Hirdetmény A Körmendi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya (továbbiakban: Földhivatal) ezúton értesíti az érintetteket, hogy a Körmendi és Szentgotthárdi Járások területén, a hirdetményben felsorolt ingatlanokon, 2015. szeptember 24-én megindultak a részarány kiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése eljárások. A feladat lebonyolítása a 1993. évi II. törvény 9/C. és 12/E-F. §-a, és a 374/2014. (XII.31.) Korm. rendelet I. fejezete előírásai szerint történik. Az eljárásban a Földhivatal mellett a MÉRŐLÁNC Bt., mint földmérő vállalkozó (a továbbiakban: földmérő), és Dr. Szabó Katalin és Dr. Fekete Gabriella ügyvédek (a továbbiakban: jogi szolgáltató) vesz részt. Ebben az eljárásban, az ingatlan tulajdonosa, mint kérelmet benyújtó tulajdonos (vagy annak jogutódja), vagy mint kérelmet be nem nyújtó tulajdonos vehet részt. A kérelmet be nem nyújtó tulajdonos jogai: · részt vehet teljes körű megállapodásban, azaz ebben az esetben részére is kiosztásra kerülhet a tulajdoni hányadának megfelelő aranykorona értékű önálló tulajdonú földrészlet, · a csekély mértékű, művelésre, hasznosításra nem alkalmas ingatlanát átadhatja, átruházhatja, · a földhivatal osztás kiindulási helye és iránya határozatában foglaltak ellen, egyet nem értés esetén, indokolt esetben kifogást emelhet, · a kiosztott, terepen kitűzött karók bemutatásán részt vehet, a terepi kitűzés ellen indokolt esetben kifogást emelhet, de ezt a kifogást a Földhivatal csak felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba fennállása esetén vizsgálja. A kérelmet benyújtó (vagy jogutód) tulajdonos jogai: · minden olyan jog megilleti, ami a kérelmet be nem nyújtó tulajdonost is, · a többi kérelmezővel egyhangúlag javaslatot fogalmazhat meg az osztás kiindulási helyét és irányát illetően, · az egyezség szabályai szerint köthet egyezséget, vagy teljes körű egyezséget a kiosztás sorrendjét illetően, · kérelmét visszavonhatja, · egyezség hiányában részt vehet a sorsolási eljárásban, · a sorsolási eljárás ellen 48 órán belül kifogást emelhet.
NAGYON FONTOS TUDNIVALÓK! Ø A kérelmező tulajdonosokat a Földhivatal levélben tájékoztatta az eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Ø Az egyes településeket érintő „Hirdetmény” a település, illetve a közös önkormányzati hivatal hirdetőtáblájára került kifüggesztésre. Ø 0,3 hektárnál (3 000 m2-nél) kisebb területű önálló ingatlan nem kerül kiosztásra!
Ø Amennyiben az eljárásban nem tud személyesen részt venni, akkor meghatalmazottal is képviseltetheti magát. (A meghatalmazás formájáról érdeklődjön a jogi szolgáltatónál). Ø Minden tulajdonosnak lehetősége van teljes körű egyezségi megállapodásban részt venni, ahol a földrészlet összes tulajdonosa részvételével és megállapodásával a nem kérelmező tulajdonostárs tulajdoni része is önálló földrészletté alakítható. Ø Az erdők és kivett területek – teljes körű egyezségi megállapodást kivéve – az eredeti tulajdoni hányadoknak megfelelően osztatlan közös tulajdonban maradnak! Ø Az eljárás alapvetően a kérelmező, a tulajdonos, a földmérő és a jogi szolgáltató együttműködése és munkája alapján zajlik le. A következő időszakban a földmérő ún. keretmérés keretében ellenőrzi, hogy az eljárásban résztvevő földrészletek ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatai (határvonalak, művelési ágak, területi adatok) megegyeznek-e a természetben, terepen bemértekkel vagy kitűzöttekkel. Amennyiben eltérések adódnak, a Földhivatal felmérési, térképezési vagy területszámítási hibajavítási és/vagy művelési ág változási eljárás keretében összhangba hozza a terepi állapotot az ingatlannyilvántartás adataival, és erről hatósági határozatot fog küldeni. A kiosztási eljárás csak akkor kezdődik meg, ha a földrészlet természetbeni, térképi és ingatlannyilvántartási adatai megegyeznek. A földmérő terepi mérésekor a kérelmezőnek, tulajdonosnak nem kell jelen lenni. Ha a földrészletben csak egy tulajdonos kérte az önálló ingatlanná alakítását, akkor a jogi szolgáltató megnyilatkoztatja az érintettet, hogy akar-e teljes körű egyezséget kötni. A feladatban résztvevő jogi szolgáltató egyezségi tárgyalást kezdeményez, amelyre meghívja a kérelmezőket. Az egyezségi tárgyaláson minden kérelmezőnek nyilatkoznia kell, fenntartja-e a kérelmét, ellene folyik-e uniós állami támogatás visszatéríttetésére vonatkozó eljárás. A kérelmezőknek lehetőségük van egyhangúlag javaslatot tenni az osztás kiindulási helyére és irányára, valamint megegyezni az osztás sorrendjét illetően. Teljes körű egyezség esetén – a nem kérelmezők bevonásával – a megosztás módjáról, amennyiben az jogszabályokkal nem ellentétes, a tulajdonosok teljes körűen maguk dönthetnek. Ebben az esetben a megosztás rövidebb idő alatt kerül végrehajtásra. A teljes körű egyezség részleteiről, előnyeiről a jogi szolgáltató tud előzetesen információt szolgáltatni. Az egyezségi tárgyalásról a jogi szolgáltató jegyzőkönyvet készít, amit átad a Földhivatal részére. A létrejött megállapodásról a földmérő vázlatot készít, amelyen a kiosztás sorrendjét egyértelműen jelöli. A Földhivatal, amennyiben a földrészlet természetbeni, térképi és ingatlannyilvántartási adatai megegyeznek, és teljes körű egyezségi megállapodás nem született, meghozza az osztás kiindulási helyére és irányára vonatkozó döntését, amit 8 napra kifüggeszt a helyi önkormányzat hirdetőtábláján. Ez alatt az idő alatt lehet – a sorsolás szabálytalan lebonyolítása esetén - a határozat ellen kifogást
benyújtani a Földhivatalhoz. A jogerős osztásirány határozatot a Földhivatal 8 napra kifüggeszti a hivatali hirdetőtáblájára. Az eljárás az érintett tulajdonosok részére ingyenes, költségeit – a kárpótlási eljárások analógiájára – a MAGYAR ÁLLAM viseli. Jogi kérdésekben érdeklődhet: Dr. Szabó Katalin ügyvédi irodájánál 9700 Szombathely, Petőfi Sándor utca 45. levelezési címen, 06 - 20 - 933 7009 telefonon, vagy a
[email protected] e-mail címen Dr. Fekete Gabriella ügyvédi irodájánál 9700 Szombathely, Semmelweis u. 2. levelezési címen, 06 - 30 - 9059054 telefonon, vagy a
[email protected] e-mail címen Földmérési ügyekben érdeklődhet: a MÉRŐLÁNC Bt-nél, 9900 Körmend, Szabadság tér 5. levelezési címen, 06 - 94 - 594073 telefonon, vagy az
[email protected] e-mail címen
A Körmendi és Szentgothárdi Járások területén az alábbi ügyszámok alatt, az alábbi helyrajzi számok esetében indul meg az eljárás: Iktatószám 8008 8009 8010 8011 8012 8013 8014 8015 8016 8017 8018 8019 8020 8021 8022 8023 8024 8025 8026 8027 8028 8029
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA KATAFA SZAKNYÉR HALOGY HALOGY MOLNASZECSŐD MOLNASZECSŐD MOLNASZECSŐD MOLNASZECSŐD MOLNASZECSŐD MOLNASZECSŐD MAGYARSZOMBATFA MAGYARSZOMBATFA
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület zártkert külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
037/12 046/18 037/4 046/9 069/19 069/28 074/1 074/15 095 0100/2 522/2 019/27 02/22 067/18 05/17 035/29 050/2 0100/1 0171/35 0186/20 057/14 0260
Iktatószám 8030 8031 8032 8033 8034 8035 8036 8037 8038 8039 8040 8041 8042 8043 8044 8045 8046 8047 8048 8049 8050 8051 8052 8053 8054 8055 8056 8057 8058 8059 8060 8061 8062 8063 8064 8065 8066 8067 8068 8069 8070 8071 8072 8073 8074 8075 8076 8077 8078 8711 8079 8080 8081 8082 8083 8084
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
MAGYARSZOMBATFA MAGYARSZOMBATFA MAGYARSZOMBATFA MAGYARSZOMBATFA ORFALU KERCASZOMOR KERCASZOMOR KERCASZOMOR KERCASZOMOR KERCASZOMOR KERCASZOMOR DARABOSHEGY DARABOSHEGY DARABOSHEGY EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS EGYHÁZASHOLLÓS SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND SZARVASKEND KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KERKÁSKÁPOLNA KISRÁKOS KISRÁKOS
külterület külterület külterület külterület külterület belterület belterület külterület külterület külterület zártkert külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
057/15 0295/11 0295/14 0297/1 04/4 619 657 0266/11 0301/8 0173/3 1087 030/4 030/5 043/10 0137/19 0146/33 013/26 016/28 016/35 035/16 048 092/9 0156/10 0166/22 0181/9 04/109 029/13 031/1 033/22 038/3 044/8 050/2 057/1 071/8 0100/5 0115/18 0117/6 0183/18 0193/8 0194/25 0197/10 0219/11 014/17 042/11 048/8 021/5 022/1 032/9 054/8 056/20 060/7 064/6 067 069 02/35 012/14
Iktatószám 8085 8086 8087 8088 8089 8090 8091 8092 8094 8096 8098 8099 8100 8101 8102 8104 8106 8107 8108 8109 8111 8112 8113 8114 8115 8116 8117 8118 8119 8120 8121 8122 8123 8123 8124 8125 8126 8127 8128 8129 8130 8130 8131 8132 8133 8134 8135 8136 8137 8138 8139 8140 8141 8142 8143 8144
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
KISRÁKOS KISRÁKOS KISRÁKOS PANKASZ PANKASZ PANKASZ PANKASZ EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC EGYHÁZASRÁDÓC NAGYKÖLKED NAGYKÖLKED NAGYKÖLKED NAGYKÖLKED KÉTVÖLGY KÉTVÖLGY NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD NÁDASD VELEMÉR VELEMÉR VELEMÉR VELEMÉR VELEMÉR IVÁNC IVÁNC IVÁNC IVÁNC IVÁNC IVÁNC RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
043/6 060/14 060/32 019/79 019/80 017/26 037/25 071/9 024/4 062/6 077/20 079/4 091/5 095/2 095/4 0116/6 0126/9 0126/23 0126/25 0184/4 0263/9 0384/5 0384/7 0391/11 0423/6 022/4 013/6 022/21 066/10 08/17 053/14 092/7 0115/42 0115/44 0306/33 03/37 070/5 0112/75 0287/6 0291/7 0331/6 0331/7 0338/7 060/5 088/8 090/12 0101/36 0107/16 096/1 098/1 0115/16 025/1 027/5 038/24 02/3 08/2
Iktatószám 8145 8146 8147 8148 8149 8151 8152 8153 8154 8155 8156 8157 8158 8159 8160 8161 8162 8163 8164 8165 8166 8167 8168 8169 8170 8171 8172 8173 8174 8175 8176 8177 8178 8179 8180 8181 8182 8183 8184 8185 8186 8187 8188 8189 8190 8145 8146 8191 8192 8193 8195 8196 8197 8198 8199 8200
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS NAGYRÁKOS SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD VASSZENTMIHÁLY VASSZENTMIHÁLY VASSZENTMIHÁLY HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ HEGYHÁTHODÁSZ RÁDÓCKÖLKED RÁDÓCKÖLKED CSÖRÖTNEK CSÖRÖTNEK CSÖRÖTNEK RÁBAGYARMAT RÁBAGYARMAT RÁBAGYARMAT RÁBAGYARMAT RÁBAGYARMAT RÁBAGYARMAT
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
048/1 050/4 0104/3 0150/5 0346 0369/7 0373/3 040/1 042/12 042/32 070/10 085/128 085/139 097/53 079/17 0105/7 0127/16 038/1 0828/56 012/51 025/34 033/1 033/2 085/6 0661/2 0682/3 0682/8 0682/9 0682/14 0682/16 0807/36 0828/57 0892 0896/4 0106/7 0110/7 0112 08/47 015/17 0112/48 0139/8 0150/12 08/25 040 0143/7 048/1 050/4 0144/2 0152/2 0106 03/16 052/5 072 0132/4 0132/9 0250/4
Iktatószám 8201 8202 8203 8204 8205 8206 8207 8208 8209 8210 8211 8212 8213 8214 8215 8216 8217 8218 8219 8220 8221 8222 8223 8224 8225 8226 8227 8228 8229 8230 8231 8232 8233 8234 8235 8236 8237 8238 8239 8240 8241 8242 8243 8244 8245 8246 8247 8263 8264 8265 8266 8267 8268 8269 8270 8271
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
RÁBAGYARMAT RÁBAGYARMAT NEMESREMPEHOLLÓS NEMESREMPEHOLLÓS NEMESREMPEHOLLÓS NEMESREMPEHOLLÓS NEMESREMPEHOLLÓS ŐRIMAGYARÓSD ŐRIMAGYARÓSD ŐRIMAGYARÓSD FELSŐJÁNOSFA FELSŐJÁNOSFA MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD MAGYARSZECSŐD ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER ŐRISZENTPÉTER SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ
külterület külterület külterület belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület külterület belterület belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
0290/8 0299/4 0109/3 186/2 0109/1 0185/4 0185/5 025/190 025/195 052/63 023/17 039/19 038/5 057/3 0152/7 011/20 059/1 060/4 088/24 0137/5 0141/1 0157 0161 905/5 08/31 072/2 093/1 0264/1 0268/25 0284/7 0337/16 0337/17 0363/11 0363/12 0363/15 0363/25 0363/27 0363/28 0363/30 480/13 708 711 905/7 909 913 921 04/65 623/4 623/6 021 027/1 049/4 049/6 051/15 051/34 063/3
Iktatószám 8272 8273 8274 8275 8276 8277 8278 8279 8280 8281 8282 8283 8284 8285 8286 8287 8288 8289 8290 8291 8292 8293 8294 8295 8296 8297 8298 8299 8300 8301 8302 8303 8304 8305 8306 8307 8308 8309 8310 8311 8312 8313 8314 8315 8316 8317 8319 8320 8321 8322 8323 8326 8327 8328 8329 8330
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ SZALAFŐ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
092/13 092/30 0103 0111/3 0111/5 0111/10 0136/2 0153/9 0158/4 0163/9 71/3 84 295/1 419/2 609 692 04/1 04/3 04/4 011/7 015/11 015/17 015/18 015/20 015/21 033/9 034/5 050/14 051/20 051/22 095/1 097/3 0105/1 0105/2 0111/7 0123/4 0123/5 0133/5 0153/3 05/2 075/10 096/6 0110/2 0112/5 0119/5 010/7 043/2 045/12 055/8 057 058 096/9 096/10 096/12 0108/1 0108/2
Iktatószám 8331 8332 8333 8334 8335 8336 8337 8338 8339 8340 8341 8342 8343 8344 8345 8346 8347 8348 8349 8350 8351 8352 8353 8354 8355 8356 8357 8358 8359 8360 8361 8362 8363 8364 8365 8366 8367 8368 8369 8370 8371 8372 8373 8374 8375 8376 8377 8378 8379 8380 8381 8382 8383 8384 8385 8386
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ HALASTÓ SZATTA SZATTA SZATTA SZATTA DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖRÖSKE DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY DÖBÖRHEGY HEGYHÁTSÁL HEGYHÁTSÁL HEGYHÁTSÁL HEGYHÁTSÁL SZŐCE SZŐCE SZŐCE SZŐCE SZŐCE SZŐCE SZŐCE VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA
külterület külterület külterület külterület külterület zártkert külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület zártkert külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
0110/1 0112/1 0121 0123/12 0131/6 1057 05/8 05/9 05/13 0131/16 09/4 010/17 062 09/1 010/19 027/4 027/12 035/5 042/23 042/24 052/3 064 079/5 1329 0194/12 05/15 05/34 05/41 017/3 017/26 022/4 063/2 063/5 084 0123/1 0169/19 0174/1 0176 012/30 022/10 049/5 065/2 0113/14 012/46 016/46 016/48 019/42 073/6 0143/27 015/2 017/14 017/15 033 040/3 063/10 02/5
Iktatószám 8387 8388 8389 8390 8391 8392 8393 8394 8395 8396 8397 8398 8399 8400 8401 8402 8403 8404 8405 8406 8407 8408 8409 8410 8411 8412 8413 8414 8415 8416 8417 8418 8419 8420 8421 8422 8423 8424 8425 8426 8427 8428 8429 8430 8431 8432 8433 8434 8435 8436 8437 8438 8439 8440 8441 8442
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA VASALJA PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT PINKAMINDSZENT RÁTÓT RÁTÓT RÁTÓT RÁTÓT RÁTÓT RÁTÓT SZAKONYFALU SZAKONYFALU SZAKONYFALU KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA KEMESTARÓDFA GASZTONY
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
07/4 047/17 080 084/1 095/1 095/4 0105/6 0109/30 0115/1 0119/3 0127 0141 0154/5 0160/1 0167 028/1 02 014 017/4 059 067/4 071 094/12 094/13 094/14 0154 0162/3 0177/10 0199/2 0199/3 0213/1 06/2 070/7 0115/4 0125/20 0125/21 0125/24 095/6 095/10 0160/9 02/11 023/26 041/1 041/2 045/12 045/13 061/4 064/27 0115/7 04 045/6 051/5 054/3 078/3 0118/3 0148/5
Iktatószám 8443 8444 8445 8446 8448 8449 8450 8451 8452 8453 8454 8455 8456 8457 8458 8459 8460 8461 8463 8464 8465 8466 8467 8468 8469 8470 8471 8472 8473 8474 8475 8476 8478 8479 8480 8481 8482 8483 8484 8485 8486 8487 8488 8489 8490 8491 8492 8493 8494 8494 8495 8496 8497 8498 8499 8500
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ NAGYMIZDÓ BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
027/14 066/30 0105/22 025/2 035/1 038/10 040/8 044/5 056/1 069 071/3 087/3 090/33 095/1 0103 0107 0125/6 017/12 071 086/4 0114 0187/2 0189/1 0189/4 0266/4 0278/7 0283/4 0286/10 0298 0343/2 0345/9 0345/27 20 50/3 112 119 436/2 539/3 596/2 603/3 614 626 801/5 816/6 010 028/1 035/3 039/1 051/3 054/1 065 095/2 0100 0104 0107 0112/1
Iktatószám 8501 8502 8503 8504 8505 8506 8507 8508 8509 8510 8511 8512 8513 8514 8515 8516 8517 8518 8519 8520 8521 8522 8523 8524 8525 8526 8527 8528 8529 8530 8531 8532 8533 8534 8535 8536 8537 8538 8539 8540 8541 8542 8543 8544 8545 8546 8547 8548 8549 8550 8551 8552 8553 8554 8555 8556
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE BAJÁNSENYE CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület zártkert zártkert zártkert külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
0125/23 0127/6 0127/12 0127/17 0132 0145/2 0147 0149 0151 0215/2 0215/6 0236/2 0240 0259/7 0260/13 0266/3 0266/7 0292/2 0292/3 0296/1 0308/9 0315/1 0327/4 0335/2 0335/3 0340/12 0343/3 0364 0376/1 1001/8 1221/1 1221/6 015/12 032/5 0133/17 0302/3 0401/4 0419/1 0427/29 0442/15 08/5 013/8 023/9 0124/4 0129 0131 0132 0185/2 0185/10 0212 0230/4 0236/1 0238/21 0241/7 0241/9 0249/3
Iktatószám 8557 8558 8559 8560 8561 8562 8563 8564 8565 8566 8567 8568 8569 8570 8571 8572 8573 8574 8575 8576 8577 8578 8579 8580 8581 8582 8583 8584 8585 8586 8587 8588 8589 8590 8591 8592 8593 8594 8595 8596 8597 8598 8599 8600 8601 8602 8603 8604 8605 8606 8607 8608 8609 8610 8611 8612
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ CSÁKÁNYDOROSZLÓ FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC FELSŐMARÁC MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA MAGYARNÁDALJA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület belterület
0252/10 0270/4 0311/4 0347/7 0395/4 0397/11 0420/5 0427/25 0211/19 0225/1 03/37 028/1 075/9 0163/3 0163/6 0173/1 0201/4 0201/5 0205/6 0211/17 0223/1 0225/4 0280/2 05/4 020/3 040/21 03/7 03/9 05/1 020/9 031/2 040/23 044 049/1 04/7 019/4 026 032/13 049/6 049/7 049/8 068/1 0109/4 0133/3 0133/9 0164/3 0164/5 0166/1 0166/3 0166/4 0194 0257/16 0275/1 0279/4 0279/5 13
Iktatószám 8613 8614 8615 8616 8617 8618 8619 8620 8621 8622 8623 8624 8625 8626 8627 8628 8629 8630 8631 8632 8633 8634 8635 8636 8637 8638 8639 8640 8641 8642 8643 8644 8645 8646 8647 8648 8649 8650 8651 8652 8653 8654 8655 8656 8657 8658 8659 8660 8661 8662 8663 8664 8665 8666 8667 8668
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA KONDORFA ISPÁNK ISPÁNK ISPÁNK ISPÁNK ISPÁNK ISPÁNK KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND
belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület belterület belterület belterület belterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
990 032/12 093/7 0142 0152/20 0158/5 0164/1 0164/2 0166/10 0257/11 0271/2 0271/5 040/10 056/1 017/1 017/6 017/10 049 04/18 048/7 061 0149/7 0149/9 0227/9 0423/3 0461/1 0551/10 0625/2 0629/7 0751/18 0815/3 0830/13 1407/3 3006/2 3023 3064/6 0131/6 0149/5 0154/18 0157/25 0162/7 0170/12 0170/15 0172/28 0228/8 0230/10 0237 0241/17 0246/50 0332/34 0447/3 0447/4 0473 0493/12 0498/6 0550
Iktatószám 8669 8670 8671 8672 8673 8674 8675 8676 8677 8678 8679 8680 8681 8682 8683 8684 8685 8686 8687 8688 8689 8692 8693 8694 8695 8696 8697 8698 8699 8700 8701 8702 8703 8704 8705 8706 8707 8708 8669 8670 8671 8672 8673 8674 8675 8676 8677 8678 8679 8680 8681
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015 2015
Helység
fekvés
helyrajzi szám
KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND MAGYARLAK MAGYARLAK MAGYARLAK HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON HEGYHÁTSZENTMÁRTON KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND KÖRMEND
külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület zártkert külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület külterület
0578/4 0615/1 0699 0712 0718 0721/4 0723/5 0764/3 0764/6 0766/3 0787/35 0799/10 0803/2 0808/2 0813 0819/3 0825/9 0836/12 4521/10 0108/13 0120/2 0219/11 04/18 04/23 04/24 045/16 072/11 072/13 095/1 04/12 04/15 017/35 017/36 017/44 045/15 059/1 065/9 093 0578/4 0615/1 0699 0712 0718 0721/4 0723/5 0764/3 0764/6 0766/3 0787/35 0799/10 0803/2
Körmend, 2015. szeptember 28. Gombásné Nardai Ibolya járási hivatalvezető nevében és megbízásából: Nagy Attila sk. osztályvezető