BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2017. ÁPRILIS 19., SZERDA z XIV. ÉVFOLYAM, 3691. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Szökõkutak furcsa hibákkal
Veteránautó-kiállítás lesz Nagyvárad központjában Pazarul felújított és karbantartott régi autókat csodálhatnak meg az érdeklõdõk április 22-én, szombaton, a nagyváradi Szent László téren 11–15 óra között a hagyományos tavaszi Retro Parádé keretében.
2.
Árnyjátékkal megidézett feltámadás Siterben Különleges mûsort rendezett vasárnap este Siterben a helyi fiatalságot összefogó és különbözõ programokban foglalkoztató Mosoly Kommandó.
3.
Dan Tãnasã támadja a törvényt
B
ár az elmúlt hetekben voltak igazi napsütéses, meleg tavaszi napok is, a nagyváradi önkormányzat mégsem indította be a megyeszékhely közterein, parkjaiban levõ szökõkutakat. Tegnap, mi-
kor már világosan látszott, megérkezik a megjósolt esõs, szeles idõjárás, akkor fogtak neki a szökõkutak próbájának. Délelõtt beindították a Nagyvásártéren (ma December 1. park) levõ szökõkútsort, a járó-
kelõk meg is csodálhatták ezt, itt ugyanis szépen szökkentek a magasba a vízsugarak. Nem mondható azonban el ez a zökkenõmentesség a Szent László (ma Unirii) téren levõ vadonatúj szökõkutakról, melyeket ta-
Ellenállás és elnyomás Biharban A Kommunizmus Bûntetteit Vizsgáló és a Román Számûzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet (IICCMER) ügyvezetõ igazgatója, Radu Preda, valamint Alin Mure?an fõigazgató is jelen voltak Nagyváradon annak a tematikus kiállításnak a megnyitóján, amely a vár K épületrészének alagsorában kapott helyet, s amely az Ellenállás és elnyomás Biharban címet viseli. A csütörtöki tárlatnyitón ugyancsak jelen volt Pásztor Sándor megyeitanács-elnök, Lucian Silaghi, a Romániai Politikai Fogvatartottak Bi-
har Megyei Egyesületének (AFDPR) vezetõje, de ott volt a kiállítást megálmodó Maria Tîlvescu mérnök és Cristina Pu?ca? a szervezõ 40 Mártír Egyesület alelnöke is. A kiállítás célja, hogy a nagyközönség számára bemutasson néhány olyan tematikát, amelyet az idõsebb generáció tagjai a saját bõrükön is megtapasztalhattak – hívta fel a figyelmet a 2015-ben indult projektet kezdeményezõ Cristina Pu?ca?. Ennek megfelelõen a kiállítás különbözõ szekciói olyan témákkal foglalkoznak, mint az elnyomás formái, a kommunisták erõszakos hatalomátvétele, a nõi börtönök, a bebörtönzött papok, a váradi várban mûködött láger, vagy a Bihar megyei kommunizmus-ellenes szervezõdések története. Az információs táblákból álló kiállítás tíz földalatti helyiségre terjed ki, sajátos elrendezéssel. A látogatót az elnyomás korát idézõ sötét falak és merev fémlapok veszik körül, majd sorban felvillanó fénysugarak kalauzolják át a meghurcoltak történetén. Mint Alin Mure?an megjegyezte, a közeljövõben szeretnék magyar nyelvre is lefordítani a tárlat anyagát. A kiállítás keddtõl vasárnapig 9–17 óra között látogatható a vármúzeumban.
Sz. G. T.
valy az újjávarázsolt fõtér részeként indítottak be. Pár hétig üzemeltek is a furcsa szökõkutak, melyek esztétikájáról megoszlik a váradiak véleménye.
Szõke Mária
(folytatás a 3. oldalon)
Még ki sem hirdette az államfõ, máris támadja Dan Tãnasã a múlt héten megszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben.
4.
Támogatás a külföldön munkát vállalóknak Az elhelyezkedést segítendõ anyagi támogatásban részesülhetnek azok a munkanélküliként bejegyzett 35 éven felüli román állampolgárok, akik az Európai Unió egy másik tagállamában vállalnak munkát. A támogatás az Európai Bizottság által jóváhagyott Reactivate elnevezésû nemzetközi projekt keretében valósulhat meg, amelyben a Romániai Országos Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség (ANOFM) hasonló profilú dán, finn, szlovén, ír, portugál, spanyol és luxemburgi szervezetekkel mûködik együtt. (folytatás a 2. oldalon)
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
azarul felújított és karbantartott régi autókat csodálhatnak meg az érdeklõdõk április 22én, szombaton, a nagyváradi Szent László téren 11–15 óra között, a Holdas-templommal szemben, a hagyományos tavaszi Retro Parádé keretében. Az esemény az ország 26 városában kerül megrendezésre, a Romániai Retromobil Klub (RCR) szervezésében. A szervezõk szerint az idei rekordév lesz a résztvevõk számát illetõen. Emellett országszerte különlegességekkel várják a veterán és antik személygépkocsik szerelmeseit. Galacon például elsõ alkalommal vízen szervezik meg az autó-kiállítást, Temesváron a bánáti gépkocsi-történelemmel foglalkozó kiadványt mutatnak be, Nagykárolyban pedig egy másik különleges helyszínen,
Archív felvétel
Veteránautó-kiállítás lesz Nagyvárad központjában
A digitális fotográfia rejtelmei A Nagyváradi Tavirózsa Fotóklub 1976 óta szervez fotótanfolyamokat az érdeklõdõknek, betekintést engedve a fotózás történetébe és lehetõvé téve az évek során változó fotográfiai technikák elméleti és gyakorlati elsajátítását. Az immár 41 éves hagyományhoz híven május 15-én, 18 órától egy újabb tanfolyam indul, amely ez alkalommal a digitális fotográfia rejtelmeibe enged betekintést, olyan témákkal, mint a digitális fényképezõgépek használata és a képfeldolgozás, kompozíció, vizuális esztétika. A kurzus a fotóklub székhelyén, a nagyváradi vár C épületének elsõ emeletén lesz megtartva nyolc héten keresztül, hétfõn, kedden és csütörtökön 18 és 20 óra között. Információk a 0727/336946-os telefonszámon és a
[email protected] vagy
[email protected] e-mail címeken kérhetõk.
Adományokat gyûjtenek az Onkológiai Központnak a dendrológiai parkban szervezik meg az eseményt. Nagyváradon több tucatnyi kiállítóra számítanak a szervezõk, a jelentkezés ugyanakkor
még nyitott. Beiratkozási díj nincs, minden régiautó-tulajdonost szeretettel várnak a helyszínen 11 és 15 óra között.
Sz. G. T.
Nagyszombaton égett össze egy gyerek Másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett nagyszombat délután egy 2 éves kislány, aki tasádfõi (Tãºad) otthonában beleesett a levesfõzõ kondérba, melybe zubogott a forró leves. A gyereket a mentõsök ellátták, majd a SMURD rohammentõsök helikopterével abba a bukaresti speciális klinikára szállították, ahol a súlyos égési sérüléseket gyógyítják. A gyerek
állapota súlyos, fõleg a keze, az arca, és a felsõteste forrázódott le, egyelõre nem tudni, milyen fokú és jellegû károsodásokat szenvedett, mondta el Dr. Liciniu Venter, a Bihar Megyei Mentõszolgálat sajtószóvivõje. A baleset körülményei egyelõre tisztázatlanok, az ügy kapcsán a hatóságok kivizsgálást rendeltek el.
Kigyulladt egy faraktár Egyelõre vizsgálják annak a tûzesetnek a körülményeit, amely húsvét vasárnapján történt Nagyváradon a Késmárk (Ogorului) utcán, ahol eddig tisztázatlan okok miatt kigyulladt egy faraktár. Az egykori 2-es számú hõerõmû mögött levõ raktárhoz délután három órakor riasztották a tûzoltókat. A raktárépületben nemcsak jelentõs mennyiségû faáru vált a lángok martalékává, hanem sok szerszám és a berendezés is odaveszett. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Elítélték a gyilkos juhászt Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával állították bíróság elé azt a magyar állampolgárságú 27 éves S. B.-t, aki tavaly októberben meggyilkolt egy 64 éves fugyivásárhelyi asszonyt. A férfi juhászként dolgozott áldozata gazdaságában, aki állítólag nem adta ki a bérét. Az elköve-
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
2017. április 19., szerda
tõ vitába keveredett az áldozattal s a szóváltás erõszakba csapott át, a juhász ugyanis agyonverte az asszonyt, ököllel és rúgásokkal leterítette, majd szétverte a fejét. A bíróság elsõ fokon 15 év letöltendõ szabadságvesztésre ítélte a gyilkos juhászt.
4 1 8 7 2 7 3 1 5 6 9 1 7 9 7 6 3 9 6 3 4 5 7 1 2 8 7 4 1 6
A nagyváradi Városi Kórház hemato-onkológiai részlege nemrég új székhelyre, a nagyváradi Onkológiai Központba költözött át. A szekción jelenleg 31 bennfekvõ beteget kezelnek, a korábbinál jóval megfelelõbb körülmények között – állítják a szakemberek. Gondot jelent viszont, hogy a kórtermekben nincs sem televízió, sem rádió, és így az ápoltaknak semmi nem vonja el a figyelmét az állandó lelki terhet jelentõ betegségrõl. Annak érdekében, hogy a helyzeten változtassanak, adománygyûjtésbe kezdtek az illetékesek. A felajánlásokból televíziókészülékeket vásárolnának a beutalt betegek kórtermeibe. Az adakozni óhajtó személyek telefonon vehetik fel a kapcsolatot Nicoleta Serenciuc fõnõvérrel, a 0724/186-361-es telefonszámon.
Sz. G. T.
BEMUTATJÁK NAGYVÁRAD FELÚJÍTOTT ZAJTÉRKÉPÉT z
Április 25-én, kedden 16 órától a nagyváradi városháza dísztermében közvita keretében mutatják be a megyeszékhely felújított zajtérképét. Az érdeklõdõk az iratokat a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal www.oradea.ro honlapján, a Közviták (Dezbateri Publice) menüpont alatt láthatják. Az önkormányzatoknak egyébként a 2005/321-es kormányhatározat értelmében ötévente aktualizálniuk kell a zajtérképet és szükség esetén a zajszennyezés elleni terveket.
ÖNGYILKOSSÁG SZERELEMBÕL z Egy 46 esztendõs vér-
csorogi (Vârciorog) férfi vesztette életét szombaton Nagyváradon, miután az egyik Aluminei utcai tömbház kilencedik emeletérõl kivetette magát. A szemtanúk szerint a férfi a lépcsõház ablakán ugrott ki. Ugyancsak a szemtanúk szerint a tettét az indokolhatta, hogy közvetlenül a halálugrás elõtt öszszeveszett élettársával. A vita hevében a toronyház kilencedik emeletérõl kiugrott férfi életét nem sikerült megmenteniük a kiérkezõ mentõknek.
Támogatás a külföldön… (folytatás az 1. oldalról) „A Reactivate projekt 35 éven felüli munkanélkülieknek, valamint a munkaerõhiánnyal küzdõ kis- és középvállalkozásoknak szól az Európai Unió minden tagállamában. A projekt célja, hogy összeköttetést biztosítson a betöltésre váró munkahelyekkel rendelkezõ munkaadók, és a képzett munkaerõ között egész Európában” – nyilatkozta Simona Burdean, a Bihar Megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség (AJOFM) Eures-tanácsadója. A projekt keretében az állást keresõ személyek egy összetett szolgáltatáscsomag keretében anyagi támogatást kaphatnak többek közt ahhoz, hogy részt vegyenek a külföldi állásinterjún, hogy elhelyezkedjenek az új országban, nyelvet tanuljanak, vagy különbözeti vizsgákat tegyenek szakképzésük elismerésére. Abban az esetben, ha az új munka kapcsán az egész család külföldre költözik, családi támogatás is igényelhetõ. A programban való részvételhez legalább 6 hónapra szóló külföldi munkaszerzõdés szükséges, legalább félnormával, a munkaadó pedig a kis- és középvállalkozások (IMM) kategóriájában kell legyen. Az elnyerhetõ támogatás összege a célországtól és a körülményektõl függõen személyenként 810 és 1620 euró között mozog. Részletek a Bihar Megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség (AJOFM) Eures irodájában, a Transilvaniei utca 2 szám alatt.
Sz. G. T.
KÖZÉLET
2017. április 19., szerda
Árnyjátékkal megidézett feltámadás Siterben
K
ülönleges mûsort rendezett vasárnap este Siterben a helyi fiatalságot összefogó és különbözõ programokban foglalkoztató Mosoly Kommandó. A csapat jó néhányszor tanújelét adta annak, hogy jó szándékkal és tenni akarással nagy tervek megvalósíthatók. A húsvét sem telt el anélkül a Hegyközben, hogy a siteri fiatalok ne alkottak volna valami maradandót. Bihar megyében páratlan elõadással, árnyjátékkal készültek a kereszténység
egyik legnagyobb ünnepének, a húsvétnak a tiszteletére. Szabó Kinga, a Mosoly Kommandó vezetõje a Reggeli Újságnak elmondta, az volt a céljuk, hogy a közönség tagjainak kellemes, meghitt perceket okozzanak a feltámadás ünnepére való ráhangolódáshoz. „A program jól sikerült, sokan elérzékenyültek. Örülünk annak, hogy a saját magunk által készített kellékek és az elõadás is elnyerte a publikum tetszését, és büszke vagyok azokra a fiatalokra is, akik
részt vállaltak ennek a létrehozásában” – mondta Szabó Kinga, az elõadás összeállítója és rendezõje. A produkcióban a húsvét történetét elevenítették meg, virágvasárnaptól a feltámadásig. A különlegessége, hogy egy fehér lepel mögött, hátulról megvilágítva a közönség csak a szereplõknek a fehér vászonra vetült árnyékát láthatta, így rajzolódott ki a történet, melynek kibontakozását narráció segítette.
B. B.
FOTÓPÁLYÁZAT
Szent László városa az én városom! Az RMDSZ nagyváradi szervezete amatõr fotósok számára hirdet fotópályázatot „Szent László városa az én városom!” címmel, hagyományteremtõ szándékkal. A pályázat keretein belül keressik Nagyvárad legjobb amatõr fotósát és a városról készült legszebb fotót. A címek megszerzése érdekében, nevezni minimum 1, maximum 3 db digitális fotóval lehet, amely azonosíthatóan Nagyváradon készült. A fotópályázatra való jelentkezés: a jelentkezõnek a nagyváradi RMDSZ e-mail címére (
[email protected]) kell elküldenie a fotóit, amelyhez kérik a pályázó pontos nevét és egy pár mondatban megfogalmazni azt, hogy mit jelent számára Nagyvárad, mit szeretne fotóival közvetíteni, elmondani. Minden nevezett fotó automatikusan mind a két kategória (Legszebb Fénykép Nagyváradról 2017, Nagyvárad Legjobb Amatõr Fotósa 2017) elbírálási anyagába bekerül, az alkotások tehát mind a két cím
elnyerése érdekében automatikusan vetélkednek, elválasztásuk csakis a zsûrizés tekintetében van (a legszebb fotót a like-ok, míg a legjobb fotóst a zsûri dönti el). A képeket a nagyváradi RMDSZ Facebook-oldalára külön albumban teszik közzé, a Legszebb Fénykép Nagyváradról 2017 címet a legtöbb like-ot gyûjtõ fotó fogja elnyerni. A Nagyvárad Legjobb Amatõr Fotósa 2017 cím elnyerését szakmai zsûri fogja eldönteni. A beküldött fotókból kiállítást szer veznek, amelyet a Festum Varadinum rendez-
vénysorozaton nyitunk meg, az eredményhirdetés is a kiállítás-megnyitó alkalmával lesz. A fotók beküldésének határideje: 2017. április 23. Facebook kampány, like-ok gyûjtése: 2017. április 24.–2017. május 1. Eredményhirdetés, kiállítás-megnyitó: 2017. május 17., 18 óra, R&R Könyvszalon, sétálóutca. Fõdíjak: Legszebb fénykép Nagyváradról 2017 – digitális fényképezõgép. Nagyvárad legjobb amatõr fotósa 2017 – ingyenes fotótanfolyam Ovi D. Pop felajánlásának köszönhetõen.
Megúszták a korrupcióval vádolt határõrök Nem várt fordulatot vett az a törvényszéki eljárás, mely során a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kenõpénz elfogadásával és hivatali befolyással való visszaéléssel vádolt meg több váradi határrendészt, köztük Florin Avramot, a Nagyváradi Területi Határrendészet parancsnokát. A korrupcióellenes ügyészség vádja szerint a parancsnok és több beosztottja sorozatosan fo-
gadott el kenõpénzt olyan személyektõl, akik zárjegy nélküli cigarettát és egyéb illegális terméket csempésztek át teherautókon a határon. Az aradi törvényszék április 11-i határozatában azonban törvénytelennek minõsítette a DNA több bizonyítási módszerét, és emiatt semmisnek nyilvánították a korrupcióval vádolt határrendészek ellen benyújtott keresetet.
reggeliújság
3.
Közlekedési balesetek Sok közlekedési baleset történt a húsvéti ünnepek alatt, derül ki a Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság közleményébõl. A balesetek zöme figyelmetlenségbõl, illetve alkohol hatására történt. Pénteken Margittán egy 19 éves helybéli lakos elveszette uralmát autója irányítása felett, s nekicsapódott egy ház feljáróján szabályosan leparkolt gépkocsiba, majd nekivágódott a ház falának. A baleset során egy 19 éves érábrányi férfi, az autó utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. Szombaton a nagyváradi Aradi út egyik gyalogátkelõjénél egy 34 éves váradi nõ gépkocsijával elgázolt egy 56 éves kerékpáros férfit. Az elütött biciklis kisebb sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. Ugyancsak szombaton még egy baleset történt a váradi Aradi úton, egy 62 éves nagyürögdi (Nojorid) férfi a zebránál nem állt meg, s így elütött egy szabályosan közlekedõ 46 éves váradi nõt. Az elgázolt gyalogost sérülései miatt kórházba szállították. Szombat este Kiskerekiben egy 27 éves érsemjéni férfi, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé, elvesztette uralmát a jármûve felett, lesodródott az útról és az útszéli árokba zuhant. Könynyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A helyszínre érkezõ rendõrök megállapították, hogy a férfi ittasan ült volán mögé.
Szökõkutak furcsa hibákkal (folytatás az 1. oldalról) Van, akinek tetszik, nagyon sokan azonban úgy vélik, a törökfürdõkbe illõ márványmedencés kutak egyáltalán nem illenek a szecessziós hangulatú váradi fõtérre. Az esztétikai véleménykülönbségeknél azonban nagyobb gondnak tûnik, hogy a csicsás kutak máris meghibásodtak. Már tavaly, pár héttel az üzembe helyezésüket követõen kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben velük, ugyanis nemcsak a víz szivárgott a medencékbõl, hanem a tömítésekkel is baj lehet, ugyanis a szökõkutak mentén a vadonatúj burkolaton tócsák keletkeztek. Már tavaly elterjedt a lakosság körében, hogy a fõtéri új szökõkutakba szerelt fényeffektusok elektromos rendszerével is valami gond van, s emiatt a kút vize ráz. Közösségi portálokon figyelmeztették egymást a váradiak, hogy csak óvatosan ezekkel a látványosságokkal, mert könynyen „megrázó élményben ” lehet része azoknak, akik a párkányára ülnek, netán belelépnek a medence melletti tócsákba. A nagyváradi önkormányzat akkor azt is tagadta, hogy az új kutak meghibásodtak volna, azt nyilatkozták a sajtó megkeresésére, hogy csupán az idõjárási viszonyok miatt állították le ezeket. Ehhez képest idén március végén szerelõk vették kezelésbe a Szent László téri szökõkutakat, s a városban ismét felröppent a rázós szökõkutak híre. Javították, javítgatták a kutakat, azonban tegnapig a szökõkútpróbáig sem jutottak el az illetékesek. Megkerestük az önkormányzat sajtóosztályát és feltettük nekik a kérdést, mi a helyzet a vadonatúj, ám valamiért nem mûködõ fõtéri kutakkal, és igaz-e, hogy azok vize esetleg rázhat? Az illetékesek a sajtóosztályon keresztül válaszoltak kérdéseinkre. Megtudtuk, most ellenõrizték a tömítéseket, hogy a szökõkút szerkezete lég- és vízmentesen zárjon, majd ezt vízhatlan gyantaréteggel vonták be. A fõtér felújítási munkálatait ellenõrzõ egyik illetékes, Marius Moº azt állította, hogy a szökõkutaknál az elmúlt napokban végzett munkálatok nem is karbantartási, javítási munkálatok, hanem csupán a szökõkútépítés végsõ munkálatai. Arra a kérdésre viszont, hogyan lehetséges átadni vagy átvenni egy olyan munkálatot, amely valójában hiányos, mert nem fejeztek még be, nem kaptunk választ. Az illetékesek azt is elmondták, õk is hallottak a rázós szökõkút „pletykájáról”, ez azonban nem igaz. Azt is megtudtuk, már a hét elején be akarták indítani a fõtéri szökõkutakat, csak a kedvezõtlen idõjárás miatt ezt pár nap múlva teszik csak meg. Az önkormányzati illetékesek szerint tehát minden mûködik, minden rendben van, semmi sem ráz a szökõkutaknál, melyek kezelését átadják majd a Nagyváradi Vízmûveknek.
Victor Ponta az M1-en Victor Ponta volt kormányfõ szerint Romániában és általában az 1989 utáni új demokráciákban a politikai hatalom mellett kiépült egy párhuzamos, államszerû hatalmi rendszer, amely Romániában civil szervezetekbõl áll, más államokban egyetemekbõl vagy „másféle struktúrákból”. Szavai szerint a nem kormányzati szervezetek azokat a politikusokat támadják, akik szuverén álláspontot képviselnek. „Ez már nem jobb- és baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem. Itt azok állnak szemben egymással, akik úgy vélik, a fontos politikai döntéseket elõbb nemzeti alapon kell meghozni – és legfeljebb utána európai vagy nemzetközi szinten – és azok a Soros-féle szervezetek által támogatott emberek, akik úgy gondolják, hogy ez nem jó, a döntéseket nemzetközi szinten kell meghozni, és az országnak, a nemzetnek mindössze végre kell azokat hajtani” – fejtette ki álláspontját. A külföldi egyetemek ügyében elfogadott magyarországi törvénymódosításról a politikus azt mondta: miniszterelnökként minden felsõoktatási intézményt támogatott, függetlenül attól, hogy állami vagy magán-, illetve hogy milyen nyelvû egyetem. Ám minden oktatási intézménynek be kell tartania azt az elvet, hogy nem politizál, vagyis „oktassa az embereket, de ne egy bizonyos politikai irányultságra nevelje õket”. „Úgy gondolom, hogy az a harc is, amelyet Budapesten látunk az illetõ egyetem körül, ugyanerrõl szól. Arról, hogy a döntéseket Magyarországon hozzák Magyarország számára, Romániában Románia számára, Franciaországban Franciaország számára, vagy má-
Fotó: hirado.hu
A szociáldemokrata politikus errõl az M1 aktuális csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjúban beszélt, amelyben – idézve egy korábbi nyilatkozatát – arról kérdezték, mekkora befolyással rendelkezik Soros György magyar származású amerikai üzletember a térségben. Victor Ponta szerint az 1989 utáni új demokráciákban párhuzamos hatalmi rendszerek épültek ki, amelyeknek normális körülmények között nem kellene beavatkozniuk a politikába, mégis bizonyos hatalommal rendelkeznek, és „az emberekbe való befektetésekkel” harcolnak a politikai hatalomért. Romániáról szólva úgy folytatta: a politikusok demokratikus küzdelmén túl megjelentek az úgynevezett civil társadalom képviselõi, és „amikor alaposabban megnézed, rájössz, hogy ugyanott képezték õket, és – ha nem is ugyanaz a személy, de – ugyanaz a szervezet pénzeli õket”. Szerinte viszont „a politikát a politikusoknak kell csinálniuk”, és a politikának mindig átláthatónak kell lennie. Ha valaki politizálás nélkül akar részt venni a politikai döntésekben, az ártalmas a társadalomnak – mondta. Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a „Soros-féle hálózat” közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a megbuktatásában, a volt román miniszterelnök azt felelte: „vannak ilyen jelek”.
sutt születnek a döntések, és mi csak végrehajtjuk azokat – amivel én sosem fogok egyetérteni” – fejtette ki. Azzal kapcsolatban, hogy a külföldi egyetemekrõl szóló magyarországi törvényhez hasonló tervezetet készül beterjeszteni, Victor Ponta úgy nyilatkozott: nem akarja, hogy bármilyen hátrányt szenvedjenek az emberek képzésére irányuló törvényes és alkotmányos feladatukat teljesítõ egyetemek. Ezért nincs szó – és soha nem is lesz – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem betiltásáról, mint azt egyesek hitték – tette világossá. Kell azonban egy olyan törvényhozási módszer – szorgalmazta –, amely leszögezi: az egyetemek oktatási, nem pedig politikai célokat szolgálnak. „A civil szervezetek, ha politizálni akarnak, alakuljanak párttá, és induljanak a választásokon, ne csak befolyásolni akarják a döntéseket” – mondta a szociáldemokrata politikus, aki azt is sürgette, hogy a nem kormányzati szervek finanszírozási forrásait átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni. Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban úgy fogalmazott: voltak pillanatok, amikor bírálta õt, és volt, amikor együttmûködtek a két országnak fontos kérdésekben, de „megértettük: a helyes döntések egy ország számára az adott országban kell szülessenek, nem másutt”. Mint ismeretes, Ponta idején mélypontra kerültek a magyarromán kapcsolatok, folyamatosan bírálta a magyar kormányfõt. Emellett õ maga ismerte el, hogy õ bábáskodott a szélsõségesen magyarellenes, soviniszta Egységes Románia Párt (PRU) létrejötténél, mivel szükségét látta egy nacionalista pártnak, amely a PSD potenciális szövetségese lehet. És ha valaki elfelejtette volna: 2012-ben épp a magyar felsõoktatás elleni támadás nyomán került hatalomra. Bizalmatlansági indítvánnyal buktatta ugyanis meg az RMDSZ-t is soraiban tudó kormányt, miután az rendeletben kötelezte a Marosvásárhelyi Or vosi és Gyógyszerészeti Egyetemet az oktatási törvény azon cikkelyének betartására, miszerint az egyetemnek kötelezõ magyar fõtanszéket létrehoznia. (MTI)
Kiegészítették a parlamenti költségvetést Csaknem 14 millió lejjel egészítette ki a kormány a parlament két házának költségvetését, ugyanis a képviselõháznak és a szenátusnak kell állnia a NATO Parlamenti Közgyûlésének Bukarestben tartandó, 63. ülésszaka szervezési költségeit. Az errõl szóló határozatot múlt héten fogadta el a kor-
mány, és kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Eszerint a szenátus költségvetését 3 millió lejjel, a képviselõházét csaknem 11 millió lejjel egészítették ki a kormány tartalékalapjából. Október 6-a és 9-e között a bukaresti parlament épületében zajlik majd a NATO parlamenti
közgyûlésének 63. ülésszaka. Az eseményen több mint 800 személy vesz részt, a szervezés költségei pedig megoszlanak a parlament két háza között, ahogy ez 1997, illetve 2011 októberében történt, amikor szintén a román fõváros adott otthont az éves ülésszaknak – áll a határozat indoklásában. (Agerpres)
2017. április 19., szerda
A bírósági végzésekre vár a szaktárca Az igazságügyi minisztérium készen áll a Sebastian Ghiþã (képünkön) elleni kiadatási eljárás elindítására, már csak az ehhez szükséges bírósági végzésekre vár – nyilatkozta kedden Tudorel Toader tárcavezetõ. „Jelen pillanatban várjuk, hogy az illetékes bíróságok ellenõrizzék a kiadatási eljárás elindításának megalapozottságát és törvényességét, és elküldjék az errõl szóló végzést. Amint megkapjuk ezeket a határozatokat, elindítjuk a kiadatási eljárást, elküldjük a kérést. Az igazságügyi minisztérium már elõkészítette a procedúrát (...), a törvény értelmében azonban várnunk kell, amíg megkapjuk a bírósági végzéseket” – fogalmazott a miniszter. A tárcavezetõ hangsúlyozta, nagyon fontos pontosan betartani a törvényes procedúrát, ellenkezõ esetben azt érvénytelennek nyilváníthatják. Tudorel Toader azt is elmondta, sürgõsségi eljárással tárgyalva az ügyet a bíróságnak legfeljebb három napon belül határozatot kell hoznia, és amennyiben azt nem fellebbezi meg az ügyészség, jogerõre emelkedik a végzés. A miniszter szerint az Interpol hétfõn közölte az illetékes romániai hatóságokkal, hogy Sebastian Ghiþãt 18 napos elõzetes letartóztatásba helyezték. A tárcavezetõ úgy véli, az, hogy a volt képviselõ ellen eljárást indítottak Szerbiában, amiért hamis iratokkal akarta igazolni magát, nem fogja akadályozni a kiadatási eljárást. Arra a kérdésre, hogy politikai menedékjogért folyamodhat-e Ghiþã Szerbiában, Toader így válaszolt: „Természetesen próbálkozhat a politikai menedékjog intézménye adta lehetõséggel”. (Agerpres)
Archív felvétel
POLITIKA
4. reggeliújság
ANYANYELVHASZNÁLAT A KÓRHÁZAKBAN
Dan Tãnasã támadja a törvényt Még ki sem hirdette az államfõ, máris támadja a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereirõl ismert Dan Tãnasã a múlt héten megszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelv-használati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben. A parlamenti választásokon egy nacionalista párt színeiben induló blogger szerint a jogszabály célja „az etnikai tisztogatás az erdélyi kórházakban”, és újabb lépést jelent „a magyar nyelv hivatalosítása” irányában. Tãnasã párhuzamot von az új törvény és a 2001-es közigazgatási törvény között. Szerinte ez utóbbi jogszabályt is „etnikai tisztogatásra” használta az RMDSZ Székelyföldön „és nem csak”. Ezt tette ugyanis szerinte lehetõvé, hogy Hargita és Kovászna megyében „csak magyarokat alkalmazzanak a polgármesteri hivatalokba és az önkormányzati intézményekben”. Szerint „szintet lépett” az RMDSZ, most a kórházak következnek. A blogger két forgatókönyvet vizionált: vagy kirúgják a románokat, hogy helyet csináljanak a magyarul tudó személyeknek az RMDSZ által ellenõrzött régiókban, vagy személyzetbõvítésre kényszerítik az amúgy is szûkös költségvetésû kórházakat. „A törvényt etnikai tisztogatásra lehet felhasználni az erdélyi kórházakban. A kórházigazgatók a jogszabályra hivatkozva kirúghatják a román alkalmazottakat, hogy magyarul beszélõ szakembereket vegyenek fel helyettük” – mondta Tãnasã a dcnews.ro portálnak. (maszol.ro)
AZ RMDSZ ZILAHI KONGRESSZUSÁT KÉSZÍTI ELÕ AZ SZKT PÉNTEKI ÜLÉSE z Április 21-én, pénteken 14 órától a kolozs-
vári Aréna konferenciatermében (Aleea Stadionului 2. szám) ülésezik a Szövetségi Képviselõk Tanácsa. Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indul, a politikai vitát követõen sor kerül az RMDSZ zilahi kongresszusának elõkészítésére.
KÜLVILÁG
2017. április 19., szerda
reggeliújság
5.
Ellopták a székely majálist Húsvétkor kerültek ki a budapesti metrómegállókba a III. Székely Fesztivál óriásplakátjai. A grafika ugyanaz, mint a tavalyi rendezvényé, csak a szöveg változott. És a szervezõ: a Székely Szeretetszolgálat nevét hiába keressük a posztereken. Sokan sok éve álmodoztak arról, hogy a székelyek méltó helyen tudjanak bemutatkozni Budapesten mondta a Magyar Nemzetnek a Székely Szeretetszolgálat elnöke. Lukács Csaba egyébként lapunk munkatársa, és nem kizárt, hogy ez is az oka annak, hogy két sikeres rendezvény után immár nem az általa vezetett civil szervezet az illetékes a harmadik megszervezésében a Millenárison. Az alapítvány elõször a Székely ízek vásárával próbálkozott a Fény utcai piacon, sikerrel, aztán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fõvédnökségével 2015 májusában a Millenárison háromnapos fesztivált szerveztek. (A politikus egyébként a rendezvénynek helyet adó II. és III. kerület fideszes országgyûlési képviselõje.) Nagy volt az érdeklõdés akadt olyan árus, aki már az elsõ nap eladta az összes portékáját, és éjszaka taxival hozatott árut Székelyudvarhelyrõl. Annak ellenére, hogy május elsõ napjaiban rengeteg ingyenes rendezvény csábítja a fõvárosiakat, a belépõjegyes székely majálist húszezernél is több ember látogatta meg. A második, 2016 májusában szer vezett háromnapos rendezvény még jobban sikerült. Hargita és Kovászna megyék kulturális programjai mellett bemutatkozhattak a csángók is, száznál több kistermelõ hozta el a portékáját Budapestre, és harmincezren látogattak
ki a Millenárisra. Ennek az eseménynek is Varga Mihály volt a fõvédnöke, a borsos helyszínbérletet csakúgy, mint az elõzõ évben az Emberi Erõforrások Minisztériumának pályázati támogatásából fizették ki. Az állam ilyenkor egyik zsebébõl a másikba teszi a pénzt, hiszen a minisztériumi támogatást teljes egészében egy száz százalékban állami tulajdonban lévõ kft. számlájára fizetik be. Sõt mivel alapítvány a közvetítõ, a fesztivál szervezõi az áfát sem tudják visszaigényelni. A civil szer vezet vezetõje már tavaly júniusban jelezte a Millenáris vezetésének, hogy a köztük érvényben lévõ hároméves keretszerzõdés alapján lefoglalja 2017. április 28. és május 1. között a területet a III. Székely Fesztivál számára, és ezt tudomásul vették a cégnél. Ennek ellenére idén januárban kiderült, hogy a foglalást törölték, és az idõpontot odaadták másnak. A Székely Szeretetszolgálat vezetõjének azt mondták telefonon: más dátumon, más fogja szervezni a székelyek majálisát. A miértre annyit feleltek: nem mehettek szembe a minisztérium akaratával. Lukács Csaba azt mondja, a második fesztivál után sejtette, hogy baj lesz, mert két szervezõtársa jelezte (a fesztiválok gyakorlati teendõit hárman látták el, de a jogi keretet a szeretetszolgálat adta, és minden szerzõdést õ írt alá mint a kuratórium elnöke), hogy a miniszter azt szeretné, ha új alapítványt hoznának létre. El is ment egy megbeszélésre, ahol kész tények elé állították: õk hárman alapítói lesznek az újnak, amelyet egy harmadik kerületi erõs ember, Debreczeny István vállalkozó (aki egy ko-
Fotó: Magyar Nemzet
A nemzeti együttmûködés rendszerében már az aprópénzért is lehajolnak: most éppen a székely majálist nyúlják le egy alapítványtól kormányzati hátszéllel. A Székely Szeretetszolgálat tavalyelõtt és tavaly is nagy sikerrel szervezte meg a rendezvényt a Millenárison, és talán éppen ez volt a baj: egy III. kerületi erõs ember vezetésével, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium segítségével az idei esztendõtõl új csapat dolgozik ezen.
rábbi ciklusban fideszes képviselõként az óbudai önkormányzat tulajdonosi és közbeszerzési bizottságának elnöke is volt, valamint a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület vezetõje) egyik cégének címére jegyeznek be. A vállalkozó be is mutatta a leendõ kuratórium elnökét, Siklósi Editet. Neki is van egy könyvelõirodája, miközben a Balkán Trading House ügyvezetõjének, Gyökeres Zoltán Istvánnak az édesanyja a cég a Heti Válasz cikke szerint Albániában képviseli a Magyar Nemzeti Kereskedõházat úgy, hogy a férfi elõzõleg az MSZP-s környezetvédelmi miniszter hivatali jobbkeze, valamint a Nemzeti Civil Alapprogram tanácsának szocialista delegáltja is volt. Visszatér ve a találkozóra, Lukács számára egyértelmûvé vált, hogy az újonnan létrehozandó szervezet mûködésébe nem lesz beleszólásuk (a magyar törvények értelmében az alapító nem vehet részt az alapítvány hétköznapjaiban, ugyanakkor neki kellene kijelölnie a kuratóriumot), ezért felállt, és nem vett részt az új alapítvány létrehozásában. Úgy tudjuk, még a nagyobbik kormánypárton belül is megütközést váltott ki az eljárás, és akadt olyan politikus, aki próbálta meggyõzni az új alapítvány mögött állókat, hogy egyezzenek meg a székelyekkel, és közösen szervezzék a
Törvénysértõ volt a szavazatszámlálás Ellentmond a török választási törvénynek, hogy a Legfelsõbb Választási Tanács (YSK) a török elnöki rendszer bevezetésérõl szóló vasárnapi referendumon úgy döntött, hogy érvényesnek tekinti azokat a voksokat is, amelyeket lepecsételetlen szavazólapokon adtak le írta a török ügyvédi kamarák egyesülete (TBB) közleményére hivatkozva kedden a Hürriyet címû török napilap. A közlemény szerint nem az eredményt kifogásolják, de a törvény nyílt és súlyos megsértése befolyásolta a népszavazás kimenetelét, és ez nem hagyható figyelmen kívül. A szakmai
szervezet arra szólította a YSKt, hogy tegyen eleget alkotmányos felelõsségének a referendumot illetõ panaszok elbírálásában. Máskülönben nem lehet beszélni jogos, igazságos és megbízható eredményrõl, olyan demokratikus államrendrõl, amelyben a jog uralma érvényesül tette hozzá a TBB. A testület szerint a voksolás végeztével sok szavazóhelyiségben a pecsét nélküli szavazócédulák hátoldalát a szavazóbizottság utólag hivatalos pecséttel látta el a YSK döntésére hivatkozva. Az elnöki rendszer bevezetését ellenzõ kemalista Köztársa-
sági Néppárt (CHP) már vasárnap este tiltakozott, választási csalás gyanúja miatt. A Hürriyet kedden arról is beszámolt, hogy Erdal Aksünger CHP-alelnök délután találkozik a YSK vezetõjével, Sadi Güvennel, majd a népszavazás érvénytelenítését kezdeményezi a testületnél. Aksünger a Hürriyet szerint kedden arról beszélt, hogy a szavazóhelyiségként szolgáló 57 ezer iskola közül 10 900-ból érkezett panasz hozzájuk. Az ügy már másik dimenzióba lépett, túljutott az egyéni bejelentések szintjén hangsúlyozta az ellenzéki politikus. (MTI)
harmadik fesztivált. Ráadásul a korábbi szervezõk azt is jelezték: tízmilliónál is nagyobb öszszeget tudnak mozgósítani a fesztivál kulturális programjainak megszervezésére, ha azt õk vehetik kézbe, de az új csapatot ez sem érdekelte. A Székely Szeretetszolgálat elnöke a reménytelen helyzetet látva március 21-én keltezett levelében felajánlotta Debreczeny Istvánnak, hogy egy forint ellenében 2017-re átadja a rendezvény szervezési jogát az újonnan létrehozott Székely Összetartozás Alapítványnak, de ajánlatát hetekig válaszra sem méltatták. A miniszter környezetébõl érkezett magánüzenetben azt vetették a szemére, hogy egy magasztosabb cél érdekében nem szégyen felülemelkedni senkinek, és ne hozza kellemetlen helyzetbe a politikust. Idõközben furcsa dolgok derültek ki. A Székely Fesztivál szókapcsolatot és a rendezvény logóját levédette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy olyan ember, akinek semmi köze sincs a szeretetszolgálathoz (ezt az eljárást egyébként megfellebbezték). Aztán felkerült a világhálóra egy, a III. Székely Fesztivált hirdetõ plakát, amely grafikájában pontos mása a korábbinak. Ezt anno a civil szervezet grafikusa készítette úgy, hogy a felhasználási jogokat a Székely Szere-
tetszolgálatra ruházta át. Ez is egyértelmû lopás, akárcsak a logó levédése, hiszen egy grafikai alkotás ugyanolyan szellemi tulajdon, mint egy fénykép vagy egy festmény, így az alkotó beleegyezése nélkül nem használható. Kiderült az is, hogy az új csapat már hónapok óta szervezi az eseményt, ráadásul dilettáns módon pont azon a dátumon, amikor Manchesterben is lesz egy székely fesztivál, így az árusoknak és a fellépõknek választaniuk kell Budapest és a brit nagyváros között. A húsvéti ünnepek alatt aztán a budapesti metrómegállókat is teleragasztották az egy az egyben lenyúlt plakátokkal. Bár a korábbi szervezõ többször próbálkozott megbeszélést kezdeményezni a Nemzetgazdasági Minisztérium embereivel, erre nem került sor. Senkiben sem volt annyi gerinc, hogy elmondja, mi a baj a Székely Szeretetszolgálattal vagy velem, és miért kell másnak szerveznie az általunk kétszer is sikerrel létrehozott eseményt mondta Lukács Csaba. Hozzátette: elõfordulhat, hogy a minisztert megvezették a munkatársai. Ettõl viszont a lényeg nem változik: a székelyek majálisát egyszerûen ellopták. Ez a cikk a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2017. 04. 18
Elõrehozott választás lesz Angliában A választásokat június 8-ra írnák ki. Theresa May brit miniszterelnök szerdán nyújtja be az errõl szóló javaslatukat a parlament alsóháza elé. A választások kiírásához a képviselõk kétharmados támogatására van szükség. A Munkáspárt korábban bejelentette, hogy támogatna egy ilyen kezdeményezést. A miniszterelnök rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy a parlamentben továbbra sincs egyetértés az Európai Unióból való kilépés hogyanjáról, emiatt pedig veszélybe kerül a Brexit-tárgyalások sikere. Hozzátette: nem lát más módot az ország jövõjének és biztonságának garantálására, mint új választások kiírását. Korábban May és hivatala is többször közölte: nem terveznek 2020, a jelenlegi kormány mandátumának lejárta elõtt választásokat kiírni. (hvg.hu)
HÁZUNK TÁJA
Legfontosabb kerti teendõk
Megkésett, de végre itt az április közepi tavasz. Összegyûjtöttem néhány ilyenkor aktuális teendõt. Magvetés, palántázás, gyümölcsfák és szõlõ metszése, virágültetés. El lehet kezdeni a melegigényes zöldségfélék (bab, póréhagyma, mángold, csemegekukorica, kobakosok) magvetését a szabadföldbe. Már kiültethetjük a korai fejes káposzta, a karalábé, a kelkáposzta palántáit és elvethetjük a bimbóskel magját is. Most vesse el a kúszó növények (hajnalka, tûzbab, egynyári komló, sarkantyúka, szagosbükköny stb.) magjait. Ezek a növények 2-3 méter magasra is felfutnak, ezért kiválóan alkalmasak a terasz árnyékolására és a lugasok befuttatására. Gyors növekedésükhöz bõséges víz- és tápanyag ellátásra van szükségük! Vessen a kert sarkába, vagy a kerítés mellé napraforgómagot. A kikelõ növényeket és beérõ tányérokat örömmel fogadják majd jövõ télen a madarak. Ha a pázsitban a téli hónapok folyamán elszaporodtak a mohák, akkor most meg kell a gyepet levegõztetni. Erre a célra kiváló, elektromos árammal mûködõ gépek állnak rendelkezésre. A nagyon mohás foltokra szórjon ki négyzetméterenként 5-6 dkg oltott mészport, amely csökkenti a talaj savanyodását.
A kertekben és a parkokban a mohásodást gyakran az okozza, hogy a környezetben élõ fák és bokrok megnõttek és árnyékot vetnek a gyepre. Ezen csak az árnyék csökkentésével lehet segíteni! A cserepes szobanövények átültetésének is most van az optimális ideje! A cserepébõl kinõtt növényt emeljük ki, a földet óvatosan rázzuk le a gyökerekrõl és az elhalt, valamint túlságosan megvastagodott gyökérágyakat vágjuk le. A növény föld feletti részérõl is tá-
volítsuk el az elhalt ágakat és leveleket, szükség esetén most messük meg a szobahárs, a mályvarózsa hajtásait és ültessük el a növényt kissé nagyobb cserépbe, friss, tápdús és a növény igényeinek megfelelõ kémhatású (lúgos vagy közömbös) földbe. A citrom és egyéb citromféle (narancs, mandarin, grapefru-
2017. április 19., szerda
Kaktusznaptár A kaktuszok körüli április teendõkrõl az édenkert.hu összeállítását olvashatják alább.
Fotók: Bálint gazda honlapja
6. reggeliújság
it) fácskákat csak akkor állítsuk ki a szabadba, amikor a tavaszi fagyok biztosan elmúltak! Gyümölcsfáinkat évente legalább egyszer kell, de akár többször is érdemes metszeni. Ültetéskor, átültetéskor, telepítéskor a gyökérzet nagy része elvész, ilyenkor fontos az ágakat, vesszõket is arányosan megkurtítani. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a csökkent gyökérzet nem tudja vízzel ellátni a koronát és a növény kiszárad. Tapasztaltabb kertész a tavaszi rügyfakadás után is metsz-
het, mert nem dörzsöli le az ilyenkor már erre érzékenyebb rügyeket. Sõt virágzásban metszve pontosabban tudjuk a termést szabályozni, és állítólag egyes betegségeket is kevésbé terjesztünk a metszõollóval, fûrésszel. A legtöbb tapasztalat a lombos állapotban végzett nyári zöldmetszéshez kell, ilyenkor nehezebb átlátni a növényzetet, viszont ez a növény számára a legkíméletesebb, ekkor gyógyul leggyorsabban a sebzés is. A szõlõtõkék a talaj felszíne alatt ilyenkor harmatgyökereket fejlesztenek, és sajnos a mélyebben lévõ, felszívó gyökerek elsatnyulnak. Ajánlatos a harmatgyökereket most eltávolítani oly módon, hogy a tõke körül a talajt megbontjuk és a harmatgyökereket tõbõl levágjuk. Ezzel visszanyeri az egyensúlyát a gyökérzet és a szõlõ jobban viseli majd a nyári szárazságot. (balintgazda hu)
Azokat a kaktuszféléket, amelyek idõközben hajtani kezdtek, illetve rügyeik alaposan megduzzadtak, elkezdhetjük óvatosan öntözni és tápoldatozni. Kivétel: az Echinocereus, Echinopsis, Lobivia (képünkön) nemzetségek. Szép idõben zuhanyoztassunk, párásítsunk. Az elõzõ évi nyári, õszi magvetések pikírozásának ideje is elérkezett. A magoncokat védjük az erõs napsütéstõl. Az alanyokat neves, meleg levegõben hajtassuk meg. A növényeket nylon zacskóval is beboríthatjuk, így gyorsabban megindulnak. A fõ virágzási idõszak kezdete. A kinyílott virágokba ne locsoljunk. A dugványvágás ideje. A vetés és az átültetés optimális ideje. A Rhipsalidopsis a Rhipsalis és a Schlumbergera elvirágoztak, új hajtásokat növesztenek. Rendszeres öntözést és tápanyag-utánpótlást igényelnek. A télálló kaktuszok kiültetésének legalkalmasabb ideje.
Orchidea-kisokos A száraz szobalevegõ ellensúlyozása érdekében permetezze naponta az orchideát szobahõmérsékletû vízzel, ez segít fenntartani a megfelelõ páratartalmat. A leveleket törölje le puha textillel, megszabadítva ezzel a télen rárakódott portól. Az elnyílott virág szárakat vágja le, lehetõleg tõnél, és engedje egy kicsit pihenni a növényt a hosszú virágzás után. A napsütés következtében egyre melegebb a levegõ, ezért az orchideákat is gyakrabban kell öntözni, lehet hetente kétszer is. A cserép alatt soha ne álljon a víz, és ne öntse a növény közepébe vizet. A cserépben az ültetõanyag mindig legyen nedves, de soha ne túlságosan. A tavaszi virágzású orchideát (pl. Cattleyák) intenzívebben tápozza, ezzel készítse fel a közeledõ virágzási idõszakra. A meleg levegõ segíti a kártevõk szaporodását, ezért hetente ellenõrizze az orchideák leveleit, hogy elejét vegye egy esetleges tetûfertõzésnek. A tavaszi teendõk közé tartozik az orchideák átültetése is. Legalább kétévente ültesse át speciális ültetõanyagba, és új cserépbe. A lepkeorchideákat elvirágzás után, míg a Cattleyákat az új hajtások megjelenésekor. Tegye minél világosabb helyre az orchideát, ahol legalább naponta 2-3 órán keresztül éri a fény. Az ablakpárkányon tartott orchideákat ilyenkor már erõs napsugárzás érheti, ezért fontos, hogy árnyékosabb helyre állítsd a növényeket, mert az erõs napfény megégeti a leveleket. (Forrás: édenkert.hu)
BRUMM
2017. április 19., szerda
reggeliújság
Autóstalálkozó volt Margittán
Április 15-én, szombaton a margittai MeetLife autós csoport szervezésében tartották a találkozót a margittai városi strand parkolójában. Ebben a csodálatos környezetben találkozhattak a négy- és kétkerekûek szerelmesei, az izgalmas, hangos és füstös autós programok mellett számtalan családbarát eseménnyel tölthetek a szombati napot a látogatók. Egymást érték az adrenalinszint-növelõ programok, a be-
tonpályán csikorogtak és füstöltek a gumik, volt driftelés, sikító, visító fékek, dudáló autók. A versenyek résztvevõi díjazásban részesültek. A sorok között sétálva egymás után csodálhattuk meg az autókat, a 80-as évekbeliektõl egészen a legújabb 2017-es modellekig. A környezõ megyékbõl, és még Magyarországról is képviseltették magukat az eseményen, mely Bihar megye második legjelentõsebb autós ese-
ménye volt az elsõ nagyváradi találkozó után. A gépcsodák megtekintése mellett izgalmas, látványos és szórakoztató programokkal várták kicsiket, nagyokat egész nap folyamán, meglepetésben sem volt hiány. A rendezvényre a belépés ingyenes volt. A találkozó fõszervezõi Zsolt Kürti és Perecsényi Róbert voltak, Mészáros Sándor és Kiss Dávid, valamint lelkes csapatuk köszöni mindenki-
nek a sok támogatást és segítséget. Temérdek autó, látványos mûsor, rengeteg nézõ, nemzetközi forgatag, számtalan program
7.
ez volt a margittai autóstalálkozó, a szervezõk pedig azt ígérik, legközelebb még nagyobb durranásra számíthatunk. Képek és szöveg: Tatai István
VOLT, VAN, LESZ
Á P R I L I S
8. reggeliújság
19. szerda Szent György hava
Köszöntjük Emma nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Tivadar.
ÉVFORDULÓK l 1882-ben meghalt Charles Darwin angol természettudós, biológus, az evolúciós elmélet atyja (szül. 1809-ben). l 1885-ben megszületett Gózon Gyula Kossuth-díjas színész (megh. 1972-ben). l 1890-ben meghalt Orbán Balázs báró, író, néprajzi gyûjtõ, az MTA levelezõ tagja (szül. 1830-ban). l 1906-ben meghalt Pierre Curie Nobel-díjas francia fizikus, kémikus (szül. 1859ben). l 1939-ben meghalt Vaszar y János magyar festõmûvész és grafikus (szül. 1867-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 5 oC
NAPPAL: 6oC
Esõs, szeles idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 4,2404 lej 6 4,5188 lej 1 euró 100 magyar forint 6 1,4448 lej
A NAP VICCEI Idegenvezetés: ...és ha a hölgyek egy pillanatra abbahagynák a csevegést, hallani lehetne a Niagara vízesés fülsiketítõ robaját. l A kamionsofõr betér egy út menti étterembe, és rendel magának egy adag bécsi szeletet. Amikor épp nekifogna, két jól megtermett, bõrruhás motoros vagány lép be az étterembe. Egyikük se szó, se beszéd elragadja a sofõr tányérját, és átviszi a saját asztalukhoz. A férfi egyetlen szó nélkül fizet és távozik. Figyelitek, srácok szól a nagyobbik hangú vagány , a pasas vagy gyáva, vagy nem tud bunyózni. Valószínûleg vezetni sem tud szól közbe a pincér , nézzék, épp most lapított palacsintává két motort.
reggeliújság
2017. április 19., szerda
Kishúsvét a temetõben Végzõsök fotótárlata
A nagyváradi közterület-kezelõség közleményben tudatja, hogy az április 22-23-i kishúsvét (halottak húsvétja) alkalmával a Rulikowski temetõbe való belépés a következõképpen történik: 22-én, szombaton 821 óra között engedélyezett a személygépkocsival való behajtás; 23-án, vasárnap 822 óra között tilos behajtani személygépkocsival, kivéve a mozgássérülteket szállítókat (ezt orvosi papírral kell igazolni). A temetõgondnokság az érdekeltek rendelkezésére bocsát szerszámokat a sírok rendbetételéhez (személyigazolvány alapján).
Történelmi elõadás A nagy érdeklõdésre való tekintettel újra Nagyváradon tart elõadást Bíró András Zsolt antropológus kutató (Magyar Természettudományi Múzeum), a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyûlés fõszervezõje. Az elõadásra április 20-án, csütörtökön 18 órától kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza/Primãriei utca 27. szám alatt. A nagyváradi elõadás címe: A magyarság múltja, jelene és jövõje a nemzetstratégia tükrében. Minden érdeklõdõt szeretettel vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt az ingyenes elõadásra.
VII. Partiumi Regionális IFI Találkozó Az idén április 22-én kerül megrendezésre a Háló Egyesület 1 + 1 = 1 címû ifjúsági találkozója Nagyváradon. A találkozó központi témája a párkapcsolatok kérdésköre lesz, melyet számos szórakoztató programmal, játékkal színesítenek. Mi nyitottak és kíváncsiak vagyunk rád. Ezért sok szeretettel hívunk és várunk téged, hogy e csodás napot közösen töltsük el és vegyünk részt Tóth Attila atya tanulságos elõadásán. Hozd magaddal barátaidat, ismerõseidet is írják a szervezõk. A részvételi díj 10 lej, ami tartalmaz egy ebédet is, aki pedig 200 kilométernél távolabbról érkezik, annak ingyenes a találkozó. További infók és beiratkozás a
[email protected] címen.
A nagyváradi Euro Foto Art Egyesület legutóbbi, 2017/C fotótanfolyamán amelyet Tóth István fotómûvész vezetett tizenketten végeztek. Az õ diplomamunkáikból nyílik kiállítás április 21-én, pénteken 18 órakor a nagyváradi Euro Foto Art Galériában. 105 feketefehér és színes fotóval mutatkozik be Balla Cristina-Suzana, Blaga Bianca-Alina, Drãgan Adrian-Marian, Costa Radu-Daniel, Georgescu Emanuel Sebastian, Gyõri Laur-Stefan, Iovan Vasile, Lung IustinAndrei, Sime Alexandru-Marius, Tabãrã George-Marin, Varga Andriett-Noémi és Vidrean Alexandra-Ioana. A munkákat Ramona Novicov mûkritikus méltatja, a tárlatot Tóth István klubelnök nyitja meg, aki a végzõsöknek a diplomákat is átadja. Közremûködik a Duo Varadiensis: Lucian Maliþa és Thurzó Sándor József. A tárlat május 5-ig látogatható, naponta 819 óra között az Euro Foto Art Galériában.
Legyél te is mûvészetis! A nagyváradi Mûvészeti Líceumban a 2017/2018-es tanévben az V. osztályban a zene és képzõmûvészet magyar tagozatán 25 hely lesz. Zeneszak, hangszerek: gitár, mélyhegedû, cselló, nagybõgõ, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, kürt, harsona, trombita, hárfa és zongora- mellékszak. Képzõmûvészet: rajz, festészet, mintázás. A fõhangszer mellett a diákok 30 perc mellék-zongora és két óra zeneelmélet oktatásban is részesülnek. A jelentkezõ diákoknak egy tehetségfelmérõ vizsgán kell majd részt venniük. IX. zeneosztályban
magyar tagozaton 28 hely, a képzõmûvészet magyar tagozaton szintén 28 hely lesz. Zene: Klasszikus ének szak (canto) és népzene-énekszak. Képzõmûvészet: grafika, festészet, kerámia, textil- és mintatervezés, divattervezés. A kilencedik osztályba való felvételire május 22-23-án lehet beiratkozni. A tehetségfelmérõ próbák május 2427. között zajlanak. A jelentkezõk bõvebb információkat az iskola titkárságán kaphatnak (Petõfi park 26. szám) vagy a következõ telefonszámok egyikén: 0259/411274, 0359/802-306.
Szereti Ön Chopint? Újabb rendhagyó interaktív zongoraest helyszíne lesz a nagyvá-
BORBARÁTOK KÖRE l Az élesdi Poynár Miklós borbarátok kö- radi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeum-
re szeretettel meghív mindenkit a 2017. április 22-én tartandó Szent György-napi borkóstolóra. Vacsorára kemencében sült sonkát szolgálnak fel. Helyszín: Bocskai Központ, a kezdés idõpontja 19 óra, a belépõdíj 40 lej. Zenél Tibi és zenekara. Érdeklõdni és feliratkozni Kajántó Pálnál lehet április 20-ig. Telefonszám: 0744/208-119.
NYELVTANFOLYAM GYEREKEKNEK l A nagyváradi Német De-
mokrata Fórum április 20-tól kezdõdõen német nyelvtanfolyamot indít kezdõ szinten gyerekeknek. Érdeklõdni hétfõn, szerdán és csütörtökön 1519 óra között lehet a következõ telefonszámokon: 0259/434-058 vagy 0359/175-535.
EKE-KIRÁNDULÁSOK l Április 22-én az EKE91 Nagyvárad Bihar túrát szervez a Sárkánykerthez (Grãdina Zmeilor). A túravezetõ Torma József (0723/941-541). l Április 22-én az EKE91 Nagyvárad Bihar kirándulást szervez a Hortobágyra a Szent György-napi Kihajtási Ünnepre. A túravezetõ Tiponut Tibot (0740/974-952). l Tagavató piknik: április 23-án az EKE91 Nagyvárad Bihar piknikezni hívja tagjait és szimpatizánsait a püspökfürdõi erdõbe. A tavaly beiratkozott új tagjaikat is felavatják ez alkalommal. Találkozó a 3-as villamos végállomásánál lévõ busz pályaudvaron. A szervezõ Bara Lilla (0721/846-315). INGYENES JOGI TANÁCSADÁS l Nagyváradi ügyvéd ingyenes
jogi tanácsadással szolgál szerdánként 18 órától a váradvelencei református egyházközség irodájában (Kolozsvári út 91. szám). A tanácsadást csak feliratkozás alapján lehet igénybe venni a 0723/465-499-es telefonszámon.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
terme április 30-án, vasárnap 18 órai kezdettel. Thurzó Zoltán Szereti Ön Chopint? címû interaktív elõadásának második felvonását hallhatja a nagyközönség Nagyváradon is. Az önálló est a budapesti hangversenyen hatalmas tömeget tudott megmozgatni a bemutatója alkalmával, és ezen fellépése után hozza haza, Nagyváradra interaktív elõadását a fellépõ a helyi zenekedvelõ közönségnek. Az eseményt Thurzó Zoltán zongoramûvész (aki most is egyben elõad és beszél is a zenérõl), valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöksége szervezi közösen. Mindenkit sok szeretettel várnak az ingyenes hangversenyre.
Nyitva a kerékpárkölcsönzõ A váradi December 1. park mellett ismét megnyílt az IVelo kerékpárkölcsönzõ. A bérlési feltételek, a nyitva tartás kivételével a tavalyi évhez képest változatlanok maradtak. A kölcsönzõ nyitvatartási ideje hónaponként változik: áprilisban hétfõtõl péntekig 11.3019.30, szombat-vasárnap 9.3019.30 óra között tart nyitva, az utolsó kölcsönzés 18.30-kor lehetséges. Májusban egy órával tovább vehetõ igénybe a szolgáltatás, mindennap este fél kilencig, az utolsó kölcsönzés idõpontja 19.30. Júniustól augusztusig a nyitvatartási idõ egy félórával nõ, az utolsó kölcsönzés 20 órakor lehetséges. Szeptemberben este nyolcig, októberben pedig hétig lesz nyitva. A kölcsönzõ valószínûleg októberben zár. A 16 év alattiak, illetve a nyugdíjasok az ellenõrzõkönyv, valamint a nyugdíjszelvény és a személyi igazolvány felmutatásával ingyenesen kölcsönözhetnek. Más személyeknek a kölcsönzési bérek a következõk: egy órára 4 lej, 24 órára 15 lej; kedvezményt élveznek az OTL-bérlettel rendelkezõk, akik egy órára 3 lejért, 24 órára pedig 12 lejért kölcsönözhetnek egy biciklit.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Kiss Erzsébet Janka, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2017. április 19., szerda
SZÍNHÁZ Szigligeti Színház
Április 23-án, vasárnap 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Bányavirág. Rendezõ: Hunyadi István. Április 28-án, pénteken 19 órától a színház termében: A mizantróp. Rendezõ: Novák Eszter. Szigligeti-bérlet. Április 29-én, szombaton 17 órától a színház termében: A mizantróp. Rendezõ: Novák Eszter. Papp Magda-bérlet. Április 30-án, vasárnap 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Hol van az a nyár? Rendezõ: Schlanger András. z
MOZI Lotus Center Cinema Palace
z Beauty and the Beast 3D – szinkronizált amerikai musical (11.25, 15.45, 18) z Chips – amerikai akcióvígjáték (11.35, 13.50, 22.45) z Fast and Furious 8 – amerikai akciófilm (11.55, 14.10, 12, 16.10, 18.45, 20, 21.20, 22.20) z Get Out – amerikai horrorvígjáték (19, 21.45) z Ghost in the Shell 3D – amerikai sci-fi akciófilm (16.05, 20.20, 22.15) z Going in Style – amerikai vígjáték (13.10, 15.30, 17.10, 18.35, 20.30, 22.30) z Life – amerikai sci-fi horror (13.35) z Power Rangers – amerikai sci-fi akciófilm (11, 15) z Rabbit School 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.30, 12.40) z Smurfs: The Lost Village 3D – szinkronizált amerikai rajzfilm (10.50, 14.25) z The Boss Baby 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.50, 12.30, 14.20, 16.40, 18.05) z The Bye Bye Man – amerikai horror (17.30, 21)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z The Boss Baby 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (12.35, 14.15, 18) z Smurfs: The Lost Village 3D – szinkronizált amerikai rajzfilm (12.25, 14.30, 16.15, 18.40) z Ghost in the Shell 3D – amerikai sci-fi akciófilm (20.30, 22.40, 22.55) z Beauty and the Beast 3D – szinkronizált amerikai musical (16.15) z Fast and Furious 8 – amerikai akciófilm (19, 20, 21.35) z Power Rangers – amerikai sci-fi akciófilm (12.20, 16.35, 21.40) z The Student – orosz filmdráma (16.40) z Chips – amerikai akcióvígjáték (14.40) z Get Out – amerikai horrorvígjáték (19.30) z The Bye Bye Man – amerikai horror (12.35, 15.30, 17.30, 22.55) z Life – amerikai sci-fi (13.25) z Going in Style – amerikai vígjáték (14.35, 19, 21)
KONCERT
A Szigligeti Színház jegypénztára hétfõtõl péntekig 14–19 óra között, valamint egy órával az elõadások elõtt várja a jegyés bérletvásárlókat.
Teatrul Regina Maria
Április 23-án, vasárnap 11 órától a bábszínház stúdiótermében: Omuleþ. 19 órától a színház termében: Isabela, trei caravele ºi un mare mincinos. Április 25-én, kedden 19 órától a bábszínház termében: Baraca. Április 29-én, szombaton 11 órától a bábszínház termében: Gulliver.
Április 19-én, szerdán 18 órától a nagyváradi Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagysándor/A. Lazãr utca 13. szám) megtartják a Zenei gyöngyszemek zenés esték sorozatának újabb, ezúttal húsvéti elõadását. Közremûködik dr. Andrada Ciupeiu hegedûn, zongorán kíséri dr. Munkácsi Dóra. A meghívott Virgil Bercea. Mûsoron Johannes Brahms és César Franck egyes mûvei szerepelnek. A jegyek ára felnõtteknek 6 lej, tíz éven felüli gyerekeknek 3 lej, és az emlékmúzeumban válthatók meg. z Április 20-án, csütörtökön 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók termében szimfonikus hangverseny lesz. Vezényel Leonard Dumitriu. Közremûködik Vlad Rãceu hegedûn. Mûsoron: Fr. Schubert: Rosamunda nyitány; F. Mendelssohn-Bartholdy: e-moll hegedûverseny; Ch.-C. Saint-Saens: A-dúr szimfónia. Jegyek a filharmónia székhelyén (Szilágyi Dezsõ/Moscovei utca 5. szám) válthatók, telefon 0259/430-853.
Vén rókák (Going in Style) Amerikai krimi-vígjáték A Going in Style címû amerikai filmet Nagyvárad két mozijában vetítik, a nagyvárad-szõllõsi Lotus Center plázában található Cinema Palace-ban és az Aradi úti Oradea Shopping City plázában lévõ Cortina Cinema Digiplexben (a vetítés kezdési idõpontjai a mozimûsorban találhatók). Nem öreg az, akinek a szíve fiatal. Tehát: attól, mert valaki nyugdíjas, még nyugodtan rabolhat bankot. Sõt: egy nyugdíjas sokkal nyugodtabban rabol bankot, mint a pánikra és izgalomra hajla-
mos fiatalok. Vagyis: a tökéletes bankrablást bízd koros férfiakra. Három békés szegénységben élõ idõs férfi (Freeman, Caine, Arkin) megelégeli a pénztelenséget. Úgy döntenek, hogy a saját kezükbe veszik a folyószámlájuk sorsát, és vén korukra a bûn útjára lépnek. Nem félnek, és nem sietnek el semmit. Tervet készítenek, mindent végiggondolnak, és akcióba lépnek. És újra átélik, milyen fiatalnak lenni...
KIÁLLÍTÁS z A váradi vár B szárnyának 9es kiállítótermében: Nõi fotográfusok nemzetközi kiállítása (május 4-ig). Az elsõ emeleten: Húsvéti kiállítás. A második emeleten: Lapok a nagyváradi görög katolikus püspökség történetébõl. A földszinten: Építészet és királyság. z A nagyváradi vár C szárnyának elsõ emeletén, a Vilidár István Stúdiógalériában: Oros Claudiu Ovidiu fotótárlata (május 4-ig). z A Partiumi Keresztény Egyetem emeleti elõcsarnokában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám): László Hajnalka képzõmûvész egyéni tárlata (április 26-ig).
z A vártörténeti múzeum „Tóth István“ Technikai és Fotómûvészeti Gyûjteményének idõszakos kiállítótermeiben: Oláh Tibor debreceni fotómûvész kiállítása (május 4-ig). A Vártörténeti Múzeum (B szárny) 10-11-es kiállítótermében: A Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubja által vezetett digitális tanfolyam végzõseinek „Debüt B/2017“ kiállítása (május 4-ig). z Az Euro Foto Art Galériában (Nagyvásártér 12. szám): Humoros fotók nemzetközi kiállítása. z A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Kocsis Csaba fotókiállítása.
z A nagyváradi vár K épületének alagsorában: Ellenállás és megtorlás Biharban (április 27ig). z A Nagyváradi Egyetemen (a könyvtár elõcsarnokában): Design Expo 2017. A dizájn szakos hallgatók munkái. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban Boldogasszony – vándorkiállítás. z A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. A Nagyváradi Egyetem mûvészeti kara és a nagyváradi Mûvészeti Líceum tanárainak kiállítása.
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Szeretne egy kicsit lazítani, túlterheltnek érzi magát. Szervezze meg úgy a napját, hogy a hétvégéje szabad legyen. BIKA (április 21.–május 20.) Ma könnyen bajba keveredhet: inkább kerülje a vitákat, a túlzsúfolt helyeket, és a közlekedésben is legyen óvatos. IKREK (május 21.–június 21.) Itt az idõ, hogy az eddig elaprózott tehetségét végre valami nagy és jelentõs dologra használja. RÁK (június 22.–július 22.) Sikerekre számíthat a mai napon, de ez ne szálljon a fejébe. Ne veszítse el mások szimpátiáját. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Szakmai féltékenység gyötörheti ma. Pedig ha biztos a saját képességében, másoké sem kellene, hogy zavarja. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Olyan gondokra találhat jó megoldást, amelyekrõl eddig is tudott, csak nem vette számításba azokat.
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Úgy érzi, kedvese nem értékeli eléggé azt, amit ön tesz. Álljon ki magáért! SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Szokásához híven ma túlreagálhat valamit, s kemény szavakat használhat. Engesztelje ki azt, akit megbántott. NYILAS (november 22.–december 21.) Végre olyan feladatot kap, amit igazán önnek valónak érez. A legjobb képességeire lesz szüksége. BAK (december 22.–január 20.) Igazán szerencsés napra számíthat: szinte minden sikerül önnek, amit elhatározott. S ami mégse megy, azt ne is erõltesse. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) Unalmas napnak néz elébe. Megeshet, hogy túl gyorsan emészt meg dolgokat. Van, amihez idõ kell. HALAK (február 21.–március 20.) Valamit elérhet, amire már régóta vágyott, és ez megnyugtatja. Engedje át magát az örömnek, lassítson, lazítson!
reggeliújság
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 06.55 A múlt árnyékában – ism.; 08.00 Híradó; 08.20 Nemzetiségi magazinok; 09.20 Lola – amerikai–kolumbiai sorozat; 10.10 Végtelen szerelem – ism.; 10.55 Váratlan utazás – sorozat; 11.50 Család-barát; 13.02 Híradó; 13.45 Jamie 30 perces kajái; 14.10 A világörökség kincsei; 14.30 Zorro – kolumbiai kalandfilmsorozat; 15.15 Erdészház
Falkenauban – NSZK–osztrák sorozat; 16.10 A múlt árnyékában – szlovák sorozat; 17.10 Don Matteo – olasz krimisorozat; 18.10 Ridikül – talk-show; 19.00 Híradó; 19.35 Végtelen szerelem – török drámasorozat; 20.25 Maradj talpon! – vetélkedõ; 21.35 Zsaruvér – amerikai krimisorozat; 22.25 A fátyolos hölgy – sorozat; 23.25 A megálló – amerikai életrajzi dráma; 00.50 Az én ’56-om; 01.05 Shirley Valentine – angol–amerikai vígjáték; 02.50 Szellem a palackból…; 03.15 Zegzugos történetek; 03.45 Hazajáró – magazinmûsor; 04.15 Hagyaték – dok. sorozat
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.55 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 19.30 Ma este; 22.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 22.30 Világhíradó; 23.55 Ma éjjel; 01.05 Záróhíradó; 01.15 Ma éjszaka
MTV 2 06.15 Tuti gimi – amerikai romantikus sorozat; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 13.20 Táncakadémia – ausztrál drámasorozat; 13.45 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok;
21.10 Tuti gimi – amerikai romantikus sorozat; 22.05 Holnap tali! – magyar ifjúsági sorozat; 22.30 Én vagyok itt; 23.35 Odaát – akciófilm-sorozat; 00.25 Az A38 Hajó színpadán; 01.20 Borgiák
– kanadai–ír– magyar drámasorozat; 02.15 Holnap tali! – magyar ifjúsági sorozat, ismétlés; 02.40 Én vagyok itt – magazinmûsor; 03.45 Odaát – ismétlés; 04.25 Kulisszák mögött – az A38 Hajón
RTLKlub 05.00 Barátok közt – ismétlés; 05.30 Magyarul Balóval – ismétlés; 06.05 Top Shop; 06.30 Jó reggelt, skacok!; 08.15 Reggeli; 10.20 Asztro-show; 11.20 Top Shop; 13.10 StílusKalauz – ismétlés; 13.50 Fókusz – ismétlés; 14.20 A kis
menyasszony – indiai romantikus sorozat; 14.55 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 16.15 A Konyhafõnök VIP – ismétlés; 17.55 Story Extra – sztármagazin; 18.25 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 A Konyhafõnök VIP; 21.35 Éjjel-nappal Budapest; 22.55 Barátok közt; 23.35 Szulejmán – török kalandfilmsorozat; 00.40 RTL Klub Híradó; 01.10 Házon kívül – magazin; 01.45 Magyarul Balóval; 02.25 Revolution – amerikai akciófilm-sorozat; 03.30 Odaát – amerikai akciófilm-sorozat; 04.25 Anyám borogass (A semmi közepén/Családom és egyéb emberfajták – amerikai vígjátéksorozat
TV 2 05.40 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat; 06.30 A férjem védelmében – amerikai drámasorozat; 07.15 Stahl konyhája; 07.20 Mokka; 10.00 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30 Sherlock és Watson – amerikai krimisorozat; 14.35 Walker, a texasi kopó – amerikai akciófilm-sorozat; 15.40 Gyilkos sorok – amerikai krimisorozat; 16.45 Ana három arca – mexikói drámasorozat; 17.50 Fatmagül – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Extrém Activity – magyar szórakoztató mûsor; 21.45 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – magyar kvíz-show; 23.15 Közelebb – amerikai romantikus dráma, fsz.: Julia Roberts, Jude Law, Natalie Portman; 01.25 A törvény embere – amerikai krimisorozat; 02.30 Tények este; 03.10 Teleshop; 03.35 Kegyetlen játékok 3. – amerikai filmdráma, fsz.: Kristina Anapau, Kerr Smith; 04.55 A törvény embere – amerikai krimisorozat
SPORT
10. reggeliújság
Temesváron folytatódik a VSK küzdelme Ma délután fél hattól lép pályára Temesváron a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata, s elõnyrõl folytatja a román férfi élvonal negyeddöntõjének harmadik mérkõzésén.
A Váradon lejátszott elsõ két találkozót a vártnál nehezebben nyerte meg a címvédõ váradi gárda (8476 és 8581), amelynek egyetlen gyõzelemre van szüksége a továbbjutáshoz. Cristian Achim edzõ együttese bizakodva várja a ma délutáni mérkõzést, abban bízva, hogy sikerül hamar eldöntenie a továbbjutás sorsát. A négy párharcból háromban az esélyesnek számító csapatok vezetnek 20-ra, de az alapszakaszt ötödik helyen záró marosvásárhelyiek megelepõ gyõzelmet értek el Nagyszebenben, a párharc második találkozóján, így ott biztosan lesz negyeik meccs. A fõ esélyes Kolozsvári UBT tegnap lapzártánk után játszott Craiován, s gyõzelem esetén eldöntötte a párharcot, miután hazai pályán 220-s elõnyre tett szert. Amennyiben a lapzártánk után lejátszott meccset z oltyányok nyerték, akkor hol-
Lesz-e újabb Barca-feltámadás? A tegnap este lejátszott két visszavágót ma újabb kettõ követi a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntõjében. A spanyol Barcelona háromgólos hátrányból próbál fordítani az olasz bajnok Juventus ellen. A 21.45 órától kezdõd találkozót az M4 Sport közvetíti. A nyolcaddöntõ elsõ meccsét követõen a katalánok ennél is nagyobb hátrányban voltak, miután 4-0-ra kikaptak a francia bajnok Paris Saint German otthonában, de a viszszavágón sikerült a csoda, 6-1-re gyõztek, így bejutottak a negyeddöntõbe. A másik találkozón a francia AS Monaco egygólos elõny birtokában (3-2) fogadja a német Borussia Dortmundot. Egy hete bombatámadás miatt egy nappal elhalasztották a dortmundi találkozót, ráadásul a német csapat egyik játékosa is megsérült.
Egy gyõzelem kell a VSK-nak a továbbjutáshoz
nap este ismét megmérkõzik egymással a két gárda. A mai program: TemesvárNagyvárad (17.30, Digi Sport), PiteºtiSteaua (19.15, Digi Sport), holnap: MarosvásárhelyNagyszeben (17.30). Amennyiben
szükség lesz rá a temesvári és a piteºti-i találkozók pénteken folytatódnak. Vásárhelyen szombaton is biztosan rendeznek meccset, hiszen ott leghamarabb a negyedik találkozó döntethet a továbbjutásról.
Diószeg õrzi vezetõ pozícióját Gólzáporos gyõzelmet ért el a megyei elsõ osztályban éllovas Diószegi SK focicsapata, így három ponttal elõzi meg a rivális biharszentandrásiakat. Víg Zoltán edzõ csapata ötször volt eredményes a váradszentmártonaik ellen, a szentandrásiak szintén ötöt rúgtak Vaskohszikláson, így nem változott a rangsor elsõ két helye. Érdekesség, hogy a nagyszombaton megtartott forduló két gól nélküli döntetlent is hozott, Mihályfalván és Fugyivásárhelyen nem született találat a hétvégén. Az ifjúsági bajnokságban meglepetés is volt, hiszen a bajnoki címért küzdõ Fugyivásárhelyi SK hazai pályán vesztett pontot a Borsi Viitorul elleni mérkõzésen. A megyei elsõ osztály 21. fordulójában, az ifjúságiaknál: Váradi Egyetemi FCMadarász 05, MihályfalvaNagyszalonta 29, DiószegSzentmárton 31, Mácsapuszta Élesd 12, VaskohsziklásBiharszentandrás 01, FugyivásárhelyBors 11. Belényes szabadnapos volt. Az a felnõtteknél: Váradi Egyetemi FCMadarász 33, MihályfalvaNagyszalonta 00, DiószegSzentmárton 52, MácsapusztaÉlesd 10, VaskohsziklásBiharszentandrás 15, Fu-
2017. április 19., szerda
Hét gólt láthattak a diószegi szurkolók
gyivásárhelyBors 00. Következik (április 2223.): MadarászMihályfalva, SzentmártonEgyetemi FC, ÉlesdDiószeg, SzentandrásMácsapuszta, GurányVasosziklás (03),
Kikapott a Legenda A másodosztály elsõ csoportját vezetõ Bihar FC Legenda elszenvedte elsõ vereségét, a váradi Bihorul Sportiskola otthonában, így az idegenben gyõzedelmeskedõ székelyhídi csapat öt pontra megközelítette az éllovast. A második csoportban továbbra is három pont a rangsorban élen álló gyapjui csapat elõnye a vaskohiakkal szemben. A megyei másodosztály elsõ csoportjának, 18. fordulójában: Bihorul SportiskolaBihar FC Legenda 42, FugyivásárhelyCserpatak 10, RévVársonolyos 13, MezõtelegdSzékelyhíd 26, Hegyközszentmiklósi ToldyBerettyószéplak 12, EsküllõPapfalva 30 (játék nélkül). szabadnapos. Következik (április 2223.): Bihar FCRév, SonkolyosEsküllõ, CserpatakMezõtelegd, BarátkaToldy FC, BerettyószéplakSportiskola. A második csoport 16. fordulójában: LibertyBontesd 08, GyapjuBihari Földvár 40, KöröstarjánBihardobrosd 11, VaskohTulka 30, BiharkabaIllye 53, BiharrósaAlsókocsoba 32. Következik (április 2223.): BontesdGyapju, BiharBiharkaba, IllyeBiharrósa, BihardobrosdLiberty, TulkaKöröstarján, AlsókocsobaVaskoh.
BorsHegyközpályi (30), BelényesFugyivásárhely. Szalonta szabadnapos. A gurányiakat pontlevonással sújtották, miután levonultak a pályáraról.
A megyei elsõ osztály állása A felnõtteknél 1. Diószeg 2. Szentandrás 3. Belényes 4. Egyetemi FC 5. Mihályfalva 6. Mácsapuszta 7. Vaskohsziklás 8. Madarász 9. Borsi FC 10. Vásárhely II 11. Élesdi Criºul 12. Szentmárton 13. Szalonta 14. Pályi 15. Gurány
19 20 19 19 19 20 20 20 18 20 20 20 20 20 19
16 15 13 14 10 9 6 8 7 6 7 4 3 2 0
2 2 5 1 2 4 8 2 3 6 2 5 4 4 2
1 3 1 4 7 7 6 10 9 8 11 11 13 14 17
7020 7223 4814 6124 3219 4747 3136 4458 4442 3149 3635 2648 2244 1539 1299
50 47 47 43 32 31 26 26 24 24 23 17 13 10 -1
Az ifjúságiaknál 1. Belényes 19 2. Vásárhely 19 3. Szalonta 19 4. Madarász 20 5. szentandrás 20 6. Mihályfalva 19 7. Vskohsziklás 20 8. Egyetemi FC 19 9. Szentmárton 20 10. Élesd 20 11. Diószeg 19 12. Borsi Viitorul 19 13. Gurány 18 14. Pályi 19 15. Mácsapuszta 20
17 16 16 14 14 11 10 9 8 8 7 5 2 1 0
1 2 1 0 0 1 2 2 1 1 1 1 0 1 0
1 11121 52 1 6220 50 2 9518 49 6 7828 42 6 7836 42 7 7857 34 8 6537 32 8 6838 29 11 6158 25 11 5584 25 11 4069 22 13 4061 16 16 32115 6 17 2183 4 20 19178 0
A nõi kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntõjének elõdöntõjében a Gyõri Audi ETO KC a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát kapta ellenfelül, így megismétlõdik a 2014-es finálé. A másik ágon a címvédõ Bukaresti VSK a macedón Vardar Szkopjével mérkõzik meg. A mérkõzéseket május 6-án, román idõ szerint 16.15-kor és 18.45-kor kezdik, de még változhat a meccsek sorrendje. A bronzcsatára május 7-én, vasárnap 16.15 órától kerül sor, ezt követõen a döntõt rendezik meg a budapesti Papp László Sportarénában.
HIRDETÉS
2017. április 19., szerda
reggeliújság
11.
INGATLAN KÍNÁL Háromszobás Eladó 3 szobás (2 hálószoba, nappali, bútorozott konyha, terasz, 116 nm), második emeleti luxuslakás a Soarelui negyedben. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.
Ház Eladó új ház (90 százalékban kész állapotban) a pályi Orizont II. negyedben, 217 nm beépített, 500 nm összterület, földszint és manzárd, 4 szoba, nappali, 2 fürdõszoba, 2 terasz, nagy konyha, rendezett udvar, luxus körülmények. Ára 90 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó 2 szobás, konyhás, fürdõszobás, nagy pincés központi ház, központi fûtéssel. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó magánház a Megyei Kórház környékén, összterülete 300 nm, 2 szoba, konyha, fürdõszoba, kamra, nyári konyha, autóbejárat, gáz az utcán. Ára 50 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020482, 0766/764-705.
Vidéki ház Eladó Pályiban 1623 nm gyümölcsös 25 m utcafronttal, hétvégi faházzal. Telefon: 0773/897-922.
Telek Eladó építkezési terület az Apateului környékén, erdõ mellett, 600-3000 nm/ telken. Ára 23 euró/nm. Telefon: 0747/ 020-482, 0766/764-705.
JÁRMÛ
Eladó jó állapotban lévõ, garázsban tartott 1310-es Dacia személygépkocsi. Telefon: 0259/415-012.
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL
KÍNÁL Eladó Audi A3, benzines, 1,6-os motorral, sok extrával. Ára 2900 euró, alkudható. Telefon: 0758/607-026.
HIRDETÉSFELVÉTEL VIDÉKEN z A díjköteles apróhirdetése-
ket két vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre.
Bútorok Eladó kétszemélyes kinyitható kanapé. Telefon: 0753/701-112.
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
Háztartási cikkek Eladó kicsi garanciás hûtõszekrény és félautomata német mosógép. Telefon: 0741/531-349.
EGYÉB KERES
Az
telre. Telefon: 0770/120-529.
KÍNÁL Masszõr technikus, mindenféle megelõzõ és gyógyító masszázs, hívjon bizalommal. Házhoz is megyek. Telefon: 0745/605-730. Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ 033-990.
TÁRSKERESÕ 50 éves romantikus férfi barátnõt keres. Sms: 0771/120-156.
ÚT VÉGÉN
Kft.
Festményeket, könyvtárhagyatékot, bú-
Temetkezési szolgáltatások éjjel-nappal
torféléket, porcelántárgyakat, órákat,
Teleki (Primãriei) utca 62. szám
0771/355-176.
1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
Házvezetõ idõsgondozót keresünk ottlakással, 77 éves fizikailag egészséges férfihez. Idõskori feledékenységben szenved. Gondozás helyszíne: tavasztól õszig Magyarország (Hajdú-Bihar megye), télen Nagyvárad. Telefonáljon mihamarabb, akár a húsvéti ünnepek alatt is. Emese: 0720/410-406.
Régi zongorát, pianínót keresek megvé-
szódásüvegeket is vásárolok. Telefon:
reggeliújság
FELÜGYELET, ELTARTÁS
SZOLGÁLTATÁS
Te l . : 0 2 5 9 / 410 - 7 7 0 , 076 6 / 5 2 0 - 0 4 6 http://www.lacapatuldrumului.ro
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak áprilisban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
A szárazszemûség
2017. április 19., szerda
Elõzze meg a benõtt szõrszálakat! Minden férfi rémálma a benõtt szõrszál. Aki rendszeresen borotválkozik és szõrtelenít, annak elég sûrûn jelenthetnek problémát ezek a fájdalmas benövések. Persze teljesen kivédeni nem lehet, de érdemes mindent elkövetni annak érdekében, hogy a lehetõ legminimálisabbra szorítsuk a benövések számát.
Elõzze meg a kellemetlen helyzetet
A
szárazszemûség (keratoconjunctivitis sicca) nagyon gyakori betegség. Normális esetben a könny szerepe a szem kötõhártyájának, szaruhártyájának védelme a külsõ behatásokkal szemben. A szárazszem betegség olyan tünetcsoport, melynek oka a nem megfelelõ mennyiségû vagy minõségû könny. A könny mennyisége lehet kevés azért, mert kevesebb termelõdik, vagy azért, mert fokozott párolgás miatt sok vész el.
Milyen panaszokkal jár a szárazszem-betegség? A betegségcsoporton belül a tünetek tekintetében nagyon nagy különbségek lehetségesek különbözõ súlyosságú változatok léteznek. Égõ érzés, viszketés, szúródás, fájdalom; idegentest érzés mintha valami belekerült volna a szemrésbe; fénykerülés, fényérzékenység; pirosság; idõnként jelentkezõ homályos látás, mely pislogásra javul. Jellemzõ panasz, hogy a betegek úgy érzik,
mintha homok lenne a szemükben. Tényezõk, melyek fokozhatják a kellemetlen tüneteket, panaszokat: túl hideg és meleg hõmérséklet; száraz, poros, füstös levegõ; túlzott tévénézés, számítógép használat fokozott figyelem, kevés pislogás miatt. Légkondicionálók, ventillátorok túlzott használata gyorsabb párolgás, szárító hatás miatt. Fûszeres ételek fogyasztása. Bizonyos gyógyszerek csökkentik a könnytermelést: vérnyomáscsökkentõk, migrénellenes szerek, fájdalomcsillapítók, egyes vízhajtók, hormonális készítmények (ösztrogén), egyes zöldhályog ellenes szemcseppek.
Szemészeti vizsgálatok a diagnózis felállításához A kötõhártya és szaruhártya épségét úgynevezett réslámpás vizsgálattal állapítja meg a szemész szakorvos. A hámsérülés kimutatására különbözõ festési eljárások fluorescein, lisszamin zöld, bengál vörös stb. alkalmasak.
A szárazszem-betegség kezelése A cél a beteg tüneteinek, panaszainak megszüntetése a könny pótlása. A kapható mûkönny készítmények pótszerek" és nem gyógyszerek. A terápiának mindig személyre szabottnak kell lennie. A dózis, használati gyakoriság tekintetében nagy egyéni különbségek is elõfordulnak. Van, aki csak naponta egyszer használ cseppet, van, aki óránként. Elsõ lépés a káros környezeti faktorok lehetõség szerinti megváltoztatása. Ezt követi a könny pótlása, a szem nedvesen tartása. Különbözõ hatóanyagú cseppek, gélek, kenõcsök vannak forgalomban. A kiválasztásnál számtalan tényezõt kell egyszerre figyelembe venni. Igazából nincs jó vagy rossz gél, mindenkinél más-más, ami hatásos. Érdemes elõször az egyszerûbb cseppeket kipróbálni, nem mindig a drágább csepp a hatásosabb. Hatástalanság esetén válthatunk gélekre és olyan cseppekre, amelyek a könnyel érintkezve géllé válnak.
A NAP KÉPE
A húsvéti ünnepek múltával tegnap nekifogtak a váradi parkokban a pázsit rendbetételének. Kép és szöveg: Szõke Mária
Az egyetlen jól bevált megelõzés az, hogy rendszeresen radírozza a bõrét. Ez segít megszabadulni az elhalt hámsejtektõl, azaz borotválkozás után könnyebben fogja átszakítani a szõr a puha bõrét és nem tud növekedés közben visszafordulni a bõr alatt. Ha túlérzékeny a bõre, akkor érdemes reggel borotválkozni és este radírozni, így marad idõ, hogy a bõr megnyugodjon és ne legyen rákvörös borotválkozás után. Könnyítheti a borotválkozást azzal, ha zuhanyzás után teszi mindezt. A meleg víztõl és a párától jobban felpuhul a bõre és könnyebben tudja megborotválni. Mindig szálirányban borotválkozzon, ne visszafelé! Így a penge nem vágja olyan rövidre a szõrszálakat, ami megint csak segít a benövés ellen védekezni. Persze a nyaknál jobban kell figyelni, mert ott a szõrszálak növekedési iránya nagyban különbözhet.
Ha már kész a baj Fáj, viszket, be van gyulladva, de ne kezdje el nyomogatni, barkácsolni! Készüljön fel a szakszerû feltárásra (vagy jelentkezzen be a kozmetikushoz): tegyen rá egy meleg vizes pamacsot vagy kendõt, hogy felpuhuljon a bõr fertõtlenítse le a bõrét és azt az eszközt, amivel majd kiszedi a benõtt szõrszálat (kivéve, ha steril tûvel dolgozik) fogja a begyulladt területet a két ujja közé és kezdje el finoman felszedni a bõrt egészen addig, amíg nem tud a benõtt szõr alá nyúlni és kihúzni azt ha sikeres volt a mûvelet, használjon gyulladásgátlót, amit minden bõrgyógyásszal fel tud íratni. Nagyon hasznos gyógyszer, mert antibiotikum van benne, hamar lehúzza a gyulladást és így könnyebben gyógyulhat a bõre.
JÓ ÉTVÁGYAT! Rilette sonkából Még a legprecízebb tervezés mellett is megesik, hogy marad egy kis húsvéti sonka az ünnepek végére. Annyit ettünk belõle a napokban, hogy jó lenne egy kis változatosság az utolsó néhány szelethez. Csak körül kell nézni a hûtõben és a kamrában, és egész könnyen újrahasznosíthatjuk. Hozzávalók: a maradék fõtt sonka, a maradék fõtt sonka hája, libazsír, húsleves (talán ebbõl is maradt valamennyi húsvétról), só, bors. Elkészítés: Tegyük fel a tûzre egy lábosban a sonka hájas részét kockákra vágva egy jó adag libazsírral együtt. Amikor kiolvadt, tegyük hozzá a szálaira bontott sonkát, és alacsony lángon, gyakran megkeverve pároljuk. Ha már látjuk, hogy a sonka a korábbiaknál is jobban szétesett, öntsük fel annyi húslevessel és fehérborral, hogy ellepje a sonkát. Sózzuk, borsozzuk, és fedõ alatt pároljuk tovább. Mivel a sonkát már fõtt állapotában kezdjük el még tovább fõzni, az egész folyamat nem tart túl sokáig. Leszûrjük, kihûtjük, a leszûrt pecsenyelével ugyanígy teszünk. Amikor valamennyi összetevõ kihûlt, a zsír elvált a pecsenyelétõl, a sonkát szálaira szedve újra lábosba tesszük, majd folyamatosan kevergetve annyi pecsenyelevet és zsírt adunk hozzá, amennyit felvesz. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Vegyük le a tûzrõl, hûtsük le, befõttesüvegben vagy cserépedényben hosszan eláll.