VÁROSI TANÁCS V. B. CSALÁDI INTÉZET
TÁJÉKOZTATÓJA
MEZŐKOVÁCSHÁZA
1989
33 T 4 Tisztelt Olvasói Kedves Szolgáltatást Igénylő!
A mezőkovácsházi Családi Intézetünk 1979 évben alakult és ebben az évben ünnepeljük a 10 éves fennállásának évfordulóját. E z idő alatt eredményesen szolgáltuk a települések lakosságának igényeit, érdekeit. - A megalakuláskor a volt járás területére kaptuk a feladatot, azóta is 20 .településen nyújtunk szolgáltatást Mezőkovácsháza vonzáskörzetében. - A z elmúlt évben 430 rendezvényünk volt. A szolgáltatások 26 fajtájából választhattak a megrendelőink. Résztveszünk a város társadalmi ünnepségein. Segítséget nyújtunk a gazdasági és társadalmi szervek ünnepségeinek lebonyolításában. - Külön a lakosság körében bizottság mérte fel szolgáltatásaink hatékonyságát, amely nagyon kedvező véleményt nyilvánítottak tevékenységünkre vonatkozóan. - Jelentősen nőtt az Intézet technikai felszereltsége, közel 1 millió forint értékű eszközzel állunk a lakosság szolgálatára. Köszöntjük az évforduló alkalmából azokat., akik igényelték szolgáltatásainkat, a közreműködőket, versmondókat, a szónokokat. Valamennyiünk nevében arra kérem Önöket, hogy támogassák törekvéseinket a szép és élményt nyújtó ünnepségeink szervezésében és megrendezésében.
Mezőkovácsháza, 1989. április hó 27-én.
BAKTAI
FERENC
intézetvezető
SZÜLETÉSSEL
KAPCSOLATOS
TUDNIVALÓK
(jogszabályban előírt rendeletek alapján)
A gyermek születése a szülés helye Hivatalnál kerül anyakönyvezésre.
szerinti
illetékes
Anyakönyvi
A születési anyakönyvi kivonatot, személyi számot tartalmazó lapot az anya a kórházban kézhez kapja. A gyermek adatait a szülők személyi igazolványába szintén az Anyakönyvi Hivatal dolgozója jegyzi be.
További teendők: -
születési segély felvétele az anya munkahelyén
-
bejelentési kötelezettségek
-
szakszervezeti segélyek felvétele.
(pl. Hadkiegészítő
Parancsnokság)
Házasságon kívül született gyermek esetében: -
apai elismerő nyilatkozatot kell és lehet tenni a lakhely szerint illetékes gyámhatóságon, vagy anyakönyvi hivatalban, akár születés előtt, akár születés után.
Feltételei: - együttes megjelenés -
érvényes személyi igazolvány
-
a megszületett gyermek anyakönyvi kivonata, személyi lapja
-
kiskorú szülők esetében nagyszülő, vagy gyámhatóság által kirendelt gyám, gondnok jelenléte, aláírása.
Születési anyakönyvi kivonatot illetve másolatot az anyakönyvezés helyén lehet kérni. E z első ízben illetékmentes, minden további másolat kiváltásához i o o . - Ft értékű illetékbélyeg szükséges. Kivétel: személyi igazolvány kiváltásához, illetve cseréjéhez csatolandó anyakönyvi kivonat.
ÚJSZÜLÖTT
GYERMEKEK
KÖSZÖNTÉSE
A városban született gyermekek nevének és címének kiírása után pár hónapos korában az intézet dolgozója felkeresi a szülőket és a gyermeket. A z intézet dolgozóinak jókívánságait tolmácsolja, felajánlja a névadó szolgáltatásait, és egy szál virágot nyújt át az édesanyának. A NÉVADÖ
SZERTARTÁS
A névadó ünnepség célja az ifjú állampolgárok köszöntése nevének ünnepélyes kihirdetése, városunk polgárainak közé fogadása. Intézetünk vállalja egyéni és csoportos névadás megszervezését. A bejelentéshez szükséges a gyermek, szülők, névadószülők adatai. Szolgáltatásaink Díjtalanul -
igénybe
ünnepségre: vehető
szolgáltatások:
megfelelően berendezett helyiség ünnepi beszéd kisdobos nyakkendő átadása kisdobos műsor emléklap a névadó könyvbe történő ünnepélyes bejegyzés gépi zene
Díjazás ellenében -
az
igénybe
vehető
szolgáltatások:
virág a szülőknek virágtálhoz virág pezsgő felszolgálás az ünnepség felvétele magnókazettára fotós biztosítása videó megrendelés meghívók postázása meghívó az ünnepségre pezsgős koccintás szavalat orgonazene
HÁZASSÁGKÖTÉSSEL
KAPCSOLATOS
TUDNIVALÓK
A házasságkötés az anyakönyvvezető előtt történik. A családjogi törvény szerint házasságot köthet. - a 18. életévét betöltött férfi és , - a 18. életévét betöltött nő.
A bejelentéshez csatolni kell: -
mindkettő fél érvényes személyi igazolványát fegyveres testületek és rendészeti szervek dolgozói esetében házasságkötési engedélyt - elvált családi állapotúak esetében jogerős bírói végzést a válásról
A házasságkötést megelőző várakozási idő három hónap. A három hónapos várakozási idő alól felmentést csak kivételesen indokolt esetben lehet kérni. H a a házassági akadály engedéllyel vagy felmentéssel elhárítható, erről az anyakönyvvezető felvilágosítást ad a házasulónak. A z anyakönyvbe való bejegyzést annak az anyakönyvvezetőnek kell elvégezni, akinek működési területén az esemény történik.
Felmentéshez szükséges: - kérelem egy példányában - indokok alátámasztását szolgáló igazolások i o o . - Ft értékű illetékbélyeg A kérelmet mellékleteivel együtt a házasságkötés helye szerint illetékes Anyakönyvi Hivatalnál kell benyújtani. A házasságkötés bejelentésénél a menyasszonynak nyilatkoznia arról, hogyan kívánja viselni nevét a házasságkötés után.
kell
A z anyakönyvvezetőnél történt hivatalos bejelentkezés után az anyakönyvvezető értesíti a családi intézetet és egyben közli az ifjú párral, hogy keresse fel az intézetet a szolgáltatások igénylésével kapcsolatosan. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a családi intézet előadója keresi fel a családot.
Felajánlja a házasságkötés lebonyolításához az alábbi szolgáltatásokat: -
szülőknek virág átadás meghívó fotós gyertyagyújtás pezsgős koccintás magnófelvétel hozott szalagra videofelvétel orgonazene szavalat forgatókönyv szerint kiválasztott műsor gépi zene ígérd meg azt, hogy kezed Kezemből vissza nem veszed, S hogy szeretni fogsz akkor is, Mikor már én is vén leszek.
(Heltai)
HÁZASSÁGI
ÉVFORDULÓ
Minden év első hónapjában kiírjuk az anyakönyvből az ez évben ezüst (25), arany (50) év házassági évfordulókat. Ezeket a Családi Intézet előadója személyesen felkeresi, megköszönti egy szál virággal és felajánlja házasságkötésük megújításának megünneplését. Amennyiben jelentkeznek a házassági évforduló megünneplésére úgy a következő szolgáltatást nyújtja az iroda: - bevezető beszéd - fogadalom megújítása - ünnepi beszéd - emléklap - szavalat - gépzene - munkáltató képviseletében ajándék átadása.
HALÁLESETTEL
KAPCSOLATOS
TUDNIVALÓK
Haláleset bejelentése kétféle módon történik. Intézetben történt halálesetet a kórház jelenti. Intézeten kívül történt halálesetet a hozzátartozó jelenti be a haláleset helye szerint illetékes Anyakönyvi Hivatalnál a halottvizsgálatot végző orvos által kiállított halottvizsgálati bizonyítvánnyal.
A haláleset bejeintéséhez csatolni kell:
- elhunyt személyi igazolványát - elhunyt házastársának személyi igazolványát - ha az elhunyt nyugdíjas volt, nyugdíjas igazolványát vagy bármely havi nyugdíjszelvényt - személyi igazolvány hiánya esetén az elhunyt születési anyakönyvi kivonatát, ha házasságban élt, házassági anyakönyvi kivonatát - amannyiben az elhunyt személyi igazolványában a családi állapot megváltozása nincs átvezetve (pl. válás, özvegy családi állapot) az azt bizonyító iratot (válási papír, halotti anyakönyvi kivonat) További teendők: az anyakönyvezés után a kézhez kapott papirokkal - a hozzátartozó a Békés megyei Temetkezési Vállalat helyi K i rendeltségének irodájához fordulhat a temetés ügyében - temetési segélyért jelentkezhet a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságnál - esetleges biztosítási ügyekkel kapcsolatban intézkedik - az elhunyt okmányait az illetékes szervek részére továbbítja (pl.: útlevél, jogosítvány). K i v é t e l : személyi igazolvány, melyet az Anyakönyvi Hivatal továbbít - özvegyi nyugdíj megállapítása ügyében a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatósághoz fordulhat - hagyatéki ügyben a lakhely szerint illetékes Tanács V . B . Szakigazgatási Szerve idézés útján megkeresi a hozzátartozókat. A halotti anyakönyvi kivonat első ízben illetékmentes. Minden további anyakönyvi kivonat másolata i o o . - Ft értékű illetékbélyeggel adható ki. K i v é t e l : a földhivatalhoz benyújtandó tulajdonjog rendezésével kapcsolatos halotti anyakönyvi kivonat, valamint személyi igazolvány kiállításához szükséges halotti anyakönyvi kivonat családi állapot igazolása céljából. A HALÁLESETET ÜGYFÉLFOGADÁSI LEHET JELENTENI.
I D Ő N K Í V Ü L IS
BE
„Szép az élet, és a halál is szép annak, aki itt lenn jól végezte tisztét."
(Simon István: Csokonai a
POLGÁRI
vendégfogadóban)
GYÁSZSZERTARTÁS
Őszinte együttérzéssel, részvéttel osztozunk a családot ért gyászban. A z anyakönyvezést követően intézetünknél bárki igényelheti a polgári gyászszertartást. BÚCSÚZTATÓ SZÓNOKOT, B I Z T O S Í T U N K !
GÉPZENÉT
DÍJTALANUL
Díjköteles szolgáltatásaink: - koszorú, síircsokor rendelés, - távirat feladás, - szállítási költségek, - kórus, zenekar értesítése, - gyászhír megjelentetése a napilapokban, - gyászlap megírása, - egyedi gyászlap megrendelése, - gyászlap postázása, - fotó, videofelvétel biztosítása, - karszalag biztosítása díszőrséghez, - magyarnóta betét szolgáltatás, - virrasztókon gyászzene szolgáltatás, - S Z T K segély ügyintézése, - N Y U F I segély ügyintézése, - számlamásolás, - értesítők eladása, - versmondó biztosítása, - élőzene biztosítása villanyorgonával, - zenekar, kórus közreműködtetése stb. MINDEN ÉVBEN MEGEMLÉKEZÜNK KEDVES HALOTT AINKRÓL NOVEMBER ELSŐ HETÉBEN A HALOTTAKNAPI EMLÉKSZERTARTÁSUNKON.
Családi Intézet vállalja, állami-politikai ünnepeinken való közreműködést, továbbá vállalatok, intézmények részére: -
Nyugdíjbavonulás,
-
Nyugdíjas találkozó,
-
Nőnapi rendezvény,
-
Iskolai találkozások,
- Télapó ünnepség alkalmával ünnepi műsorok megtartását. Keresse
fel Ön is
Igényelje
Ön is
Szeretettel
szolgáltatásainkat!
és készséggel
Felvilágosítást
Címünk:
Intézetünket!
adnak
állunk az Intézet
az Ön és családja
rendelkezésére!
munkatársai.
Mezőkovácsháza Városi Tanács V . B . Családi Intézet Mezőkovácsháza, Á r p á d u. 200. sz. Telefon: 1 1 - 4 3 7
Készült: a Szeged Városi Családi Inézet Sokszorosító üzemében Felelős vezető: K e r e k Attila intézetigazgató Felelős kiadó: Baktai Ferenc intézetvezető 300 pl. S Z C S I 8 9 - 3 3