Pozsgai József
Tékozló utakon Szűk a keret… Luk. 15:11-13. Az Úr Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázata nagyon sok tanulságot rejt magában. Jézus mindig olyan történetet mondott el, amit nagyon jól értettek az Ő hallgatói. Felismerték önmagukat benne. Ezt a történetet hívő embereknek, a választottaknak mondta el az Úr, elsősorban nekik szól. Ennek a történetnek három szereplője van. Egy apának van két fia… Az apa alatt mindig az Atya-Istenre kell gondolni. Az ő személye szépen példázza, milyen is az Isten. A két fiú bennünket, embereket mutat be. Közelebbről: Izraelt, a választott népet és minket, a pogányokból lett választottakat. Az apa házában két fiú élt. Az elsőszülött különös előjogokat élvezett. Az örökség elosztásánál is két részt kapott. Az az előjog is az övé volt, hogy parancsolhatott a kisebbiknek, akinek – tetszett, nem tetszett – kötelessége volt engedelmeskedni. Az elsőszülöttséggel ilyen jogok jártak. Nem volt könnyű a kisebbik élete az atyai házban. Megunta az engedelmességet. Azt gondolta: - Én engedelmeskedek apámnak is, anyámnak is, és most még a bátyámnak is szót kell fogadnom, holott magasabb, 1
erősebb vagyok nála. Nekem ezután ne parancsoljon senki sem! Én a magam ura akarok lenni! Ez a gondolat nem máról-holnapra alakult ki benne, hanem hosszú folyamat volt. Sokat vívódott magában, dédelgette a gondolatot. Megunta azt az életet, amit neki szánt az Isten. Sok hívő ember számára is teher lesz Istentől rendelt útja. Nem akar engedelmeskedni, nem akar szolgálni, végezni azt a küldetést, amivel Atyja megbízta, hanem függetleníteni akarja önmagát, a maga életét akarja élni. Az első emberpárnak is ez volt a bűne. Nem elégedtek meg azzal, amit Isten szánt nekik, amit adott. Olyanok akartak lenni, mint az Isten. Pedig jól ment dolguk. Isten táplálta, gondozta őket, hűvös alkonyatkor beszélgetett velük, szeretetével vette körül őket. Isten mindent megadott az élethez az ő számukra. A kisebbik fiúnak is mindene megvolt, amit csak akart. Arany élete volt és mégse tetszett neki. Sokszor mondjuk egy-egy emberről: Most szalad a jégre, amikor mindene megvan! Most válnak el, amikor már mindent szépen összeszedtek! Hosszú éveken keresztül dolgoztak, fáradtak… Örököltek a szülőktől, maguk is tettek hozzá, mindenük megvan és jómódjukban már nem tudják, hogy mit csináljanak. „Nem vagyunk egymáshoz valók!” – mondják, és elválnak, külön életet kezdenek. Így mindkettő leszegényedik. Ennek a fiúnak sem volt jó az arany élet, amit az ő atyja mellett élhetett. Nem kellett neki tenni semmit. Zsebre tett kézzel mászkált, nézte a szolgákat. Szolgálólányok hozták elé az ebédet, kiszolgálták szépen. – Megunta ezt az életet. Tervezgetni kezdett, hogy milyen 2
lehet az élet az atyai ház kapuin kívül. Nem ült le beszélni az atyjával, nem mondta el kétségeit és nem érdekelték atyja gondolatai. Egyszerűen csak annyit mond neki: - Add ki az örökségből a rám eső részt! - Nem kér, hanem követel. Az Úr Jézus úgy tanít minket, hogy: „Kérjetek és adatik néktek! Keressetek és találtok! Zörgessetek és megnyittatik néktek!” (Mt 7:7). Itt a kisebbik fiú nem kér. Úgy mondja: Add ki…! Nem szereti atyját, nem bízik benne. Ha valaki kér, akkor feltekint arra, akitől kér. Ha kérünk Istentől, akkor hatalmasnak, nagynak látjuk Őt, feltekintünk Rá, bízunk Benne, hogy Ő tud segíteni életünk nyomorúságán. Ha nem kérek, akkor nem bízok Benne, akkor nem érdekelnek gondolatai, nem érdekel az Ő személye. Hányszor megyünk mi is így az Atya színe elé! „Add ki…!” Talán nem mondjuk ki, de cselekedeteink, hozzáállásunk mind arról beszél, hogy követeljük azt, amiről azt gondoljuk, hogy jogunk van hozzá. Így gondolkodnak az emberek egymással szemben is. Nem érzik jól magukat ott, ahova Isten állította őket. Így vannak a szülők a gyermekekkel szemben, a gyermekek a szülőkkel szemben. Milyen sokszor fellázadnak a gyermekek szüleik ellen! Pedig élvezik azokat az előnyöket, amikben részük van a szülői házban. Minden az övék is, amiért a szülők megdolgoztak, szeretet veszi körül őket, ott a terített asztal, a megfelelő ruházat, az otthon védelme. A gyermekek nem akarják elfogadni, hogy a családban nekik is van feladatuk. Lépten-nyomon átlépik kötelességeiket, nem teljesítik azokat. Ha meg is teszik, sokszor duzzogva, nem jó kedvvel, és észre sem veszik, mennyi szomorúságot okoznak ezzel szüleiknek. 3
Meg van a kötelessége a férjeknek is, és a gyakorlat azt mutatja, hogy ők is átlépik azokat, amiket Isten elvár tőlük. Tartsunk önvizsgálatot! Csak egyetlen dolgot említek: Szeresse az ő feleségét! Úgy, mint önmagát! A feleségek kötelessége az, hogy engedelmesek legyenek! Ezeket Isten határozta meg! És ha nem akarjuk elfoglalni a nekünk rendelt helyet, akkor ne csodálkozzunk azon, ha nincsen harmónia! Mennyi nyomorúság következik abból, ha az emberek átlépik kötelességeiket, nem akarnak azon a helyen állni, ami számukra rendeltetett. A kisebbik fiú is úgy érezte, neki jogai vannak. Teher az, amit a családban tennie kell. Amíg benne volt, nem is tudta, milyen védelem, biztonság számára a családi fészek! Önállóságra vágyott. Atyja elé állt: Add ki, atyám, a rám eső részt az örökségből! Mit érezhetett atyja? Szomorúan látta, hogy a javak, a vagyon, amit megszerzett, kell a fiának, de ő maga nem kell. Hányszor gondolkodunk mi is így: Isten adjon nekünk sok minden jót, hallgasson meg minket, adjon egészséget, segítsen meg a munkában, vegyen körül áldásával! Hogy aztán Isten mit szól, mit kér tőlünk, az már nem jut el a szívünkig. Adjon az Úr sok erőt, minden nap adjon, de hogy mire használom, ahhoz semmi köze, azzal ne foglalkozzon! Így gondolkozott ez a fiú is. Mindkét fiú igényt tartott az örökségre. Az atya szétosztotta a vagyont, pedig ez nem volt szokás. Amíg élt a szülő, addig a vagyon együtt maradt. Csak a szülő halála után osztották el az örökséget. Ez a fiú úgy viselkedett, mintha már nem is létezett volna az apja! Mi számolunk-e Istennel? Él-e számunkra Isten? Amikor elfognak a félelmek, magunk küszködünk, magunk 4
harcolunk, járjuk a magunk útját és nem gondolunk arra, milyen hatalmas Atyánk van! Olyan hatalmas, hogy egy napon tekintete elől eltűnik az ég és a Föld! Csak egy tekintet, de micsoda tekintet! Nézhetek én sokféleképpen, mégsem történik semmi. De ha Isten hatalmával rátekint erre a világra, az ég, mint egy papírtekercs, feltekeredik. Jel. 6:14. Érted, hogy ez a te Istened? Él-e az Isten a te számodra? Látod-e szeretetének nagyságát és hatalmát? Értünk adta legdrágábbját, egyszülött Fiát! Hogyne adna akkor minden más jót is nekünk! (Róm. 8:32). Amikor kétségek gyötörnek, tele vagy bizalmatlansággal, kihez mész, kihez fordulsz? Tele vannak az emberek panasszal, sóhajtozással, mondják bánatukat barátnak, testvérnek, szülőnek, mindenkinek, csak Isten felé nem fordulnak! Pedig ha él az Isten a mi számunkra, akkor a bajban legelőször Hozzá menekülünk! Ha segítségre van szükségem, Őt hívom először! A kisebbik fiú számára semmit sem jelentett az atyja, nem sok nap múlva útra kelt, elköltözött az atyai háztól. Amíg készülődött, még meggondolhatta volna magát. Mondhatta volna: - Atyám, ugyan kiadtad az örökségem, itt van a zsebemben, és elterveztem, hogyan élek ezután, de meggondoltam magam. Mégsem megyek el itthonról! – Biztos, hogy ez jelentett volna örömet az atya számára. De ő nem sok nap múlva elhagyta az atyai házat. Messze vidékre költözött. Az a vágy élt benne: - Csak minél messzebb innen! Nem akarom látni többé sem atyámat, sem a bátyámat! Én élvezni akarom az életet! Olvastam egy újságban, hogy egy amerikai nagyvárosban kigyulladt egy kaszinó. Egy ember éppen a játékautomatán játszott és nyerésre állt. Figyelmeztették, 5
hogy szaladjon, menjen ki, mert ég a ház! De ő így gondolkodott: - Évek óta játszom, sokat veszítettem. Most életem nagy játszmáját játszom, nagy nyereség van útban, most nem hagyhatom abba! Most az egyszer nyerésre állok, ezt megjátszom még! Végigjátszotta, soha nem látott nyeresége volt – de bennégett! Hiába volt a nagy nyereség, mégsem nyert semmit, hanem mindent elveszített! Az Úr Jézus mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16:26). Ne felejtsük el, megvalósíthatunk mindent, elérhetjük célunkat, de ha a lelkünk az ára, az örök életünk, akkor mindent elvesztettünk! Mert akár akarjuk, akár nem, egy napon oda kell állni Isten ítélő széke elé számadásra. Értsük meg, nem ér az élet semmit, ha lelkünkben kárt vallunk! Legfőbb célunk az üdvösségünk legyen! Igaz, hogy a Kísértő állandóan támad énünkön, gondolatainkon, érzéseinken keresztül, de mindezeket foglyul kell ejteni, hogy Krisztusnak engedelmeskedjen! (2Kor.10:5.) A test és a lélek harca örökké meglesz. Amikor megszületik egy gyermek, abban a pillanatban megkezdődik ez a harc, és egészen addig tart, míg élet van benne. Törekedjünk arra, hogy ebből a harcból győztesen kerüljünk ki, és győzzön a Lélek! Mert ha elveszítjük örök életünket, akkor mindegy, mit értünk el, mit valósítottunk meg, hogyan éltünk, mert minden elveszett! Nagyon fontos, hogy tudjam azt, amikor örök álomra hajtom fejemet, akkor bemegyek az örök dicsőségbe! Volt egy Fiú, aki odaállt Atyja elé, és azt mondta: Atyám, én vállalom a rám eső szenvedést! És akkor téged látott, és engem, a bűn miatt örökre elveszett világot és 6
szíve megindult rajtunk. Tudta, mi vár Rá, micsoda hatalmas, emberi értelemmel meg nem érthető szenvedés, mégis vállalta! Mert nem csak a szegek kínja várt Rá, nem csak az ostorcsapások, hanem az egész világ bűnét magára vette! Ő, aki bűnt nem ismert, álnokság soha nem találtatott benne, Őrá nehezedett a bűn átka, az Atyával való közösség elveszítése. Őt sújtotta az Úr minden bűnünkért. Ésa. 53. Ennyire szeretett, ennyire drágák, értékesek vagyunk a szemében, hogy mindent megtett értünk! Isten Fia is messze vidékre ment, a Menny dicsőségéből a Földre jött, egészen messzire, egész más világba – értünk! Hogy visszavezethessen a könnyelműen elhagyott atyai házhoz és visszaadhassa eltékozolt örökségünket!
Tékozló utakon Luk. 15:14-16. A tékozló fiú megkapta az örökség rá eső részét, amihez ő maga nem tett semmit, és messze vidékre költözött. Más életet akart élni, mint amiben a szülői házban része volt. Belevetette magát a szórakozásokba, szórta a pénzt, eltékozolt mindent. Egészen másképpen gondolkodott volna ez a fiú, ha kapott volna ugyan egy részt, de ő maga is igyekezett volna azt gyarapítani, még ha keserves munka végzése által is. De nem így volt. Mivel nem dolgozott érte, nem tudta felmérni az értékét. Gyakran előfordul a mindennapi életben is, hogy a szülő házasságkötéskor ad gyermekének egy nagyobb összeget, és szomorúan látja, hogy semmibe se veszi, nem 7
törődik vele, hogy szaporodik-e, jó helyre kerül-e. Csak azt látja a szülő, hogy mindig szegényebb lesz, rosszabbul megy a sorsa. Nekünk is tudatosítanunk kell magunkban, hogy mindent, amink van, Istentől kaptunk. (I.Kor.4:7.) Nem csak az életet kaptuk Tőle, hanem lelki javakat. És ehhez máris tudunk hozzátenni igyekezetünkkel, hűségünkkel, tudjuk gyarapítani azokat a lelki javakat, amiket kaptunk. De gondatlan élet esetén el is fogyhat az a sok lelki jó, amit kaptunk Istentől. Isten mindent el tud venni egy perc alatt. Lehet egy csodálatos palotája valakinek, a következő percben esetleg lángban áll minden. Vagy elvitte az árvíz, vagy összedöntötte a földrengés, vagy háború pusztította el. Nem olyan biztonságos és örök, amink van. Mindent Istentől kaptunk. Úgy kell értékelni, hogy mindazt, ami az enyém, Isten adta nekem. Ez drága kincs! Isten engem megjutalmazott! Én ezt nem érdemeltem meg, kegyelemből adta számomra! Időnként át kell gondolnunk, hogy mit teszünk mindazzal, amit Istentől kaptunk?! Mit teszünk a tálentumokkal? Gyűjtünk-e hozzá? Kamatozik-e nálunk? Mindent Istentől kaptunk, jól kell vele élni és sáfárkodni! Mert Isten egy napon így szól: Jöjj, sáfár, adj számot a te sáfárságodról! (Lk 16:2.) A számadás nem mindig könnyű. Isten majd azt mondja: Kaptál 50 évet, egészséget, erőt, jó családot, gyülekezetet, lelki táplálékot, anyagi javakat, hogyan használtad fel az én dicsőségemre? Számolj el ezekről! Hiába van nagy öröksége valakinek, ha nem marad az atyai háznál, akkor csak eltékozolni, elpocsékolni tudja 8
a javakat! Az emberiség gyönyörű javakat kapott! Amikor először voltam Svájcban, elámultam azon a sok szépségen, amit ott láttam. Az emberiség kapott egy csodálatos világot. Mikor Isten megalkotta, azt mondta rá: Ímé, minden nagyon jó! Isten egy gyönyörű szép világot adott az embernek, hogy lakjon, dolgozzon, éljen és gyönyörködjön benne, ápolja, gondozza, óvja azt. Eltelt néhány ezer év, és ha össze tudnánk hasonlítani Földünket az akkorival, bizony nagy tékozlást látnánk. Tönkre tette az ember. Tele van a világ szeméttel. Az emberek nem vigyáznak szép környezetükre. Svájcban tapasztaltunk érdekes dolgot. Egyszer egyik testvér futni kezdett, mert egy darab szemetet látott. Gyorsan felvette, keresett egy szemetes kosarat, és beledobta. Nekünk ez új volt, mi ugyan nem futottunk volna ezért! A légkör is tele van mérgező gázokkal, a föld veszélyes hulladékkal. Terméseink sem egészségesek már, az étel, amit megeszünk, tele van káros anyagokkal. Hála az Úrnak, hogy a hívő ember ebben is védelem alatt áll: „Azokat, akik hisznek, ilyen jelek követik: …halálost isznak, és meg nem árt nékik…” (Mk. 16:18.) Felbomlott a világ egyensúlya. Ezért van annyi katasztrófa, földrengés, árvizek, rettenetes villámcsapások… Tönkretette az ember ezt a világot. Ha az ember távol él Istentől, akkor csak tékozolni tud! Saját magát viszi pusztulásba, megássa a saját sírját. A tékozló fiú is, amint eltávolodott atyjától, süllyedni kezd. Lehet, hogy jó tervei voltak, hogy ő megmutatja, de rossz volt a kezdő lépés. Látjuk, hogy mindig mélyebbre süllyedt az ő élete. Hiába akarta kezébe 9
venni sorsát, mindig lejjebb került. Ez törvényszerűség az életben. Ha valaki elfordul Istentől, annak törvényszerű következménye van az életben. Mindig lefelé fog menni a lejtőn. És ott nem könnyű megállni. Kiszámíthatatlan, hogy mi lesz a vége. Vigyázni kell minden hívő embernek, hogy amit kapott Istentől, ahhoz tudjon gyűjteni! Mert amikor Isten számadásra hív, nem azt kérdezi, milyen volt az életed, a helyzeted, hanem azt, hogy mennyit gyűjtöttél? Akinek az atyai ház teher, az ott lévő élet nehéz, aki vágyakozik el az atyai háztól, annak nincs védelme! Az Atyától távol olyan hatalom veszi birtokba az ember életét, aminek nem tud parancsolni. Hiába akarna, nem tud! A tékozló fiú is erős volt kezdetben, talán erősebb, mint az atyja vagy a bátyja, de elvesztette a védelmet, támadások érték. „Támadt éhség azon a vidéken…” És éppen akkor következett ez be, amikor már elfogyott a pénz. Miért nem előbb lett éhség, amikor volt még pénze? Pont akkor lett éhség, amikor mindenét elköltötte, amikor egyre rosszabbul ment. A pénztelenség gondjához újabb baj adódott, hogy éhínség lett azon a vidéken. Kezdett szükséget látni. Az úri fiúból toprongyos koldus lett. Elindult egy úton és ezen most végig kell menni. Keserves az az út! Amikor mindene elfogyott, odaszegődött egy polgárhoz, és a disznóit őrizte. Ez a fiú független akart lenni. Nehezére esett otthon az, hogy néha atyja beszélgetésre hívta, egyegy dologra megkérte. Nehéz volt, hogy felügyelet alatt van, nem mindig azt teszi, amit akar. 10
Sok fiatal ma is elhagyja otthonát, elmegy, hogy kipróbálja az életet, önmagát. Fiatal leányok a nagyvárosokban szörnyű mélységekbe süllyednek, eltékozolják mindenüket, sokszor az életüket is. És nincs megállás. A tékozló fiú is a nagy szükség miatt alantas munkáért könyörög, hogy életét fenntarthassa. Disznópásztor lett. Olyan állatok őrzését vállalta, ami Izraelben tisztátalan állatnak számított, fogyasztása bűn volt! A zsidók nem érintkezhettek disznókkal! Otthon borjakkal foglalkoztak az atyai háznál, tiszta állatokkal. Az nem tetszett a fiúnak. Most disznókkal kellett foglalkoznia. Micsoda megaláztatás! De elvállalta, hogy életben maradjon. Sokszor kérdezik az emberek egy-egy élethelyzetben, hogy miért engedi meg Isten a nyomorúságot? Tényleg Isten engedi meg? Hát éppen azért történik sok nyomorúság, mert az ember elhagyja az atyai házat, elhagyja az Istent! Elege lett az Atyából és abból az életből, amit Isten akarata szerint kellene élnie. Az Atyja elöl menekül. Azért éri sok embert a nyomorúság, mert Isten elöl menekül, nem akarja azt az életet, nem is akar tudni Isten szándékáról. Mondogatják, hogy ha volna Isten, nem engedné meg azt a sok nyomorúságot, nem történne ez a sok rossz. Milyen Isten az, aki mindezt megengedi?… Valóban Isten engedte meg ezeket a dolgokat? Isten a felelős mindezért? Ha megnézünk élethelyzeteket, látjuk, hogy az ember okozta azt saját magának! Az ember az, aki elrontja azokat a dolgokat, amit Isten ad! Úgy elgondoltam, hogy amikor a fiú odaállt az atyja elé, hogy – Atyám, add ki a rám eső részt! – az atya 11
adhatott volna neki jobbról is egy nagy pofont, meg balról is. De az atya nem ezt csinálta. Hanem odaadta neki. Ilyen az Isten. Tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ő azt akarja, hogy mi szabad akaratból szolgáljuk! A példázatbeli apa is elengedi gyermekét. Pedig mennyire fájt neki, amikor fia elhagyta! Sokat sírt, bánkódott, de tudomásul vette. Ha az ember el akar menni, Isten elengedi, nem tartja vissza. Ő abban gyönyörködik, amikor valaki örömmel szolgál neki! A fiú elment, majd nyomorúságában odáig jutott, hogy a moslékból kívánt enni, mert nem volt más étele. Ez már nagy mélység! Az atyai háznál finom sültek voltak az asztalon, meleg, puha kenyér. Nem volt jó. Most már olyan éhes volt, hogy a moslékot kívánta. Minden étel maradékát, vegyítve. Olyan mélypontra jutott, hogy senki sem tudott rajta segíteni! Elfogytak a barátok, mert már nem tudtak hasznot húzni belőle. A lelki életben is kerülhet az ember olyan mélypontra, amikor senki sem tud segíteni, hiába van zene, ének, imádság… Olyankor csak egyvalaki tud segíteni: Jézus Krisztus!
Van megállás! Luk. 15: 17-20. A tékozló fiú ott van messzi idegenben éhesen, lerongyolódva. Igen nagy mélységbe jutott amiatt, hogy elhagyta az atyai házat. Odáig jutott ez a gazdag fiatalember, hogy a disznók moslékából kellett fenntartania életét. Nagyon csúszott lefelé a lejtőn, de lejjebb is 12
kerülhetett volna. Sokan ilyen helyzetben lopni kezdenek, hogy életben maradjanak, vagy más emberek életére törnek. De ezt ő nem tette, idáig nem csúszott le. Ott a disznók mellett magába szállt. Visszagondolt régi helyzetére, hogy milyen körülmények között élt, milyen helyet töltött be elhagyott otthonában. Tisztán látta maga előtt a megtett utat és megszületett lelkében a döntés. Mi, emberek, mindannyian eltértünk az Istentől! Isten az, Aki megkeres bennünket, ad lehetőséget a visszatérésre. Senki nem állhat azzal Isten színe elé, hogy neki nem adott lehetőséget, visszatérési alkalmat. Isten mindenkinek megadja ezt a kegyelmet! Döntenie viszont az embernek kell, hogy él-e ezzel a lehetőséggel! Isten mindenki szabad akaratát tiszteletben tartja. A tékozló fiú vágyakozott elhagyott otthona után. Látta, hogy éhen fog halni ezen a vidéken, pedig az ő atyja nagyon gazdag ember. Otthon még a béreseknek is jobb dolguk van, mint neki itt! Komoly döntés született szívében: Felkelek, visszamegyek az én atyámhoz! Ez a példázat arra tanít bennünket, hogy nem kell elsüllyedni, nem kell abban a lelkiállapotban maradni, amibe belecsúszott az ember, mert Isten megadja a lehetőséget a visszatérésre. Micsoda kegyelem ez! Mekkora szeretet! Ad lehetőséget mindenki számára! Nem kivételez senkivel, egyformán közeledik mindenkihez! Boldogok azok az emberek, akik kihasználják a lehetőséget! Istennek sokféle eszköze van arra, hogy egy embert visszavezessen az atyai házhoz. Élt egyszer egy ember, aki sokat utazott, járta a világot. Ahogy autóját vezette, nagyon elfáradt. Leállt az egyik parkolóba, és pihent egy kicsit. Kis idő múlva 13
elaludt. Majd egy másik kocsi is beállt a parkolóba, annak sofőrje is pihent egy kicsit. Mikor a fiatalember felébredt, látja, hogy a mellette lévő teherautó tele van koporsóval. Rögtön ez jutott eszébe: - Egyszer eljön az a nap, amikor én is a koporsóba kerülök. Egyszer nekem is be kell fejezni az életet, mert lejárnak életem napjai. Lejátszódott előtte egész eddigi élete, amit Istentől távol élt. Üdvös elhatározás született szívében: - Megtérek! Ettől a perctől kezdve hívő leszek! Isten tudta, hogyan tudja felébreszteni a vágyat az atyai ház után ebben a szívben. Ő az, aki rendel körülményeket az ember életében, amik elgondolkoztatják. Jó, ha Isten kezéből veszünk dolgokat, amikor megráz az Isten lelkünkben, hogy felébredjünk az álomból és megtérjünk bűnös útjainkról. A tékozló fiúnak is eszébe jutott: - Atyám házában milyen jó dolgom volt, mennyi finomságot ehettem. Tiszta ételeket, nem ilyen moslékot. Milyen jó volt nekem az atyai házban, most pedig nélkülözök! Hogy nem láttam ezt otthon? Miért nem értékeltem atyám szeretetét? Nem akarok éhen halni! Ez volt a sorsdöntő megállapítás: Most rossz helyzetben vagyok. Boldog az az ember, aki látja saját valós helyzetét! Mi, emberek, sajnos, olyanok vagyunk, hogy mindig mások életében látjuk a hibákat. Pontosan tudjuk, hol hibázott a másik, mit kellene másképpen tennie, csak a maga életét nem látja. Boldog az az ember, aki önmagába tud szállni! Aki jól látja a saját életét! Boldog az, aki látja az Alkotó hatalmát, Aki kezében tartja ezt a nagyvilágot, Aki irányítja a történelmet. Tudjuk, hogy 14
minden alakul a vég felé és közeleg az Úr napja! Ezért készen kell lennünk minden napon, mert nem tudjuk, mikor jön vissza a mi Urunk! És nem mindegy, hol leszünk abban a pillanatban! Most annak az ideje van, hogy egy röpke pillanatra megálljunk, félbehagyjuk a rohanó életet egy kis időre, és nézzünk magunkba! Csendesedjünk el lélekben, és lássuk meg, hol vagyunk! A tékozló fiú beismeri, hogy elrontotta az életét, és olyan helyzetbe került, ahol már nem tud magán segíteni. Mi is lehetünk ilyen helyzetben, amikor világosan érezzük, hogy messze kerültünk Istentől, és emiatt lettünk boldogtalanok és szegények. Szülessen elhatározás még ma a szívünkben: - Vissza akarok térni Atyám házába, Megváltóm közelségébe! Mától kezdve a Te utadon akarok járni, Istenem! Oda akarok jutni, ahol Te vagy, ahol szép hazát készítettél számomra! A tékozló fiú döntött: - Hazamegyek! Visszamegyek atyámhoz! Elmondom neki, hogy nem jól csináltam! Vétkeztem! Megbántottam őt, nem becsültem, nem értékeltem, rosszul döntöttem. Nem vagyok már méltó, hogy a fia legyek, de talán visszafogad a házába! Az is jó lesz nekem, ha a bérese lehetek! Akkor is sokkal jobb lesz nekem, mint ebben a mostani helyzetben! Ezt mindannyiunknak be kell ismerni: megbántottam Istent, sokat vétkeztem ellene! Az ellen, Aki alkotott, Aki táplált, mindent megadott nekem, ami az élethez fontos. És én Őt sokszor megszomorítottam. Tudok róla, hogy mi az Ő akarata, miben gyönyörködik, de nem törődtem vele. 15
Erre a beismerésre nagyon kevés ember jut el. Általában mindenki úgy gondolja, hogy ő jó ember. Talán nem követett el bűncselekményt, mégis Isten előtt bűnös, minden ember az! Az ember legnagyobb bűne az, hogy elhagyta az Istent! És ez a bűn hozza magával a többit, mert Isten nélkül csak vétkezni tud az ember! Jó belátni, hogy Isten előtt egy nyomorult ember vagyok és ha Isten leveszi rólam a kezét, akkor megsemmisülök. A tékozló fiú már nem úgy akar atyja elé állni, hogy őneki jár valami, neki joga van, mert mindent eltékozolt. Tisztán látja, hogy neki már semmi sem jár. Nem méltó arra, hogy testvérével egy helyzetben legyen. De vannak béresek, szolgák, akik mindent megkapnak atyja asztaláról, akiknek jó dolguk van, mégha dolgozniuk is kell. Még a munkájuk is jobb, könnyebb, tisztább, mint most az övé. Nem kell nélkülözniük és atyja megbecsüli őket. Ez a jó lelkiállapot. Aki így tud Isten elé állni, az remélhet valamit Tőle! Aki látja, hogy eltékozolta azt a sok-sok jót, amit Isten adott neki! Aki így áll Isten előtt, az már nem követelőzik, annak nem kell sok, csak Isten közelébe lehessen! Az sem baj, ha csak kicsi szolgálata lehet, ha csak béres lesz is, csak otthon lehessen, Atyja közelében! Sok ember hamar elhagyja Istent. Ha jönnek komorabb élethelyzetek, akkor nem értik Istent, csalódnak Benne. Pedig Istenben soha senki nem csalódhat! Az ember csalódhat önmagában, csalódhat másokban, de Istenben senki sem csalódhat! Legfeljebb nem értik szándékait, szeretetét! Nem tudják elhinni, hogy Istennek a rossz dolgokkal célja van, jót akar munkálni vele! Sokan nem értik, hogy Isten célja velünk nem a testi jólét, hanem 16
a lélek örök élete! A test csak átmenet, felkészülés az örök életre! De olyan kegyelmes a mi Istenünk, hogy testi életünkben is megsegít, ha bizalmunk van Benne! A tékozló fiú belátta: Én vétkeztem! Milyen nehezen is mondja ki ezt a szót az ember! Emlékszem, mikor gyermek voltam, és valami rosszat követtünk el, mindig a húgaim tették, sohase én. Meg a bátyám, a nővérem, mindig ők voltak a rosszak! Én jó voltam, a magam szemében. Magyaráztam, csűrtem-csavartam a szót a szülők előtt, hogy ne én legyek hibás. Ez jellemző az emberekre. Mindig valaki másban látják a hibát. Sokszor hallani ilyen mondatokat: „Hát, a barátok, ők az okai! Ők csavarták el a fejemet, ők vittek a bűnbe.” De álljunk csak meg! Nincs az embernek szabad akarata? Nem önmagáért felel az ember? Nem arra megy, amerre ő akar? Isten előtt a vétkünket nem foghatjuk másra! Nem hivatkozhatunk senkire! Magunknak kell számot adnunk! Milyen sokszor halljuk: „A férjem az oka! Ha nem ilyen férjem lenne, akkor a helyzetünk is más lenne, én sem így élnék.” A férjek sokszor azt mondják: „Ha nekem más lelkületű feleségem lenne, akkor egészen más lenne minden!” Így volt az első emberpárnál is. Mindegyik valaki másra hivatkozott. Az lett volna a szép, ha Isten kérdő szavára: „Ember, hol vagy?” - odaálltak volna bűnbánattal: „Vétkeztünk!”. De nem így történt. Amikor Isten számon kérte őket, akkor elkezdtek másra mutogatni. Ádám mondta: „Az asszony, akit mellém adtál, ő vitt bűnbe!” Éva a kígyót hibáztatta: „A kígyó ámított el engem!” A kígyónak már nem volt kire hárítani, de ő nem is akart. Ő örült gonosz örömmel, hogy Isten teremtett, 17
szép világát ilyen hamar tönkretehette, és az embert Isten ellen lázíthatta. A szülők sokszor gyermekeiket hibáztatják, vagy a gyermekek a szüleiket, testvéreiket. Kevés ember jut el arra a felismerésre: Én vagyok a hibás! Még azt valahogy ki tudják mondani: Jó, jó, én is vétkeztem, de az a másik mennyivel rosszabbat tett! Sokkal nagyobb az ő bűne! De Isten előtt nekünk kell megállni! Ő belelát a szívünkbe, jól ismeri életünket, cselekedeteink mozgató rugóit. Az emberek csak azt látják, ami kívülről látható, hallható, de Isten a gondolataimat is ismeri! Nem lehet elbújni Előle! Dávid is kérdezte: „Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak?” (Zsolt. 139:7.) Hisz Te mindenütt ott vagy! – Isten elöl nem lehet elrejtőzni! Ő jól ismer minket! Tudja, miben vétkeztünk. Tudja, hogy sokszor mást mondunk, mint amit gondolunk, de Ő ismeri az igazságot. Az emberek elhiszik, amit mondunk talán, őket félre lehet vezetni, mindent meg lehet magyarázni, de Isten mindent pontosan tud. Isten azokat az embereket szereti, akik önmagukba tudnak szállni. Akik nem hivatkoznak senkire, semmire. Akik ki tudják mondani: Én vétkeztem! Uram, légy irgalmas nékem, bűnösnek! -Ez az egyetlen megoldás! Az Úr szerette Dávidot. Azt mondta róla: „Szívem szerint való férfiú”. Pedig Dávid sok olyan bűnt követett el, amit mások talán nem, de soha nem hibáztatott senkit, hanem ki tudta mondani: Én vétkeztem! Vállalom a büntetést bűneimért, csak essek az Úr kezébe inkább, mert az emberek nagyon irgalmatlanok, de Isten kegyelmes még a bűnöshöz is! Ha ilyen szívvel tudunk odamenni az Isten elé, akkor Ő hű és igaz, hogy megbocsátja bűneinket! Akkor 18
odamutat Fiának véres keresztjére, aki elszenvedte bűneink büntetését, és az Ő érdeméért megbocsát, elveszi bűneink terhét, és szabadok leszünk és tiszták! Mikeás próféta írja: „Bizony, a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” Sok tó partjára oda van írva: „Tilos fürödni!” vagy „Tilos horgászni!”. Miért a tiltás? Mert veszélyes! És ha Isten a bűneinket a tenger mélyére dobja, akkor oda ki van írva: „Tilos horgászni!”. Az ember szeret horgászni, más bűneivel foglalkozni. Szeret előhozni olyan dolgokat, amiket Isten régen megbocsátott. Ha Isten megbocsátotta, akkor hogyan van embereknek bátorságuk arra, hogy azokat újra és újra előhozzák? Az emberek sokszor nagyon merészek, nem félnek Isten ítéletétől. Pedig az Úr mindenkinek megfizet cselekedetei szerint, ha meg nem térnek! Ismerjük el vétkeinket az Úr előtt és térjünk meg! A tékozló fiúban is ott az elhatározás: Visszatérek! De ez nem is olyan könnyű. Emlékszem, mikor gyermek voltam, valami rosszat csináltam, milyen nehéz volt szüleim elé állni. Húztam-halasztottam. Arra gondoltam, már biztosan tudnak mindent, talán a pálca is ott van a sarokban. De amikor rászántam magam, már láttam édesanyám arcán, hogy mire számíthatok. Volt, amikor viselnem kellett a következményeket, volt, amikor láttam az arcán, hogy megbocsátott. Ez a fiú is tele lehetett vívódással. Könnyebb eltávozni az Istentől, mint visszatérni. Mert az ember nehezen alázkodik meg még Isten előtt is. De ha megszületett a döntés, és oda tudunk állni Isten elé, abban a pillanatban látjuk Isten tekintetéből, mi lesz az osztályrészünk. És bármi is lesz a következmény, Isten kegyelme, irgalma, megbocsátó szeretete mindig betakar! 19
Talán vívódott a tékozló fiú, mert a Sátán ott duruzsol mindig az ember fülénél: - Vissza akarsz menni? Hiszen onnan jöttél el! Te magad mondtad, hogy elég volt az atyai házból! Nem emlékszel, hogy untad az engedelmességet? A magad ura akartál lenni! És különben is, hogyan fogsz odaállni? Te ott fiú voltál, nem akárki! Most meg béres akarsz lenni? Ezt hogyan gondolod? Egyébként is, nem olyan sürgős a visszatérés! Ráérsz még! Várjál ezzel egy kicsit! Talpra állhatsz még! Próbálj másképpen segíteni magadon! A Sátán nem akarja, hogy visszatérjünk Istenhez! Azt akarja, hogy döntésünket halogassuk egészen addig, míg késő lesz. De vigyázzunk, nem tudjuk, meddig tart az életünk, meddig van lehetőségünk a visszatérésre! Isten figyelmeztet: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!” (Zsid. 3:7.) Egyetlen gyermek sincs biztosítva arról, hogy megéri az idős kort! Jó minél előbb visszatérni az atyai házhoz! Legyen ez sürgős az embernek! A Kísértő azt akarja, hogy más megoldást keressünk. De nincsen más megoldás! Egyetlen egy van: visszatérni az atyai házhoz, Isten közelébe!
A megbocsátó szeretet Luk. 15:20-24. Egy fordulat következett be a tékozló fiú éltében akkor, amikor belátta, hogy ott, ahol van, éhen fog halni. Elhatározta, hogy elhagyja a disznókat, azt a helyet, és visszamegy az atyához. Ez egy jó döntés volt. 20
Ha bárki vétkezik, nem is az a legnagyobb baj, hogy vétkezett valaki, hanem az, hogy sokszor nem találja meg a visszatérésnek a lehetőségét. Nagyon nagy dolog az, ha valaki magába tud szállni, és át tudja vizsgálni a maga életét, mint ez a fiatalember, és azt mondja: Nem jó az, amit csinálok. Hátat fordít a rossznak, és visszatér az Atyához, hazatér az Istenhez és keresi Őt. Ez a jó döntés! Sajnos, kevesen tudják meghozni ezt a jó döntést életük napjaiban. Ez a fiú, mielőtt eljött volna atyja házától, egy néhány napot várt, miután ezt eldöntötte. Most, ennél az újabb döntésnél már nem várt. Egyetlen percet sem időzött tovább azon a helyen, miután rádöbbent arra, hogy rossz az, amit csinál, hanem azonnal cselekedett! Pál apostol is erről beszél: „…nem tanácskoztam testtel és vérrel.” (Gal. 1:16.) Nem alkudott meg önmagával, miután megismerte Jézus Krisztust. Megismerte Őt a damaszkuszi úton és megkérdezte: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? (Csel. 9:6.) Attól a perctől kezdve cselekedte Isten akaratát. Volt közben hajótörés, nélkülözés, megvesszőzés, éhség, börtön, de mindezekkel nem törődött, hanem az volt előtte: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? A tékozló fiú is azonnal cselekedett. A Sátán mindig azt sugallja az ember fülébe, gondolataiba: Majd holnap… Jó, hogy rájöttél arra, hogy nem jól cselekedtél, majd eljön az idő, várni kell, majd megérik minden! Ráérsz még elindulni, ráérsz még rendezni, beszélni valakivel… Majd holnap… Sok ember életében nem jön el a holnap! Van, aki meghal, és van, akinek nem adatik meg a holnapi lehetőség a megtérésre. „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti 21
szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában!” Zsid. 3:7. A „ma” az az idő, amiben vagyunk, az a mi időnk! Azt nem szabad elszalasztani, hanem ki kell használni a kellemes időt! Ez a csalóka a keresztyén világban, hogy évezredek óta hirdettetik az Ige, hogy kegyelmes az Isten, nem büntet senkit. Egész más lenne a helyzet, ha a bűnért azonnali büntetés járna. Valaki mindjárt ott lenne: káromkodás – tíz vessző, ha lop valaki – mindjárt egy év börtön. Lehet, hogy más lenne az emberek élete… De kegyelmi idő van! Isten egy ragyogó időszakot hozott el az ember számára, kegyelmi időszakot, amikor mindenki megtérhet és közeledhet az Istenhez! Senkit nem büntet az Isten, bármit tesz az életben! Ha valaki káromkodik, odamegy és figyelmezteti, hogy tisztítsa meg az ő ajkát, hagyja el ezeket a dolgokat, legyen más az ő gondolata, érzésvilága. Isten beleszól az életébe! Minden bűnös ember életébe beleszól az Isten azért, hogy megváltozzon! Hosszan tűr értünk az Isten! Miérettünk teszi! A tékozló fiú elhatározta, hogy megbánja az ő bűneit, és elmondja az ő atyjának: Rosszul csináltam, nem így kellett volna! Nem kellett volna fellázadnom és elmennem az atyai háztól! Megvallom ezeket és nem is igénylem, hogy fiúként fogadjon vissza, és ha legutolsó leszek is az atyai háznál, csak ott lehessek! Ott volt szívében a félelem, hogyan fogadja majd az atya? Mit fog tenni, amikor majd meglát engem? A mai kor tékozló fia is gondolkodik. Vajon mit szól majd az Úr? Hisz hűtlenül elhagytam, eltékozoltam kincseimet, lelki ruhám szennyes, lerongyolódott, eldobtam a fiúság Lelkét, tönkrementem testileg, lelkileg. Mit szól majd az Atya? 22
Vajon eltaszít-e önmagától? Hiszen ezt érdemelném meg, hogy ne fogadjon, hogy azt mondja: Távozz tőlem! Mit tett az Atya? Távolról meglátta hazafelé tartó fiát és megesett a szíve rajta! Meglágyult a szíve, megsajnálta rongyos, tépett fiát. Odafutott eléje, átölelte és csókolgatta visszatérő gyermekét! Ilyen az Isten! Ne felejtsd el, ha az életútjaid bármerre vezetnek, bármi történik is az életedben, ha tán lerongyolódsz is lelkileg, megsebződik is a te lelked, de ha úgy gondolod, hogy visszamész az atyai házhoz, közeledsz az Istenhez; ha úgy érzed, eltékozoltad mindazt, amit kaptál az Úrtól, nem értékelted azt a kiváltságot, hogy te Isten gyermeke vagy, de ha visszatérsz az atyai házhoz, ne felejtsd el: Jézus ölelő karjaiba futsz! „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket!” (Máté 11:28.) Ha megfáradtunk, megterhelődtünk, jöhetünk Jézus ölelő karjaiba! Ha rádöbbenünk, milyen jó az atyai házban, Isten közelségében, akkor induljunk el, menjünk vissza Hozzá! Miért látta meg őt az atya távolról? Mert hazavárta! Naponta többször kinézett az útra. Ha a szobában volt, az ablakon át az utat kémlelte. Ha kint volt az udvaron, sokszor az útra tévedt a tekintete. Mielőtt nyugovóra tért, még egyszer kinézett, hátha… Hazavárta elment fiát! Isten hazavárja a tékozló fiúkat! Hazavár minden embert! Beleremeg-e a te lelked? Hazavár téged és engem és minden embert! Mert sokszor és sokféleképpen eltéved az ember. Hibásak az ember életének a cselekedetei, útjai, sokszor szomorúságot okozunk az Úrnak, de Ő hazavár mindannyiszor! Micsoda szív! Milyen meleg szív az Isten 23
szíve, hazavár mindannyiunkat! Vár az Úr az eltévedt emberre. De a haza vezető utat nem az atya tette meg! A tékozló utakról nem könnyű visszatérni! A bűn mázsás teherként nyomja a vállat, az erő kevés, de ha egyik lépést a másik után megteszi az ember, akkor előbb-utóbb hazaérkezik! Érdemes megtenni a nehéz utat, mert az Úr Jézus szerető karjában elcsitul a félelem, lehullanak a terhek, és betölti az ember szívét az öröm és a hála a meg nem érdemelt kegyelemért. Az atya már messziről látta fián, hogy lesoványodott. Az arca sápadt, beesett, ruhája rongyos, piszkos, büdös a disznóktól. Szívét szánalom járta át, hiszen szerette fiát, örült, hogy látta, hogy végre hazajött és mindent megbocsátott! Így bocsát meg az Isten! Ha bárki valami rosszat mond vagy tesz, de megbánja, mert fájni kezd a bűn és az Úrhoz fordul: Istenem, visszaéltem jóságoddal, eltékozoltam a lelki kincseket, hűtlen lettem hozzád… Te mást vártál tőlem, de én nem tettem… Az összetört, bűnbánó szívet az Úr sohasem veti meg! (Zsolt. 51:19.) Irgalmas és kegyelmes az Úr! Felfogni sem tudjuk, milyen nagy az Isten, míg oda nem érünk a golgotai kereszt aljába! Tudjuk-e értékelni, hogy már az a bűn is meg van bocsátva, amit még el sem követtünk? Mert Jézus Krisztus engesztelést szerezett minden bűnünkért. Ha holnap odamész bűnbánattal, már megbocsátott neked az Úr! A Golgotán elvégeztetett a megváltás, a bűnök bocsánata, a kiengesztelés! Ha valaki föltekint hittel Jézusra, megtisztul, mert megtörtént a megváltás, Jézusért megbocsát az Atya! Az Ő szeretetében részesül az ember. 24
Abban az időben nem így reagáltak az emberek egy ilyen tékozló visszatérésére. Nem szaladt elé atyja, nem csókolta meg. Ezt az akkori atyák nem tették meg, csak bizonyos feltételek után. A gyermek dolga volt, hogy atyjához fusson és megcsókolja a lábait. Ez a megalázkodás jele volt. Csak ezután cselekedett az atya. Az Atya-Isten egészen másképpen tett! Ő megöleli a megtérő embert. Ez az igai kegyelem és szeretet! Ezért a mennyei Atyáról szól ez a példázat. Mi a feladata ma a bűnösnek? Ma is meg kell tenni visszafelé az utat! Sokan úgy gondolkodnak: Igaz, elkövettem ezt a bűnt, de majd az idő megold mindent. Majd elfelejtik az emberek, elfelejtik a testvérek, én is elfelejtem. Éppen ezért rengeteg el nem rendezett ügy van! Sok kimondott szó van, amely megbántott másokat, kellemetlenséget okozott embereknek, sok cselekedet van, ami nem lett megvallva, odavíve a Golgota keresztjéhez. És ami nincs elrendezve Istennel és emberekkel, bármit tesz is, énekelhet, imádkozhat, akár még prédikálhat is, nincs megbocsátva! Fönn van tartva! Ez veszélyes helyzet, mert befejezheti valaki az életet, és jön a Vádoló. Mikor Mózes meghalt, rá a Sátán is jogot tartott. Az angyalnak kellett viaskodni vele, hogy semmi köze hozzá, mert Isten megbocsátott. Nagyon fontos, hogy rendezzük a napi élet gondjait, bűneit Istennel és emberekkel! Isten gyűlöli a bűnt, de kész megbocsátani, ha megvallja az ember. „Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!” (Jak. 5:16.) „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1 Ján. 1:9.) Jézus az, aki felmenthet valakit. 25
Akit Ő felmentett, az a legboldogabb ember! Az élheti tovább szabadon az életét, mert Jézus Krisztus lefizette bűnadósságát. Meghalt helyette. A fiú hazaérkezett, atyja ölelte, csókolta. Most már gondolhatta: megölelt, megcsókolt atyám, most már rendben van minden! De nem! Ő tudta, hogy neki meg kell vallani bűnét! Atyám, ugyan megöleltél, megcsókoltál, nem dobtál el, érzem, hogy szeretsz, de hadd mondjam el, hogy vétkeztem ellened! Rosszul döntöttem, mikor kikértem az örökséget, amikor elhagytalak. Teellened és az Ég ellen is vétkeztem. Nem vagyok méltó, hogy fiad legyek! Amikor ezeket ki tudja mondani az ember, akkor jön a bocsánat, a szabadulás! Különben megmarad bűnünk és elkísér életünk végéig. Akkor van helyreállás egy-egy ember életében, ha bűneit meg tudja vallani. Bűnvallás nélkül nincsen szabadulás! Mikor Jósiás idejében megtalálják a Törvénykönyvet, az akkori Bibliát, és olvassák belőle Isten akaratát, akkor látják, hogy ők mindez ellen vétkeznek naponta. Akkor megszaggatja Jósiás király az ő ruháját és a nép is vele. Bűnbánatot tartanak, megvallják bűneiket, hogy eltértek Istentől. Amikor látja Isten mély bűnbánatukat, akkor megbocsát és megszabadítja őket! Akkor már kedves az áldozat, kedves az ünnep, elfogadja őket az Úr és velük van. Mert hű az Isten, hogyha megvalljuk bűneinket, akkor megbocsát nekünk! Ez a hívő élet, állandóan ezt kell gyakorolni. Mert nincsen ember, aki ne vétkeznék!” (2Krón. 6:36.) „Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.” (Róma 7:21.) Minden nap 26
vétkezik az ember! Az akkori felfogás szerint egy embernek háromszor lehetett megbocsátani egy nap. Péter kérdezi: „Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.” (Máté 18:21-22.) Ez azt jelenti, hogy légy kész minden percben megbocsátani, ha megbántanak! Ez azt jelenti, hogy sokszor vétkezünk. Talán még az utcán sem tudunk úgy végigmenni, hogy ne vétkezzünk. Valaki meglát egy szép autót, talán irigység születik a szívében. Két ember leáll beszélgetni, könnyen hangzanak olyan szavak, ami mögött bűn van. Gondolatban is vétkezik az ember: „Mondhatsz, amit akarsz, úgyis megvan a véleményem…” – és már szeretetlenül viselkedik vagy képmutató. Este, mikor leborulunk imádkozni, van mit megvallani az Úrnak. Ha kimondjuk, akkor megbocsát az Úr. Ha ezt nem tesszük, akkor megmaradnak a bűneink. Ez a fiú elkezdi mondani, amit kigondolt, de nem tudja befejezni. Az atya nem kíváncsi mindenre. Ő ismerte a szándékot a gyermekben, az igazi bűnbánatot. Neki elég ennyi: Atyám, vétkeztem, nem vagyok méltó… Máris hangzik a teljes megbocsátás szava: „Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott.” (Luk. 15: 22-24.) Ez az atya válasza! Mindent megbocsátott és újra visszahelyezi fiát abba az állapotba, amiben korábban volt! Megkapta a legszebb ruhát, amit csak különleges 27
alkalmakkor különleges emberek viselhettek. A méltóságnak a jele volt. Ez egy gyönyörű fehér ruha. Egyszer volt nálunk egy néger atyafi, és a nadrág fölé felvett egy fehér szoknyát, ruhát. Kérdeztem tőle, hogy ez népviselet náluk, azért hordja így? Azt felelte, hogy ez egy különleges, egy ünnepi ruha, csak akkor veszik fel, ha Isten színe elé járulnak. Egy kivételes ünnepi öltözet a számukra. Ez a ruha megkülönböztette a tékozló fiút mindenki mástól. Gyűrűt húztak az ujjára. A gyűrű jogot jelent. Visszahelyezte őt teljes jogú fiává, mintha sohasem tékozolt volna! Levágták a hizlalt tulkot, amit csak különös ünnepi alkalommal tettek! Öröm volt az atyai házban! Amikor egy ember megtér, akkor öröm van a Mennyben! Örülnek az angyali seregek, örül az Isten, hogy sem folyt hiába Jézus vére azért az emberért! Ha vétkeztünk, de visszatérünk Istenhez, akkor örül az Isten és örülnek az angyalok, ünnep van! Örüljön és vigadjon mindenki, mert valaki megbánta az ő bűneit! Mindezt nem azért kapta a tékozló, mert megérdemelte, hanem minden az atya ajándékozó nagy szeretetéért adatott! Mi sem érdemlünk semmit. Mert bűneinkkel szomorítjuk Őt minduntalan. De ha megtérünk bűnös útainkról, akkor Jézus Krisztusra való tekintettel kapunk bocsánatot és kegyelmet! Jézus Krisztus bűntörlő véréért nyílik meg a Menny számunkra! Ha ezt elfogadjuk, az a hit! Az atya bocsánata teljes. Nem úgy szólítja, hogy ez a tékozló, hanem ez az én fiam! Meghalt ugyan, de feltámadott! Megtévedt, de hazajött! Elveszett, de megtaláltatott! Így örül az Atya, így van öröm a Mennyben 28
minden megtérő felett! Jó lenne, ha mi is részesei lennénk ennek az örömnek! Ha együtt tudnánk örülni a megtérő bűnössel! Ha együtt dicsérnénk Istenünk nagyságát és végtelen szeretetét! Azt a szeretetet, amely felölelt minket is, amikor Istenhez tértünk, amely kivonta lelkünket a pusztulásból! Hisz „a bűn zsoldja a halál… Milyen jó, hogy itt nem fejeződik be ez az Ige! Borzasztó lenne, ha csak így szólna: A bűn zsoldja a halál. Pont. Vége. De tovább folytatódik! „…,de Isten kegyelmi ajándéka az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban!” (Róm. 6:23.) Ez az, ami felvidít és reménységet ad, hogy Jézus magára vette a mi bűneinket! Így szeret az Isten! Ne felejtsétek el, hogy minden vétkezőt, minden tékozlót ilyen szeretettel vár haza az Atya! Ha megvallja bűneit alázattal, akkor Jézus érdeméért megbocsátja azokat és minden újjá lesz!
A nagyobbik fiú lázadása Luk. 15: 25-30. A tékozló fiú példázatában kitükröződik az AtyaIsten szeretete a fiakkal szemben. Azt látjuk, hogy az egyiknek elébe megy az Úr és szeretettel átöleli, a másiknak pedig utána megy és kérleli őt, hogy együtt örvendezzenek. Ilyen az Isten. Munkálkodik a Szentlélek által ma is az emberek életében. Az egyik embert tárt karokkal fogadja, a másiknak utána megy. Isten mindenkihez lehajol. Nem tesz kivételt az emberekkel szemben. A lezüllött, tékozló fiút is hazavárja az Úr! Bárki bármit tesz az életben, nem szabad elfelejteni, hogy Isten 29
hazavár! Mindig várja az embereket, hívogat bennünket: Énhozzám jöjjetek és keressetek, míg megtalálható vagyok! Ma, ha halljátok szavam, szíveteket meg ne keményítsétek! Nagy öröm van a példázatbeli atya házában, mert az elveszett megtaláltatott! Aki meghalt, az feltámadott! Örül ennek az atya és, örülnek a ház lakói, az emberek is. Amikor a tékozló fiú hazatér, az atya összehívja azokat, akik a házban vannak, és a szolgákat is felkészíti az örömre Fehér ruhába öltözteti, gyűrűt húz az ujjára és sarut lábaira, az ünnepi asztalhoz ülteti megkerült fiát, Öröm van a Mennyben egy bűnös felett! Ha valaki rádöbben, hogy nem jó az, amit tett, vétkezett az Úr ellen, de megbánja és hazatér az atyai házhoz, nem csak az atyai házban van öröm, hanem a Mennyben is! Ott is énekelnek, mert öröm van a Mennyben egy bűnös megtérése felett! A kisebbik fiúnak sorsa, élete rendeződött, helyreállt. Azonban volt még egy fiú az atyai háznál, aki szorgalmasan dolgozott. Teljesítette, amit kért tőle az atya. Akaratát soha át nem lépte. Éppen munkából jön haza, és valami furcsa lárma üti meg a fülét. Zene, örömnek a hangja – valami rendkívüli van itt! Nem mondott semmit az atya reggel, mikor ő elindult a munkába… Érdeklődve kérdez egy szolgát, hogy mi az öröm, a vigasság oka? Megmondják neki a szolgák: - A te öcséd jött meg, és atyád örül, hogy egészségben visszakapta őt. Azért rendezte a lakomát, levágatta a hizlalt tulkot. Több se kellett a nagyobb fiúnak, egészen kivetkőzik önmagából, nem érti az atyját, az ő gondolkodásmódját. Nagyon sokszor így vagyunk mi is, amikor azt mondjuk: Nem értem az Istent! Nem értem, miért engedi 30
meg ezt, nem értem, miért éppen a mi családunk, a mi gyülekezetünk, miért van ez az én életemben?… Miért szereti azt az embert, miért bocsát meg neki? Miért nézi el neki? Hát milyen az Isten? Miért nézi el az emberek vétkét? Azért, mert kegyelmes az Isten! „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön…!” (Ésa. 30:18.) „Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”(1Tim. 2:4.) Azért vár az Úr, hogy az emberek közeledjenek Őhozzá és megismerjék az Isten nagy kegyelmét. Az Úr örül, ha egy ember megtér! Mondja a nagyobbik fiúnak: - Neked is örülnöd kellene, hiszen a te öcséd jött meg! Elment, de visszajött! Eltékozolt mindent, de hazajött! A nagyobbik fiút azonban nem érdekli, mi történik a kicsivel. Nem ment utána, nem is érdeklődött, sőt, amikor hazajött, akkor be sem akar menni… Rólunk szól ez a példázat. A kisebbik fiú bemutatja az egyik embercsoportot, a nagyobbik fiú bemutatja a másik embercsoportot. Kérdés, hogy megvan-e bennünk az a szeretet, ami az atyában volt? Testvérem, el tudod-e fogadni, hogy valakinek Isten megbocsátja a bűnét? Megvan-e az a lelkület bennünk, ami van Jézus Krisztusban? Őbenne a kegyelemnek lelkülete van! Megvan-e bennünk? Irgalmas szívű emberek vagyunk-e? Meg tudunk-e bocsátani az embereknek? Kérleli az atya a fiát: Ne legyél ellenséges viszonyban a testvéreddel! Ne legyen gyűlölet a lelkedben! De az ő szíve olyan gonosz, hogy látni sem akarja testvérét. De még az atyát se… Sok ember neheztel Istenre azért, mert kegyelmes, még találkozni sem akar Vele. Nem akarja hallani szavát, 31
az igehirdetést, elfordul Tőle. Ez a látszólag jó fiú. „Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam…” De most lehull a lepel és látni, hogy mennyi gonoszság van a lelkében, amit ő nem is tud! Napvilágra kerül az ő bűne is. Vele szemben éppolyan kegyelmesnek és irgalmasnak kell lenni az atyának, mint azzal, aki eltékozolta a jussot, de visszatért az atyai házhoz. Tudnunk kell, hogy mindenképpen Isten kegyelmére vagyunk szorulva! Ha valaki akármennyi jót tesz, minden alkalommal ott van a gyülekezetben, imádkozik, és ha a másik ember tékozló is, mégis tudni kell, hogy az egyik ember is Istenre van szorulva és a másik is! Sok ember haragszik, amikor Isten megbocsát valakinek. „Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.” (Máté 15:8.) Isten a szíveket vizsgálja és látja, hogyan vagyok jelen a gyülekezetben. Szívvel-lélekkel ott vagyok-e az Atya közelében? Parancsolatait megtartom, kivitelezem-e a gyakorlati életben? Ez a fiú haragszik atyjára és az ő testvérére, nem tud örülni. Nem tud megbocsátani. Isten ma kérdez: Te meg tudsz-e bocsátani? Meg tudsz-e bocsátani a házastársadnak, gyermekednek, testvérednek? Legalább egy barátságos kézfogás erejéig? Olyan szomorú látni, amikor elkerülik egymást még a testvérek is! Talán az egyik többet kapott, a másik kevesebbet… Az egyik több szeretetet kapott, mert talán annak többre volt szüksége, a másik kevesebbet… Emlékszem, gyermekkoromban a nagymamára én is húztam az orromat, mert voltak neki kedvenc unokái – nem én voltam az - , és a kedvencei mindig több jóban 32
részesültek, mint mi. Ez dolgozott bennem, és ezektől a kedvencektől mindig eltávolodtam. De aztán megértettem, hogy nekik többre volt szükségük, mert az egyik még beszélni sem tudott. Már 7 éves volt és még nem tudott beszélni. Csak később tanult meg. Ő volt a mama egyik kedvence. Most már megértem, hogy neki sok szeretetre volt szüksége, mert nem tudta megmondani, mire van szüksége. Ha baja volt, csak sírt. Ezért kapott ő több szeretetet. Nekünk, akik egészségesebbek voltunk, nem volt erre szükségünk. Így van Isten is. Ő látja, hogy egyik embert babusgatni kell. Több szeretetre van szüksége Isten részéről. Vannak családok, ahol több kisgyermek van, és sokszor a nagyobb nem érti, miért kap a kicsi látszólag több szeretetet és irigy, féltékeny lehet. Az édesanya felismeri ezt a helyzetet, és igyekszik minden gyermekét egyformán szeretni amellett, hogy a kicsinek még több gondoskodásra van szüksége. Isten minden teremtményét szereti. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3: 16.) Szeret az Isten! Sok jót ad jóknak és gonoszoknak egyaránt, mindenkit körülvesz szeretetével. Ha valaki odaáll hittel Őelé: Istenem, bocsásd meg a bűneimet! – Isten nem utasítja el, nem halogatja, hanem azonnal megbocsát! „Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is! Fil. 2:5. Ha ez a lelkület van Jézusban, a megbocsátás lelkülete, akkor bennem is annak kell lennie! Megdöbbentő, hogy az idősebb fiú ott élt atyja közelében, de nem hasonlít rá, szíve távol van tőle! Ezzel a váddal fordul atyjához: „Nékem soha nem adtál egy kecskefiat, 33
hogy az én barátaimmal vigadjak.” Mert nem kérte. Ha kért volna, egészen biztos, hogy adott volna neki az atya! De nem kért, mert nem akart könyörögni, megalázkodni. Sok hívő ember van így, hogy el sem mondja kéréseit az Atyának! Nem mondja el, mire van szüksége, de elvárja Tőle, hogy adja meg számára. Nem fogja megadni! „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.!” (Máté 7:7.) „Az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba. (Luk. 16: 26.) Isten országába nem lehet csak úgy immel-ámmal, félszívvel bejutni! Akarni kell az embernek mindenáron! Akarni kell és megtenni érte mindent. A kisebbik fiú sem kért, hanem követelt. „Add ki a rám eső részt!” A nagyobbik fiú pedig duzzog és háborog. Sok ilyen hívő ember van, aki ha látja, hogy Isten megbocsát valakinek, akkor duzzog. Nem érti az Istent. Sokszor mi sem értjük az Istent! Nem tudjuk, milyen nagy az Isten szeretete! Hogyan hajol le egyik-másik emberhez. Isten mindenkinek lehetőséget ad a kegyelmi idő alatt, és aki kihasználja a lehetőséget, az boldog, aki pedig nem, az vessen magára! Sokféle sérelem lehet az emberek lelkében. A nagyobbik fiú vádja is ez: „Én sohase kaptam… egy kecskegidát sem…” Hány ember mondja: Én nem kaptam az Istentől… nem kaptam olyan külsőt… Nincs megelégedve önmagával sok ember. Kicsit lehet alakítani, de alapjában el kell fogadni mindenkinek magát olyannak, amilyennek alkotta a jó Isten! A fiataloknál szokott ez probléma lenni, pedig ők úgy szépek, ahogy vannak! Azért festik magukat az emberek, mert mások akarnak lenni, 34
mint amilyennek alkotta őket Isten. Pedig az a szép Isten előtt, ha az Ő gyermeke megelégedett, sőt hálás az ő Teremtőjének! Sok ember reklamál: Nekem nem adtál olyan társat… Van egy elképzelése mindenkinek. Boldog ember az, aki társát el tudja fogadni Istentől adott segítőtársnak, és tud vele élni szeretetben, békességben. Sokan elégedetlenek amiatt, hogy nem lehettek azok, amik szerettek volna. Sajnos, sokszor van úgy az életben, hogy a körülmények, a pénzhiány áthúzza az ember számítását. Örülni kell annak, ha a szülők tudnak segíteni, hogy gyermekeik tanulni tudjanak. De nem mindig adatik ez meg. Emlékszem arra, mikor 11 éves koromban napszámba kellett menni, hogy meg tudjuk venni a házat. Részletre vettük. Jött a forradalom, és senkinek sem volt munkája. Annyi pénz sem volt, hogy vegyünk egy kiló kenyeret. Akkor költöztünk oda. A forradalom márólholnapra kitört, senkinek sem volt munkája a családban. Tartozásunk volt a házra és jött a végrehajtó. Vigyen el bennünket – más érték nem volt a házban. Ez egy olyan időszak volt, amikor nem tudtuk kivitelezni azt, amit szerettünk volna. Nem mindenki tudja álmait megvalósítani. Olyankor tudja-e mondani az ember: „Legyen meg a Te akaratod!”? Elfogadom. Az én szüleim nem olyan gazdagok, nem tudnak megadni annyi mindent.” Van olyan szülő, aki tud adni gyermekének házat, autót, ruhákat… Vannak, akiknek nem adatott meg, akiknek szülei keservesen, keményen dolgoznak, mégsem tudják megadni azokat a dolgokat. Ilyenkor mit lehet tenni? Lázadni, hogy hát, én nem ezt szerettem volna, én mást akarok… Vagy elfogadom a jó Isten kezéből, tudva, hogy 35
olyan körülményeket adott nekem, amik áldásomra lesznek? Vannak, akik lázadnak, mert nem kaptak jó egészséget. Én is kérdezem néha: mért vagyok cukorbeteg, mért fáj olyan sokat a szívem, a vérnyomásommal is gond van… Isten szolgája vagyok, prédikálok, mégis megengedi az Úr a betegségeket az életemben. Néha látom, hogy egy 80 éves embernek több ereje van, mint nekem. Olyankor kérdezem, miért nem adott nekem is ilyen erőt az Úr? Milyen jó, amikor el tudja fogadni az ember a jó Isten kezéből még a betegségeket is! A pénz, illetve annak hiánya is szerez keserű tapasztalatokat. Néha lázadnak az emberek: Nekem mért nem adott jobb anyagi helyzetet az Úr? Pedig mennyivel jobb megelégedettségben élni! Hálás vagy-e azért, amit neked adott az Úr? Örülsz-e annak, amit kaptál? Tudod-e, hogy Isten kezéből élsz minden nap? Meg kell tanulni, hogy az ember ne hasonlítgassa magát más emberekhez, mert az keserűséget szülhet! A nagyobbik fiú is azt veti atyja szemére: - Nekem nem adtál semmit! Én csak dolgoztam, engedelmeskedtem, tettem a dolgom, de nekem nem adtál semmit! Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. - De hát fiam, ami itt van, az minden a tiéd! Sok hívő ember ugyanilyen elégedetlen. Isten mindenét rendelkezésére bocsátja, ami az Övé – Jézus Krisztusban. De ez sokaknak nem elég, kevésnek tűnik. Nem érzékelik, hogy valóban minden az övéké! Annyira megszokták a lelki jólétet, biztonságot, hogy már nem tűnik értékesnek a szemükben. A kisebbik fiú tudja, mi az, 36
hogy éhezni, fázni, megalázottnak lenni, szolgaságban élni remény nélküli holnapokkal. Ő tisztán látja a maga helyzetét. Ezért tudja mondani: „Én vétkeztem…” A nagyobbik ugyan engedelmeskedik, munkálkodik, de azért nagyon éles a nyelve, mikor testvére hazajön. Az atya irgalmasan hajol le hozzá, szíve teljes szeretetével öleli magához, befedezi vétkét, rongyos ruháját gyorsan ünneplőre cseréli, nem kell kiteregetni mindenki előtt az ő állapotát. De a nagyobbik fiú úgy gondolja, hogy ezt nem lehet tűrni, majd ő gondoskodik róla, hadd tudja csak mindenki! Ne felejtsétek el, az Atya-Isten sem tereget, nem hányja fel a megtérőnek bűnét! Igaz, hogy a kisebbik fiú nagyot vétkezett, de megbánta, szenvedett miatta, és az atya megbocsátott! Egy családban vigyázni kell egymásra! Nem jó, ha elmondjuk: Ilyen az én anyósom, nem lehet elviselni! Vagy a vejemnek ezek a hibái… A menyem ilyen… Szeretni, viselni kell egymást, hiszen javunkra válik, ha csiszolódunk, formáltatunk egymás által. Ez a család, a gyülekezet feladata. Ha csiszoljuk is egymást, azért nem teregetjük ki a problémáinkat! „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.” (1 Pét. 4:8.) Micsoda szeretet van az atyában! Egyiket már megölelgette, rendbe tette, most a másikhoz is kimegy, próbál a lelkére beszélni, kihozni abból a lázongó lelkiállapotból. Kérleli: - Fiam, gyere be te is! Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott. - Ilyen az Isten, mindenkinek utánamegy. 37
A nagyobbik fiú folyton önmagával foglalkozik, hogy ő milyen jó, mennyit megtett, mennyit érdemelne… Épp emiatt vesztette el apját és öccsét is… A szolgában több jó lelkület volt, mint benne. Mikor tudakozódik, így mondja: „A te öcséd jött meg, a testvéred.” Mikor pedig ő beszél az atyjával, szinte maró gúnnyal így mondja: „Ez a te fiad…” Nem mondja, hogy a testvérem… Nagy szomorúságot okoz atyjának. Lelkiállapota miatt nem részesül a család örömében! Sokan éppen emiatt nem részesülnek a Menny örömében sem! Önmagukat zárják ki! Isten mindenkinek megadja az üdvösség lehetőségét! Egyiket az Ige szerint ítéli meg, a másikat a lelkiismeret szerint, de minden született embernek ad lehetőséget Isten, hogy bejusson a Mennyek országába és üdvösséget nyerjen. Hogy mégse jutnak oda az emberek, arról maguk tehetnek, egyszerűen azért, mert nem akartak az Atyához jönni. Isten szeretete olyan nagy! Neki kedves az elveszett! Fontos neki, hogy előkerüljön, hogy megtaláltasson! Ő otthagyja a kilencvenkilenc bárányt biztonságban a karámban, és elmegy, hogy megkeresse a századikat, amely elveszett. „Nagyobb öröm lesz a Mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre.” Luk. 15:7. Jézus az elveszettekért jött! Őértük szenvedett és halt meg a Golgotán! Nem mindegy neki, mi lesz a századikkal! És ne felejtsük el, mi is elveszettek voltunk! Az Úr azt szeretné, hogy elfogadjuk egymást testvérnek! Ő behozza az Ő házába, aklába a megtépettet, lerongyolódottat; vérével megtisztítja, új élet lehetőségével ajándékozza meg, így testvérünkké válik! Jézus Krisztus drága vére által 38
testvérekké lettünk! Lássuk így egymást, és kölcsönösen legyünk elnézőek egymás gyarlóságai iránt, mert Isten az, Aki megigazít!
39
