V eled és F el éd TEMPLOM BÚCSÚ !
A Szent László Plébánia lapja
Bp. XVIII. Pestsze ntlőrinc—Havanna lakóte le p
Nem hagylak árván titeket !
XXI./3. (182.sz.) 2011. Június NYÁR.
Veled és Feléd 1
„Nem hagy lak árván ti teket” Nagy Károly atya bérmálási beszédéből még mindig fülembe csengenek a fenti szavak. Már sokszor olvastam és hallottam ezt a mondatot, s most mégis új megvilágításba került ez a jézusi bátorítás, vigasztalás, amikor Károly atya ezt a bérmálkozóknak mondta, rámutatva arra, hogy az a Szentlélek, akit a szentségkiszolgáltatáskor a bérmálkozók megkapnak, egész életükben velük lesz, végigkíséri majd őket akkor is, amikor esetleg mindenki elhagyja őket a jövőben. Újra felhasználva és aktualizálva az utolsó vacsorai mondatot: „Nem hagylak árván titeket”, elmondhatjuk, hogy a bérmálás utáni időszakra és ünnepekre is érvényes ez a bátorítás. Urunk mennybemenetelének ünnepén, bár azt ünnepeljük, hogy Jézus fölment a mennybe, mégis tudjuk, hogy nem hagyott magunkra bennünket. Az aznapi evangélium végkicsengése is ez: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20). Pünkösdkor eljön a több alkalommal – így az utolsó vacsorán is – megígért Szentlélek. Minden akkori és mai tanítvány, aki belátja, hogy szüksége van a Vigasztalóra, és imádságos lélekkel várja a Szentlelket, átéli a Pünkösd csodáját. Szentháromság ünnepén azt az üzenetet kapjuk Istentől, hogy ő a szentháromságos isteni életében akar részesíteni bennünket. Sem Jézus mennybemenetelével, sem a Szentlélek eljövetelével nem zárult be az ég, hanem végleg nyitva maradt, s minden égre tekintő emberre a Szentháromság egy Isten szüntelen kegyelme árad. Úrnapja alkalmával az Úr Jézus a leginkább Őrá jellemző és végtelen szeretettel adja tudtunkra, hogy nem hagy magunkra bennünket, hiszen közöttünk maradt az Eukarisztiában. S mindenki, „aki ezt a kenyeret eszi, örökké él” (Jn 6, 58). A „halál kultúráját élő világ” számára mérhetetlen jelentőségű üzenetről van szó. Tudniillik Jézus, aki megtapasztalta a hármas kísértést (anyagiak birtoklása, öncélú hatalom- és dicsőségvágy) nagyon jól tudta, hogy az ezeknek a kísértéseknek kitett és azoknak sokszor engedő ember mindig, amikor e három közül bármit is fogyaszt vagy megkap, utána többre vágyik, s a beteljesületlenség érzése, a halál íze marad az ember szájában. A halál pedig a teljes magára-maradottság érzésével jár. Jézus nem akart ebben az állapotban hagyni bennünket, hanem az örök élet zálogát nyújtja nekünk az Oltáriszentségben, s rámutat arra, hogy földi zarándoklásunk alatt sohasem vagyunk egyedül.
Veled és Feléd 2
A mindennapi életünkre vonatkozóan pedig az Úr Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt
18,20). Ez utóbbi felhívás mellett elmehetnénk, mint valami egyszerű, olcsó vigasz mellett, mely a többi „Nem hagylak árván titeket” típusú üzenet jelentősége mellett eltörpül. Azonban most, amikor következik a nyár, a szabadság, a vakáció ideje, ezt a mondatot szeretném kiemelni leginkább. Tudniillik kérdés, hogy a mai emberek szoktak-e, egyáltalán tudnak-e összegyűlni akárcsak egy focimeccs nézésre, egy családok közti találkozóra, baráti együttlétre, filmklubra, bármire, amiben legalább a szeretet által ott teremhet közöttük Krisztus? Vagy inkább elvonul mindenki – még a család közösségén belül is – TV-t nézni vagy a számítógép virtuális „közösségteremtő” oldalait böngészni? Lehet, hogy amikor sikerül valamilyen valóságos fizikai közösségi együttlétet megélni, azt is röviden lerendezzük, és több figyelmet fordítunk a fényképezésre abból a célból, hogy majd föltelhessük a Facebookra, IWIW-re, Picasaweb-re…? Miért szeretném a fenti jézusi mondat fontosságát a szabadság, szünidő, vakáció előtt kiemelni? Mert nyáron hajlamosak vagyunk arra, hogy szétszóródjunk, s elfelejtsünk összegyűlni, s különösen az AZ Ő NEVÉBEN összegyűlni.
Veled és Feléd 3
H álaadás a hi tta no kért A téli szünet után újra indult a Gyeses hittanunk. A jó idő kicsalogatta az édesanyákat, és babáikkal együtt többen vettek részt ezeken az alkalmakon. Külön öröm, hogy új édesanyák is társultak hozzánk. Találkozásaink első felében gyermeknevelési kérdéseket vitattunk meg Gary Chapman: Gyerekekre hangolva című könyve alapján. Témái aktív beszélgetésre indítottak minket. Gondolataink megosztása által egymást is jobban megismertük. Új kapcsolatok szövődtek köztünk. Hittanunk második felében gyermekeinkkel mondókáztunk és énekeltünk. Ezt nagyon élvezték csemetéink. Tanév végére jó kis csapattá kovácsolódtunk. A Jóisten áldását kérem hittanunk tagjaira, különösen Sofró Krisztináékra, akik a napokban várják második gyermekük érkezését. Június utolsó hétfőjén lesz a nyári szünet előtti utolsó találkozásunk. Szeptembertől szeretnénk folytatni összejöveteleinket, melyre szeretettel várunk minden kisgyermeket nevelő édesanyát. Köszönet azoknak, akik segítettek bennünket. Pelenkázó szekrényünkre egyik testvérünk varrt új huzatot. Egy kéréssel zárom soraimat: erre a szekrényre kérjük, ne pakoljanak a testvérek, mert gyakran akadályba ütközünk, amikor használni szeretnénk. Köszönettel: Horváthné S. Éva
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦† A Zenevár óvodában 25 gyermek járt hittanra, a kiscsoportostól kezdve a legnagyobbakig. Van olyan kisgyermek, aki négy évig járt hozzám, és van, aki év közben kapcsolódott be. Az egyházi év eseményeit követve tanultunk a Menynyei Atyáról, Jézusról, a Szentlélekről, a szentek közül Árpádházi Szent Erzsébetről, Szent Margitról. Színeztünk, énekeket tanultunk, amiket jelbeszéddel kísértünk.
Veled és Feléd 4
A hittant úgy kezdjük, hogy mindenki megköszön valamit a Jóistennek. Általában a teremtett dolgokat, családtagokat, egy-egy eseményt, pl. kirándulást, születésnapot… köszönik meg a gyerekek. A tanév vége felé a csoportjaimat el szoktam vinni templomlátogatásra. A Zenevár óvodából 17 gyermek tudott eljönni, aminek nagyon örültem, mert a gyerekek többsége nem jár templomba, és ilyenkor egy kicsit megismerkedhetnek ezzel a környezettel is. A Bóbita óvodában 21 hittanosom volt. Szerettek jönni, érdeklődve hallgatták a sok történetet Jézusról. Mindig a szőnyegen ülve kezdtük a hittant, s miután beszélgettünk az adott témáról, ültünk le az asztalhoz színezni. Karácsony előtt örömmel tekintették meg a gyerekek a Darus iskolások Betlehemes játékát. Az Eszterlánc óvodában tavaly csak négyen jártak hittanra, ebben az évben 16an, többen a Családoviból jöttek át. A gyerekek kb. fele hívő keresztény családban él, rendszeresen jár templomba, otthon is szoktak imádkozni. Több testvérpár is van köztük: Kovács Ági és Bogi, Szőcs Amanda és Noémi, Sass Kincső és Botond. Mennyei Atyánk! Hálát adunk az ovis hittanos gyermekekért és szüleikért! Add Urunk, hogy az a kicsiny mag, amit a szívükben elültettünk, egykor majd fává terebélyesedjék! Az óvodától búcsúzó gyerekeket szeretettel várjuk szeptembertől az iskolai és a plébániai hittanokon.
Deákiné Judit
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦† A Vörösmarty iskolában két csoportban tanítottam ebben az évben. Az elsősök kilencen voltak, mindig rendkívül lelkesen jöttek. Az egyik kisfiú az évvégén, amikor elbúcsúztunk egymástól, így kiáltott fel: Nem tudom, hogy bírom ki a nyarat hittan nélkül!!! Nekem ez persze nagyon jól esett. A másodikosok és a harmadikosok együtt voltak, kb. 12 kisgyerek. Itt még egy kis segítőm is volt, a negyedikes Heim Dorka, aki most májusban lett elsőáldozó. Ő minden alkalommal szívesen segített a pontok, matricák és papírok kiosztásával. Nagyon hálás vagyok neki. Ebben a csoportban bizony változóak voltak a kedélyek, amikor szerda délután a nagy szünet idejében megjelentem. Volt, aki futva menekült, és óra alatt még a pad alá is elbújt. Legnagyobb csodálkozásomra még ez a kisfiú is kitartott és jelen volt az utolsó órán. Ezen az alkalmon a könyvtárban voltunk, és még a könyvtáros is megjegyezte, hogy milyen eleven ez a csoport
Veled és Feléd 5
így évvégén. Meg kell mondanom, nem csak évvégén, hanem egész évben ilyenek voltak. Hála a Jóistennek „igazi gyerekből” vannak. Mindenki kapott egy kis ajándékot, aminek persze nagyon örültek, és megköszöntük a Jóistennek, hogy ebben az évben is tanulhattunk az Úr Jézusról. Vidám légkörben váltunk el egymástól.
Adrienn nővér
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦† A Robogó Óvodában már évek óta folyamatosan zajlik a hitoktatás. Kezdetben néhányan voltunk, évek alatt viszont megnőtt a létszám. Idén a 2010/11 tanévben 52 fő hittanossal számolhattunk. Itt a kiscsoportosok, középső- és nagycsoportosok együtt jártak hittanra. A nagyobb gyerekek példát adtak a kicsik számára. Egy nagy fehér gyertyánk volt egész évben, melyet a terem közepére minden hittan foglalkozás alkalmával kihelyeztünk és meggyújtottuk. Ekkor szinte mindig elcsendesedtek a gyermekek, és érdeklődve, nyitottan vettek részt a hittan foglalkozásokon. Rendszeresen imádkoztunk, sokat énekeltünk. Őszinte érdeklődő kérdéseik meghatóak voltak. Mindig az aktuális ünnepekhez kapcsolódóan beszélgettünk az adott témákról. Maradandó élmény mindannyiunk számára, amikor Karácsony előtt a Darus iskolás hittanosok betlehemezést adtak elő óvodánkban. Az egész év során számtalan élményt kaphattam hittanosaimtól. Számomra mindennél többet jelentett az, hogy örömmel jöttek a gyermekek a hittanfoglalkozásokra. Sikerült figyelmüket lekötnöm, tekintetük érdeklődő és beszédes volt. Fegyelmezési problémákkal nem is kellett foglalkoznom. Tudom, hogy nem a létszám a fontos, hanem a lelkület. Mégis határtalan lelkesedéssel töltött el engem az az élmény, hogy hétről-hétre ilyen sokan összejöttünk. Remélem, Isten segítségével ősztől innen tudjuk továbbfolytatni a megkezdett munkálkodást. Köszönet és hála mindezért!
Pálné Lipák Emese
Veled és Feléd 6
Felnőttként a ’80-as évek közepétől járok hittanórákra, és még mindig hallok újat. Így volt ez a felnőtt hittanokon is. Az idei tanévben hitvédelemmel (apológiával) foglalkoztunk. Csak pár gondolatot írnék a témákról: Gyakran vádolnak minket, katolikusokat bálványimádással, az Egyház régi bűneivel (keresztes háborúk, inkvizíció), és még azt is halljuk, hogy ha lenne Isten, nem engedné meg ezt a sok szenvedést, stb. Ez utóbbi kérdést még a katolikusok is felteszik. Hogy tisztán lássunk, ezekre a kérdésekre több oldalról kaptunk kielégítő választ, részben más vallások, részben az egyház történelme szempontjából.
Megtudtuk azt is, miért szólíthatjuk a papokat atyának; mi a különbség a boldogok és a szentek között, és azt is, hogy számtalan zsidó szervezet tekintette XII. Pius pápát a béke pápájának, hiszen kb. 700-800 ezer azon zsidók száma, akiket a pápa utasítására a Katolikus Egyház mentett meg. E téma kapcsán megnéztük egyik alkalommal a „Bíbor és fekete” c. filmet is, ami feledhetetlen élmény volt. Sok érdekes témáról hallottunk még ezeken kívül is. Öröm, hogy aki csak tehette, eljött ezekre a hittanórákra, melyeken nemcsak Elemér atya figyelemkeltő előadásaiban lehetett részünk, hanem mi is hozzászólhattunk, feltehettük kérdéseinket, amire egy misében nincs lehetőségünk. Ezenkívül megerősített minket hitünkben, és rámutatott arra is, hogy nem mindent kell elhinni, amit a különböző médiákban hallunk, legyünk óvatosak. Hittanos társaim nevében is köszönetet szeretnék mondani Elemér atyának, jó lenne, ha jövőre is kaphatnánk tanítást, segítséget ahhoz, hogy ebben a gyorsan változó világban könnyebben el tudjunk igazodni, és hiteles keresztényekké legyünk. Minden testvérünket szeretettel várunk ebbe a csoportba.
(T. E.)
Veled és Feléd 7
J o li né ni búcs úzta tása Hagymási Józsefné (Joli néni) 17 éven keresztül dolgozott plébániánk területén, az Úr szőlőjében, mint hitoktató. A következő tanévtől ebben a szolgálatban már nem tud részt vállalni. Az évek során nagyos sok hittanosa volt, akik közül most is többen itt voltak. A gyerekek és felnőttek köszöntötték Joli nénit, és a sokévi fáradságos és áldásos munkáját a tanítványok a következő verssel köszönték meg: Joli néni, Isten szolgája, A gyerekek kedves hitoktatója, Ki életét, mint oltárgyertyát, Istennek áldozta oda.
17 évben hány áldozat, Hány lemondás, s sok szenvedés, E nagy idő aranyvésője Szívünkbe emlékjelet vés.
Immár 17 éve lobog Oltárunkon e gyertyafényAz Úrnak, íme 17 éve Szolgál a munka és erény.
A Földön örök emlékjeled A hála és a szeretet, Ezt tolmácsolják Néked, íme, Tanítványaid, a gyerekek.
17 évben, oh, hány óra, Melyben a nyájért dolgozott, Hány perc, s másodperc, mely szívében Imaként Istennek dobog.
17 év minden percéért Az Isten áldjon meg nagyon, És Jézus üdvözítő csókja Legyen érte a jutalom.
Plébániánk közössége az Ároni áldással fejezte ki háláját.
Veled és Feléd 8
Bérmálá s vo lt p lébániánko n. Május 29-én az esti szentmisében dr. Erdő Péter bíboros úr megbízásából korábbi plébánosunk érkezett a bérmálás szentségének kiszolgáltatására. Az ünnepi szentmise keretében 25-en részesülhettek a keresztény nagykorúság szentségében, a Szentlélek ajándékaiban. Idézünk az akkor elhangzott köszöntő, köszönő szavakból. Kedves Károly atya! Nagy öröm számunkra, hogy Károly atya jött el – egykori plébániájára -, hogy a bérmálás szentségében részesítsen bennünket. Nagyon vártuk már ezt a napot, hisz évek óta készültünk rá; fiatalok és idősebbek egyaránt. Mi utóbbiak különösen, akik nem tizenévesen, hanem őszülő fejjel értek meg a „keresztény nagykorúságra”. Vágytunk a Szentlélek kiáradására és ajándékaira. S törekszünk arra, hogy ezekre az ajándékokra méltóak legyünk, s minket átalakítva megteremje bennünk a Lélek gyümölcseit, amelyeket szétoszthatunk felebarátaink között. A kegyelmek kiáradását kérjük Károly atyár a, Bertalan atyára, Elemér atyára, Gyuri bácsira és minden felkészítő atyára és hitoktatóra, valamint az egész közösségre. A bérmálkozók nevében:
Guzsváryné Judit
Veled és Feléd 9
Bérmálko zás 2011 Az ember életében jelentős fordulópont, amikor nagykorúvá lesz. Ettől kezdve önállónak számít, aki ura tetteinek és felel azokért. Az Isten családjában, az Egyházban is jelentős, amikor egy hívő nagykorúvá lesz a hitben. Az Úr ez alkalommal külön kegyelmet is ad az illetőnek, hogy hitét állhatatosan vallja, és szerinte éljen. Május utolsó vasárnapján 25-en vettük magunkhoz a bérmálás szentségét. Mindannyiunknak egy szokatlan, de egyben megható esemény is volt ez az ünnep. Hiszen gyermekkorunk plébánosa, szeretett Nagy Károly atya - aki elhintette bennünk a hit magvait, és némelyikünknek a keresztséget és az Eukarisztia szentségét is kiszolgáltatta -, a Szentlélek megerősítő kegyelmét is nekünk ajándékozta. Amikor Károly atya kiszolgáltatta nekem a Szentséget, egy szokatlan, felelősségteljes érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy ezentúl én felelek a hitemért, s Istennel való kapcsolatom ápolásáért is. Nagyon jól estek Csörgő István szavai, melyek elsőként értek a keresztény nagykorúvá válás után: „Szeretettel köszöntelek a nagykorú keresztények között!”. Mindenki arcán a meghatottságot és a határtal an örömet, elszántságot láttam.
Veled és Feléd 10
Valamennyien megéreztük a Szentlélek Isten munkásságának kezdetét. Bár a magokat Szüleink elvetették a lelkünkben, rajtunk áll, hogy a továbbiakban miképpen gondozzuk őket. Ezentúl határtalan bizalommal kell a Szentlélek felé fordulnom, hogy a lelkemre nyomja kegyelmének eltörölhetetlen jelét, kifejtse bennem a Szentség erejét és megtartson az igaz Istentől származó kinyilatkoztatott hitben, erősítsen a keresztény reménységben, lángoltassa bennem a szeretet tüzét, hogy hitemhez hű maradjak. Kérnem kell, hogy mellettem álljon a kísértésben, vigasztaljon, segítsen örömömben, bánatomban, s ne hagyjon el utolsó órámon sem. Szentlélek Isten! Erősen fogadom, hogy sugallatodat mindig követni fogom, tanácsodnak engedelmeskedem, szent kegyelmeddel soha vissza nem élek; ezt fogadom az Úr Jézus Krisztus által, ki Veled és az Atyával egy Isten, és uralkodik mindörökkön örökké. Amen. K.J.A.
Veled és Feléd 11
E lső áldo zásró l
Május 8-án a 1/2 10 órakor kezdődött szentmise keretében 21 gyermek járulhatott először az Úr asztalához. Hálát adunk Urunk értük és szüleikért, hitoktatóikért. Add, hogy kis testvérkéink is egyre jobban felfedezhessék titokzatos jelenléted erőforrását, és az Egy Család valósulását. Segítsd megtapasztalniuk, hogy végtelen szeretetedből ilyen módon is velünk maradtál, és valóban "boldogok, akiket meghív asztalához Jézus"!
Az első tapasztalatok… Zsuzsi éppen csak 7 éves, még óvodás. De hite, kitartása és ragaszkodása Jézushoz - gyermeki lényével együtt - figyelemre méltó. Idéznék tőle néhány gondolatot, hogy ő hogyan élte meg az Első Találkozást Jézussal, akit - szavaival élve "a világon a legjobban szeret". Itthon az ünnepi ebéd után odaadtuk neki a nyakláncot, amit ajándékul szántunk. Mondtam Zsuzsinak, hogy mielőtt hordani kezdi, meg kellene szenteltetni, hogy Jézus áldása legyen a nyakláncon. Rögtön azt kérdezte, hogy mikor.
Veled és Feléd 12
Mondtam, hogy majd mikor legközelebb megyünk misére. Erre ő: "Anya, este lemész misére?" Mondtam, hogy nem, mert már voltunk ma délelőtt. Zsuzsi: "Én le szeretnék menni este. Szeretnék még egyszer áldozni. Szabad?" Kérdeztem tőle, hogy miért szeretne még egyszer áldozni. Zsuzsi válasza: "Mert nem tudok elszakadni Jézustól. Hiányzik." Az esti misére menet Zsuzsi megkérdezte: "Anya, egyszer láttam, hogy fél ostyát adott valakinek a pap bácsi. Ez baj?" Mondtam, hogy nem baj, mert az átvál toztatott Szentostya mindegy, hogy mekkora, kis morzsa is lehet, mert még abban a kis morzsában is teljesen jelen van Jézus. Zsuzsi: "Akkor ez olyan, mint a Bibl iában. Jézus azt mondta, hogy aki a legnagyobb akar lenni, annak kell a leg kisebbne k lennie. A legkisebb ostyában is Jézus a legnagyobb." Folytatván utunkat s a beszélgetést, Zsuzsi megjegyezte: "Jézus nagyon finom. Miért ennyire finom?" Mondtam neki - mosolyg ással küzdve - hogy azért, mert tele van szeretettel. Erre Zsuzsi: "Én is ol yan finom akarok lenni, mint Jézus… És anya, képzeld, ma délelőtt, mikor áldoz tam, nagyon fájt a szívem. Biztos akkor mentek ki a szívemből a kis bűnök, mert Jézus szeretetének kellett a hely." THK
Veled és Feléd 13
BOLDOG II. JÁNOS PÁL Rómában május 1-jén – a Magyar Kurír hírei szerint 1,5 millió hívő jelenlétében – a délelőtt 10 órakor kezdődő pápai szentmise keretében XVI. Benedek boldoggá avatta elődjét, a világ minden táján sokak által tisztelt és szeretett II. János Pál pápát. Homíliájában hangsúlyozta: II. János Pál megnyitotta Krisztusnak a társadalmat, a kultúrát, és erőt adott a keresztényeknek, hogy ne féljenek megélni és megvallani hitüket. Úgy vezette át Isten népét a harmadik évezredbe, hogy beléjük ültette a reményt: megújult jövő felé haladnak. A Szent Péter-bazilikát felkereső hívek május 3-tól már végleges helyén, a Szent Sebestyén-oltárnál róhatják le tiszteletüket Boldog II. János Pál földi maradványai előtt. Ünnepét október 22-re helyezték. Idézzük Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynökének imáját Boldog II. János Pál pápa közbenjárásáért Boldog János Pál, a mennyek ablakából add ránk áldásodat! Áldd meg az egyházat, amelyet annyira szerettél, amelyet szolgáltál és vezettél. Bátran ösztönözted, hogy haladjon előbbre a világ útjain, hogy elvigye Jézust mindenkihez, és mindenkit elvezessen Jézushoz. Áldd meg a fiatalokat, akiket szenvedélyesen szerettél. Eszközöld ki, hogy ismét álmodjanak, hogy ismét feltekintsenek az égre, hogy megtalálják a fényt, amely megvilágítja itt lent az élet ösvényeit. Áldd meg a családokat, áldj meg minden családot! Te megérezted a sátán támadását ez ellen az értékes és nélkülözhetetlen égi szikra ellen, amelyet Isten gyújtott meg a földön. János Pál, imáiddal oltalmazd a családot! Imádkozz az egész világért, amelyet még mindig feszültségek, háborúk és igazságtalanságok sújtanak. Te küzdöttél a háború ellen, szorgalmaztad a párbeszédet és elhintetted a szeretet magvait: imádkozz értünk, hogy mi is fáradhatatlanul a béke munkásai lehessünk. Boldog János Pál, a mennyek ablakából áraszd ránk mindnyájunkra Isten áldását. Ámen.
Veled és Feléd 14
201 1 a család éve let t, ebbő l az alkalo mbó l, fo ly tatj uk beszélg etései nket, p lébánián k eg y eg y családjával. „Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket.” XVI. Benedek Pápa Bemutatkozik a Beck család A Szentatya horvátországi látogatása során Jézus szavaival fordult a családokhoz: Maradjatok együtt! Értelmezte Jézus szavait az ApCsel 1,4 alapján. Rövid és egyszerű, illetve egyszerűnek tűnő tanács ez. Ha a család egy kis egyház, és az apostolok az egyház első képviselői, akkor, amit Jézus az apostoloknak mondott, azt nekünk, magyar családoknak is mondta. Olvassuk így Jézus szavait, gondoljuk tovább, mit jelentenek számunkra - családunk számára. Pünkösd így kezdődött: Mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Ti mikor és hol vagytok együtt, és mit csináltok? Adtok-e lehetőséget a Szentléleknek, hogy működjön köztetek? Fontosnak tartjátok-e a Lélek jelenlétét az életetekben? Milyen családi alkalmakat teremtetek, van lehetősége a gyermekeiteknek, hogy kérdezzenek tőletek? Jézust sokszor kérdezik... A kérdezés a bizalom jele, a közvetlenség jele, biztos, hogy sokat együtt volt az emberekkel, a tanítványokkal, és hagyta, hogy kérdezzék…
Tünde, mondj egy pár szót magatokról! Férjemmel, Tamással 15 éve vagyunk házasok. 4 gyerekünk van: Zsófi 11 éves, Peti 9, Timi 4, Pisti pedig másfél éves. (3 hónapja pedig van egy kölyökkutyánk is.)
Veled és Feléd 15
Már a házasságunk elején 4 gyereket szerettünk volna, hálásak és boldogok vagyunk, hogy ilyen szép feladatot kaptunk. Ez nagy felelősség, minden tettünk, döntésünk közvetlenül érinti legalább 6 ember életét, nem mindegy, mit és hogyan teszünk, hisz a gyerekeink a mi életünkre építenek, abból táplálkoznak, jól vagy rosszul. Mindenképp szeretném, ha jól tápláltak lennének. Ezen még van mit küzdeni. Reméljük, és természetesen kérjük is, hogy támasszon az Úr papi v. szerzetesi hivatást a családunkban. (Kérünk titeket is, imádkozzatok ezért.) Vidám család vagytok. Gyermekeitek pici koruktól fogva sokat mosolyognak. Honnan ez a derű? Örülök, hogy van, aki így látja. Azt gondolom, hogy a boldog egymásra találás öröme még mindig bennünk él. Nekem még mindig Tamás a legjobb, legtökéletesebb. Tamás részéről pedig nemrég elhangzott, amikor mesélt valamit, hogy mindig vonzotta a szerencsétlen, rászoruló embereket. Ez az én szerencsém! Így találtunk egymásra, velem is hamar szót értett, én pedig azt hiszem, azóta sem találkoztam ilyen önzetlenül szerető emberrel, mint ő.
Hogyan ápoljátok a kapcsolatot szüleitekkel? A nagyszülők sokat támogatnak minket, és mi is támogatjuk, hogy a gyerekek együtt legyenek a nagyszülőkkel, legyen kapcsolatuk az unokatestvéreikkel. A nagyszülőkkel kapcsolatban részünkről egy aranyszabály van: Ha nem értünk egyet velük, akkor Tamás beszél az anyukájával, én pedig az én szüleimmel. Persze ez a gyakorlatban nem mindig jön össze, de törekszünk rá. Ugyanis a szülő a gyerekének sok mindent meg tud bocsátani, és az ő szavai máshogy hatnak, mint az "idegené". A gyerekére nem fog megharagudni, de a vejére, menyére lehet. Sosem az a fontos, hogy a szüleim mit mondanak a páromról, hanem az, én mit gondolok, és kiállok-e a férjem, feleségem mellett! Egy apának nagyon nehéz elfogadni, hogy a lánya már mást jobban szeret, mint őt. Nálunk még a nevét is átvette Tamás, őt szólítom apucinak a gyerekek miatt. Kezdetben apu mindig azt hitte, neki szólok, pedig őt már nem szólítom meg annyiszor, mint Tamást. Egy anyának is nagyon nehéz elengedni a kisfiát, és elfogadni, hogy már más nő fontosabb számára. Ezek nehéz dolgok. Én ezt érzem és megértem. Persze ez nem mindennapos probléma, hála Istennek. Egy kemény apa még 10-15 év után is próbálkozik, hogy visszaszerezze a lánya kegyeit, vagy azt a pozíciót, hogy ő mondja meg, hogy mi legyen a lányával vagy az unokáival. Erősnek és határozottnak kell lenni, pont, mint a gyereknevelésben. Mindkét félnek (a szülőnek és a gyereknek is) tudni kell, mi szolgálja a család, az új
Veled és Feléd 16
család és a gyerekek érdekét! Mi szolgálja az életet. Mert az nem az életet szolgálja, hogy egy fiú az édesanyja mellett öregszik meg, minden reggel megkapja a kakaóját még 40 évesen is, ráadásul mikor az anya hazajön a piacról, először a macskákat szolgálja ki, mert szegény állat nem tud várni és szenved, csak utána a fiát! (Élő példából merítve.)
Milyen szerepe van a közösségnek az életetekben? Én sok időt töltöttem falun a nagyszülőknél, minden nyári és téli szünetben. Az itteni közösséget olyan faluközösségnek érzem, mint amit ott tapasztaltam és megszerettem. Mindig is vágytam rá. Mi a kulcsa a családi béke megőrzésének? Az egyetértés. A gyerekek látják, hogy a szülők a fontos dolgokról azonosan gondolkoznak. Persze ez néha önfeladással jár. Néha...?
Véleményetek szerint miben kellene a családoknak egymást támogatniuk? Elsősorban lélekben - közös beszélgetések, meghallgatások. A közös programok és a példamutatás nagyon fontos. Látni, hogy hogyan szeretitek egymást, hogyan szóltok egymáshoz, hogyan beszéltek a gyerekeitekkel, ez a legnagyobb támogató és megtartó erő. És persze ha azt látjuk, hogy egy család szétesett, vergődnek a felek, vagy más oldalán keresik a boldogságukat, az a legjobban lehúzó, legerősebben eltántorító erő a családom mellől.
Miért jó családban élni? Talán, mert jó látni, hogy a különböző korosztályok hogy küzdik végig az életet, a mindennapokat, és állnak helyt a saját szerepeikben. A gyerekek tele vannak élettel, állandó akció minden nap, nem lehet mellettük unatkozni, sem aludni (szó szerint). Ez a jó!! Egy paraszt nénitől kérdezték: Miért dolgozik ennyit, Kati néni? Nem akarom a sírba vinni az erőmet - válaszolta. Azért kaptuk az erőt, hogy szolgáljunk vele képességeink szerint, sőt képességeinken felül is! "Isten áldja meg a családokért végzett munkátokat! "
Beck Tünde. „...Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket…” XVI. Benedek Pápa.
Veled és Feléd 17
C saládi nap a ki serdő ben Zsákba futás, célba dobás, talicska és kötélhúzás... szülőként leginkább csak szurkolunk gyermekeimnek, ha ilyesmiben versenyeznek, de most nekünk szülőknek is lehetőségünk nyílt ezekben részt venni és gyermekeinkkel együtt játszani plébániánk családi napján, június 4-én. A családi olimpián egyszerű játékokban versenyezve, mégis a családon belüli és a családok közötti összetartozást próbálhattuk ki és erősíthettük meg, mialatt - a gondos előkészítésnek köszönhetően - készült bográcsban az étel. Ebéd után pedig régi és új kismama-hittanos anyukák végre egy jót beszélgettünk (vagy épp tollasoztunk), míg férfiak egy napsütötte focimeccsen mérhették össze erejüket.
Fizikailag kicsit fáradtan, de lelkileg mindannyian megerősödve értünk haza köszönjük!
Veled és Feléd 18
Élő Ró zsa füzér zará ndo klat 2 011 Május 14-én, szombaton ismét megrendezték az Élő Rózsafüzér zarándoklatot Budapest körül. Hála Istennek és a Szűzanyának, hogy ez már az ötödik, jubileumi zarándoklat volt. Az idén a zarándoklat mottója: „Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban.” (Zsolt 122,7). Ez az ige nagyon találó volt, hiszen a Család évében különös tekintettel imádkoztunk a budapesti és természetesen saját családjainkért. Hiszem, hogy nagyon fontos a mi tanúságtételünk, közös imánk városunkért, az itt élő emberekért, mert nagyon sok család él nehéz anyagi helyzetben, munkanélküliséggel küszködve. Sok az elkeseredett ember, és a mi hitünk, örömünk erőt adhat számunkra. A mi szakaszunkon, a 7. szakasz útvonalán az idén is kertvárosi, szép környezetben gyalogoltunk. A teljes táv Soroksártól a mi templomunkig 18 km volt, melyet idén is sokan végigzarándokoltunk. Plébániánkról szombat reggel 6 óra 10 perckor 33-an indultunk el Elemér atya vezetésével. A zarándoklat kiindulópontja a hagyományokhoz híven a soroksári Főplébánia volt, ahonnan a közös indító imádság után 105 lelkes zarándok vágott neki az egész napos gyaloglásnak. Jó volt látni az örömtől csillogó arcokat, üdvözölni a régi és új zarándok testvéreket. Ilyenkor többen csatlakoznak hozzánk, nemcsak a mi esperes kerületünkhöz tartozó plébániákról, hanem a belvárosból és a szomszédos kerületekből, Pest környéki településekről is. Érdekességként megjegyzem, hogy a legidősebb zarándok a 85 éves István bácsi volt a VIII. kerületi Szent Rita plébániáról és a legfiatalabb egy 15 hónapos kislány, Boglárka. Az idén, jubileumi zarándoklathoz méltóan különös ajándékot is kaptunk a jó Istentől. Hála Istennek és a Szűzanyának, hogy minden érintett plébániáról velünk jött egy-egy pap, (sőt egy másodéves szeminarista is) legalább egy .szakasz
Veled és Feléd 19
erejéig, így 7 paptestvér zarándokolt velünk a nap folyamán, és ezzel a 9 szakasz közül a mi szakaszunkon vett részt a legtöbb atya. Nagy öröm volt ez számunkra, hiszen papjaink nemcsak saját templomukban vezették az imádságokat és elmélkedéseket – a korábbi évekhez hasonlóan -, hanem így a nap folyamán lelki vezetői is voltak zarándoklatunknak. Útközben az érintett templomokban imádkoztuk végig az Örvendetes, a Világosság és a Dicsőséges Szentolvasót, a Sós-mocsáron átkelve pedig a Fájdalmas rózsafüzért. Az M5 autópálya melletti városáldás mindig fénypontja zarándoklatunknak, így volt ez most is. Idén Gödölle Márton atya áldotta meg városunkat Zsolt atya és az indiai Mahi atya segítségével. Megható pillanat volt, ahogy Mahi atya (10.000 km-ről, egy indiai kis faluból hozzánk érkezett misszionárius atya) tartotta az Oltáriszentséget és így imádkoztunk, énekeltünk. Úgy éreztük, Jézus valóságosan is köztünk van, Ő áld meg mindnyájunkat, az úton lévőket és városunkat. Külön öröm számomra, hogy délután egy kicsit személyesen is tudtam Mahi atyával beszélgetni, így megismerhettem a távoli Indiában élő katolikusok életét, nehézségeit, hiszen India túlnyomó többségében nem keresztény ország. Hála Istennek az idei évben elég sok fiatal vett részt a zarándoklaton. Két templomban, a soroksári Fatimai Szűzanya templomban és Pestszentimrén, a Szent Imre plébánián is fiatalok látták el a zenei szolgálatot. Öröm, hogy a gitáros énekkar révén több plébánia fiataljai is bekapcsolódnak a szervezésbe, sőt a Halmi-erdő a zarándoklatnak úgynevezett ifjúsági szakasza, amikor az ifjúság imádkozik és énekel. Hála Istennek zarándoklatunkról nem hiányoznak a cserkész fiatalok sem. Külön köszönet a kántoroknak, főleg ifj. Kovács László testvérünknek, aki az egész napot végigénekelte és vezette a zenei szolgálatot nemcsak a zarándoklat alatt, de este a záró szentmisén is. Ismét nagy öröm volt, hogy idén is a mi templomunkban volt a záró mise, melyet Dr. Székely János segédpüspök atya celebrált, és mi fogadhattuk a 7. és 8. szakasz zarándokait. 224-en érkeztünk meg zarándoklatunk végállomására, a mi kis templomunkba. Igaz, a tavalyi évhez képest kevesebben voltunk, viszont egész nap kb. 160 fő mindig zarándokolt a mi szakaszunkon. És ez nagy öröm, mert voltak, akik csak egy-egy szakasz erejéig tartottak velünk de a közös imádság
Veled és Feléd 20
révén ők is odatették az ő kis gyöngyszemüket, a Budapestet átölelő nagy Rózsafüzérre. Nagy öröm volt, hogy a Mária Rádió élőben közvetítette templomunkból a litániát és a szentmisét. A szentmise előtt Molnár András, a budapesti Élő Rózsafüzér zarándoklat „atyja”, elindítója köszöntötte a zarándokokat és beszélt a jubileum kapcsán az elmúlt 5 év tapasztalatairól, örömeiről. Azt hiszem, a zarándoklat koronája volt a záró szentmise. Székely János püspök atya prédikációjában, különböző élethelyzetekben megtörtént tanúságtételekről mesélt és hogy mennyire fontos bíznunk a jó Istenben a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is. Ez adjon nekünk is erőt a jövő évi és azt követő zarándoklatokhoz, bármennyire is fárasztó lehet a 18 km gyaloglás, megéri, hiszen Budapestért, családjainkért és barátainkért teszszük. Idén püspök atya személyesen is példát mutatott nekünk, hiszen Szemere-telepről a Havannáig zarándokolt, imádkozott, énekelt velünk. A nap folyamán örömmel tapasztaltuk meg a testvéri
Veled és Feléd 21
szeretet megnyilvánulásait, egymás segítését, a fáradt zarándokok megvendégelését süteménnyel, fagylalttal, üdítővel. A záró mise utáni agapé előkészítésében Karitász-os testvéreink sokat fáradoztak, köszönet nekik érte! Idén sokan imával is segítették a zarándoklatot, ezért is nagy-nagy hála. Mi szervezők, különös ajándékként éltük meg az idei zarándoklatot, mert az idén kicsit későn tudtunk bekapcsolódni a szervezésbe, és látszólag minden nehézkesen ment. Örömmel tapasztaltuk, hogy amit mi nem tudtunk elvégezni, Mennyei Atya megtette helyettünk Szűzanya közbenjárásával. (Például, amikor úgy tűnt, hogy nem érünk vissza időben a Szent László plébániára, mert már félórás késésben voltunk, a Főplébániától egy nagyon szép áldással és rövid imával indulhatott útra közösen a 7. és 8. szakasz.) Hihetetlen érzés volt megtapasztalni az Úr szinte kézzelfogható, valóságos jelenlétét, a kegyelem áradását. A nap végére a szívünk csordultig volt szeretettel, hálával, örömmel és hiszem, hogy mindnyájunknak sokat jelentett ez a zarándoklat, mert rengeteg erőt, kegyelmet adott. Fantasztikus volt megtapasztalni, hogy a nap folyamán egy nagycsaládként imádkoztunk, énekeltünk együtt. Köszönet és hála neked Urunk!
Tordai Éva "Kérjed a Te szent Fiadat érettünk" A gyerekeimért, és minden fiatalért, akik eltávolodtak a jó Istentől, hogy - hozzá visszatérve az Ő segítségével testi-lelki egészségben - találják meg boldogságukat és boldogulásukat. A közös szándék mellett ezért imádkoztam a zarándoklaton. A Halmi-erdő csendes nyugalmában arra kerestem a választ, mi az, amit nekem kell tennem ezért. Biztosan tudom, hogy az útmutatás, a segítség érkezni fog. Uram! Köszönöm ezt a szép, imádságban töltött napot, köszönöm, hogy vigyáztad utunkat, köszönöm azt a sok szeretetet és egymásra figyelést, amit kaptam.
B.E.
Veled és Feléd 22
Hálaadás, K ö s zö nj ü k Ur u nk a k at ek u m en hit tano k at. K ö s zö nj ü k , ho gy is m é t v o lt leh ető s égü nk a hittel v aló is m er k ed és r e és az ab b an v aló el m ély ü l és r e is . H álát ad u nk m ind en tes tv ér ü nk ér t, ak ik Té ged k er es v e b ek ap cs o ló d tak az év fo ly a m á n, azo k ér t p ed ig k ü lö nö s e n is, ak ik eb b en a ta név b en r és zes ü l het tek a b eav ató s zen ts ég ek b en. K ér j ü k Ur u nk , ho gy S ze ntlelk ed m ind en aj ánd ék a s e gíts e ő k et és m ind ny áj u nk at a Ho z zád v aló hű s é gb e n, és az Ev a n géliu m s zer inti élet to v áb b ad ás áb an
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†
„Havanna-lakótelepi San Siro stadion” Idén újra plébániánkat érte az a megtisztelő feladat, hogy megrendezhette egyházmegyénk ministránsai számára kiírt focikupát. Ahogy mondani szoktuk, a „havanna-lakótelepi San Siro stadionban”. Két korosztályba (általános- és középiskolások) osztottuk a csapatokat, hogy a Csontváry és Vörösmarty iskolákban küzdjenek meg a kupákért. Mindkét helyszínen nagy küzdelmet hoztak a mérkőzések, és nagy izgalmak mellett alakultak ki a végső sorrendek. Reméljük, jövőre újra találkozunk!
András
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†
“Totus Tuus – Teljesen a tiéd!” Idén április 30-án, Esztergomban került megrendezésre az EsztergomBudapes ti Főegyházmegye Ministránstalál kozój a a Szent Adalbert ku páér t. Az egynapos pr ogram a szokásokn ak megfelelően misével indult az Esztergomi Bazilikában, ahol az előző évben nyer tes ministráns csapat tagjai szolgálhattak az ol tárnál. A mise utáni közös fényképkészítés és ebéd után indulhatott a verseny a 2011-es kupa elnyeréséért. Plébáni ánk a Kőbányai Szent László templom ministránsaival alkotott egy cs apatot, és mérhette össze tudás át II. János P ál életéről a többi csapattal. Az egyes feladatokat Esztergom különböző pontj ain kellett teljesíteni: II. János Pál életének részletes ismerete; közeli munkatársain ak felismerése képekről, és más, inkább játékos feladatok megoldásával. Cs apatunk az előkelő 4. helyezést érte el, de ennél is nagyobb ör öm volt, hogy al acson y átlagéle tkoru khoz képest milyen részletesen ismerték II. János Pál életét.
András
Veled és Feléd 23
P lébánián k Képvi selő Test ülete, Folytatjuk, az előző számban elkezdett bemutatkozásokat, és a képviselő testület általános felépítését. A KT elnöke a plébános. A megválasztott képviselők titkos szavazással választják meg maguk közül a világi elnököz. Ezen kívül jegyzőt is kötelező választani. A KT két nagy területe a lelkipásztori, és a gazdasági feladatok, így ezen bizottságok létrehozása alapvetően fontos. A lelkipásztori bizottság több munkacsoportból áll, és tanácsadói szerepet tölt be. A gazdasági bizottság a plébános, a világi elnök, a pénztáros valamint a gazdasági gondnok, és a gazdasági felügyelőből áll, és segítő szerepe van a plébános mellett. Ezeken kívül kötelező még megválasztani két számvizsgálót is akiknek számviteli ellenőrzési feladataik vannak. (Folytatjuk.)
Takács Henrikné, Edit. (pénztáros) A Plébániánk Képviselő Testületének 1991 óta vagyok tagja, már akkor úgy alakult, hogy én lettem a pénztáros és azóta is folyamatosan ezt a feladatkört próbálom teljesíteni. Természetesen a „főpénztáros” mindig az éppen itt szolgáló plébános, az ő engedélye és tudta nélkül semmit sem szabad egy pénztárosnak tenni. Egy pici faluban születtem a Bakonyban (Szücs községben) 1947-ben, itt jártam általános iskolába, a gimnáziumot Pápán végeztem el. Az egyetemet itt Budapesten, matematika-fizika tanári szakon kezdtem el, azonban 5 félév után (vallási múltam miatt nem voltam jó káder) el kellett mennem dolgozni, így diplomát már nem szerezhettem. Később munka mellett könyvelői tanfolyamra jártam és sikeres vizsgát tettem. 1968-ban egyházi házasságot is kötöttünk férjemmel, 2 gyermekünk született, mindkettő bérmálkozott is, és ma is vallásgyakorlók. Most már 5 kislány unokának is örülhetünk. Egyházi területen 10 éves korom óta orgonáltam a templomban (a falumban), amit itt Budapesten már nem folytattam, csak szükség esetén helyettesítettem itt a mi templomunkban. Elvégeztem egy közösségépítő kurzust, amit az Országos Lelkipásztori Intézet szervezett, ezt most leginkább a nagymama-hittanon tudom hasznosítani. Pénztárosi munkámon kívül még az irodaszolgálatot látom el, mindkettő precizitást, figyelmet és bizonyos hozzáértést is igénylő feladat, amit
Veled és Feléd 24
a plébános felügyel, és alkalomadtán tanít is, hogy mit, hogyan kell vezetni. Úgy gondolom, hogy jó munkakapcsolatban vagyunk. Plébániánkon a felnőtt lelkigyakorlatok és a zarándoklatok szervezésében szoktam még besegíteni, elsősorban az anyagi részét illetően van feladatom. Ezeken kívül mindig találok valami tennivalót: virágok ültetésével és gondozásával próbálom szebbé tenni a plébániát, és a tisztaságra is oda szoktam figyelni, bizony van mit takarítani is, aminek azért örülök, mert ez azt jelenti, hogy benépesül a plébániánk a különböző csoportokkal. Nálunk élet van. Nagyon szeretem a feladataimat, igyekszem is minél jobban elvégezni - Isten dicsőségére.
Kissné Szabó Zsuzsanna, (jegyző, kulturális csoport) Pestlőrincen születtem, azóta is itt élek. Szüleim itt is kereszteltettek meg – alig két hetesen - a Szent László Plébániatemplomban. Nemcsak életemet, hitemet is nekik köszönhetem. Elsőáldozó és bérmálkozó is itt lehettem. Somogyi Laci bácsi ( ahogy mindenki hívta ) prédikációi mély nyomokat hagytak bennem, ezért is tértem vissza hitemet gyakorolni - rövid kamaszkori kihagyás után - ugyanide. Kezdetben gyermekeimmel jártam a vasárnapi szentmisékre, ma már felnőttként megtérő férjem is velünk tart. A Szent Filoména Kórus tagja vagyok. 1984-ben szereztem magyar-történelem szakos főiskolai tanári diplomát, 2005ben magyar szakos bölcsészdiplomát. Pályakezdésem óta a Brassó Utcai Általános Iskola tanári közösségéhez tartozom. Kiss Istvánnal 1981-ben kötöttünk házasságot. 3 gyermekünk van: Róbert – nevelőtanár; András- egyetemista; Panka- gimnáziumi tanuló. Barátaink hívásár a 3 éve csatlakoztunk a katolikus egyház Házas Hétvége mozgalmához, ahol Krisztus szeretetének megélését és továbbadását szolgáljuk. A legutóbbi választás óta vagyok a képviselő testület tagja. „Én… Isten előtti felelősségem tudatában ünnepélyesen megígérem, hogy mint a Szent László Havanna egyházközségi képviselet tagja életemmel és munkámmal egyházunk javát akarom előmozdítani,…”
Veled és Feléd 25
KT ülésrő l Képviselő Testületi ülést tartottunk a plébánián, a Szent László teremben június 5-én este. Az este során a visszatekintések között átbeszéltük a különböző liturgikus és egyéb eseményeinket, kiemeltük a sok szolgálatot, amelyet a híveink fáradhatatlanul végeztek. Ilyenkor láthatjuk, hogy plébániánk élete milyen sokszínű, hiszen a focibajnokságtól a nagycsaládos ebéden át a bérmálásig rengeteg programra és ünnepre volt lehetőségünk. A felújítások, karbantartások megbeszélésekor nem hagyhattuk el az anyagi fedezetek megvizsgálását sem, így láthattuk, hogy bár jelentős összegeket nyertünk pályázatokon, és híveink is adakoztak a szigetelési munkákhoz. Még így is hiányzik több százezer forint a teljes (szigetelés utómunkák, fűtéskorszerűsítés) befejezésig. Ezek után a jövő progr amjair a való felkészüléssel foglalkoztunk, pél dául : búcsú / Úrnapj a (li turgikus felkészülés, rajz pályázat, e béd stb.) , nyári táborok: hittanos tábor Börzsönyliget júl. 18-25. (szállás lehetőség, busz, költségek, pál yáz at.), nyári lel kigyakor lat Péliföldszentkereszt, aug. 21-24. (gyermekek és felnőtt progr am összeegyezetése, szállás, köl tségek.), egyh ázmegyei tábor, gitáros tábor, Havanna napok (szept. 11-18. ), üvegablakok téma tovább gon dol ása, S omogyi Laci bácsi jövőre lesz 100 éves, ennek az ünnepnek a készületei már elkezdődtek. A KT sor os ülése a következő tal álkozónk időpontj ának megbeszélésével zárult, melyre szeptember 4 én kerül sor.
mFeri.
Veled és Feléd 26
Kar itás z in fo rmáció k A templomunk falainak szigetelési munkálatai szükségessé tették a karitász helyiségünk kiürítését, ami igen nagy munkát jelentett az abban résztvevő munkatársaknak. Sajnos a szolgálatunk azóta szünetel. A szolgálat újraindítása előtt – amennyiben anyagi erőforrásaink lehetővé teszik szeretnénk kifesteni, járólapozni, új polcrendszerrel ellátni, fűthetővé tenni ezt a helyiséget. Őszre tervezzük mindezek megvalósítását. A szolgálat újraindításához várjuk új munkatársak jelentkezését plébániai közösségünkből a következő feladatok ellátásához:
- hetente egy alkalommal rendrakás, ruhák szortírozása, selejtezése - szombatonként 10-12 óra között a rászorulók és az érkező adományok fogadása A jelentkezők létszámtól függően a feladatot vállalók 2-3 fős csoportokban végezhetnék ezt a munkát havonta - hathetente. Ha többen vállaljuk a szolgálatot, jobban megoszlik a feladat! Házaspárok közösen is vállalhatnak néhány alkalmat. Az elmúlt időszakban négy házaspár vette ki részét ebben a szeretetszolgálatban. Ismét szeretnénk felhívni az adományozók figyelmét arra, hogy csak jó minőségű, tisztára mosott ruhaneműt tudunk befogadni. A sok éves tapasztalatunk az, hogy senkinek sem kell a hasznavehetetlen holmi. A szemét elszállíttatása pedig nagyon költséges. A karitász csoport nevében: Simongáti Ági
Karitász hírek Szeretnénk tájékoztatni a híveinket két nyertes pályázatunk felhasználásáról: 1./ A Fővárosi Önkormányzat 2010.évi Esélyegyenlőségi célú bizottsági kerete terhére 250.000 Ft-ot nyertünk a „Plébániai életünk a Havanna Lakótelepen”
Veled és Feléd 27
című pályázatunkkal. Az összegből biciklit, vízforralót, kávéfőzőt, tányérkészletet, teáskészletet, hangtechnikai eszközöket vásároltunk a plébániánk részére, valamint felhasználtuk a karácsonyi élelmiszercsomagokhoz, a nagycsaládos ebédhez és a koncert utáni vendéglátáshoz. 2./ A Fővárosi Önkormányzat 2010. évi Civil bizottsági kerete terhére 400.000 Ft -ot nyert Alapítványunk „A Havanna Lakótelepen élőkért” című pályázatunkkal. Az összegből templomunk hangosítását korszerűsítettük, és két kerti padot vettünk a plébánia udvarára. Köszönjük a Fővárosi Önkormányzat támogatását. A plébániai karitász csoport nevében Simongáti Györgyné
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†
A sz ig etelésrő l Miért kellett a szépen rendbe hozott templomunkhoz hozzányúlni? Mert vizesedtek a falak. Ez úgy derült ki, hogy a Karitász helység alatti pince már évek óta használhatatlan, ugyanis 40-70 cm víz állt benne a talajvíz szintjétől függően. Évek óta kerestük a megoldást, hogy a pincét használni lehessen, sajnos sikertelenül. Elemér atya kihívta az Egyházmegye főépítészét, hogy segítsen nekünk megoldani ezt a problémát. Ő küldött egy szakembert, aki látván a pincében lévő magas vízszintet, feltételezte, hogy a talajvíz miatt a templom falai is veszélyben vannak. A műszeres vizsgálatok kimutatták, hogy a templom falai 70-80%ban vízzel telítettek. Sokkal nagyobb volt a baj, mint azt gondoltuk. Néhány helyen ez szemmel is látható volt, például az oltár mellett, a sekrestyében, hátul a szenteltvíz-tartónál pergett le a vakol at, ezen kívül még néhány helyen hólyagosodni kezdett. Ha ez a vizesedés nem derül ki, néhány év múlva a talajvíz sokkal magasabbra szivárgott volna fel, sokkal nagyobb kár keletkezett volna, néhány év múlva a vakolat mindenütt salétromosodni,
Veled és Feléd 28
hólyagosodni, hámlani, hullani kezdett volna. A munka sajnos halaszthatatlanná vált, az egyházmegyei főépítész úr szerint nem szabad megvárni, hogy ez a gyönyörűen rendbe hozott templom pár év alatt tönkremenjen. A jelenlegi helyzet a következő: az alap és a falak közé egy 8 komponensű szigetelőanyag lett injektálva, mely összekeveredve perceken belül végigfutott a téglák között, és hamar megkötött. Majd kb. 60 cm magasan le kellett verni a vizes vakolatot, fölraktak egy úgynevezett sótároló gúzolást, azt követően pedig egy szellőző vakolatot, amit kb. egy évig évig nem szabad festeni, hogy a falban lévő víz kipárologhasson. A pincét kb. 70-80%-ban be kellett temetni, de az injektálós szigetelés a pince fölött is elkészült, sőt a pince mennyezetére is került egy réteg szigetelő anyag, hogy a fölötte lévő (Karitász) helységbe alulról még csak pára se kerüljön be. A Karitász terem teljes felújításra szorul: egyik falon a vakolat ledőlt, ott is helyreállítási munkák szükségesek, azt is ki kell meszelni, sőt le is kell kövezni. Ezt a munkát tehát még be kell fejezni a templomban is és a Karitász helyiségben is. A már elvégzett munkákra az Egyházmegyétől ötmillió forintot kaptunk, amit nem kell visszaadni, a hívektől eddig mintegy félmillió forint jött össze erre a célra. Várjuk a Kerületi Önkormányzat támogatását is (ez még nem jött meg), viszont a 6,8 millió forintot már ki kellett fizetnünk (kisepertük a plébánia kaszszáját). Ha megjön az önkormányzati támogatás újra lesz pénzünk a rezsire, de a munkák befejezésére nem futja. Hálát adhatunk Istennek ezért az összefogásért, és mindenkinek köszönjük a támogatást. A gyűjtést folytatnunk kell, hiszen a munkák nincsenek befejezve. Minden kis összegű támogatást örömmel fogadunk, hisz cseppekből áll a tenger is. Az Úr segítsen minket. (Tné Edit, pénztáros) „ Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek, és úgy szolgáljalak, amint megérdemled: Hogy adjak számolgatás nélkül, hogy harcoljak nem gondolva arra, Hogy sebeket kaphatok, hogy dolgozzam pihenés nélkül, Egészen odaadva magam a Te szolgálatodra, nem várva más jutalmat, mint azt, Hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem. Ámen.”
Veled és Feléd 29
R ö vid H íre ink Karizmatikus imaséta A karizmatikus csoport vezetésével imasétát tartottak híveink a templomunkból indulva máj. 30.-án . Az imaséta célja a havannán élő emberek lakókörnyezetének körbe imádkozása volt.
Óvodás gyerekek búcsúztatása A TeDeum alkalmából elbúcsúztattuk plébániánkra járó óvodás gyermekeinket
Jövőre már mint „nagy” iskolásokat üdvözölhetjük. Imádkozzunk értük.
Máriaremete, mák ünnepe,
Kariz-
Pünkösd Hétfőn plébániánk részt vett a már hagyományos Karizmák Ünnepe találkozón. Mi a plébániák szekci óban állítottunk sátrat, és kézműves foglalkozásokkal,
Veled és Feléd 30
társasjátékokkal, ügyességi játékokkal vártuk az érdeklődőket. A kisebbek horgászást is tanulhattak. A tablóra kiállított képeinket sokan megcsodálták.
Fiataljaink jelentős részt vállaltak a teljes rendezvény szervezésében és a rendezésében is.
†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦†◦† Papírgyűjtés eredménye! Mint már hirdetések közt is hallhattátok, a papírgyűjtés eredménye: 2540 kg, amelyért 55 800 Ft-ot kaptunk, ebből 10 %-ot 5580 Ft-ot a cserkészek kapnak! Tehát első megmozdulásunkkal 50 000 Ft-tal támogatjuk a templom megmentésére irányuló munkálatokat! Köszönet mindazoknak akik munkájukkal és felajánlásukkal segítették a papírgyűjtés sikerességét! Azt gondolom, hogy június végén érdemes ismét megszervezni a papírgyűjtést!! Kérek mindenkit, hogy gyűjtse otthonában vagy hozza le a plébániára! Nagyobb mennyiség esetén szívesen segítünk a szállításban! Köszönettel, Ede
Veled és Feléd 31
SZENT SZENT MISÉK SZENTMISÉK MISÉK T EMPLOMUNKBAN T T EMPLOMUNKBAN EMPLOMUNKBAN hétfő: 7.00. hétfő: 7.00. hétfő: 7.00. kedd: 18.00. kedd: 18.00. kedd: 18.00. szerda: 7.00. szerda: 7.00. szerda: 7.00. csütörtök: 18.00. csütörtök: 18.00. csütörtök: 18.00. péntek: 7.00.(Elsőpéntek:18.) péntek: 7.00.(Elsőpéntek:18.) péntek: 7.00.(Elsőpéntek:18.) szombat: 7.00. szombat: 7.00. vasárnap: 7.00, 9.30, 18.00. vasárnap: 7.00, 9.30, 18.00. SZENT SZENT SÉGIMÁDÁS: SZENTSÉGIMÁDÁS: SÉGIMÁDÁS: Kedd esti mise után 18.30 tól. Kedd esti mise után 18.30‐‐‐tól. tól. Péntek reggeli mise után 7.30 Péntek reggeli mise után 7.30 tól. Péntek reggeli mise után 7.30‐‐‐tól. tól. Elsőpéntek: 18.45 ‐ től. Elsőpéntek: 18.45 Elsőpéntek: 18.45‐‐től. től.
AZ IMAAPOST AZ IMAAPOST OLSÁG AZ IMAAPOSTOLSÁG OLSÁG SZÁNDÉKAI JÚNIUSBAN SZÁNDÉKAI JÚNIUSBAN SZÁNDÉKAI JÚNIUSBAN
ÁLTALÁNOS: ÁLTALÁNOS: ÁLTALÁNOS: hogy a papok, Jézus Szívével egye‐ hogy a papok, Jézus Szívével egye‐ hogy a papok, Jézus Szívével egye‐ sülve, mindig hű tanúi legyenek sülve, mindig hű tanúi legyenek sülve, mindig hű tanúi legyenek Isten gondoskodó és irgalmas szere‐ Isten gondoskodó és irgalmas szere‐ Isten gondoskodó és irgalmas szere‐ tetének . tetének . tetének .
GYÓNT GYÓNT AT ÁS: GYÓNTAT ATÁS: ÁS: MISSZIÓS: MISSZIÓS: MISSZIÓS: Kedden 17.30 tól Kedden 17.30 tól Kedden 17.30 tól hogy a Szentlélek teremtsen közös‐ hogy a Szentlélek teremtsen közös‐ hogy a Szentlélek teremtsen közös‐ Csütörtöki szentmise előtt, 17.30 Csütörtöki szentmise előtt, 17.30 tól. Csütörtöki szentmise előtt, 17.30‐‐tól. tól. ségeinkből számos missziós hiva‐ ségeinkből számos missziós hiva‐ ségeinkből számos missziós hiva‐ Vasárnap reggel, szentmise után 8 Vasárnap reggel, szentmise után 8 8.30, Vasárnap reggel, szentmise után 8‐‐‐8.30, 8.30, tást, akik magukat teljesen Isten tást, akik magukat teljesen Isten tást, akik magukat teljesen Isten és a és a fél fél 10 es szentmise előtt 9‐‐‐9.30, 9.30, fél‐‐10 es szentmise előtt 9 9.30, országa terjesztésének akarják szen‐ országa terjesztésének akarják szen‐ országa terjesztésének akarják szen‐ IRODAI SZOLGÁLAT IRODAI SZOLGÁLAT IRODAI SZOLGÁLAT telni . telni . telni . PLÉBÁNIÁNKON: PLÉBÁNIÁNKON: PLÉBÁNIÁNKON: hétfő és péntek 16 18, hétfő és péntek 16‐‐‐18, kedd és szerda 9 11. kedd és szerda 9‐‐‐11. 11.
KÖ SZ ÖN JÜK, hogy anyagilag is támogatja Egyházát! Személyesen is megtehet i az irodában, csekket is kérhet, vagy átutalással. Plébániánk számlaszáma: CIB 11100104‐19819246‐36000001 VEL ED ÉS F EL ÉD - A S zen t L ászló P lébánia lapja Bp. XVIII. Pestszentlőrinc ‐ Havanna lakótelep 1181 Budapest, Kondor Béla sé tány 6. Te l/fax: 291‐1926 Honlapunk: www.sze ntlaszlo‐havanna.hu Felelős kiadó: Dr Gábor Elemér (plebanos@szentlaszlo‐hav anna.hu) A lapot sze rkeszti a Mé dia Munkacsoport