Tudásmegosztás 2. szint
ÁROP-1.A.5-2013. Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „Szervezetfejlesztés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatok számára”
Kistelek Város Önkormányzata
1
Bevezetés Önkormányzatunk vállalta az ÁROP-1.A.5-ös pályázat keretében a Tudásmegosztás mindhárom szintjét, mert fontosnak tartja, hogy a tapasztalatokat ne tartsa meg magának, hanem a térség, az ország fejlődése érdekében megossza minél több önkormányzattal. Jelen dokumentum célja, hogy összefoglaljuk, hogy milyen projektelemeket valósítottunk meg a projekt során és mely javaslatok kerültek bevezetésre. A projekt célja: Önkormányzatunk ÁROP-1.A.5-ös projektje azt a célt szolgálta, hogy a 2013. január elsejével megváltozott az Önkormányzat feladat-ellátási rendje és a járási hivatalok megjelenésével szükségessé vált a folyamatok újraszervezése, átgondolt újrastrukturálása a polgármesteri hivatalokban, valamint minden hozzá kapcsolódó intézményben és szervezetben. A projekt ennek a célnak teljesen megfelelt, mert lehetőséget biztosított ezen változtatások megtervezésére, ugyanakkor végrehajtására is. Önkormányzatunk célja, volt, hogy az újonnan kialakított rendszer költségoptimalizáltan, hatékonyan működjön. A projekt során Önkormányzatunk célul tűzte ki, hogy az átalakulások miatt felborult, átszervezett munkakörök egyszerűbb és átláthatóbb struktúráját alakítsuk ki, és a hozzájuk tartozó dokumentációs sztenderdeket is hozzáigazítsuk. A projekt során fontos volt, hogy a munkatársak képzése és fejlesztése is megvalósuljon, és olyan munkafolyamatok kerüljenek átszervezésre, melyek biztosítják a fenntartható gazdálkodását Önkormányzatunknak, valamint a költségoptimalizálást. A projekt menete: A projekt során a projektmenedzserünk és a pénzügyi vezető szoros együttműködést valósított meg egy küldős szervezetfejlesztési céggel annak érdekében, hogy a workshopok, szemináriumok valamint a különböző vezetői konzultációk olyan tanácsadók segítségével valósuljanak meg, akik valóban rálátnak a közigazgatás működésére és támogatást tudnak adni az Önkormányzat fejlesztéséhez. A pályázati projekt alatt végig állandó kapcsolatot tartottak a szervezőkkel és a tanácsadókkal, akik írásos dokumentumokkal és szóbeli javaslatokkal is segítették a munkánkat. Ennek eredményét az önkormányzati vezetés felé tolmácsolták, akik igyekeztek minél nagyobb mértékben beépíteni az elhangzott javaslatokat és új szempontokat a működési rendszerbe és a munkavállalók mindennapi munkavégzésébe.
2
Mivel Kistelek Város Önkormányzata úgy döntött, hogy a projekt során szakértői segítséget vesz igénybe, így szervezetfejlesztési tanácsadók által adott javaslatok kerültek a projekt során megvalósításra illetve tervezett megvalósításra. A dokumentum projektelemenként mutatja be a javaslatokat, valamint a megvalósítás menetét, a gyakorlat beépítését a munkavégzésbe, az Önkormányzat hatékony működésébe.
A projekt során megvalósított tevékenységek és a javaslatok, valamint azok beépítése 1. Intézkedési terület: Az ÁROP-1.A.2. pályázati projekt felülvizsgálata
A korábbi pályázat során elkészült dokumentumok alapján és a munkatársi beszámolók segítségével elkészült egy hatástanulmány, egy felülvizsgálat, melynek célja a projekt sikerességének felmérése volt. Itt az volt a célja Önkormányzatunknak, hogy a már meglévő tapasztalatokat felelevenítsük és beépítsük, felhasználjuk jelen projekt lebonyolításához, ezzel elősegítve, hogy minél gördülékenyebben és optimálisabban fusson le a projekt. A projektelem során született egy felülvizsgálati dokumentum, melyben részletesen megtalálhatóak az akkori tanácsadói javaslatok és a kitűzött célok megvalósulásának módszertana. 2. Intézkedési terület: Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata, valamint a kiszervezett és kiszervezhető önkormányzati feladatok felülvizsgálata az új feladatellátási rendben. Intézményi struktúra, intézményirányítási modell kidolgozása, felülvizsgálata, átszervezése, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és egyéb, önkormányzati irányítás alá tartozó szervezetek tevékenységeinek hatékonyabb működésére irányuló szervezeti javaslatok kidolgozása és megvalósítása
Egyeztető fórumokkal, szakmai megbeszélésekkel kapcsolatos operatív javaslatok, melyek a projektelem során születtek a workshopok és a vezetői szeminárium tükrében: Különösen fontos lehet egy szervezett fórum az egyes projektek, vagy programok elindításakor, illetve a szervezetben létrejövő nagyobb változások esetén.
3
Az induló projekteknél, egyeztetésekkor a feladatmegosztásról együtt döntsön a politikai vezetés, a hivatal, és az érintett gazdálkodó társaság. Ilyen esetekben, amennyiben lehetséges közösen jelöljék ki határidőket, rész-feladatokat, hatásköröket, felelősöket, az előrehaladás ellenőrzési pontjait és módját. A műszaki, technikai jellegű megbeszéléseken legyenek ott azok a felhatalmazott és kompetens vezetők és/vagy szakértők, akik dönthetnek technikai kérdésekben.
A cselekvési terv: A 2014-2020-as időszakra az Önkormányzat úgy készül, hogy a belső és az európai uniós projektek előkészítésénél folyamatos együttműködést szeretne megvalósítani az érintettekkel. Mivel igényként merült fel a szemináriumok során az egyeztetések rendje és a megfelelő információtovábbítás, ezért az új európai uniós projektek esetében az Önkormányzat erősíteni fogja az írásbeli kommunikációt – emailes formában – valamint a szóbeli értekezletek számát is növelni fogja, valamint a találkozók esetében egyértelműsíteni fogja a meghívóban az egyeztetés címét és témáját, valamint célját, hogy az érintett egyének, vezetők vegyenek részt és érdemben tudjanak előrelépni minden projekt kapcsán.
A hatékonyabb együttműködés érdekében a Hivatal jelöljön ki közvetlen kapcsolattartót a különböző szolgáltatókkal, gazdasági szervezetekkel való szerződéskötéshez.
A cselekvési terv: Az Önkormányzat szeretné biztosítani, hogy az információáramlás a lehető legjobb, ezért az írásbeli információkat szóbeli magyarázattal is meg fogja támogatni a következő esetekben: -
amennyiben a szabályzat, határozatok kerülnek bevezetésre, nem csak és kizárólag írásban továbbítja őket a kollégák számára, hanem egy egyeztetés formájában is nyomatékosítani fogják az ügyintézőkben és egyén munkatársakban a szabályzatok tartalmát, értelmezését és az ezzel járó változásokat a munkarendet és a mindennapi tevékenységeket illetően. 3. Intézkedési terület: A fenntartható gazdálkodás és költségvetési egyensúly megteremtését szolgáló strukturális változtatások, ezzel összefüggésben az önkormányzat rövid- és középtávú költségvetési helyzetének, finanszírozási struktúrájának értékelése, valamint a költségcsökkentés, hatékonyságnövelés rövid, közép- és hosszú távú opcióinak és stratégiájának kidolgozása és a legnagyobb potenciállal rendelkező opciók meghatározása.
4
A javaslatok, amely ennek a projektelemnek a keretein belül születtek, a fenntarthatóságra, a hatékonyságnövelésre és a költségcsökkentésre irányultak a vezetői beszámolók, és a workshopok alapján. A Fenntartható gazdálkodás projektelem kapcsán a következő javaslatok kerültek megfogalmazásra: Javasoljuk, hogy készüljön hatástanulmány az Önkormányzati fenntartású intézmények vagyongazdálkodásának módosításáról. A cselekvési terv: Az Önkormányzat mindenképpen szeretné megvalósítani az 5 éves gazdasági tervben az új vagyongazdálkodási terv kidolgozását és dokumentálását.
4. Intézkedési terület: Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel – különösen köznevelési-oktatási, valamint szociális, közművelődési, gyermekvédelmi intézményekkel, illetve az önkormányzat által üzemeltetett konyhákkal, diák- és felnőtt étkeztetési feladatokat ellátó intézményekkel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása Kistelek Önkormányzata szakértői segítséget vett igénybe a helyzetelemzéshez és a problémafeltáráshoz, valamint a szervezetfejlesztő által adott javaslatok egy részét be is építette közép- és hosszútávú céljaiba. A jelenlegi modell elemzését az alábbi szempontok figyelembevételével végezte el a tanácsadó: o o o o o o
ellátottak száma intézmények szerint bevételek szerkezete a finanszírozás forrása szerint bevételek szerkezete intézmények szerint eltérő intézmények időbeli ellátási szerkezete ellátás fajlagos ára intézmények szerint a potenciális növekedés területeinek meghatározása
A következő megállapításokat tette a szakértő az adatok tükrében:
5
A jelenleg működő modell rövid és középtávon gazdaságosabban működtethető, ezáltal több beruházást, innovációt vonz, ha a szolgáltatás fejlesztésével érdemben bővíti az Önkormányzat az ellátottak körét. A jelenlegi működésben azonosítottak jó gyakorlatokat és fejlesztendő területeket. A jó gyakorlatok azonosítása során arra koncentráltak, hogy vajon az azonosított jó gyakorlatok fejlesztésével növelhetik-e a közétkeztetésben résztvevők számát. Az elemzésben felvázolták a javasolt fejlesztési feladatokat és az ezekhez tartozó rövid, közép és hosszú távú lépéseket. Az azonosított fejlesztendő területek számbavételekor megvizsgálták, hogy az adott terület fejlesztése mekkora potenciális piacbővülést eredményezhet. A potenciális piacbővítés érdekében a helyi igényekhez alkalmazkodó fejlesztésekre van szükség, amely egyszerre jár a jelenlegi színvonal javításával, a választék bővítésével. A fejlesztések alapját a helyi igények jobb megismerése biztosíthatja. Az étkeztetés üzemeltetőinek több információval kell rendelkezniük a fogyasztókról és az érintett lakosságnak is naprakész információkkal kell rendelkezniük az étkeztetéssel kapcsolatosan, javítani kell a választási lehetőségek ismertségén. Az ezek iránt tanúsított érdeklődés által kialakul az igényesség, és ezek az igények nagyobb hatékonysággal visszajelzésre kerülnek, a fogyasztók és a szolgáltatók közötti kapcsolódási felületek interaktívabbá válnak. Jelenleg az bölcsődések/óvodások közel 100%-át az S-Food Kft. látja el élelemmel. Ez az arány alig több mint 70% az általános iskolások és 40% a középiskolások körében. A legkönnyebben az általános (158 fő) és középiskolások (100 fő), illetve a közalkalmazottak (275 fő) körében lehet bővíteni a közétkeztetésben résztvevők számát, ez több mint 500 potenciális új fogyasztót jelent a meglévő 828 ellátott mellé. Ez a mostani létszám 60%-os növekedését is eredményezheti, így összességében 1000-1330 fő kiszolgálása válik lehetővé, ami már messze meghaladja a gazdaságosnak tekintett 800 fő/főzőkonyha szintet, így fenntarthatóan gazdaságos működést javítja. A bővítés érdekében a következő javaslatok születtek a projekt során az Önkormányzat számára: 1. Fel kell mérni, hogy mi okozza az általános-, de legfőképpen a középiskolában a közétkeztetés alacsony elfogadottságát; 2. Számításokat kell végezni, hogy a fogyasztók számának ilyen mértékű bővítése mekkora beruházást igényelne fajlagosan és nominálisan;
6
A cselekvési terv: Az Önkormányzat vállalja, hogy a 2014-2015-ös tanév során kérdőívezést fog végezni a közétkeztetés elfogadottságával és a vele kapcsolatos véleményekkel, érzésekkel összefüggésben az általános- és középiskolákban annak érdekében, hogy a következő tanévben már a felmérések eredményeivel tudjanak dolgozni, amelyet a testületi ülésre is felterjesztenek témaként. Amennyiben a testület szükségét látja, felülvizsgálja az Önkormányzat az öt éves gazdasági programban, hogy milyen fejlesztési és kapacitásnövelési lehetőségek állnak fent, valamint hogy a beruházás milyen költséggel járna és a bővítésre van-e lehetőség.
5. Intézkedési terület: Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a polgármesteri hivatalok és a települések intézményei, jelentősebb foglalkoztatói humán erőforrás kapacitásgazdálkodásának, a munkatársak munkaköri és szervezeti besorolásának, illeszkedésének felülvizsgálata, átszervezése.
A javaslatok ennél a projektelemnél szintén tanácsadók közbenjárásával születtek. Segítették a munkatársak gondolkodási, ötletelési folyamatát és a hallott információk alapján javaslatot tettek a munkaköri besorolásokkal, azok illeszkedésének kapcsán. A résztvevők nagyon hasznosnak találták a programot, mert így átvilágításra és felülvizsgálat alá került a teljes terület és tisztán láthatóvá váltak azok a tényezők, melyeket módosítani kell. A cselekvési terv: A projektelem során elkészítetett sztenderdizált munkaköri dokumentáció mind a hivatali mind az önkormányzati SZMSZ részét képezi. Amely azt jelenti, hogy a javaslatok bevezetése már meg is történt, és az Önkormányzat célul tűzte ki ezen dokumentumok rendszeres felülvizsgálatát.
A cselekvési terv: Annak érdekében, hogy az intézményen belüli vezetői és munkatársi kommunikáció még gördülékenyebb legyen, és hatékonyabb kommunikáció valósuljon meg, az Önkormányzat döntése alapján megpróbálják visszaállítani azt a korábban már felállított rendszert, melynek során vezetői egyeztetések valósulnak meg meghatározott, rendszeres időközönként. Az
7
Önkormányzat munkatársai a polgármester elé tervezik terjeszteni a javaslatot, hogy ő lehetőséget kapjon az egyeztetések rendszerének kialakítására. A tanácsadó javaslatot tett az intézményi beszerzések, vásárlások felülvizsgálatára a szemináriumok és workshopok során elhangzott információk alapján. A cselekvési terv: Az Önkormányzat vállalja, hogy 2015. január 31-ig felülvizsgálatra és aktualizálásra kerül az önkormányzat beszerzési szabályzata figyelembe véve a költségcsökkentő javaslatokat, amelyek elhangzottak az interaktív szemináriumok keretein belül. 6. Intézkedési terület: A kidolgozott hatékonyságnövelő intézkedések megvalósításának folyamatos nyomon követése.
A tevékenység célja az volt, hogy vezetői kontrollpontok kerüljenek beépítésre a projektmegvalósítás során és a Kisteleki Polgármesteri Hivatal vezetősége folyamatos tájékoztatást kapjon arról, hogy hogyan áll a projekt megvalósítása, és a tervezéstől kezdve lehetőséget biztosítsunk számukra arra, hogy átlássák a projekt menetét és a megvalósítás mérföldköveit. A projektelem részeként vezetői szemináriumok valósultak meg, ahol szóban tudtak egyeztetni az érintettek a projekt állásáról és a folyamatok hibamentességét tudták biztosítani. Ezt a módszert szeretné megtartani Önkormányzatunk a jövőben is, hiszen a folyamatos nyomon követhetőség és a hibák megelőzése költséghatékonyság szempontjából is eredményessé tették a projektet. Cselekvési terv: Önkormányzatunk célja, hogy a jövőben megvalósítandó projektjeink során előzetesen kijelölt beavatkozási pontokat fektessünk le, ezáltal folyamatosan követve a projekt alakulását és megvalósítását. Választható tevékenységek
8
A választható tevékenységek esetében Önkormányzatunk a tanácsadói támogatás igénybevételén kívül megvalósított több célfeladatot, vizsgálatot, melyek a következő projektelemek keretein belül születtek.
1. Intézkedési terület: Térségi feladat-ellátási modell kialakítása és megvalósítása az önként vállalható és térségi szinten ellátható feladatvállalások vonatkozásában - A kisteleki kistérség egységes bölcsődei ellátási modelljének kialakítási lehetősége Célja: A bölcsőde hosszú távon biztosítja a térségben a gyermekek korai életszakaszban történő intézményes gondozását, elősegíti a családok életfeltételeinek javítását, azzal, hogy megteremti az édesanyák, édesapák munkába állásának egyik szükséges feltételét. Minél fiatalabb életkortól kezdve, adaptált fejlesztő programokkal elősegíthető a gyermek optimális személyiségfejlődése, ami hosszútávon biztosítja a társadalomban való sikeresebb részvételt. A Bölcsőde megfelelő működése mellett fokozódik a település és a térség népességmegtartó képessége, megvalósulnak az esélyegyenlőséget javító célok is, úgymint a szemléletformálás, amely a térség nevelési, oktatási intézményeiben természetessé teszi az integrációt a befogadó attitűdöt a szülők, a pedagógusok, ép gyermekek és a lakosság körében is.
2. Intézkedési terület: Funkcionális tevékenységek térségi szinten (ellátási modell vizsgálata) - Pénzügyi terület vizsgálata. Vagyongazdálkodási modell kidolgozása, optimalizálása.
Az ebben a témában készült tanulmány alapján elmondható, hogy minden településen a legfontosabb, hogy a takarításra fordított költségek csökkenjenek. Az anyagköltségek csökkentése a legfontosabb Balástya esetén lenne. Mivel a takarítás eszköze sem minden településen a legmegfelelőbb, mindenképpen szükséges lenne a személyzet megfelelő eszközökkel való ellátása. Ennek költsége közös beszerzés esetén valószínűsíthetően csökkenthető. Célként jelölte meg több önkormányzat is, hogy szeretné elérni, hogy az
9
erőforrásait szeretné jobban kihasználni, kevesebb óraszámban, hatékonyabb munkavégzést elérni. Természetesen egyik önkormányzatnak sem az az elsődleges célja, hogy a jelenlegi állományt lecserélje, elküldje, inkább az ő munkájukat kívánja mindenki segíteni, megkönnyíteni, hatékonyabbá tenni. Megállapítható, hogy a kijelölt stakeholderek – a tanulmány elkészítésének, a terület felülvizsgálatának módszere a Stakeholder elemzés volt – célja teljes egészében közösek, egy irányba mutatóak. Nincsenek a felek között érdekellentétek, kedvezőtlen befolyásoló tényezők, melyek hátráltatnák az esetleges közös feladatmegoldás sikerre jutását. Meg kell jegyezni, hogy a települések az elmúlt időszakban több területen is sikeresen együttműködtek, ami szintén arra utal, hogy a közös feladatellátás jól megvalósítható lehet ebben a kistérségben. (Jelen esetben Pusztaszer elzárkózásával.)
Cselekvési terv: Elsődlegesen a települési képviselőtestületeknek szükséges megvitatniuk, hogy a takarítás feladatát külső szervezet keretében látják el. Miután megszülettek a támogató döntések egy térségi szintű egyeztetés összehívására van szükség (időpont kijelölés, meghívók kiküldése, telefonos egyeztetés, helyszín kiválasztás). Az egyeztető ülésen a legfontosabb, hogy egy olyan személyt találjanak, aki szakmailag és emberileg is alkalmas a térségi szintű feladatellátás koordinálására. Ezzel egyidejűleg meg kell határozni azt a szervezeti formát, melynek keretein belül a leghatékonyabban végezhető el a feladat ellátása. Ebben nagy segítséget tudnak nyújtani a települési jegyzők, hiszen az elmúlt évek során számos feladat került kiszervezésre, ezért a kiválasztáshoz szükséges tapasztalatok birtokában vannak. A megalakulás jogi előkészületei is a jegyzők hatáskörébe tartozhatnak. Az ő szaktudásuk segíti a képviselőtestületeket a helyes döntés meghozatalában. Nem szabad azonban megfeledkezni a pénzügyi háttér kialakításáról sem. Egy-egy szervezeti forma felállításának lehetnek járulékos költségei, ennek mérlegelésében mindenképpen szükséges a gazdasági vezetőkkel történő egyeztetés. Miután a szervezet jogilag megalakult, meg kell szervezni a tényleges működését is. Jelen szervezet működésében az alábbi tényezők játszanak szerepet: - humán erőforrás - dologi kiadások - infrastruktúra - logisztika - információ
10
3. Intézkedési terület: Minőségmenedzsment modell bevezetése (CAF) Minőségmenedzsment modell bevezetése Kistelek Város Önkormányzatánál
Kisteleki Polgármesteri Hivatal számára a CAF rendszer megvalósítása szükséges, mert jelenleg egyetlen minőségbiztosítási és önértékelési rendszer sem került még bevezetésre. Mint minden más területen, a közigazgatási szervezetrendszerben is szükséges egy egységes normához való igazodás, és erre a legmegfelelőbb eszköz az Európai Unió által is támogatott Közös Értékelési Keretrendszer. Cselekvési terv: A CAF bevezetése Önkormányzatunknál, valamint a CAF-ban megfogalmazott fejlesztési javaslatok megvalósítása.
4. Intézkedési terület: Átfogó elemzés a lakosság körében: Szociális feladatok elégedettségmérése Célkitűzés: Önkormányzatunk célja, hogy a lakosság elégedett legyen szolgáltatásaival és támogassa munkáját, amely értük van. Ennek érdekében időről időre szeretjük felmérni az aktuális elégedettségi szintet amelyre a pályázat keretén belül most lehetőségünk volt. Kistelek Önkormányzata szerint akkor lesznek teljes bizalommal a lakosok a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat felé, ha érzik, fontos számunkra a véleményük, elfogadjuk jobbító javaslataikat, nyitottak vagyunk a változtatásra. Cselekvés: A projekt során kidolgozásra került egy elégedettségmérési rendszer. Felmérésünk a szociális feladatok ellátottságára irányult, mely eredménnyel igyekeztünk a projektidőszak alatt foglalkozni és javítani olyan területeken, melyeket a lakosság problémásként jelölt meg az első felmérés alkalmával. A második felmérés eredményei azt mutatták, hogy a lakosság már jelen pillanatban elégedettebb a szolgáltatásokkal, pozitívabb Önkormányzatunk megítélése és azzal is tisztában vagyunk, hogy a
11
projekt utolsó időszakában véghezvitt változtatások közép- és hosszútávon fejtik ki hatásukat, melyek nem biztos, hogy közvetlenül a lakosoknál fejtik ki hatásukat, de közvetetten érintik őket és a közigazgatás szolgáltatásainak minőségét.
5. Intézkedési terület: Szoftverbeszerzés: Mellékelt lista alapján. Vagyongazdálkodási, pénzügyi rendszer szoftver.
A tevékenység célja az, hogy Önkormányzatunk korszerű legyen, informatikailag is haladjon a korral és biztosítsa a lehetőséget a hatékonyság fokozására. Elvárt hatás: Korszerűen és hatékonyan működő önkormányzat valósul meg az informatikai folyamatok optimalizálásával.
6. Intézkedési terület: Horizontális: esélyegyenlőség Az Országgyűlés 2003. évben elfogadta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. Törvényt. Ezen törvény alapján az ötven főnél több személyt foglalkoztató költségvetési szervek esélyegyenlőségi tervet fogadnak el. A törvény célcsoportjai: a nők, 50 év felettiek, roma, fogyatékkal élő személyek, családos munkavállalók, gyerekek és idősek csoportjai. Kistelek Város Önkormányzat működése során figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítésére. Cselekvési Terv:
12
Önkormányzatunk figyelemmel kíséri az esélyegyenlőséggel jogszabályváltozásokat és a tervben ezt nyomon követi.
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben a munkáltató számára előírt kötelezettségek végrehajtásának szakszerű előkészítése, valamint a jogszabályoknak megfelelő végrehajtása koordinálására a Képviselő-testület hivatalában esélyegyenlőségi referenst foglalkoztat. A referens a Polgármesteri Hivatal esélyegyenlőséggel kapcsolatos feladatait látja el, továbbá részt vesz az Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programjának megvalósításában.
kapcsolatos
Az Esélyegyenlőségi Tervben foglaltak felelőse a jegyző, végrehajtása, frissítése folyamatos.
7. Intézkedési terület: Horizontális: fenntarthatóság (jogszabályok felülvizsgálata) Önkormányzatunk a projektelemen belül olyan jogszabályokat dolgozott fel és tett közzé közérthető formában, melyek a projekttel szoros kapcsolatban vannak, ugyanakkor elengedhetetlen a lakosok számára azok ismerete. A tanulmány – amely célfeladat formájában jött létre – elsősorban a pénzbeli támogatások nyújtására, annak feltételeire, lehetőségeire terjedt ki, de ugyanolyan nagy jelentőségű a családgondozás keretein belül a nehéz élethelyzetben élők segítése életvezetési és mentálhigiénés tanácsadások megszervezésével, a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése érdekében szakemberek bevonásával, a megfelelő tájékoztatás nyújtásával, hiszen így lehetőséget teremtünk számukra a nehéz helyzetből való kilépésre.
Összefoglaló A projekt során kiemelkedő fontosságú volt, hogy a résztvevők nyíltan, gyakran egy moderátor, tanácsadó segítségével vizsgálhatták felül a problémáikat és a jól működő struktúráikat annak érdekében, hogy még hatékonyabbá tudják fejleszteni őket. Ezáltal a résztvevők között is megerősödött a kapcsolat, jobban megismerték egymást, így még jobban bíznak egymás munkájában is. A projekt során a tanácsadóktól kapott és megvalósított illetve megvalósításra szánt javaslatok segítik az Önkormányzatot, hogy korszerű legyen, és jól fogadja a változásokat. A javaslatok bevezetésénél az Önkormányzat számolt azzal, hogy lesznek olyan javaslatok, melyek megvalósítását akár évente meg kell ismételni, és olyanok is, melyek csak hosszútávon fognak eredményt mutatni, valamint nehézségekbe, akadályokba is ütközhet ezek elérése során. A projekt széles körű lehetőséget biztosított arra, hogy Kistelek Önkormányzata a 2015-ös évben sokféle területen tudjon javítani eddigi hatékonyságán és költségoptimalizálással, valamint a megváltozott feladat-ellátási rendhez alkalmazkodva még nagyobb lendülettel kezdje az újévet.
13
Mindezt a tudásmegosztás keretein belül és az azt támogató többféle egyeztetéssel nem csak a lakosság, de más Önkormányzatok számára is elérhetővé tesszük és tettük az általunk elért eredményeket és a megfogalmazott, valamint megvalósított javaslatokat – olyan önkormányzatok számára is, akik nem vettek részt ebben a pályázati alapban és olyan önkormányzatoknak is, amelyek szintén megvalósították az ÁROP projektet. Az információáramlás, a tapasztalatcsere és a transzparencia fontos értékek Önkormányzatunk számára, hiszünk a közös összefogás erejében és a folyamatos fejlődésben.
14