Török Rezső A SÖTÉT HUSZÁR
Furcsa kis történet 1 felvonásban Színre került a Magyar Színház-ban 1939. év decemberében. Történik ma, egy óbudai vendéglőben. Szín:A vendéglő kerthelyisége. Két-három asztal, tarkával terítve. A sarokban, - csöbrös leanderek között, pianinó; a kopottruhájú, rezesorrú zongorista őszinte szívfájdalommal gyomrozza ki a hangszerből az évszázados óbudai slágert: „Wásxt tú muada wósz 1 trámt hób." Trattner úr a vendéglős, kövér kis braunhaxlor, feltűrt ingujjakkal, szép szekszerlibe fésült ritkás hajjal. Valami apró notesz-könyvben végzi műintézete kettős könyvelését, zeneszó mellett. Kitartott szünet után megjelenik az ajtóban Pista, a csapos; fiatalabb ember ingujjban, nedves, gyűrött köténnyel. PISTA: Főnök úr. TRATTNER: No? PISTA: Egy nő keresi. TRATTNER: küldd ide. PISTA (A még nem látható Horváthnéhoz): Az ott ni (El.) Horváthné bejön. HORVATHNÉ: (Nagyon tiszta, nagyon csinos, mosolygós, egyszerű nő, harmincötöt mutat. Kezében f ekete bőrtáska, amilyet orvosok szoktak magulckal laordani.) jónapot kívánok. (Nagyon nyugodtan, megfontoltan lépked a vendéglős felé.) TRATTNER (Csak úgy könyvelés közben, föl se pillantva): Jónapot. Kis szünet. Horváthné áll a szín közepén, Trattner bolhászkodik a noteszben. A zongorista f ölkel, a hangszer tetejére állított fröccsöt szájához emeli. Ivásközben megtekinti a jó húsban lévő nőszemélyt. HORVATHNÉ: Trattner János korcsmáros urat keresem. TRATTNER: Azt nem kell keresni. Az én vagyok.
HORVATHNÉ (Elmosolyodva): Igen? Én meg özvegy Horváth Mihályné vagyok. A levélre jöttem. Amit tetszett írni, a Gulyásné ajánllatára. TRATTNER (Fölkel. Barátságos mosollyal): A szó! Krriszgot! A házassági dologba. HORVATHNÉ: Abba. (Kezet ráz vele.) TRATTNER,: 'Az igen. Csak ül le, csak hamar ül le. (Széket mutat neki.) Horváthné leül. Táskáját az ölében foltja. Mosolyogva nézi a férfit. A zongorista egy újságot emcl fel a pianíhóról, lassan kinyitja. Olvasni kezd és így olvasva klmegy az udvar más felére.
TRATTNER: Bista! Bista! PISTA (Az ajtóban): Tessék TRATTNER: Három deci. PISTA: A Schillerbül TRATTNER: Naná a Gőtébüll. Ha nekem kedves vendég jön, mellikbül szoktam kínálni PISTA: A Schillerbül. . TRATTNER: Mer mér? Mer mellik a legjobb borom? PISTA: A rizling. TRATTNER: (Dühös pillantást döf bele a buta csaposba. De aztán csak fejet csóvál): Bista, Bista!... (Határozottan): Három deci Schillert (A csapos eltúnik az ajtóból, Trattner mester a vendégéhez fordul): . . ` Hát megkapott a levél. HORVATHNÉ: Meg. TRATTNER: És el is olvasott. HORVATHNÉ: El. TRATTNER: Az szép. Az én írás nehéz írás. Nehezen lesz írva, nehezen lesz olvasva. HORVATHNÉ: Megértettem én azt igen jól. Hogy a Gulyámé kommendált engem a tisztelt úrnak. Hogy a tisztelt úrnak van egy sógora, akit meg akar házasítani és a Gulyámé mondta, hogy az az illető sógor éppen nekem, való ember. Csapos hozza a bort és két pohárkát. TRATTNER:- Bista, szalaggy át a sógorhoz, rögtön jöjjön el (Csapos bólint, elsiet; Trattner Horváthnéhoz magyarázkodva): A szemközt lak, negyedik ház, sréviz a víz. (Közben töltött a két pohárkába) Proszit. HORVATHNÉ: Isten éltesse. TRATTNER: Arra igyunk, hogy összemenjen a dolog. (Nézi, hogy az asszony egy hajtásra kússza a bort. Rosszalólag) Ez a bor cúfelig lassan költ inni. HORVATHNÉ: Miért Gyorsan megárt?
TRATTNER: Ná. Gyorsan elfogy. HORVÁTHNÉ: Hát aztán Van még a söntésbel TRATTNER: De az már nem grátisz van j HORVATHNÉ (Nyugodtan megnézi :Trattnert): Nézze korcsmáros úr, én olyan vagyok: hozatok, fizetek. TRATTNER: Az igen. Az a jóravaló vendég! HORVATHNÉ: Mondja inkább, milyen ember az illető sógora? TRATTNER: A cukkákoschl. Rentes, csentes. Nem ivós, nem mulatós . . . HORVATHNÉ: Nem? TRATTNER: A! HORVATHNÉ: Az már baj. TRATTNER: Micsoda? HORVATHNÉ: Hogy nem mulatós. Nem szeretem a csöndes, alamuszi férfiembert. TRATTNER: Ohó, hohó! Azér ő nem alá muszil Dehogyl Dehogy muszi ő alá! HORVÁTHNÉ:Inkább napszámra káromkodjék, mint hogy pókhálós szájú legyen! Szegény meghalt urammal igen szerettük egymást, de azért össze-összepofozkodtunk Isten nyugosztalja, hogy egész Pesterzsébet odafutott. Mert kérem úgyis ölég nyomorúság van ebbe az apró kis életbe, hát töltse ki az ember ami jóval tudja. Addig kukorékoljunk, igaz- e, amíg van hozzá szuflánk. Erős ember a tisztelt úr sógora TRATTNER: Mint egy teve. HORVATHNÉ: Jó kiállású? TRATTNER~ .`Ugy áll rajta az uniformis, mintha ráöntözték volna. HORVATHNÉ (örömmel): Uniformis? Hát katona?? TRATTNER: Hát nem annyira katona Inkább csak huszár. HORVATHNÉ: Huszár? Hogy az nem katona? De hiszen a huszár a világ első katonája! TRATTNER: Já, já, aba visznz, ő nem az az első, hanem az az utolsó, aki... na itt jön! Gyibay András belép. Idegtermett temetés-kocsis, gyászegyenruhában, nagy fekete ostorral a kezében. Egyébként , jóarcú negyvenes; derék macskabajúsz az orra alatt s a bánatszín öltöny jól fekszik rajta. GYIBAY: Aggyisten sógor. No mi az a sürgős? TRATTNER: Szeavasz Antrásch! Nézd csak ez a menecske! Neked jött, Akit a Kuláschné kommendált. HORVATHNÉ (Lassan fölkel, ahogy a megdöbbenőséből magálcoz tér. Elképedve): Te jó Isten!1 Micsoda huszár ez?
GYIBAY (Összekoppantja a csizmája. sarkait. Az ostort szorosan maga mellé foltja, úgy tiszteleg. Nyugodtan szól): Hát kérem szeretettel: pacifista. huszár. Én csinálom a világbékét. (Újra összecsapja a sarlcait, leteszi az ostort a fal mellé.) TRATTNER: Ja. Also . . . én egymásra hagyok magatok. Kössétek meg az üzlet. (Őszinte örömmel): Aba hogy pászol az egyik a másiknak! (Biztatja): És ahogy mondtam Antrásch! Kapod a stafírung tőlem. Hat ing, hat katja, hat gabca, három ciha és egy lebedő. Avval pünktlich el lehet kezdeni házasság! (Vidáman el.) Kis szünet. Ezek letten nézik egymást. GYIBAY (Előkelően): Megengedi, hogy bemutatkozás céljából a nevemet fölemlítsem? HORVATHNÉ: Ho . . , hogyne. Csak tessék. GYIBAY: Nevem Gyibay András, tisztelettel. HORVATHNÉ (Egész zavarban): Igen. GYIBAY: És nékem kihöz volna szerencsém? HORVATHNÉ: Most jelenleg? GYIBAY: Átujjába. HORVATHN)J: özvegy Horváth Mihálynéhoz volna szerencséje. GYIBAY: Részemről örvendek. HORVÁTHNÉ: Én is a magam részemről. GYIBAY: Tessen talán letenni magát arra a nyugvóhelyre. (Székre gesztál. Aztán leemeli a csákóját, az asztal közepére teszi.) HORVATHNÉ (elfogódva leül.) Kis szünet. GYIBAY: Hát . , . (Torkát köszörüli): teccik tudni . . . ez így van. Az ember keresi a hozzá illőt. HORVATHNÉ (Még mindig zűrzavarban): Hogy no . : , az embernek úgy kell élni . . , társadalomba. Megint kis szünet. GYIBAY: Tisztelet szólván úgy látom, hogy Horváthné asszony a megjelenésem' által ki van téve a meglepetésnek. HORVATHNL: Nem, nem, dehogy! Csak hát, úgy-e ... ez az .ön toalettya házassági megbeszélésro nem igen aktuális, GYIBAY: Sajnos nem értem rá civilbe ugrani. Most gyüvök a farkasrétirül. S ahogy itt elhajtok az üzlet előtt, rámkiált a csapos, hogy sürgősen gyüjjek be. ' HORVATHNÉ: No igen . . . persze. GYIBAY (Leül): Megengedi, hogy dohányzási szándékbul szivarra gyujtsak?
HORVATHNÉ: Kérem, GYIBAY (Papirosból szivart csomagol ki. Másik zsebéből piros szivargyűrűt szed elő, ráhzízza a szivarra, rágyujt. Közben): Nem szoktam ilyen különleges szivart színi kérem, de ajándékba kaptam a gyászoló családtul. Kis szünet. Gyibay füstöl, Horváthné bámulja. HORVATHNÉ (Rekedten): Szóval. . . most . . , temetésrül jött, GYIBAY: Apszolút onnan. HORVATHNÉ (Megrázkódik.) GYIBAY (Rápillant): Teccik borzadnia? HORVATHNÉ (Elröstelli magát): O nem, dehogy! Csak hát . . . mégis . . . furcsa mesterség . .. GYIBAY: Furcsa? Miért! Egész rendes. Éppen mint az ekszport, HORVATHNÉ: Ekszport? GYIBAY: Hogyne. kivitellel foglalkozok. Kis szünet. GYIBAY: Naccsád özvegy tetszik lenni? HORVATHNÉ: Négy esztendeje. GYIBAY: És hát van valami privát megélhetése? IIORVATHNÉ: Diplomás nő vagyok. Okleveles szülésznő. GYIBAY (Érdeklődve előrehajol): Bába???? HORVATHNÉ: Az. GYIBAY (Mély, huhogó nevetésben tör ki.) HORVATHNÉ (Megütődve): Mi nevetni való van ezen? GYIBAY: Hát ez kérem igen egy eksztra találkozás. HORVATHNÉ: Miért? GYIBAY: Mert mi ketten vagyunk az élet két széle. Maga az eleje, én meg a vége. HORVATHNÉ: Hát az igaz. Én segittem be az emberiséget az életbe - - GYIBAY (Közbevág): Én meg aztán kifuvarozom belülle. Ezáltal üzleti összeköttetésben is vagyunk. HORVATHNÉ: Mink? Hogyan? GYIBAY: Maga szállítja nékem az anyagot. HORVATHNÉ (Bosszusan): Ne beszéljen ilyen pogányul! CYIBAY: Nem így van?
HORVÁTHNÉ; Ha százszorr így van is. Ez kegyeletsértés. GYIBAY: Világért se akarnám az ön kegyeletét sértegetni. De hát ez tényvaló. Az a nagy kapu odakint... a sírkert kapuja ... amibe az ember naponta behordja az elhasznált életet . . . az ledörzsöli az emberrül a félelmet; meg az afektálást. Ez kérem él, ez kérem nem él. Ez járkel, izzad, kornyadoz, kesereg, kínlódik . . . ez meg fekszik és punktum, HORVATHNÉ (Kel a székről. Felzándorodva morog): Mégis csak fura! (Kicsattanva): Mit beszél nekem ilyen dolgokat Házasodni akarok én. Nem temetkezni! (Fogja a táskáját): Alászolgája. GYIBAY (is fölemelkedik, i jedten): Csak nem akar elmenni? HORVÁTHNÉ (Mérgesen): Messze van Pesterzsébet. Tartoztam egy úttal az ördögnek. GYIBAY: Szóval... nem felelek meg a szívbéli igényinek, HORVATHNÉ: Hagyjon békébel Mint férfi megfelelne. De ilyen szakma! Istenért ,nem keres az ember se grófot, se gyárost, se csődtömeg-gondnokot. De annyit megkíván, hogy rendes foglalkozásba legyen az illető. GYIBAY: Nincs igaza édes nacsád. Ilyennek is köll lenni. kegyed ugyebár ma még úgynevezett élőállapotban van. De idővel csupán elszállításra váró tetem lesz belülle . . . HORVATHNÉ (Paprikásan): Tetem lesz a körösztannya kínja! Hallottak ilyet? Így kihozni az embert a sodrából! Szép kis udvarlás, mondhatom! A fene egye meg a kuvik pofáját!( Nagy dérrel-dúrral megy, az ajtó felé. De ott meg fordul. Elfojtja a haragját): Nézze Gyibay úr... (Odajön az asztalhoz. Csöndesebb szóval): . . , ne haragudjék, hogy olyan őszintén kimondtam a véleményemet. Hiszen tulajdonképpen maga igazat mondott, De lássa be: gyászbeszédbe való kifejezések ezek, nem pedig szerelem-ébresztés céljára. Maga igen szenzációs kinézésű egyén . . . de az Isten áldja meg, hogy tanulhatott ki ilyen kíméletlen szakmát? GYIBAY (Vállat von): Szakma szerint asztalos volnék én kérem szépen . . . HORVATHNÉ: Asztalos? Na látja! Miért hagyta abba? GYIBAY (Újra vállat von): Átnyergeltem. Mert az úgy volt... (Kérőn): Ugyan tessék már helyetfoglalni. Olyan ritkán jön össze a magamfajta férfiember jobbformájú eleven nőszeméllyel . . , HORVATHNÉ: Hiszen leülhetek... (Megteszi): ámbár nem tudom mire jó. GYIBAY: Majd kisül. Valahogy az a közérzetem, hogy a naccsádot fogom én még kocsikáztatni - HORVÁTHNÉ (Felpattan.) GYIBAY (Gyorsan): - - -. de nem ezen a furgónon, hanem valami vígabb szekéren.
HORVATHNÉ: Már azt hittem, megint kezdi. (Leül.) Maga nem pesti születésű, úgyebár? GYIBAY: Sőt, ellenkezve. Vidékről származtam ide. Kókárul. HORVATHNÉ: Kóka? Arrul már hallottam. GYIBAY (Bólint): Nevezetes lencsetermelő vidék. HORVATHNÉ: Ott még asztalos volt? GYIBAY: Még itt Pesten is. Mert f ölgyüttem munkára, Príma kommerc-munkás voltam. kivált szokli, granc- és lazena-pártiba, akkordra. Dehát . . . (Vállát húzza): kinek köll szekrény, ha nincs mit beleakasztani? Facér lettem. Volt egy kis protekcióm az entreprízeszhöz . . . ott épp akkor kezdődött a kannyunktúra: a töméntelen öngyilkosság . .. beálltam, Hát kicsit gyászos pozícijó . . . HORVATHNÉ: Fekete munka. GYIBAY: De fehér kenyeret hoz. HORVATHNÉ: Én nem vállaltam volna. GYIBAY: Lassan meg is szerettem. HORVÁTHNÉ: És nem fáj mikor körülötte rínak? GYIBAY: Sok a borravaló. HORVATHNÉ: Szomorú mesterség mondhatom, GYIBAY: A bábaság tán vígabb? HORVÁTHNÉ: A bábaság? Tudja mit mondott a bábaképző-igazgató? Azt mondta: maguk a Jóisten asszisztensei, mikor teremti az emberiséget. GYIBAY: De azt nem mondta, mire teremti. HORVÁTHNÉ: Mire. Hát mire? Életre. Az a csöpp kis angyal megtanul járni -- GYIBAY (Közbe): Minek járni tanulni arra a negyven-ötven esztendőre! Mikor aztán ötvenezer évig feküdni köll? HORVÁTHNÉ: Ne meséljen! Mindenki megéli a maga örömeit. A gyerekkor csupa játék. A kamaszidő csupa szerelem. Ki megnősül, ki férjhez megy. Aztán ott a család. (Dühbe gurul): Amibül maga elragadja .a gyanútlant, mint vándorcigány a hátulgombolóst. GYIBAY: Hogy ne fájjon neki többé semmi. HORVÁTHNÉ: Hogy az a szép darab élet elrongyolódjék. GYIBAY: Szép a hullott levél is. Szép a hervadt virág is. HORVÁTHNÉ: Hát akkor hervadjon el maga is. GYIBAY: Muszáj. Ha akarok, ha nem. Mert születni csak szórakozás. Do meghalni kötelesség. És ezáltal mégis csak tetem lesz naccsádbul is, mivel -~ - HORVÁTHNÉ (Mérgesen): Fogja be a száját! Sírkőnek való maga nem házastársnak!
GYIBAY (Fölkel. Fejére illesztő a csákóját): Nézze naccsád, maga megdöbbentően tetszik nekem, de látom hogy nem tudja megérteni az én speciális lelkivilágomat --. HORVÁTHNÉ (Ő is fölkel, ő is készül): A nehésség telepedjen a lelkivilágára! El akarja savanyítani az életemet? GYIBAY: - -- -- --- mert maga nem gondol a holnapra, hanem csakis a pillanat gyönyöreit hajhássza. És közben ócsárolja az én hőn szeretett foglalkozásomat. Ezáltal a dolog tárgytalan. Tehát megyek is. Megy HORVÁTHNÉ: Alászolgája. GYIBAY: Isten nyugosztalja) (El.) HORVÁTHNÉ (Utána kurjant): Halálmadár! (Szedi a cókmókját): Hogy is állhattam szóba vele?? Trattner bejön, a kezénél fogvást húzza vissza a halálmadarat. TRATTNER: Na, na! Vaz mocht ma ta szó a kravall? Elment az eszedet? 'GYIBAY: A naccsád goromba mint egy pokróc! TRATTNER: Kaptok a stafírungba egy pokróc is még. HORVÁTHNL: Mintha az embert már kiterítették volna. TRATTNER (Csittítja): Az is kaptok. Ety átyterítő, Csak nem kell össze-vissza veszni. Te Antrásch .. . hát neked nem. tetszik a Weibi? GYIBAY: Az a baj, hogy, nagyon is, a fene essen belé. TRATTNFR (Horváthnéhoz): És magának nem felel meg az Antrásch? HORVÁTHNé: Emberileg igen. TRATTNER: Akkor nem kell állatilag beszélni. Foltassátok szépen a dolog. Igyatok a borbul. Ha tudnám hogy összemegy a házasság, hoznék még három deci. Na kinder . . . ül le ... csak hamar ül le. (A két haragos leül.) Na lássák. Aki ül, az nem áll. És nem olyan mérgesch. Já, (Megveregeti a vállukat.) Szó. (Kimegy.) GYIBAY: Ami aztat illeti -- -. -. HORVÁTHNÉ: Csakis abbul kifolyólag - -GYIBAY: Nem köll elveszteni a higgadtságot. Az ember nyugodjon békébe és úgy társalogjon. HORVÁTHNÉ: Igen nehéz errül nyugodtan társalogni. Mert hogy valaki ilyen pozíciót vállal, még hagyján De hogy még szívesen is csinálja?!... GYIBAY: Minden muukát szívesen köll csinyálni.
HORVÁTHNÉ (Mézesen): Nézze kedves jó Gyibay úr, hát jó, nem volt munka a szakmájában, kocsisnak ment, rendben van. De annyiféle kocsis van, parádéskocsis, igáskocsis, söröskocsis, öntözős, szemetes, pék, jeges, téglás, fuvaroskocsis, . . .az istenfáját neki, maga pont eztet az emberfuvarozást vállalta? Mennek azok a fekete lovak...fejükbe szúrva a pemzli. Lassan ballagnak, bólogatnak . . . GYIBAY: Van erre egy mondás: lassan járj, tovább érsz, HORVATHNÉ: Ajjaj. és ugyan hová ér? GYIBAY: Csak ide az Örökkévalóságba. HORVATNÉ: Ne papoljon kedves jó Gyibay ur! Maga se bújik ágyba a babája, mellé, ebbe az óncúgba. GYIBAY (Megsodorja a bajszát): Elsőbb levetem. HORVATHNÉ: És akkor paplannyal takarózik, nem az Örökkévalósággal. GYIBAY (Elmosolyodik): Ez kérem tényvaló. HORVATHNÉ: Hát akkor mire jó ez a fekete lelkivilág mi? GYIBAY (Kis gondolkozás után): Iszen belátom én, hogy ezen az életpályán egy kissé térdre rogy az ember lelke. ' HORVATHNÉ: De mér? Iszen nem maga-magát temeti, hanem másokat. GYIBAY: Embert temetek és én is ember vagyok. A foglalkozás rányomja a stemplit az illető egyénre. A suszter beszédközbe csirizel. a szabó öltöget, a festő pingál. Hát én meg mindig gyászolok, HORVATHNÉ: Ez kérem marha, beszéd Gyibay úr, mert akkor én micsinálnék beszéd közbe? GYIBAY: Hát . . . HORVATHNÉ: Az a baj, hogy belesavanyodott a munkájába. Pedig élni kell, tisztelt úr, viccelni, röhögni, enni-inni, virágot szagolni. És nótázni hallja, bolehemperedni a nótába, akár a vetett ágyba. GYIBAY: Egyedül HORVATHNÉ: Dehogy. Társadalmilag. Pajtással, komával, kameráddal. „ GYIBAY (Kissé büszkén): Ki mer énvelem leülni mulatni? (Mind méltóságosabban): A halál inasával, Néznek rám . .. elfakul az arcuk. Szemük elé kápráznak az apró halmok. Föld anyám: púpjai. A seregelő csontok. A temetői bölcsek. Az igazi békekonferencia. (Már egészen furcsa gőggel): Ki mer énvelem vigadni?? Csöpp szünet.
HORVATHNÉ (Az asztalra csap. csak úgy csörren); Én. Én, az árgyélusát. (Csönget a poharán): Hát én majd tisztába teszem magát. Hát én majd fölvidámítom magát. Hát én majd rendet csinálok a 'maga fejelágyába. (A belépő csaposhoz): Tud maga énekelni? CSAPOS (Csodálkozva): Én? Hogyne. Dalárdista vagyok. HORVÁTHNÉ: Igen? Akkor hozzon három liter bort. Megálljon. Hol van az a kelempájsz madár CSAPOS: Melyik? HORVÁTHNÉ: A zongorista! CSAPOS (A belépő zongoristára): Itt van kremássan. HORVÁTHNÉ: És olyan bort hozzon hallja, amitől törvénytelen gyerekek születnek. CSAPOS: Igenis. (Indul.) GYIBAY: Megálljom Én tán itt se vagyokt Vegyen tekintetbe engem, is hallja, mert a kocsimra gyömöszölöm. Mondja meg odaki, hogy halotti csönd legyen, mert itt most Gyibay András úr kezd mulatni a reménybeli hölgyszeméllyel. De azonban a naccsád által említett három liter bor édeskevés a mulatáshoz, tehát hozzon ide négy porció parizert, ecettel, olajjal, hagymával, borssal, díszkísérettell CSAPOS: Azonnal kremássan. (lndul.) HORVATHNÉ: Megálljon! Vágasson le egy tyúkot, paprikásnak. De fiatal legyen. Mondja meg, hogy bábának lesz. CSAPOS: Csakis. Egy újszülött tyúkot kremássan. (Indul.) GYIBAY: Megálljon! A zongorista úrnak egy liter borovicskát! CSAPOS: Igenis. (Kirohan.) ZONGORISTA (Erre odaül a hangszerlaez. Belevág a billentyűkbe és lacítranézve várja a parancsot.) HORVATHNÉ': Na kedves jó Gyibay úr. Rendelje meg a kedvenc nótáját. GYIBAY: Tudja ő azt igen jól. HORVATHNÉ: Akkor játsza! (Iszik.) ZONGORISTA (Mély komoly akkordokkal játsza Beethoven gyászindulóját.) GYIBAY (lassan. tempósan fejéhez emelgeti a kezét, ahogyan mulatós ember szokta a csárdás ritmusára. Még egy szelídebb kurjantást is megereszt hozzá.) HORVATNÉ (Csodálkozva bámul): Hát ez miféle dal? GYIBAY: a Betthóven nagyságos úr gyászindulója.
HORVATHNÉ (Kifakadva a zenészhez): Elhallgasson vele édes öcsém, mert szeme közé durrintom ezt a széket (Zene eláll.) Azt hegedülje nekem azon a zongorán, hogy: „sámlit teszek a lobom alá, úgy hagyítlak az ágyam alá . . . " Mig a zongora nagy lendülettel játsza a dalt, Trattner bejön, tálcán hozza az italt. TRATTNER (Vidáman kurjant): Holceicheaml Oleminenanda! (Gyibayhoz): Kapsz a stafírungba még hat sepkentő és egy tunyha. (Töltöget és leül közéjük ) Isznak. HORVÁTHNÉ (A zongoristához): Álljon meg rézangyalom. Ismeri a bába-indulót Azt a sokgyerekes nótát, hogy asszongya:
Egy asszonynak kilenc a leánya, Elkezdi számlálni. Minden este kiáll a kapuba. Hívja vacsorálni. Erzsi, Biri, Sári, Ilonka, Rozáli, Ellay Bella, Juliska, Mariska Gyertek vacsorálni. (Odaperdül Gyibay elé. A sötét huszár felpattan, derékon kapja Horvátthnét, ropogós csárdás.) TRATTNER (Tapsol): No iz szí net kolozál? I kan so gratulíe. (És hogy abbahagyják a táncot, odajönnek az asztalhoz, leülnek): Proszit, szoll'sz deá Kukuck hohlen! Hogy összemenjen a dolog! Isznak. GYIBAY (Az asztalra csap): Hanti sógor. Én egy vallomást akarok tenni. TRATTNER: Tegyél aztat. GYIBAY: Kegyetlen büdösül tetszik nékem a pesterzsébeti naccsád. Hogy szinte fáj. HORVÁTHNÉ: Jó fájások ezek már! TRATTNER: Haszt gheát Antrásch, tu morckerl? . . . hisz akkor nincs baj 1 HORVATHNÉ: De bizony van még baj itt, de jókora. GYIBAY: Mire érti a szépreményű illető? HORVATHNÉ: A lelkivilágra kedves; hogy olyan búval bélelt. GYIBAY: Igen? Hát idefülelj sógor! Tíz liter bort és egy üveg szódát. TRATTNER (Nevetve): Na szó etvaszl (Megy kifele): Hat hálóing is kapsz a stafírung és egy pólyaciha. (El.)
GYIBAY: Tudok én mulatni, ha van kivel. (Zongoristához): Azt húzna fülembe, hogy asszongya, Temetőb'e láttalak meg legelébb' . . . HORVATHNÉ (Lefújja a dalt): Hő, hő, már megint tomető! Farfekvésben van magában a jókedv, azért születik olyan nehezen. Ez a ruha csinálja. Ez a mente. Ez a csákó. (Lekapja a férfi f ejérűl a csákót, bort önt belé): Igyál te szomorúság) (Gyibayhoz): Na úgye neveti Na lássa, hogy lehet örülni az életnek. GYIBAY (Elkomorodik): Amíg nem gondol rá az ember. Hogy itt áll hátunk megett a csontvitéz... HORVATHNÉ: Mars a hátam megült (Szódával a háta mögé fröccsent): Akkor gyere ha hívlak!(Gydbayhoz): Arra kell az asszony, hogy megbiztassa a férfit: mit nézed, mit lesed; mit félsz tőle . Bennem van az élet, ami kizsendül és virul. GYIBAY: Az már másik élet. tej élet. HORVÁTHNÉ: Az igazi!Az elölhetetlen! A gyereké. Egy szülőnő arca pirulása többet ér, ment hetvenhét márványkripta GYIBAY: Igen. D'e ha arra köll gondolni - HORVATHNÉ: Kisbabákra kell gondolni. Nem szereti! Rózsás, gödrös, csöpp jószág. Sír. Melyik zenetanártól tanulja a sírása danáját Oá, oál Fáj a kis haskója. Köménymagos teát neki, egyem a csöpp életit. Milyen szép, milyen puha. Mint a búzakalács béle. Mikor először mosolyog: megint csókolózhat az anyja. Mikor először a lábára; áll: leesnek az angyalszárnyak. Már nől a fogicája. Egér, egér adjál nekem vasfogat, én meg adok csontfogat, Mi közo ehhez a temetőnek? GYIBAY (Földerülve): Kevés. Nagyon kevés. HORYATHNÉ: Csak ez a maskara, amit asszonynézésben se dobott sutba. Ide hallgasson Pesterzsébeten lófschrittba születnek a gyerekek, de úgy jönnek, akár az ovodábul. Szépek, kövérek. Ki három kiló, ki négy kiló, ki öt kiló. Az entrepriz csődbe ment. Jöjjön. Egyezzünk meg a jövő-menő emberek érdekében. Logyen ujra asztalos. Faragjon bölcsőt, amiben kezdő emberek indulnak fellármázni az életet a maguk igazáért. Vegyen bárdot a kezébe, fűrészt, kalapácsot. Ácsoljon, barkácsoljon. Szekeret, ami keresztelőre viszi a boldogokat. Gerendát a fejek fölé, pallót a lábak alá, asztalt a szobába és székeket, hogy vacsorához ülhessen a család. És faragjon ágyat . . . jó széles ágyat - . . amiben álmok felhőznek és csókok cuppannak és emberek szeretik egymásban az életet. GYIBAY ( (Lassan Leveti a mentéjét, félredobja. Elgondolkodva): Bölcsőt . . . HORVÁTHNÉ: És belévalót GYIBAY: Kilencet. És kiállni a kapuba és vacsorához hívni őket: Erzsi, Birsi, Sári . . ,
Zene. HORVATHNÉ (A zenével porlandó. hangosabban): Ilonka, Rozálit ... EGYÜTT (A felerősödött zene mellett, parlandó kiáltó hívással): Ella, Bella, Juliska, Mariska, gyertek vacsorálni)!!
Függöny.
