Úti beszámoló Sándor Judit Petra munkahely: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolája, Iparművészeti, Ruha-és Bőripari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája projekt: KIKÖTŐ (Kitekintő-KÖzelíTŐ) kurzus: az ERASMUS+ MOBILITÁS pályázatban szereplő, a Pilgrims szervezésében a University of Kent helyszínén megrendezett „NLP and Coaching for Teachers” tanártovábbképző kurzus idő: 2016. aug. 1-től-től aug.12-ig helyszín: Canterbury, University of Kent
A kurzus kiválasztása A Képzés, melyre jelentkeztem, a Coaching and NLP for Teachers nevet viselte. Nem véletlen választottam a University of Kent intézményét, mely meghirdette ezt a képzést, mert az a benyomásom volt az internetes weblapjuk alapján, hogy kevésbé konvencionális témákkal foglalkoznak az általuk meghirdetett tanárképző kurzusokon, valamint az is feltűnt nekem, hogy képzéseiken életszerű, interdiszciplináris megközelítés jellemzi a témák feldolgozását. Továbbá a coaching már régen felkeltette az érdeklődésemet és nem is gondoltam volna, hogy ez a sajátos problémamegoldó módszer a tanításban, a gyerekekkel való kapcsolatban is jól alkalmazható.
Utazás a helyszínre A képzés helyszínére történő utazást megelőzően bőséges információval ellátott a Pilgrims. Térképektől kezdve program- és kurzusismertetőig részletes tájékoztatást kaptam a képzésre és az Angliai tartózkodásra vonatkozóan. Út közben, az utazás egyes helyszínein más magyar kollegákkal is sikerült megismerkedni, akik hasonlóan a helyszínre igyekeztek és tele voltak várakozással az elkövetkező két hétre vonatkozóan. Utam a Londoni Heathrow reptéren keresztül vezetett és bizony a nagy reptéri kavarodásban kissé összezavarodtam, hogy merre találom a Londoni Victoria busz pályaudvarra induló buszomat, de nagy szerencsémre, egyik kedves tapasztalt csapattagunk elnavigált engem a buszhoz, ami szinte abban a pillanatban készült indulni. Ezt követően egy hosszú buszos utazás következett London szívébe, a Victoria pályaudvarra, de nem bántam meg, mert kitűnő
lehetőség volt, hogy átismételjem korábban Londonról szerzett tudásomat, és sok-sok ismerős helyszín bukkant fel szemeim előtt a buszos városnézésnek is felfogható út során. Az egész buszozás olyan volt, mint valami időutazás, vissza a 20-as éveim nyaralásainak helyszíneire, amikor sok időt töltöttem ebben a csodálatos világvárosban. Canary Wharf, the Parliament, Kensington, the Thames, és sorolhatnám tovább. London azért a későbbiekben még egyszer feladta a leckét nekem, nem volt ennyire egyszerű a buszos csatlakozás elérése, az utolsó pillanatban kiderült, hogy egy nagyon népszerű bicikli verseny zajlik éppen és ebből adódóan az indulás helyszíne megváltozott, de van még pont negyed órám, hogy ebben a csúcsidőben, két bőrönddel a kezemben átcaplassak a város másik végébe. Hajrá, gondoltam, és sikerült is. Délutánra egy csodálatos egyetemi campus helyszínén találtam magam Canterbury kertvárosában és nem győztem csodálkozni, mennyi mókus és sirály vesz körül. Meg erdők, dombok, érintetlen természeti környezet…
A tréner és a kurzus A kurzust egy Mike Shreeve nevű coach tartotta, aki eredetileg tanárember volt és az oktatáson belül számos területen dolgozott. Hamar kiderült, hogy nagy tapasztalattal rendelkezik a pedagógia területén. Ő maga sokáig matematikát is oktatott, de gazdasági - és iskolavezetési területen is szerzett jártasságot. Egy bátor, belevaló ember benyomását keltette és végtelenül szerényen, alázatosan közelítette meg a témát. Mindannyiunk igényeinek, érdeklődési területének igyekezett kedvezni és vendégeket is meghívott előadni hozzánk, hogy az egyéni kéréseknek is helyet adjon a kurzuson belül. Mike sugárzó személyisége, örökké jelenlévő „angol” humora élvezetessé, játékossá tette a kurzus tartalmát, amely egyébként nem volt túl egyszerű számunkra, laikusok számára. A kurzus tartalma nagyon gazdag volt, sok-sok elméletről hallottunk. Két hét azonban nagyon rövid idő lett volna minden területen elmélyedni. Ám Mike nagy bölcsen a coaching gyakorlatát helyezte előtérbe és a rendelkezésre álló rövid idő ellenére meglehetősen sok gyakorlásra volt lehetőségünk. A csoporttagok sokat gyakoroltak „egymáson”, vagyis a foglalkozások alkalmával mindannyian behoztunk a csoportba olyan problémákat saját magán- és szakmai életükből, amelyet párbankiscsoportban-nagycsoportban igyekeztünk megoldani. Az újonnan tanult coaching módszereket igyekeztük felhasználni, gyakorolni, s mindeközben saját élettapasztalatunkat, bölcsességünket is
egymás rendelkezésre bocsátottuk a problémamegoldás során. Természetesen Mike mindig ott volt mellettünk és visszajelzéseket adott arról, mit csináltunk jól és mi az, amin változtatni kellene. Kitűnő tréner volt, ami abban is megnyilvánult, hogy nagyon tapintatosan tudott tanácsokat adni, nyitott volt megosztani saját személyes gyakorlati tapasztalatait a résztvevő tanárokkal, valamint változatos és élvezetes módszereket alkalmazott tudása átadására. Mind emberileg, mind szakmailag remek kvalitásokkal rendelkezett.
A képző intézmény – Pilgrims Ltd. A kezdetektől fogva a játszva tanulás és az oldott hangulat megteremtésére törekedett a Pilgrims stábja . Úgy tanultál, hogy nem érezted iskolapadban magad és bőséges idő állt rendelkezésre a délutáni-esti szabadidős tevékenységekre. A Pilgrims fantasztikusan gazdag opcionális délutáni programokat kínált. Canterburyben legfőképpen a tanárok kínáltak fel érdekes témákat a délutáni választható interaktív foglalkozásokhoz. Például foglalkoztunk Canturbury történelmével, a katedrális történetével vagy a Brexittel. De kirándulást is szerveztek profi idegenvezető kíséretében Canterbury óvárosába. Továbbá táncos programok is voltak és legvégül egy nagy nemzetközi parti zárta a kurzust. Az órák közötti szünetekben az angol szokásokhoz híven nem maradhatott el a teázás hagyományos rítusa. Ez kitűnő lehetőséget biztosított az ismerkedésre más csoportbeli résztvevőkkel is.
A tanfolyam hatása
Rám személyesen nagyon nagy hatással volt a tréner személye és példája, különösen az a végtelen türelem, bizalom és optimizmus, amivel felénk tudott fordulni. Úgy érzem, ezt megvalósítandó célnak tartom a diákokkal való kapcsolatom során. A coaching hiteles módszernek bizonyult számomra és nagyon sokféleképpen alkalmazható a személyes- és szakmai életemben egyaránt.
Munkanapló Név: Sándor Judit Petra Képzés: Coaching and NLP for Teachers Tréner: Mike Shreeve Iskola: Pilgrims, University of Kent Dátum: 2016.augusztus 01-12.
Dátum
Megszerzett képességek, ismeretek
2016. 08.01.hétfő
a résztvevők céljainak, kurzussal szemben megfogalmazott elvárásainak körvonalazása: -diákok motiválása -blokkok, nehézségek
A szerzett ismeretek, készségek elsajátításának módja pármunka, majd csoportos feedback
Hogyan fogom tudni ezeket hasznosítani
a célok felállítása, elvárások megfogalmazása esszenciálisan fontos része az iskolában folyó tanulásnak, a diákok sokkal inkább látják,
elhárítása a tanulás során -a diákok érdeklődésének, szenvedélyének feltárása a sikeres pályaorientáció végett, -bátrabb, kockázatvállaló magatartás kialakítása a tanároknál -azoknak a hiteknek, attitűdöknek a feltárása, amelyek befolyásolják a tanulási folyamat sikerét, hatékonyságát ki a coach, coachee és mire szolgál a coaching? defíniciók megvitatása, alapvető elvek és attitűdök, melyek szükségesek a hatékony coaching munkához
2016.08.02.kedd
bevezetés az NLP-be, ismerkedés a kulcsfogalmakkal: -korlátok -potenciál, a lehetőségek feltárása, kiterjesztése -rapport, jó kapcsolat kialakítása -megfigyelés -pontos célképzés -mentális állapot megválasztása -rugalmas viselkedés: kockázatvállalás, kreativitás, intuíció, különböző nézőpontok -modellezés: mások jó példájának ellesése a személyes szakmai filozófiám megalkotása
merre tartanak az óráknak, érzik, hogy részesei az egész munka folyamatnak, jobban el tudnak köteleződni
idézetek, definíciók megbeszélése párban, majd csoportban
filmek, csoportos beszélgetés, pármunka
önálló filozófia, elvek felállítása,
a helyes hozzállás és filozófia meghatározza a coaching sikerét: a coach elsősorban segítő, egy facilitátor, aki terelgeti a pácienst, nem kívánja megoldani annak problémáját, mindig meghagyja neki a teljes szabadságot, segít a teljesítmény javításában, a blokkok, félelmek feloldásában és a személyes fejlődésben, a coach jó megfigyelő, segít feltárni a meglevő lehetőségeket, potenciált a diákokkal való kapcsolat kialakítása terén jól lehet hasznosítani a tanultakat, illetve az ideális tanári viselkedéshez jó ötletekkel szolgált a beszélgetés
tanárok számára ez kitűnő lehetőség, hogy
majd megosztása a csoporttal
tanulási stílusok (vizuálisauditív-kinesztetikus)
2016.08.03. szerda
a sikeres motiválás 5 tényezője: -kihívás - könyv mellőzése - spontán társalgás dominanciája -élményszerűség, érzelmek bevonása -a tanár kiváncsisága, nyitottsága vendég előadó: az NLP gyakorlatát mutatja be, hogyan rögzíti, fixálja az identitásunk, a hitrendszerünk és értékeink a magatartásunkat, és ennek ellenére hogyan képes egy coach rámutatni a választás lehetőségére ; az önutálat és önmegtagadás problematikájával is foglalkozik Grow model megismerése: a model 4 lépésből áll: 1GOAL probléma /célok – 2 REALITY valóság / jelen helyzet– 3 OPTIONS lehetőségek/ potenciál - 4 WRAP UP választás / elköteleződés
személyiségteszt önálló kitöltése, mely arra ad választ, milyen arányban vagy viz.aud.-kin. tanuló, majd az eredmények csoportos megvitatása tanulmány ismertetése, majd megvitatása csoportban
megismerjék saját személyes gondolkodásukat a szakmájukról, nem árt, ha a tanár tudatos ezen a területen, önbizalomnövelő hatása is lehet ennek a feladatnak a tanulási stílusok megismerése és beazonosítása fontos lehet a hatékony tanításhoz
fontos vezérelvek nyelvtanárok részére
beszélgetés csoportosan, a az előadó gyakorlatban demonstrálja a coaching működését
a nyelvtanulás során lehetséges blokkok oldására is láttunk nagyszerű példát
csoportos megbeszélés, majd az első coaching gyakorlás pármunkában, hétköznapi problémákkal dolgozunk a Grow modelt alkalmazva
ez a modell kitűnően alkalmazható problémamegoldásra, nagyon pontosan beazonosíthatóak vele a célok, hogy melyek azok a már megszerzett készségek, illetve tudás, amelyek
mozgósíthatóak, felhasználhatóak más tevékenységterületekről, valamint konkrét lépések felé tereli a coacheet, konkrét választással és elköteleződéssel zárul a probléma megoldó folyamat, diákokkal is nagyszerűen alkalmazható ez a módszer 2016.08.04.csütörtök
2016.08.05. péntek
értékek és érzések, melyek blokkolják / akadályozzák a tanulást META-MODEL: azzal foglalkozik, hogyan tud a coach dolgozni a nyelvvel, a szavakkal, mondatokkal, mi a teendő információ kihagyás (deletion), torzítás (distortion) és túláltalánosítás (overgeneralization)esetén REFRAMING (újrakeretezés): hogyan lehet megbirkózni a blokkokkal a tanulás során, az érzékelés megtréfálása, új keretet adunk a dolgoknak, pl. időkeret (time-framing: not yet), vagy átcimkézés (relabel) Különböző nézőpontok alkalmazása: blamer (egyesszám 1. személy, hibáztat másokat), placater (egyesszám 2. személy- mások kedvébe akar járni), 3. személyű nézőpont abstractor ( el tud vonatkoztatni), distractor (témát vált) – nézőpontváltás technikájanagyon fontos része a coachingnak Coaching gyakorlása
coaching gyakorlása párokban, a tréner segítségével páros és csoportos gyakorlás
a diákokkal jól használható ez a módszer az egyik legfontosabb és legpraktikusabb megközelítés, a coachinghoz nélkülözhetetlen
frontális prezentáció
tanárként is kitűnően alkalmazható ez a módszer a motiválásban
a tanár egy csoporttagon demonstrálja, hogyan működik a dolog, majd csoportos gyakorlat
kitűnő módszer pl. konfliktusok esetén
pármunka
kollegákkal és diákokkal is végezhető
2016.08.08. hétfő
Myer Briggs analysis – személyiségtípusokról összetett model: extrovertált-introvertált (motiváció), érzékelőintuitív (információ feldolgozása), gondolkodó-érző (döntéshozatal), döntéshozó-nyitott befogadó (életstílus) Metamodell: a coaching során a nyelv nagy szerepet kap, a nyelvi tudatosság segítségével a coach észreveheti a gondolati torzításokat, túlzó általánosításokat, elhallgatott információt, a modell a nyelv működésére irányul, megmutatja, hogyan olvassunk a sorok között 2016.08.09. kedd Finding your red rubber ball – egy játékos módszer, hogy megtaláld az igazi érdeklődési köröd, szenvedélyed Életed filmje: játékos módszer, önismeretet ad, majd személyes kollázs készítése arról, mi motivál téged, mi tesz boldoggá 2016.08.10. szerda Reframing – a coach segít feloldani a blokkokat a gondolkodás területén, melyek akadályozzák a jó teljesítményt, fejlődést: az időről való gondolkodás átprogramozása, a verbális címkék megváltoztatása, a a tanulás, fejlődés folyamat jellegének megértése anchoring – az ideális tanulóhelyzet leírása és átélése az anchoring modell segítségével 2016.08.11. csütörtök Coaching gyakorlás meghívott vendégen
személyiségteszt kitöltése, eredmények megvitatása közösen
kitűnően alkalmazható személyiség típus modell, ennek ismeretében a tanár sikeresebben tervezheti az órai tevékenységeket, jobban tud alkalmazkodni a diákok igényeihez
az elméleti részt ismertetését pármunka követi, melynek során konkrét probléma megoldása történik coaching módszerrel, metamodell alkalmazása a gyakorlatban
pl. diákokkal történő beszélgetés során is alkalmazható
pármunka
osztályfőnöki óra, pályaorientáció
kis csoportos tevékenység
személyiségfejlesztő játék, önismeretet ad
csoportos megbeszélés
pármunka
diákokkal is alkalmazható
csoportos munka
alkalmat ad a gyakorlás arra, hogy az összes tanult modellt
2016.08.12. péntek
Vendég előadók mesélnek arról, hogy használják az NLP-t a diákokkal Coaching gyakorlása egy másik csoporthoz tett látogatás során –
A tanultak összefoglalása, visszajelzés arról, mit viszel haza magaddal a kurzuson tanultakból, majd kurzus lezárása, oklevelek átadása
közös beszélgetés
3 tagú személyes csoportok – coach, kliens, megfigyelő szerep, később csoportos tapasztalatcsere rövid egyén prezentációk
átismételjük, alkalmazzuk inspiráló beszélgetések, példaértékű gyakorlatok ismertetése jó gyakorlási lehetőség, a tanultak gyakorlatban alkalmazása