K A R Á C S O N Y !
V eled és Feléd
A Szent László Plébánia lapja Bp. XVIII. Pestszentlőrinc - Havanna lakótelep
"Istengyermek , kit irgalmad közénk lehozott"
XXV/5. (209. sz.) 2015. december
Veled és Feléd 1
„Krisztusban megtestesült az isteni irgalom” (II. János Pál pápa Dives in misericordia enciklikája) 2015. december 8-án Ferenc pápa ünnepélyesen megnyitotta az Irgalmasság rendkívüli szentévét. Ennek a jubileumi szentévnek a meghirdetésével a Szentatya rá akarta irányítani a figyelmet arra, hogy az embernek nem félni, rettegni kell az Istentől, hanem betelni az ő végtelen jóságával. Istennek tulajdonképpen minden – a teremtett világ felé való – megnyilvánulása az ő végtelen irgalmának megmutatkozása, mégis vannak az üdvtörténetnek olyan mozzanatai, melyekre azt mondhatjuk, hogy azok Isten irgalmának különleges eseményei. Ilyen az Úr Jézus születése. Egyik karácsonyi énekünk így kezdődik: „Istengyermek, kit irgalmat közénk lehozott…” Lelkesen zúgjuk szenteste és az ünnepek alatt ezt az éneket, de átéljük-e szívvel-lélekkel az énekben foglalt mondanivaló lényegét? Megértjüke, hogy bár karácsonykor az emberiség irgalmatlanul bánt az Istennel, mert a világ nem fogadta be őt, ő ennek ellenére befogadott minket a szíve legmélyébe, és közénk jött? Az egyik családban minden szentestén az édesapa mesélte el Jézus születésének történetét. A gyermekek már voltak 10-12 évesek, s már a hittanról, az iskolából, pásztorjátékból, vallásos rajzfilmekből is jól ismerték, kívülről tudták a karácsonykor ünnepelt eseményeket, mégis szenteste mindig unszolták az édesapjukat, hogy ő mondja el újra a történetet, mert rendkívül szépen és meghatóan elő tudja adni. Ez igaz is volt. Az édesapa elkezdte hát olyan szépen mesélni a karácsonyi történetet, ahogy azt senki más a világon nem tudta elmondani: „Csodálatosan szép éjszaka volt, természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj. Az izzó csillagok között magasan lebegett a telihold, az egész eget földöntúli fény töltötte be, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem látott emberfia. A Betlehem nevű városkában azonban ezt nem vette észre senki, az emberek sajnos mindig hajlottak a vakságra, s ezen bizony nem változtatott az utolsó kettőezer esztendő sem. A városka szűk, tekervényes utcáin fiatal emberpár botorkált küszöbről küszöbre, szállást keresve. Mindenki láthatta, hogy alig állnak a lábukon, mindenütt elutasították őket, mert az emberek buták
Veled és Feléd 2
és önzők, és sajnos ezen sem változott semmi azóta. Pedig szegény asszony már csaknem összeesett. De hiába, akárhol kopogtattak is, minden ajtó zárva maradt. Támolyogtak hát tovább és...” Mikor az édesapa a történetnek ehhez a részéhez ért, csöngettek. Eleinte nem akart kimenni, de a harmadik csengetés után, mégiscsak fölkelt, s feleségével együtt méltatlankodni kezdett, hogy szenteste mégsem illene zavarni egy családot. Egy házaspár akart szállást kérni náluk egy éjszakára. Az asszony várandós volt, s mindketten alig álltak a lábukon a fáradtságtól. A két gyermek rögtön felismerte a lehetőséget, s kérte a szülőket, hogy engedjék be az idegeneket, de a szülők hamar elhallgattatták őket, a szálláskérőket pedig elküldték, mondván, hogy ez nem fogadó, hanem magánlakás, és menjenek a misszióhoz, a rendőrséghez vagy máshová. Az apa visszament a szobába, de a két gyermek már nem kérte, hogy mesélje el nekik a karácsony történetét. A szenteste története befejezetlenül maradt. Nem is esett szó róla, soha többé... Mi mit tettünk volna ebben a helyzetben? Az irgalmasság évében ne csak csodáljuk és dicsérjük Isten irgalmát, hanem „Legyetek irgalmasok, mert a ti mennyei Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36). Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden Kedves Hívemnek Áldott Karácsonyt és Isten Irgalmában megélt Új Esztendőt! Plébános
Veled és Feléd 3
Mentovics Éva: A szeretet ünnepén Jégtopánban jár december, hó leng ég és föld között, erdők, bércek minden fája csipkeingbe öltözött.
Földöntúli daluk zengő, örömteli üzenet, hirdeti, hogy Betlehemben csodás kisded született.
Csillagjárta égi úton Hold ezüstje andalog, hófellegek fodrán ülve dalolnak az angyalok.
Áhítat és öröm járja, lengje át e szép estét, s verjen tanyát minden szívben szeretet és békesség!
És újra itt a karácsony … Jézus! Amikor szólunk hozzád szívünk rejtekén; amikor imádunk a Szentostyában vagy meghitt beszélgetést folytatunk Veled, a Menny lakójával; amikor hálát adunk életünkért és hibáinkat őszintén megbánva elmondjuk: szükségünk van kegyelmeidre, mindig felnőttnek képzelünk, Uram! De karácsonykor mintha megismétlődne a kinyilatkoztatás csodája: újra gyermekként mutatkozol előttünk. Tétován, meghatódva állunk jászlad mellett, mindenség királya, ki csupán törékeny kisdednek tűnsz. Elakad szavunk: nem merünk, és nem is akarunk kéréseinkkel terhelni. A lélek elnémul e titok előtt, és bensőséges imába merül, mint Mária, amikor a pásztorok hírül adták neki az angyali seregek üzenetét, ő pedig „szívébe véste szavaikat és el-elgondolkodott rajtuk.” (Lk 2,19) Karácsony… a gyermekké lett Isten: megdöbbentő titok, mely mindig zavarba ejti az embert: kezdetét veszi annak a tervnek a beteljesedése, mely által fokozatosan feltárul előttünk Isten mindet fölülmúló határtalan és irgalmas szeretete. Chiara Lubich
Veled és Feléd 4
Szent Család ünnepe – Családszinódus Szent Család ünnepét XIII. Leó pápa kezdeményezte a 19. század végén (1893ban), hiszen a liberális gondolkodás már akkor kikezdte a keresztény családeszményt. A pápa nem csak azt akarta, hogy az ünnep által a figyelem középpontjába kerüljön a Szent Család, illetve a Teremtő által eredetileg elgondolt ideális családkép, hanem arra is akarta buzdítani a keresztényeket, hogy imádkozzanak a családokért és a keresztény családeszmény fennmaradásáért. Több mint 120 évvel ezelőtt a Szentatya aggodalma nem volt alaptalan, hiszen ma már világosan látható, hogy a romboló eszmék, irányzatok az egész világon a családok krízisét eredményezték. Ma tehát hatványozottan időszerű a családokért, s a keresztény családeszmény újjáéledéséért rendszeresen (nem csak egy évben egyszer) imádkozni. Sorozatos imáinkban azt kell kérnünk, hogy minden ember felismerje a család pótolhatatlan értékét. Jézus szegény körülmények közé született, de ezzel rámutatott arra is, hogy a legnagyobb gazdagság a világon jóságos, elhivatott szülők közé születni, s köztük felnevelkedni. A 2015-ös püspöki szinódus Családszinódus néven vált ismertté, hiszen a család intézménye volt a tanácskozás fő témája. A szinódus után Erdő Péter bíboros úr azt nyilatkozta, hogy kézzelfoghatóan érezhető volt a Szentlélek működése a gyűlések alatt. Hozzátette, hogy természetesen az Egyház tanítása a házasság, a család intézményét, valamint az erkölcsi tanítást illetően semmit nem változott. Az atyák törekvése inkább arra irányult, hogy megtalálják a módját: a mai korban hogyan, milyen lelkipásztori eszközökkel, módszerekkel lehet megmenteni a házasságokat, a családokat? Kihangsúlyozást nyert többek között, hogy azt az Isten-arcot kell tükröznünk, amely úgy igazságos, hogy azt áthatja az irgalmasság. Különösen az újraházasodottak tekintetében kell ezt a szempontot szem előtt tartani. A szinódus atyái javasolták továbbá, hogy a plébániákon legyenek családközösségek, és kerüljön megszervezésre a házaspároknak, a családoknak a lelki gondozása, utólagos közösségi kísérése. Most ezeket emeltem ki a szinódus eredményei közül, mert plébániánkon már évtizedek óta működnek ilyen jellegű közösségek, melyeket a szinódus javasol. Tulajdonképpen mi bátorítást kaptunk a folytatásra. A későbbiek során, ha magyar fordításban megjelenik a záródokumentum, részletesen lesz lehetőségünk tájékozódni az új szempontokról. Plébános
Veled és Feléd 5
Irgalmasság Szentéve Ferenc pápa 2016-ra szentévet hirdetett meg. Az Irgalmasság Szentéve 2015. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdődött, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén ér véget. Az irgalmasság gyakorlásában segítségünkre lehet az ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE is. (A hagyományos öt tizedes rózsafüzéren naponta 15 órakor az Irgalmasság órájában imádkozhatjuk.) Bevezetés: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy. Nagy szemekre: „Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak: a mi Urunk, Jézus Krisztusnak „Irgalmasok, mint az Atya.” testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.” Kis szemekre: „Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!” Befejezésre (háromszor): „Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!” Az Isten Irgalmassága iránti kultusz lényege: az Isten iránti keresztény bizalom és a felebarát tettekben megnyilvánuló szeretete. Az Úr Jézus teremtményeitől bizalmat kér, valamint az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását tettel, szóval vagy imádsággal. "Felebarátaid iránt mindig és mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. Ez elől nem térhetsz ki sem kényszerre hivatkozva, sem kifogással, sem bocsánatkéréssel.'' Jézus azt kívánja tisztelőitől, hogy a nap folyamán legalább egy jó cselekedetet végezzenek felebarátaikért. Az Isteni Irgalmasság tiszteletének terjesztése nem kíván feltétlenül sok szót, hanem a hit keresztény alapját, az Isten iránti bizalmat követeli meg és azt, hogy minél irgalmasabbak legyünk. Az apostoli küldetésnek ezt a példáját adta életével Fausztina nővér.
Veled és Feléd 6
Urunk ígéretei, melyeket Fausztina nővér magánkinyilatkoztatásban kapott: ”Megígérem, hogy az a lélek, aki az Isteni Irgalmasság képet tiszteli, nem vész el...” „Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján. “ „Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik egész életükben, megoltalmazom. mint gyengéd anya óvja csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas megváltójuk leszek. “ (forrás: Szent Fausztina Isteni Irgalmasság Alapítvány)
Búcsúnyerés feltételei az Irgalmasság Szentévében Ferenc pápa 2015. szeptember 1-jén kelt levelében, melyet az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnökéhez intézett, bemutatta a jubileumi búcsú elnyerésének feltételeit. Eszerint teljes búcsút nyerhetnek: 1. Mindazok a hívek, akik megtérésük vágyának jeleként elzarándokolnak a szentévi kapukhoz, melyeket a székesegyházakban vagy a megyéspüspök által meghatározott más templomokban nyitnak meg, illetve akik a négy nagy római bazilika valamelyikébe zarándokolnak, szentgyónásukat elvégezték és szentmisén vesznek részt, továbbá elmondják a Hiszekegyet és imádkoznak a pápáért és a pápa szándékára; 2. Akik idősek, betegek és többnyire nem tudják elhagyni a lakásukat, elnyerik a teljes búcsút, ha megáldoznak, vagy ha a tömegtájékoztatási eszközök révén kapcsolódnak be a szentmisébe és a közös imádságba; 3. Akik börtönben vannak, még ha megérdemelten is, elnyerhetik a búcsút a börtön kápolnájában, ha van ilyen, vagy valahányszor átlépik a saját börtöncellájuk kapuját és imádságban a Mennyei Atyához fordulnak, mert Isten irgalma átalakíthatja szívüket.
Veled és Feléd 7
Akolitus avatás Kedves Testvérek! Szeretném megosztani mindenkivel azt, ami az idei év egyik legnagyobb örömét okozta számomra. Október 23-án Snell György püspök úr akolitussá, más szóval oltárszolgává avatott. Az akolitus szó jelentése: kísér, szolgál. Onnan ered ez a név, hogy a misén a felszentelt papi és diakónusi szolgálat után az akolitusi szolgálat következik. Az akolitus kötelessége teljes szívvel követni a liturgiát és abban tevékenyen segédkezni a papnak, diakónusnak, hogy szebbé tegye azt. Ezek lennének nagy vonalakban a tények e fogalommal kapcsolatban. Azonban az, hogy mit jelent ez számomra, nehéz kifejezni. Nagyon különleges ajándék számomra, hogy ettől a naptól kezdve nyújthatom másoknak az Eucharisztiát. Ez lehetséges szentmise keretében, de talán még leírhatatlanabb az, hogy olyan keresztény testvéreimnek is elvihetem Jézus testét, akik egészségi állapotuk, vagy koruk miatt nem tudnak részt venni misén. Ilyenkor a szívem fölött, egy szelencében (kis tárolóedény) hordozom az Eucharisztiát. Vagy épp fordítva… Mert valójában Ő az, aki mindig a tenyerén hordoz, minden nehézségben és örömben mellettem áll, és ha már nekem nincs erőm, a karjaiba vesz. Ezeken az áldoztatási alkalmakon 1,5 - 2 órán keresztül a szó minden értelmében Jézussal vagyok együtt. Ugyanis Ő jelen van az Eucharisztiában, az áldoztatandó testvérben, bennem és a környezetemben; előttem és mögöttem, jobbra és balra, fent és lent. Ami miatt még nagy öröm van bennem, hogy ezzel ismét megtettem egy lépést a papi szolgálat felé. Az idő rendkívül gyorsan telik itt. Egyre gyakrabban álmodozunk arról a napról, amikor diakónussá, majd pappá szentelnek minket. Szeretném megköszönni az egész közösségnek az eddig mondott imákat, és azokat, melyeket a jövőben tár Isten elé.
Veled és Feléd 8
Emellett szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ne feledkezzen el a köztünk és bennünk élő Jézusról, és hogy mindnyájunk küldetése elvinni Jézust azokhoz, akik még nem ismerik őt. Mert ahogy Jézus mondja: „Én vagyok a mennyből
alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” /Jn 6,51/
Tóth Imre
kispap
Aranylakodalom December 11-én ünnepelte Nagy Éva és Nagy Károly 50. házassági évfordulójukat. Istennek hálát adva mutatott be Elemér atya szentmisét otthonukban. Szívből kívánjuk, hogy a kölcsönös szeretetben eltöltött évek további megerősítést, mindvégig kitartó és örömteli erőforrást adjanak a mindennapok kihívásaihoz!
Veled és Feléd 9
Vándor Evangélium jubileumi szentmise Hála Istennek idén októberben már a 10. Imaévet kezdtük el a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálatban. Ebből az alkalomból jubileumi szentmisét tartottak november 8-án a Szent II. János Pál Iskolaközpont dísztermében. A hálaadó szentmisén 9-en, 3 imacsoportból képviseltük plébániánkat. Az ünnepi szentmisét Szabó- Molnár Bálint atya, Krisztus Légiósa újmisésként celebrálta. A szentmisében hálát adtunk az elmúlt 10 évért, a működő imacsoportokért, és együtt imádkoztunk az Evangélium terjedéséért, továbbá a Vándor Evangélium imaszolgálat sikeres folytatásáért. Bálint atya megköszönte a sok imát, mely a papi hivatáshoz segítette, és prédikációjában 3 kis történeten keresztül mutatta be, hogy a Krisztussal való találkozás mindig megújít bennünket a szeretetszolgálatban. Kiemelte a tanúságtétel fontosságát is, hogy ez által minél többen részesüljünk a Vándor Evangélium áldásaiból, hiszen mi tagok jól tudjuk, hogy milyen sok kegyelem tapasztalható meg az imádkozás kapcsán, és hála Istennek, sok-sok gyümölcse van az imaszolgálatnak. Gondolhatunk itt a saját plébániánkon Tóth Imre áldoztató kispapunkra és Biriszló Bence egyszerű fogadalmat tett bencés szerzetes növendékünkre. Hálát adunk értük Uram! Az ünnepi szentmise végén közösen imádkoztunk, hogy Jézus tartson meg bennünket ebben a közösségben, hogy egymást segítve további kegyelmeket kapjunk, és a szeretetben kiteljesedjünk. A szentmise után egy rövid filmvetítés mutatta be az imaszolgálat 10 évének legfontosabb mozzanatait, a közös szentmiséket, rendezvényeket. Örömmel néztük a 2007-ben plébániánkon tartott ünnepi szentmise fényképeit és a különböző rendezvényeket, ahol plébániánkat többen is képviseltük. A vetítés után egy családias agapén vettünk részt, ahol lehetőség nyílt az ország több városából érkezett imacsoportok tagjaival ismerkedni, beszélgetni. Nagyon szép délután volt, hála Neked érte, Urunk! Tordai Éva
Veled és Feléd 10
Vándor Evangélium - családban imádkozni Most már tisztán látom, amit akkor még nem… A Jóisten az imaszolgálaton keresztül hívott meg bennünket, hogy védelmezzen és felkészítsen minket a világban felgyülemlő eseményekre. Arra, hogy megerősítsük hitünket, egymás iránti szeretetünket, összetartozásunkat, hogy a mai reménytelen, forrongó, háborús időkben is boldog, reményt, békét keresőek, kitartóak tudjunk maradni. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget adhassunk gyermekeinknek az imádkozásban rejlő hitélet felemelő érzésének megismerésére, hogy soha ne felejtsék el, nincsenek egyedül, nem pásztor nélküli juhok! Boldognak és fontosnak érzik magukat, hogy nekik is ilyen kicsin már küldetésük van. Biztonságban érzik magukat, hálásak a mindennapokért, együtt imádkozunk az emberekért, a békéért, a családokért, az egyházért, egymásért. Kívánom mindnyájunknak: sose fáradjunk el imádkozni, és ne felejtsünk el jó példával (egyenes derékkal) járni gyermekeink és a világ előtt! Nem omolhat össze a hitnek a háza! Az imádságokon keresztül töltekezünk/töltekezzünk, hogy a mostani, a mai viharokat is tudja állni a mi bensőnknek ez az épülete. Ahogy gyermekeinkben is erősítjük; a szeretet mindent legyőz! Jézus ott van, hív, csak észre kell venni. Hálát adok, hogy bennünket meghívott, csatlakoztunk és követjük Őt! Gyújtsuk meg hitünkkel, imáinkkal, szeretettel MI a betlehemi csillagot! Ivánkovics család
†◦†◦†◦†◦†◦† Kalandos úton kerültünk a Szent László Plébániára. Gyermekünk, András 2008ban felvételt nyert az akkor még önálló Szent László Családóvodába. Az első óvodai napon Gyuri bácsi kísérte be. Andrást felültette kerékpárja csomagtartójára, így köszöntötte: "Szia, Kishaver!" Fiunk jól érezte magát az óvodában, sok barátot szerzett. Meghatározó volt az is, hogy Bertalan atya és Elemér atya is sokat foglalkoztak az óvodásokkal. A plébániai közösséggel
Veled és Feléd 11
Kovácsné Kati és Kovács Peti révén kerültünk kapcsolatba. Ők hívtak a Vándor Evangélium imaszolgálatba. Mit jelent számunkra az imaszolgálat? Az Istenbe vetett hit és bizalom nélkül a hétköznapok nehézségeit nem lehet jól megoldani. Péliföldről hoztunk magunknak egy szép szentelt gyertyát. Esténként körbeüljük az étkezőasztalt, meggyújtjuk a gyertyánkat, mindhárman elolvasunk egy- egy kijelölt részt az Evangéliumból. Jó érzés közösen imádkozni. (Reméljük, nem fog eljönni egy olyan korszak, amelyben már interneten is részt lehet venni szentmiséken.) Bár mi, családok apró sejtek vagyunk az Anyaszentegyház testében, az imaszolgálattal mi is hozzá tudunk járulni annak jó működéséhez. Rendkívül fontos, hogy az azonos világnézetű emberekkel együtt imádkozzunk, a családok együtt maradjanak, az egyházi közösségek ne bomoljanak fel. A hitünket tudatosan kell megélni és képviselni ebben a világban, csak így lehetünk hiteles keresztények a kívülállók számára. Ebben nagy segítséget nyújt a Vándor Evangélium imaszolgálat. Sz.J. és T.
Nyugdíjas teadélután Idén ősszel is egy kellemes délutánt töltöttek együtt nyugdíjas testvéreink. A gyerekek, fiatalok kedveskedtek nekik sok szép produkcióval: énekkel és tánccal.
Veled és Feléd 12
Zarándoklat - Mátraszentimre-Fallóskút Ima és sok szép zarándokének segített bennünket a kanyargós, erdei utakon eljutni a magaslaton, az erdő ölelésében lévő templom és kápolna együtteséhez. A borongósan is szép őszi erdőben a keresztutat járva az elhangzott imák az átélés megrendítő élményével gazdagították szívünket, lelkünket. Jó volt utána a világ zajától távol, a kápolna csendjében együtt hallgatni Elemér atya imáját, a szívünkben hordozott terheinket a Szűzanya elé tárni. Ez adta meg számunkra a megnyugvást, lelki békét, mely azóta is áthatja mindennapjainkat. Köszönjük Elemér atya csodálatos szervezését, és mindazoknak, akik ebben segítettek, hogy ez a zarándoklat ilyen felejthetetlen legyen. Köszönjük, hogy ott lehettünk, és hogy együtt voltunk. NA. és BM.
Veled és Feléd 13
Anyák és lányok a Mária-úton Pár hónappal ezelőtt családközösségünk női tagjaiban megfogalmazódott az igény, hogy anyukák és lányaik néhány napos „lányos elvonuláson” vegyenek részt. Az igény lassan tervvé alakult, végül a zarándoklat az októberi hosszú hétvégén meg is valósult. Kilenc lelkes, többé-kevésbé fiatal lány péntek reggel útnak indult, és három nap alatt 17 km -t tett meg gyalog a nemzetközi Mária-út Budapest-Csíksomlyó vonalán, így (kis vonatos buszos szakaszt is beiktatva) a Szent István Bazilikától Gödöllőn és Máriabesnyőn át Bagig, majd onnan tovább Aszódon és Hatvanon keresztül Herédig jutottunk. A gyaloglás szokatlanságát, a hátizsákok terhét, amelyek kezdetben némi nehézséget okoztak, a jó csapat, az együttlét öröme ellensúlyozta. Az út elején a gyerekek még lelkesen számolták a Mária utat jelölő jelzést, de 100 után már feladták. Útközben pihenésképp a lányok kicsit néptáncoltak, a híd alatt csujogattak, és az egész napos gyaloglás után, este hatkor még volt erejük népdalokat énekelni. Péntek este sötétedéskor értünk Bagra, ahol épp az esti mise kezdődött. Azt gondoltuk, csak néhányan lesznek, de tele volt a templom. Az idős nénik népviseletben jöttek a misére. Nagy szeretettel fogadtak minket, és mikor megtudták, hogy zarándokok vagyunk, rögtön azt kérdezték, van-e szállásunk, az egyik néni pedig hazaszaladt, és hozott nekünk egy kis házi süteményt. Heréden is szeretettel vártak minket, ahol végül az elromlott fűtés problémája is megoldódott: egy szobaméretű „közös fészekben”, hálózsákjainkba bújva együtt adtunk hálát és mondtuk el az esti imát. Hazafelé, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva, már a következő szakasz útvonalát tervezgettük, sőt lélekben már Csíksomlyóhoz közeledtünk.
Veled és Feléd 14
„Nagyon jól éreztünk magunkat a zarándoklaton, rengeteg élménnyel értünk haza. Nagyon jó volt a természetben kirándulva együtt eltölteni ezt a pár napot. Sokat beszélgettünk, nevettünk, játszottunk.” „Nagyon jó volt, jól esett, hogy csak mi lányok voltunk.” „Jó volt kicsit kiszakadni a város zajából, a hétköznapok rohanásából. Jó volt együtt lenni és a természet szépségében gyönyörködni, lenyugodni, töltekezni.” „Úgy érzem, hogy valami nagy és mély dologba vágtunk bele lányainkkal, és hiszem, hogy a végén valami őszinte és örök vár ránk!” Nagyon várjuk a folytatást! NMI
Családi nap 5 család vett részt a plébánián rendezett családi napon, amely a Katolikus Karitász Rév Szolgálatának szervezésében zajlott le 2015. november 21-én. A téma a szülői hivatás volt: hogyan tudjuk ma apaságunkat, anyaságunkat megélni, milyen kihívásokkal találkozunk, hogyan segíti ez a családunkat, gyerekeinket a szenvedélybetegségek megelőzése szempontjából? Egy rövid előadás után apukák és anyukák csoportbeszélgetésben osztották meg egymással tapasztalataikat. A visszajelzések alapján elmondható, hogy több ilyen tematikus alkalomra lenne szükség az év folyamán, ahol a család mindennapi kérdéseiről, kihívásairól tudunk beszélgetni. Számomra is nagyon tartalmas volt a családi délelőtt, hiszen mindig erőt ad, ha megoszthatjuk egymással, családjainkkal, ezen belül saját magunk dilemmáival kapcsolatos érzéseinket, gondolatainkat. Bennem az a gondolat maradt meg leginkább, hogy minden anyai gondoskodásunk, erőfeszítésünk mellett is milyen fontos szerepe van az édesapák jelenlétének a családokban. Úgy érzem, minden egyéb fáradozásom hiábavaló, ha erre nem figyelek oda eléggé. K.P. + KSZK
Veled és Feléd 15
Bérmálkozási évforduló Tíz évvel ezelőtt, Krisztus Király vasárnapján közösségünkből 13-an részesültek a bérmálás szentségében. Szentmisében adhattunk hálát, és imádkozhattunk értük keresztény hivatásuk további hűséges megéléséért. Ezt követően az ünnepi együttlét során archív fotók és megnyilatkozások engedték sejtetni a Szentlélek erejét, 10 év alatti munkálkodását, Bérmaszülőkkel együtt. ajándékait. Az egyik érintett így emlékezik: „Bár az elmúlt időszakot illetően nagy dolgokról nem tudok beszámolni, az Úrnak hála, tagja lettem az Emmaus katolikus közösségnek, melyet Katona István atya vezet. Kéthetente járok az imacsoportba. Jó velük együtt lenni, imádkozni, mindent közösbe tenni. Lelkileg is közel kerültem Istenhez, sokat imádkozunk a közösségben, és szemmel láthatóan történnek a gyógyulások. A nehézségeket is sokkal könnyebb együtt vinni. Személyes életemben is megmutatkozik ez. Szent Rita közbenjárásával, a Szentlélek által sikerült eladnunk a Szabolcs megyei Balsán lévő családi örökségünket, amelynek segítségével be tudtuk fizetni egy panellakás beugróját, hogy megoldódhasson lakásproblémánk. Ugyanis korábban sokan laktunk néhány négyzetméteren. Itt most nagyobb a nyugalom, tudunk pihenni is. Anyuval is szoktunk együtt imádkozni. Most már hosszú ideje pékként dolgozom 3 műszakban, néha 13 órában. Hálás vagyok mindenért, amit az Úr adott nekünk. A Szentlélek segítsége nélkül nem ment volna… Örülök, hogy részt vehettem a plébánián a bérmálkozásom 10 éves évfordulóján. Számomra ez az idetartozás érzését hozta akkor is, ha nem tudok olyan sokszor ott lenni a plébánián, ahányszor szeretnék. Köszönöm, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek!” Andrea
Veled és Feléd 16
Szent Erzsébet napi koncert A Szent Fidél kórus előadásában
Veled és Feléd 17
Adventi lelkinap Az idei lelkinapon, az irgalmasság szent évében az isteni irgalmasság egy-egy vonását mutatta be Elemér atya ószövetségi és újszövetségi igék tükrében. Engem leginkább Lukács evangéliumának egyik igéje: "Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nékem a te igéd szerint" (Lk 1,38) késztetett mélyebb gondolkodásra. Mária mondta ezt, amikor az angyal jelentette neki, hogy megfogant méhében az Isten fia. Amikor a világ dolgait szemléljük, káprázatok áldozatául esünk: hajlamosak vagyunk inkább a nagy dolgokat, nagy embereket, nagy eseményeket észrevenni, pedig Isten a kicsinyeket választotta ki nagy dolgokra. Nekem már hittanórán is azok a történetek tetszettek a legjobban, amikor Isten egyszerű gyermekei – sokszor nők – megváltoztatják a történelem menetét. Máriának, Isten szolgálóleányának kijelentésén elmélkedve eszembe jutott Ruth, az egyszerű pogány asszony, aki csak az anyósától hallott az egy igaz Istenről, és hatalmas hittel elindult az ismeretlenbe, ahol Isten még egy gyermekkel is megáldotta, akitől a Messiás származik. Vagy Dávid felkenetésének története, akinek apja, Izáj hét fiát mutatta be Sámuelnek, de Isten mégsem őket választotta, hanem a legkisebbet, akit az apja semmibe vett. A történetek üzenetei mély lelki átváltozáshoz vezettek, megmutatta, hogyan nézzek saját magamra. Megértettem: Isten szemében én sem vagyok jelentéktelen. Nem kellene nekem sem állandóan sikerkönyvek, sikeremberek 'receptjeit' olvasgatva nagy terveket szövögetnem, hanem meg kellene kérdeznem magamtól azt, amit Isten kérdezett Ádámtól a bűnbeesés után: "Hol vagy?" Hol járok annak a jónak a kibontakoztatásában, amit Isten ültetett el az életemben? Ha nem a saját akaratomat kergetem, hanem Isten tervét keresem, akkor ő utánam fog jönni, ahogyan Ádámnak is utána ment, és elvezet oda, ahol lennem kell. A 63. zsoltár gyönyörű igéjét, mely szerint "Irgalmad többet ér, mint az élet" saját bőrömön tapasztaltam meg. Hosszú út vezet el odáig: rengeteg csapás, sérelem, szenvedés, megaláztatás. Mikor az ember hagyja végre beengedni szellemébe-lelkébe az isteni irgalom első sugarát, vagyis bekövetkezik a
Veled és Feléd 18
megtérés misztikus csodája, az ember meglátja azt a rengeteg csodát, ami körülveszi, csak eddig süket volt rá és vak. Meglátja, megérzi, és soha többet nem akarja elengedni. Köszönöm Elemér atyának a felemelő gondolatokat, ismét sikerült sok rossz gondolkodási szokást elengednem. Ha a tudat változik, vele változik a világ, ha nem, akkor ismétlődik a múlt. Adrienn
Átgondolva a hallottakat, és elolvasva az idézeteket, nekem a második szentírási üzenet a legfontosabb: hogy Isten saját képére teremtett bennünket. Mennyire tükrözöm - sugárzom az Isten-arcot? Mennyire látom meg Őt embertársamban? Anyósomban, menyemben, hazudozó politikusban, piszkos hajléktalanban, packázó hivatalnokban, a sorban elém tülekedőben..? Keresztényként Isten követe vagyok. Jól, helyesen képviselem? Vonzóvá teszem? Rendkívüli példa a Szűz Anya alázatos és teljes Istenre hagyatkozása: nem magyarázkodik Józsefnek. További gondolkodásra sarkall, hogy melyek a „pajzsaim”? (Szerk. megj.: A
lelkinapon elhangzott, hogy sokszor saját hibáinkat nem vállaljuk fel, akárcsak Ádám és Éva, hanem másokat okolunk, s emellett erőteljesen – mintegy pajzsokkal – védjük a magunkról mutatott képet.) Lehet, hogy az évtizedek alatt már hozzám nőttek ezek a „pajzsok”, ezért észre sem veszem azokat? K. Mária
Veled és Feléd 19
Rejtvényeink Betűkeverő Idézet egy énekünkből. REMEKNYESTIG, TIK MADRIGAL KÉZNÖK TELTHOZO, ANGOLNYAKAK VÉLEKÉNE KENÉD OLDOZÁK. REJTSEDZ FÉMLÖ KEZDETE, GHOY ZA TESTEINERESZT ELSÖTT LE AM MÍVESZ, KELLEM SZÁJOLDO VÉTNÖ. Egészítsd ki! A rejtvény fősorai, valamint a számmal jelölt négyzetekből összeálló szavak egy énekünkből valók. A meghatározások olyan szentírási mondatok, melyek a Jézus születése körüli eseményeket írják le (a Békés – Dalos féle fordítás szerint). Az idézett részekből hiányzó szavakat kell beírni a sorokba. 1. A pásztorok azután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit úgy láttak és hallottak, ahogy az angyal _____ elmondta nekik. (Lk 2,20) 2. Jézus Krisztusnak ez az eredete: anyja Mária, József jegyese, még ____________ előtt méhében fogant a Szentlélektől. (Mt 1,18) 3. ________ ott tartózkodtak, elérkezett Mária szülésének napja. (Lk 2,6) 4. …ma _________ az Üdvözítő Dávid városában. (Lk 2,11) 5. Miközben ezen gondolkodott, álmában _________ az Úr angyala és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. (Mt 1,20) 6. Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért _______, hogy beszéljek veled és meghozzam neked ezt az örömhírt. (Lk 1,19) 7. „Kelj ___, ____ a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.” (Mt 2,20) 8. Összehívta valamennyi főpapokat és a nép írástudóit, s tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak _________.(Mt 2,4) 9. Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így _________ egymást: „Menjünk át Betlehembe! Hadd lássuk a történteket, amiket az Úr hírül adott nekünk.” (Lk 2,15) 10. József erre _________ álmából és úgy cselekedett, amint megparancsolta az Úr angyala. (Mt 1,24)
Veled és Feléd 20
Kérjük, hogy a rejtvények megfejtéseit egy külön lapon, névvel ellátva, a Szent Antal szobornál található dobozba dobják, vagy küldjék a következő email címre:
[email protected]. Sok sikert a rejtvényfejtéshez!
S z í n e z ő Veled és Feléd 21
Rövid statisztika 2015-ről Keresztelések: 49; Elsőáldozó: 30; Házasságkötések: 5; Temetés: 70 (December 11-ig)
Biriszló Domonkos
Felújítások, beruházások a templomban és a plébánián 2015-ben Sekrestyebútorzat - 800 ezer Ft - hívek adományaiból. Plébánia mosókonyhája - 350 ezer Ft - Egyházmegyétől. Plébánia vendégszobájának a fürdőszobájára - 350 ezer Ft - Önkormányzattól.
Programjaink December 24. 16 óra - Pásztorjáték
December 27. – Szent Család
vasárnapja, családok megáldása December 31. - Év végi hálaadó
December 24. - Éjféli mise
szentmise 17 órakor
December 25. - Urunk születésének
Január 1. - Szűz Mária, Isten anyja
ünnepe; miserend: 7:00, 9:30
Január 6. – Vízkereszt (kötelező ünnep!)
December 26. - Karácsony másnapja
miserend: 7:00, 9:30
Január 17 - 24. – Ökumenikus imahét Február 6. – Farsang Február 13. – Nagyböjti lelkinap
Plébániai szilveszterezés Sok szeretettel várunk mindenkit (fiatalokat, felnőtteket, családokat), hogy együtt játsszunk és táncoljunk szilveszter estéjén! A program 16 órakor kezdődik és 22 óráig tart. Kérjük a résztvevők hozzájárulását (pl. saláta, virsli, sütemény, üdítő)!
Veled és Feléd 22
Imaszándékok - imaapostolság (egyetemes, missziós); - plébánosi Január Hogy a különböző vallású férfiak és nők közötti őszinte párbeszéd a béke és az igazságosság gyümölcsét teremje.
Hogy a párbeszéd és a felebaráti szeretet által, a Szentlélek kegyelmével megszűnjék a keresztények közötti szakadás. A világ békéjéért. Február Hogy vigyázzunk a teremtésre, mint ingyen kapott ajándékra: műveljük és őrizzük meg azt az eljövendő nemzedékeknek.
Hogy gyarapodjanak a párbeszéd és a találkozás alkalmai a keresztény hit és Ázsia népei között. A betegekért, idősekért. Március Hogy a nehézségek között élő családok részesüljenek a szükséges támogatásban, és hogy a gyermekek egészséges és nyugodt körülmények között növekedhessenek.
Hogy az egész Egyház imájának erejében a hitük miatt hátrányos megkülönböztetésben vagy üldöztetésben élő keresztények erősek és hűségesek maradjanak az Evangéliumhoz. A hitetlenek megtéréséért.
Áldott, Boldog Karácsonyi Ünnepeket, és Kegyelemmel Teljes Új Esztendőt Kívánunk!
Veled és Feléd 23
SZENTMISÉK TEMPLOMUNKBAN hétfő: 7:00
KÖSZÖNJÜK, hogy anyagilag is támogatja Egyházát!
kedd: 18:00 szerda: 7:00
Támogathat bennünket
csütörtök: 18:00
személyesen az irodában, ott
péntek: 7:00. (Elsőpéntek: 18:00)
csekket is kérhet, vagy átutalással.
szombat: 7:00 vasárnap: 7:00, 9:30 és 18:00 SZENTSÉGIMÁDÁS
Plébániánk számlaszáma: CIB 11100104-19819246-36000001
kedd: 18:30 péntek: 7:30 (Elsőpéntek: 18:45)
Templomunk és plébániánk
elsővasárnap: 17:00
karbantartását és felújítási munkáit
GYÓNTATÁS
több mint 20 éve segítő
kedd: 17:30 - 18:00 csütörtök: 17:30 - 18:00
Szent László Plébánia Templom Alapítvány -
vasárnap 8:00 - 8:30 és 9:00 - 9:30
Számlaszáma:
IRODAI SZOLGÁLAT
10702277-47700406-51100005
hétfő, szerda és péntek: 9:00 - 11:00 kedd és csütörtök: 16:00 - 17:50 URNATEMETŐ nyílt templomunkban! Érdeklődni lehet Szabó Balázs kántor úrnál, személyesen az irodában, vagy a +36-30-837-47-33 telefonszámon. VELED ÉS FELÉD - A Szent László Plébánia lapja Bp. XVIII. Pestszentlőrinc - Havanna lakótelep 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 6. Tel/fax: 291-1926 Honlapunk: www.szentlaszlo-havanna.hu Felelős kiadó: Dr. Gábor Elemér (
[email protected]) A lapot szerkeszti a Média Munkacsoport