új ifjúsági szemle IFJÚSÁGELMÉLETI FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009 TAVASZ

új ifjúsági szemle

IFJÚSÁGELMÉLETI F O L Y Ó I R AT

V I I . É V F O L YA M 1. S Z Á M 2009 TAVASZ W W W. U I S Z . H U

Szerkesztõbizottság Bauer Béla Beke Pál Bíró Endre Bodor Tibor Földes György Gábor Kálmán Gazsó Ferenc Herczog Mária Hunyady György Kozma Tamás Nagy Ádám Spéder Zsolt Stumpf István Tibori Timea Vajda Zsuzsa

www.uisz.hu www.uisz.hu Kiadja az Új Mandátum Kiadó Lapterv Tördelõszerkesztõ E számunkat

Felelõs kiadó Olvasószerkesztõ

Petrovics Iván g Krauter Tamás Halász Iván fotói díszítik. Németh István Székely Beáta

Szerkesztõség: 1143 Budapest, Francia út 33. Tel./fax: (+36–1) 221–8099 E-mail: [email protected] A lappal kapcsolatos észrevételeket a [email protected] címre várjuk.

Szerkesztõség Társfõszerkesztõk

Pillok Péter Székely Levente

Rovatok Ifjúsági közélet Ifjúság és társadalom Ifjúság és környezet Életmód-élethelyzet Kitekintés Szerkesztõségi titkár

Pillók Péter Székely Levente Diósi Pál Szabó András Bíró Edith Kölcseyné Balázs Mária Ladencsics Virág

ISSN 1785–1289

Támogatóink

Tartalom Ifjúsági közélet Nag y Ádám Ifjúságszakmai rendszerek / 5

Ifjúság és társadalom D ió s i P á l – S z é k e l y L e v e n t e Szakmai sztenderdek az ifjúsági kutatásokhoz / 19

Ifjúság és környezet Derzsi Ot tó Egy elhúzódó és szomorkás cserkész zászlóbontás / 59

Életmód–élethelyzet Szabó A ndrás Kiszakadás vagy leszakadás Csallóközi Réka „Úgy érezte, szabadon él”

/ 69

/ 77

Kitekintés Tr enc s ény i L á s z ló Hol volt, hol nem volt… – recenzió

/ 97

B a lá z s Hen r ie t t a Ki az a Jorgosz közlegény? – recenzió / 99 Összefoglalás, szerzőink / 103 Summary, Authors

/ 105

Nagy Ádám

Ifjúsági közélet

Ifjúságszakmai rendszerek Minden megművelésre váró paradigma, minden szakma akkor formálhat jogot az önállóságra, ha képesek vagyunk meghatározni mik azok a feladatok, amelyeket a szegmens ellát (el kellene lásson), s ezt milyen pénzügyi és humán infrastruktúra szolgálja ki (jelen esetben a pénzügyi infrastruktúrába tartozónak tekintjük a tárgyiasult jószágokat, pl. az ingatlanokat, és humán infrastruktúrába tartozónak tekintjük ezek nem tárgyiasult megfelelőjét, pl. az intézményeket).

I. Feladatrendszerek Az ún. feladatrendszerek hivatottak lefedni azt a tevékenységhálót, amely az adott területet, jelen esetben az ifjúságügyet jellemzik és amely más területre nem vonatkoztatható (hiszen ettől lesz önálló egy tevékenységterület, ettől lehet elvárni, hogy mással nem helyettesíthető entitásként fogja fel önmagát). Elsősorban szükséges meghatározni, hogy az adott területen mit tekintünk közösségi feladatnak (közfeladatnak), és mit nem (ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy ha egy tevékenységet közfeladatként értelmezünk, akkor azt az államnak is kell ellátni közvetlenül). A hatályos szabályozás szerint közfeladatot törvény és önkormányzati rendelet állapíthat meg. Az Áht. 9. §-a alapján az állami feladatok tartalmát és követelményeit külön (ún. ágazati) törvények írják elő. „Az állami feladatok ellátása részben vagy egészben költségvetési szervek által történik, vagy azok ellátásának pénzügyi fedezete részben vagy egészben, közvetlenül vagy közvetve kerül biztosításra.” Tehát állami feladat az, amiről ágazati törvény ezt kimondja,

és/vagy amelyre a költségvetési törvényben támogatás kerül biztosításra.

I.1. Ifjúsági közfeladatok ma Magyarországon – bár az elmúlt évek során több kezdeményezés is született mind kormányzati, mind civil részről – nincs önálló és átfogó, az ifjúsági közfeladatokat szabályozó törvény. Ez nem jelenti azt azonban, hogy ne lennének olyan jogszabályok, melyek alapjául és háttéréül szolgálnak az állam ifjúsági feladatainak ellátásához. Az ifjúság életkori sajátosságaiból adódóan valamennyi szakpolitikában megjelenik, ezért gyakorlatilag valamennyi ágazatra vonatkozó szabályozás hatással van az ifjúságot is érintő feladatok ellátására. A különböző ágazati szabályozók mellett (közoktatás, felsőoktatás, szociális ügyek stb., amelyeket jelen esetben nem tekintünk a szűken vett ifjúsági szakma részének) számos, kifejezetten az ifjúságügyre vonatkozó jogszabály is fellelhető. Ezek közül is első helyen áll az 1949. évi XX. törvény (Alkotmány), melynek két rendelkezése teremt alapot a létező, de bővíthető ágazati szabályozásra. A 16.§ mondja ki azt az elvet, miszerint: „A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, illetve védelmezi az ifjúság érdekeit.” Ezt kiegészíti az Alkotmány 67.§-a, amely szerint „A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó

2009 / tavasz


5

Ifjúsági közélet nevelést megválasszák. A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák.” Ugyanakkor az Alkotmány felhatalmazást ad olyan, ma még nem létező jogi szabályozás megalkotására is, mint például az ifjúsági érdekvédelem ügye. A rendszerváltást megelőzően az 1971. évi IV. törvény szólt az ifjúságról, mely egészen 1999-ig hatályban volt (maga a törvény szövege tökéletes lenyomata volt a korábbi rendszernek, és sok esetben a gyerekek, a serdülők, a fiatalok politikai, ideológiai nevelésére helyezte a hangsúlyt). Az 1995. évi LXIV., a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló törvény szerint (az Ifjúsági és Sportminisztérium, illetve jogutódjainak feladatai 7. §) az alábbi ifjúsági feladatok a tárca által látandók el: a) ellátja a gyermekeket és fiatalokat (a továbbiakban: ifjúság) érintő kérdésekben a kormányzati programok összehangolásának feladatait; b) biztosítja a fiatalok képviselőinek részvételét az ifjúságot közvetlenül érintő kormányzati döntések előkészítésében; c) rendszeres kapcsolatot tart az országos hatáskörű szervekkel, közhasznú szervezetekkel, társadalmi szervezetekkel, közalapítványokkal és alapítványokkal, szakmai műhelyekkel, a települési, valamint a területi önkormányzatokkal, önkormányzati társulásokkal; d) ellátja a Kormány képviseletét a nemzetközi kormányközi ifjúsági kapcsolatokban; e) gondoskodik az ifjúság társadalmi helyzetének változásait követő ifjúsági információs rendszer működtetéséről, az ifjúság helyzetéről szóló elemzések és jelentések elkészítéséről és ezek nyilvánosságra hozataláról; f) a Kormány nevében ellátja a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló

6


2009 / tavasz

g)

h)

i)

j)

1991. évi LXIV. törvényben foglaltak végrehajtásának összehangolásával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat; az ifjúsági korosztályok öntevékenységének támogatása, a települési és területi önkormányzatok ifjúsági munkájának ösztönzése és segítése; támogatást, valamint tanácsadási, képzési és információs szolgáltatást nyújt az ifjúsági szervezeteknek, valamint az ifjúságnak segítséget nyújtó szervezeteknek, intézményeknek; ösztönzi és támogatja az ifjúság számára kiírt pályázatokon a (2) bekezdésben megjelölt szervezetek és intézmények részvételét; infrastrukturális eszközök használatának biztosításával segítséget nyújt a szervezetek és intézmények ifjúsági programjainak megvalósulásához.

A nem kormányzati, de állam által ellátandó közfeladatok (amelyek jelenleg a megyei és helyi önkormányzatokhoz vannak telepítve) jogszabály szerint az alábbiak: az 1990. évi LXV. Önkormányzatokról szóló törvény szerint a települési önkormányzatok feladata a gyermek- és ifjúsági feladatokról való gondoskodás (bár ezt a törvény nem sorolja a kötelezően ellátandó feladatok közé, és tartalmi meghatározást sem ad). A megyei önkormányzatok esetében ugyan kötelező feladatként jelenik meg a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatellátás, de ez az egyetlen ifjúsági kötelezettség.

I.2. Az ifjúsági közfeladat-kataszter A 2229/2006. (XII. 20.) Korm. határozat alapján felmérésre kerültek az ellátott közfeladatok. A feladat- és hatáskörükbe tartozó valamennyi, a közszektort érintő tevékenységet, feladatot és funkciót az ún. feladatkataszterbe rendezték (elérhető a www.allamreform.hu címen). A kataszterben megadták minden közfeladat esetében a feladat nevét, tartalmát és a feladat létét indokoló jogszabályi hivatkozást és/ vagy költségvetési sort.

Ifjúsági közélet Ennek megfelelően ma az ifjúsági feladatkataszter az alábbiak szerint néz ki: Gyermek- és ifjúsági feladatok Gyermek és ifjúsági turizmus fejlesztése Ifjúsági turisztikai fejlesztési feladatok Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum működtetése Országos szintű komplex ifjúságpolitikai feladatok Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram működtetése Országos Ifjúsági Szolgálat működtetése (Mobilitás) Képzésekkel kapcsolatos feladatok Partnerségi és párbeszédrendszerek fejlesztése A helyi ifjúsági munka támogatása, fejlesztése A helyi önkormányzatok gyermek és ifjúsági feladatai ellátásának támogatása A szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges feltételek javítása Látjuk, hogy ez utóbbi felsorolás közel sem vág egybe sem az Alkotmánybéli, sem a tárca számára definiált, sem az önkormányzati feladatokkal, sőt semmilyen szakmai struktúrába nem illeszthető. Tegyük hozzá továbbá, hogy miután az ifjúságügy tartalmazza a gyerekek, serdülők és fiatalok korcsoportjaival való foglalkozást ezért a gyermek- és ifjúságügy idejétmúlt és hibás terminológia. A fenti – bőven nem teljes – áttekintésből is látszik, hogy ma Magyarországon az ifjúsági közfeladatoknak nincs egyértelmű, egységes és átfogó meghatározása és a különböző szakterületek között összhangot mutató szabályozása. Hovatovább a feladatkataszter készítői is pusztán számba vették a mai feladatokat, odáig nem jutottak el, hogy valamifajta kívánatos állapotot, célrendszert állítsanak fel.

I.3. Lehetséges feladatstruktúra Az alábbiakban igyekszünk javaslatot tenni egyfajta feladatstruktúrára (egy feladat közfeladat-

ként történő megjelölése már messzemenően szakmapolitikai és nem kutatói feladat). A Nemzeti Ifjúsági Stratégia (tervezete) ún. tág stratégia, azaz nem a szakmán keresztül közelíti meg az ifjúsági korosztályokat, hanem a teljes tevékenységtérképet igyekszik áttekinteni, három ún. horizontális céllal kiegészítve (1. ábra): 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

Gyermekvállalás, család Önálló egzisztencia Esélyegyenlőség, szolidaritás Tanulás és környezete Kulturális értékteremtés, kultúraközvetítés Tudatosság és társadalmi integráció Civil társadalom. Erőforrások és feltételek Ifjúságügy, ifjúsági szakma, ifjúsági munka

A horizontális célok pedig: 1. Az esélyegyenlőség elősegítése 2. A magyarság és az európaiság megélése 3. Az élhető környezet megteremtése A Stratégia (vertikális) céljainak utolsó három pontja mutatja meg a szakmai területeket. Ezek egy ún. szűk stratégiaként is értelmezhetők1.

I.4. A feladatok típusai Ezen 9 területről, az ezekből következő kb 100 feladatokról (lásd: NIS) kellene a szakmának és a politikumnak eldönteni közfeladat mivoltukat, illetve azok ellátóit, javaslatunk szerint az alábbi struktúra szerint: 1. Közfeladat 1.1 Állam által közvetlenül ellátandó 1.1.1. Országon túlnyúló feladatok (nemzeti, európai, nemzetközi feladatok) 1.1.2. Országos feladatok 1.1.3 Regionális feladatok 1.1.4. Kistérségi feladatok 1.1.5 Lokális feladatok 2. Közhasznú (de nem állam által közvetlen ellátandó) feladatok

2009 / tavasz


7


2009 / tavasz Az ifjúsági szolgáltató szervezetek feladatellátásban való részvételéhez szükséges feltételek megteremtése, az ifjúsági szervezetek és a korosztály tagjai tapasztalatainak bevonása az ifjúság sajátos szempontrendszerének megjelenítése az állami döntéshozatalban

Átlátható, ellenőrizhető és hatékony ifjúsági forráselosztási rendszer kialakítása és működtetése

Az ifjúságpolitika jogi, igazgatási és intézményi feltételrendszerének korszerűsítése, a gyermek- és ifjúsági jogok állami érvényesítésének erősítése, az ifjúsági szakma képzési portfóliójának és életpályamodelljének kidolgozása

Tanulás és környezete. Versenyképes tudás biztosítása és az önálló élethez szükséges kompetenciák fejlesztése

Az élhető környezet – A fenntartható társadalom szempontrendszerének érvényesítése.

A kirekesztés, a kirekesztettség és a marginalizáció esélyeinek csökkentése, a társadalmi mobilitás lehetőségének bővítése

Az ifjúsági szakma és az ifjúsági civil szervezetek munkájának elősegítése A kulturális fogyasztás és a kultúrában való részvétel színvonalának javítása, a területi különbségek csökkentése, az info-kommunikációs ellátottság javítása, az interkulturális környezetben való helytállás, együttműködés segítése

Az ifjúsági korosztályok társadalmi és egyéni felelősségének, tudatosságának (aktív állampolgárság, egészség, fenntartható fejlődés stb.) fejlesztése, inegrációjuk segítése, közösségeik támogatása

Az ifjúsági korosztályok és közösségeik érvényesülésének elősegítése

Az esélyegyenlőség elősegítése – Ifjúsági csoportok és ifjak kirekesztettségének és kisodródásának megakadályozása.

A magyarság és az európaiság megélése – A magyarországi és a határon túl élő magyar ifjak közötti kapcsolat fejlesztése, kulturális hagyományaink átörökítése a jövő nemzedéke, valamint az Európai Unió és az Európa Tanács által deklarált társadalom- és ifjúságpolitikai érték- és célrendszer megjelenítése az ifjúságpolitikai cselekvésekben.

A fiatalok munkavállalásának és önálló egzisztenciateremtésének elősegítése

Az ifjúsági korosztályok sikeres társadalmi integrációjához szükséges környezet fejlesztése

A gyermegvállaláshoz és gyermekneveléshez szükséges társadalmi, gazdasági, mentális feltételek erősítése, a családi környezet kialakulásának és biztonságának segítése

8 Az ifjúságban rejlő erőforrások kibontásának és a korosztályok társadalmi integrációjának elősegítése

1. ábra – A Nemzeti Ifjúsági Stratégia célrendszere

Ifjúsági közélet

Ifjúsági közélet 3. Magáncélú feladatok 3.1.Profitorientáltan ellátható 3.2 Profitorientáltan nem ellátható (nem közhasznú) feladat Mindezek kapcsán a politikumnak-szakmának-civileknek azt is szükséges lenne mihamarabb végiggondolni, hogy a) Milyen feladatokat tekintenek közfeladatok és melyeket nem? b) A közfeladatnak tekintett feladatokat, hogyan kívánják jogszabályban és költségvetésben legitimálni (hiszen egy feladat attól lesz közfeladat, hogy jogilag és anyagilag is garantált az állami szerepvállalás, lásd: korábban). c) A közfeladatok közül melyeket célszerű ellátni pályázati, illetve melyeket fejlesztési módszerrel? d) Hogyan kívánják biztosítani a feladat végrehajtásához szükséges emberi és pénzügyi feltételeket? e) A nem közfeladatok tekintetében hogyan segítik a közhasznú tevékenységek végrehajtását?

II. Humán rendszerek – Az ifjúságügy alkotói Ha a probléma-lehetőség kissé elcsépelt tengelyén próbáljuk meg elhelyezni az ifjúságügyet, akkor a humán rendszereknek van szociális szektorba tartozó része, s (főleg a reszocializációs helyzetben) beletartoznak a gyermekjóléti2, családsegítő rendszerek is. Alább a fejlesztő/pedagógiai oldalt, a harmadlagos szocializációs terepen aktív humán erőforrást tekintjük át. Három szegmenst mutatunk be: – a szakértői, – a civil – az állami szeletét a szakmának.

II.1. A szakértői szelet Összességében az ifjúságügyben szorosan érintettek száma kb. 5000–6000 fő. Mintegy 500

szakmában maradó ifjúságsegítő, szakértő, 500 hallgató, 100 további ifjúsági referens, 500 ifjúságügyben országos vagy helyi hivatali döntéshozó, 500 helyi politikus, 150 kutató, 150 oktató, 2000 civil szervezeti vezető, 500 gyermek és ifjúsági házakban foglalkoztatott munkatárs, 500 teleházas-ifjúsági klubos (nem számolva a szociális szegmenssel, azaz gyerekvédelmi rendszerben dolgozókkal-családsegítő központokkal, továbbá nem számolva a tágabb ifjúságszakmai területen dolgozókkal, azaz a közösségfejlesztőkkel-művelődésszervezőkkel, a formális oktatási rendszer szakértőivel, a határterületek szakértőivel: az egészségügyben, a fogyatékosügyben, bűnmegelőzésben érintettekkel) tevékenykedik a szegmensben. Összevetésképp az ötmilliós Finnországban csak az államilag fizetett (nem ideértve a civil szerveztek által finanszírozott) terepen dolgozó ifjúságsegítők száma is több, mint 3000 fő. Kiemelt fontosságú, hogy az ifjúságügy elérje a „kritikus humán tömeget”, azt az erőforráskoncentrációt, ami hozzásegít ahhoz, hogy ez a szakma Magyarországon is nagykorúvá váljon. Így igyekszünk számba venni mindazon követelményeket, amelyek túlnyomó többségének megléte szükséges ahhoz, hogy egy adott tevékenységet űzők önálló szakmaként tekinthessenek magukra: a) Önálló terület, legalább kialakulóban lévő modellekkel és módszerekkel, saját eszközök és formák: ez gyakorlatilag megvalósult, a terület rendelkezik összefoglaló elméleti munkával, módszertani gyűjteménnyel, szöveggyűjteményekkel, sajátos elméleti keretekkel. b) Egyetem, kutatói háttér és hálózat: ez a terület meglehetősen felemás. Bár létezik némi kutatói hálózat, de az egyetemi háttér gyenge, a területen alig egy-két fokozattal rendelkező kutató van, habilitált oktató pedig egy sem, a fokozat nélküli intézetvezetőket pedig a tudományos közélet okkal nem veszi komolyan. Fő profilját tekintve ifjúságkutatással foglalkozik a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézetben mű-

2009 / tavasz


9

Ifjúsági közélet ködő Gyermek- és Ifjúságkutatási Főosztály, az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ (EIKKA) Szegeden, az Excenter Kutatóközpont Budapesten, az Echo Survey Székesfehérváron, a Szocio-Gráf Pécsen, a Diódata, és a Socioscope Budapesten. Emellett néhány egyetemen, tudományos intézetben foglalkoznak még ifjúságkutatással. Az egyetemekről (pl. Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék, Debreceni Egyetem, ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológiai Intézete, PTE, Szegedi Tudomány Egyetem, Semmelweis Egyetem) elsősorban a szociológiai, pszichológiai, magatartástudományi tanszékek ifjúsággal kapcsolatos kutatásai jutnak el a szakmai nyilvánossághoz. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia különböző kutatóintézetei (politikatudományi, pszichológiai, szociológiai) és állami fenntartású (önállóan vagy egy-egy minisztérium háttérintézményeként működő) kutatóintézetek (elsősorban a Felsőoktatási Kutatóintézet, az Országos Közoktatási Intézet, Országos Kriminológiai Intézet) végeznek többek között ifjúsági témájú kutatásokat. Piaci közvélemény-kutató intézetek közül többen (pl. Századvég, Tárki, Gallup, Szonda-Ipsos, GfK Hungária, NRC) végeznek ifjúságot érintő közvélemény-kutatásokat. Bár vannak a Magyar Szociológiai Társaságnak és a Magyar Pszichológiai Társaságnak ifjúságszociológiával, -pszichológiával foglalkozó szekciói, de ezek közös felületei pusztán a szakmai konferenciákon jelennek meg, a különböző kutatói iskolák közötti egyeztetéseknek gyakorlatilag nincsenek fórumai. A politikai döntéshozók és a kutatók közti kétoldalú kapcsolatra is kevés és esetleges, nem intézményesített példát találunk. Még kevesebb a vizsgált korosztályok és a kutatók közti kapcsolat, leginkább a média által közvetített eredmények jutnak el az érintettekhez. Mindamellett a civil szféra is alig tud kapcsolódni a kutatásokhoz. c) Irodalom, publikációs felületek: e területen inkább a kereslet (hiánya) okoz problémát, mind

10


2009 / tavasz

a felületek, mind a tanulmányok magas színvonalúak. Évente kb. 50 publikáció jelenik meg, kb. 5–10 könyvvel, mintegy féltucat intézmény gondozásában. d) Formális képzés tekintetében felemásan rendezett az ügy. Az önállósodás csak megindult, az ifjúságsegítő szakképzés és az ifjúsági szakértő posztgraduális képzés folyik, a további fejlődés záloga, ha a formális képzés kiterjedne a teljes vertikumra (graduális képzés, doktori képzés, felnőttképzés). Jelenleg ifjúságsegítő középfokú szakképzés az alábbi helyeken folyik: Eötvös József Főiskola Baja, ELTE, Kaposvári Egyetem, Miskolci Egyetem (Sárospatak), Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Kecskeméti Főiskola, Pécsi Tudományegyetem Szekszárd, Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Eszterházy Károly Főiskola Eger, Pécsi Tudományegyetem (Pécs), Nyíregyházi Főiskola, Schola Europa Iskola (Pázmány Péter Egyetem), Berzsenyi Dániel Főiskola Szombathely. Posztgraduális ifjúsági szakértő képzés pedig a Pécsi Tudományegyetemen történik. e) Munkalehetőség a szakterületen: ez az egyik legnagyobb adóssága ma az ifjúságügynek. Az évente végző többszáz ifjúságsegítő, ifjúsági szakértő kb. harmada tud csak elhelyezkedni a választott szakmájában. Ezen mindenképpen kormányzati, önkormányzati és civil eszközökkel kell segíteni (pl. kistérségi ifjúsági referensi hálózat). f) Cél-feladatháló-stratégia-cselekvési terv: A Nemzeti Ifjúsági Stratégia esetleges megszületésével és az ebből következő cselekvési tervvel a feladatrendszer komoly tisztázódási folyamaton mehet keresztül. g) Szabályozó jogi környezet: az ifjúsági (közfeladatokról és szolgáltatórendszerről szóló) törvény hiánya és 10 éves ígéretek ellenére az ifjúsági terület csak részben és inkoherens módon szabályozott. Ez a másik olyan terület, amelynek

Ifjúsági közélet rendezetlensége nagyban akadályozza a szakma önállósodását. h) Forrásrendszer: a szolgáltató-rendszer finanszírozása és a fejlesztési források gyakorlatilag alig léteznek, a nem állami források pedig egyelőre még csak kisebb szerepet játszanak. (lásd alább) i) Nemzetközi illeszkedés: Ebben korántsem egyenletes az ifjúsági szektor, főként az állami szervek beágyazottak, elsősorban a mindenkor illetékes minisztérium, illetve a Mobilitás az, amely a nemzetközi ifjúsági közéletben többirányú kapcsolatokat tart fent. A civil szervezeteknek pusztán az elitje rendelkezik komolyabb nemzetközi kötődéssel, pl. a meghatározó szervezetek tagjai a rájuk jellemző európai tagsággal (politikai szervezetek a politikai család európai ifjúsági hálózata, szakmai szervezetek a szakmai hálózati együttműködés). Külön alcsoportot képeznek azok a szervezetek, amelyek maguk is nemzetközi hálózatok magyarországi tagszervezetei. Az ifjúsági ernyőszervezetek nemzetközi felületét (European Youth Forum) a Gyermek és Ifjúsági Konferencia látja el. Másfelől a serdülők-fiatalok maguk is vállalkozhatnak nemzetközi ifjúsági munkára. Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretében mód van arra, hogy más európai szervezetnél lássanak el néhány hónapos önkéntes munkát. Bár az ifjúsági szervezetek a többi civil szervezethez képest továbbra is jelentős hátrányban vannak a külföldi pályázatok terén, a 2000–2005 közötti időszakban alig emelkedett a külföldi pályázatokon sikeresen részt vevő szervezetek száma, valamint az elnyert összeg – amely a civil szervezetek körében a legalacsonyabb – sem változott érdemben. j) Civil illeszkedés: A szektor alapvetőn a civil szervezetek, civil közösségek által meghatározott. Bár európai összevetésben van mit fejlődni, a civil szervezeti beágyazottság jónak tekinthető. (lásd alább)

k) Társadalmi beágyazottság: Az ifjúságügy társadalmi beágyazottsága gyenge, kevesen ismerik a területet, s kevesen vannak azok, akik képesek megismertetni másokkal. Mindaddig, amíg a 2006-os Szabadság téri zavargásokat vagy a tanárveréseket nem ifjúsági problémaként kezelik (s ezzel egyre távolabb kerül a társadalom annak megoldásától), s amíg a Zuschlag-ügyet3 annak tekintik (ahelyett, hogy megértenék: ha ellopnak a Zeneakadémiáról egy zongorát, az nem a kultúrafinanszírozás problémája, hanem egyszerű bűnügy), addig az ifjúságügy társadalmi beágyazottsága korántsem mondható megfelelőnek. l) Szakmai műhelyek, think-tankek: Nem tekinthető egészségesnek, hogy az állam bizonyos szervei magukat nevezik ki a szakma középpontjának, ahelyett, hogy katalizálnák minél több műhely létrejöttét, működését. Ennek ellenére a terület nem áll rosszul a műhelyek terén.4 Ilyen átfogó, a teljes ifjúságügyet lefedő, valamint tényleges és szakmai munkát végző think-tanknek tekinthető a Mobilitás és az Ifjúságszakmai Társaság (ISZT). További országos jelentőségű együttműködések az ifjúsági referensek hálózata, a közösségfejlesztők együttműködései, az ifjúsági képzők és a Kompasz képzők hálózata, az ifjúsági információs és tanácsadó irodák hálózata, s sokan mások, akik egy-egy szakterület, speciális ifjúsági szegmens mentén végzik – részben szellemi műhelyként is tevékenységüket. m) Konferenciák, találkozók: E területen az ifjúsági szakma gyakorlatilag hézagmentes hálót alkot. A kiemelt ifjúsági rendezvények közé 10 program (ebből 7 többnapos) tartozik: Mindengyerek konferencia, Gyermek és ifjúsági önkormányzatok országos találkozója, Település és Ifjúsága Konferencia, Ifjúsági turizmus és természetjárás szeminárium, Nem-formális tanulás és ifjúsági munka szimpózium, Magyar Ifjúsági Konferencia, Ifjúsági Szakma Országos Találkozója (ISZOT), Európai ifjúságkutatók találkozója, Mobilitás ifjúsági hét, Szakmai program,

2009 / tavasz


11

Ifjúsági közélet kitüntetési ünnepség és gyerekbuli a gyermeki jogok világnapja alkalmából. n) Társszakmák és határterületek elismerése: Ahhoz, hogy egy terület önállóan létezzen, szükséges, hogy más szakmák ne tekintsék saját „felségterületüknek” azt, elismerjék a szakmai autonómiát. Ebben az ifjúságügynek van még mit tennie. Jelen esetben társszakmaként vehető számba a gyerekvédelmi és családsegítő rendszer, a közösségfejlesztés-művelődésszervezés, a formális oktatási rendszer, és határterületként az egészségügy, a fogyatékosügy, a bűnmegelőzés, a pszichológia stb. o) Elismerési rendszer és személyek: Nincs kidolgozott elismerési rendszer, egyedül a miniszteri szintű Magyar Ifjúságért Díj foglalkozik specifikusan e területtel (a régebbi kitüntetések, pl. Ezüst toll-díj, megszűntek), elismert kormányzattól független díjazás nem létezik. Kormányzati szinten kitüntetett ifjúsági szakember nem ismert. A szakma önállósodása óta úgy tűnik kevés idő telt még el, hogy a terület kidolgozza magából véleményvezéreit, elismert személyiségeit.

II.2. Az állami szelet A valaha volt helyettes államtitkárság (kb 20 fővel) ma egy 6 fős osztállyá vált a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkárságán, hermetikusan elválasztva a gyermekvédelmi főosztálytól és a civil feladatokat ellátó főosztálytól. Ezt egészíti ki a Szociális és Munkaügyi Intézetben működő ifjúságkutatási csoport 3+3 fővel, illetve a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalon belül kb. 55 fővel és 9 (ebből 7 régiós) telephellyel működő Mobilitás – Országos Ifjúsági Szolgálattal. Ugyanakkor várat magára a régiós rendszer kistérségi továbbépítése (vélhetőleg minden önkormányzathoz felesleges és pazarló lenne ifjúsági referens telepítése, ugyanakkor a kistérségek, városok, megyei jogú városok és fővárosi kerületek szintjén szükséges lenne az ifjúsági feladatokat ellátó humán erő-

12


2009 / tavasz

forrásra, összesen kb. 250 főre. Ez segítené az elhelyezkedési probléma megoldását is).

II.3. A civil szelet A bejegyzett mintegy 65 000 civil szervezetből (2005-ben 61 239-ből 56 694 működő) 20 000 alapítvány 29 000 egyesület, 7000 egyéb szervezeti formában működött. Körülbelül 25 000 nem közhasznú, 27 000 közhasznú, és 4000 kiemelkedően közhasznú volt. Összesen 88%-uknak volt pénzforgalmuk, s 21 000 szervezet részesült a személyi jövedelemadó felajánlott 1%-ából (8,5 milliárd forint értékben, továbbá 2,1 milliárd forint a kiemelt költségvetési előirányzatokra ment). Kb. 70%-uk adja le évente a statisztikai jelentést (39 000), és kb. 13 000 szervezet pályázott állami forrásokra (NCA, NKA, GYIA stb.). A civil szektor ifjúsági szegmense5 (ifjúsági közösségek, értük tevékenykedők stb.) mintegy 2000 szervezetre tehető (ICNPO elemzése szerint 2061 2005-ben), azaz az 50-60 ezer szervezet mintegy 3–4%-a sorolható (többek közt) ifjúsági célúnak. Ebből 1007 alapítvány (50 közalapítvány) és 1004 egyesület tekinthető a szegmenshez tartozónak, közhasznúság szerinti megoszlásuk: 670 nem közhasznú, 1207 közhasznú és 174 kiemelkedően közhasznú szervezet. Az ifjúsági szervezetek 91%-ának volt bevétele (1872-nek, 2005), amelynek összege 14 milliárd forint volt, a bevétellel rendelkezők közül egy szervezetre 7,5 millió forint jutott (állami támogatás 35%, magán 43%, alapszervezetek és gazdálkodás 21%, egyéb 1%, míg a teljes civil spektrumban állami támogatás 41%, magán 13%, gazdálkodási és alapszervezeti 45%, egyéb 1%). Az ifjúsági civil szolgáltató szervezetek költségvetése – azok jellegének összetettségéből adódóan jelentősen eltérő. A minimum és a maximum értékek között nagy a különbség, az átlag 2005–2006-ban 16 millió Ft volt. A minimum értékek 1,5–2 millió Ft-ot jelentenek. A többi forráslehetőség közül kiemelkedik az Európai Uniós pályázatok aránya (ami a szervezetek forrásainak kb. 25%-át jelenti), de a magas

Ifjúsági közélet szórás miatt elmondható, hogy ezekhez a forrásokhoz a szervezetek szűk köre jut hozzá sikeresen, esetleg ismétlődő módon. Összesen 1074 szervezet kapott ifjúsági területen 1%-ot, ami a területen 303 milliós bevételt jelentett (2005), míg a teljes civil szektorban 7150 millió forint volt az 1%-os bevétel. Külön kiemelésre érdemes, amikor maguk az érintettek legitimálják – választási eljárás során – közösségeiket. A 3200 települési önkormányzat esetében 80-nál működik valamilyen módon ifjúsági önkormányzat. A kistérségi önkormányzatok szintjén ifjúsági önkormányzatról, így a velük való együttműködésükről nem beszélhetünk.

III. Pénzügyi rendszerek Forrásrendszerek tekintetében különbséget kell tegyünk állami, európai és magánforrások között. Meglévő és fenntartást igénylő entitások, és fejlesztési feladatok 1. Állami 1.1 Szakmai- fejlesztési 1.2 Civil 1.2.1 Normatív 1.2.2 Címzett/céltámogatás – fejlesztési források 1.2.4 Pályázatos 1.2.3.1 Működést finanszírozó 1.2.3.2 Projektfinanszírozó 2. Európai források 3. Nem állami Közvetlen adófizetői Üzleti szféra

III.1. Állami források Az állami források közül elméletben megkülönböztetünk szakmai-fejlesztési és civil célokat szolgáló forrásokat (az állam saját magára költött ún. igazgatási költségeken túl). A kettő között az alapvető különbség az, hogy míg a civil forrásoknál a meghatározó döntés a pályázati

téma megtalálása (pl. játszótér-építés) és az arra jelentkezők egy részének finanszírozása, a szakmai-fejlesztési feladatok jellemzően egy végrehajtóval rendelkeznek (nyilván erőforrás-pazarlás lenne két vagy tizenkét Nemzeti Ifjúsági Stratégiát letenni az asztalra). Szükséges tehát olyan fejlesztési források meghatározása, ahol nem több szolgáltató egymástól függetlenül hajt végre az állam által preferált feladatokat, hanem egy szolgáltató garantált módon (minőség, idő stb.) állít elő egy terméket vagy nyújt szolgáltatást (és érdemes lenne ezen feladatok kapcsán a közbeszerzési szabályokat alkalmazni). A civil források jellemzően pályázatos formában dőlnek el (működést vagy projektet támogatva), bár elméletben kívánatos lenne a normatív finanszírozás bevezetése is bizonyos területeken, ugyanis az automatizmusok kiküszöbölnék a pályázati döntéshozatal lassúságát, esetlegességét.6 A pályázatok lehetnek működést támogató pályázatok (ahol ugyanúgy lehetséges komoly szűrőfeltételeket állítani, pl. közhasznúság), ez esetben a pályáztató elismeri magát a közösséget is, és lehetnek projektfinanszírozó pályázatok, ahol a pályázó szervezet egy feladat végrehajtására ajánlkozik. Miután itt többnyire állami (azaz adó-) forintokról beszélünk, szükséges az átláthatóság (transzparencia) követelményeinek való megfelelés, amihez az IMF (Nemzetközi valutaalap) Transzparenciakódexe szerint egyértelmű felelősségek (szerepek), nyílt költségvetés (előkészítés, végrehajtás, beszámolás) és információk (hozzáférhetők és szavatoltan sértetlenek) kellenek. A hozzáférhető információk jelen esetben azt jelentik, hogy minden nyilvános a kivételek meghatározásával (és nem fordítva), az adatok kereshető, műveletvégzésre alkalmas adatbázisba vannak szervezve (annak garanciájával, hogy egy-egy információmorzsa nem a világháló két egymástól távol eső és eldugott zugába vagy egy harmadik, akár egy elsötétített kormányhivatali raktár sarkába kerül, és garantált a hozzáférés feltétele. Alább azon forrásokat vesszük sorra, amelyeket a hazai ifjúsági szektor körébe tartozó feladatok, ifjúsági célokat szolgáló szervezetek,

2009 / tavasz


13

Ifjúsági közélet intézmények, valamint a nemzetközi ifjúsági programok finanszírozására lehet fordítani 2009-ben. A Magyar Köztársaság ifjúsági költségvetése a hat évvel ezelőttinek körülbelül nominálértéken is ötödére csökkent. A NIS szerint 2,7 millió ember tartozik az érintett korosztályokba, ami 320 forintot jelent évente érintett személyenként (nem számolva a szervezetekkel, intézményekkel.) Sőt ha a két intézményfinanszírozást levesszük, a megmaradt nem egész 532 millió forint fejenként 200 forint alá csökken. Fejezeti kezelésű előirányzatok megnevezés

Költségvetés 2009, millió Ft

Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht.

294,8

Budapesti Európai Ifjúsági Központ fejlesztése

38,8

Magyar Ifjúsági Konferencia és MIK ÁB

16,9

Gyermek és ifjúsági célú pályázatok

228,9

Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési feladatok

86,1

Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása

200

Összesen

865,5

A nem központi költségvetési forrásokról elégtelen az információ, de a tapasztalat azt mutatja, hogy túl nagy forrásmennyiség nem áll rendelkezésre. Összevetésképp egyes európai országok ifjúságügyi (központi) költségvetése az oldal alján található táblázat szerint alakul.

III.2. Az Európai Unió forrásai A meghirdetett uniós pályázatok többségén ugyan részt vehettek a civil szervezetek is, de a források megszerzéséért a civil szervezeteknek gyakran a piaci vállalkozásokkal és az állami intézményekkel is kellett versenyezniük, s csak egészen elvétve akadtak olyan pályázatok, amelyeken kizárólag civilek vehettek részt. A 2006 áprilisáig kiosztott 644 milliárd Ft-nak több mint egyharmadát osztották szét olyan pályázatokon, amelyek a nonprofit szervezeteket eleve kizárták a jogosultak köréből, a teljes öszszeg cca. 50 százalékára adhattak be civil szervezetek pályázatokat. További 84 milliárd Ft a pályázat által preferált szolgáltatási területeken működő közhasznú társaságok számára volt csak hozzáférhető (amely jogi forma 2009. január

Ország

Millió EUR

Létszám (millió)

1 lakosra jutó EUR

Ausztria (további regionális összegekkel)

8,5

8,3

1,02

Dánia (a Dán Ifjúsági Tanács költségvetése)

15,4

5,4

2,85

Észtország

4,15

1,4

2,96

39

5,2

7,50

126,3

60,0

2,10

Finnország (a teljes állami költségvetés 0.1%-a) Franciaország Görögország Írország (Az Ifjúsági Munka Fejlesztésére nevű 4 éves programhoz rendelt források) Németország (regionális és helyi szinten további források). Olaszország

13,7

11,0

1,25

37 (7 .4/ év)

4,0

1,85

224+105

82,6

3,98

130

57,3

2,27

Portugália (további regionális és helyi költségvetési támogatás)

30

10,4

2,90

Románia (további regionális szintű költségvetés: 14,5 millió EUR.)

6,3

21,8

0,95

Svédország (további regionális és helyi finanszírozás)

20,5

8,9

2,30

Szlovákia

3,3

5,4

0,61

Magyarország (2009)

2,47

10,1

0,33

14


2009 / tavasz

Ifjúsági közélet elsejétől meg is szűnt). Valójában a civil szervezeteknek az összes forrás kb. tizedét, 66 milliárd Ft-ot sikerült megszerezniük (az állam saját magát finanszírozta kb. 60%-ban, s 30% jutott a cégeknek). Az említett 10% kb. fele (forrás és szervezet szerint is) az ún. HEFOP-pályázatokon keresztül jutott a civileknek. Átlagosan egy szervezet két pályázatot nyert, de a szórás itt meglehetősen nagy. A nyertesek kétharmada „egypályázatos” szervezet, hatoduk két nyertes pályázattal büszkélkedhet, s kb. 10%-uk nyert három vagy több pályázatot. Az operatív programok általában a stabil infrastruktúrával és személyi háttérrel rendelkező intézményesülő vagy már intézményesült nonprofit szervezeteknek kedveznek. A pályázatokban megkövetelt önrész, a megvalósítani kívánt programok kidolgozottsága, az utófinanszírozás és a szervezetek nyilvántartási, ellenőrzési, minőségbiztosítási rendszere mind leküzdhetetlen akadályt jelentenek a legtöbb civil számára. Az uniós pályázatok egyik leggyakrabban említett problémája az indokolatlan bonyolultság és a bürokratikus szabályok sokasága (felesleges dokumentumok, az állam számára rendelkezésre álló anyagok ismételt bekérése stb.). További probléma, hogy a szabályokat a kiíró következmények nélkül sértheti meg (elsősorban időkereteket lépve túl), sokszor előre nem tervezhető súlyos likviditási problémákat, néha egyenesen megszűnés közeli helyzetet okozva ezzel a támogatottnak. Miközben a szervezeteket a határidők szigorú betartására kötelezik, a pályáztatók oldalán megengedett (sőt, mindennapos gyakorlat) a döntési és jóváhagyási folyamat elhúzódása, az értesítések, szerződéskötések csúszása és a késedelmes utalás. Ugyancsak hiányzik a tartalmi monitoring, semmilyen ifjúságszakmai elemzés nem készült a pályázatok és pályázati rendszerek beválásáról sem.

III.3. Magánforrások III.3.1. Az adó 1%-ból származó civil bevételek A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása több mint 10 éves múltra tekint vissza. 2007-ben 3,5 millió fő ajánlott fel pénzt, bár az érvénytelen nyilatkozatok mintegy félmilliárd forintot vontak ki a rendszerből.7 A teljes civil szektorban a szervezetek 3%-ának jutott 1 millió forint feletti összeg (s tíz szervezet 50 milliónál is többet kapott). A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából származó források a szervezetek költségvetésének 4%-át teszik ki, de ehhez a szervezeteknek szintén csak szűk köre jut hozzá, és az így beérkező bevételek valóban a legkisebb hányadát teszik ki a szervezetek költségvetésének. A civil szervezetek esetében sokszor megállapítható az, hogy az 1%-os felajánlásokkal befolyt összeg éppen az ezzel kapcsolatos hirdetési és egyéb adminisztrációs költségeket fedezi. Ugyanakkor minden felajánlott forint tulajdonképpen duplán hasznosul, hiszen 6,8 milliárdos értékhatárig (2007-ben) az összeg a Nemzeti Civil Alapprogramban még egyszer megjelenik.

III.3.2. A vállalati adományozás kultúrája Magyarországon Bár Magyarországon a társadalmi felelősségvállalás tematizáló szerepet tölt be, a vállalkozások nagyobb része egyáltalán nem szokott adományozni, vagy mert nincs ehhez forrása, vagy mert nem alakult ki ennek szervezeten belüli kultúrája Kisebb részben találunk adományozásra példát, de erről átfogó statisztika nem áll rendelkezésre (mi több a támogatásra vonatkozó információkat a vállalatok általában bizalmas információként kezelik). Az adományozás szerepe és célja a cégek életében általában még nem tisztázott. Még a nagyvállalatok között is nagyon kevés társaságnak van kidolgozott koncepciója, tudatos stratégiája és akcióterve a társadalmi felelősségvállalás terén. Az adományok

2009 / tavasz


15

Ifjúsági közélet mintegy 80%-a pénzbeli, sokkal kevésbé jellemző a természetbeni, szolgáltatáson keresztüli vagy időbeli támogatás.

Jegyzetek 1 Az Ifjúságügy – ifjúsági szakma, ifjúsági munka c. könyv struktúrájának továbbgondolása szerint az alábbi szűk szakmai területek határozhatóak meg: Ifjúsági munka – az ifjúságsegítés területei 1. Nem-formális, informális tanulás 2. Személyes ifjúságsegítés – Kortárs és felnőtt segítés, coaching, információ és tanácsadás 3. Közösségfejlesztés 4. Részvétel, bevonódás, demokrácia, emberi jogok – a helyi ifjúsági munka 5. Érdekérvényesítés – konfliktuskezelés, képviselet, döntéshozatal, lobbi 6. Mobilitás és interkulturális tanulás 7. Önkéntesség és önszerveződés segítése – Civil ifjúsági munka 8. Ifjúsági projektmenedzsment 9. Kreativitás és önkifejezés 10. Megelőzés 11. Ifjúsági szolgáltatások – a rendszeres és a folyamatos együttlét élményére alapuló ifjúsági területek (klubok és táborok) 12. Virtuális ifjúsági munka Ifjúsági szakma – az ifjúsági munka háttere, az azt támogató rendszerek 1. Ifjúságszakmai rendszerek (feladat, humán és pénzügyi rendszerek) 2. Jogi és igazgatási ismeretek, önkormányzatiság 3. Az ifjúsági munka tervezése és értékelése – stratégia, cselekvési terv, monitoring 4. Az ifjúsági korosztályok és rendszerek megértése, megismerése – kutatás, felmérés, elemzés 5. Nemzetközi ifjúsági világ – Európai és nemzetközi rendszerek ismerete 6. A civil ifjúsági szektor 7. Az üzleti és az ifjúsági szektor 2 A Parlament 1997-ben fogadta el gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló XXXI törvényt, amely tulajdonképpen az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének magyar törvényi rendszerbe

16


2009 / tavasz

ültetése. Fő célja a gyerek családban történő nevelkedése, de részben pénzbeli, természetbeni és gyermekjóléti alapellátásokon keresztül igyekszik kezelni a veszélyeztetettséget, részben a gyermekvédelmi szakellátáson keresztül a valamilyen okból családban nem nevelhető gyermekeknél igyekszik pótoltatni a családot (nevelőszülők, gyermekotthonok). A gyerekvédelem rendszere gyakorlatilag háromszintű: I. Pénzbeli ellátások a. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: ingyenes étkezés, ingyen tankönyv való jogosultság. Ez a kedvezmény mintegy 500 ezer gyermeket érintett 2006-ban. A kedvezményre jogosultak továbbá évente két alkalommal a családi pótlékon túl 5-5 ezer Ft pénzbeli támogatásra is jogosultak. b. Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás: a gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek nyugdíjas gyámja jogosult a nyugdíjminimum 22%-ára, ezen túlmenően évente két alkalommal 7500 Ft-ra. A támogatás mintegy 2 ezer gyermeket érint. c. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás: arra szolgál, ha a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási problémába kerül. Pénzügyi formájában 200 ezer, természetbeni formájában (tankönyv, tanszer, élelmiszer) kb. 100 ezer gyerek jut hozzá évente. d. Gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése: annak pótlására szolgál, ha a tartásdíj fizetésére köteles szülő nem tudja fizetni a tartásdíjat. Évente 10 000 gyerek részesül ebben. e. Otthonteremtési támogatás: az átmeneti vagy tartós nevelésből (nevelőszülőtől, gyermekotthonból) kikerült fiatal felnőtt lakáshoz jutásának elősegítésére szolgál. 2006-ban ezer fő részesült támogatásban mintegy 1 millió Ft/fő összegben. f. Gyermekétkeztetés és tankönyvtámogatás: az intézményi étkezési díj 50%-át kell biztosítani a legalább 3 gyerekes családoknak, a tartósan beteg, fogyatékos gyermekeknek és, valamint a gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, sőt egyedi jelleggel, de eddig minden évben átvállalta az állam a nyári gyermekétkeztetés

Ifjúsági közélet költségeit. A három- és többgyermekes családban élő, a tartósan beteg, fogyatékos vagy egyedülálló szülő által nevelt, továbbá a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő 1–13. évfolyamon tanulók és szakképzésben részesülők jogosultak ingyenes tankönyvellátásra. g. Babakötvény: 2006-tól minden megszülető gyermek babakötvényre jogosult, amely alapján meghatározott összegű állami támogatást kap. Minden gyermek számára, születése évében az állam 40 ezer forintot utal a számlára, illetve a rászorultak esetében 7 és 14 éves korukban további 42-42 ezer forintot. II. A gyermekjóléti alapellátások – A gyermekjóléti alapellátások a települési önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatai h. Gyermekjóléti szolgáltatás: az ország településeinek 98%-ában működik valamilyen formában 1600 szervezeti egységben. A szolgáltatást 130 000 gyerek vette eddig igénybe. 40 000 fő feletti településeken kötelező a gyermekjóléti központok működtetése, ahol a gyermekjóléti szolgálat alapfeladatain túl biztosítani kell az utcai-lakótelepi szociális munkát, a kórházi szociális munkát, az ún. a készenléti szolgálatot, valamint a kapcsolattartási ügyeletet is. 2006-ban 35 gyermekjóléti központ működött. i. Gyermekek napközbeni ellátása: a gyerekek nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni, formái: a bölcsőde, a családi napközi, a házi gyermekfelügyelet, illetve az ún. alternatív napközbeni ellátások. 2006-ban 540 bölcsödébe kb. 30 000 gyermek járt (a 3 év alatti gyermekek kb. 8%-a). A 10 ezer lakosságszám feletti településen kötelező bölcsődék működtetése. A bölcsődék alternatívájaként létrehozható ellátási formák a családi napközi és a házi gyermekfelügyelet. 80 családi napköziben közel 1100 gyermek napközbeni ellátását biztosították. Házi gyermekfelügyelet 200 gyermeket lát el, jelenleg 43 szolgáltató működik. Alternatív napközbeni ellátást elsősorban civil szervezetek játszóházakban, játéktárakban stb. biztosítják

j. Gyermekek átmeneti gondozása: a szülő gyermeke ellátását akadályozó problémájának idejére biztosítják a gyermeknek a lakhatást és ellátást. A 20 ezernél nagyobb lélekszámú településen gyermekek átmeneti otthonát, a 30 ezernél nagyobb lélekszámú településen családok átmeneti otthonát kell működtetni, az ennél kisebb települések helyettes szülővel kell megoldani a problémát. Helyettes szülők öszszesen mintegy 500 férőhelyen tudnak gyermekeket fogadni, 30 gyermekek átmeneti otthona működik mintegy 660 férőhellyel, és 107 családok átmeneti otthona 2700 férőhellyel. Az azonnali intézkedést igénylő gyámhatósági ügyek (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés) is – bár inkább szakellátási feladatok – de idetartoznak. III. Gyermekvédelmi szakellátás – A megyei, megyei jogú városi önkormányzat feladata a gyermekvédelmi szakellátás biztosítása, elsősorban a gyámhivatalokon keresztül. Különösen ilyen feladatok: k. A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás (gyermekvédelmi szakértői bizottság, hivatásos gyámi hálózat, nevelőszülői hálózat, családgondozás, utógondozás). l. Az otthont nyújtó ellátás. m. A különleges és speciális ellátás (nevelőszülő, gyermekotthon). A nevelőszülői hálózatot a megyei önkormányzatokon túl civil szervezetek is működtetik, kb. 5000 nevelőszülőnél nevelkedik 9000 gyermek. n. Az utógondozás, utógondozói ellátás. o. Gyámsági és gondnoksági ügyek. p. Családba fogadás. q. Örökbefogadás. r. A javítóintézetek és speciális gyermekotthonok: A javítóintézetek többnyire a fiatalkorú bűnelkövetők intézete, a speciális gyermekotthonokba vettek a speciális (pszichésen problémás, disszociális gyerekek)/különleges ellátást (tartósan beteg, fogyatékos gyermekek) igénylő gyermekek kerülnek elhelyezésre. Az elsőfokú gyámhatóság – a segélyeken kívül – 400 ezer határozatot hozott a gyermekek és a gondnokoltak érdekeinek védelmében. A 281 gyám-

2009 / tavasz


17

Ifjúsági közélet hatóságon 4200 ügyintéző dolgozik. A Központi Hatósági feladatokat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium látja el. 2006-ban a statisztikák 210 ezer veszélyeztetett és 19 ezer védelembe vett gyerekkel számoltak. A gyermekvédelmi törvény hatályba lépése óta összességében csökkent a veszélyeztetett gyermekek száma, ami az anyagi okokból veszélyeztetettek számának a csökkenése miatt következett be, ugyanakkor nőtt a környezeti okokból, illetve a magatartási okokból veszélyeztetettként nyilvántartottak száma. (Környezeti: 50 ezer fő, magatartási: 40 ezer fő, anyagi: 111 ezer fő, egészségi ok miatt: 9 ezer fő; összesen 91 ezer érintett családban.) Továbbá mintegy 40 ezer gyerek volt érintett bántalmazásban (testi 3 ezer, szexuális 300, érzelmi 6500), és elhanyagolásban (testi 14,5 ezer, érzelmi 12 ezer). Az ellátórendszer sokak számára még nem elérhető (főleg a kistelepüléseken élőknek). A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek elhelyezési aránya (gyermekotthon vs. nevelőszülő) 20 év alatt 25%-ról 53%-ra nőtt a nevelőszülők javára. 3 2007-ben az ifjúsági civil szegmens, de talán az egész civil szektor leginkább médiaképes eseménye az úgynevezett Zuschlag-ügy volt, zárójelbe téve ezzel az év legfontosabb szakmai innovációit. A fél MSZP-vezérkart is érintetté tevő volt helyettes államtitkári vallomással lavinaszerűen elindult és a média vezető hírei közé kerülő csalássorozat jól rávilágít – a szektor által egyébként jó ideje folyamatosan jelzett – pártfinanszírozás elégtelen-

18


2009 / tavasz

ségére, valamint a civil és a politikai szervezetek közti határvonal elmosódottságára. 4 A szakmai tevékenységeket megközelíthetjük a tudástermelés oldaláról is, azaz hogy hogyan lesz az ifjúsági szakmában egy információs szükségletből szakmai tudás. Az információs szükségletből (kutatási ötletből) tulajdonképpen három(féle) markánsan különböző állomáson keresztül jut el az ember a tudás hasznosulásáig: a) az információs szükséglet kielégítése (legyen ez kvalitatív, kvantitatív, adatfelvételes, secondary vagy bármilyen más tág értelmű kutatás); b) az adatok tudássá formálása (kontextualizálás, adatértelmezés, környezetbe helyezés, „think tankek”, adatból tudássá formálás), ami sok esetben megegyezik, sok esetben különbözik megvalósulási helyében a kutató entitástól; c) a tudás közzététele (nyilvánosságra hozatal, felhasználás), amely ismét csak háromféle lehet: publikációs felületek, konferenciák-találkozók és adattárak. 5 A civil ifjúsági szervezeti világ azért is unikális, mert, amivel foglalkozik, időben behatárolt. Környezet- vagy jogvédő lehet az ember egész életében, ifjúsági szervezet tagja azonban nem feltétlen. 6 A harmadik (ezzel tulajdonképpen pandant) lehetőség a címzett vagy céltámogatás. Ez esetben nem egy feladatot jelöl ki a forrásgazda, nem egy célt határoz meg, hanem egy szervezetet kedvezményez. 7 Az érvénytelenség főképp három okra vezethető vissza: az adó meg nem fizetése, több kedvezményezett megjelölése, illetve az aláírás hiánya.

Diósi Pál – Székely Levente

Ifjúság és társadalom

Szakmai sztenderdek az ifjúsági kutatásokhoz Bevezetés Az ifjúsági kutatásokkal kapcsolatos szakmai sztenderdeket azzal az igénnyel állítottuk öszsze, hogy olyan szakmai minimumokat fogalmazzunk meg, amelyek a kutatások témájától, felhasználóitól és a kutatóhelyektől függetlenül támpontokat nyújtanak a kutatások megrendelőinek, elkészítőinek és felhasználóinak. Mérlegelhetővé és ennek révén összehasonlíthatóvá teszik a kutatóhely szakmaiságát a munka előkészítésétől az információgyűjtésen és azok feldolgozásán át az eredmények értelmezéséig, az eredményeket összefoglaló beszámolóig. Ugyanakkor a kutatóhelyeknek is segítséget adnak abban, hogy megítéljék a kutatások kezdeményezőinek ráhangoltságát, elszántságát egy-egy kutatás esetében. Erre elsősorban az előkészítő szakaszban, a kutatások alapdokumentumának elkészítése során van lehetőség, amikor világossá válhat, hogy kiérlelt kívánsággal vagy ad hoc ötlettel hívják előkészítő megbeszélésre a kutatóhelyet. Összefoglalóan: munkánk során kétféle felhasználóra gondoltunk. Az egyik oldalon a kutatások kezdeményezőire, legyenek azok a munkát előíró fenntartói egy kutatóhelynek, vagy megrendelők egy szimmetrikus kapcsolatban. A másik oldalon a kutatásokat végző kollegáinkra, akik vagy piaci szereplőként, vagy szervezeti kötelmek alapján végeznek ifjúsági témájú kutatásokat. Azt is meg kell fogalmaznunk, hogy kiknek nem szánjuk ezt a munkát. Ne várjon sem segítséget, sem receptkönyvet senki, aki szakmai felkészültség nélkül, társadalomkutatásra képzetlenül kíván kutatáshoz kezdeni. Elsősorban

azért, mert meggyőződésünk szerint amatőrök – határozottabb fogalmazással: sarlatánok – többet árthatnak egy kedvtelésből vagy források híján kényszerhelyzetben elvégzett kutatásfélével, mint amennyit használni tudnak. Döntően akkor, amikor hinni kezdenek „eredményeikben”. Az eddigiek szellemében külön kiemelendőnek tartjuk, hogy munkánkban mihez kaphatnak támpontokat azok, akiknek ifjúsági kutatást kell készíttetniük, de munkájuk természetéből adódóan nem mozognak otthonosan az ifjúsági kutatások megrendelésében. Vállalt céljainkból adódóan az itt kiemelt témákat a kutatók, kutatóhelyek számára is megszívlelendőknek tartjuk, de helyzetük annyival kedvezőbb, hogy otthonosabban mozognak az ifjúsági kutatások területén. A kutatások előkészítése kapcsán azokat a tennivalókat tekintjük át, amelyekkel a megrendelőnek és a kutatóhelynek részben külön-külön, részben a közösen elvégzendő előkészítő munka során lesz dolga. Különösen fontosnak tekintjük a kutatás alapdokumentumáról szóló részt, melyben sorra vettük mindazokat a tartalmakat, amelyek pontos szabályozása nélkül sem a megrendelőnek, sem a kutatóhelynek nem célszerű hozzákezdenie egy ifjúsági kutatáshoz. Ezek hiányos vagy átgondolatlan megalkotása gyakran vezet feszültségekhez a két fél viszonyában, és ugyancsak gyakran veszélyezteti a kutatás sikerét. Az adatfelvétel, adatfeldolgozás sikerét befolyásoló előkészítő lépéseket tárgyaló fejezetből – fontosságuk miatt – felhívjuk az olvasó figyelmét arra, hogy itt vesszük sorra a vizsgálati és az értelmezési egységek meghatározását, a szükséges minta terjedelmének kérdését, a felvételi

2009 / tavasz


19

Ifjúság és társadalom eljárások kiválasztását. Az eltérő személyességű felvételi eljárások kapcsán itt olvashatnak az eltérő eljárások időigényéről, buktatóiról. Ebben a részben tárgyaljuk, hogy miért kell célhoz kötötten meghatározni a különféle interjútechnikák és a megfigyelések alkalmazását. A felvételek időzítéséhez kapcsolva itt érintjük a szezonális hullámzásnak kitett ifjúsági csoportok és témák kérdését, és a holtszezonok jelenségét. Ebben a részben találják az intézményi keretekben (ezek ifjúsági kutatások esetében döntően iskolákat jelentenek) készülő kutatások esetében szükséges intézményi hozzájárulást. Itt tárgyaljuk továbbá a hozzájárulás buktatóit, melyek gyakran nehezen kivédhető csapdahelyzetté válhatnak. A kutatások adatfelvétele során elvárható szakmai minimumokat, összehasonlítást elősegítő sztenderdeket tárgyaló fejezetből elsőként azt tartjuk kiemelendőnek, hogy aki kutatást kíván megrendelni, itt találja azokat a szempontokat, amelyek alapján dönteni lehet a mintavételen alapuló és a teljes körű adatfelvétel között. Tisztázzuk, hogy a reprezentatív mintáknak milyen feltételeknek kell eleget tenniük. A minták és a hozzájuk tartozó pótminták kérdéskörét követően a címlisták és a pótcímek használatát tekintjük át, ami biztosíthatja, hogy a kutatás adatfelvétele ne torzíthassa a reprezentativitást. Összefoglaljuk a kérdezők felkészítésével kapcsolatos tennivalókat és azt, hogy miként kell a kérdőívekbe beépíteni a kérdezőknek szóló instrukciókat. Ismertetjük, hogy önkitöltéses kérdőívekben hogyan célszerű elhelyezni azokat az információkat, amelyek segíthetik a válaszadást. Felhívjuk a figyelmet az önkitöltéses kérdőív használatának buktatóira, és bemutatjuk ezek elkerülésének lehetőségét. Elkülönítve tárgyaljuk a telefon és az internet használatával készíthető felvételek lehetőségeit és korlátait. Áttekintjük a megfigyelések, az egyéni és a csoportos interjúk szerepét, a megtervezésükkel kapcsolatos tennivalókat, és elkészítésük alapvető tudnivalóit. Kitérünk rögzítésük és dokumentálásuk kérdéseire, hangsúlyosan foglalko-

20


2009 / tavasz

zunk az anonimitás biztosításával. Együttvéve: ebben a fejezetben találhat olyan szempontokat a megrendelő, amelyek segíthetik a kutatóhelyek adatfelvételi javaslatainak összehasonlítását, előkészíthetik az eltérő javaslatok közötti választást. Az adatok elemzéséről szóló fejezetben fontosnak tartottuk, hogy szóljunk az elemzési csapdákról, melyek gyakran még a képzett kutatót is téves megállapításokra vezethetik (pl. Simpsonparadoxon). Itt mutatjuk be röviden a kvalitatív adatok elemzésének lehetőségeit is. Az értelmezés, tanulmányírás sztenderdjeiről írt fejezetben elsőként arról adunk képet, hogy milyen előzetes tájékoztatást (gyorsjelentést, esetleg alapadat-megoszlásokat) célszerű elkészítenie a kutatóhelynek a joggal információéhes megrendelő számára. Ebben sorra vesszük az alapsormegoszlás, az utólag képzett változók, indexek, további mutatók, átlagok jelentőségét. Itt érintjük a prezentációt, amely a gyors tájékoztatás sajátos változata lehet. Elkülönítve tárgyaljuk az írott beszámoló tagoltságának kérdéseit, ezzel összefüggően a tartalomjegyzék szerepét, majd az elsőként tisztázandó témát: a kutatás célját. Az első fejezetben tisztázandó tartalmak köréből ki kell emelnünk a kutatás érvényességének kérdését, amit a beszámoló hangsúlyos helyén ajánlatos egyértelművé tenni. A kutatás irányai szerint tagolt beszámolóban az összetartozó résztémák egységes szerkezetű fejezeteket kívánnak, akkor is, ha például a kérdőívben nem egy blokkban szerepelnek az egymáshoz kapcsolódó részkérdések. Rávilágítunk arra, miért célszerű az alaphelyzet (átlagok, alapmegoszlás) bemutatását követően tárgyalni a megismert részleteket, az egyes témák finomszerkezetét. Kitérünk arra is, miért ajánlatos utalni egy-egy téma – más fejezetben előforduló – további összefüggéseire. Itt írunk arról, miként kell a beszámolóban nyilvánvalóvá tenni, hogy mi tett indokolttá egy-egy feldolgozási eljárást, miért érdemes elkerülnünk a szakmai tolvajnyelv tömör, de sokak számára ismeretlen fordulatait. Ebben a részben tárgyaljuk az ered-

Ifjúság és társadalom mények összefoglalása és a kutatás alapján megfogalmazható ajánlások, a megrendelő céljait szolgáló javaslatok kérdését. Az eredmények, adatok, adatösszefüggések bemutatása során követendő megoldások sorából azokkal a témakörökkel foglalkozunk, amelyek nélkül megállapításaink megalapozatlan szöveggé válhatnak. Sorra vesszük a táblázatkészítésben az olvasók eligazodását segítő kiemelések, táblázatszerkesztési fogások kérdéseit, az adatok képi megjelenítésének (grafikák) szerepét. Ezek konkretizálása érdekében bemutatunk néhány táblázat- és grafikakészítési megoldást. Ezeknél részletesen ismertetjük, hogy melyiket mi tette indokolttá. Dolgozatunk következő fejezetében a kutatást kezdeményezők négy, korábban már tárgyalt témakörhöz találhatnak részletes, helyenként konkrét példákban is kifejtett segítséget. Ezek közül elsőként a mintanagyság meghatározását járjuk körül. Egy konkrét példa kapcsán leírjuk a figyelemmel kísérendő szempontokat és az ezek nyomán kialakítandó minta fontosabb jellemzőit. Ezt követően áttekintjük, milyen karakterű kérdéseket milyen eszközökkel lehet vizsgálni olyan ifjúsági csoportokban, amelyek a kutatástól függetlenül is léteznek. Ezek nem tévesztendőek össze sem a fókuszcsoportokkal, sem a kísérleti kutatások céljára szervezett laboratóriumi csoportokkal. Elkülönítve tárgyaljuk a fiatalok körében végzett terepmunka során készíthető megfigyelések kérdéseit. Sorra vesszük a különböző karakterű megfigyelések fontosabb jellemzőit és bemutatjuk az adatszerű feldolgozásra szánt megfigyelések naplózásának egy példáját is. Utóbbi kapcsán hangsúlyozzuk, hogy ez csupán egy változata a feldolgozható megfigyeléseknek, minden kutatás számára kidolgozandó a kutatás céljaihoz legjobban illeszkedő megfigyelés terve. Fontosnak tartottuk szólni néhány szót a napjainkban egyre divatosabb online kutatásokról, azok működésmódjáról és alkalmazhatóságáról az ifjúságkutatásokban.

Az árakról-időkről szóló fejezetben több, céljaik miatt eszközeiben, adatfelvételi eljárásaiban eltérő karakterű kutatás lehetséges költségeit, időigényét tekintjük át. Elsőként a kvantitatív kutatások köréből a közkedvelt, 1000 személyes megkérdezések várható költségeit jellemezzük. Példánkban a 14–29 éves korosztályt képviselő mintával, a még elviselhető hosszúságú, 15–20 percet igénylő sztenderd kérdőívvel és személyes megkereséssel számolunk. A kvalitatív kutatások sorából a fókuszcsoportos és az interjúkra alapozott kutatásokra koncentrálunk. A fókuszcsoportokra épülő kutatások esetében egyenként bemutatjuk, milyen tipikus költségtényezőkkel kell számolniuk a megrendelőknek. Az infrastrukturális költségek esetében külön kitérünk a lehetséges költségek csökkentésének lehetőségeire, egyebek között az internet nyújtotta esélyekre. Kitérünk arra is, hogy miért függ erősen a csoportok résztvevőitől a csoporttagoknak adandó ajándékok ára. Az interjúkra alapozott kutatások esetében jellemezzük, hogy költségeik mennyiben hasonlítanak a fókuszcsoportos kutatásokra. Külön hangsúlyozzuk, hogy a kivonatolt interjúkat követően itt is szükséges az összefoglaló tanulmány, esetleg a prezentáció, ugyanúgy, mint ahogyan ezekre a fókuszcsoportos kutatásokban is szükség van. A példáinkban szereplő ajánlati árak kapcsán elkülönített megjegyzésekben térünk ki arra, hogy milyen ártényezők lépnek be akkor, ha a kutatáshoz helyben nincsenek a terepmunkára felkészített közreműködők (interjúkészítők, kérdezőbiztosok). Figyelmeztetjük a megrendelőket a kiképzetlen önkéntesek bevonásának hátulütőire. Írunk az ajánlati ár és a rendelkezésre álló költségkeret eltéréseinek olyan áthidalásáról, amely nem rontja a munka megbízhatóságát. Jellemezzük a kutatóhelyen felgyülemlett tapasztalatok és a referenciák szerepét, hangsúlyozzuk a kutatóhely visszatérő partnereinek garanciaértékét. Felhívjuk a megrendelők figyelmét a részszámlázási törekvések tipikus buktatójára:

2009 / tavasz


21

Ifjúság és társadalom a zárótanulmányhoz kötött utolsó számla feltűnően alacsony (10–15%) arányára. Végül a fogalomtárban bemutatjuk azokat a legalapvetőbb fogalmakat, amelyek egy társadalomtudományi kutatás során az adatelemzéssel kapcsolatban megjelenhetnek. Beszélünk a változók fogalmáról, mérési szintjeiről és azok fontosságáról. Bemutatjuk az egyváltozós elemzések legfontosabb jellemzőit, a megoszlást, a középértékeket, a szóródás mutatóit. Kétváltozós elemzések esetében a leggyakrabban használt kereszttáblás elemzés logikáját mutatjuk be. Munkánkban több forrásra is támaszkodunk. Felhasználjuk a társadalomkutatási szakirodalom témánkba vágó legfontosabb írásait, korábbi írásaink közül az Ifjúságügy c. kötetben (szerk. Nagy Ádám, 2008) megjelent munkánkat, Az ifjúság megismerésének alapjai: az ifjúságkutatás c. fejezetet, és természetesen azokat a gyakorlati tapasztalatokat, amelyekre ifjúsági témák empirikus kutatása során az évek, évtizedek alatt szert tettünk.

A kutatások előkészítő szakasza A kutatások előkészítő szakaszát több ok miatt is hangsúlyosan kell kezelnünk. Ebben a fázisban szélsőségesen szólva minden eldől, praktikusan pedig majdnem minden, amit egy kutatás eredményezhet. Az első olvasatra elhanyagolhatónak látszó megkülönböztetés azért indokolt, mert a későbbi szakaszokban is elpazarolhatóak olyan eredmények, amelyekhez egy jól előkészített kutatás nyomán juthatunk, míg a rosszul előkészített kutatásokban bravúros adatfelvétellel, feldolgozással és értelmezéssel-tanulmányírással sem hozhatjuk vissza azt, amit a nem megfelelő előkészítés miatt elveszítettünk. Elengedhetetlen a kutatás céljának egyértelmű meghatározása, ezen belül annak pontos megfogalmazása, hogy a fiatalok milyen köréről, milyen cél érdekében, milyen ismereteket (adatokat), adatkapcsolatokat, pillanatképet vagy időfolyamban elhelyezkedő elmozdulásokat (gyakran ezek valamilyen kombinációjára van lehetőség) kívánunk megismerni.

22


2009 / tavasz

Tisztázni kell, hogy a megismerendő halmazról teljes körű vagy mintavételen (reprezentativitás!) alapuló vizsgálattal lehet érvényes ismereteket szerezni, esetleg kombinált megoldást (a mintavétel mellett sajátos részhalmaz teljes körű kutatása) kell választani. A reprezentatív minta arányosan képviseli a kutatásban vizsgálni kívánt alapsokaság legfontosabb csoportjait. A jól felépített, arányos képviseletet biztosító minta a véletlen kiválasztás révén eleget tesz annak a követelménynek, hogy az alapsokaság minden tagjának azonos esélye legyen a mintába kerülésre. Minden esetben megszerzendők az alapsokaság – kutatási céltól függő – fontos jellemzőinek pontos adatai. Ennek forrásai lehetnek a népesség-nyilvántartási adatok, a tagnyilvántartások, a településszerkezet, de esetenként egy településrész épületeinek egyenkénti számbavétele is. Nyilvánvalóvá kell tenni a megrendelő és a kutató számára: ha valamilyen ok nem teszi lehetővé sem a teljes körű, sem a reprezentatív mintavételű kutatást, csupán „valakiket” lehet vizsgálni. Utóbbi esetben, ha ez lehetséges, pontosan meg kell fogalmazni, milyen halmazról szólnak a várható eredmények, ez mennyiben tér el a teljes népességtől, és ezt az elvégzett kutatásról készülő tanulmányban hangsúlyos helyen meg kell ismételni. Ha ezt az eltérést nem lehet meghatározni (pl. amiatt, mert nem ismerjük a teljes népesség jellemzőit), akkor egyértelműen ki kell mondani, a kutatás egy jellemezhető halmazról szól, de ennek nincs leírható kapcsolata a teljes népességgel. Ez olyan sajátos helyzet, amelyben már kérdéses, hogy célszerű-e elvégezni a kutatást. Problémafeltáró kutatásként, esetleg pilot study elkészítésének igényével így is indokolt lehet, de akkor ezt a kutatás elkezdésekor nyilvánvalóvá kell tenni a megrendelő számára is. Ha lehetőség van mintavételen alapuló kutatásra, akkor azt olyan mintán szükséges elvégezni, amelynek alapján előzetesen megmondható, hogy kutatásunkat milyen belső hiba jellemzi. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor előzetesen tudatni kell a megbízóval, hogy a várható

Ifjúság és társadalom eredmények a megkérdezetteket jellemzik, de az alapsokaságra nem (vagy csak ismeretlen hibahatárral) érvényesek. Ezt azért tartjuk alapkövetelménynek, mert a megbízó csak ennek ismeretében mérlegelheti, hogy ilyen feltételek között szüksége van-e a várható kutatási eredményekre, vagy sem. Ekkor még eldöntheti, hogy az ismeretlen megbízhatóságú kutatás elfogadhatóan szolgálja-e azokat a célokat, amelyek érdekében a kutatást kezdeményezte, vagy más megoldást kell választania. A kutatás elvégzéséről szóló alapdokumentumban (ez egyaránt lehet megbízási szerződés vagy a kutatóhely fenntartójának az adott intézményben szokásos rendelkezése) minden olyan mozzanatot meg kell határozni, amely a kutatás elkészítése során a kutatóhelytől elvárható. Ezek között szerepelnie kell a kutatás céljának, a vizsgált alapsokaságnak, a vizsgálati egységeknek (személyek, családok, iskolák vagy munkahelyek, sajátos ifjúsági csoportok) az alapsokaság és a kutatásban érintett kör viszonyának (teljes körű vagy minta alapján végzendő kutatás). Meg kell határozni a kutatásban alkalmazni kívánt felvételi eljárást vagy eljárásokat, ezek esetszámát, kipróbálási módjukat, a feldolgozásmódot és a kutatásról készítendő dokumentumokat. A kutatási folyamat részmozzanataira lebontott határidőket ebben a dokumentumban kell megjelölni. Célszerű egy minden érintett fél számára elfogadható türelmi idő meghatározása, amely minden esetben a kutatás összetettségétől függ. Ennek a dokumentumnak egyaránt tartalmaznia kell a kutatóhely és a megbízó (a kutatást elrendelő szervezet) kötelezettségeit, a kapcsolattartás szervezeti és személyi feltételeit, annak pontos megjelölésével, hogy mire terjed ki, és mire nem a kapcsolattartók kompetenciája. A kutatás finanszírozásának módját is ebben a dokumentumban kell tisztázni. Ugyanebben a dokumentumban kell megjelölni, hogy a kutatás eredményei publikálhatóak-e vagy a kutatóhelyet titoktartási kötelezettség terheli. Amennyiben a kutatóhelynek nincs ilyen

kötelezettsége, ki kell térni arra, hogy mindkét érintett fél kezdeményezhet-e publikációt, kell-e alkalmanként a megbízó (elrendelő szervezet) hozzájárulását kérnie a kutatóhelynek, ha élni kíván a megjelentetés lehetőségével. Fontos azt is meghatározni, hogy amennyiben a megbízó (elrendelő szervezet) kíván élni a publikáció lehetőségével, akkor ennek feltételeiről – tekintettel a szerzői és szomszédos jogokra – szükségese külön megállapodást kötni. Ez utóbbi kapcsán fontos annak ismerete, hogy ezeket a jogokat nem helyezi hatályon kívül az a tény, ha az alapdokumentumban nem kerülnek megemlítésre. Az alapdokumentumban szükséges azt is szabályozni, hogy a kutatóhelyen keletkezett adatok (további dokumentumok) archiválását a kutatóhely hogyan és milyen időszakra oldja meg. Ez különösen fontos lehet akkor, ha a többnyire laikus megbízó nem rendelkezik az adatok kezeléséhez szükséges szoftverrel (pl. SPSS). Célszerű pontosan meghatározni, hogy a kutatóhely az archivált adatokból meddig vállal díjmentesen, és meddig ellenszolgáltatás fejében nyújtott adatszolgáltatást. Az adatok avulásának figyelembevételével erre általában elégséges a zárótanulmány átadását követő egy, ill. öt év, de ezt a konkrét kutatás ismeretében mindkét félnek érdemes mérlegelnie. Ha az alapdokumentum (szerződés) kölcsönös elfogadását követően olyan új körülmények válnak láthatóvá, amelyek jelentősen befolyásolják a kutatás fenti részmozzanatait, akkor arról célszerű egy kiegészítő dokumentumot készíteni. Az előkészítés szerves része a téma (nem csak kutatási) irodalmának megismerése, az esetleges kutatási előzmények számbavétele, alkalmazhatóságuk mérlegelése. Ha a kutatásban egy község vagy egy településrész fiataljainak vizsgálatát kell elvégezni, akkor érdemes megismerni az adott település(rész) történetét, az ott élők megélhetési forrásainak változásait, de esetleg azt is, hogy honnan, mikor települtek ide a lakosság jellegzetes csoportjai. Fel kell tárni, hogy az adott sokaságról korábban készült-e olyan kutatás, amelynek adatai összehasonlítási alapot nyújthatnak, ill. olyan,

2009 / tavasz


23

Ifjúság és társadalom amelynek adatfelvételi kategóriáit célszerű átvenni. Az ilyen lehetőségek elmulasztását joggal szakmai hibának tarthatjuk. A korábbi felvételek kérdéseinek újbóli használata lehetőséget ad idősoros elemzésekre, amelyek nyomán feltárhatunk az adott sokaságra jellemző trendeket. Az ilyen eszközátvétel azért is fontos lehet, mert a tervezett kutatás sikerét a kipróbált és bevált (ez a két minősítés nem azonos tartalmú!) mérőeszközök használata jelentősen segítheti. Az ilyen döntéseket még az előkészítés során kell meghozni. A korábbi adatfelvételi kategóriák átvétele szintén az összehasonlítás esélye miatt célszerű. A megrendelőnek esetleg nem is jut eszébe, hogy egy évekkel korábbi, akár más témájú kutatás során sikerrel alkalmazott vizsgálati kategória vagy területi felosztás átvétele jelentős információtöbbletet eredményezhet. A kutatóhelynek ezekre a lehetőségekre mégis figyelnie kell, szakmai kompetenciája részben az ilyen lehetőségek számbavételében, alkalmazásában nyilvánulhat meg.

Olyan előkészítő lépések, amelyek befolyásolják az adatfelvétel, adatfeldolgozás sikerét Nem tisztán előkészítő feladat az adatfelvételi megoldások és a majdani adatfeldolgozási lépések meghatározása, de ezek egy részéről ugyanúgy az előkészítő fázisban kell dönteni, mint az időzítésről vagy a választott felvételi eljárás személyességéről és időigényéről. A felvétel-feldolgozás előkészítés során eldöntendő részéhez tartozik a megismerendő vizsgálati egységek (település, csoport stb. vagy személyek) meghatározása, és csak ezt követően az egységek számának meghatározása. A vizsgálati egységek egyértelmű meghatározása nélkül az értelmezésben gyakran előfordulhat olyan csúsztatás, amely miatt személyek halmazának megkérdezése után nem személyekre, hanem településekre, csoportokra stb. értelmezik az eredményeket, miközben a valójában vizsgált halmazokat eltérő súllyal képviselik a megkérdezett személyek. Ennek nyomán

24


2009 / tavasz

egyetlen halmazban kérdezett személyek válaszai is elvihetik egy irányba az eredményeket, miközben az összes halmazra érvényesnek írják le azokat. Ezért az értelmezési egységeket előre kell rögzíteni. A vizsgálati egységek számának meghatározása az előkészítés során befolyásolja a lehetséges feldolgozás mélységét. Bővebben: a keresztkapcsolatok vizsgálatában a változók kívánatos tagoltsága befolyásolja a kereszttáblák cellaszámát és ezzel az értelmezés lehetőségeit. Alacsony elemszám esetében a változók kívánatos tagoltsága üres cellákat eredményezhet, és ezzel értelmetlenné teheti a formálisan ugyan elvégezhető keresztkapcsolat-vizsgálatok egy részét. Ezért szükséges a változók tagoltságának megtervezése, majd ezután az elemszám meghatározása. A kutatás előkészítő lépéseihez tartozik, hogy eldöntsük, milyen adatfelvételi eljárásokat kell használnunk. A személyek megkérdezése mellett szükség lehet valamilyen csoporttechnikára (tőlünk függetlenül is meglévő csoportokban, pl. ifjúsági klub, iskolai osztály; esetleg kifejezetten a kutatás számára létrehozott csoportokban, pl. fókuszcsoport), kívánatosnak találhatunk valamilyen megfigyelési technikát. (Nem azért, hogy így szerzett információkat is „tudjunk” és díszítőelemként használhassunk, hanem azzal a céllal, hogy ezeket valamiképp feldolgozzuk, eredményeinket beépítsük a kutatás más eredményei közé.). Ugyanígy az előkészítés során kell eldöntenünk, hogy milyen meglévő dokumentumokat kell megismernünk, ezek közül mi kell az egyéb adatfelvételi eljárások előkészítéséhez, mire lesz szükségünk egy későbbi időpontban. Mindezek egyaránt befolyásolhatják az adatfelvétel időzítését. Az alapsokaság – a kutatás céljától függően – fontosnak ítélt jellemzői megismerése után dönthetjük el, hogy amennyiben nincs szükség, esetleg nincs lehetőség teljes körű adatfelvételre, milyen mintával kell dolgoznunk. A megbízó mintanagyságra vonatkozó előzetes kívánságait, vágyait addig nem jó elfogadni, ameddig nem tudunk eleget az alapsokaságról. Ez gyakran feszültségforrássá válhat a kutató (kutatóhely)

Ifjúság és társadalom és a megbízó között, de a kutatás sikere érdekében vállalni kell, és kezelhető keretek között kell tartani. A mintanagyság olyan szakmai kérdés, amelyben a két fél közül a kutatónak rendelkeznie kell szakmai kompetenciával, és azzal a meggyőző képességgel, amelynek nyomán a megbízó átláthatja, hogy a kutató a megbízó érdekeinek figyelembe vételével alakította ki álláspontját. A mintanagyság kérdésével – egy konkrét példához kötve – munkánk 4. fejezetében, részletekbe menően foglalkozunk. A további hasonló véleményeltérések leggyakrabban a kutatás témáinak megközelítésére alkalmas felvételi eljárás, az egyes konkrét kérdések és a próbakérdezés kapcsán szoktak előfordulni. Kezelésmódjuk mindig a két fél közötti kapcsolattól, a bizalomtól, az esetleges korábbi együttműködés eredményességétől függ. Erre nincsenek receptek, szakmai minimumként azt érdemes követni, hogy a véleménykülönbség értelmezésekor a kutatás sikerét érdemes hangsúlyozni.1 Az álláspont eltérések sajátos esete az, amikor egy nagy (esetleg országos) kutatás helyi megismétlésére, másolására törekszik a megrendelő. A helyi körülmények miatt gyakran olyan jellemzői vannak a fiataloknak (törekvéseiknek, ítéleteiknek), amelyek csak az adott helyszínre kidolgozott kutatással közelíthetőek meg, a korábbi vizsgálatok leképezése legfeljebb olyan „eredményekhez” vezet, hogy itt is ilyenek, itt mások a fiatalok. Az ilyen megállapítások egyike sem segíti elő a megbízó valós informálását, még kevésbé tennivalói jó körvonalazását. Itt a szakmai sztenderdek körülírása közben eljutottunk egy olyan pontig, ahol a szakmai kompetenciából fakadó meggyőződés etikai megfontolásokból következő döntéshez vezet. A dilemmát kinek-kinek fel kell oldania, mindenki olyan megoldást választ, mint amilyen szilárd etikai háttérrel rendelkezik. Az adatfelvétel időzítése során figyelembe kell venni olyan tényezőket, amelyek meghatározhatják az adatfelvétel sikerét-kudarcát. Így a személyes otthoni megkeresést igénylő felvételeknél kerülendőek az olyan napszakok, amelyekben a kérdezendő személyek feltehetően iskolában,

munkahelyen tartózkodnak. Célszerű elkerülni az év olyan periódusait, amikor sokan elutazhatnak, vendégségbe mehetnek (Húsvét, Halottak napja, Karácsony tája, a téli-nyári szabadság, iskolai szünidő, stb.). Kerülni kell a választási kampányok csúcsidejét, a választási, népszavazási napokat. Ezeket a tényezőket az előkészítés során ki kell zárni. Ide tartozik az a sajátos helyzet, amelyben a mintarendelést nehezíti a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala választási előkészületekkel kapcsolatos terheltsége, mert ilyenkor közel sem biztos az általában 30 napon belüli mintaszolgáltatás. Az adatfelvétel megtervezése során e tényezőket szükséges előre számbavenni. Olyan témák vizsgálatánál, amelyek szezonálisan hullámzó gyakorlathoz vagy intézményi működéshez kapcsolódnak nem jó a holtszezonhoz kötni az adatfelvételt. Ha ezt gondatlanságból vagy a megrendelő határozott követelése miatt figyelmen kívül hagyja a kutatóhely, akkor szinte borítékolható a felvétel tervezett határidejének túllépése, rosszabb esetben a feldolgozást nehezítő, lehetetlenné tevő rossz minősége. Emiatt jóelőre át kell tekinteni, vannak-e kizárandó időszakok a felvétel időzítésében. Ilyenek lehetnek az iskolai szünetek, a művelődési házak, színházak nyári holtszezonjai. A személyesség és a felvétel időigénye gyakran egymáshoz kapcsolódik. A válaszadás legjobb feltételeit a négyszemközti személyes kikérdezéssel teremthetjük meg. Még ezt az interjúhelyzetet sem szabad 30-40 percnél hosszabbra tervezni, mert a megkérdezett kifáradása – változatos kérdezéstechnika alkalmazása esetén is – kikezdi a megkérdezett személyek koncentrálóképességét, értelemszerűen a válaszok minőségét. Az előszeretettel alkalmazott önkitöltéses kérdőív még akkor is a személytelenséghez közelít, amikor barátságos hangvételű, élőszóban előadott szöveggel próbáljuk ráhangolni a megkérdezetteket a kérdőív hiánytalan és gondos kitöltésére. Csak kevéssel jobb a helyzet akkor, ha olyan csoportok megkérdezésekor használjuk, amelyekben egy vagy több jól felkészített kérdezőbiztos osztja szét a kérdőívet és a vá-

2009 / tavasz


25

Ifjúság és társadalom laszadás során mindvégig helyben marad, hogy bármelyik válaszadó kérhesse a segítségét. Még ilyen esetben is gyakoriak a válaszhiányok, legutóbb iskolai osztályokban felvett, önkitöltéses felvételnél találkoztunk a nemek, az életkor és az iskolai végzettség egyre magasabb (2 – 16 % arányú) válaszhiányával. Mindezen felül azt is mérlegelni kell az előkészítés során, hogy az önkitöltéses kérdőív megválaszolásához mindig több idő kell, mint egy ugyanolyan kérdésszerkezetű, de személyes kikérdezésre szánt kérdőív sikeres megkérdezéséhez. Az önkitöltéses kérdőívbe akár minden olyan instrukciót beírhatunk, amelyeket a személyesen kérdezendő kérdőívekről a kérdezők felkészítése során elmondunk, visszakérdezve újra magyarázunk, az önkitöltő válaszadók közül mégis sokan átsiklanak felettük, csupán azért, mert nincs olyan gyakorlatuk a válaszadási helyzetben, mint a rutinos kérdezőknek a kérdezésben. Külön nehézséget okoznak a válaszfüggő léptetések (tovább az x kérdésre!) értelmezései. Csak látszólag személyesebb a telefonos megkérdezés, amelynek látszólagos egyszerűsége könnyen elcsábíthatja a kutatás megtervezőjét. Csak olyan esetekben célszerű ez a felvételi megoldás, amelyekben legfeljebb 8-10 kérdésre kell választ kérni és 3-5 perc alatt végrehajtható. Választól függő kérdéseket ilyenkor elvétve szabad tervezni, a legjobb ha egyáltalán nem akarunk ilyen megoldásokat. Azzal kell számolni, hogy a call centerek telefonjainál ülve nem lehet megsaccolni, milyen elfoglaltság közben léptünk be a megkérdezendő legszemélyesebb terrénumába, az otthonába. Ettől függ ugyanis, mikor elégeli meg a válaszadást és szélsőséges esetben mikor szakítja meg interjú közben a beszélgetést. A legfelkészültebb telefonos munkatársaink sem látják beszélgetőtársukat, sokkal nehezebb a dolguk, mint a személyes kikérdezést végző kérdezőbiztosoké. A személyek kérdőíves adatfelvételének legszemélyesebb módja a kérdezőbiztos közreműködésével elkészített, egyéni kikérdezéssel felvett kérdőív. Ha az előkészítés során ezt a megoldást választjuk, akkor célszerű ezzel egy-

26


2009 / tavasz

idejűleg eldönteni, hogy milyen más felvételi eljárást kell a megkérdezendők (vagy egy részük) esetében a kutatás során használnunk. Szükség lehet önkitöltéses időmérlegre, rövid adatlapra, és ezeket nem feltétlenül a személyes kikérdezéssel egyidejűleg kell felvenni, kitöltetni. Azt viszont minden megkérdezendőnek el kell mondani, hogy a kutatás során mikor és mit kérünk tőle. Az első kapcsolatfelvétel során szükséges azt elmondani a megkérdezendőnek (esetleg egy ilyen tartalmú rövid levél átadásával együtt), hogy kinek a számára, milyen célból kérjük a segítségét, összesen hány alkalommal számítunk személyes közreműködésére. Ezek előzetes meghatározása szintén befolyásolhatja a felvétel időzítését, hiszen összetett kérés esetén gyakrabban kell a megkérdezendők kitérésére számítanunk, ezért a tervezett felhasználáshoz viszonyítva több időt kell a munkára szánnunk. Itt a visszaszámolás alapján alakul a felvétel kezdetének időzítése. A személyek egyéni megkérdezésére alapozott kutatásban a felvételi eljárás személyességétől függetlenül szükségszerű a felvétel terepének megismerése. Ez lehet egy vagy több település, egy településrész (dűlő, lakótelep, stb.) vagy olyan közterületek, esetleg intézmények, amelyeken az ott tartózkodó fiatalokat kell kérdezni. Ebben legcélszerűbb a kutatást megrendelő olyan munkatársának segítségét kérni, aki ismeri a számításba vehető terepeket. Elsősorban azt kell megtudni, ami a felvétel időtartamát befolyásolhatja, de olyan mozzanatokra is figyelni kell, hogy milyen az adott terep beépítettsége (utcaszerkezet, épülettípusok, közterületi kérdezés esetén vannak-e a megkérdezést segítő, ill. nehezítő időszakok, intézményi kérdezés esetén az intézmény működésének ritmusa milyen alkalmazkodást kíván a kérdezőktől. Az így megszerzett információkat nem csak figyelembe kell venni az előkészítés során, de dokumentálni is kell. 2 Az eltérő személyességű interjúlehetőségek (pl. személyes megkeresés során, kérdezőbiztossal felvett vagy csoportos önkitöltéses kérdőív) közötti választást gyakran nem a tartalmi szem-

Ifjúság és társadalom pontok mérlegelése befolyásolja, hanem a kutatáshoz felhasználható keretösszeg. Emiatt a döntés esetenként nem szakmai, hanem financiális alapon történik. Ilyenkor már nehéz elválasztani egymástól, hogy a kutató(hely) megfelel-e a szakmai és az etikai minimumoknak. Ezeket a döntéseket mégis az előkészítés során kell meghozni, mert a kutatásról szóló megállapodás után végképp tisztességtelen más felvételi eljárást választani, mint amit előzetesen vállaltunk, vagy a kutatóhely fenntartója előírt. A sikeres adatfelvétel érdekében az előkészítés során elvárható, hogy a megkérdezendők számára elérhető módon (helyi sajtóban vagy személyesebb esetben a lakáscímükre küldött értesítő levélben) tájékoztatást adjunk a kutatásról, a felkeresés módjáról, esetleg egy olyan telefonszámról, amellyel elérhető az a kérdező, aki kérdezni szeretné az adott személyt. A lehetőségek közötti választás természetesen függ a helyben rendelkezésre álló eszközöktől, a levelezésre fordítható pénztől, de valamilyen megoldás joggal elvárható. Ha a kutatás témája valamilyen interjútechnika használatát teszi szükségessé, akkor az előkészítés során kell eldönteni, hogy a számításba vehető megoldások közül melyiket vagy melyeket válasszuk. A személyre irányuló, strukturált szociológiai interjú vagy valamilyen csoportos interjú gyakran más felvételi eljárásokkal együtt szolgálja jól a kutatás célját. Akár egyedüli eszközként, akár más adatfelvételi eljárásokkal kombinálva használjuk ezeket, az előkészítés során el kell döntenünk, hogy milyen szerepet szánunk ezeknek az eszközöknek. Magyarán: meg kell határoznunk, hogy mire kell a kutatásban a kiválasztott interjútechnika. Azért nem érdemes interjúzni, hogy színező elemekkel tehessük változatossá a kutatásról készülő beszámolót. Ezt a látszateredményt elkerülhetjük, ha pontosan meghatározzuk, mire kell törekedni interjúinkkal (interjúterv vagy vezérfonal, és véletlenül sem interjúkérdések készítése), valamint annak megtervezésével, hogy miképp kívánjuk rögzíteni, majd feldolgozni interjúink tartalmát, információinkat hogyan akarjuk beépíteni a kutatásról szóló beszámolóba.

Hasonló előkészítő lépések kellenek a megfigyelések használatához is. A megfigyelés előkészítésekor azt kell szem előtt tartanunk, hogy valóban megfigyelhető információk megszerzésére készítsük fel azokat, akiktől megfigyelést várunk. Világossá kell tennünk, hogy nem az óhatatlanul saját értékrendszerükben gyökerező ítéleteikre, hanem a látott-hallott eseményekre, szövegekre kell koncentrálniuk. Mindezt akkor lehet jól előkészíteni, ha a megfigyelések kapcsán is előbb fogalmazzuk meg, mire fogjuk felhasználni így szerzett információinkat, és csak ezután kezdünk hozzá a megfigyelés tartalmi és eljárásbeli követelményeinek kidolgozásához. Intézményi keretekhez kötődő adatfelvétel (munkahely, iskola, szabadidős intézmény) esetében szükséges az intézmény hozzájárulásának megszerzése az adatfelvételhez. Bonyolult esetben (pl. kisebbségi kutatásoknál) célszerű kikérni az Adatvédelmi biztos véleményét, vagy a Kisebbségi ombudsmanhoz fordulni előzetes állásfoglalás érdekében. Jellegzetesen ilyen az – a többször is előforduló – helyzet, amikor azt kérik a kérdezőktől, hogy tűntessék fel a kérdőívben: a megkérdezettet valamelyik kisebbséghez tartozónak tekintik-e. Az intézményi hozzájárulás kapcsán gyakori csapdahelyzet, amikor a hozzájárulásra jogosult elzárkózik a személyes találkozás elől, és elvárná, hogy a kutatóhely az adatfelvételi eszközt (interjúterv, kérdőív) előzetesen küldje el. Ezt a lehetőségek végső határáig célszerű elkerülni. A többnyire laikus partner azt gondolhatja, hogy hozzájárulását változtatások elfogadtatásához kötheti, roszszabb esetben arra törekszik, hogy általa preparált személyek megkérdezését elérve „jó kép” alakuljon ki intézményéről a felvétel nyomán. Mindkét törekvés ronthat a felvétel minőségén, emiatt az előkészítés során – akár intézményváltás árán is – jobb elhárítani ezt a törekvést, mint a gyors beleegyezés reményében engedni az ilyen elvárásoknak. Ha a felvételhez kiválasztott intézmény képviselője alakíthat a felvételi eszközön, akkor sérül a kutatás céljához legalkalmasabbnak tartott felvételi eszköz egy vagy több része, és elég elképzelni, hogy

2009 / tavasz


27

Ifjúság és társadalom több különböző helyzetű intézmény korrekciós elvárásainak sorozata után mivé válhat egy kérdőív vagy egy interjúterv. Ha előre felkészítik az intézményben megkérdezhetőket, akkor a válaszok már nem a megkérdezendők helyzetét (törekvéseit, ítéleteit stb.) tükrözik, hanem valamely döntési helyzetű intézményvezető látásmódját arról, hogy milyennek szeretné látni az intézményében elérhető fiatalok helyzetét, törekvéseit. Mindkét eset alkalmas arra, hogy a kutatás „eredményei” olyan mesterséges tények (artefactok!)3 legyenek, amelyeket a valóságtól függetlenül a kutatás eszközei vagy azok helytelen alkalmazása hozott létre.

A kutatások adatfelvétele során elvárható minimumok, összehasonlítást elősegítő sztenderdek Ha az ország egészének, egy-egy régiónak vagy egy település (esetleg településrész, pl. egy lakótelep) fiatal lakosságáról kíván információkat szerezni egy kutatás, arra kell törekedni, hogy a megkérdezendők körének, a mintának legfontosabb jellemzői (pl. nemek és életkor szerint) arányosan képviseljék az alapsokaságot. Ennek a követelménynek a reprezentatív mintával tehetünk eleget. Ha a kutatás több települést érint, akkor ez településenként elkülönítve is elvárható követelmény. Ez az elvárás legjobban a rétegzett, véletlen leválogatáson alapuló mintavétellel teljesíthető. Vannak további eljárások is, pl. Leslie-kulcs, véletlen séta, de ezek jobban függenek a kérdezők fegyelmezett munkájától, mint a címlistát használó minták. Általános alapelvként azt kell szem előtt tartani, hogy a kutatóhely olyan eljárást válasszon, amely az alapsokaság bármely tagja számára azonos valószínűséggel biztosítja a mintába kerülést. Ha ez nem teljesíthető, akkor a kutatás megkezdése előtt tájékoztatni kell a megbízót vagy a kutatást elrendelő szervezetet arról, hogy a készítendő kutatás eredményei nem fogják jól jellemezni az alapsokaságot. Ha az alapsokasághoz kevesen tartoznak (pl. néhány tucat vagy néhány száz személy), akkor

28


2009 / tavasz

szükségessé válhat a teljes körű megkérdezés. Ezt elsősorban az indokolhatja, hogy a szűk alapsokaságból készíthető minták olyan alacsony elemszámot biztosítanak a kutatáshoz, amelyben a megkérdezettek alcsoportjai már nem teszik lehetővé a különböző válaszok arányos (százalékban kifejezhető) összehasonlítását. Ezen túlmenően, alacsony elemszám mellett a válaszok keresztkapcsolatait tartalmazó táblázatokat csak formailag lehet elkészíteni, mert megnövekedik az üres cellák lehetősége, amelyek statisztikailag megbízhatatlan adategyütteshez vezetnek. Egy, a tagjai számára szemtől-szembe helyzetet biztosító ifjúsági csoport tagjainak véleményét, állásfoglalásait pedig eleve csak teljes körű adatfelvétellel érdemes feltárni. Egészében véve a mintavételen alapuló kutatásokat olyan mintán szükséges elvégezni, amelyről előzetesen megmondható, hogy milyen belső hiba jellemzi a munkát. Amennyiben a mintavételen alapuló adatfelvételt címjegyzék alapján kell elkészíteni, legyen a kiválasztott minta címjegyzékéhez tartozó, azzal a mintavételben figyelembe vett csoportok (pl. nemek, életkor) szerint megegyező belső szerkezetű és nagyságú pótminta a meghiúsult megkérdezések pótlására. A mai viszonyok között egyre indokoltabb a többszörös pótmintával rendelt mintakészítés. Budapesti felvételeknél már évek óta indokolt a kétszer száz százalékos, azonos szerkezetű pótminta. Más kutatásoknál ötszörös pótminta sem minden esetben bizonyult elégségesnek. Csak példaképp említjük, hogy a 19–24 év közötti fiatalok egyre nagyobb hányada lakóhelyétől eltérő településen tanul, emiatt bejelentett lakáscímükön nehéz elérni őket. A címlista használatához pontos instrukciókat kell adni a kérdezőbiztosoknak arról, hogy milyen esetekben kell pótcímet kérni az adatfelvétel irányítójától. Az egyéb mintájú adatfelvételekhez szintén szükséges a kérdezők számára írásos instrukció arról, hogy milyen szabályok szerint kell kiválasztaniuk a megkérdezendő személyeket. Önkitöltéses és telefonos megkér-

Ifjúság és társadalom dezés esetén is szükséges a pótfelvétel lehetőségének biztosítása. Ilyen esetekben a pótcímek alkalmazásától eltérő előírások szükségesek, de ezeket is pontosan meg kell határozni. Ha van rá lehetőség (pénz, idő), mindenképpen kerüljön sor a kérdezőbiztosok személyes felkészítésére. Csak kipróbált és megbízható kérdezőkkel dolgozzunk! Ennek feltételeivel a kutatás költségeinek és időigényének előzetes megtervezésekor számolni kell. A stabilan működő kutatóhelyek többségénél olyan kutatás-szervezőket, kérdezői instruktorokat foglalkoztatnak, akik kipróbált, saját kérdezői csapatot tudnak mozgósítani egy-egy adatfelvételhez. A bevált szervezők, instruktorok alkalmazása szállíthatja azokat a kérdezőket, akik már ismerik a kutatóhelyen bevált kérdőív-készítési megoldásokat. Ez is indokolttá teszi a kutatóhely kérdőív-készítési protokolljának kidolgozását. Mindez különösen hangsúlyossá teszi a kutatásvezető személyes felelősségét a kérdezők eligazításában. Nem szerencsés, ha az instruktor az eligazításról hiányzó kérdezőket utólag egyenként kívánja felkészíteni. Legyenek jelen akkor, amikor a többiek felteszik kérdéseiket a kutatás vezetőjének, így hallhatják azokat a válaszokat, amelyek esetleg nekik is támpontot adnak feladatuk megfelelő elvégzéséhez. Tegyük alapelvvé, hogy aki nem jön eligazításra, az ne akarjon az adott munkából pénzt keresni, hiszen senki sem szívességből kérdez. A kérdezőbiztosok közreműködésével készülő adatfelvétel esetén a kérdezők személyes felkészítésén túl elvárható, hogy a kérdőívben tipográfiailag megkülönböztetett formában szerepeljenek a kérdező munkájára vonatkozó fontos előírások. Ezeknek egy-egy kérdés megkérdezésének módját, a válaszfüggő léptetések pontos előírásait ugyanúgy tartalmazniuk kell, mint a táblázatos kérdésekre vonatkozó kérdezési és jelölési előírásokat. Az első, kérdéseket tartalmazó oldalon meg kell adni a sztenderd válaszok (nem tudja, nem kíván válaszolni stb.) jelölendő kódjait. Az első kérdéstől kezdődően azonos jelölésmóddal el kell választani a felolvasandó válaszlehetőségektől azokat a válaszokat, ame-

lyeket nem kell felolvasni, de jelölésük kötelező. A kérdezőnek szóló instrukciót kell elhelyezni az olyan kérdések előtt, amelyeket nem szabad felolvasni, de választ várunk rájuk. Tipikusan ilyen a megkérdezett neme. Ha az előkészítés során indokoltnak találtuk az önkitöltéses kérdőív alkalmazását, akkor a kérdőívet úgy kell megszerkeszteni, hogy abban a válaszadó minden olyan instrukciót megtaláljon, amely az eredményes válaszadáshoz szükséges. Ilyenkor nem használhatjuk a válaszok nélküli sztenderd kódokat, amelyeket csak jelölni kell. Minden nem tudom, nem kívánok válaszolni, korábbi kérdésre adott válaszom miatt ennek a kérdésnek esetemben nincs értelme választ szerepeltetni kell a kérdőívben. Érdemes több oldalon is elhelyezni azt a tanácsot, hogy bármely kitöltési nehézség esetén kérjen segítséget jelen levő munkatársunktól (vagy telefonon, esetleg interneten, bár ennyi aktivitást csak nagyon jól motivált megkérdezettektől várhatunk). Önkitöltéses kérdőívek terjedelmét a személyes megkérdezésnél is mértéktartóbban célszerű meghatározni. A megkérdezettek terhelhetőségének, koncentrálóképességének határai személyenként eltérőek, ezért sokkal gyakrabban fordulhat elő, hogy egy idő után lemondanak a kérdőív befejezéséről, esetleg több részben szánnak rá időt. A sikeres adatfelvételt gyakran azzal kockáztatják, hogy családtagjaik, munkatársaik bevonásával „kollektív” válaszokat adnak a kérdésekre. Ezeket a buktatókat nagyrészt kivédhetjük, ha sikerül olyan csoportos önkitöltéses helyzetet választanunk, amelyben a kutatás egy, de inkább több munkatársa jelen lehet, segíthet annak, aki nemcsak elakad a válaszadásban, de ezt vállalhatónak tartva kéri is az elérhető segítséget. Szakmailag elvárható, hogy csoportos önkitöltés esetén a már befejezett kérdőíveket úgy vegye át valaki, hogy azonnal megnézi, nincsenek-e válaszhiányok, és ha kell, kéri a kimaradt válaszokat. Ilyenkor a személyi adatokra és a táblázatos kérdésekre kell legjobban figyelni. Az önkitöltéses kérdőívek bármely változatát használjuk, úgy kell megszervezni a kész kérdő-

2009 / tavasz


29

Ifjúság és társadalom ívek átvételét, összegyűjtését, postai visszaküldését, hogy egyetlen válaszadó se legyen azonosítható. Mindenképpen kerülendő a gyakran iskolai osztályokban végzett, csoportos önkitöltéses felvételeknél egy komoly csapdahelyzet. A kutatóhely felvétellel megbízott és segítségnyújtásra felkészített munkatársa számára kézenfekvőnek tűnhet, hogy a kérdőíveket rábízza egy pedagógusra (többnyire osztályfőnökre), és csak a kitöltött kérdőívekért megy vissza az iskolába. Ez visszaélésekhez – vagy a visszaélés gyanújához – vezethet, és emiatt olyan támadás érheti a kutatóhelyet, amely veszélyeztetheti a kutatás egészét. Súlyosabb esetben tényleg sérülhet a válaszolók anonimitása, visszaélhetnek a kitöltött kérdőívek megismert tartalmával. A felvétellel megbízott munkatársakat fel kell készíteni arra, hogy miképp térjenek ki az ilyen „segítség” elfogadása elől. Telefonos megkérdezés esetén nem csak arra kell figyelni, hogy az ilyen adatfelvétel időtartama kemény korlátokba (néhány perc) ütközik. Biztosítani kell, hogy a megkérdezendők köre arányosan képviselje az alapsokaságot, és ez legtöbbször alig megoldható előre elkészített listákkal. A legfontosabb csoportképző adatok (nem, életkor) utólagos arányosításával ez megvalósítható, de ennek érdekében esetleg a feldolgozni szánt esetek többszörösét kell megkérdezni. A telefonos adatbázisok elégtelen volta miatt (nincs megbízható mobiltelefonos adatbázis, a vezetékes telefonok a fiatalok lakta háztartásokban ritkák) ez a technika kevésbé alkalmas bármilyen reprezentativitás biztosítására. Tovább nehézséget okozhat, hogy a telefonos kérdezések során nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban a megkérdezni kívánt személy válaszol kérdéseinkre. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezt az adatfelvételi eszközt csak néhány információ gyors megismerésére érdemes használni, akkor kérdéses, hogy mindez megéri-e a ráfordított költséget és erőfeszítést. A személyesség alacsony foka jellemzi az utóbbi években elterjedt internetes adatfelvételeket. Az internethasználók egy szolgáltatás

30


2009 / tavasz

igénybevétele után mind gyakrabban találkoznak néhány elégedettségre irányuló kérdéssel. Válaszaikat többnyire meg is köszönik, feltehetően azért, mert a szolgáltató számára hasznosak. Ifjúságkutatási célokra szintén használható az internet. Alkalmazási körét erősen korlátozza az internet-hozzáférés egyenlőtlen eloszlása. Célvizsgálatoknál érdemes ezzel kísérletezni, reprezentatív kutatást sok többletmunkával és kétséges hatékonysággal készíthetünk, ezért kerülendőnek tekintjük. Azokban a kutatásokban, amelyekben előre meghatározott szerepük van a megfigyeléseknek, pontosan megfogalmazható néhány alapkövetelmény. Félreérthetetlenül kell megtervezni, hogy milyen tartalmakra koncentráljon a megfigyelést végző munkatárs. Ezek elsősorban történések, személyek közötti két- és többoldalú találkozások, a személyközi történések időtartama lehetnek. A kutatás témájától függően fontos lehet a megfigyelt helyszín tárgyainak használata (pl. egy ifjúsági klubban a játékok igénybevétele). Nehezebb megfigyelni a személyközi kommunikáció verbális és nonverbális tartalmait, de huzamos résztvevő megfigyelés során ez is elvárható. Meg kell határozni, hogy milyen időegységekre, milyen tereprészekre bontott megfigyeléseket kell rögzíteni, milyen rögzítési módot használjanak, milyen időeltolódás lehet a történések és rögzítésük között. Elvétve engedhető meg, hogy a megfigyelt terephez tartozó személyek felismerhessék: valaki megfigyeléseket készít róluk, és ezeket bármilyen módon rögzíti. Ha a megfigyelést más adatfelvételi eljárással (pl. kérdőív vagy interjú készítése) kombinálva végezzük, akkor ezeknek a felvételeknek az előkészítése kellően fedi a megfigyelés tényét. A megfigyelések pontosságát segíti, ha annak kezdetekor kialakítjuk a különböző tartalmak rögzítésének minden megfigyelőre és minden megfigyelendő helyszínre, időmetszetre érvényes szabályait (pl. szófordulatok, rövidítések), amelyek segíthetik a történések felidézését, és megkönnyítik a megfigyelési jegyzőkönyvek, naplók későbbi feldolgozását. Dolgozatunk negyedik fejezetében a megfigyelések

Ifjúság és társadalom megtervezéséhez, lebonyolításához kapcsolódó részletkérdések mellett egy korábbi kutatásból átvett példán mutatjuk be az adatszerűen is feldolgozásra szánt megfigyelés egy változatát. A különböző szociológiai interjúk (strukturált személyes vagy csoportinterjúk) alkalmazása esetén egyaránt elvárható követelmény, hogy az interjúkhoz pontos vezérfonal, interjúterv készüljön. Ebben – minden, a kutatás célját szolgáló témát azonos fontosságúnak tekintve – meg kell tervezni a készítendő beszélgetést, esetleg beszélgetéseket. Azt, hogy az interjú egy vagy több ülésben készüljön, nem mindig lehet előre meghatározni. Gyakran nem is szükséges, hiszen a jól behatárolt, kevéssé összetett témájú interjúk esetében is előfordulhat, hogy olyan interjúpartnerrel kell beszélni, aki a témáról sok és bőséges tapasztalatot, a kutatás számára fontos álláspontokat mond el az interjúban. Emellett az is előfordulhat, hogy egy személy vagy egy csoport tagjai másoknál kevésbé terhelhetőek, és ez teszi indokolttá a folytatást, folytatásokat. A célzott beszélgetések – mint az interjúk sajátos változatai – általában rövidebbek, esetenként ezeket nem is lehet előre megtervezett időponthoz kapcsolni. Például akkor, ha az interjúpartner egy váratlan helyzetben, annak hatása alatt maga jelzi, hogy valamiről beszélni szeretne az interjúkészítővel. Ilyenkor a téma határozza meg, hogy a beszélgetés a kutatás céljára használható vagy sem. Mindenesetre a kutatás tervezése során ez a lehetőséget is célszerű számításba venni. Minden interjútípusnál alapkövetelmény az, hogy – előre megtervezett módon – rögzítsük azok tartalmát. A gyakran spontán kialakuló, célzott beszélgetések esetében erre esetenként nincs lehetőség, ezekről a beszélgetést követő legrövidebb időn belül szükséges feljegyzéseket készíteni, vagy magnóra mondani tartalmukat. Minden előre tervezhető interjúnál elvárható az egyidejű rögzítés. A jegyzetelés is megoldás lehet, de szerencsésebb a hangfelvétel készítése. Elsősorban azért, mert az interjú mindkét résztvevője a beszélgetésre koncentrálhat. Csoportos interjúknál, legyenek azok fókuszcsoportok

vagy formális csoportviták, a lehetőségek függvényében érdemes előnyben részesíteni a videofelvételt, mert így a nonverbális tartalmakat, a gesztusokat, mimikát is rögzíteni lehet. Ha a felvételt kijátszhatjuk egy közeli, külső helyiségbe, akkor lehetőséget teremtünk arra, hogy egy-két alkalommal a kutatásvezető vagy a megbízó a csoportülés tartalma alapján megfogalmazott, új szempontú kérdést küldjön be a csoportülés vezetőjének. Ezt gyakran detektívtükrös megoldással vélik biztosíthatónak. Ez is használható, de semmiképp sem helyettesíti a csoporttörténések rögzítését. A fókuszcsoport hangzó anyagának szinkronkövetését a Skype alkalmazása is lehetővé teszi. Ennek előnye lehet, hogy az újonnan felmerülő kérdéseket a megbízó úgy küldheti el, hogy a csoporttörténéseket, az interjú menetét nem zavarja meg senki azzal, hogy belép a fókusznak helyt adó szobába. Ez esetben még közeli helyiségre sincs szükség. A kép- és hangrögzítés ilyenkor is alapkövetelmény. Bármilyen interjútípust is rögzítünk egy kutatás során, előre meg kell határozni, hogy az így készült dokumentumot meddig és milyen módon kell megőrizni. Ezeknél is abból kell kiindulni, mint minden más felvételi eljárásnál: a megkérdezettek anonimitását feltétlenül biztosítani kell. Ennek megfelelően a standard kérdőíves interjúnál és minden más interjútechnikánál alapszabály, hogy a megkérdezettek személyes adatainak kezelésére az adatvédelmi törvény előírásai érvényesek. Ezek a kutatóhelyre és a kutatás minden olyan közreműködőjére kötelező előírások, akik a kutatás bármely fázisában a megkérdezettek személyi adatait kezelik. Alapkövetelmény, hogy ilyen adatokat csak a kutatás céljaira használhatnak, harmadik félnek nem adnak át, és betekintést sem engednek. E követelmények ismeretét a munka során dokumentálni kell, az átvett adatok mennyiségéről aláírt dokumentumot kell készíteni, kötelezettséget kell vállalniuk azoknak a munkafázis befejezését követő visszaadására. Minden kutatás adatkezelését kötelező bejelenteni az adatvédelmi biztos hivatalában az erre rendszeresített és az internetről letölthető nyomtatványon.

2009 / tavasz


31

Ifjúság és társadalom Az adatvédelem, adatkezelés előírásait nem a megszegés esetére kilátásba helyezett szankciók elkerülése miatt kell betartani (bár ez sem elhanyagolható szempont), hanem annak érdekében, hogy a szakmával szemben amúgy is meglévő társadalmi bizalmatlanság csökkenthető legyen.

Az adatok elemzése Statisztikai elemzések céljából már igen régóta szokás adatokat gyűjteni. Az egyik korai adatgyűjtésre4 Jézus születésének történetében bukkanhatunk, Jézus családjának ugyanis Betlehembe kellett mennie, mert Augustus császár népszámlálást tartott. Ebben az esetben – és a történelem során oly sokszor – az adatgyűjtés elsődleges célja az államigazgatáshoz szükséges adatösszesítés (adóbeszedéshez, katonaállításhoz stb.), társadalomtudományi megfontolásból csak sokkal később került erre sor, nagyjából akkor, amikor a szociológia alapjait lerakták. A szociológia tudományának ősatyái, így Karl Marx, vagy Emile Durkheim is gyűjtöttek empirikus adatokat, de csak utóbbi esetében tudunk arról, hogy ezeket az adatokat milyen módszerrel nyerték ki és elemezték. (Lásd: Emile Durkheim: Az Öngyilkosság. Budapest: Osiris, 2000) Az adatok elemzése az a folyamat, amelynek során összefüggéseket tárunk fel, ellenőrizzük és igazoljuk a feltételezéseinket, következtetéseket fogalmazunk meg a vizsgált alapsokaságra vonatkozólag. Az adatelemzés-részben elsősorban a kvantitatív adatbázisok elemzésének sztenderdjeivel foglalkozunk, de szót kívánunk ejteni a kvalitatív adatgyűjtések elemezhetőségéről és elemzéséről is. Mielőtt belekezdenénk, fontos kihangsúlyozni, hogy az adatelemzést, ha lehet, csak megfelelő (a társadalomkutatásban alkalmazott) adatelemző szoftver segítségével, képzett, az adatelemzésben jártas szakember végezze.

Adattisztítás A kutatások során az adatok rögzítését követően szükséges elvégezni az adattisztítást. Ez meg-

32


2009 / tavasz

spórolhatatlan feladat, mert bármilyen gondos is legyen az adatrögzítés (pl. kettős adatrögzítést használunk), valamennyi hiba minden esetben előfordul. Az adattisztítás során kétfajta ellenőrzést érdemes elvégezni: az egyik ellenőrzés a nem megengedett értékeket szűri ki, a másik logikai inkonzisztenciát, magyarul összeférhetetlenséget keres az adatbázisban. Például ha egy kérdőívben azt kérdezzük, hogy a fiatalok menynyire elégedettek a helyi kulturális lehetőségekkel, ezt egy 1-től 5-ig terjedő skálán tesszük, ahol az egyes az egyáltalán nem elégedett, míg az ötös a teljes mértékben elégedett választ jelöli. Ebben az esetben a megengedett válaszok az adatbázisban a következők: 1; 2; 3; 4; 5, az ettől különböző kódok nem megengedett értékek. Logikai inkonzisztenciára példa lehet, ha valakiről az életkorra vonatkozó kérdésnél kiderül, hogy 14 éves, az iskolai végzettségnél pedig főiskolát találunk (világos, hogy ebben az esetben inkább valami probléma lehet az adatbázisban, és nem egy diplomás tinivel van dolgunk). Ha adathibát találunk, elsőként ki kell keresni az adott sorszámhoz tartozó kérdőívet, és ellenőrizni kell a hibás vagy logikátlan adatsorokat. A hibakeresésben az adatelemző szoftver (pl. az SPSS) lehetőségei mindkét típusú hiba feltárására alkalmasak. A feltárt, javított hibákat érdemes a kódolás, ill. az adatrögzítés hibái szerint elkülönítve összesíteni, és megbeszélni a kódolást, adatrögzítést készítő kollegákkal annak érdekében, hogy a későbbiekben esélyük legyen az ilyen hibák elkerülésére, vagy legalább ritkítására. Fontos, hogy tisztított adatbázison történjen az adatelemzés, ami önmagában ugyan nem garantálja az eredményeink pontosságát, de kevésbé teszi kutatásunkat megkérdőjelezhetővé. Ízlések szerint változik az, ki hogyan dolgozza fel az adatait, és ezek mellé hogyan illeszt magyarázatokat, milyen munkamódszer szerint ír jelentést a kutatásról. Módszertani szakkönyvek arra biztatják a kutatókat, hogy már a kutatás megkezdése előtt fogalmazzanak meg hipotéziseket, és ezekhez keressék meg a megfelelő mérőeszközt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az is igen hasznos lehet, ha adataink feldolgozását

Ifjúság és társadalom már az elkészítendő pl. tanulmány szerkezete szerint alakítjuk. Az előre végiggondolt „tartalomjegyzék” kitűnő sorvezetőként szolgálhat az elemzésben, ráadásul a kutatás megrendelője számára is fontos információ, hiszen még az adatfelvétel előtt láthatja, hogy a kérdésekre nagyjából milyen struktúrában kap válaszokat.

Kvantitatív adatelemzések próbakövei Társadalomtudományi kutatásokat azért végzünk, hogy választ keressünk egy-egy társadalmi jelenségre. Mivel általában nincs módunk arra, hogy minden egyes esetet megfigyeljünk (pl. minden fiatalt megkérdezzünk), mintavétellel és a minta alapján becsléssel próbáljuk közelíteni a valódi összefüggéseket. Ha (mintabeli) adataink két változó között összefüggést mutatnak, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy így van a valóságban is. Ezért szoktunk statisztikai próbákat készíteni, amelyek megmutatják, hogy a mintában tapasztalt összefüggések milyen valószínűséggel igazak arra az alapsokaságra, ahonnan a mintát vettük. Például kereszttáblák esetén leggyakrabban Khí-négyzet statisztikát használunk megállapítandó, hogy az összefüggésünk szignifikáns-e vagy nem, illetve az összefüggés erősségét Lambda vagy Gamma stb. mérőszámokkal tesztelhetjük. Emellett számos más statisztikai eljárás van (kell, hogy legyen) jelen egy képzett kutató kelléktárában, melyeket azonban nem minden esetben kell alkalmazni. Fontosnak gondoljuk azt megemlíteni, hogy attól nem feltétlenül jó egy kutatás, hogy impozáns többváltozós modellek szerepelnek benne, az adatok természete ugyanis gyakran megköti az egyébként kitűnő elemző kezét, aminek eredményeképpen csupán egyszerű összefüggések jelennek meg a kutatás eredményei között. Az egyik leglényegibb jellemzője az adatoknak a mérési szint, amely erősen behatárolja az elemezhetőséget. A statisztika meglehetősen rugalmatlannak mutatkozik a mérési szintek tekintetében. Az adatok elemzése során nem

árt elkerülni a mérési szinteknek meg nem felelő elemzést. Például olyan változók esetében, amelynek válaszaihoz tetszőlegesen választottunk kódokat, nem szabad olyan elemzési eljárást választani, amely a válaszokat egy skála tagjainak értelmezi. Kirívó példája ennek a következő kérdés és válaszainak elemzési szándéka. A kérdés: „Mikor elfogadható a szex két ember között?” – és a lehetséges válaszok „1 – ha gyereket akarnak” ; „2 – ha házasságban élnek”; „3 – ha komolyan szerelmesek egymásba”; „4 – ha jól ismerik egymást”; „5 – a szex bármilyen esetben elfogadható két ember között”. Bármennyire csábítónak tűnik is az ötlet, a válaszok kódjaiból nem számítható súlyozott átlag, mert az egyes lehetséges válaszok nem alkotnak valódi skálát. A kvantitatív adatelemzések további általános problémája az adathiányokkal kapcsolatos. Esetenként előre jósolható, hogy egyes kérdésekből előálló változók alkalmatlanok lesznek az elemzésre, mert olyan nagy arányú válaszmegtagadásra lehet számítani, amely eleve lehetetlenné teszi azt. A legáltalánosabb ilyen kérdés a jövedelemre vonatkozik, melyet rendre a kérdezettek csupán egy része válaszol meg maradéktalanul, de ilyenek lehetnek más személyes témát érintő kérdések is. Ilyen esetben mindig mérlegelni kell, hogy lehet-e növelni, és ha igen, milyen módszerrel a válaszadói hajlandóságot, őszinteséget (pl. lehet a személyes lekérdezést önkitöltéses megoldásra cserélni). Könnyen belátható, hogy egy olyan kérdés esetében nehéz meggyőzően érvelni az eredmények helyessége mellett, ha minden második kérdezett elutasította a válaszadást. A kvantitatív adatok könnyebb befogadásának igénye jó terepet jelent a táblázatoknak és a grafikonoknak, amelyek viszonylag egyszerűen előállíthatóak. Nagyon sokféle táblázatot és grafikont készíthetünk, a mai szoftverek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a lehető legkreatívabban használjuk őket. Mégis vannak olyan alapvető információk, amelyeket a közérthetőség kedvéért nem árt feltüntetni. Ezek a következők: – Az adatfelvétel ideje.

2009 / tavasz


33

Ifjúság és társadalom – A minta elemszáma – az érvényes esetek száma. – Az alapsokaság megnevezése, amelyre vonatkozik. – Az oszlop- és sorfejléc, grafikonoknál a tengelyek pontos megnevezése.

Elemzési csapdák Az adatelemzés számos buktatót rejt. Legtöbbjük matematikai-statisztikai jellegű, amelyeket itt nem áll módunkban bemutatni, arra ott vannak a vaskos matematika- és statisztikakönyvek. Vannak azonban olyan tévutak, amelyek logikai természetűek, ezekből szeretnénk néhányra felhívni a figyelmet. Ahhoz, hogy valamely komplex kérdés vizsgálatánál elkerülhessük az ún. redukcionizmust, mindig alaposan végig kell gondolnunk a lehetséges magyarázatokat. Nem szabad abba a hibába esni, hogy egy kérdést csak egyféle megközelítéssel vizsgálunk. Ilyen hibát vétünk, ha pl. kizárólag közgazdaságtani okokkal magyarázunk egy jelenséget anélkül, hogy megvizsgálnánk, vannak-e más, pl. pszichológiai, szociológiai tényezők a háttérben. Elemzési egységek összekeveréséből származik egy másik jellemző hiba, amely nagyobb egységek vizsgálata alapján, tévesen egyénekre vonatkozó megállapításokat tesz. Gyakran emlegetett példa, hogy rendelkezünk városrészekre vonatkozó statisztikával, amely azt mutatja meg, hogy mely területeken nagyobb a bűnözés, és emellett azt is tudjuk, hogy az egyes területeken mekkora a szegények aránya. Ha találunk is összefüggést a két megfigyelés között – például azokon a területeken, ahol magasabb a szegények aránya, nagyobb a bűnözés is – ez alapján még nem lehet azt állítani, hogy a szegények vétenek inkább a törvény ellen. Az egyik leggyakoribb és a legkevésbé kivédhető csapda a látszólagos okság csapdája, melybe gyakran beleeshetünk, ha nem kellő mélységben elemezzük az adatainkat. Előfordulhat, hogy egy látszólagos összefüggés mö-

34


2009 / tavasz

gött egy harmadik változó áll, amely magyarázza mindkét változó viselkedését. Klasszikus példa erre a gyermekszám és a gólyák száma közötti látszólagos lineáris összefüggés, miszerint a gólyák száma egy településen összefügg a gyermekszámmal, azaz minél több a gólya az adott településen, annál több gyermek születik. Habár statisztikailag igazolható az összefüggés, ugyanakkor világosan látszik, hogy tarthatatlan. A látszólagos összefüggés mögött a településméret változója áll, azaz valójában attól függ a gyermekszám nagysága és a gólyák száma is, hogy mekkora településekről beszélünk, kistelepüléseken (faluhelyen) több a gólya és hagyományosan több gyermek is születik, mint a városokban. Látszólagos összefüggéseket tekinthetünk valóságosnak abban az esetben is, ha nem kellő mélységben, nem megfelelő körültekintéssel elemezzük az adatokat. Alapvető szabály, hogy a statisztikai elemzés által mutatott összefüggést sohasem szabad kételkedés nélkül elfogadni, hanem törekedni kell arra, hogy minél több irányból vizsgáljuk meg. Példaként tekintsünk egy budapesti ifjúságkutatást, ahol a probléma Budapest többféle területi felosztása. Az egyik klasszikus felosztás a centrum–periféria szerinti tagoltság: így elemezve az adatokat megfigyelhetjük például, hogy a centrumban és a budai részen a fiatalok kedvezőbb helyzetben vannak, magasabb státusúak. Első olvasatra akár még hitelesnek is tűnhetnek az adatok és az ebből levezetett értelmezések. De valóban azok? Budapest belső lakóövezetei (a pesti és budai oldal) ugyanakkor egészen más jellemezőkkel írhatóak le. Ennek okán érdemes a „belső–külső lakóövezet” szerinti tagoltságot alkalmazni, így az egyes kerületek belső és külső lakóövezeteit külön lehet kezelni. A bontás következtében lényegesen eltérő adatokat kaptunk a Duna két oldaláról, mert a centrum adatai (átlagértékek lévén) egyaránt elfedik a pesti és a budai belváros eltéréseit. Azaz a hagyományosan alkalmazott centrum–periféria-megoldás ebben az esetben elfedi a valódi összefüggéseket, és ebből adódóan hamis megállapításokra juthatunk.

Ifjúság és társadalom A látszólagos összefüggések egyik fajtája az ún. Simpson paradoxon, amely nem kevesebbet bizonyít be, mint azt, hogy a látszólagos összefüggés előjele megváltozhat egy újabb változó bevonásával. Gyakran emlegetett példa egy, a Berkeley Egyetemen megesett felvételi körül lezajlott botrány, ami annak kapcsán bontakozott ki, hogy a felvételi-arányszámokat felületesen elemezve diszkriminatív hozzáállást véltek felfedezni a felvételi eljárásban. A felvételi eljárást támadók szerint a nők/lányok kedvezőtlenebb esélyekkel indultak, ugyanis a jelentkezők arányához képest kevesebbet vettek fel, mint a férfiak/fiúk esetében. Ugyanazokkal az adatokkal dolgozva, csak tanszékekre lebontva viszont pontosan ennek az ellenkezője látszott, azaz inkább a lányoknak/nőknek kedvezett a felvételi rendszer. Habár a logikus gondolkodásnak ez ellentmondani látszik, de számokkal igazolható. Tegyük fel, hogy (Rudas Tamás hipotetikus számaival dolgozva) összesen jelentkezett 1010 férfi és 1100 nő az egyetemre, az 1. táblázat szemlélteti a felvételi eredményt az összes esetre. 1. táblázat. Felvételt nyertek megoszlása nemek szerint (N = 2110) Felvettek

Nem vettek fel

Összesen

Férfiak

510

500

1010

Nők

500

600

1100

A fentiekből jól látszik, hogy 1010-ből 510-et, míg 1100 nőből 500-at vettek fel. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy csak két tanszék van, A és B. Logikusnak tűnik, hogy ha összességében a férfiaknak kedvezett a rendszer, akkor ugyan elképzelhető, hogy az egyik tanszéken inkább a nők voltak előnyben, de a másik tan-

széken biztos, hogy nem, hiszen ott kompenzálni kell, hogy az összesített arányok megfelelőek legyenek. Nézzük, mi történik, ha két tanszék szerint bontjuk a jelentkezőket. (2. táblázat) Látható, hogy szemben azzal, amit vártunk, mindkét tanszéken inkább a nőket részesítették előnyben. Ez a példa kitűnően mutatja, milyen csalóka lehet az első ránézésre logikus gondolkodás, nem árt tehát az elemzéseink által mutatott összefüggéseket mindig több oldalról is megvizsgálni.

Az elemzés korlátai – mit tartsunk szem előtt? Az elemzések eredményeit meghatározzák az elemzésbe bevont szempontok. A szempontok kiválasztása szakmai döntés, azaz az elemzést készítőnek kell arról döntenie, hogy pl. a fiatalok kábítószer-használatának vizsgálatában meghatározó szempont-e a fiatalok neme, vagy hogy milyen gyakran járnak szórakozni, sportolnak-e rendszeresen stb. Fontos, hogy az elemzésbe az összes szakmailag releváns szempontot bevonjuk. Habár a szakszerű és következetes statisztikai elemzés szabályai segítik az értelmes elemezést, nem nélkülözhető a (szak)értelem, tehát nem lehet mechanikusan dolgozni (lásd a gólyák száma és a gyermekszám esetét). A statisztikai elemzés eredményeit még abban az esetben sem szabad bizonyított állításnak tekinteni, ha a kutatás szakmailag megfelelő, hiszen a valóság mindig sokkal bonyolultabb, mint a statisztikai modellek. Azért is óvatosan kell kezelni az elemzések eredményeit, mert az eredmények, valamint az eredmények bemutatása érdekek alapján is történhet, azaz az eredmények könnyen manipulálhatóak.

2. táblázat. Felvételt nyertek megoszlása tanszékek és nemek szerint (N = 2110) Felvettek A tanszék B tanszék

Férfiak

10

Nem vettek fel

Összesen

100

110

Nők

200

500

700

Férfiak

500

400

900

Nők

300

100

400

2009 / tavasz


35

Ifjúság és társadalom Kvalitatív adatok elemzése A kvalitatív felvételekből származó adatok feldolgozása sok tekintetben különbözik az eddigiekben tárgyalt módszerektől. A legfontosabb különbség, hogy a megfigyelések nem számszerűsített értékelése történik, legyenek azok résztvevő megfigyelésből, tartalomelemzésből, interjúkból vagy más, kvalitatív módszerekkel nyert adatok. Numerikus alapú elemzést azért nehéz lefolytatni ezeken az adatokon, mert az adatok nem egy standard mérőeszköz következtében állnak elő, hanem jórészt strukturálatlanok (pl. elhangzott beszélgetés; vagy dokumentumok szövege), így nem számszerűsíthető formában állnak rendelkezésre. Ennek következtében a kvalitatív kutatások célja nem lehet statisztikák készítése, inkább megérteni, feltárni kívánják a vizsgálat tárgyát, összefüggéseket, mintázatokat keresnek, vagy csak egy-egy eset leírása a céljuk. Az ilyen típusú adatok elemzése jóval nagyobb gyakorlatot igényel, mint a statisztikák készítése, ahol van egy alapvető módszertan, szabályrendszer, amely egyértelműen kijelöli azt, hogyan lehet, és hogyan nem lehet elemezni az adatokat. A kvalitatív adatok elemzésének első lépése – hasonlóan a kvantitatív adatelemzéshez – a kódolás, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nem számokat rendelünk az egyes fogalmakhoz, hanem fogalmakat hozunk egymással kapcsolatba. Sokat segíthet az elemzésben, ha folyamatosan jegyzeteket készítünk, melyekben a kódkategóriák jelentését, ötleteket, gondolatokat írunk le. Ugyancsak hasznos módszer, ha grafikus fogalomtérképet készítünk, az egyes kódkategóriákhoz kapcsolódó fogalmak felrajzolása jó alapot jelenthet a mintázatok feltárásához. Ha mindenképpen számszerűsíthető eredményeket szeretnénk nyerni alapvetően kvalitatív kutatásokra építve, megtehetjük ún. strukturált megfigyelések lefolytatásával, melyekben akár előre meghatározott időmetszetekhez kötve kell előre megadott tartalmak (szövegek, események, szereplők) előfordulását vagy hiányát megfigyel-

36


2009 / tavasz

ni. Az ilyen megfigyelés eredményeit szükség esetén adatszerűen is feldolgozhatjuk. Akkor érdemes ilyen módon dolgoznunk, ha kérdőíves vagy interjús adatfelvételi eljárásunkat tőlünk független tereptapasztalatokkal kívánjuk kiegészíteni.

Az értelmezés, tanulmányírás sztenderdjei Minden ifjúsági (és tegyük hozzá: bármely más témájú) kutatás során az információk értelmezése, tanulmány színtű összefoglalása csak annyit érhet, amennyit az előkészítés, az információgyűjtés és azok feldolgozása lehetővé tesz. Ezzel a kutatóhelynek és a megrendelőnek (elrendelőnek) egyaránt illik tisztában lennie. Ez első olvasatra közhelynek és így feleslegesnek tűnhet, de a praxis időnként vastagon megcáfolja a logikát. Találkoztunk már (nemegyszer) olyan helyzettel, amelyben a megrendelő, amely nem volt képes feldolgozni az általa felvett kérdőíveket, és megbízást adott azok rendbetételére, kódolására, feldolgozására. Egy ízben 1200 felvett önkitöltéses kérdőív után volt szükség tűzoltásra, ahol a megrendelő arra volt kíváncsi, hogy a kérdőívet kitöltők indultak-e egy évekkel korábbi pályázaton. Elvben indokolt információéhségüknek egyetlen akadálya volt: a felvett kérdőívükben ilyen kérdés nem szerepelt.

Az eredményeket összefoglaló dolgozat előtt elvégzendő feladatok Elsőként arra kell törekedni, hogy a kutatás alapdokumentumában meghatározott előzetes tájékoztatást (gyorsjelentést stb.) elkészítsük a joggal információéhes partnerünk számára. Gyors átfutású (egy-két hónap) munka esetén ez lehet a kérdőív kérdéseinek válaszait egyenként bemutató alapmegoszlás-sorozat, néhány kiemelt fontosságú témára koncentráló rövid gyorsjelentés vagy formális, az addig elvégzett munkafázisokat leltárszerűen felsoroló leírás. Utóbbit tekintjük

Ifjúság és társadalom a legkevésbé szerencsésnek, de volt már olyan partnerünk, ahol ilyen leltárhoz kötötték az időközi részkifizetést. Nagyobb időigényű kutatások esetén jogos elvárás, hogy az alapadatokat tartalmazó alapmegoszlás-sorokat követően a kutatóhely készítsen olyan gyorsjelentést, amely megelőlegezi a kutatás során feltárt legfontosabb tendenciákat, összefüggéseket. Ez utóbbi tartalmát igényes kutatóhely az alapadatok közös áttekintése alapján egyezteti az eredmények felhasználójával, amelynek munkáját, terveit a kutatás egésze szolgálja. Az ilyen gyorsjelentésnek lehet olyan szerepe is, hogy már előre ráhangolja a kutatóhely partnerét a zárótanulmány várható megállapításaira, felkészíti azok befogadására és használatára. Az alapmegoszlás-sorok elkészítésekor arra kell figyelnünk, hogy a feldolgozóprogram lehetőségeit kihasználva minden kérdés esetében az érvényes esetekre vonatkozzanak adataink. Ha a kérdést nem kellett feltenni válaszok kódját a program adattáblájában a „missing” kategóriába helyezzük, akkor az ilyen eseteket feldolgozóprogramunk nem veszi figyelembe, és az érvényes esetek „valid cases” sorban az összes esetet ezekkel csökkentve adja meg, a százalékszámításnál pedig az összes és az érvényes esetek szerint számolja az egyes válaszok százalékos előfordulását. Így elérjük, hogy adataink precízen tájékoztassák partnerünket az adott kérdés minden fontos információjáról. És nem utolsósorban a kutatóhelynek is ilyen „preparált” adatokra van szüksége, hiszen a további adatfeldolgozásnál (pl. kereszttáblázatok készítésénél) a nem kérdezett eseteket nem szabad figyelembe vennünk. Azoknál a kérdéseknél, amelyek válaszaiból átlagot kívánunk számítani, eleve nem érdemes az alapsorban kódmegoszlást szerepeltetni, hiszen sem partnerünknek, sem nekünk nem lesz szükségünk egy osztályozóskála kódmegoszlásaira. Ezeket a szükséges válaszmegoszlások sorában érdemes átlépni, és az alapsorok végére szerkesztve elhelyezni a használni tervezett átlagot. Ilyenkor az adattenger elkerülése érdekében célszerű olyan változó szerinti átlagot

készíteni, amely a lehető legkevesebb értéket vehette fel. Tipikusan ilyen a kérdezett neme, hiszen itt csak kétféle érvényes kódunk lehet. Ezt a „compare means” paranccsal hozhatjuk létre.* A nemek szerinti átlagtól csak olyankor érdemes eltérni, ha van olyan más változónk, amelynek csoportjait (ilyen lehet az iskolázottság) a nemek szerinti eltérésnél jelentősebb különbségek jellemzik. Az alapmegoszlás-sorokat egy másik információtípussal is célszerű kiegészíteni. Ezek az alapadatokból generált mutatók, indexek, új változók. Ha munkánk során ilyenekre lesz szükségünk (és igényes kutatásokban ez igen gyakori), akkor ezek megoszlásait is célszerű ebben a munkafázisban partnerünk rendelkezésére bocsátani. Ilyen mutató lehet pl. az, amelyik jelzi, hogy tíz, egyenként kérdezett szabadidő-töltési lehetőség közül ki melyeket vette igénybe egy meghatározott időszakban. A mutató értéke megkérdezett személyenként 0 és 10 közötti értékeket vehet fel, amely alkalmas arra, hogy a megkérdezettek csoportjait jellemző átlagok öszszehasonlításával jellemezze az eltérő csoportok szabadidős tevékenységi szerkezetének összetett vagy egysíkú voltát. Az ilyen, összeszámlálással („count” parancs alatt) képzett indexeknél egy kevéssel összetettebbek lehetnek az olyan általunk képzett változók, amelyeket elemi adatok sorozatából több lépésben generálunk feldolgozóprogramunkkal. Fiatalokról készülő kutatások esetében gyakran szükséges a családháztartások szerkezetét áttekintő változó előállítása. Ebben elkülöníthetjük azokat, akik egy vagy két szülővel, gyermektelenül élnek közös háztartásban (felmenő kétgenerációs), azokat, akik önállóan vagy házasságban, tartós párkapcsolatban, de gyermektelenül élnek (egygenerációs), a saját gyermekkel szüleik nélkül élőket (gyermekes kétgenerációs), végül az egy vagy több szülővel, saját gyermekkel élőket

∗

Itt és a további elemzőszoftver parancsutalásoknál a kutatóhelyeken alkalmazott legnépszerűbb szoftver, az SPSS lehetőségeit vesszük figyelembe. Vannak egyéb ilyen funkciójú programok is, pl. az ingyen használható R vagy a szintén kedvelt STATA- és SAS-szoftverek.

2009 / tavasz


37

Ifjúság és társadalom (háromgenerációs) családháztartások. Ezek a csoportok lakáskörülményeikben, jövedelmi viszonyaikban többnyire élesen eltérő módon élnek, az eltéréseket figyelmen kívül hagyni jókora szakmai baklövés, de az adatfelvételben nem szerencsés így rákérdezni a családszerkezetre. Pontosabb válaszokhoz jutunk, ha az együtt élő családtagokról elkülönített, elemi kérdéseket teszünk fel, majd az adatfeldolgozás kezdeti fázisában feldolgozóprogramunk lehetőségeit használva, utólag hozzuk létre ezt a változót. Az alapmegoszlás-sorok elkészítése természetesen nemcsak partnerünk tájékoztatása miatt fontos lépés, de minden további adatfeldolgozás értelmes megtervezéséhez is elengedhetetlen. Ennyiben az előző fejezethez kapcsolódik. Természetesen tanulmányírás közben is szükségessé válhat egy újabb változó elkészítése, de ez a lehetőség nem lehet akadálya az eredmények összefoglalása előtti tájékoztatásnak. A tájékoztatás sajátos változata a prezentáció, melyet akár előzetes információként, akár tanulmányírás helyett, vagy azt követően is igényelhet partnerünk. Erre a célra a legalkalmasabb a vetített diasorozatot kiegészítő szóbeli tájékoztatás. Ilyen esetekben célszerű elkerülni a prezentációk leggyakoribb buktatóját, amikor a tájékoztatás egy diasorozat bemutatására és néhány szavas kommentárjaira szorítkozik. Téved, aki úgy véli: a dia úgyis magáért beszél. Érdemes arra törekedni, hogy a projektorral vetített diák képezzék mondandónk vázát, és korrekt, ha szükséges, részletesen kifejtő magyarázataink legyenek a diasorozat legtöbb tagjához. A bemutató készítéséhez használható szoftver lehetőséget ad arra, hogy akár minden diához jegyzeteket írjon a prezentációt elkészítő kutató. Kifejezetten jó hatású lehet, ha a legfontosabb adatainkat tartalmazó táblázatokat, grafikákat nyomtatott változatban a prezentáció minden résztvevőjének átadjuk. Ne feledjük: legtöbben azt szeretik, ha magukkal vihetnek valami kézbevehető, később is megtekinthető információt.

38


2009 / tavasz

Az írott beszámoló elkészítése Az írásos beszámolóknál elvárható egy olyan tartalomjegyzék elkészítése, amelyből partnerünk tájékozódhat, hogy munkánkban mely témaköröket hol találhat meg. Ebből értelemszerűen következik, hogy munkánk témáit alcímekkel elkülönített fejezetekben kell megírni. A kellően tagolt írás segíti az olvasót annak megértésében. A kutatásról szóló tájékoztató fejezetet mindenképpen azzal kell kezdenünk, hogy megírjuk: kinek, milyen céllal készült a kutatás, s ha volt közvetlen vagy a kutatóhely által ismert előzménye, akkor azt feltüntetjük. Elvárható, hogy ebben a részben vegyük sorra azokat az elméleti kiindulópontokat, amelyekre a kutatás megtervezésekor támaszkodtunk. Érdemes röviden leírni az információgyűjtés módját, meghatározni, hogy milyen népességre vagy milyen jelenségekre érvényesek a bemutatni kívánt eredmények. Ekkor kell megfogalmaznunk azt is, hogy milyen vizsgálati egységekre irányult a kutatás. Ezek lehetnek személyek; közös jellemzőkkel (foglalkozással, hobbival, viselettel, zenei vagy más ízlésbeli azonossággal) leírható fiatalok halmazai; esetleg teljes szabadidős csoportok, amelyekben jól elhatárolható, hogy kik tartoznak egy-egy csoporthoz. Ilyenkor már alig tudunk azon segíteni, ha a kutatás vizsgálati egységei személyek voltak, és az értelmezésben partnerünk sajátos halmazokra, csoportokra kíváncsi (ennek fordítottját lásd az elemzés részben az ökológiai tévkövetkeztetésnél). Arra még adódhat lehetőség, hogy közös jegyekkel jellemezhető halmazokba csoportosítsuk a megkérdezetteket, de szemtől-szembe helyzetet biztosító csoportokat utólag már nem kreálhatunk. Dolgozatunk 4. fejezetében elkülönítve is írunk a tőlünk függetlenül is létező, az odatartozóknak szemtőlszembe helyzetet biztosító ifjúsági csoportok kutatásában használható eljárásokról. Ekkor kell beszámolni arról, hogy a kutatás teljes körű-e a fiatalok meghatározott csoportjában, reprezentatív-e egy adott ifjúsági csoportra,

Ifjúság és társadalom egy vagy több település fiatal népességére, esetleg e kritériumok egyikének sem felel meg. Ebben az esetben is meg kell határozni, hogy kikre érvényesek eredményeink, milyen megfontolásból döntöttünk úgy, hogy sem teljes körű, sem képviseleti felvételt nem készítettünk. Az ilyen karakterű kutatásoknál annak meghatározása a legnehezebb, hogy mire is használhatóak a munka eredményei, ezért a kutatóhelyek az érvényesség témáját gyakran vagy elhallgatják, vagy elkenik. Reprezentatív felvételek esetén ebben a részben kell közölnünk, hogy milyen a felvétel belső hibája, amely egyben azt is meghatározza, hogy mekkorák azok az eltérések, amelyeknek nem tulajdoníthatunk értelmezhető csoportkülönbségeket, hiszen azokat a véletlen játéka is okozhatta. Az ilyen blokkot érdemes azzal zárni, hogy a kutatásban bármilyen eszközzel megkeresett népesség legfontosabb jellemzőiről készítsünk egy tömör, akár leltárszerű áttekintést. A beszámoló témakörök szerint elkülönített fejezeteiben azokat a tartalmakat kell egyenként bemutatni, amelyek a kutatás fontosabb irányai szerint elválaszthatóak. Ezek gyakran nem az információszerzés téma- vagy kérdésblokkjai szerint válnak el egymástól, hiszen előfordulhatnak olyan témakörök is, amelyekben több kérdésblokk tartalmait kell egy fejezetbe szerkesztenünk, akár a kérdőívünkben, interjútervünkben egymástól távoli kérdéstartalmak is egy gondolati körhöz, egy jelenségcsoporthoz tartozhatnak. Ezekben a fejezetekben használhatjuk az előkészítés során megismert kutatási előzményeket, akár azért, mert eredményeinkkel egybecsengő tapasztalatokat ismertetnek, akár azért, mert a korábbi kutatások megállapításaitól eltérő, azokat új szempontok alapján megkérdőjelező, esetleg kiegészítő eredményekhez jutottunk. Az idézeteket természetesen bibliográfiai adatokkal kell használnunk, azaz megadjuk a szerzőt és a fellelhetőség helyét. A témák (témacsoportok) szerint elkülönített fejezetekben igényes kutatóhelytől joggal elvárható, hogy rövid áttekintést adjon az adott

téma más nézőpontú megközelítéseiről. Példaképp: ha a fiatalok gyermektelenségéről, halasztott gyermekvállalásáról szóló fejezetet kell írnunk, akkor mutassuk be, az orvoslásnak a meddő párokra vonatkozó legfontosabb megállapításait (legalább a meddőségi arányok szintjén), a demográfia termékenységi arányokról szóló eredményeit és prognózisait, a politikaikormányzati hatalom beavatkozó törekvéseit és azok hatásait. Az egy fejezethez tartozó tartalmakat úgy célszerű felépíteni, hogy az alaphelyzettől (az összképet jellemző átlagoktól, alapmegoszlástól, leggyakoribb interjútartalmaktól stb.) indulunk el. Tehát: azoktól a megállapításoktól, amelyeket az elemzésbe bevont további változók befolyásolhatnak, színezhetik az összképet, rávilágíthatnak a csoportkülönbségek hátterére, de nem „írják felül” az alapvető tendenciákat. Csak az alaphelyzet határozott körülírása után célszerű hozzákezdenünk egy-egy résztéma finomszerkezetének felvázolásához, értelmezéséhez. Gyakran szükségessé válik, hogy dolgozatunk egy-egy fejezetében olyan résztémákkal is foglalkozzunk, amelyekről egy későbbi fejezetben, más összefüggésben ismét írnunk kell. Ilyenkor érdemes egy rövid utalással jeleznünk, hogy a témának van további összefüggése, és azzal hol találkozik az olvasó. Minden esetben szükségszerű, hogy a felhasználó számára érthető módon (magyarul, a szakmai tolvajnyelv sokszor valóban tömörebb fordulatait mellőzve) megfogalmazzuk, hogy milyen céllal, milyen elemzési eljárást alkalmazunk. Csak így érhetjük el, hogy partnerünk ne csak elfogadja, hanem értse is, hogy milyen eredményekhez, milyen úton jutottunk el. Ha ezt kihagyjuk, úgy nem csak annak tehetjük ki partnerünket, hogy csak jobb híján veszi tudomásul az általa nem követhető eljárások eredményeit, de azt is előidézhetjük, hogy el sem fogadja megállapításainkat. Mindkét változat gyengíti következtetéseink erejét, és végső soron „elérhetjük”, hogy javaslataink is egy precíz, vállról indítható rándításba fussanak bele. Azt a kutatóhelyet, amely ezeket a követelmé-

2009 / tavasz


39

Ifjúság és társadalom nyeket nem veszi figyelembe, a felhasználók – jogos önvédelmük okán – legközelebbi kutatási igényükkel már elkerülhetik, és tegyük hozzá: minden okuk meg lesz erre a döntésre. Célszerű, ha a kutatóhelynek van olyan beszámoló készítési protokollja, amelyhez alkalmazkodhatunk a dolgozat összefoglalásakor. Ez akár egységes szerkezetű összefoglalót is jelenthet, akár a legfontosabb tartalmak fejezetenként elkülönülő kiemelését. Ha arra kell számítanunk, hogy dolgozatunk olyan terjedelmes lesz, hogy ez a teljes munka elolvasásától elriasztja a felhasználókat, akkor mindenképpen az egységes összefoglaló mellett döntsünk. Ha ismerjük a munkánkat felhasználó szervezetet, intézményt, akkor feltehetően tudjuk azt is, milyen célok érdekében készült kutatásunk. Ilyenkor a kutatási eredményeket bemutató, értelmező elemzésben akár fejezetenként, akár a dolgozatot lezáró, egységes szerkezetű részben fogalmazzuk meg ajánlásainkat, javaslatainkat a vizsgált fiatal népességgel, foglalkozási csoporttal, kapcsolati csoporttal vagy társadalmi jelenséggel, szervezetekkel összefüggő tennivalókról.

Az eredményeket értelmező dolgozatban használt adatok, adatösszefüggések bemutatása Az elemzéseinkhez, megállapításainkhoz érvként használt adatok ismertetésekor célszerű abból kiindulnunk, hogy munkánk felhasználója a bemutatott adatokat nem feltétlenül kutatói tapasztalatok birtokában veszi kézbe. Ezért az adatközlésben törekednünk kell a következetes megjelenítésre. Táblázatainkat, grafikusan ábrázolt eredményeinket néhány táblázatforma és néhány diagramtípus felhasználásával készítsük el. Ne törekedjünk öncélú változatosságra a táblázatok rácsszerkezetében, a diagramokhoz használt alakzatok és színek kiválasztásában, bár számítógépes programjaink igen sokféle szerkesztési lehetőséget kínálnak. Táblázatok esetében olyan formátumot válasszunk, amelyhez lehetőleg dolgozatunk egé-

40


2009 / tavasz

szében ragaszkodhatunk. Ezen belül különösen fontos, hogy az oszlop és sorfejek közül legalább az egyik megjelenése térjen el az adatcelláktól, továbbá az, hogy táblázatainkat lehetőleg azonos irányban lehessen olvasni. Utóbbi érdekében a 100 százalékot vagy a sorok, vagy az oszlopok végén fel kell tüntetnünk. Ha egy táblázatban a csoportok vagy a kategóriák terjedelme miatt szükséges a tanulmányra jellemző olvasási irány felcserélése, akkor azt szövegben jelezzük, és ne bízzuk az olvasó találékonyságára. A két változó kapcsolatát megjelenítő táblázatokat feldolgozóprogramunkkal úgy készítsük el, hogy az a szükséges cellatartalmakon túl végezze el a szignifikancia kiszámítását is. Nem szignifikáns eredményekre csak elvétve építsünk elemzéseket. A számítás alapján az összefüggés valódiságát jelző mutatókat lábjegyzettel vagy végjegyzettel szükséges feltüntetni. A végjegyzet annyival szerencsésebb, hogy nem terheli a beszámoló oldalait olyan tartalmakkal, amelyeket az olvasó elszántsága függvényében vagy elolvas vagy, nem. (Lásd az alábbi példát!) A táblázatok egyes celláit vagy az ott szereplő adatokat kiemelési céllal megkülönböztethetjük a többi cellától (vagy cellatartalmaktól), és ezzel táblázatunknak az értelmezésben hangsúlyos részeire irányíthatjuk partnerünk figyelmét. Ilyenkor alkalmazhatunk kövér/félkövér/kurzív karaktereket, sajátos tartalmú cellákat kevéssé tolakodó alaptónussal választhatunk el a többi cellától. Az ilyen típusú kiemelések jelentését minden esetben szöveges utalással kell egyértelművé tennünk. (Lásd a példaként idézett 3. táblázatot.) Az így szerkesztett táblázatoktól joggal várhatjuk, hogy áttekintésük még nem válik bonyolulttá, megjelenésük tagoltsága segíti értelmezésünk követését, és nem válnak unalmas, riasztó adattengerré, amely felett az olvasó – önvédelmi reflexei nyomán – átsiklik, nem törekszik megértésére.

Ifjúság és társadalom 3. táblázat.** Foglalkozás, az iskolai végzettség szerint (N = 331, %) 5 Vezető, beoszt. értelmiségi

Középfokú szellemi fogl.

Szakmunkás

Képzetlen fizikai dolg.

Önálló

Σ

8 ált. alatt

–

–

–

75

25

100

8 általános

–

–

23

77

–

100

Szakm. képző

1

3

87

7

2

100

Középiskola

2

50

37

8

3

100

Felsőfokú

62

31

6

–

1

100

Σ

18

32

39

9

2

100

** Diósi Pál: Lépéskényszer. Új Ifjúsági Szemle, V. évfolyam/4. 2007. tél, 37. old.

Táblázatunkban kétféle kiemelést alkalmaztunk. Az átlósan futó, kövér kiemelések jelzik az olvasó számára azokat a cellákat, amelyekben az iskolázottságnak biztosan megfelelő karakterű foglalkozásúakat találjuk. Ezek mindegyikéről elmondhatjuk, hogy a különböző végzettségűek domináns csoportjai az iskolázottságnak megfelelő foglalkozási csoportban dolgoznak. A szürke alaptónusú cellák azokra irányítják az olvasó figyelmét, akik garantáltan a végzettségüknél alacsonyabb karakterű munkakörben dolgoznak. Három cellában 10% alatti arányokat találunk, ami a személyes sorsokból is adódhat. A felsőfokon iskolázottaknál látható 31% meszsze magasabb, mint amit az egyéni helyzetek indokolhatnának. Szükség esetén táblázatunk celláinak egy részét elhatárolhatjuk a további celláktól, ezzel

jelezve, hogy a táblázat egészén belül egy cellacsoport adatai megkülönböztetett fontosságúak. A példaként idézett 4. táblázat 25 cellájából kilenc esetében a belső keretes kiemelés jelzi, hogy a táblázat legfontosabb tartalmait ebben a mezőben találja az olvasó. Az átlósan lefelé haladó kövér kiemelések mutatják, hogy az apák minden munkajelleg-csoportjában az átlagot meghaladó arányú az azonos foglalkozású gyermekek előfordulása. Ez a tendencia különösen a belső kerettel határolt kilenc cella esetében fontos, hiszen az érintett 282 megkérdezett közül 225 személy (80%) adatait itt találjuk. Az átlón elhelyezkedő cellák közül idetartozó háromban a 2001. évi megfelelő adatok azt jelzik, hogy a foglalkozási csoport továbbhagyományozása éppen az összképet meghatározó három foglalkozás esetében a legmarkánsabb.

4. táblázat.*** Foglalkozás, az apa foglalkozása szerint (N = 282, %)6 Vezető, beoszt. értelmiségi Vezető, beosztott, értelmiségi

51

Középfokú szellemi fogl.

Szakmunkás

Képzetlen fizikai dolg.

Önálló

Σ

35

13

1

–

100

26

–

–

100

10

2

100

51

Középf. szellemi

26

Szakmunkás

4

48

55

33

51

51

Képzetlen fiz.

5

14

48

24

9

100

Önálló

19

31

31

6

13

100

*** Diósi Pál: Lépéskényszer. Új Ifjúsági Szemle, V. évfolyam/4. 2007. tél, 38. old.

2009 / tavasz


41

Ifjúság és társadalom Az érdeklődést kioltó adattengert gyakran azzal hozzuk létre tanulmányíráskor, hogy egy-egy változó esetében négy-öt olyan keresztkapcsolatot is bemutatunk, amelyek mindegyike befolyásolja az adott változó értékeit. Ezt elkerülhetjük, ha alkalmas elemzési eljárással megkeressük azt a független változót, amely a legerősebb kapcsolatot mutatja a vizsgált függő változóval. A kapcsolatok erősségét összefoglaló táblázatban ismertethetjük, amelyben kiemeléssel megjelöljük azt az egyet, amelynek részleteit is közölni fogjuk. Erre mutatunk egy példát a következő táblázattal: Hét művelődési intézmény ismertsége és az ezt befolyásoló öt független változó kapcsolatainak bemutatása 35 keresztkapcsolat táblázataiban lenne megmutatható. Az így kialakuló adattömegről hosszas elemzéseket lehetne készíteni, csak éppen valószínűtlennek tarthatjuk, hogy lesz türelmes és követésükre kész olvasója az így létrehozott adatsortűznek. Ennek elkerülése érdekében minden intézménynél többváltozós regresszió-elemzéssel megvizsgáltuk, melyik intézmény esetében melyik független változót célszerű részletesen közölnünk dolgozatunkban. Eredményeinket egyetlen táblázatban foglaltuk össze, majd intézményenként kiválasztottunk egyetlen kapcsolatot, amely-

nek részleteit értelmeztük a továbbiakban. Ezzel megkíméltük a felhasználót egy olyan adattömeg áttekintésétől, amelynek végén mindenképpen leírtuk volna, hogy melyik kapcsolat bizonyult a legfontosabbnak. Nyilvánvaló, hogy ilyen eljárást egy kutatóhely csak akkor használhat, ha a felhasználóval való kapcsolatát az alapvető bizalom jellemzi. Az 5. táblázatban kövér kiemeléssel megjelölt cellák alapján egy olyan tendenciát ismerhetünk fel, amely az öt független változót két csoportra osztja. Az elemi demográfiai változókat inkább az intézménysorozat kevésbé ismert tagjai esetében találtuk fontosnak. A kerületi beágyazottság és a településrészek viszont jellegzetesen a felnőtt lakosság körében legismertebb, leginkább igénybe vett három intézménynél jártak együtt erősebb szignifikancia szintekkel. Hangsúlyozzuk: tendenciáról és nem törvényszerű jelenségről kell beszélnünk. Grafikus ábrázolásoknál a szinte korlátlan számú lehetőségből azokat érdemes kiválasztani, amelyek a nehezen követhető számsorok, táblázatok helyett a leginkább megfelelnek annak a követelménynek, hogy képben, jól átlátható arányokban mutassák meg (tegyék szemléletessé) egy vagy több szempont szerint elrendezett

5. táblázat.**** A hét intézményhez tartozó szignifikancia a többváltozós regresszió-elemzésben, az öt független változó szerint (N = 518) József A. MK

Láng MK

Ifjúsági Ház

Helytört. Gyűjt.

Klub Galéria

Vízöntő Pinceklub

Ifjúsági Tanácsadó

igen erős

igen erős

szignifikáns

erős

erős

nem szignifikáns

nem szignifikáns

Iskolai végzettség

nem szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

igen erős

igen erős

erős

nem szignifikáns

Foglalkozás

nem szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

A család hányadik generációja

igen erős

igen erős

igen erős

szignifikáns

szignifikáns

nem szignifikáns

nem szignifikáns

erős

erős

nem szignifikáns

nem szignifikáns

igen erős

nem szignifikáns

igen erős

Életkor

Melyik településrészen él

**** Diósi Pál: Rutinok és választások a művelődési házak használatában. Kultúra és Közösség, 2006. III–IV. szám, 15. old.

42


2009 / tavasz

Ifjúság és társadalom adatsorainkat. Ha egy-egy kérdés válaszmegoszlását kívánjuk bemutatni, akkor a legcélravezetőbb a kördiagram használata. Ebben az esetben arra érdemes figyelni, hogy a színskála sok-sok lehetőségének használata ugyan „szép” tarka tortaformát eredményezhet, de a sokszínűség elterelheti a figyelmet arról, amire az ilyen grafika valójában szolgál: az arányok eltéréseinek plasztikus bemutatásáról. Érdemes arra is figyelni, hogy közeli színek (mintázatok) ne kerüljenek egymás mellé, mert nehezebb a megkülönböztetésük. Gondos szerkesztés esetén nemcsak a monitorképben, hanem a várható nyomtatási képben is célszerű gondolkozni, ami pedig gyakran nem színes nyomtatást jelent. Ne feledjük el, hogy fekete-fehér értelmezésben a monitoron jól eltérő színek gyakran közeli nyomtatási képet adnak. A többváltozós összefüggések képi megjelenítésére a kéttengelyes (kategória- és értéktengely) diagramok hosszú sorozata között választhatunk. Vonal (görbe) diagramot akkor célszerű választanunk, amikor az értéksornak van abszolút nulla pontja, tehát egyik változónk arányskála mérési szintű. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ilyen változó értékeit oszlopdiagramon tüntessük fel.

Egy ilyen példában azt tekintjük át, milyen életkori sávokat találtunk a 14–29 év közötti fiatalok válaszaiban arról, hogy hány évesek azok, akiket saját generációjukhoz tartozóknak tartanak. A válaszokban előfordultak nulla életkori sávszélességűek (az egyetlen adatot tartalmazó, pl. 17 évesek) és több évjáratot átfogóak (pl. 16–19 évesek) is. Az eltérések arányskálán szóródtak, az egyes évjáratok átlagait egy görbe mutatja. Az ebből kialakuló tendenciát egyenes trend jelzi az 1. ábrán. A generációs sávszélesség finomszerkezetének ábrázolását azért tartottuk indokoltnak, mert a tendenciájában szélesedő életkori sáv közel sem egyenes vonal mentén nyílik, a trend az évjáratok kisebb-nagyobb kilengéseit összegző egyszerűsítés. Sajátos diagramszerkesztési kérdés kapcsolódik a kutatásokban előszeretettel használt osztályozóskálás kérdések eredményeinek bemutatásához. A többnyire öt értéket (1-től 5-ig) tartalmazó skálák első értéke igen gyakran „nulla” jelentésű. Például: egyáltalán nem értek egyet vele; egyáltalán nem szükséges; teljesen elégedetlen vagyok vele stb. Az ilyen kezdetű válaszsorozatok és átlagaik ábrázolása 1 és 5 közötti értéktengelyen megté-

1. ábra.***** A generációs sáv szélessége, életkor szerint (N = 598, x) 8 7 6 5 4 3 2 1 0

14 év

15 év

16 év

17 év

18 év

19 év

20 év

21 év

22 év

23 év

24 év

25 év

26 év

27 év

28 év

29 év

sávszélesség ***** Diósi Pál: Lépéskényszer Új Ifjúsági Szemle V. évfolyam/4. 2007. tél, 42. old

2009 / tavasz


43

Ifjúság és társadalom vesztő hatású szemléleti hibán alapul. A valójában négyfokú skála csoporteredményeit csak 0 és 4 közötti értéktengelyen szemléltethetjük korrekten. Ellenkező esetben partnerünk számára olyan csoporteredmény-sorozatot mutatunk be, amelyben a semmi az értéktengely 1 skálafokához tartozik. E megtévesztés elkerüléséhez a válaszok értékelő kódjait egy egésszel csökkenteni kell, majd az így kapott eredményeket (csoportátlagokat) kell grafikusan ábrázolni. Erről mutatunk be példát (2. ábra): A kérdés azt tudakolta, mennyire szükséges a lakóhely közelében olyan találkozóhely, ahol a fiatalok maguk szervezik szabadidős programjaikat, ill. azt, hogy mennyire elégedettek azzal, ahogyan ilyen helyeket találhatnak. Az önszervező szabadidős funkciójú terepekről – a szükségesség kérdésében – minden megkérdezettnek volt álláspontja. Közülük a megvalósulásról 577 fiatalt lehetett megkérdezni, 23 társuk teljesen feleslegesnek tekintette az ilyen szerepű helyeket. Az alacsony elvárási szintűek csoportjában az igények feletti megvalósulás-indexet találunk. A fordulópontig enyhén emelkedik a megvalósulás-ítéletek súlyozott átlaga. Az első számottevő nagyságú csoport a közepes szükséglet mellett alakult ki,

tagjai praktikusan azonos szintű megvalósulásról beszéltek. Az eléggé, ill. nagyon szükséges álláspontú csoportokban elvárásaik alatti megvalósulást érzékeltek, elégedetlenségük igényeik emelkedése mentén nőtt. Az elemzéseket megalapozó adatok bármely típusú bemutatása mellett is kell döntenünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az adatkapcsolatok gépies értelmezése könnyen félrevezethet bennünket. Erről lásd bővebben az adatok elemzése c. rész látszólagos okság c. alfejezetét. Tanulmányírás közben mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy hús-vér emberekről vagy azok csoportjairól szerzett információkat értelmezünk. Ennek során társadalmi problémák megértése, hátterük feltárása a feladatunk, nem pedig elvont adatösszefüggések cizellált jellemzése. Adataink és értelmezésük csak akkor értékesek partnereink számára, ha nem önmagában „érdekes” adattenger belső szerkezetét jellemzik, hanem egy-egy társadalmi jelenség megjelenését, családi kapcsolatokban, viselkedésben, értékítéletekben feltárható hátterét segítenek megérteni. Az erre irányuló elemzés során a kutatónak végig kell gondolnia az eredményeit befolyásoló társadalmi, gazdasági környezetet, a

2. ábra.****** A szükséglet mértéke és a megvalósulás az önszervező szabadidős funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 4 4 3

2

2,01

1,88

2

3

1,89

1

1,35 1

0

alig n=9

közepesen n=76 szükséglet szerint

eléggé n=164 megvalósulás x

****** Diósi Pál: Lépéskényszer Új Ifjúsági Szemle V. évfolyam/4. 2007. tél, 51. old.

44


2009 / tavasz

nagyon n=328

Ifjúság és társadalom kutatásban feltárt érték- és ítéleti mintázatokat, azokat a modelleket, amelyek az érintett népesség és csoportjaik viselkedését befolyásolhatják. Természetesen ezt akkor könnyebb megtennünk, ha minderre a kutatás előkészítése során is gondolunk, és a lehetséges információszerzés módját, tartalmait ennek az igénynek megfelelően jelöljük ki. Ezért állítottuk a kutatások előkészítéséről írva, hogy a rosszul előkészített kutatásokban bravúros adatfelvétellel, -feldolgozással és értelmezéssel-tanulmányírással sem hozhatjuk vissza azt, amit az előkészítés miatt elveszítettünk.

Néhány gyakorlati szempont és példa azoknak, akik kutatást kívánnak rendelni Ebben a részben összefoglalunk néhány olyan tudnivalót, amelyek ismerete eligazítást adhat a laikusoknak abban, mire érdemes figyelniük, amikor a kutatókkal, kutatóhelyekkel egy kutatás körvonalairól tárgyalnak. Közelebbről: a nagyszámú fiatalból álló halmazokról készítendő kutatások mintanagyságának megtervezéséről, a szemtől-szembe (face to face) helyzetet biztosító ifjúsági csoportok kutatásában alkalmazható felvételi eljárásokról, a közvetlen tapasztalatszerzésre (megfigyelésre) alkalmat adó terepmunka során használható megoldásokról, és az internet használatával készíthető kutatásokról szólunk. A munkánk során vállalt alapelveknek megfelelően most sem receptkönyvet írunk, nem mankót kívánunk adni, inkább járni tanítanánk az olvasót.

A mintanagyság megtervezéséhez A fiatalok egészére, vagy az ifjúság jól körülírható, kiterjedt csoportjaira irányuló kutatás esetén (ilyen lehet az ország, vagy egy-egy régió, település ifjúsága) első lépésként szükségünk van a fellelhető és megbízható alapadatokra. Példaképp, ha egy nagyvárosban élő fiatalok

munkaerő-piaci helyzetét kívánjuk megismerni, elengedhetetlen, hogy a népszámlálási, népesség-nyilvántartási adatokat megismerjük. Ezt az önkormányzatok népesség-nyilvántartási adataiból ismerhetjük meg. Az alapsokaság számának ismerete mellett azt is tudnunk kell, hogy ezen belül milyen az életkori és a nemek szerinti tagoltság. Csak ezek ismeretében tudjuk eldönteni, hogy egy kellő arányú mintanagyság legfontosabb demográfiai csoportjaiba (az életkor és a nemek szerint meghatározott cellákba) milyen számban kerülnek a majdani megkérdezettek. A munkaerő-piaci helyzet megismerésénél maradva feltételezhetjük, hogy 18 évesnél fiatalabbakat nem feltétlenül kell megkérdeznünk. Ezt valóban megtehetjük akkor, ha az adott településen nem jellemző a fiatalkorúak munkavállalása. Ez a nagyvárosokban többnyire igaz, a falvak egy részében már kevésbé. Ebből kiindulva nagyvárosban megtehetjük, hogy csak a 18. évüket betöltött lakónépességet vizsgáljuk, falvakban feltehetően nem. Ily módon falvakban tizenhat, nagyvárosokban tizenkét évjárat megkérdezését célszerű terveznünk. Miért van szükség mintavételre? Egy társadalmi csoport jellemzőinek, véleményének, attitűdjeinek megismerése rendkívül költséges lehet. A mintavétel az adatfelvétel költségeit kívánja csökkenteni úgy, hogy ez a beavatkozás az eredményeket a lehető legkevésbé befolyásolja. Ezért olyan mintára van szükség, amely összetételében megegyezik, azaz reprezentálja azt az alapsokaságot, amellyel kapcsolatban állításokat kívánunk megfogalmazni. Maradjunk a nagyvárosi példánál: ha a 18 és 29 év közötti lakónépesség 16 000 személy, akkor csak szemre elégséges a másfél százalékos reprezentatív minta. Ebben az esetben még egyenlő eloszlás esetén is 10 lenne az egy-egy évben született férfiak, ill. nők elemszáma. A valóságban mindig hullámzó évjáratnagyság miatt egyes cellákba ennél is kevesebb, másokba pedig

2009 / tavasz


45

Ifjúság és társadalom több megkérdezett jutna. A felvétel kérdéseire – helyzetük eltérései alapján – különbözőképp válaszoló megkérdezettek nyomán már üres cellákkal is számolnunk kell, ami könnyen ellehetetlenítheti a teljes kutatást. Ennek elkerülésére két lépést is tehetünk. Ez a nehézség kivédhető egyrészt a képviseleti arány növelésével, illetve az évjáratonként elkülönített feldolgozás helyett korcsoportok szerinti adatkezeléssel. A példában szereplő alapsokaság esetén 600 személyes minta és 3 évjáratot átfogó korcsoportok képzése nagy valószínűséggel elejét veheti a mintanagyságból adódó feldolgozási akadályoknak. Ha kutatásunk egyetlen települést érint, úgy elégséges, ha mintánk életkor és nemek szerint arányosan képviseli az alapsokaságot. E két szempont hibátlan érvényesülése esetén feltehető, hogy a további lényeges kemény adatokat (iskolázottság, családi helyzet stb.) a minta már „szállítja”. Ha kutatásunk több települést érint (ilyenek a megyét, régiót, ill. az egész országot megcélzó felvételek), akkor olyan mintát kell szerveznünk, amely a településtípusokon élőket elkülönítve is az alapszempontoknak megfelelő arányban képviseli. A fenti megfontolások alapján készített mintát nevezzük arányos rétegzett, reprezentatív mintának. Megfelelő leválogatás esetén az ilyen mintában az alapsokaság minden tagjának azonos esélye lehet a mintába kerülésre. Szorosan kapcsolódik a minta nagyságához az empirikus adatfelvételekben gyakran előforduló nehézség, az interjú megtagadása. Ezért és még sok egyéb ok (pl. más településre költözés, kórházi ápolás, külföldi tanulás-munkavégzés, téves címadatok, válaszképtelenséget okozó állapot stb.) miatt a leggondosabban elkészített minta ellenére is előfordul, hogy a megkérdezést csak mintacsökkenéssel tudják végrehajtani a kérdezőbiztosok. Ha ebbe belenyugodnánk, akkor adatbázisunk reprezentativitása sérülne. Emiatt kell pótmintát készíteni. A legtöbb esetben 100 százalékos pótmintát készíttetünk, ahol a második minta belső szerkezete pontosan megegyezik az első sorozatéval. Budapesti minta esetében már inkább 200 százalékos pótmintát rendelünk, mert az egyszeres pótcímek mel-

46


2009 / tavasz

lett többször előfordult, hogy a kérdezhetetlen pótcím után a kérdezőbiztosra kellett bíznunk a kiesett személlyel egyező korú, azonos nemű személy felkutatását az eredeti cím környékén. Az első címsorozatot következetesen az utcanevek szerint elrendezve érdemes kérni a minta elkészítőjétől. Ezzel a kérdezők munkáját irányító instruktor feladatát egyszerűsítjük, a címkártyákon azonos utcákban élők adatait együtt találja, így könnyebben tud egymáshoz közeli címeket adni egy-egy kérdezőnek. A pótcímeket viszont a születési év vagy évtized szerinti rendezésben jó kérni, mert így könnyebb kiválasztani a kiesett személlyel azonos korú (korcsoportú) új címet. Az állampolgárok név- és címadataiból az 1995. évi CXIX. tv. alapján a tudományos kutatási, piackutatási tevékenységre jogosult szervezetek adatszolgáltatást (megadott szempontok szerint elrendezett mintát) kérhetnek. Az adatszolgáltatáshoz a legteljesebb adatbázissal a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala rendelkezik. Leválogató programjuk eleget tesz annak a követelménynek, hogy az alapsokaságban minden személynek azonos esélye legyen a mintába kerülésre. Az átvett adatok kezelését ugyanez a törvény szabályozza. Az adatkezelést az adatvédelmi biztos irodájában az adatkezelőnek be kell jelentenie. A mintavételnek vannak más eljárásai is, a legmegfelelőbb kiválasztását érdemes a kutatást végző kutatóhelyre bízni. Tapasztalataik és kialakult gyakorlatuk alapján feltehetően a legcélszerűbb megoldást javasolják. Ebben és a kutatás további gyakorlati kérdéseiben jobb, ha a szakmán kívüli megbízó nem kívánja befolyásolni a kutatásért felelős szervezetet, mert ellenkező esetben az eredmények váratlan hibákat tartalmazhatnak. Ez természetesen akkor is előfordulhat, ha felkészületlen, vagy lelkiismeretlen kutatóhelyet választ az információkat megrendelő. Szükség van-e minden esetben mintavételre? A mintavétel szükségességét az dönti el, hogy milyen (nagyságú) csoporttal (alap-

Ifjúság és társadalom sokasággal) kapcsolatban kívánunk érvényes állításokat megfogalmazni. Vannak helyzetek, amikor célszerűbb minden esetet megvizsgálni (mindenkit megkérdezni), ilyen az, ha a kutatás pl. arra irányul, hogy egy kis falu ifjúsági klubjának fejlesztése során számítógépet vagy csocsóasztalt vásároljon-e az önkormányzat. Ilyenkor érdemes a klubra járó összes fiatalt megkérdezni, míg ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a magyarországi fiatalok inkább a számítógépezést, vagy inkább a csocsózást részesítik előnyben, érdemes mintát vennünk.

Az ifjúsági csoportokban készítendő kutatásokhoz Ha fiatalok olyan csoportjában kell valamit megvizsgálnunk, amelyben az odatartozók és a kutató is tudhatja, hogy kikből áll az adott csoport, akkor érdemes teljes körű felvételre törekedni. Ennek a kutatás témájától függően része lehet egy rövidebb-hosszabb kérdőíves megkérdezés, amelyben a csoporthoz tartozók véleményeit, attitűdjeit (értékelő ítéleteit) vizsgálhatjuk a csoport létével, az odakerülés időpontjával, az esetleges közvetítő személyekkel, a csoporthoz tartozás előnyeivel-hátrányaival, a csoporttagként szerzett jó és rossz benyomásokkal, élményekkel kapcsolatban. Ilyen kikérdezéssel megalapozott ismeretekhez juthatunk a csoport sorsával összefüggő fontos döntések kívánatos és valós tartalmáról, a döntéshozatal módjáról, a döntéshozók köréről. Nem hagyhatjuk el az alapvető demográfiai adatok megkérdezését sem. Az olyan ifjúsági csoportokban, amelyekben nemcsak az oda tartozók köre ismerhető, de eleget tesznek annak a követelménynek is, hogy létük során minden tagjuk számára rendszeresen teremtenek szemtől-szembe helyzetet, célszerű lehet szociometriai felvételt készíteni. Hozzáértő szakember ezt úgy tudja elkészíteni, hogy nemcsak a csoporttagok kapcsolatairól, alcsoportjairól kaphatunk képet, de megismerhetjük a rokonszenv-választások nyomán befolyásossá

váló személyeket, a csoport számára jelentős képességeik alapján kiemelkedő, elismert „szakértők” kilétét is. A csoporttagoltság mentén feltérképezhetjük az ítéleti és értékrend szerinti tagoltság mintázatait. Olyan összefüggéseket tárhatunk fel az alcsoportképződés és az ítéletek, attitűdök között, amelyek alapján megismerhetjük a csoporton belüli elhatárolódások korábban nem ismert háttereit. Ilyen tudás alapján megtervezhetjük a közösnek, vagy a többségnek elfogadható csoportcélokat, sikeresebben mozgósíthatjuk a csoportot egy-egy cél elérése érdekében. A többféle felvételi eljárást alkalmazó csoportkutatások során a kutatás munkatársai (ideális esetben egy-egy csoportban ketten) a gyakori együttlét során alaposan megismerhetik a csoport tagjait, alkalmuk adódhat rövid, célzott interjúk elkészítésére. Ezeket utólag is rögzíthetik, ellentétben a strukturált szociológiai interjúkkal, amelyeket terjedelmük miatt később nehéz lenne szöveghűen rögzíteni. A rövid, célzott beszélgetések tartalmáról elég néhány szavas feljegyzéseket készíteni, amelyeket a kutatás helyszínén úgy is megtehetnek, hogy azzal nem szülnek ellenérzéseket a csoport tagjaiban, hiszen munkája mindenki számára ismert módon abból áll, hogy kérdőíveket vesz fel, rendszeresen beszélget és ír a csoporttagok jelenlétében.

A fiatalok körében készíthető megfigyelésekhez Ilyen kutatások során a kutatás munkatársai huzamosabb ideig dolgoznak egy ifjúsági csoport tagjai között, így lehetőségük adódik árnyalt, részletekbe menő megfigyelésekre. Nem csak személyek jelenlétét, elfoglaltságaikat követhetik figyelemmel, de a csoporttagok szóbeli és gesztusokban megjelenő interakcióit is. Láthatják az együttműködés és a konfliktusok, rivalizálások szereplőit, tényeit, amelyek akár rezdülésekre is érzékeny megfigyelési napló elkészítését teszik lehetővé. Az így készülő megfigyelési naplókban pontosan rögzíteni kell az időpontot, tagolt

2009 / tavasz


47

Ifjúság és társadalom kutatási terep (pl.: több szobából álló helyszín) esetén a megfigyelt történések, beszélgetések pontos helyét, szereplőit. A lehetőségek maximumáig arra kell törekedni, hogy szöveghűen adjuk vissza az elhangzottakat. Ezt kellő gyakorlás, emlékezetfejlesztő tréning alapján meg lehet tanulni, de felkészületlenül még kísérletezni sem szabad alkalmazásával. A megfigyelésnek ez a módja sok és alapos munkával jár, eredményei elsősorban esettanulmányokban használhatóak. Könnyebb a helyzet, ha elemi tények rögzítésére szolgáló megfigyelési naplót kell készíteni. Ilyenkor is pontosan meg kell határozni, hogy milyen hosszúságú időmetszetek képezzék a napló egységeit, mely történéseket és milyen szereplők jelenlétét vagy távolmaradását kell pontosan rögzíteni a megfigyelőnek. Az így készülő megfigyelési naplók tartalmát kódolás után adatszerűen is feldolgozhatjuk, és más felvételi eljárások (pl.: kérdőíves adatfelvétel) eredményeivel párhuzamosan használhatjuk egy kutatási beszámolóban. Példaképp csatoljuk egy ilyen, kódolásra és adatszerű feldolgozásra használt megfigyelési napló űrlapját (6. táblázat). Ezt a DIÓDATA kérdezőbiztosai használták egy olyan budapesti kutatásban, amelyben Pesterzsébeten és Csepelen a szabadidejüket közterületeken töltő fiatalokat kérdeztük ismeretségi körükről, időtöltéseikről, törzshelyeikről, gondjaikról és azok megoldási módjáról. Ez az eljárás természetesen nem a feldolgozásra szánt megfigyelési napló egyetlen megol-

dása. Minden kutatáshoz ki kell dolgozni azt a megfigyelési eljárást, amely a kutatásban fontos tartalmak megismerésére a legalkalmasabb.

Online ifjúságkutatások Napjainkban mind a piac-, mind a társadalomkutatásban egyre népszerűbbé válnak a különböző internetes megoldások. Az online kutatások sikerességének legfőbb okai a gyorsaságban és az alacsony költségekben keresendők. Elsősorban a kvantitatív (kérdőíves) kutatások területén gyakoriak, azonban kvalitatív módszerek (pl.: online fókuszcsoport) is ismeretesek. Az internet emellett nem lebecsülendő forrása a szakirodalomnak, továbbá minden eddiginél nagyobb teret enged a kutatói kreativitásnak. A kutatások témájuktól függően különböző mértékben építhetnek a célcsoport „digitális lábnyomaira” (blogok; fórumok szövegei; stb.) ezáltal már-már természetes közegében figyelhető meg a célcsoport (pl. egy ifjúsági szubkultúra). Az online kérdőíves kutatások esetében (is) kulcskérdés a reprezentativitás. Ma (2008-ban) a magyar társadalom kétötöde-fele tekinthető internethasználónak, azaz elméletileg szinte minden második ember elérhető a világháló segítségével. Az internethasználat azonban erősen meghatározott az alapvető szociodemográfiai jellemzők mentén (azaz, pl.: fiatalok, magas iskolai végzettségűek, nagyobb településeken lakók, stb. inkább használják), mindez azt jelenti, hogy léteznek olyan társadalmi csoportok,

6. táblázat Kerület: Terep:

_____ Ezalatt hányan akár pillanatokra is _____

Dátum és idő 30 perc időközökkel

09. hó____… - …ig 09. hó____… - …ig

48


2009 / tavasz

Az időszak tipikus tagolódása (2-3, stb személy, melyikből hány, jellegzetes átszerveződések. Jelölés: ! Ha így gyakori alcsoport, X ha így párkapcsolat

Voltak-e központi figurák, (nem, kor, jellegzetes viselkedés)

Meg j eg y z é s e k : (konfliktus, vita egymással, külsőkkel, reagálások tőlük és rájuk)

Ifjúság és társadalom amelyek vizsgálatára az internet önmagában (jelenleg még) nem alkalmas. Az ifjúság szerencsére nem tartozik ezek közé, ugyanis a World Internet Project 2007-es adatai szerint a 14–17 évesek 94%-a, a 18–29 évesek 76%-a használ internetet, azaz elvben elérhető ezzel a módszerrel is. Ha igazán szőrszálhasogatóak akarnánk lenni, azt mondhatnánk, hogy interneten végzett kutatások esetében csak az internetezőkre reprezentatív eredményeket lehet elérni, azonban könnyen belátható, hogy egyes célcsoportok esetében más módszerekkel sem lehet biztosítani megbízhatóbb eredményeket. A gyakorlati megvalósítás azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis az internetezők sem kívánnak mindannyian kutatásokban részt venni. Ebből adódóan az erre szakosodott kutatócégek különböző méretű és minőségű online paneleket******* tartanak fenn, amelyekből a kutatások célcsoportjának megfelelő mintákat vesznek. Ez a fajta adatfelvétel alkalmas lehet nagyobb társadalmi csoportok lekérdezésére (pl. 14–29 éves fiatalok), de valószínűleg kevésbé alkalmas egy kisváros fiataljainak megkérdezésére. Az online módszernek is megvannak tehát a hátrányai, azonban ezek ne riasszanak el bennünket, hiszen pl.: telefonos lekérdezéssel******** az ifjúsági korosztályt lényegesen nehezebb kutatni, mint internet segítségével.

Árak – idők A következőkben azzal fogunk foglalkozni, hogy 2008-as árak szerint mennyibe kerülnek különböző kutatástípusok. Fontos megjegyezni, hogy ******* Azaz rendelkeznek olyan több tízezres valóságos emberek adatait tartalmazó adatbázisokkal, amelyeket a szociodemográfiai jellemzők szerint tetszés szerint leválogathatnak és onnan mintákat vehetnek. ******** Hiába van majd minden fiatalnak mobiltelefonja, a kutatócégek kezében nincsenek (törvényesen nem lehetnek) megbízható listák, amelyek alkalmasak lennének mintavételre, a véletlen számokkal való kérdezés lehetősége leginkább elvben adott csak, hiszen óriási mértékben megdrágítja az adatfelvételt.

ezek a példák nem a teljes piac árai alapján készült átlagárak, nem alkalmazhatóak automatikusan sztenderdként, ugyanis minden kutatás többé-kevésbé személyre szabott. Egy-egy kutatás árát nagyban meghatározza a módszer, a kiterjedés (terület; településtípus), a célcsoport egyéb jellemzői (életkor) és a kutatóhely „mérete” is.

Kvantitatív (kérdőíves) kutatások Magyarországon az egyik legkedveltebb típus 1000 fő megkérdezésével készül és országosan reprezentálja a magyar lakosságot. Ennek pl. egy 14–29es korcsoporton való megvalósítása az alapokban nem von magával többletköltséget. Amennyiben egy 15–20 perces kérdőívvel számolunk és 1000 14–29 éves megkérdezettel, akkor pusztán az adatfelvétel költsége személyes megkérdezéssel a legdrágább, ami ha országosan reprezentatív mintavétel alapján történik, legalább 4 millió forint + Áfa. Az ár természetesen változhat aszerint, ha kisebb területet, pl. egy régiót, vagy egy megyét érint. A telefonos kérdezés is árcsökkentő hatású – azonban a telefonos módszert leginkább rövid, mindenképpen 10 perc alatti kérdezés esetében javasoljuk. Egy azonos feltételekkel megvalósított online kutatás természetesen lényegesen olcsóbb, kb. negyede, azaz ebben az esetben 1–1,5 millió forint + Áfa körül alakul. A példában szereplő kutatás időigénye a személyes kérdezés esetében a legnagyobb, az adatbázis elkészítéséig legalább egy hónap eltelik. Telefonos kérdezés esetében, akár egy hét alatt is megtörténhet, míg online kérdezés esetén akár 1–2 napon belül is képes adatbázist szolgáltatni a kutatócég. A megrendelők a legtöbb esetben nem tudnak mit kezdeni egy csupasz adatbázissal, ezért az eredmények értelmezését is szokták kérni tanulmány; kutatási jelentés; prezentáció formájában. Az adatelemzés és a prezentáció megtartása egyebek nélkül (pl. nemzetközi kutatási eredmények, szakirodalom) szintén nagyon változatos képet mutat, néhány tízezertől, akár több százezer forintig is terjedhet. A kutatási je-

2009 / tavasz


49

Ifjúság és társadalom lentés már jelentősebb költségtétel, a tanulmány ennél is drágább, azonban ettől a megrendelők sokszor eltekintenek.

Kvalitatív kutatások A kvalitatív kutatások közül a fókuszcsoportos és az interjús kutatások költségeit vázoljuk fel. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ebben az esetben is csak amolyan viszonyítási pontot képeznek a feltüntetett árak, amelyeket számos körülmény befolyásolhat.

Fókuszcsoportos kutatások költségei Egy fókuszcsoportos kutatás számos költségtételből áll össze, az alábbiakban a szokásos költségtényezőket mutatjuk be egyenként is „beárazva” őket. Mindezt abból a megfontolásból tesszük, hogy a megrendelő kalkulálhasson olyan költségekkel is, amelyeket adott esetben saját infrastruktúrával könnyen kiválthat (pl.: teremköltség). A fókuszcsoportos kutatások egyik alapvető költségtétele a szakértői díjakat tartalmazza a csoportok megtervezésével a vezérfonal (guide) megírásával kapcsolatosan. Ezek egyszeri költségek, általában 50–150 ezer forint közötti öszszeget szoktak a kutatóhelyek tervezni erre. Hasonló tételt jelent a csoportok vezetésének díja, amelyet kizárólag képzett szakember végezhet. Ebben általában benne van a kivonat (topline) elkészítése is. Mindez csoportonként legalább (nettó) 120–250 ezer forintot jelent. Az infrastrukturális költségek tartalmazzák a terembérlet, a technika költségeit (hang-, videofelvétel, tábla, stb.). A profi, detektívtükrös fókuszhelyiség bérleti költsége nagyon drága lehet (csoportonként akár százezrekre is rúgó), de ma már internet segítségével kényelmesebben és olcsóbban lehet követhetővé tenni a beszélgetéseket. Lehetőség van arra, hogy megfelelő védettség mellett a megrendelő az egész beszélgetést valós időben kövesse végig interneten,

50


2009 / tavasz

bárhol legyen is fizikailag. Az infrastrukturális költségek lefaragásában sokat segíthet a megrendelő terem biztosításával, amely azonban nem minden esetben ajánlott. Amennyiben a megrendelő értékelése (is) téma a fókuszcsoportos beszélgetésen mindenképpen független helyszínen érdemes megtartani ezzel törekedhetünk a valódi gondolatok, vélemények megjelenítésére, az „oroszlán barlangjában” ugyanis könnyedén elhallgatnak a kritikus hangok. További költségtételt jelentenek a helyszíni frissítők (a résztvevőknek, ill. a megrendelőknek) költsége, valamint a csoport(ok) szervezésének költségei, amelyet leginkább a különböző szűrőfeltételek határoznak meg. A speciálisabb csoportok szervezése drágább, mint az egyszerűen fellelhető emberekből álló csoportoké. A fókuszcsoportok állandó költségei között találjuk a résztvevőknek nyújtandó ajándékok költségeit, amely a 3-5 ezer forintos vásárlási utalványon keresztül, a több tízezer Ft-os exkluzív ajándékig terjedhet, attól függően, hogy kik vesznek részt a kutatásban. Ha olyanokat kérdezünk, akiknek drága az idejük, például magas rangú hivatalnokok, szakértők, cégvezetők az ajándékok költsége nagyon magas lehet, míg ha egy helyi fiatalokból álló csoportot szervezünk az ajándékok költségei viszonylag alacsonyak. Hasonlóan a kvantitatív adatfelvétel adatbázisához, ezek még nyers adatok, amelyekből igény szerint elkészül az elemzés és a tanulmány; kutatási jelentés; prezentáció. Általában a fókuszcsoportos kutatásokban célcsoportonként minimum két csoportot szerveznek. Egy kettő-négy csoporttal megvalósuló fókuszcsoportos kutatás, amely könnyen hozzáférhető résztvevőkből álló csoportokat tartalmaz és a végén a tapasztalatokról tanulmány készül minimum egy hónapos időtartammal és 1,5–3 millió Ft költséggel járhat.

Interjús kutatások költségei Az interjús kutatásoknak hasonló költségtételei vannak, mint a fókuszcsoportos kutatások-

Ifjúság és társadalom nak. Jelen esetben is vannak szervezési költségek, amelyeknek volumene hasonló. Jelen van a résztvevőknek nyújtandó motivációs ajándék költsége, amely általában szintén hasonló költségtételt jelent. Az interjúkból is készül kivonat, amit ideális esetben az interjúzó készít el. Fontos megjegyezni, hogy interjút csak képzett és gyakorlott szakember képes megfelelő minőségben készíteni. Egy-egy kivonatolt interjúnak a költsége 50–150 ezer forint körül van, de ezeket ugyanúgy szükséges összefoglalni, így a tanulmány; kutatási jelentés; prezentáció ebben az esetben is külön költséget jelent. Az interjús kutatások időköltsége számos tényezőtől függhet, a célcsoport hozzáférésétől (könnyű a meghatározott feltételeknek megfelelő interjúalanyt beszervezni, vagy nehéz), az elkészítendő interjúk számától, az interjúk hosszától (itt beleértve az adott esetben többszöri felkeresés lehetőségét). Egy 20–25 interjúból felépülő kutatás teljes költsége hozzávetőlegesen 1,2–2,5 millió forint körül alakulhat és nagyjából két-három hónapot vesz igénybe. A fenti árakat jelentős mértékben módosíthatja a kutatás volumene. Egy kisebb kutatásban az egyes interjúk, fókuszcsoportok költsége viszonylag magas lehet, míg egy olyan kutatásban, ahol lényegesen több csoportot szerveznek, több interjút készítenek, emellett korábbi munkák másodelemzése, összefoglalása (desk research) is szükséges az egyes megkérdezettekre eső abszolút költségek lényegesen kisebbek lehetnek. Az árak, de a kutatás egészének tekintetében akkor jár a legjobban a kutatás megrendelője, ha kikristályosodott kutatási ötlettel keresi fel a kutatóhelyet, azaz tudja, hogy kiket/mit akar megvizsgálni, milyen kérdésekre keresi a választ és mire kívánja felhasználni az eredményeket.

Megjegyzések a példáinkban szereplő ajánlati árakhoz A piaci szereplőktől megrendelt kutatások esetében – ha az árajánlatban ez nem szerepelne – számolni kell azzal, hogy az árakat 20%

(2009. július 1-jétől várhatóan 23%) ÁFA növeli. További árnövelő tényező lehet, ha olyan településen (településeken) kell kutatást készíteni, ahol nincsenek helyben élő, kiképzett kérdezők, interjúkészítők. Ilyen esetekben számolni kell a szükséges utazási költségekkel, amelyeket példáinkban nem vehettünk figyelembe, hiszen ezek a költségek kutatásról-kutatásra eltérő nagyságrendűek lehetnek, de esetenként fel sem merülnek. Szükséges felhívnunk a reménybeli megrendelők figyelmét egy időről-időre felmerülő tévképzetre. A kutatások kezdeményezői gyakran úgy gondolják, azzal csökkenthetőek egy ifjúsági kutatás költségei, hogy a kutatóhely helyi önkénteseket és más kiképzetlen, többnyire gyakorlatlan segítőket vonhat be a kutatás terepmunkájába. Álláspontunk szerint csak azoktól lehet korrekt és hozzáértő teljesítményt követelni, akiknek az elvégzett munkával arányos munkadíjat fizet a kutatóhely. Ennek hiányában a kutatóhelynek nincs megállapodáson nyugvó alapja a teljesítmény számonkérésére, a rosszul elvégzett munka szankcionálására, sőt még az adatvédelmi előírások betartatása is nehézzé válhat. Azt is itt kell megjegyeznünk, hogy a kutatás helyben hiányzó munkatársainak kiképzése többnyire tetemes pénzt és időt igényel, ennél szinte mindig kevesebbe kerül a legközelebb rendelkezésre álló kiképzett munkatársak utazása. Az ártárgyalások során előfordul, hogy az ajánlati ár és a megrendelő által vállalható költségek között viszonylag szűk, de költségvetési korlátok miatt közelíthetetlen eltérés mutatkozik. A laikus megrendelők ilyenkor szokták azt javasolni, hogy a kutatóhely csökkentse a tervezett kutatásban megkérdezendő minta elemszámát, készítsen kevesebb strukturált interjút, fókuszcsoportot, stb. Álláspontunk szerint, ha hozzáértő módon képeztek mintanagyságot (interjú, fókuszcsoport számot), akkor ezek csökkentése a kutatás megbízhatóságát veszélyezteti. Úgy gondoljuk, hogy ilyen esetekben célszerűbb a kutatás témáit szűkíteni. Ennek révén lehet a kérdőívek (interjúk, fókuszcsoportok) terjedelmét, időigényét szűkebbre venni, és ezzel a

2009 / tavasz


51

Ifjúság és társadalom kutatóhely költségei a kívánt mértékben csökkenthetőek. Ennek nyomán az elfogadható mértékűre csökkenthető a vállalási ár. Ez az eljárás 10–15 százalékos eltérés esetén válhat megoldássá, nagyobb különbségeket így nem tudnak áthidalni. Érdemes azt is tudni, hogy az ifjúságkutatási elképzelésekhez megfogalmazott árajánlat kérések válaszai önmagukban még nem jelentenek garanciát. Arra sem, amit majd egy jól elkészített alapdokumentum tartalmaz. Az ajánlati árakon kívül érdemes mérlegelni a kutatóhely témában szerzett tapasztalatait, amelyek ilyenkor nem csak a bármilyen ifjúságkutatási előzményeket jelentik, hanem a kívánatos kutatás szűkebben vett irányát. Példaképp, ha egy kutatóhelynek a fiatalok családalapításával, otthonteremtésével, munkaerő-piaci helyzetével összefüggő referenciamunkái vannak, az még nem jelent biztosítékot arra, hogy ugyanilyen jártas a fiatalok politikai szocializációja vagy drogokkal kapcsolatos tájékozottsága és tapasztalatai kutatásában. A megrendelői helyzetben ezért szükséges a lehetséges partnerek referenciamunkáiról tájékozódni. A döntés előtt érdemes partner helyett partnerekben gondolkozni. A reménybeli megrendelőnek csak akkor célszerű egy kutatóhelyre koncentrálnia, ha arról már vannak munkakapcsolatban megalapozott tapasztalatai. Ilyen partner híján azonban elengedhetetlennek tartjuk a referenciamunkák bekérését. Ezek megismerésekor sokat nyomhat a latban, hogy kéziratos munkákat, vagy a szakmai nyilvánosság előtt megméretett publikációkat tud felmutatni egy kutatóhely. További mérlegelési támpontot jelenthet, ha az ajánlattevőnek vannak visszatérő partnerei, akik feltehetően elégedettek voltak korábbi kutatási teljesítményével. Ha e szempontok számbavételét követően, több ajánlattevőt közel azonos súllyal tarthat komolynak egy megrendelő, akkor érdemes azt mérlegelnie, hogy melyikük árajánlata előnyösebb. Az ajánlati áron túl a fizetési feltételek (részszámlázás, részteljesítéshez kötött számlázási fordulók, a végső teljesítéshez kapcsolódó kifizetés aránya) egyaránt befolyásolhatják a

52


2009 / tavasz

döntést. Csak példaképp: ha a zárótanulmány átadásához kötve a vállalási ár elenyésző töredékét (10–15 %) szeretné számlázni a kutatóhely, akkor ezt a megrendelő joggal tekintheti visszásnak. Azért, mert a vállalási ár ilyen kis töredéke kevéssé jelent biztosítékot a kutatás megfelelő színvonalú, és határidőre elvégzett befejezésére. Ezeket a kérdéseket érdemes az előkészítő megbeszéléseken tisztázni, majd a kutatás alapdokumentumában rögzíteni.

Fogalomtár Mintavétel A minket érdeklő objektumok (személyek, csoportok, intézmények, stb.) megfigyelése történhet teljes körűen és részlegesen. A gyakorlatban ritkán van lehetőség a teljes körű adatgyűjtésre, ugyanis túl nagy az alapsokaság, amelyet vizsgálni kívánunk. A gondos mintavétel lehetővé teszi számunkra, hogy egy viszonylag szűk körű lekérdezéssel a megismerni kívánt sokaságról megbízható és érvényes ismereteket szerezhessünk. Különböző mintavételi eljárások ismeretesek, amelyek alapvetően két csoportba sorolhatóak. Beszélhetünk véletlen és nem véletlen mintavételről. Az elnevezésből is adódik, hogy előbbi megoldásnál a mintába kerülést a véletlenre bízzuk, míg utóbbi esetben valamilyen más megoldást használunk (pl. kvóta alapján döntünk a mintába kerülésről). A gyakorlatban sokfajta mintavételi eljárás használatos, amelyet tanácsos mindig az aktuális kutatáshoz igazítani. Reprezentativitás A minta abban az esetben jó, ha belső viszonyai lényegében megegyeznek a teljes sokaság viszonyaival. Az ideális állapot eléréséhez úgy közelíthetünk a leginkább, ha a mintánktól lényegében ugyanolyan összetételt várunk el, mint amely az alapsokaságot jellemzi, a tényleges mintabeli elemeket a véletlenre bízzuk. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy eleget tettünk a reprezentativitás követelményének.

Ifjúság és társadalom Mintavételi alapvetés, hogy a valószínűségi alapon készített minta képes a legmegbízhatóbban reprezentálni a sokaságot vagy populációt. A nem valószínűségi alapon készülő minták reprezentativitás szempontjából kevésbé előnyösek, azonban esetenként szükség lehet ilyen mintára. Leginkább akkor, ha nem rendelkezünk alapvető ismeretekkel a populációról (hányan vannak, milyen alapvető csoportképző tényezők jellemzik tagjaikat). Kutatási módszerek A társadalomtudományokban használatos módszereket leggyakrabban két részre szokás bontani: kvantitatív, azaz számszerűsített eredményeket bemutató és kvalitatív, azaz mélyebb összefüggéseket megjelenítő módszerekre. Mindkét módszernek megvannak az előnyei és a hátrányai egyaránt. A kvantitatív módszerek általánosabb, számszerűleg pontosabb, ugyanakkor felületesebb eredményekre képesek, mint a kvalitatív módszerek, amelyek inkább egyedi (ezért nehezen általánosítható) ugyanakkor részletesebb, alaposabb eredményeket hoznak. A kvantitatív módszerek közül leggyakrabban a különböző (standard) kérdőíves vizsgálatokat szokták használni. A kérdőíves módszerek legfontosabb alcsoportjai a kérdezőbiztos által lekérdezett kérdőívek és az önkitöltéses kérdőívek. A kérdezőbiztossal felvett kérdőíves kutatások megelőzik a kérdezett által (nem szakértő lévén) elkövetett hibákat, növelik a válaszadói hajlandóságot, csökkentik a válaszhiányokat, stb. Az önkitöltős kérdőívek garantálják, hogy nincs külső befolyásoló (félrevezető) tényező, egyes helyzetekben őszintébb válaszokat eredményeznek. Mindkét módszernek további alesetei léteznek. A kérdezőbiztossal végzett kérdőíves kutatások történhetnek személyesen, de akár telefonon is, az önkitöltéses kérdőívet lehet papíralapon, vagy akár interneten keresztül kitölteni, hogy csak a leggyakoribb technikákat említsük. A kvalitatív módszerek közül leggyakrabban a strukturált szociológiai interjúkat, és fókuszcsoportokat szokták alkalmazni. Mindkét mód-

szer sokkal puhább a kérdőíves módszereknél, ami azt jelenti, hogy sokkal nagyobb terepet enged a vizsgálatba kerültek egyéni megnyilatkozásainak. Jellemzően csupán egy interjúvázlat vagy egy fókuszcsoport vezérfonal jelenti a standardot, amely mentén történik az adatfelvétel, ugyanakkor ez akár menet közben megváltoztatható, mind belső struktúrájában (pl.: az interjú elején vagy a végén kerül sort egy kérdésre), mind a témájában (pl.: ki lehet térni bővebben olyan mellékszálakra, amelyek nem szorosan a kutatási témához tartoznak). Mérési szintek Mindenképpen szólnunk kell a mérési szintekről, mert ezek alapvetően meghatározzák, hogy az elemzés során milyen módszereket lehet használni. Mielőtt a mérési szinteket részleteznénk tisztáznunk kell a változó fogalmát, amelyre vonatkoznak a mérési szintek. A változó általában személyek (az adatbázisban szereplő kérdezettek) olyan tulajdonságát jelenti, amely különböző értékeket vehet fel. Ezek az értékek kölcsönösen kizáróak és az adott tulajdonság variációit teljesen lefedik. Ha példaként a 15–29 éves fiatalok korcsoportjait nézzük, akkor a mindkét szempontot figyelembe vevő lehetséges megoldás, ha a fiatalokat a „15–17”, vagy a „18–24”, vagy a „25–29” éves korcsoportba sorolhatjuk be. Nem megfelelő (sérti az egymást kizáró értékek elvárását), ha pl.: olyan kategóriáink vannak, hogy: „18–24” és „24–29”, mert ebben az esetben a 24 évesek mindkét kategóriába besorolhatóak lennének. További probléma, hogy (nem fedi le a lehetséges variációkat) nem tartalmazza a „15–17” évesek csoportját (azaz ők nem besorolhatóak). Annak érdekében, hogy jó változókkal dolgozhassunk, már a kérdőívkészítésnél (operacionalizálás) figyelni kell ezekre a szempontokra. Elsősorban minőségi különbségeket értelmezhetünk a nominális mérési szintű változók egyes értékei (más szóval attribútumai) között. A számok hozzárendelésére technikai okokból van szükség (az elemzőszoftver, akárcsak a matematikai statisztika számokban „gondolkodik”).

2009 / tavasz


53

Ifjúság és társadalom Példa lehet a társadalmi nem változója, amely férfiakból „1” és nőkből „2” áll. Fontos megjegyezni, hogy a kódértékek tetszőlegesek, nem jelölnek mennyiségi, csak minőségi különbséget. További példák vallási, nemzetiségi hovatartozás, ideológiai beállítódás, pártszimpátia, stb. Az ordinális mérési szint esetében a változó kategóriái sorba rendezhetőek, ennek megfelelően rendelünk hozzá számokat, azonban a számok nagysága tőlünk függ. Gyakori példa az iskolai végzettség, ahol „1” a legfeljebb nyolc általánost végzettek, „2” a szakmunkásképzőt, „3” a szakközépiskolát, vagy gimnáziumot, „4” a főiskolát, vagy egyetemet végzettek. Mondhatjuk, hogy a főiskolát, vagy egyetemet végzettek magasabb pozíciót képviselnek, mint a szakközépiskolát, vagy gimnáziumot végzettek, akik a szakmunkásoknál vannak magasabb pozícióban, ugyanakkor nem hasonlíthatjuk össze az egyes távolságokat. Az iskolai végzettség mellett a másik klasszikus példa a településtípus tanya – falu – nagyközség – város – főváros. Az intervallum mérési szintnél ismerjük a szomszédos értékek távolságát, azonban nem beszélhetünk abszolút zérusról. A klasszikus példa a Celsius-fok, ahol a zérus megválasztása esetleges, ebből adódóan nem mondhatjuk egy 40 fokos hőmérsékletre, hogy kétszer olyan meleg van, mintha 20 fok lenne. Ugyancsak klaszszikus példa az IQ pontszám is, ahol egy 200-as IQ-val rendelkező nem kétszer okosabb egy 100 pontszámúnál. Az arányskála esetében van abszolút zérus is. A hőmérsékleti példánál maradva ilyen a Kelvin-fok. Ennél a mérési szintnél már van értelme az osztás műveletnek is, ilyen a gyermekszám, a jövedelem, a lakás négyzetmétere, stb. Diszkrét – folytonos változók A diszkrét és folytonos megkülönböztetése nem független a mérési szintek szerinti osztályozástól, a diszkrét változók alacsony, míg a folytonos változók magas mérési szintűek. Diszkrét változóról akkor beszélünk, ha van „legkisebb skálázási egység”, például ilyen a gyermekszám, a skála egysége az 1 gyermek, azaz nem beszélhe-

54


2009 / tavasz

tünk 0,33, 2,7 stb. gyermekről. A folytonos változókat ezzel szemben bármilyen kis skálán lehet mérni. A gyakorlatban számos, elvben diszkrét változót folytonosként kezelünk, ilyen pl. a havi jövedelem. A változók mérési szintje azért ilyen fontos, mert alapvetően meghatározza, az alkalmazható statisztikai eszközkészletet, a változókkal végezhető lehetséges műveleteket. Egyváltozós elemzés Az egyváltozós elemzés az adatelemzés legegyszerűbb módja, melynek során egyetlen változó jellemzőit adjuk meg, ebben az esetben a cél nem lehet más, mint a változó alapvető jellemzőinek bemutatása (leírás). A megoszlások bemutatásánál a következőkre érdemes figyelni, elemszám (összesen hány kérdezett került a mintába); érvényes esetszám (összesen hány érvényes választ kaptunk); hiányzó esetek száma (hány esetben nincs válasz). A hiányzó esetek származhatnak logikai adathiányból (pl. a gyermekszámra vonatkozó kérdést általában csak azoktól kérdezik meg, akik egy korábbi kérdésben azt állították, hogy van gyerekük, így a gyerekszám esetében adathiányt találunk); származhatnak kérdezői, rögzítői hibából, amely gyakran előfordulhat, ha az adattisztítást nem kellő gonddal végeztük; végül származhatnak abból, hogy a kérdezett nem akar vagy nem tud válaszolni. A hiányzó esteteket arányát lehetőleg mindig tüntessük fel, a magas arányban megtagadott válaszok a kérdés minőségére is utalhatnak, nagyarányú válaszhiány esetében a változó elemezhetősége igencsak megkérdőjelezhető. Ez a probléma gyakran előkerül, amikor a kérdezetteket a jövedelmükről faggatjuk. Könnyen belátható, hogy ha csak a kérdezettek fele mondta meg mennyit keres, akkor nehéz azt mondani utána, hogy pl. a kérdezettek átlagban x ezer forintot keresnek. A gyakorisági megoszlásokat (a változó különböző értékeinek előfordulási gyakorisága) táblázatként, vagy grafikonként, abszolút számban és százalékos formában egyaránt megadhatjuk. A kézenfekvőnek tűnő százalékos elemzést min-

Ifjúság és társadalom den olyan esetben érdemes elkerülni, amikor az elemzés érvényes elemszáma nagyon alacsony. Például a 100 alatti esetszám mellett az 1 % egynél kevesebb esetet jelentene, de egy személynél kevesebbet nem kérdezhetünk. Ezekben az esetekben megoldást jelenthet, ha arányokkal írjuk le a megoszlást, pl.: ha a 30 megkérdezettünkből 10 fő általános iskolába jár, akkor inkább mondjuk azt, hogy a kérdezettek harmada általános iskolás, mint a kérdezettek 33,33 százaléka. Későbbiekben lesz szó a kétváltozós elemzésekről, amelyek alkalmazhatóságát gyakran már a változók megoszlásából is látni lehet. Például, ha egy felvételben a kérdezettek 96 százaléka nem él párkapcsolatban, akkor biztosan értelmetlen azt keresni, hogy mely alcsoportokban jelentős a házasságban, élettársi kapcsolatban élők aránya. A középértek, így a számtani közép (átlag); medián (sorrendben a középső érték); módusz (leggyakoribb érték) a leginkább használatos centrális jellemzők, amellyel le lehet írni egy-egy változót. Az átlag használatát megköti, hogy kizárólag magas mérési szintű (intervallum, vagy arányskála) változók esetében van értelme. Bármely változó számtani középpel történő kizárólagos jellemzése azért veszélyes, mert elfedheti az egymástól gyakran igen távoli csoportjellemzőket. Akkor célszerű használni, ha alcsoportok szerinti összehasonlításra készülünk, vagy a változók egy sorozatát kívánjuk összehasonlítani. A szóródással a középértékek kiegészítőjeként érdemes használni, legegyszerűbb mutatója a terjedelem (range), amely a minimum és a maximum különbségét adja meg. A standard szórás a számtani középtől való átlagos eltérést mutatja meg, vagyis azt számszerűsíti, hogy öszszességében a változó értékei a középértékhez képest hogyan helyezkednek el. Mindamellett alcsoportokra jellemző értékek esetében is értelmes lehet standard szórást számítani. Ezt arra tudjuk használni, hogy a standard szórás előre meghatározott többszörösével megkülönböztethetjük a fontos és az elhanyagolható csoportkülönbségeket. Például az átlagos szórás kétszere-

sét elsőrendű fontosságú, másfélszeresét pedig másodrendű fontosságú eltérésnek tekinthetjük. Így kivédhetjük azt, hogy önkényesen döntsünk, mit tekintünk az elemzésben jelentős csoporteltérésnek. Kétváltozós elemzés A kétváltozós elemzés az adatelemzés kifinomultabb módja, melynek során két változó jellemzőinek leírásán kívül a változók összehasonlítására, kapcsolatának elemzésére is sort keríthetünk. Diszkrét változók esetében a kétváltozós elemzés gyakorlatilag a kétdimenziós kereszttáblát jelenti, amely két változó kapcsolatát mutatja meg, amit statisztikával (leggyakrabban Khí-négyzet) tesztelünk. Folytonos változók esetén ilyen eljárás a lineáris regresszió, vagy a két változó közötti korrelációszámítás. A kétváltozós elemzéseknél már megjelenik a függő (magyarázandó) és független (magyarázó) változók fogalma. Egy két (vagy több) változó közötti vizsgálandó kapcsolatban szinte minden esetben törekszünk arra, hogy oksági magyarázatokat találjunk, azaz ne pusztán csak azt állapíthassuk meg, hogy a két (vagy több) változó között valamilyen statisztikai értelemben vett összefüggés van, hanem ez az összefüggés oksági természetű is legyen. Ez annyit jelent, hogy az egyik változó viselkedése okozza a másik változó viselkedését, azaz pl. az iskolai végzettségnek köszönhető a jövedelem alakulása, vagy a szülők vallásosságának a fiatal vallásosságának alakulása, stb. Elemzéseket olvasva gyakran tapasztalhatjuk, hogy a kutatók beléptetnek egy újabb változót a modellbe és ún. „háromdimenziós” kontingenciatábla (kereszttábla) sorozatot készítenek. Ezek „hozadéka” gyakran csak látszat precizitás, mert az elemszám sok esetben nem teszi lehetővé az eljárást. A cellák jelentős része üres marad, vagy csak néhány eset kerül egy-egy cellába, alaposan gyengítve ezzel a finomnak szánt elemzés hitelét. A kereszttáblákban használhatunk sor-, oszlop-, és cellaszázalékokat egyaránt. Úgy dönthető el, hogy sor- vagy oszlopszázalékolás található egy

2009 / tavasz


55

Ifjúság és társadalom táblázatban, hogy megnézzük, hogy sorok vagy oszlopok szerint adják ki az együttes százalékértékek a 100 százalékot. Ha a sorok szerint összeadva az egyes százalékokat „jön ki” a 100 százalék, akkor sorszázalékokkal van dolgunk, amelyeket oszlopok szerint értelmezhetünk, oszlop százalékok esetében a sorokban szereplő értékeket hasonlítjuk össze. Amennyiben nem sorok és nem oszlopok, hanem az egész táblázat adja ki a 100 százalékot cellaszázalékokkal van dolgunk. Többváltozós elemzések A többváltozós módszerek alkalmasak lehetnek kettőnél több változó közös elemzésére (pl.: háromdimenziós kereszttáblázás). Többváltozós módszerrel lehet változók hatását összegezni (aggregálás) ilyen például a főkomponens elemzés, változók kapcsolatában a legerősebb összefüggést megtalálni (pl.: többváltozós regresszió, varianciaanalízis, stb.), vagy a függő változót magyarázni egy független változóhalmazzal (pl.: varianciaanalízis; diszkriminanciaanalízis, stb.). Ezek a módszereket ritkábban használják, ugyanis a kétváltozós elemzésekhez képest elmélyültebb matematikai-statisztikai ismereteket igényelnek és logikailag is bonyolultabb az alkalmazásuk. A többváltozós elemzéseket előszeretettel használják arra, hogy egy változócsoportban megkeressék azt a független változót, amely a magyarázni kívánt (függő) változó értékeit a legerősebben befolyásolja. Ezzel az eljárással egyszerűen megspórolhatjuk azt a munkát, amit az összes kétdimenziós táblázat elkészítése és azok elemzése jelentene, és nem mellesleg könnyedén meghatározhatjuk a magyarázó (független) változók közötti hierarchiát.

Irodalom Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest: Balassi, 1996; 2003. Cseh-Szombathy László–Ferge Zsuzsa (Szerk.): A szociológiai felvétel módszerei. Budapest: KJK, 1968.

56


2009 / tavasz

Diósi Pál–Székely Levente: Az ifjúság megismerésének alapjai: az ifjúságkutatás. In: Nagy Ádám (szerk.): Ifjúságügy – ifjúsági szakma, ifjúsági munka. Budapest: Palócvilág–Új Mandátum, 2008. Hajtmann Béla: Bevezetés a matematikai statisztikába. Budapest: Akadémiai, 1968. Héra Gábor–Ligeti György: Módszertan – Bevezetés a társadalmi jelenségek kutatásába. Budapest: Osiris, 2005. Léderer Pál: A szociológus, a módszerei, meg a szövege. (Rögeszme-félék a mesterségről.) Budapest: Új Mandátum, 2002. Moksony Ferenc: Gondolatok és adatok. Budapest: Aula, 2006.

Jegyzetek 1 Szélsőséges esetben az is felvethető, hogy a kutató (kutatóhely) a megbízó által erőltetett szakmai megoldások megvalósítását semmiképp sem vállalja. 2 Az adatfelvétel során kiderülhet, hogy a terepek előzetes megismerése ellenére a kutatás sikeréhez szükséges lesz eltérnünk az előzetesen kiválasztott terepektől. Az egyeztetett tervek ilyen mértékű változásáról a megbízót tájékoztatni kell, célszerű megszerezni hozzájárulását és csak ezt követően végrehajtani a szükséges korrekciókat. Ennek okát és tartalmát (terepek elhagyása, cseréje, új terepek bevonása) a kutatásról szóló beszámolóban rögzíteni kell. Rögzíteni kell azt is, ha a terepek előre nem látott sajátosságai miatt utólag kell csoportosítanunk azokat, vagy az előzetesen már meg-tervezett csoportosítástól el kell térnünk. Ez gyakran csak feldolgozott adatokból derül ki, és befolyásolhatja az eredmények értelmezését is. Az előzetes tervektől való eltérést a Megbízóval egyeztetni kell. 3 Az artefact kifejezést több értelemben is használják, most egy kifejezetten veszélyes (és ezért kerülendő!) tartalmú változatáról van szó. Kerülendő, mert a kutatás eszközeinek rossz megválasztása vagy a rosszul alkalmazott eljárások olyan látszateredményekhez vezethetnek, amelyeket a kutató tényként értelmez, és valóságidegen tartalmakból von le következtetéseket, tesz javaslatokat. A megrendelő, a felhasználó gyakran nincs abban a hely-

Ifjúság és társadalom zetben, hogy felismerje, milyen szakmai tévedések nyomán értelmez művi tényeket a jóindulatú kutató. Ilyen lehet a több száz kérdésből álló kérdőív, amely egy idő után gépies, végiggondolatlan válaszokhoz vezet. Azt még kevésbé veheti észre, amikor az adatfelvétel során tudatosan megválasztott befolyásoló lépések (pl. sugalmazó kérdések eredményeit értelmezi a kutató. Kompetencia hiányában a felhasználó azt sem igen veheti észre, ha a kutató tudatosan olyan adatfeldolgozási eljárást választ, amely nem illik alapadataihoz.

4 Az ismert legelső népszámlálást Kínában, Krisztus előtt kétezer évvel tartották. 5 A táblázathoz Khí2 = 342,63674 és p < 0,00001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 6 A táblázathoz Khí2 = 106,13974 és p < 0,00001 értékek tartoznak, a 2001 évből idézett adatok forrástáblázatához pedig Khí2 = 152,06789 és p < 0,00001 értékek tartoznak, mindkét esetben igen erős szignifikanciát jelezve.

2009 / tavasz


57

Derzsi Ottó

Ifjúság és környezet

Egy elhúzódó és szomorkás cserkész zászlóbontás Ha a Magyar Cserkész Szövetség megalakulásáról keresnénk híranyagot a világhálón, csakhamar rájönnénk, hogy az utókor e témában igencsak szűkszavú, és az a kevés, amit ma felmutat, az is pontatlan, hiányos. A katolikus egyházi krónika 1988. október 12-én beszámol róla, hogy „megalakult a Magyar Cserkész Szövetség. Hónapokig elhúzódó viták indultak, vajon kezdeti célkitűzései szerint vallási jellegű szövetség legyen-e, vagy pedig csupán humanitárius eszmékre támaszkodjék. Az utóbbi nézet képviselői végül önálló egyesületet hoztak létre a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége elnevezéssel, a Hazafias Népfront irányítása alatt.”1 Az MTI rovatában az egyházi krónika időpontját ismétli, mondván, „1988 október 12-én megalakult független társadalmi szervezeteként, amelynek jogelődjét 1948-ban szüntették meg.” Az újjáalakulás győztesei, a mai cserkészek megalakulásukat első kongresszusukhoz kötik: A MCSSZ-t 1989. február 11-én mint legelsőként megalakuló társadalmi szervezetet vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság, majd 1990 július 23-án ismét tagjai közé veszi a WOSM (World Organization of the Scout Movement), a cserkészmozgalom világszervezete. A hetedik Nevelésügyi Kongresszus vitaanyagában rámutat arra, hogy „a Hazafias Népfront – Pozsgai Imre égisze alatt – 1989-ben újjáalakulását kimondó Magyar Cserkészcsapatok Szövetségét mint elődöt a rendszerváltás után létrehozott Magyar Cserkészszövetség nem ismerte el. Tény, hogy ebben az időben további cserkészkezdeményezések alakultak erős belső viták közepette. Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy utóbbi »ledarálja« a többit – a katolikus egyház erős támogatásával…”2

Most, amikor kísérletet teszek az idézetek értelmezésére, pontosítására, igen nehéz helyzetben vagyok. Nem vagyok történész. A kusza események miatt is. Azzal is tisztában vagyok, hogy ingoványos területre lépek. Szerencsére rendelkezem forrásanyagokkal, és megállapításaimat többé-kevésbé bizonyítani tudom. A mai olvasóra gondolva a háttért is fel kell vázolnom.

Alternatívok A cserkészek újjáalakulásuk szándékát 1988ban jelentették be számos fórumon, gyűlésen. Ez az év egyébként is az alternatívok sokasodásának éve volt. Akkortájt így nevezték a különböző csoportosulásokat, kezdeményezéseket, amelyek a pártállamhoz kötődő, úgymond kommunista szervezetekkel szemben – ellenére – önálló programmal és sajátos elképzelésekkel léptek fel. Ezek között a cserkészetnek további ismertetőjegye volt, hogy az önálló program mellett történeti múlttal és hagyományokkal rendelkezett, és még élt a szétkergetett tisztikar javarésze. A külső és belső eszközökkel kikényszerített pluralista szabadságot a pártállam nehezen viselte el. Az év első felében az önállóan fellépő egyeztetést elmulasztó csoportosulás még rendőrségi ügy volt (FIDESZ), ámde a hatalom kénytelen volt taktikát váltani. A regnáló politikai rendszeren belül megengedte a kezdeményezéseket, de csak ideiglenesnek gondolta az 1989–re beígért egyesülési és gyülekezési törvény életbeléptetéséig. Kétségtelen, az év második felében a pártkonferencia után enyhült a nyomás, sokasodtak az utcai megmozdulások (Duna-ügy,

2009 / tavasz


59

Ifjúság és környezet falurombolás), azonban pl. 1956 továbbra is tabutéma és rendőrségi ügy maradt. A másképp gondolkodóknak – e bizonytalan időkben – volt egy védőszárnyféléje: a Hazafias Népfront. Ennek az egypárti „fiókszervezetnek”, amely fennállása óta folyamatosan osztozott a kommunista hatalom bűneiben, volt egy „hasznos arca” is.3 A rendszerváltás évében-éveiben majd mindegyik alternatív csoportnak volt valamiféle kapcsolata e szervezettel, aztán ahogy a hatalom nyomása csökkent, sokan megtagadták, elfelejtették (ehhez alighanem maga a szervezet prominensei is hozzájárultak), ez azonban egy másik, még megírásra váró történet.4 Ellentmondásokkal tarkított újraalakulása során a cserkészet akarva-akaratlan magára vonta az akkori közvélemény figyelmét. Ennek bizonyítéka a Magyar Közvéleménykutató Intézet december eleji felmérése,5 amely szerint Budapesten és vidéken egyaránt az ismertség és népszerűség vonatkozásban a cserkészet került az első helyre. Egy-két százalékkal megelőzte az MDF-et és a FIDESZ-t.

Cserkészutak – tüskékkel 1910-ben a reformátusok voltak a kezdeményezők a magyarországi cserkészet keletkezéstörténetében. Övék az első számú hazai csapat, és az alapítónak kijáró folytatólagos hírnév. A „csak” második számú katolikusok vági túrájukkal évszázadnyi időre megszabták a követendő legfontosabb utat. Hazánkban a csapatok felekezetek alapján csoportosultak. Az egyik ágat Ichthysnek, a másikat TáborKeresztnek hívták. Mindehhez felsorakoztak a zsidó cserkészek.6 A katolikus szárny tűnt konzervatívabbnak, ti. inkább ragaszkodtak a Bi-Pire utaló hagyományokhoz, a reformátusok talán inkább voltak „népibbek”, és liberális szellemiségük is erőteljesebbnek mutatkozott. Ők indították útnak a „regösséget”, mely a negyvenes években hangsúlyos áramlata lett az egész cserkészetnek. A katolikus vezetés sem volt tétlen. A „Zöldlevéllel”, a Fiatal Magyarsággal,

60


2009 / tavasz

a hárshegyi képzéssel a jövendő Magyarország elitjét próbálták megteremteni. Aztán bekövetkezett a vészkorszak, a zsidó származású, zsidó vallású cserkésztestvérek kényszerű megtagadása. Volt bennük erő – múltjuk alapján –, hogy a nyilasok oldalára ne álljanak. A front elvonulása után Budapesten a cserkészközpontot protestáns regöscserkészek vették birtokukba, de csupán átmenetileg, mert 1945 novemberében a cserkészkongresszuson a katolikus többségű konzervatívok kaptak bizalmat. A sikernek azonban ők sem örülhettek sokáig, ugyanis 1946 júliusában belügyminiszteri rendelettel feloszlatták a szövetséget, habár taktikai okokból majd két évig a protestáns regöscserkész „utitársakkal” egy kisebbségi csoport, a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének létrehozását támogatja a politika. Aztán őket is szétverik (beolvasztják).7 A háborús évektől 1948-ig felserdült, vezetőképes cserkészek száma több ezer lehetett. Volt, aki külföldre ment, volt, aki a gazdasági életbe temetkezett. Akadtak többen, akik a veszélyes illegális cserkésztevékenységet vállalták.8 Többségük, különösen azok, akik az oktatás, a művelődés területére kerültek, valamilyen formában érvényesítették cserkészpedagógiájukat, regös hivatástudatukat, serdülőmozgalmi vezetői kultúrájukat. Révai József idején ők voltak a „narodnyikok”, Aczél György idején a nacionalista népiek. Az úttörők világában a sokszor károsnak minősített romantikát képviselték.9

A csend megtörése A háború utáni cserkészet – alig három és fél évi időszakát politikai támadások, igaz és alaptalan vádak közepette élte meg. Különböző jelzőkkel (fasiszta, kollaboráns, irredenta, zsidőüldöző) bélyegezték meg, aztán bővítették azzal is, hogy az egyház, a „fekete reakció” legfőbb támogatója. Betiltása után az egyoldalú propaganda továbbélt, azzal a háttérrel, hogy a cserkészetről általában nem illett a nyilvánosság előtt beszélni. Amolyan tabutéma lett. Tudomásom szerint – három évtizednyi hallgatás után – a nyolcva-

Ifjúság és környezet nas évek elején lehetett hallani először egykori cserkésztörténetekről, -élményekről. Többek között Sinkovits Imrétől, Fekete Gyulától, Hankiss Elemértől, Szász Endrétől. Az első bátor lépést Mészáros István, a pesti bölcsészkar akkori neveléstörténész-tanára tette meg, aki az 1983/84-es tanév hallgatói előtt előadást tartott a cserkészhagyományok értékéről. Feddésben részesítették, de nem hagyta abba. 1984 nyarán „Cserkészet és pedagógia” címmel tanulmányt jelentett meg, amiért felettesei ismét megrótták. A Népszabadságban E. Fehér Pál kemény glosszával reagált, amelyre az immár kompromisszumokkal lerövidített válaszát a tanulmányát megjelentető folyóirat már nem közölte le. Így arra kényszerült, hogy egy másik folyóiratban E. Fehér Pálnak egy újabb írásával együttesen tegye közzé gondolatait.10 A professzor e csatározásban egyedül maradt. „senki nem állt ki mellettem. Sem az egykori cserkészek, akik a felszabadulás után jelentős poziciókba kerültek, sem a Pedagógiai Szemle, sem a Népszabadság, sem a Kritika szerkesztőségébe nem érkezett olyan cikk vagy levél senkitől, amely a cserkészet értékét merte volna hangoztatni. Vitapartneremet számosan támogatták…”11 A pengeváltásnak mégis nagy jelentősége volt.. Az érdeklődő, fiatalabb korosztály mérleget tudott állítani tapasztalata és a régmúlt szervezet között. A vitatott „címkék” „igazságtartalma” is foszladozni kezdett. Jelképes esemény volt, amikor 1985 novemberében több százan, többségében cserkésztisztek állták körül Jánosi Sándor (Juló bá’), az egyik meghatározó cserkész személyiség koporsóját a Farkasréti temetőben. A Magyar Nemzet belső vezércikkében internacionalista és magyar hazafiként méltatta, és emlékeztetett arra, hogy a „legnagyobb pedagógiai intézményünk irányítója, ezenkívül igen sok akadémikus nevelődött vezetővé a regös-cserkészet közösségeiben”.12

1988 forgatagában Az újraalakulás jelentősebb eseményei kronológiai sorrendben a következők voltak:

Április 13. Kristó Nagy István, a Hazafias Népfront országos, budapesti és Pest megyei összevont testülete előtt a cserkészet újraindítását kezdeményezte. Még abban a hónapban a népfront székházában megalakult a Regöscserkészek Baráti Köre Dr. Morvay Péter vezetésével. Május 27. Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban Marosváry Attila szervezésében megnyílt „A magyar cserkészet története” című kiállítás. Október 12. A budapesti Múzeum Kávéházban mintegy hatvanan gyűltek össze, s közülük huszonketten 11 ellenszavazat és 27 tartózkodás mellett „kimondták” a Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Október 22. A kőszegi Jurisics Múzeumban Bakay Kornél szervezésében újabb cserkészkiállítást nyitottak meg. November 4. A kávéházi kezdeményezők, résztvevők csatlakoznak a regöscserkészek köréhez, közösen létrehozzák az Ideiglenes Országos Intéző Bizottságot (IOIB), amely állásfoglalást tesz közzé. Ezt az okiratot mind a 17 IOIB-tag aláírta. E gyűlések hátteréről a Népszabadság is kerekasztalbeszélgetésben tudósított. Megtudjuk, hogy szervezője, kezdeményezője Szűcs Albert fogorvos volt, egykori cserkész és úttörővezető, aki a pluralista kezdeményezések forgatagában gondolta ki ezeket az összejöveteleket. November 10. A cserkészetről egésznapos tudományos ülést tartanak Szegeden. Felszólaltak dr. Nagy László (Cserkésziroda), Bodnár Gábor, Gelencsér Katalin, Gergely Ferenc, Mészáros István, Morvay Péter, Marosváry Attila. November 12. Öregcserkésztiszti-találkozó a Jurta Színházban, legalább 500 résztvevővel. Elnökölt az IOIB vezetője. December 26–30. Elindul az IOIB első őrsvezetőképző tanfolyama a rákosfalvi gyülekezeti helyiségben.

Az intézőbizottság Morvay Péter etnográfus, a hajdani csrkészközpont regösvezetője a balos és jobbos irányzatoktól mindig távol tartotta magát, a Cserkészfiúk

2009 / tavasz


61

Ifjúság és környezet „vállalkozásában” sem vett egykor részt. Nyugdíjasként azért vállalt feladatokat a Hazafias Népfrontban, mert honismereti és helytörténeti mozgalom-szervező elképzeléseit itt remélte, akarta megvalósítani. Szorgalmazta a cserkészet újjáalakítását, de tisztséget eredetileg nem akart vállalni, hiszen már 79 éves volt. Dr. Urhelyi János jogtanácsos lett az elnök. A testület úgy döntött, hogy az újjászervezés tisztasága, egysége érdekében állásfoglalást jelentetnek meg, melyet november 4-én közre is adnak.13 E közlemény szerint az „újjászerveződő önkéntes mozgalom a tíz cserkésztörvény és a fogadalom szellemében kíván működni… a regöscserkészet célkitűzéseit erőteljesen érvényesíteni kívánja”. Ismertetik bélyegzőjüket, hivatali helyiségül a Hazafias Népfront székházát jelölik meg. Arra törekednek, hogy kapcsolatba lépjenek a cserkész világszervezettel, a határainkon kívüli és a nyugati magyar cserkészettel. Végül az állásfoglalás kitér a cserkészcsapatok ideiglenes működésének rendjére és a vezetők képzésére. A Jurta színházi cserkésztalálkozón Dr. Urhelyi János az IOIB megbízásából elnökölt. Hangsúlyozta, hogy a szövetség jogi értelemben vett megalakításához meg kell várni az egyesületi törvény országgyűlési elfogadását. Többen felhívták az alapítók figyelmét, hogy az elmúlt évtizedekben változott a társadalom, a világ cserkészmozgalma is átalakult. Erről a gyűlést követő sajtótájékoztatón is szó esett, itt Urhelyi elég mereven fogalmazott. Csak valláserkölcsi alapon fognak szerveződni, elsősorban az egyházi iskolákban. Ezt a véleményt nem osztotta az IOIB egy része. Novemberben üzenet érkezett Genfből, a központból: „A cserkészmozgalom önkéntes, politikamentes és nevelő célzatú: faji, származási és vallási megkötés nélkül nyitott minden fiatal számára.”14

Odavan az egység Az Intézőbizottságon belüli egység a Jurta színházi gyűlés után kezdett gyengülni, erősödtek

62


2009 / tavasz

a módszerbeli és szemléletbeli különbségek. Az 1989. január 6-iki IOIB-ülés után a „Múzeumkávéháziak”15 szakítottak, és új csoportot, intézőbiozottságot hoztak létre az I. kerületi Művelődési Házban, ahol január 24-én megalapították (ismét) a Cserkészszövetséget, elfogadták az alapszabályt, és február 11-ére összehívandó közgyűlésükig Dr. Urhelyi Jánost választották meg elnöknek. Eközben a másik csoport a Belgrád rakparton Morvay Pétert választotta meg ideiglenes elnöknek, a közgyűlést január végére hívta össze, ahol elfogadták az alapszabályt, megválasztották az új Intéző Bizottságot, az Országos Elnökséget, és Cserkészcsapatok Szövetsége elnevezéssel jegyezték be őket a bíróságon. A kívülállók ezt a két csoportot hagyományos módon kezdték egymástól megkülönböztetni. Az egyiket a „konzervatív és katolikus” befolyású, a másik a „liberális és népi” elkötelezettségű címkével látták el. Ennek a vetélkedésnek súlyos következményei lettek, ugyanis a két csoportosulás független egyesületeket hozott létre, ezzel szembekerültek a nemzetközi irodával, mely országonként csupán egy szövetséget, azaz egyesületet ismer el.

Cserkészvita – viszály A Cserkészcsapatok Szövetsége a bejegyzési csata elveszítését tudomásul vette, két megfigyelőt delegált a másik fél közgyűlésére, valamint üdvözlő táviratot is küldött, amelyben felajánlotta cserkésztestvéri együttműködését. A Közgyűlés Dr. Surján László 75 éves nyugalmazott egyetemi tanár mellett szavazott. A leköszönő elnök, Dr. Urhelyi János felszólalásában szokatlanul éles hangon beszélt a másik szövetségről, mint a „népfront égisze alatt” az Úttörőszövetséggel szoros tevékenységet folytat. Ugyanakkor – mint az „összcserkészek” intéző bizottságának elnöke – nem régen még személyesen tapasztalhatta, hogy a Népfront társbérletben csak a pincében kialakított könyvtárhelyiséget biztosította a cserkészeknek. Egyéb kapcsolatuk nem volt, legfeljebb állásfoglalásaikban kértek segítséget. A

Ifjúság és környezet legitim ifjúsági szervezetekkel, intézményekkel alakuló kapcsolatfelvétel igénye pedig beletartozik a cserkésztestvériség körébe. A „népfrontozás”, „úttörőzés” arra volt jó, hogy a Belgrád rakpartiakat a már bomlófélben lévő pártállami-kommunista politikai-ideológiai rendszerrel kapcsolják össze. A két fél között viszont volt egy szemléletbeli s egyben nehezen feloldható különbség, amely a valláserkölcsi nevelés módszertanában mutatkozott meg. Egy 40 éves ateista ideológia uralma után el kellett dönteni, melyik a követendő út: kizárólag hittanosok, bibliaolvasók, igazolt vallásgyakorlók között szervezkedjenek-e, vagy tágítsák a kört a nem vallásosak irányába is. A Cserkészszövetség kizárólag valláserkölcsi intézménynek tartotta a cserkészetet, ahol az őrsvezetői megbízatástól „felfelé” a vezetők csak vallásukat gyakorló hívők lehettek. Ebben a lényeges kérdésben eleinte nagy volt a különbség, később a Cserkészcsapatok Szövetsége kompromisszumával közeledtek az álláspontok, miközben a felbomló serdülő-, ifjúsági szervezeteket százezrek hagyták ott.16 Egy 1989 őszén készített

kimutatás szerint a Cserkészszövetség 60 csapata közül 55 egy-egy római katolikus plébániához tartozott. Akkortájt a másik szövetségnek csak 20 csapata volt, igaz, hogy csak kettő függött valamely plébániától. Az 1988-as országos figyelmet a szövetségek nem tudták kihasználni. Nyilvánvaló, hogy a viták, a viszályok nem kedveztek a cserkészet ügyének.

A genfi iroda közvetít A Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége a Belgrád rakpartról a Kálvin térre költözött. A kulcsember Bodolay Géza ügyvezető elnök lett, jeles irodalomtörténész, nyelvész. Régi regöstiszt, az 1946-os eseményekben nem vett részt, mert fogságban volt, viszont a ’47-es jamboree-n sikert hozott a magyar cserkészeknek. Utána koncepciós per várt rá, többéves börtön. (Elnöki ügyködésének ügyiratait, leveleit, a cserkésznevelés „ökumenéjéért” perelő, szenvedélyes vitairatait négy vaskos kötetbe gyűjtötte össze, és elhelyezte a levéltárba.)

2009 / tavasz


63


Közvetítési céllal már március végén írásban jelentkezett a genfi iroda. Jacques Moreillon főtitkár volt elődjét bízta meg a feladattal. Nagy László mindkét hazai elnöknek így ír: „Nagy szomorúsággal értesültünk a Szövetség kettészakadásáról s a volt cserkészvezetők közti marakodásokról, melyek a cserkészszellem és a cserkészideálok semmibevételével folynak… nem légüres térben, vagy a megszépített messzeségről ránkkacsintó múlt ábrándjait kell újraindítani, hanem az 1989-es realitásokhoz híven, a jelenlegi fiatalok vágyainak és szükségleteinek figyelembevételével.” Nagy László az elkövetkező hónapokban kétszer is járt hazánkban, tárgyalt a szövetségekkel külön-külön, s mindkettővel együtt. Úgy tűnt, hogy egyetértésre jutnak, egy szándéknyilatkozatot is megszövegeztek. Határidőt is kitűztek annak véglegesítésére és aláírására. Amikor Morvay Péter a két szervezet közös összejövetelét szorgalmazta, Surján László, a másik szervezet elnöke kinyilatkoztatta: semmi értelmét nem látja a jelenlegi szándéknyilatkozat aláírásának, még akkor sem, ha ennek következtében nem ismerik el a világszervezeti tagságot. Ezek után

64


2009 / tavasz

„A Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége kész egyesülni a Magyar Cserkészszövetséggel” címmel az elnökség szándéknyilatkozatot tett közzé.17 Két hét múlva olvashattuk a másik szövetség – lényegében elutasító – nyilatkozatát.18 1989 végére a közeledés és az újraegyesülés megfeneklett, zsákutcába jutott.

A megoldás A világszervezet számára komoly problémává vált a magyar helyzet, mely szerint egy olyan szövetségtől kell megtagadni a tagságot, amely a világszervezet egyik alapítója volt. A helyzet megoldásához egy, a két szövetségtől független testületet kértek fel. A javaslat csakhamar megszületett, amely szerint a világszervezet központjában, a genfi irodában az iroda közvetítésével létrehozzák a „Magyar Cserkészek Tanácsát”, amelybe mind a két szervezet egyenlő számú tagot delegál, és ez a Tanács kéri a felvételét a világszervezetbe. 1990. január 8–10. között ezt az összekötő szervezetet Genfben elfogadták, s egyben meghívták a magyar cserkészeket a 32.

Ifjúság és környezet világkonferenciára Párizsba, mely július 23-án kezdődött. A 125 tagország 1100, szavazati joggal rendelkező képviselője egyhangúlag elfogadta a Magyar Cserkészet Tanácsát. A krónikához tartozik az is, hogy a Tanács megalakulása előtt a Magyar Cserkészszövetség tervezetéből kihúzatták azt a részt, mely arra utalt, hogy ők lennének a régi szövetség jogutódai. Aztán teltek az évek, és ez a mindenki által várt integráció mégsem következett be. Hiába mondták itt is, ott is, hogy ez a Tanács csak ideiglenes megoldás, nehézkessé teszi az ügyintézést, elbürokratizálja a cserkészéletet. Volt már szabályzata is, mely szerint a Tanács élén a szövetségek elnökei évenként váltották volna egymást. Az időhúzás nyertese a Magyar Cserkészszövetség, ugyanis a másik oldal súlyos válságba került. Még 1989 végén, a szándéknyilatkozat közzététele után feloszlott az elnökség, törvényes és törvénytelen testületi ülések követték egymást ügyészi, bírósági beadványokkal. Volt idő, amikor a szervezetnek két, magát hitelesnek kinyilvánító központja is volt. Az a szervezet, amelyet állítólag sok irányból támogattak, önmagában vergődött, csapatai sorra otthagyták. Volt-e mindennek politikai háttere, nem lehet tudni. Csak az a remény maradt meg, hogy a lábon maradt szövetség a vállalt pluralizmust előbb-utóbb meg fogja valósítani.

Szubjektív összegzésféle Mikor is volt a zászlóbontás? A korabeli sajtó, az MTI az 1988. október 12-iki Múzeum Kávéházbeli gyűlést tekintette annak. Az évkönyvek, almanachok is átvették ezt az időpontot. Szentségtörést nem követek el, de úgy vélem az események folyamata alapján, hogy 1988. november elseje az igazi (újjá)születésnap. A magyar cserkészet története, pluralizmusa, sokszínűsége mondatja ki velem ezt az állítást. A két legnagyobb irányzat, legnagyobb csoportosulás ekkor volt együtt. Az újjáalakulás hosszú folyamatára 1990. július 23-án Párizsban a világkonferencia tett

pontot azzal, hogy tudomásul vette a magyar sajátosságokat. A közbenső időszak (az alakuló konferenciák, a bírósági bejegyzések) a cserkészkrónika részei, melyek színesítik azt, de nem adnak méltatlan előnyt egyik csoportosulásnak sem. A „népfrontozást” is másképp értelmezem. Morvay Péterék naivul azt hitték, hogy segítséget fognak kapni egy olyan szervezettől, mely végóráit élte. Irányításra persze egyik fél sem gondolt. Nem is volt semmiféle megállapodás. Idő sem volt rá. Felrémlik előttem, hogy Esztergomba a bíboros prímáshoz a szövetség küldöttsége hamarább bejutott. A Hazafias Népfront székházában, ahol ideiglenesen működtek, sokáig még időpontot sem tudtak egyeztetni komolyabb tárgyalásokhoz. A katolikus egyház kiemelkedő szerepet vállalt a cserkészet újraindításában. Tanult a múltból, mert a katolikus csapatok szenvedték meg legjobban a jogfosztottságot, az üldöztetést. Végezetül úgy vélem, hogy a Cserkészcsapatok Szövetség is a valláserkölcsi nevelés alapján tevékenykedett. Csupán kiterjeszteni kívánta hatókörét azokra, akik – különböző okok miatt – távolabbra kerültek vallásuktól, templomuktól. Ilyenfajta liberalizmusuk talán jobban igazodott a társadalmi változásokhoz. A rendszerváltozás alatt, e folyamatban százezrek hagyták ott a túlpolitizált gyermek- és ifjúsági szervezetet. Köztük voltak tízezrek – gyerekek és pedagógusok –, akiknél megszokottá, kedveltté vált a táborozás, túrázás. Köztük igen sokan voltak, akik a cserkészetben meglátták, meglelték volna ilyen irányú vágyaik teljesültét. Ám a két szövetség a gyakorlati munka helyett elsősorban az elvi, ideológiai kérdésekre koncentrált ebben az időben. Majd mindenki, aki ebben az időszakban részese volt az eseményeknek – bár akaratlanul, – de helyrehozhatatlanul –, hibázott.

2009 / tavasz


65

Ifjúság és környezet Jegyzetek 1 Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Magyar Katolikus Egyház történeti kronológiája (1945–2006). 2 VII. Nevelésügyi Kongresszus. 2008. augusztus 25– 28. A vitaanyag megjelent a kongresszus honlapján (www.nk7.hu). A szöveg szerzője (aki a kongresszusi szervezőbizottság tagjaként jegyzi e szöveget), Trencsényi László egyetemi docens hozzáteszi, hogy – bármi is lett légyen sorsuk – a történelmi számvetésben megkerülhetetlen az a dunaújvárosi alakulat, amelyet a Princz István nevű gyermekvédelmi szakember szervezett, az első években hangosan jelen volt az ifjúsági érdekegyeztetésben, s szavaiból egy kemény fegyelmű, militáns szervezet képe rajzolódott meg. Dunaújvárosi Cserkész Szervezet néven tartotta számon a civil szervezetek nyilvántartása. Több adatunk nincs róluk, hamar eltűntek. Az emlékezők – s ezt megerősíti valami módon a digitális Magyar Katolikus Lexikon is (http://lexikon.katolikus.hu) – az 1978-as alakulású, brüsszeli központú Európai Cserkész Szövetség magyar tagozatáról is tudnak ebből az időből. Méltatlanság lenne a felsorolásban több szóra méltatni az egykori idők furcsa kalandorát, aki hol Kádár János Társaságot alapított, hol meg örmény trónörökösként nevezte meg magát, egy időben szerepelt mint Magyar–Lengyel Cserkész Szövetség főtitkára is, de tőle már 1989-ben Országos Sajtószolgálatközleményben határolódtak el különböző bontakozó civil szerveződések. Médiajelenléte mindenképpen ártott az ifjúsági munka szempontjából mégiscsak nagyjelentőségű ügynek. A történet vázlatosan követhető Nagy Ádám ifjúságpolitikai kézikönyvében is. (Nagy Ádám: Ifjúságügy. Ifjúsági szakma, ifjúsági munka. ÚISZ Könyvek, Budapest, 2008) E folyamatoktól részben független a leánycserkészet újjáéledése. Az egy ideig önálló szervezetként működő csoportosulás élén egykori cserkészlányvezetők kifejezetten a modern nőnevelés áramlatainak befogadásán gondolkodtak. Vég Péterné személye mellett meg kell említeni a jeles ifjúsági írónő, Nagy Zsuzsa nevét is (a ’90-es évek elején a próbarendszer kidolgozásán fáradozott), aki hatásos „úttörőregényeivel” hívta fel magára a figyelmet az

66


2009 / tavasz

3 4

5 6

7

8

9

’50-es években – egyébként mindig a cserkész–úttörő átmenetben magát erőteljesen exponáló, vitatott szerepű Surányi László növendékének vállalva magát. Sajátosnak mondható, hogy a napjainkban erősödő, független Magyar Cserkészlányszövetség is – elsősorban angolszász kapcsolatokkal – a modernizáció (benne a tolerancia, a multikulturalitás) értékei mellett tették le voksukat – vö. [email protected]. Ebben a szellemiségben mutatkoztak be nagy sikerrel a Magyar Pedagógiai Társaság 2008as „Nevelés szabadidőben” című konferenciáján a Budai Tanítóképzőben. (A Szerk.) Vö. Kristó Nagy István: Az ám, tabu. Trikolor Könyvkiadó, 2008. Bizonyára hitelt ad e mondatoknak, hogy az idős szerző, egykoron cserkészvezető, majd az úttörőmozgalom keretei közt a vándortábori mozgalom harcosa sokáig maga is Hazafias Népfront-aktivista volt. (Vándortábori harcairól írt „Táborozni jó!” című dolgozatában, mely a Tani-Tani folyóirat. 2008/45. számában jelent meg.) (A Szerk.) Ki mit tud az alternatívokról? Magyar Nemzet, 1988. december 27. Vannak elemzők, akik a korai – később irrelevánssá vált – alternatívák egyikében a szabadkőművesség befolyását is tekintetbe veszik, a polgári fejlődés különböző paradigmái között. (A Szerk.) A Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya kezdeményezésében 2006-ban lezajlott kutatás és konferencia tárgyszerű, árnyalt elemzést kísérelt meg az úttörőkkel való „egyesülésről”. Gazdag dokumentumkötet látott napvilágot P. Miklós Tamás kutatási zárójelentésével, Bokody József és Ormay József opponensi véleményével. Nem mondható el azonban mégsem, hogy a sebek begyógyultak, és a tanúk emlékezete máig nem egységes. Mindenesetre az MPT kiadásában „A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége és az Úttörőmozgalom egyesülése 1948-ban” címmel megjelent kiadvány forrásértékűnek tekinthető. (A Szerk.) Vö. Ivasivka M.–Arató L.: Sziklatábor – A magyarországi katakombacserkészet története (1948–1988). Új Ember–Márton Áron Kiadó, 2007. A kommunista párt vezetőinek viszonya megérne némi elemzést. Vannak adatok arra nézvést, hogy 1956 után Aczéltól nem volt idegen cserkészet né-


10

11

12

13

ven újjászervezni a gyerekszervezetet, mindenesetre az Őrszemcsapatok Szövetségének kezdeményezésében is megjelenik egy legitimációs kísérlet (a Köznevelés 2007/37. számában Révész György emlékeztetett erre egy jegyzetben). Elfogadott, hogy moszkvai instrukcióra született a politikai döntés ezen alternatívák elvetésére, s egy reformált – vagy reformáltnak látszó – úttörőmozgalom újjászervezésére. (Vö. Trencsényi [szerk.]: Utak és törések. Budapest: Új Helikon Kiadó, 2006.) (A Szerk.) Mészáros István: Cserkészet és pedagógia. Pedagógiai Szemle 1984/7–8.; Mészáros István: Vita a cserkészetről, de egy kicsit többről; E. Fehér Pál: Volt-e politikamentes cserkészet? Kritika, 1985/11.) Mészáros István előadása a „Magyar Cserkészet – Világcserkészet” című szegedi konferencián. (Tartozunk az igazságnak annyival, hogy az Ifjúsági Szemle című folyóirat vette át az elhallgatás után a nyilvános beszéd szálát, az 1987/5. számban Gelencsér Katalin, Gergely Ferenc, Papp Emil és Trencsényi László folytattak beszélgetést.) NB Juló bá’-t, aki utolsó éveiben a csillebérci úttörő népművészeti szaktáborok invenciózus szakmai vezetője lehetett, az Úttörővezető című folyóirat is – kései elégtétel gyanánt – nekrológban méltatta 1985/5. számában. Idetartozik az a kevéssé ismert tény is, hogy ezekben az években (összefüggésben különböző reformkezdeményezésekkel) az Úttörőszövetség főtitkára hivatalos levélben kapott indítványt arra nézve, hogy a szervezet legfőbb testülete deklarálja, hogy a Magyar Cserkészfiúk Szövetségét elismeri jogelődjeként. Az indítvány nem kapott választ. (A Szerk.) A Magyar Cserkész Szövetség Ideiglenes Országos lntéző Bizottságának állásfoglalása. Megjelent a Magyar Nemzet november 4-iki számában. Aláírók: Dr. Urhelyi János, az IOIB elnöke, Béres Ferenc, Bene Kálmán, Dr. Bodolay Géza, Csongrádi Jenő, Dudás László, Kiss Imre, Kristó Nagy István, Dr. Liptai László, Molnár István, Morvay Péter, Papp Emil, Pusztai János, Sárdy György, Dr. Teleki János, Sütő István, Dr. Varga György.

14 Közreadja a Reform, 1988. december 9-iki számában. (Megjegyezzük, hogy ez a „posztmodern, világias” irányzat Nyugat-Európában jóformán uralkodó volt ezekben az időkben. (Erre már Nagy László szegedi előadása is utalt, de érdemes nézni pl. a német cserkészek weboldalait – www.scoutnet.de/ rdp. – A Szerk.) 15 A „Múzeumkávéháziak”, a „kiváltak” listája: Bene Kálmán, Csongrádi Jenő, Dudás László, Kiss Imre, Dr. Liptai László, Molnár István, Sárdy György, Dr. Teleki János, Dr. Urhelyi János. 16 Az úttörőmozgalom mennyiségi eróziójának tempója eben az időben roppant sajátságosnak mondható. Az 1989-es zánkai „reformkonferencia”, egyben az iskola és mozgalmak elválasztását szorgalmazó oktatási minisztériumi intézkedések nyomán a milliós nagyságrendű szervezet egy év alatt 100 000-resre zsugorodott, évekig tartotta azonban – olykor kifejezetten ellenséges politikai környezetben – kb. 70 000-res tömegét. Váratlanul erősen, kb. 20 000 fővel robbant be a serdülőmozgalmak közé a politikai ideológiai terhektől mentes „4H Klubok Mozgalma”, az úttörőszövetségből kiváló korábban a „holdingba” tartozó szervezetek, elsősorban a „Magyarország Felfedezői Szövetség” is ebben a 20 000-res létszámmal tetőzött. Az ezredfordulót követő években a létszámadatok követhetetlenné váltak, szervezetenként néhány ezernyi, szűk tízezernyi szervezett tagot becsülhetünk. Lásd erről Laurenszky Ernő tanulmányát a Raabe Kiadó Vezetési Ismeretek című kapcsoskönyv-sorozatának 2002. decemberi kiadásában (Gyerekszervezetek, serdülőszervezetek címmel), ill. a http://www. nk7.hu/nk7_files/File/rendezvenyek/revesz/mozgalompedagogia.ppt#267,13, Ajánlott irodalom című linket. (A Szerk.) 17 A Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége kész egyesülni a Magyar Cserkészszövetséggel. Reformátusok Lapja, 1989. szeptember 3. 18 A Magyar Cserkészszövetség nyilatkozata. Reformátusok Lapja, 1989. szeptember 17.

2009 / tavasz


67

Szabó András

Életmód– élethelyzet

Kiszakadás vagy leszakadás1 DISZFUNKCIÓK A FELNŐTTÉ VÁLÁS SORÁN

A napjainkban felnőtté váló fiatalok élethelyzete kifejezetten nehéz, kényszeresebb életvezetés jellemzi őket, és kiszolgáltatottabbakká váltak önmaguk és a környezetük számára. Az ifjúságpolitika meglévő szereplői ugyanakkor – vagyis az állami, az önkormányzati és a társadalmi szervezetek, közöttük az érintett korosztályok szervezetei – ellentmondásos és defenzív szerepvállalásukkal jelenleg gyakran egymás helyzetét nehezítik, és nem ritkán nagyon messze kerülnek a fiataloktól, a fiatalok valóságos problémáitól. Mindebben bizonyára sok az örökség, az automatizmus, a figyelmetlenség, a stigma. Az ifjúsági feladatok megragadását persze különösképpen megnehezíti, hogy ágazati szempontból szinte értelmezhetetlenek – minden jó szándékú kísérlet ellenére. Az ifjúság kérdései ugyanis egyszerre oktatási, kulturális, művészeti, szociális, kriminális, egészségügyi, környezetvédelmi, jogi, érdekvédelmi, honvédelmi, modernizációs stb. kérdések. Valójában azonban az ifjúság kérdései funkcionális kérdések. Olyan kérdések, amelyeket nehezen lehet besorolni, amelyek – mint ellátatlan feladatok – mindig rosszkor jelentkezhetnek, amelyek többletproblémaként egy-egy társadalmi összefüggésben ingerelhetik, állásfoglalásra késztethetik a felnőtt társadalmat. Hiszen bármilyen elszomorító, a fiatalok egyre könnyebben, egyre nagyobb számban és talán egyre hamarabb szakadnak ki a családjukból és/vagy hagyják ott idő előtt az iskolát. Sokan kerülnek fiatalon minden intézménnyel (és a felnőttek többségével) szembe, és keverednek az őket körülvevő, őket segíteni képes intézményeken kívülre. A kriminális befolyás – bár-

mennyire nem szeretnénk – a fiatalok körében tényszerűen erősödik, túl sokan válhatnak az erőszak áldozatává és egyben nem ritkán az elkövetőjévé is. A mai fiatalok közül többen talán joggal érzik úgy, a felnőtt társadalom nem várja őket. Eltagadhatatlan tény az is, hogy a mai fiatalok közül igen nagy számban maradnak, nőnek fel munkavállalói tapasztalatok nélkül, és szorulnak pályakezdés helyett, szerencsés esetben, mindenféle – nemkívánt következmények nélküli – pótmegoldásokra. Önálló egzisztenciát teremteni, netán családot alapítani pedig bátor vállalkozás azoknak a fiataloknak, akik nem tudnak támogatást szerezni otthonról. Így aztán a mai fiatalok számottevő része valóságos perspektíva és igazi kapcsolatok nélkül él, egyik napról a másikra. A legtöbben azért otthon laknak, mégis mintha fényévekre kerültek volna minden álmuktól. Lebegnek, valamiféle kényszeres realitásban léteznek, nem igazán szól az életük semmiről.

A szakadás korai jelentkezése (iskolai statisztikák támasztják alá) egyértelmű A felnőtté válás során a fiatalok között, meglehetősen korán, erőteljes különbségek alakulnak ki, jobbára a szerencsésebb háttérrel, jobb alkalmazkodási feltételekkel rendelkező fiatalok javára. Mindez tulajdonképpen rendben is lenne, mármint az, hogy a fiatalok világa leképezi – másként: megelőlegezi – a felnőttek között, társadalmi szinten kialakult különbségeket. Azonban a fiatalok között ez a különbség egyrészt a szükségesnél hamarabb jelentkezik (még nem értik, de már élik), másrészt az életkorból

2009 / tavasz

69


Életmód–élethelyzet fakadó, egymás felé irányuló megnövekedett korosztályi figyelmet és érdeklődést terheli meg, és teremt közöttük szinte kezelhetetlen megosztottságot. A korai elszakadás a felnőtté válást segítő intézményektől és fiatalok erőteljes megosztottsága nem egyszerűen csak az elviselhetőség határáig megnehezíti a fiatalok nagy részének felnőtté válását, hanem indokolatlanul megnöveli közöttük azoknak a „veszteseknek” számát is, akik az álmaik és a lehetőségeik szintjén messze alul teljesítenek, akik kétségeikben és választásaikban egyedül maradnak, akik – jobb híján – más „megoldást” keresnek. A mai fiatalok felnőtté válásának egyértelműen olyan jelenségei vannak, amelyekről egyre kevésbé lehet nem tudomást venni. Mintha örökké valami kényszerű lemaradásban lennénk. A fiatalok ismert helyzete és gyakran nem éppen „konform” megnyilvánulásai pedig ijesztő tendenciákra utalnak. A fiatalok néhány nehezebb helyzetben levő csoportjaival összefüggésben – bármilyen nehéz kimondani – gyakorlatilag szocializációs szükséghelyzet jött létre, amelyet leginkább a következőek jellemzik:

1. Kilátástalannak látszik számukra a jövő A saját életükről kialakult kép leginkább rövid távú (messzebbre egyszerűen nem látnak), melyben valószerűtlen vagy leküzdhetetlennek látszó akadályok vannak. A nehezebb helyzetben lévő fiatalok mögött ráadásul már egy sor alig feldolgozható, indulatokkal terhes élettörténet lehet, amelyekkel gyakorlatilag magukra maradnak. Az általuk elérhető, pontosabban az általuk kitűzhető célok pedig nehéz előtörténetekkel a hátuk mögött valahogy nem is csábítanak. Nem látnak olyan célt, ami igazán komoly áldozatvállalásra (azaz lemondásra, erőkifejtésre stb.) késztetné őket. Olyan messzinek, annyira elérhetetlennek látszanak, hogy azt érzik inkább, nem nagyon érdemes érte (bármire is) vállalkozni. A jövő egésze számukra inkább homályos és valószerűtlen, szinte meseszerű, amiben egyszerűen nem is tudják elképzelni

70


2009 / tavasz

önmagukat. Az az életvitel pedig, amit a saját felnőtt környezetükön látnak – finoman szólva – nem csábítja, nem vonzza őket, sokan közöttük egyszerűen nem is akarnak felnőttek lenni. Éppen abban a dinamikusan változó életkorban szereznek ilyen nehezen feldolgozható (bénító, lehangoló, kényszerítő) élményt, amikor az eljövendő felnőtt életük szempontjából annyira meghatározó és feltétlenül megvalósítandó álmokat kellene szövögetniük.

2. Kriminális veszélyek intenzív és tartós jelenléte Minthogy a konkrétan kitűzhető és bejárható célok a fiatalok számára alig érzékelhetők, mert túl messze vannak, mert túl sokat kell érte tenniük (ha egyáltalán láthatnak valamit), minden gyorsabban hódít közöttük, ami azonnali sikereket, azonnal vagy nagyon hamar látható „eredményeket” ígér. A társadalmi környezet pedig csak úgy ontja feléjük a deviáns mintákat. Sajátos alvilági „kínálati piac” jött létre, amely ijesztő hatékonysággal vonzza a fiatalokat. A kriminalizálódás tendenciája a fiatalok között egyáltalán nem független attól, hogy a felnőtt társadalomnak „sem erőssége” a törvényesség; nem kifejezetten szabálykövető, törvénytisztelő időket élünk. Mintha az emberek törvényességbe, igazságosságba vetett hite manapság a megoldatlannak látszó, a következmények nélküli ügyek révén vizsgázna. Talán nem is véletlen, hogy a felnőtté váló fiatalok között sokak számára a hétköznapi cselekvési tér, a lehetséges társas mozgási tér nem egyszerűen beszűkült, hanem egyértelműen eltolódott a törvényesség határán túlra. A legtöbben közöttük valóságos perspektíva nélkül csupán „műanyag álmokat” ringatnak a gyors meggazdagodásról, a veszélyben helytálló, győzni képes „hősök” tetteiről, és egy sor hamis filmen kiérlelt torz szerepről. Ezek a nehezebb sorsú, problematikusabb fiatalok vélt érdekük és szerény társadalmi tapasztalatuk következtében a lehető legkönnyebben befolyásolható társadalmi csoport, akik talán

Életmód–élethelyzet a legkönnyebben (és látszatra a legkevesebbet) kockáztatnak. Mindez azt is jelenti, hogy a bűnelkövetői tapasztalatokból közöttük nagyon hamar indulhat valódi, következményekkel teli, kriminális karrier. 3. Kommunikációs „zárlat” alakult ki: Teljes elszigetelődés felé – szubkulturális tendenciák A generációk közötti távolság tradicionálisan nagy, mégis a napi társas viszonyok között szinte fel sem tűnik, annyira beleépült a hétköznapokba. Egy-egy társadalmi szituációban manapság már szinte „természetes módon” kerülhetnek egymással szembe fiatalok és idősebbek, akik érdekeik és igényeik mentén abszurd módon rangsorba állíthatók, vagyis a leglehetetlenebb módon összehasonlíthatók, tulajdonképpen egyszerűen kijátszhatók egymással. A generációs kapcsolatok pedig – éppen a fiatalok felnőtté válása idején – minimálisra zsugorodtak, az egyes korosztályok alig tudnak egymásról valamit. A fiatalok számára mindezt csak tovább élezik a saját korosztályon belül mélyülő szakadékok, növekvő távolságok. Az elmúlt időszakban ismét érzékelhető az a tendencia, hogy a fiatalok egyes csoportjai bezáródnak, és/vagy nyíltan (vagy esetleg valamilyen áttételes módon) szembehelyezkednek egymással és a környezetükkel. A kriminális befolyás mindehhez csak többletteher, és az ilyen módon kialakuló szubkulturális tendenciák a fiatalok jelzett csoportjaival összefüggésben radikálisan megakadályozzák a társadalmi kooperációs lehetőségeket.

Előítéletes társadalmi környezetben 1. leegyszerűsített személyiségkép, 2. lebecsült sebezhetőség, 3. túlbecsült kompetencia Amikor a nemzedékek között ennyire megnövekedett a távolság, különös módon meghatározóvá vált, hogy milyennek látják egymást az emberek, mi mindent gondolnak egymásról,

és legfőképpen az, miképpen viselkednek egymással. Aligha meglepetés tehát, hogy valóságos kapcsolatok és információk nélkül a fiatalok egyes csoportjaival összefüggésben megnövekedett a látszat jelentősége, a közvetett, az áttételes tájékozódás, a különféle jelekből következtetés. Ez a tulajdonképpen attributív mozzanat egy sor félreértéssel és félreértelmezéssel jár; legalább annyira nem értik egymást a felek, mint amennyire nem is bíznak egymásban. A fiatalok nehezebb helyzetben lévő csoportjait pedig – valóságos kapcsolat nélkül – mára már egyértelműen előítéletes társadalmi környezet veszi körül, amely meghatározza ezeknek a fiataloknak a mozgásterét. Ezekről a fiatalokról sokakban kifejezetten leegyszerűsített személyiségkép él. Ez a redukált emberkép gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki így látja a környezetében a fiatalokat, az nem számol a fiatalok személyiségének lelki jelenségeivel, a magatartásukat meghatározó irracionális tényezőkkel, a változás lehetőségével, sőt figyelmen kívül hagyhatja a személyiségüket érő sérelmeket, veszteségeket is, egyszerűen lebecsülheti sebezhetőségüket. Ezen fiatalok problémás viselkedéséről, mindennapos életükről pedig olyan hiedelem élhet, miszerint minden rajtuk múlik, mintha a problémás viselkedés megváltoztatása alapvetően az ő akaratukon múlna, amivel egyértelműen túlbecsülik az érintett fiatalok kompetenciáját.

Szegényes kommunikációs eszközök A fiatalok kommunikációs kultúrája sohasem független a közvetlen, a társas környezetükben szerzett tapasztalatoktól. A meglévő kommunikációs eszközök használatának a módja azonban nem feltétlenül csak szociológiai értelemben különülhet el egymástól, mindazt nagyban befolyásolhatja az érintett fiatalok diszpozíciója, aktuális sorshelyzete. A fiatalok nehezebb helyzetben lévő csoportjai tulajdonképpen olyan kommunikációs környezetben élnek, amelyet leginkább indulatos és konfliktusos életvitel és szegényes, korlátozott nyelvi kifejezőeszközök

2009 / tavasz


71

Életmód–élethelyzet jellemeznek. Az ilyen helyzetben élő fiatalok szerényebb tanulási teljesítménye is a meglévő, gyakran kifejezetten szegényes nyelvi eszközökkel, illetőleg a szerény intellektuális készletekkel magyarázható. Ezen fiatalok számára az adott, egyszerűbb kommunikációs készlet önmagában is akadályozza, sokszorosan megnehezíti a bonyolultabb társas ismeretek elsajátítását, a differenciáltabb érzelmek, élmények kifejezését. A zömében gesztusokkal kísért, egyszerűbb nyelvi eszközök azonban még inkább nehézzé, töredezetté válhatnak, ha a fiatalok aktuális élethelyzetükben megoldatlannak látszó konfliktussal találkoznak; különös kommunikációs zárlat keletkezik, amelyben az életvezetés szempontjából meghatározó szándék és akarat kifejezése válik kudarcossá, lehetetlenül el.

4. Elégtelen és/vagy negatív társadalmi tapasztalatok A társadalmi környezet ezer és ezer csatornán keresztül sugározza a fiatalok felé, hogy mit tart sikeresnek és követni valónak, mit támogat a leginkább, és mi mindent szorítana ki a hétköznapi életből. Mintákat, ha úgy tetszik értékeket mutat a jövő nemzedékének, amiben az elkövetkező időszakokban szívesen látná viszsza őket, amiben feltételezhetően a fiatalok saját képességeiket (tehetségüket) értékesíteni tudják. A mai világ pontosan olyat mutat, amilyet tud, amilyen értékek és normák gyakorlatilag megjeleníthetők: jelenleg leginkább zavaros, ellentmondásokkal teli értékviszonyokat, melyek között egy sor elidegenítő, öncélú vagy nem éppen konstruktív fogyasztási modell van. Aligha meglepetés, hogy közöttük eligazodni roppant nehéz, hiszen az egyes felmutatott értékek anynyira szembefeszülnek egymással, ugyanakkor olyan békében megférnek egymással, hogy ez a képtelenség már-már mindennapos élmény. Nem feltétlenül az a legnagyobb baj, hogy enynyire eltérő, ennyire ideiglenes értékek, minták lettek napjainkban a leginkább meghatározók, hanem hogy a felnőtté váló fiatalok önnön ké-

72


2009 / tavasz

pességeik érvényesítéséhez – ha úgy tetszik értékesítéséhez – alig kapnak komoly segítséget, kapaszkodót. Napjaink változó világa jószerivel magára hagyja, megfeledkezik a gyermekeiről. A fiatalok egyszerűen keveset tudhatnak arról, hogy azokat a mintákat (az álmaikat) miképpen lehet elérni, hogyan kellene érte lépni, cselekedni egyik napról a másikra. A célok kitűzéséhez és eléréséhez, illetőleg mindannak során az akadályok leküzdéséhez alig kapnak elégséges konstruktív eszközöket. Enélkül pedig hogyan lehet a jövőről álmodniuk? A fiatalok nehezebb helyzetben lévő csoportjai számára a felnőtté válás – kis túlzással – maga a kiábrándulás folyamata, hiszen életük már nagyon korai szakaszában intoleráns, erőszakos, durva világot tapasztalhatnak meg, amely legalább annyira átláthatatlan, mint leküzdhetetlen akadályokkal teli, amelyben az érvényesülés gyakran nincs összhangban a társadalmilag hirdetett normákkal, amely nagy kedvvel jutalmazza az erőszakot és bünteti a gyengét. Az álmok is „átkriminalizáltak” és valószerűtlenek, amelyek nem csupán elérhetetlenek, hanem álmodójukat infantilis állapotban „tartósítják”.

5. Addiktív, védekező diszpozíció – gyakran konkrét drogokkal, erőszakkal, önbüntető tendenciákkal A mai fiataloknak egyáltalán nem egyszerű feladat manapság felnőtté válni, a felnőttek világához alkalmazkodni. Nagyon kevés kapaszkodót, segítséget kapnak ehhez. A felnőttek világa egyáltalán nem világos, zavarosak a normák, kemények a feltételek, „türelmetlenek a vizsgáztatók”. Sokan érezhetik: irracionálisra növekedett számukra a tét, és egyáltalán nem biztos, hogy képesek lesznek helytállni. A kommunikációs eszközökben szegényes, nehezebb életviszonyok között élő fiatalok, akik a világról kevés és keserű tapasztalatokkal rendelkeznek, cél és támogató környezet nélkül, gyakran megoldatlannak látszó konfliktusokba keveredhetnek. Sokszorosan nagyobb közöttük a kudarc, a bukás való-

Életmód–élethelyzet színűsége, amit éppen a felnőtté válás intenzív időszakában roppant nehéz feldolgozni. Az előbbiek következtében megnövekedett közöttük a konfliktusok elől elbújó, konfliktusokat elhárító, a védekező, a tagadó viselkedéssel reagálók száma. Sokan közülük egyszerűen nem képesek elviselni a helyzetüket, saját képességeik vélt korlátait és a „szerencsétlen” életkörülményeiket együtt. Minden álmuk ellenére a sorsuk gyakran durva világ, amely gyakorlatilag „erőszakra” és menekülésre szocializálja őket. Életükbe valahogy nem fér bele a jövő, számukra minden csak rövid távú. Elhárítanak tehát maguktól mindent, ami változással (kudarccal és fájdalommal) kecsegtet, és védelmet, kapaszkodót keresnek. Az ilyen módon kialakult élethelyzet biztonságát (hogy az egyén legalább belül érezze magát védettnek) valódi problémamegoldás nélkül, a függés egyre inkább bővülő, nagyon széles eszköztára „szolgálja”. Igazi „boldogságipar” jött létre, amely teljes intenzitással próbálja kiszolgálni a függést kereső fiatalok „igényeit”. Nagyon sokfélétől kerülhetnek tehát addiktív sorshelyzetbe, amelyben az érintett fiatalok hétköznapi tetteit, de még az álmaikat is alapvetően a kényszerek működtetik, naponta szembesülhetnek azzal, hogy nem is tehetnek mást. Mintha valamiféle üveggyűrű venné körül őket, amely mintha összeszorítaná őket, kiszorítaná belőlük az önálló mozdulatot, az önmegvalósítás képességét, de megengedné számukra, hogy lássák, mi az, amit nem érhetnek el...

6. Visszajelzés nélküli, gyakran torz, irreális énkép, elégtelen, negatív beállítottságú önismeret a saját képességekről… A nehezebb élethelyzetben lévő fiatalok nagy részét kényszerítő, szinte kényszeres életvezetés jellemzi, és bármilyen úton kerültek is szorongató életkörülmények közé, a helyzetüket sorsszerűnek élik meg. Ezeknek a fiataloknak a kudarcokkal és illúziókkal teli, alig változó, legfeljebb valószerűtlenül lebegő élethelyzete különös

„kíséretet” kap azzal, hogy légüres (és előítéletes) társas környezetben kell felnőniük. Mintha ebben a különben eleven, befogadó életszakaszban „vakrepülés” lenne a sorsuk, környezetüktől önmagukról nem vagy alig kapnak érdemi visszajelzést, így az esetleges, konfliktusokkal és feszültségekkel bővelkedő életüket nem tudják, vagy nem képesek a valóságnak (azaz a képességeiknek és lehetőségeiknek) megfelelően átlátni. Talán nem is véletlen, hogy a nehezebb sorshelyzetben felnövekedő fiatalokban gyakran meglehetősen hamar torz, irreális énkép alakul ki, melyet a konkrét, saját képességeikkel és lehetőségeikkel összefüggésben inkább negatív beállítottság jellemez, és amely az aktivitás teljes elvesztegetésével és elszigetelődéssel (illetve kollektív elszigetelődéssel) járhat. Az ilyen körülmények között felnőtté váló fiatalok képzeleti világa, fantáziája önmagáról és a világról, a világgal való kapcsolatáról – ahogy az élete – teljességgel eltorzulhat, amelyben valószerűtlen, „műanyag” álmok kezdenek dominálni. Majd ezek az álmok is elapadhatnak és a valószerűtlen sorshelyzetben, igazi változások nélkül is valamilyen módon pótolni, táplálni kell ezt a felnőtté váló fiatalok életét annyira meghatározó, vágyakat kifejező, jövőt megidéző fantáziát, amire például a kábítószerek kiválóan alkalmasak.

Mielőbb kellene csinálni valamit, de… A kialakult helyzetből kilábalás sohasem lehet független a társadalmi környezet állapotváltozásaitól. Ez gyakorlatilag azt jelenti, ha a társadalmi összfigyelem továbbra is elkerüli (és elítéli, leírja stb.) a nehezebb helyzetbe kerülő fiatalokat, vagyis ha a felnőtté válás feltételrendszere általuk érzékelhető módon nem javul, ha az ilyen sorsú fiatalok számára érdemben nem születnek őket segítő konkrét intézkedések, ha nem jönnek létre segítő intézmények és szervezetek, akkor korai kiszakadásuk további súlyos következményeket hozhat. A felnőtté váló fiatalok körül kialakult kapcsolat nélküli szituáció

2009 / tavasz


73

Életmód–élethelyzet konzekvenciái ugyanis gyakorlatilag szinte teljességgel kiszámíthatatlanok. Könnyű persze azt mondani, legyen végre a gyakorlatban is érzékelhető cél a fiatalok számára (ha úgy tetszik, tudatni kell velük, szükség van rájuk), amikor a hétköznapok valósága egészen másról szól. Ugyanis minden változás (ha van változtatási szándék) itt kezdődik. Lehet talán úgy is fogalmazni, akkor érezhetik a fiatalok, hogy számítanak, szükség van rájuk, ha a felnőttek türelemmel figyelik és segítik őket, ha az életkezdésükhöz valóságos lehetőségeket – és kudarc esetén újrakezdésre ismét bizalmat és újabb alkalmakat – kapnak tőlük, ha megértéssel fogadják a nemritkán szokatlan felfogású kezdeményezéseiket (mert a felnőttek tudják, abból születhet minden érték és eredmény). Könnyű arról is értekezni, hogy a fiatalok felnőtté válása szempontjából elkerülhetetlen, hogy újraszerveződjön az őket segíteni hivatott intézményes környezet. Könnyű kijelenteni, hogy ne csak néhány ifjúsági információs iroda és néhány elhivatott, de feltételeiben és szakmai bázisában megszorított, erőtlen szervezet viaskodjon a feladatokkal, hogy az eligazodásban és segítő, megelőző feladatokban bátrabban kell számítani az életkorban egymáshoz közelálló fiatalokra, új keletű megfogalmazással a kortársakra. Csupán a klasszikus alapintézmények (család, iskola) ellentmondásos szerepére, tisztázatlan alapfeladataira kell gondolnunk, hogy hamar megtaláljuk, mi mindent kellene ahhoz tenni, hogy a helyzet megváltozzon és elkezdődjön végre a korlátok lebontása...

Szakadás megállítása Igen, az alapintézmények társadalmi funkciója, aktuális helyzete, szellemisége a kialakult helyzet kulcsa. Ők közvetítik ugyanis a felnövekedő fiatalok számára a szélesebb társadalmi környezet üzenetét, mikor, miben és hogyan számítanak (vagy nem számítanak) rájuk. A hétköznapok gyakorlatába belevesző konkrét értékek és normák sajátítódnak ekkor és ezeken a színtere-

74


2009 / tavasz

ken el, amelyek aztán alapvetően megszabják a fiatalok életútját, ha úgy tetszik, sorsát. Mindaz ugyanis, ami a családokban és az iskolákban történik vagy nem történik meg, csak nagyon nehezen, vagy talán egyáltalán nem korrigálható. A felnőtté váló fiatalok között ijesztő számban tapasztalható korai szakadás jelensége pedig világos üzenet, hogy hol kell elkezdeni az érdemi változtatást. A kialakult helyzet azért ennél is összetettebb, aligha vezethető le mindezekből olyan alapos okfejtés, amely teljes bizonyossággal előrevetíthetné a következményeket. A fiatalok felnőtté válása során ugyanis semmilyen súlyos vagy ijesztő eseménysor nem idézhet elő önmagában tragikus, sokakat magával rántó nemzedéki szakadást, a társadalmi működéseknek legalább annyira sajátja egy egyensúlyt kereső, kiegyenlítő, önkorrekciós mechanizmus. Bizonyára furcsán cseng, de mindez azt jelenti, hogy a szocializáció „vesztésre álló” résztvevői is átalakulhatnak, és noha nagyságrendekkel az elvárható szintek alatt lesznek képesek teljesíteni, mégis kialakulhat bennük egy sor, adott élethelyzetük által kiváltott konstruktív norma és életképesség. Ez is természetesen „társadalmi termék”, amely aztán egyértelműen visszahathat az újabb generációk felnőtté válására. A szinte mindennel szemben álló, destruktívnak indult, védekező fiatalok csoportjainak normái azonban az indulatoktól fokozatosan megszabadulva, szinte észrevétlenül, átalakulhatnak, és egy idő múlva ezek a „nehezen kezelhető” fiatalok sajátos kultúrájukkal, az emberi együttélés szempontjából egyre inkább elviselhető életvitelükkel egyszerűen bekapcsolódhatnak a felnőttek világába. Gyakorlatilag az újabb családok (mert nagy részüket kiterjedt problémák között felnőtt fiatalok fogják alkotni) átörökítő funkciói, konkrét szerepei is átalakulhatnak és a benne felnövekedő újabb generáció a korábban felnőtté váló fiatalokhoz viszonyítva másfajta képességekre tehet szert (és másfajta hiányokat szenvedhet el). Az iskolák is megváltozhatnak, másként nem is bírnának állandó látogatóikkal, és nem lennének képesek megfe-

Életmód–élethelyzet lelni a folyamatosan változó társadalmi szintű megrendeléseknek. A felnőtté válás során jelentkező, általunk érzékelhető szakadással tehát nem az a baj, hogy nemzedéki újratermelődés folyamatát veszélyezteti, hanem hogy az ilyen módon létrejövő változás nagyon sokba kerül, hogy a kialakult helyzet ijesztő méretekre növelte a potenciális vesztesek számát. Mert nehezen reagál a kialakult helyzetre a fiatalokat körülvevő intézményrendszer, mert a mai társadalom nem képes alternatívát, azaz átfogó korrekciós és újrakezdési lehetőségeket teremteni számukra; és mert a nehéz helyzetben felnövekedő fiatalok elhanyagolásával elvesztegeti a társadalom természetes erőforrásait.

Az újrakezdés feltételrendszere A változtatás lehetősége a leggyakrabban ott rejtőzik, ahol maga a konfliktus, a probléma keletkezett. Ennek a tulajdonképpen nyilvánvaló összefüggésnek a gyakorlati felfedezésére akkor nyílik a leghamarabb esélyünk, ha a nehezebb élethelyzetben lévő fiatalok sorsát elsősorban nem a balszerencsének vagy egy velejéig rosszhiszemű intézkedések következményeinek tulajdonítjuk, hanem az érintettek részvételére és az ő részvételükkel sorskonfliktusuk lehetséges konkrét megoldására összpontosítunk. Ha már a megoldás feltárásának felelősségében megkísérelünk közösséget vállalni az érintett fiatalokkal, de nem egyszerűsítjük le a felnőtté válásuk útját. A szükséges teendők újragondolásához, a funkciók tisztázásához semmiképpen nem lenne szabad megfeledkezni arról, hogy a felnőtté válás minden egyes fiatal számára teljes mértékben egyéni út, egyéni feladat, amelyhez mindenkinek másféleképpen lehet szüksége segítségre. Nem lehet tehát a fiatalokat körülvevő alapintézményekben jelen olyan szempont, amely valamilyen formalizált egységesség, valamilyen rövidlátó következetesség nevében kihagyja, leírja az alkalmazkodással nehezebben

megbirkózókat. Csupán azért, mert a többségnek szokott sikerülni. Mindamellett ha ekkora léptékben jelentkeznek a felnőtté váló fiatalok között alkalmazkodási zavarok (amint az az elmúlt időszakban jellemzővé vált), azt nem lehet elvárni a jelzett alapintézményektől, hogy egyszerű felszólításra képessé válnak képviselni, közvetíteni az új (értékben, normában megjelenő) követelményeket. Az újrakezdés feltételrendszerének megteremtése azonban nem feltétlenül csak a felnövekedni akaró fiatalok miatt szükséges, a társadalmi praxis minden életkorban szükségessé teheti, hogy a korábbiakhoz képest valami egészen mást, teljesen elölről tudjunk kezdeni. Természetesen itt nem arról van szó, hogy csodaszert találhatunk egy romló folyamat megállítására és visszafordítására. Inkább a meglevő lehetőségek újszerű, funkcionálisabb megközelítésére szeretnénk törekedni. A sikeresebb felnőtté váláshoz, illetőleg az eredményes újrakezdéshez – megítélésem szerint – vannak a nehezebb körülmények között élő fiatalokban és őket körülvevő társas környezetben elégséges tartalékok. Jóval több múlik ugyanis a felnőtté váló fiatalokon, de több múlik a környezetükön is. Élesebbé váltak a társas viszonyok, a szűkebb életkezdési feltételek következtében nagyobb lett a tét. A potenciális vesztesek száma is érzékelhető módon megnövekedett. Nem véletlen tehát, hogy mindenekelőtt a felnőtté váló fiatalok körül levő támogató, segítő lehetőségek újraszervezésével kell kezdenünk. Mindenképpen olyan mechanizmusra van szükség, amely „vakrepülés” helyett azt segíti elő, hogy a fiatalok a gyakorlatban használható, valóságos visszajelzést kapjanak önmagukról. Azoktól, akiktől csak lehet. Hogy képessé váljanak önnön sorshelyzetüket azonosítani, hogy felfedezhessék benne önmagukat és konkrét lehetőségeiket, hogy a jövőről bátran tudjanak álmodni, hogy komoly terveket szőhessenek. Az újrakezdés, egyáltalán a életkezdés szempontjából kifejezetten sok múlik a fiatalok biztonságos önértékérzetét adó eligazodás és választás (másként a döntés) képességén. A saját

2009 / tavasz


75

Életmód–élethelyzet döntés élményének a felfedezésén. (Döntés, célok kitűzése révén pedig már a tanulásnak is lehet újra értelme.) Mindezen a képességek a legjobban konkrét kapcsolatok között, és közvetlen társas környezetben fejleszthetők. Hatékony visszajelzés ugyanis leginkább valóságos vagy legalábbis valóság közeli élethelyzetben szerezhető meg. Hiszen az ekkor meghozott személyes

76


2009 / tavasz

döntés következményeit kifogások és mentő körülmények nélkül – szerencsés esetben – intenzíven átélhető, konkrét saját élményként ott és akkor viselni kell, és viselni lehet.

Jegyzet 1 Az írás 1999-ben már egyszer megjelent.

Életmód–élethelyzet Csallóközi Réka

„Úgy érezte, szabadon él” Bevezetés Jelen dolgozatomban a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének meghatározó szubkultúrájának, a csöves szubkultúrának bemutatására vállalkoztam. Olvasmányaim során megbizonyosodtam arról, hogy a korszak ifjúsági szubkultúráinak meghatározó eleme a zene, és én ezt a szálat választottam vezérfonalnak. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ifjúsági kultúrát nem lehet csak a zenén keresztül bemutatni, ezért a dolgozat során több területre is kitérek majd, de úgy gondolom, hogy korabeli dalszövegek felvázolják azokat a problémákat, amelyekkel az akkori fiatalság küzdött. Egy hatalom által „nem kívánatosnak” kikiáltott, szókimondó zenekar, a Beatrice dalszövegeit választottam irányadónak a csöves kultúra bemutatásához. Munkám kiindulópontja volt Rácz József Ifjúsági (szub)kultúrák, intézmények, devianciák című könyve, illetve a Z. téri csöveskutatás, mivel az ő munkássága adja vissza talán a legtisztábban a hetvenes–nyolcvanas éveket, Nemes Péter műve, az Ismerkedés a csövesek világával, valamint Csörsz István két, csövesekkel foglalkozó könyve, az Elhagyott a közérzetem és a Sírig tartsd a pofád! A Beatricével kapcsolatos információkat a frontember – Nagy Feró – könyvéből (Boldog szép napok), valamint a 2008. március 13-án vele készített interjúból vettem. A rocktörténeti eseményeket, adatokat Sebők János Magya-rock 2 (1984) és a Jávorszky Béla Szilárddal közösen írt A magyarock története 2, Az újhullámtól az elektronikáig (2006) című kötetéből gyűjtöttem össze. További szerzők, akiknek a műveit használtam a dolgozatomban: Szőnyei Tamás, Szapu

Magda, Kőbányai János, Bozóki András, Romhányi András, Leitner Rita.

Magyarország a hetvenes évek végén 1979-re Magyarországot is elérte az olajválság,1 ami gazdaságilag és pénzügyileg is erősen megrendítette az országot. A Kádár-rendszer stabilitását a megfelelő életszínvonal fenntartása jelentette (gulyáskommunizmus, frizsiderszocializmus), ehhez azonban hiteleket kellett felvenni, s így az ország helyzete ellehetetlenült, és ez drasztikus életszínvonal csökkenéshez vezetett. A romló bűnözési statisztikák és az aggasztó demográfiai adatok is ennek a folyamatnak a következményei. (Nemes Péter) A második gazdaság megjelenése volt a válasz az életszínvonal csökkenésére. Ennek káros hatásai azonban a családokon belül mutatkoztak meg: a szülők ahelyett, hogy otthon lettek volna a gyerekekkel munkaidőn kívül, inkább bent maradtak a gyárban, és fusimunkát végeztek, vagy hétvégén elmentek maszekolni. A családon belül különböző új jelenségek ütötték fel a fejüket – alkoholizálás, öngyilkosság, ideg- és elmebetegség, súlyos betegség, börtön, disszidálás, válás –, melyek negatívan hatottak a fiatalok fejlődésére, s melyek következményeként könynyedén orientálódtak a csöves közösségek felé. A kultúra minden területén – s így a rockzenében is – elfogadott tényezőnek számított a hetvenes évek végére az Aczél György nevével fémjelzett 3T (tűrt, tiltott, támogatott kultúrpolitika). Sebők János megfigyelései szerint, a rock viszonylag zavartalanul létezhetett a hetvenes évek végén. Az egykor lázadónak tartott nagy

2009 / tavasz


77

Életmód–élethelyzet generáció beilleszkedett a diktatúra rendszerébe: többek között részt vettek állami rendezvényeken, s cserébe elismeréseket kaptak. Ezek a zenekarok elfoglalták a számukra kijelölt helyet, elfogadták az intézményrendszer feltételeit. Azonban Szőnyeinél olvashatjuk, hogy ezeket az együtteseket a hatalom titkos megbízottakkal továbbra is folyamatosan figyeltette, s ez szemben áll a Sebők által leírtakkal, miszerint a rockzene „viszonylag zavartalanul létezhetett”. A kemény rock – mely szembe fordult a hetvenes évek nagyjaival, a beat-generációval – megjelenésével borulni látszott ez a hallgatólagos egyezmény rockzenészek és a hatalom képviselői között. A koncerteken megjelentek a szakadt ruhás, lázadó csövesek – egy új ifjúsági csoport –, akik a hard rockot kezdték isteníteni, és korábban mellőzött zenekarokat emeltek az élvonalba. A hatalomnak meggyűlt a baja ezekkel a zenekarokkal, és egyáltalán nem tolerálta működésüket. Ugyanúgy elítélte szókimondó dalszövegeiket, a színpadi viselkedésüket, mint az öltözködésüket. Ezzel szemben a zenészek semmiféle társadalmi alkut nem fogadtak el, és ugyanúgy szembefordultak az előző generációval, mint ahogy az értük rajongó tinédzserek fordultak szembe szüleikkel, és hagyták ott a negatív tényezőkkel teli családi fészket. A hatalom nehéz helyzetben volt, mivel itt volt ez a korosztály, amelynek lázadása, a szülőkkel, az iskolával, az irányított ifjúsági mozgalmakkal szemben, egybeesett a rendszer hanyatló szakaszával. „Az évtized végére (hetvenes évek – megjegyzés tőlem, Cs. R.) a puha diktatúra, a külső és belső tényezők alakulása miatt leszálló ágba került, tartalékai kimerültek, a társadalmi alkut szavatoló életszínvonal-emelkedés megállt.”2 A rock körül megjelenő csövesek, a feketebárány zenekarok hatalmas sikere is figyelmeztetett az évtized végén megjelent, társadalmi-szociális feszültségekre, ám a hatalom egyre ingerlékenyebben reagált ezekre a jelekre; továbbra is a 3T-politikát felhasználva akarta megoldani a zenekarok által gerjesztett problémákat. A Beatrice színrelépése és a koncertek eseményei felkeltették az értelmiség – szociológusok,

78


2009 / tavasz

újságírók, irodalmárok, filmesek – érdeklődését. Nagy tömegekben jelentek meg a zenekar koncertjein, majd a nyolcvanas években egyre több politológus (Bozóki András, Maczó Ágnes, Sükösd Miklós stb.) kezdett el foglalkozni az ifjúsági szubkultúrákkal és a zenekarok közönségével. Folyamatosan jelentek meg a cikkek a sajtóban, olyan emberek tollából, mint például Kőbányai János, Szőnyei Tamás vagy Czippán György. Az 1979-től egyre inkább aktivizálódó ellenzék is kereste a kapcsolatot a hatalom által problémásabbnak tartott zenekarokkal. Több csoport is lehetőséget látott a műfajban, de a hatalom ezt mindaddig nem vette komolyan, amíg a Fölöspéldány írócsoport rá nem talált a Beatricére. Az írócsoport – Csató Károly, Györe Balázs, Kemeneczky Judit, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre, Temesi Ferenc – ’79 márciusában találkozott először a zenekarral, egy Kőbányai János által szervezett esten. Elhatározták, hogy közös irodalmi koncerteket fognak tartani, ám összesen csak három ilyen estet3 sikerült összehozniuk. Egyik előadásukról Sebők János számol be: „Szkárosi tigrismintás nadrágban félmeztelenül jelent meg, El Kazovszkij felfeküdt egy szekrényre, és festette magát, Szilágyi Ákos nylonzacskóba öltözött, a Beatrice meg a háttérben kísérte őket, ha kellett. S bár nagy füttyögéssel indult az este, a ricsések hangoskodása szépen elcsitult. A tömegkultúra és a magasművészet láthatóan egész jól megfért egymással.” Csörsz István is kereste a kapcsolatot ezekkel a zenekarokkal, ami nem meglepő, hisz az ő nevéhez köthető az első csövesekről szóló könyv, a Sírig tartsd a pofád!. 1980 tavaszán Nagy Feró bejelentette, hogy vége az együttműködésnek a Fölöspédánnyal. Mint később kiderült, a budapesti KISZ-bizottságon ultimátumot nyújtottak be neki, minek értelmében, hogy ha koncertezni akar még Budapesten, akkor ennek azonnal vessen véget. Szőnyei Tamás Nyilván tartottak, Titkosszolgák a magyar rock körül 1960–1990 című könyvéből tiszta képet kapunk arról, hogy a hatalom valójában mennyire tartott ezektől a zenekarok-

Életmód–élethelyzet tól. Folyamatosan figyeltette őket. 1981-ből olvasható egy megbízatás a könyvben: „A tmb.4 feladatul kapta, hogy ismerősein keresztül továbbra is derítse fel azokat az új amatőr beategyütteseket, akik nem rendelkeznek működési engedéllyel. Próbálja megállapítani politikai arculatukat, terveiket és az együttes tagjainak a nevét.”5 (A műfajt 20 éven keresztül beatnek nevezték.) Célpont volt Radics Béla, Bródy János, az LGT, a Mini, az Omega, Horváth Charlie, a Hobo Blues Band, a P. Mobil, a Beatrice, szinte az összes punk banda, és szinte minden underground zenekar is a Spionstól a Bizottságon át a Vágtázó Halottkémekig.

A zene mint csoportképző tényező A hetvenes–nyolcvanas években a közös célok, a közös értékrend kialakulásának, és legfőbbképpen egy közösségi tudat meglétének a hiánya hatással volt az akkori fiatalok életszemléletére, szórakozási és zenehallgatási szokásaira. Ezeket a fiatalokat a közös „hatalomra való nem reagálás”, a szülőkkel való szembeszegülés, és nem utolsósorban zenei irányzatok, zenekarok szeretete köti össze. Egy adott korcsoporthoz tartozó fiatal nem és életkor, családi helyzet, vagyoni helyzet, társadalmi csoport, iskola, ideológiai nézetek és előítéletek alapján több kisebb csoport tagja is lehet egy időben. Egy adott csoporthoz tartozást több minden befolyásolhat, ilyenek az adott egyén motivációi, kialakult attitűdjei, az érdeklődési köre illetve a szűkebb és tágabb értelemben vett környezete. „Az ifjúság szórakozási szokásait olyan tényezők befolyásolják, amelyek a szabadidőtöltés formáján túl meghatározzák a fiatal társadalmi helyét és szerepét, gondolkodásmódját, életstílusát. Szabad akaratából választ a fiatal zenei stílusirányzatot, szórakozási formát.”6 Az ifjúsági csoportkultúrák kialakulásának meghatározó tényezője a zene, a külső megjelenés és az öltözködés, és annak megválasztása, hogy hol töltik el a szabadidejüket. (A hetvenes–nyolcvanas években nem voltak úgyneve-

zett szórakozóhelyek, a művelődési házak adtak helyet ifjúsági kluboknak.) Ezek a tényezők jelen vannak a csöves szubkultúrában is: rockzene, szakadt öltözködés. A fiatalok zenei típusok alapján elkülönülnek, önálló típusokat, csoportokat alkotnak, tehát tipologizálhatóak. A zene mentén kialakult csoportok tagjain megfigyelhetünk különböző azonosító jegyeket, ami gyakran az egymással szembenálló csoportok meglétét mutatja. Ezek a jegyek megjelenhetnek öltözködésben, hajviseletben, kiegészítőkben (nyakláncok, gyűrűk), sminkelésben egyaránt. Öltözködés szempontjából két dimenziót kell kiemelnünk: az adott csoporthoz tartozás nyilvánvalóvá tételét a külvilág irányába, illetve a polgárpukkasztás igényét. A két dimenzió azonos erővel hat a fiatalok öltözködési szokásaira, de nem feltételei egymásnak. Az öltözködés egy olyan kommunikációs forma, mellyel kifejezhetjük egy adott csoporthoz való tartozásunkat, vagy éppen nem tartozásunkat, egy adott eszmével való azonosulásunkat, vagy nem azonosulásunkat.7 Az utóbbi években az ifjúsági kultúrákban mindig létezett egyfajta életstílussal való szembenállás, múlttal való szakítani akarás kifejezése az öltözködésben, s ez nem csak Magyarországra vonatkozik. A csövesek jellemző ruhadarabjai a csőnadrág (általában kék, fekete, vagy fehér), a kötött pulóver, a színes pamut trikó, a kockás ing, a külföldről beszerzett farmering és a farmerdzseki voltak. Ápolatlanságukkal és szakadtságukkal fogalmazták meg marginális létüket.

A nyolcvanas évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon A nyolcvanas évek ifjúsági csoportjainak bemutatása nem lehet teljes az előzmények, a beat és a három nagy (Illés, Metro, Omega) korszakának rövid ismertetése nélkül. A hatvanas években Magyarországon a Kádárkorszak megszilárdulásának folyamata zajlott.

2009 / tavasz


79

Életmód–élethelyzet A fennálló rendőrállam körülményei között sokkal nehezebb volt bármiféle, nem a párt által irányított, ifjúsági tömörülés megszervezése, azonban a vasfüggönyön átszivárgó nyugati kultúra hatása ellen még a párt sem tudott fellépni. A hatalomnak el kellett döntenie, hogy mi az, ami még megengedhető, ami épphogy elviselhető, és mi az, ami teljesen megengedhetetlen. A párt számára minden, ami Nyugatról jött, imperialistának számított. A kulturális életet Aczél György irányította, aki az imperialista kultúra beáramlásának kontrollálására állította fel a 3Telvet. (1962–1963.) Nyugati mintákra Magyarországon is létrejöttek az első beat-zenekarok. A korszak három legmeghatározóbb zenekara az Illés, a Metro, és az Omega volt. Külsőségeik – hosszú haj, farmernadrág – megbotránkoztatták a hatalmat, azonban a beat-életfelfogásra nem volt jellemző a rendszerellenesség, a fennálló politikai rend megdöntése, így ez a három zenekar is beleillet, az „aki nincs ellenünk, az velünk van”-féle kádári filozófiába. A rendszer rettegett egy újabb ’56 bekövetkeztétől, s ezért hajlandó volt kompromisszumokra. Természetesen arra nagyon odafigyelt, hogy ezek a „nem kommunista ifjúsági csoportosulások” (Sebők János meghatározása) ne tudjanak kicsúszni a diktatúra ellenőrzése alól, így ügynökeit beépítette a fiatalok közé. A koncertszervezők, a közönség vagy egyes esetekben az együttesek tagjai között voltak a „téglák”, akik jelentéseket írtak társaikról az államhatalomnak. A korszak legfontosabb könnyűzenei reprezentációs forrásai a „Ki mit tud”-versenyek. Az első magyar beat-sláger, a Szörényi Levente által megírt Rohan az idő volt – Sebők János véleménye szerint. (Mások az Utcán című dalt emlegetik a korszak legmeghatározóbb dalaként.) Fontos észrevennünk, hogy a beat-korszakban a hosszú haj számított lázadásnak, míg az általam tárgyalni kívánt korszakban, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején már ennél sokkal komolyabb problémákról van szó. A nyolcvanas évek elején Magyarországról elmondható, hogy az ország gazdaságilag az össze-

80


2009 / tavasz

roppanás határán áll, alig bírja elviselni az újabb recesszió által rárótt terheket. A közhangulat egyre feszültebb lesz, és általános bizalmatlanság uralkodik a levegőben. A folyamatos áremelések következményeként megáll az életszínvonal emelkedése, több helyen átszervezések kezdődnek, és csökkennek az állami támogatások is. Ebben a negatív hangulatban új erőre kapnak a reform-kezdeményezések. A társadalom rossz helyzetén csak tovább ront az alkoholisták, az elmebetegek, az öngyilkosok és a gyógypedagógiai iskolákba járók, illetve a válással végződő házasságok ugrásszerűen megnőtt száma. A hetvenes–nyolcvanas évek ifjúságának beilleszkedési problémái még nagyobbak, mint az előző 30 évben bármikor, és ennek következtében, az akkori fiatalok szinte egységesen utasították el a társadalomba való integrálódást, ezért több különböző szubkultúra kialakulásának nyújtott termékeny talajt ez az évtized.8 A korabeli dalok szövege összecseng a szociológusok leírásaival, miszerint: válság, szegénység van. Az első jellegzetes szubkultúra a hetvenes évek végéről fennmaradt csövesek voltak. Az évtized elején alakult még ki a punk, majd a szkinhed szubkultúra. Az értelmiségi fiatalok körében kezdetben az újhullám, majd az underground irányzat jelent meg. A keményrock kedvelői nem sorolják magukat a csövesekhez, inkább nevezik magukat rockernek, heavy metálosnak. Új irányzat még az évtizedben a dark is.

Keményrock a korszakban Az irányzattal összefonódott társadalmi, szubkulturális jelenség erejét az adta, hogy a keményrock képviselői rendkívül szókimondó, dinamikus és agresszív hangvételben adták elő az értük rajongó fiatalok problémáit. Lehetőséget nyújtottak egy kiábrándult generációnak a valamivel való azonosulásra, a valamihez való csatlakozásra. A fiatalok nem kaptak elég figyelmet a társadalmi szervezetektől, intézményektől, így a rockzenekaroké lett a szerep, hogy kifejezzék ennek a

Életmód–élethelyzet korosztálynak az érzéseit, vágyait. A koncerteken a fiatalok levezethették a fölösleges energiájukat, és egy közösség tagjának érezhették magukat. Ezek az együttlétek a koncertek időpontjaihoz, helyszíneihez szorosan kapcsolódtak. A zenekarok – Piramis, Tűzkerék, Mini, P. Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band – népszerűsége 1975-től folyamatosan nőtt. Eközben észrevehető volt, hogy a fiatalok egy bizonyos csoportjánál megjelennek az új szabadidő-eltöltési szokások; a koncerteken tomboltak a rajongók, s egyértelművé vált, hogy ez a nemzedék a rockzenében találta meg az önkifejezés lehetőségét. A koncertek zabolátlan közönségét először csak megdöbbenve figyelték a hatóságok, de egy idő után újra előkerültek a tiltó és büntető mechanizmusok. Ebben az időben jelentek meg az utcákon, aluljárókban és tereken a fiatalok azon furcsa csoportjai is, akik szakadt ruhákat – szűk nadrágot, kockás inget és tornacipőt – viseltek, ők voltak a csövesek első nemzedéke. Ez a zenei irányzat a hetvenes évek második felében indult, többek között – az államilag támogatott – Piramis zenekarhoz volt köthető. A Piramisról általában elmondható, hogy úgynevezett megélhetési rockzenekar volt: „Som Lajos jellemzésére az a mérvadó, hogy ő képviseli az igazán profi színpadi zenét. Ezalatt azt értem, hogy a magas szintű szakmai tudását elsősorban az anyagi jólét megteremtésében használja fel”9 – írja le a Zefír fedőnéven dolgozó ügynök, jelentésében. A megélhetési rockzenének legszembetűnőbb jellemzője, hogy dalszövegeik úgy voltak megírva, hogy azt ki lehessen adni, ez egy másfajta szókimondás, amely szemben áll a nem engedélyezett rock zenekarok szókimondásával. Példa erre a Piramis A becsület című dala: „Ismerlek, néha kérsz, / Azt mondod, kell a pénz. / Mindig van, ki pénzt ígér, / A becsület ennél mégis többet ér!”10 A kemény rockzene másik ága, a Fekete Bárányok: a Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice, de ide tartozik a Török Ádám vezette Mini és Radics Béla zenekara, a Tűzkerék is. Radics Béla éppúgy tüske volt a hatalom szemében, mint például a Fekete Bárányok. Az állam szemszögéből Radics testesítette meg a ha-

talommal szembeni totális szembenállást. „1969 októberében a Radnóti Művelődési Otthonban a mikrofonba bemondva hangosan a következő kijelentést tette: „Nem tudunk jó felszerelést vásárolni, mert… mert gázsinkat az a kommunista barom ilyen kicsiben állapította meg.” Majd a technikai hibát kiküszöbölve folytatták a zenét.”11 Zenéjével és életvitelével a szabadságot hirdette, amit az akkori kultúrpolitika nem nézett jó szemmel: „Szívem tárt, fénye belevillant, / Béke és szeretet legyen a szívben / Ez állt a zöld csillag jegyében / Vele megyek, csillag leszek én is.”12 Az ő nevéhez köthető a Sakk-Matt zenekar is. Őket szokták az első „parkos zenekar”-nak emlegetni, tehát az első zenekar, amely a Budai Ifjúsági Parkban csinált karriert. A P. Mobil szintén dalszövegeivel – melyeknek egyik írója a Hobo Blues Band frontembere, Földes László volt – és előadásmódjával vívta ki az ellenszenvet: „Az együttes a közelmúltban történt fellépése során – a helyet nem tudom – előadta a korábban már betiltott – Nő akarok lenni című számát. A szám előadása alatt Schuszter Lóránt13 alsónadrágban és női melltartóban jelenik meg a színpadon. A szám a közönség körében nagy botrányt okozott, amely botrányról a helyiség igazgatója személyesen értesítette Bali Györgyöt, az ORI igazgatóját. A várható büntetés kb. 1 év eltiltás” – olvashatjuk Szőnyei Tamás könyvében Dobos fn. tmb.14 jelentését 1979-ből. Az említett show-elem egyébként az Asszonyt akarok című dalhoz tartozott. Dalszövegeik közül A főnix éjszakája is jó példa arra, hogy a hatalom miért tartotta folyamatos megfigyelés alatt Schusteréket: „Sötét hegy, fekete fal, / Fekete ágon sötét árny / Ott éli magányos életét / A vad főnix madár / Minden perc, minden nap / Azért van, hogy utód legyen / Életéért új életű, / Gonosz, nagy madár legyen / Szárny suhan, rettegést / Fájdalmat hordozó / Minden gyenge állat fél / Karmaitól bújik el”15

2009 / tavasz


81

Életmód–élethelyzet A Hobo Blues Band nevéhez köthető az a dalszöveg, mely talán leginkább megfogalmazza azt a tanácstalanságot, amely azokat az embereket jellemezte, akik abban a korban próbálták megtalálni a helyüket, megfogalmazni a létüket, azonban a „Ki vagyok én?”-kérdésre – mely egyébként a dal címe is – nem tudtak válaszolni, de a „Ki nem vagyok én?”-kérdésre adott válaszoknak már hosszú a listája. „Nem vagyok büdös – nem vagyok édes / Nem vagyok dühös – nem vagyok éhes / Nem vagyok puha és nem vagyok kemény / Nem vagyok gazdag és nem vagyok szegény / Nem vagyok rendőr – nem vagyok gyilkos / Nem vagyok őrült – nem vagyok orvos / Nem vagyok bíró – nem vagyok csibész / Nem vagyok író és nem vagyok zenész / Nem vagyok munkás – nem vagyok paraszt / Nem vagyok digó – nem vagyok szakadt / Nem vagyok sovány és nem vagyok dagadt / Nem vagyok szolga és nem vagyok szabad / Nem én. / Ki vagyok én? Ki vagyok én? / Amíg a világban folyik a vér, / Mond, kit érdekel, hogy ki vagyok én?…”16 „A ’80-as évekre divattá vált a hard rock, a tehetségkutató versenyeken a zenekarok 90%-a bőrruhákban (amely nagyon drága holminak számított – megjegyzés tőlem, Cs. R.) jelent meg, és utánzatokat adott elő. A zene piacorientált lett, csak rockzene szólt mindenhonnan, méghozzá a ’70-es évek mondanivalóját próbálták meg eladni, előkerültek régi felvételek, amelyek már senkinek sem kellettek.”17

Csöves-jelenség vagy Beatrice-jelenség? A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején Budapest aluljáróiban, terein megjelentek különös, fiatalokból álló csoportosulások. Topisan, szakadtan öltözködtek, nem csináltak semmit, csak naphosszat álltak, beszélgettek, csavarogtak, alkoholizáltak és esetleg drogoztak (ez akkoriba a gyógyszerezést és a ragasztózást jelentette, bár egyes beszámolók szerint a koncerteken

82


2009 / tavasz

a rajongó lányok előszeretettel szedtek extasy tablettát, a szexuális vágy növelésére). A társadalom nem tudta, mit kezdjen velük, nem tudta kezelni a problémát. Kik ezek a fiatalok? Mit akarnak? Polgárpukkasztó öltözködésükkel felháborodást keltettek az emberek nagy többségében. Csak annyit tudtak róluk, hogy nem járnak haza, nem szeretnek dolgozni, egész nap csak „csöveznek”. A koszos, szakadt fiatalok megjelenésével egy időben jelentek meg a Beatrice-jelenségről szóló újságcikkek is. Hogy valójában mi is volt ennek a szóösszetételnek a jelentése, arról Nagy Ferótól kaptam egyfajta választ: „Abban az időben mindenképpen létezett a Beatrice-jelenség fogalma, mivel a kommunista rendszerben nem lehetett Beatrice-ügynek nevezni. Abban az időben az értelmesebb újságírók próbáltak mindenféle jelzős szerkezetet kitalálni, hogy hogyan lehetne jellemezni azt a világot, amelyben nem szabadott volt leírni azt, hogy »szegény ember«. Nem volt szegény ember, papíron nem írhattuk le. S ezért az újságírók kitaláltak mindenféle ilyesmit: a Beatrice-jelenség is valami hasonló dologról szólt. Amikor én elindítottam a zenekaromat, akkor nekem semmi jelenség nem jutott az eszembe, se az hogy legenda legyek. Nem tudtam, hogy a történelmet írjuk, azt hittem, hogy ez csak történik velünk, és ennyi. Mi csak próbáltunk abban a világban tisztességesen, becsülettel élni. Amikor mi elkezdtük ezeket a dalokat írni, akkor elkezdtek hozzánk járni az úgynevezett csövesek. A csőnadrágos, rocker, »szakadt« fiatalok. Ezért neveztük el a mi zenénket topis zenének. (Ki akartuk fejezni, hogy ennek semmi köze a jól szituált, vagy jól fésült zenéhez, hanem ez egy teljesen más, külvárosi ihletésű dolog.) Mi sokszor neveztük szakadtaknak is magunkat, és ezzel ki akartuk fejezni, hogy mi szeretnénk elszakadni attól a fajta kultúrától, ami Magyarországon van.”18 A továbbiakban Feró úgy fogalmazott, hogy nem ők álltak a rendszerrel szemben, hanem épp fordítva, a rendszer állt velük szemben. Ő csak saját helyzetét fogalmazta meg, saját problémáit írta le, és nem gondolta volna, hogy ezt

Életmód–élethelyzet a hatalom majd úgy értékeli, mintha felhívást intézett volna a társadalmi rend megdöntésére. A hatalomnak már az nem tetszett, ahogy a koncertek kezdődtek: Támadás! Egy, kettő, három!19 Mi az, hogy támadás? Mi ellen? A zenekar a figyelem középpontjába akarta helyezni a csöveseket, fel akarta hívni a társadalom figyelmét arra, hogy itt valami nagyon nagy probléma van ezekkel a fiatalokkal, valahogy segíteni kellene rajtuk: „Én mindig is úgy gondoltam, hogy a jelenség mellett ki kell állni, és beszélni kell róla, hisz ez létező probléma. Én örültem, amikor Beatrice-jelenségnek nevezték el a dolgot, és nem pedig Piramis-jelenségnek. Bármi másnak is nevezhették volna.”20 Kőbányai János szavaival élve, a Beatrice az értelmiség és az alacsonyabb néposztályok között lebegett. Dalszövegeikkel le lehetne írni a korszakot és a korszak meghatározó problémáit. „Kirajzolódik belőlük az ábrázolandó, felvállalt közeg, a »honnan hová, merre mész?« többdimenziós paraméterei, a marginális lét gyökerei és sorsstratégiája, vagy a proletár életforma és a benne felnövő fiatalok lehetőségei (Motorizált nemzedék, Nem nekem tanulsz).”21 A Beatrice-dalok olyan problémákról, társadalmi konfliktusokról szólnak, amelyek rákényszeríttették a nyolcvanas évek tizenéveseit, hogy kivonuljanak a társadalomból. A szülők és a gyerekek közötti generációs különbségek, a negatív tényezőkkel teli szociális háttér, az iskolai kudarcok, a fiatalkori útkeresés, a hazug hatalom, a kispolgári lét – a pénzhajhászás, a monoton munka – elitélése, a külső miatti diszkrimináció, mind olyan témák, amelyek ezekben a dalokban megjelennek. A che guevara-i lázadással nem sokáig kísérleteztek, inkább a másságot és a kivonulást választották tiltakozási formaként. Az „ők és mi” önmeghatározás volt rájuk jellemző. A hatalommal, a társadalommal szemben fogalmazták meg magukat, és nem valami mentén. Csak anynyit tudtak mondani – ami a róluk készített tanulmányokból is kiderül22 –, hogy ez az állóvíz, ami most van, az nem jó, de nem volt megoldási tervük, nem tudták megmondani, hogy mivel le-

hetne – közhellyel élve – az állóvizet felkavarni. Itt is párhuzamot vonhatunk a dalszövegekkel, hiszen a nótákban sem találunk semmiféle kiutat, reményt, pozitív jövőképet; csak egyszerűen kapunk egy diagnózist az akkori világról, melyet elutasítanak. „Nem kell, Hányszor mondjam, nem kell, Akkor sem kell, semmi Semmi nem kell, nem kell, Tőled nem kell, nem kell, Még ha nem kell, sem kell, semmi Semmi nem kell Nem nem, nem, nem kell!”23 A csöves fiatalokra jellemző volt a rendkívül erős csoportszellem, az összetartozás érzése. Ez volt az, ami támaszt nyújtott nekik a mindennapokban. Egy csöves közösségbe való bekerülés rendkívül meghatározó momentuma lehet egy fiatal életének. Az, hogy talált egy számára megfelelő – Alfred Schütz szakkifejezésével élve – ingroup-ot magának, ahol kifejezheti érzéseit és megvalósíthatja önmagát, pozitív fejlődést eredményezhet személyiségének kifejlődésében. „A jövevénynek az eleinte idegenszerű, ismeretlen csoporthoz való alkalmazkodása valójában szüntelen tudakozódási folyamat a megközelített csoport kulturális mintái iránt. Ha sikerrel jár a tudakozódás folyamata, akkor a minta, és annak részletei, magától értetődőkké, kérdésessé nem tehető életvitellé, menedékké, védelemmé válnak.”24 Ezen fiatalok kivonulásának az egyik legmeghatározóbb oka az volt, hogy nem tudtak beilleszkedni a többségi társadalomba, az iskolában (gimnázium, szakmunkásképző) nem tudtak boldogulni, és szüleik értékrendjével sem értettek egyet. Itt, ebben a közösségben megvalósíthatták önmagukat, és saját kortársaik körében, problémáik is megértésre találtak. Sok közös program, például a közös koncertre járások, erősítették ezt a közösségi tudatot. Csörsz István Sírig tartsd a pofád!25 című könyvében remekül megfogalmazta, hogy mi történik egy koncerten, mitől lesz belőle közösségi élmény: „Itt most

2009 / tavasz


83

Életmód–élethelyzet megérett valami. Megfogalmazódott valami: mosolyra ránduló szájak, dacos állak, szemek sarkában bujkáló cinkosság, nap, szél, víz, kézfogások, fogadkozások, ringó csípők varázsa, léptek. A zenekar csak karmester volt, ŐK játszottak a hangszereken.” A Beatrice zenekar meghirdette, hogy aki ricse-kendőt – a zenekar jelképévé vált babos kendőt – visel, azt a zenekar a testvérének tekinti. Az államilag nem preferált zenekar valamilyen erővel össze tudta tartani a rajongókat. Két ricsés megismerte egymást az utcán a babos kendőről, és a következő koncert dátumával és helyszínével köszöntötték egymást. Így terjedt a nem hivatalos fórumokon a koncertek híre.

Kik azok a csövesek? A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején többféle meghatározás született a csöves csoportosulások definiálására. A csöves szó eredetileg azokra az emberekre utalt, akiknek nem volt lakásuk, és pályaudvarokon, épülő házakban és alkalmi szállásokon töltötték az éjszakát. Ám a nyolcvanas évek csöveseinek „nem is annyira a lakás, mint inkább az otthon hiányzik”.26 Fontos megemlítenem Nagy Feró meghatározását is, hisz Ő volt az az ember, aki mindvégig közösséget vállalt ezekkel a fiatalokkal, foglalkozott a problémáikkal, s ezért cserébe rajongók százai néztek fel rá. Tehát Feró meghatározása szerint csöves az: aki valamilyen probléma miatt ideiglenesen elhagyta a szülői házat, vagyis csavarog; akik szűkített csőnadrágban jár, lehetőleg szakadtan, szimatszatyorral, akik hajléktalan, család nélküli, intézeti, vagy intézetből szökött.27 „A csövesnek nincs hol aludnia, vagy azért, mert a szüleihez nem tud hazamenni, vagy azért, mert kidobták a szülei. Megteheti, hogy elhelyezkedik, mondjuk az építőiparban, és munkásszállóra megy. De ott ő nem tudja megélni a saját életét, de bekerül egy csapatba, ahol a legfontosabb dolog, hogy durva szexuális vicceken röhögjön, és lehetőleg minél több sört vagy pálinkát fogyasszon el.”28

84


2009 / tavasz

Rácz József a következőképpen fogalmaz: „A csövesek az egyenlőtlenséget és a szegénységet jelenítették meg az egyenlősdit hirdető szocialista társadalommal szemben.”29 Általánosságban tényleg elmondható, hogy ezek a társadalom perifériáján élő, problémás viselkedésű, antiszociális fiatalok valóban otthontalanok, bűnözésre hajlamosak, de ez nem általános. A rossz családi körülmények között élőket különböző negatív tényezők – válás, a szülők alkoholizmusa, a szülők állandó veszekedése, rossz anyagi körülmények – hajtják a csöves közösségek irányába. Ebben a közösségben azonban vannak olyanok is, akik intézetből kikerültek, vagy éppen onnan szöktek meg. Ezek a veszélyeztetett fiatalok alkotják általában a csoportosulás magját, és őket veszik közre azok, akiket csak átvitt értelemben nevezünk csöveseknek. Azok, akik nem tartoznak a központi maghoz, általában iskolai, otthoni problémák elől menekülnek, illetve keresnek valamit. Keresik a krízisre a megoldást, keresik a kalandot, a társakat, a függetlenséget. Csavarognak, koncertre járnak, csöveznek. Ezekre a fiatalokra jellemző, hogy szabadidejük nagy részét utcán, tereken, parkokban töltik. A fiatalok e csoportja csak lelkileg szakadt el a szüleitől, mert nem ért egyet azzal az értékrenddel, amit az idősebb generáció képvisel. Ellenállásukat kifejezik viselkedésükkel és öltözködésükkel egyaránt. Ők nem vállalják a csöves életforma egészét, ellenben sok mindenben egyetértenek velük, és beállítódásaikból is sokat átvesznek.30 A csöves csoportosulásokban is vannak utánzók – akik általában öltözködésükkel szimpatizálnak a valódi csövesekkel, és irigylik őket a szabadságért. Tisztelik őket, amiért meg merik tenni azt, amit ők nem. Tehát nem negatív az utánzó jelző, egyszerűen csak azt fejezi ki, hogy ezek a fiatalok nem tudtak, vagy nem akartak mindent feladni ezért az életformáért. A fiataloknak általában tetszik a csöves kultúra. Irigylik őket a szabadságukért, azért hogy nem dolgoznak, és hogy csavaroghatnak. Nemes Péter Ismerkedés a csövesek világával című könyvében idézi Kőbányai János eléggé

Életmód–élethelyzet szélsőséges megfogalmazását a csöves kérdéssel kapcsolatban: „Olyan munkáscsaládokból származnak, ahol társadalmunk központi problémái – lakáskérdés, alkoholizmus, disszidálás, válás – vagy egyéni tragédiák nyomására szétroppant a hagyományos család. (…) A fojtogató, s számukra jövőtlen jelen elől a rendkívül korán elkezdett alkoholizálásba, kábítószer-élvezetbe…, és a vad kemény rockzene agyba dübörgő, kígyózó ritmus extázisába menekülnek. A menekülés-lázadás, az ital és a kábítószer hatásával, a zenével, meg a hasonszőrű társak erőt, biztonságot adó csoport melegével kiegészülve válik teljessé. Akcióik a hangversenyekhez kapcsolódnak: kezdéskor, távozáskor pökhendi, vagy erőszakos viselkedés, a zene alatt feltűnő ugrálás, a színpadot lerohanó indiántánc, vagy éppen a nemi aktust eljátszó fetrengés, rázkódás, s közben utálkozó fintorok. Mindez a sorsukat behatároló létkörülmények torz kritikája, és a vad mámor percei alatt érzett szabadság illúzióját adja számukra.”31 A nyolcvanas évek elején a velük közösséget vállaló Beatrice zenekar vezetője nyilatkozatában elmondta, hogy ezek a fiatalok ugyanolyan kitaszítottak, mint ők maguk, és hogy ők felelősséget éreznek irántuk, és akár csak az aluljárókban álldogáló topis ruhás, biztosító tűkkel teli fiatalok, ők is keresik a feltűnést. A jelenből visszatekintve Feró elmondja, hogy nem kedvelte Kőbányai János Beatrice-jelenségről, csövesekről szóló munkásságát. Úgy véli, hogy Kőbányai mindig szélsőségesen egy irányból közelítette meg a problémát. Kiemelt szélsőséges személyeket, egyéniségeket, és az ő sémájukat húzta rá az egész csoportosulásra. Feró így látta a „csöviket”: „Meg akartunk jelentetni egy Babos könyvet: a Babos könyv egy nagy alakú könyv lett volna, amibe válogatással – az én válogatásommal – bele kerülhetett bárki. Rajzolhat, festhet, írhat, regényt, verset, bármit, amit akar, képregényt rajzolhat, minden érdekel bennünket. Olyanok voltak ezek az irományok, mint egy szociológiai felfedezőút. Volt egy képregény, amiben azt rajzolták meg, hogy a szegény csöves fiú elindult, de a rendőrök el-

kapták. Nyilván azért kapták el, mert csöves, mert nem lehet csövesnek lenni, vagy azért mert szakadt, vagy, mert ricse kendő van rajta. Majd a rendőrök felakasztották, mert ő nem adta meg magát. És milyen érdekes, hogy a végén megmentik a barátai, levágják a kötélről. Ezek tulajdonképpen szörnyszülemények, de nagyon jól jelzi azt a lelki világot, amit akkor megéltek ezek a fiatalok. Sok verset, levelet, rajzot kaptunk, ami igazából használható lett volna. Ma nagyon jók lennének ezek a dokumentumok a kutatóknak, hogy megértsék, hogy ezek a fiatalok hogyan élték meg a gondokat, és hogy hogyan működött az életük. Persze nem engedték, hogy megjelenjen a könyv, mert ez nem a szocialista kultúra része volt. Ez egy marginális jelenség, egy olyan probléma, amit nem veszünk észre. Akkor ez a korosztály, sajnos ezt a csatát elvesztette velünk együtt. De én úgy gondolom, hogy akik az őskorban, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jártak ezekre a koncertekre, azoknak alapvetően befolyásolta az életét a hovatartozás kérdése. Tehát amikor kijelentettük, hogy akin Beatrice kendő van, az a testvérünk, az tulajdonképpen egy családba tartozik velünk, akkor már úgy érezhették, hogy ők valójában egy közösség tagjai.”32 Persze látjuk a két nézőpontot, melyeket nem mondanék ellentétesnek. Vannak párhuzamok a két leírás között. Az pontosan kivehető, hogy mennyire fontos volt a csöves fiatalok számára a koncertre járás, hogy ez mint közösségi élmény mennyire meghatározó volt minden csoporttag számára. Rácz József csöveskutatásaiból tudjuk, hogy a csoporton belül státusemelő tényezőnek számított, ha valaki minél több koncerten ott volt.

A csöves csoportosulások jellemzői 1980 nyarán Rácz József, Göncz Dániel és Kéthelyi Judit készítettek szociológiai kutatást a csövesek körében. A Z. téri csoportosulás vizsgálata során 52 fővel készítettek mélyinterjút, és a csoportosulás életében is részt vettek. A csöves

2009 / tavasz


85

Életmód–élethelyzet közösségek bemutatásánál ezt a kutatást veszem alapul, akárcsak Nemes Péter az Ismerkedés a csövesek világával című könyvében. A közösségen belül a fiatalok elkülönülnek egzisztenciális helyzet, tevékenységi formák, családi háttér és származás szerint. Ez az elkülönülés általában külsőségekben is megnyilvánul. Vannak a valódi csövesek, a „lerobbantak”. Ők képezik a közösségek magját, de mellettük ott vannak az úri csövesek (egyes kontextusban digóknak vagy poppereknek nevezik őket), akik a csoport „elit” feléhez tartoznak. Az úri csövesek általában bőrnadrágot hordanak, innen lehet őket leginkább felismerni, de egyéb jellemzőjük is van. Ilyenek például: a feminin jelleg, a hoszszú haj, a szép ruhák és a saját készítésű kiegészítők. A lerobbantakra az elhanyagolt külső, a nem fürdés, a szakadt ruhák és a becsövesített konfekciónadrág a jellemző. Csörsz István több riportot is készített 1982– 83-ban azzal a szándékkal, hogy felderítse az ifjúsági szubkultúrák hálózatát. Kutatásai során azt állapította meg, hogy a csövesek táborába tartoznak a valódi csövesek, a hobók, az intellektuel csövesek és a hippik. Ő a digókat és a poppereket a diszkós irányzathoz sorolja. Ellenben ő is megemlíti azt a réteget, amely szimpatizál a csövességgel, de nem meri felvállalni annak minden velejáróját. Ők a vasárnapi csövesek. A „hobók és a csövesek között az a különbség, hogy a csövesek kijárnak a Keletibe aludni, vagy a Nyugatiba, vonatban alszanak, nem dolgoznak. A hobó az eljár dolgozni, mosdik, nem szólhatják meg. A csövesek a hobókat szeretik, összetartanak. A csöves kicsit szakadtabb, ők még csóróbbak, mint mi, mert egyáltalán nem akarnak dolgozni.”33 Így nyilatkozott a Mexikó nevű, magát hobónak valló fiatal Csörsz Istvánnak. Az intellektuel csövesekre jellemző, hogy nem tartoznak a csövesek közösségéhez, de szívesen tartanak fenn velük kapcsolatot, s egyetértenek ideológiájukkal. Ők a fiatalságnak azt a részét alkotják, akiket szüleik és a kortársaik nem értenek meg, ellenben rendkívül olvasottak és intelligensek. Kortársaik között a csövesekben látták meg azokat az embereket, akikkel

86


2009 / tavasz

kommunikálni tudnak, és akik megértik a problémáikat. A hippik elhatárolódnak a csövesek közösségétől, ha önmagukat kell megfogalmazni: „Nem vagyok csöves. Ha azt mondják valakire, hogy csöves, ezt általában rossz értelemben mondják. Ha valakire hippit mondanak, az sokkal magasabb értelmi színvonalat jelent. A hippi kivonul a társadalomból, de megfelelő filozófiai alappal. A csövességnek nálunk nincsen szerintem filozófiai alapja. Talán éppen azért, mert a csövesek általában nem rendelkeznek olyan intelligenciával, mint a hippik; ha azt mondod egy hippire, hogy csöves, szóba sem áll veled”34 – így nyilatkozott Lord, a magát hippinek valló fiatal. A csoportosulásoknál általában megfigyelhető, hogy egy adott napszakban kezdenek el gyülekezni a tereken, aluljárókban. A Z. téri csöveseknél ez általában délután 4-5 óra felé történik. Laza beszélgető csoportok alakulnak ki, melyek folyamatosan változnak. Egy- egy feladat elvégzésére is alakulhatnak ki alkalmi társulások – ilyen lehet például az alkoholvásárlás. Amikor egy új ember érkezik a térre, általában puszival és kézfogással köszön a már ott lévőknek, és ugyanez történik távozáskor is. Ezekben a csoportokban rendkívül nagy jelentősége volt az érintéseknek: egy puszinak, egy ölelésnek, egy kézfogásnak. Ez mutatta, hogy a csoporttagok tartoznak valahova, hogy mindig ott van valaki mellettük. A csoportosulások létszáma általában 90-100 fő, de ez a csapódók, (olyan fiatalok, akik szimpatizálnak a csövesekkel) létszámától függ. A Z. térieknél megfigyelhető a csoporton belüli és a csoportok (más aluljárók, terek csoportjai) közötti nagyfokú mobilitás. A központi magok is állandó mozgásban vannak, és a tagok sem állandóak. A kutatásból az derül ki, hogy a csöves közösségre a laza és felszínes kapcsolatok rendszere a jellemző. Baráti kapcsolatok csak a kisebb, szűkebb közösségeknél volt megfigyelhető. Azonban a kutatástól eltérő eredményekre jutottam, amikor olyan emberekkel beszélgettem, akik napjainkból visszatekintve, 25 évvel ezelőtti önmagukra, csövesnek vallot-

Életmód–élethelyzet ták magukat. Ezek az emberek most a szüleim, a szüleim barátai és a tanáraim. Mindannyian, amikor a csöves rétegről, és akkori életükről meséltek, elmondták, hogy mennyire fontos volt számukra az a csoport, amihez akkor tartoztak. Az volt a fontos, hogy együtt legyenek, és együtt szálljanak szembe valamivel, ami rossz. Ez a szembenállás, ez az összetartás nem működhetett volna meghatározó érzelmi kapcsolatok nélkül. Erre utal az a tény is, hogy egymásnak akartak megfelelni; a fiúknak nem volt mindegy, hogy a lányok mit gondolnak róluk. Ha csak felszínes testi kapcsolatokra hajtottak volna, akkor nem lett volna ez a megfelelési vágy. A kialakult komolyabb érzelmek utólagos csoportképző erőként funkcionálnak. Beszélgetéseink során többen kiemelték azt is, hogy ha erőszakról volt szó – mint például, amikor a rendőrséggel kellett szembeszállni –, akkor is csak olyan mértékben alkalmaztak erőszakot, hogy a gyengébbeket meg tudják védeni. Ha laza és felszínes kapcsolatok lettek volna ezek között a fiatalok között, akkor nem akarták volna megvédeni a másikat. Az azonban a kutatásból is kiderül, hogy a nyílt erőszak nem jellemző rájuk. A csoporton belül nincsen főnök, nincs hierarchia. A döntéseket általában közösen, spontán hozzák meg. Igaz, hogy hierarchia nincs, de azért vannak státusbeli különbségek. Általában azok az emberek vannak magasabb státusban, akik fiúk, erősek, gyakran járnak koncertre, sok embert ismernek – esetleg jóban vannak valakivel az istenített zenekarból vagy a zenekar körül dolgozó technikai stábból (itt megfigyelhető a kapcsolati tőke fontossága, amely az anyagi tőke elé kerül a rangsorban), könnyen jutnak droghoz és alkoholhoz, ennivalójukat és pénzüket megosztják a többiekkel. „A csoporton belül erős belső kollektivizmus tapasztalható. Jellemző például a pénz, az ital, az élelem és a gyógyszer elosztása. Ha valakinek van pénze, szükség esetén az egészet beadja, rendkívül elítélik, ha valaki letagadja, hogy van nála pénz – »spejzol«. Hogy ki kinek ad, az jelzi az emberek közötti viszonyokat is. Valaki-

nek mindig van pénze, ha nincs, kérnek, vagy »lejmolnak«.”35 Általában könnyen befogadják az új embereket, az új emberek pedig könnyen átláthatják azt a saját értékrendet, amelyet a csoport alakított ki, hogy működjön ez a fajta sajátos belső kollektivizmus. Ahhoz hogy a fiatalok együtt legyenek a tereken, az aluljárókban, ahhoz nem kell pénzt költeni. Együtt lehetnek anélkül, hogy fizessenek érte, mert ha már beülnek egy kocsmába vagy presszóba, ott már valamit fogyasztani is kell, tehát az pénzbe kerül. A szülők pedig nem engedték be a koszos, szakadt ruhába öltözött fiatalokat a lakásokba. Fiatal lányok azzal tudtak lázadni a szüleik ellen, hogy csöves fiúkat vittek fel éjszakára. A rockkoncertek azok az események, amelyek leginkább összehozzák a csoport tagjait. Elmennek egy koncertre, ahol ismerősökkel – olyan emberekkel, akik nem minden nap járnak le a térre, az aluljárókba – találkozhatnak, és jól érezhetik magukat. A valódi csövesek kivételével általánosságban elmondhatjuk, hogy a csövezés, mint jelenség, koncertekhez kötődik.

Honnan jöttek? – a csöves fiatalok családi háttere A Z. téri csöveskutatásból is kiderül, hogy a fiatalok szülei nem köthetőek egy bizonyos réteghez, s így heterogén csoportot alkotnak, de persze vannak intézetből kikerült gyerekek is. A családok nagy részénél több olyan negatív tényező is megfigyelhető, amely a fiatalokat a csövezés útjára kergette. Rendkívül magas a válások száma, sok a részeges, illetve a büntetett előéletű szülő. Fontos megjegyeznünk, hogy nem minden csöves veszélyeztetett. Egyformán vannak közöttük elhanyagolt, megfélemlített és elkényeztetett fiatalok is. A csoportban vannak olyan fiatalok, akik a legveszélyeztetettebb kategóriába tartoznak, ők a lerobbantak, akik állami gondozottak, vagy nagyon rossz családi körülmények között szocializálódtak. Azok a gyerekek, akik általános iskola

2009 / tavasz


87

Életmód–élethelyzet végén, 13–14 éves korukban csatlakoztak a csöves közösséghez, általában egy olyan családból menekültek, ahol a károsító tényezők közül – alkoholizmus, válás, szülők állandó veszekedése, a gyerekre oda nem figyelés, büntetett előélet – egy vagy több, esetleg mindegyik jelen van. A csoport középiskolás, szakmunkás tagjainál általában egyfajta kamaszkori útkeresés figyelhető meg. Ők még nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, de egy biztos, hogy nem akarnak az úgynevezett „motorizált nemzedékhez” tartozni, akikről a Beatrice zenekar így énekel: „A nagyvárosi benzingőzben születtél, / úgy hívnak, motorizált nemzedék. / Biztosítótű és bőrnadrág, / életed csak rohanás, hajsza a pénz után / Téged is jó modorra neveltek, / néha az operettbe elvittek. / Nem érted az élet olyan más; / mindenütt csak rohanás, hajsza a pénz után.”36 Ezekről a fiatalokról elmondható, hogy bizalmi kapcsolatot csak a hozzájuk hasonlókkal alakítanak ki, hisz csak bennük tudnak teljesen megbízni. A csoport kisebb részét alkotják azok a fiatalok, akiknél van ugyan károsító tényező a családban, s ez valamilyen szintű menekülésre készteti őket, de még jó kapcsolatot ápolnak a szülőkkel. (Ez persze nem jelenti azt, hogy azonosulni tudnának az idősebb generáció értékrendjével.) Őket nevezhetjük vasárnapi csöveseknek, ha Csörsz István definícióit vesszük alapul. Az ingroup perifériáján azok a fiatalok vannak, akik csak tájékozódnak, szimpatizálnak a csövesekkel. A nyolcvanas évek elejének jellemző tendenciája, hogy csökken a családok vonzereje, az akkori fiataloknak már nem az az elképzelt jövőképe, mint az előző generációnak. Ez az új életszemlélet termékeny talajt adott a csövesség terjedésének, mert a fiatal: „Elunta a szülei meséjét, / a meddő vitatkozást. / Elszökött otthonról végleg, / hogy elkezdjen egy új mesét.”37 A már említett károsító tényezők miatt a felnőtt és a családi minták problematikussá válnak, és az ifjúság inkább a kortárs minták felé fordul. Azonban ezzel a problémával magyarázható az a tény is, hogy a 14–16 vagy a 18–20 évesek miért tudtak felnézni egy olyan emberre, mint Nagy

88


2009 / tavasz

Feró. Miért tudták őt tisztelni, mivel tudta őket ennyire megfogni. Abban az időben Feró annyi idős volt, mint rajongóinak a szülei, de a szülőktől eltérően ő megértette egy fiatalabb generáció problémáit – saját bevallása szerint ő az egyéni problémáiról írt dalokat, és álmában sem gondolta volna, hogy van egy másik, egy fiatalabb korosztály, amely hasonlóan számkivetettnek érzi magát, mint Ő, a Nemzet Csótánya.38 Egyfelől ez volt az a tulajdonsága, amivel meg tudott fogni egy egész korosztályt, másfelől, azok a fiatalok, akik rossz családi körülmények között nevelkedtek, kerestek egy apaképet, egy erős férfi mintát. Azt a tényt nem vitathatjuk, hogy ha egy családban foglalkoznak a gyerekkel, odafigyelnek rá, felismerik a problémáit, akkor a gyerek nem adja csövezésre a fejét. Ezeknél a fiataloknál is hasonlóképpen működött a dolog. A Rácz József által készített mélyinterjúkból kiderül, hogy a családban egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset foglalkoztak a gyerekkel, azonban egy szabály létezett: „Hát hiába beszél neked az ember?! / Mikor jön meg végre az eszed?! / Sírba teszed szegény anyádat! / S vedd tudomásul / mától vége a csavargásnak! / Neked külön kérvényt kell benyújtani, fiam?! / Olyan pofont kapsz, hogy leszáll a fejed! / Ez az én házam! / Amíg az én kenyeremet eszed, / itt az történik, amit én akarok!”39 Ez a dalszöveg is remekül mutatja a két generáció közötti áthidalhatatlan szakadékot. A gyereket nem értik meg, csavargásra adja a fejét, erre reagálva a szülő kiadja az ultimátumot: ez az én házam, itt az van, amit én mondok. Ez a mondat adhatja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy valaki valódi csöves legyen. Persze itt nem tárgyalhatjuk azokat a fiatalokat, akik az intézetből kerültek ki. A fiatal, pont akkor, amikor élete azon szakaszába ér, amikor el kell döntenie, hogy most hogyan, merre tovább, és ehhez keresi a „ki vagyok én” és a „mit érek én” kérdésekre a választ, akkor marad egyedül a családban, és ehhez az útkereséshez nem kap segítséget. Nemes Péter foglalja össze legjobban a csövesek családhoz való viszonyát: „Összességében megállapítható, hogy a csövesek jelentős részé-

Életmód–élethelyzet nél a rossz családi háttér, a nevelés elhanyagolása vagy a helytelen nevelés, gyakran a gyermek felnőtté válásával együtt járó feszültségek hibás és türelmetlen kezelése húzódik meg. Közülük többen állami gondozottak voltak. Általában olyan családban nőttek fel, amelyben szocializációjuk károsodott, és feltehetően olyan sérüléseket szenvedtek, amelyek nagy valószínűséggel deviáns irányba sodorhatják őket. Persze vannak, akiknél az úgynevezett csövessé válás a családtól való elszakadás útja, s mint ilyen, átmeneti kapcsolódásnak tekinthető.”40

Iskolához, munkához való viszony A csöves fiatalok legnagyobb részénél megfigyelhető az iskolához való rossz viszony, melynek legfontosabb kiváltó oka a folyamatos kudarcélmények sorozata. Nem tudtak teljesíteni, a tanároknak és a kortársaknak megfelelni. Ezzel szemben, az iskolán kívül, találtak egy olyan informális társulást, ahol nem érték őket kudarcok, és bizonyíthattak. Ez volt a csövesek világa, ahol sikerélményekben lehetett részük. Nemes Péter azonban egy másik lehetőséget is felvázol előttünk: „Az is előfordul, hogy különböző okok miatt fordítva zajlik le ez a folyamat, s éppen az ilyen csoportokhoz, normákhoz, értékekhez való vonzódás okozza az iskolai mellőzést és konfliktust.”41 A Z. téri csöveseknél a következő eredményekre jutottak Rácz Józsefék: a megkérdezetteknek csupán egynegyede tanul valahol, és a legtöbbjük csak nyolc osztályt végzett. Jellemző, hogy többen abbahagyták középiskolai tanulmányaikat, vagy gyakran váltottak iskolát. Ez is a sorozatos kudarcélményeknek köszönhető. Ha tanáraikról kérdezték őket, akkor általában kivételező és az igazságtalan jelzőket használták velük kapcsolatban. Ráczék kutatásában ott van a hiba, hogy az csak az adott közösségre – a Z. téri csövesekre – reprezentatív. Ma már nem lehet újra megkérdezni ezeket az embereket. Közülük jó néhányan lettek diplomás értelmiségiek a rendszerváltás után,

hiszen a nagytöbbség járt iskolába, nem akartak butának tűnni, meg akartak felelni egymásnak: ez főleg a fiúkra volt jellemző, hisz ez is egy mód volt arra, hogy a gimnazista lányokhoz közelebb kerülhessenek. A munkát szükséges rossznak tartják (de felmerül a kérdés, hogy az évtizedek során melyik ifjúsági korosztály nem tartotta szükséges rossznak). Kell a pénz a megélhetéshez, ezért dolgozni kell. Az egy teljesen más világ: az a felnőttek, a monotonitás világa. A csövesekre általában jellemző a Nagyvárosi farkas című nóta egyik idézete: „Elment a városba, metróra szállt / kutyába sem vették! / Az aluljáróban kergette a sintér / kutyának nézték / Jó pénzért elmehetett volna / ugatni egy ház körül.”42 Azonban ők elítélték a kispolgári létet, a kispolgári pénzhajhászást, ezért inkább alkalmi munkákból tartották el magukat. Pont annyit dolgoztak, amennyivel meg tudták keresni a megélhetéshez a pénzt, belátták, hogy a munkával csak kevés pénzt keresnek, s ezzel a pénztelenséget is elfogadták. Ebből kifolyólag alacsonyabb volt az igényszintjük is, és úgy tettek, mintha nem érdekelnék őket a körülmények. Ismerőseimmel folytatott beszélgetéseim során azonban találkoztam olyan emberrel, aki két éven keresztül csövezett. Ő kiemelte, hogy nagyon fontos volt számára, hogy minden nap lefürödhessen, annak ellenére, hogy nem tudta hol fog még aznap este aludni. Volt olyan, hogy egy kútba eresztették le, hogy ő meg tudjon fürdeni. Tehát nem beszélhetünk általánosságban az alacsony igényszintről sem. Nagy Feró is azért ásott le a csöves közösségbe, hogy rájöjjön, hogyan lehet megélni a munkanélküliséget és a nélkülözést ilyen fiatalon, egy olyan társadalomban, ahol dolgozni kötelező volt. A következőkre jutott: „Ha valaki nem akarta, hogy problémája legyen a rendszerrel, akkor dolgozni kellett. Ha mást nem, valami gyárba be kellett járni, és ott matatni kellett valamivel

2009 / tavasz


89

Életmód–élethelyzet (kapun belüli munkanélküliség – megjegyzés tőlem, Cs. R.). Ez nem volt igazából munka, a lényeg az volt, hogy valamit csináljon. Amikor megismertem őket, egy olyan kép rajzolódott elém, amitől rádöbbentem, hogy nem a többségi társadalomnak van igaza, hanem neki, a csövesnek. Akkor rájöttem, hogy ha ő összeszedné minden pénzét, akkor nem jönne ki belőle a lakás, sem egy normális megélhetés. Magyarul, hogy ha berakja egy mérlegbe, hogy dolgozzak vagy ne dolgozzak, a ne dolgozzak fog győzni. Mert ha dolgozom, akkor ennyi és ennyi pénzt fogok kapni; akkor 1200 Ft volt a fizetés, a lakás pedig 150ezer Ft, és nem lehetett látni, hogy mikorra lesz neked 150ezer forintod, hogy vegyél lakást.”43 A csövesek a fiatalságot és a szabadságot tartották a legnagyobb értéknek. Ezekkel persze szemben állt a robot, a mindennapi munka, melyek mellett nem volt megengedhető a csavargás és a világlátás. Nem állíthatjuk, hogy a csövesek munkakerülők lennének, egyszerűen csak nem szeretik a kötött, szabályokkal teli munkahelyeket, ezért inkább olyan területen dolgoznak, ahol kötetlen, időszakos munkákra van lehetőség. A közösségen belül azonban megfigyelhető volt, hogy az, akinek szakmája van, magasabb presztízsűnek számít. Ez a tény sem utal a közveszélyes munkakerülésre.

Intézményekhez való viszony Az intézmények kezdetben nem vettek tudomást azokról a zenekarokról, amelyek odavonzották volna a csöveseket, mivel idegenkedtek, és féltek a fiatalok ezen csoportjától. Nem tudták, és nem is akarták kezelni a problémát. Deviánsnak tartották őket. Úgy gondolták, hogy a csöves problémára a bűnüldöző szerveknek kell megoldást találniuk, és ezt éreztették a fiatalokkal is. Néhány intézmény megpróbált programokat szervezni ennek a közösségnek is, de erre nem igen volt igény. Amit igényeltek volna ezek a fiatalok, az az intézmény számára nem volt megvalósítható, mivel nem voltak hozzászokva

90


2009 / tavasz

a spontán közösségekhez, mozgalmakhoz, a sajátos jegyeket hordozó szórakozási formákhoz.44 Czippán György erről így vélekedik: „A művelődési és ifjúsági házak makacsul tartják magukat a sok évvel ezelőtt elavult álláspontjukhoz, csak a »legmagasabb rendű« kultúrának adnak otthont. (…) Olyan helyiség viszont kevés van, ahová az utcáról besétálhat a fiatal és kötetlenül beszélgethet vagy játszhat. Számukra a rockzene a vonzó. Ilyen koncertre viszont csak akkor fanyalodik a ház vezetője, ha rosszul áll pénzügyileg…”45 Az ifjúsági mozgalomban, a KISZ-ben, ezek a fiatalok nem tudtak bizonyítani, az túl kötött volt számukra. Inkább kivonultak a rendszerből, és máshol kerestek bizonyítási lehetőséget. Nem feltétlenül nevezhetjük ezt politikai távolmaradásnak, inkább csak a függetlenségüket féltették, és idegenkedtek a formalitásoktól. A magukra hagyott fiatalok erősen ragaszkodnak azokhoz a csoportosulásokhoz, amelyek befogadják, elfogadják őket. Ha ezeket a csoportokat kitiltják valahonnan, akkor a közös kirekesztődés és kívülállás érzése még jobban megerősíti a csoportban az összetartozást. Bizonyos rockzenészek vagy zenekarok iránti vonzódásuknak is lehet oka az a hiányérzet, amit akkor éreznek, ha arra vágynak, hogy valakihez kötődjenek. Az igaz, hogy a művelődési és ifjúsági házak nem nagy kedvvel rendeztek rock koncerteket, de ennek ellenére volt több olyan hely Budapesten, amely minden csöves kedvelt szórakozóhelyévé vált. Az a szórakozóhely, amelyről talán napjainkban is sokat beszélnek, a Budai Ifjúsági Park, mely 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit. A Park rövid bemutatásához a Volt egyszer egy Ifipark című emlékkönyvből válogattam idézeteket: 1964 (az igazgató 1961-től: Rajnák László). „Ez a legnagyobb fórum, ahol immár nem ritkán 5-6 ezres közönség előtt koncertezhetnek a zenekarok, s ez az a fórum, ahol az irányítás példát statuálhat, érvényt szerezhet a kívánatosnak tartott normáknak. A Park még mindig afféle »minta«-

Életmód–élethelyzet szórakozóhely, ahol a fiataloknak a felnőttek igényei és egy elavult szemlélet, ízlésvilág szerint kell szórakoznia.”46 1969. „Teljes a nagyüzem. A bulikon ezrek és ezrek tombolnak, szűk a Park. »Minden estémet itt töltöm!« A sztárzenekarok: Kex, Thomastic, Sakk-Matt, Bergendy, Hungária, Mini, Atlasz, Gemini, Scampolo, Juventus… Sorra dőlnek a rekordok. Május 27-én fogadják ünnepélyesen az egymilliomodik vendéget, ami azt jelenti, hogy hét év átlagában 140 ezren keresték fel évente a Parkot. 1969-ben viszont ez a szám 300 ezer fölé ugrik. 1969 májusában 27 460, egy évvel később már 47 000 vendége volt a Parknak.”47 – Itt mutatkozik be Radics Bélával a Sakk-Matt, és a beat-nemzedék fiataljai is ide járnak szórakozni. 1976. „Az év újdonságai a keddi amatőr programok, a pénteki folk-pol kiállítások, a beat műsorok, a mindennapi nyitva tartás, a könyv- és hanglemez árusítás, kiállítások rendezése, vagy a higiénikus konyha felállítása” „A »felülről« erőltetett elképzelések, és az »alulról« jelentkező igények – már csak a Parkot látogató közönség összetételénél fogva is – messze nem álltak arányban egymással. A Parkba táncolni, szórakozni, ismerkedi járt ki a fiatalok nagy többsége, s nem szövegelést akart hallani.”48 Az intézményeknek ezen kezdeményezései általában kudarcba fulladtak, nem tudták a fiatalokat behozni az utcákról. 1978. „A Parkban hetente, havonta követik egymást a fontos koncertek. A hely ismét a legfontosabb koncertaréna, ahol mindenkinek meg kell mérettetnie magát. A színfalak mögött gyilkos harc kezdődik a reprezentatív koncertnapokért, újra sikk lesz a Parkot nyitni és zárni. Minden valamire való zenekar itt lép először a közönség és a szakma elé, a nagyok előzenekaraként új tehetségeket léptetnek fel.” A hazai rockélet meghatározó nevei mind fellépnek, még a Beatrice is, igaz őket hamar kitiltják az egyik koncertjükön kitört rendzavarás miatt. 1980. „1980. május 27-én, az Edda koncertjén a kora esti órákban, a sorban álló fiatalokra omlott az egyik kőkorlát, és 5 fiatalt megsebesített.

Az illetékes kerületi tanács azonnali hatállyal bezáratta a Parkot, és a tatarozási, helyreállítási munkák után, csak 11 hónappal később, megkurtított alapterülettel nyitotta meg újból kapuit a szórakozóhely.” Azok, akik akkor ott voltak, a kőkorlát leomlásánál, azóta is büszkén mesélik: „Én mindig ott voltam a Parkban, még akkor is, amikor leomlott a korlát.” 1982. „Bemutatkoznak itt a salgóbányai rock tábor legjobb zenekarai (Szeptember, Giterator, Weekend, Wu-2, Fly, Stáció, Front-SK, ErgoSprint), majd az Ifjúsági Magazin vonultat színpadra jó néhány tehetségesnek ítélt, középiskolás társulatot (Ketchup Letchup Gárda, Tejbezri, Satöbbi, Dopping, Torma, Madártej, Kamikaze, Ninive, Carat, Első Emelet), a GM 49 is próbálkozott a keddi napok »új hullámosításával« – kevés sikerrel.”49 1984. „1984. Szeptember 23-án végleg bezár a Park, örökségét más intézmények veszik át. Nemzedékek – ha úgy tetszik – »rock generációk« törzshelye volt.”50 Egyéb szórakozóhelyek voltak még Lőrincen, Kispesten és Erzsébeten, a Csili Művelődési házban. Ezek persze sem méretben, sem repertoárban nem tudták megközelíteni a Parkot.

„Nem kell!” – a csövesek jellemző életérzése, jövőképe A csöves fiatalok nem találják a helyüket és a feladataikat a világban, és pont ezért kötődni akarnak valamihez, valakihez vagy éppen valakikhez. Részükről a nem beilleszkedés tudatosan vállalt. A csövesekben közös az otthontalanságérzés (hiába van lakásuk és családjuk, otthonuk nincsen) és az emiatt kialakult függőségi-kötődési igény, illetve a fennálló érték- és szereprendszerrel szembeni idegenkedés.51 Ezek a fiatalok valamivel szemben, és nem valami mentén határozzák meg önmagukat – akárcsak a Beatrice zenekar. Arra a kérdésre keresik a választ, hogy „mi nem vagyok”, illetve arról beszélnek, hogy „milyen nem akarok lenni, kikre nem akarok hasonlítani”. Ebből következően

2009 / tavasz


91

Életmód–élethelyzet keresik az önkifejezési, önkiélési formákat – s ezeknek a talaja az a kortárs közösség, amely befogadja őket. Általánosságban elmondható, hogy életüket unalmasnak, eseménytelennek tartják, és még a semmi is jobb az általuk ismert lehetőségeknél, hiszen az is lehet az önkifejezés egyfajta formája. Óriási a szabadságvágyuk – ami egyértelmű, tekintve az életmódjukat –, de úgy érzik, hogy nem tudnak beleszólni a körülöttük folyó dolgokba, nem tudják befolyásolni őket. Pont ezért nem tolerálják, ha valaki beleszól az életükbe. Szeretnek spontán cselekedni, azt csinálni, ami nekik éppen akkor jól esik. Életüket alapvetően meghatározza a közös kirekesztettség érzése, és ez az érzés megnyilvánul a szórakozási lehetőségek területén is. A szórakozóhelyekről vagy kiutasítják őket, vagy egyszerűen be se mennek, mert túl drága. Nincs hol eltölteni a szabadidejüket, s így újra e téren találják magukat, ahol nem kell azért fizetni, hogy együtt legyenek. Egyetlen szórakozási lehetőségük van, és ez a koncert. A belépőjegyre vagy összelejmolják a pénzt, vagy egyszerűen belógnak a szórakozóhelyre, de nem voltak ritkák azok az esetek sem, amikor a tömeg egyszerre indult meg, és benyomták a kapukat, félresöpörték a jegyszedőket. A dalok szövegeit „kritika nélkül, világképük rendező elvévé tették”.52 A rockegyüttesek dalszövegeikkel tovább erősítik a kirekesztettség érzését ebben a korosztályban. A csövesek általában nyitottak, érdeklődnek a társadalmi problémák iránt, és nem is feltétlenül szocializmus-ellenesek, csak egyszerűen nem tetszik nekik az, ami van. Szeretnék, ha nem lennének rendőrök, és ha külsejük miatt nem szólnák meg, vagy nem tiltanák ki őket valahonnan. A személyes kapcsolatokat szembe állítják a mindennapi pénzhajhászással, a rohanással, a hajtással. Valakinek a közelsége, valakinek az érintése vagy a valakivel való együtt alvás (akár nemi aktus nélkül is) nagyon fontosnak számított. A párkapcsolatok általában a koncerteken jönnek létre, s ezek lehetnek tartósak, vagy akár

92


2009 / tavasz

csak egy éjszakára szólóak. A hatvanas, hetvenes évekhez képest azonban van egy fontos változás: a 17–18 éves fiatalok nem feltétlenül házasság céljából kezdenek párkapcsolatokba. Időben kitolódik a házasságkötés ideje. A szexualitás teljesen természetes volt, de nem annyira látványos, mint napjainkban. Nem volt jellemző a hencegés. Voltak párok között nagy korkülönbségek: vegyük csak azt a példát, amikor tini rajongók tömege adja oda magát a rockzenészeknek. Ez teljesen elfogadott volt, sőt, ha valamelyik fiú olyan lánnyal feküdt le, akinek előtte már volt dolga egy rockzenésszel, akkor az külön büszkeséggel töltötte el. Általános jövőképük nincs ezeknek a fiataloknak: a „majd lesz valahogy” felfogás jellemző rájuk, és ez a valahogy, az általuk elutasított és megvetett kispolgári létet jelenti a nagy többségnek. A csövesek nagy része pesszimistán áll a jövőjéhez, és nem is tervez előre. Pesszimizmusuk oka, hogy a munkahelyek és az iskolák diszkriminálják őket a külsejük miatt.

Külső, öltözködés A csövesek között sokféle külsejű fiatal volt fellelhető, hisz egyéniség és anyagi helyzet szempontjából is különböztek egymástól, azonban a fő vonásokban, jellemzőkben hasonlítanak egymásra. Nincsen általános öltözködési szabály, de mivel a kinézetnek, külsőnek az identitás kifejezésében nagy a pszichológiai jelentősége, van egy általános vonal, amit követnek a fiatalok, hogy kifejezzék valahova tartozásukat, és hogy magukban is erősítsék a közösséghez tartozás érzését. Jellemző ruhadarabjaik a csőnadrág (általában kék, fekete, vagy fehér), a kötött pulóver, színes pamut trikó, a kockás ing, a farmering és a farmerdzseki (utóbbi kettőt általában külföldről szerezték be: vagy a rokonok küldték, vagy akinek volt lehetősége, kiutazott, például Lengyelországba, és ott bevásárolt magának). Magyarországon sokan hordták ekkoriban a magyar gyártmányú Trapper farmert, amely a megkér-

Életmód–élethelyzet dezettek 100%-a szerint „irtó ciki volt” akkoriban is (másképp kopott, mint a Levi’s, kényelmetlen volt, és magyar volt, és a magyar termék az „gáz”). A lányoknál is hasonló volt a helyzet, de ez még kiegészült a bő szoknya plusz trikó kombinációval, illetve a szellős indiai ruhával. A lábbeli általában a kínai tornacipő, iletve az Alföldi papucs vagy cipő volt. Fehérnemű kérdésében a képlet egyszerű: nyáron nem igazán hordtak. A lányok melltartót egyáltalán nem (még a fehér póló és az átlátszó indiai ruha alá sem), bugyit csak nyáron nem. Zoknit is csak akkor vettek fel, ha már nagyon kellett, de ez egyébként mindkét nemre jellemző volt. Elengedhetetlen kiegészítők voltak a jelvények, kitűzők, biztosítótűk (sokszor fülbevalóként funkcionálva), a fém vagy bőr gyűrűk, karkötők, fülbevalók és a szimat szatyor.53 Jellemző volt a hosszú haj ebben a közegben, illetve a tetoválás. Csörsz István egyik szókimondó hőse így vélekedik a hosszú hajról: „Üzenet a hosszú hajúaknak: Megmondom őszintén, sokáig attól féltem, elvek ide, elvek oda, én az elveket csak bemagyarázom magamnak, és szimplán buzeráns vagyok. Azóta rájöttem, hogy nem vagyok buzeráns… Egyszerűen tetszik a hosszú haj, mert… mert sokkal mutatósabb valaki hoszszú hajjal.”54 A Z. téri csöveseknél két meghatározó vonal volt, öltözködés szempontjából is: az elit, és a lerobbantak. Az utóbbiak voltak a valódi csövesek, a szakadtak. Rájuk az elhanyagolt külső, az ápolatlanság, a fürdés hanyagolása és a szakadt ruhák voltak jellemzőek. A becsövesített konfekciónadrág meghatározó ruhadarab volt köreikben. Az elit, az úri csövesek preferálták a feminin megjelenést, a szép ruhákat és a saját készítésű kiegészítőket. Fontos volt a természetesség a megjelenésben, külsőben. Az illatszerek használata nem volt jellemző, maximum a szappan használata, és még a hónalj-, a láb- és a fanszőrzet borotválása sem volt mindennapos dolog, sőt ritkaságnak számított.

Mi lett a zenekarokból 1984-ben már megfigyelhető, hogy a csöves csoportok száma csökken, ám még nem mondhatjuk, hogy teljesen eltűntek. A különböző intézmények egyre több olyan programot szerveztek, amellyel be tudták csalogatni ezeket a fiatalokat az utcáról. „A csöves jelenség egykori formájában megszűnhet, de ha megmaradnak azok a gazdasági, társadalmi, pszichológiai mechanizmusok, amelyek azt létrehozták, akkor később (más néven, más formában, de hasonló tartalommal) új jelenségek keletkezhetnek.”55 Ezek közé a jelenségek közé sorolható a nyolcvanas évek közepén, Magyarországon is kialakuló dark szubkultúra. A rendszerváltást követő évtizedben a csöves szó összeforr a hajléktalan szóval. Már nem mint ifjúsági szubkultúra jelenik meg. A csövesek által kedvelt zenekarok átalakulnak, feloszlanak: a Piramisnak vége lett az aranybotránnyal, hatalmas népszerűségük rohamosan csökkent Som Lajos letartóztatása után. A Hobo Blues Band kisebb nagyobb átalakulások után napjainkban is működik, Hobó elfordult a csöves életfilozófiától, és a színház, a költészet felé indult. Mostanában láthatjuk önálló estjein, ahol József Attila, Jim Morisson, Viszockij és Villon verseit dolgozza fel. Szakács Gábor a Bencsik Samura emlékező írásában ír a P. Mobil sorsáról: „A kilátástalanság megbontotta a P. Mobil egységét, először Vikidál Gyula távozott, majd a lemezgyártól súgtak a maradéknak, hogy Lóri nélkül kiadnák a számaikat. Mivel ez a simli nem jött össze, így 1980-ban Cserháti Pistának és Samunak segítettek talpra állítani a Pandora’s Boxot. Az MHV, betartva ígéretét, azonnal kiadta első albumukat. 1982 októberére, Radics Béla temetésére megírják »A zöld, a bíbor és a fekete« című kegyeletet, majd az MHV kiadat velük még két albumot. De mindez csak színjáték, hiszen ekkorra a lemezgyár pasái már letöröltették a hard rock feliratot a könnyűzene palettájáról, így aztán nekik is bealkonyult. Samu több próbálkozás után anyagilag padlóra kerül. Magánélete, alkotói ereje egy-

2009 / tavasz


93

Életmód–élethelyzet aránt megsínyli ezt az állapotot. Egy alkalommal a gitáros kislányával együtt kapja fel a gyerekágyat, hogy azzal csapja agyon, apósát, mire a szüleihez menekül, akiknek orvost kell hívniuk az idegösszeroppanást kapott fiatalemberhez. Ettől kezdve pokoli a történet. Nem sokkal később szobájuk ablakából az utcára vetette magát, kislánya szeme láttára halt szörnyet.”56 1981. Augusztus 22-én rendeztek egy hatalmas rockkoncertet a Hajógyári Szigeten: az egész szakma57 felvonult, csak a Beatrice nem volt a fellépők között. Mint utóbb kiderült, a rendőrség ultimátumot intézett a zenekarokhoz: ha nem határolódnak el a Beatricétől, akkor elmarad a buli. Nagy Feró ezeknek az eseményeknek a hatására oszlatta fel a zenekart: „Viseljék a felelősséget azok a nagynevű zenészek, akik nem álltak ki – a rendszerrel szemben – a Beatrice védelmében. Sőt! Elárulták.”58 Később megalakította a Bikini nevű zenekart, mely már közel sem volt olyan lázadó, mint a Beatrice. Nagy Feró napjainkban mindenhol ott van a médiában: reggeli rádióműsort vezet, gyerekekkel beszélget, főz, korcsolyázik. A nemzet csótánya, aki beállt a sorba, mondhatnák sokan. Azonban ő is belátja, hogy a csövesek lázadása, de maga csak a lázadás is, korosztályos sajátosság. Ő lázadt a szülei ellen, és most az ő gyerekei lázadnak az idősebb generáció ellen. Tanáraimra, szüleimre is mondhatnám, hogy elmentek ugatni jó pénzért, hisz pont azt teszik, ami ellen lázadtak 20-25 évvel ezelőtt. Elvégezték az iskolákat, elmentek dolgozni, levetették a csöves ruhát, és családot alapítottak. Felnőttek, és azt várják, hogy az ő gyermekeik mikor unják el a mesét, csak ők talán kicsit könnyebben fel tudják majd dolgozni a fiatalkori lázadást, sokkal toleránsabbak lesznek, mint az ő szüleik annak idején.

94


2009 / tavasz

Összegzés Jelen dolgozatomban a csöves szubkultúrát kívántam bemutatni a zenén keresztül. Nem adhattam teljes képet erről az ifjúsági csoportosulásról, hiszen nem lehet csak egy irányból megközelíteni a témát, azonban úgy vélem, hogy a korabeli dalszövegek megfogalmazzák azokat a legfontosabb problémákat, melyekkel az akkori fiataloknak meg kellett küzdenie: ezek voltak a családi háttér, az iskolához, munkához, intézményekhez való viszony. Dalszövegek segítségével bemutattam a csövesek elutasító életérzését, és választ kerestem az önmeghatározó kérdéseikre, amit azonban nem találtam, mivel ők is valamivel szemben, s nem valami mentén fogalmazták meg önmagukat. Munkám során több következtetést is levontam, a korszakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy azok, akik felvállalták a csöves életformát, csak azért, mert nem volt más választásuk (intézetből kerültek az utcára, vagy a szüleik kirakták otthonról), egyáltalán nem voltak irigylésre méltó helyzetben. Alkalmi munkákból kerestek annyi pénzt, hogy ne haljanak éhen, és mindig legyen egy kis almabor is, de valójában nem volt egy hely, ahova bármikor hazamehetnek, ha baj van. Az alkalmi csövesek, akik nem szakadtak el teljesen a szüleiktől, már ennél jobb helyzetben voltak. Nagyjából ugyanúgy éltek, mint a valódi csövesek, csak azzal a nyugodt tudattal, hogy ha minden kötél szakad, még mindig hazamehetnek. Az emberben felmerülhetnek pozitív és negatív gondolatok egyaránt a csöves léttel kapcsolatban, de nekem alapvetően az a véleményem, hogy egyáltalán nem voltak irigylésre méltó helyzetben, hiszen nem volt mögöttük egy állandó biztos háttér. Ezek a fiatalok sokszor nem tudták, hogy hol alszanak majd aznap este. Ami viszont irigylésre méltó, hogy a majd-csak-leszvalahogy életszemlélet általában működött: lett szállás éjszakára és mindig volt valahonnan egy kis pénz ételre és italra.

Életmód–élethelyzet Jegyzetek 1 A válság 1973-ban tört ki, azonban a keleti blokk országaiba csak ’79-ben gyűrűzött be. 2 Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János: Magyarock története 2. Az újhullámtól az elektronikáig. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2003. 12. 3 1. ’79. Április, szegedi JATE klub, ’79. június, csepeli papírgyár strandja, ’79. augusztus, budaörsi Jókai Művelődési központ. 4 tmb: titkos megbízott. 5 Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkosszolgák a magyar rock körül 1960–1990. 69. 6 Szapu Magda: A zűrkorszak gyermekei. Budapest, 2002, Századvég Kiadó., 45. 7 Leitner Rita: Skála kópé – S-modell. UISZ, 2005. ősz, 99–110. 8 Romhányi András: Hol van már a kocsma. ÚISZ, IV. évfolyam, 2. szám, 59–62., 60. 9 Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkosszolgák a magyar rock körül 1960–1990. Magyar Narancs–Tihanyi-rév Kiadó, 2005, Budapest, 556. 10 Piramis: A becsület, a későbbiekben a dal szövegét maga Som Lajos cáfolta meg, amikor a külföldről becsempészett arany ékszereket próbálta meg Magyarországon eladni, s ezzel minden tekintélyét elvesztette, Som Lajos több mint 100 napot töltött rács mögött, majd 1984 áprilisában az Elnöki Tanács 3 év próbaidőre felfüggesztette a büntetését. 11 „Pap Ferenc” fedőnevű titkos megbízott jelentése, In. Szőnyei Tamás: I. m. 301. 12 Radics Béla: Zöld csillag. 13 Helyesen írva: Schuster Lóránt. 14 A rövidítés jelentése: fedőnevű titkos megbízott. 15 P. Mobil: A főnix éjszakája. 16 Hobo Blues Band: Ki vagyok én? 17 Vass Károly: A magyar rock története, www.sulinet.hu/tart/fncikk/Khai/0/20525/mrock2.htm 18 Nagy Feró-interjú, 2008. március. 18. 19 Így kezdődik minden Beatrice koncert, a Támadás! Egy, kettő három! a Jerikó című Beatrice dal kezdő sora. 20 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 21 Kőbányai János: Beatünnep után. Gondolat, Budapest, 1986. 209.

22 Rácz József Z. téri kutatása: 1980 nyarán Rácz József, Göncz Dániel és Kéthelyi Judit készítettek szociológiai kutatást a csövesek körében. A Z. téri csoportosulás vizsgálata során 52 fővel készítettek mélyinterjút, és a csoportosulás életében is részt vettek. 23 Beatrice: Nem kell. 24 Alfred Shütz: Az idegen. In: Bauer Béla (szerk.): Süsü a társadalomban. Új Mandátum, Budapest, 2000, 63–68., 68. 25 Csörsz István: Sírig tartsd a pofád! 1–2. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983. 53. 26 Nemes Péter: Ismerkedés a csövesek világával. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 80. 27 Nagy Feró: Boldog szép napok. Nagyferó Produkció Kft. Debrecen, 2005. 41. 28 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 29 Rácz József: I. m. 141. 30 Nemes Péter: I. m. 81. 31 Kőbányai Jánost idézi Nemes Péter: I. m. 26. 32 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 33 Csörsz István: Elhagyott a közérzetem. Magvető kiadó, Budapest, 1986. 117. 34 Uo. 177. 35 Nemes Péter: I. m. 39. 36 Beatrice: Motorizált nemzedék. 37 Beatrice: Nagyvárosi farkas. 38 Először az 1980-as Fekete Bárányok-koncerten viselte a rózsaszín pólót, melyen a saját bevallása szerint a következő felirat állt: NEM-NEM-ZET CSÓTÁNYA „Azóta is mindenki úgy tudja, hogy a nemzet csótánya volt ráírva” – forrás: Nagy Feró: I. m. 108. 39 Beatrice: Nem nekem tanulsz. 40 Nemes Péter: I. m. 52. 41 Nemes Péter: I. m. 55. 42 Beatrice: Nagyvárosi farkas. 43 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 44 Nemes Péter: Ismerkedés a csövesek világával. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 75. 45 Czippán György: Kik is a csövesek? Ifjúsági Magazin, 1980/11:15–19. 46 Sebők János (szerk.): Volt egyszer egy Ifipark. 1984. 16. 47 Uo. 38. 48 Uo. 55.

2009 / tavasz


95

Életmód–élethelyzet 49 50 51 52 53 54

Uo. 70. Uo. 5. Ratkóczi Évát idézi Nemes Péter: I. m. 61. Nemes Péter: I. m. 63. Katonai gázálarctáska. Csörsz István: Sírig tartsd a pofád! 1–2. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983. 81.

96


2009 / tavasz

55 Nemes Péter: I. m. 130. 56 Szakács Gábor Rockinform, 1997. október, www. pmobil.hu/bencsik.html, 2008. április 4. 00:19 57 Új Bergendy, P. Box, Kati és a Kerek Perec, Új Skorpió, Edda, KFT, Korál, Mini, Saturnus, V’MotoRock, East, P. Mobil, Hobo Blues Band. 58 Nagy Feró: I. m. 153.

Kitekintés Trencsényi László

Hol volt, hol nem volt… MONOGRÁFIA AZ ÚTTÖRŐINTÉZMÉNYEK TÖRTÉNETÉRŐL – RECENZIÓ

A legnehezebb dolga a közelmúlt neveléstörténeti kutatójának van. Örömére források csaknem végtelen köre áll rendelkezésre, a még könnyen (akár magánarchivumokban is) hozzáférhető dokumentumokat gazdag korabeli sajtóanyag egészíti ki, s az „oral history” is rendelkezésére áll. Sőt: személyes emlékei, a „résztvevő megfigyelés” eszköze is jól alkalmazható. A források eme végtelensége ugyanakkor két nagy veszélyt rejt. Az adatok „kásahegyében” nehezebb megtalálni azt a struktúrát, amely hiteles leíráshoz vezet. Másfelől: könnyebben téved az „ideologikus” kutatás mezejére: rendszerkritikai illusztrációnak vagy éppen rendszerapológiának illusztrációjaként rendezi a kedvére szelektált forrásanyagot. (Mindkét utóbbira akad példa a rendszerváltás előtti korszak pedagógiatörténeti kutatásai sorában.) Nádházi Lajosban, az úttörőmozgalom történetének szorgalmas kutatójában is két szándék dolgozik. Aprólékos pozitivista eszközrendszerrel feltárni-dokumentálni a tényeket. Olykor ez már maga is hitvallás értékű, hiszen a már-már erőszakos módon felejtésre ösztönző „rendszerváltó ideológia” a „detematizálás” büntetésével kívánta sújtani az úttörőmozgalmat. Korábban közreadott kronológiája – minden vitatható metodológiai problémája mellett – ezért is volt több mint hézagpótló dokumentum. De Nádházi Lajos makacs vallomástevőként egy nemzedék gyermekbarát elszánásainak kíván igazságot szolgáltatni. Legutóbbi munkája, „A magyarországi úttörőintézmények története és adattára” című, 10 ívnyi kötet (kiadta a Magyar Úttörők Szövetsége) az „úttörőházak” emlékműve kíván lenni. Volt egyszer egy ilyen intézményrendszer is. Kispesttől Mosonmagyaróvárig 1949-től 1985-ig tart a kor-

szak, amely úttörőház néven közösségi létesítményt, közművelődési színteret biztosított, létesített a gyerekvilág számára. Az előtörténet a háború utáni elképzelésekről (olykor utópikus álmokról) szól, az „utójáték” napjainkig az objektumok funkcióváltása, felszámolása története. (Kár, hogy kevés szó esik a háború előtti ifjúsági élet hasonló funkciójú objektumairól, izgalmas kérdés lehet például a cserkészotthonok és az úttörőházak közti funkcionális hasonlóság és különbségek elemzése.) A 40 esztendő igen gazdag elemezni való problémákban is, gondoljunk csak ideológiai befolyásolás és valóságos kultúraközvetítés dilemmáira, gondoljunk a mozgalom és állam (a korszakban egyáltalán nem leegyszerűsíthetően monolitikus) viszonyrendszerére (a ’70-es évek „újraállamosítása” körülményei közepette Nádházi keményen bizonyítja, hogy a mozgalom irányítási mechanizmusa ebben az időben több demokráciát tartalmazott, mint az állami bürokráciáé – ez is adalék napjaink visszaemlékezői számára a „pártállam” korszakbéli sajátosságait tekintve). S gondoljunk az úttörőházakban feladatot vállaló több ezer értelmiségi szakember (köztük más pályán is híressé vált, jegyzett személyek) személyes élettörténetére, vagy éppen gondoljunk az „outputra”, az úttörőházakban folyó tehetséggondozó tevékenység nyomán szárnyra kapó jeles művészekre, tudósokra, sportolókra (ez a lista is megérne egy „misét”), vagy gondoljunk csak arra a komplementer funkcióra, mellyel a társadalmi integrációt, az esélyek egyenlőségét szolgálták e „házak”. Nádházi – bár sejteti ezeket a kutatnivalókat – ilyen mélységű elemzésre nem vállalkozik. Kutatói hitvallása: az adatok – selejtezés, felejtés előtti – összegereblyézése,

2009 / tavasz


97

Kitekintés rendszerezése (kronológia – csaknem teljes, s csaknem pontos – adattár, irodalomjegyzék teszi teljessé a kötetet). Leletmentés a későbbi kutatás, történelmi mérlegkészítés számára. Már a Kronológia lektoraként is volt vitám a szerzővel arról a metodológiai kérdéssel, hogy a mozgalmi-politikai centrumokban született (s a közélet szabályai szerint jól dokumentált) döntések, elhatározások, értékelések milyen mértékben tükrözik az

98


2009 / tavasz

„egészet”, s mennyire torzítják is a képet. Milyen eszközrendszerrel lehet egy kronológiai műfajú munkában ezen adatok mellé tenni az ezernyi bázisszervezet tipikus és különös történéseit. Nos, ez úttörőintézmények esetében kisebb e fénytörés-veszély, hiszen nem éri el a százat a vizsgálat tárgya. De talán mégis olykor ez az „alulnézeti” tényfeltárás lehetne gazdagabb. Vagyis: Nádházi Lajos kötetének az is érdeme, hogy további finomkutatásokra ösztönöz.

Kitekintés Balázs Henrietta

Ki az a Jorgosz közlegény? – recenzió JORGOSZ KÖZLEGÉNY JELENTÉSEI A 38. KILOMÉTERRŐL (SZERK.: TRENCSÉNYI LÁSZLÓ) ÚJ HELIKON, 2008.

Trencsényi tanár urat személyesen mindössze néhány éve ismerem, ám e rövid idő alatt doktorandusz pályám egyik számomra meghatározó tanár-egyéniségévé vált. Mikor e recenzió megírásába kezdtem, meg voltam győződve arról, hogy ez az előzmény inkább megnehezíti, mintsem könnyíti majd munkámat. Mire azonban a kötet végére jutottam, ennek éppen az ellenkezőjéről kellett megbizonyosodnom. Lássuk először a címet: Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről. Már az általános iskolában tanuljuk, hogy a cím legyen mindig figyelemfelkeltő, érdekes, s ha lehet, már önmaga mondjon el valami lényegeset a műről. Trencsényi László magyar szakos tanári végzettségéhez hűen tesz eleget eme kritériumnak. Ki az a Jorgosz közlegény? Miért pont Jorgosz? Miért pont közlegény? Na és hogy jön ide éppen a 38. kilométer? – kérdezi az olvasó, mielőtt még egyáltalán kinyitotta volna a könyvet. Nem kell sokat töprengenünk, a szerkesztő maga siet segítségünkre, s már az előszóban megmagyarázza a rejtélyes címet. „Szóljon a visszaemlékezés a ’maratoni reformról’, de ezúttal ne a hadvezér környezetéből származzanak a hírek, ne a parancsnoki harcálláspont horizontjáról, hanem közvetlenül a csatatérről.” Annak is a 38. kilométeréről, azaz az utolsó, talán legnehezebb, legnagyobb erőfeszítést kívánó kb. 4 kilométeres szakaszról, ahol a legnagyobb, önmagunkat legyőző hajrát lehet futni, de esetleg a legnagyobbat lehet bukni is. És hogy ki az a Jorgosz, s miért pont közlegény a beosztása? Engedjék meg nekem, hogy ezt meghagyjam a maga titokzatosságában, s arra bíztassak mindenkit, olvassák el a kötetet!

Az örök emberi erényt sugalló cím sajnos egy kevéssé időtálló, puhafedelű, ám igényes kivitelű könyvborítón szerepel. A tanulmánykötet 21 írást mutat be, melyek önmagukban is értékesek, egyenként is olvashatók, így együtt viszont bizonyítékát adják annak, hogy az egész mindig több, mint részeinek összessége. Az egyes tanulmányokon keresztül ugyanis összképet, sajátos látleletet kapunk az elmúlt húsz, de sokszor ennél lényegesen több év oktatáspolitikai reformkísérleteiről, nevelésügyi változásairól, ezek súlypontjainak alakulásáról. A szerkesztő olyan tanulmányokat válogatott össze, amelyek mind alkalmasak arra, hogy az adott időszak őszinte és hiteles pedagógiai eseményeit megőrizzék, a változások, történések lenyomatait alulnézetből közvetítsék, mely egyébként a szerkesztő célja is. Lágyabb és keményebb hangvétel hullámzik végig a köteten, tanulmányonként a szerző egyéni hangját bemutatva. Az egyes tanulmányok kiválasztása néha kissé eklektikusnak vagy akár önkényesnek is tűnhet, a kötetet végigolvasva viszont mégis valamiféle egységérzetet kelt az olvasóban. A tanulmányszerzők tekintetében igen változatos a kínálatot kapunk a szerkesztő kortársaktól – „harcostársaktól” egészen a legújabb pedagógusgenerációig. Végigtekintve a tanulmányokat természetesen előfordulhat, hogy az olvasónak hiányérzete támad, esetleg úgy érzi, a kötet teljesebb lett volna a sor ezzel vagy azzal a szerzővel, illetve művével. A kötetbe gyűjtött írásokban közös, hogy mindvégig ott érezzük bennük a problémaérzékenységgel teli nyitottságot, a szándékot, mellyel csak a mindenkori gyermek érdekeit és épülését

2009 / tavasz

99


Kitekintés szem előtt tartó pedagógiát tartják elfogadhatónak és követésre méltónak. Trencsényi László munkája az első a kötetben Töprengések a munkaiskoláról címmel, a gáspári munkaiskola és a ’70-es évek magyarországi társadalmi folyamatainak összefüggéséről gondolkodtatja el az olvasót. Kissné Németh Éva A Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE) története és szerepe a tehetséggondozásban című tanulmányában arra vállalkozik, hogy bemutassa az egyesület történetét, létrejöttének előzményeit, körülményeit, jelenlegi működését, célját és eredményeit. Az író a szakiskolai tanulók kulturális nevelését fontosnak és hiánypótlónak tartja, s minden eszközzel küzd azért, hogy szervezetük életben maradjon, s betöltse hivatását a financiális és adott esetben szakmai nehézségekkel terhelt helyzetben is. Soóky Éva A Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetségnek javasolt működési alternatívák címet viselő írásában szintén egy pedagógiai profilú nonprofit szervezetet mutat be, és fogalmaz meg ajánlásokat működési megújulására. E szervezet sajátos politikai és társadalmi körülmények között alakult meg, s célja a szlovákiai magyar kisebbség anyanyelvű nevelésének és oktatásának megóvása, valamint fejlesztése az óvodai neveléstől a felnőttképzésig az élethoszszig tartó tanulás szellemében. Makai Éva vitaanyaga Az iskola gyermekvédelmi környezetének átalakulásáról tulajdonképpen egy tömör összefoglalást ad a rendszerváltást megelőző gyermekvédelem elméleti és gyakorlatban megnyilvánuló sajátosságairól, és a posztszocialista korszak megváltozott jogi környezetéről, gyakorlati fejleményeiről, valamint válságtüneteiről. Ezt követően Trencsényi László interjúját olvashatjuk, melyet a miskolci Karrina Szakiskola vezetőivel készített. Az interjú kitér a szakiskola létrehozását indukáló pedagógiai és társadalmi okokra, a nehézségekre és sikerekre egyaránt. Papp György és Trencsényi Imre Tejfoggal kőbe…című írásukban a Gyermekérdekek Magyarországi Fórumának tevékenységeiről, cél-

100


2009 / tavasz

jairól és törekvéseiről adnak számot, mely fórum ma már ugyan nem működik, de mint azt a szerzők is megjegyzik, hatása és jelenléte az adott időszakban meghatározó volt a gyermeki jogok és érdekek érvényesülésének segítésében. Derzsi Ottó Vándorolni jó című tanulmányában a vándorló úttörőmozgalomról emlékezik meg, bizonyítékát adva annak, hogy a pártdiktatúra korában igenis élt és működött egy nagyon sikeres gyermekmozgalom, s hogy – bár hajlamosak vagyunk úgy látni – „a múlt nem csak fekete”. Trencsényi László által az Úttörőközösségek a 90-es években – egy kérdőíves felmérés tapasztalataiból kapunk ízelítőt, mely kutatásban a szerző az úttörőközösségek fő típusait jeleníti meg. Számos szempont szerint vizsgálja meg az 1320 fős mintát, többek között a közösségi identitás, az úttörőséghez fűződő attitűdök, tevékenységek mentén. Muskovics Andrea Anna egy esettanulmányt mutat be Az úttörőmozgalmak megítélése és a tárnoki úttörőcsapat programjának ismertetése címmel, mely tartalmában szorosan kapcsolódik az előző két tanulmányhoz. A Zrínyi Ilona Úttörőcsapat éves programjának ismertetése mellett ír arról az úttörőmozgalommal kapcsolatos előfeltevésünkről is, miszerint az még mindig azt az ideológiát követi, mint évtizedekkel ezelőtt. Petrovszkiné Juhász Mária Úttörők – cserkészek – fiatal sasok? című munkája szintén esettanulmány. A Kétsoproni Általános Iskola kitartó küzdelmét írja le, melyben a gyerekek szervezett szabadidős tevékenységeihez keresik a megfelelő formát. Ezt követően a szerkesztő, Trencsényi László három tanulmányát olvashatjuk. Az első Az iskola/gyermekvilág civil környezete címet viseli. Benne a különböző gyermekszervezetek (úttörő, cserkész, 4H Klub stb.) „önigazoló utóvédharcáról” esik szó, kissé keserű hangvétellel. A második tanulmány ebben a hármas sorban az Útkeresés és tapasztalatcsere – reformok ingájában – igájában. Benne az általános művelődési központok rövid történeti áttekintését

Kitekintés olvashatjuk, leginkább a politikai viszonyok alakulásának a szervezetre gyakorolt hatásának szempontjából. Trencsényi László harmadik írása ebből a blokkból A már nem és a még nem között – a gyermekekhez forduló költészet felvirágzása a késői Kádár – korban a ’70-es, ’80-as évek bőséges gyermeklíráját idézi fel. Ha gyermekirodalomról van szó, sokak számára – beleértve magamat is – Janikovszky Éva neve jut eszébe elsőként. Papp Ágnes tanulmánya (Adalékok a Janikovszky-jelenséghez) az ő munkásságát mutatja be s elemzi, rámutatva azokra a sajátos Janikovszky-jellegzetességekre, melyek műveinek óriási sikerét biztosították, s biztosítják még ma is. Trencsényi László A gyermekkultúra is közügy – adalékok a gyerekek kulturális környezetéről induló vitához című tanulmányában a „késő Kádár-kor” gyermekkultúrájának múltbéli SWOT-analízisét végzi el. Megvizsgálja a gyermekirodalmat, a zeneiskolai hálózatot, a gyermekmédiát, a bábszínházat, a gyerekfilmet, a múzeum- és drámapedagógiát, a neofolklorizmust és a gyereksajtót is, ezek erősségeit és gyengeségeit. A múltból a jelenbe érkezvén pedig mérlegre teszi napjaink gyermekkultúráját is. Takács Gábor A magyarországi gyerek- és ifjúsági kultúra intézménye: Káva Kulturális Műhely bemutatásával egy olyan szervezetet, pedagógiai – művészeti csoportot ismerhet meg az olvasó, melynek célja, hogy az új típusú színházi, drámai módszertani elemek használatát, megismerését, a hazai kulturális életbe, ezen belül az iskolákba való bevezetését szorgalmazza. Az íráson keresztül megismerhetjük a Káva Kulturális Műhely „misszióját”, főbb projektjeit és célcsoportjait is. Evarics Regina egy izraeli mintára szerveződött mozgalomról, a Virág – mozgalomról ír tanulmányában, mely nem más, mint a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola diákjai és a baglyasalji hátrányos helyzetű gyerekek közös, példaértékű együttműködése. Új-Tózsa Zsófia Szegregáció és integráció – hátrányos helyzetű roma gyerekek oktatása a

körzeti iskolákban címmel egy empirikus kutatás részeredményeit mutatja be három északmagyarországi nevelési-oktatási intézményen keresztül. Trencsényi László Adalékok az „iskolai agresszióról” zajló vitához – különös tekintettel a család és az iskola kapcsolatára címmel vet fel kérdéseket azokról a változásokról, melyek a szülői ház és az iskola együttműködését jellemzi. Sikó Dóra jóvoltából egy középiskolai felvételi vizsgán szerzett benyomásairól olvashatunk az asztal egyik és másik oldaláról is. Olyan tapasztalatokat oszt meg velünk, amelyek a pedagógia alapvető céljait és kérdéseit feszegetik. A tanulmányokat összeválogató szerkesztő vállalkozása azért is tiszteletre méltó, mert nem próbál éles határvonalat húzni pedagógiai és társadalmi-oktatáspolitikai kérdések közé, inkább igyekszik e két terület egymásra utaltságát szemléltetni. Az idősebb korosztály nosztalgiával és értő emlékezettel olvashatja, míg a fiatalabbak rácsodálkozhatnak a számukra már csak történelemként értelmezhető eseményekre és problémákra, s a sokszor korántsem evidensnek tűnő megoldásokra. A kötet végén az érdeklődő olvasót hosszú és változatos bibliográfia segíti a témában való további tájékozódásban. A recenzens számára a tanulmánygyűjtemény egyik legfontosabb üzenete pedig a következő: jó lesz odafigyelnünk, hogy Jorgosz közlegény perspektívájából olykor nagyon másnak tűnnek a dolgok, s ez a bizonyos embert próbáló szakasz még bárhogyan alakulhat. Ahogyan Will Wenmark írja: „Ha negyvenkét kilométer lefutása könnyű lenne, mindenki megtehetné. Aki nem a sikerre koncentrál, nem is ér el sikereket. Ha pedig nem edz megfelelően, sohasem győzhet. Hogyha sikeresen akarja teljesíteni a maratont, áldozatot kell hoznia.” Ez a kötet is bizonyítja, hogy mennyire igaz ez a társadalom számára alapvetően fontos pedagógiai problémák és jelenségek sikeres megoldásában.

2009 / tavasz


101

Összefoglalás Nagy Ádám Ifjúságszakmai rendszerek Minden megművelésre váró paradigma, minden szakma akkor formálhat jogot az önállóságra, ha képesek vagyunk meghatározni, mik azok a feladatok, amelyeket a szegmens ellát (el kellene lásson), s ezt milyen pénzügyi és humán infrastruktúra szolgálja ki (jelen esetben a pénzügyi infrastruktúrába tartozónak tekintjük a tárgyiasult jószágokat, pl. az ingatlanokat, és humán infrastruktúrába tartozónak tekintjük ezek nem tárgyiasult megfelelőjét pl. az intézményeket). Kulcsszavak: ifjúságszakmai feladatrendszerek, ifjúsági humán rendszerek, ifjúsági pénzügyi rendszerek. Nagy Ádám Nagy Ádám 1972-ben született Budapesten. Mérnök, közgazdász, politológus és jogász. Pedagógiából doktorált. Az Információs Társadalom és Trendkutató Központ korábbi igazgatója, alapítója az Új Ifjúsági Szemlének és főszerkesztője a Civil Szemlének, vezetője az Excenter Kutatóközpontnak. Jelenleg a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának elnöke. E-mail: [email protected]

Diósi Pál–Székely Levente Szakmai sztenderdek az ifjúsági kutatásokhoz A szerzők ebben az írásban az ifjúsági célú kutatásokkal kapcsolatos szakmai alapvetéseiket foglalták össze. Az írás foglalkozik a kutatás előkészítésével, az adatfelvétellel és az adatok feldolgozásával, valamint az eredmények értelmezésével. A módszertani alapvetéseken kívül az írás számos olyan praktikus információt is tartalmaz, amely elsősorban a kutatások megrendelői számára lehetnek hasznosak. Kulcsszavak: ifjúság, kutatás, kvalitatív módszer, kvantitatív kutatás, szakmai sztenderd.

Diósi Pál Diósi Pál 1942-ben született Budapesten. Népművelő, szociológus, a szociológiai tudomány kandidátusa. 1968–1971-ig népművelő a Radnóti Miklós Művelődési Házban, 1972–1988 között a KISZ KB Ifjúság-kutató Csoportjának kutatója, majd két évig a SZÁMALK munkatársa. 1992-től önálló kutató, a DIÓDATA alapító tulajdonosa. A Magyar Szociológiai Társaság tagja és az Új Ifjúsági Szemle szerkesztője. A ’70-es évek elejétől elsősorban ifjúsági és közművelődési témákkal foglalkozik. Folyamatosan publikál, tucatnyi kötete és negyvennél több folyóiratcikke jelent meg. E-mail: [email protected] Székely Levente Székely Levente 1979-ben született Kolozsváron. Szociológus, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem doktori programjának hallgatója. Az Excenter Kutatóközpont kutatási igazgatója, az Új Ifjúsági Szemle társfőszerkesztője, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsában (GyIA) – Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GyIK) civil delegáltja. E-mail: [email protected]

Derzsi Ottó Egy elhúzódó és szomorkás cserkész zászlóbontás 100 évvel ezelőtt született dr. Morvay Péter etnográfus, a regöscserkészet egyik vezető személyisége (meghalt l994-ben), aki a hazai cserkészet viharos és hosszú újjáalakulásának egyik főszereplője volt. A rendszerváltozás időszakában zajlottak az események, melynek felidézése tanulságos a mai olvasó számára. Kitűnik, hogy a pluralizmus beköszöntésének előestéjén nem is volt olyan könnyű utat, irányt váltani. A cikk szerzője tanúként és résztvevőként villantja fel a múltat. Kulcsszavak: cserkészek, újjáalakulás, rendszerváltás, egyházak, visszaemlékezés.

2008 / ősz


103

Derzsi Ottó Derzsi Ottó 1926-ban született Medgyesen. A kolozsvári piarista gimnázium volt növendéke az ELTE bölcsészkarán szerzett magyar szakos tanári és pedagógiai előadói diplomát. Tanított általános- és szakközépiskolákban, vezetett gyermektáborokat, részt vett honismereti és hagyományőrző mozgalmakban. Jelenleg a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztályának tagja. E-mail: [email protected]

ben, kiadóban, kormányhivatalban, alapítványban) folyamatosan sokféle feladatot vállal. A felnőtté válás problémáinak mérséklésére, illetőleg megelőzésére, az érintett fiatalok önkéntes közreműködésével, tizenhét éve hozta létre a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálatot, amelyet jelenleg is irányít. E-mail: [email protected]

Szabó András Kiszakadás vagy leszakadás

A dolgozat a hetvenes-nyolcvanas években kialakult ifjúsági szubkultúrával, a csövesekkel foglalkozik. A szerző bemutatja a csövesek családi hátterét, iskolához, munkához, intézményekhez való viszonyát, a csöves szubkultúra jellemző életérzését. A csöves szubkultúra zenei alapokon nyugodott, a hatalom által nem preferált zenekarok váltak a csöves fiatalok példaképévé, ez jórészt a dalszövegeknek volt köszönhető, melyek kifejezték a korszak lázadó fiataljainak problémáit. Kulcsszavak: ifjúság, csövesek, hetvenes-nyolcvanas évek, rockzene, Beatrice, dalszövegek, szubkultúra, útkeresés, marginalitás.

Az írás azzal foglalkozik, hogy a jelenkor ifjúsága hogyan válik felnőtté. Elsősorban a felnövekedés nehézségei, diszfunkciói kerülnek bemutatásra: így az elszigetelődés, a devianciák, a szubkulturális hatások stb. Az egyéni motívumok mellett megjelennek az intézményi és a társadalmi környezet hatásai egyaránt. Kulcsszavak: felnőtté válás, fiatalok, kiszakadás, leszakadás, szubkulturális hatások, szocializációs szükséghelyzet. Szabó András Szabó András 1951-ben született Budapesten. Népművelő és pedagógus. A hetvenes évek közepén, még ifjúsági klubosként, a Kozák téri Ifjúsági Házban kezdett foglalkozni a nehéz körülmények és alkalmazkodási problémák között felnőtté váló fiatalokkal. Az ifjúsággal kapcsolatban, azóta is különféle szinteken és munkakörökben (közművelődési intézmény-

104


2008 / ősz

Csallóközi Réka „Úgy érezte szabadon él”

Csallóközi Réka Csallóközi Réka 1986-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait az Eötvös József Gimnáziumban folytatta. 2008 júniusában diplomázott az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar kommunikáció-művelődésszervező szakán. E-mail: [email protected]

Ádám Nagy Youth Frames All paradigms, all profession is autonomous, when we can define what kind of tasks provides the segment (or has to be provide), what kind of human and financial infrastructure attends it. We try to describe the tasks, the human and the financial infrastructure of the Hungarian youth field. Keywords: tasks in youth field, human infrastructure in youth filed, financial infrastructure in youth field. Ádám Nagy Ádám Nagy was born in 1972 in Budapest. He is an electrical engineer with qualifications in economics, politology and law. He earned his PhD in Educational Sciences. He is the former CEO of Information Society Research Institute, the co-editor-in-chief of Új Ifjúsági Szemle (New Youth Review) and the editor- in-chief of Civil Szemle (Civil Review), the former president of Excenter Research Centre. Currently he is the president of the Council of the National Civil Base Program. E-mail: [email protected]

Pál Diósi–Levente Székely Professional Standards for Youth Research In this article the authors summarized their professional standards in the field of Youth Research. The writing refers to the preliminary steps of research, fact-finding and data processing, and the analyzation of results too. Besides the methodological standards there is a lot of practical information, which is important for the customers of the Research. Keywords: youth, research, qualitative methodology, quantitative research, professional standard.

Pál Diósi Pál Diósi was born in 1942 in Budapest. Culture officer, social scientist. Culture officer in the Community Center Radnóti Miklós 1968-1971. Researcher of the Youth Research Group of the Central Commiee, KISZ 1972-1988. Employee at SZÁMALK for 2 years. Autonomous researcher since 1992, the founding owner of DIODATA. A member of the Hungarian Society of Social Scientists, editor of New Youth Review. Since the beginning of 1970s he is active int he field of youth and culture, he has published a dozen of books and over 40 articles in professional review magazines. E-mail: [email protected] Levente Székely Levente Székely was born in 1979 in Kolozsvár. Sociologist, currently PhD student at the Corvinus University of Budapest. Research director of Excenter Research Centre, the co-editor-in-chief of Új Ifjúsági Szemle (New Youth Review), board member in the Child and Youth Basic Program (GyIA). E-mail: [email protected]

Ottó Derzsi A Long and Sorrowful Reconstruction of the Hungarian Scouts dr. Peter Morvay, ethnographer was born a hundred years ago. (He died in 1994.), He was a leader of the Hungarian scouts, and had important role in the difficult and long reconstruction of the Scouts. At the time of the Hungarian political change-over a new beginning started which is instructive for readers. Seemingly, the early days of pluralism showed that the change was not easy. The author of this article describes the past as a witness and as a participant also. Keywords: scouts, reconstruction, political change-over, church, reminiscence.

2008 / ősz


105

Ottó Derzsi Ottó Derzsi was born in 1926 in Medgyes. He studied at the Piarist Secondary Grammar School in Kolozsvár, graduated at the Eötvös Lóránt University as a Hungarian literature teacher. He taught literature in primary and secondary schools, directed children camps, attended patriotic and traditional movements. Currently he is a member of the Hungarian Education Society. E-mail: [email protected]

András Szabó Discontinuity or Breaking Away The writing refers to how young people become adults. Mainly the difficulties and the disfunctions of growing up, isolation, deviances, subcurtural effects are discussed in the article. Besides the individual patterns the article deals with the effects of the institutional and social surroundings. Keywords: growing up, youth, discontinuity, breaking away, subcultural effects, socializations crisis. András Szabó András Szabó born in 1951 in Budapest, András Szabó is an educator and people’s educator. In the middle of the 1970s, he engaged with the case of youth growing up under difficult conditions, with integration problems. Ever since then, he

106


2008 / ősz

undertakes a variety of tasks in youth affairs in the framework of institutions of public education, publishers, government agencies, foundations. He established and continues to manage the Kapocs Service for Youth Self-assistance 17 years ago, in order to avoid or minimize the problems of reaching adulthood. E-mail: [email protected]

Réka Csallóközi „He Felt He Lived Freely” The article refers to the youth subculture which was called „csövesek” (hippies) in the seventies and in the eighties. The author introduces these young people’s family background, their relations to school and work, and the subcultural feeling. This subculture had musical roots, the rock bands that were banned by the authority became the ideals for young people, mainly because their lyrics represented the problems of the rebellious youth in this era. Keywords: youth, seventies, eighties, rock music, Beatrice, lyrics, subculture, marginality. Réka Csallóközi Réka Csallóközi was born in 1986 in Budapest. She studied at the Eötvös József Secondary Grammar School, graduated in 2008 at the Eötvös Lóránt University specialized in communication and cultural management. E-mail: [email protected]

új ifjúsági szemle IFJÚSÁGELMÉLETI FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009 TAVASZ

Recommend Documents