◆ Október 6. - Vécsey Lászlóval emlékeztünk az aradi vértanúkra
3. oldal
◆
Új utakon - Tanösvények a Forrásvölgyben és a Szár-hegyen 2. oldal
◆ Mindent a Széchenyiről - beszélgetés Nagy László iskolaigazgatóval
15. oldal
Hónap eseményei
Vezércikk
TANÖSVÉNYEK KEREPESEN Egy hónap alatt két tanösvénnyel is gazdagodott városunk. Szeptember 16-án egy közös kirándulással lett felavatva a Bozótmíves Tanösvény. Délelőtt indult a közel harminc kerepesi túrázó a közeli Szár-hegyre, hogy egy
jó hangulatú kirándulást tegyenek az elkészült tanösvény táblák mentén. A Magyar Bozótmíves Közösség Egyesület korábban egy pihenőtisztást és tűzrakó helyet alakított ki a Szár-hegyen (az egyesület elnökével, Gyuricza Lászlóval készített riportot a márciusi lapszámunkban olvashatták), most pedig Kerepes Város Önkormányzatával és a Pilisi Parkerdővel együttműködve alakította ki a 8 állomásból álló Bozótmíves tanösvényt, mely a Szár-hegy csúcsáról indul.
Az ösvényt végig járva nem csak csodálatos panorámában és madárcsicsergős erdei sétában lehet részünk, hanem a természetjárásról és a természetben való túlélés eszközeiről is hasznos és érdekes információkat olvashatunk a
hogy - szabadidejüket feláldozva - munkájukkal Kerepest gazdagítsák, nagyszerű példája annak, hogy a civilek miként képesek egy közösség számára valódi értéket teremteni. Október 5-én délelőtt került átadásra a Szilas-patak mentén kialakított Forrásvölgy tanösvény, mely nevét a
patakvölgyben fellelhető talaj menti forrásokra utalva kapta. A megnyitóra az óvodából és iskolából is érkeztek gyerekek, akik örömmel szaladgáltak, fociztak, játszottak a tágas réten. Franka Tibor polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a tanösvényt elsősorban a gyerekeknek és családjaiknak
hozták létre, mivel közelsége miatt ideális kirándulóhely a város lakóinak. Kerepes város a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal együttműködve döntött arról, hogy a Természetvédelmi Terület megóvása érdekében tanösvényt alakítson ki a területen. A megnyitón beszédet mondott Dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős helyettes államtitkára, Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója. A táblák leleplezése előtt Vécsey László országgyűlési képviselő kiemelte, hogy bízik abban, hogy ezek a nagyszerű, összefogással létrejött kezdeményezések segítik a következő nemzedékek elköteleződését természeti kincseink védelme mellett. ◆
kihelyezett információs táblákon. A megnyitón Jakab Mariann önkormányzati képviselőasszony megköszönte azt a példátlan munkát és áldozatot, amivel a Bozótmíves Közösség kialakította ezt a nagyszerű kirándulóhelyet. Az, hogy az ország minden tájáról idejöttek az egyesület tagjai,
2
szervusz kerepes
EMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚKRA
A MI KEREPESÜNK…
Az aradi vértanúkra emlékeztünk október 6-án a Hősök Emlékművénél. Franka Tibor polgármester kérésére Vécsey László országgyűlési képviselőnk ősi rokonának, Vécsey Károlynak a sorstörténetét is kibontotta ünnepi beszédében, ami igazán különlegessé tette az idei megemlékezést. A beszéd erről szóló részletét itt olvashatják:
A templom tornya vagy csak egy kedves kerítésszakasz? A környező dombok kontúrja, az utca hullámzása, vagy csak egy fa a ház előtt? Egy fafaragás, ablakosztás, egy kilincs? Mi az, amitől megdobban a szívünk, amikor haza érkezünk? Mi az, ami Nekünk Kerepest, tágabb otthonunkat jelenti? Egy ház, egy kedves utca, egy árnyas udvar, a táj, egy kedves építészeti részlet? Készítsünk róla képet és osszuk meg egymással! Állítsuk össze közösen településünk közösségi értékgyűjteményét! Dokumentáljuk együtt városunk kincseit, szépségeit, megalapozva a településkép védelmét és segítve a Települési Arculati Kézikönyv megszületését. Ehhez várunk fényképet, rajzot, verset, bármit, ami kifejezi benyomásunkat városunkról, Kerepes lényegét. A legérdekesebb pályamunkákat közzé tesszük a honlapon és az újságban. A térképen is beazonosítható címmel ellátott képeket a
[email protected] címre várjuk 2017. november 3-ig. Járjunk nyitott szemmel! ◆
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Méltó és igazságos lenne a magyar szabadságküzdelmek minden mártírjának történetét, milliónyi személyes történetet egyenként fölidézni. Ez azonban lehetetlen feladat. Viszont bármelyik történet, akár egyetlen is, mint cseppben a tengert, képes fölmutatni a lényeget. Vécsey Károly tábornok egy ősi magyar család sarja. A család első, névről ismert tagja az 1470-ben született Balázs. A nemesi család Sándor nevű tagját Lipót császár 1692-ben emelte főnemesi, bárói rangra. Az ő két fia a család két főnemesi ágának megalapítója. Károly a gömöri ágból származott. Ő és kilenc testvére ennek az ágnak a negyedik generációját jelentették. Károly édesapját a napóleoni háborúkban szerzett érdemeiért grófi rangra emelték. Ágoston gróf a császárság legmagasabb rangú katonai vezetője, a magyar nemesi testőrség parancsnoka lett. Élve a tévedésnek az utókor számára biztosított jogával úgy vélem, Ágoston gróf abban hitt, hogy Magyarország egy erős birodalom erős tagjaként van jó helyen. Első gyermeke, egyben elsőszülött fia, az apa nyomdokain járó tehetséges katona, Károly viszont a szabad és független Magyarországért küzdött és adta életét. Tragédiába illő szakadás egy családon belül az évszázados magyar dilemma mentén: megállhat-e a saját lábán egy szabad, független Magyarország? Az apa, a császárság fő katonája 1849-ben a legsúlyosabb büntetést kérte elsőszülött fiára: fosszák meg rangjától, minden méltóságától és legyen utolsó a kivégzendők között, hogy végig kelljen élnie társai kínhalálát. Mert ezt követelte meg a birodalomra fölesküdött katonai becsület. A fiú a birodalmi bosszú, a méltatlan halál, a bitófa árnyékában azzal búcsúzott: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” Damjanics János volt az utolsó előtti a kivégzendők között. Damjanics, akivel Vécseynek a szabadságharc utolsó hónapjaiban olyan durván elfajuló hadvezetési vitái voltak, hogy végül már szóba sem álltak egymással. Vécseynek utolsóként már nem maradt élő bajtársa, akitől búcsút vehetett
szervusz kerepes
volna. Odalépett hát Damjanics holttestéhez, letérdelt és kezet csókolt a szerb jobbágyfiúnak született hős magyar tábornoknak. (Ennyire osztályharcos lelkületű a magyar!) Jellemző, hogy Károlynak még a pontos születési helyét és idejét is csak hosszas kutatómunkával, 2009-ben sikerült hitelt érdemlően megállapítani. Az apa meghasonlott, összeroppant, és néhány évvel később követte fiát. Károly testvérei pedig beteljesítették a grófi ág végzetét: fiú utód híján Károly nemzedékével a családnak ez az ága kihalt. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kinek volt igaza? Kossuthnak vagy Széchenyinek? Történelmünk tragikus fordulatai rendre mintha azt igazolnák, hogy a magyar szabadság elérhetetlen vágyálom csupán. Olykor felcsillanó, beteljesíthetetlen remény. És mégis, ha belegondolunk, amit a realitásokhoz igazodás szelleme megteremt, azt rendre kirostálja az idő. Nemigen hagy maga után mást, mint a túlélés tapasztalatát. Olykor a jobb élet lenyomatát. Az a remény, az viszont nem halványul, nem múlik soha. Föllángol újra és újra. Minél durvábban tapodják, annál hevesebb lánggal. Mert az Aradi Tizenhárom emlékezetében megtestesülő üzenet örök érvényű, maga a remény: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” ◆
Impresszum: Felelős kiadó: Kerepesi Községszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 2144 Kerepes, Vörösmarty u. 2. Felelős vezető: Klacsán István Felelős szerkesztő: Farkas Domonkos Szerkesztő, címlapfotó: Nagy Georgina E-mail:
[email protected] facebook.com/szervuszkerepes A szerkesztőség fenntartja a beérkezett nyersanyagok szerkesztési és változtatási jogát, kéziratot és fotót nem tartunk meg és nem küldünk vissza. A hirdetések tartalmáért, valamint az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.
3
Hírek BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT Kerepes is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójához. A pályázat benyújtási határideje: 2017. november 7., melyre a városban lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetve a 2017/2018. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek jelentkezhetnek. A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx A részletes pályázati kiírás a Kerepesi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, valamint Kerepes város honlapján a Hirdetményekben megtekinthető. További információ: a 06 28/561-064 telefonszámon, vagy a
[email protected] e-mail címen.
Hírek kiemelésére is sor kerülhet.
Franka Tibor, polgármester
neves alakjaival, olvashattak a magyarországi reformációról és a XV-XVI. századi kereszténységről is.
IDŐSEK VILÁGNAPJA
EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KEREPESEN
Október 1-én szerte a világon az idős embereket köszöntjük 1991 óta, amikor is az ENSZ az idősek világnapjává nyilvánította október első napját. Ezen a jeles
Idén, szeptember 22-én rendezték meg először Kerepesen az Európai Mobilitási Hét rendezvényt, melynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Ezen a napon Európa szerte Autómentes Napot tartanak, amely egyben a Mobilitási Hét lezárása is. A szervezők délelőtt az óvodásokat, délután az iskolásokat várták a Mező utcába különböző ügyességi játékokra. A BringaAkadémia animátorai segítették a gyerekeket
HÁRSFA UTCAI BETÖRÉS
KEZDJÜK TISZTA LAPPAL! A Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. felhívja figyelmüket, hogy 2017. november 2-től a teljes ellátási területén megkezdi a felhasználási helyek fokozott, teljes körű díjmentes ellenőrzését! Az ellenőrök arcképes igazolvánnyal és megbízólevéllel fognak rendelkezni.Az ellenőrzés első lépéseként a DPMV Zrt. a következő ajánlatot teszi: Amennyiben a korábbi hozzájárulásuktól eltérően vagy nélküle megvalósított víziközmű bekötés használója 2017. október 31-ig postai, könyvelt küldeményként bejelentésben jelzi a DPMV Zrt. felé (Postacím: 2360 Gyál, Kőrösi út 190.) a szabálytalan felhasználás tényét, abban az esetben eltekintenek a kötbér és a szabálytalan bekötés kapcsán a maximálisan 5 évre visszamenőlegesen megállapítható szolgáltatási díj kivetésétől. A további információért keresse a DPMV Zrt. ügyfélszolgálatát a 0629/340-010-es telefonszámon.
anyatej és a szoptatás fontosságára, az ezt követő napokat pedig anyatejes világhétté nyilvánította. A WHO azt ajánlja, hogy az újszülött már a szülés utáni első óráktól kezdve hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon, majd egészen kétéves koráig folytatódjon a szoptatás a megfelelő hozzátáplálás mellett. „Az anyatej olyan, mint a gyerek első védőoltása, halálos betegségektől óvhatja meg az újszülöttet és minden tápanyagot tartalmaz, amely a fejlődését és növekedését biztosítja” – írta közleményében Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO általános igazgatója. Az anyatejes táplálásról kérdezheti a védőnőket, vagy a szoptatasert.hu oldalon is olvashat.
napon tiszteletünket, hálánkat és örömünket fejezzük ki a 60 év feletti korosztálynak, hogy élettapasztalatukkal, bölcsességükkel segítik a fiatalabb nemzedéket. Kerepesen az iskola tornatermében nosztalgia műsorral ünnepelte az önkormányzat az időseket. Az ünnepi műsor megnyitójaként Szántó Zsombor mondott verset, majd Mayer Gyula Endréné megható szavai következtek, végül Franka Tibor polgármester köszöntötte a város időskorú lakosait. A köszöntők után kezdetét vette a koncert, a Roxymbol Zenekar csapott a húrok közé. A retro slágereket a közönség együtt énekelte a zenészekkel, az ismert számokra többen táncra is perdültek. A művelődési ház munkatársai szendviccsel, sütivel, borral és üdítővel kínálták a szépkorú vendégeket.
a kerékpáros akadálypályán, amin a kisebbek akár futóbiciklivel is végig tekerhettek, majd az aszfaltkrétás pályán kedvükre megörökíthették az élményeiket. A távozás előtt mindenki, aki kipróbálta az akadálypályát, ajándék kulacsot kapott a szervezőktől. A rendezvény délután bringás felvonulással zárult, a Mező utcából a Petz Ármin parkig tekertek a résztvevők.
Szeptember 26-án délelőtt 10 órakor betörés történt a Hársfa utcában található egyik ingatlanba. A behatoló átmászott a kerítésen, majd az ablakot egy vascsővel betörve jutott be a házba. A hangos csörömpölésre figyelt fel az egyik szomszéd, aki azonnal szólt egy közeli lakónak. Ezután mindketten a betörő után ugrottak a kitört ablakon keresztül, majd bent a házban elkapták a férfit, akit a földre kényszerítettek és ott tartották a rendőrség megérkezéséig. Nagy Irén képviselő az esetről értesítette a polgármestert is, majd lapunknak a következő tájékoztatást adta: „nagy bátorság és lélekjelenlét kell egy ilyen tetthez. Én személy szerint csak gratulálni tudok a két szomszédnak és mindenkit arra biztatni, hogy figyeljünk egymásra.” Aki bármilyen bűncselekményt észlel, hívja a 112-es, vagy 107-es telefonszámot, vagy értesítse a kerepesi megbízott rendőröket a 0620/559-8909-es, 0670/492-0763-as számokon. ◆
ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAPJA
VÁNDORKIÁLLÍTÁS A REFORMÁCIÓRÓL
POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÁS Az augusztus 29-i közmeghallgatáson, valamint hivatalos levél formájában, a Mogyoródi utca lakói jelzéssel éltek, hogy a páros oldal végén lakó családok által felhalmozott szemét és ürülék miatt járványveszélytől tartanak. Polgármesterként az ügy tisztázása és az azonnali intézkedés megtétele érdekében a Szociális Alapszolgáltatási Központunkkal szorosan együttműködve szeptember 7-én összehívtuk az érintett lakókat és azokat az illetékes szolgálatokat és hatóságokat (Járási Gyermekjóléti Központ munkatársait, családsegítőket, védőnőt, az óvoda vezetőjét, az iskolai gyermekvédelmi felelőst, a körzeti megbízott rendőreinket, a Járási Gyámhivatal képviselőjét, a Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézőit), akik az ügyben érdemi döntést hozhatnak. A megbeszélésen a szakemberek az ott élő gyermekek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve megfogalmazták a családdal szemben támasztott elvárásokat, amelyek teljesítésének a határideje egy hónap. A család vállalásainak teljesítését a szakemberek mellet jómagam is rendszeresen követni fogom. Ezzel párhuzamosan a fenti jelzést továbbítottam a Járási Népegészségügyi és Járványügyi Hatóság felé is. A családok utolsó esélyt kaptak, hogy rendet tegyenek maguk körül. Amennyiben kudarcot vallanak, akár a gyermekek
4
Szeptember 10. és 15. között volt látható a Forrás Művelődési Házban a Reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás, mely a Kerepesi Református Egyházközség szervezésében jött létre. A kiállítást Koncz Zoltán lelkész nyitotta meg. A megnyitón köszöntőt mondott Vécsey László országgyűlési képviselő, aki beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy „talán még sosem volt ekkora szükség a krisztusi úton járó gyülekezetek összefogására, mint napjainkban”. A tárlatra ellátogatók megtekinthettek egy Biblia-gyűjteményt, valamint megismerkedhettek a reformáció történetével,
szervusz kerepes
Szeptember 8-án, a Forrás Művelődési Házban emlékeztek meg az anyatejes táplálás világnapjáról a kerepesi védőnők. Drahota Szabó Nóra védőnő és kolléganői tombola nyereményekkel, pogácsával és innivalóval fogadták a kisbabáikkal érkező anyukákat, akik a rendezvény alatt választ kaphattak kérdéseikre mind a szoptatás, mind a gyermekgondozás terén. Dr. Mokos Zsuzsanna gyermek háziorvos is örömmel felelt a kérdésekre. A babák boldogan vették birtokba a hatalmas játszószőnyeget, az édesanyák is megoszthatták egymással kisbabás élményeiket és tapasztalataikat. Az Anyatejes Táplálás világnapját augusztus 1-én tartják. 1993-ban döntött úgy az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy így hívja fel a figyelmet az
szervusz kerepes
5
Nemzetiségek
A NÖK BESZÁMOLÓJA MINDEN LEGYEN A HELYÉN!
- NÖK − már mindenki tudja, mit jelent Kerepesen. Német Önkormányzat Kerepes. Ez nem több, de nem is kevesebb, mint egy kis Önkormányzat, ami szinte ugyanúgy működik, mint a települési önkormányzat. Egymásnak nem alá, vagy fölé rendelt, hanem egymás mellé, hogy minden kerepesiért tegye a dolgát. Félidő van. Mit is tett Kerepesért ilyen kevés idő alatt a NÖK? Programok sokasága, fesztivál, utcabál, rendezvény? − A legfontosabb a német nyelv elsajátításához vezető út, az óvodai és az iskolai német nevelés-oktatás. Az iskolában bemutatták tudásukat a gyerekek, akik németesek. Csodás volt. És jövőre a 8. osztályban is van német oktatás. Kovács Zoltán volt NÖK képviselővel, büszkén álltunk és szinte egyszerre mondtuk: jó, hogy ezt mi indíthattuk el. - A sajtó-helyreigazítást is helyre kell igazítani. Eredetileg azt mondta a lap korábban, hogy nem fogadtunk el valamiféle felajánlást és visszautasítottunk 50.000 forintos támogatást: Nem, ez nem igaz. Majd azt írta, hogy tévesen állítja, hogy nem fogadtuk el. Ez sem igaz így. De rakjuk helyre, ha kínos is kimondani, hogy nem is volt/lett volna mit elfogadni, hisz nem is ajánlottak fel semmit. „Jerevánban Zsigulikat osztogatnak? − Nem, nem Jerevánban. Moszkvában. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak!” Nos, ez a helyzet. Félreértés volt, biztos vagyok benne. Tényeket közölhet csak a lap, nincs vélemény, csak makacs tények. Ilyen az is, hogy nem vesztett pert az NÖK, csak taktikából elengedte, hogy egy együttműködési megállapodás végre megvalósulhasson. De tévesen és valótlanul állította a lap, hogy én a temető helyére vagy a sportpályára vinném az egészségközpontot. ( a szerző az augusztusi számunkban olvasható polgármesteri interjúra utal - a szerk. ) A NÖK elnökeként is vallom, hogy egy egészségközpont a volt hivatalban kaphatott volna jó helyet, de az a Helyi Érdekű Vonat elment.
Önkormányzat
A SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT HÍREI GRÓF ESTERHÁZY JÁNOS ÚJRATEMETÉSE
MTI Fotó: Komka Péter
Végső nyugalomra lelt Gróf Esterházy János, a magyar nemzet felvidéki mártírja. Kerepes testvértelepülésén, a zoboralji Alsóbodokon, 2017. szeptember 16-án, hatvan év után végső nyugalomra helyezték gróf Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus hamvait. A szülőföldjükön kisemmizett magyarok érdekeiért kiálló és a zsidók elhurcolását az akkori szlovák parlamentben egyedül ellenző magyar grófot a csehszlovák kommunisták üldözték a halálba, hosszú éveken át börtönről börtönre hurcolva. A kegyeleti megemlékezésen a krakkói érsek, valamint felvidéki, cseh és magyarországi főpapok vettek részt, a megemlékező rendezvényre Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének védnöksége alatt került sor. Kerepes Városa képviseletében Kiss Károly alpolgármester és Dr. Fila László aljegyző rótta le tiszteletét a mártír politikus hamvai előtt, emlékkoszorút helyezve el a Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnában.
A ROMA ÖNKORMÁNYZAT HÍREI
NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATOK FÓRUMA
- Wittenbergben jártunk egy pályázati nyertes egyhetes úton. Ez szinte senkinek nem került pénzébe, de minden pénzt megért. Potsdam, Berlin is sok élmény adott, de, hogy látogatást tehettünk 2 nappal a német választások előtt a Német Bundesrat-ban? A pulpitusnál még beszédet is mondhattunk a kerepesi hallgatóság jelenlétében. Jó kapcsolattal még a Bundesratba is bejutottak a kerepesiek. - Nagyszerű kiállítás a Bibliák és Imakönyvek és a régi könyvek a nyomda világából. Mit adott Luther a világnak 500 éve? A mai médiát, a tudást és a felvilágosodást. Aki a megnyitón ott volt, kóstolhatta is Luther kedvenc ételét/ italát: a rántott húst és a sört. - A sörfesztivál az Sramli fesztivál. A következő számban beszámolunk erről az eseményről, a Nádas–Peller−Pászthy és Koktél Duó produkciójáról. Titkon én a kerepesi ovis és sulis gyerekek műsorát várom a legjobban!
6
MINDNYÁJUNK EGÉSZSÉGÉRE!
A Roma Nemzetiségi Önkormányzat is részt vett azon a fórumon, ahol a három nemzetiségi önkormányzat találkozott, hogy közösen gondolkodjanak a várost érintő kérdésekben, egy tájház kialakításában és működtetésében, közös programok szervezésében, közös pályázatok elkészítésében. A nemzetiségi önkormányzatok fórumáról a 16. oldalon, a Hagyományaink rovatban bővebben olvashatnak. ◆
szervusz kerepes
Kerepes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. 03. 01-én és 2017. 08. 29-én döntött arról, hogy a Sólyom, a Béke és az Állomás utcák által határolt réten, az ott önkormányzati tulajdonban lévő telkeken Egészségügyi Centrumot kíván létesíteni. Elhatározásunk alapvető oka, hogy a jelenlegi orvosi rendelők sem földrajzilag, sem az uniós előírásoknak megfelelően nem bővíthetők, illetve felújíthatók. Ugyanakkor Kerepes város népessége emelkedik, a születések száma nemkülönben, akárcsak a kórházak leterheltsége. Ezzel együtt például Liptay Gábor, Gombkötő Róbert, Nagy Irén, Víg János képviselők az új létesítményt nem szavazták meg, ők tudják miért, noha a központhoz park, közösségi tér, illetve parkolók is csatlakoznak majd. (Nem hiszem, hogy Kerepesen kívül létezik város, amelyben elleneznének ilyen döntést.) Az ellenzék nevében Gombkötő Róbert népszavazást kezdeményezett, amelynek minden egyes kérdését – mivel kerepesi lakosok a bírósághoz fordultak – a bíróság elutasította. Ezt követően Gombkötő ismételten népszavazást kezdeményezett az egészségügyi centrum ellen, de az is megfeneklett. Legújabban Molnár János kerepesi lakos adott be népszavazási kezdeményezést a helyi választási bizottsághoz az egészségügyi centrum megépítése ellen. Ezenközben döntöttünk a központ terveztetési eljárásának megindításáról, amelynek eredményét lakossági fórumon szeretnénk az érdeklődők elé tárni. Többek között két felnőtt, két gyermekrendelő, betegszobák, védőnői részleg és tágas betegvárók kerülnek egy helyre, modern körülmények közé. Mindezt azért tartom fontosnak, mert elszántak vagyunk, vagyis: ha lesz népszavazás, de az nem minősül érvényesnek és eredményesnek, az egészségügyi centrumot megvalósítjuk. Mivel a népszavazás sikerének kevés az esélye − több mint 50 százalékos részvétel és ugyanennyi érvényes szavazat −, azt kérem a népszavazást kezdeményezőktől, gondolják át, érdemes-e 4-5 milliós kiadásba kergetni a várost, továbbá feleslegesen borzolni a kedélyeket és ugráltatni a választópolgárokat, hiszen valamennyiünk egészségügyi ellátásának fejlesztéséről van szó. Kerepes nagy többségének sokkal fontosabb a saját egészsége, mint az ellenzők ilyen-olyan, szándékosan nem írom, milyen érdekei. ◆ Franka Tibor, polgármester
BESZÁMOLÓ A 2017. SZEPTEMBER 26-I KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSRŐL A 2. napirendi pontban a testület elfogadta az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolóját. Az 5. napirendi pont elfogadásával városunk csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójához, és 1 900 000,-Ft összegű forrást biztosít. A 6. napirendi pont az autóbuszpályázat dokumentációjáról szólt. Mint megtudtuk, az autóbusznak menetlevelet kell vezetnie, ami egyezik a menetrenddel. Minden buszban kötelező a tachográf, ami rögzíti, hogy mikor hol járt, amit majd össze kell vetni a menetrenddel, így ellenőrizhetővé válik, hogy mikor hol járt a busz. Ezt is magában fogja foglalni a menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedésre vonatkozó közszolgáltatási szerződés, melyet a testület jóváhagyott. A 7. napirendi pont révén az Alföldi utcai és Mogyoródi úti járda közbeszerzési eljárása folytatódik, a 9. napirendi pont elfogadásával pedig elindul a közbeszerzési eljárás a Dessewffy utca komplex fejlesztésére. A 10. napirendi pontban az Előd utca és a Wéber Ede utca közötti területen kialakítandó járda terveztetéséről született döntés. A 11. napirendi pont megszavazásával folytatódhatnak a felújítási munkák a Szivárvány Óvodában. A 13. napirendi pont elfogadásával folytatódnak az előkészületek a Forrás Művelődési Ház tetőtér-beépítési és felújítási munkálataira. A 14. napirendi pontban a Szérűskert rendezésének folytatása ügyében. A testülete támogatta, hogy a Szérűskert elnevezésű területtömbben kialakuló építési célú ingatlanok közművesítése valamennyi érintett tulajdonos bevonása mellett jogilag szabályozott
szervusz kerepes
szervezeti formában történjen meg. Felkérik továbbá a Képviselő-testület a DPMV Zrt-t, hogy az érintett ingatlanok ivóvíz- és szennyvízhálózatának tervezési és kivitelezési munkálataira vonatkozóan készítsen előzetes javaslatot. 15. napirendi pontban a testület elfogadta az Albu Gyöngyi Magdolna tulajdonában álló 6226 hrsz-ú ingatlan telek-határrendezése után a 6226/2 hrsz-ú 31 m2 nagyságú ingatlant az önkormányzati tulajdonba kerülő területrésznek a meglévő önkormányzati közúthoz történő csatolását. A 16. napirendi pont elfogadásával a 6357 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolását a testület támogatja és hozzájárul az ingatlan Földhivatal által vezetett ingatlannyilvántartáson történő átvezetéséhez. A 17. napirendi pont egyhangú megszavazásával Kistarcsa, Csömör, Nagytarcsa és Kerepes között orvosi ügyelet szervezésére kötendő együttműködési megállapodást a testület jóváhagyta. A 18. napirendi pontban a testület egyhangú javaslatokat tett a Pest Megye Közgyűlése által adományozandó elismerésekre. A Pest Megye Díszpolgára címre Székely Tibort javasolja, Év Sportolója Díj tekintetében a férfi felnőtt korosztály kategóriában Urbán Gergő cselgáncsozót javasolja, a női felnőtt korosztály tekintetében pedig Lesták Erzsébet hegymászót javasolja. A 19. napirendi pontban a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett, az „Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények fejlesztése Pest megyében” című pályázaton indulni kíván, melyhez a maximum 50 millió forint értékű munkálatokhoz kívánja a szükséges önerőt biztosítani. ◆
7
Kultúra
KEREPES FEJLŐDÉSÉRŐL A 4. körzet képviselőjével, Nagy Lászlóval beszélgettünk a területét érintő helyzetről, a nehézségekről, lehetőségekről, valamint a Gyár utcai projektről és Kerepes jövőjéről. A ciklus végéig mire számít képviselőként? A 4. körzet Kerepes talán legnagyobb körzete, amely sok problémával terhelt. Ide tartozik többek közt a Gyár utca és környéke, Hollandia-telep, a Szőlő utca és környéke. Azon kívül, hogy egy önkormányzati képviselő tud ezekről a problémákról, nagyon nehéz kilobbizni, hogy történjen valami. Mindhárom területre jellemzőek a kerepesi dimbesdombos viszonyok, amiből adódik, hogy az utak helyzete katasztrofális. Nehéz volt eljutni odáig, hogy pl. a Hegy utca világítása működőképes legyen… most ugyan működik, de az útja borzalmas. Vagy itt van például a Széphegyi köz, ahol az utat részben önkormányzati, részben magántőkéből rendbe hozták. Viszont a zsákutca befelé lejt, így amikor esik az eső, a víz összegyűlik az utca végében. A sok példa közül említeném a Homokdűlőt, ahol a Kistarcsa felőli házsor Kistarcsáé, de a házak kerítésén túl az út Kerepesé. Itt a kül- és belterületek sakktáblaszerűen váltakoznak, a leendő útba belelógó telkek vannak. Az összes teleknek belterületté kéne válnia ahhoz, hogy ott az útrekonstrukciót el lehessen kezdeni. Azonban ekkor újabb probléma lépne fel, mivel a mostani villanyoszlopok mondhatni az út közepén állnának. Vannak még olyan utcák, ahol ennél nagyobb problémák vannak, azonban ezek a problémák közelednek a megoldáshoz. A költségvetés azonban szűkös, és ez a legnagyobb baja Kerepesnek. Véleményem szerint, ha a bevételi oldalt nem sikerül növelni, akkor a hasonló méretű települések szintjét nem tudjuk elérni. Léteznek megoldások, amik segíthetnének, de ezek nem tőlünk függnek. Gondolok itt pl. az M31-est és a Hungaroringet összekötő út létrejöttére, ahol esetleg az önkormányzat területeket tudna szerezni és egy ipari parkot létesíteni. Ez az egyik kiút lehetne a bevételek növelésére, de ez nem tőlünk függ, hiszen mikor lesz kész az az út, csak a jóisten tudja.
óvodában is változásról számolhatunk be. Véleményem szerint, ha a bevételi oldalt nem sikerül növelni, akkor a hasonló méretű települések szintjét nem tudjuk elérni. Pedig a között, amit ezek a gyerekek otthonuk környezetében tapasztalnak, és amit az intézményeinkben élnek meg, hatalmas a szakadék. Nekik napról-napra hozni kell azt, hogy teljesen másképp gondolkodjanak, cselekedjenek, mint amit a környezetükben tapasztalnak, akár magatartás, akár tanulmányok terén. Nagy szívfájdalmunk, hogy a tanulmányok terén az általános iskolából kikerülve nincs folytatás. Pedig ezek a roma gyerekek az általános iskolát sok esetben jó eredményt produkálva végzik el, sok közülük kitűnő tanuló. Felvételiznek és fel is veszik őket, de a középfokú oktatásból 16 éves koruk után kivesznek, egy-két kivétellel. A lányok − az ő hagyományaik szerint − eladósorba kerülnek, a fiúk meg kamaszodnak. Legalább a középfokú végzettségig, vagy szakmáig el kellene jutniuk a kitöréshez. A helyzetük egy városnak, egy intézménynek is nehéz, de igazából nekik a legnehezebb. Mi nehezíti ennek a pályázati projektnek a megvalósulását? A kerepesi romaság mellett egy viszonylag nagy létszámú, kívülről érkezett romaság is folyamatosan jelen van a városban (Mogyoródi út, Gyár utca és környéke) és ez nehezíti a mi romáink helyzetét. Ha meg tudnánk oldani, hogy csak azok éljenek itt, akiknek tényleg itt vannak a gyökereik, vagy akik valóban Kerepesen szeretnének hosszú távon megmaradni, akkor a bajnak egy része eltűnne. Akkor ez a projekt, amit az önkormányzat megnyert, nagy hatékonysággal tudna működni. Iskolaigazgatóként sokat kommunikálok Gyár utcai szülőkkel, akik elhagynák azt a környéket, mert ott nem tudják azt az életkörülményt megteremteni maguknak és gyermekeiknek, amire vágynak. De nincs kiút, nincs lehetőségük, hisz egy Gyár utcai ingatlant eladni nagyon nehéz, vagy nem kapnának érte annyit, hogy egy jobb helyen másikat vegyenek.
Hogyan látja az önkormányzat helyzetét jelenleg? Városunk intézményüzemeltetés és fejlesztés terén nagyon jól teljesít. Ha szükséges, újat hoz létre (bölcsőde, fogyatékkal élők nappali ellátása), ha kell, bővít, felújít A Gyár utcai projektre megnyert pályázatról mit lehet tudni? (óvodák, művelődési ház), valamint évről évre megfelelő Talán eljutunk oda, ahova 15 éve szerettünk volna. költségvetést biztosít a működéshez. A városüzemeltetés Valamikor, még 2001-2006 között voltak olyan gondolatok, terén nagy előrelépés, hogy a Községszolgáltató Kht. amelyek ennek a pályázatnak a tartalmára hasonlítottak. új telephelyre költözik. A szolgáltató körülményeinek A kiúton való menetelés elindítását látták a szakemberek javulásától természetesen a város mindennapi abban, hogy egy ilyen projekt a Gyár utcában megvalósuljon. működésének javulását várjuk. Az önkormányzatnak a Azóta sok idő eltelt és talán most teremtődött meg az beruházások terén is szép tervei vannak. A megvalósulás a lehetőség, hogy olyan lépések történjenek, amelyek ütemével nem vagyok elégedett. Az elmúlt évben is voltak, eredménye a település szintjén is érzékelhető. A kerepesi de idén is vannak olyan költségvetési fedezettel rendelkező iskola igazgatójaként elmondhatom, hogy az iskola helyzete, tervezett beruházások, amik nem valósulnak meg, hírneve 2001-2006 között hanyatlásnak indult, melyben átkerülnek a következő év tervezetébe. Az önkormányzat a Gyár utcából iskolába járó gyerekeknek és szüleiknek számláján növekvő anyagi keret csak lehetőség, aminek elég nagy szerepe volt. Azonban azt tapasztalom, hogy tervszerű, évről évre ütemezett felhasználása teheti jobbá a köznevelésben és közoktatásban való megjelenése a a várost. Remélem, amit elterveztünk, meg tudjuk valósítani Gyár utcának változott. Nem csak az iskolában, hanem az az előttünk álló két év alatt. ◆
8
szervusz kerepes
A FORRÁS MŰVELŐDÉS HÁZ AJÁNLÓJA TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK IDŐSEKNEK
A SZABÓ MAGDA KÖNYVTÁR AJÁNLÓJA SZABÓ MAGDA JÁTÉK Játékba hívjuk a kedves olvasókat, kultúrakedvelőket! A megfejtéseket várjuk a Szabó Magda Könyvtárban, vagy e-mailben a
[email protected], 2017. november 5-ig. A helyes megfejtést beküldők közt két - két jegyet sorsolunk ki a 2017. november 17-én 19.00 órakor, a Forrás Művelődési Házban megtekinthető, Szabó Magda Ajtó című színházi előadásra.
Harmadik félévét kezdte a Szenior Akadémia programsorozat Kerepesen a Forrás Művelődési Házban. A Zsigmond Király Egyetem felnőttképzési projektje mára szinte behálózza az országot. Több, mint 35 helyszínen, közel 5000 résztvevővel zajlanak az előadások olyan témákban, amelyek célirányosan az 50 év felettiek kérdéseire, problémáira, lehetőségeire, szükségleteire adnak választ képzett szakemberek előadásai által. A témák érintenek kulturális, tudományos, egészségügyi, szociális, művelődéstörténeti és közéleti területeket. Dr. Jászberényi József, a Zsigmond Király Egyetem felnőttképzési igazgatója a projekt programgazdája, szervezője és segítője a kerepesi sorozatnak. Ő és kollégái havonta tartanak előadást intézményünkben. A Szenior Akadémia előadásaival és a szeptemberben indult pszichológiai előadások beindításával az volt intézményünk célja, hogy lehetőséget kínáljuk a településünkön élő nyugdíjasoknak és nyugdíjas klubjaink tagjainak, hogy a maguk és csoportjaik által szervezett programok mellett, azokat kiegészítve tartalmas időtöltésre legyen lehetőségük és hasznos információkhoz jussanak. Örömmel és optimizmussal tölt el bennünket, hogy szándékunk beteljesült. Hónapról hónapra, alkalomról alkalomra egyre több érdeklődő látogatja programjainkat. Október hónapban különös figyelmet fordítunk a köztünk lévő idősekre, családi körben és települési, közösségi környezetben egyaránt. Az idősek világnapja, az ahhoz kapcsolódó események helyi és országos szinten rávilágítanak az idősek tiszteletének fontosságára, a generációk egymás iránt tanúsított felelősségére. Művelődési Házunk Szenior Akadémiai sorozata is ennek a szándéknak a jele, amelyre természetesen nem csak az 50 év felettieket várjuk. ◆
szervusz kerepes
Párosítsa össze a leírásokat a művek címével! 1. Szomszédos családok életét mutatja be a regény. A gyermekek, később fiatalok, Bálint, Henriett, Irén és Blanka barátságán, szerelmén keresztül vezet végig bennünket az írónő a XX. századi Budapest viharos korszakain. Az együtt megélt, túlélt szörnyűséges tragédia rányomja bélyegét későbbi életükre. 2. Az írónő felmenőiről, a Gacsáry és Jablonczay család tagjairól írt regénye, melyben újraelevenednek régmúlt idők eseményei, a család békés és viharos évei egyaránt alakot öltenek. 3. Szabó Magda életének hű társa, szellemi partnere, Szobotka Tibor, írónak állít emléket ezzel a regényével. 4. Élménybeszámoló, leíró jellegű regény. Egy férjével közös görögországi utazás története, megtűzdelve sok-sok archaikus irodalmi és mitológiai történettel, utalással. 5. A regény betekintést enged kicsit a makrancos, öntörvényű, de nagy műveltségű és mindig az újat és szépet szomjazó kisgyermek, majd kamasz Magda életébe. A regény központi figurája még, az írónő gyermekkori önmagán kívül, Cili, a mindig szelíd, kedves és engedelmes trianoni árva. 6. A mű két EMBER különös kapcsolatát idézi. Adott egy elismert, Kossuth díjas, fiatal írónő és egy látszólag jelentéktelen bejárónő. Ki tanulhat kitől? Súlyos és mély morális kérdéseket feszeget a regény, hétköznapi szituációkon, eseményeken és azok megélésén keresztül. a. Régimódi történet b. Für Elise c. Katalin utca d. Zeusz küszöbén e. Ajtó f. Megmaradt Szobotkának ◆
9
Példás polgárunk
Gyermekeink
EGY KINCSESBÁNYA A KÁRPÁT-MEDENCE Rezi Kató Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettesét kérdeztük hivatásáról, Kerepes régészeti jelentőségéről és a városról. Hogyan van jelen egy múzeumigazgató életében a régészet? Gyakorlatilag 5 éves korom óta régész akartam lenni. Az ELTE-n végeztem történelemrégészet szakon, ezelőtt 30 évvel, azóta régészettel foglalkozom. Ez egy életre szóló hivatás. 30 éve vagyok a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a kutatás mellett 17 éve töltök be menedzseri állásokat. Idén áprilisban tértem vissza a budapesti főépületbe, főigazgató helyettesként. Előtte 5 évig a Nemzeti Múzeum esztergomi intézményeinek, a Vármúzeumnak és Balassa Bálint Múzeumnak voltam az igazgatója. Sajnos a szakmára, a régészetre sokkal kevesebb idő jut, mint szeretném, inkább a menedzsment feladatok, amik rám hárultak. Persze az ember megpróbál ezek mellett cikkeket írni, konferencián részt venni. Ásni pár éve már sajnos nem sikerül. Utoljára egy észak-kelet magyarországi barlangunknak a feltárását vezettem, ez még nem fejeződött be, ott még kellene kutatnunk. Az utóbbi években pedig a Baradla-barlang őskori történetével foglalkozom. Kerepesnek van egy történelmi kulturális öröksége, a Csörsz árok… Ami ismeretes, hogy ez a kerepesi szakasza az ároknak elég jó állapotban megmaradt. A Nemzeti Múzeum kutatói − elsősorban Patay Pali bácsi, aki most 103 éves és még aktívan részt vesz kutatásokban − dolgozták fel a Csörsz-árok teljes magyarországi szakaszát. De, turisztikai szempontból úgy gondolom, hogy önmagában ez így kevés lenne. Ki kellene építeni oda egy bemutató helyet, programokat szervezni, meg kell adni a hátteret ahhoz, hogy vonzó célpont legyen. Az írások szerint Kerepesen egy földvár is állt a XI. században. Érdemes még kutatni ennek nyomait? Azt tudni kell, hogy elég sok helyen van ilyen típusú földvár. Már a bronzkorban gyakran építettek ilyen erődítményeket, amit a honfoglalás után vagy a középkorban aztán átépíttettek. Amennyire tudom a kutatás a XIII. századra datálja az ittenit, de nem lehet kizárni, hogy van korábbi előzménye. Ehhez ásatásokat kellene folytatni. Amikor elkezdtem a szakmát, még többnyire „terv-ásatásokat ” végeztünk. Sajnos ma már a régészeknek 90%-ban különböző megelőző feltárásokat kell végezniük, pl. az autópálya építések, nagyobb beruházások előtt. Nagyon kevés olyan lehetőség van, hogy az ember tudományos program alapján tervszerűen tudjon ásni. De sokfelé jártam az országban, így láttam példát arra, ha egy települést érdekli a saját történelme, akkor meg lehet próbálni régészeti tábort szervezni. Ha van hozzá megfelelő munkaerő és lelkesedés, akkor ahhoz lehet szerezni olyan szakmai hátteret, aki szívesen segíti a kutatást ilyen területen.
10
Elképzelhető, hogy találnának még valamilyen régészeti leletet? Magyarország elég szerencsés a régészeti leletek szempontjából. Annak idején Móra Ferencről mondták, hogy úgy kezdett el ásni, hogy elhajította a kalapját és ahova az leesett, ott kezdte meg az ásást. Hazánkban szinte nem tudunk úgy kimenni egy építkezésre, hogy ne kerüljön valami elő. Egy kincsesbánya a Kárpát-medence, mivel az őskortól kezdve itt szinte mindenki megfordult és hagyott hátra valamilyen emléket az utókornak. Miért szeret Kerepesen élni, hogyan került ide? 2006-ban költöztünk ide Budapestről a családommal. Én Budapesten születtem, ott éltem negyven-akárhány éves koromig. A feleségem vidékről érkezett, így mindenképpen szerettünk volna családi házat. Körbenéztünk hát az agglomerációban és Kerepesen egy nagyon jó lehetőségünk adódott, a terület is nagyon megtetszett. Már csak ketten lakunk itt - feleségemmel,- a gyerekek már nagyok. Nagyon szeretem a családi házat, bár a kertben már kevesebbet tudok mozogni. Szeretem a városban, hogy kellemes, nincs zsúfoltság, zaj. A jó levegő is nagy előny. Nagyon jól megvagyunk itt, és nem is gondolnám, hogy bármikor el akarnánk menni innen. Azért annyi kötődésem van még ide, hogy emlékszem, mikor gyerekkoromban édesapámmal Kerepesre jöttünk, mert a nagyszüleimnek volt itt hétvégi telke, azt kerestük meg.
OVI-HÍRADÓ
ISKOLA-HÍRADÓ
CSICSERGŐ ÓVODA
SZÉCHENYI TÚRA
Az óvoda gyakorló óvoda lett. Szeptembertől a Teknős és a Csiga csoport fogadja az ELTE óvodapedagógus hallgatóit. A kiscsoportosok folyamatosan szokják az óvodát. A nagyobbak részt vettek a városi programokon: az Európai Mobilitási Héten a Mókus, a Süni és a Csiga csoport járt a Mező utcában, ahol a gyerekek rajzolhattak az aszfaltra és kipróbálhattak egy biciklis akadálypályát. Ajándékba minden gyerek kapott egy-egy kulacsot. A Takarítási világnap alkalmával a Süni és a Teknős csoport a Zöld Híd telepre látogatott, ahol megfigyelhették a hulladék csoportosítását és újrahasznosítását.
MESELIGET ÓVODA
Mozgalmas, programokkal teli hónap volt óvodásaink számára a szeptember. Maci csoportosaink szeptember 19-én a Zöld Híd Régió Kft-nél jártak. Körbesétáltak a telephelyen, ahol megismerkedtek a hulladékkezelés rejtelmeivel. Megtekintették, mi történik a szeméttel azután, hogy a házuk elől a kukásautóval elszállítják. Szeptember 22-én a Halacska és a Maci csoportosok közül a nagyok az Európai Mobilitási Hét programsorozata keretében kerékpáros ügyességi feladatokat oldottak meg, valamint aszfaltrajzolásban is kipróbálhatták magukat. Szeptember 26-án Anett néni vezetésével mind a négy csoportunk részt vett a Mihály napi vásározós néphagyományőrző Gurigongó foglalkozáson. Október 3-án az Állatok Világnapja alkalmából óvodánk udvarán ismerkedhettek meg a gyerekek a falusi élet szokásaival
Sikerült megtalálni? Akkor megtaláltuk, volt rajta egy családi ház is. Emlékszem, nagy nyári meleg volt, a lakók a kertben voltak nagy, árnyas fák alatt. Én még kisiskolás lehettem akkor. Édesapámmal inni kértünk tőlük, nagyon kedvesek voltak, málnaszörppel kínáltak… elbeszélgettünk velük. Amennyire emlékszem, a kerepesi HÉV-állomástól nem messze lehetett. Hogyan látja Kerepes jövőjét? Azt gondolom, hogy beruházásokkal lehetne élénkíteni, de megtartva ezt a falusias-kisvárosi jelleget. Vannak olyan fejlesztési lehetőségek, amivel előre lehetne mozdítani a várost. Budapest és az autópályák közelsége, földrajzi elhelyezkedése alapján sok olyan determináció van, ami jó pozíciót biztosít Kerepesnek egy következő időszakra. Nagy László képviselő egy ipari park lehetőségét említette az interjúban, mint lehetséges bevételi forrást. A munkámból adódóan látom, hogy Esztergomban az ipari park a Suzukin kívül is hatalmas lehetőséget és hátteret jelent a városnak. Ezek megteremtése azért nem egyszerű dolog. De ezek csak az alapot jelentik, mert nyilván nem az ipari park a cél, hanem az abból befolyó bevételekből lehetne olyan fejlesztéseket csinálni, ami aztán még inkább vonzóvá tenné a várost. Úgy gondolom, mindenképp meg kell tartani azért ezt a kertvárosias jelleget, mert ezért szeretnek itt élni az emberek. ◆
szervusz kerepes
SZIVÁRVÁNY ÓVODA
Mivel tart még az építkezés a Szivárvány óvodában, ezért a Napocska és a Nyuszi csoport egy teremben vannak a Csicsergő oviban. A napi teendők itt folynak. Harmadik csoportunk a Meseliget óvoda tornatermében vendégeskedik. A Margaréta csoportosok kiránduláson vettek részt a Zöld Híd hulladékkezelő telephelyén. Megismerkedhettek a gyerekek a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával. Részt vettek az Európai Mobilitás Napján és a Gurigongó foglalkozáson. Az Állatok Világnapjáról is megemlékeztünk. Állatsimogató és népi játékok álltak a gyerekek rendelkezésére.
GYEREKSZÁJ ÓVÓNŐINK TOLLÁBÓL Kislány lökdöste az óvónéni lábát. Óvónéni: Ez az én lábam. Érzed? Mire a kislány lehajolt és megszagolta az óvónéni lábát. ◆◆◆ Petike, de ügyes vagy, hogy segítesz nekem összeszedni a dominókat! Petike: Hát lehet az életet jóra is használni! ◆
szervusz kerepes
Szeptember 8-án került sor a Széchenyi Túrára. Az alsó tagozat 5 km-t tett meg, míg a felső tagozat nagyobb távot teljesített. Az időjárás kedvező volt a túrázáshoz. A gyermekek élvezték a kirándulást, melyből kellemesen elfáradva érkeztek vissza az iskolába. A túra megszervezéséért, az útvonalakért, tagozatok vezetéséért köszönet Pivarcsi Gábornak és segítőinek, akik végig velünk voltak és segítették a kirándulásunkat.
SZÉCHENYI NAP Szeptember 21-én tartottuk az iskolánk névadójáról elnevezett Széchenyi –napot, melynek keretén belül felavattuk iskolánk első osztályos tanulóit. Katona Gábor vezetésével a 7. b osztály tanulói adtak műsort, melynek elemei felelevenítették a reformkor egyes mozzanatait, gróf Széchenyi István tetteit. A műsor egy különleges betéte volt a korabeli tánc, melyet Ragoncza Imre tanár úr, és felesége Filó Anikó mutattak be gyönyörű ruhákban. Az elsősök elmondták fogadalmukat, mellyel iskolánk teljes jogú polgáraivá váltak. A meghitt pillanatot, nemzetiségi táncok tarkították. Mivel ezen a napon látogattak iskolánkba az Erasmus+ pályázat nemzetközi delegáltjai, így ők is megtekinthették a műsort, melyet angol, és német nyelven egyaránt konferáltak diákjaink. A felsősök a nap hátralévő részében, Széchenyihez kapcsolódó projektfeladatokat oldottak meg, számot adva így tudásukról névadónk kapcsán.
ŐSZI NÉMET NEMZETISÉGI MŰSOR Ebben az évben szeptember 28-án kezdtük műsorunkat a német nemzetiségi osztályok immár hagyományosnak mondható szereplésével. Nagy László igazgató úr és Springer János, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének megnyitója után következett az elsős tanulóink műsora. Önállóan énekeltek és mondókáztak alig egy hónapnyi német tanulás után. Őket követték az alsós és felsős osztályok, ki színdarabot adott elő, ki közösen énekelt, de láthattunk bábszínházat, táncot és kórusművet is. A közönség lelkes részvételével fergeteges záró dalban is volt része minden résztvevőnek. Köszönjük a nézőknek és a szereplőknek a támogatást, a kollégáknak és a gyerekeknek a tornaterem berendezésében nyújtott segítséget. ◆
11
Hitéletünk
Életmód
A RÓZSAFÜZÉR
A REFORMÁCIÓ ALAPPILLÉREI
A rózsafüzér eredetét sokan tanulmányozták. Most csak röviden utalunk az eredetére, amelyet tulajdonképpen négy forrásban találhatunk meg: a zsoltározásban, a miatyánkban, az üdvözlégyben és az imaláncokban. Ezekből adódott össze kb. a 15. században a ma ismert rózsafüzér. A 13. században a szerzetesek (bencések, ferencesek, domonkosok stb.) kórusban imádkozták a zsoltárokat, néhány helyen mind a 150 zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, 150 miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett, miközben a többiek a zsoltárokat imádkozták. Valószínűleg privát jelenés formájában Szent Domonkos kapta az üzenetet, hogy az üdvözlégyet imádkozzák 150szer a miatyánk helyett, és ezért a domonkosokkal van összekapcsolva a rózsafüzér terjesztése. Akkoriban tehát a rózsafüzér 150 üdvözlégyből állt, de az üdvözlégynek csak az első, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben hozzáadta Jézus nevét és ez alkalmat adott a 15. században a rajnavölgyi karthauzi szerzeteseknek, hogy minden egyes üdvözlégyhez hozzáadjanak egy titkot Jézus életéből, amin aztán elmélkedni, szemlélődni tudtak. Többnyire csak 50 üdvözlégy imát mondtak, s így 50 titkot soroltak fel; de vannak olyan listák is, amelyek 150 titkot tartalmaznak. Az üdvözlégy második része (Asszonyunk, Szűz Mária...) csak később lett része az imádságnak V. Szt. Piusz pápa szorgalmazására, aki maga is domonkos volt és aki hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért, s terjesztette annak imádkozását. Ő vezette be az ünnepet „Győzedelmes Nagyasszonyunk” tiszteletére 1572. október 7-én, mivel 1571-ben ezen a napon szenvedett vereséget a török hajóhad Lepantónál a rózsafüzérimahadjárat eredményeként. Az ünnep nevét XIII. Gergely pápa 1573-ban megváltoztatta a „Rózsafüzér Királynője” címére. A dicsőség és az apostoli hitvallás, valamint az 5 tizedet megelőző 3 üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban, a tridenti zsinat után, a 16. században került hozzá. A rózsafüzér titkainak számát is lecsökkentették 15re, vagyis minden tizednek egyetlen titka van.Kerepesen egész október hónapban este fél 6-tól imádkozzuk a rózsafűzért. Ha valakinek még nincs, nálam jelentkezhet, én szívesen adok.
Idén október 31-én ünnepeljük a reformáció 500-ik évfordulóját. Tekintsük át a reformáció tanainak 5 fontos alappillérét, amire felépült a reformátori tanítás: • Sola Scriptura (Egyedül a Szentírás) A Szentírás az isteni kinyilatkoztatás egyetlen forrása. Hisszük, hogy a Biblia Isten kijelentett, igaz szava. Minden részében a Szentlélektől ihletett, tökéletes, tévedhetetlen, hibátlan, és abszolút tekintéllyel bír. Református felfogásunk szerint az Egyház nem taníthat, és nem gyakorolhat semmi olyat, ami nincs összhangban a Bibliával. • Sola Fide (Egyedül hit által) A hitre-jutás egészen isteni mű, belőle tökéletesen ki van rekesztve az emberi érdem gondolata. A hitvallásunk ezért azt tanítja, hogy az emberi „jócselekedetek” nem számítanak az üdvösség elnyerése szempontjából, hanem kizárólag Jézus Krisztus értünk meghozott áldozata. Csak az Ő érdeméért és az ebben való hit által üdvözülhetünk. Valljuk azt is, hogy az újjászületés egyedül Isten Szentlelkének munkája, amelyet a bűnös ember Jézus Krisztus kegyelméből, hit által elfogadhat. • Sola Gratia (Egyedül kegyelemből) Hisszük, hogy az üdvösség kizárólag Isten kegyelmétől függ. Valljuk, hogy Isten minket kegyelemből egyedül Krisztus kereszthaláláért mentett fel a halálos ítélet alól. A kegyelem egyetlen forrása és oka Isten szuverén kiválasztásában és Krisztus tökéletes áldozatában van, és soha nem az emberben. A kegyelem ezért elveszíthetetlen. • Solus Christus (Egyedül Jézus Krisztus által) A Biblia világos tanítása szerint, egyedüli közbenjáró csak az Úr Jézus Krisztus és senki más. „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5) • Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség) Ez a jelmondat, amely leginkább a református reformáció sajátja, azt hangsúlyozza, hogy az emberi élet célja a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata. Isten minden hívő gyermeke, azért van a világon, hogy Isten dicsőségére éljen, és a világ az ő élete által áldást nyerjen.
Összeállította: Lencse Gyula Balázs
KÖSZÖNTJÜK SZEPTEMBERI ÚJSZÜLÖTTEINKET „Óriásként, felhők közül, félszegen hajlok rád köszöntőn, köszöntelek e földön, pici idegen!” (Illyés Gyula: Újszülött) Budavári Gyöngyvér Villő, Farkas Hanna Lea, Körmendi Emma, Nagy Boglárka Chroncsik Andor, Gromolya Gergő Ferenc, Makai Márk, Varga Ábel, Farkas Szabolcs
12
Koncz Zoltán református lelkész
BÚCSÚZUNK SZEPTEMBERBEN ELHUNYT SZERETTEINKTŐL Németh Mária Gabriella − élt 72 évet Balcsók László − élt 76 évet Fatter Mihály − élt 57 évet Rózsa Károlyné sz. Kollár Julianna − élt 80 évet Knúl István − élt 73 évet „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.” (Juhász Gyula)
szervusz kerepes
SZABADTÉRI EDZÉS OKTÓBERBEN Egyre több városban és településen bukkannak fel a kültéri edzőeszközök. Kerepesen a József Attila parkban és az Alföldi térnél alakítottak ki sportparkot. A tapasztalatok szerint elsősorban az ötvenen felüli korosztály veszi igénybe ezeket az edzőgépeket, bár a fiatalabbak is szívesen használják. Hogy hogyan, ehhez ad ötleteket Völgyi Márti edző szakértőnk.
Októberben még igazán alkalmas az időjárás arra, hogy kiadósabb szabadtéri edzést szervezzünk magunknak. Ehhez szeretnék kedvet csinálni az Állomás utcánál, a József Attila parkban elhelyezett edzőgépek bemutatásával és ötletekkel a használatukhoz. Amíg eljutunk ide az otthonunktól, a bemelegítést el is végezhetjük: egy lendületesebb séta, kocogás, 5-10 perc biciklizés kellően átmelegíti a főbb izomcsoportokat. Gyalogolhatunk is, miközben karemeléseket, karlendítéseket végzünk, magasra emeljük a térdünket vagy a sarkunkat. Igazán mutatósak a sárga színű, ízlésesen, kellő távolságban elhelyezett erőgépek a Béke utcáról befordulva a HÉV megálló felé vezető úton. A kis táblákon testábrákon tudjuk azonosítani, hogy az adott eszköz melyik izomcsoportot dolgoztatja meg. A szöveges rész minden eszközön tartalmazza, hogy használat előtt konzultáljunk az orvosunkkal. A csípő forgató gépet nem ajánlják gerincsérv esetén vagy csontritkulásban szenvedőknek és 150 kg testtömeg felett, a sétálógépet a pacemakert használók kerüljék. E néhány javasolt biztonsági szabályt betartva is élvezetes mozgásprogramot lehet összeállítani. A gyaloglógépen gyalogolhatunk váltott lábbal, mozgathatjuk csak az egyik, azután csak a másik lábunkat, megpróbálhatjuk jól megkapaszkodva csak előre majd csak hátra mozgatni mindkét lábunkat. A hát-láb nyújtógépen érdemes először lassan kipróbálni a mozdulatot, majd felvenni az erőnlétünknek, testalkatunknak megfelelő ütemet. A bicikli nagyon hasznos térd és csípőfájósoknak, mert kíméletesen mozgatja, edzi a lábizmokat. A csípőforgató gépet állva és ülve is használhatjuk, ügyeljünk arra, hogy az álló részen mindkét oldalunkat azonos mértékben mozgassuk meg! A gépeket egymás után is lehet használni, köredzés is összeállítható: egy-egy gépet pl. 1 percig használunk, utána gimnasztikai gyakorlatokat végzünk 1 percig. Ezt követően a következő gépet vesszük igénybe, majd ismét gimnasztikázunk, és így folytatjuk tovább. A pad is igénybe vehető, ülve lábemeléseket iktathatunk a mozgássorba, vagy könnyített fekvőtámaszhoz nyújthat emeltebb alapot.◆
szervusz kerepes
COWBOYKALAPOK, CSIZMÁK WESTERN LOVAK KEREPESEN!
ÉS
Kerepes adott otthont szeptember első hétvégéjén az ország legnagyobb amatőr western versenyének. A Mushroom Horse Farmon megrendezett színvonalas versenyen 66 ló-lovas páros vett részt 142 startot lovagolva. A versenyt Franka Tibor polgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy fontosnak tartja a fiatalok lovas kultúrával való megismertetését, és a színvonalas lovas versenyeket régiónkban. A versenyről Szabolcs Zsoltot, a farm gazdáját kérdeztük. Hogyan készültek a versenyre? Már 16 éve foglalkozunk western lovakkal és western lovaglással. Idén először nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem csak szervezőként, de versenyhelyszínként is bemutatkoztunk. Az előkészületek az egész nyarunkat lefoglalták. Szerencsénkre sok segítő kezet kaptunk. A kerepesi önkormányzat Franka Tibor úr vezetésével mellé állt egyesületünk kezdeményezésének. Nem csak a pályázaton megnyert támogatással, de a környező utak lekaszálásával, rendbe tételével is támogatták a versenyünket. Közel harminc barátunk önzetlen segítségével jöhetett létre első versenyünk. Szerencsére a versenyzők is nagy bizalommal voltak irántunk, mert szép számban érkeztek a benevezett lovak.
Hogyan zajlott a verseny? Mindenhol cowboykalapok, elegáns western lovasok és ragyogó lovak sürgölődtek a tanyánkon. A sok színvonalas lovas teljesítményt Istenes Csilla, a Magyar Lovas Szövetség II. szintű nemzeti bírója és Horváth László bírójelölt bírálta el. A versenyszámokban főleg a gyerek és ifi korosztályban sok kerepesi és környékbeli lovas is indult a Mushroom Horse Farm színeiben. Többen közülük szép helyezéseket értek el. Mire számítanak a jövőben? Az eddigi tendenciát követve egyre több eredmény várható a mi kis lovasainktól a versenysorozat további állomásán, és reméljük, az év végi összesítésben is. Szeretnénk megköszönni a segítőink támogatását, a Kerepesi önkormányzatét kiemelten. 2018 szeptemberének első hétvégéjén rendezzük meg a következő versenyünket, addig is várjuk az érdeklődő lovagolni vágyókat! ◆
13
Egészségünk
Családunk
25 ÉVES A KEREPESI TÖLGYFA PATIKA
JÓ KIS GYEREKANYAGUNK VAN
Az idén 25 éves Tölgyfa utcai patika születésnapja alkalmából egész napos Jubileumi Egészségnapon vehetnek részt az érdeklődők október 26-án a Forrás Művelődési Háznál. A rendezvényről Dr. Hankó Zoltánnét, a Tölgyfa Patika vezetőjét kérdeztük.
A Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola jelenlegi helyzetéről, jövőjéről és az oktatásról kérdeztük Nagy László iskolaigazgatót. különböző zenei foglalkozások zajlanak, amelyekre nagyon sok a jelentkező. Ezenkívül a fizetős foglalkozások közül is választhatnak a szülők: rock and roll, judo, karate, ökölvívás. Elég keresettek ezek a foglakozások is, mivel az iskola épületében tartjuk, így a szülőnek nem kell elvinni a gyermeket. A judo régi szakosztály nálunk, most is nagyon szép eredményeket érnek el, országos judo versenyeket is rendeznek az iskolánkban.
Hogyan született meg a rendezvény ötlete? Kerepesen ezelőtt 25 évvel még nem volt gyógyszertár. Mi alapítottuk a Tölgyfa Patikát, a berendezését, eszközeit mi alakítottuk ki és 25 évvel ezelőtt, ősszel nyitottunk meg. Ebből az alkalomból szeretnénk a város lakóinak kedveskedni ezzel a rendezvénnyel.
ha vásárolni indulunk, milyen ételt válasszunk. Az utolsó előadásban Dr. Hankó Balázs gyógyszerésztől a helyes gyógyszerszedésről kapunk tanácsot. Ezután kötetlen kerekasztal beszélgetés lesz az egészségügyi szakemberek és a lakosság között. Végül tombola sorsolással zárjuk a napot. A tombolához a jegyet itt, a Tölgyfa Patikában adjuk egy rövid kérdésekből álló teszt kitöltése után. Ezzel a Mire számíthatnak az érdeklődők a Jubileumi Egészségnapon? jeggyel vehetnek majd részt a sorsoláson az Egészségnapon, Ez egy egész napos program lesz, amely reggel 9 órakor ahol egy fődíjat és számos kisebb díjakat sorsolunk ki. Kb. kezdődik. ATemplom utcában szűrőkamion és sátrak fogadják délután 18 óráig fog tartani a rendezvény. Az előadások az érdeklődőket, ahol különböző szűrővizsgálatokon és 20 percesek lesznek, utána következik a kötetlen fórum egyéb érdekes programokon vehetnek részt. A rendezvény Kerepes egészségügyi helyzetéről, ahol a lakosok feltehetik célja, hogy az emberek figyelmét felhívjuk az egészséges kérdéseiket. életmódra. Szeretnénk rászoktatni őket arra, hogy ne Miért tartja fontosnak, hogy Kerepesen létrejöjjön ez a csak akkor menjenek orvoshoz, amikor már betegek, rendezvény? hanem – különösen, ahogy az idő halad -, már előre mérjék fel, hogy milyen betegségeik, problémáik lehetnek. Amikor ez a patika létrejött, annak minden kerepesi Ehhez szeretnénk tanácsot adni. Sokféle szűrővizsgálat lakos örült, és mi is örülünk annak, hogy 25 éve Kerepes lesz, pl. szív- és érrendszeri vizsgálat, vérnyomásmérés, lakosságát szolgálhatjuk. Mindenkit ismerünk, mindenkivel hallásvizsgálat, koleszterin mérés, szemvizsgálat stb., közvetlen kapcsolatunk van, az ünnep tehát mindnyájunké. melyek mindegyike ingyenes. A vizsgálatok eredményét Remélem, hogy az egészségnap tovább fogja ezt a jó utána meg tudják beszélni az ott lévő szakemberekkel. A kapcsolatot erősíteni, mindenki megelégedésére. rendezvény ideje alatt a Forrás Művelődési Házban egész A szűrővizsgálatokra előzetesen lehet időpontot kérni a napos könyvvásár lesz a Galenus Kiadó jóvoltából. Valamint Tölgyfa Patikában (Kerepes, Tölgyfa utca 3.) személyesen, egy gyógyszerész történeti kiállítást is megtekinthetnek, vagy a 0628/490-079-es telefonszámon. A részletes programról, szűrésekről tájékozódhat a plakátokon, illetve ahol régi gyógyszertári eszközöket, gépeket állítunk ki. a patikában. ◆ Kiket várnak a rendezvényre? Mindenkit szeretettel várunk, az egész program ingyenesen látogatható, a kiállítás, a szűrővizsgálatok is. Remélem, hogy minél több érdeklődő eljön. Gondolom, elsősorban az idősebbek megjelenésére számíthatunk, de várjuk a fiatalabb korosztályt is. Az iskolások, óvodások számára felállítunk egy mozi sátrat, ahol az egészséges élettel, emberi testtel ismerkedhetnek. A szakemberek elsősegélynyújtásról adnak nekik tanácsokat, ki is lehet próbálni egy babán, hogyan végezzük el pl. az újraélesztést. Tulajdonképpen kortól független a rendezvény, mindenki talál magának látnivalót. Kik végzik a szűrővizsgálatokat? A szűrővizsgálatokat a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” szűrőkamionjának szakemberei végzik, a vizsgálatokban orvosok és szakápolók nyújtanak segítséget. A szűrővizsgálatok 16 óráig tartanak, utána milyen programmal folytatódik az Egészségnap? A művelődési házban a délután 4 órakor kezdődő előadásokkal folytatjuk a rendezvényt, amelyen Franka Tibor polgármester is jelen lesz, mivel ő a jubileumi nap fővédnöke. A polgármester úr a várost érintő egészségügyi helyzetről fog beszélni köszöntője után. Dr. Vaszil László gyermekorvostól megtudhatjuk, hogy a gyermekeknek hogyan és milyen gyógyszerek adhatók, majd Veresné Dr. Bálint Márta dietetikus az egészséges táplálkozásról tart előadást, melyben tanácsot ad, hogy mit tartsunk szem előtt,
14
szervusz kerepes
Vannak az iskolának nehézségei, amivel meg kell birkóznia? Ezek a helyhiányból fakadnak, mivel a legutolsó lyukban is foglalkozás van az intézményben. Terembeosztást kellett csinálni, sőt, órarendet módosítani, mert sok a bontott Szeptemberben vagyunk, így adja magát a kérdés, hogyan óra (pl. idegen nyelv, matematika, etika) és minden órának helyet kell találnunk. Ezenkívül integráló intézmény sikerült a beiratkozás, miként értékeli az iskolai dolgokat? vagyunk, ami azt jelenti, hogy BTMN-es (beilleszkedési, Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is három tanulási, magatartási nehézség) gyerekeink is vannak, első osztály iratkozott be, így 24-25 fős osztálylétszámokról akik még nem sajátos nevelési igényűek, de segítségre beszélhetünk. A felső tagozatban már csak a 8. évfolyamon szorulnak valamilyen területen. Nekik párhuzamosan az van egy osztályunk. Nyáron a konténer rendszerünk oktatással fejlesztések is vannak, aminek szintén helyet kell is megújult, mert ebben a tanévben is kevesebb volt a biztosítanunk. De egyelőre a mostani konténerbővítéssel termünk, mint amennyi az osztály. Ez mára rendeződött. A ezeket a nehézségeket megoldottuk. Örvendetes, korábban az önkormányzat által ide telepített konténereket hogy áprilisban döntött a kormány, hogy Kerepesre elvitték és egy másik cég eggyel több konténert hozott tényleg kell az iskolabővítés, s ez már folyamatban van. helyettük. A telepítésben benne van a lehetőség, hogy Az önkormányzatnak a meglévő iskolaépületről nincs jövőre még két konténert hozzá tudnak tenni anélkül, hogy komplett tervdokumentációja, így ezt el kellett készíttetni, a jelenlegi rendszert meg kellene bontani. Mellékhelyiségtalajmechanikát csináltak. 2018. szeptember 1-re ezeket az blokkot is telepítettek hozzá, ezzel is bővült ez a rész. álmainkat szeretnénk valóra váltani. Hogy sikerül-e, az nem Nagyon jók a tapasztalataink a konténerekkel. Annyiban tőlünk függ. Kérdés, hogy az engedélyeztetés, tervezés, drágább a fenntartásuk, hogy egyedi az elektromos fűtés, megépítés le tud-e zajlani szeptemberig. Ha nem valósul de ebben is van egy kis előny, mégpedig az, hogy egyénileg meg 2018 szeptemberéig, csak a 2019/2020-as tanévre, befolyásolható a hőmérséklet. Megértünk már egy telet, akkor addig is még két konténerrel bővülünk. semmi gond nem volt a fűtéssel. Milyen oktatás folyik az intézményben, milyen lehetőségek vannak különórák terén? 474 gyerek jár hozzánk, ez 23 tanulócsoport. Reggel 6.15től este 18.00-ig vagyunk „nyitva”, a szülők munkaidejéhez igazodunk. A tanóra és napközis rendszer mellett minden nap zajlik az iskolában külön fizetős foglalkozás is. A német nemzetiségi oktatás mellett a 4. osztálytól van angol oktatás azoknak, akik nem német nemzetiségibe járnak. Nekik az első három évfolyamban angol szakkört is tartunk. Alsóban és felsőben működik a képzőművészeti szakkör. Ezenkívül matematika szakkörre is járhatnak a gyerekek, ahol Sakkpalota címmel egy új programot vezettünk be, mellyel könnyebbé tehetjük a diákok számára bizonyos tárgyak tanulását. Felső tagozatban két színművészethez kapcsolódó szakkör is van, ide tartozik az iskolarádió. A két felsős szakkör mellett működik az Almássy Bettina színművésznő által vezetett alsós színitanoda. Sport terén lehetőség van a labdajátékokra (foci, kosár, kézi, röplabda) és az atlétikára is. Évek óta tagja vagyunk a Bozsik-programnak, mely már az óvodában elkezdődik. Iskolánk zeneművészeti képzést is nyújt, minden délután
szervusz kerepes
Az oktatás terén milyen pozitívumokról tud beszámolni? A 2010-től megvalósított pedagógiai program hatása több területen érzékelhető. A nyolcadikosaink majdnem első körben oda nyernek felvételt, ahova menni szeretnének, jó nevű intézményekbe is. Sikeresen felvételiznek tanulóink 4 és 6 osztályos gimnáziumokba. Az elmúlt tanév végén egy gyermekünk ment el 6. osztályból egy hatosztályos gimnáziumba, a Szerb Antalba. 4 osztályos gimnáziumba több éve veszik fel a gyerekeinket, illetve ha elmennek másik intézménybe, mindenhonnan jó hírt hallunk vissza. Egyre több területi, megyei, országos versenyen érnek el tanulóink jó eredményeket. Központilag szervezett mérések zajlanak minden évben. A tavalyi 6. évfolyam (első háromosztályos évfolyam 2010. után) májusban írt kompetencia mérésének január-februárban lesz meg az eredménye. Nemcsak az oktatás, hanem a nevelés területén is sikeresek voltak az elmúlt évek. Már nincs rossz híre a Széchenyinek, de ez nem jelenti azt, hogy a jobb eredmények elérésének érdekében nincs tennivalója a tantestületnek. Mi belső folyamatokat is látunk, amit pozitívan kell értékelni. Jó kis gyerekanyagunk van, szoktuk mondani, akik érdekében többet és jobban kell teljesíteni az intézménynek. ◆
15
Hagyományaink, Civil
A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATOK ÖSSZEFOGÁSA KEREPESÉRT Szeptember 29-én Zombori Hubertné, a szlovák önkormányzat elnökhelyettesének kezdeményezésére Liptay Gábor, a nemzetiségekkel foglalkozó bizottság elnöke összehívta a nemzetiségi önkormányzatokat és egyesületek képviselőit egy közös beszélgetésre, gondolkodásra. Őket kérdeztük a fórumon elhangzottakról. Márta, te vagy az ötlet gazdája, mit szerettél volna elérni ezzel a kezdeményezéssel? Szeretném, ha kialakulna egy olyan közösségi összefogás, ami példamutató lehet, továbbá, hogy nyíltan és tisztán tudjunk beszélni, ami előre vivő. Közösen programokat tudnánk szervezni, ami mindannyiunk célja, hogy minél több kerepesit be tudjunk vonni. Milyen volt közösen gondolkodni? Egy jó ízű párbeszéd alakult ki. Egyenrangú partnerként tekintettünk egymásra, baráti hangulatú összejövetel lett. Izgalmas volt, hány féleképpen látjuk a dolgokat. Kultúra, csoport és szociális oldalról közelítettük meg a témákat. Ezeket majd össze kell hangolni, hogy ne érezze egyik csoport sem, hogy ki van rekesztve. Reméljük, hogy ki fog alakulni az, hogy valahova tartozik az ember, méghozzá ide, Kerepesre. Miben jutottatok döntésre? Megbeszéltük a lépéseket, fél évre elterveztük a programot, amit majd az adott önkormányzatnak még külön át kell beszélni a tagjaival, hogy mennyiben és miben tudnak hozzá járulni ezekhez. Túl sok minden felvetődött egyszerre, amit még le kell tisztázni. A fórum másik napirendi pontja a tájház volt. A környező településeken van már tájház, falumúzeum. Kerepesen csak időközi kiállítások vannak ilyen témában, de ebben az anyagok nem az önkormányzat tulajdonát képezik, hanem magángyűjtésből adódnak össze. Reméljük, hogy hamarosan Kerepesnek is lesz tájháza! Miért tartják a nemzetiségi önkormányzatok fontosnak egy tájház létrejöttét? Márta: Egy tájház egy település életében egy zöldellő fa, ami a mi címerünkben is benne van. A fának a gyökere a mi múltunk. Ezért kell a tájház, hogy ezt a fát gondozzuk. Mutassuk meg a jövő generációjának, hogy miből lett Kerepes! Hadd zöldelljen a címerünkben lévő fa! Ez úgy jöhet létre, ha egy működő tájházat alakítunk ki programokkal, kézműves foglalkozásokkal, táborokkal. Nem csak egy múzeum lenne. Milyen célokat tűztetek ki a közeljövőre vonatkozóan? Gábor: A fórumon kinyilvánítottuk azt, hogy a nemzetiségi önkormányzatok vállalnák, hogy bizonyos összeggel hozzá is járulnának egy ilyen tájház kialakításához. Megegyeztünk abban is, hogy a három nemzetiség önkormányzat együttműködési megállapodást köt egymással, hogy sikeresebben tudjunk részt venni a helyi pályázatokon. Márta: Három programot beszéltünk meg, amit meg tudunk valósítani. Egyik a karácsonyi program. Eddig a szlovák önkormányzat volt az, aki megvendégelte a nézőket. Javasoltam, hogy a mostani karácsonyon nézzük meg, hogyan tudunk együtt működni, oldjuk meg közösen a feladatokat. Megvolt az első kezdeményezés, közös
16
gondolkodás. Ha mindenki ilyen jó hozzáállással áll neki, mint most a megbeszélésen, akkor egész biztosan sikerülni fog, és ez ad egy pozitív sikerélményt a közösségnek, ami jövőbemutató lesz. ◆
TÚRÁZÁSRA FEL! Pivarcsi Gáborral, a Kerepesi Természetjárók Egyesületének elnökével beszélgettünk az általuk szervezett túrákról, a jövőbeni terveikről. Hogyan jött létre az egyesület gondolata? Egy sima túrázás kapcsán vetődött fel az egyesület ötlete még 2009-ben. Nagy természetjárók vagyunk és sok gyerekes család vett részt azokon a túrákon, amelyeken mi is részt vettünk. Fölvetődött bennünk, hogy a fiatalokat itt, Kerepesen valahogy meg kéne mozgatni, hogy ne csak a tévé és számítógép előtt üljenek, hanem mozduljanak ki a természetbe. 31 fővel, családias hangulatban indítottuk el az első túránkat. Az évek minket igazoltak, mert egyre bővült a létszám. Mára már ott tartunk, hogy 2 túrát rendezünk egy évben. Júniusban a Trianoni Teljesítmény Emléktúrát, ősszel a Széchenyi Teljesítmény Túrát, amelyen átlagosan 180-220 résztvevő indul. Ami örömteli, hogy 2012 környékén az iskola is lépett: csatlakoztak a túráink szervezéséhez, népszerűsítéséhez. Mi várja a túráitokon elindulókat? A túra során gondoskodunk ételről és italról is a résztvevőknek. Az ellenőrzőpontokon csokoládéval, müzliszelettel próbálunk kedveskedni, vizet minden egyes ponton biztosítunk számukra. A célba érkezéskor mára minden túrán hagyománnyá vált a szabadtéri főzés. Így meleg étellel, zsíroskenyérrel, hagymával, üdítővel várjuk a célba érkezőket. Mindenki, aki teljesítette a túrát, kitűzőt és oklevelet kap. Miért szeretik a természetjárók a túráitokat? A túrázók visszajelzései szerint azért, mert nem monoton a túra, nem mindig ugyanazon az útvonalon megyünk, 40-60%-ban mindig új útvonalon haladunk. Lehet, hogy megegyezik ugyan az útvonal egy korábbival, de akkor visszafelé jönnek rajta, ellentétes irányból. Így más aspektusból látják az erdőt, a települést, tájrészeket. Ismerős lesz nekik, de mégis új. Próbálunk mindig új ösvényeket, szekérutakat találni. Ezért szeretnek velünk túrázni. Mit szeretnétek még megvalósítani? Szeretnénk végre hivatalosan is megalakulni. Bízom benne, hogy ez 2018 tavaszára datálódik. Még több embert szeretnénk bevonni. Tudni kell, hogy a háttérmunkát szomszédok, barátok, ismerősök, egy nagyon kemény kis mag végzi, 10-12 fő. Ahhoz, hogy bővülni tudjunk, még jó pár ember kéne, aki ezen a két alkalmon a hétvégéjét feláldozva, kellemes környezetben eltöltve a szabadidejét segíteni tudná a munkánkat. Hol lehet titeket megtalálni? Már 5 éve a Teljesítménytúrázók Társaságának a honlapján (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) túranaptárszerűen fent vagyunk. Minden évben, februárban megjelentetnek egy kiadványt, melyben mind a két túránk szerepel Honlapunk: https://sites.google.com/ site/kerepesitermeszetjarok Szeretettel várunk mindenkit! ◆
szervusz kerepes
REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ, OKLEVELES KÖZGAZDÁSZ Vállalom egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k, egyesületek teljes körű könyvelését. Adó minimalizálás, tanácsadás. Adóellenőrzésekben való segítség.
06 20/288-3082 Kerepes-Vet Állatorvosi rendelô Állatpatika
Tarcsa-Vet Állatorvosi rendelô Állatpatika
2144 Kerepes, 2142 Nagytarcsa, www.kerepesvet.hu Szabadság út 65. Rákóczi u. 71. facebook: KerepesVet (3-as fôút) Dr. Horváth Bánk (Petôfi utcáról nyílik) hétköznap 9-20, Dr. Berényi Evelin hétköznap 13-19 Dr. Szabó Lola szombaton 9-12:30 Dr. Henter Áron +36-30/43-999-75 +36-30/44-999-18 Dr. Horváth Rudolf +36-28/533-727 +36-28/490-369 e-mail:
[email protected] +36-30/22-177-23 Kívánságra házhoz megyünk! +36-30/22-177-23
Eseménynaptár: október 15 - november 17.
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK Segélyhívás 112 Mentők 104 Tűzoltók 105 Rendőrség 107 ÖNKORMÁNYZAT Kerepes Város Önkormányzata ◆ Franka Pál Tibor polgármester I. em. 18., 0628/561-059
[email protected] Előzetes bejelentkezés alapján. ◆ Kiss Károly alpolgármester I. em. 21., 0628/561-050 0620/559-8925 K: 15-16 Képviselők Nagy Anna (1. körzet), 0670/772-5655 Dr. Vaszil László (2. k.), 0620/368-9442 Kiss Károly (3. k.), 0620/559-8925 Nagy László (4. k.), 0620/559-8914 Jakab Mariann (5. k.), 0630/242-3173 Szabó Anikó (6. k.), 0620/221-0507 Liptay Gábor (7. k.), 0670/601-2008 Bakai Kálmán (8. k.), 0620/539-9108 Gombkötő Róbert, 0620/252-9686 Nagy Irén, 0630/850-0245 Vig János, 0670/618-1891 Kerepesi Polgármesteri Hivatal 2144 Kerepes, Vörösmarty utca 2. Ügyfélszolgálat: 0628/561-050, 0628/561-051 Fax: 0628/561-060, 0628/561-066
[email protected] [email protected] http://www.kerepes.hu H: 8-12, 13-17:30 Sze: 8-12, 13-16 P: 8-12:30 ◆ Jegyző: Oláh János, I. em. 18. 0628/561-059,
[email protected] Előzetes bejelentkezés alapján. ◆ Aljegyző: dr. Fila László, fsz. 7. 0628/561-050,
[email protected] H: 8-12 és 13-17.30 Sze: 8-12 és 13-16, P: 8-13 Kerepesi Községszolgáltató Kft. Kerepes, Vörösmarty u. 2. 0628/561-054 Klacsán István ügyvezető: 0620/559-8904 NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATOK Német Önkormányzat Springer Friedrich Horst, 0620/994-0971 Burger István Károly, 0630/743-3591 Springer Krisztina, 0620/922-1920 Szász Andorné, 0620/974-5639 Roma Önkormányzat Gáspár Tiborné, 0620/313-7975 Oláh Ibolya, 0620/257-2713 Szántó Anikó, 0620/361-1714 Szlovák Önkormányzat Kiss Károly, 0620/559-8925 Zombori Hubertné, 0630/470-7091 Pecsenyiczki Mihályné, 0630/201-2025 Tarnócki Lászlóné, 0630/743-5456 EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Felnőtt háziorvos rendelés ◆ Tölgyfa utca 3., 0628/560-330 Dr. Hessami Ahmed H, Sze: 9-13, K, Cs: 14-18, P: változó Dr. Havay Miklós H, Sze: 14-18, K, Cs: 9-12, P: változó ◆ Wéber Ede utca 1., 0628/482-640 Dr. Vincze Lajos H, Sze: 8-12 K, CS, P (páros): 14-18, P (páratlan): 8-12 Dr. Szakolcai Zsuzsanna H, Sze: 14-18, K, Cs, P (páros): 8-12, P (páratlan): 14-18
18
Házi gyermekorvos rendelés ◆ Tölgyfa u. 3., 0628/560-410 Dr. Vaszil László H, Sze: 14-17, K: 9-12, Cs, P: 8-11 Egészséges tanácsadás: Sze: 12-14 ◆ Wéber Ede u. 1., 0630/961-8160 Dr. Mokos Zsuzsanna H, Sze: 9-12, K, Cs: 15-18, P: 13-16 Egészséges tanácsadás: K: 12-14 Orvosi, gyermekorvosi ügyelet Kistarcsa, Batthyány u. 4., 0628/470-840 H-P: 18:00-8:00 Hétvége és munkaszüneti nap: 0-24 Legközelebbi ügyeletes gyógyszertár Sanitas Gyógyszertár Gödöllő, Thegze L. u. 2., 28/545-585 Ügyelet: 20-22, Készenlét: 22:00-8:00 Kistarcsai Kórház 0628/506-600 Védőnői szolgálat ◆ Tölgyfa utca 3., 1. körzet 0628/560-331 ◆ Tölgyfa utca 3., 2. körzet 0628/560-331 ◆ Wéber Ede utca, 3. körzet 0628/481-419 ◆ Wéber Ede utca, 4. körzet 0628/481-419 Fogorvosi rendelés Tölgyfa utca 3. Dr. Dobos István Péter 0620/944-6757 Dr. Dabasi András 0620/929-4944 Gyógyszertárak ◆ Tölgyfa Patika, Tölgyfa u. 3. 0628/490-079, H-P: 8-18 ◆ Szilasliget Gyógyszertár, Wéber Ede utca 5. 0628/481-418 H-P: 8-18 ◆ Delfin Patika Szabadság út 102. 0628/999-050 H-P: 8-20 Szo: 8-15 Állatorvosi szolgálat Kerepes-Vet Állatgyógyászati Központ 2144 Kerepes, Szabadság út 65. Tel/fax: 0628/490-369, 0630/221-7723 www.kerepesvet.hu
[email protected] KÖZBIZTONSÁG Rendőrség ◆ Szabó Attila rendőr főtörzsőrmester: 0620/559-8909,
[email protected] ◆ Göbölös Ferenc rendőr főtörzsőrmester: 0670/492-0763, Göbölö
[email protected] Gödöllői Rendőrkapitányság: 28/524-601 Kerepesi Polgárőrség: 0620/618-9492 Közterület felügyelet: 0620/559-8929 INTÉZMÉNYEK Forrás Művelődési Ház 2144 Kerepes, Templom utca 3. 28/560-360
[email protected] www.kerepesmuvhaz.hu www.facebook.hu/forrasmuvhaz Szilasligeti Közösségi Ház 2145 Kerepes-Szilasliget, József Attila park 3. 0628/560-360, 0620/559-8921 www.kerepesmuvhaz.hu Szabó Magda Városi és Iskolai Könyvtár 2144 Kerepes, Szabadság u. 242. 0628/744-748 www.kerepeskonyvtar.shp.hu
[email protected] https://www.facebook.com/kerepeskonyvtar Iskola Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
IDŐPONT 2144 Kerepes, Vörösmarty utca 2. 0628/560-440, Fax: 0628/560-441
[email protected] Óvodák Intézményvezető: Tajti Krisztina ◆ Szivárvány Óvoda Szabadság út 260. Madarászné Hegedűs Erzsébet 0628/560-320, 0620/559-8918 ◆ Csicsergő Óvoda 2145 Szilasliget, Wéber Ede utca 4. Lipp Csaba Istvánné 0628/508-290, 0620/559-8920 ◆ Meseliget Óvoda 2145 Szilasliget, József A. út 71-75. Valter Erika 0628/508-295, 0620/421-6994 Bölcsőde Babaliget Bölcsőde Intézményvezető: Körmöci Krisztina 2144 Kerepes, Alföldi utca 58. 28/561-052 Szociális Alapszolgáltatási Központ 2144 Kerepes, Szabadság út 165. 0628/560-390, 0620/559-8906
[email protected] ◆ Gyermekház H-P: 8-12, 0628/560-391 ◆ Napfény Háza 2145 Kerepes, Wesselényi utca 51. 0628/480-405, H-P: 8-16
[email protected] EGYHÁZAK Római katolikus Kerepesi Egyházközség 2144 Kerepes Templom u. 17. Tel/Fax: 0628/560-370
[email protected] www.kerepes.plebania.hu Református Kerepesi Református Missziói Egyházközség
[email protected] 0630/592-7090 Evangélikus 2141 Csömör, Petőfi Sándor u. 26. Tel/Fax: 0628/445-030 SZOLGÁLTATÓK Kerepes 1. sz. posta 2144 Kerepes, Mogyoródi út 19. 28/560-070 Kerepes 2. sz. – Szilasligeti posta 2144 Kerepes, Béke utca 4. 28/508-040 Temetkezés: 2144 Kerepes, Köztemető 0628/490-685 0630/331-8822 Ingyenes szám: 0680/880-013
[email protected] DPMV hibabejelentő (csőtörés, vízhiány stb.) 0629/340-010, 0670/682-7546 Közvilágítás hibabejelentés 0640/980-030 (munkaidőben)
[email protected] ELMÜ lakossági hibabejelentő 0640/383-940 FŐGÁZ lakossági hibabejelentő 0680/440-141, 0680/820-141 Zöld Híd Kft. 0628/561-250
[email protected],
[email protected] Gödöllői Járási Hivatal ügysegédei 0628/512-440
ESEMÉNY
SZERVEZŐ HELYSZÍN
OKTÓBER
17
Szenior Akadémia
Forrás Művelődési Ház
Novák Mária: Mozgásformák időskorban A belépés ingyenes!
Szabó Magda emléknap
Forrás Művelődési Ház
Szabó Magda emléknap A belépés ingyenes!
Cimbaliband: Hangszersimogató
Forrás Művelődési Ház és Szilasligeti Közösségi Ház
Belépőjegy ára: 800 Ft.
Ünnepi megemlékezés
Hősök emlékműve, Mogyoródi út
Beszédet mond: Franka Tibor polgármester és Dr. Vaszil László, önkormányzati képviselő, népzenei összeállítással közreműködik: Liska Veronika és Samu Zoltán
25 éves a Tölgyfa Patika Jubileumi egészségnap
Forrás Művelődési Ház előtt
Ingyenes szűrővizsgálatok (szív, érrendszeri, vérnyomás, cukor, koleszterin, hallás, szem…), folyamatosan előadások, fórumok az egészség témakörben, szakemberek vezetésével, gyógyszertörténeti kiállítás. A belépés ingyenes!
Kultúrák találkozása – Egy délután Koreában
Forrás Művelődési Ház
Belépőjegy ára: 1500 Ft.
6 órás SMINK tanfolyam
Forrás Művelődési Ház
Belépőjegy ára: 17.00 Ft.
Millió öltés… - Gobelin kiállítás, Bányai Györgyné műveiből
Forrás Művelődési Ház
A belépés ingyenes!
Márton napi Jeride játszóház a Molyoló Kézműves Műhely közreműködésével
Forrás Művelődési Ház
Belépőjegy ára: 500 Ft.
Bosnyák Viktória – Író-olvasó találkozó
Szabó Magda Könyvtár
A belépés ingyenes!
Szenior Akadémia
Forrás Művelődési Ház
Bakos Attila: Az indiai filozófiák és az időskor A belépés ingyenes!
2x 3 órás SMINK tanfolyam
Forrás Művelődési Ház
Belépőjegy ára: 17.00 Ft.
In memoriam Szabó Magda
Szabó Magda emlékpark
Közös tiszteletadás és koszorúzás a Szabó Magda emlékoszlopnál. A belépés ingyenes!
Szabó Magda: Ajtó – színházi előadás
Forrás Művelődési Ház
Rendező: Czeizel Gábor, Szereplők: Hegyi Barbara, Nagyváradi Erzsébet, Perjés János, Nagy Enikő • Belépőjegy ára: 2000 Ft.
16:00
18 09:15
19
09:30, 11:00, 14:00
23 17:00
26 09:00-18:00
28 17:00
NOVEMBER
04
09:00
06 16:00
11 10:00-12:00
13 14:00
14 16:00
14-16 17:00
17 18:00
17 19:00
0 - 3: baba
TUDNIVALÓK
14 -99: felnőtt
4 - 14: gyermek
50+: nyugdíjas
A nyilvános kerepesi, közösségi programokat az
[email protected] címre várjuk! A szervezők a programváltozás jogát fenntartják, a változásokért felelősséget nem vállalunk.
szervusz kerepes
0 -99: minden korosztály