ÚJ KÖNYVEK 2013 1.
Frei Tamás: 2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja
2.
André története a következő parlamenti választások napjaiban indul ismét útjára, feszült, konfliktusokkal teli időszakban. A képzeletbeli Magyarország arra ébred, hogy a kisebbség került többségbe. De hogyan? Miként és miért esik egymásnak a magyar politikai és gazdasági elit egy része, és mi köze mindehhez Andrénak, Adriennek és egy kaliforniában élő sikeres magyar feltalálónőnek? Mi történik a sarokba szorított miniszterelnökkel, a magyar poli-garchákkal, és persze Andréval, meg az ő fekete szemű hároméves kislányával, Fruzsikával. Bátor és izgalmas utazás a következő évek Magyarországának kulisszái mögé! Dan Brown: Inferno
3.
"Keressetek és találtok." Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak. Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről. Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek - szobroknak, festményeknek és épületeknek - mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt... A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig. Sherry Jones: Aisha, a Próféta szerelme A regény a 7. századi Arábiába kalauzol minket, egy kislány felnőtté válásának leszünk szemtanúi. Aisha vitatott alakja az iszlám történelmének: édesapja Mohamed közeli barátja, és nagyon fiatalon, hatévesen lesz a vallásalapító felesége. Kislányként korlátlan szabadságról álmodozik, életének legnagyobb részét mégis rabságban tölti. Az évek előrehaladtával megpróbálja leküzdeni saját makacs természetét, több-kevesebb sikerrel, és közben nemcsak gyönyörű nő válik belőle, hanem igazi harcos és vezéregyéniség, aki nélkül Mohamed, a próféta sem boldogulna. A negyven éves montanai újságírónő, Sherry Jones kéziratára rögtön lecsapott az egyik legnevesebb amerikai kiadó, aztán mégsem merte megjelentetni az állandó fenyegetések miatt, Angliában szélsőségesek felgyújtották a kiadó vezetőjének lakását, Szerbiában pedig már a boltokba került a könyv, amikor egy iszlám szervezet tiltakozására visszavonták a polcokról. 1
4.
Trisha Ashley: Csokoládé cipők és esküvői harangok
5.
Tansy Pool megörököl egy ósdi kis cipőboltot egy kis faluban, a világ végén, és ezzel megszületik az Üvegcipellő - az üzlet, ahol olyan lábbeliket árulnak, melyek meseszerűvé varázsolnak bármilyen esküvőt! A választék hamarosan kibővül koszorúslány-ruhákkal és különleges csoki cipellőkkel is. Tansy már csak arra vágyik, hogy a magánélete is ilyen csodás legyen. De nem elég, hogy a vőlegénye ragaszkodik hozzá, hogy belefogyjon egy harminchatos esküvői ruhába, ráadásul kínos családi titkokra is fény derül. Tansy jobbnak látja hát, ha inkább az üzlet felvirágoztatásán dolgozik. De van valaki, aki nem lelkesedik annyira a népszerű Üvegcipellőért... A színész Ivo Hawksley, a bolt melletti ház mogorva lakója is sötét titkot rejteget. A férfi azért érkezett Sticklepondba, hogy összetört szívét gyógyítgassa. Ám kiderül, hogy a múlt szálai Tansy-hez fűzik őt, és hamarosan ráébrednek, hogy a közös titok nagyon szoros kötelék lehet két ember között... Katie Fforde: Flora választása Flóra Stanza, egész londoni életét maga mögött hagyva, arra készül, hogy betársuljon a családi régiségkereskedésbe. A régiségekről persze nem sok fogalma van, de ami tapasztalatban hiányzik, azt határtalan lelkesedése pótolja. Ám az eléggé a kedvét szegi, hogy vidéken nem részesítik olyan meleg fogadtatásban, mint amilyenre számított. Faragatlan és konzervatív unokabátyja, Charles, és a menyasszonya, Annabelle, el vannak szánva arra, hogy kigolyózzák az üzletből, és az ajánlatuk, hogy nemrég megörökölt többségi részét kivásárolják, csábítónak tűnik... De aztán jön egy furcsa intő jel, aminek hatására Flóra kétszer is meggondolja a dolgot, és úgy dönt, marad.
6.
Mons Kallentoft: Halálos nyár A tél dermesztő volt. A nyár brutálisnak ígérkezik. De minden évszak tökéletes a gyilkolásra. Aki nem tudott elmenekülni Linköpingből, az ajtók mögé húzódva igyekszik átvészelni a forróságot. Amikor az egyik parkban egy meztelen, véres tinilányt találnak, egyértelművé válik, hogy mégsem az elviselhetetlen hőség lesz a legnagyobb tragédia. A második lány már holtan kerül elő. És mivel az áldozat épp egyidős Malin Fors lányával, Tovéval, a rendőrnő az eddigieknél is elszántabban veti bele magát a nyomozásba...
7.
Jonathan Franzen: Javítások Szabadság, ez is családregény - az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család regénye, amelynek tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek; különféle módszerekkel próbálkoznak életük - és úgy általában a dolgok - megjavítására. A regény egyik középponti szála Enid Lambert küzdelme, hogy - csellel, könyörgéssel vagy zsarolással - elérje, hogy a család még egyszer, utoljára összegyűljön a szülői házban karácsonyozni. Még egyszer, utoljára, mielőtt férje, a Parkinson-kóros Alfred elveszíti kommunikációképessége maradékát. A gyerekek - a 2
8.
nős férfiakhoz és feleségeikhez vonzódó sztárszakács Denise, az előítéletekkel és depresszióval küzdő családapa, Gary és a család fekete báránya, a reménybeli forgatókönyvíró Chip - különféle viszontagságok után végül meg is jelennek a közép-nyugati kisvárosban, St. Jude-ban, hogy a sok hazudozás és menekülés után immár összezárva, egymás szemének tükrében egy-egy pillanatra felvillantsák igazi arcukat. Jonathan Franzen: Szabadság
9.
Patty és Walter Berglund régebben St. Paul városának dzsentrifikálói közé tartoztak - ők voltak a lerobbant belvárosi lakónegyed első csinosítói, a leggondosabb szülők, a bionemzedék úttörői. Patty eszményi szomszéd volt: mindig meg tudta mondani, hol kell leadni a kimerült elemeket, hogyan lehet rávenni a rendőröket, hogy tegyék a dolgukat. Irigylésre méltóan tökéletes anya volt, férje álmainak asszonya. Walterral, a környezetvédő jogásszal, a biciklin munkába járóval, az elkötelezett családapával kivették a maguk szerény részét abból, hogy jobbá legyen a világ. Ám most, az új évezredben Berglundékat hirtelen csupa rejtély övezi. A Szabadság hatalmas, poszt-updike-i amerikai családregény modern szerelmekről és házasságokról. Hogyan éljünk, szeressünk, boldoguljunk egyre zavarosabb világunkban: az amerikai nagyregények örök kérdései, új, nyersebb megvilágításban. Fehér Béla: Kossuthkifli
10.
Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a Kossuthkifli egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókaiparódia, 19. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény. A történelmi málhaposta olykor megáll, hogy az olvasó eltűnődhessen máig aktuális (vagy inkább sosem volt ilyen aktuális) sorskérdéseken. Hányszor lehet a történelmi lehetőséget elszalasztani? Mit kezd a magyar a szabadsággal? Létezik-e nemzeti végzet? Megbűnhődtük már a múltat s jövendőt? A Kossuthkifli végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsósorban) a 19. század gasztronómiai tárháza, ízes hasregény. - (Cserna-Szabó András) Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből Elteszi a manit, nyugtát nem ad, megcsináljuk okosba, világos? Neve: Ecsedi Gyula. Státusza: hazatelepült disszidens. Foglalkozása: vakondűző. Lakókocsijával járja az országot, rendelésre kifüstöli a gyep alól a mindent felásó kártevőket. Ötvenedik születésnapjához közeledve szeretne végre révbe érni. Apja szocialista világa és a rendszerváltás utáni Magyarország közé szorulva keresi a megoldást, s emlékszik vissza addigi életére: furcsa kuncsaftok, gazdag és ágrólszakadt magyarok, III/3-as apák, disszidálás, a fényes Párizs, mosóporszagú berber nők, leszbikus feleség, maffiózók és albínó vakondok képei járnak körtáncot. Fehér Béla formabontó szerkezetű regénye múlt és jelen közt ugrálva villantja fel azokat a pontokat, 3
11.
melyeket összekötve kirajzolódik Ecsedi Gyula kalandos élete, és küzdelme, hogy végre megtalálja honját a hazában. Mia March: Meryl Streep filmklub
12.
Lolly mindig azt mondta, egy Meryl Streep-film van olyan jó, mint egy húsleves, egy legjobb barát, egy pszichológus és egy ütős ital együttvéve. Három fiatal nő közös gyermekkoruk helyszínén tal álja magát újból, és egy tengerparti fogadóban kénytelenek átvészelni egymás társaságát. Az unokanővéreket egy megrendítő bejelentés kényszeríti arra, hogy ismét szembenézzenek egymással és saját magukkal, majd az idilli kisvárosban újraértékeljék az életüket. Isabel házassága romokban van, és egyáltalán nem biztos abban, hogy maradt még bármi, amiért érdemes küzdenie. June a hétéves kisfiának tett ígéretét igyekszik beváltani, miszerint felkutatja a soha nem látott apját de fogalma sincs, hogyan lásson neki a keresésnek. Kat pedig egy életre szóló elhatározás előtt áll, miközben abban sem biztos, hogy egyáltalán ebben a kis kikötővárosban akar-e maradni. A gyerekkoruktól fogva egymással rivalizáló lányokat egy tragédia hozza össze ismét valamint nagynénjük, Lolly, aki a fogadója filmklubjában Meryl Streep-filmeket vetít. Vince Flynn: Mindhalálig Joe Rickmant, a CIA afganisztáni titkosszolgálatának vezetőjét elrabolják, négy testőrét pedig hidegvérrel kivégzik. Mitch Rapp a fiatal, de annál tehetségesebb CIA-ügynök tapasztalatának és csalhatatlan megérzéseinek köszönhetően arra a következtetésre jut, hogy a baljóslatú fordulatok ezzel még nem értek véget. Amikor egyértelművé válik számára, hogy meg akarják ölni, a gyanúja beigazolódni látszik. A szövevényes ügybe hamar belebonyolódik az FBI, az amerikai kormányzat, sőt furcsa szövetségesként a pakisztáni hírszerzés is, és egyértelművé válik, hogy a hihetetlen pre cizitással végrehajtott árulást csak egy Rapphez hasonló vérbeli profi képes leleplezni. És bár Irene Kennedy, a CIA igazgatója ezúttal is minden körülmények között hősünk mögött áll, kérdéses, hogy az Ügynökséget is alapjaiban megrengető összeesküvés lele plezése során ki kerül ki élve a hajszából.
13.
Timur Vermes: Nézd ki van itt 2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár... Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban. Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla. 4
14.
Bereményi Géza: Vadnai Bébi A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit lát meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra?
15.
Joseph (XVI. Benedek Pápa) Ratzinger: A világ világossága Beszélgetés Peter Seewalddal Az egyháztörténetben még sohasem esett meg, hogy egy pápa személyes és közvetlen interjú formájában megszólalt és válaszolt volna a feltett kérdésekre. E beszélgetés puszta tényének is már jelentős új hangsúlya van. XVI. Benedek elvállalta, hogy szabadsága idején rendelkezésemre áll július utolsó hetében, hétfőtől szombatig. Ám mennyire lesznek szabadok a válaszai?
16.
17.
José Rodrigues Dos Santos: A hetedik pecsét - A világvége elkezdődött A neves szerző műveiből világszerte több, mint 1 000 000 példányt adtak el! A magyarul 2010-ben megjelent Az isteni formula Einstein utolsó üzenete című, nagy sikerű, lebilincselő regény után itt a következő... Meggyilkolnak egy tudóst az Antarktiszon, és az Interpol kapcsolatba lép Tomás Noronhával, a portugál történésszel, hogy segítsen megfejteni egy több mint ezeréves rejtélyt, egy bibliai titkot, amit a tettes fölírt egy lapra és otthagyott a holttest mellett. Az Antarktisztól Ausztráliáig röpít minket a magával ragadó regény és bepillantást nyerünk az emberiség túlélését fenyegető változásokba. A hetedik pecsét napjaink tudományos tényein alapszik és szerzője egy olyan felfedezést tár elénk, amely alapjaiban változtathatja meg bolygónk és az emberiség jövőjéről alkotott elképzelésünket. José Rodrigues Dos Santos: Isten haragja - Ha az Al-Kaida megszerzi az atomfegyvert... José Rodriguez Santos új sikerkönyve az iszlám világának és a Korán szövegeinek világába kalauzolja az olvasót. Egy teherautó gördül be késő éjszaka egy oroszországi nukleáris létesítmény területére. Az őröket meggyilkolják, egy kis csecsen csapat behatol a komplexumba. A betörők két doboz erősen dúsított uránnal távoznak. Megkezdődik az emberiség legújabb rémálma. A világhírű kriptoanalitikust, Tomás Noronhát keresi meg a CIA Tudományos és Technológiai Igazgatóságának vezetője, hogy fejtse meg azt a kódolt üzenetet, amelyet a CIA az interneten fogott el nemrég. Az üzenetet az al -Kaida küldte e-mailben. Az Isten haragja mai világunkról szól. A benne közölt információk a nukleáris bombákkal, illetve az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatban egytől egyig hitelesek. 5
18.
Diane Keaton: Játszd újra, Diane "Miért írtam visszaemlékezést? - teszi fel magának a kérdést a neves színésznő. - Azért, mert anya ott van mindenütt, mert a szavaival akarta egyben tartani a családot, mert évtizedekbe telt, mire megértettem, mennyire összetett jellem, mert nem akartam, hogy eltűnjön, de így történt." Diane Keaton, akinek nem ez az első megjelent könyve, tehát az eltűnt idő nyomába ered, ezt akarja újraélni, újra elevenné tenni, és főként, megérteni. Írása ezért nem magamutogatás, önreklám, netán önigazolás, hanem önismereti gyakorlat. Egy olyan embertől, aki kívül-belül ismeri önmagát.
19.
Bíró Szabolcs: Sub Rosa
20.
Mitikus hősök, Jedi-lovagokhoz hasonló harcművészek, varázslók, alkimisták, súlyos titkok őrzői, ősi vallások örökösei, világrengető összeesküvések kiötlői? Ennek az izgató - és mint kiderül veszedelmes titoknak a nyomába ered egy prágai antikvárius, aki egy napon különös megrendelést kap: kis cédulát hagynak az asztalán, rajta egy telefonszámmal és a Sub Rosa felirattal. Az antikvárius megpróbálja felkutatni az ismeretlen könyvet a száztornyú Arany Prága kusza labirintusában, de lassan rá kell ébrednie, hogy a titokzatos mű vagy nem létezik, vagy csak valakik nem akarják, hogy létezzen. Furcsábbnál furcsább helyszíneken furcsánál furcsább alakok keresztezik az útját, akik mind egyet akarnak: a templomosok tikát, a tiltott tudást, a Sub Rosát. Bíró Szabolcs Umberto Eco-i vagy talán Dan Brown-i ihletésű lélegzetelállítóan izgalmas művészettörténeti thrillere tisztelgés a könyvek és Európa szellemi kulturális öröksége előtt. Tess Gerritsen: A bűnös
21.
Egy zord téli hajnalon vérbe fagyott apácát találnak egy New Englandi zárda kápolnájában. A brutális támadás indítéka ismeretlen, és a klastrom lakói is titokzatos hallgatásba burkolóznak. A halott apáca boncolása megdöbbentő eredményt hoz: a huszonnégy éves Camille nővér gyermeket szült, mielőtt meggyilkolták… Egy elhagyatott épületben a felismerhetetlenségig megcsonkított női holttestre bukkannak. Maura Isles, a halottkém, Jane Rizzoli nyomozó segítségével olyan bűnt tár fel, amely a múltban gyökerezik, és ha kitudódik, alapjaiban rengetheti meg sokak életét… A regényből készült tévésorozat is készült Született detektívek címmel. Telegdi Ágnes: Ó, azok a csodálatos állatok! - Állatkerti történetek Miért szeretnek a kaliforniai oroszlánfókák labdával játszani? Hogyan lehet beleszeretni első pillantásra egy kaméleon kócos tekintetébe? Miért nem szédül a lajhár, pedig hosszú órákat tölt fejjel lefelé függeszkedve a fán? Olvasd el ezt a vidám, érdekes és izgalmas könyvet, és minderre választ kapsz. Emellett megismerkedhetsz a rendkívül ritka szibériai tigris életével, a barnamedvék hétköznapjaival, egy népes szurikáta család szokásaival. És ez még nem minden. További állatkerti állatok várnak rá, hogy megismerd őket. Ebben segítenek a szerző varázslatos, egész oldalas fotói és festményei.
6
22.
Telegdi Ágnes: Ó, azok a csodálatos állatok! – Téli madármesék
23.
Évek óta figyelem, fotózom és nagyon szeretem a madarakat. Ősz végén, az igazán hideg napok beköszöntével madáretetőmet naponta gondosan feltöltöm magokkal, hogy segítsek tollas barátaimnak átvészelni a zord téli hónapokat. Amikor a már-már befagyott vizek mentén sétálva récéket és hattyúkat látok, táskámból mindig előkerül némi száraz kenyér, hogy ők is lakmározhassanak a leghidegebb évszakban. Szebbnél szebb élményeim alapján készült eddigi könyveimben mindig én meséltem a körülöttünk élő csodálatos állatokról. Most azonban ők mesélnek nekünk. Egerészölyv, feketerigó, szajkó és még számos madárfaj szólítja meg az olvasót kedves történetével. Megosztják velünk az itt teleléssel vagy éppen vándorlásukkal kapcsolatos örömüket és bánatukat. Mire az olvasó a könyv végére ér, biztosan ő maga is megszereti a madarakat. Én ebben a reményben írtam és ajánlom könyvemet. - (Telegdi Ágnes) Jill Tomlinson: A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt
24.
Ez itt Ottó. Ottó pingvinfióka. Nagyon kíváncsi. És nagyon fontos feladata van... Az óriási pingvinkolónián Ottó kelt ki először a tojásból. Ül a papája lábán, és mindent, de mindent tudni akar arról, hogy mi történik vele. Mit tegyen, hogy ne legyen éhes? Miért vigyáz rá mindig másik felnőtt? Miért szükséges összebújnia a többiekkel, ha jön a vihar? Mikor nőnek ki a rendes tollai? És mikor szánkózhat végre a hasán? Miközben folyton kérdez, a nála kisebb pingvinekre is vigyáz, akárcsak egy nagyobb testvér, és megtanítja nekik, hogyan él egy igazi pingvin. Mert a változásoktól nem kell félni, elég csak hozzájuk szokni. Ajánljuk nagy ovisoknak, kisiskolásoknak, akár önálló olvasásra is. Mechler Anna: Bartoló, a markoló
25.
Mechler Anna könyvének főszereplője Bartoló, a kis markoló. Egy építkezés az otthona, ahol társaival, a többi munkagéppel együtt az új metróvonal kialakításában vesz részt. De vajon milyen lehet a világ az építkezést körülvevő kerítésen túl? Bartoló kíváncsi, akár e gy kisgyerek. Kalandjai során eljut egy játszótérre, rájön, hogy kirándulni nagyon jó, és azt is megtanulja, hogy a tűzijátéktól nem kell félni. A kötet tizenkét izgalmas mesét kínál a munkagépekért rajongó óvodásoknak. Bartolót és a többi munkagépet egy tehetséges fiatal illusztrátor, Hajba László keltette életre ceruzájával. Thomas Brandenburg - Dr. Surányi Péter: Autók (Mi Micsoda 57.) Az első stráfkocsitól a mai autógyártásig hosszú út vezetett. Ma már elképzelhetetlen az életünk autók nélkül. - Milyen a vezető nélküli autó? - Mik a hibridek? - Hogyan működik a motor? Az autó történetétől, a működéséről, a modern felszerelésekről és technikákról, a megújuló energiák felhasználásáról is olvashatunk a könyvben, de a városi közlekedés és az autóversenyzés világáról is képet kapunk. Csatold be a biztonsági övet, és éld át az autó sikertörténetét!
7
26.
Sabine Steghaus-Kovac: Hazai és egzotikus lepkék (Mi micsoda 109.)
27.
Rikító citromlepkék, szelíd szenderek, szürke molyok – a lepkék változatos, izgalmas, színes világába kalauzol ez a könyv. Sabine Steghaus-Kovac szakújságíró tudományos igényességgel írja le a piciny hernyó csodálatos átalakulását, amelynek végeredménye a pompás színekben tündöklő lepke. Megismertet a gyönyörű tarkalepkékkel, a méreggel védekező hernyókkal, sőt a vérszívó vámpírbaglyok sem maradnak ki a bemutatásból. A Próbáld ki! című keretes írásokból megtudhatod, hogyan figyelheted meg saját környezetedben ezeket a rovarokat, és mire ügyelj, ha tenyészteni akarod őket. A szerző tanácsokat is ad, hogyan segíthetünk a veszélyben lévő lepkéken és hol, miképpen teremthetünk új élőhelyet a számukra. Sabine Stauber: Az emberi test (Mi Micsoda Junior 1.)
28.
Miért dobog a szíved? Mi tartja a testedet? Hogyan mozog a tested? Hogyan lélegzel? Miért leszel éhes? A Mi MICSODA JUNIOR 1. kötete Peti születésnapjára invitálja a kíváncsi olvasót. Itt mindenki izegmozog itt, fel-alá jön és ugrabugrál. Az ifjú olvasó ebben a JUNIOR kötetben megtudhatja, miért dobog a szívünk, mi tartja a testünket, hogyan lélegzünk, miért leszünk éhesek. Anna és Peti bevezet az emberi test legmélyebb rejtekeibe, és rávilágít sok-sok egyértelműnek tűnő, izgalmas, érdekes kérdésre. Óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk! Eva Dix: Gyere velünk a tanyára! (Mi Micsoda mini ; 1.)
29.
Mi történik az istállóban? Mit esznek a disznók? Mit csinál a bálázógép? Mi terem a kertben? Miért hempereg a sárban a disznó? Miből sütik a kenyeret? A 3 éveseknek szóló Mi MICSODA mini sorozat fő vonzereje a kedvesen megrajzolt figurákban és a részletgazdag képekben rejlik. Erőssége az ismeretterjesztő szövegek és az elbeszélés jó aránya is. A főszereplők követhető példát nyújtanak a gyerekeknek: a félénkek, a játékosak vagy kezdeményezők mind magukra ismerhetnek valamelyik figurában a könyvek lapjain. Az utolsó oldalon 4-6 felhajtható kukucskáló segítségével tesztelhetik a gyerekek, hogy mit jegyeztek meg a könyv lapozgatása során. Monika Ehrenreich: Nézd, hová megy a kukásautó! (Mi Micsoda mini ; 4.) Miből lesz a szemét? Milyen ruhát viselnek a szemétszállítók? Milyen kalandos útra megy Jani a kukásautón? Hová viszi a kukásautó a hulladékot? Ki tartja tisztán az utakat? Bizonyára élvezettel lapozgatja velünk gyermekünk a könyvet, amiből a fenti kérdéseken túl is sok izgalmas dolog derül ki: miért viselnek védőruhát a kukások, hogyan válogatják szét a szemetet, hová kerülnek az üres üvegek, mi az újrapapír? Gyermekeink környezettudatos nevelését nem kezdhetjük elég korán.
8
30.
31.
Birgit Bondarenko: Gyere velünk az állatkertbe! (Mi Micsoda Mini ; 7.) Milyen állatokat néz meg Maja a barátaival az állatkertben? Miért rózsaszínű a flamingó? Mit eszik az oroszlánfóka, a tigris és a kígyó? Vajon miért szórja magát homokkal az elefánt? Szép napsütéses napokon a legjobb programok egyike, ha a család ellátogat az állatkertbe. Ha épp nem süt a nap, vagy nincs nyitva az állatkert, a könyv lapjai is átfogó képet adnak a kisgyerekek számára arról, hogyan élnek, mit esznek az állatok, és az is kiderül, ki gondoskodik róluk. A könyv lapjain egy szülinapos társaság állatkerti élményei is megelevenednek. Az állatkerti játszótérre is érdemes ellátogatni: csoda jó dolgokkal van felszerelve! Monika Ehrenreich: Menjünk együtt vásárolni! (Mi Micsoda Mini ; 8.)
32.
Mi kapható a piacon? Mi sül a pék kemencéjében? Mit vesz anya Sárinak és Bencének a ruhaboltban? A hároméves kisgyerek gyakran kíséri anyát vásárolni. Ismerős jelenetek elevenednek meg a könyv lapjain: anya zöldséget, Bence dinnyét szeretne venni. Válogatni is szabad, hogy mi kerüljön a kosárba. A könyvesboltban játszósarok is várja a legkisebbeket, és felfedezhetünk egy fülhallgatót is a falra akasztva. Vajon mire való? A rövid, kedves szövegek mellett a képek sok beszélgetési témát adnak a vásárlással kapcsolatban. Lapozgatás közben elmagyarázhatjuk, mi a vonalkód-leolvasó, vagy azt, mi történik az üvegvisszaváltó automatában. Bolhapiacon még nem biztos, hogy jártunk a kicsivel, de miért ne mennénk el ezután? Jön a jó idő, kellemes sétát tehetünk a régi kacatok között. És alkudni is lehet, legalábbis Bence ezt teszi. Monika Ehrenreich: Óvodába járok! (Mi Micsoda mini ; 10.)
33.
Az ovisok izgalmas mindennapjai tárulnak a kis olvasó elé ebben a legújabb mini kötetben. Szülők és gyermekeik együtt kísérhetik figyelemmel, hogy zajlik egy nap az óvodában. Bekukkanthatunk a kicsik foglalkozásaiba, és megismerhetjük a nagyobbak napirendjét is. Kiderül, a könyvbeli óvodában hogyan zajlik az uzsonnázás, mikor mosnak kezet és fogat a gyerekek. Ezt - az ovis korosztálynak készült rajzokkal gazdagon illusztrált - kötetet nemcsak az óvodai felkészítés idején, hanem a napi rutinok újbóli megbeszéléséhez is érdemes újra és újra elővennünk! Julia Boehme: Bori és a szerelmes levél A Barátnőm, Bori - sorozat legújabb, kisiskolásoknak szóló kötetében ezúttal minden a szerelem körül forog. Teljesen felbolydult az osztály: kitört a szerelem-láz! Egyedül Bori nem szerelmes. Vagy mégis? Hogyan lehet ebben biztos az ember? Valójában ő csak egy szerel mes levelet szeretne kapni, olyat, mint a barátnője, Anna. De mivel senki nem ír neki titkos üzenetet, kénytelen cselhez folyamodni...
9
34.
Julia Boehme: Bori a titokzatos várkastélyban Anna nagybátyja egy régi várat átalakított szállodává, ahová meghívta unokahúgát és annak két legjobb barátnőjét, Borit és Zizit egy pár napra. - Micsoda izgalmas utazás! - gondolják a lányok, ám hamarosan észreveszik, hogy a várban nincs minden rendben. Vajon Vlagyimir gróf valóban vámpírként kísért éjszakánként a folyosókon? És a furcsa, öreg grófnő miért szereti olyan nagyon a véres hurkát? Egy sor megfejtésre váró rejtély vár rájuk...
35.
Holly Webb: Csöpi az elhagyott kiscica Amy mindig is vágyott egy cicára, de anya és apa úgy gondolja, hogy még túlságosan kicsi hozzá. Így hát ujjong örömében, amikor egy harmatos reggelen egy pici cicát pillant meg a kertben. A kiscica borzasztóan sovány, és nyakörve sincs, ezért Amy úgy véli, bizonyára nincs otthona. Rögtön el is nevezi Csöpinek, a reggeli harmatcseppekről. Csöpi először félénken viselkedik, ám lassan bízni kezd a kislányban, aki finom falatokkal eteti és megadja neki mindazt a törődést, amelyre oly nagy szüksége van. De vajon Amy meddig tarthatja titokban Csöpit a szülei előtt?
36.
Holly Webb: Max elcsatangol Molly odáig van a boldogságtól, amikor megkapja Maxot, a gyönyörű, óangol juhászkutya kölyköt. Amíg a kislány iskolában van, Max kétségbeesetten vágyakozik utána, alig várja, hogy Molly hazaérjen, és végre játszhassanak. Egyik nap azután a kiskutya észrevesz egy nyitott ablakot, és kis gazdája keresésére indul. A világ azonban igencsak félelmetes hely egy kiskutya számára, főleg, ha teljesen egyedül rója az utcákat. Max hamarosan el is téved, és komoly bajba keveredik. Vajon viszontlátja-e még valaha Mollyt?
37.
Fehér Klára: Én sose kapok levelet ; Lesz nekem egy szigetem ; Az indián kertje Fehér Klára három vidám, immár klasszikussá nemesedett kisregényében Kovács Zsoli életét, kalandjait követhetjük nyomon. A hétéves Zsoli egy gyönyörű nyarat tölt a Balatonnál. Nagy bánata azonban, hogy senkitől se kap levelet. Így hát ír egyet saját magának...
10
38.
Padisák Mihály: Éljen a száműzetés!
39.
A napsugarak betódultak az ablaktalan kamrába, megvilágították a bakon állá motort, rávetődtek a benzineskannára. A falhoz állítva ott álltak a szákok, s igen, ott volt a kis szigony mellett a hét nagy, szakállas Neptun-szigony is. A nagy halra, a cápára való halászszerszám. Mirella és Kanóc néma csöndben álltak az ajtó előtt, szinte áhítattal. Mellük gyorsabban kezdett fel-alá emelkedni, szívük erősebben dobogott, s érezték, hogy mostantól kezdve minden lépésüket, minden cselekedetüket a legalaposabban meg kell fontolniuk. A gyerekek megborzongtak. Azután egy pillantás a tengerre, amely kéken hívogatott, a néptelen kikötőre, ahol csónaktársaival együtt ringott a Kornat, s felengedett a pillanatnyi feszültség. Szinte egyszerre mozdultak s lépték át a kamra küszöbét. Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.
40.
Bálint Ágnes: Hajónapló Hajónaplót nem írhat akárki! És nem is akárhol. Ehhez a ténykedéshez hajóra van szükség. Faragó Laci, aki él-hal azért, hogy hajónaplót vezethessen, kiharcol a sorstól egy hajót a napló alá. Hogy a hajó korhadt, rozoga alkotmány? Hát aztán, utóvégre nem utazni akar vele az ember, elég, ha elhajózhat rajta a hétköznapok világából egy vidám, színes, felejthetetlen nyaralásba. A nem csak fiúknak szóló, kedves naplóregény a Szeleburdi család folytatása. Sajdik Ferenc rajzaival ajánljuk az olvasónak.
41.
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi Harisnyás Pippi mára fogalommá vált a gyerekirodalomban. Nem találkoztam még olyan gyerekkel, aki ne olvasta volna hatalmas lelkesedéssel a szeplős, copfos, hatalmas cipőt és felemás harisnyát hordó Pippi kalandjait. Ez persze nem is csoda: a világ legerősebb kislánya bármit megtehet, ami eszébe jut, és állandóan tele van ötletekkel. Egyedül él egy zegzugos, mesébe illő villában, a verandán lovat, a babaágyban élő kismajmot és az ágy alatt egy koffer aranypénzt tart. Pippi mellett igazán nem lehet unatkozni vagy szomorkodni! Ha kedve tartja, száz palacsintát süt a barátainak, vagy felvásárolja a játékbolt teljes kínálatát a városi gyerekek örömére, de bármikor hajlandó fellépni a cirkuszban vagy móresre tanítani a betörőket. Azt hiszem, a szíve mélyén minden gyerek arra vágyik, hogy olyan lehessen, mint Harisnyás Pippi, vagy ha ez nem lehetséges, legalább legyen egy ugyanilyen barátja!
11
42.
Leiner Laura: Bábel Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
43.
Gimesi Dóra - Jeli Viktória - Tasnádi István: Időfutár - A körző titka
44.
Hanna nemrég költözött Budapestre, minden szokatlan: új lakás (egy hetedik kerületi gangos bérház), új iskola (a Sigray), új tanárok, és persze új osztálytársak. Ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen egy fura öregemberbe ütközik, megbolondul a számítógépe... és az egésznek valahogy köze van ahhoz a rozsdás körzőhöz, amit az utcán talált. Vajon miért kell mindenkinek ez a körző? Mit akar vele kezdeni Sándor, a vén ócskás, és miért nem tud Hanna sem megválni tőle? És mi köze mindennek Bécshez, a Sakkozó törökhöz és Bujdosónéhez, a töritanárhoz? A rejtélyek kinyomozásában segít Hannának Zsófi, a szuperokos szegedi barátnő, és Tibi, a kicsit lassabb eszű, de hűséges osztálytárs. A kalandok szüneteiben pedig arra is van idő, hogy barátságok szakadjanak meg és szülessenek újjá, no és persze szerelmek is szövődnek... Letehetetlen, izgalmas, vicces, mai! Kalapos Éva: D.A.C. - Egy új élet
45.
"Mindenkinek van vaj a füle mögött. Ezt fontos előre tisztázni, hogy nyilvánvaló legyen, miért is történt minden úgy, ahogy történt." Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 15 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él az apjával, akit alig lát, és az öccsével, akire viszont rá se bír nézni. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül...lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások D.A.C.! Beth Reekles: Kissing Booth - Csókot vegyenek! Amikor az iskola Tavaszi Karneválján Elle csóksátrat nyit, úgy hozza a sors, hogy az ajka összeforr Noah-éval, és ettől Elle élete fenekestől felfordul. Románcuk azonban korántsem mesébe illő, és Elle joggal tart attól, hogy előbb-utóbb összetörik a szívét... Vajon elnyeri végül Elle a boldogságát? "Stephenie Meyer 17 éves utódja" -velvet.hu A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá. A könyv elnyerte a legnépszerűbb tiniregénynek járó Watty Award-díjat.
12