BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
ÚJ IRÁNY Állampolgársági eskütétel
községünkben
Az anyaországban élő magyarok 2010. tavaszán példátlan akarategyesítéssel, azzal az elvárással küldték az Országgyűlésbe képviselőiket, hogy legyenek úrrá a széthúzáson. Teremtsék meg a magyar nemzet határokon átívelő lelki, szellemi újraegyesítését. Az összetartozás napjának megünneplésével és a különleges, egyszerűsített eljárásban megszerezhető állampolgárság törvényével új alapra helyeződött a magyarság közös ügye. Ez az állampolgárság végre formálisan, a jog eszközével is összeköti azokat, akik lelkileg, közös hagyományaikban, közös nyelvükkel mindig összetartoztak. Községünkben elsőként Hajnal Viktor nyújtotta be egyszerűsített eljárás keretében honosítási kérelmét. Ő az elmúlt évben, az október 23-i ünnepség keretében már letette az állampolgársági esküt, így a március 15-i ünnepségen már mint magyar állampolgárt köszönthettük sorainkban. Az elmúlt év októberében újabb kérelmek beadására került sor hivatalunk anyakönyvvezetője előtt. A benyújtott kérelmek alapján Buzási Istvánt, Cender Katalint, Bajai Erzsébetet, Hajnal Erzsébetet, Hajnal Krisztiánt és kedves feleségét Hajnal-Pintér Piroskát, valamint gyermekeiket Yvettet és Philipet a Magyar Köztársaság elnöke honosította és az erről szóló okiratot kiadta. Ők ez év március 14-én a községi ünnepség keretében tették le az esküt és ezt követően átvették a honosításukról szóló okiratot. Ezen ünnepélyes pillanathoz utólag is szívből gratulálunk! Katona Imre polgármester
I I . B a r á t i L o v a s Ta l á l k o z ó é s m a j á l i s B a l l ó s z ö g b e n Már az első alkalommal nagy sikert aratott a helvéciai Ludas tónál megrendezett Baráti Lovas Találkozó. Tavaly, május 14.-én élvezhettük a fergeteges programokkal tarkított napot. Akadályhajtás, csikós bemutató, lovas játékok várták a rendezvényre kilátogatók. Az idei hasonló rendezvény 2011. május 12.-én szombaton a Ballószögi Lovas Klub szervezésében és Ballószög Község Önkormányzatának támogatásával kerül megrendezésre.
A Lovas Találkozó helyszíne: Ballószög, Wéber kanyar. A majálissal egybekötött Lovas Találkozón ismét végig izgulhatunk a gyönyörű fogatok akadályversenyén, a hátas lovasok ügyességi feladatain. Idén első alkalommal debütál a Ballószögi Lovas Klub különlegessége, a staféta versenyszám is, ahol fogatos és lovas együtt küzd a felajánlott trófeákért. Étel és ital különlegességek, érdekes és látványos bemutatók fogadják a kilátogató kicsiket és nagyokat egyaránt. A nap egyik fénypontjaként élvezhetjük Szalontai Zoltán western lovas bemutatóját. Amikor leszáll az est a Maghari Dobkör táltos dobosai és a Momentán Musical csoport szórakoztatja a tábortűz mellett a közönséget, majd hajnalig tartó utcabálon rázhatunk! Várunk Mindenkit szeretettel! Ballószögi Lovas Klub, Ballószög Község Önkormányzata Információ: Tóthné Kovács Krisztina 30/426-6884, Gudmon Kata 30/376-0096
A t a r t a l o m b ó l : Baba- M a m a- Papa K lu b I I . B a l l ó s z ö g i B i o n a p Ka l a ndá r i um a k ön y v tá r ba n V é r a dá s A m e g e lő z é s L e g f on to s a bb . . G a z da híre k Fe lhí vá s méhnyak szűrésr e K ö zha szn úság i je lentés 2 011 It t sz ül et tem én, húsv éto s vers Su li vil ág - Tava szi er őpr óba Jeles napok 1% SZ JA A ngol nyelv
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
F
A
L
U
H
Á
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
Z
I
Baba-M a m a-Papa Klub!
K
Í
N
Á
L
Ó
II. Ballószögi Bionap
Kedves Ballószögi Kismamák, Anyukák, Apukák és Gyerekek! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Baba-Mama-Papa Klub továbbra is sikeresen működik! 2012. 03. 27-én Borsikné Pap Márta segítségével ismerkedhettünk meg a kismamajóga jótékony hatásaival. Köszönjük lelkes elhivatottságát, közreműködését és a résztvevők érdeklődését! Következő alkalommal, 2012.04.24-én témánk a következő: Lelki ráhangolódás a várandósságra, a háborítatlan szülésről. Meghívott vendégünk ezúttal szülésznő lesz.
az Életmag Gyógyszövetség támogatásával
2012. április 28. szombaton 10-18 óráig a Ballószögi Faluházban
Előadások: 11.00.A női és férfi energiák. 12.30.Búzafűlé az Isten mannája. 14.00.Ganoderma, a csodagomba. 15.00.A zarándok útja könyvbemutató. 16.30.“ BIOLOGIKA” az élet bölcsessége a betegségeknek gondolt folyamatokban. Hírös Magút az Életmag Gyógyszövetség bemutatkozása. Kóstolók, Reformételek, Gyógyteák, Zöldlevek, Csírák Natur kozmetikumok Látogatás Geredy Péter ökológiai gazdaságába.
Somodi Ferencné és Koczka Lilla védőnők
Előadók: Horváth Zsuzsanna, Máténé Paksi Katalin Gyöngyösi Sándor, Győri Zsolt, Kovács József A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Információ: Herczeg Irén 76/427-311/116.mellék
Ka l a nd á ri um a k ön y vtárb an Kortárs írók, költők műveiből összeállított rendhagyó, játékos irodalom órán vettek részt az általános iskola 3. és 4. osztályos tanulói. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Kalandárium című rendezvényen Koleszár Márta a Katona József Megyei Könyvtár munkatársa várta a gyermekeket és a tanító néniket.
Kivétel nélkül minden gyermek nagy érdeklődéssel és aktivitással vett részt a jókedvű, oldott légkörű, játékos, komoly ismeretanyagot átadó foglalkozáson. Nagy örömömre szolgált, hogy a programot követően a könyvtári beiratkozások száma megnőtt. Köszönjük az iskola vezetőségének együttműködését! Herczeg Irén könyvtáros
I sm é t v ér a d ás l e s z a Ba l ló s z ö g i Fa luh á z b a n A véradás időpontja 2012. május 25. péntek, 9-12h-ig. Ki adhat vért? Bárki adhat vért, aki betöltötte a 18. életévét és még nem múlt el 65 éves. A vért adó feltétlenül hozzon magával lakcímkártyát és TAJ kártyát. Véradás előtt feltétlenül szükséges enni és inni. A Vöröskereszttől minden véradó a Kiskunmajsai Termálfürdőbe szóló fürdőbelépőt kap ajándékba. -2-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
A megelőzés legfontosabb színtere a család A Főplébániai Karitász Alapítvány fenntartásában működő Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat „Szülők iskolája” címmel tartott településünkön drogprevenciós napot 2012. február 22-én. A drogprobléma felismerésében és kezelésében döntő szerepe van a helyi közösségnek, különösen a gyermekekkel fiatalokkal foglalkozó helyi szakembereknek, hiszen a probléma helyben keletkezik, itt válik először láthatóvá, illetve a helyi közösség tud a leggyorsabban és leghatékonyabban reagálni a felmerülő nehézségekre, s nem utolsó sorban, helyben mozgósíthatók mindazok, akik felelősséget éreznek és viselnek a gyermekekért, fiatalokért. A drogprevenciós program fontos eleme volt az a műhelybeszélgetés, amelyen részt vettek a település meghatározó intézményeinek a képviselői. A műhelybeszélgetésen központi téma volt, hogy a helyi szakemberek hogyan érzékelik a drogporobléma jelenlétét a településen, illetve kinek milyen feladatai és lehetőségei vannak a megelőzésben, esetleg a segítő-ellátó tevékenység megszervezésében. A megbeszélés során nyilvánvalóvá vált, hogy a középiskolás korú fiatalokat nem tudjuk megvédeni attól, hogy bekerüljenek egy olyan világba, ahol személyes tapasztalatokat szerezhetnek az illegális drogok, más néven a kábítószerek jelenlétéről. Mindenkinek megvannak azonban a maga lehetőségei arra, hogy saját munkakörében segítse a gyerekeket és a fiatalokat abban, hogy jó döntéseket tudjanak hozni a saját életükről, a drogokhoz való viszonyulásukról. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy a drogkarrier - azaz a droghasználat folyamata – más-más megítélést és beavatkozást kíván az illegális drogokat kipróbálók, alkalmi használók, intenzív használók, illetve a problémás szerhasználók esetében. A megelőzés, a korai beavatkozás minden helyi segítő foglalkozású szakember fontos feladata, de ha már kialakult a problémás szerhasználat, akkor az érintetteket és családtagjaikat a megfelelő segítő helyre kell irányítani. A résztvevők teljes körű tájékoztatást kaptak a Kecskeméten igénybe vehető segítő helyekről, azok elérhetőségéről és az igénybe vétel módjáról.
A program másik eleme a 8. osztályos diákok szüleinek megtartott szülői értekezlet volt. A szülők gyakorolják a legnagyobb hatást a gyerekekre, ők segíthetnek legtöbbet, ha a fiatalok bajban vannak. A drogprobléma sikeres megoldásában az a legfontosabb, hogy azt időben észleljük, és őszintén szembenézzünk a tényekkel. A legfontosabb a gyerekek, fiatalok bizalmának megtartása, a családon belüli párbeszéd fenntartása, hogy a fiatalok ne érezzék magukat magukra hagyva. A jelen lévő szülők kérdései elsősorban arra vonatkoztak, hogyan lehet megkülönböztetni a normális serdülőkori jelenségeket a droghasználat okozta tünetektől. A másik központi téma az illegális szerhasználat jogi következményeinek a tárgyalása volt. A szülők a szülői értekezletről hazavihettek egy fiataloknak szóló tájékoztató kiadványt („Vágod?” címmel), valamint egy szülőknek szóló füzetet. A kiadványok nem elrettenteni, megijeszteni akarnak, inkább abban próbálnak a szülők segítségére lenni, hogy ezt a területet is ugyanolyan nevelési helyzetnek tekintsék, mint a szülői felelősség többi körét, amelyben felelős döntésekre és életvitelre készítik fel gyermekeiket. Azok a szülők, akik nem tudtak jelen lenni a szülői értekezleten, a kiadványokat elkérhetik gyermekük osztályfőnökétől. A kiadvány is felsorolja a Kecskeméten igénybe vehető segítő helyeket. Molnár Ferenc a Rév intézményvezetője A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.
S e g í t ő h e l y e k Bács-Kiskun Megyei Kórház Addiktológiai Szakrendelő és Gondozó - Izsáki út 5. Betegfogadás: hétfőtől péntekig 8 órától 13 óráig előzetes időpont egyeztetéssel - betegellátás - felnőtt korúak előzetes állapotfelmérése (elterelés előtt, beutaló nélkül is igénybe vehető.) 76/ 516 - 941 Bács-Kiskun Megyei Kórház Gyermek- és Ifjúsági Mentálhigiénés Gondozó - Izsáki út 5. Betegfogadás: hétfőtől péntekig 8 órától 13 óráig előzetes időpont egyeztetéssel válsághelyzetek kezelése lelki fejlődés támogatása fiatal korúak előzetes állapotfelmérése (elterelés előtt - Beutaló nélkül is igénybe vehető.) 76/ 519 – 822 Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Fecske u. 20. Nyitva: hétfőtől péntekig 9 órától 16 óráig alkohol- és drogproblémákkal, játékszenvedély problémákkal kapcsolatos tanácsadás, terápia megelőző – felvilágosító szolgáltatás (elterelés) 76/ 415 – 466 www.revkecskemet.hu Gyermekjóléti Központ - Fecske u. 20. éjjel – nappal hívható készenléti szolgálat: 30/ 518-5126 kapcsolattartási ügyelet 76/507 – 780
K e c s k e m é t e n HELPI Ifjúsági Iroda - Széchenyi sétány 2-4. Nyitva: hétköznapokon 12 órától 18 óráig információszolgáltatás az élet dolgaihoz pályaválasztási és életvezetési tanácsadás közösségi szolgáltatások, klubprogramok 76/ 412 – 020 www.helpi.hu Nevelési Tanácsadó Fecske u. 8. magatartászavarok, családi problémák kortárskapcsolati nehézségek 76/ 480 - 700 Önsegítő csoportok Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat (Fecske u. 20.): Névtelen Alkoholisták (AA): hétfő - kedd 17 órától 18 óráig Névtelen Hozzátartozók (Al-Anon) : szerda 17 órától 18 óráig Anonim Játékosok (GA): szerda 17 órától 18 óráig Alkoholisták Felnőtt Gyermekei (ACA): szerda 18 órától 19 óráig Piarista Rendház - Jókai u. 1.: Névtelen Alkoholisták (AA): péntek 17 órától 18 óráig, vasárnap 16 órától 17 óráig
-3-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
GAZDAHÍREK Egységes területalapú támogatási kérelem benyújtása 2012. évben 2012. évben az egységes területalapú támogatási kérelem elektronikusannyújtható be szankciómentesen 2012. május 15-ig!!!! 2012. május 16. és június 9. (június 11.) között még benyújtható a kérelem munkanaponként 1% késési szankció alkalmazása mellett. A 2012. június 9-ét követően benyújtott egységes kérelem elutasításra kerül. A kérelmet szankció nélkül módosítani 2012. május 31-ig lehet. 2012. június 1.-9. (június 11.) közötti módosítás a módosított parcellára vonatkozóan munkanaponként 1%-os csökkentésével jár. 2012. június 9. (június 11.) után benyújtott módosítások a kifizetés szempontjából nem kerülnek figyelembe vételre. A fenti határidők értelmében 2012. június 9. (június 11.) után új támogatási igény jelölésére, már bejelentett tábla területének növelésére nincs lehetőség. A korábban be nem jelentett területeket június 9. után új táblaként kell feltüntetni, melyek vonatkozásában támogatást nem lehet igényelni. 2012. június 9. (június 11.) után az egyéb adatváltozásokat be lehet nyújtani. A területekre a jogszerű földhasználó igényelhet támogatást, ezentúl meg kell felelnie a támogatásra vonatkozó jogosultsági feltételeknek is. A gazdaság minden hasznosított mezőgazdasági parcelláját be kell jelenteni az egységes kérelemben, akkor is, ha támogatást nem igényelnek rá. Az elektronikus kérelem benyújtása és a támogatásban való részvétel feltétele, hogy a gazdálkodó az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében regisztrálva legyen, és kizárólag a saját nevére szóló bankszámlaszámmal rendelkezzen. Amennyiben a gazdálkodó nem rendelkezik saját ügyfélkapus regisztrációval, akkor az egységes kérelmet technikai közreműködő útján is benyújthatja. Azok a gazdálkodók, akik kamarai tanácsadóval kívánják elkészíttetni a támogatási kérelmüket, azok a 2009. évi tájékoztató levélben található jelszót és a kérelemhez kapcsolódó dokumentumokat (2011. évi támogatási kérelem, támogatási határozatok, agrár-környezetgazdálkodási támogatás esetében a területazonosítási kérelemnek helyt adó határozat, földhasználati lapok, térképek, stb.) hozzák magukkal a kérelem elkészítéséhez. Felhívom a figyelmét, hogy célszerű előzetesen időpontot egyeztetni a támogatási kérelem elkészítéséhez. Tájékoztató a kérődző szerkezetátalakítási nemzeti programról
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
A nyilatkozaton túl a termelőnek az egységes kérelemben meg kell jelölnie, hogy mekkora anyatehén, hízottbika-, illetve anyajuhállomány figyelembevételével kíván részt venni a programban, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy ismeri a szerkezetátalakítási programban való részvétel feltételeit, és meg kell jelölnie az általa a tárgyévben teljesíteni kívánt feltételt. A szerkezetátalakítási programban résztvevő ügyfél a támogatási időszak teljes időtartama alatt köteles a) naptári évente az EMGA-ból finanszírozott egységes területalapú támogatást (SAPS) igénybe venni, és b) 2012-től kezdődően évente az egységes kérelem keretében nyilatkozni arról, hogy a tárgyévben a szerkezetátalakítási program alábbi nemzeti feltételei közül melyiket és milyen módon kívánja teljesíteni: ba) a referencia anyatehén-, hízottbika- és anyajuh állományt alapul véve minden 80 ÁE-e után egy fő teljes munkaidőben történő foglalkoztatása, vagy naptári évente 2080 munkaóra elismert élőmunka ráfordítás biztosítása; bb) az előző gazdasági év elismert tevékenységéből származó árbevétel tíz százalékának megfelelő öszszeg beruházásra, beruházásokra, vagy azok részteljesítésére történő fordítása úgy, hogy a beruházást, beruházásokat vagy azok részteljesítését – a megfelelő bizonylattal alátámasztva – legkésőbb a következő év február 14-ig befejezik; bc) az ügyfél vagy alkalmazottja, családi gazdaság esetén annak valamely tagja által egy, a kérelem benyújtása után kezdődő, vagy már a kérelem benyújtását megelőzően megkezdett szakmai továbbképzésen való részvétel, és annak a képzés követelményeinek megfelelő – a kérelem benyújtását követően, de legkésőbb a következő év február 14-ig történő – befejezése, illetve az egy évnél hoszszabb képzési idővel rendelkező képzések esetében a legutolsó, a kérelem benyújtását követően lezárt félév teljesítése; c) 2013-tól kezdődően évente február 15-ig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett nyomtatványon a személyi azonosításhoz szükséges adatokon túl nyilatkozni a megelőző naptári évre vállalt kötelezettség teljesítéséről és annak módjáról. Az ügyfélnek a referencia állatállománya alapján végzett számítással meghatározottan, a törtrészek figyelembevételével, arányosan kell az éves kötelezettséget teljesítenie. A szerkezetátalakítási program alapján vállalt foglalkoztatási és beruházási kötelezettségek nem teljesítése vagy csak részleges teljesítése esetén, valamint a szakmai továbbképzési kötelezettség nem teljesítése esetén nem teljesítési bírságot határoz meg. Az MVH a támogatási jogosultság alapján megállapított támogatás kifizetését követően ellenőrzést végez a teljesülését illetően. Az ellenőrzés kiterjed a szerkezetátalakítási programban résztvevő valamennyi ügyfél 10%-ára.
igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról a 29/2010. (III. 30.) FVM rendelet szól. A 2012–2013. támogatási évek vonatkozásában a szerkezetátalakítási programban a meghatározott termelőkön túl részt vehet azon zöldség-, illetve gyümölcstermelő – az őt megillető referenciaterület mértékéig – aki, vagy amely 2012. május 15-ig részvételi szándékáról az egységes kérelemben nyilatkozik. A 2012. évben újonnan belépőzöldség-, gyümölcstermelők vonatkozásában, a gyümölcs ültetvények esetében a referenciaterület megállapításánál figyelembe vehető minimális hektáronkénti tőszámot, valamint az ültetvény életkorát a MgSzH a Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszerben tárolt adatok alapján a 2009. december 31-én fennállt állapotnak megfelelően igazolja. A termelő a rendeletben foglaltak szerinti különleges támogatást az őt megillető támogatási jogosultságok aktiválásával veheti igénybe. A rendelkezés alkalmazásában a támogatási jogosultság aktiválásának a jogosult településen található, a támogatási jogosultság darabszámának megfelelő hektárszámú mezőgazdasági földterület használata alapján egységes területalapú támogatás igénybevétele minősül. A termelő az őt megillető különleges támogatást 2011-től kezdődően az egységes kérelemben tett nyilatkozatával veheti igénybe, amennyiben erre vonatkozó nyilatkozatot a 2012. évtől kezdődően nem tesz, azt úgy kell tekinteni, hogy az adott évtől kezdődően a termelő az érintett rész vonatkozásában véglegesen és visszavonhatatlanul kilépett a szerkezetátalakítási programból. A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási programban résztvevő termelő a támogatási időszak teljes időtartama alatt az aktivitással érintett évek vonatkozásában köteles: - naptári évente a jogosult településen található, és az őt megillető támogatási jogosultságok számával megegyező, hektárban megállapított területnagyság figyelembevételével az EMGA-ból finanszírozott egységes területalapú támogatást igénybe venni; - 2011-től kezdődően évente az egységes kérelem keretében nyilatkozni arról, hogy a tárgyévben mely településen, milyen elismert tevékenységet kíván folytatni; - az elismert tevékenység keretében a Virginai, Burley dohány támogatási jogosultságonként naptári évente 1000 munkaóra, zöldség, gyümölcs támogatási jogosultságonként naptári évente 700 munkaóra elismert élőmunka ráfordítást biztosítani; - támogatási jogosultságonként évente elismert tevékenységből származó legalább 300.000 Ft árbevételt teljesíteni és - 2011-től kezdődően évente február 15-ig, az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványok a személyi azonosításhoz szükséges adatokon túl nyilatkozni az árbevétel és az élőmunka ráfordítás feltételeknek a megelőző naptári év alatti teljesítéséről.
Megjelent a 22/2012. (III. 9.) VM rendelet a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsoTájékoztató a zöldség, gyümölcs és a dohány Összeállította: Agócs Bernadett –ÚMVP tanácsadó lódó feltételek megállapításáról. E-mail:
[email protected] szerkezetátalakítási nemzeti programról A szerkezetátalakítási programban – az őt megillető Tel: 30/ 298-2322 referencia-állatállomány mértékéig – csak az a termelő vehet részt, aki 2012. május 15-ig részvételi A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási szándékáról az egységes kérelem keretében nyilat- nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának kozik. -4-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
S U L I V I L Á G Ta v a s z i e r ő p r ó b a A márciusi szavalóverseny volt az első igazi verseny ahol az iskola első osztályos tanulói is megmutathatták milyen ügyesek lettek az elmúlt hónapokban. Hetek óta készülődtek a nagy megmérettetésre. A versek kiválasztására és gyakorlására a tanítók, szülők nagy gondot fordítottak. A rendezvényen sok szülő is megjelent és meghallgatta a versenyzőket. 1.-2. osztály nyertesei: Győri Gyula (1.oszt.), Mestyán Erik (2.oszt.), Fetter Bálint (1.oszt.) Különdíj: Ernhoffer Gréta (1. osztály) 3-4. osztály nyertesei: Domokos Ádám (3. oszt.), Tóvaj Tamás (3.oszt.), Gatyás Dániel (4. oszt.) Különdíj: Kiss Marina (3. oszt.) Az Óvoda különdíját: Garaczi Máté 4. osztályos és Fekete Erika 2. osztályos tanuló kapta. Az alsó tagozat legügyesebb tanulói megunva a telet március 25-én felkerekedtek és Jakabszállásra a körzeti helyesírási versenyre utaztak. Iskolánkat Mestyán Erik, Fekete Erika , Szlama Bertina 2. osztályos Boros Xavér, Farkas Mária, Kiss Marina 3. osztályos, Farkas Andrea, Vrbovszky Anikó , Szénási Liza 4. osztályos tanulók képviselték. A versenyre tanítóik is elkísérték őket, hogy velük együtt izgulhassanak a jó eredményekért.
Focistáink is nagyon várták már a tavaszt. A hagyományos Ta v a s z v á r ó f o c i k u p a két- napos rendezvénye március 29-én és április 2-án hangos szurkolókkal töltötte meg az iskola tornatermét. . Csapataink minden erejüket és ügyességüket összeszedve igyekeztek a kupát megtartani. Az ellenfelek is a kupáért jöttek, így nagyon kemény harc folyt a pályán. Szükség volt a taktikai megbeszélésekre. Eredményünk: II. korcsoport II. hely ( Szalai Szilárd, Nagy György, Sárosi Attila, Kocsis Balázs, Székely Bálint, Nyúl Péter, Makány Dorina, ) III. korcsoport III. hely (Nyúl József, Duzmath György, Patai Csaba, Makány Dorina, Makány Tamás,Szabó Pál, Szabó Nándor, Szalai Krisztofer) IV. korcsoport I. hely ( Kovács Zsolt, Szlama Bertold, Vida Mihály, Szalai Krisztofer, Nyúl József, Kocsis Gergő, Szabó Pál, Garaczi Milán, Halász Sándor) A napsütés , a kellemes idő egyre jobban csábít mindenkit a szabadba. A tanulás mellett így időt szakítunk a szabadtéri programokra is. Környezetvédelmi őrjárattal, szemétszedéssel csinosítjuk az iskola környékét, április 23-án a Föld Napja alkalmából. -5-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
Közhasznúsági Jelentés 2 0 1 1 . évre
Tisztelt Ballószögi Asszonyok és Lányok! Ahogy az elmúlt években megszokhatták, idén is lesz méhnyakrákszűrésre lehetőség a községben! A méhnyakrák megelőzésének leghatékonyabb módja, ha a rákmegelőző állapotokat vagy a rák legkorábbi stádiumát idejében észreveszik és kezelik. A méhnyakrák szűrése szempontjából a legfontosabb a rendszeres, évente végzett nőgyógyászati illetve citológiai vizsgálat! A nőgyógyászati, illetve citológiai vizsgálatok kezdetének ajánlott időpontja: a 18. életév vagy a nemi élet megkezdésének időpontja, amennyiben az a 18. életév előtt kezdődött. A vizsgálatok célszerűségével kapcsolatban felső korhatárt nem állapítanak meg. Somodi Ferencné és Koczka Lilla védőnők
2011. évben a Ballószögi Mosolygó Óvodásokért Alapítvány közhasznú céljai a következők szerint valósultak meg: Kulturális tevékenység támogatásaként zenei rendezvény megvalósulását segítette /155.000.-Ft./ Kulturális örökség megóvása érdekében népi szoknyák készítéséhez járult hozzá óvodai rendezvényekhez /45.885.-Ft/ Egészségmegőrzés, egészséges életmódra nevelés területén mozgásfejlesztő tornacsomag beszerzését támogatta / 81.900.-Ft/, gyermek jóga megvalósulását segítette /109.000.-Ft/, beteg óvodás gyermek gyógykezelését támogatta /105.000.-Ft/, óvodai homokozó feltöltését támogatta /18.000.-Ft/, textil vásárlását támogatta /18.180.-Ft/
FELHÍVÁS MÉHNYAKSZŰRÉSRE! Helye: Védőnői Szolgálat tanácsadó helyisége a következő napokban:
informatikai eszközök beszerzését segítette / 43.800.-Ft/
2012.május 03-án (csütörtök) 09.00-12.00 óráig 2012.május 10-én (csütörtök) 12.00-15.00 óráig 2012. május 17-én (csütörtök)9.00-12.00 óráig
Képességfejlesztés területén játék eszközök beszerzését támogatta /34.313.-Ft/
Időpont kérése: 2012.04.26-án és 2012.04.27-én 8.00-10.00 óra közöttTel: 76/427-321 A vizsgálatot végző orvos: Dr. Bakó Ferenc
Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket támogatott: utaztatás, bábszínházbérlet /127.100.-Ft/
FELHÍVÁS AZ EBEK VESZETTSÉG ELLENI V ÉD Ő OLTÁSÁ RA Az oltást végző állatorvos: Dr. Pogány Károly Oltás helye és ideje: Nagy Elek tanya 2012. május 9. (szerda) 8,00-9,00 óráig Polgármesteri Hivatal 2012. május 9. (szerda) 9,15-12,00 óráig Vida Jenő tanyája III. körzet 76. 2012. május 9. (szerda) 12,15-13,15 óráig Pótoltás: Polgármesteri Hivatal 2012. május 24. (csütörtök) 9,00-12,00 óráig Oltási díj: 4.000,-Ft/eb A háznál történő oltásnál a felmerülő kiszállási költséget is meg kell fizetni / 4.500,- Ft/eb/, valamint új típusú eb oltási könyvet kell váltani, melynek összege: 500,- Ft -6-
HÚSVÉTOS VERS Nyulam-bulam én vagyok, Tihozzátok is eljutok, Alkalmanként itt vagyok, Énrám nektek nem kell várnotok. Jöttem én magamtól is, Szeretlek én titeket is, Vigyázok én rátok is, Még ha nem kéritek is. Ezért aztán úgy gondoltam, Hogy bemegyek az udvarba, Nem találtam egyebet, Csak a nyúl ketrecet. Szedte-vette ketrece, Kivettem volna a legszebbet, Puha és selymes volt a bundája, De nektek semmi se jó máma. Így hát szedte-vette ketrece, Nem vettem ki a legszebbet nektek. Nyulam-bulam egyél tovább. Inkább nézzetek e szép asztalra, Nézzétek ami van rajta, Remélem az ízléseteknek megfelel, Ezt a terítőt csak mosni kell. Az asztalotok ünnepélyes lesz, Tesztek rá egy-két apróságot, A nyuszika meg hadd szaladgáljon. Vidáman eszi a sárgarépát, és fütyül rátok, Remélem ezt tőlem így is elfogadjátok. Én ezután is tisztelettel leszek irántatok, És alkalmanként humorizálok.. Berencsi Sándorné Csöpi
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
JEL ES N APOK Á PRI LIS- M Á J U S
Sajtóközlemény A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény alapján a 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban részesülő - az öregségi nyugdíjkorhatárt 5 éven túl betöltő, azaz 1954. december 31-ét követően született - személyek ellátását 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátásként folyósítja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. A nyugdíjfolyósító szerv az érintett személyeket 2012. január 31-éig tájékoztatta arról, hogy a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes megyei/fővárosi kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságához 2012. március 31-éig postai úton vagy személyesen benyújtott nyilatkozatukban kérhetik a komplex minősítés elvégzését, továbbá arról is, hogy e jognyilatkozat elmulasztása esetén a rehabilitációs ellátás 2012. május 1. napjával megszüntetésre kerül. A komplex minősítésre vonatkozó nyilatkozatot az érintettek postai úton megkapták, de a nyomtatvány letölthető és kitölthető formátumban megtalálható az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján www.onyf.hu / Fentiekre tekintettel kérjük, hogy az érintettek legyenek figyelemmel a határidőre, és amennyiben eddig nem nyilatkoztak, úgy azt a biztosított határidőig tegyék meg. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
György napja április 24. Hazánkban igen jelentős ünnep volt. Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. A régi boszorkányperekben állandóan felbukkan Szent György napja mint olyan időpont, amikor a boszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel.
Szent Flórián napja május 4. A tűzoltók napja Flórián a legenda szerint már gyermekkorában megmentett egy égő házat az elhamvadástól. Úgy is szokták ábrázolni, amint római tiszti egyenruhában egy cseber vízzel egy hozzá képest pirinyó házacska vagy városka tüzét kioltja. Amint ez várható, a tűzzel dolgozók (tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje lett, de a gyakori tűzesetek miatt a barokk kortól kezdve már minden tehetősebb polgár házának homlokzatán fülkébe állították szobrocskáját. Neve napján népszokásai is a tűzzel kapcsolatosak. Egyes falvakban ekkor nem raktak tüzet, kenyeret nem sütöttek, a kovácsok sem dolgoztak, másutt viszont épp ezen a napon gyújtottak új tüzet, ősi módon: például két fadarab összedörzsölésével.
Fagyos szentek május 12-14. Pongrác, Szervác, Bonifác Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.
Orbán napja május 25. Népi kultusza összefügg „égi születésnapjával,” és forrása a német-francia határ menti szőlővidék. Onnét jutott el a középkor végén hazánkba. Névünnepét, május 25-ét a nyár kezdőnapjának is tartották. A szőlőket azért helyezték oltalma alá, hogy megvédje a kora nyári szőlőkárok ellen. Erre utal, hogy az egri kádárcéh Medárddal együtt választotta patrónusának. Orbán-nap táján virágzik a szőlő, s ebben az időszakban még támadhat fagy, súlyos károkat okozva a szőlőkben. Ezért népünk Orbánt is a fagyosszentek közé sorolja. A finom modorú szent védencei elég neveletlenek. Ha neve napján szép idő járja, a további jó időért könyörgő körmenetek, szőlőjárások résztvevői hálásak, kegyesek a szenttel, szobrát felvirágozzák, borral öntözik, kelyhébe friss cseresznyét raknak; de ha nem, kővel dobálják, leköpdösik, megpálcázzák, csupasz feneküket kínálják feléje.
Pünkösd (Húsvét utáni 50. nap) május 27. A Szentlélek eljövetele
J át é k o s a n g o l n y e lv ta n í tá s p i c i k n e k é s g y e r m e k fe l ü g y e l e t a n g o l n y e l v i kö r n y e z e t b e n , d i p l o m á s a n g o l t a n á r r a l . Fa d g y a s E r z s é b e t 2 0 / 5 7 7 - 3 6 - 3 6
A Szentírás szerint, amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen az apostolok mindnyájan együtt voltak. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszoló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek a Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Lélek megadta nekik, hogy szóljanak. A pünkösdi csoda ábrázolása ritka, s nem követi pontosan a Szentírásban foglaltakat. A 6–6 apostol karéjában, középen rendszerint ott ül Mária (az anyaszentegyház képviseletében), s míg az apostolok feje felett 12 lángocska lebeg. www.jelesnapok.hu -7-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 2012 Április
Továbbra is várjuk a lakosság
KÖSZÖNET a SzJA
ruhanemű, játék és egyéb tárgyi
1 %-ért
Kedves Népdalkedvelő Barátaink! Köszönjük mindazon támogatóinkak, akiknek a népdal – és e területen kifejtett tevékenységünk – szívükhöz közel áll, hogy a múlt évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ával minket segítettek. Számítunk ezévi támogatásukra is!
felajánlásait a Faluházban Sebestyén Tünde családsegítő
Tisztelettel: Hagyományőrző
Népdalkör Adószámunk: 18368572-1-03
családgondozónál.
Tájék oztatás A ruhaosztással kapcsolatos atrocitások megelőzése érdekében új szabályokat vezettünk be az alábbiak szerint: Csak ballószögi családok vehetnek részt Családonként legfeljebb 20 db ruhanemű, cipő és
Tisztelt Ballószögiek! Ezúton köszönöm mindazoknak, akik a Ballószögi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek ajánlották fel adójuk 1%-át. 2011-ben 74 000 Ft-ot használtunk fel a tűzoltófecskendő víztartályának beépítésére az Önkormányzat jelentős segítségével. Kérem, amennyiben tehetik ez évben is támogassák Egyesületünket az adó 1 százalékával. Az Egyesület pontos megnevezése és adószáma:
játék vihető el, hogy másoknak is jusson. Aki a fenti kérést nem tartja be, az a későbbi ruhaosztáson nem vehet részt. Sebestyén Tünde Családgondozó
Ballószögi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 18356131-1-03
RUHAOSZTÁS A FALUHÁZBAN 2012. május 8-án (kedden) 8-10-ig
Segítő szándékukat előre is köszönöm az elnökség és a tagok nevében is. Tisztelettel:Horváth József - elnök
A rászorulóknak ruhaosztás lesz! A ruháknak zsákot nem tudunk biztosítani!
M Ü L L E R
S Í R K Ő
G r á n i t - m á r vá n y - m ű k ő s í r e m l é k e k a legolcsóbbtól a prémium minőségig kedvező áron. Kérésére otthonában számítógépes bemutatót tartok, ingyenesen. Hallgassa meg árajánlatomat, hogy a legjobb döntést tudja meghozni. Látogasson el hozzám, nézze meg bemutatókertjeimet: Szabadszálláson, Izsákon, Kunadacson, Kecskeméten és Solton is az Önök szolgálatában! (időpontot kérem telefonon egyeztetni szíveskedjen) Miért fizetne többet!!??
w w w. m u l l e r - g r a n i t - s i r k o . s o k o l d a l . h u Müller Zoltán kőfaragó épületszobrász, sírkőkészítő Szabadszállás, Bajcsy-Zs. u. 12-13. TEL:70 457-0070, 06 20 280-9731 76 353-092 (az esti órákban)
ÚJ IRÁNY Kiadja: Ballószög Község Önkormányzata; Munkatársak: Agócs Bernadett, Herczeg Irén, Milotayné Tamas Mariann, Sebestyén Tünde Taskóné Kis Andrea Szerkesztő: Komáromy Zoltán Nyomda: Print 2000 Nyomda Kft. Elérhetőség:
[email protected], www.balloszog.hu
-8-