Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/316-100 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: előfizetőknek 105, árusoknál 120 forint.
V Á C É S V O N Z Á S K Ö R Z E T É N E K FÜGGETLEN L A P J A
Váci Napló A VÁCI NAPLÓ AZ INTERN ETEN :
WWW.VACI-NAPLO.HU
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XX/92. szám 2011. november 18. péntek
Ismét szennyezettebb a levegõ Jegyzői tilalom lépett hatályba a nyílttéri égetésekre Áthelyezték a váci automata mérőállomást, de az új helyről ma nem érkeztek adatok! » cikkünk a 3. oldalon
Nõi kézi EHF-kupa: Ima a félelem ellen a Vác török csapattal került össze Pár napja kötött testvérvárosi szerződést Vác a török Sariyerrel, Isztambul egyik kerületével, a Minszk ellen török játékvezetői duó bíráskodott, a keddi sorsoláson pedig az EHF-kupa nyolcaddöntőjében a Váci NKSE a török Milli Piyango együttesét kapta ellenfélnek. » 13. oldal
De ha ma, ebben a XXI. században valaki normálisan szeretne élni, először is ki kell mondani, nem állok oda ebbe a golyózáporba. Nem vagyok hajlandó félni. Persze ez nem olyan egyszerű, mert jó, a vagyonomat nem féltem, mert legfeljebb elmegyek albérletbe, vagy majd csak lesz valahogy. De ha például a gyerekemről van szó: nem mondhatom, hogy nem féltem. » 7. oldal
Vácott egyelõre nem vezetik be az ebadót Elfogadta az Országgyűlés az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosítását, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak az úgynevezett ebrendészeti hozzájárulás kivetésére. A jövőben az önkormányzatok maguk dönthetik el, hogy beszedik-e a kutyatulajdonosoktól a köznyelvben csak ebadónak nevezett díjat. Az ES Tv híradójának információi szerint Vácott egyelőre nem tervezik bevezetését. A váci Zöld Menedék Alapítvány elnöke kérdésünkre azt mondta: amennyiben az önkormányzatok bevezetnék az ebrendészeti hozzájárulást, attól még nem lenne több a gazdátlan, kidobott állat, a települési ebrendészet pedig 20 év után végre újabb forráshoz is juthatna. (forrás: estv.hu)
2
Váci Napló
Idén is virágba Köszöntötték a váci borult a város díszdiplomásokat Idén is díjazták a Virágos Vác mozgalomban résztvevõ családi- és társasházakat, intézményeket és cégeket. Az ünnepségre kedden a városházán került sor, ahol Fördõs Attila köszöntötte a megjelent polgárokat.
ben az évben is az érdeklődés a virágosztás iránt, ami abból látszik, hogy több ezer darab virág került kiosztásra. A zsűri döntése alapján végül több kategóriában osztottak ki díjakat. Családi- és társasházakat, intézményeket és cégeket is értékeltek. Az okleveleket és A városvezető a mozgalom a jutalmat Fördős Attila polgárfontosságára hívta fel a figyel- mester adta át. Végezetül pedig met, hiszen közösségépítő sze- Rada Károlyné mondott köszö-
A közelmúltban az Apor Vilmos Katolikus Fõiskolán adták át a díszdiplomákat azoknak a pedagógusoknak, akik 50, 60, 65 és 70 éve szerezték meg diplomájukat. Kedden a város nevében Fördõs Attila polgármester köszöntötte a kitüntetetteket a Madách Imre Mûvelõdési Központban. A polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy a pedagógusi pálya egyedülálló. Nehéz munka és feladat az, amit végez-
Istvánné, akik hetven esztendeje vették át pedagógusi diplomájukat. Vas oklevelet kapott hatvanöt éves jubileuma alkalmából Fábián Józsefné, Nagy Béláné és Vásárhelyi Józsefné. Hatvan éve vette át tanári diplomáját Molnár Jánosné, Szamek Lajosné és Tari Nándorné, akik gyémánt díszoklevélben részesültek. Arany díszoklevelet kapott ötven éves munkájáért Paksy Péterné és Csikós Tóth Ágnes. Ketten sajnos betegség miatt nem lehettek jelen az ünnepségen, de az aján-
Megtelt a városháza díszterme a Virágos Vác mozgalom idei díjátadóján (fotó: Váci Napló)
repe mellett Vácot egy élhetőbb várossá varázsolja. Mezei Helga főkertész a részletekbe avatta be a jelenlévőket. Elmondta: nagy volt eb-
netet a szervezőbizottság nevében azoknak, az önkénteseknek, akik segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg az idei Virágos Vác. (munkatársunktól)
Virágos Vác díjazottak 2011 Családi házak: Alsó utca 52., Aranka utca 6., Arató utca 15., Botond utca 5., Bottyán utca 3., Bottyán utca 69., Cserje utca 62., Damjanich utca 22., Damjanich utca 20., Déli út 3., Dolmány utca 24., Dolmány utca 29., Dolmány utca 31., Elnök utca 2., Eperfa utca 45/a., Kucsma utca 8., Piarista utca 12., Szentgyörgyi A. utca 10., Szinyei M. P. utca 2.,Tabán utca 25. Társasházak: Fürj utca 4., Fürj utca 10., Istenmalmi utca 2-10., Köztársaság út 51., Nagymező utca 13-23., Sas utca 4., Sas utca 6., Sas utca 8., Szélső sor 11-17., Vám utca 10. Intézmények: Alsóvárosi Óvodák - Kertész utcai tagóvoda, Baptista Misszió Alapítvány, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Földváry Károly Általános Iskola, Idősek Otthona Cégek: Dunasarok Kft., Fónagy & Walter Vendég- és Borház, Gyöngyvirág Gyógyszertár Különdíj: Duna Menti Regionális Vízmű Zrt, Gál Miklós
Zemplényi Zsuzsanna a Váci Nyugdíjas Pedagógus Klub elnöke, Fördõs Attila polgármester és Mokánszky Zoltán alpolgármester a kitüntetettek körében (fotó: KGy)
nek, hiszen át kell adni tudásukat a következő nemzedéknek. A polgármester a város nevében köszönetet mondott a kitüntetetteknek, majd az intézmények vezetői méltatták a pedagógusokat. Munkájukat egy csokor virággal és oklevéllel is megköszönték. Rubin díszoklevélben részesült Ágh Bíró Béláné és Bachát
dékokat és a köszöntő szavakat eljuttatják hozzájuk is. Az ünnepeltek nevében Ágh Bíró Béláné meghatottan emlékezett a múlt szép eseményeire és mondott köszönetet az elismerésekért. Közreműködtek: Izsók Balázs gitáron és az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola diákjai. (munkatársunktól)
Váci Napló
3
Ismét szennyezettebb a levegõ Jegyzői tilalom lépett hatályba a nyílttéri égetésekre Vácon a szálló por koncentrációja az elmúlt két, egymást követõ napban ismét meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - jelentette be a városháza. A jelenlegi légszennyezettségi szint további romlásának elkerülése érdekében Maruszki Gábor jegyző megtiltja az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetését. Kérik a váci lakosokat, hogy ha tehetik, mérsékeljék vagy mellőzzék a személygépkocsik használatát, vegyék igénybe a tömegközlekedést. Kérik továbbá lehetőség szerint a szén- és fatüzelés használatának minimálisra csökkentését. A polgárok egyre nagyobb aggodalommal figyelik a légszennyezettségi adatokat, ráadásul nehezíti a tájékozódást, hogy a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által városunkban működtetett au-
tomata mérőberendezést nemrég áthelyezték a Csányi körút 82. szám alá. Az országos légszennyezettségi mérőhálózat internetes bázisában a régi helyen már nem, az új oldalon pedig még nem olvashatók a friss adatok. Tegnap, lapzártánkkor
minden tételnél a “nincs adat” felirat szerepelt. Ez egy kicsit nyugtalanító, hiszen éppen most, amikor a legnagyobb szükség lenne az információra, ez a mindenki által elérhető csatorna is bedugult. (munkatársunktól)
Népszámlálás összegzés Vác városában Mindenekelőtt köszönjük önnek, hogy „felelt a jövőért”, tehát részt vett a népszámlálási összeírásban, így közreműködése, adatszolgáltatása segített sikerre vinni a 15. magyar népszámlálás váci folyamatát! Köszönjük megértését és türelmét, mindazt a segítséget, amelyet a számlálóbiztosoknak és munkatársainak nyújtott. Városunkban 133 számlálóbiztos kereste fel a lakosokat, az ő munkájukat pedig - a népszámlálásért felelős városi jegyző és a mellette dolgozó kollégák mellett - 30 felülvizsgáló is segítette. Vácot érintően volt több olyan közterület, háztömb, amely a Központi Statisztikai Hivatal címjegyzékéből sajnálatos módon kimaradt, így ezeken a helyeken további feladatokra, új címek felvételére volt szükség. Az eredetei címállományban 14 ezer 281 cím szerepelt, az összeírás befejezésekor a tényleges címállomány pedig 15 ezer 573 darab címet tartalmaz. A váciak közreműködő készsége, együttműködése vitán felül áll, ezért ezúton is köszön-
jük, hogy jelzéseikkel, észrevételeikkel segítették a munkánkat! Az együttműködési szándékot mutatja az is, hogy városunkban - az adatszolgáltatás megtagadása esetére jogszabályban biztosított - bírságolás lehetőségével sem kellett élni.
Magyarországon 4 millió 650 ezer 700 kérdőívet dolgoztak fel, ebből Pest megye részesedése 511 ezer 700 volt. Városunkban 16 ezer 608 címet vettek fel, így - az adatok teljes körű, 100 százalékos feldolgozása után – 15 ezer 573 lakás összeírására került sor. Ennek során 11 ezer 303 lakáskérdőív adatfelvétele mellett 30 intézet és az ott lakók összeírása is megtörtént, emellett pedig 25 ezer 18 személyi kérdőívet töltöttek ki. Az internetes kitöltés aránya 21,3 százalék volt, ezzel - vagyis, hogy minden ötödik lakcímről a világhálón keresztüli önálló kitöltéssel érkeztek be az adatok - az országos 18,6 szá-
zalékos elektronikus kitöltési arányt is felülmúltuk. A papíron történő, de önálló kérdőív kitöltése közel 23 százalékos részt képviselt, így a számlálóbiztosoknak csak a kitöltött kérdőívekért kellett visszamenniük, ami szintén példás az országos 15,4 százalékos arányhoz viszonyítva. A közreműködő váciakon kívül ezúton mondunk köszönetet a számlálóbiztosoknak, a felülvizsgálóknak és valamennyi munkatársunknak, akik energiát és időt nem kímélve, időnként komoly emberi és technikai kihívásokkal szembesülve, legjobb tudásuk szerint közreműködtek a törvényben előírt népszámlálás végrehajtásában! A Központi Statisztikai Hivatalhoz a napokban beérkezett adatok feldolgozása az adatvédelmi szabályok szigorú betartása mellett - rövidesen megkezdődik. Az előzetes összegzés a jövő év tavaszára, összefoglaló eredmények pedig 2012 végére várhatók. Maruszki Gábor jegyző, települési népszámlálási felelős
A magyar nyelv napja Vácon is megrendezték a magyar nyelv napját, amelynek létrehozásáról még szeptemberben döntött az Országgyűlés. A képviselők akkor egyhangúlag támogatták, hogy 1844. november 13-ára, a magyar nyelv hivatalossá tételének napjára emlékezve minden év novemberében ünnepség keretében hívják fel a figyelmet az anyanyelv ápolásának fontosságára. A váci rendezvényen Kiss Jenő nyelvészprofesszor beszélt nyelvtörténetről és a magyar nyelvvel kapcsolatos aktuális kérdésekről. A váci rendezvényen az ünnepséget szervező egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. A folytatásban a Fónay HUMÁNIA - Társulat tagjai adtak rövid műsort, melyben népdalcsokor és egy, a magyar nyelv sokszínűségét bemutató kabarészám is elhangzott. Az est meghívott előadója Kiss Jenő nyelvészprofesszor volt, aki az első magyar nyelv napi programsorozat hivatalos megnyitóján szerzett élményeiről is beszámolt, amelyet vasárnap rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. - Fölmerült a kérdés: vajon lesz-e hagyomány ebből? Tudniillik annyi minden történik, a politika is annyi hagyományt próbál teremteni, de hogy végül lesz-e hagyomány ezekből, azt a közönség dönti el. Kiss Jenő hozzátette: a magyar nyelv napjának hagyománnyá válása attól függ, hogy a magyarság fontosnak tartja-e ezt a napot, illetve anyanyelvét. Hivatali fogadóórája után érkezett a magyar nyelv napja alkalmából rendezett váci ünnepségre Fördős Attila polgármester, aki zárszavában kiemelte: bár területi és társadalmi változások is történtek az elmúlt évszázadban, a magyar nyelv egyfajta sikertörténetet könyvelhet el. Fördős Attila a számadatokat ismertetve elmondta: a csángó és a székely népcsoportot is beszámítva - akik magyar nyelvet beszélnek ugyan, de a statisztikákban nem magyarként jelennek meg - a Kárpát-medence lakosságának 54 százaléka vallja ma magát magyarnak. Ahogy a polgármester rámutatott, ez az arány egyenlő az 1910-es népszámlálás eredményével. (estv.hu)
4
Váci Napló
Ajándék a segítõknek, avagy jól megfürödtünk A Lidl meg a mi kormányunk
Vidám társaság gyülekezett november 12-én a káposztásmegyeri Ramada Aquaworld vízi élményparkjának elõterében, ahol a teret vidámságával betöltõ férfivel való kézfogás után minden résztvevõ elõtt megnyíltak a biztonsági beléptetõ kapuk, hogy kezdetét vehesse a létesítmény szolgáltatásait kipróbáló háromórás lazítás.
Munka Napja alkalmából tartott városi összejövetelt kell felidéznünk. A konferencia után Meláth Attila baptista lelkész egy, minden résztvevőt meglepő bejelentéssel élt, miszerint az e területen dolgozó váci szakembereket a jövő évi szociális munka napi ünnepség alkalmával meghívja egy pár órás wellness élményfürdőzésre. Így történt tehát, hogy a Szociális Szolgáltatások Háza, a Úszás, jakuzzi, hagyomá- Bölcsődék és Fogyatékosok Innyos és különleges szaunák, tézménye, az Idősek Otthona és melyek forró hangulata után a Klubja és a szociális osztály vál-
gijoTEAM
Újabb Lidl-botrány van az országban. Az elmúlt években ez az áruházlánc többször is a figyelem középpontjába került, üzleteinek építése körül voltak viták, ennek ellenére élnek és virulnak, a megtermelt nyereséget zsebre teszik a nem magyar tulajdonosok. Most a szigetszentmiklósi központnál vannak demonstrálók, akik alvállalkozóként nem kapták meg a pénzüket. A baj rettentõen nagy. A kormány bort iszik és vizet prédikál. Megígérték például, hogy megbüntetik azokat a vállalkozásokat, amelyek átverik az alvállalkozókat, de eddig senkinek nem lett baja belõle, ha mondjuk meglépett néhány százmillió forinttal. A felszámolásba menekülõ cégek vagyona többnyire nem fedezi a tartozásokat - és ennyi. Nyelje le mindenki a békát. (Csak zárójelben jegyzem meg, nehogy elfelejtsük: ez itt Magyarországon a vadkapitalizmus, amelyre barátom, 1989-ben te is szavaztál. Nézz a tükörbe is köpj egy nagyot...) Visszatérve a Lidlre: állítólag tudták, hogy a fõvállalkozó nem fizet rendesen az alvállalkozóknak. Ha ezután nem tettek semmit, akkor minimum bûnrészesek és felelõsségre kell vonni a cég vezetõit, legalább húsz év kényszermunkára ítélni õket. Higgyék el, ha csak egy ilyen ítélet születne kishazánkban, mindjárt megnõne a fizetési fegyelem. Egyébként a törvények áthágásában maga a kormány jár az élen. Éppen ma olvasom, hogy a parlament megszavazta (jegyezzük meg: Fidesz-többség van!), hogy az állami autók után a jövõben nem fizetnek kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítást. Tessék csak még egyszer elolvasni az elõzõ mondatot: ott van benne, hogy KÖTELEZÕ! Nekem, neked, minden autósnak. Kivéve a kormányt. A hatalomban lévõk tehát úgy gondolják, õk a kivételek. Immár húsz éve tudjuk, hogy az országban már nem munkás-paraszt hatalom van, hanem a politikai osztály a nagytõA budapesti Ramada Aquaword-be Vácról is sokan járnak, hiszen ez kével összefonódva uralkodik kénye-kedve szerint. az élményközpont van a legközelebb városunkhoz (Fotó: online)
hideg vizes medencében, vagy a mínusz 5 fokos hideg barlangban hűthették le fáradt és felhevült testüket a csoport tagjai. Mindenki kipróbálhatta a változatos és különleges vízi csúszdákat, melyek közül az ufó és a kamikaze fantázianevű felszabadító sikolyokra késztették a csapatot. No de, hogy leleplezzem e titkosnak tűnő kis társaság, és a vidám férfi személyét és a köztük lévő kapcsolatot, ahhoz az egy évvel ezelőtti, a Szociális
lalkozó kedvű munkatársai áztathatták és ellazíthatták testüket, hogy lelkük e megújult testbe fészkelhesse vissza magát, és hogy újult erővel indulhassanak neki az elkövetkezendő év kihívásainak. Ezúton szeretnénk megköszönni Meláth Attilának a nagylelkű felajánlását, illetve a Ramada Aquaworld vezetőségének a kedvezményes belépési lehetőséget. (Klinger Mária, a Szociális Szolgáltatások Házának igazgatója)
Honlapot indítottak a lokálpatrióták
Szõdliget nem adja az iskoláját Sződliget Község Képviselőtestülete tiltakozik a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola államosítása ellen és felkéri a polgármestert, hogy a megfogalmazott tiltakozást juttassa el a Köztársasági Elnöknek és az Országgyűlés Elnökének, valamint kérje meg a település országgyűlési képviselőjét, hogy ebben a formában ne szavazza meg a köznevelési törvényt - olvasható abban a határozati javaslatban, amit a szomszédos település képviselői november 18-án, ma, pénteken tartandó ülésükön vitatnak meg és fogadnak el. Juhász Béla polgármester elmondta: a pénzügyi bizottság támogatja az előterjesztést és reméli, hogy képviselőtársai is hasonlóan gondolkodnak. (munkatársunktól)
Ezentúl az internet segítségével önálló weboldalon is elérhetõ a Vácért Lokálpatrióta Egyesület. A váci civil kezdeményezésre létrejött egyesület már a 2010-es önkormányzati választásokon is jelentkezett polgármester-jelölttel, illetve minden választókörzetben indított képviselõjelöltet. A www.vacert.hu (és a www.vácért.hu) címen futó portál máris igen gazdag kínálattal várja az érdeklõdõket. A weboldal interaktív, már az indulásnál szavazásra kérik az olvasókat. (forrás: vacert.hu)
Váci Napló
5
Díszpolgári címet kap a harminc éve kómában fekvõ nõ A történet nem magyar, nálunk ilyen nem történhet meg Lehet-e egy harminc éve kómában fekvő ember egy város díszpolgára? Akinek az élete pusztán szenvedés, övezheti-e egy város tisztelete? Bologna városa igennel válaszolt erre a kérdésre egy negyvenöt éves nő és az őt ápoló apja esetében. Bologna város önkormányzata úgy döntött, megadja a díszpolgári címet Cristina Magrininek, akit édesapja harminc éve ápol otthonában. 1981. november 18-án Cristinát elütötte egy autó, amikor átszaladt a zebrán édesanyja elé, mert el akarta mondani neki, hogy jó osztályzatot kapott aznap az iskolában. Attól a naptól kezdve a lány kómában fekszik, az apa éjjel-nappal folyamatosan gondozza. 1992-ben meghalt a felesége, azóta egyedül rá hárul ez a feladat. Ő maga így beszél erről: „Én a lányomért élek. Nem ismerem a pihenést, a külvilág csak a televízióból érkezik el hozzám. De a helyemen vagyok. 77 éves vagyok, ebből 18 évet úgy
töltöttem el, mint orvos, ápoló, fizikoterapeuta, sofőr, szakács és apa. Ezek az évek duplán számítanak. Egyszer majd meghalok. És akkor mi lesz a lányommal?” Az édesapa küzd azért, hogy elismerjék a Cristinához hasonló emberek jogát az élethez: ő nem egy növény, amelyet csak öntözni kell, hanem egy ember, akinek simogatásra is szüksége van – mondja. 2010. november 10-én az olasz köztársasági elnök, Giorgio Napolitano Cristina apjának, Romano Magrininek a köztársaság lovagja címet adományozta. Idén november 14-én, hétfőn pedig a városi tanács tagjai egyhangúan mondtak igent a kérvényre, amelyet olasz családok nyújtottak be az önkormányzathoz. A kómában élő nő története jól ismert Olaszországban, sok család merít erőt belőle. Olaszországban megjelent egy könyv is Cristináról: És ha holnap felébrednék? címmel. (forrás: Magyar Kurír)
Vác Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet a Jávorszky Ödön Városi Kórház
FÕIGAZGATÓI munkakör betöltésére A munkaviszony időtartama: határozott idejű munkaviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: a vezetői megbízás 5 év határozott időre 2012. január 1-től 2016. december 31-ig szól. A munkavégzés helye: Jávorszky Ödön Városi Kórház (2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3.) A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: - önálló költségvetési szervként működő intézmény teljes munkaidőben történő vezetése, - az intézmény középtávú stratégiai programjának menedzselése. Munkabér és juttatások: a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerint, megegyezés alapján. Pályázati feltételek: - (orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettség, - egészségügyi (szak)menedzseri képesítés vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés, - legalább ötéves vezetői gyakorlat, - büntetlen előélet A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázati feltételként előírt iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok hiteles másolatai, - a munkakör ellátására vonatkozó vezetői koncepció, szakmai program, - személyi adatokat is tartalmazó részletes szakmai önéletrajz, - 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, - pályázati feltételként előírt vezetői gyakorlat igazolása, - hozzájáruló nyilatkozat a pályázati anyagba foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, - az állás elnyerése esetén a 2007. évi CLII. törvény alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozat, - a Munka Törvénykönyve 191. §-a szerinti előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozat. A munkakör betölthetőségének időpontja: 2012. január 1-től A pályázat benyújtásának határideje: 2011. november 24. A pályázatok benyújtásának módja: A pályázati anyagot egy példányban zárt borítékban kell benyújtani Fördős Attila polgármester címére (Vác Város Polgármesteri Hivatal 2600 Vác, Március 15. tér 11.) A borítékon fel kell tüntetni: "Jávorszky Ödön Városi Kórház főigazgatói pályázat" A pályázat elbírálásának módja, rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 20/A §-ában, továbbá a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356/2008.(XII.31.) Korm. rendelet 4. §-ában foglaltaknak megfelelően. A pályázat elbírálásának határideje: 2011. december 15.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.javorszky.hu honlapon szerezhet.
6
Váci Napló
Válság helyett változás
Csurgay Judit bemutatja könyvét
A TISZK soronkövetkező előadásán a téma: válás helyett változás
Nemrég jelent meg Csurgay Judit A first lady - csapdába csalva címû regénye. November 23-án csütörtökön este 18 órai kezdettel író-olvasó találkozót tartanak a váci Giuseppe Pizzériában, s ez egyúttal könyvbemutató is lesz.
A TISZK és együttmûködõ partnerei (balról jobbra): Paál Tímea képzõmûvész, Garay Nagy Norbert, az Art Lavina stúdió vezetõje, Imre Zsolt, Pfaff Erzsébet, Valló Péter, Klinger Mária, Szegnerné Bánszegi Andrea és Váradi Iván Attila (fotó: Váci Napló)
Nehéz időszakban is folytatja a megkezdett előadássorozatot a Naszály-Galga TISZK - jelentették be sajtótájékoztatójukon. Az intézmény az egyik fenntartó, a Pest megyei önkormányzat zűrös pénzügyi helyzete miatt anyagi gondokkal is küszködik, hamarosan pedig átveszi az eddigi tulajdonosoktól a fenntartást és az irányítást az állam, s az előkészületekről gyakorlatilag nincs semmilyen értékelhető információ. Ebben a sok bizonytalansággal teli helyzetben is tartják magukat elhatározásukhoz és hamarosan sor kerül a Válság helyett változás című sorozat következő előadására. Valló Péter ügyvezető igazgató elmondta: az elkövetkező hetekben három programot is szerveznek. November 22-én Válás helyett változás címmel Keller Gyöngyi transzperszonális pszichológus arról beszél majd, hogy hogyan tudjuk megőrizni harmonikus emberi kapcsolatainkat napjaink válságokkal teli időszakában is. A várhatóan sokakat érdeklő előadás a művelődési központban 18 órakor kezdődik, ingyenes jegyek előzetesen a ház pénztárában és a Tourinform irodában igényelhető. A másik TISZK-rendezvény a Mikulás-napi rajzverseny, amelyet elsősorban gyermekeknek hirdetnek meg. Ezzel is szeretnék lemérni, mennyire isme-
rik az intézményt a fiatalok, elsősorban azok, akik pályaválasztás előtt állnak. A szervezést a Tehetségpont iroda végzi, a fővédnök pedig Fördősné Rozmán Erika. A pályaművek elbírálásában részt vesz Imre Zsolt, a Király Endre iskola igazgatója, a TISZK korábbi ügyvezetője, Garay Nagy Norbert, az Art Lavina Képzőművészeti Stúdió vezetője, Paál Tímea, a stúdió képzőművésze, Szegnerné Bánszegi Andrea, a Jótevők Háza Alapítvány kuratóriumának elnöke és Váradi Iván Attila önkormányzati képviselő, a Földváry iskola igazgatója. Pfaff Erzsébet még hozzátette: hamarosan sor kerül Vígh József kriminálpszichológus előadására is, de ennek időpontja még képlékeny. Imre Zsolt megjegyezte, hogy a rajzpályázatot immár második alkalom-
mal hirdetik meg, és az előadássorozat is hosszabb időszakra tekinthet vissza. Váradi Iván Attila, mint önkormányzati képviselő, rendkívül fontosnak tartja a TISZK kezdeményezéseit, s megjegyezte: félő volt, hogy az intézmény csődhelyzetbe kerül és ez a városnak is anyagi hátrányokat okoz, de szerencsére egyelőre elhárultak a veszélyek. A TISZK-nek van jövője, az oktatásban ma már fontos szerepe van a térségben. Klinger Mária, a Szociális Szolgáltatások Házának igazgatója szerint az előadások fontos segítséget jelenthetnek olyan családoknak, amelyek most nehéz helyzetben vannak, de hasznos információkat kaphatnak a szakemberek is, akik manapság igen nehezen alkalmazkodnak a gyors változásokhoz. Ezért vesznek részt örömmel a TISZK programjaiban. (F. Z.)
Forgalomkorlátozás építkezés miatt Szikora Miklós főmérnök tájékoztatása szerint a Levél utcai áruház építéséhez a Levél utcában és a Naszály úton, valamint a kerékpárúton közműépítés miatti rendkívüli forgalomkorlátozásra került sor szeptember 19-től, várhatóan december 15-ig. A forgalomkorlátozás érinti a Levél utca - Naszály út kereszteződését, valamint a Naszály úti kerékpárutat a Levél utcától a vízfogóig. A várható torlódások miatt - amennyiben lehetséges - kérik a jelzett terület gépkocsikkal és kerékpárokkal történő elkerülését. Kérik, hogy a közlekedők ne megszokásból vezessenek, és a kihelyezett közúti jelzőtáblák által szabályozott forgalmi rendet maradéktalanul tartsák be. (forrás: városháza)
- Fontos számomra, hogy a frissen megjelent regényt legelőször a szülővárosomban mutathassam be, s hogy meghívhassam erre a találkozóra az egykori osztályfőnökömet, Varecza Teréz tanárnőt is, akit nagyon tisztelek, és máig nagy-nagy szeretettel gondolok rá. Ő olyan útravalót adott nekünk, és úgy tanította a magyar nyelvet, az irodalmat, a történelmet s az oroszt, amire elvétve akadhat csak példa. Ő volt életem legjobb tanára. Sajnos a mi időnkben nem volt „divat” megtapsolni az óra végén a tanárt. Vagyis, ami tanítványaként nekem manapság megadatik - az újságíró iskolában tanítok magyart, stilisztikát, nyelvhelyességet, protokollt -, azt annak idején mi elmulasztottuk megadni Varecza Teréz tanárnőnek. És ezt én nagyon szeretném most pótolni! Úgy, hogy hatalmas tapsot kérek az egykori osztályfőnökömnek, miközben virággal köszöntöm őt. Nagyon remélem, hogy egészséges, és el tud jönni a könyvbemutatóra - mondta lapunknak Csurgay Judit. Megtudtuk azt is, hogy amúgy a regény olyan friss, hogy még csak most kezdik a boltokba szállítani. A Frankfurti Könyvvásárra épp csak a legelső mintapéldányok jutottak ki. Végszóra. - A könyvről talán még annyit: mindazt, amit fontosnak tartok elmondani, elmesélni az életről, a világról, az emberről, azt én ebben a regényben, s a már készülő folytatásában írtam meg. S nem véletlen, hogy a regény üzenete („ne add fel, soha!”) egyúttal az előző könyvem címe volt tette hozzá Judit. Tehát ne felejtsék el: november 22-én várja önöket is a szerző, de aki esetleg erről az alkalomról lemarad, az december 3án szombaton, délelőtt 11 órától a Lyra Könyvesházban találkozhat Csurgay Judittal, aki városunkban született, s innen indult a pályája is. (F. Z.)
Váci Napló
7
Ima a félelem ellen Vác Városi Kábeltelevízió Kft szervezetfejlesztése A szervezetfejlesztési projekt keretén belül vállalkozásunk, a Vác Városi Kábeltelevízió Kft eszközbeszerzési céllal nyújtott be sikeres pályázatot az Új Széchenyi Tervben. A több mint 11 millió forint összköltségvetésű projekt 3,97 millió forint támogatást nyert el. A projekt keretén belül szervezetünk, a Vác Városi Kábeltelevízió Kft eszközbeszerzési céllal nyújtott be pályázatot. A projekt megvalósítása során beszerzésre kerül egy Arris gyártmányú C4 moduláris (Carrier Class) CMTS DOCSIS 3.0 rendszer, mely a kábeltelevíziós adatvitel legújabb generációját képviseli. A DOCSIS 3.0 rendszer rendkívül innovatív technológia, alkalmas akár IP TV alkalmazások bevezetésére és az előfizetőnkénti akár 400 Mbps-os sávszélesség biztosítására is. A beszerzésre kerülő eszköz 2 részből áll: ARRIS C4 ED3.0 upgrade kit; Arris 16D modul. Az “ARRIS C4 ED3.0 upgrade kit” kompakt felépítésű CMTS architektúrát tesz lehetővé, egy 16D adathálózati átvételi-technikai eszköz segítségével, ami által a rendszer 400 Mbit/s sebességet biztosít az előfizetőink számára. Az “Arris 16D modul” műszaki jellemzői alapján, 16 x 54 Mbps maximális sávszélesség kiszolgálását biztosító, Docsis/Eurodocsis 3.0 szabvány szerinti működésre alkalmas adathálózati átvitel-technikai eszköz. A beépített eszközpark által egy jövőbemutató, nagy átviteli kapacitású internet jelátviteli rendszer valósítható meg. Jelen beruházással a szervezetünk által nyújtott szolgáltatások minősége, gyorsasága, megbízhatósága megnőtt, ennek köszönhetően lehetőségünk nyílik ügyfeleink számának további bővítésére. A cégről és a fejlesztésről bővebb információ a http://www.vacktv.hu oldalon olvasható. A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.
Közös képviselõk klubja A Váci Közös Képviselők Klubja következő dolgos összejövetelét november 21-én hétfőn 17 órakor tartja a Madách Imre Művelődési Központban, a rendezvényre várják a klubtagokat és az érdeklődőket. A tervek szerint vendégük lesz a váci holding képviselője, aki az önkormányzati tulajdonú lakások a társasházakban, bérlők az önkormányzati lakásokban, tapasztalatok, problémák témakörben tart előadást és konzultációt. Ezt követően a társasházi szellőzőrendszerekről, a szellőzők tisztításáról, javításáról, az energiatakarékos felújításokról beszél az Aereco Kft képviselője. (munkatársunktól)
„És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28.) Egyik nap bejött hozzám valaki teljesen felindultan, hogy ő azt hallotta a rádióban, hogy neki ezentúl egymillió forint adót kell majd fizetnie, de azt nem tudja kifizetni a nyugdíjából, és akkor ő inkább felakasztja magát. Valahogy nagyon felindultam, megfogalmazódott bennem akkor valami a mai korról. Ha bemegyek a Rádióba vagy bemegyek a boltba, akkor is ugyanezt hallom csak az adóhatóságokkal kapcsolatban. Akkor felemeltem a hangomat, és azt mondtam: „Kedvesem, világosan kell látni, hogy háború van”. Pontosan ugyanúgy, ahogyan átélted ezelőtt ötven évvel, ma is golyózáporban élünk, csak nem a testünket, hanem a lelkünket záporozzák. Tudomásul kell venni, hogy mindenki, aki a XXI. században él, ha gyereket nevel, ha házas, ha kimegy az utcára, egyfolytában bombázzák, lövöldöznek rá. Csak éppen ma nem a test, hanem a lélek a cél.
Végre fel kell ébrednünk, és észre kell vennünk, hogy egy iszonyatos lelki háború van körülöttünk. Hogy pontosan ugyanúgy, mint egyszer régen a puskák tüzében kellett rettegni, ma szellemi golyózáporban élünk. És a golyók ma nem vasból vannak, hanem az a nevük, hogy félelem. De a történet ugyanaz: a bőrünkbe, a húsunkba, a szívünkbe mar a félelem golyócskája. Mert ha gyereket nevelek, akkor ott sutyorogják, nem fogják felvenni, nem lóghat ki a sorból, jaj, valami baj lesz ebből. Ha pénzem van, elértéktelenedik, vigyázz, félj, váltsd át, vagy ne váltsd át. Ha nincs pénzem, jaj, jaj mi lesz veled, most vegyél fel kölcsönt, mert holnap nem lehet. Ha dolgozom, akkor félnem kell, mert talán kirúgnak. Ha beteg vagyok, az orvostól, ha nem vagyok beteg, a rendszertől. Mintha valami jól betanított rendszer oltaná belénk a félelmet módszeresen és tudatosan. De ha ma, ebben a XXI. században valaki normálisan szeretne élni, először is ki kell mondani, nem állok oda ebbe a golyózáporba. Nem vagyok hajlandó félni. Persze ez nem olyan egyszerű, mert jó, a vagyonomat nem féltem, mert legfeljebb elmegyek albérletbe, vagy majd csak lesz valahogy. De ha például a gyerekemről van szó: nem mondhatom, hogy nem féltem. Sőt, a mai fogyasztói világ jól tudja, hogy ha másként nem, a gyerekével mindenkit meg lehet fogni. Ha nem hiszem azt, hogy Isten jobban félti a gyerekemet, mint én magam, ha nem tudom egy sokkal hatalmasabb valóságra bízni, akkor mindig vissza fogok zuhanni a félelem mocsarába. Ne féljetek! A mai korszakunknak ez a nagy tétje. Képes vagyok-e kijönni abból a félelemburokból, ami körülvesz, vagy sem. Látom-e azt a nagy kezet, aki minden hajam szálát őrzi? Látom-e hogy nagyon kicsi vagyok ahhoz, hogy akár a családomat, akár magamat megóvjam bármitől. Csak Isten kezében van jó helyen a sorsom. Ez a gondolat, ez a hit, ez az odaszánás óv meg minket a XXI. században. Egyre fontosabb a tisztán látás, hogy a hadszínteret észrevegyük. Hogy imádkozzunk, hogy Istenre bízzuk életünket. Ezt kívánom mindenkinek! Ámen. Fekete Ágnes áhítata a Kossuth Rádióban, a Tebenned bíztunk eleitől fogva című református félórában hangzott el.
8
Váci Napló
Képek a város történetébõl Tisztább a Duna vize
A nitrogén- és foszforeltávolító az Észak-Pesti Szennyvíztisztítóban, illetve a víz visszatartása a Duna-Dráva Nemzeti Parkban 6,5 milliárdba került. A szakemberek szerint ezzel jelentõsen javul a Duna vízminõsége, az elsõ elemzések ezt az állítást alátámasztják.
1933. október 15. A Hősök emlékszobrának avatási ünnepsége a főtéren, melyen részt vett Habsburg József főherceg. A siketnéma intézetnél felállt díszsorfal előtt először ő, jóval mögötte KarayKrakker Kálmán polgármester haladt el. A fényképet Herendi Ödön készítette, és leánya, Sólyom Károlyné kölcsönözte a levéltárnak. Olvasóink talán segítséget tudnak nyújtani abban, hogy megírják, milyen alakulat látható a képen? Vác Város Levéltára több ezer fényképfelvételt, filmnegatívot és diapozitívot õriz. Ezek nagy része az iratanyagokkal együtt került a levéltár õrizetébe, de az utóbbi években pályázatok és örvendetes módon adományok révén is szaporodott a gyûjtemény. Sok esetben alig rendelkezünk e képekrõl adatokkal: ki volt a fénykép készítõje, mikor készült, kit vagy mit ábrázol? Talán ebben is, meg - mindannyiunk közös örömére - a hozzájuk fûzõdõ emlékek felidézésében, újabb fényképek elõkerülésében is segítségünkre lesznek önök, az olvasók. Ha önnek is van valami fontos emléke, kérjük, ossza meg a levéltár munkatársaival és olvasóinkkal is!
A tél beállta elõtt már húszan szenvedtek fagyhalált Magyarországon november 12-ig húszan szenvedtek fagyhalált az ország különböző részein, pedig a tél még el sem kezdődött – hívta fel a figyelmet a Magyar Szociális Fórum hétfőn. Az MSZF nagyon súlyosnak tartja a tendencia alakulását, mert eddig több hajléktalan ember halt meg kihűlésben, mint
2010 azonos időszakában. A társadalmi mozgalom a hajléktalanság fokozódásával hozza összefüggésbe a fejleményt. Az idén október 8. óta kihűlt emberek közül 17 férfi és három nő. Tizenhatan a szabad ég alatt lelték a halálukat, négyen pedig fűtetlen otthonukban hűltek ki végzetesen. (forrás: MSZF)
Mintegy 6,5 milliárd forintba került az Észak-Pesti Szennyvíztisztító Telep nitrogén- és foszforeltávolítója, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park öt helyszínén a víz visszatartását szolgáló beruházás – jelentette be Kovács Péter a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a 2006-ban indult projekt zárása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Az amerikai dollárban 33 milliós beruházásból 11,5 milliót adott a Globális Környezetvédelmi Alap (Global Environment Facility - GEF), 8,1 millió volt a világbanki hitel, 11,7 millió a Fővárosi Önkormányzat hozzájárulása, illetve 1,4 millió dollárt a vidékfejlesztési tárca biztosított - ismertette a finanszírozás részleteit a főosztályvezető. A teljes összegből 5 milliárd forint jutott a szennyvíztisztítóra, a Gemenc és Béda-Karapancsa területén történt beavatkozás, továbbá a projekt népszerűsítése és a szemléletformálás együtt 1,5 milliárd forintba került. Az első mérések szerint már érezhető a beruházások hatása, a vízminőség jelentősen javult és várható, hogy további pozitív változások lesznek. (forrás: MTI)
Váci Napló
9
Programajánló
Ismét felragyogott a reformátusok csillaga Újra felragyogott a reformátusok csillaga, ami valójában nem is csillag, hanem buzogány, mely egykoron a kisváci református egyháztornyot díszítette, ám egy idõre a Váci Értéktár kiállításán kapott helyet. A Váci Református Népfõiskola 20 éves jubileumát ünnepelte a Váci Értéktárban, melyhez kiállítás is kapcsolódott. Egy hónapig gyönyörködhetnek az érdeklõdõk a református kincsekben. A Vác-Felsővárosi Református Egyházközség november 12-én, szombaton jelentős számban megjelent érdeklődőkkel kezdte meg műsorát, és ünnepélyes keretek között megnyitották az értéktárral közösen szervezett kiállítást. A rendezvényen Kis Csongor, a Váci Református Népfőiskola vezetője mondott köszöntőt. Kiemelte, milyen fontos, hogy a reformátusok újra visszatértek a belvárosba. A kiállítást Fónagy Miklós református esperes, Vác-Felsőváros lelki-
pásztora nyitotta meg. Mészáros Balázs igazgató beszédében pedig röviden bemutatta a váci reformátusok történetét. "A tradícióhoz ragaszkodó váci református közösség a nép-
tárban őrzött iratokból, váci református családoktól begyűjtött, máig is szépen megőrzött különleges relikviákból áll, mint például kisváci ruhadarabok, kiegészítők, csontberakásos imakönyvek,
viseletek fennmaradásában is fontos szerepet játszott, ezt bizonyítják a megőrzött és most kiállított ruhadarabok is” - hangsúlyozta. A Nemzedékről-Nemzedékre című tárlat anyaga részben a levél-
és hétköznapi tárgyak. Míg egy részét a református egyháztól kölcsön kapott istentiszteleti kellékek alkotják, köztük olyan régiekkel, amelyek a 18. század végéről származnak.
A kiállítás létrejöttében segített több magánszemély is, akik a tárgyakat kölcsönadták, valamint Vác Város Levéltára és Cservenák Péter is. A textíliák, kisváci népviseletek és úrasztali terítők állagmegóvásában a Tragor Ignác Múzeum munkatársai segítettek, akiknek ezúton is szeretnének köszönetet mondani a szervezők. A rendezvény második felében ünnepi előadásokat lehetett hallgatni a 20 éves Váci Református Népfőiskola tiszteletére. Kis Domonkos Márk színművész által tolmácsolt Zas Lóránt: Novemberben című verse után, a Budakeszi Népdalkör énekelt, majd Fördős Attila, Vác város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután dr. Kis Boáz, a Magyar Népfőiskolai Collegium ügyvezető elnöke a hetvenöt éves a magyar népfőiskolai mozgalomról szólt, majd Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója mutatta be a Lakiteleki Népfőiskola munkáját. A kiállítás december 16-ig látogatható a Pannónia házban, a frissen felújított Lovagteremben keddtől péntekig 10 és 16 óra között. Csoportokat ettől eltérő időpontokban is fogadnak, előzetes bejelentkezés alapján.
November 26., szombat 17 óra "MY WAY"Nyári Károly - Sinatra koncertje A Váci Jeszenszky® Balett Pest Megye Művészeti-díjas társulatának élő zenés revü műsora sztárvendégekkel. Meghívott vendég: Az X-FAKTOR felfedezettje a Summer Sisters. Közreműködik: Nyári Károly Band és Pest Megye Művészetidíjas társulata a Váci Jeszenszky® Balett Jelmeztervező Barnovszky Henrietta. A legenda Frank Sinatra újraéled, így az esten több felejthetetlendal csendül fel, pl.: My Way, New York, New York, I've got you under my skin, egyedülálló hangszeres szólókkal, igazi zenei élményt nyújtva a közönségnek az öt fős kiváló zenészekből álló zenekar kíséretével. Az est képvilága és dramaturgiája erősíti a csodálatos dalokat, valamint Pest Megye Művészeti-díjas társulatának a Váci Jeszenszky Balett táncosainak revü műsora teszi a koncertet még különlegesebbé. A produkció koreográfusai Darab Katalin és Nemzetes Gabriella. A színpadra lépő Nyári Károly, szóló számain kívül az est meghívott vendégeivel a Summer Sisters tagjaival duetteket fog előadni az előadótól megszokott átütően tiszta stílusban, magas szintű zenei interpretálásban.. Jeszenszky® Produkció, producer: Csermely György A belépőjegy ára elővételben: 2.500 forint az előadás napján 2.800 forint.
10
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2011. november 17-én Szociális étkeztetés már napi 300 Ft-tól, rászorultsági alapon. Érdeklődni: 06-20/53-31-165
INGATLANT KÍNÁL Dunakeszin 71 négyzetméteres, 2 és félszobás, erkélyes, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. Két havi kaució szükséges, 50.000 Ft/hó. Érd.: 06-20/ 510-3083 (821/06) Vácon a Grónár-dűlőben 3403 négyzetméteres földterület eladó. Víz, villany van. Érdeklődni lehet a 06-27/ 310-097-es telefonszámon. (484/06) Nézsán, Váctól 25 km-re 1500 négyzetméteres telken, 100 négyzetméteres alapterületű ház + garázs eladó. 2,5 szoba, előszoba, étkező, konyha, kamra, fürdő, pince, víz, gáz (konvektoros fűtés), villany, gyűrűs kút van. Irányár: 9.000.000 forint. Telefon: 06-30/ 870-2896, 06-20/952-9838 (668/06) Családi okok miatt sürgősen eladó Vácon a Földváry téren egy 52 négyzetméteres, nemrég felújított, távfűtéses, liftes lakás a 4. emeleten. Érd.: 0630/302-0281 (672/06) Családi okok miatt sürgősen eladó (Váctól 4 km-re) Gombás, Egyházmöge-dűlőben 602 négyszögöl telek. Rajta többféle gyümölcsfával és 12 négyzetméteres téglaház + terasz, villany a telek végén. Érdeklődni lehet este 18 óra után a 06-27/305-129 telefonszámon. Irányár: 1,5 millió Ft. (751/06) Kismaros-Börzsönyliget lakóterületen eladó egy 90 négyzetméteres családi ház, 1052 négyzetméter telekkel. A házban: 3 félszoba, nappali, étkezőkonyha, galéria, erkély, fürdő, külön WC található. Az ingatlanhoz közvetlen kapcsolattal, egy tágas, fedett terasz is tartozik. Kocsibeálló, raktárhelyiség, nagy kert. Irányár 17 millió forint. Érd.: 06-30/648-2130. Földváry téren 2 szobás, földszinti lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 06-30/ 243-2905 (822/06)
ÁLLÁST KÍNÁL
Cégünk keres műszakvezetőket, német nyelvtudással illetve elekronikai karbantartókat és irányítástechnikai karbantartókat, kecskeméti munkahelyre. Programozási ismeret előny. Érd.: 06-70/366-5722, illetve
[email protected] e-mail címen lehet. (826/04)
VEGYES Nyugdíjas hölgy vállal gyerekfelügyeletet, főzéssel Vác és környékén. Érd.:06-30/245-8884 (820/10) Tiszta, zárható, 100 és 200 literes műanyag hordókat vennék. 20/3730580. Eladó 2 darab tollpaplan és 2 darab tollpárna. Érd.: 06-27/311-782 (823/ 10) 2009-es kft, önálló üzletrésszel eladó. Érd.: 06-70/210-7905 (825/06) Karácsonyra ezüstfenyők vásárolhatók Váchartyánban a termelőtől. Előre kivágott: 1,20 m-ig 1500 Ft/db, 1,30 m-től 1250 Ft/m ártól (december 12-tól). Földlabdás 3500 Ft/db ártól. A fenyőket kiválasztás után ásom ki. Tel.: 06-20/577-2189 vagy 06-27/367107 (este). Cím: 2164 Váchartyán, József Attila u. 40. (Rudnaykert MÁV megállótól 300 m). (824/10) Eladó négy darab 155x13, 90 százalékos, négy darab 165/70x14 90 százalékos téligumi, továbbá öt darab 175/70x13 Barum nyárigumi 90 százalékos. Tel.: 06-20/381-6737
SZOLGÁLTATÁS Parkettás vállal hagyományos, szalag, laminált padló lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. Telefon: 06-70/505-1177 (243/17) Nyelvturbo Nyelvtanulás alfában! Három hónap alatt használható nyelvtudás angolból, németből! Ez az alternatív nyelvoktatási módszer ún. alfa agyi állapotba hozza és ott tartja az egyént, amely a legjobban támogatja a tudás megszerzésének folyamatát. 4szeres sebességű tanulás, 3-szor jobb emlékezés, hatékonyság, gyors eredmény. Kényelmesen, stresszmentesen, saját időbeosztása alapján, saját tanárral tanul. Ingyenes kipróbálás! Tel: 0620/472-4611,www.nyelvturbo.5mp.eu
ÁLLÁSAJÁNLAT! Munkatársakat keresünk tüzeléstechnikai karbantartó munkakörbe! Előnyben részesítjük az építőipari, műszaki alapképzettségű munkavállalókat! Folyamatos munkafelvétel! Szakmai önéletrajzot várunk! Személyesen: Budapest 1126 Böszörményi út 24/b, e-mailben:
[email protected] címen!
Int akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉPKEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, MOKONI BT TORFŰRÉSZ-KEZELŐI SZAKTANFOAUTÓSISKOLA LYAM. VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300, E-MAIL:
[email protected];
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírus-írtás. Kapható: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkame-rák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD HALLÓ és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. Mintabolt (VÁC, DR. CSÁNYI L. KRT. TÁVBESZÉLŐ ÉS IRODATECHNIKA: szá29/A. (2-ES FŐÚT) A VÁROS mológépek, diktafonok, hordozható telefonok 7.690 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 FtKÖZPONTJÁBAN . tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakoTELEFON: 27/317-380, zók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, 06-20/931-7380, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtaFAX: 27/511-382. NYITVA TARTÁS: H-P: 8-17, tóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, SZO.: 8-12 ÓRÁIG utántöltő- másoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. Irodabútor: bőrfotelek: 31.995 Fttól! Háztartási gépek: vízforralók 3.990 Ft-tól, külső-belső vezeték nélküli hőmérők, elemek, akkuk, töltők, lámpák! Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával, illetve Sodexho, Sulicsekk, CAD-HOC, Ticket, Cafeteria utalványokat elfogadunk!
Földváry polgárőrség ügyelet: 06-20/2031-561 Naszály polgárőrség ügyelet: 06-70/625-9392 Rendőrség ügyelet: 107, 06-27/501-955 Városháza zöldszám: 06-80/890-020 Váci Zsarucar Csoport (elveszett, gyanús autók bejelentése): 06-70/387-0268 Külsõ, belsõ felújítást, javítást vállalunk “pincétõl a tetõig” részmunkát is: fûtés, vízvezeték, padló, fal, nyílászárók cseréjét korszerûsítését elvégezzük.
Elérhetõség: 06-70/597-0727 Reverof Kft
Váci Napló
11
Közel ötezer látogatója volt a Váci Értéktárnak Évadzáró sajtótájékoztatót tartottak a Váci Értéktárban, ahol nem csak az elmúlt esztendõt értékelték, hanem a jövõ évi terveket is elárulták a sajtó munkatársainak. A helyszín az újonnan kialakított kamaraterem volt, ahol elsõként a nemrégiben restaurált Hincz festmények láthatók. Mészáros Balázs igazgató szerint az intézménynek sikerült idén megvalósítania azt a szándékot, amely létrehozta a Váci Értéktárat. A most megnyílt galéria a kisebb tárlatokat fogadja a jövőben be. Addig azonban Hincz Gyula restaurált alkotásai díszítik, melyeket a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert összegből újítattak fel. Az igazgató azt is elárulta, hogy a jövő évben is készülnek Hincz Gyula kiállítással, melyen a művész Erdélyben készült alkotásait mutatják majd be
Szabó Petra múzeumpedagógus szintén az előző év eseményeit értékelte. Mint mondta: a fiatalok és a családok voltak elsősorban a rendezvények célcsoportjai. - Több intézménnyel kötöttünk együttműködési megállaa közönségnek. vezünk az öntöttvas gyűjte- podást, melynek keretében rendNagy Viktor művészettörté- ményből, melynek idén befeje- hagyó múzeumlátogatásra várnész elmondta: komoly szakmai ződött a regisztrációja és a tuk az diákokat - hangsúlyozta. Ez a jövőben sem lesz másképp, hiszen az értéktár tovább folytatja az intézményekkel a közös munkát. A látogatók száma is azt mutatta, hogy amit az intézmény csinál, arra van igény. - A jó programoknak köszönhetően ebben az évben magas volt a látogatottság, megközelítettük az ötezer főt - hangsúlyozta Mészáros Balázs. Hozzátette: úgy érzi, hogy a Váci Értéktár új színt képvisel a városban. Jövőre az intézmény négy nagy tárlattal készül, melyek között szerepel Hincz Gyula gyűjteményének további bemutatása is. (F.A.) Mészáros Balázs szerint (a képen jobb oldalon) az intézménynek sikerült megvalósítani a szándékot, amely létrehozta (fotó: Váci Napló)
sikereket értek el ebben az év- leltárja - mondta. Hozzátette: a ben. Gádor gyűjtemény is feldolgo- Jövőre állandó kiállítást ter- zás alatt van.
Idén láthattuk a Váci Értéktárban: Freecikli Vác, k.é.k. - Kortárs Értékek Kiállítása, Hincz Gyula Bóbitától a Bibliáig, Nemzedékről Nemzedékre
12
Váci Napló
Keveset kopogtak birkózóink
Michaldinecz ezüst, Hidvégi és Kellner bronz
K AR AT E . A Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre a harmadik ÖsszKnock-down Karate Utánpótlás Bajnokság, a Bushido Európa Kupa. A nagy létszámú (300 induló) eseményt a Magyar Shidokan Karate Szövetség és a Bushido SE közösen szervezte. A Földváry Károly DSE kyokushin karate sportcsoportja 5 karatékával képviseltette magát ezen a jeles eseményen. Gyerek korcsoportban Hidvégi János, Michaldinecz Szebasztian és Vellai Viktor, a serdülők között Kellner András, míg a juniorok mezőnyében Hlinka Levente indult. Az öt indulóból hárman éremmel térhettek haza: Michaldinecz Szebasztian a 2002-es könnyűsúlyban ezüstérmes lett, Hidvégi János a 2001-es könnyűsúlyban bronzérmet szerzett, és Kellner András serdülő 45 kilogrammban léphetett a dobogóra, bronzérmet szerezve. Aki szeretne hasonló sikereket elérni, folyamatosan csatlakozhat az edzésekhez a Földváry iskolában minden kedden és csütörtökön 18-tól 19 óráig. További információk a ÚSZÁS. A dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezte meg a www.va cikarate.eo l d al.hu Dunaferr SE úszó szakosztálya a Solymár István Országos Úszó internetes portálon. (K. J.) Emlékversenyt, melyen ott voltak a Váci Vízmű Sportegyesület tehetséges, 2001-2002-es születésű sportolói. Az egyesület legeredményesebb sportolója a 2002-es születé- LABDARÚGÁS. Az NB III-as labdasű Kovacsics Márk (képünkön) volt, aki 100 méter mellen 1., 200 rúgó bajnokságban: Dunakeszi – méter gyorson és 200 méter vegyesúszásban 2. helyezést ért el. Ózd 0-2. A Pest megyei I. osztályban: Szabó Inez (2002) 50 méter pillangó úszásban 1., 100 méter mel- Verőce - Gödöllő 2-0. A Pest megyei I/B osztályban: Vácrátót - Pilislen 2., és 200 méter vegyesúszásban 4. helyezést ért el. szentiván 0-1, Isaszeg - Dunakeszi További eredmények: 100 méter női mell 2001 születésűek Kinizsi 1-4. A Pest megyei II. osztály5. Boroncsok Dóra, 6. Kovács Boglárka, 8. Varsányi Viktória. ban: Budajenő - Nagymaros 1-5, Vác100 méter női mell 2002 születésűek 6. Ladjánszki Zsófia. 50 Deákvár SE - Kismaros 5-0, Leányfaméter női pillangó 2001 születésűek 5. Boroncsok Dóra, 9. Ko- lu – Vácduka 1-3 és Biatorbágy II. vács Boglárka, 11. Varsányi Viktória. 50 méter női pillangó 2002 Rád 5-0. A Pest megyei III. osztályszületésűek 10. Ladjánszki Zsófia. 200 méter női vegyes 2001 ban: Szob - Márianosztra 0-0, születésűek 7. Boroncsok Dóra, 9. Kovács Boglárka, 12. Varsá- Püspökszilágy - Váchartyán 1-0, nyi Viktória. 200 méter női vegyes 2002 születésűek 19. Sződliget – Galgamácsa 3-1 és Perőcsény – Penc 3-2. (K. J.) Ladjánszki Zsófia. (K. J.)
BIRKÓZÁS. November 3-6. között Tamási adott otthont az utánpótlás korúak grappling világbajnokságának. A grappling Brazíliából származik, ha röviden kéne megfogalmazni, “kopogtatós” birkózás. Célja a meccs kopogással történő feladatása, melyet legtöbbször az ízületek feszítésével vagy fojtással érnek el. A Váci Forma SE versenyzői két nagyon értékes érmet hoztak el. Nagy Mihály junior 65 kg-ban remekül küzdött, egészen a döntőig menetelt, ahol egy hajszálnyi különbséggel maradt alul lengyel ellenfelével szemben, így ezüstérmes lett. Testvére, Nagy Péter kadett 65 kg-ban szintén briliánsan kezdett, egy amerikai fiú tudott csak neki megálljt parancsolni, azonban a folytatásban újra összekapta magát, magabiztosan verte az orosz származású ellenfelét és a dobogó legalsó fokára A sikeres váci csapat. Nem sok olyan ellenfelük volt a mezõnyben, állhatott. (D. I.) aki meg tudta volna állítani õket (fotó: Dencsik István)
Öt érmet hoztunk el Dunaújvárosból
Váci Napló
13
Nõi kézi EHF-kupa: a Vác török csapattal került össze KÉZILABDA. Pár napja kötött testvérvárosi szerződést Vác a török Sariyerrel, Isztambul egyik kerületével, a Minszk ellen török játékvezetői duó bíráskodott, a keddi sorsoláson pedig az EHF-kupa nyolcaddöntőjében a Váci NKSE a török Milli Piyango együttesét kapta ellenfélnek. A roppant kemény fehéroroszok elleni csata után pár napos pihenőt kaptak a váci kézilabdás hölgyek, de bizonyára a szurkolókkal együtt izgatottan várták: melyik riválissal mérkőzhetnek meg a nyolc közé jutásért. Nos, míg az előző körben a lehetséges ellenfelek közül kétségtelenül a legnehezebbet kapták a mieink, ezúttal talán nem panaszkodhatunk. A Váci NKSE kiemeltként várta a sorsolást, de így is lebegett egy sokkal pechesebb sorsolás lehetősége. Végül a török Maliye Milli Piyango SK került a váciak útjába. A február elején egymást követő két hétvégén esedékes párharc első összecsapását a sorsolás szerint Ankarában rendezhetik meg. A két csapat a kupasorozat előző körében lépett a küzdelmekbe és mindkettő hazai környezetben vívta meg mindkét találkozóját. A Piyango a szerb Naisa Nis ellen nagy fölénnyel (44-26 és 40-26) jutott tovább, a jegyzőkönyv szerint 300, illetve 150 néző előtt. A hazai pontvadászatban az egy-egy horvát, orosz és ukrán idegenlégióson kívül csak török játékosokat foglalkoztató együttes – melynek edzője Nedzad Masics – ed-
A török csapat egyik legjobbja a montenegrói légiós, Vinka Vlahovic, akit kiemelkedõ tehetségû balszélsõként tartanak nyilván. A Maliye Milli Piyango egyébként nemrég kemény csatában legyõzte riválisát, a legutóbbi bajnok Üsküdárt (fotó: online)
dig mind az öt bajnokiját megnyerte és az első helyen áll.
A váciak vezetőedzője, Ökrös Csaba szerint lehetett volna szakmailag és gazdaságilag is rosszabb a sorsolás, ám – főleg a magyar szakemberek munkája nyomán – az elmúlt időszakban lényeges fejlődésen ment keresztül a török női kézilabdasport is. A váci szakember mihamarabb szeretné felvenni a kapcsolatot azon magyar kollégáival, akik dolgoztak a török kézilabdázásban és alapos felkészülés után kívánja megvívni a párharcot. A helyszínek kérdése a pénzügyi kihatásoktól is függ majd, de minden bizonnyal lesznek ilyen irányú tárgyalások is. - Gondolom, a minszkiekkel ellentétben a Piyango egy játszós, kreatív és gyors csapat, amely ellen 50 százalékra taksálom a továbbjutásunkat. Ez persze változhat a helyszínek véglegesítése után, de végső soron akár kétszer idegenben is meg kell próbálnunk a nyolc közé kerülést.. Nyílt csata lesz, mindenkit óvnék az elbizakodottságtól – mondta Ökrös Csaba. (forrás. vac.hu)
68-86-68 – sorminta, csupa gyõzelemmel KOSÁRLABDA. A Pest Megyei Férfi Kosárlabda Bajnokság első osztályában a tavalyi, 2010/11-es kiírásban ezüstérmes Váci Reménység nem a legjobb előjelekkel várta a szezonkezdést. Szokatlan sérüléshullám sújtotta a keretet, többen pedig külföldi elfoglaltság miatt hagyták el az együttest. Ennek ellenére elsőként a Kunszentmiklós otthonában diadalmaskodtak 68-48-ra, majd a mindig erős Közgáz öregfiúk csarnokából hozták el a győzelmet, meglepően nagyarányú különbséggel, a 86-63-as siker önmagáért beszél. Ezután a kiszámíthatatlan Százhalombatta vizitált a váci pályán – s hagyta el azt 68-37-es vereséggel. Fiaink így az Oroszlánnyal holtversenyben első helyen várják a november 21-én, 21 órakor a váci sportcsarnokban a gödöllői DAMI Kosár SE elleni rangadót, és a nézőket. (Csurja Zsolt)
Romanekkel jön szombaton a Szolnoki MÁV L ABDARÚGÁS . A REAC elleni sima vereség után nincs idő a sebeket nyalogatni, szombaton itt az újabb megmérettetés, nem is akármilyen: a 14. fordulóban a listavezető Szolnoki MÁV együttese érkezik a váci stadionba! Ez lesz a Dunakanyar-Vác utolsó hazai mérkőzése az őszi szezonban. Az NB I-ből nyáron kieső Tisza-partiak általános meglepetésre egy teljesen újjáépített csapattal remekül menetelnek az NB II Keleti csoportjában, és hat pont előnnyel vezetik a bajnokságot. Híres Gábor, a váciak vezetőedzője viszont problémákkal küszködik: a héten egy fáradásos combsérülés miatt edzéseket hagyott ki két hátvédünk, Juhász Bence és Hegedűs Csaba is, míg a kapus Borszéki Csaba sincs teljesen rendben, ezért elképzelhető, hogy a fiatal Héger Ádám visszatér a kapuba. Ráadásul Gulyás Gábor a REAC ellen megkapta ötödik sárga lapját, így rá sem számíthat a szakember, akinek így még törnie kell a fejét az ideális csapatösszeállításon. A szolnokiak kispadján egy rég nem látott vendéget köszönthetünk majd; Romanek János labdarúgóként legnagyobb sikereit ebben a stadionban élte meg, hiszen az 1994-es váci bajnokcsapat tagja volt, de az első vezetőedzői megbízatását a szolnokiaktól kapta. A Dunakanyar-Vác - Szolnoki MÁV mérkőzés november 19én, szombaton 13 órakor kezdődik a váci stadionban. (F. B.)
»» Klimász János kőfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
14
Váci Napló
Átadásra került a Takarék Palota
Névnapok
Gyorsan fejlődik a Vácott is fiókot üzemeltető Cserhát Takarék Az elõzetes hírek már szóltak arról, hogy a Cserhát Takarék központja Magyarnándorból Balassagyarmatra költözött. Közel ötéves várakozás, keresés után sikerült megfelelõ ingatlant találni a városban. Az Allianz Hungária Zrt épületét vásárolta meg a pénzintézet, amely alig másfél hónapos felújítás, átalakítás és berendezés után szeptember 19-tõl már az ügyfeleket fogadta. A takarékszöbvetkezet Vácott a Földváry téren mûködtet immár évek óta fiókot, amelynek nagyon sok ügyfele van. Az ünnepélyes átadásra a Takarékossági Világnap alkalmából nemrég került sor. A szalagot Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere vágta át Csicsáky Péter, a Magyar Takarékbank Zrt elnök-vezérigazgatójának és Holes Imre, a takarékszövetkezet elnökének közreműködésével. Az ünnepségen szép számban megjelent vendégsereg jelenlétében Holes Imre szólt a Cserhát Takarék 42 éves működésének főbb, sarkalatos eredményeiről, többek között arról, hogy az 1969 szeptemberi megalakulást követően már 1971ben új üzletház, az ezt követő két-három évben pedig négy kirendeltség építésére került sor. A későbbiekben sem állt le a terjeszkedés, kirendeltséget nyitottak Vác, Rétság, Salgótarján, Balassagyarmat városában, illetve Palotás községekben. Ez utóbbi kivételével mindegyik saját épületben működik. Ez évben a gyarmati épületen kívül Salgótarjánban is új, korszerű körülmények közé költözött a kirendeltség, szintén saját tulajdonú épületbe. Jelenleg Nógrád megyében 13, Pest megyében Vácott egy kirendeltségük működik. Napjaink pénzügyi termékeit tekintve a Cserhát Takarék szinte minden banki szolgáltatással fogadja ügyfeleit, s ez a teljes körűséget jelenti. A devizahitelezésből egy jól átgondolt döntéssel kimaradtak, jelenleg viszont forint hitellel segítik a bajba jutott devizahiteleseket. Az érdeklődés meglehetősen nagy e lehetőség iránt. A takarékszövetkezet elnöke
november 18. Jenő november 19. Erzsébet, Zsóka november 20. Jolán november 21. Olivér
“Boldogok azok, akiknek életéből nem lehet regényt írni, mert övék a mennyek országa.” Lénárd Sándor Idõjárás NAPPAL: 6 - 7 oC ÉJSZAKA: -2 – -5 oC Szalagátvágás (balról jobbra: Csicsáky Péter, Medvácz Lajos és Holes Imre. A váci kirendeltséget is fejlesztik (fotó: Cserhát Takarék)
lapunk kérdésére elmondta: a váci kirendeltség beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért a továbblépés lehetőségén gondolkodnak. A Cserhát Takarék ugyanis egy olyan pénzintézet, ahol az ügyfelekkel a kapcsolatok a kölcsönös bizalomra és a hosszútávú együttműködésre
épülnek. Mivel szolgáltatásaikat már nagyon sok váci veszi igénybe, egyrészt szeretnék bővíteni ezek körét, másrészt olyan biztos pénzügy partnere lenni a lakosságnak és a vállalkozásoknak, amelyre korrekt társként lehet építeni a jövő terveit. (munkatársunktól)
Marad továbbra is a száraz, napos idõ. A reggeli órákban ködös, párás idõre számíthatunk. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hétvégén már valamivel több felhõ lesz felettünk, de csapadékra továbbra sincsen nagy esély. A hõmérséklet az ilyenkor megszokott értékek körül alak ul. Éjs zak a fagy pont alatti értékeket mérünk, de napköz ben m ég pozitív irányban mozdul a hõmérõ higanyszála.
A hét vicce
ERZSÉBET- ÉS KATALIN-NAPI VIRÁG- ÉS AJÁNDÉKVÁSÁR! KEDVEZŐ ÁRAK, HATALMAS VÁLASZTÉK! Termelői méz, lekvár, savanyúság és füstölt áru - hazai ízek, kiváló minőség! burgonya: 54,-/kg-tól hagyma: 86,-/kg-tól fejeskáposzta: 50,-/kg-tól alma: 100,-/kg-tól körte: 240,-/kg-tól mandarin: 220,-/kg-tól kivi: 200,-/doboz paradicsom: 340,-/kg-tól lecsópaprika 140,-/kg-tól tojás: 20,-/db-tól
Bemegy a cowboy a bárba, és meglát egy csinos lányt, aki a pultnál üldögél. Be akar vágódni nála, de nem tudja, hogyan kezdje. Gondol egyet, előveszi a coltját, halomra lövi az ott szórakozókat, csak a lányt hagyja életben. Akkor összeszedi minden bátorságát, odamegy hozzá, és megszólítja: - Mit csinál egy ilyen csinos lány egyedül a bárban?
Váci Napló
15
Vácott születtek: Kesztyüs Ferenc és Fejes Veronika Nikoletta fia Kristóf Máté, Dulay Balázs és Sinka Miléna lánya Lea, Demján András és Bolka Bernadett lánya Nóra és Eszter, Guba Ákos és Liszek Ildikó lánya Ildikó Maja, Szabados Krisztián és Váczi Zsuzsa fia Péter, Paulovits Dániel és Vandornyik Csilla fia Dávid, Szegedi János és Dzsupin Viktória fia János Mihály, Pap Kornél és Pető Csenge fia Benedek, Hajdu Gábor és Morvai Alexandra lánya Jázmin, Krizsovszki Attila András és Nyilas Katalin fia Levente, Varga Zoltán és Gulyás Viktória fia Patrik Zoltán, Gyurok Gábor és Illés Barbara lánya Gabriella, Varga Péter és Pierer Bernadett lánya Dorottya, Németh Gábor és Rapavi Dóra lánya Júlia, Kalmár Gyula és Pásztor Petra lánya Bianka, Ábri János és Horváth Renáta Éva fia János, Bálványkövi György és Győri Éva fia Zsombor György.
Szûz Mária lesz Pamela Anderson A Baywatch sorozat kebelcsodáját, Pamela Andersont - akinek korábban már nyilvánosságra került egy privát szexvideója, amiben férjével, a dobos Tommy Leevel kényeztetik egymást - egy kanadai TV adó felkérte, hogy játssza el a főszerepet A születés című, Jé-
kalommal is egy angol pantomimes társulattal lépett fel. Egyfajta zenés színházi vígjáték sorozatban volt főszereplő, ami szokás szerint karácsony táján adnak elő az angol színházakban minden évben. Pamela a következőt nyilatkozta a Celebrity Wonder
zus születését feldolgozó film újragondolásában. A karakter, akit alakítani fog, pedig nem más, mint maga Szűz Mária. A produkció egy speciális karácsonyi sorozat lesz, ami egyenként 60 perces részekből fog állni. A műsor vegyíteni fogja az animációt, a stand-up komédiát és a musical előadás egyes elemeit. Az elmúlt két év ünnepi szezonjaiban, Pamela több al-
nevű internetes újságnak: "Az ügynököm egyszer csak elém állt és ezt mondta: ‘Ez egy olyan dolog, amit valószínűleg elutasítasz... de mit szólnál a pantomim színházhoz?’ Az igazság viszont az, hogy hamar megkedveltem, úgy gondolom, most már inkább ebbe az irányba kéne mennem, minthogy újra visszakanyarodjak a bikinis pózoláshoz." (pink.hu)
Házasságot kötöttek: Srám András Zsolt és Balla Adrienn. Vácott hunytak el: Nagy Józsefné sz. Szuhánszki Mária (1955) Vác, Gergály Istvánné sz. Gulyás Terézia Erzsébet (1952) Fót, Varga Jánosné sz. Dudás Julia (1927) Fót, Varró Gyuláné sz. Nógrádi Ilona (1956) Dunakeszi, Vargha Zoltánné sz. Oli Rózsa (1929) Vác, Várhegyi Beatrix Dalida (1969) Vác, Csószó Józsefné sz. Varga Ilona (1919) Vác, Hornicsek Józsefné sz. Bendó Margit (1939) Vác, Mároki Józsefné sz. Stéh Erzsébet (1924) Vác, Mojzes Tamás Mihály (1955) Vác, Monori Ferenc (1950) Püspökhatvan, Mogyoródi Jenőné sz. Együd Márta Julianna (1945) Vác, Tóbiás József (1946) Vác, Tóth Józsefné sz. Reitinger Ilona (1930) Vámosmikola, dr. Boros Ferencné sz. Hartvich Éva (1939) Szokolya, Koszó András (1928) Dunakeszi, Müller Györgyné sz. Sári Lenke (1935) Vác, Ákos Géza György (1929) Vác, Horváth Istvánné sz. Csaboda Mária Ibolya (1955) Fót, Sima Jánosné sz. Demján Rozália (1928) Vác, Sáfár - Bors Gizella (1953) Nézsa, Madár János (1935) Vác, Garami Antalné sz. Himmer Valéria (1924) Vác.
www.vaci-naplo.hu
Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet
Gyógyszertári ügyelet
Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
November 18. Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár, november 19. Váci Levendula Gyógyszertár, november 20.Nova Gyógyszertár.
A 46. héten:
A következõ hétfõn, 21-én: Dr. Hella Patika.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál! Tel.: 06-27/301-555
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat
munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Dunapress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 910 forint, negyedévre 2730 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
16
Váci Napló
A Summer Sisters elbûvölte Gabriela Spanic-ot Gabriela Spanic-ot a telenovellák koronázatlan királynõjeként szokták emlegetni, hiszen olyan sorozatok fõszerepében láthattuk már, mint a Paula és Paulina, a Szeretni bolondulásig vagy éppen a Második esély. Eddig csak a tévéképernyõrõl ismerhették a magyar tévénézõk, de a Cool Tv és a Sorozat+ nõi televízió meghívta a színésznõt Budapestre, hogy a nézõk személyesen is találkozhassanak vele. A sztár magyarországi programjában kedden este Galambos Lajos látta vendégül egy különleges vacsorára. Meghívást kapott többek között, Nyári Károly és lányai a Summer Sisters, Nyári Aliz és Edit is, akik az est alkalmával elbűvölték a világsztárt csodálatos hangjukkal. A vacsora előtti meglepetés koncerten fellépett nagy sikerrel Galambos Lajos
gyermekeivel és Mága Zoltán is. A színésznő külön örömmel fogadta Károly és az énekesnők fellépését, akik spanyol dallal kedveskedtek neki. Amikor a lá-
A fellépést követően pedig, különleges ajándékokkal lepték meg a meghívottak Gabriela Spanic-ot. Aliz és Edit egy kalocsai népviseletbe öltözött baNyári Károly hamarosan fellép Vácon is
A Summer Sisters elbûvölte énektudásával Gabriela Spanic-ot
nyok a szívhez szóló duett dalukat énekelték, a gyönyörű színésznő úgy meghatódott, hogy még a könnyei is kicsordultak.
bával ajándékozták meg. Az emlékezetes estén a világsztár, jó hangulatú és közvetlen beszélgetésük alatt, néhány jó ta-
náccsal is ellátta a tehetséges testvérpárt. November 26-án, szombaton 19 órakor a Summer Sisters-t élőben is láthatjuk a Madách Imre Művelődési Központ színpadán, ahol édesapjuk, Nyári Károly My Way című - Sinatra koncertje lesz látható. Közreműködik: Nyári Károly Band és Pest Megye Művészeti-díjas társulata a Váci Jeszenszky® Balett. Jegyek már kaphatók a Madách Imre Művelődési Központ jegypénztárában. A belépőjegy ára elővételben 2500 az előadás napján pedig 2800 forintba kerül.