új ifjúsági szemle IFJÚSÁGELMÉLETI FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2009 NYÁR

új ifjúsági szemle

IFJÚSÁGELMÉLETI FOLYÓIRAT

VII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2009 NYÁR WWW.UISZ.HU

Szerkesztõbizottság Bauer Béla Beke Pál Bíró Endre Bodor Tibor Földes György Gábor Kálmán Gazsó Ferenc Herczog Mária Hunyady György Kozma Tamás Nagy Ádám Spéder Zsolt Stumpf István Tibori Timea Vajda Zsuzsa

www.uisz.hu www.uisz.hu Kiadja az Új Mandátum Kiadó Lapterv Tördelõszerkesztõ

Petrovics Iván g Krauter Tamás

E számunkat

Horváth Gergely fotói díszítik.

Felelõs kiadó Olvasószerkesztõ

Németh István Székely Beáta

Szerkesztõség: 1143 Budapest, Francia út 33. Tel./fax: (+36–1) 221–8099 E-mail: [email protected] A lappal kapcsolatos észrevételeket a [email protected] címre várjuk.

Szerkesztõség Társfõszerkesztõk

Pillok Péter Székely Levente

Rovatok Ifjúsági közélet Ifjúság és társadalom Ifjúság és környezet Életmód-élethelyzet Kitekintés Szerkesztõségi titkár

Pillók Péter Székely Levente Diósi Pál Szabó András Bíró Edith Kölcseyné Balázs Mária Ladencsics Virág

ISSN 1785–1289

Támogatóink

Tartalom Ifjúság és társadalom

Életmód–élethelyzet

Pitó K lára Elmennél, nem mennél?…

D o m o k o s Ta m á s A kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségének indikátorai / 75

/ 5

Vé g h V io l a Jól csak a szívével lát az ember… / 21

Ifjúság és környezet D ió s i P á l – S z é k e l y L e v e n t e Jurisics unokái / 33

Kitekintés T i b o r i T í me a Változás és változatlanság az ifjúság életmódjában / 101 Összefoglalás, szerzőink / 105 Summary, Authors

/ 107

Pitó Klára

Ifjúság és társadalom

Elmennél, nem mennél?... ERDÉLYI MAGYAR TIZENÉVESEK MIGRÁCIÓS KULTÚRÁJA

A nemzetközi migráció a rendszerváltás óta egyre fontosabb jelenség a romániai társadalomban, az ezredfordulóhoz közeledve mind nagyobb jelentőségre tesz szert. A kezdeti etnikai és vallási alapon működő migráció átalakul (Sandu, 2000a), és Románia valamennyi társadalmi rétegére kiterjed, ami a célországok kiválasztásában is nagymértékű változásokat idéz elő. Massey és munkatársai úgy határozzák meg a migráció kultúráját, mint amely különbözik mind a kibocsátó, mind pedig a befogadó társadalom kultúrájától, a kettő érintkezése folytán jön létre. (Massey et al., 1994) A migráció kultúrája három dimenzióban ragadható meg: a migrációról való tudás, ismeretek; a migráció mint orientáció, mint lehetséges életstratégia; és a migrációhoz kapcsolódó értékek dimenziójában. A migráció elterjedése adott közösségben azt eredményezi, hogy a migráció mindinkább számításba jön a tudatos választások terén és végül normatívvá válik a közösség tagjai számára. (Kandel-Massey, 2002) Ezt vizsgáltuk egy erdélyi község magyar fiataljainak körében. Románia migrációs folyamatai. Romániában 1989 előtt a migráció két típusa létezett: állandó migráció (politikai és etnikai alapon) és időszakos (tanulás vagy vendégmunka) – ez utóbbi kormányok közötti megegyezés alapján működött. (Constantin, 2004) A Romániából Magyarországra irányuló migrációt a kutatók az etnikai migráció kategóriába sorolták, a közös anyanyelvre és nemzetiségre, a nemzeti összetartozás szerepére, a kibocsátó országon belüli etnikai konfliktusokra hivatkozva. (Gödri, 2004) A migrációs mechanizmusok 1990 után változáson mentek át: megváltozott a különböző migráció-típusok aránya, új migráció-típusok je-

lentek meg, és a migráció fő motivációi megváltoztak. (Constantin, 2004) A belső, dominánsan faluról-városra irányuló migráció iránya megfordult, inkább városról falura történik, aminek oka nem a falvak városi színvonalra fejlődése, hanem az országra jellemző társadalmi-gazdasági válság. 1989–2000 között a falusi lakhelyről a városi munkahelyre történő ingázás drámai módon lecsökkent, majdnem egyharmadára, aminek oka a városi ipar hanyatlásában keresendő. A végleges elvándorlás aránya alacsony szinten marad, de e körforgásos, „megy-jön” jellegű migráció, amely turizmus, munkavállalás vagy üzletkötés céljából történik Románia és más országok között, folyamatosan nő. (Sandu, 2000a) A rendszerváltás utáni migráció nem politikai és etnikai, hanem gazdasági okokból történik. A külföldre utazás szabadságával és a munkavállalás lehetőségével folyamatosan csökken a kivándorlók aránya, s a migráció egy másik formája, az ideiglenes váltja fel. Az 1990–93 közötti időszak az etnikumok és a vallási hovatartozás korszaka: német, magyar és zsidó kivándorlók hagyják el Romániát hazatérés céljából, főleg Erdély területéről. 1994 után az etnikai kritérium átalakul (csökken az etnikai migránsok aránya), amivel párhuzamosan kialakul a ciklikus vagy körforgásos migráció. Megváltoznak a hálózatok: nem etnikai, rokoni és vallási, hanem közösségi, szomszédi, baráti és érdeklődési alapon nyugvó hálózatok jönnek létre. (Sandu, 2000a) Maros megyéből a 1990–2001 közötti migránsok fő célországa Magyarország volt (53%), ezt követte Németország (12%), Spanyolország (2%) és Ausztria (1%). (Sandu, 2000b)

2009 / nyár


5

Ifjúság és társadalom A magyarországi bevándorlási adatok alapján a 2001-es évben a magyar nemzetiségű román állampolgárságú emigránsok legnagyobb arányban Kolozs, Bihar és Maros megyéből érkeztek (Gödri, 2004). 2002-ben a maros megyei migránsok a romániai migránsok hat százalékát jelentették. (Constantin, 2004)1 Az időszakos migránsok a nagyobb népességű, községközpont falvakból kerülnek ki, ahol az átlagosnál több a fiatal, a megye viszonylag fejlettebb. Ezeken a településeken nagy volt a városra ingázás, ami a rendszerváltást követően fokozatosan csökkent vagy leépült, és valahol munkahelyet kellett keresniük. (Sandu, 2000b) Hasonló helyzetben van Mezőpanit község, amely Marosvásárhelytől 12–20 km-es körzetben terül el, nyugati irányban. A „Mezőség kapujaként” is emlegetett község, amint a megnevezés is utal rá, a Maros mente és a Mezőség határán fekszik. A Mezőség falvaitól abban különbözik, hogy többségében magyar lakosságú, és népességszáma nagyfokú stabilitást mutat. A községet öt falu alkotja: a községközpont Mezőpanit (2315 fő), Mezőbergenye (1236 fő), Csittszentiván (1367 fő), Székelykövesd (766 fő) és Harcó (296 fő) – összesen 5980 fő.2 Ez a településhálózat etnikai és felekezeti hovatartozás tekintetében viszonylag homogén: túlnyomó többségében magyar és református népességű, Mezőbergenye kivételével, ahol a lakosság közel egyharmada román és ortodox vallású, illetve Székelykövesden él megközelítőleg 300 roma, akiknek egy része az adventista felekezetű, másik része az ortodox egyház tagja. Ezek a falvak nemcsak adminisztratív szinten képeznek egységet, a falvak lakóit rokoni kapcsolatok is fűzik egymáshoz, találkozásaik színteréül gyakran szolgálnak bálok és futballmérkőzések. A kommunizmus ideje alatt nem figyelhető meg számottevő elvándorlás, aminek egyik oka Marosvásárhely közelségében rejlik, illetve az ott létesülő gyárakban való munkalehetőségben. Másfelől Marosvásárhelyt zárt városnak nyilvánították, és kevesen költözhettek be a városba, legföljebb házasságkötés révén. A ’70-es, ’80-as években a fiatalok és a férfiak nagy több-

6


2009 / nyár

sége városi munkahellyel rendelkezett, akik naponta ingáztak Marosvásárhelyre. A munkaerő-migráció alacsony foka jellemző e településhálózatra 1989 előtt: mindössze a férfiak egy részére, akiket elvittek Bukarest vagy a Dunacsatorna építkezési telepeire. A rendszerváltással ez a „mesterséges” munkaerő-migráció megszűnt. A kolozsvári Etnikumközi Kapcsolatok Kutatóközpontja (CCRIT) egy 2004-ben készült önkormányzati településvizsgálata alapján elmondható, hogy a község népességének nagyfokú stabilitása annak köszönhető, hogy a be- és kivándorlás hasonló nagyságrendű. A 2003-as évben 20 egyén költözött el, szinte kivétel nélkül Marosvásárhelyre. Mivel magyarázható, hogy ugyanennyien le is telepedtek a községben? A bevándorlók többsége a városból költözik ki, mivel itt alacsonyabbak a lakásárak, a közköltségek, és a szükséges élelmiszer jelentős hányada megtermelhető. (Sandu, 2000a) Ugyanakkor nem kell városi munkahelyét feladnia, a gyakori buszjáratok lehetővé teszik az ingázást. Bár a gyárak leépülésével vagy megszűnésével a tömeges elbocsátások következtében a községből sokan elvesztették városi munkahelyüket, a naponta Marosvásárhelyre ingázók száma 2004-ben is 1000 főre tehető3 – jelentős hányadot képviselnek a tanulók, egyetemisták –, míg a község falvai között és a kintről befele irányuló ingázók száma megközelítőleg 700 fő, akik között jelentős hányadot a tanítók, tanárok, valamint a kereskedelmi szállítók tesznek ki. A rendszerváltás után fokozódó ütemben telepedtek ki, illetve vállaltak munkát az emberek Magyarországon, de ez nem vált olyan tömegjelenséggé, mint a Székelyföld egyes falvaiban. (Vö. Oláh, 2003, 2004; Gagyi, 2003.) A 2002-es népszámlálási adatok szerint Mezőpanitból 47 fő tartózkodott ideiglenesen vagy hosszabb ideig külföldön, Mezőbergenyéből 24 fő, Székelykövesdről és Harcóról együtt 20 fő, és Csittszentivánról 32 fő, nagy valószínűséggel vendégmunkás minőségben. Hivatalos statisztikáról lévén szó, ezek a számok gyaníthatóan magasabbak. A kutatást megelőző öt évben (2000–2004) a községben a migránsok száma falvanként a kö-

Ifjúság és társadalom vetkező: Mezőpanit, 70 fő, Csittszentiván, 42, Mezőbergenye, 45, Harcó, 10, Székelykövesd, 35 fő.4 Ezek közül végleges kivándorló: Mezőpanitból 22 fő (31%), Mezőbergenyéből 20 fő (44%), Csittszentivánról 12 (29%), Székelykövesdről 5 (14%) és Harcóról 2 fő (20%). A fennmaradó, nagyobb hányad tehát vendégmunkát vállalt, kereskedik/kereskedett vagy tanul, illetve tanult külföldön. A rendszerváltást követően gyakori volt az ún. spekulatív migrációs stratégia, az, hogy vaktában vágtak neki a külföldi útnak,5 s többnyire csak a szállás volt biztos valamelyik rokonnál, ismerősnél. Ezek az emberek többnyire férfiak voltak, akik újsághirdetések révén próbáltak meg álláshoz jutni. Többségüknek az építőiparban sikerült munkát szereznie, ezáltal elkezdődött az építőiparban dolgozó vendégmunkások hálózatának kiépítése. Manapság már mindenki személyes kapcsolathálóira támaszkodva vagy migrációs irodák segítségével indul el külföldi útjára. Általában egy vagy két családtag megy ki vendégmunkára, ritkábban családok. Az első esetben a háztartások célja inkább a jövedelem-kiegészítés, a kockázatok megosztása, ez utóbbiak esetében a létfenntartás az elsődleges cél. (Massey et al., 1993)

A kutatás Az adatgyűjtés 2005 március–áprilisában zajlott. Az alappopulációt a Maros megyei Mezőpanit község végzős általános iskolai hallgatói, a „nyolcadikosok” képezik (14 éves fiatalok). A korcsoport kiválasztásában az egyik döntő érv az volt, hogy ez az az életkor, amikor először állnak pályaválasztás előtt, tervezgetik jövőjüket. 14 évesen személyigazolványt kapnak, önállósulni kezdenek. Az adatgyűjtés három lépésben valósult meg: elsőként kulcsinformátorokat kerestünk meg a közelmúlt migrációs eseményeinek felderítése végett. Majd önkitöltős kérdőívet töltettünk ki a magyar tagozatok végzős diákjaival osztályfőnöki órán, végül csoportos interjút készítettünk velük. Kulcsinformátoraink a lelkészek és más

egyházi alkalmazottak, valamint a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal titkárnője voltak. A kérdőív kitöltetésekor törekedtünk a teljes populáció megkérdezésére, de betegség, iskolától való távolmaradás miatt ez nem valósulhatott meg. A mintába került 33 mezőpaniti, 10 csittszentiváni, nyolc mezőbergenyei és három székelykövesdi, összesen 54 nyolcadik osztályos tanuló több mint fele (29 fő) fiú. Sajnálatos módon Harcó kiesett a mintából.6 A kérdőívben azt vizsgáltuk, milyen társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkeznek, megjelenik-e jövőterveikben a migráció mint lehetséges stratégia, és ha igen, akkor milyen formában (tanulás, munkavállalás, kivándorlás), mely országba, mely életkorban tervezik. Tagjaik-e migráns hálózatoknak, és ez gyakorol-e valamilyen hatást az ő migrációs terveikre. Migrációs ismereteiket az általuk megjelölt célországban elérhető jövedelmek és remélt anyagi sikereik felbecsülése alapján próbáltuk megragadni. Migrációhoz kapcsolódó értékeket vizsgáló kérdések nem voltak a kérdőívben, mindössze a Magyarországra kivándorlókról való véleményüket kérdeztük. A harmadik lépésében csoportos interjúkat készítettünk ugyanezekkel a diákokkal. Az interjúk a kérdőíves kutatás révén körvonalazódó migrációs trendek jobb megértését, a motivációk, orientációk, értékek és ismeretek feltárását célozta azáltal, hogy elmesélésük során milyen fogalmakkal írják le, hogyan képzelik/tervezik meg migrációjukat. Azon a két településen, ahol legkevesebb volt a nyolcadikosok száma, valamennyiükkel elbeszélgettem: Mezőbergenyében nyolc (5 fiú, 3 lány) és Székelykövesden három (2 fiú, 1 lány) fiatal. Mezőpanitban és Csittszentivánon hét-hét tanulót kérdeztem meg, az első csoportban négy, a másodikban három fiú volt.

A fiatalok migrációról való ismeretei és információforrásai Médiafogyasztásuk. A nyolcadik osztályosok valamivel több mint háromnegyede (42 fő) szokott rádiót hallgatni.7 A környezetükben érvé-

2009 / nyár


7

Ifjúság és társadalom nyesülő trendek itt is nyomon követhetőek, vagyis többnyire a helyi, kereskedelmi, és román nyelvű rádiókat hallgatják. (Csata et al., 2002) Mindannyian, kivétel nélkül szoktak tévét nézni, ám nagy hányaduk nem információszerzésre, hanem filmnézésre és zenehallgatásra használja a televíziót (erre utal a Hálózat, a Film +, az Atomic, a Hallmark csatornák magas nézettségi aránya). Az újságolvasás a legalacsonyabb körükben, a nyolcadik osztályosok valamivel több mint fele olvas valamilyen napilapot, folyóiratot, magazint. Elmondható, hogy az iskolában megrendelhető folyóiratok a legolvasottabbak (Szemfüles, Történelmi Magazin, Diákabrak), ezt követi a tabloidok olvasottsági gyakorisága (Oké, Bravo, Popcorn, Cool Girl, Tina), legalacsonyabb a napilapok aránya. Mindezeket összevetve elmondható, hogy a tömegkommunikációs eszközöket többségük szórakozásra és nem „kemény” információk szerzésére használja.8 Külföldi tapasztalatok. A gyerekek közel fele (26 fő) sohasem járt külföldön. Magyarországon volt több mint egynegyedük (15 fő), Ausztriában és Szlovákiában egyötödük (12 fő), míg Svájcban csupán egyikük járt. A külföldön jártak és nem jártak nem mutatnak jelentős különbséget a vendégmunka tervezésében, bár az előbbiek esetében picit magasabb. Jövedelemszerzés, anyagi viszonyok a befogadó országban. Azt, hogy miért szeretnének külföldön dolgozni, élni, legtöbben azzal indokolták, hogy ott magasabb jövedelemre tehetnek szert (17 fő), ezt szorosan követik azok, akik a könnyebb megélhetés miatt (16) mennének külföldre, mások a magasabb életszínvonal (8), illetve a jobb munkakörülmények miatt (7).9 Szerintük az átlag havi fizetés abban az országban, ahol munkát vállalnának 8 és 180 millió lej között mozog, átlagosan 36 millió lej.10 Közel egyharmaduk úgy véli, hogy ott 8–10 millió az átlag havi fizetés, egyötödük-egyötödük, hogy 10–20 millió, illetve 20–80 millió lej között, míg négyen úgy gondolják, hogy 80 millió lejnél is több. A közvetett migrációs tapasztalat befolyásolni látszik a megjelölt összeg

8


2009 / nyár

nagyságát. Akiknek három hónapig vagy annál hosszabb ideig tartózkodott rokona, barátja az elmúlt év során külföldön, azok magasabb öszszeget jelöltek meg (40 százalékuk 20 millió lej fölötti átlagfizetést jelez), míg akinek külföldön él rokona, ismerőse, azok alacsonyabbat (48% a legkisebb kategóriába tartozik, és feleennyien a két felső kategóriába). A nemek között különbséget találunk: a lányok véleménye szerint kisebbek az átlagos havi fizetések – a lányok fele úgy gondolja, hogy 8–10 millió lej közötti, míg a legmagasabb kategóriába (80–180 millió) kizárólag fiúk tartoznak. A bérek nagyságának megítélésében lényeges különbség van a vendégmunkát vállalni szándékozók és nem szándékozók között, ez utóbbiak szerint alacsonyabbak a külföldi átlagfizetések (mindannyiuk szerint a 8-10 millió lej). A megkérdezett fiatalok több mint fele (30 fő) úgy véli, hogy két-három év külföldön végzett munka elégséges ahhoz, hogy lakást, házat vehessenek. Azok szerint, akik a legmagasabb fizetéseket jelölték be, mindehhez három–öt év, az első (legalacsonyabb) és a harmadik fizetési kategóriába (20–80 millió) tartozó személyek közül egy-egy véli úgy, hogy ehhez nyolc vagy annál is több év szükséges. A nemek között kis eltérés itt is mutatkozik: a fiúk szerint inkább háromévi munkával lehet házat, lakást vásárolni, a lányok esetében nagyobb az eloszlás, ők egy-, kettő és ötévi munkát tartanak szükségesnek. Akik nem szeretnének külföldön dolgozni, azok inkább úgy vélik, hogy a lakás- vagy házvásárláshoz több év (5, 8 év) szükséges.

Migrációs orientációik A nyolcadikosok közel háromnegyede szeretne majd valamikor külföldön tanulni, hatan még nem tudják, nem gondolkoztak rajta. Magyarországon szeretne tanulni egynegyedük (13 fő), ezt követi Németország és Ausztria (a kettő együtt 16 fő). Megjelenik még a felsorolásban Spanyolország, Olaszország, Anglia, Lengyelország, Írország, Svájc és Hollandia.11

Ifjúság és társadalom A potenciális vendégmunkások és kivándorlók aránya meglehetősen magas. Túlnyomó részük szeretne külföldön dolgozni (46 fő),12 és mindössze négyen vannak ellenkező állásponton, illetve ugyanekkora a határozatlanok száma.13 Valamivel kisebb arányban, háromnegyedük szeretne külföldön élni. Megfigyelhető, hogy egyes országok inkább a vendégmunkásokat (mint például Magyarország, Németország, Olaszország és Görögország), míg mások inkább a kivándorlókat vonzzák (például Ausztria, Egyesült Államok, Lengyelország és Franciaország).14 Az 1. ábráról az is leolvasható, hogy Magyarország megőrizte prioritását a többi országgal szemben, vagyis az etnicitás mint szimbolikus és kulturális tőke is hatást gyakorol a célország kiválasztására. (Kiss–Csata, 2004)15 Sokan közülük nem ugyanabban az országban szeretnének letelepedni, mint amelyikben dolgoznának. Tipikus példája ennek, hogy egy nyugat-európai országban dolgoznának, és Magyarországon telepednének le. Látható módon elterjedőben van a „transznacionális” migrációs kultúra (Massey et al., 1994; Brettel, 2000; Prónai, 2003), mely az országhatárokat átjárhatóvá, egész Európát pedig bejárhatóvá teszi.

Mezőbergenyéből, Csittszentivánról és Székelykövesdről mindenki szeretne külföldön dolgozni, a mezőpanitiaknak 82 százaléka. A kivándorlás tervezésében is hasonló tendencia figyelhető meg: a csittszentivániak, mezőbergenyeiek és székelykövesdiek túlnyomó többsége (20 fő), míg a mezőpanitiak háromnegyede (25 fő) élne külföldön. Migráns hálózatok. A kérdezettek több mint fele (29 fő) kapcsolatban áll kivándorolt személlyel.16 Több mint egyötödük esetében ez valamely családtagot jelenti, akik egyetlen kivétellel (aki az Amerikai Egyesült Államokba) Magyarországra települtek ki. Távolabbi rokona több mint egyharmadának vándorolt ki, többségükben szintén Magyarországra (75%), de Ausztriába és Németországba is. Legalacsonyabb a családi barátok17 aránya (19%), ők Magyarországra, Németországba, Spanyolországba és Franciaországba költöztek ki. Akinek van külföldön élő rokona, ismerőse, inkább szeretne külföldön élni, mint akinek nincs,18 míg ez utóbbiak nagyobb arányban szeretnének munkát vállalni. (Vö. Simonovits, 2003.) A kutatást megelőző év folyamán a tanulók több mint kétharmadának (38 fő) volt rokona vagy csa-

1. ábra. Migrációs potenciál Nem tudja Nem szeretne Görögország Kína Franciaország

külföldön élni külföldön dolgozni

Kuba Svájc Spanyolország Olaszország USA Anglia Lengyelország Németország Ausztria Magyarország 0

2

4

6

8

10

12

14

2009 / nyár

16

18


20 fő

9

Ifjúság és társadalom ládi barátja vendégmunkán.19 Egynegyedüknek családtagja (Magyarországon, Németországban és Ausztriában), valamivel kevesebb mint felének (17 fő) távolabbi rokona, és hét hallgatónak családi barátja (Németországban és Magyarországon) vállalt munkát. Az, hogy van a családban vagy a szűkebb környezetben vendégmunkás, nem készteti nagyobb mértékben a fiatalokat, hogy külföldön vállaljanak munkát vagy kivándoroljanak – hasonló arányban szeretnének külföldön dolgozni, illetve kitelepedni azok, akiknek nincs vendégmunkás rokonuk, mint azok, akiknek van. Massey és munkatársai egy telítettségi szintről beszélnek, amelyet akkor érnek el a közösségek, amikor minden egyes tag kapcsolatban áll olyan személlyel, aki kint tartózkodik vagy él külföldön, illetve mindenki közvetlen külföldi tapasztalattal rendelkezik. Ezen a szinten a migráció költsége már nem csökken tovább, és a migrációs folyamat sem nő rohamosan. A potenciális migránsokat ekkor főként a gyerekek és idősek jelentik. Az ilyen közösségekben a migráció elterjedtsége és a migrációs élmény felhalmozása egy felső szimptótát ér el. A migrációs tudás és tapasztalat felhalmozódása és a kapcsolathálók kiterjedése egyszerre oka és következménye a migrációs magatartás elterjedésének a közösségben (Massey et al., 1994), mivel növeli a relatív deprivációt. A vendégmunka időzítése. A megkérdezettek átlagosan 23 éves korukban szeretnének munkát vállalni külföldön,20 legkorábban 17, legkésőbb 30 éves korban; miután már megkapták első fizetésüket (21 év). Tehát viszonylag nagy arányban a vendégmunka előtt szeretnének az itthoni munkaerőpiacon tapasztalatokat szerezni, illetve bizonyos mennyiségű gazdasági tőkére szert tenni, amivel nekivághatnak az útnak.21 Egynegyedük viszont nem is próbálkozna itthoni munkahelykereséssel, első fizetésüket külföldön szeretnék megkapni. A nemek között nem mutatkozik számottevő különbség a külföldi munkavállalás időpontját tekintve. Akinek van külföldön élő rokona, családi barátja, átlagosan egy évvel korábban menne vendégmunkára (22–23 évesen), és hasonló hatást fejt ki az, ha az elmúlt év során három hónapig vagy annál hosszabb ideig tartóz-

10


2009 / nyár

kodott családtagja vagy más közeli ismerőse külföldön. A mezőpanitiak viszonylag később, egy évvel idősebb korban (23 évesen) szeretnének külföldre menni dolgozni a többi faluban élőkhöz képest, akik közül a székelykövesdiek mennének ki legkorábban (20–21 éves korban). Átlagosan egy évvel korábban, nagyjából 22 éves korukban mennének külföldre dolgozni azok, akik szívesen elköltöznének Európán kívülre, míg azok, akik nem szívesen költöznének Európán kívülre, 24 éves korban. Azok a diákok vállalnának legkorábban munkát külföldön (22 évesen), akik egyetértenek azokkal, akik kiköltöznek Magyarországra, és ők is ezt tennék, míg legkésőbb azok, akik egyetértenek ugyan, de nem költöznének ki (24 évesen). Kettejük között, de inkább ez utóbbihoz közel helyezkedik el az a csoport, akik szerint az emberek azért költöznek ki Magyarországra, hogy ott ne érezzék kisebbségben magukat anyanyelvük miatt. Az első autó megvásárlása szorosan összefügg a külföldi munkavállalással, vagyis többségük jövőterveiben az autóvásárlás a vendégmunka függvénye: röviddel a vendégmunka elkezdése utáni időszakban szeretné megvásárolni (nagyjából 23 éves korban). Azonban több mint egynegyedük (13 fő) autót szeretne vásárolni már azelőtt, hogy kimenne külföldre dolgozni, vagy ettől teljesen függetlenül. A családalapítást átlagosan egy évvel a migráció után tervezik (24 évesen), legkorábban 19, és legkésőbb 30 éves korban, amit 2-2,5 évvel később az első gyerek vállalása követ (körülbelül 26 éves korban). Különbözik a két nem ebben a tekintetben, a lányok átlagosan 23 éves korra tervezik a családalapítást, míg a fiúk későbbre, 25 éves korra; a fiúknál az első gyerek vállalása is időben későbbre tevődik (27 év a 25 éves korral szemben).

A migráció mint érték – a Magyarországra kivándorlók megítélése A migráció mint követendő érték abban is megmutatkozik, hogy a kérdezettek közül senki

Ifjúság és társadalom sem ítéli meg negatívan azokat, akik kiköltöznek Magyarországra. A fiúk valamivel nagyobb arányban egyetértenek azokkal, akik kiköltöznek, bár ők személy szerint maradnának (35% a lányok 24%-ával szemben), míg a lányok a fiúknál nagyobb arányban (40%, illetve 30%) tartják lehetségesnek azt, hogy egyesek azért költöznek Magyarországra, mert ott anyanyelvükön jobban érvényesülhetnek. A mezőpanitiak egynegyede, a többi faluban lakók több mint fele költözne ki Magyarországra, utóbbiak esetében úgy tűnik, jobban tartja magát az a szemlélet, hogy úgy tekintenek Magyarországra, mint anyaországra, vagyis nem egy idegen országba, hanem „haza” mennek. (Ld. Gödri, 2004.) A mezőpanitiak, és főként a fiúk esetében a gazdasági racionalitás háttérbe látszik szorítani a történelmi-ideológiai kapcsolatokat.

Migrációs kultúra – közelebbről Az interjúzás célja az volt, hogy közelebbről vizsgáljuk meg a fiatalok migrációs kultúráját: melyek a motiváló tényezőik, milyen dimenziók mentén és milyen típusú fogalmakkal írják le a migrációt, mik a mellette vagy az ellene szóló érvek. Vagyis milyen típusú ismereteik vannak róla, milyen értékeket kapcsolnak hozzá a maguk és környezetük részéről. Valamennyi településen megjelenik a migráció a fiatalok élettervezésében, többnyire vendégmunka formájában. A külföldön történő munkavállalás két típusát különböztethetjük meg esetükben. Az egyik egy adott életciklushoz kötődik és huzamos migráns életszakaszt tart valószínűnek: az iskola befejezése utáni, többnyire (de nem minden esetben) a családalapítás előtti éveket foglalja magában. Tipikus vendégmunkásként képzelik el ezt az időszakot, melynek során a legfőbb cél a munka révén elért kereset gyors, rövid időn belüli felhalmozása, a mielőbbi vagyonszerzés, amit hazatérve otthoni beruházásokra szánnak (házépítés, autóvásárlás). (Massey et al., 1994) Mindezt a nettó haszon és relatív nyereségtöbblet logikájában írják

le, ami magában foglal egy ún. önkizsákmányoló életformát, ami a társadalmi szükségletek nagymértékű korlátozásában, a megfeszített munkaritmusban és a termelésnek való alárendeltségben jut kifejezésre. (Horváth, 2003a) „Hogy pénzt kapj, keményebben kell ottan dolgozzál, mint itt. Nem, hogy csak kimész, és jön a pénz.” A munkavállalás másik formája az egész életvitelt meghatározza, és nem csak egy életszakaszra tervezett. Ez a típus a visszatérő vagy körforgásos migráció fogalmával írható le, s a hosszú időtávon betervezett, periodikusan ismétlődő külföldi munkavállalás formájában jelentkezik, ami tipikusan a fiúkra jellemző. (Constantin et al., 2004; Örkény, 2003) Ennek célját a migráció új közgazdaságtani elméletével magyarázhatjuk, amely főként a kockázatcsökkentést, és kevésbé a jövedelem maximalizálását hangsúlyozza (Massey et al., 1993). Itt a döntést nem az egyén, hanem a háztartás hozza meg, amely ellenőrizni tudja a kockázatokat azáltal, hogy megosztja a háztartás forrásainak juttatásait, igyekszik „több lábon” megállni. A tanulás céljából történő migráció tervezése sokkal alacsonyabb mértékben nyilvánult meg, mint amit a kérdőívezés során tapasztaltunk (amelyben erre külön rákérdeztünk). A külföldön tanulás vágya inkább a lányok esetében jelentkezik, a felsőoktatásban való továbbtanulás lehetőségeként. A migráció alapvetően nem változtatja meg a férfi-női munkamegosztást, inkább konzerválja, és nem modernizálja a nemi szerepeket. A fiúk többsége esetében a migráció dominánsan a vendégmunka formájában jelenik meg, többnyire a továbbtanulás alternatívájaként, ami arra ösztönzi őket, hogy mielőbb szakképesítést szerezzenek. Ezzel szemben a lányoknál inkább a magasabb képzettség megszerzése utáni időszakra tevődik, de változatosabb formákat ölt: körükben a munkavállalás mellett az idegen nyelv tanulása, a tapasztalatszerzés, a világlátás igénye is megjelenik. „Ha sikerül a vizsgám, líceumba mennék, s ha nem, gázszerelőire, utána kimennék Németbe. Keresztapám is ilyent végzett, s kiment Németbe.” (fiú)

2009 / nyár


11

Ifjúság és társadalom „Én matek-infóra szeretnék menni, ha esetleg nem sikerül, akkor nyelveket tanulni. És majd külföldön folytatni.” (lány) Markánsan elkülönül két kisebb csoport: egyik a kitelepedés mellett döntött, amit „puhább” érvekkel indokolnak meg („Jobb az élet”, „Jobbak a megélhetési körülmények”), a másik a kitelepedést már előre kizárja életstratégiájából, tagjai objektívebb tudással rendelkeznek. Véleményünk szerint ebben a döntésükben a tudás konkrétsága mellett nagy horderővel bír a környezetükben tapasztalt minta, amelyet anticipatív módon szocializáltak. Azok a tanulók, akiknek a családjában, rokonai vagy barátai körében tapasztalt minták alapján a visszatérő migránsokhoz az anyagi siker, az érvényesülés képzete társul, inkább döntenek a hazatérés mellett. A harmadik, legnagyobb számú csoportot azok alkotják, akik még bizonytalanok a kivándorlás kérdésében, de szeretnének külföldön munkát vállalni. Őket potenciális emigránsoknak tekintjük, mivel az ezredvég európai migrációs folyamataiban „az állandó és ideiglenes migráció fogalmai összemosódtak, és a végleges migráció folyamata az esetek többségében fokozatosan zajlik le”. (Gödri, 2004) Vagyis gyakran a vendégmunka vagy a külföldön tanulás vezet a kitelepedéshez. Interjúalanyaink többsége objektív tudással rendelkezik a vendégmunkáról, ami annak gazdasági vonzatát illeti. Fawcett migrációs rendszermodellje segítségével ez az országok közötti és a valós kapcsolatok dimenzióival írható le. (Fawcett, 1989) Mivel valamennyiüknek külföldön él vagy dolgozik rokona vagy közeli ismerőse, sokuknak, akik közeli lehetőségként kezelik saját külföldi munkavállalásukat, pontos információik vannak az adott országokban lévő átlagbérekről, vagy ha nem is az átlagbérekről, akkor arról, hogy mennyit keres ott dolgozó ismerősük, vagyis mekkora jövedelemre számíthatnak ők maguk, amennyiben a migráció mellett döntenek. Esetükben a migráció kultúrája közvetett tapasztalatként jelenik meg: mindenki konkrét példákkal támasztotta alá kijelentéseit, melyeket közvetlen forrásokból szerzett.

12


2009 / nyár

Döntéseikben egy többtényezős modell alapján mérlegelnek: figyelembe vesznek gazdasági és térségi értékeket, az országok közötti és a tömegkultúra-kapcsolatok mellett a családi és személyes hálózatok hatása is megjelenik. (Fawcett, 1989) A vendégmunka mellett döntők a neoklasszikus gazdaságtan modelljében, a költség–haszon-elv alapján gondolkodnak inkább, egyfajta „extra gazdasági racionalitás” jelentkezik náluk.22 Az itthon maradók többnyire térségi értékekkel, a megszokással, a helyi közösséghez való tartozásukkal és a családjukkal, szüleikkel szembeni kötelezettséggel érvelnek. „Például itt, Romániában dolgozol egy hónapig, lehet, nem olyan keményen, lehet keményebben. Szerintem… én ezt mondom. Lehet, kapsz 7 millió lej fizetést. Lehet, hogy Ausztriában dolgozol egy hónapig, lehet, hogy nem 7 milliót kapsz, hanem kapsz 30 milliót, ott szegény embernek tűnsz, de mikor hazajössz, itt nyugodtan… 30 millióból megélhetsz, kezit csókolom… vagy három hónapig vagy két hónapig.” „Én itt megszoktam, itt szeretem. Külföldön már nincs olyan sok ismerős, pedig ott is lehet sokat találni, de azért itthon jobb. Itt nőttünk fel, itt ez a környezetünk, barátunk… ismerünk mindenkit.” A kérdezett fiatalokra jellemző, hogy az egész országra kiterjedő, átfogó migrációs ismeretekkel rendelkeznek. A vendégmunka toborzásos formája is ismert előttük. Mivel a migrációs irodák tevékenysége átfogja az egész országot, a célországok kiválasztásában az egész országra jellemző trendek érvényesülnek: a legkedveltebb célországok Magyarország, Németország és Olaszország. Habár az Európán kívüli országok nem képviselnek akkora arányt (Constantin et al., 2004), a közvetett tapasztalataik átívelnek mind az Európai Unió, mind a kontinens határain (Amerikai Egyesült Államok, Kanada), ami nagyon széles összehasonlítási alapot és ezáltal nagyobb választási kínálatot, keretet nyújt számukra. Migrációs kultúrájukban több területet különböztethetünk meg, amelyekről eltérő tu-

Ifjúság és társadalom dásszinttel rendelkeznek. Amint a fentiekben láthattuk, a valós (kézzel fogható) kapcsolatok szintjén otthonosan mozognak, objektív tudásuk van a migráció gazdasági vonzatairól. Viszont a bürokratikus vonzatok csak partikulárisan vannak jelen. Nincs egy összetett, a valós kapcsolatokéhoz hasonló rálátásuk a migrációt szabályozó intézményekre. A szabályozó kapcsolatok szintjén elbeszéléseikben inkább a tömegkultúra kapcsolatai és a családi hálózatok jelennek meg. Az országok közötti szabályozó kapcsolatok (Fawcett, 1989) kevésbé relevánsak számukra, inkább úgy jelennek meg, mint valami nehezítő tényezők.23 „Például Magyarországon vannak olyan üzletek, hogy majdnem fele, mondta az unokatesóm, hogy majdnem fele… nem vesznek fel erdélyi munkásokat, mert nehezebb a munkáltatásuk, papírok, minden. Nem éri meg az üzletnek.” A vendégmunka legalitásának kérdésére csak kevesen reflektáltak. Ennek okait a következőkben látjuk: többségük a már kiépült migráns hálózatokon keresztül szeretne külföldön munkát vállalni, amelyeknek már intézményesült kapcsolataik vannak (szerződés adott céggel, vállalkozóval), ezáltal az újonnan belépő számára előre meghatározott a munkavállalás típusa is (legális vagy illegális); másfelől még távolinak érzik azt az időpontot, amikor ők maguk is keresők lesznek. Amennyiben a migrációt mint lineáris események végeredményét írjuk le, ezekről a fiatalokról azt mondhatjuk, hogy az első fázisban, vagyis a tervezgetés, a migrációról való döntés fázisában vannak, és még nem léptek át a második szakaszba, amely a migrációhoz szükséges feltételek megteremtését jelenti. (Csata–Kiss, 2003; Horváth, 2003b) Túlnyomó többségük a kapcsolati tőkéjére alapozva indulna el első útjára,24 bízva a rokonok és ismerősök segítőkészségében. A helyi közösség migráns hálózataiban gondolkodnak, amelyekbe, véleményük szerint, könnyűszerrel bekapcsolódhatnak. A migráns hálózatok Romániában mindinkább „de-etnicizálódnak”

(Kiss–Csata, 2004; Constantin et al., 2004; Sandu, 2000b), ami együtt jár azzal, hogy Magyarországról mindinkább Nyugat-Európa irányába terjeszkednek. Ez a folyamat tetten érhető a vizsgált fialatok esetében is: megváltoznak a perspektívák, számukra Magyarország már úgy jelenik meg, mint egy a sok lehetséges célország közül, és nem mint az egyetlen vagy leginkább óhajtott célpont. Azáltal, hogy Romániával szemben megnyíltak más nyugat-európai országok határai, Magyarország mintegy „leértékelődött”,25 sokan csak abban az esetben vállalnának itt munkát, ha nem lenne lehetőségük nyugatabbra menni. Magyarország első helyét a célországok sorában (a kérdőíves kutatás eredményeit alapul véve) valószínűleg annak köszönheti, hogy a meglévő közvetett migrációs tapasztalat és a stabilizálódott migráns hálózatok az ő irányába mutatnak. (Csata–Kiss, 2003) Annak következtében, hogy a vizsgált községben egyre gyakoribb a nem Magyarországra, hanem nyugatibb országokba irányuló vendégmunka, a diákok számára a kulturális hasonlóságok, ezen belül legfőképpen a közös anyanyelv előnyeit (Gödri, 2004) lassanként háttérbe szorítják a gazdaságilag fejlettebb országok nyújtotta magasabb kereseti lehetőségek. A kultúrák közötti kapcsolatok kérdését azonban nemcsak a viszonykapcsolatok szintjén közelítik meg, hanem a szabályozó kapcsolatok oldaláról is (Fawcett, 1989), amely szemszögből nézve a kulturális különbség, távolság előny is lehet. Nagyobb közvetett és közvetlen tapasztalattal rendelkeznek a magyarországiakkal kapcsolatosan, jobban ismerik az ott működő sztereotípiákat, és véleményük szerint nagyobb nyitottságra, elfogadásra számíthatnak más országokban, mint a magyar társadalomban. „Van, ahol Magyarországon utánunk kiáltják, hogy oláh, s ez-az.” „Ha nem mondod a nemzetiségedet s jól tudsz azon a nyelven, akkor könnyebben befogadnak. Például jól beszéled, de… nem kérdeznek felőled, hogy honnan jöttél, akkor… lehet, elfogadnak.”

2009 / nyár


13

Ifjúság és társadalom Összességében elmondható, hogy a befogadó társadalmakról nem ideális, homogén képük van. Közvetett tapasztalatuk van arról, hogy származási országuk miatt különböző sztereotípiákkal, hátrányos megkülönböztetésekkel kell majd szembesülniük. Ez ellen úgy próbálnak védekezni, hogy, amennyiben lehet, eltitkolják állampolgári hovatartozásukat, vagy éppen etnikai hovatartozásukból előnyt formálnak azáltal, hogy magyar nemzetiségűnek vallják magukat.26 Illetve a védekezés egy másik módja a vendégmunkás-kolóniákba való betagolódás, amelyekre az izoláció jellemző, és nem is céljuk a helyi társadalomba való beintegrálódás, társadalmiságuk mindössze a munka végzésében merül ki. (Horváth, 2003a; Massey et al., 1994) Az otthoni társadalom tagjának tartják magukat, ezért nem a külföldi státus a döntő tényező, hanem az, hogy az itt megszerzett pénz és az, amire költik, otthon növeli presztízsüket és státusukat. (Massey et al., 1993) „Németbe azért jobb, mert ott nagyobb a fizetés. Nekem is Németben van a szomszédom. (A) Jó, de nincsenek barátai. (B) Vannak: munkások. Románok is, magyarok is. (A)” Mint már említettük, a migráció individuális elképzelése nagyon kis mértékben jellemző, inkább a migrációs csatornákba való bekapcsolódás válik dominánssá. A migráns hálózatok sokuk számára migrációs burokként működnek.27 (Vö. Simonovits, 2003.) Ez a burok nemcsak gazdasági előnyöket jelent azáltal, hogy megkönnyíti a külföldi munkaerőpiacra való belépést, hanem kulturális védelmező hatása is van. (Constantin et al., 2004) „De például, ahol édesapám dolgozik, ott több erdélyi van, mint magyarországi… elég sokan vannak innen, s nem kötekednek velük… oda elmennék én is. Nem, nem rossz a fizetés, s be tudnának engem is venni, biztos.” Ismét hangsúlyozzuk, hogy a vendégmunkás életformát a fiatalok többsége nem a befogadó társadalom egészébe való bekapcsolódásként

14


2009 / nyár

képzeli el, hanem eleve a diaszpórákhoz kíván csatlakozni. Ennek következtében a befogadó országgal szembeni idegenség kismértékben jelenik meg migrációs kultúrájukban, és leginkább a nyelvi különbségek formájában jelentkezik, amit viszonylag könnyen leküzdhetőnek tartanak. Akik számára a nyelvi különbségek gátló-taszító tényezőkként jelennek meg, azok leginkább Magyarországra szeretnének menni. Ugyanakkor vannak, akik felismerik annak előnyeit is, hogy megtanulnak egy idegen nyelvet.28 Kulturális tőkéjük ily gyarapítását hazatérve szeretnék gazdaságira átkonvertálni, remélve, hogy a nyelvismeret előnyösebb munkahelyet biztosít majd számukra. A nyugati országok viszonylag magas havi béreken keresztül kifejtett szívóhatását és az otthoni alacsony bérek tolóhatását felerősíti a munka mint érték megjelenése a különböző kultúrákban. Ezeknek a végzős tanulóknak számottevő része úgy látja, hogy az otthoni társadalomban a munka nem egy érték; nem teljesítmény, hanem inkább a betöltött pozíció szerint jutalmazzák az embereket. Ezzel ellentétben a fejlettebb országokban elvégzett munkájukért megkaphatják a „megérdemelt” bért, és minél többet dolgoznak, annál többet kereshetnek. A külföldön való munkavállalásról és megélhetésről nem egy idealizált elképzelésük van, hanem racionálisan közelítik meg, konkrét, objektív tudásuk van róla. Egyetértenek abban, hogy ott „olyan keményen kell dolgozni, mint itthon”, vagy még keményebben. Családi és személyes migráns hálózataik többnyire fizikai munkát végzőkre (mezőgazdaságban, építkezési iparban dolgozók) terjednek ki, és sokan közülük hasonló státusban képzelik el saját vendégmunkájukat29 (kivétel: aki kereskedni szeretne Románia és más ország között, vagy egészségügyi asszisztensként vagy a szolgáltatói szektorban szeretne elhelyezkedni). Ez részben annak tudható be, hogy a vendégmunka a továbbtanulás alternatívájaként jelenik meg, másfelől úgy ítélik meg, hogy a magasabb képzettséget igénylő munkahelyek megszerzése során eleve hátrányos helyzetben vannak a

Ifjúság és társadalom befogadó ország lakosaival szemben. A munkahely elérése tekintetében nincs konszenzus közöttük: némelyek úgy vélik, hogy külföldön könnyebben találnak munkát, mint itthon (akik hálózatokban gondolkodnak, a már kialakult diszpórákba szeretnének bekapcsolódni), míg azok, akik nem időszakos, alacsony státusú munkát, hanem nagyobb képzettséget igénylő, stabil munkahelyet szeretnének megszerezni, amelyért verseny folyik a befogadó társadalomban, kevésbé optimisták.30 „Ha mondjuk Romániából valaki kimegy, azt biztos most nem fogják úgy, na… nem érvényesül ott úgy az irodába, mintha… tehát ott lenézik. S akkor inkább fizikai munkás lesz. Azt mondják, hogy a románoknak ez való.” Úgy tűnik, hogy köreikben a migráció osztályfüggő:31 többségében egy munkásosztálybeli minta válik uralkodóvá, vagyis minél rövidebb idő alatt minél kisebb inkorporált kulturális tőkebefektetéssel minél nagyobb hasznot elérni. Mondhatni, egyfajta spekulatív alapon tervezik meg vendégmunkájukat, és nem a tudástőkéjükre támaszkodva. Ugyanakkor a csittszentivániak megemlítették, hogy külföldön a munkaadók követelményei magasabbak az iskolai végzettséget illetően alkalmazottaikkal szemben, mint az otthoni munkaerőpiacon. A nagyobb tudástőke felhalmozása csökkenti a migráció esélyét (vö. Kandel–Massey, 2002), a vendégmunka helyett inkább a továbbtanulás vagy turizmus formájában jelentkezik. Akik magas fokú iskolai végzettség megszerzésére törekednek (pszichológus, orvos, ügyvéd), főleg mezőpanitiak és csittszentivániak, úgy vélik, hogy otthon is „jó munkahelyet” kaphatnak, otthon is érvényesülhetnek, és nem szükséges kimenniük külföldre dolgozni.32 Azért van egy másik migrációs „forgatókönyvük” is, melyet mint egy gyermekkori álmot hordoznak magukban, kevésbé megtervezett, és kevéssé bíznak abban, hogy megvalósulhat. Inkább a kalandvágy fogalmazódik meg benne, és „puha”, általános fogalmakkal írják le.

„Én mondtam, hogy Amerikáig meg se állnék. De tényleg, el szeretnék menni, tényleg lássam, milyen is ott az élet. Hát mindenki el szeretne menni valahova.” A falusi közösségek „megtartó ereje” és a hagyományos értékrend lazulásának lehetünk tanúi. (Gödri, 2004) A lokális közösséghez való tartozás érzése, a kötődés mindinkább gyengül, ami növeli a migrációs potenciált. (Sik–Örkény, 2003) Ezen fiatalok többségének értékrendszerében első helyen az anyagi jólét áll. Az egy adott „etnikumhoz, nemzethez való tartozás, összefogás”-típusú értékracionális cselekvést egy individualista, célracionális cselekvés uralta modell váltja fel. A kollektív szolidaritás elvét kiirtja az individualizáció. (Guilmoto-Sandron, 2001) Szerintük nem azt kell néznie az embernek, hogy cserben hagyja-e vagy sem azokat, akik itt maradnak, hanem azt, hogy mi jó, mi hasznos a saját maga számára. Többnyire a család az a tényező, amely az itthon maradásra, hazatérésre ösztönzi őket, a szülőknek még van némi beleszólási joguk gyermekeik döntésébe, korlátozhatják azt. (Brettel, 2000) „Nekem a szüleim… nagyon ragaszkodnak hozzánk. Például a testvérem ki akart menni, de nem engedték, de már rég. Aztán le is mondott róla. De mamám, jaj, ne is halljon róla! Három unokája kint lakik. S nem kívánkoznak haza, nem kíváncsiak rá, s akkor nem is akar hallani róla, hogy mi is kimenjünk.” A vizsgált község valamennyi településén úgy ítélték meg a nyolcadikosok, hogy a migráció mint életforma mindinkább elfogadottá válik a faluközösségekben. Szerintük ma az „áruló” címke, amellyel a rendszerváltást követő időszakban illették azokat, akik úgymond cserbenhagyják kisebbségben élő társaikat azáltal, hogy kivándorolnak, már a múlté. Azok haragszanak a kivándorlókra, akik nem rendelkeznek az ehhez szükséges erőforrásokkal, vagy más tényezők korlátozzák, és irigyek a külföldre vándorolt, sikereket elért társaikra. A migrációval, a más kultúrákkal való érintkezéssel megváltozik az egyének értékrendsze-

2009 / nyár


15

Ifjúság és társadalom re, ízlése és elvárása, különösképpen a fogyasztási kultúrája. (Masey et al., 1994) A vizsgált közösségekben a hazatérő migránsok úgy jelennek meg, mint érték- és normateremtők, akiket követni kell. Brettel szerint a fejlődés nem gátolja, hanem növeli a migrációt, mivel a fejlődés egyenlőtlenséget eredményez, és tudatosítja ennek fontosságát a tágabb társadalomban, erősítve ezáltal a relatív depriváció érzését. (Brettel, 2000) Rurális térség révén, „a relatív réteghelyzet megőrzésének igénye a migrációra épülő életstratégiáknak kedvez”. (Csata–Kiss, 2003) A relatív depriváció mint migrációt növelő, migrációra serkentő tényező, leghangsúlyosabban Csittszentivánon jelenik meg. Itt az emberek többnyire büszkék arra, hogy valamelyik családtag kiment külföldre dolgozni vagy kivándorolt, mert ez növeli a család jövedelmét, státusát. A mezőbergenyei csoporttal való beszélgetés során a hazatérő migránsok hivalkodó fogyasztása és az ezáltal kiváltott irigység jelent meg dominánsan. Mezőpanitban két azonos mértékben jelen lévő magatartásformát különböztettek meg: „Van, akiben benne van, hogy itt születtünk, itt kell meghalni, s van, aki azt mondja, hogy nem leszek földtúró vagy valami, s akkor elmegy, hogy legyen egy jobb élete.”

Következtetések A vizsgált településhálózaton a migráció mint életstratégia elfogadottá vált, ami a migránsok számának növekedését vonja maga után. Mezőpanit községben az általános iskolák végzős tanulóinak túlnyomó többsége számára a migráció – elsősorban a vendégmunka – egy lehetséges stratégiaként fogalmazódik meg, amely életútjuk egy meghatározott időszakára vagy egész életvitelükre betervezett. A migráció többségük számára a továbbtanulás alternatívája. Ez azt jelenti, hogy nem kulturális tőkéjüket szeretnék bővíteni és/vagy átkonvertálni külföldön, hanem a szakmai kép-

16


2009 / nyár

zettség mielőbbi megszerzésére törekednek otthon, majd gazdasági tőkéjük gyarapítására vendégmunka vagy kivándorlás révén. A migrációt a siker, anyagi jólét értékeivel asszociálják, ami nagymértékben a relatív depriváció érzésének erősödésére vezethető vissza. Viszonylag kevés diák esetében kapcsolódik össze a migráció világlátással, autonómiával, az érettség bizonyításával.33 Az ideológiai kötődés gyengülésével és az országban kialakuló, nem etnikai alapú migráns hálózatok elterjedésével és megerősödésével az etnicitás szerepe is átértékelődik. Magyarország egyre inkább veszít vonzerejéből, az Európai Unió más tagállamai válnak célországokká. A transznacionális migrációs kultúra kialakulása figyelhető meg a vizsgált fiatalok körében, ami a különböző országok bejárhatóságának képzetében ragadható meg. Számukra az adott etnikumhoz való tartozás a területi, földrajzi szintről áttevődik a tudat szintjére. Migrációs kultúrájuk sajátos ismeretekből épül fel, melynek kialakításában személyes és családi migráns hálózataik játszanak domináns szerepet, és kisebb mértékben a kommunikációs eszközök. Kiterjedt migráns hálózataik következtében a migráció közvetett tapasztalatként jelenik meg esetükben, ami csökkenti a más társadalmakkal szembeni idegenség érzését. Kevésbé jellemző az individualista elképzelés; a migrációt döntő módon a hálózatokba való bekapcsolódásként képzelik el. Ugyanakkor a migráció kollektív eszközei az individualizáció eszközei is egyben, egyéni célok megvalósításához vezetnek. Megfigyelhető, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége egyetért abban, hogyha otthon is lehetőségük nyílik/nyílna „jó munkahelyet” kapni, nem mennének/kellene külföldre menniük munkát vállalni vagy kitelepedni. „Jó munkahely” alatt az otthon közelében lévő, viszonylag magas bérezésű állásokat értik. Azok számára, akik a magas iskolai végzettség megszerzésére törekednek, a szakiskolákban továbbtanulni szándékozókkal szemben inkább tűnik elérhetőnek ez a „jó munkahely”, ezért

Ifjúság és társadalom kisebb mértékben jelenik meg náluk a migrációs stratégia, és a vendégmunka helyett inkább a turizmus formáját ölti. Ez utóbbi csoport esetében a vendégmunka kevésbé létfenntartáshoz, inkább a háztartás „több lábon állásához” és néhány esetben az újítások megvalósításához kapcsolódik. Migrációs tudásuk leginkább a migráció gazdasági, pragmatikus vonzatait, a jövedelmekről, fogadtatásról és nehézségekről való ismereteket jelenti, a kilépésről, a migrációt szabályozó intézményekről csak partikuláris tudással rendelkeznek. Döntéseiket domináns módon a gazdasági racionalitás uralja, az ideológiai kötődés mindinkább gyengül. A közösségi szolidaritás leépülését figyelhetjük meg, ami növeli a végleges kivándorlás esélyét.

7 8

9 10

11

Jegyzetek 12 1 Maros megyében már korábban is végeztek migrációs kutatásokat. Gagyi József és Oláh Sándor például a Maros megyei vendégmunkások utazási formát vizsgálták. Az autóbuszjáratok sűrűsége és utasainak száma alapján egy becslését adták a magyarországi potenciális vendégmunkások számának, mely szerint 1997 nyarán havonta 4380 személy potenciális vendégmunkás hagyja el Maros megyét. (Gagyi–Oláh, 1997) 2 A 2002-es népszámlálási adatok alapján. 3 A CCRIT adatai szerint. 4 Mivel több informátortól szereztem az adatokat, egyes falvak esetében jelentős eltérést találtam, mint például Harcó és Székelykövesd esetében, ahol egyik becslés szerint 3 (Harcó) és 23 (Székelykövesd) egyén migrált az elmúlt öt évben, míg egy másik szerint 10, illetve 35 személy. Azért döntöttem ez utóbbi mellett, mivel az első adatot a lelkésztől kaptam, akinek információi valószínűleg csak saját egyháztagjaira terjednek ki, míg ez utóbbi adat néptanácsi alkalmazottól származik. 5 Hasonló adatokat talált Oláh Sándor egy székely falu vizsgálata révén. (Oláh, 1994:13) 6 Mivel ez a legkisebb település, és számottevő a romák aránya, ritkán található harcói diák az 5–8.

13

14 15

16

osztályban. Jelenleg mindössze három van, az ötödik és hatodik osztályban. Hasonló arányban (80%) rádióznak a belső-erdélyi fiatalok. (Csata et al., 2002) Ez a fajta médiafogyasztás érvényesül tágabb környezetükben is, az erdélyi magyar tizenévesek körében. (Székely, 2005) A kérdés zárt formában hangzott el (20. kérdés). 4 millió lej megközelítőleg 100 eurónak felel meg. Volt, aki euróban adta meg az összeget, és lehetséges, hogy nem volt tisztában ennek értékével. Hasonló a tendenciákat figyelhetünk meg Romániában, amennyiben a román állampolgárságú egyetemi hallgatók arányának növekedési rátáját vesszük alapul az 1998–2002 közötti időszakban: Magyarország áll az első helyen, őt követi Németország, majd az Egyesült Államok (ez Mezőpanitban nem jelenik meg), Olaszország, Franciaország (ugyancsak hiányzik), Anglia és Ausztria. (Horváth, 2004) Ez a speciális nyers migrációs potenciál arányszáma. (Sik, 2003) Ez nagyon magas arány, ha a belső-erdélyi 15–29 éves fiatalok arányszámával hasonlítjuk össze, akiknek 52 százaléka tervezi a külföldi munkavállalást. (Veres, 2004) De az erdélyiek általános nyers migrációs potenciálja is magas a Kárpát-medence más régióiban élő magyarokhoz viszonyítva. (Sik–Simonovits, 2003) Amennyiben a törekvések meghatározzák a viselkedést, akkor elvárhatjuk, hogy akik azt a vágyukat fejezték ki, hogy szeretnének külföldön dolgozni, nagyobb valószínűséggel fogják ezt megtenni, mint más állásponton levő társaik. (Kandel–Massey, 2002) A célországok és sorrendjük megegyezik az erdélyi magyarság preferenciájával. (Horváth, 2003) A Kárpát-medencei fiatalok körében végzett kutatások kimutatták, hogy Magyarországot, mint potenciális célországot legnagyobb arányban az átlaghoz képest alacsonyabb végzettségű és a szerényebb anyagi helyzetű családokból származó egyének jelölik meg. (Lásd Veres, 2004.) A külföldi kapcsolati tőke Erdélyben különösen felerősítheti és konkretizálhatja a bizonytalan migrációs motivációt. (Örkény, 2003)

2009 / nyár


17

Ifjúság és társadalom 17 A családi barát kategóriát azért részesítettem előnyben az ismerős helyett, mert falun általában mindenki mindenkit ismer. 18 A hálózatelmélet szerint minél szorosabb a kapcsolat és minél nagyobb a befektetett társadalmi tőke, annál nagyobb a migráció lehetősége. (Massey et al., 1993; vö. Kandel–Massey, 2002) 19 Vendégmunkásnak azt tekintettük, aki három vagy annál több hónapot tartózkodott külföldön. 20 Hatan úgy vélik, hogy sohasem fognak külföldre menni dolgozni, míg ketten még határozatlanok. 21 A mexikói közösségekben végzett kutatás eredményei azt mutatták, hogy a migráció elterjedésével a közösség tagjai növekvő mértékben migrálnak még azelőtt, mielőtt otthon szakmai tapasztalatra tehetnének szert. (Massey et al., 1994) 22 A magyarországi bevándorlók esetében kimutatták, hogy a gazdasági jellegű motivációk kerülnek előtérbe, főként a fiatalabb korcsoportok, faluról és magyar többségű településekről származók esetében. (Lásd Gödri, 2004.) 23 A Kárpát-medencében végzett kutatások azt mutatják, hogy a többségében magyarok által lakott településeken (40–85 százalékos magyar arány) átlag alatti a potenciális feketemunkások aránya. (Sik–Simonovits, 2003) 24 A társadalmi tőke fontos szerepet játszik a migrációs folyamatokban, ugyanis csökkenti a migráció költségét és kockázatát, mivel a hálózati kapcsolatok formájában a közösségi migrációs tapasztalat segít az oda-vissza költözéshez való gyors alkalmazkodásban a külföldi, fizetett munka időszakaiban. Továbbá csökkenti a demográfiai, társadalmi, gazdasági és pszichológiai szelekciót. (Massey et al., 1994) 25 Ez a folyamat az egész erdélyi magyarság körében megfigyelhető (Horváth, 2003). 26 Úgy tűnik, hogy az etnicitás szerepe Magyarország határain is túlmutat, más országban is kamatoztatni tudják. (Az etnicitás szerepéről lásd Gödri, 2004.) 27 Sik Endre és munkatársai az egyén személyes és tágabb külföldi kapcsolathálójának és a közvetlen és közvetett tapasztalatának együttes megjelölésére használták a migrációs burok fogalmát. (Örkény, 2003)

18


2009 / nyár

28 Legtöbben közülük az idegen nyelv megtanulását nem a kimenetel előtti időszakra tervezik, mintegy felkészülésként, hanem majd a helyszínen. 29 Massey és munkatársai azt tapasztalták, hogy minél elterjedtebb egy közösségben a migráció, annál inkább nő a nem mezőgazdaságban dolgozó migránsok aránya. (Massey et al., 1994) 30 J. Goode egy philadelphiai közösségben végzett kutatása során azt tapasztalta, hogy egyes bevándorlók nagyobb gazdasági hatalommal és magasabb iskolai végzettséggel rendelkeztek, mint a helyi lakosok, ami feszültséget eredményezett a két csoport között. (Brettel, 2000) 31 Mexikói közösségek vizsgálata során Massey és munkatársai azt tapasztalták, hogy minél inkább jellemző a migráció az adott közösségre, minél kiterjedtebb rokoni migrációs kapcsolathálóval rendelkeznek, a migráció annál kevésbé osztály-szelektív, inkább az egész közösséget reprezentálta (Massey et al., 1994) 32 Portes és Böröcz arra a következtetésre jutott, hogy a szakemberek, akik eleget keresnek ahhoz, hogy fenntarthassák középosztálybeli színvonalukat és előrejutási lehetőségeikkel elégedettek, ritkán vándorolnak el. (Portes–Böröcz, 1989) Más magyarázatok szerint a szekundér szektor munkalehetőségei a középosztályhoz tartozók számára kisebb vonzerőt jelentenek. (Csata–Kiss, 2003) 33 A mexikói fiatalok esetében a migráció inkább az utóbbiakhoz kapcsolódik. (Kandel–Massey, 2002)

Irodalom Brettel, B. Caroline (2000): Theorizing Migration in Anthropology. The Social Construction of Networks, Identities, Communities and Globalscapes. In: Brettel B. Caroline–Holliefield, F. James (eds.): Migration Theory. Talking Across Disciplines. Routledge. 97–135. Constantin, Daniela L.–Vasile, Valentina–Preda, Diana–Nicolescu Luminiţa (2004): Fenomenul migraţionist din perspectiva aderării României la Uniunea Europeană. (A migráció jelensége Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozásának perspektívájából) Bucureşti: Institutul European din România.

Ifjúság és társadalom Csata Zsombor–Kiss Tamás (2003): Migrációs potenciál Erdélyben. Erdélyi Társadalom, 2003.2. 7–38 Fawcett, James T. (1989): Networks, Linkages, and Migration Systems. International Migration Review, 1989.3. 671–680 Gagyi József (2003): „Székelyföld – Csíkpálfalva. A község migrációs potenciálja (1990–2001). In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 203–212. Gagyi József–Oláh Sándor (1997): Vendégmunkások utazási formái Maros megyéből Magyarországra. In: Sik Endre–Tóth Judit (szerk.): Migráció és politika. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. 106–120. Gödri Irén (2004): Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón. Erdélyi Társadalom, 1:37–54. Guilmoto, Christophe Z.–Sandron, Frederic (2001): The Internal Dynamics of Migration Networks in Developing Countries. Population: An English Selection. 2:135–164. Horváth István (2003a): A vendégmunka. Korunk, 2003. június. Horváth István (2003b): Migrációs hajlandóság az erdélyi magyarság körében – 2003 október. Erdélyi Társadalom, 2:39–54. Horváth István (2004): Az erdélyi magyar fiatalok Magyarország irányú tanulási migrációja, 1990–2000. Erdélyi Társadalom, 2:59–84. Kandel, William–Massey, Douglas S. (2002): The Culture of Mexican Migration: A Teoretical and Empirical Analysis. Social Forces, 3:981–1004. Kiss Tamás–Csata Zsombor (2004): Migrációs-potenciál vizsgálatok Erdélyben. In: Kiss Tamás (szerk.): Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kolozsvár: Kriterion. 91–122. Massey, Douglas S.–Arango, Jouaquin–Hugo, Graeme–Kouaouci, Ali–Pellegrino, Adela–Taylor, J. Edward (1993): Theories of International Migration: A Review and Appraisal. Population and Development Review, 3:431–466. Massey, Douglas S.–Goldring, Luin–Durand, Jorge (1994): Continuities in Transnational Migration:

An Analysis of Nineteen Mexican Communities. The American Journal of Sociology, 6:1492–1533. Oláh Sándor (2003): Székelyföld – Homoródalmás és Lövéte. A két falu vendégmunkás-potenciálja. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 27–40, Oláh Sándor (2004): Egy székely falu vendégmunkás potenciálja (1990–1993). In: Sik Endre–Tóth Judit (szerk.): Jönnek? Mennek? Maradnak? MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 9–18. Örkény Antal (2003): A migrációs potenciál szociodemográfiai okai a Kárpát-medencei magyarok körében. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 150–187. Portes, Alejandro–Böröcz József (1989): Contemporary Immigration: Theoretical Perspectives on its Determinants of Incorporation. International Migration Review, 3:606–630. Prónai Csaba (2003, www.mtaki.hu/tanulmanyok/ pronai_csaba/migracio_es_kulturalis antropologia. doc): Migráció és kulturális antropológia (tudománytörténeti vázlat). Budapest: MTA Kisebbségkutató Intézet. Sandu, Dumitru (2000a): Migraţia circulatorie ca strategie de viaţa. (A körforgásos migráció mint életstratégia) Sociologie Românească, 2:5–29. Sandu, Dumitru (2000b): Migraţia transnaţională a românilor din perspectiva unui recensământ comunitar. (A románok transznacionális migrációja egy közösségi népszámlálás szemszögéből) Sociologie Românească, 2000.3–4. 5–50. Sik Endre (2003): A migrációs potenciál kutatásának alapfogalmai. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 15–18. Sik Endre–Simonovits Bori (2003): A migrációs potenciál mértéke és társadalmi bázisa a Kárpátmedencei magyarok körében. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény

2009 / nyár


19

Ifjúság és társadalom és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 43–66. Sik Endre–Örkény Antal (2003): A migrációs potenciál kialakulásának mechanizmusai. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 188–200. Simonovits Bori (2003) A migrációs burok hatása a migrációs potenciálra a Kárpát-medencei magya-

20


2009 / nyár

rok körében. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve. Budapest. 143–149. Székely Levente (2005) Magyar szó a végeken. Új Ifjúsági Szemle, 3. évf. 2. szám. Veres Valér (2004): A Kárpát-medencei magyar fiatalok életeseményei, társadalmi-gazdasági helyzete és közérzete. Erdélyi Társadalom, 2:25–58.

Ifjúság és társadalom Végh Viola

Jól csak a szívével lát az ember… GYERMEKVÁLLALÁS ELŐTT ÁLLÓ FIATAL NŐK PERCEPCIONÁLIS VISELKEDÉSE

A gyermekszám csökkenése nem napjainkban felbukkanó jelenség, a folyamat kezdete az iparosodás időszakára, a gazdasági és társadalmi modernizáció időszakára tehető. (Andorka, 1987) A korábbi egyaránt magas születési és halálozási arányszámok ebben az időszakban, a 19. század során kezdtek erőteljesen megváltozni, melynek elméleti kereteit a demográfiai átmenet elmélete nyújtja. A demográfiai átmenet folyamatai Európa különböző országaiban eltérő ütemben és eltérő időzítéssel mentek végbe. Magyarországon a demográfiai átmenet folyamatai 1980-ig bezárólag zajlottak, innentől kezdve ugyanis a népesség csökkenése folyamatos, amiben a gyermekszám csökkenése mellett közrejátszik az újra növekedésnek indult halandóság is. (KSH, 2005)

Az élveszületési arány először az 1970-es népszámlálás alkalmával csökkent az egyszerű reprodukcióhoz szükséges szint alá (2,1) és a csökkenés azóta is folyamatos. (1. ábra) Minden korosztályban csökkent a gyermekvállalás, legnagyobb mértékben azonban a 20– 24 évesek és a 30–34 évesek esetében. (2. ábra) Ez csak részben magyarázható a gyermekvállalás későbbre tolódásával, hiszen a 40–44 éveseket kivéve minden korosztályban folyamatos a csökkenés. Magyarázatképpen olyan tényezők hatásáról beszélhetünk, mint az iskolai végzettség, vagyis a tanulmányokkal eltöltött mind hosszabb idő, a családalapítást megelőző egzisztenciális alapozás, a munkával töltött évek, vagy a női szerepek megváltozása.

1. ábra. Száz 15 éves és idősebb nőre jutó élve született gyermekek számának alakulása, 1960–2005 2,2 2,0 1,8

2,10 1,78

1,71

1,65

1,6

1,57

1,53

1996

2001

1,48

1,4 1,2 1,0

1960 1970 1980 1990 Forrás: Mikrocenzus 2005, KSH, 4. Termékenységi adatok

2005

2. ábra. Száz megfelelő korú nőre jutó élve született gyermekek száma korcsoportok szerint, 1970–2005 250 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 összesen

200 150 100 50 0

1970 1980 1990 1996 Forrás: Mikrocenzus 2005, KSH, 4. Termékenységi adatok

2001

2005

2009 / nyár


21

Ifjúság és társadalom Ehhez hasonló folyamatok figyelhetőek meg Európa-szerte a hatvanas évek óta, ami cáfolta azt az elképzelést, miszerint a demográfiai átmenet befejeztével egy egyensúlyi állapot jön létre alacsony szinten stabilizálódott születési és halálozási mutatókkal. A nyolcvanas években felmerült az igény egy olyan elméleti keret megalkotására, ami megfelelően magyarázza a gyermekvállalási magatartás változásainak átalakulását. Ekkor merült fel a második demográfiai átmenet gondolata, ami a termékenységi magatartás fő mozgatóerejének az individualizációt tekinti. Az elmélet első megfogalmazója, Dirk J. Van De Kaa, az immár sorszámmal ellátott első demográfiai átmenet létjogosultságát fenntartva a 20. század végének máig tartó változásainak magyarázatát célozza meg. A változások mozgatórugója a tradicionális magatartásformák gyengülése, az értékek és normák elhomályosodása, az egyén felemelkedésének és önkiteljesítési vágyainak a középpontba kerülése. Az ebből adódó interperszonális viszonyok, párkapcsolatok, családi kapcsolatok átértékelődése szoros összefüggésben van a termékenységi magatartás változásaival. „Az alacsony termékenységi arányszámok által jellemzett első demográfiai átmenetben a család és a gyerekek voltak a középpontban, ezzel szemben a második átmenet az egyének jogaira és az önmegvalósításra fekteti a hangsúlyt.” (Van De Kaa, 2001) Van De Kaa a második átmenet kezdetét önkényesen 1965-re teszi, melynek legfőbb jellemzői közt található a párkapcsolatok válsága. A házasságok (az első házasságkötések és az újraházasodások) száma drasztikusan csökken, a válások egyre gyakoribbak, ami megnöveli az egyszülős családok arányát. Ezzel párhuzamosan növekszik az alternatív együttélési módok elterjedtsége, mint az élettársi kapcsolat, ami bizonyos mértékben egyfajta alternatív családi formává válik. Ilyen módon növekszik a házasságon kívüli születések aránya, ahogyan az abortuszoké is. Emelkedik továbbá az egyszemélyes háztartások száma. A házasságban vagy élettársi kapcsolatban élők között egyaránt nö-

22


2009 / nyár

vekszik azok aránya, akik a tudatos gyermektelenséget választják a gyermeknevelés helyett. Az első házasságkötési és a gyermekvállalási életkor erőteljesen megnövekszik, a szülői háztartásból való kiválás viszont egyre fiatalabb életkorban következik be. Mindemellett a halandóság továbbra is javul. Mindezeknek a hatásoknak a következtében az országok népességének gyors öregedése figyelhető meg, ami hosszú távon a lakosság csökkenését fogja eredményezni. A népességszámra befolyással bíró migrációs viselkedés is változóban van, a korábban kibocsátó európai államok célterületté válnak, ami kulturális és etnikai pluralitást eredményez. (Melegh–Őri, 2003) Ezek a folyamatok átrendezték a korábbi szekvenciális életútmodelleket. Az időskor hosszabb lett, és átértékelődött, az olyan meghatározó életútesemények, mint a házasság és a gyermekvállalás időbeli eltolódása mind a normál életút átstrukturálódását eredményezték. (Somlai, 2007)

Destandardizálódó életutak Az életútkutatások az egyéni életesemények (átmenetek, transitions) bekövetkezését, sorrendjét, időzítését (timing) vizsgálják. Minden átmenet az egyén számára egy döntési folyamat következménye, de minden társadalomban megvannak az egyes események egymásutániságára, időbeliségére vonatkozó normatív elképzelések. A környezet felől érkező jutalmak és szankciók meghatározzák, hogy egy esemény túl korán, túl későn vagy éppen időben következik-e be. Kohli megfogalmazásában „az életút mint az előre látható tennivalók szilárdan rögzített időbeli horizontja” jelenik meg. (Kohli, 1986:187) Ez alapján beszélhetünk egy „standardizált életútról”, amelyben az egyes átmenetek életkorhoz kötődnek és más átmenetekkel járnak együtt. A második demográfiai átmenet folyamatait szemlélve elmondhatjuk, hogy ez a stan-

Ifjúság és társadalom dard életút jelentős mértékben vesztett szabályozó hatásából. A változások olyan torzulásokhoz vezetnek az életútban, amelyek az életútátmenetek másfajta együttjárását, sorrendiségének összekeveredését okozzák. (Bognár, 2007) A kutatások és népmozgalmi adatok alapján elmondható, hogy a különböző életesemények nem függnek olyan mértékben egymástól, mint korábban (pl. házasság és gyermekvállalás), és a „halasztó” magatartást nem minden esetben követi a „bepótló” stratégia (pl. házasság, gyermekszülés elmaradása), egyre több alternatív életstratégia lelhető fel a gyakorlatban. Ezen folyamatok eredményeként az életutak destandardizációjáról beszélhetünk. (Corijn– Klijzing, 2001) Csökkent az életútátmenetek életkorhoz való rögzülése, az egyének ugyanazt az eseményt egyre változatosabb életkorban élik át. Csökkent a valószínűsége az egyes átmenetek együttjárásának, vagyis egy átmenet (pl. önálló lakásba költözés) nem kötődik olyan szorosan egy másik eseményhez (pl. házasság), mint azelőtt. Átalakult az események sorrendisége is, egyes életkori szakaszok összecsúszását vagy szétválását eredményezve. Ez a destandardizáció „strukturálisan tökéletesen eltérő alapokon: kényszeren, vagy választáson nyugodhat” (Kohli, 1986:207), vagyis nem feltétlenül egyezik az egyén értékorientációival és eredeti célkitűzéseivel, és az eseményeket meghatározó döntéseknél gyakran nincsen valódi alternatíva. Ma már az első gyermek születése az egyik legmeghatározóbb életútátmenet egy nő életében. A szülés nagyjából az ipari forradalom időszakáig sokkal inkább egy kockázatos eseménynek, semmint különleges, ritka alkalomnak számított. (Tóth, 1992) A gyermek családon belüli szerepe is egészen más volt, mint napjainkban. (Ariés, 1987) A 20. században a fogamzásgátlás egyre biztosabb technikáinak mind szélesebb körben való elterjedésével lehetővé vált a nők számára is, hogy teherbe esésüket szabályozzák, így egyre nőtt a tudatosság, és csökkent a kényszerítő hatások szerepe a gyermekvállalásban. (McLaren, 2002)

A posztadoleszcens életszakasz A destandardizált életutak egyik legszembetűnőbb következménye a fiatalok élethelyzeteinek megváltozása. A különböző átmenetek szétcsúszásának és halasztásának következtében mondhatjuk, hogy egy új életútszakasz jött létre, az ún. „fiatal felnőttkor”, vagy posztadoleszcencia, melynek legfőbb jellemzője, hogy tagjai az önállóság különböző fokán állnak. A szülőktől való teljes függetlenedés feltétele, hogy a fiatal felnőttek jogilag, pénzügyileg, mentálisan is autonóm személyiségek legyenek, akik önmagukat is így határozzák meg, valamint önálló háztartásban élnek. (Vaskovics, 2000) Ez az életszakasz meglehetősen átmeneti jellegű, életkori határai nehezen meghatározhatóak (18–30 év közötti fiatalok, vagy akár 30 felettiek is), és az önállósodási folyamat nem ritkán irreverzibilis. A gyermekvállalást tekintve a posztadoleszcens életszakasz megjelenése kritikus, jelenségei összefüggésbe hozhatóak a halasztó gyermekvállalási magatartással. Az anyagi függetlenedés gátja leginkább a felsőoktatásban eltöltött idő megnövekedése, a felsőfokú oktatás kilencvenes évektől tapasztalható dinamikus expanziója. Az elmúlt 25 év alatt hazánkban a diplomások száma 485 ezerről egymillió 103 ezerre növekedett, így 2005re a húsz éven felüliek 12 százaléka főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezik. (KSH, 2005) A nappali tagozaton tanulókat jelentősen befolyásolja életük többi területének alakításában a tény, hogy még nem végeztek tanulmányaikkal, diákstátusban vannak. Nagy eséllyel nem vállalnak teljes munkaidős állást, és bár párkapcsolatot létesítenek, csak ritkán merül fel a házasság, gyerekvállalás megvalósításának gondolata, amire évekkel később vállalkoznak, mint a kortárs átlag. (Kabai, 2007) A nők munkaerő-piaci helyzete a férfiakétól határozottan eltérő, és a gyermekvállalás és -nevelés szempontjából gyakran egy problematikus terület. A szocializmus ideje alatt általánossá vált a kétkeresős családmodell, a nők tömeges munkába áll(ít)ását részben gazdasági, részben

2009 / nyár


23

Ifjúság és társadalom ideológiai szempontok vezérelték. (Pongrácz, 2001) Ezzel azonban nem a férfiakéival egyenrangú lehetőségekhez jutottak, a változások sokkal inkább terheik megkettőződését, a feléjük irányuló elvárások növekedését jelentették, mert a házimunka és gyereknevelés terhei alól ugyanakkor nem mentesültek. Az, hogy egyre több nőnek lett kereső foglalkozása, nem járt a női szerepelvárások automatikus változásával, nem követte a megváltozott körülményeket. A női munkaerő továbbra is másodlagosnak számított egyrészt a férfi munkaerővel szemben, másrészt a nők otthoni kötelezettségeihez viszonyítva. (Cseh-Szombathy, 1985) Bár a rendszerváltással a teljes foglalkoztatottság ideje lejárt, a női munkavállalás mint érték internalizálódott, a férfiakéval mondhatni azonos tanulmányi esélyekkel rendelkező nők magától értetődő törekvése lett a szakmai érvényesülés. Ezzel párhuzamosan megmaradt a családalapítás és gyermeknevelés értéke is, és bár az életutak és életesemények nagymértékben alternatívvá váltak, az egyéni döntés és választás szerepe lett a döntő, éppen a munkavállalás szempontjából érvényesül bizonyos fokú gazdasági kényszer is. Komoly szemponttá vált a gyermekvállalásban, és a tudatos tervezésben mérlegelésre kerül az anya keresetkiesésének mértéke, illetve a munkába való visszatérési esélye. Mivel általában a feleség fizetése is fontos részét képezi a családi kasszának, és a szülés utáni visszaállás a munkába igen nehézkes a kisgyermekes anyukák számára (Lakatos, 2001), ezek a viszonyok visszatartó erővel bírnak a

gyermekvállalási magatartásra. Gyakran a nők a tanulmányok befejezése és a gyerekvállalás közé beiktatnak egy hosszabb, munkával töltött időszakot is, ami egyrészről a végzettség, a tanultak kamatoztatására nyíló lehetőség, másrészről egy pénzgyűjtő időszak, harmadrészt ezzel nő az esélye a munka világába való visszaintegrálódásnak kisgyermekesként. (Spéder, 2001) A gyermekvállalási tendenciák szoros összefüggésben állnak a párkapcsolati magatartással. A második demográfiai átmenet a párkapcsolatok válságának nevezi azt a példátlan mértékű pluralizációt, ami ezen a téren az elmúlt évtizedekben volt megfigyelhető. (Somlai, 1999) Hasonlóan a többi életeseményhez, az első komoly párkapcsolat megélése is halasztódik a fiatalok körében. Egyre későbbi életkorban következik be az első tartós párkapcsolat létesítése, és egyre magasabb a tartósan, akár a harmincas éveikig egyedülállók aránya, a 2001-es „Életünk fordulópontjai” kutatás adataiból legalábbis ez a kép rajzolódik ki. (Spéder, 2006) Kevésbé jellemző továbbá, hogy első párkapcsolati formaként a házasságot választják, és csökken azok aránya, akik az élettársi viszonyt idővel házasságra váltják, viszont növekszik a tartósan élettársként együtt élők aránya. A különböző párkapcsolati kategóriákban eltérő a gyermekvállalási hajlandóság. A legnagyobb termékenységet a házasok mutatják, és bár valamelyest csökkent a születések száma körükben az elmúlt évtizedekben, de nagyságrendileg nem változott. Nagymértékben növekedett viszont a házasságon kívüli születések száma, 1960-hoz képest 122 százalékkal. (3. ábra)

3. ábra. A 15 éves és idősebb nők termékenységi mutatójának változása családi állapotonként, 1960–2005 (1960=100%) 140% 122,2 120% 110,6 1970 98,0 100% 1980 86,6 80,6 1990 80% 61,1 1996 60% 2001 40% 2005 20% 0%

házas

hajadon

Forrás: Mikrocenzus 2005, KSH, 4. Termékenységi adatok

24


2009 / nyár

elvált

Ifjúság és társadalom Ez nagyrészt az élettársi kapcsolatban gyermeket szülő nők arányának növekedésének köszönhető, de az első gyermeküket egyedülállóként szülők aránya is jelentősen növekedett az elmúlt három évtized során. Ezek a számok azonban nem feltétlenül takarnak olyan egyedülálló anyákat, akik párkapcsolat híján, magányosan vállalnak gyermeket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a házasságon és az élettársi kapcsolaton kívül más párkapcsolati forma is előfordulhat a szülők közt. Ilyen típusú kapcsolat például, az ún. „látogató partnerkapcsolat” (visiting partnership). (Spéder, 2004) Bár a legváltozatosabb formák is elfogadottságot élveznek, úgy tűnik, a házasság intézménye még mindig a legelismertebb formája az együttélés és összetartozás kifejezésének. (Pongrácz–Spéder, 2003) Annak ellenére, hogy a konkrét viselkedés sokszor eltérő, a tervek szintjén még mindig a házasság és a gyermekszülés szerepel a legtöbb nő tervei közt. Különösen igaz ez a felsőfokú végzettségűekre, akik körében kisebb a házasság iránti ellenérzés a teljes népességhez viszonyítva. Az „Ifjúság2004” vizsgálat adatai szerint az egyetemista nők csupán kevesebb mint 2 százaléka nem szeretne élete során férjhez menni, szemben a teljes 15–29 éves népesség mintegy 8 százalékos arányával. (Kabai, 2007) A tradíciókat követő és azokat oldó értékek egymás mellett léteznek a köztudatban, egymással, egy konzekvens értékstruktúra hiányában nyilvánvaló ellentmondásba kerülve. (Utasi, 2000) A nagyfokú változatosság, a sokféle cselekvésminta egyidejű jelenléte vagy inkább egy konzekvens minta hiánya problematikussá teszi a fiatalok számára az életút tervezését, irányítását, a sokféle lehetőség és elvárás közt való eligazodást. Egyszerre többféle szerepelvárás érvényesül, kiváltképp a fiatal nők felé, és véleményem szerint ez nehezíti a gyerekvállalási döntést. Egymással szemben áll egy tradicionális és egy modern elképzelés, ami a fiatal nők viselkedését meghatározó szerepelvárásokat illeti. A tradicionális felfogás a nők elsődleges szerepének a feleség és anya szerepkörét tartja a családfenntartó, pénzkereső férfiszereppel

összhangban. Ennek az elképzelésnek az alapjai inogtak meg a nők általános munkába állásával, de a megváltozott körülményeket csak nagyon lassan követte az a modern hozzáállás, ami a szerepeket nyitottabbnak, megoszthatónak, akár felcserélhetőnek tekinti. (Blaskó, 2005) Az ISSP (International Social Survey Programme) nemzetközi kutatás 1988-as, 1994-es és 2002-es adatfelvételeinek magyar vonatkozású eredményei alapján megállapítható, hogy a tradicionális–modern dimenzió mentén milyen típusú változások történtek a női munka megítélésében. Elmondható, hogy a rendszerváltást követően a konzervatív gondolkodás látszott megerősödni. Mind a nők, mind a férfiak hajlottak arra, hogy a feleség és anya szerepét tartsák elsődlegesnek a nők számára, aminek a kárára válik a kereső tevékenység, míg a férfiaktól a pénzkereső tevékenység várható el jogosan. Bár a modern szerepfelfogás 2002-re újra növekedést mutatott, a vizsgált időszakban azonban végig kisebbségben maradt, ami meglepő, figyelembe véve, hogy tényleges (munkaerő-piaci és párkapcsolati) magatartásuk épp ellentétes gondolkodásmódot tükröz. Ez az ellentmondás arra utal, hogy a fiatal nők két ellentétes hatásnak, elvárásnak vannak kitéve, melyeket egymással össze kell egyeztetniük, vagy választaniuk kell, melyiknek felelnek meg. Egyfelől természetes, hogy az oktatásban egyre több idő alatt megszerzett tudást kamatoztatni szeretnék, szakmai karrierre törekednek, másfelől pedig szintén magától értetődő módon vágynak gyermekre, szeretnének anyaként is kiteljesedni. A két oldal összehangolása nem könnyű feladat, és gyakran mindkét irányból való lemondások nélkül lehetetlen. A már említett változások azt mutatják, hogy változóban vannak a nemi szerepek, és nem alakult ki még egy olyan újfajta normatív szerepviselkedés, ami segítséget nyújtana mind a nők, mind a férfiak számára. Mindez nehezíti a mindennapi életben való boldogulást. A fiatalok a férfi és női szerep folyamatos újraalkotására kényszerülnek, ami könnyen zavart okozhat. (Buda, 1965; Hofstatter, 1969)

2009 / nyár


25

Ifjúság és társadalom Fiatal nők egy szociálpszichológiai kísérletben A fenti dilemmák közelebbi vizsgálatát célozta egy szociálpszichológiai kísérlet, ami 2008 nyarán zajlott az ELTE Társadalomtudományi Karán.1 Az egyének bizonyos tárgyakra, személyekre, szituációkra meghatározott módon reagálnak, értékeik, gondolkodási sémáik és attitűdjeik sokszor tudattalan módon determinálják viselkedésüket. A helyzetfelismerés és értelmezés egy adott szituációban tudatelőttes módon zajlik, az értékelés és a válaszviselkedés automatikusan jön létre. (Bargh, 2006) Ez az automatizmus teszi lehetővé egy olyan módszer alkalmazását, mint a szemmozgások megfigyelése. Egy olyan vizuális inger, mint egy kisgyerek képe ugyanis aktiválhatja a nők gyermekvállalással kapcsolatos attitűdjeit, és viselkedésüket ez fogja meghatározni. A kísérleti szituáció azokat a mindennapi helyzeteket hivatott modellezni, melyekben a fiatal nők kapcsolatba kerülnek a gyermeknevelés témájával, kortársaik és barátaik gyerekeivel személyesen, vagy akár a média ilyen témájú tartalmaival, vizuális üzeneteivel. A kísérlet során a 24 kísérleti személy egy képpárokból álló fotósorozatot nézett meg a számítógépen. A vetítésben szereplő fotósorozatot úgy állítottuk össze, hogy az esetek felében egy kisgyerek képe álljon párban egy felnőtt képével. A képvetítés közben a kísérleti személyek szemmozgását egy speciális szemkamera rögzítette, így követhetővé váltak az alanyok figyelmi preferenciái, ami utal a témával kapcsolatos attitűdjeikre, arra, hogyan értelmezik saját élethelyzetüket, viselkedésükkel milyen stratégiát követnek, milyen tényezők befolyásolják őket döntéseik meghozatalakor. Az alanyok két csoportját gyermekes és gyermektelen nők alkották, értékeik összehasonlításával próbáltunk választ kapni kérdéseinkre. A minta kicsi elemszáma miatt fontos volt, hogy az alanyok az alapvető demográfiai tulajdonságokban egységesek legyenek, ezért mindannyian 25–40 év közötti, felsőfokú iskolai végzettségű, fővárosban élő nők. Azért döntöttünk ezen paraméte-

26


2009 / nyár

rek mellett, mert a felsőfokú végzettségű nőkre vonatkozik legnagyobb mértékben a posztadoleszcens életszakasz problematikája, hiszen annak egyik ismérve a tanulmányok elhúzódása, ami maga után vonja a munkába állás, illetve a családalapítás és gyerekvállalás elhalasztását. Ugyanakkor a felsőfokú végzettségűek körében, ahogy arról már esett szó, nagyfokú szimpátia figyelhető meg a házasság intézménye és a magasabb gyermekszám iránt (Kabai, 2007), ami várhatóan kiemeli a gyermektelen nők feltételezett deprivációérzését a gyermekesekkel szemben. A szemkamerás vizsgálatot kiegészítette egy strukturált interjú, amiben gyermekvállalási terveikről, illetve élményeikről, a témával kapcsolatos véleményükről, esetleges nehézségeikről beszéltek. A kutatásnak azzal az előfeltevéssel kezdtünk neki, hogy a húszas éveik végén, harmincas éveikben járó nők nagy részének megvan a természetes indíttatása arra, hogy családot alapítsanak, gyermeket szüljenek. Előfordulhat azonban, hogy korlátozó tényezők miatt ennek megvalósítása számukra időlegesen nem lehetséges. Azt vártuk, hogy különbség mutatkozik a gyermekes és gyermektelen nők viselkedésében az ingeranyag (kisgyerekek fotói) látványa által. Feltételeztük, hogy a gyermektelen állapotot ezek a nők egyfajta kudarcélményként élik meg, ezért (akár ideiglenesen) elfordulnak a kérdéstől, elkerülő módon viselkednek egy olyan választási helyzetben, mint amilyen a kísérlet képvetítése. Tárgyak megfigyelésekor általában a szem elmozdításának segítségével történik az észlelés. Ekkor gyors mozgások (szakkádok) és nyugalmi pillanatok (fixációk) váltják egymást. A szakkádok igen gyors, 20 és 100 millisecundum (ms) közötti mozgások, ez az egyik leggyorsabb mozgás, amire az emberi test képes. A 100 ms feletti megnyugvást nevezzük fixációnak (átlagos hosszuk 300 ms), ilyenkor az adott tárgyról a foveára érkeznek a fénysugarak. (Sekuler, 2000) Az információfelvétel legnagyobb része a fixációk alkalmával történik, a szakkádok alatt pillanatnyi vakság áll be. Ennek ellenére kísérleti

Ifjúság és társadalom eredmények arra utalnak, hogy a szakkádikus szemmozgások alatt nem teljes az információfelvétel szüneteltetése. A téri figyelem a szakkád megkezdésekor már a következő fixáció helyére vándorol, tehát a mozgás második felében már megkezdődik az onnan származó információk feldolgozása. (Czigler, 2005) Egy inger észlelésekor az inger valenciája meghatározza az információfeldolgozást olyan módon, hogy egy pozitív hatás megközelítési, egy negatív pedig elkerülési motivációs rendszert aktivál automatikusan, ami ennek megfelelő cselekvési diszpozíciókat hoz létre. (Bargh, 2006) Vagyis egy pozitívnak értékelt látvány vonzó hatást gyakorol a tekintetre, egy kellemetlen érzéseket aktiváló pedig taszítja azt. Egyre több kutatás foglalkozik a szemmozgások vizsgálatával, a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre magasabb fokon, a kísérleti személyek számára egyre komfortosabb és természetesebb körülmények között lehet megfigyelni és rögzíteni ezeket a mikromozgásokat. Ezek az eljárások egy úgynevezett szemkamera (eye-tracker) segítségével végezhetők el. Kísérletek bizonyítják, hogy egyes tulajdonságok, fizikai vagy érzelmi állapotok befolyásolják bizonyos típusú képek befogadását. Maner, DeWall és Gailliot kísérletükben annak az evolucionista elképzelésnek a gyakorlati hatását vizsgálták, miszerint férfiak és nők eltérő tulajdonságokat preferálnak párválasztáskor annak érdekében, hogy az utódnemzés és utódnevelés szempontjából a lehető legmegfelelőbb partnerre tegyenek szert. (Maner et al., 2008) Úgy vizsgálták ezt az attitűdöt, hogy a kísérleti személyeknek különböző tulajdonságokkal felruházott alakok képeit mutatták, miközben tekintetük irányát egy szemkamera segítségével figyelték. Freeman és kutatótársai étkezési problémákkal küzdő nők sajáttest-percepcióját hasonlították össze egészséges nőkével. (Freeman et al., 1991) A kutatás eredményei alapján kiderült, hogy anorexiával és bulémiával küzdő fiatal lányok egészen más módon nézik a saját magukról készült képeket, mint az egészséges nők. Más területekre fordítanak nagyobb figyelmet, máshová néznek,

mint azok, akik nem szenvednek egy olyan betegségben, aminek következtében elméjükben egy hamis kép rögzül saját testükről. Legszembetűnőbb eltérés az egészséges nőkhöz képest, hogy az arcukra szinte alig pillantottak. Bodor Péter és Illés Anikó kutatásában egy ún. „nézési dialektus” alkalmazására derült fény, ami megkülönbözteti egymástól a vidéken és nagyvárosban élő egyéneket egymástól. (Bodor–Illés, 2008) A vidéken, kistelepülésen élők más stratégia szerint viselkednek a nyilvános tereken, mint a városiak, akik mindennapjaik során számos interakcióba kerülnek idegenekkel. Szemkamerás kísérletük során kiderült, hogy egy olyan tömegjelenetre, ahol sok ismeretlen személy látványával találkoznak, a „vidékiek” kontaktusteremtő módon tekintetükkel az arcokat figyelik, míg a „nagyvárosiak” nem vesznek tudomást az elhaladó ismeretlenekről. Egy másik kutatás, amit koreai kutatók végeztek, arra enged következtetni, hogy a perceptuális viselkedésre a pillanatnyi lelkiállapot és a fiziológiai tényezők is befolyással vannak. (Kwak et al., 2007) Arra az eredményre jutottak, hogy a dohányosok jelentősen többet időztek a dohányzással kapcsolatos képeknél, mint azok, akik nem dohányoznak. Kimutatták továbbá, hogy a dohányosok jóval több időn keresztül nézték a dohányzással kapcsolatos képeket akkor, ha már hosszabb ideje nem jutottak nikotinhoz, szemben azzal, amikor ez a deprivációs állapot nem állt fenn. Jelen kutatásunkban a szemmozgások rögzítése az Eyegaze Analysis System segítségével történt. Ez a műszer tulajdonképpen egy speciális számítógép, amelynek monitorrésze alatt két videokamera rögzíti a két szem mozgásának változásait. A kamerák felől egy LED-fényforrás világít a kísérleti alanyok számára nem érzékelhető módon a szemlencsébe. Ennek a fénynek a retináról való visszaverődését tudja a műszer rögzíteni és követni, amint a tekintet elmozdul (másodpercenként 120 mintavétel). A képernyőn bármilyen ingeranyag, fotó, videó vagy interaktív felület (pl. tesztek, stilizált honlapok) megjeleníthető. A regisztrált szemmozgásokat

2009 / nyár


27

Ifjúság és társadalom később erre az ingeranyagra vetítve tekinthetjük meg, amihez többféle megjelenítési mód áll rendelkezésünkre. Az alanyoknak először át kell esniük egy kalibráción, amikor a képernyő alatti két kamera beméri a két szem mozgását, hogy a vizsgálat alatt a lehető legnagyobb pontossággal tudják követni őket. Ezután az ingeranyag vetítésekor a rögzített adatok alapján a software a képek pixel-koordinátáinak felhasználásával lokalizálja a fixációkat és a szakkádokat. (4. ábra) 4. ábra.

Az alanyok kiválasztása nem valószínűségi mintavétel alapján történt, ennek megfelelően kell tehát kezelni az eredményeket, nem állítható, hogy ez a 24 személy reprezentálja a 25–40 éves, felsőfokú végzettségű, fővárosi nők sokaságát. A kutatás célja azonban nem is általános érvényű kijelentések tétele, csupán a gyermekvállalási attitűd és az erre irányuló vizuális inger befogadása közt lévő kapcsolat meglétének tesztelése. Az alanyok egy 60 képpárból álló fotósorozatot tekintettek meg, amit a képernyőn vetítettünk eléjük. A képek szelektálásánál a kísérlet szempontjából fontos tényezőkön túl számos esztétikai és vizuális szempontot is igyekeztünk kontroll alatt tartani annak érdekében, hogy a figyelmi torzulások ne ezeknek a hatását fejezzék ki. A fotókat úgy párosítottuk össze, hogy a párok színvilága azonos legyen, kiküszöbölve

28


2009 / nyár

ezzel, hogy az egyik képen megjelenő feltűnő, erős szín magára vonja a figyelmet. A párok megegyeznek továbbá a képélesség szempontjából, hogy a részletgazdagabb, jobb felbontású kép ne legyen vonzóbb a tekintet számára. Igyekeztünk olyan képeket találni, ahol az alakokon kívül nincs egyéb jelentős információ, lehetőleg minél érdektelenebb a háttér. Ezen túl fontos szempontnak tartottuk, hogy a képeken azonos számú alak, illetőleg azonos számú szempár legyen látható. A képek percepcionális feldolgozásakor ugyanis a leginformatívabb területet vesszük szemügyre először, ami élőlények esetében az arcot, a szempárt jelenti. (Atkinson, 2003) A szempárok azonos számán túl fontos a képen látható tekintet iránya, a szemlélő ugyanis hajlamos „követni” a fotón látható tekintetet.2 Törekedtünk arra, hogy a képek perspektívája megegyezzen, ez egyrészt befolyásolja az alakok nagyságát a képen, másrészt hatással van a befogadásra. (László–Pólya, 1998) Az esetek felénél egy kisgyermek képe állt párban egy felnőtt képével, felénél pedig a kontroll-képpárokon felnőtt emberek képe volt párosítva állatfotókkal. Mindkét típusú képpárnál a gyermekek, illetve az állatok ugyanolyan arányban kerültek a jobb, mint a bal oldalra. Ügyeltünk arra, hogy férfiak és nők is szerepeljenek a fotókon. A kétfajta képpár random módon követte egymást. Az alanyok minden fotót négy másodpercig láthattak, a képek között pedig szürke háttér előtt, a képernyő közepén egy keresztjel jelent meg. Arra kértük őket, hogy minden esetben erre a keresztre fókuszáljanak. Ezzel biztosítottuk, hogy amikor a képpárok megjelennek, a tekintet középről induljon, így vonhattuk be az első fixációt mint a figyelem kezdeti vonzalmának mutatóját. A kísérlet módszerének nyilvánvaló korlátai miatt az adatelemzéskor nem beszélhetünk szignifikanciáról. A statisztikai szignifikancia ugyanis annak a valószínűségét mutatja, hogy a feltárt kapcsolat nem pusztán a mintavételi hibák eredménye. (Babbie, 2003) Esetünkben nem valószínűségi mintavétel történt, ezért a szignifikancia-próbák alkalmazása nem le-

Ifjúság és társadalom hetséges. A függő és független változók között kereszttáblák és variancia-analízis segítségével kerestünk összefüggést. Mivel a szignifikanciatesztek használata nem megalapozott, ezért az asszociációs mérőszámokat használtuk a kapcsolat erősségének jellemzésére. Kereszttáblák esetében, mivel a Cramer-féle V egy chi-négyzet-alapú asszociációs mérőszám, ezért helyette a lambdát3 használtuk, a variancia-analízisnél pedig a megmagyarázott hányadra utaló eta4 mérőszámot. A továbbiakban csak azok az esetek kerülnek bemutatásra, ahol ezek a mérőszámok statisztikailag mérhető összefüggést mutattak. A számolásokhoz két függő változót használtunk fel: az egyik az első fixáció helye, vagyis az, hogy a képpár megjelenésekor merre indult el a tekintet; illetve egy preferenciát mérő változót, ami azt mutatja, hogy az adott képpár melyik tagján töltött el több időt az alany. Az anyák és a gyermektelen nők eredményeinek összehasonlításakor azt találtuk, hogy az anyáknál nem volt különbség az első fixáció elhelyezkedésében, ugyanakkora arányban kezdték a gyerekképeken a nézegetést, mint a vele szemben lévő másik képen. A gyermektelen nők ezzel szemben nagyobb arányban tekintettek elsőként a kisgyermekek fotóira, amikor a képpárok megjelentek (az eltérés 10 százalékpont).

Ha azt vizsgáljuk, hogy az egyszerre látható két fotó közül melyiken töltöttek el több időt, mindkét kísérleti csoportra elmondható, hogy általában tovább nézték a kisgyerekes fotót, mint a másik képet. Abban azonban már értékelhető különbségek mutatkoztak, hogy menynyivel töltöttek el itt több időt. Míg az anyák átlagosan 264 ms-mal töltöttek el több időt a gyerekképeken, a gyerektelen nők csupán 129 ms-mal. Ahogy a gyermektelen csoportot tovább differenciáltuk aszerint, hogy milyen hamar tervezik saját életükben a gyermekvállalást – ezt az információt az interjúkban adott válaszokból tudtuk meg –, a preferenciaváltozó értékeiben újabb eltéréseket találtunk. Akik arról számolnak be, hogy már nagyon vágynak gyermekre, s akár holnap vállalnák, ha különböző egyéb körülmények ezt nem akadályoznák meg, azok egyenesen a gyerekképekkel szemben lévő felnőtt alakokat ábrázoló képeken töltöttek el több időt. Átlagosan 231 ms-mal tovább időztek ezeken a fotókon, mint a gyerekképeken. Ezzel szemben azok, akik a lehető legtávolabb érezték maguktól a gyerekvállalást, s nagyon távoli eseményként érezték, nem voltak ilyen elutasítóak. Ők a gyerekképeket preferálták, s átlagosan 222 ms-mal töltöttek több időt itt, mint a másik képen. (5. ábra)

5. ábra. A két képen eltöltött idő átlagos különbsége a gyermekvállalás ütemezésének dimenziójában. Minél magasabb az érték, annál magasabb a gyerekképen eltöltött idők átlaga. 300

264 222

200 100 0

akár holnap 10 éven belül

van gyermeke

–100 –200 –231 –300

2009 / nyár


29

Ifjúság és társadalom A kontroll-képpárok esetében, vagyis akkor, amikor egyik oldalon egy állat fotója, a másik oldalon pedig egy felnőtt képe állt, azt tapasztaltuk, hogy attól függetlenül, hogy van-e gyereke, vagy nincs, milyen hamar szeretne szülni, a kísérleti személyek az emberek fotóit preferálták az állatképekkel szemben. Az első fixáció helyét tekintve is elmondható, hogy az alanyok tekintete nagyobb arányban indult el az emberek felé, mint az állatok irányába. Az eredmények alapján elmondható tehát, hogy a gyermektelen kísérleti alanyok kevésbé preferálták a gyermekképeket az anyákhoz képest, viszont hajlamosabbak voltak tekintetüket a képpárok megjelenésekor elsőként ide fixálni, míg a gyermekesek számára a kezdeti fixáció helye független volt az ingerképtől. Tovább bontva a kísérleti csoportot aszerint, hogy milyen távlatokban gondolkodnak a gyermekvállalást illetően, azt tapasztaltuk, hogy akik már nagyon vágynak gyerekre, s akár már holnap szülnének, egészen elkerülő módon viselkedtek a gyermekképekkel, inkább időztek a kontrollképeken. A legnagyobb preferenciát pedig azok mutatták, akik már túl vannak az első gyermekvállaláson: a legnagyobb különbség az anyáknál volt az inger és a kontrollképeken eltöltött öszszes idő mennyiségében, az ingerképek javára. Ezek alapján azt sejthetjük, hogy a gyermektelenek erősebb reakciója, hogy első fixációjukkal gyakrabban indultak a gyermekképek felé, nem értelmezhető a feltétlenül a nagyobb vonzalom jeleként, hiszen a későbbiekben átlagosan kevesebb időt töltöttek el itt, mint az anyák. Nem állítható, hogy ez a fajta viselkedés egy valódi elkerülő magatartás jele lenne, ami során a frusztrációt okozó inger gyors azonosítása, majd tudatos elkerülése állna, de ez sem egy kizárható értelmezés. Ezért, ha a hipotézis nem is nyert teljes megerősítést – hiszen megkérdőjelezhetetlen bizonyosság szerzésére ez a kis létszámú, korlátozott lehetőségekkel bíró kísérleti helyzet egyébiránt nem is alkalmas –, az eredmények egyik értelmezését jelenthetik a hipotézis feltételezései, ezért azokat inkább elfogadhatónak tekintettük, mint elvetendőnek.

30


2009 / nyár

A kísérlet eredményei tehát iránymutató jellegűek, ennek a hatásnak a pontosabb megismerése számos további kutatást igényel. Ezzel a néhány eredménnyel még korántsem merültek ki a témában, sem a módszerben rejlő kiaknázatlan lehetőségek.

Jegyzetek 1 A kísérletet végezte Bodor Péter és Végh Viola. 2 Kingstone és munkatársai kísérletükben sematikus arcok alkalmazásával bizonyították, hogy az alany hajlamos figyelmét abba az irányba fordítani, ahová a képernyőn szereplő rajzolt arc „figyel”. (Czigler, 2005) 3 A lambda akkor használható, ha mindkét változó nominális. Azt mutatja meg, hogy mekkora aránylagos hibacsökkenést okoz az egyik változó értékeinek megtippelésében a másik változó értékének ismerete. Értéke 0 és 1 közé eshet, az 1-es érték a két változó teljes együttjárását, míg a 0 érték a változók teljes függetlenségét jelenti. 4 Az eta a megmagyarázott hányad nagyságára utaló mérőszám, a megmagyarázott hányadot tulajdonképpen az eta értékének négyzete adja. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb a modell magyarázó értéke.

Irodalom 2005. évi Mikrocenzus. 4. Termékenységi adatok. 2006, Budapest: KSH. Andorka Rudolf (1987): Gyermekszám a fejlett országokban. Budapest: Gondolat. Aries, Philip (1987): Gyermek, család, halál. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. Atkinson, R. L. et al. (2003): Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó. Bargh, John A. (2006): A mindennapi élet automatizmusa. In: Hamilton, D. L.–Fiske, S. T.–Bargh, J. A. (szerk.): A társak és a társadalom megismerése. Budapest: Osiris Kiadó. 451–526. Blaskó Zsuzsa (2005): Dolgozzanak- e a nők? A magyar lakosság nemi szerepekkel kapcsolatos véle-

Ifjúság és társadalom ményének változásai 1988, 1994, 2002. Demográfia, 48. évf. 2–3. szám. 159–186. Bodor Péter–Illés Anikó (2008): Possibilities of analyzing visual conduct with an eyetracker device: searching for visual dialects. Poznan Studies in Contemporary Linguistic 44 (2), 197–213. Bognár Virág (2007): Első elszakadás a szülős háztól: a felnőtté válás kezdete?. In: Somlai P.–Bognár V.–Tóth O.–Kabai I. Új ifjúság. Budapest: Napvilág Kiadó. 45–80. Buda Béla (1965): A szerep fogalma a szociálpszichológiában. In: Pataki F. (szerk.): Szociálpszichológia. Budapest, 1971, Tankönyvkiadó. 417–431. Corijn, Martine–Klijzing, Erik (2001): Transitions to adulthood inEurope. Dordrecht, Kluwer Academic Publishers. Czigler István (2005): A figyelem pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó. Cseh-Szombathy László (1985): A házastársi konfliktusok szociológiája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. Freeman, R.–Touyz, S.–Sara, G.–Rennie, C.–Gordon, E.–Beumont, P. (1991): In the Eye of the Beholder: Processing Body Shape Information in Anorexic and Bulimic Patients. International Journal of Eating Disorders, Vol 10., No. 6. 709–714 p. Hofstatter, P. (1969): A vezető szerep és annak hordozói. In: Pataki Ferenc (szerk.): Csoportlélektan. 1. kiad. Budapest: Gondolat. 366–384. Kabai Imre (2007): A magyar egyetemisták és főiskolások életútja, élettervei 2004-ben. In: Somlai P.– Bognár V.–Tóth O.–Kabai I. Új ifjúság. Budapest: Napvilág Kiadó. 111–154. Kohli, Martin (1986): Társadalmi idő és egyéni idő. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.) Időben élni. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990. Kwak, S.-M.–Na, D. L.–Kim, G.–Kim, G. S.–Lee, J.-H. (2007): Use of Eye Movement to Measures Smokers’ Attentional Bias to Smoking- Related Cues. CyberPsychology & Behavior, Vol. 10, No. 299–304. Lakatos Judit (2001): Visszatérés a munkaerőpiacra a gyermekgondozási idő után. Statisztikai Szemle 79. évf. 1. sz., 56–63. László János–Pólya Tibor (1998): A narratív perspektíva szerepe kognitív-kulturális kontextusban. In: Csepeli Gy.–Kovács Z.–László J. (szerk.): Élettörténet és megismerés. Tanulmányok Pataki Ferenc tiszteletére. Budapest: Scientia Humana. 72–86.

Maner, J. K.–DeWall, C. N.–Gailliot, M. T. (2008): Selective Attention to signs of success: Social dominance at early stage interpersonal perception. Personality and Social Psychology Bulletin, 34:488–501. McLaren, Agnus (2002): Szexualitás a 20. században. Budapest: Osiris Kiadó. Melegh Attila–Őri Péter (2003): A második demográfiai átmenet elmélete. In: Spéder Zs. (szerk.): Család és népesség – itthon és Európában. Budapest: KSH Népességtudományi Kutatóintézet–Századvég Kiadó, 495–523. p. Pongrázc Tiborné–Spéder Zsolt (2003): Élettársi kapcsolat és házasság – Hasonlóságok és különbségek az ezredfordulón. Szociológiai Szemle, 4:55–75. Pongrázc Tiborné (2001): A család és a munka szerepe a nők életében. In: Nagy I.–Pongrácz T.–Tóth, I. Gy.(szerk.): Szerepváltozások. Jelentések a nők és férfiak helyzetéről 2001. Budapest: TÁRKI–ICSZSZEM. 1–15. Sekuler, R.–Blake, R., 2000. Észlelés. Budapest: Osiris Kiadó. Somlai Péter (1999): A sokféleség zavara: a családi életformák pluralizációja Magyarországon. Demográfia, 42. évf., 1–2., 38–47. Somlai Péter (2007): A posztadoleszcensek kora. In: Somlai P.–Bognár V.–Tóth O.–Kabai I.: Új ifjúság. Budapest: Napvilág Kiadó. 9–44. Spéder Zsolt (2001): Gyermekvállalás megváltozott munkaerő-piaci körülmények között. In: Nagy I.– Pongrácz T.–Tóth, I. Gy.(szerk.): Szerepváltozások. Jelentések a nők és férfiak helyzetéről 2001. Budapest: TÁRKI–ICSSZEM, 46–64. Spéder Zsolt (2006): Mintaváltás közben. A gyermekvállalás időzítése az életútban, különös tekintettel a szülő nők iskolai végzettségére és párkapcsolati státusára. Demográfia, 49. évf. 2–3. sz. 113–148. Tóth Olga (1992): A első gyermek születése, mint az életút fordulópontja. Társadalomkutatás, 1:40–45. Utasi Ágnes (2000): Tradicionális család individuális értékpreferenciákkal. In: Spéder Zs.–Tóth Pál P. (szerk.): Emberi viszonyok. Budapest: Századvég Kiadó. 137–160. Van de Kaa (2001): Európa második demográfiai átmenete. (részlet) WEB 8–9. szám/2001 szeptember. Vaskovics László (2000): A posztadoleszcencia szociológiai elmélete. Szociológiai Szemle, 4:3–20.

2009 / nyár


31

Diósi Pál–Székely Levente

Ifjúság és környezet

Jurisics unokái KUTATÁSI ZÁRÓTANULMÁNY A KŐSZEGEN ÉLŐ 14–29 ÉVES FIATALOKRÓL

A kutatásról A DIÓDATA Szociológiai Kutató és Tanácsadó Iroda az Excenter Kutatóközpont és a SocioScope közreműködésével Kőszeg város Önkormányzatának megbízásából szociológiai kutatást végzett a Kőszegen élő 14–29 éves fiatalok körében azzal a céllal, hogy eredményei segítsék elő a város Ifjúsági Koncepciójának kidolgozását. A standard kérdőíves felvételt kérdezőbiztosaink 2009. március 27. és április 22. között a megkérdezettek lakásán, személyes megkeresés során készítették el. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a kutatáshoz használt 250 személyes mintát úgy készítette el, hogy az a Kőszegen állandó lakosként élő 2453 14–29 év közötti fiatalt nem és életkor szerint arányosan képviselje. A megkérdezendők kétszer 100%-os pótcímet tartalmazó listája az érintett évjáratokhoz tartozó fiatalokat 10,2%-os arányban képviseli. A véletlen leválogatás révén az alapsokaság bármely tagjának egyenlő esélye volt arra, hogy a mintába vagy a pótmintákba bekerüljön. A terepmunka során kérdezőbiztosainknak háromszori sikertelen megkeresés után volt lehetőségük a főmintában szereplő személlyel azonos nemű, azonos életkori csoportba tartozó személy pótcímét kérni. Ha a dupla pótcím használata sem vezetett eredményre, akkor a kérdezőnek kellett a két előbbi kritériumnak megfelelő és a megkérdezést vállaló fiatalt találnia az eredeti főcím közelében. A megkérdezett 250 fiatal közül főcímen 156 személyt értek el, pótcímen készült 93 interjú, és mindössze egy személyt kérdeztek kvótás kiválasztással. A kérdezőbiztosok munkáját véletlenszerű kiválasz-

tással ellenőriztük, minden tizedik megkérdezett fiatalt elektronikus úton újra megkerestünk és arra kértük, hogy a kérdezés körülményeit, a kérdezőbiztosok munkáját véleményezze. A főmintától való eltéréseket az adatfeldolgozás előtt súlyozással korrigáltuk, így a 250 személy adatait tartalmazó adatbázis életkor és nemek szerinti belső arányai megfelelnek a főcím öszszetételének. A kutatás témablokkjainak sorába a javaslataink alapján, a Megbízóval történt egyeztetés nyomán a következő kérdésblokkok kerültek: • A fiatalok (és felmenőik) esetleges kőszegi kötődése • A megkérdezett családháztartásának összetevői, a családnagyság és a jövedelemtulajdonosok • Lakásuk tagoltsága, komfortossága • A megkérdezett saját generációjának határai, kortárs baráti körének terjedelme, forrásai • A megkérdezett elvárásai és elégedettsége a lokális társas terepek kapcsán • Vannak-e stabil találkozóhelyei a megkérdezettnek, ezek elérhetősége, fontosabb jellemzői • Tanulás-munkavégzés, tények, elképzelések a külföldi tanulás, munkavégzés kapcsán • Esetleges családi hiteltörlesztéseik emelkedése, megélhetésük szubjektív mérlegelése. • Jövőképük néhány eleme • Kőszeggel és Magyarországgal kapcsolatos szubjektív ítéleteik, ill. prognózisuk a város személyükhöz kapcsolható megtartó erejéről A kutatás kérdőívében e témablokkok eltérő részletességgel szerepeltek. A kétfordulós próbakérdezés első részét magunk végeztük, a második fordulót egy tapasztalt kérdezőbiztos

2009 / nyár


33

Ifjúság és környezet készítette. Az első próbakérdezést követően kérdőívtervünket néhány kérdéssel kiegészítettük, így alakult ki a munkánkban használt, 29 kérdésből és személyi adatokból álló kérdőív, melyet a megbízóval egyeztettünk. Eredeti elképzeléseinket azért tudtuk kiegészíteni, mert az első próbakérdezés nyomán meggyőződtünk arról, hogy az interjú 15–20 percesre tervezett hosszát a kiegészítések után sem lépjük túl. A felsorolt témablokkokat követő személyi kérdésekkel a legfontosabb szocio-demográfiai adatokat rögzítettük. Kérdőívünk kiegészítéseként a kérdezőbiztosok jellemezték azt az épületet, amelyben a megkérdezett lakása található. Eredményeinkről számot adó dolgozatunkban a tartalmilag összefüggő témablokkokat egységes fejezetekben tekintjük át, ahol szükséges utalunk a tanulmány más részeire. A kérdésekre adott válaszokat az elemszám korlátai miatt több kérdésnél is összevontuk. Így jártunk el az életkorok esetében, ahol nem a 16 évjárat szerint tagoljuk a válaszokat, hanem négy évet átfogó életkori csoportokat képeztünk. Hasonló megfontolásokból a foglalkozási csoportokat is összevonva kezeljük. A háztartásokban együtt élő családtagokról megismert elemi válaszokból utólag képeztük azt a családháztartás generációs szerkezetét jellemző változót, amely alkalmas a megkérdezettek saját generációja mellett a velük élő szülők, és a megkérdezettek gyermekeinek együttesét négy, egymást kizáró kategóriában áttekinteni. A zárótanulmányban, az adatok összefüggéseinek vizsgálata során előfordul, hogy csak azoknak a válaszaira építhetünk, akiknek az adott kérdést fel kellett tenni. Ilyen esetekben az elemszámot jelző N után megadjuk az éppen érvényes elemszámot. Az adatok, táblázatok, grafikai megjelenítések címe után az elemszám mellett feltüntetjük, hogy gyakoriság-, vagy %-adatokat, esetenként súlyozott átlagot (x) közlünk. A kérdezők munkáját Rákli László irányította, az adatfeldolgozáshoz használt rögzítőfile Molnár István munkája. Nekik és a kutatásban részt vevő többi kollégánknak is ezúton köszönjük a vállalt határidőre befejezett, precíz munkát.

34


2009 / nyár

Ennek nyomán az elkészült kérdőíveket teljes körűen feldolgozhattuk, hiszen a 250 standard interjúból egyetlen lényeges adat sem hiányzott. Külön köszönettel tartozunk minden kőszegi fiatalnak, akik kérdőívünkre válaszoltak, hiszen elsősorban nekik köszönhető, hogy ezt a kutatást elkészíthettük.

A kőszegi fiatalok alapvető szociodemográfiai jellemzői Mielőtt részletesebben belefognánk a kőszegi fiatalok élethelyzetének leírásába, érdemes figyelmet fordítanunk az alapvető szocio-demográfiai jellemzőkre, melyekből megtudhatjuk, hogy milyen alapmegoszlások jellemzőek megkérdezettjeinkre. Nemek tekintetében kiegyenlített eloszlást találunk: megkérdezettjeink fele (52%) férfi, másik fele (48%) nő volt. (A Központi Statisztikai Hivatal szerint az országos adatok is nagyon hasonlóak ebben a korcsoportban – 51% férfi, és 49% nő.) (KSH, 2009) Az életkor alapján négy csoportba soroltuk a fiatalokat: a legifjabb 14–17 éves korosztályba tartozott minden harmadik (33%) kérdezett, a 18–21 évesekhez nagyjából minden negyedik (23%), hasonlóan a 22–25 évesekhez (24%), míg a legidősebb korcsoportba tartozó 26–29 évesek a kérdezettek ötödét (20%) alkotják. Láthatóan életkori csoportokon belül is nagyjából fele-fele a férfiak és nők aránya. (1. ábra) A mintába kerültek túlnyomó többsége (87%) egyedülálló (az országos átlag 71%), valamivel több mint minden tizedik fiatal (13%) házas, vagy élettársi kapcsolatban él, és mindössze egyetlen kérdezett vallotta magát elváltnak. Ebből is következik, hogy nagyon alacsony a kérdezettek között a gyermekesek aránya, csupán kevesebb mint minden tizedik (8%) fiatalnak van gyermeke. Korcsoportok szerint megfigyelhető, hogy csupán a legidősebb korosztályban, a 26–29 évesek körében vannak jelen igazán a házasok, ahol négytizedes (42%) súlyt képviselnek. (2. ábra)

Ifjúság és környezet 1. ábra. Nemek aránya a korcsoportokban

26–29 évesek

50

50

22–25 évesek

50

50 Férfi

18–21 évesek

53

47

14–17 évesek

52

48

0%

20%

40%

60%

Nő

80%

100%

2. ábra. Családi állapot szerinti megoszlás a korcsoportokban

26–29 évesek

56

22–25 évesek

42

87

97

14–17 évesek

100

20%

Nőtlen, hajadon

13

18–21 évesek

0%

2

40%

Jellemzően a nők korábban házasodnak, ugyanis körükben a teljes 14–29 éves korcsoportra vetítve kétszer annyi házast találunk, mint a férfiak között. Hasonló eredményt találunk a gyerekszám és a nem összefüggésében, jellemzően a nőknek inkább van – velük egy háztartásban élő – gyermekük, mint a férfiaknak, illetve elmondható, hogy míg a fiatalabb korcsoportokban szinte egyáltalán nem számoltak be gyermekről, addig a 26–29 évesek csoportjában minden negyedik kérdezettnek (25%) van egy vagy több gyermeke. A kérdezettek iskolai végzettsége az életkori sajátosságokból adódóan kevésbé informatív

Házas, élettárssal él

3

60%

80%

Elvált

100%

(ti. a 14–29 éves korcsoport tagjainak töredékénél számít a jelenlegi iskolai végzettség véglegesnek). Az Ifjúság2008 gyorsjelentése is megállapítja, hogy az oktatás expanziója tovább folytatódott, az ezredfordulóhoz képest a 25–29 évesek korcsoportjában megnégyszereződött a jelenleg is tanulók aránya. (Bauer–Szabó, 2009) Mindezzel együtt megállapítható, hogy a kérdezettek 45%-a legfeljebb az általános iskolát végezte el, szakmunkásképzőt 15%-uk, közel minden harmadik (31%) kérdezett érettségizett, és nyolc százalék diplomával is rendelkezik. (3. ábra)

2009 / nyár


35

Ifjúság és környezet 3. ábra. Iskolai végzettség szerinti megoszlás Főiskola, egyetem 8%

8 általános alatt 9%

Szakközépiskola, gimnázium 31%

8 általános 37%

Szakmunkásképző 15%

A kőszegen élő fiatalok családi és lakásviszonyai A megkérdezett fiatalok közül csak három százalék él egyszemélyes háztartásban. Meghatározó többségük (88%) 2, 3, 4 és 5 személyes családokban él, melyekben elsősorban szülő(k), közülük is elsősorban anyjuk, testvérek, élet- és házastársak, más rokonok, elvétve (mindössze 2% esetében) a rokoni kapcsolatokon kívüli személyek alkotják a kőszegi fiatalok otthoni környezetének mindennapos kapcsolati hálóját. A családháztartásokban együtt élő szereplők számán túl ismerjük a jelen lévő személyek részletes felsorolását. Ennek alapján, az adatfeldolgozás egyik első lépéseként, megalkottuk a családok generációs szerkezetének négy kategóriáját. Ezek alapján elkülöníthetjük, hogy a kőszegi fiatalok háztartásaiban szülők, gyermek(ek), ill. élet- és házastársak is jelen vannak-e.

Az új változót két esetben nem számolhattuk ki, mert a mintába olyan fiatalok is bekerültek, akik állami intézetben nevelkednek, így rájuk vonatkozóan nem értelmezhető a kérdés. Ily módon a háztartások generációs szerkezetéről 248 esetben jutottunk adatokhoz. Arányuk az 1. táblázat szerinti átfogó képet mutatja. A négy kategória arányait érdemes két párban szemlélnünk. Egyfelől átláthatóvá válik, hogy a kőszegi fiataloknak mindössze 17%-a él önálló háztartásban, bő négyötödük a szüleivel közös családháztartás tagja. A saját gyermeküket nevelő (két- és háromgenerációs háztartásokban élő), mindössze kilenc százalékot kitevő fiataloknak közel fele szüleivel él. Ez arra utal, hogy a gyermekneveléssel járó felelősséget, kötelezettségeket vállaló fiatalok jelentős arányban nem tudnak vagy valamiért nem akarnak a szülői házból elköltözni. Erre célszerű lesz akkor emlékeznünk, amikor a lakások komfortelemeit

1. táblázat. A családháztartások generációs szerkezete (N = 248, %)

% Felmenő kétgenerációs (szülővel, gyermektelen) Egygenerációs (sem szülő, sem saját gyerek) Gyermekes kétgenerációs (saját gyermekkel, szülő nélkül) Háromgenerációs (szülővel, gyermekkel) Σ

36


2009 / nyár

79 12 5 4 100

Ifjúság és környezet vetjük egybe a háztartások generációs szerkezetével. Azt feltételeztük, hogy a családháztartások generációs szerkezete erősen kapcsolódik az életkorhoz. Nézzük, az életkorban előre haladva miként változik a generációs struktúra! (2. táblázat) Félkövér kiemeléssel azokat a cellákat jelöltük, amelyekben az átlagot markánsan meghaladó arányokat találtunk. Az első két életkori csoportban elvétve fordulnak elő olyan fiatalok, akik kiváltak a szüleik családháztartásából, és még a 22–25 évesek körében is a kőszegi fiatalok egészét jellemző, 80% a szülői háztartásban élők aránya. A megkérdezettek legidősebb évjárati csoportjában a 25 évnél idősebbek körében találunk jelentős arányváltozást, itt 58%-ra csökken a szüleikkel közös háztartáshoz tartozók súlya. Ebben az életkori sávban viszont az átlag kétszerese a szüleikkel és saját gyermekeikkel élő, háromgenerációs családok előfordulása. Az eddigiek nyomán a fiatalok számottevő arányú önállósodásának fordulópontját a 25. életév táján kell kijelölnünk. A felnőtté válást újabban már nem tudjuk leírni egyenes vonalú folyamatként, az életesemények jelentős részét igen sokszor a visszafordíthatóság jellemzi. Az első munkába lépést követően újra diákká válhatnak a fiatalok, elköltözhetnek otthonról, majd ismét a szülői ház falai közé költözhetnek, hosszabb párkapcsolatot követően rövidebbhosszabb ideig ismét egyedül élhetnek, de a gyermekvállalás nyomán kialakult új élethelyzet megfordíthatatlan.

Az egyenes vonalú, szekvenciális fejlődés elméletének hívei a hatvanas években még csupán „szerep-moratóriumként” jellemezték az eltérő társadalmi szerepek, életre szóló következmények nélküli kipróbálásának lehetőségét. Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a különböző életesemények megfordíthatósága, újrajátszása a fiatalok felnőtté válásának bonyolultabb folyamatát jellemzi. Ebben egy-egy visszalépés nem az ideáltipikus „felnőtt” státus felé haladás átmeneti megtorpanását jelenti, hanem a felnőtté válás egészének egymást keresztező szálakból szerveződő szövevényét. Ugyanakkor ha egy ifjúból szülő lesz, az olyan új életminőséget jelent, és ezzel együtt felelősséget, életformaváltást követel, amelyet a szélesebb társadalmi környezet és a szűkebb szubkulturális közeg egymástól eltérő reagálásai esetében sem lehet konfliktusmentesen visszafordítani. Somlai Péter ezt tömören így jellemezte: „Ha az embernek gyereke van, akkor gyereke van… Ha az ember egyszer szülővé vált, akkor onnantól kezdve szülő.”2 Az eddigieket együtt szemlélve azt kell mondanunk, hogy ez a váltás még a 22–25 évesek csoportjában is mindössze 25% esetében következett be, a náluk fiatalabbak körében pedig csak elvétve találunk olyanokat, akiket a másokért viselt felelősségvállalásuk alapján felnőttnek tekinthetünk. A felnőtt státus gyermeknevelés vállalásában tetten érhető indikátorát nem véletlenül találjuk ilyen alacsony előfordulásúnak. Szólóban természetesen elvétve vállalnak gyermeket a fiatalok, és házastársi, tartós párkapcso-

2. táblázat. A háztartások generációs szerkezete életkori csoportok szerint (N = 248, %)1 felmenő 2 generációs

1 generációs

2 generációs gyerekkel

Σ

3 generációs szülővel, gyerekkel

14–17 éves

95

4

–

1

100

18–21 éves

86

9

3

2

100

22–25 éves

76

19

2

3

100

26–29 éves

50

24

18

8

100

Σ

79

12

5

4

100

2009 / nyár


37

Ifjúság és környezet lati helyzetben igen kevesen élnek közülük. A megkérdezetteknek egészében véve is csupán 18%-a él tartós párkapcsolatban (élettársi, vagy házassági kapcsolatban), és az életkor szerinti tagoltság mentén erősen eltérő arányokat találtunk. Ezt az összefüggést mutatja a 4. ábra oszlopdiagramja. A legfiatalabb évjárati csoportokban elvétve feltűnő párhelyzeteket egyértelműen a véletlen hatásának tekinthetjük. Elsőként a 22–25 év közöttiek esetében beszélhetünk arról, hogy körükben már számottevő arányban fordulnak elő párkapcsolatban élő fiatalok. Mindössze a

legidősebb korcsoportban, a 25 év felettiek körében találunk ugrásszerű emelkedést. A párhelyzetben élők súlya még ebben az évjárati csoportban sem éri el csoporthoz tartozók 50%-át. Ilyen párkapcsolati arányok mellett az lenne a feltűnő, ha az első táblázatban látott, összesen 26%-nál magasabb arányban találnánk családjaikban gyerekeket. Mint azt e fejezet elején említettük, érdemi arányban a 2, 3, 4 és 5 személyes háztartások fordulnak elő a megkérdezettek körében. A részletes tagolást feltüntető 5. ábra a minta egészében tapasztalt családnagyság-arányokat mutatja.

4. ábra. Tartós párkapcsolatban él, az életkori csoportok szerint (N = 250)3 50% 42 40% 30% 20% 13 10% 3

0

0%

14–17 évesek

18–21 évesek

22–25 évesek

26–29 évesek

5. ábra. A háztartásokhoz tartozó személyek száma (N = 247) 40% 31 30%

26 18

20% 12 10%

7 3

2

1

7 sz.

10 sz.

0% egy személy

38


2 sz.

3 sz.

2009 / nyár

4 sz.

5 sz.

6 sz.

Ifjúság és környezet A különböző nagyságú családok arányait feltüntető, balra eltolt haranggörbe két részre tagolható. Egy és hat személy között közel szabályos, markánsan balra, az alacsonyabb családháztartás-létszámok irányába eltolt képet látunk. Ez a görbe a leggyakoribb, négytagú családok mellett az ennél kisebb, ill. az ennél nagyobb családháztartások előfordulását 41:28%-osnak mutatja. Ennek a féloldalasságnak megfelelően a görbe jobb oldalán az öt személynél nagyobb családok esetében csak 10% alatti előfordulásokat látunk. Mindez az átfogó képnél tagoltabb elemzésekben olyan véletlenszerű eredményekhez vezetne, ami indokolttá teszi, hogy ezeket a továbbiakban a négy személyes háztartásokkal összevonva kezeljük. A családháztartások nagyságának tagoltságát több metszetben is megvizsgáltuk, ezek közül érdemi összefüggést a háztartások generációs szerkezete és a családokban együttélők száma között találtunk. Ezt a kapcsolatot tartalmazza a 3. táblázat. Az átlagtól markánsan eltérő cellatartalmakat ebben a táblázatban is kövér kiemelésekkel jelöltük. A kőszegi fiatalok legnagyobb csoportja – a szüleikkel kétgenerációs háztartásban élő 197 személy – a családnagyság tagoltságát egészében véve meghatározónak bizonyult. Olyan kevéssé térnek el az összképtől, hogy csoportjukban egyetlen kiemelést sem kellett használnunk, A generációs szerkezet többi csoportjában viszont szükségessé váltak a kiemelések. A gyermektelen, egygenerációs háztartásokban az egy- és a kétszemélyes családnagyság haladja meg jelentősen az átlagot. A gyermekükkel élő,

kétgenerációs háztartásokban a domináns, háromszemélyes családnagyság közel kétszerese az átlagos előfordulásnak. A kérdezettek legkisebb, mindössze kilencszemélyes csoportjában, a háromgenerációs háztartásokban pedig a négy személynél is nagyobb családok kiugró súlyára kell figyelnünk. Táblázatunkban már ránézésre is igen erős keresztkapcsolatra utal a kiemelt cellatartalmak diagonális elrendeződése. A szignifikancia szintre utaló adatokat jegyzetben megadtuk, de ez még nem indokolná a táblázaton belüli keretes kiemelést. A kerettel jelölt tizenöt cella megkülönböztetése azért vált fontossá, mert az idetartozó megkérdezettek (50 személyt átfogó) csoportjaiban zajlik a felnőtté válás hol harmonikus, hol ellentmondásokkal terhelt folyamata. Ők élnek abban az életfázisban, amelyben a saját háztartás megteremtése vagy annak megoldhatatlansága és a gyermekvállalásról hozható súlyos döntések egyaránt előfordulnak. Ezekben a csoportokban többen már döntöttek – vagy éppen döntési helyzetben élnek –, néhányan még csak tervezgetik döntéseiket, mások pedig erős „öncenzúrával” tervezni sem mernek. Amit a felnőtté válásról korábban írtunk, azt itt, a kőszegi fiatalok az elhatárolt háztartásszerkezet-csoportokban élik át mindennapos valóságként, ez tette indokolttá kiemelésüket. A szüleikkel élő többség még csak készül életének erre a szakaszára, esetleg nem is látja át, hogy az évek múlásával ehhez az életszakaszhoz kerül egyre közelebb. Az eddigiek alapján azt kell mondanunk, hogy a kőszegi fiatalok jelentős többsége objektív kényszerek nyomán még nem jutott el az önál-

3. táblázat. A családok nagysága a háztartások generációs szerkezete szerint (N = 247, %)4 1 személy

2

3

4

4 felett

Σ

36

28

100 100

Felmenő 2 generációs

n = 197

–

9

27

1 generációs

n = 29

28

45

10

7

10

2 generációs gyerekkel

n = 12

–

8

42

25

25

100

3 gen. szülővel, gyerekkel

n=

–

–

22

22

56

100

3

13

26

31

27

100


39

Σ

9

2009 / nyár

Ifjúság és környezet lósodás lehetőségéig, és csak igen kis részüket terheli a saját gyermekükért viselt ellátási, gondoskodási kötelezettség. Életprogramjuk fontos mozzanata, hogy olyan körülményeket hozzanak létre, amelyben ezt a felelősséget vállalhatják. E programnak kétségkívül az egyik legnehezebb része az olyan lakáskörülmények kialakítása, amelyben a gyermekvállalás és a személyes intimitás iránti igényeik egyaránt beteljesülhetnek. A megkérdezettek lakáshelyzetének vizsgálata során ez utóbbi szempontot is figyelembe vettük. Ennek megfelelően a lakások nagyságát, komfortosságának több összetevőjét és a lakáson belüli saját tér létét egyaránt vizsgáljuk. A lakásviszonyok jellemzőinek köréből adatokkal rendelkezünk a lakó- és fürdőszobák számáról, az erkélyek, ill. teraszok, a kertek/ tetőteraszok és a lakásokhoz/házakhoz tartozó garázsok létéről, továbbá arról, hogy van-e a fiataloknak saját (döntően általuk használt) lakószobájuk. Adataink kisebb részét finommetszetekben is értelmeznünk kell, többségüket a főbb tendenciák bemutatásával tekintjük át. 6. ábránk a lakószobák számát ismerteti.

A megkérdezettek többsége arról számolt be, hogy lakásukban (házukban) tagolt lakóövezet van (és többnyire nem is éppen csak tagolt, hiszen 62% a legalább három lakószobából álló otthonok aránya). Ezzel szorosan összefügg, hogy egyszobás lakásról/házról sokkal ritkábban (3%) szóltak a válaszok, mint négy-öt szobás (18, ill. 16%) otthonokról. A hazai kutatási eredmények adatai szerint általános jelenség, hogy a fővárostól a kisebb települések felé haladva emelkedik a lakóingatlanok alapterülete és szobaszáma. Saját eredményeink sorából öszszevetésre alkalmasak a főváros „jobb” kerületei közé tartozó 14. kerületben, Zuglóban megismert adatok, ahol az ott élők többsége akkor is zuglói lakos szeretne maradni, ha valamiért szívesen költözne másik lakásba. Az egybevetés kedvéért nézzük együtt a két adatsort! (4. táblázat) Kőszegen a három szobából álló otthonokig minden lakásnagyság ritkábban fordul elő, mint Zuglóban, az ennél több lakószobából álló lakások viszont Kőszegen magasabb arányúak. Ez legalább annyit jelent, hogy a kőszegi fiata-

6. ábra. Lakószobák száma a megkérdezettek lakásában (N = 249) Öt vagy annál több 16%

Egy szoba, 3%

Kettő 35%

Négy 18%

Három, 28% 4. táblázat. Zugló, 2007 Kőszeg, 2009

40

Egy szoba 8% 3%


Két szoba 47% 35%

2009 / nyár

Három szoba 35% 28%

Négy szoba 7% 18%

Több szoba 3% 16%

Ifjúság és környezet lok otthonai tagoltabbak, differenciáltabb lakáshasználat lehetőségét kínálják, mint amit a zuglói fiatalok körében megismertünk. A komfortelemek vizsgálatát a fürdőszobával kezdtük. A három válaszhiány miatt 247 megkérdezett válaszait használjuk. Valamennyien fürdőszobás lakásban élnek, melyek közül 26% dupla komfortos. Ezek elsősorban a magasabb szobaszámú lakások jellemzői. A lakások tagoltsága és a fürdőszobák száma közötti kapcsolatot az 5. táblázat foglalja össze. Táblázatunk alapján több mozzanatot kell kiemelnünk. Túl azon a már ismertetett tényen, hogy akik válaszoltak a kérdésre, valamennyien fürdőszobás otthonokban laknak. A legkevésbé tagolt lakásokhoz egyetlen kivételtől eltekintve egy fürdőszoba tartozik. Három

lakószoba esetén még mindig csak elvétve találunk két fürdőszobát. Az ennél osztottabb otthonokat viszont többségükben dupla komforttal építették, vagy ilyenné alakították át. Mindez a törekvést jellemzi, hogy a tagoltabb lakásokban élő, nagyobb létszámú családok tagjai egyidejűleg több fürdőszobához férhessenek hozzá. Ezt követően a fürdőszobákat a további komfortelemekkel együtt akarjuk kezelni, ezért beérjük a kétpólusú megközelítéssel: van fürdőszoba egy fiatal lakásában, vagy nincs. Ugyanúgy, mint az otthonok kényelmét, használhatóságát emelő, további lakástartozékok esetében. A fürdőszoba, az erkély vagy terasz, a kert vagy tetőterasz, és a garázs előfordulását közös oszlopdiagramon mutatjuk be. (7. ábra)

5. táblázat. A fürdőszobák száma a lakások (házak) szobaszáma szerint (N = 246, %)5 egy fürdőszoba

kettő

Egy szoba

n= 8

100

Kettő

n = 85

99

1

100

Három

n = 68

88

12

100

Négy

n = 45

47

53

100

Négynél több

n = 40

Σ

0

Σ 100

20

80

100

74

26

100

7. ábra. A lakások (házak) kényelmét szolgáló komfortelemek előfordulása 100%

100

80% 64 60%

52

44

40% 20% 0% Fürdőszoba

Erkély vagy terasz

Kert vagy tetőterasz

2009 / nyár

Garázs


41

Ifjúság és környezet Az összképről azt kell mondanunk, hogy nemcsak a fürdőszobák előfordulását tekinthetjük kedvezőnek, hanem a figyelemmel kísért további komfortelemek is magas arányban tartoznak a megkérdezettek otthonaihoz. Még a jellegzetesen hiánycikknek számító garázs is a lakások/házak közel felében a családok rendelkezésére áll. Ez nemcsak a járművek állapotának megkímélését teszi lehetővé, de azzal is növeli a komfortosságot, hogy sokféle tárolási célra is alkalmas helyet biztosít a családoknak. Az így áttekintett alaphelyzet arról még nem ad felvilágosítást, hogy ezen belül egy-egy lakásban a négy figyelemmel kísért komfortelem összeadódó hatása mennyire teszi kényelmesebbé, használhatóbbá a megkérdezettek otthonait. A megkérdezettek különböző csoportjainak öszszehasonlításához olyan mérőszám szükséges, amely egyetlen adattal jellemzi a fenti ábra oszlopaiban megjelenő információkat. Ennek a követelménynek a négy komfortelem előfordulásának átlaga (x) minden szempontból megfelel. Ez a mutató elméletileg 0 és 4 közötti értékeket vehet fel, és képes a mintában szereplők csoportjainak tömör jellemzésére. (6. táblázat) A lakások/házak komfortelemeinek együttes előfordulását jellemző mutató a szobaszámok emelkedése mentén a négyszobás otthonokig egyre nagyobb lépésekkel emelkedik. Az ennél nagyobb szobaszámok esetében viszont már nem találunk érdemi eltérést. Az ötszobás vagy ennél is tagoltabb otthonokhoz praktikusan azonos mértékben tartoznak a vizsgált komfortnövelő lakáselemek, mint amit a négyszobás lakásoknál láttunk. Ez azt jelzi, hogy lakóik már a négyszobás lakások/házak esetében is szinte mindent megépítettek, kialakítottak azokból a komfortelemekből, amelyeket kutatásunk során figyelemmel kísértünk. És ez a

megkérdezettek 34%-ára jellemző, amit a magyar körülmények ismeretében méltán tekinthetünk magas aránynak. A lakáskörülmények közül még egy olyan mozzanatot vizsgáltunk, amelynek szerepe lehet az otthonosság kialakításában. Ez a saját (vagy döntően a megkérdezett által használt) szoba. Nézzük, mennyire áll rendelkezésre a kőszegi fiatalok lakásaiban olyan tér, amely az eltérő mértékű, de mindig meglévő családi nyilvánosság mellett is a saját „felségterület” intimitását nyújthatja. A kérdésre válaszoló 248 megkérdezett 67%-a állította, hogy lakásukon belül van saját szobája, 30%-uk egy családtaggal közös szobát használ, és csak három százalék állította, hogy több családtaggal közösen használt szobája van otthonukban. Ez a lehetőség természetesen nem azonos mértékű a különbözőképpen tagolt lakások esetében. A szobaszám mentén már csak a saját szoba lehetőségét vizsgáltuk, hiszen ilyen lakásban él a megkérdezettek jelentős többsége. A szobaszám és a saját szoba összefüggését a 8. ábra oszlopdiagramja szemlélteti. A lakások szobaszáma mentén a saját szoba előfordulási arányai a háromszobás lakásokig jelentős lépésekkel emelkednek, majd az ennél több szobából álló otthonoknál már csak kisebb ütemben nőnek. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a háromszobás vagy ennél is tagoltabb lakásokban élő megkérdezettek domináns többségének rendelkezésére áll a családon belüli intim szféra. A különböző szobaszámokra jellemző elemszám alapján az is egyértelmű, hogy a kőszegi fiatalok jelentős hányada (62%) ilyen lakásokban lakik. A lakásviszonyok jellemzéséből nem hagyhatjuk ki a családok generációs szerkezetének és a saját szoba adottságának összefüggését.

6. táblázat. Négy komfortelem előfordulása a szobaszám szerint (N = 249, x) Szobaszám N szobaszámonként Komfortelemek

42


1 9 1,30

2 87 1,92

2009 / nyár

3 69 2,58

4 45 3,45

4 felett 39 3,37

Együtt 249 2,59

Ifjúság és környezet 8. ábra. A saját szoba biztosított, a lakások (házak) szobaszáma szerint (N = 249, %)6 100%

95

80%

79

82

Három (N = 67)

Négy (N = 45)

60% 43 40%

33

20% 0%

Egy szoba (N = 9)

Kettő (N = 87)

(7. táblázat) A saját szoba arányin túl beillesztettük a komfortelemek átlagát tartalmazó mutatót is, így együtt szemlélhetjük, hogy a négy családszerkezet-típust milyen mértékben jellemzi az önálló szoba használata, és milyen öszszetettségű komfort. A kétszempontú táblázat nyomán egyértelmű, hogy a családháztartás generációs szerkezetével erősen összefügg mindkét figyelemmel kísért jelenség. Elsőként azt kell kiemelnünk, hogy mindkét szempontból a szüleikkel élő, gyermektelen fiatalokat találtuk a legjobb helyzetben. Csoportjuk súlya olyan magas a teljes mintában, hogy eredményeink egészét is nagymértékben meghatározza. Náluk csak kevéssel rosszabbak a háromgenerációs háztartásokban szüleikkel és gyermekeikkel élő fiatalokra jellemző adatok. Ez a csoport viszont a teljes minta legkisebb részét alkotja, így viszonylag jó körülményeik alig befolyásolják az összképet.

Öt, vagy ennél több (N = 38)

Az önálló háztartásban élő megkérdezettek közül a gyermekteleneknek jelentősen gyakrabban van saját szobájuk, mint a gyermeket nevelő fiataloknak. A komfortelemek mutatója ebben a két csoportban egyaránt jelentősen elmarad a minta egészét jellemző átlagtól. A csoportnagyságok alapján azt mondhatjuk, hogy az átfogó adatokra közepes mértékű hatást gyakorolnak. Ezek az adatok együttvéve azt jelzik, hogy a kőszegi fiatalok addig élnek a legjobb lakásviszonyok között, ameddig nem szánják el magukat a saját háztartás megteremtésére. Amikor viszont elhagyják a szülői házat, az addig megszokottól rosszabb lakásviszonyok közé kerülnek. Jó esetben ez a visszalépés csak átmeneti, mert az első saját lakásból előbb-utóbb továbbléphetnek egy jobb feltételeket biztosító otthonba. Azért fogalmazunk feltételes módban, mert az első önálló otthonból visszatérhetnek szüleik lakásába is. Tegyük hozzá: főleg azok, akik időközben nem váltak szülőkké.

7. táblázat. Van saját szobája, a család generációs szerkezete szerint (N = 247, %, x)7

Felmenő két generációs családban 1 generációs 2 generációs, gyerekkel 3 generációs, szülővel, gyerekkel Σ

n = 196 n = 30 n = 12 n= 9

Saját szoba

Komfortelemek (x)

74 50 17 56 67

2,74 1,98 1,99 2,45 2,60

2009 / nyár


43

Ifjúság és környezet Saját generáció, barátok, törzshelyek a kapcsolattartásban A megkérdezettek közül mindenkinek volt véleménye arról, hogy mely korosztályok tartoznak saját generációjához. A 250 fiatal válaszainak megoszlását így jellemezhetjük. (8. táblázat) Az adatsor szélső kategóriáiban (a mintába tartozóknál ifjabb, és idősebb generációs határoknál) a fiatalok válaszai élesen eltérnek. Elvétve találtunk 14 évnél fiatalabb válaszokat, ugyanakkor a felső kormetszésnél idősebbeket kilenc százalék jelölt korosztályához tartozónak. Ez a válaszadói magatartás jelzi, hogy a megkérdezettek az életkorban inkább felfelé igazodnak, ha generációjuk életkorát kívánják meghatározni. Az életkori csoportok és a korosztályhatárról megismert válaszok összefüggését ismerhetjük meg a 9. táblázat alapján. A táblázatban minden életkori csoport esetében kövér kiemelések jelzik a leggyakoribb válaszokat. A diagonálisan végigfutó arányok azt mutatják, hogy a megkérdezettek valamennyi korcsoportjában elsősorban azt tartják magától értetődőnek, hogy generációjuk a velük egykorúakból áll. És egyben azt is jelentik, hogy a „saját generáció” nem üres absztrakció a számukra, döntően az életkorban legközelebb állókkal vállalnak korosztályi közösséget. Ennek a közösségvállalásnak van egy „életkori gettó” karakterű következménye is. Szűkre szabja azt

az életkori metszetet, amelyben kialakul a mintakövetés, az ideálok és a viselkedésminták átvétele. A követhető, átvehető minták lehetséges körét tágíthatja a válaszokban tettenérhető, következő tendencia, amelyre a szürke alaptónusú cellák adatai utalnak. A csoportonként második leggyakoribb válasz minden esetben az életkorban közvetlenül felettük járókra mutat. Azt jelzi, hogy a megkérdezettek nemcsak egészében véve, de életkor szerint tagolva is „felfelé igazodnak”, a kevéssel idősebekkel szívesen vállalnak generációs közösséget. Találunk fiatalabb életkorúakat megjelölő válaszokat is, de lényegesen kisebb arányban. Ez utóbbi tendencia alapján azt mondhatjuk, hogy a kőszegi fiatalokban erős késztetés él a pár évvel idősebbekkel való közösségvállalásra is. Ez minden korosztályból elsősorban azokat jellemzi, akik az életkorban előttük járók törekvéseiben, élethelyzeteiben olyan mozzanatokat látnak, amelyek előbb-utóbb őket is jellemezhetik. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen „felfelé igazodás” semlegesítheti a fiatalok körében kialakult életkori gettó hatásait. Az idősebbekre mutató válaszarányok éppen abban a két korcsoportban a leggyakoribbak (40, ill. 37%), amelyben a leggyakoribb az első munkahely megszerzése. Egyrészt azok körében, akik a középfokú végzettség megszerzését követően nem tanulnak tovább, és rövidebb-hosszabb keresgélés után

8. táblázat. Milyen életkorúakat tartanak a saját korosztályuk tagjainak (N = 250, %) 14 év alatt 2

14–17 23

18–21 20

22–25 29

26–29 17

29 év felett 9

9. táblázat. A saját korosztály meghatározása életkori csoportok szerint (N = 249, %)8

14–17 éves

14 év alatt

14–17

18–21

21–25

26–29

29 év felett

Σ

5

65

22

8

–

–

100

18–21 éves

–

7

45

40

8

–

100

22–25 éves

–

–

7

63

22

8

100

26–29 éves

–

–

2

12

49

37

100

Σ

2

23

20

29

17

9

100

44


2009 / nyár

Ifjúság és környezet sikerül elhelyezkedniük. A munkahelyszerzési törekvések második hulláma a 25. életév betöltése után jellemző, amikor már a felsőfokú végzettségűek is mind többen meglelik helyüket a munkaerőpiacon. Következő lépésként bemutatjuk, hogy a saját generáció életkoráról megismert, gyakran életkortól életkorig megjelölt válaszaiból milyen sávszélesség adódott a különböző korú fiatalok esetében. A válaszokban átfogott évjáratok számából átlagot (x) számítottunk, amely alkalmas arra, hogy minden életkort vagy életkori csoportot egyetlen, összehasonlítást is lehetővé tevő adattal jellemezzen. Az egyes életkorokhoz tartozó adatoknak a trendvonal körüli 5,64 és 8,56 közötti hullámzását a 9. ábra diagramja ábrázolja. A válaszokból megismert sávszélesség finomszerkezetét szemlélve láthatjuk, hogy a ten-

denciájában szélesedő életkori sáv korántsem egyenletesen nyílik, és a trend az évjáratok kisebb-nagyobb kilengéseit összegző egyszerűsítés. Az életkor és a sávszélesség kapcsolatát a négy életkori csoportra jellemző átlagokból megrajzolt grafikonnal követhetőbbé tettük. (10. ábra) A négy korcsoporthoz tartozó grafikon adatai jól érzékeltetik, hogy az életkori sáv a 25. életévig egyenletesen szélesedik, az ennél idősebbek látóterében pedig már nagyjából azonos mértékben szóródnak a saját generációnak tartott életkorok. Ez a fordulópont azt jelzi, hogy hozzávetőleg eddig az életkorig tart az a folyamat, amelyben a fiatalok kapcsolatrendszerébe bekerülnek az egyre idősebbek. Innen kezdve a korosztályuk terjedelméről szóló álláspontjaik már stabilizálódnak.

9. ábra. A generációs sáv szélessége életkor szerint (N = 250, x) 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0

14 év

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29 év

10. ábra. A generációs sáv szélessége életkori csoportok szerint (N = 250, x) 8

6,99

7

7,32

6 5

4,20

5,54

4 3 2 1 0 14–17 évesek

18–21 évesek

22–25 évesek

2009 / nyár

26–29 évesek új ifjúsági szemle

45

Ifjúság és környezet A „saját korosztály” konkrét tartalmát jelzi az, ahogyan a megkérdezettek a generációjukhoz tartozó barátaikról beszámoltak. Csak nyolc fiatal állította, hogy nincsenek barátai a saját korosztályában. Ennek nyomán 242 megkérdezett baráti körének terjedelmét ismertethetjük. Az összképet a 10. táblázat adatsorával foglalhatjuk össze. A válaszokból kirajzolódó alaphelyzethez egyetlen megjegyzést kell fűznünk. A megkérdezettek nagy valószínűséggel a „barátok” kifejezést jó vagy közeli ismerősnek értelmezték. Azért kell erre gondolnunk, mert azokban a kutatásokban, amelyekben a barátokat a titoknélküliséggel, a nehéz helyzetekben várható segítséggel meghatároztuk, ezeknél az arányoknál sokkal többen számoltak be egy–öt barátról, és sokkal kevesebben ötnél többről. Amikor erre nem volt módunk, akkor pedig a mostani válaszmegoszláshoz közeli eredményeket láttunk. Ezért a válaszokat azzal a megszorítással kell kezelnünk, hogy azok most nem a mélyen elkötelezett, érzelmi színezettel átszőtt kötődésekről szólnak. A számításba vehető, szocio-demográfiai kérdésekkel készült kereszttáblázatok nem mutattak érdemi eltéréseket a megkérdezettek baráti körének terjedelmében. Korábbi tapasztalataink alapján feltételeztük, hogy egy másik csoportképző tényező, a törzshelyek mentén érdemi eltéréseket találhatunk. Ez a hipotézisünk csak

töredékesen bizonyult tarthatónak. A húsznál több barátról szóló válaszok arányai valóban jelentősen eltérnek a törzshelyekről szóló „több is, az egy, és az egy sem” válaszok mentén. De kizárólag a legszélesebb baráti körről szóló válaszok esetében. Így értelmetlen lenne a teljes kereszttáblázat bemutatása. Ebből az összefüggésből egyetlen adatsort emelünk ki, azt, amelynél valódi különbséget találtunk. (11. táblázat) A félkövér kiemelésekkel azt jeleztük, hogy nagy különbséget találtunk a törzshelyeikről eltérően beszámoló fiatalok kiterjedt baráti körének arányában. De csak a baráti kör e sávjában. A kevesebb barátra utaló válaszok már korántsem térnek el ilyen markánsan a törzshelyek szerint képzett csoportokban. A forrástáblázat adatait a statisztikai ellenőrzés nem is mutatta szignifikánsnak. Mindezeket együtt mérlegelve csak azt állíthatjuk, hogy a törzshelyek léte vagy nem léte és a széles baráti kör előfordulása között látunk kapcsolatot. Ugyanakkor nem tudjuk megmondani, hogy a több törzshely révén alakul ki a széles baráti kör, vagy a széles baráti kör hatására jut el valaki több, rendszeres találkozóhelyre. Kutatásunk megtervezésekor fontosnak tartottuk a fiatalok kapcsolati terepeinek többszálú vizsgálatát. Ezek egyik összetevője az éppen most érintett törzshelyek kérdésköre. Mire törekedtünk e téma megközelítésével? Áttekintést

10. táblázat. Hány barátja van a saját korosztályában (N = 242, %) 1 barát 7

2–3 24

4–5 28

6–10 27

11–20 9

20 felett 5

11. táblázat. Húsznál több barátja van a korosztályában, a törzshelyek szerint (n = csoportonként változó, %) 20 felett Több törzshely

n = 82

9

Egy törzshely

n = 69

4

Egy sincs

n = 93

1

244

5

Σ

46


2009 / nyár

Ifjúság és környezet akartunk szerezni arról, hogy a Kőszegen élő fiataloknak vannak-e olyan társas terepei, ahol előzetes egyeztetés nélkül is számíthatnak azok jelenlétére, akik számukra fontosak. Az ilyen találkozóhelyről beszámolók esetében tisztázni kívántuk lakóhelyük és a stabil találkozóhelyek távolságát, végül a legfontosabb törzshely ingyenességét vagy a szabadidőiparra jellemző térítéses karakterét. A 11. ábra kördiagramja elsőként a legáltalánosabb közelítés eredményét, a stabil kapcsolati helyek létét tekinti át. Elsőként azt kell leszögeznünk, hogy a kőszegi fiatalok érdemi többségének legalább egy olyan találkozóhely áll a rendelkezésére, ahol számíthatnak arra, hogy egyik-másik jó emberükkel találkozhatnak, ha előzetes egyeztetés nélkül odamennek. A stabil társas terepek 61%-os előfordulását méltán magasnak nevezhetjük, hiszen vannak összehasonlításra alkalmas adataink. Budapesten 1000 személyes reprezentatív mintán végzett kutatásban 1999 őszén a 14–20 éves fiataloknak 40%-a mondta, hogy van egy vagy több törzshelye. Ugyanezt 2007 tavaszán, 600 személyes zuglói reprezentatív kutatás során, a 14–29 év közötti fiatalok körében csak 29% állította. E két adat fényében azt kell mondanunk, hogy a kőszegi fiatalok lényegesen gyakrabban élhetnek a stabil találkozóhelyek adta lehető-

ségekkel, mint amit korábban más terepeken megismertünk. Nyilvánvaló, hogy a napjainkra szinte minden fiatal rendelkezésére álló mobiltelefon használata sokukat megóvja a „vakrepülés” okozta csalódásoktól, nem feltétlenül kell nekiindulniuk a nagyvilágnak előzetes egyeztetés nélkül. Ezen túl az internet széles körben lehetőséget ad a személyes találkozás nélküli kapcsolattartásra a fórumok, blogok, különféle céllal működtetett közösségi portálok révén. Ezek együttvéve egészen mássá teszik a kapcsolattartásra alkalmas helyek szerepét. Többek szerint lényegesen kisebb a jelentőségük, mint a mobiltelefon és az internet előtti időkben. Mi úgy gondoljuk, hogy a bejáratott törzshely olyan funkciókat is hordoz, amelyeket nem váltanak ki az új eszközök. Az otthonosságot, az adott helyen megforduló személyek hanghordozását, egy-egy örömteli vagy bosszús gesztusuk utánozhatatlan vagy éppen előszeretettel kifigurázott mozdulatsorait, a személyektől elválaszthatatlan mimikát, egyszóval az otthonosságot. Ez sokszor nem a legdrágább infrastruktúrán múlik, hanem azon, hogy az oda járók közös élményeik révén előbb-utóbb sajátjuknak tekintik a terepet, s szokásokat, hagyományokat hoznak létre. Nem programként megfogalmazott „hagyományteremtő” esemé-

11. ábra. Vannak-e törzshelyei a megkérdezetteknek (N = 250, %)

Több törzshelye van 34%

Nincs törzshelye 39%

Egy törzshelye van 27%

2009 / nyár


47

Ifjúság és környezet nyeknek köszönhetően, hanem sokszor annak alapján, ahogyan összenevetnek egy csoport jelbeszédének ismétlődő mozdulatai közben. Mondjuk egy mások számára megfejthetetlen, félúton megállított kézfogással. Olyan apróságokkal, amelyeket csak a beavatottak ismernek. Együttvéve azt tartjuk, hogy a különböző kapcsolatszervezési lehetőségek nem hierarchikus, hanem egymást kiegészítő rendszert képeznek. Ennek egyik eleméről láttuk, hogy a kőszegi fiatalok többségének vannak ilyen lehetőségei. Az összképen belül, a csoporteltérések vizsgálata során kevés eltérést találtunk. A demográfiai változók többsége mentén nem beszélhetünk érdemi eltérésekről. Kivételt képez a megkérdezettek neme. Az itt talált csoportkülönbségeket tekinti át a 12. táblázat. A hat cella közül kettőre utalnak a kiemelések. Azokra, amelyekben az átlagot jelentősen meghaladó értékeket találunk. A diagonális elrendeződésű, kiemelt arányok arra figyelmeztetnek, hogy a megkérdezett férfiak és nők érdemi mértékű eltérésekkel számoltak be arról, hogy vannak-e stabil találkozóhelyeik. A férfiakat átlag feletti arányban jellemzi, hogy több törzshelyük is van, a nőknek viszont az átlagnál gyakrabban egyáltalán nincs ilyen találkozóhelyük. Ezek az arányeltérések az jelzik, hogy a korábban látott, kedvező összképen belül számottevően eltérnek a férfiak és a nők kapcsolattartási lehetőségei. Mint sok más életszférában, a

személyességet jelentő törzshelyek esetében is tetten érhető a férfiak előnyösebb helyzete. A felvétel alacsony elemszáma nem teszi lehetővé, hogy a generációs szerkezet mentén elkülöníthető alcsoportok arányait is megbízhatóan kezeljük, de egy részmozzanatot mégis megemlítünk: a megkérdezettek legnagyobb csoportjában, a 197 személyből álló, szüleikkel kétgenerációs háztartásokban élő fiatalok körében az egészében véve is magas (61%) arányt némileg meghaladja a törzshelyekről számot adó fiatalok súlya. Ennek a csoportnak az összkép kialakításában nagyobb a szerepe, mint a további három, összesen 51 személyből álló családháztartás-típusban élő fiataloké. Feltételezzük, hogy a stabil találkozóhelyekre elsősorban a szüleikkel élő, gyermektelen fiatalok járnak, de álprecizitás lenne részünkről, ha ezt az összefüggést számszerűen kívánnánk elemezni. A stabil kapcsolati terepek jellemzőit két megközelítéssel vizsgáltuk. Elsőként a lakóhelytől való távolság szerint, majd abból a szempontból, hogy vajon mi jellemzi hozzáférhetőségüket, ingyenesen vagy pénzért látogathatóak. Ezen belül arra is figyeltünk, hogy közterületet használnak találkozóhelyként, vagy pedig valamely intézmény, kereskedelmi egység részeként elérhető terepet. A megkérdezettek lakásához viszonyító kérdés válaszai ezt az alaphelyzetet mutatták. (13. táblázat)

12. táblázat. Van-e törzshelye, nemek szerint (N = 249, %)9 Van több is

Egy van

Nincs törzshelye

Σ

Férfiak

41

29

30

100

Nők

26

25

49

100

Σ

34

27

39

100

13. táblázat. Az egyetlen vagy a legfontosabb törzshely és a lakóhely távolsága (N = 152, %) Gyalog pár percre a lakásától Lakásától távolabb, de a városban A városon kívül Σ

48


2009 / nyár

48 48 4 100

Ifjúság és környezet Az alapmegoszlás-sor értékei azt jelzik, hogy a legtöbb megkérdezett mintegy lakása közeli kiterjesztéseként használja törzshelyét. Azt a személyes kapcsolati rendszert, amelyben a fiatalok jól érzik magukat, még akkor is nehéz beszoktatni a szülőkkel közös lakásba, ha sokuknak van saját szobája. Emlékeztetőül: a megkérdezettek 83%-a a szüleivel él, és 67% mondta, hogy van saját szobája. A súrlódásokat akkor a legkönnyebb kivédeniük, ha kapcsolataikat házon kívül tartva, tehermentesítik szüleik otthonát. Ezek az arányok igen kis eltéréssel bármely demográfiai csoportra jellemzőek. Statisztikai hitelességű alcsoport-eltéréseket nem találtunk, így elmondhatjuk, hogy az összkép és annak csoportok szerinti tagoltsága igen közeli. A kereszttáblázatokban még kiemelésre méltó adatcsoportokat sem tudtunk elkülöníteni. Az egyetlen vagy legfontosabb törzshely karakteréről ugyanazt a 150 fiatalt kérdezhettük, akiket stabil találkozóhelyük és lakásuk távolságáról. Adataink szűkössége miatt ebben az esetben is abba a korlátba ütközünk, hogy részleteket, csoporteltéréseket csak az álprecizitást, fogalmazzunk keményebben: a látszattal zsonglőrködő bűvészkedést vállalva értelmezhetnénk. Ezt nyilvánvalóan nem tehetjük, így be kell érnünk az összkép jellemzésével. Azt viszont megtehetjük, hogy eredményeinket egybevetjük a két évvel korábbi zuglói kutatásunk tapasztalatainak azonos adataival. A válaszok megoszlása a 14. táblázat szerinti volt.

A válaszok sorozatában cezúrával elkülönítettük a sor első két tagját, a találkozóhelyeknek azt a két típusát, amelyeket mindkét kutatásban a legjellemzőbbnek találtunk. Ezeket bízvást nevezhetjük a stabil találkozóhelyek felsőházának. A válaszok több mint fele mindkét településen ebbe a sávba tartozik. Kőszegen még ezen a sávon belül is kiemelt fontosságúnak tekinthetjük a különféle vendéglátóhelyeket, hiszen ezek súlya önmagukban is meghaladja az 50%-ot. Ez nagyobb, mint Zuglóban a teljes felsőházi sáv terjedelme. Ezeknek az arányeltéréseknek az értelmezésére is csak feltételes módban vállalkozunk. Úgy véljük, hogy a megkérdezett fiatalok pénztárcája Kőszegen inkább elviseli az ilyen helyeken szokásos (akár szerény) fogyasztás költségeit, mint Zuglóban. Azt is feltételezzük, hogy a kiterjedt és meglehetősen tagolt zuglói városszerkezet több olyan közterületi találkozási lehetőséget kínál, mint amit Kőszegen a fiatalok erre alkalmasnak tartanak. Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Kőszegen, amely magán viseli a kisváros karakterjegyeit, a szabadtéren fellelhető és kötetlen együttlétekre alkalmat adó helyek egyben a kisvárosi nyilvánosság tipikus vonásait is hordozzák. Egyebek mellett azt, hogy az ilyen terepeken találkozó fiatalok sokkal inkább „szem előtt” vannak, mint akik Zuglóban a közterületeken találkoznak társaikkal. Ezekben a következtetésekben az is megerősíthet bennünket, hogy a 2006ban elsősorban kvalitatív módszerekkel vég-

14. táblázat. Az egyetlen vagy a legfontosabb törzshely karaktere Kőszegen, és két évvel korábban Zuglóban (N = 150, ill. 174, %) Vendéglátóhely Szabad téren van Játékterem, diszkó Művelődési ház Bevásárlóközpont Védett, fedett közterület Egyéb helyek összesen Σ

Kőszeg, 2009 55 26 5 5 3 1 5 100

Zugló, 2007 25 29 19 5 12 4 6 100

2009 / nyár


49

Ifjúság és környezet zett megyei ifjúságkutatás eredményei szerint a fiatalok bár szeretnének közösségi életet élni, a megfelelő közösségi helyek hiányoznak. A kőszegi fókuszcsoportos beszélgetésen elsősorban a kocsmákat-vendéglátóhelyeket említették, így a Poncihtert, a Roccot vagy a Salvadort. Elmondásuk szerint ezeken kívül nem igazán vannak olyan közösségi helyek, ahova rendszeresen és gyakran eljárnának és jól éreznék magukat, ráadásul ezek meg is osztják a fiatalokat, van akinek egyik, van akinek másik a törzshelye. A városszerkezet a zuglói ifjaknak (főleg a fiatalabb évjáratokhoz tartozóknak) a közterületi elvonulás lehetőségét jobban biztosítja, mint Kőszegen. Azt máskor is tapasztaltuk, hogy a kifejezetten nagy forgalmú, nyilvános terepek a kisebb társaságoknak szinte az észrevehetetlenséget kínálják. Ez a látszólagos ellentmondás úgy működik, hogy a forgatagban szinte terepszínűvé lehet válni. Azt gondoljuk, hogy ez Kőszegre nem jellemző, s ez is hozzájárul a találkozóhelyek sorrendjének felcserélődéséhez. A cezúra alatt olyan törzshelyeket találunk, amelyeket az eddigieknél lényegesen ritkábban említettek a megkérdezettek. Most is, és két évvel korábban Zuglóban is. Ha az arányokra figyelünk, akkor azt kell mondanunk, hogy az ilyen találkozóhelyek a fiatalok kapcsolattarásában, esetleg kapcsolatépítésében összehasonlíthatatlanul kisebb szerephez jutnak. Kőszegen ezeket praktikusan nem is tekinthetjük igazi lehetőségeknek, Zuglóban is csak a játéktermek, diszkók, ill. a bevásárlóközpontok kínálnak egy-egy szűk kör számára találkozási alkalmakat. Meg kell említenünk, hogy az ifjúkornak ebben a szakaszában előbb-utóbb kikerülhetetlen életprogrammá lesz a felnőtté válás – azokkal az új jelenségekkel együtt, amelyekről már korábban írtunk. A fiatalok a visszafordíthatóság lehetőségeivel élve is megfogalmazzák ideáljaikat, és ha módjukban áll, kipróbálják, hogy azok beválnak-e vagy sem. Nyilvánvalóan gyakran feszültségekkel, elképzeléseik kudarcaival és kényszerű újrafogalmazásával.

50


2009 / nyár

Ilyen folyamatok során a hasonló korú, hasonló helyzetű társak csoportjai olyan védőhálót jelenthetnek, amely elfogadó közeget, önbizalmat és bátorítást nyújthat az ifjaknak. Az erre alkalmas terepek, intézmények jóval szélesebb funkciósort hordozhatnak, mint a törzshelyek. Az ilyen, többféle szerepre is alkalmas társas terepek iránti igényekkel és ezek elérhetőségével foglalkozunk tanulmányunk következő fejezetében.

Szükséglet és elégedettség a helyi kapcsolati terepekkel Kutatásunkban hét kapcsolati terepről kértük a fiatalok ítéleteit. Köztük három funkciópárról és hetedikként egy sajátos szerepkörű társas terepről. Ezek mindegyike egy-egy eltérő nyitottságú és funkciójú intézményként jelent meg kérdőívünkben. Mindegyikről két ítéletsor, egy szükséglet- és egy megvalósulás-skála használatával mondhatták el álláspontjukat a megkérdezettek. A kérdőívet kiegészítő osztályozókártyán az iskolai osztályzatokhoz hasonló 1 és 5 közötti válaszlehetőségekkel mondhatták el véleményüket a fiatalok. A válaszokat a szükséglet- és megvalósulás-indexek kiszámítása előtt egy skálafokkal csökkentettük. Ezzel elértük, hogy a besorolások átlagai (x) a grafikus ábrázolásban nem az 1,00, hanem a 0 skálafoknál induljanak. Ez megfelel a válaszok tartalmának, hiszen az alsó besorolási lehetőségek, „a teljesen felesleges”, ill. az „egyáltalán nem tartja megfelelőnek”, valójában a semmi megfelelői. Ezzel a korrekcióval elértük, hogy ítéleti skáláink a válaszok tatalmának megfelelően ne 1-től 5-ig, hanem 0-tól 4-ig terjedjenek. Kérdéseinkben a vizsgált intézmények karakterét így adtuk meg: Kapcsolatápoló, ill. kapcsolatépítő funkciópár: • olyan hely (intézmény), ahol ismerőseikkel, barátaikkal találkozhatnak; • olyan hely (intézmény), ahol új ismeretségeket, barátságokat lehet kötni.

Ifjúság és környezet Önszervező, ill. professzionális szabadidős funkciópár: • olyan hely (intézmény), ahol szabadidejük programjait maguk alakíthatják; • olyan hely (intézmény), ahol ötletekkel, programkínálattal várják őket. Professzionális segítő, ill. önsegítő funkciópár: • olyan hely (intézmény), ahol hozzáértők tudnak segíteni nehéz helyzetekben; • olyan hely (intézmény), ahol egymást segíthetik nehéz helyzetekben. Exkluzív, kirekesztő funkció: • olyan hely (intézmény), ahol csak az fordul meg, akit ők szívesen látnak. Az osztályozóskálák válaszlehetőségeit a 15. táblázat mutatja be. A két index számításakor kizárólag azok válaszait vettük figyelembe, akik egy-egy kérdésre válaszolni tudtak. Akik nem válaszoltak a szükséglet-skálán vagy teljesen feleslegesnek ítéltek egy helyet, azoktól nem kértünk megvalósulás ítéletet az adott intézményről. Az összes megkérdezett (majd kérdezhető) válaszai alapján a

funkciópárokat a két index eltérésének növekedése mentén rendeztük sorba, majd a pár nélküli funkcióval zártuk az áttekintést. (16. táblázat) A szükséglet-indexben a válaszhiányok száma egyszer sem haladta meg a tizet, ami arra utal, hogy a páronként jelentősen eltérő funkciójú helyek iránti szükségletről a megkérdezetteknek szinte kivétel nélkül volt álláspontjuk. A sorozat első négy tagjáig a megvalósulásindexben figyelembe vehetők száma alig kevesebb a szükséglet-indexben szereplő megkérdezettekétől, ami azt jelzi, hogy csak a további helyeket (a segítő funkciópár két elemét és a kirekesztő karakterű helyeket) ítélték jelentős számban teljesen feleslegesnek. A szükséglet-indexek egy kivétellel a közepesen és a nagyon szükséges ítéletek közötti tartományba esnek, a közöttük lévő különbségek feleslegessé teszik az álprecíz méricskélést, hiszen a három funkciópár szélső index értékei közötti 0,26 skálafok-különbség mindössze a teljes skálaterjedelem 6,5%-át éri el. Az utánuk húzott cezúrát éppen az indokolja, hogy a kirekesztő funkciójú találkozóhely szükségletindexét éles törés választja el a sorozat három, korábbi funkciópárjától. A szükséglet-index so-

15. táblázat. Az osztályozóskálák válaszlehetőségei 54321-

szükséglet-skála: nagyon szükségesek eléggé szükségesek közepes mértékben szükségesek alig van szükség rájuk teljesen feleslegesek

54321-

megvalósulás-skála: teljesen megfelelőnek tartja eléggé megfelelőnek tartja közepes mértékben tartja megfelelőnek alig tartja megfelelőnek egyáltalán nem tartja megfelelőnek

16. táblázat. Szükséglet és megvalósulás a hét különböző funkció szerint (N = változó, x) szükségletmegvalósulásindex index Olyan hely, ahol: n x n x ismerőseikkel, barátaikkal találkozhatnak 247 3,42 245 2,23 új ismeretségeket, barátságokat lehet kötni 246 3,36 245 1,98 szabadidejük programjait maguk alakíthatják 247 3,26 241 1,61 ötletekkel, programkínálattal várják őket 247 3,18 244 1,48 hozzáértők tudnak segíteni nehéz helyzetekben 245 3,21 222 1,50 egymást segíthetik nehéz helyzetekben 244 3,16 219 1,41 csak az fordul meg, akit ők szívesen látnak 247 2,37 206 1,71

2009 / nyár


eltérés x - 1,19 - 1,38 - 1,65 - 1,70 - 1,71 - 1,75 - 0,66

51

Ifjúság és környezet rozat széli értékeit szemlélve egyértelmű, hogy a kőszegi fiatalok legjobban a kapcsolatápolásra alkalmas helyeket igénylik, és a kirekesztő funkciójú terepet tartják a legkevésbé szükségesnek. A megvalósulás kapcsán jóval szórtabb ítéletek születtek. Ebben az index-sorban a funkciópárok felső és alsó index értékeit 0,82 skálafok távolság jellemzi. Ez a különbség a skálaterjedelem 20,5%-a. A nagy eltérés arra utal, hogy a megkérdezettek a fontosnak tekintett három funkciópár valamennyi elemének megvalósulását elkülönítve mérlegelték, és differenciált ítéletekkel válaszoltak. Végül a kirekesztő karakterű találkozóhely megvalósulás-indexét a szélső értékek között találjuk. Az eltérés ebben az esetben lényegesen kevesebb, mint a cezúra feletti funkciópároknál. A két index értékeinek szóródását jellemezve azt láttuk, hogy a három funkciópár esetében az eltérések nem jelentősek. A két index távolsága esetében más a helyzet. Nincs olyan szükséglet-index, amelynél a megvalósulásról 1,0 skálafoknál közelebbi ítéletet találtunk volna. Ezt a négyfokú skála esetében jelentős eltérésnek kell tekintenünk. Csak az egészében kevéssé szükségesnek tartott kirekesztő funkciójú terep megvalósulásáról találtunk ennél lényegesen szűkebb távolságot a két index között. Mind

a hét terep indexpárjainak távolságát negatív előjelűnek találtuk. Emiatt az eltéréseket, amelyeket eredetileg elégedettség/elégedetlenségindexnek neveztünk volna, fenntartás nélkül elégedetlenség-indexnek nevezhetjük. Ez olyan mutató, amely minden terep kapcsán a megkérdezettek elégedetlenségét méri. Elsőként tekintsük át, hogy a hét eltérő funkciójú hely/intézmény kapcsán milyen elégedettség jellemzi azokat a megkérdezetteket, akik egy-egy funkció kapcsán bármilyen mértékben is, de szükségesnek tartották, hogy legyen ilyen Kőszegen. Elégedettségük mutatói minden esetben arról szólnak, hogy milyen mértékben elégedettek azzal, ahogyan helyben elérhető az adott funkciót hordozó hely/intézmény. Grafika sorozatunk minden eleménél azt tesszük átláthatóvá, hogy a szükséglet-szintekhez milyen megvalósulás-szintek társulnak. Ábráink információt adnak arról is, hogy a négy „szükséges típusú” választ mekkora csoportoktól kaptuk. Elemzésünket az összesítő sorozatban legmagasabb szükséglet indexű kapcsolatápoló funkcióval kezdjük. Ennek megvalósulásáról 244 fiatal ítéleteit kérdezhettük. (12. ábra) Azokról a helyekről, ahol a kőszegi fiatalok ismerőseikkel, barátaikkal találkozhatnak, csak igen kevesen vélekedtek úgy, hogy alig van szükség rájuk. Mindössze ebben, a bátran elha-

12. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás a kapcsolatápoló funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2 2

1,30

2,19

2,37

Eléggé (N = 86)

Nagyon (N = 137)

1,64

1 1 0 Alig (N = 7)

Közepesen (N = 14) Szükséges szint

52


2009 / nyár

Megvalósulás

Ifjúság és környezet nyagolható körben találtunk a szükséglet szintjét meghaladó megvalósulás-indexet. Ennek a csoportnak kétszerese, de még mindig szűk a szükségletet közepes mértékűnek jellemzők alcsoportja. Körükben már megjelenik a kapcsolatápoló funkciójú helyi terepekről megismert, szükséglet-elégedettség viszony legfontosabb jellemzője. Minél szükségesebbnek tartják a találkozásra, kapcsolatápolásra alkalmas intézményeket, annál nagyobb távolság választja el ettől az igénytől a megvalósulást mutató indexet. Ettől a csoporttól kezdődően egyre szélesebbre nyílik az olló a két ítélet között, egészen addig, hogy a leggyakoribb (nagyon szükséges) ítélethez a teljes skálaterjedelem felétől csak egy kissé elmaradó elégedetlenség kapcsolódik. A véleményalkotók 90%-ánál közel egy skálafoknyi, vagy nagyobb elégedetlenséget találtunk. Emlékeztetőül visszautalunk az előző fejezet kiindulópontját képező adatra: a kőszegi fiatalokat reprezentáló mintánkban 61% azoknak az aránya, akik kapcsolattartásra alkalmas, stabil találkozóhelyről adtak számot. Ennek alapján a megkérdezettek többségét „szakértőnek”, de legalább tapasztalattal rendelkezőnek tekinthetjük a kapcsolattartó funkciójú helyek, intézmények kérdésében. És most kell előre jeleznünk: fejezetünk lezárásaként a törzshelyek

egyik jellemzője és a kapcsolattartó funkciójú terepekkel összefüggő elégedetlenség viszonyát fogjuk értelmezni. A kapcsolatok funkciópárjának másik eleméről, a kapcsolatépítésre alkalmas helyekről megismert ítéleteket összegzi a 13. ábra. Az ismerkedésre, kapcsolatkötésre alkalmas helyek szükségességét csak öten voltak képtelenek mérlegelni. Az álláspontját vállaló 245 fiatal közül az ilyen karakterű terepeket hat megkérdezett ítélte alig szükségesnek. Ezt a csoportot joggal tekinthetjük a minta elhanyagolható kisebbségének, hiszen egy ilyen kis alcsoport közepes mérték alatti megvalósulásindexe nem befolyásolja érdemben az összképet. A megkérdezettek tizedét sem éri el a „közepesen szükséges” álláspontot vallók csoportja. Ők közel azonosan vélekedtek a megvalósulásról, mint az előbbi funkció esetében az ugyanilyen ítéletű, de kissé szűkebb alcsoport. A két ítélet mértékében a fordulópontot ismét itt látjuk. A „közepesen szükséges” ítéletű körtől tovább haladva mind nagyobb az eltérés a két index között. Ismét a „nagyon szükséges” elvárásúak megvalósulás-indexe kerül a legtávolabbra a szükséglet-indextől. A legnagyobb (127 személyes) alcsoport elégedetlensége egy század skálafok híján eléri a teljes skálaterjedelem felét, hiszen a két index távolsága körükben 1,99 skálafok.

13. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás a kapcsolatépítő funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2

1,81

2 2,05

2,01

Eléggé (N = 90)

Nagyon (N = 127)

1,62

1 1 0 Alig (N = 6)


Megvalósulás

2009 / nyár


53

Ifjúság és környezet Ez a csoport befolyásolja legerősebben a nagyfokú elégedetlenséget. Együttvéve az állásfoglalásra vállalkozók 88%-ánál egy skálafok vagy nagyobb elégedetlenséget láttunk. A kapcsolatápoló és a kapcsolatépítő funkciók párosánál megismert mutatókat, a magas szükséglet-indexekhez kapcsolódó alacsony megvalósulás-indexek együtt is értelmeznünk kell. Azt jelzik, hogy Kőszegen szükséges lenne – akár több helyen is – olyan kapcsolati terepek megteremtésére, ahol a fiataloknak ismerkedésre, kapcsolataik gondozására nyílik lehetőségük. A szándékoltan lokális és a város szerkezetének tagoltságához igazodva kialakítandó ifjúsági fészkek a társkapcsolatok otthonai lehetnek. Olyan „szociális inkubátorházak”, amelyekben új ismeretségeket lehet kötni, a face to face helyzet révén másféle személyesség megjelenését biztosítják, mint amire a virtuális tér közösségei alkalmasak. A karakteresen kapcsolati funkciójú intézmények kapcsán nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az elemzés céljára elkülönítve szemlélt kétféle szerepkör gyakran egyetlen helyen alakul ki. Kinek-kinek az válik fontossá, amire helyzete és igényei alapján éppen szüksége van. Sőt, azonos személyek számára időről időre a funkciópár egyik vagy másik eleme lehet a hangsúlyosabb.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kapcsolatok kialakítására és ápolására szolgáló terepek gyakran szabadidős funkciókat is hordoznak. Akár úgy, hogy egy intézmény dolgozói vagy meghívottjai gondoskodnak a szabadidő programjairól, akár úgy, hogy az adott terep látogatói maguk töltik meg tevékenységgel az intézményi keretrendszert. Utóbbi esetben a látogatók számára erőteljessé válnak a kapcsolati funkciók, hiszen a programokhoz a közösen létrehozott időtöltés nyomán egy semmivel sem csereszabatos élmény kapcsolódik. Az együttes időtöltés akár a társas magányra is korlátozhatja a jelenlévőket, az együttes cselekvés viszont „csoporttörténelmet” írhat, valódi csoportot hozhat létre. Ez utóbbit a passzív közönség helyzettől alig várhatjuk. Munkánkban a szabadidős funkciójú terepek iránti elvárások és az elérhetőségükkel kapcsolatos elégedettség kapcsán a fenti kettősség miatt teszünk különbséget a „gondoskodó”, ill. az „önszervező” karakterű helyek között. Elsőként az önszervező intézményekről megismert álláspontokra figyelünk. (14. ábra) Az ilyen helyek szükségességéről mindössze három megkérdezettnek nem volt álláspontja, és a megvalósulásról 241 fiatalt kérdezhettünk. Elhanyagolhatóan szűk körnek találtuk azokat, akik szerint Kőszegen alig van szükség az ilyen

14. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás az önszervező szabadidős funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2 2 1

1,56

1

1,68

1,61

Eléggé (N = 86)

Nagyon (N = 116)

0,78 0 Alig (N = 4)

54



2009 / nyár

Megvalósulás

Ifjúság és környezet terepekre. Még ebben (a csoportnak is nehezen tekinthető) szegmensben sem érte el a megvalósulás index az elképzelhető legalacsonyabb szükséglet-index mértékét. A két index közötti olló viszont már tőlük kezdődően szétnyílik. Most látunk először számottevő alcsoportot a közepes szükségletűeknél, akiknek elégedetlensége meghaladja az előbbi, töredéknek tekinthető csoportét. A közel fél skálafok terjedelmű elégedetlenség tőlük kezdve mind markánsabbá válik. Az eléggé szükséges álláspontú körben már megközelíti a másfél skálafokot, a legjelentősebb, nagyon szükséges ítéletű csoportban pedig közel két és fél skálafoknyi a szükséglet- és az elégedettség-indexek távolsága. Ez utóbbit joggal heves elégedetlenségnek kell tekintenünk. Azt már szinte természetesnek kell tartanunk, hogy az egyre erőteljesebb elvárások mentén növekvő elégedetlenséget találunk. Ebben az esetben az érintettek 84%-át egy skálafoknál nagyobb elégedetlenség jellemzi. Ennek alapján kimondható, hogy a kőszegi fiatalok döntő többsége kifejezetten elégedetlen az önszervező szabadidős funkciójú, lokális helyek elérhetőségével. Pontosabban: úgy látják, hogy lakóhelyük közelében nem vagy alig találnak ilyen funkciójú helyeket. A professzionális szabadidős intézmények, vagy ha úgy tetszik: a szabadidőipar elérhető

lehetőségeiről a 15. ábrán látható képet ismertük meg. A professzionális szabadidős funkciójú helyeket (ahol programokkal várják őket) teljesen feleslegesnek vélte három megkérdezett, ezért erről szintén 247 megkérdezettnek volt a szükséglet-skálán megjelölhető ítélete. A megvalósulásról 243 fiatalt tudtunk kérdezni. E kérdésben már tíz feletti az alig szükséges ítéletűek köre, de ezt sem tarjuk jelentős nagyságú különvéleményű csoportnak. Megvalósulás-indexük egy kevéssel a szükséglet-index feletti. Ennek kapcsán nem felejthetjük el, hogy ők alig igényesek. Ettől kezdve a két index távolságát újra a növekvő elégedetlenség jellemzi. A fordulópontot most is a közepes szükséglet indexűek felé haladva érjük el, a két index viszonyát jelző olló itt is egyre tágabbra nyílik. A grafikus kép emiatt nagyban hasonlít az önszervező szabadidős funkció kapcsán imént látott ábrához. A két valóban jelentős kiterjedésű csoport adatait együtt szemlélve azt láthatjuk, hogy a 88%-ot kitevő magasabb igényszintűek elégedetlensége meghaladja a másfél skálafokot. A két szabadidős funkciójú terepről megismert ítéleti képek együtt szemlélve azt is jelzik, hogy a megkérdezettek pontosan érzékelték, hogy eltérően jellemezhető, de egymáshoz közeli funkciópárról fejtik ki álláspontjukat.

15. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás a professzionális szabadidős funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2 2 1,20 1 1

1,36

1,52

1,51

Eléggé (N = 99)

Nagyon (N = 105)

0 Alig (N = 15)


Megvalósulás

2009 / nyár


55

Ifjúság és környezet Egy részletre kell még felhívnunk a figyelmet. Mindkét esetben a legmagasabb szükséglet-indexűek adják a legnagyobb alcsoportot, de az önszervező karakterű szabadidős intézmények esetében többen tartoznak ide, mint a döntéseket a külső gondoskodásra bízó professzionális intézmények esetében. Sorozatunk utolsó tagjai révén az ifjúsági információs és tanácsadó intézmények profiljainak két, egymástól elkülöníthető, de ugyanakkor sok szempontból közeli eleméről megismert álláspontokat ismerhetjük meg, elsőként is a professzionális segítő funkciójú terepekről. (16. ábra) A professzionális segítő karakterű terepekről (olyan hely, ahol hozzáértők tudnak segíteni nehéz helyzetekben) öt megkérdezett kivételével mindenki elmondta álláspontját a szükségességről, viszont a 23 „teljesen felesleges” válasz miatt a megvalósulásról csak 222 ítéletet ismerünk. Ebben az esetben az eddigiekhez képest új mozzanatnak lehetünk tanúi, a megkérdezetteknek közel egytizede elzárkózott az érdemi válasz elől. Úgy gondoljuk, azért, mert még elemi információi sincsenek az ilyen intézményekről. Az alig szükséges véleményűek esetében a megvalósulás-index csak egy jelképes, elhanyagolható mértékkel magasabb a szükséglet-indexnél. A jelképes mértékű eltérés

miatt nem is beszélhetünk fordulópontról, hiszen a megvalósulás-index fokozatos eltávolodása praktikusan az első kategóriánál kezdődik. A szükséglet tengelyen előre haladva az olló kategóriánként az 1, 1,5 és 2,5 skálafok-távolságok közelébe nyílik. Így a megvalósulásindex a három szükséglet-szint mentén látott kismértékű emelkedés ellenére is fokozódó elégedetlenséget jelez. A megvalósulásról ítéletet alkotó fiatalok 82%-a esetében az elégedetlenség mértéke másfél skálafok, vagy még ennél is nagyobb. Mindezt úgy kell értelmeznünk, hogy az elvben alacsony elérési küszöbűnek kitalált ifjúsági tanácsadás Kőszegen a fiatalok számára praktikusan nem létezik. Az önsegítő funkciójú helyek kapcsán a most látottnál egy fokkal komorabb ítéleteket ismertünk meg. (17. ábra) Az önsegítő karakterű terepek szükségességéről 244 fiatal alkotott véleményt, és a megvalósulásról 219 ítéletet ismertünk meg. Ebben az esetben a megvalósulás-index a legalacsonyabb szükséglet-szinttel jellemezhető kilenc személyes kis csoportban sem lépi túl a szükséglet szintjét. Még jelképesen sem. A megvalósulásindex kis emelkedésekkel szinte folyamatosan növekszik, miközben a két mutató fokról fokra egyre távolabb kerül egymástól. A kezdetben mintegy negyed skálafok terjedelmű elégedet-

16. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás a professzionális segítő funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2 2 1,05 1 1

1,18

Alig (N = 12)

Közepesen (N = 28)

1,60

1,56

Eléggé (N = 72)

Nagyon (N = 110)

0

56

Szükséges szint új ifjúsági szemle

2009 / nyár

Megvalósulás

Ifjúság és környezet 17. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás az önsegítő funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2 2 1 0

1 1,11

1,61

1,35

0,74 Alig (N = 9)


lenség már a közepes szükséglet esetében is közel egy skálafokosra nő. Az emelkedő megvalósulás-index most se tévesszen meg senkit, ez esetben is jelentős elégedetlenséget láthatunk. Az önsegítő funkciójú helyek elérhetőségét grafikonunk alsó vonala jelzi, és az ítéletekben szinte hullámzást sem tapasztalunk. Az elhanyagolható mértékben emelkedő megvalósulás mutatója a szükséglet-szintektől egyenletesen kerül egyre távolabb. A csoportok terjedelmét is figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy az ál-

Eléggé (N = 81)

Nagyon (N = 102)

Megvalósulás

lásfoglalásra vállalkozók 84%-a estében másfél skálafoknál is nagyobb elégedetlenséget találtunk. Ez alig marad el az eddig megismert legkomorabb ítéletalkotástól. Utolsóként a minden szempontból különálló, kirekesztő funkciójú helyekről rendelkezésünkre álló adatokat tekintjük át a már ismert grafikus ábrázolás alapján. (18. ábra) Az eddigiekhez hasonlóan csak kevesen zárkóztak el attól, hogy az ilyen helyek szükségességéről elmondják véleményüket. A 247 meg-

18. ábra. A szükséglet mértéke és a megvalósulás a kirekesztő funkció esetében (N = szükséglet szintenként változó, szükséglet skálafok, ill. megvalósulás x) 5 4 4 3 3 2 2 1,13 1

2,31 1,55

1,74

1 0 Alig (N = 23)


Eléggé (N = 44)

Nagyon (N = 64)

Megvalósulás

2009 / nyár


57

Ifjúság és környezet kérdezhető fiatal közül a korábbiakhoz képest sokan gondolták, hogy ezek teljesen feleslegesek, így a magvalósulásról már csak 206 ítéletet ismerhettünk meg. Ez minden korábbinál alacsonyabb, és azt jelzi, hogy ennek a funkciónak a megítélésekor a megkérdezettek kevesebb kiindulópontot használhattak, mint az eddig már jellemzett terepek kapcsán. A válaszadói magatartásban pontosan megjelent az, amit úgy jellemeztünk, hogy az ilyen helyek gyökeresen eltérnek a sorozat többi tagjától. Az alig szükséges álláspontúak csoportja ez esetben megközelíti a minta egytizedét. Körükben a megvalósulás-index egy kevéssel a szükséglet szintje feletti. Ezt fordulópont követi, és az olló lépésről lépésre nyílik, bár nem olyan rohamosan, mint azt eddig láthattuk. A szükséglet szintek szerinti alcsoportok között a „közepesen szükséges” álláspontúak minden korábbi funkcióhoz képest nagyobb alcsoportot jelentenek. Érdemes kiemelnünk, hogy a hét eltérő funkciójú hely közül csak itt találtuk legnagyobb alcsoportnak a közepes szükséglet képviselőit. A megvalósulásról alkotott ítéleteik közelebb vannak a szükséglet-szinthez, mint az imént jellemzett két segítő karakterű intézmény esetében. Az olló ugyan tovább nyílik, de az álláspontok távolsága nem olyan mértékű, mint amit eddig láttunk. Az összkép jellemzéséhez eddig is felhasználtuk a leginkább elégedetlenek együttes arányát. Most a 206 megvalósulás-válasz 54%-a esetében találtunk egy skálafokot meghaladó elégedetlenséget. Ez a csoportnagyság és az elégedetlenség szintje esetében egyaránt szűkebb az eddig látottaknál. Mindezt együtt szemlélve azt kell mondanunk, hogy a kirekesztő funkciójú helyeket (ahol csak az fordul meg, akit a kőszegi fiatalok szívesen látnak) minden mástól megkülönböztetve kezelték válaszaikban a megkérdezettek. Kevesebb állásfoglalás született, lényegesen szűkebb a jelentős szükséglet-szintűek súlya. Ugyanakkor találtunk egy nem elhanyagolható kört (54%) amelyben számottevő szükséglet szinteket fogalmaztak meg, és elégedetlenek is az exkluzív, kirekesztő karakterű terepek elérhetőségével. Az egészében véve idegenkedéssel ke-

58


2009 / nyár

zelt lehetőséget ebben a körben magasra értékelik. Azt a kirekesztést, amit gyakorta a látogatási lehetőséget feliratokkal korlátozó intézmények alkalmaznak. Jó estben egy-egy program esetében, máshol általános érvénnyel. Eddigi elemzéseinkben minden esetben az összes megkérdezett, ill. megkérdezhető fiatal ítéleteire támaszkodtunk. Az így megfogalmazható áttekintésben az egyes funkciókról megismert mindkét ítélet szerephez jutott. Ennél árnyaltabb, tagoltabb képet a szűkös elemszám miatt csak félrevezető zsonglőrködéssel adhatnánk. A feldolgozás során megnéztük ugyan a nemek, az életkor és a családszerkezet szerinti eltéréseket, de egyik esetben sem találtunk bemutatásra és elemzésre érdemes csoport-különvéleményeket. Viszont akkor, amikor a részleteket a szocio-demográfiai változók helyett egy egészen eltérő metszetben, a törzshelyek és a lakóhely távolsága szerint vizsgáltuk, találtunk egy fontosnak mutatkozó tendenciát. Kizárólag a kapcsolatápoló funkciójú terepek esetében. Erről ad plasztikus képet a 19. ábrán látható oszlopdiagram. Ebben az esetben az alacsony elemszám sem tette nehézzé az összefüggés félreérthetetlen felismerését. A 149 megkérdezhető fiatal (nekik volt egy vagy több törzshelyük) három alcsoportot alkot. Ez szerepel a diagram vízszintes, kategóriatengelyén, a csoportnagyság feltüntetésével. A függőleges oszlopok a pozitív tartományban a szükséglet- és a megvalósulás-index mértékét mutatják, a negatív oldalon pedig a két előző index különbségét, az elégedetlenség-indexet. Elsőként azt kell kiemelnünk, hogy a szükséglet-index mindhárom csoportban meghaladja a megvalósulás-válaszok alapján számolt mutató értékét. Az egyes csoportok közötti eltérésből pedig azt tartjuk elsőként fontosnak, hogy a lakóhely és a törzshely távolságának növekedése egyre magasabb szükséglet-indexekkel jár együtt. Ez a növekedés okozza, hogy a hullámzó megvalósulás-indexek ellenére is fokozatosan magasabb az elégedetlenség mértéke. Ennek oka az, hogy az elégedetlenség a két index viszonyát fejezi ki.

Ifjúság és környezet 19. ábra. Szükséglet-, megvalósulás- és elégedetlenség-indexek a kapcsolatápoló funkció esetében a törzshelyek és a lakóhely távolsága szerint (N = 149, x) 5 4 3

3,49

3,89

3,55 2,41

2,43

2,33

2 1 0 –1

–1,08

–1,22

–2 Pár percre (N = 70)

–1,46

Távolabb a városban (N = 74)

Szükséglet

Számunkra éppen ez a következő fontos mozzanat. A törzshely és a lakóhely távolságának növekedése mentén egyre elégedetlenebbek az egyes alcsoportokhoz tartozó fiatalok. És ez akkor is fontos, ha a harmadik csoport igen szűk körű, így az összkép kialakításában sokkal kisebb szerephez jutnak, mint a kőszegi törzshelyű, közel egyforma nagyságú két csoport. Együttvéve pedig azt kell hangsúlyoznunk, hogy a törzshelyek távolsága és a kapcsolatápoló funkciójú terepekről megismert ítéletek közötti kapcsolat részben a közelben elérhető törzshelyek fontosságára utal. Ezen túl adatainkból az is kiderül, hogy a nehezebben elérhető stabil találkozóhely a kapcsolatápoló funkciójú terepekről kialakított elégedetlenséget vált ki. Ez az elégedetlenség válik egyre nagyobb fokúvá azzal párhuzamosan, ahogyan egyre nehezebben lehet elérni a törzshelyeket.

Dönteni kell: munka, vagy tanulás? Magyarországon a munkaerő-piaci státusukat és az oktatási rendszerbeli helyüket tekintve sajátos helyzetben vannak a fiatalok. Már az ezredforduló környékén érezhető volt az oktatás expanziója (lásd Ifjúság2000), mára a meg-

Megvalósulás

A városon kívül (N = 5) Elégedetlenség

növekedett oktatással töltött idő jóval az uniós átlag alatti és folyamatosan csökkenő aktivitási aránnyal, növekvő munkanélküliséggel társul. A munkaerő-piaci problémákat mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai, amelyek szerint a 15–24 éves magyar népesség gazdasági aktivitási szintje 2006-ban 26,8% volt, ami az EU-25 átlagának 60%-át sem érte el. A foglalkoztatás szintjének erőteljes visszaesését részben a nappali tagozaton tanulók számának és arányának rohamos növekedése okozta, ugyanakkor a hasonló továbbtanulási arányokkal rendelkező fejlett országokban az ifjúság foglalkoztatási rátája lényegesen magasabb. Az ifjúság gazdasági és társadalmi helyzetét tehát egyaránt meghatározza a munkaerőpiacon és az oktatási rendszerben való jelenlét, illetve az azokból való kimaradás. Az oktatási rendszerben eltöltött mind hosszabb idő késlelteti a munkaerőpiacon teljes értékű munkavállalóként való megjelenést, ugyanakkor a már aktív fiatalok is egyre gyakrabban ülnek vissza az iskolapadba, érezve a megszerzett képesítés relatív értékének rohamos csökkenését. Az oktatási rendszerben szereplő fiatalok mintegy hetede–nyolcada foglalkozását tekintve kettős identitású, azaz tanul, és mellette dolgozik. Ennek jelentőségét jól jellemzi, hogy az Ifjúság2004-

2009 / nyár


59

Ifjúság és környezet vizsgálat készítői már indokoltnak tartották a foglalkozástipológiában megjeleníteni ezt a csoportot. Összességében a KSH az és Ifjúság2008 adatai alapján elmondható, hogy országosan a fiatalok több mint fele inaktív.

Munkaerő-piaci jellemzők és oktatási helyzetkép a kőszegi fiatalok körében A mintába került 14–29 éves kőszegi fiatalok hattizede jelenleg is az oktatási rendszer része, és mindössze minden harmadik (35%) folytat kereső tevékenységet, a tanulók aránya lényegesen magasabb, mint az országos átlag, ahol a fiatalok kevesebb mint fele (46%) tanul még. (Bauer–Szabó, 2009) Ez a különbség főleg abból adódhat, hogy az országos átlaghoz képest a kőszegi fiatalok körében felülreprezentáltak a tizenévesek, más szóval a kőszegi fiatalok általában fiatalabbak, mint az ifjúság egésze. Nagyjából minden tizedik fiatal (11%) nem tartozik a még tanulók körébe, a többség sajnos munkanélküli, míg néhányan gyermekükkel vannak otthon. A hétszázalékos munkanélküliségi arány tökéletesen egybecseng az Ifjúság2008 országos adataival (6,9%). (Bauer–Szabó, 2009) A 20. ábrán is jól látszik, hogy csupán a fiatalok elhanyagolható hányada (5%) kettős

identitású, azaz nagyon kevesen vannak, akik a munka mellett tanulnak, vagy épp fordítva: a tanulás mellett folytatnak valamilyen keresőtevékenységet. Korcsoportok szerint vizsgálódva megállapítható, hogy a legfiatalabb, 14–17 éves korosztályban mindenki kizárólag a tanulással foglalkozik, a 18–21 évesek körében azonban már találunk olyanokat (17%), akik integrálódtak a munkaerőpiacra. A 22–25 évesek korcsoportjában a dolgozók alkotják a legnagyobb alcsoportot, szinte minden második (48%) fiatal ide tartozik, míg a legidősebb, 26–29 éves korosztályba tartozók közül négyből három (73%) fiatal főtevékenysége a munka. Leginkább az ifjabb huszonévesekre jellemző a kettős identitás, azaz a munkaerő-piaci aktivitás mellett az oktatási rendszerben is jelen vannak, azonban körükben is csupán minden tizedik (12%) fiatalra igaz ez. (21. ábra) Nemek szerint is találunk egy csekélyebb különbséget a foglalkozás tekintetében: megfigyelhető, hogy a férfiak sokkal aktívabbak, mint a nők, de jobban fenyegeti őket a munkanélküliség is. A nők nagyobb arányban (57%) vannak még az oktatási rendszerben jelen, illetve számukra adott a kisgyermekek nevelésével járó GYES, GYED státus. (22. ábra)

20. ábra. Fiatalok foglalkozás szerinti megoszlása Munkanélküli 7%

Dolgozik, nem tanul 29%

60

Dolgozik és tanul 5% új ifjúsági szemle

2009 / nyár

GYES, GYED 4%

Iskolába jár 55%

Ifjúság és környezet 21. ábra. Foglalkozás szerinti megoszlás a korcsoportokban 26–29 évesek 2 6 22–25 évesek

74 20

12

48

12 17

72

18–21 évesek

3

3

16

7

2

100

14–17 évesek 0%

6

20%

40%

Iskolába jár

60%

80%

Dolgozik és tanul

100%

Dolgozik, nem tanul

Munkanélküli

GYES, GYED

22. ábra. Foglalkozás szerinti megoszlás a nemek szerint 57

Nő 53

Férfi 0%

7

20% Iskolába jár

25

3 40%

34 60%

Munka Fentebb már láthattuk, hogy a kőszegi fiatalok közül mindössze minden harmadik (35%) folytat kereső tevékenységet. Az iskolában eltöltött időhöz kapcsolódóan megfigyelhető, hogy a 14–29 évesek között erőteljesen felülreprezentáltak a fizikai munkát végzők. Az alábbi ábra tanúsága szerint a dolgozó kőszegi fiatalok közel háromnegyede (72%) szakmunkásként vagy betanított munkásként dolgozik. (23. ábra) Az aktív fiatalok túlnyomó többsége Kőszegen (45%) vagy megyén belül (39%) vállal munkát, csupán néhányan (7%) dolgoznak megyén kívül. Figyelemre méltó arányban (10%) dolgoznak a megkérdezett fiatalok külföldön, nagy valószínűséggel elsősorban a szomszédos Ausztriában. A külföldön munkát vállalók

8 10

80%

Dolgozik és tanul Munkanélküli

3

100%

Dolgozik, nem tanul GYES, GYED

elsősorban a szakmunkások közül kerülnek ki, míg a betanított munkások inkább helyben vállalnak munkát, hasonlóan a magasabb beosztásúakhoz. Kőszeg speciális határ közeli helyzetéből adódóan részletesebben foglalkoztunk a külföldi munkavállalással. Elsőként azt kérdeztük meg a fiataloktól, gondoltak-e már arra, hogy külföldön vállaljanak munkát. Erre a kérdésre mindössze minden ötödik (20%) kérdezett válaszolta azt, hogy ez eddig meg sem fordult a fejében. A fiatalok többsége azonban nyitott a külföldi munkavállalás irányába olyannyira, hogy negyedük (23%) tapasztalatokkal is rendelkezik ezen a téren, azaz dolgozott már külföldön. A többségnek (57%) még nem volt rá alkalma, azonban már gondolkodott a külföldi munkavállalásról, azonban sem nemek, sem is-

2009 / nyár


61

Ifjúság és környezet 23. ábra. A jelenleg munkát végzők megoszlása a munka jellege szerint (N = 122) Segédmunkás Mg. fizikai, 1% Vezető, 6% 1% Beosztott értelmiségi 11% Betanított munkás 31% Középfokú szellemi 6% Irodai alkalmazott 3%

Szakmunkás 41%

kolai végzettség szerint nincs különbség a külföldi munkavállalási kedv tekintetében az aktív fiatalok között. A már külföldi munkatapasztalatokkal rendelkezők túlnyomó többsége (23 fő) Ausztriában dolgozott, de találtunk egy-egy esetben németországi és olaszországi munkatapasztalattal rendelkező kérdezettet is. Azoktól, akik még nem dolgoztak külföldön, azonban gondolkoztak már ezen, megkérdeztük, hogy gondoltak-e már konkrét célországra, ahova dolgozni mennének. A szándékok komolyságát jelzi, hogy négyből hárman rendelkeznek célországgal, amely az esetek túlnyomó többségében Ausztria (34 említés), azonban emellett előfordulnak más európai országok is, elsősorban Anglia vagy Németország.

Munkakeresés – munkanélküliség A korábbiakban a munkanélküliséget az összes foglalkozás kategóriáival hasonlítottuk össze, azonban nem árt egy pillantást vetni a munkanélküliek és a dolgozók közötti kapcsolatra is. Amennyiben a munkanélküli fiatalokat kizárólag az aktívakhoz hasonlítjuk, számarányuk lényegesen magasabb (12%). Kicsit pongyolán fogalmazva azt mondhatjuk, hogy minden tize-

62


2009 / nyár

dik fiatal, akinek már a munka világában kellene érvényesülnie, munkanélküli. Az országos adatokat nézve megállapíthatjuk, hogy az utóbbi években a fiatalok körében a munkanélküliek aránya folyamatosan nőtt. Az Európai Bizottság számára készült ifjúságjelentés a KSH adataiból kiindulva megállapítja, hogy „a 15–19 évesek munkanélküliségi rátája 1998 és 2001 között 27%-ról 22%-ra csökkent, majd ettől az időponttól kezdve rohamosan nőtt, 2006-ban már megközelítette a 37%-ot. A 20–24 évesek korcsoportjában a munkanélküliségi ráta némileg (11,4%-ról 9,7%-ra) csökkent az elmúlt évtized második felében. A 2001 és 2006 közötti időszakban ezzel szemben itt is tetemes, csaknem nyolc százalékpontot jelentő növekedésre került sor: 2006-ban e mutató értéke 17,2%-ot tett ki. Amennyiben az előbbi kört a viszonylag kedvezőbb helyzetben levő 25–29 évesek korcsoportjával is kibővítjük, még mindig romló tendenciát érzékelhetünk: 2001 után az évek során a 15–29 évesek együttes munkanélküliségi rátája 8,9%-ról 12,3%-ra változott. (A 25–29 éves korosztály munkanélküliségi rátája szintén magasnak mondható, hiszen 2006-ban 1,1 százalékponttal még mindig meghaladta a 15–64 éves népességre jellemzőt.)” (Magyar Nemzeti Ifjúságpolitikai Jelentés, 2008)

Ifjúság és környezet A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliség réme az egyik legfontosabb probléma, amivel a mai fiataloknak meg kell birkózniuk. Az Ifjúság2008-kutatás gyorsjelentésének szerzői szerint a fiatalok rendkívül érzékenyen (és reálisan) ítélik meg korosztályuk problémáit. Az első nagymintás ifjúságkutatás (Ifjúság2000) eredményei azt mutatták, hogy a fiatalok legnagyobb problémája a munkanélküliség és a létbizonytalanság volt, aztán négy évvel később (Ifjúság2004), amikor a külső körülmények kedvezőbben alakultak, a fiatalok korosztályuk belső problémáit, a drogfogyasztás terjedését a céltalanságot emelték ki, majd 2008-ban (Ifjúság2008) az általános gazdasági helyzet romlását érzékelve ismét a létfenntartás nehézségeire helyezték a hangsúlyt.10 (Bauer–Szabó, 2009) A legújabb KSH-adatok bár csak a korosztály egy részére (15–24 évesek) vonatkoznak, ugyanakkor jól jelzik a fiatalok által érzékelt kedvezőtlen folyamatot. A KSH gyorsjelentése megállapítja, hogy „a munkanélküliek 18,2%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15–24 éves korosztályból került ki, ez az arány a megelőző év azonos időszaki értékénél 0,8 százalékponttal magasabb, ugyanakkor a munkanélküliségi rátájuk (25,1%) 6,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit”. (KSH, 2009) Kutatásunkban elsősorban a munkakereséssel, illetve a jövőbeli várakozásokkal, félel-

mekkel foglalkoztunk. A mintába kiválasztott fiatalok mindegyikét, aktívakat és inaktívakat egyaránt megkérdeztünk arról, hogy keresnek-e jelenleg munkát. Ennek eredménye szerint a kőszegi fiatalok közel kétharmada (72%) jelenleg egyáltalán nem keres munkát, pénzkereseti lehetőséget, a maradék viszont kisebb (18%) vagy nagyobb (10%) intenzitással igen. Érdekes megvizsgálni a jelenlegi foglalkozás és a munkakeresés kapcsolatát. Azon túl, hogy olyan természetes összefüggésekre akadunk, melyek szerint a jelenlegi munkanélküliek túlnyomó többsége intenzíven munkát keres, illetve a gyermekükkel otthon lévő nők alig tesznek hasonlóan, megfigyelhető, hogy a jelenleg tanulók jelentékeny része (25%) gondolkodik pénzkereseti lehetőségen.11 Kérdőívünk a jövőbeli munkaerő-piaci sikerek becslésére is kitért, a mintába kerülteknek arra kellett válaszolniuk, hogy amennyiben jelenleg dolgoznak, mennyire tartanak állásuk elvesztésétől, illetve ha jelenleg nem dolgoznak, mennyire aggódnak amiatt, hogy a későbbiekben nem találnak munkát. A kérdezettek nagyjából fele-fele arányban derű- és borúlátóak a jövőbeli munkaerő-piaci kilátásokkal kapcsolatban, azonban összességében inkább az optimista szemlélet az erősebb, ugyanis ez esetben többen tartják igaznak magukra nézve az erőteljesebb állítást. (24. ábra)

24. ábra. Tart-e attól, hogy munkanélkülivé válik, vagy nem tud majd elhelyezkedni? (N = 245) Nagyon tart ettől 16% Nem tart ettől 30%

Inkább tart 33% Inkább nem tart 21%

2009 / nyár


63

Ifjúság és környezet Fontos összefüggéseket figyelhetünk meg a jövőbeli várakozások és az alapvető szocio-demográfiai jellemzők között. A kétváltozós elemzések arra mutatnak rá, hogy a nem viszonylag erős,12 a korcsoport gyengébb13 kapcsolatban van a munkaerő-piaci félelmekkel. A nők között kétszer akkora eséllyel találunk olyanokat, akik inkább aggodalommal tekintenek saját jövőjükre, mint a férfiak között. Az iskolai végzettség tekintetében megfigyelhető, hogy a legalább érettségivel rendelkezők aggódnak inkább, míg az alacsonyabb iskolai végzettségek esetében általában pozitívabb jövőképet találunk. Ki kell emelnünk, hogy a jelenlegi foglalkozás nem magyarázza szignifikánsan a jövőbeli kilátások megítélését, azaz iskolások és már dolgozók hasonló mértékben aggódnak a jövőjük miatt.

Tanulás A rendszerváltás utáni munkaerő-piaci krízisből a fiatalok számára a kiutat az oktatás expanziója jelentette. Az oktatási rendszer bővülése nyugat-európai mintára, az ifjúsági munkanélküliség-növekedés elkerülésének érdekében valósult meg. Az Európai Bizottság számára készült ifjúságjelentés szerint „a magyar fiatalok csökkenő gazdasági aktivitá-

sát csak részben magyarázza az oktatásban tapasztalható expanzió. Legalább olyan fontos körülmény, hogy az utóbbi években a szakképzettséggel, diplomával rendelkező pályakezdők elhelyezkedése megnehezült, többek között a munkáltatóknak a szakképzés színvonalával, szerkezetével való elégedetlensége miatt.” (Magyar Nemzeti Ifjúságpolitikai Jelentés, 2008) A kutatás során a munkaerő-piaci pozíció feltérképezése mellett arra is figyelmet fordítottunk, hogy a jelenleg tanulók tevékenységét részletesebben megismerjük. A tanulók többségükben középiskolába járnak, valamivel többen gimnáziumba (28%), mint szakközépiskolába (24%), emellett még jelentős a felsőoktatásban tanulók aránya (22%), ugyanakkor alig vannak olyanok, akik éppen valamilyen egyéb tanfolyamra járnak. (25. ábra) Mindezek az adatok nagyon hasonlítanak az országos eredményekre, a legtöbb esetben alig 1-2 százalékpontnyi eltérés tapasztalható a kőszegi és az országos százalékok között. A jelenleg tanulók fele (50%) Kőszegen folytatja tanulmányait, minden harmadik tanuló (33%) Kőszegen kívül, de a megyében tanul, és csupán minden hatodik (17%) megy ennél messzebbre. Természetesen nagy különbség van aszerint, hogy a kérdezettek milyen iskolába járnak. Az általános iskolások kizárólag a

25. ábra. A jelenleg tanulók megoszlása az oktatás szintje szerint (N = 148) Egyéb 3% Főiskola, egyetem 22%

Gimnázium 28%

64


2009 / nyár

Általános iskola 15%

Szakmunkásképző 8%

Szakközépiskola 24%

Ifjúság és környezet városi iskolák egyikét és a gimnazisták többsége (68%) is Kőszeget részesíti előnyben. A többi típus esetében azonban a kőszegi iskolák csupán a tanulók kisebb részét tudták meghódítani. Jellemző, hogy szakmunkás- és szakközépiskolát a többség (56–58%) megyén belül választ, s csupán a felsőoktatás hallgatói „merészkednek” megyehatáron túlra. Ebben az esetben háromból ketten a megyén kívül tanulnak tovább. (26. ábra) A munkához hasonlóan a tanulás esetében is megkérdeztük a fiatalokat, hogy volt-e alkalmuk külföldön tanulni, illetve gondoltak-e már erre. Azt találtuk, hogy csupán a kérdezettek töredékének volt lehetősége arra, hogy külföldön tanuljon, mindössze hét százalékuk számolt be ilyen tapasztalatról (ők elsősorban Ausztriában vagy Angliában voltak, de említették Németországot és az Egyesült Államokat is), további négytizedük (40%) szeretne élni egy ilyen lehetőséggel, és minden második megkérdezett tanuló (54%) nem gondolkozott még ezen. Azok közül, akik foglalkoztak a külföldi tanulás gondolatával, többségükben konkrét célországban is gondolkodnak, legtöbbjük Németországot vagy Angliát említette, de Ausztria is sokakat vonz. Néhány esetben említették még Olaszországot, az Egyesült Államokat, Japánt és Franciaországot.

Az ún. posztmodern társadalom, vagy információs társadalom velejárója az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning), amely megköveteli a folyamatos (ön)képzést, a tanulást életformává alakítva. A fiatalok számára a tanulói és az aktív munkaerő-piaci státus váltakozása folyamatos, és akár párhuzamosan mindkét jellemző is igaz lehet egy-egy életszakaszban. A korábbiakban már láttuk, hogy a kőszegi fiatalok az országos átlaghoz képest nagyobb arányban ülnek az iskolapadban, emellett azonban érdemes lehet azt is megnéznünk, hogy a jelenleg aktív fiatalok terveznek-e még tanulni valamit. Az aktív fiatalok 70%-a azt állította, hogy öt éven belül szívesen tanulna még valamit, és habár nemek és korcsoportok között nem találunk jellegzetes különbséget, iskolai végzettség szerint vizsgálódva megállapítható, hogy a diplomások az átlaghoz képest sokkal inkább fogékonyak a további tanulásra, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők.14 A kutatásban nem csupán a szándékot, hanem a további tanulási tervek irányát is fel kívántuk tárni. Egyértelműen legvonzóbb irány egy magasabb iskolai végzettség elérése, azaz a továbbtanulás, amit minden harmadik aktív fiatal tervez, népszerű még egy másik szakma elsajátítása és a nyelvtanulás, amelyeket a kérdezett fiatalok mintegy negyede–ötöde választott.

26. ábra: A tanulás helye iskolatípusok szerint (N = 146) 50

Egyéb

50

35

Főiskola, egyetem

65

Gimnázium

68

Szakközépiskola

23

44

Szakmunkásképző

9

56

42

58

Általános iskola

100 0%

20% Kőszegen

40%

60%

Máshol Vas megyében

80%

100%

Más megyében

2009 / nyár


65

Ifjúság és környezet Gazdasági helyzet, jövedelembirtokosok a családban A fentiekben láttuk, hogy megerősítve a kőszegi eredményeket az országos adatok is a munkanélküliség kiemelt jelentőségére utalnak, ráadásul ezzel egybecsengően a kilátástalan jövő, a megélhetés problémái állnak a magyarországi fiatalok gondolatvilágának központjában. Mindez még fontosabbá teszi a fiatalok anyagi helyzetének elemzését. A kérdőíves kutatások visszatérő problémája a jövedelemre vonatkozó kérdések kezelése. Nagyon sok esetben a kérdezettek túl intim kérdésnek tartják a jövedelemre vonatkozó kérdéseket, így viszonylag nagy arányban tagadják meg a választ, ennek következtében az ilyen típusú kérdések kevésbé használhatóak. Kutatásunkban igyekeztünk kikerülni ezt a csapdát, és egyfajta, az anyagi helyzet szubjektív megítélését feltáró kérdéssel próbáltuk helyettesíteni a jövedelem összegére vonatkozó objektív, bár a fentiek miatt kevéssé használható technikát.15 A megkérdezett fiatalok többsége – saját megítélése alapján – viszonylag jó anyagi helyzetnek örvendhet. Mint az alábbi ábrán jól látszik, többségük különösebb anyagi probléma nélkül él (60%), kisebb részük éppen hogy kijön a havi

jövedelméből (30%), és minden tizedik (10%) megkérdezett fiatal rendszeres anyagi problémáról, nélkülözésről számolt be. (27. ábra) Az anyagi helyzetet a szóbajöhető szocio-demográfiai változók közül egyik sem magyarázza igazán jól. Egyedül az iskolai végzettség esetében van értelme arról szólnunk, miszerint a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőket kevésbé fenyegetik anyagi gondok, ugyanakkor az alacsonyabb iskolázottság nem jelent feltétlenül nélkülözést – mindez köszönhető annak is, hogy a fiatalok többségének saját (komoly) jövedelme nincs, hiszen nem dolgozik. Itt van értelme arról beszélni, hogy hány jövedelembirtokos (értsd: akinek keresete, nyugdíja, egyéb jövedelme van) él a fiatalok családjaiban. Természetesen önmagában ennek a kérdésnek vajmi kevés értelme van, mindenképpen szükségünk van ezzel együtt azt is vizsgálni, hogy hány tagú az adott háztartás. Az egykeresős háztartások alkotják a teljes minta ötödét (19%) és ezek közül viszonylag sok olyan eset van (dőlt kiemeléssel), amikor három vagy több személyre is csak egy jövedelemmel rendelkező jut. Minden második (53%) háztartás kétkeresős, és leggyakrabban három (vastag kiemeléssel) vagy annál több személyt tartanak el. (17. táblázat)

27. ábra. A kőszegi fiatalok anyagi helyzete Nélkülözések között élnek 1% Rendszeresen anyagi gondjaik vannak Gondok nélkül élnek 9% 18%

Éppen hogy kijönnek a havi jövedelmükből 30%

Beosztással jól kijönnek 42%

66


2009 / nyár

Ifjúság és környezet 17. táblázat. Háztartásokban a keresők száma az eltartottak számának viszonyában (N = 245, %)16 Egy személy

Két személy

Három személy

Négy vagy több

Σ

Egy kereső

3

6

6

4

19

Két kereső

0

6

13

34

53

Három kereső

0

0

7

11

18

Négy kereső

0

0

0

11

11

Σ

3

12

26

59

100

A 2008 második felében kialakuló, lavinaszerű hitelpiaci krízis után kiteljesedő világgazdasági válság Magyarországot különösen érzékenyen érinti. Az elhúzódó recesszió új stratégiákat ösztönöz, kényszerít ki a gazdasági és társadalmi szervezetek mellett az egyénektől is. Az ifjúság környezeti és kulturális jellemzők okán is az elkövetkező időszak történéseinek centrumába fog kerülni, mint fentebb láthattuk az országos adatokban már visszaköszön – az adatfelvétel időpontjában még csupán formálódó – gazdasági visszaesés hatása. Figyelembe véve a hazai helyzetet, szükségesnek tartottuk, hogy információkat nyerjünk a kőszegi fiatalok háztartásainak kölcsöntartozásairól. Mint a 28. ábrán is látszik, a fiatalok háztartásainak kétötödében (42%) van, felében nincs (53%) hiteltartozás, és a kérdezettek egy

része (5%) nem tudja, van-e kölcsöne a családnak. Ők főleg a legfiatalabbak korcsoportjából kerülnek ki, valószínűleg szüleik nem vonják be őket a család gazdasági ügyeibe. További fontos megfigyelés, hogy a fiatalok háztartásainak tizedében (11%) több olyan hiteltartozás is van, amelynek a törlesztő részletei megemelkedtek az utóbbi időben a hitelpiaci válság hatására. Természetesen a tartozások léte vagy nem léte alapvetően meghatározza az anyagi helyzet szubjektív megítélését. Megfigyelhető, hogy azokban a háztartásokban, ahol van egy vagy több hitel, az anyagi helyzet megítélése is negatívabb, így azokban a háztartásokban, ahol rendszeres anyagi probléma van, vagy éppen csak a hónap végéig elegendő jövedelem áll rendelkezésre, ott a háztartások hattizede (63%) hitellel (is) terhelt.17

28. ábra. Kölcsöntartozások a kőszegi fiatalok háztartásaiban Nem tudja 5%

Több kölcsön részlete emelkedett 11%

Egy kölcsöné emelkedett 28% Nincs tartozása 53%

Nem emelkedett a részlet 3%

2009 / nyár


67

Ifjúság és környezet Szubjektív prognózisok és közérzet

A két változó között meglehetősen erős kapcsolat van.18 A 18. táblázatból jól kiolvasható az, amit a fentiekben állítottunk, látható, hogy a fiatalok négytizede (42%, dőlt betűvel kiemelve) inkább optimista a jövő tekintetében, változatlanságot prognosztizál további négytized (40%, vastag kiemeléssel), és a maradék tekinthető csupán pesszimistának (17%, aláhúzott kiemeléssel). A jövőbeli várakozások nagymértékben megosztják a fiatalokat, ami azt jelenti, hogy viszonylag jó kapcsolatokat találunk ezen és más változók között. Úgy tűnik, hogy a jövőbeli anyagi helyzet tekintetében a fiatalok optimistábbak, vagy az idősebb generáció tagjai realistábbak, és a felnőtt élet elkezdésével lejjebb adták vágyaikat. Jól magyarázható kapcsolatot találunk a jelenlegi és a jövőbeli becsült anyagi helyzet között, mely szerint a jelenleg anyagi problémákkal küzdők a jövő tekintetében rendre pesszimistábbak, azaz felülreprezentáltak körükben az olyanok, akik ma úgy látják, szüleiknél rosszabbul fognak élni.20 Mindezzel együtt meg kell jegyeznünk, hogy nincs szignifikáns kapcsolat a jelenlegi kölcsöntartozások és a jövőbeli anyagi

Az anyagi helyzet szubjektív megítéléséhez tartozhatnak a jövőbeli prognózisok is, amelyeket a következőképpen vizsgáltuk: arra kértük a mintába került fiatalokat, hogy próbálják megbecsülni, hogy akkor, amikor annyi idősek lesznek, mint most a szüleik, milyen lehetőségeket tudnak majd nyújtani a gyerekeiknek, illetve szüleikhez képest milyen anyagi helyzetben lesznek. A kutatásunkból kiderül, hogy a kőszegi fiatalok inkább optimisták, mint pesszimisták a jövő tekintetében, nagyjából háromtizedük gondolja úgy, hogy a szüleihez képest kedvezőbb anyagi helyzetben lesz, illetve gyermekeit is a szüleinél jobban tudja majd támogatni. Kiemeljük, hogy a fiatalok a jövőbeli anyagi helyzetüket negatívabban ítélik meg, mint a gyermekeik támogatását, kétszer olyan arányban mondták ugyanis azt, hogy rosszabb anyagi helyzetben lesznek, mint szüleik, szemben azzal, ahányan a gyermekeiknek nyújtandó támogatást viszonyították kisebbnek, mint amit ők kaptak szüleiktől. (29. ábra)

29. ábra. Szubjektív jövőbeli prognózisok Hogyan tudja majd gyermekeit támogatni

7

60

15

Hogyan fog élni

0% Rosszabbul, mint most

50

20%

40%

60%

Ugyanúgy, mint most

28

5

30

5

80%

Jobban, mint most

100% Nem tudja

18. táblázat. Várható kilátások a jövőre nézve (N = 233, %)19 Kevésbé, mint a szülei

Ugyanúgy, mint a szülei

Jobban, mint a szülei

Σ

6

8

0

14

Rosszabbul fog élni, mint most Ugyanúgy fog élni, mint most

3

40

10

53

Jobban fog élni, mint most

0

14

19

33

Σ

9

62

29

100

68


2009 / nyár

Ifjúság és környezet helyzet megítélésében, azaz a jövőbeli anyagi helyzetet attól függetlenül ítélik meg a fiatalok, hogy ma van-e a családban tartozás. Az előző kérdéshez hasonló erősségű kapcsolatot találtunk az iskolai végzettség és a gyermekek jövőbeli támogatása között, mely szerint a szakmunkás végzettségűek erőteljesen felülreprezentáltak azok csoportjában, akik most úgy érzik, hogy gyermeküknek többet tudnak majd adni, mint amit a szüleik számukra biztosítottak. Ez az összefüggés jelzi a szakmunkások azon erős törekvését, hogy gyermekeik a társadalmi ranglétrán felfelé mobilizáljanak.21 Már az iskolai végzettség is jelzi az összefüggést, azonban a korcsoport domborítja csak ki igazán az idősebbek pesszimizmusát, mely jól megmutatkozik abban, hogy körükben jelentősen felülreprezentált azok aránya, akik úgy érzik, kevésbé tudják majd támogatni gyermekeiket.22 A kőszegi fiatalok élethelyzetét jellemző ún. „kemény változók” mellett más puhább mutatókat is megkíséreltünk felépíteni, amelyek olyan kérdésekre keresik a választ, hogy a fiatalok mennyire szeretnek Kőszegen és Magyarországon élni. A kérdezetteknek egy ötfokú skálán kellett megadniuk a választ, mely a fenntartás nélküli pozitív érzéstől, az abszolút negatívig terjedt. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok általában pozitív attitűddel rendelkeznek mind Kőszeggel, mind Magyarországgal

kapcsolatban, a többség alapvetően szeret ott élni, ahol él, bár egy részüknek vannak azért kisebb fenntartásai. A 30. ábrára pillantva láthatjuk, hogy a fiatalok mindössze néhány százaléka tartozik azok közé, akik nem szeretnek Kőszegen (5%) vagy hazájukban (11%) élni. Habár Kőszeg és Magyarország megítélése között erős kapcsolat van, tehát akik az egyiket pozitívan értékelik, azok jó eséllyel tesznek ugyanígy a másikkal, Kőszeg megítélése mégis valamivel pozitívabb, mint az ország egészének. Összevonva – további elemzésekre alkalmassá téve – az egyes kategóriákat megfigyelhetjük, hogy a legfeljebb kis fenntartásokkal, de alapvetően pozitív attitűddel rendelkezők teszik ki a fiatalok közel hattizedét (57%). Komoly fenntartásokkal rendelkezőként jellemezhető a fiatalok 16%-a (ideértve azokat is, akik csak közepesen elégedettek). A pozitív kőszegi és negatívabb országos véleményen lévők teszik ki a minta ötödét (19%), és ennek alig felét (8%) alkotják azok, akik az országgal alapvetően elégedettek, azonban Kőszeggel kevésbé. Kifejezetten pozitív tapasztalat, hogy ezeket az attitűdöket nem magyarázzák a szocio-demográfiai jellemzők, azaz a fiatalok korosztályonként, nemenként, iskolai végzettség szerint egyformán szeretnek Kőszegen és Magyarországon lakni, és mindezen az sem változtat, ha az ide született és az ide költözött fiatalok körében

30. ábra. Kőszeg és Magyarország megítélése 100% 90% 34

80%

35

Fenntartás nélkül szeret itt élni

70%

Némi fenntartással, de alapvetően szeret itt élni

60% 50%

42

40%

30

Közepesen szeret itt élni

30%

Alig szeret itt élni 24

20%

19

10% 0%

2

Nem szeret itt élni

3

7 4

Kőszeg

Magyarország

2009 / nyár


69

Ifjúság és környezet vizsgálódunk, vagy a barátok számát tekintjük. Egyedül talán a törzshely léte vagy nem léte magyarázhatja valamiképp az attitűdöt,23 azaz mintha azok, akik rendelkeznek egy vagy több törzshellyel, inkább szeretnének Kőszegen és Magyarországon lakni. Ehhez a témához kapcsolódóan azt is megkérdeztük a mintába került fiataloktól, mit gondolnak most arról, hogy várhatóan a későbbiekben el fogják-e hagyni Kőszeget. (31. ábra) Érdekes, hogy ahhoz képest viszonylag kis arányban tartják elképzelhetetlennek ezt, mint amennyire szeretnek itt élni. Mindössze minden tizedik (12%) megkérdezett fiatal tartja teljesen kizártnak, hogy a későbbiekben elköltözik majd Kőszegről, nem zárja ki a költözés lehetőségét a fiatalok fele (48%), és további kétötödük valószínűsíti (21%), vagy teljesen biztos benne (19%). Hasonlóan a fentiekhez, ebben az esetben is azt tapasztaltuk, hogy az általában használt szocio-demográfiai jellemzőkkel a költözés valószínűsítése nem mutat erős kapcsolatot. Meg-

nyugtatónak tűnik, hogy nincs egyértelműen szignifikáns kapcsolat az iskolai végzettség, valamint a jelenlegi iskolai szint és a költözés valószínűsítése között. Ez azt jelenti, hogy a statisztika nem igazolta azt a hipotézist, mely szerint a diplomások vagy felsőoktatásban tanulók inkább számításba veszik a Kőszegről való elköltözést. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a részletes elemzésnek ezen túl már megálljt parancsol az alacsony elemszám, így könnyen elképzelhető, hogy a fenti hipotézis mégiscsak igaz lehet. A más településen történő tanulás mellett költözést motiváló tényező lehet a munkahely is. Az adatok alapján úgy tűnik,24 hogy a Kőszegen kívüli munkahely valóban erős hatást gyakorolhat a fiatalok jövőbeli terveire. A 19. táblázatból is kiolvasható, hogy a Kőszegen dolgozó fiatalok mindössze ötöde (20%) valószínűsíti a jövőbeli költözést, míg azoknak a fiataloknak, akik a városon kívül találtak munkahelyet, kétötöde (43%) gondolkozik ugyanígy.

31. ábra. A jövőbeli elköltözés lehetőségének becslése Kizárt, hogy elköltözzön 12%

Biztosan elköltözik 19%

Valószínűleg elköltözik 21%

Talán elköltözik 48%

19. táblázat. A munkahely elhelyezkedése és a jövőbeli költözés megítélése (N = 109, %)25 Kőszegen dolgozik

Nem Kőszegen dolgozik

Σ

Biztosan, vagy valószínűleg elköltözik

20

43

33

Talán elköltözik

55

42

48

Kizárt, hogy elköltözzön

25

15

19

100

100

100

Σ

70


2009 / nyár

Ifjúság és környezet Kiemelendő összefüggés mutatkozik a külföldi oktatási tapasztalatokkal rendelkező, illetve arra vágyó fiatalok és az elköltözés valószínűsítése között. Az adatok alapján megfogalmazhatjuk, hogy azok a fiatalok, akiknek volt alkalmuk külföldön tanulni vagy erre vágynak, biztosabbra mondják a költözést, mint azok, akik ilyenen még nem gondolkoztak. A talált összefüggést a külföldi munkatapasztalatok iránt érdeklődők esetében is próbáltuk reprodukálni, azonban itt már nem volt statisztikailag szignifikáns. Mindez azt jelentheti, hogy míg vélhetően a jelenleg Kőszegen kívül dolgozó fiatalok leginkább országon belül költöznének, pontosabban a külföldi munkatapasztalatok nem befolyásolják a költözési prognózisukat, addig a külföldi tanulmányok és a jövőbeli költözés valószínűsítése között erős kapcsolat van. Kifejezetten fontos adalék, hogy azok esetében, akik azt remélik, hogy a jövőben jobban fognak élni, felülreprezentált azok aránya, akik biztosra mondják, hogy elköltöznek Kőszegről.26 Mindez azt jelenti, hogy a költözés és a jobb élet prognózisa összekapcsolódik számukra, azaz számításukat Kőszegen kívül gondolják megtalálni.

Összefoglalás Dolgozatunk tematikus fejezeteiben arra törekedtünk, hogy az átfogó helyzet bemutatása után minden olyan részletkérdést körüljárjunk, amely érdemben befolyásolja az összképet. Az adatelemzés során mindig figyelembe vettük azokat a korlátokat, amelyek a felvétel elemszámából következtek, emellett igyekeztünk részletekben gazdag áttekintést adni a vizsgált kérdésekről. Befejezésként eredményeinkből a hangsúlyos mozzanatokat emeljük ki. A Kőszegen élő fiatalok családi és lakáskörülményeit vizsgálva elsőként azt tartjuk fontosnak, hogy döntő többségük olyan kétgenerációs családhoz tartozik, amelyben legalább az egyik szülővel közös háztartásban zajlanak mindennapjaik. A fiatalabbak szinte kivétel nélkül így

élnek, de még a 26–29 év közöttiek fele is a szülői házban lakik. Azok is, akik már gyermeket nevelnek. Ez arra utal, hogy a gyermekneveléssel járó felelősséget, kötelezettségeket vállaló fiatalok sem tudnak – vagy nem akarnak – a szülői házból elköltözni. A lakáskörülmények többszempontú vizsgálata nyomán elsőként azt kellett hangsúlyoznunk, hogy a lakások tagoltsága, szobaszáma hasonló kutatás eredményeivel összehasonlítva is kifejezetten előnyös. A megkérdezettek közel kétharmada három- vagy többszobás otthonokról számolt be. A fiatalok otthonainak komfortosságát, használhatóságát áttekintve lényegesnek tartjuk, hogy a leginkább otthonos lakásokban, házakban azok élnek, akik nem költöztek el szüleiktől. Ez egyaránt érvényes a komfortelemekre és a saját vagy döntően önállóan használt szobára is. Eredményeinket együtt szemlélve azt állapíthattuk meg, hogy a kőszegi fiatalok addig élnek a legjobb lakásviszonyok között, ameddig szüleikkel közös háztartásba tartoznak. Az önállósodás lehetőségével élve viszont jellemzően a korábban megszokottnál rosszabb lakásviszonyokat kell vállalniuk. A fiatalok társas viszonyai kapcsán generációs önmeghatározásukat, a baráti körükről adott beszámolóikat, a társas kapcsolatokhoz rendelkezésükre álló terepeket és az ezekkel kapcsolatos elvárásaikat-elégedettségüket vizsgáltuk. Miden életkori csoportról elmondhatjuk, hogy döntően a velük egykorúakat tekintik generációs társaiknak, és minden korcsoportban jelentős arányú felfelé igazodást is találtunk. Ez utóbbit azért tartjuk fontosnak, mert segítheti a fiatalok kitörését abból az „életkori gettóból”, amely (elsősorban a diákhelyzet révén) kapcsolati és mintaátvételi lehetőségeiket uniformizálja. Az életkorban előrehaladva a legidősebbek közel kétszer olyan széles életkori sávval határozták meg kortárscsoportjukat, mint a legfiatalabbak. Elvétve állították, hogy nincsenek barátaik a saját generációjukban, és domináns többségük (69%) háromnál több kortársának tekintett barátját tartja számon. Társas kapcsolatai fenn-

2009 / nyár


71

Ifjúság és környezet tartásához, ápolásához többségüknek egy vagy több stabil találkozóhely áll rendelkezésére. Úgy tapasztalták, hogy ezeken a törzshelyeken bármikor megtalálhatnak valakit, jó embereik közül. A stabil találkozóhelyeket elsősorban a férfiak privilégiumának találtuk, a nők körében gyakoribb, hogy nincsenek törzshelyeik. Elvétve találkoztunk Kőszegen kívüli törzshelyekkel. A városon belüli találkozóhelyeket a fiatalok lakásukból elindulva egyenlő arányban képesek gyalog pár perc alatt elérni, ill. hosszabb úton megközelíteni. A megkérdezettek törzshelyeinek több mint fele vendéglátóhely, erős negyedrésze szabadtéren, közterületen található, és csak a fennmaradó 19% oszlik meg más karakterű terepek között. Azt állíthatjuk, hogy a kőszegi fiatalok többnyire megtalálják a megfizethető helyeket. Persze ez azt is jelenti, hogy kevés olyan intézményes terep létezik a városban, amelyet a fiatalok kapcsolati hálójának alakítására, gondozására hoztak létre, működtetnek. A különböző funkciójú társas terepekkel öszszefüggő elvárások és elégedettség vizsgálata során azt állapítottuk meg, hogy a legerősebb elvárást a kapcsolatápoló, ill. a kapcsolatépítő funkcióval jellemezhető helyek, intézmények esetében fogalmazták meg a fiatalok. Ezeket a különböző szabadidős és segítő-tanácsadó szerepkörű intézmények követik. A szükségletsorozat utolsó helyére a kirekesztő, exkluzív karakterű terepeket sorolták. Ugyanakkor valamennyi általunk vizsgált terep kapcsán nagy különbséget találtunk a szükségletek és az elérhetőségről megfogalmazott álláspontok között. A két ítélet távolságát kifejező mutatót ennek alapján inkább elégedetlenség-, mint elégedettség-indexnek kell neveznünk. Fontosnak találtuk, hogy a kapcsolatápoló karakterű helyekről megismert elégedetlenség azzal együtt fokozódik, ahogyan a rendelkezésre álló törzshelyek egyre távolabb esnek a fiatalok lakásától. Azt kell mondanunk, hogy a kőszegi fiatalok határozottan igénylik a lakóhelyükhöz közel eső, a személyességet is biztosító, kapcsolatápolásra alkalmas helyeket, de ezek elérhetőségével korántsem elégedettek.

72


2009 / nyár

A kőszegi fiatalok munkaerő-piaci aktivitása az országos átlaghoz képest is alacsonynak mondható, ami jórészt annak köszönhető, hogy a korosztályos összetételben a fiatalabb korcsoportok az országos átlaghoz képest felülreprezentáltak. A mintába került 14–29 éves kőszegi fiatalok hattizede jelenleg is az oktatási rendszer része, és mindössze minden harmadik (35%) folytat kereső tevékenységet. A munkanélküli fiatalok aktívakhoz viszonyított aránya azt jelzi, hogy a fiatalok mintegy tizede munkanélküli. Megkérdezettjeink kétharmada (72%) jelenleg egyáltalán nem keres munkát, pénzkereseti lehetőséget, a maradék viszont kisebb (18%), vagy nagyobb (10%) intenzitással igen. Az aktív fiatalok túlnyomó többsége a közelben dolgozik, Kőszegen majdnem minden második fiatal vállal munkát (45%), megyén belül valamivel kevesebben (39%) s csupán néhányan dolgoznak megyén kívül. Figyelemre méltó arányban (10%) dolgoznak a megkérdezett fiatalok külföldön, nagy valószínűséggel elsősorban a szomszédos Ausztriában. A kutatásból kiderül, hogy a fiatalok többsége nyitott a külföldi munkavállalás irányába, a többség vagy dolgozott már külföldön, vagy még nem volt rá alkalma, azonban már gondolkodott rajta. A kutatás során kitértünk a jövőbeli munkaerő-piaci sikerek becslésére is, amelyből kiderül, hogy a kőszegi fiatalok összességében inkább optimista szemléletűek, bár jelentős azok aránya is, akik nagyon tartanak munkahelyük elvesztésétől vagy attól, hogy nem tudnak majd elhelyezkedni. Az aktív fiatalokon kívüli nagy csoport a még tanulók csoportja, akik többségükben középiskolába járnak, valamivel többen gimnáziumba (28%), mint szakközépiskolába (24%), emellett még jelentős a felsőoktatásban tanulók aránya (22%), ugyanakkor alig vannak olyanok, akik éppen valamilyen egyéb tanfolyamra járnak. A dolgozókhoz hasonlóan minden második Kőszegen folytatja tanulmányait, minden harmadik tanuló Kőszegen kívül, de a megyében tanul és csupán minden hatodik megy ennél messzebbre. A megkeresett fiatalok számára

Ifjúság és környezet vonzó lehetőség a jövőbeli tanulás, a legtöbben egy magasabb iskolai végzettség elérését, azaz a továbbtanulást tervezik, de népszerű még egy másik szakma elsajátítása és a nyelvtanulás is, amelyeket a kérdezett fiatalok mintegy negyede–ötöde választott. A megkérdezett fiatalok többsége – saját megítélése alapján – viszonylag jó anyagi helyzetnek örvendhet, többségük különösebb anyagi probléma nélkül él (60%), de minden tizedik rendszeres anyagi problémáról, nélkülözésről számolt be. A fiatalok háztartásainak kétötödében van egy vagy több hiteltartozás, ezek többségének a törlesztő részlete megemelkedett az utóbbi időben. A jövőbeli anyagi helyzetüket tekintve a fiatalok többsége a szüleihez hasonló körülményeket képzel el, és szintén a többség úgy érzi, hogy gyermekeit hasonló mértékben tudja majd segíteni, mint őt segítették a szülei. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok általában pozitív attitűddel rendelkeznek mind Kőszeggel, mind Magyarországgal kapcsolatban, azonban Kőszeg megítélése valamivel pozitívabb. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lakhelyükhöz túlságosan ragaszkodnának. Mindössze minden tizedik megkérdezett fiatal tartja teljesen kizártnak, hogy a későbbiekben elköltözik majd Kőszegről, nem zárja ki a költözés lehetőségét a fiatalok fele, és további kétötödük valószínűsíti, vagy teljesen biztos benne.

Jegyzetek 11 A táblázathoz χ2 = 49,710 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 12 Somlai Péter: Család és ifjúság (p. 25–27.) In: Gábor Kálmán–Jancsák Csaba (szerk.): Ifjúsági korszakváltás ifjúság az új évezredben. Szeged: Belvedere Kiadó. 26. 13 A forrástáblázathoz χ2 = 60,993 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 14 A táblázathoz χ2 = 104,900 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve.

15 A táblázathoz χ2 = 114,078 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 16 A forrástáblázathoz χ2 = 60,266 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 17 A forrástáblázathoz χ2 = 26,010 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 18 A táblázathoz χ2 = 275,734 és p < 0,0001 értékek tartoznak, igen erős szignifikanciát jelezve. 19 A táblázathoz χ2 = 10,649 és p < 0,01 értékek tartoznak, erős szignifikanciát jelezve. 10 Az Ifjúság2000 vizsgálatai szerint a 14–29 éves fiatalság három legégetőbb problémája 2000-ben a munkanélküliség, amit a kérdezettek közel fele (47%) jelölt meg, harmaduk szerint (34%) a pénztelenség, az alacsony keresetek, valamint a lakáshelyzet megoldatlansága (32%). Az Ifjúság2004 adatai szerint ez a kép lényegesen módosult, 2004-ben az ifjúság legégetőbb három problémája a kábítószer-fogyasztás terjedése (41%), a munkanélküliség (18%), a kilátástalan jövő (17%). Az Ifjúság2008 esetében a legnagyobb probléma újra a munkanélküliség (38%), a pénztelenség (22%), létbizonytalanság és kilátástalan jövő (18%). (Bauer– Szabó, 2009) 11 Erős kapcsolat a két változó között χ2 = 110,2656 és p < 0,0001. 12 Erős kapcsolat a két változó között χ2 = 7,104 és p < 0,008. 13 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 8,089 és p < 0,044. 14 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 11,137 és p < 0,011. 15 Érdemes megjegyezni azt is, hogy ifjúságkutatásról lévén szó, a jövedelem ebben az esetben kevésbé használható a speciális korcsoport miatt. A fentiekben láttuk azt is, hogy a fiatalok viszonylag korlátozott arányban vannak jelen a munkaerőpiacon, ebből adódóan a többség számára nehezen értelmezhető lenne ez a kérdés. 16 A táblázathoz χ2 = 88,004 és p < 0,000 értékek tartoznak, erős szignifikanciát jelezve. 17 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 32,021 és p < 0,000. 18 Erős kapcsolat a két változó között χ2 = 82,889 és p < 0,000.

2009 / nyár


73

Ifjúság és környezet 19 A táblázathoz χ2 = 82,889 és p < 0,000 értékek tartoznak, erős szignifikanciát jelezve. 20 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 16,253 és p < 0,012. 21 Viszonylag gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 23,500 és p < 0,001. 22 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 15,208 és p < 0,019. 23 A Pearson féle Khí-statisztika szerint nincs szignifikáns kapcsolat, de a hatásnagyságot érzékeltető Epszilonok jelentős (10 százalékpontnyi) különbséget mutatnak mind a tisztán pozitív, mind a tisztán fenntartásokkal rendelkező csoportok esetében. 24 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 6,573 és p < 0,037. 25 A táblázathoz χ2 = 6,573 és p < 0,037 értékek tartoznak, gyenge szignifikanciát jelezve. 26 Gyenge kapcsolat a két változó között χ2 = 9,772 és p < 0,044.

74


2009 / nyár

Irodalom Bauer Béla–Szabó Andrea (szerk.) (2009): Ifjúság2008 gyorsjelentés. Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet. Diósi Pál (2007): Lépéskényszer. Új Ifjúsági Szemle V. évfolyam 4. szám. Gyenes Fruzsina–Kollányi Bence–Kurucz Erika–Székely Levente (2006): Fiatalok Vas megyében – Háttértanulmány a Megyei Ifjúsági Cselekvésprogramhoz. ITTK. Központi Statisztikai Hivatal (2009) – Gyorstájékoztató. Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2009. február–április http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/ hun/xftp/gyor/fog/fog20904.pdf Központi Statisztikai Hivatal (2007): A fiatalok munkaerő-piaci helyzete a munkaerő-felmérés 2006. IV. negyedévi kiegészítő felvétele alapján Magyar Nemzeti Ifjúságpolitikai Jelentés az Európa Tanács (ET) részére (2008). Új Ifjúsági Szemle VI. évf. 1. szám. Somlai Péter (2004): Család és ifjúság. p. 25–27. In: Gábor Kálmán–Jancsák Csaba (szerk.): Ifjúsági korszakváltás ifjúság az új évezredben. Szeged: Belvedere Kiadó. 26.

Domokos Tamás

Életmód– élethelyzet

A kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségének indikátorai Prológus A társadalmi kirekesztettség mérésének módszertani és szakmapolitikai kérdései a ’90-es évek óta egyre növekvő mértékben foglalkoztatják az európai kormányhivatalokat, intézményeket és társadalomkutatókat. Bár a társadalmi kirekesztettséget a legtöbb szakértő, szakmapolitikai elemző vagy kormányzati stratégiai terv még ma is elsősorban a jövedelmi viszonyokkal összefüggő kontextusban értelmezi,1 megjelentek azok a modellek is, amelyek a társadalmi kirekesztettséget elsősorban a társadalmi minőség vagy az életminőség dimenziójában tudják inkább elhelyezni. Az olyan speciális – nem is kis létszámú – célcsoport, mint a kábítószerfogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettsége vizsgálatának sikere is elsősorban az alkalmazott indikátorok komplexitásán és a megközelítési módokon múlik. Kutatásunk célja kettős volt. Egyrészt célunk volt, hogy az EMCDDA (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction) és a Nemzeti Drog Fókuszpont számára valid, az EU módszertani ajánlásait is figyelembe vevő elemzést készítsen a kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségéről Magyarországon. Másrészt kutatásunk erősen módszertani kísérlet is volt arra, hogy a kábítószer-fogyasztók kirekesztettségének méréséhez adekvát indikátorokat rendeljünk, melyek orinetációs alapot is jelenthetnek a későbbiek során.2 A kábítószer-fogyasztók társadalmi kirekesztettségének mérésére szolgáló EU-konform indikátorok meghatározásához a jövedelemalapú indikátorok mellett számos más dimenzió figyelembevétele is szükséges volt. Az EMCDDA

által modellezett társadalmi kirekesztési hatásmechanizmusban a munkanélküliség és az alacsony iskolázottság mellett a fogyatékosság, a bevándorlóstátus, a bűnelkövetővé vagy áldozattá válás, az adósság, a hajléktalanság, a prostitúció, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi dimenziói is megjelennek mint a társadalmi kirekesztettség potenciális indikátorai. Ezek alapján az abúzusos vagy dependens kábítószer-fogyasztók társadalmi kirekesztettsége is differenciáltabb képet mutathat. A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorainak szociológiai jellegű kutatásai (mindenekelőtt (Berman–Phillips, 2000; O’Hara, 2006; Burchardt et al., 2002) azt mutatják, hogy a társadalmi kirekesztés problematikája a társadalmi minőség (Social Quality) fogalmi rendszerének keretein belül értelmezhető, s egyre inkább úgy tűnik, hogy a társadalmi minőségeknek a koncepciója az, ami az elméleti keretet adja a jövőben a hasonló vizsgálatoknál. Ha a társadalmi kirekesztés dimenzióit nem a társadalmi minőség, hanem az életminőség (Quality of Life) kontextusában értelmezzük, komolyan felértékelődnek a szubjektív indiátorok is (Diener–Suh, 1997), mint például a pozitív vagy negatív önkép, a szabálykövető attitűd vagy éppen a kábítószer-probléma kezelésével, megoldásával kapcsolatos egyéni vélemények, nézetek. A társadalmi kirekesztő mechanizmusokat támogató és preventív helyzetek tanulmányozása kevésbé a kirekesztettség szintjének konkrét méréséhez, sokkal inkább a vonatkozó szakmapolitikai döntések hatékonyságának elemzéséhez használhatók fel, mindazonáltal tanulmányunk szempontjából sem tekinthető

2009 / nyár


75

Életmód–élethelyzet marginális szempontnak. Ezek alapján a társadalmi kirekesztettség operacionalizálható individuális és közösségi faktorok mentén (McCrystal et al., 2001), mely felosztást mi is igyekeztünk követni. Ha a társadalmi kirekesztettség fentebb részletezett komplexebb modellje alapján kívánjuk mérni a kábítószer-fogyasztó fiatalok kirekesztettségét, akkor egyértelmű, hogy ezt a jelenlegi statisztikai adatok alapján nem lehet megtenni, szükséges primer adatfelvételt készíteni. Azt is könnyű belátni, hogy a társadalmi kirekesztettség mérése bármely célcsoportban (jelen esetben a kábítószer-fogyasztó fiatalok körében) csak a többségi társadalomhoz való relatív viszonyrendszer alapján nyer értelmet, vagyis a szerhasználók helyzete minden egyes dimenzióban csupán a nem szerhasználókhoz viszonyítottan szolgál információval, önmagában nem igazán. Kutatási programunkban tehát arra is kerestük a választ, hogy milyen meglévő nagymintás adatbázisok vannak, melyek indikátorai kontrollcsoportként a vonatkozási keretet kijelölik. Ez korántsem egyszerű feladat, hiszen olyan nagymintás általános adatfelvételt kellett találni, melynek kérdéseiből előállíthatók a kívánt komplex indikátorok, és melynek megoszlását ezek után a célzott dependens és abúzusos szerfogyasztó populációban is le lehet mérni. Több ilyen nagymintás kérdőíves adatfelvétel is van, amely szóba jöhet, természetesen a legjobb, ha olyan vonatkozási pontokat lehet találni, amelyek EU-, ENSZ- vagy OECD-harmonizáltak, magyarul a kutatási eredményeinket más országok azonos populációjával is össze lehet vetni. Az eredeti kutatási koncepció szerint a laekeni indikátorok egyik forrása, az ún. SILK (a KSH gyakorlatában a VÉKA – Változó Életkörülmények Adatfelvétel) lett volna a kiszemelt kontroll-adatbázis. Csakhogy ez az adatfelvétel a jövedelemegyenlőtlenség és a jövedelmi szegénység mérőszámainak előállítását szolgálja elsősorban, s míg a mi mérési koncepciónk a relatív, a nem jövedelmi elemek hangsúlyozása

76


2009 / nyár

irányába mozdult el, addig egy alapvetően jövedelem-alapú háztartási adatfelvétel nem igen lehet jó alap. Az ESS (European Social Survey) és a DPA (Demográfiai Panel Adatfelvétel) változó készlete már jobban közelít a kutatási célunkhoz, ám ezekből az egészségre, a viktimizációra, a szexuális kiszolgáltatottságra vonatkozó valid indikátorok nem nyerhetők, s előbbinél a korosztályi szintű elemzéshez szükséges alminták sem állíthatók elő. A társadalmi kirekesztettség nem jövedelem-alapú mérésének komplex indikátoraihoz leginkább az ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and other Drugs) itemsora tűnik használhatónak.

A kutatás célcsoportja és dimenziói Célzott kérdőíves és interjús adatfelvételünk empirikus eredményeinek kontrollcsoportjaként azt a populációt választottuk az elérhető adatbázisok alapján, amelyik legközelebb van az ifjúsági korosztályhoz, és ez az ESPAD 2007 által lefedett 8–10 évfolyamos korosztály volt, melynek életkori szórása 15–22 év. Kényszerű megoldás volt ugyan, de a fent részletezett okok miatt sem a VÉKA, sem pedig a DPA nem volt megfelelő, a fiatal felnőttekre vonatkozóan kontrolladat sajnos nincs elérhető valid adatbázisban, a legjobb választás mindenképpen az ESPAD. Ennek megfelelően az összehasonlíthatóság miatt a kutatás elméleti mintavételi kerete (15–35 éves, kábítószert fogyasztó fiatalok) és a kontrollcsoport közötti összevetés felvetett némely módszertani aggályokat. Ennek megfelelően a nem szerfogyasztó csoporttal történő valid összevetés érdekében kutatásunk során a valós mintavételi célcsoportot az ESPAD által elért 15–22 éves korosztályhoz igazítottuk, felvállalva azt, hogy így nem a teljes kábítószer-fogyasztó fiatal populáció társadalmi kirekesztéséről szóló indikátorokat mérjük, csak a jelzett korosztályét, viszont van összehasonlítható nem szerfogyasztó, ún. kontrollminta. Az összevetésnek még egy módszertani korlátja van, ez pedig az, hogy a kontroll- és a szerfogyasztó-adat-

Életmód–élethelyzet bázis alapját képező survey adatfelvétel között majdnem egy év eltérés van. Ezt a problémát csak úgy lehet feloldani a jövőben, ha nagymintás felnőtt populációs kutatások indulnak, vagy ha meglévő nagymintás felnőtt lakossági survey adatfelvételek kiegészülnek a problémás szerhasználtra vonatkozó kérdésekkel is. Az általunk vizsgált célcsoport és a kontroll adatbázis adatainak és a képzett társadalmikirekesztettség-indikátorok statisztikai összevetésének volt egy fontos módszertani feltétele. Mégpedig az, hogy a társadalmi kirekesztettség indikátorait adó kérdések, kérdéscsoportok, azonosak legyenek. Ennek érdekében a kábítószer-fogyasztók társadalmi kirekesztettségét mérő kérdőíves adatfelvételünk kérdőíve három blokkból állt: egy önálló demográfiai blokkból, egy kiegészítő kérdésblokkból és egy rövidített ESPAD-dal megegyező kérdéscsoportból. Az indikátorok többségét ez utóbbi kérdéscsoport segítségével állítottuk elő mind a szerfogyasztók körében készített 2008-as adatfelvételre, mind pedig a kontroll-adatbázisra (2007-ben felvett nagymintás ifjúságkutatás) vonatkozóan. Kutatásunk első fázisában kábítószer-fogyasztó fiatalokkal készítettünk mélyinterjúkat

a szerfogyasztók társadalmi megítélésről, szociális kirekesztettségéről annak érdekében, hogy feltárjuk, milyen további indikátorokat érdemes felvenni a kérdőíves kutatás során. Az interjúk tapasztalatai alapján a legfontosabb indikátoraink a makroszint helyett a kirekesztésnek elsősorban mikroszintjét célozták. A mélyinterjúk nyomán alakult ki a kutatási tervben az is, hogy az egyén életminőség felőli megközelítését alapul véve határozzuk meg a végleges indikátorokat, ahol lehetett, szubjektív és objektív dimenziót egyaránt megjelenítve. (1. táblázat)

Kutatási módszer és mintavételi koncepció A kutatás során komplex módszertannal dolgoztunk – mely kvalitatív és kvantitatív elemeket egyaránt tartalmazott –, hogy a lehető legpontosabban tárjuk fel a kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségét, illetve annak összetevőit a többségi társadalomhoz viszonyítva. A kutatás során kábítószer-fogyasztónak azt minősítjük, aki az elmúlt félévben legalább havi rendszerességgel fogyasztott kábítószert,

1. táblázat. A kábítószer-fogyasztók társadalmi kirekesztettségével kapcsolatos elemzés mikroszintű indikátorai és alkalmazott dimenziói Indikátor

Objektív dimenzió

Szubjektív dimenzió

1. Normaszegő magatartás

X

X

2. Erőszak/kriminalitás

X

X

3. Szexuális kiszolgáltatottság

X

4. Alulképzettség

X

5. Munkahelyi, iskolai kudarcok

X

6. Egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőség

X

7. Családi kapcsolatok

X

X

8. Baráti kapcsolatok

X

X

9. Egészségi állapot

X

X

10. Anyagi helyzet, anyagi problémák

X

X

11. Pozitív/negatív önkép

X

12. Háztartásszerkezet

X

13. Kábítószer-probléma percepciója

X

2009 / nyár


77

Életmód–élethelyzet vagy kábítószer-probléma miatt addiktológiai ellátásban nyilvántartott beteg. A kutatás alsó korhatára 15 év volt, a felső korhatárt 35 évben határoztuk meg. A kutatás során két almintán dolgoztunk, a dependes szerhasználók almintáján és az abúzusos szerhasználók almintáján. A kutatásban azt minősítettük dependens szerhasználónak, aki valamely magyarországi addiktológiai vagy pszichiátriai gondozóban, pszichiátriai vagy addiktológiai osztályon, drogambulancán, valamely kórház mentálhigiénés intézetében, gyermekneurológiai és pszichiátriai szakrendelésen, gyermek- és ifjúsági mentálhigiénés centrumban, gyermek- és ifjúsági ideggondozó intézetben 2007 vagy 2008 folyamán kezelésben megjelent kábítószer-fogyasztó.3 Dependens szerhasználónak tekintettük azokat is, akik még nem jelentek meg kezelésben semmilyen intézménynél, de a crack, a kokain vagy a heroin kábítószert élete során kettőnél többször kipróbálta. A kutatás során abúzusos szerhasználónak tekintettünk mindenkit, aki a crack, a kokain vagy a heroin kivételével bármilyen kábítószert élete során ötnél többször kipróbált4. Ennek megfelelően a szerhasználók társadalmi kirekesztettségét tágabb kontextusba helyező ESPAD-kontrollcsoport esetében a statisztikai számításokat azon fiatalokra végeztük el, akik bármely kábítószert maximum öt alkalommal próbálták ki. A kutatás gerincét egy kérdőíves adatfelvétel (survey) képezte, melynek során két almintában mindösszesen 614 fő került megkérdezésre. A kábítószer-fogyasztók társadalmi kirekesztettségét az egyes dimenziókban a fentiekben meghatározott indikátorok alapján e minta alapján becsüljük. A minta a fent leírt két almintából áll, a dependens és az abúzusos szerhasználók almintájából. A kutatás tervezése során a két alminta nagyságát egyenlő méretűnek terveztük, ám a mintavétel sajátosságai és a két, létszámában lényegesen eltérő célcsoport miatt az elért minta (sampled population) a dependens szerhasználók körében 223 fő volt, az abúzusos szerhasználók körében pedig 391 fő.

78


2009 / nyár

Miután pontosan nem ismert, hogy a kábítószer-fogyasztó populációban mekkora a latencia, milyen a teljes populációban az abúzusos és a dependens szerhasználók aránya (vagyis nem tudjuk megmondani, hogy két alminta egymáshoz viszonyított populációs paramétere milyen), módszertanilag hiba lenne, ha a két almintát egy adatbázisban, összevontan elemeznénk. Az összesített adatbázis csak mátrix-súlyozás után lenne alkalmas statisztikailag megalapozott következtetések levonására általában a kábítószer-fogyasztókra nézve, ám mivel nem tudjuk az alapmegoszlást, súlyozni sem lehet. Egyetlen megoldás maradt, az elemzés során a két almintát végig külön kezeltük. Ez esetben azonban figyelembe kell venni, hogy a mintavételi hiba az abúzusos szerhasználók és a dependens szerhasználók, valamint a kontroll-adatbázis eltérő elemszáma miatt eltérő. A két külön almintára azért volt szükség, mert a kábítószer-fogyasztók populációján belül a gondozás alatt állók (betegek, függő szerfogyasztók) aránya nagyon alacsony, így még egy nagyobb általános mintában is igen kis esetszámban vettek volna részt, ami viszont ellehetetlenítette volna a statisztikai becslést rájuk nézve, miközben joggal feltételezhető, hogy a társadalmi kirekesztettség természete és intenzitása merőben más a dependens és a nem dependens kábítószer-fogyasztóknál. A két alminta esetében alkalmazott mintavételi koncepció igazodott az érintettek intézményi ellátási formáihoz és elérhetőségéhez. Ezek alapján a dependens alminta mintavételi pontjait az addiktológiai gondozók statisztikai adatai alapján határoztuk meg. Az eredeti tervek szerint a kérdőívet a gondozókkal együttműködve anonim módon, területileg és szerenkénti rétegezés alapján kvótás mintavételi eljárással választottuk volna ki, ún. önkiválasztó mintával. (Ez praktikusan azt jelenti, hogy a meghatározott rétegekbe a mintába kerülő tagokat a gondozón keresztül érjük el, figyelembe véve, hogy a gondozó csak közvetítheti a kérésünket a kliensek felé, és a kutatásba való részvételről minden kliens maga dönthet). A valóságban

Életmód–élethelyzet azonban a gondozók túlnyomó többsége nem mutatott együttműködési készséget a kutatás során, elsősorban a kötelező TDI-adatszolgáltatásra hivatkozva.5 A nem dependens szerhasználók alminta esetében a célcsoport elérését eleve máshogy terveztük, figyelembe véve, hogy a nem függő kábítószer-fogyasztók csak bizonyos esetekben kerülnek kapcsolatba a rájuk szakosodott ellátó-rendszerrel (pl. szenvedélybetegek közösségi ellátása, elterelés, más alacsonyküszöbű szolgáltatás stb.). Mindkét alminta esetében megyénként választottunk ki olyan településeket, ahol van valamilyen ellátóhely vagy civil szolgáltató, és az adott településen a település nagyságától függően 1–2-3–4 pontról indítottunk hólabda típusú adatfelvételt mind a két almintában. A sok mintavételi pont alkalmazása garantálta, hogy a különböző láncok ne kapcsolódhassanak össze. Ezzel a módszerrel el tudtunk érni rejtőzködő válaszadókat is, ám a mintavétel sajátosságai miatt az adatfelvétel a tervezetnél jóval hoszszabb időt vett igénybe (4 hónap), és a kutatás során elkészült elemzési adatbázis – mivel nem valószínűségi mintavétel alapján jött létre – általánosíthatósága korlátozott. Mindezzel együtt a két kábítószer-fogyasztó alminta alapján a kábítószer-fogyasztó fiatalok egymáshoz és a nem fogyasztókhoz viszonyított társadalmi kirekesztettségét lehet mérni, az adatbázis elemzésre tökéletesen alkalmas volt.

Komparatív statisztikai elemzésünk bemeneti adatait primer kutatásunk output eredményei és az ESPAD 2007-es adatfelvételének adatállománya adják. Ezen statisztikai makroelemzés célja az általunk vizsgált kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségének pozícionálása a kontrollcsoport egészéhez képest, annak meghatározása, hogy az alkalmazott indikátorrendszer mentén miben tér el a kábítószer-fogyasztók társadalmi-gazdasági helyzete, jövedelmi és életkörülménye, szubjektív egészségi állapota, önképe, szexuális kiszolgáltatottsága, családi és baráti kapcsolatai a kontrollként meghatározott 15–22 éves fiatalokhoz képest.

Alkalmazott indikátorok A kutatás során mindösszesen 13 indikátor alapján vizsgáltuk a kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségét. Az alkalmazott indikátorok közel felénél szubjektív és objektív dimenziók mentén is vizsgáltuk a kérdéskört, hat olyan indikátorunk volt, amelynél csak objektív dimenzió került rögzítésre, s egy indikátor (önkép) esetében csak a szubjektív dimenzió volt értelmezhető. Indikátoraink individuális, családi és helyi közösségi színtéren kerültek csoportosításra. (2. táblázat) A 13 indikátort a kutatás során összesen 90 kérdés (item) alapján állítottuk össze. A kérdések döntő többsége skála jellegű besorolást igényelt a

1. ábra. Nyilvántartott betegek és a két minta megoszlása régiónként Közép-Magyarország

61,3

29,7 31,2 6,5

Közép-Dunántúl

12,8 10,3

3,9 6,2 5,3

Nyugat-Dunántúl

OAI 2006 adatok abúzusos minta depandens minta

8,7 9,2 10,4

Dél-Dunántúl 6,6

Észak-Magyarország

9,1 12,1

6,6

Észak-Alföld 6,3

Dél-Alföld

16,1 15,8 16,9 14,9

0

10

20

30

40

50

60

70%

Forrás: Országos Addiktológiai Intézet 2006, Echo Survey 2008

2009 / nyár


79

Életmód–élethelyzet válaszadóktól, különösen a szubjektív dimenzióban, de a standardizálhatóság miatt törekedtünk a hasonló skála-tartományok alkalmazására az objektív dimenziókban is.6 A kirekesztettség konkrét indikátorait úgy állítottuk elő, hogy az egyes dimenzióba tartozó változókat (önálló itemek) főkomponens-elemzéssel redukáltuk egy-egy főkomponensbe. A főkomponens-elemzés során törekedtünk arra, hogy az adott faktor a lehető legtöbb információt őrizzen meg a kirekesztettség adott indiká-

torát leíró változókészletből. Az egy-egy főkomponens-elemzésbe bevont változók száma 3 és 13 között alakult az összetevők számának fényében. Az eredeti változókészletből a legtöbb információt megőrző főkomponens esetében 77% a magyarázott variancia, a leggyengébb esetében 31% volt.7 A főkomponens-elemezésekbe bevont változók esetében a kommunalitás értéke minden esetben meghaladta 0,35-öt, döntő többségüknél 0,7-nél is nagyobb volt az érték.8

2. táblázat. Alkalmazott indikátorok Indikátor

Kérdések száma

Alkotott főkomponensek

Objektív dimenzióban

Szubjektív dimenzióban

Összesen

17

20

37

Szexuális kiszolgáltatottság

4

0

4


58%

Alulképzettség

3

0

3

Képzettségi szint

59%

Munkahelyi, iskolai kudarcok

3

0

3


49%

Egészségi állapot

5

4

9

Egészségi problémák

31%

Pozitív/negatív önkép

0

10

10

Pozitív önkép Negatív önkép

57% 48%

Normaszegő magatartás

2

6

8

Normaszegő magatartás

32%

20

3

23

Háztartásszerkezet

11

0

11


71%

Családi kapcsolatok

6

2

8

Családi összetartozás hiánya

38%

Anyagi helyzet, anyagi problémák

3

1

4

Anyagi problémák

52%

Helyi közösségi faktor

14

16

30

Erőszak/kriminalitás

6

1

7

Erőszakosság

61%

Egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőség

3

0

3

Egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés

77%

Baráti kapcsolatok

5

2

7

Baráti kapcsolatok hiánya

45%

Kábítószer-probléma percepciója

0

13

13

Toleráns attitűd Intoleráns attitűd

43% 48%

51

39

90

15

Individuális faktor

Családi faktor

Mindösszesen

80


2009 / nyár

Főkomponensek neve

Teljes magyarázott variancia %

Életmód–élethelyzet Az egyes főkomponensek értékei önmagukban nem mondnak semmit, lévén hogy minden egyes főkomponens esetében az eljárásnak köszönhetően standard változó fejezi a kirekesztettség-mértéket, vagyis minden egyes változó nulla átlagú, és egységnyi szórású. Az egyes szerfogyasztó csoportok (abúzusos és dependens szerhasználók) egymáshoz, valamint a kontrollcsoportoz viszonyított kirekesztettségének mértékét az egymáshoz viszonyított főkomponens szkórok átlagai mutatják.9 A kirekesztettség individuális indikátorai közül a szexuális kiszolgáltatottság tekintetében az itemek elsősorban azt vizsgálták, hogy a fiatalok alkohol-, illetve droghasználat alatt vagy miatt az elmúlt egy éven belül védekezés nélkül teremtettek-e szexuális kapcsolatot, illetve volt-e olyan szexuális kapcsolatuk, amit később megbántak. Az indikátor pozitív előjelű, vagyis minél nagyobb az érték, annál nagyobb a kockázat, illetve a kiszolgáltatottság. A képzettség alapvetően három változó információtartalmából áll össze, a válaszadó iskolai végzettségétől, valamint a két szülő képzettségéből. Az indikátor e tekintetben azt mutatja, hogy ki mennyire képzett a referenciacsoporthoz viszonyítva a hagyományos iskolai végzettségi kategóriák alkalmazásával. A munkahelyi és iskolai kudarcokat alapvetően objektív dimenziók segítségével mértük, a tanulóknál ez a tanulmányi eredményt, a már nem tanulóknál pedig az utolsó munkahelyén elért sikereket jelentette, de a főkomponens kialakítása során figyelembe vettünk olyan változókat is, amelyek az alkohol- vagy droghasználat miatti teljesítményváltozásra hívták fel a figyelmet. Az indikátor negatív skála, vagyis a munkahelyi és iskolai kudarcokat méri: minél nagyobb az érték, annál nagyobb a kudarcok miatti kirekesztődés veszélye. A társadalmi kirekesztettség fontos indikátora az egészségi állapot. Kutatásunkban ennek szubjektív és objektív jellemzőit egyaránt igyekeztünk elemzésbe vonni. A végleges főkomponens tartalmazza a balesetek, sérülések, kórházi kezelések, krízisosztályokra kerülés eseményét

egy évre visszamenőleg, az öngyilkossági kísérleteket, a betegség miatti munkahelyi és iskolai hiányzásokat, valamint a saját egészségre vonatkozó véleményeket. A redukált indikátor kialakításában ezeken túlmenően az egy héten belüli alvászavar, étvágytalanság, koncentrációs zavar, lehangoltság, kedvetlenség megjelenését is figyelembe vettük. A főkomponens tehát az egészégi problémákat mutatja: minél inkább problémás válaszadóról van szó, a mutató értéke annál nagyobb. Az önkép esetében az általános önelégedettséget, a feleslegességérzést, a saját tulajdonságok megítélését, a büszkeségre való okokat, a hasznavehetetlenséggel való egyetértést, a saját értékekkel való elégedettséget mértük szubjektív itemek segítségével. A főkomponens-elemzés e tekintetben nem egy, hanem két elkülönült változót eredményezett, a kiinduló itemsorokat egy negatív és egy pozitív önkép faktorban azonosította. Mind a két indikátor esetében a nagyobb egyetértést fejezi a magasabb érték, annál negatívabb vagy annál pozitívabb az önképük. A meglévő közösségi vagy társadalmi szabályok megszegése, illetve ezekről a szabályokról alkotott szubjektív vélemény, a munkahelyi és iskolai igazolatlan távollét változói adják a normaszegés-indikátort. Az indikátor szintén fordított: minél magasabb, annál inkább jellemző a normaszegő magatartás, illetve az e miatti kirekesztettség. A családi dimenzióban a háztartásszerkezettel kapcsolatos indikátor a közös háztartásban együtt élők számát jelzi alapvetően, de tartalmazza a háztartás összetételére vonatkozó generációs sajátosságokat és a kapcsolódó családtagokon kívüli egyéb együtt élő személyeket is. Minél nagyobb az indikátor értéke, annál népesebb és sokszínűbb háztartásszerkezetet modellez. A kirekesztettséggel összefüggésbe hozható családi kapcsolatokat döntően objektív kérdésekkel, kisebb részben szubjektív vélemények feltárásával mértük. A főkomponens tartalmazza a szülők és a család által felállított szabályokat, az arra vonatkozó információt, hogy a

2009 / nyár


81

Életmód–élethelyzet szülők tudják-e hol, mikor és kivel tölti szabadidejét a válaszoló, kap-e érzelmi támogatást, gondoskodást, volt-e családi konfliktusa az elmúlt egy évben, illetve hogy általában menynyire elégedett a szülőkkel való kapcsolatával. Az indikátor negatív, alapvetően a családi kapcsolatok, a családi összetartozás hiányára utal, vagyis minél nagyobb az index értéke, annál inkább problémás a családi háttér, s annál kevésbé működik preventív vagy baj esetén támogató közegként. Az anyagi helyzet dimenzióját az anyagi problémákkal mértük. Ebben a családon belüli anyagi helyzetet vettük elsődleges szempontnak, s a konkrét egzisztenciális helyzet (munka vagy tanulói jogviszony jövedelmei) mellett azt is tartalmazza, hogy a válaszadó családon belül kölcsönhöz juthat-e, vagy pénzt szokott-e ajándékba kapni. Az index negatív, vagyis minél nagyobb az értéke, annál inkább anyagi problémákkal terhelt a háztartás. A helyi közösségi dimenzióban az első indikátor az erőszakos cselekedetekkel kapcsolatos. Az indikátor alapvetően retrospektív események, objektív változók alapján jött létre, részben az elmúlt egy évben elkövetett erőszakos cselekedetekre, részben a rendőrséggel való konfliktusokra fókuszálva. A főkomponenselemzéssel előállított indikátor azt méri, hogy mennyire erőszakos a válaszadó életmódja. A társadalmi kirekesztettség fontos közösségi mutatója az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőség. Elemzésünkben a területi hátrányokból fakadó kirekesztettséget a lakóhely, a munkavégzés/tanulás települése és a tartózkodási helyen lévő kapcsolódó egészségügyi ellátó helyek (addiktológiai gondozó, pszichiátria, drogambulancia, félutas ház, terápiás otthon stb.) számosságát vettük alapul. Ez esetben pozitív indikátort alkalmaztunk, minél nagyobb az érték, annál nagyobb a hozzáférhetőség, annál kisebb a területi hátrányokból fakadó kirekesztettség mértéke. Szintén közösségi dimenzió a baráti kapcsolatok feltérképezése, illetve annak hiánya, mely a társadalmi kirekesztettség vagy befogadás te-

82


2009 / nyár

kintetében kiemelten fontos aktor. A kirekesztettséggel összefüggésbe hozható baráti kapcsolatokat döntően objektív kérdésekkel, kisebb részben szubjektív vélemények feltárásával mértük. A főkomponens tartalmazza a barátokkal eltöltött szabadidős szokásokat, tevékenységek gyakoriságát, az arra vonatkozó információt, hogy kap-e érzelmi támogatást, megértést, volt-e baráti körrel konfliktusa az elmúlt egy évben, illetve hogy általában mennyire elégedett a barátokkal való kapcsolattal. Az indikátor negatív, alapvetően a baráti kapcsolatok, a baráti összetartozás hiányára utal, vagyis minél nagyobb az index értéke, a baráti kör annál kevésbé működik támogató közegként. Végezetül a kábítószer-probléma percepciójával, társadalmi megítélésével, kezelésével kapcsolatos véleményeket táruk fel. E dimenzióban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mit gondolnak a kábítószer-fogyasztás társadalmi káráról, a drogozás veszélyiről, a büntethetőségről, a kemény és a könnyű drogok kipróbálásáról, a drog nemzedéki kérdéseiről. A főkomponens-elemzés ezek alapján (hasonlóan az önkép szubjektív itemeihez) nem egy, hanem két elkülönült változót eredményezett, a kiinduló itemsorokat egy toleráns és egy intoleráns faktorban azonosította. Mind a két indikátor esetében a nagyobb egyetértést fejezi a magasabb érték, annál negatívabb vagy annál pozitívabb véleménnyel vannak a drog társadalmi problémáiról.

A társadalmi kirekesztettség komparatív elemzése A családi faktor indikátorai A kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettsége csak relatív módon, a nem kábítószer fogyasztó emberek társadalmi helyzetéhez viszonyítva határozható meg. A társadalmi kirekesztettség egyik leggyakrabban alkalmazott indikátora a szegénység. Jelen kutatásunkban ez elsősorban az anyagi problémák megjele-

Életmód–élethelyzet 2. ábra. Anyagi problémák indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 2,5 2,0

1,84

1,67 1,48

1,5

1,30 1,12 0,94

1,0 0,5 0 –0,15

–0,5

–0,18

–0,22

kontrollcsoport

abúzusos minta férfiak

dependens minta

nők

nésével került mérésre objektív és szubjektív dimenziók alkalmazásával. A vonatkozó főkomponens-elemzés almintákban és a kontroll csoporttal történő összehasonlításából kiderült, hogy mind az abúzusos, mind pedig a dependens szerhasználók esetében magasabb az anyagi problémákat jelző indikátor értéke, mint a kábítószert nem fogyasztó csoportban. (2. ábra) Az összevetésből az is kitűnik, hogy a dependens szerhasználók anyagi problémái nagyobbak, mint az abúzusos kábítószer-fogyasztóké. Ha megnézzük az adatokat nemek szerinti bontásban, akkor jól látható, hogy a nők mindkét almintában és a kontrollcsoportban is kevésbé küzdenek anyagi gondokkal, míg a férfiak körében magasabb az indikátor értéke. Az anyagi problémák tekintetében a kontrollcsoport esetében az adtok pontosan leké-

teljes populáció

pezik a települési egyenlőtlenségeket: indikátorunk a legkevésbé a fővárosban, leginkább a hátrányos helyzetű rurális térségekben mért pénzügyi gondokat. Ezzel szemben kábítószer fogyasztó csoportokban ez a fajta területi hátrány nem kimutatható, az anyagi problémák előfordulása mind az abúzusos, mind pedig a dependens szerhasználóknál független a település nagyságától és az országon belüli földrajzi elhelyezkedéstől. A magyarázó változók közül az iskolai végzettség a kontrollcsoportban közel 2%-os magyarázó erővel bír az anyagi főkomponens esetében, az abúzusos szerhasználóknál az anyagi problémák nagysága független az iskolai végzettségtől, míg a dependens kábítószer-fogyasztóknál az anyagi problémákból önmagában az iskolai végzettség 3%-ot magyaráz. (3. táblázat)

3. táblázat. Az anyagi problémák főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók

Dependens szerhasználók

F

R2

F

Nem

9.4

.018*

2.3

Településtípus

0.1

.003

3.7

R2

Kontrollcsoport F

R2

.012

10.3

.002*

.006

4.3

.003*

Régió

3.2

.001

0.2

.001

5.1

.002*

Iskolai végzettség

0.4

.002

2.9

.029*

38.6

.016**

*p<.05 **p<.001

2009 / nyár


83

Életmód–élethelyzet A társadalmi kirekesztettség másik fontos mutatói a családi kapcsolatok, melyek támogató közegként segíthetik mérsékelni a kábítószer-fogyasztás társadalmi és egyéni negatív hatásait, de a családi kapcsolatok hiánya, konfliktusossága esetében fokozhatják is a szerfogyasztás okozta problémákat. Jelen kutatásunkban ez utóbbira helyezve a hangsúlyt az indikátorunk a családi összetartozás hiányát mérte. A főkomponens-elemzés alapján statisztikailag igazolható, hogy mind az abúzusos, mind pedig a dependens kábítószer-fogyasztók körében nagyobb a családi összetartozás hiánya, mint a kontroll csoportban. Az összevetésből az is kitűnik, hogy a dependens szerhasználók tekintetében egy kicsit pozitívabb a kép, a családi összetartás erősebb, mint az abúzusos szerhasználók esetében. Ez részben érthető is, hiszen a dependens kábítószer-fogyasztók esetében a szerhasználatnak kihatása van a családi

életre, ám a szerrel való küzdelem többeknél a korábbi laza kapcsolatokat is szorosabbra fűzte, bár meg sem közelíti a kontrollcsoport értékét. A legnagyobb mértékű hiányosságokat a családi kapcsolatok tekintetében az abúzusos szerhasználóknál mutat a kirekesztettség indikátora. Ha megnézzük az adatokat nemek szerinti bontásban, akkor jól látható, hogy a nőket mind a két almintában és a kontroll csoportban egyaránt jobban érintik a családi konfliktusok és problémák. Ennek oka elsődlegesen az indikátor szubjektív dimenziónak összetevőiben keresendő. (3. ábra) A családi összetartozás hiánya a kontrollcsoportban gyenge összefüggést mutatott a településsel, a régióval és az iskolai végzettséggel. Jellemzően Budapesten leginkább a családi öszszetartozás hiánya, iskolai végzettség tekintetében pedig a középfokú végzettségűeknél. A két kábítószer-fogyasztó mintában ezek a gyenge

3. ábra. A családi összetartozás hiányának indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 0,8 0,60

0,6 0,4

0,57

0,35 0,25

0,2

0,11 0,04

0 –0,05

–0,04

–0,14

–0,2

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

4. táblázat. A családi összetartozás hiánya főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók Nem


Kontrollcsoport

F

R2

F

R2

F

R2

23.4

.046**

11.7

.067*

39.2

.008**

Településtípus

0.3

.002

1.4

.027

4.3

.003*

Régió

1.8

.007

1.0

.013

5.7

.002*


0.9

.003

0.3

.003

4.2

.002*

*p<.05 **p<.001

84


2009 / nyár

Életmód–élethelyzet összefüggések már eltűnnek, ellenben a nem magyarázó ereje megmarad, sőt sokkal nagyobb, mint a kontroll csoportban. A kábítószerező neme az abúzusos szerhasználóknál 5, a dependens szerhasználóknál pedig közel 7%-ot magyaráz önmagában a családi összetartozás hiánya főkomponens-varianciájából. (4. táblázat) A társadalmi kirekesztettség családi dimenziói között a harmadik indikátorunk a háztartásszerkezet volt, mely általában összefüggésben van a háztartás nagyságával is. Kutatásunk során a háztartásszerkezet tekintetében főkomponens-elemzés alapján bár az kimutatható, hogy a háztartásszerkezet pozitív hatása valamivel alacsonyabb a szerhasználók körében, mint a kontrollcsoportban, az eltérés igen csekély. A részletesebb elemzés során az derült ki, hogy a kontrollcsoportban tapasztalható gyenge összefüggések közül (a nyugati régióban és a kisebb településeken, az alacsonyabban képzettek körében erősebb a pozitív

hatás, és heterogénebb a háztartás szerkezete is) csupán a településtípus esetében igazolódott vissza kábítószer-fogyasztók esetében is a mért összefüggés, 2–3%-os magyarázó erővel bír ezen indikátor esetében a településtípus mint háttérváltozó. (4. ábra, 5. táblázat)

Helyi közösségi faktor A társadalmi kirekesztettség tágabb társadalmi kontextusát tekintve a helyi közösség az a dimenzió, melyben a befogadás, illetve a (re)integráció sikeresen meg tud valósulni. Első indikátorunk ezek közül az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség. A kontrollcsoporthoz képest, mely a teljes vonatkozó referencia-populációt lefedi, a kábítószer-fogyasztók egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférhetősége jobb, mint az átlag. Ez nyilván azzal van összefüggés-

4. ábra. A háztartásszerkezet pozitív hatásainak indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 0,8 0,6 0,4 0,2 0,02

0

0,01

–0,01

–0,2

–0,05

kontrollcsoport

–0,09

–0,07


–0,06

–0,09

–0,07

dependens minta

nők

teljes populáció

5. táblázat. A háztartásszerkezet pozitív hatása főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók F

R2

Dependens szerhasználók F

R2

Kontrollcsoport F

R2

Nem

0.0

.000

0.0

.000

0.1

Településtípus

3.8

.019*

2.5

.034*

25.6

.014**

Régió

0.8

.003

1.0

.009

9.3

.003**


1.4

.005

0.9

.009

9.4

.004**

*p<.05 **p<.001

2009 / nyár


.000

85

Életmód–élethelyzet ben, hogy a kábítószer-fogyasztás inkább a városi populációk sajátossága, és ezeken a helyeken a városi funkciókhoz igazodó ellátóhelyek száma is magasabb, és heterogenitása is jobb. Öszszevetve az abúzusos és a dependens kábítószerfogyasztók mintáját, azt lehet megállapítani, hogy a dependens szerhasználók számára a releváns egészségügyi szolgáltatások elérhetősége rosszabb, mint az abúzusos szerhasználóké, ám még mindig jobb, mint a kontrollcsoport átlaga. A dependens szerhasználók közül is elsősorban a nők kirekesztettsége nagyobb ezen indikátor mentén. (5. ábra) Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőséget alapvetően a lakóhely határozza meg Magyarországon. Míg Budapesten 1,81 az indikátor értéke a kontrollcsoportban, addig a vidéki nagyvárosokban csak 0,26, a kisebb településeken pedig –0,60. E tekintetben a nyugati és keleti régiók között nincs különbség. Az

iskolai végzettséggel is összefüggés mutatható ki: a magasabb iskolai végzettségű emberek esetében a hozzáférhetőség indikátora magasabb értéket mutat a kontrollcsoportban. Az abúzusos és a dependens szerhasználók esetében is jól kimutatható, hogy a községekben és kisebb városokban élők kirekesztettsége a releváns egészségügyi ellátásokból jóval nagyobb, mint a nagyvárosokban, különösen Budapesthez viszonyítva mérhető negatív rekord. (6. táblázat) Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség magyarázó változói közül a dependens szerhasználóknál a településtípus 44, a régió 79%-ot magyaráz önmagában a főkomponens heterogenitásából, az abúzusos szerhasználóknál még nagyobb, 64–84%-ot. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ezek a szolgáltatások igazodnak városi funkciókhoz. Némileg meglepő azonban, hogy az iskolai végzettségnek is van némi hatása az indikátor értékére, de csak az abúzusos ká-

5. ábra. Az egészségügyi szolgáltatások elérhetőségének indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 0,8 0,6 0,4 0,2 0 –0,2

0,12

0,12

0,12

0,07 0,01

–0,01

–0,02

–0,01

–0,02

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

6. táblázat. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók Nem Településtípus Régió Iskolai végzettség

F

R2

0.0

.000


F

R2

0.4

.002

Kontrollcsoport F

R2 0.0

.000

346.7

.644**

57.9

.443**

3736.5

.679**

1454.8

.835**

407.6

.788**

11848.3

.817**

10.5

.035**

0.9

71.7

.026**

*p<.05 **p<.001

86


2009 / nyár

.008

Életmód–élethelyzet bítószer-fogyasztók esetében. Ennek az lehet az oka, hogy a dependens szerhasználók jellemzően olyan nagyobb településeken vannak jelen, ahol a szolgáltatások az iskolai végzettségtől függetlenül elérhetők, míg az abúzusos szerhasználat nem koncentrálódik ennyire a nagyvárosokba. Megosztott a szakirodalom abban, hogy általában az erőszakosságot a helyi közösség vagy az individuális faktor között tartsák-e számon. Mi az előbbihez soroltuk, lévén az erőszakos cselekedetek minősítése a közösségi normákhoz viszonyítottan jelentkezik, s ha szükség van rá, a közösség szankcionál. Az erőszakosság és kriminalitás indikátorának értéke a kábítószer-fogyasztó csoportban a kontrollcsoporthoz képes sokkal magasabb pontszámokat eredményezett. Míg a kontrollcsoportban –0,11 az indikátor értéke, addig az abúzusos szerhasználóknál 0,24, a dependens almintában pedig már 2,13 az érték.

Ahogy az várható volt, a kriminalitásnak ez a fajta mutatója nem független a nemtől, a férfiak körében minden csoportban magasabb. Ugyanakkor az is jól látható, hogy dependens nők körében menynyivel magasabb a kirekesztettség, mint az abúzusos nők körében, vagyis a kábítószerfogyasztás és az erőszakosság közötti kapcsolat nyilvánvaló. A válaszadó nemének magyarázó ereje az abúzusos szerhasználóknál 2%, a dependens fogyasztók esetében ellenben már 9%. A régió szerinti megoszlással csak a kontrollcsoport esetében van szignifikáns összefüggés, Budapest átlagon felüli értékével ugrik ki, ám ez a két alminta esetében már nem igazolható statisztikailag, a vidéki és a fővárosi kábítószerfogyasztók erőszakossága között nincs igazából különbség. Végezetül az iskolai végzettség befolyásoló erejéről kell még szólni. Mindhárom csoportban igaz az, hogy az alacsonyabban képzettek körében magasabb az erőszakosság indikátorának értéke. (6. ábra, 7. táblázat)

6. ábra. Az erőszakosság indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 4 3,35

3 2,13

2 1

0,79 0,38 0,07

0 –1

–0,04

0,24

–0,11

–0,16

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

7. táblázat. Az erőszakosság főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók F Nem

13.4

R2 .023**

Dependens szerhasználók F 21.2

Kontrollcsoport

R2

F

R2

.091**

82.5

.016**

Településtípus

0.5

.002

0.5

.007

1.58

.001

Régió

0.9

.003

0,3

.003

3.92

.002*


5.6

.019*

3.7

.033*

40.5

.015**

*p<.05 **p<.001

2009 / nyár


87

Életmód–élethelyzet A társadalmi kirekesztettség helyi közösségi indikátorának tekintettük kutatásunk során a baráti kapcsolatokat, illetve azok hiányát, konfliktusosságát. A baráti kapcsolatok hiánya vagy konfliktusossága jellemzően a dependens szerfogyasztók sajátossága, e tekintetben az abúzusos kábítószer-használók még a kontrollcsoporthoz képest is jobb helyzetben vannak. Ez valószínűleg összefügg az abúzusos és dependens szerhasználat szociális kontextusa közötti különbséggel – míg előbbi jellemzően társas cselekedet, utóbbi inkább individuális. Érdekes, hogy ha a nemek közötti eltérést is vizsgáljuk, ez már nem állja meg helyét, a dependens nőknél mérhető a legalacsonyabb indikátor-pontszám. A nem hatása az indikátorra statisztikailag erős összefüggést mutat a dependens mintában, majdnem 14%-ot magyaráz a kapcsolatok hiányából, míg a kontroll csoportban 8%-ot, a másik szerhasználói körben pedig csupán 2%-ot. A

legintenzívebb baráti kapcsolatokkal az abúzusos szerhasználók bírnak, a kapcsolatok hiányát jelző indikátor körükben a legalacsonyabb, s ez független a településtől, régiótól és iskolai végzettségtől egyaránt. (7. ábra) A baráti kapcsolatok hiánya a kontrollcsoportban gyenge összefüggést mutatott a településsel, a régióval és az iskolai végzettséggel is csakúgy, mint a családi kapcsolatok esetében, ugyanakkor ezt a mintázatot a szerfogyasztás eliminálja. (8. táblázat) A társadalmi kirekesztettség helyi közösségi dimenziói között a negyedik indikátorunk a kábítószer-probléma szubjektív percepciója. A főkomponens-elemzés során e dimenzióban egy toleráns, elfogadóbb attitűdöt azonosítottunk be, mely elfogadja a kábítószerek használatát, azt a mai fiatalok elterjedt rekreációs és/vagy problémamegoldó eszközének tekinti, mely szervesült a hazai társadalmi viszonyokban és érintkezé-

7. ábra. A baráti kapcsolatok hiányának indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 0,6 0,41

0,4

0,31

0,2 0,03

0,02

0,01

0

–0,11

–0,2 –0,24

–0,24

kontrollcsoport

abúzusos minta

–0,36

–0,4

férfiak

dependens minta

nők

teljes populáció

8. táblázat. A baráti kapcsolatok hiánya főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók


R2

Nem

8.8

.016*

30.4

Településtípus

1.4

.008

0.5

.008

4.2

.003*

Régió

2.2

.008

0.2

.003

4.9

.002*


0.7

.003

1.4

.015

33.3

.013**

*p<.05 **p<.001

88


2009 / nyár

F

R2

Kontrollcsoport

F

.138**

F

R2

419.1

.077**

Életmód–élethelyzet si módokban egyaránt. A másik, intoleráns, elutasítóbb attitűd szerint a kábítószer-fogyasztás magánügy, a kemény drogokat élesen elutasítja, és ha valaki bajba kerül, azt önhibának tartja, melynek kezelésében nem igazán van helye közösségi gondoskodásnak. (8. ábra) A kontrollcsoportban mért toleráns attitűd értéke negatív, ugyanakkor az abúzusos szerhasználók körében 0,79, a dependens szerhasználóknál pedig már 1,11, vagyis látható, hogy – egyáltalán nem meglepő módon – az érintettség növekedésével a tolerancia is nő, . Ezzel párhuzamosan érthetően az intoleráns attitűd indikátor-értékei

fordított tendenciát mutatnak, a legkevésbé intoleránsak a dependens minta tagjai. A magyarázó változókat vizsgálva megállapítható, hogy a kontrollcsoportban a tolerancia főkomponens értékét a településtípus, a régió és az iskolai végzettség egyaránt befolyásolja, míg az intoleráns főkomponens értékét ezeken túl a válaszadó neme is módosítja. Ezzel szemben a kábítószerfogyasztók probléma-percepciójának attitűdjeit ezek a hagyományos háttérváltozók nemigen befolyásolják, egyedül az iskolai végzettség esetében mutatható ki, hogy a magasabb iskolai végzettségűek intoleránsabbak. (9. táblázat)

8. ábra. A kábítószerprobléma-percepció indikátorai (főkomponens-szkórok átlaga) 1,5 1,11

1,0

0,79

0,5 0,08

0 –0,14

–0,5

–0,45 –0,66

–1,0

kontrollcsoport

abúzusos minta toleráns attitűd

dependens minta intoleráns attitűd

9. táblázat. A kábítószerprobléma-percepció főkomponenseinek magyarázó változói (egyutas ANOVA) Toleráns attitűd esetében

Abúzusos szerhasználók


Kontrollcsoport

F

R2

F

R2

F

R2

Nem

0.0

.000

0.2

.003

1.0

.000

Településtípus

0.3

.003

0.5

.018

8.2

.011**

Régió

1.1

.008

0.5

.014

15.0

.014**


3.9

.028*

0.2

.000

24.5

.022**

Intoleráns attitűd esetében

Abúzusos szerhasználók F

R

Nem

3.5

Településtípus Régió Iskolai végzettség


Kontroll csoport

F

R

.013

0.0

.000

20.2

.009**

0.6

.007

0.6

.024

15.9

.022**

3.5

.025*

0.4

.010

3.3

.003*

2.9

.021*

2.5

.057

135.4

2

2

F

*p<.05 **p<.001

2009 / nyár


R2

.111**

89

Életmód–élethelyzet Individuális faktor A társadalmi kirekesztettség indikátorainak harmadik fő csoportja az ún. individuális indikátorok. Ezek közül az első a szexuális kiszolgáltatottság. A szexuális kiszolgáltatottságot mérő kérdések kutatásunkban alapvetően azt célozták, hogy mennyire teremtenek meggondolatlanul, védekezés nélkül szexuális kapcsolatot az emberek, illetve teremtettek-e már más módon meggondolatlan vagy kényszerkapcsolatot. A kiszolgáltatottság ilyen módon történt operacionalizálásával a kontrollcsoporthoz képest jelentős kiszolgáltatottságot mértünk a dependens mintában, s különösen a férfiak körében. Adataink alapján inkább ők azok, akik hajlamosabbak védekezés nélkül, meggondolatlan módon szexuális kapcsolatot létesíteni. Ennek oka lehet, hogy a nők inkább számolnak a kockázatokkal, a férfiak hajlamosak lebecsülni

azt, illetve csupán a nem kívánt terhességre redukálni, ami viszont őket közvetlenül nem igazán érinti. (9. ábra) A háttérváltozók hatását vizsgálva a dependens mintában a válaszadó neme 10%-ot magyaráz a szexuális kiszolgáltatottságból, ezzel szemben az abúzusos mintában sokkal kisebb a hatása, csak 2%, a kontrollcsoportban pedig még kisebb, bár szignifikáns összefüggés itt is létezik. A település típusa és a területi elhelyezkedés független ettől, ellenben az iskolai végzettségnek van kimutatható hatása. Az abúzusos szerhasználóknál és a kontrollcsoportban is az iskolai végzettség növekedésével csökken a szexuális kiszolgáltatottság. (10. táblázat) A képzettségi szint a szegénységhez hasonlóan szintén gyakran alkalmazott indikátora a kirekesztettségnek, illetve a társadalmi befogadásnak, elsősorban a kvalifikációs szint és a munkaerő-piaci pozíció közötti kapcso-

9. ábra. A szexuális kiszolgáltatottság indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 3,5

3,16

3,0 2,5 2,06

2,0 1,5 0,87

1,0 0,56

0,5

0,39 0,21

0 –0,07

–0,5

–0,12

–0,15

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

10. táblázat. A szexuális kiszolgáltatottság főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók Nem


Kontrollcsoport

F

R2

F

R2

F

R2

.096**

29.3

.006**

10.2

.018*

21.8

Településtípus

0.9

.005

0.5

.007

2.4

.001

Régió

0.3

.001

0.5

.005

0.2

.000

.038**

2.2

.021

31.6


11.3

*p<.05 **p<.001

90


2009 / nyár

.012**

Életmód–élethelyzet latok miatt. Jelen kutatásunkban a válaszadó képzettségi szintjének meghatározásakor nemcsak az érintettek legmagasabb iskolai végzettségét vettük figyelembe, a főkomponens-elemzésbe beemeltük a szülők iskolai végzettségét is, s így az indikátor inkább már egyfajta sajátos kulturálistőke-indikátorként értelmezendő. A kontrollcsoporthoz viszonyítva érdekes adatsor rajzolódik ki. Egyrészt jól látható, hogy mind a dependens, mind pedig az abúzusos szerfogyasztó férfiak körében egy kicsit magasabb a képzettségi indikátor, vagyis e tekintetben kirekesztettségről nem beszélhetünk. Ugyanakkor a dependens mintában, mind a férfiakhoz, mind pedig a kontrollcsoporthoz viszonyítottan szembetűnő a nők alacsony kvalifikációs szintje. (10. ábra) A relatív képzettség főkomponensének értékét meghatározó változók közül a hagyományos

területi statisztikai mutatók esetében mérhető a legnagyobb magyarázott variancia, a településtípus és a régió mind a kontroll-, mind pedig a vizsgálati mintában hatással bír. A nem hatása csak a már említett dependens alminta estében bír magyarázó erővel. (11. táblázat) A munkahelyi, illetve a tanulóknál az iskolai sikerek és kudarcok nem tartoznak a hagyományos társadalmi kirekesztés indikátorai közé, ám az individuális faktor alkotórészeként a kábítószerfogyasztók társadalmi kirekesztési mechanizmusai nem érthetők teljesen e dimenzió nélkül. A szerfogyasztás ugyanis a klinikai tapasztalatok alapján előbb-utóbb tanulmányi és munkahelyi kudarcokhoz vezet, mely felgyorsítja a drogos karrier, illetve a tartósan destruktív életvezetés kialakulását, ez pedig olyan hátrányos helyzetet eredményez, amely a munkaerőpiacról való kikerülést idézi elő, s a szerhasználók ezzel nemcsak relatív, hanem

10. ábra. A relatív képzettség indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 0,10 0,05

0,05 0,01

0,01

0,06

0,04 0,02

0,01

0 –0,05 –0,07

–0,10 –0,15 –0,20 –0,25

–0,20

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

11. táblázat. A relatív képzettség főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók Nem


F

R2

F

R2

0.2

Kontrollcsoport F

R2

.000

3.5

.016*

0.5

Településtípus

17.6

.086**

2.3

.032*

173.3

.091**

Régió

19.9

.066**

4.8

.037*

102.9

.038**

*p<.05 **p<.001

2009 / nyár


.000

91

Életmód–élethelyzet objektív értelemben is kirekesztődnek a többségi társadalomból. (11. ábra) Az indikátor értéke a kontrollcsoportban –0,14, az abúzusos mintában 0,71, a dependens mintában pedig már 1,42, vagyis a munkahelyi és iskolai kudarcok szintje magasabb a szerfogyasztók körében, különösen a dependenseknél. Ez nem meglepő eredmény, ahogy az sem, hogy a nők körében alacsonyabb a munkahelyi és iskolai kudarcok indikátora, mint a férfiaknál. S bár a szerfogyasztó nőknél mért értékek magasabbak, mint a kontroll csoportban, a vizsgálati mintán belül is alacsonyabb mint a férfiaknál, vagyis a trendet a szerfogyasztás nem írja felül, csupán az értékeket növeli az iskolai és munkahelyi kudarcokat mérő indikátornál. A nem mellett a településtípus és az iskolai végzettség is megjelenik a kontrollcsoport munkahelyi/iskolai kudarcaival kapcsolatos háttérváltozók körében szignifikáns hatással, az

indikátor értéke jellemzően a kisebb településeken élők, illetve a keleti régiók alacsonyabban kvalifikált lakói körében magasabb. Ugyanez a területi összefüggés azonban a vizsgálati mintában statisztikailag nem igazolható. Az iskolai végzettség is csak az abúzusos szerhasználat esetében mutat összefüggést a kudarcokkal, a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező abúzusos szerhasználóknál még nem tapasztalhatók munkahelyi és iskolai kudarcok (alacsonyabb iskola végzettség esetében már igen), ellenben a dependens szerhasználóknál már a magasan kvalifikált rétegben is magas a kudarcokat jelző indikátor értéke. (12. táblázat) Kutatásunkban az objektív és szubjektív mutatókból főkomponens-elemzéssel előállított egészségiproblémák-indikátor várható tendenciái viszonylag jól prognosztizálhatók. Joggal feltételezhető, hogy az intenzívebb kábítószerfogyasztás magasabb egészségiprobléma-indexet

11. ábra. Munkahelyi/iskolai kudarcok indikátor (főkomponens-szkórok átlaga) 2,0 1,67 1,42

1,5 1,17

1,0

0,88 0,71 0,51

0,5 0

–0,06

–0,14

–0,02

–0,5

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

12. táblázat. A munkahelyi/iskolai kudarcok főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók


Kontrollcsoport

F

R2

F

R2

F

Nem

6.4

.012*

2.6

.012

56.6

.011**

Településtípus

1.3

.007

0.3

.006

21.8

.013**

Régió

0.1

.000

0.2

.002

3.7

.002*


9.6

.032**

0.2

.002

324.4

*p<.05 **p<.001

92


2009 / nyár

R2

.116**

Életmód–élethelyzet eredményez. Ha az általános tendenciákat nézzük, akkor ez így van, az egészségi problémákat jelző indikátor a várt trendet követi. Ha azonban az indikátort nemenként külön nézzük, akkor a férfiak esetében a szerfogyasztás intenzitásának növekedésével nő az egészségi probléma indikátorának indexértéke, a nők esetében azonban már abúzusos szerhasználat esetében is kiugró az indikátor mutatója, nemcsak a dependens almintában mért érték. Mindhárom csoportban jellemzően a nők több egészségi problémával küzdenek, s a kábítószer-fogyasztás tovább szélesíti a nemek közötti különbséget is. A többi vizsgált háttérváltozótól a mintákban független a egészségi probléma indikátora. (12. ábra, 13. táblázat) A normaszegés, az együttélési szabályok figyelmen kívül hagyása korántsem minden esetben kriminális jelenség, gyakran csak egy sajátos identitás közösségi megnyilvánulási for-

mája. Normális esetben a közösségi viselkedési szabályok, normák a jól leírt interiorizáció folyamatában bensővé válnak, az individuum integráns részeként működnek. Az interiorizáció révén átvett norma összefonódik az egyén már meglévő értékeivel: a társas szerepre vonatkozó elvárások rendszerétől külön, egy személyes rendszer részévé válik. A kábítószer-fogyasztók társadalmi kirekesztettségének vizsgálatakor a szabálykövetés, illetve a normaszegés dimenziója azért értékelődik fel, mert az ilyen normaszegő megnyilvánulás alapvetően attól függ, hogy a szóban forgó dolgok mennyire tettek relevánssá mélyebben rejlő értékeket. Összevetve a normaszegő magatartás indikátorát a kontrollcsoport adataival jól látható, hogy a kábítószer-fogyasztó mintában magasabb értékeket kaptunk. Az abúzusos szerhasználóknál a férfiak és a nők magatartása között e tekintetben nincs igazából különbség, ellenben a

12. ábra. Az egészségi problémák indikátor (főkomponens-szkórok átlaga) 1,0

0,91

0,87

0,8 0,60

0,6

0,48

0,4

0,33

0,2

0,13

0,08

0 –0,07

–0,2 –0,4

–0,31

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

13. táblázat. Az egészségi problémák főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók F Nem

68.3


Kontrollcsoport

R2

F

R2

F

R2

284.1

.118**

7.8

.040*

Településtípus

0.8

.005

0.7

.012

1.8

.001

Régió

1.2

.005

2.1

.022

4.9

.002*


0.1

.000

1.1

.012

1.3

.001

*p<.05 **p<.001

2009 / nyár


.057**

93

Életmód–élethelyzet dependens mintában igen jelentős eltérés van, a dependens nőknél mért indikátor kimagasló. Az indikátor mindhárom csoportban független a területi statisztikai mutatóktól, meglepő módon csakúgy, mint az iskolai végzettségtől. (13. ábra, 14. táblázat) Az utolsó tárgyalandó indikátora a kirekesztettség individuális faktorának az önkép. A főkomponens-elemzés során e dimenzióban – a probléma-percepcióhoz hasonlóan – nem egy, hanem két főkomponenst azonosítottunk be, egy pozitív önképi elemek által dominált és egy negatív önképi elemek által meghatározott főkomponenst. Az abúzusos szerhasználók a kontrollcsoporthoz és dependens mintához képest pozitívabb önképpel rendelkeznek, e tekintetben ők egyáltalán nem tekinthetők kirekesztett csoportnak. A dependens szerfogyasztók körében azonban már zavar mérhető a tudati struktúrákban, ugyanis mind a pozitív, mind

pedig a negatív énkép elemek esetében magasabb az indikátor értéke a kontroll csoporthoz viszonyítva. A dependens mintában itt valószínűleg az ún. borderline személyiségzavar jeleit érhetjük tetten.10 (14. ábra) A kontrollcsoportban mind a pozitív, mind pedig a negatív önképi elemekre jellemzően a nem, illetve utóbbi esetében az iskolai végzettség is hatással van, a lányoknál magasabb a pozitívabb önképi elemek főkomponens-értéke, s az is kimutatható, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél magasabb a negatív önkép főkomponensének értéke. A nem befolyásoló ereje kimutatható az abúzusos szerhasználóknál is, ellenben a dependens mintában már nem szignifikáns a hatása, viszont ez utóbbi csoportban érdekes módon a földrajzi elhelyezkedés hatása erősödik fel, a nagyobb településen élők körében a negatív önképi elemek indikátor értéke nő meg. (15. táblázat)

13. ábra. A normaszegő magatartás indikátora (főkomponens-szkórok átlaga) 0,3

0,27

0,20

0,2

0,17

0,18

0,18

0,1

0,08 0,04

0 –0,03 –0,08

–0,1

kontrollcsoport


dependens minta

nők

teljes populáció

14. táblázat. A normaszegő magatartás főkomponens magyarázó változói (egyutas ANOVA) Abúzusos szerhasználók


Kontrollcsoport

F

R2

F

R2

F

Nem

0.0

.000

1.6

.008

20.7

Településtípus

1.6

.010

0.3

.005

0.7

.000

Régió

1.7

.007

2.0

.022

0.4

.000


1.7

.007

0.7

.008

1.1

.000

*p<.05 **p<.001

94


2009 / nyár

R2 .004**

Életmód–élethelyzet 14. ábra. Önkép-indikátorok (főkomponens-szkórok átlaga) 0,15 0,1

0,10 0,05

0,03

0,03

0,08

0 –0,01

–0,05 –0,10 –0,15

–0,1

kontrollcsoport

abúzusos minta pozitív önképi elemek

dependens minta negatív önképi elemek

15. táblázat. Az önkép főkomponenseinek magyarázó változói (egyutas ANOVA) Pozitív önképi elemek


Nem

Dependens szerhasználók F

Kontrollcsoport

R2

F

R2

.060**

2.8

.012

156.8

Településtípus

1.1

.006

1.1

.017

2.9

.002*

Régió

3.2

.012*

2.9

.030*

1.4

.001

0.7

.002

1.2

.012

0.4

.000

Iskolai végzettség Negatív önképi elemek

34.9

R2


Nem

12.8

R2


.030**

Kontroll csoport

F

R2

F

.023**

1.8

.009

56.2

R2 .011**

Településtípus

1.2

.007

2.5

.039*

2.1

.001

Régió

0.3

.001

2.8

.029*

0.6

.000


2.1

.008

1.5

.016

19.4

.008**

*p<.05 **p<.001

A kirekesztettség klaszterei A kutatás során rögzített kirekesztettség-indikátorok komparatív elemzése során alkotott főkomponensek alapján meg lehet határozni a kirekesztettség általánosabb klasztereit is. Az indikátorokat vettük klaszterképző input változónak melyeket (a kábítószer-probléma percepciója nélkül) ún. k-means klaszterezésbe vonva, az egymáshoz hasonló indikátorokkal bíró személyeket próbáltuk statisztikailag összetartozó csoportokba rendezni. Az eljárás eredménye-

ként a válaszadókat három, jól elkülöníthető csoportba tudtuk sorolni. Az első klaszterbe azok kerültek, akiknél a kirekesztettség indikátorai a legalacsonyabb szintet mutatják általában. Őket nem jellemzik erőszakos cselekedetek, szexuálisan nem kiszolgáltatottak, magas a képzettségi szintjük, konform módon nem törekszenek normaszegő magtartásra. Az iskolai, munkahelyi kudarcok nem jellemzők rájuk, az egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzáférnek, ha szükség van rájuk, családi és baráti közösségeikben az összetartozás kimutatható, anyagi

2009 / nyár


95

Életmód–élethelyzet problémáik nem nagyon vannak, egészségi szintjük megfelelő. Egyedüli probléma náluk az önkép, a pozitív önkép hiánya mellett inkább negatív módon vélekednek magukról. (16. táblázat) A második csoportba azok kerültek, akiknél a kirekesztettség indikátorai közül a családi öszszetartozás hiánya, a baráti kapcsolatok hiánya és az egészségi problémák értéke problémás, egyik más dimenzióban sem mérhető számottevő kirekesztődés, sőt jellemzően erős pozitív önképpel bírnak. Az indikátorok tartalmát is figyelembe véve. Ennek a csoportnak a kirekesztettsége elsősorban perszonális kapcsolataik konfliktusságában nyilvánul meg és alapvetően kognitív jellegű. A harmadik csoport tagjait az erőszakos cselekedetek, az átlagnál magasabb szexuális kiszolgáltatottság, az alacsony képzettségi szint, a normaszegő magtartás, az iskolai, munkahelyi kudarcok jellemzik, s bár a baráti körben egy-

másra találnak, a családi összetartozás hiánya kimutatható. Az egészségi problémák esetükben anyagi problémákkal is párosulnak. Ennek a csoportnak a kirekesztettsége elsősorban szociális jellegű. Ezek alapján a két kutatási mintában és kontroll-populációban a kétféle kirekesztettség aránya eltérő. A kontrollcsoportban a megkérdezettek 7%-a minősíthető szociálisan kirekesztettnek az indikátoraink alapján, az abúzusos szerhasználók körében már 38% ez az arány, míg a dependens mintában már közel minden második ember sorolható ide. Ezzel szemben a kognitív kirekesztettség mindhárom csoportban közel azonos arányú, 29–34%, a legmagasabb az kábítószerfogyasztók között. (15. ábra) A kirekesztettség nemenként és településenként eltérő a két almintában. Az egyik fontos eltérés, hogy míg az abúzusus szerhasználóknál a férfiak körében inkább a szociális, a nők

16. táblázat. A kirekesztettség klaszterei Indikátor

1. klaszter

2. klaszter

3. klaszter

Nem kirekesztett

Kognitív kirekesztett

Szociálisan kirekesztett

F teszt

–,12594

,81784

465,5**

Erőszakosság

–,16447


–,18429

–,15249

1,09343

635,4**

,15107

–,15017

–,19197

48,7**

Képzettségi szint Normaszegő magatartás

–,04428

,00637

,43015

33,6**


–,29876

–,10232

1,60886

1047,5**

,01428

,00893

–,04338

0,5**

–,46371

,73713

,16333

887,5**

Egészségügyi szolg. hozzáférés Családi összetartozás hiánya Baráti kapcsolatok hiánya

–,22714

,32787

–,25878

152,5**

Egészségi problémák

–,50420

,63967

,44181

939,1**

Anyagi problémák

–,21235

–,20069

1,95318

1203,7**

Pozitív önkép

–,34680

,55457

–,06373

454,9**

Negatív önkép

,34048

–,48478

–,13687

351,0**


3,2**

,09008

,08139

,21541

Kontroll csoport

63 %

30 %

7%

Abúzusos szerhasználók

28 %

34 %

38 %


22 %

29 %

49 %

*p<.05 **p<.001

96


2009 / nyár

Életmód–élethelyzet 15. ábra. Kirekesztett populáció becslése (%) 60% 49

50% 40%

38

34 30

30%

29

20% 10%

7

0%

kontroll csoport

abúzusos minta

dependens minta

kognitív kirekesztett

körében pedig a kognitív, addig a dependens szerhasználók esetében nemtől függetlenül a szociális kirekesztettség dominál. A település szerint is megfigyelhető ez a kettősség: míg az

szociálisan kirekesztett

abúzusos szerhasználóknál a községeket kivéve a kognitív, addig a dependensek esetében a településtől függetlenül a szociális kirekesztettség dominál.

16. ábra. Kirekesztettség az abúzusos mintában (%) Férfiak Nők

24 45

31

Budapest Megyeszékh.

45

30

38

39

Város

29 33

44

Község 60

7

40 20 0 kognitív kirekesztett

83

20 40 szociálisan kirekesztett

60

80

100

80

100

17. ábra. Kirekesztettség a dependens mintában (%) Férfiak Nők

19 38

43

Budapest

22

Megyeszékh. Város Község 60

57

33

27

60

35

50 8

40 20 0 kognitív kirekesztett

68

20 40 szociálisan kirekesztett

60

2009 / nyár


97

Életmód–élethelyzet Jegyzetek 1 Ennek talán legjobb példája az EU laekeni indikátor-rendszere (EC Eurostat E2/IPSE/2003 2003). Bár a laekeni indikátorok célja azoknak a társadalompolitikai programoknak információkkal való támogatása, amelyek a szociális biztonságra épülő uniós politika kialakítását célozzák, ugyanakkor szűkebb, speciális célcsoportra, mint pl. a kábítószer-fogyasztó fiatalokra semmilyen adatokat nem ad. 2 A kutatás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg 2008-ban az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézetben. Projekt azonosító: Echo K179/2008, pályázati azonosító KABKT-07-0015. Az adatfelvételt az Echo Research Center Magyarország Nonprofit Kft. végezte. 3 Kábítószernek tekintettük a kutatás során az alábbi szereket: ópiát (ópium, heroin, morfin, illetve házi készítmények, például máktea, máktej, szintetikus kábító fájdalomcsillapítók, methadon), kokain (kokain só, kokain bázis, „crack”), kannabisz (marihuana, hasis), hallucinogének (lsd), amfetaminok (amfetamin, metamfetamin, extasy (mda, mdma, mde, mbdb, 4-mta), nyugtatók (barbiturátok, benzodiazepinek), szerves oldószerek (inhalánsok). 4 A WHO meghatározása szerint az abúzus a pszichoaktív szer használatának olyan módja, mely fizikai vagy mentális egészségkárosodást okoz. A hivatalos magyar fordításában a drug abusus szó általában kábítószer-élvezetként jelenik meg, ám ez nem igazán felel meg sem a WHO által alkalmazott orvosi, sem pedig a jogi tartalomnak. 5 A TDI-adatgyűjtést 2006 májusa óta írja elő jogszabály, ám az érintett szolgáltatók által benyújtott adatok nem tekinthetők teljes értékűnek az egész évi statisztika szempontjából, különösen azért, mert a jelentési kötelezettség ellenére nem minden szolgáltató tesz eleget a jogszabályban foglaltaknak. 6 Természetesen az objektív dimenzóban számos olyan kérdés vagy kérdéscsoport volt, amelyek nem operacionalizálhatók skálán, tipikusan ilyenek a háztartásszerkezetre vonatkozó kérdések, az anyagi körülmények összeevőinek vizsgálata vagy

98


2009 / nyár

7

8

9

10

éppen az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférhetőség. Ez az ára annak, hogy egyetlen index-számmal tudjunk leírni egy heterogén változókészletet, jelen esetben a kirekesztettség adott dimenzióját. A főkomponens-elemzés szükségszerűen adatredukciós eljárás, azon főkomponensek, amelyek nem őrzik meg az eredeti változókészletben lévő információtartalom legalább 30%-át, nem nagyon használhatók, különösen ha eleve kevés változót redukáltunk egy főkomponensbe. A kommunalitások azt mutatják meg, hogy az eredeti változó heterogenitásának mekkora részét őrzi meg a főkomponens, a komponens mátrix értéke pedig azt mutatja meg, hogy melyik változó milyen súllyal vesz részt az adott főkomponens értékének meghatározásában. Mivel az eredeti változók általában ún. negatív skálán mérték a kirekesztettség összetevőit, vagyis minél nagyobb az érték, annál több probléma, nagyobb kiszolgáltatottság jelenségét írják le, a standardizált főkomponenesekben is megmaradt a skála eredeti iránya, a nagyobb érték nagyobb kirekesztettséget mutat. A pozitív skálánál (pl. ellátásokhoz való hozzáférés, pozitív önkép, elégedettség stb.) esetében a redukált főkomponens is pozitív, vagyis a transzformáció után kapott főkomponens-átlagoknál is a nagyobb értékek fejezik ki a magasabb elégedettséget, az alacsonyabb érték fejezi ki a magasabb kirekesztettséget, csupán a skála már standardizált értékekből áll. A borderline személyiségre elsősorban az identitás (az egységes énkép) zavara jellemző, önértékelésük ingadozik, hol különlegesnek, hol mindenre alkalmatlannak érzik magukat. Kapcsolataikban ugyanezek a szélsőségek jelenek meg, hangulatukra is a szeszélyesség, az állandó változékonyság a jellemző. Indulataikon nehezen uralkodnak, sokszor önveszélyeztető életmódot folytatnak (alkohol, drogok, költekezés, válogatás nélküli szexuális kapcsolatok, gyorshajtás stb.). Gyakoriak az öngyilkossági gondolatok, fenyegetések, kísérletek is.

Életmód–élethelyzet Irodalom Berman, Yitzhak–David, Phillips (2000): Indicators of Social Quality and Social Exclusion at National and Community Level. Social Indicators Research, 50:329–350. Burchardt, T.–le Grand, J.–Piachaud, D. (2002): Introduction. In: Hills, J.–le Grand, J.–Piachaud, D. (eds.): Understanding Social Exclusion. Oxford: University Press, 1–12. Diener E.–Suh E. (1997): Measuring Quality of Life: Economic, Social, and Subjective Indicators. Social Indicators Research, Volume 40, Numbers 1–2, 189–216(28). Füleki Dániel (2001): A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorai. Szociológiai Szemle, 2:84–95. Hegedűs Rita (2001): Szubjektív társadalmi indikátorok – Szelektív áttekintés a téma irodalmából. Szociológiai Szemle, 2:58–72. Jacob, Jeffrey C.–Merlin B. Brinkerhoff (1997): Values, Performance and Subjective Well-Being in Sustainability Movement: An Elaboration of Multiple Discrepancies Theory. Social Indicators Research, 42:171–204. Jehoel-Gijsbers, Gerda–Vrooman, Cok (2007): Explaining Social Exclusion. A theoretical model tested in the Netherlands. The Netherlands Institute for Social Research/scp The Hague, July 2007. MacDonald, Geoff–Leary, Mark R. (2005): Why Does Social Exclusion Hurt? The Relationship Between

Social and Physical Pain. Psychological Bulletin, v131 n2 202–223 Mar 2005. March, Joan Carles–Oviedo, Eugenia-Joekes–Romero, Manuel (2006): Drugs and Social Exclusion in Ten European Cities. European Addiction Research, Vol. 12, No. 1. McCrystal, Patrick–Higgins, Kathryn–Percy, Andrew (2001): Measuring Social Exclusion: a lifespan approach Radical Statistics 76:3–14. Nemzeti Drog Fókuszpont (2008): 2007-es éves jelentés az EMCDDA számára, 2008. http://www.drogfokuszpont.hu/ O’Hara, Philip (2006): Social Inclusion Health Indicators: A Framework for Addressing the Social Determinants of Health, 2006, Edmonton Social Planning Council Silver, Hilary (1994): Social Exclusion and Social Solidarity: Three Paradigms. International Labour Review, Vol. 133. Social exclusion Unit (2001): Preventing Social Exclusion: Report by the Social Exclusion Unit. www. cabinet-offi ce.gov.uk/seu/index.htm, consulted in march 2002. Beck, W. A.– van der Maesen, L. J. G.– Thomése, F.– Walker, A. C. (eds) (2001): Social Quality: A New Vision for Europe. The Hague–London–Boston: Kluwer Law International.

2009 / nyár


99

Kitekintés Tibori Tímea

Változás és változatlanság az ifjúság életmódjában Az ifjúság életmódváltozásával kapcsolatban néhány olyan gondolatot vetnék föl, amiről azt feltételezem, meghatározó lehet a valóság föltárásában. Egyszerre beszélünk azonban állandóságról és változatlanságról, melyhez – képzettségünknek, értékeinknek és tapasztalatainknak megfelelően – különféle kultúrafelfogásokat társítunk. Kommunikációs zavarokat észlelünk, félreértések adódnak, amit a kultúra fogalomváltozásához kötök, mert az ismert adatok (felnőtt- és ifjúsági mérések, hazai és nemzetközi adategyüttesek) alapján elég markánsan látszik körvonalazódni az a felismerés, hogy végre érdemes volna túllépnünk azon a korábbi kultúrafelfogásunkon, amely hol szűken, hol tágan, különböző szempontok alapján, de megpróbálta leírni mindazt, ami magatartásunkat, viselkedésünket, gondolkodásunkat és egész életmódunkat döntően befolyásolja. A változás nem írható le a kultúra szűk vagy tág értelmezése szerint, ezek így kétségessé váltak. A kultúra úgy alakult át, hogy sokkal inkább egyfajta képességnek és készségnek tekintjük az emberben, egyfajta adaptációs lehetőségnek. Az a tulajdonságunk, hogy felismervén, miről van szó, a szituációkat értelmezni tudjuk, és reagálunk rá. Új jelentést is adunk a dolgoknak. Ez tehát az egyik olyan változás a kultúra felfogásában, amelynek hatására az életmódban ténylegesen változás történt, különösen a fiatalok körében. Hiszen használják a tudástársadalom számos elemét, a digitális kultúrát, és használnak intézményeket a szó legjobb értelmében, amikor adaptálják a szolgáltatásokat a tudásukon keresztül, és a különböző kultúrákat készséggé, képességgé fejlesztik a saját szemé-

lyiségükben. Eközben saját véleményüket és kultúrájukat is megjelenítik. A másik változás, ami szintén a kultúra fogalmával függ össze, az a jelenség, amelyet lehet egyfelől identitásválságnak nevezni, de a mostani mérésekből talán precízebb, ha azt mondjuk, integrációs gondok keletkeztek. Életkortól függetlenül látszik, nem lehet jól definiálni azt, hogy mit jelent fönt és lent, akár kultúráról, akár gazdaságról, akár gazdagságról legyen szó. Sokkal inkább arról beszélhetünk, hogy át tudunk–e lépni egyik helyzetből a másikba, és vannak-e eszközeink ahhoz, hogy az akadályokat legyőzzük. Ezért gondolnám, hogy sokkal inkább integrációs problémáról van szó akkor, amikor az ún. paradigmaváltásra hivatkozunk. A harmadik elem, amit érdemes megemlíteni ebben a megváltozott kultúrafelfogásban, az az, hogy a kultúra olyan lehetőség, amely az egyén számára mint életvezetési stratégia jelenik meg. Ezáltal sokkal fontosabb a kultúrának az a funkciója, hogy ebben a kultúra különböző területeit gondozza, ápolja, fejleszti, majd továbbadja. Semmiképpen nem azt jelenti, hogy zárttá teszi ezeket az értékeket, épp ellenkezőleg, nyitottá, hogy a közösségek egymás számára közvetíteni tudják. Nyilvánvaló, hogy ezek a funkciók együttesen működnek. Az egyes elemek adott helyzetben hol erősebbek, hol gyengébbek, a tárgytól függően, és mégis, ebben a megváltozott kulturális környezetben, ezzel a megváltozott tartalommal értelmezhetjük megközelítő pontossággal a tapasztalt új jelenségeket, amelyek történtek az emberek, különösen a fiatalok életében. Azokat a társadalmi háttérváltozókat, amelyeknek mindig kitüntetett szerepe van az életmód

2009 / nyár


101

Kitekintés szempontjából: az iskolai végzettség és a lakókörnyezet, amely döntően meghatározza nemcsak az életmódját, hanem minőségét is. Ehhez folyamatosan hozzá kell gondolnunk, hogy milyen kultúrával, milyen tartalommal töltődik meg egy adott iskolai végzettség. Másik oldalról, és ez nagyon fontos gyakorlati kérdésekkel kapcsolódik össze, komoly szerepe van a lakókörnyezetnek, amely befolyásolja az egyénnek a közösségi léthez való viszonyát, dinamikáját. Ez az a tér, ahol a mozgás létrejöhet. A mobilitásról szólva, amely hozzá tartozik felfogásunknak azon eleméhez, melyet úgy jellemezhetünk, életmódjában az válik mobillá, akiben a kultúra egyes elemeinek adaptációja folyamatosan jelen van. Új és új lépéseket tesz, kipróbálja részben saját magát, részben pedig kérdéseket tesz föl, tehát nemcsak közvetíti, nemcsak a készségeit működteti professzionálisan, hanem megfogalmazza, mi az, ami ebből a bonyolult világból ténylegesen érdekli, és mi az, ami kevésbé vagy egyáltalán nem. Ez valóban mérhető, új eleme az életmódváltozásnak. A tőkeféleségekkel kapcsolatban – Bourdieure utalva – szintén változás történt az életmódban. Jól mérhető, hogy a ’90-es évek kulturális tőkeerősségét fölváltotta – és ez az ifjúság körében is így van – a kapcsolati tőkék fontossága. Ez bizonyára sokáig még így lesz, mindaddig, amíg az identitásválságból adódóan ki nem egyenlítődik az a felemás helyzet, ami az adaptációs készség nehézségeiből következik. Ha egyre szélesebben, egyre inkább a bensővé válásból következik a reflexió a társadalmi, a tudásbeli kihívásokra, egyre kevésbé válik féloldalassá az a működés, amelyben inkább a kapcsolati tőkékre, semmint a tudásra és a kulturális tőkékre támaszkodik az egyén. Ahogyan a nemzetközi és a hazai ifjúságkutatók állítják, az életmódkutatásban is megtörtént a jelentős modellváltás, paradigmaváltás, ami megkerülhetetlenül a politikai és gazdasági folyamatokkal függ össze, és amelynek középpontjában egy új, a fiatalokhoz kapcsolódó intézményrendszer áll, az információs társadalom számos új formációjával. Bár még csak a kezdetén vagyunk ennek a lénye-

102


2009 / nyár

gi átalakulásnak, a hatása máris megosztotta a benne élőket. Nincs illúzióm, hogy itt a politikai és gazdasági rendszerváltással párhuzamosan fölépültek ifjúsági és intézményi közösségek, amelyek válaszokat képesek adni a kor, a környezet és a kortárscsoport kihívásaira. A válaszok részlegesek. A válaszok nagyon sokszor csoporton belül maradnak, nem kerülnek a nyilvánosság elé, nem fogalmazódnak meg elég világosan. A másik oldalról viszont az látszik, hogy a fiatalok szerepe felértékelődött a nyilvánosságban. Érdemes volna – és sajnos ezzel az ifjúságkutatás adós – valóban megnézni, megmérni, hogy miközben azt mondjuk, a fiatalok szerepe központi kérdéssé válik a társadalomkutatásokban, ezt milyen adatokkal tudjuk bizonyítani. Nincsenek folyamatos ifjúsági vizsgálatok, életmód- és kultúrakutatások, ezért egy-egy területről részinformációink vannak. Feldolgozásuk lassú, féloldalas, hiszen a kutatói szabadság gyakorta egy adott pillanatban a személyes érdeklődéstől indíttatva olyan területeket emel ki, amelyek valószínűleg a kutató számára nagyon fontosak, de nem minden esetben tartanak számot hosszú távú érdeklődésre. A hazai vizsgálatokból – a nemzetközi trendeknek megfelelően – publicitást azok a munkák kapnak, amelyekben a jóléti, és a kevéssé fejlett országok összehasonlítása történik az ifjúság munkaerő-piaci helyzetével, az oktatással, a szabadidő felhasználásával kapcsolatban. De az identitásra, a felfogásbeli különbségekre, az előítéletességekre csak kevés olyan adatunk van, amely differenciáltan megmutatná azokat a társadalmi szempontokat, összefüggéseket, amelyek a változást vagy igazolják, vagy megcáfolják. Az előrejelzések azt mutatják, hogy felértékelődnek a kutatásokban a helyi és a lokális vizsgálatok, valamint ezeken belül jól kimutatható, hogy a fiatalok személyes szerepe és felelősségvállalása az, amire ezek a kérdezések irányulnak. Az aktivitások közül – különösen az ifjúságkutatásban, és az életmódváltás szempontjából – több alkalommal is kísérletet tettek arra, hogy

Kitekintés a politikai attitűdökről információkat kapjunk. Ezek a vizsgálatok többnyire a választások előtti évben történtek, így ezek zömében egy-egy ciklus problémáira reflektáltak, részben pedig előre vetítették azokat a szándékokat, amelyekkel az ifjúság a politikát magához közelinek vagy távolinak érzi. Az utóbbi időben a politikához való viszonyt a fiatalok körében nagyon sajátos ambivalencia jellemzi, amire a politológusoknak megvan a maguk jó válasza, hiszen az az élethelyzet, amelyben éppen az iskolai végzettségnek és a lakókörnyezetnek a hatása megmutatkozik, azt is érzékelteti, hogy a politikai döntések hátterében ott húzódik a habitus kérdése, valamint a családi neveltetés. Fontos magyarázó ereje van annak, milyen családi élethelyzetből, milyen iskolai háttérből, milyen környezeti feltételek mellett, milyen szituációból mondanak igeneket vagy nemeket egy adott kérdéssel kapcsolatban. Számos olyan eleme van ennek a valóságnak, ami a hazai és nemzetközi kutatásokból látszik, és amire azt mondhatjuk, hogy mint minden más társadalomkutatásban, itt is látszik a szolidaritás hiánya a kortárscsoport és a társadalom más csoportjai iránt. Ez az egyik fő tanulsága az életmódkutatásoknak, de a magatartás-kutatásoknak is. Amiben lényegesen és negatív értelemben változott a világ az az, hogy nemcsak a kisebbség és a többség esetében, de a fiatalok és a kortárs csoportjai esetében – és az idősek és a fiatalok között is – egyre kisebb a szolidaritás mértéke. Ez azt is jelenti, hogy megnőtt a távolsága ennek a ”fent”-nek és „lent”-nek is, hiszen ez a szakadék jól mintázza azt, milyen finom belső rétegzettségű maga az ifjúság, milyen gyorsan változik ahhoz képest, hogy hogyan halad előre az egyén az iskolázottságban, hogyan javul vagy romlik a lakókörnyezete, milyen esélyei vannak a foglalkoztatottságban. Ennek megfelelően a szolidaritási képessége vagy pozitív, vagy pedig negatív irányban, de változik. Tény – és ezt valamennyi hazai és nemzetközi kutatás is pregnánsan megmutatja –, hogy fizikailag és szexuálisan lényegesen korábban érnek, és erőteljesebbek a fiatalok. Más területen viszont

később lépnek be a felnőtt társadalomba, lassabban jutnak el a teljes körű felelősségvállalásig, így a meghosszabbított tanulási időszak egy új életmódot alakít ki. Különösen azoknak a körében, akik valamilyen felsőfokú intézménybe járnak, illetve ennek az idejét a lehető leghoszszabb mértékben meg tudják hosszabbítani. De éppen a „fent”-hez és a „lent”-hez való viszony gyors alkalmazkodási kényszere, a gazdasági függőség a tanulás miatt, illetve az életmódváltásban – jelzik a radikális átalakulás szükségét. Miközben a meghosszabbított tanulási folyamatban viszonylag nagy biztonsággal és jó közérzettel vesznek részt a fiatalok, a másik oldalon azok, akik kimaradnak, leszakadnak az iskolai képzésekből, idővel végleg szegregálódnak. Egyre esélytelenebbek a munkaerőpiacon, hátrányaik az életmód szempontjából pedig azt jelentik, hogy egyre zártabbá válnak, egyre kisebb a mobilitási igényük még a kortárscsoportok irányába is. Ezt a bezárkózást teljesen másképpen élik meg, mint azok, akik életprogramként vállalják az egyedüllétet, egy olyan önállósulást, ahol ennek a homlokterében a karrierépítés és az egyén kiteljesedése áll. Mivel a fiatalok az elsődleges és a másodlagos szocializációban nagyon ellentmondó példákat látnak a környezetükben, a viselkedésük, a véleményük, és a jövőképük is nagyon különböző. Nincsenek összefüggő kutatások, markáns adatok arra – különös tekintettel a ritka nagymintás felvételre –, hogy azt mondhatnánk, az életmód alapján nagyon határozottan jellemezhetünk és elkülöníthetünk korcsoportokat az ifjúság 15–29 éves sávjában. Azt lehet mondani, hogy vannak tanuló, magasan kvalifikált, jól képzett fiataljaink, ennek a körnek van egy holdudvara, akik őket követik viselkedésben, ha nem is tartalmilag, de külsőségeikben, és kimutatható a nagy leszakadás, ahol folyamatosan lecsúsznak, és egyre inkább kiszakadnak a kortársaik közül azok, akik az iskolai versengésben alul maradnak, illetve a szocializációs folyamatokból kimaradtak. Az életmód szempontjából lehetősége van a fiataloknak bizonyos, a korai önállósodást követően egy na-

2009 / nyár


103

Kitekintés gyon határozottan megfogalmazott életpálya kialakítására, de ugyanígy a lemaradásra is. Még egy kérdésre utalnék, és ez az individualizáció, az én és a másik kapcsolata. Ha a szlenget értelmezzük, akkor ez az együtt járás, együtt lógás, a „skalpgyűjtés” elég pontosan megjeleníti azt, amit a másikhoz való viszonyban értenek. Ezek megléte, folyamatos deklarálása azt feltételezi, hogy a korai önállósodás tárgyi jelei, – a mobiltelefon, az internet, a bankkártya-használat és a hasonló, mért adatok, összefüggések – nem azt jelentik, hogy egymás iránt kialakult a felnőttségnek és az életmódnak az a stabil háttere, amelyben a partnerségnek, az egymásra való figyelésnek, a biztonságnak szerepe volna. Többnyire a saját problémájáról beszél, nem a mi problémánkról, nem a mi közös dolgainkról, hanem az övéről és az enyémről, és döntően egyes szám első személyben. Részben ezzel is magyarázható, hogy miközben sokkal hamarabb kerülnek kapcsolatba az alkohollal, a cigarettával, a drogokkal, sokkal korábban létesítenek szexuális kapcsolatokat, ezek tartalma, kimenete, veszélyei elsikkadnak a pillanatnyi öröm, az egyszeriség, az azonnali elérhetőség szempontjai mögött. A csoportkultúrával kapcsolatban egy közösségi életmód szempontjából fontos mozzanatról, az alkalmazkodásról érdemes még szólni. Nagyon rövidek azok az intervallumok – és a mérésekben ezek jól látszanak –, amelyekben a fiatalok képesek alkalmazkodni munkahelyi vagy iskolai elvárásokhoz, ezért arra törekszenek, hogy úgy önállósuljanak, hogy maguk határozzák meg a lehetőségeiket, és a maguk urává válás mögött nem egyszerűen a tudással felépített, kellőképpen megalapozott én vállalása áll. Sokkal inkább annak az igénye, hogy a lehető legtávolabbra helyezzék azokat a korlátokat, amelyeket a pillanatnyi helyzetben zavarónak, kellemetlennek és a nehézségek szempontjából

104


2009 / nyár

lényeginek találnak. Ebben az átalakulásban tehát a finom rétegzettség, a környezet hatása pillanatonként változtatja meg az ifjúságban kialakult mintákat, felfogásokat. Igyekszik erőteljesen hárítani a külső körülményeket, mondván, hogy mindazok a megszerzett ismeretek, amelyekre szert tett, a tudás társadalmába vihetik, alkalmasak arra, hogy a mindennapi problémákat megoldják. Döntően azonban csak a felszínt lehet így rendben tartani. A konfliktusok éppen ebből származnak, és itt érjük tetten az állandóságot: ez a hosszúra nyúlt ifjúsági életkorszak egyszerre csak terhessé válik, korábban szerzett előnyei rosszul kezdenek fizetni. Későn tanulják meg ebben a folyamatban a fiatalok az alkalmazkodás különböző szabályait, azok értelmét, és nehezen tudják adaptálni a saját területükre. Csorbát szenvednek azok a karrierképek, azok az énképek, amelyeket gyakran hamisan alakítottak ki. Ennek eredményeképpen, mire ennek az ifjúsági életkornak a felső határára érnek, újra egy nagyon jelentős differenciálódás történik a fiatalok között. Néhányan valóban jelentősen előre tudnak lépni, kiemelkednek, de a többség számára nagyon zárt, magába forduló és a többi réteghez csak szűk ösvényen való járást biztosít az a tudás és szerzett képesség, amely valamilyen szakmai területen megvalósulhat. De a mindennapi élet szempontjából egyegy olyan – a szabadidő eltöltésével kapcsolatos – aktivitási területen, amelyben a tét nem a személyiség léte, hanem valóban a jó közérzet, szintén inkább a rivalizálás, mint az együttműködés és az alkalmazkodás a jellemző. Ilyen módon tehát egyszerre van jelen egy egészen különleges változás, mert a kultúra maga alakult át, és az ifjúság erre úgy reflektál, hogy szélsőségesen sodródik, vagy leszakad és kimarad, gyengítve a mobilitást és a szolidaritás esélyeit.

Összefoglalás Pitó Klára Elmennél, nem mennél?… Milyen ismereteik vannak a pályaválasztás előtt álló erdélyi magyar fiataloknak a nemzetközi migrációról? Milyen mértékben találkoznak ezzel a jelenséggel a tágabb és szűkebb környezetükben? Tagjaik-e migráns hálózatoknak, és ha igen, hogyan hat ez rájuk? A látott minta milyen módon befolyásolja jövőterveiket? A migrációra követendő értékként tekintenek, vagy elutasítják? Ki az közülük, aki elmenne? Hová és miért? Hogyan mesélik el mindezt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy kérdőívescsoportinterjús kutatásunk során. 54 magyar nyolcadik osztályos tanulót kérdeztünk meg egy Maros megyei községben, Mezőpanitban. Egy viszonylag árnyalt képet kaptunk, amelyben a gazdasági és hálózati elemek dominálnak. Kulcsszavak: nemzetközi migráció, migrációs kultúra, Erdély, tizenévesek, jövőtervezés. Pitó Klára 1983-ban született Marosvásárhelyen, szociológus. Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán végezte. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Iskolájának hallgatója. Szemináriumok vezetésében és oktatásszervezésben vesz részt az egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetében. Kutatási területe: nemzetközi migráció. E-mail: [email protected]

Végh Viola Jól csak a szívével lát az ember… A gyermekvállalási kedv napjainkban egyre csökken, miközben a családalapítás előtt álló fiatal nők helyzete egyre bonyolultabb. Csökken a standard életút normatív szerepe, a felnőtté

válás útja pedig egyre rögösebb. Az alternatív megoldások választéka egyre szélesebb, főleg ami a párkapcsolatokat illeti, a gyermek utáni vágy ennek ellenére ma is erős a fiatal nőkben. Egy szociálpszichológiai kísérletben azt vizsgáltuk, hogyan viselkednek a gyermekes és a gyermektelen nők akkor, amikor a gyermekvállalás kérdésével egy vizuális választási szituációban találkoznak. Kulcsszavak: gyermekvállalás, második demográfiai átmenet, destandardizált életút, posztadoleszcencia, szociálpszichológiai kísérlet, szemkamera, szemmozgás. Végh Viola 1985-ben született Székesfehérváron. Szociológus, jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori programjának hallgatója. E-mail: [email protected]

Diósi Pál–Székely Levente Jurisics unokái A kőszegi önkormányzat megbízásából 2009-ben városi ifjúságkutatás készült a 14–29 éves fiatalok körében. A kőszegi fiatalok élethelyzetének vizsgálatát (lakáshelyzet, munkaerő-piaci státus, oktatási helyzetkép) kiegészítettük a közösségi terek, szabadidős lehetőségek felmérésével, illetve vizsgáltuk a kőszegi fiatalok jövőképének egyes elemeit is. Ennek a kérdőíves kutatásnak az eredményeit foglalja össze a „Jurisics unokái” című dolgozat. Kulcsszavak: ifjúságkutatás, Kőszeg, fiatalok, kérdőív, statisztika. Diósi Pál Diósi Pál 1942-ben született Budapesten. Népművelő, szociológus, a szociológiai tudomány kandidátusa. 1968–1971-ig népművelő a Radnóti Miklós Művelődési Házban, 1972–1988 között a KISZ KB Ifjúság-kutató Csoportjának kutatója, majd két évig a SZÁMALK munkatársa. 1992-től önálló kutató, a DIÓDATA alapító tulajdonosa. A Magyar Szociológiai Társaság

2009 / nyár


105

tagja és az Új Ifjúsági Szemle szerkesztője. A ’70-es évek elejétől elsősorban ifjúsági és közművelődési témákkal foglalkozik. Folyamatosan publikál, tucatnyi kötete és negyvennél több folyóiratcikke jelent meg. E-mail: [email protected] Székely Levente Székely Levente 1979-ben született Kolozsváron. Szociológus, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem doktori programjának hallgatója. Az Excenter Kutatóközpont kutatási igazgatója, az Új Ifjúsági Szemle társfőszerkesztője, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsában (GyIA) a Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GyIK) civil delegáltja. E-mail: [email protected]

Domokos Tamás A kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségének indikátorai A társadalmi kirekesztettség mérésének módszertani és szakmapolitikai kérdései a ’90-es évek óta egyre növekvő mértékben foglalkoztatják az európai kormányhivatalokat, intézményeket és társadalomkutatókat. Bár a társadalmi kirekesztettséget a legtöbb szakértő, szakmapolitikai elemző vagy kormányzati stratégiai terv még ma is elsősorban a jövedelmi viszonyokkal összefüggő kontextusban értelmezi, megjelentek azok a modellek is, melyek a társadalmi kirekesztettséget elsősorban a társadalmi minőség vagy az életminőség dimenziójában tudják inkább elhelyezni. Az olyan speciális – nem is kis létszámú – célcsoport, mint a kábítószerfogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettsége vizsgálatának sikere is elsősorban az alkalma-

106


2009 / nyár

zott indikátorok komplexitásán és a megközelítési módokon múlik. Kutatásunk célja kettős volt. Egyrészt célunk volt, hogy az EMCDDA (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction) és a Nemzeti Drog Fókuszpont számára valid, az EU módszertani ajánlásait is figyelembe vevő elemzést készítsen a kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségéről Magyarországon. Másrészt kutatásunk erősen módszertani kísérlet is volt arra, hogy a kábítószer-fogyasztók kirekesztettségének méréséhez adekvát indikátorokat rendeljünk, melyek orinetációs alapot is jelenthetnek a későbbiek során. Kulcsszavak: kábítószer-fogyasztás, társadalmi kirekesztettség, indikátor.

Domokos Tamás 1975-ben született Miskolcon. Az egyetemi tanulmányok mellett az Echo Oktatáskutató Műhelyben kezdte kutatói pályafutását 1996-ban. Több közvélemény-kutató cégnél és nonprofit kutatócsoportnál dolgozott, 2004-től az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet módszertani igazgatója. Fő kutatási területe a fiatalok értékrendjének változása, valamint a felnőtté válás szociológiai problémái. Ezen túl ifjúságkutatásokat végez a tanulók mentálhigiénés helyzetéről, droghasználatáról, magatartás- és viselkedéskultúrájáról. Jelenleg két kutatási programon dolgozik, a kelet-európai civil szervezetek életciklusát, valamint a fiatalok önálló életkezdési stratégiáit vizsgálja a posztszocialista átalakulás tükrében. A kvantitatív kutatásmódszertan szakértője, ezen belül a mintavételi technikák alkalmazási kérdéseivel, problémáival foglalkozik. E-mail: [email protected]

Klára Pitó Would You go, or not?... Transilvanian Hungarian young people know about international migration before they choose their profession? How do they experience this phenomenom in their community and kinship? Are they members of migration networks?? If yes: how are they affected by them? How are these pupils’ future plans affected by the patterns they see? Do they see migration as an example to be followed or do they reject it? Who wants to migrate from these pupils? Where and why? How do they tell their experiences, plans, and opinions? We searched the answers for the above questions in a research done by questionnaire and group interviews. We asked 54 Hungarian, public elementary school graduating pupils in a community in Maros county, in Mezőpanit. The results show that these pupils are motivated mainly by economical reasons and network ties. Keywords: international migration, culture of migration, Transylvania, teenagers, future plans. Klára Pitó Born in Marosvásárhely in 1983, sociologist. She graduated in from the faculty Faculty of Social Sciences of Babes-Bolyai University of Cluj. She is a PhD student at Corvinus University of Budapest. She leads seminars, and works as an international coordinator at the Institute of Sociology and Social Policy of Corvinus University. Her field of research is: international migration. E-mail: [email protected]

Viola Végh You can see well only with Your heart Nowadays the the willingness to have a child decreases, and the status of women before estabilishing their own family is getting more and more complicated. The influence of the role of

the standardized life cycle is reduced and it is very hard to become an adult. The scale of alternative solutions is getting wider, mostly in men-women relationship, however the aspire to having a baby is very strong in young women. Is social phsychological research we examined how women both having or not having children behave in a situation where they have to opt for visual choices. Keywords: motherhood, second demographic transition, destandardized life cycle, post-adolescention, social psychology trial, eye-tracker, eye gaze. Viola Végh Viola Végh was born in 1985 in Székesfehérvár. Sociologist, currently PhD student at the Eötvös Loránd University. E-mail: [email protected]

Pál Diósi–Levente Székely Jurisics’ grandchildren In 2009 there was a research prepared among 14–29 years old youth on behalf of the local government of Kőszeg. The examination of young people’s life in Kőszeg, housing, employment status, educational situation was added by the examination of community spaces, recreational facilities assessment, and some of the elements of the future visions. The results of this research are summarized in the study titled by Jurisics’ Grandchildren. Keywords: youth research, Kőszeg, young people, survey, statistics. Pál Diósi Pál Diósi was born in 1942 in Budapest. Culture officer, social scientist. Culture officer in the Community Center Radnóti Miklós 1968–1971. Researcher of the Youth Research Group of the Central Commiee, KISZ 1972–1988. Employee at SZÁMALK for 2 years. Autonomous researcher since 1992, the founding owner of DIODATA. A member of the Hungarian Society of Social

2009 / nyár


107

Scientists, editor of New Youth Review. Since the beginning of 1970s he is active int he field of youth and culture, he has published a dozen of books and over 40 articles in professional review magazines. E-mail: [email protected] Levente Székely Levente Székely was born in 1979 in Kolozsvár. Sociologist, currently PhD student at the Corvinus University of Budapest. Research director of Excenter Research Centre, the co-editor-inchief of Új Ifjúsági Szemle (New Youth Review), board member in the Child and Youth Basic Program (GyIA). E-mail: [email protected]

Tamás Domokos Drug related social exclusion among youth population based on EU indicators The European governments’, institutions’ and social researchers’ interest in theories and methods of measurement of social exclusion is increased during the last decade. The social exclusion is a multi-dimensional concept with different degrees. It covers not only a broad range of exclusion experiences such as economic deprivation or poverty and consequences (e.g. poor housing), but also social and political discrimination, work exclusion, low access to health care, education and qualification. Social exclusion appeared as a recurrent

108


2009 / nyár

theme in the recent years in researches on drug use patterns and their health, social and legal consequences. The information available on socio-economic factors related to drug use, and especially problem use, points at population groups accumulating multiple exclusion processes such as belonging to a minority, using drugs, and suffering from economic and social deprivation. In our research project we focused on the development of drug related exclusion indicators as well as methodological issue and useful empirical baseline data for EMCCDA and the Hungarian National Focal Point. Keywords: drug use, social exclusion, indicator. Tamás Domokos Tamás Domokos was born in 1942 in Budapest. He started his research career in 1996, working for various poll opinion companies and nonprofit research groups. In 2004 he became the Director of Methodology at the Echo Survey Sociological Research Institute. His main research areas are the changes in youth value systems and attitudes, the transition to adulthood. Besides these he does research on the problems of mental hygienic, drug use and behavior among youth. Currently he is working on two major research projects: the life cycle of Eastern European NGOs; and the strategies of the transition to adulthood during the post-socialist transformation. He is an expert of quantitative research methodology, with an emphasis on sampling techniques. E-mail: [email protected]

új ifjúsági szemle IFJÚSÁGELMÉLETI FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2009 NYÁR

Recommend Documents