GÖRÖG OLDAL Hajdúböszörményi Görögkatolikus Egyházközség folyóirata V. évf. 4. (18. sz.)
2014. december
Az Úr rokonainak emlékezete
A kereszténység, Krisztus középpontú vallás. Maga az Úr mondja: „Én kaptam minden hatalmat, mennyben, és földön”. (Mt. 28, 18). Az Apostol pedig így szól: „Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség…” (Kol. 1, 18). Ő az alfa és az ómega, a kezdet, és a vég akkor is, ha éppen személye szó szerint nem szerepel egy szövegben, vagy alakja egy ikonon. Minden tőle származik, és hozzá tér vissza. Az Ő nevét kell kimondani, és az Ő Evangéliumát kell hirdetni minden keresztény ünnepen, és hétköznapon. Ünnepeinkkel is így vagyunk: bármelyik szentről, vagy eseményről is szóljon, a centrumban az Ő személye áll. A karácsony ünnepköréhez tartozik, a címben említett ünnep is: a karácsonyt követő vasárnapon tartjuk. Kik az Úr rokonai? A hagyomány szerint az egyetlen, mai értelemben vett rokon Jakab apostol. A liturgikus szövegek szerint azonban Jézus rokonai nem csak jogi értelemben azok, hanem átvitt, misztikus értelemben is.
Az ünnep liturgikus himnuszai áttörik az idő korlátait, és a múltat, és a jövőt, az örök jelenbe helyezi át. A történelmi múltban történt eseményeket jelen időben emlegeti: „Nagy és dicső csoda történik, ma a Szűz kisdedet szül…” „Krisztus születik, dicsőítsétek, Krisztus a mennyből jő, ünnepeljétek…”. stb. Elvárja, hogy az örök jelenben, ugyanolyan hiteles tanúi legyünk megváltói küldetésének, tanításainak és csodáinak, mint történelmi kortársai, rokonai. Jakabról ezt írja: „Isten-ős Dávid, hívd oda az igaz Jakabot, és magasztald lantoddal
Bibliai eredetű szólások és… Sokszor és sokan nem is tudják, hogy bibliai eredetű szólást vagy közmondást idéznek. Csak gondolatébresztőnek, a teljesség igénye nélkül írok itt le néhányat. Hátha felkeltem az érdeklődést valakinek vagy valakiknek, további olvasásra, kutatásra ösztönözve… A Teremtés könyvében (Mózes I.) olvashatunk a Káin-bélyegről, az „egy tál lencséért” eladásról és ugyanott (József novella) a „hét szűk esztendőről”…
a megtestesült Igét!”. Jakabot és Dávidot, évszázadok választották el a földi sorosukat illetően, de az örök jelenben együtt ünnepelnek. József, Mária jegyese, Jézus nevelőapja a legközvetlenebb tanúja és szemlélője a Megtestesülésnek, és az azt követő eseményeknek. „Hirdesd örömmel ó szent József, az istenősnek Dávidnak a csodákat. Láttad szülni a Szüzet, a pásztorokkal dicsőítést zengtél, a bölcsekkel együtt teljesítetted az imádást, az angyaloktól intést nyertél…”. A kézműves ács, és a mindenség teremtése közti kapcsolatot utolérhe-
Kis gondolatok Péntek, szombat, vasárnap A muzulmánoknál péntek az ünnep. Mert ekkor teremtette Alláh az embert és ekkor fejeződött be a teremtés. Dicsőség és alázat Néki ezért. A zsidóság a szombatot üli meg, mert ekkor pihent meg Jahve, és ezért mindenkinek pihennie kell. (Hetedik nap) Felháborodást
tetlen költőiséggel tárja föl a szent himnusz: „Tisztellek téged szent József, a Szűz jegyese, az ő egyetlen kiválasztott őrzője. Te az ács gyermeke, de az Úr testvére vagy, aki igéjével a mindenséget ácsolta…”. A kereszténység másik, talán napjainkban korszerűbb neve: Krisztus követés. Az őszinte, egyszerű, és bátor krisztuskövető, valóban az Úr igazi, és törvényes rokona, családjához tartozik. Ő maga mondta: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem, és anyám”. (Mt. 12, 50). Dr. Nagymihályi Géza
keltett tehát Jézus szombati gyógyító tevékenysége. A keresztény ünnep a vasárnap „Voszkre szénye” oroszul „Krisztus voszkresz”, vagyis ez a feltámadás napja. Az Isteni Igazság napja. Ez felülírja a szabbatot, hiszen Jézus „Isten fia, Megváltó”! Ez az ünnep örök. Hiszen hátra van még a teremtés nyolcadik napja, mikor „Új ég lesz és új Föld”. De a megváltás egyszeri és örök, mint maga Jézus Krisztus. Dicsőség… Balla Sándor
2
GÖRÖG OLDAL • 2014. december
A „szegények angyala”: Kalkuttai Boldog Teréz Anya (Skopje, Macedónia, 1910. augusztus 26. Kalkutta, India, 1997. szeptember 5.)
Teréz anya a gondviselő Isten egyik csodálatraméltó karizmatikusa volt. Az elvallástalanodott és önző XX. században nagy figyelmeztetés, felkiáltójel az egész világnak, hogy Jézus Krisztust kell megtalálnunk, szeretnünk és szolgálnunk a társadalom számkivetettjeiben is. Amikor Teréz anya meghalt, az egész világ gyászolta, távozása mindenki számára nagy veszteséget jelentett. Skopjéban született, albán szülőktől. Keresztneve Ágnes volt. Hárman voltak testvérek. Állami iskolában tanult, majd tagja lett egy kongregációnak. Lelkében hivatást érzett az indiai misszióra. Mint novícia került az akkor még brit fennhatóság alatt álló Indiába. Örökfogadalmasként Lisieux-i Szent Teréz nevét választotta. 1929 és 1948 között a nővérek iskolájában földrajzot tanított, jómódú indiai családok lányai számára. Néhány évig iskolájuk igazgatónője is volt. Szobájának ablaka egy nyomortelepre nézett. Így érlelődött meg benne a gondolat, hogy a maga körül tapasztalt nyomorúságon enyhíteni kellene. Azt az isteni sugallatot kapta, hogy életét a nyomorgóknak és elesetteknek szentelje. 1948 augusztusában XII. Pius pápa külön engedélyével elhagyhatta rendjét, majd ezt követően betegápolást tanult, és Kalkutta egyik nyomornegyedébe költözött. Így kezdődött el az a csodálatos élet, hogy „valami szépet tegyen Istenért” – ahogy Teréz mondotta. Teréz anya „A Szeretet Misszionáriusai” néven új rendet alapított. Fő feladatukként a legszegényebbek, a legelhanyagoltabbak, a legbetegebbek, a legéhesebbek, megmentését s szerető gondozását tűzte ki. Teréz anya ezt hangoztatta: „A szegényeknek szeretetre és együttérzésre van szükségük.” Majd iskolát és gyógyszertárat is alapított a rászorulóknak. Saját maga és nővérei számára nem fogadott el semmit. A szegényekkel együtt éhezett, társaival egyetemben. Sokat imádkoztak. Legfőbb erőforrásuk a napi szentmisén való részvétel volt. A szentmisén kívül naponta egy óra szentségimádást tartottak, a csütörtököt pedig egész nap az imának és
a szentségimádásnak szentelték. Az utakról felszedett haldoklóknak házat rendezett be, ahol emberhez méltóan halhattak meg: megmosdatva, fehér lepedőn, a maga és nővérei szeretetteljes gondoskodása közepette. Többek között ezt mondta: „Nem a lepra, a tüdőbaj a legborzasztóbb betegség, hanem a szörnyű közömbösség, a szeretet teljes hiánya...” A kalkuttai angyal spártai életet élt: hajnali négy órakor kelt, akkor mondta el reggeli imáját, azután társaival a Gangesz folyó deltájánál fekvő, szegények lakta negyedeket járta végig. Összegyűjtötte az árva gyerekeket, igen szigorúan lépett fel
az abortusz ellen. Ezt mondta: „Ha valakinek nincs szüksége a saját gyermekére, kérem ajándékozza nekem:” A nővéreket, munkatársait így tanította, buzdította: „Legyetek kedvesek és könyörületesek. A nyomornegyedekben mi vagyunk Isten kedvességének világossága a szegényeknek. Ne csak gondoskodást nyújtsatok nekik, hanem szíveteket is.” Kalkuttai Teréz anya áldozatos és hősies életére, munkájára, valamint nővérei apostoli életére felfigyelt nemcsak India, hanem az egész világ. Mindenkit, hívőket és hitetleneket egyaránt megdöbbentett és ámulatba ejtett. A Szeretet Misszionáriusainak rendje csakhamar nagy népszerűségre tett szert, ő maga pedig a keresztény felebaráti szeretet példaképévé vált. A Szeretet Misszionáriusai a hatvanas években sorra nyitották meg intézményeiket Ceylonban, Venezuelában, Tanzániában. A rend a világ 120 országában működött, 650 házban, világszerte mintegy ötezer tagja volt. Magyarországon 1989-ben telepedtek le, Érden. Mindenhol a legpiszkosabb munkát végzik el örömmel és szívesen Jézusért. Ingyen konyhákat létesítenek, hogy az éhezők naponta legalább egyszer meleg ételt vehessenek magukhoz. Teréz anya és leányai a jelenkor élő lelkiis-
merete. Bár Teréz anya sohasem törekedett elismerésre, Indiában és szerte a világon hatalmas népszerűségre tett szert. Élete legnagyobb elismerését, a Nobel-békedíjat 1979. október 18-án vehette át. A díjjal járó pénzösszeget a Balzan-békedíjjal együtt szeretetházak építésére fordította. Szüntelen munkájában felőrlődött az egészsége. 1989-ben szívpanaszai miatt szívritmusszabályozót ültettek be szervezetébe. A kilencvenes években többször is le akart mondani rendje vezetéséről. II. János Pál pápa kérésére tovább folytatta munkáját. 1997 márciusában választották meg utódának az indiai Nirmála nővért. Teréz anyát, ezt a földi kincset a Jóisten 1997. szeptember 5-én, pénteken este hívta haza, hogy szép lelkével még szebbé tegye a mennyországot. II. János Pál pápa 2003. október 9-én, avatta boldoggá Rómában. A krisztusi szeretet kiváló gyakorlóját ismerte meg benne az Egyház és a világ, amire a Szentírás is így tanít minket: „Ne szeressük szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!” (I. János 3, 18). Budapesten közteret neveztek el róla, a XII. kerületben. Sőt, idén szeptember 5-én, halálának évfordulóján, szobrot is állítottak neki a fővárosban, tiszteletére és emlékére. Senki sem maradhat közömbös korunk sok szegénye és szenvedője iránt, akik bizalommal tekintenek felénk: Isten nevében kérünk benneteket, hallgassátok meg szorongó kiáltásunkat! Szenes József ny. esp. plébános
GÁRDONYI GÉZA:
Bölcsesség a hullámokon
Egy vén révésznek ócska csónakán ült hat tudós. És azt beszélgették, hogy nincs Isten, s mily bárgyú a nép!
A csónak roppant. Szólt a vén: – No lám… Ha tudnak úszni, hát most ússzanak! – Jaj Istenem! – kiáltott mind a hat. (1894) Ezzel a verssel köszöntjük szerzőnket, Szenes József atyát, nyugalmazott esperes-plébánost, címzetes kanonokot, 77. születésnapja alkalmából. Isten éltesse sokáig!
GÖRÖG OLDAL – A Hajdúböszörményi Görög Katolikus Egyházközség ingyenes lapja Kiadja a Hajdúböszörményi Görög Katolikus Egyházközség. Felelős kiadó: Sási Péter esperes parochus Szerkesztő: Borók Imre. Nyomdai előállítás: Örökségünk Kiadó. Nyomdai előkészítés: Abari Gusztáv Megjelenik évente négy alkalommal. http://www.parochia.hu
3
GÖRÖG OLDAL • 2014. december Adventus – latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Az ünnep eredete a V–VI. századba nyúlik vissza, Jézus születésének ünneplésére. Ez a Karácsonyra való felkészülés időszaka. Tágabb értelemben a reményteli várakozás a lelki készülődés ideje is. Az advent 4 hétig tart, s a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Eredetileg 40 napig tartott (Jézus negyven napig böjtölt a pusztában.) A keleti keresztények ma is január 6-án ünneplik a karácsonyt. Az advent első napjától vízkeresztig terjedő időszakban tiltották a zajos ünnepségeket lakodalmakat. Az adventi koszorú készítése a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel ünnepelték a téli napéjegyenlőség idejét. Ma hagyományosan fenyőágakból készül a koszorú négy gyertyával, melyek advent 4 hetét jelképezik. Uralkodó színei a zöld, a piros, és az arany, melyek a karácsonyi ünnepkör domináns színei. Minden héten egy-egy újabb gyertyát kell meggyújtani a koszorún. Az ajtóra erősített koszorú a szíves vendéglátást reprezentálja. December 4. Szent Borbála keresztény vértanú emléknapja. Ő a bányászok, tüzérek, hajadon lányok védőszentje. Ekkor tiltották a női munkát. Tilos mosni, varrni, seperni sem szabad, nehogy elseperjék a szerencsét. A női látogató ezen a napon nem szerencsés és nem szabad kölcsönadni sem. Ilyenkor vittek be a házba egy gyümölcsfából metszett ágat és ha karácsonyra kizöldül, jó termés ígérkezett. December 6. Miklós napja, Magyarországon Mikulás ünnepe. Ezen a napon a gyerekek szépen kitisztított cipőjükbe ajándékot kapnak. A jó gyerekek narancsot, diót, csokoládét, a „ros�szak” krampuszt és virgácsot. Az európai népeknél kezdetben a mikulást hosszú ősz szakállú, csuklyás, földig érő köpönyeget viselő aggastyánként ábrázolták. Angliában a VII. század óta jelenik meg, máig legnépszerűbbek a viktoriánus kor mikulásai. Szent Miklós ünnepe Amerikában a XIX. században keveredett össze a karácsony ünnepével. Mikulás hagyományosan rénszarvas szá-
Advent ünnepére készülve
non közlekedik, a finnek szerint egyenesen Lappföldről indul a világ minden tájára. A Miklós napi ajándékozásnak a magyar néphagyományokban is ismertek bizonyos formái. A Dunántúlon terjedt el az a hagyomány, hogy a fiúk bekormozott arccal, láncot csörgetve jártak az utcákon, ijesztgették a lányokat meglátogatták a házaknál a gyerekeket a háziaktól pedig apró ajándékot kaptak. A hagyományos Mikulás ünnep, ajándékozással, a falvakban csak a XX. század 20-as éveiben terjedt el. December 13. Luca napja. Neve a latin lux, azaz fény szóból származik. Az év legsötétebb napja kiváló alkalmat teremtett a jóslásokra, boszorkányűzésre. Ezen a napon bizonyos női munkákat tiltottak, nem volt szabad pl. lúggal dolgozni (mosni) fonni. Ha ezt megszegték Luca kóccá változtatta a fonalat, az asszonyhoz vágta az orsót. Az udvart felszórták szalmával, szénával. A háznál eldugták a seprűkel, hogy Luca ne tudjon elrepülni vele. Divat a Luca napi alakoskodás is. Ilyenkor kell fehér lepedőben, bekormozott arccal rémisztgetni a lányokat. Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány is, a Luca-szék készítés. A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevet rejtettek. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta, ki lesz a férjük. December 21. Hitetlen Tamás apostol napja. Tamás nem hitt Krisztus feltámadásában, ezért Pünkösd után Jézus megjelenik neki és megmutatta sebeit. A magyar néphagyományokban az ezen a napon vágott disznó háját eltették, mert azt tartották, gyógyítja a keléseket. Másutt attól tartottak, Tamás megöli a baromfiakat, ezért ezen a napon mézet szenteltettek, azt adták baromfivész ellen. Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe. Jézus születés napja. Napjainkban családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás ünnepe lett. A karácsony előzményei: Amióta az emberiség földműveléssel, állattartással foglalkozik a napfénynek, a meleg tavaszi és
nyári hónapoknak óriási szerepük van az emberi társadalmak életében. Az emberek táplálékukat a meleg időszakban tudták megszerezni, ilyenkor bőség és jólét jellemezte a közösség életét, szemben a téli napokkal, amikor, a hideg és a sötét kerítette hatalmába az embereket. Az ókori Rómában a december. 17–24. közötti időszakban tartották a Saturnalia ünnepeket: Szaturnusz a földművelés, a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, szokásban volt a szolgák megajándékozása, és bizonyos munkák tiltva voltak. A házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett. Mai értelembe vett keresztény karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg, eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval böjtje vagy szent este, 26.-a pedig az ünnep második napja. December 24. Karácsony vigíliája. Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát és ezen az estén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete, bizonyos elméletek szerint, a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Karácsony megünneplése a kereszténység terjedésével az egész világon elterjedt, bár vannak természetesen különbségek az egyes országok szokásai között. Az írek karácsonya hagyományosan ötvözi az ír katolikusok szokásait, a kelta pogány, valamint az angliai protestáns hagyományokkal. Az írek lakásaikat az ünnep közeledtével gondosan feldíszítik. Az asztalra karácsony előestéjén kenyeret, tejet készítenek, az ajtót pedig nem zárják be. Ezzel fejezik ki vendégszeretetüket. Fenyőfát az írek is állítanak, annál is inkább, mert a téli napéjegyenlőség alkalmával szakrális szerepet játszó örökzöldeket a kelták terjesztették el. Az írek katolikus szokás szerint, éjféli misére is
mennek. Karácsonyi vacsorájuk angol beütéseket mutat. Az asztalra pulyka, sonka, áfonyaszósz és lángoló brandyvel bolondított plum puding kerül. 25-én, István napján kezdetét veszik a nagy utcai népünnepélyek. Ilyenkor az emberek, főleg a fiatalok, maskarába öltöznek és különféle tradicionális szereplőkkel vidám jeleneteket adnak elő. Karácsonyfa állítás: Magyarországon a zöld ág, általában rozmaring ágacska, nyírfa vagy kökénybokor ága játszották a főszerepet. A házakban gerendára függesztették fel aranyozott dióval, piros almával, mézes bábbal, szalmafigurákkal díszítették. A karácsonyi ág később fejlődött kis fácskává, amit szintén a házba vittek és különböző módon díszítettek. Feljegyzések szerint az első karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában a XV. században. A paraszt étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de elterjedt a pulyka is. A nagypolgári étkezési kultúra része a borleves, a mákos guba viszont paraszti hagyományokból ered: az elmaradhatatlan bejgli/diós, mákos kalács/ Karácsonyi népszokások: Regölés a téli napforduló ősi pogány kori szokása. A férfiak jártak házról házra, és bőség (termékenység) varázsló rigmusokkal köszöntették a háziakat. Erre általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. Használtak különféle népi hangszereket is pl. duda, dob, csengő stb. Betlehemezés: Ez a magyar paraszti hagyomány legismertebb és legnépszerűbb, több szereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörbe. Más népek karácsonyi szokásai: Anglia: Christmas, azaz Karácsony az év legfontosabb ünnepe. Az utcák, terek fényárban úsznak. Megcsodálható a hatalmas, díszes fenyőfa, mely a norvég nép ajándéka a briteknek, II. világháborús segítségükért. Finnország: Itt a karácsony 23án kezdődik, még nem ünnepléssel, hanem munkával: mindent előkészítenek, a másnapi ételeket is, és rendet raknak a lakásban. Régi hagyomány szerint 24én délben Turkuban kihirdetik a karácsonyi békét, amit a rádió (Folytatás a 4. oldalon.)
4
GÖRÖG OLDAL • 2014. december
(Folytatás a 3. oldalról.) is közvetít. A karácsonyi vacsora északi ételekből áll: hering, amelyet követ a rozskenyérben sült sonka, sült krumplikásával. Az étkezést mézes, gyömbéres süteményekkel zárják. Görögország: A karácsony 12 napot felölelő folyamatos ünnep. A december 25-től január 6-ig terjedő időszakot Dodeka meronak nevezik. Ebben benne foglaltatik a 3 ünnep a karácsony, az újév és a vízkereszt. Ekkor sütik a vaszilopikat, ez egy kenyérféle, amibe fémpénzt
rejtenek, aki azt megtalálja, szerencsés lesz. Olaszország: a karácsonyi időszakban rendezik a dudás fesztiválokat. Igen kedvelt ez a szokás különösen a déli tartományokban, amikor a „zam pognarik”, a hegyi pásztor dudások leereszkednek a hegyről és dudával köszöntik az ünnepet. Rómában az angolna a legkedvesebb eledel. A vacsorát mindig a híres „panettone”, a karácsonyi kalács zárja. Az ajándékokat egy boszorkány kötényéből osztják, a neve Befana
asszonyság. A gyerekek előző este tejeskávét és süteményt készítenek, hogy Befana jól lakjon, ha arra jár. Lengyelország: A Karácsony elsősorban keresztény (katolikus) ünnep, de természetesen családi jellege is igen erős. Igen szép szokással kezdődik a karácsonyi ünnepkör: 24-én este az eget kémlelik kicsik és nagyok, arra várva, hogy meglássák az első csillagot. Ez a betlehemi csillagot jelképezi, amelyet ők Gwizdkának neveznek. Aki először észreveszi az első csillagot,
az felkiált, ekkor a családtagok köszöntik karácsony ünnepét és egymást. Hagyományos ételek közül igen kedvelt a cékla leves, a mákos kalács és a hal. Készül erre az alkalomra kompót is, 12féle gyümölcsből (a 12 apostolról). Ha befejezték a vacsorát, mindenki ülve marad és várják a házigazda jelzését, hogy mindenki egyszerre álljon fel. Karácsonyfát a lengyelek is állítanak, amelyet mogyoróval, almával, papír- vagy tojáshéj díszekkel ékesítik. Molnár Pál
Alászállott a mennyekből…
Az ókor emberének világképe nagyon egyszerű volt: fölül az ég, alul a pokol, a kettő között – (valamennyire mindkettőnek helyet adva) a világ, a lakóhelyünk. Miért alakult így? Talán mert az ég végtelen tere a lélek örök szabadságvágyának jelképévé vált, míg a mély szurdokok, barlangok, szűk, bezárt katlanok a szoros bezártság érzetét keltvén, a pokol kínjainak azonosságát szülték az ember gondolatában. Ugyanakkor, ebben a látásmódban benne volt mindkét irány, illetve cél közvetlen elérhetősége – hiszen a világ a menny és pokol között található. De nem csak a földi ember jut így mennybe, vagy a kárhozat helyére, hanem a két örökkévaló hely lakói is közvetlenül elérhetik a Föld terét. Mivel az ókor embere nem ismerte a dimenzió fogalmát, a változó idősíkokban „egymásra helyezhető” tér lehetőségét, így ebben az egyszerű, a gondolkodás igényeit nagyszerűen kiszolgáló világképben megtalálta a számára elégséges megoldást. Úgy tűnik, hogy a Mindenható Isten bölcsessége abban is kitűnik, hogy Ő alkalmazkodni tudott és akart kijelentésében ehhez az egyszerű, ember által felállított világképhez. Bár számtalan, a teremtettség reális világképére utaló isteni kijelentést találunk a Bibliában (pl a „földkerekség”-re vonatkozóan: Jób 18:18; 37:12; Zsolt. 2:8; 89/90:12 stb.) az Úristen mégis az emberi gondolkodás módján használja az égföld viszonylatot. Így érthető meg valamint fogadható el (és nem Isten „tudatlanságának” számlájára írandó!) az a nem kevés igevers, amelyben A Földre történő „leszállásról”, vagy „alászállásról” olvashatunk. A Bábel tornyát építő közösséget megítélő isteni határozat is így kezdődik: „szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!” TER.11:7 A hasonlóan bűnös városok állapotának szemrevételezésekor is ezt olvashatjuk: „Szodoma és Gomora miatt tetéződött a panasz, és bűnük nagyon súlyos. Lemegyek hát és megnézem.” TER.18:20.21 A prófétai példatárból is következzen egy leírás: „Amint […]a pásztorok serege, nem retten meg (az oroszlánok hangjától), […]úgy száll le majd a Seregek Ura, hogy harcoljon a Sion hegyén.” IZAJÁS .31:4 Az istenség eme különös megjelenéseinek ítélet volt a következménye. Bábel esetében mintha a Biblia humora csillanna meg: a hatalmas, égig érni kívánó emberi építmény akkorka a Mindenható szemében, hogy „le kell szállnia”, hadd lássa, miről van szó… Szodoma bűne pedig mintha a hitetlenkedést váltaná ki Belőle: „Lemegyek hát, és megnézem” – meg akarok győződni, valóban olyan súlyos a helyzet? Végül a harmadiknak kiemelt példa a népét védelmező Seregek Urát nevezi meg, Aki majd „leszáll”, hogy a Sion hegyén harcoljon övéiért. Az Újszövetség sem szűkölködik az isteni érkezésnek az egyszerű világképhez történő igazításában. Ám ezek a szavak az eredeti isteni terv megvalósulását hirdetik, a kegyelmes lehajlást, hogy a bűne miatt elesett, Istentől eltávolodott ember felállhasson, és visszatérhessen az ajándékba kapott életéhez, és a kijelölt feladatához. Isten „alászáll”, nem gúnyolódni az engedetlennel; nem ítélni a bűnöst; nem harci íjat
kifeszíteni – hanem, hogy megbocsátó kegyelmét hírül adja a világban. Hogy az evangélium (az örömhír) jusson el az emberekhez. Hogy megtudják: nem csak a bűn zsoldja: a kárhozatos halál létezik; de van Istennek ajándéka is az emberiség számára. „Isten kegyelmi ajándéka az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” RÓMA 6:23b Ezt a mennyei ajándék-akciót hirdeti szent Jakab apostol: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá.” JAK.1:17 Vagy például Jézus Krisztus önazonosító kijelentése, amikor párhuzamot von a pusztai manna és az Általa képviselt örök életet jelentő táplálék között: „Az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” JÁN.6:33. Ezt a képzetet ragadta meg a Kísértő, amikor arra biztatta pusztai magányában Jézust, hogy ugorjon le a Templom párkányáról – mert akkor az emberek elhiszik (vagy azt hiszik), hogy a mennyből szállt alá. Mindezek a szentírási helyek teológiai alapot adnak a csodálatos megtestesülés verbális kifejezésének. Ha a természettudomány azt tanítja, hogy a sztratoszféra után már csak a jéghideg, koromsötét világűr van; ha Gagarin, az első űrhajós úgy számolt be útjáról, hogy: „Elvtársak, szétnéztem jobbról is, balról is, de sehol sem láttam az Istent!” – hívő lelkünk csak vallja továbbra is hittel a Biblia által is elfogadott világkép alapján Keresztelő János szavait: „Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van.” JÁN.3:31 Istennek emberi testet öltése önmagában csoda; a csodát kifejezni nem tudjuk, csak körül írjuk. Talán eddig fel sem tűnt, de ünnepi énekeink is ezt az alászállást hirdetik számtalan formában: Görög katolikus énekek: – Ó jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő 2. vers „Megnyílt az ég harmatozva, / Megváltónkat hogy lehozza” – Istengyermek „Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott / angyaloknak énekével, néked áldozok” Református énekek: 313/2 „Leszállván Atyja kebléből (…) fekszik a jászolban” 314/3 „Atyád megkönyörüle (…) Szabadítóul nékünk mennyből alákülde” 316/4 „Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített” 319/2 „Leszálla mennyországból, Atyja akaratjából” Baptista énekek az „Evangéliumi Karénekes”-ből: – „Ím, lejött a Messiás, és hozott szabadulást” (38) – „Atyja örök trónjáról jött le egyszülött Fia” (55) – „Betlehem! Betlehem! Benned szállott le a földre e világ üdvözítője” (56) Örvendezzünk hát Karácsony ünnepén, abban a tudatban, hogy akár lejött, akár alászállt, akár aláküldetett, „amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát”. GAL.4:4 Adjunk hálát, mert az Atya „saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta”, és éljünk abban a bizonyosságban, hogy ezek után „hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” RÓMA 8:32 Füstös Gyula
5
GÖRÖG OLDAL • 2014. december Az utóbbi időben egyre többször tapasztalom, hogy igen sokan vannak, akik szorongással tekintenek a karácsonyra, akik így fejezik ki magukat: félnek a karácsonytól. Azt még soha nem hallottam, hogy félnek a húsvéttól, nagypéntektől, vagy pünkösdtől. De azt már gyakran, hogy a karácsonytól igen. Ezt a félelmet nevezhetnénk karácsonyi pszichózisnak. Mintha ilyenkor egyeseket fojtogatná a magányosság, másokat szokatlan nyugtalanság vesz körül, ismét mások szomorúvá válnak és depres�szióval küszködnek. Mintha mindennek az alapja valami megmagyarázhatatlan hiányérzet volna. Alig várják, hogy túlessenek a szentestén, s kikerüljenek a karácsonyi pszichózisból. Egyszer hallottam egy éjféli misén, hogy a karácsony átéléséhez három dimenzió szükséges, így talán sikerül túljutnunk a karácsonyi szorongáson, a karácsonyi pszichózison Az első dimenziója egy mondatban: Isten szereti az embert. Úgy szereti, hogy nemcsak testbe és bölcsőbe adta érettünk fiát, hanem közénk adta, szenvedésre adta, halálra adta. De vajon eszünkbe jut-e a kivágott fenyőfáról az, akit ez a feldíszített fa szimbolizál, jelent, az érettünk kitépett, életből kimetszett, egy másfajta fára szegezett Krisztus? Mert így szerette Isten a világot. J. S. Bach amikor befejezte a Máté passiót, a kottájára borulva találta a felesége sírva, és csak ezt mondogatta: meghalt Jézus, meghalt értem is. Ennek átélése nélkül nincs karácsony. Ha ez kimarad, csak hiányérzet maradhat utána. A karácsony második dimenziója, ami teljessé teheti karácsonyunkat, annak az átélése, hogy az ember szeretheti Istent. Azért lehet szeretni őt, mert előbb szeretett minket. Amikor szent Ágoston rádöbben arra, hogy az Istent lehet szeretni, felzokog, mert úgy érzi, hogy addigi életében valami nagyot mulasztott, a legnagyobbat: nem szerette Istent. Íme vallomása: „Későn szerettelek, Szépség,
A szeretett ünnepe
aki oly rég vagy, és olyan új, későn szerettelek. Szépséges alkotásaid felé rohantamén, aki rút maradtam. Velem voltál, de én nem voltam veled. Hívtál, kiáltottál és megtörted siketségemet. Ragyogtál, fénylettél és meggyógyítottad vakságomat. Itt lakoztál, és lélegzetet vettem, és feléd lelkendeztem. Megismertelek, éhezem és szomjazom utánad. Megérintettél, lángra lobbantottál, és most élek.” A karácsony harmadik dimenziója: szeressük egymást. Karácsonyt a szeretet ünnepének nevezzük. És ez igaz. Sok jóindulat és humánum van ebben, tele lehet jóakarattal, de ha kimarad belőle az első és második dimenzió, karácsonyunk egy dimenziójúvá válik. S mivel minden egy dimenzió szűk, merev és korlátolt, ezért lesz szűkké, merevvé, korlátolttá a karácsonyunk. Ha már van halottak napja, madarak-fák napja, stb.,hát legyen egy nap a szeretett napja. De valahogy minden csillogása, költekezése, erőfeszítése mellett van benne valami idegen, valami erőltetett, olykor kínos, mert mintha csak szerep volna, játszunk szeretetet. De ahogy a színpadon kialusznak a fények és kiürül a nézőtér, minden hideggé, rideggé, kulisszává válik, karácsonyunk is ilyenné lesz, ha nincs gyökere, nincs háttere, nincs levegője, vagyis nincs három dimenziója, csak egy. Ilyenkor törhet ránk a karácsonyi pszichózis. Fedezzük fel a karácsonyt! A harmincéves háborúban Wallensteinnel folytatott csatái közben Gusztáv Adolf svéd király (1611–1632) egyik katona tisztje súlyos sebet kapott. Egy észak-német család fogadta be. Életre ápolták a csatából lemaradt svéd tisztet. Amikor sebeiből úgy-ahogy felgyógyult, ősz táján kiült a kertbe, és fadarabkákból bicskájával kis állatokat és játékokat farigcsált. Majd faggyút szerzett, s abból a pajtában gyertyákat öntött. Amikor elérkezett december 24-ike, a közeli er-
dőből zsenge fenyőfácskával tért vissza. Estefelé odalépett a házigazdához és azt mondta neki: hónapok óta ápoltatok, tápláltatok, emberségesen bántatok velem. Ma viszonzom ezt egy svéd szokással. Hadd mutassam meg, hogyan ünnepeljük mi karácsony szentestéjét, Jézus születésének ünnepét. Összehívta az egész családot és bevezette őket az előzőleg elkért belső szobába, amelynek közepén már ott állt a fenyőfa, rajta az aprócska gyertyákkal. A fa alatt voltak a saját maga faragta játékok. Meggyújtotta a gyertyákat s a körbe letelepedő család felé fordulva így szólt: Ez a fiatal fenyő ezentúl emlékeztessen benneteket is a fiatalon „kivágott”, megölt Jézusra, aki értünk született meg ezen az éjszakán és érettünk halt meg egy másféle fából ácsolt kereszten. Ezek a kis lobogó lángok, gyertyák jelképezzék számotokra is azt a világosságot, amit Ő hozott erre a földre. Ezután egyenként szétosztott az ámuldozó családnak a maga faragta ajándékait. Amikor mindenki kezében szorongatta az egyszerű faragványokat, így folytatta: Ezek a magam faragta egyszerű ajándékok nemcsak hálám jelei. Ha elmegyek, és talán kezetekbe veszitek ezeket, arra emlékezzetek, hogy a legnagyobb ajándék jelképei is, mert egyszer egy ilyen éjszakán ajándékozta Isten a világnak a legnagyobb ajándékot: Jézus Krisztust. Így kezdődött el Európa északi részében először a szent este ünneplése fenyőfával,
gyertyákkal, ajándékokkal, Mire hozzánk ért, a fenyőből már „karácsonyfa” lett, a gyertyákon kívül angyalhaj, csillagszóró, szaloncukor, üvegdísz és sok egyéb került mellé. Túl sok „egyéb”! A parányi fenyő óriási, plafonig érő ezüstfenyővé változott, s a szívvel szeretettel készített ajándékocskákból ajándékverseny lett. Mi lett belőled szép karácsony? Egyre gyakrabban hallani már jóval a karácsony előtt vagy vásárlási láz és áruházi tolongás közepette: – Sietnünk kell mert „nyakunkon a karácsony „csak baj nélkül essünk túl rajta”. Itt-ott még hallani: a karácsony a szeretet ünnepe. Ám legyen is az! De jó volna közben arra gondolni, hogy elsősorban a szeretet ünnepe, aki azon az éjszakán szeretetből öltött testet és született meg egy betlehemi istállóban. Még azt is mondogatjuk: a család ünnepe. Legyen az! De arra már kevesen gondolunk, hogy a legelső a Szent Családé volt, Máriáé, Józsefé és az egynapos Jézusé, akik körül – hála Istennek – barmok eszegettek. Ha újra megtaláljuk a gyökerét, a három dimenzióját, szebbek lesznek az ágai ágán a gyümölcsei: a család ünnepe lesz meg a szereteté, amely nem egy napra korlátozódik, hanem átlengi majd a feketebetűs hétköznapok dolgos óráit is. Fedezzük fel újra a karácsonyt! Az igazit, hogy szebb legyen az ünnepünk, meghittebb az ünneplésünk és körülöttünk emberibb legyen az élet. Nagyenyedi Zoltán
Olvastam valahol …
..., hogy a falu kovácsának legidősebb fiából pap lett. Egy ismerősük az apával beszélget: – Hallottam beszélni a fiadat a múlt vasárnap a misén. Okosan fűzte a szót, és szép orgánuma is van! – Igen-igen ... rám hasonlít az a fiú – büszkélkedik az apa. – Mondjuk a hívek kicsit már feszengtek – folytatja amaz –, mert másfél órán keresztül prédikált! – Akkor talán mégis inkább a feleségemre hasonlít! Nagyenyedi Zoltán
6
Isten, Becsület, Haza
Az Európai Unió által 2010ben végzett, teljes Európára kiterjedő közvélemény-kutatás szerint kontinensünk „legvallásosabb” országai a következők: Portugália, Olaszország, Írország, valamint Lengyelország. Talán nem véletlen, hogy ha ezeket az eredményeket összevetjük a katolikus hit elterjedtségét prezentáló térképekkel, közel teljes egyezést kapunk. Különösen figyelemreméltó ez északi „testvéreink”, a lengyelek esetében, ahol a lakosság közel 95%-a vallja magát hívőnek. Ne gondoljuk azonban, hogy ebben nagy szerepük lenne a keletről „behurcolt” divatvallásoknak, szektáknak, vagy akár a több évszázados múltra visszatekintő protestáns egyházaknak! Lengyelország ugyanis (akárcsak a fent említett országok) sziklaszilárdan katolikus. A több mint három Magyarországnyi
Szűz Mária Mennybevétele Templom és Kolostor Varsóban, a Szent Vince és Szent Jakab Székesegyház Wrocławban és a gdański Szent Bertalan és Boldogságos Szűz Mária Oltalma Székesegyház. Érdekességként talán érdemes még azt is megjegyezni, hogy a lengyel nyelv vallási szókincse rendkívül gazdag, így a fent említett templomokat „cerkiew” megnevezéssel illetik, megkülönböztetve azokat a katolikus egyház templomaitól, melyeket „kosciół”-ként emlegetnek. (Ez az egyházak nevében is tükröződik: Cerkiew Greckokatolicka, Kosciól Ka to licki.) A hívők arányából azonnal kiderülhet, hogy nyilván ez utóbbiból, azaz a római katolikus templomokból találunk többet Lengyelországban. Nem is tudnánk itt felsorolni azt a rengeteg templomot, katedrálist, kegyhelyet, melyek a római katolikus
területen élő 38 és fél millió lengyel állampolgár közel 86%-át pedig a lengyel római katolikus egyház tarja számon hívőjeként. Emellett a 33 millió fő mellett még a második legnagyobb lengyelországi egyház, a lengyel görög katolikus egyház hívőinek száma is eltörpül. Semmi esetre sem nevezhető azonban jelentéktelennek! A lakosság 2-3%-a tartozik ugyanis ide, akárcsak Magyarországon. A wrocławgdanski egyházmegye (Eparchia wrocławsko-gdańska) 21 000 hívője és a przemyśl-varsói főegyházmegye (Archieparchia przemysko-warszawska) 32 000 hívője számára több száz templom áll rendelkezésre, s ezek közül a legfontosabbak, leghíresebbek a következők: a Keresztelő Szent János Székesegyház Przemyślben, a Boldogságos
hívők számára nyújtanak lehetőséget, hogy találkozhassanak Istennel. Még az ismertebbek felsorolása is egy külön könyvet töltene meg! Ehelyett, átlépve a két egyház közti különbségek elemezgetésén, ismerkedjünk meg inkább azzal, hogy miként is van jelen a katolikus hit a mélyen vallásos lengyel társadalom mindennapjaiban! A lengyel hadsereg jelmondata, melyet a címben is olvashatunk (Isten, Becsület, Haza – Bóg, Honor, Ojczyzna) mára közismert jelképpé, Lengyelország nemzeti mottójává vált. Amellett, hogy csak dicsérhetjük e jelmondat szépségét, figyeljünk a sorrendiségre is: Nem véletlen, hogy Isten neve ebben itt is első helyen szerepel! A lengyel hétköznapoknak ugyanis szerves része a hit. E sorok szerzője,
GÖRÖG OLDAL • 2014. december
aki fél évet tölthetett Krakkóban ösztöndíjas doktoranduszként, maga is meg volt lepve és meg volt hatva a lengyelek buzgó vallásosságától. Azon kívül ugyanis, hogy Lengyelországban utazgatva fatemplomok, katedrálisok, útszéli feszületek, szentélyek és szenteket ábrázoló szobrok, sőt kültéri falfestmények százaival találkozhatunk, arra is felfigyelhetünk, hogy az „épített környezet vallásossága” mögött nem marad el az „utca emberének” vallásossága sem. (És ez a lengyelek szívélyességében, jólneveltségében, segítőkészségében és nemzeti tudatában is megmutatkozik.) A templomok nem csak hétvégenként és ünnepnapok alkalmából telnek meg, de hétköznapokon is sokakat vonzanak: még alkalom sem kell hozzá, sokan egyszerűen bevásárlás közben, vagy egyetemi órák után térnek be az útjukba eső templomok egyikébe. A hívek számára több katolikus rádióállomás is napi iránymutatást kínál (pl. az ismert Radio Maria), s míg ez inkább az idősebb generáció körében népszerű, addig a fiatalok számára is rendszeresen szerveznek programokat, nagy sikerrel: elterjedtek például az ifjúsági találkozók és zarándoklatok is. Ez utóbbiak legkedveltebb célpontja a világszerte ismert lengyelországi szentély, a częstochowai Jasna Góra pálos kolostora. Itt őrizik ugyanis Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ikonját, a lengyel függetlenséget és a lengyel katolicizmust is jelképező Fekete Madonnát (Matka Boska Częstochowska, Czarna Madonna). Nagyvárosok panelrengetegében és vidéki falvakban is gyakran találkozhatunk kis kertekben, fák között felállított feszületekkel, ablakba kitett szent-
képekkel, vagy házak homlokzatára erősített kis szentélyekkel. Természetesen nem ez a lengyel vallásosság legismertebb oldala, s nem is ez az, ami óriási turisztikai vonzerőt képez. A lengyel kegyhelyek ugyanis nem csak a hívek számára állnak nyitva, de a híresebbek évente több százezer látogatót is fogadnak – szépen fellendítve a környék idegenforgalmát is. Csak a Kis-Lengyelországi Vajdaság (Małopolska) területén tucatjával találunk ilyen helyeket. Ismert és kedvelt úti cél például a világörökség részévé nyilvánított Kalwaria Zebrzydowska zarándoktemplom, a töretlen népszerűségnek örvendő II. János Pál pápa szülővárosa, Wadowice, valamint a Kis-Lengyelország fatemplomait összekötő turistaút. Krakkó jelentős turistaattrakciója a királyi vár – a Wawel, valamint az itt található székesegyház, melynek története a XI. századig vezethető vissza. A lengyel uralkodók koronázási- és temetkezőhelyeként is szolgált templom kazamatáiban a lengyel és magyar történelem számos jelentős alakja alussza örök álmát. A templom főhajójában áll I. Jagelló Ulászló magyar király (1440–1444, III. Ulászló néven lengyel király: 1434–1444) sírja, nem messze I. Nagy Lajos magyar király lányának, a lengyeleknél Jadwigaként ismert Szent Hedvig (1374–1399) királynőnek a jelképes síremlékénél. Jadwiga számos ereklyéjét is megtekinthetik a templomba látogatók, akik ha elég figyelmesek, a Czartorycki-kápolna díszes falán egy magyar címerre is rábukkanhatnak. A székesegyház alatt hét, folyosókkal összekötött kripta található, melyekben számos történelmi személy (III. Sobieski János, Józef Poniatowski, Tade-
7
GÖRÖG OLDAL • 2014. december usz Kościuszko, Józef Piłsudski, Władysław Sikorski, stb.) sírját megtekinthetjük. Itt nyugszik Szapolyai Borbála is (Barbara Zapolya, 1495–1515), Szapolyai János húga, aki I. Zsigmond lengyel király feleségeként nem csak lengyel királyné, de litván nagyhercegné is volt. Talán az egyik legfontosabb krakkói magyar történelmi emlék Báthory István sírja, mely szintén itt található. Részben szintén a turizmust szolgálja a Krakkó-Łagiewnikiben álló Isteni Irgalmasság Bazilikája (Sanktuarium Bożego Miłosierdzia). A modern építmény tornyából ugyanis (némi adományért cserébe) csodálatos panorámában lehet részünk. Az emellett épülő II. János Pál-központ hatalmas épülete pedig nem csak szentélyeknek, de zarándokszállásnak is otthon ad majd – szállást nyújtva a látványosságok és szent helyek meglátogatása közben elfáradt utazók számára. Ahogyan az a fentiekből is kitűnik, a katolikus egyházak, a
keresztény hit ezer szállal kötődik a lengyel hétköznapokhoz, a jelen Lengyelországához és annak történelméhez is. Nem véletlen hát, ha a lengyel történelem ismert és népszerű alakjai közt nagyon sok az egyházi személy. Nem kell azonban ehhez egészen a középkorig visszanyúlni, az embertelen szenvedéseket Lengyelországra zúdító XX. század is bővelkedett olyan egyházi személyiségekben, akik az igazságért, a szabadságért a végsőkig kiálltak – akár életüket is áldozva honfitársaikért. Ilyen volt például Szent Maximilian Kolbe ferences rendi minorita szerzetes, aki 1941-ben saját életét áldozta fel Auschwitzban egy fogolytársáért, vagy az igazságért és szabadságért bátran kiálló Jerzy Popieluszko atya, akit 1984-ben az állambiztonság fizetett bérgyilkosai öltek meg. A lengyel történelem jelenleg is legnépszerűbb alakját, az idén szentté avatott II. János Pál pápát pedig minden bizonnyal már be sem
kell mutatni – a hit és az igazság képviselőjeként nagy szerepet játszott abban, hogy a kommunista diktatúrával szembeszállók nem vesztették el a szabadságba és a jövőbe vetett hitüket sem. A felsoroltak (és rajtuk kívül még sokan mások) mára a lengyel szabadság és hit szimbólumaivá is váltak, s nem csak országszerte, de világszerte is tisztelet övezi nevüket. Lengyelországban tehát nem csak a történelemben, nem csak az ünnepekben, de a hétköznapokban, a hagyományos lengyel mentalitásban is jelen van a hit és a katolikus egyház. Sem az idősek, sem pedig a fiatalok számára nem jelent maradiságot a hagyományok követése és a hit kinyilvánítása – s így sem a politika, sem a közélet nem meri azt két lábbal taposni, hiszen ahogyan azt a történelem is tanúsítja, aki ezt ott valaha is megpróbálta, bukásra volt ítélve. Arra a kérdésre pedig, hogy ez az erős vallásosság vajon nem több-e egyszerű
szokásnál, látszatnál (mint azt néhányan feltételezik), vagy pedig tényleg valódi, igaz hitből ered, azonnal választ kap az ember, ha egy hét vagy akár pár nap erejéig nyitott szemmel járja be ezt a csodálatos országot. A lengyel vallásosság mély gyökereit egyszerű, hétköznapi helyzetekben is meg lehet tapasztalni, akárcsak a lengyel nép hagyományos vendégszeretetét és magyarbarátságát, melyek így együtt felejthetetlen élményt jelentenek. Aki már mindezt megtapasztalta, az tudja, miről van szó, aki pedig még nem, azt mindenképpen arra biztatnám: ismerje meg Lengyelországot „testközelből is”, hiszen ezáltal nagyszerű, felejthetetlen, lélekemelő élményekre tehet szert! És ha már ott vannak, ne csak a híres és ismert római katolikus templomokba látogassanak el, hanem csodálják meg például a krakkói görög katolikus Szűz Mária Mennybemenetele Templom páratlan ikonosztázát is! Mester Attila
Szőlőskertek Böszörményben
Gyerekkorom legkedvesebb emlékei fűződnek a nagyapám szőlőjéhez. Sajnos a szőlőskertek lassan eltűnnek, beépülnek vagy éppen pusztává válnak. Értem az okokat, s el is fogadom a változást, de a sok szép régi emlék bennem él, és sajnálom, hogy így alakul a szőlőskertek sorsa. 300 éves ez a történet. A szőlőskertekben sokáig megállt az idő, az utóbbi 50 évben viszont nagyon is felgyorsult. Vége lett egy szép, békés kis világnak. Foglalkoztat a kertek története, ezért az interneten, a könyvtárban kerestem erről irodalmat. Nem találtam túl sokat, de részletesen ír a témáról „Orosz István: Szőlőtermelés a hajdúkerület városaiban a XVIII. - XIX. században” c. tanulmányában, valamint Dám László: „Hajdúböszörményi szőlők népi építkezése” (1972) című könyvében. A szőlőtelepítésekről az 1715. évi adóösszeírásokban olvashatunk először. Az első szőlőskertet az ólasker tek övezetén kívül, az igásállatok számára fenntartott, belső legelőből szakították ki a várostól északkeletre, a hadházi út mellett. Ezt a szőlőskertet a későbbiekben, az újabbaktól való megkülönbözte-
tés végett, Vénkertnek nevezték. Az 1790-es évekig a Vénkertet bővítették. Új szőlőskert kialakításának gondolata csak 1791-ben vetődött fel, miután a Vénkertet a temető és a Hadházi út miatt tovább már nem lehetett tovább bővíteni. Ebben az évben osztották ki azt a területet a Hadházi út másik (déli) oldalán, amelyet akkor még Újkertnek, később Középkertnek neveztek, s amit később újabb dűlővel, az Édenkerttel bővítettek. A Középkert elnevezés a szőlőskert helyzetéből fakadt, mert három évvel később újabb szőlőskertet osztottak a Középkerttől délre, ugyanis, az 1791-ben beültetett kertben nem jutott minden igénylőnek föld. Így 1794-ben a város Zaboskertnek nevezett néhány telekalja ugar földjét osztották ki szőlő alá. A szőlőtelepítések 1801-
ben a Boda szőlőskert létrehozásával folytatódtak. Ekkor a bodai erdőben levő hasznavehetetlen irtásföldet osztották el szőlő alá a lakosok között. A bodai szőlőt már nem a várost közvetlenül körülvevő belső legelőből, hanem a távol fekvő erdei irtásföldből osztották, ezért nem nagyon vásárolták a kiosztandó nyilasokat, annak ellenére, hogy a magisztrátus különböző fizetési kedvezményeket helyezett kilátásba a telepítésre vállalkozóknak. Az 1791-ben kezdődött böszörményi telepítési hullám 1813-ban, a Nadrágoskert kiosztásával ért véget. Ezt ismét a belső legelőből osztották, a Vénkerttől északra, a Nánás felőli oldalon. A második szakasz a Homokkert kiosztásával kezdődött: ugyancsak a gyenge minőségű homokos telekföldek egy részét
telepítették be szőlővel 1855-ben, Kossuth-kert néven. 1863-ban két újabb szőlőskertet létesítettek, a Kis-Bocskai és a Nagy-Bocskai kertet. Mindkét kertet a használhatatlanná vált keleti nyomási legelőből, s az ugar dűlőbeli III., IV. osztályú használhatatlan földekből alakították szőlőkké. A szőlőterület a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején is változatlanul növekedett, ekkor jött létre a Báthory-kert, Bethlen-kert, Hunyadi-kert, Árpád-kert, Zrínyi-kert, Batthyánykert, Petőfi-kert, Lorántffy-kert. A szőlőtelepítés célja a 18. században nem a másra nem alkalmas talaj valamiféle hasznosítása, hanem a viszonylag magas borfogyasztásnak legalább részben saját termésből történő kielégítése volt. A 19. század közepén és második felében végrehajtott telepítéseknél a szőlőknek fontos szerepe lett a futóhomok megkötésében. A 19. század végén a filoxéravész is ezt a tendenciát erősítette, elpusztította ugyanis a kötött talajokon telepített szőlőket, de megkímélte a homokiakat. Míg a hajdúnánási s a szoboszlói szőlőket 70%-os kár érte, addig a böszörményi szőlőket a filoxéra nem érintette.
(Folytatás a 8. oldalon.)
8 (Folytatás a 7. oldalról.) A szőlőföldet sem egyenlően, hanem a fizetés arányában osztották. A tanács a kiosztás után gondoskodott a szőlőskert kerítésének, a rendszerint élőnövényből levő gerádjának, s a bejárást biztosító nagy- és kiskapuknak az elkészítéséről. Őrködött afelett, hogy a felosztott földet mindenki szőlővel és gyümölcsfával ültesse be. Az ültetés után megalakult a tulajdonosokat tömörítő kertbirtokosság, amit a XIX században felváltott a hegyközség. A gyakorlat által meghatározott rendszabályok meghatározták a kertbeli magatartás rendjét, a szüret idejét, a tagok és a vezetőség jogait, a csőszök feladatait. Például a szőlő zsendülése után a kertek kapuját lezárták, hogy a tolvajlásokat meggátolják, s szüretig csak a tanács engedélyével léphettek be a kertbe a birtokosok is. Szüretelni csak a magisztrátus által meghatározott időben lehetett, rendszerint szeptember utolsó hetében és október első felében. A tilalmakat megszegőket igyekeztek szigorúan büntetni, bár ez eléggé nehéz lett, különösen akkor, amikor a szőlőskertekben eredetileg szerszámok és szüretelő edények tárolására épített pajták, kunyhók egy részéből állandó lakások váltak. A szőlőművelés évenként ismétlődő folyamatában a nyitás jelentette a kezdetet. A kelet-magyarországi szőlőtermelési gyakorlatnak megfelelően ősszel a Hajdúságban is befedték, tavas�szal kinyitották a tőkéket. A szőlőtövek életét és a terméseredményeket a metszéssel biztosították. A metszés és a szüret közötti legfontosabb szőlőmunkák a kapálás, a kötözés és a permetezés voltak. Szüretkor a leszedett termést puttonyokban hordták a taposókádakhoz, a taposással és sajtolással nyert mustot hordókba töltötték. A mustkészítés helye nem a városi ház, hanem a kertben levő pajta volt. Az alacsony cukorfokú must gyorsan kiforrt, belőle savanyú kerti bor lett, amelyet a tél folyamán el kellett fogyasztani, mert az idő melegebbre fordulásával megnyúlósodott, több évre nem lehetett eltartani. Erre azonban nem is gondoltak, az évi termésből felesleg aligha maradt, sőt április-májusban a városok italméréseiben rendszerint már nem kerti, hanem hegyi bort mértek. Eddig a szakszerűen leírt tények idézése (érdemes mindkét írást egészében elolvasni). A következő
GÖRÖG OLDAL • 2014. december rész már az emlékeim alapján íródott. Az elsők közül való, ahogy a nagymamám korán reggel beszólt a szobánkba: „Ki jön a szőlőbe?” Ilyenkor a húgommal azonnal kipattantunk az ágyból, és sebtiben öltöztünk, hogy otthon ne maradjunk. Ekkor még lovas szekérrel mentünk, élveztük a hosszú utat, de örültünk, amikor végre megláttuk azt a kis sárga pajtát, ami a mi dűlőnk végén állt. Nemrég jártam arra; már nehezen vehető ki a színe, de még áll! Régen a kapu előtt meg kellett állnunk, mert zárva volt. Nagy fakulcs nyitotta a kiskaput, azon bejutva lehetett kinyitni a nagykaput. Minden szőlőskert kapuját másfajta kulcs nyitotta. Bemenni csak a kapun keresztül lehetett, a szőlőskert körbe volt kerítve szúrós líciával, amit sövényre vágtak. Az évek alatt áthatolhatatlan kerítés lett belőle, ezt nevezték gerádjának. Most már se kapu, se gerádja! Régen a csősz fő feladata volt a birtokok őrzése, a károkért ő volt a felelős, de feladata volt a gerádja rendben tartása, ahogy gondoskodnia kellett tavasszal a kutak kotorásáról is. Amikor megérkeztünk, rögtön észrevett bennünket, beszámolt az esetleges történésekről, és meghallgatta, hogy mi történt a városban. A szőlő nyitása és fedése nehéz fizikai, „férfimunka”. Ahol kevesebb volt a gyümölcsfa, ott végezték ezt a munkát lóval, ekekapával is. Ezeknél az alkalmaknál mi gyerekek nem voltunk ott. A metszés is férfimunka, de engem felnőtt koromban megtanított az édesapám, így büszkén csattogtattam a metszőollómat! Egyébként a nőkre metszéskor csak az előző évi kötözőanyag kivágása és a venyige összeszedése hárult. A venyige kihordását már a férfiak végezték, kévébe kötve hazafuvarozták. Míg volt otthon kemence, annak fűtésére használták, később, amikor már nem volt erre szükség, a dűlő szélén elégették. Régen a pajták/ kunyhók tetejét is fedték venyigével, sok ilyen patát láttam még. A pajták mellett általában volt egy szín is, amiben a lovak álltak, ezek szintén venyige tetejűek voltak. A szőlőskertben sokfajta pajta állt: voltak csak kunyhók, voltak egyosztatú, kétosztatú, tornácos, vagy tornác nélküliek, sőt, ablak nélküliek is. A szőlőskertekben még most is sok régi, sajnos már düledező, omladozó pajta látható, de van néhány olyan is, amit eredeti állapotába állítottak vis�-
sza. Ezek mellett azonban épültek újak, még lakóházak is. Néhány szőlőskert, mint például a Boda, teljesen beépült, lakóövezetté vált, míg a Nagy-Bocskai szőlőskertben (és már másokban is) most zajlik ez a folyamat. Nekünk szép kis pajtánk volt (ma is áll): még egyosztatú, de vályogból rakott és cserepes. A berendezési tárgyait két dikó, falba rakott konyha és kisszékek alkották- utóbbiak között olyan is, aminek a közepe lyukas volt, hogy megálljon benne a vasfazék az étellel. A gerendába vert szegekre volt felakasztva a szalonna, a tésztászacskó, a vasfazék, a falon fa sótartó, mellette kanáltartó. Ennyi elég is volt a slambuc vagy a tésztaleves készítéséhez. A pajtában lévő konyhán csak hűvösebb időben főztek, jellemzően kint a szabadban főtt a slambuc, amit általában a férfiak készítettek. Én megtanultam az apukámtól ennek a módját is. De nagyon szerettem a nagyapám vagy édesapám főztjét! A mi szőlőnkben a jó szomszédok gyakran együtt főztek, így időt spóroltak, de evés közben a beszélgetés is jól esett. A kutaknak is nagy jelentősége volt, onnan lehetett ivóvízhez jutni embernek és állatnak, innen hoztuk a vizet a főzéshez, mosakodáshoz. Nagyon finom vizek voltak ezekben az ásott és téglával kirakott kutakban. Egy cserépkorsónk volt, ami hidegen tartotta a felhúzott vizet a pajtában. Nagyon kellett vigyázni a kutak tisztaságára is. Nem lehetett a kút környékén keverni a permetezőszert, nem lehetett belemosni a kezünket a vederbe, nem ihatott bele a ló, de még a környékén pancsolás is tiltva volt. Volt egy nagy betonvályú, a lovak abból ittak. Szerettem volna benne pancsolni, mert a nyári nap nagyon jól felmelegítette benne lévő vizet, de azt sem lehetett, mert a lovak – állítólag- megérezték volna az ember szagát, és nem ittak volna belőle. Volt tilalom bőven, de mindent betartottunk. Sokszor eszembe jut, hogy milyen korán megtanították velünk a nagyszüleink, szüleink, hogy nem nyúlunk a máséhoz! A szomszédba egyetlen szem almáért sem volt szabad átnyúlni, még akkor sem, ha a gyümölcs a mi fánkról hullott oda. A munkák végeztével, mindig begereblyézték maguk után az utakat, hogy látszódjanak az esetleges idegen nyomok. A vakúton nem volt szabad járnunk, ott csak a csősz mehetett végig. Nem emlékszem
rá, hogy azokban az időkben történt volna lopás. A csősz bácsira viszont igen! Nagyon szerettük, kedves, tisztességes ember volt, sok-sok évig őrizte a Kis-Árpád szőlőskertet. Még a nevére is emlékszem, Bíró Sándor bácsinak hívták. Szüretkor nagy tarisznyával járt, abba gyűjtötte az ajándékba kapott kalácsokat. Nyári mulatság volt a Zöldgyűlés, ilyenkor a kertbirtokosok együtt főztek pörköltet, és együtt mulattak. A szüret nagy munka, de szórakozás is volt. Ebben a munkában mindenki részt vett. Előző nap kalácsot sütöttek a nagy napra. Reggelire azt ettünk, finom szőlővel, ebédre pedig birkapörkölt főtt. Ezt általában otthon készült el, a szőlőben csak felmelegítettük, és főztünk hozzá krumplit. Az ebédet a dűlőn fogyasztottuk el, meghívva a csősz bácsit is. Eleinte még puttonnyal hordták ki a leszedett szőlőt a szekéren lévő hordókba, később felváltotta a puttonyt a nylonzsák, ami kevésbé tetszetős, de hasznos volt. A szőlőt taposással „zúzták” össze, amit a később zúzónak nevezett szerkezet váltott fel. Talán csak a préselés módjában nem történt változás. Szokás volt a „szép szőlő” gyűjtése is. Ebből kaptak a szüretelők ajándékba, de ezekből a fürtökből kötöztek rúdra a padláson, ami még Karácsony körül is finom volt, már mazsolásodva. Az újbort Márton nap körül már iszogatták, bár egy kicsit még karcos volt. Telente a hideg reggeleken néha forralt borként is itták, de ha vendég jött a házhoz, egy-egy kancsóval hoztak fel a tiszteletére. A nagyapám zománcos, szőlőfürttel díszített kancsója vésődött az emlékezetembe. Ő ebben hozta fel a bort, és rövid ideig a konyha szélén langyosította meg telente, hogy meg ne fájduljon a torka. Felénk divatban volt a „borostea” is, aminek a teához semmi köze nem volt: cukros, vízzel szaporított bor volt, ami teaként funkcionált. A bort soha nem hagyták meg a következő nyárig: ha nem fogyott el a családban, akkor eladásra került. Sajnos ezek a sorok már csak az emlékeimet idézik. A szőlőnkből már csak egy kis darab van meg, a régi pajtával, az öreg tőkék lassan elöregszenek, a fákat kidöntötte a vihar, ha valami még megterem azt ellopják, a pajtákat feltörik. Nincsenek már csőszök, a régi szomszédok meghaltak, ahogy a nagyszüleim és a szüleim is. Lassan minden az enyészeté lesz. Molnárné Irén
GÖRÖG OLDAL • 2014. december
9
Lengyelország egy böszörményi doktorandusz fotóin
10
GÖRÖG OLDAL • 2014. december
„… Az értelmiségnek felelőssége van”
Napjainkban sokat hallunk, olvasunk a civilizációs ártalmakról. Ilyenkor általában a testi egészségünket romboló dolgokra gondolunk. De egyre többet tudunk arról is, hogy lelki, szellemi állapotunk is veszélyben van. Szaporodnak körülöttünk a gondolkodásmódunkat, életvezetésünket, önképünket, önértékelésünket torzító „kulturális ártalmak” is. Másfajta értékrendet sugall a média, a reklámipar, a „korszellem”. Mindenhol ott vannak ezek a képzetek, könnyen elérhetnek mindenkit. Olyan észrevétlenül, mint a szennyezett levegő, vagy a bizonytalan eredetű adalékanyagokkal terhelt élelmiszerek sokasága. Nagy kihívása ez a ma emberének. Hogyan őrizzük meg egyetemes erkölcsi értékeinket, ezekhez kapcsolódó attitűdjeinket, gondolataink tisztaságát, emberségünket. Erre való többek között az irodalom, a festészet, szobrászat, építészet, a zene, a filozófia, a vallás, a sport,
a közösségi élmény. Ha ezekre a dolgokra időt adunk magunknak, segít tisztán látni ebben a mai világban. A cím egy idézet, pontosan egy alapelv, amelyet a hajdúböszörményi Vasvári Pál Értelmiségi Kör választott magának. 25 éves születésnapját ünnepli. Dr. Nagymihályi Géza esperes úr gondolata „testet öltött”, s immár negyedszázada él, szervesen beépül a város szellemi életébe. Az évek során 200-nál is több igen magas színvonalú előadásokon vehettünk részt a legkülönfélébb témákban. Szeretnénk azt, ha ez a böszörményi görög katolikus egyház által elgondolt, és megvalósult kulturális szervezet még nagyon sok születésnapot megélne. Mert igen nagy szükségünk van rá. Védőburkot, kapaszkodót jelent ebben a világban. Igen. Az értelmiségnek felelőssége van. Debreceniné Erdős Ibolya
„Hálát adok néked Uram...”
Hálaadó lélekkel ünnepeltük a 25 éves jubileumi ünnepeinket
Sási Péter esperes úr ezüstmiséje a templomunk búcsúnapján
Fülöp püspök atya és tíz paptestvérének ezüstmiséje Máriapócson
Nagy István világi elnökünk Polgármesteri Elismerő Oklevelet kapott a Város Napján a több évtizeden át végzett áldozatos munkájáért
