Egy év telt el azóta, hogy intézményünkben az utolsó iskolaújság megjelent. Ebben a tanévben kétszer jelenik meg a TUTISULI, hogy informálja a tanulókat, pedagógusokat, szülőket az iskola eseményeiről, rendezvényeiről, a tanulók tanulmányi-, sport- és kulturális versenyein elért eredményeiről. Nagyon fontos a diákújság! Miért? Mert közösségteremtő ereje van: tudunk egymásról, megismerjük a másik ember értékeit, teret ad a gyerekek és felnőttek gondolatainak. Így talán megőrzünk valamit a gyorsan röpülő időből.
Köszönöm kolléganőmnek, Vassné Szili Anikónak a segítséget a szövegek szerkesztésénél, továbbá a tanulóknak, akik cikkeket írtak az újságba, a többi kollégának és mindenkinek, aki vállalta valamelyik számunkban az interjúalany szerepét. Az újság a Sásdi ÁMK „Az Én dimenziói” pályázat segítségével jelenhetett meg. Benke Tamás szerkesztő
TARTALOM Szeptember Október November December Pályaválasztás
Akikre büszkék vagyunk Interjú Fehér Zsolttal Béla bácsi az ezermester Aranyköpések, viccek Sudoku
2. old. 3. old. 5. old. 6. old. 8. old. -1-
9. old. 10. old. 11. old. 12. old. 12. old.
Erzsébet tábor A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet tábor pályázata keretében szeptember 11. és 13. között húsz ötödikes kisdiák tölthetett el három napot a fonyódligeti Erzsébet táborban. Az esős idő ellenére a gyerekek és tanáraik, Császti Gyöngyi és Kisné Király Mariann is jól érezték magukat.
Erdei iskola Hagyományainknak megfelelően szeptember végén erdei iskolában volt tanulóink egy része. Szeptember 24-én a negyedikesek Hörnyéken ismerkedtek az erdő életével. Másnap az ötödik évfolyam Sikondán a vízpart élővilágát tanulmányozta, végül 26-án a hatodikosok a nagymátéi vadászháznál az erdészek munkájába nyerhettek bepillantást. A gyerekek kíséretét egy-egy osztályfőnök, biológiatanár és egy erdész biztosította.
-2-
Mezei futóverseny Szeptember 29-én délután szinte kiürült az iskola, tanulóink nagy része mezei futóversenyre indult. A mező helyett a városi sportpályán versenyeztek második osztálytól egészen nyolcadikig, a táv pedig korcsoportonként nőtt 800 méterről 2000 méterig. Minden résztvevő üdítőt, a legjobbak pedig okleveleket kaptak. A versenyt a testnevelést tanító pedagógusok szervezték.
A magyar diáksport napja Iskolánk a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakozott A magyar diáksport napja országos rendezvénysorozathoz. 2014. október 3-án délután az alsósok és a felsősök először egy-egy élőképben formálták meg a Sásd 2014 feliratot, majd kezdetét vette a 2014 méteres futás – sokak számára kocogás vagy gyaloglás. Ezután a tavalyinál színesebb kínálat állt a gyerekek rendelkezésére: zumba, sorverseny, kidobó, asztalitenisz, íjászat, tollaslabda, röplabda, kötélhúzás, sakk várta a sportolni szeretőket. A lustábbak pedig a tanár-diák kézi-és focimeccsen drukkolhattak, mert a magyar diáksport napja nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat és a szülőket is megmozgatta.
-3-
„Aki nem hiszi, járjon utána…” Az iskolai könyvtárban október első hetében rendhagyó irodalomórákat tartottunk az 1-4. évfolyam diákjainknak. Fotók segítségével megismerkedtek Benedek Elek életével, mesekönyv-kiállítás várta őket, majd felsős tanulók olvasták fel a kisbaconi mesemondó történeteit. A kicsik belefeledkezve a csodák világába, kesztyűés pálcikabábokkal keltették életre az aranyszőrű bárányt, a szóló szőlőt és a mindent járó malmocskát. A programsorozatot Szabóné Latyák Gabriella könyvtáros szervezte.
Nagy rajzolás A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretein belül a Sásdi Történeti Téka több alkalommal szervezett programot tanulóinknak októberben. Az ötödikesek életfákat és Sásdról készült freskót alkottak, a többi évfolyam pedig aszfaltrajzversenyen vett részt az iskola udvarán.
Takarékossági verseny A takarékossági világnap alkalmából immár 24. alkalommal rendezte meg a vetélkedőt a Hungária Takarék. A rendezvényre ezúttal Bonyhádon került sor. Iskolánkat Katona Luca 6.a, Fazekas Letícia 6.b és Takács Zsófia 7.a osztályos tanulók képviselték. A takarékoskodással és a pénzzel kapcsolatban nagyon sok új és hasznos információt szereztek a diákok. Minden csapat rendkívül felkészült volt, amit a szoros eredmény is bizonyít. A sásdiak végül dobogós helyen végeztek, harmadikok lettek. Felkészítő tanáruk Kisné Király Mariann volt.
-4-
November 8-án a TV2 "Nagy vagy!" iskolaicsaládi sportvetélkedő televíziós felvételén vett részt iskolánk csapata: Deák Áron 3.a, Vicze Sára 4.b, Deák Gergő 5.a, Cacov Kornélia 6.a, Gulyás Márk 6.a, Fehér Kitti 7.a osztályos tanulók, Cacovné Wéger Mónika, Gulyásné Pál Piroska, Vicze Zsolt szülők, Kegyes Balázs tanár. A csapatunk vezérszurkolója Csák Magdolna kosárlabdázó, a celeb játékostársunk Abaházi Csaba rádiós műsorvezető volt. A felkészülést segítették Dr. Kajdonné Daczi Erika és Dr. Pernekker Árpádné testnevelő tanárok.
A magyar nyelv napja Idén is a magyar nyelv napjához kapcsolódva rendeztük meg a Szépkiejtési versenyt november 11én a felsős tanulóknak. Sajnos elég kevés diák vállalkozott rá. hogy kifejezően felolvas egy szabadon választott és egy kötelező szöveget, közöttük az alábbi eredmények születtek: 5-6. évfolyam: 1. hely Fazekas Letícia 6. b, 2. hely Harmath Lili 6. a, 3. hely Hollósi Diána 6. a. 7-8. évfolyam: 1. hely Dusnoki Csongor 8.a, 2. hely Csetneki Katalin 8. a. A versenyt a magyar munkaközösség szervezte.
A Szent Márton emlékét őrző lámpás, fáklyás felvonulást november 14-én tartottuk a németet tanuló óvodások, iskolások és szüleik számára. Sötétedés után színes lámpásainkkal bejártuk a templomkertet, miközben Márton-napi dalokat énekeltünk. A templomban a harmadik és a negyedik évfolyamosok egy kis jelenetből álló műsorát tapssal jutalmazták a jelenlévők. A műsor után a Deutsch Klub tagjai finom teával és zsíros kenyérrel vendégeltek meg mindenkit a Közösségi házban. Köszönet a szervezésért a Deutsch Klubnak és a Német Kisebbségi Önkormányzatnak. -5-
Glaub Nándorné vers- és prózamondó területi verseny November 21-én Mágocson rendezték meg a Glaub Nándorné vers- és prózamondó területi versenyt. Első korcsoportban az 1-2. osztályos, a másik korcsoportban a 3-4. osztályosok mérkőzhettek meg egymással. Először versmondók, majd a mesemondók adták elő produkciójukat, majd a rendezők meleg teával és pogácsával vendégelték meg a versenyzőket. A 3-4. osztályos korcsoportban Fazekas Liliána I. helyezést ért el, míg Turula Ármin különdíjas lett versmondásban. Bicskei Evelin mesemondásban különdíjat kapott. Az 1-2. osztályos korcsoportban nagyon szépen szerepelt Hideg Gréta (1.b) és Gembiczki Emília (2.b).
Adventi kirándulás December 2-án és 3-án Budapestre kirándult az iskola apraja-nagyja. A Vörösmarty téri adventi vásár mellett városnézésen, múzeumlátogatáson illetve a Parlamentben voltak, valamint moziban is jártak.
Iskolánkban járt a Mikulás! December 5-én ismét eljött hozzánk a Mikulás, aki minden osztályban megpihent egy kicsit, amíg a krampuszok az ajándékokat osztották. Idén nagyon csintalanok voltak a krampuszlányok, hiszen összevissza csereberélték a gyerekek holmiját, így ők biztos csak virgácsot kaptak. A Mikulást az ajándékok megvásárlásában a szülői munkaközösség támogatta, köszönjük szépen. A nap este sulidiszkóval zárult, amelyet a diákönkormányzat és a 8. a osztály rendezett.
-6-
Mikulás-kupa Az idei évben ismét a sásdi iskola rendezte meg a már hagyományosnak mondható labdarúgó Mikulás-kupát. A tankerület több iskolája sportszerű versenyben mérte össze ügyességét. Iskolánk csapata 2. helyezést ért el, edzőjük Kegyes Balázs testnevelő volt.
Adventi vásár December 7-én ismét megrendeztük a lassan már hagyományossá vált karácsonyi vásárunkat az iskola aulájában. A nagy sikerű rendezvényen a gyerekek és a szülők által készített ajándéktárgyakat lehetett megvásárolni, akinek elfogyott a pénze, filmet nézhetett, sportolhatott, táncolhatott.
Karácsonyi ünnepély Városi és iskolai karácsonyi ünnepélyünket december 18-án este, illetve 19-én délelőtt tartottuk. Az alsó tagozatosok és a tánccsoport műsorszámai után az énekkar szerepelt Lakatos Judit vezényletével, majd az iskola tanulóiból álló összkar három számával fejeződött be a műsor. A szülői munkaközösség évfolyamonként egy-egy tortával kívánt a diákoknak boldog karácsonyt. -7-
Pályaválasztási tréning A 7. és 8. osztályosok október 6-án és 8-án két-két órában pályaválasztási előkészítésen vettek részt az iskolában. Péntek Emma tréner segítségével feltérképezték az érdeklődési körüket, az ahhoz illő foglalkozásokat és azok követelményeit, és főként a nyolcadikosok konkrét tanácsokat is kaptak a megfelelő iskola kiválasztásához. Reméljük, hasznos volt ez a felkészítés, amely a Sásdi ÁMK Az én dimenziói című TÁMOP-os pályázatának keretein belül valósult meg.
Pályaválasztási fórum Október akár a pályaválasztás hónapja is lehetne, hiszen megsűrűsödtek az ezzel kapcsolatos programok az iskolában. Október 13-án pályaválasztási fórumon vehettek részt az érdeklődő hetedik és nyolcadik osztályos diákok szüleikkel együtt. A jócskán megtelt aulában tájékoztatást kaptak a hiányszakmákról, a hozzájuk kapcsolódó ösztöndíjakról, a pályaválasztási folyamat egészéről, valamint bemutatkozott néhány környékbeli középiskola is. A fórum a szülők és gyerekek kérdéseivel zárult.
Szakmatúra 2014 A Baranya Megyei Kormányhivatal Komló Járási Hivatalának Járási Munkaügyi Kirendeltsége a komlói Városi Sportközpontba november 12-én vetélkedőt szervezett. Az eseményen három járás kilenc iskolája képviseltette magát 7. és 8. osztályos tanulóiból álló (3 fiú – 3 lány összeállítású) csapatával. A versenyzők játékos és komoly feladatok során mérhették fel az egyegy szakmacsoporthoz szükséges képességeik, készségeik meglétét, megtapasztalhatták, milyenek csapatjátékban és egyéniben. A Sásdi Általános Iskolát képviselő Keserű Levente Mátyás 7.a, Buzás Márió, Fagyas Valentina, Márhoffer Erika, Pálosi Kornél, Sánta Eszter 8.a osztályos tanulók ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza. A diákok felkészítő tanára Lelovics Mária volt. -8-
A 2014/2015-ös tanév első félévének legjobb tanulói
Felső tagozat Tucsek Lívia 5.a Kis Dorottya 5.b Oláh Diána 5.b Blumenschein Dalma 6.a Harmath Lili Sára 6.a Katona Luca 6.a Lovász Benjámin 6.a Bocz Ákos 6.b Dömse Tamás 7.a Dömse Bence 7.a Csetneki Katalin 8.a Fehér Zsolt 8.a
Büszkék vagyunk valamennyi diákunkra, akik példamutató magatartásukkal, szorgalmukkal, kiváló tanulmányi eredményükkel, különböző sport- és tanulmányi versenyeken, rendezvényeken való eredményes részvételükkel folyamatosan öregbítik iskolánk jó hírnevét.
-9-
Fehér Zsolt 8.a osztályos tanuló a dombóvári Karatesuli versenyzőjeként a 2014. szeptember 20-án Szolnokon rendezett országos bajnokságon egy 1. és egy 2. helyezést szerzett. Az SKDUN szervezet 2014. évi legrangosabb eseményét október 10-12. között tartotta Lengyelországban, ahol 37 ország kb. 1100 versenyzője találkozott, hogy összemérje egymással a tudását. A hazánkat képviselő 94 személyből álló nemzeti válogatott tagja volt iskolánk 8.a osztályos tanulója, Fehér Zsolt is, aki élete legjobb eredményét érte el, az utánpótlás kategóriában megrendezett Világkupán küzdelemben aranyérmes lett.
Interjú Fehér Zsolt 8. osztályos tanulóval Mikor és hogy kezdődött a karate „karriered”? Eredetileg én is Sásdon sportoltam, mégpedig fociztam. Ám ez a sportág megszűnt egy idő után. A szüleim úgy gondolták, hogy azért valami mozgás kell az életemben, ezért megkérdezték, mit is szeretnék ezentúl csinálni. Azt feleltem, hogy a karatét szeretném megpróbálni. Én ezt akkor még nem gondoltam komolyan, ellenben az édesapámékkal, akik a következő héten már vittek is egy edzésre Kaposszekcsőre. Ott egy ismerősük tartotta az edzést, az én első szenszeiem (szenszei=mester,edző), Rizsányi Attila. Rögtön beálltam a már övet és karateruhát viselő tanoncok mellé. Az első edzésen megtetszett ez a sportág, bár voltak fura dolgok, amik egy hagyományos edzésen nincsenek, de szeretem az ismeretlent, így vettem a bátorságot, és elmentem egyre több edzésre. Miért szereted ezt a sportágat, mi motivál, hogy ezt a sportot űzd? Szépen meneteltem felfelé a rangsorban, és sajátítottam el a karate fortélyait, de igazán akkor tettem magamévá ezt a sportot, amikor átmentem ugyanezen egyesület dombóvári részlegére. Az új szenszeiem Szabó Csaba lett. Itt is egy ugyanolyan jó csapat várt engem, mint Kaposszekcsőn, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy még jobban megszeressem a karatét. Már az elején is nyertem kisebb versenyeket, és ezekből a kis örömökből erőt merítve mentem egyre nagyobb és nagyobb versenyekre, ahol szintén jól teljesítettem. - 10 -
Mit éreztél, mikor Lengyelországban világbajnok lettél? Regionális, országos, európai, és végül világbajnokságokon is részt vettem. A 2014-es Lengyelországban megrendezésre kerülő 7TH SKDUN Kohai World Cup versenyén eljött pályafutásom csúcspontja. Küzdelmek után az eredményhirdetésen a dobogó legfelső fokára vihettem magammal a magyar zászlót. Abban a pillanatban, amikor már tudtam, hogy én nyertem, abban a pillanatban, amikor lejöttem egy megnyert döntővel a tatamiról, nem tudtam felfogni, hogy mi történt. A társaim értetlenül néztek rám, hogy egy csepp öröm sem látszik rajtam, de belül tűzijáték volt, amit nem tudtam, hogy hozzak felszínre. Hogyan sikerül összeegyeztetni a sportot és a tanulást? A karate hobbimból az életem részévé vált. Nehéz volt összeegyeztetni a sportot és a tanulást, de mindennek van megoldása, így ennek is. Mivel töltöd szívesen a szabadidőd? Jut idő a barátokra? Habár szabadidőm jóval kevesebb lett, szívesen áldozom azt a karatéra, ahol fontos barátságokat kötöttem a többi emberrel. Az iskolai ismerőseimre kevesebb idő jut, de edzésen is jó társaságban tudhatom magam. Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdenének el a sportágadban tevékenykedni? E cél eléréséhez kitartás, sok munka, az edzőm jó nevelése és támogató szülők szükségesek, de ami lett belőle, az fantasztikus. Akinek kedve támad ennek gyakorlására, az nyugodtan megteheti, és ha elég komolyan veszi, biztos lehet benne, hogy eljuthat egy hatalmas szintre, és bármi lehet belőle. Azt azért még meg kell említenem, amit Gichin Funakoshi, a shotokan karate alapítója mondott: „A karate célja nem a győzelem, hanem a gyakorlatok tökéletesítése, és a jellem fejlesztése.” És hogyan tovább? Milyen terveid vannak az általános iskola befejezése után? Általános iskola után továbbra is szeretnék ezzel a sportággal foglalkozni, és mivel a Paksi Sportegyesület igazolt sportolója vagyok, ezért is jelöltem meg a Paksi Energetikai Szakközépiskolát, ahol a shotokan karatét továbbra is tudnám folytatni. A jövőben talán még edzőként is el tudom képzelni magam, ha folytatom továbbra is rendszeresen a sportomat.
Béla bácsi, az ezermester Iskolánk technikai dolgozója, Béla bácsi nemcsak a portásunk, hanem egy igazi játékkészítő ezermester is egyben. Ötleteinek hála, az aula megtelt játékokkal. Életet lehelt a használhatatlannak tűnő csocsóba, régi, hibás padokból malomjátékot készített, felújított pingpongasztalt, a kézügyességet próbára tevő logikai játékot fabrikált. Reggelente, szünetekben vagy délután van már mivel játszani. Diákjaink mindeközben észrevétlenül megtanulnak figyelni, segíteni egymásnak, javul a koncentrációjuk, ügyesebbé válnak. S nem utolsósorban jókedv tölti meg az aulát.
Béla bácsi, köszönjük! - 11 -
„- Hogy nevezzük a szilvafa termését? - Kukac.” „A légnyomás mérésére szigszalagot használunk." „A papucsállatkának farka van, ezzel mozog, és a nedves vizeket szereti.” „A csigának darálónyelve van.” „A denevér barlangokban csüggeszkedik.” „A léghajó azért nem merül el a vízben, mert olyan levegő van benne, melynek sűrűsége kisebb a víznél.” „Nullával nincs értelme osztani, mert a nulla elrontja az osztást.” „Ott ismerkedik meg Vajda Juliannával, akit verseiben lilának nevez.” „Az éhen halt sereg kitakarodott az országból.”
Pistike felel történelemből. Kérdi a tanárnő: - Hol írták alá a Függetlenségi nyilatkozatot? - Hát szerintem biztos a lap alján! Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni: - És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában? - A csengő. Két apa beszélget: - Az én fiam biztos tudós lesz, most is kitűnő lett a bizonyítványa. - Az én fiam meg hős lesz, már most is nagyon bátor. - Hogyhogy? - Na hallod, aki ilyen bizonyítvánnyal haza mer jönni!
- 12 -