GALL ERNŐ
Üj
élmények — régi emlékek
Ha évekkel ezelőtt — némi emfázissal — felderítésnek minősí tettem úti beszámolóimat, ez a gyűjtőcím, amely alatt főként szakmai-emberi tájékozódásra felhasznált külföldi látogatások ról, találkozásokról szóló írásaimat közöltem, mind a közlemé nyek tartalmát, mind szerzőjük szándékát nagyjából kifejezte. Milyen tudományos portyázásról lehetett szó azonban az augusz tusi kánikulában, amikor Európa, s főként az a szellemi része, amelyet „tout Paris"-nak szoktak nevezni, nyári szabadságát tölti? Ezekben a hónapokban a barátok és ismerősök rendsze rint tengerek partjain vagy a hegyekben hűsölnek, az egyetemek és kutatóintézetek pedig becsukják kapuikat. A hosszas telefonfoncsöngetésekre legjobb esetben valaki annyit közöl, hogy a keresett személy szeptember elején kerül haza. A nyári körútról visszatérve üresnek éreztem tehát az iszákomat, arra pedig, hogy utólag megfogalmazott anzixokat írjak, álmomban sem gondoltam. Csak nem fogok holmi szubjektivizált útikalauzokkal e l ő á l l n i . . . És tartott ez a nyugodt-bol dog állapot egészen addig a napig, amíg egyik kollégám másokkal együtt meg bírált, miért nem gondoskodom én is az Utak, eszmék, viták című rovatunk rend szeresebb megjelenéséről. A gyakorlati önbírálat során, e megkésett naplóféleségre készülve el-eltűnödtem azon, milyen sajátos a léte, jobban mondva az utóélete egy-egy élménynek, egy-egy emléknek. V a n úgy, hogy a benyomás, s az, ami utána maradt, valahol az emlékezés útvesztőiben lappang, hogy rövidebb-hosszabb idő múltán magától vagy egy hívó szó serkentésére, valamilyen asszociációra hirtelen előbukkanjon. Jelentéktelennek érzett beszélgetések és látványok később tartalomban feldúsítottan jelentkezhetnek, új összefüggésekbe emelve pedig jelentésük is megváltozhat. A lélektan rég keresi-kutatja az álmok és emlékek, a gondolattársítások törvényeit. A n n a k idején Várkonyi Hildebrand szemináriumi dolgozatot íratott velem a „sza badon felszálló képzetek"-röl, az utóbbi évtizedben pedig nagy vitákat provokált az emberi agy ún. retikulációs állományának tanulmányozása, amely a kutatókat ahhoz a feltevéshez vezette, hogy ebben a zónában fészkelnek a tudat alá szorí tott élmények, s aztán adott ösztönzésre ugyancsak innen emelkednek fel a lucidusabb szintekre. A rossz emlékek elfojtása, illetve a kellemesek aktivizálása mind annyiunk személyes tapasztalatához tartozik. Lehetőségünk van tudat- és tudat talan világunk bizonyos manipulálására, s én éppen erre a képességre számítottam, amikor a képzeletbeli barangolásomat új és régi benyomások között megkezdtem.
UTAK ESZMÉK VITÁK
A bécsi Westbahnhof a maga lármás-mozgalmas, szüntelenül változó csarno kával soha-nem-volt találkozások ígéretével fogad, s múltbeli érkezésekhez tapadó emlék-láncreakciókat indít el. Ha majd feltalálják azt a röntgenkészüléket, amely nemcsak belső szerveink, hanem memóriánk különböző rétegeinek átvilágításéra is alkalmas, módunk lesz talán a bennünk örvénylő, egymást keresztező emlék foszlányokról valaminő szinoptikus pillanatképet készítenünk. Addig is maradjunk a jó régi, de bevált önmegfigyelésnél. Lent valahol a legmélyebb rétegekben, ahol a gyermekkori olvasmányok, a szűkebb családi környezet közvetítette sztereotí piák szunnyadnak, az egykori császárváros taszító-vonzó képe él. Hisz innen, a Burgból küldték akasztatni Haynaut, a „bresciai hiéná"-t, de Bécsben készült az orvosi hivatásra nagybátyám, akinek nevét örököltem, s aki itt halt meg, miután az egyetem bonctermében vérmérgezést kapott. A mélyrétegre rárakódott későbbi, most már közvetlen emléküledékek a Ringre visznek ahol anyám mellett ülök egy padon, s nézem az 1927-es tünte tések idején felgyújtott középületet. Látom magam a másik nagybácsi hinterbrühli villájának kertjében is, ahol a Heimwehr-legények kakastollas vadászkalap jában feszítek, amíg valaki tapintatosan felvilágosít fejfedőm és létem összeegyeztethetetlenségéről. A nagy változás előszelei minket is érintenek. Miközben a kertben új pajtásaimmal összecsukható csónakot barkácsolunk, anyám már kötni tanul a városban azon a gépen, amelyet fülbevalójának eladásából vásárolt.
A következő réteg újból lektűr eredetű, érzelmileg viszont ellentmondásmen tes. Maturandusként Váradról kísérem izgatott figyelemmel s — a forradalmi ifjú munkás mozgalom tagjától elvárható — szolidaritással a bécsi munkások 1934-es vérbe fojtott felkelését. Képzeletben magam is ott harcolok a Karl Marx-Hof és a Goethe-Hof védői között, a Schutzbundnak és vezetőjének, Julius Deutschnak, de főként a mártírhalált halt Koloman Wallischnak a példája pedig éjszakai röpcézésekhez ad megsokszorozott erőt. Tíz évvel később, 1944 decemberének egyik éjszakáján Bécs valamelyik, még működő pályaudvarán nyitották ki először a vagon ajtaját, amelyben majdnem százan szorongtunk, hogy — csodák csodája — őreink néhány kenyeret dobjanak be a Buchenwald felé tartó foglyoknak. (Nekem nem jutott belőle.) Több mint húsz esztendő választja el ezt a ma hagymázas álomnak tűnő rövid vesztegelést a Westbahnhof környéki síneken, ama másik fogadtatástól, amely kü lönös zaklatottságával nagyon élénken él bennem. A z 1968 szeptemberében meg tartott X I V . nemzetközi filozófiai kongresszusra outsiderként érkezve, rögtön a csarnokban Csehi Gyulába és másokba botlom, akik itthoni hírekre várnak. Gondo latban már a kongresszus üléstermében vagyok, ahová a következő napon jutok el. Most is összeszorul a szívem, ha magamban A d a m Schaff kétirányú nehéz küzdel mét elevenítem fel, amelyet az egyik plenáris elnökeként részben a vaskalaposok kal, részben a hőzöngő diákokkal kellett megvívnia. És valósággal belereszketek, ha visszagondolok arra a drámai beszélgetésre az egyetem hajdani professzorairól készített szobroktól övezett udvaron, amelyet — egyik szünetben — a most el vesztett Alexandru Ivasiucról folytattunk. E baljós emléksorozat ellensúlyozására hadd idézzem fel azonban a polgármester rendezte záróbankett varázsos hangula tát. Táncol a k o n g r e s s z u s . . . A neogótikus városháza pazarul kivilágított termeiben pozitivisták és materialisták, Althusser-hívek és humanisták, kiérdemesült dogma tikusok és újítók — női kísérőikkel együtt — a hamisítatlan bécsi valcer andalító ritmusára — keringőznek. Ez a koreográfiai teljesítmény a szép reményekre jogo sító dialógus-mozgalom látványos, de remélhetően, nem végleges fináléja lehetett. Bécs vonzerejét számomra nemcsak a roppant gazdag kulturális hagyaték: Beethoven, Mozart és Schubert muzsikája, Rilke költészete, Karl Kraus kritikája, Freud, Carnap és mások gondolatvilága biztosítja. Ha az ausztro-marxizmus a maga ellentmondásaival nem került is be ideológiai poggyászomba (noha tudva-tudom, hogy Otto Bauerék öröksége is értékesítendő), az a sajátos szellemiség, a m e lyet a Kreisky-éra viszonylagos gazdasági kiegyensúlyozottságát élvező, N y u gat és Kelet határmezsgyéjén fekvő világváros sugároz, újból és újból felvil lanyoz. „Vigyázó szemeimet" különösen azóta vetem Bécsre, amióta 1970 őszén sze mélyesen is felkereshettem az egyik előváros szerény községi bérházában azt az embert, aki oly meggyőzően érvelt a művészet nélkülözhetetlensége és Kafka igaza mellett. A kis előszoba falán rögtön szemembe ötlött a K.u.K. őrnagyi rangjelzéses egyenruhát viselő férfi képe. A zord apa arcmása volt, azé a konzervatív tiszté, aki utolsó utasításként meghagyta fiának, hogy mindenekelőtt a szocialistáktól őriz kedjék. Bent, az ugyancsak szűk nappaliban Lou asszony, akivel gyorsan magyarra fordítottuk a szót, eredeti Sacher-tortával kínált. Ö pedig halk hangon, s derűs kék szeméből bizalmat sugárzón a szocializmus és humanizmus találkozásáról be szélt. 1973-ban, amikor ismét arra jártam, már nem élt. Egyik közeli munkatársa ajándékozott meg önéletrajzi írásának posztumusz kötetével, amelynek borítóján ez szerepel: „Das Ende einer I l l u s i o n " . . . A cím azonban nem eszményei megta gadását sugallta, hanem csak egy hányatott, forradalmas élet során megtapasztaltak tanulságait kívánta tolmácsolni. A Tagebuch havonta, többé-kevésbé rendszeresen megérkező számai azóta fel-felújítják ezeket a következtetéseket, s ha a jelenlegi főszerkesztő néhány múltbeli — többek között — az új baloldal törekvéseit kriti kátlanul üdvözlő nézeteit nem is tudtam maradéktalanul osztani, 1976 augusztusá nak egyik késő délutánján már nagy egyetértéssel követtem a csendes Duna-csatorna melletti cukrászda teraszán a szocializmus és demokrácia kötelező kapcsolatáról szóló fejtegetéseit. A Burg mellett fekszik a Pálffy-palota, a régi-új Bécs számunkra most már sajátos rezonanciájú épülete, amelynek termeiben — Szépfalusi István fáradhatat lan munkásságának köszönhetően — a romániai magyar művelődés számos kitűnő képviselője olvasott fel műveiből. A z aulikus főúr egykori rezidenciája ma egy megújhodó szocialista kultúra küldöttei számára is pódiumot kínál. Kezdő- és záróélményként pedig mindig a Szent István dóm gótikus íveinek képét hozom-viszem magammal. Láttam már karcsú tornyát bombáktól sebzetten, majd az újjáépítés állványaitól körülbástyázva, hogy 1976 nyarán szemem előtt régi épségében magasodjék újból az ég felé. A változatosság kedvéért most viszont
a készülő m e t r ó m é l y árkai v e s z i k k ö r ü l . F é l h o m á l y o s h a j ó i v á l t o z a t l a n u l s z e m l é l ő d é s r e késztetnek. S i e t ü n k is A n t o n P i l g r a m m e s t e r n e k az e g y i k s z ó s z é k a l ó l k i t e kintő, k ő b e vésett ö n a r c k é p é h e z , a m e l y v i l á g i a s j e l l e g é v e l , s z k e p t i k u s n a k érzett tekintetével elkísér m a j d m i n k e t az e u r ó p a i g ó t i k u s é s b a r o k k építészet a l k o t á saihoz, s a k a t e d r á l i s o k , a h a t a l m a s t e m p l o m o k t r a n s z c e n d e n c i á r a u t a l ó t o r n y a i t és kupoláit mintegy ellenpontozva, e remekműveket létrehozó emberre emlékez tessen. P r o u s t b a n az a b i z o n y o s t e á b a m á r t o t t s ü t e m é n y íze-illata indítja el az e m l é k e z é s f o l y a m a t á t , az eltűnt idő n y o m á t k ö v e t ő eszmetársításokat. M o s t , h o g y e g y K ö l n melletti k a s t é l y s z e r ű é p ü l e t f ö l d s z i n t j é n e k tisztes B e a m t e r - o t t h o n á b a n f o l y t a tott b e s z é l g e t é s e k utóízeit k ó s t o l g a t o m , az én a s s z o c i á c i ó i m is n e k i l ó d u l n a k . G o n d o l a t a i m az e m b e r i - b a r á t i k a p c s o l a t o k v i s z o n t a g s á g a i k ö r ü l f o r o g n a k . A m i ó t a e s z e m e t t u d o m , ez a p r o b l é m a k ö r sokat f o g l a l k o z t a t o t t . A z u t ó b b i é v e k b e n a z o n b a n m á r szinte r ö g e s z m e k é n t k ö v e t . A l k a t i é r z é k e n y s é g e m e t f e l t e h e t ő e n csak f o k o z t á k a s o r o z a t o s c s a l ó d á s o k , ezért is r a g a s z k o d o m — u g y a n c s a k v é g l e t e s é r z é k e n y s é g g e l — a p r ó b a t é t e l e k e t kiállt k a p c s o l a t o k h o z . D e h o l az a határ, a m e l y e n túl a szi l á r d n a k v é l t b a r á t s á g o k s e m b í r j á k ki az ú j a b b t e h e r p r ó b á k a t ? A z idő, a v a g y a t á v o l s á g o k v á l a s z t j á k el a v a l a m i k o r e g y m á s h o z k ö z e l állott e m b e r e k e t ? T a l á n a s z e m l é l e t b e l i m u t á c i ó k m é l y í t i k l e g i n k á b b az a m ú g y is k i a l a k u l ó s z a k a d é k o k a t ? F e l l e h e t - e v e n n i a b a r á t s á g é v t i z e d e k k e l ezelőtt m e g s z a k a d t f o n a l a i t ? M e n n y i e l e v e n b e v á g ó kérdés, és m i l y e n n e h é z r á j u k e g y é r t e l m ű feleletet a d n i ! V a l ó s z í n ű l e g n e m is lehet. A m a g a m ( t a v a l y öt o r s z á g b a n szerzett b e n y o m á s a i t ó l is m e g e r ő s í t e t t ) tapasztalata arra f i g y e l m e z t e t , h o g y e g y i k i s m é r v s e m a b s z o l u t i zálható. I d ő és m e s s z e s é g n e m szakít el fatálisan. A z u t ó b b i a k ö z l e k e d é s és k o m m u n i k á c i ó s e g í t s é g é v e l t ö b b é - k e v é s b é á t h i d a l h a t ó , az idő m e g s z a k í t o t t a k a p c s o l a t p e d i g szintén ú j r a t e r e m t h e t ő , h a m e g m a r a d t v a l a m i a régi é r z e l m i k ö z e l s é g b ő l . H a m é g r e z o n á l u n k e g y kicsit az a z o n o s h u l l á m h o s s z o k o n t o v á b b í t o t t e g y k o r i ü z e n e tekre. É v e k k e l e z e l ő t t s z e n v e d é l y e s e n firtattam, h o g y a m i k o r s z a k u n k sajátos v i s z o n y a i k ö z ö t t s o k a s o d ó f e s z ü l t s é g e k és k o n f l i k t u s o k e s e t é b e n k i n e k a k é s z ü l é k é b e n v a n a h i b a . H o s s z ú i d ő n át tartó i l l ú z i ó k t ó l s z a b a d u l v a , k e s e r ű t a p a s z t a l a t o k t a n í t o t t a k m e g arra, h o g y csak r i t k á n i s m e r j ü k v a l ó b a n j ó l e g y m á s t . E l ő í t é letek, e l f o g u l t s á g o k , i n d u l a t o k t o r z í t h a t j á k látásunkat. A z e m b e r v a l ó b a n t i t o k z a tos l é n y , d e n e m m i n d i g a b b a n az é r t e l e m b e n , a h o g y A l e x i s C a r r e l g o n d o l t a . R e n y heség, r o s s z u l é r t e l m e z e t t b ü s z k e s é g a k a d á l y o z h a t a b b a n , h o g y a m a g u n k és e m b e r t á r s a i n k k ö z é e m e l k e d ő f a l a k a t áttörjük. A z a k k o r i v i z s g á l ó d á s tanulságai k ö z ö t t m é g é r v é n y e s e b b n e k é r z e m azt a megállapítást, h o g y a s z e m é l y k ö z i v i s z o n y o k h á l ó z a t a k é n y e s , k ö n n y e n s z a k a d ó s z á l a k b ó l s z ö v ő d i k , s é p p e n e z é r t n a g y o n k e l l rá ü g y e l n i . A b a r á t s á g á l l a n d ó f i g y e l m e t és nyitottságot, j ó a d a g b e l e é r z ő képességet, m é g t ö b b t a p i n t a t o t és t ü r e l m e t i g é n y e l . P e r s z e , az i l y e n n e x u s o k á p o l á s á h o z ( k i z á r ó l a g a p a r t n e r e k r e szűkítve m o s t az e l e m z é s k ö r é t ) s o k a k a d á l y t k e l l l e g y ő z n i . A s z e m l é l e t b e l i v á l t o z á s o k n e m s z ü k s é g s z e r ű e n r o m b o l n a k . K ö l c s ö n ö s t o l e r a n c i á v a l és tisztelettel át lehet ő k e t h i d a l n i M á s n y i l v á n a h e l y z e t , h a b u z g ó n e o f i t á k k a l k e r ü l ü n k s z e m b e , ha a rég n e m látott b a r á t h e l y é t e g y s z á m u n k r a teljesen e l f o g a d h a t a t l a n e m b e r b i t o r o l j a . O l y a n , aki n e m c s u p á n m e g t a g a d j a régi elveit, h a n e m t á m a d , és h e v e n y p r o z e l i t i z m u s s a l téríteni akar. A z i l y e n esetek a z o n b a n k i v é t e l e k . B i z o n y o s k o r o n túl az e m b e r e k n e m i g e n v á l t o z n a k g y ö k e r e s e n . S e n k i s e m b ú j h a t ki e g é s z e n a b ő r é b ő l . A l e g t ö b b e n m i n d e n h o v á m a g u n k k a l c i p e l j ü k a m a g u n k b e i d e g z e t t s é g e i t , p a r a n o i á i t és v e s z szőparipáit. A k ö r n y e z e t , az é l e t f o r m a változhat, a v é r m é r s é k l e t s a j e l l e m már kevésbé. É r d e k e s , h o g y h o s s z ú t á v o n is f ő k é n t a z o k a k a p c s o l a t o k e l e v e n í t h e t ö k fel, amelyeknek gyökerei a gyermekkorba nyúlnak. Ezek valóban olyan mélyrétegekből t á p l á l k o z n a k , a h o v á az e l i d e g e n í t ő t é n y e z ő k n e h e z e b b e n h a t o l n a k b e . És m é g v a lami. A messzire szakadt gyermekkori c i m b o r á n a k gyakran tanúra van szüksége. A v é l t v a g y t é n y l e g e s siker é l m é n y e f ő k é n t a b b a n az e s e t b e n r e a l i z á l ó d i k , ha a k a r r i e r e r e d m é n y e i , a s t á t u s s z i m b ó l u m o k a n n a k is b e m u t a t h a t ó k , a k i v e l esetleg a g r u n d o n e g y ü t t f o c i z t u n k . A z i l y e n és h a s o n l ó m o z z a n a t o k s z e r e p é n e k j o b b m e g értéséhez e m l é k e z t e t n i kell arra, h o g y a k i v á n d o r o l t a k j e l e n t ő s h á n y a d a i d e g e n b e n is t ö b b n y i r e h a s o n s z ő r ű e k k ö z ö t t , v a l a m i l y e n sajátos g e t t ó b a n él. A g y ö k é r e r e s z t é s n e m k ö n n y ű , g y a k r a n r o p p a n t erőfeszítést i g é n y e l , s o l y k o r s ú l y o s m e g p r ó b á l t a t á s o k k a l jár. T u d o m , n e m k e v e s e n v a n n a k o l y a n o k is, a k i k n e h e z e n g y ó g y u l ó n e u r ó zisokat s z e r e z n e k az új h e l y z e t h e z v a l ó a l k a l m a z k o d á s s o r á n . A m i p e d i g az emlí tett s t á t u s s z i m b ó l u m o k a t illeti, m e g s z e r z é s ü k é r t a l e g t ö b b esetben i g e n m a g a s árat kell fizetni i d e g e n e r g i á b a n , e g é s z s é g b e n és é l e t t a r t a l o m b a n . O l y a n m a g a s ez az ár,
h o g y k é r d é s e s s é teszi az erőfeszítés értelmét, a m e l y e g y é b k é n t s z á m o m r a ö n m a g á b a n s e m f o g a d h a t ó el. S u m m a s u m m a r u m : az e m b e r i k a p c s o l a t o k h a l á l o s e l l e n s é g e k é n t a k ö z ö m b ö s s é g e t , az ö n ö s b e t o k o s o d á s t , az é r v é n y e s ü l é s m i n d e n á r o n v a l ó hajszolását i s m e r t e m fel. A k i t a harácsolás, a karrier, a h a t a l o m d é m o n j a i szálltak m e g , arra — szinte t ö r v é n y s z e r ű e n — a m a g á n y , a szó szerinti e l i d e g e n e d é s l e s e l kedik. A h ó n a p o k i g tartó szárazság u t á n a T u i l e r i á k k e r t j é n e k pázsitja s z a l m a k é n t zörgött, a m i k o r a L o u v r e - b ó l j ö v e t h o l t f á r a d t a n e l n y ú j t ó z t a m rajta, h o g y — az u t o l s ó h i p p i k s z o m s z é d s á g á b a n — a s z e n d v i c s - e b é d utáni, k ö t e l e z ő t í z p e r c e s sziesz t á n a k á l d o z z a k . A Szent M i h á l y útját s z e g é l y e z ő f á k l e v e l e i is p o r o s a n f o n n y a d tak, s n o h a P á r i z s b a az ősz m é g n e m s z ö k ö t t b e , s z í n ü k p e r z s e l t e n sárga v o l t . É g t e k az e r d ő k F r a n c i a o r s z á g b a n , a f ö l d e k e n m é l y r e p e d é s e k t á m a d t a k . A v í z m i n d e n n é l é r t é k e s e b b n e k b i z o n y u l t , d e a C h a i l l o t - p a l o t a előtti óriási s z ö k ő k ú t v í z á g y ú i h a t a l m a s sugarakat l ö v e l l t e k a m e d e n c é k b e . H i á b a , business is b u s i n e s s . . . N o h a a „ b e n n s z ü l ö t t e k " t á v o l l é t é b e n a kihalt m e l l é k u t c á k n é h a e g y - e g y C h i r i c o v a g y m é g i n k á b b e g y - e g y B u f f e t - k é p h e z hasonlítottak, az i d e g e n f o r g a l o m attrak cióit d é l e l ő t t 10 után m á r elárasztották a teljes ü z e m m e l d o l g o z ó turistaipar szál lította t ö m e g e k . A d y s z á m á r a Párizs m é g a „ s z é p á m u l á s o k szent v á r o s a " v o l t ; 1976 n y a r á n , m i n t az e l ő z ő é v e k b e n , a k o n d i c i o n á l t l e v e g ő j ű b u s z o k c s a k ú g y o n t o t t á k m a g u k b ó l a m ű e m l é k e t és l á t v á n y o s s á g o t „ f o g y a s z t ó " n y a r a l ó k a t . S e n k i s e m akart b á r m i t is e l m u l a s z t a n i , amit p é n z e j o g á n l e f é n y k é p e z h e t e t t , lefilmezhetett, megtapogathatott, egyszóval bekebelezhetett. N e m szeretném m a g a m exkluzivizmus o n r a j t a k a p n i , d e tény, h o g y a m i k o r lehetett, m i n d i g m e g v á r t u k , a m í g az é p p e n b e t ó d u l ó c s o p o r t a tárlatvezető ö s z t ö k é l é s é r e t o v á b b v o n u l t , s c s a k aztán, a p i l l a n a t n y i c s e n d e t k i h a s z n á l v a , siettünk a m e g t e k i n t e n d ő k é p h e z v a g y s z o b o r h o z . A m ű é l v e z e t m é g s e m a k a d á l y v e r s e n y . . . (És ha m á r a m ú z e u m o k v i l á g á n á l tartunk, u g o r j a k e g y e t az i d ő b e n , é s m o n d j a m el, m e n n y i r e z a v a r ó - f á r a s z t ó v o l t a z a m ú g y is túlzsúfolt firenzei P i t t i - k é p t á r b a n az áradattal s o d r ó d n i . M é g s z e r e n c s e , h o g y e g y i k b a r á t o m , aki p o n t o s t o p o g r á f i a i i s m e r e t e k k e l r e n d e l k e z i k E u r ó p a összes n a g y m ú z e u m a i r ó l , s z i g o r ú a n m e g h a g y t a , n e m u l a s s z u k el m e g t e k i n t e n i a p a l o t a p á r a t l a n kertjét. A hűs l o m b o k alatt j ó l k i p i h e n t ü k m a g u n k a t . A V a t i k á n b a n p e d i g újra b e v á l t az é v e k k e l e z e l ő t t k i d o l g o z o t t t a k t i k a : nyitás után, s e m e r r e s e m tekintve, h a n y a t t - h o m l o k a S i x t u s - k á p o l n á b a r o h a n t u n k . S i k e r ü l t is öt-tíz. p e r c e t e g y e d ü l m a r a d n u n k , sőt m é g arra is a l k a l m u n k nyílt, h o g y a f a l a k melletti p a d o k o n h a n y a t t f e k v e c s o d á l j u k M i c h e l a n g e l o Utolsó ítéletének m e n n y e z e t r e vetített v í z i ó ját.) A párizsi k i á l l í t á s o k h o z v i s s z a t é r v e : n e m t u d o m , m i l y e n b e l ü l r ő l a P o m p i d o u n e v é t v i s e l ő új m ű v e l ő d é s i k ö z p o n t a l e b o n t o t t v á s á r c s a r n o k h e l y é n , de r o s s z n y e l v e k s a f é n y k é p e k szerint k í v ü l r ő l i n k á b b e g y v e g y i ü z e m h e z hasonlít. B i z o n y á r a ultra-korszerű, s r o p p a n t f u n k c i o n á l i s a n s z o l g á l j a a n a g y összesítő t á r l a t o k m e g r e n d e z é s é t és a k é p z ő m ű v é s z e t i k u l t ú r a h a t é k o n y terjesztését. A m i a C h a i l l o t - p a l o t á t illeti, a m o d e r n m ű v é s z e t m ú z e u m a g a z d a g s á g á v a l és e l r e n d e z é s é v e l m é l y b e n y o mást tett r á m . H a t á s á v a l c s a k az i m p r e s s z i o n i s t á k é v e t e k s z i k . A c e n t e n á r i u m a l k a l m á b ó l r e n d e z e t t B r â n c u i-kiállítás általános é r d e k l ő d é s t és e l i s m e r é s t keltett. S z á m u n k r a r e v e l á c i ó v o l t . R e n d k í v ü l eredeti és t a n u l s á g o s a F r a n c i a o r s z á g l e g n e v e z e t e s e b b m ű e m l é k e i n e k — r e m e k t e c h n i k á v a l készült — m á s o l a t a i t b e m u t a t ó r é s z leg, az a n t r o p o l ó g i a i és e t n o l ó g i a i j e l l e g ű M u s é e d e l ' h o m m e a z o n b a n , n o h a a l a p k o n c e p c i ó j a k é t s é g t e l e n ü l i g é n y e s e n t u d o m á n y o s , kissé e l h a n y a g o l t n a k tűnt. A z Invalidusok t e m p l o m a mellett fekszik — g y ö n y ö r ű parkkal övezetten — a R o d i n s z o b r a i t b e f o g a d ó p a l o t a . M o s t , h o g y e l ő s z ö r l á t h a t t a m a Gondolkodót és a Calais-i polgárokat, megfordult a fejemben, hogyan értelmezhetik kortársaink eze ket a r e m e k m ű v e k e t . H a a f i l o z ó f i a és az i r o d a l o m h a l h a t a t l a n alkotásaira a z e g y m á s t f e l v á l t ó k o r o k e m b e r e i eltérő m ó d o n is r e a g á l h a t n a k , h a a letűnt s z á z a d o k b a n m e g f o g a l m a z o t t e s z m é k t o v á b b g o n d o l h a t ó k , m i é r t ne ü z e n h e t n é n e k m á s t és m á s t a k ü l ö n b ö z ő n e m z e d é k e k n e k az o l y a n m é l y f i l o z o f i k u m o t és e t i k u m o t t a r t a l m a z ó s z o b r o k is, m i n t a R o d i n é i ? A z a l a p m o n d a n i v a l ó n y i l v á n a z o n o s , ha ú g y tetszik, ö r ö k m a r a d , j e l e n t é s e , akusztikája a z o n b a n v á l t o z h a t . A Gondolkodó t ö p r e n g ő , ta lán é p p e n e g y k ö r v o n a l a z ó d ó e s z m é r e i n t e n z í v e n ö s s z p o n t o s í t ó alakja, a m e l y e t m á r szinte h a g y o m á n y o s a n a h o m o sapiens, a r a c i o n a l i s t a é r t e l m i s é g i j e l k é p é n e k t e k i n tünk, m o s t a n á b a n m i n t h a g o n d t e r h e l t e b b , k é t e l k e d ő b b l e n n e . E s o r o k a t í r v a R o b e r t J u n g k n e m r é g o l v a s o t t e s s z é j e j á r az e s z e m b e n . A j e l e s j ö v ő k u t a t ó , aki l e g u t o l s ó k ö n y v é b e n (Der Jahrtausend-Mensch) a tudósok erkölcsi felfogásában mutatkozó b i z t a t ó j e l e n s é g e k e t e m e l t e ki, ezúttal k e v é s b é d e r ű l á t ó . A T r a u b e n y u g a t n é m e t atomkutató lakásának elektronikus lehallgatásából kipattant parázs botrány k a p csán J u n g k arra f i g y e l m e z t e t , h o g y az a t o m i p a r t o v á b b i elterjedése a p o l g á r o k
fokozott ellenőrzését megvalósító újfajta totalitarizmusnak szolgálhat indítékul. De Rodin Le penseurjének gondterheltségét azzal is magyarázhatnók, hogy a genetikai kísérletek súlyos dilemmái gyötrik. Szabad-e folytatni őket annak a kockázatnak az árán is, hogy az emberi fajra beláthatatlan következményekkel járó bajokat zú díthatnak? Olvasom éppen, a vezető amerikai egyetemeken az az álláspont is han got kapott, hogy a tudósoknak e kísérletek felelősségét bizonyos társadalmi fóru mokkal kellene megosztaniuk. A Calais-i polgárok viszont mintha büszkébben, áldozatuk értelmében bizto sabban járnák golgotájukat. A szobrász lángesze felismerte s formába öntötte azt az emberi-közösségi öntudatot és méltóságot, amelyre a harmadik évezred küszö bén nekünk is oly nagy szükségünk van. A fáraók kincseit, Ramszesz titkait hatásosan tálaló kiállításhoz még maradt energiánk, de Monet tavirózsáinak megtekintését az Orangerie alagsorában már az a telítettség és fáradtság akadályozta meg, amelyet bizonyára legyőzünk, ha előbb olvashatom el a Korunk 1976. 12. számában megjelent szép cikket a nagy impreszszionista festőről és remekéről. A z idegenergiával különben okosan kell gazdálkodni még a nyári kulturális holtszezon idején is. Vannak telefonok, amelyeket otthon maradt tulajdonosaik csengetésre felemelnek, sőt akadnak olyan kollégák, akik vidékről sietnek vissza egy találkozás kedvéért. Így jött haza néhány órára a Bergson-kongresszusról Joseph Gabel, az amiens-i egyetem tanára, hogy kétévi levelezés után személyesen is meg ismerkedhessünk. Ülünk a jellegzetes agglegény-tanyán, amelyet teljesen bebo rítanak a könyvek és iratok, s szellemi antennáinkkal körültapogatjuk egymást. A szembesítés már az első percek után — legalábbis számomra — frappáns ered ményre vezet. Kiderül, hogy házigazdánk azonos azzal a Geröly Kálmánnal, aki a régi Korunkban a modern biológia és a dialektika viszonyáról értekezett, meg a korabeli rákelméletekről s a hormonokra vonatkozó legújabb szakirodalomról refe rált. Milyen boldog lesz Tóth Sándor, mondom az önleleplezés után. Ismét keve sebb lett egy kérdőjellel a listája, amelyen a meg nem fejtett álnevek és szignók szerepelnek! Így halad előre a tudomány, állapítjuk meg derűs elégtétellel, de máris közös témáink sűrűjében járunk. Gabel, aki Erdélyből származik, orvosi pszichiátriai tanulmányok után kezdett ideológia-kritikával, társadalomlélektannal és általában filozófiával foglalkozni. Könyvei egy eredeti, érdekes ember figyelem reméltó gondolatait tartalmazzák olyan kérdésekről, amelyek a mai viták előteré ben találhatók: elidegenedés, hamis tudat, ideológia és utópia. Tulajdonképpen Mannheim hozott minket össze. A z amiens-i professzor értelmezése tudatosította újra s erőteljesen bennem az egykori Vasárnapi K ö r tagjának megkerülhetetlenségét az említett problémák tanulmányozásában. Íróasztalomon két dedikált különlenyo mat fekszik tőle, s miközben párizsi beszélgetésünket próbálom felidézni, bennük lapozgatok. A z egyik a L'homme et la société című folyóiratban jelent meg, s azt az izgalmas kérdést feszegeti, beszélhetünk-e bizonyos rokon vonásokról a régi ismert magyar marxisták között. Hangsúlyozza, nem a magyar marxisták munkái nak összességére gondol, hanem arra a nyitott eszmeiségű irányzatra, amelynek a múlt viszonylatában olyan képviselőit nevezi meg, mint Szabó Ervin, Jászi Osz kár, Mannheim, Lukács, Fogarasi és mások. Jellemző szerinte erre az iskolára, hogy különös érdeklődést tanúsít az elidegenedés iránt. Nyilván akad vitatnivaló ezen a nézeten, meggondolkoztató, s én éppen azon csodálkozom, hogy — tudo másom szerint — még nem reagáltak rá. Pedig esetleges tévedéseiben is újítónak, termékenyítőnek bizonyulhat. A másik tanulmány a napokban érkezett, s az amerikai Telos című marxista folyóirat 1976. 29. számában látott napvilágot. A hamis tudat s az utópikus tudat viszonyát taglalva, szerzőnk újra Mannheimra hivatkozik, aki annak idején már közös nevezőt talált e két tudatforma számára. A Telos tanulmányírója nem fogadja el Mannheim felfogását; határozottan utópiaellenes álláspontot képvisel. Bizonyos, hogy Gabel kritikai észrevételeiben jó adag igazság található. Voltak utópisták, akik hajlottak az egyén fölötti teljes ellenőrzés intézményesítésére, de ez a körül mény nem lehet perdöntő általában az utópiák megítélésében. Nem felejtetheti el velünk szerepüket a status quóval szemben megfogalmazott bírálatok s a jövőt előkészítő képzelőerő bátorításában. Honi tájakról került Párizsba még a két világháború közötti években M a x i milian Rubel is, aki a hírhedt börtön, a Santé környékén épült új tömbházak egyi kében lévő lakásán fogadott. A kelet-európai hangulatot az asztalon gőzölgő nagy szamovár biztosítja. A méregerős orosz teát kortyolgatva, a beszélgetés a Pléiade sorozat — házigazdánk gondozásában megjelent — Marx-kötetei körül folyik A megjelenés az elegáns kötésű sorozatban értékmérő és rangadó. Marx nyilván
nem szorult rá erre a fémjelzésre, sokatmondó viszont, hogy a kiadó s a szerkesz tők úgy érezték, M a r x nélkül a sorozat elvesatené hagyományos reprezentatív jel legét. Rubel a z Amszterdamban található eredeti kéziratok ismételt, új tanulmá nyozása alapján állította össze a szövegeket és a gazdag jegyzetanyagot, amely felfogását tükrözi. Uzsonna után is szenvedélyesen fejtegeti, hogy Marxnál az etikai motiváció meghatározó jellegű. Végletes álláspontja nyilván reakció mind az ökonomista ér telmezésekre, mind az erkölcsi tényező sokáig tartó mellőzésére. Kétségtelen, a fiatal M a r x szocialista irányú ideológiai fejlődésében le nem tagadható szerepet játszott az erkölcsi felháborodás, és az sem vitás, hogy az ún. etikai szocializmus örökségében bőven akad még kiaknázható szellemi érték. A m i az utópiákat illeti, Rubel nem oly elutasító, mint másik partnerem. Ellenkezőleg, úgy látja, az utópia valamilyen kiutat kínálhat egy abszurd helyzetből, s az utóbbi évek eseményei ja vára írja, hogy a társadalomtudományokat ú j , utópikus dimenzióval gazdagították. „Pronto" — hallatszik a meglepően rosszul világított Termini-pályaudvar egyik nyilvános telefonkészülékében. Boldogan nyomom le teljesen a tantuszt, mire az én hangom is hallhatóvá válik a drót másik végén, ahol — csodák csodája — meghívónk, Klári jelentkezik. Hurrá, meg vagyunk mentve, van hol aludnunk, nem kell poggyászokkal megrakodva (hogy más nehézségekről ne is szóljak) éjszaka szállodát keresnünk. K é t nappal a megbeszélt időpont előtt érkeztünk ugyanis Rómába. A z Örök Város a választási küzdelmek nyomaival is fogad. Lépten-nyomon plakátok, felhívások. A vizuális agitáció itt még főként grafo- és graffitomániában nyilvánul meg. A z antik romokat, a reneszánsz és barokk emlékműveket festett és és átfestett feliratok csúfítják. Ne legyünk kicsinyesek. Ha a „történelmi kompro misszum" valósággá válik, és előkészíti Itália demokratikus fejlődését a szocializ mus felé, lesz bizonyára elég energia az egész nagy kísérlet lebonyolításához, nem csupán e nyomok eltüntetéséhez. Addig is, amíg ez az út végigjárhatónak bizonyul, különösen kellemes volt a Capitoliumon, a császár és sztoikus filozófus Marcus Aurelius lovasszobra mellett fekvő városháza előtt üldögélni. A Michelangelo ter vei szerint rendezett tér épületeit felidézve arra is gondolok, hogy Róma lakói Giulio Carlo Argan művészettörténész személyében kommunista listán megválasz tott polgármestert állítottak az Urbs élére. Negyven évvel ezelőtt halt meg Gramsci, s azok, akik örökségét továbbfej lesztve, a szocializmus olaszországi megvalósításának stratégiáját kidolgozták, és a kommunista párt befolyását tetemesen megnövelték, megérdemelt történelemfor máló halhatatlansághoz juttatták. Most, hogy az évforduló kapcsán számos tanul mány és visszaemlékezés foglalkozik „a gyakorlat filozófusával", a méltatók rá mutatnak, hogy Gramscinak (Togliattival és Terracinivel együtt) oroszlánrésze volt a párt lyoni kongresszusán (1926) elfogadott tézisek kidolgozásában is. Ezek pedig már akkor széles baloldali-demokratikus összefogást sürgettek, s ily módon a „történelmi kompromisszum" mai felfogásának előzményeihez tartoznak. A z állan dóan gazdagodó Gramsci-irodalom ismeretében számomra is világos, hogy a Bör tönfüzetek szerzőjének a „történelmi blokk"-ról, az alap és felépítmény újszerűen elemzett viszonyáról, a nélkülözhetetlen kulturális-erkölcsi reformról, s végül, de nem utolsósorban az értelmiség társadalmi funkcióiról szóló nézetei a hagyomá nyostól eltérő módon határozzák meg a munkásmozgalom és az írástudók viszonyát. A z eredeti koncepció pedig hozzájárult az olasz marxista gondolkodás új utakat kereső fellendüléséhez, a „munka és kultúra erői szövetségé"-nek kibontakozá sához. N e m csoda, ha úgy éreztem, e nyárutón Róma halmai fölött Gramsci szelleme lebegett... Ez az érzés valahogy elkísért akkor is, amikor az Angyalvár felől a Szent Péter-bazilikához közeledve, újból s erősebben, mint első alkalommal, megragadott az elébünk táruló lenyűgöző tér és épületcsoport sajátos harmóniája. Elfogódottan lépünk be a hatalmas kapuk egyikén, s rögtön jobbra ott van, védő üvegfalakkal körülvéve, a restaurált Pietá, amely így — sajnos — sejtelmesen távolinak tűnik. A vatikáni miliő igazán alkalmas arra, hogy (az évszázadok során felhalmozott műértékek látványától kissé szédelegve) az egyház, illetve a hivő tömegek sze repén morfondírozzak. Itt jobban meg tudom érteni azokat, akik a dialógust szor galmazták, s olyan politikát kezdeményeztek, amely messzemenően számol a meg győződések és felfogások sokféleségével. Ezzel kapcsolatban X X I I I . János pá pára, a Pacem in terris kezdetű enciklikájára, az általa támogatott ökumenizmusra és újításaira kell emlékeznem. Szellemének tárgyiasulását vélem felfedezni a bazi-
lika Manzu készítette új kapuján, a modern művészi szemléletet s a hagyományos tematikát oly szerencsésen ötvöző domborműveken. A „történelmi kompromisszum" szükségességéről győződöm meg újból Firen zében, amikor a Sta. Annunziata előtti téren a Kisasszony-napi tömeggel sodródva, számot vetek évszázados népi szokások és hitbéli rítusok összefonódásáról. Firenze azonban számomra is nyilván mindenekelőtt a reneszánszot jelenti. A Signoria épülete a városköztársaság büszke önkormányzati szellemét sugározza, műemlékei pedig a középkori kötöttségekből kitörő ember máig vonzó eszményét idézik fel. A Képzőművészeti Akadémia körszerű, jól megvilágított termében Michelangelo Dá vidjának eredetijét szemlélve arra kell gondolnom, hogy Marsilius Ficinus, Cosimo de' Medici neveltje és barátja ebben a városban fejtegette, hogy az ember nem szolgája, hanem versenytársa az alkotó természetnek. M a már tudjuk, ez a verseny nem járt mindig egyértelmű következményekkel, a magabiztos, erőt, derűt kifejező Dávid azonban azt is eszembe juttatja, hogy Marsilius Ficinus barátjának, Giovanni Pico della Mirandolának köszönhetjük a reneszánsz életérzés egyik leghitelesebb megfogalmazását. A z akadémia körtermében világosodott meg számomra igazán, miért szól Pico della Mirandola műve az ember méltóságáról... Egyszerűen nem lehet Dávidtól elszakadni. Csak miután valósággal belefárad tunk a remekmű nyújtotta élménybe, s kifelé indultunk volna, döbbentünk rá, hogy a Dávid vonzásában észre sem vettük Michelangelónak az előcsarnok két olda lán felállított befejezetlen szobrait. És akkor pillantottam meg Máténak a márvány ból nem teljesen kiemelkedő alakját. A benső kiegyensúlyozottságot utolérhetetlen művészi tökéllyel közvetítő Dávid után Máté félig kész szobra mintha a benső küzdelmet, az embert ellentétes irányokba taszító-vonzó erők birkózását jelenítené meg. Mátét — Michelangelo víziójában — feltehetően remény és csüggedés keríti felváltva hatalmába. Ügy érzem, Michelangelo az ember kettős jellegét ragadta meg, ezért is tette rám a legmélyebb hatást. Remény és reménytelenség, derűlátás és csüggedés, siker és kudarc, az emberi lét és magatartás e lehetséges alternatívái amelyekkel — egy új könyv gondolatmenetét is alakítva — elméletileg, gyakorla tilag küszködöm. A napokban kaptam kézhez a perszonalizmus nagy öregjének, a dialógus lelkes hívének, Jean Lacroix-nak a levelét, amelyben ő, aki a reményt a kudarccal, az elbátortalanodással való szerves összefüggésében vizsgálja, a munka megírására ösztökél. Ha tervemet meg tudom valósítani, akkor ezt mind Lacroix buzdító szavainak, mind Michelangelo Mátéjának is köszönhetem. Ha első nyugati utam adott alkalmat arra, hogy negyedszázad múltán sze mélyesen is találkozhattam olyasvalakivel, aki puszta létében a fasizmusra emlé keztetett, három évvel ezelőtt pedig a buchenwaldi láger egykori krematóriumában a személytelen, az egyéntől elorzott halálról, „a halál haláláról" elmélkedhettem, az idei út új mementókkal figyelmeztetett a fasizmus ma sem szűnő veszélyére s azokra a gyógyíthatatlan sebekre, amelyeket maga után hagyott. A római graffitók látványa többek között azért gyakorolt rám oly lesújtó ha tást, mert a feliratok egy része a szélsőjobboldali, újfasiszta csoportok jelentkezé séről tanúskodott. Ezek a jelszavak eszembe juttatták, milyen sok áldozatot köve telő terrorcselekményeket hajtottak végre az utóbbi években ezek a csoportok, ame lyeknek tagjait ma is a dicstelen véget ért Duce mítosza tartja fogságban. Vendéglátónk otthonában a nagy holokausztum árnyai vettek körül. A z asz talokon, falakon látható fényképek Auschwitzban elpusztított atyai barátomra, Klári férjére és ragyogó tehetségű Péter fiára emlékeztettek, akit viszont a gettó rom jainak eltakarításán dolgozó több száz váradi deportálttal együtt Varsóban gyil koltak le. A múltat idéző beszélgetések során a permanenssé tett névtelen lágerhalál, „a halál halála" ellen ma sem szűnő küzdelem megrendítő összefüggései bontakoz tak ki. Péterre gondolva mondottam el azt az esetet, amelynek főszereplője (aki apját veszítette el) harminc év múltán nyomozni kezdett a varsói tömegmészárlás után. Egy túlélő bizonytalan környezetleírása alapján meg is találta a sportpályát, a vérengzés színterét. A kutatás eredményességét lehetővé tevő — csodával hatá ros — véletlenek láncolatára jellemző, hogy a sofőr, aki egy varsói barát jóvoltá ból segített a sportpályát megtalálni, gyerekként maga is tanúja volt a kivégzések nek! Amikor az elbeszélést befejeztem, Klári szó nélkül kiment a szobából, majd egy nylonzacskóban őrzött maréknyi földdel tért visza. A föld az én történetemben szereplő sportpályáról származott. Klári ugyanis szintén nyomozni kezdett, s isme retlen varsóiak segítségével szerezte meg az apró rögöket, amelyek Péter vérét is magukba szívták. Sokáig ültünk és hallgattunk hárman a római alkonyban. Éreztem, tudtam, jobban, mint valaha, hogy Himmler, Eichmann, Höss s a genocidium sok más ki-
gondolójának és végrehajtójának terve: a személyes haláluktól is megfosztott mil liók nyomtalan eltüntetése nem sikerült. Ezt éreztem egyébként már a párizsi Notre-Dame székesegyház mögött fekvő emlékműnél is, amelyben ezer és ezer kis villanykörte éppúgy az ő emléküket tartja ébren, mint ez a visszaszerzett halált s emberi méltóságot jelképező, véráztatta földdarab. Velence barátságtalan arcát mutatta felénk. Szelek korbácsolták a Canal Grande piszkos vizét, a Szent Márk téri kikötő partjait pedig vadul csapdosták a tenger hullámai. A tér maga alig látszott a sűrű esőben; sok száz turistával együtt mi is a templom boltívei alatt, majd bensejében kerestünk menedéket. A „világhíres" galambok pedig a kőcsipkék között húzódtak meg. Miközben szemem mel őket kerestem, hirtelen emlékezésem egyik ablaka is kinyílt. Megjelent előttem a régi fénykép, amelyet annak idején annyit néztem. Apámat látom rajta a Cam panile tövében. Mosolyog, és az obligát galambetetést végzi. A vihar elültével, amikor mi is megtekintettük mindazt, ami a lagúnák süllyedő-romló városában kötelező, emlékeim láncreakciói újból nekiiramodtak. Most inkább, mint az első alkalommal, a „déjá vu"-höz hasonló élményt éltem át. Voltak hetek és hónapok ugyanis, amikor a váradi Zöldfa utcai lakás napfényt ritkán látó szobáiban játék helyett inkább az apám küldte anzixokat és színes reprodukciókat forgattam. A Sóhajok hídja mindig félelemmel töltött el, a Dózse-palota kincsei pedig a képzelet szárnyain Velence fénykorába röpítettek. A történelem s a víz romboló erői alaposan kikezdték a hajdani nagyság és dicsőség cölöpökre épített színterét. A nemzetközi segítség szinte utolsó pillanatban érkezik, a kommunista városvezetőség lelkiismeretes-kompetens akciói pedig re mélhetően megmentik Tizian, Tintoretto és Veronese múzeum-városát. Mintha a természet vak energiái mind arra törnének, hogy az emberi leleményesség és szép érzék e nagyszerű alkotását veszélyeztessék. A kis bérelt szobában a Biennale fá radalmait pihentük, amikor az újabb Udine környéki földrengés hullámai Velencét is elérték. Lélekszakadva rohantunk az állomás előtti térre, s most némi rezignációval kell megállapítanom, hogy az ember és a természet viszonya távolról sem oly biztatóan alakul, ahogyan azt a reneszánsz nagyjai s a mai tudományos-tech nikai forradalom felhőtlen optimizmustól eltelt első értelmezői vélték. Este, az első vonattal elutaztunk. A földrengés miatt azonban menetrendek és útirányok — érthető módon — megváltoztak, s így sajnos kénytelenek voltunk lemondani arról, hogy Üjvidéken kiszálljunk. Pedig nagyon-nagyon készültem, hogy Bosnyák Istvánnal, Sinkó Ervin örökségének értő gondozójával és értelmezőjével személyesen is megismerkedjek. Írásai arról tanúskodtak, hogy nem csupán meg különböztetett figyelemmel kíséri a mi világunkat, hanem nagy érzékenységgel, biztos ítélettel reagálja le azt, ami számára is közelállónak ígérkezik. Vélemények és megfogalmazások egybevetése alapján örömmel állapíthattuk meg, hogy szellemierkölcsi adó-vevő készülékeink rendszerint azonos hullámhosszokon dolgoznak. A szegedi állomáson a másik rokonlélek, Ilia Mihály várt kedves-lelkes tanít ványaival. Most, hogy kezet rázhattam vele, úgy éreztem, az a bizonyos áramkör, amely az eszmei-emberi kapcsolatokat hordozza, köztünk az első percektől kezdve jól üzemel. És miközben a várost jártuk — most feleségemen volt a sor, hogy gyer mekkori emlékeit felelevenítse — , magamban arra a következtetésre jutottam, hogy ez a Mihály egész intézményeket pótol. Tulajdonképpen ő maga is egy rendkívüli hatékonysággal működő intézmény. Mindent tud, ami ránk vonatkozik, s szinte olyan otthonosan érdeklődik Bukarest szellemi életéről, mint amilyen bennfentesen számol be sepsiszentgyörgyi benyomásairól, vagy éppen Szeged hagyományai között kalauzol. A most harmincadik születésnapját ünneplő kitűnő Tiszatáj nem jutott a két világháború közötti tiszavirág éltű lapok sorsára, amire Móra Ferenc szerint a „szegedi részvétlenség" ítélte őket (ezt egyébként a forradalmas, megváltozott világ új, növekvő kultúrigényei sem engedték volna meg), Ilia Mihálynak köszön hetően pedig valóban egy olyan tájkultúra színvonalas, eszmetágító orgánumává fejlődött, amely abban látja hivatását, hogy e tájak művelődését Európához és az egész világhoz kösse. A z új főszerkesztő, Vörös László és helyettese, Annus József egész szerkesztői gyakorlatukkal bizonyítják, hogy látószögük és krédójuk nem vál tozott. A hónapról hónapra megjelenő „kelet-európai néző" az egymásra utalt nem zetek és nemzetiségek irodalmának, művészetének kölcsönhatásaira figyelmez, a kritikai rovatban pedig rendszeresen találkozunk a romániai magyar művelődés eredményeivel.
A genius loci gyakran szeszélyesen nyilvánul meg. Szegedre sokáig ama „gon dolat" vetett árnyat, amelynek darutollas, böllérbicskás vitézei — Zadravetz atya áldásaitól kísérten — 1919-ben innen indultak el, hogy hatalomra juttassák a fehér terrort. A városháza falán ott látható azonban a Bălcescu és Kossuth találkozását megörökítő emléktábla, s itt született meg a Projet de pacification. Innen startoltak a Szegedi fiatalok, akiknek oly jelentős szerepük volt a falukutató mozgalom kibon takozásában. A múzeum egyik termében örömmel fedeztem fel egyik csoportképükön munkatársunkat, Váróné Tomori Violát, akit azóta ultimátumszerűen fel is szólí tottam, írja meg visszaemlékezéseit arról a Szegedről, ahol József Attila és Radnóti Miklós diákoskodott. Számomra ez a hagyomány képviseli Szeged szellemiségét, s ezt élteti — a József Attila Egyetem tanáraként — a román — magyar antifasiszta múlt tudós kutatója, Csatári Dániel is, aki a Kossuth-szobor mellett lévő cukrászda teraszán egyik délután éppen a román—magyar történelmi vegyesbizottság munkájáról tárgyilagosan és bizakodóan beszélt. A kétnapos, élményekben gazdag szegedi tartózkodás után azzal a tudattal indultam vissza Pestre, hogy ér zelmes földrajzom atlaszán a Tisza-parti város nem csu pán rendkívül értékes baráti kapcsolatok színhelyévé, ha nem a szellemi tájékozódás egyik támaszpontjává vált.
K Á D Á R JÁNOS ENNYI? Bár kezünk nyomát hordozza minden, nélkülünk bármi lelketlen, ijesztő. Büszkék kell legyünk magunkra ezért?
KÍVÁNCSISÁG
utolsó kívánságként bűnét szerette volna tudni
A
JAVÍTHATATLAN
Horgát dobta a csöndes tóba, horgával együtt merült a gondja. Fogott — botot.
UTAK ESZMÉK VITÁK
