BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
ÚJ IRÁNY Jeles napok, népszokások februárban – böjtelő és a megtisztulás hava Régi magyar neve szerint február a böjtelő hava, ami a keresztény hagyományokra utal: általában februárban kezdődik a húsvétot megelőző hosszú böjt. Korábban a tisztulás, megtisztulás hónapjának tartották – többféle értelmezéssel. Az egyik az év utolsó hónapjaként (mert az ókori Rómában márciussal kezdődött az esztendő, és februárral ért véget) tartotta alkalmasnak a szellemi-lelki megtisztulásra; más magyarázat viszont éppen a karácsonyi ünnepkör vigasságainak testi terheitől való megtisztulás alkalmas időszakát kötötte ehhez a hónaphoz. A hónap neve a latin „fibra” (tisztulás, megtisztulás) szóból származik. A hónaphoz kapcsolódó jellegzetes, hagyományokban gazdag népszokás a farsang, ami bár vízkeresztkor, január 6-án kezdődik, de a látványos, népünnepély jellegű vidám mulatságok általában február második felére, végére esnek. Február jeles napjai is többnyire a farsangi időszakhoz kötődnek, de van néhány „időjós” nap is, természetesen a jó idő, a tavasz iránti vágyakozás jegyében. A hónap második napján szokás szerint figyeljük a medvét – ha a barlangjából kijőve meglátja az árnyékát, visszamegy, mert soká tart még a hideg…Ugyancsak ehhez a naphoz kötődik egy másik, kevéssé ismert, ám könnyebben megfigyelhető hagyomány: ha énekel a pacsirta, később még hosszan fog hallgatni. A pacsirtákra egyébként – hasonló összefüggésben – kicsit később, 19-én, Zsuzsanna napján is érdemes figyelni! „Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog” – azaz, ha hatodikán enyhe az idő, akkor tíz nappal később fagyra számíthatunk. Bálint napján (14-én) ismét a madarak jeleznek: ha messzire hallik a csiripelésük, akkor hamarosan jó idő lesz! Julianna sokszor nemcsak hideget, de havazást is hoz („rázza a dunnáját”), míg 24-én jégtörő Mátyásnak szurkolhatunk, hogy eredeti hivatása szerint akadjon dolga – mert ha nincs mit törnie, akkor ő csinál jeget. Február négyévente a szökőnappal ér véget – a naptár pontatlanságát igazították ki ezzel a plusz nappal még akkor, amikor az előző év vége és az új év kezdete közé illesztették. Talán igazuk is volt a rómaiaknak, akik szerint az új év márciussal kezdődött: a hosszú téli éjszakák, a rövid, gyakran ködös, szürke és hideg napok után mindannyian várjuk a természet ébredése, az új élet, a tavasz havát.
SULIVIL ÁG
Véget ért az első félév... A Kossuth Lajos Általános Iskolában is befejeződött az első félév. 190 kisdiák kapta kézhez január 20-án az értesítőt. Aki szorgalmasan dolgozott az elmúlt hónapokban, az elégedett lehetett az eredménnyel. A félév vége egyben azt is jelentette, hogy a nyolcadik osztály elérkezett az utolsó nagy erőpróbához. Január 21-én délelőtt 10 órától izgulhattunk értük, ugyanis ekkor írták a középiskolai központi felvételiket matematika és magyar nyelvből. Eredményeiket a napokban vehették át. A középiskolákba ezzel a teljesítménnyel és a felső tagozaton nyújtott érdemjegyekkel lehet jelentkezni 2012. február 17-ig. P i h e n é s r e a z o n b a n n i n c s i d ő ! Tanulóinkat 2012. január 25-én máris a Széchenyi István matematika versenyre hívták az ágasegyházi szervezők. Iskolánkat Szabó Boglárka (5.osztályos), Barát Konrád ( 6. osztályos), Varga Zita (7. osztályos), és Szalai Viktória ( 8. osztályos ) tanulók képviselték. A 20 feladatból álló feladatsort , melynek megoldására 120 perc állt rendelkezésükre eredményesen oldották meg diákjaink. Gratulálunk ! M e g k e z d ő d ö t t a b á l i s z e z o n . Itt a farsang , áll a bál. A szabadidős foglalkozásokon, a technika órákon egymás után készülnek az álarcok., a jelmezek a felvonulásra, a gyerekek pedig izgatottan várják a késő estig tartó mulatságot. A farsangi készülődésre tehát már sülhet a fánk, előkerülhetnek a nagymamák féltve őrzött receptjei is. Legyen Ön is a vendégünk a diákok farsangján 2012. február 17-én !
A
t a r t a l o m b ó l
: M e g f olto zot t E m l é k e ink F olt va r r ó
Kör HÁNY ÚT VAN ELŐTTEM, EGYIKEN INDULJAK? Baba-M a m a-Papa Klub Házi Szappan kés z íté s Tá lto s Dobk ör Re for m K onyha M űhely Nőnapi Jóték onyság i Bál Gazdahírek Nőnapi Jótékonysági Bál Diáktábor Illegális hull adék lerakóhely
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT valamint a Kecskeméti Napraforgó Foltvarró Kör pályázatot hirdet
MEGFOLTOZOTT
EMLÉKEINK
címmel A pályázat célja, hogy bemutatkozási és kiállítási lehetőséget biztosítson a foltvarrással foglalkozó alkotók számára határainkon belül és túl. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér. 1.) 2012. április 13-tól április 29-ig Pályázni olyan foltvarrással készült alkotásokkal lehet, amelyekben megvalósulnak a fenti címben megfogalmazottak, valamint Kecskeméten még nem kerültek kiállításra. Kategóriák: 1.Falikép (60X60 cm-től 100 X 100 cm-ig), 2.Takaró (90X200 cm-től 180X 200 cm-ig), 3.Apró-cseprő emlékek (max. 50X50 cm-es méretben) 4.Első kiállító (mérethatár nélkül) Nevezési díj: 500 Ft/fő. A szervezők a beküldött pályamunkákból válogatják ki a kiállítás anyagát (szakember segítségével), a pályázati kiírásnak megfelelően. A pályázati kiíráshoz csatolt adatlapon meg kell jelölni a kategóriát, első kiállító kategóriában csak egyszer lehet pályázni. A munkák tűzése: 1 m2-en első kiállító kategóriában legalább 25 %-ban, egyéb kategóriában legalább 40 %-ban kell tűzést alkalmazni. Azon munkák, amelyek nincsenek tűzve, nem kerülhetnek kiállításra. A munkákat kiállításra alkalmas állapotban kell beküldeni (a munka ne legyen paplanszerű, hullámos, kopott és használt), a hátoldalán bújtatóval kell ellátni. A pályamunkák hátoldalán fel kell tüntetni az alkotás címét, az alkotó nevét, lakcímét, a foltvarró kör, egyesület megnevezését. Reprodukció esetén a forrást meg kell jelölni. A pályamunkák beküldési határideje: 2012. ÁPRILIS 5. A munkákat személyesen vagy postán a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központba Berei Andreához kérjük eljuttatni, kizárólag jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezési lap letölthető a www.efmk.hu, vagy a www.napraforgocsoport.gportal.hu honlapokról, vagy személyesen kérhető a Kulturális Központban. A nevezési díj befizethető 2012. április 5-ig: személyesen a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ jegypénztárában (munkanapokon 15 és 19 óra között), banki átutalással a 10700103-66099994-51100005 CIB Bank Zrt számlaszámra (Banki átutalás esetén az átutalási megbízás megjegyzés rovatában fel kell tüntetni a következő szöveget: foltvarró pályázat nevezési díja, valamint a befizető nevét és lakcímét.) A beküldött pályamunkákat 2012. május 02 és 11 között adjuk vissza, illetve postázzuk az alkotóknak. A kiállítás ideje alatt a Foltvarró találkozóra és továbbképzésre várjuk a foltvarró köröket, egyesületeket és egyéni alkotókat 2012. április 28-án 9.30 és 14.00 óra között. Célja: találkozási és továbbképzési lehetőség biztosítása a foltvarró körök, és egyéni alkotók számára. A találkozó és továbbképzés részvételi díja: 1.000 Ft/fő, amelyet a helyszínen kell befizetni. Érdeklődés, regisztráció: Némethné Bagó Katalin telefonszám: 06/20-439-9956, email:
[email protected] Jelentkezési határideje: 2012. április 20.
FOLTVARRÓ KÖR Ballószögön 2012-ben a foltvarró műhelymunka folytatódik. Készítünk az adott évszak jellegzetességeihez kapcsolódó tárgyakat, így a családi ház és az ünnepek dísze lehet a saját készítésű textil tárgy. A foglalkozásokra szombat délelőttönként kerül sor 9-12-ig a Faluházban.
Időpontok: 2012. március 10. 2012 április 14. 2012 május 26. 2012 június 9. Egyéni hozzájárulás alkalmanként: 1000 Ft. Szükséges eszközök: textil maradékok, varrófelszerelés, varrógép Szeretettel várok mindenkit! Szappanosné Kanizsai Judit foltvarró 20/997-9773 -2-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
HÁNY ÚT VAN ELŐTTEM, EGYIKEN INDULJAK?... INTER-NYET, YES…
A G Y A M R T
Ahelyett, hogy! Boldogulna – bolondul a világ. Jeurópaiasan… …Jön. Ki jön? Február. Még mindig jön. Melyik úton? Mindig, de mindig – ugyanazon. Nyögd má’ ki, melyik az, berzenkedik Iksz,és! Ipszilon is, miután még matematikázgat – egy-két ismeretlenest… Aztán! Zsupp! Rávágja: A ballószögi utakon jön. Iksz: És Kecskeméten?! Nagykőrösön? Kiskőrösön? Budapesten? Figyelem! Február a februári úton jön – mindenütt. Európában, Afrikában, Amerikában – kontinenteskedik a kérdező, minő bölcsen! És folyt. köv. A különbség csak annyi, hogy! Sajátosan jön. Február útja Ballószögön ballószögi, Afrikában afrikai… Csakhogy! Nyújtja az ujját Igrek „Oszt”: Az itteni februáros utak mindegyike – tudtommal – Magyarországon van. Még. Nafene! Így a két válasz – egyszerre. Állj! Mit is mondott Márai Sándor? Hű-ha, te még ezt is tudod, halljunk szót, emberek! Azt mondta, hogy: Egyetlen hazám a nyelv. Ezt itthon mondta? Nem. Hát akkor hol. Emigrációban… A kérdés: Vajon itthon is ezt mondta volna? H’ igen, kérdésben a válasz… Stimmel. És erre föl a másik kettő mégis keresgéli a választ, fényes nappal, elemlámpával, még az ágy alatt is… A harmadik segít nekik, pedig ő tudja… Ilyen egyszerű ez, és! Ilyen bonyolult. Az út viszont nem. A szocializmusban csak egy volt. Vagy indultál rajta, vagy nem. Ha ez utóbbi, akkor! Vitt. Mi? Az az egy út, te… Lükét akart mondani, de! Tükörbe nézett, és! Nem mondta. Mást viszont igen: Te lüke én… Értelmetlen? Nem éppen. Van benne egy csavar… Hol? Abban a gépezetben, amit most már „csak” Magyarországnak hívunk. Mért nem hívjuk Fidesz-országnak, Jobbik-országnak, Emeszpé-országnak, Elenpé-országnak… Franciaország mért Franciaország? Németország mért Németország? Nos! (Igrek): Február útja (is) Magyarországon magyarországi. Másutt is így van ez – Országonként. Nemzetenként. A francia út nem magyar, a magyar nem francia…Hoppá! Ész-szaltózik Iksz – egy-ismeretlenül, és! Rávágja: Európai! Igrek: De nem föderatív, mint ahogy azt két hazai ellenzéki párt is – a jelek szerint szeretné… Azt az ezeregy éjszakáját! Virradunk, virradunk. Szélvész a világ… Elfúja a sötétséget? Minden házba befúja már – a Titkot, és ekkor ez már nem is titok. Ami a gazember-nagyokat naggyá tette, ugyanaz leplezi le őket, felgyorsultan, e gyorsuló világban, ahol! Színe a fonákja, és fordítva. Mi a megoldás? Egyenleteskednek egyszerre mind a hárman. A megoldás maga a Megoldás. Én, vagyis Iksz egyenlő – néven kell nevezni a gyermeket. A forró kását… Fagyban, hóban, zimankó – februáriáda! Tájak könyvét szél lapozza. Hazai szél. Szellőztetni! Frissülni! Új Irány, tárd ablakodat a Demokratára! (2012. január 25.) Lopakodó föderalizmus a címe…Bagó Zoltán európai képviselőt nem kell bemutatni – főleg Bács-Kiskun megyében. A vele készült nagyszerű interjúban – már az elején, nagyszerűen ezt mondja, kimondja: „Több mint egy évtizede járok Brüsszelbe, először iskolásként, aztán ösztöndíjasként, utána EPmegfigyelőként, most képviselőként. Utálom az összeesküvés-elméleteket, de lassan már nekem is az az érzésem, hogy valami általam sem ismert bennfentes csoport a hivatalos intézmények feje felett dönt a legfontosabb kérdésekben. Erre gondolok a lopakodó föderalizmus kifejezéssel. A pénzvilág ötödik hatalmi ágként kezd viselkedni.” Telitalálat, kedves célországbeli honfitársaim… Idelőjenek? Fehérgalléros Március idusa közeleg. Piros-fehér-zöld, ez ITT magyar föld. DeJó
VICC(?!)
Áron nagy pénzzavarba került, feltétlenül szüksége van két pengőre. Jobb nem jut eszébe, elmegy Kohnhoz, hogy kölcsönkérjen. Kohn figyelmesen végighallgatja Áron mondandóját, majd így szól: - Figyelj Áron, adok neked két pengőt. Zálogba itt hagyod a fejszédet, és tavasszal viszszaadsz négy pengőt.... Jó lesz így?
Áron is töpreng kicsit, majd rááll az üzletre. Fogja a két pengőt, odaadja Kohnnak a fejszéjét, és indul haza. Kohn ekkor utánaszól: - Figyelj csak, Áron! - gondolkodtam. Zegernye telünk lesz, a tavasz is keservesnek ígérkezik, rossz lesz a termés. Nem fogsz tudni visszaadni egyben négy pengőt. Adj vissza most kettőt, és tavasszal így csak kettőt kell adjál, jobban jársz!
-3-
ÜLET É
B R G Ö R
„Makovecz Imre után Csurka István is elment.” (Sz. Sz. P.) „Olyan bánat a szívemen, kétrét hajlott az egeken.” (Népdal) Makovecz Imre. Csurka István. Szárnyalj – égi Kaptató! Eszméjük Gyalog Is él – szabadon, mint! Juss a jussban. MagyarTérGörbület – az Isten nem halott. Hajlik a Fény, H k. ajli A jövő – Jövőnk nem Halott. Napba öltözött Mária, Csaba CsillagÖsvénye ősReményt ragyog, És! Zeng, mint! Szívünkben a Hit, és! Zsong – e Földön – Mennybéli némán. Makovecz Imre. Csurka István DeJó
Áron hányja-veti a dolgot, és úgy ítéli meg, Kohnnak igaza van. Visszaadja neki a kapott két pengőt és elindul. Hazafelé kicsit még töpreng magában: - Hm? Pénzem nincs! Lett két pengő adósságom! S a fejszém is oda...! ....és mégis minden stimmel!!! Ez a Kohn adott kölcsönt Magyarországnak is, csak most már IMF-nek hívják!
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
B A B A - M A M A - PA PA K LU B ! Kedves Ballószögiek!Örömmel látjuk, hogy községünkben élő várandósok, anyák, apák, gyermekek és családtagjaik szívesen találkoznak, hogy tapasztalataikat megosszák egymással, illetve minél több információt szerezzenek különböző témákban. A családok testi és lelki egészségének fontosságát mi is szem előtt tartjuk, így ezúton tudatjuk, hogy BABA-MAMA-PAPA KLUBOT szervezünk, ami nem csak egy jó alkalom a családok összejövetelére és beszélgetésre, de több alkalommal is szakképzett előadóktól kaphatnak elméleti és gyakorlati útmutatást! 2012-ben minden hónap utolsó kedd délelőttönként 10.30-11.30-ig szeretettel várunk minden kedves érdeklődő felnőttet a gyermekekkel együtt!
Helyszín: Ballószögi Faluház A műhelymunka 8-10 fő jelentkező esetén indul! Alapanyagok: extra szűz olívaolaj/mangalicazsír, kókuszolaj, kecsketej, lúg, illóolajok. A műhelymunkához az alapanyagokat a műhelymunka vezetője biztosítja. Kötényt és gumikesztyűt mindenki hozzon magával!
Te m a t i k a :
Időpontok és témák: 2012.02.28. 2012.03.27. 2012.04.24. 2012.05.29. 2012.06.26. 2012.07.31. 2012.08.28.
Házi szappan főzés műhelymunka Időpont: 2012. március 31. szombat 15-18 óráig
Az anya minősége és fontossága a csecsemő szemszögéből- „Ritmusok és rítusok.” Kismamajóga jótékony hatásai- elméleti és gyakorlati bemutató. Lelki ráhangolódás a várandósságra. A háborítatlan szülésről. Természetes családtervezés modell. A női testtudatosság. Mozgásfejlődés újszülött kortól. Házi praktikák-borogatásos tanf. Anyatejes nap a Szoptatás világnapjának alkalmából. Homeopátia, alternatív gyógymódok.
A klub helyszíne: Faluház További információk: Herczeg Irén 20/551-3364, Koczka Lilla védőnő 70/506-5811, Somodi Ferencné védőnő 20/325-3557 A programváltozás jogát fenntartjuk!
1. A kereskedelemben kapható szappanok és a házi szappan összehasonlítása. 2. A felhasznált alapanyagok bemutatása. 3. A szappankészítés menete. 4. A szappan elkészítése. A műhelymunka végén minden résztvevő ½ kg házi szappannal térhet haza.
Információ: Fekete Judit 20/960-6483
REFORM KONYHA MŰHELY indul a Ballószögi Faluházban havonta egy alkalommal szombaton 15.00.-18.00. óráig TERÍTÉKEN A GABONA (a magyar ember ÉLET-nek nevezett fontos tápláléka). „A gabonák mindent tudnak,amit a korszerűnek nevezett és agyon reklámozott táplálékok nem tudnak. Könnyen és gazdaságosan termelhetők, és tárolhatók. Tápanyagban gazdagok, ízletesek, változatosan elkészíthetők, laktatók, olcsók és egészségesek! A gabonamagvak valójában ÉLETEK, mert minden ÉLETFONTOSSÁGÚ tápanyagot tartalmaznak.”(Nyers Csaba) 2012. február 25.: ASZTALUNKON a HAJDINA Menü: Hajdinás zöldségleves, hajdinakása, hajdinapelyhes édesség, répáscéklás savanyúság 2012. március 24.: ASZTALUNKON a KÖLES és a LENCSE Menü: Lencse krémleves kölestejszínnel, zöldséges köleskása, kölesesalmás-mákos sütemény 2012. április 21.: ASZTALUNKON a MEDVEHAGYMA,a CSICSERIBORSÓ, a RIZS, a NAPRAFORGÓ és a KESUDIÓ Menü: Medvehagyma krémleves, csicseriborsó pörkölt rizzsel, napraforgótejföllel, kesudió majonézzel 2012. május 19.: ASZTALUNKON az ÁRPA, a BULGUR, és a KUSZKUSZ Menü: Zöldséges árpaleves, zöldséges rakott bulgur, diós-mákos kuszkusz A műhelyt min. 8 fővel indítjuk, előre bejelentkezés szükséges. A műhelymunkához az alapanyagokat a tanfolyam vezetője biztosítja. A műhelyben közösen történnek a főzési előkészületek, és a főzés. Az elkészült ételeket a résztvevők a nap végén haza vihetik. Az alábbi eszközökről mindenki maga gondoskodjon: éles hámozó-darabolókés, vagy zöldséghámozó, műanyag dobozkák vagy ételhordó az ételek elviteléhez. A műhelyt vezeti: Dobosi Zsuzsanna 70/322-5105 Egyéni hozzájárulás: 3.500.-Ft/fő (minden felmerülő költséget tartalmaz). -4-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívja önt és kedves párját, NĞnapi Jótékonysági báljára a Ballószögi PolgárĞr Egyesület és a Ballószögi Önkéntes TĬzoltó Egyesület.
Helye: Ballószög Faluház Ideje: 2012.03.17-én
19 órától
Zenét szolgáltatja: Béres László BelépĞ ára: 2500 Ft/FĞ
Támogató jegy: 1000 Ft
Menü: Marha pörkölt
Mindenkit szeretettel vár a két egyesület VezetĞsége és a SzervezĞk. Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk Zene
T án c -5-
Tombola
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
G A Z D A H Í R E K Monitoring adatszolgáltatás A támogatások elnyerésének feltételei között a monitoring adatszolgáltatás is szerepel. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról a 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet szól. Monitoring adatszolgáltatásra mindenki kötelezett, aki az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatásra vonatkozóan jogerős határozattal rendelkezik 2011. év végéig. Monitoring adatszolgáltatási támogatási jogcímek közül a következőket emelném ki: a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások az önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatások az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások agrár-környezetgazdálkodási támogatások a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások A fentiekben ismertetett egyes támogatások esetében a monitoring adatszolgáltatás azonban nem mindenki számára teszi kötelezővé az elektronikus adatlap beküldését, így pl. nem kell külön adatlapot kitöltenie a Natura 2000 támogatást elnyert ügyfeleknek, továbbá a képzési, illetve szaktanácsadási támogatást igénybevevőknek sem. A részletes adatokat, azaz a konkrét adatlap kitöltésében érintett támogatásokat az MVH közlemény tartalmazza majd. Az ügyfélnek az adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton kell teljesítenie 2012. február 13. és március 12. között vagy saját ügyfélkapun keresztül vagy meghatalmazás/technikai közreműködő (pl. kamarai tanácsadó, falugazdász) útján. Az egyéni űrlapon az összes igénybe vett jogcímre vonatkozó kérdés megjelenik és a nyomtatvány hiányosan nem adható be. Az MVH a monitoring adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését ellenőrzi, valamint jogosult adminisztratív és helyszíni ellenőrzés keretében is az adatszolgáltatás pontosságát vizsgálni. Amennyiben az ügyfél teljeskörű - minden támogatási határozattal vagy szerződéssel rendelkező műveletre vonatkozó - adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy azt késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal, hiányosan, vagy nem az előírt módon teljesíti, mulasztási bírsággal sújtható. A monitoring adatszolgáltatás előkészítéséhez ajánlott előkeresni a korábbi év(ek) adatszolgáltatásait, mert így könnyebb az időközi változásokat követni. Különösen a származtatott adatok és a nyilvántartásra és jelentésre kötelezett adatok igényelnek nagy körültekintést, mert azok nem lehetnek ellentmondásban a gazdaság nyilvántartásaiban szereplő és a más szervezetek felé már jelentett/jelentendő adatokkal. Összeállította: Agócs Bernadett – ÚMVP tanácsadó Tel: 30/ 298-2322 E-mail:
[email protected] -6-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
Továbbra is várjuk a lakosság
ruhanemű, játék és egyéb tárgyi felajánlásait a Faluházban
Sebestyén Tünde családsegítő családgondozónál.
RU HA O SZ TÁ S A FALUHÁZBAN 2 0 12 . februá r 29-én ( sz erd á n ) 8- 1 0- ig A r á s zor u lók na k ru h a o sz tá s les z! A ru há kn a k z s ák ot ne m t u du nk bi z tosí ta ni !
SÍRKŐ SZABADSZÁLLÁSRÓL -
gránit, műkő, márvány igen kedvező áron sírkőtisztítás, leszedés, szét-összeszerelés ablakpárkányok, konyhapultok, burkolólapok, gránitból kérésére otthonában számítógépes bemutatót tartok
- árajánlat készítése ingyenes
Hívjon bátran!megéri!!!!!
Müller Zoltán kőfaragó és épületszobrász Tel:+36 70 457-0070, 76 353-092 Email:
[email protected] www.muller-granit-sirko.sokoldal.hu -7-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - 2012 Február
illegális hulladéklerakó a falu belterületének határában? 2012 januárjában valamely Ballószögi Polgár vagy Polgárok úgy döntöttek, hogy szemetüket a Vörösmarty utca végébe, a rét és erdő találkozásához teszik le. A piros autóst nagy utánfutójával a magas benzinár sem riasztotta el a polgárpukkasztó, környezetkárosító cselekedetétől. Az sem zavarta, hogy meglátták, mit neki az esetleges ejnye-bejnye! Érthetetlennek tűnik a cselekedete, hiszen minden porta elől legyen belterület vagy külterület elviszik a szemetet. A szolgáltató szép kis summát kér érte, és ha valaki nem fizeti akkor végrehajtják rajta. A macsó legényre kiszabható bírság elenyésző, ahhoz képest, amit az illegális szemétlerakás következtében megemelt szemétszállítási díj minden Ballószöginek okoz, így szép többlet jövedelmet hozva a szállítónak. A vicces legény miatt ugyanis kétszeresen kell fizetnünk a szemetet. A napokban fog eldőlni, hogy mennyit kell fizetnünk ez évben a szemét szállításért. Egyesületünk múlt évben is kardoskodott a minél kevesebb díjért, mondván, hogy a szelektív gyűjtés és a fogyasztói szokások miatt kevesebb az elszállítandó szemét. Furcsa mód most lett illegális szemétlerakás egyesületünk székhelyének
Kedves
közvetlen közelében. A macsó tett azonban mindenki zsebén érződni fog, mert a szolgáltató állítani fogja, hogy többlet szállításra van szűkség. Kérünk minden Ballószögi Polgárt, hogy környezetünk tisztaságáért, egészségünkért és nem utolsó sorban pénztárcánk védelmében akadályozzuk meg az illegális hulladéklerakást. Aki hasonlót tapasztal kérjük jelezze egyesületünknek, készítsen fotót, hogy a nyilvánosság erejével leleplezhessük a tetteseket és nem utolsó sorban velük fizettessük meg a szállító megemelt szemétszállítási díját. Csincsáné Papp Zsuzsanna a Dínó Környezet- és Természetvédelmi Közhasznú Egyesület elnöke 6035. Ballószög, hrsz 150/50 Tel: 06-209360653 email:
[email protected]
Tá m o g at ón k !
2012. február 27. egyéni vállalkozók, 2012 május 21. önadózók Aki a munkáltatójának adja le a nyilatkozatát, annak a munkáltató által kiTisztelettel kérjük, hogy ebben az évben is szíveskedjenek támogatni a jelölt időpontig kell odaadnia a nyilatkozatot, de idén is igaz, hogy ha valaki ballószögi Dínó Környezet- és Természetvédelmi Közhasznú Egyesületet- ezt elfelejti, vagy kicsúszik valamelyik határidőből, akkor május 21-ig bárki elküldheti egy külön borítékban is a nyilatkozatot, vagy átadhatja az általa személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával. A vonatkozó törvény szerint a összes személyi jövedelemadó 1%-át, pá- kiválasztott egyesületnek. lyázati úton, a civil szervezetek részére osztja ki az Állam. Ha ön azt szeretné, hogy a településének érdekében működő Egyesület Egyesületünk a támogatást a falu élhetőbbé tételére kívánja fordítani: kapja meg adója 1%-át, akkor erről nyilatkoznia kell. Ez esetben Ön közvetlenül ellenőrizheti, sőt élvezheti adója 1%-ának eredményét. Ha nem A gyermekek részére mobil sportcentrumot szeretnénk beszerezni, mely így tesz, egyáltalán nem biztos, hogy települése Egyesületei hozzájuthat- igény szerint a falu több helyszínén is felállítható természetes környezetnak az 1%-ból adott támogatáshoz és az Ön kívánságának megfelelően, ben. Szeretnénk ismét megrendezni a Nemzetiségek Találkozóját és bemutatni Ön által ellenőrizhetően használják fel az Ön pénzét. 2012-ben a törvény értelmében 1%-ot felajánlani annak az Egyesületnek a falu hagyományait. Ezáltal új ismereteket adni és jó szórakozást a falu lehet, mely legalább 2 éves (azaz 2010. január 01. előtt alakult meg hiva- valamennyi lakója számára. talosan). Közhasznú szervezet esetében legalább 1 éves működés szüksé- Szeretnénk a falu idős és fiatal lakóinak jogi és egyéb segítséget nyújtani ges (azaz 2011. január 01. előtt jegyezték be). Fontos, hogy az érdekeik érvényesítéséhez. Egyesületnek semmilyen köztartozása, vagy hivatalos szervekkel szembeni Természetesen nyitottak vagyunk a falu lakosságának egyéb igénye megvalósítására is, amennyiben azt az alapító okiratunkba foglaltak lehetővé tartozása nem lehet. teszik. Éppen ezért az Egyesület kiválasztása előtt tájékozódni kell, hogy megfelelnek e a fenti feltételeknek, mert ha nem, akkor elveszik a felajánlásuk. Tisztelettel kérjük tartsa fontosnak A Dínó Környezet- és Természetvédelmi Közhasznú Egyesület megfelel közös ügyünket! a feltételeknek, így a nekünk tett felajánlás biztosan célba ér. Az egyesületek számára az adófizetők az adócsomag részét képező nyilatkozaton, Köszönettel: Csincsáné Papp Zsuzsanna vagy egy külön papírlapon rendelkezhetnek, de semmi akadálya nincsen a Dínó Környezet- és Természetvédelmi Közhasznú Egyesület elnöke. annak, hogy az egyesület előre kitöltött nyilatkozatot, nyomtatványt adjon 6035. Ballószög, hrsz. 150/50. potenciális támogatójának. A rendelkező nyilatkozatok beadási határideje: Számlaszám: 11600006-00000000-28063876 február 15. egyszerűsített adóbevallást választók (de az 1%-os nyilatkozat Adószám: 19550819-1-03 utóbb is utánküldhető május 21-ig!)
ÚJ IRÁNY Kiadja: Ballószög Község Önkormányzata; Munkatársak: Agócs Bernadett, Demeter József (DeJó), Gallóné Farkas Éva, Herczeg Irén, Milotayné Tamas Mariann Taskóné Kis Andrea Szerkesztő: Komáromy Zoltán Nyomda: Print 2000 Nyomda Kft. Elérhetőség:
[email protected], www.balloszog.hu
-8-