TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA GAZDASÁG, JOG, TÁRSADALOM. megszemélyesítésérõl. n Sárközy Tamás a szervezetek jogi

123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 12345678901234567890123123456789012345678901234567890 123456789012345678901234567890 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 GAZDASÁG, 12345678901234567890123 12345678901234567890123 JOG, TÁRSADALOM 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 n Sárközy Tamás 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a szervezetek jogi 12345678901234567890123 12345678901234567890123 megszemélyesítésérõl 12345678901234567890123 12345678901234567890123 n Vastagh Pál 12345678901234567890123 12345678901234567890123 az EU és Kanada 12345678901234567890123 12345678901234567890123 viszonyáról 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 Tanulmányok 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a multikulturalizmusról 12345678901234567890123 12345678901234567890123 és/vagy a domináns 12345678901234567890123 12345678901234567890123 kultúráról 12345678901234567890123 12345678901234567890123 az európai identitásról 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a költségvetési hiány 12345678901234567890123 12345678901234567890123 szakirodalmi 12345678901234567890123 12345678901234567890123 megközelítésérõl 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a Google Maps 12345678901234567890123 12345678901234567890123 szolgáltatásairól 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a regionalizmusról 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a diákok internetes 12345678901234567890123 12345678901234567890123 szokásairól 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 a posta és az e-mail 12345678901234567890123 12345678901234567890123 versenyérõl 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123 12345678901234567890123

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

20.

Gazdaság – Jog – Társadalom

2008 SZEPTEMBER

1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 EDDIG MEGJELENT KÖTETEINK: 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1. Globalizáció, átalakulás, 1234567890123456789012 vállalati környezet (2000) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 2. Átmenet, felzárkózás, 1234567890123456789012 versenyképesség (2000) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 3. Verseny Európa küszöbén 1234567890123456789012 1234567890123456789012 (2001) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 4. Nemzetközi kapcsolatok 1234567890123456789012 1234567890123456789012 – külgazdaság (2001) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 5. Oktatás, kutatás, gyakorlat 1234567890123456789012 1234567890123456789012 (2001) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 6. Kis- és középvállalkozások 1234567890123456789012 1234567890123456789012 Magyarországon (2002) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 Special issue: On the Way 1234567890123456789012 to the European Union 1234567890123456789012 1234567890123456789012 (angol nyelven, 2002) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 7. Információ, tudás, verseny1234567890123456789012 1234567890123456789012 képesség (2003) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 8. Fiatal kutatók két nemzedéke 1234567890123456789012 1234567890123456789012 (2003) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 9. Európaizáció, globalizáció, 1234567890123456789012 1234567890123456789012 reformok (2003) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 10. A világ 2001 után (2004) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 11. Számok – Piacok – Emberek 1234567890123456789012 1234567890123456789012 (2004) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 12. Az integráció társadalmi1234567890123456789012 1234567890123456789012 gazdasági hatásai (2005) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 13. Új Európa (2005) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 14-15. Kis és közepes vállalkozások 1234567890123456789012 1234567890123456789012 Magyarországon az 1234567890123456789012 EU-csatlakozás után (2006) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 16. Európai útelágazások (2006) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 17. Tudástársadalom, 1234567890123456789012 1234567890123456789012 vállalkozások, Európa (2007) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 18. Tudás, tudat, hamis tudat 1234567890123456789012 (2007) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 19. Kis- és Középvállalatok mint 1234567890123456789012 a gazdaságélénkítés tényezõi 1234567890123456789012 1234567890123456789012 (2008) 1234567890123456789012 1234567890123456789012 1234567890123456789012 XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

GAZDASÁG, JOG, TÁRSADALOM

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA Budapest, 2008 Gazdaság – Jog – Társadalom

Szerkesztette: G. Márkus György fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Lektorálta: Hámori Balázs egyetemi tanár Olvasó szerkesztõ: Andó Éva fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola

Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató

Kiadványszerkesztõ: Németh Zsuzsa ISSN 1585-8960 XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

TARTALOM Sárközy Tamás: Szervezetek megszemélyesítése a jogban

7

Vastagh Pál: Az Európai Unió és Kanada kapcsolatainak jelene és jövõje (angolul)

19

Kipke, Rüdiger: „Leitkultur” – vita Németországban a domináns kultúráról

27

Szakolczai György: A költségvetési hiány a hazai közgazdaságtudomány új eredményeinek tükrében. A közgazdász szakma a megoldás felé vezetõ útról

35

G. Márkus György: Identitások és törésvonalak Európában – magyar nézõpontból

49

Békési Gábor: Komplex szállítási igények kezelése és a Google Maps-re alapozott távolsági szolgáltatás

57

László Zsolt: A magyar NUTS 2 beosztás kritikai elemzése – az uniós tagországok tapasztalatainak tükrében

75

Vig Zoltán: A felsõoktatási hallgatók internethasználatának és -attitûdjének összehasonlító elemzése (2002–2007)

103

Kertész Gábor: A postai szolgáltatás a modern információtechnológia korában

137

Tóth Antal Emlékdíj Tóth Zsuzsanna: A társadalmi egyenlõtlenségek a mai magyar társadalomban. Az esélyegyenlõség megteremtésének lehetõségei

149

2008-as szakdolgozati annotációk

161

Gazdaság – Jog – Társadalom

3

CONTENTS Tamás SÁRKÖZY: The legal personification of organizations

4

7

Pál VASTAGH: EU-Canada Ties: Present and Future (In English)

19

Rüdiger KIPKE „Leitkultur” – reflections on the German debate of a ‘dominant culture’

27

György SZAKOLCZAI: The budget deficit as reflected in recent Hungarian economic literature – The way towards solution

35

György G.MÁRKUS: Identities and cleavages in Europe – a Hungarian view

49

Gábor BÉKESI: Complex transport needs and the distance service based on Google Maps

57

Zsolt LÁSZLÓ: A critical analysis of the NUTS 2 division for Hungary – a consideration of the experiences of the EU member states

75

Zoltán VIG: Internet use and attitudes of Hungarian students – a comparative analysis for 2002 – 2007

103

Gábor KERTÉSZ: Postal services in the age of modern information technology

137

ANTAL TÓTH MEMORIAL AWARD Zsuzsanna TÓTH: Social inequalities in contemporary Hungarian society – chances for creating equality

149

Theses submitted for degree in 2008

161

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

ELÕSZÓ Huszadik számunk különlegessége, hogy ’from the top to the bottom’ vagyis „fentrõl lentig” – a rektori szinttõl a diákok produktumaiig – reprezentálja az Általános Vállalkozási Fõiskolában és szakmai-nemzetközi környezetében folyó magas szintû tudományos tevékenységet. Új rektorunk, Sárközy Tamás kinevezési iratán még meg sem száradt a tinta, mi már olvashattuk-szerkeszthettük kiemelkedõ színvonalú, elméleti és gyakorlati vonatkozásokat egyaránt tárgyaló tanulmányát a szervezetek jogi megszemélyesítésérõl. Vastagh Pál, a Magyar Köztársaságot néhány éve Kanadában nagykövetként képviselõ volt rektorunk pedig elküldte számunkra az Európai Unió és Kanada kapcsolatait elemzõ munkáját. Rüdiger Kipke, a Siegeni Egyetem professzora kifejezetten az ÁVF Tudományos Közlemények számára írt izgalmas és magyar szemmel is olvasva tanulságos tanulmányt arról, hogyan egyeztethetõ össze Németországban (illetve összeegyeztethetõ-e) a multikulturalizmus és a domináns nemzeti és a demokratikus politikai kultúra. Az elfogadás és az azonosulás problémáival foglalkozik a szerkesztõ G. Márkus György tanulmánya az európai identitásról. Szakolczai György ez alkalommal is a költségvetési hiányról ír, témáját a legújabb magyar közgazdasági irodalom összefüggésébe illesztve be. Békési Gábor tollából egy a gyakorlat szempontjából is fontos IT-s innovációról értesülünk. László Zsolt a magyarországi regionalizmus kérdéseit elemzi európai összehasonlításban. Kertész Gábor azt a témát járja körül, nem teszie feleslegessé az e-mail és az internet a hagyományos postát. Vig Zoltán adatai akár Kertész Gábor cikkét is illusztrálhatják: õ a magyar diákok és az internet viszonyáról végzett kutatásait összegzi. Diákjaink két vonatkozásban jutnak szóhoz az ÁVF tudományos fórumán. Egyrészt a legjobb társadalomtudományi jellegû szakdolgozatnak, a Tóth Antal Emlékdíjjal kitüntetett Tóth Zsuzsanna munkájának részletei olvashatók: õ a magyar társadalom egyenlõtlenségeit vizsgálta meg tudományos igényességgel. Másrészt az idei legjobb szakdolgozatok közül harmincnak közöljük az annotációját. G. Márkus György felelõs szerkesztõ

Gazdaság – Jog – Társadalom

5

6

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Sárközy Tamás* SZERVEZETEK MEGSZEMÉLYESÍTÉSE A JOGBAN I. Elméleti kérdések 1. A szervezetek perszonifikálása, azaz a jog alanyává tétele egyik legnehezebb problémája a római jogi emlõkön kialakult kontinentális jogi gondolkodásnak (a pragmatikus angol-amerikai vagy távol-keleti jogfelfogásnak kevésbé). Bevált Rudolf Jhering jóslata, hogy a kötelmi joggal, a szerzõdéses joggal szemben, amelyet a pandektisták úgy kidolgoztak, hogy csak kiegészítgetésre van szükség, a „személyegyesüléseknél” még sok mindent fog a jogtudomány találni (Jhering, 1893). A XX. század egyértelmûen – fõleg a gazdaság konszernizálódásával, de a nonprofit szférában is – a szervezetek százada volt, mégpedig a század végén, a XXI. század elején már a szervezetrendszereké, a „hálózatoké” (Castells, 2000). És mint Wolfgang Friedmann írja, a szervezetek perszonifikációjának (amely egyben a jogrendszerbeli legitimálást is szolgálja) a XIX. század végén, XX. század elején kialakult alapvetõ jogdogmatikai megoldásai, a német-francia jogi személytan a maga világosságával és egyszerûségével – nevezetesen, hogy egy szervezet vagy jogi személy és akkor jogképes, jogalany, személlyé válik, vagy nem jogi személy és akkor nem jogalany, nem jogképes, nem személy – egyre jobban alkalmazhatatlanná válik a gyakorlatban (Friedmann, 1967). Ez a duális jogiszemély-elmélet, amelyet Wieacker az európai jogtudomány „talán legnagyobb gondolati teljesítményének” nevezett (Wieacker, 1973), a tények világában „erõsen imbolyog”. A „válságot” és egy új elmélet kialakításának szükségességét a szervezetszociológiai irodalom alapján talán abban lehet kifejezni, hogy a szervezet nem olyan, mint az ember (Kantorowicz, 1982), márpedig a klasszikus jogiszemély-elméletek részben mesterséges, jog által csinált jogalanynak minõsítették a szervezeteket (a fikciós elmélet eredetileg, de késõbb is, pl. mint a jogszabályok beszámítási pontját Hans Kilsen), részben a realitáselméletektõl kezdve az ember, a természetes személy jogképességének tulajdonságait vitték át a szervezetekre, mégpedig fõleg korlátozásokkal. A jogi személy jogképességét elsõsorban az ultra vires elvet elfogadó jogrendszerek korlátozzák (az angolszász jogok és a legtöbb volt szocialista ország joga, amely teljesen relatívvá tette a jogképességet), de még a jogi személyek ún. abszolút jogképességét elfogadó országok polgári törvénykönyvei is általában úgy határolják körül a jogi személy jogképességét, hogy minden jog megilleti, ami jellegénél fogva nem az emberhez kötõdik.

*

egyetemi tanár, az Általános Vállalkozási Fõiskola rektora

Gazdaság – Jog – Társadalom

7

Íme ez a hagyományos civiljog természetjogra visszavezethetõ alapképlete: az ember a természetes személy, amely születéstõl haláláig teljesen jogképes, mintegy a természetnél fogva. Ezt persze a civiljog mondja ki, amely a felvilágosodás és a kapitalizmus kialakulásától, a XVIII. század végétõl az egész jog „szívkamrája”, ahogy Konrad Radbruch mondta. Másfelõl a személység legitimációja alapvetõen jogképességet jelent a civiljogban, és a jogalanyisághoz párosul csak a kötelezettségalanyiság. Ez persze a közjogban sosem volt így, mert Otto Mayer vagy Laband a civiljogi jogalanyiság-elmélet kialakulásával párhuzamosan már 1900 körül rámutatott arra, hogy a közigazgatási szervek jogállásának lényege a közfeladatok teljesítésére irányuló kötelezettség. Elsõdlegesen kötelezettségalanyok és csak azért és annyiban illették meg õket jogok, amennyiben ez a közfeladatok teljesítéséhez szükséges. De a közjogi jogalanyiság – közjogi jogi személység kialakítására tett kísérletek (összefoglalóan ld. Wolff, 1933b, illetve Böckenförde, 1973) lényegében homályban maradtak, a teljes jogtanra kiterjedõen – ld. Moór Gyula jogiszemély-elméletét – a civiljogi jogiszemély-elmélet dominált. Az ember, a jog természetes alanya, teljesen jogképes személy, akit megillet beszámítási képesség esetén a cselekvõképesség, illetve a felelõsségalanyiság is (vétõképesség). A mesterséges jogi személy, azaz a jog által személlyé tett szervezet nem cselekvõképes és bár vagyoni szankciók vele szemben is lehetségesek (pl. kártérítés), a „valódi” felelõsség a büntetõjogi felelõsség alanya (az angol joggal ellentétben) sosem lehet. 2. A probléma azonban az, hogy a XX. század második felében egyre inkább egyértelmûvé vált, hogy a szervezet nem ember. A szervezet – mint Uwe John írja – „organizált jogalany” (John, 1977), sokkal bonyolultabb külsõ és belsõ relációkkal, mint ami az embereknél tapasztalható. Hogy valaki ember-e vagy sem, viszonylag könnyen megítélhetõ (még a mai orvostudomány fejlettsége mellett is), az azonban, hogy egy embertöbbesség csak jogalanyiság nélküli kiscsoport, vagy már szervezet, sokkal nehezebben megállapítható. Sok a határeset tehát, az elválasztó vonalak csipkések, a teljes jogképesség, illetve a teljes jogképtelenség dualizmusa nehezen tartható. Szervezeteknél még jobban látható, amivel a XIX. század végi, XX. század eleji nagy jogiszemély-elméletek nem számoltak, hogy a jogi személységet nem lehet csak polgári jogi alapon nézni. Egy szervezet ügyfél a közigazgatási jogban, adóalany, munkáltató, aktív és passzív perképessége van. Az államot sem lehet monolit egységként nézni, és csak vagyonjogi kapcsolataiban minõsíteni jogi személynek. Az államnak többfajta, több jogágra kiterjedõ jogalanyisága van. Az állam szerveinek jogképességében sem a civiljogi jogképesség, hanem a közjogi kötelezettségek és jogok dominálnak. A szervezet jogképességének többarcúságát a polgári jog szükségképp nem tudja kifejezni, erre a jogelmélet lenne hivatott, a legtöbb jogelméletijogtani tankönyv viszont vagy egyáltalán nem foglalkozik a szervezetek jogi perszonifikációjával, vagy átveszi a polgári jog tételeit. 3. A szervezetek perszonifikációjánál az is érdekes, hogy a jogirodalom milyen ciklikusan alakult. Az elsõ nagy nekifutás az 1800-as évek végének két-három évtizede – akkor születik meg a magyar jogirodalomban is Szászy Schwarcz Gusztáv alapvetõ mûve (Szászy Schwarcz, 1906). Utána úgy 50 évig lényegében csak összegzõ feldolgozások vannak, Magyarországon Moór Gyula könyve (Moór, 1931), és elkésetten ide sorolható Kauser Lipót 1948-as monográfiája is (Kauser, 1948). Ezt követõen újabb nekibuzdulás következik, az 1960-as évek közepe és a 80-as évek eleje között, monográfiák sora próbálja a jogiszemély-elméletet megújítani. Kiemelném indulásként Fabricius (1963) és Nass (1964) monográfiáját, majd Fritz Rittner alapkönyvét (Rittner, 1973), de a már említett Uwe John (1977), továbbá Thomas Raiser (1969), Claus Ott (1977) munkáit, végül a svájci Nobelt (1970) és az osztrák Ostheimet (1967). Most a

8

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

80-as évek elejétõl ismét csönd van az irodalomban – talán ez vihar elõtti csend, és 2010 körül újabb kitörési kísérlet hullám következik? 4. Megjegyzendõ, hogy a jogi személy problémája igen kemény diónak bizonyult a szocialista korszakban, a szovjet jogban is, mely elsõ nekibuzdulásában még az ember jogképességét sem tekintette természetesnek, mint ahogy Gojhbarg írta, ennek is a szovjethatalom építését kell szolgálnia (Gojhbarg, 1924). Az alapproblémát az egységes és oszthatatlan állami tulajdonjog okozta. A polgári jog ugyanis a vagyoni viszonyokban mindig is a tulajdonosi minõség perszonifikációjának fogta fel a jogalanyiságot. (Marx szerint ugyanis az áruk nem mennek maguktól a piacra, „áruhordozót” /Warenträger/ kell találniuk.) Az állam szervei, a vállalatok és a költségvetési szervek viszont nem lehetnek tulajdonosok. 20-25 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szovjet jogban a 40-es évek végén elõször az állami vállalatot, majd az 50-es évek közepére a költségvetési szervek jogi személységét elismerjék. Venediktov az állami vállalat jogképességét a „hozraszcsot”-ra és a kettõs kollektívára vezeti vissza (Venediktov, 1948). Bratusz pedig kialakította a szocialista jogi személy különbözõ kritériumait, méghozzá úgy, hogy az állam különleges jogalannyá vált a jogi személyek mellett (Bratusz, 1950; nyugati értékelése: Slepnicka, 1969) (egyébként ez utóbbi az 1959-es magyar Ptk.-ban is megtörtént, az eredeti 26-27. §-ban). Az európai népi demokráciákban1 viszont az államosított gazdálkodó szervezetek jogi személysége eleve nem volt vitás. A magyar jogirodalomban fõleg Világhy Miklós igyekezett a hagyományos jogiszemély-elméleteket adaptálni a szocialista szektorra. Az európai népi demokráciák közül csak Jugoszlávia küszködött a vállalatok jogi személységével sokat (a munkás-önigazgatási rendszer miatt), hiszen a nem jogi személy, de a belsõ önigazgatási jog szerint jogképes társult munka alapszervezetei alulról megállapodásokkal hozták létre a vállalatot, és így Jugoszláviában a jogi személy kategóriája meglehetõsen háttérbe is szorult (ld. a rendszer leírását Höcker-Weygand, 1980). Tekintsük át ezután most már a magyar gyakorlatból, hogy mi az, ami nem fér bele a hagyományos duális jogi személy-jogalanyiság elméletbe.

II. A gyakorlat 1. Jogalanyiságot okozó kereskedelmi név. Klasszikus példája az egyéni cég. Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény az egyéni vállalkozó természetes személyt vállalkozói minõségben nem nyilvánítja jogalannyá, üzleti vagyonát magánvagyonától nem különíti el. Felelõsségi szempontból nem változik a helyzet akkor sem, ha az egyéni vállalkozó egyszerû cégként bejegyezteti magát a cégjegyzékbe a cégeljárási törvény (Ctv.) alapján. Ugyanakkor a kereskedelmi név mégiscsak valamifajta jogalanyiságot ad neki, hiszen a hivatkozott törvény 15/A. §-a szerint a társasági törvény (Gt.) szabályai szerint átalakulhat egyszemélyes korlátolt felelõsségû társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá. Az átalakulás a Gt. szerint egyetemes jogutódlással történik, tehát az egyéni cégnek szükségképp voltak jogai és kötelezettségei, azaz jogalanyként mûködött.

1

Mindez csak Európára igaz, Kína, Vietnam, Korea joga a „klasszikus” szocialista idõben a jogi személy fogalmával nem dolgozott. Például kínai jogszabály 1950 után 1981-ben használta elõször a „jogi személy” kifejezést (ld. Münzel, 1981).

Gazdaság – Jog – Társadalom

9

Tegyünk hozzá ehhez két megjegyzést. Az elsõ: több jogrendszer „jutalmazza” az önálló kereskedelmi nevet automatikusan jogi személységgel, fõleg a francia jogcsaládban. A saját név Venediktovnál is jelentõs szerepet játszott az állami vállalatok jogi személységének megindokolásánál. A második: az egyszemélyes társaság jól mutatja, hogy nem feltétlenül kell szervezetszociológiai értelemben vett csoport, embertöbbesség a jogi személységhez. Az egyszemélyes társaság áltársaság, amely megszünteti az egyéni vállalkozás korlátlan felelõsségét, tisztán jogtechnikai konstrukció, amelyet a klasszikus társasági jogok az 1990-as évek feléig nem is tettek lehetõvé. Az embercsoport nélküli jogi személység még jobban látszik az intézménytípusú jogi személyek alaptípusánál, az alapítványnál, amely jogi személlyé nyilvánított célvagyon (adott esetben kezelését nem is emberekbõl álló kuratórium, hanem másik jogi személy, kezelõ szerv látja el). A szocialista jog – mint tipikus burzsoá konstrukciót – az alapítvány intézményét nem is fogadta el, a tisztán kötelmi jellegû közérdekû célra való kötelezettségvállalással helyettesítette. (A magyar Ptk.-ba is csak 1987-ben került „vissza” az alapítvány.) 2. Nem jogi személy teljesen jogképes szervezetek. Ilyenek a német típusú kereskedelmi jogban a közkereseti és a betéti társaság, a magyar Gt. szerint is a bt. és a kkt. cégneve alatt jogképes, és minden olyan vagyoni jog és kötelezettség megilleti, ami a jogi személyeket (2. §). Ha azonban a kkt. és a bt. cégneve alatt teljes jogképességgel bír, miért nem jogi személy? Petrik Ferenc szerint ez a tradíciók túlzott tiszteletébõl adódó jogalkotási hiba (Petrik, 1996), Wellmann György szerint viszont – a túlzott szervezettséggel szemben – a kkt. és a bt. személyegyesülési, kötelmi jogi jellegét kibontó helyes megoldás (Wellmann, 1993). Álljon itt is két megjegyzés. Ha az alkotmányos alapjogokat egyre jobban jogi személyekre is vonatkoztató gazdasági alkotmányossági (Wirtschaftsverfassung) irodalomból indulunk ki (ld. Gschwendtner, 1968; Rupp-von Brunneck, 1969), akkor felvethetõ, van-e egy szervezetnek alkotmányos igénye arra, hogy õt jogi személyként ismerjék el? Avagy az alkotmányos jogvédelem, amely klasszikusan az emberi jogokból indult ki, vonatkoztatható még a jogi személyeken túl jogi személlyé nem nyilvánított jogképes szervezetekre is? Milyen körben – milyen határig? Ez egy jelentõs, lényegében eddig megválaszolatlan kérdés; a magyar gyakorlat e szempontból nem tesz különbséget jogi személy és nem jogi személy gazdasági társaságok között. A másik megjegyzés a polgári jogi társaságra vonatkozik, amely egy sor országban (egy idõben Magyarországon is) közös név alatt gazdasági tevékenységet folytat – az osztrák-német bírói gyakorlat pl. az építõipar ún. ARGE-it egyre jobban perképesnek ismeri el (ld. elméletileg kifejtve: Ulmer, 1980: 5–8). A német irodalomban a polgári jogi társaság jogalanyiságát elsõsorban a társaság vagyon Gesamthand jellegére, azaz dologi kötöttségére alapítják. A Gesamthand a magyar pjt.-re is jellemzõ. Bár a magyar Ptk. 568. §-a jelenleg nem ismer közös név alatt gazdálkodó társaságot, de – pl. az építõközösségek esetében (Ptk. 578/B. §) – a bírói gyakorlat többször is honorálta a közösség egységes perképességét.2 A német-osztrák polgári jogi társaság jogképességét erõsíti az a tény is, hogy ezek a jogrendszerek ismerik a nyilvántartásba be nem jegyzett és így nem jogi személy egyesület formáját is, amelyre mögöttes jogterületként a társasági szerzõdés szabályait kell alkalmazni. A nem jogi személy egyesületek belépnek társaságokba, érdekképviseleti szövetségekbe és így aligha mondható, hogy nem jogképesek (ld. például Hardenberg, 1969). A magyar jog nem jogi személy egyesületet nem ismer, és

2

10

Ld. a német, az osztrák és a magyar pjt. összehasonlítását (Szikora, 2004).

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

1977 óta az egyesülés is csak mint kooperatív jogi személy létezik. Megemlítendõ azonban, hogy tíz évig (1967–1977) a magyar egyesülés is jogi személység nélkül, de jogalanyként mûködött (Világhy, 1967). 3. Korlátozott (rész-) jogképességgel rendelkezõ jogalanyok. Erre a legjobb példa a magyar jogban a társasház. Az elõzõekben már láttuk a tulajdonközösség jogalanyképzõ erejét a polgári jogi társasággal kapcsolatban. A magyar társasháztörvény, az 1977. évi LVII. törvény 3. § (1) bekezdése kimondja, hogy „az épület fenntartása, felújítása, valamint a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során” az általa viselt közös név alatt „a társasház jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat”. Ezzel a törvény egy célhoz irányított és korlátozott jogképességet adott a társasháznak, azaz a társasházi tulajdonközösségnek. 4. Ideiglenes jogalanyok: elõzetes és végsõ alakzatok, hibás jogalanyok. Az elõzõ három pontban állandósult – jogi személységen kívüli – jogképességekrõl, jogalanyokról volt szó. Ugyanakkor ismeretesek ideiglenes jogalanyiságok is, amelyek átmenetileg állnak fenn, alapvetõen a jogi személyek létszakaszaihoz, keletkezésükhöz, illetve megszûnésükhöz kötõdve, mutatva, hogy a jogi személységnek dinamikája is van, nemcsak statikája. A jogi személyek létszakaszainak szabályozásánál vannak olyan jogi technikák, amelyek kizárják az ideiglenes jogalanyiságok keletkezését, õrzik a kontinuitást, a folyamatosságot. Ilyen például a Gt.-ben szabályozott átalakulás, pl. a társasági formaváltásnál: a kft. megszûnésének pillanatában keletkezik a cégbírósági törléssel-bejegyzéssel és egyetemes jogutódlással az Rt. Más a helyzet az 1977-es Gt.-vel bevezetett elõtársasággal: az elõtársaság a társasági szerzõdés ellenjegyzésével létrejön és fennáll a társaság cégbejegyzésének pillanatáig. Az elõtársaság a végleges társaság „elõképeként” jogképes, de ha a társaság cégbejegyzését elutasítják, az elõtársaság úgy volt jogképes az átmeneti idõszakban, hogy a „végleges” társaság létre sem jött. Az elõtársaság így önállósul, amit a 2006-os Gt. 16. § (1) bekezdése jóval világosabban kifejez, mint 1997-es elõdje3 . Más kérdés, hogy egyrészt az elõtársaság intézménye szerintem valamennyi jogi személyre nézve nem általánosítható (mint ahogy a készülõ Ptk. 2006-ban vitára bocsátott tervezete teszi), másrészt – ahogy az elektronizáció elõrehaladásával a társaságok cégbejegyzési ideje igen lerövidül – az elõtársaságra egyre kevésbé lesz szükség. Elõtársasága a Gt. szerint nemcsak a jogi személy társaságoknak, hanem a kkt.-nek, bt.-nek is van. Az elõtársaság jogképességét a Gt. 16. § (1) bekezdése néhány kérdésben egyébként korlátozza, a társaság cégbejegyzésének elutasítása esetén a tagok, illetve az elõtársaság vezetõ tisztségviselõi a 16. § (3)-(4) bekezdése szerint mögöttesen felelnek az elõtársaság tartozásaiért. Az elõtársaság így korlátozottan jogképes jogalanynak minõsíthetõ. A második ideiglenes jogképességi eset a társaságok felszámolása esetében áll fenn. A polgári bíróság már anyagi jogilag jogerõsen kimondta a társaság megszûnését, de a társaság csak a cégjegyzékbõl való törléssel szûnik meg. Ebben az átmeneti idõben a társaság még létezik, pl. alkalmazottainak bért fizet, de csak korlátozottan mûködõképes, jogképessége (kft. esetében jogi személysége) már korlátozott. Hasonló a helyzet a jogerõsen bejegyzett „hibás” társasággal, tehát az olyan társasággal, amelynek társasági szerzõdése a Ptk. szerint érvénytelen. A jogerõs cégbejegyzés után az ér3

Rittner még tagadta az elõtársaság önálló jogalanyiságát (1973: 52–82). De pl. Mummenhoffnál az elõtársaság jogalanyisága már önállósul (Mummenhoff, 1979: 7–13).

Gazdaság – Jog – Társadalom

11

vénytelenség – csak a jövõre nézve – a törvényességi felügyelet útján orvosolható, azon kivételes eseteket leszámítva, amikor a Gt. 12. § (4) bekezdése szerint a cégbírói végzés bírósági úton megtámadható. Ha akár a kereset eredményeként, akár a törvényességi felügyelet során a hibás társaságot végül is megszüntetik, úgy a megszüntetésig a társaság létezett, jogképes volt, de csak ideiglenesen és korlátozottan. 5. A következõ tárgyalandó kérdéskör a szervezetrendszerekkel függ össze. A szervezetek ugyanis jobban „felbonthatók”, mint az ember. A szervezetek részegységekre bomlanak, továbbá vannak ügyvezetõ-ellenõrzõ szervek, amelyek egymással bonyolult jogi kapcsolatrendszerben állnak. A szervezetek emellett betagozódhatnak szervezetrendszerekbe, szervezeti hálózatokba. A szervezeti jogalanyiság sokszor másoktól „függõ jogalanyiság”, ezért beszélt már az 1930-as években Kronstein „függõ jogi személységrõl”. A szervezeti integráció nagyvállalati jelenségként keletkezett, és fõleg a német típusú konszernjog alapvetõ problémájává vált mint vállalatcsoporti integrált jogalanyiság. De késõbb megjelentek az ún. ernyõszervezeti, illetve alapítványi hálózatok is, a rendszerképzõdés általános jogdogmatikai problémává vált. Megjegyzem, nem volt mentes e problémától a szocialista jog sem, pl. az ipari nagyvállalatok gyáregységeinél4 , a szövetkezeti szakcsoportoknál5 , a fõleg Weltner Andor által kidolgozott dolgozói kollektíva jogalanyiságánál (Weltner, 1962), végül az 1980-as évek elején keletkezett magyar kisvállalkozásoknál6 . A szervezetrendszeri probléma egészen sajátos az állam mint szervezetrendszer körében, illetve az állami költségvetési szervek jogalanyiságánál. A következõkben áttekintem a jelenlegi magyar gyakorlat e tárgyú problémáit. 6. Belsõ jogalanyiság. Ennek két változata van: a belsõ szervezeti egységek jogalanyisága és a szervi jogalanyiság. a) Szervezeti egységek mint jogi személyek A Ptk. 30. § (1) bekezdése lehetõvé teszi, hogy jogszabály alapján az alapító okirat a jogi személy belsõ szervezeti egységét jogi személlyé nyilvánítsa. Érdekes módon ilyen rendelkezés az üzletszerû gazdálkodás körében nincs (pl. a gazdasági társaságok fióktelepei, telephelyei vonatkozásában), de az 1989. évi II. törvény lehetõvé teszi ezt az egyesületeknél (egyesületi jog hatálya alá esõ szervezeteknél), illetve maga a Ptk. 74/B. § (3) bekezdése az alapítványnál. A fakultatív lehetõség mellett egy esetben kötelezõ is a belsõ szervezeti egység jogi személlyé

4

Ez fõleg a német és a szovjet gazdasági jogi elmélet problémája volt, amely a nem jogi személy kombinátvállalatokra építve átfogó gazdasági jogi jogalanyiság-elméletet próbált kiépíteni (pl. Rahmilovics, 1977; Biefeld – Hesse – Schüsseler, 1978), de a magyar jogirodalomban is felmerült (ld. Péter, 1968).

5

A szövetkezet és a szakcsoport, amely elvileg a szövetkezet része volt, egymással szerzõdést kötött. A szakcsoport nem volt jogi személy, ugyanakkor szerzõdõképes volt. (Ld. e problémát Szép, 1981).

6

Fõleg az üzleti pjt.-k, a gmk.-k és a vgmk.-k, azaz a gazdasági munkaközösségekkel kapcsolatban merültek fel jelentõs jogalanyisági problémák. (Ld. például Novotny, 1983; Komáromi 1981; Wellmann, 1986).

12

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

nyilvánítása: a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint, ha a sportszövetség hivatásos bajnokságot rendez, hivatásos tagozatát köteles jogi személlyé nyilvánítani. Az új Ptk. szövegtervezete jól mutatja, hogy kezd kialakulni a magyar jogban a belsõ szervezeti egységek jogalanyiságával kapcsolatos általános szabályozás. Ennek körvonalai a következõk: • a szervezeti egység is az alap-jogi személy törvényes kezdeményezésére a bírósági nyilvántartásba való bejegyzéssel nyeri el jogi személységét, illetve az abból való törléssel szûnik meg. Az alap-jogi személy nyilvántartásból törlése a szervezeti egység jogi személységét is megszünteti; • a szervezeti egység önálló ügyvezetõ-képviselõ szervvel és viszonylag önálló elkülönített vagyonnal rendelkezik. A jogi személy szervezeti egység tartozásaiért az alap-jogi személy mögöttesen kezesként felel. A szervezeti egységgel szemben önálló végelszámolási vagy felszámolási eljárás nem folytatható; • korlátozó rendelkezés hiányában a jogi személy szervezeti egység szerintem az alapjogi személlyel is köthet szerzõdést, és vele szemben is perképes, ugyanakkor ezt alap-jogi személy a szervezeti egység jogi személységet létrehozó aktusban korlátozhatja. b) A jogi személy szervei általában a jogi személy képviseletében cselekszenek, pl. a vezetõ tisztségviselõk (de pl. a vezetõ tisztségviselõk által a társaság ellen indított perekben a felügyelõbizottság tagja is a társaságot képviseli). Ugyanakkor elõfordulhat, hogy egy jogi személy szervei – mintegy a jogi személyen belül – egymással lépnek jogviszonyba. Pl. a 2006-os Gt. 38. § (1) bekezdése szerint a társaság ügyvezetése és az üzemi tanács megállapodhat egymással a munkavállalók felügyelõbizottságban való részvétele tárgyában. Az ügyvezetés a társaság szerve és az üzemi tanács sem jogi személy, de a törvény õket megállapodás létrehozására jogosítja fel. Egyáltalán jogi értelemben szerzõdés-e ez a megállapodás, és ha igen, polgári jogi avagy a kollektív munkajog körébe tartozó szerzõdés-e? Van-e a feleknek perképessége? Egy sor, egyelõre nyitott kérdés merül fel, mely jelzi az ún. belsõ szervi jogalanyiság problémáját és a gyakorlatban fog megoldást keresni. 7. Integrált jogalanyiság. Az integrált jogalanyiság a német típusú konszernjog problémája, ahol régóta kialakult a vállalatcsoportok integrált joga. Ennek alapja a számvitel és az adójog, a konszolidált mérleg. A 2006-os Gt. Magyarországon is bevezette a cégjegyzékbe bejegyzett elismert vállalatcsoportot, amely az uralkodó tag és az ellenõrzött társaságok között létrejövõ uralmi szerzõdésen alapul. Érdekes módon miután a Gt. V. fejezet 2. címe az elismert vállalatcsoport intézményesítésével de facto létrehozta az integrált jogalanyt, az uralkodó elméletnek megfelelõen a Gt. 55. § (3) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy az elismert vállalatcsoportként való cégbírósági bejegyzés nem hoz létre „az abban részt vevõ gazdasági társaságoktól független jogalanyt”. Ami van, az nincs. 8. Az „államszemély”. Az állam, ha polgári jogviszonyban mint egész vesz részt, polgári társadalmak civiljogában jogi személynek minõsül, képviselõje pedig Nyugat-Európában az állam részét képezõ másik jogi személy az államkincstár. Érdekes módon Magyarországon az állam képviselõje még mindig a pénzügyminiszter, annak megfelelõen, hogy a közjogi jogalkotás – a szervezetelméleti realitásokkal szembehelyezkedve – nekünk még mindig a miniszterek és nem a minisztériumok hatáskörérõl rendelkezik (a miniszter mint a minisztérium vezetõje a minisztérium képviseletében és nem személyében kap hatásköröket). Az állam perszonifikációjában természetesen nem a polgári jogi jogi személység a fontos, az állam mint szuverén, kifelé a nemzetközi közjog alanya, befelé a közhatalom közjogi megtestesítõje.

Gazdaság – Jog – Társadalom

13

Az állam szervei általában költségvetési szervek, és ekként jogi személyek. Ugyanakkor az államnak számos olyan szerve van, amely közjogi jogalany, de nem polgári jogi személy. Ilyen pl. az Országgyûlés vagy a Kormány – mindkettõnek a hivatala jogi személy, de maga az Országgyûlés vagy a Kormány nem. Ugyanakkor az Országgyûlés vagy a Kormány például részvénytársaságokat, illetve közalapítványokat alapít és mint ilyen alanyává válik a polgári jognak is, bár nem jogi személy. Vagy legutóbb az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény anélkül hozta létre a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, hogy részére polgári jogi jogalanyiságot biztosított volna, ugyanakkor – mivel hatáskörei vannak – nem vitásan közjogi jogi személy, amelynek döntései polgári jogi hatásokkal is járnak. Megjegyzendõ, hogy az államon kívüli közfeladatot ellátó ún. közjogi jogi személyek – pl. köztestületek, közalapítványok – polgári jogi jogi személyek a Ptk.-ban, bár nyilván közjogi jogalanyiságuk a lényeg, és nem a polgári jogi. A közjogi jogalanyiság-jogi személység elszakadása a polgári jogi jogi személységtõl ma már egyre jobban látszik (Kilényi, 2006). Míg a munkajogi, avagy az adójogi jogalanyiság – bár már vannak törések – meg mindig kötõdik – éppen vagyonjogi jellegénél fogva – a polgári jogi jogi személységhez és az anyagi jog-alaki jog dialektikájának megfelelõen ez a kötõdés a jogi személységhez (kivételekkel ugyan, de megmaradt) a perképesség tekintetében is, a közjogi jogi személység (bár szinte természetesen nincs olyan kidolgozott jogi dogmatikája, mint a polgári jogi jogi személynek7 ) egyre jobban önállósul a polgári jogtól. Végül a közjogi jogalanyisággal kapcsolatban felvethetõ, hogy angolszász nyomásra – az EU közvetítésével – a kontinensen is egyre inkább felmerül (elsõsorban a jogi személyek, de pl. a kkt., bt. vonatkozásában is) a szervezetek büntetõjogi jogalanyisága, azaz az, hogy büntetõjogilag is legyenek felelõsségre vonhatók. A kérdést a magyar 2001. évi CIV. törvény megkerüli, mert a jogi személyekkel szembeni „büntetõjogi intézkedésekrõl” (tehát nem felelõsségrõl) szól, ráadásul a törvényben szabályozott intézkedések olyanok, amelyeket a cégbíróság a Ctv. alapján törvényességi felügyelet keretében amúgy is megtehetne a törvénysértõ szervezettel szemben.

Összegzés Az elmondottak néhány mondatban a következõképpen foglalhatók össze: 1. A klasszikus polgári jogi jogiszemély-elmélet a polgári jogon belül is, az egész jogrendszerre vetítve pedig még jobban, egyre inkább megtépázott, de még tartja magát. 2. A fejlõdés részben a szervezetek komplex jogágazati sajátos jogalanyiságának kialakulása felé vezet, részben a jogi személység tágítása, illetve relativizálódása következik be.

7

14

Így van ez a nyugati irodalomban is. (Néhány alapmû: Bruckhard, 1944; Mayer, 1908; Wolff, 1933a; Böckenförde, 1973.)

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Felhasznált irodalom Biefeld, C. – Hesse, K. – Schüsseler, R. (1978): Zur Theorie der juristischer Person. Staat und Recht, 6. sz. Böckenförde, E. W. (1973): Organ, Organisation, Juristische Person. In: Festschrift A H. J. Wolff. München. Bratusz, Sz. N. (1950): Szubjektü grazsdanszkovo prava. Moszkva. Bruckhard, W. (1944): Die Organisation der Rechtsgemeinschaft. Zürich. Castells, M. (2000): The Rise of the Network Society. Oxford. Fabricius, F. (1963): Relativität der Rechtsfähigkeit. München. Friedmann, W. (1967): Legal Theory. 1. kiadás, London, 217. o. Gojhbarg, A. G. (1924): Osznovi csesztnovo immusesztvennovo prava. Moszkva, 45–57. o. Gschwendtner, H. (1968): Der Begriff der jutistischen Person im Verfassungsrecht. München. Hardenberg, C. (1969): Die Beteiligung von nichtrechtsfähigen Vereinen an Gesellschaften und Körperscheften. München. Höcker-Weygand, C. (1980): Die Rechtsinstitute und Rechtsiustitutionen des jugoslawischen Selbstverwaltungssystems. Berlin. Jhering, R. (1893): Der Zweck im Recht. 1. kiadás, Leipzig, I. kötet, 217. o. John, U. (1977): Die organisierte Rechtsperson. Berlin, 21. o. Kantorowicz, H. (1982): Rechtswissenschaft und Soziologie. Berlin, 139. o. Kauser Lipót (1948): A jogi személyrõl. Debrecen. Kilényi Géza (2006): A közigazgatási szervek jogi személységének problémái. Budapest. Komáromi Gábor (1981): A gazdasági munkaközösség, mint új társasági forma. Magyar Jog, 12. sz. Mayer, O. (1908): Die juristische Person und ihre Verwertbarkeit im öffentlichen Recht. Tübingen. Moór Gyula (1931): A jogi személyek elmélete. Budapest. Mummenhoff, W. (1979): Gründungssystem und Rechtsfähigkeit. Berlin, 7–13. o.

Gazdaság – Jog – Társadalom

15

Münzel, F. (1981): Neues chinesisches Vertrag- und Wettbebewersrecht. Recht und internationalen Wirtschaft, 4. sz. Nass, G. (1964): Person, Persönlichkeit und Juristische Person. Berlin. Nobel, P. (1970): Anstalt und Unternehmen. Diessenhoffen. Novotny Zoltán (1983): A vállalaton belüli jogalanyiság kérdései. Miskolc. Ostheim, R. (1967): Zur Rechtsfähigkeit von Verbänden im österreichischen bürgerlichen Recht. Wien – New York. Ott, C. (1977): Recht und Realität der Unternehmenskorporation. Ein Beitrag zur Theorie der juristischen Person. Tübingen. Péter Béla (1968): A részleges jogi személység problémája az ipari nagyvállalatoknál. Döntõbíráskodás, 1. sz. Petrik Ferenc (1996): Az elvarázsolt tulajdon. Budapest, 170–173. o. Rahmilovics, L. V. (1977): Hozjajsztvennaja pravo szubjektnoszty i juridicseszkoe lico. Pravovegyennyije, 2. sz. Raiser, T. (1969): Das Unternehmen als Organisation. Berlin. Rittner, F. (1973): Die werdende jutistische Person. Tübingen. Rupp-von Brunneck, W. (1969): Zur Grundrechtsfähigkeit juristischer Personen. Frankfurt. Slepnicka, H. (1969): Die sozialistische Kollektivperson. Wien – Köln. Szászy Schwarcz Gusztáv (1906): A jogi személy magyarázata. Budapest. Szép György (1981): Az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoport. Magyar Jog, 12. sz. Szikora Verornika (2004): Személyegyesítõ társaságok a német, osztrák és a magyar társasági jogban. Miskolc. Ulmer, P. (1980): Die Gesellschaft bürgerlichen Rechts. München, 5–8. o. Venediktov, A. V. (1948): Gaszudarsztvennaja szocialiszticseszkaja szobsztvennoszty. Moszkva. Világhy Miklós (1967): Az egyesülésrõl. Jogtudományi Közlöny, 9. sz. Wellmann György (1986): Jogalanyisági kérdések a gazdasági munkaközösségekkel kapcsolatban. Jogtudományi Közlöny, 2. sz.

16

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Wellmann György (1993): A jogi személység nélküli társaságok joggyakorlatáról. Gazdaság és Jog, 10. sz. Weltner Andor (1962): A szocialista munkaviszony és az üzemi demokrácia. Budapest, 355–383. o. Wieacker, F. (1973): Zur Theorie der juristischen Person des Privatrechts. Göttingen, 372. o. Wolff, H. J. (1933a): Juristische Person und Staatperson. Berlin. Wolff, H. J. (1933b): Organschaft und Juristische Person. I. kötet, Berlin.

Gazdaság – Jog – Társadalom

17

18

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Vastagh Pál* EU–CANADA TIES: PRESENT AND FUTURE The external relations of the EU The organisation of the European integration, in correspondence with its economic and political weight, has built extensive international relations all over the world. It is common knowledge: the Commission of the European Communities plays a decisive role in directing and implementing the international activities, as the European Union created by the Maastricht Treaty, under the terms of international law is not a legal entity. This situation is going to change in the near future. Upon the Treaty of Lisbon entering into force, the well-known pillar structure of the union will cease to exist. As a consequence, the Treaty gives the EU a uniform structure and makes it one legal entity. The EC is a peculiar player in international law. Its legal status is similar to that of an international organisation, but it is very similar to that enjoyed by states or federations of states as well. This is shown by the fact that external countries consider the EC as a legal partner, and further proved by international agreements made with it and diplomatic relations entered into. More than 160 states have accredited diplomatic representatives with the EC. The Commission of the EC itself also maintains diplomatic representatives, so called delegations in external „third” countries. The Commission operates more than 130 delegations outside the EU. These figures well express the rising economic and political weight of the EU. In accordance with the development of the European integration there is a great variety of forms of external relations. During the enlargement process different association and accession agreements were concluded. The cooperation with members of EFTA and the European Economic Area represent special categories. The stabilization and association agreements with countries of the Western Balkans introduced a new chapter. A unique agreement was concluded with non-European countries of the Mediterranean Basin. The Lomé Convention gradually extended to more than 70 countries of Africa, the Caribbean and Pacific states. As the greatest buyer of Russian oil and gas supplies, the EU pays particular attention to the development of political and economic ties with Russia. Similarly, the EU maintains distinct relations with Japan, one of its main economic rivals (Horváth, Z., 2007: 326–346).

*

Ambassador of the Republic of Hungary to Canada

Gazdaság – Jog – Társadalom

19

Transatlantic ties The transatlantic ties of the EU have some peculiarities but contradictory elements too. On the one hand, most EU Member States are members of the joint political and military alliance with the USA and NATO. But this fact does not at all mean identical positions in the most significant issues of world politics. (This is well illustrated by the divergence and confrontation of views concerning the USA-led war in Iraq and its impact on the EU Member States’ policies.) Despite the EU’s ambitious political goals, the acknowledgement of the military and economic capacities of the USA is decisive, the political unity is stabile. On the other hand, beyond this close cooperation the USA is a rival for the EU in the international economic competition. This has lead and may lead to several conflicts in the future. The result of this rivalry is assessed in different ways. Many experts question that the EU has real chances of catch-up and predict further lagging behind the USA. The concerns about the implementation of Lisbon Strategy strengthen the above forecast. During the last decades, the cooperation between the EU and the USA has deepened and become more efficient in spite of the conflicts. As part of the new Transatlantic Agenda (NTA) of 1995, the EU and USA hold continuous, intensive, institutionalised dialogues on economic, political, security and social issues affecting the world and their bilateral relations. This cooperation is complemented by an EU-USA action plan. On both sides there emerge concerns and reservations, but the real economic potential of USA-EU economic ties is fundamental in the international economic system. These relations are responsible for nearly 40% of the world trade, goods and services worth of more than USD 2 billion are traded daily, and 14 million people owe their jobs to these ties. In the last few years, the USA realised that Europe is her most essential strategic ally, and opinions considering the EU as a dangerous rival are dismissed. The EU also assesses the weight and value of the American security umbrella more realistically (Horváth, G., 2007: 59–66).

The EU and Canada The other important transatlantic dimension is the ever enlarging system of cooperation between Canada and the EU. The partnership dates back to 1959, when Canada accredited her first ambassador to the EEC. In 1976 the EEC and Canada signed a framework agreement on economic cooperation, the first formal agreement of its kind between the EEC and an industrialised country. This agreement did not contain strictly political elements; besides emphasising the common heritage and common goals it aimed at deepening and widening economic and trade relations. In 1990 European and Canadian leaders adopted a Declaration on Transatlantic Relations, extending the scope of their contacts, and establishing regular summits and meetings of ministers of trade and foreign affairs. A wide ranging consultation mechanism was set up, including a permanent dialogue between the European Parliament and Canadian federal legislation. Since 1980 a Canada-Europe Friendship Association has operated in the Canadian Parliament, providing forum for regular exchange of views with the European parliamentary institutions, including the EP, the Parliamentary Assembly of the Council of Europe and the national parliaments of certain European countries. Besides the institutionalisation, the extending political character of the cooperation is a similar significant development. The political changes on the European continent in 1989-90 offered new possibilities for the transatlantic ties as well. The united Europe made many efforts to gain a new, more influential position on the world political stage. Since then the cooperation has focused on tackling the

20

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

most serious challenges, like international terrorism, drug production and trafficking, and proliferation of weapons of mass destruction. Greater attention has been devoted to environmental issues and problems of sustainable development. In 1996 a new political declaration on EU-Canada relations was made at the Ottawa Summit, adopting a Joint Action Plan, identifying additional specific areas for cooperation. The action plan was structured into four comprehensive chapters: economic and trade relations, foreign policy and security issues, transnational issues and strengthening people-to-people links. It emphasised the mutual commitment to assisting the new democracies of Central and Eastern Europe, Russia, Ukraine, and other post-Soviet states to promote the rule of law and to strengthen the protection of human rights. The JAP opened a new level of cooperation when declared the possibilities of Canadian provinces and other sub-national entities in their respective areas of competence, in developing transatlantic contacts and in implementing the JAP. The last of the series of comprehensive bilateral agreements was the European Union-Canada Partnership Agenda, concluded in March 2004, which provides for bilateral cooperation on security, global economic prosperity and other major issues. This framework was complemented with additional, sectoral agreements, e.g., on customs cooperation, mutual recognition of patents, veterinary regulations, competition rules, trade of wine and spirits, etc. In the last decades, economic cooperation and trade between Canada and the EU have become fundamental for both partners. In 2006 Canada ranked 10th among the most important partners of the EU, in terms of import Canada ranked 15th, while in terms of export it ranked 9th. Trade with Canada gave 1,8 % of the total trade volume of the EU, amounting to 45.9 billion euros. The EU is Canada’s second largest trading partner and the largest non-North-American trading partner for the last 25 years. 9.2 % of Canada’s total trade volume was realised with EU Member States, while 69.2 % with the USA. These figures clearly show the dependence of Canada on the US economy and reveal her vulnerability. The EU is also the second largest investor in Canada after the USA. Canada is the third largest investor in the EU member states following the USA and Switzerland.1 Hungary’s share from the inflow of working capital is 1.6% of all Canadian investments within the EU, which is very favourable. This progress is well illustrated by the fact that while at the beginning of the 1990s the EU invested 35 billion dollars in Canada, this figure in 2002 reached 102 billion dollars. The growth of Canadian investment in the EU was even more spectacular, rising from 1 billion dollars to 120 billion between 1992–2005. More than 30% of Canadian export of capital directs to Europe (CMA Management, 2007: 1–9). In spite of some downturn in 2004, when investment from Europe went down to 91 billion dollars, the two-direction flow of capital was three times the amount of bilateral trade volume. Canadian businessmen approach the economic opportunities offered the by EU with cautious optimism. The business environment of the EU has several features that are absolutely advantageous for Canadians. Business culture, foreign language skills, legal background, judiciary, and high-level protection of intellectual property can be very stimulating, and create a good background for the development of economic ties. In the next few years, new perspectives

1

European Commission Trade Issues, DG Trade 7 Aug, 2007.

Gazdaság – Jog – Társadalom

21

are provided by the newly acceded countries. The Czech Republic, Hungary, Poland, Slovakia, and Slovenia have strong capacities in areas like automotive production, IT, financial services, biotechnology as well as potential for infrastructure projects in roads, airport, and power projects. The EU financial resources for newly acceded countries opened on January 1, 2007, have raised the interest of Canadian companies and investors too. Yet there emerged some barriers which may hinder the further progress in EU-Canada relations. Prior to 2006 the former Liberal Canadian government opted for strengthening and deepening these relations. In Canada’s International Policy Statement it declared the wish to prepare a new, comprehensive agreement. A Trade and Investment Enhancement Agreement with the EU was meant to move beyond traditional market access considerations, anticipating future challenges, such as the need for greater cooperation on regulatory issues and to enhance the use of best practices, to facilitate trade and investment, to focus on the cooperation in the field of science, technology and innovation, mutual recognition of professional degrees. The essential target was to break the existing barriers.2 The preparatory negotiations started in Brussels, in May 2005. After three successful rounds, the parties mutually agreed to suspend the talks provisionally, waiting for the results of the Doha Round of WTO talks. Canadian business circles support the conclusion of TIEA, and explain the stalemate by the lack of political will. According to Peter Hall, Export Development Canada deputy chief economist “Despite the long history of economic and political cooperation, Canada and the European Union’s trade and investment relationship has languished over the last decade with little progress towards deepening economic integration” (CMA Management, 2007: 2–3). Under the latest developments, the Commission insists on the original objectives of TIEA, while the Canadian party would be satisfied with a less comprehensive, free trade type agreement, similar to the ones they have concluded with four countries of the European Free Trade Area (Iceland, Norway, Lichtenstein and Switzerland). These agreements target breaking trade and customs barriers of free movement of goods only (Blakes Bulletin, 2008). In the foreign trade strategy of the current Conservative government, Europe is not among the priorities, they focus on Latin-America, the Caribbean, Brazil, China, and India. The development of economic and commercial EU-Canada ties is inseparable from the economic role and potential of the USA. The close interdependence of Canadian and US economies means strict determination mainly for Canada. In connection with this, the previously mentioned 2005 Canada’s International Policy Statement underlined that a more intensive cooperation with the EU would not push back the USA; Canadian businesses should make use of the advantages of both markets. “Canada should become a gateway for European companies to establish themselves in North America” (Canada’s International…, 2005: 28). 85% of all trade being with the USA, Canadian economy is vulnerable; its positions are greatly influenced by everything that happens in the neighbouring country. This dependence became even more obvious after September 11, 2001, when the Canada-USA borders were closed for some days causing significant losses to Canadian economy. Similarly, Canada suffered enormous losses due to the changes in the trade of soft wood lumber. This had a very negative impact on all Canadian forestry and lumber industry, the conflict being solved only after long years of debates. That is why using the opportunities offered by the EU – as the biggest single

2

22

Canada’s International Policy Statement: A Role of Pride and Influence in the World. Department of Foreign Affairs and Trade, 2005, 28 p.

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

market in the world – is so essential for Canada. Pierre Lordie, President and CEO of Bombardier Transportation has said, “the overwhelming reliance on the United States is now becoming a growing concern because increases our economic vulnerability… it is risky to place ’all your eggs in the same basket’!” (Verdun, 2003: 1–2.)

For a more intensive cooperation A more intensive cooperation on both sides is still hampered by several obstacles, which have negative effects even in case of firmer political willingness. In 2005 the European Commission initiated to make a comprehensive joint study to explore the key areas of concern in the field of investments and trade. Both parties find difficulty in the differences in business culture, knowledge of regulations, and access to authorities. Experts found Canadian work permits and immigration procedures burdensome, and also mentioned ownership restrictions in telecommunications and broadcasting sectors, and differences in EU and Canadian technical standards. However, EU products have a disadvantage against US products (cars, textile, etc.). For European companies it is also difficult to interpret the existence of divergence in federal and provincial content requirements for some procurement contracts (e.g., telecom). It is a very important consideration for European companies to take into account the role of provinces, which have wide competence to build international economic relations independently, e.g., Alberta, Québec, British Columbia. According to Canadian businessmen, in the EU Member States they have to face hardships in the field of movement of workers and restrictions for service providers. Lack of harmonisation of Double Taxation Prevention Agreements between Canada and some Member States along with problems with VAT refunds in intra-community operations also negatively affect operations of Canadian companies. They criticised strict social legislation especially for dismissal of employees, which diminish the attractiveness of some EU markets.3 Consequently, real, essential improvement in the development of bilateral ties will be accomplished by a comprehensive agreement going far beyond a free trade agreement. During the latest EU-Canada Summit in Berlin, June 4, 2007, the parties confirmed their commitment to continue negotiating the terms of TIEA. They resolved to make a joint study to examine and assess the cost and benefits of a closer economic partnership. “The study will also identify how such a partnership could complement ongoing efforts to enhance the bilateral cooperation in areas such as science and technology, energy and the environment. Leaders will review the results of this study at the 2008 Canada-EU summit, with a view to pursuing balanced and closer future EU-Canada economic integration.” (EU-Canada…, 2007: 7.) The change in government of Canada at the beginning of 2006 lead to slowdown in the intensity of cooperation. The EU-Canada summit scheduled by 2006 was postponed twice upon the request of the Canadian partner due to domestic political situation and shortcomings of the preparation. However, in 2007, the EU-Canada Summit was realised and outlined a programme of wide range cooperation.

3

Market Access Information and Analysis: Study on Foreign Direct Investment (FDI) and Foreign Affiliate Trade (FAT) between the EU and Canada. Final Report. 2005, 197 p.

Gazdaság – Jog – Társadalom

23

The parties expressed their commitment to the free and secure movement of people between the EU-Canada and to the objective of visa exemption for all EU member states as soon as possible. In the spirit of the Summit Statement, the Canadian government granted the visa-free status to citizens of Hungary, Poland, Slovakia and Lithuania from March 1 2008, which gives a great impetus to the further development of our bilateral relations. To achieve this, besides the efforts of Canadian and national experts and politicians, the contribution of the EU was essential, too. The EU and Canada wish to cooperate on global challenges, such as counter-terrorism and non-proliferation, and regional challenges, such as the Balkans and the Middle East peace process. They also decided to deepen the ongoing cooperation in military and civilian crisis management, establish cooperation between the EU and Canada’s Stabilisation and Reconstruction Office in crisis response and election observation. The EU-Canada Summit underlined that a peaceful, democratic and more prosperous Afghanistan that respects human rights under the rule of law, and lives in peace with her neighbours is a priority and a joint vision for both of us. So Canada will participate in a new EU Police Mission (EUPOL) to Afghanistan to work towards a professional, effective and ethnically balanced Afghan police force. Justice sector experts will also provide training and mentoring to police officers nation-wide. Canada and the EU share common objectives in the field of justice and home affairs, both in terms of the ongoing fight against terrorism and organised crime and safeguarding civil liberties. The movement of people, migration and asylum are also key issues in terms of global governance. Strengthening the judicial cooperation, Canada continued active engagement with Eurojust and concludes an operational agreement between Canada and Europol. Another key field of cooperation is migration and asylum issues, especially combating illegal and irregular migration. For the Member States of the EU it is particularly considerable to exchange information on best practices concerning the integration of immigrants. In the last few years, the EU-Canada Immigrant Integration Fora have created good possibilities. Understandably, the summit focused on climate change and energy issues, too. The parties expressed their determination to ensure access to affordable, clean and secure sources of energy to underpin sustainable global economic growth and protect our environment. Through the work of IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change), they underlined the need for reducing global greenhouse gas emissions by at least half by 2050. Canada is committed to a 60-70% reduction compared to 2006, while the EU concluded that developing countries should collectively reduce their emissions by 60-80% by 2050, compared to 1990. EU-Canada high level dialogues on energy and on environmental issues will also take place. In the next decades, the role of Canada in the energy supply for the world may significantly rise. As to the ambitious formulation of Prime Minister Stephen Harper, Canada is an emerging energy superpower. May the term “superpower” seem to be too strong, Canada is a major – and perhaps more importantly – a reliable world player in the energy sector. Undoubtedly, Canada owns the world’s second largest oil reserves after Saudi Arabia and is the third largest producer of natural gas, besides being the world’s largest producer of hydroelectricity. Although these immense oil reserves can be produced from oil sand by very expensive and environmentally unfriendly technology, there is great international interest. Canada is carrying out talks on joint exploration and transportation with China, South Korea and Russia. In the near future, as a consequence of the climate change, new shipping routes in the North Sea may become year round passable without icebreakers. These factors may create a completely new situation in world trade and may diversify the energy supply for Europe. This is the reason why the Ambassadors of the EU Member States to Canada and the Delegation of the European

24

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Commission proposed involving Canada in the transatlantic energy dialogue. “China as well as other emerging economies and the US are not hesitating to do so and the EU risks losing out on a potential secure source of supply.” (Joint Report…, 2007: 8.) Unfortunately, the EU Energy Action Plan adopted March 2007 failed to do so.

Education and science One of the most promising areas of bilateral relations is education and science. It is in Canada’s vital interest that more Canadian students could study at European universities. Very few students take part in exchange programmes, mostly in US universities. In the framework of Canada-EU Higher Education and Training Agreement, several European and Canadian universities launched exchange programmes in 2001. Besides the opportunities created by this agreement, other EU training programmes, like Tempus, Leonardo da Vinci, Erasmus Mundus offer good possibilities. The European Union provided financial assistance for the creation of institutes for European Studies in Canada. These Centres well operate at the University of Toronto, University of British Columbia, McGill University, Montreal, Carleton University, Ottawa, Dalhousie University, Halifax, and University of Victoria. There is a network of Jean Monet departments, and currently 12 Jean Monet professors lecture in Canada. In October 2007 a new, 8-year agreement towards increasing cooperation in higher education, training and youth was signed. The comprehensive programme contains 11 major transatlantic scientific projects for 650 European and Canadian researchers and students. Out of 15 EU Member States 30 universities and research centres joined the work, among them 2 Hungarian universities: the Budapest University of Technology and Economics, and the University of West Hungary, Sopron.4

Impacts on Hungary Obviously, a more intensive and effective EU-Canada cooperation will have beneficial impacts on Hungary as well. Lately trade turnover with Canada has risen. In September 2007 Statistics Canada reported: Canadian export to Hungary realised USD 135.3 million, showing 81.7% rise compared to the previous period. The import from EU countries to Canada was valued USD 222.7 million, rising by 39%. While rising trends are positive, the volume of trade is very low.5 The volume of Canadian investments in Hungary is more significant by orders of magnitude, exceeding USD 2 billion. The enlarged EU can count on an increased interest on behalf of Canada; the nearly 500 million populated single market is very attractive. As for Hungary, the objectives of the National Development Plan: transport, modernisation of the railway system, infrastructural development has raised the interest of Canadian investors, as well. The development of economic ties is well supported by our balanced bilateral political relations based on the political-military alliance and shared values. The only disturbing factor, the onesided visa obligation to Canada, was eliminated on March 1, 2008.

4

Human Resources and Social Development Canada, 2007.

5

Külgazdasági Tájékoztató, 2007. No. 3.

Gazdaság – Jog – Társadalom

25

*** To sum it up, Canada needs the European Union badly, and we can state this not only on the basis of economic interests. For Canada the presence at the world’s biggest single market as well as the investment opportunities are essential. Canada has further reasons for maintaining intensive European relations and gaining experience, too: she can learn a lesson from the European social model, institutions, the operating systems of health care, public education, old age pensions, and unemployment benefits. The past or current reforms taking place in the Member States – changes in the social benefits system of welfare states, the reduction of the role of the state machinery – can also serve as examples for Canada. Several researchers agree that Canadian identity is closer to European identity. Multiculturalism, bilingualism, the importance of maintaining a public education system, social solidarity relates this country more to the values of Europe that the values of the USA. All these factors go far beyond economic interests and argue for strengthening the ties. The European Union clearly endeavours to preserve and strengthen its economic positions in Canada. The Member States, which more and more often have to face problems arising from immigration and the connected accomodation difficulties, can learn lessons from Canadian politics: how to promote social integration of new immigrants without their having to give up their own identity, language, and cultural values. Another important source of interesting experience for Europeans can be the enforcement of autonomy, not only in Québec but in the other provinces as well. Prospectively the next decades will bring new, greater opportunities for Canada as well: the vast energy resources, new shipping routes, more distinct role in international politics, the stabile and well functioning economy of the country will surely upgrade Canada. Thus in the formulation of its transatlantic strategy the European Union must follow the development of this country much more carefully, and do its best to enrich and enhance the ties rooted in the common historical past and shared cultural values.

References Blakes Bulletin on International trade (2008): Canada Cocludes Two New Free Trade Agreements. January, 2. Canada’s International Policy Statement (2005): A Role of Pride and Influence in the World. Department of Foreign Affairs and Trade, 28 p. CMA Management (2007): Canada/Europe – a languishing relationship? October. EU-Canada Summit Statement, 2007, Berlin, June 4. Horváth, Gábor (2007): Európa felfedezése. Európai Tükör, No. 1. Horváth, Zoltán (2007): Handbook on the European Union. Hungarian National Assembly, 658 p. Joint Report of EU – Heads of missions based in Ottawa (2007): Canada – an Energy partner for the European Union. Ottawa, February 1. Verdun, Amy (2003): Canada and the European Union: Stregthening Transatlantic Relations. Journal of European Public Policy, Vol. 10. No.1. February.

26

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Rüdiger Kipke* „LEITKULTUR”– VITA NÉMETORSZÁGBAN A DOMINÁNS KULTÚRÁRÓL** Németország mint migrációs célország A Német Szövetségi Köztársaság migránsok preferált célországává vált. A bevándorlók eltérõ kulturális hagyományokkal rendelkezõ területekrõl érkeznek. Transznacionális migránsokról van szó, akik legalább egy meghatározott idõre letelepednek és bevándorló kisebbségként egy autochton („õshonos”) társadalmon belül élnek saját etnikai, nyelvi és kulturális identitásukkal. Elsõsorban munkavállaló bevándorlók õk, akik családdal együtt vagy család nélkül érkeznek. Rajtuk kívül vannak még menekültek, olyanok is, akik politikai menedékjogot élveznek. Egy másik bevándorló csoportot képeznek az úgynevezett áttelepülõk (vagy „kései áttelepülõk”) és hozzátartozóik. Áttelepülõknek a német származású, a német népcsoporthoz tartozó személyeket nevezik, akik 1950 óta érkeznek Kelet-Európa országaiból, beleértve a Szovjetuniót és utódállamait, azt követõen, hogy befejezõdött a német nemzetiségûek kitelepítése és elûzése a háború után. Az õ bevándorlásukat a német állam – politikai indokokkal – sokáig ösztönözte. Az áttelepülõk befogadásával kapcsolatban a német hatóságok vagy az úgynevezett „kitelepülési kényszerbõl” indulnak ki, vagy abból a megfontolásból, hogy ezekben az országokban hátrányban részesítik a német nemzetiségûeket. Az áttelepülõk német állampolgárságra jogosultak. Nem német származású hozzátartozóikat – bár az utóbbi idõben szigorított feltételekkel – szintén befogadják, és megadják nekik az állampolgárságot. A befogadási feltételek szigorodása következtében az elmúlt években erõsen csökkent az áttelepülõk száma. Az NSZK-ba az 1950 óta áttelepültek és nem német hozzátartozóik száma közel négy és félmillióra tehetõ. Õk tehát német állampolgárok és feltételezik róluk, hogy Németországhoz per definitionem etnikai és kulturális kötõdésük van. A migránsok közül az áttelepülõk azonosulnak legkevésbé azokkal az országokkal, ahonnan érkeznek. Ennek ellenére új hazájukban nem ritkán „idegen” németekként élnek, társadalmilag elszigetelik, sõt diszkriminálják õket mint, úgymond, „fehéroroszokat”. A háború után már az ötvenes években elkezdõdött a munkavállalói migráció. A gazdaságilag prosperáló Nyugat-Németország munkaerõhiánnyal küszködött és növekvõ mértékben kényszerült dél-európai, valamint mohamedán országokból, fõleg Törökországból „vendégmunkás* **

professzor, Siegeni Egyetem Politikatudományi Intézete, fordította: G. Márkus György

Gazdaság – Jog – Társadalom

27

ok” toborzására. Kezdetben senki sem feltételezte, hogy a vendégmunkások huzamosabb ideig itt maradnak. Azt képzelték, hogy állandó jellegû fluktuáció lesz majd jellemzõ. Azaz, a külföldi munkavállalók egy meghatározott idõt az NSZK-ban töltenek, itt dolgoznak, majd késõbb újak lépnek a helyükre. Nemzetgazdasági szempontból azonban nem bizonyult kifizetõdõnek az elképzelt rotáció. A munkát keresõ migránsok ott maradtak, ahol jól tudtak keresni. Ha egyesek mégis visszatértek hazájukba, azt egyéni megfontolásból tették. Miután Nyugat-Németországban kezdett kialakulni a strukturális munkanélküliség, 1973-ban leállították a munkások toborzását mindazon országokból, amelyek nem tartoztak az Európai Közösséghez. A Németországban maradt „vendégmunkások” egyre gyakrabban maguk után hozatták házastársaikat és családtagjaikat, berendezkedtek új környezetükben. Gyermekeik születtek, akik német óvodákba és iskolákba jártak és több-kevesebb sikerrel németül tanultak. 2006 végén Németország 82,3 millió lakosa közül 6,75 millió, azaz 8,2% – igen különbözõ irányokból érkezett – külföldi állampolgár. A legnagyobb csoportot 1,74 millióval a törökök képezik. Az elmúlt években és évtizedekben jelentékeny számú bevándorlónak adták meg a német állampolgárságot. Ezek között csak 700.000 a korábban török állampolgárságú lakos (Statistisches Bundesamt, 2007a: 48; Statistisches Bundesamt, 2007b). Az állampolgárság megadását az tette lehetõvé, hogy – meglehetõsen korlátozott jelleggel – eltértek a származási elvtõl, mely a legutóbbi idõkig még nagyon szigorúan behatárolta a német állampolgársági jogot. Az összlakosság közel 20%-a, tehát 15 millióan rendelkeznek úgynevezett migrációs háttérrel. Ide mindazok a lakosok tartoznak, akik saját maguk, vagy akiknek a szüleik, illetve nagyszüleik bevándoroltak, függetlenül jelenlegi állampolgárságuktól (Konsortium, 2006: VIII). A 25 év alatti fiataloknál már 25% a migrációs hátterûek aránya (Deutscher Bundestag, 2007: 7). A felsorolt tények tulajdonképpen kikényszerítik azt, hogy szakítsunk azzal a még ma is elterjedt hagyományos elképzeléssel, hogy Németországban egy etnikailag egynemû társadalom létezik, amit a német történelem, a német nyelv, valamint a közös német kulturális örökség jellemez. Az autochton vagyis „õshonos” lakosság egyes csoportjaival nyilvánvalóan nehezen értethetõ meg, hogy Németország bevándorlási célországgá vált. Pedig könnyen meggyõzõdhetünk e tényrõl, elég, ha kimegyünk a nagyvárosok utcáira, körülnézünk és hallgatjuk, milyen nyelven beszélnek az emberek. Az „õshonos” lakosság nagy többsége ezt – tekintettel a drámai módon csökkenõ születési rátákra – helyesli vagy legalább is jóváhagyólag elfogadja, mivel tudatában van annak, hogy Németországot különben elkerülhetetlenül a gazdasági és társadalmi hanyatlás fenyegetné. Természetesen találkozunk félelemmel, többek között a munkahelyekkel kapcsolatban. A jelenlegi EU-térségbõl bevándorlókat többnyire ellenérzések nélkül integrálják, és õk is könnyen integrálódnak. A muzulmán országokból való bevándorlást azonban a társadalomban politikai problémaként érzékelik. Növekvõ nehézségekkel találkozunk a mohamedán migránsokkal való együttélést illetõen. Látjuk a fejkendõben járó fiatalasszonyokat, akik közül sokan öltözékükkel is kifejezik elrejtõzésüket. Mecsetek épülnek és sok városban gettók alakultak ki, ahol a mohamedán bevándorlók egy olyan típusú „párhuzamos társadalomban” élnek, amelynek saját rendje és saját szabályai vannak. Mindez egy teljes más kultúrának a kívülrõl is érzékelhetõ kifejezõdése, valamint annak kinyilvánítása, hogy ezek az emberek meg akarják õrizni kulturális identitásukat. A dolgokat súlyosbítja, hogy az embereket megrémítik a média tudósításai a „becsületbeli gyilkosságokról”, a kényszerházasságokról, az iszlám terrorizmusról. Vannak, akik kollektív elutasítással reagálnak és aggódnak a „keresztény Nyugat” fennmaradásáért. Mindezt megnehezíti, hogy a németek sehogyan sincsenek felkészülve a közvetlen kontaktusra a mohamedán kultúrkörrel. Németországban az iszlámnak nincs saját története. Természetesen a múltban vol-

28

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

tak már találkozások a mohamedán világgal, és a XVIII. század óta baráti kapcsolatok alakultak ki Poroszország (késõbb a Német Birodalom) és az Oszmán Birodalom, illetve Törökország között, mégis e világ megmaradt távolinak és idegennek. Nehezen tudjuk pontosan megmondani, hogy jelenleg hány muzulmán él a Német Szövetségi Köztársaságban, mivel a statisztika nem mutatja ki megbízhatóan a felekezeti hovatartozást. Azt feltételezhetjük, hogy kb. 3,4 millió mohamedán él itt, többségükben szunniták. Hogy kötõdnek-e ezek az emberek a vallásukhoz és az iszlám kultúrához, arról még kevesebbet tudunk. A rendelkezésre álló statisztikák arra utalnak, hogy a mohamedánok mintegy egyharmada vallásosnak tekinthetõ (Frerk, 2007: 2, 5).

A multikulturalizmus és a társadalom egysége A német evangélikus és katolikus egyház 1980 õszén ökumenikus rendezvényt tartott, „a külföldi polgártárs napját”. Megállapították: „multikulturális társadalomban élünk”. Ezzel olyan fogalmat vezettek be, amely Kanadából származik, egy hagyományosan több etnikumot befogadó, migrációs célországból. Európai viszonyokra azonban Kanada példája aligha alkalmazható. Kanadában az 1970-es évek kezdetétõl azt a politikát nevezték multikulturalizmusnak, amely államilag biztosítja mind az õslakosok, mind a különbözõ bevándorló csoportok nyelvi és kulturális identitásának védelmét. Az egyházaknak ez az üzenete megosztotta a közvéleményt és széleskörû társadalompolitikai, illetve társadalomtudományi vitát váltott ki. A fal leomlását követõ meghatározó és mélyre ható politikai események és változások, a német újraegyesítés, valamint az azt követõ gazdasági és szociális nehézségek Kelet-Németországban hosszú idõre háttérbe szorították ezt a vitát. A baloldali és liberális politikai táborban elvben elfogadták a multikulturális társadalom modelljét, sõt üdvözölték, mint társadalmi sokszínûséget teremtõ gazdagodást. A nemzeti-konzervatív, valamint a nacionalista körök ezzel szemben a multikulturalizmust kimondottan elutasították, olyan veszélynek tekintve azt, amely fenyegeti a saját kulturális identitást és az össztársadalmi egységet. Idõközben – tekintettel a bevándorlók kapcsán nyilvánvalóvá váló interkulturális (kultúrák közötti) problémákra – a támogatók érezhetõen visszafogottabbakká váltak. Az ellenzõk körében viszont egyre többen belátták, hogy a multikulturalizmusnak nincsen komolyan vehetõ alternatívája. Arról azonban, hogy mi is a multikulturalizmus, az elképzelések meglehetõsen homályosak és eltérõek maradtak. Mindmáig nem dolgozták ki a multikulturális társadalom konkrét és konszenzusos modelljét.1 A politikai napirenden tovább-

1

Jellemzõ a koncepció hiányára a terminusok, a szavak önkényes használata. Olyan központi fogalmakat mint integráció és asszimiláció, egyesek szinonimákként kezelnek, mások viszont eltérõ jelentéstartalmat tulajdonítanak nekik. Az lenne kézenfekvõ, hogy az integrációt a beilleszkedéssel kapcsolatos átfogó fogalomként használjuk. Az asszimiláció viszont egy olyan alkalmazkodási folyamatot jelöl, amelynek során az emberek kognitív, érzelmi és részvételi dimenzióban illeszkednek az õket befogadó társadalomhoz. Ez azzal jár, hogy a bevándorlók korábbi csoporttudata és összetartozási érzése fokozatosan gyengül és végül is teljesen eltûnik. Akkulturációs folyamatról pedig akkor beszélhetünk, ha részben átveszik a befogadó ország kultúrájának bizonyos elemeit, egyébként megtartják származási kultúrájukat. Természetesen átmeneti állapotok is vannak az akkulturáció és az asszimiláció között. (Mintzel, 1997: 176 ff.).

Gazdaság – Jog – Társadalom

29

ra is ott van a kérdés: mekkora kulturális pluralizmus lehetséges, illetve mennyi normatív közösség szükséges ahhoz, hogy a „tarkábbá vált” társadalom funkcióképes maradjon? A fentiekkel kapcsolatos vitában igen fontos szerepet játszott a német Leitkultur, a „domináns német kultúra”2 fogalma. A Leitkultur politikai koncepcióját 2000 októberében Friedrich Merz, a Bundestag, a parlament, kereszténydemokrata frakciójának akkori elnöke fejtette ki. A Leitkultur kötelezõ értékorientációs és viselkedési mérce az ország valamennyi lakosa számára, származástól függetlenül. Már maga a fogalom is ellentmondásos és vitatható. Hiszen azt az elképzelést foglalja magában, hogy valamilyen állami autoritás elõírásokat jelöl ki az értékorientációkra, erkölcsi attitûdökre és viselkedési módokra, s ezeket kötelezõvé tehetné és tenné az állampolgárok számára. Nem a politikus Merz volt az elsõ, aki Leitkultur-ról, azaz irányadó kultúráról beszélt, de tekintettel politikai pozíciójára, az õ beszéde kapott igen nagy visszhangot. A tulajdonképpeni vitát a nyilvánosságban Merz állásfoglalása váltotta ki. Ezt megelõzõen Bassam Tibi, egy szír származású, Németországban oktató politológus írt a Leitkultur-ról, egy irányadó kultúra kérdéseirõl. Írásaival csak szakmai körökben foglalkoztak, az általa kialakított fogalom ily módon azonban szélesebb közönséget ért el. Tibi a fogalmat európai kontextusba helyezi. Úgy véli, hogy mind az „õslakosok”, mind a migránsok számára egy irányadó európai kultúrának kell érvényesülnie. Az európai Leitkultur tartalma:

• az ész elsõbbsége a vallási kinyilatkoztatásokkal szemben, • az egyéni emberi jogok elismerése, szekuláris demokrácia, • pluralizmus és tolerancia (Tibi, 2001: 26).3 Hogy Merz mit értett Leitkultur alatt, eleinte nem volt egészen világos. A koncepciót csak késõbb konkretizálta, rámutatva, hogy a szövetségi alkotmányra gondol. Az alaptörvény meghatározó elemei egyrészt az emberi méltóság elve, az emberek szabadságjogai és védekezési joga az állammal szemben, másrészt az állampolgári kötelességek. Az alkotmány az ország értékrendjének legfontosabb kifejezõdése és része a német kulturális identitásnak, lehetõvé téve egyáltalán a társadalom belsõ összetartását. Ez az alkotmány egyaránt kötelezi az õshonosokat és a bevándorlókat. Az alaptörvény leszögezi a nõi egyenjogúság társadalmi vívmányát, amelyet a német társadalomban kulturális tradícióktól függetlenül mindenkinek el kell fogadnia. Hiszen nem lehetséges különbözõ kultúrák együttélése, ha nem tartják tiszteletben a minimális konszenzust a szabadsággal, az emberi méltósággal és az egyenjogúsággal kapcsolatban. Végül Merz a közös kulturális alaphoz tartozónak véli a német nyelvet, amelyet a társadalom valamennyi tagjának értenie és beszélnie kell, még akkor is, ha az alkotmány nem tér ki külön az ország nyelvére (Isensee, 2006: 21). A nemzeti-konzervatív táborhoz tartozók közül egyesek túlmentek ezeken a követelményeken. Õk – a németek kulturális örökségének alapján – az etika és a mindennapi élettel kapcsolatos magatartásmódok közös fundamentumát követelik meg a társadalom valamennyi tagjától. Jörg Schönbohm, vezetõ kereszténydemokrata politikus

2

Szinte lehetetlen ennek a – mesterségesen hangzó – német kifejezésnek más nyelvre fordítása. Leggyakrabban – angolul is – a domináns kultúra a fordításokban használt terminus technicus, de, úgy véljük, pontosabb lehetne magyarul a kissé nehézkesnek tûnõ irányadó kultúra kifejezés. (A fordító megjegyzése.)

3

Értékkonszenzusról van szó, a „kulturális modernitás” jegyében. (A fordító megjegyzése.)

30

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

különösen markánsan fogalmaz: a bevándorlókkal való együttélés alapját a német kultúra kell, hogy képezze, „úgy, ahogy ez a kultúra Nagy Ottótól4 a mai napig fejlõdött” (Schönbohm, 1999). Általános az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a bevándorlóknak szóban és írásban kielégítõen kell ismerniük a német nyelvet, hogy megállhassák helyüket a mindennapokban. Egyesek még azt is megkövetelik (természetesen tisztán biztonságpolitikai megfontolásból): a mecsetekben is a németet használják. A német nyelvtanulás melletti harcos kiállás bizonyos mértékig szembeállítható azzal, hogy maga a német nyelv egyre inkább amerikanizálódik. Offenzívában van és számos területre behatol az amerikai angol. Mindez nemcsak az új külföldi polgároknak, hanem sok millió németnek is (mindenekelõtt az idõsebbeknek és a kelet-németeknek) megnehezíti a részvételt a nyilvános kommunikációban. Valamennyi politikai táborban elvileg abban is egyetértenek, hogy a németországi jogrend közös alapot kell, hogy képezzen a társadalom valamennyi tagja számára. Sokan aláhúzzák, hogy a társadalmi integráció mércéje egyedül az lehet, ha a bevándorlók elismerik a jogrendet és a törvényeket (Oberndörfer, 2001: 29ff.). Ezzel persze egyetértünk. Ugyanakkor aláhúzzuk: az életformával kapcsolatos attitûdök, az erkölcsi felfogások és a szokások egy modern plurális társadalomban mindenki számára szabadon megválaszthatók, és ez érvényes a bevándorlókra is. Ez az NSZK alkotmányából és az abban garantált alapjogokból következik: a jogrend keretei között mindenkinek biztosítva van személyiségének szabad kibontakoztatása. Figyelmeztetnünk kell Schönbohmot és híveit: követeléseikkel elhagyják az alkotmányosság talaját. Az állam az egyes ember kulturális önkifejezésével szemben elvben semleges. Csak különleges esetekben foglalhat állást. Ez történik a gyermekek iskolai nevelése során. Az állami iskola annyiban keresztény jellegû, amennyiben a kereszténységet kulturális és mûveltségi tényezõnek fogjuk fel. Az iskolai oktatás során nem lehet szó valamely hitbéli igazság elismertetésérõl. A jog általánosan kötelezõ érvényére vonatkozó közmegegyezéssel kapcsolatban sokan túl leegyszerûsítve gondolják úgy, hogy a jogi normák csupán egy kulturálisan semleges, elvont szabályozórendszert képeznek. Gyakorlatilag fel sem vetik problémaként a konfliktus lehetõségét a német jogrend és az idegen kulturális tradíciók között, és azt sem, hogy milyen ellentmondás állhat fenn egyrészt az állam jogérvényesítésre vonatkozó, másrészt az egyén kulturális önmegvalósításra vonatkozó igénye között. A jogrendnek mint társadalmi produktumnak kulturális meghatározottsága (is) van. A német alkotmány emberképe – vagy olyan alapfogalmak értelme, mint állam, demokrácia, jogállam – a nyugati kultúrában gyökerezik. Ezzel szemben a hívõ muzulmán számára az élet minden területét a Korán határozza meg, mindent a Koránnal igazol. Felmerül tehát a kérdés, hogy az iszlám kultúrából következõ jogelképzelések mennyiben mondanak ellent a német jogrendnek, különös tekintettel az alkotmányra, és hogy mindebbõl milyen konfliktusok fakadhatnak a jogérvényesítés terén. Erre a rendkívül összetett problematikára itt csupán néhány mondattal térünk ki. Az alkotmány már az elsõ cikkelyében az emberi méltóságot tételezi legmagasabb rendû jogi értékként. Ennek a tételezésnek a különleges jelentõsége abból adódik, hogy a német jogalkotás ezzel reagál a nemzeti szocialista diktatúrára. A 2000 éves nyugati szellemtörténet ugyancsak jelentõs mértékben meghatározza az emberi méltóság normatív tartalmát. Két összetevõnek van kiemelkedõ jelentõsége. Egyrészt annak a keresztény felfogásnak, miszerint Isten az embert saját képmására teremtette. Másrészt annak a gondolatmenetnek, hogy az ember mint racionális lény képes az autonómiára, az önmeghatározásra. Ami kulturális elõzményként ennek kap-

4

I. Ottó a 10. században (!) uralkodott. (A fordító megjegyzése.)

Gazdaság – Jog – Társadalom

31

csán még megemlítendõ: a sztoikus bölcselet; az embert személyiségként értelmezõ skolasztika; a felvilágosodás posztulátuma az egyén önrendelkezésérõl (Herdegen 2005: 7ff.). Az emberi méltóság garantálásából vezethetõk le az egyén szabadságjogai és az egyenlõségre vonatkozó jogai. A szabadságot az alkotmányban legáltalánosabban és legátfogóbb módon a személyiség szabad kibontakoztatásának alapjoga garantálja. Ez a jogi norma mindenkinek megadja a lehetõséget arra, hogy saját autonóm akarata szerint megvalósítsa a maga élettervét. Az önmeghatározás és az emberi akarat szabadsága kérdésével kapcsolatban a Koránnak, úgy tûnik, nincsen egyértelmû állásfoglalása, amely a hívõ muzulmánnak megbízható eligazítást adhat. Az iszlámon belül különbözõ irányzatok eltérõ pozíciókat fejtettek ki ezzel kapcsolatban. Mohamedán teológusok egyrészt elismerik az emberi akarat szabadságát, másrészt pedig ennek az akaratnak az eleve meghatározottságát, ami Isten akaratából következik, anélkül, hogy logikusan tisztáznák, hogyan egyeztethetõ össze ez a két állítás (Khoury – Hageman – Heine, 1991: 253 ff.). Mindkét alapállást igazolni lehet a Koránnal. A nemek közötti egyenjogúság valamennyi nyugati polgári demokratikus állam egyik alapvetõ normája. Ennek elismerése azonban komoly problémákkal jár a hívõ muzulmán számára. A mohamedán kultúra és jog körében a nõnek nincs a férfival egyenjogú pozíciója, bár kétségtelen, hogy a gyakorlatban jelentékeny különbségek vannak egyes mohamedán társadalmak között. Általában azonban megállapítható: mohamedán nõ elvben nem tölthet be közéleti tisztséget, tiltva van számára mindenfajta politikai funkció vagy akár a bírói hivatal. A tradicionális családjog és házassági jog a férfi dominanciájából indul ki, ami abban is kifejezõdik, hogy a férjnek teljhatalma van a feleség felett (Op. cit. 251).

Vita a Leitkultur-ról és a „normalizálódásról” Merz és környezete tehát egy „domináns német kultúra” követelésébõl indul ki. Ez azonban nem vizsgálható elszigetelten, hanem csak szélesebb társadalomfejlõdési kontextusban elemezhetõ. A nemzeti-konzervatív körök azon igyekezetének újabb megnyilvánulásáról van voltaképpen szó, hogy megújítsák és „normalizálják” a német nép nemzettudatát (Pautz, 2005: 41). A „nemzet” a németek számára a II. világháború után messzemenõen elvesztette identitásképzõ funkcióját. Ez a körülmény a náci rezsim bûneire vezethetõ vissza, továbbá a lakosság nagy részének keserû szenvedéseire. Az ország megosztottsága is megnehezítette, hogy ápolják a nemzeti érzést. Nyugat-Németországban nem kevesen, különösen fiatalok, ezt pótolandó, egy európai identitásba menekültek. Ami a nyugatnémet társadalmat a fasizmus után egyben tartotta, az mindenekelõtt a gazdasági növekedés, a jóléti társadalom és a szociális partnerség sikeressége volt. A nemzeti-konzervatív oldal aktív elkötelezõdése elsõsorban olyan reakcióként értelmezhetõ, amely megpróbálta ellensúlyozni a baloldal térnyerését az 1968-as diáklázadás utáni években. Az ilyen típusú magyarázat azonban érvényességében meggyengült az újraegyesülést követõen. 1982 õszén a kereszténydemokrata Helmut Kohlt választották szövetségi kancellárrá. Politikai programjának szerves része volt egy „szellemi-erkölcsi fordulat” követelése. Arra is történt kísérlet, hogy a háború utáni német történelmet cezúrával, szimbolikus megbékülõ-kibékülõ gesztusokkal zárják le. Ennek impozáns példája volt az az esemény, amikor 1985-ben Helmut Kohl kancellár és Ronald Reagan elnök közösen meglátogatott Bitburg közelében egy katonai temetõt, ahol egymás mellett voltak amerikai katonák és német SS-harcosok sírjai. Különös jelentõsége volt az úgynevezett történészvitának, amely az NSZK-ban az 1980-as évek közepe táján bontakozott ki. Ernst Nolte, a neves történész az alábbi kérdést tette fel: „A nemzeti szocialisták, Hitler, talán csak azért vittek végbe egyfajta ’ázsiai’ tettet, mert õk és az

32

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

övéik egy ’ázsiai’ tett potenciális vagy tényleges áldozatainak tekintették magukat? Nem elõbb volt-e a Gulág, mint Auschwitz?” A fasiszta Németország történelmét, úgymond, ki kell emelni az elszigeteltségbõl, „s különösképpen az orosz forradalomra kell vonatkoztatni, amely legfontosabb elõfeltétele volt”. Noltét és elveit támogatták a nemzeti-konzervatív táborban. Egy kollegája ezt az álláspontot „útmutatónak” nevezte, Nolte azon érdemére hivatkozott, hogy a német fasizmus világnézetének destruktív potenciálját a kor általános totalitárius jellegû fejlõdésébe illesztette, cáfolva a Harmadik Birodalom történelmének „látszólagos egyediségét” (In: Augstein, 1987: 45, 33). A filozófus Jürgen Habermas és mások elkötelezetten tiltakoztak a fasiszta rendszer történelmi relativizálása ellen. A nemzeti-konzervatívok pedig üdvözölték Nolte érveit, amelyekkel a nemzettudat erõsíthetõ. A fasiszták bûntettei ily módon oksági összefüggésbe kerültek és kvázi érthetõvé váltak. A nyugatnémetek pedig megbarátkozhattak azzal a gondolattal, hogy most már egy teljesen szokványos társadalomban és teljesen normális államban élnek. A német újraegyesítés 1990 októberében, amit egyfajta utólagos békeszerzõdés elõzött meg a II. világháború gyõztes hatalmaival, csak erõsíthette ezt az érzést. A nemzethez és történelméhez való öntudatosabb viszonynak kedvezett az is, hogy az újraegyesült ország fõvárosává Berlint tették meg. Az úgynevezett Berlini Köztársaság a szerény Nyugat-német Szövetségi Köztársaság helyére, Berlin pedig az „ideiglenes” bonni fõváros helyére került. A Berlini Köztársaság a maga emlékmûveivel ugyan szimbolikusan egyfajta emlékezési kultúrát gyakorol, lényegében azonban nem a náci idõkre és bûntetteire emlékeztet, hanem egy megújult nemzeti identitásra (Heinrich 2002: 128ff., 188). Ez a köztársaság azt állítja magáról, hogy tanult a múltból. Egy ilyen önértelmezés ugyanakkor le is zár. A lakosság széles tömegeit nem igen éri el a kollektív emlékezés kultúrája, a figyelmeztetés a nemzeti szocialista rendszerre és áldozataira. Az idõsebb német generációk – ahogy ezt tudományos felmérések is alátámasztják – a háború idõszakából saját személyes nélkülözéseiket és szenvedéseiket állítják elõtérbe, azaz saját áldozatszerepüket.

Felhasznált irodalom Augstein, Rudolf (szerk.) (1987): „Historikerstreit“. Die Dokumentation der Kontroverse um die Einzigartigkeit der nationalsozialistischen Judenvernichtung. München, Zürich. Caborn, Joannah (2006): Schleichende Wende. Diskurse von Nation und Erinnerung bei der Konstituierung der Berliner Republik. Münster. Deutscher Bundestag (2007): Der Nationale Integrationsplan. Neue Wege – Neue Chancen. Drucksache 16/6281, Berlin. Frerk, Carsten (2007): „Muslime” in Deutschland. Eine Annäherung. http://fowid.de/fileadmin/textarchiv/Muslime_in_Deutschland__Carsten_Frerk___TA-200710.pdf Heinrich, Horst-Alfred (2002): Kollektive Erinnerungen der Deutschen. Theoretische Konzepte und empirische Befunde zum sozialen Gedächtnis. Weinheim, München. Herdegen, Matthias (2005): Art. 1 Abs. 1. In: Maunz-Dürig (szerk.): Grundgesetz. Kommentar. München.

Gazdaság – Jog – Társadalom

33

Isensee, Josef (2006): Leitkultur als Idee und politischer Begriff. In: Stiftung Haus der Geschichte der Bundesrepublik Deutschland (szerk.) Leitkultur. Vom Schlagwort zur Sache, Bonn, S. 20–32. Khoury, Adel Theodor – Hagemann, Ludwig – Heine, Peter (1991): Islam – Lexikon. Ideen-Geschichte-Gestalten (Band 1), Freiburg. Konsortium Bildungsberichterstattung (2006): Bildung in Deutschland. Ein indikatorengestützter Bericht mit einer Analyse zu Bildung und Migration. Bielefeld. Löffler, Berthold (2006): „Leitkultur” im Fokus. In: Die politische Meinung, Heft 2, S. 14–18. Merz, Friedrich (2004): Nur wer sich ändert, wird bestehen. Vom Ende der Wohlstandsillusion – Kursbestimmung für unsere Zukunft. 2. Auflage, Freiburg. Mintzel, Alf (1997): Multikulturelle Gesellschaften in Europa und Nordamerika. Konzepte, Streitfragen, Analysen, Befunde, Passau. Oberndörfer, Dieter (2001): Leitkultur und Berliner Republik. Die Hausordnung der multikulturellen Gesellschaft Deutschlands ist das Grundgesetz, Aus Politik und Zeitgeschichte, B 1-2/2001, Bonn. Pautz, Hartwig (2005): The politics of identity in Germany: the Leitkultur debate. In: Race & Class, Band 46, Heft 4, S. 39–52. Schönbohm, Jörg (1999): „Ich möchte, daß die innere Einheit vorangetrieben wird”. In: JUNGE FREIHEIT vom 26. 03. Statistisches Bundesamt (2007a): Statistisches Jahrbuch 2007, Wiesbaden. Statistisches Bundesamt (2007b): Einbürgerungsstatistik, Wiesbaden. Tibi, Bassam (2001): Leitkultur als Wertekonsens. Bilanz einer missglückten deutschen Debatte In: Aus Politik und Zeitgeschichte, B 1-2/2001, Bonn.

34

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Szakolczai György* A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY A HAZAI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY ÚJ EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN A közgazdász szakma a megoldás felé vezetõ útról A költségvetési hiány a közfelfogás szerint a magyar gazdaság központi problémája, noha e cikk szerzõje sorozatosan hangoztatja, hogy a nemzetközi fizetési mérleg hiánya és a belföldi megtakarítások elégtelensége még ennél is súlyosabb kérdés (Szakolczai, 2005a, 2005b, 2005c, 2006a, 2006b, 2006c, 2006d, 2007a, 2007b, 2007c, 2008a). A közfelfogás szerinti központi problémával, a költségvetési hiánnyal, ennek következményeivel és összefüggéseivel a közelmúltban megjelent három kiemelkedõ könyv is foglalkozik (Gyõrffy, 2007), (Muraközy, 2008) és (Benczes, 2008). E három könyv együtt tekinthetõ e probléma vonatkozásában a jelenlegi tudományos álláspont (state of science) és az ebbõl levonható magyar gazdaságpolitikai következtetések megfogalmazásának.1 E cikk célja, hogy áttekintse ezt a három könyvet, és megkísérelje annak felvázolását, hogy milyen megoldás, milyen kivezetõ út felé mutat e három könyv. E sorok írójának elõrebocsátott véleménye szerint közös megoldás kezd kirajzolódni annak ellenére, hogy a szerzõk között, amint ezt azonnal láthatjuk, mély az ellentét. A közös megoldás alapelveinek felvázolására az Összefoglalásban kerül majd sor. Ez a kialakulóban lévõ megoldás természetesen csak akkor lehet majd teljes, ha kiterjed a probléma többi ágára, mindenekelõtt a nemzetközi fizetési mérleg kumulálódó hiányára és a hazai megtakarítás elégtelenségére is.

A Muraközy László által szerkesztett tanulmánykötet Noha nem ez a könyv jelen meg elõször, célszerû ezt a cikket a Muraközy (2008) által szerkesztett kötet ismertetésével kezdeni. Ez a tanulmánygyûjtemény egy 2007 márciusában a Debreceni Egyetemen megtartott konferencia hat elõadásának véglegesített változatát közli.

*

Professzor Emeritus, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

E sorok írója mind a három könyvrõl írt, illetve ír recenziót, ezek közül egy már megjelent (Szakolczai, 2008b), egy sajtó alatt van (Szakolczai, 2008c), kettõ pedig elõkészültben, és elõreláthatólag még ez évben megjelenik (Szakolczai, 2008d és 2008e).

Gazdaság – Jog – Társadalom

35

A hat szerzõ – az elõadások, illetve most már tanulmányok közlésének sorrendjében – Antal László, Muraközy László, Gyõrffy Dóra, Török Ádám, Bokros Lajos és Csaba László. A bevezetõ és összefoglaló tanulmányt Muraközy László írta, és ez a bevezetõ és összefoglaló cikk számol be az elõadásokat követõen megtartott és Martin József Péter, a Figyelõ fõszerkesztõje által levezetett panelvitáról is. Muraközy László már bevezetõ tanulmánya elsõ bekezdésében félreérthetetlenül leírja a problémát és a kötet célját. „Magyarországon már nemcsak a szakemberek jelentõs része, de a szélesebb közvélemény számára is egyre világosabbá vált, hogy a kilencvenes években a térségben még élenjáró Magyarország nemhogy felzárkózna a fejlett Európához, de immár a sorstársak között is egyre inkább sereghajtó. Lassuló gazdasági növekedés, ikerdeficittel párosuló állandósult államháztartási deficit, magas államháztartási centralizáció, a nagy elosztási rendszerek mûködési zavarai és finanszírozási problémái, emelkedõ államadósság, növekvõ kiábrándultság, az euró átvételének távolodása, a belsõ és külsõ bizalom szertefoszlása, mind-mind súlyos és tartós problémákra utalnak, amit nem lehet már egy-egy véletlennek vagy rossz gazdaságpolitikai döntésnek tulajdonítani. A felszínen ezek mindig egy-egy konkrét, egyedi problémának tûnnek […]. Az igazi okok, problémák mélyebben vannak, amelyekkel ritkábban próbálunk szembenézni. ’Fecseg a felszín, hallgat a mély’ – de jó lenne szóra bírni.” (9. o.) Muraközy bevezetõ tanulmánya azonban nemcsak a problémát veti fel ilyen élesen, hanem a válasz lényegére is rámutat. „Egyre inkább látható, tudható” – írja –, „hogy a gazdaságpolitika önmagában nem érthetõ meg, nem magyarázható. Különösen a magyar nem. A tanulmányok ezért valójában túllépnek a gazdaságpolitikai közelítésen, a mögöttes mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Közös a tanulmányokban az is, hogy a gazdasági folyamatokon túl politikai, társadalmi és történeti összefüggéseket is bevonnak a elemzésbe. […] Ez a kötet ott kezdõdik, ahol a gazdaságpolitika általában végzõdik. (Kiemelés tõlem, Sz. Gy.) Úgy véljük, csak ez a szemléletmód vezethet megoldásra. Antal László tanulmánya elején saját csalódásairól számol be, arról, hogy a helyzet saját korábbi, már akkor sem túl optimista, de a tényeknél kedvezõbb feltételezéseinél is rosszabbul alakul. E sorok írója szerint azonban már az eredeti, a jelenlegi feltételezéseknél jobb szcenárió sem volt elfogadható. Ma már általános annak a nyilvánvaló ténynek a felismerése, hogy a magyar gazdaság alapvetõ problémája a foglalkoztatottság alacsony szintje. Ha elfogadjuk, hogy növekedési ütemünk alig haladja meg – ha egyáltalán meghaladja – az EU-15-ét, akkor el kell fogadnunk, hogy növekedési ütemünk lényegében véve azonos lesz a termelékenység hazai növekedési ütemével. Ha viszont ezt elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy az egymilliós nagyságrendû – vagy ennél is több – nem foglalkoztatott munkaképes korú foglalkoztatására semmi esély sincs. Ha viszont ezt is elfogadjuk, akkor ezzel azt is elfogadjuk, hogy égetõ társadalmi problémáink megoldására sincs semmi remény. Ez a perspektíva, amely a leírtak egyenes következménye, nem tekinthetõ sem bíztatónak, sem elfogadhatónak. Eléggé általános az az elképzelés, sõt remény, hogy ebbõl a helyzetbõl a jóléti állam radikális leépítésével lehet kitörni. Antal László elutasítja ezt a koncepciót. „Az újraelosztás drasztikus csökkentése aligha szabadíthat fel jelentõs növekedési energiát azokban az országokban, ahol kemény hagyományai vannak a kiterjedt jóléti rendszernek. Ebben a körben – így nálunk is – nagy ellenállásba ütközik a jóléti kiadások expanziójának nemcsak markáns csökkentése, de akár csak növekedésük megfékezése és arányuk stabilizálása a demográfiai struktúra épp most napirenden lévõ radikális eltolódása mellett.” (61–62. o.) Ezután Tanzi (1997) munkájára hivatkozva arra a következtetésre jut, hogy mindenek elõtt „az adott ország történeti-kulturális hagyományai határozzák meg a redisztribúció mértékét” (63. o.). Véleményünk szerint ez a megállapítás adja a probléma megoldásának egyik kulcsát: amint a legutóbbi évek tapasztalatai mutatják, az újraelosztás és a központi eszközökbõl finanszírozott jóléti szolgáltatásoknak je-

36

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

lentõs mértékû csökkentése politikailag megvalósíthatatlan, és ezért a kiutat csak ebbõl a ténybõl kiindulva kereshetjük. Muraközy László tanulmányának kiindulópontja, akárcsak Antal Lászlóé, a mélységes csalódottság, de õ más következtetésekre jut. Amint írja, „nem lebecsülve a deficit jelentõségét, én a kiadásokat érzem a központi problémának” (82. o.), vagyis a megoldást a kiadások, elsõsorban a jóléti kiadások radikális csökkentése útján keresi. Ezt a tézisszerû megállapítást öt, az államháztartás helyzetét leíró nagyon értékes és tanulságos ábra követi. Értelmezésük azonban nem mindig van összhangban azzal, ami leolvasható az ábrákból. Az 1. ábrához kapcsolódó megállapítás, hogy nálunk „kiugróan magas az állami kiadások GDP-hez viszonyított nagysága” (82. o.), nem felel meg annak, amit az ábrán láthatunk. Az ábra szerint ugyanis a magyar érték 1999–2001-ben gyakorlatilag megegyezett az európai OECDátlaggal, és 1996–97-ben, valamint 2002–2004-ben is csak árnyalatnyival volt magasabb annál. A 2. ábra kapcsán a szerzõ azt írja, hogy „a magyar államháztartás bevételei tartósan kisebbek” (84., o.), mint az OECD átlagában, az ábrából viszont az láthatjuk, hogy nem ez a helyzet leglényegesebb eleme, hanem az, hogy alig három év alatt, 1994 és 1997 között, az államháztartási bevételek a GDP százalékában mintegy 52%-ról 42%-ra csökkentek, szintjük pedig ezt megelõzõen és ezt követõen nagyjából konstans volt. Ennek korrekt értelmezése az, hogy a Bokros-csomag idején az államháztartási bevételek a GDP 10 százalékával csökkentek, ami, három év alatt, horribilis mértékû változás, és alkalmasint ez lehet a késõbbi hiány legfontosabb oka. A 3. ábra értékelése korrekt módon mutat rá mind a kiugró értéket produkáló választási ciklusokra, mind pedig az egész idõszakban fennálló nagymértékû hiányra, a 4. ábra pedig arra, hogy Lengyelország, Csehország és Szlovákia államháztartási kiadásainak GDP-hez viszonyított aránya 2006-ra az OECD és az EU átlagai alá csökkent, de semmi sem bizonyítja, hogy ez feltétlenül helyes és követendõ. Végül „ha rátekintünk az 5. ábrára, érzékelhetjük az állam hihetetlen mértékû kiterjedését a hatvanas évek végétõl kezdõdõen” (87–88. o.). Az ábrából azonban azt olvashatjuk le, hogy a GDP százalékában kifejezett kiadások 1986 és 2000 között mintegy 67%-ról mintegy 46%-ra, azaz 20 százalékponttal csökkentek, ami ismét óriási mértékû változás, és ami semmiképpen sem írható le úgy, mint „az állam hihetetlen mértékû kiterjedése” (88. o.). A szerzõ ezután, az 1990 utáni kormányok tevékenységét értékelve, azt írja, hogy a ténylegesen követett politika nem volt kielégítõ: „Ennél lényegesen keményebb, sokszorosan bonyolultabb lépés lett volna az elmúlt szocializmus sokak számára egyik legnagyobb értékét jelentõ jóléti rendszereinek a megnyirbálása, a korábbi idõszak jövõre vonatkozó ígéreteinek revideálása, visszavonása, a nagy elosztórendszerek szanálása. Különösen olyan körülmények között, amikor, a kimondva vagy kimondatlanul ígért jólét helyett, besüvített a kapitalizmus szele az országba, versenyt, inflációt, munkanélküliséget, jövedelmi egyenlõtlenséget hozva.” (115. o.) E sorok írója azonban nem ért egyet azzal a nézettel, hogy a jólét és a szociális biztonság óhaja a szociális piacgazdasággal együtt elvetendõ aberráció, és a „kapitalizmus építése” az infláció, a munkanélküliség és a növekvõ egyenlõtlenség igenlését jelenti. Ha mégis ezt jelentené, akkor a szerzõ elképzelései egy Pinochet-rezsim vagy valami még rosszabb után kiáltanak. Ezt maga a szerzõ is belátja, amikor a következõket írja: „Az 1990-es szabad választásokkal Magyarországon […] a kapitalizmus demokratikus modelljét követtük. Szemben például több volt szovjet tagállammal Közép-Ázsiában vagy éppen napjaink Kínájával […], ahol a kapitalizmusba való átmenet diktatórikus politikai rendszerrel párosul.” (120. o.) Ez lenne a kívánatos? Ilyen módon aligha kereshetjük a megoldás útját. Gyõrffy Dóra tanulmányának már az elején megjelenik, akárcsak az elõzõ két tanulmányban, a csalódottság, amely késõbb szinte központi szerepet játszik. A tanulmány elsõ része a

Gazdaság – Jog – Társadalom

37

hiány és a paternalizmus által meghatározott történelmi örökséggel foglalkozik. Ezt követõen rátér a kelet-közép-európai új EU tagállamokra vonatkozó közvélemény-kutatások eredményeinek ismertetésére. Ezek szerint a régi rendszert az újnál anyagi szempontból jobbnak ítélõk aránya 2004-ben Szlovákiában és utána Magyarországon volt a legmagasabb, 70%-ot megközelítõ és 60%-ot meghaladó értékkel. Az anyagi helyzetükkel megelégedettek részaránya egyértelmûen Magyarországon volt a legalacsonyabb, 1991 és 2004 között mindvégig 20% körüli értékkel. Egy másik, az OECD-államok nagy részére kiterjedõ felmérés szerint Portugália után Magyarországon tartják a legtöbben túlzottnak az egyenlõtlenséget, mindkét esetben a lakosság több mint 90%-a. Ez, ugyanezen forrás szerint, az egyenlõtlenség csökkentését célzó állami beavatkozás kiemelkedõen nagy mértékû igényével jár együtt. Mindez azt mutatja, hogy „komoly szakadék van egyrészt az igények és a lehetõségek között, másrészt pedig az állam által nyújtott teljesítmény objektív és szubjektív értékelése között” (150. o.). Ez az irreális elvárásoktól a jogos kiábrándultságig vezetõ olyan logikai sorra, modellre vezet, amelynek menete: „Irreális elvárások az államtól + irreális kép a szocializmusról › Szükségszerû kiábrándultság és csalódottság › Magatartási szabályosságok: adóelkerülés, populizmus, konszenzusképtelenség ? Költségvetési egyensúlytalanságok ? Lassuló gazdasági növekedés ? Jogos kiábrándultság.” (153. o.) A szerzõ szerint ez a modell jól írja le a magyar helyzetet. Érdemes különös részletességgel ismertetni a tanulmánynak hazánkkal foglalkozó részét. „A régióban Magyarországot elsõsorban a gulyáskommunizmus öröksége teszi különlegessé. A jóléti állam […] nálunk nõtt a legnagyobbra […], az életszínvonal is magasabb volt. Ennek örökségeként az államtól való elvárások is jóval magasabbak voltak […], [majd] késõbb az új rendszerben való csalódás és a régi rendszer iránti nosztalgia is erõsebbnek bizonyult.. […] A gulyáskommunizmus mellett az átmenet sajátosságai is hozzájárulnak a magyar eset különlegességéhez. Az átmenet után a régi hatalmi elit megõrizte vezetõ pozícióit a közélet legtöbb területén, [ami] a békés átmenet biztosítéka volt. […] A régi elit dominanciájának számos következménye van a politikai környezet alakulására nézve. Egyrészt a régi elit sikere […] éles ellentétben áll az állampolgárok többségének tapasztalataival, akik megszenvedték a transzformációs recesszióval együtt járó nehézségeket. Az igazságtalanság érzése jelentõsen hozzájárulhat az általános elégedetlenség érzéséhez. Másrészt az eliten belüli kapcsolatokat és így a konszenzus esélyét is jelentõsen befolyásolja a javak egyenlõtlen elosztása. A kiegyezés meglehetõs valószínûtlen egy olyan társadalomban, ahol a kommunista/antikommunista törésvonal mentén az egyik minden erõvel igyekszik megõrizni pozícióit, míg a másiknak nincs vesztenivalója. Ebben a helyzetben egyik oldal sem érdekelt a kompromisszumokban, és a választások élet-halál kérdéssé válnak. Az önmérséklet a fogolydilemma logikájának megfelelõen politikai öngyilkosságnak számít mindaddig, amíg a lakosság fogékony az ígéretdömpingre.” (158-159. o.) A szerzõ a megoldást a követendõ útra vonatkozó politikai konszenzus kialakításától várja. „Arra lenne szükség, hogy a rendszerváltás csalódottságából fakadó elégedetlenség miatt kialakult fogolydilemma-helyzetet a döntéshozók megoldják, hogy konszenzus alakuljon ki a fegyelmezett államháztartás normáiról. […] Az elsõ és legegyszerûbb megoldás a politika elit belátáson alapuló kiegyezése a költségvetési fegyelem érdekében. 2007-ben ez a elképzelés a politikai polarizáció miatt irreálisnak tûnik. […] A második megoldás egyfajta tanulási folyamat, amelynek során az állampolgárok felismerik, hogy az ígérgetésre épülõ politika már középtávon sem jelent számukra hasznot […], [ez] azonban csupán középtávon várható. Miután a fenti két megoldás közül egyiknek sincs a közeléjövõben túl nagy valószínûsége, nem lehetünk túl optimisták. […] A gazdasági felzárkózás jelentõsen lassulhat és az elégedetlenség – hiány – lassú növekedés ördögi köre folytatódhat.” (162–163. o.) A szerzõ tehát világosan felvázolja a kiutat, de kétsége van ennek megvalósíthatósága felõl.

38

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Török Ádám tanulmánya nagyrészt történelmi visszatekintõ jellegû, és ezért – legyenek ezek a fejtegetések bármennyire értékesek – itt csak viszonylag röviden foglalkozhatunk vele. Kiinduló pontja az az 1987-ben „a Tervhivatal elnökének megrendelésére” készült „stabilizációs gazdaságpolitikai kutatás”, amely „nyolc országot választott ki a sikeres és sikertelen stabilizációs/konszolidációs gazdaságpolitikák összehasonlító vizsgálatára” (167. o.). A nyolc ország Argentína, Brazília, Chile, Izrael, Jugoszlávia, Olaszország, Spanyolország és Törökország volt (168. o.); ez a tanulmány közülük Chilével foglalkozott a legrészletesebben. A tanulmány utolsó, Kelet-Európára vonatkozó végkövetkeztetése a következõ. „A következõ két évtized tétje az, hogy a KKE-országok mekkora hányada tud bekerülni Európa fejlettségi középmezõnyébe, s meg is kapaszkodni ott. Erre még a magyar gazdaságnak is megvannak az esélyei, de kihasználásukhoz a döntéshozóknak 20 éve nem látott összefogására van szükség.” (212. o.) A cél nyilvánvaló, még ha szerény is, az utolsó mondat pedig gyakorlatilag ugyanaz, mint amire Gyõrffy Dóra végkövetkeztetésként jut: a döntéshozók közti konszenzus kialakítása nélkül nincs remény a megoldásra. Bokros Lajos tanulmánya nagyrészt ugyancsak történelmi visszatekintõ jellegû, akárcsak Török Ádámé, és ezekkel a történelmi részekkel itt is viszonylag röviden foglalkozhatunk. Csak az utolsó oldalakon derül ki, hogy mit is valójában a célja a hosszas – és itt, sajnos, nem részletezhetõ – történelmi áttekintésnek. „A magyar út sem sokkterápia, sem stabilizáció” (254. o.). „A külföldi szakmai befektetõk […] lényegében átvették a magyar gazdaság parancsnoki posztjait, óriási mértékû beruházásokat végrehajtva szinte teljesen megújították a gazdaság termék- és exportszerkezetét. Még fontosabb, hogy miután a befektetéseket zömmel külföldi megtakarítások fedezték, a magyar lakosság életszínvonala két rövid visszaesési idõszakot leszámítva folyamatosan emelkedett.” (256. o.) „A gazdaság mély és eredményes megújulása, szerkezetváltása […] elkényelmesítette a mindenkori kormányokat, amelyek a mai napig nem mertek hozzányúlni az állam szerkezetéhez, nem merték érdemben csökkenteni a költségvetési újraelosztás terjedelmét” (256. o.). Ezért „átokként ül rajtunk saját államunk túlméretes és eltorzult alkata” (257. o.). Ebbõl egyenesen adódik a ki nem mondott javaslat: radikálisan csökkenteni kell „a költségvetési újraelosztás terjedelmét” (256. o.). E cikk szerzõje a szerzõnek ezzel az elemzésével semmiképpen sem ért egyet. Egyrészt ebben az elemzésben erénnyé magasztosulnak az ország – már említett – legnagyobb hibái: az, hogy nincs hazai megtakarítás, az ország feléli jövõjét, és ezért „a befektetéseket zömmel külföldi megtakarítások fedezték” (256. o.), illetve, hogy nincsenek vagy nincsenek kellõ számban és kellõképpen erõs magyar vállalkozók, és ezért „a külföldi szakmai befektetõk […] átvették a magyar gazdaság parancsnoki posztjait” (uo.). Másrészt e recenzens szerint semmivel sem igazolható és végzetes károkra vezetõ prekoncepció, hogy eredendõen helyeslendõ a költségvetés terjedelmének és az újraelosztás mértékének csökkentése, valamint a jóléti állam visszaszorítása, ami eszerint a gazdaságpolitikának alapvetõ és elsõdleges, kétségbe nem vonhatóan helyes célja. Csaba László tanulmánya méltó befejezése és összegzése ennek a kötetnek. Az „Átmenet – de hova? Társadalmi divergencia Közép- és Kelet-Európában” (258. o.) címet viseli, és azt vizsgálja, hogy „az átalakult országok csoportjában két évtized után tartósuló gazdasági és társadalmi eltérések milyen okokra vezethetõk vissza” (uo.). Már az elsõ bekezdésben arra „a fõ következtetés”-re jut, hogy „a közösségi választások ugyan jelentõsek, ezek szerepe azonban a pályafüggõséghez képest sokkal kisebb, mint a legtöbb elmélet föltételezi” (uo.). „Az átalakult országokat ezért tartalmi oldalról a következõ négy csoportba sorolhatjuk. 1. A ’maradék Visegrád’ plusz Szlovénia. […] [Itt] az állami szerepvállalás, enyhe mérséklõdése ellenére is, még igen kiterjedt maradt, és 46,3%-on állt 2006 végén. […] A társadalmi elvárások és az

Gazdaság – Jog – Társadalom

39

erõviszonyok egyaránt erõteljesen újraelosztó államot hoztak létre. 2. A balti államok és Szlovákia, a 33-37 százalék körüli, sok tekintetben az ír-angol modellt idézõ újraelosztási hányaddal. 3. A délkelet-európai államok, vagyis Bulgária és Románia, valamint Horvátország. Itt a mezõgazdaság GDP-hez való hozzájárulása jelentõsen meghaladja a közép-európai 3-4%-ot. […] 4. A Független Államok Közösségébe tartozó […] országok. Ezek közös vonása az államvezérelt gazdasági modell tartósulása, ami a nyersanyagszektor kiemelt jelentõségével társul.” (266. o.) E négy csoportnak és ellentmondásainak összehasonlító elemzése itt nyilván nem ismertethetõ. Részletesen foglalkoznunk kell viszont a tanulmányt tartalmilag lezáró, „Választhatunk-e szabadon?” (278. o.) c. résszel, ahol a szerzõ a következõ végkövetkeztetésre jut: „Nincs tárgyi alapja a társadalomtudományok jó részében napjainkig is zajló ’miféle kapitalizmust is válasszunk’ témakörû vitának.” (Uo.) „A közép-európai országokban az állam kiterjedése ugyan nyilván mérsékelte a szegénység nyílt formáinak elterjedését, de nem vezetett egészében egyenlõbb, a skandináv országokat idézõ, vagyis a társadalmat egyenlõsítõ megoldásokhoz” (278– 279. o.) A „középosztály töredezettsége tartósulni látszik” (279. o.). A „szegénység [...] növekedése legalább átmenetileg elkerülhetetlennek volt mondható. Megbékélni azonban e jelenséggel aligha lehetséges, sem átmenetileg, sem pedig a jövõre nézve.” (Uo.). „Az átalakult országok oktatási és képzési rendszere a fejlõdõ országokéhoz képest még ma is jelentõs versenyelõnyt jelent” (288.o.), azonban „létrejött az a helyzet, ahol a társadalom mûveltségi és képzettségi színvonal és minõség szerinti kettészakadása valós veszéllyé vált” (281. o.). A szerzõ tehát világosan látja, hogy itt sokkal fontosabb kérdésekrõl van szó, mint a költségvetés hiánya, és nem választható olyan megoldás, amely a szegénység terjedésére, a középosztály töredezettségére, az oktatási és képzési szint csökkenésére és a társadalom kettészakadására vezet, mert ez lehetetlenné tenne bármilyen késõbbi felemelkedést. Nem csupán a költségvetés egyensúlyát, még csak nem is a nemzetközi fizetések egyensúlyát és a megtakarítások alakulását, vagyis ezeket a szoros értelemben vett gazdasági kérdéseket kell figyelembe venni, hanem a társadalom egészének helyzetét és e helyzet várható jövõbeni alakulását.

Benczes István könyve Ismét eltérve a megjelenés idõbeli sorrendjétõl, célszerû az ismertetést Benczes István (2008) könyvének bemutatásával folytatni. E könyv nagy része erõsen technikai jellegû, és ezért az ismertetést célszerû rövidebbre fogni és elsõsorban a könyv utolsó, összefoglaló fejezetére alapozni, amelyben a szerzõ pontosan összefoglalja mondanivalója lényegét. A probléma megadása egyértelmû: „Ennek a könyvnek az […] a fõ célja, hogy szisztematikus módon elemezze, hogy vajon a fiskális korrekció (fiscal adjustment) rövid távon szükségképpen csak költségekkel jár-e, és hogy vajon van-e lehetõség arra, hogy (felgyorsult) gazdasági növekedés alakuljon ki már rövid távon is, és ezzel ellensúlyozni lehessen a konszolidáció költségeit. Míg a fiskális konszolidáció rövid távú hatásainak szokásos értelmezése adottságnak tekinti, hogy a korrekció mindig költségekkel jár, és ezért politika szempontból nagyon népszerûtlen, az expanzív fiskális konszolidáció lehetõségének fölvetése nagyon is indokolt. A nyolcvanas évektõl kezdve […] meglepetésként hatott, hogy a fiskális korrekciót nem mindig kísérte a gazdasági lassulás fennen hangoztatott mellékhatása, hanem ehelyett számos országban viszonylag gyorsan bekövetkezett a gazdasági tevékenység gyors újbóli megélénkülése.” (211. o.) Ugyanezt kissé kevésbé technikai jellegû nyelven megfogalmazva és e cikk témájához jobban kapcsolódva a következõképpen írhatjuk le. Keynes óta köztudott, sõt megcáfolhatatlan

40

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

alaptételnek tekinthetõ, hogy a fiskális konszolidáció, legyen ennek eszköze akár az állami kiadások csökkentése, akár az állami bevételek növelése, csökkenti a magánszféra vásárlóerejét és hatékony keresletét, továbbá – ennek folytán – a gazdasági tevékenységet és a bruttó hazai terméket. Ez a következmény nyilván népszerûtlen, és ezért fontos az a kérdés, hogy az elõbb ismertetett könyv valamennyi cikke által szükségesnek tartott fiskális konszolidációt, vagyis a költségvetés hiányának a költségvetési bevételek növelése és/vagy a költségvetési kiadások csökkentése által elérendõ mérséklését vagy megszüntetését nem lehet-e úgy megvalósítani, hogy ez ne vezessen a bruttó hazai termék és a nemzeti jövedelem csökkenésére. Ha igen, akkor a fiskális konszolidációnak nincs politikai költsége, és megvalósításának nincs akadálya. Tekintettel arra, hogy a fiskális konszolidáció kereslet- és termeléscsökkentõ hatására Keynes mutatott rá, „nem-keynesi effektusnak” nevezhetõk a fiskális konszolidációnak mindazok a következményei, amelyek nem vezetnek kontrakcióra, vagyis a gazdasági tevékenység lassulására. Jelentõs nem-keynesi effektusok esetén a kívánatos fiskális konszolidációnak nyilván nem lehet akadálya. A könyvnek a nemzetközi tapasztalatokon alapuló elemzése szerint (213. o.) három elõfeltétele van annak, hogy a fiskális konszolidációt expanzió kövesse: • fejlettnek kell lennie a bankrendszernek, vagyis a bankrendszernek képesnek kell lennie arra, hogy megfinanszírozza a fiskális konszolidáció közvetlen hatásait ellensúlyozó expanziót, • megfelelõ összetételûnek kell lennie a fiskális korrekciónak, vagyis ebben – amint ezt a szerzõ ismételten és részletesen kifejti – a kiadások csökkentésének kell dominálnia a bevételek növelésével szemben és • rugalmasnak kell lennie a munkapiacnak és a munkabér-megállapítás vagy munkabéralku rendszerének, vagyis a béreknek gyorsan kell alkalmazkodniuk a változásokhoz. A fenti második tétel azt jelenti, hogy nem annyira a fiskális korrekció nagyságának, hanem összetételének, a kiadáscsökkentés nagyobb súlyának van jelentõsége. Amint ezt a szerzõ, az általa hivatkozott forrásmunkákra támaszkodva, ismételten leírja, a fiskális korrekció akkor hihetõ (credible), ha csökkenti a politikai szempontból legérzékenyebb kiadási tételeket, a közszolgálati alkalmazottak bérét és a szociális juttatásokat. Az ezeken a meggondolásokon alapuló elemzés szerint a nem-keynesi hatásoknak két csatornája van, a fogyasztási és a termelési csatorna. A fogyasztási vagy keresleti csatorna azt jelenti, hogy a racionális, elõrelátó fogyasztó számol azzal, hogy a fiskális konszolidáció az átmeneti visszaesés után szükségképpen a gazdaság egészségesebb helyzetére és ezért késõbbi gyorsabb növekedésére fog vezetni, és ezért azonnal, közvetlenül a restrikció után vagy akár a restrikcióval egyidejûleg növelni fogja fogyasztását. A termelési vagy kínálati csatorna jelentése viszont az, hogy a racionális, elõrelátó termelõ ugyancsak számol azzal, hogy a fiskális konszolidáció elõbb-utóbb jobb gazdasági helyzetre és gyorsabb növekedésre vezet, és ezért azonnal, már a restrikció idején, növelni fogja a termelést és a beruházást. Mindebben az a szerepe a hitelrendszernek, hogy képes mind a fogyasztás, mind a termelés növekedésének finanszírozására már a restrikció idején vagy közvetlenül utána. A munkabér-megállapítás vagy béralku rendszerének szerepe viszont az, hogy a béralku során a munkavállalók belátják viszonylagos helyzetük romlását, és elfogadják a számukra kedvezõtlen, de a vállalkozók számára kedvezõbb, és ezért az expanziót lehetõvé tevõ helyzetet. Végül, ami a legfontosabb, a fiskális konszolidáció összetétele, amint ezt már az elõbb leírtuk, azt jelenti, hogy ebben a kiadások, mégpedig a politikai szempontból kritikus fontosságú kiadások, így a közületi szektor munkabér-kifizetései és a szociális juttatások csökkentésének kell dominálnia.

Gazdaság – Jog – Társadalom

41

A szerzõ maga is látja ennek az elemzésnek a támadható vagy akár spekulatív voltát, tehát mindezen elõfeltételek csekély valószínûségét. Nehéz is feltételezni – különösképpen a könyv második részében tárgyalt magyar körülmények között – ezeknek a feltételeknek a teljesülését, tehát akár azt, hogy a fogyasztók visszaesés idején úgy véljék, hogy helyzetük a jövõben javulni fog, és ezért azonnal növeljék fogyasztásukat, akár azt, hogy a termelõk visszaesés idején úgy véljék, hogy helyzetük a jövõben javulni fog, és ezért növeljék beruházásaikat és termelésüket, akár azt, hogy a bankrendszer, ugyancsak elõre látva mindezt, restrikció vagy akár kialakulóban lévõ recesszió idején meghitelezze ezt a föltételezett expanziót. Az is valószínûtlen, hogy a munkavállalók elfogadják a munkaadók javára megvalósítandó jövedelemátcsoportosítást, feltételezve, hogy ez hosszabb távon az õ érdekeiket szolgálja. E kétségek alátámasztására a szerzõ által a 4.2.3.1 – 4.2.3.5 pontokban felhozott országpéldákra hivatkozunk. E példákban azt láthatjuk, hogy – elsõsorban Írországban és az Egyesült Királyságban – a fiskális korrekció nagymértékû expanzióval, azaz a termelés gyors növekedésével járt együtt. Joggal vetõdik fel azonban a kérdés, hogy vajon ez a termelésnövekedés valóban a fiskális korrekciónak volt-e a következménye. Kellõképpen megalapozottnak látszik ugyanis az a gondolkozás, hogy az oksági kapcsolat fordított. Ezekben az országokban expanzió volt, a fiskális korrekciótól függetlenül, mégpedig olyan erõs expanzió, hogy azt még a fiskális korrekció sem tudta lefojtani. Ha viszont ez igaz, akkor ebbõl az következik, hogy expanzív fiskális korrekcióra akkor van lehetõség, ha a gazdaság általános állapota folytán eleve erõsek az expanzió irányában ható tényezõk. Talán nem teljesen megalapozatlan az az állítás, hogy ez a kérdés a kutatás jelen stádiumában nem dönthetõ el egyértelmûen, vagy akár sohasem lesz egyértelmûen eldönthetõ. Az angol nyelven és nagyrészt külföldi olvasók számára írt könyv második része a magyar viszonyok részletes elemzésével foglalkozik. Ennek a résznek terjedelmes ismertetésére hely hiányában nem kerülhet sor. Felvetõdik azonban a kérdés, hogy hogyan illik bele ez a könyv általános gondolatmenetünkbe. A Muraközy László által szerkesztett cikkgyûjtemény ismertetése során arra a következtetésre jutottunk, nagyrészt Antal László és Csaba László fejtegetéseire támaszkodva, hogy a jóléti állam felszámolásának útja nem járható, és még ha járható is lenne, káros következményekre vezetne. Hogyan fér ez össze Benczesnek azzal az irodalom által nagymértékben alátámasztottnak látszó következtetésével, hogy a kiadások csökkentésének, és elsõsorban a politikailag legérzékenyebb kiadások csökkentésének nagyobb mértékûnek kell lennie, mint a bevételek növelésének? Erre a kérdésre az ezután ismertetendõ könyv, Gyõrffy Dóra mûve adja majd meg a választ. Ugyancsak ennek a – következõ pontban – ismertetendõ könyvnek az irányába mutatnak Benczes alábbi fejtegetései is. „A világgazdaság strukturális változásai nagymértékben arra indították az EU-államokat, hogy további változtatásokat hajtsanak végre a munkapiacon és a béralku rendszerében. Az volt a végsõ cél, hogy a kollektív megállapodások olyan rendszerét hozzák létre, amely biztosítani tudja a versenyképesség fenntartását. Az ezt a célt szolgáló eszközöket a legtöbb esetben az olyan formálisan vagy informálisan elfogadott szociális paktumokban találták meg, amelyek definíciója az alábbi lehet: ’[Ezek a szociális paktumok] a makrokooperáció specifikus formái, amelyek kapcsolatban állak a makro-érdekegyeztetés és politikai kapcsolat olyan más formáival, [amelyek] általában létrejönnek a kormány és a más szervezett érdekcsoportok olyan képviselõi között, akik kitárgyalják és koordinálják számos formálisan független, de ténylegesen összefüggõ politikai terület (jövedelmek, munkapiac, fiskális és szociális politikák) és szint (nemzeti, szektorális, regionális és helyi) politikáját.’ (Avgadic és mások 2005, 6. o.) Általánosságban, a szociális paktumok kifejezésre juttatják annak felismerését, hogy a munkáltatók és az alkalmazottak számára egyaránt hasznos lehet az olyan megállapodás, amely a munkapiacokat a nagyobb rugalmasság irányába mozdítja el, de egyben

42

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

fenntartja a bértárgyalások nagymértékben koordinált rendszerét.” Ez a meglehetõsen bonyolult megfogalmazás is a kérdések tárgyalásos rendezése és így a következõ könyv irányába mutat.

Gyõrffy Dóra könyve Gyõrffy könyve (2007) néhány hónappal korábban jelent meg, mint az eddig tárgyalt két mû, de mégis célszerû itt tárgyalni. Az elsõ négy fejezetre itt csak a teljesség kedvéért és röviden hivatkozhatunk, a könyv e cikk szempontjából legfontosabb fejezete az utolsó három. Az 1., bevezetõ fejezet megadja a munka alaphangját, meghatározza kereteit, és azt a kérdést veti föl, hogy miért tudják egyes államok, így a baltiak és Szlovénia, viszonylag könnyen teljesíteni a Maastrichti Szerzõdésben és a Stabilitási és Növekedési Egyezményben foglalt kritériumokat, és miért okoz ez nagy nehézséget másutt, így a visegrádi államokban. A 2. fejezet „Az intézmények és a deficit” címet viseli, és arra mutat rá, hogy „az intézményi reformok lényeges mértékben javíthatják a tradicionális költségvetés-készítés mûködését […], de súlyos mértékben korlátozzák a politikai döntéshozók döntési szabadságát. [Ezért] a korlátozott idõre megválasztott politikusoknak nem sok indítékuk van arra, hogy bevezessék [ezeket az intézményi reformokat], hacsak nincs erre külsõ kényszer.” (44. o.) Ezt a külsõ kényszert, amint ezt a 3. fejezet tárgyalja, a világgazdaság, a globalizáció jelentheti, de azonnal felmerül a „nyílt gazdaság trilemmája” (open economy trilemma): „egy [nyílt gazdaságú] országban nem lehet egyszerre szabad tõkeforgalom, önálló makroökonómiai politika a teljes foglalkoztatás fenntartására és rögzített (fixed) valutaárfolyam” (71. o.) Magyarország azonban nemcsak a világgazdaság, hanem az EU része, és ezért a magyar helyzetre és gazdaságpolitikára erõsen hatnak az európai fejlemények is. Ezeket az összefüggéseket tekinti át a 4. fejezet. Ennek a helyzetnek a legfontosabb következménye, hogy a nemzetközi pénzpiacok csak extrém helyzetben reagálnak az egyes tagállamok pénzügyi zavaraira, és az egyes tagállamok kisebb hibái – vagy akár kis tagállamok esetleges nagyobb hibái, mint a magyar esetben – büntetlenek maradnak. Ez „csökkentheti a reform iránti indítékot, ugyanis a közös valuta iránti bizalom (credibility) nagymértékû védelmet nyújt az EMU tagjai és leendõ tagjai számára a piaci erõkkel szemben.” (103. o.) Ezek a megállapítások egyenesen vezetnek át két „országtanulmányhoz”, a magyar és a svéd esethez. A magyar esetben a belföldi körülmények erõsebbnek bizonyultak a nemzetközi hatásoknál, és mindmáig nem került sor megfelelõ fiskális reformra, Svédország viszont e téren a legsikeresebbnek bizonyult valamennyi fejlett ország közül. A következõ két fejezet ez a két „országtanulmány”. A Magyarországgal foglalkozó 5. fejezet azzal a megállapítással kezdõdik, hogy „2005 novemberében az Európai Unió Tanácsa kibocsátotta a magyar hatóságok számára második figyelmeztetését a túlzott deficitrõl, és kijelentette, hogy a költségvetési egyensúlyhiány csökkentésére irányuló erõfeszítések nem voltak elégségesek. A figyelmeztetés kibocsátásának indokolásában a Tanács beszámolt arról, hogy a magyar kormány úgy határozott, hogy nem tesz további lépéseket a túlzott deficit csökkentésére.” (111. o.) „Az, hogy egy kis új tagország” – folytatja a szerzõ – „nyíltan szembeszáll az európai nyomással, [világosan] mutatja az EU fegyelmezõ mechanizmusának korlátozott hatékonyságát akkor, ha a belföldi erõk nagymértékben ellene hatnak.” (Uo.) E fejezet nyilvánvaló célja annak tisztázása, hogy ez hogyan is lehetséges. A szerzõ megadja a választ már a bevezetésben. „Magyarországon a pénzügyi konszolidációval szembeni ellenállás az elittel szembeni és az eliten belüli közbizalom alacsony szintjének tudható be, ami annak a következménye, hogy nagymértékû a kommunista idõre vissza-

Gazdaság – Jog – Társadalom

43

nyúló folyamatosság. […] Mindaddig, amíg […] az EMU fiskális rendszere megvédi az országot a [nagyobb mértékû] válságtól […], valószínûleg fennmarad a túlköltekezés.” (Uo.) Ez a megállapítás fölöslegessé teszi e fejezet további és részletekbe menõ bemutatását. A fentiek értelmében tehát Magyarország a negatív példa, a 6. fejezet viszont arra mutat rá, hogy Svédország a pozitív példa. A szerzõ szerint alapos magyarázatra van szükség ahhoz, hogy miért. A könyv elõször a kiinduló helyzetet, az 1920–2004 közötti svéd gazdaságtörténetet tekinti át. A svéd modell, amint ez köztudott, a nagy gazdasági válság hatására alakult ki, és alapelvei tekintetében kezdettõl fogva nagy volt a társadalmi egyetértés. Eróziójára a nyolcvanas években került sor, amikor túl nagyra nõtt a foglalkoztatáson belül a közületi szektor aránya, valamint a költségvetési kiadásoknak a bevételekkel szembeni többlete. Ez az erózió a kilencvenes években válsággá mélyült, amikor a munkanélküliség a Svédországban szinte elképzelhetetlen 10 százalékos szintre nõtt (152. o.). Ezt a válságot konszolidáció követte, és ennek hatékonyságát nagyon jól mutatja az összefoglaló táblázat (153. o.). 1994 és 1998 között a költségvetési bevételek a GDP közel 60 százalékáról 62,5 százalékra nõttek, a kiadások pedig 70-rõl 61 százalékra csökkentek. Nemcsak elsõdleges, hanem általános költségvetési többlet alakult ki, ami négy év alatt példátlan sikernek minõsíthetõ. A svéd tapasztalat „különösképpen kiemelkedõ, ha figyelembe vesszük, hogy a jóléti állam számos eleme mindmáig fennmaradt, és az állami redisztribúció továbbra is jóval a GDP 50 százaléka fölött van. Ez azt mutatja, hogy a közületi szektor nagy mérete nem szükségképpen vezet nagy deficitre. A pénzügyi helyzet javulása után sok transzferfizetést, amelyet korábban csökkentettek, visszaállítottak anélkül, hogy ez veszélyeztette volna a pénzügyi helyzet fenntarthatóságát.” Mi több: „Az átfogó, általános és nagyvonalú jóléti állammal szembeni elkötelezettség azt is maga után vonta, hogy az adókat nem lehetett olyan mértékben csökkenteni, ahogy ezt a korai globalizációs elmélet hívei akarták, akik úgy érveltek, hogy a szabad tõkeforgalom folytán az adóztatás lehetõsége korlátozott lesz, mert a tõke oda megy, ahol a legmagasabb hozadékot érheti el.” (154–155. o.) Ezek az eredmények nagyrészt a szabályokon alapuló fiskális politika alkalmazásának következményei. A költségvetés-készítés tradicionális módjának ugyanis nagy szerepe volt az 1970-es és 1990-es pénzügyi egyensúlyzavarok kialakulásában. Az államadósság – amint ezt a 158. o. ábrája mutatja – nagyrészt ennek hatására nõtt meg a GDP 1965–1975. évi 20 százalékáról 1995-re a GDP 80 százaléka fölé, ami a svéd esetben elképesztõ és soha nem látott szám. Ennek hatására a kormány – a legteljesebb joggal – GDP 2 százalékának megfelelõ átlagos költségvetési többletet irányzott elõ, és ezt – amint ezt az elõbb bemutattuk – el is érte. Ez elsõsorban a fõösszegekbõl kiinduló költségvetési technikának köszönhetõ, vagyis annak, hogy a rendelkezésre álló összegbõl és ennek felosztásából indulnak ki, és nem az igényekbõl és ezek összegzésébõl, továbbá abból az elvbõl, hogy „ha növelik a kiadást az egyik területen, csökkenteni kell a másikon” (159. o.). A svéd kormány tehát – így foglalhatjuk össze e két alfejezet következtetéseit – nem a jóléti állam felszámolásával, hanem a költségvetés-készítés technikájának módosításával és a valóban fölösleges kiadások lefaragásával oldotta meg ezt a problémát, ami mérhetetlenül fontos tapasztalat Magyarország számára. A reform politikai gazdaságtani összefüggéseinek áttekintése (6.3. alfejezet) viszonylag egyszerû következtetésekre vezet. A nemzetközi tényezõk és az EMU szerepe lényegtelen volt, hiszen a svéd közönség nagy többséggel utasította el a közös valutát. A belföldi tényezõk szerepe volt döntõ, és a szerzõ hosszasan ismerteti a szakértõi eliten, majd a társadalmon belüli konszenzus kialakulását, amiben döntõ szerepük volt a svéd közgazdászoknak, akik mindig is törekedtek közszereplés vállalására. „Az elit egyetértése kritikus fontosságú tényezõje volt ugyan a szabályokon alapuló fiskális politika bevezetésének, azonban mégis a rendszerrel szembeni közbizalom, amelyet a reformok sikere alakított ki, továbbá a jóléti állam által nyújtott anyagi elõnyök és a korrupció alacsony szintje volt kritikus fontosságú a tartós pénzügyi fegyelem

44

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

[kialakításának] szempontjából.” (171. o.) A jóléti állam fenntartása tehát – tehetjük hozzá ismét saját véleményünket a szerzõ által leírtakhoz – nem akadálya, hanem inkább elõfeltétele a pénzügyi fegyelemnek és a költségvetési egyensúlynak. A svéd és a magyar tapasztalatok általánosítására és az ebbõl eredõ következtetések levonására kerül sor a könyv legfontosabbnak tekinthetõ 7. fejezetében. A szerzõ itt is már a bevezetésben leírja a végkövetkeztetést, amely az eddigiek alapján is nyilvánvaló: „A pénzügyigazgatási reformok csak akkor valósíthatók meg, ha az elit körében széleskörû az egyetértés a fiskális fegyelem fontosságát illetõen. Ezeknek az intézményi reformoknak a hatékonysága és fenntarthatósága ugyanakkor kritikus mértékben függ az eredeti egyetértés folyamatos fenntartásától, ami viszont annak függvénye, hogy mi a társadalom véleménye a demokrácia általános minõségérõl.” (173. o.) E fejezet elõször a fiskális reform indítékait tekinti át. A nemzetközi és az európai hatásokról kifejtettek lényegében véve megismétlik a már korábban leírtakat. A belföldi hatásokról írtak még konkrétabbá teszik a Magyarországra vonatkozó alapkövetkeztetést: „A magyar esetben az eliten belüli és a fiskális kiadásokat illetõ éles ellentét a rabok dilemmájának esetére vezet. Mindkét nagyobb párt (ha már kormányra jutott) jobban járna, ha felelõsségteljesebb választási ígéreteket tenne, az azonban, hogy nincs köztük együttmûködés, a populista ígéretek exponenciális növekedésére vezet a választások elõtt.” (177. o.) A legfontosabb általános fejtegetések azonban az ezt követõ részben (7.3. alfejezet) következnek. Ezek szerint két alapváltozó különböztethetõ meg: • a konszenzus: „Pártkülönbség nélkül egyetértésnek kell lennie a pénzügyi fegyelem szükségességét illetõen” (183. o.); illetve • a közbizalom: „Közmeggyõzõdésnek kell lennie arra vonatkozóan, hogy a politikai rendszer jó eredményekre vezet” (uo.). Ez a két alapváltozó két tétel definiálására vezet: • 1. tétel: „Fiskális intézményi reform csak akkor lehetséges, ha van konszenzus a politikai eliten belül” (184. o.); illetve • 2. tétel: „Fiskális intézményi reform csak akkor tartható fenn, ha fennmarad a már kialakult konszenzus a reform megvalósítása során” (uo.) Ezekbõl a meggondolásokból négy alaphelyzet adódik: • Az ideális demokrácia: megvan mind a konszenzus (az eliten belül), mind a közbizalom; • A liberális demokrácia: megvan a közbizalom, de nincs konszenzus; • A filozófusok állama: megvan a konszenzus, de hiányzik a közbizalom; • A tömegdemokrácia: nincs sem konszenzus, sem közbizalom. Nyilván az a fõ következtetés, hogy ideális demokrácia esetén van lehetõség racionális politikára és a bajokat is megelõzõ reformokra, és ekkor kialakulhat a pénzügyi fegyelem – növekedés – köztámogatás circulus virtuosusa. A tömegdemokrácia esetében viszont, amikor az eliten belül nincs egyetértés és nincs közbizalom az elittel szemben, „a reform […] szinte lehetetlen” (187. o.). Bár a szerzõ itt nem teszi explicitté, de nyilván ez a magyar helyzet. Nem írja le azt sem, hogy ebbõl a helyzetbõl csak a konszenzus és a közbizalom kialakításával lehet kiutat találni (ami a leírtak alapján nyilvánvaló). Nem írja le azt sem, hogy mi adhat lehetõséget a hiányzó konszenzus és közbizalom kialakítására. Az azonban ugyancsak nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a megoldás megtalálása valóságos politikai zsenialitást igényel. Az EMU-államok számai alapján kimutatható (7.4. alfejezet), hogy minél nagyobb a közbizalom, annál kisebb a költségvetési hiány, illetve annál inkább lehet költségvetési többlet. Van-

Gazdaság – Jog – Társadalom

45

nak statisztikailag értékelhetõ eredmények az új EU tagállamokra vonatkozóan is (7.5. alfejezet). A közbizalom lényegesen alacsonyabb, mint az EU-15-ben, és általában csökkenõ – Magyarországon különösképpen az –, és ahol lényegesen növekvõ – Észtországban és Szlovéniában – a költségvetésnek többlete van. Végül a régi és az új EU-tagok együttes vizsgálata (7.6. alfejezet) egyértelmûen arra vezet, hogy minél kisebb egy ország, annál nagyobb a közbizalom, illetve, hogy a nagyobb jólét nagyobb közbizalomra vezet, amit könnyû megérteni. A fejezet arra a végkövetkeztetésre vezet, hogy: „A fiskális deficitek és az intézményépítés kérdésének elemzése során nem választhatók el egymástól a politikai és a gazdasági változók, és csak ez a szélesebb, integrált szemlélet hozhat megoldást a pénzügyi fenntarthatóság [problémájára]” (200. o.) – vagyis szükség van az új politikai közgazdaságtan szemléletmódjára. „A fõ következtetés […]: a demokratikus rendszer érzékelhetõ minõsége az, ami végsõ soron eldönti, hogy fenntartják-e a fiskális fegyelmet vagy sem. Míg a nagyfokú bizalom által meghatározott környezetben a fiskális fegyelem, a növekedés és a közbizalom erõsíti egymást, addig a közbizalom alacsony szintjének helyzetében, még ha a nemzetközi környezet korrekciót tesz is szükségessé, valószínûleg túlköltekezést kiváltó erõk lépnek fel, mert a politikusok arra kényszerülnek, hogy rövid távú ígéretekkel vásároljanak támogatottságot.” (202. o.) A szerzõ ismét a svéd és a magyar példára hivatkozik, majd azt fejti ki újra, hogy egyaránt szükség van a nemzetközi és a belföldi, továbbá a közgazdasági és a politikai szempontok figyelembevételére, és ez a nemzetközi közgazdaságtan, a globalizáció, a keynesi makroökonómia, valamint a politikai kultúra és érdekcsoportok együttes elemzését teszi szükségessé. Az utolsó rész címe ugyanaz, mint a könyvé: „A demokrácia és a deficit”. Ez a két kérdés szorosan összefügg, és „circulus virtuosus csak akkor alakulhat ki, ha a gazdaságpolitika szavahihetõsége, a gyors növekedés és a közösség támogatása erõsítik egymást.” (212. o.)

Összefoglalás Eljutva a harmadik könyv végére, megkísérelhetjük az összegzést, a válaszadást a felvetett kérdésekre. Az elsõ könyv – még ha a könyvben tanulmányokat közzétevõ több szerzõ ezzel ellentétes álláspontot foglal is el – arra a következtetésre vezet, hogy a jóléti állam lebontása és különösképpen nagymértékû lebontása, nem látszik lehetségesnek egy olyan országban, ahol nagy hagyományai vannak a jóléti államnak, és ahol a nép nagy többsége ragaszkodik a fenntartásához. A jóléti állam lebontása emellett olyan súlyos társadalmi következményekre vezetne, amelyek nem vállalhatók, és amelyek aláásnák a jövõbeni felemelkedés lehetõségeit is. A második könyv ugyanakkor – noha nem tökéletesen meggyõzõen, de mégis igen nagy valószínûséggel – azt igyekszik bizonyítani, hogy csak vegyes megoldás létezik ugyan, tehát a bevételek csökkentésének és a kiadások növelésének együttes alkalmazása, mégis elõnyösebb azonban az olyan megoldás, ahol a kiadások csökkentésének van nagyobb súlya. Ha viszont ez így van, akkor hogyan egyezhetõ össze ez az út a jóléti állam fenntartásával? A választ, a svéd példára hivatkozva, a harmadik könyv adja meg. A válasz a szabályokon alapuló (rules-based) fiskális politika alkalmazása. Nem az igényekbõl, hanem a makrogazdasági körülmények által meghatározott fõösszegekbõl kell kiindulni, és a fõösszegekbõl kiinduló (top-down) költségvetési technikát kell alkalmazni. E technika alkalmazása esetén minden miniszter a saját pénzügyminisztere és számolnia kell azzal: ha növeli a kiadást az egyik területen, csökkentenie kell a másikon. A svéd kormány tehát nem a jóléti állam felszámolásával, hanem a költségvetés-készítés technikájának módosításával és a valóban fölösleges kiadások lefaragásával oldotta meg ezt a problémát, és érte el a kiadások csökkentését. A követendõ út

46

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

tehát nem a jóléti állam felszámolása, hanem a költségvetés-készítés módszerének reformja, és a valóban fölösleges kiadások lefaragása. E feladat megoldásának politikai elõfeltételei vannak, és ezért a megoldás útját csak a gazdasági és politikai szempontokat integráló új politikai közgazdaságtan vázolhatja fel. E megoldás alkalmazásának egyik elõfeltételét a harmadik könyv írja le, és ez egyrészt a politikai elittel szembeni közbizalom növelése, másrészt pedig a politikai eliten belüli egyetértés kialakítása. A tapasztalatok – és különösképpen a magyar tapasztalatok – megerõsítik tehát az új politikai közgazdaságtannak azt az alaptételét, hogy a gazdasági csõd alapvetõ oka általában a politikai csõd, az elittel szembeni közbizalom hiánya és az elit különbözõ csoportjainak versengõ populizmusa. A közbizalom és az eliten belüli minimális egyetértés helyreállítása nélkül nem remélhetõ a problémák megoldása. A másik politikai elõfeltételt a második könyv tárgyalja. Az ott leírtak szerint a megoldás elõfeltétele a szociális paktum, tehát az egyetértés minimumának kiterjesztése a legfontosabb érdekképviseletekre. Ez az összefoglalás azzal az optimista kicsengéssel zárható le, hogy az új politikai közgazdaságtan képes a megoldás alapelveinek kialakítására, és hogy van remény a szakmai eliten belüli konszenzus létrehozására. Ha ezt sikerül elérni, akkor ez kiinduló pontja lehet a politikai eliten belüli konszenzus minimumának megteremtésére, ami a politikai elittel szembeni bizalom megerõsítésére, nemzeti egyetértés kialakítására és a problémák megoldására vezethet. Nem lehetetlen tehát, hogy a vezetõ közgazdászok, a szakmai elit kezében van a megoldás kulcsa.

Felhasznált irodalom Avgadic, Sabina – Martin Rhodes – Jelle Visser (2005): The Emergence and Evolution of Social Pacts: A Provisional Framework for Comparative Analysis. EUROGOV, No. N-05-01, September. Benczes István (2008): Trimming the Sails: The Political Economy of Fiscal Reforms in Europe. CEU Press, New York – Budapest, 2008, 257 o. Gyõrffy Dóra (2007): Democracy and Deficits. The New Political Economy of Fiscal Management Reforms in the European Union. Akadémiai Kiadó, Philosphiae Doctores, Budapest, 2007, 236 o. Muraközy László (szerk.) (2007): Fecseg a felszín és hallgat a mély. Tudatok és tudatalattik a gazdaságpolitikában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007, 298 o. Szakolczai György (2005a): A folyó fizetési mérleg kumulálódó hiánya és a hiány finanszírozásának lehetõségei. Statisztikai Szemle, 83. évf., 3. szám, (2005. március) 239-257. o. Szakolczai György (2005b): A folyó fizetési mérleg kumulálódó hiánya és a hiány finanszírozásának lehetõségei. Általános Vállalkozási Fõiskola. Tudományos Közlemények, 12. (2005. április) 97–116. o. Szakolczai György (2005c): A nemzetközi fizetési mérleg hiányának csökkentése. Magyar Szemle, Új folyam, XIV. évf., 7–8. szám, (2005. augusztus) 46–71. o.

Gazdaság – Jog – Társadalom

47

Szakolczai György (2006a): Duális gazdaság és külkereskedelmi deficit. Magyar Szemle, Új folyam, XV. évf., 3–4. szám, (2006. április) 41–57. o. Szakolczai György (2006b): A magyar gazdaság központi problémája: a folyó fizetési mérleg felhalmozódó hiánya és a hiány csökkentése. In: Ács Margit (szerk.): Tanulmányok a Szent István Tervhez. Professzorok Batthyány Köre, 201–225. o. Szakolczai György (2006c): A fizetési mérleg és a fejlõdõkkel fenntartott és fejlesztett gazdasági kapcsolatok összefüggése. A magyar gazdaság fenntartható növekedése. In: Csordás Izabella (szerk.): A 43. közgazdász-vándorgyûlés elõadásai. Magyar Közgazdasági Társaság, 402–415. o. Szakolczai György (2006d): The Triple Deficit of Hungary. Hungarian Statistical Review, Volume 84, Special Number 10, 40–62. o. Szakolczai György (2007a): A hármas ikerdeficit. Általános Vállalkozási Fõiskola. Tudományos Közlemények, 17. (2007. április) 209–235. o. Szakolczai György (2007b): A magyar gazdaság egyensúlyzavarai és a megoldás elvi lehetõsége. Competitio, VI. évf., 1. szám, (2007. június) 85–102. o. Szakolczai György (2007c): A magyar gazdaság egyensúlyzavarai és a megoldás elvi lehetõsége. Általános Vállalkozási Fõiskola. Tudományos Közlemények, 18. (2007. szeptember) 49–64. o Szakolczai György (2008a): A makrogazdasági egyensúly kérdései. Általános Vállalkozási Fõiskola. Tudományos Közlemények, 19. (2008. április) 115–130. o. Szakolczai György (2008b): Gyõrffy Dóra: Democracy and Deficits. The New Political Economy of Fiscal Management Reforms in the European Union. (Könyvismertetés.) Pénzügyi Szemle, LIII. évf., 2. szám, (2008) 332–340. o.) – Dóra Gyõrffy: Democracy and Deficits. The New Political Economy of Fiscal Management Reforms in the European Union. (Book review.) Public Finance Quarterly, LIII/2. (2008) pp. 337–345. Szakolczai György (2008c): Muraközy László (szerk.): Fecseg a felszín és hallgat a mély. Tudatok és tudatalattik a gazdaságpolitikában. (Könyvismertetés.) Közgazdasági Szemle, LV. évf., 7–8. szám (2008. július-augusztus), sajtó alatt. Szakolczai György (2008d): Gyõrffy Dóra: Democracy and Deficits. The New Political Economy of Fiscal Management Reforms in the European Union. (Book Review.) Acta Oeconomica, LVIII. évf., 3. szám (2008), elõkészületben. Szakolczai György (2008e): Benczes István: Trimming the Sails: The Political Economy of Fiscal Reforms in Europe. CEU Press, New York – Budapest, 2008. (Könyvismertetés.) Közgazdasági Szemle, LV. évf. (2008), elõkészületben. Tanzi, V. (1997): The Changing Role of the State in the Economy. A Historical Perspective. IMF Working Pasper 114, IMF, Washington.

48

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

G. Márkus György* IDENTITÁSOK ÉS TÖRÉSVONALAK EURÓPÁBAN – MAGYAR NÉZÕPONTBÓL „Ugyan ki halna meg Európáért?” – kérdezte már jó néhány évvel ezelõtt is F. Zakaria, amerikai politológus, hogy így világítson rá a „mag”- (vagyis a „régi”) EU-államok összetartozási érzésének gyengeségére. A nagyléptékû, mondhatni: big bang-szerû keleti bõvítéssel biztosan nem csökkent ennek a kötõdésnek, szolidaritásnak a lazasága. Pedig ez nem másod- vagy harmadlagos kérdés, amely fontosságában a jogközösség vagy a domináns belsõpiaci elv után következik. Sohasem lesz igazi global player, azaz globális játékos egy csak egy szûk technokrata elit és önzõ nemzetállami politikusok által képviselt, identitás nélküli Európából. Olyan hidegháború utáni, posztindusztriális és a második modernitás1 (Beck, 1993) globális kapitalizmusának korában élünk, amelyben nem a klasszikus közgazdasági (osztály)harcok, és nem is az ideologikus Kelet–Nyugat-konfliktusok a döntõek, hanem az identitásra fókuszáló kulturális kódok (Castells, 2000). Az egy Európa mint politikai projekt nem valósítható meg közös identitás nélkül.

Politikai paradoxonok Az EU-t – legalábbis felülrõl – már Maastricht óta politikai unióként határozzák meg. Mindazonáltal egyre inkább szembetûnõ néhány, az identitás kérdésétõl nem elválasztható markáns, lényegi politikai paradoxon: • A világ leginkább szupranacionális integrációja a világ nemzeti szempontból legdiverzifikáltabb kontinensén jött létre. A föderalisztikusan elképzelt projekt – az Európai Egyesült Államok terve – a nemzetállamiság, illetve a nemzetállamok túsza lesz.

*

fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

Beck szerint a posztindusztriális, második modernitás tagadja az elsõ, az ipari modernitást. Jellemzõi: 1. Az osztálystruktúra bomlása, individualizálódás. 2. Alrendszerek szerinti elhatárolódás helyett hálózat-elv. 3. Tervezés helyett bizonytalanság. Rizikó-társadalom.

Gazdaság – Jog – Társadalom

49

• A legdemokratikusabb európai országok integrációja mûvi elitkonstrukcióként a

„mélyítés” során átfogó demokráciadeficittel küszködõ bürokratikus politikai szuperstruktúrát hozott létre. • A kezdetekben a racionalitás jegyében zajló egyesülés egy voluntarista, a kohéziót aláásó bõvítési politikával, a birodalmi túlterjeszkedés (imperial overstretch) politikájával jellemezhetõ alakzattá vált. (Cuperus, 2006). • Diszparitások alakultak ki az integráció különbözõ politikai szempontjai között. A gazdasági szempont maga alá rendeli egyrészt a kohézió szociális, másrészt az identitás kialakítását elõmozdító kulturális aspektust. „A foglalkoztatottságot és a szociálpolitikát célzó közösségi szintû intézkedések … megkéstek és gyengének tûnnek a belsõ piac és a Pénzügyi Unió sikertörténeteihez képest.” (Scharpf, 2002: 2.)

Rossz közérzet Európában A bizonytalanság, félelem és – a freudi értelemben vett – rossz közérzet (Unbehagen) egyre inkább jelen van Európában. Megkérdõjelezõdik az az egy Európa, amely három egyenértékû elv: a gazdasági hatékonyság, a liberális demokrácia és a szociális kohézió szintézise (Dahrendorf, 1996). Illuzórikusnak tûnik a mind a multikulturális (többkultúrájú) társadalmak Európájának, mind a határokon átnyúló szolidaritás Európájának megvalósulása. Sokan tartanak a piac olyan dominanciájától, amely ugyan demokráciával jár, de egyenlõséggel nem (egyfajta amerikanizált modell). Több értelmiségi figyelmeztet a liberális demokrácia nélküli, de nacionalista szolidaritással alátámasztott erõteljes növekedésre, amit Dahrendorf ázsiai modellnek nevez, bár azóta az európai populista jobboldal retorikáját is jellemzi. Úgy tûnik, már kifutó modell a „rajnai”, azaz a szociális kapitalizmus2 (Albert, 1991). A globalizációt illetõen nem eldöntött, hogy az EU azzal szemben „erõdítményként”, vagy ahhoz alkalmazkodva annak alkotóelemeként értelmezi-e önmagát.

Történelem és azonosság Levezethetõ-e az Európai Unió kollektív identitása Európa évezredes politikatörténetébõl? A mai Európa a szupranacionális Római Birodalom bukása nyomán jött létre. Évszázadokon keresztül a differenciálódás, a határok meghúzása és a nacionalizálódás volt a meghatározó tendencia. Csak a második világháborút követõen – az Elbától nyugatra – kezdõdött az ún. európaizálódási folyamat (Bartolini, 2006), amely szakított a korábbi lényegi történelmi és politikai tendenciákkal, az alábbi célok jegyében:

• Béketeremtés. A háború és a fasiszta (nemzetiszocialista) népirtás rávilágított, hogy a rivalizáló európai nemzetállamok rendszere miként vezethet destruktív és önpusztító folyamatokhoz. Az addig utópiának számító európai egyesülési projekt politikai imperatívusszá vált.

2

50

A francia szerzõ szembeállítja a kontinentális Európa tervezõ és szociális kapitalizmusát az angolszász kapitalizmus piacközpontúságával.

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

• A szovjet fenyegetés – negatív tényezõként –, az Egyesült Államok világhatalmivédõhatalmi szerepe pozitívan mozdította elõ a nyugat-európai integrációt.

• Már a fordista tömegtermelés és -fogyasztás, Amerika hegemón politikai, gazdasági és

kulturális hatalma, de fõleg – a szovjet kommunizmus összeomlását követõen teljes erõvel kibontakozó – globalizációs folyamatok tették egyértelmûvé, hogy Európa több tekintetben is perifériára sodródik. Ezt a periferizálódási tendenciát csak az integrációval lehetett megakadályozni, és/vagy legalábbis valamelyest csökkenteni.

Az európaizálódás lényege nem a történelmi folytonosságban, hanem diszkontinuitásában rejlik: a nemzeti-nemzetállami szuverenitás (részbeni) átruházásáról, a határok meghaladásáról, a határok strukturális lebontásáról, szabványosításról van szó (Bartolini, 2006). Ebbõl két dolog következik: egyrészt egyfajta démosz-szerû egyesülésnek a tendenciája, egy európai nyilvánosságnak (Habermas, 2001), európai civiltársadalomnak és európai „mi”-érzésnek a kialakulása. Másrészt megtapasztaljuk azt a történelmi törvényszerûséget, hogy nincs tézis – antitézis, akció – reakció, központosítás a perifériák ellenállása nélkül (Rokkan, 1996)3 . De Gaulle és Maggie Thatcher, de Haider és a Kaczynski-ikrek, elõször az alkotmány, azután a Lisszaboni Szerzõdés leszavazása Franciaországban, Hollandiában és Írországban – mindez részét képezi Európa politikatörténetének és politikai valóságának. Nincs szupranacionális ’governance’ (kormányzás) nacionalista ellenreakciók nélkül. Az EU „építészeinek” és a vezetõ bal- és jobboldali pártok elitjeinek – fõleg a fellendülés, a stabilitás és a jólét éveiben – hosszú ideig sikerült Európa lényegi problémáit depolitizálni, kivonni a pártversengésbõl (Mair, 2005). Így alakult ki a demokráciadeficit, a demokrácia és az átláthatóság hiánya az integrációs intézményeket illetõen.

Az integráció szociális ára Nyugat-Európában – paradox módon – az antidemokratikus, szélsõjobboldali, populista pártok (Kriesi, 2005) (Németországban és másutt balos erõk is) törték meg az Európával kapcsolatos antidemokratikus hallgatást. Ám nem csak a depolitizálás akadályozta meg az európai identitás kialakulását. Ennél is fontosabb – mind a mai napig – az a szociális ár, amelyet az európaiaknak a globális versenyben való perifériára sodródás elkerülése érdekében fizetniük kell. A (nyugat)európai nemzetállamok történelmének szociális és politikai csúcsteljesítménye mindmáig a jóléti állam, amely – paradox módon a kapitalizmus „törvényszerûségeinek” ellentmondva a „dekommodifikáció”4 , a piac korlátozása és szabályozása, a piaci társadalom visszaszorítása révén – biztosította a kapitalista társadalom kohézióját és mûködõképességét, sõt, versenyképességét (Esping-Andersen, 1985; Offe, 2003). Michael Dauderstädt – a Friedrich Ebert Alapítvány vezetõ tudományos munkatársa – egy nem publikált feljegyzésében feltette a kérdést: Vajon az európai integráció védi vagy lerombolja az európai szociális modellt? „Dinamitként hathat, ha fontos társadalmi csoportok rájönnek, hogy az európai politikák és szabályok veszélyeztetik érdekeiket” (Offe, 2003: 19).

3

Stein Rokkan történelmileg elsõ, de ma is releváns törésvonalként említette a hatalmi centrum behatolása és a perifériák ellenállása közötti „cleavage”-et.

4

„Árutlanítás” – az árujelleg, az áruviszonyok visszaszorítása.

Gazdaság – Jog – Társadalom

51

A mainstream pártok (a fõáramban lévõ baloldali pártokat is beleértve) szociális téren defenzívába szorulnak, a jóléti állam ügyeiben visszavonulnak. Ebben a vákuumban nyer teret a nacionalista és xenofób identitáspolitika. „Egyre erõsödik egy hang az európai politikában, egy hang, amely egyfelõl azt állítja, hogy a munkások szociális biztonsága (akárcsak az állampolgárok védelme az erõszakos bûnözéssel szemben), másfelõl a termelés hatékonysága és a versenyképesség csak akkor egyeztethetõ össze, ha a nemzetállami határokat lezárják az idegen munkások, az idegen áruk és az – úgymond – idegen isteneknek imádkozók elõtt. A kilencvenes évek közepe óta Európában idõnként azt tapasztaljuk, hogy egyik napról a másikra olyan alakok érnek el látványos választási sikereket, mint a dán Pia Kjaersgaard, az olasz Umberto Bossi és Gianfranco Fini, a holland Pim Fortuyn, továbbá a francia Jean Marie Le Pen, az osztrák Jörg Haider és a norvég Carl Hagen. Õk az új típusú populista politikai vállalkozók csapatának úttörõi, akik mindannyian heves Európa-ellenes irányultságukkal tûnnek ki. Le Pen a 2002-es választási kampányban úgy jellemezte magát mint aki szociális kérdésekben baloldali, gazdasági téren jobboldali és mindenek elõtt, minden vonatkozásban nacionalista.” (Offe, 2003: 26–27.) Az említett politikai szereplõk a demokráciát veszélyeztetik, „érdemük” azonban, hogy dinamizálták a politikai törésvonalak alakulását és kvázi modernizálták az, úgymond, befagyott pártrendszereket5 (Rokkan, 1996), (Kriesi 2005). Ezek a szereplõk olyan új törésvonal (cleavage) „nemzeti pólusát” képviselik, amely mind a globalizációra, mind az európaizálódásra érvényesül. Bruno Cautrés a 2002-es EP-választások kapcsán empirikusan is kimutatta a nyitottság – zártság törésvonal növekvõ fontosságát (Cautres, 2004). Az egyik oldalon ott van a nemzeti-kulturális identitás és ezzel együtt a szociális biztonság nemzetállami védelmének politikája, a másik oldalon a szupranacionális politizálás, a nemzetállami szuverenitás erodálása a maga kulturális és gazdasági következményeivel. A törésvonal „nemzeti” pólusa mögött kimutatható a félelem a kulturális identitás és a gondoskodó jóléti állam nyújtotta biztonság elvesztésétõl, a státuszvesztéstõl.

Szociálnacionalizmus Kelet-Közép-Európából (Magyarországról) szemlélve ez olyan történelmileg kialakult és virulens politikai törésvonal, amely együtt jár a szociálnacionalizmus jelenségével. Az Európai Unió keleti bõvítését követõen felerõsödött a – többnyire euroszkepticizmussal vagy Európaellenességgel – párosuló nacionalizmus mind a régi EU-tagállamokban, mind (és még inkább) – a csatlakozási válság elemeként – egyes közép- és kelet-európai országokban, így például Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában. Ez a jelenség a magyarországi törésvonalak sajátosságaira és szerkezetére vezethetõ vissza. A magyar politikában már évszázadok óta6 , egészen napjainkig a kulturális (identitásközpontú) törésvonal dominál: a nyugatosítás, a veszternizáció áll szemben a nemzeti tradicionalizmussal. A kulturális és politikai elitek és az általuk „elfoglalt” pártok a rendszer-

5

Rokkan és Lipset egyik – ma már vitatott – fõ tézise, hogy az általános szabad választások elterjedésével együtt stabilizálódna, „befagynak” a pártrendszerek (Lipset – Rokkan, 1967).

6

II. József uralkodása óta, aki a XVIII. század végén a felvilágosult abszolutizmus jegyében központosítva akarta modernizálni országait, így Magyarországot is, és a „hazafias” nemesség ellenállásába ütközött.

52

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

váltáskor és azt követõen háromszoros konfrontáció jegyében különülnek el egymástól, illetve rivalizálnak egymással: 1. Tradicionalizmus kontra nyugatosítás (felzárkózó modernizáció): sorsközösség kontra piaci társadalom, klerikalizmus kontra szekularizáció, a klasszikus magyar irodalmat idézve: haza vagy/kontra/és haladás. 2. Radikális törés vagy – részben – folytonosság a késõkádári társadalommal: militáns antikommunizmus kontra a reformkommunizmus (értékek, beállítódások, kapcsolatok, struktúrák, elitek) kontinuitása. 3. A gazdaság piaci vagy állami koordinációja. A magyarországi politika egyfajta történelmi kultúrharc jelmezeiben zajlik. A cultural politics, azaz kulturális politizálás jegyében (Lipset, 1969), a policy (pragmatikus jellegû közpolitikai) álláspontokat identitásra vonatkozó argumentumokkal támasztják alá. (’A privatizáció a nemzet kiárusítása’… ’Akkor vagyunk igazán európaiak, ha a magántõke meghatározó szerepet kap az egészségbiztosításban’…) A nyugatosítás – nemzeti tradicionalizmus (gazdaság kontra kultúra, felzárkózó kontra „szerves” modernizáció) törésvonal a kulturális politizálással, szimbolikus politikával maga alá rendelte és ezáltal eltorzította a többi törésvonalat. Az osztályharcot helyettesítõ kultúrharcban a kumulálódó törésvonalak kölcsönösen felerõsítették egymást (Lipset–Rokkan, 1967). A „baloldalon” a globalizációhoz való alkalmazkodás primátusa jegyében a meghatározó nyugatosodáshoz (1) átfogó piacosítás (kommodifikáció) (2) kapcsolódott, a késõkádári elitek vezérlõ szerepe (3) mellett. Erre a ’baloldali’ politizálásra reagálva a ’jobboldal’ offenzív-agresszív kultúrharcos térfoglalásra készült, a globalizációval a nemzeti identitást (1), a radikális piacosítással a kulturális (ideológiai) és gazdasági értelemben homogenizáló, centralizáló, ’nemzetépítõ’, illiberális és kvázi-jóléti államot (3) állítva szembe, paradox módon a késõkommunista szociális biztonság iránti nosztalgia mellett létezõ sérelmi-érzelmi antikommunizmus (2) jegyében. A ’jobboldal’ a „szociálnacionalizmussal”, a nemzeti (kulturális) identitás problémáinak tematizálásával reagál a „piaci társadalomra”, a kapitalizmus valós egyenlõtlenségeire. A mainstream jobboldal, a xenofób szélsõjobb, sõt, a balos populizmus közti határok is elmosódnak. A kultúrharc az Európa-politikába is behatol.

Reakciók a konvergenciaprogramra A polarizált „mi-õk”-, ellenség-barát politika ígéretspirálhoz, a populizmusok elkeseredett versenyéhez vezetett. Miután a szocialisták 2006-ban ismételten megnyerték a választásokat, be kellett vallaniuk az addig elhallgatott államadósságot. Brüsszel követelésére konvergenciaprogramot nyújtottak be, amit váratlanul kemény megszorítások kísértek. Ehhez társultak – az EU-konformitás jegyében – privatizáló, dereguláló és liberalizáló felsõoktatási és még keményebb egészségügyi, egészségbiztosítási reformok, illetve reformtervezetek. A tiltakozás nem maradt el. A 2006. õszi utcai harcoktól7 a 2008 márciusi népszavazásig... A 2008. március végi közvéleménykutatások szerint a Fidesz, a ’jobboldali’ néppárt, „minden-

7

2007 szeptemberében a TV-székház ostromakor letépték az európai zászlót és az árpádsávos zászlót tûzték ki a helyére.

Gazdaság – Jog – Társadalom

53

ki pártja” (catch-all-party, Allerweltspartei) a szavazatok kétharmadát kapná. De nem csak belpolitikáról van szó. Európa elfogadottsága 2000 eleje óta egyre sebesebben gyengül. Az Európával szembeni attitûdöknek legerõsebb változója a pártkötõdés: a 2007. év végén végzett (Szonda-Ipsos) felmérés adatai alapján a nemzeti-konzervatív Fidesz-támogatók 65%-a igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hátrányos-e az EU-tagság, míg ez az arány a szocialista szimpatizánsok körében 32%, ami szintén nem alacsony.8

1. táblázat Mennyire támogatja Magyarország EU-tagságát? (átlagértékek 100-as skálán) 2007

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII. VIII. IX.

X.

XI.

XII.

Fidesz MDF MSZP SZDSZ Nincs pártja

69 57 73 76

65 63 73 76

65 71 76 84

67 68 75 79

65 62 73 75

64 69 70 80

67 74 74 82

69 72 74 83

64 74 75 80

68 73 74 73

70 60 72 86

67 68 74 79

68

65

67

63

67

64

67

63

64

65

62

65

Lakosság 69

67

68

68

67

66

69

68

67

69

68

68

Forrás: Medián-Omnibus. Havonta változó 1200 fõs minta. *100= teljes mértékben 0= egyáltalán nem Az Európai Unió identitásdeficitjének magyarázata egyrészt történelmi tényezõkben, illetve a múlttal való elégtelen vagy hiányzó szembenézésben (Vergangenheitsbewaeltigung) keresendõ. Másrészt viszont a magyarázat magában az Unióban rejlik, az EU-nak a szociálnacionalizmust „kiprovokáló”, aszimmetrikusan piacpárti politikájában. Claus Offe szavaival: „Miután az EU – a tagállamokkal szemben– nyilvánvalóan nélkülözi a demokratikus legitimációt, a nem-elitek (a lakosság többsége – G. M. Gy.) körében feltehetõen apadni fog az európai konszenzus és az azonosulás Európával, ami viszont a populista renacionalizáció orientációját erõsíti. Különösen akkor, ha az emberek nem csak a demokratikus legitimációt, hanem a szociális biztonságot és a társadalombiztosítást illetõen érzékelnek veszteségeket. Ha az európai elitek egy szélesebb és mélyebb jövõbeli integráció felé haladva egyben akarják tartani az integrálódó Európa részelemeit, akkor politikailag az lenne indokolt,

8

54

A szerzõ köszönetet mond Závecz Tibornak (Szonda-Ipsos) és Hann Endrének (Medián) a rendelkezésre bocsátott adatokért.

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

ha túllépnének a piacok negatív integrációján s – érzékelhetõen és hitelesen – egy ’szociális’ Európa pozitív integrációja mellett köteleznék el magukat. A kérdés ez: rendelkezik-e Európa olyan erõforrásokkal és olyan intézményi struktúrákkal, hogy ez valóban lehetségessé váljon?” (Offe, 2003: 30.)

Felhasznált irodalom Albert, Michel (1991): Capitalisme contre capitalisme. Paris, Seuil Bartolini, Stefano (2006): Re-Structuring Europe: Centre-formation, system building and political structuring between the nation state and the European Union. Oxford University Press. Beck, Ulrich (1993): Die Erfindung des Politischen. Zu einer Theorie reflexiver Modernisierung. Frankfurt/Main, Suhrkamp Verlag Castells, Manuel (2000): The Power of Identity. Oxford, Blackwell. Cautrés, Bruno (2004): Existe t’il un ’European voter’? Les clivages socio-politiques dans le contexte des elections européennes de 2004. Grenoble, CNRS – IEP. Cupereus, René (2006): European Social Disease: a Threat to the EU? Internationale Politik und Gesellschaft, 1., 65–90. Dahrendorf, Ralf (1983): Die Chancen der Krise. München. Dahrendorf, Ralf (1996): Die Quadratur des Kreises – Freiheit, Solidarität und Wohlstand. Transit, 12., 5–28. Esping-Andersen, Gosta (1985): Politics against Markets. Princeton. Habermas, Jürgen (2001): Hamburg Lecture. Június 12-i elõadás. Kriesi, Hanspeter (2005): Parties as mobilizing agents of the political conflict potentials linked to European integration. Universitaet Zürich. Lipset, S. M. (1969): Revolution and Counter-Revolution: Change and Persistence in Social Structures. London. Lipset, S. M. – Rokkan, S. (1967): Cleavage Structures, Party Systems and Voter Alignments: An Introduction, Party Systems and Voter Alignments: Crossnational Perspectives. New York. Mair, Peter (2005): Popular Democracy and the European Union Polity. Eurogov.

Gazdaság – Jog – Társadalom

55

Márkus, G. György (2006a): Az EU válságszindrómája és az átalakuló modernitás. Európai Tükör, 2. szám, 3–18. Márkus, G. György (2006b): Aufstieg und Fall des Sozialnationalismus in Ungarn. Neue Gesellschaft – Frankfurter Hefte, 6., 22–26. Márkus, G. György (2008): Political cleavages and antisemitism in Hungary. ÁVF Tudományos Közlemények, 18. szám, 29–40. Offe, Claus (2003): Social protection in a supranational context. The fates of the European Social Model. Letöltés helye: unjobs.org/authors/claus-offe - 26k Rokkan, Stein (2006): State Formation, Nation-Building and Mass Politics in Europe. (Szerk. Peter Flora). Oxford University Press. Scharpf, Fritz W. (2002a): The European Social Model: Coping with the Challenges of Diversity. Max-Planck-Institute for the Study of Societies, MPIfG Working Paper 02/8.

56

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Békési Gábor* KOMPLEX SZÁLLÍTÁSI IGÉNYEK KEZELÉSE ÉS A GOOGLE MAPS-RE ALAPOZOTT TÁVOLSÁGI SZOLGÁLTATÁS Ez a dolgozat egy, a Microsoft WCF technológiáján alapuló, SOA1 -rendszerek megvalósítását demonstráló oktatási anyag részletét tartalmazza. A géptermi foglalkozásokon feldolgozni tervezett gyakorlatok valósághátterét egy képzeletbeli virág- és díszfakereskedést folytató cég tevékenysége adja. Üzleteikben felvett rendeléseiket az ország területén szétszórtan található, 4–5 kertészeti egységbõl közúton elégítik ki. Az internetes kereskedésen kívül megrendelések feladására hagyományos üzletükben is van lehetõség, amelyet a diszpécserközponttal és a központi adatbázissal belsõ hálózat köt össze. A gyakorlatok eredményeként kapott rendszer minden, a központi adatbázissal kapcsolatos mûvelete webszolgáltatásként valósul meg, különös súlyt helyezve az adott szituáció adatbiztonsági elvárásaira.

A WCF-rõl röviden A Windows Communication Foundation (WCF) a Microsoft technológiája webszolgáltatások „protokollfüggetlen” megvalósítására. Az idézõjelbe tett protokollfüggetlenség azt jelenti, hogy a szolgáltatások igénybevételekor számos elterjedt kommunikációs szabvány közül választhatunk. A WCF lehetõvé teszi, hogy komponensek, alkalmazások egymással kommunikáljanak. Fõ kategóriái: a szolgáltatás és az üzenet. A kommunikáció alapja a szervizhez tartozó WSDL2 leírás (1. ábra).

*

fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

Service Oriented Architecture – szolgáltatások igénybevételén alapuló, elosztott rendszerek fejlesztési koncepciója

2

Web Services Description Language – a szolgáltatás jellemzõit leíró nyelvi sablon

Gazdaság – Jog – Társadalom

57

1. ábra A webszolgáltatás kategóriái WCF alatt

Kilens (Üzenetet küld és fogad)

Végpont 1 Cím, Protokoll, Megállapodás WSDL

Kiszolgáló (webszolgáltatás)

Végpont n Cím, Protokoll, Megállapodás

Ezt a programozási modellt a szakma Szervizmodellnek nevezi. A webszolgáltatások készítéséhez elõször a szolgáltatást kell megadnunk. Ez egy interfészdefinícióval kezdõdik, melyet késõbb a szervizre vonatkozó megállapodásként használunk. A megállapodás-interfészünket egy .NET osztályban implementáljuk. Ebben az osztályban írjuk le szolgáltatásunk viselkedését. Az osztályokat szerviztípusnak hívjuk, és a viselkedést eljárások, metódusok (a szolgáltatással kapcsolatos mûveletek) tartalmazzák, szintén megállapodások formájában. Megállapodások nemcsak a mûveletekre, hanem paramétereik adataira is vonatkozhatnak. Ezek a megállapodások fûzik egymáshoz a szolgáltatót és ügyfelét és ezért nem változtathatók. A megállapodás-jellegû programozási elemek elõtt kulcsszavakat találunk. Ezeket jellemzõknek, attribútumoknak nevezzük és általában „contract postfix”-szel végzõdnek. Az utánuk álló elemekhez társulnak, funkcióikat, tulajdonságaikat bõvítik. Például a metódusok paramétereihez tartozó DataContract-jellemzõ az adattagok szerializációjához és deszerializációjához (az üzenetben található XML3 - adattartalomnak a neki megfeleltetett programobjektumba való átvitelére és fordítva) tartalmaz információt. Az elõbbi megállapodások mindegyikének helyi jellemzõit a „behavior” végzõdésû attribútumokban adhatjuk meg. Tipikus eset, hogy a szerviz lehet egyetlen példányos, de a hozzáférést több szálon biztosítjuk. A viselkedés saját felhasználói osztállyal is felülírható. Végül szolgáltatóhoz rendeljük a szervizt (hosztoljuk), ami az IIS4 -t kivéve, egy applikációba történõ beillesztést jelent. Ebben az esetben a létrehozott ServiceHost példányhoz adjuk a végpontok példányait. A végpontok felelõsek a szolgáltatás közvetítéséért, az ügyfelet a szolgáltatóval összekötõ csatornák létrehozásáért. A végpontpéldányok konstruktorai a szolgálta-

58

3

eXtenzible Markup Language

4

Internet Information Services – a Windows webszervere

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

tás típusán kívül az aktuális kapcsolatot (ez kiválasztható egy elõre definiált protokoll-listából) és a szállítási szintet konkretizáló URI5 -t (címet) kérnek. Egy végpont egy kapcsolati, kommunikációs protokollt kezel (pl. bináris üzenetek forgalmazása MSMQ6 -n keresztül), de a választék igen bõ és felhasználói osztályokkal is bõvíthetõ. Miután a hosztolt példány Open metódusát meghívjuk, az szolgáltatóként kezd mûködni. Nagyon fontos, hogy a végpontleírásokkal és a szolgáltatáshoz történõ hozzáféréssel kapcsolatosan – ha csak nem akarunk –, egyetlen sor kódot sem kell írnunk. Ezeket a jellemzõket konfigurációs állományokban is megadhatjuk, növelve ezzel az alkalmazás rugalmasságát. Egy szolgáltatás használatához szükségünk van a szolgáltatásnak és webszolgáltatást nyújtó végpontoknak a leírására az ügyfél oldalon is. Ha ügyfelünk is .NET alkalmazás, ehhez elég a felhasználó programjában egy ServiceEndpoint objektumot létrehozni, amely konstruktorában ugyanazokat a paramétereket várja, mint amit a szolgáltatás hosztolásakor megadtunk, és a szolgáltatás interfészének ismeretében a ChannelFactory segítõosztályból „legyárthatjuk” a közvetítõ felületet (proxy-t). Hasonlóan a szerviznél látottakhoz, most is választhatjuk a konfigurációs fájllal történõ megoldást. Probléma akkor van, ha ügyfelünk nem .NET Framework alatt fut vagy nincs hozzáférésünk a webszolgáltatás kapcsolódási felületéhez. Mivel a szolgáltatás interfésze közvetlenül nem látható, szükségünk van annak WSDL leírására. Felkutatásához a WS-MetadataExchange specifikáció ad lehetõséget, ami a gyakorlatban egy alkalmas segédprogram (WCF-platformon az svcutil.exe) használatával legenerálja a szolgáltatás kapcsolódási felületét és a szükséges konfigurációs fájlokat7 . A WCF béta verziója 2005-ben jelent meg. Jelenleg Windows XP alá a .NET Framework 3.0-val telepíthetõ, a Vista-nak már része. A technológiát használó alkalmazásokat a Microsoft Visual Studio 2005 (VS2005) fejlesztõ rendszerével készíthetünk. Mi a C# programnyelvet preferáltuk.

A Google Maps alkalmazáskörnyezet és használata A GPS rohamos terjedése nagy keresletet indukált a térképek megjelenítése terén. Képernyõkön, mobil eszközökön egyre kifinomultabb felületeket mutató megoldásokkal találkozhatunk. Térképészeti problémákhoz a Google az objektumorientált nyelvekben, illetve a JavaScriptben otthonos programozóknak Google Maps néven fejlesztett ki egy dinamikus könyvtárat8 . Ez a weblapokba ágyazódik és a böngészõkben futó JavaScript kódból kezelhetõ. Használatának feltétele egy API9 -kulcs, amely regisztráció után ingyenesen beszerezhetõ és egy webmappára (természetesen annak almappáira is) érvényes. A 2. ábra a könyvtár URL-jét és az aktiváláshoz szükséges kulcs használatát mutatja.

5

Universal Resource Identifier

6

Microsoft Message Queuing

7

Bõvebben lásd Bustamante (2007) 1. fejezetében.

8

Lásd Google Maps (2006).

9

Application Programming Interface – alkalmazásfejlesztési illesztõ felület

Gazdaság – Jog – Társadalom

59

2. ábra A Google Maps API hivatkozása < scrip t typ e= "tex t/jav ascrip t" src= "h ttp ://w w w .go o gle.co m /jsap i?k ey= A B C D E F G "> < /scrip t> Az API osztályai G betûvel kezdõdnek és jelenleg a 2-es verzió él. Mint már említettük, nekünk két magyarországi helység országúton mért távolságára van szükségünk. Ahhoz, hogy hozzáférjünk a térképészeti szolgáltatásokhoz, elõször egy térképobjektumot kell létrehoznunk a GMap2 osztályból. Mivel nem akarjuk megjeleníteni a térképünket, a konstruktorában egy üres div elemet adunk meg. A távolságok kiszámításához a GDirection osztály egy objektumára van szükségünk. Itt a konstruktor paramétere az elõbbi térképobjektumunk. Idõigényes mûveletrõl lévén szó, a távolságobjektum load metódusának lefutását egy eseménykezelõ ellenõrzi. Sikeres betöltés esetén az elõbbi objektum getDistance metódusát hívjuk meg. A méterekben kapott érték a getDistance meters tulajdonságából íratható ki. A fenti kódot a weblap betöltésekor futó GMap_Run eljárás tartalmazza. A lap elhagyásakor az API GUnload() függvényének hívásával gondoskodunk erõforrásaink felszabadításáról. Weblapunkat Default.aspx néven hoztuk létre, a 3. ábrán látható HTML-formában. A TextBox1, TextBox2 szövegmezõk tartalmazzák a két helységnevet, a köztük lévõ távolságot a GMap_Run eljárásban a TextBox3-ba tesszük.

60

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

3. ábra A Default.aspx <%@ Page Language="C#" AutoEventWireup="true" CodeFile="Default.aspx.cs" Inherits="_Default" %> <meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=iso-8859-2"> <script type='text/javascript' src='http://maps.google.com/maps?file=api&v=2&hl=hu&key=ABQIAAAAV B5XRHgevYG8esZEeAQx5hSPuxNrlRg4DdvmgL_uK9zPseLPARSFyfymjaqYm3pMY_ 9WTBqoHg5VBw'> <style type="text/css"> v\:* { behavior:url(#default#VML); } <script type="text/javascript"> var gMap= null; function gMap_Run() { gMap= new GMap2(document.getElementById( "empty")); var panel= document.getElementById("panel"); var direction=new GDirections(gMap); var str=null; GEvent.addListener(direction,"load",function(){ str= direction.getDistance().meters/1000+" km."; form1.TextBox3.value=str; }); GEvent.addListener(direction,"error",function(){ GLog.write("Direction failed: "+direction.getStatus().code); }); var loc="from:"+form1.TextBox1.value+",Magyarország to:"+form1.TextBox2.value+",Magyarország"; direction.load(loc); }

Gazdaság – Jog – Társadalom

61

Helységek közötti távolság kiszámítása szolgáltatás formájában Az elõzõekben bemutatott Default.aspx két helység távolságának kiszámításához böngészõnket használja. Ezt azonban nem tudjuk webszolgáltatásként kezelni. A webszolgáltatások definíciójuk értelmében WSDL-leírással kell, hogy rendelkezzenek és tartalmuk XML-formátumú. Programozási szempontból az ideális megoldás az lett volna, ha a Google Maps API-t C# interfésszel is közzéteszik. Bár sikerült egy internetes forrást találni, amely egy ilyen átírást publikál, sajnos azonban a kód a Map elõzõ verziójához készült és nem tartották karban. Az új verzió okozta változtatások átvezetése a mintafeladat igényeihez mérten indokolatlan erõfeszítéssel járt volna, így más utat kellett keresni. A VS2005-ös fejlesztõ környezet tartalmaz egy WebBrowser vizuális komponenst, mely a Windows.Forms osztályból származik. WebBrowser objektumunk megjelenítését majd letiltjuk, hiszen nem elõnyös, ha a szolgáltató vizuális felülettel is rendelkezik. Igazán nagy problémát az okozott, hogy modellünkben a helységpárok egy táblázatot (adatbázistáblát) alkotnak. Minden kertészetbõl minden igénylõ felé meg akarjuk határozni a távolságot és a szolgáltatást – elképzelésünk szerint – a távolságok egyetlen lépésben történõ kitöltése jelentené. Csakhogy egy böngészõben természetes dolog „észrevenni” egy kiszámított adat megjelenését, és nincs olyan esemény, amely ehhez a pillanathoz kapcsolódna! Ha nincs esemény, nem tudunk eseménykezelõt sem írni hozzá, melynek feladata a browser bezárása és az erõforrások felszabadítása lenne. A távolságérték feltûnését valamilyen módon észlelnünk kell, hiszen be kell tennünk az adatbázistáblába. Lehet egymással párhuzamosan végezni a távolságok kiszámítását. A programozói gyakorlat erre szálak indítását javallja, amelyek egymással konkurálva végzik el feladatukat. Hogy minden szál végzett-e, egy központi számlálóval ellenõrizhetjük. (Ha egy szál megszakad vagy hibára fut, az a távolság kiszámítatlan marad, de a kalkulációs folyamat nem áll le. A problémát a rendszerfelügyelõnek kell észrevenni, és a hiba javítása után újra kérheti a szolgáltatást.) Egy ilyen mûködési módhoz biztosítani kell, hogy a szálakat indító (központi) eljárás ne „fejezõdjön” be. Megfelelõ helyzetet teremt pl. egy form Show eljárása, viszont egy szolgáltatás meghívását végzõ függvény erre alkalmatlan. Az elõbbi esetben egy rendszerórához kapcsolódva szabályos idõközönként ellenõriztetjük a szálszámláló nullára futását, és ezt követõen bezárhatjuk a formot.

A távolságkalkulációs webszolgáltatás A szolgáltatással kapcsolatban a következõ igényeket kellett figyelembe vennünk:

• A távolságkalkulációt indító eljárás adatbázisból olvassa be a távolságpárok tábláját, és a távolságot kiszámító szálak mûködésük záró momentumaként a kapott értéket beírják az adatbázisba. • Az adatbázis mûveletek tranzakció-orientáltak. • A kalkulációs eljárás végzi a szálak befejezõdésének ellenõrzését is. • A folyamatot egy form-ablakon, parancsgombbal indítjuk, és befejezõdéséig az ablakot nyitva kell tartanunk.

Az elsõ követelmény teljesítése csak a kalkulált értékek adatbázisba írásakor vet fel szinkronizációs problémát, de ennek megoldását a Microsoft SQL Server 2005-ös adatbáziskezelõnkre bízhatjuk.

62

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A második kitétel programozástechnikai kérdés. Mivel nem tárolt eljárásokat írtunk, a .Net Framework 2.0-ban bevezetett tranzakciós modell TransactionScope objektumával végeztük a mûveletek kontrollját. Harmadik kitételünk megvalósításához egy globális számlálót alkalmaztunk, melyet egy szál befejezõdésekor szinkronizáltan növeltünk. A negyedik követelmény több hatású. Az elsõ, hogy szolgáltatásunk a szerveren form-ablakban fut. Ez kétségkívül nem szokványos megoldás. A többszálúság érdekében ez a módszer látszott a legbiztonságosabbnak. E mellett az operátornak is lehetõsége van a folyamat figyelésére. (Hiba esetén a formot manuálisan kell lezárnia!) A másik következmény, hogy figyelnünk kell globális számlálónk állapotát. Hibátlan futást jelez, ha a számláló eléri a helységpárok számát. Ezt egy Timer objektum két másodpercenkénti megszakítási szakaszaiban ellenõrizzük. Egyezõség esetén automatikusan bezárjuk a formot. A WCF-ben követett gyakorlathoz alkalmazkodva a szolgáltatást definiáló típust (az interfészt és a megvalósító osztályt) önálló projektként hoztuk létre. Pusztán technikai okok miatt ez a szolgáltatásdefiníció a rendelésadminisztráció számára további adatbázis-mûveleteket is tartalmaz, természetesen szolgáltatások formájában. Mivel ezek a szolgáltatás szintjén tranzakcióigényesek, a csatornák konfigurációs beállításai az egyébként egyutas (OneWay) távolságszolgáltatásra is vonatkoznak – feleslegesen. A 4. ábrán ebbõl a szolgáltatásdefinícióból mutatunk be egy részletet.

4. ábra A távolságszolgáltatás-típus forrásrészlete namespace Mappings { [ServiceContract()] public interface IGoogleMaps { [OperationContract(IsOneWay=true)] void CalculateDistances(); [OperationContract] [TransactionFlow(TransactionFlowOption.Allowed)] bool UpdateCheckedStatus(); [OperationContract] [TransactionFlow(TransactionFlowOption.Allowed)] DataSet GetStoreLocation(); [OperationContract] [TransactionFlow(TransactionFlowOption.Allowed)] DataSet GetCheckedDetails(); [OperationContract] [TransactionFlow(TransactionFlowOption.Allowed)] bool InsertRowsInDistanceTo(DataSet details, DataSet stores); } [ServiceBehavior(UseSynchronizationContext = false)]

Gazdaság – Jog – Társadalom

63

public class GoogleMaps : IGoogleMaps { /// <summary> /// Fill out all NULL field Distance in the table DistanceTo /// using Google-maps GMap2 object. /// /// public void CalculateDistances() { Process myProcess = new Process(); myProcess.StartInfo.FileName = "c:\\vs2005\\WebBrowser\\WebBrowser\\bin\\Debug\\WebBrowser.exe"; myProcess.Start(); } /// <summary> /// Update OrderStatus form "checked" to "managed" in table Custumer. /// Field Dispatched set GETDATE(). [OperationBehavior(TransactionScopeRequired = true)] public bool UpdateCheckedStatus() { SqlConnection m_Connection; SqlDataAdapter dataAdapter = new SqlDataAdapter(); string connectionString; try { connectionString = ConfigurationManager.ConnectionStrings ["FlowersConnectionString"].ConnectionString; m_Connection = new SqlConnection(connectionString); using (TransactionScope scope = new TransactionScope()) { using (m_Connection) { m_Connection.Open(); dataAdapter.UpdateCommand = new SqlCommand("UPDATE Customer SET OrderStatus='managed', Dispatched=GETDATE()" + " WHERE OrderID IN (SELECT OrderID FROM Customer WHERE OrderStatus LIKE'Checked')"); dataAdapter.UpdateCommand.Connection = m_Connection; dataAdapter.UpdateCommand.ExecuteNonQuery(); m_Connection.Close(); } scope.Complete(); } } catch (Exception ex) { MessageBox.Show(ex.Message); return false; } return true; } . . . } }

64

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A kódrészletbõl kiderül, hogy a távolságkalkulációt egy önálló program „szolgáltatja”, melyet a CalculateDistances eljárásban a Process osztályból példányosított myProcess objektum hajt végre. Ennek a WebBrowser programnak az alaposztálya a Windows.Forms.Form-ból származik. A parancsgombra kattintásra induló eljárásában találjuk a már említett többszálú megoldást. Erõforrás-gazdálkodási meggondolások indokolják, hogy egy hívás alkalmával maximum 100 szál indítását tesszük lehetõvé. (Ha 100-nál több helységpárunk van, ismételten meg kell hívni a CalculateDistances metódust.) Az 5. ábra részletet mutat a Browser.cs forrásfájlból.

5. ábra A Browser form forrásrészlete using System; using System.Timers; using System.Threading; using System.Collections.Generic; using System.ComponentModel; using System.Data; using System.Data.SqlClient; using System.Drawing; using System.Text; using System.Windows.Forms; using System.Configuration; using System.Transactions; namespace WebBrowser { public partial class Browser : Form { public static int requestCounter = 0; public static int rows=-1; public DataSet ds=new DataSet(); public Browser browser; public System.Timers.Timer myTimer = new System.Timers.Timer(); public MyWebBrowser[] webBrowser1=new MyWebBrowser[100]; public int index; public Browser() { InitializeComponent(); browser = this; myTimer.Elapsed += new ElapsedEventHandler(OnTimedEvent); } private bool InitDistanceTableCount() { . . . } private void button1_Click(object sender, EventArgs e) { int max; rows = ds.Tables[0].Rows.Count; myTimer.Interval = 2000; // 2 sec myTimer.Enabled = true; myTimer.Start(); if (ds.Tables[0].Rows.Count == 0) { MessageBox.Show("Nincs kiszámítatlan távolság!"); } else { if (rows > 100)

Gazdaság – Jog – Társadalom

65

max = 100; else max = rows; for (index = 0; index < max; index++) { if (webBrowser1[index] == null) webBrowser1[index] = new MyWebBrowser(); Thread t = new Thread(new ThreadStart(BrowserProc)); t.SetApartmentState(ApartmentState.STA); t.Start(); t.Join(); } } } private void Browser_Load(object sender, EventArgs e) { InitDistanceTableCount(); textBox2.Text=string.Format("{0}",ds.Tables[0].Rows.Count); } public void BrowserProc() { webBrowser1[index].customerID=(Guid)ds.Tables[0].Rows[index] .ItemArray[0]; webBrowser1[index].detailID=(Guid)ds.Tables[0].Rows[index] .ItemArray[1]; webBrowser1[index].storeID=(Int16)ds.Tables[0].Rows[index] .ItemArray[2]; webBrowser1[index].locality=(string)ds.Tables[0].Rows[index] .ItemArray[3]; webBrowser1[index].store=(string)ds.Tables[0].Rows[index] .ItemArray[4]; webBrowser1[index].Url = new System.Uri("http://localhost/TestWeb/Default.aspx", System.UriKind.Absolute); webBrowser1[index].parent = browser; webBrowser1[index].index = index; } private static void OnTimedEvent(object source, ElapsedEventArgs e) { if (requestCounter == rows) Application.Exit(); } } }

WebBrowser programunk távolságkalkulációt végzõ osztálya a Windows.Forms. WebBrowser osztály leszármazottja. A 6. ábrán látható részletet azért közöljük, hogy demonstráljuk, mennyire körülményes a HtmlDocument DOM modelljében kezelni a kiszámított távolság megérkezését. A WebBrowser objektum StatusTextChanged eseményét figyelve észleljük a ReadyState.Complete állapotot, és ha a StatusText tartalma „Kész”, el kell döntenünk, hogy a TextBox3 letöltõdött-e. Ha igen, tartalmát betehetjük az adatbázisba, és növeljük a távolságszámlálónk értékét.

66

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

6. ábra A kiszámított távolság kezelése a MyBrowser.cs fájlban private void myWebBrowser1_StatusTextChanged(object sender, EventArgs e) { if(myWebBrowser1.ReadyState.Equals (WebBrowserReadyState.Interactive) ) { int j = myWebBrowser1.Document.Body.InnerHtml. IndexOf("TextBox1"); if (j > 0) { myWebBrowser1.Document.Body.InnerHtml = myWebBrowser1.Document.Body.InnerHtml.Insert (j + 8, " value=\"" + locality+"\""); } j = myWebBrowser1.Document.Body.InnerHtml.IndexOf("TextBox2"); if (j > 0) { myWebBrowser1.Document.Body.InnerHtml = myWebBrowser1.Document.Body.InnerHtml.Insert (j + 8, " value=\"" + store+"\""); j = 0; } } if (myWebBrowser1.ReadyState.Equals(WebBrowserReadyState.Comple te) && myWebBrowser1.StatusText=="Kész" && distance== null) { { HtmlElementCollection h = myWebBrowser1.Document.GetElementsByTagName("Input"); HtmlElementCollection ss = h.GetElementsByName ("TextBox3"); if (ss.Count > 0) { int i = myWebBrowser1.Document.Body.OuterHtml.IndexOf( "TextBox3 value=\""); if (i > 0) { distance = myWebBrowser1.Document.Body.OuterHtml. Substring(i + 16, 15); i = distance.IndexOf(" km."); distance = distance.Substring(0, i); distance=distance.Replace(".", ","); // try { SaveDistanceinDB(); Interlocked.Increment (ref Browser.requestCounter); parent.textBox1.Text = string.Format("{0}", Browser.requestCounter); }

Gazdaság – Jog – Társadalom

67

catch (Exception ex) { MessageBox.Show(ex.Message); } } } } } }

A WebBrowser felülete az alábbi, 7. ábrán látható.

7. ábra A WebBrowser ablaka

A távolságszolgáltatás hosztolása A hosztolás jelenti szolgáltatásunk telepítését, szerverként történõ mûködtetését. A WCF erre több lehetõséget is kínál. Esetünkben a form vizuális megjelenése, az operátori felügyelet igénye a Windows alatti hosztolást indokolja. Még azt is megkockáztatjuk, hogy célszerû ugyanarra a gépre telepíteni, ahol majd az ügyfélprogram is fut, hiszen az operátori jelenlét így mindkét oldal számára biztosított. Az adatbázis intranetünkben bárhonnan elérhetõ. Mivel a kapcsolatok leírása konfigurációs fájlban történik, a hosztoló programunk csak a ServiceHost példányosítását igényli. A Windowos felületet a 8. ábra mutatja, kezeléséhez nem szükséges magyarázat.

68

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

8. ábra A szolgáltató Windowsos ablaka

Csak a követhetõség okán mutatjuk be a 9. ábrán a szervizprogram App.config állományát. A szolgáltatás közvetítéséhez TCP-csatornát, a meta-leíráshoz HTTP-kapcsolatot használtunk.

Gazdaság – Jog – Társadalom

69

9. ábra A hoszt konfigurációs állománya <system.serviceModel> <serviceBehaviors> <serviceMetadata /> <serviceDebug includeExceptionDetailInFaults="True" /> <services> <service name="Mappings.GoogleMaps" behaviorConfiguration = "serviceBehavior"> <endpoint address="GoogleMaps" name="netTcp0" contract= "Mappings.IGoogleMaps" binding= "netTcpBinding" bindingConfiguration= "BindingWithSession" /> <endpoint contract="IMetadataExchange" binding="mexHttpBinding"/>

70

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A távolságszolgáltatás igénybevétele – az ügyfél oldala Említettük, hogy a távolságkalkuláció egy összetettebb alkalmazás részleteként jelentkezett és jelenleg ebben a környezetben mûködik. A szolgáltatás hívását megelõzi az ún. rendelésadminisztráció. Ebben a fázisban a beérkezett megrendelések formai/tartalmi ellenõrzése történhet meg, majd a rendeléseket tételekre bontva adjuk tovább a szállítástervezésnek. Így egy-egy megrendelés tételei a kertészetek adottságaitól (rendelkezésre álló készlet, szállítási kapacitás, gépkocsiméretek) függõen, esetleg eltérõ távolságokból kerülhetnek kiszállításra. Ezért valamennyi rendeléstételre meghatározzuk a rendelõ valamennyi kertészettõl mért országúti távolságát. A kapott távolságtáblázatból a kertészetek a hozzájuk legközelebbi tételeket elégítik ki, amennyiben az kielégítetlen. Ha egy ilyen tétel részükrõl kielégíthetetlen, ezt egy OK nevû táblamezõbe írt „unable”-lel jelzik, egyébként „ok”-val tudatják, hogy õk teljesítik ezt a tételt. Ez a mûvelet egy tárolt eljárásban megírt, összetett lekérdezés, amit a kertészetek egymástól függetlenül, véletlen idõpontokban futtatnak. A lekérdezés eredménye számukra egy lista azokkal a tételekkel, amelyek egyetlen kertészettõl sem kaptak „ok”-t és minden, a jelenleginél rövidebb távolságra „unable” bejegyzésük van. Ez az algoritmus biztosítja, hogy egy távolabbi kertészet nem elõzheti meg teljesítésben egy közelebbi, de még szállításra nem jelentkezett (azaz a lekérdezést nem futtató és a tábla(k) módosítását el nem végzett) társát. Globális szállításoptimalizálást nem tartalmaz a modell. A diszpécserfunkció képernyõje a 10. ábrán látható.

10. ábra A diszpécserprogram képernyõje

A 10. ábra menüjében kiválasztottnak jelölt „Távolságkalkuláció” funkció egy újabb ablakkal jelentkezik be, melyet a 11. ábrán szemléltetünk. A CalculateDistances metódus meghívása a menüelem kiválasztására megtörténik. A szolgáltatás „egyutas”, tized-másodperceken belül megjelenik a 7. ábrán látott WebBrowser ablak és sikeres végrehajtás esetén néhány másodperc múlva magától el is tûnik.

Gazdaság – Jog – Társadalom

71

11. ábra Az ügyfél ablaka

Az ügyfél oldali végpont konfigurációja a szolgáltatónál bemutatott App.config tartalmából kikövetkeztethetõ, itt nem részletezzük. Már utaltunk rá, hogy a távolságkalkuláció a szerver és az ügyfél között nem jár adatmozgással, a TCP-csatorna szállítási szintjén megadott Windows titkosítás és aláírás az ugyanebben a szolgáltatástípusban szereplõ, de más funkciókhoz tartozó adatbázis-mûveletek miatt indokolt.

A telephelyek szállítástervezésérõl Ez a tevékenység ugyan nem tartozik a leírt szolgáltatáshoz, de e nélkül modellünk nem lenne teljes, nem fedné a címben ígért „szállítási igények kezelése” kitételt. Az elõzõ pontban szóba hoztuk azt az eljárást, melyet a távolságkalkulációban kitöltött adatbázis-tábla feldolgozására ajánlunk. Globális optimalizációs eljárással nem foglalkoztunk, de a javasolt algoritmussal elõállt telephelyi (kertészeti) listák alkalmasak helyi, a gépkocsik méretét, az utak idõbeni ütemezését kezelõ operációkutatási modellek készítésére. Ezeket a helyi szállítási listákat a telephelyek egy tárolt eljárás idõnkéni futtatásával nyerik. 12. ábránkon látható ennek a MS SQL Server-en futó, Transact-SQL-ben írt eljárásnak a szkriptje. Az eljárás egy idõleges táblát is használ (ViewDistances), az ábra utolsó sorai ezt mutatják be.

72

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

12. ábra Tárolt eljárás a telephely lehetséges szállítási tételeinek listázására SET ANSI_NULLS ON GO SET QUOTED_IDENTIFIER ON GO -- ============================================= -- Author: Gabor Bekesi -- Create date: 05/20/2008 -- Description: Lists unhandled min. distances -to this StoreId -- ============================================= CREATE PROCEDURE ListUnhandledDistances @StoreIdentifier smallint AS BEGIN SET NOCOUNT ON; Select OrderId, DetailId, StoreId, LocalityTo, Store, Distance From DistanceTo Where (Cast(OrderId as varchar(50))+Cast( DetailId as varchar(50))+Cast( Distance as Varchar(50)) IN (Select Cast(OrderId as varchar(50))+Cast( DetailId as varchar(50))+Cast( Min(Distance) as Varchar(50)) From ViewDistance Group By OrderId, DetailId Having (Count(Ok) = 0)) And StoreID=@StoreIdentifier); END GO

-- ========================================== Create View ViewDistance As (Select OrderId,DetailId,StoreId,Distance,Ok From DistanceTo Where Ok not Like 'Unable' OR Ok Is NULL);

Ahhoz, hogy SQL-eljárásunk követhetõ legyen, szükség van a távolságtábla (DistanceTo) definíciójára. Ezt láthatjuk az utolsó, 13. ábrán.

Gazdaság – Jog – Társadalom

73

13. ábra A távolságtábla definíciója USE [FlowerGarten] GO /****** Object: Table [dbo].[DistanceTo] Script Date: 06/04/2008 10:11:34 ******/ SET ANSI_NULLS ON GO SET QUOTED_IDENTIFIER ON GO SET ANSI_PADDING ON GO CREATE TABLE [dbo].[DistanceTo]( [OrderID] [uniqueidentifier] NOT NULL, [DetailID] [uniqueidentifier] NOT NULL, [StoreID] [smallint] NOT NULL, [LocalityTo] [ntext] NOT NULL, [Store] [ntext] NOT NULL, [Distance] [decimal](18, 3) NULL, [Ok] [varchar](50) NULL, CONSTRAINT [PK_DistanceTo_1] PRIMARY KEY CLUSTERED ( [OrderID] ASC, [DetailID] ASC, [StoreID] ASC )WITH (PAD_INDEX = OFF, STATISTICS_NORECOMPUTE = OFF, IGNORE_DUP_KEY = OFF, ALLOW_ROW_LOCKS = ON, ALLOW_PAGE_LOCKS = ON) ON [PRIMARY] ) ON [PRIMARY] TEXTIMAGE_ON [PRIMARY] GO SET ANSI_PADDING OFF

A listák alapján szükséges táblamódosítások („ok”, „unable” bejegyzések a DistanceTo táblában, a rendelések állapotjelzõinek beállítása, a teljesítését igazoló idõpecsétek, stb. a további táblákban) a gyakorlatok anyagát képezik.

Felhasznált irodalom Bustamante, Michele Leroux (2007): Learning WCF. O’Reilly, 582 p. Google Maps (2006) API Reference, Version 2. http://code.google.com/intl/en/apis/maps/documentation/reference.html.

74

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

László Zsolt* A MAGYAR NUTS 2 BEOSZTÁS KRITIKAI ELEMZÉSE – az uniós tagországok tapasztalatainak tükrében Bevezetés Csatlakozásunk az Európai Unióhoz új perspektívákat nyitott hazánk számára. Sokat profitálhatunk egyrészt a piacok megnyílásából, másrészt az Unió regionális politikájából. A 2007– 2013 között a Magyarország számára elérhetõ 22,4 Mrd € óriási összeg – elég csak arra gondolnunk, hogy az UNCTAD adatai szerint 1990 óta hazánkba (a mindenkori folyóáron számítva) összesen mintegy 61 Mrd $ közvetlen külföldi tõkeberuházás érkezett. Ezen összeg hatékony felhasználása tehát óriási lökést adhat mind az egész ország, mind pedig a hazai KKV-szektor fejlõdésének. A tanulmány a magyar és az európai NUTS-rendszert 2006. december 31-ig mutatja be. E dátumnak két oka van: 1) mivel 2007-tõl új költségvetési ciklus kezdõdik, több ország most hajtotta végre módosításait a saját NUTS-beosztásában. 2) Bulgária és Románia 2007. január elsején az Európai Unió tagja lett, így a korábbi Huszonötök most már Huszonhetek. A huszonöt ország – és huszonöt NUTS-beosztás – némileg homogénebb képet mutat, mint a huszonhét. Homogénebbet, hiszen az országok alapvetõen besorolhatók két nagy csoportba, a „régi” és az „új” tagállamok közé, a 2004-es bõvítési kör résztvevõi alapján. 2004-ben a régi tagállamok „legifjabbika” is már 9 éve az Unió tagja, azaz már ezek az országok is számszerûsíthetõ példákkal szolgálnak a vizsgált kérdésekben. A 10 új ország a NUTS-rendszerük szempontjából önmagában is meglehetõsen homogén: közülük 6 állam esetében (Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta és Szlovénia) a területük méretébõl kifolyólag csupán egyetlen NUTS 2 egység van, és csak az ún. visegrádi országoknak van egynél több (pontosabban: 4 és 16 darab közötti) NUTS 2 régiója. Bulgária és Románia azonban csak néhány hónapja tagjai az Uniónak, így értékelhetõ statisztikákat még nyilvánvalóan nem produkálhatnak. Sõt, kettejük közül Románia méreteit tekintve (237 ezer km² és 22,3 millió fõ) semmiképp sem lehetne alanya vizsgálódásomnak. E két változás eredõjeként összességében tehát olyan módosulások álltak be vizsgálatom területén, melyekrõl ez idáig hivatalos statisztika nem jelent, nem jelenhetett meg. Mennyire releváns a jelen kutatás? Mindenképpen nagy fontossággal bír, hiszen Magyarországnak mindent el kell követnie a tekintetben, hogy a lehetõ legnagyobb hasznot realizálja az

*

EU pályázati referens, Kereskedelmi és Hitel Bank

Gazdaság – Jog – Társadalom

75

Európai Unió regionális politikájából. Ennek rendkívül fontos eleme a NUTS 2 szint helyes beosztása, hiszen ezen egységek fejlettségi mutatói szabják meg az ország által hipotetikusan lehívható közösségi támogatások nagyságát. Azaz egy precízen kialakított régióbeosztás növeli, egy helytelenül megválasztott pedig csökkenti az ország számára elérhetõ forrásokat. 2007-ben új költségvetési idõszak kezdõdik, amely egészen 2013-ig tart. Amennyiben hazánk számára esetleg kívánatos lenne a NUTS 2 régiók területének újradefiniálása, akkor ezt a lehetõ leghamarabb meg kell tenni – mint késõbb látni fogjuk, ez legkorábban 2010-ben lesz lehetséges. Így ebben az esetben bõ 2 év állna rendelkezésünkre, hogy az új beosztást megszilárdítsuk, és felépítsük a támogatások lehívásához szükséges regionális intézményrendszert.

1. A NUTS-rendszer bemutatása Mi is a NUTS-rendszer? A betûszónak a különbözõ nyelvekben a következõ feloldásai léteznek: NUTS: Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques; NUTS: Nomenclature of Territorial Units for Statistics; National Unit of Territorial Statistics). A NUTS hivatalos magyar fordítása: Területi Statisztikai Egységek Nómenklatúrája. A NUTS-rendszer egy szigorúan hierarchikus felépítésû, egymásra piramisszerûen épülõ, vertikálisan 5 (3+2) méretosztályt tartalmazó rendszer. A felsõ három szint (NUTS 1-3) regionális, míg az alsó kettõ (régen NUTS 4-5, ma LAU 1-2) lokális. A NUTS-beosztás regionális része azért lett hármas tagolású, mert a kialakításkor alapvetõ szempont volt a létezõ közigazgatási egységek figyelembe vétele – azaz kvázi „minden ország megtalálja magának a saját közigazgatási méretegységét”. A NUTS-rendszer tagállami létrehozása a következõ módon történik: elõször is minden országnak ki kell jelölnie NUTS 1-es szinte(ke)t. A NUTS 1 szintet alkotó egységek NUTS 2 egységekbõl állnak fel, azok pedig NUTS 3 méretû elemekbõl képezhetõk1 . Minden egyes NUTS 3 egység csak egyetlen NUTS 2 egység tagja lehet; amely egységek szintén csak egyetlen NUTS 1 alkotórészei lehetnek; azaz egy adott régió horizontálisan csak egy, vertikálisan azonban több szint eleme is lehet. „Amennyiben egy tagállam teljes népessége egy adott NUTS-szintre vonatkozó alsó küszöbérték alatt van, ezen a szinten az egész tagállam egyetlen NUTS területi egységet alkot”2 . Azaz kisebb területû országok esetén megengedett, hogy a NUTS 2 szint önmaga egyedül lehessen egy önálló NUTS 1 szint is: ilyen megoldást találhatunk például a balti államokban. Extrém esetben bizonyos országok területe csupán egyetlen NUTS 3 régió, amely egyben a NUTS 2 és NUTS 1 szint szerepét is betölti – ilyen Ciprus és Luxemburg esete. A NUTS-beosztás további szigorú feltétele, hogy minden egyes szint egységei maradéktalanul és ismétlésmentesen lefedjék a tagállam területét.

1

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. május 26-i 1059/2003/EK RENDELETE a „Statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról”; 2. cikk (2): „A NUTS-osztályozás egy hierarchikus jellegû nómenklatúra. Minden tagállamot 1. NUTS-szintû területi egységekre oszt fel, amelyek mindegyike 2. NUTS-szintû területi egységekre osztódik, ezek pedig 3. NUTS-szintû területi egységekre osztódnak”.

2

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. május 26-i 1059/2003/EK RENDELETE; 3. cikk (2)

76

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A NUTS-rendszert korábban nem jellemezte egységes méretbeli beosztás, ezért a 1059/ 2003/EK rendelettel igyekeztek a különbségeket csökkenteni: a rendelet megadja a méretbeli (lakosságra vonatkozó) küszöbértékeket: NUTS 1: 3–7 millió, NUTS 2: 0,8–3 millió, NUTS 3: 0,15–0,8 millió fõ3 . A rendelet csak a NUTS 1-3 szintekkel foglalkozik, a lokális egységekkel nem. A rendszer elvileg flexibilis, így szükség esetén megváltoztatható. A változtatás módjáról és feltételeirõl szintén e rendelet utasításai rendelkeznek. Az elmúlt évek során több példát is láthattunk a változtatásokra: megemlíthetjük például Finnország (Uusimaa régió beolvadása a dél-finnországi NUTS 2 régióba), Németország (Brandenburg tartomány kettéosztása északkeleti /Nordost/ és délnyugati /Südwest/ régióra), Olaszország (a korábbi 11 NUTS 1 régióból 5 jött létre, mégpedig oly módon, hogy korábban NUTS 1 szinten jelen levõ régiók – például Lombardia, Lazio, Campania, Szicília – visszaléptek NUTS 2 szintre), Spanyolország (Ceuta és Melilla szétvált két külön NUTS 2 régióra) (Comitatus…, 2005) vagy Írország (az ország területe korábban egyetlen NUTS 2 régió volt, de 2000-ben a támogatási pénzek optimalizálása érdekében kettéosztották) esetét. A tanácsi rendelet által rögzített méretbeli intervallum a tagországoknak bizonyos mozgásteret biztosít, amely által egyes területeik számára az eredeti beosztás megváltoztatásával hosszabb ideig lehetnek jogosultak közösségi támogatásokra. A jelenlegi költségvetési idõszakban a kedvezményezettek körét az 1. célkitûzés esetén NUTS 2, a 2. célkitûzésnél NUTS 1 és NUTS 2, a 3. célkitûzésnél NUTS 3 szintû egységeket jelentik. Számomra az 1. célkitûzés a legfontosabb, hiszen ehhez kapcsolódó NUTS 2 szint optimális kialakítása jelenti tanulmány megírásának célját. Saját számításaim szerint egyébként a NUTS-rendszer szintjei most, illetve korábban az alábbi értékekkel voltak jellemezhetõk:

1. táblázat A NUTS-rendszer összesített átlagos adatai

EU-15 EU-25 EU-27 Magyarország jelenleg

NUTS 1 régiók átlagos népessége

NUTS 2 régiók átlagos népessége

NUTS 3 régiók átlagos népessége

4 974 436 4 869 348 5 024 821 3 365 183

1 798 270 1 802 042 1 818 685 1 442 221

371 515 396 637 398 209 504 777

Forrás: saját számítások a következõk alapján: Régiók száma: Eurostat (http://ec.europa.eu/comm/eurostat/ramon/nuts/ introannex_regions_en.html) Lakosság (2006. júliusi becslés) és terület: CIA – The World Factbook

3

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. május 26-i 1059/2003/EK RENDELETE; 3. cikk (2)

Gazdaság – Jog – Társadalom

77

A NUTS-régiók méretbeli eltérései abszolút értékben igazán extrémek: a Tizenötök esetében a NUTS 1 szinten a legnagyobb egység lakossága 73-szorosa a legkisebbének, a NUTS 2k esetében már 85-szörös, a NUTS 3-nál pedig már csaknem 400-szoros a különbség (EU-15) (Forman, 2001: 37).

2. A régiók definiálása és különbözõ fajtái 2.1. A régió definíciói Szabó Pál tanulmányában (Comitatus…, 2006) összegyûjtötte a magyar szakirodalom szerzõinek többségétõl származó régiómeghatározásokat. Ezeket idézem az alábiakban. Oláh szerint a „lokális szintet meghaladó funkcionálisan változó kiterjedésû térszerkezeti manifesztáció”. Baráth a következõ véleményen van: „a régió lényegét tekintve, sokféle adottságok, aktorok, jelenségek idõben formálódó térbeli szintézise”. Az Ashworth – Bora szerzõpáros definiálása alapján „a régió a tér olyan részlete, melyet közös vonások fognak össze és jellemeznek (például ugyanaz a gazdasági ág vagy az adott központtól való függés)”. Kovács alapján „a régió, mint fogalom alatt – általában – egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzõket magában foglaló, s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egységet értünk”. Tóth pedig a következõ álláspontot képviseli: „a régió olyan erõtér, amelyben a centrifugális erõk hatása erõteljesebb, mint a centripetálisoké”. Süli-Zakar interpretálásában a régió „földrajzilag közel fekvõ nagy- és kisvárosi vonzáskörzetek, településegyüttesek, infrastrukturális hálózatok funkcionális összekapcsolódása, integrálódása. … A régió tehát mindenekelõtt nagy belsõ kohézióval rendelkezõ (társadalom)földrajzi integráció” (Süli-Zakar, 2003b: 128). A leginkább teljes és precíz definícióját véleményem szerint Nemes Nagy adja: „a régió lehatárolt területi egység a nemzeti és a települési szint között, amelyet … soktényezõs társadalmi-gazdasági kohézió (regionalizálódás), az érzékelhetõ regionális identitás-tudat, valamint az érdemi irányítási kompetenciájú és önállóságú regionális intézmények rendszere (regionalizmus) fog tartós egységbe” (Nemes Nagy, 2000: 147). 2.2. A régiók fajtái A magyar köznyelvben meglehetõsen sok pontatlanság (és közkeletû tévedés) él a régió fogalmával kapcsolatban, ezért szükségesnek látom a különbözõ funkciójú régiók precíz meghatározását. Elõször is meg kell jegyeznünk, hogy maga az 1996-os területfejlesztési törvény sem használ egységes régiófogalmat: megkülönbözteti a fejlesztési és a tervezési-statisztikai régiókat. A tervezési-statisztikai régió az Európai Unió regionális politikáját segítõ területi egység, a NUTSrendszer része. A tervezési-statisztikai régió Magyarországon alkalmazkodik a megyék tényleges határaihoz, és túlnyomó részben statisztikai célokat szolgál. Az Országos Területfejlesztési Koncepció hazánk területén 3 NUTS 1 („országrészek”), 7 NUTS 2 („régiók”) és 20 NUTS 3 (megyék) szintet hozott létre. A fejlesztési régió logikáját tekintve lehet kötelezõen létrehozandó vagy önkéntes. Az önkéntes fejlesztési régiókban tetszõleges számú megye vehet részt, egy megye több önkéntes fejlesztési régió tagja is lehet, de egyik megyét sem kötelezik egyetlen önkéntes fejlesztési régióban való részvételre sem. Határait tekintve könnyen változhat, hiszen minden megye sza-

78

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

badon régiót cserélhet, ha ott esetlegesen a saját érdekeit jobban érvényesíteni tudja. A fejlesztési régió speciális fajtája a kötelezõen létrehozandó fejlesztési régió (törvény szóhasználata szerint kiemelt térség): „egy vagy több megyére (a fõvárosra), vagy azok meghatározott területére kiterjedõ, társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendõ területi egység, amely egységes tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdekek vagy más jogszabályban meghatározott célok is fûzõdnek”4 . Mint az idézetbõl is látható, ezen egységek nem követik a megyehatárokat. Ez két területi egységre vonatkozik: a budapesti agglomerációra és a Balatonra. A Balaton Fejlesztési Tanács feladata a környezetvédelmi és idegenforgalmi feladatok koordinálása (például vízminõség-védelem, korszerû környezetgazdálkodás, turizmus fejlesztése), tagjai a „Balaton kiemelt üdülõkörzet”-be tartozó települések A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsának legfontosabb teendõje a fõváros és a körülötte fekvõ települések közti hatékony együttmûködés elõsegítése, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a hosszú távú területrendezési terv megalkotása. A „Balaton kiemelt üdülõkörzet” településeit a 89/1997 (V. 28.) kormányrendelet 2. számú melléklete, a „Budapesti agglomeráció kiemelt térség” településeit ugyanezen rendelet 1. számú melléklete sorolja fel tételesen. A kiemelt térség fogalma az 1998-as OTK-ban már funkcionális régióra változott, ami tovább bõvítette a régiófogalmak addig sem szûk körét. Azonban ez sem volt elég, hiszen még egy régiófajtát megismerhettünk a Koncepcióban: a programrégiót. A programrégió definíciója: „két, vagy több megye által kölcsönös érdekek alapján, közös fejlesztési elgondolások, programok megvalósítására létrehozható régió”5 . Hatot hoztak létre belõlük, területük megegyezett a tervezési-statisztika régiókéval (a Kelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács két tervezési-statisztikai régiót fedett le). Maga a régió lehet homogén vagy funkcionális. Homogén régiónál „a régió egységeinek (részeinek, alkotóelemeinek) különbözõ szempontok alapján kiemelt jellemzõi, vonásai közösek, és az ebbõl hasonló létük, tevékenységük stb. miatt kerülhetnek egy régióba”. Funkcionális régióról akkor beszélhetünk, ha „a részek különbözõségébõl eredõ egymásrautaltság, és az ezek miatt kialakuló kapcsolatok, tehát a funkcionális összetartozás miatt” (Comitatus…, 2006: 156). kerülnek egy egységbe a területek. 1998 májusában a 28/1998 IKIM rendelet által létrehozták az idegenforgalmi régiókat is. A jogszabály szerint „Az idegenforgalommal kapcsolatos regionális, területi feladatokat az idegenforgalmi régiók (a továbbiakban: régió) keretében kell ellátni”6 . A rendelet 8 idegenforgalmi körzetet jelölt ki: 1. Északkelet-Magyarország; 2. Tisza-tó; 3. Dél-Alföld; 4. KözépDunavidék; 5. Közép-Dunántúl; 6. Nyugat-Dunántúl; 7. Délnyugat-Magyarország és 8. Balaton. Azonban (nehogy valaki meg tudja jegyezni a régiók neveit és területüket) 2000 februárjában már módosították is a beosztást, 9 régiót kialakítva: 1. Budapest-Közép-Dunavidék; 2. Észak-Magyarország; 3. Észak-Alföld; 4. Tisza-tó; 5. Dél-Alföld; 6. Közép-Dunántúl; 7. Balaton; 8. Dél-Dunántúl és 9. Nyugat-Dunántúl. Az újdonságot az jelentette, hogy e rendeletben már tételesen felsorolták az egyes idegenforgalmi bizottságok illetékességi területét.

4

I. fejezet 5. § (f)

5

Országos Településfejlesztési Koncepció, 6. fejezet, 2.1.2.

6

28/1998. (V. 13.) IKIM rendelet a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól, 1. § (1)

Gazdaság – Jog – Társadalom

79

Közigazgatási régiók Magyarországon ma nem léteznek. Ennek egyik (a szakmai) oka az, hogy a megye versus régió vita még nem dõlt el. A másik (és valószínûleg a nagyobb) gond abban rejlik, hogy csak az önkormányzati törvény módosításával lehetne közigazgatási régiókat létrehozni. A két politikai oldal azonban egyszerûen nem tud közös nevezõre jutni, így a kétharmados törvény megszavazására nincs sok esély. (1994–1998 között a kormánykoalíció rendelkezett ezzel a többséggel, de akkor nem tudták eldönteni, hogy 1.) létrehozzanak még egy államigazgatási középszintet vagy 2.) a régiók létrehozása után szüntessék meg a megyéket; így minden maradt a régiben.)

3. Külföldi kitekintés 3.1. A NUTS- és a közigazgatási rendszer kapcsolata az Európai Unióban Belgium Az ország területén 1830-ban francia mintára unitárius államberendezkedést hoztak létre. A regionalizáció legjelentõsebb hajtóereje a késõbbiekben a nyelvi és vallási szakadék lett; 1970ben alkotmánymódosítás által létrejött a 3 nagy régió. A 3 belga közigazgatási régió nem NUTS 2, hanem NUTS 1 szintet képvisel; Belgiumban e régiók jelentik a területi önkormányzatiság legfelsõ szintjét. A régiók képviseleti szervei (tanács) jogszabály-alkotási hatáskörrel rendelkeznek; a végrehajtó hatalmat a saját végrehajtó szerveik által gyakorolják. Hatáskörük tartalma folyamatosan változik (a tapasztalatok alapján bõvül). Egyesült Királyság Az Egyesült Királyság területén választott regionális önkormányzatok nem találhatók, az államigazgatás szervei azonban dekoncentráltan mûködnek. A regionális önkormányzás hiánya valószínûleg visszavezethetõ arra, hogy maga az ország kvázi 4 elkülönült egységbõl áll, 4 eltérõ közigazgatási struktúrával rendelkezik. Ez azonban véleményem szerint akár ösztönzõ ereje is lehetne egy alulról építkezõ regionalizmusnak, melyet felülrõl is támogatnak. 1994-ben létrehoztak 10 új regionális hivatalt, és ezekbe integrálták az oktatás, munkaügy, környezetvédelem és közlekedés szerveit (Temesi, 2001: 36). A regionális hivatalok nem tekinthetõk azonban regionális kormányoknak. Franciaország A hagyományosan centralizált berendezkedésû Franciaország területén a II. világháború után 22 kontinentális (+ 4 tengerentúli) önkormányzati régiót alakítottak ki, melyek egyben a NUTS 2 szintet is jelentik – azaz ebben az országban a NUTS 2 egységek integrálódtak a közigazgatási rendszerbe. A regionalizáció itt az állami hatalom dekoncentrációja útján következett be, azaz egyértelmûen felülrõl jövõ regionalizációról beszélhetünk. Egyes szerzõk (Temesi, 2001: 19) a francia példát a „regionalizáció regionalizmus nélkül” jelzõvel illetik. A régiók az 1982-es decentralizációs törvény értelmében kikerültek az állami felügyelet alól, szélesebb hatásköröket kaptak, ekkor váltak valós területi önkormányzatokká. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Franciaország nem regionalizált, legfeljebb dekoncentrált állam. Hollandia Hollandiában nem léteznek közigazgatási régiók, és így értelemszerûen közvetlenül választott regionális önkormányzatok sem. Regionális szinten mûködik több tucat dekoncentrált állami szerv:

80

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

fõleg igazgatási, oktatási és szociális feladatokkal. 1995-ben a parlament elé került egy regionalizációs törvényjavaslat, amely 7 regionális hatóság (és 7 regionális kormány) létrehozását javasolta. A reform azonban nem valósult meg; a holland NUTS 2 szintet továbbra is a 12 megye alkotja. Németország Olaszországhoz hasonlóan a II. világháború után a fasizmustól való félelem miatt erõsen decentralizált államot hoztak létre. Németország föderatív állam, melyben a tartományok jelentik a közigazgatási középszintet. Éppen ezért eltérõ jellemzõkkel bír a centralizáltból decentralizálttá váló államokkal szemben: a tartományok kvázi önálló államok, önálló alkotmánnyal. Maguk a tartományok sem NUTS 2 (mint általában a centralizált államok régiói), hanem NUTS 1 szintûek. Olaszország A regionalizmusnak Itáliában komoly hagyományai vannak: az 1860-as években a piemontiak saját államigazgatási rendszerüket terjesztették ki a késõbbi Olaszország egész területére (Temesi, 2001: 22). A II. világháború után a fasizmustól való félelem miatt Olaszország területét erõsen decentralizálták – itt ismerték elõször el például alkotmányosan az önkormányzati régiókat (1948). Az alkotmány alapján a régiók „saját feladattal és hatáskörrel rendelkezõ önálló egységek” (Temesi, 2001: 23). Az Olaszországban késõbb létrehozott 20 NUTS 2 régió7 teljes egészében az önkormányzati régiókra épül. A régiók döntéshozó testülete a Regionális Tanács, melyet közvetlen szavazás útján 5 évre választanak a régió állampolgárai. A Regionális Tanács törvényeket alkothat, adót vethet ki, létrehozza az államigazgatási feladatokat ellátó hivatalokat. Portugália Portugália tradicionálisan centralizált állam, decentralizált területi egységekkel (Madeira és Azori-szigetek). Az országban több alkotmányreform által is megpróbáltak regionális önkormányzatiságot létrehozni, de ez nem sikerült. Az ország közigazgatási berendezkedésérõl bõvebben: lásd korábban: II. fejezet 2.5. pont. Spanyolország A 19. század elsõ felében az ország a francia típusú centralizált állammodellt vezette be. Az önkormányzati régiók kialakítása Franco halálát követõen ment végbe. Az 1978-as alkotmány 143. cikke alapján a régiók létrejöttéhez alulról jövõ kezdeményezés szükséges, állami döntés nem hozhatja õket létre – azaz a regionalizmus alapeleme az önszervezõdés. A régió döntéshozó testülete a Törvényhozó Gyûlés (ami egyfajta regionális parlament szerepét tölti be). Jogkörébe tartozik többek közt a jogalkotás és adókivetés. A régió végrehajtó testülete (kormánya) a Kormányzótanács. Spanyolországban ma a NUTS 2 régiók területe megegyezik az autonóm közösségek területével.

4. A magyar regionalizmus és regionalizáció 4.1. Magyarország jelenlegi NUTS 2 régióinak jellemzése Magyarországon a NUTS 2 szintû egységeket az 1998-as Országos Területfejlesztési Koncepcióban jelölték ki, szám szerint 7 darabot. 7

Jelenleg 21 NUTS 2 régió van Itáliában.

Gazdaság – Jog – Társadalom

81

A 2. táblázatban a magyar NUTS 2 régiók pontos területi és népességbeli adatai láthatók.

2. táblázat A magyar NUTS 2 régiók területe és népessége  

Az adott egység népessége 2004-ben (fõ) 2005-ben (fõ)

Az adott egység területe (km2)

Budapest Pest

1 705 309 1 124 395

1 697 343 1 141 629

525 6 393

Közép-Magyarország

2 829 704

2 838 972

6 918

Fejér Komárom-Esztergom Veszprém

428 579 315 886 368 519

428 798 315 544 366 555

4 359 2 265 4 612

1 112 984

1 110 897

11 236

440 138 266 342 296 705

439 922 265 229 295 197

4 089 3 336 3 784

1 003 185

1 000 348

11 209

Baranya Somogy Tolna

402 260 334 065 247 287

400 313 331 802 245 350

4 429 6 036 3 703

Dél-Dunántúl

983 612

977 465

14 168

Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád

738 143 323 769 218 128

731 854 322 756 216 501

7 247 3 637 2 544

1 280 040

1 271 111

13 428

Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg

550 265 413 174 583 564

549 372 410 823 581 623

6 211 5 582 5 937

Észak-Alföld

1 547 003

1 541 818

17 730

Bács-Kiskun Békés Csongrád

541 584 392 845 425 785

540 499 389 590 424 849

8 445 5 631 4 263

Dél-Alföld

1 360 214

1 354 938

18 339

Összesen

10 116 742

10 095 549

93 028

Közép-Dunántúl Gyõr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl

Észak-Magyarország

Forrás: http://www.ksh.hu/pls/ksh/docs/mdb/NT102/NT1C02/HU/497

82

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A 3. táblázat a jelenlegi egységek megyei és regionális szintû GDP-adatait tartalmazza.

3. sz. táblázat A magyar NUTS 2 régiók fejlettségi mutatói  

Egy fõre jutó (PPP) GDP €-ban (2003)

EU-25 átlagának %-ában (2003)

Egy fõre jutó (PPP) GDP €-ban (2004)

EU-25 átlagának %-ában (2004)

Budapest Pest Közép-Magyarország Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl Gyõr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld

26 450 11 593 20 591 12 278 13 866 10 211 12 043 15 567 13 692 12 021 14 018 9 668 8 832 9 151 9 254 8 152 9 522 7 022 8 305 9 831 8 511 7 220 8 493 8 566 7 844 9 939 8 786

121,7 53,3 94,7 56,5 63,8 47,0 55,4 71,6 63,0 55,3 64,5 44,5 40,6 42,1 42,6 37,5 43,8 32,3 38,3 45,2 39,2 33,2 39,1 39,4 36,1 45,7 40,4

28 009 12 146 21 664 13 380 15 314 10 702 13 044 15 770 13 760 12 415 14 246 10 125 9 351 9 612 9 733 9 149 10 005 7 387 9 065 10 380 8 832 7 635 8 931 9 314 8 333 10 550 9 419

123,6 53,6 95,6 59,1 67,6 47,2 57,6 69,6 60,7 54,8 62,9 44,7 41,3 42,4 43,0 40,4 44,2 32,6 40,0 45,8 39,0 33,7 39,4 41,1 36,8 46,6 41,6

Összesen

12 897

59,3

13 643

60,2

Forrás: Magyarország nemzeti számlái 2003-2004, 129. o.

Gazdaság – Jog – Társadalom

83

Magyarország NUTS 2-es beosztása jól láthatóan homogén méretû egységeket eredményezett. A legnagyobb és legkisebb méretû régió közötti különbség a területet tekintve a központi régiót is ide számítva 2,65-szeres, a központi régió nélkül csupán 1,64-szeres. A legnépesebb és a legalacsonyabb lakossággal rendelkezõ régió közti különbség a Közép-Magyarország régióval együtt 2,9szeres, anélkül 1,58-szoros. Az Unió többi tagállamának egyikében sincsenek ilyen alacsony eltérések az egyes régiók méreteit tekintve. A homogén méretû régiók azonban hihetetlenül heterogének a fejlettség tekintetében, s ezen osztályozási paraméter alapján 3 nagy csoportba oszthatók. A Közép-Magyarország régió 95,6%-os fejlettségével magasan kiemelkedik a 7 magyar egység közül. A következõ csoportot a Közép-Dunántúl és a Nyugat-Dunántúl régiók adják, 60% körüli fejlettséggel. A fejlettséget tekintve „alsó” csoportba tartozik a maradék 4 régió, mindössze 40% (!) körüli egy fõre jutó (PPP) GDP-vel. Számomra rejtély, hogy miért kellett olyan, területet és népességet tekintve szinte pontosan megegyezõ területi egységeket kialakítani, melyek fejlettsége között a különbség ilyen jelentõs. A Strukturális Alapok támogatásaihoz kapcsolódó 1. célkitûzés feltételrendszerének ismeretében egyértelmû, hogy sokkal hasznosabb lenne egy homogénebb (és ezáltal alacsonyabb átlagos) fejlettségû, méreteit tekintve pedig heterogénebb NUTS 2 szint kialakítása. 4.2. A külföldi és magyar régiók méretbeli összehasonlítása Az Európai Unió tagországainak NUTS-beosztását az 1. sz. melléklet mutatja. A magyar és az uniós NUTS-beosztásra vonatkozó táblázatokból és mellékletbõl jól látható, hogy a magyar NUTSegységek méretüket tekintve a másik 24 (26) tagállamhoz képest indokolatlanul homogének. Ezzel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az „azért kellett ilyenre csinálni, mert az Unió azt mondta” típusú mentegetõzéseket már senki sem hiszi el. Az uniós utasítás ugyanis csak a NUTS-beosztás kialakítására vonatkozott, azok ténylegeses kialakítására nem tett kötelezõ erejû javaslatokat. A magyar és az uniós NUTS-beosztások átlagos értékeit már bemutattam a 3. számú táblázatban. A szóban forgó táblázat mögött álló adatok azonban részletezésre szorulnak. NUTS 2 szinten az uniós 1,819 M fõs átlag mögött például a következõ adatok állnak: a NUTS 2 szint átlagos mérete Görögországban 0,82 M, Ausztriában 0,91 M, Belgiumban 0,94 M, míg Franciaországban 2,34 M, Lengyelországban 2,41 M, Olaszországban 2,77 M, Romániában pedig 2,79 M fõ. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, ezek az országokra vonatkozó átlagos adatok. Már ezekbõl is jól látszik, hogy az egyes országokban ugyanazon NUTS 2 szint mennyire eltérõ átlagos értékekkel bír. Ha ehhez még hozzátesszük az abszolút számokat is, egészen döbbenetes különbségekre derül fény. A lista egyik végén a finn Åland (26.000 fõ), a két északafrikai spanyol város, Mellila (67.000) és Ceuta (71.000), az olasz Valle d’Aoste (122.000), a francia tengeren túli megye, Guayane (181.000) és a görög Voreio Aigaio (204.000) állnak. A másik végén két-két francia, olasz és spanyol régió található: Ile-de-France (11,235 M fõ) és Rhône-Alpes (5,864 M); Lombardia (9,178 M) és Compania (5,743 M); Andalucia (7,503 M) és Cataluòa (6,565 M). Az EU-27 régiói tehát nagyon heterogén méretûek. Szûkítsünk azonban a vizsgált országok körén: nézzük azokat, amelyek 2004-ben vagy utána csatlakoztak, és legalább 2 NUTS 2 régiójuk van. Ez 6 országot jelent: hazánkon kívül a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát, Lengyelországot, Romániát és Bulgáriát. Ezen országok NUTS 2 szintjének átlagos mérete 1,28 M (Cseh Köztársaság) és 2,79 M fõ (Románia) közötti. Az abszolút értékek az 527.000 fõtõl (Severozapaden, Bulgária) egészen az 5,13 M fõig (Mazowickie, Lengyelország) terjednek. Tehát az újonnan csatlakozókra sem mondhatjuk, hogy maradéktalanul teljesítenék a kívánatos 0,8–3 M fõs elõírást. Végül következzen egy táblázat, amelyben azt gyûjtöttem össze, hogy a Huszonhetek egyes országaiban hány régió, illetve mekkora lakosság nem felel meg a 1059/2003-as rendeletnek:

84

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

4. táblázat A 1059/2003 EK rendeletet megsértõ országok és régiók Σ régió

Σ Régiók lakoss. hány %-a M fõ sérti meg

Ország Lakosság (M fõ)

NUTS 2 régiók száma

Hány régió < 0,8 M fõ

Hány régió >3 M fõ

Lakosság hány %-a sérti meg

AUT BEL DEN FIN FRA GRE NED IRL LUX GBR GER ITA POR ESP SWE EU-15   CYP CZE EST POL LAT LIT HUN MLT SVK SLV 10 új EU-25   BUL ROM 12 új EU-27

8,19 10,38 5,45 5,23 60,88 10,69 16,49 4,06 0,47 60,60 82,42 58,13 10,60 40,40 9,02 383,01

9 11 1 5 26 13 12 2 1 37 41 21 7 19 8 213

5 3 0 3 6 11 5 0 1 6 3 5 4 5 3 60

0 0 1 0 6 1 1 0 0 1 7 9 1 4 0 31

5 3 1 3 12 12 6 0 1 7 10 14 5 9 3 91

2,43 1,06 5,45 1,33 34,90 9,12 5,88 0 0,47 7,78 30,41 47,57 5,35 25,58 1,68 179,01

55,6% 27,3% 100,0% 60,0% 46,2% 92,3% 50,0% 0,0% 100,0% 18,9% 24,4% 66,7% 71,4% 47,4% 37,5% 42,7%

29,7% 10,2% 100,0% 25,4% 57,3% 85,3% 35,7% 0,0% 100,0% 12,8% 36,9% 81,8% 50,5% 63,3% 18,6% 46,7%

0,78 10,24 1,32 38,54 2,28 3,59 10,09 0,40 5,44 2,01 74,69 457,70

1 8 1 16 1 1 7 1 4 1 41 254

1 0 0 0 0 0 0 1 1 0 3 63

0 0 0 4 0 1 0 0 0 0 5 36

1 0 0 4 0 1 0 1 1 0 8 99

0,78 0 0 16,46 0 3,59 0 0,4 0,6 0 21,83 200,84

100,0% 0,0% 0,0% 25,0% 0,0% 100,0% 0,0% 100,0% 25,0% 0,0% 19,5% 39,0%

100,0% 0,0% 0,0% 42,7% 0,0% 100,0% 0,0% 100,0% 11,0% 0,0% 29,2% 43,9%

7,39 22,30 104,38 487,39

6 8 55 268

2 0 5 65

0 2 7 38

2 2 12 103

1,32 7,12 30,27 209,28

33,3% 25,0% 21,8% 38,4%

17,9% 31,9% 29% 42,9%

Forrás: saját számítások Területi Statisztikai Évkönyv 2004, 363–373. alapján

Gazdaság – Jog – Társadalom

85

Tehát összességében a 10 új csatlakozó ország régióinak 19,5%-a, lakosságának 29,2%-a nem felel meg a 1059/2003-as rendeletben elõírt méretnek. Ez a 12 új tagállam esetében 21,8% és 29%. Azonban ennél is jóval magasabb értékeket kapunk, ha az EU-27-t nézzük: a régiók 38,4%-a, a lakosság 42,9%-a „sérti meg” a rendeletet. Ezek alapján akár a rendelet puszta létjogosultsága is megkérdõjelezhetõ lenne. 4.3. Speciális kérdések Budapesti agglomeráció; a Budapest – Pest megye vita Budapest körül tulajdonképpen egy belsõ és egy külsõ agglomerációs övezet különböztethetõ meg. A belsõ a fõváros körüli úgynevezett „alvóvárosok” csoportja, melyek az utóbbi években egyre több funkciót vesznek át, és egyre dinamikusabban fejlõdnek. Jó példa erre Érd esete, amely a közelmúltban megyei jogú város lett (nem elfelejtve természetesen azt, hogy a cím odaítélése körülbelül 85%-ban politikai és 15%-ban szakmai kérdés). A Budapest körüli külsõ gyûrû a várostól mintegy 50-70 kilométeres távolságban húzódik, ahol az úgynevezett „csapágyvárosok” fekszenek (Salgótarján, Eger, Szolnok, Kecskemét, Dunaújváros, Székesfehérvár, Tatabánya). A Közép-Magyarország Régió térszerkezete nagyon különleges, alapvetõen eltérõ adottságokkal bír a többi hat régióhoz képest. Ez az egyetlen régió, amely valódi nagyvárosi agglomerációval és magas urbanizáltsági szinttel rendelkezik. Ugyan az agglomeráció a régió domináns téregysége, ennek ellenére mégis több leszakadó kistérséggel rendelkezik (például a határ közeli Ipoly-mente). Ugyanakkor a heterogenitás további növekedéséhez járul hozzá a régió délkeleti része (Cegléd és Nagykõrös környéke), amely sokkal inkább az Alföld északi nyúlványának tekinthetõ. A fõváros esetében megindult a szuburbanizáció (de talán már a dezurbanizáció is): a lakosság száma 1990 és 2001 között nagyságrendileg 250.000 fõvel csökkent. Ezen folyamattal párhuzamosan a ’90-es évek közepétõl megindult a gazdasági szuburbanizáció is, melynek kiváltó okaként az alacsonyabb iparûzési adót és a telephelyek relatív olcsóságát szokták említeni. Míg 1996–2001 között a vállalkozások száma Budapesten 19%-kal nõtt, addig ugyanezen idõszak alatt az agglomerációban 33%-kal, a társas vállalkozások száma a fõvárosban hozzávetõlegesen 50%-kal bõvült – az agglomerációban pedig közel a duplájára nõtt (Perger, 2004: 220). A Közép-Magyarország Régió több szerzõ szerint maradékelven született (lásd például: Perger 2004: 220), így nem is tükrözhet valós beosztást. Megjegyzendõ azonban az a tény, ha a központi régiót kiterjesztjük, akkor az ország többi része fog maradékelven meghatározódni. Ha ugyanis hozzácsatoljuk a tágabb értelemben vett vonzáskörzetét – azaz Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér és Komárom-Esztergom megyéket –, akkor a Dunántúlon gyakorlatilag eltûnik a Közép-Dunántúl régió, a keleti országrészben pedig az Észak-Magyarország régió szenved el jelentõs veszteségeket. Ezen esetben a kérdést már úgy is fel lehet tenni: a központi nagyrégión kívül hány darab másik régió létrehozása indokolt? A maradék 7 dunántúli megyébõl maximum kettõ NUTS 2 méretû egység lenne kialakítható (a Balatontól északra és délre); és a Dunától keletre szintén kettõ (egy dél-alföldi és egy északkelet-magyarországi). Ez a beosztás nem változtat a megyék jelenlegi határain. Fontos azonban azon is elgondolkozni, vajon indokolt-e a megyék határait adottságként kezelni, vagy rugalmasan megváltoztathatónak tekintjük-e õket. Biztosan kijelenthetjük ugyanis, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye periférikus kistérségei (gondolok itt Tiszafüred, Mezõtúr és Kunszentmárton környékére) a legkevésbé sem képezik a fõváros bármilyen tág értelemben vett agglomerációjának részeit.

86

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A központi régió megváltoztatásának másik alternatívája Budapest és Pest megye szétválasztása. Erre találhatunk példákat más tagállamokban is – ez történt például Berlin és Bécs, vagy hogy egy újonnan csatlakozót is említsünk, Prága esetében is. A kérdéskör vizsgálata elõtt azonban fontos kiemelnünk: a fõváros és agglomerációja szétválasztásánál mindig elsõdleges szerepet játszik a fejlettségi szint és a népesség száma. Ausztria esetében egyértelmûen determinált volt a helyzet: kiemelkedõen magas egy fõre jutó GDP-érték (1995-ben 23.261 $), és rendkívül magas (20% feletti) népességarány jellemezte a fõvárost. A Cseh Köztársaság és hazánk esete ettõl alapvetõen különbözik. A két ország egy fõre jutó országos (PPP) GDP-je alacsony (sorrendben 18.733 és 17.204 $), viszont a fõvárosaik mérete eltérõ. Prága súlya a népességben 11%, míg Budapesté 17%; a cseh fõváros fejlettsége azonban jóval magasabb (2002ben az EU-25 átlagának 153%-a) a magyarénál (2004-ban az EU-25 átlagának 123,6%-a). Ezen adottságokat a cseh és a magyar területfejlesztés eltérõen értékelte: a csehek kiemelték Prágát, és ezzel – erõs túlzással fogalmazva – az 1,1 millió prágai rovására segítették a maradék 9 millió cseh polgárt. Nálunk az 1998-as OTK által létrehozott 7 régió felülvizsgálatát 2000-re tûzték ki, de aztán az „az is döntés, ha nem döntünk” elvét követve a vizsgálat gyakorlatilag érdemi vita nélkül elmaradt. Ezzel pedig 2,8 millió magyar esett ki az 1. célkitûzés támogatása alól 2007-ben. 2001 tavaszán maga Demszky Gábor, Budapest fõpolgármestere tett javaslatot a Pest Megyei Önkormányzat Közgyûlésében a központi régió határainak megváltoztatására, mégpedig a régió területének megnövelése által. Ezzel szemben azonban a Pest Megyei Közgyûlés népszavazást kezdeményezett volna – a Budapestrõl való leválásról. Ebbõl végül nem lett semmi, mert a Pest megyei bíróság kimondta, hogy a megyei közgyûlés nem kezdeményezhet népszavazást ebben a kérdésben. Ha Budapestet leválasztanánk a Közép-Magyarország Régióról, akkor ebbõl a jelenlegi beosztás mellett értelemszerûen két lehetõség következne. Egyrészt Pest megye önállóan alkothat egy régiót, másrészt hozzákapcsolhatjuk valamelyik határos régióhoz. A szétválasztást ellenzõk leggyakrabban hangoztatott érve az, hogy ebben az esetben mindennemû kapcsolat megszûnne a fõváros és az agglomeráció között, „az agglomerációs településeket még erõsebb fal választaná el Budapesttõl” (Perger, 2004: 240). Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a város és agglomerációja között ennyire szoros kötelékek lennének. Senki sem állíthatja túl, hogy Pest megye és Budapest erõteljesen integrált területfejlesztési politikát tudna felmutatni. Sõt, ennél tovább mehetünk: az utóbbi másfél évtizedben sem mutattak sok esetben együttmûködést; de nem is lehet ütõképes kooperáció olyan helyen, ahol egy egységesített helyi-helyközi menetrend kialakítása is évtizedes munka (persze a Budapesti Közlekedési Szövetség példája erõsen sántít, hiszen ott több állami mamutvállalat és egy magáncég próbál horizontális és vertikális problémákra megoldást találni). Budapest és Pest megye kapcsolatát vizsgálva majdnem biztos vagyok benne, hogy szét kell választani õket, azaz Pest megyének más megyékkel kell egy régióba kerülnie. Budapest ugyanis a maga fejlettségével valószínûleg túl fejlett ahhoz, hogy több megyével – ésszerû keretek közt – társulva a 75%-os szint alá kerüljön. Ha ez mégis megoldható lenne, akkor erre egyetlen (hipotetikus) lehetõséget látok: ha Magyarország területét csupán 3 régióra osztjuk. Ez azt jelenti, hogy az 1,7 milliós fõvárost és Pest megyét (összesen már több mint 2,8 millió fõ) tovább, keleti vagy déli irányban növeljük – erre ugyanis a dunántúliaknál fejletlenebb megyék fekszenek. Ha az egyes régiók népességbeli nagysága legalább megközelítõleg azonos, akkor a Dunántúl közel 3 milliós nagysága mellett a központi régió elméleti maximuma kb. 3,5-4 millió fõ lehet (megjegyezve azt, hogy ez erõsen hipotetikus feltételezés, mert így jelentõsen meghaladja az ide vonatkozó 1059/2003 tanácsi rendelet által NUTS 2 régiókra elõírt maximum 3 millió fõs plafont). Ez összesen 4 különbözõ módon lenne megvalósítható (az általam megadott GDPadatok vásárlóerõ-paritáson kerültek számításra a 2004-es KSH adatokból):

Gazdaság – Jog – Társadalom

87

• Budapest, Pest, Heves, Nógrád és Bács-Kiskun megyék. Ezek összesített lakossága

3,9 millió fõ lenne. A legfontosabb indikátor, a gazdasági fejlettség, a közösségi 1 fõre jutó PPP GDP-átlagának 80,3%-a lenne (2004-es adatokból számolva).

• Budapest, Pest, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék.

Ezek összesített lakossága 4,1 millió fõ, az egy fõre jutó PPP GDP 78,3% lenne (2004).

• Budapest, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Nógrád megyék.

Ezek összesített lakossága 4 millió fõ, az egy fõre jutó PPP GDP 78,9% lenne (2004).

• Budapest, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Heves megyék.

Ezek összesített lakossága szintén 4,1 millió fõ, az egy fõre jutó PPP GDP 78,6% lenne (2004).

Fontos megjegyeznünk, hogy Magyarország lakossága folyamatosan csökken, a magyar GDP pedig az uniós átlagot majdnem kétszeresen (Budapest esetében több mint kétszeresen) meghaladó ütemben nõ, azaz az egy fõre jutó budapesti GDP-adatok biztosan konvergálnak a közösségi átlaghoz. Így megállapítható, hogy Budapest fejlettségi szintje (2004-ben 123,6%) mellett a fõváros semmiképpen nem vonható bele úgy egyik régióba sem, hogy az adott régió ne haladja meg a 75%-os szintet. Ennek egyértelmû következménye a Budapest régió önálló megalakítása. A gondolatmenetet tovább folytatva ez azt is jelenti, hogy a magyar NUTS 2 beosztás szerinti régiók száma minimum 4 lesz (3 régió esetén az önálló Budapest régión kívüli másik két régió népessége átlagosan 4,15 millió fõ körül lenne, ami jelentõsen meghaladná a tanácsi rendelet sarokszámait). Összegyûjtöttem az önálló régiót alkotó fõvárosok fejlettségi és népességi adatait. Ezek alapján szerintem Budapest mind fejlettségét, mind lakosságát tekintve önálló régiót képezhetne.

5. táblázat A fõváros-régiók fejlettsége és népessége az Unióban Fõváros-régiók

EU-15=100% 1995 2000

EU-25=100% 2002

Népesség (M fõ) 2002

Bécs Brüsszel Prága Belsõ-London Berlin Bukarest

156 228 114 230 111 38

157 218 121 241 96 48

173 235 153 315 97 59

1,591 0,996 1,164 2,908 3,391 2,211

BUDAPEST

82

101

123,6*

1,739

*2004-as adat Források: 1995, 2000 adatok: Területi Statisztikai Évkönyv 2004, 363–373. 2004 adatok: Magyarország nemzeti számlái 2003-2004, 129.

88

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

5. A régiórendszer megváltozatásának lehetséges módozatai 5.1. A régiórendszer megváltoztatásának feltételei: jogszabályi háttér Az Európai Parlament és a Tanács 2003. május 26-án fogadta el az 1059/2003/EK számú, a „Statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról” szóló rendeletet. Azóta e rendelet alapvetõ fontossággal bír a regionális politika terén, hiszen a Strukturális Alapok mindhárom célkitûzésének (2000–2006 között): 1.) a fejlõdésben lemaradt régiók fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának elõsegítése 2.) a strukturális nehézségekkel küzdõ térségek gazdasági és társadalmi szerkezetváltásának támogatása 3.) az oktatási, képzési és foglalkoztatási politikák és rendszerek kiigazításának és korszerûsítésének támogatása8 ; 2007– 2013 között ezek új nevei: 1.) konvergencia 2.) regionális versenyképesség és foglalkoztatás 3.) európai területi együttmûködés9 ) kedvezményezettjeit a NUTS-rendszer különbözõ szintû elemei adják. Ezek a jelenlegi költségvetési idõszakban az 1. célkitûzés esetén NUTS 2, a 2. célkitûzésnél NUTS 1 vagy NUTS 2, a 3. célkitûzésnél NUTS 3 szintû egységeket jelentenek. A jelenlegi hazai NUTS-egységek esetleges megváltoztatásakor be kell tartanunk a 1059/2003 rendeletet. Így mindenképpen fontosnak tartom a jogszabály részletesebb ismertetését és elemzését. Az Európai Parlament és a Tanács 2003. május 26-i 1059/2003/EK rendelete A rendelet formáját és tartalmát tekintve két nagy egységre osztható. Az elsõ rész maga a tényleges joganyag, míg a második rész a melléklet, amiben felsorolják az akkor még 15 tagállam minden egyes NUTS 1, 2 és 3 régióját.

A NUTS-rendszer jellemzése A rendelet elsõ része maga is több egységre oszlik. Az elsõ egység – mintegy preambulumszerûen – szól a NUTS-rendszer szükségességének okairól. Ebben azonban már el van rejtve egy fontos kitétel: a (9) pont szerint „A regionális statisztikák összehasonlíthatósága megköveteli, hogy a régiók a népesség tekintetében összehasonlítható méretûek legyenek. E cél elérése érdekében a NUTS-osztályozás módosításainak – a népesség mérete tekintetében – homogénebbé kell tenniük a regionális szerkezetet”. Ez a mondat nem definiálja pontosan, hogy melyik NUTS-szintre vonatkozik, így némileg gumiparagrafusként viselkedve segítheti hazánk esélyeit az esetleges változtatások elfogadására. Így például, ha Magyarországon 5 darab NUTS 2 egység kialakítására kerülne sor a jelenlegi 7 helyett, akkor a korábbi 1,43 milliós átlag 2 milliós átlagra nõne, míg az egyes régiók lehetnének 0,22 – 0,25 – 0,26 – 4,6 – 4,6 millió fõ népességûek. Ez az átlagot egyértelmûen csökkentené (bár szórást határozottan növelné). Így tehát a (9) pont értelmében mindazon változtatások, melyek az adott tagországban azt eredmé-

8

A TANÁCS 1999. június 21-i 1260/1999/EK RENDELETE a „Strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról”; I. fejezet 1. cikk.

9

A TANÁCS 2006. július 11-i 1083/2006/EK RENDELETE az „Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezésérõl”; II. fejezet 3. cikk (2).

Gazdaság – Jog – Társadalom

89

nyezik, hogy az új NUTS 1 régiók átlagos mérete a korábbinál közelebb került az 5,02 millió fõhöz és/vagy NUTS 2 átlaga a 1,82 millió fõhöz és/vagy NUTS 3 átlaga a 398 ezer fõhöz, mindenképpen kedvezõ változásnak számítanak. Ez hazánk NUTS 2 szintû beosztása szempontjából a következõ esélyeket kínálja: • pusztán a NUTS 2 szintet vizsgálva ez alapján egy 5 vagy 6 egységes felállás egyértelmûen közelítené a régiók átlagos népességét (2, illetve 1,67 M fõ) az uniós átlaghoz (1,82 M fõ); • ha NUTS 2 szinten esetleg 3 vagy 4 régiót szeretnénk, akkor az új átlag (3,3, illetve 2,5 millió fõ) a jelenleginél (1,44 millió fõ) jobban eltérne az átlagtól. Mentõ ötletként felhozhatjuk, hogy ekkor csupán 2 darab NUTS 1 egységet alakítsunk ki, és akkor a NUTS 1 szint esetében szinte tökéletesen a Huszonhetek átlagát kapjuk meg. A rendelet második cikke az osztályozási ismérvekrõl szól. Mindjárt az (1) pont kimondja: „A tagállamokon belül meglevõ közigazgatási egységek képezik a területi egységek meghatározására felhasznált elsõ ismérvet”. Azaz lehetõség szerint a NUTS-egységeknek közigazgatási egységeknek kell lennie. Ismét van azonban rugalmasság: nem szabják meg, hogy a NUTS 1, 2 vagy 3 szint rendelkezzen-e közigazgatási funkcióval. Így a NUTS 2 esetleges változtatásakor ezzel nem lenne probléma, amennyiben 1) az új NUTS 2 régiók önkormányzatiságot kapnának, vagy 2) a jelenlegi megyékbõl épülnének fel az új régiók is. A 2. cikk (5) alapján azonban van még egy, meglehetõsen szélsõséges megoldás is. A jogszabály szerint ugyanis „ha egy adott NUTS-szinthez egy tagállamban … nincs megfelelõ méretû közigazgatási egység, e NUTS-szintet megfelelõ számú, egymással határos, meglévõ kisebb közigazgatási egység összevonásával kell képezni”. Azaz egy teljesen új regionális beosztás is megvalósítható, de ehhez az szükséges, hogy sem NUTS 1, sem NUTS 2, sem NUTS 3 szinten ne legyen önkormányzatiság. Ekkor települési szintrõl indulva lehet felépíteni az új régiókat. Ki kell azonban emelni még egy pontot, amely gyakorlatilag szabad kezet adott hazánknak a NUTS-beosztás szabad megválasztására – egészen 2006. december 31-ig. Ez pedig a 2. cikk (5) utolsó mondata: „… egyes nem közigazgatási egységek … eltérhetnek a fenti küszöbértékektõl, különösen a szigeteken és a legkülsõ régiókban”. Azt hiszem, ez alapján teljesen egyértelmû, hogy hazánk területének jó részén a NUTS 2 egységeket (melyek nem rendelkeznek közigazgatási funkcióval) gyakorlatilag bármilyen lakosságszámmal elfogadták volna. Románia belépése után azonban a külsõ uniós határ hazánk viszonylatában jelentõsen lecsökkent, most ugyanis már csak a déli határ számít ilyennek. Mint láthatjuk, több olyan passzus is van a rendelet 2. cikkelyében, amely jó lehetõségeket biztosít a regionális rendszerünk esetleges átalakítására.

A NUTS-rendszer módosításának lehetõségei A jogszabály további részei közül már csak az 5. cikk fontos számunkra, amely a NUTSrendszer módosításairól rendelkezik. Elõször is, mi számít a NUTS-rendszer módosításának? Az 5. cikk (2) b) értelmében NUTS 3 szinten minden olyan változás, amely az adott egység népességének 1%-t meghaladó népességmozgással jár. NUTS 1 és NUTS 2 szintekre nincs konkrétan definiálva. Az 5. cikk (3) némileg módosítja a „preambulum” (9) pontját, és kimondja: „egy tagállamnak a 3. cikk (5) bekezdésében említett nem közigazgatási egységeire vonatkozó NUTS akkor

90

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

módosítható, ha a módosítás az érintett NUTS-szinten a népesség tekintetében csökkenti minden EU területi egység méretének a szórását”. Ebben az esetben ugyanis nem elég az, hogy az átlaghoz közelebb essen az új régiók méretének átlaga, hanem már a szórásnak is csökkennie kell. Azaz lehetõség szerint törekedni kell a minél inkább hasonló méretû régiók kialakítására. Az 5. cikk (4) kimondja a két kulcsmondatot: „A NUTS-osztályozás módosításait … legfeljebb háromévenként a naptári év második felében, a 3. cikkben meghatározott ismérvek alapján fogadják el. Mindazonáltal, ha egy tagállamban a vonatkozó közigazgatási szerkezetet jelentõsen átszervezik, a NUTS-osztályozás módosításait háromévesnél kisebb idõközönként is el lehet fogadni”. Azaz két különbözõ lehetõség is rendelkezésre áll a beosztás módosításához. 1) mindenben a jogszabály elõírásai szerint járunk el, akkor legrosszabb esetben is 3 éven belül megváltoztathatjuk, 2) ha nem tudjuk betartani az elõírásokat, akkor „a közigazgatási szerkezetet jelentõsen átszervezzük” és így nem kell a 3 évet kivárni – persze nem biztos, hogy ez önmagában 3 évnél rövidebb idõ alatt kivitelezhetõ. A rendeletet késõbb (2005-ben) az 1888/2005/EK rendelettel módosították: ekkor vezették be a mellékletben felsorolt EU-15 régiók adatai közé a keleti bõvítés során érkezõ 10 ország régióinak neveit. Ez a változtatás magát a joganyagot tartalmilag nem érinti, szinte csak a mellékletre vonatkozik. Összességében tehát megállapítható, hogy a NUTS-rendszer megváltoztatására igenis van lehetõség, mert ez a beosztás egyáltalán nem kõbe vésett. Az már persze más kérdés, hogy az egy költségvetési idõszakon belüli változtatás lehetõséget teremt-e a korábban bizonyos célkitûzések kedvezményezettjeinek körébõl kiesett területek újbóli támogatására. Azaz: Pest megye kb. 1,1 millió fõs lakosságát vissza tudjuk-e juttatni az 1. célkitûzés támogatottjainak körébe. 5.2. Javaslatok új regionális beosztásra Dolgozatom írása során arra a megállapításra jutottam, hogy a magyar NUTS 2 rendszer rövid és középtávon nem igényel közigazgatási funkciót, hosszú távon azonban valószínûleg igen. A valódi decentralizáció és regionalizáció/regionalizmus ugyanis a globalizációra adható talán egyik legjobb válasz. Véleményem szerint a régiók jelenlegi legfontosabb eleme a pénzszerzõ funkció, így e funkció mentén szükséges a régiók kialakítása. Az egységek számára rövid és középtávon elegendõ, ha csupán tervezési-statisztikai szerepet töltenek be. Hosszabb távon – amikor már „bizonyítottak” – természetesen felruházhatjuk õket (terület)fejlesztési feladatokkal is. A régiók szervezésének alapegységeit a megyékben látom. Erre a következõ érveket hozhatjuk fel: 1) a régiókat létrehozhatnánk ugyan kistérségi (168 darab) vagy települési (3145 darab) szintrõl indulva is, de ez abszolút szükségtelen, mert a megyéken alapuló beosztás is tökéletesen arányos és homogén méreteket adhat; 2) a kistérségi szintrõl indulva már kezelhetetlenül sok, a települési szintrõl indulva pedig szinte végtelen számú régiómegoldás képzelhetõ el; 3) az Alkotmány és az Önkormányzati törvény megváltoztatása 2/3-os egyetértést feltételez. A 2/3-os egyetértés ma Magyarországon minimum merész feltételezés, de valószínûleg inkább csak fikció. Mindezen okok miatt véleményem szerint összességében a megyei alapon történõ régiószervezés a legrealisztikusabb és legracionálisabb megoldás. A régiós beosztás egyik legfõbb problémája az egymáshoz tartozó területek esetleges szétválasztásának veszélye. Ezt azonban sajnos orvosolni nem lehet, mert például a legszorosabb

Gazdaság – Jog – Társadalom

91

kapcsolatok egy megyehatárnál fekvõ városban óhatatlanul a szomszédos megyébe vezethetnek. Ha pedig e logika mentén minden megyehatáron fekvõ várost a mellette levõvel egy régióba sorolunk, akkor Magyarország területén összesen 1 darab régió lesz. Ezért szerintem bátran feloszthatjuk a megyéket a nekünk tetszõ allokációban, hiszen a cél minden megyecsoportosuláscsoportosítás esetén azonos marad: az Unió által biztosított támogatások maximális lehívása. A III. fejezet 5.1. pontjánál taglalt Budapest – Pest megye – Közép-Magyarország régió kapcsolatnál már megállapítottam, hogy semmiképpen sem lehet növelni a Közép-Magyarország régió méreteit, így Budapestnek önállónak kell lennie, ami maga után vonja azt is, hogy minimum 4 darab régió lesz az új beosztásban. Konkrét javaslatok Magyarország NUTS 2-es regionális beosztására Milyen tényezõket kell figyelembe venni az új beosztás optimalizálásához? A korábban már kifejtett érvek szerint • ragaszkodom a jelenlegi megyehatárokhoz; • nem ragaszkodom a természetes földrajzi egységekhez; • a pénzszerzési funkciót tartom az elsõdleges szempontnak. Ennek értelmében a közigazgatási funkció nem lesz hangsúlyos, így például a régiók székhelyének megközelíthetõsége nem befolyásolja érdemben az egyes régiók kiterjedését. • minimum 4 darab NUTS 2 régió kialakítása szükséges. • bár – jogilag – nem lenne kötelezõ, én mégis törekszem a lehetõleg arányos népességeloszlású régiók kialakítására. Ez egyrészt jelentõsen megkönnyíti a munkámat, másrészt nem szül olyan megoldásjavaslatokat, amelyek amúgy sem lennének megvalósíthatók. Így ezzel kiszûrhetem a pénzszerzési funkció által esetleg indokoltnak tûnõ, ám mégis irreális beosztásokat. A megyék optimális elosztásakor a legfontosabb tényezõ az egyes megyék fejlettségi szintje, a másodikként figyelembe veendõ pedig a megyék népessége (hiszen a 1059/2003-as tanácsi rendelet értelmében a NUTS 2 egységek mérete 0,8–3 millió fõ10 közötti). A 2004-es adatok szerint Magyarországon a 19 megye és a fõváros közül mindössze 5 közelítette, vagy haladta meg az Unió fejlettségi átlagának 60%-os szintjét – Budapest: 123,6%, Gyõr-Moson-Sopron: 69,2%, Komárom-Esztergom: 67,6%, Vas: 60,7%, Fejér: 59,1%. Miután Budapest önálló régió lesz, törekednünk kell arra, hogy a fennmaradó 4 megye közül minél több más-más régiókba kerüljön. Törekedni kell továbbá arra is, hogy a két legfejlettebb megye (Gyõr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom) lehetõleg ne legyen egy régióban. Földrajzi fekvése miatt Gyõr-MosonSopron vagy Komárom-Esztergommal, vagy Vassal mindenképpen egy régióba kerül; így összességében a 4 legfejlettebb megye 3 különbözõ régióba osztható be. Meg kell jegyezni azt is, hogy a NUTS 2-es beosztás átalakítása értelemszerûen jelenti a NUTS 1-es rendszer átalakítását is. Ez azonban gyakorlatilag teljesen irreleváns, hiszen a NUTS 1-es beosztás a támogatásokkal semmilyen kapcsolatban nem áll. Csupán egyetlen elõírást kell

10

92

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. május 26-i 1059/2003/EK RENDELETE – 3. cikk, 2. bekezdés.

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

szem elõtt tartani: a 1059/2003-as tanácsi rendelet értelmében a NUTS 1 régiók méretének 3 és 7 millió fõ közöttinek kell lennie. A következõ táblázatokban szereplõ minden adat 2004-re vonatkozó KSH-adatbázisból származik, az általam kiszámított új GDP-adatok €-ban vannak megadva és (uniós elõírásoknak megfelelõen) vásárlóerõ-paritáson kerültek kiszámításra. 5.2.1. Javaslatok 4 egységes beosztásra 4 egység esetén tehát – figyelembe véve az 1059/2003-as rendelet elõírásait – meglehetõsen korlátozott lehetõségeink vannak a regionális beosztásra. Budapest kivételével az ország lakossága mintegy 8,3 millió fõ, így a 3 régió átlagos lakossága kb. 2,75 millió (de az ide vonatkozó tanácsi rendelet miatt elvileg) maximum 3 millió fõ lehet. Ennek megfelelõen a rendelet szó szerinti betartása esetén a Dunántúl semmiképpen sem lehet egyetlen egység. Azaz a 4, Dunával határos dunántúli megye közül 1 (esetleg 2) vagy az alföldi, vagy az északi megyékkel kerülne egy csoportba. Véleményem szerint a 4 közül a legfejlettebb megyét (Komárom-Esztergom) lenne célszerû kiemelni. Tehát a Budapest és Dunántúl (Komárom-Esztergom nélkül) régiók összetétele fix lenne11 , a maradék megyéket pedig 3 különbözõ módon lehetne beosztani:

• Észak-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves,

Borsod-Abaúj-Zemplén) és Alföld (Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) régiók. A kapott régiók fejlettségi szintjei: Budapest 123,6%, Dunántúl 53,2%, Észak-Magyarország 48,9%, Alföld 40,4%

• Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád), illetve Alföld és Kelet-Magyarország (Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) régiók. A kapott régiók fejlettségi szintjei: Budapest 123,6%, Dunántúl 53,2%, Kelet-Magyarország 39,7%, Alföld 49,4%

• Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád),

illetve Alföld és Északkelet-Magyarország (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) régiók. A kapott régiók fejlettségi szintjei: Budapest 123,6%, Dunántúl 53,2%, Északkelet-Magyarország 39,4%, Alföld 49,6%

E fent bemutatott régiók mind fejlettségi szintjüket, mind lakosaik számát tekintve meglehetõsen hasonlítanak egymásra (a Budapest és Dunántúl régiókon kívüli két régió közül az egyik közel 50, a másik 40%-os fejlettségû, népességük pedig 2,7 és 2,9 millió fõ között változik). Közülük talán mégis az elsõ variáció tûnik elõnyösnek inkább, mert annál a legalacsonyabb a legfejlettebb régió GDP/fõ adata.

11

A Dunántúl régió népessége 2,77 millió fõ, fejlettsége 53,2% lenne, míg a Budapest régióra vonatkozó ugyanezen értékek 1,7 millió fõ és 123,6%.

Gazdaság – Jog – Társadalom

93

5.2.2. Javaslatok 5 egységes beosztásra 5 egység kialakításakor már jóval bõvebb a lehetõségek halmaza. Ezért nem is térnék ki minden esetre, hanem csak azokra, ahol a (Budapestet leszámítva) 2 legfejlettebb megye különbözõ régióba kerül, és a 4 legfejlettebb közül lehetõség szerint minél több (azaz a maximális 3) különbözõ régiókba kerüljön. Így a következõ regionális beosztási lehetõségek jöhetnek szóba:

• Nyugat-Magyarország (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya); Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok); Budapest; Dél-Magyarország (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés) és Északkelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Magyarország 53,3%, Közép-Magyarország 49,8%, Budapest 123,6%, Dél-Magyarország 45,4%, Északkelet-Magyarország 39,9%

• Nyugat-Magyarország (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy);

Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok); Budapest; Dél-Magyarország (Fejér, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád) és Kelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Magyarország 55,3%, Közép-Magyarország 49,8%, Budapest 123,6%, Dél-Magyarország 46,9%, Kelet-Magyarország 39,4%

• Nyugat-Magyarország (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya); Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Heves, Nógrád); Budapest; Dél-Magyarország (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés) és Kelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Magyarország 53,3%, Közép-Magyarország 52%, Budapest 123,6%, Dél-Magyarország 45,4%, Északkelet-Magyarország 39,7%

• Nyugat-Magyarország (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya); Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Pest); Budapest; Alföld (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar) és Észak-Magyarország (Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Magyarország 53,3%, Közép-Magyarország 55,5%, Budapest 123,6%, Alföld 42,1%, Észak-Magyarország 38%

94

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

• Nyugat-Magyarország (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya); Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Heves, Nógrád); Budapest; Alföld (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok) és Kelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Magyarország 53,3%, Közép-Magyarország 52%, Budapest 123,6%, Alföld 45,7%, Kelet-Magyarország 39,4%

A fenti régióváltozatok közül véleményem szerint az 1. a legkedvezõbb, ugyanis ebben az esetben a legalacsonyabb a két (relatíve) fejlett dunántúli régió fejlettsége. 5.2.3. Javaslatok 6 egységes beosztásra 6 egység kialakításakor a lehetõségek némileg beszûkülnek. Ebben a felosztásban ugyanis mindenképpen úgy érhetjük a lehetõ legoptimálisabb felosztást, ha Gyõr-Moson-Sopron, Fejér és Komárom-Esztergom megyék más-más területi egységbe kerülnek. E paraméterekhez alkalmazkodva létezik olyan megoldás, amely szinte tökéletes méretbeli homogenitást eredményez (1,7 – 1,67 – 1,7 – 1,61 – 1,77 – 1,63 millió fõs egységekkel). Mivel számunkra nem a méretbeli homogenitás, hanem a relatív fejlettségi szintek minél kedvezõbb alakulása (azaz csökkentése) a kívánatos, ezért célszerû a 2 fejlettebb régió területét egy-egy megyével kibõvíteni. Ez azonban már jelentõs méretbeli eltérésekhez vezet, így további két megoldás adódik: egyik esetben az egyik, másik esetben a másik régió területének bõvítése a legelsõ változathoz képest. Így a lehetséges megoldások a következõk lehetnek:

• Nyugat-Dunántúl (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy);

Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád) Budapest; Kelet-Dunántúl (Fejér, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun); Alföld (Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar); Északkelet-Magyarország (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, SzabolcsSzatmár-Bereg). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Dunántúl 55,3%, Közép-Magyarország 53,5%, Budapest 123,6%, Kelet-Dunántúl 47%, Alföld 42,4%, Északkelet-Magyarország 38,7%

• Nyugat-Dunántúl (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya); Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves) Budapest; Kelet-Dunántúl (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun); Alföld (Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar); Északkelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Dunántúl 53,3%, Közép-Magyarország 52%, Budapest 123,6%, Kelet-Dunántúl 47,7%, Alföld 42,4%, Északkelet-Magyarország 37,4%

Gazdaság – Jog – Társadalom

95

• Nyugat-Dunántúl (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy);

Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves) Budapest; Kelet-Dunántúl (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Baranya); Alföld (Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar); Északkelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Dunántúl 55,3%, Közép-Magyarország 52%, Budapest 123,6%, Kelet-Dunántúl 47%, Alföld 42,4%, Északkelet-Magyarország 37,4%

• Nyugat-Dunántúl (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya);

Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád) Budapest; Kelet-Dunántúl (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun); Alföld (Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar); Északkelet-Magyarország (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Dunántúl 53,3%, Közép-Magyarország 53,5%, Budapest 123,6%, Kelet-Dunántúl 47,4%, Alföld 41,1%, Északkelet-Magyarország 38,7%

A fenti 4 lehetõség közül a 2. számú esetében adódik a dunántúli régiók számára a legalacsonyabb fejlettségi szint, így én ezeket választanám. Az elõzõekben felsorolt 3 alapeset (a 4, 5, illetve 6 régió) 15 különbözõ variánsa közül pusztán az 1. célkitûzés 75%-os feltételét figyelembe véve, azaz a pénzügyi lehívások maximalizálását mint központi tényezõt tekintve az 5 egységes beosztás 1. variációját választanám. Ugyanis ebben a változatban teljesül legjobban az „egyes régiók GDP/fõ adatának minél alacsonyabban tartása” elve. E beosztás esetén teljesülne a 1059/2003 rendelet által a változtatások engedélyezéséhez elõírt két elv is, miszerint csak akkor engedélyezhetõ a változtatás, ha az új beosztás által a régiók átlagos lakosságszáma közeledne a közösségi átlaghoz, miközben a lakosságszámok szóródása csökkenne.

Konklúzió A nemzetközi kitekintés jelen esetben is sok, egymástól eltérõ, de a maga nemében mindenhol indokolt beosztást mutat meg: Ausztria esetében a tartományok (melyek a NUTS 2 régiók szerepét is betöltik) az 1955-ös államszerzõdés alapján jöttek létre, messze megelõzve az ország uniós csatlakozását (1995). A régiók kialakítása tehát nem volt összefüggésben az unió regionális politikájával, illetve szûkebb értelemben a támogatások lehívásának maximalizálását célzó nemzeti politikákkal. Ausztriában a vertikális operatív programok mellett 2000–2006 között az 1. célkitûzés alá esõ Burgenlandnak volt saját horizontális (azaz regionális) operatív programja is. Belgiumban a NUTS 2 régiók kialakítása a provinciák alapján történt. A régiós beosztást tehát szintén nem az egyes területek fejlettségi szintje befolyásolta, hanem a már meglévõ közigazgatási rendszer. Az ország területén 2000–2006 között csak Hainaut volt jogosult az 1. célkitûzésbõl származó (kivezetõ) támogatásra, így értelemszerûen csak ebben a régióban volt regionális operatív program az 1. célkitûzést tekintve. A Cseh Köztársaság esetében – Magyarországhoz hasonlóan – a NUTS-régiók kialakításakor az uniós támogatások lehívása nagy szerephez jutott, hiszen a Cseh Köztársaságban sem volt decentralizált közigazgatási szint vagy tényleges regionalizmus. Hazánktól eltérõen azon-

96

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

ban a csehek kiemelték a fõvárost a régiós beosztásból, önálló NUTS 2 egységgé téve. A Cseh Köztársaságban 2004–2006 között – ugyancsak Magyarországhoz hasonlóan – csupán egyetlen regionális operatív program volt (szintén a Bizottság javaslatára). E multiregionális operatív program legfontosabb célja az volt, hogy a vertikális (szektorális) programok hatását erõsítse, a fejlesztések beágyazódását elõsegítse. Görögország EK-csatlakozásakor épp csak túljutott egy katonai diktatúrán, ezért az ország erõsen központosított államberendezkedése egyáltalán nem meglepõ. A hellén ország elképesztõ fejletlensége miatt a NUTS 2 régiók kialakítása a gyakorlatban nem volt releváns probléma, hiszen egyszerûen nem tudtak volna régiót úgy kialakítani, hogy az kiessen az 1. célkitûzés általi támogatás alól. Ez 2006-ig így is maradt, azonban 2007-tõl már csak 9 régió kap az 1. célkitûzés támogatásaiból „alanyi jogon”; 3 pedig kivezetõ támogatásban részesül. Görögországban 2000–2006 között minden egyes régiónak volt saját regionális operatív programja. Minden ROP igazodott a saját területi egységének gazdasági, szociális és környezeti feltételrendszeréhez, valamint a helyi adottságokhoz. Portugália történelmének utolsó 100 éve a központosított államról szólt. A 20. századra alapvetõen rányomta a bélyegét Salazar (puha) diktatúrája, mely az erõsen központosított államra építette rendszerét. A Salazar halálát követõ években-évtizedekben többször is próbálkoztak közigazgatási és államigazgatási decentralizálással, de ez vagy a hatalmon levõk és az ellenzék egyet nem értésén, vagy a népszavazások sikertelenségén mindig elbukott. Portugáliában 2000–2006 között a 12 szektorális operatív mellett mind a 7 régiónak volt saját operatív programja is. A ROP-ok céljai általánosságban a következõképpen foglalhatóak össze: az alapinfrastruktúra, oktatás és egészségügy fejlesztése; a leszakadó városi és ipari körzetek gazdaságának fejlesztése; a központi adminisztráció hatékonyságának növelése. A portugál gazdasági adatokból jól látszik, hogy a portugál gazdaság konvergál az uniós gazdasághoz, mind a szerkezetét, mind a gazdasági fejlõdést és fejlettséget tekintve: Portugália legfejlettebb régiói 2004ben (az EU-27 átlagos fejlettségi szintjéhez viszonyítva): Lisszabon és a Tejo-völgye 105,8%, Madeira 90,8%, Algarve 77,1%12 .

*** Az országok tanulmányozása által arra a következtetésre jutottam, hogy a régiók kialakításánál alapvetõen két eset jöhetett szóba a tagállamokban. Egyrészt a történelmi hagyományok és az ország tényleges föderális jellege által determinált eset, amikor a NUTS-rendszert ráépítik a meglevõ közigazgatási beosztásra. Másrészt a föderális történelmi hagyományokkal nem rendelkezõ országok, amelyekben a NUTS régiók kialakításakor elsõdleges szempont volt az 1. célkitûzés támogatási feltételeinek való megfelelés. Ez utóbbi országok relatíve könnyebb helyzetben voltak, hiszen korábban közigazgatási értelemben véve semmilyen régióik/tartományaik nem voltak, így abszolút rugalmasan tudták a NUTS 2 szinteket kialakítani. A tapasztalatok szerint éltek is e lehetõséggel. Így összességében nem látom semmilyen okát annak, hogy Magyarország miért ne tehetné ugyanezt. A portugál adatokból jól látszik, hogy a fejlõ-

12

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/ page?_pageid=1996,39140985&_dad=portal&_schema=PORTA L&screen=detailrer&language=en&product=Yearlies_new_regio&root= Yearlies_new_regio/F/fa/fab/fab11536

Gazdaság – Jog – Társadalom

97

déshez, a GDP növeléséhez nincs szükség közigazgatási régiókra. A fejletlenebb és centralizált tagországokban a pénzszerzési funkció szükségszerûen megelõzi, meg kell elõznie a többi funkciót. A közigazgatási alapon szervezõdõ régiókkal szemben a pénzszerzõ funkción alapuló régióbeosztás egy olyan legális kiskapu kihasználását jelenti, melyet a szegényebb (és történetesen centralizált) tagállamoknak ki kell(ene) használnia. A magyar régiók méretbeli jellemzése és összehasonlítása a többi tagállaméval szerintem szintén rendkívül tanulságos volt. Itt ugyanis egyrészt kiderült, hogy a magyar beosztás talán a kelleténél homogénebb méretû, de nem a legszerencsésebben kialakított régiókat eredményezett; másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy a sérthetetlennek hitt közösségi rendeletet az Unió 487 milliós lakosságának 42,9%-a, míg a 268 NUTS 2 régió 38,4%-a „nem tartja be”. A speciális kérdésekkel foglalkozó részben rámutattam, hogy a Közép-Magyarország régió létjogosultsága nem megalapozott, s szerencsésebb lenne, ha Budapest önálló NUTS 2 egység lenne. A 4.3. pontban bemutatott számadatokból jól látható, hogy a Közép-Magyarország régió egyszerûen nem növelhetõ akkorára, hogy ne essen ki az 1. célkitûzés által támogatott területek alól. A fõváros tehát mindenképpen kiesik a támogatottak körébõl; Pest megye viszont jogosult maradhatna, amennyiben leválasztanánk Budapestrõl. A 2007 tavaszáig megjelent uniós pályázatok már megmutatták, hogy mit jelent a KözépMagyarország régió számára az 1. célkitûzés alóli kiesés: a vertikális operatív programokban kiírt pályázatoknál a Közép-Magyarország régió területén megvalósuló fejlesztések bizonyos esetekben csak alacsonyabb támogatási intenzitással támogathatók; sok esetben azonban eleve kikötik, hogy az adott pályázatban a központi régió területén megvalósuló fejlesztés egyáltalán nem támogatható. E probléma megoldására a IV. fejezetben 15 különbözõ javaslatot teszek, melyek mindegyike a jelenleginél kedvezõbb pénzügyi lehetõségeket hordoz magában. Véleményem szerint a régiók kialakításakor tehát az elsõdleges szempontnak mindenképpen a 75%-os fejlettségi szint alatt maradásnak kell lennie. Mégpedig olyan módon, hogy a fejlettebb megyéket lassabban fejlõdõ, esetleg leszakadó megyékkel kell összekapcsolni, és minél alacsonyabb fejlettségû szintûre „lerontani”. Véleményem szerint a fentiekben bemutatott logikai lánc mentén a lehívási lehetõségek maximalizálásának érdekében a következõ régiós beosztás lenne hazánk számára a lehetõ legkedvezõbb:

• Nyugat-Magyarország (Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya); Közép-Magyarország (Komárom-Esztergom, Pest, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok); Budapest; Dél-Magyarország (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés) és Északkelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar). A kapott régiók fejlettségi szintjei: Nyugat-Magyarország 53,3%, Közép-Magyarország 49,8%, Budapest 123,6%, Dél-Magyarország 45,4%, Északkelet-Magyarország 39,9%

98

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Az optimális NUTS 2 beosztás

Felhasznált irodalom Könyvek, tanulmányok Forman Balázs (2001): Az Európai Unió Strukturális és Elõcsatlakozási Alapjai. Európai Bizottság Magyarországi Delegációja, Budapest. Kengyel Ákos (2002): Az Európai Unió regionális politikája. Budapest, Aula Kiadó. Nemes Nagy József (2000): Jegyzetek a modernkori térbeliség fogalmainak értelmezéséhez. In: Dövényi Zoltán (szerk.): Alföld és nagyvilág. Budapest, MTA FKI, 143–149. Perger Éva (2004): A fõváros és „környéke” régióként való értelmezése, a „központi” régió problémája. In: Horváth M. Tamás (szerk.): A regionális politika közigazgatási feltételei. Budapest, Magyar Közigazgatási Intézet, 213–254. Süli-Zakar István (2003b): A régió: földrajzi integráció. In: Süli-Zakar István (szerk.): A terület- és településfejlesztés alapjai. Budapest – Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 127–139. Szabó Pál (2005): A NUTS rendszer ki- és átalakulása. In: Comitatus Önkormányzati szemle, 8–9. sz., 7–14. Szabó Pál (2006): Régió: „meghatározott területi egység”. In: Comitatus Önkormányzati szemle, 7–8. sz., 148–159.

Gazdaság – Jog – Társadalom

99

Temesi István (2001): Az önkormányzati régiók helye és szerepe az Európai Unió néhány tagállamában. In: Szigeti Ernõ (szerk.): Régió, közigazgatás, önkormányzat. Magyar Közigazgatási Intézet, 15–42. Hazai jogszabályok 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl Országos Területfejlesztési Koncepció – Az Országgyûlés 35/1998.(III.20.) OGY Határozatának háttéranyaga 28/1998. (V. 13.) IKIM rendelet a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól Uniós jogszabályok A TANÁCS 1999. június 21-i 1260/1999/EK RENDELETE a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. május 26-i 1059/2003/EK RENDELETE a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról A TANÁCS 2006. július 11-i 1083/2006/EK RENDELETE az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezésérõl

100

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Gazdaság – Jog – Társadalom

101

8 192 880 10 379 067 5 450 661 5 231 372 60 876 136 10 688 058 16 491 461 4 062 235 474 413 60 609 153 82 422 299 58 133 509 10 605 870 40 397 842 9 016 596 383 031 552 784 301 10 235 455 1 324 333 38 536 869 2 274 735 3 585 906 10 095 549 400 214 5 439 448 2 010 347 74 687 157 457 718 709 7 385 367 22 303 552

487 407 628

Ausztria Belgium Dánia Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Nagy-Britannia Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország EU-15 Ciprus Cseh Közt. Észtország Lengyelország Lettország Litvánia Magyarország Málta Szlovákia Szlovénia 10 új adatai EU-25 Bulgária Románia

EU-27

 

4 325 897  

83 870   30 528 43 094   338 145   547 030   131 940   41 526   70 280   2 586   244 820   357 021   301 230   92 391   504 782   449 964   3 239 207 9 250   78 866   45 226   312 685   64 589   65 200   93 030   316   48 845   20 273   738 280 3 977 487 110 910   237 500  

Terület (km²)

97

3 3 1 2 8 4 4 1 1 12 16 11 3 7 1 77 1 1 1 6 1 1 3 1 1 1 17 94 2 1

NUTS 1 régiók száma

5 024 821

2 730 960 3 459 689 5 450 661 2 615 686 7 609 517 2 672 015 4 122 865 4 062 235 474 413 5 050 763 5 151 394 5 284 864 3 535 290 5 771 120 9 016 596 4 974 436 784 301 10 235 455 1 324 333 6 422 812 2 274 735 3 585 906 3 365 183 400 214 5 439 448 2 010 347 4 393 362 4 869 348 3 692 684 22 303 552

NUTS 1 régiók átlagos lakossága

   

               

 

                       

335 269  

27 957 10 176 43 094 169 073 68 379 32 985 10 382 70 280 2 586 20 402 22 314 27 385 30 797 72 112 449 964 42 068 9 250 78 866 45 226 52 114 64 589 65 200 31 010 316 48 845 20 273 43 428 42 314 55 455 237 500

NUTS 1 régiók átlagos területe

268

 9 11  1 5 26 13 12 2 1 37 41 21 7 19 8 213 1  8 1 16 1 1 7 1 4 1 41 254 6 8

NUTS 2 régiók száma

1 818 685

910 320 943 552 5 450 661 1 046 274 2 341 390 822 158 1 374 288 2 031 118 474 413 1 638 085 2 010 300 2 768 262 1 515 124 2 126 202 1 127 075 1 798 270 784 301 1 279 432 1 324 333 2 408 554 2 274 735 3 585 906 1 442 221 400 214 1 359 862 2 010 347 1 821 638 1 802 042 1 230 895 2 787 944

NUTS 2 régiók átlagos lakossága

Források: Régiók száma: Eurostat (http://ec.europa.eu/comm/eurostat/ramon/nuts/introannex_regions_en.html) Lakosság (2006. júliusi becslés) és terület: CIA – The World Factbook

Lakosság (fõ)

Ország

1. sz. melléklet: Az Európai Unió tagállamainak NUTS-beosztása

16 141

9 319 2 775 43 094 67 629 21 040 10 149 3 461 35 140 2 586 6 617 8 708 14 344 13 199 26 567 56 246 15 208 9 250 9 858 45 226 19 543 64 589 65 200 13 290 316 12 211 20 273 18 007 15 659 18 485 29 688

NUTS 2 régiók átlagos területe

 

   

                   

                         

 

1224

35 43 15 19 100 51 40 8 1 65 445 103 30 52 24 1031 1 14 5 45 6 10 20 2 8 12 123 1154 28 42

NUTS 3 régiók száma

398 209

234 082 241 374 363 377 275 335 608 761 209 570 412 287 507 779 474 413 932 449 185 219 564 403 353 529 776 882 375 692 371 515 784 301 731 104 264 867 856 375 379 123 358 591 504 777 200 107 679 931 167 529 607 213 396 637 263 763 531 037

NUTS 3 régiók átlagos lakossága

3 534

2 396 710 2 873 17 797 5 470 2 587 1 038 8 785 2 586 3 766 802 2 925 3 080 9 707 18 749 3 142 9 250 5 633 9 045 6 949 10 765 6 520 4 652 158 6 106 1 689 6 002 3 447 3 961 5 655

NUTS 3 régiók átlagos területe

2. sz. melléklet: A legoptimálisabb NUTS 2 beosztás   Megye

Gyõr-M-S Vas Zala Veszprém Somogy  Baranya

Népesség

439 922 265 229 295 197 366 555 331 802 400 313

   

2 099 018

Komárom-Eszt. Pest Heves Nógrád Jász-N-Sz

315 544 1 141 629 322 756 216 501 410 823

   

2 407 253

Budapest   B-A-Z Sz-Sz-B Hajdú-Bihar

1 697 343

    Fejér Tolna Bács-Kiskun Csongrád Békés

1 862 849

 

2 029 086  

Egy fõre jutó GDP

EU-25 átlagának %-ában

Összesített GDP

Egy fõre jutó GDP

15 770 13 760 12 415 10 702 9 351 10 125

69,6 60,7 54,8 47,2 41,3 44,7

6,938E+09 3,65E+09 3,665E+09 3,923E+09 3,103E+09 4,053E+09

 

2,533E+10

12 068

Az EU-25 átlagának %-ában

            53,3%

  15 314 12 146 10 005 7 387 8 832

67,6 53,6 44,2 32,6 39,0

4,832E+09 1,387E+10 3,229E+09 1,599E+09 3,628E+09

         

 

2,716E+10

11 281

49,8%

4,754E+10

28 009

123,6%

  28 009

123,6  

731 854 581 623 549 372

9 149 7 635 10 380

40,4 33,7 45,8

6,696E+09 4,441E+09 5,702E+09

     

 

1,684E+10

9 039

39,9%

  428 798 245 350 540 499 424 849 389 590

13 380 9 612 9 314 10 550 8 333  

59,1 42,4 41,1 46,6 36,8

5,737E+09 2,358E+09 5,034E+09 4,482E+09 3,246E+09

 

2,086E+10

10 280

          45,4%

Forrás: saját számítások Magyarország nemzeti számlái 2003-2004, 129. o. alapján

102

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Vig Zoltán* A FELSÕOKTATÁSI HALLGATÓK INTERNETHASZNÁLATÁNAK ÉS -ATTITÛDJÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE (2002–2007)1 Az internet megszületésétõl, a felsõoktatás, mint az internet elsõ használóinak egyike, rendszerébe folyamatosan integrálta a világháló adta lehetõségeket. Széles körû terjedése, az erre épülõ pedagógiai innovációk olyan multidiszciplináris területeket nyitnak meg, ahol a mûszaki és a társadalomtudományok egyaránt jelentõs szerepet játszanak. Az eredmények kivonatát képezik annak a fél évtizedes vizsgálatsorozatnak, amelyet az internet hazai elterjedésének legdinamikusabb idõszakában, 2002 és 2007 között, folyattunk le. A vizsgálati idõszakban számos oktatási innováció megvalósítása is megtörtént. A vizsgálati eredményekre támaszkodva az internetes ismeretek oktatásának számos segédanyaga, oktatástámogató rendszere, módszertana készült el. A kutatás célja olyan empirikus felméréseken alapuló összefüggések feltárása volt, amelyek a felsõoktatásban tanulók egyes csoportjai internetelérésének, használati szokásainak, attitûdjeinek megismerésén keresztül a hatékony elektronikus oktatástámogatás lehetõségeit tárták fel. Alapvetõ módszere a kérdõíves vizsgálatok rendszeres, több mintán történõ lefolytatása volt. 2002 és 2007 között 7 alkalommal, összesen közel 1500 kérdõíves adatfelvétel történt meg, 6 különbözõ típusú felsõoktatási képzés elemzésének érdekében.

Az internetattitûd-vizsgálatok céljainak meghatározása A Budapesti Mûszaki Egyetem Szakképzés-Pedagógia Doktori Iskolájában számos kutatás foglalkozott a technológia és a pedagógia összefüggéseinek kérdéskörével. Ebbe a kutatási

*

fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

A kutatás teljes dokumentációja a szerzõ „A felsõoktatásban tanulók internethasználatának és -attitûdjének vizsgálata címû”, 2008-ban megvédett doktori disszertációjában olvasható.

Gazdaság – Jog – Társadalom

103

portfolióba illeszkedett a felsõoktatási hallgatók internetezési szokásait feltáró kutatás terve. A 2002-ben meghatározott fõbb irányok a következõk voltak: 1. A kutatás saját mérési módszeren és adatokon alapuljon, ezzel biztosítva megbízhatóan a módszertan, a feldolgozás, a mért csoportok egymással való és idõbeli összehasonlítását. 2. A kutatás eszköze a kérdõíves felmérés zömmel zárt kérdésekkel. A kvantitatív eredmények számszerûen is kimutathatják a változásokat és a vizsgált csoportok eltérõ jellegét. 3. A kutatás célja – a vizsgált csoportok tipikus IKT (információs és kommunikációs technológia)és internethasználati mintáinak meghatározásán és ezek idõbeli változásán túl – olyan elektronikus oktatástámogatás és hagyományos tananyagfejlesztés, amely az internet használatát célozza. 4. Az internethasználat – szélesebb értelmezésben az IKT-használat – serkentése pedagógiai értelemben cél és eszköz egyaránt: Célként tekintünk a szükséges ismeretek megszerzésének motiválására, az ennek megfelelõ tananyag kidolgozására a vizsgálatok tudományos eredményei alapján. Eszközként tekintjük az internethasználat- (IKT-használati) kompetenciát, amely mind a további tárgyak tanulásában, mind az élethosszig tartó tanulás sikeres megvalósításának alapeszközeként elengedhetetlen ismerethalmaz. 5. A ismételt kérdõíves vizsgálatok megvalósításakor szó szerint azonos kérdések megadásával kell biztosítani a vizsgálat összehasonlítását korábbi eredményekkel. A felmerülõ, a fejlõdési trendekbõl következõ új részcélok feltárása új kérdésekkel történhet. A célok meghatározása után megtörtént a kutatási folyamat részletes megtervezése, a vizsgálandó csoportok meghatározása és az elsõ kérdõív elkészítése.

Vizsgálati minta A résztvevõk csoportjába olyan tanulókat vontunk be, akik számára tantárgyi keretben lehetõség volt az ismeretátadásra is. Így a BME Mûszaki Pedagógia Tanszék képzéseit, a mûszaki szakoktató-képzést és a másoddiplomás mûszaki tanár és okleveles mérnöktanár-képzéseket választottuk. A tantárgy keretében történõ ismeretszerzést a szakoktatók esetében egyes szakmai ismereti tárgyak, valamint az Informatikai Alkalmazások tárgy jelentette, míg a mérnök- és mûszaki tanárok esetén az informatika oktatásmódszertana biztosította az internetes ismertek oktatásának kereteit. 2003-tól egy, a BME Információs Társadalom és Trendkutató Központból2 származó kezdeményezés nyomán létrejött az Információs Társadalom Oktató és Kutatócsoportok hálózat, az ún. ITOK3 -hálózat. Ennek beindulása az Általános Vállalkozási Fõiskolán lehetõvé tette a kutatás kiterjesztését az ÁVF hallgatóira. Itt a tantárgyi hátteret a Bevezetés az Információs Társadalomba c. tárgy biztosította, amelynek oktatását az ÁVF-ITOK 4 vezetõjeként a szerzõ biztosította.

2

http://ittk.hu/

3

http://ittk.hu/itok/

4

http://avf-itok.educonsult.hu/

104

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Az általánosabb, a felsõoktatásban tanulók szokásait jellemzõ megállapítások igénye a késõbbiekben merült fel. Ekkor eltekintettünk a tantárgyi támogatástól, és megelégedtünk azzal, hogy egy-egy alkalommal más képzéseket vontunk be a vizsgálatba. Így az ITOK-hálózatnak köszönhetõen jelentõs számban vettünk fel adatokat az ELTE hallgatóitól, illetve 2007-ben a Dunaújvárosi Fõiskola támogatásának köszönhetõen az ott tanulók adatait is sikerült megismerni.

Módszertan Adatgyûjtési módszerként a kérdõíves vizsgálatot választottuk. Ez 2002-ben papíralapú kérdõívek kitöltését és feldolgozását jelentette. A feldolgozás, adatrögzítés jelentõs erõforrásigénnyel járt, így 2003–2004 folyamán már egy kezdetleges elektronikus, az interneten kitölthetõ kérdõívvel történt az adatfelvétel. Ezzel a kérdõívvel már nagyságrenddel nagyobb adatmennyiség feldolgozása történhetett meg, de az elemzésre alkalmas forma elérése még itt is jelentõs utómunkát igényelt. 2006-ban egy szintén saját fejlesztésû PHP-MySQL alapú kérdõív kialakítása történt meg. Ezzel a kitöltõk számára is kényelmesebb megoldással a feldolgozás folyamata is jelentõsen leegyszerûsödött. A 2007-es vizsgálatokat mindazonáltal nem ezzel, hanem egy továbbfejlesztett kérdõívvel végeztük el. Ennek oka néhány 2006-ban szerzett tapasztalat, valamint a rendszer egyszerûsítése és más kutatásokhoz alkalmas univerzális adatgyûjtési rendszer kifejlesztése. Az így kialakult adatgyûjtési módszertan azóta egyaránt sikerrel került alkalmazásra több APPI-kutatásban (a BME Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézetének kutatásaiban), és számos hallgatói tudományos vizsgálatot támogatott. Az adatfelvételek rendszerint az egyes oktatott tárgyak félévének vége felé történtek. Felmerült az oktatott tantárgyak attitûdöt módosító hatásának megjelenése. Ennek érdekében 2003ban az ÁVF-en, 2006-ban az ÁVF-en és a Mûegyetemen egyaránt a félév során két adatfelvétel készült, a félév elején és végén. Az idõsoros vizsgálatokba a második, a félév végén történt adatfelvételt vontuk be, mert ez az állapot közelebb állt az egyszeri mérések szintén a félév végén történõ adatfelvételéhez. A kérdõíves vizsgálatok a következõk voltak

Gazdaság – Jog – Társadalom

105

1. táblázat A kérdõíves kutatások idõpontjai, fõbb csoportjai, és mintaszámai Adatfelvétel idõpontja

A minta fõbb csoportjai

Összes mintaszám

2002. május

BME mûszaki szakoktatók

146

2002. december

BME mûszaki szakoktatók

31

2003. szeptember, december

ÁVF-hallgatók

603 + 124*

A félév során ismételt adatfelvétel

2006. szeptember, december

ÁVF-hallgatók BME mûszaki szakoktatók BME mûszaki tanárok BME mérnöktanárok ELTE-hallgatók

229 + 91*

A félév során ismételt adatfelvétel

2007. november

ÁVF-hallgatók BME mûszaki szakoktatók BME mûszaki tanárok BME mérnöktanárok Dunaújvárosi Fõiskola hallgatói

263

Összesen

Megjegyzés

1272 + 215*

* a félév során megismételt adatfelvételek mintái Forrás: saját szerkesztés

106

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A felmért adatok reprezentativitása, hibabecslés A vizsgálatok során nem törekedtünk olyan mintavételre, amely országos szinten reprezentatívnak tekinthetõ. Célunk azoknak a képzéseknek a felmérése volt, amelyben – megfelelõ oktatási anyag felhasználásával – alkalmunk nyílt az attitûdvizsgálatok mellett az oktatási folyamatban is részt venni. A BME és az ÁVF képzésein vagy véletlenszerû mintavétellel dolgoztunk, vagy szinte a teljes csoport adatait felvettük, így a vizsgált csoportokra nagy biztonsággal reprezentatív volt a vizsgálat. Az ELTE és a DUF esetén csak összehasonlító jelleggel tettünk megállapításokat. A statisztika egyik bizonytalansági tényezõje a relatív mérési hiba. Ez azt jelenti, hogy a tényleges adatoktól való eltéréseket (a mérési hibákat) korlátozzuk magukhoz a tényleges adatokhoz viszonyítva. Ez a viszonylagos hiba a relatív eltérés, amelynek szokásos értéke 10%. Mindezt a statisztikai kiértékelés esetében a véletlenszerû hatásokból eredõ eltérések konfidencia-intervallumának szélességével tudjuk szabályozni. A konfidencia-intervallum fél-szélessége:

Δ=

t ⋅ p ⋅ (1 − p) n

⋅ 1−

n N

Ahol: Δ – a hiba, mint a 95%-os valószínûségi-szinthez tartozó konfidencia-intervallum felének hossza, t – a szignifikanciaszinttõl függõ érték (5% és n>30 esetén 1,96), p – a rangskála egy értékének gyakorisága az összes válaszadóhoz képest, n – a vizsgált minta mérete, N – a teljes populáció mérete. A statisztikai elemzések legtöbbször 5%-os szignifikanciaszint mellett értelmezik a számítások következtetéseit. A képletben a

1−

n N

korrekciós tényezõ határozza meg az összpopuláció és a

mintavétel arányából származó hiba korrekcióját. Értéke maximálisan 1 lehet, ami alacsony elemszám és magas populáció esetében áll elõ. Mivel a pontos populáció számát nem ismerjük, a hibát felülrõl becsülve határozzuk meg, a korrekciós tényezõt 1-nek véve.

Gazdaság – Jog – Társadalom

107

2. táblázat A mérések során a 95%-os valószínûségi szinthez tartozó konfidencia-intervallum felének becsült hossza (a +-5%-os hiba alatti értékek vastagon jelölve) adatfelvételek minta (n)

BME 2002

ÁVF 2003

177

603

válaszgyakoriság a rangskálán (p) 5% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 95%

ÁVF, BME, ELTE 2006 229

ÁVF BME, DUF 2007 263

maximális hiba becsült értéke 3,21% 4,42% 5,89% 6,75% 7,22% 7,37% 7,22% 6,75% 5,89% 4,42% 3,21%

1,74% 2,39% 3,19% 3,66% 3,91% 3,99% 3,91% 3,66% 3,19% 2,39% 1,74%

2,82% 3,89% 5,18% 5,94% 6,35% 6,48% 6,35% 5,94% 5,18% 3,89% 2,82%

2,63% 3,63% 4,83% 5,54% 5,92% 6,04% 5,92% 5,54% 4,83% 3,63% 2,63%

Forrás: saját szerkesztés A táblázatot bármely, a továbbiakban ismertetett rangskálás érték hibabecslésekor használhatjuk. Az oszlopok az adott adatfelvételi alkalmat jelölik. Egy rangskálás válaszgyakoriság leolvasásakor a legközelebbi sort kell kiválasztani, és a metszéspontban leolvasni a hiba maximális becslését. A táblázat alapján megállapítható, hogy bármely mérési alkalom, bármely mért értékének a hibája +-7,37% alatt van. Ismételten kiemeljük, a hibát (a populációt végtelen nagynak véve) felülrõl becsültük, így a tényleges hibaszázalékok kisebb összpopuláció esetén jelentõsen jobbak voltak. A táblázat egyaránt használható az egyedi rangskála értékek (pl.: teljesen egyetért egy állítással) vagy több egymás melletti skálaelem (pl.: egyetért + teljesen egyetért) összevonásából származó értékek hibabecslésére.

108

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Összehasonlító elemzések, idõbeli és csoportszintû trendek, 2002 és 2007 között A 2002 és 2007 között lefolytatott kérdõíves vizsgálatok során több kérdést rendszeresen feltettünk. Ennek célja az egyes években bekövetkezett attitûdváltozás bemutatása volt. Az alábbiakban azon kérdések feldolgozott válaszait elemezzük, amelyek változatlan formában szerepeltek minden kérdõívben. A kérdések feldolgozása a válaszadói csoportok alapján készült, ezzel biztosítva, hogy azonos eloszlású szociológiai minták kerüljenek összehasonlításra. Ezek a válaszadói csoportok a következõk voltak: Általános Vállalkozási Fõiskola nappali tagozatos hallgatói Ez a csoport minden mérés idején a hallgatók átlagéletkorukat tekintve 20,84 és 22,7 év között volt. 30–35% férfi és 70–65% nõ volt a vizsgált személyek között. Lakóhelyük tekintetében a település méret szerinti eloszlások eltérései 12% alatt voltak, dominánsan (61–73%) budapestiek, vagy nagyobb városok lakói. Az adatfelvételek 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben az õszi félév során készültek 601 (2004), 83 (2006) és 30 (2007) fõs mintaszámmal. A válaszadók gazdasági jellegû, fõiskolai szintû, elsõ diplomás képzésben vettek részt. BME Mûszaki Szakoktató képzés levelezõ tagozatos hallgatói A hallgatói csoport minden mérés esetén átlagéletkort tekintve 35 és 36 év között volt. 56,52%–53,62% férfi és 43,48%–46,38% nõ volt a vizsgált személyek között. Lakóhelyük tekintetében a településméret szerinti eloszlások eltérései 4% alatt voltak, 41–44% budapestiek, vagy nagyobb városok lakói. Az adatfelvételek 2002-ben, 2006-ban és 2007-ben az elsõ alkalommal a tavaszi, a további két alkalommal az õszi félév során készültek, 31 (2002), 69 (2006) és 115 (2007) fõs mintaszámmal. A válaszadók mûszaki pedagógiai jellegû, fõiskolai szintû, elsõ diplomás, levelezõ képzésben vettek részt. BME Okleveles mérnöktanár és mûszaki tanár, levelezõ tagozatos képzések A hallgatói csoport minden mérés esetén átlagéletkort tekintve 31 és 37 év között volt. 56%–36% férfi és 44%–64% nõ volt a vizsgált személyek között. Többségükben, 60–90%-ban budapestiek, vagy nagyobb városok lakói. Az adatfelvételek 2006-ban és 2007-ben az õszi félév során 25 (2006) és 11 (2007) fõs mintaszámmal. Az alacsony mintaszám és a szociológiai eloszlások magas szóródása miatt messzemenõ következtetések ennek a csoportnak az adataiból nem vonhatók le, de adataik alkalmasak a más csoportoknál felismert trendek megerõsítésére, és a mûszaki, levelezõ képzésnél tapasztalt tendenciák megerõsítésére, vagy cáfolatára. A vizsgálatok során az okleveles mérnöktanári (egyetemi szintû) és mûszaki tanári (fõiskolai szintû) képzések hallgatói azonos jelleget mutattak. Az alacsony mintaszám mellett ez indokolta a két képzés adatainak egy csoportba vonását. A válaszadók mûszaki pedagógiai jellegû, fõiskolai és egyetemi szintû, másoddiplomás, levelezõ képzésben vettek részt. A diagramokon a három csoportnak az egyes adatfelvételkor mért adatai láthatók. Terjedelmi okokból olyan esetekben, amikor mindhárom csoport azonos trendet mutat, csak egy – erre jellemzõ – képzés adatai kerülnek közlésre. Egyes esetekben egy-egy év adatai nem kerültek a diagramra. Ennek oka, hogy a kérdésfeltevés nem pontosan azonos volt5 , így az összehasonlítás nem valós adatokat tükrözne. Az összes diagram a mellékletben megtalálható. 5

Ilyen kérdés volt például a használt számítógép típusa, amely 2002–2002-ben konkrét géptípusra, 2006–2007-ben pedig a kutatás-módszertani változások miatt, a felhasználó szubjektív értékítéletére alapozott.

Gazdaság – Jog – Társadalom

109

IKT-elérés és -ismeret idõbeli változásai 1. ábra Változási trendek: az internet elérésének helye Á V F N a p p al i 2 00 4

17 ,4 7 % 10 ,8 4 % 13 , 33 %

E g y éb he l y e n

Á V F N a p p al i 2 00 6 Á V F N a p p al i 2 00 7 4 5 ,9 2 % 5 0 ,6 0 %

Is m e rõ s n é l

6 6 ,6 7 % 92 , 85 % 8 7 ,9 5 % 1 0 0 ,0 0 %

M u nk a h e ly e n / Is k ol á ba n

7 0 ,8 8%

O t t ho n

N e m fé re k h o z z á s e h o l

91 ,5 7 % 9 6, 67 %

0, 0 0% 0, 0 0% 0, 0 0%

0 , 00 %

2 0 ,0 0 %

4 0 ,0 0 %

6 0 ,0 0 %

80 ,0 0 %

1 0 0 ,0 0 %

1 2 0 ,0 0 %

Forrás: saját ábra Az internet elérésének helye mindhárom csoport esetén hasonlóan alakult. Olyan válaszadó már 2002-ben is alig volt, aki sehol nem éri el a hálózatot. Az évek során jelentõsen nõtt az otthoni elérések száma. A munkahelyi és iskolai elérések növekedése ettõl elmarad, 2006-ban a szakoktatóknál és az ÁVF-hallgatóknál kisebb visszaesés tapasztalható, bár a hozzáférési szint minden mérés és csoport esetén 70% feletti. Az ismerõsnél történõ elérés az ÁVF-hallgatók esetén egyre jelentõsebb, a többieknél alacsony szinten stagnál. Ugyanígy nem jelentõs és nem jelentõsen változik az egyéb közösségi elérések aránya a csoportoknál.

2. ábra Változási trendek: a jellemzõen használt számítógép megítélése gyorsabb és többet tud, mint amit ki tudok használni

8,43%

ÁVF Nappali 2006 ÁVF Nappali 2007

3,33%

olyan gyors, annyit tud, hogy optimálisan ki tudom használni

55,42% 60,00%

elfogadható sebességû, minõségû

gyorsabb és többet tud, mint amit ki tudok használni

BME mûszaki szakoktató 2007

18,26%

olyan gyors, annyit tud, hogy optimálisan ki tudom használni

36,23% 27,83%

elfogadható sebességû, minõségû

34,94% 36,67%

1,20% nagyon lassú, elavult

BME mûszaki szakoktató 2006

11,59%

46,38% 49,57%

5,80% nagyon lassú, elavult

0,00%

0,00% 10,00% 20,00% 30,00% 40,00% 50,00% 60,00% 70,00%

0,00%

4,35%

10,00%

20,00%

30,00%

40,00%

50,00%

60,00%

Forrás: saját ábra

110

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A leginkább használt számítógép megítélését tekintve a fiatalabbakat magában foglaló ÁVFes csoport inkább optimálisnak, az idõsebbek szakoktatói csoportja csak elfogadhatónak ítéli az általa használt gépet. Az idõbeli változások is ellentétesen mozognak: míg az ÁVF-hallgatók egy év alatt inkább elavulni látták a gépüket, addig a szakoktatók (feltehetõen új beszerzésû) gépeik megítélése javult. A látszólagos ellentmondást feloldhatja, hogy a szakoktatók, igényeikhez képest gyengébb gépparkkal indultak, és ennek folyamatos cseréje jelenik meg a mért adatokban. Az ÁVF-hallgatók jobb kezdeti hardvere részben elavul, részben a megnövekedõ felhasználói igényeknek már kevéssé tud megfelelni. A teljes vizsgált populációra kimondható viszont, hogy elavult gépek nem akadályozzák az IKT-használatot, és a vizsgált csoportok a hazai számítógép-penetráció szintjét jelentõsen meghaladják.

3. ábra Változási trendek: az internet elérésének módja, sebessége n e m f é re k h o zz á

2 ,4 1 % 0,00%

egy éb módon.

2 ,4 1 % 3 ,5 7 %

a n a ló g m o d e mm e l te le f o n v o n a lo n

3 ,6 1 % 0,00%

s z é le s s á v ú f o r g alm i ko r lá t o z á s s a l

Á V F N a p p a li 2 0 0 6 Á V F N a p p a li 2 0 0 7

1 5 ,6 6 % 7,14% 62,65% 6 7 , 86 %

s z é le s s á v ú , f o r g alm i ko rlá to z á s n é lk ül 1 3 ,2 5 %

h e ly i h á ló z a t o n , n ag y s e b e s s é g û e lé ré s s e l 0 ,0 0 %

2 1 ,4 3 % 1 0 ,0 0 %

2 0 , 00 %

3 0 ,0 0 %

4 0 ,0 0 %

5 0 ,0 0 %

6 0 ,0 0 %

7 0 ,0 0 %

8 0 ,0 0 %

Forrás: saját ábra Az internet elérésének módja mindhárom csoport esetében azonos trendet mutatott. E kérdés esetén akár egy csoportnak is tekinthetjük a vizsgált populációt. Domináns és jelentõsen növekszik a forgalmi korlátozás nélküli szélessávú elérés, kisebb jelentõségû, de nagyobb változást mutat a helyi nagysebességû hálózati elérés növekedése. Ezekkel párhuzamosan csökken a forgalmi korlátozással dolgozó szélessávú használók aránya, míg az idõalapú, telefonos elérés olyan szintre csökkent hogy egyes csoportoknál nem is mutatható ki.

Gazdaság – Jog – Társadalom

111

4. ábra Változási trendek: mióta használja az internetet? Mióta has zn álja az inte rne tet? 1 évnél keves ebb ideje Á VF Nappali 2004

1-2 éve

Á VF Nappali 2006

2-5 éve

Á VF Nappali 2007

5 évnél régebben 0,00%

10,00%

20,00%

30,00%

40, 00%

50,00%

60, 00%

70, 00%

M ióta h as z n álja az inte rn e tet? 1 évnél keves ebb ideje BM E m ûs zak i s zak ok tató 2002

1-2 éve

BM E m ûs zak i s zak ok tató 2006

2-5 éve

BM E m ûs zak i s zak ok tató 2007

5 évnél régebben 0,00%

10, 00%

20,00%

30, 00%

40,00%

50,00%

Forrás: saját ábra Az internet használatának kezdetét illetõen a csoportok a korábbi években elkülönültek. Az ÁVF hallgatói már jóval felsõoktatási tanulmányaik megkezdése elõtt használták a hálózatot. A szakoktatók internetezése inkább köthetõ volt a továbbtanuláshoz, a tanulmányaik során megismert eszközhöz. A mérnöktanárok jellemzõen munkájukhoz már korábban is használták a netet. Az idõbeli változások ezen elhatárolódás elmosódását mutatják. Egyre inkább felzárkózik a felnõtt korban internetes tudást szerzõk csoportja azokhoz, akik ezeket az ismereteket már a középiskolában, vagy otthon, gyerekként megszerezik.

112

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

5. ábra Változási trendek: milyen rendszerességgel használja az internetet? Milyen rendszerességge l használja az internete t? majdnem minden nap ÁV F Nappali 2004

hetente néhányszor

ÁV F Nappali 2006

havonta néhányszor

ÁV F Nappali 2007

soha 0,00%

20,00%

40,00%

60, 00%

80,00%

100, 00%

120,00%

Milyen rendszerességge l használja az internete t? majdnem minden nap hetente néhányszor havonta néhányszor

B ME m ûszaki szakoktat ó 2002 B ME m ûszaki szakoktat ó 2006 B ME m ûszaki szakoktat ó 2007

soha 0,00% 10, 00 20,00 30,00 40,00 50,00 60, 00 70, 00 80,00 % % % % % % % %

Forrás: saját ábra Egyik legjelentõsebb idõbeli változást mutatja az internethasználat gyakoriságának változása, 2002-ben a havonta egyszer vagy még ritkábban internetezõk aránya még 30% volt. Ez a kategória már 2004-re – igaz, más csoportban – nem volt mérhetõ. A szélessávú elérések terjedésével összefüggésben megnõtt és folyamatosan növekszik minden csoportban a napi használat aránya, alátámasztva a felsõoktatási tanulmányokban is elengedhetetlenül szükséges internethasználatot. A napi használat a nappali képzésekben megközelítette a 100%-ot, míg a levelezõ képzések esetén 70-85% között stabilizálódott. Ez utóbbiaknál értelemszerûen a heti többszöri használat aránya kompenzálja a különbséget.

Gazdaság – Jog – Társadalom

113

6. ábra Változási trendek: rendszeresen használt internetes szolgáltatások (eredetileg rangskálás értékekbõl képzett adatok) R en dsz ere se n h asz ná lt s zo lgá lta tás ok 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00%

100,00 %

120,00 %

W eboldalak, W W W Levelezés, E mail ÁV F Nappali 2007

Fájlok le és feltölt ése, FTP

ÁV F Nappali 2006

A zonnali üzenetküldõ alkalmazások

ÁV F Nappali 2004

Adatcserélõ hálózatok Egyéb

0,0 0%

10, 00 %

20, 00 %

30, 00 %

40, 00 %

50, 00 %

60, 00 %

70, 00 %

80, 00 %

90, 00 %

Weboldalak, WWW Levelezés, Email BME mûszaki szakoktató 2007

Fájlok le és feltöltése, FTP

BME mûszaki szakoktató 2006 Azonnali üzenetküldõ alkalmazások

BME mûszaki szakoktató 2002

Adatcserélõ hálózatok Egyéb

0,00%

20,00%

40,00%

60,00% 80,00%

100,00 %

120,00 %

Weboldalak, WWW Levelezés, Email Fájlok le és feltöltése, FTP Azonnali üzenetküldõ alkalmazások

BME mérnöktanár 2007 BME mérnöktanár 2006

Adatcserélõ hálózatok Egyéb

Forrás: saját ábra Az internet szolgáltatásait áttekintve a legdominánsabb a WWW és a levelezés használata. Ez az ÁVF-hallgatóknál folyamatosan növekvõ, míg a mûszaki képzésekben tanulóknál 7080%-on stabilizálódó folyamatot mutat. Az utóbbi idõszak nagy változását az azonnali üzenetküldõ alkalmazások elterjedése jelentette. Ez a huszonéves korosztályban (ÁVF) 2004 és 2006 között közel 50%-os változást jelentett, a mérnöktanároknál kicsit késõbb, egy év alatt több

114

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

mint 30%-osat a teljes vizsgált populációra vonatkoztatva. A szakoktatók esetén ez a megugrás még várat magára, 2006-ban és 2007-ben stabilan 30%-uk használt ilyen szolgáltatást.

Gátló és motiváló erõk változásai Az internetes ismeretszerzést gátló és serkentõ tényezõket 2002-tõl folyamatosan vizsgáltuk. Az elsõ adatfelvételnél (mûszaki szakoktatók 2002) az egyes tényezõk meglétének megjelölése volt csak a kérdés. A további vizsgálatokban már ennek mértékére is rákérdeztünk. Így a 2002-es vizsgálatok esetén a sávok jelentése eltér, csak a tényezõ megjelölését jelenti, míg a késõbbi vizsgálatokban a fenti diagramokon megszokott módon kerülnek a rangskálás értékek bemutatásra. A 2002-es értékeket a skálatulajdonság eltérése miatt csak tájékoztató jelleggel közöljük. Ismeretszerzést gátló tényezõk

7. ábra Változási trendek: érdeklõdés hiánya Érdek lõd és hiány a BM E mûszaki szakoktató 2002

93,55%

BM E mûszaki szakoktató 2006

67,65%

BM E mûszaki szakoktató 2007

8,82%

57, 80% 0%

nem gátló tényezõ

10%

20%

kicsit gát ol

30%

13,76% 40%

50%

közepesen gátol

60%

70%

erõsen gátol

19,12% 22, 94% 80%

90%

100%

leginkább gátol

Forrás: saját ábra A gátló tényezõket számba véve az érdeklõdés hiányát a csoportok egységesen ítélték meg. Nem tekintik jelentõs gátló tényezõnek az ismeretszerzésben, de szerepe kis mértékben minden csoportban növekszik. Az okokat kutatva az internet újdonságtartalmának elvesztését, hétköznapivá válását találhatjuk.

Gazdaság – Jog – Társadalom

115

8. ábra Változási trendek: idõhiány Idõhiány

11,85%

ÁV F Nappali 2004 ÁV F Nappali 2006

19,03%

16,67%

ÁV F Nappali 2007

18,86%

27,38%

20,00% 0%

36,39%

10%

23,33% 20%

nem gátló tényezõ

33, 33%

30%

kicsit gátol

13,86% 15,48%

7, 14%

50,00% 40%

50%

60%

közepesen gát ol

70%

80%

90%

erõsen gát ol

100%

leginkább gát ol

Idõhiány

BM E mûszaki szakoktató 2002

64,52%

BM E mûszaki szakoktató 2006

13,04%

BM E mûszaki szakoktató 2007

12,61% 0%

nem gátló tényezõ

10%

35,48%

15,94%

28,99%

9,91% 20%

kicsit gátol

20,29%

32,43% 30%

40%

21,74%

23,42% 50%

közepesen gátol

60%

70%

21,62% 80%

erõsen gátol

90%

100%

leginkább gátol

Forrás: saját ábra Az idõhiány mint gátló tényezõ az ÁVF hallgatóinál csökkenõ tendenciát mutat. A szakoktatóknál inkább a stagnálás jeleit láthatjuk. Ez utóbbi csoportban és a mérnöktanároknál is – mivel munka mellett tanulnak – ennek a paraméternek a megjelölése nagyobb gyakoriságú.

9. ábra Változási trendek: számítógépes infrastruktúra hiánya Inf rast rukt úra hiánya

BM E mûs z aki s z akok tató 2002

67,74%

BM E mûs z aki s z akok tató 2006

65,77% 0%

10%

20%

kic s it gát ol

30%

32, 26%

8, 70% 7,25%

63, 77%

BM E mûs z aki s z akok tató 2007

nem gátló t ény ez õ

0,00%

14,41% 40%

50%

k özepes en gátol

60%

70%

erõsen gátol

13, 04% 9,91%

80%

90%

100%

legink ább gátol

Forrás: saját ábra

116

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Az IKT-ellátottság adataival összhangban ennek szubjektív megítélése is azonos képet mutat. Egyre kisebb szerepet játszik a számítógép vagy az internetelérés hiánya az ismeretszerzésben.

10. ábra Változási trendek: ismeretforrás megszerzésének hiánya Ismere tforr ás hiánya

ÁV F Nappali 2004

41,64%

ÁV F Nappali 2006

40,48%

ÁV F Nappali 2007

25, 08% 30, 95%

36,67% 0%

10%

20%

nem gátló tény ez õ

20,57%

6,67%

13, 33%

40%

50%

30%

k ic s it gátol

8,70%

17, 86% 26,67%

60%

70%

k öz epes en gát ol

16, 67% 80%

erõs en gát ol

90%

100%

legink ább gát ol

Ismere tforr ás hiánya

BM E mûs z aki s z akok tató 2002

80,65%

BM E mûs z aki s z akok tató 2006

0,00% 19, 35%

46,38%

BM E mûs z aki s z akok tató 2007

17,39%

35, 14% 0%

nem gátló tény ez õ

10%

18,84%

24,32%

20%

k ic s it gátol

30%

40%

50%

8,70% 8, 70%

22,52% 60%

k öz epes en gát ol

70%

13,51% 4, 50% 80%

erõs en gát ol

90%

100%

legink ább gát ol

Ismere tforr ás hiánya

BM E mérnök tanár 2006

65,22%

BM E mérnök tanár 2007

13,04% 4,35% 4,35% 13, 04%

54,55% 0%

nem gátló tény ez õ

10%

20%

k ic s it gátol

30%

27,27% 40%

50%

k öz epes en gát ol

60%

70%

erõs en gát ol

18,18% 0,00% 80%

90%

100%

legink ább gát ol

Forrás: saját ábra Az ismeretforrás megszerzése mint gátló tényezõ, eltérõ megítélésû az ÁVF-en és a Mûegyetemen. Az ÁVF hallgatói egyre nagyobb jelentõségûnek tartják ezt a korlátot, ami felveti a képzés ilyen irányú korszerûsítésének igényét is. A mûszaki pedagógia területen tanulók megítélésében ez a gátló tényezõ egyre kisebb jelentõségû. Ennek oka lehet a képzésnek az elmúlt években történt korszerûsítése, amely során mind az elméleti és gyakorlati IKT-ismeretek oktatásának beépítése megtörtént, mind a többi tantárgy esetén igényelt IKT-használat (pl.: oktatási keretrendszer) megteremtette az ismeretek elmélyítésének, begyakorlásának lehetõségét.

Gazdaság – Jog – Társadalom

117

Ismeretszerzést motiváló tényezõk

11. ábra Változási trendek: a család motiváló ereje L ép é sta rtá s a csal ádda l

64,72%

ÁV F Nappali 2004 ÁV F Nappali 2006

18,06%

71,43%

ÁV F Nappali 2007

10,54%

17,86%

79,31% 0%

10%

nem motivál

20%

30%

kicsit mot ivál

3,57%

13,79%

40%

50%

60%

közepesen motivál

70%

80%

erõsen m ot ivál

6, 90%

90%

100%

leginkább motivál

L ép é sta rtá s a csal ádda l

BM E mûszaki szakoktató 2002

86, 00%

0, 00%14,00%

BM E mûszaki szakoktató 2006

48, 48%

10,61%

19, 70%

10,61% 10, 61%

BM E mûszaki szakoktató 2007

46,85%

14,41%

15, 32%

13, 51%

0%

nem motivál

10%

kicsit m ot ivál

20%

30%

40%

közepesen motivál

50%

60%

erõsen mot ivál

70%

80%

9, 91% 90%

100%

leginkább motivál

Forrás: saját ábra A lehetséges, az internetes ismeretszerzést motiváló elemeket számba véve a családdal mint mikrokörnyezettel való lépéstartási igény alacsony szintû volt. Ez a szakoktatóknál stabil 20% körüli értéket jelent az évek során. Az ÁVF-hallgatóknál az a szint még alacsonyabb (10%alatti) és ez is folyamatosan nullára csökkent. Az ok az lehet, hogy az itt továbbtanuló fiatalok mikrokörnyezetükben a legrutinosabb IKT-használók, így felzárkózásra nincs szükségük. Ismereteik igényeiket kielégítik, tudásuk stabilnak tekinthetõ.

118

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

12. ábra Változási trendek: a munka, a tanulás motiváló ereje S e gít a m unk ába n

ÁV F Nappali 2004

18, 17%

ÁV F Nappali 2006

26,83%

16,67%

ÁV F Nappali 2007

27, 38%

10,34% 0%

47,62%

31, 03%

10%

nem motivál

44, 67%

20%

58,62%

30%

kicsit m ot ivál

40%

50%

60%

közepes en motivál

70%

80%

90%

erõsen mot ivál

100%

leginkább motivál

S e gít a m unk ába n

BM E mûszaki szakoktató 2002

67,74%

BM E mûszaki szakoktató 2006

13,79%0,00%

BM E mûszaki szakoktató 2007

11,40% 0%

nem motivál

32, 26%

10%

kicsit m ot ivál

77,59% 27,19%

20%

30%

55,26% 40%

50%

közepes en motivál

60%

70%

80%

erõsen mot ivál

90%

100%

leginkább motivál

S e gít a m unk ába n

B ME m érnöktanár 2006

16,67%

83, 33%

B ME m érnöktanár 2007

54,55% 0%

nem motivál

10%

kicsit m ot ivál

20%

30%

40%

36,36% 50%

közepes en motivál

60%

70%

erõsen mot ivál

80%

90%

100%

leginkább motivál

Forrás: saját ábra A munkában és tanulásban való várható segítség jelentõs motiváló erõ az internetes tudás megszerzésére. Ez az évek során egyre erõsödõ hangsúlyt kapott az ÁVF hallgatóinál. A mûszaki képzések hallgatói is egyre többen jelölik meg ezt a motiváló erõt, de jelentõségét tekintve ennek a paraméternek a megítélése elmarad az ÁVF hallgatóitól.

Gazdaság – Jog – Társadalom

119

13. ábra Változási trendek: általános társadalmi felzárkózás igénye Egyr e többen ér te ne k hozzá

8, 18%

ÁV F Nappali 2004

11,02%

ÁV F Nappali 2006

17,07%

ÁV F Nappali 2007

17,86% 0%

25, 71%

15,85%

20%

25,61%

28, 57%

30%

kicsit motivál

24,71%

32,93%

17,86%

10%

nem motivál

30,38%

40%

8, 54%

17, 86%

50%

60%

közepesen mot ivál

70%

17, 86% 80%

90%

erõsen motivál

100%

leginkább m ot ivál

Egyr e többen ér te ne k hozzá

BM E mûszaki szakoktató 2002 BM E mûszaki szakoktató 2006

17,91%

10, 45%

10,62% 11,50%

BM E mûszaki szakoktató 2007

0%

nem motivál

35, 48%

64,52%

10%

kicsit motivál

20,90%

25,37%

21,24%

20%

30%

25,37%

32,74% 40%

50%

közepesen mot ivál

60%

23, 89% 70%

80%

erõsen motivál

90%

100%

leginkább m ot ivál

Egyr e többen ér te ne k hozzá

BM E mérnöktanár 2006

8,00%

16,00%

BM E mérnöktanár 2007

24,00%

36,36% 0%

nem motivál

10%

kicsit motivál

20%

20, 00% 27, 27%

30%

40%

50%

közepesen mot ivál

32,00% 9,09% 0,00%

60%

70%

erõsen motivál

27,27% 80%

90%

100%

leginkább m ot ivál

Forrás: saját ábra Az általános társadalmi felzárkózást mint motiváló erõt az ÁVF-hallgatók nehezen tudták értelmezni. Erre utal a rendszeresen nagyszámú neutrális, illetve ahhoz közeli válasz. A mûszaki szakoktatók viszont egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak ennek a tényezõknek. A mérnöktanárok adatai feltehetõen a kis mintaszám vagy értelmezésbeli eltérések miatt ennél a kérdésnél nem értelmezhetõk.

120

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

14. ábra Változási trendek: hatékonyabb kapcsolattartás Ha té k onyabb k a pc sola tta rtás

18,70%

ÁV F Nappali 2004

32, 55%

13,10%

ÁV F Nappali 2006

36,90%

24,14%

ÁV F Nappali 2007 0%

nem motivál

10%

42,57% 41, 67%

31,03%

20%

kicsit motivál

30%

40%

41, 38% 50%

60%

közepesen mot ivál

70%

80%

erõsen motivál

90%

100%

leginkább m ot ivál

Forrás: saját ábra Minden vizsgált csoportra jellemzõ és idõben is stabil mérési eredményeket kaptunk a hatékonyabb kapcsolattartás mint motiváló tényezõ vizsgálatakor. Minden csoportban 70% körül volt azok aránya, akik ezt a paramétert legalább erõs motiváló erõként jelölték meg.

15. ábra Változási trendek: a használat élményszerûsége a z Inte rne thas zná la t é lve ze te

BM E mûszaki szakoktató 2002

70, 97%

BM E mûszaki szakoktató 2006

8, 96%

BM E mûszaki szakoktató 2007

9,73% 0%

nem motivál

10%

kicsit m ot ivál

17, 91%

0,00% 26,87%

34,51% 20%

30%

37,31%

16,81% 40%

közepesen motivál

50%

29, 03%

60%

33, 63% 70%

erõsen mot ivál

80%

90%

100%

leginkább motivál

Forrás: saját ábra Alapvetõen erõs motiváló erõ az internethasználat élvezete. Az ÁVF hallgatói és a mérnöktanárok esetén 2006–2007-ben stabilizálódás látható. A szakoktatók csoportjában ennek a paraméternek kis mértékû csökkenése vehetõ észre. A megnövekvõ neutrális válaszok aránya és az erõs motiváltságra utaló jelölések enyhe csökkenése, a már említett tendenciát erõsítik, miszerint az internet újdonságértéke csökken, szolgáltatásai, kényelme megszokottá válik.

Gazdaság – Jog – Társadalom

121

Állítások értékelésének idõbeli változásai A kutatások során az attitûd bemutatására állításokat fogalmaztunk meg, az ezzel való egyetértés mértékét rangskálán mértük. Komoly dilemmája volt a kutatásnak: az évek során változtathatunk-e az eredeti állításokon. Ezt egyrészt az indokolta volna, hogy 2002-ben még nem volt látható, milyen trendek alakulnak, válnak aktuálissá a jövõben, amelyek érdekesek lehetnek a kutatás számára. Másrészt az elsõ mérések visszajelzései alapján egyes állítások értelmezése sem volt egyértelmû néhány válaszadó számára. A korrekt összehasonlítás érdekében végül is az eredeti, változatlan állítások szerepeltek minden kérdõívben. Amikor elengedhetetlenné vált egy újabb paraméter felvétele, akkor ezt egy új állítás felvitelével oldottuk meg.

16. ábra Változási trendek: állítások értékelése „Az internet használata olyan bonyolult, hogy csak annak érdemes megtanulni, akinek munkájához, tanulmányaihoz elengedhetetlenül szükséges.” Az Interne t ha szná la ta olyan bonyol ul t…

18, 33%

79, 33%

ÁV F Nappali 2004

16,87%

83, 13%

ÁV F Nappali 2006

13, 79%

86,21%

ÁV F Nappali 2007 0%

10%

Egyált alán nem ért egyet

20%

30%

Nem ért egyet

40%

50%

Nem t udja

60%

70%

Inkább egyet ért

80%

90%

100%

Teljesen egyetért

Forrás: saját ábra Arra az állításra hogy az internet használata olyan bonyolult, hogy csak annak érdemes megtanulni, akinek munkájához, tanulmányaihoz elengedhetetlenül szükséges, minden csoport többségében elutasító véleményt fogalmazott meg. Az elutasítás mértéke – bár az elsõ vizsgálatoknál is jelentõs volt – az évek során tovább növekedett.

122

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

17. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Internethasználatunk közben olyan adatok szerezhetõk rólunk, amelyek sértik személyiségi jogainkat.” Inte rne t has ználat unk k özbe n  olyan adatok s ze rezhe tõk r ólunk ...

ÁV F Nappali 2004

10,50%

ÁV F Nappali 2006

9,64%

ÁV F Nappali 2007 6,67% 0%

30,83%

22, 50%

25,30%

25,30%

23,33% 10%

20%

E gyáltalán nem ért egyet

28,50% 32, 53%

16, 67% 30%

40%

Nem ért egyet

7,67% 7, 23%

46,67% 50%

60%

Nem tudja

6,67%

70%

80%

Ink ább egyetért

90%

100%

Teljesen egy etért

Inte rne t has ználat unk k özbe n  olyan adatok s ze rezhe tõk r ólunk ...

BM E mûsz aki s z akok tató 2002

19,35%

BM E mûsz aki s z akok tató 2006

14,49%

BM E mûsz aki s z akok tató 2007

13, 16% 0%

E gyáltalán nem ért egyet

10%

12,90%

38,71%

30,43%

21, 74%

23,68% 20%

Nem ért egyet

25, 81%

21,93%

30%

40%

Nem tudja

50%

26, 09% 31,58%

60%

70%

Ink ább egyetért

80%

90%

100%

Teljesen egy etért

Forrás: saját ábra Az adatbiztonságra és privacy-ra vonatkozó (a magánszférát sértõ) állítás értékelése megoszló véleményeket hozott. A csoportok megosztottságát jelzi, hogy teljesen egyetértõ és az állítást teljesen elutasító vélemények egyaránt megjelennek. Az ÁVF hallgatóit az ismételt vizsgálatok eredményei szerint egyre jobban aggasztják ezek a problémák. A szakoktatók körében is érzékelhetõ ez a tendencia, de itt új hatásként feltûnik a csoport megosztottságának növekedése is.

Gazdaság – Jog – Társadalom

123

18. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Napjainkban az átlagember számára kifizetõdõ az internetelõfizetés vásárlása.” Napjainkban az átlage m be r szám ár a k if ize tõdõ az inte rne te lõfize té s vás árlás a.

ÁV F Nappali 2004

13, 17%

ÁV F Nappali 2006

13,50%

43,67%

8,33% 5, 95%

ÁV F Nappali 2007

41,67%

41, 67%

20, 00% 0%

10%

53,33%

20%

E gy ált alán nem ért egyet

25,17%

30%

40%

Nem ért egy et

50%

20,00% 60%

Nem t udja

70%

80%

Ink ább egy et ért

90%

100%

Teljesen egyet ért

Napjainkban az átlage m be r szám ár a k if ize tõdõ az inte rne te lõfize té s vás árlás a.

BM E mûs zaki sz akok tató 2002 BM E mûs zaki sz akok tató 2006

16,13%

19,35%

8, 70% 10,14% 8,70%

BM E mûs zaki sz akok tató 2007

12,17% 0%

E gy ált alán nem ért egyet

12,90%

10%

29,03%

27,54%

44,93%

25, 22% 20%

Nem ért egy et

22,58%

30%

40, 87% 40%

Nem t udja

50%

60%

17,39% 70%

Ink ább egy et ért

80%

90%

100%

Teljesen egyet ért

Forrás: saját ábra Az internetelõfizetés vásárlását mint reális fogyasztói döntést a válaszadók többsége helyeselte. Érdekes módon a legnagyobb támogatás 2006-ban volt mérhetõ, ami 2007-re visszaesett. Mivel minden csoport ezt a tendenciát mutatta, az okok össztársadalmi változásra utalhatnak. Feltételezhetõ, hogy a 2007-es hazai lakossági megszorítások hatásai jelentkeznek ezekben a tendenciákban. Ennek hatására a válaszadók jobban megfontolják vásárlási döntéseiket, így a hatás nem az internetezés abszolút hasznosságának megítélésének visszaesését, hanem más, alapvetõbbnek ítélt fogyasztási döntésekhez viszonyított alacsonyabb prioritását jelöli.

124

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

19. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Az internet mint kommunikációs eszköz hasznosabb, mint a mobiltelefon.” Az Inte rne t, m int k om m unik ációs es zk öz has znos abb, m int a m obilte lef on.

ÁV F Nappali 2004

9,00%

27, 67%

ÁV F Nappali 2006 5, 95%

12,33%

23,81%

14, 29%

26,67%

ÁV F Nappali 2007 0%

10%

30%

Nem ért egyet

18, 50%

35,71%

13,33%

20%

Egy általán nem ért egy et

32,50%

20,24%

30,00%

40%

50%

26,67%

60%

Nem tudja

70%

80%

90%

Inkább egyetért

100%

Teljes en egyetért

Az Inte rne t, m int k om m unik ációs es zk öz has znos abb, m int a m obilte lef on.

BM E mûs zaki sz akoktató 2002

20,59%

BM E mûs zaki sz akoktató 2006 BM E mûs zaki sz akoktató 2007

19,30% 0%

Egy általán nem ért egy et

9,68%

12, 90%

10%

20%

Nem ért egyet

32,35%

19, 12%

23, 53%

21,05%

39, 47%

14,04% 30%

35,48%

25, 81%

16,13%

40%

Nem tudja

50%

60%

70%

Inkább egyetért

80%

90%

100%

Teljes en egyetért

Forrás: saját ábra A mobiltelefon-penetráció Magyarországon 2007-re meghaladta a 100%-ot. A mobilt már megjelenésekor a hazai társadalom nemzetközi összehasonlításban is pozitívan fogadta. Magas penetrációs szintjét a korábbi évtizedek alacsony telefonellátottsága mellett számos tényezõ befolyásolta. Ennek az össztársadalmilag elfogadott eszköz hasznosságának az összehasonlítása az internetével azért került be a kutatásba, mert így az általános, az önbevallott értékeknél mindig a megfelelés irányába torzító válaszok objektívekká válhatnak. A vizsgált csoportoknak az internet hasznosságára vonatkozó megfelelési szándékát minden diagram kiemeli. Az idõbeli változásokat tekintve a szélsõségesen állást foglalók alcsoportjai mutatnak különbséget a vizsgált csoportok között. Az ÁVF-hallgatók esetén egyértelmû tendenciát mutat az idõbeli változás; évrõl évre hasznosabb kommunikációs eszköznek ítélik az internetet. A mûszaki képzések átlagban 10 évvel idõsebb válaszadóinál inkább stabilizálódást és a szélsõséges vélemények csökkenését, kisimulását érzékelhetjük. Megállapítható, hogy a fiatalabb korosztály a mobilhasználattal összevetve egyre több kommunikációs lehetõséget lát az internetben (lásd a korábban ismertetett azonnali üzenetküldõ alkalmazások penetrációját), mint az idõsebbek. Az okok közt a használati rutin eltérései állnak. Mind a mobiltelefon, mind az internet esetében egy használati készség kialakulása, a hatékony és rutinszerû használati tudás megszerzése idõbe telik. Ez az eszközhasználati kompetencia feltehetõen a mobil esetén már korábban kialakult a fiataloknál, akik most az internet esetében mélyítik ezt el. A 30–35 éves korosztály esetén

Gazdaság – Jog – Társadalom

125

ennek párhuzamos alakulása történik meg. E kompetenciák szintje és jellege a vizsgált csoportoknál eltérõ. A fenti diagramokból az egyes csoportokon belüli mobilhasználat-internethasználat kompetenciaviszonyra következtethetünk.

20. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Az interneten lévõ adatokat cenzúrázni kell, a gyerekek érdekében.” Az Inte rnet e n lé võ adatok at ce nzúrázni k e ll, a gye rek e k é rde k ébe n.

ÁV F Nappali 2004

12,02%

11, 85%

19, 05%

ÁV F Nappali 2006 ÁV F Nappali 2007 0%

10%

37, 56%

16,67%

16,67%

35,71%

16, 67% 20%

Egy általán nem ért egy et

33, 72%

23,81%

30,00%

30%

40%

Nem ért egyet

50%

33, 33% 60%

Nem tudja

70%

80%

Inkább egyetért

90%

100%

Teljes en egyetért

Az Inte rnet e n lé võ adatok at ce nzúrázni k e ll, a gye rek e k é rde k ébe n.

19,35%

BM E mûs zaki sz akoktató 2002 BM E mûs zaki sz akoktató 2006

9,68% 9,68%

61,29%

11,59% 8,70% 13,04%

BM E mûs zaki sz akoktató 2007

14,04% 0%

Egy általán nem ért egy et

10%

28, 99%

7,89% 20%

Nem ért egyet

37,68%

29, 82% 30%

40%

44,74% 50%

Nem tudja

60%

70%

80%

Inkább egyetért

90%

100%

Teljes en egyetért

Az Inte rnet e n lé võ adatok at ce nzúrázni k e ll, a gye rek e k é rde k ébe n.

BM E mérnöktanár 2006 BM E mérnöktanár 2007

16,67%

20, 83%

9,09% 9,09% 0%

Egy általán nem ért egy et

10%

12,50%

18, 18% 20%

30%

Nem ért egyet

16,67%

33, 33%

27,27% 40%

50%

Nem tudja

36,36% 60%

70%

Inkább egyetért

80%

90%

100%

Teljes en egyetért

Forrás: saját ábra

126

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Az internetes adatok cenzúrázási igénye a gyerekek érdekében két sztereotípia szembeállítását célozta. Az egyik a cenzúra mint az információs szabadság korlátozása, a másik annak elkerülése, hogy a fiatalok nem nekik való tartalommal találkozzanak. A csoportok többségi véleménye a gyerekek védelmét ítélte fontosabbnak, de korosztályonként, idõben és iskolai végzettség szerint érdekes eltérések adódtak. A válaszok alapján megállapítható, minél fiatalabb a válaszadó, annál inkább hajlik az internet cenzúrázására a gyerekek érdekében. A tendencia okát keresve két tényezõ feltételezhetõ. Egyrészt a fiatalok még gyereknevelési tapasztalattal nem rendelkeznek, de az internet tartalmait részletesen ismerik, míg az idõsebbek, sokan szülõként ezt nem érzik olyan jelentõs problémának. A másik ok a személyes élmények, tapasztalatok. A 30–35 éves korosztály még személyesen megélte a szólás és információs szabadság korlátozását, ezek a negatív élmények lehettek hatással a cenzúrát elutasító részcsoport válaszaikra. Az idõbeli változásokat vizsgálva három hatást érzékelhetünk. Évrõl évre egyre kisebb a cenzúrától való félelem és egyre nagyobb az aggodalom a gyerekek mentális egészségével kapcsolatban. Az idõ haladtával a vélemények szélsõségessége csökken, de a valamilyen irányú ítéletet adók száma arányaiban egyre nõ (a neutrális válaszok száma is csökken). A 2006 végén felvett adatok esetén megnõ a cenzúrát elutasítók aránya minden vizsgált csoportban. Ez a változás ellentmond a vázolt többéves trendeknek. Oka össztársadalmi folyamatokból adódhat, feltehetõen a 2006 õszi, hazai politikai események hatásait tükrözi. Az iskolai végzettség és a feltehetõ élettapasztalat tekintetében megállapítható, hogy minél magasabb végzettséggel rendelkezik a válaszadó, annál inkább megosztott a csoport ebben a kérdésben. Ezt a hatást leginkább a második diplomájukat szerzõ mérnök- és mûszaki tanárok válaszai illusztrálják.

Gazdaság – Jog – Társadalom

127

21. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Az internet terjedése elidegeníti felhasználóit a többi embertõl.” Az Inte rne t t er je dés e elide ge níti fe lhas ználóit a többi em be rt õl.

ÁV F Nappali 2004

23,70%

ÁV F Nappali 2006

30, 76%

20,48%

ÁV F Nappali 2007

36,14%

16,67% 0%

12,10%

23,87%

12,05%

22, 89%

53,33%

10%

20%

E gy ált alán nem ért egy et

30%

40%

Nem ért egyet

6, 67% 50%

60%

Nem t udja

9,58%

70%

8,43%

16,67% 80%

Ink ább egy et ért

6,67%

90%

100%

Teljesen egyet ért

Az Inte rne t t er je dés e elide ge níti fe lhas ználóit a többi em be rt õl.

BM E mûs zaki sz akok tató 2002

22, 58%

BM E mûs zaki sz akok tató 2006

22,58%

32,35%

BM E mûs zaki sz akok tató 2007

26, 47%

14,78% 0%

E gy ált alán nem ért egy et

10%

29,03%

29,57% 20%

Nem ért egyet

30%

14,71%

13,04% 40%

50%

Nem t udja

22,58% 19, 12%

26, 96% 60%

70%

7,35% 15, 65%

80%

Ink ább egy et ért

90%

100%

Teljesen egyet ért

Az Inte rne t t er je dés e elide ge níti fe lhas ználóit a többi em be rt õl.

BM E mérnöktanár 2006 BM E mérnöktanár 2007

22, 73% 9,09% 0%

E gy ált alán nem ért egy et

10%

31, 82%

18, 18% 20%

4,55%

18,18% 30%

Nem ért egyet

40%

22,73%

18,18%

36,36% 50%

Nem t udja

60%

18,18% 70%

Ink ább egy et ért

80%

90%

100%

Teljesen egyet ért

Forrás: saját ábra Az internet használatának a társas kapcsolatokra gyakorolt negatív hatásaként megemlített elidegenedés megosztotta a csoportokat. Minden csoportban és vizsgálati idõszakban jelentõs volt az elidegenedést érzékelõk és ezt a hatást nem érzékelõk száma. Az ÁVF-hallgatók egyértelmû trendet mutatnak, miszerint az elidegenedés egyre kevéssé jelentõs számukra. Az ok itt az internet – mint kommunikációs csatorna adta alternatív kapcsolattartási lehetõség – intenzív használatában keresendõ. Az így a virtuális térbe transzformált kapcsolatok száma és intenzitása megnõ, amely az elidegenedés érzését tompítja. Más a helyzet a két, átlagban 10 évvel idõsebb korosztályt tartalmazó csoport esetében: itt 2006-ról 2007-re ugrik meg azok száma, akik az elidegenedést egyre inkább érzékelik. Az okokra a kutatás során nem derült fény. Valamely

128

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

társadalmi esemény hatására történõ változás kizárható, mert a hatás a teljes vizsgált mintán nem mutatható ki.

22. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Napjainkban a vásárlás az interneten ugyanolyan biztonságos, mintha egy boltban tennénk azt.” Napjainkban a vás árlás az Int erne te n ugyanolyan biztons ágos …

ÁV F Nappali 2004

13, 90%

ÁV F Nappali 2006

13,10%

ÁV F Nappali 2007

29,98% 27,38%

10,00% 0%

10%

E gyáltalán nem ért egyet

34,51% 32, 14%

36, 67% 20%

30%

Nem ért egyet

15,91% 20, 24%

16,67% 40%

50%

Nem tudja

7,14%

33,33%

60%

70%

Inkább egyetért

80%

5,70%

3, 33% 90%

100%

Teljesen egyet ért

Forrás: saját ábra Az internetes vásárlás biztonságára vonatkozó kérdés 2002-ben olyan sok neutrális választ (nem tudja) produkált, hogy ennek a vizsgálatból való kivételét fontolgattuk. A késõbbi mérések viszont egyértelmû trendet mutatnak. A kérdés – a neutrális válaszok jelentõs csökkenése mellett – egyre inkább megosztja a válaszadókat minden vizsgált csoport esetében. A válaszadók jelentõsebb száma ítéli az internetes vásárlást kockázatosabbnak, de a hagyományos vásárlással egyenrangúnak tartók tábora is hasonló nagyságrendû. Az ok az internetes vásárlási tapasztalat megjelenése. Egyre többen vásárolnak az interneten, tapasztalatot szerezve ennek menetérõl, biztonságáról, esetleges kockázatairól. Az ebbõl kialakult vélemények minden csoport esetén azonos, a kérdésben megoszló véleményeket mutatnak. A kérdés egyben az egyik legjobb példája annak, helyes volt az a kutatás-módszertani kiindulópont, amelynek alapján a véleményeket ötfokozatú rangskálán mértük. Ha csak az egyetértés tényét vizsgáltuk volna, minden mérés és minden csoport esetén 50% körüli átlagok adódtak volna, de sem a csoportok megosztottságáról, sem a vélemények kialakulási folyamatáról nem lennének információink.

Gazdaság – Jog – Társadalom

129

23. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Ha valaki most kb. 50 éves és eddig nem használt számítógépet/internetet már nem érdemes megtanulnia, használni ezeket. Ha valak i m os t k b. 50 é ves …

BM E mûsz aki szakoktató 2002 BM E mûsz aki szakoktató 2006

75,36%

BM E mûsz aki szakoktató 2007

74,78% 0%

E gyáltalán nem ért egyet

10%

20%

Nem ért egy et

30%

40%

Nem tudja

15,94% 20,00% 50%

60%

70%

Inkább egyetért

80%

90%

100%

Teljesen egyetért

Forrás: saját ábra 2006-ban került a vizsgálatba a digitális szakadék leszakadó oldalán lévõ 50 év feletti korosztály internetes ismeretszerzését véleményezõ állítás. A vélemények minden csoportban szélsõségesen egyértelmûek, a válaszadók egyértelmûen úgy érzik, 50 év felett is megéri megtanulni az internet használatát. Az idõbeli változás 2006-ról 2007-re további erõsödést mutat majdnem mindegyik csoportban.

130

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

24. ábra Változási trendek, állítás értékelése „Ön szerint az internet terjedése kapcsán a világ milyen irányba halad? A: Óriási monopóliumok, kereskedelmi és politikai manipuláció, információs káosz, csökkenõ szabadságjogok; B: Szélesedõ demokratikus jogok, aktív szubkultúrák, fogyasztóvédelem, információs szabadság” Információs t árs adalmi forgatókönyvek

ÁV F Nappali 2004 ÁV F Nappali 2006

13, 10%

ÁV F Nappali 2007

30,95%

13, 33% 0%

46, 43%

26,67%

10%

20%

Teljesen az A

8,33%

36,67%

30%

40%

Inkább az A

50%

23,33%

60%

nem t udja

70%

80%

Inkább a B

90%

100%

Teljesen a B

Információs t árs adalmi forgatókönyvek

BM E mûszaki szakoktató 2002 BM E mûszaki szakoktató 2006

24, 64%

BM E mûszaki szakoktató 2007

40,58% 37,72%

0%

Teljesen az A

10%

20%

30%

Inkább az A

26,09% 43,86%

40%

50%

60%

nem t udja

70%

7,02% 80%

Inkább a B

90%

100%

Teljesen a B

Információs t árs adalmi forgatókönyvek

BM E mérnöktanár 2006 4,00% 16, 00% BM E mérnöktanár 2007

0%

Teljesen az A

36, 00%

9,09%

36,00%

45,45% 10%

20%

Inkább az A

30%

8,00%

45,45% 40%

nem t udja

50%

60%

70%

Inkább a B

80%

0,00% 90%

100%

Teljesen a B

Forrás: saját ábra

Gazdaság – Jog – Társadalom

131

Ez a szintén 2006-ban a vizsgálatba került kérdés az információs társadalmi forgatókönyvek, az orwelli vagy athéni modell6 megítélését célozza. A kis idõtáv, a puhább véleményalkotás és a neutrális válaszok relatív nagy aránya nem teszi lehetõvé messzemenõ következtetések levonását, de néhány tendencia megfogalmazható. Minden csoport inkább a pozitív forgatókönyvet tartja valószínûnek, de kisebb eltérések a véleményekben adódtak. Az ÁVF-hallgatók optimizmusa, míg a szakoktatók pesszimizmusa nõtt egy év alatt. Érdekes módon a mérnöktanárok véleményében is a negatív változás érzékelhetõ, de az itt a neutrális válaszok alapvetõen magas száma 2007-re tovább nõtt.

Konklúziók A 2002-ben elindult kutatás öt éven keresztül vizsgálta a felsõoktatásban tanulók IKT- és internetattitûdjét, IKT-infrastruktúra elérését, használati szokásaikat, véleményüket. Ez az idõszak elsõsorban a levelezõ képzésben tanuló korosztály vélemény- és attitûdváltozását hozta. Közöttük a kutatás elsõ éveiben jelentõs számban voltak olyanok, akik a kialakuló digitális szakadék lemaradó oldalán álltak. Talán a vizsgálatok eredményeinek, az ezek alapján fejlesztett oktatási anyagoknak, kurzusoknak, elektronikus oktatástámogatásnak is köszönhetõ, hogy többségük mára rutinos használójává vált a világhálónak. A nappali tagozatos korosztály felmérése más jelentõséggel bír. Az itt vizsgált hallgatók voltak az elsõ olyan generáció Magyarországon, akik már közép- vagy általános iskolai éveik során ismerkedtek meg az internettel, más jellegû készségeket, rutinokat kialakítva, mint a net használatát felnõtt korban elsajátítók. Legjellemzõbb ez a hatás azoknál, akik 2007-ben a 20– 22 éves korosztályba tartoznak, de többségükben több mint 5 éves internethasználati rutinnal rendelkeznek. A vizsgált csoportok jelentõs eltérésekkel rendelkeztek a korosztály, érdeklõdési kör, szakaterület, a szociális háttér és elõzetes tudás tekintetében. Ennek megfelelõen az elsõ vizsgálatok jelentõsebb eltérést mutattak az elérést és a kialakított attitûdöket illetõen. Az évek során folyamatosan emelkedett az elérések száma, nõtt az elõzetes tudás és a használati kompetencia mértéke, amely csoportoktól függetlenül a vélemények finomodását hozta. A sztereotipikus véleménynek megritkultak, egyes kérdésekben egységes vélemény, másokban a csoportok belsõ megosztottságára utaló hatás volt érzékelhetõ, minden esetben a neutrális válaszok csökkenése mellett. Az évek során a korábban eltérõ vélemények közeledése is megtörtént a vizsgált csoportoknál. A jelenség arra utal, hogy a növekvõ használati intenzitás és használati kompetenciák hatására, kortól, nemtõl, szakiránytól függetlenül közelednek egymáshoz az internetrõl alkotott vélemények, annak ellenére, hogy bizonyos paraméterekben a csoportok használati mutatói eltérnek. A kutatás empirikus jellege mellett gyakorlati eredményekhez is hozzájárult. A felmérésekkel szimbiózisban folyt az internetes ismeretek oktatásának tananyagfejlesztése. Ennek eredménye egy, az ÁVF minden szakán felvehetõ tantárgyhoz, és a BME mûszaki pedagógiai kép-

6

132

Az informatikai eszközök felhasználása az orwelli jövõképben a kommunikáció totális ellenõrzését valósítja meg, ahol a hatalom a megfigyelés és a manipuláció tárgyává teheti az információs társadalmat. Az athéni forgatókönyv ezzel szemben az egyéni vélemény széleskörû közzétételének fontosságát hangsúlyozza, virtuális demokráciát és egyenlõséget jelent, kortól, nemtõl, állampolgárságtól, társadalmi státusztól függetlenül.

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

zéseihez fejlesztett tananyagok. A tananyagok írásos jegyzetei elektronikus és részben nyomtatott formában is megjelentek. Becslésünk szerint 3000 fõ felett van azok száma, akik közvetlenül az e kutatással kapcsolatban kifejlesztett valamely tananyag segítségével szerezték meg – sok esetben elsõ – ismereteiket az internetrõl. Számos oktatási honlap született a kutatással kapcsolatban, és még több elkészítéséhez nyújtottak alapot a felmért eredmények. További tudományos eredményekkel kecsegtet az adatfelvételek folytatásának lehetõsége. A technikailag és módszertanilag egyaránt kidolgozott rendszerrel minimális erõforrásigénnyel megvalósítható a korábban vizsgált csoportok további adatainak felvétele és elemzése. Ugyanezen ok miatt lehetõség nyílik más hallgatói csoportok felvételére, a minta kiszélesítésére. A vizsgálatok 2007-es összefoglalása egybe esik egy korszak lezárásával is. 2008-ra eltûnni, vagy legalábbis csökkenni látszik a vizsgált csoportok tekintetében az a digitális szakadék amely, az internet használatát jellemezte az ezredforduló környékén. A hazai társadalom életkor, iskolai végzettség, és lakóhely mérete szerinti kettéosztottsága az össztársadalmi méretekhez képest kisebb hangsúllyal jelent meg az eredményeikben, de ezen megosztottságnak folyamatos csökkenését tapasztaltuk. Az okot leginkább a tanulmányok által közvetve megkövetelt felzárkózási kényszer jelentette. Így 2008-ra többségükben felzárkóztak a korábban lemaradó csoportok, az új generációk pedig már egy más minõségû informatikai kompetenciával lépnek be a felsõoktatásba. E kutatási eredmények rögzítik, bemutatják e folyamatot, és emellett alapot teremthetnek a késõbbi összehasonlításra, de akár más közegben történõ vizsgálatok lefolytatására.

Felhasznált irodalom Böcskei, E. – Vig, Z. (2005): ERP Systems Gather Ground in the SME Sector. In: 5th International Conference of PhD Students, vol. Economics 2, (Miskolc,14–20 August 2005), Universitiy of Miskolc, Hungary, 49–55. ITTK: A világ elõrehaladása az információs társadalom terén 2004-ben. Éves jelentés. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/WPR_2004_szoveg_v2.pdf ITTK: A világ elõrehaladása az információs társadalom területén – World Progress Report 2005. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/WPR_2005.pdf ITTK: Az információs társadalom elõrehaladása a világban, 2006. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/ITTK_WPR_2006.pdf ITTK: A világ elõrehaladása az információs társadalom terén 1998–2008, World Progress Report –2008. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/ITTK_WPR19982008.pdf ITTK: Magyar Információs Társadalom – Éves Jelentés 2004. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/mo_orszagjelentes_2004_ittk.pdf ITTK: Magyar Információs Társadalom 2005. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/ITTK_MITJ_2005.pdf

Gazdaság – Jog – Társadalom

133

ITTK: Magyar Információs Társadalom jelentés 1998–2008. (letöltve: 2008. február) http://ittk.hu/web/docs/ITTK_MITJ_1998-2008.pdf ITTK: Magyar Információs Társadalom Jelentés 2006. (letöltve: 2008 február) http://ittk.hu/web/docs/ITTK_MITJ_2006.pdf Komenczi, B. (2004): Didaktika elektromagna? Az e-learning virtuális valóságai. Új Pedagógiai Szemle, 11. szám, 31–49. Nemzeti Hírközlési Hatóság: Mobil havi gyorsjelentések, 2002. december – 2008. január. (letöltve: 2008. február) http://www.nhh.hu/?id=dokumentumtar&mid=1054&lang=hu%E2%80%9D NRC: A hazai lakosság 34 százaléka internetezik. (letöltve: 2006. május) http://nrc.hu/kutatas/ internet_penetracio?page=details&oldal=1&news_id=403&parentID=924 NRC: Internetpenetráció 2007. I. félév. (letöltve: 2008. február) http://www.nrc.hu/kutatas/ internet_penetracio?page=details&oldal=1&news_id=427&parentID=924 Nyíri Kristóf (szerk.) (2001): Mobil információs társadalom: Tanulmányok. MTA Filozófiai Kutatóintézete, Budapest. http://www.socialscience.t-mobile.hu/dok/dok/ kiad1_hu.htm Oktatási és Kulturális Minisztérium (2006): A távoktatási kapacitás növelése, új tanulási formák elterjesztése, a minõség-ellenõrzés kérdései az e-tanulásterületén. http://www.okm.gov.hu/doc/upload/200610/tavoktatas_061010.pdf Vig Zoltán (2002): Internetes attitûd vizsgálata a mûszaki szakoktató-hallgatók körében. In: Vig Zoltán (szerk.): Szakképzés-Pedagógia PhD program VII. Hallgatói Konferencia. BMGE GTK Mûszaki Pedagógiai Tanszék, Budapest, 6–8. Vig Zoltán (2003): Internetes attitûd kérdõíves vizsgálata mûszaki szakoktató-hallgatók körében. In: ITTK kutatási jelentés, 36–43. Vig Zoltán (2005): Internetes attitûdvizsgálatok a felsõoktatásban. In: Megújuló szakképzés – szemelvények diplomamunkákból. BME MPT, 153–183. Vig Zoltán (2005): Digitális Pedagógia. In: Benedek András (szerk.): A szakképzés pedagógia alapkérdései. Typotex, Budapest, 129–157. Vig Zoltán (2006): A magyar KKV szektor reprezentációja és lehetõségei a World Wide Web-en a munkatársak informatikai attitûdjének tükrében. In: A magyar gazdaság versenyképessége (Budapest, 2006 február 9.) BME Mûszaki Menedzsment Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola, Budapest, 8–17. http://kgt.bme.hu/doktori/res/ bme_gszdi_phd_konf_2006.pdf

134

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Vig Zoltán (2007): Vizsgálatok a felsõoktatásban tanulók internethasználatával kapcsolatban. Szakoktatás, 1. szám, 16–18. Vig, Zoltán (2007): Research on Higher Education Students’ Internet Use. In: András Benedek (szerk.): New Trends in Theacher Training. (Proceedings of the Conference Budapest, 18th November 2006) TUB Institute of Applied Pedagogy and Psychology, 61–72. http://appi.bme.hu/res/appikonf2006/appi_konf_061118_english.pdf Vig Zoltán (2007): Vizsgálatok a felsõoktatásban a tanulók internethasználatával kapcsolatban. In: Benedek András (szerk.): Új tendenciák a képzõk képzésében. (Konferenciakiadvány. Budapest, 2006. november 18.) BME Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet, Budapest, 119–134. http://appi.bme.hu/res/appikonf2006/appi_konf_061118_magyar.pdf Vig Zoltán (2008): A felsõoktatásban tanulók internethasználatának és -attitûdjének vizsgálata. (Doktori disszertáció.) http://mpt.bme.hu/vig_zoltan_phd/ World Internet Project (2001): Mapping the digital future – Hungarian Society and the Internet 2001. http://www.worldinternetproject.net/publishedarchive/a492.pdf World Internet Project (2003): Mapping the digital future – Hungarian Society and the Internet 2003. http://www.worldinternetproject.net/publishedarchive/a687.pdf

Gazdaság – Jog – Társadalom

135

136

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Kertész Gábor* A POSTAI SZOLGÁLTATÁS A MODERN INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIA KORÁBAN Napjainkban több oldalról hallunk olyan hangokat, hogy a postai szolgáltatás a technika fejlõdése révén egyre inkább idejétmúlttá válik, felnõ egy olyan generáció, amely az elektronikus írásbeliségben szocializálódott, és számára az elektronikus hírközlés a mindennapos, a hagyományos postai szolgáltatások, különösen az egyetemes körbe tartozó szolgáltatások elavult kuriózummá válnak. Az információtechnológia robbanásszerû felfutásának idõszakában nagyon markáns jóslatokban temették a postát, és várták az elektronikus hírközlés egyeduralkodóvá válását (vö. Leskinen – Karlsson, 1999). Ezzel szemben a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a postai szektor – itt az egész ágazatot értve a fogalom alatt, s nem kizárólag az egyetemes szolgáltatást – az EU GDP 0,9%-a körül ingadozik folyamatosan, vagyis volumene az egész piaccal egyezõ mértékben növekedik (COM/2006/594). A postai szolgáltatások jövõje szempontjából két aspektust kell kiemelten figyelembe venni, az államét és a lakosságét. Annak ellenére kiemelkedõ ezek fontossága, hogy a teljes küldeményforgalomból a két szegmens csak érzékelhetõ kisebbséget tölt be az üzleti szféra küldeményforgalmával szemben. Az állami szektor vonatkozásában azt szükséges vizsgálni, hogy az állam közhatalmi jogkörével élve milyen döntést hoz, hol és milyen mértékben fogadja el a hagyományos papíralapú (saját kezûleg aláírt) okiratokkal megegyezõ bizonyító erejûnek a modern információtechnológia vívmányai révén létrehozott elektronikus dokumentumokat. A magánszektor vonatkozásában pedig, ehhez hasonlóan, hogy elfogadják-e az elektronikus dokumentumokat és technológiailag képesek-e kezelni azokat, vagyis összefoglaló kifejezéssel, milyen szintet ért el az adott társadalomban a digitális írástudás. Ez tehát alapvetõ szemléletváltást kíván meg mind a magán-, mind az állami szféra területén. Az állami szférában az elektronikus közigazgatás kialakítása vonatkozásában már konkrét tapasztalatokra tudunk alapozni. Az Országgyûlés a 2001. évi XXXV. törvényben teremtette meg a jogilag releváns elektronikus okiratok törvényi alapját az elektronikus aláírásról szóló törvény elfogadásával. Ez definiálta az elektronikus aláírás, a fokozott biztonságú elektronikus aláírás és az idõbélyegzés fogalmait. Ez utóbbi két fogalom – a fokozott biztonságú elektronikus aláírás és az idõbélyegzés (2.§ 5., 15., 16. pontok) – az, ami a jogalkotó szándéka szerint megfelelõen garantálja az aláírás és az aláíró kitárólagos személyi megfeleltethetõségét.

*

Fõiskolai adjunktus, Általános Vállalkozási Fõiskola

Gazdaság – Jog – Társadalom

137

Az e-közigazgatás eddigi lépései A 2001. szeptember 1-jén hatályba lépett elektronikus aláírási törvény tehát megteremtette az elektronikus aláírás alkalmazásának jogszabályi alapjait a joggyakorlatban, de elterjedése napjainkig viszonylag lassan haladt. Jelenleg, 2008 második félévében az alábbi hivatalos ügyeket tudja az állampolgár elektronikus aláírás birtokában elektronikusan intézni a kormányzati internetes portálon keresztül:

• Adóügyek (bevallások benyújtása, adóigazolás kérése) bonyolíthatók elektronikusan is • • •

• • • • • • •

(nem bonyolíthatók elektronikusan adóellenõrzések során, ekkor az ügyfél személyes jelenléte írható elõ). Gépjármû-ügyintézés (átírás, jármûkisérõlap). Házassági anyakönyvi kivonat kérése. Részleges ingatlan-nyilvántartási információ kérése (kizárólag azok az adatok, amelyek a tulajdoni lap I. részében kerülnek feltüntetésre: helyrajzi szám, természetbeni elhelyezkedés, terület nagysága. A teljes tulajdoni lap elektronikus lekérése egy külön szolgáltatás keretében lehetséges, amely a kormányzati portáltól függetlenül mûködik.) Felsõoktatási információs rendszer teljes ügyintézése. Lakcímigazoló hatósági igazolvány ügyintézése. Munkaügyi adatszolgáltatás és saját adatok lekérése (foglalkoztatás bejelentettségének ellenõrzése). Mozgáskorlátozott parkolási igazolvány ügyintézése. Vezetõi engedély ügyintézése (hazai és nemzetközi engedély). Nyugdíjügyintézés. Társadalombiztosítási jogviszony ellenõrzése.

(Forrás: magyarorszag.hu) A felsorolásból látható, hogy jelenleg már az állampolgárok által a napi gyakorlatban felmerülõ állami és önkormányzati közigazgatási ügyek számottevõ része, elektronikus aláírás birtokában elektronikusan is intézhetõ. További jelentõs elõrelépés, hogy 2008. július 1-tõl a cégeljárások kizárólag elektronikus formában kezdeményezhetõk, ezzel a bírósági nemperes eljárások harmada vált digitálissá. A postai piac szempontjából ezeknek a digitalizálódó eljárásoknak a hatása sokkal kisebb az elõzetes várakozásoknál. A legmarkánsabb korreláció az adóigazgatásnál figyelhetõ meg, ahol a bevallások elektronikus benyújtása egyértelmûen a küldeményforgalmat csökkentette, mivel a bevallások közel 90%-a érkezett korábban postai úton. Szükséges megjegyezni, hogy az elektronikus adóbevallás döntõen a vállalkozásoknál jelent érzékelhetõ hatást, hiszen ezen adóalanyok kötelezettek az elektronikus adóbevallásra, míg a magánszemélyek körében jelenleg még csak az elektronikus nyomtatványkitöltés van elterjedõben, a minõsített aláírású elektronikus bevallás benyújtás még elenyészõ. A cégeljárás vonatkozásában ezzel szemben a küldeményforgalomra gyakorolt hatás lényegében elenyészõ, hiszen a beadványok több mint 80%-át korában személyesen nyújtották be a Cégbíróságokon. A postai feladás inkább az egyébként sem nagy ügyforgalmú vidéki cégbíróságokra volt jellemzõ, ráadásul a bíróság végzései minden esetben postai kézbesítésre kerülnek. A kormányzati portálon keresztül elektronikusan intézhetõ ügyeknek a küldeményforgalomra semmiféle hatása nincs, mivel az ügyindítást végezheti el az ügy-

138

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

fél elektronikusan, amit egyébként személyesen tehetne meg a hivatalban. Az eljárást lezáró dokumentumot minden esetben a hagyományos módon, postai úton küldik meg az ügyfélnek. Sõt, a kormányzati portáli ügyintézés egyes esetekben még növeli is a postai küldeményforgalmat; hiszen amíg a személyes ügyintézés során az ügyintézõ azonnal az ügyfél kezébe tudja adni a szükséges okiratot, addig az elektronikus ügyintézés keretében csak postai úton tudja megküldeni az ügyfélnek.

Az e-tértivevény A küldeményforgalom meghatározó részét teszi ki a bírósági hivatalos iratkézbesítés. Mind a polgári, mind pedig a büntetõeljárás során a küldemény kézbesítéséhez fontos joghatások fûzõdnek, ezért a postai szolgáltató különös figyelmet fordít a tértivevény-forgalomra. Az elektronikus ügyintézés következõ lépése épp a hivatalos irat forgalom irányában kíván nyitni. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elkészítette (Tervezet: IRM/CKFO/330/2008) és a kormánydöntést követõen a 2008. õszi ülésszakon tervezi benyújtani hivatalos iratok elektronikus kézbesítése és az e-tértivevény tárgyában törvényjavaslatát. A jelenleg elterjedt levelezõ rendszerek több szempontból sem alkalmasak arra, hogy a jogalkotó megnyugtatóan joghatás kiváltását fûzhesse az elektronikus levélforgalomhoz:

• A címzett beállíthatja levelezõ rendszerét oly módon, hogy nem küld vissza e-tértivevényt. • A címzettnek lehetõsége van a rendszeridõ átállítására, így az elolvasás idõpontja sem lesz kétséget kizáróan bizonyítható.

• A rendszer nem alkalmas „Nem kereste” igazolás visszaküldésére. Ahhoz, hogy az elküldött iratok átvételéhez joghatás fûzõdjön, elengedhetetlenül szükséges, hogy a bíróság egyrészt hitelt érdemlõen tudomást szerezzen a részérõl a fél számára küldött elektronikus okiratok szabályszerû átvételérõl (az elektronikus tértivevény alapján), másrészt az át nem vett elektronikus iratokkal kapcsolatban megállapíthassa a kézbesítési vélelem beálltát (a rendszer által küldött automatikus értesítés alapján). A tervezett szabályozás kiindulópontja az, hogy az elektronikus kommunikációban megjelenik a feladótól és a címzettõl független kézbesítési szolgáltató, amelynek a feladata a kézbesítés lebonyolítása. A kézbesítési szolgáltató tárhelyet tart fenn a címzett számára, ahová a feladó elhelyezheti a címzettnek szánt küldeményt. A rendszer alapvetõ sajátossága, hogy a címzett csak akkor ismerheti meg a küldemény tartalmát, ha elõbb az elektronikus tértivevényt visszaküldi a feladó számára. Ezzel kizárható a címzett rosszhiszemû eljárása, és biztosítható az, hogy az iratokat küldõ bíróság meggyõzõdjön a kézbesítés szabályszerû voltáról, vagy döntsön a kézbesítési vélelem beálltáról. A címzett a kézbesítési szolgáltató által fenntartott tárhelyéhez az ügyfélkapu megnyitásával jut el. A megnyitáskor minõsített elektronikus aláírásával és idõbélyegzéssel a rendszer kiállítja az elektronikus tértivevényt, és a feladó bíróságokhoz azonnal visszaküldi; a címzett pedig megismerheti és letöltheti a tárhelyén elhelyezett iratokat. Ha az ügyfélkapu megnyitására öt munkanapon belül nem kerül sor, a bíróság a rendszer által küldött automatikus értesítés alapján állapítja meg a kézbesítési vélelem beálltát. (IRM/CKFO/330/2008. 2. o.)

Gazdaság – Jog – Társadalom

139

A tervezet szerint az elektronikus kézbesítés és tértivevény generálásának folyamata az alábbiak szerint alakul (IRM/CKFO/330/2008. 2. melléklet): 1. A feladó (bíróság, fél, szakértõ) a küldeményt elhelyezi a kézbesítési szolgáltatón keresztül a címzett tárhelyére. 2. A címzett a kézbesítési szolgáltatótól e-mailben vagy sms-ben kap értesítést. (Ehhez semmilyen joghatás nem fûzõdik.) 3. A címzett minõsített elektronikus aláírásával megnyitja az ügyfélkaput, hogy a kézbesítési szolgáltatónál fenntartott tárhelyét elérje. 4. A minõsített elektronikus aláírás és az idõbélyegzést végzõ alkalmazás segítségével létrejön az elektronikus tértivevény, amit a rendszer a feladónak (és a bíróságnak) visszaküld, hogy a kézbesítés szabályszerûségérõl és az eljárási cselekmény megtörténtérõl értesüljön. 5. A címzett megismerheti a küldemény tartalmát. 6. Ha a címzett elmulasztja tárhelyének ellenõrzését meghatározott idõn keresztül, errõl a feladót és a bíróságot a rendszer értesíti, és a megfelelõ jogkövetkezmények alkalmazásának lesz helye. A rendszer bevezetése esetén elsõdlegesen csak alternatívaként áll a jogalanyok rendelkezésére, hiszen általánossá tételéhez az szükséges, hogy az internet közszolgáltatássá, egyetemes szolgáltatássá váljon. Napjainkban a világ egyetlen országában sincs olyan mértékû internetellátottság és digitális írástudás, hogy reális elvárás legyen az elektronikus levelezés általánossá tétele. A tervezet szakmai vitái során (www.irm.gov.hu/?mi=1&katid=201&id=227&cikkid=4368) az a távlati fejlõdési cél fogalmazódott meg – bár a javaslat általános indokolásából ez kimaradt – a tudomány és a gyakorlat oldaláról is, hogy az elterjesztés érdekében az ügyvédség szerepvállalását kellene átértékelni. A tervezettel kapcsolatban véleményt megfogalmazó ügyvédek és bírák szintetizált álláspontja az alábbiak szerint fogalmazható meg: a cégeljáráshoz hasonlóan a kizárólagos elektronikus ügyintézés csak abban az esetben kivitelezhetõ, ha itt is bevezetik az ügyvédkényszert, hiszen az ügyvédséggel szemben támasztható olyan követelmény, hogy rendelkezzen az elektronikus kézbesítéshez szükséges informatikai háttérrel és szaktudással. Ez a követelmény az ügyvédség felé már egyébként is egyre intenzívebben érvényesül, hiszen a 2007. évi LXIV. tv. (JÜB) 3.§ valamint a 2/2007. (XI.19) MÜK szabályzat 2. a) pont szerint csak az az ügyvéd végezhet okirat-ellenjegyzési tevékenységet – ami az ügyvédi tevékenységek meghatározó részét teszik ki –, aki rendelkezik elektronikus aláírással. A tervezet és a hozzáfûzött vélemények kapcsán érdemes megjegyezni az alábbiakat:

• A cégeljárásban és a tervezet szerinti elektronikus kézbesítés során a küldemény megismeréséhez ugyanazon fokozott biztonságú elektronikus aláírás szükséges.

• Az ügyvédi kar harmada rendelkezik jelenleg fokozott biztonságú elektronikus

aláírással, de ez az arány rohamosan emelkedik, ugyanis az az ügyvéd, aki nem rendelkezik elektronikus aláírással, kizárólag az alábbi ügyvédi tevékenységeket végezheti: – képviselet polgári, illetõleg büntetõ ügyben, – jogi tanácsadás, – nem ellenjegyzés-köteles okirat szerkesztése.

140

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

• Indokolatlan az ügyvédkényszer megkövetelése valamennyi bírósági ügyben,

hiszen elektronikus aláírás és így a kézbesítési rendszerben való részvétel bárki elõtt nyitva áll.

A küldeményforgalom és a szolgáltatást igénybe vevõk típusai A hagyományos felosztás szerint a postai küldeményforgalmat a feladó és a címzett státusza szerint, míg a szolgáltatás igénybe vevõit az igénybevétel volumene szerint csoportosítjuk. Ezek alapján a küldeményforgalomban az alábbi csoportokat különböztetjük meg (NHH, 29. o.): B2B: B2C: C2B: C2C:

business to business, az üzleti élet szereplõi közötti küldeményforgalom. business to consumer, a vállalkozások és a fogyasztók közötti küldeményforgalom. consumer to business, a fogyasztóknak a vállalkozások felé irányuló küldeményforgalma. consumer to consumer, a fogyasztók egymás közti küldeményforgalma.

A hagyományos klasszifikációt érdemes kiegészíteni három további kategóriával az állami szervek küldeményforgalma külön csoportba sorolása érdekében. A külön klasszifikációnak azért van létjogosultsága, mivel a terjedõ e-közigazgatás idõszakában ennek tükrében lehet prognosztizálni az e-közigazgatás terjedésének hatására csökkenõ küldeményforgalmat. S2S: S2C: C2S:

state to state, a különbözõ állami szervek egymás közti küldeményforgalma. state to consumer, az állami szervek által a fogyasztóknak (az állami szerv szempontjából ügyfélnek) küldött küldemények. consumer to state, a fogyasztók által az állami szerveknek küldött küldemények.

A szolgáltatás igénybevevõit az általuk feladott, illetõleg számukra kézbesített küldemények száma szerint három csoportba soroljuk (Nyilvános Konzultáció, 1. rész, 3. o.): Kisfogyasztó: havonta 15-nél kevesebb küldeményt kap, és ad fel. Közepes fogyasztó: havonta 15-50 küldeményt kap, vagy ad fel. Nagyfogyasztó: havonta 50-nél több küldeményt kap, vagy ad fel. A kategóriák kialakítása során a Bizottság észlelte, hogy lényegesen eltérõ csoportokat kapunk, ha csak a feladói, és ha csak a címzetti oldali küldeményforgalmat vesszük figyelembe. A Bizottság klasszifikációjában ezért a magasabb küldeményforgalmi adat alapján alapították ki a csoportokat, azonban ez teljes mértékig a címzetti adatokkal esik egybe. A Bizottság által az Unió egész területébõl felvett 2160 elemû minta küldeményforgalmi adatai alapján alakította ki álláspontját.

Gazdaság – Jog – Társadalom

141

Típus

Fogadott küldemény szerint db %

Küldött küldemény szerint db %

Kisfogyasztó

780

36,2

1580

73,3

Közepes fogyasztó

830

38,4

410

18,9

Nagyfogyasztó

550

25,4

170

7,8

Forrás: Nyilvános Konzultáció I. 3. o. alapján, saját szerkesztés A táblázatból jól látható, hogy a magánfogyasztók a küldött küldeményeknél jelentkeznek, hiszen a fogadott küldeményeknél jelentõs korrekciós tényezõt jelent az egyes magánszemélyek eltérõ fogyasztói szokásaiból eredõ üzleti szolgáltatóktól származó fogadott küldeményforgalom. Mivel az Unió kiemelt célja a fogyasztói jólét növelése, ezért fontos megvizsgálnunk, hogy Magyarországon milyenek a magánszemélyek fogyasztói szokásai a postai küldemények vonatkozásában, és a fogyasztók mennyire tartják felcserélhetõnek a postai levélküldeményt az elektronikus levéllel. Ezt a vizsgálatot alapvetõen statisztikai elemzéssel végezhetjük el.

A felmérés kérdõíve és módszertana A statisztikai módszernek megfelelõen a felmérés kérdõíves módszerrel készül. A vizsgált adatok elsõ csoportja a válaszoló személyi körülményeire vonatkozik (nem, életkor, iskolai végzettség, foglalkozási forma, lakhely). A vizsgálatnál cél, hogy az ország minden területérõl érkezzenek be válaszok. Az elsõ, próbaként kiküldött kérdõíveket egy-egy jól körülhatárolható nyugat-magyarországi és kelet-magyarországi kistérségbe küldtük el, ahonnan rövid idõn belül a kérdõívek 60%-a érkezett vissza értékelhetõ adatokkal. A visszaérkezett kérdõívekbõl viszont azonnal leszûrhetõ volt az a következtetés, hogy téves eredményekre vezet az a metodológia, ha a válaszadó lakhelyét régió és nem megye alapján mérjük fel, mivel a válaszadók 1/3-a tévesen jelölte meg saját régióját. Az eredményeket torzító téves válaszadást kiszûrni, és a vizsgálat késõbbi szakaszára a kérdõíveket korrigálni csak úgy lehetett, hogy pontosan ismertük a válaszadók lakhelyadatait megye szinten, és így a válasz hibás volta egyértelmûen megállapítható volt. A kérdõívnek a vizsgálat szempontjából meghatározó kérdéseit jelentõsen tagoltuk. Mivel a kérdõívekkel megkeresett célcsoport kizárólag magánszemélyekbõl áll, vélelmeztük, hogy valamennyien kisfogyasztók. A hangsúlyt a fogadott és feladott küldemények tipizálására helyeztük. Ennek megfelelõen külön típusként kérdeztük rá: Kapott küldemények közül:

• • • • • • 142

számlalevelek, címzett reklámküldemények, üdvözlõlapok, cégektõl kapott levelek (kivéve: számlalevél és reklámküldemény), közhivataloktól kapott levelek, magánszemélyektõl kapott levelek (kivéve: üdvözlõlap).

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Küldött levelek közül: • cégeknek küldött levelek, – ebbõl a cég által rendelkezésre bocsátott felbélyegzett válaszborítékon, • üdvözlõlap, • magánszemélyeknek küldött levelek (kivéve: üdvözlõlap), • közhivataloknak küldött levelek. Míg a Bizottság statisztikai felmérése a havi küldeményforgalmat veszi alapul, addig a mi felmérésünkben vegyítettük a havi és éves bontású adatokat, mert vélelmeztük, hogy egyes kategóriákban a havi adatok értékelhetetlenek lennének. Havi adatokat kizárólag a számlalevelek és a címzett reklámküldemények esetében kértünk, mivel feltételeztük, hogy a többi kategóriában elõfordulnak a nullás havi adatok, ami az elemzést ellehetetleníti. Az elsõdleges vizsgálatba bevont két kistérségbõl visszaérkezett 32 db kérdõív ezt a feltételezésünket alátámasztották: Kategória

Átlag (db)

Kapott számlalevél / hónap Kapott címzett reklámküldemény / hónap Kapott üdvözlõlap / év Kapott levél cégtõl (kivéve számla és reklámküldemény) / év Kapott levél magánszemélytõl (kivéve üdvözlõlap) / év Kapott levél közhivataltól / év Küldött levél mindösszesen / év Küldött levél cégnek / év Ebbõl cég által adott felbélyegzett válaszborítékon Küldött üdvözlõlap / év Küldött levél magánszemélynek (kivéve üdvözlõlap) / év Küldött levél közhivatalnak / év Küldött levél mindösszesen / év

5,3 1,4 2,8 0,9 0,5 1,6 86,2 1,2 0,9 2,9 1,0 1,3 6,4

Forrás: saját kérdõíves felmérés adatai

A piaci helyettesíthetõség A kérdõív másik fontos témaköre a postai és az elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak a helyettesíthetõsége volt magánszemély fogyasztók szempontjából. Bár a szûken vett piacmeghatározási technikák alkalmazása esetén egyértelmû, hogy a levél és az e-mail két eltérõ piacot alkot, fontos azonban a korlátozott helyettesíthetõségük vizsgálata. Ebben segítségünkre van a Bizottságnak az érintett piac meghatározásáról kiadott közleménye (97/C372/03). Az érintett piac meghatározásának célja, hogy ezáltal tudjuk körülhatárolni azokat a lehetõsé-

Gazdaság – Jog – Társadalom

143

geket és korlátokat, amelyekkel a piacon megjelenõ szolgáltatók és fogyasztók találkoznak. Ez a piac-fogalom egyértelmûen eltér a más kontextusokban használt piac-fogalmaktól (97/C372/03. 2.). Ez a fogalom alapvetõen a versenyjogi igények mentén alakult ki. A fõ cél a meghatározó piaci befolyás megállapítása elõtt az érintett piac lehatárolása. Mivel ez a szemlélet foglalkozik legmélyrehatóbban a helyettesíthetõség kérdésével, vizsgálatunk szempontjából a legjobban használható. A definíciót és az érintett piac meghatározás módszertanát felhasználva, számunkra az alábbi, a módszertanban szereplõ kérdések relevánsak: • A fogyasztók olyan helyzetben vannak-e, hogy könnyen válthatnak helyettesíthetõ termékre? (97/C372/03 13.) • A helyettesítõ termék könnyen hozzáférhetõ-e a fogyasztó számára? (97/C372/03 13.) • Melyek azok a termékek, amelyeket a fogyasztók helyettesítõ terméknek tekintenek? (97/C372/03 15.) • A fogyasztó áttér-e a helyettesítõ termékre akkor, ha a korábban fogyasztott termék árában kismértékû (5–10% közötti), de relatív tartós emelkedés következik be? (97/C372/03 17.) A kérdõív következõ részében azt próbáltuk megvizsgálni, hogy a fenti kérdések tükrében a magyar magánfogyasztók mennyire tartják az e-mailt a hagyományos levelezés felcserélhetõ alternatívájának. Ennek keretében elsõként azt vizsgáltuk, hogy van-e objektív lehetõsége a fogyasztónak e-mail használatára, majd ezt követõen – ahol az elsõ kérdésre pozitív választ kaptunk – az e-mail használati szokásokat mértük fel, majd végül a termékváltási hajlandóságot elemeztük. Az e-mail használat lehetõségének vizsgálata során az alábbi kérdésekre az alábbi eredményeket kaptuk: Kérdés

Igen válaszok %-a

Tud-e elektronikus levelezõ programot kezelni? Rendelkezik-e interneteléréssel? Ebbõl: Internetelérés csak internet kávézóban / e-magyarország pontban Internetelérés csak munkahelyen / kollégiumban Internetelérés otthon Tud elektronikus levelezõ programot kezelni, de nincs internetelérése

87,5 90,6 6,2 43,7 40,6* 3,1

* maradék elven képzett adat Forrás: saját kérdõíves felmérés adatai A helyettesíthetõség objektív lehetõségének vizsgálatánál elsõként azt néztük meg, hogy a megkérdezettek rendelkeznek-e azokkal a számítástechnikai ismeretekkel, amik ez elektronikus levelezõrendszerek használatához szükségesek. A minta eredményei a szélesebb mintavétellel dolgozó elemzéseknél kétszer magasabb otthoni internet-hozzáférést mutatnak, (a CISCO

144

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

felmérése szerint a háztartások szélessávú internet-ellátottsága 23% [www.cisco.com]) ami vélhetõen abból ered, hogy a mintában felülreprezentált a magas végzettségû populáció. A levélküldemények e-maillel való objektív felcserélhetõségének lehetõsége teljes körûen csak az otthoni internet-elérhetõség esetén van meg, a munkahelyi és egyéb hozzáférési lehetõség a magáncélú elektronikus levelezésre alapvetõen korlátozott. A kérdõíven nem mértük külön az otthoni szélessávú és a betárcsázós internet-hozzáférést, mivel az elektronikus levelezésre a ma már elavult technológiának számító betárcsázós internet is alkalmas. Ezek alapján látható, hogy a válaszadók kevesebb mint felének van otthoni internetelérése, vagyis a Közlemény szerinti elsõdleges kérdésre – hacsak nem alakítunk ki virtuális alpiacot az otthoni internet-hozzáféréssel rendelkezõk számára – nemleges a válasz, hiszen a potenciális fogyasztók kis része van olyan helyzetben, hogy a helyettesítõ termékre tudjon váltani. Ennek a – más felmérések adataiból (www.cisco.com) származó – elõfeltevésünknek megfelelõ negatív eredménynek a birtokában mégis szükséges a további kérdések szerint a vizsgálatot folytatni. A robbanásszerû informatikai fejlõdés és a digitális írástudás, valamint az internet terjesztése iránti kormányzati elkötelezettség (Kormányprogram 36.) alapján ugyanis megalapozottan feltehetõ, hogy ez az arány az évek során változni fog. Az oktatás fejlesztése révén az új generáció már digitális írástudás birtokában kerül ki az aktív életbe. A következõ lépésben a fogyasztóknak az elektronikus levelezéssel kapcsolatos képzeteit, szokásait mértük fel. A kérdõív itt állításokat fogalmazott meg az elektronikus levelezéssel kapcsolatban, és ezeket kellett 1–5-ig terjedõ skálán értékelni (1: egyáltalán nem értek egyet; 5: teljesen egyetértek).

Kérdés Jókívánságaimat (névnap, karácsony, stb.) üdvözlõlapon küldöm. Jókívánságaimat (névnap, karácsony, stb.) SMS-ben küldöm. Jókívánságaimat (névnap, karácsony, stb.) e-mailben küldöm. Az elektronikus üdvözlés (e-mail, SMS) személytelen. Az üdvözlõlap több rágondolást fejez ki, mint az elektronikus üdvözlés. Azért nem küldök üdvözlõlapot, mert drága. Azért nem küldök üdvözlõlapot, mert sok idõbe telik a megírása, feladása. Az ismerõseimnek inkább e-mailt írok, mint levelet. Az ismerõseimet inkább telefonon hívom, mint levelet írok nekik. Ha fontos, hogy megkapja az üzenetemet, inkább levelet küldök, mint e-mailt vagy SMS-t. Nem küldök levelet, mert elkallódik. Az e-mailt gyakran olvasatlanul kitörlik. Cégeknek, hivataloknak inkább levelet küldök, mint e-mailt. Ha a levélküldés díja érezhetõen emelkedne, a fontos üzeneteimet is inkább e-mailben és nem levélben küldeném. Amit most e-mailben küldök az ismerõseimnek, ugyanazokat az üzeneteket levélben is elküldeném nekik, ha nem lenne e-mail.

Átlagpontszám 2,3 3,4 3,2 4,3 4,7 1,8 2,5 4,1 4,0 4,8 1,8 3,6 4,9 1,7 1,5

Forrás: saját kérdõíves felmérés adatai

Gazdaság – Jog – Társadalom

145

A kérdések alapvetõen a levelezési és üdvözlõlap-küldési szokásokat vizsgálták, mivel munkahipotézisünk szerint az üdvözlõlap a más levélpostai küldeménynél könnyebben helyettesíthetõ a modern információtechnológia eszközeivel. Az eredményekbõl a kiinduló feltevéseink többnyire igazolást nyertek, hiszen többségében a megkérdezettek máshogy vélekedtek a levél és az üdvözlõlap vonatkozásában feltett kérdésekre. Míg az üdvözlõlap esetében egyértelmû a fogyasztói szemlélet és szokások módosulása, addig a levél esetében ilyen változás nem figyelhetõ meg. Érdekes, hogy az üdvözlõlap piacán a visszaesés nincs egyértelmû kapcsolatban sem a termék árával, sem pedig a megszerzésre fordított erõforrással (vásárlás, megírás, feladás idõés pénzigénye). Ugyancsak különösen figyelemre méltó – de ennek vizsgálata már pszichológiai, szociológiai elemzés tárgyát képezheti – hogy az üdvözlõlap küldésének egyértelmû visszaszorulása mellett szinte egyhangú az a vélemény, hogy az üdvözlõlap sokkal személyesebb, több szubjektív elemet fejez ki a küldõ részérõl. A levelek vonatkozásában teljesen egyértelmû a hagyományos levél hangsúlya az elektronikus üzenetekkel szemben, és ez még az érzékelhetõ árnövekedés esetén is valószínûsíthetõ. A fogyasztók alapvetõen más jellegû üzeneteket továbbítanak a postai, illetve az elektronikus levelezésben. Az okok egyértelmûen a fogyasztók szokásaiban keresendõk, nem pedig a termékek objektív helyettesíthetõségében. Ez az eltérõ piaci szerep vezet ahhoz, hogy a küldeményforgalom az elektronikus üzenetküldés egyre szélesebb terjedése ellenére is folyamatosan tartja volumenét, sõt még kis mértékû volumennövekedést is elér: a levélküldemények darabszáma – reklámküldemény nélkül – 900 millió fölött van és évek óta évi néhány milliós növekedést ér el (Éves Jelentés, 12. o.).

Összegzés Rövid áttekintésünkben láthattuk, hogy a modern információtechnológia eszközei a tudomány és technika mai állásán objektíve ugyan alkalmasak lennének arra, hogy a hagyományos levélpostai küldeményeket helyettesítõ termékeikként jelenjenek meg. Ez esetben egységes üzenettovábbítási piacról beszélhetünk. A jogszabályi környezet és fõleg a fogyasztói attitûd ezt azonban nem teszi lehetõvé. A hivatalos küldemények területén az elmúlt években jelentõs lépések történtek az állami hivatalos küldeményforgalom elektronikus útra terelése érdekében. Az üzleti és a magán üzenettovábbítás területén a szabadpiaci folyamatok és a fogyasztói szemlélet alakítják a felcserélhetõséget. Míg az üdvözletküldés területén már nagymértékû felcserélhetõség alakult ki a fogyasztók tudatában, addig a fontos üzenetek esetében a fogyasztók továbbra sem tartják felcserélhetõnek a két szolgáltatástípust. Ugyanakkor az elektronikus üzenetküldés új piaci területet is teremtett, a magánfogyasztók döntõen olyan üzeneteket küldenek elektronikusan, amelyeket, ha csak a hagyományos levélposta állna rendelkezésükre, nem küldenének el.

146

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Felhasznált irodalom 2/2007. (XI.19.) MÜK szabályzat a jogügyletek biztonságának elõsegítésével, valamint az elektronikus aláírás használatával kapcsolatos feladatokról 2001. évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról 2007. évi LXIV. törvény a jogügyletek biztonságának elõsegítése érdekében szükséges törvénymódosításokról (JÜB) 97/C0372/03 Bizottsági Közlemény a közösségi versenyjog alkalmazásában az érintett piac meghatározásáról Beszámoló az egyetemes postai szolgáltatás és a postai verseny 2004. évi magyarországi alakulásáról. Nemzeti Hírközlési Hatóság, Budapest, 2005. IRM/CKFO/330/2008. Elõterjesztés a bírósági iratok elektronikus úton történõ kézbesítésérõl és az elektronikus tértivevényrõl szóló törvény tervezetérõl Leskinen, Pekka – Karlsson, Kent (1999): Postal Joint Ventures and EC Competetion Law Conciderations. In: Emerging Competetion in Postal and Deliverx Services. Norwell. Magyar Posta Zrt. Éves Jelentés, 2006. Nyilvános Konzultáció a postai szolgáltatásokról. Európai Bizottság, Brüsszel, 2006. Új Magyarország. A Magyar Köztársaság Kormányának programja. Budapest, 2006. www.cisco.com www.irm.gov.hu (letöltés: 2008. június 11.)

Gazdaság – Jog – Társadalom

147

148

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Tóth Zsuzsanna* A TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉGEK A MAI MAGYAR TÁRSADALOMBAN Az esélyegyenlõség megteremtésének lehetõségei1 Bevezetés Jelen dolgozat a mai magyar társadalomban megfigyelhetõ társadalmi egyenlõtlenségeket, és különösképp a társadalmi esélyegyenlõtlenség jelenségét járja körül. Arra próbál választ adni, hogy az esélyegyenlõség megteremtésének milyen lehetõségei vannak, miért fontos a társadalomban jelenlevõ diszkriminatív magatartások kiküszöbölése, és ennek milyen jogszabályi, intézményi és társadalmi hátterei léteznek. A témát azért választottam, mert úgy gondolom, hogy Magyarországon nem indul meg komoly gazdasági fejlõdés, ha a társadalomban továbbra is fennáll az egyenlõtlenség. A cél az lenne, hogy hazánkban olyan gazdasági viszonyok jöjjenek létre, amelyek a feltételrendszereket kedvezõen befolyásolják, annak érdekében, hogy a társadalmi egyenlõtlenségek felszámolódjanak vagy nagymértékben csökkenjenek. A társadalmi egyenlõtlenségnek számos oka lehet. Ezek között találni a gazdasági tényezõket (pl. többszörös depriváció az anyagi források hiánya miatt, vagyis szegénység), társadalmi tényezõket (pl. társadalmi kapcsolatok meggyengülése vagy megszakadása) és kulturális tényezõket (pl. a bõrszín, kor, faji hovatartozás, vallási alapon vagy nemi hovatartozás alapján való hátrányos megkülönböztetés, elõítélet). A gazdasági, társadalmi és kulturális okokon túl társadalmi egyenlõtlenséget idézhet elõ és erõsíthet fel különféle szubjektív tényezõ is (melyek a mentális vagy lelki problémákkal küzdõ embereknél mutatkoznak meg, például a szégyenérzet). Ide tartozik még például az „önromboló” viselkedés (különféle devianciákra kell itt gondolni, mint a drogfüggõség, az alkoholizmus, illetve a prostitúció, melyek könnyen hajléktalansághoz vezetnek) és térbeli faktorok (például az átstrukturálással lépést tartani nem tudó városrészek, ipari övezetek, szegény térségek, kerületek, ahol az egyén sorsa nagyban a térség sorsától függ). A társadalmi egyenlõtlenséget mint jelenséget nem könnyû definiálni és mérni. A nemzetközi intézmények és formációk, mint például az Európai Unió, indikátorokként használ*

végzõs non-profit gazdálkodás szakos hallgató, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

Részletek a Tóth Antal Emlékdíjjal kitüntetett szakdolgozatból, szakdolgozati konzulens: Szegõ Andrea fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

Gazdaság – Jog – Társadalom

149

va próbálják felmérni az európai országokban megtalálható egyenlõtlenségek mértékét. Néhány új indikátor közé tartozik például az állampolgárság és a társadalmi részvétel mértéke. Ha valaki nem beszéli annak az országnak a hivatalos nyelvét, amelyben él, az súlyosan veszélyezteti teljes jogú állampolgárságát, de akár csak a hivatali szolgáltatásokhoz való hozzáférését is. Ide tartozik továbbá az egészség és jólét. Az egészség alatt a rizikófaktorok meglétét, esetleges speciális ellátás iránti igényt értjük. Jólét alatt pedig a mindennapi tevékenységek ellátásának képességét, lehetõségét, a társadalom értékeinek különbözõ területein való részvételt és a társadalmi javakból az egyén szükségleteinek megfelelõ egyenlõ esélyû részesedést értjük. A jólét egyik alapfeltétele a napi, a létfontosságú tevékenység ellátásának képessége (pl. tanulás és az ismeretek alkalmazása, kommunikáció, mobilitás, önellátás: mosakodás, öltözködés, toaletthasználat, étkezés, egészségmegõrzés, otthoni élet: vásárlás, ételkészítés, háztartási tevékenység, mások gondozása stb.) A tevékenységek ellátásának lehetõsége függ az egyén funkcióképességétõl és a környezet sajátosságaitól. A mozgáskárosodott (pl. kerekes székkel közlekedõ) egyén nem tud közlekedni a számára különféle akadályokat képezõ környezetben (pl. lépcsõ, küszöbök, szûk bejáratok). Számára az akadályokkal rendelkezõ környezet hátrányt, a tevékenységek ellátásának korlátozottságát – fogyatékosságot jelent. Sok esetben a roma lakosság körében tapasztalható (már kiskorban jelentkezõ) testi és mentális fogyatékosság pedig az esélyek egyenlõtlenségének az egyik legfontosabb oka és megjelenési formája. Az ellátáshoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya társadalmi egyenlõtlenséget von maga után. További indikátornak számít az egyes alapvetõ társadalmi intézményekhez (oktatáshoz, jogszolgáltatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és társadalmi jóléthez) való hozzáférés mértéke. A felsorolást lehetne még folytatni, de célom elsõsorban annak felmutatása, hogy a társadalmi egyenlõtlenség fogalmába beletartozik, ám tartalmilag mégis elkülönül a diszkrimináció – ami mai szóhasználattal kirekesztést jelent –, az egyenlõtlenség és a szegénység fogalma. Mindhárom, külön-külön és együtt is felerõsítheti a társadalmi egyenlõtlenségeket. Az egyenlõtlenség mint társadalmi probléma a rendszerváltás óta és különösen az utóbbi években önálló témaként folyamatosan jelen van a hazai társadalmi fórumokon. Az egyenlõtlenségrõl és a diszkriminációról mint a társadalmi kirekesztés egy fajtájáról a közéletben értekezni nem mindig elõnyös, s nem következménymentes. Az adott ország politikai kultúrájától is függ, hogy mennyire vállalja fel nyilvánosan ennek a problémának létét, illetve fontosságát. Jó példa erre egy másik, hasonlóan súlyos társadalmi probléma, a szegénység nyilvános napirendre tûzése, ami hosszú ideig blokkolta egy európai szegénységellenes cselekvésterv megvalósulását.

A vizsgálandó probléma A probléma az, hogy e jelenségek – gondolok itt az egyenlõtlenségekre, elõítéletekre és diszkriminációra – jelen vannak a mai magyar és európai társadalomban egyaránt. Egyes társadalmi csoportok körében kiemelkednek: így a fogyatékosok, a romák, a szegények, a munkanélküliek, a rokkantak, a hajléktalanok között. A magyar társadalom leginkább megoldásra váró feladatai a fogyatékosok, romák, szegények problémáinak megoldása. A társadalmi egyenlõtlenség felszámolása közös társadalmi érdek, melynek kiküszöböléséért a vállalati szektor, az állam, a média, az önkormányzatok és a civil szervezetek is egyaránt felelõsek. A társadalmi egyenlõtlenséget olyan jelenségnek látom, ami számos társadalmi csoport életét – különbözõ mértékben és többé-kevésbé állandóan – negatívan befolyásolja, ezért fontos társadalmi probléma. Mennyiben felelõssége a politikának, a kultúrának és a gazdasági életnek

150

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

a hátrányok kiküszöbölése? A gazdasági életben, vállalati szektorban tapasztalható hátrányos megkülönböztethetés, egyenlõtlenség számos formája ellen való harc nem csak egyéni, hanem társadalmi felelõsség is. Minden országnak, így hazánknak is hosszú távú érdeke a társadalomban lévõ egyenlõtlenségek kiküszöbölése, egy kevésbé diszkriminatív jogi-gazdasági társadalmi feltételrendszer kialakítása és a társadalmi esélyegyenlõség kialakítása. Tény azonban, hogy például a nem, a nyelv, a származás, a szexuális irányultság, valamilyen fogyatékosság – s a felsorolás még hosszan folytatható lenne – már akár születésétõl fogva hátrányosabb helyzetbe hozhat valakit embertársainál. Éppen ezért nem elegendõ annak biztosítása, hogy a hátrányos helyzetû személyeket a többiekkel azonos jogok illessék meg; az esélyegyenlõség eléréséhez olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a hátrányokat csökkentik, illetve megszüntetik.

Hipotézis Úgy gondolom, hogy a gazdaság szerkezetét, az oktatás minõségét, a szociális rendszert kell megváltoztatni és modernizálni ahhoz, hogy az elõítéletek megszûnjenek, és ezáltal a magyar társadalmon belül az egyenlõtlenségek lassan, de biztosan kiegyenlítõdjenek. Ehhez nagymértékben hozzá kell járulnia a civil szervezeteknek, az államnak és a médiának is.

Kutatási kérdések Milyen okai vannak annak, hogy a társadalomban perifériára szorult egyéneket (különösen a rokkantakat, a romákat és a szegényeket), a körülöttük lévõ közösség, munkáltatók és munkatársak kirekesztik? Segíthetnek-e és milyen módon a hátrányos megkülönböztetések enyhítésére létrehozott civil szervezetek? Mi az állam, a minisztériumok és a média szerepe a diszkriminációellenes harcban? Milyen tapasztalatok vannak ott, ahol ezzel a kérdéssel foglalkoznak? Ezek azok a kérdések, melyekre a dolgozatomban megpróbálok választ adni.

Kutatási módszerek Három fõ társadalmi csoportot emeltem ki. E három réteg az, ahol minél elõbb változtatásokat kell végrehajtani. Dolgozatomban a romákat és a nem roma származású embereket kérdeztem meg arról, hogy milyen az egymáshoz fûzõdõ viszonyuk, hogyan vélekednek egymásról, stb. Készítettem egy kérdõívet, amely az elõítéletek, egyenlõtlenségek kialakulásának a vizsgálatához fogalmazódott meg. Olyan településeken végeztem a felmérést, ahol romák és nem romák élnek együtt. Feltételezésem szerint az egyenlõtlenségellenes küzdelem megvalósulásának feltétele a vállalati szektorban történõ elkerülhetetlen változtatások. A gazdasági szektorban az egyenlõtlenség felszámolására tett intézkedéseknél nem csak a jogszabályi hátteret kell javítani, hanem a mentalitás és gondolkodásbeli változásokat is szükséges elérni. Ezt pedig korán kell kezdeni, már az oktatás területén. Az államnak és a civil szférának, valamint a médiumoknak szintén nagy felelõsségük van az elõítéletek, egyenlõtlenségek és diszkrimináció felszámolásában. Az egyenlõtlenség és az ez ellen ható intézkedések számos társadalmi csoportot érintenek, beleértve a szegények, a munkanélküliek, a fogyatékkal élõk – rokkantak, homoszexuálisok, romák, hajléktalanok – csoportját. A magyar társadalomban – az európai társadalmaktól eltérõen – a romák és a fogyatékosok, illetve a szegények társadalmi integrációja a társadalmon belüli magas reprezentáltságuk miatt leginkább megoldásra váró feladat. Dolgozatomban tehát

Gazdaság – Jog – Társadalom

151

különleges figyelmet fordítok e három társadalmi csoport, a romák, a fogyatékkal élõk / rokkant személyek és szegények vizsgálatára, hogy általuk illusztráljam az egyenlõtlenségek különféle megvalósulási formáit és a diszkriminációellenes politikák és társadalmi cselekvések sokféléségét, különösképp a foglalkoztatás területén.

Az esélyegyenlõtlenség társadalmi és gazdasági következményei: a szegénység Szegénység és egyenlõtlenségek Magyarországon Anthony Giddens szerint a mai nyugati társadalmakban gyakorlatilag három osztályra bonthatjuk a társadalmat: felsõ-, közép- és munkásosztályra. Utóbbi általában fizikai munkát végzõ emberekbõl áll. E csoporton belül további két jól elkülönülõ réteg található: a felsõ- és alsómunkásosztály. Azért is tartom fontosnak megemlíteni a különbözõ osztályokat, mert véleményem szerint többnyire az alsómunkásosztály a legveszélyeztetettebb: könnyen hajléktalanná vagy munkanélkülivé válhatnak. Ezt a réteget nagyrészt etnikai kisebbségek tagjai alkotják, akik tartósan munkanélkülivé váltak. Ebben az osztályban nagyszámú ember él szegényen, sokuk nem jut elegendõ táplálékhoz és egészségtelen körülmények között él, s így a várható élettartamuk is alacsonyabb, mint a lakosság többségéé. Továbbá a leginkább veszélyeztetett csoportok a fiatalok, a szakképzetlenek és a romák. A teljes idõszakban az átlagosnál jelentõsen magasabb munkanélküliségi ráta jellemezte ezeket a csoportokat. Magyarországon a szegénységgel foglalkozó szakirodalom terjedelme folyamatosan gyarapszik. Az e témában született tanulmányok összefoglalása alapján a magyarországi szegénység összetevõit illetõen a következõ kép tárul elénk. Mindenekelõtt a roma családok a legszegényebbek. Az ezekre a családokra vonatkozó szegénységi ráták nagyon magasak abban esetben, ha a legalsó jövedelem felsõ határát vesszük szegénységi küszöbnek, akkor az összes roma háztartás 69 százaléka, a roma háztartásfõvel rendelkezõ családoknak pedig 72 százaléka szegény. A részletesebb vizsgálat azt mutatja, hogy minél szigorúbb szegénységi definíciót alkalmazunk, annál magasabb lesz a szegénységben élõ cigányok aránya. A longitudinális elemzések szintén azt bizonyítják, hogy a cigány népességnek gyakorlatilag esélye nincs arra, hogy kilábaljon a szegénységbõl.

152

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

1. táblázat Háztartásra vonatkozó szegénységi ráták néhány jelentõsen veszélyeztetett népességi csoportban, Magyarország, 1993 Szegénységdefiníció A háztartásfõ iskolai végzettsége: 8 általános alatt A háztartásfõ iskolai végzettsége: 8 általános Lakóhely típusa: tanya Lakóhely típusa: falu A háztartásfõ foglalkozási státusza: munkanélküli Háztartástípus: egyszülõs háztartás Házastársnagyság: 5 vagy 5-nél több tagú Gyerekszám: 3 vagy annál több A háztartásfõ etnikuma: roma Az összes háztartás

A medián jövedelem 50%

Legalsó decilis

Legalsó kvintilis

8,5

20,8

41,3

8,3

13,9

30,2

9,9 7,9 16,2

18,8 11,7 24,8

42,4 23,8 41

14,3 8,3

22,5 15,3

34,2 22,7

34,2 38,9 4,8

51,9 54,2 10

65,2 69,8 20

Forrás: Világbank országtanulmány, 1996: 84–100. táblázatai alapján. A lakóhely és a képzettség jelentõs hatással van a szegénység mértékére. Az alacsony képzettségû egyéneket és azokat, akik a lakóhelyi hierarchia alsó szegmenseiben (fõként vidéken) élnek, különösen veszélyezteti a szegénység. Azok, akik tanyán élnek vagy olyan háztartásban, ahol a háztartásfõ alacsony képzettségû (8-nál kevesebb osztályt végzett) az átlagosnál kétszer nagyobb valószínûséggel lesznek szegények. A munkaerõpiac szintén fontos szerepet játszik a szegénység befolyásolásában. A munkanélküli háztartásfõvel rendelkezõ háztartások az átlagosnál legalább kétszer nagyobb gyakorisággal válnak szegényekké. A szegénységi ráták magasabbak a legalább három gyereket nevelõ háztartásokban vagy akkor, ha a háztartásfõ 40 évesnél fiatalabb, vagy ha gyermekét egyedül nevelõ szülõrõl van szó. Az idõs (több mint 60 éves) háztartásfõvel rendelkezõ háztartásoknak sokkal nagyobb esélyük van az elszegényedésre, ha az idõs egyén egyedül él.

Gazdaság – Jog – Társadalom

153

2. táblázat A szegénységet befolyásoló életciklus-tényezõk Fiatal

Középkorú

Öreg

Veszélyeztetett csoportok

Egyszülõs háztartások, fiatal házaspárok egy gyerekkel

Elvált családok, családok 3 vagy több gyerekkel

Egyedülállók

Kevésbé veszélyeztetett csoportok

Egyedülállók, gyerek nélküli házaspárok

Házaspárok 2 vagy annál kevesebb gyerekkel, keresõ családfõ

Házaspárok

Forrás: Világbank országtanulmány, 1996: 84–100. táblázatai alapján.

A szegénység átmeneti társadalmakban Társadalmi változások Országonként változó, hogy mely társadalmi rétegek vesztettek sokat az átmenettel. A demográfia nem játszik jelentõs szerepet: a gyermek nélküli háztartások nem kerülték el jobban a szegénységet, mint a társadalom más része. A nemek szerinti eloszlás sem jellemzõ. A lakóhely sem döntõ tényezõ: a vidék néhány államban jobban járt, míg máshol inkább a vesztesek közé tartozott. A nagy vesztesek azok, akik 2000-ben vagy nem álltak munkában, vagy munkanélküliek és romák voltak egyszerre. A lecsúszás legfõbb oka a magasabb iskolai végzettség hiánya volt. Azok a háztartások, ahol a családfõ csak alapfokú (vagy annál alacsonyabb) képzettséggel bír, háromszor akkora eséllyel találják magukat rosszabb életkörülmények között. Az iskolázottság és munkaerõ-piaci teljesítmény szempontjából a társadalom alján élõk mozogtak leginkább lefelé, a szegénység felé. A demográfiai tényezõk, melyek a korábbi szociológiai tanulmányok szerint olyan fontosak voltak a szegények meghatározásánál, nem játszanak szerepet, az egyedül nevelt gyermek ténye sem, és a roma származásnak szintén csekély befolyása van. A piac az embereket „humán tõkéjük” alapján méri, és – hacsak nem mûködik jól a szociális háló – bünteti azokat, akik keveset birtokolnak ebbõl. Tehát a roma származás, vagy az a tény, hogy egy anya egyedül neveli a gyermekét, nem magyarázza a család kedvezõtlen helyzetét. A romák és az egyedülálló anyák a késõ szocializmusban már a szegények között voltak, az átmenet során ez már nem változott. „Örökölt forrása” ez a társadalmi egyenlõtlenségnek. A szocializmus a munkaerõpiacon is hiánygazdasággal operált, ennél fogva túlzott keresletet támasztott minden munkaerõvel szemben, ideértve a romákat és a kisgyermekes egyedülálló anyákat. A romák között közel százszázalékos volt a foglalkoztatottság. A gyermekgondozási intézmények viszonylagos elérhetõsége révén magas foglalkoztatottsági szintet értek el a kisgyermekes, akár egyedülálló anyák között. Könnyen belátható, hogy egy kevésbé szabályozott piacon munkatöbblet mutatkozik, és a romákat bocsátották el elõször. A „piacosodás” aláássa a gyer-

154

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

mekgondozó intézményeket, így kisgyermekes anyáknak nehéz munkát, s fõleg az egyedülálló anyáknak, megfizetett munkát találni. És a munkaerõpiacról való kikerülés – az alacsony iskolázottsági szinten felül – fontos forrása a szegénységnek. Jóllehet vitatható, hogy a munkaerõpiaci mozgások jobban érintették az egyedülálló anyákat és a romákat, mint másokat, mindkét esetben az iskolázottság révén érvényesül a mechanizmus, tehát sem az etnikai, sem a nemi egyenlõtlenségek nem növekedtek az átmenet idején.

Jövedelemegyenlõtlenség és szegénység Tóth István György alábbi megállapításai alapvetõen fontosak: „…az egyenlõtlenségek nagysága Magyarországon kezdetben nem volt és késõbb sem vált kiugróan magassá az európai országokban mérthez képest sem…” (Tóth, 2004: 326–327). A jövedelmek egyenlõtlensége a következõképpen alakult a tanulmány szerint: a jövedelemegyenlõtlenségek 1962 és 1982 között alapvetõen csökkentek, majd 1996 és 2001 között lényegileg nagyon kicsit emelkedõ, inkább csak stagnáló trendet tapasztalhattunk. Mára mindez még inkább növekvõ tendenciát mutat. Speciális korcsoportok szegénységi kockázata Számos elemzés utal a szegénység és az életkor közötti szoros korrelációra. A szegénységnek van egy saját életciklus eleme. Az emberek általánosságban nagyobb kockázatnak vannak kitéve gazdaságilag inaktív életciklusaikban, mint életük egyéb idõszakaiban. A kilencvenes években a gyermekszegénység a fejlett országok többségében növekedett, 2000-re a gyermekszegénység emelkedést mutatott mind a nyolcvanas, mind a kilencvenes évek közepéhez képest. Az Unió és a tagjelölt országok együttesében élõ gyerekek jellemzõen nagyobb szegénységi kockázatnak vannak kitéve, mint a népesség átlaga. A gyerekek szegénységi rátái 7% (Dánia, Svédország) és 32% (Törökország) között változnak. Az országok többségében a gyermekek szegénységi rátái magasabbak a népesség átlagánál. A 64 évnél idõsebbek szegénységi rátái alacsonyabbak, mint az általános szegénységi értékek (Kolosi – Tóth – Vukovich, 2006). Szerkezeti változók: foglalkoztatottsági ráták A foglalkoztatottság és a szegénység közötti kapcsoltatnak nagy fontosságot tulajdonítanak az EU-ban. Az eredmények azt mutatják, hogy a különbözõ országokban a magasabb szintû foglalkoztatottsággal általában alacsonyabb mértékû jövedelemegyenlõtlenség párosul. Intézményi változók: szociális közkiadások A jóléti programok megváltoztatják a jövedelem eloszlását az egyének és háztartások között. Minél nagyobbak a szociális kiadások, valószínûleg annál egyenlõbb lesz a jövedelmek eloszlása és annál alacsonyabb lesz a relatív szegénység aránya az adott társadalomban. A szegénység elterjedtsége, negatív korrelációt mutat a szociális célokra fordított kiadások GDParányos mértékével.

Gazdaság – Jog – Társadalom

155

A gyermekszegénység Foglalkoztatás, munkaerõ-piaci helyzet javítása A gyermekszegénység egyik fõ oka a szülõk munkahiánya, kivált, ha egyik szülõ sem dolgozik. A foglalkoztatás hosszabb távú javítására az Új Magyarország Fejlesztési Terv, a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv, valamint számos humánerõforrás operatív fejlesztési terv részletes programokat tartalmaz. Mindezek kedvezõ hatással lehetnek a gyermekes családok (gyermekek és szülõk) helyzetére is. Itt ezek közül csupán azok a részletcélok kerülnek kiemelésre, amelyek közvetlenül a gyermekes családok helyzetét befolyásolják kedvezõen. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások Minden eddigi – hazai és nemzetközi – tapasztalat szerint a pénzbeli és természetbeni gyermekellátások közül a gyermekszegénység csökkentésének egyik leghatékonyabb eszköze az univerzális, minden gyermeknek nyújtott családi pótlék. A szegénység kockázata a harmadik gyerektõl ugrásszerûen emelkedik a gyermekek számának növekedésével. A sokgyermekes családok tehát kiemelt figyelemben részesülnek. A mélyszegénység pénzbeli ellátások révén történõ enyhítésének több eszköze van, jóllehet más típusú természetbeni ellátások vagy személyes szolgáltatások nyújtása is kiemelten fontos. A természetbeni ellátások – iskolai étkezés, könyv, tanszer, gyerekes családok szociális bérlakása, üdülés, közlekedés – szegénységcsökkentõ, esélyjavító, integráló hatása igen jelentõs lehet. Lakás, lakhatás feltételeinek, minõségének, biztonságának javítása A megfelelõ lakás ma az élet minõségének egyik legfontosabb eleme. Az elfogadható minõségû és megfizethetõ költségû lakás a család és a gyerekek jólétének, egészségének nélkülözhetetlen kerete. A gyerekszegénység és a lakásszegénység nagyon sok szálon kapcsolódik össze. A szegény, nyomorgó családok lakásviszonyai is nyomorúságosak. A szûkös és rossz lakásviszonyok kihatnak az egész család, a gyerekek mindennapi életére, elmélyítik az esélyek egyenlõtlenségét, megnehezítik a szegénységbõl való kitörést. Több százezerre tehetõ a túlzsúfolt, komfort nélküli, szükséglakások száma, az ilyen „lakások” gettósodó falvakban vagy településrészeken növekvõ mértékben koncentrálódnak. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítõ intézmények és szolgáltatások, a szegregáció csökkentése Magyarország jól kiépített intézményrendszerrel rendelkezik: védõnõi, bölcsõdei, óvodai, közoktatási hálózat mûködik, ami lehetõséget jelenthetne a szegénységben élõ gyerekek hátrányainak ellensúlyozására. Ismeretes azonban, hogy éppen a legkedvezõtlenebb helyzetû családok és gyerekek szorulnak ki az ellátásból, illetve szorulnak be a legkevésbé igényes és eredményes ellátásokba.

156

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

A szolgáltatásokhoz történõ hozzáférés egyenlõ esélyeinek biztosításához elengedhetetlen a fejlesztés, a szolgáltatások színvonalának jelentõs emelése, a szegregáció minden formájának megszüntetését lehetõvé tevõ szabályozás, valamint az intézmények és szolgáltatások feladatkörének, illetve finanszírozási, adminisztrációs és ellenõrzési rendszerének átalakítása. Magyarországon világviszonylatban kiemelkedõen erõs a szegregáció, a közpénzekbõl finanszírozott intézmények esetében is. A közös forrásokból fenntartott intézmények színvonala rendkívül egyenetlen, és ez összefügg azzal, hogy elsõsorban melyik társadalmi csoport gyerekeit szolgálják. A cél az esélyegyenlõség erõsítése a nevelés, az oktatás és képzés intézményeiben, a gyermekeket és családokat segítõ alapszolgáltatások és szakszolgáltatások rendszereiben. A szegregáció csak akkor enyhíthetõ, ha minden intézmény és minden szolgálat mindenki számára elérhetõ. Olyan jogi, finanszírozási eszközökre van szükség, melyek az intézményeket érdekeltté teszik ebben.

Saját interjúk az elõítéletek és az egyenlõtlenségek vizsgálatához Az elõítéletek, egyenlõtlenségek vizsgálatához 25 roma családot és 25 nem roma családot kérdeztem meg, olyan dél-magyarországi településekrõl (Taksony, Dunaharaszti, Áporka, Délegyháza), ahol többségében ugyan nem roma származású emberek élnek, de a falu külsõ határán, egy elkülönült kis településrészen. A kérdõívet két részre bontottam, az egyiket a roma származásúaknak, a másikat a nem romáknak készítettem. Az eredmény számomra is meglepõ volt. Ugyanis a nem romák igen nagy elõítélettel vannak a roma származásúak felé, a beidegzõdéseken, a nevelésen meglátszik, hogy mielõtt jobban megismerné embertársa eltérõ kultúráját, szokásait, értékrendjét inkább a megszokott, mástól származó, beidegzõdött válaszokat hallottam vissza. A meglepõ nem ebben van, hanem a következõben: a romáknak ezzel szemben egyáltalán nincs semmilyen elõítéletük a nem romákkal szemben, nincsenek sztereotípiák, nincsenek megszokott, általánosságban elterjedt vélemények. Õk csak azt mondják, hogy ha a magyarok nyitni próbálnának feléjük és megismernék a kultúrájukat, szokásaikat vagy közös programokra együtt mennének el, akkor lehet, hogy a véleményük megváltozna. A nem romák többségében azt állítják, hogy ha a gyerekeiket tisztábban járatnák, és õk maguk is azok lennének, dolgoznának, és nem lopnának, akkor szívesen élnének ilyen családok szomszédságában, vagy a gyerekeiket is nyugodtan engednék el a roma családok gyermekével is. Még egy igen érdekes tény mutatkozott: a megkérdezettek 90 %-a – beleértve romát és nem romát – azt állítja, hogy 10-20 évvel ezelõtt a helyzetük szinte egyforma volt és e két csoport között csak mára nõtt jelentõsen a különbség. Tehát a nem romák úgy érzékelik, hogy a cigány családok helyzete nagymértékben romlott, ugyanakkor az õ helyzetük is, viszont a különbség még mindig igen nagy közöttük. A megkérdezett nem romák között legalább a csoport fele élete során már dolgozott együtt roma származásúval. Az erre vonatkozó kérdések 60%-ában, vagyis több mint a felénél igen jó véleménye volt a munkavégzés területén. A válaszadók közül sokan azt mondták, hogy amelyik roma dolgozik, az a munkájában nagyon precíz és lelkiismeretes, viszont a külsõ jegyeket megvizsgálva azt állapíthatom meg, hogy a nem romák többségi véleménye, hogy az alapvetõ higiéniát betartják, de igazából csak ünnepnapokon tiszták és csak akkor mondhatók jól öltözötteknek. A belsõ tulajdonságokat tekintve egyik csoportról sem vonható le végleges következtetés. Mivel a válaszok igen eltérõek voltak, ezt inkább egyénekre lebontva válaszolták meg és nem általánosságban.

Gazdaság – Jog – Társadalom

157

A romák válaszaiból kiderült, hogy õk nyitottak arra, hogy nem roma családokkal együtt nyaraljanak, de ez fordítva nem különösebben igaz. A legérdekesebb, az utolsó kérdésre adott válaszok voltak. („Mi az a 3 szó, ami legelõször eszébe jut a roma / magyarok szó hallatán?”) A nem romák leggyakrabban a „bûnözés, ápolatlan, segélyekbõl élõ” szót használta, a romák viszont az „elõítélet, lenézés” szavakat. Ami azért izgalmas, mert ebbõl kiderül, hogy a nem romáknak olyan szavak jutottak elõször eszükbe, amit Magyarországon a „többség” használ, annak ellenére, hogy a velük együtt élõ romák nem lopnak, nem járnak segélyekért és még csak nem is igazán jellemzõ, hogy ápolatlanok. Mindebbõl kiderül, hogy elõítéletek, beidegzõdések igenis jelen vannak hazánkban. Ezen változtatni kell, hogy egy olyan magyar társadalom jöjjön létre, ahol minden ember egyenlõ, és nincsenek kirekesztett csoportok.

Összefoglalás Az emberek különbözõ csoportjainak szükségleteit egy közösségben nem könnyû meghatározni, és fõleg nehéz azokat összhangba hozni. Sok esetben az emberek nem elég nyitottak, hogy állásfoglalásaikat, véleményeiket, és érzelmeiket kinyilvánítsák. A közösségi szükségletek és eredmények nem tárulnak fel addig, amíg egy krízishelyzet be nem következik. Ezért szükséges, hogy minél pontosabban meghatározzuk a lakossági szükségleteket, prioritásokat és elkészítsük a közösség hosszú távú stratégiai tervét. A tervezés és a cselekvési terv kidolgozása azonban a közösségi szükségletek és elvárások pontos, sokoldalú ismerete nélkül eredményesen nem végezhetõ el. A magyar gazdaságban a fokozatos szerkezeti átalakulás folyamatosan zajlik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, hogy a hazai foglalkoztatottság növekedése a meglevõ munkahelyek megõrzésén és az új munkahelyek létrehozásán egyaránt múlik. A versenyszféra és a közszféra területén is szerkezeti átalakulások zajlanak. A társadalmi egyenlõtlenségek felszámolásának egyik módszere a foglalkoztathatóság javítása. Ez azt jelenti, hogy az emberek tudását, készségeit fejleszteni kell annak érdekében, hogy alkalmassá váljanak a foglalkoztatásra, ösztönözni és segíteni kell az álláskeresést, a munkaerõpiacra való belépést és visszatérést. Olyan programoknak kell készülniük, amelyek figyelemmel vannak az egyes munkavállalói csoportok sajátos helyzetére, és igazodnak a gazdasági lehetõségekhez és a helyi munkaerõés piaci sajátosságokhoz. Intézkedések szükségesek a munkanélküli és inaktív emberek elhelyezkedésének segítésére, különösen segíteni kell a megváltozott munkaképességû embereket, a fiatalokat, az idõsebb munkavállalókat, az alacsony iskolai végzettségûeket és a nõket. Erre vonatkozóan folyamatosan kell adatokat gyûjteni a nem, a kor, az iskolai végzettség, és a munkaerõ-piaci státusz alapján. Amint a dolgozatban felvázoltam, a társadalmi egyenlõtlenségnek számos formája létezik. A diszkrimináció és a szegénység két hasonló problémakört lefedõ fogalom, a hátrányok strukturált jelenlétét vonja maga után. E két jelenség különösen a hazai cigányság esetében halmozottan jelentkezik. „Míg a szegénység különbözõ mértékben sújtja a különbözõ etnikai csoportokat, a közhiedelemmel ellentétben Magyarországon a szegények többsége nem roma. Ennek ellenére a szegénység a romák körében koncentrált, rendkívül nagy és a szociálpolitikai ellátások csak nagyon kis mértékben enyhítik” (Ferge – Tausz – Darvas, 2002). Mint láttuk, a cigány népességnek a többségi társadalomhoz viszonyított helyzete az elmúlt 150 esztendõben többször változott. Az 1900-at megelõzõ idõkben, valamint az államszocialista

158

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

idõszakban voltak a társadalmi távolságok a legkisebbek, és az 1989-et követõ idõszakban alakult ki a legnagyobb társadalmi távolság. Míg a huszadik század elsõ évtizedeiben a cigányok helyzete sosem volt kedvezõ és fõleg a nyomor jellemezte õket, mégis a helyi munkamegosztási rendszer részesei voltak és termékeik, munkaerejük iránt tényleges munkakereslet mutatkozott. A rendszerváltás óta azonban a cigány lakosságot egyre nagyobb szegénység jellemzi tehát, és korábban sem kedvezõ társadalmi megítélésük egyre inkább romló tendenciát mutat. „A többségi társadalom a cigányokat „feleslegesnek” látja, olyan embercsoportnak, akik segélyekbõl élnek, és semmivel sem járulnak hozzá a közjóhoz” (Ladányi – Szelényi, 2004: 56). Számos vidéki településen, ahova a roma lakosság beköltözik, onnan a többségi lakosság szinte „ elmenekül”, így ezekben a falvakban újfajta gettók jönnek létre, melyek különböznek a korábbi cigánytelepektõl. Az itt felnõtt gyermekeknek egyre kevesebb esélyük lesz arra, hogy integrálódjanak a magyar társadalomba és gazdaságba. A diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés nem csak az oktatás, hanem a foglalkoztatás terén is érinti õket. A gazdasági rendszer átalakulásával a romák foglalkoztatási helyzete egyre romlik, és kérdéses, hogy a diszkrimináció ellen ható intézményi keretek ezt a folyamatot meg tudják-e állítani, illetve le tudják-e lassítani. A másik oldalon, amint láttuk, a fogyatékos emberek szintén a társadalom azon csoportja közé tartozik, mely különös intézkedésre szorul társadalmi beilleszkedéséhez. A rokkant és fogyatékos emberek heterogén csoportot alkotnak, tagjai – a látás-, hallássérült, mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott, kommunikációban számottevõen korlátozott és autizmussal élõ vagy súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek – eltérõ szükségletekkel rendelkeznek. A fogyatékos nõket, illetve az etnikai kisebbséghez tartozó fogyatékos embereket többszörös diszkrimináció sújthatja. A velük kapcsolatos intézkedéseket tehát egyéni szükségletek alapján lenne célszerû megtervezni. A rászorultság, illetve a legsebezhetõbbek fokozottabb védelmének elve alapján biztosítani kell az esélyegyenlõség megteremtéséhez szükséges intézkedések és feladatok, valamint a fogyatékos személyeknek nyújtott szolgáltatások és támogatások rendszerének differenciálását a társadalmi hátrányok minimalizálása érdekében. Így lehetne elõsegíti a társadalmi kohézió megteremtését és a fogyatékos személyek valós társadalmi beilleszkedését.

Konklúzió A társadalmi szemlélet megváltozásában akkor bízhatunk, ha a fogyatékos személyek, illetve a hazai cigányság a mindennapokban tudnak együtt élni a többségi társadalom tagjaival. Ezért minden intézkedésnek az integrációt kell szolgálnia, különös tekintettel az oktatás, a szociális és gyermekvédelmi ellátás, a foglalkoztatás, a kultúra és mûvelõdés, a sport és a turizmus területén. Szükséges, hogy valamennyi képzési rendszerben (közoktatás, szakképzés, felsõoktatás, felnõttképzés) folytatódjék az integrált képzési formák elterjesztése, növekedjék a fogyatékos gyermekek és felnõttek sajátos neveléséhez, oktatásához és képzéséhez szükséges feltételekkel rendelkezõ oktatási és képzési intézmények száma. A társadalmi tudat formálásában igen fontos szerepe van az érintetteknek, a személyes példamutatásnak, a pozitív példák bemutatásának. Ennek érdekében támogatni szükséges a fogyatékos személyek és a romák önálló életvitel-mozgalmait; a sportban, a kultúra, a mûvelõdés területén tehetséges fogyatékos fiatalok tevékenységét, az értelmiségivé válást, a fogyatékos személyek fõiskolai, egyetemi tanulmányait. A foglalkoztatást illetõen pedig a vállalati szférának nagy a felelõssége mind a fogyatékos, rokkant személyek, illetve a romák munkaerõ-piaci integrálásában, mind pedig a diszkriminációellenes helyes gyakorlatok, jó példák kialakításában.

Gazdaság – Jog – Társadalom

159

Úgy gondolom, hogy a magyar társadalomnak legelõször egy „szemléletformálási programon” kellene részt vennie. Így a felnövekvõ generációt, a gyerekeket, már olyan szellemben nevelné, hogy természetes legyen az embertársak egyenlõsége és a kirekesztés elutasítása. Majd, ha ez a generáció felnõ és a felvetésem helytálló, a társadalmi egyenlõtlenség jelentõs mértékben visszaszorulna, és az azt követõ generációnál ez még eredményesebb lenne. Ugyanis ezzel a szemlélettel már a gyermekét is aszerint nevelné, hogy minden ember egyenlõ. Véleményem szerint a mostani felnõtteket már nem lehet „megnevelni”, a bajt mindig a gyökerénél fogva kell megváltoztani, és olyan irányba fordítani, hogy az emberek tudjanak egymás mellett úgy élni, hogy a diszkrimináció és az egyenlõtlenség fogalmát ne is ismerjék. A dolgozatomban azt próbáltam bemutatni, hogy ha az állam olyan feltételrendszereket, viszonyokat hoz létre hazánkban, amelyeket a fentiekben említettem, akkor a társadalmi egyenlõtlenségek felszámolódnak, vagy legalábbis nagymértékben csökkennek.

Felhasznált irodalom Allport, Gordon W. (1999): Az elõítélet. Budapest, Osiris Kiadó. Ferge Zsuzsa – Tausz Katalin – Darvas Ágnes (2002): Küzdelem a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen. Esettanulmány Magyarországról. 1. kötet. Budapest, Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Közép- és Kelet-európai Iroda. http://www.ilo.org/public/ english/region/eurpro/budapest/download/combating_poverty_vol1_hu.pdf. (Letöltés ideje: 2007. december 28.) Giddens, Anthony (2003): Szociológia. Budapest, Osiris Kiadó. Gyõri Szabó Róbert (2006): Kisebbség, autonómia, regionalizmus. Budapest, Osiris Kiadó. Kemény István – Janky Béla – Lengyel Gabriella (2004): A magyarországi cigányság 1971–2003. Budapest, Gondolat Kiadó. Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (2006): Társadalmi riport 2006. Budapest, TÁRKI. Ladányi János – Szelényi Iván (2004): A kirekesztettség változó formái. Budapest. Rawls, John (1997): Az igazságosság elmélete. Budapest, Osiris Kiadó. Tóth István György (2004): Jövedelemegyenlõtlenségek – tényleg növekszenek, vagy csak úgy látjuk? In: Bertalan László (szerk.): Metodológia, társadalom, gazdaság. Budapest, Közgazdasági Szemle Alapítvány. Világbank országtanulmány (1996): Magyarország: szegénység és szociális támogatások. Nemzetközi Fejlesztési és Beruházási Bank.

160

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

SZAKDOLGOZATI ANNOTÁCIÓK 2008

Gazdaság – Jog – Társadalom

161

Demeter Ildikó Jennifer* AZ INTERNET NYÚJTOTTA LEHETÕSÉGEK A KERESKEDELMBEN KIVÁLTKÉPP A TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉN** Internet. A civilizált társadalmakban már szinte mindenki tudja, mit takar ez a szó. Sõt, sokan már el sem tudnák képzelni az életüket nélküle, annyira a mindennapok szerves részévé vált. És való igaz, az internet, megjelenése óta számos területen hozott változást mindennapjainkba, s egyre nagyobb szerepet játszik munkahelyi, iskolai és privát életünkbe is. Magyarország ugyan még európai viszonylatban is az utolsók között található, ami az internet hozzáféréssel rendelkezõk, illetve a gyakori internethasználók számát illeti, azonban ezek száma évrõl-évre növekvõ tendenciát mutat. Éppen ezért a vállalatok sem hagyhatják többé figyelmen kívül az internet rohamos térnyerését, és nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a világháló nyújtotta lehetõségek kiaknázására. S hogy miért is olyan fontos ez? Mert haladni kell a korral, és észre kell venni, hogy az internet használata, a world wide web-en való megjelenés egyrészt növeli a vállalatok mûködésének hatékonyságát, másrészt pedig lassan kiszorulnak a piacról azok a vállalatok, amelyek az internetet nem tudják valamilyen formában vállalati tevékenységükbe integrálni. Azaz elmondhatjuk, hogy az internetben rejlõ lehetõségek kihasználása jelentõs mértékben járulhat hozzá a versenyképesség fenntartásához. Ezzel a dolgozattal az volt a célom, hogy bepillantást nyújtsak a magyar háztartások és a vállalatok internet-használatába, illetve, hogy bemutassam az internet nyújtotta lehetõségeket a kereskedelemben, és ezen belül is az idegenforgalmi szolgáltatások kereskedelmével foglalkozó vállalatoknál. Az idegenforgalomban szerzett személyes tapasztalataim alapján ugyanis úgy véltem, hogy a turisztikai szolgáltatók még nem ismerték fel teljes mértékben az internet jelentõsségét. Kutatásaimmal egyrészt ezt a személyes meglátásomat szerettem volna alátámasztani, illetve azt a feltételezésemet kívántam megerõsíteni, miszerint a turisztikai szolgáltatások fogyasztói pedig, igenis jelentõs mértékben támaszkodnak az internetre a turisztikai szolgáltatások kiválasztása, megvásárlása során. A különbözõ intézetek által, a turisztikai szolgáltatások online-kereskedelme területén végzett felmérések igazolni vélik azt a feltevésemet, miszerint az online-turizmus (bár szolgáltatási jellegébõl adódóan kiválóan hasznosíthatná az e-kereskedelemben rejlõ lehetõségeket) hazánkban még mindig gyerekcipõben jár. S különösen igaz ez az utazási irodákra, amelyek az internet felhasználásában jelentõsen lemaradnak a szállodák, vagy légitársaságok mögött. A lakosság körében végzett kutatásomból kiderült egyrészt, hogy valóban sokan használják az internetet utazásaik megszervezése során, másrészt pedig, hogy a lakosság turisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos internet felhasználásának elsõdleges célja az információkeresés, tájékozódás, de már jó páran használják az internetet online foglalásokra is.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Papp Ferenc, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Girnt József

162

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Az internet szerepe a vállalatok és a háztartások életében továbbra is növekvõ tendenciát mutat tehát, és felhasználásának lehetõsége is egyre szélesebb körûvé válik. A vállalatoknak pedig fel kell ismerniük ezeket a lehetõségeket, ha a jövõben is fent kívánják tartani versenyképességüket.

Dóka Ágnes* A MAGYARORSZÁGI LOVASÉLET GAZDASÁGI SZEMLÉLETÛ BEMUTATÁSA** Szakdolgozatom a lovas éveim során szerzett tapasztalataimat, és az elmúlt egy év alatt végzett kutatómunkám eredményeit tartalmazza. A hazai lovasturisztikai és lovas vállalkozások szemszögébõl vizsgálom és mutatom be a magyar lovaséletet és lovas gazdaságot. A témával kapcsolatban sem lovasgazdasággal foglalkozó szakirodalomra, sem egységes forrásanyagra nem számíthattam. A dolgozatban szereplõ adatok és statisztikák fõleg saját kutatásom eredményei. Ezeket összevetettem a másodlagos forrásként szolgáló, a Magyar Turizmus Zrt. 2006-os tanulmányával, mely a magyar lakosság utazási szokásait tárta fel. Jelenleg a lovasgazdaság minden ágazata reformra szorul. Virágzó lótenyésztésünk helyén veszteséges állami méneseket találunk; lovasgazdáink finanszírozási nehézségekkel küzdenek; világbajnok sportolóinktól megvonják a támogatásokat; a hobbilovaglás mint szabadidõs tevékenység sokak számára még mindig elérhetetlen; a lótartás egyenesen luxusszámba megy. A hiányos állami szabályozás és a lovas szakemberképzés problémái oda vezettek, hogy a lovasturizmust elsõként feltaláló Magyarország sereghajtóként kullog a lovas vendégeket fogadó országok sorában. A világhír már csak a múlté. Dolgozatomban a lovasturizmuson mint a lovasgazdaság jelenleg legjobban fejleszthetõ szegmensén keresztül elemzem azt a gazdasági-társadalmi környezetet, amelyben ezek a vállalkozások ma mûködnek. Külön figyelmet szentelek a piaci viszonyok feltárására mind keresleti, mind kínálati szempontból. Foglalkozom a lovas létesítmények mûködési mechanizmusaival, a marketingtevékenység hiányosságaival, és pénzügyi elemzéseket készítek egy fiktív lovas vállalkozásról. Alaptézisem, miszerint hazánkban a nehéz gazdasági körülmények ellenére is érdemes lovas szolgáltatással foglalkozni, beigazolódni látszik. Ennek elérése érdekében megfogalmazott javaslataim a dolgozat utolsó fejezetében kapnak helyet.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Juhászné Ábry Ilona mestertanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Horváth István

Gazdaság – Jog – Társadalom

163

Erõs Judit* ÖNKORMÁNYZATI GAZDÁLKODÁS** Szakdolgozatom témája az önkormányzati gazdálkodás. Ennek keretén belül a Budapest Fõváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának mûködését vizsgáltam meg. A pénzügyi gazdálkodás témakörében elemeztem a 2007. évi költségvetési javaslatot, amelyben részletesen megvizsgáltam a tervezett bevételeket és kiadásokat. Ahhoz, hogy az elemezésem teljes körû legyen, az elmúlt három év költségvetését is alapul véve, a kerületben tapasztalható tendenciákat is bemutattam. A bevételeket vizsgálva arra a megállapításra jutottam, hogy az önkormányzat bevételei között egyre nagyobb szerepet kap a helyi iparûzési adó, valamint a bevételi források közötti részarány növekedését mutatja a fõváros által visszaosztott gépjármû és személyi jövedelemadó is. A kiadások tekintetében a legnagyobb részt a személyi juttatások teszik ki. Ez évrõl évre növekszik csakúgy, mint az egyéb támogatásokra fordított összegek. Ezután rátértem a gazdálkodás feladatokhoz kapcsolódó vizsgálatára. Ehhez a leginkább mérvadó közoktatási alapfeladat helyzetét és finanszírozását vizsgáltam meg. Az Újpesten tapasztalható változásokat elemeztem annak fényében, hogy milyen események elõzték meg az átalakításokat, ezek mennyire kapcsolódtak a IV. kerületi önkormányzat gazdasági helyzetéhez, és mennyi az országos változásokhoz. Mindezek után arra a megállapításra jutottam, hogy az önkormányzat elérte a közoktatás esetében a finanszírozhatóság határát. Ebben közrejátszik a tanulólétszám csökkenése is, amely az elkövetkezendõ 10 évben nem mutat jelentõs változásokat. A csökkenõ tendencia szinte folyamatos. Ugyanígy a közoktatási rendszer mielõbb átalakítását kényszeríti ki a támogatások csökkentése. A IV. kerületi önkormányzat által fenntartott 21 alapfokú oktatást ellátó közoktatási intézménye közül legalább 2-3 intézmény megszüntetésével/ összevonásával lehet elérni azt, hogy az iskolák kihasználtsága újra elérje azt a szintet, amelyben a fenntartásuk ésszerû. Van ugyanis olyan iskola, amelynek a kihasználtsága nem éri el a 60%-ot sem. Éppen ezért ezeknél az intézményeknél a legoptimálisabb megoldás az, ha hasonló kihasználtsággal mûködõ iskolákkal összevonásra kerülnek. A másik fontos mutató, amely az iskolák hatékonyságát méri, a ráfordítás és eredményesség hányada. Ez a kerület több iskolájában az elemzõk által igen rossznak minõsített eredményt mutat. Ezen intézmények esetében a legésszerûbb megoldás az alapítványi formában való további mûködés lenne. Dolgozatomat úgy készítettem el, hogy minden döntést pusztán gazdasági, pénzügyi alapon vizsgáltam. Úgy gondolom azonban, hogy a közoktatás átszervezésénél figyelmet kell fordítani az iskolák hagyományaira, és mindenképpen olyan megoldásokat kell keresni, amelyek az intézmények további mûködését/mûködtetését célozzák.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Székács Anna fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: T. Kovács Beáta

164

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Fülöpné Nagy Andrea* AZ AUTISTA SEGÍTÕ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE AZ AUTISTÁK ESÉLYEGYENLÕSÉGÉNEK MEGTEREMTÉSÉÉRT** Dolgozatom alapállítása, hogy az autisták komplex rehabilitációs ellátása jelenleg Magyarországon gyermekkorban hiányosan, a felnõtt emberek esetében szinte egyáltalán nem megoldott. A dolgozatom célja, hogy bemutassam a gyöngyösi Autista Segítõ Központ tevékenységét és módszereit, mellyel az autisták rehabilitációs ellátását teremetik meg, ezzel esélyt adva, hogy a képességeikhez mérten fejlõdhessenek, dolgozhassanak és a társadalom hasznos tagjai lehessenek. Diplomamunkámban vizsgálom annak az okát, hogy miért ennyire hiányos a fogyatékos ellátás hazánkban. A kérdéssel kapcsolatban megfogalmazott hipotézisem, hogy az autisták egész életen át tartó ellátása, társadalmi integrációja a non-profit szervezetek, az állam és a társadalom közös feladata. Ennek kapcsán dolgozatomban feltételezem, hogy minden oldalról megfogalmazhatóak hiányosságok. A különbözõ szegmenseket vizsgálva feltételezésem igazolást nyert. Az ellátórendszer hiányossága többek között az állam jóléti kiadásainak csökkentésének tudható be ami nem egyenesen arányos a civil szervezetek megerõsödésével, elegendõ szervezet számával. Ennek következménye, hogy a szociális kereslet egyes, fõként speciális területen nem kielégített. A társadalomtól eddig elzárt intézményekben élõ fogyatékosokkal szembeni elõítéletesség igen erõs. Nincsenek hagyományai a másság elfogadásának, ezért a civil társadalom a fogyatékosok igényeire csak rugalmatlanul képes reagálni. Az autizmus fejlesztési módszereit kutató törekvéseknek hazánkban 20-30 éves lemaradása van Nyugat-Európához képest, emiatt a szakemberek száma nem elegendõ. A statisztikai adatok hiánya miatt a valódi igény sem mérhetõ fel, ennek következtében komplex ellátórendszer nem alakítható ki. Második kutatási kérdésem: milyen külföldi tapasztalatok vannak a fogyatékosok ellátása terén, ezek mennyire hatékonyak? A nyugat-európai országokban 30 évvel ezelõtt kezdtek el a fogyatékosokról, többek között az autistákról gondoskodni. Több helyen is sikerült olyan teljes körû ellátást kialakítani, melynek keretén belül minden fogyatékos sérültség mértékétõl függetlenül megtalálhatja a helyét. A vidéken elhelyezett fogyatékosok társadalmi integrációja könnyebb, mint a nagyvárosi, az autisták életritmusához jobban illeszthetõ a vidéki periodikusan ismétlõdõ munka. A farmokon élõ emberek napi terápiáját az egyénre szabott munka, a napi tevékenységek jelentik. A majorságokon kellõ számú képzett szakember végzi a fejlesztést. Fontos, hogy a szakmával kapcsolatos tanulás az õ esetükben folyamatos. A fejlesztési tervek, a majorságok bõvítésére, menedzsmentszemlélet kialakítására terjednek ki. A nemzetközi szintû kommunikáció fõként a tapasztalat cserére vonatkozik. Fontos, hogy a vizsgált országok többségében az állami finanszírozás a mûködési költségek terén 100 %.

*

Non-profit gazdálkodás szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Szegõ Andrea fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ kozulens: Ébner Gyuláné

Gazdaság – Jog – Társadalom

165

Harmadik kutatási kérdésem: mennyire segíti az Autista Segítõ központ tevékenysége, feltételrendszere az autisták komplex rehabilitációjának megteremtését, társadalmi integrációját? A szervezet alapításától kezdve a fogyatékosok egész életen át tartó ellátását tartja a legfontosabbnak. Az intézmény az elmúlt nyolc év alatt folyamatosan fejlesztette intézményeit, mára már a felnõtteket ellátó majorság is megépült. A foglalkoztatásban és terápiás környezet megteremtésében követik a nyugat-európai példát. A finanszírozás kapcsán még vannak nehézségeik, jelenleg kutatják a lehetõségeket a fenntartásra. Az állam által biztosított normatíva a legsoptimistább számítások szerint is a költségvetés 70 %-át fedezi. A külföldi példákból nem másolható le a társadalmi integráció. Másfél év alatt kell a környezettel a fogyatékosokat elfogadtatni a befogadó faluban, amire más országokban több évtized jutott. A hipotézisem, hogy az Autista Segítõ Központ munkája társadalmi szemléletváltás, megfelelõ állami szerepvállalás, a szociális ellátás speciális igényeire reagáló, hiánypótló tevékenységet folytató civil szervezetek létrejötte és munkája nélkül önmagában nem oldja meg a fogyatékosok problémáját, illetve, hogy a külföldi tapasztalatok nem ültethetõek át teljes mértékben a hazai gyakorlatba, beigazolódott.

166

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Horváth Tímea* DROGERIE MARKT BABA BÓNUSZ PROGRAMJA MAGYARORSZÁGON** Szakdolgozatom témája a Drogerie Markt Baba Bónusz kampánya, amely 2003-ban indult el Magyarországon. Az Ausztriában sikeresen debütáló programot vette át az osztrák dm magyarországi leányvállalata, amely figyelembe véve a helyi piaci adottságokat, alakította ki a programot a magyar közönség számára. A baba bónusz azért keltette fel az érdeklõdésemet, mert elõtte nem hallottam egy olyan cégrõl sem, amely több éven keresztül kapcsolatot tartana a kismama célcsoporttal. Érdekes, hogy a programnak nincs nagy marketing támogatása, nem hallani róla a különbözõ médiumokban, mégis évrõl-évre ismertebb a célcsoport számára, egyre több kismama válik a program tagjává. Ez a manapság egyre népszerûbb direkt marketing eszközének használatával, illetve a „szájhagyomány” jelenséggel magyarázható. A direkt marketing révén a cég közvetlen kapcsolatot tud kialakítani a célcsoporttal, így erõsíteni a bizalmukat és hosszú távon képes a céggel szembeni lojalitást növelni. A program eredményességében jelentõs szerepe van a kismamák egymás közötti kommunikációjának, a folyamatos információcserének, amelyet egymás között folytatnak. Ennél a célcsoportnál a cég számíthat az egyik leghatékonyabb marketing eszközre, a „szájhagyományra”. Dolgozatomban bemutatom, hogy hogyan hívja fel a kismamák figyelmét a vállalat a programra, milyen eszközöket alkalmaz az érdeklõdésük felkeltésére. Azután ismertetem azt a folyamatot, amely során a cég két éven keresztül kapcsolatot tart a célcsoporttal, és amelynek eredményeként várhatóan kialakul a Drogerie Markt felé a lojalitás. Fél éve dolgozom a cégnél, és láttam, ahogy ez a program önmagát generálva mûködik, fejlõdik. Magam is utána akartam járni, hogy minek köszönhetõ ez a siker, hiszen sikeres, jelentkezõi száma folyamatosan nõ. Kíváncsi voltam, hogy vajon a cégnek sikerül-e megvalósítani a célját, azaz a két év leteltével valóban kialakul-e a résztvevõkben a hûség a dm üzletek iránt. Ezért a dm adatbázisából kiválogattam száz kismamát és egy egyéni telefonos kutatás révén megvizsgáltam az elégedettségüket. Az eredmények alátámasztották elképzeléseimet, miszerint a kismamák értékelik a törõdést, és azt, hogy nemcsak egyszeri ajánlatokkal bombázzák õket, hanem folyamatos elõnyben és kedvezményekben részesülnek. Elmondásuk alapján nagyon szimpatikus nekik a cég. Úgy gondolom, hogy ez a bizalom mindaddig áll fent, amíg a program kielégíti a résztvevõk igényeit és megfelel elvárásaiknak. Érdemes belegondolni, hogy a „szájhagyomány” jelensége mennyire kétélû fegyver. A jó hír gyorsan terjed, de a rossz hír talán még gyorsabban.

*

Üzleti kommunikáció szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Papp Ferenc, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Nagy Júlia marketing menedzser

Gazdaság – Jog – Társadalom

167

Kalapos Anna* A PÉNZMOSÁS ELLENI SZABÁLYOZÁS VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON** Manapság a pénzmosás világszerte súlyos problémákat okoz a gazdasági életben. A pénzügyi közvetítõrendszerek folyamatos fejlõdése egyre nagyobb teret biztosít a bûnözõknek az illegális tevékenységbõl származó pénzek kifehérítésére. A pénzmosás egyik nagy veszélye, hogy az illegális tevékenységbõl származó hatalmas készpénzvagyon a különbözõ ’mosási’ technikákon keresztül beszivároghat a legális pénzügyi rendszerbe, és arra negatív, torzító hatást fejthet ki. A pénzmosás egyre növekvõ nagyságának veszélyét viszonylag hamar felismerték a szakemberek, és a ’90-es évek kezdete óta számos nemzetközi szervezet és egyezmény jött létre a nemzeteken átívelõ, szervezett pénzmosás elleni tevékenység érdekében. A legaktívabb szervezet kétségtelenül a FATF (Financial Action Task Force on Money Laundering), amely 40 ajánlásban foglalta össze a pénzmosás megakadályozásához szükséges iránymutatásokat. Lényegében a 40 ajánlás határozza meg a nemzetközi viszonylatban is azonos szabályozások alaptételeit. Magyarországon a rendszerváltásig nem jelentett veszélyt a pénzmosás bûncselekménye, hiszen az akkori pénzügyi infrastruktúra nem volt elég fejlett annak elkövetéséhez, és számottevõ illegális pénz elõteremtése is nehézkes lett volna. A ’90-es évek elejétõl viszont megkezdõdött a gazdaság liberalizációja, az ország megnyitotta üzleti kapcsolatait, kialakultak a határokon átnyúló ügyletek, tranzakciók. Kialakulóban volt az üzleti alapon mûködõ, gazdasági bûncselekményekre specializálódott szervezett bûnözés. A környezõ országokban mûködõ bûnözõi csoportok lehetõséget láttak a még fejletlen piacgazdasággal, komoly joghézagokkal rendelkezõ országban. 1994-re egyértelmûvé vált, hogy szükség van a pénzmosás bûncselekményének törvényi szabályozására. Ekkor fogadták el a 1994. évi XXIV. törvényt a pénzmosás megelõzésérõl és megakadályozásáról. Ezt késõbb felváltotta a 2001. évi LXXIII. törvény a terrorizmus elleni küzdelemrõl, a pénzmosás megakadályozásról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendelésérõl. Majd ezt követte a 2003. évi XV. törvény a pénzmosás megelõzésérõl és megakadályozásáról, amely jelenleg is hatályos (2007. november 30-án, a beadás napján). A folyamatos változtatásokat az Európai Unióval való jogharmonizációs törekvések tették szükségessé. Az Európai Parlament és Tanács 2005/60/EK irányelve (a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás valamint a terrorizmus finanszírozásának céljaira való felhasználásának megelõzésérõl) elõírja a tagországok – köztük Magyarország – számára, hogy annak tartalmát 2007. december 15-éig építsék be nemzeti jogrendszerükbe. Szakdolgozatomban részletesen megvizsgáltam,

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Balázs Ágnes fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási fõiskola Külsõ konzulens: Kovács Gábor

168

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

hogy a jelenlegi törvényhez viszonyítva milyen lényeges változások fognak történni a benyújtott T/4010. számú törvényjavaslat alapján. Összehasonlítottam az általános célokat, hatályt, azonosítás/ügyfél-átvilágítás, bejelentési kötelezettség szabályait, ügyvédekre, közjegyzõkre vonatkozó eltérõ rendelkezéseket, pénzátutalásokat kísérõ megbízói adatokra és az ügynökök helyzetére vonatkozó rendelkezéseket, valamint az iratmegõrzési, eljárási, oktatási és felügyeleti szabályokat. A pénzintézetekre vonatkozó pénzmosási szabályokat részletesen jellemeztem, mert véleményem szerint a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatók közül az ilyen intézményeket próbálják meg legtöbbször pénzmosási tevékenységre felhasználni. A törvényjavaslat várható gyakorlati hatásairól interjút készítettem Dr. Osváth Piroskával, a Bankszövetség Pénzmosás elleni munkacsoportjának vezetõjével. Összességében úgy ítélem meg, hogy a széleskörûbb, de kockázatalapú, rugalmasabb rendszer kialakítását lehetõvé tevõ szabályozás új feladatok elé állítja ugyan a szolgáltatókat, kereskedõket, de remélhetõleg még hatékonyabb eszköze lehet a bûnüldözésnek. Az említett törvényjavaslatot 2007. november 19-én az Országgyûlés elfogadta, és az Európai Uniós elvárásoknak megfelelõen legkésõbb 2007. december 15-én hatályba fog lépni.

Máté Gergely* A MUNKAHELYI STRESSZ** Szinte mindannyian hallottunk már olyan esetrõl, amikor fiatal, erejük teljében lévõ emberek hirtelen súlyosan megbetegszenek, s hosszú idõre, vagy akár örökre munkaképtelenné válnak. Az elmúlt évtizedekben számos orvos, kutató, pszichológus kereste a választ a megmagyarázhatatlannak tûnõ egészségromlásra. Az egyik leggyakoribb ok ilyenkor nem más, mint: a stressz. Az egyéni tragédiák jelentette óriási fájdalmon túl társadalmi szinten is jelentõs problémáról van szó: Egy 2000. évi nemzetközi felmérés szerint hazánkban a munkával összefüggõ stressz jelenti – a hátfájás után - a munkával kapcsolatos második leggyakoribb egészségügyi problémát, mely a hazai munkavállalók 25 %-át érinti.1 A téma aktualitását a napjainkban a munka világában végbemenõ nagy változások jelentik, melyeket a szervezeteknek is számításba kell venniük. Éppen ezért a munkahelyi stressz csökkentése érdekében az Európai Szakszer-

*

Üzleti kommunikáció szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Rétallérné Görbe Éva fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Sandra Sándor

1

Forrás: http://www.nilo.hu/letoltes.php?d_id=180

Gazdaság – Jog – Társadalom

169

vezeti Szövetség három európai munkaadói szervezettel 2004. október 8-án keretmegállapodást írt alá, hogy felhívják a munkáltatók figyelmét a stressz okozta problémákra, illetve, hogy javaslatokat tegyenek ezek megoldására. Magyarországnak 2007. október 8-áig kellett volna elfogadnia és kihirdetnie a megállapodást, ez azonban nem történt meg, a törvénytervezetrõl azonban még mindig egyeztetnek az érdekképviseletek.2 Sokan gondolják úgy, hogy a probléma el van túlozva. Az egyetértés hiánya abból adódik, hogy a stressz faktor igen nehezen azonosítható, általában a szubjektív megítélésre van bízva, hogy ki mit tekint stressznek, illetve hogy a stressz valóban a munkahelyi környezetben terheli az alkalmazottat, s nem a magánéletben. Emellett a legtöbb emberben nem tudatosodik, hogy mekkora stressz nehezedik rá, és hogy hogyan kezelhetõ ez a probléma. Dolgozatomban a szakirodalmi hátteret felhasználva áttekintem a stresszrõl alkotott definíciókat, megközelítéseket, írok a stressz kiváltóiról, egészségre gyakorolt hatásáról. Foglalkozom azokkal a vonásokkal, amelyekrõl már kimutatták, hogy az adott egyén számára stresszorokká válhatnak (befolyásolhatóság, bejósolhatóság, képességeink határait érintõ helyzetek). Részletesebben szólok a munkahelyi stressz okainak, tüneteinek, következményeinek a kérdésérõl. Megvizsgálom, hogy melyek azok a munkahelyi tényezõk, amelyek az emberek többsége számára stresszt okoznak, így munkahelyi stresszornak tekinthetõek. Áttekintem a munkahelyi stresszrõl alkotott legjelentõsebb elméleti modelleket (Erõfeszítés és Jutalom, Személy és Környezet Illeszkedése, Megterhelés-Kontroll-Támogatás), illetve írok az ehhez kapcsolódó empirikus adatokról. Ezek az elméletek tulajdonképpen a munkahelyi környezetben érvényesülõ stresszorok egyfajta csoportosítására törekedtek, megpróbálták az ezekben lévõ közös faktorokat fellelni. Összességében elmondható, hogy mindegyik -a fentiekben említett- modell az empirikus vizsgálatok tanulsága szerint jól elõre jelezte a szív-érrendszeri megbetegedéseket. Szakdolgozatom gyakorlati részében egy általam elkészített kérdõíves vizsgálat hipotézisei, eredményei szerepelnek. Kutatásom alapvetõ célja az volt, hogy rámutasson és vizsgálja azokat a tényezõket, melyekkel minden áldott nap szembesülnünk kell a munkahelyünkön, s melyek általában kisebb-nagyobb stresszhatást váltanak ki belõlünk. Hazánkban mindezidáig nem készültek teszt alapú felmérések, melyek hitelesen bemutatnák az aktív korú munkavállalók stressz helyzetét. Vizsgálatomat szakirodalmi hipotézisek alapján (stresszrõl és az egészségrõl alkotott laikus nézetek, demográfiai mutatók szerinti eltérések, laikus nézetrendszer belsõ összefüggései, állapotfelmérés, munkahelyi társas támogatás) végeztem el, melyek elemzése során arra voltam kíváncsi, hogy vajon az adott feltételezések érvényesülnek-e az általam választott szervezetben. Elöljáróban annyit említenék meg, hogy bizony jó pár esetben megdõlni látszott a hipotézisek validitása. Dolgozatom záró részében a munkahelyi stressz káros hatásait csökkentõ alternatívákkal foglalkozom, melyek során egy olyan módszert ismertetek, aminek megvalósulása esetén jelentõsen csökkenthetõ lenne a munkahelyi stressz számos következménye. Összességében megállapítható, hogy nehéz ezekhez a kérdésekhez általános gyakorlati tanácsokat adni. Racionális és humánus megfontolások alapján is fontosnak tekintem, hogy munkahelyi stressz ne öltsön túlságosan nagy mértéket, mert az mindenki számára káros következményekkel jár. A legfontosabb következtetés viszont, hogy a munkahely az ember életének szerves része, és komoly szerepet játszik az életminõség alakulásában. A szervezetek, ahol emberek dolgoznak, nem

2

170

Forrás: http://www.hetek.hu/?q=node/14049

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

gépként mûködnek. A vállalat dinamikus társadalmi képzõdmény, melynek mûködését szinte lehetetlen átlátni és kellõképpen értelmezni, szabályozni, ha a vezetõk kizárólag technikai tudásukra támaszkodnak. Szükségük van az emberi értékekre is. A felhalmozott tudás megosztása a különbözõ diszciplinák között segít feltárni a tudományágak közti mélyebb összefüggéseket, és sokszínûbb, hatékonyabb ismeretanyag kialakításához vezet, ami egy jobban mûködõ, emberközelibb menedzsment-gyakorlat lehetõségét biztosítja.

Oláh Marianna* A GERILLAMARKETING HATÁSMECHANIZMUSA** Manapság hihetetlen sebességgel változik marketing-környezetünk. Elszaporodtak a reklámügynökségek, amelyek egymás között harcolnak a fogyasztók kegyeiért. Alapvetõ céljuk, hogy a terméküket eladhatóvá tegyék megfelelõ üzenet átadásával. A lakosság viszont nem képes befogadni az egyre bõvülõ piac által generált üzeneteket. Emelkedik azok száma, akik közönyösséget mutatnak a reklámok felé. Szakdolgozatomban a marketingipar legfõbb gondjára: a kiábrándult és a reklámokra közönyössé vált emberek (reklámkerülõk) visszahódítására kerestem a választ. A hagyományos marketingeszközök hatástalansága kapcsán a külföldön már régóta ismert és alkalmazott, Magyarországon még gyerekcipõben járó gerilla-jelenségben rejlõ lehetõségek – a nem megszokott csatornák, interperszonális kommunikáció, észrevétlen tudatos kötõdés – bemutatásával kerestem a válaszokat. Munkám során igyekeztem a lehetõ legtöbb eddig nyomtatásban és elektronikusan megjelent a témával kapcsolatos dokumentumot: könyvet, tanulmányt, folyóirat, cikket, szakdolgozatot, esettanulmányt illetve bármilyen egyéb publikációt felkutatni. Hipotézisem igazolására felhasználtam a HPS Experience Unicum Next-Boondie esettanulmányát. A téma feltérképezése után önálló SWOT-elemzés és mélyinterjú kapcsán támasztottam alá elõfeltevéseimet, illetve összegeztem eredményeimet. Kutatásaim és szakdolgozatom írása során arra a megállapításra jutottam, hogy a gerillamarketing hatásos módszer. A hagyományos marketinghez képest sok eltérést mutat a hatásmechanizmusa, de pont ennek kapcsán válik hatékonnyá. Bízom benne, hogy a jövõben nem csak azok a hallgatók fogják szakdolgozatomat kezükbe venni, akik szintén ebben a témában írnak, hanem azok hasznára is lesz, akik egyébiránt érdeklõdnek téma felõl, és bõvíteni szeretnék már eddig megszerzett tudásukat.

*

Üzleti kommunikáció szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Szeredi Pál mestertanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Kovács Gergely

Gazdaság – Jog – Társadalom

171

Ruff Zsanett* AZ Y GENERÁCIÓ OKOZTA HR KIHÍVÁSOK** Dolgozatom témája a HR körökben manapság igen népszerû Y Generáció. Ez az új fiatal nemzedék, amely most lép be a munkaerõpiacra újfajta elvárásokat igényel a leendõ munkaadóival szemben. Számukra a karrier nem csak pénz és elõrelépés, hanem fejlõdés, tudás és tapasztalatszerzés. Az értelmes munkát és kihívást keresik a munkahelyen, ugyanakkor nem hajlandóak magánéletükkel nagy árat fizetni, gondosan ügyelnek a munka és magánélet egyensúlyára. Bármennyire is elégedettek és szeretik az aktuális munkakörüket, közben már egy másik után nézelõdnek. Az internet és a technológia életük szerves része. Folyamatos bizonyítási vággyal nõttek fel, saját magukkal szemben nagyok az elvárásaik. Hisznek saját magukban, hiszik, hogy képesek valami új hozzáadott értéket nyújtani a leendõ munkaadójuknak, s ezáltal a szervezet értékes elemévé válni. Magabiztosak, optimisták, sikerorientáltak, csapatjátékosok, elkötelezettek, tehetségesek, függetlenek. Sokat kérdeznek, nem félnek véleményüket megosztani és sokat akarnak tanulni. Tíz, tizenöt év múlva a munkaerõ állomány majdnem 60%-át ez a generáció fogja adni. A szervezeteknek már most szoktatnia kell saját magukat a korosztály okozta kihívásokra, s elfogadni, hogy ez a generáció változtatni szeretne a „foglalkoztatási” szabályokon. A dolgozat elsõ része azokat az ismereteket vázolja, melyek minimálisan szükségesek ahhoz, hogy az Olvasó átlássa a karriert, karrier típusokat, karrier tényezõket, majd a megelõzõ generációk, a „Veteránok”, a „Baby boomerek” és „X generáció” sajátosságainak megismerésével jobban megértse az Y generáció sajátos jellemzõit, s ebbõl adódó hasonlóságokat és különbségeket. A dolgozat második felében mélyebben megismerkedik az Olvasó az Y generáció értékrendjével, sajátosságaival, karriercéljaival, elképzeléseivel illetve, a már meglévõ vagy leendõ munkaadók felé állított elvárásaival, vágyaival. Egy 136 végzõs illetve pályakezdõ fiatal által kitöltött, saját kérdõíves felmérésem eredményei alapján, bemutatom többek között a korosztály önértékelését, generációs önképét, a karrierrel kapcsolatos céljait, munkahelyi elvárásait és munkahely választással kapcsolatos jellemzõit. A dolgozat záró részeként pedig következtetést vonok le a kapott eredményekbõl, vizsgálva, hogy az Y generáció másfajta elvárásai, értékrendje miatt ez okoz –e bizonyos nehézségeket a HR számára. És miért fontos, hogy az olvasó jobban megismerje ezt a generációt? Mert õk a közeljövõ domináns szereplõi…

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Karcsics Éva fõiskolai adjunktus, Általános Vállalkozási Fõiskola

172

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Széplaki Bálint* A DIGITÁLIS VIDEÓ SZOLGÁLTATÁSOK ÜZLETI LEHETÕSÉGEI MÛSORTERJESZTÕI OLDALRÓL** Szakdolgozatom témájának megválasztásakor több, számomra alapvetõen fontos szempontot igyekeztem szem elõtt tartani. Amellett, hogy olyan témát válasszak, ami a tanulmányaimhoz szorosan kapcsolódik, fontos volt számomra, hogy azt esetleg a fõiskolán kívüli tevékenységeimhez, azok megkönnyítésére is fel tudjam használni. Az elmúlt iskolai félévben teljesített szakmai gyakorlat folyományaképpen állásajánlatot kaptam a UPC Magyarország Kft-tõl. Gyakorlatomat is, és jelenlegi munkámat is a marketing osztályon, a UPC digitális mûholdas televízió szolgáltatásának termékmenedzsment részlegén végeztem, illetve végzem. A digitális átállás aktualitása, annak összetettsége, számomra igen érdekesnek vélt világa pedig rendkívül izgalmas választásnak mutatkozott szakdolgozatom megírásához. Így a téma választáskor „A digitális átállás üzleti lehetõségei” címû témát választottam, belsõ konzulensem, Nagy István tanár úr ajánlása alapján. Idõközben, hogy munkámban egyre mélyebb tapasztalatokat szereztem, rájöttem, hogy a téma pontosításra szorul, hiszen maga a szûk értelemben vett digitális átállás inkább jelent fenyegetettséget majd minden szolgáltató számára, mint lehetõséget. Próbáltam szûkíteni a témakört, így dolgozatomban szolgáltatói szempontból vizsgáltam, egy mégis összetettebb változást, magát a digitális szolgáltatások bevezetését. Ezért lett dolgozatom konkrét címe a „Digitális videó szolgáltatások üzleti lehetõségei mûsorterjesztõi oldalról”. A cím megválasztásában fontos indok volt, hogy a UPC szakdolgozatom elkészítéséhez rendelkezésemre bocsátott néhány igen nagy volumenû belsõ kutatást, annak titkosítása fejében. Munkámban az említett, a UPC megbízásából készült kutatásokon túl, nagy segítséget nyújtott kontaktszemélyem, Srankó Balázs, a UPC digitális mûholdas televíziós üzletágának közép-európai vezérigazgatójának közremûködése. Ezen források nagyon nagy segítséget jelentettek, hiszen a témámban meglehetõsen kevés magyar nyelvû szakirodalom jelent meg máig. Úgy gondolom, hogy a televíziós piac méreteinek, és összetettségének okán szinte lehetetlen lett volna olyan saját primer kutatás készítése, mely minimálisan is reprezentatív képet adhat arról. Dolgozatomat alapvetõen három részre osztom fel. 1.) Az elsõ és egyben legrövidebb részben érintõlegesen foglalkozom a televíziózás történelmével 2.) A következõ két rész a piac jelen helyzetével foglalkozik. Úgy gondolom, hogy a téma megértéséhez igen fontos a piac alapos bemutatása. Ezen belül négy rész különül el.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Nagy István fõiskolai adjunktus, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Srankó Balázs

Gazdaság – Jog – Társadalom

173

a.) A technológiai körülmények ismertetése, kitérve a szabványosítási eljárás rövid ismertetésére, a jelenleg elérhetõ szolgáltatásfajtákra, azok alapvetõ és értéknövelt tulajdonságaira, valamint megvalósíthatóságának alapvetõ feltételeire. b.) A politikai–jogi környezet igen nagy aktualitással bíró szabályozási eljárásainak, tervezeteinek, köztük a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégiának (NAMS), a Digitális Átállás Stratégiájának ((A)DÁS), és a digitális átállás szabályairól szóló törvény (Dtv.) bemutatása. c.) A fogyasztói szokások rövid demográfiai elemzése, kitérve a honi átlagos tévénézési idõre és a legnépszerûbb csatornákra. d.) A piac szolgáltatóinak és az általuk nyújtott szolgáltatások áttekintése és a versenyhelyzet elemzése. Szerepel ebben a szolgáltatók több szempontú piaci részesedés elemzése, a szolgáltatásokkal való elégedettség vizsgálata, valamint a piacon várható elõfizetõi mozgások elõrejelzése is. 3.) A harmadik, és a szakdolgozat tekintetében legfontosabb rész – a piac megismerése után – alternatívákat vázol fel annak jövõbeni helyzetére. Mindez kiterjed az elõzõ részben ismertetett a.) technológiák, szolgáltatások várható fejlesztési lehetõségeinek bemutatására, b.) az alkalmazható marketing és értékesítési stratégiák, c.) az aktuális és várható jogi szabályozás, valamint d.) a szolgáltatások várható fogyasztói fogadtatásának ismertetésére. A dolgozat záró részében pedig amellett, hogy összegzésre kerülnek a piac szereplõinek a digitális váltásból fakadó elõnyei és hátrányai, bemutatásra kerül egy közeli és egy távolabbi jövõkép annak helyzetérõl.

174

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Szluka Zsuzsanna* A HELYI IPARÛZÉSI ADÓ** Szakdolgozatom központi témája a helyi adók, azon belül is az iparûzési adó. A célkitûzésem az volt, hogy bebizonyítsam: az iparûzési adó számít a legjelentõsebb helyi adónak az önkormányzatok számára. A téma kifejtéséhez nem csupán az országos adatokat vettem figyelembe, hanem a Fõpolgármesteri Hivatal példáján keresztül is bemutattam az iparûzési adót. A magyar államháztartási rendszer ismertetésével kezdem a dolgozatot, majd az önkormányzatok vizsgálatával folytatom. Ismertetem azok gazdasági és jogi alapjait, valamint gazdálkodásuk lényegét. Röviden vázolom az aktuális helyzetet, miszerint a magyar önkormányzatok harmada eladósodott. Az adózás fontosabb aspektusainak ismertetése után már a helyi adókat vizsgálom. Kifejtem törvényi szabályozásukat, rendszerüket, valamint a helyi adók egyes fajtáit: az építményadót, a telekadót, a magánszemélyek és vállalkozók kommunális adóját, az idegenforgalmi adót és az iparûzési adót. Az utóbbira kiemelt figyelmet fordítok. A közelmúltban sok szó esett az iparûzési adóról, hogy közösségi jogellenes-e, vagy sem. A végleges döntés értelmében az adó összeegyeztethetõ az ún. „Hatodik irányelvvel”. Ismertetem az egyes helyi adókból származó bevételeket országos szinten, továbbá azt is, hogy az egyes adófajták hány százalékot képviselnek a helyi adókból származó összbevételbõl. Az eredmények szerint az iparûzési adó több mint 80%-ot képvisel a helyi adóbevételekbõl, az építményadó 10%-ot, a többi pedig csupán 0,28-1,84%-ot (2006-ban). Bemutatom Budapest Fõpolgármesteri Hivatalát, valamint az Adó Ügyosztályt. Felvázolom, hogy az iparûzési adó milyen szerepet tölt be a hivatal életében, mekkora bevételi forrást jelent a számukra. Kitérek a fõváros és a kerületek közötti forrásmegosztásra is. A fõvárosban 2006. évben több mint 164 millió forint bevétel képzõdött az iparûzési adóból, ami ez esetben is több mint 80%-a az összes helyi adóbevételnek. Bár a luxusadó nem tartozik a helyi adók körébe, röviden mégis bemutatom, mivel a fõváros 2006-tól életbe léptette ezt az adót. Kidolgozása rosszul sikerült, a tervezett bevételeknek csak a töredékét teljesítette. A bevételelemzésekkel alátámasztottam a hipotézisemet, miszerint a helyi iparûzési adó a legjelentõsebb helyi adóbevételi forrás az önkormányzatok számára. A 2007-es évre nézve valószínûsíthetõ, hogy a helyi iparûzési adóbevételek a 400 milliárd forintot is meghaladják majd. Azonban csak azon települések esetében jelentenek nagy bevételi forrást, ahol az ipar fejlett, ahol sok vállalkozás mûködik. Sajnos nem egységes az iparûzési adóbevételbõl való részesedés. Mindenesetre az önkormányzatok számára nélkülözhetetlen az iparûzési adó.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Székács Anna fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Babucs Béla

Gazdaság – Jog – Társadalom

175

Takács Tamás* A RÉSZVÉNY SZEREPE A TÕKEPIACON, ENNEK BEMUTATÁSA A MAGYAR ÉS FRANCIA ÉRTÉKTÕZSDÉK ÖSSZEHASONLÍTÁSA ALAPJÁN** Szakdolgozatomban a magyar és francia tõzsdét hasonlítom össze. A szakdolgozat megírásával célom, hogy megvilágítsam az Európai Unión belül a nyugati és keleti tõkepiac közötti különbségeket. Franciaországban töltöttem szakmai gyakorlatomat Leonardo ösztöndíjjal. Témaválasztásom ezért esett a párizsi tõzsdére. Bemutatom az értékpapírok típusait, elõállítását, kiemelten a részvényekrõl írok, majd részletesen ismertetem a tõzsdei ügyletek típusait, a spekulatív és kereskedési típusokat. Az értékpapírok, a részvények szerepei, a tõzsdei ügyletek, kereskedési típusok teljesen egyformák mindkét ország szabályozásában. A Budapesti Értéktõzsde 17 éve alakult újra, hogy a gazdaságpolitikai változásokat követve, magához vonzza a külföldi és a belföldi befektetõk tõkéjét. Bemutatom a tõzsde szabályozását, indexeit, a vállalatok jegyzésének feltételeit, módjait és a vállalatok tájékoztatási kötelezettségeit. Megemlítem a Tõzsdeképes Cégek Klubját, egy olyan fórumot, amely azért alakult, hogy a tõzsdére belépni kívánó cégeket támogassa, informálja a belépéssel kapcsolatos átalakításokról, szabályokról. Az Euronext az elsõ páneurópai tõzsdeszövetség, mely ma már az Európai Unió öt tõzsdéjét foglalja magában és az Euronext Paris is részét képezi, 2006-ban Európa vezetõ tõzsdéje, ezévben csatlakozott a New York-i Stock Exchange-hez. Bemutatom a tõzsdeszövetség mûködését, piacait, indexeit. Részletesen írok az Euronext Paris tõzsdei kategóriáiról, az Eurolist-rõl, az Alternext-rõl, a Marché Libre-rõl. Ismertetem a tõzsdére lépés szabályait és körülményeit, a tájékoztatási kötelezettségeket. A kis- és középvállalkozások számára megalakult Alternext egy félig szabályozott piac, amely kevésbé szigorú szabályokhoz köti a belépést, mint az Eurolist. Azokat a részvény típusokat is bemutatom, amelyeket a francia jog, a magyartól eltérõen határoz meg. Leírom a párizsi tõzsde történelmi és a legújabb típusú indexeit. Az Euronext Paris-on jóval több indexet publikálnak, mint a Budapesti Értéktõzsdén. Ez a francia tõzsde kapitalizációjából, és jegyzett vállalatai számából következik. A fõ tõzsdeindexek CAC 40 és a BUX. Az összehasonlítás során megmutatkoznak a különbségek a tõzsdei kategóriák, az indexek, és az elszámolás terén is. Kitûnik mekkora a különbség a két ország gazdasági teljesítménye között. Látható ez például az európai 500 vállalatot soroló felmérésbõl („Europe’s Top500”), melyen a két ország olajtársasága is szerepel, a Mol a 126. a Total a 4. helyezést érte el.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Kertész Gábor fõiskolai adjunktus, Általános Vállalkozási Fõiskola

176

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Megvizsgálom, a kelet-közép-európai tõzsdeszövetség kialakulásának lehetõségeit, különös tekintettel arra, milyen esélyekkel csatlakozhat ehhez a Budapesti Értéktõzsde. Az Euronexthez hasonló tõzsdeszövetség jöhet létre régiónkban is, feltételezhetõen a budapesti, varsói, bécsi, prágai, pozsonyi tõzsdék részvételével. Jelenleg a régió motorja a bécsi tõzsde, de ahhoz, hogy sikeresen mûködjön, a jövõben a kelet-közép-európai tõzsdeszövetség az összes keleteurópai tõzsdének el kell fogadni, bizonyos közös alapelveket és együttmûködési normákat. A budapesti és a régió tõzsdéinek jövõje véleményem szerint a kelet-közép-európai tõzsdeszövetség lehet. Ennek megalakulásával biztosíthatónak tûnik a kelet-európai pénzügyi központ.

Varsányi Mariann* A DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁSOK HATÁSA A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZERRE** Szakdolgozatomban a demográfiai változások nyugdíjrendszerre gyakorolt hatását, a kettõ közötti szoros kapcsolatot igyekeztem bemutatni. Arra kerestem a választ, hogy a demográfiai változások milyen módon hatnak a nyugdíjrendszerre, illetve, hogy valóban a sokak által emlegetett népességen belüli átalakulás jelenti-e a nyugdíjrendszer legfõbb problémáját. Dolgozatomat a demográfiai változások, prognózisok és az ezek hátterében meghúzódó folyamatok ismertetésével kezdtem, melyek a Föld egészén és Európában eltérõen alakul. Míg a Föld egészén ugyanis – elsõsorban a fejlõdõ országoknak köszönhetõen – növekszik a népesség, addig az európai kontinens komoly demográfiai átalakuláson megy keresztül. Az Európai Unió országainak, kivétel nélkül szinte mindegyikében, csökken a termékenység és emelkedik a születéskor várható élettartam. Magyarországon már évek óta természetes fogyás figyelhetõ meg, a termékenység alacsony száma ugyanis nem éri el a reprodukciós szintet. A halandóság ugyanakkor csökken, ez pedig az idõsek lakosságon belüli arányának emelkedéséhez vezetett. Felborult tehát az idõsek és fiatalok közötti egyensúly és ez ahhoz vezetett, hogy a korábban tisztán felosztó-kirovó elven mûködõ nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná vált. Dolgozatom következõ fejezetében a magyar nyugdíjrendszert, annak reformját és problémáit igyekeztem szemléltetni. A demográfiai folyamatok és a foglalkoztatás alacsony szintje következtében elkerülhetetlenné vált a reform, melyet 1998-ban végre is hajtottak. A változtatás a nyugdíjrendszer teljes struktúráját érintette, a részleges privatizáció következtében ugyanis bevezették a magán-nyugdíjpénztárakat. Így vegyes rendszer került kialakításra, mely két kötelezõ és egy önkéntes pillérbõl állt. A reform azonban nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, ami elsõsorban arra vezethetõ vissza, hogy nem kellõen következetesen hajtották vég-

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Belyó Pál, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

Gazdaság – Jog – Társadalom

177

re, nem vitték végig azt, így eredményei erodálódtak. A magyar nyugdíjrendszer helyzete így a paradigmatikus reform ellenére sem javult, napjainkban is számos kihívással kénytelen szembenézni, melyek újabb reformokat tesznek szükségessé. A demográfiai folyamatok kedvezõtlenül alakulnak, a nyugdíjrendszer fenntarthatósága pedig a reform ellenére sem javult. A demográfiai átalakulás azonban hosszú lefolyású és csak évtizedek múltán érezteti erõteljesen a hatását. A Nyugdíjbiztosítási Alap már napjainkban is jelentõs deficitet termel, melynek magyarázata egyrészt a reformot követõ évek politikai intézkedéseiben, másrészt pedig a foglalkoztatás és a járulékfizetési hajlandóság alacsony szintjében keresendõ. A sokak által emlegetett természetes fogyás, öregedõ népesség napjainkban tehát közel sem jelent akkora problémát a nyugdíjrendszerre nézve, mint amekkorának feltüntetik, illetve mint amekkorát a szürke-, és feketegazdaság és az eltitkolt jövedelmek jelentenek. A magánnyugdíjpénztárak bevezetése nem vezetett eredményre, az állam szerepe nem mérséklõdött és vélhetõen a tisztán-felosztó kirovó rendszer tagjainak nyugdíjazása után sem fog, hiszen sokak lesznek olyanok, akik egyáltalán nem vagy csak minimális öregségi nyugdíjra szereznek jogosultságot. Így ezeket az embereket az államnak valamilyen formában támogatnia kell majd, és nagyon nehéz lesz a különbségtétel a tudatos potyautasok és az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülõk között. A kedvezõtlen folyamatok egy évtizeddel a reform után újabb változtatásokat tesznek szükségessé, azonban egy újabb paradigmaváltás sem vezethet eredményre mindaddig, amíg alacsony a foglalkoztatottság és magas az eltitkolt jövedelmek aránya. A legfontosabb feladat tehát a foglalkoztatás ösztönzése – mind a nyugdíjkorhatár alattiak, mind pedig az azt már betöltöttek körében –, valamint annak tudatosítása az emberekben, hogy tudatosan készülniük kell a nyugdíjas éveikre, azok anyagi hátterét, fedezetét mindenkinek saját magának kellene megteremtenie, az állam ugyanis nem vállalhat mindenkivel szemben szolidaritást.

178

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Ágoston Zsuzsanna* JAVASLAT A BME MENEDZSMENT ÉS VÁLLALATGAZDASÁGTAN TANSZÉKEN MÛKÖDÕ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÕ RENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRE** Szakdolgozatomban a BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszéken mûködõ teljesítményértékelõ rendszert elemeztem és a jelenlegi mûködés tapasztalatai alapján javaslatokat fogalmaztam meg annak továbbfejlesztésére. A vizsgált Tanszék az oktatás és a kutatás szempontjából is a BME egyik kiemelkedõ jelentõségû szervezeti egysége, amelyen több éve mûködik egy jutalmazással összekapcsolt teljesítményértékelõ rendszer. A hazai és nemzetközi szakirodalom áttekintése és rendszerezése során a teljesítményértékelés szerepét kívántam bemutatni az emberi erõforrás menedzsmentben. Külön kitértem magára a teljesítményértékelésre, a teljesítményértékelési célokra, az elégedettség és a teljesítmény kérdéskörére, az elkerülendõ hibaforrásokra, a vezetõi szerep változásaira, a munkatársak motiválására, az értékelési folyamatban rejlõ szubjektív tényezõkre, valamint a vezetõi készségek meghatározó szerepére. Szakdolgozatom II. fejezetében részletesen bemutattam a vizsgált szervezeti egységet, valamint a TÉR bevezetésének elõzményeit és célkitûzéseit. Külön kitértem a teljesítményértékelés folyamatára, szempontjaira és a TÉR kapcsolódási pontjaira. A következõ fejezet a teljesítményértékelésen alapuló jutalmazási rendszert tárgyalja. Ennek során részletesen bemutattam a rendszer három alapelemét (oktatás, kutatás, egyéb szakmai vagy tanszéki tevékenység) és azok értékelési szempontjait. Szakdolgozatom záró fejezetében a rendszer mûködési tapasztalatainak értékelését és a továbbfejlesztésre vonatkozó javaslataimat foglaltam össze. Elemzéseimet az általam kidolgozott kérdõívek alapján elvégzett felmérés tapasztalataira építettem. Az oktatók körében végzett felmérés alapján javaslatot tettem a tanszékvezetõ számára egy olyan tanszéki értekezlet összehívására, ahol ismételten megvitatásra kerülnének a TÉR célkitûzései, módszertana és eddigi tapasztalatai. Mindez támaszkodhatna az általam elvégzett kérdõíves felmérés eredményeire. Ugyancsak javasoltam, hogy a tanszékvezetõ és a szakcsoportvezetõk minden egyes oktatóval vitassák meg ismét az oktatási feladatokat és az egyes részfeladatok arányát. Véleményem szerint ezeket az arányokat az oktatói beosztások függvényében differenciálni szükséges. Lehetõséget látok arra is, hogy az oktatási feladatok egyes típusai között (elõadás, gyakorlat, kiscsoport, nagycsoport, általános képzés, szakirányú képzés) is differenciáljon a rendszer. A felmérés eredményei a kutatási tevékenység értékelésével kapcso-

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Szakács Ferenc, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Kövesi János

Gazdaság – Jog – Társadalom

179

latban számos ellentmondó felfogást hoztak felszínre. Javasoltam a tudományos kutatómunka értékelésével kapcsolatos nemzetközi, hazai és egyetemi értékrend tudatosítását és elfogadtatását. Külön jelentõséget tulajdonítottam annak, hogy a szakcsoportvezetõk az egyéb tevékenységek területén kiemelten kezeljék az Oktatás Hallgatói Véleményezésének eredményeit. A negatív tapasztalatok alapján egyértelmûen szükségesnek látom, hogy a félévenként megtartott egyéni értékelõ megbeszéléseken a szakcsoportvezetõ mellett a tanszékvezetõ is vegyen részt, hiszen így valószínûleg elkerülhetõ, hogy munkatársaink egyharmada csak a jutalmazási jegyzékekbõl értesüljön munkája minõségérõl. Az oktatói TÉR mûködése során a nem oktató kollégák részérõl rendszeresen felmerült az igény, hogy munkájukat értékeljék, minõsítsék. Szakdolgozatom befejezõ pontjába javaslatot tettem a nem oktatói TÉR bevezetésére. Ennek alátámasztására kérdõíves felmérést végeztem a nem oktató dolgozók körében is. Az eredmények egyértelmûen azt mutatták, hogy a nem oktatók döntõ többsége kifejezetten igényli a TÉR bevezetését. Javasoltam azt is, hogy a mûködtetést ebben a körben is kössék össze a jutalmazással és differenciált értékelési szempontrendszert alakítsanak ki az ügyintézõk, az informatikusok, az oktatásszervezõk és a hivatalsegédek számára. A felmérés során külön hangsúlyt fektettem arra, hogy a dolgozók mennyire tartják fontosnak a tevékenységükhöz kapcsolódó kompetencia elemeket és véleményük szerint mennyire képesek azokat befolyásolni. Az eredmények alapján javaslatot tettem a tanszékvezetésnek, hogy a szempontrendszerek kialakításához, ezen kompetencia elemeket és a befolyásolhatóságukkal kapcsolatos problémákat értékeljék ki a nem oktató dolgozó kollégákkal. Munkám eredményeit a tanszékvezetõvel, szakcsoportvezetõkkel megismertettem és számos hasznos tanács, javaslat mellett arra is ígéretet kaptam, hogy javaslataimat tanszéki értekezlet keretében megvitatjuk és lehetõség szerint megvalósítjuk.

Búsné Tarcai Mónika* A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYRT. BEMUTATÁSA** Szakdolgozatom célja az volt, hogy átvilágítsam a TVK Nyrt. vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének alakulását a 2002. december 31. és a 2006. december 31. közötti idõszakról nyilvánosságra került adatok alapján. Ez az öt év olyan idõszak volt a társaság történetében, amikor jelentõs változásokon ment keresztül: egy nagy volumenû projekt beruházását valósította meg, és 2004-tõl a MOL-Csoport teljes jogú tagjává vált, így a három vállalat erõs ellenõrzést valósíthat meg a termelési- és értékesítési folyamat minden része felett. A vertikális integráció ha-

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Sinkovics Alfréd, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

180

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

tására stabilizálódott az alapanyag-ellátás, megoldódott a melléktermék-elhelyezés, és optimalizálódott a létszám-hatékonyság is. Együttesen sikerült bõvíteni és javítani a termék portfólión is. A vállalat 1999. és 2004. között 30 leányvállalatától vált meg, s a folyamatos kiszervezés a következõ években is folytatódott. A TVK kiemelt feladatként kezeli az egészségvédelmet, a biztonságtechnikát, a környezetvédelmet, valamint a minõségügyet, s ez meg is jelenik a szervezeti felépítésükben, s a stratégiájukban. A feladatom egy olyan vállalat elemzése volt, mely nem függetleníthetõ a közeljövõben bekövetkezett jelentõs változások hatásától és a Csoportban betöltött szerepétõl. A szakirodalom tanulmányozása után kiszámítottam a társaság pénzügyi mutatóit, s ezek eredményét összevetettem a vállalatról szerzett egyéb információkkal, és egy teljes képet próbáltam meg bemutatni a szervezetrõl A társaság vagyoni helyzete az átvilágításra került idõszakban pozitívnak mondható. A vagyon mérete folyamatosan emelkedett, s a folyamatos pozitív mérleg szerinti eredmény hatására, valamint a vállalat osztalékpolitikájának köszönhetõen a saját tõke kimondottan magas értékeket ért el. Látható, hogy a vállalat tõkeerõssége megfelelõ volt, amikor a beruházás megvalósítása mellett döntöttek, és a nagy volumenû idegen forrás bevonása nem okozott különösebb gondot a vállalatnak, hiszen még a 2004-2005.évek mélypontjának adatai sem minõsíthetõek veszélyesnek a vagyon szerkezetét vizsgálva. A pénzügyi, likviditási helyzet értékelése során kiderült, hogy a vállalat finanszírozási stratégiája biztonságos, magas arányú likvid eszközzel rendelkezett a társaság még a beruházás megvalósítása alatt is. A 2006. év pénzügyileg is jelentõs javulást mutat, és valószínûsíthetõnek tartom a következõ évek még komolyabb mértékû erõsödését is. Véleményem szerint a vállalatnak érdemes lenne szabad pénzeszközeit lekötnie, mert ha ez a növekedés így folytatódik, komoly hozamtól eshetnek el. A jövedelmezõség alakulásáról szintén pozitív benyomást szereztem, fõleg a 2006. év jelentett komoly kiugrást. Talán az eszközök forgási sebességén lehetne még javítani, s ezzel még erõsebb növekedési- és fejlõdési ütem lenne elérhetõ. A beszámolókból az is kiderült, hogy a vállalat alkalmazottainak létszámát is csökkenti, ez szintén segítségére válhat az elkövetkezendõ években. A piaci mutatók ismét a 2005. évet mutatták a leggyengébbnek. A kapitalizáció folyamatosan nõtt, és 2006-ban már az egy részvényre jutó nyereség is kimondottan jó eredményeket adott. A részvényeket a piac 2004-2005-ben ítélte magasra, 2006-ban kis mértékben a könyv szerinti érték alá süllyedt a mutatószám. Mindent összevetve úgy éreztem, hogy a vállalat az elmúlt években hatékonyan követte stratégiai céljait, s a kitûzött céloknak maximálisan eleget téve, valamint az integráció nyújtotta lehetõséget kihasználva igen komoly fejlõdésrõl tett tanúbizonyságot.

Gazdaság – Jog – Társadalom

181

Gárdoni Gyöngyi* MÉDIAVILÁGUNK 15-24 ÉVES FIATALOK MÉDIAHASZNÁLATI SZOKÁSAI** Jelen dolgozat a fiatalok, általam körülhatárolt csoportjának viselkedését, magatartását, hivatott bemutatni a médiumok által erõteljesen meghatározott közegben. A téma aktualitása mármár öröknek mondható, lévén, hogy a fiatal nemzedék mindig és minden körülmények között kiemelkedõ jelentõséggel bír a társadalmak szempontjából. Elsõ lépésként, fontosnak tartottam pontosan meghatározni, konkretizálni, hogy kiket is kívánok bevonni vizsgálódásom körébe. A korábbi „klasszikus” fiatalság meghatározással ugyanis napjainkban már nem élhetünk, az ifjúsági életszakasz kitolódásával a szegmens határai nem húzhatók meg egyértelmûen. Az életkori lehatárolás módszerét alkalmazva, a 15-24 éves korosztályt választottam dolgozatom, és az annak részét képezõ primer kutatásom célcsoportjául. Ezt követõen, a szabadidõ meghatározását, társadalmi változások hatására bekövetkezõ átalakulását, valamint lehetséges irányítóinak feltérképezését tekintettem lényeges lépésnek a témában. A médiafogyasztás vonatkozásában, a szabadidõ szerepe, eltöltésének irányultsága megatározó jelentõséggel bír. A legtöbbet, legkiemelkedõbb mértékben, a társadalmi- és egyéb kötelezettségeik teljesítésén túl, fennmaradó szabadon felhasználható idejükben fogyasztják a fiatalok a médiát, a különbözõ médiatermékeket. Napjaink médiavilágában, a szabadidõ eltöltése egyre inkább a passzív tevékenységek irányába tolódik el. A média egyre inkább elvonja az embereket, az egyéb szabadidõ felhasználási alternatíváktól. A fiatalok esetében is, valamivel enyhébben ugyan, de megfigyelhetõ ez a tendencia. A tömegkommunikáció, illetve a média meghatározása után a média térhódításának társadalmi változásokra, ezeken keresztül pedig a fiatalokra, a felnövekvõ nemzedékekre gyakorolt hatását vizsgáltam. A tömegmédiumok megjelenése óriási hatást gyakorolt és gyakorol napjainkban is a társadalmi-szocializációs folyamatokra. Ez különösképpen a gyerekek, fiatalok vonatkozásában meghatározó, hisz a korábbi szülõi házból származó mintákat, normákat stb. napjainkban a médiától készen kapják. A mediális úton történõ információszerzés, a szülõi kontroll csökkenéséhez, a televízió által pedig, szinte teljes mértékû megszûnéséhez vezetett. Valamennyi új médium megjelenése változást eredményez a fogyasztói szokásokban. Ezek, illetve a fiatalok különbözõ médiumokhoz való viszonyának feltárása érdekében, áttekintettem a televízió, a rádió és a sajtó rövid történetét, valamint a hazai viszonyok függvényében a fiataloknak e médiumokhoz kapcsolódó fogyasztási szokásait. Az eredmény valamennyi médium esetében alacsonyabb, a lakossághoz mérten kevesebb médiafogyasztásra szánt idõt, illetve eltérõ ízlésvilágot, fogyasztási szokásokat igazolt. A kutatásom alapjául szolgáló internetet részletesebb vizsgálódásnak vetettem alá. Ez az „új” médium mind nagyobb népszerûségnek örvend a fiatal nemzedék körében, lévén, hogy a

*

Üzleti kommunikáció szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Szánthó Zsuzsanna fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola

182

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

felhasználási lehetõségek kimeríthetetlen tárházát kínálja a fogyasztók számára. Alapvetõen ez a generáció alkotja az internetezõk legjelentõsebb társadalmi bázisát. A hazai fiatalok világháló használati szokásainak áttekintése is egyértelmûen a fiatal nemzedék magasabb aktivitását igazolta. Ezért találtam érdekes kutatási témának a 15-24 évesek internet használati szokásainak vizsgálatát, melyben a korcsoporton belüli két populáció, a gimnazisták és a fõiskolások közötti eltérések feltárására helyeztem a hangsúlyt. Hipotézisem szerint lényeges különbségeket fedezhetünk fel e két korcsoport világhálóhoz való viszonyulásában. Kutatásom eredménye szinte valamennyi hipotézisemet alátámasztotta.

Gáspár Mónika* A PRIVATE BANKING TÉRHÓDÍTÁSA MAGYARORSZÁGON** Szakdolgozatom témájának a private banking üzletág, azon belül is a Raiffeisen Bank szolgáltatás csoportjának bemutatását választottam. A private banking kiemelt ügyfélkezelést jelent, olyan szolgáltatásokat kínál a nagy vagyonnal rendelkezõ magánszemélyek részére, amelyek abszolút testre szabottak, egyediek. Az üzletág még fiatalnak mondható (12 éves), ennek ellenére a bankok akkora lehetõséget láttak a szolgáltatás értékesítésében, hogy mára terjedelmes ágazattá növekedett. Ez egyrészt a szakmai fejlõdésnek köszönhetõ, másrészt a kereslet növekedésének. Dolgozatomban igyekeztem azokat az okokat megkeresni, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a private banking szolgáltatás nyújtása egy univerzális bank számára elengedhetetlenné váljon. Az egyes tényezõk nyomon követésével párhuzamosan körülhatárolhatóvá vált a private banking ügyfélköre, a szolgáltatások alakulása és a private banking szférában folyó verseny erõsödése. A fokozatosan erõsödõ konkurenciaharc arra kényszeríttette a pénzintézeteket, hogy termékkörüket egyedülállóvá, különlegessé tegyék. Bár a private banki szolgáltatások alapjaiban nem térnek el egymástól a bankok mégis saját magukra formálták a kínálatot. A szervezetek között létrejött hasonlóságok és különbségek bemutatása alkalmat adott arra, hogy felmérjem a piacon uralkodó trendeket (például jelenleg a mûkincs tanácsadás divatossá vált), illetve a szolgáltatók tevékenységének minõségi színvonalbeli eltérését. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a private bankingról, szükségesnek találtam egy konkrét bank termékpalettáját bemutatni, azzal együtt, hogy egy ügyfél miként válik privát banking ügyféllé, milyen kitételnek kell megfelelnie minõsítése során.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Balázs Ágnes fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

Gazdaság – Jog – Társadalom

183

Úgy gondoltam, hogy a Raiffeisen Bank Private Banking lévén, hogy az egyik legjelentõsebb szolgáltatóként tartják számon megfelelõ arra, hogy részletesen mutassam be kínálatát, kezdve a pénzügyi szolgáltatásoktól, egészen a kényelmi privilégiumokig. Szakmai gyakorlatom lehetõséget adott, hogy személyesen legyek tanúja a bankban folyó munkának, a banki terület megismerésének. Munkám alapját az olvasott szakirodalmak, illetve a szakmai gyakorlatom alatt szerzett tapasztalatok adták. Az üzleti folyóiratokban található cikkek, interjúk során, több szakember véleményét is olvastam az üzletágról és annak fejlõdésérõl. A private banking szektor mélyebb tanulmányozása után az alábbi következtetéseket vontam le:

• a private banki szolgáltatást jövedelmezõ ágazatnak tartom, amely abból a szempontból érdekes, hogy nem a tömegek megszólítása lévén válik naggyá az üzletág, hanem az egyénbõl, a részletekbõl származik a növekedés,

• az üzletág fejlõdése során tapasztalható dinamikus növekedési tendencia csitulni látszik, amely a bankokat a szolgáltatások bõvítésében történõ kreativitásra ösztönzi,

• a pénzintézetek üzletági részesedése a jövõben nagyban fog függni attól, hogy milyen

módszerekkel tudják megtartani ügyfeleiket, és milyen kísérleteket tesznek új ügyfelek szerzésére.

184

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Hesz Adrienn* AZ ÉRTÉKEK LEGTÖBBSZÖR A FELSZÍN ALATT REJTÕZNEK – MÉRLEGEN A SZELLEMI TÕKE MINT „LÁTHATATLAN” VAGYONELEM** Ha megkérdeznénk egy vállalatvezetõt, hogy törõdik-e a vállalata vagyonával, mit válaszolna? A válasz elsõ pillantásra evidensnek tûnhet. A cég nyilvántartásokat vezet az eszköz és forrásállományról, figyeli a cash flow-t, ellenõrzi a gépparkot, beszerzi a szükséges eszközöket vagy megelõzésképpen javító intézkedéseket tesz. De mi a helyzet a munkavállalók fejében lévõ tudással, az adatbázisokkal, vagy a vevõk termékekbe vetett bizalmával? Ezek nem képezik egy vállalat vagyonát? De igen, hiszen a materiális és a nem materiális vagyon is értékkel bír. Ha például egy szoftverfejlesztõ cégnél csak a vagyon materiális részét vennénk számításba leegyszerûsítve egy rövid listát kapnánk: néhány számítógépet, nyomtatót, szkennert, egy halom kábelt, egyéb alkatrészeket, irodaszert és bútorokat. A vállalati vagyon fontosabb és jóval nagyobb részét viszont azonban nem ez, hanem a szellemi tõke alkotja. Ennek felismerésekor döntöttem el, hogy a dolgozatomban a vagyon láthatatlan részét, a szellemi tõkét vizsgálom. A mai tudásalapú gazdaságban egy korábban soha nem tapasztalt értékkel rendelkezõ új tényezõ, egy láthatatlan erõforrás jelent meg, amelyet neveznek tudásnak, szellemi tõkének, immateriális eszköznek, vagy tudástõkének. 100 évvel ezelõtt még az emberi tudás értéke a gyártósoroké mellett eltörpült, ma viszont sokkal nagyobb értéket képvisel a materiális javakhoz képest. Sokan tartják úgy, hogy a XXI. század egyik legfontosabb sikertényezõje a tudásalapú eszközök kezelése lesz. Számos kutató, közöttük Karl-Erik Sveiby is, egyetértenek abban, hogy a tudás napjainkban a legfontosabb termelési tényezõ. Ennek megfelelõen a szervezetekben jelen levõ szellemi tõke új termelési faktorként jelentkezik, amelynek menedzsmentje alapvetõ a vállalat szempontjából. A szellemi tõke nemcsak a tudásalapú cégek életében tölt be fontos szerepet, jelentõsége szinte minden szervezetben fokozatosan nõ, ezért a szellemi javak hatékony menedzselése feltétlenül szükséges a mai versenykörnyezetben. A 21. századi versenyben tehát egy vállalat igazi vagyonát nem a gépek, nem is pénzügyi erõforrások, hanem a tudás és a szellemi tõke alkotja. Ez olyan vállalati érték, amely láthatatlan, sajátossága pedig az, hogy saját magánál nagyobb értéket tud létrehozni. A vállalati versenyképesség a legértékesebb erõforrások birtoklásából illetve azoknak a versenytársakénál hatékonyabb felhasználásából származik. A szervezetek tudása, annak innovatív fejlesztése és hatékony felhasználása az, ami napjaink gazdaságában versenyelõnyt jelenthet. Ennek hazai gyakorlatáról primer kutatást végeztem. Kutatásom célja az volt, hogy képet

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Böcskei Elvira fõiskolai adjunktus, Általános Vállalkozási Fõiskola

Gazdaság – Jog – Társadalom

185

kapjak arról, hogy a szellemi tõke illetve a tudás és annak menedzselése milyen szerepet játszik a magyar vállalatok mûködésében, valamint szerettem volna megtudni, hogy a szellemi tõke megjelenik-e valamilyen formában a vizsgált vállalkozások beszámolójában. Dolgozatommal azt szerettem volna elérni, hogy felhívjam a figyelmet a „tudás erõforrásnak” a kiemelt jelentõségére. Remélem, hogy a hazai cégvezetõknél is tudatosulni fog, hogy a szellemi tõke támogatása nélkül a nemzetközi versenyben nem lehetünk esélyesek.

Heszenberger Noémi* VÁLLALATFINANSZÍROZÁSI DÖNTÉS A RENAULT HUNGÁRIA KFT-NÉL** A Renault az európai autópiac egyik jelentõs szereplõje. A Renault Hungária Kft. fõkönyvelõjének segítségével közelebbrõl is megismertem a Renault családot és azokat a pénzügyi és piaci tényezõket, amelyek problémákat okoznak a cégnek a mindennapokban. 2005-ben a Renault egy nagyon komoly és több szempontból jelentõs is elhatározásra jutott. A hatékonyabb mûködés érdekében készletgazdálkodásának finanszírozását teljesen átalakította. A szerzõdés elõtt a gépjármû egészen a végsõ értékesítésig az importõr tulajdonában volt. A márkakereskedésnek nem kellett rögtön megvennie az eladásra kínált árut, így önfinanszírozásra csak rövid ideig volt szüksége. A szerzõdés, melyet a Renault a kereskedések és a Renault Credit Bank kötött, megváltoztatta ezt a finanszírozási formát. Az importõr átadja az autót a kereskedésnek. A kereskedés megbízást ad a banknak a gépjármû árának megtérítésére, aki a kereskedõ helyett egy nap alatt fizet a Renault Hungária Kft-nek. A kereskedõk mind egyénileg állapodnak meg a bankkal a további fizetési feltételekrõl. Annak érdekében, hogy a kereskedõk ne kerüljenek nehezebb helyzetbe, a Renault bizonyos idõtartamig átvállalja a kamatokat a dílerségek helyett. A rendelkezésemre álló adatok alapján ennek az átalakulásnak elkészítettem a pénzügyi elemzését. Célom a megállapodás tükrében az eszköz és forrás oldalon, illetve az eredményben bekövetkezett változások közötti összefüggések keresése, megértése volt. Az elemzés során azonban több minden kiderült, mint amire számítottam. Az éves beszámolók és kimutatások segítettek megérteni egy készletfinanszírozási átalakításnál sokkal fontosabb döntés meghozatalát is. A társaság ugyanis úgy döntött, hogy 2008 szeptemberétõl tevékenységeinek egy részét nem Magyarországon végzi a jövõben, hanem az új prágai központban.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Sinkovics Alfréd, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Bozsik Tamás

186

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Kecskés Gábor Gergely* HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT** Dolgozatom témájául a légi személyszállítást választottam. Témaválasztásomat megalapozta az iparág iránti érdeklõdésem, továbbá hogy ebben a szektorban kívánok elhelyezkedni a tanulmányaim után. Ezen felül a cím korábbi kidolgozásával a 2007 évi házon belüli Tudományos Diákköri Konferencián elsõ helyezést értem el, így a konzulenseim is javasolták a meglévõ munka továbbfejlesztését. Az elsõ részben az iparággal, a piaccal ismertetem meg az olvasót, majd az ott használatos modellek, és menedzsment-típusok bemutatásával foglakozom. Ennek kapcsán kitérek a légiszövetségekre is, amelyek egyre fontosabbak a légiközlekedés iparágában. Ezt követõen négy dinamikusan fejlõdõ low-cost légitársaság marketing tevékenységét vizsgálom, a szolgáltató szektorban ismert 7P sémája alapján. Az utolsó harmadban a fiatalok köreiben végzett kutatásom eredményeinek az elemzésével foglalkozom. Célom az volt, hogy feltárjam a fiatal magyar légi utasok tájékozottságát a társaságok árképzését illetõen. Mit gondolnak az árak alakulásáról, reálisan tudják-e megbecsülni azokat, vagy sem? Továbbá: melyek a preferenciáik, és milyenek az általános repülési szokásaik? Bizonyítani kívánom, hogy a fõiskolások, egyetemisták valóban egy olyan fogyasztói célcsoport, amellyel a légitársaságoknak számolniuk kell, ha profitjukat tovább kívánják növelni a jövõben. Módszerként a kvantitatív kutatást választottam, amelyet erõforrások hiányában egy önkényes mintán teszteltem. Ezért meg kell jegyeznem, hogy az eredmények a minta méretébõl, és típusából kifolyólag nem reprezentatív jellegûek. A módszertan használatának szemléltetésére alkalmasak. Az adatok beérkezését követõen azokat az SPSS program segítségével elemeztem, hogy a kapott eredményekbõl további konklúziókat vonjak le, és javaslatokat tegyek. A kutatás alapján úgy vélem, hogy egyre többen és többet utaznak, sõt már a fiatalok is rendszeresen járnak külföldre, és igen nagy számban ültek már repülõn is. Az árak meghatározása, és az ár képzésének módszere számukra ismeretlen. Érdemes tehát bennük is tudatosítani, általuk is ismertebbé tenni a jelenlegi repülõjegyárakat, ezzel ösztökélve õket társaság választására. Arról is sikerült megbizonyosodnom, hogy a légi utasok közül a vizsgált korcsoport nagyon árérzékeny. Így az utazási irodák sok vásárlót nyernének közülük, ha az utazási csomagokat, kirándulásokat olcsó repülõjeggyel hirdetnék. Mindezek mellett a légitársaságoknak igyekezniük kell fenntartani jó hírnevüket ezekben a körökben, hiszen az ár mellett ez volt a második legfontosabb szempont a válaszadóknál. A fedélzeti szolgáltatásokat pedig a fiatalok kirándulási szokásaira kell szabniuk, hogy a harmadik preferenciának is eleget tegyenek. Végül név szerint is szeretnék javaslatot tenni három légitársaságnak. Az Easyjet low-cost szállító vállalatnak ismertebbé kell tennie magát a magyar fiatalság köreiben és jobban kommu-

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Szalai Ibolya fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Gyulavári Tamás

Gazdaság – Jog – Társadalom

187

nikálnia az árait feléjük. Ugyanis a nemcsak a társaságot nem ismerik, hanem az árait is magasabbnak gondolják a valósnál. Ami a British Airways-t, és a Malév-t illeti, magas presztízsmárkákként tûnnek fel a piacon, mialatt az áraik csak alig magasabbak a fapados vállalatokéinál. Sokan meg sem tekintik útvonaltervezésük közben a kínálatukat, mert az „úgy sem tudom megfizetni” asszociáció van a tudatukban. Ezért fordulhat elõ, hogy a low-cost megoldást választják, ami a valóságban néha borsosabb áron van.

Kissné Harka Edina Ágnes* KÖRNYEZETVÉDELMI SZERVEZETEK BEVÉTELEI ÉS EGYÜTTMÛKÖDÉSI LEHETÕSÉGEI** A szakdolgozat témájául a környezetvédelmi szervezetek bevételszerkezetének vizsgálatát és együttmûködési lehetõségeik bemutatást, ismertetését választottam. Ez a téma több okból is érdekelt. Egyrészrõl fontosnak tartom azt bemutatni és megvizsgálni, hogy milyen bevételi forrásokból gazdálkodhatnak a zöld szervezetek, hiszen egy sikeres mûködéshez, a misszió, küldetésnyilatkozat eléréséhez szükség van a forrásokra. Nem elég egy jó program, a hozzá szükséges erõforrásokat is biztosítani kell. Másrészrõl kíváncsi voltam arra, hogy a zöld szervezetekre milyen együttmûködés jellemzõ, mennyire tudnak közösen tevékenykedni. A vizsgálataimat a környezetvédelmi szervezetekrõl végeztem, mert a környezetvédelem fontos a számomra, magam is próbálok környezettudatosabban élni. A téma átgondolása során az alábbi kutatási kérdések fogalmazódtak meg bennem: • Milyen bevételi szerkezet figyelhetõ meg a szervezeteknél? • Milyen mintákat lehet felfedezni? • Milyen együttmûködés figyelhetõ meg a szervezetek között? • A rendelkezésre álló források megszerzéséért kialakul-e valamilyen partnerség a szervezetek között? • A források elnyeréséért folyik-e verseny, versengés a szervezetek között? Ha igen, mely területeken. A saját feltételezéseim a kérdésekkel kapcsolatban az alábbiak voltak: • A szervezetek forráskihasználása nem teljes, nem jutnak hozzá mindazokhoz a bevételekhez, melyeket lehetõségük lenne megszerezni.

*

Non-profit gazdálkodás szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Kuti Éva, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

188

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

• A megszerzett bevételek egyenetlenül oszlanak meg a szervezetek között, a nagy, városi, nemzetközi háttérrel rendelkezõ szervezetek lényegesen eredményesebbek a forrásszerzésben, mint a kisebb, vidéki társaik. • Nem jellemzõ a partnerségi viszony kiépítése egy-egy probléma megoldására és annak finanszírozására.

A kutatómunka során igyekeztem a kérdésekre megfelelõ választ keresni és a rendelkezésre álló szakirodalom és személyes interjúim alapján a hipotézisekre igazolást találni. A vizsgálatok az alábbi összefoglaló eredménnyel zárultak: Ahogy a nonprofit szektor egészénél, úgy a környezetvédelmi szervezeteknél is aránytalanul oszlanak meg a bevételek. A környezetvédelmi szervezetek bevételi súlya nagyobb, mint a szervezetszám alapján képviselt nagyságuk. Az egy szervezetre jutó átlagos éves bevétel jelentõsen nagyobb, mint a nonprofit szektor átlaga. A fõváros jelentõs bevételi erõt képvisel, a környezetvédelem összes bevételének kicsit több mint a fele Budapesten központosul. Ez az arány kedvezõbb, mint a szektor bevételi megoszlása. A környezetvédelmi szervezetek finanszírozására jellemzõ, hogy jelentõsen megnövekedett az állami források aránya és jelentõsen csökkent a magántámogatások súlya. Az alaptevékenység bevételei csökkenõ tendenciát mutatnak, a gazdálkodási tevékenység jóval hangsúlyosabb, mint az a nonprofit szektor egészében. A környezetvédelmi szervezetek stabil résztvevõi az NCA és egyéb pályázatoknak, náluk a legmagasabb a sikeres pályázók aránya és az igényelt és ténylegesen kiosztott támogatási összegek aránya is. A zöld szervezetek mûködésére egyre inkább jellemzõ az összefogás, a közös fellépés. Az együttmûködés változatos módon valósul meg. Nagy szerepük van az országos szintû zöld szervezeteknek és szövetségeknek, hiszen õk jellegüknél fogva az együttmûködést támogatják. Mindezek alapján a hipotéziseim beigazolása/cáfolata az alábbiak szerint alakult. A szervezetek forráskihasználása nem teljes. – Ez a feltételezés csak részben bizonyult helytállónak. A pályázati bevételek tekintetében a környezetvédelmi szervezetek a legsikeresebb pályázók közé tartoznak. A megszerzett bevételek egyenetlenül oszlanak meg. – Ez a feltételezés igaznak bizonyult. Hasonló aránytalanságok figyelhetõk meg a zöld szervezeteknél, mint a nonprofit szektor egészében, bár az arányok valamivel kedvezõbbek. Nem jellemzõ a partnerségi viszony – Ez a feltételezés részben hamisnak bizonyult. A környezetvédelmi szervezetek mûködésére egyre jellemzõbb az együttmûködés. Ez jobbára az országos szintû, hálózatos felépítésû vagy nemzetközi háttérrel rendelkezõ szervezetekre igaz. Az együttmûködés formáit ki lehetne terjeszteni a zöld szervezetek kisebb csoportjaira is, helyi szinteken megvalósítani azt, ami az országos szervezeteknél már mûködik.

Gazdaság – Jog – Társadalom

189

Mihály Orsolya* DÖNTÉSTÁMOGATÓ INFORMÁCIÓS RENDSZEREK A MAGYAR GAZDASÁGBAN** Manapság az informatika olyan nagy jelentõséggel bír a vállalatok szempontjából, hogy a szervezeti struktúrájuk kialakításánál figyelembe kell venniük az adott vállalkozásnál alkalmazott információ-technológia sajátosságait is. Ezért már az is fontos stratégiai döntésnek számít, hogy a cég milyen rendszert alkalmazzon mindennapi folyamatai és a döntések támogatására. A megalapozott vezetõi döntéshez pontos, megszûrt információk, megfelelõ idõben történõ hozzáférhetõsége szükséges, amelyeknek megléte az informatikai rendszer alkalmasságát mutatja meg. Az informatikai hardverek és szoftverek jelenlegi fejlettségének és a piacok összetettségének és változékonyságának eredményeként egy mai komplex cég vezetõje már nem lehet meg a vállalati ügyviteli rendszer adatain alapuló kimutatások és döntéstámogató adatok nélkül. Dolgozatomban jellemzem a vezetõi döntések problematikáját, bemutatom a vállalatokon belüli vezetési szinteket, és a döntések fajtáit, majd részletezem a döntéstámogató rendszerek kialakulásának egyes állomásait. Bemutatom az SAP AG-t, és termékeit, majd a Magyarországon leginkább elterjedt további döntéstámogató rendszereket, és az azokat gyártó cégeket, az Oracle-t, Microsoftot, IBM-et, és a SAS-t, mint az SAP versenytársait. Kitérek cégek portfoliójára, az általuk megcélzott piaci szegmensekre, valamint analizálom a versenyhelyzetüket, erõsségeiket, gyengeségeiket, lehetõségeiket, fenyegetettségüket. Az elemzés során kitérek az SAP három fontos piacára, és megnevezem azon vállalatokat, amelyek versenytársként jelennek meg az adott területen. Bemutatom az üzleti intelligencia szektorban a közelmúltban történt nagy cégfelvásárlásokat, és az okokat is. Végül elemzem az SAP Business One integrált vállalatirányítási és ügyviteli szoftver-rendszer bevezetésének elõnyeit és költségeit egy magyarországi középvállalat, a Fornax ZRt. folyamataira és igényeire vonatkoztatva. Megállapítom, hogy a több kis, szigetszerû alkalmazással és többszörös inkonzisztens adattárolással szemben számtalan elõnye van egy olyan vállalati döntéstámogató rendszer bevezetésének, amely egyúttal lehetõséget nyújt a cég üzleti folyamatainak átgondolására és optimalizálására, a gyenge pontok megtalálására is.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Papp Ferenc, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

190

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Molnár Milán* MAGYARORSZÁG A DESIGNTUDATOS GONDOLKODÁS ÚTJÁN** A design szó jelentéstartományának vizsgálata rámutat arra, hogy napjainkra jelentése milyen hatalmas mértékben kitágult. Segítve az eligazodást mégis három nagy területet tudunk megkülönböztetni: téralkotás, tárgytervezés, vizuális kommunikáció. A design amellett, hogy elfogadja a piac diktálta feltételeket olyan valódi hozzáadott értéket tud a termékekhez illetve szolgáltatásokhoz adni, amely megfelelhet a legszigorúbb etikai elvárásoknak is. Pontosan ebben rejlik a design igazi ereje. Olyan megoldásokban, amelyek felhasználóbaráttá, élvezhetõbbé, látványosabbá teszik a termékeket illetve szolgáltatásokat így azok eladhatóbbá válnak a piacon, versenyelõnyhöz juttatva így az elõállítót. Design, innováció, gazdaság. A fejlett design kultúrával rendelkezõ országokban ezt a három szót egymás szinonimájaként emlegetik. A designt a gazdasági vállalkozások fejlõdésének motorjaként tartják számon és olyan kreatív erõforrásként tekintenek rá, amely folyamatos megújulásra képes a folyamatosan változó piacon, ahol a tömegtermékek és szolgáltatások alapfunkciójukban már szinte alig különböznek. Hazánkban a design – jóllehet gazdag múltra tekinthet vissza – napjainkban sajnos méltatlanul kevés figyelmet kap. Értelmezése homályos, a vállalatok versenyképességére gyakorolt hatása alábecsült. A designra legtöbben drága és költséges külsõségként tekintenek, amelyet csak kevesen engedhetnek meg maguknak. Holott a design ötletes megoldásai sokszor a legegyszerûbb termékekben illetve szolgáltatásokban öltenek formát. Hazánkban hiányzik a vállalkozói szféra és a designerek hatékony együttmûködése. Itt lépnek be fontos szereplõként azok az intézmények, amelyeknek kulcsszerepük van a designtudatos gondolkodás meghonosításában. Ezt a szerepet vállalta magára a Magyar Formatervezési Tanács, kidolgozva a hazai design felzárkózásának stratégiáját. A feltárt hiányosságok és az azok megszüntetését elõirányzó célok és feladatok megvalósításáig még nagyon hosszú az út. A beazonosított kitörési pontok közül (intézményrendszer, oktatás, kutatás, tájékoztatás, designösztönzés) az intézményrendszer terén tapasztalható az egyik leglátványosabb elõrelépés a Design Terminál Kht. megalapításával, mely magára vállalta a design népszerûsítésének feladatát úgy a nagyközönség, mint a szakma felé. Részletesen áttekintve céljait és feladatait, értékelve eddigi eredményeit – a lehetõségeihez képest – egyértelmû sikerrõl beszélhetünk. A Kht. szervezésében évente megrendezendõ Design Hét rendezvénysorozat évrõl évre egyre nagyobb érdeklõdésre tart számot, egyre több emberhez jut el a designtudatos gondolkodás üzenete. A színvonalas programok, díjátadók mind nagyszerû propagandái a designnak. A designtudatos gondolkodás elterjedése lassú folyamat, de idõben felismervén a hiányosságokat, az elkövetkezõ években – ha áttörõ változás nem is – de elõrelépés mindenképpen várható.

*

Üzleti kommunikáció szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Bárd András, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Pohárnok Mihály

Gazdaság – Jog – Társadalom

191

Papp László Tamás* AZ INTERNET FELHASZNÁLÁSÁNAK KERESKEDELMI LEHETÕSÉGEI ÉS AZ E-COMMERCE HELYZETE HAZÁNKBAN** Az Internet megjelenése új értékesítési csatornát nyitott a kereskedelem számára, amelyet a fejlettebb országokban már elõszeretettel használnak a kereskedõk és a vásárlók egyaránt. Magyarországon azonban még nem terjedt el annyira ez a kereskedelmi forma. Szakdolgozatom elsõ részében bemutatom, hogy a rendszerváltás óta, milyen változások történtek Magyarország kereskedelmében. Miként alakította át a külföldi hipermarketek, és áruházláncok és új értékesítési csatornák megjelenése a kereskedelemi folyamatokat, illetve változtatta meg a vásárlási szokásainkat? Ez azért fontos, mivel az újonnan megjelenõ Internetes kereskedelemnek is, ebben az új közegben kell érvényesülnie. A második, illetve harmadik részben tisztázom az elektronikus kereskedelem fogalmát, alkalmazásának elõnyeit – hátrányait, illetve ismertetem a szereplõit és a kereskedõk által használt üzleti modelleket. Ezután bemutatom az elektronikus kereskedelem helyzetét az Egyesült Államokban, az EU15 országaiban, illetve Magyarországon. Szemléltetem, hogy mekkora a lemaradásunk a fejlettebb országokhoz képest. A harmadik fejezet szerves részét képezi, a magyarországi elektronikus kereskedelem elterjedését hátráltató problémák ismertetése. Negyedik részben, körképet kívánok festeni a magyarországi internetes piactérrõl. Terméktípusonként röviden felsorolok néhány szereplõt, majd három piacvezetõ vállaltot kiválasztok, amelyek eltérõ termékeket, illetve szolgáltatásokat kínálnak. Ezek a vállalatok a második részben bemutatásra került sikeres amerikai cégek üzleti modelljeit alkalmazzák hazánkban. Összehasonlíthatjuk, hogy a külföldön elért sikerek, mennyire ültethetõek át a magyar kereskedelembe. Az ismertetett tények birtokában, arra a kérdésre próbálok válaszolni, hogy a hazai vállalatok hogyan tudták alkalmazni az Internetet mint új értékesítési csatornát, illetve miként tudták „honosítani” a külföldön már sikeres üzleti modelleket, a fejlett országokhoz képest kedvezõtlen körülmények ellenére. Továbbá, hogy napjainkban milyen lehetõségei vannak egy kereskedõnek megjelenni a világhálón, illetve, hogy érdemes-e egyáltalán. Összegzésként elmondhatom, hogy lemaradásunk igen nagy, de a magyarországi elektronikus kereskedelem fejlõdésének üteme meghaladja mind az Egyesült Államokban, mind az EUban tapasztalható növekedési rátát. Bizakodásra adhat okot, hogy a lemaradásunk hátterében álló problémák napjainkra kezdenek megoldódni. A három hazai vállalat bemutatásával arra is fény derült, hogy – a kedvezõtlen helyzet ellenére –, a korán piacra lépõ kereskedõk igen dinamikus növekedést tudtak produkálni. Az újonnan piacra lépõk számára a belépési korlátok jelentõsen csökkentek, azonban mára már egy telített piacon kell helytállniuk.

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Papp Ferenc, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Kártik János

192

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Pintér Zsuzsanna Boglárka* NAGY ÉS KIS VÁLLALKOZÁSOK MOTIVÁCIÓS RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA** Számos olyan vállalkozás létezik a piacon, ahol a vezetõ személyiségének és viselkedésének köszönthetõen, a szervezet eredményességét figyelhetjük meg. Ahogy az a vezetõ az alkalmazottaival bánik, amilyen stratégiákat, motivációs elméleteket, és ösztönös cselekedeteket bevet, annak érdekében, hogy a munkatársakból kicsalja a tõlük elvárható legjobb eredményt. A diplomamunkám során szeretném azt megvizsgálni, melyek azok a motivációs eszközök, amelyek a gyakorlatban beválnak, amelyek által a legjobb teljesítményt érheti el egy cég a piacon. Hiszen egy cég fennmaradáshoz, nagyon sok összetevõ szükséges, a profit, a teljesítmény, az elégedett vevõkör… stb. De mégis mindezeknek az alapja, a megfelelõ vezetõ, és az õt követõ munkatársak, hiszen minden egyéb ezekbõl indul ki. Ezért is lett a választott diploma témám: vezetõi ösztönzés és menedzselés. A hipotézisem: A kisvállalkozásoknak és a nagyvállalatoknak eltérõ mértékben kell külsõ motivációt alkalmaznia. Ahhoz hogy ezt az állításomat igazolni, vagy épp megcáfolni tudjam, egy kérdéssort állítottam össze. Majd megkerestem különbözõ szektorban elhelyezkedõ kis és nagyvállalatokat. Idõpont egyeztetés után sikerült találkoznom a cégek vezetõivel, vagy tulajdonosával, és nekik tettem fel az összeállított kérdéssort egy-egy interjú során. Igaz az interjú hosszabb folyamat, de mégis könnyebb volt ezt a módszert alkalmazni nálunk. Az interjúk, általában egy-másfél órásra sikerültek. Bár igen idõigényes volt az interjúk elkészítése, és mivel a válaszok se voltak minden esetben adottak a kiértékelés is sok munkával járt, még is nem bántam meg, hogy ezt a módszert választottam, mert így egy reális képet kaphattam a piacról, illetve azokról a szegmensekrõl, ahol lehetõségem nyílt, a kérdéseimet feltennem. Látható, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni egy vezetõnek ahhoz, hogy jól mûködhessen egy cég, hiszen most csak a motivációt elemeztem, és ennek is számos tényezõje merült fel, számos buktató, és befolyásoló eleme. Ez pedig csak egy része az egésznek, egy pillére a rendszernek, amire koncentrálniuk kell a vezetõknek, és akkor még nem is beszéltünk igazán, a versenytársakról, a profitról, a piacról, vagy a fennmaradásról. Az eredmények alapján kijelenthetem, hogy bár eltérõ külsõ, és belsõ motivációs rendszereket figyeltem meg, mégis vannak hasonlóságok a nagyvállalatok körében. Összességébe tehát valóban a nagyvállalatok más, bõvítettebb külsõ motivációs skálát használnak, mint a kisvállalkozások. Ennek a különbségnek oka lehet a nagy profit, az alkalmazottak lényegesen nagyobb száma. A kisvállalkozások, persze igyekeznek alkalmazkodni az elvártakhoz, és azzal pótolják,

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Magyar Judit fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Pintér Georgina

Gazdaság – Jog – Társadalom

193

kissé hiányosabb külsõ motivációs listájukat, hogy a belsõ motiváció fontosságát emelik ki, hangsúlyozzák jobban. Nem könnyû minden egyén eltérõ szükségletei számára, egy megfelelõen jó rendszert kialakítani. Nagyon örültem a lehetõségeknek, amelyeket a cégek vezetõi biztosítottak nekem. Raboltak, amúgy is szûk munkaidejükbõl, és figyelmet fordítottak rám. Sikerült olyan tapasztalatokat szereznem, amelyeket késõbb biztosan fogok tudni, majd hasznosítani, ha majd sikerül saját vállalkozásomat megnyitnom.

Sándor Péter* TISZTA FORRÁSBÓL** Dolgozatom témája, a termék és a termék bevezetése a piacra. Választott termékem a Pearl Natural Kft. által forgalmazott ballonos forrásvíz. A dolgozatomban bemutatom, hogy milyen ismérvek jellemzik a terméket és mitõl válik termékké egy árucikk. Ismertetem, hogy az általam bemutatott cég hogyan valósította meg a termék piaci bevezetéset. A termékké válás folyamatára nagyobb hangsúlyt helyeztem. Az elemzést Philip Kotler „Marketing menedzsment” címû könyvének nyomán, hármas rendszer alapján készítettem el, az absztrakt termék, tárgyiasult termék és kiegészült terméken keresztül mutatom be a folyamatot. Ezen ismérvek alapján mutatom be a ballonos forrásvizet, mint terméket. Külön fejezetben foglalkozom a céggel és a cég környezetével. A mikro- és makrokörnyezeten keresztül kaphatunk rálátást a cég elhelyezkedésére az ásványvízpiacon. Egy érdekes, sokak számára ismeretlen piaci területet mutattam be. Mindannyian találkozunk, nap, mint nap, az ásványvízzel, de kevesen tudják, kik ennek a piacnak a szereplõi és milyen nehézségeket kell áthidalniuk a munkájuk során. Részletesen ismertetem a magyar ásványvíz piac szereplõit és egy fejezet erejéig kitekintek a kelet-európai ásványvíz piacra is. A cég ügyvezetõjével készített interjúm alapján érdekes áttekintést írtam a magyar és a szomszédos országok piaci trendjeirõl, valamint a jövõbeli alakulásáról. Egy termék létrehozása során rengeteg apró részletre kell figyelni és átfogó ismeretekkel kell rendelkezni, nemcsak technikai téren, de gazdasági, marketing és társadalomismereti téren is. Nem elég, ha van egy jó ötlet, azt elõ kell állítani, az elõállításhoz ismerni kell az anyagokat, azok technikai paramétereit. Tudni kell melyik szállító tudja stabilan és folyamatosan megfelelõ minõségben a rendelkezésünkre bocsátani az alapanyagokat. Ezek után össze kell állítani a terméket és megszervezni a gyártását. A termék bevezetése során a két legnagyobb hiba amit el lehet követni.:

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Konzulens: Bárd András, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

194

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

1. Ha a terméket bevezetjük a piacra, de nincs megfelelõen megszervezve a gyártás, azaz nem tudjuk kielégíteni a vásárlók megrendeléseit. 2. Ha mindent gondosan kidolgoztunk, de nem mértük fel a piac reális igényeit és olyan terméket kínálunk, amelyre nincs kereslet. Egy termék piaci bevezetése mindenképpen hatalmas befektetést igényel. Ez fokozottan igaz egy induló vállalkozásra, mert ebben az esetben a munkához szükséges infrastruktúrát is ki kell építeni. Valamint a termék kikísérletezése, a piac feltérképezése, a konkurencia figyelése tetemes összegeket emészt fel. Ezeknek az összegeknek egy részét megfelelõ szaktudással meg lehet spórolni, de még a legrutinosabb szakemberek is találkozhatnak olyan problémával, amelyet nem láthattak elõre. Például a cég esetében az óriásplakát és újság hirdetések nem hozták meg a várt eredményt, amit senki nem tudott volna elõre prognosztizálni. A dolgozatomban a 4P módszerrel elemzem a terméket és a bevezetést, valamit áttekintést végzek az ásványvízpiac szereplõirõl. A reklám részen belül foglalkozom néhány ismertebb vízforgalmazó cég kommunikációjával, megvizsgálva azt, hogy milyen eszközöket használnak a termékük népszerûsítésért. Az utolsó fejezetben megvizsgálom, milyen lehetõségei vannak a cégnek a jövõben, milyen utat választhatnak a nagyobb piaci részesedés elérésének érdekében.

Süveges Ágnes* WEBLOG A Web 2.0 és a hazai Blogoszféra** A blog jött, látott és a maga módján gyõzött. Észre sem vettük és egyik napról a másikra teljesen ismertté, sõt mi több, megszokottá vált. Mindez pár év leforgása alatt. Tudatosult ez bennünk egyáltalán? Felkeltette az érdeklõdésemet, és tudni akartam milyen lehetõségeket rejt magában ez a kommunikációs csatorna az itthoni világban. Ahhoz, hogy érdemben el tudjuk helyezni a blogvilágot az egyetemes világban, ismernünk kell a Web 2.0-át1 , illetve azt a jelenséget, ami emögött a kifejezés mögött értelmezhetõ. Miért? Mert a blog az egyik fõ sajátossága a Web 2.0-nak. Egy mai modern ember legyen tisztában

*

Nemzetközi kapcsolatok szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Papp Ferenc, fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

Egyéb használatos alternatív kifejezések: kettõpont-nulla, webkettõ, második generációs Web.

Gazdaság – Jog – Társadalom

195

azzal, hogy mi történik világunk azon részén, ahol a legnagyobb az innováció és a fejlõdés. Mert ez jelenti a jövõt. Dolgozatom egyrészt a jelenlegi Web bemutatására irányul, másrészt a már létezõ, de még nem kiforrott hazai blogoszféra felvázolására nyújt egy újabb írásos dokumentációt. Míg a Web 2.0 területtel kapcsolatosan kutatásaim során tudtam támaszkodni meglévõ, írásos irodalmakra, addig a magyar blogoszféra témáját, fiatal életkorára való tekintettel, fõleg online PR és marketing tanácsadók, valamint híres bloggerek beszámolóiból építettem fel. Hazánkban a 150,000-es nagyságú blogoszféra legérdekesebb színfoltjai a politikai és az üzleti témájú blogok, annak ellenére, hogy összesített arányuk mindössze pár százalékot ér el. Elsõ hallásra ijesztõnek tûnik, viszont ha azt vesszük alapul, hogy Damjanovich Nebojsa szerint a hazai blogok 95%-a „szemét”, akkor már nem is tûnik olyan borzasztónak. A blogolás nagy népszerûségi íve megállt a levegõben és stagnálásra rendezkedett be. A magyar Web 2.0 Symposium évenkénti programjaiból is egyre jobban eltûntek a blogokkal kapcsolatos témák. Miért? A legkézenfekvõbb válasz az, hogy a blogok elfogadottá váltak, beépültek mindennapjainkba, nem kell már mit magyarázni rajtuk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a „hivatalos bloggerek” kifejezés megjelenése, rámutatva egy új szakma kialakulásának lehetõségére. Megoszthatóság, aktív részvétel, együttmûködés, közvetlen interakció – ez jellemzi a blogot és a Web 2.0-át. A Weben zajló forradalom már rég nem arról szól, hogy hol fejti ki hatását, hiszen már mindenhol jelen van, hanem arról, hogy mi, a felhasználók mit kezdünk vele és mire használjuk fel. A Web, az emberi kollektív tudásbázis tárhelyeként, most már arra is képes, hogy a tartalmakat mindenki által szerkeszthetõvé tegye. Az online világban való részvétel „lemarad, aki kimarad” álláspontját, mára már felváltotta a „kimarad, aki lemarad” nézet.

196

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Székely Szabolcs* STRATÉGIAI CONTROLLING ESZKÖZÖK BEVEZETÉSE A GYAKORLATBAN** Az utóbbi években számos vállalatnál dolgoztam, ahol a legkülönfélébb termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkoztunk, az alkatrészektõl a szoftverekig. A fõiskolát ezen munkahelyeim mellett kezdtem el és így is tanultam végig. A tanulmányok során szinte mindig voltak olyan tantárgyak, amelyek a szervezetek magatartásával, hiányosságaival, lehetõségeivel és irányításával foglalkoztak, ezekbõl többnyire volt is komolyabb önálló munkát kívánó beadandó házi dolgozat. Ezekben az volt a feladatom, hogy a tanultakat alkalmazva vizsgáljam meg azt a szervezetet, ahol dolgoztam és elemezzem annak mûködését. Most a tanulmányok lezárásaként ismét egy hasonló feladatot kaptam, szakdolgozatomban annak bemutatására vállalkozom, hogy életszerû körülmények között mutassak be egy olyan rendszert, amely kapcsolódik a szakirányos tantárgyakhoz. Szerencsémre éppen ilyen helyzetben van a vállalat, ahol dolgozom, az utóbbi évben kezdtük meg az új tulajdonosnál széles körben alkalmazott, stratégiai értékek és célok szerinti vezetésben használt, vállalatirányítási programok bevezetését. A korábban német tulajdonú vállalatot elérte a globalizáció szele és néhány éve már egy multinacionális amerikai óriáskonszern tulajdonába kerültünk. Ezzel igen sok változás kezdõdött a cégnél, szinte nincs olyan terület, amit ne érintett volna a tulajdonosváltás. A szakdolgozatban tárgyalt téma, a stratégiai controlling eszköz bemutatása és a bevezetés körülményeinek valamint tanulságainak kidolgozása egyszerre jelentett érdekes tanulmányozási munkát, másfelõl igen aprólékos és sok területre kiterjedõ kutatómunkát. A feladat könnyebbik fele az volt, amikor az amúgy is kötelezõ bevezetés alatt csak el kellett látnom a reám osztott szerepet és amellett, hogy a cégnél elvégeztem az ezzel járó feltáró és dokumentációs munkákat, a szakdolgozatomba már írtam is az ennek során megtapasztalt élményeimet. A munka másik fele azonban sokkal több idõt és energiát emésztett fel, mint ahogy azt elsõre terveztem, ugyanis a dolgozat kétharmadát kitevõ, az eszközöket leíró rész angol nyelven volt elérhetõ, egy globális tréning-anyag keretén belül. Ez egy minden részletre kiterjedõ leírása az egész rendszernek, a legapróbb részletig le vannak szabályozva a folyamatok és az ezt mûködtetõ eszközök. Ezek leírása után magának a rendszernek a bevezetésérõl írtam le a gyakorlati tapasztalataimat, amely nem azt az eredményt hozta, amit az elején gondoltam. Az amerikai vállalati környezet és kultúra igen sok különbözõséget mutat fel a hazaival szemben, ebbõl kifolyólag az ezt fejlesztõ törekvések és politikák is egész más megvilágításba kerülnek itthon, mint odaát. Ezeknek az eltéréseknek a megfigyelésére és megfejtésére is sok energiát áldoztam,

*

Vállakozásszervezõ szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Váróczi Violetta fõiskolai tanársegéd, Általános Vállalkozási Fõiskola Külsõ konzulens: Kuti Orsolya

Gazdaság – Jog – Társadalom

197

úgy érzem abban van a szakdolgozat igazi mondanivalója, hogy feltárja miket kell legyõzni ahhoz, hogy egy Amerikában már sok éve kipróbált és bevált vállalatirányítási rendszert Magyarországon is sikerrel lehessen bevezetni. Ez ugyanis nem megy egyik hónapról a másikra, komoly szervezeti kulturális és szemléletbeli váltásra van hozzá szükség, ami számos munkatársnál szinte elképzelhetetlen, sokuknál pedig akár éveket is igénybe vehet, amíg elérnek a megfelelõ szintre. Összefoglalva a tapasztalataimat és a feldolgozott belsõ kézikönyveket elmondhatom, hogy egy nagyon egyszerû és profin dokumentált nagyvállalati környezetben mûködõ minõségfejlesztõ-rendszert ismertem meg, amelynek a használatához szervezetünk többi tagjától is jóval nagyobb energia befektetésre lenne szükség.

Tornyi Adrienn* VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDÁLKODÁSA** Dolgozatomban Vác Város Önkormányzatának gazdálkodását veszem nagyító alá, megpróbálva bemutatni az önkormányzat gazdálkodásának egyes tételeit, illetve esetleges hibáit. Az önkormányzati gazdálkodás általános és legfontosabb törvényi kérdésköreit érintve, a költségvetési bevételeken és kiadásokon át a vagyongazdálkodással befejezve szeretnék egy összefogó képet nyújtani Vác város önkormányzatának gazdálkodásáról. A helyi önkormányzatok nyújtotta szolgáltatásokhoz anyagi eszközökre, a munkaerõ finanszírozására pénzügyi forrásokra van szükség. Az önkormányzatok pénzügyeinek, költségvetési gazdálkodásának rendjére vonatkozó szabályok ismerete egyre nagyobb jelentõséget kap az önkormányzati képviselõk, a választott tisztségviselõk tevékenységében, nem csupán azért, hogy az önkormányzati feladatellátás feltételeit biztosító pénzügyi lehetõségeket megismerjék, hanem azért is, mert e tevékenység jogszerûsége a törvényes mûködés követelményének érvényesülése mellett a gazdálkodás a választópolgárok egyre intenzívebb figyelme mellett folyik. Dolgozatomban a 2006., 2007. és 2008. éveket bemutató bevételi források és a kiadási kiemelt irányzatok tükrözik, hogy az elmúlt három évben a város költségvetése nagyjából ugyanakkora nagyságrendû. A gazdálkodás kiegyensúlyozott, és a bevételek a kiadásokat megnyugtatóan fedezik. A költségvetés mellett éves likviditási terv is készül, mivel a bevételek realizálása nem mindig esik egybe a kiadási szükségszerûséggel.

*

Nemzetközi kapcsolatok szakos végzõs hallgató

**

Belsõ konzulens: Balázs Ágnes fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

198

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20

Elõfordult, hogy év közbeni áthidaló hitelt kellett felvennie az önkormányzatnak a számlavezetõ banknál, de kötvényt kibocsátani vagy áthúzódó hitelt felvenni nem kellett. Ezért Vác Város Önkormányzatát kedvezõ helyzetûnek ítélem. A Váci Önkormányzat vagyona jelentõs, nagyobb részét az ingatlanvagyon teszi. Fõ részét a Polgármesteri Hivatal kezeli, de jelentõs a költségvetési intézmények által kezelt vagyon is. A vagyon nyilvántartása mind vagyonkataszteri szempontból, mint értékben leltárszerû és teljeskörû. Az önkormányzati forgalomképes vagyon folyamatosan csökken. A gazdálkodás színvonalát az Állami Számvevõszék kielégítõnek minõsítette, vagyonvesztés egyik területen sem volt. Ugyanakkor elmondható az is, hogy Vác város az önkormányzati gazdálkodás körében a fõ hangsúlyt az éves költségvetésére, illetve annak végrehajtására helyezte. Az eltelt 17 évben kevesebb hangsúlyt fordított a vagyongazdálkodásra, a vagyoni értékû jogokkal való gazdálkodásra és általában azoknak a vagyoni értékû jogoknak a kezelésére, amelyek vagyonának részét képezik. Az a vélemény alakult ki bennem, hogy az elmúlt évtõl kezdõdõen bizonyos fokú szemléletváltozás állt be, úgy a költségvetési gazdálkodás területén, mint a vagyonnal való gazdálkodás területén. Amennyiben az önkormányzat tovább fejleszti és kidolgozza ennek módszerét, úgy, véleményem szerint, stabilabb gazdasági környezetet tud önmaga számára teremteni. Ezt követõen már nem csak az adókkal, azok mértékével, vagy esetleg új adók bevezetésével tud plusz forrásokhoz jutni, hanem a gazdálkodás körében végzett ilyen pozitív irányú tevékenységével is.

Gazdaság – Jog – Társadalom

199

200

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2008/20