VAGY SZOLIDARITÁS - AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS MODELL KIHÍVÁSAI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali Tagozat EU-kapcsolatok Szakirány

VERSENYKÉPESSÉG ÉS/VAGY SZOLIDARITÁS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS MODELL KIHÍVÁSAI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

Készítette: Herczeg Csilla

Budapest, 2008

Versenyképesség és/vagy szolidaritás

Tartalomjegyzék Ábrajegyzék ........................................................................................................................... 4 Bevezető gondolatok.............................................................................................................. 5 1. A versenyképesség értelmezése ...................................................................................... 7 2. Versenyképességi mutatók vizsgálata az EU és versenytársai tekintetében............ 10 2.1. A versenyképesség fő befolyásoló tényezői ............................................................ 13 2.1.1. Az emberi erőforrás jelentősége..................................................................... 13 2.1.2. A tudás hozzáadott értéke .............................................................................. 17 2.2. A World Economic Forum versenyképességi rangsora ........................................... 24 3. Az Európai Unió szociális dimenziója ......................................................................... 26 4. Az európai szociális modell kihívásai és lehetséges válaszok.................................... 30 4.1. A munkanélküliség kérdése ..................................................................................... 31 4.1.1. Strukturális munkanélküliség, avagy az oktatási rendszer jelentősége.......... 32 4.1.2. A munkaerő mobilitásának hiánya................................................................. 33 4.2. Az inaktivitás kérdése .............................................................................................. 35 4.2.1. Önkéntelen inaktivitás és az ONCE ............................................................... 35 4.2.2. Önkéntes inaktivitás ....................................................................................... 36 4.2.2.1. A nők és az inaktivitás...................................................................... 36 4.2.2.2. A nyugdíjrendszer szerepe a munkapiaci inaktivitásban.................. 37 4.3. Munkanélküliség és inaktivitás a svéd jóléti államban ............................................ 39 4.4. Az egészségügy jelentősége..................................................................................... 42 4.4.1. Egészségbiztosítás az Egyesült Államokban.................................................. 44 4.4.2. Egészségbiztosítás Svédországban................................................................. 49 4.4.3. Mérlegen az egészségügyi rendszerek ........................................................... 55 4.5. Redisztribúciós ráta, avagy a tézisek megerősítése.................................................. 58 5. Összefoglalás.................................................................................................................. 59 Irodalomjegyzék .................................................................................................................. 60

3


Ábrajegyzék 1. ábra: Egy főre jutó GDP (PPS, EU-átlag %-ában, EU27=100%) ................................... 10 2. ábra: Éves reál GDP növekedés ( %)............................................................................... 11 3. ábra: Foglalkoztatási ráta (%) .......................................................................................... 14 4. ábra: Egy munkaórára jutó munkatermelékenység (%)................................................... 15 5. ábra: Munkaórák száma/év .............................................................................................. 16 6. ábra: High-tech termékek aránya az összes exportban (%) ............................................. 18 7. ábra: Felsőoktatásban való részvétel a teljes népesség arányában (%) ........................... 20 8. ábra: Bruttó hazai K+F kiadások a GDP arányában (%) - GERD mutató....................... 21 9. ábra: A WEF versenyképességi rangsora (2007-2008) ................................................... 24 10. ábra: Munkanélküliségi ráta (%).................................................................................... 34 11. ábra: Munkanélküliségi ráta - Svédország (%).............................................................. 40 12. ábra: Központi költségvetés egyenlege - Svédország (%)............................................. 41 13. ábra: Teljes egészségügyi költségvetés a GDP %-ában (USA, OECD) ........................ 48 14. ábra: Teljes egészségügyi költségvetés a GDP %-ában (Svédország, OECD).............. 51 15. ábra: Redisztribúciós ráta (GDP %-ában)...................................................................... 58

4


Bevezető gondolatok Versenyképesség vagy szolidaritás? Valóban választanunk kell? Esetleg megfér egymás mellett a kettő? Napjaink közgazdászai gyakorta felteszik ezen kérdéseket, hiszen az európai szociális modell létjogosultsága nap mint nap megkérdőjeleződik. A globalizáció hatásai Európát sem kerülik el, kihívásaival szembe kell néznünk. El kell döntenünk, hogy hosszas erőfeszítések árán megpróbálunk javítani nem túl fényes világgazdasági pozíciónkon, vagy megelégszünk azzal, hogy az USA, Japán és a rendkívüli lendülettel feltörekvő Kína és India mögött egyre inkább háttérbe szorulunk. Szakértők szerint Európa lemaradásának hátterében, a szociális kérdésekben való állásfoglalása és gyakorlata rejlik, amelyen mindenképpen változtatnia kell, ha fel akarja venni a versenyt a világgazdaság éllovasaival. Ennek értelmében, le kell mondania az európai szociális vívmányok egy részéről, csökkenteni kell az állam szerepét az állampolgárok szociális védelmének biztosításában, mindezt a jobb versenyképesség elérése és az életminőség javítása érdekében. Mindez első hallásra ellentmondásosnak tűnhet, azonban a dolgozatban bemutatásra kerülő bizonyítékok elgondolkodtatásra késztetik a szkeptikus olvasót is. Az elmélet követői szerint a változtatás szükségessége egy idő után mindenképpen kikényszeríti a reformokat – melyekre már ma is találunk példákat –, viszont nem mindegy, hogy előbb vagy utóbb. Ugyanis minél tovább halogatjuk a szükséges lépések megtételét, annál később fogjuk érezni azok jótékony hatását, és annál többet veszítünk világgazdasági pozíciónkból. Mikor ismeri fel Európa, hogy irányt kell váltania? Ki és mi akadályozhatja meg az irányváltást? Milyen konkrét nehézségekkel és feladatokkal kell szembenéznie, ha fel akarja venni a versenyt? Egyáltalán képes lehet arra, hogy kilépve saját korlátaiból egy egészen különböző szemlélet szerint éljen? Ezen gondolatok megfejtésétől inspirálva választottam szakdolgozatom témájául az európai versenyképesség és szociálpolitika kapcsolatának vizsgálatát. Célom egy olyan kutató, leíró, elemző munka elkészítése, mely átfogó, az igazsághoz hű képet ad a nevezett témáról. A dolgozatban, első sorban, ismertetni szeretném a versenyképesség elméleti hátterét, mérési és megnyilvánulás formáit, valamint azt, hogy alakulását mely tényezők

5

Versenyképesség és/vagy szolidaritás befolyásolják leginkább. Ezen tényezők közül kiemelt hangsúlyt kívánok fektetni az emberi erőforrásra, valamint az általa teremtett és hordozott tudásra. Ezután részletes bemutatásra kerül az európai szociális modell, annak kapcsolata a versenyképességgel, és az arra gyakorolt hatása. A szociálpolitikán belül a foglalkoztatáspolitika és egészségügy kerülnek a legszélesebb megvilágításba, de szó lesz a nyugdíj- és az oktatási rendszer szerepéről is. A bírálat mellett igyekszem felvázolni a problémák lehetséges megoldásait, a jó gyakorlatokat, illetve azok megvalósításának potenciális akadályait, nehézségeit. Szeretnék ez úton is köszönetet mondani belső konzulensemnek, Dr. Ferkelt Balázsnak, aki a dolgozat fejlődését végigkísérve, tanácsaival, észrevételeivel, kritikáival segítette munkám.

6


1. A versenyképesség értelmezése A versenyképesség vizsgálatával foglalkozó iskolák alapvetően két irányzat köré csoportosíthatók. Az ex post megközelítés alkalmazói a gazdaság már realizált teljesítményét tanulmányozzák, míg az ex ante szemlélet követői a gazdaságban rejlő lehetőségeket, a termelési tényezők, a gazdaság szereplőinek működését meghatározó feltételek alakulását vizsgálják. Meglátásom szerint, az elért eredmények, a fejlettségi szint vizsgálata elengedhetetlen, azonban még fontosabbnak tartom a gazdaság fejlődési potenciáljának, növekedési lehetőségeinek feltárását. A versenyképesség ugyanis nem kizárólag a versenyben aktuálisan elfoglalt pozícióra, hanem a pozíció javítására vonatkozó 1

kilátásokat is magába foglalja . A versenyképesség fogalmáról a különböző szakirodalmi források eltérően vélekednek. Nincsen egyetértés már a fogalom értelmezési tartományát illetően sem. Krugman és követői szerint a versenyképességet kizárólag vállalati, illetve termék szinten lehet értelmezni, szélesebb körben való megközelítés mindenképpen tévútra vezet2. Más szakértők – így Chikán és szerzőtársai – szerint viszont a versenyképesség nemzetgazdasági és regionális szinten is értelmezhető. Ezen megközelítés szintén a vállalati szférából indul ki, azonban hozzáteszi, hogy a vállalatok teljesítménye, azok nemzetközi szereplése nemzetgazdasági szinten aggregálódik, és ezzel jól jellemzi adott gazdaság, régió versenyképességét. A Chikán, Czakó, Zoltay-Paprika féle megfogalmazás a termelési tényezők megfelelő felhasználását és elosztását hangsúlyozza, mint a nemzetgazdasági versenyképesség legfőbb feltételét. Eszerint a nemzetgazdaságok versenyképessége alatt az arra való képességüket értjük, hogy oly módon hozzanak létre, állítsanak elő, osszanak el termékeket, illetve biztosítsanak szolgáltatásokat, amelyek úgy felelnek meg a nemzetközi kereskedelem által támasztott követelményeknek, hogy eközben saját termelési tényezőiknek megtérülési rátáját növelni tudják3.

1

Bató Márk [2004]: Az Európai Unió versenyképessége. Ph.D. értekezés. Budapest. Krugman, Paul [1994]: Competitiveness: A Dangerous Obsession. Foreign Affairs, March/April 1994: pp. 28-44. 3 Chikán A., Czakó E., Zoltay-Paprika Z. (edited by) [2002]: National Competitiveness in Global Economy. The Case of Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest. 2

7

Versenyképesség és/vagy szolidaritás Az UNCTAD – az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája – tovább árnyalja a fogalmat. Természetesen nemzetközi versenyképességet vizsgál és ezen belül is kifejezetten az export-versenyképességgel foglalkozik. Az export-versenyképesség a gyakorlatban az export bővülését és diverzifikálódását jelenti, mely feltételezi továbbá az exportra termelő ágazatokban a munkalehetőségek bővülését és a jövedelem-szint emelkedését1. Lehetővé teszi a rendszerint magas hozzáadott értéket hordozó fejlett technológia bevonását a termelésbe, valamint közelebb hozza a hazai vállalatok számára a globális versenybe való bekapcsolódás lehetőségét. Mindennek elérésében, pedig meghatározó szerepet tölt be a transznacionális vállalatok vonzásának, vagyis a tőkevonzásnak a képessége. Nem elégséges azonban a transznacionális vállalatok vonzásának a képessége, elengedhetetlen a hozzájuk való alkalmazkodás, a hosszú távú sikeres együttműködés érdekében. Az érdekek ugyanis meglehetősen eltérőek, adott esetben ellentétesek. Míg a kormányok célja, az állampolgárok jólétének maximalizálása, addig a transznacionális vállalatot kizárólag a profitja növelése és nemzetközi versenyképességének biztosítása motiválja. A kezdeti vonzó bér- és piacviszonyok átalakulásával azonban már nem áll érdekében adott országban való működésének folytatása, és minden további nélkül másik országban folytatja tevékenységét. Ennek elkerülésében nagy feladat hárul a nemzeti gazdaságpolitikára. Törekednie kell az érdekellentétek kiegyenlítésére, egy harmonikus kapcsolat kialakítására, és ezáltal a gazdaság export-versenyképességének biztosítására. Az UNCTAD definíciója szerint tehát, az export-versenyképesség a világpiaci részesedés fenntartásának képességét jelenti, kiemelt hangsúllyal a transznacionális vállalatokra – a jövedelmek növekvő szintje mellett. Az OECD definíciója az egyes országok előnyeit és hátrányait veszi számításba termékei

nemzetközi

értékesítése

során.

Ennek

értelmében

egyik

legfontosabb

versenyképességi mutatónak a termékegységre jutó bérköltséget tekintik2. Ennek alakulásában nagy szerepet játszik az egyes termékek által hordozott hozzáadott érték nagysága, vagyis a high-tech termékek aránya, valamint a később szintén részletes bemutatásra kerülő munkaerő termelékenysége. További fontos mutatónak tekintik a nominális effektív árfolyamot. Elemzéseik szerint, a jelentős árfolyam-ingadozások erősen

1 2

World Investment Report, 2002. United Nations, New York and Geneva. OECD, 2004.

8

Versenyképesség és/vagy szolidaritás befolyásolják adott gazdaság teljesítményét és versképességét. Az árfolyam nagy mértékű leértékelődése a külföldi befektetések visszaesését eredményezi, valamint ezáltal a kereskedelmi- és a fizetéséi mérleg romlásához vezet. Az Európai Unió megközelítése a versenyképesség fogalmát a termelékenységgel és az azt meghatározó tényezőkkel teszi egyenlővé. A meghatározó tényezők közül, pedig kiemelkedően foglalkozik a K+F tevékenységgel, a humán tőkének a termelékenység javításában betöltött szerepével, valamint a különböző fenntarthatósági korlátok szerepével1. Végül szeretnék szót ejteni a World Economic Forum versenyképességi kérdésekben elfoglalt álláspontjáról. Évente megjelenő versenyképességi jelentésében felállít egy versenyképességi világranglistát és elemzi a különböző faktorok befolyását és változást. A fórum definíciója szerint a versenyképesség azon intézmények, politikák és tényezők összessége, melyek meghatározzák egy ország termelékenységi szintjét. Legutóbbi, 20072008-as jelentésében 12 faktort sorakoztat fel2. Első helyen említi az átlátható, biztonságos, kiszámítható, vállalkozásbarát intézményrendszer meglétét. Második pont alatt található a fejlett infrastruktúra, mely a távolságok áthidalását, a világkereskedelembe való hatékony bekapcsolódást hivatott biztosítani. Kiemelten foglalkozik továbbá az innováció és a fejlett technológiai – főként információs technológia – fontosságával. Amit jelen tanulmány szempontjából a legérdekesebbnek találok, az a humán erőforrásnak titulált kiemelt jelentőség. Több pontban tárgyalja a rugalmas, hatékony munkaerőpiac, az általános- és felsőoktatás fontosságát és külön foglalkozik az egészség kérdésével is.

1

European competitiveness report, 2002. European Commission, European Communities. The Global Competitiveness Report 2007-2008. World Economic Forum. http://www.gcr.weforum.org/ Letöltési időpont: 2008. 04. 04. 13:20 2

9


2. Versenyképességi mutatók vizsgálata az EU és versenytársai tekintetében Miután a különböző nemzetközi szervezetek és a széles körben elismert szakértők már a versenyképesség definiálásában sem értenek egyet, természetesen a releváns mutatószámok meghatározása sem egyszerű. Ez persze nem csak az eltérő véleményeknek, hanem a kérdés összetettségének is köszönhető. Nehéz ugyanis meghatározni, hogy a különböző mutatók közül melyik jellemzi legjobban adott gazdaság vagy régió versenyképességét, így tehát több jelzőszámot kívánok felvonultatni, melyek alapján egy koherens képet kapunk az Unió versenyhelyzetéről, fejlődési potenciáljáról és az azt legnagyobb mértékben meghatározó tényezőkről. Az egyes mutatók ábrázolásánál az átláthatóság érdekében nem kívánom bemutatni az Unión belüli eltéréseket, azonban előre bocsátom, hogy nagyon jelentősek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az EU15 mutatói kedvezőbb képet festenek, mintha a 10 új országot is figyelembe vesszük. Románia és Bulgária csatlakozásával pedig még zordabb képet kapunk. Most azonban térjünk át a legfontosabb mutatók vizsgálatára. Az első ábrára tekintve kevésbé a versenyképességről, sokkal inkább a vizsgált gazdaságok jelenlegi fejlettségéről kapunk igen éles képet. Az 1 főre jutó GDP értékét vizsgálva az EU27-ek teljesítményét tekintjük 100%-nak, és ehhez viszonyítjuk az USA és Japán eredményeit.

1. ábra: Egy főre jutó GDP (PPS, EU-átlag %-ában, EU27=100%) 160 140 120 100 80 60 40 20 0

EU27 USA Japán

20

04

20

05

20

06

20

07

Forrás: http://europa.eu/ Letöltési időpont: 2008. 04. 27. 9:51

10

Versenyképesség és/vagy szolidaritás Az ábrán az elmúlt három év adatait tüntettem fel, kiemelve azt, hogy az itt látható adatok nem csak egy kivételes esemény eredményei, hanem általánosságban is jól tükrözik a három térség egymáshoz viszonyított gazdasági teljesítményét. Jól látható, hogy Japánhoz képest is jelentős a lemaradásunk – 10 százalékpont -, viszont az USA-hoz képest egyenesen behozhatatlannak tűnik: 50 százalékpont. Hangsúlyozni szeretném, hogy ugyan ez a mutató nem fejezi ki a fejlődési potenciált, azonban jól szemlélteti a relatív fejlettségi viszonyokat, tehát a jelen képességüket a nemzetközi versenyben való hatékony részvételre. A 2. ábra a vizsgált gazdaságok éves GDP növekedési rátáját szemlélteti 1997-től 2006ig. 2. ábra: Éves reál GDP növekedés ( %) 6 4 EU25

2

USA

0 -2

Japán 1992

1995

1998

2001

2004

2007

-4

Forrás [1997-től]: http://europa.eu/ Letöltési időpont: 2008. 04. 27. 10:30; [1997 előtt]: www.oecd.org Letöltési időpont: 2008. 04. 27. 12:50

Az ábrán a leginkább szembeötlő jelenség a japán gazdaság visszaesése a ’90-es évek második felében. A válságból azonban lassacskán sikerült kilábalnia és az elmúlt néhány év során az EU25-ökkel szinte egyforma gazdasági növekedést produkált. Ez persze nem azt jelenti, hogy a két gazdaság egyformán fejlett, hanem azt, hogy mivel Japán jelenleg 10 százalékponttal jobban teljesít, az Uniónak tartósan magasabb növekedési rátát kellene produkálnia ahhoz, hogy utolérje. Fontos megemlíteni, hogy az 1 főre jutó GDP és az éves GDP növekedés adatait azért tudjuk minden további nélkül összehasonlítani, mert a vizsgált időszak során Japánban és az EU25 térségében a népesség százalékos változása

11

Versenyképesség és/vagy szolidaritás csekély mértékben tér el.1 Az USA-val szemben viszont már egészen más a helyzet. Egyrészt óriási hátrányból indulunk, másrészt, pedig a vizsgált időszakban szinte végig magasabb növekedést produkált, amelynek egyenes következménye, hogy folyamatosan növeli

előnyét

az

EU-val

szemben.

Megkérdőjelezheti

azonban

az

adatok

összehasonlíthatóságának lehetőségét, hogy adott időszak során az USA népessége nagyobb mértékben nőtt, ami alátámaszthatja a magasabb GDP növekedési rátát. Véleményem szerint azonban az EU népességének relatív csökkenését versenyképesség csökkentő tételként könyvelhetjük el, és hosszútávon mindenképpen pozíció-vesztéssel jár, hiába nyugtatjuk magunkat az 1 főre eső adattal. Ebben az esetben ugyanis a gazdasági növekedés nem jelent abszolút növekedést, csupán azt, hogy ugyanazt a mennyiséget relatíve kevesebben állítják elő. Itt kívánom megemlíteni, hogy ugyan az EU15-ök versenyképessége jóval meghaladja az új tagállamokét, a GDP éves növekedésében utóbbiak mégis sokkal jobban teljesítenek. Erre a magyarázat igen egyszerű: a relatív elmaradottsági elmélet. Relatíve elmaradott országok fejlettebb integrációhoz való csatlakozása esetén az új tagállamok GDP növekedése jóval magasabb lesz, mint a többi tagországé. A GDP volumenének és növekedésének tárgyalásakor nem hagyhatjuk ki a sorból Kínát és Indiát. A két ország gazdasági helyzete magában hordozza a versenyképesség értelmezésének ambivalenciáját: versenyképesnek mondható-e egy olyan gazdaság, ahol óriási az éves GDP növekedés, ellenben az egy főre jutó jövedelem rendkívül alacsony. Ennek természetesen velejárója az alacsony bérszínvonal, alacsony életszínvonal, magas munkanélküliség és mindez erős regionális eltéréseket mutat. Ennek ellenére én azon nézet mellett foglalok állást, hogy a versenyképesség nem egyenlő a fejlettséggel, sokkal inkább a nemzetközi versenyben való helytállásra és az ezáltal elérhető fejlődés képességére utal. Ezek szerint, pedig a fejlődő Kína és India nagyon is versenyképes, ezzel bővítve az EU globális versenytársainak a körét. Konkrétan Kína immáron másfél évtizede átlagosan 10% körüli évi növekedést ér el, India, pedig évek óta évi 6-8%-os növekedéssel és további növekedési potenciállal büszkélkedhet.

1

1995 és 2005 között a népesség-növekedés: EU25 – 3,36%; Japán – 2,4%; USA – 10,37% Forrás: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-CD-06-001- 01/EN/KS-CD-06-001-01EN.PDF Letöltési idő: 2007. 02. 24. 11:41

12


2.1. A versenyképesség fő befolyásoló tényezői Az eddig tárgyalt két mutató együttes vizsgálata igen sokat elárul az adott gazdaság versenyképességi helyzetéről. A következőkben olyan mutatókat kívánok felsorakoztatni, melyek önmagukban talán nem tükrözik hűen a versenyképességet, viszont mindenképpen hozzájárulnak annak alakulásához. Mondhatnám úgy is, hogy ezek azok a pontok, ahol be lehet avatkozni a fejlődés érdekében.

2.1.1. Az emberi erőforrás jelentősége Ezen tényezők közül szeretném kiemelni a humán tőkét, mely a versenyképesség alakulásában döntő szerepet játszik. Bár rohamosan fejlődő világunkban egyre nagyobb szerephez jutnak a minél magasabb technológiát képviselő berendezések, ezeket azonban megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerőnek kell üzemeltetnie, irányítania. Ezért tulajdonítok óriási jelentőséget a munkaerő képzettségének, rugalmasságának és munkakultúrájának. Ezen tényezők fontosságát, alakulását először is a foglalkoztatási rátán keresztül szeretném bemutatni. A foglalkoztatási ráta természetesen egy igen komplex mutató, mértékét sok faktor befolyásolja. Alakulását elsősorban az országban/térségben lévő munkalehetőségek határozzák meg, ezen belül, pedig nagy jelentősséggel bír a működő tőke nagysága. Viszont hiába vannak munkalehetőségek, ha nem megfelelő képzettségű a munkaerő, ha nincs helyben megfelelő munkaerő, vagy ha esetleg adott munkakör népszerűség hiányában betöltetlen marad. Továbbá nagyon fontos, hogy adott ország polgárai hogyan viszonyulnak a munkanélküliség kérdéséhez: aktívan munkát keresnek, vagy minden további nélkül hosszú hónapokon, vagy akár éveken keresztül is munkanélküliek maradnak. A foglalkoztatási rátát a lényeg kiemelése érdekében csak az EU, USA és Japán esetében vizsgáljuk, viszont kiemelnék egy érdekességet, az EU-n belüli eltéréseket. Az unió átlagát látványosan negatív irányba befolyásolják a déli népek, így Görögország, Olaszország, Málta, Spanyolország – bár utóbbi 2006-ban szinte elérte az uniós átlagot. Kiemelkedik azonban az országcsoportból Portugália, aki rendszeresen jóval az átlag felett teljesít. Ezzel arra kívánok rávilágítani, hogy bár a kultúrának óriási 13

Versenyképesség és/vagy szolidaritás befolyása van a foglalkoztatásra, viszont nem kell és nem is szabad egy örökre determináló tényezőként kezelni. Szükséges azonban megjegyezni, hogy kizárólagosan a foglalkoztatási rátából nem következtethetünk a versenyképességre, hiszen annak ellenére, hogy pl. Portugáliában a foglalkoztatási ráta kiemelkedően jó, a munkaerő termelékenysége már koránt sem.

3. ábra: Foglalkoztatási ráta (%) 80 75

EU27

70

USA

65

Japán

60 55 1997

1999

2001

2003

2005


Ha szemügyre vesszük a 3. ábrát, láthatjuk, hogy a foglalkoztatási ráta is alátámasztja az eddigi megfigyeléseket: a vizsgált három régió tekintetében az EU igencsak lemarad versenytársai mellett. Bár javuló tendenciát mutatunk, a javulás üteme igen csekély. Ezt azért tartom fontosnak, mert minél jobban elnyújtjuk a felzárkózást a foglalkoztatottság terén, annál tovább tudják növelni előnyüket versenytársaink és annál nehezebb lesz a felzárkózás össz-versenyképességi szinten. Konkrét számadatokkal élve elmondhatjuk, hogy az EU-nak már sikerült elérnie egy biztos 63%-os szintet, amit viszont jócskán meghalad Japán a maga 68-69%-ával. Bár az USA-ban a vizsgált időszak során csökkent a foglalkoztatottság, azonban még mindig a 70%-os lélektani határ fölött teljesít – beállva egy stabil 71%-os szintre. A következő mutató ábrázolásával tovább kívánom árnyalni a humán tőke versenyképességben betöltött szerepét. Ugyanis nem csak az a fontos, hogy adott lakosság hány százaléka vállal aktívan munkát, hanem az is, hogy egy munkavállaló egy bizonyos idő

alatt

mennyi

munkát

végez

el

ténylegesen.

14

Az

egy

munkaórára

jutó

Versenyképesség és/vagy szolidaritás munkatermelékenység közvetlen hatással bír a GDP volumenére, ezért szinte közvetlenül következtethetünk belőle adott gazdaság versenyképességére. A mutató azért is nagyon meghatározó a témában, mert alakulását több tényező befolyásolja, így több tényező aggregált

mutatójaként

is

kezelhető.

Tehát

befolyásolja

például

az

előállított

termékek/szolgáltatások hozzáadott értéke (azaz nem mindegy, hogy mezőgazdasági termékeket állítanak elő, vagy pl. IT szolgáltatást nyújtanak, hiszen utóbbi esetben az egy óra alatt megtermelhető érték mindenképpen sokkal nagyobb lesz). Továbbá döntő jelentőséggel bír az alkalmazott termelési technológia korszerűsége, hiszen minél korszerűbb technológiával állítanak elő egy terméket, annál magasabb lesz az egy munkaórára jutó munkatermelékenység. Végül, pedig azokra a tényezőkre kívánom felhívni a figyelmet, amelyek jelen tanulmány szempontjából a legfontosabbak: a dolgozók kompetenciája, a ledolgozott munkaórák száma/év, a munkakultúra és a munkaerő munkához való hozzáállása. Ezekre a témákra a későbbiekben még vissza kívánok térni, azonban most vizsgáljuk meg konkrétan a mutató alakulását. Az adatok ábrázolásánál – a rendelkezésre álló forrás tekintetében - az EU15-ök teljesítményét tekintjük 100%-nak, és ehhez viszonyítjuk az USA, Japán, és természetesen az EU25-ök adatait. Amint azt már említettem, a 10 új tagállam teljesítményének figyelembevételével – szinte minden mutató esetében - kevésbé kedvező képet kapunk. Ezt az állítást csak nyomatékosítja az egy munkaórára jutó munkatermelékenység.

4. ábra: Egy munkaórára jutó munkatermelékenység (%) 120

EU15 EU25

100

USA

80

Japán

60 2000

2001

2002

2003

2004


15

Versenyképesség és/vagy szolidaritás Az adatokat sajnos csak 2000 – 2004 távlatában tudom ábrázolni, a többi évre vonatkozó részleges adathiány miatt. Rendkívül érdekesnek találom, és úgy gondolom, hogy azonnali magyarázatot kíván Japán kiugróan gyenge teljesítménye. Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy rácáfol minden eddigi feltételezésünkre és következtetésünkre, azonban ha egy kicsit jobban belegondolunk, inkább csak alátámasztja azokat. A mutató kiszámítása ugyanis úgy történik, hogy adott ország GDP-jét elosztjuk a ledolgozott munkaórák és a foglalkoztatottak számának szorzatával, amely mutatók a Távol–Keleten hagyományosan – így Japánban is – magasak. Ez lényegében annyit jelent, hogy Japán előnye a ledolgozott munkaórák magas számában áll, nem pedig a munkaerő magas termelékenységében. Jól látszik továbbá, hogy az USA minden évben teljesíti legalább a 110%-ot, 20 százalékponttal maga mögött hagyva az EU 25 országát. Most pedig szeretnék egy kicsit részletesebben foglalkozni a humán tőkének egy másik fontos mutatójával, az imént említett munkaórák számával. Szó volt már arról, hogy mennyire fontos a munkaerő-kapacitás maximális kihasználása (a minél magasabb foglalkoztatás), a munkaerő termelékenysége, képzettsége, de a kiemelten meghatározó tényezők közé sorolnám azt is, hogy egy-egy országban/térségben átlagosan hány munkaórát dolgozik egy munkavállaló. Ugyanis adott dolgozó, adott hatékonysággal összesítve jóval nagyobb eredményt tud realizálni, ha éves szinten 10%-kal többet dolgozik.

5. ábra: Munkaórák száma/év 1900 1850 1800 1750 1700 1650 1600 1550

EU15 USA Japán

20

00

20

01

20

02

20

03

20

04

20

05

Forrás: www.oecd.org Letöltési időpont: 2007. 02. 28. 15:04

16

Versenyképesség és/vagy szolidaritás A rendelkezésre álló adatok hiányossága miatt, csak az EU15-ök adataival tudok szolgálni. A mellékelt ábra alátámasztja azt, hogy az európai átlagember számára a munka csak egy szükséges rossz. Igényünk van a szabadságra, amelyet maximálisan ki is használunk. Ezen túlmenően nem kenyerünk a túlóra, illetve a napi 8 órát meghaladó munkaidő. Ez a felfogás szöges ellentétben áll az amerikaival és a japánéval. Az amerikaiak számára a munka, a karrier az önmegvalósítás lehetőségét jelenti, melynek következtében nem riadnak vissza a relatíve több munkától. Ez a szemléletmód már Európában is felütötte a fejét, de sajnos egyelőre csak egy kis szegmens körében. A további fejezetekben pedig arra is fény derül, hogy az amerikai munkaerőpiac jellegzetes vonásainak kialakulásában nagy jelentősége van a laza társadalombiztosításnak. A mérsékelt jóléti juttatások eredményeképpen ugyanis jókora felelősség nehezedik az egyén vállára saját és családja boldogulását illetően, mely több munkavégzésre is ösztönzi. A japánok megközelítése teljesen eltér az amerikaiakétól is, viszont ennek is a relatíve több munkaóra az eredménye. Míg az amerikai kultúrát az individualizmus jellemzi, tehát a polgárok saját igényeiket, céljaikat tartják szem előtt, addig egy japán munkavállalót a közösséghez való tartozás, a közösségi érdekek és a közösség céljainak megvalósítása vezérli. Még akkor is, ha a szóban forgó közösség egy vállalat. Ennek a szemléletmódnak viszont már annyira mély kulturális gyökerei vannak, hogy az európai gondolkodásba való átültetése lehetetlen lenne.

2.1.2. A tudás hozzáadott értéke A nemzetközi versenyképességi viszonyok minél jobb szemléltetése érdekében szeretnék szót ejteni annak egyéb befolyásoló tényezőiről. A humán tőkén kívül ugyanis, még igen sok releváns tényezőt felsorakoztathatunk. Az egyik nagyon fontos tényező, az előállított termékek hozzáadott értéke. Napjaink kínálati termékskáláján végignézve kiemelhetünk egy olyan termékcsoportot, melyet a magas hozzáadott érték kapcsán az elsők között kell megemlítenünk, ez pedig a legújabb technológiát hordozó termékek csoportja. Ezért szeretném bemutatni, hogy az egyes gazdaságokban mekkora szerephez jutnak a csúcstechnológia termékei, illetve, hogy milyen arányban vannak jelen adott ország exportjában.

17


6. ábra: High-tech termékek aránya az összes exportban (%)

30

EU27

25

USA Japán

20 15 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006


Az erőviszonyok a 6. ábrán sem meglepőek. Azonban hozzá szeretném tenni, hogy az csak az egyik gond, hogy az USA bőven maga mögött hagy minket a high-tech exportban, ugyanis köztudott, hogy nem ez az egyetlen versenyelőnye. És miután térségünk nem bővelkedik olyan értékes természeti erőforrásokban, mint jelen esetben a kőolaj, földgáz, az egyéb rendelkezésre álló forrásaiból kellene versenyelőnyt kovácsolnia. A high-tech iparág fellendítése pedig nem csak egy utolsó mentsvár lenne, hanem egy hosszútávon is kifizetődő stratégiai irányváltás. De vajon mire is van szükség a csúcstechnológia-ipar virágzásához? A válasz igen egyszerű. Szükség van a megfelelő és folyamatosan bővülő, a kereslet igényeihez rugalmasan alkalmazkodó tudásbázisra. Ezzel az igen egyszerű gondolattal azonban a csúcstechnológia-ipar egy picit más megvilágításba kerül. Nem jelenthetjük ki egyetemlegesen, hogy ez az iparág versenyelőnyhöz juttatja a benne dolgozókat. Ez az iparág egészen egyszerűen a konkrét, jelenlegi megnyilvánulási formája annak a mindenkori versenyelőnynek, amit úgy hívunk, hogy tudás. Miért nevezhetjük mindenkori versenyelőnynek? Bár a tudás értéke csak a XX. században, az információs forradalom világában kerül a figyelem középpontjába, valójában az egész történelem során meghatározott szerepet játszott. Jelentőségét vizsgálva a természeti erőforrásokból kell kiindulni. A természet által nyújtott ásványkincsek világszintű eloszlása egyenetlen, felhasználásuk pedig véges. Következésképpen az intenzív, az erőforrás-ráfordítás növelésével elérhető gazdasági növekedés nem rejt magában perspektívát. A valódi,

18

Versenyképesség és/vagy szolidaritás fenntartható növekedés záloga megtalálni annak a módját, hogyan gazdálkodhatunk hatékonyabban a rendelkezésre álló forrásokkal. A gazdaságtörténetre visszatekintve is meggyőződhetünk az állítás helyes voltáról: a nagy fejlődési hullámok rendszerint egy nagy horderejű, a korábbi termelési technológiát forradalmasító innováció követte időszakra tehetők. Míg azonban, a történelem korábbi századaiban egy ilyen újítás, feltalálás csak nagyon ritkán következett be, addig az 1990-es évektől az innovációs fejlesztések szinte követhetetlen tempóval követik egymást. A tudás, mely lehetővé teszi a javak bővített újratermelését, az innovációt, óriási értékhez, gazdasági versenyelőnyhöz juttatja annak birtokosát1. A tudás megszerzésének több komponense is van. Elsődleges eleme a tanulás, mely ismét a humán erőforrás versenyképességben betöltött szerepét bizonyítja. Nem elégséges azonban az egyén tanulásra, információ-gyűjtésre való motiválása, az államnak meg kell teremtenie a lehetőséget az információhoz, tudáshoz való egyenlő, magas szintű hozzáférésre. Amennyiben adott gazdaság nem képes a megfelelő szaktudással rendelkező munkaerő kiképzésére, mindazonáltal a tudás alapú gazdaságban helyt akar állni, a munkaerőt külföldről is beszerezheti. Ez a módozat azonban extra költségekkel jár, valamint nem segíti elő sem a hazai munkanélküliség csökkentését, sem a nemzeti vagyon gyarapodását. A munkaerő-kínálat megfelelő szerkezetéhez később még visszatérek, a 7. ábrán pusztán azt szeretném szemléltetni, hogy a kiemelt gazdaságokban milyen szerepet tölt be az oktatás. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatásban (egyetemen és egyéb felsőoktatási intézményben) való részvétel aránya jól szemlélteti, hogy adott ország lakosai mennyire tartják fontosnak a tanulást, illetve azt, hogy ez párosul-e a tudáshoz való hozzáférés lehetőségével. A vizsgált gazdasági térségek közül Japán mutatói a legalacsonyabbak, azonban nem ad túl sok aggodalomra okot. A vizsgált hét év alatt mindvégig tartotta a 3,1%-os szintet, mely nem sokkal alacsonyabb az európai mutatónál. Ezt a részvételt Japán esetében én koránt sem elégtelennek, sokkal inkább egy biztos, megfelelő szintnek értelmezem, mely fontos kiegészítője a japán tudás-gazdaság fontosabb elemeinek. Európa és az USA mutatói más tendenciát mutatnak.

1

Toller Péter [2007] : Finnugor utakon a tudástermelésben. Szakdolgozat. Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar. Budapest. 1. Út a tudásalapú gazdasághoz

19


7. ábra: Felsőoktatásban való részvétel a teljes népesség arányában (%) 6 5 4 3 2 1 0

EU27 USA Japán

98 9 99 0 00 0 01 0 02 0 03 0 04 0 05 2 2 2 2 2 2 1 19

Forrás: www.europa.eu - www.oecd.org Letöltési időpont: 2008. 05. 03. (Saját szerkesztés.)

Folyamatosan nő a felsőoktatásban való részvétel aránya mindkét régió tekintetében, viszont az USA bőven maga mögött hagyja az EU 27 országát. Míg 2005-ben az európaiak 3,7%-a, addig az amerikaiak 5,8%-a volt valamely felsőoktatási intézmény hallgatója. Az európai tendenciát alapvetően jónak értékelem, viszont figyelembe véve, hogy az USA jóval előttünk jár annak ellenére, hogy ott a továbbtanuláshoz sokkal nagyobb magántőkeberuházás szükséges, van még mit javítani az európai rendszeren. A tudás alapú társadalom fejlettségének releváns indikátora az internet elérhetőség kiterjedtsége. A rendelkezésre álló statisztikai táblák hiányossága miatt, egy, konkrét évre vonatkozó összehasonlító adatokkal nem szolgálhatok, azonban a különböző évek összevetése is igen tanulságos lehet. 2007-ben, az EU 27 tagállamában átlagosan, a háztartások 54%-ában található internet elérhetőség. Japán tekintetében a legfrissebb adat két évvel korábbról, 2005-ből származik, viszont ott már ez évben is a háztartások 57%ából volt elérhető a világháló. Az Egyesült Államokról még régebbi, 2003. évi információval rendelkezünk, mikor is már egy százalékponttal meghaladta az EU négy évvel későbbi szintjét. Ennek értelmében kijelenthetjük, hogy Európának van mit behoznia, azonban véleményem szerint a helyzet koránt sem elkeserítő. Európai állampolgárként szemtanúi lehetünk annak, amit a statisztikák is alátámasztanak: az internet elérhetőség rohamos bővülésének. A pozitív tendenciákon túl szót kell ejteni a regionális eltérésekről

20

Versenyképesség és/vagy szolidaritás is, ugyanis az EU15 átlaga öt százalékponttal meghaladja az EU 27 országával készített kalkulációt. Következésképpen, a probléma leginkább az Unió 12 új tagországát sújtja1. A fejlett, versenyképes tudás alapú gazdaság természetesen nem kizárólag a már elérhető információk elsajátítására támaszkodik, integráns részét képzi az új információk kutatása is. Az innováció megjelenhet a termelési folyamat bármely szakaszában, a lényeg, hogy a termelési tényezők egy új kombinációja nyomán lehetővé tegye azok bővített újratermelését, a piaci érdeklődés felkeltése mellett. Az innováció egyik legfontosabb és legközismertebb eleme a kutatás-fejlesztés tevékenység. Vizsgáljuk meg, hogy a szóban forgó gazdaságok mekkora szerepet tulajdonítanak a K+F tevékenységnek.

8. ábra: Bruttó hazai K+F kiadások a GDP arányában (%) - GERD mutató 4 EU27

3

USA

2

Japán

1 0 00 20

01 20

02 20

03 20

Forrás: www.europa.eu Letöltési időpont: 2008. 05. 06. 17:35

A GDP arányában mért kutatás-fejlesztési kiadások éles eltérését mutatja a 8. ábra. A bemutatott négy év alatt egyik gazdaság mutatója sem változott számottevő mértékben. Miután a Japán gazdaság a köztudatban is fejlett csúcstechnológia-iparáról lett híres, nem meglepő, hogy ő áll az első helyen, 3,2% körüli értékkel. Őt követi az Egyesült Államok 2,7%-kal és utolsóként, meglehetősen lemaradva rangsorol az Európai Unió. Hozzátenném, hogy az Unióban egyre nagyobb hangsúlyt kap a közös kutatás-fejlesztési politika, melyet a legkülönbözőbb

fórumokon

megfogalmazott

1

célkitűzések,

akciótervek

és

Forrás: Eurostat http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTAL&scr een=detailref&language=en&product=STRIND_INNORE&root=STRIND_INNORE/innore/ir031 Letöltési időpont: 2008. 05. 05. 10 :44

21

Versenyképesség és/vagy szolidaritás keretprogramokon kívül az e célra allokált támogatási összegek is bizonyítanak. A Közösség minden törekvése ellenére azonban, továbbra is teret veszít fő riválisaival szemben. A hatékonytalan közös kutatás-fejlesztési politika kapcsán két tényezőre hívnám fel a figyelmet. Természeténél fogva olyan tevékenységről beszélünk, mely rendkívül nagy volumenű pénzügyi beruházást igényel, hasznát pedig általában csak jelentős időbeli eltolódással élvezheti a befektető. Ebből két következtetést vonhatunk le: a tőkehiány megakadályozhatja a tevékenységet, más megközelítésből viszont, a tőkeegyesítés lehetővé teszi azt, ami a széttördelt, önmagukban elégtelen pénzforrásokkal lehetetlen lenne. Egy magasabb szintű összefogásra ösztönöz annak elkerülése is, hogy esetlegesen ugyanazt a drága kísérletet két vagy több kutatócsoport is elvégezze. Mindennek ellenére azt kell mondjuk, hogy az európai kutatási térség meglehetősen széttöredezett és elszigetelt. A K+F tevékenységek hozzávetőleg 80%-a a mai napig nemzeti keretek között zajlik.

A

szétaprózott források mellett a rendszer másik strukturális hibája a beruházók jogi természetében áll. A logika szerint ugyanis a beruházásokat főként a vállalatoknak kellene eszközölni, akik ténylegesen profitálni fognak az elért eredményből, nem pedig az államnak, melynek egyrészt nem feladata tevékenység finanszírozása, másrészt kapacitása sincs rá. 2003-ban a teljes K+F kiadások magán szférából származó aránya Japánban 74,5%, az USA-ban 61,4%, az EU27-ben pedig 54,7% volt1. Nem

hagyhatom

azonban

említés

nélkül

azon

európai

országokat,

melyek

világviszonylatban is a kutatás-fejlesztési tevékenység éllovasai. Maga mögött hagyva még a Japán mutatta értékeket is, Finnország és Svédország rendre 3,45, illetve 3,73%-kal rangsorolnak a listán2. A kilencvenes évek eleji mély gazdasági válság nyomán mindkét ország számára nyilvánvalóvá vált az irányváltás szükségessége. A finnek végleg szakítván a fékező erőként ható szovjet gazdasági befolyással, a kor ígéretes iparága, a számítástechnika felé fordították figyelmüket. Elszántságukat – melyet komoly politikai 1

Forrás: Eurostat. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTAL&scr een=detailref&language=en&product=STRIND_INNORE&root=STRIND_INNORE/innore/ir022 Letöltési időpont: 2008. 05. 05. 18:40 2 Forrás: Eurostat. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTAL&scr een=detailref&language=en&product=STRIND_INNORE&root=STRIND_INNORE/innore/ir021 Letöltési időpont: 2008. 05. 06. 17:35

22

Versenyképesség és/vagy szolidaritás konszenzus támasztott alá – mi sem bizonyítja jobban, hogy már a recesszió ideje alatt is folyamatosan nőtt a nevezett szektorba történő kutatási beruházások aránya. Erőfeszítéseik eredményeképpen az export szerkezete látványosan átalakult. A finn kivitelben korábban elsődleges helyet elfoglaló acél- és gépipari termékek aránya, a magas tudás tartalmat és hozzáadott értéket hordozó elektronikai és elektromos termékek javára visszaszorult. Utóbbi részarány majd háromszorosára, 30%-ra nőtt1. A svédek – a finnekhez hasonlóan – felhagytak a piacképtelen árukat előállító állami vállalatok támogatásával és figyelmüket a kor kereslete felé fordították. Felismervén a tudás, az információ rejtette lehetőségeket, a gazdaság legkülönbözőbb szektoraiban foganatosították meg az innováció tevékenységét. 1993 és 2000 között a távközlési ipar kibocsátása megduplázódott, az ország összes kivitelének 20%-át érte el. A szektor nemzetközi válságát követően részaránya 15%-ra csökkent, azonban továbbra is a svéd gazdaság meghatározó iparágaként tartják számon, mely a GDP megtermeléséhez 6%-kal járul hozzá. A K+F kiadások egyre nagyobb részét teszik ki a szállítóeszközök iparának, valamint a gépiparnak, mely a legújabb technológiák kínálatában, illetve a termékhez fűződő bővített szolgáltatás-tartalomban jelenik meg. A hagyományosan óriási K+F beruházásokat igénylő gyógyszeripar is dinamikusan fejlődik; a teljes export 6%-át adja. Nem szeretném kihagyni a felsorolásból a Svédországban nagy hagyományokkal rendelkező erdőipart sem. Különösen érdekesnek találom ugyanis azt, ahogyan ebbe a hagyományosan alacsony hozzáadott értékű termékeket előállító iparágba is becsempészik az innovációt. Az erdőiparon belül a magas technológia-igényű, ezáltal magas hozzáadott értékű termékek gyártására (is) szakosodtak, mely növelte az ágazat termelékenységét, versenyképességét2.

1

Toller Péter [2007] : Finnugor utakon a tudástermelésben. Szakdolgozat. Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar. Budapest. 3. Miért érdemes Finnországra figyelni? 2 Forrás: A svéd ipar. A Svéd Intézet kiadványa, 2004. p. 6-7. http://www.sweden.se/upload/Sweden_se/otherlanguages/factsheets/SI/Swedish_Industry_AT124a.pdf Letöltési időpont: 2008. 04. 26. 10:35

23


2.2. A World Economic Forum versenyképességi rangsora A versenyképességi mutatók vizsgálatának lezárásaképpen szeretnék bemutatni egy konkrét, a World Economic Forum által felállított versenyképességi világranglistát.

9. ábra: A WEF versenyképességi rangsora (2007-2008) USA Svájc Dánia Svédország Németország Finnország Szingapúr Japán Egyesült Királyság Hollandia Korea Hong Kong Kanada Taiwan, Kína Ausztria Norvégia Izrael Franciaország Ausztrália Belgium 4,7

4,9

5,1

5,3

5,5

5,7

Forrás: www.weforum.org Letöltési időpont: 2008. 04. 04. 18:55

A 9. ábra a fórum legfrissebb versenyképességi ranglistájának első 20 helyezettjét ábrázolja. Az USA első helyéhez annyit fűznék hozzá, hogy – a jelentés szerint – ereje elsősorban piacai méretében, valamint munkaerőpiaca hatékonyságában áll. Mindkét faktor tekintetében világelsőként rangsorolt. Miután világviszonylatú összehasonlításról van szó, Japán nyolcadik helyezése is előkelőnek mondható. Svédország és Finnország pozíciója kitűnően szemlélteti a korábban bemutatott hatékony kutatás-fejlesztési politika

24

Versenyképesség és/vagy szolidaritás eredményét. A svédek technológiai felkészültségét világelsőnek, felsőoktatási rendszerét pedig a világon a második legjobbnak kiáltották ki. A finnek a versenyképesség három tényezője tekintetében is kivívták az első pozíciót: a felsőoktatás, az intézmények és az általános oktatás tekintetében is. Kiemelten szeretném hangsúlyozni, hogy Finnország 2002-től, négy éven keresztül birtokolta az első pozíciót! Végül, érdekességképpen szeretném megemlíteni, hogy Magyarország a 47. helyen rangsorolt, maga elé engedve néhány olyan fejlődő országot is, mint a Dél-Afrikai Köztársaság vagy Tunézia1. Ez egy újabb bizonyítékul szolgál azon állításom alátámasztására, miszerint egy ország versenyképességi indexének, a gazdasági fejlettségen kívül, a fejlődési potenciál is integráns részét képzi. Végtelen komplexitásának köszönhetően, a versenyképességnek – a bemutatottakon túl – még számos releváns indikátora van. Jelen dolgozat keretében azonban a versenyképesség szociális dimenzióját és ezek konfliktusait kívánom kiemelni.

1

The Global Competitiveness Report 2007-2008. World Economic Forum. http://www.gcr.weforum.org/ Letöltési időpont: 2008. 04. 04. 13:20

25


3. Az Európai Unió szociális dimenziója Az állam szociális szerepvállalását illetően némiképp megoszlanak a vélemények Európa-szerte, azonban összességében azt mondhatjuk, hogy az állampolgárok elvárják, hogy az állam gondoskodjon róluk. Ez a nézet kevésbé jellemző például az angolszász Egyesült Királyságra, azonban annál inkább uralkodó Kelet- és Közép-Európa országaiban. Erre a térségre ugyanis rányomta bélyegét a szocializmus korszaka, amikor is az egyén saját felelősségvállalása igencsak leredukálódott, helyette az állam igyekezett az általános jólétet megteremteni. Természetesen idővel ez az emberek részéről már elvárásként fogalmazódott meg. A korszak befejeződött, a szemlélet megmaradt. A szemléletváltás gondolata sokáig Európai Uniós szinten sem merült fel. Az egyes tagállamok kormányai munkájuk szerves részének tekintik/tekintették a szociálpolitikát, melyet jól mutat, hogy már a Római Szerződés is alaposan foglalkozott a témával. Továbbá, mivel a kérdés a tagállamok szuverenitását jelentősen érinti, évtizedeken keresztül nem történt közösségi szinten átütő előrelépés. Az 1989-ben megfogalmazott Szociális Charta 12 területe között ugyan már találunk kifejezetten a foglalkoztatás növelésére irányuló elveket (munkaerő szabad áramlása), azonban még mindig közvetlen segélyek, támogatások útján kíván az embereknek magasabb életszínvonalat biztosítani. Ez a fajta segítség azonban csak erősíti az állampolgár államtól való függőségét, és nem alapozza meg azt, hogy az illető majdan a saját lábára tudjon állni. Ezzel nem arra kívánok utalni, hogy a Chartában foglalt célkitűzések nem fontosak, sőt, feltételezem, hogy az ott megfogalmazott prioritások a kor jellemző igényeinek, problémáinak megfelelően születtek, amelyek szükségszerűen eltérnek napjaink kihívásaitól. A Chartában ugyanis kiemelt helyen szerepel például a munkavédelem, munkakörülmények javítása, férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód, gyermekek és fiatalok védelme; melyek természetesen ma is szerves részét képezik a szociálpolitikának, de a hangsúly áthelyeződött. Ez bizonyára többek között annak tudható be, hogy az akkori problémákra sikerült többé-kevésbé megoldást találni. A kilencvenes években azonban a munkanélküliség kezdett mind nyomasztóbb méreteket ölteni, ami kikényszerítette a szociálpolitika prioritásainak módosítását. A nemzeti kormányok felismerve, hogy nem tudnak önállóan megküzdeni a problémával, már nem őrzik oly féltve szuverenitásukat a szociálpolitika terén. 1997-ben,

26

Versenyképesség és/vagy szolidaritás az

Amszterdami

Szerződés

aláírásával

a

szociálpolitikán

belül

kiemelten

a

foglalkoztatáspolitikára terelődött a hangsúly. Ráébredtek, hogy a foglalkoztatáspolitikai célokat alá kell vetni az átfogó gazdaságpolitikai céloknak, melyeknek pedig végső célja az életszínvonal általános növelése – tehát ezzel végeredményben a szociálpolitika célkitűzéseit támogatják. Kötelezettséget vállaltak, hogy közelítik egymáshoz nemzeti stratégiáikat a foglalkoztatás területén, és a foglalkoztatás előmozdítását közös érdekként kezelik. Az ügy sürgős voltára való tekintettel még ebben az évben speciális foglalkoztatási csúcsot tartottak Luxemburgban, ahol elfogadták a foglalkoztatáspolitika máig érvényes alapelveit: •

A foglalkoztatási képesség javítása.

•

A

vállalkozásösztönzés

javítása

–

a

vállalkozásindítás

körülményeinek

egyszerűsítése, az adórendszerek vállalkozásbarátabbá tétele. •

A vállalkozások és munkavállalóik alkalmazkodóképességének, rugalmasságának fejlesztése.

•

Az egyenlő esélyek feltételeinek megerősítése. Itt a különböző hátrányos csoportokon belül kiemelten foglalkozik a nők foglalkoztatási lehetőségeinek javításával, első sorban a rugalmas munkaidő bevezetésének ajánlásával1.

Az elvekből is jól látszik, hogy egyre központibb kérdéssé vált a foglalkoztatáspolitika, miután észrevették, hogy az Unió csökkenő versenyképességéhez jelentősen hozzájárul a foglalkoztatás problémája. A témában a legnagyobb visszhangot a 2000 márciusában napvilágot látott lisszaboni stratégia kapta. Átfogó célja, hogy az Európai Unió 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő tudás alapú gazdaságává váljon, amely képes a fenntartható fejlődésre, miközben nagyobb szociális kohézióval több és jobb munkahelyeket teremt. Tehát központi célja a versenyképesség növelése, azonban leszögezi, hogy ez semmiképpen sem mehet a szociális vívmányok rovására. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor valójában hogyan is akarja mindezt kivitelezni. Elsődlegesen a foglalkoztatás bővítésével; számszerűsítve 2010-re 70%-os foglalkoztatottsági szint elérését tűzte ki célul – a 2000. évi 1

Horváth Zoltán [2005]: Kézikönyv az Európai Unióról. HVG-ORAC, Budapest.

27

Versenyképesség és/vagy szolidaritás 62,5%-os szintről. Külön foglalkozik a nőkkel és az idős korosztállyal (55-64 év), akik hagyományosan az átlag alatt teljesítenek. A nők esetében 60%, az 55-64 éves korosztályban 50% elérését tűzte ki célul. Ezen célok elérése érdekében természetesen szükség van munkahelyteremtésre, ezzel a kérdéssel azonban közvetlenül nem kívántak foglalkozni. Sokkal inkább azt várják, hogy az átfogó makrogazdasági reformok közvetve a munkalehetőségek bővülését fogják eredményezni. Ez alatt értendő a belső piac működésének tökéletesítése – különös tekintettel a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlására -, a fiskális fegyelem megteremtése és a kis- és középvállalkozások (KKV-k) megalapítása előtt álló bürokratikus és pénzügyi akadályok felszámolása. Tehát a munkahelyteremtésre közvetlenül nem, viszont a foglalkoztathatóságra már annál inkább koncentrál. Ennek legfőbb eleme a tudás alapú társadalom megteremtése az élethosszig tartó tanulás ösztönzésével és az információs technológiákhoz való hozzáférés megkönnyítésével. Ezt segíti elő továbbá az alternatív foglalkoztatási formák, valamint a munkavállalók ill. munkaadók rugalmasságának ösztönzése és a rugalmas munkaidő bevezetése. A foglalkoztatás növelésén túl célul tűzték ki a kutatás-fejlesztés (K+F) tevékenység – a versenyképesség egyik fő mozgatórugójaként meghatározott tényező – előmozdítását.. A célkitűzés szerint Európa K+F kiadásait 2010-re legalább a GDP 3%-ig kell emelni (GERD-mutató), illetve az összes ráfordításon belül a vállalati források el kell érjék a kétharmados részarányt1. Véleményem szerint a lisszaboni stratégia által elérni kívánt célok valóban szükségesek, nagyon jól rávilágítanak az Európai Unió globális versenyképességi problémáinak hátterére, és nagyon jól kijelöli azokat a pontokat, ahol be lehet és be kell avatkozni. A megvalósíthatóságával kapcsolatban azonban már komoly problémák merültek fel. 2004 márciusában az Európai Tanács felkérte a Bizottságot, hogy hozzon létre egy külön munkacsoportot annak megvizsgálására, hogy milyen előrelépés történ a lisszaboni célok irányába, azok megfogalmazása óta. A Wim Kok – volt holland miniszterelnök – nevével fémjelzett jelentés 2004 novemberében látott napvilágot. A munkacsoport egyértelműen kimondta, hogy a jelenlegi hozzáállással és tempóval a célok teljesíthetetlenek a kitűzött határidőn belül. Keményen bírálta mind a tagállamok, mind pedig az Unió hozzáállását. A

1

A Lisszaboni stratégia: versenyképesebb Európa több és jobb munkahellyel. Európai Parlament. http://www.europarl.europa.eu/highlights/hu/1001.html Letöltési időpont: 2007. 03. 03. 22:16

28

Versenyképesség és/vagy szolidaritás Közösség részéről elvárásként fogalmazza meg az intézmények aktívabb koordinációs szerepvállalását a kivitelezés folyamatában; illetve a lisszaboni célok figyelembe vételét az uniós források elosztásánál. A tagállamok magatartását illetően meglehetősen elmarasztaló véleményt fogalmaz meg. A nemzeti kormányokban hiányzik a program iránti elkötelezettség, a fontos reformlépések megtétele elmarad a rövid távú politikai érdekek érvényesítése miatt. Elismeri, hogy a program tempója túlfeszített, illetve a világgazdasági tendenciák sem kedveztek a törekvések teljesítésének, mindennek ellenére a célkitűzéseket tartani kell. A tagállamoknak megsokszorozott erőfeszítésekkel kell előre haladniuk a lisszaboni stratégia által kitűzött minden területen, kiemelt figyelemmel a foglalkoztatáspolitikai kérdésekre1. A Wim Kok jelentés jól rávilágított Európa hiányosságaira a célkitűzések megvalósítását illetően. Én még egy gondolatot szeretnék hozzátenni. A célok kitűzésénél nem vették figyelembe, hogy az éremnek két oldala van. Amint már említettem, a kijelölt célok nagyon is szükségesek, azonban képtelenség őket véghez vinni anélkül, hogy más területen áldozatot vállalnánk. Márpedig a stratégia kidolgozói kifejezetten hangsúlyozták, hogy a célok elérése nem mehet az európai szociális vívmányok kárára. De vajon tényleg szükség van az európai szociális modell foggal-körömmel való védelmére? Nem lehet, hogy a vívmányok egy részéről való lemondás pontosan a jólét és a versenyképesség növekedésének irányába hatna? Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a jelenlegi szociális modellnek valójában milyen hatása van a kitűzött célokra, mennyire lehet ebben a rendszerben megvalósítani a versenyképesség és a jólét növelését.

1

Facing the challange, Report from the High Level Group chaired by Wim Kok, 2004 http://ec.europa.eu/growthandjobs/pdf/kok_report_en.pdf Letöltési időpont: 2007. 02. 22. 13:53

29


4. Az európai szociális modell kihívásai és lehetséges válaszok Induljunk ki abból, hogy a jelen szociális ellátó rendszer nagy felelősséget vállal az állampolgárok szociális biztonságában. Ezzel az a probléma, hogy nem motiválja az embereket. A rendszer elkényelmesít minket, nem érzünk akkora felelősséget a saját, és családunk sorsa iránt. Tudatában vagyunk annak, hogy végső esetben is van egy kéz, amibe lehet kapaszkodni, ezért akarva, akaratlanul sokszor ki is használjuk ezt az utolsó lehetőséget. Amennyiben a saját sorsunk csak a saját kezünkben lenne, sokkal nagyobb felelősségérzetünk lenne; minden követ megmozgatnánk, hogy biztosítsuk a jövőnket, hiszen csak magunkra számíthatnánk. Tehát ez sokkal több erőfeszítést eredményezne az emberek részéről, elkezdenék keresni és kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek valójában most is egy karnyújtásra vannak. Ezeket a lehetőségeket most nem keresik, nem használják ki, nem törik magukat a könnyebb boldogulás érdekében, hiszen van kire támaszkodni. Az állam kisebb felelősségvállalása csökkentené a redisztribúciós szerepét, tehát a gyakorlatban a szociális juttatások csökkenésével, és a támogatási rendszer átalakításával járna. Természetesen a szociálpolitika ebben a megközelítésben nem azt jelenti, hogy a rászoruló rétegeket nem támogatjuk, nem segítünk rajtuk, hanem azt, hogy megteremtjük nekik a lehetőséget, hogy a saját lábukra álljanak. Az ugyanis nem lehet koncepció, hogy életük végéig támogatjuk azokat az embereket, akik ha nagyon akarnák, önerejükből is boldogulni tudnának. Tehát a szemléletnek az a lényege, hogy egyenlő lehetőségeket, egyenlő esélyeket teremtsen. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a gyakorlatban ez a gondolat hogyan érvényesül, és hogyan jelenthet ténylegesen megoldást a problémákra. A következőkben erre kívánok választ adni a szociálpolitika konkrét kihívásainak bemutatásával. A szociálpolitikának alapvető célja, hogy minél magasabb életszínvonalat biztosítson adott ország polgárainak. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az életszínvonal azon társadalmi körökben a legalacsonyabb, ahol magas a munkanélküliség, illetve magas az inaktivitási ráta. Tehát, amint már említettem előtérbe kerül a szociálpolitikán belül a foglalkoztatáspolitika; az államnak a foglalkoztatás növelése mellett kell síkra szállnia. Fontos leszögezni, hogy a munkaképes korú lakosságot feloszthatjuk az aktív ill. inaktív kategóriákba. Az aktív lakosság körébe tartoznak a foglalkoztatottak és a munkanélküliek –

30

Versenyképesség és/vagy szolidaritás hiszen munkanélkülinek csak az számít, aki aktívan munkát keres. Az inaktív kategóriába pedig azokat soroljuk, akik azon túl, hogy nem dolgoznak, nem is keresnek munkát. Tehát a szociálpolitikának/foglalkoztatáspolitikának két feladata van ezen a téren: csökkenteni egyrészt a munkanélküliek, másrészt az inaktívak számát.

4.1. A munkanélküliség kérdése A munkapiaci folyamatok bemutatását megelőzően szeretném előrevetíteni, hogy az egyes jelenségeket sokszor nem lehet egyértelműen kategorizálni: a munkanélküliség vagy az inaktivitás indikátorait befolyásolják-e. Esetenként ugyanis, nehéz meghúzni azt a határt, amely alatt még elvárható a munkakereső áldozatvállalása egy munkáért, és amely fölött már túlzottnak minősül az áldozatvállalás mértéke. Rátérve a munkanélküliség kérdésére, elsőként a képzettség hatását kívánom megvizsgálni. E tekintetben kijelenthetjük, hogy a munkanélküliség okozója egyre kevésbé az alacsony képzettségi szint, azonban még mindig vannak olyan leszakadó társadalmi csoportok, ahol még a középiskolát sem végzik el a fiatalok. Ez leginkább a kisebb, elzárt falvakban élő társadalmi csoportokra, és az etnikai kisebbségekre, ezen belül is a roma lakosságra jellemző. Ezen leszakadó társadalmi csoportokra azért kell kiemelt figyelmet szentelni, mert az alacsony képzettség okozta magas munkanélküliségi ráta mellett az inaktivitás is könnyebben felüti a fejét. Itt természetesen szükség van az anyagi támogatásra, akár hosszú távon is - amennyiben a gyermek tanulmányainak folytatását kizárólag az anyagiak akadályozzák. Tehát felmerülhet az a probléma, hogy a támogatást nem a gyermekek taníttatására használják fel. Ezért javasolt inkább a közvetett, célzott pénzügyi támogatás nyújtása: ingyenes tankönyv, iskolai étkezés, utazás – mindaddig, amíg a tanuló teljesít egy elvárható szintet az iskolában. A roma lakosság tekintetében fontos megjegyezni, hogy bár páneurópai kisebbségről van szó, legnagyobb számban Romániában, Bulgáriában, Magyarországon és Szlovákiában képviseltetik magukat. Tehát a probléma nem Uniós szintű, mégis szükségesnek tartom, hogy néhány gondolat erejéig foglalkozzunk vele. Természetesen ezen társadalmi réteg alulképzettségében is nagy szerepet játszik a szegénység, viszont még nagyobb gondot jelentenek a kulturális gyökerek. A korai felnőtté válás, a hagyományos szabadság-szeretet, az öntörvényűség, és

31

Versenyképesség és/vagy szolidaritás a diszkrimináció szab gátat a roma fiatalok továbbtanulásának, ill. a munkapiacon való helytállásának. A probléma megoldása rendkívül komplex feladat. Jelenleg a legsürgetőbb lépés az, hogy lehetővé tegyük a roma fiataloknak a más társadalmi körökben lévő jó gyakorlatokba való bepillantást, tehát első sorban fel kell számolni mind a lakóhelyi, mind az iskolai szegregáltságot.

4.1.1. Strukturális munkanélküliség, avagy az oktatási rendszer jelentősége A továbbiakban arra a súlyos munkaerő-piaci problémára szeretném felhívni a figyelmet, hogy gyakran a magas képzettséggel rendelkezők sem találnak maguknak munkát, hiszen a munkaerő kereslet és kínálat szakmai jellege sokszor nagyon különböző (strukturális munkanélküliség). Ez ellen egyrészt már a képzés szintjén cselekedni kellene; ne képezzünk feleslegesen olyan munkaerőt, amelyre nincsen szükség. Ezt központilag szabályozni – véleményem szerint – lehetetlen, ugyanis a munkaerő kereslet a piaci viszonyoknak megfelelően nap mint nap változik. Hosszú távú tendenciák ugyan előre jósolhatók, de ezzel még csak hozzávetőlegesen sem lehet meghatározni adott szakmák jövőbeni keresettségét. Sokkal hatékonyabb megoldásnak tartom, ha az egyén méri fel a munkaerő-piaci igényeket, és ennek megfelelően képzi magát. Azonban, amíg az oktatás – itt a felsőoktatásról beszélünk – tandíjmentes, addig ezzel nem feltétlenül foglalkozik az illető; ha nem is tud az általa áhított intézményben tanulni, akkor is továbbtanul, hiszen az állam finanszírozza. Azonban ha már fizetnie kellene érte, biztosan nem választana olyan szakmát, amelyben később csak kis valószínűséggel tud elhelyezkedni. Természetesen a felsőoktatás költségtérítésessé való átalakításával kapcsolatban felmerül a probléma, hogy így az a tehetősebb rétegek kiváltsága lesz, azonban tény, hogy hosszú távon a strukturális munkanélküliség csökkenése irányába hat. Ezen túl, lehetséges egy olyan rendszer kidolgozása is, mely továbbra is elősegíti a hátrányos helyzetűk továbbtanulását. A leginkább – igazoltan – rászoruló 10-20% tandíjmentességet élvezhetne, illetve kedvező feltételek mellett diákhitel is segítséget nyújthatna. A képzettség kapcsán azonban szólni kell az átképzésről is, hiszen hiába sajátít el valaki egy keresett szakmát, a munkaerő-piaci igények egyre gyorsabban változnak, melyekhez alkalmazkodni kell. Sajnos manapság Európában igen nehezen szánják rá magukat az

32

Versenyképesség és/vagy szolidaritás emberek továbbképzésre, átképzésre, sokszor inkább beletörődnek a munkanélküliségbe, és nem hajlandók váltani. Nyilvánvaló, hogy ezt csak azért engedhetik meg maguknak, mert elfogadható összegű állami támogatást kapnak és nem a saját megtakarított vagyonukat kell felélni a munkanélküliség ideje alatt.

4.1.2. A munkaerő mobilitásának hiánya Hasonló okokra vezethető vissza a munkaerő immobilitása is. Ennek egyik konkrét megnyilvánulási formája, hogy szemben az amerikai társadalommal, az európaiak nem szívesen váltanak lakóhelyet az elhelyezkedés érdekében. Míg az USA-ban a munkaképes korú lakosság 2,8%-a költözik másik tagállamba egy év leforgása alatt (2004-ben), addig az EU15-ök térségében 1% költözik másik országba (2005-ben)1. Azonban, még ha figyelembe is vesszük az Európában lévő nyelvi, intézményi, kulturális akadályokat, és csak NUTS2-es szinten vizsgálódunk, akkor is mindössze 1,2% (2005-ben) lesz az eredmény. Másik fontos eleme pedig az, hogy sokan eleve nem vállalnak el olyan munkát, ahol a munkavégzés helye esetleg több 10km-re van a lakhelyüktől. Ez ugyanis akár napi 23 óra utazást is jelenthet, ami nyilvánvaló kényelmetlenségekkel jár. Sokkal egyszerűbb megoldásnak tűnik - ebben az esetben is - várni egy jobb lehetőségre; és megteheti, hiszen addig eltartja az állam. Hozzátenném, hogy a munkaerő mobilitásának hiánya kifejezetten egy nehezen besorolható tényező. Nehéz meghatározni, hogy mennyi az a szabadidő, vagy személyes érdek, amit a munka érdekében fel kell áldozni; illetve mikortól mondhatjuk azt, hogy valamely áldozat vállalásának visszautasításával már nem is minősül munkakeresőnek az illető. Hasonló besorolási problémával kell szembenéznünk, a munkaerő vertikális mobilitásának kapcsán is. Ez alatt a munkanélküliek azon csoportját értjük, akik többek között azért nem találnak maguknak állást, mert nem hajlandók beérni kevésbé elismert pozícióval, kisebb presztízzsel rendelkező munkával. Egy ilyen váltást nyilván nehéz mentálisan feldolgozni, viszont ha valóban nincs más lehetőség, kénytelen lesz leadni az 1

Forrás: Eurostat http://ec.europa.eu/employment_social/employment_analysis/eie/eie2006_chap5_en.pdf Letöltési időpont: 2007. 03. 09. 21:18

33

Versenyképesség és/vagy szolidaritás igényeiből és beérni egy kevésbé preferált állással. A kérdés csak az, hogy ezt mennyi idő után látja be, vagy mennyi idő után kénytelen belátni… A munkanélküliség kapcsán végül szeretném felhívni a figyelmet az alábbi ábrára, amely nyomatékosítja a fent felsorolt problémák ellen való azonnali fellépés szükségességét.

10. ábra: Munkanélküliségi ráta (% ) 10 8

EU25

6

USA Japán

4 2 20

00

20

01

20

02

20

03

20

04

20

05

20

06


A versenytársak mutatóihoz viszonyítva az EU25-ök munkanélküliségi rátáját, kedvezőtlen kép tárul elénk. Ellenben szeretnék megemlíteni egy országot, amely az Unió erőfeszítéseit igazolja. Az ország Lengyelország, az erőfeszítés pedig a munkaerő szabad áramlásáért való küzdelem a munkanélküliség elleni harcban. A szóban forgó országban ugyanis a csatlakozás előtt tartósan nagyon magas munkanélküliség uralkodott; 2001-től évről-évre elérte a 18-19%-ot. Azonban a 2004-es 19%-ról 2006-ra 14%-ra csökkent. Ezzel nyilván nem arra kívánok utalni, hogy ez a szint megfelelő, egyszerűen a pozitív példára is fel szeretném hívni a figyelmet. Ez az 5 százalékpontos javulás több okra vezethető vissza. A jelenség alapjául a csatlakozás után megnyílt új munkaerőpiacok szolgáltak, ugyanis 2004től lengyel munkanélküliek tömegei indultak el szerencsét próbálni - elsősorban az Egyesült Királyságba. Sikerük egyrészt abban állt, hogy olyan munkákat tudtak elvállalni, amelyek ott jellemzően hiányszakmának számítottak. Másrészt pedig a munkaerő mobilitása, rugalmassága elengedhetetlen volt, amely úgy gondolom példaértékű. A

34

Versenyképesség és/vagy szolidaritás teljesség kedvéért pedig fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kiindulási érték nagyon magas volt, amelyből könnyebb ilyen arányú eredményt elérni.

4.2. Az inaktivitás kérdése Most pedig rátérnék az egyre súlyosabb problémát jelentő munkapiaci inaktivitásra. 2005-ben az EU25 15-64 év közötti lakosságának 29,8%-a volt inaktív. Ezt a kategóriát két alcsoportra lehet és kell bontani, mivel az egyes csoportok tagjait eltérően kell megítélni és kezelni. Vannak, akik önkéntesen inaktívak, de legalábbis lenne más választásuk, ill. vannak, akik önhibájukon kívül nem tudnak munkát vállalni.

4.2.1. Önkéntelen inaktivitás és az ONCE Az utóbbi csoportba tartozóknak a testi- vagy szellemi fogyatékkal élők ill. a rokkantnyugdíjasok. Természetesen az államnak kötelessége őket közvetlen pénzügyi támogatásban részesíteni, azonban más módon is tud segíteni. Ugyanis – a rokkantsági szinttől ill. a fogyatékosság jellegétől és mértékétől függően – ők is képesek munkát vállalni, viszont a munkaerőpiacon óriási előítélettel fogadják őket. Többnyire bizonyítási lehetőséget sem kapnak, eleve diszkriminálják őket. A szociálpolitika feladata, hogy ösztönözze a munkáltatókat ezeknek az embereknek a foglalkoztatására, például speciális adózási, járulékfizetési kedvezményekkel. Fontos megemlíteni, hogy sokan vannak akik fogyatékosságuk, rokkantságuk miatt nem tudnak hagyományos munkafeltételek mellett dolgozni; az ő esetükben pedig az alternatív foglalkoztatási formákat – főként a távmunkát - kell szorgalmazni, továbbá kompenzációt kell felajánlani a munkáltatónak a fogyatékkal rendelkező munkavállaló alkalmazásából eredő plusz költségeit illetően. Ebben a tekintetben tehát a szociálpolitikának a kötelessége az esélyegyenlőség megteremtése. Itt szeretném megragadni az alkalmat egy olyan jó gyakorlat bemutatására, melyre én is csak külföldi tanulmányaim során lettem figyelmes. Spanyolországban létezik egy állami tulajdonban lévő, országos szintű lottótársaság, melynek a neve: ONCE. Az ONCE lottószelvényeit nem lottózókban, hanem utcai kisbódékban lehet megvásárolni és minden egyes bódé eladójának egy közös vonása biztosan van: látássérültek vagy látásukat teljesen 35

Versenyképesség és/vagy szolidaritás elvesztették. A társaság 1938-ban alakult és mára már több, mint 113.000 embert foglalkoztat, továbbá eredeti célját kiterjesztve, mintegy 67.000 látássérült emberen segít – oktatással, kulturális-, sport- és egyéb személyiségfejlesztő programok szervezésével1. Határozott meggyőződésem, hogy ez a kezdeményezés példaértékű. Hűen tükrözi azt a szemléletmódot, amit tanulmányom bemutatni kíván. Úgy karolja fel az elesett polgárokat, hogy azok hosszútávon képesek saját magukon segíteni, anélkül, hogy az állam óriási összegeket szánna megsegítésünkre. Nem állítom, hogy ez fellendítette Spanyolország gazdasági teljesítményét, de az biztos, hogy foglalkoztatottjai hozzájárulnak a hazai össztermék megtermeléséhez, ahelyett, hogy a közös költségvetés terhére lennének. Nem utolsó sorban pedig, a munkán keresztül esélyt ad ezeknek az embereknek az önmegvalósításra, egy boldogabb életre. Ilyen és ehhez hasonló okos, innovatív megoldásokat kell alkalmaznia egy, a versenyképességet támogató szociálpolitikának.

4.2.2. Önkéntes inaktivitás A megoldás az önkéntes inaktívak esetében kicsit bonyolultabb. Amint azt már említettem, az elnevezés azon társadalmi csoportot takarja, melynek tagjai annak ellenére, hogy képesek lennének, nem kívánnak munkát vállalni. Erről akarva-akaratlanul is azok a polgárok juthatnak eszünkbe, akik kihasználva a bőkezű jóléti juttatásokat, inkább távol tartják magukat a munkapiactól. Ezen csoport motiválásának egyértelmű eszköze a rendelkezésükre bocsátott források – főként időbeni – fokozatos csökkentésében áll. Mindazonáltal, az önkéntes inaktívak körében vannak olyan csoportok is, melyek az állami juttatások kihasználásán kívül, komolyabb motivációval is rendelkeznek a munkapiactól való távolmaradásra. Az ő esetükben természetesen finomabb, precízebb ösztönzési eszközök alkalmazása szükséges. 4.2.2.1. A nők és az inaktivitás A vonatkozó szakirodalmakban és a hétköznapokban is gyakran felmerülő téma a kisgyermekes anyukák, szélesebben értelmezve a munkapiactól a család miatt távol maradó 1

Forrás: ONCE http://www.once.es/new/ Letölési időpont: 2008. 04. 06. 13:15

36

Versenyképesség és/vagy szolidaritás nők csoportja. A szóban forgó csoport problémáját jól alátámasztja, hogy a 25-54 év közötti lakosságból a férfiak mindössze 8,5%-kal, a nők viszont 26,2%-kal járultak hozzá a 2005ös inaktivitási rátához az EU25 tagállamaiban. Más megközelítésben pedig azt mondhatjuk, hogy ugyanebben a korcsoportban a kisgyermekes anyukák (7 év alatti gyermek) 35,1%-a inaktív. Őket igenis bíztatni kellene a munkavállalásra, annak ellenére, hogy természetesen többségük nem tud elvállalni teljes munkaidős állást, vagy a lakóhelyétől relatíve távol eső munkahelyre való napi több órás utazást. Tehát olyan foglalkoztatási formák széles körben való elterjedését kell szorgalmazni, melyek lehetővé teszik, hogy a nők könnyebben össze tudják egyeztetni a családi életet a munkával. Megoldást jelenthet a már említett részmunkaidő és a távmunka ajánlása egyrészt a munkáltatóknak, másrészt a munkavállalóknak. Az anyukákat a támogatási rendszeren keresztül kellene ösztönözni, például oly módon, hogy a gyermek 1 éves kora után a gyermeknevelési támogatások folyósításának egy része munkavállaláshoz lehetne kötni – amennyiben a körülményeknek megfelelő munkát tudnak felajánlani neki. Ily módon nem húzódik el túlságosan a munkaerőpiacra való visszalépés sem, és később a teljes munkaidőben való elhelyezkedés sem jelentene akkora problémát. A munkáltatókat pedig bizonyos kedvezményes járulékfizetési lehetőségekkel kell ösztönözni az anyukák foglalkoztatására. 4.2.2.2. A nyugdíjrendszer szerepe a munkapiaci inaktivitásban Az önkéntes inaktivitás kiváltó okai között kiemelt helyen szerepelnek a kedvezőtlen demográfiai trendek. Ezen belül első ízben kívánom említeni az öregedő társadalom problémáját, mely a születéskor várható élettartam kitolódásának és a születések számának csökkenésének a következménye. Továbbá Európában az emberek hagyományosan korán mennek nyugdíjba (60-61 év)1 - kihasználva a különböző korkedvezményeket. 2005-ben az EU25-ök inaktív lakosságának 31,3%-a az 55-64 éves korosztályba tartozott. Az inaktivitási rátát rontja az a tény is, hogy a fiatalok egyre később kívánnak munkába állni. A 15-24 éves korosztály 2005-ben összesen 33,9%-kal járult hozzá az EU25 teljes 1

Forrás: Eurostat http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTAL&scr een=detailref&language=en&product=STRIND_EMPLOI&root=STRIND_EMPLOI/emploi/em021 Letöltési időpont: 2007. 02. 23. 10:11

37

Versenyképesség és/vagy szolidaritás inaktivitási rátájához. Ez egyrészt jó, mivel ez a továbbtanulás népszerűségének az eredménye, másrészt viszont igen komoly problémák forrása. Mindent összevetve tehát egyre több a nyugdíjas és egyre több a fiatal inaktívak száma. Ez azért jelent nagy gondot, mert jelenlegi nyugdíjrendszerek keretében a nyugdíjasokat a foglalkoztatottak tartják el, ami ilyen tendenciák mellett egyre bonyolultabbá válik. A munkavállalóknak egyre több adóteherrel (nyugdíjjárulékkal) kell szembenézniük, ami természetesen egyre kevésbé vonzó munkavállalási feltételeket jelent és növeli a hajlandóságot az inaktivitás státuszának választására. Erre megoldást jelenthet egyrészt a fiatal és az idős korosztály munkavállalásának ösztönzése, melyre már vannak célkitűzések és példák is. A Lisszaboni stratégiában is külön prioritásként szerepel és némi javulást is elértünk. A foglalkoztatottság az 55-64 éves korosztályban a 2000-es 36,6%-os szintről 2005-re 42,5%-ra emelkedett; viszont még mindig jelentősen le vagyunk maradva az USA-hoz (60,8%), és Japánhoz képest (63,9%)1. A fiatalok foglalkoztatása tekintetében Magyarországon a felsőoktatási reform valószínűleg pozitív hatással lesz, hiszen a költségtérítési díj miatt bizonyára sokan fognak legalább részmunkaidős állást vállalni. A foglalkoztatás ösztönzésén túlmenően, létezik egy sokkal jobb, de sokkal nehezebben kivitelezhető megoldás. Ez pedig a nyugdíjrendszer átalakítása. Amint arról már szó volt, jelen nyugdíjrendszer azért nem tudja jól ellátni a feladatát, mert a jövedelmek újraelosztása nem a nyugdíjasok befizetése alapján, hanem az aktuálisan foglalkoztatottak hozzájárulásából történik. A változó, és gyakran kedvezőtlen demográfiai trendeknek köszönhetően, pedig egyre nehezebben tudják kitermelni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges jövedelmet. Ezt a problémát hivatott átívelni az az elv, miszerint a nyugdíjelőtakarékoskodást ne az állam kezelje, hanem az egyén; nyugdíjas éveiben a saját maga által megtakarított pénzből gazdálkodjon, és ezáltal nem lesz kiszolgáltatva a rendszer a különféle népesség-változással kapcsolatos és egyéb tendenciáknak. Ezen túl, lecsökken a nyugállományba vonulás korának jelentősége, hiszen a rendszerben az illető a saját számlájára cselekszik. Ezáltal nő az egyén felelőssége, azonban az állam szerepét sem lehet 1

Forrás: Eurostat http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTAL&scr een=detailref&language=en&product=STRIND_EMPLOI&root=STRIND_EMPLOI/emploi/em014 Letöltési időpont: 2007. 03. 08. 13:20

38

Versenyképesség és/vagy szolidaritás teljesen visszaszorítani. Gondolni kell egyrészt azokra, akik önhibájukon kívül nem tudnak a nyugdíjas éveikről gondoskodni, továbbá némi tartalékot kell képezni az esetleg szükségessé váló korrekciók elvégzésére. Ugyanis a rendszer kidolgozása egy rendkívül bonyolult, összetett feladat, és korán sem biztos, hogy bevezetését zökkenőmentesen kivitelezni lehet. Továbbá a váltás nem megy egyik pillanatról a másikra, viszont jó hír, hogy már láthatunk ilyen irányú törekvéseket; nevezetesen a magán-nyugdíjpénztárak egyre szélesebb körben való elterjedését. A termelékenység szempontjából nagy előnye a rendszernek, hogy motiválja az állampolgárokat a több és hatékonyabb munkavégzésre, illetve arra, hogy ne vonuljanak ideje korán nyugdíjba.

4.3. Munkanélküliség és inaktivitás a svéd jóléti államban A messze földön híressé vált svéd szociális ellátó rendszer fejlődéstörténete élő példaként szolgálhat az imént elhangzottak alátámasztására. A modell alapvető jellegzetessége, hogy egyetemleges, minden állampolgárra, jövedelemtől függetlenül kiterjedő, nagyvonalú jóléti szolgáltatásokat nyújt. A második világháború után a szolidaritás jelszava köré 1

konzekvensen felépített rendszer a saját maga állított csapdákba esett bele . A modell egyik alappillérjét képezte az a tripartit bérmegállapodás, mely biztosította nem csak az ágazaton belül, de az ágazatok között is az „egyenlő munkáért, egyenlő bér” elv érvényesülését. Ez természetesen magával vonta a termelékenység szempontjának mellőzését a bérszámfejtés folyamatában, ami pedig magának a termelékenységnek a visszaesésével járt. Melléktermékeként, pedig a felsőoktatás jelentőségének csökkenését és szakképzetlen munkaerőt hagyott maga után. Azon ágazatokban, ahol a központilag meghatározott munkabérek a termelékenységhez képest túlságosan magasnak bizonyultak, ott a vállalatok profilmódosításra kényszerültek, annak sikertelensége esetén pedig csődbe mentek. Az így jelentkező képzetlen munkaerő-kínálat felszívására, az állam ismét segélykezet kívánt nyújtani; megoldást pedig az állami szektor által kínált munkahelyek bővítésében látta. Az intézkedés meglehetősen sikeresnek bizonyult, ugyanis a nyolcvanas

1

A jóléti állam krízisei és reformjai Svédország és Franciaország példáján. Kiss Marietta. 2005. Kutatási fórum. http://www.econ.unideb.hu/oktatas_es_kutatas/doktori_iskola/download/2005jun/Kiss_Marietta.pdf Letöltési időpont: 2008. 03. 02. 13:30

39

Versenyképesség és/vagy szolidaritás évek végére sikerült a munkanélküliségi rátát 1-2% körülire leszorítani. A központi munkahelyek számát azonban oly mértékben növelték, hogy 1985-re már az összes alkalmazott 41,3%-a az állami szektorban dolgozott, mely szektor ugyebár nem a hatékonyságáról vált híressé. Az alacsony termelékenység természetesen közvetlenül megmutatkozott az ország gazdasági

teljesítményében, így versenyképességének

alakulásában is. Az éves reál GDP növekedés a hatvanas évek végétől a kilencvenes évekig gyakorlatilag mindig elmaradt az uniós átlagtól; valamint az OECD becslései szerint1 1991, ’92- és ’93-ban már negatív értékeket öltött. Továbbá, mivel a túlzott jóléti juttatások hatása Svédországot sem kerülte el, a korábbi, mesterségesen alacsony szinten tartott munkanélküliségi ráta immáron a 10%-ot közelítette.

11. ábra: Munkanélküliségi ráta Svédország (%) 10 8 6 4 2 0 1970

1976

1982

1988

1994

2000

2006


Egy olyan országban, ahol az polgárok bőkezű jóléti juttatásokban részesülnek, ott ez nem csupán a munkanélküliség kiváltó oka lehet, de annak hatásait is multiplikatív szorzóval látja el. Míg az állás nélkül maradt állampolgár gyakorlatilag továbbra is a korábbi életszínvonalat élvezi, addig a központi költségvetésnek egyre komolyabb gondokkal kell szembenéznie. A kilencvenes évek elején jelentkező mély makrogazdasági válság idején a svéd költségvetés a legmélyebb pontján 11,3%-os deficitet mutatott. 1

Forrás: OECD http://stats.oecd.org/wbos/viewhtml.aspx?queryname=481&querytype=view&lang=en Letöltési időpont: 2008. 04. 26. 16: 40

40


12. ábra: Központi költségvetés egyenlege Svédország (%) 5 0 -5 -10 -15 90 19

92 19

94 19

96 19

98 19

00 20

02 20

04 20

06 20


A gazdaságirányítási szemléletváltás szükségessége megkérdőjelezhetetlenné vált. A válság megmutatta, hogy hiába a szolidáris szellem, lehetetlen hatékonyan egy kézben hatékonyan összpontosítani a gazdaság különböző alrendszereit; teret kell engedni a piaci automatizmusok működésének. Ennek fényében, az állami szférában felgyülemlett létszámfelesleget fokozatosan leépítették, a veszteséges állami vállaltokat privatizálták, valamint a munkavállalás ösztönzésének érdekében fokozatosan csökkentették a szociális juttatások jövedelemhelyettesítési rátáját és a személyi jövedelemadó kulcsokat is mérsékelték. A munkapiaci motiváció, valamint a jogtalan felhasználás elkerülése érdekében már szigorúan ellenőrzik a jóléti juttatások odaítélését. Megindult a munkabérek differenciálódása, a humántőke felértékelődése és egyúttal az emberi erőforrásba való beruházás. A felsőoktatásba való nagymértékű beruházáson kívül óriási hangsúlyt fektetnek a kutatás-fejlesztésre, valamint az információs technológiák állampolgárokhoz való eljuttatására is. 2003-ban a K+F kiadások a GDP 3,86%-ára rúgtak, mely jócskán meghaladta az EU27 átlagos 1,87%-át, az oly kiemelt helyen emlegetett USA 2,67%-át, de még Japán elismerést érdemlő 3,2%-át is1. 2002-ben a svéd állampolgárok 70%-a rendelkezett személyi számítógéppel és 64%-a bírt internet-hozzáféréssel. Ez évben az Egyesült Államokban a lakosság valamivel kevesebb, mint 60%-a rendelkezett internet1

Forrás: Eurostat http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTAL&scr een=detailref&language=en&product=STRIND_INNORE&root=STRIND_INNORE/innore/ir021 Letöltési időpont: 2008. 04. 30. 23:50

41

Versenyképesség és/vagy szolidaritás eléréssel1. Az ily módon véghezvitt gazdaságirányítási szemléletváltás eredményeképpen a svéd gazdaság meglehetősen erőre kapott. A munkanélküliséget sikerült 6-7%-ra visszaszorítani, a központi költségvetés egyenlege pozitív, és az EU regionális politikájának hatékonysága ellenére is, az egy főre jutó svéd GDP még most is 24 százalékponttal meghaladja az EU27 átlagát. A kormány azonban – tanulva a korábbi gazdaságpolitika hibáiból – további adócsökkentést tervez a munkapiaci motiváció, így a foglalkoztatás további növelése érdekében…

4.4. Az egészségügy jelentősége Miután a dolgozat az állam szociális ellátórendszerének hatékonyságával foglalkozik, elengedhetetlen

az

oly

sokat

emlegetett

egészségbiztosítás

alrendszerének

áttanulmányozása. De vajon mennyiben érinti ez a gazdaság versenyképességét? Nézzük csak meg. Az egészségbiztosítás versenyképességre gyakorolt elsőrendű és legegyszerűbb hatása az, miszerint az egészségügyi állapot alapvetően befolyásolja a munkaerő hatékonyságát, termelékenységét. Közvetlen reláció ugyan koránt sem állítható fel a két tényező között, azonban közvetve igenis hozzájárul a nemzetgazdaság teljesítményéhez. Mindazonáltal sokkal fontosabb a rendszer költségvonzatainak, illetve a költségek hatásainak vizsgálata. Általános, világviszonylatú tendenciaként figyelhető meg, hogy bár az elmúlt évtizedek alatt az egészségi állapot tekintetében lenyűgöző fejlődés következett be, a rendkívüli növekedés a költségek viszonylatában sem maradt el. Érdekesség képen, számszerűsítem a tényeket: az OECD országokban a születéskor várható élettartam az 1960-as 68,5 évhez képest 2005-re már elérte a 78,6 évet2. 1970-ben átlagosan a GDP 5%át, 2003-ban azonban már a GDP 8,8%-át költötték az egészségügy finanszírozására3. A

1

Forrás: A svéd ipar. A Svéd Intézet kiadványa, 2004. p. 4. http://www.sweden.se/upload/Sweden_se/otherlanguages/factsheets/SI/Swedish_Industry_AT124a.pdf Letöltési időpont: 2008. 04. 26. 10:35 2 Forrás: Health at a Glance 2007: OECD Indicators. http://masetto.sourceoecd.org/vl=3406964/cl=16/nw=1/rpsv/health2007/g2-1-01.htm Letöltési időpont: 2008. 04. 12. 23:30 3 Forrás: Health at a Glance: OECD Indicators – 2005 Edition. p. 3 http://www.oecd.org/dataoecd/49/15/35618651.pdf Letöltési időpont: 2008. 03. 03. 14:50

42

Versenyképesség és/vagy szolidaritás költségek nem csak egyszerűen nagy mértékben növekednek, de GDP növekedést meghaladó mértékben. Minek tudható be ez a jelenség? •

Általánosságban, a magasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező országok, nagyobb összegeket költenek az egészségügyre.

•

A költségnövekedés nagy hányadáért felel az orvostudomány fejlesztésébe, kutatásfejlesztésre szánt összegek, valamint az így kifejlesztett technológiák gyakorlati alkalmazására, az új gépek, felszerelések megvásárlására szánt kiadások.

•

A népesség öregedése szintén nem elhanyagolható tényező, hiszen az idős emberek arányának növekedésével, nő az egészségügyi ellátásra szorulók aránya is.

A növekvő költségek jellemzően az államháztartást terhelik, mely egyre nehezebben képes a fedezetet előteremteni. Folyamodhat egyrészt az állampolgárok egészségügyihozzájárulásának növeléséhez, ami viszont garantált társadalmi és ellenzéki ellenállásba ütközne; másrészt pedig élhet a forrásátcsoportosítás eszközével. Ez utóbbi azonban előbbutóbb oda vezet, hogy kénytelen lesz a termelő, hosszú távon hasznot hozó beruházásoktól elvonni, és az életképtelen, non-profit egészségügyi rendszerbe ölni a forrásokat. Olyan termelő beruházásokra gondolok, mint az infrastruktúra fejlesztése vagy a transznacionális vállalatok által befektetett tőke vonzására szánt források (adókedvezmények), melyek mind a nemzetgazdaság erősödéséhez járulnak hozzá. Ide sorolhatnám továbbá a közterek tisztaságára, valamint a hazai nevezetességek, turisztikai látványosságok karbantartására szánt összegeket, mely a turizmus, mint szintén fontos iparág virágzásáért felel. Tehát, amennyiben egy gyenge lábakon álló egészségügy támogatása érdekében ilyen termelő beruházások nem valósíthatók meg, akkor határozottan kijelenthetjük, hogy a jelen egészségügyi rendszer negatív hatással van a gazdaság versenyképességére. Ennek értelmében, mindenképp megoldást kell keresni a rendszer átalakítására, mely megoldás sokak szerint a piaci verseny jótékony hatásainak kihasználásában áll. Más néven, a magánbiztosítók bevonásában.

43


4.4.1. Egészségbiztosítás az Egyesült Államokban Lássuk az érem másik oldalát. Egy hatékony, fenntartható egészségbiztosítási rendszer kutatásakor elengedhetetlen az Egyesült Államok hírhedt „rendszerének” bemutatása. Az USA esetében azért használom idézőjelben a rendszer szót, mert ez a rendszer valójában egy nagy zűrzavart takar. Leírásához – a hagyományos leíró jellegű források1 mellett – Michael Moore, Sicko című híres, elismert dokumentumfilmét használom fel. Mindenekelőtt szeretnék néhány szót ejteni az Amerikai Egyesült Államok mai egészségbiztosítási

rendszerének

magánbiztosítókra

épülő

kialakulásáról.

rendszer

milyenségét

A jól

jelenlegi,

túlnyomó

magyarázzák

részben

gyökerei.

Az

egészségbiztosítási rendszer kialakítása nem központi, állami szándékot tükröz, hanem a vállalatok dolgozóik iránt viseltetett felelősségvállalását. A munkáltatók által nyújtott biztosítás a huszadik század elejére igen kiterjedté vált és ebbe az ún. szerződéses alapú rendszerhez további szervezetek, úgy mint szerzetesrendek és önkormányzatok is csatlakoztak. Némi központosodás kezdődött, ami viszont az orvosok, mint lobby-csoport érdekeit sértette. A centralizálás az orvos önállóságának korlátozásával is jár, mind a kezelés módjának megválasztását, mind pedig finanszírozási kérdéseket illetően. Az így kialakult rendszert alapjaiban rengette meg a nagy világgazdasági válság, melynek következtében ugyanis a fizetőképes kereslet rendkívüli mértékben visszaesett, ami pedig kórházakat és egyéb szolgáltatókat a csőd szélére sodort. Nem volt mit tenni, a kórházak elkezdtek lobbyzni a biztosítóintézetek legalizálása érdekében. Meg is lett az eredmény, létrejött az első, a mai napig is az USA legnagyobb biztosító társaságaként számon tartott Blue Cross (későbbi Blue Shield). Az orvosok függetlenségének megőrzése érdekében ekkor egy olyan rendszert vezettek be, melyben az orvos az általa nyújtott szolgáltatásért automatikusan megkapta annak ellenértéket (feeforservice). Mivel azonban a rendszer az orvosok számára a visszaélési lehetőségek tárházát nyújtotta, a későbbiekben erősen hozzájárult a költségek emelkedéséhez. A második világháború alatt általánossá vált az a gyakorlat, miszerint a munkáltató által nyújtott szolgáltatáscsomag részét képzi az egészségbiztosítás. Az akkori körülmények között a munkáltató számára ez sokkal 1

Forgács Anna, Vallyon Andrea[2003]: Hat ország egészségügyi rendszerének jelenlegi problémái http://elib.kkf.hu/ewp_03/ewp_0302_07.pdf Letöltési időpont: 2008. 03. 02. 14:05

44

Versenyképesség és/vagy szolidaritás kifizetődőbb volt. A háború után már elvárásként fogalmazódott meg a munkavállalók részéről a fizetésükhöz járó egészségbiztosítás, melyet hamarosan az állam is erősen elkezdett támogatni. Ezt azért tartjuk számon a kiemelt események között, mert ekkor kapcsolódott be az állam az egészségügy finanszírozásába. Mivel az állam óriási adókedvezményeket kínált a vállalatoknak az egészségbiztosítás költségeinek átvállalása érdekében, a kereslet rohamos léptékben növekedni kezdett. A kereslet növekedésével természetesen a szolgáltatók száma is ugrásnak indult, valamint ezzel egyetemben az állami költségek is az egekbe szöktek. Az így kialakult helyzet tehát a következő volt: hatalmas állami költségek, mindemellett az orvosi lobbynak és visszaéléseknek köszönhetően szintén magas biztosítói költségek. Ennek az eredménye a mai, managed care néven híressé vált biztosítási forma, melyben az orvos már nem számolhat el bármiféle költséget ilyen egyszerűen. (A managed care hatásaihoz hamarosan még visszatérek.) Az állam – a közhiedelemmel ellentétben – nem csak a biztosítási díjak támogatásának formájában, de biztosítóként is megjelenik a piacon. Röviden szeretném tisztázni szerepét. Az állam 1965-ben elindította el a Medicare, valamint a Medicaid névre keresztelt egészségügyi programjait. A Medicare keretében ma a 65 évnél idősebbek, a fogyatékosok és a végső stádiumban lévő veseelégtelenségben szenvedők jogosultak orvosi ellátásra; természetesen amennyiben fizették a meghatározott biztosítási díjat. Ez az alapcsomag esetén a mindenkori jövedelem 1,45%-ának felel meg (plusz a munkáltató által fizetendő ugyanekkora összeg), illetve szélesebb körű szolgáltatáscsomag esetén már havi 66,6 dollárról (2004-ben) beszélünk. A Medicaid az állam által, a szegényeknek szervezett egészségbiztosítási program. Évről évre meghatározzák azt az egy főre jutó jövedelemszintet, mely alatt az egyén illetve családja jogosulttá válik a Medicaid által nyújtott biztosításra. Ezen állami kezdeményezések elismerést érdemelnek, azonban továbbra is a lakosság mindössze 27%-ának nyújtanak segítséget, ráadásul ők is már-már a csőd szélén állnak. Megoldási lehetőségek között tartják számon ezen állami biztosítók versenyhelyzetnek való kitételét. Most pedig vizsgáljuk meg azokat a bizonyos magánbiztosítókat és az általuk nyújtott szolgáltatásokat. A magánbiztosítók és a managed care megjelenésével – állami felügyelet hiányában – az egészségügy kontrollálhatatlanná vált. Profitmaximalizálásra törekvő vállalatok lévén, erkölcsi nézeteket és a társadalmi felelősségvállalást teljes mértékben

45

Versenyképesség és/vagy szolidaritás figyelmen kívül hagyva elkezdték csökkenteni a betegek ellátására fordított pénzt. A foglalkoztatott orvosok száma csökkent, a várólisták egyre hosszabbak lettek, a sürgős beavatkozások halogatása sokszor a páciens életébe került; tehát kijelenthetjük, hogy ettől fogva az amerikai egészségügyi rendszer képtelen volt ellátni feladatát. A történelem során akadtak próbálkozások az egészségügy központosítására, azonban mivel ezek a kísérletek rendre lobbycsoportok érdekeibe, valami egyéni politikai érdekekbe ütköztek, a reformot nem sikerült véghezvinni. A rendszer hatékonytalan és ezáltal tragikus volta mindenki számára egyértelmű, de mindaddig, amíg egyes előkelő pozíciót elfoglaló politikusok – saját anyagi és politikai érdekeiket védve – megakadályozzák a változtatást, az amerikai társadalom a következő helyzettel kell, hogy szembenézzen. Mivel az állam meglehetősen kivonja magát az egészségügy szabályozásából, semmilyen felelősség nem terheli állampolgárai ellátásában. Mindenkinek egyénileg kell gondoskodnia saját és családja biztosításáról, és amennyiben ezt nem teszi meg, nincs kire számítson. Fontos megjegyezni, hogy miután az egészségbiztosítás nem alanyi jog, senki nincs kötelezve arra, hogy biztosítással rendelkezzen, így aztán a biztosítók sem kötelesek bárkivel biztosítást kötni. Ha valamilyen oknál fogva valaki nincs biztosítva, és egyszer mégis ellátásra lenne szüksége, minden bizonnyal nem fog hozzájutni, ugyanis az egy átlagos agyagi helyzettel rendelkező amerikai állampolgár számára megfizethetetlen. Azonban felteszem a kérdést, mi történik, ha valakinek önhibáján kívül nincsen biztosítása? Mi történik, ha valaki egyszerűen ki van zárva a biztosítható ügyfelek köréből? Erre egy másik kérdéssel lehet válaszolni. Hogyan fordulhat elő az, hogy valaki eleve nem kaphat biztosítást? A válasz nagyon egyszerű. A biztosító társaságok – saját profitkilátásaik oltalmában – egy, a végtelenhez konvergáló listát állítanak össze, melyen azon betegségek szerepelnek, melyek megléte eleve kizárja az illetőt a biztosítható ügyfelek köréből. Tehát, ha valaki például cukorbetegségben szenved vagy egyszerűen nem megfelelő a testsúly indexe és ezáltal nem rendelkezik biztosítással, akkor már csak a jó szerencsében bízhat, hogy nem éri semmilyen baleset vagy komolyabb beavatkozást igénylő betegség. Határozott álláspontom szerint egy, a polgáraiért felelősséggel viseltető állam nem engedheti meg magának, hogy az egészségügy irányítását ily mértékben magánkézbe adva mossa kezeit a rendszer áldozataiért. Ebből a szempontból, pedig az áldozat szót sajnos sok esetben szó szerint kell értelmezni.

46

Versenyképesség és/vagy szolidaritás A továbbiakban nézzük meg, hogy valóban biztonságban érezheti-e magát egy biztosítással rendelkező amerikai állampolgár. Első sorban ajánlott tüzetesen átnézni a biztosítási szerződést annak aláírása előtt. Sok esetben előfordulhat ugyanis, hogy belelépünk a számunkra már gondosan előkészített csapdába és csak a baj bekövetkeztekor ébredünk rá, hogy a biztosításunk nem fedez alapvetőnek számító ellátásokat. Például baleset esetén nem fedezi a betegszállítás költségeit, vagy betegség esetén nem fedezi egyes gyógyszerek, kezelések árát, mely szerencsétlen esetben anyagi csődbe taszíthatja a beteget. A szolgáltatáscsomag hiányosságának másik oka, hogy – amint azt már említettem – sok esetben az egyén biztosítását munkáltatója fizeti, béren kívüli juttatás címén. Mivel a biztosítási díjak rohamos mértékben növekednek, a munkáltató csökkenti a kiválasztott biztosítási-csomag kiterjedtségét. A csapdákon túl, a rendszer további alapvető problémákkal rendelkezik. A betegellátás, illetve ennek a finanszírozási folyamata – a korábban említett managed care rendszere – a szolidaritás fogalmát teljesen figyelmen kívül hagyja. A folyamat ugyanis úgy néz ki, hogy az orvos a diagnózis felállítása után egyfajta tervezetet állít össze a szükséges kezelésekről, orvosságokról, esetleges műtétekről, mely listát átnyújt a beteg biztosító társaságának. A társaság orvos-szakértői felülbírálják a helyzetet, azaz eldöntik, hogy valóban szükség vane adott helyzetben a kezelőorvos által javasolt beavatkozásra illetve gyógyszerekre – természetesen a beteg megvizsgálása nélkül. Ezzel mindaddig nem is lenne baj, amíg a biztosító ezt egyfajta önvédelmi rendszerként használná, az esetleges csalások kiszűrésére. Azonban nem csak erről van szó. A társaság arra használja ezt a szűrő rendszert, hogy visszautasítsa az orvos által előirányzott kezelést, és ezáltal növelje saját profitját. Az én nézeteim előtt a rendszer már ott megbukik, amikor egy orvos nem végezheti el betegén a józan belátása szerint szükségesnek ítéltetett beavatkozást – mely javíthatna állapotán, sok esetben pedig megmenthetné az életét. Abszurdnak tartom, hogy mindehhez szükség van a biztosító társaság beleegyezésére, azaz arra, hogy kijelentse: vállalja a műtét költségeit. A legnagyobb probléma az, hogy az Egyesült Államokban már nem egy ember vesztette életét amiatt, hogy a biztosítója nem találta súlyosnak betegségét, nem tartotta szükségesnek adott beavatkozást vagy esetleg úgy gondolta, hogy adott műtét nem eredményez száz százalékos biztonsággal gyógyulást. A rendszer legnagyobb vesztesei természetesen a szegény- és középosztályból származó polgárok, hiszen egy ilyen helyzetben nem tudják önerőből

47

Versenyképesség és/vagy szolidaritás fedezni a szükséges műtétet, és tétlenül kell, hogy várják a betegség sokszor tragikus kimenetelét. Mindazok, akik megreformálhatnák a rendszert, nem érdekeltek annak megváltoztatásában, ugyanis adott helyzetben hatalmuknál és anyagi helyzetüknél fogva segítséget kapnak. Felmerülhet a kérdés: Ugyan nem érdekeltek az egészségügyi reform kivitelezésében, de nem az állam feladata, hogy védelmezze állampolgárait? Azt gondolom, ezek után levonhatjuk a konzekvenciát az USA egészségbiztosítási rendszerét illetően. Azzal, hogy az állam ily mértékben kiengedte a kezei közül az irányítást, hagyta, hogy az állampolgárok egészségügyi állapotát háttérbe szorítva egyéni gazdasági, meggazdagodási érdekek kerüljenek előtérbe. Mindehhez pedig hozzátenném, hogy a GDP százalékában mért egészségügyi kiadások az OECD országain belül messze az Egyesült Államokban a legmagasabbak.

13. ábra: Teljes egészségügyi költségvetés a GDP %-ában (USA, OECD) 18 15 12 9 6 3 0

OECD USA

60 9 65 9 70 9 75 9 80 9 85 9 90 9 95 0 00 0 05 19 1 1 1 1 1 1 2 2 1 Forrás: www.oecd.org Letöltési időpont: 2008. 05. 01. 14:00

A 13. ábrára tekintve, egy korábbi állításunk határozott bizonyítékának lehetünk szemtanúi. Az elmúlt fél évszázadban az egészségügyi kiadások globálisan, rohamos mértékben növekedtek. 1960-ban az OECD országok átlagosan még csak GDP-jük 3,8%-át költötték az egészségügyre, de a töretlen növekedés eredményeképpen 2005-re már a GDP 9%-át. Visszatérve az Egyesült Államokra, hasonló tendenciát figyelhetünk meg, csak az ő

48

Versenyképesség és/vagy szolidaritás esetében a görbe még meredekebb. Míg 1960-ban az egészségügyi kiadások a GDP 5,1%át tették ki, addig 2005-ben már annak 15,3%-ára rúgtak. Az állampolgárok egészsége természetesen már nem a ráfordítások szerint alakul. Nem csak hogy nem az első helyet foglalja el a listán, de az átlagtól még le is marad. A születéskor várható élettartam az OECD országokban 2005-ben 78,6, az USA-ban pedig 77,8 év volt (a szóródás ezen mutató tekintetében rendkívül csekély, így kis eltérés is sokat enged következtetni). Tehát, amennyiben az állam magán biztosítótársaságok bevonása mellett dönt, gondoskodnia kell arról, hogy az ellátás minősége az elvárt szinten maradjon. A feladat igen

nehéznek

tűnik,

de

nem

lehetetlen.

Olyan

szerződéseket

kell

kötni

a

biztosítótársaságokkal, melyek kizárják a visszaélés lehetőségét, mindazonáltal vonzóvá teszik a biztosítók számára a piacra való belépést, és kifizetődővé a piacon való bennmaradást.

4.4.2. Egészségbiztosítás Svédországban Miután az amerikai modell – a fenti elemzés alapján – koránt sem az ideális egészségbiztosítási rendszer megtestesítője, a vizsgálódást tovább folytatom. Vizsgálatom tárgya egy olyan ország egészségügyi berendezkedése lesz, melyről a köztudatban kizárólag pozitívumok terjedtek el, és mely országban nyugodtan lennének betegek az 1

emberek. Ez a hely pedig a korábban már említett svéd jóléti állam . A közhiedelem alapján tehát azt mondhatnánk, hogy ez a tökéletes egészségügyi rendszer, ugyanis magas szintű ellátást nyújt az állampolgároknak, lefedi a teljes lakosságot, és még a nemzetközi sajtó sem hangos a rendszer fenntarthatatlanságáról. A közhiedelem mellett azonban néhány adat is a svéd modell mellett szól. A lakosság elégedett; a születéskor várható élettartam pedig 80,6 év, amellyel 2005-ben az OECD országok között a hatodik helyet foglalta el2. Mi lehet a rendszer mozgatórugója? Illetve valóban olyan hatékony, mint amilyennek tűnik? 1

Semjén András [1999]: A svéd jóléti rendszer átalakulása. Közgazdasági Szemle, XLVI. évf., 1999. április (326–345. o.) http://epa.oszk.hu/00000/00017/00048/pdf/semjen.pdf Letöltési időpont: 2008. 04. 10. 14:50 2 Forrás: OECD http://masetto.sourceoecd.org/vl=3406964/cl=16/nw=1/rpsv/health2007/g2-1-01.htm Letöltési időpont: 2008. 04. 12. 15:03

49

Versenyképesség és/vagy szolidaritás A hatékonyságot illetően, a rendszernek már nem egy megpróbáltatással kellett szembenéznie. Fejlődéstörténete során rengeteg átalakításon ment keresztül, míg elnyerte mai formáját. A svéd egészségbiztosítási rendszer a korábban már részletesen bemutatott svéd társadalombiztosítási rendszer integráns részeként fejlődött, melynek értelmében legfőbb jelszava a szolidaritás lett. Akárcsak a társadalombiztosítás többi alrendszerét, az állam az egészségügyet is saját kezében összpontosította. Mind a magánbiztosítások, mind pedig az egészségügyi magánszolgáltatók szerepe marginális. A rendszer mindennapi menedzselése a megyei tanácsok feladata, de munkájukat a parlament – törvényhozói hatalmát gyakorolva – irányíthatja. Mivel a megyei tanácsok autonóm gazdálkodó szervezetek és a rendszerben meglehetősen széles döntési jogkörrel rendelkeznek, a svéd egészségügyi modellt a decentralizált jelzővel szokás illetni. A kórházakat és egyéb egészségügyi szolgáltatókat – állami tulajdonban lévén – a hatékonytalanság és a drága szolgáltatások jellemezték. A magas árak mellett, pénzügyi gondokat okozott a magas színvonalú és széles körű szolgáltatások fenntartása, valamint az alanyi jogon (jövedelemtől függetlenül) járó ellátás elve. A modell belső problémáin túl, külső, globális tendenciák (öregedő társadalom) is növelték a rendszer költségeit. A megyei tanácsok a probléma átívelésére, magasabb adók kivetése mellett döntöttek. Mint azonban azt már tudjuk, az adóráták növelése a munkapiaci részvételt illetően negatív ösztönző hatással bír, ezzel csökkentve az egészségbiztosítási alap befizetőinek számát; ráadásul a hatékonysági problémákra sem jelent gyógyírt. A rendszer vezetőinek azonban ez volt a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldása a költségvetés nehézségeinek feloldására. Ezen gyakorlatnak a következménye, hogy a svéd egészségügyi kiadások már igen hamar elszárnyaltak az OECD átlag felett. A 12. ábra jól szemlélteti, hogy a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején Svédországban kontrollálatlanul növekedtek a GDP százalékában mért egészségügyi kiadások; általánosságban két százalékponttal maga mögött hagyva az OECD átlagát. A nyolcvanas évek második felétől kezdve némi csökkenés, normalizálódás figyelhető meg, és bár a 21. század elején ismét növekedésnek indult, 2005-re az OECD átlagával egy szintre került.

50


14. ábra: Teljes egészségügyi költségvetés a GDP %-ában (Svédország, OECD) 10 9 8 7 6 5 4 70 19

OECD Svédország

75 19

80 19

85 19

90 19

95 19

00 20

05 20


A 14. ábra jól szemlélteti, hogy a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején Svédországban kontrollálatlanul növekedtek a GDP százalékában mért egészségügyi kiadások; általánosságban két százalékponttal maga mögött hagyva az OECD átlagát. A nyolcvanas évek második felétől kezdve némi csökkenés, normalizálódás figyelhető meg, és bár a 21. század elején ismét növekedésnek indult, 2005-re az OECD átlagával egy szintre került. A szolidáris svéd egészségügyi rendszernek – felépítéséből eredően – a fenntarthatóságon túl, egyéb problémákkal is szembe kellett/kell néznie. A svéd állampolgárok hajlamosak a háziorvos kikerülésével, közvetlenül szakorvosi, kórházi vizsgálathoz fordulni, mely gyakorlat sokszor költségesebb és felesleges is, valamint növeli a szakorvosokra indokoltan várakozók várakozási idejét. A rendszer másik komoly problémája volt az egyre hosszabb várólisták kialakulása. A hatékonysági kényszer hiányában egyes beavatkozások végrehajtására elfogadhatatlanul sok időt kellett várni; a betegnek pedig természetesen nem volt más alternatívája. Bár nem tartozik közvetlenül vizsgálatunk tárgya alá, a teljesség kedvéért megemlítem, hogy korábban a betegek választási joga is csorbult, azonban 1994 óta maguk választhatják meg háziorvosukat. A továbbiakban vizsgáljuk meg, milyen intézkedéseknek köszönhetően lassult le az egészségügyi költségek növekedése. A reformok központi célja tehát, a költségtudatos gazdálkodás, valamint a hatékonyság fokozása, a várólisták visszaszorítása és a háziorvosok „kapuőri” szerepének erősítése volt.

51

Versenyképesség és/vagy szolidaritás •

Az 1988-ban a parlament által elfogadott adókorlátozás befagyasztotta a megyei önkormányzatok által alkalmazott adókulcsokat. A forrásbővítés lehetőségének elvágásával, az autonóm módon gazdálkodó önkormányzatok kényszerhelyzetbe kerültek: hatékonyabb gazdálkodási stratégia kidolgozására sarkallta őket a törvény.

•

1992-ben a központi kormány és a megyei önkormányzatok szövetsége egy újabb reformlépésben állapodott meg, mégpedig az úgynevezett ellátási (kezelési) garancia bevezetésében. A garancia értelmében a diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére és kilenc meghatározott kezelési csoportba tartozó műtétre, kezelésre előjegyzett betegek kezelésére három hónapon sort kell keríteni. Amennyiben ezt adott kórház képtelen elvégezni, a pácienst egy másik kórházba kell átirányítani, ahol adott időkorláton belül megkaphatja a szükséges kezelést. Az így keletkezett többletköltségek finanszírozására a kormány átmenetileg egy támogatási alapot különített el, de hosszú távon e feladat megoldását is a megyei önkormányzatok felelőssége alá rendeli. A várólistákat azonban a mai napig a svéd egészségügy árnyoldalaként tartják számon.

•

A kórházak pazarlásának visszafogására irányult az az intézkedés, mely lehetővé tette a kórházi osztályok önálló gazdálkodását. Ez a lépés jó kezdeményezésnek látszott, mivel azonban nem valósult meg benne a kórházi osztályok közötti – szolgáltatásrendelés után járó – pénzbeli elszámolás, további változtatásra volt szükség. 1992-ben több megyében is bevezették a kórházak teljes, belső önálló elszámolási rendszerét, mely sokkal tisztábbá, átláthatóbbá tette a rendszert és ezáltal valós ösztönzést jelentett a hatékonyabb, költségtudatosabb működésre.

•

Szintén a kórházak teljesítmény-növekedését és költségcsökkentését célozta meg az az intézkedés, mely kvázi piaci modelleket vezetett be a kórházi szolgáltatások piacán. A legismertebb ilyen kísérlet a stockholmi modell, mely 1992-ben belső piacot hozott létre az adott megyébe tartozó kórházak szolgáltatásaira. Ezen a belső piacon az egészségügyi kezelések, ellátások testesítik meg az árut, a kórházak az eladót, a helyi önkormányzatok pedig a vevőt. A vevő valójában pedig a helyi

52

Versenyképesség és/vagy szolidaritás lakosok számára vásárolja az egészségügyi szolgáltatásokat. Az eladó az általa nyújtott szolgáltatások után ellenértéket kap, ami alapvetően a korrupció melegágyaként szolgálhat, azonban a rendszerbe némi ösztönző mechanizmust is beépítettek. A kórházak ugyanis nem pusztán az elvégzett kezelések száma után kapják fizetségüket, hanem azok milyensége is nagy szerepet játszik. A teljesítmény mérésére objektív mérőket vezettek be. A betegek megyén belül szabadon választhatnak orvost, rendelőt, kórházat, mely egyrészt a betegjogok jobb érvényesítést, másrészt a kórházak további ösztönzését szolgálja. Az eladók által meghatározott árakat a megye szabályozza felső határok megszabásával. Az így kialakított belső piac célja tehát a verseny megteremtése és a verseny által a piac kínálati oldalának hatékonyabb, vevőbarát működésre való késztetése. •

A svéd egészségügyi rendszer integráns és egyre nagyobb jelentőséggel bíró része az úgynevezett „co-payment”. A kifejezés alatt egy olyan gyakorlat értendő, melyben a vevő nem kizárólag a közös kockázatkezelő alapba – vagyis nem csak adók formájában – fizet az esetlegesen szükségessé váló egészségügyi ellátás költségeiért, hanem az ellátás konkrét igénylésekor is. Azaz, amennyiben az egészségbiztosítási járulékot becsületesen fizető svéd állampolgár orvoshoz kényszerül fordulni, az minden alkalommal plusz kiadást fog neki jelenteni. Nézzük mit is takar, ez az első hallásra rendkívül igazságtalannak tűnő rendszer. 2006-os adatok alapján a páciensek a következő díjtételekkel kell, hogy szembesüljenek1. A háziorvos felkeresésekor 11-16 eurót, sürgős esetben 11-32 eurót kell fizetni. Ha a beteg nem a választott háziorvoshoz, vagy közvetlenül szakorvoshoz, illetve kórházhoz fordul, ez az összeg emelkedik. Ezzel is a háziorvosok „kapuőri” szerepét kívánják erősíteni. Az éves kifizetések azonban nem haladhatják meg a 97 eurót. A kórházban szintén hozzájárulást kell fizetni a napi tartózkodás után. A 2064 éves korosztálynak napi 8,74 eurót, 65 éven felül pedig napi 7,1 eurót kell fizetni. A betegek a kórházi napidíj fizetésére csak a benntartózkodás 60. napjáig kötelesek. Gyógyszerekre évi 97 euróig nem jár támogatás, 97-183 euró között 50%

1

Az egészségügyi rendszer Svédországban, Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. http://www.eski.hu/civiltajekoztatas/cikk.cgi?id=6510 Letöltési időpont: 2008. 05. 01. 12: 30

53

Versenyképesség és/vagy szolidaritás az önrész és e fölött tovább növekszik a támogatás. Bizonyos gyógyszerek esetében, mint például az inzulin, jóval alacsonyabb önrész fizetése szükséges. Nagyon fontos továbbá, hogy a 20 éven aluliak orvosi ellátása ingyenes, továbbá egyes tartományokban, ha a betegnek a megbeszélt időponthoz képest 30-45 percet kell várnia, ingyenes ellátásban részesül. Ezen kívül a rendszer teli van tűzdelve a krónikus, hátrányos helyzetű betegek megsegítésére irányuló engedményekkel. Még mindig felmerülhet a kérdés, miért igazságos, illetve miért szükséges a vizitdíjak megfizetése az adófizetés mellett. A rendszer célja, hogy a szolgáltatás-nyújtás és az ellenérték fizetése ne távolodjon el teljesen egymástól, és ezáltal a rendszer működésében szerepet játszhassanak az egészséges piaci mechanizmusok. A vevő a jobb szolgáltatást nyújtótól fog rendelni, ezzel ösztönözve az eladókat; valamint csak akkor és annyit fog rendelni, amikor és amennyire szüksége van. A svéd egészségügyi modell kutatásának végére érve a következő konklúziót vontam le. Sikerrel alakítottak ki egy olyan rendszert, mely többnyire orvosolni képes a ma létező egészségbiztosítási modellek legfőbb problémáit és mely magában hordozza a képességet a további átalakulásra. Kivitelezhetőségét alapvetően a jól strukturált, egy jól átgondolt logika köré konzekvensen felépített reformoknak köszönheti. Felismerték és elismerték, hogy akár mennyire is egy közjóléti szolgáltatásról van szó, mégis pénzbe kerül; melynek előteremtését, elosztását képtelen egy központi kéz hosszú távon kivitelezni. Amennyiben ezt a végrehajtó hatalom nem hajlandó belátni, előbb-utóbb a rendszer maga fog példát statuálni, miszerint ily módon fenntarthatatlan. Jóléti állam lévén azonban elképzelhetetlen volt a rendszer száznyolcvan fokos megfordítása; és véleményem szerint nem is járt volna sikerrel. Tiszteletben kellett tartani az állampolgárok igényét a már jól megszokott jóléti vívmányokat illetően, és ezen keretek meghagyásával kellett a modellt fenntarthatóvá varázsolni. Amennyiben ezt nem így teszi, a választók bizalmát és ezzel együtt a következő megmérettetések alkalmával hatalmát veszti. Így aztán a reformok lassú, megfontolt kivitelezésébe minden bizonnyal némi politikai érdekek is férkőztek; mindenesetre meglátásom szerint ez így volt jó. A verseny hirtelen, korlátok nélküli bevezetése egy korábban teljesen izolált gazdasági szférába valószínűleg óriási káoszt okozna, még egy jól előkészített reformlépés esetén is. A kisebb lépésekkel a szereplők könnyebben tudtak

54

Versenyképesség és/vagy szolidaritás megbirkózni, volt idejük az új helyzethez való alkalmazkodás megvalósítására. Így sikerült olyan intézkedéseket bevezetni, mely társadalmi elfogadottság mellett egy, a piachoz közelibb állapotot teremtett. Természetesen ez az igazi versenyhelyzettől igen messze áll, de engedi némiképp kibontakozni a jótékony piaci mechanizmusokat, a szolidaritás elvének érvényesülése mellett. A modell mindazonáltal további reformokra szorul, az egészségügyi dolgozók hatékonyságának fellendítése, az eredményesebb gazdálkodás, és persze a várólisták visszaszorítása érdekében. A változtatások valószínűleg a további liberalizáció felé mutatnak majd, a minőségi ellátás fejlesztése mellett.

4.4.3. Mérlegen az egészségügyi rendszerek Az egészségbiztosítási rendszerek további részletes vizsgálata sajnos nem fér bele jelen dolgozat kereteibe, azonban összefoglalását szeretném néhány kiegészítő adattal árnyalni. A téma alapvető konfliktushelyzete tehát a következő. Az egészségügy egy olyan piaci szegmenst ölel fel, mely szolgáltatásait nagyon magas és egyre növekvő áron kínálja; mindazonáltal morális okoknál fogva a társadalom minden egyes tagja számára elérhető kell, hogy legyen. Ezt az elérhetőséget az európai modell úgy kívánja biztosítani, hogy a rendszer vezetését egy központi kézben összpontosítja, mely segítő kézhez bárki fordulhat, ha önerőből nem tud vagy nem akar egészségügyi szolgáltatást vásárolni. Az állam az adókon keresztül egy közös kockázatkezelési alapot képez, mely a rendszer működését hivatott finanszírozni. Az ötlet még közgazdasági szempontból sem hangzana rosszul, mára mégis be kell látnunk, hogy ez az út fenntarthatatlan. Egyrészt, mert a rohamos költségnövekedést – főként társadalmi ellenállás miatt – nem követheti azonos mértékű adónövelés; más központi források elvonása pedig túlzott gazdasági, versenyképességi és végső soron társadalmi károkat okozna. Másrészt, a költségek emelkedése nem mindig a hozzáadott érték növekedésének a következménye. A rossz struktúra ugyanis lehetővé teszi a korrupció megjelenését, valamint nem ösztönöz sem költségtudatos gazdálkodásra, sem hatékonyabb szolgáltatás-nyújtásra. Felmerül a kérdés: az állam talán valóban rossz gazda? Amennyiben nem ismeri fel, hogy az egészségügy túl sok szálon kötődik a piachoz ahhoz, hogy annak működési mechanizmusait károk nélkül elfojtsuk, az állam valóban rossz gazda. Természetesen, amint arra az amerikai rendszer nyilvánvalóan rámutatott, az állam 55

Versenyképesség és/vagy szolidaritás túlzott visszahúzódása sem vezet célra. A központi irányításnak szem előtt kell tartania a szociálpolitika alapvető feladatát: gondoskodni a rászorultakról. Viszont ha engedi, hogy az egészségügy felett üzleti érdekek hatalmasodjanak el, azzal cserbenhagyja állampolgárait. Következésképpen, ha az állam teret enged a magán biztosítótársaságoknak, azt csak egy jól átgondolt, jól strukturált, gondosan előkészített reform formájában teheti meg. Be kell építenie a rendszerbe bizonyos önvédelmi mechanizmusokat, melyek segítségével – rendellenesség észlelése esetén minden további nélkül közbeavatkozhat. Továbbá, a biztosítókkal kötött szerződésekben pontosan le kell fektetni a biztosítandó alapvető szolgáltatásokat; melyeket minden biztosítási csomagnak tartalmaznia kell. Ebből a szempontból érdemesnek tartom megemlíteni Németországot. Bár nekik sem sikerült jelentősen leredukálni az egészségügyi kiadásokat, magas szintű ellátással, teljes lefedettséggel és egy jól felépített rendszerrel büszkélkednek. A lakosság két felé van osztva. Ha az illető állampolgár éves jövedelme nem ér el egy bizonyos szintet, a hivatalos állami egészségbiztosítás alá fog tartozni. Ha meghaladja ezt a szintet, választhat, hogy belép-e az állami alapba, vagy más úton kívánja biztosítani magát. Ennek értelmében, az alacsony jövedelemmel rendelkezők sem maradhatnak ki az ellátásból. A lakosság 90%-a rendelkezik hivatalos állami biztosítással, akik a gyakorlatban a 453 pénztár egyikéhez tartoznak. A pénztárak a rendelkezésükre álló pénzalappal önállóan gazdálkodnak, a polgárok pedig 1996 óta szabadon választhatják meg biztosítójukat. Ez versenyt teremtett a piacon. A biztosítók kötelezettsége tisztán le van fektetve, meg van határozva, hogy mely minimális egészségügyi ellátásokat kell minden biztosítottja számára finanszírozni. A palettát és a versenyt a privát biztosítók színesítik, melyekhez a lakosság 9%-a tartozik. Az általuk kínált szolgáltatások sokszor igen figyelemre méltóak; nem csoda, ha az éles versenyben el akarják nyerni az ügyfelek kegyeit… A magán, kontra állami biztosító vitában tehát egyik mellett sem érvelhetünk kizárólagosan. Az államnak be kell vonnia a piaci mechanizmusok segítségét a piac hatékonyabb működtetésébe, azonban nem engedheti, hogy mindez az állampolgárok egészségügyi ellátásának kárára menjen. Ennek megvalósulása történhet a privát biztosítók bevonásával, vagy szükség esetén apró verseny-élesztő reformok életre hívásával, mint például Németországban a szabad pénztárválasztás.

56

Versenyképesség és/vagy szolidaritás A biztosítás formáján kívül a rendszer másik sarokpontját képzik az egészségügyi szolgáltatók – orvosok, kórházak. A bemutatott különböző rendszerek mindegyikét komolyan terheli a kórházak, orvosok hatékonytalan működése, mely a motiválatlanságból és a korrupció lehetőségének széles tárházából ered. A probléma orvoslására a svéd modell bevezette a kórházak belső elszámolási rendszerét, valamint egyes megyék a kvázi-piaci modellek módszerét is alkalmazzák. Ki szeretném emelni továbbá azt a példát, melyre a német magánbiztosítók tanulmányozása során lettem figyelmes. Az egyik ilyen társaság az általa létrehozott kórházban a következő szempontok alapján határozta meg orvosai jövedelmét: a kezelések sikerességi foka, a betegek elégedettsége és a kezelés költségei összehasonlítva hasonló betegségek gyógyításánál felmerülő költségekkel. Az ily módon javadalmazott orvos valóban érdekelt abban, hogy páciensét eredményesen és költségtakarékosan gyógyítsa meg1. A kezdeményezéseket mindenképpen pozitívan kell értékelnem, de a legkiemelkedőbb, és az egész egészségügyi rendszer működésére jótékony hatást gyakorló intézkedés, az a társfinanszírozás bevezetése és szerepének növelése. A gyakorlat alapvető haszna abban áll, hogy közelebb hozza egymáshoz a keresletet és a kínálatot, azaz egy olyan helyzetet teremt, melyben a piaci szereplők közelebbről tapasztalják meg az ügylet feltételeit. Ezek a körülmények kevesebb lehetőséget adnak a piaci viszonyok torzulásának. Miután a vevő a szolgáltatás konkrét igénylésekor is fizet, a demográfiai trendek változásából eredő komoly finanszírozási problémák némiképp kompenzálásra kerülnek. A fiatal, egészségesebb korosztály kevesebb, az idős, betegesebb korosztály több befizetést eszközöl a rendszerbe. A társfinanszírozást természetesen – a svéd példához hasonlóan – maximálni kell, nehogy a gyógyulás rovására menjen. Másrészről viszont a fogyasztó nincs motiválva a túlzott felhasználásra. A gyakorlat az egészségügyi szolgáltatókra is ösztönzőként hat: hatékonyan, eredményesen kell kezeljék a betegeket, azok elégedettségének elnyerésére, ugyanis az általuk alkalmanként fizetett hozzájárulások bevételi forrásuk meghatározó részét képzi. Mindezek alapján, tökéletesnek ugyan nem mondhatom, de a példaértékű jelzővel határozottal elláthatom a svéd egészségügyi rendszert.

11

Forgács Anna, Vallyon Andrea[2003]: Hat ország egészségügyi rendszerének jelenlegi problémái http://elib.kkf.hu/ewp_03/ewp_0302_07.pdf Letöltési időpont: 2008. 03. 02. 14:05

57


4.5. Redisztribúciós ráta, avagy a tézisek megerősítése A gyakorlati példák felsorakoztatása után már beláthatjuk, hogy a mérsékelt és jól strukturált szociális támogatások motiváltabbá teszik az igénybevevőket. Arra készteti az embereket, hogy a saját érdekükből aktívabb, hatékonyabb résztvevői legyenek a munkaerőpiacnak, és ezáltal hozzájáruljanak adott gazdaság teljesítményéhez. Végül – de nem utolsó sorban – konkrét példával szeretném illusztrálni – és nyomatékosítani – az imént kifejtett gondolatokat. A 9. ábra az állami szerepvállalás mértékét mutatja be, konkrétan az állam újraelosztó szerepének a nagyságát a vizsgált országokban, régiókban.

15. ábra: Redisztribúciós ráta (GDP %-ában) 50 40 30

EU25

20 10

USA Japán

0 2 20 0

4 20 0

3 20 0

5 20 0

Forrás: http://www.ec.europa.eu/ Letöltési időpont: 2007. 03. 09. 18:54

Az ábra jól szemlélteti, hogy az állami költségvetés évről évre az EU tagállamaiban a legmagasabb, a GDP 47%-a. Japánban ez már csak 40%, és – a versenyképességi rangsorban első helyet elfoglaló – USA-ban már csak 34-35%. Ez alapján azt mondhatnánk, hogy az állami költségvetés nagysága és a versenyképesség fordított arányosságban áll egymással, azonban hangsúlyoznom kell, hogy a redisztribúciós ráta önmagában nem szolgálhat bizonyítékul az állami szerepvállalás visszaszorításának szükségességére. Ez inkább egyfajta alátámasztása az imént kifejtett elméletnek.

58


5. Összefoglalás Versenyképesség vagy szolidaritás? Valóban választanunk kell? Esetleg megfér egymás mellett a kettő? A válasz a következőképpen foglalható össze. Dacára a Lisszaboni célkitűzéseknek és a kisebb sikereknek, Európa folyamatosan teret veszít a nemzetközi megmérettetésben. Érzékelve a probléma súlyát, egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megoldási lehetőségek kutatására, mégsem tudunk számottevő eredményt letenni az asztalra. A háttérben meghúzódó okok között találhatjuk a politikai akarat és cselekvés hiányát, és az európai értékrendbe mélyen beágyazódott szociálpolitikát. Azt a szociálpolitikát, amely oly mértékben vállal felelősséget az állampolgárok biztonságáért, hogy azzal már önmagában megakadályozza a maximális jólét elérését. A túlzott gondoskodás következtében az emberek motiválatlanná válnak, elvesztik felelősségérzetüket saját és családjuk sorsa iránt. Beletörődnek abba, sőt már el is várják, hogy az állam gondoskodjon róluk, így nem is tesznek meg mindent egy magasabb életszínvonal elérése érdekében. Ennek közvetlen következménye, hogy a munkaerőpiacon is

gyengén

teljesítenek,

ami

közvetve

ugyan,

de

hatással

van

a

gazdaság

versenyképességére. Mint tudjuk, a magas versenyképességnek pedig velejárója a jövedelmek emelkedése, így az életminőség javulása, ami a szociálpolitika közvetlen célja. Ezért kijelenthetjük, hogy a jelenlegi szociális ellátó rendszer ugyan közvetve, rövidtávon támogatja az állampolgárait, azonban hosszútávon inkább káros. Nem elégíti ki a társadalom fejlesztési szükségleteit, azaz nem teremti meg az embereknek azt a lehetőséget, hogy önerőből képesek legyenek biztosítani maguknak egy jobb és szebb jövőt. Tehát igen, szükség van az állami szerepvállalás mérséklésére, és a szociálpolitika átalakítására. A gondolat támadói szerint, az európai szociális modell meggyengülésével kihal Európából a szolidaritás, én azonban ezt máshogy értelmezem. A szolidaritás, vagyis a rászorultak megsegítése az új megközelítésnek is központi eleme. Azonban átlépve a saját korlátait, egy olyan élet lehetőségét adja kezünkbe, melyet már nekünk kell élni, de ezáltal sokkal jobb és szebb lehet. Választanunk így nem kell: a versenyképesség és a szolidaritás koncepciója jól megfér egymás mellett.

59


Irodalomjegyzék Könyvek és tanulmányok •

Bató Márk [2004]: Az Európai Unió versenyképessége. Ph.D értekezés. Budapest.

•

Chikán A., Czakó E., Zoltay-Paprika Z. (edited by) [2002]: National Competitiveness in Global Economy. The Case of Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest.

•

Forgács Anna, Vallyon Andrea [2003]: Hat ország egészségügyi rendszerének jelenlegi problémái. EU Working Papers, Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar. Budapest

•

Horváth Zoltán [2005]: Kézikönyv az Európai Unióról. HVG-ORAC, Budapest.

•

Krugman, Paul [1994]: Competitiveness: A Dangerous Obsession. Foreign Affairs, March/April 1994: pp. 28-44.

•

Semjén András [1999]: A svéd jóléti rendszer átalakulása. Közgazdasági Szemle, XLVI. évf., 1999. április (326–345. o.)

•

Toller Péter [2007]: Finnugor utakon a tudástermelésben. Szakdolgozat. Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar. Budapest.

•

Veress József [2007]: A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei. Typotex, Budapest.

Internetes források •

A jóléti állam krízisei és reformjai Svédország és Franciaország példáján. Kiss Marietta. 2005. Kutatási fórum. http://www.econ.unideb.hu/oktatas_es_kutatas/doktori_iskola/download/2005jun/Ki ss_Marietta.pdf

•

Letöltési időpont: 2008. 03. 02. 13:30

•

A Lisszaboni stratégia: versenyképesebb Európa több és jobb munkahellyel. Európai Parlament.

60

Versenyképesség és/vagy szolidaritás http://www.europarl.europa.eu/highlights/hu/1001.html Letöltési időpont: 2007. 03. 03. 22:16 •

A svéd ipar. A Svéd Intézet kiadványa, 2004. p. 4. http://www.sweden.se/upload/Sweden_se/otherlanguages/factsheets/SI/Swedish_In dustry_AT124a.pdf Letöltési időpont: 2008. 04. 26. 10:35

•

Average exit age from the labour force – total. Eurostat. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_EMPLO I&root=STRIND_EMPLOI/emploi/em021 Letöltési időpont: 2007. 02. 23. 10:11

•

Az egészségügyi rendszer Svédországban, Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. http://www.eski.hu/civiltajekoztatas/cikk.cgi?id=6510 Letöltési időpont: 2008. 05. 01. 12: 30

•

Employment rate of older workers – total. Eurostat. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_EMPLO I&root=STRIND_EMPLOI/emploi/em014 Letöltési időpont: 2007. 03. 08. 13:20

•

Employment rate – total. Eurostat. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_EMPLO I&root=STRIND_EMPLOI/emploi/em011 Letöltési időpont: 2008. 04. 29. 20:50

•

European competitiveness report, 2002. European Commission, European Communities.

•

European Economy. Economic forecasts autumn 2006. Directorate General for Economic and Financial Affairs. European Commission. http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/european_economy/2006/ee506e n.pdf Letöltési időpont: 2007. 03. 09. 18:54

61


Eurostat Yearbook 2006-07, Population. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-CD-06-001-01/EN/KSCD-06-001-01-EN.PDF Letöltési idő: 2007. 02. 24. 11:41

•

Facing the challange, Report from the High Level Group chaired by Wim Kok, 2004 http://ec.europa.eu/growthandjobs/pdf/kok_report_en.pdf Letöltési időpont: 2007. 02. 22. 13:53

•

GDP per capita in PPS. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_ECOBA C&root=STRIND_ECOBAC/ecobac/eb011 Letöltési időpont: 2008. 04. 27. 9:51

•

Geographic mobility within the EU, European Commission. http://ec.europa.eu/employment_social/employment_analysis/eie/eie2006_chap5_en .pdf Letöltési időpont: 2007. 03. 09. 18:54

•

Gross domestic expenditure on R&D (GERD) by source of funds – industry. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_INNOR E&root=STRIND_INNORE/innore/ir022 Letöltési időpont: 2008. 05. 05. 18:40

•

Gross domestic expenditure on R&D (GERD), European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_INNOR E&root=STRIND_INNORE/innore/ir021 Letöltési időpont: 2008. 05. 06. 17:35

•

Health at a Glance 2007: OECD Indicators. http://masetto.sourceoecd.org/vl=3406964/cl=16/nw=1/rpsv/health2007/g2-101.htm Letöltési időpont: 2008. 04. 12. 23:30

62


High-tech exports. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_INNOR E&root=STRIND_INNORE/innore/ir140 Letöltési időpont: 2008. 05. 02. 9:56

•

Labour productivity per hour worked. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_ECOBA C&root=STRIND_ECOBAC/ecobac/eb022 Letöltési időpont: 2007. 02. 23. 9:53

•

Level of Internet access – households. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_INNOR E&root=STRIND_INNORE/innore/ir031 Letöltési időpont : 2008. 05. 05. 10 :44

•

Life expectancy at birth, Health at a glance, 2005. http://www.oecd.org/dataoecd/22/38/38181989.xls Letöltési időpont: 2008. 04. 20. 18:37

•

OECD Employment Outlook, 2006. Statistical Annex. http://www.oecd.org/dataoecd/53/15/36900060.pdf Letöltési időpont: 2007. 02. 28. 15:04

•

Omar Hardarson [2006]: People outside the labour force: Female inactivity rates down. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-NK-06-018/EN/KS-NK06-018-EN.PDF Letöltési időpont: 2007. 03. 09. 11:12

•

Population mid-year estimates, total. OECD. http://stats.oecd.org/wbos/Index.aspx?DatasetCode=CSP2008 Letöltési időpont: 2008. 05. 03. 15:05

•

Real GDP growth rate. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal 63

Versenyképesség és/vagy szolidaritás &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_ECOBA C&root=STRIND_ECOBAC/ecobac/eb012 Letöltési időpont: 2008. 04. 27. 10:30 •

Real GDP growth rate. OECD. http://stats.oecd.org/wbos/Index.aspx?usercontext=sourceoecd Letöltési időpont: 2008. 04. 27. 12:50

•

Students, Tertiary education. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_pop ulation&root=Yearlies_new_population/C/C3/C33/cca16144 Letöltési időpont: 2008. 05. 03. 14:30

•

Total expenditure on health, % GDP. OECD. http://stats.oecd.org/wbos/Index.aspx?usercontext=sourceoecd Letöltési időpont: 2008. 05. 01. 14:00

•

The Global Competitiveness Report 2007-2008. World Economic Forum. http://www.gcr.weforum.org/ Letöltési időpont: 2008. 04. 04. 13:20

•

Unemployment rate. European Commission. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal &_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_EMPLO I&root=STRIND_EMPLOI/emploi/em071 Letöltési időpont: 2007. 03. 06. 09:27

•

Unemployment rate – Sweden. OECD. http://stats.oecd.org/wbos/viewhtml.aspx?queryname=481&querytype=view&lang= en Letöltési időpont: 2008. 04. 26. 02:03

•

http://www.once.es/new/ Letölési időpont: 2008. 04. 06. 13:15

•

www.stat.oecd.org

64

VAGY SZOLIDARITÁS - AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS MODELL KIHÍVÁSAI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

Recommend Documents