H & K Hírlap információs havi lapja. XX. évf. 10. sz.
Alapítva: 1995. Halász Zsuzsanna & Kristály Árpád A Leányfalui Önkormányzat támogatásával.
2015. október
Újabb sikeres önkormányzati pályázatok Mint azt már láthatják, megindult a Polgármesteri Hivatal energetikai felújítása, melynek keretében új hőszigetelést kap az épület, megtörténnek a nyílászáró cserék és megújul a hivatal homlokzata is. Rövidesen ugyanez fog történni a múzeum épületével is. Az önkormányzat ugyanis sikeres pályázatot nyújtott be két középületére az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programra. Az elnyert támogatás összege 66 732 435 Ft, azaz hatvanhatmi lli óhétszázharminckétezer-négyszázharmincöt Forint. A pályázat 100 %-os intenzitású, tehát a falu részéről önrészt sem igényelt. A felújítás eredménye nem csupán későbbi gázszámláinkon fog megjelenni, de középületeink is megszépülnek. Emellett a helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatása jogcímen benyújtott pályázatunkkal 177 800 Ft, azaz egyszázhetvenhétezer-nyolcszáz Forint vissza nem térítendő támogatásban részesültünk. A támogatást 10 erdei köbméter keménylombos tűzifa vásárlására használhatjuk fel, mellyel rászoruló leányfalui személyek, családok téli fűtési nehézségein tudunk enyhíteni. Loszmann János polgármester
Október 9-12 között nálunk járt bajor testvértelepülésünk, Penzing küldöttsége. A közel 20 fős, Johannes Erhard polgármester vezette delegációt péntek délután a Polgármesteri Hivatal tanácstermében fogadta szívélyes hangulatban Loszmann János polgármester. A köszöntésen a képviselő-testület tagjai és a hivatal dolgozói mellett leányfalui polgárok is részt vettek, sokan már régi ismerősökként köszöntötték egymást. Penzingi barátainkkal ismét néhány „új arc” is érkezett, jól mutatván, hogy mindig vannak olyanok, akik szeretnének bekapcsolódni a két település közti baráti viszonyba. A küldöttség néhány tagja családoknál, mások pedig a helyi Szerencsejáték Zrt. üdülőjében kapott szállást. Rövid látogatásuk első estéjén, pénteken még egy rövid sétát tettek településünkön, majd szombaton Veszprém városát tekintették meg. Vasárnap budapesti városnézés keretében dr. Richter Pál, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének vezetője jóvoltából nemcsak a pompás épület megtekintésére nyílt lehetőségük, de még zenei élményben is részesültek, majd a búcsúestét hajókirándulással egybekötött városnézéssel töltötték. Testvértelepülésünk küldöttségét hétfő reggel búcsúztattuk el, útravalóként egy nagy kosár lekvár- és kompótkülönlegességgel bocsátottuk őket útjukra, melyet Leányfalu lakói készítettek. Köszönjük Szinna Gábor, a Torjai házaspár, Bedő Szilvia, Pajor Ildikó és mindazok segítségét is, akik megszervezték bajor barátaink fogadását és jó házigazdaként kalauzolták őket az itt töltött napok alatt. Penzing küldöttsége ismét nem jött üres kézzel: négy kerékpárt hoztak a helyi közintézmények számára, továbbá Penzing 200 eurós adományát, melyet óvodánk részére küldtek. Átadták továbbá testvérkapcsolati egyesületük 500 eurós ajándékát is, mellyel múzeumunk fejlesztését kívánják segíteni. Leányfalu Önkormányzata nevében ezúton is köszönjük bajor testvértelepülésünk, Penzing segítségét! Adorján András
2.
2015. október
Lesz-e kerékpáros híd a Dunán? A Leányfalui hírek korábbi számaiban már jelentek meg írások a Pócsmegyer és Leányfalu között építendő kerékpáros híddal és a kerékpárúttal kapcsolatban és ezzel a címmel látott napvilágot egy cikk Szabó Gábor tollából a Pócsmegyeri Kisbíró októberi számában, mely az interneten is elérhető, ajánlom minden, a téma iránt érdeklődő, lakónk figyelmébe. Ez a cikk sem adhatott választ a kérdésre, de a lehetőségeket sorra veszi. Az ügyben új információt jelent, hogy időközben sikerült beszélnem Mihálffy Krisztinával, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) osztályvezetőjével. A KKK a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik háttérintézménye, szakmai előkészítő szervezet az országos közúthálózat vagyonkezeléséért, a költségvetési előirányzatok kezeléséért, valamint a közlekedési szakma koordinációjáért felel. Az osztályvezető elmondta, hogy kerékpáros infrastrukturális beruházások tekintetében két nagy projekt: az EuroVelo 6-os nemzetközi főútvonal Rajkától Budapestig tartó szakasza, valamint a balatoni bringakör felújítása és Budapesthez kapcsolása verseng jelenleg egymással. Mindkét fejlesztés több tízmilliós megvalósíthatósági tervei KÖZOP-os forrásokból készültek el a 2007-2013-as pénzügyi ciklusban. Számunkra rossz hír, hogy meglátása szerint egyébként a magyar tengerhez vezető bringaút megépülésre az esélyesebb, mivel a KözépMagyarországi régió számára jóval szűkösebb uniós keretek állnak rendelkezésre, bár hozzátette, hogy a döntést nem ők hozzák meg, hanem a kormány. A Dunakanyart és benne Leányfalut érintő EuroVelo 6-os kerékpáros útvonal tervei a KKK kiadásában már színes, nyomtatott formában is megtekinthetők. Ezek szerint a nyomvonal Rajkától Győrön és Komáromon keresztül fut be Esztergomba, azt követően pedig Szobnál ketté válik. Ott a Dunán kompon átkelve a Duna bal partján két keréken már jelenleg is aránylag biztonságosan el lehet jutni a főváros határáig – itt csak kisebb kiigazításokra van szükség. A minket inkább érdeklő jobb parton kiépítendő szakasz alapvetően a 11 -es utat követi hol önálló kerékpárútként, hol a főútvonalhoz illesztett sávként egészen Visegrádig. Az osztályvezető elmondta: igaz, hogy korábban a tervek között szerepelt a kerékpárút bevezetése a Szentendrei-szigetre, azonban a Natura 2000-es területek, de főként pénzügyi okok miatt a jobb parton haladó nyomvonal megvalósulása a reálisabb. A sziget bekötéséhez ugyanis legalább két kerékpáros hidat kellene építeni, északon Kisoroszinál, délen Szentendre területén – mutatott rá a szakember. Megépítésük a tervezett 9 milliárd forintos összeget további 3 milliárddal megnövelné. Az egyharmadával kisebb költségek miatt tehát a jobb parton haladó útvonal magvalósulása valószínű – emelte ki az osztályvezető. Ezek szerint tehát Visegrádtól Dunabogdányon, Leányfalun és Szentendrén keresztül érkezhetne el az EuroVelo 6-on tekerő biciklista a fővárosba. Leányfalu belterületén a jelenlegi kerékpárút kiszélesítésében gondolkodnak. A KKK tehát nemcsak, hogy Leányfalu központjában nem számol kerékpáros híddal, de sehol máshol sem, hiszen nem tartja reálisnak a kerékpárút Szentendrei -szigetre való bevitelét (Noha a tervek elkészültek a szigeti kerékpárútra is.) A szakember hozzátette, hogy a politika természetesen hozhat más döntést is, de a megvalósíthatósági tanulmányok ezzel a változattal számolnak. Adorján András
Leányfalui Hírek
15 ÉVES A LEÁNYFALUI REFORMÁTUS TEMPLOM Tisztelettel meghívjuk ünnepi alkalmainkra! Október 25. vasárnap 08.30 Ünnepi istentiszteletet a TEMPLOMSZENTELÉS 15. évfordulóján. Bemutatjuk a templomépítés képeit. Kávé és sütemény mellett emlékezünk. Együttlétünk végén autóval vagy gyalog felmegyünk a temetőbe, és rövid megemlékezés keretében felavatjuk Cserna Etelka testvérünk síremlékét. 16.30-kor kezdődik az „ALL SAINT CHURCH” dél-angliai templomi kórus ünnepi hangversenye a református templomban. Október 31. szombat a Reformáció Emléknapja. Pócsmegyeren 16.00 órakor kezdődik A PÓCSMEGYERI REFORMÁTUS ELEMI NÉPISKOLA című könyv bemutatója. Dr. Tőkéczki László történész tart előadást Református iskolatörténet Magyarországon címmel (a júliusi előadás folytatása), majd Kovácsné Pázmándi Ágnes, a Ráday Gyűjtemény könyvtárosa ismerteti a kötetet.
A LEÁNYFALUI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN, A TEMPLOMSZENTELÉS 15. ÉVFORDULÓJÁN. 2015. október 25.-én, vasárnap 16.30-kor az „All Saint Church” dél-angliai templomi kórus énekel, vezényel: Martin Seymour, Director of Music. Az „All Saint Church” Marlowban található, Londontól 33 mérföldre nyugatra, a Temze partján. A város számunkra arról nevezetes, hogy 1832-ben William Clark a Lánchíd ma is működő elődjét ebben a kisvárosban építette fel. Ezért lett Marlow testvérvárosa a budai Várnegyednek. Örömmel adjuk tudtul, hogy a kisváros templomi kórusa október 23. és 27. között Magyarországon vendégeskedik. Szállásuk Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban lesz. Innen indulnak koncertezni a Mátyás templomba, és nagy örömünkre a leányfalui református templomban is fellépnek. Az „All Saint Church” egy tradícionális templomi kórus, egyike annak a napjainkra hatvanötre fogyatkozott kórusnak Angliában, amelynek van fiú énekkara. Körútjukon összesen 37 leány és fiú énekel együtt a felnőttekkel. Repertoárjuk a reneszánsz periódus híres zeneszerzőitől kezdve (úgy mint William Byrd, Thomas Tallis és Orlando Gibbons), Händel Messiás oratóriumán át modern darabokig terjed. A ma is élő zeneszerzők közül hallhatjuk majd Robert Walker „As the apple tree” és Simon Lole „The Father's love by” szerzeményeit is. Tekintettel templomunk kis méretére, néhány össz-énekkari darab mellett a kórus kisebb csoportokra bontva fog énekelni, emellett a felnőttek között lesz két kontratenor is, akik duetteket adnak majd elő.
A belépés díjtalan, adományokat szívesen fogadunk!
Leányfalui Hírek
2015. október
3.
Tisztelt Olvasó! Falunkban megkezdték az önkormányzat épületének teljes körű hőszigetelését… Sajnálatos, hogy annak ellenére, hogy a lakosság tájékoztatva lett a pályázatról, negatív vélemények hangzanak el: „Bezzeg erre van pénz”… Igen van! Mert a Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében falunk több mint
66 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapott! De nézzük a jó oldalát! Már idén lesz eredménye, minimum 3040% -ot fog spórolni az önkormányzat a fűtésszámláján! Azt hiszem, hogy ez igazán jó hír! Sajnos arról meg igazán keveset tud a lakosság, hogy mennyi munka van ebben… Az utolsó pillanatig kevés esély volt a pályázat megnyerésre, nagyon sok feltételnek kellett megfelelni! Köszönjük mindazoknak, akik aktívan részt vettek a munkában! Más… Kaptunk egy olvasói levelet, sajnos névtelenül… Nem igazán értem, hogy a tisztelt levélíró mitől fél… Hiszen mi, ha kéri, nem hozzuk nyilvánosságra a nevét, csak egy esetben, ha valami okból netán bíróságra kellene menünk. Ez a húsz év alatt még nem fordult elő. Igaz, egyszer már voltunk a tisztelt testület előtt, amikor megvédtünk egy háromgyermekes család érdekeit… Megúsztuk egy prominens helyreigazítással, amin maga a tisztelt bíróság is mosolygott!... A levélről annyit, hogy valószínű, egy kutyabarát ragadott tollat. „Két három kedves, aranyos kutyus, évek óta jön megy”… Mint írja, inkább fogalakozzunk a vadkempingezőkkel, a parkolással, ami szerinte katasztrofális. Továbbá kifogásolta a rendezvények nem kellő időzítését, stb. Más… Mint előző számunkban említettem, strand bejárás volt, melyen részt vettem, erről a későbbiekben szeretnék beszámolni… Nem mindenki örült a részvételemnek, lelke rajta! Egy biztos, nem éreztem a jó gazda gondosságát! Más.. A strand felügyelő bizottsága dolgozik a Kópé lejáró szereződésének hosszabbításán. Első körben nem tudtak megegyezni. A Pénzügyi Bizottság visszaadta a szerződéstervezetet teljes átdolgozásra. Várjuk a fejleményeket! Egyben biztos vagyok, hogy polgármesterünk csak olyan szerződést fog aláírni melyben falunk érdekei nem sérülnek, illetve nem járunk rosszul! Más… Néha elgondolkozom! Érdemes volt annak idején megakadályozni a strand eladást (100-millió forintért…) ? Ha jól számolok akkor hosszú évek alatt, különböző ügyletek miatt már jóval többet vesztettünk! Reméljük, hogy ennek vége! Köszönöm figyelmüket! Kristály Árpád A szerkesztőségbe érkezett kéziratokat, fényképeket stb. csak előzetes kérésre őrizzük meg. Az aláírt cikkekért, képekért a szerző viseli a felelősséget. A mondanivaló nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével; a sajtó- és szólásszabadság szellemében lapunkban helyt adunk egymásnak ellentmondó véleményeknek is, kivétel azokat, akik egyéb okok miatt lettek kitiltva a kiadványból. A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. Szerkesztőségünk fenntartja az írások szellemiségét nem érintő rövidítések és helyesbítések jogát.
ÉPÍTŐANYAG ÁRUHÁZ KER. Kft. 2021 Tahitótfalu,Ifjúság u 2. Tel/fax:26/386-027 Mobil: +3620/574-9128
[email protected]
Minden, ami az építkezéshez kell! Homoékelhettek-Sóder-Murva-Termőföld-Oltott mész-Cement-Téglák(PTH , Ytong,Kisméretű)Szigetelőanyagok-Fóliák-Gipszkarton KINGSTONE: zsákos termékek (gipszek, csemperagasztók, esztrich, vakoló-és falazóhabarcsok)Zsalukő-Járdalap-Pázsitrácskő-Térburkoló Az élelmiszerbolt vasárnap is nyitva Tájékoztatjuk a Kedves Olvasókat, hogy új élelmiszerbolt nyílt Leányfalun a Móricz Zsigmond úton, a korábbi NonStop-Babi üzlet helyén. A KaSa ABC-ben élelmiszerek, italok és háztartási cikkek, valamint kávé és meleg szendvics is kapható vasárnaptól csütörtökig 05-23 óra, péntek-szombat 05-02 óra között.
Astra Szerviz Bt. 2000 Szentendre, Vasúti villasor 6
Autójavítás Műszaki vizsgáztatás Gumijavítás, szerelés, árusítás Gépjármű diagnosztika Gépjárműklíma töltés, -tisztítás, -javítás.
Ügyfélszolgálat: 06-26-312-340, E-mail:
[email protected] Nyitva tartás: H-P 7-18, Szo 7-14
Hirdetés feladás: Tel.: 20/361-4563, Email:
[email protected]
4.
2015. október
Iskolai Hírek
„Aki egy pár cipőt elkoptatott a színpadon, többé
Iskolánk október elseji létszáma 337 fő. A tavalyi záráskor 324en voltunk. Ebben a tanévben a 7. osztály összevonása miatt ismét 15 osztályunk van. Ebben a tanévben is megvalósításra várnak a TÁMOP által vállalt feladatainkat. A szeptemberi témahét programjai a Lovagkort idézték meg. Folytatódik a 2011-ben elfogadott nevelési törvény bevezetése. A 3. és a 7. osztályokban az új tantervek szerint tanítunk. Szeptembertől már minden évfolyamon heti 5 testnevelés óra lesz. A Testnevelési Egyetem bázisiskolájává váltunk egy pályázat segítségével. Az iskolaotthonos, az egész napos osztályok, a napközik, és a tanulószoba 16 óráig foglalkozásokat biztosítanak tanulóink számára. Jelentősen megnövekedett a 7. osztály óraszáma. Heti 31 óra. Nem kell hozzá sok számolás: egyszer 7 óra, a többi napon 6, de a bontott informatika órák miatt, kétszer is lehet 7. óra. A tanterem gondjaink egy kicsit enyhültek, mert az önkormányzat finanszírozásával a könyvtárat és az iskolatitkári szobát összenyitottuk. A földszintre került a két első osztály, az iskola titkári helyiség az első emeletre, a könyvtár a fejlesztő szobába. Sajnos így a könyvtári órák száma lecsökkent. Most minden helyiségben tanítunk. Megvásárolhattuk a hiányzó székeket, asztalokat. A számítógépparkunk már cserére, felújításra szorulna. Az interaktív táblákhoz kapcsolódókat az önkormányzat segítségével működésképessé tehettük. Az iskolatitkári 12 éves gépet is lecserélték. Még 5 gép felújítására lenne szükségünk az informatika tantárgy oktatása miatt. Jelenleg az informatika teremben 20 tanulóra 15 gép jut. Idén is folytatjuk a hagyományos programjainkat. Lezajlott az alsós énekverseny, papírt gyűjtöttünk, Bedő Szilvi néni beindította a könyvtári programot, megemlékezést tartottunk az Aradi vértanuk emlékére.
Köszönjük a szülők segítségét a tanév eleji eszközvásárlásoknál! Takátsné Czap Éva
Vill ám véd e
lem
Leányfalui Hírek
nem képes otthagyni a színészetet” Semmi sincs véletlenül életünk folyamán. Éppen egy vajdasági beszámolót készültem megírni színházunk sikeréről, de gondban voltam - vajon hogyan kezdjem? Egyszer csak Bedő Szilvi (aki színházi könyvekkel lát el, nemcsak engem, de a vajdasági könyvtárakat is) felhív telefonon, hogy küldene egy Dérynéről szóló kis könyvecskét. Ahogy belelapoztam, már tudtam, hogy nemcsak elkezdeni lesz egyszerű, de félő, hogy hosszúra fog sikeredni ez a beszámoló. „A színészi pálya árnyoldala: jönni, menni, válni. A nézők előtt víg szerepeket játszol, kacagsz, táncolsz, vidáman csevegsz, a nézőt magaddal ragadod. Aztán hazamégy, s otthon magadban megtört szívvel sírsz, mert csak akkor szabad ömleni könnyeidnek” - írja Déryné. Thália papjának lenni csodálatos, varázslatos érzés. Ezt a Leányfalui Szekér Színház minden tagja már 13 éve így érzi. A lelkesedés, odaadás és hit életelvből fakad és nem meggondolatlanságból. A könyv minden mondatát mintha kis vándorszínész társulatunk szerkesztette volna. A Vajdaságot 8-9 éve látogatjuk. A színészet és a szép magyar beszéd iránt fogékony kis létszámú magyarság lakja ezt a vidéket. Ritkán vetődik ide színházi társulat, de ha jönnek, nagyon szívesen időznek itt. Régi ismerőseink minden alkalommal örömmel fogadnak. Együtt vacsorázunk, borozgatunk az előadások után, van bőven kérdezősködni valójuk, nem győzünk felelni. Sorba mondjuk társulatunk jó és rossz fordulatait, ők pedig velünk örülnek, ha jól megy dolgunk, és velünk búsulnak, ha rosszul folynak dolgaink. Mindig minden előadásunk szívesen látogatott volt, és bárhol jött el az utolsó előadás napja, mindig ottmaradásunkat óhajtották. Déryné szerint, aki egy pár cipőt elkoptatott a színpadon, többé nem képes otthagyni a színészetet.
Kft .
Tel.: 06-20-984-6350
Megnyílt Tahiban a Balázs Kerékpárbolt!!! Nyitva: H-P: 8³º-17³º-ig, Szo: 9-13-ig. Tel.: 06-26-385-820. www.balazskerekparbolt.hu Email:
[email protected]
Tel.: 06-20-776-7438
[email protected]
Leányfalui Hírek
2015. október
/Folytatás a 4. oldalról/ Mert a színész egész lényét latba veti, hogy néhány órára kiszakítsa közönségét a mindennapi élet gondjai közül. Arcának és egész testének játéka érzelmeket magyaráz meg, szelleme világossá tesz előttünk olyan helyzeteket, amelyeket a költő esetleg érthetetlennek hagy. Déryné 200 évvel ezelőtt szekérrel járta az akkori Nagy-Magyarországot, mi egy kényelmes 15 személyes légkondicionált kisbusszal indultunk a Vajdaságba, hogy Szabadkán, Bajsán és Bácsfeketehegyen előadjuk Móricz: Szerelem és Lúdas Matyi darabjait. Az indulás pillanatában kiderült, hogy nincs ám mindenkinél a személyi, azaz útlevél, és hogy a társulat legifjabb tagját nem is vihetnénk magunkkal mert szülei nem adtak tanuk által meghatalmazott dokumentumot, amivel határon túlra vihetnénk a 12 éves színészpalántát. Sebaj, majd csak lesz valahogy, mert az angyalkák fönt az égben, úgyis velünk vannak - ez volt Pilinyi Márti ( jelmez és díszlettervezőnk) szavajárása. Majd elindult a vidám élet, a kiapadhatatlan mennyiségű viccek és történetek 3 órája. A színész érti ám igazán, hogy kell előadni, kiszínezni, habosítani, túldimenzionálni az adott történetet. Már szinte rekedtre nevette magát a társulat, mikor kiderült, hogy bizonyos határállomásokon buszok nem mehetnek keresztül. Egy hely maradt, ott viszont hosszú sor állt. Az idő csak múlt, és közeledett az előadás kezdésének ideje. Végre átjutottunk a határon, Szabadkára érkeztünk. A nézőtéren óriási tömeg, akik aggódva vártak bennünket a 35 fokos hőségben. Az előadás 18.00 órára volt meghirdetve, mi pedig öt perccel hat előtt érkeztünk. Pillanatok alatt bedíszleteztünk, a zenész a közönség előtt behangolt, a lányok felöltöztették és kisminkelték egymást, a fiúk felkapták magukra a fehér ropogós magyar ingeket, belebújtak csizmáikba, fejükbe rakták a kalapokat és negyed hétkor már indult is a talpalávalóval az előadás. Soha még ilyen vidám, gördülékeny és pontos előadásra nem emlékeztem. ( bár ilyet nagyképűség kimondani, de ez volt a valóság!) Siker, öröm, véget nem érő taps, ami egyrészt Móricznak tudható, másrészt a társulatnak. A katarzis a színpadon is és a nézőtéren is jelen volt. Újságírók, rádiósok és autogram kérők leptek el bennünket. A bőséges vacsora után összepakoltunk és az éj leple alatt a „szekér” folytatta útját Bácsfeketehegyre, a bázisra ahol végre kipihenhettük az első nap viszontagságait. Ez a 60 kilométeres útszakasz is éppoly eseménydús és vidám volt mint az előző kétszáz... Ilyenkor az adrenalin szint nem igen enged aludni, de miután ágyba feküdt a kis társulat pillanatok alatt mély álomba zuhant. Másnap egy bajsai Lúdas Matyi próba és előadás várt ránk. Beugró színészek gyakoroltak, a táncosok éppen bemelegítettek a muzsikus hangolt. Új színhely, hangtechnika nélkül, új járások, más akusztikai körülmények. De a vándorszínész-társulatoknak mindig meg kell oldaniuk a váratlan helyzeteket. Nincs két egyforma színpad, nézőtér, öltöző ( ha egyáltalán van, olykor egy csűr, vagy sátor, esetleg konyha). A Pannon TV meginterjúvolta a színészeket és már újra lázas öltözés vette kezdetét. Régi szép szokásunknak tettünk eleget, amikor megjelent egy csinos kis szekér, tele illatos szalmával, az előadás előtt 1-2 órával. Muzsikásunk, a két táncos és jómagam énekelve és kidobolva az előadást végigjártuk a falu utcáit. Volt ott bőven vendéglátás. Pogácsa, sütemény, olykor a falu legerősebb lelki erősítője. Kocsisunk is olykor részt vett a művészi munkában, név szerint invitálta a házak lakóit az esti előadásra, azzal a kikiáltó szöveggel, hogy itt a Tanyaszínház. Hiába javítottuk ki, hogy ez a Leányfalui Szekérszínház, váltig az volt a válasz: Nem mindegy! Visszaérve az előadás színhelyére elkezdtünk izgulni mert egy óriási tömeg várt bennünket. A nép csak jött, és jött a közel száz szórólap egy perc alatt elfogyott. Már se pad, se szék nem volt. Így rengetegen állva maradtak. Hát elkezdtük az előadást. Gördülékenyen, már megint szinte hibátlanul lement az előadás. Minden mondat, minden humor, irónia és drámai pillanat élt, úgy ahogy azt mi beállítottuk és reméltük. Kétszer kellett megismételni a tapsrendet. Pál Károly, állandó patrónusunk, szállásadónk és mindenesünk, a nézőtéren elégedetten mosolygott és integetett. Győztünk!
5.
A taps alatt csak azon járt az eszem, hogy te jó Isten, jövőre mit is kéne hozni, hogy ezt a sikert megismételhessük! Majd újra a díszlet és jelmez összepakolása következett, amit az ízes vajdasági vacsora tetézett. Újra a búcsúzás pillanatai következtek, és az ígéret, hogy jövőre visszajövünk. Minden búcsúzást a buszban síri csönd követ, ez most sem volt máshogy... Eljött az utolsó nap, a végső előadás: Bácsfeketehegy. Ebbe a faluba szinte haza jövünk. Szállásadónk, Pál Károly idén is délelőtti programokkal lepett meg, a Horkai pálinkafőzdébe vitt el bennünket, tavaly borkóstolót látogattunk, előtte pedig az Aracsi várromot tekinthettük meg, amely még a XI. században épült Szent István királyunk halála után. Az előadás színhelye ez esetben a falu óriási kultúrháza volt, szemben a bajsai szabadtérivel. Itt is tartottunk egy szövegöszszemondó és színpadlejáró próbát, mert a biztonságérzetünknek ez fontos tartozéka. Óriási színpad, óriási nézőtér. Teljesen más játékdimenziók és erőteljesebb beszédtechnika szükséges egy ilyen terepen. Rendezés szempontjából a Lúdas Matyi interaktív darabnak mondható, nem teljesen gyerekdarab, attól függ hogyan játszák. A Döbrögi vásár tele tánccal énekkel, vásári hangulattal. Szerelmi kapcsolat, meglepő fordulatok, humor de olykor mély valóság. A néző ebben a közel hatvan percben nem tud unatkozni. Több színhelyen folynak a cselekményfonalak. Hol a színpadon hol a nézőtéren. Ez a móriczi Lúdas Matyi meglepően más a Fazekasénál: Matyi szerelmes Vicuskába, és a darab nemes véget ér. Nem verik meg harmadszor Döbrögi urat. A megbocsátás szép és nemes gondolata fogalmazódik meg. Ezt a közönség igen nagy tapssal jutalmazta. Érezte a darab lényegét és nemességét. Köszönjük Móricz! Lúdas Matyi egy legenda, egy hős, mint Toldi vagy János Vitéz. Reméljük, hogy ez a több éves vajdasági misszió vagy tradíció még sok-sok éven keresztül megismétlődik. Köszönjük ezt polgármesterünknek, a képviselő-testületnek, a Faluház és könyvtár vezetőinek. Póka Éva és a Leányfalui Szekér Színház egész társulata
Tulajdonos, felelős szerkesztő, tördelés: Kristály Árpád Engedély szám: 145/96, Nyilvántart. szám: 69161-96 Szerkesztőség címe: 2016 Leányfalu, Móricz köz 8.
Tel.: 06-20-361-4563 Nyomda: TECHNOVA 2004 Kft.
Email:
[email protected] Megjelenik havonta, 1.200-példányban (a lap ingyenes). Terjesztés: a Magyar Posta által.
HÍRDESSEN NÁLUNK! 1.200 -PÉLDÁNYBAN KÉSZÜLŐ ÚJSÁGUNKBAN. HIRDETÉSI TARIFÁINK: 1/4 old. 4.600-Ft 1/2-old. 9.200-Ft 1/1-old. 18.400-Ft Színes hirdetés 100% plusz. Az összegek 27% Áfát tartalmaznak
6.
2015. október
Ültessünk növényeket - de hogyan? Most van itt az ideje, hogy kertünkbe biztonsággal elültethessük a kiszemelt dísznövényeket, gyümölcsöket… Vásárolhatunk őket kertészetben, piacon, kaphatunk ismerősöktől vagy magunk is szaporíthatunk, de fontos, hogy hogyan és mikor ültetjük el. A beültetendő növény kiszerelését tekintve lehet szabadgyökerű, földlabdás és konténeres. Szabadgyökerű növényeknél azokat megérkezésük napján, vagy mielőbb be kell ültetni végleges helyére. Ha aznap nincs lehetőségünk erre, akkor állítsuk 1 napra vízbe őket, másnap vegyük ki és csomagoljuk vissza a gyökérzetet. Olyan mélyre ültessük a növényeket, amilyen mélyen az eredeti helyén a talajban volt. Ez a gyökérnyaki részen az elszíneződésből jól látható. Figyelni kell arra, hogy a föld szorosan vegye körül a gyökérzetet. Ezt az ültetés utáni iszapolással és az iszapolás utáni tömörítéssel érhetjük el. Nem szükséges megtrágyázni a növényeket az ültetéskor, de ha mégis, akkor fontos, hogy az ültető gödörbe tett szerves trágya, tápanyag ne érintkezzen közvetlenül a gyökérzettel. A földdel összekevert szerves trágyát mélyebbre tegyük, ahol még nincs gyökérzet, de egy év múlva már ott lehet, a földdel összekevert trágya fölé helyezzünk egy vékony tiszta földréteget. A szerves trágyát legjobb a tövek köré elteríteni, így az öntözővízzel együtt szivárog majd le a tápanyag. A növények ültetése után fontos, a későbbi időszakban is a talaj nedvesen tartása. Amíg a talaj hőmérséklete a 10 fokot eléri, addig a gyökerek is intenzív fejlődésben vannak. Ilyenkor, főleg, ha száraz az időjárás - gondoskodni kell a nedvesség pótlásáról. Egy-egy alkalommal kiadós mennyiségű vizet juttassunk a tövek köré. Nem kell minden nap megismételni, bőven elég hetente egy alkalommal, de ekkor szánjunk időt erre a feladatra. Késő ősszel, a faiskolákból, kertészetektől vásárolt szabadgyökerű növények teljes biztonsággal megerednek, hiszen a kitermelés után azonnal újra szakszerűen bevermelik azokat, a kiszáradás esélye fel sem merülhet. Ha betartjuk az ültetés legfőbb alapszabályát, - tömörítés, iszapolás, csak mérsékelt, gyökerek alá trágyázás, vagy inkább ezt kihagyva a tövek környékére szórunk csak tápanyagot és a műtrágyát elfelejtjük, majd tavasszal újra több alkalommal alaposan öntözünk - akkor biztosan örömünket leljük az új szerzeményekben. Szabadgyökeres rózsa ültetése - Az ültetés legmegfelelőbb időszaka októbertől a fagyokig. A fiatal rózsákat ősszel termelik ki a földből. A megvásárolt rózsatövek ágait vágjuk vissza 3-5 szemig, a hosszú gyökereket pedig csak kis mértékben, inkább csak a megtört részeket
KERTTERVEZÉS-KERTÉPÍTÉS KERTFENNTARTÁS Nincs elég ideje, ötlete, de szeretné, hogy kertje a nyugalom, pihenés szigete legyen? Szívesen segítünk, hogy álmai megvalósuljanak! Megtervezzük, kivitelezzük és gondozzuk kertjét, hogy Ön pihenhessen és feltöltődhessen benne! Tavaszi-őszi „NAGYGENERÁL”, egész éves fenntartás, új növények telepítése… Hívjon minket és mi megtaláljuk a legjobb megoldást az Ön számára!
Sulyok Mónika kertészmérnök
06-70-323-0042
Leányfalui Hírek
távolítsuk el. Ültetés előtt a szabadgyökerű rózsákat áztatni kell néhány óráig. Ültetéskor a nemes rész 2-3 cm-rel legyen a talajszint alatt. Az ültetéshez olyan mély és széles gödröt ássunk, hogy a gyökérzet jól elférjen benne, és a szemzés helye 2-3 cm-rel a talajszint alá kerülhessen. A gödröt humusszal kevert kerti földdel töltsük fel. Ültetés után alaposan locsoljuk be a töveket. Miután a víz felszikkadt, gyengén tömörítsük a földet, majd újra iszapoljunk! Miután ismét felszikkadt a talaj még egyszer tömörítsük a földet alaposabban és ezután 15-20 cm magasan földdel töltsük fel a rózsákat. Csak akkor kell kitakarni, amikor a rügyek már duzzadnak, - kb. április vége felé. Tavasszal, a rendszeres öntözésről gondoskodni kell. A ültetés első évében megjelenő első bimbókat csípjük vissza, pár levéllel együtt, ez elősegíti a bokrosodást. Gyümölcsfák ültetése: A faiskolából hozott fát gyökerével néhány órára vízbe állítjuk. Előtte a sérült gyökereit az egészséges részig visszavágjuk. Ültetés előtt ássunk egy megfelelő nagyságú gödröt és verjünk bele egy karót. A karó tartást biztosít a törzsnek és a tűző naptól is védi azt. A fát függőlegesen a gödörbe helyezzük, közel a karóhoz, majd földdel takarjuk a gyökereket. Ezután óvatosan rázva felemeljük egy kissé a fát, hogy a föld a gyökerek alá kerüljön. Akkor jó a helyzete, ha a szemzés helye 10-15 cm-rel a föld felett van, körténél és birsnél pedig a talajjal egy szintben. A gyökerekre újra földet dobunk és óvatosan megtapossuk. Ezután a maradék földet is ráterítjük és az ásó lapjával öntözőtányért készítünk, amibe 10-15 liter vizet öntünk. Végül a fát 8-as kötéssel lazán a karóhoz rögzítjük, úgy hogy a kötés a fán magasabban legyen, mint a karón. Így a fa a földdel együtt ülepedhet és a gyökerek alatt nem képződnek üregek. Szőlő ültetése - Az ültetés előtt egy-két órára állítsuk vízbe az csemegeszőlő oltványokat. Csak pár centivel vágjuk vissza a gyökereket, és olyan mélyre ültessük a vesszőt, hogy az oltott rész majdnem a föld szintjéig érjen. Ha szerves trágyát is teszünk a gödörbe, azt tegyük jóval mélyebbre és terítsünk fölé földet, hogy ültetéskor ne érintkezhessen a gyökerekkel. Alaposan öntözzük be a töveket, majd tömörítsük a földet. Az első tömörítés után újra öntözzünk bőségesen és újra tömörítsük a talajt. Ezután kupacoljuk fel a földet a szárak körül kb. 4-5 rügy magasságig, vagy a vesszők teljes magasságáig. Tavasszal bontsuk le a kupacot a tövek körül, majd metsszük vissza a szárakat a gyökérnyaktól fölfelé 3 rügyre. Az első évben maximum két szárat hagyjunk meg az oltványon a többit távolítsuk el az oltott rész fölött visszavágva. A szabadgyökerű díszcserjék, gyümölcsfák, rózsák általában erősebbek a konténerben nevelteknél és áruk is jóval olcsóbb azoknál, viszont az ültetésnél gondosabban kell eljárni. A földlabdás növény gyökérzetét általában jutazsákba burkolják. A gyökérzetet körülvevő föld általában agyagos, tehát kemény tapintású. A kiszemelt növénynél vizsgáljuk meg a földlabda és növény kapcsolatát úgy, hogy óvatosan egy picit megemeljük azt - a gyökérnyaknál, közvetlenül a földlabda fölött fogjuk meg. Ültetéskor nyugodtan hagyjuk a jutazsákot a földlabdán, mert az pár hónap múlva elbomlik, nem fontos levenni azt. Ha mégis le akarjuk venni a jutazsákot a gyökérzetről, akkor azt a már előre elkészített gödörbe tett növénynél tegyük meg és csak az oldalakról fejtsük le a zsákot, ne kockáztassuk azt, hogy esetleg szétessen a kerek labda. A gödörbe helyezett földlabdára - olyan mélységbe tegyük a labdát, hogy annak felső része valamivel alacsonyabban legyen a talajszintnél - húzzuk rá a korábban kitermelt földet, alaposan nyomkodjuk meg és öntözzünk. Pár perc múlva a maradék földet is húzzuk a labdára és tömörítsük azt. A földlabda körül készítsünk kis tányért, hogy kb. 1-5 liter víz elférjen benne. Az edényes növény még mielőtt kikerülne a faiskolákba, már majdnem fejlett gyökérzettel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az edényben (konténer, cserép) lévő gyökérzet kifejlődött, vagy már megkezdte fejlődését a rendelkezésére álló helyen. Az edényes növény ültetésekor csak le kell venni az edényt a gyökérzetről és egy kicsit nagyobb ültető gödörbe tenni, a földet visszatölteni és kis tányért készíteni az öntözővíznek. Most már csak egy kis esőmentes idő szükséges és kezdődhet az ültetés, hogy kertünk jövőre még szebb és hasznosabb legyen… Sulyok Mónika
Leányfalui Hírek 2015. október
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
Összefoglaló a Képviselő-testület 2015. szeptember 29. napján megtartott üléséről Leányfalu Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2015. szeptember 29. napján tartott ülésén kilenc napirendet tárgyalt, elsők között alpolgármester úr tájékoztatóját a korábbi ülés határozatainak végrehajtásáról. Ezt követően elfogadásra került a 11/2015.(IX.29.) önkormányzati rendelet a Leányfalu Nagyközség Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításáról. A harmadik napirendi pont keretében a képviselő-testület döntött arról, hogy csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2016. évi pályázati fordulójához. A pályázati kiírások, ütemterv, nyomtatványok az önkormányzat honlapján, a „Pályázatok” menüponton belül megtekinthető. A pályázatok rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtási határidő: 2015. november 9., a pályázatok elbírálásának határideje: 2015. december 7. A negyedik napirendi pontban a képviselő-testület meghívásos pályázat meghirdetéséről döntött a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013.(XI.29.) Korm. rendelet szerinti közszolgáltató kiválasztása céljából. Ezt követően a képviselő-testület kihirdette a Leányfalu Nagyközség Önkormányzat, mint ajánlatkérő a „Leányfalu két középületének energetikai felújítása” tárgyú meghívásos közbeszerzési eljárásában nyertes ajánlattevőket, és felhatalmazta polgármester urat, hogy a vállalkozási szerződéseket az ajánlattevőkkel megkösse. A hatodik napirendi pontban került megtárgyalásra a 1004. számú Szent Anna Cserkészcsapat kérelme: a képviselő-testület a kérelmet elviekben támogatta, és felkérte a Cserkészcsapat vezetőjét, hogy készítsen egy költségbecslést a tervezett munkálatokról. A következő napirendi pontban a képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a „Leányfalu Nagyközség közigazgatási területén közvilágítás-korszerűsítési beruházás megvalósítása és üzemeltetési feladatok ellátása a szükséges energia biztosításával" című projekt megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárás megindításához a polgármester három árajánlatot kérjen a hasonló projektekben jártas közbeszerzési tanácsadóktól. A három árajánlat a közbeszerzési eljárás teljes körű lefolytatására vonatkozik majd, s magában foglalja a dokumentáció elkészítését, az eljárási cselekmények lefolytatását és a szerződéskötés előkészítését. Ezt követően a képviselő-testület kérelem alapján döntést hozott egy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanról: a 2016 Leányfalu, Mátyás király utca 10/B. számú ingatlan értékesítését a döntéshozók nem támogatták. Végül a leányfalui 1843 hrsz.-ú közterület átnevezésére került sor: a testület a 208/2015. számú kérelmet véglegesen jóváhagyta, tekintettel arra, hogy a közterületek elnevezéséről és a házszámmegállapítás szabályairól szóló önkormányzati rendelet 5.§-a alapján a 1843 hrsz.-ú közterület elnevezésének megváltoztatásával érintett állampolgárok véleményének kikérése megtörtént, arra elutasító javaslat nem érkezett. A kérelemre indult eljárás miatt a képviselő-testület az állampolgárok okmányai átíratási költségeinek Önkormányzat általi viseléséhez nem járul hozzá, de az utcanév tábla elhelyezéséről gondoskodik. A képviselő-testület a fentiek alapján a 1843 hrsz.-ú közterületet Gyöngyvirág köznek nevezte át. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a képviselő-testület soron következő, október havi rendes ülése előreláthatóan 2015. október 26-án, hétfőn kerül összehívásra. dr. Gruber Johanna s.k. aljegyző
7.
Döntések a Termálfürdővel kapcsolatban A Pénzügyi, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság 2015. október 24. napján helyszíni bejárást tartott a Termálfürdő területén, az ezt követő ülésen pedig több, a Termálfürdőt érintő határozatot fogadott el: A bizottság a 100/2015.(IX.24.) számú határozatával felhatalmazta Loszmann János polgármestert, hogy egy harmadik szakértőt kérjen fel annak megállapítására, hogy a Leányfalu Termálfürdőre szükséges-e puffertároló elhelyezése, a kitermelt vízmennyiség megérkezik-e a Termálfürdő területére, és ha nem, hol folyhat el. A szekértő költségét az önkormányzat a 2015. évi költségvetés terhére vállalja. A bizottság felkérte a Termálfürdő vezetőségét, hogy kezdje el a gáztalanító beruházás előkészítését (tervezés, árajánlatok). A bizottság javasolta a Leányfalu Termálfürdő számára, hogy egy alsó vízmérőt szereltessen fel, továbbá felkérte Czuczor Attila igazgató urat, hogy hivatalos levélben kérje meg a termálkút tényleges kapacitását. A bizottság a 101/2015.(IX.24.) számú határozatával elfogadta a Leányfalu Termálfürdő 2015. január – augusztusi időszakról (látogatószám, bevételek, bérleti díj hátralékok, számlaegyenleg) szóló beszámolóját. A bizottság a 102/2015.(IX.24.) számú határozatával az alábbi prioritásokat kérte figyelembe venni a Leányfalu Termálfürdő jövőbeli beruházásai kapcsán: 1. kerítés javítása 2. játszótér felújítása 3. az öltözőben az elszívó berendezés biztosítása 4. a gyermekmedence árnyékolása. A bizottság felhatalmazta Czuczor Attilát, a Leányfalui Termálfürdő ügyvezető igazgatóját arra, hogy a fentiek alapján készítse el a beruházási tervet és kérjen a munkálatokra árajánlatokat. A bizottság a 103/2015.(IX.24.) számú határozatával felkérte Czuczor Attilát, a Leányfalui Termálfürdő ügyvezető igazgatóját arra, hogy vizsgálja meg a beléptető rendszer visszaélésmentesítésének lehetőségét (ez lehet a régi rendszer javítása, de új beléptető rendszer létesítése is), ezzel kapcsolatban kérjen be árajánlatokat. A bizottság a 104/2015.(IX.24.) számú határozatával javasolta, hogy amennyiben 2016. április 30. napjáig a KÓPÉ Vízilabda Egyesület nem tudja a medence porszívót beszerezni, illetve a meglévő porszívót nem sikerül kijavíttatni, úgy abban az esetben a Leányfalu Termálfürdő szerezzen be egy medenceporszívót.
2015. évi burgonyatámogatás Leányfalu Nagyközség Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Civilkapcsolati és Szociális Bizottsága a 2015. október 14-i ülésén a 96/2015. (X.14.) számú határozatával a 2015. évi természetbeni (burgonya) támogatásra vonatkozó eljárásrendet jóváhagyásra javasolta a Képviselő-testület számára: azaz a 2015. január 1. napjától 2015. szeptember 30. napjáig települési támogatási kérelmet benyújtott személyek részére előzetes kérelem nélkül is, ezen felül pedig kifejezetten a burgonyatámogatásra kérelmet benyújtók részére biztosítja háztartásonként a 30 kg télálló burgonyát 2015 novemberében.
Felhívjuk a rászorulók figyelmét, hogy a támogatási kérelem benyújtási határideje: 2015. október 30. (péntek) 12:00 óra.
8.
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
HORVÁTH CSABA VILÁG ÉS OLIMPIAI BAJNOK KENUS LEÁNYFALUN! Horváth Csaba vagyok. világ és olimpiai bajnok kenus, egyetemi végzettségű szakedző. Szeretnék lehetőséget ajánlani 7-11 éves gyerekek (fiúk, lányok) számára vizisport élet, a vízi kultúra és a hasznos és egészséges vízi élet megismertetésére, a kulturált sportos légkörű időtöltésre. Tisztelettel meghívom a gyerekeket és a kedves szülőket egy garantáltan vízcsepp mentes evezésre. Nyílt napon szeretném az evezés szépségét bemutatni és tájékoztatni Önöket a beinduló rendszeres sportprogramról. A nyílt napok időpontjai: október 15., csütörtök 16 óra október 17 , szombat 10 óra október 20., kedd 16 óra október 31., szombat 16 óra Helyszín : Vadkacsa Vízitúra Egyesület vízitelep, Leányfalu Elérhetőségeim: Tel: 06 20 532 63 52, E-mail:
[email protected]
„Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli” címmel rendezte meg a József Attila Társaság a VII. Költők és koruk konferenciát, melynek ez évi témája József Attila és Móricz Zsigmond kapcsolata volt. A József Attila Társasághoz, mint főszervezőhöz, együttműködő partnerként csatlakozott a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Móricz Zsigmond Társaság, valamint Leányfalu Önkormányzata és kulturális intézményei. A rendezvényt az NKA támogatta. A programok több helyszínen zajlottak, szeptember 24 - 25- 26 -án. A csütörtöki, budapesti programok pénteken és szombaton Leányfalun folytatódtak, jeles József Attila, illetve Móriczkutatók, irodalomtörténészek előadásaival. A konferencia résztvevői péntek délután ellátogattak Leányfalu Hely-és Irodalomtörténeti Kiállítóhelyére is, ahol Móricz Zsigmond unokái, Kolos Réka és Kolos Virág mutatták be a Móricz emlékkiállítást. A hűvös, esős időjárás ellenére hosszan időztek a Móricz-kertben, ahol megkoszorúzták az emléktáblát is. A tervezett helytörténeti sétát az eső miatt rövidre kellett szabni, ezért virtuális sétával pótoltuk a bemutatkozást: az 1996-ban készült videofilmet vetítettük le, amelyen a húsz évvel ezelőtti Leányfalut mutattuk be. A péntek estét az Andaxinház társulat Suttogók címmel rendezett, József Attila művei alapján készült előadása koronázta meg. A kétnapos leányfalui program Valachi Anna: Csibe és Pista Zsiga bácsi fogadott és talált gyermekei című előadásával zárult szombaton délután. Itt hangzott el az alábbi szép írás: Móricz Zsigmond találkozásai József Attilával „1936 őszén a Leányfalu–Budapest között ingázó Móricz Zsigmond a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úti Hadik Kávéházban adott randevút azoknak, akik a társaságát keresték. József Attilát is ide rendelte, amikor a költő arra kérte: beszéljen vele tervezett szerzői estjén, a pódiumon. A meglepett író segítőkészen, kíváncsian – majd az idő múlásával mind bosszúsabban – várta a nála 26 évvel fiatalabb költőt,
2015. október Leányfalui Hírek
aki alaposan elkésett a találkozóról. „Hiába néztem, vártam és kietlenkedtem: József Attila nem jött meg, két teljes óráig, akkor felálltam s elmorogtam, zörögtem: tedd bolonddá a nagyapádat. Alig értem haza, szólt a telefon: ne haragudjak, elkésett, de annak roppant nagy oka van s szeretné, ha új terminusban állapodunk meg”– idézte föl a történteket Móricz. El akarta kerülni az újabb, tartalmatlan várakozást, ezért a megbeszélt időpontra odahívta Kálmán Katát, a kor neves szociofotósát is, aki korábban – az író kérésére – környezettanulmánnyal fölérő képriportot készített Móricz új védencéről, modelljéről és múzsájáról, Csibéről, azaz Litkei Erzsébetről, akivel véletlenül akadt össze „a város peremén”, és kíváncsi volt az életkörülményeire. Azt remélte, ha belekukkanthat e képekbe, közvetlen közelről megismerheti a városi nincstelenek életét. Kálmán Kata magával hozta a kért felvételeket, s miután József Attila belenézett a fotókba – Móricz emlékei szerint – csak „zavar, habozás és sápadozás után” tudott megszólalni:
„Kérlek, Zsiga bátyám, hát ez az én életem… én csibe vagyok: apátlan, anyátlan árva, ebből a mélységből származom és e miatt nagyon nehéz is nekem ez az élet, hidd el… ” És a költő másnapra újabb találkozót beszélt meg Móriczcal, hogy elmesélhesse Csibe-szerű, viszontagságos életét. A „mélyinterjú” pontos idejét és helyét Móricz sajátos jelrendszerrel rögzítette noteszában: „361124.16.30 Hadik” – azaz törzskávéházában, 1936. november 24-én, délután fél 5-kor kezdte írni följegyzéseit. „Akkor mi ketten éjfélig együtt maradtunk Jó-
zsef Attilával. Ő szegény bús élete különös hányattatásait mesélte. De minden eseményének filozófiája oda torkollott: belőle nem lehet semmi, mert nem lehet elhitetni sem a világgal, sem önmagával, hogy ő még ebben az életben valamit elérhet” – emlékezett vissza később a 31 éves költő kitárulkozására. Mélyen megrendítette mindaz, amit ezen az éjfélbe nyúló délutánon megtudott a Szép Szó című folyóirat társszerkesztőjének gyermekkoráról. Pár héttel később, a német nyelvű Pester Lloyd karácsonyi számában közreadott egy novellát, amelyet a Hadikbeli vallomás alapján jegyzett le. Címe: Karácsonykor jobban fáj. Egy hónappal később, a téli könyvvásárra jelent meg József Attila Nagyon fáj című verseskötete – ám a karácsonyi ajándékot kereső olvasók figyelemre se méltatták a szenvedéseit világgá kiáltó költő utolsó művét. Móricz viszont épp ekkoriban döbbenhetett rá, milyen lelki pokoljárás ihlette ezeket a verseket. Tanúja is akadt fölismerésének. Vészi Endre költő (1916–1987) így számolt be emlékeiről: „Autóbuszon jöttem Visegrádról. […] Leányfalun Móricz
Zsigmond szállt fel. Vastag kabát, komoly kalap, némi méltósággal, s az arc tömör melegsége: a szépen rajzolt húsos áll, a kitüremkedő haj, a bajusz ágas nyugalma. Amint leült, táskájából könyvet vett elő, franciásan keskeny, elegáns kötetet, és olvasni kezdett. A Lukács fürdőig föl sem nézett belőle. A tördelés sötét foltjaiból, a karcsú oszlopokból látni lehetett, verset olvas. Komolyan, elmerülten, mint egy regényt, mint egy jelentést, mint egy levelet, amit neki címeztek. Fejét körülfogta a pillanat csöndje, akár egy embléma kerete. S amikor egyszer, talán szemét pihentetve, kis időre eltartotta magától a könyvet, látható lett a fedél. Nagyon fáj. József Attiláé. A nemesen szép Cserépfalvi kiadás.” A helyi programok színvonalas lebonyolítását segítették a Hableány Étterem, Székely Villa, az Útonálló Vendéglő és Leányfalu kulturális intézményei. Bedő Szilvia
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
Leányfalui Hírek, 2015. október
Melyek Leányfalu értékei?
9.
Múlt mosolyok
Leányfalui Települési Értéktár Bizottságunk feladata összesíteni és rendszerezni Leányfalun és környékén fellelhető települési és tájegységi értékeket. A helyi értéktár létrehozásának célja, a térség természeti környezetének, szellemi, anyagi, művészeti alkotásainak, hagyományainak összegyűjtése és bemutatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése. Ennek alapján feladatunk meglátni és bemutatni speciális értékeinket, melyek közérdeklődésre tartanak számot, hasznos munka van bennük, egyediek, fenntartandóak. Mit tekinthetünk helyi értéknek? Agrár és élelmiszer-gazdaság: borászat, mezőgazdasági termékek, élelmiszerek Egészség és életmód: gyógyszerek, gyógynövények, gyógyvízés fürdőkultúra Épített környezet: tudatos építési munka eredménye Ipari és műszaki megoldások: kézműipar, kézművesség Kulturális örökség szellemi és tárgyi javai: tánc, zene, régészeti lelőhelyek Sport: szabadidő eltöltése, szellemi sport, sportolói életmű, csúcsteljesítmény Természeti környezet: fizikai és biológiai képződmények, ökológiai rendszerek, természeti tájak Turizmus és vendéglátás szellemi és tárgyi termékei: turisztikai szolgáltatások, programok, étel és italkészítési eljárások
Az Értéktár Bizottság eddig az alábbi javaslatokat fogadta be:
Gyulai Pál emlékmű Pesthy-Müller- kálvária Irodalmi hajóutak Marozsán József keramikusmester kézi festésű habán kerámiái Az Értéktár Bizottság a lakosság közreműködésével szeretné megvalósítani a helyi értékek felkutatását. Kérünk mindenkit, akinek tudomása van helyi értékekről, javasolja azok felvételét a Leányfalui Települési Értéktárba. Az értéktárba felvett értékek sora folyamatosan bővül. Valamely értékünk Települési Értéktárba kerülésére bárki tehet javaslatot. Kérem, hogy a javaslattevő a benyújtani kívánt értéket megfelelően dokumentálva és indokolva küldje el az
[email protected] címre. A beérkezett javaslatokat az Értéktár Bizottság megvizsgálja, kategorizálja és javasolhatja az egyes értékeknek a Megyei, illetve a Magyar Értéktárba vételét is. Adorján András
Közérdekű telefonszámok: Polgármester Loszmann János Tel.: (26) 580-152 Mobil: 06-70-947-4047 E-mail:
[email protected] Alpolgármester Adorján András Mobil: 06-30-329-1362 Emil:
[email protected]
Wegroszta Gyula kiállítása az Aba-Novák Galériában Túl vagyunk az ősz kellemes napjain, borús, esős napokkal mutatkozik be az ősz szomorúbb oldala. És mire ezek a sorok megjelennek, addigra már túl leszünk saját kis ünnepségünkön, amellyel a Magyar Festészet Napja előtt tisztelgünk ezen az őszi szombaton. A festészet napját megálmodói Szent Lukács neve napjára időzítették. Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, amelyet a hagyomány szerint Lukács festett. A középkorban a festők védőszentjükül választották, ezért sok helyen a festők és rokon művészek céhét Lukács-céhnek nevezték. A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként – Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula – 2002-ben jött létre. November 7-én nyílik a Tahitótfalun élő Wegroszta Gyula festő, restaurátor kiállítása, amelyet Gaál József Munkácsy-díjas festőművész nyit meg, Ágoston Béla zenei közreműködése mellett. Wegroszta Gyula olyan dobozképekkel jelentkezik galériánkban, amelyek a középkori ún. apácamunkák világát idézik és tele vannak frivol és hétköznapi képzettársításokkal. Talán a kiállítás címe – Múlt mosolyok – mindent elárul erről bájos és szerethető képi világról. Wegroszta Gyula Gyulán született, édesapja a város híres és elismert cukrászmestere, szeretett fafaragó népi iparművésze és helytörténésze volt. Részben ez az apró és szerethető tárgyi emlékekben és képi világban gazdag gyerekkor, részben a szegedi művészeti szakközépiskolában eltöltött évek hatására a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát, Gerzson Pál növendékeként. Munkáira meghatározó hatással voltak a zárdamunkák, a népi szakrális és profán alkotások. Ezekben a síkplasztikákban hol a már meglevő tárgyak inspirálják a doboz gondolati tartalmát, hol a tartalomhoz keres meglévő tárgyakat, vagy saját maga készít tárgyakat. Kollázsai is ehhez az alkotói módszerhez hasonló módon készülnek. Utolsó kiállítását a Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendezte 2013-ban, Hortus conclusus (Elzárt kert) címmel. Kováts Kristóf
10.
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
A faluház gyermekcsoportjainak bemutatása BOKRÉTA NÉPTÁNCCSOPORT: Nagy sikerű bemutatót tartott a 2014-es falunapi rendezvényen a Faluház csoportjaként működő Bokréta néptánccsoport 2 korosztályban. Az iskolás csoportban 10 éves lányok, harmadik éve táncolnak együtt és több fellépést tudhatnak magukénak. A Faluház programjain kívül felléptek több ízben a Móricz Zsigmond Általános Iskola Suli-Gáláján, nagy sikert arattak a Hóvirág Nyugdíjas Klub kiállítás megnyitóján és a Visegrádi Öregek Otthonában is. Abonyi Zsófia a csoport vezetője. A néptánc alapjainak átadásával, kisebb koreográfiák megformálásával próbálja megszerettetni a magyar néptáncot. A helyi igényekhez alkalmazkodva nem autentikus hagyományőrzés formájában kerülnek a színpadra a táncok, hanem könynyebb, tematikus megfogalmazásban. Az óvodás csoportban 3-8 éves gyermekek tanulnak népi gyermekjátékot, népdalokat és a néptánc kisgyermekek által is kivitelezhető lépéseit. Ezeken keresztül tanulnak meg a gyerekek egymásra figyelni, szabályokat követni – közben fejlődik mozgásuk, kéz-láb koordinációjuk, kis és nagy mozgásaik, zenei hallásuk, ritmusérzékük és énekelési készségük. Ez sokban segíti majd iskolai helytállásukat. Sok szülő nem is tudja, milyen nagy ezek fejlesztő, személyiségformáló hatása. A kicsik műsorában szerepelt még a Gergely-járás hagyományának felelevenítése, melyben a nagyobb gyerekek hívogatják a kisebbeket iskolába házról-házra járva. Szeretettel várják három korosztályban a néptánc és népi játékok iránt érdeklődőket! Aprók tánca – 2 éves kortól Óvodás néptánc – 4-8 éves korig Iskolás korosztály számára néptánc oktatás – első osztálytól 5. osztályos korig Abonyi Zsófia gyermek néptánc oktató nevéhez fűződik a nagy sikerű 2014. március 15-i emlékműsor mozgásainak – táncainak megformálása is. ÁRVÁCSKA GYERMEK SZÍNJÁTSZÓKÖR Tizenkét éve működik Leányfalun az Árvácska gyermek színjátszó kör. A csoport vezetője Póka Éva színművész, a Leányfalusi Szekér Színház alapítója. A színjátszó kör célja, hogy a kultúrát ápoló, szerető gyerekeket neveljen. Az órákon a szép magyar beszéd és artikuláció mellett a verselemzést és szövegértést is gyakorolnak. A színjátszás, a színpadi mozgás, a mimika, a hangulatváltás, a szerepek elemzése, mind-mind inspirálólag hat a gyerekekre. A kulisszatitkok megismerésével misztikus, igazi szép világba nyernek betekintést. . Idővel különbséget tudnak majd tenni értékes művészi előadások és az értéktelen bóvli között. Nem kell mindenkiből színészt vagy művészt faragni, de mindenképpen életük emlékezetes néhány éve marad az Árvácskák között eltöltött 3-4 év. Évente több fellépési lehetőség is adódik, továbbá rengeteg színdarabot ismernek meg a gyerekek. Az órák pont úgy zajlanak, mint egy igazi kis színház: szerepet osztanak, olvasópróbát tartanak, beállító és színpadi mozgásos - kézben a szöveggel, majd szövegkönyv nélküli - próbákat tartanak. Nem kis időt és energiát követel egy-egy fellépés, egy bemutató. A színdarabhoz illő jelmezeket és kellékeket saját maguk találják ki és alkotják meg.
2015. október Leányfalui Hírek
Szeptembertől újra indul Árvácska színjátszó körünk egy csodálatos karácsonyi darabbal. Aki kedvet érez és kíváncsi kisszínházunk munkájára jöjjön, várjuk szeretettel péntekenként 16.00-18.00-ig a Faluházban. SZEPTEMBERTŐL ÚJRA ZUMBA! Pataki Judit okleveles Zumba® Fitness oktató és aerobik sportedző A Zumba® egy latin táncos elemeket tartalmazó, könynyen követhető koreográfiákra épülő fitnesz óra, amely dinamikusan átmozgatja a testet, zsírégető hatása széles körben elismert. A vidám hangulatnak és kiváló zenéknek köszönhetően szinte fel sem tűnik, hogy 1 órát intenzív mozgással töltünk el, amely során átlagosan 600-700 kalóriát éget el a szervezetünk. Bárki számára elérhető, nem szükséges hozzá sem tánctudás, sem partner, sem eszköz. Túlsúlyosok és idősebbek is bátran kipróbálhatják! Az órán könnyedén elsajátíthatók a salsa merengue, cha-chacha, reggaeton, flamenco, samba és még sok más tánc egyszerűsített alapmozdulatai. A mozgás intenzitását mindenki maga határozza meg, ezáltal befolyásolhatja, hogy mennyire dolgozik hatékonyan. Szabadon dönthet, hogy kemény zsírégető, alakformáló hatást szeretne elérni vagy inkább csak könnyed átmozgató órára vágyik. Részletes információk az oktatóról és az órákról: http://juditpataki.zumba.com/ www.facebook.com/pages/Zumbazz-Judittal/ Szeptembertől az első óra minden érdeklődő számára ingyenes!
Leányfalui Hírek
2015. október
11.
KONTÉNER RENDELÉS:
Nagy Róbert
06/30-251-8727 Konténerek : 3-4-5-6-8 m³ A cég által elszállított hulladék nagy része újrahasznosításra kerül. Cégünk épületbontással is foglakozik! Újra hasznosított termékeink: útépítésre, alaptest. (darált beton, darált tégla, meddő, föld.)
Termékeinket igény szerint a helyszínre szállítjuk.
A Leányfalui Hírek a nyomdai megjelenéssel egy időben az alábbi helyen is olvasható: www.leanyfaluihirek.hu
12.
2015. október
A Faluház novemberi Programjai November 6., szombat 20.00 TRAMBULIN Leányfalui Junior Kör / a Leányfalui Civil Egylet tagja Szülői csoportunk azért jött létre, hogy gyermekeinknek változatos, tartalmas, izgalmas időtöltést nyújtsunk, biztonságos környezetben. Ingyenes programjainkat széles körben, a legapróbbaktól kezdve, az óvodásokon és kisiskolásokon keresztül, egészen a nyolcadikos korosztályig ajánljuk! November 7., szombat 9.00 – 16.00 Börze a Leányfalui Tündérkert Óvoda javára 18.00 Kiállítás megnyitó az Aba-Novák Galériában: „Múltmosolyok” – Wegroszta Gyula kiállítása Megnyitja Gaál József Munkácsy-díjas festőművész, közreműködik Ágoston Béla zenész, zeneszerző November 14., szombat, 17.00-22.00 Családi népi játszó- és táncház Szeretettel várunk minden alkotni és táncolni vágyó családot a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott népművészeti sorozatunkra. A gyermekprogramok után felnőtt táncház kezdődik. A foglalkozást vezetik Abonyi Zsófia és Urbán Márton néptánc oktatók. A program támogatója: Nemzeti Kulturális Alap November 20., péntek 20.00 TRAMBULIN Leányfalui Junior Kör / a Leányfalui Civil Egylet tagja November 21., szombat 9.00 – 16.00 CSALÁDI JÁTÉK NAP TÁRSASJÁTÉK MINDENKINEK – A NAGY FELFEDEZÉSEK Játékmester: Török Kriszta, a leányfalui JÁTÉKBOLT vezetője Minden korosztály részére ajánljuk! 19.00 órától hajnalig KATALIN ÉS ERZSÉBET NAPI BÁL! Élőzene – tánc – vendéglátás! További információ, jegyvásárlás a Faluház büféjében hétköznap 14.00 – 18.00 óráig A bál szervezője a Együtt Egymásért Dunakanyar Egyesület, a bál teljes bevételét a Dunakanyarban élő rászorulók megsegítésére fordítják. További információ: Neumann Dóra 06 30 900 4594 November 27., péntek 19.00 A RIPACSOK Amatőr színjátszó kör előadása: BORSOS TÖRTÉNETEK November 28., szombat 10.00 – 12.00 BOLHAPIAC a Faluház teraszán! További információ Abonyi Zsófinál 06 30 259 69 70 16.00 „… ÉS AZ ÉG A VÍZRE RÁHAJOLT…” Kolonics György olimpiai bajnok sportlegenda életét bemutató dokumentumfilm vetítése
Leányfalui Hírek
17.00 Adventi koszorú készítés Abonyi Zsófival – az érdeklődők alapanyagot hozzanak! Meleg teával várjuk a családokat a TRAMBULIN Kör szervezésében. 18.30 ELSŐ ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A FALUHÁZ ELŐTT 19.00 A KABOHA TRÓ koncertje: „Könnyű álom”, a trió tagjai: Hatvani Zsolt, az iskola tanára és zenész barátai
Köszöntjük szeptemberi újszülöttjeinket: Liebhardt Zsófia 2015.09.11. Nagy Léna Julianna 2015.09.13. Kósa Levente 2015.09.22. Sztupa Marcell 2015.09.25. Sztupa Péter 2015.09.25. Szentkirályi István Levente 2015.09.28.
Ravasz László Könyvtár Leányfalu Kölcsönzési idők: Hétfő: 14 - 18 Kedd: 9 - 12 ; 14 - 18 Szerda: szünnap Csütörtök: 14 - 18 Péntek: 9 - 12 ; 14 - 19 Szombat: 9 - 12
GÁZKÉSZÜLÉK SZERVIZ Gondoskodjon gázkészüléke éves karbantartásáról, átvizsgálásáról! Tippek gázkazánok biztonságos és gazdaságos üzemeltetéséhez Győződjön meg gázkészüléke megfelelő légellátásáról! Zárt fűtési rendszernél ellenőriztesse a tágulási tartályt! Gondoskodjon a fűtési rendszer légtelenítéséről! Ellenőrizze a fűtési rendszer nyomását (1,5-2 bar)! Ellenőrizze a keringető szivattyú üzemképességét! Ellenőrizze a fűtési rendszer szivárgásmentességét, és a radiátorszelepek működőképességét! A fűtővíz hőmérsékletét igazítsa az átlagos külső hőmérséklethez, így energiát takaríthat meg! 1°C hőmérséklet csökkentés ~6% energia megtakarítást jelent, és így kevesebb a károsanyag kibocsátás!
A rendszeresen karbantartott gázkészülék hatékonyan hasznosítja az elégetett gázt!
Jónai Péter 3 0 / 9 7 0- 9 7 6 1 Épületgépész technikus, gázkészülék szerelő, gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló MKEH nyilvántartási szám: G/002984/2013 BLUERED Kft. e-mail:
[email protected]
Leányfalui Hírek
2015. október
13.
Műhelytitkok – Számítástechnikai rovat Kedves Olvasók! Rovatunkban havonta megjelenő számítástechnikai, műszaki tippekkel, ötletekkel, információkkal, érdekességekkel jelentkezünk. Továbbra is szívesen vesszük Olvasóink kérdéseit a :
[email protected] levélcímre. Az itt közölt cikkek bővebb, képekkel illusztrált formája elektronikusan is elérhető a : http://pcpadlas001.hu webcímen. HÁZI SZERVIZ Még egy kis Windows 10 Az legújabb Microsoft operációs rendszer kapcsán kérdezik sokan, hogy mik a hátrányai, mi változik? Ezekről néhány szót. Ami nem változik: ha vásárolnunk kell az operációs rendszert (tehát nem frissítés Windows 8-ról), akkor az árak hasonlóan alakulnak a Windows 8-hoz képest. Ez nagyjából 33.000.- a Home esetében, 55.000.- a Pro esetében. Ha új gépünk mellé kapjuk az operációs rendszert, akkor ez kedvezményesebb szokott lenni. Nem változik a minimum hardver igény: ajánlott 32 bites rendszer esetén 1 GB RAM, 16 GB hely a merevlemezen; 64 bit esetén 2 GB RAM és 20 GB szabad hely a merevlemezen. A grafikus kártyáknak támogatnia kell a DirectX 9-es szabványt, a kijelzőnek minimálisan 1024x600 pixeles felbontásúnak kell lennie (7-10’ méretű laptop tulajdonosok figyelem!). Általánosságban a Get Windows 10 alkalmazás nézi át gépünk kompatibilitását telepítés előtt, azaz, hogy meglévő gépünkön fute majd a 10-es rendszer. Ami változik a Windows 8-hoz képest: eltűnik a Media Center (ami Win 8 alá is fizetős volt), a játékok közül a Passziánsz, Aknakereső, Hearts. A Windows 7-ig támogatott gadgeteket sem használhatjuk. Ha a telepítés során talál érvényes antivírus licenszet a telepítő, akkor aktiválja azt, ha nem, akkor bekapcsolja a Windows Defendert, mely alap védelmet nyújt a rendszernek. TIPPEK: Programok eltávolítása – Windows 10 kezelés Ha egy meglévő programot szeretnénk eltávolítani, akkor három módszer is rendelkezésünkre áll. Az első: Jobb klikk a program elnevezésre a Start menüben, majd Eltávolítás. A második: Start gomb -> Gépház -> Rendszer -> Alkalmazások és szolgáltatások. A harmadik a Futtatás program indításával kezdődik: Wingomb+R gombok megnyomása, majd gépeljük be: appwiz.cpl és enter. Ezután meglátjuk a már ismert Programok eltávolítása ablakot. A listában szereplő programra kattintunk, melyet el szeretnénk távolítani, majd az Eltávolítás gombot megnyomva végrehajtjuk a kérést. Néhány érdekes gyorsbillentyű kombináció: a több (virtuális) asztal kezeléséhez : :: Windows gomb + Control (Ctrl) + D : új virtuális asztal :: Windows gomb + Control + jobbra/balra nyíl : váltás a virtuális asztalok között :: Windows gomb + Control + F4 : aktuális virtuális asztal bezárása :: Hasznos lehet a Wingomb+S billentyűkombináció, amely a keresőt hozza elő a :: Wingomb+D, pedig az Asztalt. AJÁNLÓ: Hasznos weboldal ajánló ismét kicsiknek és nagyoknak A világ legjobb angol nyelvoktató oldalának kiáltották ki a magyar fejlesztésű http://www.5percangol.hu/ weboldalt. Az amerikai kormány nyelvoktató oldalát is maga mögé utasító 5 Perc Angol nagyon hasznos felület tanulni vágyó kicsiknek és nagyoknak. Gyimóthy Gábor - (PcPadlás -pcpadlas001.hu)
TŰZIFA-ÁRUSÍTÁS BÜKK, GYERTYÁN ÉS TÖLGY KUGLIBAN 2200 Ft/ mázsa, HASÍTVA 2400 Ft/mázsa, AKÁC KUGLIBAN 2300 Ft/mázsa, HASÍTVA 2500 Ft/mázsa, KALODÁS TŰZIFA 1,7 m3-es 26 000 Ft, 1 m3 16 000 Ft. 20 km-es körzeten belül ingyenes házhozszállítás!
FAKIVÁGÁS ALPINTECHNIKÁVAL! VESZÉLYESSÉ VÁLT, KISZÁRADT FÁK KIVÁGÁSA (döntés nélkül is, lebontással, anyagi felelősségvállalással) FÁK VISSZAVÁGÁSA, METSZÉSE ELHANYAGOLT TELKEK, TERÜLETEK RENDBETÉTELE BOZÓTIRTÁS, ZÖLD HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSA BOKROK, SÖVÉNYEK VISSZAVÁGÁSA FÜVESÍTÉS, FŰNYÍRÁS, FŰKASZÁLÁS KERTEK RENDSZERES FENNTARTÁSA, ÁPOLÁSA KERTI BÚTOROK KÉSZÍTÉSE. AUTÓBEÁLLÓK, SZALETLIK ÉPÍTÉSE
Tel.: 06-20 927-7885 E-mail:
[email protected]
14.
2015. október Vadkacsa Leányfalui Gyermek Közhasznú Vízi Flotta Egyesület Pereházy Pál Adorján elnök Tel. 00-36-20-391-2141 E-mail.
[email protected] Honlap: www.vadkacsa.hu Cím:2016 Leányfalu, Erkel köz 5.
Vadkacsa Híradó 2014. adó évi szja 1%-os összegét, ami 202.018 Ft volt a vízi telepünk veszélyes fáinak visszavágására fordítottuk. A telepen dolgoznánk, ha az idő engedné, de talán lesz még szép idő. A 20. alkalommal megrendezett Rába maraton versenyén Pereházy Gergely és csapata vegyes hármas kenuban ezüst érmet szerzett. Igazán izgalmas volt az idei Körös túra, ahol is szó szerint átverekedtük – átvágtuk magunkat, hiszen a folyóban alig volt víz. Szeptember közepén a Duna Vízi Turisztikai Régióval közösen a Hernád folyót jártuk be. Figyelem! Elindult Horváth „indián” Csaba olimpiai és világbajnok kenu iskolája a Vadkacsa Egyesület vízitelepén. Érdeklődni és jelentkezni lehet Csabánál. Heti edzések kedden és csütörtökön 16.30 szombaton pedig reggel 9 óra Vadkacsa telep. Elérhetősége:20-532-6352 Novemberben az egyesület nyaral, pihenünk egy hónapot. Találkozunk Mikuláskor és december 27-én az évzáró evezésen. Üdv Néktek és a Dunának! Pepe kapitány
Leányfalui Hírek
Beszámoló Eltelt egy év és úgy gondoltam, hogy az eltelt időben végzett munkámról beszámolok Leányfalu polgárainak. Leányfalu hosszú távú stratégiája, a Dunára kell, hogy épüljön. Leányfalu fejlesztése elképzelhetetlen a Dunakanyar fejlődése nélkül. A Magyar Kajak Kenu Szövetség Fejlesztési Bizottságába egy vízitúrázáshoz értő szakembert kerestek és több fordulós pályáztatás után ketten bekerültünk. Verőce volt polgármestere Bethlen Farkas és jómagam. Úgy gondoltuk mind a ketten, hogy ez az elismerés Verőcének és Leányfalunak is érdem. Feladatunk a Duna Duna-kanyar régiójának fejlesztése, stratégiájának kidolgozás. A Duna-kanyar ikonja aki összefogja munkánkat nem más, mint Mexikó aranyérmes kajakosa dr. Hesz Mihály. 2016-ban a Leányfalui Vadkacsa bázisának újjáépítése az MKKSZ fejlesztési tervében szerepel. Közel egy éves munka előzte meg az együttműködési szerződés aláírását. A Duna és Dunajec testvérfolyó projektet a Család és Szociálpolitikai Intézet, valamint a Magyar -Lengyel Nemzetkormányzati Együttműködési Program keretében Magyarország Varsói Nagykövetsége támogatta. Aláírásra került a Vadkacsa Egyesület Leányfalu és a Lengyel Tutajozási Iroda hosszú távú együttműködési szerződése. A Vízi Testvérvárosok Szövetségének, s ezek feltételének kidolgozása 2015ben megtörtént. A szövetség tagjainak közös munkaterve a 2016. év feladata lesz. Karva (Szlovákia, Polgármesteri Hivatal) és Leányfalu (Vadkacsa Egyesület) négy éve már közösen dolgoznak a sikerért. Dunaszerdahelyi (Szlovákia) települése Karva – Esztergom zarándok vízi túrát biztosította, amit Leányfalu szervezett. A Vöröskő Tűzoltó Egyesület újjáalakulásában segítséget nyújtottam. Leányfalu – Karva vízi zarándok túrát a tűzoltó egyesület biztosította. Köszönöm megtisztelő figyelmüket Pereházy Pál Adorján képviselő civil tanácsnok
Műgyűjtőt keresek! Koszta József Rudnay Gyula Benjovszky Bődi Mária Halász Sz Sándor Bényi László Holló László
Tel.: 20-357-0474
Leányfalui Hírek
2015. október
Még gyűjthető GYÓGYNÖVÉNYEK. Elérkeztünk az utolsó pillanatokhoz, hogy aki még nem tudta beszerezni télire a jótékony gyógyteákhoz valót, csak kisétál a kertjébe a turista utakhoz a Duna partjára a közeli mezőkre, lankás dombokhoz, hegyekre és mindent megtalál. Erdei gomba talán csak a piacon van, de aki korán őszül és nem csak a B vitaminok hiányában szenved, ami az idegek működésének elengedhetetlen alkotó eleme, de a H vitamin sincs a szervezetében elégséges, érdemes hetente a gombát beiktatni az étkezésébe. Legújabb kutatások szerint a C vitamin hatását nem teszi tönkre a hevítés, ezért a leszedett CSIPKEBOGYÓ-t, nem csak áztatjuk, mint a FAGYÖNGY-öt, hanem meleg vízzel fel is önthetjük. Azt tartják, akkor lesz kész a csipkebogyó és édes, ha megcsípi a fagy. Csipkebogyó készítmények nem csupán erősítő és üdítő célokat szolgálnak, hanem gyógyítanak is. Jótékonyan hat vese, hólyag bajokra, a vérnyomást nem emeli. Vannak akiknek a máj problémáknál segített, uis. nyugtatja a testet, lelket, természetesen az orvos által felírtak mellett. Hörghurutban szenvedők a kamilla és körömvirággal keverve igen hatékony szerhez juthatnak. IZSÓP tea jó szolgálatot tesz az asztmásoknak és hörghurutban szenvedőknek. Virága salátákba való. Zsírosabb hal-húsételekhez, vadak, nyulak húsának bedörzsöléséhez és ezekből készült pástétomok kedvelt gyógyfüve. CSALÁN, ZSÁLY, ZSURLÓ, PORCSINFŰ teája az őszi estéknek, kellemes íze és illata jótékony hatása nem csak a testnek, (méregtelenítő hatása miatt) , de a léleknek is, pláne, ha ORBÁNCfűvel dúsítjuk. Már nyugodtan ihatjuk, mert nincs meleg. Köztudott májfoltokat okozhat a nyári Nap fényétől. Ha valaki idegenkedik ezektől az ízektől, mézzel ízesítheti, de kérem a citrom mellőzését ebben az esetben. Gyógytea készítész szárított füvek esetében, csak 6 hétig aztán változtatni a keveréken! Egy csésze, egy csipet teafű. Virágokat, fiatal hajtásokat nem főzzük! Leveleket forrázzuk, vagy 3 percig főzzük, szárakat, kérgeket, gyökereket 5-7 percig főzzük, a megadottak szerint.( ha porítva van a gyökér, 3 percig főzzük) Csak a citromfű teát ihatjuk állandóan! Frissen szedett füvek 2-3szorosával számolunk a teakészítésnél. Kérem ne feledjük, ezeknek a nevében benne van a GYÓGY, ezért értelemszerűen alkalmazzuk! Hideg lábakat, ha esténként csalán és szódabikarbónás meleg vízben áztatjuk, nyugodtabb lesz az alvásunk, és a körömkefével le tudjuk szedni a fölösleges dolgokat a talpunkról. E vitamin nem csak a fiatalság forrása, de fontos a nőgyógyászati problémákkal küszködőknek is. Gesztenyeszüretkor ritkán van szabad szoba a soproni szállodákban. Szelídgesztenyéről beszélünk. Ha a vadgesztenyéből készült krémekkel kenjük a visszeres lábat, meg fogja hálálni! SOM, KÖKÉNY, SZEDER, GALAGONYA, HECSEDLI, ÁFONYA, BORÓKA az erdei utak mentén megtalálható, minden sötétkékes-lila gyümölcsünkből gyógy-szirup készül, amit a gyógynövény boltokban megtalálhatunk. Vannak akik bizton állítják rákbetegség hatásos ellenszere. Szerintem megelőzésre nagyon fontos és finom is. Lekvárok, szörpök, dzsemek, pálinka készül belőle. Még begyűjthetjük a citromfüvet, mentákat, csalánt, tudjuk a kellemes íze mellett, nyugtatóan hat az idegekre és méregtelenítő hatással rendelkezik. A kertekben maradhat a zsálya és 3-4 levelet reggelenként vagy elrágunk, ami a szájban jótékony hatását kifejti és a gyomorba csusszanva, meg csodákra képes. Már feledésbe kerültek az ősi nevei a gyógynövényeknek, szerencsére vannak, akik még mindég csak így ismerik, pl, a pitypangot. SZENT- JÁNOS FÜVE (taraxacum officinále) egyéb nevei, PITYPANG , pongyolafű, barátfej, gyermekláncfű, pilisfű. Ősi Napisten szimbóluma, később Krisztus jelképe lett egyes kultúrákban. Fontos gyógyító erővel bír ez az ismert tavaszi gyomnövényünk, ami mostanság másodszorra is virít, nagy szerencsénkre, tehát szedhetjük. Az őszi gyűjtésű gyökeréből kávépótló szer is készül mint a katángkóróból, ami a cikória. Levelét szedhetjük tavasztól késő őszig, belőle teát készíthetünk, ami emésztésserkentő, epeműködést elősegítő, májbajokban nagy
15.
segítség, természetesen kiegészítő, amit az orvos előírt mellett, vizelethajtó, vértisztító, tehát méregtelenítő hatása is van. A Rápóti-Romvári : gyógyító növények c. könyvéből állítottam össze gyógynövénykeverékeket a hideg téli napokra. Gyermekeknek: édeskömény, fodor-bors-menta, bodzavirág (semmi, ami keserű) Fagyás ellen : körömvirág, tölgyfa kéreg, cickafarkfű Epebántalmak : zsurlófű, fodormenta, gyermekláncfű, ürömfű Bőrbajok ellen: csalánlevél, ezerjófű, kamillavirág, bodzavirág, gyermekláncfű gyökér Alacsony- vérnyomás : diólevél, csarab-fű, kakukkfű, kerekrepkény, tölgyfakéreg Magas-vérnyomás: citromfű, fagyöngy, galagonya, zsurló, kutyabengekéreg (fokhagyma Magas cukorszint: babhéj, kecskeruta-fű, csalán, ezerjófű, ( füves ember keveréke!) Meghűlés ellen: ezerjó-fű, bodza virág, borsmenta, hársvirág, v. kamilla, körömvirág Vérzéscsökkentő : pásztortáska, tölgyfakéreg, cickafark-fű (nők füve) Pattanások ellen: gyermekláncfű-gyökér, katángkóró, édeskömény (nem csoki, tej) Vese, hólyag bajok: medveszőlő, aranyvessző, zsálya, zsurló, porcsinfű Májbajok: gyermekláncfű-gyökér, ürömfű, orbáncfű, májfű-levél, katángkóró Reuma-köszvény : zsálya, csalán, macskagyökér, zsurló, kamilla, v. körömvirág Detoxikáló: ezerjófű, csalán, bodzabogyó, kökényvirág, szagosmüge, zsurló Gyógytea készítés alapszabálya, 5 gyógynövénynél többet nem főzünk össze egyszerre, a hatóanyagok érdekében. Említettem,hogy hat hétig isszuk az összeállított tea-keveréket, szünetet tartunk és más füvekből összeállított gyógyteát ismét ihatunk, hat hétig. Szeretném még megemlíteni a belsőleg melegítő fűszernövényeket, szinte az összes, ami a konyhai polcunkon megtalálható. Nagy szüksége van az emberi szervezetnek ezekre télen. Legújabb kutatások azt mutatják, a vércukor szintje csökken az embernek, ha a gyógyteákba fahéjat kevernek. Természetesen az orvos utasítása ez esetben is fontos! Decemberi számban részletesen foglalkozom a témával, mármint a emberi szervezetet melegítő fűszer és gyógynövényekkel, addig is jó egészséget kívánok Besze Judit
NOVA-PARK Bt. vállal, teljes felújítást és építést, kedvező piaci áron! (Referenciákkal)
Továbbá: kőműves munkákat, gipszkartonozást. Szigetelések, (hang-hő) meleg és hidegburkolatok. Gépészet, víz-gáz szerelés. Dryvit szigetelés készítése. Szükség esetén alpin technikával, mindent megoldunk!
Tel.: 20/341-4585
Leányfalui Hírek
2015. oktróber
16.
BORDA HÚSBOLT . A Borda Húsbolt novemberi ajánlata : Diákcsemege vastagkolbász 2080 Ft helyett 1700 Ft Borda májas 1290 Ft helyett 990 Ft Füstölt házi májas 1420 Ft helyett 1220 Ft
Új termék : Kézműves tökmag-lenmag- és dió olaj, gránátalma ecet, zöldségkrémek. A termékek mellé recept füzetet adunk..
Alföldi tej termékei: Magyar tej - Magyar fogyasztóknak. A Cserpes Sajtműhely termékei: joghurtok, tejföl, vaj stb. Panzani, Marton, Gyermelyi tészták, kézműves mustárok, ecetek, fűszerek, mirelit termékek, vecsési savanyúságok nagy választékban és kedvező áron. Udvarias kiszolgálással, jó parkolási lehetőséggel (már az udvarban is), várjuk kedves visszatérő és új Vásárlóinkat !!!
Cím: 2023 Dunabogdány Kossuth L.40. Tel.: 06-26-390-350 Iratkozzon fel Hírlevelünkre: www.bordahusfeldolgozo.hu
Faáru kedvező áron!
Szlovák minőségi faáru, száz köbméter azonnal raktárról. Rendelésre: vörösfenyő, gerenda, padló, szarufa, deszka, tetőléc, zsaludeszka, OSB, lambéria, fózolt hajópadló, tetőfólia, tetőtéri ablakok, zsindely, bitumenes hullámlemez, csavarok, szegek. Bádogok: Csatorna, Oromszegély, vápa lemez, kéményszegély.
Akciós OSB lap: 8mm 2953-Ft,
10 mm 3443-Ft, 5mm 4477-Ft, 12mm 3580-Ft, 18mm 5398-Ft, 22mm 6726-Ft Akár házhozszállítással, gyalulással, méretre vágással.
TAHITÓTFALU BÉKE út 85. Email:
[email protected] Web cím: www.tahifaker.hu Tel.: 30/462-4192, 30/834-2299