VARGA LÁSZLÓ BÉKE PORAIKRA. Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren

VARGA LÁSZLÓ

BÉKE PORAIKRA Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren

A kiadvány megjelenését támogatták: Illyés Közalapítvány, Budapest Nagymegyer Város Önkormányzata Balony Község Önkormányzata Csemadok Nagymegyeri Szervezet Apollón kft. Matlák Ernő és Matlák Géza Patasi Erzsébet Hoferik Alica Matus János

ISBN 80 – 89001 – 18 – 1 © Varga László © Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya

VARGA LÁSZLÓ

BÉKE PORAIKRA AZ 1. ÉS A 2. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI ÉS HŐSEI NAGYMEGYEREN

DUNASZERDAHELY, 2002

Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 25.

Szerkesztik: Bárdos Gábor Huszár László Kovács László Végh László

Bevezető „Amelyik nemzet tudja halootait becsülni, az a nemzet tudja tisztelni az élőket is.” Tizenkét évvel ezelőtt kezdeményezője voltam annak a gondolatnak, hogy Nagymegyer város területén az 1. világháborús emlékmű mellett alakítsuk ki a 2. világháború hőseinek és áldozatainak az emlékművét is. Ezt a törekvést, amit városunkban elsősorban a Csemadok Városi Szervezete képviselt részben siker koronázta. Azért csupán részben, mert az emlékoszlopot, amit 1991. november 2-án ünnepélyesen lelepleztünk, a mai napig nem sikerült az eredeti elképzeléseink szerint befejezni. Több mint tíz év telt el azóta, s nem készült el az a márványtábla, amibe bevéstük volna a 2. világháború nagymegyeri hőseinek nevét. Úgy tűnik, hogy ebben az évben a régen tervezett elképzelés megvalósult, amiben jelentős szerepe van az áldozatok és hősök hozzátartozóiból alakult bizottságnak, amely ennek érdekében jelentős aktivitást fejtett ki. Bízom benne, hogy 2002. november 2-án, amikor tizenegyedik alkalommal rendezzük majd meg a Hősök terén az 1. és a 2. világháború nagymegyeri hőseinek emlékére tartott koszorúzási ünnepséget, a korábbi elképzelés módosított formája megvalósul. Ehhez a régen várt esemény ünnepi pillanataihoz szerettem volna ennek a könyvnek megírásával hozzájárulni. A könyv megírására ugyanakkor az is ösztönzött, hogy úgy tapasztaltam, sajnos egyre halványabb az a kép, amit a város lakói őriznek az elmúlt évszázad két nagy világháborújáról és azok közvetlen hatásáról. Mindezt részben megértem, hiszen az ember igyekszik a rosszat, a szenvedést elfelejteni. Az 1. és a 2. világháborút felnőttként átélt polgárok többsége már nem él. Ugyanakkor az elmúlt évszázadban hatalmon lévő politikai rendszerek közös törekvése is arra irányult, hogy az emberek tudatából kitöröljék a valós történelmi eseményeket. A város lakossága által átélt két nagy világháború közvetlen hatásának bemutatására törekszem a kiadványban, amelyet három részre osztok fel. Az első részben az 1. világháború következményeivel foglalkozom. Bemutatom a város akkori társadalmi és politikai viszonyait. A fronton hősiesen harcoló nagymegyeri katonák egy csoportját, akik szerencsésen hazatértek. Ugyanakkor kutatásaim során három olyan hősi halott nevével 5

is találkoztam, akikre valószínűleg 1938-ban sem emlékeztek, amikor a hősi halottak emlékművét készítették. A Nagyszombati Katonai Levéltárban rendkívül pontos és nagy mennyiségű (húsz doboz) iratanyag maradt fenn az 1. világháború idején városunkban kialakult hadifogoly temetőről, amivel kapcsolatban csak kevesen tudják, hogy nemcsak három nemzet (szerb, montenegrói és olasz) fiait temették el itt, hanem ez temető sírjai orosz és román hadifoglyoknak a sírhelye volt. A könyvemben közzétett dokumentumok (sírnyilvántartási lapok, térképek) reményeim szerint meggyőzik az olvasót, hogy talán még ma sem késő, hogy a régió egyik legnagyobb haditemetőjének megmaradt részét megmentsük. Munkámban a fő hangsúlyt a 2. világháború eseményeinek és következményeinek bemutatására helyeztem. Itt ismét Nagymegyer társadalmi-politikai viszonyainak jellemzéséből indultam ki. Több fejezeten keresztül foglalkozom a 2. világháború poklát megjárt nagymegyeri katonák sorsával. Ezt a törekvésem jelentősen segítették azok a családok, amelyek rendelkezésemre bocsátották volt szeretteik féltve őrzött képeit, frontról írt leveleit és esetleg egyéb dokumentumait. Ezek nagy részét beleegyezésükkel közlöm ebben a kiadványban. Ezért itt is szeretném megköszöni a Csémi, Iván, Hofferik, Ládi, Lády, Luka, Nagy, Németh, Puzsér, Rostás, Matlák és Varga családnak a támogatást, amit a családi dokumentumok közreadásával biztosított. E dokumentumok segítségével talán érzékeltetni tudtam azoknak az emberi sorsoknak drámáját, akik ennek a városnak a polgárai voltak. A késői utódok erkölcsi kötelessége emlékük megőrzése. Ebben a fejezetben foglalkozom az akkori Nagymegyer lakosságának 11,4%-át alkotó zsidó lakosság tragédiájával is. A nagymegyeri Holocaust áldozatairól is az elmúlt évtizedekben keveset tudtunk. A város történetének egyik fehér foltja volt ennek a közösségnek a második világháború idején átélt megpróbáltatásai, üldözése és végül elhurcolása. A fejezetet a számomra hozzáférhető források alapján dolgoztam fel. Köszönetemet fejezem ki Gerháth Sándornak, aki ebben jelentős segítséget nyújtott. A kiadvány harmadik befejező részében dolgoztam fel az 1. és 2. világháború hőseire való emlékezés történetét, elsősorban az 1991-2001-es évek történetét. Nagymegyer lakossága az 1. és a 2. világháború idején 239 polgárát vesztette el a háború frontjain, illetve a hadifogolytáborokban. E mellett a 2. világháború idején a várost ért szovjet bombázások hét polgári lakos életét követelték, ugyanakkor 396 nagymegyeri zsidó polgár volt a Holocaust áldozatai között. 6

Ahogy nagymegyeri áldozatok fájdalmat és talán soha be nem gyógyuló sebeket okoztak a hátrahagyott özvegyeknek, árváknak, szülőknek, ugyanilyen fájdalommal gondolt a városra annak az 5464 szerb és montenegrói, 72 orosz és 13 román, illetve a második világháború idején két magyar katonának hozzátartozója, akik ennek a településnek földjében alusszák örök álmukat. Az ő emlékük előtt is tisztelgek e kiadvány megjelentetésével. Ahogy mélyen fejet hajtok régen meghalt édesapám emléke előtt, aki sorstársa volt a 2. világháború poklát megjárt nagymegyeri hősöknek. Kérem, fogadják munkám jó szívvel! Nagymegyer, 2002. szeptember 6. Varga László

7

vakat

I. Az első világháború következményei

vakat

Nagymegyer az első világháború idején Nagymegyer lakossága a huszadik század elején elérte a 3774 főt. A város lakossága az első világháború kitöréséig tovább nőtt. Az 1910-ben tartott népszámlálás adatai szerint 3591-en éltek a városban1. A népesség növekedése egyértelműen jelezte, úgy a városban, ahogy az egész Osztrák Magyar Monarchia területén, egyfajta fejlődés volt tapasztalható. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka, hogy rövid időn belül olyan új épületeket sikerült átadni, mint a római katolikus templom (1900), a Zárda iskola (1902), a községi óvoda (1909), a Nagymegyer és Vidéke Takarékpénztár épülete, a csendőrlaktanya, a körorvosi épület, a gőzmalom, Kohn S. B.-féle úri lak.

1. A 20. század elején készült nagymegyeri képeslapok 11

Elkezdődött a Gubics-féle telkek felparcellázása házépítés céljaira. 1911ben átadták a városi gőzfürdőt. A város élén Torma Gyula városbíró állt. A város elöljárói között ott volt Bugár Mihály, Méry Lajos, Torma Vince, Bugár Vince, Morva Károly, Kosár Károly. A képviselőtestület az utak és járdák rendbehozatalát tervezte: „Nagymegyeren teljesen járhatatlan kocsi utak és példátlan elhanyagolt, nyáron örökösen poros, az év többi szakaszában örökösen sáros gyalogjárók a kultúra rovására íródnak. Ezek a tarthatatlan állapotok tovább így nem maradhatnak.” 2 1912-ben a város vezetői a villanyvilágítás bevezetését tervezték, ami felváltotta volna a település területén a tizennégy petróleumlámpát. A város egész területén nyolcvan utcai lámpa elhelyezését tervezték.3 1914-ben viszont már az a törekvés is előtérbe került, hogy Nagymegyer ismét járási székhely legyen. A századfordulón egyre több kereskedő és magánvállalkozó telepedett le Nagymegyeren. Ők voltak azok, akik a helyi gazdasági életet fellendítették. Hatásuk megmutatkozott a társadalmi és a közéletben is.

2. Hirdetés a Csallóközi Hírlapban 12

A városban kialakított Haladás nyomdában készítették a korabeli regionális lapokat, a Csallóközi Hírlapot, illetve a Csallóközi Híradót.

3. A városban nyomtatott sajtótermék Ebben a nyomdában készült 1911-ben Dr. Baranyai József könyve „A régi Csallóköz”, amelyben Nagymegyer történelmével is foglalkozott. A város társadalmi és kulturális életének szervezője az első világháború előtt a Városi Kaszinó volt, minden évben megszervezte a hagyományos farsangi bálját. Az 1914. február 5-én tartott nagymegyeri Kaszinóbált a Csallóközi Hírlap az azévi farsang legsikeresebb estélyének nevezte.4 A város közéletében fontos szerepe volt az 1867 óta működő „Megyer és vidéke” olvasóegyletnek, az 1883-ban létrehozott önkéntes tűzoltó testületnek, melynek parancsnoka Schlessinger Gyula volt. 1892-ben hozta létre Bartal Mór tanító az egyházi énekkart, 1896-ban alakult meg a zsidó jótékonysági egyesület. A felsorolt szervezeteket a századforduló után továbbiak követték. Létrejött a Polgári Kör és a Gazdakör, illetve 1910-ben a Református Nőegylet.5 1914. június 28-án eldörrent a végzetes lövés Szarajevóban, amely megölte az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot. Egy hónapjára az Osztrák Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Az 1. világháború kitörése után Nagymegyeren is általános lelkesedés uralkodott. Az emberek többsége elfogadta, hogy ez nem más, mint a magyar nemzet harca a szerbekkel, akiket meg kell büntetni. Bár az első megszorító intézkedések azonnal érvénybe léptek (katonaköteles férfiak kiutazásának korlátozása), a város lakosait mindez kevésbé érintette. Ugyanakkor számos megszorító gazdasági intézkedés is érvénybe lépett: „A kormány intézkedése folytán a gabonaneműek és a liszt maximális árát hatóságilag meghatározták. Rendelet szabályoztatta a gabonának, 13

tengerinek hadicélokra való elkobzási lehetőségét. Korlátozták az őrlési forgalmat.” 6 Tekintettel a hadiállapotra a választott tisztségviselők mandátumát két évvel meghosszabbították, elmaradtak az 1914-es év végére tervezett választások. A háború évei alatt a városbíró Bugár Lajos, a jegyző Nemes György volt. A háború első évében a frontra induló katonák eskütétele még látványos eseménynek számított a városban, a hozzátartozók a frontra indulók közeli visszatérésében reménykedtek. Az 1914. november 23-án tartott katonai eskütételről a következőket olvashatjuk a Csallóközi Híradó, november 25-én megjelent számában: „A világháború forgatagában csekély jelentőségű, de önmagában szemlélve lélekemelő volt Nagymegyerre nemrég bevonult és az őrzászlóaljhoz beosztott újoncoknak folyó hó 23-án, gyakorlótérül szolgáló nagymegyeri vásártéren lefolyt eskütétele. Az eskütétel előtt a helybeli római katolikus, református, izraelita templomokban istentisztelet volt, melyen az illető vallási felekezetű újoncok tisztjeik vezetése alatt megjelentek. Ezután a katonaság a gyakorlótérre vonult, ahol az eskütétel megtörtént. Az őrzászlóaljat Lépésfalvi Lépes Ödön őrnagy vezényelte, az eskümintát Fabritzky László hadnagy, zászlóalj segédtiszt olvasta fel. Az eskü után a parancsnokló őrnagy nemcsak az újoncokra, de a jelenlevő nagyszámú közönségre is mély hatást keltő beszédet mondott. Az eskütételen a nagymegyeri állomásparancsnok: Berlin ezredes jelent meg, mint a legfőbb katonai hatóság, aki ismételten megelégedését és elismerését fejezte ki Lépes őrnagynak a legénység katonás és példás fegyelméért.” 7 A háború kitörése után az állam meghirdette az ún. hadikölcsön jegyzését, amivel magánszemélyek, illetve intézmények hozzájárultak a háború idején a megfelelő pénzforgalom lebonyolításához. Nagymegyeren a királyi postahivatalnál, takarékpénztárnál, hitelszövetkezetnél lehetett a hadikölcsönhöz hozzájárulni. A lakossági lelkesedést is mutatja, hogy kisebb vagy nagyobb összegekkel sokan támogatták az állam háborús pénzgazdálkodását. A Csallóközi Híradó, regionális lap, 1914. november 25-én közölt adatai ezt igazolják: 8

14

15

16

1914. július 31-én Magyarországon minden katonaköteles férfi megkapta a mozgósítási parancsot. Rövid időn belül a bevonulási parancsot is. Nagymegyeren is egyre gyakrabban hozott a postás ilyen jellegű értesítést. A városban az 1914-es év második felében gyűjtést szerveztek a háborúba vonult férfiak családjainak támogatására: 9

17

18

19

Az első világháború harcterein Az első világháború vérzivataros évei alatt 856 nagymegyeri férfit szólítottak el családjaik köréből, szülővárosukból. Nagyrészük a balkáni, majd később az orosz és az olasz frontra került. Itt a halál a nap minden órájában szedte áldozatait. Ezért nem véletlen, hogy közülük 121-en (más forrás szerint 125-en)10 soha nem tértek vissza. A háború poklát túlélők között volt Baráth Dezső, Bereczky Vince, Fábrik Gyula, Kórosi Vince, Lalák Jenő, Nagy János, Nagyváthy Imre, Pajor Antal, Presser Gyula, Santur József, Szabó Gyula és Szabó Károly.11 Baráth Dezső 1885-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó. 1915-ben vonult be, mint tartalékos gyalogos a császári és királyi 12. gyalogezredhez, melynek kötelékében az orosz és az olasz hadszíntereken küzdött az összeomlásig. Kétszer megsebesült. Kitüntetései: királyi császári kereszt, sebesülésért járó érem.

Bereczky Vince 1882-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó, régi nemesi család sarja. 1914-ben vonult be a császári és királyi 5. huszárezredhez és ennek kötelékében, mint szakaszvezető, az orosz és román hadszíntereken küzdött és az összeomláskor szerelt le. Kitüntetései: II. osztályú ezüst vitézségi érem, királyi császári kereszt.

20

Fábrik Gyula 1881-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó, 1914-ben vonult be Komáromba. Csapatteste kötelékébe, mint huszár őrvezető, szerb, orosz és olasz hadszíntereken küzdött. Egyszer megsebesült. Kitüntetése: Királyi és császári kereszt.

Lalák Jenő 1892-ben született Keszegfalván. Nagymegyeri földbirtokos. 1914-ben vonult be mint tartalékos huszártizedes a császári és királyi 5. gróf Radetzky huszár ezredhez. Ennek kötelékében az orosz, román és az olasz hadszíntereken küzdött. Négyszer megsebesült és az összeomláskor szerelt le. Kitüntetései: Királyi és császári kereszt, sebesülési érem. Kórosi Vince 1891-ben született Nagymegyeren. Cipészmester. Tartalékos gyalogosként, 1915-ben vonult be a császári és királyi 12. gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz és olasz hadszíntereken küzdött. A piavei ütközetben, 1918. októberében olasz hadifogságba került és csak 1919. szeptemberében sikerült hazajutnia. Kitüntetései: II. osztályú ezüst vitézségi érem, bronz vitézségi érem, királyi és császári kereszt. Nagy János 1890-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó. 1915-ben vonult be, mint tartalékos gyalogos a császári és királyi 12. gyalogezredhez. Ennek kötelékében az orosz és az olasz hadszíntereken küzdött az összeomlásig. Egyszer megsebesült. Kitüntetései: bronz vitézségi érem, királyi császári kereszt. 21

Nagyváthy Imre 1895-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó. 1915-ben vonult be, mint tartalékos honvéd a császári és királyi 12. gyalogezredhez, ennek kötelékében az orosz hadszíntereken küzdött. Szemén súlyosan megsérült, és mint 75%-os hadirokkantat elbocsátották a katonai szolgálatból. Kitüntetései: királyi és császári kereszt, háborús érem, sebesülési érem. Pajor Antal 1898-ban született Nagymegyeren. Gazdálkodó. 1916-ban vonult be, mint tüzér tizedes a 31. honvéd gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz és olasz hadszíntereken küzdött. Az összeomláskor szerelt le. Tagja volt a nemzeti hadseregnek is. Kitüntetései: I. osztályú ezüst vitézségi érem, II. osztályú ezüst vitézségi érem, királyi és császári kereszt. Presser Gyula 1896-ban született Aranyoson. Nagymegyeri gazdálkodó. 1915-ben vonult be, mint huszár. Ezrede kötelékében orosz és olasz harctereken küzdött és az összeomláskor szerelt le. Kitüntetése: királyi császári kereszt.

Santúr József: 1884-ben született Nagymegyeren. Cipészmester. 1915-ben vonult be tartalékos gyalogosként a császári és királyi 12. népfelkelő gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz hadszíntereken küzdött, 1915. szeptemberében orosz hadifogságba került. Innen 1918. októberében tért vissza. Kitüntetése: királyi császári kereszt. 22

Szabó Gyula 1895-ben született Ekecsen. Nagymegyeri gazdálkodó. 1915-ben vonult be, mint tartalékos honvéd a 31. honvéd gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz hadszíntereken küzdött. Megsebesült. Előbb segédszolgálatosként teljesített szolgálatot, majd hadirokkantként bocsátották el a hadsereg kötelékéből. Kitüntetései: Királyi és császári kereszt, sebesülési érem. Szabó Károly 1896-ban született Nagymegyeren. Gazdálkodó. 1915-ben vonult be a császári és királyi 5. huszárezredhez, ennek kötelékében orosz, román és olasz hadszíntereken küzdött az összeomlásig. A nemzeti hadseregnek is a tagja volt. Kitüntetései: bronz vitézségi érem kétszer, királyi császári kereszt.

4. Az első világháborús katonai kitüntetések 23

A frontra kikerült nagymegyeri férfiak túlnyomórésze Komáromba, a régió egyik toborzóközpontjába vonult be. Sokan közülük (Baráth Dezső, Kórosi Vince, Nagy János, Nagyváthy Imre, Santúr József) a híres 12-es komáromi gyalogezred katonái voltak. A gyalogezred harci tevékenységét 1914. augusztus 16-a és november 24-e között így jellemzi Julier Ferenc, nyugalmazott ezredes visszaemlékezéseiben:12 „1914. november 6-án hajnalban kezdődött a nagy offenzíva. Embereink örültek, hogy végre kibújhattak a füstös fedezékből és harci kedvüket tettekkel is bizonyították. Az állásokból való kitörést bármilyen ravaszul is végeztük, a szerbek észrevették. Heves tüzelés fogadott bennünket, a sűrű erdőben azt sem láttuk, hogy honnan. De nem számítottak a szerbek a magyar baka lendületével. Ellenállhatatlan erővel, élénk "Hurráh" kiáltással ostromoltuk meg a szerb fedezékeket. Lövésre alig került sor, bakáink énekelve rohantak előre. A szerbek kénytelenek voltak árkaikat elhagyni. Menekült közülük az, aki még tudott. Bakáim pedig utánuk. Az ellenséget azonban csak november 10-én sikerült utolérni. Ezen a napon egy patakon kellett keresztül mennünk. Erre a vonalra a szerbek rettenetes tüzet irányítottak. Egyenként futva keltünk át ezen a helyen. Csak úgy csapdosták a golyók a vizet és nagyon süvített a fülünk mellett, de a Jóisten velünk volt... Felértünk egy magaslatra és innen támadva, két óra alatt kivertük a szerbeket állásaikból. A szerbek oly gyors visszavonulását bakáim nagy örömkiáltásokkal kísérték. Jó kedvvel, igaz magyar bravúrral nyomultak az ellenség után.” „November 13-án nehéz a harc! De a "tizenharmadika" mégis jól vég-

5. Tábori levelezőlapok 24

ződött. A szerbek elhagyják fedezékeiket és menekülnek. Aki nem tud gyorsan takarásba jutni azt vitézeim egyenként lelövik. November 14-én megint támadás! Tüzérségünk megint gyönyörűen lő, ez olyan megnyugtató érzés. Gépfegyvereink csak úgy pusztítják az ellenséget. Kitűnő távcsövemmel kikémlelem a szerb gépfegyverek állását, lövészeimnek pontosan megmutatom, és most megkezdődik a szerb géppuskás legénység kipusztítása. Géppuskáinkat is jobb helyre állítom. Csak kevés lövést adunk le, de ez mind talál. Egymásután hallgatnak el a szerb géppuskák, mellettük hevernek a lelőtt puskairányzók és egyéb kezelők. Most aztán előre a szerb állásba. Mély szakadékon kell keresztül törnünk, más csapatoknak könynyebb útjuk van, hamarább érnek a szerb állásba és ők zsákmányolják az elnémított géppuskákat, a "mi gépfegyvereinket", amelyek legénységét mi terítettük le. Bakáim dühöngnek, majdnem verekedésre kerül sor... November 22-én reggel sűrű köd borítja az egész vidéket. Ez azonban segít, hogy előre nyomulhassunk. A köd nem akar emelkedni, és így elhatároztuk, hogy minden tüzérségi és gyalogsági tűz nélkül, egyszerűen megrohanjuk az ellenséget. Veszélyes feladat előtt álltunk. Felállítottam embereimet, egymástól két lépésnyire, rövid halk parancs és indulunk... Hó és jégmezőkön keresztül visz utunk, ami óriási zajjal jár. Alig haladunk ötven lépést, gyilkos tüzelés fogad. Az ellenség se lát, csak hall, de elég, ha egyenest előre lő. Előttünk és oldalról gépfegyverkattogás. Most már nem lehet az embereket visszatartani. Mindenki szakadatlanul "Hurráh"-t kiállt és rohan az ellenség felé. Sűrűn hullanak embereim... Végre tíz lépésre előttünk felbukkan a szerb. Még egy "Hurráh" és kezdődik a gyilkolás. A szerb gépfegyver legénységét én, őrmesterem és az egyik szakaszvezetőm leütjük. Tisztelet az ilyen ellenségnek, bátor kitartásukat halállal fizették meg... Már benne vagyunk a rohamozásban és kidobjuk az ellenséget a következő sáncból is. Ez a siker a 12-eseké volt, embereim egészen magukon kívül voltak, különösen, hogy géppuskákat is zsákmányoltunk... November 24-én reggel megint sűrű ködben ment előre a zászlóalj. Néhány percre felszáll a köd. Előttünk száz lépésre az ellenség. Hevesen lövöldözünk, de a köd megint leereszkedik. Kitérünk és megyünk tovább. A köd ismét emelkedik, nézünk, nézünk, hát azt gondoljuk, hogy álmodunk. A Jó Isten velünk volt, ott vagyunk az ellenséges főállás hátába. Volt is mindkét részen meglepetés, csakhogy szerb részről kellemetlen. Csak egy kis mélyedésen keresztül menekülhettek volna el. Mi magaslaton, lenn a szerbek 2-300 lépésre gomolyba tömörülve iparkodnak elmenekülni. 25

Én még egy tiroli félzászlóalj felett is átveszem a parancsnokságot és most valamennyien lövünk, mint egy körvadászatnál az alattunk visszafutó tömegbe. A mi zászlóaljunk, a tiroliak, hat gépfegyver, rettenetes pusztítást visszünk véghez. Zászlóaljunk 300 szerbet, közöttük három századost ejt foglyul, mi magunk sem voltunk többen ...” A foglyul ejtett 300 szerb sorsa talán ez lett, hogy hazájuktól néhány száz kilométerre abban a hadifogolytáborba kötöttek ki, ahonnan az őket foglyul ejtő 12-es komáromi bakák egy csoportja származott, Nagymegyerről, amiről akkor azt sem tudták, hogy létezik.

6. A Balkáni hadszíntér

26

Hadifogolytábor és temető városunkban A történelem forgószele furcsa dolgokat művelt. Nagymegyerről a Balkánra, s onnan városunkba „telepített” át embereket. Nagymegyer lakossága már 1914 őszén szembetalálta magát ezzel a furcsa ténnyel. A háború kitörése után néhány héttel megérkeztek az első hadifoglyok a Csallóközbe. A korabeli sajtó erről így tudósít:13

27

A balkáni frontról érkező első hatezer szerb, montenegrói hadifogoly, 1914 szeptemberében a kolozsnémai kikötőbe érkezett, ahonnan gyalog meneteltek mindhárom csallóközi városba, Dunaszerdahelyre, Somorjára és Nagymegyerre, ahol az akkori hadvezetés döntése alapján hadifogolytáborokat hoztak létre. Városunkban erre nem voltak meg a kellő feltételek. A foglyokat semminemű előkészített épület nem várta. Az egész telet a szabad ég alatt a 28

város határában, szalmarakásokban töltötték. Az első fabarakkok építése a mai Tábor utcában, csak 1915 januárjában kezdték kialakítani. Ennek következményeit a Komárom vármegye 1914-es alispáni jelentésében olvashatjuk. Az alispán megállapítja, hogy:14 „Ezen fogolytáborban október és november hónapokban a kolera, december hónapban és f. év (1915-ben) két első hónapjában a kiütéses tífusz lépett fel és pusztított nagymértékben. A nagy körültekintéssel vezetett és a község elöljárósága által elismerésre méltó eréllyel és ügybuzgósággal keresztül vitt óvintézkedéseknek köszönhető, hogy a rettenetes ragályok, melyek napról-napra úgyszólván százszámra szedték áldozataikat, a polgári lakosságra át nem terjedtek.” Az alispáni jelentésben megnevezett óvintézkedések közé tartozott, hogy azt a városi önkormányzat valójában követelte, hogy a városban lakó, a fogolytábor őrzésére kirendelt katonaság a város területét hagyja el, és a városon kívül szállásolják el őket. A elöljáróságnak ezt a törekvését a hatóságok is elfogadták és barakkok építésével, illetve egy gőzfertőtlenítő felépítésével, átmeneti időre bár, de a járványt visszaszorították. A tábor fokozatosan kiépült. Az olasz front megnyitásával nagyszámú olasz hadifogoly került Nagymegyerre. A későbbi csehszlovák hatósági dokumentumok szerint a táborban 15-20 000 főnyi hadifogoly volt.15 Többségük szerb, illetve montenegrói volt. Közöttük nemcsak katonák, hanem meglepően sok civil volt. Korösszetételük is különböző volt. Volt köztük egészen fiatal, huszonéves csakúgy, mint középkorú és hatvan év feletti földműves. Minderről a haditemető megmaradt, rendkívüli precíz dokumentációja (18 levéltári doboz a Nagyszombati Katonai Levéltárban) alapján meggyőződhet a kutató. Számomra meglepő volt az a tény is, amit a nagymegyeri közvélemény elfelejtett, hogy a hadifogolytáborban (ahogy később a hadifogoly temetőben) négy nemzet fiai, – a túlnyomórészt szerb és montenegróiakon kívül – olasz, orosz és román katonák is voltak.16 A tábor parancsnoka Walkner Ferenc alezredes volt, aki a táboron belül egy sajátos „tábori pénzt” is kiadott. A táboron belül élők ennek a segítségével bonyolították le egymás között értékeik cseréjét.

29

7. A hadifogolytáborban használt pénz A tábor parancsnoka a hadifoglyokat egyénekhez, illetve a környező majorokba, mezei munkára adta ki. Ezeknek a személyeknek az ellátása jelentős mértékben javult. A Csallóközi Híradó 1915. november 18. számában közölt írás („Mit esznek a hadifoglyok”) szerzője szerint az egyik munkaadó a következő ellátást biztosította:17 „Alkalmunk nyílt betekinteni egy csallóközi munkaadó szerződésébe, aki száz szerb hadifogollyal végeztet gazdasági munkát, s onnan tudjuk meg, hogy tulajdonképpen mit esznek a hadifoglyok. A szerződés szerint naponként és fejenként következő élelmiszer jár ki nekik: 1 kiló kenyér, 60 deka burgonya, 25 deka bab, 1 deka pörkölt kávé, fél deka frankkávé, 2 deka cukor, 20 deka marhahús, 2 deka só, fél deka vöröshagyma, 1 deka disznózsír és megfelelő adag paprika és tűzifa. Ezenfelül minden három napra kapnak 1 csomag 16 filléres cigarettadohányt, 1 csomag cigarettapapírt és 1 csomag gyufát. A foglyok maguk főzik meg az ételt. Mi azt hisszük, hogy egy szerb se evett otthon annyit, mint itt nálunk a jó magyar földön.” Hogy a leírt ellátás mennyire volt reális, illetve általános, azt nehéz megállapítani. Mivel háború volt, bizonyára egy kis adag túlzás is volt benne. Azt viszont írásbeli források igazolják, hogy:18 „A hadifoglyokkal szemben a lakosság jól, sőt barátságosan bánt, tekintettel arra, hogy azok munkaszeretők voltak, úgyhogy a lakosság szinte családtagnak tekintette őket. Annak az is bizonyítéka, hogy mikor a 30

fogolytábor feloszlott a hadifoglyok nagyon rendben és nyugodtan távoztak a községből, sőt nagyon nehezen is búcsúztak. A lakosság őket élelemmel és pénzzel is ellátta az útra.” Ők viszont azzal kedveskedtek, amit ők tudtak. A fogolytáborban készült az a fából készített kis hordó, amit Gőgh Lőrinc a mai napig megőrzött.

8. A hadifoglyok által készített fahordó Nagymegyer önkormányzata az első világháború előtt már többször foglalkozott a város rossz útviszonyaival, járdák építésének szükségességével. A háború évei alatt ismét visszatértek a problémához, és a hadifogolytábor parancsnokához fordultak segítségül, aki rendelkezésükre bocsátotta a tábor lakóinak egy csoportját. A képviselőtestület az 1918-as év elején határozatba foglalta „örömét, hogy a régi hőn óhajtását képező vasútra vezető gyalogjáró elkészült és pedig olyan ízléses és szilárd kivitelben, hogy méltán díszére válnék bármely városnak is.” A képviselői ülésről készített jegyzőkönyvben a továbbiakban ez olvasható:19 „Különös köszönetét fejezi ki a képviselőtestület elsősorban méltóságos Walkner Ferenc cs. királyi ezredes táborparancsnok úrnak, aki a munkaerő 31

készséges, átengedésével lehetővé tette, hogy a vasúti gyalogjáró út a község legcsekélyebb megterhelése mellett volt létesíthető. Kéri a testület Ő méltóságát, hogy hasonló irányú és közélü törekvéseiben a községet továbbra is jóakaratával megajándékozni szíveskedjék. De hálás köszönettel adózik a képviselő testület nagyságos, nemes Glatz Győző m. királyi honvéd őrnagy, zászlóaljparancsnok úrnak is, aki jóakaratú pártolással, körültekintő eréllyel és a felügyelő személyek kirendelésével tette lehetővé az útépítés gyors keresztülvitelét, s ezáltal a község egész háláját kiérdemelte. Végül a valódi szakértelem előtt mély meghajlással rója le a képviselőtestület háláját Hajagos Andor népfelkelő hadnagy építész úr iránt is, aki a műszaki keresztülvitelséget sikeresen oldotta meg, hogy az elkészített útra, mint párját ritkító alkotásra, Nagymegyer község közönsége hosszú évtizedeken át büszkén tekinthet, s jeles alkotójának jó emlékét megőrzi.” Amikor 1914 szeptemberében megérkeztek városunkba az első hadifoglyok, már sokan gyengélkedtek közülük. Az éhezés, a tábori viszonyok, majd a táborban elterjedt különböző betegségek viselték meg őket. A táborról fennmaradt írásbeli dokumentumok szerint az első hadifogoly, Arsov Svetine nevezetű szerb gyalogost, 1914. szeptember 22-én temették el. Ezt követően hamar kiderült, hogy nemcsak barakkokra lesz szükség, hanem temetőre is. Kezdetben tartottak fertőző járvány elterjedésétől, ezért a városi temetőbe nem engedték behozni és eltemetni a hadifoglyokat, így a járványban meghalt első csoportjukat az akkori Apácaföldön, a mai Ekecsi út melletti kavicsgödörnél temették el. Temetésük eleinte ceremóniával történt, később már mindez elmaradt. Az első tömegsírba, koporsó nélkül, ötven elhunytat temettek el. A tábor hullaszállítója Bacskárdi József volt, két lóval, illetve vendégoldalas kocsijával. A tábor vezetése ezt követően kérte a várost, illetve Kálnoky grófot, egy önálló terület átengedésére, ahol tábor temetőjét kialakíthatnák. Ez annál inkább időszerű volt, mert főleg az 1915-ös év elején az elterjedt fertőző járványok (kolera és a kiütéses tífusz) sok áldozatot követeltek. A jóváhagyás után jött létre a mai napig ismert szerb temető, amelynek befásítását, sírköveinek elkészítését, a fogolytábor lakói végezték. A hadifogoly temető eredeti területe 1362 m2 volt. Kialakítói a korabeli katonai hatóságok az alábbi tervezet szerint hozták létre:20

32

9. A hadifogoly temető eredeti tervrajza 33

A hadifogolytemető végleges formáját az 1915-18-as években alakították ki. Maga a temető három részből állt. Az első részét az ún. szerb temető alkotta. Itt 5464 szerb, illetve montenegrói hadifoglyot temettek el 1918. november 1-ig. Az utolsó szerb katona, Matovič Mata Bogasov, a háború befejezésének napjaiban 1918. október 31-én hunyt el.21 A temetőt rendkívül rendezett formában alakították ki. A fennmaradt írásbeli dokumentumok szerint 31 sorban temettek a halottakat. Ezek a sírok 308 kivételével, tömegsírok voltak (1915-ben, a fertőző járványban elhunytakat temették elsősorban ezekbe a sírokba), ami azt jelentette, hogy egy sírba több halott is került. A korabeli hatóságok precíz nyilvántartását bizonyítja, hogy még ma is pontosan meg lehet határozni, hogy a száz olyan sír volt, amiben két hadifogoly, továbbá 664 sír ahol 3-5, illetve 176 ahol több mint 5 halott került egy sírba. (pl. 67 halott). A sírok 1-től a 2183-as sorszám alatt voltak megtalálhatók. A sírköveket maguk a tábor lakói készítették, és ők fásították be a temető területét.22

10. A hadifogoly-temető kápolnája 34

35

11. A hadifogoly-temető sírjainak számozása23 Nemcsak a sírokról, hanem elhunyt hadifoglyokról is pontos nyilvántartás készült a táborban. Ezeket az un. „sírnyilvántartó lapokat” kezdetben németül (Evidenzblatt für Gräber), később 1918. novemberében már magyarul is vezették. A mai napig minden elhunyt hadifogolyról megmaradt ez a sírnyilvántartási lap, sőt ennek a másolata, amit 1924-ben a csehszlovák hatóságok készítettek. Állításom igazolásaként álljon itt néhány korabeli dokumentum.23 Az eredeti dokumentumok közül az első Samoje Stankovič 51 éves szerb hadifogolyról szól, aki 1915. január 24-én halt meg és másnap már eltemették a 203. számú sírban, ahol rajta kívül még 38-an alusszák örök álmukat. A 38 éves Fedeljko Perunovič, montenegrói volt. 1917. február 8-án temették el az 1078-as számú sírba. Montenegrói volt az 1918. szeptember 36

10-én eltemetett Vlahovič Rastnie Radus, akit a 2117. számú sír takar és magyar nyelven állították ki róla a sírnyilvántartó lapot. Végül a temetőben valószínűleg utolsóként eltemetett 24 éves Matovic Mata Bogasnev lapját közlöm, akit a 2183-as számú sírba temettek 1918. november 1-jén.24

12. Sírnyilvántartó lap 37

13. Sírnyilvántartó lap

38


39

15. Sírnyilvántartó lap A csehszlovák hatóságok 1924-ben minden egyes nyilvántartási lapról cseh nyelvű másolatot készítettek, amelyben még pontosították az eredeti dokumentumokban feltüntetett adatokat. Ezek alapján a volt nagymegyeri hadifogolytáborban elhunyt szerb és más nemzetiségű foglyokról pontos adatok állnak a témát kutató rendelkezésére.25 Az alábbiakban néhány személyre vonatkozó adatot közlök e források alapján is. A szerb gyalogos, Jokovič Nikola, még csak 18 éves múlt, ami40

kor 1915. január 16-án a táborban meghalt. Bizonyára az itt pusztító kiütéses tífusz következtében. 51 társával együtt a 181-es számú tömegsírban temették el. 1916. január 2-án halt meg Petar Janovič, 42 éves gyalogos. Az 512. sír a temető harmadik sorában volt kialakítva. Veljkio Martinovič földművesként került fogságba. Amikor 1917. július 30-án meghalt, 60 éves volt. Az 1653. számú sírban volt eltemetve.



42


43

Kostra Rajica Lazič a szerb hadsereg tizedeseként került hadifogságba. A háború végén, 1918. október 10-én halt meg, 48 éves korában. Sírja a szerb temetőben 2142-es számú volt.26


A szerb temetővel szemben az út másik oldalán volt az olasz temető. A ma már házakkal beépített területen, a nem létező sírkertben 204 olasz hadifogoly alussza örök álmát. Kettőt közülük (Rafailo Fine és Rafaello Talio, az 1915-ben meghalt belgrádi katonákat) a zsidó temetőben hantoltak el.27 A Bariból származó olasz hadifoglyok egyike Lapegna Antonio volt, 34 évesen halt meg 1918. február 7-én. Még aznap eltemették az olasz hadifoglyok számára kialakított temetőbe, ahol sírja a 35. számot kapta.28


A harmadik része a hadifogoly-temetőnek az ún. más népek temetője volt. Ide temették a nagymegyeri hadifogolytáborba került, és az itt meghalt 72 orosz, 13 román és egy ismeretlen nemzetiségű hadifoglyot.29 Itt temették el Ilija Čaplan 31 éves orosz hadifoglyot is, aki 1917. március 25-én halt meg. Sírjának a száma 1295 volt.30


Az akkori csehszlovák állami szervek több ezer hazájától távol meghalt hadifogoly sírját és temetőjét a háború befejezése után pontosan feltérképezték. Az 1921-ben készült térkép egy átgondolt sírkert képét mutatja.31

22. A nagymegyeri hadifogoly temető térképe Az első világháború után a hozzátartozók – a pontos nyilvántartásnak köszönhetően – értesítést kaptak családtagjaik sírhelyéről. Egy részük akkor felkereste Nagymegyert. Így keletkeztek a temető díszesebb sírja, kriptái. Milos Komadinic tisztnek, fiuk emlékére, szülei állítottak emlékoszlopot. A két világháború között a csehszlovák állam nagy gondot fordított a haditemetőként nyilvánított sírkert gondozására, amelyhez a jugoszláv állam anyagilag is hozzájárult. Egy 1928-ban készült hatósági beszámolóban megállapítják:32 47

„Ezen temető ma a Zemské Vojenské Velitelstvo kezelésében van, állandó felügyelő munkással s messze területre példás rendben van.” 1938. novembere után a magyar állam is gondot fordított fenntartására. A Nagymegyeri Körjegyzőség 1944. február 19-én készült jelentéséből tudjuk, hogy ebben az időben Csémi István volt a szerb temető gondozója, később ezt a szerepet Varga Lajos temetőgondnok vette át. A város évi költségvetéséből 600 pengőt (vagy ennek megfelelő összeget) biztosított a haditemető fenntartására.33 Sajnos a második világháború után, a hatvanas-hetvenes években a haditemető gondozása sok kívánnivalót hagyott maga után. Ebben az időszakban egy részét felszámolták, és építkezési területnek minősítette a város! A megmaradt rész pedig gondozatlan, ami remélhetőleg a jövőben a városi önkormányzat és Szerb Köztársaság közös erőfeszítésének hatására megváltozik.

23. A szerb temető részbeni felszámolás után A hadifogolytábor az 1. világháború befejezésével megszűnt. Felszámolásának körülményeit így írta le 1928-ban a csehszlovák hatóság:34 „A forradalom hírére a fogolytábor legénysége is szabadnak érezte magát. Az őrzászlóalj eltávozása után a hadifoglyok tömegesen távoztak. 48

Az elöljáróság részükre külön vonatszerelvényeket rendelt. Külön a szerbek és külön az olasz hadifoglyok részére, akik között soha nem volt jó viszony. Ebben az időszakban viszont az ellenségeskedés olyan mértékben kiéleződött, hogy az olaszok küldöttséget küldtek a városi elöljárósághoz és védelmet kértek a szerbek várható támadása ellen (számban jóval kevesebben voltak). Az őrzászlóalj eltávozása után nemzetőrség alakult meg, melynek parancsnoka Vízváry Dezső tanító volt, aki 156 emberével védte a fogolytáborban maradt ingó tábori felszerelést, élelmiszert, állatokat s mindazt, ami a kincstár tulajdonát képezte. A parancsnok nem engedélyezte, hogy 1918 decemberében a táborba megjelenő 1. budapesti gyalogezred katonái elszállítsák az itt maradt élelmiszerkészletet. Megbízását addig tudta sikerrel ellátni (1918. december 24-ig), míg betegsége (spanyolnátha) ágyba nem döntötte. Ezt követőleg jelenlétének hiányában csökkent a fegyelem, majd később teljesen megszűnt. Ezt a helyi lakosság kihasználta és betört a táborba (1918. december 24-re virradó éjjel), s azt kirabolta. A megmaradt ingóságot Károlyi magyar százados nyilvános árverésen adta el. Magukat a barakkokat és az épületeket, a kormány megbízásából Ágoston Miklós a gazdasági egylet titkára és Erdős nevű gabonabizományos adták el nyilvános árverésen megyeri és környékbeli gazdáknak. A táborral és felszerelésével a magyar kormány nem törődött, sőt az elöljáróság többszöri sürgetésére (akik felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy a tábor felszerelése veszélyben van) az alispán azt felelte, hogy az elöljáróság tegyen vele, amit tud. Az ingóságok árából befolyt mintegy 70.000 korona a község pénztárába vételeztetett be, melyből az elöljáróság, leszerelési pénzt és hadisegélyt fizetett ki, ennek következtében mintegy 20.000 korona túlfizetése volt a községnek. Ezt az összeget a Komáromi Állami Hivatal 1919-ben megtérítette.” A csehszlovák hivatalnok által leírt jellemzés kiegészítésre szorul. Moravčík úr a városban uralkodó állapotokat a háború befejezése után az „anarchia” jelzővel értékelte. A valóságban a helyi önkormányzat, amely a Nemzeti Tanács nevet vette fel, a közigazgatást saját kezében tartotta. 1918. november 14-én tartott rendkívüli ülésén megtárgyalta a fogolytábor ingó és ingatlan leltárának további sorsát is. Ekkor döntött arról, hogy a táborban maradt magyar katonatisztek (Károlyi, Salamek, Holek főhadnagyok) mellé, saját soraiból nevez ki felelős személyeket. Az így létrejött bizottságnak tagja lett: Vízvári Dezső, Landler József, Bródi Béla, Bugár Lajos, Trebitsch Jakab, László Rudolf, Alt Lajos, Tóth László, Kolm Hermann, 49

Kosár Károly, Jankó Károly, Vízvári János, László Vendel, Nagy Albert és ifj. Méri Lajos.35 A bizottság feladata az ingó és ingatlan tulajdon összeírása, majd nyilvános árverésen való értékesítése volt, amire a fentiekben már a csehszlovák hatóságok által való leírásban is található utalás. Ugyanezen az ülésen létrehozott polgárőrségnek (Vízvári Dezső tanító vezetése alatt) tagjai négy korona napidíjat kaptak a Nagymegyeri Nemzeti Tanácstól. Megbízásuk a fogolytábor vagyonának teljes felszámolásáig szólt. Valóságban nemcsak itt, hanem a város területén is biztosították a rendet és nyugalmat. Ezt maga a csehszlovák hivatalnok is elismerte. Megemlíti, hogy 1919. január 7-én, amikor a csehszlovák katonai egységek Pozsonyból kiindulva Dunaszerdahely–Vásárút–Ekecs–Bogya–Aranyos falvakon átvonultak, hogy birtokba vegyék a Csallóközt, Nagymegyerre csak Karaj főhadnagy és Hanza kapitány jött be. A polgárőrséget nem szerelték le, hanem korábbi teendőinek végzésével bízták meg. A csehszlovák katonai egységek és az új állam hivatalnokai 1919-es év első félévének végén jelentek meg Nagymegyeren. Ezzel lezárult egy történelmi korszak a város és lakói életében.

50

Az 1. világháború hősei és áldozatai Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. októberében jutott el a katonai összeomlás szélére. Annak ellenére, hogy a háború utolsó két évében 4,6 millió katonát mozgósított (a háború egész időszaka alatt 9,5 milliót), a várt katonai sikerek elmaradtak. A háború utolsó évében az Antant gazdasági, katonai fölénye egyre inkább megnyilvánult. Megkezdődött a közép-európai nagyhatalom bomlása. Weber, osztrák tábornok Pádovában, 1918. november 3-án osztrák-magyar fegyverszüneti megállapodást írt alá az Antant hatalmakkal. A szerződés a háború elvesztésének beismerését és a feltétel nélküli teljes fegyverletételt tartalmazta. A fegyverszüneti tárgyalások idején az olasz fronton az olasz hadsereg kihasználta a magyar hadvezetés bizonytalanságát, és támadásba ment át, aminek következtében a Piave folyónál 20 000-en haltak meg és 300 000-en estek hadifogságba a háború utolsó napjaiban. Az Osztrák-Magyar Monarchia háborús emberveszteségének nagysága elérte a 2,2 millió főt és ez mellett 3 millió katonája került hadifogságba. Az 1. világháború politikai következményeként felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia. Ennek következtében 1918. október 28-án kikiáltották a csehszlovák államot, amelynek része lett városunk is. A háború utolsó napjaiban mindezt városunkban még senki sem feltételezte. 1918. november 4-én rendkívüli ülést tartott a helyi képviselőtestület, amelyen megjelent Dávidházi János főszolgabíró is. Tőle szereztek tudomást a jelenlévők a magyar királyság megszűnéséről, illetve a Magyar Köztársaság megalakulásáról. Javaslatára: „A Községi képviselőtestület és az elöljáróság egyhangú határozattal kimondta, hogy a Köztársaság állam formáját elismeri, nemzeti tanáccsá alakul át és az esküt Dávidházi János főszolgabíró kezébe nyomban letette.”36 A testület 1918. november 14-én tartott rendkívüli ülésén foglalkozott a háborúba bevonult nagymegyeri családok támogatásával. A szegényebb családok támogatására gyűjtést rendelt el. Ennek a lebonyolítására, Torma Antal vezetésével, megbízták a képviselők egy csoportját. Miután 1918. október végén Budapesten kitört az őszirózsás forradalom és Károlyi Mihály vezetésével hatalomra jutott az új kormány, a magyar hadsereg felbomlása felgyorsult. A frontról a katonák Budapestre egyre nagyobb számban tértek vissza, akik támogatták a forradalmi eseményeket, ugyanakkor jelenlétük egyfajta politikai veszélyt is jelentett. Károlyi Mihály ezért elrendelte a magyar hadsereg feloszlatását akkor, amikor a csehszlovák és 51

román nemzeti hadsereg fegyveres alakulatai Magyarország határán álltak. Ez a politikailag rendkívül hibás döntés lehetővé tette Magyarország területe jelentős részének (többek közt a Csallóköznek) katonai megszállását, és ennek eredményeként későbbi elvesztését. A jellemzett politikai események hatására az 1918-as év végén Nagymegyerre is visszatértek a frontra kikerült katonák. A város, ahogy erre már korábbi dokumentumok közlésével utaltam 90 000 koronát fizetett ki a katonák és családjaik számára „leszerelési pénz”, illetve „hadisegély” címen. Ennek kétharmad részét (70 000 koronát) a hadifogolytábor vagyonának eladásából tudta biztosítani. Sajnos nem minden családban tudtak igazán örülni annak, hogy befejeződött a háború, és hosszú évek után (nem egy esetben négy év után) viszontláthatták a fiukat, férjeket, apákat és nagyapákat. Sok családban vártak, reménykedtek, hogy „majd csak megjön” a régen elment családtag, akiről hosszú ideje már nem kaptak hírt. Az évek múlásával véglegessé vált, hogy az alábbi 121 személy sose tér vissza Nagymegyerre.37 Béke poraikra! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 52

Aganon József Bajcsi Vince Baráth Kálmán Baráth Károly Baráth Vince Belucz Géza Berecz Boldizsár Berecz Károly Berecz Vince Bereczky Miklós Blahó Mihály Boros Vince Bugár Gyula Buzás Gyula Buzgó Károly Csákány Vendel Cséfalvai Gyula Cséfalvai Vince Csémi Lajos Csémi Vince Csicsai Kálmán Dosztál Lajos

23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44.

Doroszló András Döme Gyula Döme József Ehrenthál Mihály Engel Márkusz Fazekas Mihály Dr. Fekets Rezső Fekete Vince Fél Kálmán Fischer Géza Fodor Ernő Forgács Mór Földes Vince Fuchs Lipót Győry Vince Horváth Géza Horváth Lajos Horváth Vince I. Horváth Vince II. Jankó Vendel Jarábik Lajos Józsa Lajos

45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83.

Karácsony József Kelemen Géza Kelemen Gyula Kiss András Kiss Gábor Kocsis János Kosár Lajos Kósa Miklós Kovács István Kovács Kálmán Kovács Lajos Kovács Vince Ládi Imre László Béla László Dénes László Mihály László Vince Lelkes Kálmán Lovas Vince Lőwinger József Méry Gyula Mészáros Bernát Mészáros János Mikolai Kálmán Molnár Lajos Nagy Antal Nagy Béla Nagy Elek Nagy Gyula Nagy Imre Nagy István Nagy Károly Nagy Lajos I. Nagy Lajos II. Nagy József Nagyváthy József Németh Antal Németh Gyula Németh Imre

84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121.

Németh János Németh Vince Polgár Károly Pongrácz Kálmán Puzsér Károly Rácz Károly I. Rácz Károly II. Rácz János Rácz Kálmán Rácz Lajos Rácz Móric Rákócza Gyula Redl Gyula Redl Rudolf Reichel János Reichel Mihály Reiner József Sárközi János Simon Pál Sógor Vendel Spitzer Béla Strumer Dávid Suszter József Szabó Kálmán Szabó Károly Szabó Zsigmond Szalai Pál Tarcsi Imre Tarcsi Lajos Vangel János Varga Gyula Varga Károly Varga Mihály Varga Vince Véber Ferenc Vida József Zakál József Zsemlye Miklós 53

Kutatásaim során a Nagyszombati Katonai Levéltárban három nagymegyeri katona személyi adataira bukkantam. Mindhármuk esetében az volt a közös, hogy a fronton megbetegedtek, és ezért visszahozták őket a hátországba. Mivel a komáromi 12-es gyalogezred katonái voltak, a komáromi katonai kórházba kerültek. Sajnos hiába voltak szülővárosukhoz közel, haza már nem térhettek. A komáromi katonai kórházban haltak meg. A három közül kettőnek a nevét (Döme Gyula, Forgács Mór) később elfelejtették, nevük talán ezért nem kerültek fel az 1. világháborús hősök emlékművére. Talán még nem késő ezt a mulasztást pótolni! Az elfelejtett hősök egyike Döme Gyula gyalogos volt, aki tüdőbajban szenvedett. 1915. január 17-én halt meg. Két nap múlva temették el a komáromi római katolikus temetőben. Sírja a 12/9 szám alatt volt megtalálható.38


Forgács Mór, nagymegyeri honvéd huszonhárom éves volt. Betegségének okát a sírnyilvántartási lapon nem tüntették fel. 1915. szeptember 17-én halt meg. Mint izraelitát másnap temették el a komáromi zsidó temetőben. Sírjának száma 4/27 volt.39

25. Sírnyilvántartó lap A harmadik volt nagymegyeri katona, az 1872-ben született Szabó Zsigmond volt. Akit miután megoperáltak, 1918. augusztus 5-én halt meg. A komáromi református temetőben temették el. Sírja a 22-es számot kapta.40

55


56

De hol van a többi 117 nagymegyeri hős sírja? A Balkánon, a keleti fronton, vagy talán az olasz fronton? Az osztrák-magyar hadsereg 1915-1918 között nehéz és nagy emberveszteséggel járó harcot vívott az Észak-Itáliában az Isonzói-fronton, majd később a Piave folyónál.

27. Az olasz hadszíntér A hadműveletek helyszínein számos magyar katona látta utoljára az eget. Közéjük tartozott Szabó Kálmán nagymegyeri honvéd is, aki 1918. június 19-én a piavei áttörésnél halt hősi halált. A harcok színhelyén számos katonai temető: Soca, Bovec, Kobarid, Solkan, Volce Draga, Rence, Sveto, Oslavia, Doberdó-Monte San Michele, San Martinó De Carso, Redipuglia és Fogliano található. E temetők földje takarja az itt hősi halált halt több ezer magyar, német, olasz, összességében tíz nemzet katonáinak földi maradványait. A térség több mint kétszáz temetőjében találtak nyughelyet azok, akik sosem térhettek vissza a frontról. Meggyőződésem, hogy jó néhány nagymegyeri hős itt talált végső nyughelyet. Keresztúri Dezső, a költő, az ő nevünkben is írta: 57

„Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek, Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.” 41

Őrizzük meg nevüket, emléküket!

28. Fogliano az osztrák-magyar katonatemető 2 406 sírhellyel

58

II. A második világháború évei alatt

vakat

A politikai és társadalmi viszonyok újbóli átalakítása Az 1938. november 2-i 1. bécsi döntés értelmében Csallóközt és ezáltal városunkat is Magyarországhoz csatolják. A korabeli eseményeket a Szent Elzeár Katolikus Leányiskola krónikása így írta le:42 „Szeptember 24-én mozgósítás. A gyermekek nagyon rendetlenül járnak iskolába, mert bevonult apjuk, testvérük helyett segíteniük kellett a mezei munkákban. Szeptember 24-től nagyon zavaros időket éltünk. Az embereket állandóan rémítgette a háború veszélye. Mindenünnen rossz hírek érkeztek. Az egész falu olyan színt öltött, mintha háború lenne. Községünket katonaság szállta meg. Minden nagyobb épületet lefoglaltak és még a magánházakban is elszállásolást nyertek a katonák. Az iskola Igazgatósága ugyan kapott rendeletet a tanfelügyelőségtől, hogy a tanítás rendesen folytatódjék, de ez az akkori állapotok szerint teljesen lehetetlen volt a hiányzók nagy létszáma miatt. Bennünk, magyarokban október 5-én csillant meg először a reménység sugara. Ezen a napon Komáromban összeültek Magyarország és Csehszlovákia küldöttei, hogy megkezdjék a tárgyalásokat. Ugyanezen a napon énekelték először templomunkban a magyar himnuszt. A minisztérium rendelete szerint szabad volt a nemzeti színek használata. Zászlókat, jelvényeket készítettünk, az iskolában megtanítottuk a himnuszt énekelni. A tárgyalások azonban megszakadtak, nem tudtak megegyezni. Elnémultak a magyaros hangok. Cseh katonák jártak házról-házra, hogy szedjék le a büszkén lengő magyar zászlókat. A csehek üldözni kezdtek minden magyaros megnyilatkozást, a gyermekekről durván letépték a nemzeti színű kokárdát, vagy szalagot, még a bocskai féle nyakkendőt sem engedték viselni. November 2. Megtörtént a bécsi döntés, melynek értelmében a mi községünk Nagymegyer is visszakerült az anyaországhoz. Ezt a nagyfontosságú történelmi eseményt november 2-án este tíz órakor mondta be a rádió. Nagy boldogságunkban a Kedvesnővér azonnal kitűzte zárdánkra a zászlót, de alig egy pár perc múlva erős kopogás a zárda kapuján s a kérdezésre, hogy ki az, a cseh katonai járőr felelt: "Tessék a zászlót bevenni!". Mert bár világos volt, hogy már a törvények szerint Magyarországhoz tartozunk, községünkben az utolsó percig, november 6-ig a csehek parancsoltak. November 5-én kezdődött meg a felszabadított területek megszállása. Ekkor lépte át a magyar honvédség a trianoni határt. 61

29. A hadihíd összeillesztése Medvénél

30. A magyar csapatok bevonulása 62

31. Nagymegyerre hozott nemzeti zászló Hozzánk Nagymegyerre november 6-án érkeztek meg a felszabadító magyar katonák. Zászlódíszben állt a község. Az emberek nagy tömegben állnak a díszkapunál. Iskolás gyermekeink nemzetiszínű szalagokkal, kokárdákkal feldíszítve, kezükben zászlókkal várják a magyar hadsereget. Végre a hosszú álmodozásból valóság lesz. Itt vannak már a magyar katonák! Az emberek nagy része nem tud megszólalni a meghatottságtól. Örömkönnyek csillognak az emberek szemében, iskolásaink virágot szórnak, zászlókat adogatnak a katonáknak. A piactéren megkezdődik a fogadtatás: üdvözlő beszédet mondanak a különböző egyesületek vezetői. A zárda iskolások nevében Schnell Izabella mondott üdvözlő szavakat, aki beszéde végén rózsacsokrot nyújtott át Kuzderka alezredes úrnak. A felszabadítás napjától katonaság maradt Nagymegyeren egészen december 10-ig.” A magyar állami hatóságok nagyon pontos áttekintést készítettek a visszacsatolt területekről. Ennek alapján tudjuk, hogy 1939-ben Nagymegyernek 4 644 lakója volt. 1929-39 között 1 320 személy született és 732en haltak meg. A házak száma a városban 857, a családok száma 1 152 volt. A lakosság nemzetiségi megoszlása: magyar 4 582 (98,6%), 48 szlovák (1,03%), 10 német (0,22%), 4 egyéb (0,08%).43 63

A jellemzett időszakban rövid időn belül átépült a közigazgatás és megvalósultak az első politikai intézkedések. A közigazgatás irányítását, Nemes István főjegyző vezetésével, a főjegyzőség vette át. A városi önigazgatási rendszer szerepe csökkent. A városbíró Németh Géza földműves volt. A községi elöljáróság tagjai közé tartozott: Fehér Kálmán törvénybíró, Németh Rudolf, Vízváry János, Torma István, Nagy Gábor, Czina Imre, Dosztál Ignác, László Zoltán, Győri Mihály, Horváth Vince.44 A képviselőtestület 1939. november 11-én tartott ülésén úgy döntött, hogy új községházát építtet, mivel a korábbi községháza irodáinak nagy részét az állami hivatalok elfoglalták. Az építéshez 50.000 pengő hitelt szándékoztak felvenni. A tervről közel két évig tartott a vita, majd 1941. júniusában, a korábbi döntés ellenére egyhangúlag megváltoztatták az eredeti elképzelést. 1944-ben László Rudolf lett a városbíró és Vízváry János a városi jegyző. A város területén az egyes utcák új nevet kaptak. Így lett Nagymegyeren: Jókai utca, Bajza utca, Zrínyi utca, Pálffy utca, Herceg utca, Horthy Miklós tér, Bánffy utca, Petőfi utca.45

32. Nagymegyer főtere 1938 után az országzászlóval 64

1938. novemberi változások után az első politikai intézkedések következtében megszüntették a korábban működő politikai pártokat. 1938. december 19-én a Kommunista Pártot, a Földműves és Kisgazda Pártot, a Földet Igénylők Pártját, az Egyesült Kereskedő és Zsidó pártot szüntették meg. Egy 1941. május 2-án készült kimutatás szerint 16 társadalmi szervezet, egyesület volt városunkban.46 Ezek közé tartozott: a 708 sz. Arany János Cserkészcsapat, az Önkéntes Tűzoltóegylet, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (elnöke Schnell János), a Katolikus Nőegylet (elnöke Zalezsák Erzsébet), a Református Ifjúsági Egyesület (Keszegh János), a Református Énekkar (Fekets Sándor), a Református Nőegylet (Hodosi Vincéné), a Római Katolikus Énekkar, a Sport Klub, az Izraelita Chavra Kadicha, az Izraelita Nőegylet, a Torasz Emesz Izraelita Egylet, a Jeszodi Hatoré Egylet, a Nagymegyeri Gazdakör (László Rudolf), a Nagymegyeri Iparoskör (ifj. Fűzik Imre), a Bércséplők és Géptulajdonosok csoportja. A társadalmi szervezeteknek új alapszabálytervezetet kellett kidolgozniuk és benyújtaniuk a közigazgatási hivatalnak. A város közigazgatási hivatalai közül az adott időszakban fontos szerepe volt a postának, melyet Kákosy István postamester irányított, és a vasúti állomásnak, melynek vezetője Ormai Gyula állomásfőnök volt. A politikai változások időszakában a városban élő lakosság vallási megosztódása a következő volt: 2663 római katolikus (57,4%), 1448 református (31,2), 530 izraelita (11,4%) és 1 egyéb vallású.47 A római katolikus egyházat Marcy József esperes plébános vezette, a református egyház lelkésze Fekets Sándor és 1943-tól Dr. Katona Géza volt. Az izraelita hitközséget Goldberger Pinkász helyettes rabbi vezette. A városban 1939-ben 3773-an tudtak írni-olvasni, 317-en (lakosság 7-8%) analfabéta volt.48 Az iskolaköteles gyerekek száma ebben az évben 749 volt. Az elemi iskolás gyerekek tanítását a római katolikus fiú és leányiskola (Szent Elzeár Iskola) biztosította, melynek tantestületéhez tartozott: Hencz Pál (igazgató), Botló Vince, Suszter József, Suszter Józsefné szül. Pirovits Teréz, Zalezsák Erzsébet, Bukovy Hedvig, Bujna Lujza, Vankay Angela. A református iskola igazgatója Keszegh János volt, tanítói: Baráth Vince, Domonkos Kálmán, Bary Ida. Az izraelita iskolában (1944-ig működött) Blumenthal Lipót és Heller Rudolf tanított.49 A jellemzett időszakban, városunkban még két iskolatípus működött: az állami polgári fiú- és leányiskola 1942-től, ahová a 4. illetve az 5. évfolyam elvégzése után jelentkezhettek a tanulók. Ez mellett a két világháború között létrehozott tanonciskola, igazgatója Bodló Vince volt. 65

A 2. világháború idején városunk gazdasági életét meghatározta az itt működő Járási Hitelszövetkezet Nagymegyeri Fiókja (igazgatója Molnár Géza), Nagymegyer és Vidéke Hitelszövetkezet (igazgatója Nemes György), Goldstein Albin Gőzmalma (bérlője Fél Lajos), a Futura Rábl Mihály kirendeltség, amelyet Szabó Gyula tisztviselő és Kuszala József raktáros vezetett. Számos kereskedő és iparos élt a városban. A kereskedők közül ismertebb Mészáros Lajos üveg- és szikvízgyáros, Schlesinger Ferenc, Klein Jakab vaskereskedők, Marmaros Jakab ékszerész, Vörös Kálmán cukorkakereskedő, Dóka Rudolf, Papp József fűszerkereskedők, Pongrácz Fülöp divatáru kereskedő, valamint Raáb József, Vendégh László kocsmárosok, Németh Károly sofőr.50 Az 1940-ben készült felmérés szerint a városban megfelelő számú cipész, borbély, kőműves, ács, cserepező, lakatos, kovács, hentes, festő, szíjgyártó iparos élt. Érdekeiket a harmincas évek végén az Iparoskör tagjai képviselték.51

33. A nagymegyeri Ipartársulati Egyesület tagjai Ülő sor (balról jobbra): Monduk Károly (lakatos), Dosztál Mihály (kovács), Mészáros Lajos (szódás), Füzik Imre (hentes), Boldogi (elnök), Csengel Lajos (cipész), Fekete Mihály (cipész), Baka Géza (kertész), Schnell János (festő) 1. álló sor: (balról jobbra): Lajtos Kálmán (asztalos), Psentnik Béla (szíjgyártó), Sebella Ferenc (kőműves), Nagy Mihály (kőműves), Habdák 66

Rudolf (cipész), Vígh János (pék), nem ismert személy, Nagy Ferenc (kőműves), Kerekes Károly (asztalos) 2. álló sor (balról jobbra): Grűn (asztalos), Dosztál Pál (asztalos), Zakál Géza (cserepező), Mitter Flórián (asztalos), Geür (asztalos), Takács Pál (cipész), Horváth István (borbély) elöl: (balról jobbra): Kubicsek Ferenc, Ness Mihály (cipész), Kaubek Károly (kéményseprő) A város lakossága megélhetésének egyik fő forrását továbbra is a földművelés biztosította. Nagymegyeren húsz holdon felüli földön Fábrik Károly, László Rudolf, Horváth Vince, Pintér Károly, Torma Antal, Torma Vince, Szabó Károly, Nagy Albert, Méry Imre, Nagy Gábor, László Alajosné, Fekets Sándor, Morva Vendel, Baráth Jenő, Lalák Jenő, Fél Móricz, Szabó Gedeon, Ládi Antal, Csörgei Miklós, Lovas István, Czina Gergely, Méry Lajos, Berecz Zsigmond gazdálkodtak.52 A legnagyobb kiterjedésű földbirtokkal a város területén (1 865 katasztrális hold, és 176 katasztrális hold erdő) a Diószegi Cukor- és Szegygyár Részvénytársaság rendelkezett, amely 24 állandó munkaviszonyban lévő családot és 24-70 közötti szerződéses szezonmunkást alkalmazott. A második világháború idején a város értelmiségi rétegét alkották: Tarnay István (községi orvos), Chemez Pál (magánorvos), Kálmán László (magánorvos), Eöllös Endre (állatorvos), Klein Jenő (ügyvéd), Angyal Antal (gyógyszerész) és az előző részben megnevezett papok, tanítók, közigazgatás vezetők.53

34. Nagymegyeri utcakép az 1930-as évek végéről 67

A komáromi magyar királyi 22. gyalogezred katonái A második világháború kitörése után a nagymegyeri férfiak behívó parancsa az esetek túlnyomó többségébe Komáromba szólt. Itt, a komáromi várba jött létre az 1939-es év végén a híres komáromi 22-es magyar királyi gyalogezred. A gyalogezred három zászlóaljból állt. Az 1939-es évben nagy ütemben folyt a zászlóaljak szervezése, a tiszti állomány kialakítása. 1940. november 24-én a Klapka téren felavatták a gyalogezred zászlaját.

35. Az ezredparancsnokság székhelye 1939. szeptember 1-je, a második világháború kitörése után, Magyarország csupán mérsékelt katonai aktivitást tanúsított. A magyar katonai és politikai vezetés a trianoni határok teljes megváltoztatására törekedett. 1940-ben a 2. bécsi döntés után Erdély elfoglalásában részt vettek a Komárom megyei katonák is, de mindez még nagyobb haderőnek mozgósítását nem tette szükségessé. A jelentős változás a hadihelyzetben akkor állt be, 68

amikor Magyarország, Kassa bombázása után 1941. június 27-én belépett a második világháborúba. Az egész országban megtörténtek a háborús intéz-kedések. Bevezették a sajtócenzúrát. Napirenden voltak a légoltalmi gya-korlatok. Gyülekezési tilalom lépett érvénybe, az élelmiszerek árát maximálták, s nem utolsó sorban egyre több nagymegyeri férfi kapta meg a katonai behívóját. A többségük, mint erre már utaltam, a Monostori erődben kapta meg az alapkiképzést. Miután Magyarország 1941 nyarától egy hadtestnyi erővel az un. Kárpát csoporttal részt vett a keleti hadműveletekben, csak idő kérdése volt, hogy a komáromi 22-es gyalogezred katonái mikor esnek át a tűzkeresztségen. Erre rövid időn belül sor került, amikor a korábbi fronton lévő gyorshadtestet visszarendelte a katonai vezetés, és helyükbe „Megszálló csoport” néven egy másik egységet rendeltek. Olgyay vezérőrnagy irányítása alatt e hadosztály része volt, a komáromi 22. gyalogezredből frontra küldött 52/II. zászlóalj, amely négy századból állt. A csapattest Ukrajna területén a front mögötti utánpótlási vonalakat biztosította a partizánok támadásaival szemben. Ebben az időszakban már elképzelhető, hogy nagymegyeri katonák is szembekerültek a halál közelségével, amely naponta szedte áldozatait. A rendelkezésemre álló források azt mutatták, hogy 1942-ben szinte nem volt család Nagymegyeren sem, akiket nem érintettek volna a háború eseményei. 1941. novemberében elakadt a német támadás Moszkva alatt. Az oroszok először állították meg a német hadsereg előrenyomulását. A német hadvezetés 1942 tavaszán ezért kérte szövetségesei – köztük Magyarország – támogatását a Sztálingrád térsége ellen induló hadműveletéhez. Átszervezték a komáromi 22. gyalogezredet is. Így jött létre az 52. ezred (mint a 22-sek ikerezrede) és a 46. (mint a 22-es pótezrede). Megkezdődött a 2. magyar hadsereg megszervezése (amelyben 200.000 katona és 50.000 kisegítő munkaszolgálatos volt), és ennek részei voltak a komáromi ezredek is. Az 1942-es év elejétől tömegesen hordta a posta Nagymegyeren is a katonai behívót.54 1942. március 1-jén hívták be: Belucz Józsefet, Boros Istvánt, Csémi Imrét, Fekete Imrét, Józsa Kálmánt, Károlyi Vincét, Konecsnyi Tibort, Kórosi Károlyt, Lakatos Károlyt, Nagy Szilvesztert, Németh Dezsőt, Petrik Imrét, Szabó Gyulát, Szabó Istvánt, Szabó Józsefet, Szabó Károlyt, Szigeti Ferencet, Varga Sándort, Végh Imrét, Végh Vendelt, Bédi Gyulát, Dorozlai Mihályt, László Zoltánt, Végh Józsefet, Kórosi Gyulát, Lakatos Sándort, Pint Endrét, Számel Istvánt, Szalai Istvánt, Varga Vincét, László Bélát, Gaál Vincét, Józsa Lászlót, Magyarics Gusztávot, Tóth Mihályt, Mayer Bélát, Csörgei Józsefet. 69

Az ezt követő hónapok első napján további férfiakat szólították el családjuk köréből.55 1942. április 1-jén hívták be: Beke Lajost, Fazekas Károlyt, Kelemen Józsefet, Kulcsár Zoachint, László Imrét, Matlák Józsefet, Spód Sándort, Végh Józsefet, Fatmann Istvánt, Győri Mihályt, Jankó Imrét, Vass Józsefet, Berecz Lajost, Németh Rudolfot, Stróbel Bélát, Nagy Istvánt, Cséfalvay Bélát, Belucz Károlyt, Vida Vincét, Krausz Vincét, Simonics Károlyt, Vida Gyulát, Szép Mártont, Szabó Jánost, Bartal Józsefet, Lády Imrét. A mozgósítás eredményeként 1942. május 1-jén kellett bevonulnia: Nóga Lajosnak, Szabó Kálmánnak, Takács Jánosnak, Nagy Károlynak, Ládi Ambrusnak, Zakál Zsigmondnak. Az 1942-es év első feléig még behívót kapott: Varga Géza, Németh István, Győri Imre. Ezt követően 1942. október 1-je volt az az időpont, amikor nagyobb létszámú nagymegyeri férfi hagyta el szülővárosát. Ezen a napon vonult be: Gaál Dezső, Fábrik Kálmán, Árvai István, Morva Ambrus, Kósa Kálmán, Ládi Vince, Horváth Imre, Varga Pál, Németh Sándor, Szabó Kálmán, Kovács Imre.56 Behívók érkeztek az 1942-es év végén, illetve az 1943-as évben, sőt a háború további szakaszában is, de ezekre később térek ki. A behívott férfiakra nagy szükség lett volna otthon is, hiszen nem egy fiú, apa, családfenntartó volt. Idős szülők támasza, illetve többgyermekes családapák hagyták ott családjukat. A város hadisegély támogatást nyújtott az egyes családoknak. A komáromi levéltárban megtalálható az 1942-es, illetve 1943-as évben az egyes nagymegyeri családoknak kifizetett hadisegélytámogatás összege. A kimutatás is jól kifejezi, hogy milyen mértékben növekedett a város támogatására rászorultak száma. Míg az 1942-es évben húsz család kapott ilyen támogatást, az ezt követő hónapokban ez a szám ennek többszöröse lett.57

70

36. Kimutatás a nagymegyeri családok támogatásáról 1942. február hónapban 71

1942-es évben a rászorulók számára a város 30.759 pengőt fizetett ki, amelynek az összege egy-egy család esetében havi 15-70 pengő között mozgott. A behívót kapott nagymegyeri katonák túlnyomó része Komáromba vonult be. Itt kapta meg az alapkiképzést és többségüket itt sorolták be a 22. gyalogezred különböző alakulataiba. Természetesen minden behívót kapott egyénre vonatkozó adattal nem rendelkezem. Állításomat mégis néhány ismert adattal szeretném igazolni. Az 1942-es évben a Don kanyarhoz küldött 2. magyar hadsereg részeként jött létre a komáromi 22-es gyalogezrednél a komáromi 6. könnyű hadosztály. Ez több alakulatra osztódott (6. híradósszázadra, huszárszázadra, légvédelmi ütegre, tüzérezredre, magára a 22. gyalogezredre, 52/III. zászlóaljra, 22/II. zászlóaljra, 22/III. zászlóaljra, 52. gyalogezredre, 46/I-II. zászlóaljakra, 3/III. zászlóaljra illetve 22/I. zászlóaljra.58 Az I. zászlóalj katonái voltak: Kovács Imre, Farkas Benedek, Zakál Zsigmond, Árvai István, Bédi Gyula. 52. zászlóalj: Csémi Imre, Szegvári Tibor. A 22. gyalogezredbe sorolták be Bugár Pált. A 22/I. tábori pótzászlóaljának tagja volt (később jött létre): Blahó József, Krecskó János. A Don kanyarba kikerült csapattestek katonái közt további nagymegyeri férfiak is voltak, köztük például Takács János, Matlák József és Bors István. A 2. magyar hadsereg 1942. április 11-én kezdte meg a kiszállítást a keleti hadszíntérre. Több mint 800 vasúti szerelvény szállította a katonákat. Ez a nagyméretű kivonulás 1942. július 27-én fejeződött be. Ami nem azt jelentette, hogy utána nem mentek ki századok a Don kanyarhoz azért, hogy leváltsák az ott harcolókat, vagy azért, hogy a hadsereg utánpótlását biztosítsák. A 6. komáromi könnyű hadosztály alakulatai közül 1942 augusztusa és novembere között (22/I. zászlóalj) az egyes csapatok különböző időszakokban kerültek a harctérre.59 A Nagymegyerről bevonult katonák közül Csémi Imre naplótöredéke utal arra a feltételezésre, hogy jó néhány katonatársával már az első időszakban kikerült a frontra: „Bevonultam 1941. III. 1-én. Oroszországba kijöttem IV. hó 15-én. Megérkeztünk 20-án Csernikovba. V. 5-én elindultunk Kurszk Dimitrevbe. Június hó 11-én megérkeztünk az első vonalba.”60

72

37. Terepszemle a Don mentén A 2. magyar hadsereg – Jányi Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt – három hadtestből állt: a III., IV. és a VII. hadtestből. A komáromi alakulatok a III. hadtesthez tartoztak, amelynek parancsnoka Stomm Marcell altábornagy volt. A komáromi 6. könnyű hadosztályt Ginszey Oszkár vezérőrnagy irányította, kinek az irányítása alá tartozott a 22. ezred, Haynal Alajos ezredes irányításával, és az 52-es ezred, amit Temessy Béla ezredes irányított. A 22. magyar hadsereg katonái a számukra kijelölt hadműveleti területet több mint száz kilométeres gyalogmenetben érték el, ahol felsorakoztak a Tym irányába indított támadáshoz.

73

38. A Don-menti harcállás A komáromi 6. hadosztály, a III. hadtest kötelékében, elsőként vett részt a Kursztól keletre indított hadműveletekben, amely Tym város elfoglalását tette lehetővé. A harcok egyik résztvevője a nagymegyeri Csémi Imre, az 52-es zászlóalj rádiósa volt, aki naplójegyzeteiben erről a következőket írja: „Tym irányából 24-én nagy légi támadás. 26-án a lövészárokban jelezték a lehető bomba földrengést. 27-én rengett a föld 2 óra 15 perckor.” 61

74

39. Csémi Imre honvéd frontot megjárt naplója Ahogy erre Csémi Imre utal, rengett a föld, és június 28-án hajnalban megindult a négy napig tartó véres ütközet. A csatában a döntő fordulatot a 6. hadosztály 22. ezrede érte el. Hermándy Berencz György vezette rohamszázad július 2-án birtokba vette a várost. Erről Csémi Imre honvéd naplójában ezt olvashatjuk: „Július hó elsején nagy támadás az első vonalban. Meghalt Szegváry.” 62 Tehát a Tym városáért folytatott hadműveletnek nagymegyeri hőse is volt. Nagymegyer város első hősi halottja a 2. világháború idején, az 1942. július 1-jén hősi halált halt Szegváry József volt. Sírját minden valószínűség szerint a többi bajtársához hasonlóan (31-en haltak meg itt, köztük kilencen a komáromi hadosztályból) a település központjába létesített temetőben kell keresni. A várost elfoglaló német és magyar seregek 1942. július 2-a után folytatják előrenyomulásukat. Naplója további részében erre utal Csémi Imre is: „Tymtől öt kilométerre. Utána nagy menetelés egészen a Donig”.63 Persze mindez nem egy könnyű séta volt. A magyar és német haderő a Donhoz való felvonulását az orosz csapatok, partizánok számos helyen, a lehető legnagyobb mértékben, megpróbáltak lassítani. Az előrenyomuló csapatok katonái számos veszélynek voltak kitéve. A hadműveletek e szakaszában ismét kitüntette magát egy nagymegyeri honvéd. Csémi Imre 75

cselekedetének pontos leírását nem ismerjük, csupán a minősítését, amit a következő formában fogalmaztak meg: „Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért.” Ezért 1942. augusztus 25-én az 52. hadosztály parancsnoka, Dr. Temessy Béla ezredes, hadosztályparancsnoki dicséretben részesítette. 64

40. Csémi Imre honvéd hadosztályparancsnoki dicsérő oklevele

76

Levelek a frontról Az 1942-es évben történt mozgósítások után szinte alig maradt család Nagymegyeren, akiket nem érintett volna az egyre nagyobb méreteket öltő világháború. A városból minden harmadik férfi, fiú, apa a fronton volt. A hazaiakkal megmaradt kapcsolat egyedüli formája az egymásnak küldött levél volt. A posta díjmentesen kézbesítette a hazulról a piros, és a frontról küldött zöld tábori lapokat. Ezenkívül minden katonának havonta egy darab, egy kilogrammos csomagot lehetett küldeni, szintén díjmentesen. A lapokat a katonai hatóságok ellenőrizték, tehát nem mindent lehetett megírni, mégis nagyon sokat jelentett a piros, vagy a zöld katonai lap a fronton lévőknek, illetve az otthon maradottaknak. 41. Takács János tábori levelezőlapja

Ebben a fejezetben a frontra kikerült nagymegyeri katonák levelezőlapjaiból idézek, az utódok, családtagok beleegyezésével. Így talán még inkább érzékelhető lesz a frontra került katonák érzelmi világa és a szülők, feleségek aggódása, félelme szeretteikért. 77

Takács János honvéd 1910-ben született. Földműves volt Tájlakon. 1942. május 1-jén vonult be. Szerettei közül harminc éves feleségét, Takács Jánosné született Petőcz Rozáliát és hároméves kislányát Ilonkát (ma Varga Ilona, nyugdíjazott tanítónő) hagyta otthon. A 32 éves katona a Don kanyarhoz került ki, innen küldte haza 1942. szilveszterén, illetve 1943. január 4-én írt utolsó két levelét. A Doni áttörésnél eltűnt, a család a mai napig semmit nem tud róla. „Kelt 1942. XII. 31. Kedves drága anyukám és drága kislányom. Kívánom a Jóistentől, hogy ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találjon. Én hála a Jóistennek egészséges vagyok, amit nektek is tiszta szívemből kívánok. Kedves anyukám és drága kislányom! Kérded, hogy azt a kis edényt meg kaptam-e. Meg bizony. De még, hogy milyen jó volt, még most is nyalom a szám tőle. Nagyon jó volt a tartalma, csak legalább egy hónapig tartott volna. Kedves anyukám. Írod, hogy az edényt megtakargassam. Amit lehet megtartok, ha lehet elviszem, vagy elküldöm valakitől aki megy haza. Különös újságot nem tudok. Isten veletek és velem. Csókollak János.” 65 A frontról küldött második levél 1943. január 4-én:

42. Levél a frontról 78

Matlák József 1911-ben született. Nagymegyeri lakos. 1942. április 10-én vonult be. A komáromi 6. könnyű hadosztály légvédelmi gépágyús ütegéhez sorolták be, és őrvezetőként így került ki a frontra 1942-ben. Nős volt, felesége Lakatos Magdolna, született Bankó Rozália. Otthon kellett hagyni kisfiát, Ernőt. Az 1942-es év karácsonyát a családjával tölthette, majd 1943 januárjában ment vissza. 1943. január közepén a Doni áttörésnél tűnt el. Azóta a család nem hallott róla. Tárgyi emlékei közül a család megőrizte a fronton kapott imakönyvét, amely alapvető személyi adatait is tartalmazta:

43. Matlák József imakönyve 79

Matlák József a Don kanyartól küldött két levelét 1942. december 30-án és 1943. január 1-én.

44. Matlák József tábori levelezőlapja Az első levél (amit idézek) rendkívül megható, az eltávozásról visszatérő katona érzelmileg nagyon nehezen tud elszakadni Nagymegyeren hagyott kis családjától: „1942. XII. 30. Kedves anyuskám, a lapom érkeztével friss, jó egészséget kívánok. Én hála az Istennek egészséges vagyok, amit nektek és a kisfiamnak is kívánok. Kedves anyuskám idáig még szerencsésen utazok. Ugyanakkor nagyon nehezen, mert Pestről is csak este indultam. Nagyon nehéz az utazás, mert mindig az eszembe vagytok. Nagyon nehéz ezt az életet újból kezdeni. De nem baj. Kedves anyuskám csak annak örülök, hogy ezt a gyönyörű Karácsonyi ünnepeket köztetek tölthettem. Most sok szerencsét kívánok Kisfiam névnapjára. Csókolom anyust, Ernőt, Bözsit és Janiékat. Isten veletek és ha megkaptátok a lapot írjatok.” 66 Matlák József második levelét, amit már a csapatához való visszatérés után 1943. január 1-jén írt, eredeti formájában mellékelem, nehéz meghatódás nélkül végigolvasni: 80

45. Levél a frontról

46. Parancsra várva... 81

Végül egy sajátosan írt levél formáját is közreadom. Szénássy Zoltán tanár úr „A komáromi magyar királyi 22. gyalogezred” című megjelent könyvében közli a volt nagymegyeri honvéd, Bédi Gyula nyírfakéregre írt levelét (72. oldal). Információt arról nem sikerült szereznem, hogy a levél ebben a formában hogyan jutott el a címzettekhez, a családhoz, ennek ellenére szükségesnek tartottam a fejezeten belül kitérni rá. Bédi Gyula 1902-ben született. Őrvezetőként került a frontra. Szintén a 6. komáromi könnyű hadosztály katonája volt. 1942. március 1-jén bevonult. Harminchárom éves felesége, Bédi Gyuláné született László Ilona, és két gyermeke, Gyula (tizenöt éves volt) és Ilona (tizenkét éves volt) maradt otthon. Nekik szólt ez a levél. Mintha megsejtette volna, hogy már sohasem találkozik velük. 1943. január 29-én, a Doni áttörés után, Orlovszknál tűnt el. Szeretteihez küldött nyírfakéreg levélen többek között ezt írja: „A nagy muszka földről emlékül küldöm kedves szeretett családomnak. Mindég csak rátok gondolok s maradok hű szerető. Apátok.” 67

47. Bédi Gyula nyírfakéregre írt levele 82

Vörös Kálmán, honvéd 1904-ben született. Cukrász volt. Szerette a költészetet. A család a mai napig őrzi Mécs László: Rabszolgák énekelnek című 1925ben kiadott verseskötetét. 1942. áprilisában került ki az orosz frontra. Az indulás előtt írt levelét mellékelem. Levelét otthon maradt hatvannégy éves édesanyjának, Sándorfalvy Győzőné született Czina Rozáliának címezte. A Doni áttörés után 1943. január 31-én tűnt el Siroky térségében.

48. Vörös Kálmán levele „Kisigmánd 1942. IV. 21. Kedves Mindnyájuk! Az április 14-én írott levelet megkaptam, amelyben volt a Kakas úrnak egy levelezőlapja is, amit én írtam neki még húsvétkor, amikor odahaza voltam szabadságon – az ostyákból rendeljenek még 5-6 ezret és küldje később. – A ruhámat haza küldtem, remélem, hogy már megkapták, két lapot is küldtem a csomaggal kapcsolatban. Most már csak ezt a levelet 83

írom, ma kedd van és csütörtökön reggel indulunk Kisigmándról, este pedig indulunk Komáromból, ha bevagoníroztunk Szlovákián keresztül orosz földre. Gondoltam, hogy írok az Eleknek is egy lapot, meg Gergely bátyámnak, mert őtőle nem tudtam elköszönni, most már csak akkor írjanak, ha megírom a tábori számomat, mert úgysem kapom meg az úton. Vasárnap voltunk itt Kisigmándon templomban. Úrvacsora osztás volt a ref. katonáknak, a helyi lelkésznek is meg sok katonatársamnak a könnyei potyogtak az Istentisztelet alatt. Kaptunk mindegyikünk egy imádságos könyvet is. Így készítettek elő az útra bennünket. Odahaza vigyázzanak mindenre és majd csak haza vergődök. A Varga Jolánkának hazajött-e már a Janija?” 68 A levél befejező részét a fénymásolt rész mellékelésével idézem. A frontra induló honvéd bizakodik, hogy mire megjön a tél befejeződik a háború:

84

49. A frontra induló magyar katonák

85

A Doni orosz áttörés áldozatai A Don kanyarba kijutott 6. komáromi könnyűhadosztály, az 1942-es év nyarán, fokozatosan foglalta el állásait a 2. magyar hadsereg III. hadosztálya kötelékében. A hadtest 1942. július 10-én érte el a számára kijelölt nyolcvan kilométer hosszúságú védelmi területet, Voronyezs városától húsz kilométerre délre. Ez volt a 2. magyar hadsereg legészakibb része. A hadosztály székhelye Voronyezstől negyvenöt, és a Don partjától huszonöt kilométerre fekvő Szemideszjatszkoje község volt. A III. hadtesthez északról déli irányba a 9., 6. és a 20. könnyűhadosztály tartozott. A 6. komáromi könnyűhadosztály Oszkinóban alakította ki a parancsnoksági központját. A 13 500 fős komáromi könnyű hadosztályhoz tartoztak a 22. gyalogezred egységei: 22/II., 22/III., valamint 52/III. ikerzászlóaljak, amelyekben többségében Komárom vármegyéből származó katonák szolgáltak. A hadosztály tüzérsége szintén a komáromiakból állt. A 22. gyalogezredet Haynal Alajos ezredes, majd Farkas Zoltán ezredes irányította. Az aknavetős századot Kalasz József hadnagy, a géppuskás századot Házas Győző százados, a páncéltörő századot Mikó Zoltán főhadnagy. Két tábori lelkésze volt az ezrednek, Torma atya és Ódor László tiszteletes. A III. hadtesttől északra a második német hadsereg, míg délről a 8. olasz hadsereg állt védelmi állásokban. Szemben a 40. orosz hadsereg, valamint a 18. önálló lövész hadtest helyezkedett el.

50. A Voronyezsi Front hadműveleti térképe 86

A térségbe kivezényelt komáromi hadtestek katonái között számos nagymegyeri katona is volt. Az 1943. január 12-én történt szovjet támadás és áttörés, sok ezer katonatársukkal együtt, nyolc nagymegyeri hősre tragikus következményekkel járt. E megállapításnál csak a jelenleg rendelkezésre álló konkrét tényekből indultam ki. Elképzelhető, hogy ez a szám jóval nagyobb! A térségben esett el: Károlyi Vince, honvéd. Eltűntnek nyilvánították: Kovács Imrét, Bédi Gyulát, Matlák Józsefet, Vörös Kálmánt. Orosz fogságba került (később ott halt meg): Árvai István, Csémi Imre és Zakál Zsigmond. 1942. decemberében és 1943. január elején a térségben állomásozó magyar csapatok fokozódó orosz aktivitást figyeltek meg: „December 20.: Davidovkán (odát) állandóan rakodnak ki a vonatból. Az ezred is látja. Orosz átjött foglyok szerint 1-jén támadnak.” 69 Ahogy a korabeli események tanúja, Boldizsár Iván írta, azok a magyar katonák, akik a fronton töltötték el a karácsonyi ünnepeket, még a szokottnál is nehezebben viselték el: „Karácsonykor nemcsak a távollét miatt vett rajtunk a sírás, hanem az iszonyú kiszolgáltatottság miatt is.” 70 Az oroszok különösebb aktivitást nem tanúsítottak az ünnepek alatt, de ahogy az új év beköszöntött fokozták az aktivitásukat. Ennek a nagy támadás előtti harci tevékenységnek lett áldozta, hősi halottja Károlyi Vince nagymegyeri honvéd. A volt nagymegyeri földművest huszonkilenc éves felesége Győri Ilona és kilenc éves fia Gyula várta haza. 1943. január 8-án halt hősi halált Kosztrikovo térségében, erről a magyar katonai nyilvántartásban az alábbi adatok maradtak meg:71

87

51. Károlyi Vince nyilvántartási lapja A mindent elsöprő orosz támadás az urivi hídfőtől indult el 1943. január 12-én, amikor Nemeskürty István szerint: „A hőmérséklet váratlanul jelentősen csökken: -35 fokot mutat a hőmérő. Befagytak az akkumulátorok, az őrök keze ráfagy a puskára. Vakító fehérség, csend. Csak meghalni lehet, hátralni nem.” 72 A magyar csapatok valóban megpróbálták a lehetetlent, erről maguk a németek is elismeréssel nyilatkoztak. A 340. orosz hadosztály vezette támadást legalább száz páncélos támogatta. Az első három nap a támadás teljes sávjában nyolcvanhárom orosz tankot lőttek ki. A hősi ellenállásnak megvoltak az emberi áldozatai. Köztük ismét nagymegyeri hősöket találunk. Ládi Vince honvéd, aki 1942. október 1-jén került ki a frontra, otthagyva hatvanegy éves özvegy édesanyját, az orosz támadás megindulása után esett el, 1943. január 13-án.73 Kovács Imre honvéd 1942. októberében ment ki a frontra, otthon maradt fiatal felesége és egyéves fia, Endre. A Doni áttörést követően, 1943. január 14-én tűnt el Archangelokoje községnél. Róla a magyar katonai nyilvántartás feljegyezte:74

88

52. Kovács Imre katonai nyilvántartási lapja Arról a napról, amikor eltűnt a nagymegyeri Kovács Imre, Stomm Marcell a III. hadtest parancsnoka az alábbi sorokat jegyzi be hadinaplójába: „14-e délutánján a harcok elérték hadtestem területét. Az oroszok körülzárták a 6. hadosztály sávjába eső Oszkinót. A hőmérő -37 és -38 fokot mutatott.” 75 A 2. magyar hadsereg visszavonulását öt napos hősies küzdelem után, 1943. január 17-én rendelték el. A harcok egyik résztvevője, Tóth zászlós így jellemzi ezt a napot: „Január 17. Reggel nagy kiabálás, jönnek az oroszok! Irány Alexandrovka. Volt ott egy lőszerraktár, sok aknával. Elkezdtem a vetőkkel a csatárláncban jövő oroszokat lőni. Az első vonalat szétlőttem. A másodikat is, de csak jöttek, mintha mi sem történne. 400 granátot lőttem ki egy csőből. A granát elfogyott, az orosz nem. Szikrázó napsütésben (kék volt a hó) vonultunk vissza.” 76 Ilyen körülmények között vonult vissza a komáromi 6. hadosztály. Nemeskürty István a harci tevékenységéről ezt írja: „A 6. hadosztály reggel 7 órakor a környék egyetlen karbantartott útján, a Sztálin úton súlyos ütközetet vívott a támadó szovjet erőkkel. Másnapra, 18-ra a hadosztály megsemmisült. Egész sorok maradtak megfagyva a harc helyén”. 77

89

53. Egész sorok maradtak megfagyva a harc helyén Az ismert nagymegyeri hősök feltételezett helyzetét a fenn jellemzett viszonyok határozták meg. 1943. január 29-én tűnt el Orlovka térségében az 1902-ben született Bédi Gyula nagymegyeri honvéd.

54. Értesítés Bédi Gyula eltűnéséről 90

Ez a nap, 1943. január 29-e, Zakál Zsigmond honvéd számára is végzetessé vált. Az 1913-ban született földműves 1942. októberében ment ki a frontra. Otthon hagyva idős apját, Zsigmondot (74 éves volt) és édesanyját Zsófiát (64 éves ). A 22. zászlóalj légvédelmi ütegének tagja volt, miután csapattestétől a menekülés közben elsodródott, néhány nap múlva Kasztornoe községnél orosz fogságba került. Mindkét eseményről, vagyis eltűnéséről, illetve a későbbi orosz fogságba kerüléséről megleltem ezt a bizonyító írásbeli feljegyzést. Az orosz fogság körülményeit nem sokáig, alig két hónapig bírta elviselni. 1943. április 19-én halt meg egy „I. 35” szignóval jelzett orosz hadifogolytáborban.78

55. A magyar katonai szervek nyilvántartása

91

56. Az orosz katonai nyilvántartás adatai 1943. január 27-én az Olim patak völgyében a 6. hadosztályt véglegesen körbezárták a szovjet csapatok. Stomm Marcell altábornagy, miután felettesétől Siebert német tábornoktól, megítélése szerint végrehajthatatlan parancsot kapott –, hogy vezesse hadtestének megmaradt részeit az Olim pataktól nyugatra eső területre – szokatlan döntésre szánta el magát. A már előretört szovjet csapatokon keresztül kellett volna átjutnia a teljesen elcsigázott, fegyverrel és élelemmel nem rendelkező hadosztálya életben maradt tagjainak. Ezért 1943. február 1-jén az alábbi szavakkal feloszlatta a III. hadtestet, köztük a 6. komáromi könnyűhadosztályt is: „Kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtó feladatot adni nem tudok. A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni hősi fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben, Isten veletek magyar honvédek! Gróf Stomm vezérőrnagy, hadtestparancsnok.” 79 Ezek után egyes magyar hadparancsnokok (Lipták Aurél százados, Farkas Zoltán ezredes) elhatározták az őket követő katonákkal, hogy Sztarij Oszkot térségében megkísérlik a kitörést. A kísérlet sikerrel járt. A nagymegyeri honvédek közül az Olim patak völgyében tűnt el csapatától Csémi Imre honvéd, a magyar katonai nyilvántartás szerint 1943. január 30-án. Az orosz hadifogoly nyilvántartások szerint Kasztornoe településen. Néhány nap eltéréssel itt lett orosz hadifogoly Zakál Zsigmond és Árvai István is, talán együtt próbálták megtalálni a hazavezető utat. Csémi Imre, Zakál Zsigmonddal egy időben 1943. február 1-jén került orosz hadifogságba. Ő 92

két hadifogolytábort, az I. 35-ös számút (itt volt Zakál Zsigmond, és később ide került Árvai István is) és I. 77 számút is megjárt. 1943. április 2-án halt meg a I. 77 számú hadifogolytáborban. Az akkor harminckét éves cipész, özvegye Csémi Imréné született Bott Erzsébet, huszonnyolc éves volt. Két kis árvát hagyott maga után: Erzsébet három éves, Ilona pedig egy éves volt.

57. Csémi Imre nyilvántartási lapja

93

58. Orosz hadifogoly nyilvántartás Árvai István 1906-ban született. Mint földműves 1942. október 1-jén került a frontra. Háromtagú családját hagyta otthon. Harmincegy éves feleségét, Árvai Istvánnét született Kúr Margitot, öt éves fiát, Istvánt és idős nyolcvanegy éves édesapját. 1943. február 4-ig tartó orosz fogságba eséséig a 22. gyalogezred 3. zászlóaljában harcolt. Fogságba esésének helyszíne Kasztornoe városa volt, innen került az I. 35 számú orosz hadifogolytáborba. Itt halt meg 1943. április 13-án, és ennek a tábornak a hadifogoly temetőjében temették el, amiről családja több mint ötven éve nem rendelkezett információval!

59. Árvai István orosz nyilvántartási lapja 94

A többi nagymegyeri honvéd közül Matlák Józsefről tudja úgy családja, hogy a Doni áttörésnél tűnt el. Ettől bővebb információval nem rendelkeznek. Vele kapcsolatban már elmondtam, hogy fiatal felesége Magdolna maradt özvegyen, és apa nélkül kisfia, Ernő. Vörös Kálmán honvéd után viszont sikerrel kutatott a Magyar Vöröskereszt. Családjának 1943. július 23-án eljuttatott értesítésében az áll, hogy Vörös Kálmán honvéd, 1943. január 31-én tűnt el Siroky nevű településnél.80

60. A Magyar Vöröskereszt értesítője 95

1943. januárjában betetőződött a 2. magyar hadsereg tragédiája. A Komárom vármegyéből bevonult zászlóaljak vesztesége is rendkívül nagy volt. Nemeskürty István írja: „Vegyük például a 22. gyalogezred II. zászlóalját. Ebből a zászlóaljból január 31-én tizenkét fő maradt meg.” 81

61. A végtelen orosz hómező A nagymegyeri hősök közül csupán azokra a katonákra hivatkoztam, akikkel kapcsolatban bizonyos forrásértékű dokumentumokkal rendelkeztem. Meggyőződésem, hogy jóval többen voltak azok, akik itt vesztették életüket, illetve átélték mindazt a borzalmat, amiről e fejezetben szóltam. Erre utal a fronton szolgálatot teljesítő református tábori lelkész, aki visszaemlékezéseiben megjegyzi: „Találkoztunk, mint sebesültekkel nagymegyeri és környékbe tartozó sebesültekkel, akik nálunk feküdtek, és szívesen beszélgettek a hazai dolgokról.” 82 Ugyanakkor a fronton átélt borzalmak, egészségügyi viszonyok különböző fertőző betegségeknek voltak sokszor okozói. Az egyik ilyen 96

betegségtől, a tífusztól, minden katona rettegett. Ez volt a háború réme. A flekktífuszt a tetvek terjesztették. Sokszor elég volt egy csípés. A beteg 40-41 fokos lázban nem tudott enni, aludni, állandó szomjúság kínozta. Nagyon sok katonai kórházban eleve lemondtak az ilyen betegekről, ugyanis nagyon kevesen élték túl a közel kéthetes válságos időszakot. Ennek a pusztító kórnak áldozata lett a 22./I zászlóalj nagymegyeri tizedese, a harmincegy éves Farkas Benedek honvéd. Betegsége következtében a frontról valószínűleg visszakerült a Komáromban kialakított 520-as számú hadikórházba, amely a város összes iskoláját magába foglalta.

62. A komáromi hadikórház egészségügyi személyzetének egy csoportja a lábadozó katonákkal Ebben a hadikórházban sem tudtak már segíteni Farkas Benedeken. Itt halt meg 1943. március 17-én. Komáromban a római katolikus temetőben temették el, három nappal 31. születésnapja előtt. A család hazahozatta végleges nyugvóhelyére, a nagymegyeri katolikus temetőbe.

97

63. Farkas Benedek tizedes nyilvántartási lapja A 22. gyalogezred katonái 1943. május 22-én tértek vissza Komáromba, akiket a Klapka téren Komárom város polgármestere nagyszámú jelenlévő előtt ünnepélyesen fogadott. Számukra a háború legalább egy rövid időre befejeződött. A 2. magyar hadsereg megmaradt alakulatait 1943-as év tavaszán a magyar katonai vezetés visszavonta a hátországba A keleti fronton a hátországban továbbra is ott maradtak a magyar egységek. Ezek az egységek rendfenntartó és vasútbiztosító szolgálatot teljesítettek. Ezek közé az alakulatok közé tartozott a komáromi 52. gyalogezred is, amelynek egyik katonája Nagy Zsigmond, nagymegyeri honvéd volt. Ő 1943. november 9-én, az ottani pályaudvaron, szerencsétlen körülmények között halt meg. Tolatás közben elgázolta egy vonat. Haláláról az alábbi feljegyzés maradt fenn a magyar katonai hatóságok levéltári anyagában:83

98

64. Nagy Zsigmond nyilvántartási lapja 1943. december 4-én Nagy Sándor tábori lelkész az alábbi levelet küldte a hősi halált halt katona özvegyének Nagy Zsigmondnénak: „Kedves Testvér! Kérését igyekszem teljesíteni. Mellékelten küldök egy kis fenyőágat szeretett férje halotti koszorújából. Tiszta hólepel borítja a földet, úgy kapartam ki a hó alól a kicsiny ágakat. A lefényképezésről is intézkedtem. Egyik kedves Barátom fogja ezt megtenni. Ha a felvétel elkészül eljuttatom címére. Igaz ez hosszabb idő múlva lesz kész, mert az egész filmtekercset Magyarországra küldjük, ott elkészítik onnan ide vissza és majd csak azután lehet számítani a hazaküldésre. Mihelyt tehetem a fényképet küldöm. Azt hiszem megérkezett már a kis csomagja is, amely szeretett férje zsebében talált tárgyakat tartalmazza. Pár pengő értékű német pénz is volt nála, azt is csapatának gazdasági hivatala által hazaküldettem. Tudom milyen nehéz elviselni az özvegyi sorsot, de bízzunk a Gondviselő Istenben, amikor legnagyobb a szükség, akkor van hozzánk a legközelebb Isten segítő keze. A kis árváknak is adjon Isten erőt, egészséget, hogy felnövekedhessenek és hős édesapjuk helyett legyenek segítőtámaszai az özvegy édesanyának. 99

Áldott Karácsonyi ünnepeket és boldogabb magyar új esztendőt kívánva vagyok szeretettel: Nagy Sándor ref. tábori lelkész. Oroszország 1943. december 4.” 84

65. Pinszk haditemetőjének térképvázlata A dél-belorusz területen fekvő város haditemetőjében van eltemetve Nagy Zsigmond nagymegyeri honvéd, negyvennégy társával együtt, akik 1943. november 4-e és 1944. március 7-e között hősi halált haltak. A temető a település északi részén, a pályaudvar közelébe található. Nagy Zsigmondné kérésére reagált a fronton szolgálatot teljesítő tanyi református lelkész Virág Vince is. Ő az, aki naplójában utalt arra, hogy a hadikórházban számos nagymegyeri és környékbeli sebesültet ápoltak a voronyezsi fronton. A lelkész az alábbi levelet küldte Nagy Zsigmond honvéd özvegyének:85 A család rendelkezésemre bocsátotta a levélben említett fényképet. Nagy Zsigmond sírjáról készült felvétel sajnos rossz minőségű, ezért nem tudtam közölni.

100

66. Virág Vince lelkész levele

101

A 2. világháború befejező szakasza Az 1944-es év jelentős változásokat hozott a világháború menetében. Németországot és szövetségeseit az egyre inkább fölénybe kerülő antifasiszta nagyhatalmak védekezésre kényszerítették. 1944. március 19-én Németország megszállta Magyarországot. Ezzel a háború új szakasza kezdődött el. Általános mozgósítást rendeltek el, és már egészen fiatalkorúakat is besoroztak, különösen 1944 őszén, amikor a Magyar Nyilas Párt átvette a hatalmat.

67. Mozgósítás 1944-ben 102

Közben újabb és újabb korosztályok mentek a frontra, mert a szovjet csapatok közeledtek a Kárpátokhoz és a németbarát kormányok nem vonták le a megfelelő tanulságot a 2. magyar hadsereg tragédiájából. 1944. nyarán mozgósították a kiegészített és átszervezett 6. komáromi hadosztályt, amely három ezredből állt, és részét képezte az 1. magyar hadseregnek. 1944. augusztusában a komáromi katonák kikerültek a frontra, a Kárpátok védelmére. A csapatok egy része Galíciába került, utak-vasutak védelmét kellett bebiztosítani.

68. Puzsér Károly nagymegyeri honvéd frontra készülő zászlóalja A mozgósítási felhívásra jelentkező önkéntes fiatalokból (17 évtől) a 22. gyalogezred önkéntes zászlóalját hozták létre. A párhetes kiképzés után 1944. augusztus végén bevetették őket az Erdély területén folyó harcokba. Mindkét térségbe, Galíciába és Erdélybe is elkerültek nagymegyeri honvédek is. Ez mellett a történelmi Magyarország és a mai Magyarország területének különböző térségeibe csoportosították át a hadtesteket (a hadi helyzet ezt gyakran megkövetelte), köztük a komáromi 22. gyalogezred egységeit is. Így Nagymegyerről behívott katonák is különböző frontokon harcoltak. Közülük jó néhányan sajnos, akik az 1944-45-ös évekbe kikerültek a frontra, soha nem kerültek haza. E fejezetben azokról írok, akiknek 103

tragikus életútját, megfelelő dokumentumok alapján igazolni tudom. Ismét tudatában vagyok annak, hogy sokkal többen voltak azok, akik Nagymegyerről elindulva megjárták a „hadak útját”. Voltak, akik szerencsésen hazatértek a háború befejezése után. Sajnos mindenkiről ez nem mondható el. 1944. tavaszán a komáromi vár Monostori erődjében – ahol közel 25 hektárnyi terület állt a harci kiképzés bebiztosítására – képezték ki a frontra kivezényelt hadtesteket. A csapatok körlete az Öregvárban volt. Az 1944-es év tragikus kimenetelű lett Kiss József, nagymegyeri honvéd számára. Az 1907-ben született honvéd, mint a 135. honvéd hidász osztag katonája került ki a galíciai frontra, ahol 1944. július 5-én Rakowiecz településen halt meg. E településen temették el.86 Ezen a frontszakaszon halt meg az 1920. június 6-án született Patasi László, nagymegyeri honvéd is. 1944-ben a komáromi Monostori erődben szolgált. Az 52. gyalogezred, amelyben szolgált, 1944. február 21-én DélKomáromból indult a galíciai frontra, ahol a térség védelmét kellett biztosítani az előretörő szovjet csapatokkal szemben. Patasi László honvéd 1944. július 18-án a Hajnalkai erdőben (fekvését a család közelebbről nem tudta meghatározni) halt hősi halált.87

69. Patasi László honvéd A 6. komáromi gyalogezred egyik zászlóaljának katonája volt, Puzsér Károly honvéd, akit szintén a komáromi várban kapta meg az alapkiképzést. A gyalogezredet a Kárpátok vonalának védelmével bízták meg. Az első csapattestek 1944. nyarán mentek ki a frontra, hogy biztosítsák a Hunyadi állásokat, majd a történelmi Magyarország határán lévő Szent László állásokat, és végül a csapattestük az Árpád állásokba kényszerült vissza. 104

70. Tönktorlaszok a Kárpátokban Puzsér Károly honvéd csapatteste (52/3 zászlóalj) 1944. szeptember 29-én ment ki a frontra. Ekkor már a komáromi csapatok a III. hadtest kötelékében, a történelmi Magyarország határán lévő Szent László állásban harcoltak. A heves szovjet támadások nagy veszteségeket okoztak a hegyes, erdős térségben harcoló egységekben. Puzsér Károly, határőrvadász katona, 1944. október 5-7-e között tűnt el Cselobícz település térségében. Ebben az évben töltötte be 22. életévét.88

71. Puzsér Károly hősi halált halt honvéd 105

A túlnyomórészt fiatalkorú egyénekből álló 22. gyalogezred önkéntes zászlóalját 1944-es év második félévében Erdélybe vezényelték. Nákolyi Sándor főhadnagy vezette század Csíkszeredáig jutott el. A csapat harcait az alábbi módon jellemzi Tóth hadapród: „Csík megyében én már rajparancsnok lettem. Volt egy tizenhat éves pesti gyerek a kezelőm. Aztán öt szakasz a jobb oldalon, öt pedig a bal oldalon. Ott már lovas kordékat nem lehetett használni, azokat hátra vitték. A harmadik támadásnál a kezelőmet, Patasi Sándort tizenhat éves pesti gyereket az akna darabokra szaggatta, rögtön meghalt. Utána egy nagymegyeri fiú jött a helyébe.” 89 Ki volt ez a nagymegyeri fiú, nem tudjuk. Tény viszont, hogy a 2. világháború nagymegyeri hősi halottjai között egész fiatal fiúkat is találunk, mint például az 1928-ban született Földes Zoltánt, aki 1944-ben csak tizenhat éves volt. Talán ő volt az a nagymegyeri fiú, aki a tizenhat éves pesti gyerek helyébe lépett valahol az erdélyi fronton... Az őszi hónapokban a front egyre inkább a mai magyar állam területére helyeződött át. A komáromi katonai egységeket ezért gyakran átirányították ezekre a területekre. A katonai hadműveletek ezekben a hónapokban is rendkívül nagy emberáldozatokkal jártak. A nagymegyeri hősök közül is sokan a háború utolsó hónapjaiban vesztették életüket. Egy részüket, a fronton szerzett betegségből (sebesülésből) már nem tudták kikezelni a nehéz körülmények között működő hadikórházak. Ezek közé tartozott Blahó József honvéd is, akit fertőző agyhártyagyulladással kezeltek a komáromi hadikórházban. Az 1920-ban született katona a 22. zászlóalj I. pótzászlóaljának katonája volt. Súlyos betegsége következtében halt meg Komáromban, 1944. október 12-én. Itt temették el a római katolikus temetőbe. Alapvető adatait a katonai nyilvántartási lapja tartalmazta:90

106

72. Blahó József nyilvántartási lapja A nagymegyeri honvédek egy másik csoportja a szovjetek gyors előrenyomulását feltartóztatni próbáló harcokban esett el. 1944. október 15-én a Horthy Miklós által támogatott fegyverletételi kísérlet meghiúsult. A Kormányzót a németek lemondásra kényszeríttették, az országban a teljes hatalmat Szálasi Ferenc vezette Magyar Nyilas Párt vette át, akik értelmezésében a küzdelmet a végsőkig kellett folytatni.

73. Kovács Kálmán nyilvántartási lapja 107

A harcok kiújultak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén is. Itt vetették be a komáromi 16. árkász szakaszt, amelynek katonája Kovács Kálmán nagymegyeri honvéd volt. 1944. november 7-én aknaszilánk oltotta ki a huszonhárom éves, fiatal katona életét Taktakenéznél. Ezen a Sátoraljaújhely környéki településen temették el 18 magyar, 12 német és 6 román katonával együtt.91 A 2. gyalogezred egységeit 1944 decemberében már Kassa környékére szorították vissza a szovjet és román csapatok. A városért folyó harcokban halt hősi halált a nagymegyeri születésű, de Nagymagyarról bevonuló Krecskó János honvéd, a komáromi 2/1 pótzászlóalj katonája, 1944 december 20-án, harmincegy éves korában. Kassán temették el.92

74. Krecskó János nyilvántartási lapja Az 1945-ös évben már minden reálisan gondolkodó ember előtt egyértelművé vált, hogy a háborút Németország és szövetségesei elvesztették. Magyarországon tombolt a fasiszta terror. A frontokon az előretörő szovjet katonai egységeknek a hadsereg újabb és újabb területeket volt kénytelen 108

átengedni. 1944 végén a szovjet hadsereg körbezárta Budapestet és 1944. december 24-én elkezdődött Budapest 51 napig tartó ostroma. A magyar fővárosban rekedt német csapatok mellett (42.000 katona) jelentős létszámú (38.000) magyar egységek is voltak. A teljesen szervezett katonai alakulatok mellett a védelem megerősítésére a magyar katonai vezetés különböző alakulattöredékeket is ide vezényelt. Valószínűleg így kerültek Budapestre a komáromi 22. gyalogezred alakulatainak egyes zászlóaljai. A harcokban, a túlerőben lévő szovjetekkel szemben 30.000 katona esett el. Budafok térségében halt hősi halált (legalábbis a mellékelt hiányosan kitöltött nyilvántartási lap szerint) az ostrom utolsó napjaiban, 1945. február 15-én, Bors István nagymegyeri honvéd.93

75. Bors István nyilvántartási lapja 109

A 2. világháború 1945. április 4-én fejeződött be Magyarország területén. Ez után néhány nappal halt meg Szegeden a nagymegyeri Nagy Károly honvéd. Feltételezésem szerint már a hadifogolytáborban szerzett tífuszban. Ez a nehezen gyógyítható betegség (a tetvek csípése váltotta ki) 1945 tavaszán járvány volt Szegeden. Számos katona halálát okozta. Sajnos köztük Nagy Károlyét is, aki 1945. április 12-én halt meg. Őt és e betegségben elhunyt társait nem köztemetőben (a fertőzés megakadályozása végett), hanem a belvárosi katonai temetőben temették el. 94

76. Nagy Károly nyilvántartási lapja

110

77. A szegedi belvárosi temető hadifogoly- és katonasírjai Németh István honvéd, 1942. júniusában került ki a frontra. A 2. világháború utolsó hónapjaiban, 1945. június 14-én halt meg Ingostadban. Otthon maradt huszonnégy éves felesége, Ilona, és két éves kislánya, Mária.95 Vele ellentétben Kelemen Albert honvéd, hazatért, de rövid időn belül már Nagymegyeren, 1945. június 9-én, meghalt. Halálának feltételezett oka a fronton szerzett vérmérgezés volt.96

78. Lády Béla - a 2. világháború frontjain elesett nagymegyeri hősök egyike 111

A 2. világháború magyar katonáinak egy jelentős része a háború alatt, vagy után fogságba esett. Az 1944-es évben 47 353-an tűntek el, illetve estek fogságba. A háború teljes időszaka alatt több mint 900 000-re tehető a magyar hadifoglyok száma. Ebből a szovjet hadifogságba kerültek számat közel 570 000-re becsülik. Hogy a 2. világháború idején hány nagymegyeri katona került szovjet, illetve nyugati hadifogolytáborokba, arról pontos kimutatást nem találtam. Viszont egyértelmű dokumentumokkal rendelkeztem ennek a könyvnek megírásánál, azoknak a volt nagymegyeri hadifoglyoknak a sorsáról, akikről az alábbiakban írok. A szovjet hadifogságba került néhány nagymegyeri katonáról már írtam az előző fejezetben. Tehát megfelelő bizonyítékokkal rendelkeztem arra vonatkozólag, hogy 1943. január és február hónapjaiban orosz hadifogságba került Csémi Imre, Zakál Zsigmond és Árvai István, akik itt néhány hónap után meghaltak. Az 1944-es év második felében (október, vagy talán november hónapban) került orosz hadifogságba Bugár Pál honvéd. A magyar és az orosz katonai iratok esetében jelentősen eltérnek egymástól. A magyar katonai dokumentumok (melyek jelentős mértékben hiányosak) csupán azt tartalmazták, hogy az 1909-ben született nagymegyeri honvéd milyen iktatási szám alatt szerepelt (12699/951.IX.25), illetve tartalmazták édesanyja (Mádi Eszter) leánykori nevét. Ezt követően megállapítják, bizonyára azután, hogy eltűnt, hogy 1944. október 15-én meghalt.97 Az orosz hadifogolytábor nyilvántartásában más adatok szerepelnek a hősi halált halt nagymegyeri honvédról:

79. Bugár Pál orosz nyilvántartási lapja 112

Az orosz hadifogságba került személyek mellett néhány nagymegyeri katona amerikai hadifogságba került. Közéjük tartozott Rostás László honvéd, a komáromi 22. gyalogezred katonája. Zászlóalját (22/1-es zászlóaljat) kivezényelték a Don kanyarba, hogy felváltsák az ott harcoló 52/III-as zászlóaljat. Mire azonban a felváltás technikai része megvalósult volna, közbejött a január 12-én megvalósított urivi áttörés és így a felváltás elmaradt. A zászlóalj csupán a Kárpátokig jutott el. Az itt folyó védelmi harcok után a zászlóalj egyre inkább nyugatra volt kénytelen visszavonulni. Így kerültek katonái, köztük Rostás László tizedes, Németország területére, ahol az amerikai hadsereg fogságába került társaival együtt. Itt fejeződött be számára a 2. világháború.98

80. A frontra készülő zászlóalj altisztjei a komáromi várban. Középen Rostás László szakaszvezető

113

81. A keleti frontra való indulás előtti utolsó közös kép, a zászlóalj tizedeseinek egy csoportja. A kép bal szélén Rostás László tizedes, nagymegyeri honvéd

114

A Holocaust áldozatai Az 1939-ben tartott népszámlálás adatai szerint Nagymegyer lakosságának 11,4% (530 személy) volt zsidó származású.99 Az izraelita hitközséget Goldberger Pinkász helyettes rabbi vezette. Az egyház által fenntartott iskolában Blumenthal Lipót és Heller Rudolf tanított. Városunk lakosságának ezt a rétegét közvetlenül érintették már az 1939 után fokozatosan bevezetett zsidóellenes intézkedések. Ezek egyike volt az 1939. május 5-én megszavazott zsidótörvény, amely korlátozta a zsidó lakosság társadalmi és gazdasági érvényesülését. Ennek a törvénynek hatására, már az év második felében a járási hivatalok kimutatást kértek a nagymegyeri jegyzőségtől a városban kiadott iparigazolványok számáról a zsidók részére. A kimutatásból megtudjuk, hogy 1939-ben 214 iparigazolványt adtak ki Nagymegyeren, ebből 16,2%-ot a zsidó polgárok részére. A 204 iparos 15,4%-a volt zsidó.100 Az ezt követő további intézkedések, rendeletek is megnehezítették a zsidó lakosság életét. Magyarországon 1940-ben betiltják a zsidó lakosság egyesületeit és vagyonát lefoglalják, így történt ez Nagymegyeren is. A városban négy zsidó egyesület működött az előző években: a Nagymegyeri Izraelita „Chavra Kadischa” Egyesület 56 taggal (elnöke Konfeld Júda volt); a Nagymegyeri Izraelita Nőegylet, amelynek 65 tagja volt (elnöke Kohn Lázárné volt); a Nagymegyeri „Torasz Emesz” Izraelita Talmud és Jótékonysági Egyesület, amelynek 64 tagja volt (elnöke Goldstein Gyula) és végül a Nagymegyeri „Jeszodi Hatoré” Egyesület 56 taggal Korfeld Júda vezetésével.101

82. Weisz Albert kereskedése

115

A katonaköteles zsidók számára bevezették a munkaszolgálatot (1940), majd a harmadik zsidótörvénnyel (1941) korlátozták a zsidó lakosság munkavállalási jogát, illetve az információhoz való jogot, miután 1941-ben be kellett szolgáltatniuk a rádiókészülékeket. Nagymegyeren 39 darab rádiót szedtek össze a hatóságok.102 Az 1943-as évben már több zsidó származású polgárt behívtak a munkaszolgálatos katonai alakulatokba. Így például Fleischmann Vilmost, Kohn Edét, Kammer Dánielt, Vosner József gabonakereskedőt. A katonai szolgálatra behívott személyek egy részleges hadisegély támogatást igényelhettek a várostól. A munkaszolgálatra behívott nagymegyeri zsidó lakosság közül 15 személy halt hősi halált a 2. világháború idején.103 Ennek pontos helyére és időpontjára vonatkozó feljegyzéssel nem találkoztam. Az általam vizsgált források között:

116

Név: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15

Szül. év: Megjegyzés: Adler Béla 1912 Engel Adolf 1914 Fleischmann József 1911 Fleischmann Vilmos 1900 Heller Rezső 1909 Kammer Dániel 1911 Kohn Ede 1906 Kohn Jenő 1911 Mészáros Sándor 1916 Tauber Gyula 1919 Vosner József 1906 Weiner Imre 1918 Winter Antal Winternis József 1905 Weisz József

2 gyermek 5 gyermek

2 gyermek

83. Városrész 1942-ből Az események elviselhetetlenné és tragikussá akkor váltak, miután a németek 1944. március 19-én elfoglalták Magyarországot. Ezt követően egymás után jelentek meg azok a rendeletek, amelyeket a szomszédos Szlovákiában már korábban életbe léptettek. Az egyik ilyen rendelet kötelezte a zsidókat városunkban is, hogy 1944. április 5-től kötelesek a sárga csillagot (tízszer tíz centiméter nagyságút) viselni. A további rendelet értelmében elkezdődött a zsidók tulajdonában lévő lakások elkobzása. A nagymegyeri jegyzőség 1944. május 8-án készítette a zsidó háztulajdonosok jegyzékét. Ebből megtudhatjuk, hogy városunkban 71 háztulajdonost tartottak nyilván.104 A jegyzőség következő lépése a mozgásszabadság korlátozása és a zsidó lakosság gettóba telepítése volt. 1944. május 10-én jelent meg a komáromi alispán által aláírt rendelet, amelyet a járási főszolgabírók kaptak, amelyben többek között ez állt: „A komáromi járás zsidóinak lakhelyéül pedig Gúta és Nagymegyer községeket jelölöm ki.” A továbbiakban a rendelet így folytatódik: „A kijelölt községeken belül az elhelyezést a Főszolgabíró úrra bízom. A zsidókat a kijelölt utcákban, esetleg a kijelölt házakban akként tömörítse, hogy egy lakószobában legalább 4 zsidó személy lakjon. A zsidók kötelesek a kijelölt községekben az általuk lakott utcában kórházat, járványkórházat, aggok otthonát és szülőotthont kifogástalanul berendezni és felszerelni, a 117

járási tisztiorvos utasítása és ellenőrzése szerint. Úgy a kijelölt község, mint a más községekből a kijelölt községbe költöző zsidóság, a legújabb rendelkezés szerint, a magukkal vihető vagyontárgyak szempontjából nem esik korlátozás alá. A zsidóság táborba nem szállítható. A zsidók el nem szállítható holmijaikat kötelesek régi lakhelyükön beraktározni, községi elöljárósággal leltározni és zárt helyen megőrizni. A beraktározott dolgok semmiféle célra, még költözködés céljaira sem használhatók fel, el nem idegeníthetők. A zsidók pénzt csak a megengedett összeg erejéig vihetnek magukkal, többi pénzüket értéktárgyaikkal együtt volt lakhelyük községi elöljáróságánál kötelesek letétbe helyezni.” 105 A gettó kialakítását az alispáni rendelet értelmében öt nap alatt, 1944. május 15-ig kellett megvalósítani. Az utasítás alapján a komáromi járás főszolgabírója ezért 1944. május 16-án írásban számol be a rendelet végrehajtásáról, így a nagymegyeri gettó kialakításáról. Bevezetőben közli, hogy a városban kialakított gettóba 719 személyt fog elhelyezni. Ebből 543 egyén nagymegyeri zsidó polgár volt. Majd a továbbiakban így folytatja: „Nagymegyer községben az elhelyezés igen nagy nehézségekkel bonyolítható le, mivel a keresztyén lakosság legnagyobb része itt nem akarja lakását átengedni, illetve elcserélni. A község befogadó képessége is sokkal kisebb és az elhelyezett zsidók száma is sokkal nagyobb.” (Öszehasonlítva Gútával – VL.) A főszolgabíró indokolja is felmerült problémákat: „Nagymegyer községnél igen nagy nehézségeket okoz az, hogy a zsidó lakosság mind a község központjában a Fő téren és a legfőbb összekötő utak mentén lakott. Ezek a lakások kicsiny udvarokkal bírtak, úgy, hogy ezek gazdasági célokra nem alkalmasak, ezért és mert sok keresztény gazdálkodó a saját házát elcserélni, vagy átengedni nem hajlandó, a zsidó lakásokba való betelepítés csak egészen jelentéktelen eredménnyel járt.” Ahogy a jelentésből kitűnik, a főszolgabíró 1944. május 13-án járt Nagymegyeren és a községi elöljáróság, csendőrőrs parancsnokával, illetve zsidó hitközség vezetőivel, valamint a tisztiorvossal közösen próbálta a felmerülő problémákat megoldani. Az elhelyezést a gettóban ennek ellenére sem tudta biztosítani teljes mértékben, illetve egy-egy lakás túlzsúfoltságát sem tudta megszüntetni.

118

84. Nagymegyeri családi ház udvara A nagymegyeri gettó elhelyezése a jelentés szerint:106 „…a Zsellér utcában, az Erdősoron, Vadász utcában, Herceg utcában, Zrínyi utcában, Bajza utcában, Vasut utca egy részébe és a Jókai utca egy részébe és ezeket összekötő kisebb utcákba, közökbe történne meg.” A jelentés további részében a főszolgabíró a zsidó templom és fürdő használatának problémájáról ír:107 „A zsidó templomokat és rituális fürdőt a zsidók használatában meghagytam. Gútán ez a kijelölt körzetben van, Nagymegyeren azonban a templom a Jókai utcában, míg a rituális fürdő a Batthyányi utcában van, ezeknek megközelítését a holnapi napon úgy kívánom megoldani, hogy az valamelyik mellékutcából történhessék.” A jelentés befejező részéből megtudható, hogy sem Gútán, sem Nagymegyeren még nem alakult meg a zsidó tanács, amit a közeli napokban kívánt megvalósítani. A nagymegyeri gettó kialakítása után, a vagyontárgyak leltározását a zsidó lakosság hátrahagyott lakásaiban a községi hivataloknak kellett biztosítani, a leltárjegyzéket öt példányban kellett elkészíteni a járási pénzügyi hivatal részére. A nagymegyeri községi hivatalnak 160 lakásban kellett a leltározást elvégeznie. Az 1944. június 24-én kelt jelentésben a községi jegyző a leltározással kapcsolatos problémákról számolt be:108 „Már most is teljesen lehetetlen a helyzet, a legfontosabb ügyek intézését sem tudom biztosítani a teljes rendetlenség elé nézünk, az adóügyek inté119

zését sem tudom biztosítani, mert nincsen erre megfelelő munkaerő. A zsidó vagyon leltározása tehát teljesen lehetetlen.” A nagymegyeri zsidóság Izraelben minden év június 14-én tartja emléknapját. Ezen a napon emlékeznek a város zsidó lakosságát ért legnagyobb megtorlásra, a holocaustra, amely 123 zsidó családot érintett városunkban. Az áldozatok összlétszáma 396 személy volt, akiket 1944. június 14-én koncentrációs táborba vittek, és innen már sajnos nem tértek vissza.109

85. A haláltábor lakói

A holocaust nagymegyeri áldozatai: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 120

Név, család Adler Béla családja Adler Jenő és családja Adler Vilmosné Baum Izrael és családja Blumenthal Lipót és családja Braun Emánuel és családja Baraun Fülöp és családja

Áldozatok száma 6 személy 4 személy 1 személy 5 személy 4 személy 3 személy 3 személy

8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45.

Braun Móric és családja Özv. Braun Miksáné Bruck Miksa és családja Buchsbaum család Ehrenthal Fülöp és családja Özv. Ehrenthal Jakabné és gyermekei Ehrenthal Jenő és családja Özv. Engel Blanka és gyermekei Engel Jenő és családja Ficher Herman és családja Ficher Móric és családja Özv. Fleischmamm Katalin és gyermekei Fleischmann Móric és családja Fleischmann Sándor és Ilona Fleischmann Aranka és gyermeke Özv. Frankl Józsefné Frankl Miklósmé és gyermekei Fuchs Mór és családja Gerő Miksa és családja Özv. Goldberger Júlia és gyermeke Goldberger Frida és gyermekei Özv. Goldberger Margit Goldschmied Jakab és családja Goldstein Gyula és családja Grosz Ferenc és felesége Grün József és családja Grün Mihály Özv. Grünwald Móricné Győri Hermann és családja Heller Dezső és családja Hermann Henrik és családja Hübsch Gizella Hübsch Olga Hübsch Rozália Hübsch Salamon és családja Immerblum Emil és felesége Janka Dr. Kálmán László és felesége Gréta Kammer József és Sándor

5 személy 1 személy 7 személy 4 személy 5 személy 3 személy 4 személy 4 személy 4 személy 3 személy 7 személy 2 személy 5 személy 2 személy 2 személy 1 személy 6 személy 4 személy 3 személy 2 személy 4 személy 1 személy 4 személy 3 személy 2 személy 4 személy 1 személy 1 személy 3 személy 3 személy 8 személy 1 személy 1 személy 1 személy 5 személy 2 személy 2 személy 2 személy 121

46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 82. 122

Keller Ferenc és felesége 2 személy Dr. Kemény Antal és felesége 2 személy Dr. Klein Jenő és felesége 2 személy Klein Márkusz és családja 5 személy Kohn Ede családja 7 személy Kohn Eszter és gyermekei 3 személy Kohn József 1 személy Kohn Lázár és felesége 2 személy Kohn Manó és családja 5 személy Kohn Sámuel és családja 3 személy Kohn Simon és családja 5 személy Kornfeld Júda családja nem ismert Krammer Béla és felesége 2 személy Krammer Dezső 1 személy Krausz Dávid és felesége 2 személy Lampl Ignác 1 személy Özv. Lampl Paula és gyermeke 2 személy Dr. Ländler József és felesége 2 személy Levitusz Jakabné és gyermekei 5 személy Löwinger Dávid és gyermeke 2 személy Lusztig Lipót és családja 4 személy Markovics Eizikné és gyermekei 5 személy Mármaros Jakab és családja 10 személy Mendelsohn Móric és családja 5 személy Mészáros József és felesége 2 személy Mészáros Lajos és családja 4 személy Milder család 5 személy Özv. Munk Adolfné és gyermeke 2 személy Neuhauser Bernát, felesége Klára és gyermeke 3 személy Neuhauser Lajosné és gyermekei 9 személy Özv. Neumann Janka 1 személy Neuwirt Sándor és felesége 2 személy Porgesz Bernát és családja 9 személy Raab Lajos és családja 4 személy Raab Zsigmond és családja 3 személy Reisz Izidor és családja 3 személy Özv. Reisz Józsefné 1 személy Rosenbaum Mózes és családja 6 személy

84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121.

Rosenthal Ignác és felesége Rosinger Kálmán Salamon Miksa és családja Salzer Jenő Satin Arnold Satin Eszter Satin Rebeka Schlesinger Ferenc és felesége Vilma Schlesinger Gyula Schönthal Júlia és gyermekei Schönthal Miksa és családja Schwarz Reska és gyermekei Özv. Schwarz Mórné és gyermekei Singer Adolf és felesége Özv. Spán Lázárné és 2 gyermeke és 2 unokája Özv. Stern Bernáthné Stern Gyula és családja Stern Ignác és családja Stern Jakab és családja id. Stern Jakab és felesége Stern Jenő és felesége Stern Mihály és családja Stern Sámuel Stern Sándor Tauber Józsua és családja Trebitch Ilona Trebitch Magdolna Trebitsch Márta Ungár Janka és gyermekei Vajda Sámuel és családja Weiner Móric és családja Weisz Áron és családja Weisz Gyula és családja Weisz Sámuel és felesége Veszeli József és családja Wolner Kálmán és családja Wosner Katalin és gyermekei Wosner Miksa és családja

2 személy 1 személy 6 személy 1 személy 1 személy 1 személy 1 személy 2 személy 1 személy 4 személy 5 személy 4 személy 5 személy 2 személy 5 személy 1 személy 3 személy 3 személy 4 személy 2 személy 2 személy 6 személy 1 személy 1 személy 8 személy 1 személy 1 személy 1 személy 3 személy 3 személy 6 személy 5 személy 3 személy 2 személy 6 személy 5 személy 3 személy 3 személy 123

122. Wosner Jónás és gyermeke

Összesen: 122 család

86. A halálraítéltek menete

124

2 személy 396 személy

A 2. világháború befejezése A 2. világháború kitörése után Nagymegyer lakosságának életét katonai hadműveletek nem érintették. A világháború második szakaszában mindez megváltozott. Már 1944-ben, de főleg a következő évben gyakran jelentek meg nyugati, később (1945-ben) szovjet harci gépek a város felett. Mindez összefüggött azzal, hogy városunk közelében olyan stratégiai fontosságú települések voltak, mint Győr illetve Komárom (Szőny), ami az angol-amerikai légierő célpontja volt. Ennek következtében jó néhány légi csata zajlott Nagymegyer környékén is. A magyar, illetve a német légelhárítás által eltalált harci gépek közül több Nagymegyer határában zuhant le. A légi veszélyre a katonai szervek már 1942-ben próbálták felkészíteni a helyi lakosságot. A komáromi járás főszolgabírája által kiadott rendelet szerint 1942. október 20-tól a légi veszélyre a rádión keresztül a következő formában figyelmeztettek a járás területén, ami az ún. 5-ös riasztási szám alá esett:110 „Légoltalom vigyázz! Légoltalom vigyázz! Ötös, ötös! Vigyázz!” Nagymegyeren, mivel nem volt sziréna, a légiriadót félrevert harangszóval is jelezték. A várost ért legsúlyosabb légicsapás a szovjet hadsereg bevonulása előtt, 1945. március 30-án délelőtt 10 órakor történt. A szovjet légitámadásnak esett áldozatul a 70 éves Szalai József, illetve Szalai János.111 A szovjet gépek a légitámadást az esti órákban (22.00 óra) megismételték, és négy fiatalkorú gyermek halálát okozták a Kórosi családban. Ennek következtében halt meg: a 6 éves Kórosi Mária, a 10 éves Kórosi Ernő, a 13 éves Kórosi Gyula és a 16 éves Kórosi Anna.112 A szovjet gépek 1945. március 31-én délután is támadták a várost. Kétmotoros Rata gépek gránátokat, kisméretű gyújtóbombákat szórtak a városra. E légitámadás következtében halt meg Farkas Gyuláné született Tóth Etel, Luka Ernőné született Farkas Erzsébet nyugdíjazott tanítónő édesanyja.113 A városban teljesen leégett 31 lakóház, ami részben a koncentrációs táborba elhurcolt zsidó nemzetiségű polgárok (Engel Jenő, Hübsch Sára), részben más lakosok (Bugár Gyula, Kürthi Géza, Farkas Gyula) lakóháza volt. A bombázás következtében súlyos károk keletkeztek 55 épületben, köztük a református templom és a zsidó templom épületében.114 1945. januárjától a 107-es számú tábori kórház működött Nagymegyeren. Feltételezett központja a város iskolái: a Zárda iskola, illetve a református 125

iskola. Városunkban a háború utolsó napjaiban két magyar katona halt meg.115 Egyikőjük sírját megtaláltam a nagymegyeri református temetőben. Ide Pécsi János honvédot temették el, aki 1903. április 2-án született és 1945. március 31-én halt meg. Sírja a mai napig rendezett. Sajnos a második magyar honvéd nevét, illetve temetkezési helyét nem sikerült ez idáig felkutatni. A szovjet csapatok előőrsei már az éjjeli órákban átvonultak a városon. Másnap 1945. április 1-jén a szovjet csapatok megszállták a várost. Itt végezték ki a fogságukba került ukrán „vlaszovistákat”, akik együttműködtek a németekkel. A holtesteket a helyi lakosság temette el a korábbi szerb temetővel szembeni térségben. Nagymegyeren a 2. világháború befejeződött. Következményei rendkívül súlyosak voltak. Az emberáldozatok száma jóval nagyobb volt, mint az első világháborúban elesettek száma (125 személy). A 2. világháború frontjain, illetve a hadifogolytáborokban a jelenlegi feltárt források szerint 115 nagymegyeri polgár halt meg.116 Az alábbi személyeket tekinthetjük városunk hősi halottjainak:

Név:

Születés éve:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.

Adler Béla Anda Károly Árvay István Baráth Vilmos Bédi Gyula ifj. Bédi Gyula Belucz Károly Berecz József Berecz Lajos Bors Dezső Bors István Both Vince Blahó József Bugár Pál Bugár Sándor Csémi Imre Csibi József Csicsay Ferenc

1912

126

1906 1905 1902 1909 1917 1912 1914 1920 1909 1909

19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56.

Csicsó Imre 1913 Dinga Mihály Écsi János Engel Adolf 1914 Fábik Kálmán 1914 Fábrik Dezső 1919 Farkas Benedek 1912 Fleischmann József 1911 Fleischmann Vilmos 1900 Földes Imre Földes Zoltán 1928 Fűzik Vince 1914 Gaál Dezső 1917 Győri Imre Hacsik Alajos Hajdú István 1916 Heller Rezső 1909 Horváth Imre 1915 Horváth Jenő Józsa Sándor Juhász Imre Juhász Lajos Kammer Dániel 1911 Károlyi Vince 1905 Kelemen Albert 1903 Kiss József 1907 Kittlei János 1917 Kocsis Ferenc Kohn Ede 1906 Kohn Jenő 1911 Kolocsics József Kósa Kálmán 1916 Kovács Imre 1919 Kovács József Kovács Kálmán 1921 Körösi János Krauz Antal Krecskó János 1913 127

57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 128

Lády Ambrus Lády Béla Lády Ödön Ládi Vince Léli Árpád Lovas Béla Matlák József Matus János Mészáros Sándor Mihola Gyula Mikolai Jenő Molnár Imre Morva Ambrus Morva Ferenc Nagy Gyula I. Nagy Gyula II. Nagy Kálmán Nagy Károly Nagy Rudolf Nagy Zsigmond Németh István Németh Rudolf Németh Sándor Nóga Lajos Patasi László Pint Endre Puzsér Károly Rácz Dezső Rácz László Rácz Vince Sárközi József Simonics Péter Sipos Ernő Spód Sándor Szabó István Szabó Ferenc Szabó Kálmán Szalai István

1917 1911 1904 1916 1906 1917

1915 1922 1907 1917 1917 1909 1920 1918 1922 1907

1914 1903 1911

95. Szegváry József 96. Takács János 97. Tauber Gyula 98. Tóth Mihály 99. Varga Dénes 100. Varga Elek 101. Varga Géza 102. Varga Gyula 103. Varga Imre 104. Varga Károly 105. Varga Pál 106. Végh Vendel 107. Vígh József 108. Vörös Kálmán 109. Weiner Imre 110. Weisz József 111. Winternis József 112. Wosner József 113. Zakál Dezső 114. Zakál Zsigmond 115 Zsemlye János

1910 1919 1920 1911 1915 1914 1917 1903 1905 1918 1905 1906 1920 1913 1917

A civil lakosság közül heten haltak meg a háború utolsó napjaiban. A Holocaust áldozatai között 397 nagymegyeri polgárt találunk. Tehát Nagymegyer lakói közül a 2. világháborúban összességében 518 személy halt meg, ami a korabeli lakosságnak a 11,5%-a volt. A 2. világháború anyagi jellegű következményeit Nagymegyeren közvetlenül a 2. világháború befejezése után, 1945. augusztus 27-én mérte fel az akkori új nagymegyeri komiszár. A háború idején keletkezett károkról 234 bejelentés érkezett, 232 esetben a város polgárai (vagy azok hozzátartozói) jelentették be a háború okozta anyagi károkat és két esetben pedig az egyházak (zsidó és református egyház).117 A legnagyobb méretű anyagi károkat az 1945 márciusában a szovjet bombázások okozták, amelyre a fejezet elején utaltam. Következményei közé tartozott a városban megsemmisült 31 lakóház, és súlyosan megrongálodott 55 további épület.118 A károk második részét hosszabb, vagy rövidebb ideig Nagymegyeren tartózkodó hadseregek okozták a lakosságnak. Ennek következtében lefoglaltak: 118 lovat, 83 ökröt, 27 tehenet, 7 sertést, 129

141 birkát. Jelentős mennyiségű takarmányt, szénát, herét és egyéb takarmánynövényt vittek magukkal. Továbbá a háború törvényei szerint elvettek 22 darab biciklit, 8 személyautót, 3 teherautót és 2 motorbiciklit.119 A 2. világháború politikai következménye is azonnal érvényesült Nagymegyeren. Miután Magyarország elvesztette a világháborút, a város visszakerült az újjáalakított Csehszlovák Köztársasághoz. A hatalmat a városban széles politikai jogkörrel felruházott „komiszár” (Ollé úr) vette át, aki egy hattagú intéző bizottságnak volt a vezetője. Az új csehszlovák hatalmi rendszer kialakítását a szlovák polgárokból álló csendőrség, illetve a városba telepített katonai helyőrség biztosította. Az új hatalmi szervek 1945 őszétől – a Kassai Kormányprogram szellemében – a lakosság túlnyomó többségét érintő magyarellenes intézkedések egész sorát érvényesítették. A hivatalokról és a középületekről eltűntek a magyar feliratok. A magyar tannyelvű iskolát bezárták, felszámolták a háború előtt működő társadalmi szervezeteket. Minden magyar nemzetiségű középbirtokos, kereskedő, iparos, kocsmáros mellé egy szlovák nemzetiségű felügyelőt (správcát) neveztek ki a városban. Elkezdődött egy új korszak, a nagymegyeri magyar nemzeti lakosság történelmének egyik legsötétebb kora.

130

III. Tisztelet a hősöknek

vakat

Emlékezés a Hősök terén Nagymegyer 20. századbeli történetének két legsötétebb korszaka az 1. és a 2. világháború időszaka volt. Mindkét háború után árvák, hadiözvegyek maradtak. 239 személyt hiába vártak haza. Hozzátartozóik, akik lelkében mély fájdalom maradt a mai napig, még a sírhelyét sem ismerik nagy részüknek. Hosszú évtizedeken keresztül a csodában bíztak. Beszélni viszont szeretteikről nem lehetett. A háborúk utáni politikai rendszerek „ellenségnek” minősítették a háborúban vesztes Magyarországot. Halott katonáik emlékének megemlítésétől is féltek. Nagymegyeren is ezért kellett húsz évet várni arra, hogy az 1. világháború 125 nagymegyeri hősének tiszteletére emlékmű épüljön. Ennek politikai feltétele 1938-ban teremtődött meg, amikor a Csehszlovák állam már szívesen kiegyezett volna a korábban elnyomott nemzeti kisebbségekkel. Ezt használta ki az a bizottság, amely Dr. Kálmán László helyi körorvos vezetésével jött létre. A bizottság 1938. április 21-én nyújtotta be írásbeli kérvényét a nagymegyeri községi képviselő testülethez, amelyben többek között ez állt: „Alulírott Dr. Kálmán László, helybeli lakos, mint az elesett hősök emlékművének felállítására alakult szoborbizottság megbízottja, ezen bizottság nevében azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a tekintetes Képviselőtestülethez, hogy rövidesen felállításra kerülő emlékmű számára a már kijelölt és ezen célra fenntartott helyet az Erzsébet kert területén engedélyezni szíveskedjen. A szobor kivitelezése közvetlen megvalósítás előtt áll és így a hely kijelölése késedelmet nem szenvedhet.” 120 E határozott, elszánt magatartásból is kitűnik, hogy azok a családok, akik szeretteiket az első világháborúban elvesztették, régen vártak már erre a lehetőségre. Dr. Kálmán László vezetésével létrejött bizottságnak még egy kérvényt kellett benyújtani, hogy a szobor felállításához megkapják a végnapjait élő csehszlovák állami hatóságok engedélyét. Az akkori járási hivatalhoz 1938. augusztus 29-én elküldött szlovák nyelvű kérvényből tudjuk, hogy a bizottság Nagy Mihály, nagymegyeri kőműves mestert bízta meg az emlékmű elkészítésével, amelynek összköltsége 17 000 csehszlovák korona volt. Az emlékmű alapja betonból, az emlékoszlop gránitból készült, amire 120 nevet véstek. (A valóságban 125 áldozata volt az 1. világháborúnak Nagy133

megyeren! Két évtized telt el a háborútól, és az emberi emlékezet már nem minden nevet őrzött meg.) Az emlékmű gránitoszlopa hat méter magas volt és 5,5 méter széles kerítés vette körül. A politika események hatására a járási hivatal megadta az engedélyt, és így még 1938-ban elkészült Nagymegyer első nem vallási jellegű köztéri szobra.

87. Az 1. világháború hőseinek emlékműve Egy évvel az 1. világháborús hősök emlékművének átadása után ismét lángba borult a világ, kitört a 2. világháború. Ez a háború, ahogy erre az előző fejezetben utaltam, még súlyosabb következményekkel járt. Hiszen a frontokon, a mai ismereteink szerint 114-en haltak meg, ugyanakkor a várost bombázásának hét civil áldozata volt és 397 személy koncentrációs táborban 134

halt meg. A háború befejezése után másodszor történt meg, hogy főleg a fronton elesett katonák emlékének nem lehetett méltó emlékművet emelni. Róluk is hallgatni kellett. A több mint négy évtizedes kényszerhallgatás megtette a maga romboló hatását. Az emberek fokozatosan megfeledkeztek azokról, akik annak idején áldozatai és hősei voltak a 2. világháború embertelen éveinek. 1989 után, amikor névszerint is igyekeztünk felderíteni a nagymegyeri áldozatokat, jó néhányuk nevére már senki nem emlékezett. A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének 1990-es évzáró közgyűlésén született az a határozat, melynek értelmében a 2. világháború nagymegyeri hősei és áldozatai emlékére a Hősök terén egy emlékmű elkészítését kezdeményezte. Szervezetünknek erre nem volt pénze, ezért a helyi lakosság, a hozzátartozók, az egyházak és a város önkormányzatának segítségét kértük. Az 1991-ben megvalósított gyűjtésből csupán 10 000,korona folyt be. Ez a tény befolyásolta azt, hogy módosítani kellett korábbi elképzelésünket, és emlékmű helyett emlékoszlop elkészítését tudtuk megvalósítani. Ennek elkészítését Lipcsey György dunaszerdahelyi szobrász vállalta. Az emlékoszlop talapzatának munkálatait a városi önkormányzat biztosította. Az emlékmű leleplezésére 1991. november 2-án került sor. Azon a borongós novemberi délutánon több mint 300 személy jelent meg a Hősök terén. Az abban az évben újból megnyílt gimnázium 34 tanulója, kezükben égő gyertyával vette körbe az emlékoszlopot.

88. Az elsős gimnazisták az emlékmű körül

135

Lipcsey György által készített emlékoszlopot, amelynek tetején síró anyafej látható, Dr. Lojkovič Sámuel, a város polgármestere leplezte le. Ezt követően az új emlékhelyet a város mindkét egyházának lelkésze, Kovács László plébános és Szabó András tiszteletes áldotta meg. Az emlékoszlop leleplezésénél közreműködött Varga Tibor színművész, a Bárdos Lajos Vegyeskar, valamint Zakál Gyula és Udvarhelyi Piroska. Amikor több mint négy évtizedes hallgatás után, az áldozatok és hősök neveinek felolvasása alatt megszólaltak a város templomainak harangjai, az emberek többségének szeme megtelt könnyel. A bensőséges ünnepély az emlékoszlop megkoszorúzásával fejeződött be. A rendezvény szervezői – a Csemadok Városi Szervezete, Nagymegyer Város Önkormányzata és város egyházai – így tisztelegtek a hősök emléke előtt.

89. Az első koszorúzás a Hősök terén Az első megemlékezés óta több mint tíz év telt el. Azóta a Hősök terén, az emlékoszlopnál, minden évben a Csemadok Nagymegyeri Szervezete november 2-án, az 1. és 2. világháború nagymegyeri hőseire és áldozataira emlékezve és emlékeztetve, koszorúzási emlékünnepséget rendez. A koszorúzási ünnepséget az 1991-es év hagyománya alapján közösen 136

szervezzük a város önkormányzatával és a helyi egyházakkal, akik minden évben lerótták kegyeletüket az 1. és a 2. világháború hőseinek emléke előtt. Mint szervező ugyanakkor, elmondhatom, hogy tíz év sem volt elegendő arra, hogy befejeződjön az 1991-ben elkezdett törekvés. Az elmúlt tíz év alatt nem sikerült elérnünk, hogy a 2. világháború 115 hősének a nevét egy márványtáblába bevéssék, és a Hősök terén megfelelő környezeti átalakítást valósítsunk meg. Hiányérzetem nemcsak emiatt volt. A város lakossága sajnos tíz év után sem mutatott kellő érdeklődést egykori hősi halottjainak emlékére rendezett megemlékezés iránt. Csupán kis létszámú felnőtt lakosság (a még élő közvetlen hozzátartozók) jelenlétében tartottuk e koszorúzási ünnepséget. Úgy érzem, egy évtized sem elég, hogy a korábban kialakult közönyt eltávolítsuk. Ezért is vállaltam ennek a könyvnek megírását, hogy azt a történelmi valóságot, amit már nagyon sokan elfelejtettek, vagy nem volt vele módjuk korábban megismerkedni, városunknak minél több ma élő polgára megismerhesse. Jó kezdeményezésnek tartottam viszont azt, hogy a Bartók Béla Alapiskola pedagógusai minden évben elhozták az iskola tanulóit a megemlékezésre. Talán még nem késő, hogy a most felnövő ifjú nemzedék tudatába, emlékezetébe bevéssük, mi is történt valójában Nagymegyeren a 20. század két legsötétebb korszakában.

90. Gyertyagyújtás a szobornál 137

vakat

Jegyzetek 1. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 2. Csallóközi Hírlap, 4. évfolyam, 11. szám 3. Csallóközi Hírlap, 1912. március 7. 4. Csallóközi Hírlap, 1914. február 11. 5. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 6. Komárom vármegye alispánjának 1914. évi jelentése, Járási levéltár, Komárom 7. Csallóközi Híradó, 1914. november 25. 8. u.o. 9. Csallóközi Híradó, 1914. szeptember 2. 10. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 11. A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete, 1914-18, Budapest, 1940, 463. oldal 12. A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete, 1914-18, Budapest, 1940, 189-190. oldal 13. Csallóközi Híradó, 1914. november 14. Komárom vármegye alispánjának 1914. évi jelentése, Járási levéltár, Komárom 15. Nagymegyer város okiratai, 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 16. Nagymegyeri hadifogoly-temető, Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat 17. Csallóközi Híradó, 1915. november 18. 18. u.o. 19. Nagymegyer város okiratai, 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 20. Nagymegyeri hadifogoly-temető, Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat 21. u.o. 22. u.o. 23. u.o. 24. u.o. 25. u.o. 26. u.o. 27. u.o. 28. u.o. 29. u.o.

139

30. u.o. 31. u.o. 32. Nagymegyer város okiratai, 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 33. u.o. 34. u.o. 35. u.o. 36. u.o. 37. Gerháth Sándor gyűjtése nyomán 38. Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat 39. u.o. 40. u.o. 41. Fodor István: „Ki ismered vérünk ízét, tégy vallást, karszti kő!”, Győr, Szombathely, 2002, 20. oldal 42. A Szent Elzeár Katolikus Leányiskola krónikája, kézirat 43. Magyar statisztikai közlöny, Budapest, 1939 44. Járási levéltár, Komárom, 651/39 45. u.o. 46. Nagymegyer város okiratai, 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 47. Magyar statisztikai közlöny, Budapest, 1939 48. u.o. 49. Nagymegyer város okiratai, 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 50. Visszatért Felvidék és Ruténföld, Budapest, 1939, 254-55. oldal 51. u.o. 52. Nagymegyer város okiratai, 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 53. u.o. 54. Kimutatás az 1942-43-as évben folyósított hadisegélyről, Járási levéltár, Komárom 55. u.o. 56. u.o. 57. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 62. oldal 58. u.o. 59. u.o. 60. Csémi Imre naplótöredéke, kézirat 61. u.o. 62. u.o. 63. u.o. 64. Csémi család okiratai 65. Varga család okiratai 66. Matlák család okiratai

140

67. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 72. oldal 68. Iván család okiratai 69. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 86. oldal 70. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 87. oldal 71. Béke poraikra..., Varietas Kft. 93, Budapest, 1999 72. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 89. oldal 73. Ládi család okiratai 74. Béke poraikra..., Varietas Kft. 93, Budapest, 1999 75. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 94. oldal 76. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 89. oldal 77. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 98. oldal 78. Béke poraikra..., Varietas Kft. 93, Budapest, 1999 79. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 100-101. oldal 80. Iván család okiratai 81. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 107. oldal 82. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 113. oldal 83. Béke poraikra..., Varietas Kft. 93, Budapest, 1999 84. Nagy család okiratai 85. Nagy család okiratai 86. Béke poraikra..., Varietas Kft. 93, Budapest, 1999 87. Hofferik család okiratai 88. Puzsér család okiratai 89. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000, 134. oldal 90. Bús-Szabó: Béke poraikra II., Varietas Kft. 93, 2001 91. u.o. 92. u.o. 93. u.o. 94. u.o. 95. Németh család okiratai

141

96. Nagymegyer város halotti anyakönyve, 1945 97. MHI nyilvántartása alapján 98. Rostás család okiratai 99. Magyar statisztikai közlemények, Budapest, 1939 100. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 101. u.o. 102. u.o. 103. Gerháth Sándor közlése alapján 104. Járási levéltár Komárom, 758/1944 105. Járási levéltár Komárom, 760/1944 106. u.o. 107. u.o. 108. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 109. Gerháth Sándor közlése alapján 110. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 111. Nagymegyer város halotti anyakönyve, 1945 112. u.o. 113. Luka Ernőné közlése alapján 114. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 115. Bús-Szabó: Béke poraikra II., Varietas Kft. 93, 2001 116. Gerháth Sándor közlése alapján 117. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár, Komárom 118. u.o. 119. u.o. 120. u.o.

142

Képek, illusztrációk jegyzéke 1. A 20. sz. elején készült nagymegyeri képeslapok (szerző gyűjtése) 2. Hirdetés a Csallóközi Hírlapban (Csallóközi Hírlap 1912) 3. A városban nyomtatott sajtótermék (Csallóközi Híradó 1914/38) 4. Az első világháborús katonai kitüntetések (A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete, 1914-18, Budapest, 1940) 5. Tábori levelezőlapok (A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete, 1914-18, Budapest, 1940) 6. Balkáni hadszíntér (A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete, 1914-18, Budapest, 1940) 7. A hadifogolytáborban használt pénz (Nagymegyer város levéltára) 8. A hadifoglyok által készített fahordó (Gőgh Péter felvétele) 9. A hadifogoly-temető eredeti tervrajza (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 10. A hadifogoly temető kápolnája (Dömötör Ede felvétele) 11. A hadifogoly temető sírjainak számozása (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 12. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 13. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 14. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 15. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 16. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 17. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 18. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 19. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 20. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 21. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 22. A nagymegyeri hadifogoly-temető térképe (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 23. A szerb temető a részbeni felszámolás után (Dömötör Ede felvétele) 24. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 25. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 26. Sírnyilvántartó lap (Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat) 27. Az olasz hadszíntér (Felvidék és Kárpátalja hadtörténete 1914-18, Budapest, 1940) 28. Fogliano az osztrák-magyar katonatemető (Ki ismered vérünk ízét, tégy vallást karszti kő!, Győr-Szombathely, 2002)

143

29. A hadihíd összeillesztése Medvénél (Felvidékünk-Honvédségünk, Budapest, 1939) 30. A magyar csapatok bevonulása (Felvidékünk-Honvédségünk, Budapest, 1939) 31. Nagymegyerre hozott nemzeti zászló (Kiss László felvétele) 32. Nagymegyer főtere 1938 után az országzászlóval (Nagymegyeri képeslap) 33. A Nagymegyeri Ipartársulati Egyesület (szerző gyűjteménye) 34. Nagymegyeri utcakép az 1930-as évekből (Nagymegyeri képeslap) 35. Az ezredparancsnokság székhelye (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 36. Kimutatás a nagymegyeri családok támogatásáról 1942. február hónapban (Járási levéltár, Komárom) 37. Terepszemle a Don mentén (www.mek.iif.hu) 38. A Don menti harcállás (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 39. Csémi Imre honvéd frontot megjárt naplója (Csémi család iratai) 40. Csémi Imre honvéd hadosztályparancsnoki dicsérő levele (Csémi család iratai) 41. Takács János tábori levelezőlapja (Varga család iratai) 42. a, b, Takács János, levél a frontról (Varga család iratai) 43. a, b, Matlák József, honvéd imakönyve (Matlák család iratai) 44. Matlák József tábori levelezőlapja (Matlák család iratai) 45. Matlák József levele (Matlák család iratai) 46. Parancsra várva (www.mek.iif.hu) 47. Bédi Gyula nyírfakéregre írt levele (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 48. a, b, Vörös Kálmán, levél a frontra indulás idejéből (Iván család iratai) 49. A frontra induló magyar katonák (www.mek.iif.hi) 50. A Voronyezsi Front hadműveleti térképe (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 51. Károlyi Vince nyilvántartási lapja (www.hadifogolyadatbányaszat.hu) 52. Kovács Imre katonai nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 53. Egész sorok maradtak megfagyva a harc helyén (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 54. Értesítés Bédi Gyula eltűnéséről (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 55. Zakál Zsigmond magyar nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu)

144

56. Zakál Zsigmond orosz nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 57. Csémi Imre nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 58. Csémi Imre orosz nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 59. Árvai István orosz nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 60. A Magyar Vöröskereszt értesítője Vörös Kálmánról (Iván család iratai) 61. A végtelen orosz hómező (www.mek.iif.hu) 62. A komáromi hadikórház egészségügyi személyzetének egy csoportja (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 63. Farkas Benedek tizedes nyilvántartási lapja (www.hadifogolyadat.bányászat.hu) 64. Nagy Zsigmond nyilvántartási lapja (www.hadifogolyadatbányászat.hu) 65. Pinszk temetőjének térképvázlata (Béke poraikra..., Varietas Kft. 93, 1999) 66. Virág Vince lelkész levele (Nagy család iratai) 67. Mozgósítás 1944-ben (Járási levéltár, Komárom) 68. Puzsér Károly nagymegyeri honvéd frontra készülő zászlóalja (Puzsér család iratai) 69. Patasi László honvéd (Hofferik család iratai) 70. Tönktorlaszok a Kárpátokban (Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000) 71. Puzsér Károly hősi halált halt honvéd (Puzsér család iratai) 72. Blahó József nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 73. Kovács Kálmán nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 74. Krecskó János nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 75. Bors István nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 76. Nagy Károly nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 77. A szegedi belvárosi temető hadifogoly- és katonasírjai (Bús-Szabó: Béke poraikra II., Varietas Kft. 93, 2001) 78. Lády Béla a 2. világháború frontjain elesett nagymegyeri hősök egyike (Lády család okiratai) 79. Bugár Pál orosz nyilvántartási lapja (www.hadifogoly.adatbányászat.hu) 80. A frontra készülő altisztek (Rostás család iratai) 81. A zászlóalj tizedeseinek egy csoportja (Rostás család iratai) 82. Weisz Albert kereskedése (Korabeli nagymegyeri képeslap) 83. Városrész 1942-ből (Korabeli fénykép, szerző gyűjteménye) 84. Nagymegyeri családi ház udvara (Korabeli fénykép, szerző gyűjteménye) 85. A haláltábor lakói (www.auschwitz.org.pl) 86. A halálraítéltek menete (www.auschwitz.org.pl.)

145

87. Az 1. világháború hőseinek emlékműve (Dömötör Ede felvétele) 88. Az elsős gimnazisták az emlékmű körül (Kiss László felvétele) 89. Az első koszorúzás a Hősök terén (Kiss László felvétele) 90. Gyertyagyújtás a szobornál (Kiss László felvétele)

146

Forrásmunkák 1. A 2. világháború hősei és áldozatai, illetve résztvevők családjainak okiratai (Csémi család, Iván Imre családja, Hofferik család, Ládi család, Lády Béla családja, Luka Ernőné családja, Nagy család, Németh család, Puzsér család, Rostás László családja, Matlák Ernő családja, Varga Ilona családja) 2. A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete 1914-18, Budapest, 1940 3. Bús János–Szabó Péter: Béke poraikra..., Varietas 93 Kft, Budapest, 1999 4. Bús János–Szabó Péter: Béke poraikra... II., Varietas 93 Kft, Budapest, 2001 5. Csallóközi Lapok, 1901-1905, 1919-22 évek 6. Csallóközi Hírlap, Nagymegyer, 1911-1914 7. Csallóközi Híradó, Nagymegyer, 1914 8. Gerháth Sándor gyűjtése, kézirat 9. Felvidékünk-Honvédségünk, Budapest, 1939 10. Fodor István: „Ki ismered vérünk ízét, tégy vallást, karszti kő!”, Győr-Szombathely, 2002, Isonzó Baráti Kör 11. Komárom vármegye alispánjának évi jelentése, 1906-1916-os évek 12. Magyar statisztikai közlöny, Budapest, 1939 13. Nagymegyer város okiratai 1900-1945, Járási levéltár Komárom 15. Nagymegyeri hadifogoly-temető okiratai, Központi Katonai Levéltár, Nagyszombat 16. Nagymegyer város halotti anyakönyve, 1945 17. Nagymegyer város levéltára, 20. század 18. Szent Elzár Katolikus Leányiskola krónikája, kézirat 19. Szénássy Zoltán: Komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, KT, 2000 20. Varga László: Új évezred küszöbén, Nagymegyeri olvasókönyv, Nagymegyer város önkormányzata, 2000 21. Visszatért Felvidék és Ruténföld, Budapest, 1939 22. www.auschwitz.org.pl 23. www.hadifogoly.adatbányászat.hu 24. www.mek.iif.hu

147

vakat

Tartalom Bevezető . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

I. Az első világháború következményei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Nagymegyer az első világháború idején . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az első világháború harcterein . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hadifogolytábor és temető városunkban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az 1. világháború hősei és áldozatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

11 20 27 51

II. A második világháború évei alatt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 A politikai és társadalmi viszonyok újbóli átalakítása . . . . . . . . . . . . 61 A komáromi magyar királyi 22. gyalogezred katonái . . . . . . . . . . . . . 68 Levelek a frontról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 A Doni orosz áttörés áldozatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 A 2. világháború befejező szakasza . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102 A Holocaust áldozatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115 A második világháború befejezése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 125

III. Tisztelet a hősöknek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131 Emlékezés a Hősök terén . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133 Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 Illusztrációk, képek jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 143 Forrásmunkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 147

A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban megjelent: 1. Vígan zengjetek citorák Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, gyűjtötte és válogatta: Ág Tibor, 1992 2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994 3. Cséplő Ferenc: Réte - bástya és menedék Helytörténet két egyházi könyv köré építve, 1995 4. Bíborpiros szép rózsa Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág Tibor, 1996 5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt A kitelepítés és a deportálás története Nagymegyeren, 1996 6. Ázik, nem fázik A nagyabonyi népdalkör legkedvesebb dalai, 1996 7. Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák; Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai embertani képe, 1997 8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok összeállításához, 1997 9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány Csallóközi népszokások, 1997 10. Zalabai Zsigmond: Koszorúk, 1998 11. Nagy Iván: Erősíteni szíveket, Balony község népzenei monográfiája, 1998 12. Szőke István: A bábjátszás ábécéje, Az ujjtól a marionettig, 1998 13. Varga László: Az első lépések A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének és a Nagymegyeri járás Csemadok-szervezeteinek története, 1999 14. Himmler Zsófia: Mindentlátó királylány Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak, 1999 15. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, KeletSzlovákiai népdalok, 1999 (MC melléklettel) 16. Metzner Valéria: Emlékezés, A Csemadok

rétei szervezetének megalakulása és tevékenysége napjainkig, 1999 17. Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok, (A népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergely), A hét szabad művészet könyvtárával (Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskola) közös kiadásban, 2000 18. Presinszky Lajos: Felső Csallóközi arcképcsarnok, 2000 19. Akkor sirassatok engem (Katona Pista összegyűjtött nótái), 2000 20. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából, Válogatás az 1910-es év nagymegyeri gyűjtéséből, Összeállította Ág Tibor, 2001 21. Sidó Zoltán-Őszi Irma: Ötven év szolgálat A Csemadok tevékenysége az Érsekújvári járásban (1949-1999), 2001 22. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, Nyitra-vidéki népballadák, 2001 (CD, MC melléklettel) 23. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát? Előadók és felkészítők kézikönyve, 2001 (MC melléklettel) 24. Henkey Gyula: A Csallóközi magyarok et-nikai embertani képe, Alistál környéke, Bős, Nagymegyer, Csallóközi összefoglaló tanulmány, 2002 25. Varga László: Béke poraikra, Az 1.és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren, 2002

Hangzóanyag: 1. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, MC, 2000 2. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, MC-CD, 2001 3. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát?, MC, 2001 4. Bíborpiros szép rózsa, a népzenei vetélkedő országos gálaműsorának élőfelvétele, MC, 2002 5. Bárdos Ágnes: Tánc-lánc, MC-CD, 2002

Ez a könyv a VALEUR KFT NYOMDÁJÁBAN készült 929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda) Múzeum u. 208/4 Telefon, fax: (0)31 551 72 19, 551 72 18

VARGA LÁSZLÓ BÉKE PORAIKRA Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren ISBN 80 – 89001 – 18 – 1 Kiadta a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya • A kiadásért a Csemadok területi választmányának titkára, Huszár László felel • A nyomdai előmunkálatok Dunaszerdahelyen, a Csemadok területi választmányán készültek • Megjelent 700 példányban • Nyomta a Valeur kft nyomdája, Dunaszerdahelyen, 2002-ben

A KIADÓ CÍME: Csemadok Területi Választmánya, Dunaszerdahely P.O.BOX 16., Trhovisko 825/8., 929 01 Dunajská Streda Tel + fax: +421 (0)31 552 24 78 E-mail: [email protected] [email protected] WEB INFO: www.csemadok-dsz.sk

VARGA LÁSZLÓ BÉKE PORAIKRA. Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren

Recommend Documents