Szüreti mulatság Tétényben Koncert Nemes Lászlónak
Két évtized szolgálatban
Olimpiai nap a Bartókban
A hagyományos szüreti felvonulás és a csikósok, néptáncosok, kórusok műsora után telt házas szüreti bált tartottak Nagytétényben. (2. oldal)
Huszadik évfordulóját ünnepelte Budafok-Tétény Szociális Szolgálata, amely egyre korszerűbb módszerekkel dolgozik. (9. oldal)
Imre Géza párbajtőröző, Csere Gáspár maratoni futó és Deák Krisztina sportriporter is mesélt a riói élményekről a nagytétényi gyerekeknek (12. oldal)
Koncerttel köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából Nemes László zenetanárt, a Nádasdy művészeti iskola volt vezetőjét. (10. oldal)
Városházi Híradó budafok-tétény
Nagylemezzel ünnepelne a ZUP A jövőre tízéves duó nagy sikerű koncertet adott (7. oldal)
XXIV. évf. 19. szám 2016. szeptember 28.
Megáldották a budafoki Kálváriát A magyar katolikus egyház feje, Erdő Péter bíboros, érsek Budafokra látogatott, hogy megáldja a viharkárok után felújított Kálváriát Erdő Péter bíboros szeptember 14-én megáldotta a nemrégiben felújított budafoki Kálváriát. Az egy évvel ezelőtti nyári viharban megrongálódott emlékhely sok viszontagságon esett át az elmúlt évtizedekben, de az isteni gondviselésnek és a közösség erejének köszönhetően mindig újra megszépül ez a zarándokhely. okan
gyülekeztek
a
Péter-Pál-
Skápolna előtt a hagyományos ke-
resztút megtételére. A hívek gyertyákkal a kezükben csendben várták a 8 órai harangszót, majd Erdő Péter bíboros vezetésével stációról stációra haladva idézték fel Jézus szenvedéseit. Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész olvasta fel az adott állomás bibliai történetét. Az emberek minden stációnál megálltak és imádkoztak. Az út végén a budafoki Kálváriához érve az elhunytak lelkéért imádkoztak közösen a hívek. Erdő Péter bíboros megáldotta az emlékhelyet, amelyet ezt követően mindenki egyenként megtekinthetett. A keresztúton részt vett Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, Karsay Ferenc polgármester, valamint Németh Zoltán és Zugmann Péter alpolgármesterek is. A keresztút végén Garbóci László hely-
Erdő Péter bíboros, érsek áldotta meg a felújított budafoki Kálváriát
Fotó: Mátyás Tibor
történész mesélt az emlékmű történetéről. Mint elmondta, az első kálváriát 1761-ben állították fel az akkori Fekete-hegy tetején. Ez három vörösfenyőből ácsolt keresztből állt, amelyen festett bádog korpuszok voltak. Ezt a területet 1762. május 6-án szentelte fel Budai József kapucinus atya, ettől kezdve hívják Kálvária-hegynek. A gyarapodó közösség 1808-ban új, díszes kálvária építését határozta el. A liturgikus teret ekkor alakították ki a ma is látható méterűre és formájúra. Kemény mészkőből állítottak kereszteket, amelyeken a szintén mészkőből kifaragott két latort és Krisztus alakját helyezték el. Előttük egy kis asztal található, ahol János, Mária Magdolna és Szűz Mária alakja van. Az 1970-es években vandálok rongálták meg a kálváriát, majd a 90-es évek elején Szabó Péter szobrász-restaurátor felújította. Az önkormányzat 2015-ben helyreállítási munkálatokat végzett. A felújítás befejezését követően a július 8-i hatalmas vihar kicsavarta a tujákat, amik ledöntötték a mellvéd kőbábos korlátját. A közösség erejének és az összefogásnak köszönhetően azonban ismét eredeti állapotába került a budafoki Kálvária. (Folytatás a 2. oldalon)
Lackfi élőhellyé varázsolta a teret A költő Herczku Ágnes énekessel és Sinha Róbert gitárművésszel lépett fel
Vasárnap népszavazás Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2016. október 2-ra tűzte ki az országos népszavazást. A szavazás reggel 6 órától 19 óráig tart. A népszavazásra feltett kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Részletes tájékoztatónkat a 4–5. oldalon olvashatják. n
– Együtt voltunk már az elején is, csak szívesen megjátsszuk a párbajosdit, az egymásra licitálást, ugyanúgy, ahogy a prímások vagy a táncosok versengnek egymással, és mindegyik rátesz egy lapáttal. Rengeteg apró szállal szőjük egybe a műsort, ha a hallgató nem is mindig érzékeli, de a lényeg, hogy a végén felragyogjon a teljes szövet – mondta kérdésünkre válaszolva hármuk közös játékáról Lackfi János a Fröccs teraszon tartott előadásuk után. A Zenés emberszabás címmel elhangzott, remek hangulatú összeállítást a sokszorosan díjazott költő, író, Herczku Ágnes népdalénekes és Sinha Róbert gitárművész adta elő a borfesztiválon, ahol Lackfi Jánossal a versválogatásról, a kortárs irodalom és a népdal kapcsolatáról és a műsorszerkesztés szabadságáról is beszélgettünk. (Folytatás a 7. oldalon)
Lackfi János zenésztársakkal népszerűsíti a költészetet
2
Önkormányzati hírek
Városházi Híradó
Megáldották a budafoki Kálváriát
A magyar katolikus egyház feje, Erdő Péter bíboros, érsek Budafokra látogatott, hogy megáldja a viharkárok után felújított Kálváriát (Folytatás az 1. oldalról)
Köszönhető ez az Emberi Erőforrások Minisztériumának, Budafok-Tétény önkormányzatának és a Budafok Belváros Egyházközségnek. Az újra megszentelt kálváriánál Erdő Péter bíboros hangsúlyozta: ez egy csodálatos késő barokk kori keresztút, ezért nagy öröm számára, hogy láthatja eredeti állapotában. Sajnos az évtizedek alatt többször barbár módon lerombolták, meggyalázták, de a gondviselés lehetővé teszi, hogy újra meg újra helyreállítsák. – Azt hiszem, hogy a közösség azonosságát, összetartozását és Istenbe vetett bizalmát erősíti, valahányszor végig tudjuk járni ezt a keresztutat – emelte ki az érsek. – Magyarországon sokféle kálvária van, bizonyos helyeken, településeken hegyre vagy domb tetejére építik, azért, mert ünnepélyes alkalmakkor, főleg nagyböjt-
ben bűnbánati cselekedet volt, hogy a hívek vállalták a fáradságot és felmentek a hegyre. Itt is a lépcsőket végig kellett járni, azt hiszem, hogy ennek is van egy egyfajta értéke. Az ember áldozatot vállal azért, amit fontosnak tart, és ezzel egy kicsit bevilágítjuk az életünket. Nem csak azt keressük, ami pillanatnyilag kellemes. Az embernek magasabb céljai vannak, ez újra meg újra tudatosul, mikor egy ilyen keresztutat végigjárunk – mondta Erdő Péter. Az impozáns, felújított kálvária mellett nemrég a Szent Lipót-plébánia is új világítást kapott, amelyet a nagyközönség az idei Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon csodálhatott meg. – Nagy örömmel láttam, hogy új világítást kapott a templom – közölte ezzel kapcsolatban a bíboros. – A díszkivilágítás mindig az ös�szefogás eredményeként jön létre, mert egyedül nem lenne módunk erre, így az-
tán az állam és az önkormányzat segítségével mindez lehetségessé válhatott. Így volt ez már az esztergomi bazilika esetében is. Reméljük, majd messziről látszik ez a templom, és mindenkinek egy felfelé mutató jel lesz, mert az életünk nemcsak a lapos horizontális gondolkodásból áll, hanem van egy tágabb értelme, értéke is – fejtette ki az ünnepi szertartást követően Erdő Péter bíboros. Sárhegyi Zoltán plébániai kormányzó elmondta, hogy a templom új világításának ötlete öt évvel ezelőtt vetődött fel. A tervezési folyamat végén az önkormányzat több mint 12 millió forintból valósította meg az elképzeléseket. Mostantól hat új reflektorral több fény világítja meg a Savoyai Jenő téren található templomot. A több fényforrásnak köszönhetően nemcsak a látvány szebb, hanem a közbiztonság is nagyobb a templom környékén. n (Viszkocsil Dóra)
Karsay Ferenc polgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő és Hegyi László helyettes államtitkár Erdő Péterrel Fotó: Czimbal Gyula
Megújulás előtt a Kísérleti lakótelep Tájépítész részvételével tartottak lakossági fórumot a József Attila-lakótelep korszerűsítési terveiről Az önkormányzat újabb lakossági fórumot tartott a József Attila-lakótelep zöldfelületének megújításáról és a parkolóhelyek bővítéséről szeptember 21én. Az egyeztetésen részt vett Németh Zoltán alpolgármester és Kállai Tamás önkormányzati képviselő is. fórum Konta Dániel tájépítész rö-
Avid prezentációjával kezdődött. Így Fülöp Ákos atya és Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke az ünneplőkkel
Fotó: Hirschberg Judit
Néptánc, bor és otellós rétes Ismét sok embert vonzott a Nagytétényi Szüreti Mulatság hagyományokhoz híven az idei
ANagytétényi Szüreti Mulatság is a
csikósok érkezésével kezdődött, majd a déli harangszó után Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke megnyitotta a rendezvényt. Ismertette a mulatság történetét és megköszönte a 99 támogatónak, hogy sikerült most is megrendezni ezt az eseményt. – Az őseinkre emlékezünk ezen a napon, akik a hegyről lehozták a szőlőt és finom borokat készítettek – mondta az elnök, és külön köszönetet mondott Kövesdi Dénesnek, aki az idei rendezvényt vezényelte le. Fülöp Ákos plébános megáldotta, a feldíszített szekéren lógó szőlőfürtöket majd kezdetét vette az ünnepi felvonulás, amelyen Karsay
Ferenc polgármester is részt vett. A menetben kilenc hintó és négy szekér haladt, a sor elején a Budafoki Fúvósegylet játszott. A több kilométeres táv alatt egyre többen csatlakoztak a felvonuláshoz. Először a Bartók-lakótelepen állt meg a kisebb ünneplő tömeg, ahol elsőként a Kicsi Rigók, majd a Hugonnai Kórus énekelt, végül a csikósok eltáncolták hagyományos táncukat. A felvonulás újra útnak indult, majd megállt a Nagytétényi Kastélymúzeumnál, ahol szintén műsort adtak a fellépők. A Szelmann Házba vis�szaérve délután is színes program várta a mulatság résztvevőit. A 21. Nagytétényi Szüreti Mulatságon ajándékozta Kiss Péter a tétényieknek azt a tulajdo-
nában lévő 360 kilós márvány disznószobrot, ami annak idején a Nagytétényi Sertés Hizlalda igazgatói irodája előtt állt. Húsz év után most újra Tétényben, azaz a Szelmann Ház udvarában, a Falu kemencéje előtt helyezték el a szobrot. Az ünneplők tréfásan a márványmalac egészségére is koccintottak a Szelmann Házban, majd a Falu kemencéjében sült otelló szőlővel töltött rétest kóstolhatták meg a látogatók. A színpadon fellépett a Sóskúti Ifjúsági Zenekar, majd a Nádasdy Néptánccsoport tartott néptáncbemutatót és táncházat a nagyteremben. Itt este nyolc órakor kezdődött el a szüreti bál, ami szokás szerint megtöltötte a házat és hajnalig tartott. n (Viszkocsil Dóra)
megismerhették a lakók, hogy a lakótelepet körülölelő zöldfelületek a tervek szerint hogyan fognak kinézni, milyen új elemek és térburkolatok teszik majd modernné a kissé elhagyatott Kísérleti lakótelepet. A tervezőcsapat több lámpatestet, fiatalos útburkolatot, a közösségi terekre jellemző utcabútorokat képzelt el. A lakótelepet három részre osztották fel a tervekben. A Nagytétényi úthoz eső szektorban egy nagy zöldterület található, amelynek most nincs funkciója. Az új utakkal, padokkal és asztalokkal viszont sokkal hívogatóbb lesz az ott élő idősek és családosok számára. A lakótelep középső részén lévő betonrengeteg is új arcot kap, konténeres növényekkel és funkciós elemekkel díszítenék a tervezők. A lakótelep felső részén sok lakó jelezte, hogy nehézséget jelent számukra szabad parkolóhelyet találni, így a tervezők a már meglévő Tolcsvai utcai parkolót bővítenék 12 új hellyel. A lakossági fórumon megjelentek többsége ezt nem szeretné, mert közvetlenül a parkolóhelyeknél laknak, így aggódnak a levegőszennyezés miatt és féltik a zöldfelületet is. Volt, aki azt kifogásolta, hogy a lakó-
telepen élők többségét meg sem kérdezték a tervekről. Németh Zoltán alpolgármester elmondta, hogy éppen a helyi lakók megkérdezése végett hívták ös�sze ezt a fórumot is, tehát nincsen semmi eldöntve. A múltkori lakossági fórumon több ötlettel álltak elő a helyiek, hogy milyen módon lehetne megkönnyíteni a parkolást a lakótelepen. Ilyen volt a most rendkívül rossz állapotban lévő mélygarázs felújítása és újra üzembe helyezése. A tervek szerint ez megvalósítható, így a felújítás után 35 személygépkocsi parkolása válik ott lehetővé, díj ellenében. A másik lakossági észrevétel a Dévény utca egyirányúsítása és ott halszálka módszerrel kialakítandó parkolóhelyek voltak. Ezt az önkormányzat szakemberei megvizsgálták, és az átalakításnak köszönhetően csak plusz négy új parkolóhellyel bővülnének a már meglévők, ezért a Dévény utca egyirányúsításának tervét a Kállai Tamás képviselővel történt egyeztetés után egyhangúlag elvetették. n (Viszkocsil)
Németh Zoltán alpolgármester is részt vett a fórumon Fotó: Mátyás Tibor
hirdetés
A legjobb kombinációk idén őszre
Volvo modellek különösen kedvező feltételekkel AKÁRCSAK AUTÓINK GYÁRTÁSAKOR, AKCIÓINK ÖSSZEÁLLÍTÁSAKOR IS A LEHETŐ LEGMAGASABB SZÍNVONALRA TÖREKSZÜNK. ŐSZI AJÁNLATUNKAT IS ÚGY ALKOTTUK MEG, HOGY ÖN A LEGJOBBAT KAPHASSA. JÖJJÖN EL MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBE, RENDELJE MEG ÚJ VOLVÓJÁT 2016. SZEPTEMBER 1. ÉS NOVEMBER 30. KÖZÖTT A HOZZÁ TARTOZÓ KEDVEZMÉNNYEL, ÉS ÉLVEZZE A LENYŰGÖZŐ VONALVEZETÉST, A LEGENDÁS BIZTONSÁGOT ÉS AZ EGYEDÜLÁLLÓ KÉNYELMET ÚJ AUTÓJÁBAN! RÉSZLETEK ÉS FELTÉTELEK: IVANICS.HU AJÁNLATAINK A VOLVO S90, V90 ÉS XC90 MODELLEKRE NEM VONATKOZNAK.
1116 Budapest Méhész u. 2-4. Tel.: +36 1 7766 500 ivanics.hu
8000 Székesfehérvár Palánkai út 7. Tel.: +36 22 600 100 ivanics.hu
Vegyes fogyasztás: 4,4–7,2 l/100 km. CO2-kibocsátás: 116–165 g/km.
Városházi Híradó
képviselet
3
Álláspont
Karsay Ferenc polgármester
Hallassuk a hangunkat – mindenki fontos! z egész ország hallathatja a hangját 2016. október 2-án egy olyan kér-
Adésben, amely nemcsak Magyarország, de Európa egésze jövőjét befo-
Fotó: Mátyás Tibor
Fontos döntéseket hoztak meg a képviselők Az önkormányzat pályázik a Nemzeti Kulturális Alaphoz az új piac előtti téren felállítandó szoborkompozíciók létrehozására int minden évben, a legutóbbi kép-
Mviselő-testületi ülésen is döntöttek
a képviselők a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjhoz való csatlakozásról. Ez az ösztöndíj a nehezebb körülmények között élők tanulását segíti elő a felsőoktatásban. Szintén napirenden szerepelt, hogy az önkormányzat sikeresen együttműködött idáig a Benu Magyarország Zrt.-vel. A szakrendelőből több családorvosi rendelő már átköltözött a Benu által létrehozott új, korszerű rendelőkbe, és így hely szabadult fel a szakrendelő szolgáltatásainak bővítéséhez. Most megnyílik a lehetőség az együttműködés folytatására, újabb rendelők építésére. A kerület a sportéletet is több jutalommal, ösztöndíjjal támogatja. Az
ülésen a vitéz Pokorny Endre sportösztöndíj idei adományozásáról is döntöttek. Ezzel újabb tehetségek felkészülését támogathatja az önkormányzat. Határoztak arról is az ülésen, hogy szeptembertől a kerületi önkormányzati óvodák és bölcsődék dolgozói illetményemelésben részesülnek, ennek fedezetéről is döntöttek. Ez a pedagógusok jelentős idei béremelését követi, és újabb közalkalmazotti csoport életviszonyait javítja. Végül a képviselők megvitatták az Integrált településfejlesztési stratégia időarányos teljesítéséről szóló jelentést is. Ez a dokumentum sok évre előre meghatározza a fejlesztés irányait, és évről évre nyomon kell követnie a képviselő-testületnek a tervek megvalósulását. A lakótelepi
zöldfelületek újratervezése, megújítása is hangsúlyt kapott a koncepcióban. Szerepel benne többek között az új piac, 100 új parkolóhely Budafokon, a szakorvosi rendelőintézet felújításának újabb ütemei és a budafoki belváros megújulásával kapcsolatos homlokzat-, tető- és épületfelújítások. A testületi ülés napirendi pontjainak megtárgyalása előtt a képviselők meghallgatták a hónap művészének, Györffy Gergelynek és az idei Pedagógusnap alkalmából Balog Zoltán miniszter által Brunszvik Teréz-díjban részesített Hegyiné Bóné Katalinnak a méltatását. Mindkettőjüknek Karsay Ferenc polgármester személyesen is gratulált, megköszönve a kerület érdekében kifejtett tevékenységüket. n (VH)
Mi a véleményük? sebes gábor Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő
Az emberség parancsa Október 2-án népszavazáson kéri ki a kormány a véleményünket. A kérdés az, a magyar Országgyűlés dönthesse-e el, kivel kívánunk együtt élni az országunkban, vagy Brüsszelben döntsenek erről, a megkérdezésünk nélkül. A baloldal azt állítja, hogy már maga a kérdés is uszítás, sértő, „menekültellenes”. A baloldal ugyanis következetesen menekültnek nevez mindenkit, aki egy másik kontinensen lévő lakóhelyé-
Pongrácz Gergely LMP-s önkormányzati képviselő
Népsavazás A migrációs válság valódi és fontos probléma, ezt minden európai zöldpolitikus elismeri. Hiszen még csak a kezdeteket látjuk, a globális felmelegedés további hullámokat
ről felkerekedik és elindul Európába egy jobb élet reményében. Sőt, a migránsok szerintük ezzel jogot is szereznek az európai szociális ellátásra, és az adófizetők pénzén erőfeszítéseket kell tenni „integrálásuk”, azaz oktatásuk, képzésük és munkával való ellátásuk érdekében. Olyan ez, mintha mondjuk egy szegény sorsú Szabolcs megyei ember betörne a budapesti lakásunkba, és attól kezdve nekünk kellene gondoskodnunk a fedélről a feje fölött és a boldogulásáról. Menekült az, aki menedéket keres, és az európai menedékjogi eljárás során bebizonyosodik, hogy tényleg rászorul a segítségre. Aki eldobálja a papírjait, hogy ne lehessen vele szemben szabályosan lefolytatni a menedékjogi eljárást, az nem menekült. Aki nem regisztráltatja magát
az első biztonságos országban és nem kér ott menedéket, az nem menekült. Aki embercsempészekkel, a zöldhatárokon át viteti magát fél Európán keresztül, az nem menekült. Aki csak Németországban vagy Svédországban tudja elképzelni az életét, az nem menekült. Ebből következik, hogy az a migráns, aki elérkezik a magyar határhoz és nem a határátkelőn, hanem a kerítésen át akar bejutni, az nem menekült. Nem a magyar, így a budafok-tétényi adófizető feladata gondoskodni róla és boldogulásáról. Az emberség parancsa azt követeli meg, hogy mindenkin segítsünk, aki valóban rászorul és a szabályokat betartva hozzánk fordul védelemért. Az erőforrásainkat az ő számukra kell fenntartani. Ezt is fontoljuk meg, amikor október 2-án leadjuk szavazatunkat! n
fog generálni, ha nem teszünk igen komoly lépéseket egy zöldebb gazdaság felé. Épp ezért nagy kár, hogy a Fidesz egyszerű félelemkeltésre használja a témát – úgy, hogy a probléma megoldásáról, annak komplexitásáról még csak nem is beszél. Maga a népszavazás is egy egyszerű gyűlöletkampány köré van felfűzve – ahol nem mellesleg a fideszes haverok reklámoznak milliárdokból, „természetesen” állami pénzből. A téma ennél sokkal többet érdemelne. Vitázni lehetne és kellene például arról, hogy milyen lehetőségeink vannak. Ne-
künk, magyaroknak, és nekünk, európaiaknak. Mit kellene feladnunk azért hogy „a migránsok” otthon is tudjanak boldogulni? Van-e egyáltalán ilyen lehetőség? Ha nincs, vagy ha a szükséges áldozatra nem vagyunk hajnaldók, mit tegyünk? Géppuskázzunk rájuk a határon? Engedjük be őket? Vagy van harmadik út? Én azt szeretném, ha ilyen kérdésekről beszélnénk, ezért fogok érvénytelenül szavazni másodikán. Elmegyek, mert fontos a kérdés, de sem a gyűlölködő Fides�szel, sem a rózsaszín felhőben úszó liberálisokkal nem értek egyet. n
lyásolja. Hiszen visszafordíthatatlanul megváltozhat a kontinens kultúrája, összképe, ha az európai szokásokat elutasító, kizárólag a saját vallását érvényesíteni kívánó muzulmánok újabb millióit telepítik be, és a nemzeti parlamentek ellenkezése ellenére szétosztják az EU tagországaiban. Ennek ellenére sokan vannak, akik lebeszélik az embereket arról, hogy elmondják véleményüket. Ezek a lebeszélők csak úgy nevezik magukat, hogy „mi, demokraták”. Pedig semmitől sem félnek jobban, mint a többség véleményétől. Azt mondják, hogy a népszavazás értelmetlen, mert a migránsok kvóta szerinti betelepítéséről már lemondott Brüsszel. Nincs igazuk: a belügyminiszterek többsége által megszavazott döntést nem helyezték hatályon kívül. Azt is mondják, hogy a népszavazás azért is értelmetlen, mert nem kötelező az Európai Unióra nézve. Ha értelmetlen, akkor miért félnek tőle? Mert tudják, hogy a népakarat kifejezése olyan erős érv még Brüsszelben is, amit nem lehet lesöpörni az asztalról! Nem akarják, hogy a miniszterelnök erős támogatást tudjon felmutatni a tárgyalásokon. Ezek a „demokraták” ugyanis az Európai Parlamentben eddig minden határozatot megszavaztak, amely a migránsok beengedéséről és letelepítéséről szólt, anélkül, hogy megkérdezték volna az emberek véleményét. Aki azt mondja, hogy ne menjenek szavazni, az fél az emberek véleményétől. Aki a szavazás ellen buzdít, az az emberek feje fölött, nélkülük és ellenük akarja intézni az ország dolgait. Mi itt Budafok-Tétényben nem így dolgozunk, nem így hozzuk meg a döntéseket. Nem távolmaradásra buzdítjuk az embereket, nem arra, hogy tartsák meg maguknak, amit gondolnak. Ellenkezőleg: arra kérek mindenkit, ne maradjon otthon, ne hallgasson a lebeszélőkre, hanem hallassa a hangját! Találkozzunk október 2-án a szavazóhelyiségben! n civil szemmel
Vizi Sándor, a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének elnöke, önkormányzati képviselő
Új minőség! BMTE-sporttelep fejlesztésének II. ütemében a legfontosabb terület a műfü-
Aves labdarúgópálya felújítása képében jelent meg. Amikor több mint 10 év-
vel ezelőtt a korábbi salakos pályán kívántuk megépíteni az akkor teljesen új lehetőségként felmerülő műfüves pályát, nagyon sok gonddal néztünk szembe, és komoly döntési problémát jelentett, hogy a pályaépítéshez értő szakembereknek egy olyan módszert javasoltunk, amelyet ők nem ismertek. Ennek lényege az volt, hogy szemben az akkori gyakorlattal, nem fentről lefelé kezdtünk el építkezni, hanem eldöntöttük, hogy alulról felfelé építkezünk, aminek eredményeként 2500 m3 föld mozgatása és elszállítása maradt el. A műfüves pályák, egyáltalán a labdarúgópályák használhatóságának minőségét alapvetően befolyásolja az a körülmény, hogy csapadékos időjárás következtében a játéktér játékra alkalmas marad-e. Örömmel mondhatjuk, hogy az elmúlt több mint 10 év alatt soha nem fordult elő az, hogy a budafoki pályán az időjárási körülmények akadályozták volna az edzések vagy a mérkőzések megtartását. A most végrehajtott pálya-korszerűsítésben ragaszkodni kívántunk a minőség középpontban tartásához, melyhez alapvető bázisként a pálya alépítménye megfelelő biztonságot nyújtott. A műfüves pályákkal kapcsolatban napjainkig számos kérdőjel fogalmazódik meg, ami főként azzal jellemezhető, hogy a nemzetközi szövetségek csak rendkívül extrém esetekben engedélyezik a műfüves pályák használatát. További problémaként jelent meg az a körülmény, hogy főként olyan helyeken került sor műfüves pályák építésére, ahol az extrém időjárási körülmények vagy nagyon északi fekvésű területeket, országokat, vagy sivatagok melletti pályák kiépítését jelentették. Ezen utóbbi területeken, különösen az Arab-öböl melletti országokban megjelent egy olyan egészségügyi körülmény, mely szerint a műfüves pályák gumigranulátuma a nagy hő- és UV-sugárzás hatására kedvezőtlen, egészségre ártalmas anyagok kipárolgását eredményezte. Ennek ismeretében a közelmúltban elkészült új műfüves pálya kapcsán igyekeztünk megvizsgálni, alaposan körbejárni az új lehetőségeket. Ezek között a Cool-Play technológia tűnt a legalkalmasabbnak, és a megvalósítás során ennek a lehetőségével éltünk. A budafoki ember a parafát a borospalack tartozékaként ismeri, de magáról a parafáról mint anyagról mindenképpen tudni kell, hogy a természetes anyagok között az egyik legjobb hőszigetelő képességgel rendelkezik. Egy speciális parafagranulátum, amely rendelkezik egy olyan szilikonbázisú bevonattal, amely magát a szerves anyagot időállóvá teszi, a műfüves pálya legfelső gumigranulátumára terítve biztosítja azt a körülményt, hogy a napsugárzás kevésbé tudja felmelegíteni a játékteret, és ennek következtében a már említett kedvezőtlen kipárolgás nem jelentkezik. Az elmúlt hetekben a pályát kipróbáló játékosok, edzők, valamint a szakmai érdeklődők visszaigazolták azon törekvésünket, ami a korábbi hagyományokon alapuló, a minőség középpontba állításán nyugvó fejlesztést igazolta. n hirdetmény
A Promontor TV a UPC analóg kábeltelevíziós hálózatán az S7-es csatornán,147,25 MHz-en, a UPC digital bronze csomagjában az 506-os csatornán látható.
4
NÉPSZAVAZÁS
Városházi Híradó
Milliók voksolnak a népszavazáson Kiszelly Zoltán politológus szerint a szavazók többsége osztja majd a magyar kormány álláspontját
Az október 2-i népszavazásig leginkább a migráció kérdése fogja meghatározni a belpolitikai napirendet – nyilatkozta Kiszelly Zoltán politológus egy kerületi fórumon. Hozzátette: akár három és fél millióan is oszthatják a kormány álláspontját a népszavazáson. iszelly Zoltán politológus lapunknak elmondta: most Európa-
Kszerte és uniós szinten is dönteni kell arról, hogyan szüntethe-
tő meg vagy kezelhető a migrációs válság. Az egyik legfontosabb kérdés az, ezek a döntések hogyan érintik majd Magyarországot – hangsúlyozta Kiszelly. Ez szerinte nagyon sok mindentől függ, így például nyilván a németországi tartományi választásoktól, azok végeredményétől is, de azon is sok múlik még, hogy a törökök mennyire nyitják meg az utat a migránsok előtt. A legmeghatározóbb pedig a magyar belpolitika szempontjából maga az október 2-i népszavazás lesz. A népszavazási részvétel mértékét az európai politika alakulása és az is meg fogja majd határozni, hogy Brüs�szelben vagy Berlinben milyen döntéseket hoznak még az üggyel kapcsolatban. Visszatérve a magyarországi következményekre, Kiszelly Zoltán felidézte, hogy a Fidesz 2012-ben a rezsicsökkentésben találta meg azt a témát, amivel a hagyományos jobboldali szavazókon túl is meg tudott szólítani embereket. A választók azt láthatták, hogy a kormány a világpiaci energiaár-csökkentést továbbadta a fogyasztóknak, tehát a multicégek oldaláról (ahol a balliberális kormányok, főként a Bajnai- és a Gyurcsány-kormányok idején állt a kabinet) átállt a kisemberek oldalára. A migránskérdés is olyan téma azonban, ami alkalmas arra, hogy a hagyományos jobboldali szavazókon túl is megszólítson embereket, hiszen mindenki látja a veszélyt, ami a migrációból fakad, ami ránk leselkedik Európában. Kiszelly elképzelhetőnek tarja, hogy a népszavazáson akár három és fél millió ember osztja a kormány álláspontját a migráció
Sorsdöntő népszavazás
letünk – nyilatkozták kerü égei is közismert személy
ügyében, és ezek után már csak nehezen erőltethetik ránk a kötelező betelepítést, nehezen fenyegethetnek az uniós források megvonásával bennünket, ha nem teszünk eleget az erre vonatkozó európai uniós követeléseknek. Megjegyezte: az ellenzéki pártok nagyon várják már október harmadikát (a népszavazás utáni napot), mert abban bíznak, hogy akkor nekik is nyílik tér, és az emberek az ő általuk felvetett problémákra is jobban odafigyelnek. A baloldalon, a baloldali és liberális pártoknál, amelyekből most hét vagy nyolc is van,
Varga Miklós a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett énekes, színművész, rockzenész
A világ legtermészetesebb dolgának tekintem, hogy elmegyek a népszavazásra, mert a népszavazás intézménye az egyik legdemokratikusabb intézmény, és a lehető legnagyobb legitimitást ez biztosítja annak, amiről a voksolás szól. Ha valakit kicsit is érdekel a saját és a gyermekei élete, akkor szerintem természetes, hogy elmegy a népszavazásra. Ez a népszavazás abszolút nemzeti, és nem valamiféle pártpolitikai kérdés. Arról van szó, hogy erőszakos betelepítés által ránk akarnak sózni tőlünk idegen kultúrájú embereket. Biztos vagyok abban, hogy még ha ebben a pillanatban a kényszer-betelepítés annyira nem is tűnik valós veszélynek, de nagyon komolyan valós veszéllyé válhat hamarosan. Ezért van az, hogy a saját és a gyermekeink jövőjéről döntünk a népszavazáson.
az előválasztásra fog koncentrálni a többség. A Jobbik is várja október harmadikát, ők egy nemzeti konzultációt akarnak elindítani. Abban bíznak, hogy sikerülhet nekik átvenni a stafétát a Fidesztől migránsügyben, és így a Jobbik témái is a közérdeklődés homlokterébe kerülhetnének. A baloldali előválasztás, tehát a baloldali pártok veszekedése és “tányércsörömpölése” miatt azonban várhatóan a Jobbiknak különösen erősen meg kell majd küzdenie az emberek figyelméért – véli a politikai elemző. n (Vincze viktor attila)
Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Elmegyek szavazni, és evidencia a számomra az, hogy nemmel fogok szavazni a referendumon, mert ez mindannyiunk érdeke. Mindenkit arra buzdítok, hogy vegyen részt személyesen a népszavazáson. A népszavazáson feltett kérdés megválaszolása egy olyan fontos nemzeti és egyetemes ügy, ami egész Európa sorsát biztosan meghatározza majd ezekben a mostani időkben. Ezt a helyzetet azzal a kifejezéssel is lehet jellemezni, hogy soha nem látott módon és mértékben összekavarodott minden. Látható, hogy mi van a világban. Úgy tűnik, hogy a brüsszeli bürokraták és az embercsempészek egy követ fújnak. Én bízom abban, hogy a magyar kvótaellenes népszavazás hatására más európai népek is fölébrednek majd.
Városházi Híradó
NÉPSZAVAZÁS
5
Népszavazási közlemény
Népszavazás október 2-án Magyarország köztársasági elnöke 2016. október 2. napjára tűzte ki az országos népszavazást. A szavazás 6.00 órától 19.00 óráig tart. A népszavazásra feltett kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A szavazásról Az országos népszavazáson szavazhat minden nagykorú magyar állampolgár, akit a bíróság nem zárt ki választójogából. A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár személyesen szavazhat. A szavazóhelyiségben a választópolgárnak igazolnia kell személyazonosságát, valamint a lakcímét vagy személyi azonosítóját. Személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány: - magyar hatóság által kiállított személyazonosító igazolvány (ideiglenes személyazonosító igazolvány), - magyar hatóság által kiállított régi típusú, könyvecske formájú személyazonosító igazolvány, - magyar hatóság által kiállított vezetői engedély, - magyar hatóság által kiállított útlevél (ideiglenes útlevél). Lakcím igazolására alkalmas igazolvány: - lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya), - régi, könyvecske alakú személyazonosító igazolvány, amennyiben tartalmazza a lakcímet, - lakcímbejelentésről szóló átvételi elismervény. Személyi azonosító igazolására alkalmas igazolvány: - személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya hátoldala), - hatósági bizonyítvány, illetőleg igazolás a személyi azonosító jelről. A választópolgár ezt követően megkapja a lebélyegzett szavazólapot, az átvételt aláírással igazolja. Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon lehet, a népszavazásra feltett kérdésre adott válaszhoz („Igen” vagy „Nem”) tartozó körbe tollal írt X vagy + jellel (két egymást metsző vonal), függetlenül attól, hogy van-e bármilyen más megjelölés a szavazólapon. Ha a választópolgár nem tud olvasni, illetve testi fogyatékossága, vagy bármely más ok akadályozza a szavazásban, akkor általa választott segítőt – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes segítségét – veheti igénybe. Mozgóurna iránti kérelem Mozgóurnát az a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgár igényelhet, aki mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt akadályozott. Aki a mozgóurnát más indokkal kéri, annak kérését a helyi választási iroda, illetve a szavazatszámláló bizottság elutasítja.
A választópolgár mozgóurna iránti kérelmének legkésőbb 2016. szeptember 30-án 16.00 óráig kell megérkeznie ahhoz a helyi választási irodához, amelynek szavazóköri névjegyzékében szerepel. A szavazás napján, 2016. október 2-án legkésőbb 15.00 óráig attól a szavazatszámláló bizottságtól lehet igényelni mozgóurnát, ahol a választópolgár a névjegyzékben szerepel. A kérelem teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással, meghatalmazott útján is benyújtható. (Teljes bizonyító erejű az okirat, ha azt saját kezűleg írták és aláírták, vagy a nem saját kezűleg írt okiraton két tanú aláírásával vagy ügyvéd ellenjegyzésével tanúsítja, hogy azt a nyilatkozó írta alá. A tanúk lakcímének szerepelnie kell az okiraton.) Átjelentkezés Átjelentkezési kérelmet az nyújthat be, aki a szavazás napján Magyarországon, de a magyarországi lakóhelyétől eltérő szavazókör területén kíván szavazni. Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek legkésőbb 2016. szeptember 30-án 16.00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához. Az átjelentkező választópolgár szintén 2016. szeptember 30-án 16.00 óráig módosíthatja vagy visszavonhatja átjelentkezési kérelmét. A XXII. kerületbe átjelentkezett, névjegyzékbe felvett választópolgárok a kijelölt 10-es számú szavazókörben szavazhatnak (Budapest XXII. kerület, Szent István tér 1., Nádasdy Általános Iskola). Az átjelentkezés, valamint a mozgóurna iránti kérelem benyújtható személyesen, elektronikus úton a www.valasztas.hu honlapon keresztül, továbbá ügyfélkapus regisztráció esetén a www.magyarorszag.hu honlapon kérhető. A népszavazással kapcsolatban további részletes tájékoztatásért látogassa meg a valasztas.hu weboldalt, vagy forduljon a Polgármesteri Hivatalban működő választási irodához. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Helyi Választási Irodájának elérhetőségei: * cím: 1221 Budapest, Városház tér 11. * telefonszám: 06-1/229-2611/188-as mellék * e-mail cím:
[email protected] * faxszám: 06-1/229-2611/161
Szavazókör száma Szavazókör címe: 1. 1221, Tompa u. 2–4., Kolonics György Általános Iskola 2. 1221, Tompa u. 2–4., Kolonics György Általános Iskola 3. 1221, Tompa u. 2–4., Kolonics György Általános Iskola 4. 1223, Kápolna u. 2–4., Kozmutza Flóra EGYMI 5. 1221, Anna u. 13–15., Budai Nagy Antal Gimnázium 6. 1221, Tompa u. 2–4., Kolonics György Általános Iskola 7. 1221, Anna u. 13–15., Budai Nagy Antal Gimnázium 8. 1221, Anna u. 13–15., Budai Nagy Antal Gimnázium 9. 1221, Szent István tér 1., Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola 10. 1221, Szent István tér 1., Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola 11. 1224, Dózsa György út 84–94., Baross Gábor Általános Iskola 12. 1222, Gádor u. 101–105., Gádor Általános Iskola 13. 1222, Árpád u. 2., Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskola 14. 1222, Ják utca 44–46., Zöldecske Tagóvoda 15. 1222, Árpád u. 2., Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskola 16. 1224, Dózsa György út 84–94., Baross Gábor Általános Iskola 17. 1222, Árpád u. 2., Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskola 18. 1222, Árpád u. 2., Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskola 19. 1223, Kápolna u. 2–4., Kozmutza Flóra EGYMI 20. 1222, Gádor u. 101–105., Gádor Általános Iskola 21. 1222, Gádor u. 101–105., Gádor Általános Iskola 22. 1222, Gádor u. 101–105., Gádor Általános Iskola 23. 1222, Pannónia u. 50., Herman Ottó Általános Iskola 24. 1224, Dózsa György út 84–94., Baross Gábor Általános Iskola 25. 1222, Pannónia u. 50., Herman Ottó Általános Iskola 26. 1224, Dózsa György út 84–94., Baross Gábor Általános Iskola 27. 1222, Dévény u. 62., Herman Ottó Általános Iskola 28. 1223, Közgazdász u. 9–11., Kempelen Farkas Gimnázium 29. 1223, Közgazdász u. 9–11., Kempelen Farkas Gimnázium 30. 1225, Bartók Béla út 6., Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 31. 1225, Bartók Béla út 6., Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 32. 1223, Rákóczi út 16., Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola 33. 1225, Bartók Béla út 6., Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 34. 1224, Dózsa György út 84–94., Baross Gábor Általános Iskola 35. 1225, Nagytétényi út 291., Hugonnai Vilma Általános Iskola 36. 1225, Bartók Béla út 6., Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 37. 1225, Nagytétényi út 291., Hugonnai Vilma Általános Iskola
Bogó Ágnes, a Nagytétényi Ember- és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesület elnöke, kerületünk díszpolgára
Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferencdíjas zongoraművész, zenepedagógus, díszpolgár
Szincsák József operaénekes, okleveles építészmérnök, díszpolgár
Elmegyek mindenképpen szavazni. Fontos a számomra a voksolás, mert szerintem ha egy ilyen kérdésben megkérdezik az embert, akkor ki kell fejeznie a véleményét. Én elég toleráns vagyok nagyon sok tekintetben, ugyanakkor szeretem a hazámat. Ez alapján úgy gondolom, hogy nekem mindenképpen el kell mennem a referendumra, és nemmel kell szavaznom a kvótaellenes népszavazáson annak érdekében, hogy ne kényszeríthessen ránk, magyarokra senki semmi olyasmit, amit nem szeretnénk.
Elmegyek szavazni egész családommal együtt, és nemmel fogunk válaszolni a kvótaellenes népszavazáson megfogalmazott kérdésre. Én úgy gondolom, hogy valóban komoly veszély fenyegeti Európát, ami miatt meg kell védenünk civilizációnkat, kultúránkat, értékeinket, egyházainkat, családjainkat. Mert most nem arról van szó, hogy csak egy picit lesz más az életünk, hanem ha nem sikerül megvédenünk a népszavazással saját érdekeinket, akkor egy olyan világba kerülünk, amelynek a képeit most még a híradásokban nézzük borzongva. Én úgy gondolom, hogy őseink vérrel szerezték meg azt a földet, amelyet most ezzel az egész egyszerű akcióval megvédhetünk. Ha elmegy az ember és beikszeli a megfelelő mezőbe a válaszát, nagyon sokat tud tenni ennek a földnek a megvédéséért, aki szereti a hazáját. Gyermekeink és unokáink jövője is kockán forog, mert nem valamikor később ér el minket a migráció okozta vészhelyzet, hanem már itt van. Lehet, hogy karácsonyra megint több százezren tartanak felénk. Ne hagyjuk!
Alapvetően nem szeretek szavazásokra járni, mert nem látom át kellően a dolgokat, úgy látszik, még idősebb korban sem, sok tapasztalattal a hátam mögött. Mint ahogy most sem, ennek ellenére október 2-án szívesen elmennék, de még nem tudom, hogy Budapesten leszek vagy vidéken. Azt viszont tudom, hogy szeretnék békességben élni, szeretném nyugodt, biztonságos körülmények között látni családomat, szeretteimet. Végre Európához tartozunk, az európaiak nagy családjához, amit meg kell őriznünk, vigyáznunk kell rá. Aggódva nézem a fejleményeket, félek, hogy oda a jövőnk, ha nem okosan döntünk. Idehaza mindkét fél, oldal az igazáért harcol, ki döntheti el teljes biztonsággal, hogy kinek van igaza, melyik a helyes út? Vasárnap sok mindenre választ kaphatunk, kíváncsi vagyok a végeredményre.
6
HIRDETMÉNYEK
Városházi Híradó
megemlékezés
A Nagytétényi Polgári Kör hagyományaihoz híven méltóképpen kíván megemlékezni az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról. Október 23-án (vasárnap) 9 órakor koszorúzási ünnepséget tart a Szelmann Ház falán elhelyezett emléktábla előtt (1225 Budapest, Nagytétényi út 306.). A megemlékezésen számítunk a magánszemélyek, civil szervezetek és pártok részvételére.
állás
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzat jegyzője pályázatot ír ki VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÜGYINTÉZŐ MUNKAKÖR betöltésére
állás
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata képviselő-testülete a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ igazgató álláshelyének betöltésére az alábbi pályázatot írja ki. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 20/B § (1) bekezdése, valamint a Kjt. végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) korm. rendelet alapján pályázatot hirdet igazgató beosztás ellátására határozott idejű magasabb vezetői megbízással, és határozatlan idejű közalkalmazotti kinevezéssel, közművelődési szakember munkakörben.
A pályázatokat 2016. október 15.-ig a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoportjához „vagyongazdálkodási ügyintéző” jeligével lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
[email protected].
A vezetői megbízás 2 éves határozott időtartamra szól. Az intézmény neve, a munkavégzés helye: Klauzál Gábor Budafok-tétényi Művelődési Központ (székhely: 1222 Budapest, Nagytétényi út 31–33.). Az intézmény tevékenységi köre: a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata képviselő-testületének a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló 4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint. A kinevezés és vezetői megbízás feltétele 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány bemutatása, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása. A pályázat elbírálás módja, rendje: Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata képviselő-testületének döntése, valamint a Kjt. 20/A §-ában foglaltak alapján. Az állás betölthető: várhatóan 2016. november 15-től. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 24. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő képviselő-testületi ülésén, várhatóan 2016. november 10-én. Illetmény: a Kjt., valamint a Kjt. végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) korm. rendelet előírásai alapján. A pályázatokat a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoportjához „Klauzál Gábor Budafok-tétényi Művelődési Központ igazgató” jeligével lehet benyújtani az alábbi postai vagy e-mail címre: e-mail: palyazat@ bp22.hu, postai cím: 1221 Budapest, Városház tér 11. A pályázat szakmai tartalmával kapcsolatban további felvilágosítás kérhető Diófási Gabriella igazgatóhelyettestől (telefon: 06-1/226-0559), illetve Gadácsi Miklós társadalompolitikai koordinátortól telefonon a 06-1/229-2611/226 telefonszámon.
Az igazgató feladatai, pályázati feltételek, tudnivalók: http://budafokteteny. hu/ugyintezes/allasajanlatok/vagyongazdalkodasi-ugyintezo
Az igazgató feladatai, pályázati feltételek, tudnivalók: http://budafokteteny. hu/ugyintezes/allasajanlatok/muvelodesi-kozpont-igazgato
BETÖLTENDŐ MUNKAKÖR: Határozott időre szóló köztisztviselői kinevezés vagyongazdálkodási ügyintéző munkakörben. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: a 45/2012. (III. 20.) korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott formátumú önéletrajzot. Az önéletrajzminta letölthető a www. budafokteteny.hu honlap/állásajánlatok címszó alatt a pályázatra kattintva. Az önéletrajz formátum használata jogszabály alapján kötelező; iskolai végzettséget, szakképesítést tanúsító okirat másolatát. A kinevezés feltétele 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány bemutatása, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása. Illetmény, egyéb juttatás: a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a helyi önkormányzati rendelet és az egységes közszolgálati szabályzat alapján. A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázati határidőt követő 15 napon belül a kiválasztott jelölteket személyes interjú keretében hallgatjuk meg. A meghallgatásokat követően valamennyi pályázót értesítjük a pályázat eredményéről. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
állás
„Mindenki karácsonyfája” Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően idén is állít „Mindenki karácsonyfáját”. Várjuk mindazok jelentkezését, akik fenyőfát szeretnének felajánlani erre a célra. Kérjük, hogy kizárólag a XXII. kerület területén, magántulajdonban lévő, formás, egészséges fát javasoljanak. A fa kivágásáról és elszállításáról az önkormányzat gondoskodik. A felajánlásokat 2016. október 31-ig a Polgármesteri Kabinet 229-2687-es telefonszámán vagy a
[email protected] e-mail címen lehet bejelenteni.
Városházi Híradó
KULTÚRA
7
Farkasok Záhonyból A ZUP együttes jövőre jubilál, örömzenével ünnepel A Borudvaron láthattuk-hallhattuk a fiút és a lányt, akik messziről törtek be a popzene világába. A keleti országhatárról, Záhonyból érkeztek meg kisebbnagyobb kitérőkkel a fővárosba, így adtak nagy sikerű koncertet a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon. A testvérpár együttese, a ZUP jövőre lesz tízéves.
zik. Egyébként ketten írjuk a dalokat. – A Kis Csillag zenekarral is így jöttek össze, a hosszú utazások alatt? – Igen, és így váltunk előzenekarukká, ami nagy öröm a számunkra. – Jövőre hogyan ünneplik meg tizedik évfordulójukat?
– Remélem, egy nagylemezzel, mert kicsi már van. Március végére tervezünk egy budapesti jubileumi koncertet, utána országos turnéra megyünk, természetesen a ZUP szülővárosába, Záhonyba is ellátogatunk. 2017 a nagy örömzenélés éve lesz! n (Temesi László)
Záhony Unplugged Projectet, azaz
Aa ZUP-ot több záhonyi fiatal hozta
létre még 2007-ben, de mára már csak ketten maradtak, Farkas János és testvére, Krisztina, a többiek az évek alatt lemorzsolódtak, maradtak a határvidéken. Ők ketten azonban szerencsét próbáltak a fővárosban, és megnyerték a csatát, mert keresett együttessé váltak. – Nehéz volt meghódítani Budapestet? – Nem volt könnyű, mert sokáig, a csaknem háromszáz kilométer távolságból, mumusnak számított – válaszolta Farkas János. – Lassan közeledtünk a főváros felé, először Záhonyt, majd környékét, utána Nyíregyházát és Debrecent hódítottuk meg. Mikor eljutottunk Budapestre, nagyon féltünk az első fellépéstől, de sikerült. Jól vették a koncertünket a fiatalok, most már itt élünk és innen járjuk a vidéket. – Milyen műfajban jeleskednek? – Nehéz meghatározni, mert a countrytól a funkyig, a metáltól az elektromos zenéig mindet szeretjük és műveljük. – Több hangszeren is játszanak. Hol tanultak? – Záhonyban zeneiskolába jártunk, később pedig a zenés színházi munkával is megismerkedtünk. Mindig is vonzott bennünket a színház, már gyerekkorunkban nagy, főleg alternatívszínházkedvelők voltunk. – A civil életükben mivel foglalkoznak? – Mindent elkövetünk, hogy ne nyolc órában dolgozzunk – hanem többen… Én afféle roadként, zenekarok mellett dolgozom, szállítom őket, besegítek a technikusi munkába, a testvérem pedig reklámügynökségnél dolgo-
Herczku Ágnes éneke mindig lenyűgözi a közönséget
Lackfi élőhellyé varázsolta a teret A borfesztiválon Herczku Ágnes népdalénekessel és Sinha Róbert gitárművésszel lépett fel Lackfi János költő (Folytatás az 1. oldalról)
Farkas János és Farkas Krisztina
Fotó: Mátyás Tibor
Kiállítás az „októberi szép napokról” Az 1956-os forradalom évfordulójára benyújtott pályázati munkák a Radóczy Galériában A Dézsmaház utcai pincehelyiségben évek óta hagyomány, hogy Szent Mihály napja közeledtével az alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák műveiket a nagyközönségnek. Idén az őszt idéző munkák között a közelgő hatvanadik évforduló kapcsán központi helyet foglaltak el az 1956-os szabadságharc és forradalom hangulatát megörökítő képek, plasztikák és kerámiák. A Budatétényi Polgári Kör felhívására húszan jelentkeztek ötvenhárom alkotással. A kiállítókat dr. Laczkovics Mária ügyész, a határon túli képzőművészek patronálója méltatta. – Nem panaszkodhatunk, hiszen rengetegféle technikával készült, változatos anyagot láthatunk: grafikákat, olaj- és
Fotó: Hirschberg Judit
akvarellfestményeket, szobrokat, kerámiákat, porcelánokat, ötvösműveket, tűzzománcokat, de textilkép és installáció is helyet kapott e gazdag anyagban – mondta megnyitóbeszédében, majd gratuláció kíséretében Kiss Rebekának nyújtotta át személyes különdíját. A zsűri a pályázatra beadott alkotások közül Csobán András képzőművész alkotását ítélte a legjobbnak, aki vakolt technikával készült olajfestményén az 1956-os eseményekre utalva ábrázolta a régmúltat. A második helyezést Bányai Gábor Bertalan keramikus érdemelte ki Szabadság-szerelem című, hungarocellből készült installációjával, míg Csajághy Laura porcelánfestő egyszerű kőből varázsolt
„emlékművével” harmadik díjban részesült. A bensőséges, családias hangulatú díjkiosztó ünnepségen a Petrányi József iskolaigazgató kíséretével érkezett újlengyeli általános iskolások egyegy őszi verssel, Dmitry Rekun ukrán szaxofonos pedig Máté Péter két dalával kedveskedett a jelenlévőknek. A galéria háziasszonya, Radóczy Mária iparművész, akinek nemrégiben Sepsiszentgyörgyön mutatták be tűzzománcait, a XIV. Szent Mihály-napok keretében megrendezett tárlaton a szponzorok jóvoltából egy-egy ajándékcsomaggal köszönte meg a pályázaton való részvételt és a fellépők műsorát. n (Tamás Angéla)
– Közös műsoraikba milyen meggondolás alapján választ verseket? – Minden fellépésnek van egy különleges erőtere. Fontos a helyszín, hiszen egy boros-zenés-eszegetős fesztivál egész más hangulatú, mint egy iskolai, templomi, művházi, könyvtári, óvodai, idősekotthona-beli felolvasás. A gyülekező nézők arcán mindig érezni egyfajta várakozást, izgalmat, az ilyesmit ugyanúgy érdemes érzékelni az előadónak, mint egy úszónak a medence vizét, hőfokát, egy kajakosnak a szélviszonyokat. És persze cseppet se mindegy, kik a fellépőtársak, hiszen Herczku Ágiékkal remekül lehet csipkelődni, kakaskodni, egymást ugratni, akár egy igazi drámában. – Más is szerepel a szempontok között? – Mindig van előzetes elképzelésem, de sosem ragaszkodom hozzá körömszakadtig. Ha az utolsó pillanatban beözönlött volna a térre nyolcvan gyerek vagy egy sor lovas rendőr, nyilván egészen más dolgokat olvasok. Peking az utolsó pillanatban villant be, hiszen ott valószínűleg nem sokan jártak a jelenlévők közül. Nekem pedig nagy szerencsém volt, hogy megismerhettem valamennyire ezt a világot. Amúgy is gyakran hozok be friss él-
ményeket, hisz ebből látszik, az íróember sem marslakó, épp olyan élete van, mint bárkinek. És ez hídként köt össze az olvasókkal. – Hogyan kapcsolható össze a kortárs irodalom a népdallal? – A népi kultúra és világ fontos és alapvető összetevője annak, ahogy ma élünk és beszélünk. Akkor is, ha nem tudunk róla. Szólások, dalfoszlányok, szavak, képek sokaságát őrizzük mindan�nyian. Nem véletlen, hogy a Marseille-i utcán a marcona kinézetű magyar szurkolók ellalázták a Magyar népmesék sorozat szignálját. Nem gyakorolták, ott volt bennük. Így lakik bennem is a népdal, és rengeteg mai változatot írtam ezekre az ősi énekekre. Egyszerűen mert remek forma, izgalmasan használható. – Mekkora szabadságot engedhet meg magának? – Nagy a mozgásterem, hiszen csak magamhoz kell alkalmazkodnom, meg persze az elhangzó dalokhoz, melyek zömét ismerem. A lényeg, hogy élőhellyé váljon a tér, ahol megjelenünk, hogy eleven, lüktető valamivé alakuljon a kultúra a kezünk között. Felépítünk egy társasházat, ahová beköltözünk a közönséggel együtt arra a másfél órára, amit közösen töltünk el. A végére lakóközösséggé válhatunk, belakjuk ezt a világot. n (Tamás Angéla)
Paul Ben-Haim meghonosítója A hónap művésze: Győrffy Gergely hegedűművész yőrffy Gergely hegedűművész 1969.
Gmárcius 27-én született Budapesten.
Bányai Gábor: Szabadság-szerelem
Fotó: Hirschberg Judit
1974-ben kezdte meg tanulmányait a Weiner Leó Zeneiskolában. Zeneszerzést Károlyi Pálnál tanult. 1983–1987 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium hegedűszakán folytatta tanulmányait. 1990től Kovács Dénes tanítványa volt a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A diploma megszerzése után Ádám Jenő és a Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjasa. Szólókarrierje a Magyar Kultúra Alapítvány szervezé-
sében indított szólóestsorozatokkal kezdődött. 1998-ban nagy sikerű koncertet adott a Pesti Vigadóban, ahol ősbemutatóként játszotta Paul Ben-Haim hegedűversenyét. 2001-ben Kocsár Miklós hegedűversenyét mutatta be a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral. Többször szerepelt élőben is a Magyar Rádióban. Először 2009-ben Bécsben, majd 2013-ban szintén Bécsben a Haus der Musikban szerepelt szerzői estjével. Jelenleg a Weiner Leó Zeneiskolában tanít, és rendszeresen fellép szerzői esteken. n (VH)
8
hirdetmény
Városházi Híradó
SAJTÓKÖZLEMÉNY
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Lakóház újult meg önkormányzati forrásból
Mikrocenzust, azaz népesség-összeírást tart a KSH a lakosság 10%-ának bevonásával Az elmúlt 5 év társadalmi változásait méri fel a KSH októberben
A Kölcsey u. 2.–Kálváriahegy u. 1. szám alatti lakóház felújítása 2016. július elejétől augusztus végéig tartott. A beruházás keretében a lakóház utcai ablakait korszerű műanyag ablakokra cserélték, a belső udvar felé néző nyílászárókat pedig újramázolták. A ház korszerű hőszigetelést, új párkányokat és ereszcsatornát is kapott. A lakóház homlokzati rekonstrukciójával egyidejűleg megtörtént a Kálváriahegy utca felé eső kerítés vakolatjavítása, újrafestése, és a míves bejárati kaput is felújították. A beruházás teljes egészében önkormányzati forrásból valósult meg 13,4 millió forint értékben.
megemlékezés
A 13 aradi vértanúra emlékezik a Baross Gábor-telepi Polgári Kör A Baross Gábor-telepi Polgári Kör vezetősége szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2016. október 6-án délelőtt 10 órára a Donát-hegyre a 13 aradi vértanú emlékére rendezett megemlékező és koszorúzási ünnepségre, amelyet a Baross Gábor Általános Iskola diákjaival és pedagógusaival közösen rendeznek. Közreműködik tárogatón: Ambrus Károly és barátai Ünnepi beszédet mond: Monostoriné Szeleczky Gabriella, a Baross Gábor Általános Iskola történelem tanára Minden érdeklődőt szeretettel vár a Baross Gábor-telepi Polgári Kör vezetősége.
környezetvédelem
Már a Polgármesteri Hivatal is árusít zöldhulladék-gyűjtő zsákot A zsákokból egyszerre maximum 10 darabot lehet megvásárolni: 235 Ft/db áron, a hivatal portáján, nyitvatartási időben. Január 1-jétől már csak az új, biológiailag lebomló anyagú zöldhulladék-gyűjtő zsákokat lehet kapni. Az FKF Zrt. sajnos kezdetben nem tudta mindenhol azonnal biztosítani a szükséges mennyiséget, így kerületünkben sokáig csak a Nagytétényi úti hulladékudvarban lehetett beszerezni az új típusú zsákokat. Az önkormányzat erőfeszítései nyomán július közepétől újra meg lehet venni a zsákokat a Polgármester Hivatalban is. Mivel a zsákok anyaga könnyebben lebomlik, a gyártó napfénytől és nedvességtől védett, fedett helyen, 20 fok körüli hőmérsékleten javasolja tárolásukat. Amennyiben a zsákok nincsenek kitéve sugárzó napfénynek, nedvességnek, a szavatossági idejük 18 hónap.
közlemény
Tudta, hogy Budapesten ingyenes a patkányirtás? Budapest patkánymentes állapotának fenntartása a Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft. feladata. A főváros közigazgatási területén belül a patkányirtás INGYENES. Amennyiben patkánnyal találkozik, az alábbi elérhetőségeken lehet bejelenteni: Telefon: 432-0412, fax: 432-0401, e-mail:
[email protected], http:// www.babolna-bio.com/Hun/Kapcsolat.htm. Cím: 1107 Budapest, Szállás utca 6. http://budafokteteny.hu/budafokteteny/patkanyirtas
Mikrocenzust tart 2016. október 1-je és november 8-a között a Központi Statisztikai Hivatal. A népesség-összeírás során több ponton is újít a KSH: a vizsgált minta a korábbinál jóval nagyobb, 10%-os lesz, és ez az első alkalom, hogy a kérdőívek kitöltése kizárólag elektronikusan történik. További újdonság, hogy a hagyományos személyi és lakáskérdőíveken túl kiegészítő kérdéssorok megválaszolására is kérik az adatszolgáltatókat. Az összeírás az ország 2148 településén mintegy 440 ezer címet érint. A mikrocenzust törvény rendeli el, a kiválasztott lakásokban lakók részvétele kötelező. 2016. október 1-je és november 8-a között a Központi Statisztikai Hivatal mikrocenzust, vagyis népesség-összeírást tart. A mikrocenzusnak köszönhetően a Központi Statisztikai Hivatal adatokat nyer a népesség nagyságáról és összetételéről életkor, nem, családi állapot, iskolai végzettség, foglalkoztatottság, nemzetiség és sok más fontos demográfiai mutató alapján, de részletes képet kaphatunk a háztartások és a családok főbb jellemzőiről és a lakásállomány főbb adatairól is. Az első mikrocenzusra 1963-ban került sor; azóta ez a mintavételes adatgyűjtés segít abban, hogy a társadalomról két népszámlálás között eltelt időben is átfogó és reális képet kapjunk. Az utóbbi években növekedtek a területi adatok iránti igények, így a népesség-ös�szeírást a korábbinál jóval szélesebb körben, a lakosságnak mintegy 10%-án hajtják majd végre – minden tizedik háztartás érintett lesz tehát. A minta kiválasztásának legfontosabb szempontja az volt, hogy a mikrocenzus eredményei területi szinten is megbízható adatokkal szolgáljanak, így a felmérésben 2148 település, 440 ezer magánháztartás és 500 intézet vesz részt. A mikrocenzusnak azért is van kiemelt jelentősége a társadalmi folyamatok nyomon követésében, mert részletesebb információk gyűjthetők olyan kérdésekben is, amelyekre a tízévenkénti népszámlálás nem ad lehetőséget. Ilyen kérdések az idei mikrocenzus alkalmával a társadalom rétegződése, az egyes foglalkozások presztízse, véleményünk saját jóllétünkről, az egészségi problémából fakadó akadályozottság és a nemzetközi vándorlás. A személyi és lakáskérdőív biztosítja az összehasonlítást a legutóbbi népszámláláshoz képest. A népesség-összeírások történetében ez az első alkalom, amikor az adatfelvétel kizárólag elektronikus úton történik majd. Október 1-je és 9-e között lehetőség lesz internetes válaszadásra (az ehhez szükséges kódot az érintettek számára megküldött felkérőlevél tartalmazza), október 10-től pedig számlálóbiztosok keresik fel azokat, akik az online kérdőívet nem töltötték ki. A válaszokat a számlálóbiztosok laptopon és tableten rögzítik, a KSH rendszerébe pedig zárt csatornán keresztül kerülnek be a válaszok. A mikrocenzus lakás- és személyi kérdőívének megválaszolását törvény írja elő azoknak, akik a mintába bekerültek. Ezeken túl minden kérdőívcsomag kiegészítő kérdőívet is tartalmaz. A kiegészítő kérdésekre a válaszadás önkéntes. Az öt kiegészítő kérdőívből minden háztartáshoz csak egyféle kérdéssor tartozik. A mikrocenzusban részt vevő számlálóbiztosok szakmai és kommunikációs szempontból egyaránt felkészültek, kiválasztásuk több fordulóban zajlott, többlépcsős képzésben vettek részt és vizsgát tettek. A KSH által megbízott összeírók sorszámozott azonosító kártyát kapnak, amely fényképes igazolvánnyal együtt érvényes. A számlálóbiztosok személyazonosságát egy ingyenesen hívható zöldszámon lehet majd ellenőrizni. A mikrocenzus során a KSH kiemelt figyelmet fordít az adatok védelmére. A kérdőíveken nem szerepel a válaszadó neve, a Központi Statisztikai Hivatal pedig biztosítja, hogy az adatfeldolgozást követően az adatok ne legyenek kapcsolatba hozhatók az azokat szolgáltató személyekkel. Az összegyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók. Az első eredmények várhatóan 2017 májusában lesznek elérhetők – a korábbi népszámlálásokhoz képest tehát jóval hamarabb juthatunk hozzá a társadalom aktuális állapotát tükröző információkhoz. Az eredmények első közlését több tematikus kiadvány is követi majd, a publikált eredményekhez pedig elsősorban a KSH weboldalán lehet majd hozzáférni. További információ: http://www.ksh.hu/mikrocenzus2016. Sajtóinformáció:
[email protected]. Központi Statisztikai Hivatal, cím: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 5–7. | Postacím: 1525 Budapest, Pf. 51. Telefon: (+36-1) 345-6000 | Telefax: (+36-1) 3456788 E-mail:
[email protected] | Honlap: www.ksh.hu
oktatás
Nyelvoktatás és nyelvvizsgára felkészítés a Tomori Pál Főiskolán! A Tomori Pál Főiskola Budatétényben található Campusán (XXII., Művelődés utca 21–27.) az alábbi nyelvi és nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat indítja 2016 októberétől: Német (kezdő – külföldi munkavállalásra előkészítő kommunikációs tréning – B2 általános nyelvvizsga – B2 gazdasági szaknyelvi vizsga) Orosz (kezdő) Oktatás: 10 héten keresztül heti 2×2 vagy 1×4 óra (összesen 40 óra). Tanfolyamok díja: a jelentkezők számától függően változik (35 000–40 000 Ft között). Jelentkezni a
[email protected] e-mail címen lehet 2016. október 1-jéig.
Városházi Híradó
SEGÍTŐ KEZEK
9
Húszéves a Szociális Szolgálat
Ma már differenciált egyéni fejlesztéseken és terápiákon is részt vehetnek a rászorulók Két évtizedes Budafok-Tétény Szociális Szolgálata, melyet az intézmény dolgozói szeptember 16-án ünnepeltek a Cziffra Házban. A rendezvényt Szepesfalvy Anna alpolgármester nyitotta meg, aki megköszönte azoknak a hétköznapi hősöknek a munkáját, akik a legelesettebbeken segítenek, és sok erőt kívánt nekik a további munkájukhoz. ár húsz éve látják el rendületlenül a szociális területen dolgozók a néha embert próbáló feladatokat, hogy a rászoruló kerületi lakosok életét szebbé varázsolják. Sok esetben egy jó szó, egy érintés vagy egy kinyújtott kéz is elég ahhoz, hogy valakinek az arcára mosolyt csaljanak. Kiss Andrea, a szolgálat vezetője az ünnepségen mesélt az elmúlt két évtizedről és a jövőbeli tervekről. – Sok minden változott ez idő alatt, más lett a nevünk, a telephelyünk, a gondozónők is cserélődtek és a programok is színesedtek – mondta Kiss Andrea. Tájékoztatása szerint az idősek klubjában korábban 16-an voltak három segítővel az ellátottak, most nagyobb telephelyen 28-an, négy segítő szakemberrel dolgozhat a Szociális Szolgálat. Régen egyszerűbb programok voltak a szolgálatnál, például kirándulásokon vettek részt, kézműveskedtek, kártyáztak az ellátottak. Most azonban már ezek mellett vannak differenciált egyéni fejlesztések, mozgáskoordinációs foglalkozások, orientációs tréning, játékterápia, generációk közötti kapcsolaterősítés is. A Szociális Szolgálat 1996-tól 2003-ig háromféle szolgáltatást nyújtott. A kerületben élő nyugdíjasok házi segítségnyújtást, nappali ellátást és étkeztetést vehettek igénybe. 2003-ban új szolgáltatás indult, az intézmény ellátotti körébe beemelte a kerületi fogyatékkal élőket, így ők két új segítséget vehettek igénybe. Egyik a Napraforgó Fogyatékosok Klub,
M
ahol nappali ellátással 11 fő értelmileg, illetve halmozottan sérült fiatalnak nyújtanak foglalkozásokat a Kápolna utcai telephelyen. A másik a Csigaház Támogató Szolgáltatás, amelynek köszönhetően az otthonukban élő sérülteknek segítenek. 2004-től személyszállítás is működik, óriási kihasználtsággal. – Nagyon nagy népszerűségnek örvend a könyvet házhoz programunk – emelte ki a szolgálat vezetője. – Az önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésének köszönhetően a kerületben élő idős, beteg, mozgásukban korlátozott, lakáshoz kötött emberek számára biztosítjuk könyvtári könyvek, folyóiratok, hangos könyvek, CD-k kölcsönzését. A kiszállítás a kerületi könyvtárból a Szociális Szolgálat gépkocsijával, a szociális intézmény munkatársainak segítségével történik – tette hozzá a szolgálat vezetője. Az évek múlásával bővült a szolgálat klubjainak száma, és egyre több szolgáltatást vehettek igénybe a kerületi emberek. Hatalmas segítség a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. A Body
Guard szolgáltatóval kötött együttműködésnek köszönhetően az önkormányzat 43 jelzőkészüléket telepíttetett az otthonukban élő idősekhez. Ez mára 60 készülékre nőtt. Kiss Andrea négy pontban határozta meg a következő húsz év céljait: tovább nőjön az ellátotti szám, bővülhessenek a szolgáltatások, sikerüljön kiterjeszteni az érzékenyítést a társadalom minél szélesebb körére, és a szociális területen dolgozók magasabb anyagi elismerésben részesüljenek. A megnyitó után a résztvevők előadást hallgathattak meg a jelzőrendszeres készülékről, a demencia okairól, tüneteiről és a támogatási lehetőségekről, valamint megtekinthették a klubtagok által készített alkotásokat is. A délután folyamán ingyenes hallás- és látásvizsgálaton, ortopédiai és fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők, a diákok pedig a közösségi szolgálatról kaptak bővebb felvilágosítást. A nap folyamán a Hugonnai Vilma Általános Iskola tanulói érzékenyítésen vehettek részt fogyatékkal élők segítségével. n (Viszkocsil Dóra)
Előadás a jubileumi ünnepségen
Fotó: Hirschberg Judit
Babák és mamák a Klauzál Házban
Fotó: Mátyás Tibor
Átlagon felüli a kerületben az anyatejes táplálás
A babáink fele hat hónapos korig anyatejjel táplálkozik osszú évek óta magasan az országos
Hátlag felett teljesít a kerület a szop-
tatós anyukák számát tekintve. A babák 40-45 százaléka féléves koráig csak anyatejet kap. Az egy évnél idősebb babák 30 százalékát táplálják anyatejjel az édesanyák. A Védőnői Szolgálat 22 a szoptatás világnapjához kapcsolódva idén is megrendezte a Természetesen anyatejjel című rendezvényét a Klauzál Házban. A X. jubileumi rendezvényt Csiszár Zsuzsa, a Szociális, Egészségügyi, Esélyegyenlőségi és Sportbizottság elnöke nyitotta meg. Az eseményen részt vett még Németh Zoltán és Zugmann Péter alpolgármester. – Az anyatejjel, a szoptatással az édesanya és a baba újra összekapcsolódhat és eggyé válhatnak. Egy meghitt, szeretetteljes légkörben, csak egymásra figyelve léteznek együtt – emelte ki az anyatejes táplálás egyik legfontosabb momentumát Csiszár Zsuzsa megnyitóbeszédében. Az anyatejes táplálás a legfontosabb egy kisbaba életében. A legújabb kutatások szerint a szoptatás még az allergiás,
illetve a szív- és emésztőszervi megbetegedések kockázatát is csökkenti. A megnyitóbeszéd után a Védőnői Szolgálat 22 munkatársai megköszönték a rendszeresen anyatejet leadó anyukáknak az áldozatos felajánlásukat. Idén hét édesanya adott le anyatejet gyermeke táplálása mellett. A hivatalos megnyitó után elkezdődtek a programok: több teremben is zajlottak zenés baba-mama tornák és érdekes előadások. Az egyik legnépszerűbb előadáson Hazay Tímea pedagógus, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens beszélt a csecsemők és kisgyermekek viselkedési problémáiról. Szalontai Mónika védőnő előadása is teltházas volt, a szakember a szoptatással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról, tévhitekről és problémákról beszélt. Az előadások alatt a kamarateremben különböző, az egészséges táplálkozással, a mozgással, a biztosítással kapcsolatos termékeket és babaruhákat kínáltak a kismamáknak. A félnapos rendezvényen több mint 250 család vett részt. n (Viszkocsil Dóra)
hirdetés
Kilencven év Budafokon Szeptemberben is számos idős kerületi lakost köszöntöttek az önkormányzat vezetői születésnapjuk alkalmából. Dr. Dörflinger Károly (született: 1926. 09. 11., Budafok) Dörflinger Károly ős-budafoki családból származik. 1945től kezdve a BMTE-re járt sportolni a barátaival. Szerettek futballozni, de amikor az Eötvös Gimnáziumban megismerte a kosárlabdát, kosaras csapatot szervezett, mindenféle bajnokságra beneveztek, és sokszor meg is nyerték. Egy rövid időre még az NB I-be is bekerültek. Ötven éven át kosarazott és edzősködött, soha nem ment el más csapathoz, sőt, munkát is itt helyben vállalt. A jogi egyetem elvégzése után a 2. számú pincében kezdett el dolgozni, és 1989-ben a Budafoki Szeszgyárból ment nyugdíjba. A kosárlabda szakosztály működését olyan fontosnak tartotta, hogy amikor szegény volt az egyesület, akkor is feljárt a pályára, és jogászi munkája mellett fizetség nélkül is összetartotta a csapatot, szervezte életüket. A BMTE századik születésnapján nemcsak a sportegyesület köszönte meg a munkáját kitüntetéssel, de magas állami díjjal is elismerték sporttevékenységét: átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Feleségével, Ida nénivel 58 éve házasok. Közös szenvedélyük a sport. Károly bácsiról és családjáról nemrég hosszabb cikk jelent meg a Városházi Híradóban ( http://budafokteteny.hu/hir/hajoval-del-tirolbol-budafokig).
TE IS IS LEHETSZ LEHETSZ TE TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! NYELVZSENI! NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA
EGY MÓDSZER, 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA EGY MÓDSZER, LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA Amikor3Virág, Zsófi és Blanka néhány éve A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27
tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 Amikor Zsófi és Blanka néhánynyeléve A a KreatívVirág, Nyelvtanulással elkezdtek nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni Gaál Ottó 27 Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhánynyeléve A tananyag kidolgozója a nyelvtanulás avet Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen nyelvvizsgájával bajnoka Magyarországon. Háromegyéni dolog, a nyelvtanulás avet Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelbajnoka Magyarországon. Háromegyéni dolog, tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen nyelvvizsgájával sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanamiért érdemes ezzel a tananyaggal taMagyarországon. Három dolog, vet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen bajnoka amiért érdemes ezzel a tananyaggal tasikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, nulni: sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blan- amiért érdemes ezzel a tananyaggal taka tartotta magát, 27 átlagos évesen nyelvtanulónak mindössze egy nyelvből volt bi- nulni: 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű ka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, 1. A könyvbenmondat szereplőés8000 kétnyelvű 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bi- nulni: zonyítványuk. Életük nagy felfedezésének mondatrész, a hanganyag A könyvbenmondat szereplőés8000 kétnyelvű 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bi- 1. mondatrész, a hanganyag zonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való megismerkedést. megtanít beszélni – és a hanganyag zonyítványuk. Életük nagy felfedezésének mondatrész, mondat megtanít beszélni – érzik módszerrel való megismerkedést. Azótaa ugyanis tanári segítség nélmegtanít beszélni – érzik a módszerrel való megismerkedést. tanári Azóta Virág ugyanis kilenc, kül. segítség néltanári segítség nélAzóta ugyanis kül. Virág Blankakilenc, pedig 2. A könyv tartalkül. Virág kilenc, 2. A könyv tartalBlanka t i z e n h pedig árom mazza a középfokú 2. A könyv tartalBlanka mazza a középfokú tnyelvből i z e n h ápedig rszerom nyelvvizsga nyelvi mazza a középfokú tnyelvből i z e n h á rszerom nyelvvizsga zett középfokú anyagát – eztnyelvi a lányelvvizsga nyelvi nyelvből szeranyagát – ezt a lázett középfokú nyelv vizsgát. nyok eredményei is anyagát – ezt a lá-is zett középfokú nyok eredményei nyelv vizsgát. Zsófi pedig 18 bizonyítják. nyok eredményei is nyelv vizsgát. bizonyítják. Zsófi pedig 18 3. Kiváló módszer éves pedig „kreatív bizonyítják. Zsófi 18 3. Kiváló módszer éves „kreatív újrakezdésre, szinnyelvtanuló”, ne3. Kiváló módszer éves „kreatív újrakezdésre, szin-– nyelvtanuló”, neten tartásra, sőt gyedikes gimnaújrakezdésre, szin-– nyelvtanuló”, neten tartásra, sőt gyedikes gimnaújra elővéve – bármikorten felfrissíthetjük vele zistaként gimnamár tíz tartásra, sőt – gyedikes újra elővéve – bármikor felfrissíthetjük vele zistaként már tíz nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítmé- újra elővéve – bármikor felfrissíthetjük vele zistaként már tíz nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítméiratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. nye korosztályában egyedülálló. anélkül, hogy be kellene nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítmé- nyelvtudásunkat nye korosztályában egyedülálló. iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. Könnyedén, három-négyhavonta tettek iratkoznunk További információ az alábbi honlapon egy nyelvtanfolyamra. nye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négyhavonta tettek További információ az alábbi honlapon középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez található, illetve az előadáson, ahol elKönnyedén, három-négyhavonta tettek További információ az alábbi honlapon középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez található, illetve az előadáson, ahol elkizárólag a Kreatív Tananyagot használmondjuk a titkot, hogyan lehet ahol minden középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez található, illetve az előadáson, elkizárólag a Kreatív Tananyagot használmondjuk a titkot,sikeres hogyan lehet minden ták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a olyan emberből nyelvtanuló, aki kizárólag a Kreatív Tananyagot használa titkot,sikeres hogyan lehet minden ták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a mondjuk olyan emberből nyelvtanuló, aki középfokú nyelvvizsga hiánya miatt valóban komolyan gondolja, hogy elsaták. Figyelem, manapság hiánya gyakori,miatt hogy aaa olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki középfokú nyelvvizsga valóban komolyan gondolja, hogy elsavégzősök fele nem veheti át diplomáját! játít egy idegen nyelvet. középfokú nyelvvizsga miatt a valóban gondolja, hogy elsavégzősök fele nem vehetihiánya át diplomáját! játít egy komolyan idegen nyelvet. végzősök fele nem veheti át diplomáját! játít egy idegen nyelvet. Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója! Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója! Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója!
Szepesfalvy Anna alpolgármester és dr. Szántó János jegyző dr. Dörflinger Károllyal és feleségével Fotó: Hirschberg Judit
Bánkuti Istvánné (született: 1926. 09. 18., Budafok) Tősgyökeres budafoki lakos. Nyolcan voltak testvérek. Érettségi után anyagkönyvelő volt, a Hungarovinnál dolgozott a zománcgyárban. Szereti a virágokat, szeret kertészkedni, kötni, horgolni. 1946-ban ment férjhez, de 30 éve megözvegyült, egyedül él. Két gyermekük született. Lánya 40 évesen elhunyt, fia vidéken él. Két unokája és két dédunokája van. Tóth Józsefné (született: 1926. 09. 18.) 21 évesen ment férjhez. Élete során több munkahelye is volt, dolgozott a Diósgyőri papírgyárban selejtezőként, volt kisbolt-vezető, dolgozott a Lenin Kohászati Művek Nemzetközi kapcsolatok osztályán, ahol az útleveleket intézte a vezetőknek. Innen ment nyugdíjba is. Nagyon szerette a virágokat, egy évig dolgozott virágboltban. Szeretett sütni, főzni, olvasni. Heten voltak testvérek. Férjével hat éve költöz-
tek Miskolcról Budafokra. Férje két éve elhunyt. Egy lányuk született, aki nyugdíjas pedagógus. Egy fiú és egy lány unokája van, illetve négy dédunokája. A család a kerületben él. Gellén István (született: 1926. 09. 23., Öskü) Eredeti szakmája asztalos, de hivatásos sofőrként is dolgozott. Feleségével közösen 32 éven át művirágos vállalkozásuk is volt. István bácsinak 2 fia, 4 unokája és 2 dédunokája van. Feleségével 61 éven át éltek boldog házasságban, de már 7 éve özvegy; jelenleg a fiával laknak együtt. István bácsi 4 évig volt hadifogságban Moszkva mellett, végül Kijevből szabadult. Hazaérve a nővére fogadta be; szülei és kisebb testvérei apja szülőfalujába, Erdélybe menekültek a háború alatt. Feleségével nagyon szegényen kezdték az életüket, a házukat saját maguk építették, István bácsi külön büszke arra, hogy a házon minden szakmunkát ő maga végzett. István bácsi jó kedélyű, aktív ember, műhelyében ma is szívesen tevékenykedik.
tankönyveinek bemutatója Sopronban ! tankönyveinek bemutatója Sopronban !
ÚJ ÚT ÚT A A NYELVTANULÁSBAN! NYELVTANULÁSBAN! ÚJ ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN!
Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! Eredeti módszer, különlegessége azés önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! Tananyagok megtekinthetők 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: Eredeti módszer, különlegessége azés önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! Tananyagok megtekinthetők 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: Sopronban, a GYIK Rendezvényházban (Ady Endre út 10.) Tananyagok megtekinthetők és 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: Sopronban, a GYIK Rendezvényházban (Ady Endre út 10.) Budafokon A Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban 2016. március 1-jén ( kedd ) és március 8-án ( kedd ) 17-19 óráig. Sopronban, a GYIK Rendezvényházban (Ady Endre út 10.) március 1-jén (www.kreativnyelvtan.hu kedd ) és( március 8-án ( kedd )14-én 17-19 ( Nagytétényi út2016. 31-33.) 2016. október 7-én péntek ) és október (óráig. péntek) 17-19 óráig. 2016. március 1-jénwww.kreativnyelvtan.hu ( kedd ) és március 8-án ( kedd ) 17-19 óráig. Infó és megrendelés: Hudi Tibor – 06-30/318-49-53 www.kreativnyelvtan.hu Infó és megrendelés: Hudi Tibor – 06-30/318-49-53 Infó és megrendelés: Hudi Tibor – 06-30/318-49-53 Angol Angol Angol
Dán Dán Dán
Eszperantó Eszperantó Eszperantó
Francia Francia Francia
Horvát Horvát Horvát
Holland Holland Holland
Német Német Német
Norvég Norvég Norvég
Olasz Olasz Olasz
Orosz Orosz Orosz
Portugál Spanyol Portugál Spanyol Portugál Spanyol
Svéd Svéd Svéd
10
OKTATÁS, IFJÚSÁG
Városházi Híradó
Ifjú „budafóka” a legjobbak között
Több száz éremmel büszkélkedhet Galyassy Szilárd A gyermek korosztály legeredményesebb versenyzője, Galyassy Szilárd ősztől már a serdülők között úszik, de nyáron az ifik versenyén is szeretne elindulni. Azért hajt, hogy minél több számból szintidőt ússzon és részt vehessen 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Győrben. A 2002-es születésű sportoló elmondta lapunknak, hogy januártól versenyzik budafókás színekben, mert addig a Vasas versenyzőjeként gyűjtötte az érmeket. Érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy öt-hatszáz érme lehet, köztük közel háromszáz arany. zilárd négyéves volt, amikor úszni
Karsay Ferenc polgármester Nemes László díszpolgárral
Köszöntő hangverseny Nemes Lászlónak
Fotó: Hirschberg Judit
A tanítványok muzsikájával is ünnepelte nyolcvanadik születésnapját a legendás zenetanár A napokban töltötte be nyolcvanadik életévét kerületünk díszpolgára, Nemes László, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének alapítója és tiszteletbeli elnöke, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola létrehozója és címzetes igazgatója. Az elmúlt évben a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült csellótanárt születésnapja alkalmából korábbi és jelenlegi tanítványai közös hangversennyel ajándékozták meg szeptember 25-én. – Mi jut először eszébe, ha a gyermekkorára gondol? – Egyszerű család gyermekeként születtem Pápán. Édesanyám szövőnőként dolgozott a textilgyárban, édesapám lakatos volt a MÁV-nál, de törekvő emberek lévén mindhármunkat taníttattak, ahogy szegénysorban élő, de mélyen vallásos nagyszüleim is a két nagybátyámat, akikből bencés pap lett. Többnyire Pápán éltünk, de a háború alatt, amikor édesapám szema-
formester volt Sárváron, az ottani vasúti házban laktunk. Gyerekként két öcsémmel együtt nap mint nap láttuk a magyar katonák frontra szállítását, a fegyverekkel teli páncélozott kocsikat, szemünk előtt zajlott a háború minden borzalma. Ez mély nyomot hagyott bennem. – Mikor fordult a zene felé? – Tizenhárom évesen kezdtem el gordonkázni. Nappal a komfort nélküli, pici lakásunkban gyakoroltam, éjszaka pedig, hogy a szüleimet ne zavarjam, az udvari faházban. Élveztem, hogy tanárommal mindennap órákon át játszhattam, tőle tanulva én is sokat gyakorolok tanítványaimmal, a mai napig így oktatom és nevelem őket. Hozzáteszem, még ma sem értem, hogy beteges, gyenge gyerek létemre hogyan sikerült három év alatt elvégeznem az öt évet a győri konzervatóriumban. – Miért jött Budapestre, hiszen húszévesen már a győri filharmonikusok ze-
nekarában játszott, és a tanulás mellett csellótanárként is dolgozhatott? – A BM Duna Szimfonikus Zenekar karmestere hívott csellistának, emellett zenekart vezethettem az I. kerületben. Rá egy évre, 1965-ben már a XXII. kerületi gyerekeket tanítottam, akikkel szinte azonnal elkezdtünk kamarazenélni is. Feleségemmel, Katival is Budapesten ismerkedtem meg, és házasságunk egy év híján fél évszázada tart már. Két lányunk született, mindketten a zenei pályát választották. Kriszti a hegedűről trombitára váltott, most pedagógusként dolgozik egy középiskolában. Ildikó kitartott a hegedűnél, számos kiváló zenekarban játszott, de már egy ideje Lugánóban él férjével és két gyermekével. Mindketten tehetséges unokákkal ajándékoztak meg minket: három kislánnyal és három fiúval. Szerencsésen alakult az életem, mert a családom mindenben támogatott, így szakmailag is elérhettem azt, amit szerettem volna. n (Tamás Angéla)
Program a „sarjadó virágokért” Környezetvédelmi oktatóprogramot tartott az FKF Zrt. a Szivárvány Tagóvodában
Környezetvédelmi nap a Szivárvány Tagóvodában
Szivárvány Tagóvoda óvodásai az
Aóvónők segítségével környezettuda-
tosan élik hétköznapjaikat. A szemetet szelektíven gyűjtik, az intézmény udvarában található komposztálót is tudatosan használják. A játékok egy része is újrahasznosított hulladékból van, amit nagy örömmel készítenek el az óvodások és játszanak velük. Második alkalommal látogatott el a Szivárvány Tagóvodába az FKF Nonprofit Zrt.-től két előadó, akik a hulladékokról meséltek a gyerekeknek. Miután a kicsik megtudhatták, hogy ez a hatalmas cég mennyi mindennel is foglalkozik, a színes kukák helyes használatát tanulták meg egy mondóka segítségével. Nem egyszerű a
különböző hulladékokat a megfelelő tárolóba elhelyezni, hiszen sok kidobásra szánt holmi többféle anyagot is tartalmaz, így gondolkodni kell, hogy melyik kukába is kerüljenek, de az óvodások nagyon ügyesen megoldották ezt a feladatot is. Az FKF Nonprofit Zrt. kiemelt fontosságúnak tartja a gyerekek szemléletének környezettudatossá formálását. A társaság Edukációs Csoportja több úton tett és tesz lépéseket a gyerekek, fiatalok felé. Évek óta népszerű gyermek- és ifjúsági pályázatokkal, a fővárosi nevelési-oktatási intézményekben folytatott oktatói tevékenységekkel, valamint az uzsonnásdobozakcióval vonják be a kicsiket a közös
munkába. A gyermekeken keresztül elérhetővé válnak a szülők, a felnőttek is, így a szemléletváltás megjelenhet az idősebb korosztályoknál. Az FKF Zrt. munkatársai hat évvel ezelőtt vették fel a kapcsolatot a fővárosi óvodákkal, iskolákkal, és hirdették meg ingyenes oktatásról szóló szolgáltatásukat, a Környezetvédelmi Oktatóprogramot. A program pedagógia úton kívánja bemutatni a cég tevékenységét, a vállalat sokrétűségét. Kiemelt témaként foglalkozik a szelektív hulladékgyűjtéssel, a hulladékok újrahasznosításával és egyéb környezetvédelmi kérdésekkel. A programot tanítási órákon, foglalkozásokon és előadásokon keresztül valósítják meg az Edukációs Csoport munkatársai, interaktív formában, oktatási segédanyagok, kiadványok, szemléltető eszközök segítségével. – AZ FKF Nonprofit Zrt. CSR programjainak középpontjában tehát a gyermekek oktatása, szemléletformálása áll – mutatott rá Orendi Éva edukációs csoportvezető. – Az, hogy milyen minőségű világban fogunk élni, kizárólag azon múlik, milyen „gondolatmagvakat” ültetünk el a felnövő nemzedékben, milyen „magvak kicsírázásának” a lehetőségét teremtjük meg rajtuk keresztül, és hogy ez a nemzedék képes lesz-e arra, hogy a „kisarjadt virágukat”, a felelős gondolkodást mindvégig kitartóan ápolja – nem kevesebbért, mint hogy Földünk újra kényelmes otthonunk lehessen – fejtette ki a csoportvezető. n (Viszkocsil Dóra)
Skezdett, hatévesen pedig már ver-
senyezni járt. A XIV. kerületben lakik, egy V. kerületi iskola magántanulója, és naponta két-két órát utazik, hogy az általa választott Budafóka SE-ben, Horváth Tamás edzőnél készülhessen. – A versenyeken láttam, hogy nagyon eredményesek a Budafóka versenyzői, ezért az édesanyámmal megbeszéltem, hogy klubot váltok. Jól érzem magam ebben a csapatban, hamar befogadtak a többiek – mesélte az úszó fiú. A nyári versenyeken az ifjú tehetség minden vágya teljesült: 400 méter gyorson országos csúcsot, a bajnokság további számaiban pedig egyéni csúcsot úszott és dobogóra állhatott. Eredményeivel és szerzett pontjaival a 2002-es születésű fiúk között kiérdemelte a legeredményesebb versenyző címet. Szilárd a hátúszás kivételével minden úszásnemben versenyzik. Elmond-
ta, hogy azt nem kedveli annyira, így kevésbé is eredményes benne. Kedvence a 200 méteres mellúszás annak ellenére, hogy a hosszabb távokon – 1500, 3000, 5000 méteren – érzi magát a legjobban. Az OB-n a serdülők versenyében 1500 méteren 16 másodpercet javított a legjobb idején, néhány tizeddel lemaradva a korosztályos csúcstól, 16:04,38-as idővel ért be a második helyen, míg 800 méter gyorson harmadik lett. Az ifjú sportoló terveibe is beavatta lapunkat: medencében és nyílt vízben egyaránt szeretne versenyezni, és nem kisebb cél lebeg a szeme előtt, mint az, hogy 2024-ben a dobogó legmagasabb fokára állhasson olimpikonként. n (Tamás Angéla)
Felújítják a KRESZ-pályát Újabb ingyenes prevenciós előadás-sorozat indult a Campona Játszóházban az önkormányzat támogatásával Vigyázunk rátok! címmel indult ingyenes prevenciós program a Campona Játszóházban az önkormányzat támogatásával. A rendezvénysorozatban aktívan részt vesz a kerületi rendőrség, a budafoki katasztrófavédelem, a helyi mentősök és a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének szakmai szervezete is. prevenciós
programot
szeptem-
Aber 22-én Zugmann Péter alpolgár-
mester nyitotta meg. – Örömmel tölt el, hogy már évek óta van szerencsém megnyitni ezt a nagy népszerűségnek örvendő prevenciós közlekedésbiztonsági programsorozatot. A korábbi években még a Klauzál Ház adott otthont a rendezvénynek, tavaly óta viszont a Campona Játszóház biztosítja a helyszínt. Az előadások lényege, célja az, hogy a gyerekek megismerjék és betartsák a közlekedésbiztonsági szabályokat. A másik cél felhívni a figyelmet a gyerekekre leselkedő veszélyekre a közlekedés során, az esetleges sérülésekre, baleseti lehetőségekre, ezáltal is elősegítve ezek megelőzését. A Vigyázunk rátok! jelmondattal azt szeretnénk tudatosítani bennetek, hogy
baj esetén nem szégyen segítséget kérni, és hogy bátran forduljatok bármelyik egyenruhás, szolgálatot ellátó személyhez! – hangsúlyozta Zugmann Péter. Fontos kiemelni, hogy a Campona Játszóház évek óta ingyenesen ad helyet a kerületi, állami fenntartású óvodák és általános iskolák 1–2. osztályos csoportjainak, a KRESZ-SULI, az Ovi-Zsaru és egyéb prevenciós programokhoz – tette hozzá Zugamnn Péter. A mostani programhoz új szereplő is csatlakozott. Az orvostanhallgatók csapata plüssmacikkal érkezett, amelyekkel a gyerekek játékos formában gyakorolhatják az „orvoslást”. A program célja, hogy a kicsik ne féljenek az orvosoktól, és jókedvűen, bátran menjenek el különféle vizsgálatokra. Zugmann Péter a megnyitón jelentette be, hogy a Vigyázunk rátok! program sikerén és népszerűségén felbuzdulva az önkormányzat úgy döntött, hogy a Gádor Általános Iskolához közel eső, még a 80-as években épült szabadtéri KRESZ-pályáját felújítja. Így a jövőben már nemcsak fedett helyen, hanem szabadtéren is elsajátíthatják a gyerekek a biztonságos közlekedés szabályait. n (Viszkocsil Dóra)
Már kisgyermekkortól tanítják a balesetek megelőzését
Városházi Híradó
Hirdetmény, hirdetés
11
program
Ajánlat a Promontor Televízió műsorából Szeptember 28.–október 5. Változó című magazinműsor
Október 6–13. Produkció című műsor
Összefoglalónkban a Budafoki KK–Bajai Bácska FKE kosármeccs legizgalmasabb helyzeteit elevenítjük fel Füzesi Péter szakkommentátor segítségével.
„Dumafilmet” forgat Szomjas György filmrendező A Gólya és a welness disznó címmel, amely társadalmi finanszírozásban készül a Roncsfilm 2 anyaggyűjtésével és előkészítéseként. Robert Capa – A háború és béke képei. Kiállítás a Mai Manó Házban. Októberi szép napok – A XIV. Szent Mihály-napok keretében meghirdetett művészeti pályázatra beadott alkotások kiállítása.
Szeptember 29.–október 6. Produkció című műsor Zenés emberszabás – Herczku Ágnes, Lackfi János és Sinha Róbert előadása a 27. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon. 25 éves a Quimby – a jubileumi nagykoncert sajtótájékoztatója a Sportarénában. Színekre hangolva – a Magyar Iparművészeti Múzeumban. Szeptember 30.–október 7. Napóra című magazinműsor Egyórás hírműsorunkban többek között az alábbi témákkal készülünk: szoptatás világnapja, őszi programok az óvodákban, 20 éves a kerületi Szociális Szolgálat, lakossági fórum a József Attila lakótelep zöldfelületének megújításáról és a parkolóhelyek bővítéséről. Október 4–11. Kalendárium című magazinműsor A Kalendáriumban bemutatkozik a VONESZO Alapítvány. Bogár Zsuzsa szakpszichológussal beszélgetünk a pozitív pszichológia fontosságáról, valamint a Ficserke Családi Központ mesél közelgő programjairól.
Október 7–14. Napóra című magazinműsor Egyórás hírműsorunkban többek között az alábbi témákkal készülünk: 31. Futafok a Campona előtt, átadták a Bartók Tagóvoda focipályáját, Szent Mihály-napi vásár a Herman Ottó Általános Iskolában, a Magyar népmese napja. Október 11–18. Kalendárium című magazinműsor Vaskor Gréta meseterapeuta mondja el a Kalendáriumban, hogy mit jelképezhet az ősz a mesékben, és a Mediawave táborban készült összeállításunkat láthatják. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Online adás: www.promontortv.hu
ÁRVERÉSEN ELADÓ INGATLANOK
Árverési dokumentáció átvehető vagy megvásárolható 8.000.-Ft + 27 % ÁFA = 10.160.-Ft készpénzért a pénztárban hétfőn 13.30-17.30 óra, szerdán 8.00-12.00 óra és 14.00-16.00 óra, pénteken 8.00-11.00 óra között a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Polgármesteri Hivatalban (1221 Bp., Városház tér 11.) földszint 30. szobában, Farkas Ildikó ügyintézőnél. Az árverésen az személy vehet részt, akinek a kikiáltási ár 10%-nak megfelelő ajánlati biztosítéka az árverést megelőző nap 16.00 óráig az Önkormányzat számlájára beérkezett, ugyanezen időpontig a vételi szándéknyilatkozatát benyújtotta, és az árverési dokumentációt megvásárolta. Árverés helye: 2040 Budaörs, Budapesti út 28. Kozma Ügyvédi Iroda Cím: 1221 Bp. Tompa u. 13-15. I. em. 1. 4+1/2 szobás, komfortos 147 m2-es, kétszintes felújítandó társasházi lakás Helyrajzi szám: 220661/0/A/5. Kikiáltási ára: 27.500.000,- Ft Árverési dokumentáció megvásárolható: 8.000.-Ft + 27 % ÁFA = 10.160.-Ft Az ingatlanok megtekintési időpontja: egyeztetés szerint Árverési időpont: 2016. október 25., 10.30 óra Cím: 1223 Bp. Bíbic u. 7/A. kivett, beépítetlen terület kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/7 229016/2. Telek terület: 1162 m2 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3. Közművek: utcában Az ingatlan kikiáltási ára: 27.800.000.-Ft +690.000.-Ft Az árverési dokumentáció ingyenes. A telek és az út tulajdoni hányad kizárólag együtt kerül értékesítésre. Árverési időpont: 2016. október 25., 8.30 óra Cím: 1223 Bp. Bíbic u. 7/B. kivett, beépítetlen terület +kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/8 229016/2 Telek terület: 1162 m2. 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3 Közművek: magánúton előközművesített (víz, csatorna, villany) Az ingatlan kikiáltási ára: 28.800.000.-Ft +690.000.-Ft Az árverési dokumentáció ingyenes. A telek és az út tulajdoni hányad kizárólag együtt kerül értékesítésre. Árverési időpont: 2016. október 25., 9.00 óra Cím: 1223 Bp. Bíbic u. 11/A. kivett, üzemi épület udvar +kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/9 229016/2 Telek terület: 1218 m2. 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3 Közművek: magánúton előközművesített (víz, villany, csatorna) Az ingatlan kikiáltási ára: 28.200.000.-Ft+690.000.-Ft Az árverési dokumentáció ingyenes. A telek és az út tulajdoni hányad kizárólag együtt kerül értékesítésre. Árverési időpont: 2016. október 25., 9.30 óra
Cím: 1223 Bp. Bíbic u. 11/B. kivett, beépítetlen terület +kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/10 229016/2. T elek terület: 1218 m2. 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3. Közművek: utcában Az ingatlan kikiáltási ára: 26.700.000.-Ft +690.000.-Ft Az árverési dokumentáció ingyenes. A telek és az út tulajdoni hányad kizárólag együtt kerül értékesítésre. Árverési időpont: 2016. október 25., 10.00 óra Cím: 1221 Bp. XXII., Pedellus u. 25/B, telek Helyrajzi szám: 234475/26 Terület: 845 m2. Övezet: L6-BF/2 Kikiáltási ára: 23 200 000 Ft Árverési dokumentáció ingyenes Árverési időpont: 2016. október 20., 8.30 óra Cím: 1221 Bp. XXII., Pedellus u. 23/A, telek Helyrajzi szám: 234475/24 Terület: 800 m2. Övezet: L6-BF/2 Kikiáltási ára: 21 800 000 Ft Árverési dokumentáció ingyenes Árverési időpont: 2016. október 20., 9.00 óra Cím: 1221 Bp. XXII., Pedellus u. 23/B, telek Helyrajzi szám: 234475/23 Terület: 1001 m2. Övezet: L6-BF/2 Kikiáltási ára: 18 300 000 Ft Árverési dokumentáció ingyenes Árverési időpont: 2016. október 20., 9.30 óra Cím: 1221 Bp. XXII., Pedellus u. 25/A, telek Helyrajzi szám: 234475/22 Terület: 1167 m2. Övezet: L6-BF/2 Kikiáltási ára: 21 400 000 Ft Árverési dokumentáció ingyenes Árverési időpont: 2016. október 20., 10.00 óra
ÜVEGEZÉS REDŐNY
SZÚNYOGHÁLÓ
NAPELLENZŐ
NYÍLÁSZÁRÓ
ELÉRHETŐSÉGEK 1221 Budapest, Tóth József utca 21. 06 -1-229-38-86 06-30-944-7084 06-30-627-8778
[email protected] www.kovacsxxii.hu
Mobil: 06 30 932-9831 Bízza meg ön is cégünket eladó ingatlanja T[BLT[FSíL¥[WFUUTWFM
*/("5-"/,;7&55æ A 22. KERÜLETBEN
MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelő Bojlerjavítás, csere, vízkőtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése! Tel.: 207-2928, 06 20/911-2679
TERMELŐI MÉZ KAPHATÓ Akácméz 2200 Ft/kg Hárs méz 2000 Ft/kg Selyemfű méz 2000 Ft/kg Erdei méz 2000 Ft/kg Vegyes virág 1600 Ft/kg Szükség estén házhozszállítás!
KÁRPITOSMESTER MAJOR DEMETER Kápritozott bútorok javítása, áthúzása közülereknek is! 1224 Bp, Dózsa Gy. út 79. (bejárat a XII. u. felől) Tel: 362-1889, 0620/422-0131
DEPRESSZIÓ, SZORONGÁS, PÁNIKBETEGSÉG és egyéb pszichés problémák szakszerű kezelése elérhető áron
DR. SZABÓ ILDIKÓ pszichiáter szakorvos Tel: 0620/345-1562 a Campona közelében
KÉZ - LÁBÁPOLÓ SZAKOKTATÓ ÉS MŰKÖRÖMÉPÍTŐ Kemény Kata SÓLÁMPÁS KÖZPONT 1221 Budapest, Kőérberki u. 26. Bejelentkezés: 06-30/2211-836
[email protected]
KOZMETIKA NAGYTÉTÉNYBEN • arckezelések professzionális GIGI kozmetikumokkal • gépi kezelések • gyantázás hagyományos és patronos gyantával • tartós szemöldök és szempillafestés • 3D szempilla
Vadász Korinna kozmetikus
06 30/396 9835 SEREG PÉTER 1225 Budapest,Nagytétényi út 263 362-3733, 20/548-6461 (a Szentháromság térnél) 1224 Budapest, XIV. utca 59. XII-kaved-khell-hirdetes-53x103_2016-09-19_XX
FOGTECHNIKA
Apróhirdetés
Appróhirdetés-felvétel: GYORSNYOMDA – PROMONTOR UDVAR ÜZLETHÁZ, 1221 Budapest, Kossuth. L. u. 25–29.
szolgáltatás
kert
Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel, állapottól függetlenül 0-17 éves Mindenféle kézi,- és gépi kerti munkát, gyümölcsfa, szőlő gondozákorig. Kérésére házhoz megyünk. Tel: 06-30/6821-390, www.a111auto.hu sát, kaszálást vállalok videken is. Tel: 06-30/682-4431 Konténeres sittszállítás, sóder, homok, termőföld, murva, zöldhulladék. Tel: 06-20/4646-233
régiség
Metszést, elvadult kertek rendezését, fakivágást, füvesítést, sziklakert,- kerti tó építését és öntözőrendszer kialakítását vállalalom. Egyben famunkákat is: fa pihenő, teraszok, féltető, kocsibeálló, kerítés. Kerületi referenciákkal. Tel: 06-20/918-0945, Monostori Attila
Mindennemű régiséget vásárolok díjtalan kiszállással készpénzért. Bútor, festmény, porcelán, kerámia hibásat is, órákat, híradástechnikát, oktatás hanglemezt, hangszórót, szőnyeget, játékot, bizsut, borostyánt, agancsot, Matematika, fizikatanítás általános és középiskolások részére szaktakitüntetést, jelvényt, kard, háborús tárgyak, apacca, bronz, réz, ezüst. nártól! Házhoz megyek! Tel: 06-20/959-0134 Pintér Nikoletta, hétvégén is. Tel: 466-8321, 06-30/9734-949
Eladó
Papír és fémpénzt, bélyeget, képeslapot, papírrégiséget, régiségeket vásárolunk és árverésre átveszünk. VI. Andrássy út 16. 266-4154 Nyitva: Eladó XXII., gondozott gyümölcsös telek kis épülettel 3,5 millió Ft-ért. (gépkocsi bejárat nincs) Tel: 06-20/467-357 H-SZ: 10-17, Cs:10-19 Kastélyok berendezéséhez vásárolok bútorokat, festményeket, ezüstö- XXII. ker-ben eladó 72nm-es házrész 655nm-es telken. 3 szobás ket, porcelánokat, bronzokat, antik órákat stb. Teljes hagyatékot első ve- 2 fürdőszoba 3 nappali, konyha. Iárnyár: 18.200.000,-Ft Tel: 06vőként legmagasabb áron.
[email protected], tel: 06-20/280-0151 20/370-3339.
3\T`\_\X UVQNX X\_\[sX Xz`g~az`R
WNc~as`N RYz_URaá s_\[
ÁllÁshirdetés Budaörsi székhelyű, szendvicskészítéssel foglalkozó élelmiszerüzemünkbe keresünk női és férfi kollégákat betanított munkára. Keresünk továbbá csomagológép kezelőt, valamint árufeltöltőt. Várjuk nyugdíjasok és diákok jelentkezését is. Nettó kezdő fizetés 125 000 Ft. A bejárási költségeket térítjük. Az alábbi elérhetőségeken várjuk a jelentkezéseket minden hétköznap 10-14 óra között.
• 06-20-510-7686 •
[email protected]
.Y` SRY`á XVcRURaá S\T`\_ Zs_ !"3aaY 6Tz[f R`Raz[ aRYWR` S\T\_c\`V RYYsas` :\gTs`X\_Ysa\g\aaNXU\g UsgU\g ZRTf[X 0~Z' EE66 /] :Rgá b ARY' # $
Hirdetésfelvétel Médiapartner: Sales Bt. Megjelenési lehetőségekkel kapcsolatban kérje tanácsadó kollégáink segítségét! Telefon: 06-30/513-9410, 06-20/9589-700, e-mail:
[email protected]
12
SPORT
Városházi Híradó
Gólparádé a Szent Mihály Kupán Hamarosan új műfüves pályán várják a focistákat a Budatétény SE Pokorny József Sporttelepére A nagy pályán nagy munkával, a kis pályán kis focival telt a péntek a gyönyörű kora őszi napsütésben a budatétényi sporttelepen. Épül-szépül a Budatétény SE Pokorny József Sporttelepe, hamarosan műfüves pályát adnak át itt, de az élet addig se áll meg az egyesületben, ugyanis megrendezték a hagyományos Szent Mihály Kupát a nemrég felújított kisebbik pályán a kerületi általános iskolásoknak. A kossuthosok az idén is remekeltek… eggeltől kora délutánig pattogott a lab-
Rda, és megint megállapíthattuk, milyen ügyesek a gyerekek. A XIV. Szent Mihály Kupán négy-négy csapat vett részt két korosztályban, alsó és felső tagozatosok. A 3–4. osztályosoknál a Kossuth vitte el a kupát, a második a Gádor, a harmadik a Baross, a negyedik a Kolonics Általános Iskola lett, míg az 5–6. osztályosoknál a Kempelen lett az első a Kossuth, a Baross és a Kolonics iskola előtt. – A Kossuth diákjai minden évben kiemelkednek a mezőnyből, általában az első, második helyen végeznek a kupában – tájékoztatott az egyik fő szervező, Kelemen László nevelőedző, akinek a keze alól az utóbbi években is több ragyogó futballista került ki. Az alsós focistái most is három meccsen hat gólt lőttek, és egyet sem kaptak! Nagyon élvezik a gyerekek a játékot, szeretnek ezen a kupán indulni, jó lenne még legalább két-három kupát indítani egy-egy tanévben. Ezt erősítette meg Szabó Tibor kerületi munkaközösségi vezető is, aki szintén szívügyének tekinti a Szent Mihály Kupát évek óta, és az utánpótlás-nevelést.
– Az iskolai csapatok játékosainak összeszokása, fejlődése érdekében nagy szükség volna még több megmérettetésre a kerületben – tette hozzá. Rigó Lajos. A Budatétény SE elnöke is az utánpótlás fontosságát emelte ki, ezért nagyon várják a kerületi fiatalokat a sportegyesületbe, hiszen – hangsúlyozta – remek, megújult pályáink vannak, ahol élmény mozogni, futballozni. S valóban, ránézésre is gyönyörű a környezet, a kis pálya remek, hangoztatták a gyerekek, s ilyen lesz október végétől a nagy pálya is, amelyen jelenleg munkagépek dolgoznak. A lelátó szintén megújul. – Százmillió forintos beruházásról van szó, amelynek nagy részét, hetven százalékát, a Magyar Labdarúgó-szövetség adja, a többit az önkormányzat állja mondta lapunknak dr. Szántó János jegyző a kupák és érmek átadása után, amelyen Szepesfalvy Anna alpolgármester is részt vett. A rendezvényen, mint minden évben, megkoszorúzták a tíz éve elhunyt vitéz Pokorny Endre emléktábláját, özvegye jelenlétében. Vitéz Pokorny Endre édesapjáról, Pokorny Józsefről nevezték el a sporttelepet, amelyet a sportvezetők reményei szerint ezentúl még több gyerek fog látogatni. n (temesi)
31. Futafok – közel 4200 előnevező van a Futafokon, a legfiatalabb nevező alig múlt 2, a legidősebb pedig 75 éves.
Karsay Ferenc és Csere Gáspár (balra) a rendezvényen
Fotó: Mátyás Tibor
Olimpiai nap a Bartók iskolában Imre Géza párbajtőröző, Csere Gáspár maratoni futó és Deák Krisztina sportriporter Tétényben
Minden az olimpiáról és a sportról szólt a Bartók Béla Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A témanap első felében a tanárok és az ifik ( az iskola korábbi tanulói) vezetésével forgószínpad jelleggel, 10 helyszínen versenyeztek a diákok az 1–8. évfolyamon egymással. A húsz, körülbelül 2025 fős csapat folyamatosan látogatta a kijelölt versenyhelyszíneket. Volt partizánjáték, átalakított triatlon és öttusa, célba dobás és szellemi olimpia is. A versenyek végén a diákok az olimpiai öt karikát megformálva álltak össze egy csoportképhez. Minden diák egy „bartókos” ezüstérmet kapott a teljesítményéért.
endkívüli izgalommal várták a diákok
Ra délutáni órák közönségtalálkozóját,
amelyre három, a riói olimpián részt vevő sportoló érkezett a tornaterembe. Üdvrivalgással köszöntötték Imre Géza párbajtőrözőt, Csere Gáspár maratoni futót és Deák Krisztinát, az M4 sportadó szerkesztőjét. A sportolók olimpiai szerepléséről készült kis összeállítás megtekintése után a két riói résztvevő mesélt a riói élményeiről, de a gyermekkorukról is sok mindent megtudhattak a tanulók. Deák Krisztina a közvetítések kulisszatitkait árulta el. Mielőtt a diákok kérdéseket tehettek volna fel, a sportolók körbeadták a versenyen kapott relikviáikat, így a tanulók lefényképezhették Imre Géza olimpi-
ai érmeit, Csere Gáspár belépőjét, pólóját vagy éppen emlékérmét. Az aláírások begyűjtése után Karsay Ferenc polgármester osztotta meg gondolatait a diákokkal. – Mindenki tehetséges valamilyen sportban, nektek csak meg kell találnotok, hogy melyik sport ez. Ezért próbáljatok ki sokféle sportot, hogy ti is nagy élvezettel űzhessétek az általatok kiválasztott sportágat – javasolta a fiataloknak a polgármester. A közönségtalálkozó után a rendezvény fő támogatója, a Decathlon által felajánlott sporteszközöket is kipróbálhatták a gyerekek. A kora esti programban a szülők is részt vettek, együtt sportolhattak az iskola udvarán a diákokkal. n (Viszkocsil Dóra)
„Életem legnagyobb élménye volt Rio” Nem adta fel a maratont, biztonsági futással ért a célba a budafoki Csere Gáspár
Október elsején, szombaton 9 órakor hivatalos köszöntőkkel kezdődik a Campona előtti parkolóban a 31. Futafok. Az ünnepélyes megnyitót követően a közös bemelegítés után 9.20-kor az ovisok veszik birtokba a pályát. Egy igazi közösségi sportélmény ma már a Futafok, elsősorban gyereknek és gyerekekről szól, de szép számmal vannak lelkes és visszatérő felnőtt futóink is. Budafok-Tétény egy kisváros a nagyvárosban, ahol mindenki fontos. Nálunk óvodáskortól a felnőttig korosztályonként külön futamban vesznek részt a versenyzők. Az ovisok és az elsősök idén is választhatnak, egyedül vágnak neki a számukra kijelölt távnak a „bátor” futamban, vagy kísérővel teszik meg azt a „kísérős” futamban. Ahogy már megszokhattuk, korosztályonként változik a kihívás hossza, amíg az ovisok 500 métert futnak, a felnőttek távja már 3200 m. A nap közepén az egyéni futamokat egy rövid időre felváltják a 4*500 méteres váltók és a görkorifutam, majd visszatérünk az egyéni futamokhoz. A futamok után az 1-6. helyezettek az érem és az oklevél mellé a támogatók által felajánlott ajándékcsomagot is kapnak. Idén közel 4200 versenyző regisztrált, a legfiatalabb nevező alig múlt 2 éves, a legidősebb pedig 75. A nevezési díjakból a kerületi iskolák és óvodák számára sportszereket vásárolunk. Minden évben igyekszünk valami újdonságot is becsempészni a hagyományos futó-, görkorcsolya- és váltószámok mellé. Idén egy jótékonysági váltó futamot hirdettünk meg kerületi cégek, vállalkozások részére. A nevezési díjként összegyűlt adományokból a kerületi Védőnői Szolgálatot segítjük hasznos eszközök vásárlásával. A Futafokot egy igazi nagy kerületi csapatépítő rendezvénynek is tekinthetjük, amelyen nemcsak a futók érezhetik jól magukat, hanem a gyerekeket kísérő szülők, nagyszülők vagy a jótékonysági váltóban szereplő cégek számára is egy kellemes kikapcsolódás, jó találkozási és kapcsolatépítési lehetőség. A rendezvényről a www.futafok.hu oldalon, illetve a Facebookon a Futafok oldalán találnak képeket, információkat. Hajrá, Budafok-Tétény!
Városházi Híradó budafok-tétény
A budafoki Csere Gáspár nemrég még a riói olimpián futott, mostanában a kerületben rója a köröket. A 25 éves maratoni futó a 150 indulóból a 109. helyen ért célba, ami ilyen fiatalon szép eredmény, szerencsésebb esetben jóval előbb is végezhetett volna. Az egyetemista sportoló előtt még nagyobb jövő áll ezen a hosszú távon, amelyen csak „hosszú távra” szabad gondolkodni, hiszen a maratonra meg kell érni… ól kezdődött Csere Gáspár számára
Jaz olimpia, mindjárt az elején meg-
mutathatta emberségét sportolótársával, Józsa Gáborral együtt, ugyanis a női maratoni futásban összeesett spanyol versenyzőn segítettek addig, míg a mentő meg nem érkezett. – Hogyan emlékszik vissza több mint egy hónap távolából az olimpiára? – Életem legnagyobb élményében volt részem, minden nagyon tetszett, főleg a gyönyörű környék, de még a szervezés is, bár becsúsztak kisebb bakik, alapvetően jó rendezés volt – válaszolta. – Az elejétől a végéig ott lehettem az olimpián, így alkalmam volt többször is elhagyni az olimpiai falut és megnézni magyar sporttársaim versenyét, de soha nem volt bennem veszélyérzet, vigyáztak ránk a brazil rendőrök. A közlekedéssel sem volt bajunk. – A saját versenyére is szívesen gondol vissza? – Természetesen, hiszen életem első olimpiáján vehettem részt, és már ez is nagy dolog a számomra. Sajnos a
gyomrom nem volt rendben éppen a verseny alatt, emiatt biztonságos futásra törekedtem, különösen a vége felé. A harminchatodik kilométernél le is kellett állnom, de kis pihenés után mentem tovább, mert egy olimpiát nem szabad feladni. Innentől kezdve lassúbb tempót vettem fel, és ez a százkilencedik helyhez volt elég. – Ha nincs ez a kényszerű leállás, ön szerint hányadik helyen futott volna célba? – A hetven-nyolcvanadik hely környékén. De így se vagyok elégedetlen, nem érzem kudarcnak a szereplésemet, mert még olyan fiatal vagyok ehhez a versenyszámhoz, hogy a következő olimpián jóval előrébb végezhetek. Én érzek magamban annyit, hogy egyszer a top harmincba kerüljek. – Az életben mi után fut? – Inkább mi felé. A boldogság felé, hogy minél jobban kiteljesedjek. Sportmenedzseri diplomával a kezemben is érvényesülni szeretnék majd az életben, és természetesen családra is vágyom. Ebben az olimpiai ciklusban akár még egy házasság is szóba jöhet… – Amíg kimondja a boldogító igent, még rengeteg kilométer jut a lábába. Mióta fut céljai felé? – Óvodáskorom óta. Ebben a szép kerületben nőttem fel sportszerető családban testvéreimmel, akik szintén versenyszerűen futnak. Hétéves korom óta rendszeresen jártam a BMTE-pályára, majd a BEAC-ba. Hamar kiderült, hogy sokkal jobb vagyok három kilométeren, mint mondjuk hatszázon. A sprint soha nem ment olyan jól, inkább kitartás-
ban, állóképességben tűntem ki. Tizenhat évesen már félmaratont futottam, két évre rá kezdtem el a maratont. A riói volt a negyedik nagyobb versenyem, remélem, nem az utolsó… n (Temesi)
Csere Gáspár
Fotó: Mátyás Tibor
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Haraszti Gyula Lapterv: Gremsperger Péter Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület önkormányzata Felelős kiadó: Paál Anita Szerkesztőség címe: 1222 Budapest, Komáromi utca 23. Telefon/fax: 780-4678, e-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.budafokteteny.hu Hirdetésfelvétel: Sales Bt. elérhetőségek: 06-20/9589-700, 06-30/513-9410,
[email protected] Apróhirdetés-felvétel: Promontor Print Nyomda: Budapest XXII., Kossuth. L. u. 25-29. (Promontor Udvar Üzletház, földszint). Nyitva tartás munkanapokon 10-től 17 óráig. További információ: www.promontorprint.hu Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Nyomás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdavezető www.pltnyomda.hu ISSN 2063-1472 (Nyomtatott) ISSN 2063-1480 (Online) www. facebook.com/VaroshaziHirado