új ifjúsági szemle IFJÚSÁGSZAKMAI FOLYÓIRAT IX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2011 TAVASZ

új ifjúsági szemle

IFJÚSÁGSZAKMAI F O L Y Ó I R AT

I X . É V F O L YA M 1. S Z Á M 2 0 11 T A V A S Z W W W. U I S Z . H U

Szerkesztõbizottság Bauer Béla Bíró Endre Bodor Tibor Földes György Gazsó Ferenc Herczog Mária Hunyady György Kozma Tamás Nagy Ádám Spéder Zsolt Stumpf István Tibori Timea Vajda Zsuzsanna

www.uisz.hu www.uisz.hu Kiadja az Új Ifjúsági Szemle Alapítvány Lapterv Tördelõszerkesztõ

Petrovics Iván  Krauter Tamás

E számunkat

Raffay Zsófi fotói díszítik

Felelõs kiadó

az Új Ifjúsági Szemle Alapítvány kuratóriumának elnöke Borzi Hajnalka

Olvasószerkesztõ Szerkesztõség

[email protected]

A lappal kapcsolatos észrevételeket a [email protected] címre várjuk.

Szerkesztõség Társfõszerkesztõk

Pillók Péter Székely Levente

Rovatok Ifjúsági közélet Ifjúság és társadalom Ifjúság és környezet Életmód-élethelyzet Kitekintés Szerkesztõségi titkár

Pillók Péter Domokos Tamás Diósi Pál Szabó András Bíró Edith Kölcseyné Balázs Mária Ladencsics Virág

ISSN 1785–1289

Támogatóink

Tartalom Ifjúság és közélet

Életmód – élethelyzet

Sik Domokos Politikai szocializációs szcenáriók / 5

Tó t h D ó r a Beleszóltak!

Ifjúság és társadalom

Kitekintés

Héra Gábor Az előítéletesség újradefi niálása

Révész Györg y Rekviem egy közösségért

/ 39

/ 71

S z é k e l y L e v e n t e – N a g y Á dá m Ifjúságsegítő Munkaerő-piaci Monitor

Ifjúság és környezet Tr a t ny e k M a g do l na Állami standardok – helyi megoldások az ifjúsági tanácsadás angliai rendszerében

/ 61

Révész Györg y Köszöntjük a 100 esztendős magyarországi cserkészetet

/ 87

In memoriam Szabó Ferenc

/ 90

/ 53

Összefoglalás, szerzőink / 91 Summary, Authors

/ 93

/ 81

Sik Domonkos

Ifjúsági közélet

Politikai szocializációs szcenáriók

Bevezetés A politikai és állampolgári szocializációs folyamatok mind a családon belül, mind a családon kívül a legkülönfélébb – direkt politikai és attól látszólag teljesen független – cselekvések, események, benyomások, történetek, emlékek öszszességéből tevődnek össze. Annak feltérképezése, hogy ezek pontosan miként kapcsolódnak egymáshoz, vagyis miként zajlik le a politikai szocializáció, az olyan fiatal demokráciák társadalomtudománya számára, mint amilyen a magyar is, rendkívül fontos feladat. Hiszen akár a demokratikus állampolgári kultúra kialakulásának nyomait kutatjuk, akár az elmúlt század történelmi traumáinak feldolgozási lehetőségeit, óhatatlanul szembetaláljuk magunkat a kérdéssel, hogy pontosan mik azok a tényezők, amik a politikai szocializáció folyamatát alkotják, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Az alábbi írás, a családi politikai szocializációs folyamatok feltérképezését maga elé célul kitűző alapkutatás részeként, erre a kérdésre keres választ.1 A kutatás konceptuális kereteit egy korábbi tanulmányban tettük közzé (Csákó–Murányi– Sik–Szabó 2010), jelen dolgozat célja a kutatás kvalitatív eredményeinek ismertetése. Ebben a kutatási szakaszban interjúpárokat készítettünk különböző nemű, különböző típusú településen lakó és iskolában tanuló középiskolásokkal, valamint szüleikkel.2 Mindkettőjüknek hasonló kérdéseket tettünk fel: a XX. század politikai eseményeinek családban továbbélő tapasztalatait, a rendszerváltástól napjainkig tartó időszak politikáról és közéleti eseményekről alkotott értelmezéseket, valamint a család

emocionális és kommunikatív jellemzőit igyekeztünk minél mélyebben feltárni. Ettől azt reméltük, hogy egyszerre nyerhetünk részletes képet a családi szocializációs közeg tartalmi és formális jellemzőiről, valamint a szocializációs folyamat eredményéről. Az elkészült csaknem 15 interjúpárból a továbbiakban – az elemzési szempontok rövid ismertetése után – 9 esettanulmány olvasható. Ezek természetesen messze nem fedik le a lehetséges szocializációs konstellációkat, azonban – amellett, hogy talán önmagukban sem tanulságnélküliek – arra lehetőséget teremtenek, hogy segítségükkel ideáltipikus politikai szocializációs szcenáriókat vázoljunk fel, ezzel is hozzájárulva az országos reprezentatív mintán alapuló kvantitatív adatfelvétel kidolgozásához.

Elemzési szempontok A kvalitatív elemzések elsődleges célja a „családi szocializációs klíma” rekonstruálása, a szülői és a gyermek interjúk alapján. A családi szocializációs klíma a közös életvilágot és annak újratermelését jelenti, vagyis azokat az összefüggéseket, amelyek meghatározzák a világról alkotott jelentéseink és a köztük lévő kapcsolatok összességét. Az életvilágot tartalmi és formális szempontból vizsgálhatjuk. Az életvilág tartalmi elemei közül az interjúkban a családtörténetre, a közállapotokról, nyilvánosságról és pártpolitikáról alkotott jelentésekre kérdeztünk rá. A formális szempontok az életvilág újratermelésével kapcsolatosak. Az életvilág újratermelése kommunikatív aktusok

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

5

Ifjúsági közélet révén történik. A kommunikatív aktusokat – és az általuk újratermelt életvilágokat – reflexivitásuk, racionalitásuk szerint különböztethetjük meg egymástól. Ez alapján beszélhetünk prekonvencionális (tekintély vagy érdek által szervezett), konvencionális (szerepek vagy normák által szervezett) és posztkonvencionális (univerzális elvek által szervezett) kommunikatív aktusokról, amik egyre általánosabb reflexivitást fejeznek ki. Tekintélyvezérelt interakció esetében nincs reflexivitás: az életvilág magától értetődő, megváltoztathatatlan formában adott, ezért nincs helye sem kételynek, sem kritikának. Az érdekvezérelt és a konvencionális interakciókban a reflexivitás megjelenik, azonban korlátozott formában: az érdekek vagy a normák szempontjai alapján kerülnek kialakításra a jelentések, vagyis azok az érdekek, illetve normák alapján kétségbe vonhatók, kritizálhatók. Posztkonvencionális interakcióban az életvilág tetszőleges eleme kritizálható, érvényessége univerzális elvek alapján megítélhető (vö. Sik 2008). Az életvilág tartalmi és formai sajátosságai döntő fontosságúak az állampolgári-politikai cselekvés szempontjából, amennyiben a különböző tartalmi viszonyulások és reflexivitási szintek kijelölik az állampolgári cselekvés kereteit. Adott családtörténeti beágyazottság (a két háború közti, majd az államszocializmusbeli rendszerekhez való viszonyulás), összefüggésben a közállapotokról, a nyilvánosságról és a pártokról vallott nézetekkel, alapvetően meghatározza az állampolgári cselekvések lehetséges céljainak körét (vö. Karácsony 2005). Adott reflexivitási fok pedig kijelöli az életvilág tartalmi elemeihez való viszonyulást (a kritikai szembenézés lehetőségeit) és ezáltal az állampolgári cselekvések lehetséges formáit. Ilyenformán az életvilág tartalmi és formális elemeit közös értelmezési keretben kell vizsgálni. Fel kell tenni a kérdéseket, hogy milyen a családi életvilág a szülő és a gyermek perspektívájából; milyen, a politikumhoz való viszonyt meghatározó jelentések (családtörténet, nyilvánosságról, közállapotokról, pártokról való vélemény) élnek a

6

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

szülők és a gyerekek fejében; továbbá milyen, az életvilágot szervező formális sajátosságokkal jellemezhető a gyermekek és a szülők életvilága? A családi életvilág a közös kommunikáció révén válik közössé, ezáltal biztosított, hogy a szülők életvilágának tartalmi és formai sajátosságai tovább öröklődjenek a gyermekekre. Ugyanakkor ez a közös életvilág annak ellenére, hogy kiemelt fontosságú (hiszen az életvilág eredeti magától értetődő formáját a családban nyeri el), nem determinisztikus. A családon kívüli közösségek a reflexivitás új formáit alakíthatják ki, ami a családot szervező életvilágra is érvényesíthető. Ez nyit lehetőséget az autonómia és szocializáció feszültségének tárgyalására, a családi örökség átalakulásának leírására. Ebben a megközelítésben a politikai szocializáció kérdései hozzákapcsolódnak a rendszerváltás egy általánosabb problémájához: az államszocializmus társadalmi integrációs viszonyai közt kialakult állampolgári kultúra átalakulásának kérdéséhez (vö. Sik 2010). A családi szocializáció kutatásakor a fentiek mellett figyelembe kell venni, hogy a családi viszonyokat nem pusztán az igazságosságon és reflexivitáson alapuló intencionális moralitás szervezi. Emellett legalább ilyen fontos az intimitás pre-intencionális, pre-reflexív moralitása, ami magának a családnak mint társadalmi egységnek a sajátos karakterét biztosítja. Az intimitás moralitása az igazságosságon alapuló moralitásnak sok szempontból az ősképe és forrása (vö. Sik 2009). Ennek megfelelően potenciálisan rendkívüli stabilitást és biztonságérzetet eredményez, másfelől hiánya hasonló mértékű torzulásokat okozhat. Az intimitás moralitásának keretei között nyílik lehetőség a legtágabb értelemben vett kísérletezésre, a világ belakására: amennyiben a családtagok elismerését nem konkrét tettekhez kötöttnek, hanem eleve adottnak feltételezheti a gyermek, annyiban nyílik lehetősége cselekvési tere határainak feltérképezésére. Hiszen ilyen feltételek mellett a kudarc soha nem jár együtt – az énkép megsemmisítésével veszélyeztető – elismerés-megvonással (vö. Honneth 1992: 92–107). Ha ez a morális

Ifjúsági közélet keret nem áll rendelkezésre, az nyomot hagyhat az életvilág tartalmi és formális szintjén egyaránt: az életvilág nem egy szabadon választott, hanem egy kényszerből elfogadott jelentés-horizont lesz, amivel – elfojtott vagy kifejezett – konfliktusban áll a gyermek. Mindez pedig kihat állampolgári cselekvése egészére is: politikai apátiát vagy radikalizmust eredményezve.

Esettanulmányok Az alábbiakban különböző esettanulmányok formájában mutatok be egymástól nagymértékben eltérő szocializációs klímákat és azok lehetséges kimeneteit. Az ezek alapjául szolgáló interjúpárok kiválasztásakor egyfelől az volt a döntő szempont, hogy minél teljesebb kép legyen megalkotható a családról, a benne zajló szocializációs folyamatokról és azok eredményéről. Másfelől fontos volt az is, hogy minél különbözőbb szocializációs klímák kerüljenek bemutatásra. Ezek a karakteres családrajzok szolgálnak ugyanis a bázisául azon átfogó ideáltípusok megalkotásának, amik a majdani kvantitatív kutatás alapjául szolgálnak.

1. Utak az állampolgári passzivizmusból Egy faluban, öttagú családban él a pedagógus anya, a középfokú végzettségű élettársa, óvodás korú közös gyermekük, valamint az anya korábbi kapcsolatából származó két középiskolás gyermeke (közülük az egyik egy távoli városban tanul). A családtörténetből kiderül, hogy az anya felmenői között középbirtokosok vannak, akik ugyanakkor különösebb konfliktusok nélkül alkalmazkodtak a téeszesítéshez, továbbá, hogy egy dédapa hadifogságban tűnt el. Kiderül továbbá, hogy másik dédapja autoriter személyiség volt, a nagymamát eredetileg nem engedte tervei szerint továbbtanulni. A család alapvetően elfogadó a Kádár-rendszerrel szemben, nosztalgikus képet ápolnak („Erre mindenki nosztalgiával emlékszik, tehát nagyon jól

csináltak odafent valamit, mert tehát én ilyen nagy panaszáradatra, ilyen nagy keserűségre én nem emlékszem, hogy szidtak volna valakit, hogy ez mért így van, vagy mért úgy van.”), ugyanakkor nem voltak elkötelezett, militáns hívei a rendszernek (a KISZ-be már nem lép be az anya). Ennek a viszonyulásnak a hátterében egyfajta paternalista állampolgári kultúra állt – a dédnagymama például megsiratta Brezsnyevet – ami azonban explicit formában nem öröklődött tovább („amikor Brezsnyev meghalt, drága nagyikám sírva fakadt és én teljesen tanácstalanul álltam, hogy mért kell most sírni […] azt valahogy úgy belenevelték az emberekbe, hogy ő az atyánk, meg az apánk, és jaj meghalt”). ’56 emlékezetéből csak annyi maradt meg, hogy a nagypapa a felforduláson csodálkozott, de a politikai súlyával nem volt tisztában az eseményeknek. Ebből kifolyólag a rendszerváltást sem élték meg különösebb megváltásként, („ilyen nagy ünneplés, hogy vége van a szocializmusnak, nem volt”), a keletkező szabadságtöbblettel nem tudtak mit kezdeni („Hát a szabadsággal annyira nagyon sose éltünk”). Az anya politikához való viszonya a fenti keretek között formálódott. A politikai cselekvések közül a szavazást kötelességszerűen fogja fel, noha kissé bizonytalankodik is értelmét tekintve („Hát szlogennel élve, állampolgári kötelezettség, igen. De, hát azt is mondhatnám, hogyha van rá lehetőség, akkor miért ne, de ez sem fedi le igazán azt, amit én gondolok. Én úgy gondolom, hogy valamilyen szinten kötelesség. Akkor érezzük magunkat, érzem én legalábbis azt, hogyha mást nem, hát hogy az ország dolgában döntök az túlzás, túlzásnak tartom én, de legalább a véleményemet elmondom, és akkor.... és az szerintem fontos, hogy legalább itt mindenki legjobb belátása szerint döntsön, mert akkor demokrácia a demokrácia. Gondolom én, aztán ki tudja”). Civil szférában nem vesz részt, bár elvileg nyitott rá, sztrájkban nem vett még részt, bár jelentőségét elismeri. A pártokkal és a politikusokkal szemben nincsenek illúziói: úgy gondolja, hogy bár az ideális politikus „érdek nélkül” vagyis a saját érdekeitől függetlenül jár

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

7

Ifjúsági közélet el, a jelenlegi politikusok többsége nem így tesz. A bírósággal, rendőrséggel szembeni viszonyát elégedettség jellemzi, noha hatékonyabb működést várna tőlük A családban általában nem beszélnek politikáról, de ha mégis – TV-ből, rádióból hallott hírek hatására –, akkor elsősorban az élettársával. Vele sok mindenben nem értenek egyet, mégis gyakran kommunikálnak a vitás kérdésekről („mi a párommal szinte semmiben nem értünk egyet, de ezen már sokat gondolkodtam, hogy akkor miért vagyunk még mindig egymás mellett. De nagy a kompromisszumkészségünk szerintem, mert nagyon kevés dologban értünk egyet, de nagyon szívesen meghallgatjuk és elfogadjuk a másik véleményét és gondolatát, ez olyan feszültséget, vagy súrlódást soha nem okozott köztünk”), ezeket a gyerekek többnyire passzívan hallgatják. A gyermekekkel elsősorban iskolai életükről folyik szó, a nagyobb fiú esetében kiegészülve explicit politikai kérdésekkel. Ennek az az oka, hogy az iskola, ahol tanul, kifejezetten nemzeti érzelmű („mikor ott voltunk, hogy is hívják ezt, nyíltnapon, vagy tanévnyitón, jó most ez szülőértekezleten nem hangzik el, de az ilyen iskolai eseményeken akkor ez az iskolában a légkörből, meg az iskola hát épülete nem piros-fehér-zöldre van festve, tehát ez nem azt jelenti, de egy olyan szép tiszta, patinás jelleget akarnak nekik kölcsönözni. És akkor ez így tükröződik, nem tudom, hogy miből tükröződik. Úgy maga a, a légkör ilyen, igen”), és az anya próbálja megelőzni az esetleges radikalizálódást („próbálom ezt az irányt hát olyan normális mederben tartani, hogy nehogy elferdüljön valami negatív irányba. Tehát gondolok én most itt akármilyen idegenellenességre, vagy nacionalizmusra”). A családi viszonyokat jellemzi továbbá, hogy a nevelőszülő és a gyermekek viszonyát nem annyira az intimitás, mint inkább az elfogadás szervezi („A két nagytól sose kértem, hogy szeressék. Én mindig azt kértem, hogy fogadják el, és a páromtól se várok többet. Tehát lehet, hogy azért ilyen nyugis a légkör, mert nincsenek ilyen túlzó elvárások. Legalábbis így érzem, szeretném

8

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

így érezni.”). A korábbi kapcsolat sok tekintetben problémás volt, sok konfliktussal volt terhelt (pl. apa nem dolgozott). Ehhez képest a jelenlegi családi klímát kevéssé konfliktusosnak tekinti az anya, igaz anyagi, tanulmányi, időbeosztási, szabadidő-felhasználási okokból a nevelőszülőségből kifolyólag azért akadnak ellentétek. Ezeket az anya minél előbb igyekszik megszüntetni, tekintettel arra, hogy nem bírja a konfliktusokat. A nevelési elveit „fogd meg, ereszd meg taktikaként” jellemzi, ami alatt azt érti, hogy bár vannak elvárásai, de általában kompromisszumra lehet jutni azokat illetően, így viszonylag nagy teret enged – akár olyan súlyos kérdésekben is, mint az iskolaválasztás – a gyermekeknek („Bár az én elképzelésem az volt, hogy elmegy gimnáziumba, és utána majd felsőfokon elvégzi az erdészetit. És akkor egyszer hazajött, hogy de Mátrafüreden van, és hogy oda szeretne menni. És akkor én azt emésztettem egy pár hétig, de nem mondtam neki azt, hogy nem”). Az anya életvilága tartalmi szinten egyfajta apolitikussággal jellemezhető. Sem a Kádár-kor eseményeit, sem a jelen politikai eseményeit nem követte kitüntetett figyelemmel, nincsenek mély politikai sérelmei, sem határozott politikai preferenciája. Formális szempontból az anya részéről a családi viszonyokat alapvetően az intimitás moralitása jellemzi. Sem a gyermekekkel, sem az élettársával kapcsolatban nem kognitív igazságossági-koncepciók szerint szervezi viszonyát, hanem egy, a tettektől független elfogadás alapján. Ez a fajta moralitás közvetlenül nem konvertálható át absztrakt igazságossági elvvé. Felmutatja ugyan az együttműködés és kompromisszumkötés egy lehetséges formáját, azonban ez nem egy általánosítható minta. Vagyis nem alkalmazható tetszőleges másikkal való viszonyban, az állampolgári cselekvés során. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy az anya életvilága mind formális, mind tartalmi szempontból állampolgári passzivizmusként értelmezhető, vagyis a politikum formális és tartalmi aspektusától való távolmaradásként. Ilyen keretek között az állampolgári cselekvés mintái, az általánosítható igazságossági-elvek

Ifjúsági közélet közvetítésében más ágensek szerepe megnő. Ilyen ágens lehetne a nevelőapa, akivel nem az intimitás mentén szervezik viszonyukat a gyermekek. A vele való viszonyról azonban kiderül, hogy több ponton is problematikus, hogy a gyermekek vele nem igazán beszélik meg problémáikat („De az biztos, hogy ami lelki gondjaink vannak, az biztos, hogy a két nagy - tehát aki nem a jelenlegi páromtól van – akkor azt csak velem beszélik meg. Tehát olyan nagy bizalommal nem fordulnak a páromhoz, mint hogyha a saját…ez megint hülyeség, mint ahogy a saját apjukhoz, mert a saját apjuk olyan volt, lehet hozzá se fordulnának”). Ezért a gyermekek kétféle utat járhatnak be: vagy szakítanak a családi hagyományokkal vagy folytatják azokat. A fiú számára a második otthonként adott kollégium és iskola válik meghatározóvá. Itt explicit, egyértelmű politikai szocializáció folyik, ami mind világnézetileg, mind formális szempontból meghatározza életvilága formálódását. Számára ezért alighanem a család helyett az iskola lesz döntő fontosságú politikai szocializációs terep, ez kínál lehetőséget arra, hogy szakítson a családi apolitikus hagyományokkal. Karakteres nézeteket kialakítva önmaga számára, az iskolában elsajátított tartalmi elemek (nemzeti-öko szemlélet) és reflexiós szint (konvencionális moralitás) szerinti politikai cselekvésekre lesz kész. Fontos látni, hogy ehhez ugyanakkor több okból is elengedhetetlen az anya által teremtett sajátos morális viszonyulás: az általa teremtett biztonságérzet híján ugyanis nem lett volna lehetősége a fiúnak az autonómiára, ami végső soron a családból kivezette őt, mind fizikai (elköltözés), mind szocializációs szempontból (politikai reflexió). A lány ezzel szemben alapvetően az édesanyja útját folytatja. Tartalmi szinten semmiféle affinitást nem mutat, sem a múlt, sem a jelen politikai eseményei iránt. Családi és egyéb társas kapcsolatait – édesanyjához hasonlóan – az intimitás moralitása alapján szervezi. Ilyenformán rajta keresztül tovább él a családi állampolgári passzivizmus hagyománya.

2. Az intimitás moralitásának problémáitól az állampolgári szocializáció problémáiig Vidéki kisvárosban él egy négytagú családban a középfokú végzettségű, ezotériával és természetgyógyászattal foglalkozó anya, a szintén középfokú technikai végzettségű apa és két műszaki érdeklődésű fiuk, akik közül a fiatalabb középiskolás, és az idősebb távolabbi városban jár egyetemre. A családtörténetből sokkal kevésbé politikai-társadalmi történések (a Kádár-rendszerről csupán annyi maradt meg, hogy „akkor volt, hogy mindenkinek kellett, hogy legyen munkája”), mint inkább személyes élmények derülnek ki. Az édesanyáról megtudjuk, hogy a nagymamával (saját édesanyjával) kevésbé volt jó a viszonya, továbbá, hogy a gyermekkort máig feldolgozatlan, fel nem oldott problémák terhelik. A rendszerváltást alapvetően a szabadság növekedéseként jellemzi az anya („Hát hogy most már bármit szabad. Most már azt csinálsz, amit akarsz, tényleg. Bármibe belefoghatsz, bármibe belekezdhetsz, tehát igazából nincs korlátozva az ember már”), ugyanakkor ez elsősorban nem politikai kérdésként merül fel számára. Az explicit politikai vonatkozású kérdésektől mereven elzárkózik, arra hivatkozva, hogy a családban helyette az apa és főként annak édesanyja illetékes ezekben a kérdésekben („sosem voltam egy ilyen politizáló”). Ezen a ponton merev szerephatárok mutatkoznak meg, aminek az alapja egy nemi megkülönböztetés. Az anya több ponton is utal erre: például a kapcsolatot ő tartja férje anyjával is, továbbá saját terepeként a politikummal szemben definiált ezotériára utal („Mint mondtam, engem inkább az ezotéria érdekel, én politikát nem is hallgatok”). A politikára alapvetően mint terhes, ellenséges, idegen terepre tekint („Nem akarom a kis szívemet, lelkemet terhelni a politikával”), amitől még akkor is jobb távol tartania magát, ha tudja, hogy ez valójában struccpolitika („Nekem már mondták, hogy én ezzel homokba dugom a fejem, tudom, de én ezzel nem. Azért mondom, hogy már akkor sem igazán érdekel, de most már meg teljesen ki is akarom zárni”).

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

9

fjúsági közélet Ez a politikához való viszony több szempontból is fontos. Egy olyan sajátos kifordított logika jelenik meg bennük, ami elfojtást, a valóságtól való menekülést fejez ki. Az anya a politikát olyan önálló létezőnek tekinti, ami maga a gondok forrása, nem pedig a gondok kihordásának és megoldásának terepe. Ilyenformán a gondok megoldásának lehetőségét a politikától való elzárkózásban látja, noha valójában ezáltal elzárkózik a gondokkal való szembenézéstől, ellehetetlenítve az azokkal való megbirkózást. A valódi szembenézéstől való elzárkózást ugyanakkor kiegészíti egy alternatív világmagyarázattal, az ezotériával való teljes azonosulás. Világos, hogy az ezoterikus magyarázatoknak nagy előnyük, hogy látszólag koherens, kerek, ugyanakkor egyszerű összefüggési rendszerben lehet segítségükkel elhelyezni tetszőleges eseményt. Továbbá minthogy kvázi-vallási magyarázatokhoz hasonlóan a hiten és nem a ráción alapulnak, nincsenek kitéve a valósággal való konfrontációban benne rejlő potenciális kételynek. Ilyenformán az ezoterikus világmagyarázat mindenekelőtt biztonságot nyújt. A világ egy olyan értelmezési keretét, amiben a kérdések megválaszolhatók, és ahol nem kell tartani a – magát a világmagyarázatot is veszélyeztető – kontingenciáktól. Igaz, mindennek a biztonságnak az az ára, hogy azokat a problémákat, amik ellentmondanak a világképnek – tehát konfliktust, kontingenciát generálnak –, figyelmen kívül kell hagyni. Minthogy az anya számára a politikum kérdései tipikusan ilyen problémáknak tekinthetők, a dogmatikus ezoterikus világmagyarázat a politikához való viszonyulást is meghatározza – az attól való merev elzárkózás formájában. Az anya ezotériába menekülésének több feltételezhető oka is kiderül az interjúból. Mindenek előtt a saját édesanyjával való viszony és – a feltehetően ezzel összefüggő – gyermekkori feldolgozatlan események említendők meg. A feldolgozatlan viszony az anyával, éppen annak a biztonságot nyújtó intimitáson alapuló moralitásnak a hiányára utal, ami nélkül a világ kontingenciájával sokkal nehezebb megbirkózni, és aminek híján a világhoz való viszonyu-

10

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

lást frusztráció vagy apátia jellemzi. Mindezt a pszichológiai bizonytalanságot feltehetően fokozta a GYES utáni munkanélküliség élménye is, és a két problémára egyidejűleg kínált megoldást az ezotéria. Egyszerre adott az életvilág kontingenciájának leküzdéséhez értelmezési apparátust, és a mindennapi megélhetést biztosító szakmát. Ilyenformán nem meglepő, hogy domináns valóságszervező erővé vált, kiszorítva minden rivális értelmezést. Mindennek világos következményei vannak a gyermeknevelésre vonatkozóan, amennyiben egy szándékoltan apolitikus – feltételezhetően az ezotéria által uralt – szocializációs klímához vezetnek („Ezáltal a gyerekeim se. Tehát nincsenek ők sem ránevelve, hogy ők most figyeljék a politikát vagy bármi”). Ennek megfelelően otthon nem esik szó politikáról, sem közéletről, sem pedig a családtörténetről. Amiről szó esik, az inkább instrumentális kérdések, illetve a családtagok lelki állapota („Érzésekről, cselekedetekről, hát bármiről, bármiről. Bármiről, kinek-mi. És akkor ilyenkor meg lehet beszélni”). Igaz ezek a beszélgetések is akadoznak. Mind az anyai, mind a gyermekkel folytatott interjúból kiderül, hogy igazából nincs készség a gyermekek részéről a beszélgetésekre („Hát én próbálom azért mindkét gyereket bevonni, hogy azért ők is beszélgessenek. Mondják el a véleményüket. A nagy azért az már elmondja. Ő veled egy idős, 22 éves, ő azért már jobban belefolyik. A kicsi nem egy beszédes, úgyhogy nem tudom, vele... ajjaj... szegény” ill. „Hát anyukám próbálja kihúzni belőlem, mi történt a suliban. El szoktam neki mondani, végül is arról. Meg mikor, miről” ill. „Hazajöttem, anyukám is, elmondtam neki egy-két dolgot, hogy miből leszek négyes. Meg egy-két dolgot, mondjuk, hogy mit fogunk csinálni a jövő héten, azon a két napon, és végül is ennyi volt”). Hasonlóképpen a beszélgetésekből való kivonuláshoz, a közös családi cselekvésekben sem igazán vesznek részt a gyerekek („Valamikor elmegyünk kirándulni, de akkor is sajnos csak ketten – most már. Csak ketten a párommal, mert a két gyerek már nem nagyon jön velünk, de mi el szoktunk néha menni.”).

Ifjúsági közélet Még csak azt sem lehet mondani, hogy konfliktusok terhelnék a családot, hiszen azok artikulálódásához már kellenének közös ügyek. A kommunikáció és közös cselekvés hiánya sokkal inkább arra utal, hogy valójában a család mint társadalmi egység integrációja akadozik: egymás mellett, de nem együtt élnek a családot alkotó személyek. Feltehetően a saját édesanyjával való patologikus viszony miatt az anyának nem sikerül sem az intimitás moralitásával öszszetartani a családot, sem pedig a számára megváltást jelentő dogmatikus életvilággal. Ilyen keretek között az édesanyától független tényezők mutathatnak kiutat. Az édesapa – ahogy az több utalásból is kiderül (pl. sokáig dolgozik, saját felmenőivel sem kommunikál) – aligha tölti be ezt a szerepet. Az egyik nagymama azonban látványosan igyekszik alternatívát mutatni. A gyermekkel való interjúból kiderül, hogy egyrészt korábban gyakran találkoztak iskola után, másrészt a nagymama sokat mesélt a családról, sőt kis arckép-csarnokot is készített a rokonokról. Ez az alternatíva azonban úgy tűnik, kevéssé lett sikeres: a nagymamával való találkozások ritkultak, a történetek emléke pedig elhalványult az idő múlásával. További alternatíva lehetne a család esetleges baráti köre, azonban ennek fokozatos leépüléséről számol be az anya. Az interjú alapján alapvetően egy, az explicit politikai kérdések iránt semmilyen érdeklődést nem mutató, zárkózott, nehezen kommunikáló gyermek képe rajzolódott ki. Vagyis úgy tűnik, hogy az izolált és ugyanakkor problémákkal terhelt családi szocializációs klíma hatása érvényesül. Ennek eredményeként kommunikációs nehézségek jellemzik a gyermek szocializációját, aminek az állampolgári szocializációra többféle olyan következménye lehet, amit az interjú pillanatában nem lehet belátni. Lehetséges, hogy az anyához hasonlóan – akár távol tartja magát explicit politikai kérdésektől, akár nem – formális szinten továbbviszi a dogmatizmusokra való hajlandóságot, és ha nem is az ezoterikus, de egyéb dogmatikus világértelmezésben találja meg azt a biztonságot, amit az intimitás hiányából fakadóan nem kapott meg. Ez utóbbi

forgatókönyv tárja fel a lehetséges kapcsolatot az intimitás moralitása és a potenciálisan politikai dogmatizmusok (radikalizmusok) között, rámutatva, hogy a politikumhoz közvetlenül nem kapcsolódó intimitás torzulásai áttételesen mégis kihathatnak a politikai magatartásra.3

3. A kispolgári konvenciók felemás átörökítése A vidéki kisvárosban élő családot a főiskolai végzettségű apa és anya mellett, kollégiumban élő fiuk és lányuk alkotja. A családtörténetről nem sok minden maradt fenn, a nagyszülőket „egyszerű emberként” írja le az anya, utalva szakmunkás származásukra. Az államszocializmus árnyoldaláról kevésbé vannak élő emlékei, azokról jobbára utólag, nyilvános csatornákon keresztül értesült, ugyanakkor személyes benyomásként a létbiztonságot említi meg. A rendszerváltással megszűnt munkahelye, de az MSZP helyi szervezetében korábbi főnöke elhelyezte. 1993-ban férjével magánvállalkozásba kezdtek, amit azonban idővel bezárni kényszerültek. A rendszerváltás utáni közéletből a felszabadulást emeli ki, ugyanakkor megjegyzi, hogy ez a felszabadulás olykor túlzott szabadosságba csapott át, amit a rendőröknek adott többlet-hatalommal, illetve a bulvárnyilvánosság csökkentésével lehetne ellensúlyozni. A rendszerváltás utáni politikai eseményekről már-már zavarba ejtő tárgyilagossággal nyilatkozik, minden jelentős eseményt ismer, azonban pártpolitikai szempontból semmit sem kommentál. Explicit kérdésre teljes mértékben elzárkózik a politikumtól („Nem vettünk részt politikai eseményen sem a család, sem egyedül, párt-aktivitást sem vállalunk, nem szeretjük a politikát”). A politikusokról és a pártokról alapvetően negatív véleménnyel van, önzőnek gondolja őket, akik csak a maguk javát nézik („A politikusok sütögetik a saját pecsenyéjüket, a kis emberekkel viszont nemigen törődnek. Kevés ma az olyan, aki nemcsak a saját érdekeit tartja szem előtt”). A politikához való fenti viszonyulás több szempontból is ellentmondásos. Az anya egy-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

11

fjúsági közélet felől tökéletesen precíz tájékozottságról tesz tanúbizonyságot, továbbá utal az élettörténetbeli pártkapcsolatára, ugyanakkor elzárkózik annak már a gondolatától is, hogy a politikával kapcsolatba hozzák. E mögött primer szinten gyaníthatóan az áll, hogy kiábrándult az MSZPből, nem tudván feldolgozni, hogy a korábban támogatott politikai erőről kiderült, hogy illegitim eszközökkel élt. Ugyanakkor mélyebb szinten más magyarázat is állhat a háttérben. Az anyával folytatott interjú számtalan részletéből kiderül, hogy a kispolgári konvenciókkal tökéletesen azonosul az anya.4 Kifejeződik ez mindenekelőtt abban a fejlődéspályában, amiben önmagát és utódait elhelyezi (szakmunkás felmenők, nehezen szerzett felsőfokú végzettség a szülőknek, továbbtanulás a gyermekeknek). Ennek fontos elemét alkotják munkahelyi szinten a volt politikai rendszerhez való lojalitás, beleértve a felkínált mobilitási esélyekkel való élést (vö. kisvállalkozói próbálkozás). Kifejeződik továbbá az alany beszédstílusában: már-már túlzó módon törekszik a minél tárgyilagosabb, pontosabb fogalmazásra, a túlzások kerülésére. A családi életet, a felmenőket és önmagát az alany egyaránt igyekszik oly módon lefesteni, mint ami a konvencionális elvárásoknak a lehető legteljesebben megfelel, semmivel sem múlja alul azokat és semmivel sem tűnik ki közülük („A férjemnek érettségije van, ami mellé elvégzett egy felsőfokú képesítésnek számító gyermekfelügyelői tanfolyamot, én két éve fejeztem be a főiskolát, sajnos nyelvvizsga hiányában még nincs a kezemben a diplomám. A lányunk most fejezi be gimnáziumi tanulmányait, továbbtanulási szándéka van, a budapesti Általános Vállalkozási Főiskolára jelentkezett. A fiunk a debreceni Szent József Gimnázium 9. osztályos tanulója, továbbtanulási szándékai még nem kiforrottak. Egyelőre élvezi a gimnazisták életét”). Ebből a törekvésből olyan modoros beszédmód következik, ami éppen túlzott precizitásával leplezi le használója korlátozottságát. A kispolgári mentalitás természetesen nem a rendszerváltással együtt született újdonság. Gyökerei a Kádár-rendszer sajátos alkujához

12

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

nyúlnak vissza, ami a lassú, de kiszámítható gyarapodásért cserébe a közügyektől való távolmaradást kérte. Ez az alku határozza meg az anya politikához való viszonyát is. Ez magyarázza, hogy miért zárkózik el a politikai cselekvéstől; hogy miért tekinti túlzottnak a nyilvánosság szabadságát; hogy miért nem alkot kritikai véleményt a politikai eseményekről. Ez ad különös súlyt az MSZP-ből való kiábrándulásnak is. Ez ugyanis azt fejezi ki, hogy bizonyos értelemben az a politikai osztály, amelyikbe bizalmát helyezte, megszegte az alku legfontosabb pontját: nem tudta szavatolni a stabilitást, ami a lassú, de biztos felemelkedésnek hivatott keretet adni, és ezáltal aláásta a kispolgári életpálya fundamentumát. Ennek következménye a politikától mint olyantól való elzárkózás, hiszen ebből a perspektívából a politika legfontosabb sajátosságává az vált, hogy egy „nagy zűrzavar”. A kispolgári konvencionális mentalitás meghatározó a család életvilága szempontjából tartalmi és formális szinten egyaránt. A családi viszonyok és cselekvések alapvetően a józan praktikum, a felelősségteljes munka és annak kiérdemelt gyümölcse szerint szerveződnek, elsődlegesen azok által a normák által meghatározott keretek között, amikről feltételezhető, hogy társadalmilag elfogadottak. Azok a témák és tevékenységek, amik ebbe a keretbe nem férnek bele, értelemszerűen nem jelennek meg a család életében sem (pl. veszekedés, politizálás), szemben azokkal, amelyek beleférnek (pl. rokonok segítése, „a fiúk fociznak, s persze a lányok pletyóznak”). Természetesen a konvencionális elvek és a pragmatikus szempontok olykor konfliktusba kerülnek egymással: így például bár a kérdésre, hogy szoktak-e összejárni másokkal, magától értetődő igennel felel az anya (hisz ez a „normális”), ugyanakkor a következő válaszában kifejti, hogy mivel nagyon sokat dolgozik a férje, ezért ténylegesen nincs erre igazán idejük (hisz a szorgalom még fontosabb). E belső inkonzisztenciáknál ugyanakkor sokkal fontosabbak a konvencionális moralitáshoz való dogmatikus ragaszkodásból származó elfojtások, az intimitás moralitásának torzulásai.

Ifjúsági közélet Ezek leginkább az anya és lánya viszonyában jelennek meg. E viszony az anya álláspontja szerint – akárcsak az egész család viszonyai – az elvárásoknak megfelelő. Kellő mélységben és mennyiségben kommunikálnak („Mint szülő nagyon fontosnak tartom, hogy minél többet beszélgessünk egymással, s lehetőleg tudjuk, kivel mi történik, persze ez nemcsak a gyerekeinkre igaz. Természetesen, ha lehetőség van rá, akkor személyesen beszélgetünk, ha nincs, akkor leggyakrabban a telefont hívjuk segítségül. Szoros az egymás közötti kommunikáció”), és a szükséges mértékben testi közelséget is biztosítanak egymásnak („Persze nemcsak beszélgetünk, de szívesen kimutatjuk egymás iránt érzett szeretetünket egy-egy öleléssel, vagy simogatással is”). Ezeket a leírásokat olvasva olyan érzésünk támad, mintha egy tankönyvből mondaná fel az ideális család képletét az anya. Ez a legkevésbé sem életszagú beszámoló egyfelől arra utal, hogy a családi élet ezen elképzelt konvencionális normákhoz igazítva szerveződik. Másfelől túlzott mechanisztikusságukból, receptszerűségükből kiderül, hogy korántsem a valós viszonyokat mutatják be. Minthogy a valós viszonyok helyett ezen normatív képzetek alkotják a családi önképet, ezért nincs helyük a valós viszonyok és a hozzájuk tartozó konfliktusok nyílt megvitatására. Ezáltal ideális táptalaj képződik a – bern-i értelemben vett – emberi játszmák számára, az elfojtott konfliktusok hosszantartó jelenlétére. Ennek fényében beszédes, ahogy anya és lánya bemutatja kettejük viszonyát: „A lányommal vannak néha nézeteltéréseink, ő egy elég határozott egyéniség. Ezért néha akadnak olyan dolgok, amikről nem gondolkodunk egyformán, és meg is sértődünk. Ilyenkor mindketten viszszavonulunk, s megvárjuk, ki bírja tovább a megsértődést. Aztán alkalom adtán egy hosszú beszélgetéssel helyre tesszük ezeket a dolgokat. Szerinte ilyenkor én szoktam őrá panaszkodni az apjának, szerintem meg csak tájékoztatom arról, ami kettőnk között történt”, illetve „Anyával változó a helyzet. Vele vannak időszakok, amikor nagyon jól kijövünk és van, amikor annyira összeszólalkozunk, hogy napokig nem szólunk

egymáshoz, vagy mindketten beszólunk a másiknak. Ez nem jó, de mivel már én is félig felnőtt vagyok, már nem hagyom úgy magam, mint esetleg gyerekkoromban, jobban megvédem a saját igazamat, és amikor már úgy érzem, hogy nagyon nem jó a helyzet, akkor inkább elvonulok a saját birodalmamba (szobámba) és képes vagyok arra is, hogy egész nap ki sem mozdulok. Apa nem szereti ezeket és igyekszik a békítő szerepet játszani. Bár általában Anya panaszkodik neki, ha összeveszünk, én inkább magamban tartom”. Az első dolog, amit érdemes kiemelni a konfliktuskezelésből, az a sértődés mozzanata, az akár napokig is elhúzódó állóháború és kommunikációs szünet. Különösen érdekes, hogy épp az anya használja a sértődés narratíváját, aki egyébként egy pillanatra sem zökken ki az interjú során a konvencionális polgár szerepéből. A lány ugyanezt a helyzetet, mint sajátos csatát meséli el, melyben anyjával egyenlő felekként vesznek részt. Fontos továbbá az apának való panaszkodás/ tájékoztatás mozzanata. E kétféle fogalomhasználat egy emberi játszmát körvonalaz: azt a törekvést, hogy az anya megpróbálja felnőtt-szerepét megőrizni, a lány pedig megpróbálja az anyját gyermek-szerepbe kényszeríteni. Az alapvetően a felnőttként való elismerés körüli életkori sajátosságnak tekinthető vita elsősorban amiatt érdekes, mert rámutat arra a pontra, ahol a konvencionális moralitás önmagában nem tudja kezelni a konfliktust. Az anya által fenntartott dogmatikus konvencionális életvilág keretei között a lánynak sokkal engedelmesebbnek kellene lennie, és akkor ilyen helyzetek elvileg elő sem fordulhatnának. Azonban, ahogy ezt a példa is mutatja, mégis előfordulnak. A lány nem illeszkedik be feltétlenül az édesanyja által képviselt életvilág keretei közé, és ebből olyan konfliktus keveredik, amit az adott keretek között nem lehet kezelni, és ami végül is affektíven hordható csak ki. Természetesen a bemutatott konfliktus jelentőségét nem szabad eltúlozni sem. A lánnyal készített interjúból a beszédmód és a vélemények szintjének csaknem legmélyebb szintjéig

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

13

fjúsági közélet kimutatható az édesanya életvilágával való folytonosság. Önmagát, a világot és terveit egyaránt ugyanabból a külsődleges – „általános másik” által elfoglalt – konvencionális perspektívából értelmezi, ahogy az anya is tenné. A politikumot és a róla való beszédet ő is elutasítja, legfontosabb morális tulajdonságaként ő is a kitartást nevezi meg (ami a lassú, de biztos előrejutás stratégiáját fejezi ki), életéről tárgyilagos, kontrollált narratívákban beszél („Az eltelt évek alatt egyre önállóbb lettem, amivel nálam azért soha nem volt probléma, érettebb lett a gondolkozásom, felnőtté váltam. Jobban megválogatom, hogy kiben bízok meg, kissé távolságtartóbb lettem az emberekkel szemben, hogy ezzel is megkíméljem magam a csalódásoktól, de sok dolgot tanultam a barátaimtól, szobatársaimtól, amit a későbbiekben is hasznosíthatok. Kötődtek barátságok, volt, akivel nem szívleltük egymást, amik szerintem hatással voltak az életemre, meghatározták a hangulatomat”). Ebben az értelemben a konvencionális moralitás átörökítéséről beszélhetünk. Ugyanakkor emellett az átörökítés mellett érdekes alternatív szocializációs szálak is megjelentek, amelyek felemássá teszik az átörökítést, és konfliktusokhoz vezetnek. Az első szál – talán épp a kispolgári mentalitás nem szándékolt következményeként áll elő – a kollégiumi diákönkormányzati tisztségviseléshez kapcsolódik. Ebben a szerepben a demokratikus gyakorlatot tapasztalhatta meg a leány, ezáltal reflexív viszonyba került magukkal a konvenciókkal. Ez a szerep mutatkozik meg az interjú egyetlen olyan szakaszában, ahol kilép az anyja által is képviselt konvencionális narratíva keretei közül. Amikor a középiskoláról van szó, úgy beszél, akár egy felnőtt jogvédő: átfogó kritikával illeti az oktatás több pontját is („Már a középiskola első éveitől nyomás van a gyerekeken, hiszen már elkezdik beléjük sulykolni a versenyszellemet, „ha nem vagy kitűnő, akkor nem érsz semmit, nem vesznek majd fel sehová” mottót, ami lelkileg megviseli az embert és bélyeget nyom későbbi életére. Elveszíti a lelkesedést a tanulás iránt, rákényszerül arra, hogy szelektáljon a tanulni valók között, hiszen

14

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

lehetetlenség felkészülni másnapi 6-7 órára egy délután alatt, úgy, hogy sok tanár azt gondolja, csak az ő tárgya van”). Ebben az értelemben a DÖK-beli gyakorlat szolgálhatott a családon belül felnőttség-elismerési harcként megjelenő konfliktus alapjául, ami egyben egy szakítást is jelent a tiszta konvencionalizmussal és a hozzá tartozó állampolgári privatizmussal: egy sajátos poszt-konvencionális perspektíva felőli kritikának teremt keretet. A második szál inkább a korszellem változásához köthető, a késő-modernitásbeli individualizálódáshoz, az élménytársadalom kialakulásához. Több helyen is kiderül az interjúból, hogy a lány már nem tud teljes mértékben azonosulni a kispolgári mentalitással. A felhalmozás materiális logikája helyett nála előtérbe kerül egy kimondottan posztmateriális érték, az önmegvalósítás. E tekintetben tehát úgy tűnik, hogy szintén szakadásként értelmezhető a lány szocializációja, ami alapján összességében egyszerre értelmezhetjük az esetet a Kádár-kori kispolgári mentalitás folytatásaként és az abból a posztkonvencionális életvilágba kivezető kétféle út felvillantásaként.

4. A posztkonvencionális moralitás átörökítésének nehézségei A vidéki városban élő családot öt fő alkotja: a jelmeztervezőként-zenészként dolgozó anya, a skót származású nyelvtanárként dolgozó apa, a szakközépiskolába járó fiú és két középiskolás húga. Az apa még a nyolcvanas években jött Magyarországra, ideológiai okokból, nem bírta ugyanis Anglia pénzközpontúságát és a Theatcher által képviselt politikát. Az anyával a budapesti underground skót zenei színtéren találkoztak, ahol az anya énekelt. A család régmúltba nyúló története kevéssé ismert. Csupán annyi derül ki az apai dédapáról, hogy árván marad a háború után, majd csizmadia-inasnak tanult. Mendemondák élnek nemesi felmenőkről (de a dokumentumok elvesztek), továbbá reprezentatív történetként az igazságtalan hatal-

Ifjúsági közélet mat leleménnyel kijátszó fiú esetének egy változatát meséli el az anya. Az apai nagyszülők Skóciában élnek, őket korábban rendszeresen látogatták, idős koruk miatt már ritkábban és nem egyszerre az egész család. Az anyai nagyszülőkkel szorosabb a kapcsolat. Az anya szülei elváltak, azonban a régi és új feleség illetve az apa kapcsolata nem romlott meg. Alapvetően szabadelvű-ellenzéki beállítottságú a nagyszülői család, amely ellenzékiség megnyilvánult az erős katolikus behatásban, illetve a nemzeti érzelműségben is. Mindebből az anya számára elsősorban a szabadelvűség öröklődött tovább. Fontos továbbá a gyermekkori hatások közül a magas kulturális tőke elsajátítása, amihez a család mellett az iskola is hozzájárult. Ez intenzív színház-, illetve könyvtárlátogatásban nyilvánult meg. Politikai események közül a rendszerváltás környékén a temesvári történéseket emeli ki az anya. Ekkor épp külföldön tartózkodott, és a bizonytalan politikai helyzet miatt kérdésessé vált, hogy egyáltalán haza tud-e jönni. Az első gyermek születése nem volt tervezett, az életmód átstrukturálását tette szükségessé. Az apa ennek során mindvégig egyenrangú partnerként állt ki az anya mellett, a korabeli hagyományos nemi szerepeket felülíró módon, poszt-tradicionális szemlélet alapján járva el. E támogatás tette lehetővé, hogy az anyának ne kelljen korábbi posztmateriális értékek mentén szervezett életvitelét feladnia, továbbra is hangsúlyt fektethetett a hétköznapi problémák mellett az önmegvalósításra, kötetlen munkaidőben szabadon szervezett életvitelt folytathatott (schulze-i értelemben az „élményracionalitás” szervezte életét). A gyerekneveléshez, beleértve az iskolaválasztás kérdéseit is kimondottan tudatosan viszonyul, aminek hátterében többgenerációs nevelési hagyományok állnak (szülei is hasonlóan jártak el). Ennek megfelelően különböző nevelési igényű gyermekeit különböző pedagógiai programú iskolákba íratta. Az egész család között folyó kommunikációban a politikum kérdései nem kerülnek elő kiemelt témaként, de ugyanakkor nincsenek száműzve sem (igaz az anya például nem tudja,

hogy fia kire szavaz). Minthogy a nagyapa családjában a politizálás hagyományosan férfi tevékenység volt, ez – felülírva a Skóciában bevett, politikát kerülő kommunikációs hagyományokat – továbböröklődött apára és fiúra. Ők vezetés közben gyakran vitatnak meg aktuálpolitikai kérdéseket. Ennek hatására a fiú viszonylag korán, már 12 évesen foglalkozik közéleti kérdésekkel, szemben a lányokkal, akiket a politika nem foglalkoztat. Az anya politikai beállítódását a szavazói magatartásában is megnyilvánuló liberalizmus jellemzi, kiegészítve politikai szkepticizmussal („Lehet, hogy, megmondom őszintén, mivel hogy, én azt gondolom, hogy Magyarországnak most olyan sok alternatívája nincs, úgyhogy tök mindegy, hogy kire szavaz az ember. Mert a gazdasági alapok olyan mértékben meghatározzák a fejlődés irányát, hogy én azt gondolom, hogy az ideológia kérdése, az csak egy ilyen, nem tudom, hab a tortán. Tehát ez csak egy dekoráció”). Az apa beállítódására migrálása okaiból következtethetünk: azt alapvetően a kapitalizmus-kritika határozza meg. A politikai témákat kiegészítve megjelennek ugyanakkor a családi kommunikációban a hétköznapi kérdések mellett filozófiai, világnézeti kérdések („Például én konkrétan emlékszem, nem tudom már milyen összefüggésben került itt szóba, például az öngyilkosság. És én tudom, hogy ezt mindig is mondtam, hogy bennem olyan erős az életigenlés, és az élethez kötődés, hogy ezt így szerintem átadtam, hogy nincs olyan helyzet, ami az élet ellenében a halált választja. Erre így konkrétan emlékszem, hogy ez így felmerült. Aztán reméljük, hogy mélyen elültettem a magot”). A családi életvilágot formális szempontból alapvetően posztkonvencionális keretek jellemzik. Ez ugyanakkor kiegészül az intimitás moralitásával is, hangsúlyosabban a lányok esetében („Mi tényleg nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Én azt gondolom, hogy valamilyen szinten már előtte tudom. Tehát, hogy igazából tudom, hogy mi van velük, anélkül, hogy nekik ezt nagyon meg kéne nyilvánulni. Persze, ha gond van, akkor nincs ezzel semmi baj”). A

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

15

fjúsági közélet fiúról kiderül egyfelől, hogy a lányokkal szemben erősebben kötődik apjához (angolul csak ő tanult meg perfektül), másfelől, hogy kiskorától kezdve beilleszkedési zavarai voltak a kortárscsoportokban. Ezt magyarázza mindenekelőtt koravénsége („Mondjuk, ez is egy ilyen családi sokat emlegetett, nem sokat, de azért időnként emlegetett kép, hogy amikor elkezdte az iskolát, és nagyon jó tanító nénije volt, és volt egy nyílt óra, és bement a férjem az órára, és a többi gyerek, hogy betűzgette azt, hogy a, meg b, meg mondogatta, a fiam meg egy ilyen vastag könyvet olvasott angolul, hogy hogy működik a világ, vagy mechanikáról, meg gravitáció, meg ilyenek, angolul”), másrészt magyarázhatja a családi és a kortárs életvilágok közti nagyfokú eltérés („mindig az volt a baj, hogy őt igazából annyira nem érdekelte az, amiről a többi gyerek beszélt”). A posztkonvencionális, posztmateriális életvilág mind formai, mind tartalmi szempontból továbböröklődött a gyermekekben. A fiú egész kiskorát kiforrott önreflexiós narratívában meséli el. Láthatólag sokat gondolkodott ezen, sokat konzultált mind a családdal, mind más szakértőkkel („Nem tudom pontosan, de hogy mondjam, nem tudom, hogy ezt hogy mondjam, de problémáim voltak a szocializálódással, nem tudom, de ezt folyamatosan kellett tanulnom, és akkor jártam egy ilyen filozófia-drámakörre Budapestre, ami nagyon sokat segített”). Fontos, hogy beilleszkedési problémája kizárólag a családon kívüli kapcsolatokra volt jellemző, a családi életvilágot elfogadta („Általában sosem volt nekem bajom a szülői törvényekkel, nem volt ellenvetés”). Ebből arra következtethetünk, hogy nagyrészt a posztkonvencionális családi életvilág és – minthogy az korántsem tekinthető általánosnak – az attól feltehetően eltérő kortárs életvilág konfliktusa állhatott a meg nem értés folyamatos tapasztalatának hátterében, ami frusztrációban és fizikai konfrontálódásban fejeződött ki. Növekedve, fokozatosan megtanulta kezelni ezeket a nehézségeket a fiú, így a gimnázium végére életvilágában hasonlóképp felmenőihez,

16

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

megjelennek az önmegvalósításra tett különböző kísérletek (határozott pályakép, művészetek kipróbálása), a reflexivitás, a közügyek iránti érzékenység, valamint egy sajátos kommunikatív stratégia. Ennek lényege, hogy egyfelől nyitott a vitákra (magas kommunikatív racionalitás), másfelől éles különbséget tesz a vitaképes és nem vitaképes egyének között aszerint, hogy sértődékeny-e – vagyis, hogy képes-e érzelmeitől függetleníteni magát a vita idejére, megteremteni a racionális vita körülményeit – a partner vagy sem („Interneten chat szobában is meg fórumokon is, szóval többnyire, szóval vannak emberek, akik nagyon felhúzzák magukat. Általában kis dolgok miatt, és akkor rájöttem, hogy tulajdonképpen nem érdemes, mert én nem leszek tőle okosabb, ő nem lesz tőle okosabb, és legfeljebb megsértődünk egymásra, és annak nincsen semmi értelme. De, szóval, hogy ismerek valakit, akiről tudom, hogy nem sértődik meg, akkor azokkal szoktam vitázni. Akivel lehet vitázni, azzal szoktam vitázni, de véletlenszerű emberekkel nem”). Családon belül egyaránt fontos vitapartner – különösen politikai kérdésekben – az apa, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik „sértődősek”, akikkel nem lehet vitázni. Ilyenformán nem csupán családon kívül, de azon belül is szembesül a posztkonvencionális moralitás átörökítésének nehézségeivel, azzal hogy hiába sajátítja el az ember, az nem alkalmazható tetszőleges partnerekkel. Az esettanulmányban a posztkonvencionális moralitás átörökítésének egy sajátos problémája tárul fel. Annak kialakulásához nem elegendő pusztán a családon belüli posztkonvencionalitás és intimitás együttes megléte, hanem amellett még azt a konfliktust is fel kell tudni dolgozni, ami abból fakad, hogy a családon kívüli kapcsolatok nagyrészt nem ismerik el az annak megfelelő reflexivitást, minthogy a többség életvilága prekonvencionális-konvencionális keretek között szerveződik. Ebben az értelemben ahhoz, hogy posztkonvencionális moralitás kialakulhasson, nem elegendő azt a családon belül támogatni. Amellett szükség van az autonómia olyan fokára is, ami kivédi a családon kívüli

Ifjúsági közélet kapcsolatokban potenciálisan megjelenő elismerés-megvonást. Valamint szükség van arra is, hogy a családon kívüli kapcsolatok egy része is elismerje a posztkonvencionális moralitást. A fiú esetében úgy tűnik, hogy mindkét feltétel adott volt („valahogy minden intézményben volt egy pár nagyon barátságos tanárnő, aki, szóval annak ellenére, hogy hülyeséget csinálok, még mindig támogatott”), így lehetett sikeres a posztkonvencionális moralitás átörökítése. Az esettanulmány továbbá tanulsággal szolgál a rendszerváltás egy központi kérdése, a kommunikatív racionalizálódás lehetőségére vonatkozó kérdés kapcsán is. Egyfelől megállapítható, hogy a rendszerváltás után szisztematikus akadályokkal nem korlátozott kommunikatív racionalizálódási folyamatok szempontjából kiemelt jelentőségűek a már a Kádár-rendszer második társadalmában formálódott hagyományok. Ilyennek tekinthető az anya családi klímája, ami nem csupán rendszerellenes volt (és ezért fokozottan támaszkodott a második társadalomra), hanem amellett posztkonvencionális keretek között szerveződött, szabad, toleráns nevelési elvek alapján. E körülmény mellett azonban szükséges volt az is, hogy az anyához egy hasonlóképp posztkonvencionális moralitású apa társuljon, hiszen csak az ő segítségével tarthatta fenn posztmateriális életfeltételeit. Amellett továbbá, hogy ily módon a családon belül sikerült megteremteniük a posztkonvencionális életvilág kereteit, szükség volt az átörökítéshez arra is, hogy a családon kívül is partnerekre találjanak. Csakis e tényezők együttállása, vagyis egy meglehetősen kontingens folyamat végeredményeként sikerülhetett a posztkonvencionális életvilág és a kommunikatív racionalitás átörökítése.

5. Pragmatizmus és politikai cinizmus között Egy kisvárosban lakó hat fős családot az eredetileg szakmunkás, majd portásként dolgozó apa, az ápolóként dolgozó anya és négy gyermekük alkotja. Emellett gyakran összejárnak a nagyszü-

lőkkel és a testvérekkel is. A családi emlékezet meglehetősen messzire nyúlik vissza: az egyik ükapa erdészként dolgozott, vele az apa még személyesen járta az erdőt, a nagyszülők részben ipari, részben mezőgazdasági szakmunkások voltak. A szocializmussal való viszony ennek megfelelően vegyes: a nagyszülők párttagok és „szakszervezeti bizalmik” voltak, ugyanakkor az apa saját bevallása szerint visszautasította mind a pártba való belépést, mind pedig az ügynöki beszervezésre tett kísérletet. Ennek megfelelően az apa nem viseltetik ellenségesen a rendszerrel szemben, inkább vegyes véleményt fogalmaz meg róla: lehetett üdülni, nagyobb volt a létbiztonság, ugyanakkor fenntarthatatlan volt. A rendszerváltást személyes szempontból ennek megfelelően nem fogadta kitörő lelkesedéssel, főleg hogy évekre munkanélküli lett és később sem szakmájában, hanem portásként tudott elhelyezkedni. Ennek ellenére nem számol be túlzott anyagi problémákról, amiből arra következtethetünk, hogy a rendszerváltás után is sikerült boldogulnia a családnak valahogy. Politikai szinten a rendszerváltást alapvetően tagadja, mondván egyfelől az elitben, másfelől a hatalmi technikák tekintetében is folytonosság van („Én nagyon jól tudom, hogy mi volt akkor is, pedig még gyerek voltam, én nagyon jól tudom, hogy mi volt akkor is, és most is ugyanaz van. Most is ugyanaz, aki ott van közel a tűzhöz, az megkap mindent, akkor is ez volt, most is ez van” ill. „Alapjába véve nem változott semmi. Ugyanolyan korrupció volt, ugyanolyan. Aki közel volt a tűzhöz, az mondom párttag, vagy valami… ugyanúgy”). Ennek megfelelően a demokratikus átmenetet nem veszi komolyan, nem tekinti úgy, hogy átláthatóbb lett volna a rendszer („Ami már fent van ott a felső szinten, abba ugyanúgy nem lehet most se belelátni, hogy mi történik ott. Ilyen kisebb dolgokba, olyanokba igen, de nagyobba, ami már nagy horderejű, azt már ugyanúgy titkolóznak, mint akkor volt”), vagy hogy elszámoltathatóbbak lennének a politikusok („És ígérgetnek, ígérnek, és semmi sincsen belőle. Hogyha bekerül oda valaki, első dolga az mindig, hogy

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

17

fjúsági közélet megszedje magát jó pénzzel, és utána már az egészre nagyívben…”). Mindez egy, a politikum egészével szembeni elutasító világlátást fejez ki. Az apa válaszaiból kiderül, hogy egyfajta „úri huncutságnak” tartja a politika egészét kortól és társadalomtól függetlenül, ahol a politikusok saját érdekeiket érvényesítik a néppel szemben, és minden politikai esemény alapvetően ennek rendelődik alá. Ugyanakkor emiatt nem neheztel különösebben sem a múltbeli, sem a jelenkori politikusokra: úgy gondolja, hogy ez magának az embernek és a politikának a természetéhez tartozik, és ezért aki ezen bosszankodik, az butaságot követ el. Az őszödi beszédet például így kommentálja: „Én azon röhögtem, nem is az, én azon izéltem, hogy sok ember… az a baj, hogy annyira, némelyik buta embert be lehet ilyennel beszélni (…)Valamire elvinni azt a gazdasági… akkor már kezdett válság lenni, azt valamivel el kell… Ilyenkor mikor valami gazdasági, vagy ilyen izé van, baj van, akkor előszednek egy ilyen botrányt, és akkor az emberek azt figyelik, és akkor így elviszik az embereknek a figyelmét. Hát voltak itt is harcok, hát de az belefér abba. (nevet) Hát hogy mondjam, engem nem, én csak olyan… Nem szokott ilyesmi érdekelni, hogy ezt mondták. Hát tudvalevő volt, hogy itt úgyis az egészet végighazudták akkor. Hogyha az ember odafigyel jobban”. Ezt a politikai attitűdöt leginkább politikai cinizmusnak nevezhetjük. Hiszen egyfelől kívül helyezkedik a politikum szféráján, és azzal az igénnyel lép fel, hogy annak megváltoztathatatlanul romlott mivoltát állítsa középpontba, és abból vezessen le minden eseményt. Másfelől ezt a romlottságot mintegy természetesnek tekinti, és ezért nem törekszik megváltoztatására. A vele szembeni helyes attitűdöt ehelyett a fölényes kikacagás gesztusában találja meg. Ugyanakkor ez a kacaj csak látszólag fejez ki a világ gyarlóságától való függetlenségből fakadó derűt, amennyiben ez a függetlenség nagy árral jár. Az apa cinikus, fölényes világképét fenntartandó sajátos dogmatizmusba csúszik bele. Minden közéleti eseményt ugyanazon az elven magyaráz (az ügynök-ügyeket, a megszorításokat, a

18

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

kórház-privatizációt), és minden politikai rendszert ugyanolyan értékűnek, pontosabban értéktelennek tart („Hát most hát, ott volt a háború is, ott volt Hitler. Hitlernek az jó rendszer volt ott Németországban, nem? Hát mindenki, hát másoknak nem volt jó. Azért mondtam, ez most attól függ, milyen rendszer van, és akkor az a jó, másik… Mindenhol vannak ugyanúgy kémek, vagy ilyen izé, akármicsodák, úgyhogy… Én véleményem szerint… (nevet)”). Ez az abszolutizált politikai cinizmus határozza meg az állampolgári viselkedés egészét, méghozzá oly módon, hogy valójában megbénítja azt. Szavaz ugyan az apa, azonban mindegyik pártot beikszeli (vagyis érvénytelen szavazatot ad le), politikai civil szervezetekben nem vesz részt, lokális ügyekben szervezett tüntetéseket, megmozdulásokat értelmetlennek tartja, még úgy is, hogy közvetlen családtagja érintett bennük. Érdekes kérdés, hogy vajon honnan fakad az apa politikai cinizmusa? A családtörténetből kiderül, hogy szülei semmiféle explicit politikai cselekvést nem tettek, alapvetően konform módon beilleszkedtek az aktuális rendszerekbe, sokkal inkább a hétköznapi megélhetési kérdések kötötték le a figyelmüket, és az ennek megfelelő materiális felhalmozás kérdései. Ez a szemlélet jellemző egyébként az apára is, több ponton is kiderül, hogy maga is elsősorban ezen pragmatikus elvek alapján szervezi életét. Egyrészt több műszakban dolgozik, a szabadidejét feláldozva. Másrészt a nevelésben is alapvetően egy pragmatikus laissez-faire elvet érvényesítve, igazából nem avatkozik be, amíg nincs nagyobb baj. Ez a szemlélet jellemző továbbá az anyára is, aki – négy gyerek mellett – szintén elsősorban a materiális újratermelésre fókuszál, a politikához pedig abszolút pragmatikusan viszonyul: szavazni nem megy el, mert úgy érzi, nincs értelme, viszont helyi ügyekben akár tüntetésen is részt vesz, mert közvetlenül érintve érzi magát, és a megmozdulás hatását. Ilyenformán az apa politikai attitűdje környezetéhez képest anomáliának tekinthető. Ezen anomáliában meglepő továbbá, hogy az apa politikai cinizmusa nagyfokú tájékozottsággal pá-

Ifjúsági közélet rosul. Mind a közelmúlt politikai eseményeiről, mind a Kádár-rendszerről többféle szempontot felvillantva nyilatkozik, amire végzettsége alapján nincs magyarázat. Ezek a nyilatkozatok rendre a nyilvánosságban forgó narratívákból kerülnek kialakításra, azok olykor közhellyé leegyszerűsített, olykor kissé torzított lenyomataként. Vagyis úgy tűnik, hogy az apa rendkívül intenzíven követi a különböző médiumok elemzéseit, ami legalábbis első ránézésre ellentmondani látszik a határozott politikai cinizmusnak (hiszen aki meg van győződve arról, hogy a politikum természetes, megváltoztathatatlan állapota a romlottság, annak nincs miért követni a híreket). Ennek a paradoxonnak a feloldása alighanem a foglalkozásban keresendő: nappali és főként éjszakás portásként ugyanis rengeteg szabad percet kell kitölteni, aminek kitűnő módja a tévézés, rádiózás. Ezekből a műsorokból szűri le tehát politikára vonatkozó nézeteit az apa, és ezek ellentmondásosságából érthető meg, hogy miért vezetett ez cinizmushoz. A műsorokról megjegyzi ugyanis, hogy talán kissé túlságosan is zavaró az, hogy olyan sokféle ellentmondó véleményt jelenítenek meg („És egyik tv így mondja, másik tv úgy mondja, és akkor az ember már azt se tudja, most miről van szó”). Ennek a nyilvánosságbeli inkoherenciából fakadó bizonytalanságnak a feloldására tett kísérletként értelmezhető a politikai cinizmusának kialakulása. Ez a politikai cinizmus ugyanakkor egy izolált kis szeletként adott az apa életvilágában, nem terjed át az élet egyéb területeire. Így azt a hétköznapi gyakorlatokkal sem kapcsolja össze. Amikor például kvázi-állampolgári cselekvésre van szükség (a hagyományőrző körben döntéshozatalra), nem vonul félre cinikusan, hanem maga is próbál demokratikusan részt venni a döntéshozatalban. Otthon csak nagyon ritkán beszélnek politikáról, sokkal inkább a hétköznapi élet instrumentális ügyeiről és a család közös hobbijáról, a középkori hagyományápolásról. Az otthoni életvilág ennek megfelelően tartalmilag apolitikusnak tekinthető. Formálisan alapvetően a pre-reflektív intimitás révén integrált, ami

kifejeződik abban, hogy a személyközi viszonyokat határozott formális igazságossági elvek helyett érzelmi kötődések szabályozzák. A fentiekben felvázolt szocializációs klímával kapcsolatban nagy kérdés, hogy vajon a politikai cinizmus izoláltságából milyen körülmények között tör ki és fejt ki hatást. Az egyik lánnyal készült interjú alapján erre vonatkozóan csupán hipotéziseket fogalmazhatunk meg. Ebből ugyanis az derül ki, hogy a lány alapvetően a pragmatikus-intim alapon szerveződő életvilág jellemzőit sajátított el. A lány pragmatizmusa megnyilatkozik mindenekelőtt abban, hogy kizárólag azokról a kérdésekről van véleménye, amelyek valamilyen módon érintik őt vagy érdeklik. Ezen az alapon utasítja vissza az explicit politikai kérdéseket, nem zárva ki ugyanakkor a lehetőségét, hogy egy nap érdeklődni fog irántuk („Nem nagyon figyelem a politikai eseményeket, tehát majd egy idő után lehet, mert én is ugye választó leszek, tehát akkor majd úgy gondolom, hogy majd így jobban figyelemmel követem a dolgokat”). Hasonlóképp ezen az alapon érdeklődik és tájékozódik az oktatás kérdései iránt és rója fel annak túl gyors ütemű változásait („Hát, igazából én nem, nem, nem követem annyira figyelemmel a dolgokat, de ami így engem érint, tehát így az oktatási dolgokat, hát azt, hát ott ugye sok változás van, tehát itt folyamatosan változik, ezt így nem tartom annyira jónak, tehát így”). Ez határozza meg továbbá saját családja történetéhez való viszonyát is: azokat a kérdéseket meglehetősen alaposan ismeri, amik saját problémahorizontján belül értelmezhetők („Hát így emlegetni, meg, hogy például, hogy mikor keltek,és akkor mentek ki a gyá.. mármint hogy a munkába, és hogy tömegesen mentek, tehát így egy napjukat mondjuk elmesélték, hogy az, hogy így zajlott le, hogy mentek, vittek magukkal ételt, meg annyi és akkor így tömegesen dolgoztak”), az azon kívülieket azonban nem („K: És a szocializmus idején milyen volt a családod élete? V: Hát ezekről így nem nagyon szoktak így, hát mesélni..). Mindezek alapján hipotézisként megfogalmazható, hogy a lány politikai szocializáció-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

19

fjúsági közélet jában abban a pillanatban, amikor ez konkrét problémaként relevánssá válik – tehát legkésőbb a szavazás pillanatában –, aktivizálódni fog a családon belüli politikai tudás is, és potenciálisan a politikai cinizmus is. Erre utal egyfelől, hogy a politikai eseményekről – annak ellenére, hogy egyelőre azok nem érintik őt és ezért nem foglalkozik velük – hallgatólagos tudással már rendelkezik (hallott mind a Bokros-csomagról, mind a státus-törvényről, mind az őszödi beszédről), másfelől hogy implicit politikához való viszonyt illető negatív-szkeptikus hangoltsággal is („Hát néhány dolgot, amit így hétköznapokon hallok a politikusokról, az nem annyira pozitív dolog” ill. „Hát ahhoz képest, ahhoz a korhoz képest, biztos jobb nyilvánossági dolgok vannak. De hát a nyilvánosságot is, ahogy az összes dolgot, hát befolyásolhatják, elferdíthetik az igazságot, tehát egy, egyrészt ezt lehet így befolyásolni, mármint hogy a tömeg… tömegkommunikáció”). Ilyenformán az esettanulmány jól érzékelteti, hogy egy véletlen esemény következtében előálló másodlagos politikai szocializáció (az apa munkaköri ártalmából fakadó politikai tájékozódásból fakadó politikai cinizmus), hogyan válik egy családi hagyomány részévé, hogyan tesz egy alapvetően apolitikus, pusztán materiális-pragmatikus életvilágot politikailag érintetté.

6. Történelmi traumák: a rendszerváltás mint sorsesemény A négy fős, nagyvárosban lakó családot a pedagógus anya, a biztonsági cégnél középvezető beosztásban dolgozó apa, szakközépiskolában végzős fiuk és szintén középiskolás lányuk alkotja. A szűkebb család mellett szoros kapcsolatokat ápolnak a nagyszülőkkel és a testvéri családokkal, előbbiekkel naponta, utóbbiakkal hétvégenként találkoznak, továbbá évente 3-4 alkalommal a legtágabb rokonság is összegyűl. Ezeken a találkozókon különösen gyakran kerülnek elő a család történetével kapcsolatos kérdések, így meglehetősen részletesen élnek

20

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

a szülők generációjában a felmenők életének legfontosabb eseményei. Anyai ágon egészen az ükszülőkig nyúlik vissza az emlékezet (itt egy bevándorló kocsmáros ág jelenik meg), de részletesen csak a dédszülőktől kezdődően vannak történetek. Az anyai felmenők között alapvetően két markánsan különböző ág különböztethető meg. Az egyik német származású, vallásos, nagypolgári-nemesi ág, akik a Horthyrendszerben nagypolgári miliőben éltek, majd az államszocializmus alatt osztályellenségnek minősültek. Ennek megfelelően ők maguk paszszív, defetista ellenzékiség szerint viszonyultak a rendszerhez. A másik ágon elit szakmunkásfamília található, ők a rendszer kedvezményezettjei lettek, konform módon viszonyultak hozzá. Mindez azonban az anya szerint mégsem okozott feszültséget a két család között, amiatt hogy a közös műszaki érdeklődés hidat teremtett közöttük. Az apai felmenők között eredetileg mezőgazdasági-munkásközegből katonai pálya révén az államszocializmusban tiszti rangig felemelkedett nagyapát találunk, akinek az örökségét az apa is folytatta. Ebből a sokféle hatásból a család számára elsősorban az anyai munkás és az apai katona nagyszülők ideológiai öröksége lett meghatározó. Az államszocializmushoz alapvetően pozitívan viszonyultak, ennek megfelelően sem ’56-ot, sem a rendszerváltást nem élték meg felszabadító eseményként. Ugyanakkor ez a viszonyulás nem vezetett sem a történelem, sem azzal összefüggésben a mai politikai pártok dogmatikus megítéléséhez, ami feltehetően a polgári ág tapasztalatára vezethető vissza. A családi emlékezetben élő tapasztalatok közvetve fontos adalékul szolgálnak a család politikai atmoszférájának megértéséhez. Ugyanakkor ezeknél is fontosabb szerepet játszik a rendszerváltás család által közvetlenül átélt tapasztalata, ami közvetlenül meghatározta a család rendszerváltás utáni sorsát. A rendszerváltás évei alatt az apa ugyanis épp a moszkvai katonai főiskola utolsó éveit járta, ám befejezni már nem tudta iskoláját: diplomaszerzés előtt hazahívták és az új rendszerben

Ifjúsági közélet mint megbízhatatlan elemet leszerelésre kényszerítették. Így nem sikerült diplomát szereznie, továbbá a korábban biztosnak tűnő pályakép is egy csapásra összeomlott. Ez az élmény, amit joggal nevezhetünk „sorseseménynek”, mindmáig feldolgozatlan maradt a családban.5 Diploma híján minden új munkahelyen alulról kell végigjárni a ranglétrát az apának, ami újra és újra emlékezteti őt balszerencséjére. Mindezt fokozza, hogy épp az ő évfolyama csúszott le a diplomáról, és egy évvel idősebb társai sokkal könnyebben tudtak érvényesülni (éppen ezért nem meglepő, ha a rendszerváltás-narratívában kiemelt szerepet kap a „pálfordulókra” való neheztelés: „Ami egyáltalán nem tetszett neki, és megmondom őszintén, hogy nekem sem, hogy azok az emberek, akik legnagyobb szájúak voltak amellett, azok fordultak a legnagyobbat. És egyik pillanatban még ezt mondták, és utána meg azt”). A rendszerváltás okozta személyes szintű trauma – a kettétört apai karrier – meghatározó annak értelmezésekor, felülírja annak pozitív politikai hozadékait is („Tehát magával a rendszerváltással igazából ők egyetértettek. Remélték, hogy fejlődést és jó dolgokat hoz, de igazából nem különösebb…”). A feldolgozatlan személyes trauma hatására a politikához való viszonyt fundamentális szinten egy átfogó félelem hatja át: ha egyszer megeshetett, hogy a politikai események a várakozási horizontot tökéletesen semmibe vevő forgatókönyvhöz vezettek, ha egyszer kifordult a világ a sarkából, akkor az bármikor megeshet újra. Ilyen körülmények között pedig a leghelyesebb magatartás a közéletben a visszahúzódás, és a politikától való távolmaradás („V:Hát, hogy nem. Én soha nem tartok ilyet, hogy tiltakozzak ez ellen, az ellen, ezért. Én szépen elvagyok magamban, ami lesz, lesz. Én például nem fogok… K: Igyekszik a politikától távol tartani magát? V: Így van. Teljes mértékben, mert…”), a magánéletben pedig a már-már túlzó konformizmus („énnekem a hátam közepén van az, hogy ellenálljak bármi ellen is. Tehát valószínű, hogy ezt az anyukám vonalán vettem. Meg borzasztó, apukám is meg

anyukám is borzasztó jó szándékú, és borzasztó segítőkész. Apukám egy kicsit túlzásba is ment ezzel, és valószínű, hogy én is túlzásba megyek ezzel. Tehát én a legnagyobb ellenségemnek is szívesen segítek, hogyha rászorul. Tehát nem azt mondom először, hogy te vagy a legnagyobb ellenségem, hanem segítek, és utána megmondom, hogy attól függetlenül te vagy a legnagyobb ellenségem. Ez különben tényleg így van”). Az eredetileg politikai események okozta elbizonytalanodásból fakadó szorongás mélyen áthatja a családi életvilágot (ahogy látni fogjuk, nem csupán a direkt politikai vonatkozások szintjén). Hacsak lehet, kerülik a beszélgetésekben a politikai témákat („Napi politikáról szinte soha nem szoktunk beszélgetni”), ha nem lehet, akkor pedig igyekeznek a lehető leginkább konfliktusmentes formában lefolytatni a beszélgetést. Mindez jól megjelenik az – egyébként politikai törésvonalaktól nem mentes – családi politikai beszélgetésről szőtt narratívában: „Általában mi úgy vagyunk, és utána meggyőzzük egymást, hogy egyáltalán nem is kéne elmenni szavazni, de akkor mondtuk, hogy utána akkor ne mondjuk, hogy azért, mert a másik szavazott rá. Nem, tehát utána elmegyünk szavazni”. Vagyis a beszéd szintjén kijelölnek egy közös referenciapontot (nem érdemes szavazni, hisz minden politikus egy kutya), sajátos szereptávolítást valósítva meg, és olyan témákat már inkább nem vitatnak meg, ahol a konfliktusok kezdődnének (ki kire szavaz). Ez alól a gyakorlat alól egyedül az apai nagyapa volt kivétel: ő egész családját a Munkáspárt, majd az MSZP támogatására kapacitálta. Ezt a direktívát az anya elbeszélése szerint ugyan visszautasították, azonban a kopogtatócédulákat mégis odaadták neki (vagyis inkább nem konfrontálódtak). A szorongás sajátos formában jelenik meg az anya szolidaritás-koncepciójában: „én az alapján nem szeretnék senkire se szavazni, hogy nekem ez és ez jobb lesz. Tehát én mindig úgy indulok ki, az osztályban is ezt magyarázom a szülőknek és gyerekeknek, hogy együtt vagyunk. Mindenkinek. És igazából nem látom egyik felől se azt, hogy úgy mindenkinek

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

21

fjúsági közélet vagy en bloc az országnak jót szeretnének. És én ezért mondom azt”. Érdekes mindenekelőtt a hangsúlyozása annak, hogy a szavazásnál szigorúan nem a saját érdeket, hanem a kollektív érdekeket kell figyelembe venni, hogy nem a különbségeket, hanem az összetartozást kell hangsúlyozni. Mindez ráadásul – ahogy a politikum és a munkahelyi közösség narratívabeli egymásba csúszása jelzi – az anya számára nem csupán a szigorúan vett politika, hanem általában az emberi együttélés szabályozó elve is. Döntő fontosságú, hogy miként értelmezzük ezt a szolidaritás-narratívát: egyfelől tekinthetünk rá úgy, mint az önfeláldozó, altruista beállítódás megnyilvánulására, másfelől úgy, mint valamilyen válaszreakcióra. Álláspontom szerint inkább ez utóbbiról van szó. Ahogy az egy korábbi részletből is kiderült, van valami túlzó az anya konformizmusában, amit ő maga is megfogalmaz, és ami megjelenik számtalan mozzanatban (például minden állásfoglalást igyekezett finomítani, tompítani az interjú során, folyton az interjú-készítőjének reakcióihoz igazodott). A túlzó alkalmazkodási kényszer bizonytalanságra utal, a saját várakozási horizonttól való elidegenedésre, vagyis a legrosszabb eshetőségre való folyamatos felkészülésre. Hasonlóképpen magyarázható a túlzásba vitt szolidaritás is, ezt is a feldolgozatlan trauma hatásának tekinthetjük. A szolidaritás elvének hangsúlyozása azt a vágyat fejezi ki, hogy a közösség összetartását helyezzük első helyre, és ezáltal is minimalizáljuk a belső konfliktusok esélyét. Ezek a konfliktusok ugyanis – ahogy azt a rendszerváltás megélt traumája bizonyítja – nincsenek keretek közé szorítva, potenciálisan az egész életutat felboríthatják. Vagyis az a tapasztalat, hogy egyszer a politikai konfliktusok eredményeként „már megvalósult a lehetetlennek hitt”, feldolgozatlan formában egzisztenciális szorongásként rögzült, ami kihat minden további konfliktusra, a tőlük való túlzó félelem formájában. Beszédes, ahogy végül a sztrájkkal kapcsolatban vallomást tesz a félelméről: „Meg biztos van bennem egy kis félsz is. Szóval ez is. Hogy biztos, hogy akkor az egykor

22

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

fogják mondjuk fölírni a neveket”. Vagyis úgy tűnik, egész más kontextusban is reális veszélynek tartja, hogy a politika drasztikusan beleavatkozik az életébe, hogy egy esetleges sztrájk esetén feljegyzik nevét, és később retorzióra számíthat. Ez az eredetileg politikai eseményből fakadó, egzisztenciálissá vált félelem tehát döntő a családi életvilág szempontjából. Ez magyarázza a konformizmust, hiszen a félelmet csakis a folytonos megerősítések oldhatják fel ideiglenesen (ezért simulékony ő is és felmenői is, akiknek már szintén volt alkalmuk megtapasztalni milyen az, amikor a politika kettétöri egy család életét). Ez határozza meg a társakhoz való viszonyt, amit igyekszik a szolidaritásra alapozni, kerülve a konfliktusokat. Kihat továbbá a pártokhoz való viszonyra is, melyek között csupán a tekintetben differenciál, hogy radikálisak-e vagy sem („De, van olyan amit elítélek, aki más embert le akar taposni, meg más embert … Tehát olyan elméletei vannak. De az, hogy valaki Fidesz vagy szocialista, vagy ez az új, ez a…”). Meghatározza továbbá a politikai cselekvése lehetőségterét is, ami a sztrájkkal szembeni elutasító viszonyban fejeződik ki („Én a buszvezetőkre is egy idő után úgy haragudtam. Akármennyire is. Tehát máshoz viszonyítva meg az, hogy mennyi problémát okoznak az embernek. Amikor azért álltak volna ki, és azt mondták, hogy nem állnak ki azzal a busszal, mert veszélyt okozna, azt megértettem, akkor igen. De így most mindenki elkezd sztrájkolni, és akkor hú, de jó lesz? Nem lesz jó. Nem lesz meg. Igazából én ezt gondolom. De hát mindenki másképp gondolja”). Mindez összességében egyfajta elfojtott félelmen alapuló állampolgári kultúrát eredményez, az autonómia, az önmagunkhoz való kiegyensúlyozott viszony, és az ezzel szorosan összefüggő közéleti cselekvési képesség hiányát. Mindennek konstitutív elemei a gyanakvás és a félelem, a távolmaradás a politikai cselekvéstől és a feltűnés kerülése, valamint a szorongás kompenzációjaként a közösséghez tartozás bizonyítékának túlzásba vitt keresése (túlzott konformitás és szolidaritás).

Ifjúsági közélet A feldolgozatlan trauma a családi életvilág újratermelésében formális szinten torzító tényezőként jelenik meg. Az anya narratíváiban infantilizált képet fest gyermekeiről, hangsúlyozza, hogy őket egyáltalán nem érdekli a politika és a komoly dolgok („És ezért én itthon sem beszélek politikáról. Tehát, hogyha el fognak kezdeni érdeklődni ez iránt, meg amikor megkérdezték tőlünk, akkor mi megmondtuk, hogy erre vagy arra, de szerintem egyik fülükön ki, másikon be, mert nem téma nálunk”). Ugyanakkor a gyermekkel készült interjú alapján árnyalódik ez a kép. Egyrészt előfordul, hogy bizonyos témák megbeszélésekor egyáltalán nem az érdeklődés hiányáról van szó, hanem arról, hogy egyes beszélgetésekből kizárják a gyerekeket („Általában akkor szoktak leküldeni, mikor a munkájával kapcsolatban beszélgetnek. Meg Anya is, amikor a munkahelyéről. Tehát aki nem akarja, hogy valakit… Tehát apukámnak a főnökének a lánya odajár az én sulimba. És hogyha nem akarja, hogy tudjak valamit, és ne beszéljem meg azzal a lánnyal, aki oda jár”), annak ellenére, hogy az őket is érdekelné („Meghallgatnám szívesen. Tehát nem mennék le, csak azért mert mondják, de igazából annyira nem zavar, hogy leküldenek”). A titkok és tabuk kommunikációs korlátaival a szülők akaratukon kívül a gyanakvás és titok auráját teremtik meg az életvilág újratermelésében. Másrészt kiderül, hogy alapvetően mind a kommunikációs szerepek, mind a kommunikációs témák meglehetősen kötöttek, hogy a családi kommunikáció alapvetően egyirányú, az anya kérdez, a gyerekek válaszolnak. Az anyával szinte kizárólag a tanulmányi eredményekről lehet beszélni, az apával emellett a család sport-hobbijáról. Ezeket a kereteket saját bevallása szerint túl szűknek érzi a lány, és szíve szerint tágítaná őket („Hát, hogy ne csak mondjuk a tanulásról beszélgessünk, hanem mondjuk az olyan dolgokról is, hogy, hát hogy másról is. Tehát az ilyen hétköznapi dolgokról. Hát mondjuk a tanulás is hétköznapi, de ne csak a tanulásról”). Az anya és a gyermek eltérő képe a kommunikációról kifejezi, hogy az anya

álláspontjával szemben nem arról van szó, hogy a gyerekeket nem érdeklik az iskolán kívüli kérdések, sokkal inkább arról, hogy az anya nem hajlandó ezeken kívül más témák fele nyitni. Az iskolát ugyanakkor kiemelt beszédtémaként kezelik, a legapróbb részletekbe menőkig kikérdezésre kerülnek az ott történtek („amikor hazajönnek, leülnek, és azzal kezdik, hogy mi történt az iskolában. És nem úgy, hogy jó volt, vagy semmi. Tehát igazából elmesélik nekem az egész napot. Ez úgy alakult ki, hogy általános iskolában, amikor jöttünk hazafele, én soha nem a kollegáimtól. Tehát soha nem érdeklődtem a kollegáimtól, hogy mi történt. Ők beültek a kocsiba. Nekünk még volt egy időszak, amikor a korábbi lakásunkba mentünk, utána ide. Az a kocsiút, meg pláne, ha dugóba kerültünk, pont elég volt arra, hogy mind a kettő alaposan, és én mindig is érdeklődtem ez iránt. Tehát engem nem lehetett kicsiként még nem lehetett anynyival, hogy jó, semmi. Tehát akkor, na, vegyük végig. Milyen órák voltak? Mert így, amikor így megkérdezem, akkor rájönnek, hogy tényleg. És a mai napig, tehát a gimnáziumban is, leül, na, vegyük végig, milyen órák voltak, igen. Elmondja mi történt. Még azt is néha, hogy beszóltak, nem szóltak be, rendetlenül viselkedett valaki satöbbi. Pedig már tényleg középiskolások.”). A kötött témák mellett az otthoni élet egyéb aspektusai is erős kontroll alatt állnak. Így az időbeosztás és a zsebpénz kérdései is („Hát ilyen, amikor azt mondom, hogy az időbeosztásnál, hogy például itt van a péntek, szombat, vasárnap, és akkor mindig, hogy majd vasárnap megcsináljuk a leckét. Majd vasárnap megcsináljuk a leckét. És akkor mondom, hogy de vasárnap ez lesz, szombaton meg ez lesz, légy szíves akkor most nekiülni. „Jaj, de olyan fáradt vagyok, meg nem akarom.” Tehát mindig az időbeosztás az például. És ők ezt úgy élik meg, azt tudom, hogy úgy élik meg, hogy „persze, mert ezt akarja”. Meg például a segítségnél is, hogy pakold el, és akkor miért kérem én arra meg például, miért nem én csinálom meg?”). Ennek következtében a gyermekek autonómiájának meglehetősen kis tér marad. Hiszen sem az otthon (ahol kötött az időrendjük), sem

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

23

fjúsági közélet az iskola (amiről szintén a legapróbb részletekig beszámolnak) nem olyan tér, amit ne kontrollálnának valamilyen módon a szülők. A túlzott kontroll feltehetően szintén összefügg a feldolgozatlan traumából fakadó egzisztenciális szorongással. Ami a politikumhoz való viszonyban gyanakvó visszahúzódásként, a társakkal való viszonyban a félelmet ellensúlyozó túlzott konformizmusként jelenik meg, az a gyerekek viszonylatában az intimitás túlzásba viteleként, túlzott féltésként. Ennek nem szándékolt következménye, hogy a gyermek autonómiatörekvéseit ellehetetlenítik (beszédes példák: „Hát olyat, hogy például volt a karácsony ugye, és a barátnőmnek vettem egy parfümöt, mert az volt a kedvenc parfümje, és nagyon drága parfüm volt, és anyukám nagyon nyaggatott ezzel, hogy nem szabad, mert hogy az ő kollégáinak se vesz ilyen drága cuccokat, meg ilyenek. És akkor nagyon összevesztünk. Mert hogy a zsebpénzemből vettem, és nem maradt már több zsebpénzem, és ezért. Tehát így ezért” illetve: „És mi a barátnőmmel ugyanabban az évben születtünk, és már kisgyerekkorunk óta így együtt nevelkedünk gyakorlatilag, és volt már egy csomószor olyan, hogy megkértem, hogy hadd aludjak ott náluk, meg ő is ide, és akkor nem engedték meg, mert hogy … Nem is tudom, hogy miért. Tehát volt már olyan, hogy nem engedtek meg ilyet”). Az ellehetetlenített autonómiatörekvés eredményeként a gyermekek egyrészt infantilizált szereppel azonosulnak, másrészt a szülői perspektívával („Nem. Most már mást vennék neki. Nem, de egyébként nem. Lehet, hogy most már nem venném meg újra. Hogyha nem lenne meg neki. Tehát most nem venném meg neki, lehet. Hanem inkább valami olcsóbbat választanék”). Ilyenformán a trauma által mind az életvilág formális szintjén, mind pedig az intimitás szintjén meghatározott szocializációs klíma hatása kimutatható a gyermekekben is. A szülők egzisztenciális szorongása a gyerekek szintjén az elnyomott autonómia és cselekvésképtelenség formáját ölti. Ilyenformán a szülők gyanakvó, titkolózó viszonyulása a családon kívüli világgal szemben, a félelem állampolgári kul-

24

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

túrája közvetett formában öröklődik át. Maga a trauma nem kerül feldolgozásra és ennek megfelelően nem kerül elmesélésre sem. Ugyanakkor a trauma eredménye, a seb, amit a szülők autonómiáján, várakozási horizontjába vetett hitén ütött a rendszerváltás, tovább öröklődik. A szülők világhoz való viszonyának felborulása a gyermekekkel való viszonyban a túlzott kontroll formáját ölti, aminek eredményeként a gyermekek autonómiája sem tud kifejlődni. Mindezek a problémák csakis a traumával való terapeutikus szembenézés eredményeként lennének kezelhetők, ami azonban mindaddig, amíg mindezzel a szülők sincsenek tisztában, aligha kivitelezhető.

7. Történelmi traumák: élet a diktatúra után Az öttagú nagyvárosi családot a nyugdíjas, korábban antennaszerelőként, majd anyagbeszerzőként dolgozó apa, a pedagógusként dolgozó anya és 19 éves iker fiaik alkotják, akik közül egy autószerelőnek tanul, a másik kettő pedig jelenleg munkanélküli. A család emellett gyakran tartja a kapcsolatot a még életben lévő nagyszülőkkel, valamint unokatestvérekkel. Az anyai felmenők között gazdálkodóként, majd az erőszakos téeszesítés után portásként dolgozó nagyszülőket találunk, akik vallásukat tekintve protestánsok voltak, presbiteri szerepet is vállaltak. Az apai felmenők között női ágon patikusokat, férfi ágon két generáción keresztül katonatiszteket. Az apai dédapa a két háború közt vitézi rangot is kapott, majd a második világháborúban hunyt el. A háborút, hadifogságot és Németországba menekülést is megjárt apai nagyapa az államszocializmus alatt osztályidegennek számított, és folyamatos üldözésnek volt kitéve. Feltehetően megfigyelték, korlátozták a munkavállalásban, majd ’56-os szereplése miatt börtönbe is került. A dédszülők patikáját az államszocializmus éveiben többszöri újrakezdési kísérlet után is államosították. A két szülő családjának tehát hasonlóképpen alapvetően ellenséges volt a viszonya az állam-

Ifjúsági közélet szocializmussal. Az anyai házban ugyanakkor mindezt mély hallgatás övezte. Az anya egy rossz szót sem hallott soha szüleitől a „kommunistákról” a rendszerváltásig. Ő maga úttörő és KISZ-tag is volt, az államszocializmus diktatórikus jellegének egyáltalán nem volt tudatában (olyannyira, hogy – ahogy az egy történetből kiderül – egy alakalommal tréfát űzve a pártból majdnem igen komoly bajba is került, noha ennek akkor nem érezte a súlyát). Mindez csak a rendszerváltás után változott meg: akkor kezdtek el szülei beszélni arról, hogy mi minden történt korábban. Mindezt így magyarázza az anya: „Szerintem nem mertek. Úgy gondolta, hogy ennek nem lesz vége, és jobb, ha befogja a száját, és hallgat, és csinálja mindenki a dolgát. Teszi a dolgát, és nem beszél. Úgy érzem most. És onnan, mint presbiter is, utána megismerkedtem azzal a református lelkésszel, most már megint ott van, akik gyerekként ott voltak, és összejártak, és ahogy ők is elmesélik, hogy mi minden történt, meg az apukájukat hogyan hozták föl, hogyan törték össze a csontját egyiknek, másiknak, hogyan menekültek, hogyan szöktek. Hogy a kezükben volt, és fogta a gránátot, hogy ha kell… Szóval egy csomó mindent utána kimondtak. De addig senki, semmit”. Az apa ezzel szemben kiskorától fogva szembesült a diktatúra minden kegyetlenségével. Anyja révén a patikaállamosítást tapasztalta meg, apja révén pedig a folyamatos zaklatást, ellehetetlenítést, börtönt. Ennek hatására nála fel sem merülhetett az államszocializmus formális szocializációs csatornáiban való részvétel, vagyis az úttörőség és KISZ-tagság. Ehelyett osztályidegenként továbbtanulási lehetőségeinek korlátozásával kellett szembenéznie. Mindezen tapasztalatok hatására néhány kamaszkorú társával együtt ’58-ban fegyvereket gyűjtöttek össze egy erdőben, ami miatt rövid időre börtönbe is került. Természetesen ezek után végképp nem kínálkozott lehetőség a konszolidációra, aminek eredményeként az egész államszocializmusra úgy gondol az apa, mint az életét ellehetetlenítő rendszerre: „férjem szokott ilyeneket mondani, hogy hát most is ideges leszek, most is felbosz-

szant, vagy most is méreggel tölt el, ha arra gondolok, hogy mit meg mertek tenni, mit tettek vele, mi lehetett volna az életbe’, mi történt volna velünk, hogyha nem így alakul. Szóval ezek indulatokat váltanak ki olyankor belőle”. Az idézet alighanem jól kifejezi, hogy egész élete megnyomorításáért teszi felelőssé az előző rendszer politikai elitjét, amiért mind a mai napig nem tudott megbocsájtani. Ennek megfelelően életét a rendszerváltás óta alapvetően a múlt rendszer eseményeinek mélyebb megismerése, valamint személyes vonatkozású bűneinek feltárása, egyszóval a múlt feldolgozása tölti ki. A feldolgozáshoz elmélyült kutatómunkát folytat, aminek részét képezik történelmi témájú könyvek, filmek, internetes dokumentumok megismerése, valamint a személyes múlt minél pontosabb rekonstrukciója (például a dédapa sírhelyének felkutatása). E folyamatban – annak ellenére, hogy a trauma elsősorban az apa személyes élményeihez kötődik – társa felesége is, aki a rendszerváltás után szintén egyre intenzívebben kezd érdeklődni a múlt eseményei iránt. Ilyenformán a múltfeldolgozás közös tevékenységgé válik a két szülő számára, a történtek magyarázatára együtt keresnek válaszokat, mely tevékenység bizonyos terapeutikus potenciállal is bír („hogy megtaláltuk a nagypapának … Mert akkor eltemették a háború alatt, és akkor nem tudtuk, hogy hol, csak hogy Szombathelyen valamelyik templomban. (…) vagy három-négy éve, hogy rátaláltunk. Igen. Körülbelül igen. És hát tényleg annyira érdekes volt, mert a férjem már visszament régen, és még nem is ismert engem, és egyszerűen nem találta meg. És most addig nem akartunk eljönni, amíg nincs meg, hogy hogyhogy nem találjuk, és hol lehet. És egy olyan templom, ami … Már bementünk iksz helyre, átkutattam az egész – kitették ugye – dokumentációt, és kerestem. Volt olyan, hogy találkoztam olyan nénivel, aki akkor volt távírós, a háború alatt, még ott ült. Nagyon érdekes volt. És amikor már föladtuk volna abban a templomban is, hogy nincs, teljesen véletlenül csak annyit láttam, hogy „vitéz”. Több nem látszott csak egy papíron, hogy „vitéz”. És

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

25

fjúsági közélet akkor egy /…/ szereztünk, visszahajtottam. Na, akkor megcsináltattuk az egészet ott, sírtáblát, ilyesmit, és akkor a gyerekekkel is visszamentünk. Úgyhogy tudják ők, csak hogy ez úgy hogy jön le? Nekem is, a férjemnek tehát nagyon, de nekem is döbbenetes volt, hogy ennyire eddig nem került rá sor”). A fenti kontextusnak megfelelően érthető, hogy a rendszerváltás az apa számára bizonyos értelemben katartikus folyamat volt. Noha nagyjából egybeesett a gyermekek születésével, és ezért az anya közvetlenül nem tudta teljes figyelemmel követni (az ikerterhesség sok komplikációval járt), az apa intenzíven követte az eseményeket, előkerültek ’58-as bajtársai, és felmerült a kérdés, hogy politizáljanak-e („Hát ő sokkal jobban nyomon kísérte az eseményeket. De hát nála is ez volt ugye, hogy dolgozott, meg jött hozzám. Utána a gyerekekhez. Utána egyik egyik kórházban volt, másik másik kórházban. Szóval otthon másik. Feri sokáig volt kórházban, ő még egy hónappal tovább volt. Így barátokkal is ők sokat beszéltek, meg gondolkodtak, hogy politizáljanak, ne politizáljanak? Azt tudom, hogy megkeresték őket aztán így barátokon keresztül. Később jöttek is össze. Ez a kis társaság, akik benne voltak az ötvennyolcas… Amikor leültették”). Végül azonban nem vállalt aktív politikai szerepet sem a rendszerváltás eseményeiben, sem pedig azóta nem vett részt még csak tüntetéseken sem (annak ellenére, hogy mind felesége, mind egyik gyermeke részt vett több politikai megmozduláson is a rendszerváltás óta). Követni aktívan követi ugyan a politikai eseményeket, valamint szívesen meg is vitatja azokat, azonban attól elzárkózik, hogy tevőlegesen részt vegyen bennük. Feltételezhető, hogy ennek hátterében megtörtsége áll. Miután csaknem az egész Kádárrendszert megfélemlítve, legyőzetve és elnyomva élte át, aligha maradt lelki ereje bármiféle cselekvéshez. Az elismerés csaknem összes formájától – a jogi személyként és a társadalom hasznos tagjaként való elismeréstől – megfosztva leélt élet ugyanis pontosan azt lehetetleníti el, hogy az egyén autonóm, cselekvőképes le-

26

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

gyen.6 Ehelyett az apa megelégszik azzal, hogy visszahúzódva, pusztán megfigyelőként kövesse az eseményeket, már ez is elégtételt okoz neki („például amikor a koronát vitték a Parlamentbe. De hát ilyen karonülők voltak, hogy Anyuval mentünk és vittük a gyerekeket, de férjem akkor is itthon nézte. Tehát őneki ezek az élmények akkorák, hogy abszolút képben van, de csak itthonról”). És emellett legfeljebb magánjellegű szimbolikus cselekvésekben vesz részt (például a dédapa újratemetése). A szülői életvilágot a fentieknek megfelelően tartalmi szempontból maximálisan meghatározza a Kádár-rendszer keserű tapasztalata, valamint a rendszerváltás elégtétele. Kérdés ugyanakkor, hogy ez a tartalom milyen reflexivitással párosul, továbbá, hogy a gyermekek számára mi és hogyan közvetítődik mindebből. Az anya bevallása szerint bár elsősorban a férjével folytatnak beszélgetéseket a múltbeli és aktuális politikai témákról, mindig nyitottak arra, hogy a gyerekekkel tetszőleges vonatkozó témát megvitassanak. Ők azonban – egyikőjük, Ferenc kivételével – ez iránt kevéssé mutatnak érdeklődést („A gyerekek is tudják, meg hallották, de nekik ez … Mindig azt mondják, hogy „Apa, megint a hatvanas évekről beszélsz”. Nekik ez annyira messze van, és én azért a másik oldalt mégis, még ha nem volt otthon ez téma nálunk, akkor is összehasonlításom, rálátásom, tehát akkor mire kilencven volt, mégiscsak harminc éves voltam, és másképp fogtam föl, mint ők hallják. Ismerik, tudják, igen, de érzem, hogy más számukra”). Ha hallják is a beszélgetést, akkor is inkább másodlagos partnerként: jelen vannak ugyan, de nem figyelnek rá külön, nem szólnak hozzá („Tehát felnőttek beszélgetnek, és nem folynak bele a gyerekek”).7 Ettől a gyakorlattól egyedül Ferenc tér el: ő nem csupán a múlt, de a jelen politikai eseményei iránt is jobban érdeklődik. Ennek hátterében az áll, hogy bizonyos szempontból jobban kötődik szüleihez és ezért nyitottabb az életüket meghatározó traumára. Az anya az intimitásnak ezt a közelebbi fokát így jellemzi: „Mert ő sokkal jobban nyitott felénk. Tehát a másik sokkal inkább zárt”.

Ifjúsági közélet Tartalmi szempontból tehát elsősorban Ferenc az, akinél felmerül a szülők életvilágának tartalmi megismerése. Ahogy azonban a vele készült interjúból kiderül, ez az érdeklődés ellenére is meglehetősen töredékesen sikerül csupán. Így a család Kádár-rendszer kori tapasztalatairól csupán annyit tud, hogy „Hát, ahogy így hallottam, akkor sokkal keményebb volt, meg minden. Akkor nevezett úgymond Kádár-korszak volt, meg ezek”. Azonban arról, hogy ez a keménység mit is jelent, csak hozzávetőleges elképzelése van: „K: Te ezalatt mit értesz, hogy keményebb volt? V: Hát sokkal más volt a rend, a fegyelem, mint mostanában. Szerintem, ahogy így hallottam, meg minden. K: Tehát akkor úgy gondolod, hogy akkor egyszerűen sokkal nagyobb volt mondjuk a rend magyarán? V: Igen. Tehát nem volt szerintem akkor annyira sok lopás, meg ilyenek. Hát lopás, meg az utcán amikor, nem tudom, estefele, amikor az ember jön hazafele Pesten, akkor veszélyes hazajönni egyedül, főleg, hogyha az ember egyedül van” ill. „Hát nem tudom. Ha jól tudom, akkor este tíz előtt haza kellett menni? Ha jól tudom? Nem lehetett egy estét így kint tartózkodni régebben, mert jöttek, aztán hazavitték az embert, ha jól tudom. De nem vagyok annyira biztos benne. K: Már hogy ez végig lett volna? Vagy ezt mikortól gondolod? V: Ilyen ezerkilencszázötven-hatvanas évektől a nyolcvanas évekig körülbelül”. E felületes tudásnál sokkal meglepőbb ugyanakkor, hogy gyakorlatilag semmit nem tud konkrétan az apa és felmenői megpróbáltatásairól. Sem arról, hogy vitézek voltak a Horthy-rendszerben, sem arról, hogy milyen nehézségeik voltak emiatt azt követően. Ez annál is megdöbbentőbb, mert szülei életét a rendszerváltás óta gyakorlatilag ezeknek a megpróbáltatásoknak a feldolgozása tölti ki. Vagyis ezen a ponton kiderül, hogy bár az anya bevallása szerint nyitottak a múltról való beszélgetésre és el is mondják az eseményeket a gyerekeknek, azok közül a legfigyelmesebben sem ragad meg az elmondott történetekből viszszaadható formában semmi. Ebből az éles kontrasztból arra következtethetünk, hogy valójában messze nincsenek olyan mértékben beavatva

az államszocializmus traumájába a gyermekek, mint amennyire azok meghatározóak az apa számára, vagyis az apa relatíve igyekszik kihagyni gyermekeit a történetből. Igyekszik egy cezúrát húzni, egy új történetet kezdeni és megkímélni őket (vagy magát?) annak a tapasztalatnak az ismeretétől, hogy mit jelent egy, az elismerés tökéletes hiányában leélt élet, és mindez úgy tűnik, tartalmi szinten sikerül is neki („Hát, ez annyira engem nem izgat. Nem éltem abban a korban, így most nem nagyon izgat engem, hogy mi történt akkor. Inkább a jövőre leszek kíváncsi. Hogy mi lesz, hogy lesz”). Annak ellenére azonban, hogy konkrét ismeretek nem öröklődnek át, egy alapvető érzelmi hangoltság igen. Politikai kérdésekben a család egésze egyetértésben van, Ferenc és édesanyja együtt is járnak tüntetésekre („Orbán Viktor mondott beszédet, aztán nem tudom, félmillió, egymillió ember volt kint. Az volt egy nagy. Tehát kevés ember mondta volna azokat, amiket ő.”). Ugyanakkor ebben az egyetértésben kifejeződő tartalmak – ahogy az a Ferenccel készült beszélgetésből kiderült – egy korlátozott reflexivitási fokon öröklődnek tovább. A napi politikai kérdésekről Ferenc alapvetően különösebb reflexió nélkül, átvett populista narratívák nyelvén beszél. Nem hisz sem a változások lehetőségében („Azóta nem változott semmi se. Az ország se, semmi. Ugyanúgy vagyunk. Még a … Érdekes, hogy mi van. Sajnos. Hát de nagyon nem lehet ezt megváltoztatni. Mert most hiába lesz új kormány, váltani meg nem. K.: Nem bízol abban sem, hogy …? V: Hát valamit csinálnak, de ahogy szokták mondani: szarból nem lehet várat építeni. Szóval valamennyit sikerül, de még legalább itt nem az, hogy le vagyunk maradva húsz évvel a németekhez képest, hanem legalább harminc-negyven év, mire behozzuk azt a szintet”), sem a polgártársak szavazási aktivitásában („Lesz most ez a szavazás. Szerintem nem fognak elmenni legalább három millióan. De akkor keveset mondtam. Négy millióan biztos nem fognak elmenni. Mert hogy ők nem adják a voksot, meg hogy nem szavaznak senkire se. Csoda, hogyha el fog menni az ötven

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

27

fjúsági közélet százaléka az embereknek szavazni”), sem civil szférában („K: vannak olyanok, akik elmennek civil szervezetbe. Nem tudom, ilyesmin gondolkoztál-e? V: Nem, nem gondolkoztam. De most hát most mit tud tenni félmillió ember vagy annyi se. Mert nincsenek olyan sokan”). Vagyis egyfajta vagdalkozó, dacos, defetista narratívát hangoztat, melyben egyfelől felrója, hogy semmi sem halad előre, ugyanakkor sem maga, sem mások cselekvésében sem bízik. Ahogy kiderül ennek a világképnek egy fontos forrása a Híradók közös nézése és kommentálása: „Meghallgatjuk a híreket, aztán így elmondjuk, hogy ez mi a rossz, abban mi a rossz, meg hogy megint csak izé pénzt kérnek, megint emelések vannak, közben csökkennek a, nem emelik a béreket”. Vagyis a politikai események kommentálása kimerül a negatív hírek konstruktivitás lehetőségét magában nem rejtő ismételgetésében („Néha-néha, így heti kétszer-háromszor, de úgy nagyon nem mélyedünk el a témában. Mindig egy szinten. Mindig ugyanazokat mondjuk mind a ketten. Szóval egy irányzat”). Ez alapján úgy tűnik, hogy az apai trauma nem csupán a politikai orientáció ideológiai irányában meghatározó. Az apa akarata ellenére – hisz expliciten nem meséli el sérelmeit – magában foglalja azt a keserűséget is, ami felhalmozódott az élete során. Mindez a napi események kommentálásában jelenik meg, ahol is egy kiábrándult, cselekvőképességétől megfosztott, megtört ember perspektívájából kerülnek értelmezésre a változások. A lendületnek ez a hiánya ráadásul nem csupán a politikai cselekvésre vonatkozik, alighanem összefügg a másik testvér munkanélküliségével is, amibe pár hónapnyi keresés után beletörődni látszanak a szülők: „Hát anynyit, hogy most már elcsendesedtünk. Mert eddig próbáltuk őket, hogy menj, meg keresd, meg kérd, meg küldd az email-t, meg gyorsan hívd föl, meg mi. És most már láttuk, hogy mivel se vissza nem szólnak”. Ilyenformán elmondható az államszocializmus eredetileg politikai traumája, az elismerés-hiányban leélt élet, annak ellenére is, hogy az apa teljességében nem tárta fel történetét gyermekei számára, nem csupán

28

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

ideológiai irányultságában határozta meg a családi politikai szocializációs klímát, hanem a megtörtség, a keserűség és a ressentiment átörökítésében is.

8. Mobilitás és autonómia A kisvárosi négytagú családot vegyész végzettségű apa és anya, jelenleg Angliában tanuló lányuk és középiskolás fiuk alkotja. Emellett gyakran találkoznak még a szülők testvéreivel, unokatestvérekkel és a még élő nagyszülőkkel. Az anya felmenői gazdálkodók voltak, a dédnagyanya korán megözvegyült, de földjét soha nem adta be a tsz-be („Hát így- megtörte az élet. Úgyhogy nagyon határozott, mondhatnám konok asszony volt. Elképzelhető, hogy egyébként nem is maradt volna talpon két kisgyerekkel”). Emiatt rendszerellenes elemként éltek, amiből – noha ezt az iskolában többször is az anya fejéhez vágták – végül nem lett nagyobb bajuk az anya elmondása szerint. Otthon – tekintettel a szűkös erőforrásokra – szigorú takarékossági elvek szerint éltek, valamint az anyát gyermekkorától fogva bevonták a mezőgazdasági munkába. Az anya számára meghatározó volt a dédanya figurája, egyrészt takarékossági elvei, másrészt megingathatatlansága, autonómiája miatt. Ennek az autonómiának a jeleit láthatjuk abban a hamar kialakult elhatározásban, hogy ő maga semmiképp sem szeretne mezőgazdasággal foglalkozni. Az apai felmenők között gazdasági cselédeket találunk, akik közül a nagyapa emelkedett ki, a párt által felkínált tanulási és mobilitási lehetőségek segítségével, különböző (KISZ, tsz) pártfunkciókat töltött be. Ezt a mobilitási pályát folytatta később az apa, immár felsőfokú végzettséget szerezve. Ilyenformán, bár a rendszerhez való lehetséges viszonyulás két oldalán állt a két szülő, összekötötte őket a személyes mobilitás élménye. ’56 eseményeiről egyik család sem őriz emlékeket (noha a két oldalról különböző történetek lehetnének), ennek oka alighanem az, hogy az akkori lakhelyükön (kisebb falvakban) kevésbé

Ifjúsági közélet történtek meghatározó események. A rendszerváltás folyamata közvetlenül nem érintette a családot. Bár várakozó hangulatról beszámolnak (pesti barátok révén még szamizdat irodalmakról is hallanak), de végül maga az esemény sem gazdasági, sem politikai szinten nem befolyásolta életüket. A napi politikai eseményeket követik, de nem fordítanak rá különösebb figyelmet, különösebb pártpreferenciájuk nincs, inkább csalódottak a pártokban („Elég kiábrándító ez a magyar politikai élet” ill. „mindenki a pillanatnyi érdekeit nézi, én úgy érzem. Bármelyik pártra rá lehet ezt mondani”). Ugyanakkor a nem pártpolitikai közéleti eseményekre nyitottak („Jó program volt most március 15-én. Ha már itt Pest-közelben lakunk. Elmentünk négyesben és az nagyon jó volt, mert két ekkora gyerekkel már nem jellemző, hogy a szülőkkel tartanak. A Múzeum lépcsőjén megnéztük a műsort. A fiamat nem kötötte le igazán, úgy tűnt, de aztán beszélgettünk róla, hogy nekünk hármunknak, felnőtteknek személy szerint nekem is nagyon tetszett. Hogy olyan nagyon-nagyon aktuális tudott lenni. Hogy fordították át, hogy mi fontos ma, mi fontos a gyereknek, a családnak”). A politikához való viszonyukban keverednek a nemzeti és világpolgári szempontok: egyfelől fontosnak gondolják a napi politikai torzsalkodások meghaladását az ország érdekében, ugyanakkor a hazai viszonyokat nemzetközi perspektívához mérik, nem tekintik abszolút értéknek („tulajdonképpen, hogy, hogy ez a haza, az fontos. Fontosabb, mint a politika, a napi politika. Szerintem, ha ez így konkrétan nincs is kimondva, de ő, Zsófi lányunk, aki most éppen New York-ban van, mert a barátjának a bátyja kint él és- tehát nem akar külföldön élni. Járt, megnézte, jó volt, itthon szeretne lenni”). A családi életvilág ennek megfelelően politikailag kevéssé dogmatikus, meghatározó vonása sokkal inkább az a fajta reflexivitás, ami egyrészt egy sajátos kisebbségi tapasztalatból, másrészt a szülők autonómiájából származik. Ahogy az anya egy helyen megjegyzi sajátos tapasztalatok forrásául szolgált fia iskolába való beilleszkedési nehézsége. Egyrészt megtapasz-

talta milyen az, amikor a társadalmi normáktól önhibáján kívül eltér az ember („ezért is gondolom, hogy az alternatív iskola jó neki, mert ő nem egy jó matekos, nem egy jó magyaros, nem szorgalmas és egy állami iskolában teljesen le lenne írva, de nagyon szép kis kosarat készített most legutóbb kosárfonás órán”). Másrészt a fia sajátos igényei nyitottabbá, reflektáltabbá tették életvilágát („Én tulajdonképpen nagyon sokat változtam az által, hogy Gergely- Gergely nem olyan, mint Zsófi. K: Miben változtál? V: Sokkal nyitottabb lettem alternatív dolgokra. Tehát én neki köszönhetem, hogy jobban kinyílt a világ általa. Mert ha egy gyerek felébred, elmegy, jön, csinálja, szót fogad, akkor az ember nem biztos, hogy- hogy keresgél, nyitott szemmel jár..”). A szülők autonómiájának kialakulásában a közvetlen példák mellett (mint amilyen az anya számára a rendszerrel dacoló dédanya figurája volt), alighanem az egyéni mobilitásnak is kitüntetett szerepe volt. A sikeres mobilitás tapasztalata, egyúttal a társadalmi elismerés egyéni kivívásának is a tapasztalata, s mint ilyen stabil önértékelés alapja. Ez a tolerancia és autonómia mutatkozik meg a gyereknevelési elvekben is. Egyrészt olyanformán, hogy a szülők, amikor szükségesnek látták, nem féltek atipikus, alternatív oktatási keretek után nézni („Első osztályban és szegényem 30%-ot teljesített, az ugyan jó volt, de hát az értékelhetetlen. Hát nem ért a végére, mert lassan dolgozik. És utána ez volt a kezdet és erre halmozódott a többi sok sikertelenség, kudarc és-- szakemberkeresés, a gyerekkel van baj, vagy mi a baj. És az utolsó 3 hétben már nem- nem vittem iskolába. Akkor már tudtuk, hogy iskolát váltunk. Keresgéltünk, hogy hova és tulajdonképpen Gergely választotta”). Másrészt olyanformán hogy a gyerekek autonómiáját tiszteletben tartják. Nem akarják életük minden apró részletét kontrollálni, nagy mozgásteret engednek nekik, elfogadják önálló akaratukat, amihez alkalmazkodnak („ő alsó tagozatos volt, jártunk úszni. És azt mondta, hogy nem jön. ’Én nem megyek.’ És akkor míg én arra rájöttem, hogymondtam, hogy ((köhint)) ő hogy hogy lehetne

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

29

fjúsági közélet rávenni, akkor felkínáltam neki egy olyan lehetőséget, hogy cipőt akar húzni, vagy szandált, nem az volt a lényeg, hogy menjünk, hanem neki volt egy választása, ami a menés szempontjából jelentéktelen volt, de neki mégis egy választás volt. Tehát ilyen kis- és ezek és minden nap adott valami feladatot, amivel vagy meg tudtam küzdeni, vagy nem”). Ez az autonómiatisztelet mutatkozik meg a kimondottan politikai témák kapcsán is. Az anya úgy gondolja, hogy elsősorban úgyis kortársaival vitatja meg ezeket a kérdéseket gyermeke („én úgy gondolom, hogy ilyenkor amit egymás között kortársak beszélnek, az elég jól, vagy jobban meghatározza”), és ezért őneki legfeljebb annyi szerepe lehet, hogy saját véleményét elmondja, de semmiképp sem érdemes ennél jobban beavatkoznia („Leginkább elmondom a véleményem és utána lehet, hogy nem reagál. --- Igen, leginkább így”). Ennek megfelelően alapvetően bizalmas kommunikációs viszony van a gyerek és a szülők között („Sok mindent elmesél ahhoz képest, hogy ((köhint)) valóban azt hallom osztálytársak szüleitől, hogy nem nagyon hallanak arról, hogy mi történik az iskolában, hazafelé jövet. Az így szerencsés”). Ezt a kommunikációs viszonyt ugyanakkor elsősorban intimitás és nem reflektált igazságossági elvek alapozzák meg (például a büntetéseket nem tartják be formálisan, hanem gyakran „ki lehet könyörögni a megbocsájtást”). Ennek eredményeként a gyerekekben a szülőkéhez hasonló autonómia alakult ki. Ezt az autonómiát a nagyobbik testvér – szüleihez hasonlóan – koncepciózus mobilitási tervekben teljesíti ki. A kisebbik testvér azonban egyelőre nem nagyon tud mit kezdeni vele. Szemben nővérével számára az iskolai karrier korán nehézségekbe ütközött (ennek elsősorban személyes traumák lehetnek az okai: nővére kezdetektől fogva szárnyalt, ami éles kontrasztot állított az ő kudarcai mellé; továbbá iskolakezdéskor édesanyja súlyos beteg volt, ami szintén kihathatott az akkori kedélyállapotára). Ezért is folytatta alternatív pedagógiai programú iskolában, ahol szilárd keretek helyett az ő igényeihez igazították a tanmenetet. Éppen ez a különbség, hogy

30

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

nővérével szemben az iskolában is hozzá igazodtak, vezethetett oda, hogy ahelyett, hogy az otthonról hozott cselekvőképességét adott keretek között kamatoztatta volna, az megmaradt irány nélküli, fókuszálatlan függetlenségnek. A fiúval készített interjú kommunikációs stílusából kiderül, hogy egyáltalán nem törekszik arra, hogy bármiféle elvárásoknak is megfeleljen a beszélgetés során. Teljesen öntörvényűen jár el: ami érdekli, arról beszél, ami nem, arról nem beszél, amit hülyeségnek gondol, azt leszólja, amit tévedésnek, azt kijavítja („K: Egy téesz-elnök pedig elég jelentős ember volt valaha faluhelyen. Nem tudom mekkora az a község, ahol laknak.. V: Város!„). Vagyis a beszélgetésben nem próbál semmit bizonyítani, nem próbál elismerést kivívni. Olyannyira kötetlen számára a beszélgetési helyzet, olyannyira független tőle, hogy adott pontokon még – már-már szemtelen – tréfákat is megenged magának a fiú („V: Átmentünk Debrecenen, mert nagypapáméknál voltunk, és utána mentünk anyukám tesóihoz. K: És szeret odamenni? V: Melyik helyre? K: Hát akkor nézzük, melyikhez igen, melyikhez nem. V: Mind a kettőhöz szeretek..). Ugyanakkor olykor meglepő válaszokat ad, tanúbizonyságát teszi annak, hogy az őt érdeklő kérdésekben tájékozott („K: Hogyha valamelyik párt megígérné, mit tudom én, hogy a biciklialkatrészeket negyed áron kell adni, és magasabb nem lehetV: Akkor jó lenne. K: -akkor kezdené érdekelni valószínűleg. V: Csődbe mennének a gyárak”), készséget mutat továbbá arra, hogy az őt érdeklő témának jobban utánanézzen („K: Gazdasági, társadalmi környezet. Ahhoz, hogy valaki egy boltot vigyen, abból vagy megél, vagy nem, azért ilyeneket nyilván hall, hogy ilyenek vannak. Ez előfordult-e már, hogy gondolt rá? V: Ezen még nem gondolkoztam, hát most már fogok”). Összességében egy olyan személyiség körvonalazódik a beszélgetésben, akinek autonómiája már-már a kommunikációhoz szükséges kooperációs készség minimumát is veszélyezteti. Ezért a vele való beszéd, hacsak konkrétan nem olyan témákról van szó, amik kifejezetten érdeklik, töredezett, nehézkes.

Ifjúsági közélet Ilyenformán úgy tűnik, hogy a szülők autonómiája csaknem tökéletesen átöröklődött gyermekeikbe. Feltehetően vele együtt átöröklődtek az abból következő állampolgári értékek is, a tolerancia és mások autonómiájának elismerése. Ugyanakkor, ahogy a két gyermek eltérő pályája megmutatja, az intimitás keretei között formálódó autonómia önmagában még nem feltétlenül válik konstruktívvá. Ahhoz, hogy cselekvőképességgé teljesedjen ki, szükség van az elismerés olyan formális kereteire is, amelyek irányt szabnak neki (ilyen például egy iskola, ahol világos, hogy milyen teljesítményért jár elismerés). Ennek megléte segítette a mobilitási hagyomány folytatásában a lányt, és hiánya akadályozza a fiút tényleges cselekvési perspektíva kialakításában.

9. A lecsúszástól való félelem és politikai következményei A jelenleg öt, hamarosan hat fős falusi családot a gépkezelő apa, a dadusként dolgozó anya, két középiskolás lányuk (akik közül az egyik kisbabát vár), valamint általános iskolás fiuk alkotja. A családhoz emellett szorosan kapcsolódnak a testvérek és nagyszülők, akikkel egy faluban laknak. A családtörténet élénken él, az anya felmenői egyik ágon betelepült erdélyiek, akik generációk óta mezőgazdasági, illetve fakitermelő ágazatban dolgoztak, a helyi birtokon majd tsz-ben. Másik ágon Balaton mellől származnak a felmenők, a nagyapa vasútépítésen dolgozott, ezért a család sokat költözött. Viszonylag hosszabb időt töltöttek a háború után egy kitelepített német család házában, mely időszakot részletesebben megőrizte a családi emlékezet: egyfelől az ottmaradtak morális megvetésével kellett szembesülniük („Apuék beköltöztek abba a német lakásba, összesen 8 magyar család volt. Úgy, hogy téged nem szeretnek, csak elviselnek, az nagyon-nagyon nehéz”), másfelől viszont gazdasági értelemben korábban soha nem látott kedvező viszonyok közé kerültek.

A családi történetek között a szegénység és élelemhiány narratívái egyébként is központi szerepet töltenek be, a materiális szükségletek kielégítése központi kérdésként szerepel („Egyszer apámat elküldte az anyja kenyérért, hogy menjen el a pékhez, mert megígérte, hogy fog nekik kenyeret sütni, és apám elment, de előtte nap ők már szinte semmit nem ettek, mert nem volt mit. Mikor hazajött a péktől, nem vitte be a kenyeret, hanem felment a padlásra, felhúzta a létrát és ette a kenyeret. Persze nagyanyám meghallotta, hogy fent van és kiabálta neki, hogy Zoli gyere le! De akkor már apám tudta, hogy eszi a kenyeret, hogy már baj van. És mondta apám, hogy anya megeszem az egész kenyeret, mert éhen halok és mondták neki, hogyha kisfiam te megeszed ott fent a kenyeret, akkor a többiek itt lent halnak éhen. Aztán apám lejött a kenyérrel és megették lent. Apu nagyon sok ilyet mesélt, ami akkor régebben történt velük”). Emellett a régi idők jellemzőjeként az összetartó közösség élménye jelenik meg, a gyakori összejárások és beszélgetések. Az államszocializmushoz való viszonyt ennek megfelelően elsősorban a relatív materiális létbiztonság határozta meg, ennek köszönhette a családon belüli legitimációját és szép emlékét. Ehhez képest a rendszerváltás egyértelmű visszalépés az anya szerint, hiszen sem a kenyér, sem a munka nem biztosított immár („Én most is azt mondom, hogy másabb világ volt. Nem volt gondunk a pénzre, mert mindenkinek volt. Mindenkinek volt munkája, nem úgy, mint most. Lehet, hogy kellett ez a rendszerváltás valahol, én nem firtatom, de nincs most sajnos annyi embernek munkája”). Emellett úgy éli meg az anya a változást, mint a közbiztonság rohamos romlását, a bűncselekmény veszélyének növekedését („Meg nem volt annyi veszély. Nem nagyon volt bolt itt, csak egy-kettő, és ha nem kaptál kenyeret, akkor be kellett menni Záhonyba sütőüzembe, és nyugodtam fel tudtam ülni a vonatra, és elmenni két megállót kilenc évesen, de ma már nem mernék elengedni egy kilenc éves gyereket egy 10 perces útra, mert félteném. Sokkal nagyobb lett a bűnözés, a lopás, csalás”).

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

31

fjúsági közélet Mindez összefüggésben áll egy erkölcsi kérdéssel is, a munkaethosz gyengülésével. Az anya álláspontja szerint a rendszerváltás utáni világ egyik legnagyobb hibája a munka rangvesztése, amiért is elsősorban a segélyek felelőtlen osztogatása felelős („Volt munkád akkoriban és tudtál keresni. Nem úgy, mint most, hogy kapod a segélyt. Az emberek nagy része nem is akar ma elmenni dolgozni, mert kapja azt a 60 ezret, később a 30-at és így azt látja a gyerek, hogy nem kell neki menni dolgozni, mert kapja segélyt így is úgy is. Ez egy kicsit felháborító. Azt kellene sugallni a fiataloknak, hogy ha nem megy el dolgozni, akkor nem lesz nyugdíjad. Ezt úgymond felrovom az Orbán-kormánynak, mikor ők voltak színen, mert ezt nem sugallta eléggé az én korosztályomba”), másfelől – egyfajta paternalista szempontból megfogalmazott kritika szerint – az állam nem megfelelő munkapolitikája, a kellő munkahely teremtésének elmulasztása („itthon kellene Magyarországon megteremteni azt a fizetési összeget, hogy tudjál egy munkát találni úgy, hogy ne menjen rá az egész életed”). Mindezek az élmények kettős frusztrációhoz vezetnek: egyrészt a társadalmi hierarchiában különböző dimenziók mentén (gazdasági, településtípus szerinti) feljebb lévőkkel szembeni ressentimenthez („Ahol én dolgozom, látom, hogy mennyit keresnek a feletteseim, én nem az ő pénzüket sajnálom, hanem a miénket keveslem. Tehát az, aki kemény fizikai munkát végez, azok nincsenek egyáltalán megfizetve. Én nem vitatom, hogy ők sokkal többet tanulnak, sőt sok mindenről lemondanak azért, hogy nekik meglegyen a végzettségük, de akik fizikai munkát végeznek, azok az emberek nincsenek megfizetve”), másrészt a lentebb lévőktől, pontosabban a lentebb lévők fenyegetően reálisnak érzett életformájától való félelemhez („És hozzáteszem, hogy örülünk, hogy van munkánk”).8 Az anya ebből a két irányból – tehát lentről és fentről – egyaránt fenyegetve érzi saját életformáját, ami a paraszti munkaethosz és a hozzá kapcsolódó kiérdemelt materiális felhalmozás lehetőségének kettősségén alapul. Úgy gondolja, hogy mind a feljebb lévők ki nem érdemelt túl-

32

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

jutalmazása, mind pedig a nem dolgozók segítése egyaránt aláássa ezt a hagyományos világrendet. Tekintve, hogy a Kádár-rendszerben ezek az értékek egyaránt védelem alatt álltak (kötelező volt dolgozni, és nem voltak – egy falusi munkás perspektívájából észlelhető – látványos jövedelmi különbségek), érthető, ha a rendszerváltás a közerkölcsök romlásaként értelmeződik. Mindezek a problémák amellett, hogy a család saját élményeibe ágyazódnak, ugyanakkor találkoznak egy politikai párt, a Jobbik diskurzusával is. Ezzel a párttal nyíltan felvállalja a közösséget az anya, mondván, még ha esély nincs is nagyon terveik megvalósítására, azokkal alapvetően egyetért („K: van kedvenc pártod? V: Hát igen van. A Jobbiknak az eszméivel én nagyon egyet értek, szimpatizálok” ill. „jó eszméi vannak, de azt így nem lehet megvalósítani”). A Jobbikkal való azonosulást elsősorban az egyéni félelmek és indulatok motiválják, nem pedig történelmi tapasztalatokon alapuló vagy egyéb okokra visszavezethető ideológiai azonosulás. Ezért a párt propagandáját saját szempontjai szerint értelmezi, azoknak alárendeli: a segély-elvevést munkaadással, és azt megelőzően munkára neveléssel kiegészítve tartja elfogadhatónak („megkérdeztem egy politikustól, hogy hogyan akarja ezt a segélyezés dolgot. És azt mondta, hogy beszünteti. Én meg mondtam, hogy álljunk meg, mert ha maga holnaptól kezdve ezt a dolgot megszünteti, akkor az a két család is, ami itt van rögtön, ahhoz fog nyúlni, ami nem az övé. Elveszi a másét, mert éhes lesz. Szóval ez sem így működik. Ha elveszi tőle a segélyt, akkor adni kell nekik munkát, de nem volt beléjük sugallva, hogy el kell neki menni dolgozni, mert azt látta sajnos, hogy az apja sem meg az anyja sem dolgozik, minden hónap elsején felveszik a segélyt, harmadikán a családi pótlékot és szépen élnek. A gyökerektől kellene elkezdeni. Azért mondom, hogy már a kisgyerekkel meg kellene értetni, hogy a jelene a jövő. Meg hogy normális életfelfogással kezdje az életét. De ez nagyon nehéz.”), a határon túli magyarok ügyét pedig csak a belső ügyek rendezése után tartja kezelendőnek („nem erre kellene neki most is nagy

Ifjúsági közélet hangsúlyt fektetni, hogy mi van a határon kívüli magyarokkal, hanem először a határon belüli magyarokat kellene neki először rendbe szedni. Jó, hogy az ottani emberek is szeretnének hozzánk tartozni, én ezt nem is vitatom, de ami egyszer már elment Trianonba, azt már nem fogja visszakapni soha az életben. Sajnálom, aki ott lakik, mert mondom, hogy nekem nagyapám is onnan származik, meg sok ismerősöm van, akinek az anyai nagymamája ott él és a turizmusból élnek. Nem biztos, hogy ők most hogy az élre kerültek, most ezzel kellene foglalkozni, hanem hogy rendbe szedje az országot, mert tényleg el vannak tolva dolgok”). A családi életvilágot tehát ezek az értékek, félelmek és politikai diskurzusok határozzák meg tartalmi szinten. Formálisan az intimitás és egyfajta kevert prekonvencionális moralitás, amiben egyaránt megtalálhatók tradicionális, tekintélyi és érdek alapú elemek. Vannak olyan dolgok, amiket tekintélyére hivatkozva megkövetel az anya, így például a munkaerkölcsöt, valamint annak sajátos transzformációját, a mobilitás esélyeként megjelenő továbbtanulást (a teherbe esett lányról így szól: „Bár azt tudni kell, hogy én abból nem engedek, hogy Julinak az iskolát be kell fejezni, szóval átmegy estire”). Központi kérdésként kezeli az anyagi érdekekre való reflexiót, ez szinte minden probléma kapcsán döntő szempont. Mégis mindez az intimitás moralitásával egészül ki egy tönnies-i értelemben vett közösségi típusú kapcsolatként szervezve meg a családot (a lány erről így számol be: „Ha valami történik, neki mondom el elsőnek, eddig mindig dédi mamának mondtam el, de mióta meghalt, anyának mondom el. Ha pl. összeveszek a barátnőmmel és ő mindig ad választ. Bármit csinál, azt mindig leteszi, és leül velem. Soha nem mondja azt, hogy hagyjál, mert most nem érek rá. Legyen szó iskoláról, fiúról, bármiről beszélünk”), valamint tágabb rokoni, szomszédi környezetét. Mindez kiegészül továbbá nagyfokú agilitással és pragmatikus szemlélettel: az anya egyaránt halad a korral a technikai fejlődést illetően (interneten szerzi az információkat, filmeket és játékokat),

és a civil aktivitást illetően is (a helyi nőszövetség lelkes tagja). A családi kommunikáció ennek megfelelően elsősorban a hétköznapi témák körül forog. A pártpolitikai kérdések igazából nem kerülnek fókuszba, az életvilág viszont – ahogy ez a fiatalabb lánnyal készült interjúból kiderül – átöröklődik. A lánynak koncepciózus, ugyanakkor reális továbbtanulási tervei vannak, emellett jól láthatóan belsővé tette a családi munkaethoszt is. Családja történetét elsősorban mint régi, de még mindig fenyegető szegénység történetét ismeri (elsősorban őt próbálják ezekkel a történetekkel munkára ösztönözni: „De anya, ha picit felkapja a vizet, mert általában mindig ott ülök a számítógép felett, hogy csak vasárnap nézhették a tévét, aztán csak rádió volt. Meg hogy nekik olyan nem volt, hogy nyári szünetben ők csavarogtak, mert mikor mamáék mentek dolgozni, akkor nekik kellett kitakarítani, meg főzni, mire mamáék hazaérnek. Szokott anya így mesélgetni, főleg mindig így a számítógép kapcsán jön fel, hogy bezzeg az ő idejükbe”). A fennálló viszonyokról anyjáéhoz hasonlóképp nyilatkozik, noha narratívái kevésbé kiforrottak és nem kapcsolódnak pártpolitikai ideológiához („Én amennyit tudok róla, az nem sok, de vannak ezek a gazdasági világválságok, ez, ahogy anyáék mesélik, ez a pénzügyi helyzet nagyon rossz. Már lassan 300 forintba kerül egy kiló kenyér. Akkoriban meg 10-20 forintért megvehették. Szerintem, ha ma kiesik a zsebünkből egy 5 forintos, akkor az emberek 90%-a azt mondja, hogy az csak egy 5 forintos, de akkoriban biztos hogy sokat ért az is, mert egy család is jól lakhatott volna belőlük durván”). A politikai kérdésekben – nővéréhez hasonlóan – kizárólag szülei tanácsára hallgatna („Anyáék elmentek szavazni, a nővérem is. Emlékszem, hogy választás előtt egy nappal megkérdezte anyáéktól, hogy miért erre vagy erre kellene szavaznom, és akkor anyáék elmondták neki, leültek vele. Nem bántak úgy vele, mint egy kisgyerekkel, de szépen elmondták neki, hogy melyik mit akar. És a nővérem is ennek alapján szavazott, azt nem tudom, hogy kire szavazott vagy hogy anyáék is

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

33

fjúsági közélet kire szavaztak. K: És majd később te is szeretnéd ezt? V: Persze! Ha valamit én nem értek, akkor megkérdezem anyától, apától, mamától”). Összefoglalóan elmondható, hogy a családi politikai szocializáció klímáját mindenekelőtt az anyagi létbizonytalanság történelmi és megélt tapasztalata határozza meg. Ez formálta a Kádár-rendszerhez való pozitív viszonyt és erre vezethető vissza a rendszerváltással való elégedetlenség, a fentiekhez képesti ressentiment és a lentiek sorsától való félelem. Ez az életvilág rezonált az anya esetében a Jobbik radikális programjával, ugyanakkor az nem mondható, hogy különösebben erős ideológiai kötődéshez vezetett volna: az anya a pártprogramot csakis saját érdekei fényében fogadja el, azoknak alárendeli. Ilyenformán a politikai szocializáció is elsősorban az életvilágbeli bázis átörökítéseként értelmezhető, a munkaethosz és materiális fókuszáltság tekintélyelvű elsajátíttatásaként, ami azonban nem feltétlenül jár együtt az életvilágra aktuálisan rezonáló radikális ideológia átörökítésével.

A politikai szocializáció ideáltipikus forgatókönyvei Az ideáltípusok kidolgozását Weber olyan folyamatként képzelte el, aminek során az empíria és elmélet szempontjai közti szüntelen mozgás, az induktív és deduktív logika közti folytonos dialógus eredményeként megszületnek azok a logikailag konzisztens, ugyanakkor empirikusan beágyazott fogalmak, amik a további elemzések eszközéül szolgálhatnak (Erdélyi 2003). Az előző két szakasz egy ilyen dialógus kezdeteként értelmezhető: az elméletileg meghatározott elemzési szempontok segítségével interjúkat elemeztem, melyek alapján családrajzokat vázoltam fel. Az alábbiakban, ezt a dialógust folytatva, arra teszek kísérletet, hogy a családi politikai szocializációs folyamatok ideáltipikus forgatókönyveit felvázoljam, hol az elméleti szempontokat érvényesítve, analitikus eszközökkel, hol pedig az empirikus adatokra támaszkodva.

34

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

A családi politikai szocializációval mint folyamattal kapcsolatban legáltalánosabb szinten az a kérdés merül fel, hogy annak során folytatódnak-e a tág értelemben vett családi hagyományok vagy megváltoznak, esetleg megszakadnak. Ennek megfelelően a családi politikai szocializációnak analitikusan három típusa különböztethető meg: az átörökítés, az átalakulás és az újrakezdés. Az esettanulmányok között mindhárom esetre találunk példát, így képet alkothatunk arról, hogy milyen sokféle formát ölthet ez a három típus. Átörökítésre példa az első családból a lány, aki folytatja az alapvetően politikailag passzív, intimitás moralitáson alapuló hagyományt; a negyedik családból a fiú, aki folytatja a posztkonvencionális moralitás hagyományát; a hatodik és hetedik család, ahol közvetve elszenvedik a családi traumát a gyermekek; a nyolcadik családból pedig a lány, aki folytatja szüleik mobilitását és autonómiáját egyaránt. Az átalakulásra példa a harmadik család, ahol a kispolgári konvenciókat csak részben veszi át a lány, azokat kiegészíti egyéb forrásokból származó tapasztalatokkal; az ötödik család, ahol maga az apa alakította át a családi hagyományt, amikor – speciális másodlagos szocializációja okán – cinizmussal egészítette ki a hagyományos pragmatizmust; a nyolcadik családból a fiú, akinél az autonómia nem párosul egyúttal mobilitási szándékkal is, ilyenformán orientációvesztetté válik. Az újrakezdésre példa az első családból a fiú, aki iskolai hatásra kilép a családi apolitikus hagyomány keretei közül; a második család, ahol a fiúnál sajátos befelé fordulási, bezárkózási folyamat figyelhető meg; valamint a magánéleti és történelmi traumákkal sújtott családok szülei (második, hatodik, hetedik család), amennyiben az életüket meghatározó sorsesemények egy szakadásként és egyúttal új kezdetként értelmezhetők. Az analitikus szempontból egyazon csoportba tartozó esetek számtalan ponton eltérnek egymástól, ugyanakkor felvillantják az átörökítés, az átalakulás és az újrakezdés további analitikus felosztásának lehetséges szempontjait. Mindhárom esetben megfogalmazható ugyanis

Ifjúsági közélet a kérdés, hogy mi a bemeneti (szülő) és kimeneti (gyermek) hagyomány? Ezek azonossága vagy különbsége teszi lehetővé az átörökítés, átalakulás és újrakezdés formális kategóriáinak tartalmi pontosítását. A hagyományok között durva leegyszerűsítéssel az esettanulmányokban az alábbi típusokat találjuk: apolitikus-intimitás alapú (első család anya, lánya), traumatizált-dogmatikus (második család anya), traumatizált-passzív (második család fiú), konvencionális-kispolgári (harmadik család anya), konvencioinális-posztmateriális (harmadik család lány), posztkonvencionális-intimitás alapú (negyedik család anya), posztkonvencionálisreflektív (negyedik család apa és fia), materiális-pragmatikus (ötödik család apa, lánya, kilencedik család anya, lánya), cinikus-dogmatikus (ötödik család apa), traumatizált-aktív (hatodik család anya, lánya), traumatizáltpasszív (hetedik család apa, fia), autonómapolitikus (nyolcadik család). E különböző kombinációk alapvetően hét dimenzióra fűzhetők fel: traumatizáltság, prekonvencionalitáskonvencionalitás-posztkonvencionalitás, materiális-posztmateriális értékek, intimitás-intimitáshiány, autonómia-autonómiahiány, aktivitás-passzivitás, dogmatizmus-politikai indifferencia-politikai érdeklődés. Ezek a dimenziók elvben tetszőleges konfigurációkat alkothatnak, kijelölve a lehetséges hagyományok terét.9 Tekintve, hogy ezen konfigurációk száma áttekinthetetlenül nagy, az ideáltípusok megállapításakor nem közvetlenül ezekből indulunk ki. A fenti dimenziók mindegyikéről belátható, hogy valamilyen normatív szempontot fejeznek ki: vagy a modernizáció valamilyen értékét jelenítik meg (posztkonvencionalitás, posztmateriális értékek, autonómia, politikai érdeklődés), vagy pedig valamilyen olyan elemi szükségletre vonatkoznak, melyek hiánya patologikusnak tekinthető (trauma-mentesség, aktivitás, intimitás). Ennek megfelelően a dimenziók nem pusztán nominális, hanem ordinális különbségeket jelenítenek meg, vagyis különböző eseteik hierarchiába rendezhetők. Ez alapján nyílik lehetőség arra, hogy ne pusztán a dimen-

ziók mentén azonosított esetek különböző konfigurációiról beszéljünk, hanem – a dimenziókban rejlő normativitásra támaszkodva – aszerint differenciáljunk a különböző konfigurációk között, hogy azok a modernizáció, ill. a patológiamentesség szempontjainak mennyire tesznek eleget. Így beszélhetünk modernizált-patológiamentes, modernizált-patologikus, modernizálatlan-patologikus és modernizálatlan-patológiamentes konfigurációkról, aszerint, hogy a családi hagyományt döntő mértékben milyen elemek alkotják.10 A hagyományok tartalmi terének és normatív dimenzióinak azonosítása után nyílik lehetőség az átörökítés, átalakulás és újrakezdés pontosabb megragadására. Átörökítésről beszélhetünk abban az esetben, ha a bemeneti és a kimeneti hagyomány a dimenziók többségében megegyezik, átalakulásról, ha bizonyos dimenziók mentén változik, mások mentén megegyezik és újrakezdésről, ha a dimenziók többségében változik. Mindez kiegészíthető a modernizáció és a patológiák szempontjaival is. Ennek megfelelően beszélhetünk modernizált-patológiamentes, modernizált-patologikus, modernizálatlan-patologikus, ill. modernizálatlan-patológiamentes átörökítésről, ha a bemeneti és kimeneti hagyomány egyrészt döntő többségében megegyezik egymással, másrészt mindkettő döntő többségében modernizált és patológiamentes, ill. modernizált és patologikus, ill. modernizálatlan és patologikus, ill. modernizálatlan és patológiamentes elemekből áll. Beszélhetünk továbbá patológiamentes-modernizálódásról, patológiamentes-demondernizálódásról, patologikus-modernizálódásról, patologikus-demodernizálódásról, ill. modernizált-patologizálódásról, modernizált-patológiamentesedésről, demodernizált-patologizálódásról, demodernizáltpatológiamentesedésről, ha a bemeneti és kimeneti hagyományok oly módon változnak, hogy a patologikusság adott formáját megtartva modernizáció vagy demodernizáció zajlik le, ill. hogy a modernizáltság adott formáját megtartva patológiák alakulnak ki vagy épp szűnnek meg. Végül megkülönböztethetünk modernizált-patológiamentes, modernizált-patologikus,

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

35

fjúsági közélet modernizálatlan-patologikus, ill. modernizálatlan-patológiamentes újrakezdést akkor, ha ezek ellentettjéből alakulnak ki ezen új hagyományok (vagyis rendre a modernizálatlan-patologikus, modernizálatlan-patológiamentes, modernizált-

patológiamentes, ill. modernizált-patologikus mindkét elemükben megváltoznak). Ezek a forgatókönyvek alkotják a rendszerváltás utáni családi politikai szocializáció ideáltípusait. Mindezt az 1. táblázat foglalja össze.11 Bemeneti hagyomány

Kimeneti hagyomány

modernizáltpatológiamentes

modernizáltpatológiamentes

modernizáltpatologikus

modernizáltpatologikus

modernizálatlan-patologikus

modernizálatlanpatologikus

modernizálatlanpatologikus

modernizálatlan-patológiamentes

modernizálatlanpatológiamentes

modernizálatlanpatológiamentes

patológiamentes-modernizálódásról

modernizálatlanpatológiamentes

modernizáltpatológiamentes

patológiamentes-demodernizálódásról

modernizáltpatológiamentes

modernizálatlanpatológiamentes

patologikus-modernizálódásról

modernizálatlanpatologikus

modernizáltpatologikus

modernizáltpatologikus

modernizálatlanpatologikus

modernizáltpatológiamentes

modernizáltpatologikus

modernizált-patológiamentesedésről

modernizáltpatologikus

modernizáltpatológiamentes

modernizálatlan-patologizálódásról

modernizálatlanpatológiamentes

modernizálatlanpatologikus

modernizálatlan-patológiamentesedésről

modernizálatlanpatologikus

modernizálatlanpatológiamentes

modernizált-patológiamentes

modernizálatlanpatologikus

modernizáltpatológiamentes

modernizált-patologikus

modernizálatlanpatológiamentes

modernizáltpatologikus

modernizáltpatológiamentes

modernizálatlanpatologikus

modernizáltpatologikus

modernizálatlanpatológiamentes

modernizált-patológiamentes modernizált-patologikus átörökítés

patologikus-demodernizálódásról modernizált-patologizálódásról

újrakezdés modernizálatlan-patologikus modernizálatlan-patológiamentes

1. táblázat. A politikai szocializáció ideáltípusai

Az 1. táblázatban összefoglalt ideáltípusok adják a kvantitatív kutatások értelmezési és operacionalizálási keretét. Ezen kutatásoknak – a magyarázó változók mellett – vizsgálniuk kell a fentebb azonosított hét dimenziót (traumatizáltság,

36

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

prekonvencionalitás-konvencionalitás-posztkonvencionalitás, materiális-posztmateriális értékek, intimitás-intimitáshiány, autonómia-autonómiahiány, aktivitás-passzivitás, dogmatizmus-politikai indifferencia-politikai érdeklődés) mind a

Ifjúsági közélet szülők, mind a gyermekek szintjén, annak érdekében, hogy a fenti ideáltípusok valamelyikébe besorolhatóak legyenek az esetek. Ezt követően deskriptív szinten lehetőség nyílik annak felderítése, hogy ezek a különböző szocializációs szcenáriók milyen arányban valósulnak meg, magyarázó szinten pedig annak felderítése, hogy milyen tényezőkkel, és miként függ össze az, hogy melyik forgatókönyv valósul meg. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására a kutatás kvantitatív szakaszában nyílik lehetőség.

Jegyzetek 1 A kutatást az OTKA K78579 programja finanszírozza. 2 Az interjúkat Csákó Mihály, Sik Domonkos, valamint a Debreceni Egyetem szociológus hallgatói, Balku Anett, Deregi Kriszta, Dusa Ágnes, Németh Nóra, Sőrés Anett készítették. 3 Ez a megközelítés természetesen nem előzmények nélküli: a Frankfurti Iskola első generációjának kutatásai szintén pszichoanalitikus megközelítésben tárgyalták az autoriter személyiség kialakulását, annak okaként családi interperszonális patológiákra mutatva rá. 4 A kispolgári habitus legprecízebb elemzései Bourdieu-nél találhatók meg. A kispolgár egyetlen célja a felhalmozás és a következő generáció mobilitása. Ezért egyszerre próbálja meg a lehetőségeihez mérten minél inkább kifejezni különbözőségét az alsóbb osztályoktól és feltétlen lojalitását – az előrejutásának keretet adó – társadalmi rendhez (vö. pl. Bourdieu 1978: 266). 5 A sorsesemény fogalmát Tengelyi így fogalmazza meg: „a sorsesemény szó olyan – állíthatjuk – magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó, földalatti értelemképződésre utal, amely az élettörténetben új kezdetet teremt”. (Tengelyi 1998: 199). 6 Az elismerés és cselekvőképesség kapcsolatához lásd: Honneth 1992: 107-131) 7 Ezt a jelenséget Csákó Mihály emelte ki, mint a fiatalkori politikai szocializációs kommunikáció fontos jellemzőjét. 8 Azt, hogy milyen közel is vannak életmódjukat tekintve azokhoz a rétegekhez, akiknek életformájától

tart az anya, jól kifejezi a család gyermekvállalási stratégiája is (pontosabban annak hiánya): mind az anya, mind a lánya fiatalon, nem tervezett módon vállalt gyermeket, hasonlóan a félelmetesen közelinek érzett mélyszegénységben élő családokhoz. 9 Szemben az átörökítés-átalakulás-szakadás tisztán analitikus felosztásával, itt most keverednek az empirikus (dimenziók kijelölése) és analitikus (dimenziók variálása) elemek – hűen a weber-i ideáltípus alkotás szelleméhez. 10 E „döntő mértékről” a statisztikai elemzések során nyílik lehetőség pontosabb definíciót adni. 11 Az egyes ideáltípusok az alábbi esettanulmányokkal ily módon hozhatók összefüggésbe: modernizált patologikus átörökítés: ötödik esettanulmánybeli lány, nyolcadik esettanulmánybeli fiú; modernizálatlan patológiamentes átörökítés: első esettanulmánybeli lány; modernizálatlan patologikus átörökítés: kilencedik esettanulmánybeli gyerekek; modernizált patologizálódás: hatodik esettanulmánybeli szülők, hetedik esettanulmánybeli apa; modernizált patológiamentes átörökítés: negyedik esettanulmánybeli fiú; modernizálatlan patologizálódás: második esettanulmánybeli fiú; patologikus modernizálódás: ötödik esettanulmánybeli apa, nyolcadik esettanulmánybeli szülők; patológiamentes modernizálódás: első esettanulmánybeli fiú, harmadik esettanulmánybeli lány; patologikus-demodernizálódás: hatodik esettanulmánybeli gyerekek, hetedik esettanulmánybeli gyerekek.

Irodalom Bourdieu, Pierre (1978): Az osztályok pályája és a valószínűségi okság. In: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése, Budapest, Gondolat. Csákó Mihály–Murányi István–Sik Domonkos–Szabó Ildikó (2010): Vizsgálati szempontok a családi politikai szocializáció kutatásához. In: Társadalomkutatás 4. Erdélyi Ágnes (2003): Történelem és teória között. In: A társadalmi világ ideáltipikus felépítése, Budapest, Typotex. Honneth, Axel (1992): The struggle for recognition, Cambridge, Polity Press.

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

37

fjúsági közélet Karácsony Gergely (2005): A történelem fogságában. Generációk, életutak és politikai preferenciák Magyarországon. In: Angelusz R.–Tardos R. (szerk.): Törések, hálók, hidak. Budapest: DKMK. Sik Domonkos (2008): Szocializáció és állampolgári szocializáció a habermasi társadalomelmélet tükrében. In: Némedi D.–Szabari V. (szerk.): Kötő-jelek 2007, TáTK-ELTE, Budapest.

38

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Sik Domonkos (2009): A cselekvéskoordináció koordinációjának fenomenológiája. Filozófiai Szemle 2009/3–4. Sik Domonkos (2010): A cselekvéskoordináció szerkezetváltása? – Kísérlet a rendszerváltás kritikai értelmezésére. Szociológiai Szemle 2010/1. Tengelyi László (1998): Élettörténet és sorsesemény. Budapest, Atlantisz.

Héra Gábor

Ifjúság és társadalom

Az előítéletesség újradefiniálása AZAZ MI AZ ELŐÍTÉLET, ÉS HOGYAN MÉRJÜK AZT?

Bevezetés Az Oktatásért Közalapítvány OKTK Alkuratóriuma 2007-ben írta ki azt a kutatási pályázatot, amely a társadalomtudományok körébe vágó, szakképzéshez kapcsolódó, közpolitikai felmérések támogatását célozta. A Kurt Lewin Alapítvány a pályázati kiírásra egy olyan kutatási tervvel jelentkezett1, ami a szakiskolai oktatásra, ezen belül is az ott tanító pedagógusokra koncentrált. A vizsgálat annak feltárására vállalkozott, hogy az előítéletesség és az autoriter személyiségtípus vajon befolyásolja-e (1) meghatározott kompetenciák2 alkalmazására való képességet, illetve ezen keresztül (2) a csoportmunka jellemzőit.

A kutatás háttere A kompetenciák mérését célzó korábbi vizsgálatok3 rámutattak arra, hogy a magyar diákok csak kevés kompetenciát tekintve felelnek meg a nemzetközi átlagnak, sok tekintetben ahhoz képest inkább alulmaradnak. Az eredmények alapján az is elmondható, hogy a szakiskolákban tanulók a gimnáziumokhoz képest jóval rosszabb teljesítményt produkáltak a kompetenciák mérését célzó vizsgálatokon. A két iskolatípus közötti különbség az OECD-tagországok átlagának közel kétszerese, és ez az érték még növekedett is a 2000-ben megállapított 60,3%hoz képest.4 Mindezek mellett más szociológiai vizsgálatok5 alapján arra is következtethetünk, hogy az előítéletesség6 különböző formái, így az idegen-

ellenesség és a cigányellenesség éppen a szakmunkásképzőt végzettek körében a legmagasabb. Vizsgálatunkkal fenti okok miatt koncentráltunk a szakiskola világára, valamint a kompetenciák és az előítéletesség esetleges kapcsolatának feltárására.

Módszertan A Kurt Lewin Alapítvány egy olyan pályázatot írt ki a hazai szakképzés intézményei számára, amelyen a jelentkező iskolák térítésmentesen biztosított akkreditált pedagógusképzést nyerhettek – feltéve, ha a tanárok elegendő számban kitöltenek egy kérdéssort. A pályázatra jelentkező oktatási intézmények belépési kódot kaptak egy weboldalra, ahol egy digitális kérdőívet helyeztünk el. A kérdőív rövid, kizárólag zárt kérdéseket tartalmazott, és az alábbi témakörökre terjedt ki: 1. autoriter személyiségtípus (itt az úgynevezett rövidített F-skála kérdéseit alkalmaztuk),7 2. együttműködés, kommunikáció, 3. előítéletesség, 4. anómia. Jelen beszámolóban az első és a harmadik blokk eredményeinek a közlésére törekedtünk. A kvantitatív adatforrások felsorolásakor még azokat az önkitöltős kérdőíveket kell megemlítenünk, amelyeket a pedagógusképzés egyes gyakorlatai előtt és után válaszoltak meg a tanárok. Ezekkel a kérdésekkel elsősorban arra kíván-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

39

Ifjúság és társadalom tunk választ kapni, hogy a válaszadók hogyan látták saját szerepüket a csoportmunkában. Célunk az volt, hogy kvalitatív adatforrásokra is támaszkodni tudjunk, hiszen a kompetenciák meglétére vagy éppen hiányára, a csoportmunka jellemzőire megítélésünk szerint csak igen korlátozottan következtethetünk kérdőíven alapuló adatok alapján. A kvalitatív adatgyűjtésnek keretet a Kurt Lewin Alapítvány által kialakított, akkreditált pedagógusképzés biztosított.8 A képzés ugyanis lehetőséget teremtet arra, hogy a pedagógusokat csoportban, csoportműködés közben figyeljük meg, így megismerve a résztvevők viselkedését és attitűdjeit. A feladatok ugyanis bevonódást és intenzitást igényelnek a résztvevőktől, ennek köszönhetően a feltételezett szerepelvárásokat nem veszik figyelembe az érintettek. A tréningekről videofelvétel készült, így lehetőségünk volt arra, hogy az audiovizuális anyagokat több szakértő, többször is áttekintse. A képzés tehát amellett, hogy a kutatásra való jelentkezés motivációjaként jelent meg, a csoporton belüli együttműködés (intergroup relation) jellemzőinek a feltárását is célozta. A Kurt Lewin Alapítvány trénerei a pedagógusképzés standard elemein túllépve két új tréninggyakorlatot alakítottak ki. Mindkét esetben a csoporttagok együttműködésére volt szükség a kitűzött cél elérése érdekében, mindkét esetben időnyomás alatt dolgoztak a résztvevők. A két játékot úgy helyeztük el a három napos képzésben, hogy a pedagógusok már megismerjék a tréning kereteit, a trénereket, a pedagógus kollégát, s így már kötetlenebb viszony alakuljon ki a résztvevők között. A két gyakorlat közül jelen beszámolóban csupán az egyik – az úgynevezett „Játékgyár” – lejátszása során szerzett tapasztalatainkat osztjuk meg olvasóinkkal. Vizsgálatunk meghatározó eleme volt, hogy a később bemutatásra kerülő F-skála eredményei mentén a kialakított gyakorlatokban két csoportot hoztunk létre. Az egyik csoport tagjai az F-skálán magas, a másik csoport tagjai az F-skálán alacsony pontszámot elért pedagógusok voltak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a két,

40

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

eltérő jellemzővel leírható csoport munkája között milyen különbség figyelhető meg.9

A digitális kérdőív eredményei Ebben a fejezetben az autoriter személyiségtípus mérésére alkalmas F-skála alkalmazásának eredményeiről számolunk be. Az adatok feltüntetése előtt az F-skála megszületését, kialakítását és jellemzőit leíró történeti beszámolót olvashatnak.

Az F-skála kialakításának előzményei Az előítélet kutatásában mérföldkőnek számít az a munka, ami Theodor W. Adorno és Max Horkheimer nevéhez, illetve az autoriter személyiségtípus fogalmának a megszületéséhez kapcsolódik. A Németországból Hitler hatalomra jutása után az USA-ba emigrált kutatók – ötvözve az amerikai kvantitatív kutatási gyakorlatot saját elméleti megközelítésükkel – alakították ki azt a mérési módszert (F-skála), amely alapján leírhatóvá vált a fasizmus iránt leginkább fogékony és az előítéletes gondolkodásra leginkább hajlamos személyiségstruktúra. Adorno szerint az előítélet azoknak az embereknek a belső konfliktusából fakad, akiknek autoriter személyiségük van. Az ilyen személyiségtípus kialakulásának folyamatát Adornoék Freudtól vett fogalmakkal és elméleti háttérrel magyarázták. E szerint a személyiségszerkezet ilyen struktúrája az Ödipusz-komplexusra vezethető vissza. Ekkor az ellenkező nemű szülő iránt érzett szeretetet el kell fojtania magában a gyereknek, az tabu tárgyát képezi. Ugyanakkor a gyerek az azonos nemű szülővel szemben egyre inkább féltékennyé válik, vele szemben gyűlöletet érez. Ezt a gyűlöletet is „kezelni kell”, ez reakcióképződés útján szeretetté alakul át. Ez a szeretetté alakulás az, ami az autoriter személyiségtípussal leírható egyének esetében nem sikerül teljes egészében. Az autoriter személyiség énje a fent vázolt fejlődési folyamatnak köszönhetően torzul. Az

Ifjúság és társadalom ösztönét csak nehezen kordában tartani képes, a „normális” fejlődésű személyekhez képest jóval erősebb – az apát szimbolizáló – felettes énnel, és jóval gyengébb énnel lehet jellemezni az ilyen típusú embereket.10 A személyiségtípus ilyen átalakulása leginkább a szeretet nélküli, szigorú, büntető szülők gyerekeinél figyelhető meg, tehát a korai családi szocializációnak meghatározó szerepe van. Az alávetettségből és a szeretet hiányából fakadó helyzetet az ilyen személy csak úgy tudja magára kényszeríteni, ha a saját csoporthoz való tartozást erősíti, a saját csoporttal kapcsolatos azonosulása tehát hangsúlyosabb lesz. Ráadásul az apa iránt érzett agresszió sohase tűnik el, ehelyett mazochizmussá és az idegen csoportokkal szembeni agresszivitássá alakul át. Az ilyen belső személyiségstruktúrával rendelkező ember hajlamos arra, hogy (többek között): • erős büntetésre való hajlammal rendelkezzen. • féljen attól, hogy gyengének látszódjon. • örömét lelje abban, ha neki engedelmeskednek mások, de abban is, ha ő engedelmeskedhet a feljebbvalójának. • „tilos” és „társadalmilag nem elfogadott” tevékenységeket, magatartásokat, attitűdöket ne fogadjon el. • tagadja az anyagi jellegű javak örömszerző voltát. • vakon bízzon a tekintélyben. Az autoriter személy emiatt nyíltan azokkal azonosul, akik nála magasabban állnak egy valamilyen szempontból meghatározható hierarchiában. Ezzel szemben mindent elutasít, ami „lent van”, az ilyen helyzetű egyének sorsának alakulásában egyéni hibát lát. Mindig kész arra, hogy támadja azokat, akik gyengének látszanak. A meghatározott csoportokkal szembeni előítéletességnek a kialakulása szempontjából egy olyan merev személyiség bontakozik ki előttünk, aki a tekintély iránt feltétlen tisztelet mellett az alávetettek – így az előítélettel sújtott

társadalmi csoportok – iránti gyűlölet ambivalenciájával jellemezhető. Akinek a másokkal szembeni ellenségessége a személyiség belső harmóniájának a fenntartásához szükséges, hiszen ez a sajátosság „hozzásegíti ahhoz, hogy libidinózus energiáit a túl szigorú felettes én követelményei szerint zabolázhassa meg.”11 Adorno és munkatársai egy olyan mérőeszközt alakítottak ki, amelynek segítségével lehetővé vált a személyiség pszichológiai beállítottságának a letapogatása. Ennek a mérőeszköznek – az úgynevezett F-skálának – a használata során jól körülírhatóvá vált az autoriter, előítéletes személyiségtípus. Az Adornoék által végzett vizsgálat érdekessége az volt, hogy a faji előítélettel (és politikai ideológiákkal) kapcsolatos kérdéseket nem építettek be az F-skála kérdései közé. A kutatók feltételezése ugyanis az volt, hogy az előítélet csupán egy okozat, maga az ok a személyiség belső struktúrájából fakad. „Egy adott populációval szembeni ellenérzés nem más, mint konkrét megnyilvánulása a személyiség általános irányultságának, jellemzőjének.”12 Plasztikusan fogalmazza meg ezt a kapcsolatot, az Adorno csoport célját egy példa segítségével Nevitt Sanford, a kutatásban részt vett szakértő: „Ha például a vizsgálati személynek az a hajlandósága, hogy a zsidóknak gyengeséget tulajdonít, abból ered, hogy fél a saját gyengeségétől, akkor ennek a félelemnek a saját ereje és keménysége túlzott mértékű hangoztatásában is ki kell fejeződnie.”13 Mélyinterjúk, más kutatási eredmények és a korábban kialakított antiszemitizmus, valamint etnocentrizmus skálák tapasztalatai alapján kilenc olyan fontosabb személyiség változót14 határoztak meg Adornoék, amelyek összefüggésben álltak a nyílt faji előítéletekkel. Ezek mentén a dimenzók mentén Adorno és munkatársai minimum négy, maximum nyolc indikátort alakítottak ki. Az indikátorok Likert-skálák formájában

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

41

Ifjúság és társadalom jelentek meg. A skálák megválaszolásával a kérdőív kitöltői pontszámokat kaptak, ezek összegzésével – és interjúk készítésével – Adornoék egy tipológiát alakították ki. Külön típusokba kerültek a magas pontszámot (az előítéletre inkább hajlamos) és az alacsony pontszámot (az előítéletre kevésbé hajlamos) személyek.

Az F-skála alkalmazása a jelenlegi vizsgálat keretében Magyarországon az F-skála alkalmazása elsősorban az 1994-es és 1996-os TÁRKI vizsgálatokhoz15, valamint OTKA adatfelvételekhez16 kötődik. A kutatók ezeknél az adatfelvételeknél az úgynevezett rövidített F-skálát alkalmazták.

A korábbi, Adorno nevéhez fűződő vizsgálatokkal ellentétben a kutatók ebben az esetben interjúk nélkül, kérdőíves módszerrel, kevés számú Likert-skálát alkalmazva vállalkoztak az autoriter személyiségtípus leírására. Jelen kutatásunk keretében is ennek a rövidített, összesen nyolc Likert-kérdésből álló F-skálának az alkalmazására került sor. A vizsgálat megszervezése során azért döntöttünk az F-skála mellett, mert direkt, kifejezetten az előítéletességre, kisebbségi csoportokkal szembeni attitűdökre vonatkozó kérdéseket nem tartalmaz. Az egyes kijelentésekkel kapcsolatos egyetértésüket vagy egyet nem értésüket a válaszadók egy négy fokú skálán jelölhették.17 Minél inkább egyetértett egy kijelentéssel a kérdőív kitöltője, annál inkább tekinthetjük őt autoriter személyiségtípusúnak.

1. táblázat. Az F-skála egyes kijelentéseit megválaszolók száma és az elért eredmények átlaga (N=az adott kijelentésre értékelhető választ adók száma, skálás kérdés) Összesen N

átlag

A legfontosabb erények, amelyeket a gyerekeknek meg kell tanulniuk, az engedelmesség és a tekintélytisztelet.

274

2,61

A fiataloknak néha lázadó gondolataik vannak, de ahogy felnőnek, meg kell tagadniuk ezeket és be kell illeszkedniük.

272

2,58

Ennek az országnak nem annyira törvényekre és politikai programokra van szüksége, mint inkább néhány bátor, fáradhatatlan, és odaadó vezetőre, akikben a nép megbízik.

252

2,41

A fiataloknak szigorú szabályokra és elszántságra van szükségük, hogy küzdjenek családjukért és hazájukért.

265

2,76

A legtöbb társadalmi problémánk megoldódna, ha megszabadulnánk az erkölcstelen és ferdehajlamú alakoktól.

248

2,41

Az emberek két csoportra oszthatók: erősekre és gyengékre.

267

1,75

Egyszer biztosan kiderül majd, hogy az asztrológia sok mindent képes megmagyarázni.

250

2,00

A legtöbb ember nincs is tudatában annak, hogy életünk nagy részét titkos összeesküvések befolyásolják.

243

1,98

Átlag összesen

2,33

Az 1. táblázatban közölt adatoknak az értelmezését megkönnyíti az, ha feltüntetjük az F-skálát alkalmazó korábbi, magyarországi kutatások eredményeit. Az alábbi táblázatban ezeket az összehasonlító adatokat mutatjuk be. Bemutatva egyrészt a rövidí-

42

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

tett F-skála mentén megfigyelhető átlagértékeket (és elemszámokat). Másrészt – tekintettel a jelenlegi kutatás keretében vizsgált célcsoport sajátosságára – feltüntetve a kizárólag a magas iskolai végzettségűek körében megfigyelhető eredményeket.

Ifjúság és társadalom 2. táblázat. Különböző, az F-skálát alkalmazó kutatási eredmények összehasonlítása (N=az adott kijelentésre értékelhető választ adók száma, skálás kérdés) 1994-es adatfelvétel

Kurt Lewin Alapítvány által lebonyolított adatfelvétel (2009)

N

átlag

N

átlag

A legfontosabb erények, amelyeket a gyerekeknek meg kell tanulniuk, az engedelmesség és a tekintélytisztelet.

997

3,38

274

2,61

A fiataloknak néha lázadó gondolataik vannak, de ahogy felnőnek, meg kell tagadniuk ezeket és be kell illeszkedniük.

984

2,93

272

2,58

Ennek az országnak nem annyira törvényekre és politikai programokra van szüksége, mint inkább néhány bátor, fáradhatatlan, és odaadó vezetőre, akikben a nép megbízik.

977

3,24

252

2,41

A fiataloknak szigorú szabályokra és elszántságra van szükségük, hogy küzdjenek családjukért és hazájukért.

970

3,37

265

2,76

A legtöbb társadalmi problémánk megoldódna, ha megszabadulnánk az erkölcstelen és ferdehajlamú alakoktól.

986

2,86

248

2,41

Az emberek két csoportra oszthatók: erősekre és gyengékre.

960

2,66

267

1,75

Egyszer biztosan kiderül majd, hogy az asztrológia sok mindent képes megmagyarázni.

858

2,68

250

2,00

A legtöbb ember nincs is tudatában annak, hogy életünk nagy részét titkos összeesküvések befolyásolják.

852

2,62

243

1,98

1996-os TÁRKI adatfelvétel alapján F-skála átlagértéke a felsőfokú végzettségűek körében18

Kurt Lewin Alapítvány által lebonyolított adatfelvétel (2009) alapján F-skála átlagértéke

2,51

2,33

Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Kurt Lewin Alapítvány által lebonyolított adatfelvétel nem tekinthető országosnak, reprezentativitási szempontokat nem vettünk figyelembe a vizsgálat megszervezésekor. Az 1994-es adatok a jelenleg tárgyalt kutatás eredményeihez képest jelentős eltérést mutatnak – azonban a két vizsgálat célcsoportjának összetétele eltér egymástól. A csak magas iskolai végzettségűek esetében a két adatfelvétel eredményei inkább közelítenek egymáshoz, bár a jelen vizsgálat keretében mért átlagérték

alacsonyabbnak tekinthető. Messzemenő következtetést azonban – a korábban említett eltérő célcsoport és a reprezentativitási szempontok miatt – levonni nem áll módunkban.

Az előítélet jelzőszámai Az előítéletkutatásokban gyakran használt társadalmi távolság skálát a jelen vizsgálat keretei között is alkalmaztuk.

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

43

Ifjúság és társadalom 3. táblázat. Ön elfogadna egy cigány származásút…? (Bázis: az adott iskolában a kérdőívet kitöltő, az adott kérdésre értékelhető választ adók száma, N Összesen=284, Bogardus-féle társadalmi távolság skála) Összesen N

%

Családtagként

126

44,4

Barátként

224

78,9

Lakószomszédként

147

51,8

Egy településen együtt élne vele

238

83,8

Az ország állampolgáraként

247

87,0

Az országba látogató turistaként

253

89,1

A Bogardus-skála alkalmazása érdekes eredményeket hozott, hiszen az egyes kérdések hierarchiája esetünkben nem érvényesült. Tendenciájában ugyan csökken azoknak az aránya, akik roma származásút „közel engednének” magukhoz. Azonban a „lakószomszédként” kategória mentén törést tapasztalhatunk. Jóval kevesebben (52%) fogadnának el cigány származásút lakószomszédként, mint barátként (79%). Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a felkeresett válaszadók hogyan ítélik meg a hazai cigányság arányszámát most, illetve ennek az arányszámnak az időbeni változására milyen becslést adnak. Mindezek alapján arra a fenyegetettségérzésre következtethetünk, amellyel a vizsgált sokaság tagjai a romák felé fordulnak. 4. táblázat. A hazai cigányság becsült arányszámára vonatkozó kérdések (N=az adott kérdésre értékelhető választ adók száma, egy válaszos, nyitott kérdés)

A hazai cigányság arányszámának túlbecsülése – azaz a fenyegetettség-érzés jelenléte – a vizsgált minta esetében is jellemzőnek mondható. A hazai romák jelenlegi arányszámát a felkeresett iskolák pedagógusai 20%-ra becsülik. Húsz év múlva megítélésük szerint ez az arány 36%-os lesz. Ezek az eredmények igazodnak azokhoz a kutatási beszámolókhoz, amelyek a teljes magyar lakosság esetében hasonló arányszámokat mérnek. Az alábbiakban egy 2001-es, Székelyi– Örkény–Csepeli-vizsgálat19 eredményeit hasonlítjuk össze a Kurt Lewin Alapítvány kutatási eredményével. 5. táblázat. A roma népesség összlakosságon belüli aránya a kérdezettek becslése szerint (százalék, összehasonlító adatok) 2001-es vizsgálat

Kurt Lewin Alapítvány vizsgálata

Jelenleg

22,4

20,1

20 év múlva

35,4

35,5

Az előítéletesség mérőszámait más kijelentések kapcsán is rögzítettük. Az alábbi táblázatban meghatározott társadalmi csoportokkal – a romákkal és a melegekkel – szembeni attitűdök jellemzőit mutatjuk be. Emellett az azóta betiltott, radikális jobboldali Magyar Gárdával kapcsolatos vélemények rögzítésére is felkértük a tanárokat. 6. táblázat. Az előítéletességet mérő egyéb kérdések (N=az adott kérdésre értékelhető választ adók száma, egy válaszos, skálás kérdés) Összesen

Összesen Ön szerint jelenleg Magyarországon a lakosság hány százaléka tartozik a cigány kisebbséghez? Ön szerint 20 év múlva Magyarországon a lakosság hány százaléka fog tartozni a cigány kisebbséghez?

44

új ifjúsági szemle

N

átlag

N

átlag

A Magyar Gárdára szükség van a kistelepülések közrendjének megtartásához.

239

2,30

280

20,1

A cigánybűnözés létező jelenség ma Magyarországon.

261

3,92

A homoszexuálisoknak és a leszbikusoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy úgy éljék az életüket, ahogy szeretnék.

251

3,36

A meleg házasságokat egész Európában engedélyezni kellene.

246

2,52

282

2011 / tavasz

35,5

Ifjúság és társadalom A felkeresett tanárok a Magyar Gárda működésével inkább nem értenek egyet (2,3), ugyanakkor a romákkal szemben Magyarországon tapasztalható előítéletesség ebben a célcsoportban is megfigyelhető. Erre enged következtetni, hogy a megkérdezettek a cigánybűnözést inkább létező jelenségnek tekintik (3,9). A homoszexuálisok és leszbikusok egyenjogúságát mértékletesen támogatják a felkeresett tanárok (3,4), az azonos neműek közötti házasságokkal szemben inkább elutasítóak (2,5).

Összefüggések Korábbi kutatások eredményei már bebizonyították, hogy az F-skála és az előítéletesség között szoros kapcsolat áll fenn. Az előítéletesség és a kompetencia közötti kapcsolat feltárására törekvő vizsgálatunk ezeknek a korábbi felméréseknek a következtetéseit alátámasztotta. Az F-skálán elért eredmények alapján a kérdőívet kitöltő pedagógusokat négy csoportra (kvartilisekre) osztottuk. Az első csoportban az F-skálán legalacsonyabb, a negyedik csoportba az F-skálán a legmagasabb átlagértékeket elért válaszadókat soroltuk be. Ezt követően azt figyeltük meg, hogy az adott csoportba tartozás menynyire befolyásolta a kérdőív további kérdéseire adott válaszokat. Az eredményeket a 7. táblázat-

ban mutatjuk be. A táblázatban csak a szignifikáns eltéréseket mutatjuk be, feltüntetve, hogy az egyes kvartilisek esetében mekkora az (1) öt fokú Likert-skálán elért átlagérték, (2) a hazai cigányság arányszámára vonatkozó becslés. Az eredményeket összefoglalva elmondhatjuk, hogy minél inkább magas eredményt ért el az F-skálán egy válaszadó, annál inkább elutasító meghatározott kisebbségi csoportokkal (melegek, romák) szemben. Erre nem csak az attitűdöket jelző átlagértékek, hanem a hazai cigányság arányszámára vonatkozó becslések alapján is következtethetünk. Hasonló tendencia figyelhető meg a Magyar Gárda elfogadottsága esetében is. Minél inkább közelítünk az F-skálán elért magas pontszámokhoz, annál inkább nő a Magyar Gárda elfogadottsága is.

A tréningek során kitöltött kérdőívek eredményei A Kurt Lewin Alapítvány által kialakított gyakorlatok keretében a pedagógusok összesen két alkalommal töltöttek ki kérdőívet. Először az – esetünkben Játékgyár20 elnevezésű – tréninggyakorlat lebonyolítása után, ezt követően egy megközelítőleg másfél órás, a játék eseményeit, a felmerülő kérdéseket, érzéseket, szempontokat megvitató közös beszélgetés után (8. táblázat).

7. táblázat. Az F-skála és az előítéletességet mérő kérdések közötti kapcsolat Első kvartilis

Második kvartilis

Harmadik kvartilis

Negyedik kvartilis

A Magyar Gárdára szükség van a kistelepülések közrendjének megtartásához.

1,71

2,23

2,42

2,80

A cigánybűnözés létező jelenség ma Magyarországon.

3,25

3,86

4,18

4,26

A homoszexuálisoknak és a leszbikusoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy úgy éljék az életüket, ahogy szeretnék.

3,85

3,47

3,09

3,15

A meleg házasságokat egész Európában engedélyezni kellene.

2,82

2,62

2,22

2,51

Ön szerint jelenleg Magyarországon a lakosság hány százaléka tartozik a cigány kisebbséghez? [%]

15,48

19,51

21,09

20,11

Ön szerint 20 év múlva Magyarországon a lakosság hány százaléka fog tartozni a cigány kisebbséghez? [%]

27,49

34,45

36,84

41,27

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

45

Ifjúság és társadalom A kérdőív kitöltésével célunk az volt, hogy információt kapjunk a(z) 1. résztvevőknek a saját szerepükkel, csoportban betöltött pozíciójukkal kapcsolatos véleményükről. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy magát a játékot, az együttműködést hogyan ítélik meg az érintettek. 2. az önreflexióra való képességről. Erre az adott lehetőséget, hogy a közös megbeszélés előtt és után született értékelések változását is figyelembe vettük. A tanárok a közös csoport munkáját alapvetően pozitívan ítélték meg. Erre enged következtetni, hogy a kérdőívek megválaszolói együttműködőnek (4,5), jó hangulatúnak (4,5) látták a csoportjuk munkáját. Úgy gondolták, hogy hatékonyan dolgoztak a megadott feladaton (4,3), és figyelemmel voltak mások véleményére is (4,7). A fenti pozitívumok ellenére a saját szerepükkel, a játék eredményével és az iskola feltételezett teljesítményével már kevésbé voltak elégedettek a tanárok. A saját játék értékelése már csak közepes (3,1) volt, a saját ötletek sze-

repének kis jelentőséget tulajdonítottak (2,1) a kérdőívek kitöltői. A saját iskola által készített játékot pedig csak közepesen tartották „versenyképesnek” más képző intézményekhez képest (2,8). A megbeszélés után kitöltött kérdőívek eredményei lényegesen nem változtak.22 A 9. táblázatban azt mutatjuk be, hogy az F-skálán elért eredmények hogyan befolyásolták a fenti eredményeket. 9. táblázat. Szignifikancia-próba +

–

Hatékony volt a csoportmunkánk.

F-skálán alacsony eredményt elértek [4,54]

F-skálán magas eredményt elértek [4,04]

Figyelembe vettem mások véleményét a csoportos munkában.

F-skálán alacsony eredményt elértek [4,88]

F-skálán magas eredményt elértek [4,58]

A kevésbé autoriter személyiséggel jellemezhető válaszadók hatékonyabbnak látták a közös munkát, és ők inkább tekintettek úgy az

8. táblázat. A közös megbeszélés előtt és után kitöltött kérdőívek eredményei (bázis: a kérdőívet kitöltő, tréningen résztvevő tanárok száma, skálás kérdés, „1”=egyáltalán nem ért egyet, „5”= teljes mértékben egyetért) Megbeszélés előtt

Megbeszélés után

N

Átlag

N21

Átlag

Figyelembe vettem mások véleményét a csoportos munkában.

49

4,72

37

4,81

Jó hangulat volt a játék elkészítése során a csoportban.

50

4,52

37

4,54

A véleményemet el tudtam mondani a többieknek.

51

4,51

37

4,54

Együttműködtem a többiekkel a cél elérése érdekében.

51

4,45

38

4,42

Hatékony volt a csoportmunkánk.

50

4,28

38

4,33

A véleményemet el tudtam fogadtatni a többiekkel.

48

3,81

36

4,08

A feladat újszerűsége nem volt probléma számunkra – gyorsan tudtunk reagálni a kihívásra.

50

3,44

37

3,70

Fogadni mernék rá, hogy a mi játékunk jobb lett, mint a másik csoporté.

44

3,09

32

3,22

A mi iskolánk tanárai – az iskola tevékenységének jellegéből következően – nagyobb eséllyel készítenek jó játékot, mint a többi iskola.

40

2,83

31

3,06

Az én ötleteim nélkül ez a játék nem jött volna létre.

46

2,11

34

2,32

46

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Ifjúság és társadalom együttműködésre, mint aminek során figyelembe vették mások véleményét. Ezzel szemben az inkább autoriter személyiséggel jellemezhető tanárok kevésbé tekintették a közös munkát hatékonynak, és megítélésük szerint kevésbé is vették figyelembe mások véleményét a gyakorlat során.

A kvalitatív kutatási elem számszerűsítésének eredményei A Kurt Lewin Alapítvány által lebonyolított kutatás újszerűségét a különböző módszertani eljárások ötvözése jelentette. A korábban bemutatott kvantitatív eljárások mellett lehetőségünk volt kvalitatív kutatási elem alkalmazására is. Ugyanakkor mindez kihívást jelentett kutatóink számára, hiszen a vizsgálni kívánt – az előítélet és a kompetenciák közötti – kapcsolat kimutatása továbbra is feladat volt.

Az összefüggés kimutatása érdekében kutatócsoportunk a rendelkezésre álló kvalitatív információk transzformálása mellett döntött. A transzformáció az alábbi lépéseket jelentette: 1. a kialakított tréninggyakorlat videokamerával rögzítésre került. 2. a videofelvételeket minimum kettő, maximum három olyan szakember nézte végig, aki a tréningek lebonyolításában, megtartásában gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezik. 3. a szakemberek a felvételek áttekintése után a pedagógusokra és a csoportokra vonatkozóan értékelést adtak egy előre kialakított szempontrendszer mentén.23 A szempontrendszer a tréningen résztvevő tanárokat összesen hét24, a kialakított csoportokat öszszesen tizenhárom dimenzió mentén értékelte. Mivel a későbbiekben számottevő öszszefüggéseket kizárólag a csoport dimenziók mentén figyelhettünk meg, ezért ezeket a jellemzőket ismertetjük a 10. táblázatban.

10. táblázat. A csoportokra vonatkozó dimenziók és rövid leírásuk (a dimenziók mentén egy ötfokú skálán jellemezték a szakértők az egyes csoportokat) Dimenzió Lezárás

Dimenzió leírása

Attribútumok

Mennyire törekszik a csoport a gyors lezárásra, a tisztázatlan, nem egyértelmű helyzetek kezelésére?

Hangulat

Mennyire van jó, feszültségmentes hangulat az adott csoportban?

Hatékonyság

Mennyire hatékony az adott csoport, mennyire teljesíti a kitűzött célt?

Kommunikáció

A kommunikációáramlás mennyire hatékony az adott csoportban?

Demokrácia

A csoport mennyire teremti meg a demokratikus működésmód feltételeit. Azaz mennyire (1) valósítják meg az egyedi ötletek megjelenését biztosító brainstormingot az ötletek kialakítása során, (2) hallgatják meg egymást a közös munka során, (3) azonosítanak szerepeket, illetve ennek keretében (4) alakítanak ki moderált beszélgetést?

Konszenzus

Mennyire születnek konszenzusos döntések az adott csoporton belül?

Vezető

Van-e vezető a csoportban?

1=egyáltalán nem, 5=teljes mértékben

1=egy vezető, 2=több vezető, 3=nincs vezető

Kimondott vez.

Explicitté lett téve, hogy ki a vezető a csoportban?

Gyártás

Mikor kezdi el gyártani a társasjátékot a csoport bármelyik tagja?

Időkód (óó:pp:mm)

1=nem, 2=igen

Idő

Mikor utal valaki először a rendelkezésre álló idő rövidségére?

Időkód (óó:pp:mm)

Döntés

Mikor hoz a csoport döntést arról, hogy milyen játékot valósítanak meg?

Időkód (óó:pp:mm)

Eszközök

Mikor kezd el használni a csoport először olyan eszközöket, amelyek nem a teremben találhatóak?

Időkód (óó:pp:mm)

Terem

Mikor rendezi át a csoport a termet annak érdekében, hogy kényelmesebb, hatékonyabb legyen a munkavégzés?

Időkód (óó:pp:mm)

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

47

Ifjúság és társadalom 4. a fenti dimenziók mentén, az attribútumok lehetséges adatait figyelembe véve szakértőink az értékelést megtették a csoportokra vonatkozóan. 5. a több szakértő által adott eredményeket átlagoltuk. Az időkódok esetében ha túl nagy eltérést találtunk az egyes értékelések között, akkor a videófelvételek visszanézése után került véglegesítésre az adat. A fenti eljárásnak köszönhetően a kérdőívek – így elsősorban az F-skála – eredményeit a tréningen során tapasztaltakkal számszerűsíthető formában tudtuk összevetni. Az eredményekről, a feltárt összefüggésekről számolunk be a továbbiakban (11. táblázat). Az F-skálán magas és alacsony pontszámot elért pedagógusok csoportjait másként ítélték meg a videofelvételt megtekintő szakértők.

Az utóbbi csoport (1) jobb hangulatban végezte munkáját, (2) kommunikációja hatékonyabb volt, (3) inkább született konszenzusos döntés, és (4) inkább teremtette meg a demokratikus működés feltételeit. Ugyanakkor ezt a csoportot (5) kevésbé jellemezte a lezárásra való törekvés. Az F-skálán magas pontszámot elért csoport ezzel szemben (1) rosszabb hangulatban végezte munkáját, (2) kommunikációja kevésbé volt hatékony, (3) kevésbé hozta meg konszenzusos alapon a közös döntéseket, és (4) a demokratikus játékszabályok használatára kevésbé épített. Mindemellett a (5) lezárásra való törekvés inkább jellemezte ezt a sokaságot. A két csoport eltérő működési mechanizmusát az időkódok vizsgálata is megerősíti (12. táblázat). Az F-skálán magas pontszámot elértek csoportja (1) gyorsabban hozott döntést, (2) hama-

11. táblázat. Az F-skála és a tréning tapasztalatainak kvantifikálása során szerzett adatok összehasonlítása – a csoportokra vonatkozó eredmények (ötfokú skála átlaga, ahol „1” = egyáltalán nem, „5” = teljes mértékben, képzett változó) Az F-skálán alacsony pontszámot elértek csoportja N (csoport)

N (tanár)

Hangulat

4

Hatékonyság

4

Az F-skálán magas pontszámot elértek csoportja

Átlag

N (csoport)

N (tanár)

27

3,70

4

28

27

3,03

4

28

Átlag

Összesen N (csoport)

N (tanár)

Átlag

3,05

8

55

3,37

3,04

8

55

3,03

Kommunikáció

4

27

3,62

4

28

2,47

8

55

3,03

Konszenzus

4

27

3,32

4

28

2,56

8

55

2,94

Lezárás

4

27

2,06

4

28

2,69

8

55

2,38

Demokrácia

4

27

2,58

4

28

2,10

8

55

2,34

12. táblázat. Az F-skála és a tréning tapasztalatainak kvantifikálása során szerzett adatok összehasonlítása – a csoportok eredményei (képzett változó) Az F-skálán alacsony pontszámot elértek csoportja

Az F-skálán magas pontszámot elértek csoportja

N (csoport)

N (tanár)

Átlag

N (csoport)

Terem

4

26

00:20:21

Döntés

4

27

00:30:35

Idő

4

27

Gyártás

4

27

Eszközök

4

27

48

új ifjúsági szemle

Összesen

N (tanár)

Átlag

N (csoport)

N (tanár)

3

16

00:28:23

7

42

00:23:24

4

28

00:18:21

8

55

00:24:21

00:48:23

4

28

00:23:26

8

55

00:35:41

00:42:17

4

28

00:34:34

8

55

00:38:21

01:04:31

4

28

00:24:44

8

55

00:44:16

2011 / tavasz

Átlag

Ifjúság és társadalom rabb kezdett koncentrálni a rendelkezésre álló idő rövidségére, (3) a játék teljesítéséhez szükséges gyártás elkészítéséhez hamarabb kezdett hozzá, (4) hamarabb kezdett olyan eszközökkel dolgozni, amelyek nem voltak megtalálhatóak a teremben. Ezzel szemben az autoriter személyiségtípussal kevésbé jellemezhető csoportok tagjai (1) lassabban hoztak döntést, (2) kevésbé volt fontos számukra a rendelkezésre álló idő szorítása, (3) a játék teljesítéséhez szükséges gyártás elkészítéséhez később kezdtek hozzá, (4) később kezdtek el a teremben nem található eszközöket is felhasználni a feladat teljesítéséhez.

Összegzés Kutatásunkkal a kompetenciák és az előítélet közötti kapcsolat kimutatására törekedtünk. Ennek a célnak a megvalósítását, a kérdés megválaszolását sikeresnek tekintjük. Az autoriter személyiség és az előítéletes gondolkodás közötti kapcsolatot a Kurt Lewin Alapítvány által lebonyolított vizsgálat is megerősítette. Az F-skálán magas pontszámot elért tanárok elutasítóbbak voltak meghatározott kisebbségi csoportokkal szemben. Kutatásunk azonban ezen túl rámutatott arra is, hogy az autoriter személyiségtípusú tanárok a kitűzött feladatokat gyorsabban és hatékonyabban oldották meg, mint az F-skálán alacsonyabb pontszámot elért pedagógusok. Az olyan objektív mérőszámok, mint a tréningek során rögzített időkódok egyértelműen erre utalnak, de ugyanezt erősítik meg a független szakértők által végzett értékelések is. Mindez valószínűleg a zárt gondolkodás sajátosságaival magyarázható. Azzal, hogy a nyílt, még kérdéses kimenetelű, nagyobb kognitív megterhelést jelentő helyzetek elkerülésére, azok gyors lezárására inkább törekedtek az autoriter személyiségtípusú válaszadók. Mindezek ellenére a demokratikus működésmód tekintetében az F-skálán alacsony pontszámot elért tanárok csoportja van előnyben.

Erre enged következtetni az, hogy a kevésbé autoriter személyiségtípusú tanárok csoportjának tagjai (1) hatékonyabbnak ítélték meg a közös munkát, (2) inkább gondolták úgy, hogy figyelembe vették mások véleményét. Ráadásul a külső megfigyelők által adott értékelések szerint ezekben a csoportokban a kommunikációáramlás eredményesebb és hatékonyabb is volt. Ugyancsak a külső megfigyelők észrevétele alapján elmondhatjuk, hogy ezek a tanárok inkább hoztak konszenzuson alapuló döntést és inkább teremtették meg a demokratikus működésmód feltételeit. Habár a demokratikus működésmóddal ennek a tényezőnek kevés kapcsolata van, mégis fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy ezekben a csoportokban jobb hangulatban folyt a közös munka is. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy • primer szinten az autoriter személyiségtípus által dominált csoportok hatékonyabban oldanak meg feladatokat. A kitűzött cél megvalósításra kerül, a megadott határidőn belül. • mindez azonban úgy történik, hogy a gyors megoldási, lezárási igény miatt a kommunikációs aktusba nem tud mindegyik csoporttag belépni. Ennek köszönhetően nem születnek konszenzusos döntések, a nem meghatározó, kevésbé jó érdekérvényesítő csoporttagok nem tudnak részt venni a közös munkában. • A hatékonyságra való törekvés és a kommunikációáramlás anomáliái eredményeképpen a kreatív gondolkodás, a közös alkotó munka háttérbe szorul. „Minél gyorsabban találjuk ki, hogy mi a feladatunk, és azt valósítsuk meg gyorsan!” Írható le egy rövid mondattal az autoriter csoportok működési mechanizmusa. A kompetenciák kérdéskörét mindez annyiban érinti, hogy a tanulás elsajátítását, a kezdeményezőkészség és a vállalkozói kompetenciák megszerzését, illetve azok kialakításának a támogatását nagy valószínűséggel az autoriter

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

49

Ifjúság és társadalom személyiségtípusú tanárok kevésbé tudják támogatni. A lezárásra való törekvés miatt nincs idő a nyitottságra, az új ötletek befogadására, az új ötleteket felvillantó munkatársak és diákok meghallgatására. Az alkotó kezdeményezésekre való nyitottság tehát nem tartozik az ilyen jellemzőkkel leírható csoport erősségei közé. Mindez a demokratikus állampolgári szocializáció szempontjából vet fel kérdéseket. Hiszen a képző intézményekben tanuló diákok oktatóik magas F-értéke esetén nem vagy csak kevésbé találkoznak a kritikai gondolkodás, az örömteli csoportmunka, a konstruktív konfliktus-kezelés vagy a konszenzuson alapuló kooperáció értékével és előnyeivel.

Jegyzetek 1 Pályázat címe: A kompetenciák átadásának akadályairól (iktatásba vétel száma: tkOKAII/43/tkOKAII.). 2 A kutatás során elsősorban az alábbi kompetenciákra koncentráltunk: 1. tanulás elsajátítása, 2. interperszonális, interkulturális és szociális kompetencia, valamint állampolgári kompetencia, 3. kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia. 3 Lásd ezeket bővebben: http://www.oki.hu/oldal.ph p?tipus=kulcskeres&kat=sub&kulcs=112&szo=IE A%2C+TIMSS%2C+PISA. 4 Erre vonatkozóan lásd: Horn Dániel – Sinka Edit: A közoktatás minősége és eredményessége. Web: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=jel entes2006-18_eredmenyesseg. 5 Többek között: Ligeti György – Márton Izabella (2001): Diákjogok és pedagógusjogok az iskolában. Kutatási beszámoló. Az Oktatási Minisztérium Oktatási Jogok Miniszteri Biztosának Hivatala megbízásából a Kurt Lewin Alapítvány által a 2000–2001-es tanév során végzett országos szociológiai kutatás. Ugyancsak az iskolarendszer ezen területére ad információt: Enyedi Zsolt – Fábián Zoltán – Sik Endre (2004) Nőttek-e az előítéletek Magyarországon? In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2004. Budapest: TÁRKI.

50

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

6 Az előítéletesség értelmezésünkben nem csak a meghatározott társadalmi csoportokkal szembeni negatív attitűdökben jelenik meg. Korábbi kutatási tapasztalatok alátámasztják, hogy ez a merev személyiség-beállítottság és világlátás az új ismeretek megszerzésének, az önreflexiónak lehet akadálya, végeredményben fontos kompetenciák alkalmazását is megnehezítheti. Erre vonatkozóan bővebb információt tartalmaz: Arie W. Kruglanski: A zárt gondolkodás pszichológiája. Osiris Könyvtár, Budapest, 2005., illetve Mark Schaller – Carrie Boyd – Jonathan Yohannes – Meredith O’Brien: Az előítéeltes személyiség újabb áttekintése. A struktúra iránti személyes szükséglet és a téves csoportsztereotípiák kialakulása. In.: Hunyady György – Nguyen Luu Lan Anh (szerk.): Sztereotípiakutatás. Hagyományok és irányok. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 2001. 7 Ilyen kérdéssort használt 1994-ben és 1996-ban az OTKA támogatta F006941. (kutatásvezető: Fleck Zoltán) és a T018287. számú kutatás is. A kérdőív (is) megtalálható: Erős Ferenc, Fábián Zoltán, Enyedi Zsolt, Fleck Zoltán (1996): Előítéletek, autoritarizmus és politikai attitűdök a posztkommunista átalakulás idején – Kérdőíves vizsgálat dokumentációja. Budapest, MTA Pszichológiai Intézete. 8 Összesen négy nyertes iskola kiválasztására került sor, ezekből a képző intézményekből 16-16 pedagógus vett részt a pedagógusképzésen. A képzés leírása megtalálható itt: http://kla.hu/mitcsinalunk/30-oras/ 9 A képzéseket lebonyolító trénereknek – a befolyásolás elkerülése érdekében – nem adtunk információt a csoportösszetétel jellemzőiről. 10 Freud a fenti gondolatmenethez hasonlító leírást ad a Tömegpszichológia és én-analízis című könyvében. Az itt megfogalmazottak szerint a vezér (az apa, a tekintély letéteményese) a tömeg tagjainak a felettes énjébe épül be. Ennél komplexebb képet adtak Adornoék a tekintetben, hogy ők az elfojtás és kivetítés folyamatát is hangsúlyosnak találták. In: Freud, Sigmund: Tömegpszichológia: társadalomlélektani írások. Budapest: Cserépfalvi Könyvkiadó, 1995. 11 Theodor W. Adorno: Típusok és tünetegyüttesek. In: Erős Ferenc (szerk.) Megismerés, identitás, előítélet, Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 1998. 163. oldal

Ifjúság és társadalom 12 Hunyady György: Nyílt gondolkodással a kognitív lezárásról: a kognitív stílus fogalmának megújítása. In: Arie W. Kruglanski: A zárt gondolkodás pszichológiája. Osiris Könyvtár, Budapest, 2005. 11. oldal 13 Nevitt Sanford: Az autoriter személyiség elmélete. In: Erős Ferenc (szerk.) Megismerés, identitás, előítélet. Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 1998. 147. oldal 14 A szigorú felettes én szerepét igazoló jellemzők: konvencionalizmus, behódolás az autoriter uralom előtt, agresszivitás. A gyenge ént igazoló jellemzők: anti-intracepció, babona és sztereotípia, projektivitás, hatalom és keménység. Az ösztönénből táplálkozók jellemzői: rombolási ösztön és cinizmus, nemiség. 15 Lásd erről bővebben: http://www.tarki.hu/adatbank-h/katalog/dokument/d13_doku.pdf, illetve http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a895.pdf. 16 F006941. sz. illetve T018287. sz. OTKA kutatások. 17 Ahol az „1” jelentése az „egyáltalán nem értek egyet, az „4” jelentése a „teljes mértékben egyetértek”. 18 Forrás: Fábián, Zoltán. Tekintélyelvűség és előítéletek. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 1999. 103. o. 19 Székelyi Mária – Örkény Antal – Csepeli György (2001): Romakép a mai magyar társadalomban. Szociológiai Szemle, 2001/3. 19–46. 20 A játék leírása röviden: a tréning résztvevőit két csoportra osztottuk, a két csoportnak egymással versenyezve kellett előállítani egy olyan társasjátékot, aminek lényegi alkotóelemét a kereskedelem képezte. A két csoportnak összesen két óra állt rendelkezésére, hogy a trénerek által átadott eszközökből (is) megvalósítsák a feladatot. 21 A megbízhatóság növelése érdekében ebben az esetben nem vettük figyelembe az egyik iskola kérdőíveinek az eredményeit. Ebben az esetben ugyanis a megbeszélés nem érte el kívánt célját, a játék körülményeit, céljait és a személyes benyomásokat nem tudtuk a résztvevőkkel kellően körbejárni. 22 Jelen beszámoló keretei nem teszik lehetővé a hoszszabb és részletesebb leírást, ezért itt most csak röviden utalunk rá: az F-skálán alacsony pontszámot elértek inkább negatívabb, a magas pontszámot elértek inkább pozitívabb véleményt fogalmaztak meg a második kérdőív kitöltésekor. A kevésbé

autoriter személyiséggel leírható csoporttagok tehát a beszélgetés után inkább elbizonytalanodtak és adtak negatívabb értékelést munkájukról. Ezzel szemben az F-skálán magasabb pontszámot elért tanárok esetében a beszélgetés inkább megerősítette a korábbi véleményeket. 23 A képzések video anyagát áttekintő szakértők – a befolyásolás elkerülése érdekében – nem kaptak információt a csoportösszetétel jellemzőiről. 24 Lezárásra való törekvés, önállóság, kommunikáció, kommunikáció aktivitása, együttműködés, irányítás, konfliktus.

Irodalom Adorno, Theodor W.: A freudi elmélet és a fasiszta propaganda Thalassa 2–3. (2006): 47–72. Adorno, Theodor W.: Típusok és tünetegyüttesek In: Erős Ferenc (szerk.): Megismerés, identitás, előítélet. 68–87. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, 1998. Adorno, Theodor W. and others (eds.): The Authoritarian Personality. USA: WW Norton & Company, 1993. Allport, Gordon W.: The nature of Prejudice. USA: Addison-Wesley Publishing Company, 1954. Banaji, Mahzarin: Rejtőzködő attitűdök és sztereotípiák. Budapest: Osiris Kiadó, 2003. Csepeli György, ed.: Előítéletek és csoportközi viszonyok. Budapest: KJK, 1980. Csepeli György, ed.: A kísérleti társadalomlélektan főárama. Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1981. Enyedi Zsolt – Fábián Zoltán – Sik Endre: Nőttek-e az előítéletek Magyarországon? In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2004. Budapest: TÁRKI, 2004. Erős Ferenc: Analitikus szociálpszichológia. Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2001. Erős Ferenc (szerk.): Megismerés, identitás, előítélet. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, 1998. Fábián Zoltán: Tekintélyelvűség és előítéletek. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 1999. Fiske, Susan T.: Társas alapmotívumok. Budapest: Osiris Kiadó, 2006.

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

51

Ifjúság és társadalom Freud, Sigmund: Tömegpszichológia: társadalomlélektani írások. Budapest: Cserépfalvi Könyvkiadó, 1995. Hamilton, David L.: A társas megismerés: bevezető áttekintés In: David L. Hamilton and others (szerk.): A társak és a társadalom megismerése. 8–37. Budapest: Osiris Kiadó, 2006. Horváth Zsuzsanna – Környei László: A közoktatás minősége és eredményessége. in: Halász Gábor – Lannert Judit: Jelentés a magyar közoktatásról. 2003, OKI. Hunyady György: A társadalmi csoportok értékelő megkülönböztetése: váltott kutatási perspektívák. In: Jim Sidanius – Felici Pratto (szerk.): A társadalmi dominancia. 14–52. Budapest: Osiris Kiadó, 2005. Hunyady György – Nguyen Luu Lan Anh (szerk.): Sztereotípiakutatás, hagyományok és irányok. Budapest: Elte Eötvös Kiadó, 2001.

52

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Kruglanszki, Arie W.: A zárt gondolkodás pszichológiája. Budapest: Osiris Kiadó, 2005. Sherif, Muzafer: A fölérendelt célok szerepe a csoportközi viszonyok enyhítésében. In: Erős Ferenc (szerk.): Megismerés, identitás, előítélet. 120–152. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, 1998. Smith, Eliot R. and Diane M. Mackie: Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó, 2004. Székelyi Mária – Örkény Antal – Csepeli György: Romakép a mai magyar társadalomban. Szociológiai Szemle, 2001/3. 19–46. Tajfel, Henri: Csoportközi viselkedés, társadalmi öszszehasonlítás, társadalmi változás. In: Erős Ferenc (szerk.): Megismerés, identitás, előítélet. 30–52. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, 1998.

Tratnyek Magdolna

Ifjúság és környezet

Állami standardok – helyi megoldások az ifjúsági tanácsadás angliai rendszerében Az egész életen át tartó kifejezéssel kezdődő meghatározások köre az utóbbi években kiegészült az egész életen át tartó tanácsadás fogalmával (Lifelong Guidance - LLG), mint olyan tevékenységgel, mely arra hivatott, hogy segítsen eligazodni a világban az emberek számára kínálkozó vagy éppen rejtve maradó lehetőségek között annak érdekében, hogy minden polgár kiteljesíthesse lehetőségeit és ehhez személyre szabott, megfelelő támogatást kapjon egész élete során. A korábban a középiskola előtti pályaválasztásra szűkített fogalom így kiteljesedik, nem a pályaválasztást, hanem egy komplex tanácsadási folyamatot jelent, melynek részeként a fiatalok és az idősebbek is olyan információkhoz, személyre szabott komplex tanácsadáshoz férhetnek hozzá, melynek következtében jobb eséllyel hozhatnak megfelelő döntéseket további tanulásuk, képzésük, munkavállalásuk, általában személyes sorsuk alakítását illetően. A következőkben egy változó, megújuló, mégis komoly előzményekkel rendelkező rendszer bemutatására teszünk kísérletet, az ifjúsági tanácsadás angliai rendszerét illetően. Az angol ifjúságpolitika és oktatási rendszer átalakulásának időszakában, melynek középpontjában a minden fiatallal való törődés, az új diploma rendszer és a tankötelezettség kiterjesztése is megtalálható, figyelemre méltó az a törekvés, amivel az információnyújtást és tanácsadást (Information, Advice and Guidance, a továbbiakban: IAG) a változásokat támogató komplex rendszerré fejlesztik. Az ifjúsági tanácsadás 2009-ben kiadott angliai stratégiai dokumentumában (Quality, Choice and Aspiration) megfogalmazottak szerint min-

den fiatal számára – függetlenül attól, hogy milyen háttérrel rendelkezik – biztosítani kell, hogy kiteljesíthesse tehetségét és elérje céljait akár elméleti, akár gyakorlati területen. E stratégia részeként került sor az ifjúsági tanácsadó és támogató szolgáltatási rendszer (IAG) reformjára, egy olyan szolgáltatási rendszer kiépítésére, mely megfelel a fiatalok igényeinek és összhangban áll a változó gazdaság kihívásaival. A gazdaság sikeressége nagyban azon múlik, hogy rendelkezésre áll-e megfelelően képzett munkaerő. Ehhez pedig nem elegendő, ha csak a „jó tanulók”, a problémamentes fiatalok kapnak támogatást. Az angol kormánynak a fiatalokra vonatkozó stratégiai dokumentuma, mely címében is azt fejezi ki, hogy minden gyermek számít (Every Child Matters), minden fiatalra gondol szolgáltatásai szervezésekor. Az új elképzelés az iskolákat és a szülőket helyezi a tanácsadási rendszer működésének középpontjába. A támogató-tanácsadó szolgálat létrehozására vonatkozó első lépés a kormányzat részéről Tanulással a sikerért elnevezéssel (Learning to Succeed: a new framework for post sixteen learning) 1999-ben került meghirdetésre azzal a céllal, hogy segítsék a fiatalok továbbhaladását a kötelező oktatás befejezése után a további tanulási folyamatokba való bekapcsolódásba, illetve támogassák az oktatásból a munkába való átmenetet. Már ekkor megjelent az a törekvés, hogy komplex tanácsadással támogassák a fiatalok életpálya-alakulását. Ennek megfelelően a létrehozott Connexions1 elnevezésű hálózat stratégiai céljai között szerepel a társadalmi kirekesztődés elleni fellépés, a közösségi gondolkodás erősítése, a tudásgazdagság növelése, a célokra,

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

53

Ifjúság és környezet eredményekre koncentráló tevékenységek, a tanulás és a munka közötti átmenet segítése, valamint az egyéni problémák megoldásában való segítségnyújtás a 13–19 éves korosztály számára. Kiemelt célként fogalmazták meg, hogy minden fiatal számára lehetővé kell tenni a neki legmegfelelőbb tanulást akár iskolában, továbbképzésben, vagy egyéb közösségi tanulási formákban, ahhoz, hogy lehetőséget kapjon képességei kiteljesítéséhez. Segítséget kell nyújtani a fiataloknak azon akadályok leküzdésében, melyek miatt nem tudnak tanulni. Ezt egy magas színvonalon működő tanácsadási rendszerrel kívánták megoldani, amely feladatának tekinti a közvetítést is a különböző speciális szolgáltatást nyújtó szervezetek között. A CONNEXIONS hálózat létrehozása annak az állami stratégiának a részeként történt meg, melynek célja a fiatalok társadalmi kirekesztődésének visszaszorítása. Az akcióprogram keretében célul tűzték ki a fiatalok (16 éven felüliek) képzésbe vonását, foglalkoztatásának növelését és az iskolai lemorzsolódás csökkentését. Kezdetben egy központilag szabályozott és irányított hálózat részeként jöttek létre a tanácsadási irodák. Fenntartásuk és működtetésük állami feladat volt. Az utóbbi évek stratégiai dokumentumaiban a tanácsadás központi szerepét erősíti az a törekvés, melynek célja a fiatalok képzésben tartása, képzésbe vonása, az életpályájukra vonatkozó elképzelések kialakulásának támogatása és az a preventív szemlélet, amellyel elébe kívánnak menni a fiatalok korai iskolaelhagyásának, megelőzendő a képzés és foglalkoztatás nélküli fiatalok számának emelkedését. A kormányzat célként fogalmazza meg a fiatalok foglalkoztathatóságának növelését, a kirekesztődés visszaszorítását. Mindezen célok koherenciáját adja az a komplex szemlélet, mely nem egyik vagy másik ágazat felelősségeként határozza meg a fiatalokkal való foglalkozást, hanem komplex megközelítéssel, a feladatok és felelősségi körök meghatározásával törekszik minden egyes fiatalhoz eljuttatni a szolgáltatásokat, illetve a lehetőségeket. Mindezen törekvések egyik leglé-

54

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

nyegesebb eleme az információk megfelelő közvetítése és a közreműködő szervezetek közötti együttműködés. 2008-ban új alapokra helyezték a tanácsadási hálózat fejlesztését. Az oktatásért, és a foglalkoztatásért, valamint a fejlesztésekért felelős minisztériumok együttesen dolgozták ki a tanácsadás új rendszerét és bevezetésének, fejlesztésének ütemezését 2009-től 2015-ig, melynek fő elemi a következők: • A helyi önkormányzatok felelősségének meghatározása. • Peer guidance beépítése a tanácsadási folyamatba – mindenkinek legyen egy idősebb mentora. • Több segítség a fogyatékkal élőknek és a hátrányos helyzetűeknek. • A szülők bevonása a tanácsadás rendszerébe. • Már 11 éves kortól része kell, hogy legyen a fiatalok életének a tanácsadás, az iskolai curriculumokba be kell építeni a pályaorientációs, pályaismereti tartalmakat. • A fiatalokhoz közel álló elérési utakat kell alkalmazni. youtube, facebook, blog, egyéb online elérési lehetőségek. Ekkor határozták meg a tanácsadás fogalmát is az alábbiak szerint. A tanácsadás (Information, Advice and Guidance - IAG) a helyi önkormányzatok által működtetett ifjúsági támogató szolgálat kulcseleme. Ernyőfogalom. Számos olyan tevékenységet és eljárást magában foglal, melyek segítik a fiatalok önállóságának növelését, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok képesek legyenek személyes és szakmai sorsuk irányítására, lehetőségeik kiteljesítésére, beleértve a tanulást is. A helyi önkormányzatok felelősségévé vált, hogy megtalálják azt a megoldást, azt a közvetítési és működtetési módot, melynek keretében biztosítható, hogy minden fiatal hozzáférjen a tanácsadási szolgáltatásokhoz. Ehhez változatos megoldásmódokat építettek ki a Connexions támogatásával. A helyi felelősség előtérbe állítása annak a gondolatnak és célnak a manifesztálódása, mi-

Ifjúság és környezet szerint a tanácsadás célja, hogy minden fiatalnak biztosítsa a neki szükséges támogatást és tanácsadást ott és akkor, ahol és amikor szükségük van rá, a legmesszebbmenőkig alkalmazkodva a fiatalok körülményeihez, szükségleteihez és lehetőségeihez. A tanácsadó szolgálatok helyi önkormányzatok általi működtetésével megvalósítható a helyi igények figyelembe vétele, szükségletek kielégítése, adekvát megoldásmódok kialakítása. Nagyobb eséllyel valósítható meg a szolgáltatások elérése a helyi közösségek tagjai számára.

Állami standardok – helyi megoldások A szolgáltatás megfelelő színvonalon történő megvalósítása érdekében az oktatási és ifjúsági ügyekért felelős minisztérium (Department for Children Schools and Families)2 kidolgozta a minden tanácsadási helyre, illetve azt megvalósító szervezetre érvényes kritériumokat. A működésre vonatkozó minőségi elvárásokat az alábbiak szerint fogalmazták meg:

2. A fiatalok kapjanak segítséget személyes sorsuk alakításához. Az elsődleges segítségnyújtást minden fiatalnak a neki leginkább elérhető helyen és módon kell biztosítani. Beleértve a személyes komfort és az anyagi biztonság megteremtéséhez való segítségnyújtást is. A tanácsadók feladata további lehetőségek felajánlása, szükség esetén más szervezetek által nyújtott szolgáltatások igénybevételén keresztül. Ebben a tanácsadó és információs irodák részéről a koordinációs szerep felvállalása azt is jelenti, hogy a tanácsadási szervezet felelőssége a megfelelő, akár speciális segítséghez juttatás, ha a fiatal komoly veszélyben van. E kritériumnak való megfelelés tehát feltételezi és elvárja a tanácsadók felkészültségét más, a fiataloknak segítséget nyújtó szervezetek munkájáról, azok elérhetőségéről, feltételezi a kapcsolattartást a szervezetek, intézmények között.

1. A fiatalok legyenek tájékozottak a tanácsadó szolgálatok működéséről.

3. A fiatalokat megfelelően tájékoztatni kell annak érdekében, hogy megfelelő döntéseket tudjanak hozni további tanulásukra, illetve pályaválasztásukra vonatkozóan.

Tájékoztatni kell a fiatalokat arról, hogy hol, milyen módon és mely területeken vehetik igénybe a tanácsadási és információs szolgáltatást. Tudjanak róla, hogy a tanácsadást helyben, lakóhelyükön, iskolájuk közelében, esetenként saját iskolájukban is igénybe vehetik. Minden fiatal számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy milyen haszna származhat a szolgáltatás igénybevételétől. Tudniuk kell azt is, hogy saját felelősségük, hogy élnek-e a lehetőséggel. Tudatosítani kell, hogy a szolgáltatás minden fiatal számára elérhető. Tájékoztatni kell a fiatalokat a tanácsadási pontok elérhetőségéről, a nyomtatott és online anyagok elérhetőségéről, segélyvonalak működéséről és arról is, hogy mit várhatnak el a tanácsadástól és hová fordulhatnak, ha nem kapják meg a megfelelő szolgáltatást.

A tanácsadó és információs szervezeteknek folyamatosan frissített naprakész információkkal kell rendelkezniük a tanulási és munkavállalási, a továbbképzési lehetőségekről, beleértve a felsőfokú tanulmányokba való bekapcsolódás feltételeit. Tájékozottnak kell lenniük a munkaerő-piaci folyamatokat illetően általános és helyi viszonylatban. Pontosan ismerniük kell a munkaerőpiac nyújtotta lehetőségeket, beleértve a különböző szektorokban elérhető fizetéseket, közösségi és önkéntes tevékenységeket. Minden fiatalnak megfelelő tájékoztatást kell nyújtani azokról a támogatási lehetőségekről, melyek továbbtanulásuk esetén elérhetők számukra. A munkavállalásra vonatkozó információknak függetlennek kell lenni mindenfajta politi-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

55

Ifjúság és környezet kai befolyástól, annak a fiatalok szükségletein és a munkaerőpiac nyújtotta lehetőségeken kell alapulni. Minden 14–19 év közötti fiatal ingyenesen férjen hozzá az on-line tájékoztató anyagokhoz, melyek használatával eredményesebbé válik továbbtanulási, továbbképzési, illetve munkavállalási választásuk.

4. A fiataloknak – szükségleteik szerint – tanácsadást kell biztosítani ahhoz, hogy megfelelő információkkal rendelkezzenek továbbtanulásuk és pályaválasztásuk tekintetében. A pályatanácsadás változatos módjait kell alkalmazni megfelelő időbeosztásban, biztosítva, hogy az minden fiatal számára hozzáférhetővé váljon. Minden fiatal találkozhasson hozzáértő, megfelelően képzett tanácsadókkal, akik segítséget tudnak nyújtani a továbbhaladásukban, ugyanakkor függetlenek a helyi oktatási intézményektől. A tanácsadó szolgálatnak és a személyeknek minden tekintetben független szervezetként kell működniük. Tevékenységük csak a fiatalok szükségleteinek kielégítésére való törekvésen és a lehetőségek számba vételén alapulhat. Fontos, hogy a fiatalok a megfelelő időben részesüljenek tanácsadásban ahhoz, hogy fontos döntéseiket meghozhassák. A sajátos nevelésű igényű, tanulási nehézséggel küzdő fiataloknak is meg kell szervezni a megfelelő tanácsadást és a segítségnyújtást. Minden fiatalnak, aki 16 éves koráig nem végzi el a 11.osztályt, segítséget kell nyújtani, hogy bekapcsolódhasson a további képzésbe.

5. Az információs és tanácsadó szervezetek járuljanak hozzá az egyenlő esélyek biztosításához azzal, hogy változatos megoldásmódokat alkalmaznak. Minden fiatalnak lakóhelyén álljon rendelkezésre a tanácsadás, beleértve a hátrányos

56

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

helyzetű és marginalizálódott csoportokat is. A tanácsadásnak az egyéni szükségletekre kell épülnie. Minden fiatalnak egyénileg kell segíteni abban, hogy szembe tudjon nézni az akadályokkal, és le tudja azokat küzdeni további sorsa pozitív alakítása érdekében. A megközelítések és a módszerek kiválasztása során vegyék figyelembe a vallási, kulturális és a családi környezetből adódó különbségeket. A tanácsadáson tartsák szem előtt az egyéni különbségeket és alkalmazkodjanak a sajátosságokhoz, esetleges fogyatékosságokhoz. Az egyenlő esélyek érvényesülését segíti elő a tanácsadó irodák mind szélesebb körű kapcsolata a helyi közösségekkel és a munkaerőpiac szereplőivel.

6. A fiatalok vegyenek részt a helyi szolgáltatási rendszer kialakításában. Biztosítsanak lehetőséget a fiatalok számára, hogy ötleteikkel, javaslataikkal, tényleges munkájukkal ők maguk is részt vehessenek a szolgáltató pontok kialakításában. Ez magában foglalja az irodák megjelenését, belső terének kialakítását, a minőségcélok megfogalmazását, megvalósítását is. A fiatalokat készítsék fel arra, hogy ők maguk is képesek legyenek információ közvetítésre társaik felé. A tanácsadási rendszer egyik lényeges eleme a peer monitoring, az egymástól tanulás, az egymásnak való segítés, közvetítés.

7. A szülők és a pályaválasztási tanácsadással foglalkozó szakemberek tájékoztatása a tanácsadó irodák tevékenységéről és elérhetőségeiről. A szülők, a tanárok tájékoztatása közvetlenül és közvetett módon, partnerszervezeteken keresztül is elvárás. A szülőket bátorítani kell, hogy támogassák gyermekeik továbbtanulását, ennek érdekében meg kell ismertetni velük a továbbtanulással járó előnyöket, a munkaerő-piaci esélyek változását, a tanulmányok alatt elérhető támoga-

Ifjúság és környezet tások körét. A szülőkkel való foglalkozás során legyenek tekintettel a szülők helyzetére, esteleges fogyatékosságaira, nyelvi akadályokra egyaránt.

8. A tanácsadó szolgálatok működésére és munkatársaira vonatkozó elvárások. A helyi önkormányzatok írásban rögzítsék a tanácsadási szolgálat működési rendjét és eszközrendszerét, mely álljon összhangban a minőségelvekkel. Olyan helyi együttműködési megállapodások létrehozása a cél, melyekben pontosan meghatározottak a feladatok és a felelősségek. Tehát a helyi önkormányzat feladata annak ösztönzése, hogy az iskolafenntartók és a tanácsadó szolgálatok között megfelelő együttműködés alakuljon ki, és a szolgáltatás széles társadalmi bázison működjön. A tanácsadókkal szemben elvárás az esélyegyenlőség és pártatlanság biztosítása. Feladatuk továbbá a fiatalok szükségleteinek felmérése, a szülők, gondviselők tájékoztatása, bevonása a segítő folyamatba. A tanácsadókkal szembeni további követelmények: • esélyegyenlőség biztosítása (kor, nem, származás, fogyatékosság tekintetében) • pártatlanság a fiatalok diagnosztizálása, szükségleteik felmérése és a tanácsadás tekintetében • szülők, gondviselők bevonása, tájékoztatása, elkötelezettségük növelése • a működés folyamatos ellenőrzése, felügyelete. Az iskolák felelőssége értesíteni a tanácsadó szolgálatokat a kimaradó tanulókról, így elvárható a tanácsadóktól, hogy a hatékony segítségnyújtás eredményeként a fiatalok minél előbb visszakerüljenek a képzésbe.

9. A fiatalokat támogató/segítő programok és eszközök közös fejlesztése Az oktatási intézmények és a tanácsadó szolgálatok közösen gondoskodjanak arról, hogy az iskolai tantervekben és a mindennapi gyakorlatban is megjelenjen a tanácsadás.

Ennek érdekében az iskolák konkrét támogatást kapnak a külső tanácsadóktól a lehetőségek közvetítésében. Ugyanakkor az iskolák legyenek nyitottak a külső tanácsadók felé. Az iskoláknak és a tanácsadó szervezeteknek szoros együttműködésben kell dolgozniuk a helyi munkáltatókkal annak érdekében, hogy megismerjék és közvetíteni tudják a munkaadók elvárásait.

10. Megfelelően képzett tanácsadók, folyamatos szakmai megújulás A tanácsadók rendelkezzenek azokkal a képességekkel, tudással, ami lehetővé teszi a magas színvonalú szolgáltatás nyújtását. Legyenek képesek információt szolgáltatni a különböző csoportok felé. Legyenek tájékozottak a speciális segítő szervezetek működéséről. Munkájukat a szakmai kódex figyelembe vételével végezzék. A munkatársak számára biztosítani kell a továbbképzéseken való részvételt. Az együttműködés eredményesebbé tétele érdekében a fiatalokkal foglalkozó szervezetek, iskolák munkatársai számára közös tréningeket kell tartani. A munkatársak segítsék elő a jó gyakorlatok megosztását. Minden tanácsadó szervezet és iskola felelős a fejlesztésért és az éves értékelés elkészítésért.

11. Folyamatos ellenőrzés, monitoring Rendszeresen ellenőrzik a tanácsadó szolgálatokat abból a szempontból, hogy megfelelően biztosítják-e a szolgáltatásokhoz való hozzáférést és kellő hatékonysággal működnek-e. Az értékeléshez fejlesztő segítség is társul. Felügyelik az országos célokkal való összhang megvalósulását, és javaslatokat tesznek a hibák javítására. A működtetés része folyamatos visszajelzések szerzése a szülőktől, a fiataloktól, az iskoláktól és a munkaadóktól. Az iskoláknak, a tanácsadó szolgálatoknak és a helyi önkormányzatoknak naprakész, rend-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

57

Ifjúság és környezet szeresen ellenőrzött és értékelt fejlesztési tervvel kell rendelkezniük a tanácsadás megvalósítására vonatkozóan.

12. A független tanácsadó szolgálatok tevékenysége meg kell, hogy feleljen a fiatalok és a szülők igényeinek A fenti elvek megvalósulása a helyi önkormányzatok feladata és felelőssége. Ennek érdekében elengedhetetlen a megfelelő együttműködés kialakítása a partnerek, szervezetek között.

Az Ifjúsági tanácsadás illeszkedése az LLG európai elveihez A fenti minőségcélokban felismerhetőek az európai LLG-politika prioritásai.

1. Minden európai polgár legyen képes saját szakmai életútját megszervezni a pályaválasztástól a nyugdíjig. A fenti kritériumok figyelembe veszik a fiatalok saját tevékenységét, nem helyettük kívánnak döntéseket hozni, hanem életük aktív elemévé, tudatos részévé kívánják tenni a tanácsadást. Ez tetten érhető a fiatalok felelősségének megfogalmazásában az információ és tanácsadás igénybevételét illetően, de a további, a tanácsadókkal való együttes munka során is. Szintén ennek az elvnek a megvalósulását szolgálja a peer monitoring és a fiatalok bevonása a tanácsadó hálózat fejlesztésébe. Az LLG állampolgári kompetenciák fejlesztését szolgálja az a törekvés, miszerint az iskoláknak be kell építeniük curriculumaikba a tanácsadást. Az ifjúsági tanácsadás nem kapcsolódik közvetlenül egy rendszerré a felnőtteknek szóló tanácsadással úgy, mint Észak-Írországban, Skóciában vagy Walesben. Ugyanakkor a stratégiai dokumen-

58

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

tumokban fellelhető a munkaügyi hivatalok, tanácsadó szolgálatok, egészségközpontok, családsegítők és más szervezetek közötti együttműködés szükségességének megfogalmazása, főként abból a szempontból, hogy ez az együttműködés is segítse az ifjúsági tanácsadás hatékonyságát.

2. Az LLG szolgáltatások elérhetővé tétele minden uniós polgár számára. Az angliai rendszer egyik központi eleme, hogy minden fiatal számára ott és akkor biztosítsák a szolgáltatások igénybe vételének lehetőségét, ahol és amikor szükségük van rá. A helyi önkormányzatok felelősségének megállapítása is a helyi igények kielégítését célozza, csakúgy, mint a helyi információk és lehetőségek naprakész szolgáltatása.

3. Az LLG szolgáltatások minőségbiztosításának fejlesztése. A minőségcélok megfogalmazása és az indikátorok hozzárendelése biztosítja a szolgáltatások megfelelő színvonalon történő megvalósítását, illetve ellenőrzését. A fiatalok és a szülők elégedettségének mérése is a minőség fejlesztésének alapja.

4. Kooperáció, koordináció közösségi, tagállami, régiós és lokális szinteken. Az információs – és tanácsadó szolgálat működésének alapja a partnerség, a fiatalokkal foglalkozó szervezetek közötti párbeszéd és együttműködés. Különösen hatékony eleme az együttműködésnek az iskolák bevonása, prevenciós szerepük erősítése, illetve a szolgálatok értesítése a kihulló, korai iskolaelhagyó fiatalokról.

Ifjúság és környezet Jegyzetek 1 www.connexions-direct.com 2 www.dcsf.gov.uk

Irodalom: A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által kialakított állásfoglalás (2008. november 21.) a pályaorientációnak az egész életen át tartó tanulás stratégiáiba való fokozottabb integrálásáról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2008.12.13. Every Child Matters http://www.dcsf.gov.uk/everychildmatters/ Investing in Potential Our Strategy to increase the proportion of 16–24 year olds in education, employment or training h t t p: / / p u b l i c a t i o n s . e d u c a t i o n . g o v. u k / eOrderingDownload/IAG-Report-v2.pdf

Quality, Choice and Aspiration A strategy for young peple’s information, advoce and guidance http://publications.education.gov.uk/default.aspx? PageFunction=productdetails&PageMode=spectr um&ProductId=DCSF-01145-2009& A.G.Watts: Career Information, Advice and Guidance in the UK: the State of the Nation Keynote presentation to the CCPD Biennial Conference (‘The Re-emergence of Career: Challenges and Opportunities’) to be held at the Salomons Campus of Canterbury Christ Church University on 22 May 2009 Introduction A tanulmány megírásakor felhasználtuk a TEMPUS Közalapítvány támogatásával 2008 őszén Londonban megvalósított szakmai tanulmányút során szerzett tapasztalatokat is.

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

59

Tóth Dóra

Életmód – élethelyzet

Beleszóltak! IFJÚSÁGI ÖNKÉPEK A MUNKAERŐPIACRÓL

Jelen írás célja feltárni a fiatalok véleményét, a 21. században való érvényesülésük esélyeiről, elsősorban a foglalkoztatásra koncentrálva. Valóban nehezebb ma belépni a munkaerőpiacra, mint 30-40 évvel ezelőtt volt? Egyértelmű választ adni a kérdésre nehéz, hiszen lehetőségek tárháza kínálkozik, amivel tudni kell élni, ugyanakkor a követelmények is nagyobbak – gondolják a fiatalok. Világszerte hallani az ifjúságot érintő aggasztóan alacsony foglalkoztatási mutatószámokról. A probléma az elmúlt évek során súlyosbodni látszik, különösen, ha a versenyképesség mint elérendő cél kerül előtérbe. A versenyképesség meg- (és vissza) szerzése manapság a legfontosabb törekvése minden egyes régiónak, így az Európai Uniónak is. Leginkább ezért központi téma az ifjúsági foglalkoztatás, ahogy azt az Európai Unió éppen regnáló trió elnökségének (Spanyolország  Belgium – Magyarország) központi témája – a fiatalok munkaerő-piaci helyzete – is mutatja. Az Európai Bizottság és az Európai Ifjúsági Fórum párbeszédet kezdeményezett fiatalok és döntéshozók között 2010-ben, abból a célból, hogy magát az érintett célcsoportot is bevonják a probléma megoldásába. A folyamat Strukturált Párbeszéd néven indult el. A spanyol elnökség idején megrendezett ifjúsági konferencián a fiatalokat érintő foglalkoztatási prioritásokat határozták meg, erre épülve választották ki tavaly (2010) októberben, a belgiumi Leuven-ben azt a negyven prioritást, amelyből tagállamonként tíz került kijelölésre tetszőleges módon, hogy arról a fiatalok és szakemberek véleményt alkothassanak.

Ehhez a folyamathoz szorosan kapcsolódva 2010 őszén elindult a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Szólj be(le)! programja azzal a céllal, hogy lehetőséget nyújtson a fiataloknak arra, hogy elmondhassák véleményüket az őket érintő problémákról – elsősorban munkaerőpiaci lehetőségeikről, valamint ezek lehetséges megoldásáról. A program során alkalmazott adatgyűjtési módszerek a következőek voltak: • konzultációs napok (a disputa1 módszerére épülve, amelynek során megfigyelői tapasztalatgyűjtéssel2 és mini kérdőívvel történt az adatgyűjtés); • fókuszcsoportos interjú; • online kérdőív. A konzultációs napok vizsgálati csoportját 14-18 éves szakközépiskolások és gimnazisták adták, a fókuszcsoportokat főként egyetemisták, illetve dolgozó, 30 év alatti fiatalok alkották. Így 2010 októbere és 2011 februárja között az ország kilenc különböző pontján3 került sor fiatalok és szakemberek párbeszédére, és tizenhárom alkalommal fókuszcsoportos interjúkra4. Jelen tanulmány az így született eredményeket igyekszik összefoglalni.

Tények és számok Magyarországról Magyarországon az elmúlt évtized ifjúságra vonatkozó foglalkoztatási adatai aggodalomra adhatnak okot. Az ezredforduló óta folyamatosan növekedett a fiatal munkanélküliek száma. A KSH adatai szerint 2010-ben a 15-19 éves kor-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

61

Életmód – élethelyzet osztály foglalkoztatási rátája 2,4%, a 20-24 éves korcsoporté pedig 34,4% volt. A 2010-es évre vonatkozó átlagos munkanélküliségi ráta 11,7% volt, szintén a KSH adatai alapján. Ebből a 1524 éves korosztály részesedése 25,2 százaléknak felel meg, míg a 25-54 éves korúak munkanélküliségi rátája 10 százalék volt. 5 Mi állhat az ifjúsági munkanélküliség, a munkaerőpiactól való távolmaradás hátterében? A válasz összetett, az ifjúság munkaerő-piaci helyzete szerteágazó, épp ezért a lehetséges magyarázat is több oldalról közelíthető meg, bár az esetek többségében az oktatási rendszer, és az ezzel szorosan összefüggő szakmai gyakorlati rendszer áll a fiatalok gondolatvilágának központjában. A kutatásunk alapján arra következtethetünk, hogy a fiatalok ezzel a két területtel látják leginkább összefüggésben az ifjúsági munkanélküliséget. Mindkét vizsgált ifjúsági korcsoport munkaerő-piaci mutatóira hatással van az oktatási rendszerhez fűződő viszony, különösen igaz ez a 15-19 éves korosztályra, ahol sok fiatal még az iskolapadban ül. Gimnáziumi nevelés és oktatásban részesülők száma a 2009/2010-es tanévben 239.992 fő volt6, míg szakközépiskolai nevelésben és oktatásban részesülők száma 273.344 fő volt7. A 20-24 éves korosztály problémái a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összhangjának hiányával8 is magyarázhatók. Ez azt is jelenti, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliség strukturális természetű, amelyen a rendszer megfelelő átalakításával változtatni lehetne, legalábbis a fiatalok ebben a kérdésben egyetértenek. A probléma gyökere a kereslet-kínálat viszonyát illetően messzebbre nyúlik vissza. A rendszerváltást követően átalakult mind a gazdaság, mind a felsőoktatás szerkezete. Megnőtt az igény a diplomás munkaerő iránt, ezzel párhuzamban nőtt a fiatalok átlagos képzettségi szintje. Az ezredfordulóra azonban olyan mértékűre duzzadt az egyetemi, főiskolai diplomával rendelkezők száma, hogy azt a munkaerőpiac már képtelen volt felszívni. 1990-ben 76.601 fő folytatta tanulmányait nappali tagozaton az ország felső-

62

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

oktatási intézményeinek valamelyikében. Ez a szám 2000-re 183.376 főre, több mint kétszeresére emelkedett.9 (Polónyi, 2004) Nem magyar sajátosság a felsőoktatás expanziója, sok európai országban ugrott meg a főiskolai, egyetemi hallgatók száma, ami hatással van a munkaerőpiac szerkezetére is. Különösen abban az esetben, amikor a diplomások szakmastruktúrája és a munkaerő-piaci igények struktúrája nem egyezik. A folyamat következménye a már korábban is említett strukturális munkanélküliség.

Európai körkép Az OECD becslése szerint megközelítőleg 1,2 milliárd 15-24 éves korú fiatal él szerte a világon, ami a földünk munkaképes korú lakosságának 24,7 %-át jelenti. Világszerte magas az ifjúsági munkanélküliség, a globális átlag 2007-ben 11,9% volt. A fiatalok alkotják a világ teljes munkanélküli társadalmának 43,7%-át, miközben számarányukat tekintve az aktív népesség mindössze 25%-ának felelnek meg.10 Az Európai Unióban is 5 millió munkanélküli fiatalt tartanak számon. Az OECD - statisztika alapján az egyes országok között nagy különbségek vannak: Németország ifjúsági munkanélküliségi rátája 2009-ben például 11% volt, ami az egyik legalacsonyabbnak számít Európa-szerte. A Franciaországra vonatkozó adat, szintén 2009-ből, például 22,8%, az Egyesült Királyságban 18,9%, Luxemburgban is 12,7%.11 Az elnökségi posztot idén januárban Magyarországnak átadó Belgiumban sem alakult jól az ifjúsági munkanélküliségi mutató, közel 20% körül mozog, Spanyolország esetében ez a szám 18%. Szlovákiában is magas az ifjúsági munkanélküliségre vonatkozó adat (21%), míg Hollandia lényegesen jobb helyzetben van, ahol mindössze 8 százaléknyi a munkanélküli fiatalok aránya.12 A döntéshozók különböző kampányokat indítanak annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a probléma fontosságára. Ismert például az Európai Unió kezdeményezése a -Youth on

Életmód – élethelyzet the Move, azaz Mozgásban az Ifjúság - melynek nem titkolt célja az európai fiatalok segítése a munkanélküliség elleni küzdelemben. 2009. IV. negyedév

35 30 25

&MåSFKFM[ÃT


20 15

13,9%

16,6%

10 5 0

19,4%

20,0%

6,9%

7,1%

2010

2011

13,1%

5,0%

4,6%

5,9%

2007

2008

2009

'JBUBMPL
q
NVOLBOÃMLÖMJTÃHJ
S»U»KB
'FMOåUUFL
q
NVOLBOÃMLÖMJTÃHJ
S»U»KB

1. ábra. Az ifjúsági munkanélküliségi ráta alakulása az OECD országokban13

Az OECD adatai szerint folyamatos az ifjúsági munkanélküliség növekedése, becslésük szerint 2011 végére minden eddiginél magasabb arányt ér el az valamennyi OECD országban.

Problématérkép A kutatás során két szempont körvonalazódott, amely a magyarországi fiatalok szerint meghatározó, ha ifjúsági munkanélküliségről beszélünk. Az egyik a munkaerő kereslet-kínálat összhangja, illetve a szakmai gyakorlat, tapasztalat léte vagy hiánya. Részletesebben ezeket a későbbiekben tárgyaljuk. Következzen néhány érv, miért számít a 1519, illetve 20-29 éves korosztály nagy kockázatot jelentő csoportnak? A munka világába való belépés a társadalmi beilleszkedés egyik fontos alappillére. A munkával nem rendelkező fiatalok terhet rónak a társadalomra, lévén a szociális ellátórendszer alanyai. A fiatalkorban megtapasztalt hosszú távú munkanélküliségnek ismert destruktív hatásai vannak a huszonéves korosztály munkaerő-piaci habitusára. Kellő tapasztalat hiányában ezeknél a csoportoknál nem alakul ki

a megfelelő munkakultúra. A munkanélküli lét tágabb környezetüket is befolyásolja, szociális gondokat vonva maga után, amely végső soron a társadalmi kohéziót csökkenti. Az ifjúsági munkanélküliség ezért egy olyan jelenség, melynek megoldásához valamennyi lehetséges szektornak (nonprofit, piaci, állami) hosszú távon kellene együttgondolkodni, cselekedni. Ugyanakkor a másik oldalon ez – a munkával nem rendelkező fiatalok magas aránya - azt is jelenti, hogy értékes, felhasználatlan munkaerő hever parlagon. Itt az ideje, hogy a fiatalságra ne csupán problémaként, hanem erőforrásként, problémamegoldóként is tekintsenek. Ezt vallja a Nemzeti Ifjúsági Stratégia irányelve is, „az ifjúság erőforrás, jövőnk záloga”. A Strukturált Párbeszéd Magyarországon kiválasztott tíz prioritása öt nagy témakört fed le, melyből az első négy területtel foglalkozunk részletesebben: • átmenet az oktatásból a munka világába; • a munka és a magánélet összeegyeztetése; • szociális biztonság; • információ, útmutatás és támogatás a fiataloknak; • az ifjúsági munka szerepe. Minden témához tartozik egy, vagy több javaslat, melyet az ifjúságot érintő foglalkoztatási mutatók javításának céljával határoztak meg. A következő oldalakon javarészt a fiatalok véleménye olvasható a fenti témákról és javaslatokról.

Átmenet az oktatás és a munka világa között Az oktatásból a munka világába való átmenet különleges időszak az ifjúság életében, melyet a fiatalok valamennyi terület között a legfontosabbnak tartanak. Hogy ezt az időszakot mennyire képesek sikeresen „átvészelni”, a fiatalok szerint nagymértékben függ az iskolában elsajátított szakmai tudás mennyiségétől és minőségétől. Amikor arról kérdeztük a budapesti és vidéki fiatalokat, mit gondolnak a fenti témáról, a

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

63

Életmód – élethelyzet beszélgetés minden esetben azzal indult, hogy megkértük a diákokat, képzeljék el, szerintük milyen az ideális munkaerő, milyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezik, milyen a jó munkahely? Az esetek többségében a munkavállaló legfontosabb alaptulajdonságai közé sorolták a megbízhatóságot, talpraesettséget, határidők betartását, az idegen nyelvű kommunikációt, az informatika világában való eligazodást. A fiatalok fontosnak tartják az önismeretet, azaz, hogy tisztában legyen egy munkavállaló saját képességeivel. Ideálisnak tartják azt a munkahelyet, ahol a munkavállaló olyan feladatot végez, amit szeret, ami változatos, amiben kihívás van, és nem utolsó sorban munkájának látható, kézzelfogható eredménye is van. Mindemellett pedig jut idő a családra is. A megkérdezett fiatalok szerint részben az iskolán keresztül lehet ezekre a képességekre szert tenni, bár a tanulók többsége kritizálta az oktatási rendszert. Gondolkodásuk az iskoláról kettős: egyrészt az iskola lehetőséget nyújt készségek és kompetenciák elsajátítására, melyeket kulcsfontosságú tényezőnek tartanak a jövőt illetően. A másik oldalon a hiányosságok mutatkoznak meg, azaz hogy egy oktatási intézmény (ideértve a középfokú és felsőoktatási intézményeket) nem minden téren és szinten látja el megfelelően funkcióját (pl. a nyelvoktatás, a szakmai gyakorlat biztosítása, vagy az információnyújtás terén), ami gyakorta vezethet hátrányokhoz a munkaerőpiacon. „Az oktatás minden szintjén az életre nevel.” Meg lehet általa alapozni a jövőt. „Rengeteg kapcsolati tőkét lehet szerezni.” Az egyetemi légkör pótolhatatlan, „mentalitás, ez egy szemlélet”, amit munkahelyen nem lehet megszerezni, átélni. Összességében azonban azt gondolja az ifjúság, hogy az iskolai képzés nem elég gyakorlatorientált, amit tapasztalataik és az online kérdőív során szerzett információk is megerősítenek (a megkérdezett fiatalok több, mint 90%-a vélekedik így). A fiatalok tapasztalatai szerint a cégek, vállalatok sok esetben teherként tekintenek a gyakornokokra, nem tudják, hogyan viszonyuljanak

64

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

hozzájuk. Ez esetben sem a szakmai identitás kialakítása, sem a szakmai tapasztalat átadása nem valósul meg. A fiatalok a jelenlegi bolognai rendszert illetően képtelenségnek tartják, hogy egy három éves képzésben részt vett pályakezdőtől a munkáltatók két éves gyakorlatot várjanak el. A vélemények abban a kérdésben is megoszlanak, hogy kinek a felelőssége, hogy a hallgatók gyakorlati tapasztalattal „felvértezve” kerüljenek ki a felsőoktatási intézményből. Van, aki szerint az oktatáspolitikáé a felelősség, ami viszont kiszámíthatatlan, folyton változó, így nem tud alkalmazkodni a munkaerő-piaci igényekhez. Más vélemények szerint megoszlik a felelősség. A diákon is múlik, hogy mennyire tud élni a felsőoktatási intézmények nyújtotta lehetőségekkel. Jogos tehát a kérdés, hogy maguk a felsőoktatásból kikerülő fiatalok mit tehetnek azért, hogy versenyképesek legyenek a diploma kézhezvétele után? Itt merült fel az önkéntesség szerepe mint olyan tényező, ami hozzájárulhat a munkaerőpiacon való sikeres helytálláshoz. Az önkéntes tevékenység esély gyakorlat- és tapasztalatszerzésre, szerencsés esetben ráébreszti a fiatalt arra, hogy milyen területen nem szeretne felnőttként dolgozni. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy az önkéntesség során szerzett élmény, benyomás egyfajta „pályaorientációként” funkcionálhat. Ha a fiatalok által felhozott érvek helytállóak, akkor mi lehet az oka annak, hogy Magyarországon az ifjúság sereghajtónak számít nem csupán a mobilitást tekintve, hanem az önkénteskedés terén is? Magyarországon elsősorban szemléletváltásra lenne szükség, ahogy a fiatalok fogalmaztak: „az emberek látásmódját kell megváltoztatni”. Nagyon sok középiskolás, egyetemista fejében az önkéntesség az „ingyen munka” fogalmával egyenértékű. A korai önkéntestudat kialakításával változást lehetne elérni ezen a területen, így az önkéntesség is elfogadott értékké válhatna a társadalomban. Erre törekszik a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA), mely immár 11 éve tevékenykedik az önkéntesség szolgálatában, melynek során

Életmód – élethelyzet több százezer fiatal válik a köz javát szolgáló, a társadalmi felelősségtudatot erősítő tevékenység részesévé. Az elvégzett önkéntes munka előnyt jelenthet a munkaerőpiacra való belépéskor. A megkérdezett fiatalok reálisan látják, hogy milyen képességek, készségek birtokába juthatnak, amikor anyagi ellenszolgáltatás nélkül vesznek részt a civil szektor munkájában. Talán nagyobb motiváló erő lehetne önkéntes tevékenység végzésére, ha az úgynevezett soft skilleket, a nem formális tanulás útján szerzett kompetenciákat a munkáltatók elismernék. A megkérdezettek ésszerűnek tartanának egy, a YouthPass-hoz hasonló elképzelést az önkéntesség során szerzett képességek munkaerőpiacon való elismeréséhez. Az ezzel kapcsolatos leuveni javaslat szerint: „A szakmai gyakorlatnak szerződéses megállapodáson kellene alapulnia, melyben meghatározzák a jogokat és a kötelezettségeket, a gyakorlat céljait, szakmai relevanciáját, valamint azt, hogy miért hasznos az a szakmai gyakorlatot teljesítő számára.” A fiatalok szerint az lenne a megoldás, ha a szakmai gyakorlat teljesítése a felsőoktatási intézmények oktatási programjába be lenne építve. Javasolták az oktatási intézmények és a munkaerő-piaci szereplők közötti valós párbeszéd előmozdítását. Fontosnak tartják, hogy a gyakorlat minden esetben legyen foglalkozáshoz, szakmához igazítva, elmélet és gyakorlat legyen megfelelő arányban egymással. Ugyanakkor fenntartásaik is vannak a kivitelezést illetően. Például ki ellenőrizné, hogy valóban betartják-e a szerződésben meghatározott pontokat és valóban szakmai feladatot kap egy gyakornok? Konkrét javaslataik az oktatási rendszer megváltoztatására: • legyen beépítve a szakmai gyakorlat az oktatásba (közép- és felsőoktatásba egyaránt), hogy munkatapasztalatot szerezhessenek, növelve ezzel munkaerő-piaci lehetőségeiket; • több gyakorlati tudást várnak az oktatási rendszertől (életre való nevelés, felkészítés); • szükséges az oktatási rendszer és munkaerőpiac összehangolása, például a hiányszakmák felé orientálással.

A munka és a magánélet összeegyeztetése A munka és a magánélet szintén egy olyan sarkalatos pont, amely megfelelő intézkedések esetén segítheti a fiatalok munkaerőpiacon való helytállását. Az ifjúság úgy vélekedik, a mindenkori kormánynak családbarát intézkedéseket kell hoznia annak érdekében, hogy a húsz-harminc éves korosztály számára adottak legyenek a feltételek gyermekvállalásra, a kétkeresős családmodell fenntartásával (fiatal kismamák távmunkában, részmunkaidőben való foglalkoztatásával). „Minden életszakaszban” nehéz összeegyeztetni a munkát a magánélettel, vallják a megkérdezettek, de leginkább a gyermeket nevelő munkavállalók vannak nehéz helyzetben, munka és magánélet szétválasztása nem egyszerű feladat, ha mindkét területen helyt akar állni egy fiatal. Ugyanakkor a munkavállaló feladatának tekintik, hogy ismerje saját határait és képes legyen nemet mondani. Konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a politikusok, döntéshozók felé arra vonatkozólag, hogyan lehetne összhangba hozni a magánéletet a munkával, illetve milyen egyéb változtatásokra lenne szükség a munka világát illetően: • elsősorban reális időbeosztást javasolnak, akár azzal a feltétellel, hogy maximalizálják a munkaidőt; • kismamák esetében szükséges a munkaidő csökkentése, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás gyakoriságának növelése; • emelni kell az óvodai és bölcsődei férőhelyek számát, és a GYES összegét (az online kérdőíves adatok is ezt támasztják alá); • a megkérdezett fiatalok szerint szükséges a jelenlegi rendszer felülvizsgálata, mert az nem motivál gyerekvállalásra; • felmerült egy családbarát munka törvénykönyv létrehozásának gondolata is a fiatalokban, ami egyebek mellett tartalmazná például a kismamák munkaidejének csökkentését is. A változáshoz szükséges eszközök előteremtését, a megvalósítást leginkább az állam feladatának tekintik.

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

65

Életmód – élethelyzet Egy másik leuveni javaslat szerint: „Az Európai Uniónak és tagállamainak biztosítani kellene a megfelelő időtartamú és minőségű gyermekgondozást a szülők, és a gyerekek igényeihez igazodva.” A javaslatot a fiatalok támogatandónak tartják, azonban felmerült két új szereplő – a harmadik szektor és az üzleti szféra – bekapcsolása a fenti javaslat sikeres megvalósításának folyamatába. A nonprofit és az állami szektornak párbeszédet kellene folytatnia, az üzleti szférából pedig forráshoz lehetne jutni, amit gyermekgondozó intézmények létesítésére fordítanának, elősegítve ezzel a javaslat megvalósulását. Összességében a fiatalok azt vallják, mindent meghatároz az egzisztenciális helyzet- ha az ember meg tud élni, akkor a család előtérbe kerülhet, de amíg ennek elérése erősen függ az adott munkától, úgy annak elsőbbsége van. Ebből pedig az következik, hogy erőteljesen csökken az esély a munka és a magánélet közötti harmónia megteremtésére.

Szociális biztonság A spanyol-belga-magyar trióelnökség alatt prioritást élvez a fiatalok szociális biztonságának megteremtése. A cél eléréséhez szükség van munkahelyekre. Ahhoz, hogy egy pályakezdő megfeleljen a munkaerőpiac által támasztott követelményeknek, szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie. A probléma a fiatalok szerint az, hogy az iskola nem készít fel megfelelően a munkavállalásra. A helyzet javításának érdekében azt javasolták, „legyen kapcsolat a cégek és az egyetemek között”, mivel ez egyrészt megkönnyítené a fiatalok számára a megfelelő szakmai gyakorlati hely megtalálását, másrészt képessé tenné a pályakezdőt szakmai tapasztalat felmutatására. A témakörhöz tartozó leuven-i javaslatok: „Az Európai Uniónak és tagállamainak el kellene érnie, hogy a bizonytalan munkaadói és munkavállalási gyakorlatok (pl. feketemunka) költségesebbek legyenek. Ugyanakkor ösztönözni kellene a munkaadókat fiatal munkavállalók alkalmazására minőségi és stabil feltételekkel.”

66

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

A fókuszcsoportos interjúkon megkérdezett fiatalok elképzelhetetlennek tartják, hogy valaha is meg lehetne szüntetni a feketemunkát, „túl nagy réteg tartozik bele”. Az emberek többsége pedig úgy gondolkodik, hogy tudatában van ugyan a feketemunka létezésének, de „nem vesz róla tudomást”. A fiatalokban felmerült egy másik dilemma is a javaslat kapcsán. Úgy gondolják, hogy az EU nem avatkozhat be ilyen mélységben egy ország ügyeibe, „maximum ajánlásokat tehet, és az állam dönt róla, hogy elfogadja, vagy nem”. Létezik a szubszidiaritás elve, ehhez hasonló esetekben alkalmazzák is. „Tagállami szinteken kellene elérni”, hogy alulról szerveződjön valamiféle megoldás a problémára, az emberek pedig tudatosítsák magukban, hogy megéri bejelentett munkavállalónak lenni – vallják a fiatalok. Szerintük „azért marad élő ez a dolog”, mert még a feketemunka is jobbnak bizonyul a munkanélküliségnél, amikor az ember azt érzi, hogy „potyautas”. Megoldásként több interjún is a járulékcsökkentés hangzott el, különös tekintettel azokra a dolgozókra, akiket olyan munkaszerződéssel foglalkoztatnak, aminek segítségével a munkaadók egyik napról a másikra és indoklás nélkül bocsáthatják el a munkaerőt. A fiatalok alkalmazásának támogatásával kapcsolatban a START-kártya merült fel, mint létező jó gyakorlat. Sok esetben azt tapasztalják a fiatalok, hogy a munkaadókat a különböző kedvezmények igénybevétele arra sarkalja, hogy csupán a támogatott időszak végéig foglalkoztassák a pályakezdőket, ezt követően a munkáltatók újabb olyan fiatalt keresnek, aki jogosult a kedvezményekre. További leuven-i javaslat: „Az Európai Uniónak létre kellene hoznia a szakmai gyakorlatok minőségi rendszerét annak érdekében, hogy bővítse a fiatalok tapasztalatszerzési lehetőségét.” A fiatalok szerint ez az intézkedés mindenképp ösztönzőleg hatna, mivel a szakmai gyakorlatok mostani rendszere alig alkalmas valós, piacképes tudás átadására (az online kérdőív eredménye is ezt támasztja alá). Amennyiben a szakmai gyakorlat „valódi munkához” hasonlí-

Életmód – élethelyzet tana, az felelősségteljesebb feladatvégzésre motiválná a gyakornokot, különösen, ha fizetéssel is párosulna. A minőségi oktatás ellenében anyagi ösztönzőket tartanának megfelelőnek, amihez szükséges mérni a fiatalok szakmai teljesítményét, valamint a munkaerő-piaci kimeneteket - különös tekintettel arra, hogy a gyakorlati helyek alkalmaznak-e olyan munkavállalót, aki korábban gyakornoki pozícióban dolgozott náluk. Ugyanakkor saját felelősségüket is hangsúlyozták a megkérdezett fiatalok. Egy gyakornok legyen partner, „akarjon tanulni”.

Információ, útmutatás, támogatás a fiataloknak Magyarországon kevésbé elterjedtek az atipikus foglalkoztatási formák, és nem csupán a fiatalok körében. Jóval kisebb arányban vannak jelen önfoglalkoztatóként, például vállalkozóként, ami pedig egy lehetséges módja lenne az ifjúságot érintő kedvezőtlen munkaerő-piaci folyamatok pozitív irányba történő elmozdításának. Kíváncsiak voltunk, vajon mennyire reális a fiatalok életében a vállalkozói lét és az ehhez szükséges kreatív, kezdeményező attitűd? A megkérdezett fiatalok szerint a vállalkozói lét feltétele olyan tulajdonságok megléte, melyek az emberrel születnek, melyek tanulás során nem sajátíthatóak el. Nagyon kevesen állították, hogy érzik magukban a vállalkozói léthez szükséges „kurázsit”. Fókuszcsoportos interjúk alkalmával többek között arról kérdeztük a fiatalokat, honnan jutnak információhoz, amikor munkát keresnek. Az esetek többségében a világháló volt a válasz. Népszerűnek bizonyultak még az állásbörzék, vagy a családi, baráti kapcsolatokon keresztüli lehetőségek, „fülesek”. Az online kérdőívben a fiatalok döntő többsége a munkaadó vállalatokat, cégeket nevezte meg információforrásként. A témakörhöz tartozó leuveni javaslatok: „Az Európai Uniónak és a tagállamoknak lehetővé kellene tennie, hogy a formális oktatási tanter-

vek is támogassák és ösztönözzék a fiatalok kreatív gondolkodását és vállalkozókészségét.” A fiatalok véleménye a következőkben foglalható össze: • a formális oktatási tanterv országonként változó, ezért tagállami szinten szükséges differenciálni; • a kezdeményezést az oktatáspolitikusok, és az Európai Bizottságban dolgozó szakemberek feladatának véli az ifjúság; • lehetséges megoldásként felmerült egy, az EU által kidolgozott egységes módszertan alkalmazásának lehetősége, melyet a tagállamok saját kultúrájukhoz, feltételeikhez igazítva alkalmazhatnának; • végül, de nem utolsó sorban, meghatározó tényező a fiatalok megszólítása, az üzenet közvetítésének módja. „Ha nem fogékonyak”, nem lehet párbeszédet kezdeményezni velük; • kiemelték, hogy a pedagógus attitűdje rendkívül fontos tényező a folyamatban. A fiatalok szerint a javaslat megvalósulásában sokat segítene a szakmai visszacsatolás helyi szinten, illetve megfelelő pedagógusok jelenléte a képzésben, mert sokan alkalmatlanok a pályára, ezért szigorú szűrőkre van szükség már a rendszerbe való belépéskor. További leuveni javaslat: „Az oktatás területén a munkaerőpiaci igényeket figyelembe véve kell döntéseket hozni. Ennek érdekében az oktatási intézményeknek együtt kell működniük az üzleti szférával és a foglalkoztatási hivatalokkal.” A megkérdezettek szerint a felsőoktatásban lévő „embertömeg a probléma”. Ezzel párhuzamosan csökken a szakmunkásképzőkbe járók száma, ami szakemberhiányhoz vezet - vélik a fiatalok. A felsőoktatási intézményektől elsősorban azt várják, hogy „szűrje meg az embereket, hogy érjen megint valamit a piacon a diploma”. Összességében a fiatalok véleménye alapján szükséges az oktatáspolitika és a foglalkoztatáspolitika összehangolása, mivel a munkaerő-piaci válságból való kilábalásban fontos szerepe van az emberi erőforrásnak, a magasan képzett munkaerőnek. A megkérdezettek szerint a bol-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

67

Életmód – élethelyzet dogulásnak azonban nem lehet feltétele, hogy mindenki bekerüljön a felsőoktatásba.

Merre tovább? Egy több hónapos, számos középiskolás diákkal, egyetemistával, pályakezdő fiatallal folytatott párbeszédet magába foglaló folyamat eredményeképpen megkíséreltük felvázolni az általuk tett ajánlásokat az ifjúság foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében. Az önálló egzisztencia megteremtésének, a társadalomba való integrálódásnak nélkülözhetetlen feltétele a munkaerőpiacra való sikeres belépés. Általános probléma, hogy munkatapasztalat híján rossz alkupozícióba kerülnek a fiatalok, a munkanélküliség állapota pedig paszszív magatartáshoz vezet. Magyarországhoz hasonlóan sok más ország jár ugyanebben a cipőben és próbál megoldást találni a fiatalok gazdasági aktivitásának növelésére. Egységesen alkalmazható módszer nincs, viszont jó gyakorlatok megosztása létezik. Egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy mindenkor az adott ország gazdasági, társadalmi, kulturális feltételeihez szükséges igazítani az eszközrendszert, és a fiatalokat érintő döntéseket nem róluk, hanem velük együtt kell meghozni. Tapasztalataink szerint a fiatalok bizonyították, hogy képesek reálisan felismerni és megfogalmazni a környezetükben lévő gondokat, képesek a kritikus gondolkodásra, újszerű ötletekkel való előállásra, azaz innovatívak és kreatívak. A véleményeket figyelembe véve ugyanakkor tanulságként levonható az ifjúsággal kezdeményezett párbeszéd kapcsán, hogy sok esetben nehézséget jelent számukra olyan rendszer-

68

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

ben gondolkodni, melyben nem csupán véleményformálóként vehetnek részt, hanem reális javaslattal is szolgálhatnak az őket érintő strukturális, foglalkoztatáspolitikai problémák megoldásában. Azaz alakítói lehetnek a rendszernek. Nehezen tudják a saját élethelyzetükben lévő problémákat konvertálni intézményi, nemzeti, EU-s szintre. Konklúzióként következzen három, a fiatalok által gyakran említett javaslat, ami vélekedésük szerint javíthat foglalkoztatási helyzetükön: • hatásos módszernek tartanák a felsőoktatási rendszer outputjainak reális munkaerőpiaci igényekhez való igazítását, ami maga után vonná a felsőoktatás évtizedek óta tartó expanziójának visszafordítását, ezzel párhuzamosan elérendő cél lenne a szakmunkások nagyobb elismerése mind társadalmi presztízs szempontjából, mind anyagi vonatkozásban; • másodsorban a szakmai gyakorlat kialakításának olyan rendszerét, amely még tanulmányaik során olyan tudás és kompetenciák birtokába juttatja a fiatalokat, amelyekkel helyt állhatnak a munka világában; • több alkalommal felmerült az önkéntes munka szerepe, amely segíthet az ifjúság munkaerőpiacra történő belépésében. Bár hozzátették, ezen a területen szemléletváltás és tudatosítás szükséges a cél eléréséhez. Munkánkban a fiatalok véleményét, gondolkodásmódját igyekeztünk tükrözni valamennyi, a témák megvitatása során felmerült kétellyel, dilemmával együtt. A fiatalok ajánlásai, elképzelései talán irányvonalként szolgálnak mind a hazai, mind az Európai Uniós ifjúságot érintő jövőbeni intézkedések meghozatalában.

Ausztrália Ausztria Belgium Chile Csehország Dánia Egyesült Államok Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Izrael Japán Kanada Korea Lengyelország Luxemburg Magyarország Mexikó Németország Norvégia Olaszország Portugália Spanyolország Svájc Svédország Szlovákia Szlovénia Törökország Új-Zéland OECD-Total

2002 12,8 6,2 17,7 21,6 16 7,4 12 11 17,6 19,5 20,2 26,8 5,4 9,3 7,2 20,9 10 13,6 8,5 43,9 7 12,6 5,9 9,8 11,5 26,3 11,6 22,2 5,6 12,9 37,4 16,5 19,2 11,8 13,4

2003 12 7 21,8 21,1 17,6 9,2 12,4 11,5 20,6 20,4 18,3 26,8 6,7 9,4 8,2 22,2 10,2 13,6 10,1 43 10,9 13,4 6,2 10,6 11,7 26,3 14,5 22,7 8,5 13,8 33,1 17,3 20,5 10,5 13,8

2004 11,4 9,7 21,2 20,8 20,4 8,2 11,8 10,9 21,7 19,5 19,7 26,9 8,6 9,3 8,1 20,5 9,5 13,4 10,5 40,8 16,9 15,5 7,6 12,6 11,7 23,5 15,3 22 7,7 17 32,7 16,1 20,6 9,7 13,7

2005 10,7 10,3 21,5 19,7 19,3 8,6 11,3 12,2 15,9 18,9 20,2 26 8,8 9,7 7,2 17,8 8,6 12,4 10,2 37,8 13,7 19,4 6,6 15,2 12 24 16,1 19,7 8,8 22,3 29,9 15,9 19,9 9,7 13,4

2006 10 9,1 20,5 18,3 17,5 7,7 10,5 13,9 12 17,6 21,3 25,2 6,9 9,8 8,4 18,2 8 11,6 10 29,8 16,2 19,1 6,2 13,6 8,6 21,6 16,2 17,9 7,7 21,3 26,6 13,9 19,1 10 12,5

2007 9,4 8,7 18,8 17,8 10,7 7,9 10,5 14,4 10 15,7 18,7 22,9 6,3 10 7,2 16,1 7,7 11,2 8,8 21,7 15,2 18 6,7 11,7 7,3 20,3 16,6 18,2 7,1 18,9 20,1 10,1 20 10,1 12

1. Táblázat: Az OECD országok ifjúsági munkanélküliségi rátájának alakulása a 15-24 éves korosztályra vonatkozólag

2008 8,9 8,1 18 19,7 9,9 7,6 12,8 14,1 12 15,7 18,1 22,1 5,6 12,5 8,2 12,6 7,2 11,6 9,3 17,3 17,9 19,9 7 10,4 7,5 21,3 16,4 24,6 7 19,4 18,8 10,4 20,5 11,4 12,7

2009 11,6 10 21,9 22,6 16,6 11,2 17,6 18,9 27,5 21,6 22,8 25,8 7,3 25,9 16 n.a. 9,1 15,3 9,8 20,7 17,2 26,5 10 11 9,2 25,4 20 37,9 8,2 25 27,3 13,6 25,3 16,6 16,7

Életmód – élethelyzet

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

69

Életmód – élethelyzet Jegyzetek

Irodalom

1 A disputa kifejezés az angolszász „debate” megfelelője, mely egy játékos, vitakultúrát fejlesztő módszert takar. A disputa lényegében formális vitát jelent, azaz a vitának egy olyan típusát, amelyben a vitázók szigorú, kötött szabályok szerint érveket vonultatnak fel egy adott ügy mellett vagy ellen. 2 Megfigyelői tapasztalatgyűjtés: résztvevő (moderátor) és nem részt vevő (személyes megfigyelői, vagy felvételről történő) tapasztalatgyűjtés a foglalkozásokról. 3 Helyszínek: Veszprém, Dorog, Budapest, Szombathely, Debrecen, Békés, Kaposvár, Pécs, Salgótarján. 4 Helyszínek: Budapest, Debrecen, Jászfényszaru, Nagykovácsi, Szombathely, Tatabánya. 5 Forrás: 11,2% volt a munkanélküliségi ráta 2010ben http://mti.hu/cikk/528705/ 6 Forrás: KSH STADAT táblák- idősoros éves adatok -Gimnáziumi nevelés és oktatás http://portal. ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_ zoi004a.html 7 Forrás: KSH STADAT táblák – idősoros éves adatok - Szakközépiskolai nevelés és oktatás http://portal. ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_ zoi005a.html 8 Munkaerő kereslet - kínálat összhangjának hiányáról akkor beszélünk, amikor a képzési kibocsátás belső szakmaszerkezete nem igazodik a munkaerő kereslet szakmaszerkezetéhez 9 Forrás: http://www.stud.u-szeged.hu/szttsz/ konferenciak_elemei/polonyi.pdf 10 Forrás: OECD Employment Outlook 2010: chapter summaries http://www.oecd.org/ document/41/0,3746, en_21571361_44283129_4364 2921_1_1_1_1,00.html#ch4 11 Forrás: http://www.oecd-ilibrary.org/employment/ youth-unemployment-rate_20752342-table2 12 Forrás: Lehet-e érdemben tenni az ifjúsági munkanélküliség ellen? Felnőttképzés 2008/2. 13 Forrás: OECD Employment Outlook 2010: chapter summaries http://www.oecd.org/document/41/0,3 746,en_21571361_44283129_43642921_1_1_1_1,00. html#ch4

Átmenet az iskolából a munka világába. (2009) Statisztikai tükör, IV. évfolyam 41. szám. Gyöngyösi Krisztina – Geist Gábor (2008): Fiatalok foglalkoztatottsága, munkaerő-piaci helyzete. Új Ifjúsági Szemle, VI. évfolyam, 2–3. szám. Kutas János (2002): Egymásra (eddig alig) nézve. Élet és Irodalom, XLVI. évfolyam, 33. szám. Ladányi Andor (2002): A diplomások száma és összetétele. Statisztikai elemzés. EDUCATIO 2002/2. Mihály Ildikó (2008): Lehet-e érdemben tenni az ifjúsági munkanélküliség ellen? Felnőttképzés 2008. 2. szám. Nemzeti Ifjúsági Stratégia. (2009) Új Ifjúsági Szemle, VII. évfolyam, 3. szám. Polónyi István (2004): A felsőoktatás és a diplomások tömegesedése. A szegedi társadalomtudomány szakkollégium. „A felsőoktatás jelene és jövője” című konferencia. http://www.stud.uszeged.hu/ szttsz/konferenciak_elemei/polonyi.pdf Székely Levente – Pitó Klára (2010): Nélkülük megy a vonat tovább? Új Ifjúsági Szemle, VIII. évfolyam, 2. szám. Foglalkoztatottság és munkanélküliség – 2010. október – 2010. december. Gyorstájékoztató, KSH. KSH STADAT táblák – idősoros éves adatok – Gimnáziumi nevelés és oktatás. http://portal.ksh.hu/pls/ ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zoi004a.html KSH STADAT táblák – idősoros éves adatok – Szakközépiskolai nevelés és oktatás http://portal.ksh.hu/ pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zoi005a. html Report on promoting youth access to the labour market, strengthening trainee, internship and apprenticeship status. Committee on Employment and Social Affairs. http://www. europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-// E P / / N O N S G M L + R E P O R T + A 7 - 2 0 10 0197+0+DOC+PDF+V0//EN

70

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Kitekintés Révész György

Rekviem egy közösségért

Kicsinek bizonyult január 14-én délután a Pinceszínház klubhelyisége, többeknek csak „állóhely” jutott, néhányan pedig a büfé-előtér felé nyitva hagyott ajtóból figyeltek. Óvatosan remélt, de még a szervezők várakozását is felülmúló – s éppen ezért különösen örvendetes – volt ez az érdeklődés, amely önmagában is igazolta a Rekviem egy közösségért című kiadvány létjogosultságát, amelynek bemutatására összejöttek az egykori Úttörőegyüttes ma már nagymama-nagypapa korú tagjai. Megnyitójában Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke – úgy is, mint aki egykor „hivatalos” minőségében kísérte figyelemmel az együttes tevékenységét, s lett e közben barátja, lelkes pártfogója – hangsúlyozta: bár a kiadvány címének első szava, a Rekviem szomorú asszociációkat kelt, a cím második része örvendetes tényt fejez ki, ti. azt, hogy az együttes a szó legnemesebb értelmében vett közösség volt. Trencsényi László ennek kapcsán személyes tapasztalataira és a jelenlévők emlékeire építve sorakoztatott fel érveket ennek igazolására. De kell-e ékesebb bizonyíték annál, hogy az együttes tagjai ennyi idő elteltével is ily sokan gyűltek egybe, hogy ennyire tudtak örülni egymásnak, hogy közülük ma is sokan tartják a kapcsolatot (s nem csak ők, hanem gyakran gyermekeik, unokáik is)? Kérdés azonban: nem terméketlen nosztalgia-e közel negyed század múltán az akkori közösségre való emlékezés, méghozzá egy közel hasonló korú (1989-ben készült) szakdolgozat (pontosabban annak némi tárgyszerű kiegészítésekkel pontosított változata) kiadásával? Válasz helyett idézem a kiadványhoz írt ajánlásomat:1

«Több mint két évtizeddel ddel ezelőtti, immár emberöltőnyi öltőnyi távolságban lezajlott eseményekre kre tekint vissza e tanulmány szerzője. Joggal vetődik fel a kérdés: van-e aktualitása, mának szóló üzenete a témának? Két évtizede immár, hogy az egykor fennen közösséginek hirdetett társadalmi berendezkedés csődöt jelentett. S miközben a rendszerváltó akarnokok példás buzgósággal zúzták szét e társadalom építőelemeit, avatott szakértők körében újra és újra – mind a mai napig – fölvetődik a kérdés: kik ennek az építő hajlandóságban és tehetségben oly szegény lázas rombolásnak a legnagyobb vesztesei. E szomorú rangsorban minden bizonnyal dobogós helyre kerülhetnének az építmény pillérei, a közösségek, amelyek alkotó energiáira az individualizálódó társadalomnak – úgy tűnik – nincs szüksége. Azoknak a szakembereknek és csoportoknak azonban – s hitem szerint a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya ezek közé tartozik –, akik/amelyek tanulmányozták, megismerték, átélték a közösségek teremtő aktivitását, minden lehetséges fórumot és alkalmat meg kell ragadniuk, hogy szót emeljenek a közösségi lét és tevékenység feltételeinek újrateremtése érdekében. Természetesen nem a rendelettel vagy utasítással létrehozott, az első adandó alkalommal maguktól is széteső formális közösségekről van szó, hanem az évek, évtizedek során szervesen épülő, normatív értékrendszert kialakító, erős kohézióval rendelkezőkről,

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

71

Kitekintés amelyek maguktól nem „múlnak ki”, de amelyeket el lehet lehetetleníteni. E füzet szomorú példája a drasztikus ellehetetlenítésnek. Szomorú – és példaszerű – az indokolás is: „a Talentum Kulturális Fórum, a hajdani KISZ Együttest magába foglaló intézmény nem tart igényt az általános iskolás korúak együttesének működésére. Az ok: a gyermekcsoport nem nyereséges…” – olvashatjuk az új vezető verdiktjét a kiadvány utolsó oldalán. Elfogadható volt-e 1988ban – még a rendszerváltás előtt, de már a „szép új világ”-ra kacsintva – az a megközelítés, amely egy közösség értékét annak profittermelő képességével méri? Elfogadható-e ma, elfogadható lesz-e bármikor? Azt, hogy az Úttörő Együttes valódi, értékes közösség volt, mi sem bizonyítja jobban, mint a régi tagok válasza: „Mi, e levél aláírói, valamennyien több évet töltöttünk az Úttörő-együttesben, alakulásától az utóbbi évekig, szinte valamenynyi időszakban. Mélységesen megdöbbentett bennünket egy hamis szemlélet efféle, divatos megfogalmazása. Tapasztalatunk, melyet legszebb emlékeink hitelesítenek, hogy az Úttörő-együttes egyszerre ad művészeti és közösségi nevelést. E cél elérésének legjobb módja ez. A gyerekek lelkesedéséből, erőfeszítéséből, tehetségéből származó siker »haszna« – ha nem is forintban – ma különösképpen nem lebecsülendő. Meghatározó volt valamennyiünk számára az ott kapott útravaló. Olyan nagy »megtakarítás« lenne, ha ettől fosztanának meg most és a jövőben több száz gyereket?” Ma már nem tudható, mekkora „megtakarítást” sikerült elérni az együttes megszüntetésével, de az bizonyos, hogy a veszteség összehasonlíthatatlanul nagyobb. Ez az, ami e tanulmánynak aktualitást ad ma és mindaddig, amíg politikusok, pedagógusok, művelődésszervezők – minden rendű és rangú illetékes szakember – rá nem ébrednek, hogy csak a szervesen építkező közösségek-

72

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

re támaszkodó társadalom működhet sikeresen. A rendezvényen e sorok írója – mint a kiadó Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztályának, egyúttal a kiadást támogató Múltunk Öröksége Alapítvány kuratóriumának elnöke – a jelenlévők lelkes tapsa közepette köszöntötte a kötet szerzőjét, Fehér Évát, akinek sorsa előbb gyermekként, később ifiként, majd felnőtt vezetőként elválaszthatatlanul összefonódott az együttessel, s akinek az együttes megszüntetése máig ható pótolhatatlan veszteséget jelentett. Ebből adódóan a kiadvány már csak a szerző személyes kötődése miatt sem lehet teljesen tárgyilagos. Erről is ír előszavában Váradi István, az Úttörőegyüttes egykori vezetője: «Az úttörőmozgalom az ötvenes évek végén gyerek-művészegyüttest hozott létre, a korosztály-staféta ill. a divatos „fiatalabb testvér-idősebb testvér” mozgalmi gondolat jegyében. A gyermek együttest az ifjúsági együttes előiskolájának szánták. Az úttörőmozgalom bázisaként építgették kisiskolás tánccsoportból, közösségbe kívánkozó roma gyerekekből – rajkókból -, megszervezve az ő zenei tevékenységüket is, rábízva őket egy zenepedagógiai hajlamú, kiváló fiatal zenészre (aki haláláig ennek ügyvivője és tekintélyes szakembere volt). Az ifjúsági együttes keretei között friss diplomás karnagy keze alatt már „hangverseny képes” gyerekkórus működött, ehhez fűzték az említett két gyerekcsoportot. A gyerekek közösségbe szervezése érdekében iskolán kívüli, „területi” úttörőcsapattá nyilvánították, fiatal úttörővezetőt állítva a csapat élére. A mozgalom-históriából ismert szervezetet felidézve „regöscsapat” néven jegyezték be. A művészeti tevékenység – próbák, sikeres szereplések – jó összetartó erőnek bizonyultak a mozgalmi tevékenységhez, és ez kölcsönös volt. Az úttörőegyüttes az ifjúsági csoportok utánpótlását is célozva, gyakran

Kitekintés a „nagyok” műsorába szervezve szépen terebélyesedett, a gyerek-mozgalmi élet sajátos formáját hozta létre. A KISZ KB 1987-ben elhatározta: a csődbe jutott Ifjúsági Rendező iroda és a KISZ Központi Művészegyüttes összevonásával, a művészeti vezetők megkérdezése nélkül, Talentum néven kulturális intézményt hozott létre. A Talentum Művészeti Fórum, a KISZ együttes jogutódjaként, 1988. júniusi keltezésű szervezeti szabályzatában az úttörő korosztályú csoportokról szót sem ejt. Az Úttörő-együttes létét veszélyeztetve látó egykori tagok, „az öregek” példás gyorsasággal összefutottak, és állásfoglalást juttattak el az Úttörő Szövetséghez, melynek tartalma e füzet utolsó oldalain olvasható. Az úttörő központ hathatós lépéseket és rendszeres tájékoztatást ígért, amiből azonban semmi sem lett. A Talentum vezetője a gyerekcsoportok művészeti vezetői előtt kijelentette: „az úttörőegyüttes fogalmat el kell felejteni”. A régi tagok az úttörő központban zöldasztal mellé ültek a Talentum vezetőjével, aki az „öregek” értékelő-emlékező szavait így minősítette: „Ez csak öncélú, értelmetlen nosztalgiázás.” Az „öregek” erre „felkapták a vizet”. A nevében „úttörő” gyerekközösség – felszámolásakor – már nem az volt, amit a hivatalos gyermekmozgalom ilyen néven deklarált. Saját mozgalom teremtődött ezen a néven, kapukat nyitva és felkínálkozva a „hivatalos mozgalom” felé. Nem keltett érdeklődést. E füzet e gyerekközösség fejlődésének történetét idézi és minősíti, fájlalva e közösség megszűnését. E füzet nagyobb részében egy 1989-ben íródott tanulmány közzététele (a szakdolgozat szerzője Fehér Éva, az Úttörőegyüttes hajdani tagja), némi tárgyszerű kiegészítéssel. Címe és tartalma e füzetével megegyezően ez volt: Rekviem egy közösségért.

E gondolatkörben időzve nehéz tárgyilagosnak lennem, az akkor huszonéves úttörővezető én voltam, közel 20 éven át, közel 50 éve. Ennek vonzásában élek ma is. Előttem hajdani úttörőim unokái cseperednek fel. A megszüntetett közösségre, velem együtt, nagyszüleik emlékeznek…» Nem kétséges, hogy az Úttörőegyüttes különleges helyzetű és különleges szerkezetű közösség volt. Különleges helyzete adódott kettős „státusából”: egyrészt művészeti együttes volt annak minden előnyével és hátrányával: a mű megformálásának élménye, külföldi utak, fellépések egyfelől, fárasztó próbák, fegyelem másfelől. Másrészt viszont egy hagyományos úttörőcsapat volt. Pontosabban: úttörőcsapat, de egyáltalán nem hagyományos. Valójában az Úttörőegyüttes egyike volt a milliós taglétszámú úttörőmozgalmon belüli alternatív kísérleteknek, valahol a „támogatott” és a „tűrt” között félúton. Támogatták, mert jól lehetett vele reprezentálni, élő bizonyítéka volt az úttörőmozgalom kulturális értékek iránti elkötelezettségének, emiatt többé-kevésbé eltűrték autonómia-törekvéseit, a „hivatalos irányvonaltól” való „elhajlását”. Itt van mindjárt a neve. Működési engedélyét2 is egyértelműen a 10. számú József Attila Úttörőcsapat részére állították ki, ez azonban nem akadályozta meg a csapat vezetőjét (a már említett Váradi Istvánt), hogy a csapatot mindenütt „regöscsapatként” vagy „regös úttörőcsapatként” szerepeltesse, amint az a dokumentumok között szereplő meghívó bélyegzőjén is jól látható. (A bélyegző felirata: JÓZSEF ATTILA KÖZPONTI REGÖSCSAPAT.) A „regös” jelző jelentése önmagában is többrétegű. Egyfelől természetesen jelenti a népi hagyományokra (is) épülő művészeti szaktevékenységet, de félreérthetetlenül utal a magyar cserkészet két világháború közötti – Balogh Edgár, Karácsony Sándor, Jánosi Sándor, Morvay Péter nevével fémjelzett –, a korabeli cserkészmozgalmon belül is renitensnek, de legalábbis autonómnak számító irányzatára. (A regöscsapat / Úttörőegyüttes megalakulásakor, 1957 tavaszán egy ideig még lehetségesnek lát-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

73

Kitekintés szott egy sokszínű gyermekmozgalom létrejötte, vagy legalább az Úttörőszövetségen belül markáns arculattal rendelkező autonóm csoportok kialakulása.)3 Akár tudatában voltak az Úttörőegyüttes tagjai ennek a mögöttes tartalomnak, akár nem, tény, hogy regösökként azonosították magukat (akkor is, és így nevezik magukat ma is), és ez megkülönböztető, pozitív identitást jelentett számukra. Erről tanúskodik egy, ugyancsak a dokumentumok között található levél részlete is: „Szeretném, ha gyerekeim is regősök lehetnének majd”. Az együttes – és a csapat – ugyanakkor különleges összetételű is volt, hiszen a próbák és fellépések szabályozott rendje, valamint a mozgalmas művészeti tevékenységre épülő egyre intenzívebb közösségi élet szükségessé, de legalábbis indokolttá tette, hogy a különböző iskolákból jelentkező tehetséges gyerekek egy iskolába járjanak. Emellett ezeknek a gyerekeknek a – tehetségükből is adódó – átlagost meghaladó szuverenitását a hagyományos pedagógia nehezen tudta tolerálni, ami gyakran konfliktusokhoz vezetett. Az együttes működésének első szakaszában elképzelt vagy kipróbált megoldások vagy meg sem valósultak (önálló iskola), vagy nem bizonyultak hosszú távon életképeseknek (bázisiskolák rendszere). Fehér Éva az események részeseként, a szemtanú magabiztosságával foglalja 12 pontba az „együttes-ügy” történetét. A tanulmánynak ez a fejezete kortörténeti és módszertani vonatkozásai miatt is figyelemreméltó, ezért az alábbiakban minimális kihagyásokkal idézzük:

„1.Központi úttörő művészeti csoportok, DISZ4-Együttes 1953-ban az úttörő mozgalom országos központjának megbízásából a XI. kerületi úttörőházban Farkas Gyula rajkó-zenekart szer-

74

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

vezett, melyhez az úttörőház tánccsoportja is csatlakozott. Egy évre rá a két csoport működési helyét áttették az MTH együttes Rottenbiller utcai székházába. Ekkor énekkarral bővült a művészeti alakulat, s a DISZ saját együttesének nyilvánította. A DISZ-együttes része lett az MTH együttes ifjúsági korosztályú tánckara és énekkara is. Az úttörőcsoportként szervezett rajkózenekar ellátta az ifjúsági tánckar kíséretét is, felső korhatára a színvonal emelése érdekében 18 évre tolódott ki.

2. Regös csapat, regösök Eredetileg a cserkészet folklór-orientált ága. Az 1957-ben újjászerveződő úttörőmozgalom (1956 végén – 1957 elején az úttörőt megelőző „őrszemek” – Magyar Őrszemcsapatok Szövetsége) lehetővé tette, mi több: szorgalmazta az úgynevezett szakcsapatok (vízi, regös csapatok) szervezését. Ezek iskolán kívüli csapatok is lehettek.6

3. 10. sz. József Attila Központi Regös Úttörőcsapat Az 1956-os eseményeket követően a korábbi DISZ együttes a Petőfi együttes konszolidációs nevet vette fel, míg az 1957 márciusában megalakuló KISZ adoptálta. Az újraszerveződő úttörőmozgalom a KISZ hivatalos megalakulását több héttel megelőzve szervezeti keretekbe kívánta fogni az úttörőkorú gyerekcsoportot, s létrehozta belőlük a fenti nevű csapatot. Vezetését – ideiglenes kompetenciával – egy egyetemista úttörővezetőre bízta, aki akkor két éves úttörővezetői gyakorlattal rendelkezett. A gyerekcsoportok közé szerveződött az ifjúsági csoportok tangóharmonika zenekarának gyermek-megfelelője.

Kitekintés 4. Iskola-ügy A gyerekegyüttes, mely szereplésein a hosszú regös-nevén mutatkozott be, létszámgondokkal küzdött. Az éledező úttörőszervezet igyekezett vonzásában tartani a gyerekeket az iskolán belül, ezt az úttörőmozgalmat már akkor is bojkottáló, vagy mindössze cselekvésképtelen pedagógusvezetés az adminisztratív tiltásig is eljutva hangoztatta7, bár e tiltás mögött tényleges mozgalmi tevékenység nem állott. A gyerekek tehát a rutin-hírverésre (hirdetés az újságokban, körlevél az iskolákban) elenyésző számban jelentkeztek. Az együttes trófeákra építő vonzásáról sem beszélhetünk még. Két adminisztratív megoldás vetődött fel: • legyen egy (vagy kettő, három) működő iskola, az együttes bázisa, vagy • létesüljön új „együttes-iskola”. Mindkét megoldás esetén a tagokat át kell íratni az együttes-iskolába. Ez a megoldás kétségkívül tekintélyt is kölcsönözhetett volna az intézménynek. A „külön iskola” csak a már akkor is szűkös Rottenbiller utcai székházban működhetett volna. Ennek engedélyezésére már-már hajlott a Fővárosi Tanács. Mégis a másik megoldás győzött. 1958 őszétől két tanéven át két hatodik kerületi iskola lett a bázis (ekkor még egynemű iskolák voltak, külön leány-, külön fiúiskola kellett). Addigra egyetemet végzett csapatvezetőnk is ott kapott „szolgálati státuszt” – jelenlétével is garantálva az egészséges együttműködést a tantestületekkel. Az énekkar két karnagya szintén a bázis iskolákban énektanárkodott. Ez a megoldás rövidesen csalódást okozott. A tantestületek nem bizonyultak partnernek, 1960-tól a IX. kerület két iskolájára épült át az együttes. Két éven belül ez a megoldás is csődöt mondott.

5. Úttörőegyüttes A regös-csapat műfaját tekintve már úttörőegyüttes volt. Ez a megnevezés, ha nagybetűvel „mondjuk”, bizonyos kizárólagosságot sejtet. Ez elsősorban a művészeti tevékenység áhított, példaadó színvonalára értendő, de ténylegesen a vezetőszervek közelségét is jelezte, megbízásaival, és persze támogatásával együtt. ... 1963-ban … a regös-csapat vezetőjét a KISZ-együttes igazgatója, társadalmi munkában ellátott munkakörének megszűnése címén elküldte. Az úttörő művészeti csoportok a „kiszes” művészeti csoportok utánpótlását biztosítandó, tovább működhettek. Az Úttörő Szövetség „pedagógiai feladatok ellátására” további munkára kérte a regöscsapat távozóban lévő vezetőjét.

6. A „nagyegyüttes” Tisztázatlan, létezett-e már akkor általános iskolás koron felüliek együttese (legalábbis a mozgalom kezelésében), amikor az úttörőmozgalomnak már volt úttörőegyüttese. Mindenesetre az ifjúsági együttes – mintegy 30 éven át vezető igazgatójának modellje szerint – töméntelen művészeti csoportot halmozott fel, részlegének vallva az úttörőkorúak csoportjait is. Ezt a közös alapellátottság (székház a személyzettel, az ifjúsági szövetség költségvetése), részben azonos művészeti vezetői gárda, az időnkénti közös műsorok, valamint az a cél demonstrálta, hogy az úttörőből kinőtt gyerekek az ifjúsági csoportokban folytathassák művészeti tevékenységüket. Ez a beépítettség gyakran akadályozójává vált annak, hogy • az úttörőcsoportok a sajátosságaiknak megfelelő, elsősorban művészeti értelemben vett gyerek-profilt alakítsanak ki és

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

75

Kitekintés • ennek megfelelően tervezni tudják eszközeiket (az úttörőcsoportok a költségvetésben nem lebontott tételként szerepelnek), • a szavakban elismert pedagógiai igények (életkori sajátosságok figyelembevétele az együttesi mikroklíma kialakításában) megvalósuljanak. Ide sorolható még néhány jelenség: • a nagyokéval azonos művészeti vezetők, valamint a tárgyi feltételek (terem, busz stb.) igénylésének ütközése esetén legtöbbször, nem feltétlenül presztízs- vagy anyagi indokból, hanem természetesnek vélt prioritáskén az úttörők húzták a rövidebbet; • az úttörőcsoportok kezdeményezéseit, konstruktív kapcsolatkereséseit, de már önmagában véve azt is, ha az úttörő központtal közvetlenül kommunikáltak (az Úttörőszövetség az Úttörő-együttest működésének valamennyi szakaszában magáénak vallotta) gyanakvással, elítélőleg fogadta; • az úttörő művészeti csoportok tagjai gyakran szolgáltak a nagy együttesi reprezentáció dekorációjául. Ezen az állapoton kívánt segíteni 1972-ben az Úttörő Szövetség főtitkára, amikor kijárta, hogy az Úttörő-együttes vezetőjét a KISZ együttes egyik igazgatóhelyetteséül nevezzék ki. Az Úttörő-együttes vezetésében 1975-ben történt személyi változással együtt ez a beosztás megszűnt.

7. Próba Hetenként kétszer. Ez is együttlét, mégsem az iskolai. A művészeti vezető (karnagy, táncoktató) másképp szól a gyerekekhez, és amit csinálnak: önkéntes munka. Persze a fegyelem itt is kötelező, bár gyakran fárasztó, terhes. De ide nem kötelező járni. Fellépés táján keményebb a munka. …

76

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

8. Úttörőmunka, úttörő foglalkozás, ifik Az iskolák szerint az, hogy a gyerek az együttes művészeti csoportjaiban hetenként kétszer tevékenykedik, szerepel – nem úttörőmunka. Ha az iskolában őrsi gyűlésen értekezik, vagy papírt gyűjt – az igen. Az együttesben az úttörőmunka a közösségi életet jelenti. Hetenként egyszer van úttörő foglalkozás, ezt középiskolás ifi-úttörővezetők szervezik. A művészeti munka művelődéstörténeti, néprajzi közegét tanulmányozzák, az úttörőszövetség tárgyévi akcióihoz kapcsolható érdekeshasznos, élményszerű tennivalókat eszelnek ki és valósítanak meg, közösségépítő feladatokat oldanak meg, és persze kulturáltan játszanak. Az ifik nem „óraadók”, maguk is kis közösséget alkotnak, feladatukra folyamatosan felkészítik őket. Úttörő program a sok kirándulás – hagyományos az őrsi másfélnapos túra (szombat déltől vasárnap estig, nem mindig volt szabad szombat), és a tavaszi szünetben induló 3-5 napos kirándulás. Vegyük hozzá a vidéki szerepléseket is, ezek is gyakoriak, úttörő-tennivalók rendszeresen kapcsolódnak hozzájuk, általában játékos találkozó a helyi gyerekekkel. Minden évben 4-6 napos téli táborozást rendeznek kollégiumi elhelyezéssel, ezen visszatérő események a pótszilveszter vagy a tényleges szilveszteri buli – korábban a téli táborozás rendszeresen magába foglalta a szilvesztert. Csaknem minden alkalommal helyismereti kutató vagy néprajzi gyűjtőmunkát is végeztek. A nyári táborok 10-14 napja (volt év, hogy két nyári táborozás is volt), hagyományos közös programok (tábortűz, tábori olimpia, tábor-cirkusz, szerepjátszó akadályverseny, portyák napja, néprajzi nap) mellett fontos szerepet kaptak a kisközösségek változatos programjai.

Kitekintés 9. Mi is az a regös-munka? Ne az eredeti fogalomra gondoljunk. Az Úttörőegyüttes (alias regös-csapat) regös munkának tekintette (s ha nevén nem is nevezte, de ekként művelte) mindazt, ami a művészeti munka hátteréül, alapjául szolgált, ami a művészeti tevékenységet, a gyerekek művészi alkotókészségét serkentette. Ez a skála az ismeretterjesztéstől a néprajzi gyűjtésen át az alkotásig terjedt. Néhány példa: • néprajzi gyűjtés csaknem 50 alkalommal volt az 1957-es évet követő 18 esztendő alatt. A gyűjtés feldolgozásában a főszerepet a gyerekek játszották. A gyűjtést az MTA népzenekutató csoportja átvette és számos újdonságértékű anyagot talált benne; • különféle művészeti műfajok szakköri jellegű tanulmányozása, ilyen feladatok megoldása. Valamennyi gyerek a próbán művelt műfajtól eltérő művészeti ággal is ismerkedett (az énekes például a táncművészettel); • a gyerekek saját műsort szerkesztettek, ezeket gyakran egymásnak be is mutatták. Ilyen öntevékeny munka eredménye volt az úttörő beat-zenekar. Az ötlet egy téli táborozáson született, a gitár egy söprűnyél, a dob egy szék volt. Idehaza valódi hangszerekkel folytatták, hiszen a tábori zenekar-paródiát szólisták mutatták be. … Mindez az úttörőmunka része volt. Több ízben fogta össze ezt a tevékenységet az Úttörő-együttes „engedélyezett” saját, úgynevezett szakpróbája.

10. Raj-őrs-klub Amíg „csapat volt a csapat” – rajoknak számítottak a művészeti egységek, például az ötödik osztályos tánccsoport, a hatodik osztályos tánccsoport, az irodalmi csoport, a szólista csoport, és így tovább. Ezeken be-

lül nemenként vagy vegyesen, de mindig önkéntes szerveződésként, baráti közösségként 2-3 őrs. Az „illegalitás” éveiben (értsd: a csapat megszűntetése után) minden maradt a régiben, csak az elnevezést mellőztük, különösképpen mozgalmi bürokraták jelenlétében. Később érdeklődésen alapuló klubok jöttek létre és ezek váltak a közösségi élet szervezeti egységeivé. 11. „Nagyok, „öregek”, „lovak”, „tücskök” A „nagyok” az ifjúsági együttes tagjai. Az 1950-ben alakult MTH együttest jogelődjének tekintő nagy együttesnek vannak ugyan valóban öreg tagjai (a 80-as években negyvenen felüliek is előfordultak), mégis az „öregek” az Úttörő-együttesből kinőttek, akár folytatták művészeti tevékenységüket az ifjúsági csoportokban, akár nem. … Az át nem kerülők közül adódott az ifivezetők nagyobb része, - jóval kevesebb, aki ezt a munkát a nagy együttes mellett vállalja. Az „öregek” az együttesen kívül is öszszetartanak. Nosztalgiáznak és segítik is egymást. Ezek a barátságok a közösség „termékei”. Maguktól is jelentkeznek, de az együttes gyakran rendez számukra találkozót. Van „régi tagok bizottsága”. Az együttesi élet tárgyi emlékeit őrzik, ebből többször volt kiállítás, többnyire együttesi vagy más, mozgalmi évfordulón. Hát a „lovak”? Az általános iskolát befejezett gyerekek – ez most a tánckarra értendő – elvileg vagy a nagyokhoz kerültek, vagy ifik lettek (mint előbb megjegyeztük, a kettő ritkán járt együtt), nagyobb részük az együttestől elbúcsúzott. Ha a nagy tánckar egy nagyobb létszámú, nyolcadikat végzett úttörőtáncos csoporttól idegenkedett, legifjabb csoportjaiba sem sorolhatta őket, ezek a 15-16 éves táncosok több ízben az úttörő tánckar túlkoros csoportjaként dolgoztak tovább. Ennek az úttörővezetők örültek a legjobban, hiszen a megszokott, megismert,

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

77

Kitekintés kedves gyerekek később repültek ki. Ezek a túlkorosok voltak a „lovak”. A „tücskök” a Tücsök Klub tagjai. Ők a régi tagok gyerekei. 1973-tól két éven át működött ez a népszerű klub. Sok házasság az Úttörő-együttesben köttetett, annál jóval több, amennyiről a portrékban olvashatunk. Egyik régi énekkaros férje – saját gyermekeit is sértve ezzel – a mindkét szülő együttesi múltjával szemben korcsnak nevezte azokat a gyerekeket, akiknek csak egyik szülője volt együttesbeli.”

eltöltését (a családban) én szervezem. Az én forrásom pedig a csapat… Ma is legáldozatkészebb, legönzetlenebb barátaink a csapat egykori tagjai. Ez előttük (tudniillik gyerekei előtt) példa…”

Kétségtelen, hogy a fentiekből kibontakozó szervezeti modell – ha még oly vonzó is – felvet bizonyos kérdéseket. Helyes-e, célszerű-e, megengedhető-e, hogy egy közösség ilyen mértékben „vegye birtokba” tagjait, kitöltve a gyerekek szabadidejének minden percét, sok tekintetben a család szerepét is felvállalva. Ez a létforma egyrészt permanens jelenlétet és aktivitást követel a vezetőktől, másrészt fennáll a veszélye annak, hogy szűkíti a tagok látókörét, gondolkodásmódját, hiszen mindazt, amit a környezetükből látnak, amit éreznek, amit arról gondolnak, közösség szűrőjén keresztül látják, érzik, gondolják. Marad-e lehetőség a világ sokszínűségének felismerésére, az alternatív válaszokra, rendelkeznek-e a vezetők elegendő önfegyelemmel ahhoz, hogy nyitva hagyják a választás lehetőségét? Ezekre a kérdésekre adnak csattanós választ egy 1984-ben készült felmérésre adott, a kötetben közölt válaszok, amelyekből az alábbiakban idézünk egy csokorra valót.

„… meghatározó (volt) sokunk életében… ez az úttörőmunka nem volt sablonos, unalmas, mindig újat nyújtott. Alig vártam, hogy újra mehessek. Rengeteget tapasztaltam arról, hogyan él, viselkedik egy igazi közösségi ember. … Őszinte és alkotó légkör uralkodott. Környezetemben azóta is ilyen légkör kialakítására törekszem.”

„Emlékeim egy jelentős részét ismét átélem, amikor gyermekeimmel kirándulok, vagy járok valamerre, amihez együttesi emlék köt. Akkor elmesélem nekik, hogy mit csináltunk. Együtt olvasgatunk néha őrsöm naplójából, amit ma is őrzök.” „Zenére, művészetre, a közösség iránti nyitottságra nevelem gyermekeimet… Házunkat felveri a nótaszó… A szabadidő igényes

78

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

„Mint tanító, osztályomban… megpróbáltam a közösségi életnek a csapathoz hasonló arculatot adni. Vezetőim ezt nemcsak értetlenséggel, de még ellenségeskedéssel is fogadták… Az úttörőélet… jelenleg képtelen mozdulni. Ilyen energiaforrás ma nem létezik…”

„… Áttételesen hat az együttesi szellem gyermekeim nevelésére. Képes vagyok tudatosan nevelni az önzetlen közösségi életre, az egymásért végzett munkára, a munka örömére. Az együttesben olyan bensőséges hangulat alakult ki, amilyennek az iskolában még nyomai sem voltak. Mindenképpen arra törekszem, hogy családunk ilyen jellegű közösség legyen, illetve ha gyerekeim elég nagyok lesznek, ilyen közösséget keressenek… A tagokban az együttesi élet erőforrásként jelenleg is hasznosul… Információim hiányosak, talán ez az oka, hogy ilyen közösségről jelenleg nem tudok.” „Az együttesi közösség nyújtotta emberi, művészeti, viselkedés és a tudásbeli gyarapodás szélesebb látókört adtak, de bizalmat, értelmes, játékos kedvet is… Észrevétlenül lettünk természetesek, őszinték, egymásért lelkesek… Nem volt miért, ki előtt „színjátszani”, nem volt mit, és nem volt érdemes elfojtani. Úgy gondolom, hogy az akkori úttörőszövetség élcsapatába tartoztunk…”

Kitekintés „Szívből szeretném, ha gyermekeim is olyan mozgalmas, eredményes úttörőéletet élnének, amilyen nekem adatott… Addig is az együttesben tanult játékokat, énekeket tanítgatjuk nekik fokozatosan.” „Az iskolai közösségi kötődésen túl az együttesi közösségi életet igényeltem, mert • a közösséghez való tartozás nem volt kötelező, • független volt az iskolai élettől, • maximálisan biztosította a gyerekkori fantázia és romantika iránti vágyak kiélését.” „Gyerekeim nevelésében nagy jelentősége van az együttesben eltöltött éveimnek. Gyermekeimet • igyekszem jó közösségben tudni, • engedem, hogy szabadidejüket a kedvteléseikhez és képességeikhez legközelebb álló elfoglaltsággal töltsék ki, • nyaraltatásuknál előnyben részesítem a kevésbé luxus-jellegű, de gazdagabb programú táborozásokat, • önmegvalósításukban segítem őket, • barátkozásaikat támogatom, • igyekszem jó közösségi emberré nevelni őket, • koruknak megfelelő önállóságot biztosítok nekik, illetve várok el tőlük.” „(Az Úttörő-együttes) rangot jelentett. A már akkor is kissé monoton, szürke úttörőmozgalom helyett, színes, érdekes közösségben lehettem.” „Az együttesben eltöltött évek olyan élményeket nyújtottak nekem, amelyekre ma, felnőtt fejjel is szívesen emlékszem vissza. Tartoztam valahova, ahol szerettek és számítottak rám, és ez biztonságérzetet adott. Eközben olyan értékeket is közvetített, amelyek akaratlanul is beépültek személyiségembe. Mindezt olyan tevékenységek közben éltem meg, amelyek vonzóak,

ugyanakkor mindennapiak voltak. Ez a lehetőség nagyon hiányzik a mai gyerekeknek is.” Nyilvánvaló, hogy a csapat egykori tagjai a közösségi létet, az azzal együtt járó feladatokat, kötöttségeket nem kényszerként élték meg, hanem a lehetőségek gazdag birodalmaként. Valószínűleg már egy gyermek számára is nyilvánvaló, hogy ha magunk választjuk a közösséget, akkor egyúttal az azzal járó kötöttségeket is tudomásul kell vennünk, így az önkéntesség motívuma – bár a fenti visszaemlékezésekben szövegszerűen csak egyszer jelenik meg („a közösséghez való tartozás nem volt kötelező”) – implicite mindegyikben meghatározó tényező. * * * Az összejövetelt – amelynek házigazdája Sándor Erzsi színművészész, a Magyar Rádió riportere volt – Téri Sándor színész szavalata és Miskolciné Hajtun Zsuzsa csepeli zeneiskola-igazgató zongorajátéka tette még hangulatosabbá (természetesen egykor valamennyien az Úttörőegyüttes tagjai voltak), majd a résztvevők megtekintették az együttes relikviáiból erre az alkalomra rendezett kiállítást. S mintegy zárszóként olvasta fel az együttes egykori vezetője, Váradi István a következő e-mailt, melynek tartalma közel harminc év után is összecseng az 1984-es felmérésre adott válaszokkal: „Kedves/Tisztelt Váradi István Úr – avagy Bácsi! Mint a valaha-volt 10. sz. József Attila Regőscsapat (KISz Központi Művészegyüttes – Úttörő-tagozat) egykori énekkari (akkor még a szoprán szólamban) tagja jelentkezem. Mint háromunokás nagypapa örömmel vettem a hírt, hogy a csapat szelleme még él és hogy Pista bácsi is köztünk van. Nagy sajnálatomra az értesítés – meghívó ma érkezett és nem tudom már megszervezni,

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

79

Kitekintés hogy jelen lehessek a Pinceszínházi rendezvényen, ugyanis vidéken lakom. Kedves Pista bácsi, nem tudom, nem tudhatom, hogy mi a módja, de szeretnék a meghívóban szereplő kiadványból emléknek, de ha nem annak, akkor azért, hogy fiaimnak meg tudjam mutatni, mit is jelentett az a heti kétszer egy-másfél óra, amikor öröm-énekelhettünk, volt egy csapat, még akkor is, ha a dalok többsége a ma fiatalsága számára talán nevetségesnek, idejét-múltnak tűnik. Nekünk azonban azok és akkor a hihető valóságot jelentették és azonosak a gyerekkorunkkal. Azt pedig soha senki nem veheti el tőlünk. Várom Pista bácsi visszajelzését jó egészséget kívánva: Füzes Gábor” Köszönettel tartozom Fehér Évának és Váradi Istvánnak azért, hogy a Rekviem egy közösségért c. kötet szöveg- és dokumentumanyagát felhasználhattam.

Jegyzetek 1 A behúzással kiemelt idézetek Fehér Éva: Rekviem egy közösségért (Budapest, 2010. Magyar Pedagógiai Társaság) c. kötetéből valók

80

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

2 A cikkben hivatkozott dokumentumok a Rekviem egy közösségért c. kiadvány dokumentum-mellékletei, megtalálhatók a kiadvány mellékletét képező DVD-n. 3 Trencsényi László az Új Ifjúsági Szemle 2010. tavaszi számában a József Attila regös csapatról szólva így fogalmaz: „Nyilvánvaló az elnevezés forrása. Nem is maradt fenn sokáig a csapat.” Természetesen a „sokáig” magában hordozza a relatív értelmezés lehetőségét, mindenesetre a dokumentumok között szereplő 1961-es keltezésű meghívón még szerepel a „regös” jelző, ami azt jelezi, hogy a csapat ezen a néven érte meg a konszolidációt.  Dolgozó Ifjúság Szövetsége  Munkaerőtartalékok Hivatala – az ipari szakmunkásképzést irányító oktatási-ipari fennhatóság 6 A területi úttörőcsapatok szervezése mozgalompedagógiai szempontból kifejezetten indokolt volt. Mivel azonban ez a forma az iskolai szervezeti keretekre épülő struktúrában nehezen kezelhetőnek bizonyult, tevékenységüket a mozgalom vezetése – rövid időszakoktól eltekintve – gyanakvással kezelte, ezért nem terjedtek el széles körben. A kevés „talpon maradt” kivétel – működésének korai szakaszában regös csapatként az Úttörőegyüttes is ezek közé tartozott – inkább egzotikumnak számított, amelyre lehetett hivatkozni, ha éppen a mozgalom sokszínűségéről volt szó. 7 Vagyis igyekezett megakadályozni, hogy a gyerekek az adott iskola úttörőcsapatából más (ez esetben a regös) úttörőcsapatba jelentkezzenek.

Kitekintés Székely Levente–Nagy Ádám

Ifjúságsegítő Munkaerő-piaci Monitor KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS AZ IFJÚSÁGSEGÍTŐK ÉS FOGLALKOZTATÓIK KÖRÉBEN

Bevezetés Az Excenter Kutatóközpont (Székely–Nagy, 2010) által készített, az ifjúságsegítő képzés nemzetközi és hazai áttekintéséről szóló, az Új Ifjúsági Szemle 29-es számában megjelent pillanatfelvétel egyik leglényegesebb tanulsága a végzett ifjúságsegítők foglalkoztatásának, foglalkoztathatóságának problémája. E tanulság jelenti részben azt, hogy nincs ifjúságszakmai életpálya-modell, amely orientálhatná a végzett hallgatókat, és jelenti azt is, hogy nincs olyan foglalkoztató, amely számára az ifjúságszakmai (ifjúságsegítő, ifjúsági tervező) végzettség előírás lenne a foglalkoztatáshoz, s ezen előírás nélkül az ifjúságsegítők finoman fogalmazva is versenyhátrányba kerülnek. Hovatovább nem létezik olyan „ifjúsági humán-kataszter” sem, amely tájékoztatást adhatna a foglalkoztatókról és a végzettekről. Pusztán szakértői becslésekre hagyatkozhatunk: a végzett ifjúságsegítők jó harmada a pályától teljesen elszakadva talál állást, jó harmada rokonszakmákban foglalkoztatott (művelődésszervező, közösségfejlesztő, családsegítő, gyermekvédelmi központ stb.) és szűk harmada, negyede marad a szakmában. Az ifjúságsegítő szakma interprofesszionális fejlesztése névvel fémjelzett (TAMOP 54409-C0002) projekt megbízásából, az európai és hazai ifjúságsegítés képzésének jelenlegi helyzetéről szóló kutatásunkat kiegészítendő, 2010 végén online survey segítségével kívántuk felmérni az ifjúságsegítők és munkáltatóik preferenciáit az ifjúságsegítői képzés munka-

erő-piaci vonatkozásaival kapcsolatban. A felméréssel az ifjúságsegítők és az ifjúságsegítőket foglalkoztatók munkaerő-piaci helyzetéről (elhelyezkedési esélyek, szükséges kompetenciák stb.) kívántunk többlettudást szerezni és közzétenni. A kérdőívre összesen 210 értékelhető válasz érkezett, azonban a hiányos kitöltések miatt rendszerint ennél kisebb elemszámmal dolgozunk. Többségében (73%) ifjúságsegítők voltak a kitöltők, de minden negyedik (27%) olyan személy volt, aki foglalkoztat ifjúságsegítő végzettséggel rendelkező munkavállalót. Foglalkoztat JGKÔT»HTFHÇUåU 27% *GKÔT»HTFHÇUå WÃH[FUUTÃHé 73%

1. ábra: A kérdőívet kitöltők státusza (N=210)

A kérdőív kitöltői az ország minden részét képviselték, a legtöbben Dél-Alföldről és Közép-Magyarországról verbuválódtak, de számos kitöltő jelölte meg Dél-Dunántúlt, vagy ÉszakAlföldet. Észak-Alföld és Észak-Magyarország képviselteti magát legkevésbé a regionális táblázatban, utóbbi esetében egy foglalkoztatótól sem érkezett válasz. (1. táblázat)

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

81

Kitekintés Foglalkoztató

I júságsegítő

Összesen

Közép-Magyarország

4

11

15

Nyugat-Dunántúl

3

8

11

Közép-Dunántúl

2

4

6

Dél-Dunántúl

2

11

13

Észak-Magyarország

0

3

3

Dél-Alföld

6

11

17

Észak-Alföld

4

9

13

21

57

78

Közép Magyarország

1. táblázat. Kitöltők regionális megoszlása (N=78)

Foglalkoztatók Az ifjúságsegítőket foglalkoztatók – akik túlnyomó többségében civil szervezetek – valamivel több mint fele legfeljebb három éve ad munkát ilyen végzettségűeknek, míg a többiek négy éve, vagy annál hosszabb ideje foglalkoztatnak ifjúságsegítőt. Az átlag öt év (5,4), a szórás hat év (6,4). Néhányan már 10 éve is foglalkoztatnak ifjúságsegítőt, akik vélhetően a munkakör és nem a tényleges végzettség (vagy azóta már megszerzett végzettség) alapján válaszoltak a kérdésre. (2. táblázat) Év

Esetszám

1

5

2

2

3

8

4

1

5

7

6, vagy annál több

6

Összesen

29

2. táblázat. Hány éve foglalkoztat ifjúságsegítőt? (N=29)

A legtöbb munkáltató 1–2 főt alkalmaz, mindössze minden negyedik válaszadó állította, hogy három, vagy annál több ifjúságsegítőt alkalmazna. (2. ábra)

82

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

3, vagy annál többet


GåU


GåU

2. ábra. Hány ifjúságsegítőt foglalkoztat? (N=27)

Az i júságsegítőket foglalkoztatók számára a legfontosabb tulajdonságot a korszerű ismeretek jelentik.1 Az i júságsegítőnek ismernie kell a iatalok célcsoportját, ismernie kell a szakma módszertanát, és képesnek kell lennie az ismeretei megújítására, a tudásának folyamatos karbantartására. Az ismeretek mögött alig lemaradva szerepel a szociális érzékenység – empátia készsége, valamint a jó kommunikációs és kapcsolatteremtés készségei. A válaszokból láthatjuk, hogy a foglalkoztatók elsősorban naprakész tudást és megfelelő attitűdöt várnak el az i júságsegítőktől. Megjegyzendő, hogy alig néhány esetben várnak el konkrét szakmai tapasztalatokat, bár áttételesen ez megjelenik a praktikus ismeretek között is. (3. ábra) A kérdőívben azt is megkérdeztük, hogy milyen tudáselemeket használnak sikeresen az i júságsegítők a munkájuk során. A sikerrel használt legfontosabb tudáselemek a segítő, empatikus készségek,

Kitekintés Animátori Praktikus ismeretek (pl. készségek, pályázatírás, ÐT[UÐO[åFSå helyismeret, kapcsolatok)

Tapasztalat ,PST[FSé
ismeretek

)BU»SP[PUUT»H ÐO»MMÍ
QSPCMÃNBLF[FMÃT QSPKFLUNFOFE[TNFOU

'FMFMåTTÃH W»MMBM»T

,PNNVOJL» DJÍT
LÃT[TÃH

Elhivatottság, motiváció Kreativitás, rugalmasság, problémamegoldási készség

Szociális érzékenység, empátia

Kommunikációs, kapcsolatteremtési készségek

,POLSÃU
UBQBT[UBMBUPL QM
Q»MZ»[BUÇS»T

"MBQPT
UVE»T QM
KPHJ
NVOLBÖHZJ
JTNFSFUFL

3. ábra. Az ifjúságsegítők legfontosabb tudáselemei a foglalkoztatók szerint (N=26)

5. ábra. Hiányzó tudáselemek a foglalkoztatók szerint (N=23)

valamint a korszerű ismeretek. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy az i júságsegítők többnyire megállják a helyüket, hiszen a foglalkoztatók nagyságrendileg ugyanazokat a tudáselemeket sorolták fel elvártként és sikeresen alkalmazottként. (4. ábra)

kat sokkal hangsúlyosabban kérik számon, ha a konkrét munkaerő-felvétel kerül szóba. Fontos szempontként jelenik meg a referencia, a személyes benyomás és a gyakorlati „vizsga”, azaz a jelentkezőnek élőben kellene prezentálnia a tudását és rátermettségét (pl. azzal, hogy önkéntesként tevékenykedik a szervezetnél).

Elhivatottság, Animátori készségek, motiváció ÐT[UÐO[åFSå Kommunikációs, kapcsolatteremtési készségek

Praktikus ismeretek (pl. pályázatírás, helyismeret, kapcsolatok)

Tapasztalat Szociális érzékenység, empátia

Ifjúságsegítők

,PST[FSé
ismeretek Kreativitás, rugalmasság, problémamegoldási készség

4. ábra. Az ifjúságsegítők sikeresen alkalmazott tudáselemei a foglalkoztatók szerint (N=23)

A kérdőívet kitöltő ifjúságsegítők átlagosan öt éve (5,3) dolgoznak a szakmában, ehhez az átlaghoz meglehetősen nagy szórás (5,6) társul, így történhet az, hogy a válaszolók kétharmada legfeljebb öt éve tevékenykedik ifjúságsegítőként. (6. ábra) 11, vagy annál több éve

A foglalkoztatók szempontjából a leginkább hiányos területek elsősorban a gyakorlati ismeretek, a legtöbben az önállóságot (egyfajta rutin) hiányolják, illetve olyan készségeket, amelyeket leginkább hosszú évek alatt tehet magáévá az ifjúságsegítő: hogyan kell projektet vezetni; problémák egyszerű megoldása; a vonatkozó előírások (pl. jogi szabályozás) ismerete és azok használata. (5. ábra) A kérdőívet kitöltő foglalkoztatóktól azt is megkérdeztük, hogy milyen szempontok alapján választja/választaná ki az ifjúságsegítőket. A válaszok alapján elmondható, hogy a fentiekben felsoroltak mellett a gyakorlati tapasztalato-

Legfeljebb egy éve

6–10 éve

2 éve

5 éve 3 éve

4 éve

6. ábra. Hány éve tevékenykedik ifjúságsegítőként? (N=68)

A szakma elnőiesedettségét jelzi, hogy a válaszoló ifjúságsegítők háromnegyede nő, nagy-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

83

Kitekintés jából felük 30 évesnél fiatalabb és csak minden harmadik idősebb 40 évesnél. Közel háromnegyedük számára nem a felsőfokú szakképző (azaz az ifjúságsegítői végzettség) számít a legmagasabb iskolai végzettségnek. A megkérdezettek nagyságrendileg hasonló arányban élnek a különböző településtípusokon. Ugyanakkor, míg a Budapesten élők mindegyike a fővárosban dolgozik, addig a községekben és a kisvárosokban élők mobilabbak, bár mindegyik településtípusra jellemző, hogy legalább a kitöltők fele ugyanazon a településen dolgozik, mint ahol él. Hasonlóan a foglalkoztatókhoz, az i júságsegítők esetében is megkérdeztük, hogy melyek a legfontosabb tudáselemek, amelyekkel rendelkezni kell mindazoknak, akik ezen a pályán kívánnak dolgozni. Tartalmában és sorrendiségében is hasonló, bár hangsúlyaiban némileg különböző válaszokat kaptunk. Legfontosabbak ugyancsak a korszerű (megalapozott) ismeretek és a megfelelő attitűdök, bár utóbbi esetében a szociális érzékenység helyett a türelem és tolerancia vált jellemzővé. (7. ábra) Animátori készségek, ÐT[UÐO[åFSå Elhivatottság, hozzáállás, kitartás

Praktikus ismeretek (pl. pályázatírás, helyismeret, kapcsolatok) Tapasztalat

Kommunikációs, kapcsolatteremtési készségek Rugalmasság, alkalmazkodás

Empátia, türelem, tolerancia

,PST[FSé
ismeretek

7. ábra. Az ifjúságsegítők legfontosabb tudáselemei az ifjúságsegítők szerint (N=68)

A sikeresen használt tudáselemekben a foglalkoztatók esetében tapasztaltakhoz képest nem találunk lényegesen más elrendeződést, gyakorlatilag ugyanazokat a válaszokat találjuk némi hangsúlyeltolódással. Az ifjúságsegítők véleménye szerint jól tudják alkalmazni a szakmai ismereteiket (elméleti és gyakorlati ismeretek egyaránt), illetve sikeresen használják ki az empatikus tulajdonságaikat is.

84

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Elhivatottság, Rugalmasság, hozzáállás, kreativitás kitartás Animátori készségek, kezdeménye[åLÃT[TÃH Kommunikációs, kapcsolatteremtési készségek

Tapasztalat ,PST[FSé
T[BLNBJ
ismeretek

Praktikus ismeretek (pl. projektvezetés, pályázatírás, helyismeret, kapcsolatok)

Empátia, türelem, tolerancia

8. ábra. Az ifjúságsegítők sikeresen alkalmazott tudáselemei a foglalkoztatók szerint (N=68)

Az i júságsegítők számára a mindennapi munkavégzésben hiányzó ismeretek szinte kivétel nélkül gyakorlati készségek. A hiányzó tudáselemek között a legfontosabb a iatalok bevonásának, kezelésének bővebb, elsősorban gyakorlati jellegű ismeretei. Ehhez a területhez tartozik a iatalok megértése, pl. a jelenkori szubkultúrák ismerete és a szilárd szakmai önkép hiánya. Fontos és szintén hiányzó tudáselem a pályázatírási ismeretek és a releváns jogi háttértudás2, vagy az infokommunikációs eszközökhöz kapcsolódó tudás. Az elméleti tudás gyakorlati tevékenységekbe fordításának nehézsége sok esetben közvetlenül is kifejezésre került. (3. táblázat) A kérdőívben arra is rákérdeztünk, hogy az i júságsegítők minek köszönhetik jelenlegi állásukat. A válaszok megoszlása azt mutatja, hogy a legtöbben korábban is kapcsolatban voltak a jelenlegi munkáltatójukkal, vagy olyan módon, hogy gyakorlatukat töltötték az adott szervezetnél, vagy önkéntesként vettek részt korábban a munkában. Ezt követően a kapcsolati háló és a tudás szerepel egyforma súllyal, majd az olyan előzmények, amelyek valamilyen belső „megrendelésre” utalnak: pl. valaki megkapta ezt a feladatot is, mert így tudták 8 órában foglalkoztatni, valaki megírta a pályázatot a saját izetésére, stb. Kiemelendő, hogy a megfelelő végzettségre csak kevesen hivatkoznak az okok felsorolásánál.

Kitekintés Hiányzó tudáselemek

Említések száma 19

Közösségfejlesztés – bevonás – kon liktuskezelés Pályázatírás

7

Jogi ismeretek

7

Elméleti tudás gyakorlati alkalmazása

7

Infokommunikációs eszközhasználat

6

I júságsegítői szerep

6

Fiatalok megértése (aktuális i júsági szubkultúrák ismerete)

6

Projektmenedzsment

6

Gazdasági és adminisztrációs ismeretek

4

Nyelvtudás

4

Marketing – PR

3

Intézményi környezet (állami és civil) ismerete

3

Nemzetközi i júsági programok

2

Érdekérvényesítés – networking

2

Rendezvényszervezés

2

Egyéb speciális ismeretek

7

3. táblázat: Hiányzó tudáselemek az ifjúságsegítők szerint (N=68) Szerencse, sors Végzettség

Egyéb

Korábbi önkéntesség, gyakorlati hely

35 30 25

Önkormányzati fejlesztés, pályázat

20 15 10 5 0

Tudás, tapasztalat

*TNFSåT

9. ábra: Minek köszönhetően sikerült ifjúságsegítőként elhelyezkednie? (N=68)

Azok, akik rendelkeznek az ifjúságsegítőn kívül más végzettséggel is, nagyrészt pedagógiai, vagy szociális területen szereztek diplomát, de jelentős arányban vannak művelődésszervezői és gazdasági végzettségűek is közöttük, illetve néhányan az egészségügy – mentálhigiéné felől érkeztek. Jelenleg a kérdezettek többsége nem tanul, akik tanulnak, többségében felsőoktatásba mentek tovább, illetve nyelvet tanulnak.

Jelenleg Nyelvet 'åJTLPM»SB nem tanul tanul K»S

Egyéb

(Egy újabb) &HZFUFNSF T[BLN»U
UBOVM K»S

10. ábra: Jelenleg tanul-e valamit? (N=68)

Következtetések Rövid, nem reprezentatív felmérésünkből látszik, hogy ifjúságsegítők és ifjúságsegítőket foglalkoztatók hasonlóan látják mind a megszerezhető, a sikeresen alkalmazható és a hiányzó tudáselemeket egyaránt. A kisebb hangsúlyeltolódásokat leszámítva a munka által elvárt alapos és korszerű ismereteket, a témához kapcsolódó

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

85

Kitekintés érzékenységet (empátia) tartják a legfontosabb tudáselemeknek, amelyeket megkövetel az ifjúsági munka. Ezeket több-kevesebb sikerrel alkalmazzák a végzettek, a hiányzó ismeretek szinte kivétel nélkül gyakorlati jellegűek, amelyeket az ifjúságsegítők alaposan részleteznek a fiatalokkal való kapcsolat technikáitól az infokommunikációs eszközökhöz kapcsolódó tudásig. A kutatásunk egyértelműen rávilágít arra, hogy bár az ifjúságsegítői képzés megfelelő elméleti tudással ruházza fel a hallgatókat, azokat nehezen tudják alkalmazni a gyakorlatban. Az elhelyezkedési esélyeket is leginkább a gyakorlati ismeretek segítik, a kérdőívet kitöltő ifjúságsegítők többsége jelenlegi munkáltatóját jellemzően gyakorlati ideje alatt, vagy a szervezetnél önkéntesként tevékenykedve ismerte meg.

Jegyzetek 1

A foglalkoztatókat és az ifjúságsegítőket is nyílt kérdésekkel kérdeztük arról, hogy milyen tudáselemek a legfontosabbak, milyen tudáselemeket használnak sikerrel és hol vannak hiányosságok. 2 Fontos megemlítenünk, hogy a vizsgaelnökökkel és a képzőhelyeken készített szakértői interjúk tapasztalata szerint az aktuális képzésben a jogi terület túlságosan és feleslegesen erős. A kitöltők többsége ugyanakkor a korábbi, vagy a még nem létező képzés alapján nyilatkozva hiányolta a megbízható jogi háttértudást. Mindezek alapján elmondható, hogy a foglalkoztatók igénylik az erős jogi képzést.

Irodalom Székely Levente–Nagy Ádám: A szakmává válás útján – gyorsfénykép az i júságsegítő-képzésről. Új I júsági Szemle 29, 2010/tél

86

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Kitekintés

A gyermekmozgalmak értelmisége Régen elmúltak azok az idők, amikor a gyermekmozgalom pedagógiája (Úttörővezetés címen) kötelező tantárgy volt a pedagógusképzésben, amikor – jó, rossz – szakfolyóirata volt a gyerekmozgalomnak (hol Vezetők Lapja – cserkészek; Úttörővezető – úttörők), számon tartották a mozgalompedagógia tárgykörében született doktori disszertációkat. A mozgalmak, mint az állami ideológiai akarat – jó vagy rosszabb kedvű, behódolt vagy önkéntes – kiszolgálói nem működnek mostanság. A Köztársaság eszméjétől ez idegen dolog. Civil kurázsi, civil egyesülési, együttműködési kedv tartja össze a tucatnyi, de együttvéve is a generációnak alig tizedét átfogó gyermekszervezeteket. Kopnak a hajdanvolt tudások, nehezen termelődnek az újak. Ezért aztán külön megbecsülés övezze a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai szakosztályát, alapító elnökét, a sokat tapasztalt Laurenszky Ernőt, a nyomába lépő egykori gombai csapatvezetőt, Révész Györgyöt, s az égi „kék túraútvonalon” 2010 őszén útra kelt szakosztályi titkár, Kondor Endre emlékét, hogy a legnehezebb időkben is gondot fordítottak arra, hogy a mozgalmak értékrendjének, tevékenységének „ökumenikus” egységben szakmai reflexiója és szakmai emlékezete legyen. A szakosztály teszi a dolgát. Hatása felbecsülhetetlen. Különösen örvendetes az, hogy az idős „pajtások” mellett egyre több ifjabb kolléga is megjelenik a szakosztály rendezvényein, tapasztalatait megosztja, kérdez és válaszolni próbál, mérlegeli a válaszokat. E műhely legutóbbi szellemi lenyomataiból mutatunk be ízelítőt. (A Szerk.) Révész György

Köszöntjük a 100 esztendős magyarországi cserkészetet Ezzel a címmel rendezett felolvasó ülést a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya november 19-én a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Egyetem téri Pedagógiai Információs Központjában. A rendezvényen frissdiplomások mozgalompedagógia tárgyú szakdolgozataival ismerkedhettek meg az érdeklődők. Velemi Kinga A cserkészet újjáalakulása 1989 után – Budakalászi 1111. sz. Szent István Cserkészcsapat c. szakdolgozatában arra a – dr. Bak András által a Köznevelés hasábjain felvetett – kérdésre keresi a választ, hogy meg tud-e újulni a cserkészet.

A budakalászi csapatnál szerzett tapasztalatai alapján válasza egyértelműen igenlő. A dinamikusan fejlődő csapat tevékenységét vizsgálva a gyermekkorosztály számára vonzó értékközvetítő közösségi tevékenységgel találkozott, ahol fontos szerepe van a természet szeretetének, az önkéntes segítő munkának, a drámapedagógiai módszerek személyiségformáló hatásának. Az előadást kísérő interjúrészlet a szervezet pártpolitikától való függetlenségét, a különböző politikai nézeteket valló szülők gyermekeinek barátai kapcsolatait hangsúlyozta. Soós Józsefné Az úttörőmozgalom újjászerveződése a rendszerváltás után Borsod-Abaúj-Zemplén

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

87

Kitekintés megyében című szakdolgozatában személyes pozitív élményeiből kiindulva azt vizsgálta, mi történt az úttörőmozgalommal a rendszerváltást követően, mi okozta a mozgalom fokozatos háttérbe szorulását, és milyen következményei vannak ennek a magyar gyermektársadalomra. Úgy véli: bár az úttörőmozgalom a rendszerváltás után szervezeti módszereiben megújult, a „Barátságos harmadik évezredért” szlogennel vonzó jövőképet felmutató, pártpolitikától független, korszerű szervezetté alakult, elsősorban külső okok miatt nem tudta levetkőzni a múlt bélyegét, tagszervezetei jelentős része megszűnt, vagy a korszerűbbnek vélt, tiszta lappal induló Grund Klub Hálózathoz pártolt. Ezt igazolják a szerző borsodi tapasztalatai is, ahol a korábban (még a kilencvenes években is) oly színes úttörőélet az ezredforduló után fokozatosan elszürkült, a Dél-borsodi Gyermekszervezetek Társulása és a csapatok jelentős része megszűnt, illetve „átigazolt” a Grundhoz, miként az Észak-Borsodi Gyermekszervezetek Társulása is Boldva-völgye Grund Klub néven folytatja tevékenységét. Mindezek alapján érthető a dolgozat végkövetkeztetése: „Én hiszem, hogy helyük, szerepük van az új generáció felnevelésében. Igaz, kevés okot látok, amely optimistává tenne, hogy e szükséglet társadalmilag is tudatosult, vagy tudatosodni fog a közeljövőben”. Kun Lívia Metamorfózis a magyarországi úttörőmozgalomban – A szervezet vezetőinek útkeresése 1989–1990 című szakdolgozatában az előzőtől sok tekintetben eltérő nézőpontból vizsgálja ugyanazt a kérdést, ti. az úttörőmozgalom átalakulását. A külső körülmények negatív hatásai mellett (az anyagi támogatás csökkenése, gyermektáborok, úttörőházak megszűnése) e dolgozat kiemeli az ideológiai, politikai, társadalmi változásoknak a mozgalom megújulásához vezető elemeit, pl. az egyesülési törvényt, a cserkészet és más gyermekszervezetek megjelenéséből adódó versenyhelyzetet. Ugyanakkor a szerző hangsúlyosan említi a változásokat eredményező szervezeten belüli okokat: a formalitás és identitás kérdését, a vezetőség válságát, a belső kommunikáció hiányát, a vezető-utánpótlás kérdését. Fontos, külső és belső okokra egyaránt visszavezethető tényezőknek tartja az iskolai háttér megszűnését, az

88

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

önálló működés kérdését, a szervezeti kép és a csapatvezetők szakmai felkészültségének hiányát, ill. a szervezetről a politika és a média által sugallt sztereotipizált képet. A megoldás lehetőségét a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) a gyermekközpontúságban, a szülők megnyerésében, a sokszínűség, a minőségi rendezvények megvalósításában látta, miközben új szövetségi struktúrát épített ki, és együttműködési lehetőségeket keresett pl. a diákönkormányzatokkal, más gyermekszervezetekkel, sőt, pártokkal is – ez utóbbi valószínűleg hibának bizonyult. Kun megállapítja, hogy a MÚSZ minden korszerűsítési törekvése ellenére sem tudta fennmaradását az elképzelések szerint biztosítani. Az átalakulást a kifejtett külső és belső okok eredményezték; politikai és – a média által sugallt kép révén – társadalmi elutasítás jellemezte a mozgalmat. S bár – részben éppen emiatt – többször is felmerült a névváltoztatás, a mozgalomban tevékenykedők jelentős része ezt nem támogatta, mondván, így is megvalósíthat értékes programokat. Fontos adalék volt Kun Lívia dolgozatához a közel azonos számú egykori, illetve aktív cserkész- és úttörővezető (21 úttörő- és 20 cserkészvezető) között végzett felmérés, amelyből az derül ki, hogy a megkérdezettek közel azonosnak értékelik a két mozgalom társadalmi presztízsét, miközben a cserkészvezetők között lényegesen többen voltak, akik kétségbe vonták az úttörőszövetség hitelességét, és elavultnak minősítették azt, mint fordítva. Ugyanakkor az úttörővezetők a társadalmi elvárásoknak megfelelőbbnek minősítették saját szervezetüket, mint a cserkészek, viszont azonosnak ítélték a megkérdezettek a két szervezetben a gyermekszeretetet. A továbbiakban élénk vita bontakozott ki. Derzsi Ottó, Laurenszky Ernő és Domszky András a Velemi Kinga dolgozatában szereplő történeti áttekintést pontosították. Elhangzott, hogy a bemutatott szakdolgozatok témaválasztása egyoldalúan támasztja alá a többi gyermek- és serdülőkori szervezet médiabeli alulreprezentáltságát. Rakó József ehhez hozzátette, hogy a Magyarország Felfedezői Szövetségről azért nem készült eddig szakdolgozat, mert a képző felsőoktatási

40% 40%

40%

0

20

40

50% 50% 80%

50% 70%

60

80

100

Cserkészek ´UUÐSåL
B B[
ÔUUÐSåLSåM DTFSLÃT[FLSåM

´UUÐSåL Cserkészek

Kitekintés 90%

40%

80% 80%

20% 40% 40% 60%

70% 75%

A társadalmi elvárásoknak megfelelt a szövetség A másik szervezet nem nyitott felénk "[
FHZÖUUNéLÐEÃTSF
LJIBT[O»MK»L
B
MFIFUåTÃHFLFU Az elvárásoknak a mi mozgalmunk felelt meg inkább

0 20 40 60 80 100 Hiteles ezzel a névvel Pártoktól független a szervezet Értékei között fontos szerepet kapott a szolidaritás Jó és hasznos programokat szervezett Egy régi, avítt szervezet

1. ábra. Az úttörőmozgalom és a cserkészmozgalom véleménye a másik szövetség munkájáról

3. ábra. Egymás szemében – állítások, amelyekkel egyetértettek a megkérdezettek (21 úttörő, 20 cserkész)

60%

100% 80% 60% 40% 20% 0%

50 40 40

40%

30 20

20%

20

0 0 0 ´UUÐSåL $TFSLÃT[FL /BHZPO
SPTT[





(ZFOHF





,Ð[FQFT





+Í





/BHZPO
KÍ

0%

0

80

90 70 40

(ZFSNFL T[FSFUFU

Hasonló QSPHSBNPL T[FSWF[ÃTF

40

50

´UUÐSåL $TFSLÃT[FL 30

40

5»CPSPL
LÃQ 'FMOÐWFLWå [ÃTFL
UBM»MLP LFU
GFKMFT[Uå [ÍL
T[FSWF[ÃTF QSPHSBNPL
T[FSW

2. ábra. Az úttörőmozgalom és a cserkészmozgalom társadalmi presztízsének értékelése a rendszerváltás éveiben (21 úttörő, és 20 cserkész válaszai alapján)

4. ábra. Megegyező jellegzetességek – a két szervezet képviselői azonosnak tartották mindkét mozgalomban az alábbi elveket

intézmények oktatói nem is ismerik ezt a szervezetet. (Megjegyzendő, hogy a Mozgalompedagógiai Szakosztály 2007 februárjában tartott hasonló témájú rendezvényén a cserkészek és úttörők – közöttük a Kétsopronyban párhuzamosan működő cserkész- és úttörőcsapat, később Fiatal Sasok – bemutatása1 mellett más szervezetekről, közösségfejlesztő alapítványokról, még a Vér és Becsület Egyesületről is részletesen esett szó, és a szakosztály a továbbiakban is megkülönböztetett figyelmet szentel a kisebb vagy kevésbé ismert szerveződéseknek.) Derzsi Ottó fontosnak tartotta, hogy a cserkészet és az úttörőmozgalom nem összehasonlítható, már csak azért sem, mert nem azonos korosztályt céloznak, hiszen a cserkészet célcsoportja eredetileg a 17–18 éves, illetve annál idősebb korosztály. Ennek megfelelően a cserkészeknél nem volt, és ma sincs szükség „külső” vezetőkre, hiszen saját, ifjúkorú tagjaik alkalmasak, ill. alkalmassá válnak a fiatalabbak közötti vezetői feladatok ellátására. Rikker József úgy vélte, hogy ma a politika egyre kevésbé foglalkozik a gyerekekkel, és nincs olyan,

döntési helyzetben lévő politikus, aki a korosztály problémáival egyáltalán foglalkozna. Megemlítette, hogy miközben – 1987-es tanulmányútjának tapasztalatai szerint – Ausztriában minden gyermek- és ifjúsági szervezet működési feltételeit biztosítják, idehaza a rendszerváltás után több ízben kirabolták a gyermek- és ifjúsági vagyont. Harangi László szerint ezzel szemben nem olyan nagy baj, hogy a gyermekszervezeteknek kisebb a taglétszámuk és a vagyonuk, hiszen amikor erről panaszkodunk, nem vesszük figyelembe, hogy van 2646 művelődési ház, amelyekben főleg gyermekprogramokat kínálnak jól képzett szakemberek. Bár a vita a folyosón tovább folytatódott, magától értetődően maradtak lezáratlan kérdések, amelyekre a szakosztály a továbbiakban még vissza kíván térni.

Jegyzet 1 Petrovszkiné Juhász Mária: Úttörők – cserkészek – fiatal sasok? – In: Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről. (tanulmánygyűjtemény). Összeállította: Trencsényi László. Új Helikon Bt. 2008

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

89

Kitekintés

In memoriam Szabó Ferenc Júliusban, hetvenhét esztendős korában hunyt el Szabó Ferenc nyugalmazott nagykövet, a Magyar Úttörők Szövetsége egykori főtitkára, a szervezet történetének meghatározó egyénisége. Emlékezni és tisztelegni gyűltek össze október 10-én egykori pályatársai, barátai, tisztelői a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban. A megemlékezések előtt Révész György, a Múltunk Öröksége Alapítvány kuratóriumának elnöke nyújtotta át az alapítvány Marton Jenő Emlékérmét Nagy Júliának, a csillebérci tábor egykori táborvezető-helyettesének fél évszázados tevékenysége elismeréseként. Hang- és videofelvételek idézték az elhunytat, majd dr. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke A reformer főtitkár című előadásában elemezte az életútnak a Magyar Úttörők Szövetségéhez kötődő szakaszát. Kiemelte, hogy Szabó Ferenc a KISZ által „kirendelt” vezetőből ízig-vérig úttörővezetővé vált, vezetése alatt a Magyar Úttörők Szövetsége a KISZ KB osztályából – az adott társadalmi viszonyok mércéjével – szuverén szervezetté fejlődött, amit az is jelez, hogy első számú vezetője 1969-ben a KISZ KB osztályvezetőjéből az Úttörőszövetség főtitkárává „lépett elő”, így lett Szabó Ferenc a szövetség első főtitkára. A kollektív vezetés híve volt, de nála a kollektivitás nem csak a vezető testületek álláspontjának képviseletét jelentette, hanem a gondolatok kollektív előállítását is. Oly korban tevékenykedett, amikor kritikai észrevételek megfogalmazásához személyes bátorságra volt szükség. Szabó Ferenc mert kriti-

90

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

kusan fogalmazni, nem csak az Úttörőszövetség működését, hanem a gyermekkorosztály – amelynek érdekeit mindig mély meggyőződéssel képviselte – helyzetét illetően is. Több ízben – írásban és szóban – kifejtett pedagógiai nézetei (a gyermekek öntevékenységéről, az önkormányzásról, a személyiség sokoldalú fejlesztéséről) ma is korszerűek. Trencsényi László elemző megemlékezése után az egykori munkatársak, barátok elevenítették fel Szabó Ferenccel kapcsolatos emlékeiket. Szűcs Istvánné, az Úttörőszövetség Szabó Ferencet követő főtitkára elődjének segítőkészségét, az Úttörőközpontban tapasztalt baráti légkört emelte ki. Hangsúlyozta, hogy Szabó Ferenc csak olyan álláspontot tudott képviselni, amellyel maga is azonosulni tudott. A rendezvényt kezdeményező Lakatos Tibor, a CIMEA egykori főtitkára a külföldi gyermekszervezetekkel ápolt kapcsolatokat kísérő intelmekre emlékezett, hiszen ekkoriban az Úttörőszövetség nemhogy önálló külpolitikát nem folytathatott, de még az egyszerű kapcsolatfelvételeket, csereprogramokat is mély gyanakvással kísérték a pártközpontban. Mások epizódokat, találkozásokat idéztek fel, tovább árnyalva ezzel a karizmatikus, ezzel együtt mélyen emberi vezető és barát képét. Utolsóként Szabó Ferencné szólt a férjről és családapáról, majd megköszönte azt, hogy ilyen sokan jöttek el és vettek részt ezen a megemlékezésen az ország minden részéből. Ezt követően a résztvevők – ki-ki egy lapát földdel hozzájárulva – fát ültettek Szabó Ferenc emlékére.

Civil Ifjúsági Jelentés

Összefoglalás Sik Domonkos Középiskolások családi politikai szocializációja Tanulmányomban egy a családi politikai szocializáció folyamatait feltérképező alapkutatás kvalitatív szakaszában készült eredményeket ismertetek. A szülőkkel és középiskolás gyerekekkel felvett interjúkból készült esettanulmányok segítségével azt próbálom meg bemutatni, hogy a családi kommunikációs viszonyok, a családi érzelmi struktúrája és a család különböző politikai rendszereken átívelő története miként befolyásolja a politikai és állampolgári értékek kialakulásának folyamatát. Néhány karakteres szocializációs klímát megjelenítő esettanulmány bemutatását követően kísérletet teszek a rendszerváltás utáni családi szocializációs forgatókönyvek ideáltípusainak meghatározására, melyek a további kvantitatív kutatások bázisául is szolgálnak. Kulcsszavak: politikai szocializáció, család, fiatalok, állampolgári attitűdök Sik Domonkos Szociológus, filozófus, a Debreceni Egyetemen Szociológia és Szociálpolitika Tanszék oktatója. Kutatásai a kortárs társadalomelméletekre és az állampolgári szocializációra irányulnak. E-mail: [email protected]

Héra Gábor Az előítéletesség újradefiniálása. Azaz mi az előítélet és hogyan mérjük azt? A Kurt Lewin Alapítvány 2007-ben az Oktatásért Közalapítvány megbízásából végezte el azt a kutatást, amely a szakiskolai oktatásra koncentrált. A vizsgálat annak feltárására vállalkozott, hogy a tanárok körében az előítéletesség különböző formái vajon befolyásolják-e meghatározott kompetenciák alkalmazására való képességet. Az innovatív módszertani eszközöket alkalmazó kutatás eredményei

rámutattak arra, hogy az autoriter személyiségtípusú tanárok a kitűzött feladatokat gyorsabban és hatékonyabban oldották meg. Ugyanakkor a kevésbé autoriter személyiségtípusú pedagógusokat inkább jellemezte a kreatív gondolkodás, a konszenzuson alapuló csoport-működés, a közös alkotó munka. Mindezek alapján arra következtetünk, hogy a tanulás elsajátítását, a kezdeményezőkészség és a vállalkozói kompetenciák megszerzését, illetve azok átadását nagy valószínűséggel az autoriter személyiségtípusú tanárok kevésbé tudják támogatni. Kulcsszavak: Kurt Lewin Alapítvány, előítélet, autoriter személyiségtípus, pedagógus-képzés, kutatás, szakiskola, kompetencia Héra Gábor 1976-ban született Szekszárdon. Szociológusként és szociálpolitikusként végzett a Pécsi Tudományegyetemen. Jelenleg a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolájának hallgatója, kutatási témájával az előítélet kialakulására, jellemzőire koncentrál. Számos szociológiai kutatás vezetője, a Kutatásmódszertan (2005) című tankönyv szerzője, az elmúlt tíz évben egyetemi oktató. Jelenleg a Kurt Lewin Alapítvány vezetője. E-mail: [email protected]

Tratnyek Magdolna Állami standardok – helyi megoldások az ifjúsági tanácsadás angliai rendszerében A Lisszaboni stratégia egyik kulcseleme a tanácsadási rendszer kiépítése. Ezzel összhangban Nagy-Britanniában már 2000-ben megkezdődött egy olyan hálózat kiépítése, mely alkalmas e tanácsadás megvalósítására. A hálózat létrehozása annak az állami stratégiának a részeként történt meg, melynek célja a fiatalok társadalmi kirekesztődésnek visszaszorítása volt. Az akcióprogram keretében célul tűzték ki a fiatalok (16 éven felüliek) képzésbe vonását, foglalkoztatásának növelését és az iskolai lemorzsolódás csökkentését. A komplex tanácsadás filozófiája szerint a tanácsadást ott és akkor kell működtetni, ahol és amikor a fiatalok-

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

91

nak szükségük van rá. Ennek érdekében különböző elérési útvonalakat biztosítanak a tanácsadások igénybevételéhez úgy, mint: egyéni személyes tanácsadás, csoportos foglalkozások, telefonos segítségnyújtás, internetes elérés. A fiatalok segítése különböző területeket ölel fel: pályatanácsadás, életmód, drog, anyagi, életvezetési stb. A tanácsadás területeit nem a hivatali struktúra, hanem a fiatalok szükségletei, igényei határozzák meg. A tanácsadás megvalósulásában tehát a központi elvárások, a helyi feladat – és felelősségvállalás és a komplex szemlélet és differenciált megközelítés érvényesül. Kulcsszavak: Egész életen át tartó tanácsadás, ifjúsági tanácsadás, együttműködés, helyi megoldások Dr. Tratnyek Magdolna PhD 1963-ban született Pécsett, azóta ott él és dolgozik. 2007-ben szerezett PhD fokozatot neveléstudományból. Számos olyan program kidolgozásában és megvalósításában vett részt, melyek célja a fiatalok társadalmi és munkaerő- piaci kirekesztődésének megelőzése, (re)integrációjuk elősegítése, támogatása. Város mint Iskola, Pécsi Termelőiskola, KIDerül Program. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara Andragógiai Intézetében dolgozik egyetemi adjunktusként. Jelen tanulmányban a TEMPUS Közalapítványnál elnyert szakmai tanulmányút során szerezett tapasztalatait és ahhoz kapcsolódó

92

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

kutatását teszi közzé. 2005-ben elnyerte Pécs Város Oktatási Díját. E-mail: [email protected]

Tóth Dóra Beleszóltak! Ifjúsági önképek a munkaerőpiacról Az ifjúság munkaerő-piaci helyzetének alakulása aggodalomra ad okot Magyarországon és Európa szerte egyaránt. A probléma megoldásának érdekében az Európai Unió párbeszédet kezdeményezett a fiatalok és döntéshozók között (Strukturált Párbeszéd). Magyarországon öt, a munkaerőpiachoz kapcsolódó területről kérdeztük a 14-30 éves korosztályt, hogyan ítélik meg lehetőségeiket a 21. században. Valóban nehezebb manapság érvényesülni a munka világában? Segít-e a szakmai gyakorlatok minőségi rendszere átlépni a fiataloknak az oktatásból a munka világába? Az ifjúság több alkalommal tett reális javaslatot a felmerült problémák megoldására, ugyanakkor az esetek többségében az államtól várják a segítséget. Kulcsszavak: felsőoktatás, kompetenciák, munka, munkaerőpiac, szakmai gyakorlat Tóth Dóra 1985-ben született Kisvárdán, szociálpolitikus. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Jelenleg a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány Szólj bele! Programjának koordinátora. E-mail: [email protected]

Domonkos Sik High School Pupils’ Political Socialization Within Their Families The essay aims at mapping the processes of political socialization in family with qualitative methods. The case studies based on parallel interviews with parents and their high school age children are focusing on the effects of communication patterns, emotional background and family history on the civic attitudes and political value choices of the children. With the help of case studies an attempt is made to outline the ideal-typical scenarios of political socialization within families in post-transitional Hungary. Keywords: Political socialization, family, young people, civic attitudes Domonkos Sik Domonkos Sik is a sociologist, philosopher and assistant lecturer of the Department of Sociology and Welfare Policy at University of Debrecen. His researches are directed towards contemporary social theories and current tendencies of civic socialization. E-mail: [email protected]

Gábor Héra The Redefinition of Prejudice. What Is Prejudice and How Can We Measure It? The Kurt Lewin Foundation conducted a research that focused on vocational education in 2007 on behalf of the Public Foundation for Education. The research aimed to discover whether different forms of prejudice could influence teachers’ ability to apply certain competencies. The results of the research – which used innovative method – pointed out that teachers with authoritarian personalities accomplished the assigned tasks very quickly and effectively. On the other hand, teachers with less authoritarian personalities typically performed better on tasks that required creative thinking, consensus-based group work and creative collective work. Based on these results, we concluded that teachers with authoritarian

personalities are less able to support the gaining and the teaching of learning skills, initiative skills and entrepreneurial competencies. Keywords: Kurt Lewin Foundation, prejudice, authoritarian personality, teacher-training, research, vocational school, competence Gábor Héra Gábor Héra was born in Szekszárd in 1976. He graduated at University of Pécs as a sociologist and social politician. Now he is studying at the Philosophy and History of Science Doctoral School at BME. His dissertation will focus on the emergence and characteristics of prejudice. He was the leader of several research programs in sociology, author of the Research Methodology (2005) textbook and university teacher in the last ten years. Now he is the executive director of the Kurt Lewin Foundation. E-mail: [email protected]

Magdolna Tratnyek Youth Information Advice and Guidance (IAG) – a New System of Counselling in England Based on National Standards and Local Solutions Establishing the advice and guidance system is a key factor of the Lisbon strategy. In accordance with this, the creation of a network that is suitable for the implementation of this advice and guidance service started in Great-Britain in 2000. Developing the system was part of a governmental strategy aiming at blocking the social exclusion of the youth. The purpose of the action programme is to integrate the youth (over the age of 16) into education, increase their employment rate and decrease the rate of school dropouts. In the beginning, the IAG offices were founded as parts of a centrally guided and regulated network. According to the philosophy of complex counselling policy, advice giving should happen at a place and time that the youth need. To do so, different access paths to IAG services are offered; for example, one-to-one and group counselling, phone service and Internet access.

2011 / tavasz

új ifjúsági szemle

93

Civil Ifjúsági Jelentés Helping the youth involves various fields: career, lifestyle, drug and financial counselling, way of living guidance, etc. It is not the administrative structure that determines the fields of counselling but the demands and needs of the youth. Consequently, central expectations, local tasks and responsibilities, complex perspective and differentiated approach play important roles in the realisation of IAG. Keywords: lifelong guidance, youth guidance, partnership, local responsibility Dr. Magdolna Tranyek Dr. Magdolna Tranyek was born in 1963 in Pécs, where she lives and works since then. She obtained her doctorate in pedagogy science in 2007. She participated in the elaboration and implementation of several programs which aimed at preventing the youth’s exclusion from the society and the labour market, and supported their (re)integration. For example: ‘Város mint iskola’ (Town as a school), ‘Pécsi Termelőiskola’ (Farmer School of Pécs), ‘KIDerül Program’ (ClearUp Program). At the moment, she works at University of Pécs, where she is associate professor at the Andragogy Institute of the Department of Andragogy and Human Resource Development. She won the Educational Award of Pécs in 2005. E-mail: [email protected]

94

új ifjúsági szemle

2011 / tavasz

Dóra Tóth They Had Their Say! – Youth Self-portraits of the Labour Market The position of the youth on the labour market causes anxiety in Hungary and in whole Europe as well. In order to solve the problem, the European Union initiated a dialogue between young people and decision makers (Structured Dialogue). Young people have been asked (aged 14-30, form five scopes of labour market) about their opinions and opportunities in the 21st century. Is it more difficult to succeed in today’s world of work? Does professional training help young people to change from the education to the labour market? The youth have made reasonable suggestions in order to solve the problems several times; however, in most cases, they are waiting for the government’s help. Keywords: higher education, competences, work, labour market, professional training Dóra Tóth Dóra Tóth was born in Kisvárda in 1985. She is a social politician. She graduated at Faculty of Humanities at University of Debrecen. She is the program coordinator of „Have your say!” program at the Foundation for Democratic Youth. E-mail: [email protected]