerepével, semmiféle külön jogi szempontot nem kívánó helyzetével, hanem új, aktív és nemzeti szerepet akart. Fokozottabb mértékben törekedett arra, hogy tisztázza helyzetét, fejlődésével előadódott problémáit, az államban elfoglalt helyét és nemzeti küldetésének, létének érvényesítését, illetve tiszteletét. Ezt a kérdéstömeget a szlovákság már léttudata első éveiben felvetette és kereste, várta rá a feleletet. Követelte, hogy ezentúl a külön szlovák érdekekre is tekintettel legyen az ország kormányzó rétege, mert nincs többé a magyarral egységes szlovákság. Az első gyakorlati meg1
Engedünk — míg a helyes belátás ideje el nem érkezik — a most már hivatalossá vált és idegen nyelvből ránk tukmált „szlovák" szó használatának. Meg kell azonban jegyeznünk: 1. csak a magyar nyelvvel történik meg, hogy más nyelvűek határozzák meg, milyen szót szabad vagy nem szabad használnia. (L. a tóton kívül az „oláh" és a „rutén" szó esetét): Ilyen beavatkozásra tudomásom szerint egyetlenegy nyelv történetében sincs példa ; 2. a „ t ó t " szó feláldozásával egy igen nagy történeti múltú szavunkat ejtjük el, mellyel nemcsak az északi, hanem egyes déli szláv nyelvcsoportokat is illetett a magyar nyelv (1. Tótország, Szlavónia régi neve) ; 3. legkitűnőbb szlavistánk, Melich János kimutatta (Honfoglaláskori Magyarország 418), hogy a tót szó történetileg ugyanaz, mint a németet jelentő „deutsch" (teuto) és eredetileg egy kelta népcsoportot jelölt s úgy ment át a helyébe telepedő szlávokra, mint másutt a németekre. Tehát a tótok, miközben a szó használata ellen berzenkednek, tulajdonképpen őstörténetük egyik értékes tanúságát vetik el. Szerk.
Jan.
VÁJLOK:
A SZLOVÁK
ÖNÁLLÓSÁG
13
nyilvánulás, elkülönülés az anyanyelvi törekvéseknél lett politikai tényezővé, amikor a szlovákság tiltakozott az ellen, hogy a magyar és nem a szlovák lesz a hivatalos nyelv a szlovák vidéken. A fejlődést Stúr Lajos 1847-ben elmondott diétái beszéde tetézte be, amelyben tiltakozott az ellen, hogy a magyar nyelvet hivatalos nyelvvé tegyék az állami, egyházi, iskolai és bírói életben az ország szlovák nyelvű részén. Tiltakozása több volt a szóbeli ellenkezésnél, mert egyben a szlovák nyelv és nemzetiség védelmét is tartalmazta. A szlovákság öntudatosan és tettel is védeni fogja legfőbb kincseit, még a magyarság ellen is — jelenti a diétán Stúr. Ettől kezdve ez a védelem adja meg a szlovák politika misszióját és a nemzeti munka alapeszméjét. A szabadságharc előtti időben két esetben is nemzeti programmá kiáltották ki, sőt nem riadtak el attól sem, hogy fegyverrel szerezzék meg érvényesülését. A SZLOVÁK POLITIKA és történelem útját hosszú évtizedekre kijelölte Stúr diétái beszéde. Az e korszakban növekvő és a nemzet élére lépő generáció célja a szlovák nyelv és jelleg védelme volt más nyelvek és kultúrák ellen. Ez lett a magyar-szlovák, sőt a cseh-szlovák viszony vitafelülete is, így hatása a mai napig kinyúlt. Ezen az úton vált ki a szlovákság — a magyar államból és lett önálló nemzetté. A kiválás új erővel indította meg a szlovákságot és arra ösztönözte, hogy különféle úton-módon próbálja megtalálni új formája kiélési lehetőségét és megteremteni politikai és kulturális szervezetét. Ez az igyekezet folyton távolabb vitte a magyar államtól, a magyar állampolitikai koncepciótól. A szlovák politikai önállóság, sőt az autonómia kérdését tudomásunk szerint — Jozef Miloslav Húrban, politikus és író vetette fel először 1846-ban. A cseh imperialista és a két népet összeforrasztani akaró törekvésekkel szemben pontosan megfogalmazta a szlovákság politikai és történelmi helyzetét, szerepét. Felfogása szerint a szlovákok otthona Magyarországon v a n ; ez az ország a hazájuk, itt kell tehát keresni boldogulásukat is. A cseh-szlovák együttélés, államegység gyökértelen és természetellenes, mivel a szlovákok a magyar állam népei közé tartoznak. Itt kell küzdeniök azért, hogy jogaikat kivívják és nemzeti létüket biztosítsák. A szlovák nemzet célja a jövőben az lesz, hogy nemzeti egyenjogúságot szerezzen és önálló legyen az állam keretén belül. Húrban már az egységes szlovák nemzet nevében beszél. Hungarofil, mivel a nemzet jövőjét csakis Magyarországon belül tudja elképzelni. Ez a felfogása 1848-ig hiánytalanul érvényesül a szlovák politikában. A politikai fejlődés és a cseh-osztrák propaganda ekkor kivonta a szlovákságot ebből az elgondolásból. A szlovákságot eltérítik a hungarisztikus koncepciótól és az osztrák, illetőleg a cseh csatlakozás számára akarják megnyerni. 1848 szlovák forradalmi megmozdulása már hű kifejezője a megváltozott hangulatnak, szemléletnek. A szlovákság magyar-ellenes lázadásában a szlovák történészek tudatos nemzeti cselekedetet látnak, amellyel az nyíltan is kimutatta külön politikai jogok szerzésére irányuló akaratát és később kiválási szándékát. A szlovák politikai életben nap-nap
14
MAGYAR SZEMLE
1940
után memorandumok, közigazgatási tervezetek, autonómia-javaslatok, sőt külön állami élet követelése látnak napvilágot, amelyek megoldást akarnak adni a felvetett kérdésre. 1848 március 28-án a liptószentmiklósi gyűlés memoranduma kezdi el a hosszú sort. Mivel ez a memorandum alapja a szlovák politikai önállóság kezdeteinek, egyes pontjait vázlatosan ismertetjük. Az összegyűlt vezetők ezt kívánták: 1. A tartomány népe kapjon képviseletet a nemzetgyűlésben és a megyei életben. A tárgyalás és ítélkezés szlovák nyelvű legyen. 2. A bíróság, pereskedés, hivatalos közlemény, nemzetgyűlési és helyi határozat ezen a vidéken a szlovák legyen. 3. A tanítás a szlovák vidéken szlovák nyelven történjék. Az állam azonnal állíttasson fel szlovák iskolákat. 4. A szlovák intelligenciát ne tegyék ki politikai meghurcoltatásoknak ; biztosítsák a nemzet legszentebb jogait. 5. Azokon az egyetemeken, ahol szlovákok is tanulnak, különösen a pestin, a szlovák nyelvnek tanszéket állítsanak fel és egy-két tudományt szlovák nyelven is előadjanak. 1848 április 28-án a nyitramegyei szlovákság tartott gyűlést és hozott a liptószentmiklósihoz hasonló határozatokat. Egy-két pontban ez a gyűlés még messzebbre ment, mint a szentmiklósi, mert az általános követelések mellett kívánta a teljes szlovák iskolahálózat kiépítését (nép-, közép- és felső iskolák), a szlovák zászló kitűzését az állami mellé és követelte, hogy a magyar megyék szlovák tanszéket állítsanak fel iskoláikban a magyarok számára, hogy a magyar megértse a szlovákot és viszont. Mint látjuk, ezekben a határozatokban már él a területi egység és a közigazgatási elkülönülés gondolata, mert földrajzilag elhatárolt tartomány nevében beszélnek. Az önállóság fejlődésébe új eszmét és gondolatot dobott be a prágai szláv kongresszus. Havliőek, cseh politikus a teljes szakítást ajánlotta az ott megjelent szlovák vezetőknek, később pedig a nyilt és forradalmi elszakadást követelte. A szlovákokat meg akarta nyerni, a csehek cseh-szlovák koncepciójának, mert úgy látta, hogy csak így lehet eredményes a csehek politikai munkája, küzdelme. 1848 júniusában ezt a gondolatot még merésznek tartották a szlovák kiküldöttek és ezzel a tervvel foglalkozni sem akartak. Amikor több részről, elsősorban a délszlávok oldaláról, hungarizmussal vádolták meg őket, mert nem csatlakoztak a lázadó horvát és szerb delegátusokhoz, étúr azzal védekezett, hogy ezen az úton nem követné őket a nép. átúr szerint a szlovák nép nem használható magyarellenes célra, mert teljesen a magyar állam talajában él. Nyiltan megmondja a szláv kongresszusnak : „A mi nemzetünket még nem nyertük meg, még nem szabad hozzá nyiltan beszélnünk ; vannak jó hazafiaink, de ha nyiltan megmutatnók nekik magyarellenes gondolkodásunkat, ezrével fordulnának ellenünk." A Stúr-féle csoport még a forradalom előtt sem gondol állami külön életre. 1848-ban autonómiával és a szlovák jogok elismerésével agitálnak a vidéken ; külön parlamentet kívánnak, amelynek teljhatalma lenne kulturális, iskolai és nyelvi ügyekben. A parlament hatásköre a nemzeti elv alapján kijelölt vidékre terjedne ki. A cseh-barát szlovákok nem helyeslik Btúrék hungarista megoldásait. Kezdettől fogva az állami különválás és a két nép egységének megteremtése a céljuk. Az első konkrét tervet ennek a megvalósítására Kollár János vetette fel a magyar fővárosban. Szláv-cseh egység létrehozását sürgeti, amely Ausztria északi szláv tartományait foglalná magában ; így Cseh- és Morvaországot, Sziléziát, Szlovenszkót és a luzsicai szerb vidéket. Az új országnak Prága lenne a központja. Kollár még egy cseh-szlovák államtervet vetett fel, a Slavccechia eszméjét (Cseh-szláv állam), amelyhez mint az elsőhöz, hozzátartoznék Szlovenszko is. Szlovenszkónak azonban különleges jogi helyzete lenne, mely hasonlítana a Vajdasághoz, vagy Erdély és Magyarország viszonyához. Az állam fővárosa Prága, Brünn, vagy Nyitra lehetne.
Jan.
VÁJLOK:
A SZLOVÁK ÖNÁLLÓSÁG
15
A cseh sajtó erősen támogatta Kollár terveit és nagy méretekben propagálta. A Moravské Noviny a szlovák tervet véve alapul Tatransko néven akar új államot alapítani, amelyben Morvaország és Szlovenszko foglalnának helyet. 1849-ben a szlovák vezetők kivétel nélkül már a kiválás mellett foglaltak állást és olyan új államszövetség létrehozását kívánták, amelyben nincs együtt a magyar és szlovák. Ebben megegyeznek a csehbarát tervekkel. Lényeges eltérés van azonban köztük az új államszövetség kialakításában. A szlovákok nem akarnak egy államban élni a csehekkel sem. Ők a független, vagy autonómiával rendelkező Szlovenszko sorsát közvetlenül Ausztriához akarják kötni. így döntenek a híres 1849 március 31-i bécsi szlovák gyűlésen is. A császárhoz eljuttatott memorandumban külön Szlovákiát követelnek. Ez a memorandum fejezi ki leghívebben a politikailag is önállóvá lett szlovákság hangulatát és törekvéseit. „Man will Föderation mit österreichischen Völkern" — szól a kívánság. — „Slowakei ist nur geographisch, es existiert nicht politisch,.. Wohin soll sich der Slowak neigen? Es ist für das slowakische Volk nur einzige Hoffnung, und diese ist: die Abgrenzung der Slowakei als ein selbstandiges Verwaltungsgebiet. Dann und nur dann ist ein Leben möglich." A különálló Szlovenszko megokolásában nagyon érdekes és még a mai szlovák politikában is divatos érvek szerepelnek. Hivatkozik a memorandum arra, hogy a szlovákság testileg, lelkileg egészséges, szorgalmas és munkás nép. A 3 milliós „Tótország" fában és bjünyakincsekben gazdag, úgyhogy az gazdaságilag is meg tud állni. Gazdaságilag egyébként szervesen csatlakozik Ausztriához (mai nyelven: szerves része a német élettérnek), ami rá nézve minden esetben csakis szerencsés lehet. A közigazgatási terület határait a Kárpátok mentén húzzák meg, délen és keleten a Duna—Topoly—Ondava folyók vonala alkotnák a magyar-szlovák határt. A szlovák önállósodási tervek iránt Bécs csak színleg érdeklődött. 1849-ben ugyan a hivatalos österreichisches Korrespondenzblatt bíztatja a szlovákságot és azt ajánlja neki, vegyen részt a bécsi parlament gyűlésein. Stadion és Bach némileg szimpatizáltak is a szlovák törekvésekkel ésv Kollárral tervezetet készíttettek a „szlovák koronatartomány" részére. Stúrék agitáltak e mellett az elgondolás mellett, de a megvalósítás egyre késett. A szlovákság a várakozás és a sok kisebb csalódás során kezdte belátni, hogy diplomáciai, taktikai okok miatt karolta fel őket Bécs; a német politika a magyarság megfékezésére, később megzsarolására használta fel kezdeti nemzeti lendületüket. így az utolsó autonómia-terv, amelyet Húrban r849 novemberében készített, csupán látszat volt. Senki sem hitt már a sikerében. Húrban ebben a tervben szintén különálló és Ausztriával kapcsolatban levő tartomány létesítését kéri, amely Észak-Magyarországban alakulna meg és hozzája tartoznék Galicia is, míg délen Pozsony, Szered, Léva, Ipolyság, Losonc, Rimaszombat vonaláig terjedne. Húrban a szlovák autonóm területhez veszi Gömör szlovák népiségű részét, valamint a német Szepességet is. Az emlékiratot Lewartowsky báró adta át Haynaunak és Geringernek, eredménye azonban nem lett. r8so után a szlovákok végleg letettek arról, hogy autonómia, nagyhercegség, vajdaság vagy önálló tartományként válassza el őket Bécs a magyarságtól. Meggyőződtek arról is, hogy a „divide et impera" elvét szolgálták 48-ban, amiből nemzetükre semmi haszon nem háramlott. Sőt épp az ellenkezőjét tapasztalták annak, amit vártak. A korabeli naplókban és irodalomban egyre élesebben ütközik ki a csalódás és
6
MAGYAR
SZEMLE
1940
a németellenesség hangja. Főként a németesítés ellen van sok panasz. A germanizálás ugyanis teljesen elnyomta a szlovákságot és semmiféle előnyt, kedvezményt nem nyújtott neki. Nyitra megyében több helyen lázonganak a németesítő főispánok és cseh hivatalnokok ellen. A helyzet sokkal rosszabb lett, mint a magyar kormányzás alatt volt, miután azokat a nyelvi jogokat is elvesztették, amelyek azelőtt megvoltak. „1854-ben a hivatalok betöltésénél a legfontosabb politikai és bírósági helyekre németeket tettek, akik közül sok egyetlen szót sem tudott szlovákul. így megengedték, hogy a szlovák nyelv, amely 1849-től hivatalos nyelv a vármegyénél, járásoknál, bíróságnál és a kereskedelmi életben, a német nyelvnek adja át a helyét. Az ügyvédektől csak német iratokat fogadtak el, a hivatalnokok kizárólag csak német nyelven hivataloskodtak." 1
Ez a tapasztalat és beismerés újból hazautalta a szlovákságot és meggyőzte arról, hogy kizárólag a hungarizmus talaján van a helye. A kiábrándulást magyarbarát irányzat követte, amely a történetileg igazolt talajon próbálta megtalálni a szlovák nemzet boldogulását. Az új hang S. Vozár „Hlasem od Tat jer" (Hang a Tátrától) c. munkájában jelent meg, 1851-ben. Vozár leszámol az osztrák tervekkel és a szlovák életet a magyar fennhatóság alá állítja be. Tervezetében három nagy megyére osztja az ország nem magyar népét. Ezek a megyék — tulajdonképpen autonóm tartományok — az ország nemzetiségi vidékeit választanák el egymástól. A három tartomány: 1. szlovák, székhelye Pozsony, 2. ruthén, székhelye Kassa; 3. sváb, székhelye Sopron. Vozár hungarizmusa azonban korai volt. 1851-ben még erősen élt és hatott a szlovák népben az előző évek nagy élménye és nem adták fel még teljesen a Bécshez fűzött reményeket, étúr durva hangon támadja meg Vozár tiszta szándékát és magát a magyarságot is. Még mindig hirdeti: „a magyaroktól való elválás nélkül nincs a szlovákság számára élet". A szlovákság nem szővetkezhetik legnagyobb ellenségével, aki fejszét tett életfájának tövéhez, hogy kivágja azt. „Nem kell megbékélés. A magyaroknak el kell tünniök erről a földről, mint a tatároknak és a törököknek, mert ők a szlávok legnagyobb ellenségei. Tönkre tették a hajdani virágzó birodalmat és „a szlovák verejtékével és vérével bedolgozott, Szent Konstantin és Method lelkével megművelt földön az uráli vadságot ültették trónra." A szeparatív hang azonban nem talált visszhangra a szlovákságnál, úgyhogy lassan megindul a kapcsolatok felvétele. Stúrral szemben egyre erősödik a magyarbarát irányzat és olyan politikai eszmeáramlat alakul ki, amely végleges és rendezett otthont akar szerezni a szlovákságnak a magyar állam keretén belül. Űj és a korhoz viszonyítva meglepően határozott terv lát napvilágot a magyar-szlovák nemzeti és állami viszony megoldására. Ez az idő volt az utolsó, amikor ezt a kérdést kielégítően meg lehetett volna oldani. A hungarista irányzat utolsó fejlődési foka a turócszentmártoni szlovák memorandum, amelyben a szlovákság külön közigazgatási területet, nemzeti egyenjogúságot és szabad nemzeti életlehetőséget követelt. Kívánságainak teljesítése véglegesen rendezte volna a kér1 Daxner : Slovenská otázka, Túrócszentmárton 1912. 32. I. Daxner hosszasan és panaszosan ír ebben a könyvében a könyörtelen németesítésről.
Jan.
VÁJLOK:
A SZLOVÁK
ÖNÁLLÓSÁG
17
dést, hisz a szlovákság ezzel megelégedett volna. A memorandum az egész szlovákság hangulatát és felfogását képviselte, a magyar és cseh irányzatát egyaránt. Legfontosabb pontjai: 1. Felsőmagyarországi szlovák kerület határoltassék ki (hivatalos n e v e : Die oberungarische slowakische Distrikt), amely magában foglalja Trencsén, Árva, T ú r ó c Zólyom megyéket, valamint Pozsony, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Sáros és Torna megyék színtiszta szlovák vidékét. 2. A disztrikt kerületei: Nagyszombat, Szenice, Vágújhely, Nyitra, Trencsén, Zsolna, Túrócszentmárton, Alsókubin, Liptószentmiklós, Zólyom, Aranyosmarót, Nagyrőce, Bát, Nógrád, Eperjes és Kassa (Pozsonyt nem vették szlováknak). 3. A tartomány patrónusa Cyrill és Methód. 4. A disztrikt elnökét választják. Hatáskörébe tartozik a tartományi országgyűlés és választmány. 5. önálló szlovák iskolai hálózat.
A követelések lényegét és az államjogi viszonyt így fogalmazza meg a memorandum: „d ass der oberungarische Distrikt als integrierender Theil Ungarns dem allgemeinen ungarischen Landtage als auch den höchsten ungarischen Behörden zwar untergestellt, dass derselbe aber mit einer eigenen national Vetretung und sowohl politisch administrativen, als Justizverwaltung von i.-ten u. 2.-ten Instanz bedacht werde; . . . dass die Beratungs- und Geschaftssprache ausschliesslich die slowakische Volkssprache ist." A memorandumot átadták Bécsben, de a pesti parlamentbe már nem tudott eljutni. A bécsi fogadtatás lehűtötte a szlovákokat, mert az átadáskor semmi bíztató Ígéretet* nem kaptak. A memorandum szövegezésében résztvevő szlovák nemesség, amelynek az lett volna a feladata, hogy a tárgyalást a magyarsággal megkezdje, meghátrált és húzódozott a követelések továbbjuttatásától. Igaz, hogy ez némileg a magyar fogadtatás hatása alatt történt. A magyar sajtó — Teleki László és Kemény Zsigmond nyüatkozatainak kivételével — gúnyosan írt a memorandumról és nem próbálkozott meg a szlovák törekvések megértésével. Megfenyegették a szlovák népet, hogy bedeszkázzák a „kerületet" és egy szlovákot sem engednek dolgozni az Alföldön. Ilyen komolytalan hangmodorba torkollott az utolsó megegyezési kísérlet, amely hivatva lett volna, hogy évszázadokra rendezze a magyarszlovák viszonyt... A szlovák önállóság kezdetei 1861-ben a memorandummal véget érnek. A szlovákság visszavonul és belső, népi munkára szorítkozik. Népiségével elbástyázza magát, védi és fejleszti nyelvét, ápolja, őrzi kultúráját. Részletmunkájából csak időnkint tekint ki, leginkább a határokon túlra, Oroszország felé. A sok csalódás, eredménytelen kísérlet fásulttá tette és megtörte. Politikai önállóságának első félszázada alatt átélte mindazokat az élményeket, eseményeket, amelyeken más nemzetek több évszázad alatt esnek át. A tapasztalás és kísérletezés ideje ez a korszak, mialatt minden lehetőséget kipróbált, hogy törekvését, szándékát valóra váltsa. VÁJLOK SÁNDOR
