Török Judit* INTERKULTURÁLIS PROBLÉMÁK AZ AFS ÁLTAL SZERVEZETT CSEREPROGRAMOKBAN
BEVEZETİ Dolgozatomban az AFS nevő nemzetközi szervezetet, illetve a szervezet munkáján keresztül a diák-csereprogramok kapcsán felmerülı problémákat mutatom be. Magyarázatot kívánok adni a kultúra, a kultúraközi kommunikáció, és az interkulturális szituáció értelmezéseire, valamint az utolsó részben egy interjú következik, mely két különbözı kultúra képviselıjére: egy európai (német) és egy ázsiai (thaiföldi) diák közti különbségekre, illetve hasonlóságokra próbál meg rávilágítani.
AZ AFS TÖRTÉNETE Az I. világháború kirobbanásakor – 1914-ben – A. PIATT ANDREW megszervezte az American Field Service-t (AFS), melynek küldetése a sebesült francia katonák harctéri mentése volt. A két világháború között STEPHEN GALATTI segítségével francia egyetemeken létrejött az AFS Szövetsége, mellyel 222 egyetemista utazhatott Franciaországból az USA-ba és viszont 1919 és 1952 között. 1939 szeptemberében – a II. világháború kezdetekor – STEPHEN GALATTI újraszervezte az AFSt, mint önkéntes mentıalakulatot, mely Franciaországban, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Olaszországban szolgált, s az AFS segített a bergen-belseni koncentrációs tábor kiürítésében két héttel ANNA FRANK halála után. A háború után STEPHEN GALATTI 250 AFS mentısofırrel megfogadta, hogy folytatják a nemzetközi szolgálat hagyományát, így jött létre az AFS Nemzetközi Ösztöndíjprogram. GALATTI 1964-es halálakor már 60 ország vett részt az AFS programjaiban. A program nemzetköziesítése 1971-ben kezdıdött, amikor a partner országok az Egyesült Államokon kívül egymással közvetlenül is elindították csereprogramjaikat. A 90-es években az AFS elkezdte az önkéntes csereprogramokat, és tovább bıvítette a partnerországok számát 52-re. Mára 314 200 diák és fogadó család vett részt az AFS programjaiban, melyeken 100 000 önkéntes segített. Mottójuk: „Egy nagyszerő ötlet, mely a háborúból született: az AFS ma a világ legnagyobb diákcsere szervezete.” 14 európai, 7 ázsiai, 13 ország az amerikai kontinensrıl, 1 afrikai országban vehetnek részt a cserediákok egy éves programokon, 6 európai országban lehet. 3 hónapos programot eltölteni. „Nem csak egy új életvitelt tanulhatsz meg, nem csak egy új családod lesz, nem csak testvéreid száma nı hirtelen, de ez alatt az egy év alatt magadat is jobban megismered. Nyelvtudásod fejlıdik, ismereteid bıvülnek, új készségek alakulnak ki benned, magabiztosabb leszel, megtanulsz globálisan gondolkodni. Bátran szembe tudsz nézni a kihívásokkal:” – ez az AFS hitvallása. Az AFS önkéntes munkaprogramjai keretében nem csak tanulni, önkéntesként dolgozni is lehet a világ különbözı pontjain, olyan területeken, mint a mővészetek, kultúra, gyermekek segítése, kö*
BGF Külkereskedelmi Fıiskolai Kar, Német tanszéki osztály, fıiskolai adjunktus. 59
TÖRÖK J.: INTERKULTURÁLIS PROBLÉMÁK AZ AFS ÁLTAL... zösségek fejlesztése, mozgássérültek támogatása, oktatás, környezetvédelem, egészségügy, nemzetközi kapcsolatok vagy média. Néhány példa: • bébielefánt-nevelés, tengerbiológia Thaiföld nemzeti parkjaiban, • nyelvoktatás Dél-Amerika árvaházaiban, • humanitárius szolgálat Amazóniában, • idısek segítése Nyugat-Európában, • teknıstojás-győjtés, cápamentés Costa Ricában, • tengeri madarak védelme, parti ırség szolgálat vagy filmezés Dél-Afrikában. Az Európai Önkéntes Szolgálat „tanuló” szolgálat: a nem formális tanulási tapasztalatok révén az önkéntes fiatalok fejlesztik kompetenciáikat, és/vagy új kompetenciákat sajátítanak el személyes, oktatási és szakmai fejlıdésükhöz, valamint társadalmi integrációjukhoz. Az AFS a „Kultúrák közötti párbeszéd éve 2008” alkalmából megrendezte az AFS-napot 2008. szeptember 26-án: számos európai AFS szervezet több száz helyi körzetében zajlottak párhuzamos események az interkulturális tanulás, és a kultúrák közötti párbeszéd jegyében.
INTERKULTURÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ – TÖBB SZEMPONTBÓL Ha egy diák külföldön, családját otthon hagyva tölt el egy iskolaévet, ez számos problémát vet fel a kultúraközi kommunikáció szempontjából. Hogyan tud egy gyermek, vagy fiatal (a korhatár ugyanis 17-19 év) helyt állni külföldön, mennyire van birtokában az újjal, az idegennel, az interkulturális szituációval való bánásmódnak, hogy tud a váratlan eseményeken úrrá lenni, menynyiben van felkészültsége egy minden szempontból idegen környezet (család, iskola, ország) kihívásain úrrá lenni? A sikeres együttélés, együttmőködés fontos elemeit képezik a kulturális tényezık, melyek minél inkább különböznek, annál nagyobb a veszély, hogy kudarcot vallunk. Ilyen szituációkban szükség van interkulturális kompetenciára, mely lehetıvé teszi, hogy „az interkulturális tanulás tartalmait egymáshoz illesszük” (BOLTEN). Az interkulturális kommunikáció elemzéséhez elıször is tisztáznunk kell, hogy mi is a kultúra, illetve az interkulturalitás. Ha az utca emberét kérdezzük, a kultúrát legtöbbször viselkedési normák összességeként határoznák meg. Elhangzik esetleg a mővészet, kulturális örökségek, földmővelés, de egyértelmően nem lehet meghatározni a kultúra jelentését. Nem is létezhet egységes definíció, mert a társadalmi változásokkal és fejlıdésekkel együtt jár a kultúra jelentéstartalmának folyamatos változása. A kultúra egy nagyon összetett fogalom, amelynek elemzése során több mint 100 definíciót fogalmaztak meg, de egy egységes, mindenki által elfogadott meghatározás nem létezik. A különbözı tudományágak és kutatások saját tevékenységüknek megfelelı megközelítésben értelmezik a kultúrát. KILLMANN (1985) úgy definiálta a kultúrát, mint azok a megosztott értékek és magatartásmódok, amelyek a társadalmat összetartják. A kultúra olyasmi, mint a szabály a játékban. SCHÜTZ és LUCKMANN szerint „Az ember a kultúrába beleszületik, és az adott, magától értetıdik, minden kapcsolatra és cselekvésre automatikusan kihat.” AUERNHEIMER szerint „a kultúra orientációs rendszer”, POPP: „a kultúra nem egy zárt, sematikus rendszer, az függ az aktuális körülményeinktıl és változik”. FONS TROMPENAARS szerint „A kultúra az a módszer, ahogyan az emberek egy csoportja megoldja a problémáit és eldönti dilemmáit – majd ezek a problémák, amelyeket rendszeresen megoldanak, eltőnnek a tudatukból, és alapvetı feltételezéssé változnak, nyilvánvaló premisszává válnak. Ezek az alapvetı feltételezések azután definiálnak fogalmakat, amelyeket a csoport tagjai ugyanúgy értelmeznek.” GEERT HOFSTEDE a kultúrát a következıképpen definiálja: „a gondolkodás kollektív programozása, amely megkülönbözteti egy csoport vagy egy kategória tagjait másoktól, a környezet változásaira adott emberi válaszokat befolyásoló közös jellemzık összessége”. Kultúra mindaz, amit az emberek tesznek, gondolnak, és amivel rendelkeznek, mint a társadalom tagjai. HOFSTEDE szerint a 60
TÖRÖK J.: INTERKULTURÁLIS PROBLÉMÁK AZ AFS ÁLTAL... kultúrát a szocializáció során sajátítjuk el, ami aztán tovább fejlıdik a családban, iskolában, munkahelyen, ismeretségi körben szerzett tapasztalatok alapján. Ezeket elraktározzuk, majd továbbadjuk. Szerinte a kultúra stabil, állandó. TROMPENAARS és HOFSTEDE tehát homogén csoportokról beszél, ami erısen vitatható, hiszen a szocializáció során minden ember különbözı tapasztalatokat szerez, azokat másként dolgozza fel és egyedi személyiséggel bír. Az interkulturális kommunikáció HOFSTEDE-i értelmezésére vetítve ez a következıt jelenti: az egy-egy nemzethez, mint csoporthoz tartozók sem egyformák, nem ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkeznek, ezáltal a csoport nem homogén. Az interkulturalitás HEINZ-ROMMEL szerint „egy szituáció, melyben különbözı kultúrák egymás mellett és egymással állnak fenn”, azaz különbözı kultúrák egymással kapcsolatba lépnek és együttmőködnek. Az interkulturalitás tehát kultúrák közti szituációkra vonatkozik, és a kultúrák tagjainak találkozásakor interkulturális szinergia jön létre. A viselkedési normákat nem tudatosan, hanem tudattalanul sajátítjuk el és oly maguktól értetıdıen használjuk, hogy nem is vagyunk tudatában az általunk képviselt kultúra jegyeinek. A saját kultúra magától értetıdı mivolta egy másik kultúrába lépve kérdıjelezıdik meg, mivel a megszokott automatizmusok ebben az idegen, új kultúrában nem állják meg a helyüket, nem, vagy helytelenül értelmezhetıek: az idegen miliıben szerzett tapasztalat útján válik az egyén számára tudatossá saját kultúrája. Magától adódik a kérdés: hol vannak a kultúra határai? A kultúra nemzeti alapon való meghatározása a leggyakoribb, amikor a kulturális és nemzeti határok egybeesnek (HOFSTEDE), ám mint fentebb említettem, ez mégis egy kulturális pluralizmust feltételez • • • • • •
A kultúra kiterjedését sokféleképp meg lehet határozni: nyelv; politika; vallás; nem; korosztály; képzettség.
A kultúrák behatárolása tehát sokrétő, de mindegyik csak kompromisszum, hiszen a kultúra nem konténer, egymástól világosan nem elkülöníthetı (BOLTEN). A fentiek tükrében az AFS-es cserediákoknak számtalan kihívással kell megküzdeniük, ha a felsorolt kategóriákat tekintjük, többféle szempontból is interkulturális szituációba kerülnek. Ez a probléma a szervezetet nagy kihívás elé állítja, ugyanis meg kell, vagy legalábbis meg kellene keresni azt a közeget a cserediáknak, amelyben az általa képviselt kultúra, kultúrák jegyei a legkevesebb ponton ütköznek a fogadó család által képviselt kulturális dimenziókkal. Ezek az „ütközések” a kultúra kiterjedésének tükrében egy-egy interkulturális szituációt feltételeznek, hiszen az interkulturalitást nem csak a klasszikus HOFSTEDE-i megközelítésben használjuk, s amely szituációk, esetleg konfliktushelyzetek feloldásához mindkét fél részérıl nagy felkészültséget feltételezünk. Mely helyzetek ezek? Tagadhatatlan a nemzetkarakterológia jelentıs szerepe. Az általam megfigyelt család, ahol több éve fogadnak cserediákot, sokszor nem tudta kezelni a hong-kongi cserediáklány szőkszavúságát (magas kontextusú ázsiai társadalom!), vagy hogy az amerikai fiú „mindig ment a feje után (individualista angolszász országok). A legfontosabb akadály a nyelv, illetve a közös nyelv hiánya a fogadó családdal. A kezdeti idıszakban sok fiatalt elkeserít és erısíti bennük a honvágyat, hogy nem tudják magukat megértetni a fogadó családdal. (Nem túl elınyös azonban az sem, ha a család és a fogadott gyerek egy közös nyelven tud kommunikálni, mert hajlamosak késıbb is ezt a nyelvet használni, és ez akadályozza a magyar nyelv elsajátítását.) Az AFS által megkérdezett fiatalok igen nagy hányada mondta azt, hogy a kezdeti szakaszban, a döcögıs kommunikáció miatt hiányzott a legjobban a családja.
61
TÖRÖK J.: INTERKULTURÁLIS PROBLÉMÁK AZ AFS ÁLTAL... A családokban a generációs különbségek „természetes” körülmények közt is jelen vannak, s ne felejtsük el, hogy a fiatalok leggyakrabban kamaszkoruk végén érkeznek egy merıben új környezetbe, amikor a korosztályok közti ellentétek jellemzıen élesebbek. A fogadó szülınek még a saját gyerekével is nehéz a problémákon túlesni, egy idegen ember esetében, ahol nincs meg a természetes érzelmi kötelék, még inkább. Nagy intelligenciát feltételez a fogadó szülıktıl, hogy az ilyen helyzetekben a fogadott diákot elfogulatlanul kezeljék. Vallási különbségekrıl is beszélünk, például a család rendszeres vasárnapi programja a templomba járás, és ez a fogadott diáknak idegen. Volt precedens olyan esetre is, hogy a diák zsidó családból érkezett, és a fogadó családnak gondot jelentett az ı szokásai szerinti étkezés biztosítása. Vidék vagy város? A hasonló hazai közeg meghatározó! Bebizonyosodott, hogy azok a cserediákok, akik hazájukban is faluban, vidékies környezetben laktak, természetesen fogadták, ha vidéki családot találtak nekik. Hiba volt például, amikor a pezsgı nagyvárosból, Berkeley-bıl érkezett diák számára a szervezet egy Budapesttıl messze fekvı kis településen talált családot, ı nem is bírta ott 4 hónapnál tovább és egy nagyvárosba, Miskolcra költözött egy másik fogadó családhoz. (Érdemes itt megjegyezni, hogy ennél a vidéki családnál csak az a diák bírta ki a teljes iskolaidıt, aki maga is egy 200 lelket számláló kis német faluból jött.) Összegzésképpen elmondhatjuk hogy az AFS cserekapcsolataiban az interkulturalitás HOFmeghatározásának is jelentıs szerepe van, de a fentiek tükrében nem lehet azt állítani, hogy az interkulturális kommunikációs színtér csak a nemzeti különbségekbıl ered. Hiba a családokat is és a cserediákokat is csak és kizárólag a nemzetkarakterológiára támaszkodva felkészíteni a fogadás elıtt, hiszen mint említettem: • a kultúra határainak figyelembe vétele nélkül nincs sikeres együttmőködés; • egyénekrıl van szó, akik egy-egy csoportba tartoznak ugyan a fenti kategóriák szerint, de egyéni személyiséggel bírnak. STEDE-i
CÉLPONT: MAGYARORSZÁG Magyarországon ma kb. 90 külföldi diák tartózkodik fogadó családoknál. Miért jönnek ide ezek a fiatalok, és milyen tapasztalatokkal távoznak egy év után? A leggyakoribb válasz: „Máshová akartam menni (Kínába, Japánba), de oda nem sikerült, így Magyarországot választottam”. Ezt hallhatjuk német, vagy olasz diáktól is, akik pár száz kilométerrel arrébb laknak tılünk, és a válaszból kitőnik, hogy Magyarországot is éppoly ismeretlennek, „távolinak” tekintik, mint a távol-keleti országokat. A másik gyakori válasz: „Semmit nem tudtam róla, idegennek, egzotikusnak tőnt”. „Magyarországról nem sokat hallottam: paprika, gulyásleves, gulyáskommunizmus (!) és hogy itt mindenki fura és szórakozott.” (Élnek tehát a sztereotípiák és elıítéletek.) „Azt tudtam, hogy valahol Kelet-Európában van.” (KATRIN, 17) „Nem tudtam, hogy Magyarországon hogy beszélnek, angolul?” (Japán diák.) A megszokott képet kapjuk: Magyarország ismeretlen terep. Feltettem a kérdést egy német diáknak: Hogy-hogy nem tudtok Magyarországról és a magyarokról semmit? A válasz mellbevágó volt: „Magyarország kis ország, nem fontos Németország számára.” KATRIN: „Nagy különbség a németekhez képest, hogy magyarok sokat, sokáig járnak iskolába, többet tanulnak, mint a németek. S ami a legfontosabb: egy év alatt megtanultam, hogy egyes emberek nem hülyék, csak mások!” Egy év elteltével a kultúra rétegeit tekintve (szimbólumok – hısök – rítusok – értékek) a cserediákok mély rétegekig jutnak el. „A magyarok humorosak és büszkék. Büszkék a magyarságukra, van nemzeti identitásuk, nem úgy, mint nekünk, németeknek, mi sokszor leginkább eltitkolnánk, hogy németek vagyunk, a történelem miatt. Tetszenek a szimbólumok, a nemzeti ünnepek (nekünk talán egy van, amikor nem kell dolgozni menni). Élmény volt a március 15-ei felvonuláson részt venni, jó volt felvenni a kokárdát, úgy mentem végig az utcán, mintha én is magyar lennék, és velem is csupa kokárdás ember jött, na otthon ilyen nincs.” (CHRISTOPH, 17, Németország) 62
TÖRÖK J.: INTERKULTURÁLIS PROBLÉMÁK AZ AFS ÁLTAL... INTERJÚ 1. Hogy jött az ötlet, hogy Magyarországra gyere? (Kultúra, nyelv, emberek, ajánlás?) Miért egy évre, és nem kevesebbre? JOHANNES: Fıleg azért jöttem Magyarországra, mert kaptam egy ösztöndíjat, de azért is, mert kíváncsi voltam rá, hogy milyen ez az ország, mert nem tudtam sokat Magyarországról. Egy évnél kevesebbre nem akartam jönni, a másik lehetıség a 3 hónap lett volna, de az nem elég arra, hogy megismerd a kultúrát, vagy hogy nyelvet tanulj. TUNG: Ismerıstıl hallottam Magyarországról, például, hogy sok minden más, mint otthon, és kíváncsi lettem. 2. Mit tudtál Magyarországról idejöveteled elıtt? (Voltak-e ismereteid, esetleg sztereotípiák és azok késıbb mennyiben bizonyultak helyesnek, vagy tévesnek?) J: Mindenki, akivel beszéltem, és akinek meséltem, hogy Magyarországra megyek, csak azt mondta, hogy sokat fogok enni, fıleg gulyást! De nálunk, Magyarország nem csak a gulyás miatt, hanem a Balaton miatt is híres. Itt ezekkel (sok-sok minden más mellett) személyesen is megismerkedtem. T: Azt tudtam, hogy Magyarország Kelet-Európában van, meg itt a Balaton, és híres a sok feltalálóról, a paprikáról és a finom ételekrıl, a kedves emberekrıl. De aztán láttam, hogy a magyarok szoktak idegeskedni is. Az ételek tényleg különlegesek és finomak. 3. Milyen kép él országodban a magyarokról (Magyarországról?) J: Amit mondtam, az általános. T: Szintén. 4. Milyen volt a felkészítés az AFS részérıl a Magyarországra való utazás elıtt? J: Az AFS nekem azt tanította, hogy kedvesek a magyarok, és nyitottak! És hogy nagyon büszkék az országukra. T: Hogy vendégszeretı, kedves nép, és okosak: sok feltaláló van, de sok különbség van, például a nehéz nyelv. 5. Amikor idejöttél, milyen kultúrsokk ért, és mikor következett ez be? J: A legnagyobb kultúrsokkom az étel volt!! A magyarok sokat esznek! És (de késıbb) egy másik kultúrsokkom az volt, hogy annyira „mérgesek a magyarok cigányokra”. T: A nyelv volt a legnagyobb kihívás (bár számítottam rá), mert teljesen más rendszerő, mint a miénk. Ez okozta a legtöbb problémát, hogy nehezen kezdtem el kommunikálni az emberekkel, mert kevesen tudtak a környezetemben angolul. Késıbb megértettem, mit mondanak nekem, és elmúlt az örökös honvágy. A legnagyobb kultúrsokk a veszekedés volt a fogadócsaládomban is, de ez más családoknál is jellemzı. Furcsa volt még a hó és hogy télen hideg van. 6. Milyen különbségeket tudsz felsorolni a magyar családod és a német/thaiföldi család mőködése között? J: Egyet se, mert nem az a lényeg, hogy egy magyar családban élsz, vagy egy német családban, német családok között is sok különbség van, minden család más! A fogadó anyukámmal nagyon bensıséges kapcsolatom alakult ki, a fogadó apukámmal pedig igazi apa-fia kapcsolat, csaknem baráti. T: Mint mondtam, a magyar családok többet veszekednek. Nálunk sem a régifajta, hierarchikus családok vannak, meg hogy több generáció él együtt. Mi például az egyik nagymamámmal lakunk, de ez városon kivételnek számít (falun és a szegényebb részeken más a helyzet). De a konfliktusokat másképp kezeljük, a családok nálunk „csendesebbek”. 63
TÖRÖK J.: INTERKULTURÁLIS PROBLÉMÁK AZ AFS ÁLTAL... 7. Hogy élted meg a magyar iskolába való integrálódásodat? J: A magyar iskolában nem tanultam sokat, mert nem tudtam a nyelvet, de mindenki nagyon kedves volt, a magyar tanárom például tanított nekem az iskola után magyart angolul, és az osztálytársaim segítettek, angolul beszeltünk, és késıbb magyarul, sok barátot szereztem. T: Nagyon barátságosak, kedvesek, befogadóak voltak velem az iskolában, amikor családot kellett cserélnem, rögtön felajánlotta az egyik lány az iskolában, hogy mehetek hozzájuk, és el volt intézve a dolog. A tanárok türelmesek voltak, kicsit úgy nézett rám mindenki, mint egy földönkívülire, érdekességnek számítottam a magyar iskolában. Itt nyelvi probléma sem volt, elejétıl fogva jól kommunikáltam, bár a tanárok felé a gyerekek tolmácsoltak. (!) Az anyagból én sem sokat tanultam, a nyelvismeret hiánya miatt. 8. Különbségek az otthoni és az itteni iskola között (iskolai órák, tanítás, és a tanulók között)? J: Ugyanazt tanultuk Németországban, mint Magyarországon, a tanulók sokkal aktívabbak nálunk. A magyar gyerekek félnek megszólalni az órákon, fıleg csak a tanár beszél, ez leginkább a nyelvórákon rossz, mert így nehezen tanulnak meg idegen nyelveket. Nálunk nincs nulladik óra, és csak 2 óránként van szünet, nincs annyi buli az iskolában, mint itt. T: Nem olyan feszített tempóban telik egy nap az otthoni iskolában, mint itt. Sokkal tovább bent vagyunk, délután 5 óráig, de vannak lazább szakaszok egy napon belül. A magyar iskola kicsit zajosabb, mint az otthoni. A légkör barátságosabb, mint otthon, mert itt mindenki köszön egymásnak az iskolában, és ha utcán találkoztam iskolatársakkal, ott is, Thaiföldön ez nem így van. 9. Cseréltél-e családot? Vagy akartál-e? Miért? Jobb lett-e utána? J: Nem cseréltem, egyszer akartam, mert nem nagyon jöttem ki a fogadó testvéremmel. Akkor beszéltem a családommal, és jobb lett. Azt gondoltam, nem lehet a problémák elıl elmenekülni, hanem meg kell ıket oldani. (!) T: Cseréltem, de ennek az volt az oka, hogy a fogadószüleim hirtelen váltak. Ha ez nincs, magamtól nem cseréltem volna. De rögtön lett új családom, és nagyon jól éreztem magam náluk. 10. Mit jelentett ez az egy év Magyarországon (ország, emberek), és az addigi ismereteid mennyiben gazdagodtak? Ha a hagyma-modellt nézzük, mely rétegéig sikerült eljutni? J: Szerintem sikerült a belsı (ami benne van a hagymában) rétegéig eljutni – lehet hogy azért, mert egy faluban éltem, ahol sokkal többet tanulsz az országról, a kultúráról, mint egy nagyvárosban. T: Nekem ez az év azt jelentette, hogy én magam felnıttem. Sok helyzetben kellett döntést hoznom, felelısségteljesebb lettem, érettebb.
64
