TIZENÖT ESZTENDŐ A RENDSZERVÁLTÁSTÓL 2005-ig Rövid, néha ironikus reagálás a történésekre TARTALOMJEGYZÉK AZ ÉRTELMISÉG FELELŐSSÉGE SZÁZADUNK UTOLSÓ

TIZENÖT ESZTENDŐ A RENDSZERVÁLTÁSTÓL 2005-ig Rövid, néha ironikus reagálás a történésekre TARTALOMJEGYZÉK AZ ÉRTELMISÉG FELELŐSSÉGE SZÁZADUNK UTOLSÓ ÉVTIZEDÉBEN. 2 OKTATÁSI INTÉZMÉNYEINK FELELŐSSÉGE ÉS A RENDSZERVÁLTÁS 10 HOVA SZERETNÉNK ELJUTNI? KIHEZ AKARUNK CSATLAKOZNI? 17 FELSŐOKTATÁSUNK SZEREPE A KÖZOKTATÁS FEJLESZTÉSÉBEN 21 Reform-koncepció "EURÓPA ÉS A FELSŐOKTATÁSUNK" címmel. 25 HOVA JUTUNK ÖNMEGISMERÉS ÉS JÖVŐKÉP NÉLKÜL ? 44 KÖZOKTATÁSUNK ÉS A MAGYAR JÖVŐKÉP. Milyen pedagógust igényel a jövő iskolája? 51 KI NEM ÉRLELT OKTATÁSI REFORMOK és a polgárosodás lehetősége hazánkban. 64 SZEMÉLYISÉGI JOG ÉS A TÁRSADALOM KÖZNEVELÉSI FELADATAI 68 A TÁRSADALMI EGYÜTTÉLÉS ALAPSZABÁLYA: 73 81 A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ RÉTEG FELZÁRKÓZTATÁSA BEFUTÁS-KIFUTÁS — HOVÁ FUTÁS? 86 90 REFLEX SZERŰVÉ VÁLÓ KÉSZSÉGEK és A KREATÍV ÉLETVITEL NEVELÉS SZEREPE AZ EMBEREBB EMBERRÉ VÁLÁSBAN 93 94 RITUÁLIS SZOKÁSOK MAGATARTÁSFORMÁT ŐRZŐ EREJE A MAGYAR CÍMER 104 AZ INTELLEKTUS KIFEJLESZTÉSE 105 AZ ÉRTELMISÉG SZEREPE 106 BEJEGYZETT MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK NÉV- ÉS CÍMJEGYZÉKE 107 FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEINK 2000-ig bezárólag 112 JUS MURMURANDI 117 MIÉRT NEMZETI A NAT? 118 TANÉVZÁRÓ. 1994 június 25 119 Mi a PET? 122 AZ EZREDFORDULÓ TANULSÁGA 123 VAE VICTIS! 124 A KÖZÉPSZER KONTRASZELEKTÁLÓ HATÁSA (AKTIVITÁSA) 125 ISMERD MEG MAGAD! Γν ω δ ι σ ε α υ τ ο ν 127 Egy öregedő polgár gondolatai a választások előtt december közepén 129 NEVELÉS—MŰVELTSÉG 132 A SZELEKCIÓ 135 SZÉLJEGYZETEK,a Tudomány és technológiapolitika 2000-hez 138 QUO VADIS AMICE? 141 MERJÜNK MAGYAROK LENNI 144 EXTRA HUNGARIAM NON EST VITA, SI EST VITA, NON EST ITA 147 AZ ÁPRILISI VÁLASZTÁS TANULSÁGA (2002 augusztus 1) 148 TELLER EDE EMLÉKEZETÉRE 150 KÉPZELETBELI RIPORT 151 SZOBROT A HAZA NAGY FIÁNAK! 152 Kedves Zoli! 153

1

AZ ÉRTELMISÉG FELELŐSSÉGE SZÁZADUNK UTOLSÓ ÉVTIZEDÉBEN. ...hol a nép, mely pályát izzadni, S izzadás közt hősi bért aratni Ősz atyáknak nyomdokin tanult? Névben él csak? Többé nincs jelen? Talán megbocsáttatik nagy költőnk mottóként használt nemesveretű sorainak aktualizálása, mert íme itt van a félrevezetett nép, akinek nem kevés izzadással kell kimozdítani a kátyuból a nemzet szekerét. Történelmi tanulság, hogy a vezetők, bűnös mulasztásaik terhét nagylelkűen mindig a becsapott népre hárítják. Régóta tudott, hogy egy nemzet felemelkedésének alapja a tiszta erkölcs, hajtóereje pedig a kiművelt emberfők mennyisége és szakmai képzettsége. Ezen a területen elért eredményeinkkel sajnos nem büszkélkedhetünk. A felvilágosodás eszméi, de méginkább a gazdasági szükségszerüség korán rádöbbentette Európa államalakulatainak a vezetőit arra, hogy a gazdasági felemelkedés legfontosabb infrastrukturális eleme, állampolgáraiknak civilizációja, a lakósság műveltsége. Ezért nem meglepő, hogy általában előbb vezették be az általános tankötelezettséget, mint az általános védkötelezettséget. Tisztában voltak azzal, hogy a társadalom anyagi létét, életszinvonalát a fejekben levő tudás, a kezekben rejlő gyakorlati képesség határozza meg. Az infrastruktúra ezen nélkülözhetetlen elemét nem vásárolhatjuk a tőkés piacon licencként, ezt nekünk kell kiépíteni, ésszerűen szervezett áldozatos munkával. Mi történt hazánkban a XX. század második felében? A közép-keleteurópai államok gazdasági problémáit nem csekély mértékben a képzett munkaerő anyagi és erkölcsi háttérbe szorítása, illetve ezen munkaerő képzettségénél alacsonyabb, primitívebb körülmények közötti foglalkoztatása okozza. E magasabb szinvonalú termelésre is képes réteg kihasználatlanságának következményeként, képzésük szinvonala az elvárások szintjére csökkenve a nemzetgazdaság szellemi infrastruktúrájának leépülését okozta. Ez a visszafejlődés nem ütközött akadályba, hiszen a lejtőn energiabefektetés nélkül lehet lecsúszni. A vállalkozóbb kedvűek, a többre törekvők számára ez a "perspektiva" nem volt vonzó, ezért a határainkon túl kerestek és találtak elképzeléseiknek megfelelő munkaterületet évtizedek óta. Mivel többnyire a fiatalabb korosztályt képviselték, gyermekeik is külföldi állampolgárokként látták meg a napvilágot. Ezt a tényt is tudomásul kell venni, ha a nemzet elöregedése miatt húzzuk a vészharangot. A termelési szinvonal alakulásában, az elmaradottság konzerválásában az elavult termékek kicserélésére szolgáló KGST piac igénytelensége sajnos döntő szerepet játszott. A tőkés piacon eladhatatlan Ikarusz autóbuszt hasonló értékű Trabantra cseréltük. A hiánygazdálkodáshoz szokott vásárló, nem csak a lakósság viszonylatában, de az államközi árúcserében is minden terméket átvett. (Veszi, nem veszi, nem kap mást.) Ráadásul a termelt javak legnagyobb része a fegyverkezést szolgálta, amiből következik, hogy ezen termékek minőségi hiányosságaira csak az utóbbi idők háborús tapasztalataiból következtethettünk. Hogyan történt? Világosan kell látnunk, hogy nem egy véletlenül elhibázott döntés juttatta az országot, sőt a "szocialista tábor" lakóit e gazdasági és erkölcsi csődbe, hanem egy alapjaiban hibás elgondolás, a valós tényeket figyelmen kívül hagyó elmélet, az u.n. "tudományos szocializmus" gyakorlati megvalósításának makacs eröltetése.

2

Alapvető hiba volt, hogy a proletár forradalom kirobbantói éppen forradalmiságukra hivatkozva eleve kizárták annak lehetőségét, hogy elméleti téziseik megvalósithatóságát szakmai vitákban, gondolat-kisérletekben, másként gondolkodó szociológusok és közgazdászok véleményével ütköztessék. A fennálló társadalmi rend erőszakos megdöntésére szervezkedve, monolitikus egységre törekedtek. Tudományos elképzeléseik pártossága nem tűrte a vitát. Nem bírálat, csak egymás dicsérete, elvétve kivégzése illethette őket. A második világháború után a szocialista forradalom közel harmincéves forgatókönyve csekély változtatással és "baráti segítséggel", újra szinre került, más szereposztásban. A mozgalom monolitikus felépüléséből következően, a hatalomra került internacionalista gárda, az új rezsim vezetői és ideológusai nem kiemelkedő képességeiknek köszönhették az új hierarchiában elfoglalt helyüket. Idegen fegyveres erőre támaszkodva, szubjektíven túlértékelt elméleti és gyakorlati szinvonaluknak megfelelő szervezetet építettek ki. A monolitikus szerveződés személyi kultusznak nevezett megjelenési formája törvényszerűen alakult ki. A nagy fordulattal vezető pozicióba került csekély szakértelemmel rendelkező személyek, minden bizonnyal szívesen vették, ha valaki megmondta, hogy mit kell tenni. Nem akarván kilógni a sorból örömmel verték össze a tenyerüket, ha a többi okosabbtól azt látták. Saját képességeikkel általában tisztában lévén, mindegyikük úgy gondolta, hogy a többi kiválasztott nagyobb szakértelemmel rendelkezik. Meggyőzte őket itéletalkotásuk helyességéről számos fémjelzett "tudós" állásfoglalása. Később azután a félelem és az egzisztencia féltése is szaporán mozgatta a vastapsoló karokat. Egy idő elteltével a kiválasztottak - mivel a dolgok mélyére nem láthattak, a termelési grafikonok pedig állandó emelkedést mutattak - elhitték az irónikus közmondás számukra kedvező szószerinti értelmezését: "Akinek hatalom adatik, annak ész is adatik". Nem vették figyelembe, hogy a tudás az hatalom, de a hatalom önmagában nem jelent tudást, sőt mi több a tudósok lefejezése sem változtatja meg a természeti törvényeket. A természetes kiválogatódás szabályozó szerepe Az elmult évezredek alatt kialakult egy természeti törvényeken, az emberi faj genetikai adottságain alapuló, az emberi személyiség többre törekvését hasznosító, önszervező elemeket tartalmazó, folytonosan optimalizálódó, értékrendet teremtő, önfejlesztő müködőképes rendszer. Ennek az on line szabályozott termelő társadalomnak, a legkisebb önszabályozott eleme a minden körülmények között élni, méghozzá jól élni akaró személy, a világegyetem szerves alkotóeleme a Homo sapiens. A társadalom kialakulása természeti jelenség, amelyre a természeti törvények tőlünk függetlenül, e törvények fel nem ismerése, illetve tagadása esetében is hatnak. Az evolúció szinpadán ideig-óráig tekintélyes energia feláldozásával fenn lehet tartani egy látszólag "ex lex" állapotot , de a létért folyó küzdelemben győzelemre, tartós sikerre ez az erőfeszítés nem számíthat. Erőszakot átmenetileg tehetünk ugyan a természeten, de milyen hasznunk származik belőle? "Naturam expellas furca tamen usque recurret." Hova jutunk ha kikapcsoljuk a kiválogatódás szabályozó szerepét. A fordulat évét követően az új hatalmi szervezet első és legfontosabb tevékenysége az élet minden területén a megméretés lehetőségének a kikapcsolása volt. A versenyhelyzet felszámolása a felületes szemlélő számára kétségtelenül vonzó gondolatnak tűnik, hiszen elvileg a küzdelemre, a céltalannak tekintett gazdasági és szellemi versengésre fordított energia is maradéktalanul a termelés szolgálatába állítható. Sajnos az eszme prófétái, természettudományos ismereteik hiányos volta miatt ezzel a tézisükkel végzetes kárt okoztak. Nem vették figyelembe, hogy a környező világ, a természet és ezen belül a társadalom fejlődését éppen a szüntelen harc és versengés biztosította évmilliók óta.

3

Létrejött egy mechanizmus, amelynek nem volt mozgató rugója. Deformálták a többre törekvés, az egyéni érdekeltség hajtóerejét. A pótcselekvésként bevezetett munkaverseny, a munkafelajánlások, a brigád mozgalom, az öntudatra való hivatkozás a tervek teljesítését hamarosan formálissá tette. Meglepő gyorsasággal terjedt a minél kevesebb munkával minél több pénzt jelszava, amit a szociális demagógia még a "tőkés" elleni harc korszakában fejlesztett ki a társadalom perifériájára szorult rétegben. Az évszázados hagyományokon alapuló társadalmilag elismert munkamorál helyébe az új szelek "minimax" életelve került. (MINImális munkával MAXimális haszon.) Ezen nem csodálkozhatunk, mert természeti törvény, hogy a létért való küzdelem porondján az a győztes, aki a legkevesebb energia befektetésével éri el célját. Ez esetben a küzdelem porondja, a mesterséges feltételrendszer, nem sarkalt "fair" küzdelemre. Bérrendszerünk szisztematikusan szétrombolta a fejlett országokra jellemző hagyományos értékrendet, sőt ma is gátolja a helyes szemlélet kialakulását. Az egyenlősdi felszámolta a tisztességes munka becsületét, ma is akadályozza a helyes értékitélet megszületését. Egy csoportba került a valóban értékes alkotó munkát végző diplomás a szellemi kényszermunkással. A valóban tanári hivatást vállaló, emberebb embert és kultúrált magyart nevelő pedagógus egy csoportba került az éppen csak hogy órát tartó tanárral. Hogyan tudja egy átlag állampolgár lemérni, hogy vajjon a társadalom szempontjából milyen mértékben tölti hasznosan a munkaidejét. A bérekben jelentkező alig észlelhető differenciáltság erre alkalmatlan. Sok esetben a jószándékú és szorgalmas dolgozó a vezetés hibájából nem kevés izzadsággal egyre több eladhatatlan terméket állít elő. Nem véletlen, hogy az azonos képzettségű szakmunkás azonos szellemi és fizikai erőkifejtéssel lényegesen eltérő jövedelmet élvez, attól függően, hogy a Bécsi-út keleti vagy nyugati végén települt az üzeme. A különbség a termék piacképességéből adódik. A Bécsi-út keleti végén egy személytelen kollektiv kizsákmányolás áldozataként foglalkoztatott állampolgár nem tehet arról, hogy felelőtlen vezetői kényelemszeretetből, vagy hozzánemértésük miatt nem változtatnak helyzetén és így nem készíthet világszinvonalon álló piacképes terméket. Senki sem irigyelné a nagyobb jövedelmet attól a szakvezetőtől, aki "piacképes termék" előállítására hasznosítaná a magyar munkás kezében rejlő képességeket. A valóban hasznos tevékenység végzésével együttjáró megelégedettséget csupán az egyénileg gazdálkodó, az önálló vállakozó érzékelheti, sajnos azonban az ő megméretésüket is eltorzítja a különböző maffiák és lobbyk által irányitott "szocialista piac", és a monopol helyzetet kihasználó közvetítő kereskedelem illetve készletező vállalat. A társadalmasított üzemek és a gazdátlan gazdaságok elszemélytelenedett termelési és kollektiv kizsákmányolási viszonyai a versenyhelyzet megteremtésére illetve kihasználására nem alkalmasak. A kollektivizált gazdaságban a piaci törvények helyett a társadalmi termelést a tervszámok, formális szabályzók irányították. Ezek a hatalmi szóval kialakitott és a valós helyzettől elszakadt szabályzók az eredményeket ugyan számszerűsitették, a grafikonok szüntelenül emelkedtek, a valódi értékek viszont nem különültek el a talmitól, mert a minőséget nehezebb számszerüsíteni, erre csak a valódi piac képes. Az értékvesztés először a szellemi teljesítmények lebecsülésében jelentkezett. A piac hiányában azonban hamarosan a fizikai teljesítmény minősége is értékét vesztette. Évtizedekig a főkönyvelők ügyessége, ügyeskedése, a kozmetikázott jelentések is elegendőnek bizonyultak az "erkölcsi" és anyagi elismerés megszerzéséhez, csupán a szocialista kapcslatokat kellett szorgalmasan ápolni. Ezzel párhuzamosan a bürokrácia öntörvényű virágzásnak indult, mert a piac itéletének hiányában a jobb sorsra érdemes szakemberek eredményeket bemutató jelentések írására kényszerültek. Az elkészült anyagot természetesen az egyre növekedő bürokratikus apparátosnak iktatni, olvasni, formálisan értékelni, ellenőrizni és sok példányban különböző helyeken tárolni kellett.

4

Valójában a helyzet ilyetén alakulása nem meglepő, hiszen szilárd elvi alapon állva a fordulat évét követően a hivatalos ideológia megbélyegezte azt a tulajdonosi tevékenységet, amely a saját jólfelfogott érdekét követve mindíg megtalálta a követendő profittermelő irányt. Az emberben rejlő alantas ösztönök felkorbácsolásával operáló szociális demagógia a gyártulajdonos gazdaságirányító szerepét nem tekintette munkának. Tűzzel-vassal irtatott ez a gondolkodásmód. A valóságtól elszakadt ideológia súlykolásával generációk gondolkodásmódjából sikerült kiölni a vállakozói szemlélet csiráit is, amire most míly nagy szükségünk lenne. Maradt helyette az "ügyeskedés", másnéven szélhámosság, amit nem jutalmaz a nyugati piacgazdaság, amelyhez oly igen kapcsolódni szeretnénk. Hogyan történhetett? Joggal kérdezhető, hogyan lehetett ilyen hosszú ideig fenntartani ezt az elvileg fejlődésképtelen rendszert? Kezdetben a gazdaság méretéből következő tehetetlenség még vitte a nemzetgazdaságot, hiszen a dolgozók többségének a munkaerkölcse még a kapitalista környezetben a fordulat éve előtt fejlődött ki. Az is tény, hogy az ősök által létrehozott infrastruktúra egy darabig még működőképes. Az utakon valahogy lehetett közlekedni. A sineken elgördültek a vonatok. Ha nem, akkor felszámolták, felszedték a sineket. Az államosított házakban lepusztulásuk ellenére még ma is laknak. A százéves csatornahálózat jól-rosszul még ellátja feladatát. A huszas években épitett telefonközpontok még mindíg üzemelnek. Az elmult korszakban az ősök által felhalmozott anyagi és szellemi vagyonból egy darabig még el lehetett tengődni. A piaci körülmények karikatúrájának tűnő "szocialista piac" kikapcsolta a megméretés, az összehasonlítás lehetőségét. Az államszervezet intézményes elmaradottságából következő gazdasági problémák csak megkésve jelentkeztek, mivel a gazdasági bürokrácia teljes aktivitását az ok-okozat kapcsolat elkendőzésére fordította. A hatalom kollektív felelősséget hangoztató felelőtlen birtokosai a nemzet anyagi és szellemi infrastrukturájának felélése után, a gazdasági bajok jelentkezésekor nem a termelési rendszer változtatásával kisérleteztek, hanem külhoni kölcsönök felvételével kialakitottak egy mesterségesen felpumpált fogyasztói társadalmat, kihagyva a magas szinvonalon termelő társadalom felépítését. Ugrásszerűen emelkedett az életszinvonal a termelékenység növekedése nélkül. Ebbeli igyekezetük a nép hallgatólagos beleegyezésével találkozott. Kivűlről a tábor legvidámabb barakkjának tekintették hazánkat. A "fridzsider-szocializmus = gulyás-kommunizmus" gazdasági alapok nélkül, mások pénzén épült fel. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kivül hagyni az elmult évtizedek értékelésekor. A korszak mindenható irányítói, - akikről nem mondható, hogy a szaktudás és a tiszta erkölcs bajnokaiként vonulnak be a történelembe, - csupán abban bíztak, hogy a nagy testvér nem hagyhatja, hogy egy szocialista ország csődbe kerüljön. Gátlástalanul folytatták a valóságtól elszakadt ideológia számukra előnyös tételeinek alkalmazását. A kétkezi munka demagóg felértékelése és a szürke agyállomány teljesítményének leértékelése miatt a szocialista gazdaságban a kvalifikált munkaerő vált a legolcsóbbá. A hatalom és az értelmiség viszonya, helyzetének alakulása. Az értelmiség fogalma valamikor egy életformát jelentett. Az idesorolható személy az értelmiséggé válás folyamata közben tökéletesedik, csiszolódik. E folyamatot jellemzi az ismeretek belső indittatásból táplálkozó folyamatos gyarapítása, az intellektus szüntelen fejlesztése. A szaktudás jelentőségét elismerő társadalmak oktatási intézményei is csupán elindítják a fiatalt ebben az irányban, felébresztve a tudásvágyat, bemutatva az ismeretek gyarapodását kisérő lelki kielégülés örömét. A végkifejlet mindig az egyénen múlik. Nagy jelentősége van a családi hagyományoknak, a példaképül választható nevelő személyiségeknek, de nem elhanyagolható a tudás társadalmi elismertségének motiváló hatása sem.

5

A fordulat évét követően a munkásosztály vezető szerepének szüntelen hangoztatása a nemzet szakmailag képzett művelt rétegében bizonyos kisebbrendűségi érzés kialakulásának kedvezett. A kiművelt ember nem szereti az öklét használni, inkább visszavonul a számára hátrányos küzdőtérről. Szakmaszeretetük és ismereteik gyarapodásából táplálkozó lelki kielégülésük ideig-óráig feledtette velük társadalmi és anyagi helyzetük reménytelenül hátrányos voltát. E réteg korabeli képviselői még kisgimnazista korukban a latin órákon olvasták Menenius Agrippa logikusnak tűnő beszédét, amit a Mons Sacer felé vonulóknak mondott. Ez a réteg a világgazdaság fejlődési irányait ismerve abban bízott, hogy tudására és szellemi képességeire igényt tart majd a társadalom. Sajnos nem így történt... Az egymást követő oktatási reformok, az iskolarendszer gyökeres "forradalmi" átalakítása e réteg megfelelő szinvonalú utánpótlását megakadályozta. Az értelmiség fogalma a haladó jelzővel felékesítve tragikus mértékben devalválódott. A fizikai megsemmisítés és a lelki terror hatásos munkát végzett. A bársonyhajtókás télikabátot lódenre cserélték, a fejekre a keménykalap helyett az osztályharcos sapka került. A közelmult számos példája bizonyítja, hogy a legmagasabb képzettségű személyek is meg tudják fogni a csákány nyelét az ilyen célra létesitett speciális intézményekben (Recsk, Tököl stb.), ennek a megfordítottja viszont általában silány eredményre vezet. Társadalmunk tragédiája, hogy az ipari fejlődés olyan szakaszában hajtatott végre ez a műtét, amikor világszerte a kiművelt szürke agyállomány értéke növekedőben volt. Az elmult évtizedek sajnos sematizálták az értelmiség fogalmát. Bizonyos oktatási intézmények által kiszolgáltatott dokumentumok alapján kategorizáltatott e réteg, miközben a szó (értelmiség) elvesztette eredeti jelentését. Jól érzékelhető ez az értéktelenedés, ha a német, az angol és a francia nyelvterületen megvizsgáljuk a szó (der Intellektuelle, the intellectual, l'intellectuel) értelmét, szembe állítva a brain worker, white-collar szavakkal. Az utóbbiak felelnek meg a ma divatos minimax elveket valló társadalmunkban a szellemi kényszermunkások kategoriájának, akik magukat értelmiséginek tartják (papírjuk van róla) az értelmiségi életforma élése nélkül. Az értelmiség helyzete a szocialista táborban. Kialakult egy magát túlértékelő, de ugyanakkor kiszolgáltatott kisebbség. amely kiszolgáltatottságánál fogva a hatalom kiszolgálójává vált. Tudta, de nem merte és mégkevésbé tette. Nem fogadta meg a hatalom egyik ma is élő képviselőjének tanácsát; "... ha nem tetszik, vegye a kalapját és menjen..." hanem megalkudva itt maradt, szinte belső számüzetésben, a hatalomtól ugyan elidegenedve, de azt tudásával,- ha nem is szívből, hanem szinből végeredményben kiszolgálva. A karrierre vágyók megpróbáltak azonosulni a hatalommal és a megadott dogmák közé ékelték gondolat világukat. Az idegrendszer egy bizonyos határig képes a számára kellemetlen hatások kivédésére, bizonyos asszociációs pályák blokkolására. Sok mindent meg lehet szokni, csak gyakorolni kell. Végeredményben zsákban futásból is lehet versenyt rendezni. Az értelmiség másik része megpróbálta függetleníteni magát a körülményektől, kialakított egy külön világot, több kevesebb sikerrel elhatárolva magát a guzsba kötő körülményektől. Szinte kívülről szemlélve a történéseket, csupán regisztrálta magában, hogy "Ők már megint mit tettek!" de azért elvégezte a rá bízott feladatot, mert ezért kapta a fizetését. Ezt a hatalom birtokosai hallgatólagosan tudomásul vették, hiszen a "gépezet" működtetéséhez szükségük volt képzett személyekre. "Marad a gyerek, ha játszik" jelszóval elnézték ezt a szellemi elkülönülést. Sőt a póráz szorításán engedve a játszóteret, - annak teljesítmányfokozó hatásában bízva, - időnként megnövelték.

6

Uralkodó ELIT a fellazult diktatúrában. Kevesen figyeltek fel arra, hogy közel harminc évi számüzetés után az "elit" szó kissé megváltozott jelentéssel ugyan, de újra megjelent a hivatalos nyelvben. Eredetileg a legjobban képzetteket, a legműveltebbeket, a tudásuk alapján kiválasztottak csoportját jelentette. A háborús időkben a legjobban kiképzett és felszerelt elit alakulatok fogalmát ismertük meg. Minden esetben valamilyen teljesitmény alapján történő kiválogatás különítette el a fentnevezett csoportot az átlagtól. Mivel a teljesítmény általában mérhető, igy a fogalom elfogadható az átlagképességűek számára is. A fordulat éve száműzte ezt a fogalmat, a szó is kikopott, hiszen az államot "az élcsapat legjobbjai" vezették. Üldözötté vált az elitképzés gondolata is, ha az a szellemi tehetség kimunkálását célozta, ugyanakkor a fizikai erő fejlesztése a sportteljesítmények javítása céljából, - mivel az a nemzetközi küzdőtéren a szocialista rendszer felsőbbrendűségét volt hivatva bizonyítani, - kiemelten támogatott volt. Az elit szó a nyolcvanas évek második felében jelent meg újra a sajtóban, mégpedig hatalmi vagy uralkodó jelzővel ékesitve a széteső monolitikus pártállam és a gazdaság vezető posztjain lévő tisztségviselők szorosan összefonódott csoportjának megjelölésére. Valójában itt is a kiválasztottak, az elkötelezettek egy meghatározott csoportját jelöli ez a szó, csupán a kiválasztás mechanizmusa, a mi kutyánk kölyke és az úgynevezett hármas szempont következetes érvényesítése,- vezetett vakvágányra. A valódi piaci körülmények között végbemenő természetes kiválogatódás ennél lényegesen több paraméter figyelembe vételével, úgy tűnik a Lajtán túl eredményesen működik. Nálunk sajnos az állami beavatkozással terhelt látszólagos vállalati önállóság, egy mindennek, csak piacnak nem nevezhető küzdőtéren, nem biztosítja az uralkodó elit számára a valódi megméretés lehetőségét. Közülük néhányan a valódi piac körülményei között is megállnák a helyüket, a többség azonban kényelmesebbnek véli a megméretés elódázását. Minden összeköttetésüket és energiájukat az elmerülés kivédésére, a kiskapuk feltalálására mozgósítják. Szívesen élnek demagóg szólamokkal a kormány sakkban tartására. (Erre is volt számos példa hazánk töténelmében, amikor kiskirályok, oligarchák, Csák Máté és társaik marakodtak az ország javain. Valahogy ezt is túlélte az istenadta nép.) Viselkedésük érthető, hiszen az állami vezetéssel összefonódva és az e célra alakitott vállalati tanácsok segítségével kerültek vezető beosztásukba, ezért mint az állam vazallusai fentről várták a problémák megoldását. Tehették ezt minden kockázat nélkül, hiszen ők csupán alkalmazottak, tehát legrosszabb esetben korkedvezménnyel nyugdíjba menve kiemelt járulékban részesültek. Nem akarják tudomásul venni, hogy az üzemeknek kell eladható terméket gyártani, nem pedig a kormányt arra kényszeríteni, hogy térítse meg a termék áron aluli eladásából származó pénzügyi különbözetet. Ezt a réteget nem motíválja az a tudat, amely a latifundiumok mindenkori urát, az üzemek tulajdonosait illetve részvényeseit hajtotta, akik utódaiknak gazdag termést hozó földeket, kitermelhető erdőket, működőképes vállalatokat akartak örökül hagyni. Sőt a leendő örökösök általában éberen őrködtek és ha tudták megakadályozták a vagyon esetleges elherdálását. A kollektiv társadalomban ez a mozgató erő nem működik. Mindenki annyit akar kivenni a közösből amennyit csak tud, a "csak egy nap a világ,...ki tudja holnap mire ébredünk" életelvnek megfelelően. Ez a mentalitás országszerte követőkre talált a "szocialista ember" kiformálásával eltöltött negyven éves nevelőmunka nagyobb dicsőségére. A rendben tartott magánházak és nyaralók kerítésén kívül, a köztulajdon mint látjuk Csáki szalmája! Pusztuljon a közös környezet, csak a saját kertecskénk viruljon! Hová jutunk ezzel az életfilozófiával? A munkás-paraszt kormány megalakulása óta az időnként átalakitott kormányok bemutatásakor, a hírközlő szervek kiemelték a miniszterek munkás voltát, vagy munkás származását. Sajnálatos módon azonban a hiányzó szaktudást ez az "érdem" nem pótolta, de a nemzetért érzett felelősséget sem alakította ki. A gazdasági bajok jelentkezésekor az ország

7

vezetői közül egyesek a fenyegető veszélyt elhárítandó kisérleteztek ugyan néhány erőtlen intézkedéssel, de ezek a kezdeményezések - mint annyiszor hazánk történetében - sorra megfeneklettek az oligarchia ellenállásán. Régebben a karok és a rendek, később a finánc-oligarchia, ma pedig az új osztály újabban "hatalmi elit"-nek vagy "uralkodó elit"-nek nevezett vezető rétege akadályozta a reform-elképzelések megvalósulását, illetve ellendrukkerként akadályozza ma is az átalakítási folyamat megindulását. Papírforma szerint ez a réteg valamilyen diplomával rendelkezvén értelmiségi kategóriába sorolja magát. Többségük tehát tisztában volt azzal, hogy a nemzetgazdaság egyre gyorsabban halad a csőd felé, érzékelhette a társadalom erkölcsi szétesését, mégsem tett semmit ellene, mert nem volt érdekelt ebben. Sőt a nemzeti vagyon burkolt magánosításában volt érdekelt. Könnyen tehette ezt mert hatalmi pozicióban volt. Hogyan válogatódjon ki az új értelmiség, az új elit? Az elmult évtizedek történelmét, a politikai és gazdasági hibákat, bűnös mulasztásokat látva, megállapíthatjuk, hogy forradalmi országépítő feladat vár népünkre, arra az ifjúságra, amelyik remélhetőleg valóban magának építi majd az országot. Nem kétséges, hogy csak a lakósság műveltségi szinvonalának emelésével juthatunk el a hőn áhitott demokratikus és gazdaságilag is sikeres társadalomhoz. Az elmult évtizedek tapasztalatait higgadtan végiggondolva, indulatoktól mentesen objektiven kell értékelni. Ezt az értékelést kell megismertetni a felnövekvő ifjúsággal és rajtuk keresztül az egész néppel. Az elmúlt évtizedekben megtöretett értelmiség erejéhez mérten segítheti ezt a tevékenységet, de élére állni a csapatnak már kevésbé képes. A deformálódott asszociációs pályák már nehezen szerveződnek újjá, a fékeket nehéz eltávolítani, és valljuk be erőfeszítéseik gyümölcseit életkorukból következően aligha takaríthatják be. Egyetlen vigasza lehet ennek a korosztálynak, hogy teszi a dolgát, -"küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért," - mit megkövetel a haza. Mi a realitása annak, hogy hazánk tevékeny résztvevője legyen az európai gazdaság, az összeurópai gondolat megvalósitásának? A technológiák gyors fejlődése, a szellemi teljesítmények felértékelődésével járt. A világgazdaság jelenségeit elemezve megállapítható, hogy az értelmiség hazafiui érzésétől, valamint az évről-évre megjelenő képzett fiataloktól függ hazánk jövője. Nem hazafias szónoklatokkal, szobordöntögetéssel, meggondolatlan nyilatkozatokkal és emlékműavatások rituális szertartásaival kell bizonyítani a nemzeti érzést, hanem a nemzet felemelkedéséért végzett munkával. Ha már az emberi nem kialakulása a szellemi képességek kialakulásával az állati lét fölé emelte fajunkat, úgy is kellene viselkednünk, hogy a "fölé" határozó szót joggal használhassuk. Az elmult, években elszenvedett hátrányos megkülönböztetést és sérelmeinket nem érdemes felhánytorgatni, ezzel nem jutunk előbbre, hanem éppen a tudás fölényével kell azon túltenni magunkat. Az értelmiség ismérve, hogy a vegetetív viselkedési formák háttérbe szorításával a szellemi tulajdonságok, az önvizsgálat, az önmérséklet, a felelősségérzet, meghatározó szerepet játszanak életében. A környező államokban kisebbségi sorban élő magyarok tanult rétegétől elvárjuk, hogy szülőföldjén maradva segítse az ott élők gazdasági és szellemi felemelkedését. Ugyanakkor a hazai képzett réteg külhonban keresi boldogulását. A természet jelenségeinek vizsgálója számára ez nem meglepő, mert minden élőlény oda vándorol, ott szaporodik el, ahol az életlehetőségek számára kedvezőbbek. Hippokratesz aforizmája- "Ars longa, vita brevis"- magyarázatul szolgálhat, hogy miért választják oly kevesen az értelmiségi létforma akadályokkal megtüzdelt ösvényét, illetve, ha már ezt választották, akkor több kevesebb kisérletezés után helyet keresnek

8

maguknak és szaktudásuknak a nap alatt. "Ubi bene, ibi patria" és ezt a közmondást nem ma találták ki. Kérdés, hogy felül tud-e emelkedni a látszólag kényelmesebb létet jelentő csábításon a magyar értelmiség és megkisérli képességeit itthon kamatoztatni, ahelyett, hogy féláron dolgozva hozzájáruljon a fejlett országok további fejlődéséhez. Kényelmes a hazai lehetőségek szűkös voltával magyarázni fiataljaink döntését, dehát mire várunk - Róbert bácsira - aki majd elvégzi a munka nehezét? És mit várhatunk az öregebb korosztálytól? Azt, hogy esetleg egyéni érdekeit félretéve résztvegyen a nemzet felemelkedéséért, végzett munkában. Ha valaki nem érzi magát erre képesnek, akkor legalább ne akadályozza a fejlődést, az előrehaladást. De mi várható az ugynevezett uralkodó elit néphez hű művelt képviselőitől? Közöttük is vannak a szülőföldhöz hű jólképzett szakemberek, akik a szűk osztályérdekeket átlépve a nemzetgazdaság ujjáépítésében őszinte szívvel résztvehetnek, ahogyan a reform kor arisztokratái is aulikus neveltetésük ellenére az ország felemelkedéséért nem kis áldozatot tudtak hozni. 1990 március

Szentirmai Attila

[Az írásműnek sajnálatos módon, a tyúkszemek érzékenysége miatt többszöri próbálkozással sem sikerült fórumot találni a korabeli sajtóban, így maradt a fiókban.]

9

OKTATÁSI INTÉZMÉNYEINK FELELŐSSÉGE ÉS A RENDSZERVÁLTÁS Hazánk jelen állapotában fokozott az írástudóknak, az oktatási intézményekben tevékenykedő értelmiségnek a felelőssége, akik az ország sorsát a rájukbízott fiatalság nevelésén keresztül irányíthatják. Hazánk felemelkedése az újszölöttekben megjelenő genetikailag adott lehetőségek optimális hasznosítása esetén remélhető. Minden állampolgár személyiségi joga, hogy olyan képzésben részesüljön, amely genetikailag adott képességeinek optimális hasznosítását teszi lehetővé a maga javára és a társadalom hasznára. E jog érvényesülése megfelelő szelekciót valamint az oktatók és az oktatásban részesülők partneri viszonyát igényli. A készségfejlesztés, a tudás megszerzése befektetést igényel mindkét részről. Az oktatók szerepe. A kiművelt ember nem szorítkozhat csupán a szaktudományának megismerésére, hanem ismernie kell helyét és szerepét a természetben és a társadalomban. Az elmult évtizedekre jellemző kettős nevelésből adódó tudathasadás csak úgy küszöbölhető ki, ha nincs hivatalos álláspont a tények magyarázatára, hanem olyannak mutatjuk be a világot amilyen valójában. Ezzel a tananyag radikális csökkentését is szolgáljuk, mert az állampolgárnak nem azt kell elsajátítani, hogy a mindennapi tapasztalattal szemben valamiről mit kell mondania az illetékesek előtt. A kettős nevelés tényét az iskolai és az ettől eltérő családi hatás nemkívánatos szerepeként ostorozták az elmult évtizedekben. Nem akarták elismerni, hogy az oktatott anyag és a társadalmi valóság között jelentkezett ez a szakadék. Akkor várható becsületes munka, ha a rosszat nem fizetjük, és erkölcsről csak akkor prédikálhat valaki, ha úgy is él. Olyan tanárokat és tanitókat kellene nagy számban rászabadítani a felnövekvő nemzedékre, akik példamutató erkölcsi magatartásukkal, emberi hitelességükkel és szakmai tudásukból adódó tekintélyükkel képesek lesznek kedvező irányban befolyásolni a fiatalság fejlődését. Nem kampányszerű rohammunkára, hanem kitartó, nyugodt, áldozatos nevelő munkára van szükség. Az iskolák vezetését olyan társadalmilag, -nem társadalmi szervek általellenőrzött személyekre kellene bízni, akik a pozitív irányban ható természetes szelekció érvényesülését nem akadályozzák, elkötelezettségük pedig legyen a becsület és a tisztesség elkötelezettsége. Valamikor az értelmiség falusi tanitónak nevezett képviselőire bízták a nép legértelmesebb fiainak a kiválasztását, még pedig olyan sikerrel, hogy az általuk kiválasztottak az Eötvös Kollégiumban a magyar értelmiség kiemelkedő műveltségű tagjaivá váltak. Megbízott bennük a Kultuszminiszter és ők megfeleltek az elvárásnak. Önbecsülésük és értelmiségi méltóságukból táplálkozó öntudatuk volt a bizalom alapja. Talán ma is lehetne így kezdeni. A feltétele ennek az, hogy a bizalom eljátszása a társadalom itéletét vonja maga után, ne pedig egy újabb vezető állás elnyerésére jogosítson. A művelt társadalomban nem kell félni a szólás és sajtószabadság kiteljesedésétől, mert a férges, a talmi, a salak kihullik az egészséges gondolkodás rostáján. Ezért legfontosabb tennivaló a civilizáció, a műveltség emelése, az ifjuság igényességének a fejlesztése. Az arctalan robotoló tömegből, műveltségére alapozott öntudattal rendelkező olyan honpolgárokká kell formálni népünket, akik úgy bánnak másokkal, ahogyan elvárják, hogy azok velük szemben cselekedjenek. A Kárpát-medence közepén — Hazánk jövője szempontjából — ez létkérdés. Az utódállamokban felerősödő sovinizmussal szemben nem szenvedélyes nacionalizmust kell csatasorba állítani, hanem a műveltség, az általános civilizáció emeléséből következő, követendő példaként szolgáló fejlettebb társadalmat, egy prosperáló államalakulatot. Gyermekeink és unokáink érdekében ezt a munkát nekünk kell elkezdenünk, mégpedig késedelem nélkül olyan felelőséggel, hogy majdan sírjainkra leborulva... "áldo imádság mellett mondják el (szent?) neveinket". Kérdés, hogy népünk hogyan bírkózik meg e szokatlan feladattal? Vajjon hány év nevelő munkája lesz képes érzékelhető változást hozni a közerkölcs, a munkamorál területén? Ez ugyanis előfeltétele egy virágzó nemzetgazdaság működésének.

10

Oktatásügyünk helyzete. Az elmult évtizedek voluntarista módon kierőszakolt, egymást követő, sőt egymásba csúszó oktatási reformjait nem az élet követelte ki. Nem az oktató munkában a legnehezebb körülmények között is helyt álló pedagógusok munkálták ki, hanem egy ilyen célra létrehozott intézmény elefántcsont tornyában alkotó "elkötelezett" újítók. A tudományosságot és a szakmai szinvonal emelését sűrűn hangoztatva zúdították a magyar fiatalság és a jobb sorsra éredmes oktatóik nyakába reform elképzeléseiket. Felűlről vezényelt utasítások eredményeként az oktatott anyag az egyetemi jegyzetekből és tankönyvekből kiemelt oldalak összefércelt gyüjteményévé vált. A tananyag összeállítója ezzel a fogással az apparátus döntéshozói előtt munkájának magas szinvonalát kívánta bizonyítani. Sajnos ez a megoldás az alapismeretek hiányos volta miatt a fiatalok számára a szaktudományok igen vázlatos ismeretét jelenthette csak. A terhelés csökkentése és a szinvonalemelési elvárások között őrlődő pedagódus szaktudásától és képességeitől függő mértékben tudott csak ezen az áldatlan helyzeten javítani. Szelektál-e a felsőoktatás felvételi rendszere? A középiskolában megszerzett ismeret-"kvantumok" a tanulóban a világszinvonalon álló tudás érzetét keltették. Az egyetemi felvételi vizsgákon pedig erre az ismeretanyagra támaszkodva egyre agyafúrtabb feladatok megoldását követelhették. A jelentkezők felkészültségük szerint a felvételi dolgozatot eredményesen megírták, bár sok esetben nem rendelkeztek megalapozott tudással sem a humán ismeretek, sem a természettudományok területén. Végül is nem a rátermettek kerültek az egyetemekre, hanem azok akik különórákon szereztek gyakorlatot a felvételi feladatok megoldásában. A középiskolában elsajátított vázlatos ismeretanyagot sok esetben a főiskolai oktatás sem képes feltölteni, mégpedig lélektani okok miatt. A hallgató mivel nagyjából emlékezik a régen tanúltakra, nem koncentrál a részletek megjegyzésére, nem bővülnek ismeretei, csupán a már régebben kiépített vázlatos tudás erősödik meg. Sajnos előfordul, hogy a tanári oklevéllel kikerülő hallgató alig tud többet, mint egy frissen érettségizett gimnazista. Feltehető a kérdés, vajjon mennyiben különbözik a képesítés nélküli pedagógustól? A tanulmányi versenyek helyezettjei és az átlag képzettség szintje. Egyesek a tanulmányi versenyeken született kiemelkedő eredményekkel kivánják számszerűsítve bizonyítani a bevezetett tanügyi reformok hatékonyságát. Ezek az eredmények azonban függetlenek a reformtól. A fiatal szervezet adott lehetőségeit kihasználva kiemelkedő eredményeket lehet felmutatni ezen a területen is. Versenyképes úszóbajnokokat, kiváló balett-táncosokat, sakkmestereket állíthatunk elő az adottságok nagyon fiatal korban munkára fogott kifejlesztésével. A fiatal idegrendszer speciális terhelésével matematikusok, zenészek, komputer kezelők és egyéb szakágak kiemelkedő képviselői nyerhetők, megfelelő edzők, (szaktanárok) áldozatos munkájának eredményeként. Az állitás igazolására Wolfgang Amadeus Mozart-tól napjainkig a tudomány és a művészet területéről számos pédát ismerünk. Nyilvánvaló, hogy ez országos méretben nem járható út, mert az alapanyag nem kielégítő, de megfelelő edzőkkel sem rendelkezünk kellő számban. Mi a teendőnk? Az elmult évtizedek örökségeként ránkhagyott erkölcsi és szellemi lemaradás szempontjából alapvető jelentőségű az oktatási intézményeink európai szinvonalra emelése. Sikert csak akkor remélhetünk, ha az oktató-nevelő munkát az életkori sajátosságok, a fizikai és szellemi befogadóképesség figyelembe vételével szervezzük az óvodától az egyetemi oktatásig, amint azt őseink tették volt.

11

Oda kell hatni, hogy oktatási intézményeink ne bizonyítványosztó egységekként szerepeljenek az állami költségvetésben, hanem Hazánk felemelkedését szolgáló műhelyekként szolgálják társadalmunkat és az egyetemes kutúrát. Az új oktatási koncepció kialakításakor, a tantervek és a tananyag "re-formálásakor" (a kötőjel szándékos) erre a szempontra különös figyelmet kell fordítani. A valamikori tankönyvírók közmegbecsülésben álló kiváló gyakorló tanárok voltak, akik az alakuló ifjú személyiség szellemi befogadóképességét és érdeklődési körét, a fiatalok lelki megnyilvánulásait jól ismerték. A tudomány építményét alapozó, intellektust fejlesztő alapismereteket az életkori sajátosságoknak megfelelően tárgyalva az egyetemi tanulmányokhoz is kiváló alapot adtak.. Az életkori sajátosságok figyelembevételét nem lehet eléggé kiemelni. A legtöbb kudarc ennek a semmibe vételével magyarázható. Az óvódát nem szabad kisiskolává fejleszteni, annak ellenére, hogy a tehetségesebbek már 5 éves korukban olvasnak, akár akarjuk, akár nem. Fontosabbnak tartom viszont, hogy a kicsik az óvodában eltöltött idő alatt sajátitsák el a közösségi életvitel elemeit. Ez össztársadalmi nemzeti ügy, mert a müveletlen réteg gyermekeinek hátrányos helyzetén javítani kell. Ez össztársadami érdek! Az átlagműveltség emelését szolgáló hatásnak minél korábban az iskola megkezdése előtt érvényesülni kell. Közösen megtanult versikékkel és énekekkel segítve érje el a szókincsük az iskolaérettség szintjét. Fejlesszék a kézügyességüket. Az iskolaérettséget teljes felelősséggel az óvónőnek kell megállapítania. Munkáját és itéletalkotásának megalapozottságát csak az általános iskola képes helyesen értékelni. Az óvoda hálózatot nem lehet a szülők fizetőképességének a függvényében fejleszteni, vagy visszafejleszteni, mert ezzel társadalmunk jövőjét kockáztatjuk. Az óvóképzést és az elemi iskolai tanítóképzést fokozottan támogatni kell. Alkalmasságukról megbizonyosodva a rájukbízott gyermekek számát limitálva kell a teljesítményüket növelni, mert ebben az életkorban, 4-8 év között lehet megalapozni további fejlődésüket. Az általános iskola szerepe Az általános iskola alsó tagozatában minden tanuló anyanyelvén tanuljon meg írni és olvasni. A négy alapművelet elvégzése ne okozzon gondot, tudjon számolni. A memória fejlesztés, valamint a nyelvművelés céljából népszerű költők verseit, rövidebb prózai szövegeket kellene megtaníttatni. Ugyancsak itt kellene megalapozni az igényességet, az ének és a zene valamint a természeti környezet szeretetét. Nem környezetvédelmi órát kell tartani, hanem olyan nevelésben kell részesíteni a fiatalt, hogy büszke legyen arra, hogy ő és családja tiszteletben tartja, védi a környező világot. Ez a nevelés természetesen csak akkor lehet hatásos, ha a társadalom megvetése kiséri a környezetet szennyező, azt károsító tevékenységet. Tehát nem független tantárggyá kell tenni, hanem életformává nemesíteni a környezetvédelmet. A javasolt környezetvédelmi óra a probléma formális megoldására vonatkozó pótcselekvés csupán; annak dokumentálása, hogy eleget teszünk a bürokratikus elvárásoknak. A felső tagozat sikeres elvégzése a magyar helyesírás szabályainak gyakorlati alkalmazását és elfogadható fogalmazókészség kifejlesztését jelentse. A számtan és mértan közhasznú ismeretén kivül ismerje a tanuló a számolási segédeszközök és az egyszerűbb számitógépek használatát. A természet ismerete a környező világ fizikai, kémiai és biológiai jelenségeinek alapos ismeretét jelentse. Ismerje korunk technikai berendezéseinek a működési elvét, különös tekintettel a fejlett civilizáció eszközeinek hasznos és károsa voltára. Kimélje környezetét, legyen az ember, állat vagy növény. Földrajzi és történelmi ismeretei időben és térben rögzüljenek. Elvárható a magyar irodalom alapszintű ismerete, irodalmi művek, versek memorizálása és legalább egy idegen nyelv alapszintű ismerete. Kétnyelvű településeken az anyanyelv mellett a magyar nyelven való írás és olvasás is elsajátítandó. Sőt ezeken a településeken a magyar nyelvű iskolákban is hasznos volna szorgalmazni a kisebbség nyelvének megismerését.

12

A középiskola és az érettségi. A középiskolai érettségi előfeltétele legyen egy idegen nyelv legalább középfokú és egy második idegen nyelv alapszintű ismerete. A matematikai ismereteket a computer gyakorlati használatában való jártasság egészitse ki. Követelmény legyen az oknyomozó magyar és világtörténelem ismerete, valamint a közgazdaságtan és a filozófia története; a magyar irodalom részletes, valamint a világirodalom átfogó ismerete; művészet- és zenetörténeti ismeretek elsajátítása. A középiskolát végzett fiatal az érettségin bizonyítsa, hogy szakmai tudását jól szerkesztett fogalmazványban képes ismertetni; továbbá a feladott szakmai kérdésekre logikusan szerkesztett szóbeli ismertetést tud adni ex abrupto. Az érettségi vizsgabizottság érezzen felelősséget a kiadott érdemjegyekért. Felelős működését a felsőoktatási intézmények minősíteni tudják, az odakerülő végzettek teljesítménye alapján. A fenti követelmények teljesülése esetén az egyetemi felvételi vizsgák feleslegessé válnak. (Az egyetemi oktatót nem bosszantja majd a diploma munkák gyarló fogalmazása és nem kényszerül helyesírási hibák javítgatására.) Természetesen az érdemjegyek megállapításában a tanárok erkölcsi felelősségére kell számitanunk. Mit tehetne és mit tesz a felsőoktatás? A felvételi emlegetésével már eljutottunk a felső szintű oktatás témaköréhez. Az elmúlt negyven év mennyiségi szemlélete ezen a területen is nehezen orvosolható rombolást végzett. Az elmult évtizedekben gomba módon szaporodó felsőoktatásu intézményeink nehezen birkóztak feladataikkal, többnyire diplomaosztó szolgáltató kombináttá alakultak. Aki ide bebocsátást nyert az előbb utóbb megkapta a dokumentumot, amelynek a száma és a keltezése volt fontos a munkahelyek személyzeti nyilvántartása számára. Sajnos a kutató és az oktató munka szétválasztása következtében a piaci értéket nem képviselő intézmények, megfosztva az alapkutató munka folytatásának a lehetőségétől képtelenné váltak a szinvonal emelésére, sok esetben még a szinten tartás is veszélybe került. Tanulságos visszatekinteni az elmult évszázadok tudományos központjaira. Mit is jelentett az egyetem intézménye a középkorban? A definició szerint:"Universitas magistrorum et scholarium". A tanulók és a tanárok egyetemességét, egy intézményt, amely a tudományok művelésére és a tudás átadására alapíttatott. Alapítására akkor került sor, amikor az alapító (maecenas) megfelelő anyagi és szellemi tőkét tudott a feladat ellátására összegyüjteni, sőt az intézmény fenntartására és fejlesztésére is lehetőséget teremtett. Az elmult évtizedekben az osztódással szaporodó egyetemeink ennek az elvárásnak nem feleltek meg. Egyre többet emlegetik az ország vezetői az Europához való felzárkózás lehetőségét, mint elérendő célt, de keveset beszélnek arról a szaktudásbeli különbségről amit ügyesen csoportosított statisztikai adatokkal sem lehet elkendőzni. Az oktatás szinvonalában kell először megközelítenünk az europai átlagot, ha az olcsón kihasználható bérmunkásból partnerré kivánunk válni. Az elmúlt évtizedek kártétele szívós kitartó munkával felszámolható. Helyzetünk nem reménytelen, mert évről-évre új korosztályok jelennek meg a küzdőtéren, akik tenni és fejlődni akarnak. Ezt az energiát ki kell használnunk. Nem szabad megengedni, hogy szűklátókörü és a nyugdíjat váró önző korosztályok határozzák meg a fejlődés ütemét, ami jelenleg inkább egyhelyben topogásra emlékeztet. A mennyiségi szemlélet diadala. Az elmúlt negyven év oktatásfejlesztése grafikonokon szépen ábrázolható látszat eredményeket hozott. Az egyetemek és főiskolák számát nagyon könnyű volt megnövelni. Új cégtáblát kellet festeni és megfelelő számban rektorokat, dékánokat és tanszékvezetőket kellett kinevezni. Az apróságnak látszott. Senkit nem érdekelt, hogy ezzel párhuzamosan sikerült

13

szétaprózni néhány jól működő nemzetközi hírű intézményt. Az oktatás és a számonkérés szinvonalát elvileg a társadalmi elvárások határozzák meg. Ez mindaddig ködös misztikum, amíg a szaktudás szintjére vonatkozó igényeket nem a gazdasági szükséglet határozza meg. Ha a munkahelyeken a jelentkezőkből válogatva csak a legalkalmasabbakat díjazzák, ha majd az állást kereső azt tapasztalja, hogy a munkaügyi osztályon nem csak a diploma számát és keltét irják a személyi kartonra, hanem a felvett studiumok után is érdeklödnek és a szaktudása alapján állapítják meg a fizetését. Tehát a szakképzettsége határozza majd meg az érvényesülését, akkor a szakmai képzést igénylők elvárása is döntően megváltozik. Az alúlról jövő nyomás nem az óraszám csökkentést, hanem a tanulmányi idő jobb kihasználását, az ismeretek számonkérését fogja követelni. Az Universitas, mint a minőségi szemlélet megjelenési formája. A valódi piacgazdaság körülményei között az oktatási intézmények is rangsoroltatnak. Ha a jobb hírű egyetemen szerzett fokozat a munkavállaláskor előnyt jelent, akkor a továbbképzésre jelentkezők is a jobb hírűt ostromolják majd. Az értékrend, a rangsor előbb-utóbb kialakul, ha hagyják, mert hosszú távon a piacgazdaságot becsapni nem lehet. A diák majd ott akar tanulni, ahol értékesebb diplomát kap. Ha az állami támogatás a diákok számától és szaktudásától függ, akkor az "Universitas" vezető testületének az lesz az érdeke, hogy kiváló képességű szakembereket alkalmazzon oktatóként az intézmény szellemi tőkéjének szüntelen növelése céljából. Nem képezheti vita tárgyát, hogy az oktatási intézmény szakmai szinvonalát csak megfelelő szelekcióval lehet kialakítani, amihez viszont az oktatók és hallgatók kritikus tömege nélkülözhetetlen előfeltétel. Ezért alakultak ki világszerte a humán és a természettudományi tárgyak oktatására, az elméleti és gyakorlati képzésre szakosodott egyetemek. Ez az integrálódás a század második felében világszerte felgyorsult, miközben mi a meglévő Egyetemeink szétdarabolásával és az alapkutató tevékenységnek az egyetemi tanszékekről való kizsuppolásával voltunk elfoglalva. Adottságainkat és lehetőségeinket felmérve meg kellene gyorsítani a szétdarabolt oktatási intézmémyeink integrálódását, mégpedig nem formális látszat egyesitést, hanem valódi együttműködést kellene megvalósítani. Az oktatásban a világszerte elterjedt intenzív módszereket kellene bevezetni. Az egyenletes óraterhelés helyett az alapképzés után, kurzusokban, tömbösítve célszerű a tananyagot előadni. A hallgatók ezt szívesen veszik, mert egy időben csak egy szakterületre kell koncentrálni. Az oktatóktól ugyan nagyobb szellemi és fizikai erőfeszítést kiván, de ezt az áldozatot meg kell hozni. Végeredményben az oktató számára is előnyös a tananyag koncentrálása, mert többet tud foglalkozni a tudományos kutatási témájával és a diákjainak szakemberré formálásával. A tömbösített kurzus-rendszer bevezetése az áthallgatás gazdaságos megvalósulását segíti, de arra is lehetőséget teremt, hogy egy-egy kiváló tanár több oktatási intézményben is megtartsa előadását. Kis ország lévén, nem biztos, hogy minden szakterületen elegendő számú kiváló szakemberrel rendelkezünk. Az ebben rejlő lehetőségeket még oly nagy ország mint az NSZK is kihasználja. Ezek a legkevesebb tízezer hallgató oktatásával foglalkozó intézmények Európaszerte az ifjúság oktatását végző pedagógusokat, (általános iskolai alsó és felső tagozatos tanárok, gimnáziumi tanárok, szakközépiskolákban oktatók, gyógypedagógusok) mezőgazdászokat, kertészeket, orvosokat és állatorvosokat, közgazdászokat, mérnököket, különböző természettudományok müvelőit oktatják. Itt folyik az ének és zenei képzés, a teológia és sport oktatás. Ez a rendszer a lehető leggazdaságosabban az igényeknek megfelelő szinvonalon tudja kiszolgálni a különböző szakterületek oktatási igényeit. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a különböző tudományterületre készülők a legjobb szakemberek által irányított oktatásban részesüljenek.

14

Egy-egy tanszék ez esetben természetesen több egyetemi tanárral oldja meg oktatási feladatát, viszont egyénenkint különböző speciális szakterületet művelve, együttesen sokkal magasabb szinvonalat képviselnek. A kutató munka sokrétűsége a tanszék által meghirdethető speciális kurzusok számát is kedvezően befolyásolja, amely a szabad tantárgyválasztás lehetőségét is kibővíti. A tanszékeken koncentrálódó kutatási kapacitás valamint az eszközök hasznositása szempontjából is előnyös az oktatási intézmények méretének a növelése által az egyetemek optimális méretének a kialakítása. A fejlett országok egyetemein Europában és Ázsiában egyaránt (az USA-ról nem is beszélve) a hallgatók szabad szaktárgy választása jelentősen növelte a szakmai fejlődésüket és javitotta vizsgaeredményeiket. Ezt a lehetőséget a hallgatók számára csak akkor tudja biztosítani az oktatási intézmény, ha kellő számú szakemberrel rendelkezik a kurzusok választékának a bővítéséhez. Általában 8-l0 ezer hallgatóval dolgozó egyetemen 700-900 kurzus kerül meghirdetésre. Doktorandusz képzés szerepe és jelentősége az egyetemek életében. A magasszinvonalú egyetemi oktatásban világszerte fontos szerepet töltenek be a dokotori fokozatért dolgozó fiatal szakemberek, akik a diploma megvédése után a tanszéken eltöltött négy év alatt három-négy tudományos cikket is megírnak, amiből már egy nívós doktori dolgozat is elkészíthető. (Valamikor hazánkban is így volt.) Ezek a fiatalok az oktató munkába is bekapcsolódva a választott speciális szakterületükről évenként legalább egy kurzust tartanak, ami szakmai fejlődésük szempontjából is hasznos (docendo discimus). A tanszékek oktató és kutató kapacitását az állandóan cserélődő friss diplomások lelkesedésével és ötletgazdag munkájával lehet hatásossá tenni. A folyamatosság biztosítása céljából évenként legalább egy doktorandusz felvételére kell módot adni. Ez azt jelenti, hogy legalább négy fiatal tud tevőlegesen részt venni egy-egy tanár vagy tanszék oktató munkájában. A doktoranduszok mellé célszerű egy-egy diplomamunkást vagy szakdolgozót rendelni, ami egyrészt a doktorandusz szervező és irányító képességét is fejleszti, másrészt helyesen megválasztott téma esetén a disszertációjához is hasznos kiegészítő kisérletek elvégeztetésére nyílik lehetősége. Ez azt jelenti, hogy egy aktív egyetemi tanár és helyettese számára az európai szinvonal megközelítése érdekében legalább akkora laboratóriumi férőhely és eszközállomány szükséges, amely négyhat doktorandusz és négy diák számára elegendő. A doktoranduszok (fizetését) ösztöndíját, a vezető által benyújtott pályázat alapján nyert ellátmányból kellene fedezni. A vezetőkben bízni kell, hogy jól felfogott érdeküknek megfelelően ki tudják választani a téma művelésére alkalmas diplomást. Olyan tanárokat kell alkalmazni az egyetemeken, akik pályázat képesek. Aki ezt a terhelést nem bírja, aki nem képes megfelelő szinvonalú kutató munkát végeztetni, annak a további pályázatát nem fogadják el és igy hamarosan önként lemondva ebbeli tevékenységről, átadja helyét azoknak, akik erre képesek. A tanszék bővülésekor, további tanárok alkalmazása esetében az oktató-kutató munka szinten tartása céljából a labor férőhelyet a fentieknek megfelelően bővíteni kell. Az MTA Kutatóintézeteiről Ide kivánkozik az Akadémiai Intézetek szerepének tárgyalása. Az egyetemekkel együttműködve talán a legtöbbet a doktorandusz képzésben segíthetnének, speciális szakterületükre szűkitett kurzusok tartásával elméleti és gyakorlati téren bővíthetnék a választható tantárgyak számát. Ez valójában a kutató intézetek számára is előnyös lenne, mert állandóan felfrissülő fiatal gárdával végezhetnék kutatómunkájukat. A doktorandusz képzés finanszírozása a TMB ösztöndij rendszerben nem kielégítő, mert nem ad lehetőséget a kiválasztott diák szakmai fejlődésének korai befolyásolására. A vezető ugyanis csak mint lehetőséget tudja felvillantani a hallgatóság előtt, hacsak nem akar felelőtlen igéreteket tenni.

15

A tanulmányok anyagi támogatása. Az anyagi ösztönzés mindenhatóságában bízva egyesek úgy vélik, hogy az ösztöndíj mértékét a tanulmányi eredményektől, vagy a szorgalomból felvett speciális kollégiumok számától és nehézségi fokától kellene függővé tenni. A mennyiségi értékelés, annak ellenére, hogy számszakilag egyszerűnek látszik, mégis óhatatlanul a formális teljesítések irányába tólja el a tevékenységet. Valójában ez az elbírálás sok szubjektív elemet tartalmazva az értékelést bizonytalanná teszi. Az ösztöndíj helyett a tanulmányi kölcsön bevezetése volna a hatásos és egyben legolcsóbb megoldás. Hosszú távon csak az a támogatás lehet sikeres, amely a társadalom igényeinek megfelelően az egyént képességeinek maximális kifejtésére sarkalja. Tanulmányi, illetve továbbképzési kölcsön folyósításával a hallgatókra hárul a választás felelőssége. A tanuló tehát olyan tárgyak tanulására fordítja pénzét és energiáját, amit élete során hasznosítani tud, amit a piaci körülmények között működő kiszemelt munkahelye elvár tőle. Az oktatási kölcsön rendszerének bevezetésével a gyorsan fejlődő országok és a gazdaságilag fejlett országok egy igen hatásos szelekciós elemet építettek be az oktatási rendszerükbe. A vázolt körülmények között csak az vállakozik a kölcsön felvételére, aki bízik abban, hogy tanulmányai befejeztével azt vissza tudja fizetni. Tapasztalat szerint az önértékelés azonnal valós alapokra kerül, ha anyagi felelősségel jár a döntés. Jelenleg az átképzési hozzájárulás is jórészt eredménytelenül folyik el. Papírforma szerint minden rendben van, hiszen a vállalatok oktatási felelősei számszakilag bizonyítani tudják a dolgozók átképzésére fordított összeg sorsát. Az egyéni érdekeltség beépítése itt is növelné az állami segitség hatásfokát, például ha az átképzési kölcsön visszafizetését az új munkahely csak az esetben vállalná, ha a dolgozó a megfelelő szakismeretet megszerezte. Nem véletlen, hogy világszerte ezt a módot választják, megakadályozandó a közpénzek elfecsérlését. A módszer bevezetésének alapfeltétele, hogy a jóképességű szakember kezdő fizetése lehetővé tegye a kölcsön visszafizetését. (A demagóg vivmányként őrizgetett egyenlősdi sajnos ez ellen dolgozik.) Az egész rendszer természetesen csak működőképes, inflációmentes, valódi piacgazdaságban lehet eredményes. Az infláció ugyanis formálissá teszi a kölcsönügyletet.

1990 május

Szentirmai Attila

[A Magyar Nemzet szerkesztőségéhez küldött anyag válasz nélkül maradt]

16

HOVA SZERETNÉNK ELJUTNI? KIHEZ AKARUNK CSATLAKOZNI? Naponta hallunk az Európai Közösséghez való csatlakozás lehetőségéről, de a tettek nem követik a felbuzdulást. Nem kétséges, hogy a nagyobb megrázkódtatást elkerülendő a csatlakozás aktusát a felzárkózás periódusa kell, hogy megelőzze. Ennek érdekében azonban semmit sem teszünk, noha a kivárás politikája csak a lemaradásunkat növeli. Az apátiából végre fel kell ocsudni, mert a dolgok nem oldódnak meg maguktól, még akkor sem, ha önjelölt próféták hirdetik. Sajnos a hatalom birtokosai általában úgy vélik, hogy hatalommal együtt adatik a tudás és ebből következően az igazság egyedüli birtokosainak képzelve magukat küldetéstudattal vezérelve próbálják akaratukat a társadalomra erőszakolni. A felzárkózás jegyében közelednünk kellene az oktatásban és a tudományos minősítési rendszerben az ott elfogadotthoz. Indokolja ezt az is, hogy a Közösség működőképességét segítendő az oktatást és a tudományos fokozatok rendszerét Európaszerte egységesíteni kívánják. Erre fel kell készülnünk és ennek szellemében cselekednünk. Egyéni kezdeményezésként a "felzárkózás illetve csatlakozás" ügyében is születtek eredmények, ezek azonban a nemzetgazdaság számára nem sok hasznot hajtottak. Azok a fiatalok, akik egyéni ambiciótól vezérelve képzettségüket az európai átlagszinvonalra emelték az MTA intézeteiben vagy az egyetemi tanszékeken, több-kevesebb vívódás után a Lajtán túl fekvő fejlett országokban kerestek és olcsó bérért könnyen találnak ma is munkahelyet. Ezt a hovatovább állandósuló vérveszteséget, a vállalkozó kedvű képzett munkaerő folyamatos távozását sajnos nem lehet hazafias szónoklatokkal megakadályozni, nem lehet adminisztratív eszközökkel csökkenteni. A hazai munkahelyeknek az egyenlősdi felszámolásával kellene megkülönböztetetten kezelni a valóban jó szakembert, díjazni a tudást, nem a sokszor kétes értékű dokumentumát. Az egyetemeken viszont a minősített fokozat rangjának a visszaállítására kellene törekedni. Megoldást jelentene, ha oktatási intézményeink szerkezetét valamint a tudományos minősítési rendszerünket közelítenénk az európai átlaghoz. Ha a fejlett országokban elterjedt gyakorlatot irányadónak tekintjük, akkor az egyetemek által posztgraduális képzés keretében adományozott doktori (Ph.D.) fokozat és az Akadémia által megitélhető magasabb minősítést jelentő Tudományok Doktora (D.Sc.) fokozat elismertetésére kellene törekednünk a megfelelő követelményrendszer kialakításával. Hazánk és az egyetemek számára több szempontból is hasznos lenne a posztgraduális képzés intézményes megvalósítása, mert ez világszerte az oktatás szinvonalának, és az oktatási intézmény hatásfokának az emelésére vezető legolcsóbb módszer. a képzésben résztvevők aktivitásukat az egyetemi tanszékek kutató munkájában hasznosítanák. a képzésben résztvevők az oktató munkába is bevonhatók, ami az egyetemi oktatógárda számára is segítséget jelentene. a legkíméletesebb és legdemokratikusabb módszer a tanszékek és az oktatógárda elöregedésének a megakadályozására. a fiatalok jelenléte a tanszékek tudományos munkájában, az oktatók aktivitására is serkentőleg hatna. a fiataloknak a szakmai képzés szinvonalára vonatkozó elvárása az oktató gárda kedvező szelekciójára vezetne. Ennek szellemében fel kellene mérnünk, hogy mire vagyunk képesek? Milyen területeken vállalkozhatunk nemzetközi szinvonalú Ph.D. fokozat adására, azzal a megkötéssel, hogy a posztgraduális (doktorandusz) képzés kurzusainak előadását zömében az Universitas oktatói

17

vállalnák? A Ph.D. fokozat odaitélésének joga nem függhet az Egyetemi Tanácstól; ezt a jogot bizonyos mennyiségi és minőségi feltétel (tudományos tevékenység) teljesülése esetén a Minisztériumtól vagy az Államelnöktől lehetne kapni egy kuratórium (MTA bizottság) javaslata alapján. A döntésért a bizottság tagjai névszerint nyilvánosan vállalnák a felelősséget. A tudományos fokozat adományozásának a jogát természetesen el is lehetne veszteni, ha az intézmény a megkívánt szakmai szinvonalat nem tudná biztosítani. A követelményeknek megfelelően a fokozat elnyerésére szánt három-négy év alatt kellene a disszertáció anyagát képező tudományos munkát elvégezni olyan szinvonalon, hogy a védésig legalább két tudományos dolgozat kerüljön közlésre, nemzetközileg elismert lehetőleg angolnyelvű szaklapokban. A védés feltétele természetesen az előírt kurzusok sikeres elvégzése. Az elért érdemjegyek valamint a disszertáció tézisei és megvédésének szinvonala alapján a fokozatot a hagyományoknak megfelelően summa cum laude, cum laude, illetve rite határozókkal lehetne minősíteni. A doktorandusz képzés meghonosítása átformálná egyetemi oktatásunk szerkezetét. A tanszékeken megszaporodnának a jóképességű fiatalok, akik versenyszellemet, élénk szellemi pezsgést hoznának az öreg falak közé. A szinvonalat a nemzetközi megméretés igénye, a munkatempót az adott határidő (3-4 év) diktálná. A tanszékek szakmai összetételében is előnyös változást hozna a képzés bevezetése, mert előbb-utóbb csak azok az oktatók maradnának a tanszékek keretében, akik megfelelő szinvonalú segítséget képesek adni a tézisek kidologozóinak. Célszerűnek látszik az egyetemi oktatás teljes rendszerének a felülvizsgálata, megújítása. Tudatában kell lennünk, hogy a nem indoeurópai nyelvcsaládba tartozó anyanyelvünkből származó hátrányunkat csak a nyelvtanítás hatásosabbá tételével és nagyobb szaktudás nyújtásával kompenzálhatjuk. Az Európához való felzárkózás követelményeként várható, hogy a felvételi vizsgák helyett az egyetemi oktatásban való részvételre az érettségi vizsga eredménye jogosítja majd a fiatalt. Ezzel a joggal lehet élni, de csak az ezzel járó kötelességek teljesítésével. A hallgató szabadsági fokát a piac valószinűleg szűkíti majd, mert ésszerűen csak olyan szakképzésre fog vállalkozni az ifjú egyetemi polgár, ahol a képzés utáni elhelyezkedésre jó kilátása van. Tisztában kell lenni mindannyiunknak (hallgatónak ás oktatónak) azzal a ténnyel, hogy nem a hallgató tesz szívességet, hanem a társadalom hoz nem kis áldozatot a képzés anyagi támogatásakor. Azt már látjuk hova jut egy társadalom, ha tagjai úgy érzik, hogy csak szívességből dolgozgatnak. A középiskolák között tapasztalható szinvonalbeli különbség miatt az egyetemre kerülők szellemi teljesítőképességében érzékelhető eltérésre számíthatunk. Ennek lemérésére nem alkalmas a felvételi vizsga jelenlegi rendszere. Világszerte ezért nagyobb létszámmal indítják az első szemesztert és a kiválogatást az első két év vizsgakötelezettségeire bízzák. Ez esetenként 30-50%-os lemorzsolódást jelent. Az első két év anyaga általános jellegű alapképzést ad. Az itt szerzett szakismeretet a lemorzsolódók is hasznosítani tudják egy olyan piacgazdaságban, ahol nem a bizonyítványt, hanem a megszerzett ismeretekre alapozott tényleges teljesítményt díjazzák. Az alapszigorlati követelményeket úgy kell megszabni, hogy valóban elkülönítse a továbbtanulásra érdemes hallgatókat a gyakorlati területre alkalmasaktól. (A vizsgaeredményeket célszerű lenne lo-l2 ponttal értékelni a finomabb differenciálás érdekében és ezen belül állapítani meg a határértékeket.) A következő 4 félév kurzusai jelentenék a szakmai képzést. A nyolcadik félév végéig négy szakmai szigorlatot kellene letenni, amit az egyetem a B.Sc. szint elérését bizonyító okirattal, illetve biológia, földrajz, kémia, matematika, fizika, stb.szakterületre vonatkozó oklevéllel zárna. A oktatási rendszerben ezek a vizsgák képviselik a második

18

beépített szűrőt. Az előírt és tömbősített formában előadott kurzusok és gyakorlatok elvégzését tanusító érdemjegyek jogosítanának a szakmai szigorlatokra. A kurzusok tömbösítése nem csak a hallgatók, de az oktatók szempontjából is kivánatos, mert így a kutató munkára illetve a doktoranduszok, diplomamunkások vezetésére több időt tud fordítani a szakvezető. A kurzusrendszer egyrészt az áthallgatásokra is lehetőséget ad, de az oktató is előadhatja tömbösítve a kurzus anyagát -ha szükséges- egy másik oktatási intézményben. A kurzusok érdemjegyei és a szigorlatok minősítése alapján lehetne jelentkezni az ötödik évben sorrakerülő diplomamunkára. A diplomamunka elkészítésére, az előírt speciálkurzusok felvételére valamint a védés lebonyolítására egy év áll rendelkezésre, amit kivételes esetben, egyéni pályázat alapján lehetne meghosszabítani. Erre a képzésre tanári oklevéllel rendelkező hallgatók is jelentkezhetnének, ha a vizsgaeredményeik a követelményeknek megfelelnek. A diplomamunkára vállakozó hallgató célszerűen már az előző időszakban is felkészülhet erre a feladatra. Sőt kívánatos, hogy a diplomamunkához kapcsolódó speciális kur-zusok egy részét az egyetemi polgár már a 7.-8. félévben lehallgassa. Elszomorító lenne, ha egy jóképességű fiatal csak a B.Sc. szint elérését bizonyító okirat birtokában gondolna a továbbtanulásra. Arra kell törekedni, hogy az M.Sc. szint kurzusait az egyetem megfelelő összetételű és szinvonalú oktató gárdája, adott esetben kiemelkedő képességű doktoranduszai tartsák. A diplomamunkával M.Sc. szintű (botanikus, zoologus, ökológus, fizikus, fiziológus, gyógyszerkémikus, biológus, mikrobiológus, genetikus, biokémikus, molekulárisbiológus, stb.) diplomát lehetne kapni. A M.Sc. szint követelményrendszerében egyértelműen meg kell határozni a kurzusok és szigorlatok elérendő érdemjegyeinek értékét. Valójában etimológiailag is visszatetsző lenne az elégséges érdemjegyekkel felékesített (M.Sc.) diploma kiadása. Az M.Sc. szintet képviselő diploma megszerzése előfeltétele legyen a posztgraduális képzésre való jelentkezésnek. A képzésben való részvétel feltétele a laboratóriumi férőhely és az ösztöndíj (három-négy év időtartamra) elnyerése. Ez utóbbi feltétel értelemszerűen azt jelenti, hogy ösztöndíj hiányában, de szabad kutatóhely birtokában, önköltségi alapon is részesülhet szakképzésben az arra érdemes hallgató. A vázolt oktatási-képzési elképzelés megvalósulása esetén az Egyetemi Tanács az oktatási intézmény szakmai tekintélyének öregbítése érdekében egyrészt megfelelő tanárok meghívását fogja szorgalmazni; másrészt ezen meghívottak számára a kutató munka végzéséhez szükséges feltételeket is biztosítja. Célszerű, ha egy-egy tanszéken több habilitált tanár működik és a tanszék vezetőjét maguk közül választják. Az egyetemi oktatás szinvonalának gyors emelése az akadémiai intézetekben jelenlevő jólképzett szürkeállomány hasznosításával megoldható lenne. Ezt a tudást az egyetemek oktató-nevelő munkájába szervesen be kell építeni. Kívánatos, hogy az ott dolgozó arra érdemes kutatók habilitált tanárként mielőbb kapcsolódjanak be az egyetem életébe, szükség esetén az alapszintű oktatásba is. Az oktató gárda bővitése céljából külföldi kutató helyekről is lehetne megfelelő szakembert - tanárként - az egyetemeinkre csábítani. Az egyetemre hívott tanárok számára legalább három doktorandusz foglalkoztatására alkalmas leboratóriumi férőhelyet kell biztosítani három személy ösztöndíjával együtt. A folyamatos kutató munkához, az iskolateremtéshez, valamint a nemzetközi szintű oktatáshoz ez nélkülözhetetlen. Jóvátehetetlen következménye lesz annak, ha szűklátókörű szakmai csoportok pillanatnyi érdekeit kielégítendő továbbra is nehezítjük az egyetemek alapkutató tevékenységének fejlődését. Az M.T.A. Intézeteinek egyetemtől független posztgraduális továbbképző intézményekké fejlesztése ugyanis feltenné a koronát az elmult évtizedek

19

tudományszervezési melléfogásaira, "sikeresen" befejezné az ötvenes évek kulturpolitikai tevékenységét, amelynek keretében az egyetemekről száműzve az alapkutató munkát, a kormányzat diplomaosztó hivatallá igyekezett lefokozni a valamikor nemzetközileg elismert felsőoktatási intézményeinket. Az oktatás szinvonalát végül is a piac fogja megitélni a legkevesebb 5-8 év után jelentkező értékitélettel. Addig viszont az Egyetemi Tanács feladata éberen őrködni a képzés mennyíségi és minőségi fejlesztésén. Az utóbbi időben napirenden szereplő elképzelés, az "Universitas magistrorum et scholarium" felélesztése, gyakorlati tevékenységgel való feltöltése, a fentvázoltak végigvitelére kedvező alkalmat teremt. Elkeserítő lenne, ha nemzeti hagyományainkat ápolgatva, "ej ráérünk arra még" jelszóval most sem lépnénk és ezt a lehetőséget is elszalasztanánk. Szentirmai Attila

20

FELSŐOKTATÁSUNK SZEREPE A KÖZOKTATÁS FEJLESZTÉSÉBEN Hazánk gazdasági felemelkedésének előfeltétele az értelmiségi réteg, a kiművelt emberfők minőségi és mennyiségi jellemzőinek a javulása. Európához való felzárkózásunk nehezen képzelhető el, ha az ezer lakósra számolt felsőoktatási képzésben résztvevők arányával csak Albániát előzzük meg. Sajnálatos, hogy kevés kivétellel a képzés szinvonalára sem lehetünk túl büszkék. Ha önelégültségtől vezettetve ("Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita.") halogatjuk tennivalóinkat, akkor nagyon könnyen a leszakadó csoportban emésztgethetjük majd magunkat. Nem vitatható, hogy az átlag műveltség növelése, az objektív itéletalkotásra képes polgárok létszámának a kritikus érték fölé emelkedése, a humanista gondolkodású intellektuel réteg számszerü növekedése a demokratikus társadalmi rendszer működőképeségének a feltétele. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor néhány száz év mulva Európa történelmében a magyarok jelenléte a Kárpátmedence közepén illetve a Balkán határán, átmeneti epizódként kerül majd említésre. (Klemens Metternich mondta volt: "A Balkán a Burg küszöbénél kezdődik.") Tőlünk függ, hogy ne így legyen! Az áhított kulturális felemelkedés, - mert másról reálisan nem álmodhatunk,- itt és most nem a frázisok hangoztatásával, nem hamvában holt végre nem hajtható határozatok meghozatalával, hanem egy átgondolt megalapozott koncepció következetes megvalósítása útján érhető el. A Kárpátmedence legműveltebb népévé kell válnunk. Számunkra nincs más alternatíva, mert különben elsűllyedhetünk a kölcsönös gyűlölködés mocsarában és nem valószínű hogy "a sírt, hol nemzet sűllyed el" valóban könnyező népek veszik majd körül? Humánumról és műveltségről van szó, nem civilizációról (szándékos megkülönböztetés!), mert a civilizáció nevében végrehajtott szörnyűségekről a história bőséges adattal szolgál. Nemzetünk műveltségét csak a közoktatás szinvonalának és a hatásfokának a monoton növelésével emelhetjük a kívánt szintre. Az emberi erőforrások fejlesztése a nemzet felemelkedésének az egyetlen járható útja. Az egyetlen biztosan megtérülő, olyan befektetés, amelyre nem lehet ráfizetni. A megtérülés mértéke és határideje függ a végrehajtandó program kidolgozottságától és a gyakorlati megvalósítás szinvonalától. Kulcsfontosságú kérdés az oktató gárda szakmai és erkölcsi szinvonalának valamint a létszámának a feladatok által meghatározott szintre emelése. Az új oktatási TÖRVÉNY az ujjáélesztett Országos Köznevelési Tanács fontos feladatává tette a pedagógusokra vonatkozó szakmai és erkölcsi követelmények kidolgozását. El kell érnünk, hogy a középiskoláinkból kikerülő érettségizettek általános műveltsége, az elméleti és a gyakorlati tudásuk bővítésére irányuló késztetés az értelmiséggé válás útjára irányítsa őket. A nemzeti alaptantervnek a tömeges értelmiséggé válást kellen megcélozni. A szakképzést a felsőoktatási intézményekre kellene bízni. Esélyegyenlőséget csak az érettségi vizsgák követelményrendszerének egységesítésétől remélhetünk. A megjelenő zsenik kiemelését ez nem akadályozná, viszont nem okozna oly sok kiábrándulást és csalódást az egyetemre kerülők körében. Hogyan érhető ez el? A tanárképző intézményeink felelőssége vitathatatlan. Olyan minőségi követelményeket kielégítő fiatal pedagógusokat kell kibocsájtani évről-évre az intézmények kapuin, akik ezt a feladatot jó példával, erkölcsi tartással és szaktudással felvértezve maradéktalanul teljesíteni tudják. Ennek a feladatnak a megoldásában jelentene segítséget a Tanárképzési Kollégium, amely meghatározná a tanárképzésben való részvétel illetve a tanári oklevél elnyerésének a feltételeit.

21

-Orvosi, mentális alkalmassági vizsgálat értékelése., -Irásbeli magyar nyelvvizsga a fogalmazási készség és a helyesírás szinvonalának a minősítése céljából. Itt csak jeles eredmény fogadható el. -Retorikai, kommunikációs képesség vizsgálata; véleményezése. [A fenti szaktárgyak oktatására a lektorátus (igény esetén) vállakozik, de nem számolható el kredit pontként] -Tanári oklevél csak két félév vezetőtanári ellenőrzés mellett végrehajtott tanári tevékenység (heti hat-nyolc óra effektív tanítás) minősítése alapján adható. A minősítés a vezetőtanár és a tanárképzési kollégium ellenőrzést végző megbízottjának a feladata. Kétszakos tanárjelölt esetében egy-egy szakra fél éves oktatási gyakorlat is elegendő.] -Az oklevélért szóbeli államvizsgát kell tenni, amihez belépőül kötelező egy szakmai (módszertani) jellegű és egy pedagógia jellegű dolgozat elkészítése. A dolgozat témáját a tanárképzési kollégium adhoc bizottsága hagyja jóvá és bírálja el. A két féléves gyakorlótanítás megkezdésének feltételei: A szakmai kiképzés sikeres befejezéseként, a B.Sc.equivalens (alap) szakdiploma megszerzését kell lehetővé tenni. Egy-egy szakból legalább 100 kp összegyüjtése. Kredit pontot csak vizsgával záruló, osztályozott kurzusért lehet elszámolni. A tanárjelöltek számára előírt 2 alapvizsga és 3-4 szigorlat letétele legalább 3.5 átlaggal teljesítendő. A szakmai záródolgozat (irodalmi összefoglaló) elkészítése és sikeres megvédése 2x10 kp értékben legalább 3.5 átlaggal. A gyakorló tanítás megkezdésének a feltételeként legalább két féléven keresztül a továbbiakban felsorolt feladatokat kell teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy a tanárképzés minimálisan két éves elfoglaltságot jelent. A felsorolt tanulmányok természetesen a szabad tárgyválasztás lehetőségeit kihasználva már a harmadik szemesztertől megkezdhetők. Ez lehetővé teszi öt év alatt a tanulmányok befejezését. -Pedagógiai pszichológiai gyakorlatokon való részvétel 6 kp. -Pedagógiai elméleti képzés 8 kp -Szakmódszertani gyakorlati képzés 8 kp. -Oktatástechnikai gyakorlat 4 kp -Gyakorló iskolában eltöltött hospitálás és gyakorló tanítás 3okp -Állami nyelvvizsga, lehet az angol, illetve a környező országokban használt hivatalos nyelv.[Az egyetem biztosítja a nyelvtanulás lehetőségét, de nyelv elsajátításáért nem jár kredit pont.] -A vizsgával igazolt nyelvtudás fenntartására szolgáló gyakorlatokon való részvételért viszont hat féléven keresztül felszámítható 1-1, összesen 6 kredit pont az értelmiségi modul terhére. -Az értelmiségi modul 24 kp-ja a tanárképzés szempontjából kiemelt jelentőségű. Tudatában kell lennünk, hogy ez hosszú távú program, a mai befektetés eredménye 15-20 év mulva jelentkezik, de attól kezdve már évente növekvő jellegű lesz. Ha erre nem vállalkozunk, akkor tovább fog folytatódni az értelmiségünk kiáramlása a széles világ olyan területei felé, ahol igényeit megközelítő életformát és szakmai megbecsülést sejt. Az elmult korszakban soha ilyen mértékben nem függött hazánk sorsa a magyar felsőoktatási intézmények, köztük Egyetemünk aktivitásától, eredményes müködésétől. A középkor, de különösen az ipari forradalom óta az egyetemek [UNIVERSITAS MAGISTRORUM ET SCHOLARIUM] feladata az évenként megjelenő korosztályok tehetséges képviselőinek a kiválasztása, majd pedig az ő testi és szellemi adottságaiknak a társadalom számára hasznosítható tudássá fejlesztése.

22

A felgyorsult technikai fejlődés szakember igényeit kielégítendő az egyetemek világszerte bölcsész jellegük háttérbe szorításával- a műszaki értelmiség képzésének a feladatára vállalkoztak. A specializáció irányába tolódott oktatás az értelmiséggé fejlődést akadályozta. Az elmult évtizedekben kialakult uralkodó osztály (réteg) megelégedéssel fogadta ezt a visszafejlesztési koncepciót. Tette ezt saját jólfelfogott érdekében, hiszen a gondolkodó ember helyett az önálló itéletalkotásra képtelen, az utasítások végrehajsítására idomitott, "haladó értelmiség" jelzővel felékesített és a nagy számban létesített diplomaosztó intézmények szakismeretet igazoló okiratával ellátott középosztályra volt szüksége. Nyilvánvaló, hogy az értelmiségi kategória nincs egyetemi diplomához kötve. Sajnos a jelszavak által a társadalomba sulykolt szemlélet sokak fejében ma egyenlőségjelet tesz a két fogalom közé. Összemossa az autóért és nyaralóért robotoló szellemi kényszermunkások népes táborát a valóban értelmiségi létre törekvők csoportjával. Ha elemezzük az értelmiségi kategoriába sorolható személy ismérveit, - megállapítható, hogy valójában csak értelmiségi létformáról beszélhetünk. E létforma képviselője a szellemi és a fizikai képességeinek szüntelen fejlesztésében, a tudása gyarapításában talál kielégülést. A saját sorasának alakításában való szerepvállalás, a szellemi és fizikai tudásának a bövülésével elérhető sikerélmények jelentenek igaz örömet számára nap mind nap. A Homo sapiens névre méltó személy számára a "carpe diem" mondandója egyértelmü: "Amivel ma fejlesztheted a képességeidet azt ne halaszd holnapra." A szakbarbár képzéssé fajult egyetemi oktatás a "haladó értelmiség"-gé nevelés céljából a szaktárgyak mellé értelmiségi modulként bevezette a dialektikus materializmus és a marxizmus-leninizmus kötelező tanulmányozását. Az egyetemi oktatásban bekövetkező egészségtelen fordulat hamarosan átterjedt a középiskoláinkra is. A teljesen meggondolatlanul bevezetett és ma is meghatározó jelleggel romboló egyetemi felvételi rendszer tartós mőködtetése az általános műveltséget képviselö ismeretek elsajátításáról már a középiskolában leszoktatta hazánk ifjúságát. Erre még rátett néhány lapáttal a fakultáció mechanikus, voluntarista bevezetése. Kétségtelen tény, hogy az elmult évek oktatási rendszerét minősítő tanulmányi versenyekkel már tizenéves specialistákat sikerült előállítani, de az emberi értékeket megbecsülő személyiség, a környező világ szellemi és anyagi értékeit egészként szemlélő, gondolkodó, alkotásra nevelt homo sapiens tömeges kialakítása háttérbe szorult. Szerencsére ezidáig egyrészt nem sikerült teljesen kiirtani a pedagódus társadalomból a gondolkodó, kulturára szomjazó, széleslátókörü, belsőleg késztetett hivatástudattal tevékenykedő, kreatív embert nevelő tanárokat, tanítókat. De nem sikerült teljesen felszámolni a családi környezet személyiségformáló szerepét sem. Ennek az eredménye, hogy ma még fellelhetők a magyar társadalomban azok a tartással rendelkező, itéletalkotásra képes személyek, akiket egyetlen demokratikus államrend müködtetése sem nélkülözhet. Néhány évtizednyi gyakorlat kiirtotta a szellemi teljesítmény megbecsülését. A tudástól, képzettségtől remélt anyagi haszon, -hiszen mondatott, hogy a tudás az hatalom- kedvezett a szük területre specializálódó szakember példaképpé válásának. Jelenleg gyakorlatilag minden szakterületen az anyagi lehetőségek által behatárolt szinvonalon túltermelést folytatunk. A szabályzók, a fejkvóta rendszer ezt követeli a felsőoktatási intézményektől. Mi az eredmény? A termés java külországban hasznosítja képességeit. A rendszer a többre törekvő értéket teremtő réteget kizsilipelve megszabadul a számára zavaró izgága elemektől. Ezen csak a szelekció érvényesítésével lehetne változtatni, amit a piaci hatásoktól mentesített állami szerkezetben nehéz megvalósítani. Az értelmiségi kategória társadalmi megbecsülése csak az ilyen létformát választók tömeges megjelenése esetén remélhető. Addig csak naív különcöknek tekinti a többség.

23

Az egyetemeknek az értelmiséggé válás folyamatát kellen elősegíteni és a szakember képzésre szánt anyagi lehetőséget csak az arra érdemes személyek képzésére használni. Ha ma elkezdjük, akkor 20 év mulva már észlelhető lenne a különbség a Kárpátmedence közepén. A pedagógus kiválasztása lehetne az első lépcső, mert a szellemi teljesítmények megbecsülésére való nevelést az iskolában kell kezdeni. A kisdiák a tanítóban, később a tanárában keresi a példaképet. Az értelmiségi létforma értékeit sokak számára ő közvetíti. A müvelt emberhez méltó erkölcsi értékrend társadalmi elfogadtatása közvetlenül nem az EGYETEM feladata, mert azt a mindenkori gazdasági viszonyok alakítják, de az elvárható, hogy - kristályosodási gócként,- az Oktatási Intézmények példát mutassanak az értékrend és az emberi együttélés örök normáinak kialakításában és elfogadtatásában, az értelmiségi életforma népszerüsítésében. Kétszáz év késéssel talán a Kárpát-medence közepén, -a Balkán és Európa határán is megindulhat a forradalmi eszmék ("liberté, égalité, fraternité") térhódítása. -ami a képességek kifejlesztésének szabadságában, -az esélyek és a megméretés egyenlőségében, -egymás baráti megbecsülésében jelenhet meg. (Csak annyi megbecsülést másoknak, amit magadnak kívánsz!)

Ahogy egy TTK-s látja Debrecenben 1990 december 5-én.

24

UNIVERSITAS mint jövőkép Reform-koncepció "EURÓPA ÉS A FELSŐOKTATÁSUNK" címmel. Ajánlom mindazoknak, akik felelősséget éreznek hallgatóinkért és azUniversitas-ok, köztük az UNIVERSITAS DEBRECINENSIS formálásakor tenni is akarnak valamit az eljövendő generációkért.

“Az oktatás szinvonalának emelése nélkül megoldhatatlan feladatnak tűnik az oktatás szinvonalának az emelése." Ez a mondat (circulus vitiosus) nem fogalmazási hiba, hanem a valós helyzetből levont következtetés. Az egyetemi oktatógárda felfrissítésére kiírt pályázatokra érkező jelentkezések szakmai szinvonala mutatja az elmúlt évtizedek kontraszelektáló hatását. Hazánk gazdasági felemelkedésének előfeltétele az értelmiségi réteg, a kiművelt emberfők minőségi és mennyíségi jellemzőinek javulása. Európához való felzárkózásunk nehezen képzelhető el, ha az ezer lakosra számolt felsőoktatási képzésben résztvevők arányával csak Albániát előzzük meg. Sajnálatos, hogy kevés kivétellel a képzés szinvonalára sem lehetünk túl büszkék. A középkor, de különösen az ipari forradalom kiteljesedése óta az UNIVERSITAS MAGISTRORUM ET SCHOLARIUM feladata az évenkint megjelenő korosztályok tehetséges képviselőinek a kiválasztása, majd pedig az ő testi és szellemi adottságaiknak a társadalom (nemzetgazdaság) számára hasznosítható tudássá fejlesztése. A munkaerkölcs és a társadalmi morál megteremtése nem az EGYETEM feladata, mert azt a mindenkori gazdasági viszonyok alakítják, de elvárható, hogy az autonómiára hivatkozva, — mint kristályosodási góc — az OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK példát mutassanak az értékrend és az emberi együttélés örök normáinak kialakításában és elfogadtatásában. Ebből következően eredményre csak akkor számíthatunk, ha az UNIVERSITAS minden polgárára, tanárára és diákjára egyformán érvényessé válik a kiválogatódás elve. (Nem felűlről irányított kiválogatás.) Kétszáz év késéssel talán a Kárpát-medence közepén is megindulhat a forradalmi eszmék -"liberté, égalité, fraternité"- terjedése. Ami a képességek kifejlesztésének szabadságában; Az esélyek és a megméretés egyenlőségében; Egymás kölcsönös baráti megbecsülésében jelenhet meg. (Csak annyi megbecsülést másoknak, amit magadnak kívánsz.) 1. A valós értékrend kialakulásának az elősegítése Egy társadalom eredményes működéséhez a valóságot tükröző értékrend alapfeltételnek tekinthető. Ez az értékrend a piaci körülmények között spontán kialakul, ha mesterségesen nem akadályozzák, ha a piac szerepét érvényesülni hagyják. Jelen helyzetünkben, mivel a piacgazdaság is csak alakulgat, talán célszerű volna segíteni a fejlődést, megkönnyíteni az értékrend kialakulásának folyamatát. A lemaradásunk csökkentése érdekében a spontán lejátszódó folyamatokat katalizálva segítenünk kell az Európához való közeledést ezen a területen is. Célszerű volna az oktatási és minősítési rendszerünket is átformálni; a létezőt közelíteni a működőhöz, a nemzetközileg elfogadotthoz. Ezért néhány alapelvet kellene rögzíteni: 1.) A gimnáziumi érettségi bizonyítvány a valóságnak megfelelően számszerűsítse a diák szellemi teljesítményét, az általános műveltség alapjainak az elsajátításában elért szintet. Ennek előfeltétele, hogy az érettségi tárgyakat ne válasszák a diákok, hanem egységesen a magyar, a történelem, a matematika, a fizika, egy idegen nyelv és egy szabadon választható tárgy legyen. Ez utóbbi akár egy második idegen nyelv is lehet. 2.) Egyetemi polgárrá válás nem kötelező, viszont akik önként egyetemi polgárnak tekintik magukat (oktatóként vagy hallgatóként), azok számára a praeceptum kötelező érvényű.

25

3.) Tudatosítani kell, hogy a hallgató egyetemi polgárként nem a társadalomnak tesz szívességet, hanem a társadalom segítségével és támogatásával fejleszti képességeit olyan szintre, amely anyagi előnyöket és társadalmi elismerést hoz számára. 4.) Helyes ösztöndíj-politikával az oktatási egység kimenetén megjelenő kiképzett szakemberek mennyísége és minősége a társadalom számára kedvezően befolyásolható. Ezért állami ösztöndíjjal főleg meghatározott szak-diploma megszerzését célszerű támogatni. 5.) A szabad tantárgyválasztás minden hallgatónak olyan joga, amelyet maradéktalanul csak a saját anyagi felelősségére érvényesíthet. Eléggé ellentmondásos lenne állami ösztöndíjjal támogatni a munkanélküliek létszámának növelését, illetve fokozni a kiképzett szakemberek elvándorlását. Hazánk szűkös anyagi lehetőségeit nem gazdaságos a Lajtán-túli intézmények szakemberszükségletének a kielégítésére fordítani. 6.) A felsőoktatásban részesülők képzettségük szintjének megfelelően a minősítés három fokozatát nyerhessék : Alapoklevél (B.Sc. equivalens) Diploma (M.Sc. equivalens) Doktori diploma (Ph.D. equivalens) Ezt az Universitas által adható három fokozatot kellene európai szintre emelni, az ország minden felsőoktatási intézményére kötelezően előírandó követelményrendszer elfogadtatásával. (Nem az elnevezés, hanem a tartalom a lényeg.) 7.) A negyedik szintet, a Tudományok Doktora fokozatot erkölcsi elismerésként a Tudományos Akadémia szakmai gremiuma adja a kiemelkedő tudományos eredményért, iskolateremtő aktivitásért. A fokozat anyagi elismerése ne az Akadémia, hanem — ha valódi tudás áll mögötte — a munkahely feladata legyen! Az Akadémia a nemzetközi rangját és a grémium a bonitását azzal tudja emelni, ha meggondoltan adja ezt a fokozatot. 2.) A három szintű minősítési rendszer A képzettség szintjének dokumentálására, a követelményrendszer európai normákhoz való közelítése céljából a világszerte elfogadott és az alaptézisek közt említett három lépcsős egyetemi fokozat rendszer (B.Sc., M.Sc., Ph.D.) bevezetése látszik a legelőnyösebbnek, mégpedig azért, mert az elemei már ma is működnek hazánkban, ha nem is mindíg kifogástalanul. A három fokozat egymásraépülése miatt a magasabb fokozat csak az alacsonyabb fokozat követelményeinek a sikeres teljesítése után nyerhető el. A magasabb szinthez szükséges pontok gyüjtésére természetesen már az alacsonyabb szint teljesítése közben is lehetőséget kell adni, ami végül a képzési idő rövidítésében jelentkezhet. Az ALAPOKLEVÉL (B.Sc) 180-200 szorgalmi pont teljesítését igényli. Ez hat-hét szemeszter alatt kényelmesen összegyüjthető. A DIPLOMA (M.Sc) 300 ponttal és a diplomamunkával nyerhető el. a szinvonal érdekében a kisérleti munkát célszerű már az alapoklevél megszerzése közben elkezdeni és a szaktárgyakat ennek megfelelően választani. A DOKTORI (Ph.D.) fokozathoz (összesen) 400 pont összegyüjtése valamint a disszertáció tématerületét érintő 2-3 angol nyelven megjelent közlemény szükségeltetik. A pontszámok értéke: l pontot jelent 7 óra előadás vagy 14 óra gyakorlati képzés. A szorgalmi pont természetesen csak a vizsga sikeres letételével válik érvényessé. A fentieken kívül l pontot jelent két szakmai kirándulással vagy üzemlátogatással töltött nap, 15 pontot a szakirodalmi összefoglaló készítése és 50 pontot a diplomamunka elkészítése.

26

3. A követelményrendszer kialakítása Az Universitas által adható három minősítés követelményrendszerét úgy kell megállapítani, hogy az a specializáció irányába terelje a tanulni vágyó fiatalok aktivitását. A tanszabadság a fokozatok szintjétől függően egyre nagyobb mértékben érvényesülhetne. A követelményrendszer ugyanis csak az egységesen kötelező vizsgákra és a teljesítendő európai normáknak megfelelő szorgalmi pontszámra vonatkozna. (Példaként a TTK biológiai szakterületén kialakítható lehetőség mellékelve.) A Természettudományi Karon például a fentiek értelmében a szakterület széleskörű ismeretét dokumentáló Vegyész, Fizikus, Matematikus, Biológus, Gyógyszerész, Geológus, Geografus stb. ALAPOKLEVELET (B.Sc.) lehetne szerezni. A DIPLOMA már a specializáció irányába mutatna. Ezért az okleveles biológusok Botanikus, Zoológus, Ökológus, Mikrobiológus, Genetikus, Biokémikus, stb. diplomamunkát készíthetnének az OKLEVÉLÉRT, a tudományok mestere (M.Sc.)fokozatért. A DOKTORI (Ph.D.) fokozat megszerzése azután további specializálódásra adna lehetőséget az Állat-, Növény-, Humán-fiziológus, Anatomus, Taxonomus, Ornitológus, Bakteriológus, Entomológus, Mikológus, Immunológus, Virológus, stb. szűkebb szakterületre. Az egyes fokozatok követelményrendszerét az európai normákhoz igazítva az Egyetemek és az Akadémia nemzetközileg elismert szakértőiből álló Akkreditáló Bizottság határozná meg, mégpedig minden magyar felsőoktatási intézményre vonatkozó hatállyal. Ez a Bizottság folyamatosan ellenőrizve az oktatás és a számonkérés szinvonalának alakulását, akár a fokozatadás jogának megvonását is kezdeményezhetné. A követelményrendszer egységesítése országos szinten és az oktatási rendszer összehangolása valamint a szinvonal közelitése megteremtené a lehetőséget az áthallgatásra, amiről ma csak beszélünk. A mellékelt (biológus) képzési tervezet feltételezi az országos összefogás létrejövetelét. Az önelégültséget félretéve fel kell ismernünk, hogy hazánk felsőoktatási intézményeinek befogadó és kibocsájtó képessége összeségében is alig éri el egy jobbnevű európai egyetem méretét. Be kell látnunk, hogy a hazánkban működő 25 felsőoktatási intézmény külön-külön képtelen biztosítani azt a kurzus választékot, amit egy európai Universitas ajánl. A választható tárgyak kínálata egy-egy oktatási intézményen belül korlátozza a meghirdetett tanszabadságot. A szaktárgyak választéka és szivonala úgy emelhető, ha az oktatási intézményeinkben meghirdetett kollégiumok ill. kurzusok felvételére kölcsönösen lehetőséget adunk. Ezért szükségszerű a hazai oktatási intézmények képzési technikájának és a szinvonalának az összehangolása. A felsőoktatási intézményeken kívül az MTA Intézeteiben és a különböző ipari jellegű Kutatóintézetekben meglevő tudást is célszerű lenne az oktatási feladatok ellátására, bővítésére hasznosítani. Az alapkutató munka társadalmi hasznosulása így látványos bizonyítást nyerne. Távolabb tekintve, a nemzetközi kompatibilitás megteremtése esetén lehetőség nyílna a határon túli egyetemeken gyüjtött pontok beszámítására is 4. Az oktató munka és a számonkérés El kell érnünk, hogy az oktatásra fordítható idő két félévre, ezen belül az őszi és tavaszi félév közepe táján beiktatott szünettel négyszer 7 hetes periódusokra osztva álljon az oktatók és a hallgatók rendelkezésére. A hallgatóknak és az oktatóknak a szorgalmi periódushoz való jogát csorbítani nem szabad. Vizsgázni csak a fél éves szemesztert követő 5-6 hetes vizsgaperiódusban, esetleg az őszi vagy tavaszi szünetben lehetséges. A fennmaradó l0-l2 hét a kötelező üzemi gyakorlatra, esetleg rövidebb kurzusok, szakmai kirándulások szervezésére használható. Célszerűen az oktatás már eddig kialakult és gyakorolt formáit kellene rendszeresíteni, illetve tovább fejleszteni:

27

FŐKOLLÉGIUM: Általában több, de legalább egyféléves, heti két órában előadott alapozó jellegű ismeretek közlése. Az első két évben ez az oktatási forma uralkodó jellegű. Az ismeretek folyamatos elsajátítását zárthelyi dolgozatok dokumentálják. Jó átvezetést jelent ez a forma a középiskolában elsajátított tanulási gyakorlattól az egyetemi oktatási és tanulási rendszer felé. Például: Általános kémia, Növényszervezettan, Állatélettan, Általános mikrobiológia, Szerves kémia, A biokémia alapjai, Genetika stb. kerülnének így előadásra. Párhuzamosan nem célszerű három szaktárgynál több felvétele SZAK-KOLLÉGIUM: Egy-egy szűkebb szakterület részletesebb ismertetése(l0-25 óra). Az anyagot célszerű egy negyedévre, esetleg egy- két hétre sűrítve előadni. Az ilyen jellegű előadások az első szemesztertől kezdve fokozatosan szaporodnak. A negyedik szemesztertől a féléves tárgyakként megjelenő oktatási formát célszerűen felváltja a rövidebb, koncentráltabb, tömbösített ismeretközlés, amelynek elterjesztése kívánatos. (Ilyen tömbösíthető anyag például: Bioenergetika, Szabályozási mechanizmusok, Fehérjeszintézis, Bakteriológia, Mikológia, Virológia, Hidrobiológia, Halak, Izeltlábuak, Madarak, Emlősök, Algák, Egyszikűek, Nyitvatermők, Embertan, Etológia, Evolució, Populáció-genetika, stb.) A tömbösitett oktatási forma nem csak a hallgatók, de az oktatók szempontjából is előnyös,mert mint témavezetők ez esetben a diplomamunkások és a doktoranduszok irányítására több időt fordíthatnak. Előnye még a módszernek, hogy a hallgatók számára megteremti az áthallgatás gyakorlati lehetőségét. További előnyként említhető, hogy a tömbösített anyagot az oktató,— ha szükséges — előadhatja egy másik oktatási intézményben is. (Az áthallgatás lehetősége programként minden tanügyi előterjesztésben szerepel, de a passzív rezisztencia akadályozza megvalósítását.) GYAKORLATOK (Kurzusok): Az első félévek gyakorlati készséget fejlesztő alapozó laboratóriumi tevékenysége a negyedik, ötödik félévtől a gyakorlati képzéssel összekötött ismeretközléssé módosul. Ezért célszerűen (25-60 óra) 2-4 hétre tömbösítve kerülnek lebonyolításra azok a kurzusok, amelyeknek a felvétele a hallgatók folyamatos felkészülését igényli. A rendelkezésre álló idő ugyanis magában foglalja a kurzus anyagának elsajátítását igazoló érdemjegy megszerzését is. SZEMINÁRIUMOK (minősített oktató jelenlétében, illetve vezetésével a hallgatók aktivitását kell hasznosítani a vizsgára való felkészülésre Az egyetemi képzésben fontos szerepet kap a végzett munka számonkérése. A minősítést célszerű a vizsgázókat rangsorolva hagyományos érdemjegy megajánlásával végezni, a hallgató teljesítményét jeles(5), jó(4), közepes(3), elégséges(2), elégtelen(1) jeggyel értékelni. 5. Az egyetemi tanulmányok megkezdése Egyetemi polgárrá válás feltételeként előbb-utóbb el kell jutnunk oda, hogy az egyetemi tanulmányok folytatására egy középfokú állami nyelv-vizsga és az érettségi vizsga 4.fölötti eredménye jogosítsa a fiatalokat. (A jelenlegi felvételi mechanizmus nem tölti be a tőle várt szelekciós feladatot, ezért továbbfejlesztése sem javasolható.) A nyelvismeret megkövetelését indokolja a természettudományok területén az a tény, hogy a diplomához szükséges szigorlatok anyaga főleg angol nyelven érhető el. A német nyelvterületen is ezt az olcsóbb megoldást választják. Az M.Sc. fokozat szakkönyveit például nem fordítják le, sőt sok esetben már az alapozó képzés kurzusainak segédkönyveit is az USA-ból szerzik be jutányos áron. A középiskolák szinvonalában meglevő különbség miatt az egyetemre kerülők szellemi teljesítőképességében is jelentős különbségekkel számolhatunk. Nem egy esetben néhány szemeszter lehallgatása és az elért vizsgaeredmények értékelése szükséges ahhoz, hogy kiderüljön a hallgató szakmai alkalmatlansága. Ennek viszont az ellentéte is igaz; talán éppen a középiskolák gyenge szinvonala miatt jóképességű fiatalok nem kerülnek egyetemre. Mindezeket végig gondolva, célszerű nagyobb felvételi létszámmal indulni, majd közben lemorzsolni az

28

alkalmatlanokat. A tantervet és az egészséges szelekciót elősegítő vizsgakövetelményeket úgy kell összehangolni, hogy az önként eltávozók hasznosítható tudással rendelkezve kereshessék helyüket a nemzetgazdaságban. Ennek érdekében a tantervet modulszerűen egymásraépülő egységekbe rendezve olyan követelménnyel kell összeállítani, hogy az első négy szemeszter a további szakmai fejlődést alapozva a választott szakterület műveléséhez elegendő alapot adjon. A mellékelt biológus (B.Sc.) tantervi vázlat ezt példázza. Az elsajátítandó ismeretanyag mennyíségét és a vizsgakövetelményeket úgy kell megszabni, hogy az ötödik szemesztert gyakorlatilag csak azok kezdjék meg akik a B.Sc. szint elérésére képesek. Elégséges szintű szigorlattal (alapvizsgákkal) ne lehessen az ötödik szemeszterre beiratkozni. (A negyedik szemeszter után nem célszerű bizonyítványt adni, csak az indexben elért teljesítményt igazolja az Egyetem. Az értékelést bízzuk a munkahelyekre.) A Főiskolák és az Egyetemek között talán itt lehetne bizonyos kapcsolatot találni. A Főiskoláknak három év alatt kellen elérni a hallgatóik tudás szintjében az egyetemek alapvizsga szintjét. Ez alatt lehetne pótolni a nyelvtudásbeli fogyatékosságokat. A Főiskolák fennmaradását az indokolja, hogy jelenleg a középiskolai oktatás sok esetben olyan gyenge, hogy a magasabb szinvonalra törekvő egyetemi követelményrendszer megszilárdulása esetén a felvett fiatalok nem kis hányada csupán az előélete miatt az első években elvérezne. A főiskolák ezen lemaradás felszámolásában hézagpótló szerepet játszhatnak. Arra kell törekedniük, hogy a kezdetben középiskolás oktatási stilus már a második évben közeledjen az egyetemi rendszerhez, a harmadik év pedig már feleljen meg annak. Így a nyelvtudásbeli hiányosságok felszámolása után várható, hogy a legjobbak a Főiskolán töltött évek után képesek lesznek akár az egyetemi alapvizsgák letételére is, ami lehetőséget ad számukra az egyetemi tanulmányok folytatására, majd az oklevél megszerzésére. (Tapasztalataim szerint jelenleg a főiskolai vizsgáik elfogadásával átkerült hallgatók az egyetemen általában gyenge teljesítmányt nyújtanak.) Távolabbi célként a Főiskoláink az egyetemi rendszerbe integrálódva, akár B.Sc. szintű képzésre is fejleszthetők. Az Akkreditációs Bizottságnak fokozottan ügyelni kellene arra, hogy adott esetben a Főiskola csak olyan szakra adhasson (B.Sc.) oklevelet, amelynek technikai és szellemi feltételei maradéktalanul megvannak. Ennek érdekében törekedni kell arra, hogy a Főiskola tanárai egyetemi diplomával és Ph.D. fokozattal rendelkezve szinvonalas alapkutató tevékenységet folytassanak. 6. Az alapoklevél kiadása (B.Sc. fokozat elnyerése) Az alapvizsgát(szigorlatot) követő szemeszterek kollégiumai és kurzusai jelentenék az egyetem által nyújtható szakmai képzést. Az alapoklevélért a hatodik félév végéig összesen hat szakmai szigorlatot (ebből 3 alapvizsga) kellene letenni. A kötelezően előírt vizsgák és a gyakorlatok sikeres elvégzését tanusító jegyek jogosítanának a szakmai szigorlat letételére. (Lásd a Biológus Alapoklevél elnyerésének feltételei című mellékletet). Természetesen lehetőséget kell adni a szigorlatok letételére a 7. illetve 8. szemeszterben azok számára akik az áthallgatások, valamint a nem optimális tárgyválasztás miatt vagy bizonyos kurzusok ismétlése miatt lemaradtak. (A gyakorlati kurzusok esetében ugyanis nincs utóvizsga, csak ismétlés.) A lemaradás természetesen nem zárja ki eleve a hallgatót az M.Sc. szintért folytatandó tanulmányokból. A Kari Tanács által összeállított tananyag és a Rektorok Tanácsa által elfogadott országos érvényű követelményrendszer szelektív hatású vizsgáinak sikeres teljesítését igazoló okmányban — az alapoklevélben — az equivalenciát dokumentálandó, a nemzetközileg elfogadott megjelölésként a B.Sc.-t is fel lehetne tüntetni. A hallgató eredményes munkáját tanusító és a szakterületre is utaló okirat (biológus, vegyész, fizikus, matematikus, geografus magyar vagy idegen nyelvszakos, történész, pszichologus, közgazdász, stb.) mellékletként a szigorlati eredményeket is tartalmazhatná. Ilyen kis országban mint Hazánk a B.Sc. szint specializálása

29

nem előnyös az elhelyezkedési lehetőségek miatt. Az érettségiző fiatal nem mindíg méri fel reálisan a helyzetet, az elhelyezkedési lehetőséget. A korai és túlzott specializáció az elhelyezkedési nehézségek miatt sok esetben a képzett szürke állományt külföldre kényszerítené. (Egyébként a magyar szakemberek külföldön éppen széleskörű alapképzettségük miatt sikeresek!) 7. Szaktanár képzése Az ország jövője szempontjából kiemelt figyelmet kellene erre a területre fordítani. Az eljövendő generációk jövője szempontjából nem ártana a középiskoláinkban fellelhető gyenge oktatókat jólképzett, hivatástudattal dolgozó tanárokra cserélni. Éppen az iskolai lehetőségek és igények ismeretében nem tartom szerencsésnek az egyszakos tanárképzés szorgalmazását. Hazánk jövője és a pedagógusok jobb elhelyezkedési esélyei céljából a két szakos, ezen belül egy főszakos tanárok képzésére kellene törekedni. A főszakot itt a Diploma (M.Sc. szint) jelenthetné. A szaktanárjelöltek számára a B.Sc. fokozat megszerzését, annak belső minimális magját képező szigorlatokat kötelezően előírnám. Természetesen a tanári pályára törekvő hallgatók a szabadon választható kollégiumokat és kurzusokat már kezdettől fogva a hivatásuknak megfelelően válogatnák. A tanárképzés mindkét szakból vizsgatanítást magábafoglaló államvizsgával zárul. A biológia után érdeklődők számára a biológia-kémia szakos tanárképzés látszik a legszerencsésebb párosításnak, mert a biológia modern szemlélete a kémiai alapok ismeretére építkezik. Ha más szakokkal párosítjuk, akkor a kémiai alap megszerzése a kredit pontok abszolút számát növeli, a mellékletben + jelölés. gül. (Nyugat-Európában sokszor párosítják a biológiát idegen nyelvekkel; Németországban például angol illetve francia szakkal. Ezek a hallgatók kötelezően külön kémia kurzusokat és kollégiumokat vesznek fel.) 8. A diploma kiadása - (M.Sc. fokozat elnyerése). Az oklevélért folytatott tanulmányok (kollégiumok és kurzusok) érdemjegyei és a szigorlatok minősítése alapján lehetne jelentkezni a diplomamunkára. Ennek elkészítésére, az előírt kollégiumok és kurzusok felvételére, a négy szigorlat letételére és a védés lebonyolítására gyakorlatilag két év áll rendelkezésre. A diplomamunkára vállalkozó hallgató ugyanis ezeket a szak-kollégiumokat és kurzusokat már képességeitől, illetve szorgalmától függően az alapoklevél kiadása előtt, már az ötödik félévtől felveheti a választható kredit pontok terhére. Elszomorító lenne, ha egy jó képességű fiatal csak a B.Sc. szint elérését bizonyító okirat birtokában gondolna továbbtanulásra. A diplomamunka sikeres megvédése és az előírt vizsgakövetelmények (min. 300 kredit pont) teljesítése estén M.Sc. szintet tanusító (botanikus, zoológus, ökológus, elméleti fizikus, alkalmazott fizikus, fiziológus, gyógyszerkémikus, molekuláris biológus, mikrobiológus, genetikus, biokémikus, stb.) diplomát kellene kiadni. (Példaként mellékelve néhány vizsgatervezet a diploma megszerzésének feltételei címmel.) Az M.Sc. szintnek az egész országra hatályos követelményeiben egyértelműen meg kell adni a szigorlat érdemjegyeinek elérendő szintjét, mert etimológiailag is visszatetsző lenne az elégséges érdemjegyekkel felékesített (M.Sc.) diploma kiadása. Erre a képzésre természetesen tanári oklevél birtokában is jelentkezhetne a tanulni vágyó hallgató. Ez esetben ez az okirat bizonyítaná, hogy a két szakos tanár az egyik választott szak mestereként képes résztvenni az oktató munkában.

30

A BIOLÓGUS ALAPOKLEVÉL (B.Sc.) elnyerésének feltételei: [l]. 240 szorgalmi pont teljesítése; ebből 20 pontot humán tárgyak felvételére kell igénybe venni (l szorgalmi pont 10 elméleti illetve 20 óra gyakorlati foglalkozást jelent. A szakdolgozatért 15-20, 2 nap kirándulásért pedig l pont számolható el) Országos szinten megvalósítható BIOLÓGUS képzési program javasolható kötelező tantárgyai [2]. SZIGORLATOK (alapvizsgák): Kémia szigorlat /3. félév megkezdhetőségének a feltétele Állattani alapvizsga /4. félév megkezdhetőségének a feltétele Növénytani alapvizsga /4. félév megkezdhetőségének a feltétele Biokémia szigorlat /5. félév megkezdhetőségének a feltétele Biol.szigorlat I. {választható a növényélettan, állatélettan ill.molekuláris biológia tárgyakból Biol.szigorlat II. " [3]. Kötelező KOLLOKVIUM-ok: Általános állattani alapozás Sejtbiológia Állatélettan alapjai Általános mikrobiológia Humánbiológia Talajtan +Általános és fizikai kémia+

Általános növénytani alapozás Növényélettan alapjai +Biológiai (szabályozás) kémia+ Általános genetikai alapozás Hidrobiológia Ökológia alapozás +Szerves kémia+

[4]. Kötelező GYAKORLAT-i érdemjegyek: Növényanatómia Növényszövettan Állat szervezettan Állatanatómia Állathatározó Növényhatározó Növényélettan Állatélettan Mikrobiológia Genetika +Analitikai kémiai labor+ +Szerveskémiai labor+ +Alapozó biokémiai gyakorlat+ +Biológiai kémiai labor+ [5]. SZAKDOLGOZAT egy adott téma irodalmának feldolgozása. valamelyik főkollégium előadója jelöli ki)

(A dolgozat témáját

FŐKOLLÉGIUMOK biológusok számára (B.Sc. fokozathoz kötelező): Általános kémia 4 pont Szerves kémia 4 pont Állat-szervezettan 5 pont Növény-szervezettan 5 pont Általános állattan alapozás 5 pont Általános növénytan alapozás 5 pont Biológiai kémia 4 pont Biokémia alapjai 5 pont Általános mikrobiológia 4 pont Genbetikai alapkollégium 4 pont Ökológia alapkollegium 4 pont Hidrobiológia 4 pont Tzalajtan 4 pont Humán biológia 4 pont Állatélettan alapjai 4 pont Összehasonlító állatélettam 4 pont Növényélettan alapjai 4 pont Összehasonlító növlnyélettan Sejtbiológia 3 pont (A főkollégiumokat legalább Ph.D. szintű minősítéssel rendelkező elismert szakember adhatja elő, aki kutató munkájával az oktatott területen eredményesen tevékenykedik!)

31

Minden alapvizsga illetve szigorlat elfogadásának a feltétele a vizsga tárgyából tett legalább egy kollokvium bejegyzése. Ha a hallgató a II. szigorlatot molekuláris biológiából teszi, akkor állatilletve növényélettanból értelemszerűen kollokválnia kell! A + tel jelölt tárgyakat csak a biológia-kémia szakos tanárjelölteknek a kémia tanszék oktatja A tervezet szerint az alapoklevélhez minimálisan 25 vizsga és 45 gyakorlati jegy megszerzése szükséges. A tanulmányi feltételek teljesítése összesen kb.2450 óra elfoglaltságot jelent 8 féléven keresztül félévenként 4 vizsgával. A heti kötelező elfoglaltság átlagban heti 22 óra. A tömbösítés miatt a terhelés nem teljesen egyenletes, de a szorgalmi feladatokra való koncentrálás lehetősége viszont jobb. Bár az oklevél kiadásának feltétele a nyelvvizsga, mégis nyelvtanulásra kredit pont nem számolható el. (Kivételes esetben a humán tárgyak egy részét képezheti) Remélem eljutunk oda, hogy az egyetemi felvétel feltétele legyen a nyelvtudás) A tanszabadság értelmében a hallgatónak lehetősége van bármilyen meghirdetett szaktárgy felvételére, a diploma kiadhatósága szempontjából azonban csak a szakterülethez illeszkedő szorgalmi pontokat lehet figyelembe venni. Megkötöttséget jelent az előírt szigorlatok letétele. Ez a rendszer az egyetemi polgár (hallgató) saját jövőjét alakító felelősségére épít. A tanulni vágyó fiatal a tanszabadság adta lehetőségeken belül, a szorgalmi idő céltudatos kihasználásával tudja a tanulmányi időt megrövidíteni. Ebben az Egyetem program javaslatok közreadásával segíthet. Különösen nagy segítséget adhat a szorgalmi program összeállításában a tervezett diplomamunkát irányító oktató. Ezért célszerű, ha a hallgató már az alapoklevél (B.Sc.) megszerzésére szolgáló szorgalmi időszakban kiépíti ezt a kapcsolatot, és vélhetőleg megfogadja a leendő (M.Sc.) vezetőjének a tanácsait. Nyilvánvaló, hogy a példaként felsorolt szak-kollégiumok és kurzusok száma célszerűen tovább bővíthető, ha megfelelő szinvonalon tevékenykedő személyt sikerül előadóként megnyerni. A szinvonal fenntartása miatt alapelvként el kell fogadnunk, hogy szak- kollégiumokat és kurzusokat csak a tématerület irodalmi tevékenységgel bizonyítottan aktív művelői hirdethetnek meg. A hallgatók számára a meghirdetett szak-kollégiumok és kurzusok felvételét a jelentkezők számától függően, lehetőleg tömbösítve; évenként, de legalább minden második évben, - (az időpontot az oktatási ügyekkel megbízott dékánhelyettessel egyeztetve)- lehetővé kell tenni.(Ezért a meghirdető előadó felelős!) A szak-kollégiumok és kurzusok bőséges választéka egy-egy magyarországi egyetem erejét és lehetőségét, — már a méretekből adódóan is, — meghaladja. Csak a hazai felsőoktatási intézmények közel azonos szintre hozásával és az MTA valamint egyéb Kutatóintézetek bekapcsolásával, az áthallgatás lehetőségének a megteremtésével illetve meghívott előadók segítségével lehet megközelíteni az európai normát. A tantárgyakat őszi és tavaszi félévre csoportosítva célszerű meghirdetni. A szabad tárgyválasztással elvileg összeférhetetlen a tantervi háló. Mégis példaként a fenti elvek alapján szerkesztett tanterv vázlaton mutatható be a rendszer működése. A heti átlag óraterhelés az óraszámból számítható. A 15 hetes szorgalmi periódusban 300 óra foglalkozás 20 óra heti terhelést jelent. (heti harminc óra terhelés esetén a tervezhető összes óra 450) A tanszabadság értelmében a szak-kollégiumok és a gyakorlatok szabadon választhatók. Megkötöttséget jelent az, hogy bizonyos szaktárgyak egymásra épülése miatt a választott tantárgy felvételének a feltételeit is teljesíteni kell. Ezt a követelményt minden tantárgy esetében meg kell állapítani.(Például a Növényélettan, vagy az Állatfiziológia nem vehető fel a Biokémia szigorlat nélkül; izotóptechnikát alkalmazó kurzus felvétele csak az esetben lehetséges, ha a hallgató az alapozó radiokémiai gyakorlati jegyet már megszerezte. A Biokémia főkollégium felvételének a feltétele a Bioorganikus kémia főkollégium anyagában való eméleti és gyakorlati jártasság bizonyítása, stb.) A feltételek maradéktalan teljesítése a kiképzés szintjét előnyösen befolyásoló tényező! Ha a kurzusok felvételének feltételrendszerét meggondoltan állítjuk össze, akkor a kimeneten (out-put) magas képzettségű személy hagyja majd el az oktatási intézményt.

32

BIOLÓGUS TANTERVI VÁZLAT a B.Sc. kötelező minimum (biológiatanár) (A választható szakkollégiumokra és kurzusokra tett javaslat a mol.biol. irány szerint ) 1. . Növénytan alapozó.(4) koll. : Anal.kém.lab.(3) gy.jegy +Általános kémia.(4)+ koll. : Biomatematika.(3) gy.jegy Állattan alapozó.(5) koll. : Fizikai .mérő.módszer.(2)gy.jegy Növényanatómia .(2) gy.jegy : +Alapozó kém.lab.(3)+ gy.jegy : Összehasonlító állat szerv.tan(4) gy.jegy : 2. Növ.szervezettan.(4) koll. : Müszer.anal. .módsz.(3)gy.jegy +Szerves kémia.(4)+ szig. : Kolloid kémiai .praktikum.(2)gy jegy Állatszervezettan.(5) koll. : Növ.szöv.szerv.(3) gy.jegy : +Szerves kém.lab.(3)+ gy.jegy : Összehasonlító állat.szerv.(4) gy.jegy : Terepgyakorlat.(2) gy.jegy : Kémia szigorlat. : 3 Sejtbiológia.(3) koll. : Irodalmazás (2) Sejtbiológia (2) +Biológiaikémia.(4)+ koll. : Fiz-kém praktikum (2) Humán biológia.(4) koll : Radiokémia (2) Növény határozás.(3) gy.jegy : +Biolkém.Anal.(3)+ gy.jegy : Állathatározás.(3) gy.jegy : Terepgyakorlat.(2) gy.jegy : Állat-, és Növénytani alapvizsgák 4, Biokémia alapozó.(5) szig. : Mikrobiol lab II (2) Ált.Mikrobiológia.(4) koll. : Mol-biol alapjai (4) Genetika alapjai.(4) koll. : Human biológia (3) Biokém.lab.alap.(3) gy.jegy : . Mikrob.alap.lab.(2) gy.jegy : Terepgyakorlat.(2) gy.jegy : Biokémia szigorlat : 5 Növ.élettan alap.(3) koll. : Bevezetés a mikol.(3)koll. Mikológia.lab.(2) gy.jegy Növényélettan.(3) gy.jegy : Állatélettanalap.(4) koll. : Élesztő genetika.(2)koll Talajtan.(3) koll. : . Genetika II.(2) gy.jegy Genetikaalap.(2) gy.jegy: humán tárgy (1) Állat.élettan.(3) gy.jegy : Terepgyakorlat.(2) gy.jegy : 6. Ökológia alap.(4) koll. : Biol. N fixálás.(2) koll Hidrobiológia.(4) koll. : . Talajtan.(2) gy.jegy Össz.Állatélettan.(4) szig. : Össz.Növényélettan.(4)szig. : Biológus I.és II szigorlat. : 7 Választandó kreditek (l7szak és 8 humán) Szakdolgozat(irodalom) (15) 8 Választandó kreditek (l7szak és 8 humán) .. (MSc-re törekedve a tématerületnek megfelelő tárgyak választandók!)

33

A megnevezett szakterületre szóló. DIPLOMA (MSc) megszerzésének a feltételei: [l]. Összesen legalább 300 (kredit)szorgalmi pont felvétele. ami- ből 50 pont jár azért a diplomamunkáért, amelyből készült közleményt valamelyik angol nyelvű szakfolyóirat közlésre elfogadta. A fennmaradó 30 pont a képzés szempontjából fontos kurzusok felvételére és a munka szempontjából fontos módszerek elsajátítását segítő tanulmányutakra szolgál. A vizsgalapon az egyes szakterületre előírt tárgyaknak maradéktalanul szerepelni kell! Ha ez nem jönne össze, (például a szakterület váltása esetén) akkor a 300 pontot túlteljesítve kell a szükséges vizsgákat letenni. ( A kurzusok és kollégiumok kiválasztásában a diplomamunkás számíthat a témavezetője segítségére. A B.Sc. szorgalmi időszaka alatt gyüjtött azon pontok, amelyek az M.Sc. diploma szakterületéhez rendelhetők, értelemszerűen beszámíthatók! Erre jó példa a B.Sc.- re megadott tantervi vázlat, ha a választott tématerület mikrobiológia, genetika vagy mikológia.) [2] Négy szigorlat letétele. l-es M.Sc. szigorlat (a diploma megnevezése szerinti szakterület) 2-es M.Sc. szigorlat (kapcsolódó nagyobb szakterület) 3-as M.Sc. szigorlat (a dolgozat témájához kapcsolódó tantárgy) 4-es M.Sc. szigorlat (bármilyen természettudományi szaktárgy) Ezeket a vizsgákat a hallgató a B.Sc. 7.-8. szemeszterében is leteheti. Az M.Sc. szigorlatok kiválasztásában nagy a diplomázó szabadsága. Ilyen szigorlat tehető azon szaktárgyból, amelyet a hallgató tíznél több (kredit)pont keretében tanulmányozott. A szigorlat tárgyát képező tananyag sok esetben csak angol vagy német nyelven érhető el. Ezért a nyelvvizsga beiktatása a felvételi követelmények közé feltétlenül indokolt. (Megjegyzendő, hogy elégséges szigorlati jeggyel az M.Sc. diploma nem adható ki!) Példák a szigorlati tárgyak kiválasztására: Mikrobiológus diploma esetében ajánlható: l-es; Mikrobiológia szigorlat. 2-es Biokémia v. Mol-biol. v.Növényélettan v.Sejttan v. Genetika v. Humán biológia szigorlat. 3-as; Bakteriológia v. Virológia v. Mikológia v. Talajbiológia v. Hidrobiológia (stb.) szigorlat. 4-es; bármilyen természettudományi szigorlat Botanikus diploma esetében ajánlható: l-es; Növénytan szigorlat. 2-es; Biokémia v. Genetika v. Mikrobiológia v. Molekuláris biológia szigorlat. 3-as; Alacsonyrendű növ. v. Nyitvatermők v. Kétszikűek v Egyszikűek v. Növényföldrajz (stb) 4-es; bármilyen természettudományi szigorlat Biokémikus diploma esetében ajánlható: l-es; Biokémia szigorlat. 2-es; BIOLÓGUS B.Sc.-vel rendelkezve Szerves kémia v. Fizikai kémia v. Analitikai kémia s VEGYÉSZ B.Sc.-vel rendelkező Növényélettan v. Állatélettan v. Humánbiológia v. Genetika v. Molekuláris biológia szigorlat. 3-as; Reakciókinetika v. Enzimológia v. Mikrobiológia v. Sejtbiológia (stb.) szigorlat. 4-es; bármilyen természettudományi szigorlat Genetikus diploma esetében ajánlható: 1-es; Genetika szigorlat. 2-es; Biokémia v. Mol.Biol. v. Mikrobiológia v.Sejttan v. Növénytan v. Állattan v. Humánbiol 3-as; Rovar-genetika v. Nematóda-genetika v. Prokarióta-genetika v. Növény-genetika v. Virológia v. Immunológia v. Mikológia (stb.) szigorlat. 4-es; Bármilyen természettudományból választható szigorlat. [3]. feltétel: A tizedik szemeszter elvben a Diplomamunkakészítés és a VÉDÉS időszaka. Témavezető csak Ph.D. fokozattal rendelkező habilitált tanár vagy docens lehet. A meghirdetett tanulmányi szabadságnak megfelelően természetesen a fenti időbeosztást rugalmasan kell kezelni. Egy-két szemeszternyi csúszás megengedhető. Az egyetem érdeke, hogy a kikerülő

34

hallgató szaktudása és a diplomamunkája az egyetem hírnevét gyarapítsa. A diplomamunka opponenseit és a bíráló bizottságot a témavezető javaslata alapján a Doktori Tanács jelöli ki. Legalább az egyik opponens valamilyen külső Oktatási Intézménynek vagy Kutató Intézetnek a Ph.D. fokozattal rendelkező szakembere legyen. A dolgozat mérete a 80 ezer leütést nem haladhatja meg. Követelmény, hogy önálló kutató munka eredményeit tartalmazza. Kiváló minősítést érdemel az a munka, amelynek tudományos eredményei jó nevű szakfolyóiratban kerülnek közlésre. Ez egyébként a belépőjegy a "posztgraduális" doktorandusz képzéshez. 9. A posztgraduális képzés. Ph.D. fokozat adományozása. Az M.Sc. szintet képviselő diploma megszerzése előfeltétel legyen a posztgraduális képzésre való jelentkezésnek. A képzésben való részvétel feltétele a Természettudományi Kar esetében a laboratóriumi férőhely és a kisérleti munka anyagi alapjainak a biztosítása. A doktorandusz egy-egy vezető tanár irányításával végezné elméleti vagy gyakorlati munkáját. A "Doktor Vater" a fokozatra aspiráló számára előképzettségétől függően olyan szak-kollégiumok és kurzusok felvételét javasolhatja, amelyeket az eredményes munka valamint a vizsgák szempontjából szükségesnek lát. A szigorlat letételének feltétele a tématerületről több mint tíz kredit pont összegyüjtése. Az egyetem által adható (Ph.D.) doktori fokozat odaitélésének feltétele az Egyetemi Tanács által előírt és az Akkreditálási Bizottság által jóváhagyott vizsgák (doktori szigorlat) sikeres letétele és az elkészült doktori dolgozat megvédése. Példaként élettudományi területen választható Ph.D. szigorlati tárgyak: Biokémia, Genetika, Mikrobiológia, Mikológia, Növényélettan, Állatélettan, Kemoterápia, Virológia, Sejtbiológia, Ipari-mikrobiológia, Ökológia, stb. A posztgraduális képzésben részesülők a vizsgákra a megfelelő szemináriumokon való részvétellel készülnek. Ezeket a szemináriumokat habilitált tanárok vezetik. Ezt a követelményrendszert azután parlamenti döntéssel kellene kötelezővé tenni az ország felsőoktatása számára. A védés természetesen nyilvános, de a formális elemektől megszabadítva a Vizsgabizottság és a fokozatra Aspiráló szellemi vetélkedése legyen. A tézisek védésekor a kandidátusi védések theatralis, felolvasó jellegét ( a család felvonultatását) mellőzni kellene. Itt ugyanis az opponensek által megbírált és ennek ismeretében előadott anyagot kellene az opponenseket is magukba foglaló bíráló bizottságnak megvitatni. Az előírt doktori szigorlat (három szaktárgyból) minden esetben az Akkreditálási Bizottság és a Doktori Tanács által közösen kijelölt vizsgabizottság előtt, lehetöleg egy másik oktatási intézmény vagy kutató intézet kiemelkedő tudású szaktekintélye előtt teendő le. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a fokozat nem csak specialistát, hanem egy nagyobb szakterületre vonatkozó megalapozott tudást is fémjelez. A vizsga anyaga tehát a megjelölt szakterületet öleli fel. A szűkebb szakterületre vonatkozó szakismeret mélységét a disszertáció dokumentálja. A doktori disszertáció szöveges részét célszerű l50 (max.200) ezer leütésre limitálni (irodalmi bevezetés, mószertani és kisérleti rész, az eredmények megbeszélése) irodalom jegyzék és ábrák nélkül. A bíráló bizottságot és az opponenseket az Akkreditálási és a Doktori Tanács tagjaiból álló bizottság jelöli ki. A három opponens közül kettőt más intézményből kell kijelölni. A könyvtár biztosította nyilvánosságot kihasználandó, célszerű a disszertáció függelékeként bekötni a hivatalos bírálók véleményét, az azokra adott választ és a védésre kijelölt bizottság tagjainak a véleményét. Úgy vélem, hogy a bírálók saját szakmai tekintélyüket (bonitásukat) megőrzendő, az összefonódásokat felszámolva végeznék az ilyen módon dokumentált munkájukat. Ez esetben az Akadémia és a Doktori Tanács ellenörző szerepe a nagy nyilvánosság, úgy is nevezhetnénk, hogy a piac ellenőrző hatásával bővülne. Követelményként javaslom, hogy a Természettudományi Karra beadott disszertáció anyagából a védésig legalább két, esetleg három tudományos dolgozat kerüljön közlésre (elfogadásra) nemzetközileg elismeret angol nyelvű folyóiratokban. Később a követelmény

35

emelkedése várható, mert nyilván az Egyetemeink időről-időre előbbre kivánnak lépni az európai rangsorban. Az elért szigorlati érdemjegyek valamint a disszertáció és a tézisek megvédésének szinvonala alapján a fokozatot a hagyományoknak megfelelően summa cum laude, cum laude és rite határozókkal lehetne minősíteni. Az Egyetemek egy hatásosan működő piacgazdaságban, bonitásukat megőrzendő nem a kiadott fokozatok számában fognak versengeni, hanem a kiművelt emberfők minőségében lesznek érdekeltek. Az egyetemeken folyó képzés szinvonalát végül is az élet (a piac) fogja megitélni az ezredfordulóra kialakuló értékrenddel, addig viszont az Egyetemi Tanács feladata lenne őrködni a képzés minőségi fejlesztésén és az elbírálás tisztaságán, mert a Ph.D. fokozat értéke az adományozó intézmény rangjától függ! A fokozatot elnyerve sikerrel pályázhatók az egyetemi illetve főiskolai tanszékek meghirdetett docensi állásai, de a fokozat birtokában a siker reményével pályázhatók külhoni ösztöndíjak is. Ez a gyakorlat természetesen a művelni kívánt tudományterület kiválasztására is kedvező hatással lesz, mert nem fognak olyan szakterületet választani a többre törekvő fiatalok, amelyeken az elhelyezkedési lehetőség csekély. 10. A posztgraduális képzés megindításának a haszna A doktorandusz képzés meghonosítása átformálná az egyetemi oktatásunk szerkezetét. A tanszékeken megszaporodnának a jóképességű fiatalok, akik versenyhangulatot, élénk szellemi pezsgést hoznának az "öreg falak" közé. Hazánk sőt az egyetemek számára több szempontból is hasznos lenne a posztgraduális képzés intézményes megvalósítása, mert - fejlesztené az egyetemeken folyó alapkutató tevékenységet - az oktatás szinvonalának az emelésére és az oktatási intézmény hatásfokának a növelésére vezető legolcsóbb módszer. - a képzésben résztvevő fiatalok a tanszékek alapkutató munkáiban hasznosítanák képességeiket. - a képzésben résztvevők átmenetileg az oktató munka aktív részeseivé válva egy-egy diplomamunkás szakmai irányításában is jeleskedhetnek. - a tanszéken oktatók aktivitására is serkentőleg hatna a fiatalok átmeneti jelenléte. - előbb-utóbb csak azok az oktatók maradnának a tanszék állományában, akik megfelelő szinvonalú segítséget tudnának nyújtani a tézisek kidolgozóinak. A doktorandusz képzés intézményesítése természetesen nem zárná ki az egyetemen kívül, tehát a munkahelyen készített disszertáció elfogadhatóságát. Ez esetben a "Dokotor Vater" részletes szakmai véleménye indíthatná el az eljárást. A "Doktor Vater" ez esetben is csak habilitált egyetemi tanár illetve docens lehet, aki szakmai tekintélyére vigyázva, azt megőrizve kezdettől fogva ellenőrző, esetleg irányító szerepet vállalva biztosítaná a diszszertáció szakmai szinvonalát már a kisérleti munka végzésekor. 11. Mi akadályozza a fejlődést, az európai normák terjedését? Az elmúlt negyven év mennyiségi szemléletén úgy látszik nem tudunk; talán ekzisztenciális okokból nem is akarunk túllépni. Sajnos úgy tűnik, hogy a mennyiségi szemlélet megcsontosodásaként bevezetésre kerülő fejkvóta rendszer káros következményeit még az unokáink is nyögni fogják. Az oktatási intézmények csupán a hallgatók számának növelésében lesznek érdekeltek, ami óhatatlanul a szinvonal csökkenését hozza magával. Sajnos a ma vívmánynak kikiáltott fejkvóta rendszer bevezetése a felsőoktatásban részesültek létszámát voluntarista módon megemeli ugyan, de nem törődik a képzés minőségével. A megalakítandó Akkreditációs Bizottság és a Rektorok Tanácsa lesz felelős az ország jövőjéért, mivel az ő

36

objektivitásuk és megalapozott itéletalkotásuk határozza meg a jövő század magyar népességének civilizáltságát és szellemi szinvonalát. Ők, ha elszánták magukat a harcra, akkor talán becsempészhetik a minőségi követelményeket is az egyes oktatási egységek megitélésébe. A dolgok mai állása alapján sajnos úgy tűnik, hogy a közel jövőben nem kevés anyagi áldozattal sikerül olcsó munkaerővel ellátni a Lajtántúli tudományos kombinátokat, ahelyett, hogy az oktatási intézményeinkben foglalkoztatott minőségi oktatók számát növelnénk. Igy azután nem csodálkozhatunk, ha Hazánk, geográfiai helyzetének megfelelően Európa hátsó-udvaraként a Lajtán innen marad. A másik neuralgikus pont az oktató tevékenységnek az óra- terhelés alapján való minősítése, ami a fejlődést lehetetlenné teszi, a képzés szakmai szinvonalának emelkedését megakadályozza. Az óraterhelés misztifikálása valójában a hallgatók óraterhelésének a szüntelen növekedését okozza anélkül, hogy a képzésük szinvonala valamit is javulna. A megnövelt óraszám a hallgatók egyéni tanulását lehetetlenné teszi, az óraterhelés pedig az oktatók fejlődését akadályozza. 12. Az oktató szervezet működtetése Az oktatási intézmény vezetősége, konkrétan a Kar az előírt vizsgakövetelmények teljesítését segítő oktató munka megszervezéséért legyen felelős. Ezt az oktatást szervező tevékenységet a különböző szintü fokozatok államilag előírt követelményrendszerének ismeretében egy szakfelelős dékánhelyettes irányíthatná, a szakirány intézeteivel és tanszékeivel együttműködve. Ő jelölné ki az alapozó és a szaktárgyak oktatóit és ő állítaná össze a választható tárgyak listáját. Figyelemmel kisérné a nemzetközi szakmai fejlődéssel összevetve a Kar szakmai szinvonalának az alakulását és az észlelt hiányosságok alapján olyan szakterület képviselőjének a habilitálását szorgalmazná, amelyet a képzés szinvonala indokol. (Az nagyon helyes elv, hogy az egyetemen egy szaktárgyat az oktasson aki annak mestere, de ennek a megfordítása sok kárt okoz. Ilyen esetben átmenetileg külső előadóval kellene a hiányzó szakterület oktatását megoldani.). A tanszékek, intézetek számát és méretét a társadalmi elvárás, a szakterület művelőinek elhelyezkedési lehetősége befolyásolja. Ez a feed-back mechanizmus jól működik, ha hagyják. Az oktatásért felelős dékánnak ebbe akkor kell beavatkoznia, ha az alapozó tárgyak oktatásában illetve az utánpótlás nevelésében hiányosságokat észlel. Ilyenkor "postdoc" keret biztosításával kellene a probléma megoldását elősegíteni. A hazai alapkutatás nemzetközi szinten tartása, és az oktatási intézményeink szakmai utánpótlásának biztosítása megkívánja egy pályázati rendszerre alapozott puffer kapacitás (postdoctoral fellow) kiépítését, mert nem biztosítható minden esetben a kiképzett szakember számára azonnal megfelelő állás. Már pedig éppen közülük válogatódnának ki a jővő szakmai vezetői, az iskolát teremtő habilitálandó személyiségek. A POSTDOC szerződéses alkalmazásának anyagi alapját a jelentkezővel közösen beadott pályázatok elnyerésével általában a habilitált tanár vagy docens biztosítaná. A piaci szempontok érvényesülése miatt, minden bizonnyal csak a gazdaságilag indokolható szakterületek számíthatnak majd ilyen jellegű támogatásra. 13. Az egyetemi oktatás szervezeti egységei Hagyományból a főkollégiumi tantárgy szakterületét művelő Tanszéket kellene a legkisebb oktató-kutató egységnek tekinteni, ahol a tanszék nevével lefedett tudományterület specialistáiként néhány habilitált egyetemi tanár és docens tevékenykedik. A tanárok létszáma és szakmai súlyuk, valamint a szakterület szélesebb körü lefedettsége esetén, bizonyos méreten felül a Tanszék kiérdemelhetné az Intézet rangját. Tartós fennmaradásra a klasszikus szakterületek művelésében jeleskedő és az alapozó tárgyak oktatásában résztvállaló Tanszékek, illetve

37

Intézetek számíthatnak. A ma divatos egyszemélyes tanszékek létesítése szakmailag nem indokolható, az energiák elfecsérléséhez, a megbízott személy szakmai színvonalánál alacsonyabb állapot tartósításához vezet. Oly erősen áthatja egyetemi közéletünket a poroszorosz hűbéres szemlélet, hogy a tanszékvezető mint valamely kiskirály elvárja, hogy a tanszék státuszán levő munkatársai az ő ötleteit valósítsák mag. Úgy érzi, hogy a megbízás az ő kiemelkedő szellemi képességeit ismeri el, tehát élethosszig tartó nyugdíjas megbizatás.. Egy új oktatási egység létesítésének két módja fogadható el: Egy új tanszék kiszakadhat a már meglevő, szélesebb területet átfogó oktatási egységből, ha abban kialakul, összekovácsolódik egy csoport, amelynek tevékenysége felkelti a tudományos közvélemény érdeklődését, lelkes fiatalok kapcsolódnak a választott tématerület kutatásába, és a nemzetközileg elismert eredmények együttműködésre csábítják a szakterület más művelőit is. A fejlődés reális lehetőségeinek ismeretében indokolt lehet a Kar számára a "Spiritus rector" köré tömörült 3-4 habilitált oktatót magába foglaló fejlődőképes kis közösség különválását elősegíteni. Új tanszék létesítését szorgalmazhatja az Egyetemi Tanácsis, például az oktatás szinvonalának a fejlesztése, modernizálása céljából. Ennek egy hatásos útja, ha az anyagi alapokat biztosítva meghív egy oktatási gyakorlattal rendelkező, nemzetközileg elismert, iskolát teremtő szakembert és megbízza az új tanszék szervezésével. A meghívott új professzor munkatársaival együttműködve rövid idő alatt képes emelni a meghívó oktatási intézmény tudományos színvonalát. A Ph.D. képzés megindítása éppen ezeknek az iskolát teremtő személyiségeknek a kiválogatódására ad lehetőséget. Az egész magyar felsőoktatás érzi ma ennek a hiányát. Sok területen az új erőkkel való szinvonalas frissítés szinte lehetetlen. Az Universitas keretében az oktató munka fejlesztése céljából szigorúan önkéntes alapon intézetté, szerveződhetnének önálló tanszékek is, egy szélesebb tudományterület részletesebb, alaposabb tanulmányozása céljából. Az intézetben önálló kutató munkát folytató habilitált tanárok vezette munkacsoportok között kialakuló kapcsolat előnyös lenne a szakterület fejlődése szempontjából. Az így létrejövő Intézet az oktatás szinvonalát emelné, mert mindenki azt a szakterületet oktatná, amihez a legjobban ért. Ezzel a változtatással az oktatási teher is jobban elosztható, ami a doktoranduszokkal, diplomamunkásokkal való foglalkozásra több időt adna. Sőt a tanárok számának a megnövekedése a “sabbatical year” adta lehetőségek kihasználását is segítené. Ilyen szerveződésben egy tanár nyugállományba vonulása, vagy távozása nem okozna utódlási problémát, mert a státuszra került új személy nem az ő tevékenységének a folytatója, hanem esetleg egy új korszerübb tudományos feladat megoldására vállalkozó oktató egyike lehetne. Ezeknek a közös szakmai érdeklődéssel fűtött önkéntesen szerveződő konglomerátumoknak a vezetését " primus inter pares" rotációszerüen a közösség habilitált tanárai és docensei tölthetnék be a közteherviselés elveit érvényesítve. Biztosítandó a folyamatosságot a vezető első helyettese a következő, a második helyettes pedig a volt vezető lehetne. Természetesen, ha az adminisztratív vezetésre különösen alkalmas képességekkel rendelkező személy akad az intézet habilitált tagjai között, akkor ez a személy az oktatási egység habilitált tagjainak konszenzusával ezt a funkciót közmegelégedésre hosszabb ideig is betöltheti. 14. A szakképzés anyagi alapjai A képzés anyagi bázisának megteremtése alapvető jelentőségű! A) Támogatandó az intézmény ahol a szakképzés folyik. A képzésben résztvevő tanszék számára biztosítani kell a diplomamunka illetve a Ph.D. fokozatra aspiráló munkájának anyagi ellátását (fogyó eszközök és vegyszerek beszerzését). A képzés természetesen a technika gyors fejlődése miatt a jelentkezők számától függően beruházási tételeket is jelent, amire ugyancsak

38

támogatást kell biztosítani. Itt jelentkezhet a működő piacgazdaság pozitív szerepe. A gazdaságilag érdekelt vállalatok támogatása ugyanis könnyebben megszerezhető a számukra szükséges szakemberek képzése esetében. A postdoc keret biztosítására pedig más út aligha kinálkozik. B)Támogatandó a szakképzésben részesülő személy. Egy jól működő piacgazdaságban a tanulmányi kölcsön folyósítása volna hatásos és egyben legolcsóbb módszer. A főleg anyagiakat értékelő világunkban talán ez az út jelenti a támogatás legeredményesebb módját. A kölcsönt igénylő hallgató anyagilag is érdekeltté válik a tanulmányi idő csökkentésében és a tanulás intenzitásának fokozásában. Hosszú távon csak az a támogatás lehet sikeres, amely a társadalom igényeinek megfelelően az egyént képességeinek maximális kifejtésére sarkallja. Piaci körülmények között csak az vesz fel kölcsönt, aki bízik abban, hogy tanulmányai befejeztével azt vissza tudja fizetni. Tapasztalat szerint az önértékelés azonnal valós alapokra kerül, ha anyagi felelősséggel jár a döntésünk. Ez a módszer természetesen csak olyan piacgazdaságban hozza meg a várható eredményt, ahol a nagyobb tudás nagyobb jövedelmet jelent. A piaci viszonyok kialakulásáig marad az ösztöndíj rendszer és a különböző alapítványok által nyújtott lehetőségek kihasználása, aminek szelektív hatása köztudottan csekély. A paternalista jellegű ösztöndíj rendszer — még ha a javadalmazást a felvett kurzusok számától illetve a vizsgaeredményektől tesszük is függővé — hamarosan adminisztratív jellegűvé válik. Az elmult évtizedek örökségeként jelentkező álhumanista (egyenlősdi) demagógia sajnos nem teszi lehetővé a gyors változtatást. A szakképzésben résztvevő jóképességű hallgatók számára jelentős támogatást jelent a nyugateurópai egyetemeken meghirdetett nagyszámú pályázati lehetőség, ami előnyösen hat a hazai képzés szinvonalának az emelésére. A posztgraduális képzés ideje alatt is lehetőség adódik egy-egy év eltöltésére valamelyik külországi egyetemen és ezzel egyrészt a fokozat elnyerésére szánt idő is megnyújtható, másrészt a szakmai ismeretek és a látókör bővülése is kedvező hatású. 15. Mit tehetünk? Mit kellene tennünk? Mi a teendő? ha egy voluntarista diktátum /1/ az evolúciót megzavarva felforgatja a működőképes természetes körülmények között kialakult oktatási rendszert; /2/ az új természetellenes állapotot külső energiák betáplálásával hosszabb ideig fenntartja, aminek következményeként a részelemek túlélésük érdekében az adott mesterséges körülményekhez alkalmazkodnak; /3/ a külső energiák elfogytával ismét érvényesülni engedi a természeti törvényeket. Úgy vélem, hogy a természeti törvények érvényesülését saját jólfelfogott érdekünkben Horatiusszal egyetértve (epist.I.10.24) inkább segíteni, mintsem gátolnunk kellene. Naturam expellas furca, tamen usque recurret Ezen az úton fordulópontot jelent az Universitas-ok szervezése. Nem csak anyagi érdekeltség, a Világbank hitelpályázatának elnyerése indokolja, hanem szakmai szempontból is kívánatos a működtetésük. Az Universitasnak tekinthető intézményben az egyes szakterületek magas szinvonalú művelésével a SZELLEMTUDOMÁNYOK, a TERMÉSZETTUDOMÁNYOK, az ORVOSTUDOMÁNY, a KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY, a JOGTUDOMÁNY, a MEZŐGAZDASÁGI TUDOMÁNY a MŰSZAKI TUDOMÁNYOK és a MŰVÉSZETEK oktatása folyik.

39

A huszadik század végén azt a felsőoktatási intézményt tekintik Egyetemnek, amely az alapozó szintű oktatás és a középszintű diploma kiadása mellett, a Ph.D. szintnek megfelelő fokozat adására is képes. Ez utóbbi tudományos tevékenység ugyanis előnyösen visszahat az általánosabb jellegű alapozó oktatás szinvonalára. Nyilvánvaló, hogy a szellemi tőke koncentrálása, az oktatók és a hallgatók kritikus tömege nélkülözhetetlen feltétele az Európai szinvonalú oktató munkának, a minősági kiválogatódás megvalósulásának. Ha őszintén elemezzük hazai viszonyainkat akkor, be kell látnunk, hogy a javasolt változtatás egyik pillanatról a másikra, egy adott fordulónappal nem, csak küzdelmekkel teli évek szívós munkájával vezethető be, annak ellenére, hogy az ötvenes években az évszázados intézmények szétverése csak egy tollvonásba került. Tudatában kell lennünk, hogy eredményre csak akkor számíthatunk, ha az összefogás nem csak szólamokban, hanem az Universitas működtetését szolgáló tettekben is megmutatkozik. Az elmult évtizedekben megcsontosodott feudális szerkezet haszonélvezői ugyanis, a közelmúltban elővarázsolt autonómia bástyái mögül teljes sikerrel akadályozhatják a lemaradásunk felszámolását célzó jobbító szándékok érvényesülését. “Apres nous le déluge” vélik a névtelen döntéshozók Ebből következően, csak olyan követelményrendszer kialakítása vezethet eredményre, amelynek előnyös voltát senki sem vitathatja. Ilyen feladat az alapkutató munkával összekapcsolt posztgraduális képzés intézményesítése. A PhD fokozatért dolgozó fiatalok közül választódnak ki az alsóbb fokozatok oktatói. A posztgraduális munka hozza azt a szellemi pezsgést ami megakadályozza az oktatási formák megmerevedését. A második sarkalatos pont a habilitáció kérdésköre. Az Egyetem azt a tanárt vagy kutatót habilitálja aki már bizonyított, akire szüksége van. (Nem szabad státusz-szimbolummá züllesztve elárasztani a közéletet habilitált személyekkel!) Az egyetemi oktató (tanár, docens) habilitációjának követelménye lehetne: a.) A nemzetközi szakfolyóiratokban követhető több éves alapkutató tevékenység, b.) Diploma munka irányításában szerzett gyakorlat c.) Doktorandusz (posztgraduális) képzésben lemérhető aktivitás d.) D.Sc.-vel ekvivalens, illetve azt közelítő tudományos szinvonal elérése e.) Előadókészség f.) Nyelvtudás (külhoni egyetemen végzett kutató munka és publikáció) g.) Irányító készség h.) Iskolateremtő aktivitás El kellene érni, hogy az egyetemi státuszon zömmel habilitált oktatók tevékenykedjenek. Szükség esetén az Akadémiai Intézetekből megfelelő minősítésű kutatókat lehetne meghívni az oktatási egységek megerősítésére. Ezek a kutató munkájuk mellett oktatási feladatokat, szakkollégiumok, kurzusok tartását illetve doktoranduszok képzését is vállalnák. A habilitált oktatók számának növekedésével és a posztgraduális képzés intézményesítésével a tanársegédi státusz további fenntartása korszerütlen. A tanársegédi titulust (nem státuszt) az a doktorandusz érdemelje ki, akinek szakmai előrehaladása olyan fokú, hogy a (M.Sc) mester fokozatért dolgozó diplomamunkások vezetésében is aktív részt vállalhat. Kívánatos, hogy a habilitált oktató az egyetemtől megfelelő jelentkező estén évenként egy-egy új doktorandusz felvételére kapjon ellátmányt és a hallgató számára ösztöndíjat. Ilymódon a harmadik évben, már három fiatal munkaerő venne részt az oktató által vezetett alapkutató munkában, dolgozna a környezetében. Az elképzelt rendszerben a docens független, az egyetemi tanárral egyenrangú tagja az intézménynek. Különbség csak az elért akadémiai (D.Sc.) fokozatban jelentkezik. A docens erkölcsi és anyagi érdeke, hogy minél több doktorandusz foglalkoztatásával és kellő számú nívós közlemény megírásával érdemessé váljon az akadémiai fokozat elnyerésére. A versenyszellem megjelenésével a docens ezirányú törekvése az egész tanszék illetve intézet szakmai szinvonalát előnyösen befolyásolná.

40

Doktoranduszként maximum 5 évet tölthetne a hallgató a tanszéken. Ha ezen idő alatt a Ph.D. fokozatot nem tudta megszerezni, akkor más szakterületen (enyhébb éghajlaton) célszerű folytatnia működését. A Ph.D fokozat elérése után az arra érdemes fiatalok számára célszerű pályázati lehetőséget adni további maximum három évi tudományos munkára (postdoctoral fellow). Ez idő alatt az ifjú titán megmutathatja képességeit a doktorandusz képzésben, ami később, a docensi pályázata elbírálásakor előnyt jelenthet. Ez idő alatt külföldi egyetemeken végzett kutató munkával is gyarapíthatja tudását. Az Universitas szervezését célszerű lenne összekapcsolni a hazai tanszéki feudumok átszervezésével. Nem felűlről vezényelt beavatkozással, hanem a követelmények rögzítésével és az elfogadott irányelvek értelemszerű érvényesítésével. A posztgraduális képzés intézményesítése olyan automatikusan érvényesülő szelekciós nyomássá válna, amelynek hatásaként csak azok az oktató-kutató személyek illetve csoportok maradnak meg, amelyeknek a szellemi kapacitása és a társadalom álláslehetőségek formájában megjelenő elvárása is indokolja a képzés fennmaradását. Nem, tartom valószínűnek, hogy a tanulni vágyó fiatal olyan szaktudománnyal foglakozna éveken át, amely nem nyújt lehetőséget számára az életben való érvényesülésre. "Senki sem ellensége saját magának." A változtatás ugrásszerű felülről vezérelt, fordulónaphoz kötött bevezetése azért nem javasolható, mert az eredményes képzés az oktatók és a hallgatók folyamatos együttmunkálkodásával valósulhat csak meg. (Úgy tűnik a partnereknek, mindkét részről bele kell szokni.) A gyakorlatba vétel közben felszinre kerülő anomáliákat menetközben kell majd korrigálni. Ezért javasolható az egyetemi oktatókkal szemben támasztott követelményrendszer (habilitáció) mielőbbi kidolgozását és elfogadtatását, továbbá az óraterhelés misztifikációjából adódó következmények felszámolását. Az óraterhelésért folyó harc ugyanis a minőség romlásában és a hallgatók értelmetlen túlterhelésében jelentkezik. (A hallgató úgy védekezik ez ellen ahogy tud; élve jogaival, egyszerűen nem megy el az előadásokra.). A megálmodott elvek gyakorlati megvalósításáig támogatni kellene azokat az oktatási csoportokat, ahol a követelményrendszer teljesítéséhez, az előrehaladáshoz szükséges szakmai és erkölcsi feltételek megteremthetők. Ezek a csoportok, mint kristályosodási gócok, tapasztalatom szerint vonzzák a hallgatókat. Ezek a hallgatók pedig jólfelfogott érdekükben megmozgatják majd az állóvizet és megkövetelik a szinvonalas oktatást. A felvett hallgatók tekintélyes hányada ugyanis tanulni akar, egyetemi polgárként munkavággyal feltöltve indul és később csak a szürke taposómalomban válik fásulttá. 1992 január 2

(1991január 6 -tól többször beadva. Az 1992 január 2.-án beadott pályázat első díjat nyert )

UTÓIRAT Minden esztendőben sajnálatos módon tapasztalható a gimnáziumi érettségivel felvételre jelentkezők műveltségének hiánya, fogalmazó- és kifejezőkészségük gyenge színvonala. Vajon van-e jogunk a valós helyzetet tükröző véleményünk kimondására, ha tekintetbe vesszük, hogy a tanári diplomát a felsőoktatás intézményeitől kapták a sokszor példaképnek nem választható pedagógusaink (tanítványaink). Sajnos a középszer szürkesége jellemzi oktatásunk intézményeit. A közalkalmazotti törvény, és a formális demokratizmus biztosítja e nemkívánatos állapot fennmaradását. A humánpolitika formális demokratizmusa (pályáztatás, ad hoc bizottság működése, adminisztratív megkötöttségek, választás, szavazás)

41

a XX. század második felében a beltenyészet túlélését, fennmaradását szolgálva a felemelkedést nehezíti. Az oktatási rendszerünkbe bejutó pályázó, mivel verseny nincs, csupán annyit és olyan színvonalon teljesít amit maga számára elviselhetőnek tart. A pályázati rendszer ezt a problémát nem oldja meg, az állóvíz nem zavarodik fel, mert nem tolonganak a pályázók egy-egy testre szabottan kiírt álláshelyre. Célszerűbb lenne pályázatot csupán a “post.doc. ösztöndíjra, egyetemi tanári, illetve docensi állásra kiírni. Az utóbbi években az oktató intézmények számában bekövetkező ugrásszerű változás a szakemberhiány miatt sajnos a középszer számára nyitott teret. A mobilitás hiányát emlegetjük, holott a koncepcióval rendelkező kreatív szakemberek hiánya rejlik a történés mögött. Ötven évvel ezelőtt a felsőoktatás kutató tevékenységének a felszámolása az egyetemi tanárok eltávolításával és középiskolai tanárok egyetemi tanárrá való kinevezésével kapcsolódott össze. A kiválasztás hármas szempontját hangoztató illetékes döntéshozók tevékenységének a következményével kell ma együtt élnünk. A határtalan időre kinevezett vezetőtől az utódnevelés elvárása és esetenként az önbírálatban megjelenő ellenőrzés a középszer tartós fennmaradását biztosította. Így azután eljutottunk a jelen helyzethez, ahol kiki alkalmatlannak tartja a főnökét, sok esetben nem is alaptalanul. Az egyetemi tanszék feladata lenne a szakterület alapjainak elméleti és gyakorlati oktatásán kívül olyan alapkutató munka végzése, amely az oktatott szakterülethez kapcsolódva egyrészt lehetővé teszi az M.Sc. fokozat megszerzéséhez szükséges nívós diplomamunka készítését, másrészt megfelelő színvonal elérése esetében Ph.D. dolgozatok készítését is szolgálja. Ebből következik, hogy a nyugdíjazásig kinevezett tanszékvezető képességei és személyi tulajdonságai hosszabb időre meghatározzák az általa vezetett csoport teljesítményét. A megörökölt porosz-orosz oktatási szerveződés nagy veszélye, hogy a kiválasztott vezető teljhatalmú ura a hűbérbirtoknak és ebből következően, ha a gremium rosszul választ, akkor a kinevezett személy hosszú ideig képes akadályozni a fejlődést. A szürke középszerben gazdag magyar felsőoktatás színvonalának emelése a kiválasztásra megbízott ad hoc bizottság határozott állásfoglalását igényli. Ha nincs több jelentkező, akkor a bizottság munkáját nem lehet értékelni, hiszen a testre szabott pályázatra reagáló egyetlen jelentkező közül nem lehet választani. Gyakorlati szempontból egy tizenöt-húsz éves program továbbvitele a tudomány gyors fejlődése miatt nem képvisel fejlődést. Ezért a Lajtán túl vezetőt csak külső pályázók közül választanak. Ha ilyen személy nem akad, akkor hazánkban marad a formális pályáztatással pajzsra emelt beltenyészet továbbélése, amely sok esetben az új vezető számára nem kívánatos személyek eltávolításával, a színvonal csökkenésével jár. Ezt kiküszöbölendő a Lajtán túl az intézet, illetve tanszék adminisztratív vezetését a minősített diplomások, — “primus inter pares” elvet követve — éves rotációban végzik, mégpedig a folyamatosság céljából a volt és a leendő vezető közreműködésével. A rotációban résztvevők aligha bírálhatják az éppen működő vezetőt, mert a következő évben lehetőségük lesz ellenőrizhető módon jobban végezni az adminisztratív vezetést. Ilyen felállásban a hatalommal való visszaélés sem következhet be, mert az adminisztratív vezetésben résztvevő minősített személyek tevékenysége ellenőriztetik. Természetesen a rotációban résztvevők közül idővel új koncepciót hozva valamelyikük kiemelkedhet iskolateremtő aktivitásával, akihez a jelenlevők saját tudományos és szakmai fejlődésük érdekében csatlakoznak Ilyenkor konszenzussal (nem többségi szavazással) hozhatnak olyan végzést, amely a vezetői funkciót egy személyre bízza. Ez esetben viszont nem illendő a konszenzussal kiemelt vezető ellen ágálni. . Az intézmény tudományos színvonaláért felelős és a tanszék minősített tagjainak véleményét meghallgató bizottság egy-egy új projekt elindítására vezetőnek meghívhat külső személyt, iskolát teremtő szakembert. A tanszékvezetőt a jelentkezők közül iskolateremtő aktivitása alapján választja ki a bíráló bizottság. Tanszékvezetői megbízás, illetve kinevezés

42

esetén, az iskolateremtő személy meghívásakor, legalább még két diplomás állást kellene biztosítani számára, hogy előző munkacsoportjából a legjobb munkatársait magával hozhassa. A kinevezett új tanszékvezetőhöz való lojalitás alapja az, hogy a jelentkezők szabadon választják meg a főnöküket, a vezető pedig végeredményben szabadon választja ki őket. Egyikük sem panaszkodhat a “pénztártól való távozás” után. Belső személy csak a tanszék (intézet) minősített tagjainak konszenzusával nevezhető ki vezetőnek. Ennek hiányában adminisztratív vezetői megbízást az előzőkben emlitett szervezésben, évenként váltva célszerű adni. A folyó ügyek zavartalan vitelét biztosítja, hogy a megbízott vezetőt az előző vezetővel és a sorrendben következő vezetővel együttműködve végzi feladatát. Sőt a sorrendben utána következő személy a vezető első helyetteseként vesz rész a tanszék adminisztratív irányításában. A minősített diplomások száma a tanszéken nem lehet kevesebb négynél. Ez a feltétele a “sabbatical year” bevezetésének. Természetesen ez a rendszer nem működik a ma divatos kis (egy személyes) tanszékek esetében. Új tanszék szervezését ne az összeférhetetlen személyek szétválasztására törekvés indokolja, hanem az iskolateremtő személyiség tudományos eredményeihez csatlakozó kutató csoport spontán kialakulása.

43

HOVA JUTUNK ÖNMEGISMERÉS ÉS JÖVŐKÉP NÉLKÜL ? Az államalapítás után ezer évvel,- a XX. század végén,- országépítő munka vár ránk, mert valahol utat tévesztettünk. Sorskérdést kell megválaszolnunk: "Hogyan lehetséges egy polgárosodott demokratikus felépítmény működtetése az elmúlt évtizedek vívmányait szelektíven őrző társadalmi tudat alépítményén?" Ráadásul a polgár életkora, társadalmi helyzete, műveltsége határozza meg a személyében kialakuló társadalmi tudatát. Az emberiség százmillióit érintő világméretű kisérlet kudarca után, a posztkommunista országok, -a KGST valamikori tagjai,- több kevesebb sikerrel keresik a kivezető utat az elmult évtizedek voluntarista törekvéseivel teremtett gazdasági csődből és erkölcsi kátyúból. Az eltérő történelmi múlt következményeként ahány állam, annyi utat választva próbál felemelkedni öröklött kritikus helyzetéből. Magunk is az útkeresés tanui, illetve szenvedő alanyai vagyunk. A Kárpát-medence a történelem előtti idők óta lakott terület. Ezért nem kétséges, hogy az itt élők az elkövetkező időkben is itt fogják életüket leélni. Államalakulatok változnak, a populáció több-kevesebb vérveszteséggel marad. A történelem tanusága szerint az ember, a "Homo sapiens" génjeibe oltott élniakarása a legnehezebb körülmények között is kimódolja a túlélés lehetséges útját. Az egyénileg vívandó küzdelem sikere azonban nagyobb reményekre jogosít, ha társadalmi összefogás segíti azt. Ez megvalósíthatatlan a társadalom számára megrajzolt, hitelesnek látszó jövőkép felvázolása nélkül. Szólhat az ének, -"a múltat végleg eltörölni"- még emberöltőkön keresztül, lelkesíthetünk (félrevezethetünk) vele embermilliókat, de látnunk kell, hogy ez csalfa vak remény. A társadalom tagjainak a gondolkodásmódját, a társadalmi tudatot, az állampolgár egyéni életében szerzett tapasztalat, az elmúlt évtizedek gyakorlata alakította olyanná, mint amilyen. Ezt a beidegződést aligha lehet ráolvasással megváltoztatni. Történelmünket, - nem csak az ezer évet, hanem a végig élt negyven-ötven évet is,- ha tetszik, ha nem, vállalnunk kell. Nem határolhatjuk el magunkat azzal, hogy ezt ők csinálták, de mi nem értettünk vele egyet. Csak a gyermekek jelenthetik ki fogócskázás közben, hogy nem ér a nevem. A múlt ismerete nélkül a gondolkodó embernek jövőképe sincs. Valamikor a jövő kifürkészése céljából a delfi jósdába igyekvő halandó,- lett légyen az államférfi vagy kalmár,-szembesült a felirattal: "Ismerd meg magad!" Nem is kellett tovább mennie, csupán végig tekintve multján, -sikerein és ballépésein,- képességeinek ismeretében maga is megrajzolhatta jövőjét. Ez érvényes a társadalom jövőképének kialakulására is. Az emberré válás folyamatában az elmúlt generációk által megszerzett elméleti és gyakorlati tudásnak az átmentése döntő szerepet játszott. Egy nép számára a mult ismeretére építhető jövőkép kialakítása a közoktatás felelősségteljes feladata. Meghamisított történelemmel félre lehet vezetni egy népet, de győzelemre nem. Tudnunk kell, hogy a nosztalgia táplálta ilyen-olyan restauráció lehetetlen, mert a körülmények folyamatos változása miatt a történés megfordíthatatlan, a történelmi példa megismételhetetlen. "Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba."(Herakleitos) Európához tartozás, felzárkózás Európához, ma divatos jelszavak. Ez alatt hazánk lakóinak többsége általában egy polgárosodott társadalom megszületésére gondol, egy szociálisan érzékeny, de működőképes, demokratikus jóléti állam kialakulását reméli. Európa is ezt várja tőlünk. Sajnálatos tény, hogy az elérendő célként emlegetett polgári demokratikus államalakulatnak történelmi és társadalmi előzmények nélkül kellene létrejönni és megerősödni. A múlt ködében megszépülő és apáról fiúra szálló szájhagyományokra támaszkodó, mitikus

44

elemekben gazdag történelmi tudatunk sajnos kevés reális alapot szolgáltat az országépítő feladatok megoldását segítő jövékép felvázolásához. Márpedig jövőkép nélkül hova jutunk? Mire építkezhetünk? A fent említett államrend működését segítő elemek megjelentek ugyan hazánk társadalmi fejlődésében, de a széles alapokon nyugvó parlamenti demokrácia működőképesen sajnos a Kárpát-medencében sohasem létezett. Ezeket az elemeket most kell kimunkálni, működtetésüket megtanulni. Tudatában kell lennünk annak, hogy Hazánk egész területére érvényesen a képviselő választásoknál a tikos szavazást csak az 1938 XIX. törvénycikk tette általánossá a legalább hat elemit végzett, írni-olvasni tudó, 6 évi egyhelyben lakást igazoló, 26 éven felüli férfiak és 30 éven felüli nők számára. Ezt a jogot szégyenletes módon korlátozta az 1939 IV. tc. 4.§. A háború után bevezetett választási törvény már jobban megfelelt az európai demokratikus elveknek, ez azonban a bevezetett egypárt rendszer körülményei között hamarosan a vezető réteg akaratának szentesítésére szolgált csupán. Sajnálatos, hogy az aktuális politikai érdekeket szolgáló és a valóságot ilyen-olyan irányban mindig meghamisító köznevelés, hamis történelmi tudatot formált a magyar társadalomban. A történelmi és társadalmi múlt hagyományainak szelektív túlélése forgácsolja szét ma is nemzetünket. A történelmi mult öröksége A Német-Római Császárság és Bizánc majd a helyébe lépő Török Birodalom illetve később az Orosz Birodalom közé ékelődött Kárpát-medence népei a magyarság vezetésével puszta létükért (két pogány közt) vívták évezredes küzdelmüket. Máig tartó jelenlétünk, ebben a huzatos középeurópai medencében, nem csekély mértékben hazánk geográfiai, geopolitikai helyzetével és a magyar nyelv különleges, az európai nyelvektől eltérő voltával magyarázható. Az újkor hajnalán az 1495-ben kelt XXV. törvénycikk, majd az 1608-as koronázás után megszületett I. törvénycikk évszázadokra biztosította a kiváltságosok "Domini praelati, barones et magnates" uralmát. A diéta (országgyülés) keretében a felső és az alsó tábla aktív tevékenysége, az ország ügyeibe való beleszólást csak a nemesség számára tette lehetővé. A nemesség által vezényelt reformkor sem változtatott ezen a helyzeten. Sőt később ezt szentesítette az 1874-ben kiadott XXXIII. törvénycikk. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés és iparosodás sem hozott lényeges változást, a késve megjelenő polgárság az adott társadalmi szerkezetbe épülve, a kiváltságosok uralmát átmentette a XX. századba (1926/XXII. törvénycikk, 1937/XXVII. törvénycikk). Az évszázados beidegződésen,- idő hiányában,- a második világháborút követő földosztás sem változtatott, mert a fordulat évét követően a szociális demagógiával ékes totalitárius berendezkedés, egy új kiváltságos rétegből kialakuló kliens rendszer újjászerveződését segítette. A változatlannak tünő pártállam hierarchikus merev szerkezete az állandóságot, a vívmányok megőrizhetőségét, az elért poziciók életfogytiglani megtartását, a feudum örök birtoklásának érzetét kölcsönözte a látszólag zárt rendszer lakóinak. Az uralkodó "elit", - minden hatalom birtokában, - külföldi kölcsönökre támaszkodva az életszinvonal fenntartásával, (gulyás-kommunizmus, fridzsider- szocializmus) a stabilitás érzetét keltette a lakósságban. A nemzeti vagyon felélése után a rendszerbe kívülről bejuttatott energia (kölcsönfelvétel) sajnálatos módon a merevsége miatt működésképtelen szerkezet túlélését biztosította. A rendszer működőképességét bizonyító vívmányként piacképes termelési szerkezet kialakítása nélkül jelentek meg a fogyasztói társadalom külső jegyei. A külhoni kölcsönök felélésében, ha nem is egyenlő mértékben, az állam minden polgára résztvett, függetlenül attól, hogy tudatában volt vagy nem a következményekkel.

45

A gazdasági alapok nélkül fenntartott, ideológiai alapon szerveződő rendszer összeomlása, a gazdasági bajokon túl mély tudati válságba döntötte az ország lakósságát. Nem hitehagyott, hanem hitét vesztett nemzedékek küszködnek ma a túlélésért, mert egyéni életük alatt sajnos többször megbizonyosodhattak arról, hogy megcsalatva, ideológiai rögeszmékkel terhelt vezetőiknek kiszolgáltatva, félrevezetett áldozatokként, jövőkép nélkül vergődnek a bölcsőtől a koporsóig. Hogyan reagál a társadalom az életkörülményeit érintő hatásokra? Pragmatikus politikusok híján a Kárpát-medence népei számára a pragmatizmus századok óta az állampolgár, az egyén, esetleg a család szintjére korlátozódott. Az állampolgár magánosan vívta a létért folytatott küzdelmét, mert az élő szervezet génjeibe oltott természeti törvénynek engedelmeskedve élni akart, méghozzá egyre jobb körülményeket biztosítva szerette volna túlélni a véget nem érő nehéz időket. Akinek ez nem teszett, átkelt a Lajtán. Ez a helyzet jelen századunkban a társadalom atomizálódásához, az individuális szemlélet és gyakorlat általánossá válásához vezetett. Közösségi szemlélet helyett az érdekcsoportok sündisznóállásainak egymás elleni küzdelme, a koncon való marakodás jellemzi a XX. századvég magyar történéseit. Az érdekcsoportok egymásra nem tekintve, csupán szűk csoportérdekeikre gondolva vívják politikai és bérharcaikat. A nemzeti vagyonból való újraosztás nem a végzett munka eredménye alapján történik, mivel a csoportok érdekérvényesítő lehetőségeit a társadalmi munkamegosztásból adódó különleges helyzetük határozza meg. ( A közlekedés, az energia szolgáltató és elosztó rendszer a sztrájkot eredményesebben tudja fegyverként használni, mint a pedadgógusok népes tábora vagy az MTA kutatói.) A széthúzás, a gyűlölködés már-már nemzeti sajátosságaink között említtetik. Pedig most milyen nagy szükség lenne az együttműködési készségre, az ország lakói előtt álló feladatok teljesítéséhez. Hány éven keresztül kell a sziszifuszi munkára vállalkozó pedagógusoknak tenni a dolgukat, annak érdekében, hogy a kulturált életvitelben (az élő és élettelen környezet megőrzésében, az egészségmegőrzésben, a Homo sapiens-hez méltó magatartásban), jelentősebb változás legyen észlelhető. Sajnálatos tény, hogy a nemzeti összefogás, a közös cselekvés igénye, szalmalángként ellobbanva történelmünk rövid szakaszaira korlátozódik csupán. Nem csoda, hogy a lakósság jelentős része vissza kívánja a demokratizmus ékítményeivel feldíszített, stabilnak és működőképesnek mondott autokrata rendszert, ahol a hierarchiában elfoglalt helyzete biztonságosnak látszott. Saját képességeit ismerve, élesen tiltakozik bármilyen versenyhelyzet megjelenése ellen, mert érzékeli, hogy egy demokratikus nyílt rendszerben mindenki saját képessége és teljesítménye alapján kerül az őt megillető helyre. Ez sok esetben nem azonos a privilégiumokkal megtűzdelt hierarchiában elért kimódolt helyzetével. Nemkevésbbé zsákutca a mitikus elemekben gazdag történelmi régmulthoz kapcsolódó nosztalgiára építve kialakítani valamiféle restaurációt feltételező jövőképet. A jogállam kiépülése, a tolerancia, a demokratikus gondolkodásmód, a politikai gyakorlat megszerzése, a politikus személyiségek kinevelődése mind időigényes folyamat. Politikai pártjaink sem ismerik a parlamentáris demokrácia játékszabályait. A tanulópénzt pedig mindannnyian fizetjük. Charles de Secondat Montesquieu által elképzelt tásadalmi szerződés csak arra érett, művelt polgárokkal köthető. Olyan társadalomban van létjogosultsága, ahol az állampolgárok többsége tisztában van döntésének következményeivel. Mit tehetünk? Mit kellene tennünk?

46

Mindent megfontolva az évszázados lemaradás csak az ifjúság élniakarására építve, több évtizedes céltudatos munkával, az általános műveltség és a civilizáció szinvonalának jelentős emelésével számolható fel. Nem a kognitív ismeretek növelése, hanem az életkori sajátosságok figyelembe vételével a müveltségi szint emelése, a képességek és készségek fejlesztése légyen a cél! Az ezredfordulóra, a huszonegyedik századra tekintve megállapítható, hogy csak egy humanista gondolatvilágra épülő, környezetbarát történelmi és társadalmi tudat kialakulása és megerősödése lehet az alapja a polgárosodott demokratikus Köztársaságunk fennmaradásának a Kárpát-medencében. Ha ma elindulunk ezen az úton, akkor 25-3O év mulva már jelentős javulás várható ezen a területen. Hogy miért kell több mint negyed század? Mert az oktatók és nevelők, sőt ezek képzését végző felsőoktatási intézményeink szerepe, alapvető jelentőségű a civilizált, magával és környezetével szemben igényes művelt réteg meghatározó mennyiségben való megjelenése szempontjából. Az évenként megjelenő fiatal generációk műveltségének, szakmai tudásának a XXI. század nemzetközi szinvonalára emelésével, az értelmiségi életformát választók számának a növekedésével évtizedek alatt sikerülhet a gazdasági környezetre alapozott társadalmi tudat átformálása. Példaképül választható művelt pedagógusok nélkül nem remélhető pozitív változás. Az értelmiségi életforma megkedveltetése ugyanis a középiskolai nevelés feladata. Hogy miért nem értelmiséget, hanem értelmiségi életformát élőket írtam? A felsőoktatási intézményeinkből oklevéllel kilépők -papírforma szerint- a hazai értelmiség képviselőiként jelennek meg a nemzetgazdaságban. Hogy miért használtam a "papírforma szerint" közbevetést? Kultúrtörténetünkben csak az elmúlt 40 év bürokrata gondolkodása (Magyar Lexikon 1960) különböztette meg a felsőoktatásban szerzett oklevél alapján a munkást és a parasztot a különféle jelzőkkel felékesített értelmiségtől (haladó, dolgozó, műszaki, agrár, de szerepelt a reakciós jelző is). A fordulat éve előtt nem kötötték diplomához az értelmiséggé válást. Valójában ez nem társadalmi kategória. Valamikor a társadalom belső késztetés alapján többre törekvő hányadát, a szellemi értékeket becsülő, a képességeinek szüntelen fejlesztésén munkálkodó személyiségek összeségét tekintették a nemzet értelmiségének. A diploma önmagában -a fent említett belső késztetés nélkül, - erre a megkülönböztetésre nem jogosít, még akkor sem, ha az új oktatási rendszer kötelezően előírja a hallgatók számára az értelmiségi modul felvételét. Tisztában kell lennünk azzal, hogy országunk nagykorú népességének 20%-a nem végezte el a nyolc általánost. Annak ellenére, hogy a magyar parlament már a 30-as évek végén elhatározta a 8 éves oktatás kötelezővé tételét, bevezetését azonban a feltételek megteremtéséhez kötötte. A nyolcosztályos általános iskola intézményét a háború utáni kormányzat a feltételek megteremtése nélkül képesítés nélküli pedagógusok munkába állításával bevezette. A hatalom ezt összekapcsolta az értelmiségi életformára felkészítő nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetésével. A háromszor négy évre bontott közoktatás (általános alsó, általános felső és középiskola) szerkezete, a gimnázium négy évre szűkítése, a mennyiségi követelmények állandó növelése miatt az iskolapadban töltött idő, az értelmiségi életforma megkedveltetése szempontjából hatástalanná vált. A nyolc osztályos általános iskola nem javított népünk szellemi szinvonalán, annak ellenére, hogy a háromszor négy évre bontott közoktatást szolgálja ma a három lépcsős pedagógusképzési rendszerünk. (Tanítóképző, tanárképző és az egyetemek tanárképzése.) Márpedig, ha az értelmiségi életformát választók arányán nem tudunk jelentős mértékben javítani, ha népünk általános műveltségét nem sikerül emelni, akkor nincs mit keresni Európában. Oktatási rendszerünkben, az anyagi és szellemi területen érvényesülő maradék elv szigorú alkalmazásával együttjáró kontraszelekció, az értelmiségi életformát élő pedagógus példaképek létszámát a kritikus érték alá csökkentette. Nem szabad elfelejteni, hogy az iskolának nevelő szerepe is lenne, ha hagynánk érvényesülni. A háromszor négy éves bontás a

47

serdülő kort derékba töri, a felelős polgárrá nevelést nehezebbé teszi. Az utóbbi időben ezen a területen határozott fejlődés indult el, megjelentek a nyolc éves nevelésre vállalkozó középiskolák. Emelhető vajon belátható idő alatt népünk általános műveltsége? A népművelés tárgyában 1868 decemberében szentesített XXXVIII. törvénycikk 6-tól 12, illetőleg 15 éves korig tette kötelezővé az általános népoktatást tanévenként 9 hónapon keresztül. A törvény a tantárgyakról és a tanító személyzet képzéséről is rendelkezik. Az 1921-ben kihirdetett XXX. törvénycikk az oktatás időtartamát tanévenként 10 hónapban határozza meg. Az 1940-ben elfogadott XX. törvénycikk a nyolcosztályos népiskola kilenc iskolai éven keresztüli látogatását teszi kötelezővé. A háborús események miatt a nyolcosztályos oktatás kifejlesztése késett. Bevezetéséről szóló 6650/1945 M.E.számu rendeletet, - az áttérés módozatait a VKM-re ruházva, - csak 1945 augusztus 16.-án írta alá Miklós Béla miniszterelnök. Ezt szolgálta az iskolák államosításáról szóló l948-ban elfogadott XXXIII. törvénycikk és ennek kivitelezéséről rendelkező 45600/1948 VKM rendelet végrehajtása "képesítésnélküli pedagógusok" munkába állításával. A közoktatásról szóló 1993-ban elfogadott LXXIX. törvénycikk az általános kötelező oktatást formálisan 8 évről 10 évre terjesztette ki. Az első megközelítésben zsákutcát jelentő 10 osztályos általános oktatás törvénnyé emelését a pályakezdő munkanélküliség problémájának elodázása motiválta. Parlamenti képviselőink kimunkált koncepció nélkül, tantervekre, épületekre nem gondolva, a személyi következmények elemzése nélkül alkották meg a törvényt. A törvénytisztelő állapolgár feladata, az ország anyagi helyzetét figyelembe véve, a lehető legkevesebb ráfordítással megfelelően elhelyezni a tizosztályos általános képzés elemeit, a hazai fellazult közoktatási szerkezetbe, oly módon, hogy az egyrészt a nép általános műveltségének az emelését, másrészt a tehetséges fiatalok fejlődését segítse, annak a ténynek a figyelembe vételével, hogy az egyéni képességek eloszlása a társadalomban maximum görbével jellemezhető. A tízosztályos általános iskolát záró alapműveltségi vizsga (iskolatipustól független) kötelezővé tétele, a dolgok természetéből következően lefelé nivellál. Az Egyesült Királyságban a Munkáspárt (Labour Party) ezt a tízosztályos általános képzést kötelezővé tette. Sajnos az igyekezet az általános képzettség csökkenését hozta. Az esélyegyenlőséget egy ilyen döntés felszámolja, az elit kiválogatódását intézményesíti, mert az igényes szülők gyermekeik jövőjére gondolva, a nyolcosztályos-gimnáziumot fogják választani, hacsak valamely meggondolatlan miniszteri rendelet meg nem szünteti ezt az intézményt, amint azt tette volt a fordulat évében. A legkönnyebben megvalósítható változat a burkoltan ma is háromlépcsős formában működő 3 x 4 éves oktatási ciklus átformálása, továbbfejlesztése egy parkoló pályával kiegészítve. A nyolcosztályos általánosiskola és négyosztályos gimnázium jelenti az alapot, amely könnyen mozdul a négy elemiből és nyolcosztályos (humán)gimnáziumból felépülő rendszer felé. A lemaradóknak a négy elemit két évvel lehetne meghosszabítani. Egyszerűen adódik itt az átjárhatóság. Innen mehetnének a később érő tehetségesebbek a reáliskolának nevezhető, érettségire felkészítő hatosztályos gimnáziumba vagy hat- esetleg hétosztályos szakközépiskolába. A gyengébbek az általános iskolából bővített négyosztályos középiskolában folytathatnák tanulmányaikat. Ez az iskolatipus képviselné az 1993/LXXIX törvénycikkben szereplő 10 osztályos általánosiskola alapműveltségi vizsgára felkészítő felső négy évfolyamát. Fontos, hogy a szakközépiskolák alsó évfolyamai tantervi követelmény szempontjából legalább a tízosztályos általános iskola osztályaival azonos esetleg ennél magasabb műveltségi szintet jelentsenek.

48

A felvázolt oktatási szerkezet a korosztályok létszámának csökkenése miatt minimális beruházási igény mellett folyamatosan működtethető, szükség szerint átcsoportosításokkal nagyobb megrázkódtatás nélkül menetközben javítható. A rendszer zavartalan működtetéséhez szükséges pedagógusképzők ma is üzemelnek, csupán a képzés minőségét kell az új igényekhez emelni. Az általános iskola hat osztálya hazánk kisebb településein is fenntartható lenne. Innen a negyedik illetve a hatodik elemi elvégzése után jutnának el a tanulók valamelyik középiskolába iskolabuszok szolgálatba állításával. Az általános iskolák a tantervek elkészülte után könnyen tízosztályos iskolákká fejleszthetők. A négyosztályos gimnáziumok hat illetve nyolcosztályos középiskolává fejlődése már megindult. Tanterem építésre, bővítésre az évfolyamok létszámának állandó csökkenése miatt csak kivételes esetben lesz szükség, mert a negyedik illetve hatodik osztály elvégzése után a tanulók nyolcosztályos gimnáziumban vagy hatosztályos reáliskolában fogják folytatni a tanulmányaikat. Az oktatási intézmények fejlesztése lehetőséget teremt a minőségi szelekcióra, amely hazánk jövőjét, Európában elfoglalt helyét előnyösen befolyásolná. Középiskoláink legyenek tehát a civilizáció és az általános műveltség terjesztését szolgáló, a nemzet jövőképének kialakításán fáradhatatlanul munkálkodó intézmények. Döntsön érettebben és műveltebben a magyar fiatal saját sorsáról. Napi öt órában az öt érettségi művelődési terület (magyar, történelem, matematika, természetismeret, idegen nyelv) oktatása kivánatos. Sok esetben a szaktárgyak oktatói a mennyiségi szemlélet hívei, holott a középiskola feladata a gondolkodó és itéletalkotó ember nevelése. A felsőoktatás majd elvégzi a szakterület oktatását. Engedjük az ifjúságot fiatalnak maradni, mert az élet megismételhetetlen, irreverzibilis folyamat, amelynek csak a kezdő és a végpontja biztos. Az érdeklődési körnek megfelelő, általános műveltség szintjét meghaladó speciális képzésre (magyar irodalom, történelem, matematika, természettudományok, idegen nyelvek, stb.), esetleg kiegészítő képzésre is (számitógépkezelés, gyors-gépírás, gazdasági, egészségügyi és egyéb ismeretek) a középiskola szakköreiben végzett munka adjon lehetőséget. Az itt szerzett szakismeret lehetne a választható érettségi tantárgy. Ha valamelyik felsőoktatási intézményünk a gimnázium és a reáliskola szakköri tevékenységét és az érettségi szakmai szinvonalát nem tartja kielégítőnek akkor célszerűen, nulladik évfolyam beindításával készíthetné fel a hallgatót a tanulmányok megkezdésére. Ez egyrészt eredményesebb és gazdaságosabb megoldást jelentene a gimnáziumi fakultáció újraélesztésénél, de a fiatal a szakválasztásban is érettebben dönthetne. A javasolt program -kielégíti a törvényben szereplő általános képzésre megfogalmazott igényt és ellenőrizhetően minden állampolgár számára lehetővé teszi az alapműveltség minimális szintjének elérését, -tekintettel van arra a természeti tényre, hogy egy-egy személyhez rendelt egyéni képességek maximum görbével(Gauss görbe) jellemezhető eloszlást mutatnak, -figyelembe veszi a testi és szellemi fejlődés az életkori sajátosságok egyéni változatosságát, -minden ifjú számára, képességeinek optimális hasznosítására alkalmas képzési változat kiválasztását, a tehetség gondozását teszi lehetővé, -teljes mértékben hasznosítja az oktatási rendszerünk, már eddig kimunkált, egymáshoz illeszthető működő modulként használható elemeit, -alapmodulja(i) hazánk kislélekszámú településein is gazdaságosan működtethetők, -jelentős mértékben a magyar oktatáskultúra hagyományaira épít, -bizonyos mértékben hasonlít Középeurópa és a német nyelvterület általános oktatási rendszereihez, -nem kivánja a meglevő rendszer lerombolását, -a személyiségnevelés szempontjából optimális lehetőséget teremt, mert tíz éves, illetve a lassabban fejlődők esetében 12 éves korban történhet az iskolaváltás, ílymódon serdülő korban a fiatal nem kényszerül a megszokott környezet váltásával járó nehézségek feldolgozására, - nem igényli egy eddig nem funkcionáló, két éves középfokú felső ciklus működtetését.

49

Jövőkép, amely megvalósítható:

Testben és lélekben kiművelt nemzet a Kárpát-medence közepén Csak rajtunk múlik. A magyar nép civilizáltsága és műveltsége adminisztratív eszközökkel nem emelhető. Törvénnyel nem állítható meg a funkcionális analfabéták számának a növekedése. Hivatástudattal megáldott rátermett és a különleges feladatra kiképzett olyan pedagógusokra van szüksége a hazának, akik áldozatos munkájukkal megalapozzák a középfokú oktató-nevelő munkát. Az elmúlt évtizedekben a lakósság alig több mint egy százalékát kitevő pedagógustársadalom erkölcsi és anyagi megbecsülése jelentősen csökkent a "maradékelv" alkalmazásának következményeként, amely nemcsak a jövedelem elosztásban, de a felvételi rendszerben is érvényesült. Nem becsüljük népnevelő-inket akik naponta közvetlen kapcsolatban vannak a lakósság 10 százalékát kitevő tanulóifjúsággal és a családi környezeten keresztül népünk több mint harmadával. A szellemi és materiális környezetkárosítás nem csökkenthető speciális környezetvédelmi órák tantervbe iktatásával. Hatásosabb, ha a környezet szeretetének és megőrzésének az igénye hatja át az ifjúsággal foglalkozó példamutató pedagógusok szaktárgytól független nevelő munkáját. A nemzet jövőjét csak ifjúságán keresztül szolgálhatjuk. Ha ilyen pedagógusok képzésére és alkalmazására nincs pénzügyi fedezet, akkor ne szónokoljunk felemelkedésről, felzárkózásról, hanem valljuk be, hogy ma is igaz Metternich megállapítása:"A Balkán a Burg küszöbénél kezdődik." Százötven év után a helyzet változatlan. A nemzet jövőjét, sikereit, egy polgárosodott demokratikus felépítmény eredményes működtetését, a társadalom aktív tagjainak civilizáltsága, műveltsége, készségeinek és képességeinek fejlettsége, szaktudása alapvetően meghatározza. A fejlődő országokból kiemelkedő sikeres államok példája bizonyítja ennek a koncepciónak az igaz voltát. Az elmult 150 év igazolja, hogy a civilizáció és az átlagműveltség emelése szempontjából azok az időszakok hoztak felemelkedést, amikor egy-egy nagy egyéniség nevéhez kötődő oktatási koncepció pártviszályoktól függetlenül megvalósulhatott, amikor a felelős poszton állók nem tekintették pártpolitikai küzdőtérnek a nemzet fennmaradását szolgáló köznevelést. Kormányok és miniszterek változhatnak, de a nép fiai maradnak és élni akarnak. A felvázolt cél a testi és szellemi képességeiben kiművelt nemzetté válás, nem csekély mértékben oktatási rendszerünk eredményes működésétől várható. A társadalom tagjait csatasorba állító jövőkép kialakulása a köznevelés feltételrendszerének biztosításáért felelős szervek összehangolt tevékenységétől, a feladat teljesítésére vállalkozó nagyformátumú vezetőjének határozottságától függ.

Hol vagy magyarok tündöklő csillaga? 94.12.6

Szentirmai Attila (Tőkéczki Lászlónak elküldve. A Valóságban megjelent szöveg eredeti kézirata)

50

KÖZOKTATÁSUNK ÉS A MAGYAR JÖVŐKÉP. MILYEN PEDAGÓGUST IGÉNYEL A JÖVŐ ISKOLÁJA? A XX. század végén sorsdöntő kérdést kell megválaszolnunk: "Európa szellemében hogyan működhet egy demokratikus felépítmény az elmult félszázad vívmányait őrző társadalmi tudat alépítményén?" A Szentkorona Országaira épülő birodalmi elképzelések, a CsonkaMagyarország nem ország, egész Magyarország mennyország jelmondat, illetve a Kárpát-Dunanagyhaza álomképe, később a Létező Szocializmus megvalósulását igérő jövőképek semmivé válása tudati válságba taszitotta társadalmunkat. Hitét vesztett nemzedékek küszködnek ma a túlélésért, miközben elérendő célként általában egy polgárosodott társadalomra gondolnak. Szociálisan érzékeny, működőképes, demokratikus jóléti állam kialakulását remélik, noha történelmi, társadalmi és gazdasági alap, illetve háttér nélkül ez a remény önmagában nem erősödhet választható, lelkesítő jövőképpé. Az ezredforduló küszöbén, a Kárpát-medence meghamisított történelemszemlélettel egymás ellen uszított népei Európához kapcsolódva képzelik felszámolni elmaradásukat, miközben több száz évvel lemaradva nemzetállamok építésére használják energiájukat. A demokratikus társadalom működésének feltétele olyan nagy létszámú művelt állampolgári réteg politikai aktivitása, amelyik ismeri jogait és kötelességeit, saját sorsáról pedig felelősséggel képes dönteni. Ebből a polgárságból olyan politikus réteg, hosszabb távon esetleg egy-két államférfi kiválogatódása remélhető, akik majd egymás ellen táplált gyűlölettől mentesen képesek munkálkodni a haza javára. A gyülölködés zászlaját lobogtató egyenlősdi kontraszelektál. Nem vitatható, hogy a történelmi források és tények szelektív értékelésére épülő elképzeléseivel küszködő hitét vesztett társadalmunk genetikai állományában meglevő lehetőségek kihasználása jelenthet csak kiutat a gazdasági és erkölcsi kátyúból. Az emberré válás hosszú folyamata, amelyben fontos szerepet játszik az ismeretek átadása és a szaktudás továbbfejlesztése, még nem ért véget. Ez a fejlődés nem csak az anatómiai elemek kialakulását, hanem a pszichikai jellegek tökéletesedését és az állandó szelekció érvényesülését is jelenti. Jelentős mértékben emelnünk kell az ország lakóinak általános műveltségét, technikai civilizációját és ezt hasznosítva kielégíteni a lakósság igényeit, növelni a nemzetgazdaság termelőképességét. Népünk számára a mult ismeretére építkező, megvalósítható jövőkép, a testi és szellemi képességeiben kiművelt nemzetté válás elsősorban a köznevelés felelősségteljes eredményes működésétől várható. Az adott készségek és képességek fejlesztésével léphetünk csak előbbre. A "carpe diem" értelmének humanizálása, az akarati cselekvés nemesítése, a tudás utáni vágy, a tanulási igény belső fejlesztése jelentené az előrelépést. Ne múljon el nap önfejlesztő hasznos tevékenység nélkül! A Homo sapiens tanulékonysága, szellemi képességeinek hasznosítása, a nevelés és a tanulás gyakorlata, látszólag ellentmond a természeti törvényeknek. A jóléti társadalomban sok ifjú számára kényelmesebb a nagy nihilt követve, tanulás és képzés helyett drogokkal vagy anélkül élni a könnyed édes életet nem törődve azzal, hogy bizonyos aktíválási energia felhasználása nélkülözhetetlen egy magasabb szintre emelkedéshez. A törekvő ember gondolva jövőjére,- felismerve a társadalmi környezet szelektáló hatását,- hajlandó áldozatot hozni, tanítva tanulni az eljövendő boldogulás reményében. Ezt az aktivitást a társadalom megfelelő törvényekkel és oktatási intézményekkel, a család pedig nevelő hatásával serkenti. Ezért elvárható tanítványainktól, hogy a rövidtávú szemlélet helyett fáradtságot is vállalva képezzék magukat azzal a reménnyel, hogy majd gyümölcsözni fog a befektetés.

51

A közoktatás hatékonyságának javítása vezetett eredményre világszerte, hazánk sem járhat más utat. A középiskolát végzettek számának növelése, az oktatási program megvalósítása az egyetlen olyan befektetés amely biztosan megtérül. A távoli jövőben megjelenő minőségi változás reményében kell a jövő iskoláját építeni, a címben feltett kérdést megközelíteni. Miért távoli ez a jövő? Mert fiataljaink tanítása-nevelése 10-20 éven keresztül folyamatos, mert az oktatók és azok oktatóinak képzése, gyümölcsöző együttműködése termékeként jelenhet meg a művelt állampolgár. Az oktatás időigényes folyamat, forradalmi változtatása lehetetlen. Nem vitatható, hogy a közművelődés támogatása pártpolitikai harcoktól függetlenül minden felelős kormányzat alapvető kötelessége. Valószinüleg minden beavatkozást, még a hozzánemértő diktatorikus beavatkozást is jobbító szándék, a "végleges" megoldásra törekvés vezérel, mégis a természeti folyamatokkal ellenkező egyenlősdi törekvések szellemében elkövetett hibák káros következményeit szenvedjük, meggondolatlan "forradalmi" változtatások terheit nyögjük. Működőképes rendszert egy tollvonással le lehet rombolni, felépítéséhez viszont generációk erőfeszítése szükségeltetik. Az átlagműveltség szintjének emelése, a rendelkezésre álló évjáratok jelen képzettségét ismerve, az oktató gárda fejlesztését is igényli. Ha ma elkezdjük, csak a jövő évezredben (20 év mulva) jelentkezhet az eredmény. Ennyi idő alatt válhat meghatározó jellegűvé országosan népünk műveltségi szintjének emelkedése. Elvárható vajon az oktatóktól ez az erőkifejtés, hiszen jelentős hányaduk esetleg meg sem éri a feltételezett boldogabb jövőt. Úgy vélem aki hivatásának érzi nevelő tevékenységét, aki találkozott a tanulni vágyók érdeklődésével...az nem tud, nem fog meghátrálni. A tanulmányi versenyek győztesei által nyújtott teljesítményekkel és a Lajtán túlra távozott állampolgáraink által elnyert Nobeldíjak számával vigasztalhatjuk magunkat, de tudomásul kell vennünk a funkcionális analfabéták számának növekedését és az utóbbi évtizedekre jellemzően a műveletlenség terjedését. Megjegyzendő, hogy Nobel-díjasaink polgári családok gyermekeiként a serdülő fiatalságot nevelő nyolc osztályos gimnáziumokban kedvelték meg az értelmiségi életvitelt, szerezték meg az érettségit. Mi a magyar köznevelés feladata a XX. század végén? Az ország lakósságának adjon általános műveltséget és megalapozott valós ismeretet a környező világról. Készítse fel az ifjúságot az egyén és a közösség jólétéért folytatott küzdelemre, adjon e küzdelemhez szilárd erkölcsi alapot. A munkaerkölcs megteremtését és a társadalmi együttélés etikai alapjainak kialakítását szolgáló oktató-nevelő munka sikerét a társadalmi környezet alapvetően befolyásolja. Nem feledhetjük azonban, hogy a működő piac tudatformáló szabályozó szerepe csak hosszú idő után érvényesül. Ezért fokozott szerepet kap középiskoláink oktató-nevelő munkája. Valamikor a társadalom belső késztetés alapján többre törekvő hányadát,... a szellemi és testi képességeinek szüntelen fejlesztésén munkálkodó személyiségek összeségét tekintették a nemzet értelmiségének! A fordulat évét követően az értelmiségi kategória fogalma a felsőoktatásban szerzett diplomához kötődött. Ezzel az értelmiségi életformát élők a rohammunkával felszaporított szellemi kényszermunkások táborába keveredtek. Az értelmiségi személy számára a tudás birtokba vétele jelenti az örömet. FELIX QUI POTUIT COGNOSCERE CAUSAS (Boldog aki a dolgok okát ismerni tanulta) írja Vergilius a természettudósok által oly sokat emlegetett művében (Georgicon II 489). Arisztotelesz nevével fémjelzett aforizma szerint:"A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék". Ez utóbbi tette elviselhetővé sokak számára az elmult emberpróbáló évtizedeket. A felnövekvő generációkkal az értelmiségi létformát nem a felsőoktatási intézményekben, hanem a középiskoláinkban kell megkedveltetni, mégpedig kitartó nevelő munkával, főleg példamutatással. Sokan pedagógus mesterséget emlegetnek, én a mesterség fogásait alkalmazó hivatásnak tartom.

52

Középiskolai oktatásunk, köznevelésünk alakulása és az EU-hoz való közeledés A jövő iskolájáról gondolkodva célszerű áttekinteni köznevelésünk alakulását, az általános képzettség (műveltség) fejlesztését szolgáló elképzelések sorsát. Mennyi energia felhasználásával, honnan hová jutottunk? Az egyházi kezelésben folyó elemi (írás, olvasás, hittan) képzést követő gimnáziumi oktatásunk első irásos emléke 1514-ből ismeretes. (A gimnáziumnak nevezett iskolák a középkorban az egyetemi tanulmányokra felkészítő triviumból fejlődtek.)Az 1548 XI. törvénycikk 7. fejezete a királyság területén gimnáziumban tanuló férfiak számának növelése céljából a király támogatását kéri. A törvény 12. fejezete szerint a káptalanok, elhagyott kolostorok, zárdák jövedelmét maradéktalanul iskolák szervezésére, felszerelésére és a tudós mesterek ellátására kell fordítani. (Mária Terézia éppen erre a törvényre hivatkozva a feloszlatott jezsuita rend javadalmaiból fedezte az államosított nagyszombati egyetem fenntartási költségeit (vagyoni alapját). Az ország tanintézeteinek állami felügyeletét felekezeti hovátartozástól függetlenül az 1715-ben elfogadott LXXIV. törvény szabályozta. A felekezeti viták miatt sajnos az oktatásfejlesztési javaslatok III. Károly ismételt kérésére sem készültek el. Mária Terézia ezért az 1777ben latin nyelven íródott Ratio educationis megvalósításával igyekezett rendszert teremteni a magyar közoktatásban. A Pozsonyban működő Tanulmányi Bizottság Pálffy Miklós vezetésével fogta össze a magyar iskolarendszert. 1761-től a Commissio Studiorum felügyeletével indult a főleg egyházi kezelésben levő magyarországi iskolarendszer intézményes korszerüsítése. 1769-ben részben egyházi kezelésben kb. 4000 elemi népiskola szolgálta az írás, olvasás és hittan oktatását. 1776tól, a jezsuiták által alapított 31 ötosztályos gimnáziumot korszerűsitették. A gimnázium elvégzése után az ifjú az Akadémián vagy Egyetemen folytathatta tanulmányait. 1774-ben megjelent "Allgemeine Schulordnung für die Normal- Haupt- Trivialschulen" alapelveit követve az első három éves normáliskola magyar nyelvű tankönyvek nélkül Pozsonyban létesült Róka János igazgatásával. Az 1770-ben államosított nagyszombati egyetem tanárképzője, (Collegium repetentium) 1775-ben indult, 1777-ben Budára települt. 1792-től a magyar nyelv már tantárgyként került oktatásra középiskoláinkban. 1828-ban szervezték az első magyarországi óvódát és az első önálló magyar tanítóképzőt Egerben. 1844ben már 5 magyar nyelvű tanítóképző működött! 1846-ban 37 főiskola, 150 gimnázium, 9 tanítóképző és 7 szakiskola szolgálta a művelődés ügyét. Az 1848-ban hozott oktatási tervek helyett a szabadságharc után az "Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich" elveit érvényesítették a Kárpátmedencében. A régi hatosztályos gimnáziumot kiegészítették két akadémiai évvel. Az elemi ismeretek elsajátítása után a fiútanulók, 10 éves korban kezdhették tanulmányaikat a nyolcosztályos gimnáziumban. Az első négy évfolyam önállóan, algimnázium néven is működhetett. A tanárok óraterhelését heti 20 órában maximálták. A kiegyezést követően, a köznevelés tárgyában 1868 decemberében szentesített XXXVIII. törvénycikk volt az első, amely hazánkban az általános népoktatást mindenki számára kötelezővé tette. (Szegény gyermekek számára az oktatás és a tankönyv térítésmentes!) A száznegyvennyolc fejezetet (§.-t) tartalmazó törvény nem csak hat évfolyamon keresztül elemi oktatást és három éves ismétlő iskolai oktatást tesz kötelezővé, de nagyobb községekben (5000 lakos) a négy elemit végzettek számára hat osztályos fiú illetve négy osztályos leány polgári iskola működtetéséről is intézkedik. A polgári iskolák tantárgyai latin kivételével megegyeztek a középtanoda (real gymnasium) tantárgyaival. A tanév kilenc hónapon keresztül heti 24-26 tanóra

53

kötelező foglalkozást irt elő a tanulónak. A tandíjmentes tanítóképzés ingyenes kollégiumi elhelyezéssel, gyakorló iskolával összekapcsolt állami tanítóképezdékben történt. Az 1883 XXX. törvénycikk, - amely 1924-ig volt érvényben - a négy elemi után látogatható 154 középiskoláról és a tanári képesítésről rendelkezik. A középiskolák feladataként a magasabb általános műveltség terjesztését és a felsőbb tudományos képzésre való előkészítést jelöli meg. A görög nyelv kötelező oktatását a gimnáziumokban, az 1890-ben elfogadott XXX. törvénycikk szüntette meg. Értelmiségi életformára nevelő középiskoláink számának alakulása Év Magyar királyság A trianoni Magyarország területén Budapesten 1000 15 1400 19 1 1450 37 7 1500 42 3 1660 50 1760 110 2 1840 137 3 1860 154 7 1890 158 13 1918 244 124 31 1924 41 141 1938 50 161 1948 173 47 (Mészáros I.:Középszintű iskoláink kronológiája 996-1948. Akad. Kiadó 1988) (*A huszadik század elején indul meg az oktatásfejlesztés a magyar parlagon)

1921 júliusában kihirdetett XXX. törvénycikk évi tíz hónapra emelve az oktatás időtartamát, megerősíti a kilenc tanévre terjedő iskoláztatási kötelezettséget. Egyidejűleg a szegény gyermekek természetbeni segélyezéséről (tankönyv, taneszköz, ruha, cipő, gyógyszer) is intézkedik. A világháború után Magyarország területén maradt 109 középiskola reformjával az 1924-ben elfogadott XI. törvénycikk foglalkozik. A középiskola feladataként jelöli meg a hazafias érzelmű erkölcsös polgárrá nevelést és a szellemi munkára való képesség kifejlesztését. 1927-ben hozott XII. törvény a Polgári iskolák (heti 26-28 óra elfoglaltsággal) feladataként a gyakorlati életre nevelést, középfokú szakiskolára való felkészítést jelöli meg. 1928-ban a polgári iskolák pedagógus igényét kielégítendő négyéves tanárképzés indul a budapesti Pedagógikum Szegedre költözésével. Jeles, esetleg jó érettségi bizonyítvánnyal remélhettek felvételt a jelentkezők. 1932-ben 28 gimnázium, 72 reálgimnázium, 17 reáliskola, 21 leánygimnázium és 21 leányliceum működött. Az 1934 XI. törvénycikk egységesítette a magyar középiskolák (fiú és leánygimnáziumok) oktatási rendszerét. 1940 júliusában kihirdetett XX. törvénycikk a nyolc osztályos nyilvános népiskola (négy alsó és négy felső évfolyam) kötelező látogatását írja elő. A tíz hónap terjedelmű szorgalmi idő (szeptember 1-től június 30) nem rövidíthető. A népiskola elvégzését követő kilencedik tanévben, - 40 tanítási napra terjedő szorgalmi időben, - gazdasági, ipari és kereskedelmi alapismeretek oktatását szorgalmazza a törvény amely, a működő középiskolák érintetlenül hagyásával kivánta javítani a közoktatást. VKM rendeletben felsorolt középiskolákban folytatott tanulmányok a népiskola felső négy évfolyamának látogatásától egyértelműen mentesítették a tanulót. A háborút követő politikai összeomlás a köznevelés szerkezetére is hatással volt. Az 1945 augusztusban aláírt 6650. számú miniszterelnöki rendelet a nyolc osztályos népiskola

54

valamint a polgári és a gimnázium alsó négy osztálya helyett "általános iskola" elnevezéssel új iskola szervezését írja elő, azzal a kiegészítéssel, hogy a rendelet végrehajtásáról, az új iskolafajra való áttérés módozatairól majd VKM rendelet intézkedik. Ez a 8000/1948 számú VKM rendelet csak az iskolák államosításáról intézkedő XXXIII. törvény kihirdetését követte. Egy tollvonással, egy miniszteri aláírással sikerült ma is érezhető sérülést okozni az értelmiségi életforma megkedveltetésében addig szerepet vállaló 173 középiskola (126 fiú és 47 leány) működőképességében. A rendelet eröltetett végrehajtása a klerikálisnak bélyegzett oktatók egyidejű elbocsátását követően, csak képesítés nélküli pedagógusok munkába állításával volt lehetséges. A családi nevelés hatásának csökken(t)ése, a tanári kar elöregedésből következő kicserélődése, egy-két évtized alatt észrevehetően szűkítette a művelődés lehetőségét, rombolta a közerkölcsöt. Példamutató személyiségek nélkül a falakra írt jelszavak nevelő hatása csekély. Középiskoláink száma (1948-ig nyolcosztályos) az elmult évtizedek alatt négyosztályos gimnázium és szakközépiskola formájában ötszörösre emelkedett. Ennek megfelelően a végzettek száma is növekedett (A nyolcvanas évek végétől 40%-kal növekedett a középiskolák száma!) 1993 júliusában elfogadott 30 oldal terjedelmű LXXIX. törvénycikk az általános kötelező oktatást formálisan, - szakmai előkészítés nélkül, - nyolc évről tíz évre terjesztette. A törvényhozókat a tízosztályos (6+4) általános iskola szevezésének törvénybe iktatásakor elsősorban a pályakezdőket sújtó munkanélküliség problémájának rövidtávú elodázhatósága motíválta. A törvényt megszavazók többsége nem gondolt arra, hogy a tízosztályos tanterv általánosan kötelezővé tétele a gimnáziumok értelmiséggé nevelő hatását rontja, azaz a szelekciót kikapcsolva lefelé nivellál. Az alapműveltségi ismeretek elsajátításának 10 évre tervezett oktatási-nevelési szakaszban való kötelezővé tétele a felfogóképesség maximum görbével leírható eloszlása miatt, csak akkor támogatható, ha közben a negyedik és a hatodik osztályban foganatositott szintmérő vizsgák alapján a többre képes tanulók nagyobb követelményeket teljesítő oktató-nevelő hatású középiskolákban (gimnáziumokban) folytathatják tanulmányaikat. Hazánknak létérdeke, hogy az egészséges kiválasztást elősegítve, polgárainak genetikai adottságait teljes mértékben kifejlesztve hasznosítsa a nemzetgazdaságban. A puha diktatúra utolsó dekádjában ugyanis lassan elkezdődött a polgári társadalom igényét kielégítő középiskola, a nyolc, illetve hatosztályos gimnáziumi oktatás újraszerveződése az általánost végzettek továbbképzése céljából. A klasszikus gimnáziumok kamaszkort átívelő oktató-nevelő hatásában bízó szülők, illetve a nagyszülők középiskolai képzésre vonatkozó nosztalgiája túljelentkezést okoz, amely tény szelekcióra ad lehetőséget a ma még csekély nyolc illetve hatosztályos gimnáziumba történő felvételkor. A társadalom igényeit kielégítendő a négyosztályos gimnáziumokat nem kétosztályos felső iskolává, hanem hat- illetve nyolcosztályos gimnáziummá kellene fejleszteni a követelményeknek megfelelő tanárok munkábaállításával. A tízosztályos képzést kiegészítő két osztályos tanterv kifejlesztésére kár volna elhasználni az amúgy is szűkös anyagi lehetőséget. A döntéshozóknak tisztában kell lenni a tapasztalati ténnyel, hogy minden egyenlősítési törekvés a szinvonal csökkenését eredményezi. Sajnálatos volna a magyar társadalom számára, ha a nyolcosztályos középiskolában rejlő embertformáló nevelési lehetőség kihasználása a vagyoni alapjaiktól ötven évvel ezelőtt megfosztott, hátrányos helyzetben levő egyházi iskolákra szükülne. Ilyen hányatott sors ismeretében mondhatunk e valami bíztatót a jövő iskolájáról, a köznevelés fejlődéséről? Álmodozhatunk vajon a komprehenzív oktatás demokratikus és

55

korszerű voltáról, ilyen irányban magas színvonalon kiművelt pedagógusok nélkül, a restrikciós pénzügyi szemlélet érvényesülése mellett? A középiskola feladata a tanulási készség kifejlesztése, az ismeretek bővitésének igényére nevelés. A szellemi és természeti értékek (irodalom, művészet) fogyasztására környezet védelmére képzett polgárság kiművelése. Ha nem ezt szolgálja köznevelésünk, akkor az évenként megjelenő genetikailag kiemelkedő réteg jelentős hányada továbbra is exportálódik. Középiskoláink szinvonalában az ott tanító pedagógusok képességei és szemályi adottságaik eltérő volta miatt nagyságrendi eltérést találunk. 1550-1948-ig 400 évig folyamatosan fejlesztve új és új lehetőség kihasználásával folyt a szellemi képességek fejlesztése az utóbbi 50 évben az egyenlősítés hangoztatása mellett a fűnyíró elv érvényesült és a mennyiségi szemlélet terejedésével a kontraszelekció diadalmaskodott. Valahogy hazánkban a fejleszteni akaró jószándék mindíg visszafelé sült el, a levél a fonákjára fordult. Mit kellene tanítani és számonkérni középiskoláinkban? Az alapkészségek kifejlesztése után közvetlen tapasztalaton alapuló szilárd ismereteket kell adni környezetünkről, a természetről és az emberről, annak szellemi természetéről, a Homo sapiens által kimunkált civilizáció természet- és társadalomformáló eredményeiről, annak hasznos és káros következményeiről. A felsőoktatás felvételi vizsgakövetelményeinek torzító hatása vezetett hosszú évek alatt a nyelvismeret és a szűk szakterületen túli tudás értéktelenedéséhez, a széleskörű műveltség társadalmi értékvesztéséhez. Ezen a kritikus helyzeten csak a felsőoktatás illetékes vezetőinek felelős döntése képes változtatni. Sajnálatos módon az elmult évtizedekben (az életkori sajátosságokkal nem törődve) a kognitív ismeretek könnyen mérhető növelésével, a felsőoktatás tananyagából összeállított ismeretekkel terhelték a középiskola tanulóit. Igy elő lehetett állítani a tanulmányi versenyek győzteseit, de nem emelkedett a nyelvtudás és az általános műveltség szintje. A pedagógust nem nevelő tevékenységének eredményessége alapján, hanem a tanulmányi versenyeken helyezést elért diákjainak száma alapján minősítik. Kivánatos volna, hogy a magasabb szintű tudást az érettségi tárgyakból elért tanulmányi eredmények és az érettségi érdemjegyei jelezzék. A nyelvtudás mellett a felfogóképesség, a fogalmazó készség, a helyesírás, a lényeges kiemelésére vonatkozó képesség szintje lehetne a felsőoktatásra méltó hallgatók kiválasztásának alapja. Irodalmi műveltségünk fokozása és a földrajzi, gazdasági, etnológiai helyzetünk által bonyolított történelmünk alapos ismerete segítheti felemelkedésünket. Nyugat-Európa keleti peremén illetve Kelet-Európa nyugati határán fekvő Kárpátmedence, kinek-kinek ahogy tetszik, nem vált az itt élő népek olvasztó tégelyévé. A nemzetiségi hovátartozástól függő egymásnak ellentmondó, a nemzetállamok kialakítását támogató hivatalos álláspontok nem változtatnak a történelmi tényen, hogy az Elba-Lajta vonaltól keletre élők az összefogás európai törekvéseivel nem törődve, "választott" vezetőik irányításával nemzetállamocskák kialakításáért küzdenek. Nem törődnek azzal, hogy hosszú távú gazdasági jövőkép csak az itt élő népek összefogásával rajzolható. Az összefogás szükségességének felismerése, a politikai kultúra és civilizáció olyan szintre emelését igényli, amely generációváltás nélkül aligha remélhető. Évtizedekig folytatandó oktató-nevelő munka formálhatja át az egymás gyülöletére uszított népcsoportok gondolkodását. Ennek a ténynek ismeretében kellene fejleszteni köznevelésünket, középiskolai oktatásunkat. Középiskoláink szerepe és feladata legyen az értelmiségi személy által igényelt életformát megalapozó általános műveltség közvetítése, a tanulási és előadói készség

56

kifejlesztése, az ember és természeti-társadalmi környezete között kialakuló kapcsolatok okokozati összefüggéseinek felismerésében való jártasság kimunkálása, az idegen nyelvtudás (a két nyelv közül az egyik lehetne valamelyik környező állam nyelve) megalapozása, a társadalmi szerkezetbe való beilleszkedés képességének fokozása, a szóban és írásban való kapcsolatteremtő képesség fejlesztése. Fiatal korban váljék reflexszerűvé a pontosság, a kötelességteljesítés, az udvarias viselkedésforma, a másság tisztelete és megértése, a kultúrált beszédstílus, a "Tedd azt másokkal, amit akarsz, hogy veled cselekedjenek" örökérvényű alapelvet követő társadalmi együttélés gyakorlata. A művelt társadalmat jellemző viselkedésmódnak az alapjait az első négy elemi ismereteket közvetítő szakaszban célszerű reflexszerűvé tenni, amelyet a serdülőkor nevelési periodusában lehet tudatossá fejleszteni. A reflexpályák működése az idegrendszer tudati szféráját tehermentesíti, nagyobb lehetőséget ad az új ismeretek rögzítését, a tudatos cselekvés irányítását szolgáló központok működtetésére. A középiskolák törzsanyaga, heti 25 (max:30) tanítási órában, célszerűen ne a felvételi vizsgára való felkészítést, hanem az értelmiségi életformára jellemző gondolkodásmód, és életvitel kialakulását, a felsőoktatásban való eredményes részvétel megalapozását szolgálja. Fontosságára tekintettel az idegen nyelv oktatásra fordítandó terhelés az összóraszám egyötödénél ne legyen kevesebb. Az egyes szakterületek tantervei ne a kognitív ismeretek halmozását tekintsék céljuknak, hanem a művelt állampolgártól elvárható ismeretekre építve tegyék közérthetővé az érettségiző számára a környező világ természeti és társadalmi jelenségeit. Az érettségi tantárgyak egységesen a magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, matematika és informatika valamint a természettudományok (fizika, kémia, biológia, földrajz) alapjainak ismerete legyen. A tanárok által a fiatalokban felkeltett érdeklődési köröknek megfelelő szakterületek mélyebb ismeretét szakköri foglalkozás keretében (heti 3-5 óra) lehet illetve kell kielégíteni. Szakköri tárgyként javasolható: Irodalom, történelem, matematika, fizika, kémia, biológia, képzőművészet, zene, testnevelés, informatika, stb., de csak akkor, ha a tanári karnak van erre a délutáni igényes munkára alkalmas szakképzett oktató-nevelő tagja. Ez a szakköri munka készíthetné fel az arra érdemes fiatalokat a tanulmányi versenyekre. Adott esetben az érettségi hatodik választható tárgyaként szerepelhet a második idegen nyelv, vagy a szakköri munkaterület, amelyből tett záróvizsga a felsőoktatásban való részvétel lehetőségét segíti. A társadalom alapvető érdeke az ifjú generáció genetikailag adott képességeit az ország javára és az egyén hasznára kiművelni. Demokratikus közösség ezért intézményesíti a kiválogatódást. Ha ezt elvetjük, akkor az esélyegyenlőség helyett az anyagi lehetőségek szabályozó szerepét erősítjük. A tehetős szülők ma is gondoskodnak gyermekeik értelmiségivé neveltetéséről. A kialakuló kapitalizálódó (új?) uralkodó osztály hatalmának megtartását szolgálja a tehetségesek természetes kiválogatódásának akadályozása. Az "esélyegyenlőség" hangoztatása mellett meghirdetett stratégiai elvek gyakorlatba vételével fokozzuk a társadalom polarizációját. A fejlődni akaró magyar társadalom ifjú polgárainak felemelkedését nem politikai kampányok meghirdetése, hanem tudásszintértékelés alapján történő kiválogatódás segíti, amely népünk felemelkedését teszi lehetővé. A nagyobb követelmények teljesítésére képes fiatalságot középszerűvé nivelláljuk, ha a gyengébb képességűekkel együtt az alapműveltségi vizsgával minősített tízosztályos általános képzésbe részesítjük őket. Folyamatos szelekció nélkül elfecséreljük nemzetünk évenként megújuló szellemi tőkéjét. Ezt unokáink joggal számonkérhetik majd őseiktől! Az értettségi a középiskolai oktatás olyan befejező eleme, amelynek a felsőoktatás által elismert kötelező tárgyai az általános műveltség megszerzésére mozgósítja a tanulóifjúságot és ennek a tudásnak az átadására valamint a tanulási készség kifejlesztésére ösztönzi a tanári kart. Az érettségi követelményrendszer helyes kialakítása az okirat társadalmi értékét növelve húzóerőként szerepelhet középiskoláink számára. A műveltségi szinvonalat emlő egységes

57

érettségi bevezetése a kimenetszabályozáson keresztül ellensúlyozhatja a NAT alacsony szinvonalra nivelláló hatását. Különösen indokolt ez a kimeneti szabályozás a szakközépiskoláknak gimnáziummá válásának időszakában. A gimnáziumot végzők számának növelése a magyar társadalom minden tagja számára előnyös hatású, de a szintrehozás évtizedes kitartó munkát igényel. Ezt nem lehet címtábla festéssel, miniszteri rendelettel, az intézmény átnevezésével megoldani. Az érettségi érdemjegyeit olyan körültekintően kell megállapítani, hogy abból elsősorban ne az ismeretanyag mennyiségére, hanem az érettségiző szakmai teljesítőképességére következtethessen a felsőoktatási intézmény felvételi bizottsága. A közepes érdemjegy valóban a középszint elérését jelezze, a jeles és jó érdemjegy pedig a haladó szintnek megfelelő eredmény elérését igazolja. Kiemelkedő teljesítmény esetleg kitünő megjegyzéssel értékelhető. Az érettségi szinvonala és követelményrendszere az érdemesek számára húzóerő a felzárkózni akarók számára pedig igazodásra serkentő ösztöke. Fokozott a jelentősége a szakközépiskolák gimnáziummá szerveződésének idészakában. Célja a művelt polgári réteg létszámának növelése és a felsőoktatásban való részvétel megalapozása. A két feladatot számszerű értékeléssel kell teljesítenie, ezért célszerűen a felsőoktatás képviselőivel egyeztetve kell a követelményrendszert kialakítani A kétszintű érettségi bevezetése nem volna szerencsés. Köznevelésünk jelen állapota miatt szinvonalcsökkentő hatásúvá válna. Tudatában kell lennünk, hogy középiskolás fiataljaink még többségükben nem kifejlett személyiségek és megfelelő családi háttér hiányában meggodolatlanul választják a könnyebb utat. Az elveszett évek később nehezen pótolhatók.A szakválasztás 18 éves korban sem mindíg sikerül. Ennek korábbi időpontra való előrehozatala bűnös felelőtlenség. Milyen tanítót igényel a magyar közoktatás? -aki nem állásnak (munkahelyen eltöltendő időnek), hanem hivatásnak tekinti az emberpalántákkal való foglalkozást; -aki négy év alatt képes megtanítani tanitványait a számtan alapműveleteire és az elolvasott szöveg megértésére; -olyan kiegyensúlyozott művelt személyiséget, aki belső indíttatásból táplálkozó önnevelő magatartással válik példaképpé; -aki számára az önfejlesztés nem teher, mert az új ismeret befogadása számára öröm Nem vitatható, hogy Hazánk jövője, nemzeti létünk a tanítók kezében van, mert az elemi oktatás első négy éve maradandó, alapozó hatású. Milyen nagy élmény a kis ember számára, amikor rádöbben, hogy a leírt szöveg az olvasó számára visszaidézi a környezetet megismerő első tapasztalást, de az is nagy élmény, amikor felfedezi, hogy a betükből átrendezve új fogalmak alkothatók. Itt kell sikerélménnyé formálni számára a számolás alapműveleteinek gyakorlati alkalmazásában, a pontosságban, az udvariasságban és kötelességteljesítésben elért eredményeket. A képi információt szolgáltató televízió hatásával kell felvenniük a harcot. A vizuális élmény ugyanis a világgal ismerkedő gyermek számára érzelmileg fölöslegessé teszi az írásban és olvasásban megjelenő absztrakciós készségek (kép, szó, fonetikus írás és olvasás) kifejlesztését. Négy év alatt a tanítónak, ha lehet a szülőkkel együttműködve ezt a készséget, a beszédkészséggel együtt kellene reflex szintre fejleszteni. A pedagógus példamutató nevelő szerepe teljes embert kíván! Nem szűkülhet a tanrendben számára kiosztott órák megtartására. A szelekció szükségessége nemzetünk jövője szempontjából meghatározó jelentőségű. Egyrészt el kellene érnünk, hogy pedagógus oklevelet csak a pályára alkalmas, oktató nevelő munkára kiválogatott személyek kapjanak, másrészt, hogy a hivatásérzettel megáldott pedagógusok olyan anyagi helyzetben tölthessék be

58

hivatásukat, amilyen mértékben nemzetfontosságú feladatot töltenek be népünk életében. A pedagógus tevékenységének eredménye az ország gazdasági eredményeiben jelentkezik, tehát a legnagyobb termelő erőnek tekintendő. Népünk felemelkedése szempontjából bűnüs mulasztás lenne elhanyagolni a közoktatásban alkalmazottak kiválogatását! Hazánknak nagy szüksége van a falu helyben lakó értelmiségi rétegét jelentő tanítóra, aki együtt él az ott lakókkal az esélyegyenlőség magasztos elveinek megvalósítójaként. Milyen tanárt igényel a középiskolai oktatás? Az értelmi nevelés középiskoláink (gimnáziumaink) feladata. Ha valakit 18 éves koráig nem sikerült az értelmiséggé válás ösvényére irányítani, azt már a felsőoktatásnak sem sikerül, még akkor sem, ha a tantervi programban meghatározott számú tanegység (kredit) vizsgával igazolt teljesítését értelmiségi modulként írjuk elő. Az értelmiségi életvitel megkedveltetésének minden meggyőzésnél hatásosabb, szinte egyetlen célravezető módja a példamutató magatartás. A többre törekvő, önmagát fejlesztő értelmiségi személy számára lelki kielégülést okoz ismereteinek bővülése, szellemi és gyakorlati képességeinek fejlesztése. A valóban idetartozó számára lelki kényszer az élet hasznos eltöltése, számára nem múlhat el nap valamiféle hasznos tevékenység nélkül. A tanári mesterség nem szakma, hanem hivatás! A jó tanár nem leadja az anyagot, hanem az életkori sajátosságok figyelembevéte-lével tanítja azt és közben neveli a rábízott kis közösséget. A középiskolának általában többszakos, legalább kétszakos tanárokra van szüksége. A tanárjelölt, már az egyetemi évei alatt a két vagy több tárgy tanulása és később tanítása közben megismerkedik a dolgok többrétűségével. Szélesebb szakmai műveltségre tesz szert. Tanári személyiségének alakulása közben a két szak egyidőben való elsajátításakor közelebb kerül a középiskolától elvárt feladatokhoz, a széleskörű műveltséget igénylő oktatónevelő tevékenységhez. A kétszakos tanár osztályfőnökként több időt tölthet neveltjeivel. Hivatásérzettel megáldott személyeket vár oktatóként a társadalom, akiket jellemez a tanármesterségbeli tudás, magas szintű általános műveltség, egy-egy kiválasztott műveltségi területen kiemelkedő szaktudás, követésre érdemes intellektuális magatartás. Olyan program javasolható amely -kielégíti az 1993 LXXIX.t.c.-ben szereplő 10 osztályos általános képzésre megfogalmazott igényt, -ellenőrizhető módon lehetővé teszi az általános alapműveltség minimális szintjének elérését minden állampolgár számára, -tekintettel van arra a természeti tényre, hogy egy-egy személyhez rendelt egyéni képességek maximum görbével (Gauss görbe) jellemezhető eloszlást mutatnak, -figyelembe veszi a testi és szellemi fejlődés valamint az életkori sajátosságok egyéni változatosságát, -minden ifjú számára, képességeinek optimális hasznosítására alkalmas képzési változat kiválasztását teszi lehetővé, -az egyenlősdi kontraszelektáló hatása helyett támogatja a nemzet felemelkedését szolgáló egészséges szelekciót, -egymáshoz illeszthető gyakorlatban kipróbált modulokból épül, -teljes mértékben hasznosítja oktatási rendszerünk, már eddig kimunkált, modulként használható elemeit, -alapmodulja(i) hazánk kislélekszámú településein is gazdaságosan működtethetők, -jelentős mértékben a magyar oktatáskultúra hagyományaira épít, -bizonyos mértékben hasonlít Közép-Európa és a német nyelvterület általános oktatási rendszereihez,

59

-működtetéséhez szükséges pedagógusok képzésére a meglevő intézményeink viszonylag kevés anyagi ráfordítással alkalmassá tehetők, -a személyiségnevelés szempontjából optimális lehetőséget teremt, mert tíz éves, illetve a lassabban fejlődők esetében 12 éves korban történhet az iskolaváltás, ily módon serdülő korban a fiatal nem kényszerül a megszokott környezet váltásával járó nehézségek feldolgozására, -a jólképzett tanárok megjelenésének függvényében a négy osztályos gimnáziumoknak fokozatos, a társadalom igényeit kielégítő hat- és nyolcosztályos középiskolává alakításával a köznevelés folyamatos, fejlesztését teszi lehetővé, -szerint a tízosztályos iskolákban, a tehetségesebb tanulók középiskolába távozásával automatikusan kialakulnának azok a kislétszámú tanuló csoportok, amelyekben a felzárkózást elősegítő intenzív képzést az erre a feladatra kiképzett (esetleg átképzett) és megfizetett pedagógusokkal sikerre lehetne vinni, -nem igényli egy eddig nem funkcionáló, "két éves középfokú felső ciklus" kiépítését és a meglevő rendszerek felszámolását. A pedagógus társadalmi rangja és anyagi megbecsülése A pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülése századunk második felében jelentősen csökkent a "maradék elv" alkalmazásának következményeként. A maradék elv kontraszelektáló hatása nem csak az oktatásra fordítható összegben, a pedagógus fizetésében jeletkezett, de a tanárképzésre felvettekkel szemben támasztott követelmények is csökkentek. A tízosztályos iskola kötelező elvégzésének törvénybe iktatása csak lehetőséget teremt népünk felemelkedésére. A feladathoz fel kell nőni a társadalomnak és a feladattal megbirkózni képes, hivatástudattal megáldott pedagógusoknak, akik a törvény szellemét megértve teljesítik a feladatot. Tudatában kell lennünk, hogy azzal a réteggel kell elvégeztetni a tíz évfolyamot, akik eddig a nyolc általános adta lehetőséget sem használták ki. A jövőkép megvalósítása céljából a pedagógusoknak lehetőség szerint a szülőkkel együttműködve kell az ifjú genetikailag adott képességeit önmaga javára és a társadalom hasznára fejleszteni. A tanár érezzen felelősséget a rábízott ifjú személyiségének alakulásáért, még akkor is, ha a család melege, támogatása hiányzik illetve a szülők műveletlensége nem támogatja oktató-nevelő munkáját. Csak ilyen nemes igyekezet alapozhatja meg népünk boldogabb jövőjét. Az ilyen teljesítményre képes oktató-nevelő személyek munkáját a hagyományos egyenlősdi gyakorlatot felszámolva rendszeres havi pótlék juttatásával kell értékelni. Sajnálatos, de a közalkalmazotti bértáblázat merevsége nem érzékeli a teljesítményben jelentkező minőségi különbséget. Ha ilyen pedagógusok képzésére és a szelekció alkalmazására nincs pénzügyi fedezet, ha esélyegyenlőséget, átjárhatóságot és tehetséggondozást emlegetve intézményesítjük a lemaradást, akkor ne beszéljünk felemelkedésről, ne emlegessük a "felzárkózás Európához" divatos szöveget. Az egyenlősdi elvek betonkeménységű túlélése miatt a munkaerőpiac kiválasztó hatása csak elvétve érvényesül. Kitörölhetetlennek látszik az elmúlt negyven év álhumanizmust ápolgató gondolkodásmódja, annak ellenére, hogy mindenki elismeri a szelekció szükségességét. Ez utóbbit, bármennyire fájdalmas is, a lehetőségeket kihasználva meg kell tennünk népünk jövője, fiataljaink érdekében. A pedagógus társadalom további elnőiesedését visszafordítandó, az oktató-nevelő pedagógusok anyagi megbecsülését olyan szintre kell emelni, amely a legjobb képességű hallgatókat ide irányítja és megtartja a tanári pályán.

60

A tények mellett ugyan elmehetünk, szépre festhetjük a jelent és fényessé a jövőt, becsaphatjuk magunkat az itéletnapig, de a tények ravasz dolgok, tudatunktól, akaratunktól függetlenül léteznek és hatnak! APPENDIX A jövő iskolájáról gondolkodva nem szakadhatunk el a magyar valóságtól. Mondatott a régieknek: "Árnyékunkon nem léphetünk keresztül." Nem csak hazánk pénzügyi helyzetére, hanem a magyar iskolaszerkezet permanensen átalakuló állapotára is gondolnunk kell, amelyet még terhel az elmult negyven év oktatási költségvetését sújtó maradék elv kontraszelektáló hatása. Tudatában kell lennünk, hogy vertikálisan és horizontálisan egyaránt differenciáló iskola se törvénnyel, sem rendelettel egyik napról a másikra nem hívható létre, annak ellenére, hogy egy-egy ilyen céllal szerveződő oktatási kombinát nem csekély anyagi ráfordítással és a válogatott pedagógusok, oktatáskutatók önfeláldozóan áldozatos kisérleti munkáját hasznosítva végeredményben előbb-utóbb megszervezhető és működtethető lenne. Ez azonban újabb egyenlőtlenséget szülne országos viszonylatban, a sokat hangoztatott átjárhatóság teljesedéséről nem is szólva. A köznevelés egymásra épülő elemekből összeszőtt olyan folytonos tevékenység, amelyben a konzervatív elemet az évtizedekig oktató-nevelő pedagógus és a szülő képviseli. A pedagógusképzés javítása, korszerűsítése nemzetfontosságú feladat lenne. A megújulását azonban a pedagógusokat képző intézmények konzervatív személyi állománya és a gyakorló lehetőségek idejétmúlt szeveződése nehezíti. A köznevelés folyamatos tevékenység. A művelt társadalom az évtizedeken keresztül tanító és nevelő oktatóink munkájának a terméke. Történeti tapasztalataink szerint nem lehet tragikus következmények nélkül meggondolatlan reform-ötletekkel beavatkozni az oktató-nevelő folyamatba. Mit tehet a felsőoktatás a köznevelés fejlesztéséért? A minőségi pedagógus képzése nem olcsó feladat. Ezt az összeget kizárólag a hivatástudattal rendelkező, az oktató-nevelő munkára alkalmas személyek képzésére kellene fordítani. Ezeknek a személyeknek a kiválasztása nem könnyű feladat. Állampolgárainktól az általános műveltségi területek ismeretét várjuk. Az oktatótól viszont a szakterülén való jártasságot igényeljük. Középiskoláink szinvonalában meglevő jelentős eltérés miatt a felvételi rendszereink nem hoznak kielégítő eredményt. A problémát a képzésben részesülők számának a növelése nem oldja meg, csak az elhelyezkedésüket nehezíti. Felsőoktatási intézményeink felvételi vizsgái helyett előnyösebb volna az érettségi és szaktárgyak érdemjegyei alapján jelentkező hallgatók számára az első tanévben (nevezhető 0. évfolyamnak) kötelező tantervi háló szerint végezni a felsőfokú képzés széles műveltségi területet felölelő alapozását. Ez az egy év a szelekciós hatása miatt bőven megtérülne. A 0. évfolyamot ne bevételnövelő lehetőségnek tekintsék a felsőoktatási intézmények, hanem a kiválasztás hatásfokának a javítására alkalmas tevékenységként működtessék. A 0. szemeszter szinvonalát minden felsőoktatási intézmény a kiválasztás lehetőségét szem előtt tartva határozza meg. Az itt folytatandó érettségit követő általánosabb jellegű alapozó képzés azok számára is hasznos, akik végül nem felelnek meg az egyetemi vagy főiskolai követelményeknek, mert a felszedett ismeretekkel gyarapodva műveltebben kereshetnek munkát a nemzetgazdaságban. A vizsgaeredmények alapján a felvételi bizottság lényegesen nagyobb számú hallgató közül, megalapozottabban választhatná ki a képzésre legalkalmasabbakat. Ez a szemeszter lehetőséget ad a pedagógus pályára, tanárképzésre méltó személyek kiválasztására. Olyan tárgyak kerüljenek a 0. évfolyamon előadásra, amelyek alapozó tárgyként segítik később a szakterületen való eredményes képzést. Ez a felsőoktatás

61

hatékonyságát szolgáló előképző esztendő a középiskoláink között tapasztalható szintkülönbségekből adódó, egyesek számára hátrányos helyzetet felszámolva az esélyegyenlőséget javítaná, elősegítené a Felsőoktatási Törvényben rögzített magasabb szintű szabadabb képzési forma alkalmazását. A felsőoktatási intézmény érdeke, hogy a 0. évfolyam előadói és vizsgáztatói kiemelkedő szaktudású előadók legyenek, akik felelősséggel végzik az előkészítő szemeszter hallgatóinak minősítését. Természettudományt kedvelők számára matematika, fizika, kémia, természeti környezetünk ismerete valamint a magyar nyelv; Humán szakterületet választók számára magyar nyelv, történelem, filológia, pszichológia tantárgyak ajánlhatók alapozásként. Gazdasági képzésre jelentkezők számára matematika, történelem, informatika és magyar nyelv vizsgái jelenthetnék a felvétel alapját. A kiválasztás fontos eleme legyen mindenkor az idegen nyelvtudás, amelynek tanítását azonban az egyéni képességek eltérő volta miatt nem célszerű a felsőoktatási intézmény tanredjébe illeszteni. A felsőoktatási intézmények tevékenységét meggondolt tandíj illetve ösztöndíj politikával kell közelíteni a piac igényeihez. A hiányszakmákra jelentkezők kapjanak nagyobb anyagi támogatást. A század első felében az állami tanárvizsgáló bizottság által meghatározott követelmények teljesítése volt a mérce. Ma ilyen hivatalos megméretés, szakfelügyelet nincs. A jogosítványokkal felruházott szakfelügyelőt és az iskola igazgatóját valamikor nem kiképezték erre a feladatra, hanem szaktudásával és pedagógiai tapasztalatával emelkedett, eredményeivel vált méltóvá erre a felelős posztra. A tanárképző intézményeinkben késedelem nélkül létre kell hívni egy tanárképzésért felelős jogosítványokkal rendelkező szervezetet, amely a jelöltek kiválasztásában a szakképzés és a pedagógiai képzés összehangolásában, a rendszer optimális működtetésében és végül a tanári oklevél kiadásában döntéshozó szerepet játszhat. Ilyen Kollégium megalakítását támogatta a Kossuth Lajos Tudományegyetem Tanácsa néhány évvel ezelőtt. Ma sajnos országszerte teljesítmény és alkalmassági szempontok helyett álhumanizmust érvényesítve, az oktatási intézményben lehallgatott, akár elégséges érdemjegyekkel végigbukdácsolt szemeszterek alapján adatik főiskolai vagy egyetemi diploma, sőt tanári oklevél. El kellene oda jutnunk, hogy a tanárképzésre jeles középiskolai érettségivel jelentkező kiegyensúlyozott toleráns személyiség középiskolában kifejlesztett beszédkészsége, előadókészsége, helyesírása, fogalmazási készsége, kultúrált megjelenése és viselkedése, szervező és kapcsolatteremtő készsége, idegen nyelvismerete jó szinvonalú legyen. Ezeket a tulajdonságokat és készségeket lehet ugyan fejleszteni az egyetemi évek alatt is az óraterhelés növelésével, de valójában a tanárszak felvételekor a jelöltnek már rendelkeznie kellene ezekkel a készségekkel. A nyelvtanár hiányt felszámolandó egyrészt magasabb ösztöndíjjal kellene a képzésre való jelentkezést támogatni, másrészt a nyelvtanár anyagi megbecsülésével lehetne az arra alkalmas személyt középiskoláinkban tartani. A Kollégium kétszakos tanárok képzését szorgalmazza, kedvezményekkel segíti. A tanárjelölt egyetemi tanulmányai alatt a választott szakterületein 4-6 szigorlattal bizonyítsa szakmai tudását szigorlatonként 12-15 kp.-ban kifejezett, vizsgával igazolt elméleti és gyakorlati kurzus kötelező felvétele mellett. A középiskolai tanári oklevélhez az európai intézményekben használt tanegységben számolva legalább 300 kp teljesítése szükséges. A program viszonylagos merevségét indokolja az oktatási intézményekben végzendő nevelő munkára való felkészítés kötelezettsége. Az egyes műveltségi terület oktatására vállalkozó tanárjelöltek számára ajánlható szakpárok a következők: Matematika - Informatika Fizika - Kémia

Matematika - Fizika Kémia - Fizika

62

Biológia - Kémia Történelem - Földrajz Történelem – Közgazdaságtan Testnevelés- Sportvezetés Földrajz - Közgazdaságtan Közgazdaságtan - Történelem Magyar - Történelem Történelem - Magyar Filozófia - Történelem Magyar - Vm. idegen nyelv Két idegen nyelv Földrajz - Geológia Amennyiben a jelölt nem az egymást segítő (kiegészítő) szakpárt választja akkor a szakmai alapozás pontjaival növekedni fog a teljesítendő tanegységek száma. Kétszakos tanár minimális terhelése (optimális körülmények között) Szakmai tanegység 100 + 100 kp. Szakdolgozat 20 kp. Szabadon választható "értelmiségi" modul 20 kp. Tanárképzési modul 60 kp. A tanárképzési modul (Pedagógia 8 kp, Pszichológia 6 kp, szakmódszertan 2x9 kp, Szabadon választható pedagógiai tárgyak 4 kp, Iskolai gyakorlat 22 kp, Külső gyakorlat 2 hét 2 kp.) az összterhelés 20% teszi ki. Növeli a tanegységek számát olyan kurzusok felvétele, amelyek az oklevél elnyerésére érdemes személyiség készségeinek és ismereteinek optimális szintre fejlesztéséhez szükségesek (magyar nyelv, retorika, személyiségfejlesztő program, stb.). Szakmai szempontból célszerű volna a diploma kiadása után, legalább egy éves iskolai gyakorlat teljesítése és az ott nyújtott teljesítmény alapján adni a diplomát kiegészítő tanítói vagy tanári oklevelet. A Kollégium feladatának tartja a tanárok részére mesterképzésben való részvétel, (MSc fokozat megszerzésének) elősegítését. Kétszakos tanári oklevél megszerzése után az egyik jó eredménnyel végzett szakterületen 60 kp. terheléssel lehetne az MSc. szintet teljesíteni, a Mestertanár címet elnyerni. A szakvezető által megjelölt kurzusok vizsgával igazolt teljesítése mellett olyan jellegű kutatómunka végzése kivánatos, amely a tanár szakkör vezetésére való képességét fejleszti. A jelölt munkáját képzést záró dolgozatban ismerteti, amit zárószigorlat keretében tárgyal meg és értékel a vizsgabizottság. További feladatának tekinti a Kollégium a végzett tanárok továbbképzése keretében a tananyag műveltségi területek formájában történő tárgyalása esetén az egyes szakterületek között megjelenő interdiszciplináris tudományterületek ismeretanyagának bővítését. A tanári oklevél megszerzése érdekében folytatott tanulmányi idő alatt, a szaktárgyak alapos elsajátításakor nem célszerű szorgalmazni interdiszciplináris irányba való elmozdulást, mert a hallgatók figyelmét túlzottan szétforgácsolva végül a műveltségi területen belül felületes szaktudást eredményez. A Kollégiumot szándékosan nem neveztük intézetnek, mert Intézet szervezése olyan bürokratikus előírásokat tartalmaz, ilyen például az akadémiai minősítettség kérdése, a hierarchiában elfoglalt helyzet, és még sok emberi gyarlóság érvényesülése, amelyet a vezető kiválasztásnál érvényesíteni kell. Ezek sajnos nem a tanárjelölt képzését szolgálják, hanem egyéni ambiciók kiélését. Már pedig a tanárképzőknek elsősorban középiskoláinkat kellene ellátni megfelelő pedagógusokkal. Az egységes pedagógusképzésen munkálkodóknak a felsorolt és részben megvalósult, megvalósuló illetve megvalósítható feladatokat, az utolsó fejezetben összefoglalt gondolatokat, célszerű volna hazánk jövője érdekében elfogulatlanul megfontolás tárgyává tenni. 94 10.10 (Új Pedagógiai Szemlében megjelent anyag eredeti kézirata)

63

KI NEM ÉRLELT OKTATÁSI REFORMOK ÉS A POLGÁROSODÁS LEHETŐSÉGE HAZÁNKBAN. Kell e félnünk a polgárosodástól, a polgári középosztály megerősödésétől, ha az egyenlősdi zászlaját lobogtató forradalmi hevület reformáló aktivitása kigyomlálja a felnövekvő palántákat? Holott létkérdése volna a magyar társadalom fennmaradásának köznevelésünk eredményessége. Ha volna egy államférfi a Kárpát-medence közepén, aki stratégiai célként, - az ífjú generációk életkori sajátosságait ismerő tanárok tapasztalataira támaszkodva megvalósítandó jövőképként, egy művelt társadalom kialakítására tenné fel életét. . . Mondjuk ki, mit akarunk? - Egy létszámban és képzettségben meghatározó jelentőségű, történelmi multját és anyanyelvét ismerő művelt középréteggel rendelkező, olyan gondolkodó társadalmat a Kárpát-medence közepén, amelynek tagjai jogaikkal élve döntésképesek, egyéni sorsuk javítását és a társadalom fejlődését szolgáló kötelességüket maradéktalanul teljesítik. Ennek érdekében a középiskolai végzettséget általános követelménnyé kell tenni. Hazánk természeti adottságként évenként megjelenő nyersanyagforrása fiatal polgárainak genetikailag meghatározott szürke agyállománya. Ebből kell felelősen gazdálkodni köznevelési rendszerünknek. Semmít sem rombolva, hanem a meglevő értékekre építve kellene haladni. Tudomásul kell vennünk, hogy egy-egy korosztályban - a genetikailag adott (genotipus) képességek maximum görbével leírható eloszlást mutatnak, - a felnövekvő fiatal társadalmi környezete a genotipus eloszlási görbéjét deformálja. Alaptételként bíznunk kell a nevelési folyamat hatásosságában A társadalom gazdasági felemelkedését elősegitendő a köznevelés feladata az állampolgárok genetikailag meghatározott képességeit optimális szintre fejlesztve kialakítani a tettrekész állampolgár személyiségét. Néhány évtized eredményes oktató-nevelő munkája elhozhatja Magyarország feltámadását. A művelt nemzetből kiválógatódhatnak majd az ország sorsáért felelősséget érző politikusok, sőt statisztikailag közülük egy-egy államférfi kiemelkedésére is számíthatunk. Erős demokrácia és modern versenyképes gazdaság nem működhet elméleti és gyakorlati készségeit fejlesztő művelt társadalom nélkül. Megalapozásában meghatározó jelentőségű a közoktatás, illetve a köznevelés intézményrendszere, amely a még létező családi háttérrel együttműködve képes teljesíteni egy piacgazdaságot építő demokratikus társadalom elvárásait. Hiányos történelmi és társadalmi ismeretekkel rendelkező bunkócskákra alapozó, hazafias szólamokat hangoztató szociális demagógok hatalmi terveinek gyakorlati kivitelezését csak a művelt állampolgári réteg megerősödése, számbeli növekedése nehezítheti, jobb esetben akadályozhatja meg. Középiskoláink feladata tehát olyan történelmi, társadalmi és gazdasági helyzetét ismerő állampolgárok nevelése, akik a sokirányban fogékony képességeik szüntelen fejlesztésén munkálkodnak. Ez az oktatók és tanulók, tehát az állampolgárok számára jövőképként is elfogadható. Ha a középiskola nevelő hatására számítunk, akkor arra kell törekednünk, hogy fiataljaink az embert formáló (teenager) kamasz korukat olyan közösségben, nevelő intézményben töltsék, ahol példamutató tanárok az értelmes életforma megkedveltetését főfeladatuknak tekintik. Életre szóló barátságok köttetnek az iskolákban a tizenévesek között fejlettségüktől függően 11-15 éves korukban. Ennek a jóban-rosszban összecsiszolódó közösségnek a nevelő hatása pótolhatatlan. A jól irányított közösség hosszabb ideig ható pozitív hatása a társadalom és az egyén javát szolgálja. Az utóbbi időben szerveződő hat illetve nyolc osztályos gimnáziumok a hosszabb ideig ható tényezőt hasznosítják az értelmiségi életformát kedvelő emberré nevelés gyakorlatában. Tudomásul kell vennünk, hogy az értelmiséggé válást nem a felsőoktatási intézmény pecsétje hitelesíti, mert a diplomát a szellemi kényszermunkások csapata is megkapja. Értelmiségi életformát élhet a tanár, a lakatos, az autószerelő és a

64

földműves is, ha középiskolai képzése közben a szellemi szegénységet hangerővel túlharsogó disco és az önámítás mákonya (alkoholtól a drogokig) helyett megízlelte a készségfejlesztés örömét, a testi-lelki gyarapodás adta kielégülést. Az irodalom, a zene és a szinházak kultúrateremtő tevékenységét élvező és fogyasztó közönségét, a képzőművészetek befogadására alkalmas réteg létszámát növelnünk kell, sőt családi háttér hiányában tudatosan ki kell nevelnünk ezt a réteget. Ezt a feladatot a középiskolának kell teljesíteni, mert a szakorientált felsőoktatási intézmények ezt már aligha képesek átvállalni. Ha valaki tizenéves korában csak a disco-ig tud emelkedni és csupán a testilelki rombolás területén képes energiáit hasznosítani, akkor ezen később nehéz már változtatni. Valamikor a társadalom belső késztetés alapján többre törekvő hányadát, a szellemi értékeket becsülő, a képességeinek szüntelen fejlesztésén munkálkodó személyiségek összeségét tekintették a nemzet értelmiségének. Céltudatos nevelő munkával talán ma is eljuthatunk erre a szintre. Ennek a feltörekvő rétegnek újratermelődését, létszámának növekedését akadályozta a fordulat éve a gimnáziumok nevelési idejének négy évre csökkentésével. Az értelmiségi szellem továbbélése évtizedekig a család keretei közé szorult vissza, amit a századfordulón tovább ronthat a kétosztályos gimnáziumi képzés erőszakolása. Miért félünk a polgárosodástól? A fiatalság nevelése szempontjából a középiskolának meghatározó jelentősége van. Sajnálatos, hogy közoktatási intézményeink a nevelés terén nem mondhatók eléggé sikeresnek, holott a környezethatás és az akceleráció miatt a felelőtlen magatartás terjedőben van. Tudatában kell lennünk, hogy az állampolgárok nevelése 1o-15 évig tartó folyamatos tevékenység. Az oktatók és az oktatók oktatóinak képzése is évtizedeket igényel. Ezért az oktatási rendszer forradalmi megváltoztatása több kárt okoz, mint hasznot. A nyolc osztályos általános iskola létesítését már 1940-ben törvényre emelte a magyar parlament. A bevezetését azonban nem a meglevő oktatási intézmények felszámolásával kapcsolták össze, hanem új tanárok kiképzésével megalapozva akarták javítani a közoktatást. A fordulat évével hatalomra került erők mindent felülről, hatalmi szóval akartak foganatosítani. Az utóbbi félszázad reformjai, a hatalmukkal visszaélő megszállott újítók megalapozatlanul bevezetett törvényei és rendeletei többet romboltak, mint használtak. Végre egyszer tudomásul kell venni, hogy nem a statisztikai adatok teljesítik a törvényeket és a rendeleteket, hanem azoknak a személyeknek kellene a jövő építésében résztvenni, akiket a köznevelés intézményei kiképeznek. Köznevelésünk irányitói nem feledhetik, hogy a passzív rezisztencia gyakorlása nálunk nem genetikai adottság, hanem a Kárpát-medencében évszázadok óta gyakorolt vezetési stílus következményeként tovább élő nemzeti hagyomány. A fordulat évével a diktatúra voluntarista beavatkozása a köznevelésben csak évtizedek mulva éreztette hatását. Az addig elért eredmények elvetése, a nyolc osztályos gimnáziumok egyik napról a másikra való megszüntetésének romboló hatása nem érvényesült teljes könyörtelenségében, mert a tanárok kötelességüket teljesítve még évtizedeken keresztül szolgálatban voltak. Egy darabig még a tanárképzés is a régi hagyományok alapján folytatódott. Az intézményesen bevezetett kontraszelekció, a maradék elv alkalmazásának hatása csak lassan érvényesült. Az oktatási rendszer működése és a nevelés tehát szerkezeti okokból folyamatos tevékenység, jelentős mértékben tartalmaz évtizedek tapasztalataiból származó konzervatív elemeket. Nem csak a romboló hatás, de a javító szándék is eltorzulva, elkésve érvényesül. A közoktatásról szóló törvényben foglaltak célja: korszerű tudást és készségfejlesztést biztosító rendszer működtetésével emelni a Kárpát-Medence közepén élő népesség általános műveltségét és civilizációját. Ez intézményesen a középiskolát végzettek számának növelésével érhető el. A pozitív hatás a nevelési szempontból megfelelő gimnáziumban töltött idő hosszával arányos. Ha valóban művelt társadalom kialakítására törekszünk, akkor a négyosztályos

65

gimnáziumokból kialakuló hat, illetve nyolc osztályos középiskolák fejlődését a szakközépiskolák gimnáziummá szerveződését nem gátolni, hanem inkább támogatni kellene. Ez az átalakulás az igényeknek megfelelő ütemben történhet. Az igény pedig létezik. A szülők felelőssége a fejlődés természeti törvényeként működik. Génjeinkbe hordozott tevékenységként minden felelősen gondolkodó szülőpár egyengetni kivánja gyermekei útját. Anyagi körülményeihez képest a magáénál jobb helyzetbe akarja irányítani őket.(Ez az élővilágnak genetikailag adott, a faj túlélését segítő cselekvési programja.). Minden szülő művelt, sikeres életvitelre felkészített gyermeket, kiegyensúlyozott személyiség kialakítását várja el az oktatási intézménytől. Ez a szülői elvárás teljes mértékben megegyezik a társadalom érdekével, mert az állampolgárok műveltségével, képzettségével, készségeik fejlettségével arányos az államalakulat össznemzeti termelése (GNP) által elérhető életszinvonal. Az egyén és a közösség érdeke kivánja tehát, hogy minden állapolgár képességeit optimális szintre fejlesztve vegyen részt a nemzeti vagyon gyarapításában. A szülők ezirányú tevékenységük keretében a felelősségüket megosztják illetve áthárítják az iskolára. Az iskolák szinvonalbeli különbségével többé-kevésbé tisztában vannak és általában gyermekük képességeit és lehetőségeit helyesen mérik fel, amikor iskolát választanak. Ezt a családi indíttatást az oktatás-nevelés irányitóinak célszerű volna kihasználni, mert többre jutunk közösen, mint egymás ellen hadakozva. A mégoly jónak tűnő elképzelések erőszakos bevezetése ugyanis fonákjára fordítja a történéseket. Sajnálatos, hogy a pozitív hatásokat célzó lépéseket következetesen összekötik valamilyen visszahúzó beavatkozással. Miért jó ez nekünk? Szinvonalat meghatározó jelentőségű ebből a szempontból az érettségi követelményrendszerének megállapítása. A kimeneten megjelenő 12-13 éven keresztül oktatott érettségizett fiatal társadalmi értékét az oktatási intézménybe kerülő tanuló képessége, családi háttere és az oktató testület minősége határozza meg. Ez a vizsgaeredmény a középiskolai oktatás lezárását és a felsőoktatási intézményekben folyó képzésben való részvétel lehetőségét is számszerüsíti. Az érettséginek a társadalmunkban mélyen rögzült eszmei értékét az elmult évtizedek voluntarista reformjai sem tudták megsemmisíteni, noha volt idő, amikor teljesen eltörölték. Diákjaink, tanáraik és a szülők, talán fiatalságukra emlékezve, ma is izgalommal készülnek erre a fordulópontra. Felsőoktatási intézményeink is állandó fejlődésre, képességeinek fejlesztésére vágyó, értelmes életet élni akaró művelt ember kialakulását igazoló okiratként szeretnék felhasználni az érettségi bizonyítványt. Nemzetfontosságú jelentősége miatt az érettségi keretében egységesen kötelezővé kellene tenni a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika és informatika, egy idegen nyelv és egy természettudományi tantárgyból teendő írásbeli és szóbeli vizsgát. A hatodik vizsga tárgya pedig legyen szabadon választható. Arra kell törekedni, hogy az érettségi érdemjegye jelenítse meg az érettségiző teljesítményét. A kapott kitünő jeles és jó minősítés számszerüsítse az emelt szintű tudást, a közepes vagy elégséges érdemjegy pedig jelentse az alapszinten elért eredményt. Az érettségi vizsgafeladatok szintjét úgy kell meghatározni, hogy a kapott eredmények alapján a központi ellenőrzés az iskolák teljesítményét minősítve serkentse a kontraszelekcióból, illetve a helyi adottságokból származó hátrányok felszámolását, a lemaradó oktató-nevelő intézmények felemelését. Oktatási intézményeink szinvonala és teljesítménye ugyanis széles határok között szóródik. A felsőoktatási intézmények felvételi bizottságai hitelesen képesek rangsorolni középiskoláinkat a jelentkezők tudásszintje és az osztályzatuk összehasonlítása alapján. Ennek ismeretében jelenleg megkérdőjelezhető az emeltszintű érettségi bevezethetősége. Középiskoláink egy része a felkészítést sem tudná biztosítani. A másik szempont a kisebb ellenállás irányába való kamaszkori elmozdulás, amely a jóképességű fiatal számára később nehezebben pótolható lemaradást okozna. További fejlődésünk a gyengébb középiskolák oktató testületének feljavítását teszi szükségessé. Ennek érdekében a köznevelés kontraszelektált közalkalmazottait szükség esetén

66

olyan ütemben kellene jól megfizetett értelmiségi életformát élő és azt megkedveltető példamutató pedagógusokra cserélni, ahogy a tanári képességekkel felvértezett személyek megjelennek a munkaerőpiacon. Ilyen pedagógusok képzését segítheti a tanárképzés követelményrendszerének teljesítése. Ez nemzeti létünk szempontjából előnyös volna, végrehajtása azonban nem könnyű feladat. A piac szelektáló szerepe, a gyenge iskolák elnéptelenedése, csak hosszabb idő elteltével jelentkezik. Egyetlen középiskolával rendelkező kis településen pedig ez a piaci hatás nem érvényesül. Az értelmiségi életformát megkedveltető pedagógus tevékenységét (hivatás) anyagilag is vonzóvá kell tenni. A rendszerváltást követően megszaporodó egyházi iskolák vezetőinek a felelőssége fokozott. Meghatározó legyen a tantestület megszervezése. A szülők és nagyszülők bizonyos nosztalgiával godolva a régmultra, választják gyermekeik számára a hajdanvolt intézményt. Nem szabad csalódást okozni! Az érettségi követelmények teljesítését szolgáló és az életkori sajátosságok figyelembe vételével készült mintatanterv elkészültét és gyakorlati kipróbálását követheti a társadalmi elvárásokat kielégítő alaptanterv kötelező bevezetése. Szándékosan nem nevezen nemzetinek, mert nincs benne semmi jellegzetesen nemzeti. Az egyéni kezdeményezésekre alapozott, a NAT követelményeit túlteljesítő helyi tantervek használata miatt, az iskolák közötti átjárhatóság emelkedő szint esetén, úgyis csak különbözeti vizsgával lehetséges. Ezzel együtt kell élni, mert a gyengébbhez igazodó egyenlősdi szorgalmazása az átlag szinvonal csökkenését, végeredményben a társadalmat is károsítva, az egyén sérelmét hozza. A középiskolai oktatás rendszerét nem célszerű szétrombolni a tízéves oktatási program időarányosan kötelező elegyítésével, a kétéves gimnáziumok szervezésével. Kár volna a szakválasztás kötelezettségét 16 éves korra, vagy mégelőbbre hozni. Ez átalakulóban levő nemzetgazdaságunk zavarai miatt fiataljaink számára hátrányos helyzetet teremtene. Nem a NAT követelménye kifogásolható, mert nem tekinthető maximalistának. A műveltségi területekként elővezetett anyag általános ismerete, már néhány évtized alatt jól érzékelhető változást hozhatna az átlagműveletlenség felszámolásában, de kérdés, hogy mekkora energiát fektetünk a megvalósításába. Mit teszünk, hogy az a réteg is elvégezze a tíz osztályt, amelyik eddig a nyolc általánost sem fejezte be, miközben a középiskoláink fejlődését az alapműveltségi vizsga eröltetésével lefékezzük? Ennek érdekében olyan iskolarendszert kell működtetni, amely a képességek fejlesztését szolgálva az esélyegyenlőséget hangoztatva nem fogja vissza a jobb képességűek fejlődését, hanem a kedvezőtlen háttér visszahúzó hatását legyőzve próbálja felemelni a hátrányos helyzetűeket. A lemaradók nevelését szolgáló intézmények kis létszámú osztályaiban erre a célra kiválasztott és kiképzett, jól fizetett pedagógusok munkába állításával érhető csak el eredmény. Erre a nemes feladatra jelentős számban férfi tanárokat célszerű kiképezni, mert ezekben az osztályokban zömmel túlkoros fiútanulók képzését, nevelését kellene végezni. A tízosztályos általános tankötelezettség nem válhat erőszakos egyenlősítő törekvések végrehajtó területévé, nem jelenthet egyenlősdit, mert az öröklött képességek eloszlása maximum görbével jellemezhető. A társadalom és az egyén érdeke pedig az, hogy mindenki képességeit teljes mértékben hasznosítva váljon alkotó tagjává a társadalomnak. Minden ifjú állampolgár személyiségi joga, hogy olyan nevelésben részesüljön amely egyéni képességeinek optimális hasznosítását szolgálja. Tragikus lenne, ha a társadalom többre képes hányadát képességeinek kifejtésében központi intézkedéssel akadályoznánk, miközben az anyagilag tehetős réteg gyermekeit külhoni intézetekben taníttatja, illetve magániskolákban képezteti. SzA. 96.o4.o6

67

.SZEMÉLYISÉGI JOG ÉS A TÁRSADALOM KÖZNEVELÉSI FELADATAI Jogállamnak nevezhető az a szerveződés, ahol a jogalkotók azon őrködnek, hogy a deklarált jogok harmonikusan illeszkedve az egész társadalom magas szintű működését szolgálva javítsák polgáraik életviszonyait. A társadalom minden polgárától képességeinek optimális hasznosítását várja, amely egyidejűleg szolgálja az egyén javát és a közösség hasznát. A társadalom szempontjából tehát meghatározó jelentőségű, hogy minden állampolgárából képességeit hasznosító, kiegyensúlyozottan gondolkodó személyiséget neveljen. Az állampolgárnak tehát személyiségi joga a genetikailag adott képességeiben rejlő lehetőségek hasznosítása. Az állampolgár genetikailag adott képességeinek kiművelése, azaz a gyakorlati életben való hasznosíthatóvá tétele az egyén és a társadalom együttműködésének eredményeként általában az általános tankötelezettség bevezetése óta az adófizetők pénzéből fenntartott oktató-nevelő intézményekben valósul meg. Ezzel a személyiségi joggal, a művelt polgárrá válás lehetőségével élni kell még akkor is, ha a tudás megszerzése, a képzettség fejlesztése, a tanulni akaró személytől tekintélyes munka végzését igényli. Alapfeltételként bíznunk és hinnünk kell a nevelési folyamat hatásosságában. Sajnos soha nem történik említés a jogokkal összekapcsolódó kötelesség teljesítéséről, csupán a "szerzett jogok" érvényesítése miatt konfrontálódunk. Sok esetben a serdülő számára sokkal kényelmesebbnek tűnik a tanulás szempontjából legfogékonyabb esztendőket elvesztegetve a kényelmesebb utat követni és bunkócskává cseperedő hátrányos helyzetűként, a diszkó, az élvezeti cikkek rabjaként jövőkép nélkül hányódni. A tudomány és technika gyorsuló fejlődését észlelve az uralkodó réteg a társadalom igényeként kötelezővé tette a népoktatást. Minden államalakulat a képzett állampolgárok, a kiművelt emberfők számának növelésével és a civilizáció szintjének emelésével igyekezett jobb gazdasági helyzetbe kerülni. A Ratio educationis.megjelenését az európai fejlődéshez való igazodás, az általános tankötelezettségről rendelkező 1868/XXXVIII. tc. megjelenését is gazdasági szükségszerüség, a kiegyezést követő gazdasági fejlődés erősítése követelte. A kultuszminisztérium létrehívását kezdettől fogva pártpolitikai szempontokon felülemelkedve az államvezetés gazdasági szempontja indokolta. Az a felismerés, hogy államigazgatási szempontból a polgárság műveltsége, képzettsége határozza meg a társadalom gazdasági erejét, teljesítőképességét, és adófizetőképességét. A technikai civilizáció gyors fejlődése, az elsajátítható tudás egyre növekvő jelentősége az életre való felkészülést egyre hosszabbá teszi. A sikeres élet egyre sokoldalúbban képzett, fejlődésre, önfejlesztésre képes művelt jellemeket igényel. A gyorsan változó világunkban az érvényesülés feltétele a változásokra való felkészítettség, az állandóan változó körülményekhez való alkalmazkodóképesség kimunkálása, a tanulóképesség kifejlesztése. A képzőművészet, zene és előadóművészet támogatottsága csak a művészeti élményre fogékony, arra áldozni képes művelt középosztály létszámának jelentős növekedésétől várható. Az értelmiségi életforma megkedveltetése a középiskola feladata. Az egyetemi szakképzés mellett kötelezővé teendő értelmiségi modul felvétele a tizenéves korban kialakult magatartásformán már aligha képes változtatni. A családi nevelés ezirányú hatásának hiányában a középiskola művelt értelmiségi életformát élő példamutató tanárainak kellene a társadalmi morál kiformálásán fáradozni. A köznevelés feladata a környezet és az egyén kölcsönhatását ismerő, a társadalmi jelenségek után érdeklődő, a családi élet tartalmas élésére alkalmas művelt személyiségek kialkakítása. Miért említtetik a családi élet? Mert a hominidák testi mivolta és tudati fejlődése ezt a társadalmilag elfogadott, az emberi nem fennmaradását szolgáló gyakorlatot fejlesztette ki a természeti törvényt érvényesítő leghatásosabb formaként.

68

A felnőtté válás a családban indul és erre az alapra támaszkodva válik sikeressé a közösségbe illeszkedő személyiséggé válás fejlődési folyamata. A köznevelés kötelező jellegét a társadalom sokszintű építményében a hagyományos családi nevelés alapozza. A szülőpár genetikailag programozott tevékenysége az utód előrehaladását segíti. Az élni akarás (vis vitalis) az egyed túlélését szolgálva a faj biztonságos fennmaradását, a létért folytatott közdelemben való győzelmet próbálja kimódolni. A természet gyermeke mindezideig mindent elkövetett, akár saját életét áldozva is utódainak a sajátjánál is jobb körülmények közötti túlélése érdekében. Az egyre gyorsuló fejlődés, az élet rövid és megfordíthatatlan voltának tudatosulása, és a fogyasztó társadalomra jellemző önző magatartásforma terjedése kimozdította az embert megszokott ökológiai környezetéből. A faj fennmaradása, az utód nevelés ma már nem jelent életcélt. Egy olyan társadalomban, amelyben a családi nevelés nem segíti a fiatalnak a társadalomba való kiegyensújozott beilleszkedést, ott -- akár tetszik, akár nem -- a köznevelés munkásainak kell ezt a feladatot ellátni. A rendszer működöképessége érdekében fel kell vállalni a Kárpát-medence közepén élő kis nép jövőképének kialakítását. Ez lehet testben és lélekben kiművelt nemzet, lehet a művelt polgárok köztársaságának megszerveződése a Kárpát-medence közepén. Csak rajtunk múlik. Személyiségi jog és a szelekció kérdése Mivel a genetikailag adott egyéni képességek szintje maximum görbével leírható eloszlást mutat, a szelekció társadalmi szükségszerűség. A szelekció kiiktatása az oktatási rendszerből az egyén jogait és a társadalom érdekeit egyként sérti. A fémjelzett szakértőink a liberalizmus köntösébe öltözve a néptömegek nevelésére szolgáló intézményekben akadályozzák a szelekciós hatás érvényesülését, valótlanságot állítva kétségbe vonják a szelekció nevelő jellegét, miközben saját gyermekeik nevelését kiválasztott intézetre bízzák. Kővethető vajon ez a gyakorlat abban a társadalomban, ahol a gyermekáldás évente alig éri el a népesség egy százalékát? A társadalomnak nagy szüksége van a statisztikusan csekély számban megjelenő kiemelkedő képességűek aktivitására. A köznevelés eredményességének alapja, - a természetben általánosan a fejlődés motorjaként ható tényező - a természetes szelekció érvényesülése. A kontraszelekció pusztuláshoz, a társadalmi közösség szétzilálásához vezet. Az irányított szelekció bizonyos eltervezett irányokban kiemelkedő teljesítmények elérését segíti, de csökkenti a sokoldalúságba gyökerező ellenállóképességet, végeredményben a környezet változásait elviselő életképességet. A szülők a természetes kiválogatódás ösztönös megsejtésével, gyermekeik jővőjét munkálva megkisérlik erejükhöz mérten a legjobb iskolába járatni őket. A sok kiábrándító csalódás hatására sokan az egyházi iskolák felé fordulnak. Nem vallási meggyőződésből, hanem az évtizedes megcsalatás, becsapás fordítja cselekvésüket ez irányba. Ezt a különleges vissza nem térő alkalmat ezen iskolák irányítóinak nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha ők sem akarják a szelekciót alkalmazni, akkor újra csak megcsalatik népünk. Ne a hitbuzgalmi aktivitás, hanem a példamutató eredményes pedagógus személyiség legyen a kiválasztás alapja. A köznevelés eredményessége, hatásfokának növelése céljából a szelekciónak nem csak a nevelendőkre, de a nevelőkre is, nem csak a neveléssel közvetlenül foglalkozókra, hanem az igazgatóikra is vonatkozzék. Egy gyenge testület által megválasztott igazgató a társadalmunkra jellemző összefonódások miatt, aligha szolgálja a fejlődést csupán az állóvíz fennmaradását. Tragikus következménnyel jár, ha a társadalom nem képes kiválogatni és szolgálatba állítani azokat a személyeket akik példamutató magatartásukkal és pedagógus személyiségükből adódóan képesek nevelő feladatukat ellátni. Szomorú tény, hogy tizszeres pedagógus túlképzés ellenére nem sikerül a lakósság alig 1 %-át jelentő pegagógus hivatás kéviselőit megfelelő bérért szolgálatba állítani. Az oktatásra fordított jelentős összegek olyan tevékenységek csoport érdekeit szolgálják, amelyek nem segítik az emberebb emberré

69

nevelést. Nem vitatható, hogy a vizsgakövetelményeket szelektíven, a képességek és a lehetőségek figyelembevételével kell meghatározni. De a sikerélmény elérése céljából, az egyenlősdi demagóg érvényesítésével bevezetésre kerülő alacsony szint nem jelent esélyegyenlőséget, csupán a jó képességűek visszafogását. Különösen bűnös gyakorlat ez, ha a szelekciót kiiktatva, a demokratizmus szólamait hangoztató uralkodó elit, a saját gyermekeit különleges képzésben részesítve akarja hatalmi pozicióját utódaira átruházni. A szelekció elsősorban a polgár érdeke, mivel képességeinek, adottságainak maradéktalan kifejlesztését szolgálja. Az esélyegyenlőség maszlagával díszített egyenlősdi sajnos a jobb képességűek elnyomását szolgálja, a hátrányos helyzetüeken viszont alig segít. Az esélyegyenlőség közelítése érdekében a családi háttér nélkül, illetve sérült háttérrel bíró gyermekek nevelésére kiképzett személyek nevelő munkáját kellene fokozottan, teljesítményük szerint anyagilag támogatni, Elhivatottjaink néhány évtizeden keresztül végzett szorgalmas munkája talán emelhetné népünk általános műveltségét, civilizáltságát. Ezt az oly igen vágyott állapotot a köznevelési intézmények és az emberformálásban jelentős szerepet betöltő audio-vizuális mediák (irodalom, művészet, sajtó, rádió, tv) segítségével közelíthetjük. A hátrányos helyzetből indulók felemelhetősége A környezet hatása, a családi nevelés meghatározó jelentősége az általános iskolába kerülő fiatal fejlődését nagy mértékben befolyásolja, hiszen az iskola a hozott műveltségre építve azt tovább fejleszti. A tanulócsoportok összeállításánál a szelekció nem kerülhető el. A törvénybe iktatott 10, vagy 12 osztályos kötelező oktatás nem oldja meg azok nevelését, akik a nyolc általánost még levelezőn sem végzik el. A gyengébb képességűek, vagy a hátrányos körülmények közül jöttek különleges módszerek felhasználásával zárkóztathatók fel. Kivánatos, hogy ezen a területen sikeres tanáraik erkölcsi és anyagi megbecsülést élvezzenek. A közalkalmazotti törvény és az államilag adott ellátmány ezt a tevékenységet nem segíti, miközben álságosan egymásra mutogat a Minisztérium és az Önkormányzat. A tények akkor is működnek, ha nem beszélünk róla. Ha nem törődünk a lemaradó réteg felemelésével, akkor a magánosított kereskedelmi televízió primitív igényeket kielégítő audivizuális működésének eredményeként a funkcionális analfabéták többségbe kerülhetnek. A társadalom nem halogathatja tennivalóit az egyre nagyobb létszámban megjelenő és egyre gyorsabban szaporodó szociológiailag hátrányos helyzetben levő roma réteg évszázados elmaradottságának a felszámolása ügyében. Tudatában kell lennünk, hogy a hátrányos helyzetben levő és korai gyermekáldásban részesülő kisebbség létszámának fele 12 éven aluli. Az eddigi trendek szerint évről-évre egyre nagyobb létszámú hátrányos helyzetű réteg megjelenésével és aktív romboló tevékenységével kell számolnia az állami vezetésnek és az itt élő állampolgároknak Az elmúlt évtizedekben a munkahelyhez való általános jog érvényesülése alig változtatott e réteg civilizáltságán. A létező szocializmus termelési szinvonala nem jelentkezett szelekciós nyomásként. Az elmult negyven-ötven év csupán az igényeik tekintetében jelentett változást, a társadalmi beilleszkedésükben nem hozott jelentős előrelépést. A rendőr állam személytelen mechanizmusa valahogy elboldogult velük. A rendszerváltás folyamata viszont tragikus következményekkel járt rájuk nézve. A termelési szinvonal ugrásszerű emelkedése miatt a gazdaság csak művelt, kifejlesztett képzettségű munkaerőt alkalmazhat. E rétegnek egyre nagyobb számban megjelenő iskolaköteles korú képviselői megfelelő családi és környezeti háttér hiányában az általános iskola taposó malmából többnyire kihullva a nehezen kezelhető csoportok létszámát növelik. Iskolázottságukat sajnos a 10 osztályos általános oktatásra vonatkozó törvény sem fogja javítani, mert nehéz lesz 10 éven keresztül oktatni azokat, akik a nyolc általánost sem tudták, illetve akarják elvégezni. Ezt a problémát

70

nem megkutatni kell, nem tanulmányok készítésével kell múlatni az időt és a pénzt, hanem mielőbb gyakorlati vonalon kell cselekedni. Erre a több évtizedes feladatra a nehézségek ismeretében is vállalkozni kell, elmúlasztása az egész országot sújtja. Hazánk jövőjéért aggódó néptribunjaink vigyázó szemüket erre a problémára vessék, ha az ország felzárkózásáról, az Európai Unióról elmélkednek. Aligha számíthat sikerre és megértésre egy számottevő mennyiségben civilizálatlan, műveletlen réteget tartalmazó társadalom. Nem védekezhetünk azzal hogy hátrányos helyzetük felszámolása hosszú időt igényel, és az elmúlt 100 esztendő nem volt elég. Sajnálatos, hogy demagóg megnyilatkozásoktól eltekintve nem sok történt a helyzetük javítása céljából. A hátrányos helyzetben levők kis csoportokban való nevelése nehéz feladat. Ezt nem lehet rendeletekkel megoldani. Itt olyan nevelőkre, szociális munkásokra van szükség, akik neveltjeiken keresztül a háttér, a családi környezet fejlődésére is kedvező hatást gyakorolnak. Ennek a rétegnek a felemelése jelentős anyagi ráfordítást igényel már óvódás kortól kezdve. Nem a szeszkazánok segélyezésében, hanem a különleges intézmények fenntartásában kell megnyilvánulni a társadalom segítőkészségének. Az évtizedeken keresztül végzendő oktató-nevelő program különlegesen képzett pedagógusokat igényel, akik szinte szerzetesi alázattal és áldozatos kitartással végzett eredményes munkájuk alapján kiemelkedő erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesítendők. Felelős a nevelő a rábízottak cselekedeteiért A közösség érdekeit tisztelő, a képviseleti demokrácia lehetőségeit optimálisan hasznosító társadalom működtetésére alkalmas szabad állampolgárok felkészítése a köznevelési intézmények feladata világszerte. Erre végeredményben egyéni oktatás keretében folyó felkészítés is lehetséges ugyan, mégis a közösségben végzett oktató-nevelő tevékenység nyert polgárjogot. A korosztályok nevelését, az együttműködési készség fejlesztését, segíti a csoport ömtudat kialakítása, amely a családokban folyó nevelő hatást társadalmivá szélesíti és segíti az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben növekedő gyermekek fejlődését. Ősi emberi tulajdonság a verseny szemlélet. Ez az önzés a fejlődés motorja Mindenki különb akar lenni a másiknál. Ő akarja a legizletesebb falatot, ő akar elsőnek célba érni. Ő akarja hallani a többiek elismerését. Ő akarja megkapni a jutalmat, az általa tisztelt és elismert személyek dicséretét. Ezért hajlandó áldozatot hozni, kemény munkát végezni. Ha egyénileg esetleg nem tud kiemelkedni, akkor legalább olyan csoporthoz szeretne tartozni, amelyik megkülönböztethető a másik csoporttól és ebből következően a csoport eredményeiből saját munkája alapján részesülhet. A csoportba tartozás természetesen nem csökkenti a csoporton belüli verseny helyzetet, mert a csoporthoz tartozók végzett munkájuk, teljesítményük alapján a kis közösség elismerésére számíthatnak. Ezt a várakozást a csoport felelős vezetője a közösség érdekében hasznosíthatja. A ”felelős” jelzőt nem véletlenül emelem ki. A csoportöntudat kialakítása ugyanis a vezető szuggesztív hatásának és nevelési gyakorlatának eredményeként teljesen homogén, mindenre felhasználható önálló itéletalkotásra képtelen, mindenkor engedelmes tömeget is képes kialakítani a jobb sorsra érdemes egyénekből. Gondoljunk csak arra a történelmi tényre, hogy a Gott mit uns jelszó elhelyezése a derékszíj csatján nem akadályozta meg viselőjét a legembertelenebb cselekedetek végrehajtásában. A csoporttudattal visszaélők félelmetes lehetőséget tartanak kezükbe. (Janicsárok, szamurájok, öngyilkos merénylők stb.) Számos példát szolgáltat a történelem, hogy a természet gyermekében szunnyadó állati ösztönök szakavatott kézzel előhívhatók, megszállott akarnokok szolgálatába állíthatók. A testiségbe rejtett ösztönök a gondolati szféra ellenőrzése alatt működnek. Ezért ön és közveszélyesek akik a szellemi szféra deformálásán fáradozva teszik elviselhetetlenné az emberiség létét. Hogy miért történhet ez? Mert az emberféle ilyenre sikerült. A felelős vezető kijelölése, helyesebben kiválasztódása a nevelés szempontjából alapvető jelentőségű. Az alúlról építkező nevelő rendszer teljesítményét a kimeneten

71

megjelenő művelt személyiség minősíti. A rendszer hosszabb-rövidebb összecsiszolódás után működik hatásosan. Ezt követőleg a rendszer irányítója saját jólfelfogott érdekében törekszik a helyes döntések meghozatalára. Ezért veszélyes egy felülről irányított és szervezett nevelési rendszer kialakítása, még az esetben is, ha úgymond önmagukat kijelölő elkötelezett, jószándékkal eltelt ”idealis” vezetők végzik. Vizsgáljuk meg egy olyan valamikor jólműködő nevelő hatású szervezet felépülését és működését, mint a cserkészet, amelyik nem volt tömegszervezet. Nem volt kötelező a részvétel, nem jelentett közvetlen előnyt a továbbtanulásban, a társadalomban elérhető sikerekben. Előnyt jelentett viszont nevelő hatásában, amit csak később a gyakorlati életben helytállva hasznosíthatott a cserkész csapat tagja. Ezt az értéket a szervezetbe lépő tizenéves nem is sejthette, őt elsősorban a baráti társaságban eltölthető idő motíválta. Alapvető feltétel az önkéntesség és a többletmunkára való vállalkozás. A kiscserkész számára a csapathoz való tartozás, a közös játék, az eredményes közös munka, a versengésben elért siker jelentette a kielégülést. Ideális szervezeti felépítésben a jelentkezők kis csoportba örsökbe szervezve (8-9) végezték feladatukat. Négy-hat örs szerveződött segédtiszt által vezetett rajba. Közvetlen vezetőik az örsvezetők mindössze két-három évvel voltak idősebbek. Ezeknek a kiválasztása a nevelés alapja. A raj minden tevékenységénél jelenlevő segédtisztek és vezetők két év alatt ki tudták választani azokat a vezetésre alkalmas fizikai és szellemi adottságokkal valamint példamutató magatartással rendelkező fiatalokat, akik a következő korosztály legalkalmasabb örsvezetőiként számításba jöhettek. Ez általában 10-20%-át jelentette a csoportnak. Ezek a kiválasztottak feladatuk eredményes teljesítése céljából felkészítő képzésen vettek részt felelősségteljes szolgálatuk megkezdése előtt. Ez az örsvezetői réteg tizenéves korában gyakorlatban megismerkedhetett a vezetés technikájával, a példamutató magatartás nevelő szerepével, a felelős tevékenységgel, az előrelátó gondolkodással. Ez a nevelő hatás pótolhatatlan. A fiatal örsvezető a kis közösségben kudarcokon okulva, sikerekből tanulva, szinte játszva sajátítja el a vezetés gyakorlati módszereit. Megtanulja a másokkal való együttműködés technikáját, különböző jellemekkel, különböző vérmérsékletű alig fiatalabb személyekkel való bánásmódot. Állandó önvizsgálatra kényszerül, mert az elkövetett hibáktól szabadulni akarva hétről-hétre eredményesebben akarja végezni feladatát. Miért ne lehetne az általa vezetett örs az első a rajban vagy a csapatban? Ezek az évek megalapozzák a későbbi vezetői feladatok teljesítését. 50 évet vissza lépve úgy érzem, hogy a cserkészcsapatban töltött idő az életre való felkészülés egyik leghasznosabb időszaka volt. A rajvezető segédtisztek az örsvezetők közül eredményes munkájuk és képességeik alapján választották ki a leendő rajvezetőket. A választást a vezető egyéni érdeke minden esetben pozitívan befolyásolta, mert akkor számíthatott eredményes munkára, ha a legalkalmasabbakat választotta ki a csoportból. Ha rosszúl választott, csak magát hibáztathatta. Sajnálatos módon az elmult évtizedek ifjúsági tömegszervezetei ezt a feladatot nem tudták teljesíteni. Vezetőik általában nem voltak vezetői képességekkel megáldott példamutató pedagógusok. Nem egy esetben azokat tették napközis beosztásba, vagy lettek ifjúsági vezetők akik a szakoktatásban nagyobb kárt okoztak volna. 96 október

SzA

72

A TÁRSADALMI EGYÜTTÉLÉS ALAPSZABÁLYA: (Ne akadályozd mások fejlődését és ne tégy olyat másoknak, amit magadnak nem kivánsz). Hinni kell abban, hogy az emberféle nevelhető Tragikus példák tömege tanusítja, hogy az ember hordába szervezve könnyen félre nevelhető. Sajnálatos módon a legtöbb sikerrel a rövidtávra szóló félrevezetés erdményessége dicsekedhet. Ennek ellenére bíznunk kell abban, hogy egyszer az emberré nevelés sikerül. Tóth Árpád szerint “Vázlatok vagyunk valaki kezén A sok torz vázlat szemétre kerül, De hátha egyszer teljesül a mű, Hátha az ember végre sikerül.” A nevelő folyamat kétszemélyes, az oktató és az oktatott együttműködését igényli. Ezért az oktató kiválasztása meghatározó jelentőségű. Nem elég a társadalom tanulásra ösztökélő nyomása. Az emberebb emberré nevelésben az oktató példája döntő jelentőségű. A köznevelés elválaszthatatlan az oktatási folyamattól, a példamutató pedagógus személyiség ezt a kettős oktató-nevelő feladatot teljesíti, illetve kellene teljesítenie. A jogállam a polgár jogainak maradéktalan érvényesülésével foglalkozik, abban bízva, hogy a művelt ember számára a kötelesség teljesítése a társadalmi felemelkedés feltétele. Az általános műveltség, a kreatív gondolkodóképesség fejlesztése, a fiatal látókörének szélesítése alapvető feladata lenne köznevelésünknek, mivel elvárjuk, hogy minden állampolgár legalább tudati szinten rendelkezzék ezekkel az ideális esetben szinte tudatalatti idegpályáira rögzült készségekkel. Talán ezt kellett volna a klikkek és lobbik, valamint elkeseredett pártpolitikai harcok eredményeként császármetszéssel világra segitett NAT-ban alapkövetelményeként elfogadtatni. Ezt az emberré, állampolgárrá nevelést természetesen nem unalmas szaktárgyként kell a tanrendbe iktatni, hanem az egyes tantárgyaknak a fent összefoglalt képességekben példamutató oktatói építsék be az általuk ismertetendő anyagba. A köznevelés célja világszerte a társadalomban évenként megjelenő új korosztályok genetikailag meghatározott képességeit hasznosítható készségekké fejleszteni. Természeti kincsekben szegény hazánk számára ez jelenti azt az évenként megjelenő alapanyagot (tőkét), amelynek kiművelésére fordított szellemi és anyagi ráfordítás minden körülmények között megtérül. A tanulóifjúság terhelését csökkentendő a műveltségi területek NAT-ban megadott szintjét heti 20-25 órában (reggel 8 és 13 óra között) kell elsajátíttatni. Az egyes szakterületek mélyebb megismerésére vágyók számára a délutáni szakköri munka adja meg az ismeretbővítés lehetőségét. Olyan tanárokat, tanítókat kell foglalkoztatni, akik erre az ismeretátadásra képesek. Ezért a tanárképzés ne a műveltségi terület ismeretét állítsa követelményként a tanárjelölt elé, hanem olyan szaktanárt képezzen aki az adott műveltségi területen otthonosan mozogva, a szakköri munkában szakterületének korszerű, magasszintű oktatására is képes. Statisztikai szempontból a társadalom által termelt érték valójában az egyéni sikerek összesége. Mivel az egyéni képességek szintje maximum görbével jellemezhető eloszlást mutat, minden egyenlősítő törekvés az egyén és a társadalom szempontjából hátrányos. A szelekciót a pedagógusképzés szintjén kell elkezdeni, hogy legyen kivel lecserélni az az oktatási intézményekben felszaporodott alkalmatlan óraadókat. A tananyagot ugyanis nem leadni kell, hanem megszerettetve tanítani. Az öröklött képességek maximum görbével jellemezhető eloszlást mutatnak. Bőséges tapasztalat igazolja, hogy minden egyenlősítő törekvés lefelé húzza az átlagot még akkor is, ha nemzetivé dekoráljuk. Személyiségi joga mindenkinek, hogy genetikailag adott képességeinek kiművelésére, emberebb emberré válására lehetősége legyen. A társadalom elemi kötelessége ezzel a lehetőséggel élve a társadalom hasznára fordítani a tagjaiban rejlő adottságokat. Nem

73

véletlen, hogy a tankötelezettség teljesítését minden állam századok óta ellenőrizte, hiszen nem volt mindegy számára, hogy milyen műveltségű tömeggel tudja gazdasági vagy katonai célját kierőszakolni Génjeinkbe oltva hordozzuk a többre törekvés, a felemelkedés vágyát. A természet gyermekébe az evolúció eredményeként oltatott az utódokról való gondoskodás genetikailag rögzített programja. Az utódok sikeres továbbélésének elősegítésével valósítja meg az egyszer megélhető élet hordozója a faj fennmaradásának génjeinkbe oltott elvárását. A tanító, a tanár mesterségének szépsége, hogy vaslójában a társadalom műveltségét fejlesztő jövőt építő tevékenység. Ezt csak az a pedagógus élvezheti, aki saját tudását és műveltségét is napról-napra fejleszti és életével tanítvényai számára példaképpé válik. Kontraszelektált pedagógusokkal, akik robotként adják le az óra anyagát, nem várható a nemzet jövőjének építése. Még akkor sem, ha határozatokat hozunk a minőségi munka anyagi megbecsülésérôl. Erre vonatkozó tapasztalatunk már félszáz éves. Azóta halljuk a minőségi munka megbecsülését önjelölt döntnökök itélete alapján. Hogy hova jutottunk azt nyögjük. A pedagógus munkájának az eredménye az intézményből kikerülő érett polgár minősége, azaz a nevelő folyamat terméke. A magyar oktatásügy európai mércével mérve nagy késéssel indult, de 1948-ig lépésről lépésre elôőehaladt. Irányítói tudták, hogy a népművelés hosszú folyamat, hosszútávú befektetés. Nem voltak a statisztika megszállottjai. A világ nem a statisztikai adatok alapján itél, hanem a tapasztalás alapján. A fordulat évéig minden közoktatási törvény a meglevő eredményekre építva, azt érintetlenül hagyva emelte a követelményeket. Így jutottunk arra a szintre, hogy népességszámra vonatkoztatva nagy számban váltak Nobel-díjassá, zeneművésszé, sikeres üzletemberré a kis ország gimnázimának érettségizett fiataljai. A szelekció az egyén és a társadalom érdeke! Felmerül a kérdés érdemes-e egységesíteni a követelményeket, amikor nem vagyunk egyformák? Az esélyegyenlőség érdekében tett cselekedet csak akkor hasznos a társadalom számára, ha az a hátrányos helyzetűek felemelését jelenti az előnyös helyzetűek visszafogása nélkül. Oktatási intézményeink oktató-nevelő teljesítménye között nagyságrendi eltérés tapasztalható. Ezen segíteni kell, de nem a kiemelkedők visszafogásával, nem rendeletekkel és minimális követelmények deklarálásával, nem a kétszintű érettségi bevezetésével, hanem a lemaradók felemelésével. Ötven év alatt sem győződtek meg a döntéshozók arról, hogy minden egyenlősítési törekvés lefelé egyenlősít, az átlag szinvonalát süllyeszti. Nem vitatható, hogy a genetikailag adott lehetőségek kihasználhatóságát jelentősen befolyásolja a fellendülő gazdaság munkaerőigénye, illetve a hanyatló gazdaság munkahely-hiánya. Ez a probléma a “létezett volt szocializmus” szakbarbár (kényszer)munkásokat nevelő oktatási rendszerének túlélése miatt jelenik meg problémaként. Talán az első szakaszban ismertetett követelményeknek megfelelő ismeretek terjesztését kellene felvállalni köznevelésünknek. Sajnálatos hogy köznevelési rendszerünkben alkalmazott pedagógusok is csak szűk szakterületek oktatására alkalmasak és ezt akarják folytatni, nyugdíjkorhatáruk elértéig. Kevesen értik, hogy a köznevelés nem várhat addig, amíg a remélt fellendülés “Deus ex machina”-ként megteremti a kiválasztott munkahelyet. Éppen az oktatási intézményeknek kell előállítani a művelt, jogait ismerő és kötelességeit teljesítő állampolgárt (munkaerőt), amely majd megteremti magának a fejlődés lehetőségét. A genetikai állomány belső sajátosságai által létrehozott diverzitás és a környezeti hatások szelekciós hatása mozgatja az élővilág fejlődését évmilliók óta. Az ember is a természet gyermeke, a természet törvényei rá is vonatkoznak. Az eszme diadalaként megálmodott, a létért folyó küzdelem kiválogató hatását kikapcsoló rendszer mesterséges fenntartása nem szolgálja a fejlődést. Erre irányuló erőfeszítés következményeiről kisérleti alanyként használt százmilliókkal együtt bőséges tapasztalatot gyüjthettünk. Az ideológia áldozatokat és mártírokat teremthet, de a természeti folyamatokat megváltoztatni nem tudja. A kipusztuló fajok életben maradását a

74

társadalom pénzét és fáradságát nem kímélve rezervátumokban, termosztátban, botanikus kertekben meg tudjuk hosszabítani, de ez nem javítja életképességüket. A primitív gondolkodás és életmód terjedése ellen, a bunkócskává válás össznépi megjelenése miatt, a már létező félresikerült neveletlenség és morális csőd felszámolása irányába kellene fejlődni oktatási intézményeinknek. A lemorzsolódok felemelése a lehető legrosszabb hatásfokú, legalább húsz éves kifutású tennivaló. Ennek ellenére a felzárkóztatás érdekében tevékenykedő intézményt működtetni kell, mert a probléma mindannyiunkat érint, megoldandó feladatként jelen van. Hosszútávú, de jobb hatásfokú tevékenység a lemorzsolódás akadályozása. Ha végre egyszer elkezdjük, akkor is több évtized múlva válik jelentős társadalomformáló erővé. Ha el sem kezdjük? .akkor marad az özönvíz. Minden olyan kezdeményezés támogatandó tehát, amely a felemelkedés irányába fogalmazza meg cselekvési programját, még akkor is, ha a kezdeményező nem az éppen hatalmon levő klikk tagja. Igy talán közeledhetnénk az imamalomként hangoztatott esélyegyenlőséghez A hátrányos helyzetű réteg felemelése Az emberebb emberré alakítás a nevelő és a nevelendő személy nem csekély mértékű együttműködését igényli. Különösen nehéz a nevelő feladata, hivatásának gyakorlása, munkájának végzése, ha a nevelendő személy környezete nem segíti a fiatal felemelkedését. Sajnálatos tény, hogy hazánk ifjúságának jelentős, évről-évre növekvő hányada számára a család, a társadalmi környezet nem jelent felemelkedést segítő hátteret. A család emberformáló szerepe nem, illetve nehezen pótolható az állami nevelőintézetekben. A köznevelésnek minden erővel a korai ivarérettség miatt létszámában egyre gyorsabban növekvő, szociológiailag hátrányos helyzetben levő réteg évszázados elmaradottságának felszámolására kell törekedni. Eközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy számukra illetve szüleik számára az általuk használt primitív szókincsű magyar nyelv valójában nem anyanyelv. Első nyelvtankönyvüket Habsburg István főherceg “akadémikus” adatta ki közel száz éve. A munkához (valójában csupán munkahelyhez) való általános jog álhumanista érvényesülése századunk második felében alig változtatott e réteg civilizáltságán. A létező szocializmus alacsony termelési szinvonala nem jelentkezett tanulásra kényszerítő szelekciós nyomásként. A rendőrállam személytelen elnyomó mechanizmusa ideig-óráig intézményesen elfedte a jelentkező problémákat. Az elmult évtizedek gyakorlata társadalmi beilleszkedésükben nem hozott javulást. A rendszerváltás fokozottan sujtotta ezt a csupán igényeiben fejlődő képzetlen réteget, amelynek egyre nagyobb számban megjelenő iskolaköteles korú képviselői megfelelő családi és környezeti háttér hiányában az általános iskola taposómalmából többnyire kihullva a nehezen kezelhetők létszámát növelik. Aligha számíthat sikerre és az EU szakértők megértésére egy számottevő mennyiségben civilizálatlan, műveletlen réteget hordozó társadalom. A valós helyzetet bemutató statisztikai adatok közlése sajnos különlegesen értelmezhető törvényeink szerint a személyiségi jogokat sértené. Nem védekezhetünk azzal, hogy hátrányos helyzetük felszámolása hosszú időt igényel, és az elmúlt 100 esztendő nem volt elég. Sajnos demagóg megnyilatkozásoktól és néhány elhivatott pap áldozatos munkájától eltekintve nem sok történt a helyzetük javítása érdekében. Iskolázottságukat sajnos a 10 osztályos általános oktatásra vonatkozó törvény sem javítja. Ezt a problémát nem megkutatni kell, hanem mielőbb gyakorlatban kellene cselekedni. Ennek a rétegnek a felemelése jelentős anyagi ráfordítást igényel már óvódás kortól kezdve, mert a nevelésüket a lehető legkorábban kell elkezdeni. Nem gépiesen a szeszkazánok segélyezésében, hanem erre szakosodott különleges intézmények fenntartásában kell megnyilvánulni a társadalom segítőkészségének. Az eddigi gyakorlatot (érzéketlenséget) folytatva évről-évre nagyobb létszámú, oktatásból kimaradó hátrányos helyzetű fiatal megjelenésével és romboló tevékenységével kell

75

számolnia az állami vezetésnek és az itt élő állampolgároknak. Ezen nem segít a NAT törvénybe iktatása, sem az “ej ráérünk arra még “ ősi halogató szólás napi gyakorlatba vétele. A nemzet sorsáért aggódó “pedagógus” aktivisták az elvakult gyűlölködés helyett, olyan nevelési intézményeket működtessenek, amely az össznemzeti probléma megoldásán fáradozik. Az évtizedeken keresztül végzendő oktatási-nevelési program különlegesen képzett pedagógusokat óvónőket és tanítókat igényel, akik szinte szerzetesi alázattal és áldozatos kitartással végzett eredményes munkájuk alapján társadalmi megbecsülést és az átlag pedagógus fizetés legalább kétszeresét érdemelnék. A lemorzsolódók felemelését célzó programot nehezebb teljesíteni mint az erre a feladatra szervezett oktató-nevelő intézményekből történő lemorzsolódást megakadályozni. Az ideológiát meghazudtolva a hátrányos helyzetűek a jellemnevelést segítő háttérrel rendelkezők között lemaradókká, frusztráltakká és elkeseredetté válnak. A felzárkózáshoz délelőtti és délutáni foglalkozást kell biztosítani, sőt a fiatalok érdekében a hétvége értékes eltöltéséről is az intézménynek kellene gondoskodni. Hazánk jövőjéért aggódó képviselőink vigyázó szemüket erre a problámára vessék, ha az ország felzárkózásáról, nemzetmentésről szónokolnak. A demagóg egyenlősítő programokat hangoztató álhumanista elméleti irányítók kipróbálhatnák javasolt ötleteiket a gyakorlatban. A pedagógusok oktatásával foglalkozó pszichológusok, oktatás kutatók és elméleti szakemberek összefoghatnának és átvehetnének egy-egy olyan iskolát az élet sürejében, amely hazánkban itt-ott létezik, ahol a fokozottan hátrányos helyzetű kisebbség többségként él. Kialakíthatnának néhány olyan intézményt, - nem a budapesti aszfalton, - ahol a valóságtól távol megalkotott elméleti fejtegetéseiket a mindennapi gyakorlat apró tevékenységei közben “nemesíthetnék” és a felmutatott eredmények alapján jogot formálhatnának a pedagógus babérkoszorújára azért a pénzért, amit ezen a helyen a gyakorló tanító, vagy tanár kap. Ezekre a sikerekre alapozva azután teljes hitelességgel szólhatnának a jövő pedagógusaihoz a felsőoktatási intézményekben, akár távoktatás keretében is. Megfordítható vajon a kontraszelekciós folyamat? A magyar társadalom európai szinvonalát nem a magyar származású Nobel-díjasok számából, vagy művészeink sikeres szereplése alapján itélik meg, hanem népünk átlag civilizáltságát, az egyes műveltségi terülteken szerzett ismereteinek szintjét teszik mérlegre. A tanulmányi versenyfeladatok megoldására kiválasztott és felkészített fiatalok számára megnyílik a világ, Európa és Amerika szellemi képességeket hasznosító piaca. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. A társadalom elöregedése nem utolsó sorban a háborút követő években, különösen pedig 1956-ban eltávozott és külhonban családot alapító generációk távozásával is összefügg. Az ő leszármazottaik, unokáik hiányoznak ma óvódáinkból és iskoláinkból. Ennek sajnos hosszú történelmi multja van és nem csak a magyar anyanyelvűeket érintette. A Kárpát medence többre törekvő, a feudális viszonyoktól szabadulni akaró rétege már a XIX. század végén, jobb jövőt remélve, több hullámban távozott szülőföldjéről. A szakmailag képzett fiatalság kivándorlása, a többre törekvők távozása hazánkból, kontraszelekciót okozva azóta is folyamatos. Ez a jelenség az átlagműveltség tragikus csökkenését eredményezi. Az abortusz elleni szenvedélyes küzdelem helyett az évenként egyre növekvő számban megjelenő hátrányos helyzetből felcseperedő generációk nevelésével kellene hasonló aktivitással foglalkozni. A tények tagadása sem mentesíti hazánkat a folyamatos kiüzetés társadalmi következményeitől. A magyar közoktatás hosszú történetének minden lépése a meglevő eredményekre építve igyekezett növelni a képzésben részesülők számát. A fordulat éve szakított ezzel az évszázados hagyománnyal. Az 1948-ban elfogadott XXXIII tc és a 45600/1948 VKM rendelet a nyolc osztályos általános oktatás bevezetését összekapcsolta a képesítésnélküli pedagógusok munkábaállításával és az értelmiség utánpótlásán fáradozó nyolcosztályos középiskolák

76

felszámolásával. Az oktatás területén a maradék elv következetes érvényesítése intézményesítette a kontraszelekciót. Szomorúan hallani a közalkalmazotti törvény kalodájába szorult “vezetők” kijelentését, hogy azzal kell főzni ami van. A maradék elv alkalmazásával súlytott oktatási intézményekben folyó tömegtermelés kárvallottjai számára ugyanis marad az élet primitív élvezete, az alantas ösztönöket feltupirozó testi-lelki deviancia, a drog, a disco, a rombolás ösztönélete, a graffiti, a szétköpködött rágógumi maradék, a piszok és a szenny, minden ami körülveszi és elkeseríti, visszahúzza a polgárusolni, fejlődni kivánó társadalmunkat. Az tény, hogy a szexuális tevékenység közben levezetett energiával már nem kell megküzdeni az uralkodó elit erőszakszervezeteinek, de hosszabb távon az elvesztett morális tartás a GNP alakulását befolyásolja. A műveletlenség terjedését a törvénybe iktatott tízosztályos oktatás és az 5.-6. általános iskolai osztályok tanárainak tanítóval való kicserélése nem akadályozza meg. Talán segíthetne az elmult félszázad minőségi szelekciót elvető gyakorlatától való következetes elhatárolódás. Politikai klikkek voluntarista törekvéseinek erőszakolása helyett egy műveltségében emelkedő nemzedék kialakításába vetett hittel kellene munkálkodni a köznevelés példamutató apostolainak. Tudatában kell lennünk, hogy csak a társadalmi elvárásoknak megfelelő teljesítményt nyújtani képes oktatási intézmények nevelő szerepének anyagi és erkölcsi elismerése hozhat eredményt. Hova vezetne a természetes szelekció érvényesülése? A természet gyermekeibe oltott felemelkedési vágy lehet a fejlődés mozgató rugója. Az élővilágra jellemző versenyszemléletre támaszkodva, a csoport-tudat kiemelő hatását kellene hasznosítani a köznevelés intézményeiben. Az eredményesebbé válás vágya mozdította le az embert a fáról, ez a törekvés hozta ki a barlangból. Minden lény győztes akar lenni, különb akar lenni a másiknál, vagy legalább olyan csoporthoz szeretne tartozni, amely ezt az érzetet megerősíti benne. A nevelés feladata az emberpalántát ráébreszteni saját belső értékeire, képességeinek fejleszthetőségére, a tanulás technikájának elsajátítására, a tudás értékelésére. Nem minősítő tesztlapokat hibátlanul kitöltő gépemberkéket kell előállítani, hanem gondolkodni képes, összefüggéseket felismerő, helyzetét és cselekvésének következményeit értékelő személyeket kell kiformálni. Ez nem könnyű feladat. El kell érnünk, hogy az erre vállalkozó, szakmailag kiképzett, példamutató oktatók tevékenységét a társadalom erkölcsi és anyagi megbecsülése segítse. Az oktatás anyagi és erkölcsi támogatása az egyetlen olyan befektetés, amelynek az eredménye biztosan megtérül. A köznevelés feladata konszenzusra képes olyan állampolgárok nevelése, akik tisztában vannak állampolgári jogaikkal és kötelességeikkel, akik meg tudják választani érdekérvényesítő képviselőiket, képesek az ő munkájuk értékelésére, a köz érdekében végzett tevékenységük megitélésére. Az oktató-nevelő intézményekben minden állampolgár kapja meg saját ügyeinek intézéséhez szükséges alapimereteket az irás, olvasás, számolás, történelem és földrajz területén. Képessé kell tenni, hogy szóban kifejezhesse és írásban megőrizhesse gondolatait, olvasással fejleszthesse magát. Ezt a nemzetmentő feladatot csak pedagógiai készséggel és szellemmel megáldott nevelőkből szerveződő tantestületek képesek végrehajtani. A társadalom jövője szempontjából nem halogatható az oktatási intézményekben végrehajtandó minőségi szelekció, az elmúlt negyven év kontraszelekciót eredményező következményeinek felszámolása. Ezt országos szinten, máról holnapra, rendeletek meghozatalával, nem lehet végrehajtani, de legalább nem kellene megakadályozni a fejlődést. Nem kellene az esélyegyenlőség talmi jelszavát hangoztatva intézményesen eltaposni a csírázó kezdeményeket, a középiskolák önfejlődését. A közalkalmazotti törvény alól mentesíteni kellen azokat az iskolákat, amelyekben az igazgató ezen átszervezésre vállakozik. Az így kialakuló iskolákban akár kiemelkedő fizetéssel, az elért teljesítményük alapján becsüljék meg a példaként követhető nevelő személyiségeket. Legyen lehetőségük eltávolítani azokat a

77

munkavállalókat, akik szakmai, illetve morális szempontból nem segítik a testület eredményes munkáját. Példaképül választható művelt pedagógusok nélkül nem remélhető hazánk felemelkedése. Lehetséges vajon, hogy hazánk nem képes kiállítani a lakosságának egy százalékára becsült példamutatásban is kiemelkedő, aktív oktató-nevelő testületet? Csupán ennyi igaz emberre, példaképként választható személyre volna szüksége a hazának ifjúságunk nevelése céljából. (Bár az Írás szerint Szodomában 10 igaz sem találtatott). Népünk jövője szempontjából tehát meghatározó jelentőségű lenne a nevelő intézményeinkben a minőségi szelekció végrehajtása. Az egyenlő munkáért egyenlő bért harsogó jelszó kiegészítendő a “jobb munkáért több bért” gyakorlatával, mert a munkamorál kialakítását segítő értéktermelő tevékenységüket meg kell becsülni. Az értékelést ne egy mechanikusan alkalmazott idő és oklevelek, esetleg “továbbképző kurzusok” számával arányos bértáblázat, hanem a kimeneten megjelenő kiképzett fiatal személyiség minősége határozza meg. Ha egy tantestület igazgatója nem képes a kialkuló helyzet értékelésre, akkor nem ódázható el egy alkalmasabb személyre való kicserélése. Az elmult félszázad “uralkodó elitje” egymást érő “forradalmi” egyenlősítő törekvéseit a meglevő rendszer rombolásával kezdte, majd a fejlődés irányába teendő lépések elnyomásával folytatta és követői ma is folytatják. A felmérések “kiügyeskedett tényszámaival” igazolt álreformok sorozata sajnálatos módon nem segíti társadalmunk szellemi és erkölcsi felemelkedését. A gyenge képességűek, a képzetlenek és a munkától tartózkodók létfenntartását biztosíthatja néhány szociális érzékenységű szervezet. Ez a tevékenység azonban nem irányulhat a teljesítményekre képes többség munkamoráljának rombolására, hiszen ők termelik meg azt az értéket, amelyből a szociális háló fenntartható. A közelmúlt történéseiből megtanulhattuk, hogy hazafias szólamokkal, gyűlöletre uszítással nem jutunk előbbre. Nem vitatható, hogy a Kárpát-medence közepén szívós kitartó munkával, évtizedek alatt, - legyőzhetetlen szellemi birodalmat alkothatunk. Hogy mit teszünk ennek érdekében?... ez tőlünk függ. A megszerzett tudás, a kifejlesztett képesség senkitől sem vehető el, ez egy életen át hasznosítható. Hasznosítása a nemzet felemelkedését szolgálná. A műveltség emberöltők tevékenysége, egymásra épülő elemekből szívós kitartással felépített erőssége, amely birtokosainak megelégedést és biztonságot ad. El nem vehető, hasznosítható tulajdon. Az egyszer megélhető élet személyre szóló adománya. A műveltség megszerzése nem lehetséges az egyén aktív közreműködése nélkül. A jó kormányzat arról ismerhető meg, hogy lehetőségeit kihasználva segíti a művelt állampolgárokká fejlődést. Nem lehet műveltté tenni a népet parancsszóval. Nem lehet rendeletekkel küzdeni a funkcionális analfabetizmus terjedése ellen. A rejtett tanterv a közösségben végzendő emberebb emberré formálás hatásos eleme. Elemeit a testület tagjainak értelmiségivé formálódó, folytonos önfejlesztő személyisége hordozza, amely példaadáson keresztül az oktató munka közben válik nevelő (erővé) hatássá. Az oktató-nevelő munka eredményességéért felelős minisztérium alapvetően érdekelt, hogy minden olyan kezdeményezés, amely az emberebb emberré formálást szolgálja támogatásra találjon. A rendeletekkel nem akadályozni kell a fejlesztést, hanem segíteni. Ne a kontraszelektált testületek túlélését szolgálja a fajfenntartás természeti törvényekben rögzített folyamata, hanem a felnövekvő generáció nevelését vállalja magára az optimális hatásfok szempontjából kiválogatott nevelő testület. A közoktatás és a köznevelés elválaszthatatlan tevékenység. A tudás átadása közben az oktató példamutatásával nevel. Ezt a nevelő hatást nem lehet az átadott ismeretanyag számonkérésével tesztelni. Az oktató-nevelő közösség szellemi és erkölcsi értékei, példamutató magatartása jelenik meg a fejlődő közösségben. A pedagódus munkáját a munka gyümölcséről, a kiművelt fiatal erkölcsi tartásáról lehet lemérni. Ezt nem felülről a kéz-kezet

78

mos elv érvényesítésével célszerű megitélni. Bízzuk ezt a társadalomra. Az majd megitéli a végzett munka eredményét. Nem lesz tragédia, ha az eredménytelen intézmények elnéptelenedve átadják helyüket azoknak az oktató-nevelô testületeknek, akik ezt a feladatot eredményesebben tudják megoldani. Hányszor halljuk egy fiatal eltévelyedésének okaként, mintegy mentegetődzésként; nem tehetünk róla, rossz társaságba keveredett. A megállapítás a végeredményt elemezve igaz. A genotípus fenotípussá fejlődésében a környezet meghatározó jelentőségű. Ezért nem érthető, hogy a hatalom birtokosai miért akadályozzák olyan elszántan a nevelés szempontjából hatásosabb nyolc-osztályos középiskolák szerveződését. A szülők egy része igényli, a kamaszok nevelése szempontjából előnyös, ha a 11-18 éves koron belül nem változik a környezet. A közösség nevelő ereje, a rejtett tanterv, az oktatási intézmény aethosza pótolhatatlan. Miért kell minden erővel megakadályozni ilyen intézmények kialakulását? Ezt az oktatási formát rendelettel nem lehet létrehozni, mert országos szinten valójában nem áll rendelkezésre kellő számban a hozzá szükséges minőségi oktató gárda. De legalább nem kellene oly elszánt dühhel akadályozni a spontán fejlődést. Az elkövetkezendő évszázad társadalmának minőségéért mi vagyunk a felelősek. Akkor is ha minden esetben objektív nehézséget emlegetve másokra mutogatunk. Ötven év nemzetvesztő oktatáspolitikájának tragikus következményeit kellene felszámolni. Az egyszer megélhető életével mindenki maga rendelkezik. A közoktatási törvény és azu ifjúsági parlament másról sem szól mint a személyiségi jogok védelméről. Talán arról is szólhatna a törvényalkotó, hogy a felnövekvő fiatal genetikailag adott képességeinek kifejlesztésére is személyiségi joga van. Az adófizetô polgárnak, pedig arra, hogy élete értelmét, gyermekének neveltetését optimális körülmények között végeztesse. Az egyszer megélhető életbôl következik, hogy a felelősen gondolkodó szülők, - mert ilyenek is vannak, - az oktató intézmény iránt megnyilvánuló bizalom alapján próbálják gyermeküket az oktatási intézmény falai közé juttatni. Nyilvánvaló, hogy ez nagy felelősség. Nem érthető, hogy ezt miért akarja magára vállalni az évtizedek óta bizonyitootan felelőtlen állami szervezet. Minden egyenlősdi törekvés balul üt ki, minden esetben lefelé nivellál. 1948-ban egy toll vonással sikerült intézményesen szétverni az értelmiséggé nevelő intézményeket. A műveltségben való lecsúszást némileg lassította az, hogy az addig tanító, el nem bocsátott középiskolai tanárok még egy ideig a hagyományos szinvonalon működtek. A képesítés nélküli pedagógusok munkábaállása és a pedagógus képzésben intézményesített kontraszelekció eredménye időben elhúzódva jelentkezett. Ennek a tragikus helyzetnek a felszámolása sajnos csak lassan, az egészséges szelekció terjedésének ütemében várható. Ha a cég bevétele csökken nem biztos, hogy a vendégekben, a fogyasztókban, vagy a munkakörülményekben kell a hibát keresni, lehet, hogy a szolgáltatókat kell tehetségesebbekre cserélni. Gazsó professzor által ismertetett statisztikai adatok eddig is ismertek voltak. A NAT erőszakos bevezetése ezen a problémán nem segít, mert aki a nyolc osztályt nem végzi el, az a tízosztályos általános képzésben sem fog részt venni. A nagyobb probléma, hogy hat év alatt sem lép ki a funkcionális analfabéták népes táborából. A lemorzsolódások felszámolását célzó miniszteri megnyilatkozás dicsérendő, ha ez a probléma valós felszámolását jelentené. Sajnálatos módon az elmúlt évtizedek gyakorlatában az ilyen kampány azt jelentette, hogy formális eredmények és a jelentésekben emelkedő grafikonok alapján megtörtént az anyagi javadalmazás, az elismerő oklevelek kiadása, miközben a helyzet változatlan maradt. A tudatlanság, a bunkóvá válás ragályként terjed. A helyzetet bemutató valós adatok nyilvánosságra hozatala a személyiségi jogok tiszteleben tartására hivatkozva az idők végezetéig elódázható. Mindannyian jól tudjuk, hogy a lemorzsolódás nagyobbrészt a hátrányos helyzetű réteget érinti. A hátrányos helyzetű réteg létszáma évrôl-évre nő. Az iskolázott-iskolázatlan arány évről-évre fokozódó eltolódása az

79

utóbbi irányában aligha javítja az EU felvételi esélyeinket. Ennek a problémának a továbbgörgetése a jövô század nemzeti tragédiáját vetíti elénk. A hátrányos helyzetű réteg önmagát nem fogja felemelni. Egyes tagjai kiemelkednek, de a többség felemelésében már nem kívánnak részt venni. Erre a személyiségi jogok sérelme nélkül nem is kötelezhetők. Hazudjunk tehát tovább, mert utánunk az özönvíz? Gazdaságosabbnak tűnik a lemorzsolódás megelőzése. A lemorzsolódó kamasz felemelése ugyanis sokkal nehezebb feladat, mint a lemorzsolódás megelőzése. Ennek érdekében sajnos semmit sem teszünk. A két út jelen helyzetben egymást nem akadályozza, hanem egymást kiegészíti. Nyilvvánvaló, hogy tízenöt-húsz évig a lemorzsolódók felemelését is végeznünk kell, de közben a megelőzésre kell a nagyobb erőt fordítani, mert megoldandó feladatként anyagilag előnyösebb, olcsóbb, a jövő generáció szempontjából pedig hasznosabb. A siker ütemében automatikusan csökkenhet a lemorzsolódok felemelésére fordítandó összeg. A nevelés eredményessége szempontjából célszerű elemezni az alábbi megállapításokat:. 1) Az oktató-nevelő intézmény hatásfokát a családi háttér nagy mértékben befolyásolja. 2) A családi háttér hiánya az oktató-nevelő intézmény fokozott tevékenységét igényli. 3) A hátrányos helyzetű gyermekek nemcsak az erkölcsi háttér hiányát szenvedik, de magyar nyelvű szegényes szókincsük és kifejező készségük hiánya is hátráltatja fejlődésüket. 4) Nem a tanítók által oktatott évfolyamok számának növelésével, a négy évnek hat évre emelésével kell honorálni az eredménytelen oktató-nevelő munkát, hanem azokat a személyeket kell jól megfizetve kiválogatni erre a nemzetfontosságú munkára, akik négy év alatt képesek az írás, olvasás számolás alapjaival megismertetni és a környezetben való eligazodásra felkészíteni a tízéves korosztályt. 5) Az emberré formálás alapját az első négy osztály pedagógusai végzik, akiket a tanulóik középiskolában mutatott eredményeikkel igazolt teljesítményük alapján kiemelt fizetéssel kell jutalmazni. 6) Az első négy osztály eredményességének fokozása céljából fölöttébb kivánatos, hogy a tanító egy-egy évfolyamra specializálva végezze oktató-nevelő munkáját. Igy minden tanító munkája közben értékelheti az előző évfolyamért felelős munkatársának eredményességét. Az első négy osztály oktatói így végül egymást segítő, együtt dolgozó csoportot alkotva az egészséges szelekciót is elősegítik. A négy évfolyamot oktató csoport erkölcsi és anyagi érdeke lesz a jó képességű munkatársak alkalmazása, a minőségi szelekció érvényesülése. 7) Az elsô osztályba való felvétel előfeltétele az óvónő által kiállított és az elemi iskola által elfogadott iskolaérettségi igazolás, amely kiterjed az anyanyelvi ismeretek és kifejező készség szinvonalára. Az óvóda munkáját az első osztályt vezető tanító értékeli 8) A hátrányos helyzetűek óvódai foglalkozása a felzárkóztatás szempontjából alapvető jelentôségű. Erre a célra különleges képzettséggel rendelkező, fokozott anyagi juttatásban részesülő személyek áldozatos munkájára van szükség. Ezt a feladatot vagy elvégzi a nemzet egyenlőre többséget alkotó rétege, vagy követheti Zrinyi Miklós útmutatását, amelyet a TÖRÖK ÁFIUM ELLEN VALÓ ORVOSSÁG című munkájában megfogalmazott.

80

A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ RÉTEG FELZÁRKÓZTATÁSA. (Pozitív diszkrimináció) Mottó: Az emberféle nevelhető! A köznevelési intézmények feladata, a közösség érdekeit tisztelő szabad állampolgárok felkészítése a képviseleti demokrácia lehetőségeit optimálisan hasznosító társadalom működtetésére. Minden állampolgár személyiségi joga, hogy képességeinek és készségének fejlesztéséhez a társadalom segítséget adjon. Az öröklött genotípus hasznosítását a születést követő testi és szellemi fejlődési ciklusban a környezet minősége alapvetően befolyásolja. A fejlődő szervezet környezetét utánozva reflexszerűen rögzíti tapasztalatait, alakítja ki viselkedési normáját. A nevelés későbbi szakaszában a hátrányos helyzetből adódó lemaradás csak különleges fejlesztő program működtetésével csökkenthető. Miért nem a cigány kisebbség felemelésének lehetőségére szűkítve tárgyalom a témát? — Mert a fejlődésben lemaradás, a többségtől való leszakadás a roma és nem roma származású gyerekek között egyaránt sajnálatosan terjedő jelenség. A tudatlanság, a bunkóvá válás ragályként terjed hazánkban a nem roma származásúak között is. Nem vitatható, hogy a hátrányos helyzetű réteg különösen elesett csoportját alkotja a cigányság, amely a XIV században a Balkán déli részéről, a török uralom elöl menekülő, fegyvertelen, békés, keresztény népcsoportként jelent meg hazánkban, és innen rajzottak szét Európába. Zsigmond 1423-ban védlevelet adott számukra. Kisegítő munkásként hasznosították magukat főleg a vidéki településeken. Egy 1489-ből keltezett okirat Beatrix királyné Csepel-szigeten lakó cigányairól, mint muzsikusokról tesz említést (lant, hegedű, bőgő, cimbalom, klarinét). Letelepítésükkel — kevés sikerrel — Mária Terézia és II. József foglalkozott. Az idősebb József főherceg letelepítési kísérletei (Alcsút, Kisjenő, stb) sem jártak eredménnyel a XIX század végén. Az általa 1888-ban kiadott Cigány nyelvtanban Ponori Thewrewk Emil foglalta össze a népcsoporttal foglalkozó gazdag irodalmat. Zenei képességük Európa-szerte ismertté tette a cigánymuzsikát. Bihari János, Csermák, Lavotta verbunkja a XIX-ik század elejétől nagy hatással volt az európai műzenére (Haydn, Beethoven, Schubert, Liszt, Brahms, Mosonyi.) A polgárosodó Magyarországon Dankó Pista, Viktória királynőnek Berkes Béla, Rudolf trónörökösnek Pongrácz Lajos muzsikált. Rácz Pál muzsikájában Erzsébet királynő gyönyörködött. A század végén — cigányprímás családok váltak Európa-szerte ismertté (Radics, Banda, Rácz, Munczy, Nyáry, Magyary, Pertis, Sárai.). A cigány kisebbség elenyésző hányada az esélyegyenlőség szintjén már ma is eredményesen vesz részt a középfokú oktatásban; kiemelkedő tagjai, pedig nemzetközi elismerésben részesülve bővítik hazánk jó hírét. Ez azonban a vidéken élő népcsoport hátrányos társadalmi helyzetén nem változtatott. A cigány családok közelében levő, értéktelenné váló házaikból elköltöznek a község fiatalabb magyar lakói. A néhány év alatt cigány településsé váló falvakban többnyire csak öregek maradnak. Létszámukra vonatkozó megbízható adatgyűjtés személyiségi jogot sért. Az emberebb emberré alakítás, a nevelő és a nevelendő személy nem csekély mértékű együttműködését igényli. Különösen nehéz a nevelő feladata, hivatásának gyakorlása közben, ha a nevelendő személy környezete nem segíti a fiatal felemelkedését. Ezt a hátteret a család jelenti, ahol az ifjú születésétől kezdve fokozatosan — szinte ösztönössé válva — megtanulja anyanyelvét, környezetéhez alkalmazkodva rögzíti az életritmus személyiségi alaptevékenységeit (étkezés, tisztálkodás, öltözködés, alvás-ébrenlét). Kialakul benne a társadalmi szerveződés alapelemének, a családi hierarchia működésének ismerete (apa, anya, gyerek, rokon ismerős,

81

idegen szerep), elsajátítja a társadalmi együttélés alapszabályait (ne tégy mással olyat, amit magadnak nem kívánsz) és magáévá teszi a környezetében látott rituális szokásokat. Sajnálatos módon a társadalomban évenként megjelenő újszülött generáció jelentős hányada nem rendelkezik azzal a kedvező családi háttérrel, amely a társadalom értékes tagjává fejlődését segítené. Köznevelésünk, pedig semmit sem tesz a létszámban egyre gyorsabban szaporodó, szociológiailag hátrányos helyzetben levők elmaradottságának a felszámolása ügyében. A munkahelyhez való általános jog érvényesülése alig változtatott e lemaradó réteg civilizáltságán, mert a létező szocializmus alacsony termelési színvonala nem jelentkezett művelődésre ösztönző szelekciós nyomásként. Az elmúlt negyven-ötven év csupán az igényeik tekintetében jelentett változást, a társadalmi beilleszkedésükben nem hozott jelentős előrelépést. A roma kisebbség valójában asszimilálódni, polgárosulni akar, nem konfrontálódni, nem kisebbségként elkülönülni. A helyzetet bemutató valós adatok nyilvánosságra hozatala, a személyiségi jogok tiszteletben tartására hivatkozva, az idők végezetéig elodázható, miközben a hátrányos helyzetű réteg létszáma évről-évre nő. Az iskolázott-iskolázatlan arány évről-évre fokozódó eltolódása az utóbbi irányába, aligha javítja az EU-ban elfoglalandó helyzetünket. A tények azonban akkor is hatnak, ha nem akarunk róluk tudomást venni. Az integrált oktatási program akkor javasolható, ha a csoport egyedei közel azonos szintről indulva érik el a kitűzött célt, az átlaghoz való felzárkózást. Az integrált csoport nem hozza fel annyira a lemaradókat, mint amennyire lehúzza a kiemelkedőket. A csoport átnevelő hatása ugyanis erősebben érvényesül, mint az oktató példamutatása. Az integrált oktatás eredményes lehet, ha a hátrányos helyzetű csoport létszáma nem nagyobb 10-15%-nál. Nagyobb létszám esetén olyan nevelő rendszert kell működtetni, amely a fejlődő emberpalánta genetikailag adott képességeit saját hasznára és a társadalom javára optimális szintre fejleszti. Szerencsétlen esetben, az oktató intézményben működő nevelő testületnek a személyiség alakításában meghatározó jelentőségű háttér káros hatását kell kivédeni, illetve ellensúlyozni. A hátrányos helyzetű lemaradó réteg felzárkóztatását célzó, költségvetési támogatást igénylő program sikeres végrehajtása valójában a többség érdeke, mivel hosszú távon az anyagi befektetés bőven megtérül. A kisebbségi önkormányzatnak alkotó módon kell részt vállalni a lemaradás felszámolásában. Az ország lakóit megosztó gyűlölködésből kimaradva, az önkormányzat vezetői fordítsák minden erejüket a képviselt réteg műveltségének és civilizáltságának az emelésére. A pártpolitikai erők által szított konfrontáció nem hoz eredményt, csak az elkülönülés parazsát szítja pusztító lánggá a többségben. (A történelemi példák is útmutatást adnak. Nem a Fekete Párducok, hanem Martin Luther King erőfeszítése, Dél-Afrikában Mandela, Indiában Gandhi erőszakmentes szívós kitartása hozott eredményt.) Az elemi ismeretek sikeres elsajátítására felkészítő óvoda a lemaradó réteg felzárkóztatása szempontjából kiemelt jelentőségű. Ezért számukra ezt a három éves foglalkozást teljes értékűvé kell tenni (Az iskola-előkészítő utolsó óvodai év nevelő hatása a lemaradók felzárkóztatása szempontjából nem elegendő). A lemaradó réteg gyermekei számára a reggeltől estig működő óvoda látogatását különféle ösztönzőkkel, például a teljes ellátás (reggeli, ebéd, vacsora) költségvetési támogatásával kell elősegíteni! A hátrányos helyzetű réteg felemelése jelentős anyagi ráfordítást igényel már óvódás kortól kezdve. Nem a munkakerülők segélyezésében, hanem a különleges felzárkóztató programok eredményes működtetésében kell megnyilvánulni a társadalom segítőkészségének. Az évtizedeken keresztül végzendő oktatási-nevelési program különlegesen képzett pedagógusokat igényel, akik szinte szerzetesi alázattal és áldozatos kitartással végzett eredményes munkájuk alapján az átlag pedagógusfizetés legalább kétszeresét érdemlik.

82

Az első osztályba való felvétel előfeltétele az óvónő által kiállított — az elemi iskola által elfogadandó — iskolaérettségi igazolás, amely kiterjed az anyanyelvi ismeretek és kifejező készség színvonalára is. Csak az óvodai program maradéktalan teljesülése esetében remélhetjük, hogy az elemi oktatás keretében négy éve alatt sikerül az integrált oktatás alkalmas partnereivé nevelni a kis lemaradókat. Erre a feladatra képzett, áldozatra kész óvónőket — eredményeik alapján — kiemelt fizetéssel kell a pályán tartani, sőt a teljesítményük (az iskolaérettség elérése) függvényében külön jutalomban részesíteni. A roma többségű településeken, az integrált oktatásra való felkészítés elősegítése céljából néhány — ebből a szempontból képzett — nem roma származású vezető óvónő mellé cigány származású dadusokat kell kiképezni az óvó-képző főiskolákon. Ezek közül a rátermettebbek később a főiskola elvégzése után akár vezető óvónői beosztást nyerhetnek. Cigány többségű településeken az óvodához kapcsolva előnevelő célzattal bölcsőde is működtethető, ugyancsak a helyi lakósságból kiválasztott és kiképzett néhány roma dadus alkalmazásával. Ez a szerveződés lehetőséget teremt a felzárkóztató, oktató nevelő programok működtetésére, a kis emberpalánták szerepeltetésére, sikerélmények gyűjtésére, majd később a csoportöntudat kialakítására. A szervezés anyagi feltételeinek biztosítása a problémával megbirkózni szándékozó társadalmat terheli. Az egy tömbben élő lemaradó réteg felemelése szempontjából az oktató-nevelő intézmények népnevelő hatása pótolhatatlan. A családok felemelkedése szempontjából a gyermekeik fejlődését segítő óvónők és tanítónők szerepe pótolhatatlan. A szülőkre a gyermekeiken keresztül lehet tartós hatást gyakorolni. Sok esetben a szülők — csökkentendő a lemaradásukat — írni-olvasni is tanulnak. A nevelő hatás természetesen az önkormányzat együttműködő készségét igényli. Pártpolitikai érdek táplálta konfrontáció aligha hoz sikert. Dicsérendő humanista gondolkodás, ha a lemaradókat a kiemelkedőkkel elegyítve (integrálva) akarjuk felemelni, kihasználva a környezet nevelő hatását. Az esélyegyenlőség érdekében tett cselekedet azonban csak akkor hasznos a társadalom számára, ha az a hátrányos helyzetű réteg felemelését jelenti az előnyös helyzetűek visszafogása nélkül. Minden olyan kezdeményezés támogatandó tehát, amely a felemelkedés irányába fogalmazza meg cselekvési programját. Az integrált oktatás divatos szlogenje ezt a problémát nem oldja meg, még akkor sem, ha hatásosságát az illetékes miniszter állítja. Az integráló vegyes iskolában az akaratunk ellenére bekövetkező homogenizálódás a jó képességűek visszahúzását eredményezi. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, mert hiszen a műveltségi szint emelését hirdetjük. Az igaz, hogy az elégtelen szintről elégségesre emelés statisztikailag javítja az átlag műveltség szintjét. Egyedileg azonban a jók közepesre váltása jelentősen rontja az egyén helyzetét. A gyermeke jövőjéért aggódó szülők, ha megtehetik, messze elkerülik ezeket az integráló intézményeket, mert. a génjeikben hordott természeti törvényt teljesítve igyekeznek utódaik sikeresebb életet kimunkálni. Az elkülönülés így természetes folyamatként minden esetben bekövetkezik. A fokozottan hátrányos helyzetűek a jellemnevelést segítő háttérrel rendelkezők között minden esetben lemaradókká, frusztráltakká és elkeseredetté válnak. Ezt megakadályozandó a felzárkóztató nevelésüket, erre a célra felkészített önként vállalkozó pedagógusokkal, olyan hatásosan kell végezni, hogy a negyedik általános elvégzése után valóban egyenlő eséllyel vehessenek részt a tizenévesek integrált oktatási programjában. A hátrányos helyzetből indulók számára pedagógiai és pszichológiai ismeretekkel felvértezett nevelő személyiségek által működtetett osztályok feladata legyen az integrált oktatásra való felkészítés, az esélyegyenlőség megteremtése, legalább a tizenévesek számára. Valójában a környezet tudati elemekre támaszkodó nevelő hatása az időtartam függvényében a tizenéves korosztályban (10-18 év között) érvényesül. A felzárkózást az integrált nevelésre bízni — a divatos jelszót anyagi befektetés nélkül ismételgetni — nem más, mint a felelősség leosztása anyagi támogatás nélkül az ország elmaradott részén működő tantestületekre. (Néhány helyen, minőségi képzésben részesült, áldozatos munkára önként vállalkozó

83

elhivatott pedagógusok eredményről hallunk, amikor egyrészt a hátrányos helyzetű tanulók nincsenek többségben, másrészt a háttér is megpróbálja segíteni a felemelkedésüket.) Az általános iskola első négy osztályának pedagógusai végzik az emberré formálás alapozását, itt fejlesztik ki az alapkészségeket, itt alakítják ki az alapvető életviteli normákat. Az első négy osztály oktatói egy-egy évfolyamra specializálva, egymásra utalt, egymás tevékenységét kölcsönösen segítő, együtt dolgozó testületet alkotva az egészséges szelekciót is elősegíthetik, mivel munkájuk közben értékelhetik az előző évfolyamért felelős munkatársuk eredményességét. A négy évfolyamot oktató csoport erkölcsi és anyagi érdeke lesz a jó képességű munkatársak alkalmazása. Az elemi ismeretek és készségek fejlesztésén munkálkodó, az I, II, III, és IV osztály oktatásában tapasztalatot szerzett, hivatástudattal rendelkező, egymást segítő tanítókból szerveződő tantestület tagjai, az óvoda, iskolaérettségre felkészítő tevékenységére támaszkodva juttathatják a rájuk bízott kisiskolásokat az integrált oktatásban való részvételhez szükséges képzettség szintjére. Valójában áldozatos munkájukkal ők teremtik meg a különböző szintről és környezetből induló fiatalok számára a tizenévesek integrált oktatásában való részvételhez szükséges esélyegyenlőséget. Jellem fejlesztés szempontjából hasznos, ha a negyedik osztályt férfitanító vezeti. A tanítók nem könnyű feladatra vállalkoznak, mert a kedvező családi háttér hiányában, sokszor a televízió káros hatásával kell felvenni a harcot. Az audiovizuális élmény — a világgal ismerkedő gyermek számára — érzelmileg fölöslegessé teszi az olvasásban megjelenő absztrakciós készség kifejlesztését. Négy év alatt a tanítóknak a beszédkészség fejlesztése mellett, megharcolva a kedvezőtlen körülményekkel ezt az absztrakciós készséget is fejleszteni kell. A tantestület közös felelőssége, hogy a 6 éves korban bekerülő kis emberke négy, esetleg öt év után esély-egyenlőséget biztosító szintet elérve, középszintű oktatásra érett kis-diákként folytathassa tanulmányait. Nem kétséges, hogy a hátrányos helyzetből induló tanulók esetében csak a délelőtti és délutáni foglalkozást vezető tanítók szoros együttműködése hozhat eredményt, sőt a siker érdekében neveltjeik számára a hétvége megszervezése is indokolt. A tantestület a szülőkkel együttműködve az esélyegyenlőség elérése céljából rugalmasan, akár öt éven keresztül is fejlesztheti a lemaradót. Az eredményes munkát végző tanító közösségeket a tanulóiknak a középiskolában elért eredményekkel igazolt teljesítményük alapján kiemelt fizetéssel kell jutalmazni. A hátrányos helyzetű réteg felemelésére fordítható támogatást nem a probléma évtizedes megkutatgatásával foglalkozó csoportok és tanulmánykészítők jutalmazására, hanem a felzárkóztatásban tevékenyen résztvevő tanítók javadalmazására kell fordítani. A kisebb településeken számukra szolgálati lakással kellene megadni a tanítványaik közelében való letelepedés lehetőségét. Trianon után a gazdasági válsággal küzdő ország kultuszminisztere ezt megvalósította. Úgy gondolta, hogy a közösség megtartó erejét a falu népével együtt élő pap és a tanító jelenti. Ha államilag fizetett falugazdákra szüksége van a falunak, akkor az értelmiségi réteget jelentő helyben lakó tanítókra, óvonőkre, — aki együtt él az ott lakókkal az esélyegyenlőség magasztos elveinek a megvalósítójaként — még nagyobb szüksége van. Ezt a szerepet nem lehet utazó pedagógusként ellátni, aki nem megtanítja, hanem csak leadja a tananyagot. A korosztályok nevelését — az együttműködési készség fejlesztését — segíti a csoport öntudat kialakítása, amely a családokban folyó nevelő hatást társadalmivá szélesítve segíti az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben növekedő gyermekek fejlődését Ilyen feladatot teljesíthet az önkéntesen, ellenszolgáltatás nélküli többletmunkára vállalkozó ifjúsági szervezet, amely a munkaszüneti napokat (szombat, vasárnap) hasznosítva segítheti a hátrányos helyzetű réteg felzárkóztatását. Ősi emberi tulajdonság a verseny szemlélet. Mindenki különb akar lenni a másiknál. Ő akarja a legízletesebb falatot, ő akar elsőnek célba érni, ő akarja hallani a többiek elismerését,

84

ő akarja megkapni a jutalmat, az általa tisztelt és elismert személyek dicséretét. Ezért hajlandó áldozatot hozni, kemény munkát végezni. Ha egyénileg esetleg nem tud kiemelkedni, akkor legalább olyan csoporthoz szeretne tartozni, amelyiknek elismert eredményeiből saját munkája alapján részesülhet. A csoportba tartozás természetesen nem csökkenti a csoporton belüli verseny helyzetet, mert a csoporthoz tartozók végzett munkájuk, teljesítményük alapján a kis közösség elismerésére számíthatnak. Az alulról építkező, önszabályozó nevelő rendszer teljesítményét a kimeneten megjelenő kiművelt személyiség minősíti. Az értékelés mozgósító hatását a csoport felelős vezetője a közösség érdekében hasznosíthatja. A felelős vezető kiválasztódása a nevelés szempontjából alapvető jelentőségű. Sajnálatos módon az elmúlt évtizedek ifjúsági tömegszervezetei ezt a feladatot nem tudták teljesíteni. Egyrészt — tömegszervezet lévén — a csapatból hiányzott az önkéntesség mozgató ereje, másrészt a vezetők sem voltak példamutató pedagógusok. Sok esetben azért lettek ifjúsági vezetők, mert a szakoktatásban nagyobb kárt okoztak volna. A ”felelős” jelzőt nem véletlenül emelem ki, mert a testiségbe rejtett ösztönök a gondolati szféra ellenőrzése alatt működnek. A csoportöntudat kialakításával a vezető szuggesztív hatásának és nevelési gyakorlatának eredményeként teljesen homogén, mindenre felhasználható, önálló ítéletalkotásra képtelen, mindenkor engedelmes tömeget is képes kialakítani a jobb sorsra érdemes egyénekből. A történelmi példák tömege, de a jelen időben körülöttünk zajló események is igazolják a média befolyásoló szerepét. Gondoljunk csak arra a történelmi tényre, hogy a “Gott mit uns” jelszó elhelyezése a derékszíj csatján nem akadályozta meg viselőjét a legembertelenebb cselekedetek véghajtásában. Számos példát ad a történelem, hogy a természet gyermekében szunnyadó állati ösztönök szakavatott kézzel előhívhatók, megszállott akarnokok szolgálatába állíthatók. A csoporttudattal visszaélők félelmetes lehetőséget tartva kezükben (janicsárok, szamurájok, kamikazék, öngyilkos merénylők, stb.) közveszélyesek is lehetnek, mivel a szellemi szféra deformálásán fáradozva elviselhetetlenné tehetik az emberi létet.

Hogy miért? — Mert az emberféle ilyenre sikerült.

85

BEFUTÁS-KIFUTÁS — HOVÁ FUTÁS? Sajnálatos módon minden esztendőben tapasztalható a gimnáziumi érettségivel egyetemi felvételre jelentkezők műveltségének hiánya, fogalmazó- és kifejezőkészségük évről-évre gyengébb színvonala. Az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) felmérése szerint a 70-es évek elején a 14 éves diákjaink a természettudományos műveltség területén a 25 vizsgált ország között Japán után a második legjobb helyet érték el. A nyolcvanas évek elején szinte minden részterületen az első négy hely valamelyikén voltak. A 90-es évek elején matematikából a 10-ik helyre, természettudományból a 15. helyre szorultak. A csapnivalónak ítélt amerikai közoktatás teljesítménye is szignifikánsan jobb eredményt produkált. A század végére az érettségizettjeink matematikai tudása 21 vizsgált ország viszonylatában a 14-ik helyre, természettudományos műveltség tekintetében pedig, a 18-ik helyre sorolható. Vajon van-e jogunk a fenti tények alapján, a középiskolai oktatás színvonalát elmarasztaló véleményünk kimondására, ha tekintetbe vesszük, hogy a tanári diplomát a felsőoktatás intézményeitől kapták a sokszor példaképnek nem választható pedagógusaink. Sajnos a XX. század végén — amikor egy életen át való tanulás készségének kifejlesztésével kellene felvértezni népünket a jövő században való fennmaradásunk, úgy is mondhatnánk felzárkózásunk érdekében — a középszer szürkesége jellemzi nem csak a középiskoláinkat, de a felsõoktatás intézményeit is. Ötven évvel ezelőtt a felsőoktatás kutató tevékenységének a felszámolása az egyetemi tanárok eltávolításával és középiskolai tanárok egyetemi tanárrá való kinevezésével kapcsolódott össze. A kiválasztás hármas szempontját hangoztató döntéshozók tevékenységének a következményével kell ma együtt élnünk. A közalkalmazotti törvény, a humánpolitika formális demokratizmusa (pályáztatás, ad hoc bizottság működtetése, adminisztratív megkötöttségek, stb.) a beltenyészet fennmaradását szolgálva nehezíti a helyzet javítására szolgáló kezdeményezések sikerét. A pályázati rendszer ezt a problémát nem oldja meg, mert nem tolonganak a pályázók egy-egy testre szabottan kiírt álláshelyre. Az oktató intézmények számában bekövetkező ugrásszerű változás a szakemberhiány miatt sajnos a középszer számára nyitott teret. A mobilitás hiányát emlegetjük, holott a koncepcióval rendelkező kreatív szakember hiánya rejlik a történés mögött. A kinevezett vezetőtől az utódnevelés elvárása és esetenként az önbírálatban megjelenő ellenőrzés a középszer többségi szavazással megerősített tartós fennmaradását biztosította. Így azután eljutottunk a jelen helyzethez, ahol ki-ki, sok esetben nem is alaptalanul, alkalmatlannak tartja a főnökét (a tanszékvezetőt). Az egyetemi tanszék feladata lenne a szakterület alapjainak elméleti és gyakorlati oktatásán kívül olyan alapkutató munka végzése, amely az oktatott szakterülethez kapcsolódva egyrészt lehetővé teszi az MSc fokozat megszerzéséhez szükséges nívós diplomamunka készítését, másrészt megfelelő színvonal elérése esetében a PhD dolgozatok készítését is szolgálja. A működő piacgazdaság ugyanis nem bírja el az alapkutatás finanszírozását, ezért ezt a tevékenységet a Lajtán túl szorosan összekapcsolják az oktatási intézményekkel, aminek következménye, hogy a speciális szakismeret növekedése minden esetben megjelenik az ifjú szakember nevelésében. Az oktatásra nem sajnálhatja az állam a pénzt, mert az emberi erőforrás fejlesztése a felemelkedés záloga. Az oktatási intézményben az alapkutató munkát irányító vezető, naponta szembesül a felsőoktatás elvárásaival, de cserébe megkapja az évenként megjelenő tanulni vágyó fiatalok sokszor avítt doktrínáktól mentes kombinatív képességét. A jövőjét munkáló fiatal ugyanis használni akarja szellemi és technikai képességeit, ami a cél eléréséhez vezető út eredményes rövidítését, új módszerek

86

alkalmazását hozhatja az oktató számára is. A fentiekből következik, hogy a nyugdíjazásig kinevezett egyetemi tanár képességei és személyi tulajdonságai hosszabb időre meghatározzák az általa vezetett csoport teljesítményét, fejlődését. A porosz (orosz) oktatási szerveződés nagy veszélye, hogy a kiválasztott vezető teljhatalmú ura a hűbérbirtoknak és ebből következően, ha a grémium rosszul, középszerű személyt választ, akkor a kinevezett oktató hosszú ideig képes akadályozni a szakmai fejlődést. Az oktatás és a kutatás szovjet példát követő erőszakos szétválasztása hazánkban kitermelt egy magas szinten működő kutató hálózatot, amelynek tehetséges tagjai — munkaidejük jelentős hányadát külföldön töltve — nemzetközileg jegyzett egyetemek (oktatási intézmények!) kutatócsoportjainak munkájába kapcsolódva bővítik elméleti és gyakorlati ismereteiket. Az MTA kutatóhálózatának munkatársai külföldön nem az államilag támogatott kutató hálózat intézeteiben, amelyek világszerte a gyakorlat számára kívánják hasznosítani az alapkutatási eredményeket, hanem jobbadán az egyetemek laboratóriumaiban tevékenykednek! Ezek a kollegák a szűk szakterület hazai specialistáiként a külhoni munkájukra támaszkodva kiemelkedően magas I.F.számmal, nagy idézettséget képviselő publikációs listával rendelkeznek. A hálózatban működő fémjelzett kutatók azonban szaktudásukkal nem gazdagítják a felsőoktatást. Így azután hazánkban a világszinten dolgozó élvonal mögötti középmezőny felkészültségben gyengébb az európai átlagnál, hiányzik az a magas szinten civilizált réteg, amely az egy fõre esõ termelésben, a GNP alakulásában javíthatna az ország helyzetén. A magyar oktatási intézményekben tevékenykedők számára ez a külhoni tapasztalatszerzés, fokozott szellemi és fizikai igénybevételt kíván, mivel tevékenyen részt kell venniük az oktató munkában. A tanársegéd, vagy az adjunktus, ha a főnöke engedélyezi, és a körülmények lehetővé teszik — akkor tömbösített gyakorlatok és kurzusok tartásával megtakarított időt hasznosítva — tölthet néha egy-két hónapot külföldön valamilyen új módszer, vagy technika elsajátítása céljából. Az akadémiai kutatóhálózat jó nevet szerzett képviselői, hazatérve részt vehetnének az oktató munkában, nem speciálkollégiumok meghirdetésével, hanem egyetemi tanári, illetve docensi státuszra beadandó pályázatokkal. Ezzel a joggal hibáztatott belterjesség ellen is hatásosan felléphetnének. Ez azonban ritkán történik meg, mert anyagilag és munkalehetőség szempontjából is kényelmesebb és jövedelmezőbb — minden sírás ellenére — a hálózat tagjaként külországban dolgozni. Az átlagosnál jobb képességű személy előbb-utóbb valamelyik külországi oktatási intézményben tartósan elhelyezkedhet. Akinek ez nem sikerül az hazatérve itthon szeretné növelni jövedelmét a hazai oktatási intézmények munkájában való aktív részvétel nélkül. A kutató hálózat tagjai privilégiumaik megőrzése mellett akarják független alapkutató helyzetüket megőrizni. Az éremnek természetszerűleg létezik a másik oldala is. A kutató hálózat szervezett bekapcsolása az oktatási intézmény munkájába az egyetemek és főiskolák részéről sem zökkenőmentes, mert a hálózat képviselői a szűk szakterületükön valóban nagyságrenddel erősebbek. Az OTKA pályázatok értékelésekor ez a helyzet jól észlelhető. A nagyságrendben mérhető nagyobb tudás táplálta gőg és ennek tükröződéseként a másik fél kisebbségi érzése már-már klinikai esetként mérgezi a helyzetet. Az MTA támogatta Tanszéki Kutatócsoportok szaporítása jelenthetné azt az utat, amely az elmúlt félszázad örökségeként létező bonyolult személyi ellentétek feloldásához vezethet. Jelenleg ez a kiöregedett egyetemi tanárok részére nyújtott (az akadémiai intézeti lobby által támadott) átmeneti menedék azonban nem szolgálja a két tábor közötti ellentét felszámolását. Ha az akadémiai kutatókat tanszéki kutatócsoportként integrálnák az oktatási intézménybe, akkor az MTA szakemberei is bekapcsolódhatnának az oktató munkába. Nem csak speciálkollégiumok meghirdetésével kóstolgatnák az oktató munkát, hanem tevőlegesen részt vállalva a közös teherviselésben az oktatási kötelezettségből adódóan a látókörük is szélesedne. A tanszékeken megszaporodó

87

minősített kutatók — a nemzetközi normákhoz közeledve — a rotációba illeszkedve vehetnének részt a tanszékek adminisztratív vezetésében. Ez a magyar tudományos élet és az oktatási intézmény fejlődése szempontjából fölöttébb hasznos lenne. A szürke középszerben gazdag magyar felsőoktatás színvonalának emelése a kiválasztással megbízott ad hoc bizottság határozott cselekvését igényli, hiszen nem kétséges, hogy egy tizenöt-húsz éves program továbbvitele a tudomány gyors fejlődése miatt nem képvisel fejlődést. A bizottság tevékenységét — politikai elszánás esetén — az OM állásfoglalása is segíthetné, amely szerint 1, "Új vezető kinevezésekor előnyben részesítendő a negyvenöt-ötven évnél nem idősebb iskolateremtő képességet sejtető külső pályázó jelentkezése” 2, “Belső személy csak a tanszék (intézet) minősített tagjainak konszenzusával nevezhető ki vezetőnek" A Lajtán túl vezetőt csak külső pályázók közül választanak. Az intézmény tudományos színvonaláért felelős és a tanszék minősített tagjainak véleményét meghallgató bizottság a tanszékvezetőt az új programmal jelentkező iskolateremtő aktivitása alapján választja ki. Az iskolateremtő személy meghívásakor, tanszékvezetői megbízás, illetve kinevezés esetén legalább még két diplomás állást kell biztosítani számára, hogy előző munkacsoportjából a legjobb munkatársait magával hozhassa. A kinevezett új tanszékvezetőhöz való lojalitás alapja az, hogy a jelentkezők szabadon választják meg a főnöküket, a vezető pedig, végeredményben szabadon választja meg őket. Egyikük sem panaszkodhat a “pénztártól való távozás” után. Ha ilyen személy nem akad a jelentkezők között, akkor — “primus inter pares” — az adminisztratív vezetői megbízást előzetes megállapodás szerinti sorrendben, évenként váltva célszerű adni. A folyó ügyek zavartalan vitelét biztosítja, hogy a megbízott vezető az előző vezetővel és a sorrendben következő vezetővel együttműködve végzi feladatát. Sőt a sorrendben utána következő személy a vezető első helyetteseként vesz rész a tanszék adminisztratív irányításában. A rotációban résztvevők aligha bírálhatják az éppen működő vezetőt, mert a következő évben lehetőségük lesz ellenőrizhető módon jobban végezni az adminisztratív irányítást. Ilyen felállásban a hatalommal való visszaélés sem következhet be, mert az adminisztratív vezetésben résztvevő minősített személyek tevékenysége ellenőrizhető. Természetesen a rotációban résztvevők közül idővel új koncepciót hozva valamelyikük kiemelkedhet iskolateremtő aktivitásával, akihez a jelenlevők saját tudományos és szakmai fejlődésük érdekében önként csatlakoznak Ilyenkor konszenzussal (nem többségi szavazással) hozhatnak olyan végzést, amely a vezetői funkciót egy személyre bízza. Ez esetben viszont utólag nem illendő a konszenzussal kiemelt vezető ellen ágálni. A működőképesség feltételeként a minősített diplomások száma a tanszéken nem lehet kevesebb négynél. Ez a feltétele a “sabbatical year” bevezetésének. Természetesen ez a rendszer nem működik a hazánkban divatos kis (egy személyes) tanszékek esetében. Új tanszék szervezését ne az összeférhetetlen személyek szétválasztására törekvés indokolja, hanem az iskolateremtő személyiség tudományos eredményeihez csatlakozó nagyobb kutató csoport spontán kialakulása. A vezetésre alkalmas utánpótlás megjelenése a post-doc rendszer működésétől az esetben várható, ha a PhD megszerzése után az oktató-kutató munkára elhivatottságot érző személy más oktatási intézményben, szélesebb látókört szerezve — előnyösen részben külföldön — bővíti szakmai ismeretét. Az oktató- és kutatómunkában néhány év külhoni tapasztalatot gyűjtő személyek sikerrel pályázhatják az egyetemi oktatói állást, vagy tanszékvezetői megbízást. Miért nem szelektál jelenleg a doktoriskola? Mert gyakorta nem a legalkalmasabb kreatív személyek kerülnek felvételre. Azok nem is jelentkeznek. Visszariadnak a középszer

88

összefonódottságától. Nem a kutató életforma csábítja, nem a megismerés öröme hajtja a tevékenységüket, hanem a viszonylag nyugodt időtöltés. A kutatási pénzt ugyanis nem nekik kell megszerezni, az a különleges kapcsolatrendszerrel bíró hűbérúr feladata. Kis hazánkban ez az összefonódások és a bürokratikus értékelési módszerek alkalmazása miatt nem jelent előnyt, mert a természetes szelekciót erőszakkal ki lehet kapcsolni. A fordulat éve elött kiválogatódott vezetőket lehetett üldözni, internálni, legyilkolni, de feltámasztani lehetetlen. Az emberféle nevelhető, amint látjuk félre nevelhető. Erre a történelem elég példát szolgáltat. Az alkalmazkodóképesség az élő szervezet sajátsága, amely nem a meghirdetett elvekhez, hanem a mindenkori körülményekhez alkalmazkodva a túlélés feltétele. Az értékrendet le lehet rombolni. Tanítani, meghirdetni nem lehet. Az uralkodó értékrend a környezettel összhangban alakul. A Ph.D. fokozat jövedelemben is megjelenő értéke a piacgazdaságban csak hosszabb idő elteltével alakulhat ki, amikor a munkaadó megtapasztalja, hogy melyik doktoriskolából kaphat minőségi munkaerőt. Ezt a kérdést közalkalmazotti bérskálával, vagy miniszteri rendelettel nem lehet megoldani. Szerencsére nem érvényesíthető az önjelölt irányítók akarata egy működőképes piacgazdaságban. Kérdés mikor jutunk el oda — ha egyáltalán eljutunk? Szomorú az, hogy, ha valami felsőoktatási rendszert, vagy külföldön jól működő oktatási mechanizmust próbálunk hazánkban működtetni abból végül — a hazai viszonyainkra hivatkozva — kigyomlálják a minőséget jelentő elemeket, a szelekció lehetőségét. Történelmünkből sajnos nem tanulunk. A felülről jövő reformok bukásra ítéltetnek, noha a reformerek alapjaiban jót akarnak. A szelekciót nem lehet parancsszóra megvalósítani. Nem is szabad, mert minden bürokratikus lépés eleve kudarcra ítéltetik. Talán célszerű volna követni a nálunknál sikeresebb államok példáját. A szelekció lehetőségét kell megadni, és az majd meghozza gyümölcsét. Az egyéni érdek érvényesíthetősége majd a minőség felé viszi az intézmény hajóját. Ha bízunk abban, hogy hazánk előbb-utóbb piacgazdasággá válik, akkor a piac ítélete majd eldönti, hogy melyik felsőoktatási intézmény felel meg a piac igényeinek. A ráolvasás és a kapcsolatrendszer ilyen körülmények között már nem fog segíteni. Szentirmai Attila Prof. Emeritus Debreceni Egyetem. TTK Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék H-4010 Debrecen Egyetem-tér 1 Pf:63 Tel:(52)512-900/2730 e-mail:[email protected]

89

. REFLEX SZERŰVÉ VÁLÓ KÉSZSÉGEK

ÉS A KREATÍV ÉLETVITEL ALAKÍTÁSA. Őrizzük és használjuk idegrendszerünk szabad kapacitását a magunk javára, környezetünk hasznára. Általános tapasztalat, hogy a tudatos cselekvés, a gondolati elemek által vezérelt tevékenység nagyobb energiafelhasználással jár, mint a begyakorlott gépiesen végzett munka. A kerékpározni tanuló fiatal kezdetben megizzad az erőfeszítéstől, később gondtalanul tapossa a pedált kilométereken keresztül. A nyelvtanulás kezdeti szakaszában szinte fizikai fáradtságot érzünk, a nyelvtudás birtokában viszont már alig jelent nagyobb megterhelést az idegen nyelv használata az anyanyelven tartott előadásnál. Nem véletlen, hogy sok esetben a gépiesen, reflexszerűen végzett művelet pontossága, hatásfoka, sőt valójában a cselekvő személy egyéni teljesítménye a kifáradás jelentkezése nélkül jelentősen emelkedik. Ezt az ideg-élettani folymatot a technikai fejlődés eszköztárát hasznosító orvosbiológiai képalkotó eljárás (PET), ma már megfigyelhetővé, mérhetővé teszi. A szőlőcukor (glükóz) hasznosulását bemutató eljárással jól követhető a tanulás folyamata és a feladatmegoldás reflex szintre rögzülésének következménye. A feladat megoldásának kimunkálása, begyakorlása idején lényegesen nagyobb területre terjedő fokozott glükóz felhasználást igazol a PET vizsgálat, mint amit később a reflex szintre rögzített cselekmény végrehajtása igényel. A tudati rétegek működését igénylő tevékenységhez viszonyítva jelentősen csökken a reflextevékenység igényelte agykérgi területen folyó szénhidrát lebontás (anyagcsere). Ez a megállapítás egyformán igaz a fizikai és a szellemi tevékenységre, illetve a kettő kombinációjára. Minél több fizikai és szellemi tevékenységet tudunk reflexszerűvé tenni, annál több időt és a köztesanyagcserénk működéséből nyerhető energiát használhatunk ismereteink bővítésére, képességeink fejlesztésére, személyiségünk nemesítésére. Az elméleti és gyakorlati készségek fejlesztésében elért eredmények nem vehetők el, hasznosítása csupán tőlünk függ. Gazdálkodjunk tehát okosan testi és szellemi energiakészletünkkel. Reflexszerű tevékenységünk mellett, az előbbiekből következően nem elhanyagolható előny a központi idegrendszerünk, a kiművelt agyállományunk azon kapacitása, amelyet a reflexszerűvé válás felszabadít, amelyet akár kreatív szellemi tevékenységre hasznosíthatunk. A kreativitás előhívható, fejleszthető az új elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése, elsajátítása közben. A kreatív gondolkodás kifejlődését az ismeretek elsajátításakor több irányból érvényesülő, esetleg bizonyos mértékig kételkedő megközelítés segíti. A pedagógiai képességekkel megáldott szaktanár a jelenségek mögötti törvényszerűségek, összefüggések feltárásával fejlesztheti ezt a tulajdonságot. Ezért a köznevelésben résztvállaló testület tagjainak kiválogatásakor ennek a szelekciós szempontnak az érvényesülése alapvető jelentőségű. Olyan oktató-nevelő pedagógusok tevékenykedjenek, akik szaktudásuk és műveltségük alapján ilyen jellegű készségfejlesztésre alkalmasak. Az egyén személyiségének kialakításában a környezet hatása alapvető jelentőségű már magzati fejlődése közben is. Születése után pedig itt rögzíti reflex szintre az életritmus, az étkezés, tisztálkodás, öltözködés, alvás-ébrenlét alaptevékenységeit. Kialakul benne a társadalmi szerveződés alapelemének, a családi hierarchia működésének (apa, anya,gyerek, testvér, rokon, ismerős, idegen) ismerete és reflexszintű elfogadása. A világra jött újszülött környezetével kialakított kapcsolata is reflexjelenségek sorozatán keresztül szolgálja az anyanyelv elsajátítását. Ez egyben az első absztrakciós folyamat reflexszerűvé válását is jelenti. A fejlődő kis emberpalánta érzékszerveivel megismerhető világának a természeti és társadalmi környezettel állandó kölcsönhatásban törtőnő megtapasztalása, beszédben közölhető absztrakcióvá alakul. Erre az alapra épül folyamatosan a fogalomalkotás

90

készsége, az ismeretek bővülése. Nem hagyható figyelmen kívül ebben a folyamatban a sok esetben felelőtlen média (sajtó, TV, rádió) szerepe. Vers és szövegtanulás (memoriter), a gépiesen megtanult, sokat hallott és megtanult nyelvi fordulatok és kifejezések hamarosan automatikusan napi használatba kerülnek. Sajnos a lóalkatrész gépies, reflexszerű emlegetése, a szexuális tevékenység mindenre alkalmazott köznépi elnevezésének használata nem méltó "a művelt ember" személyiségéhez, de az átlagpolgáréhoz sem, még ha egyesek útszéli stílus tejesztésében kivánnak egymáson túltenni a Lajtán innen és a Lajtán túl. Nem nélkülözhető számunkra egy világnyelv és legalább egy környező állam nyelvének alapfokú ismerete, mert a tolerancia alapja a műveltség és szomszédaink megismerése. Nyelvtudásunk annál jobban hasznosul minél jobban tudjuk reflex szintre rögzíteni. Nem kétséges, hogy az egyén számára az anyanyelven való képzés a leghatásosabb, mert folyamatosan kialakult, meglevő reflexekre építkezik. A magyar beszéd anyanyelvként való elsajátítása az európai nyelvekkel szemben különleges gondolkodásmód reflex szintű elsajátításával jár. A szabad szórend és a határozó ragok szabad használata kivánság szerint akár mondat közben is lényeges változtatásokra ad lehetőséget. Ezzel a gyakorlattal kiki szabadon élhet. Talán nem véletlenül beszélnek a magyar ember csavaros eszéről, a nyelv szerkezetébe rögzült góbé furfangjáról. Az absztrakció következő szintjét képviseli az írásbeliség megjelenése. A kreativitás kialakulását a fonetikus betüírás megkövetelte bonyolultabb többszintű absztrakciós igény kielégítése, reflexszintre rögzülése elősegíti. A képírást használó népek kreativitását vizsgáló statisztikák egyértelműen igazolják, hogy új gondolatok, ötletek kitalálásában elmaradnak, annak ellenére, hogy adott technológiák megvalósításában esetleg sokkaltermelékenyebbek. A reflexszintre rögzült absztraháló képesség teljesítményét kétségtelenül genetikailag adott lehetőségek határozzák meg, a környezetnek azonban itt meghatározó jelentősége van. Ebből a szempontból az anyanyelv használatának, az anyanyelvi képzés szinvonalának sorvasztása az egyén képességeinek kiművelése szempontjából hátrányos. Sajnálatos módon a nemzeti államok kialakításáért folytatott harc irányítói a távoli jövőbe tekintve történelmi multra, elszenvedett sérelmekre hivatkozva hozzák meg döntéseiket. Sajnálatos módon ezt a bűnt minden állam vezetői elkövették a multban, illetve elkövetik a jelenben. A nyelvváltás az egyén szempontjából mindíg többletteljesítményt követelt, de saját érdekeinek érvényesítése céljából ezt megteszi. Így történt ez hazánkban is. Az érvényesülni akaró, nem magyar anyanyelvűek élve a lehetőséggel megtanultak magyarul. Vállalták a második nyelven folytatott életvitel nehézségeit, sót hazájuk technikai és szellemi civilizációjának felemelésében jeleskedve vállalták az itt élőkkel való sorsközösséget, sok esetben nevüket magyarosítva asszimilálódtak. Ma ez a folyamat az életvitel felgyorsulása miatt (accele-ráció) nem az élővilág természetes életritmusában történik, hanem az éppen uralmon levő elit, hatalmi ambicióit kielégítő diktatórikus módszerek érvényesítésével akarja siettetni az asszimilációs folyamat történéseit. Tapasztalatból tudjuk, hogy a tevékenység reflexszerűvé válása az életkor haladtával fordított viszonyban van. Fiatal korban könnyebben, gyorsabban kerül reflex szintre a megszerzett ismeret, a kifejlesztett készség. Ezt a helyzetet időnként végzendő ismétléssel kell megerősíteni. Ezért az emberré nevelés folyamatát az életkori sajátosságok figyelembe vételével a lehető legkorábban kell elkezdeni, majd a tartalmas élet megélését igénylő személyiség továbbfejlesztését életünk végéig lankadatlanul folytatni. Az, hogy a Kárpát-medence közepén élő népünk összesége a jövő században a tartalmas életet élő személyek társadalmává váljon, csak tőlünk függ. Ezt az emberebb életvitelt azonban minden magyar állampolgárnak magának kell kimunkálni a család, a társadalom, a köznevelés

91

és a média hivatott képviselőinek segítségével. Erre kellene szövetkezni a ma még egymás ellen áskálódó politikai és társadalmi tömörüléseknek, vallásoknak, ifjúsági szervezeteknek. A csekély szellemi tartalommal, de erős audiovizuális befolyással visszaélők agresszív amorf tömeget nevelő káros hatása jól érzékelhető. A viselkedési normák reflex szintű rögzítése végeredményben nevelés kérdése, de a feltételes reflexpályák meghatározó befolyása nem hagyható figyelmen kívül. A vislekedési normát az érvényes értékrend erősíti meg. Ha a gazdasági környezet nem becsüli a minőséget, nem értékeli a teljesítményt, különösen, ha az elit vizet prédikál miközben bort iszik, akkor aligha várható kedvező változás. A kis-egyszeregy reflexszerű ismerete, a magyar helyesírás és mondatszerkesztés, az olvasás és a kultúrált beszédkészség reflex szintű elsajátítása mellett néhány olyan közhasznú cselekvési program magunkévá tétele, mint a szociális érzékenység, a pontosság, az udvariasság, a kötelességteljesítés, a természeti környezet óvása, felebarátaink védelme nem csak magunk, de társadalmi környezetünk számára is haszonnal jár. A számítógépek korában az írástudás egyre inkább a számítógép reflex szintű kezelését jelenti. A század végén a középiskolát végzett fiatal legyen tisztában a szövegszerkesztés technikájával, az írás stílusának esztetikumával, a táblázatok kezelésével, az adatok összefüggéseit mutató ábrák, valamint a gondolatok bemutatását segítő rajzok használatával, azaz a rendszerezett adatokban való gondolkodással. El kell sajátítani a kezelési utasítások használatát, és a tájékozódóképességet az Információs Óceánban, a programmok kínálatában. A szabadelvűség tiltja az egyéni cselekvés korlátozását, szabadságot ad mindenben, ami nem sérti mások jogegyenlőségét. Reflex szinten kell tudatosulni, hogy minden cselekedetünknek következménye van még akkor is, ha az elvétett beavatkozás hatása sok esetben több-kevesebb fáradsággal helyrehozható. Akiben a kötelességteljesítés és a pontosság, a felebarátjának tiszteletéből következő udvariasság reflex szinten rögzül, annak nem jelent megterhelést e készség gyakorlása. Sokkal inkább jelent problémát ennek tagadása, a reflexszinten bevésődött szabály kényszerű áthágása. Nemzetfontosságú lenne az emberi együttélés alapkövetelményeként elismert viselkedési norma, az ősi tanítás szerinti életelv "Tégy úgy másokkal, ahogy elvárod, hogy veled viselkedjenek!" reflexszintre rögzítése. A tudatosság apostolai nem szívesen hallják a szerintük reflex szintre sűlyesztett készségek emlegetését, holott csak ez hozhat eredményt. A disco, a drog, a nihilizmus, a rombolási vágy kiteljesedése, az élet értéktelenedése már szinte reflex szintre rögzült. Ennek terjedése a gyakorlattól elszakadt felülről jött rendeletekkel és meg nem valósuló határozatokkal nem akadályozható. A reflexszerűvé rögzült durvaságot, trágár stílust talán nem is érzékelik fiataljaink, mert ilyen közegbe élnek. Nem veszik észre, hogy ennek már nincs polgárpukkasztó jellege, mert lassan kihal az a művelt réteg, amelyet még az értelmiségi lét ilyen megjelenési formájának a követésére neveltek. Manapság talán a választékos stílussal és fegyelmezett magatartással lehetne feltünni. Nem vitatható, hogy a már kialakult reflexekként megjelenő eltorzult viselkedésformák tudatos blokkolása, illetve átprogramozása nem könnyű feladat. Erre a nemzetmentő feladatra kellene vállalkozni a köznevelésben feladatot teljesítő, példamutató magatartásukkal kiemelkedő, népnevelő pedagógus társadalomnak.

92

NEVELÉS SZEREPE AZ EMBEREBB EMBERRÉ VÁLÁSBAN Az egyszer megélhető élet tartalmas végig vitele szolgálhatja testi kielégülésünket és lelki megnyugvásunkat. A “ szabad akarat” érvényesülése ezt a célt kell, hogy szolgálja. A felnövekvő generációt — a történelmi múlt ismeretében — az előttük járóknak kell rádöbbenteni a döntéshozatal felelősségére és rávezetni értelmes jövőjük kialakítására. A természet gyermekeiként szellemi képességeinket hasznosítva tudatosan kell szolgálni a természeti környezetben létező ember fejlődését. Szabad akaratunk döntések hosszú sorozatán keresztül érvényesül. Minden esetben két lehetőség között kell választani. Ha látszólag több irányban dönthetünk, az is felbontható olyan rész elemekre, amelyeken belül két lehetőség között kell választani. A jellem kialakításában meghatározó jelentőségű tanulási-nevelési folyamatban sajátítható el a szabad akarat érvényesítésének egyéni érdekünket szolgáló gyakorlata. .Hinnünk kell abban, hogy egyéni létünk minden pillanatában jövőnk szempontjából a legelőnyösebb irányt választjuk. Ebben akkor is bíznunk kell, ha esetenként később kiderül, hogy rosszul döntöttünk. A döntés pillanatában tudatosan nem választhatjuk az előnytelen változatot, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet. A mindenkori jelen pillanatból kell szabad akaratunk érvényesítésével mozdulni az elképzelt jövő folytonosan jelenné váló pillanatai felé. Célszerűen minden élőlény olyan cselekvési sort választ magának, amely az adott körülmények között számára, elképzelt jövője szempontjából a legelőnyösebb. A természetben csak fejlődés, vagy visszafejlődés következhet be, nincs harmadik út, nincs közbülső megoldás. Ez a felismerés egy olyan életelv és gyakorlati cél megfogalmazásához, egy olyan életvitel kialakításához vezet, amely az utódokban megjelenő új életen keresztül az “élet” folytonos fennmaradását segíti. Ilyen formában jelenik meg a szellemi képességekkel felruházott anyagi valóság hordozója számára az öröklétre törekvés és az elmúlás antagonizmusa; az állandóságra törekvés és a megakadályozhatatlan változás ellentmondása. A pillanatnyi létében vergődő ember a jövőt fürkészi és minden cselekedetével az egyéni életét kívánja megnyújtani, a jelennél boldogabb, biztonságosabb jövőjét próbálja alapozni. Meg kell tanulnunk az élet szomorú valóságát, hogy miközben a múlt történésein nem tudunk változtatni, a jelenben élve folytonosan a számunkra legelőnyösebb jövőt próbáljuk építeni. A felkészítés, az életre nevelés, az életben való elindulás szempontjából pótolhatatlan a családi kötelékben töltött idő, a család biztonsága és nevelő, segítő szerepe. A családban megtapasztalható követendő példával lehet a nevelés területén sikerre számítani. Történelmi-társadalmi fejlődésünk jelen szakaszában a civilizáció gyors fejlődése miatt egyre hosszabbá válik a tartalmas életre való felkészülés, a nevelési idő; ezért a házasság intézménye az utódok nevelése szempontjából alapvető jelentőségű. A társadalmi szerkezet alapegységének tekintett család a követendőnek ítélt hagyományokból és az adott társadalmi, szociális körülményekből ötvöződő túlélésre törekvő taktikáját nyújtja a felnövekvő fiatalnak. Kinek-kinek a maga által kitűzött cél elérése, részfeladatainak elvégzése hozza meg azt a sikerélményt, amely testi és lelki tökéletesedésére vezető útján újabb feladatok teljesítésére ösztönzi a folytonosan fejlődő személyt. A környezet fizikai és szellemi hatásának érvényesülésével felépített életelv lehet olyan megalapozottan teherbíró, hogy a magunk alkotta normától való eltávolodás szinte fizikai fájdalommal jár. Az Ember fejlődéstörténetét tanulmányozva jól érzékelhető, hogy a közösség célirányos nevelő szerepe meghatározó jelentőségűvé fejlődhet, ha vezetői átérezve felelősségüket a csoport fennmaradása érdekében a család érdekeivel összhangban alakítják ki az utódnevelés gyakorlatát. Ez a törekvés, ha a természeti és társadalmi közeggel összhangban működik, olyan hatásossá válhat, hogy a társadalom minden tagja akaratlanul is teljes szellemi és testi képességeivel a csoport érdekeit szolgálja. A múlt eltörlésére szövetkező mozgalom viszont a történelmi emlékek ki- és eltörlésével zülleszti az alattvalók tömegét.

93

RITUÁLIS SZOKÁSOK MAGATARTÁSFORMÁT ŐRZŐ EREJE Rítus szerepe az emberré formálódásban. Az élő világra jellemző, hogy egyedeinek minden megnyilvánulása, a mozgás, a táplálkozás, az ürítés, a megtermékenyítés, az ivadékgondozás, és az elmúlás genetikailag rögzített alapokra épülő, de a környezet és a tudat által befolyásolt cselekvés-sor végigélését jelenti. Ezek a rituálissá váló cselekvés sorok valójában tanulás, illetve utánzás közben a csoportra jellemző szokások beidegződéseként rögzülnek. A rituális szokások összessége a követők számára erkölcsi tartást jelentenek, kövtendő értékrendet képviselnek. Volt gyerekszobája; meglátszik, hogy honnan jött; képes alkalmazkodni a környezetéhez, jó nevelésben részesült; - állapítják meg a csoportba kerülő újoncról. A huszadik század “felvilágosult izmusai” az értékrendek tudatos felszámolását tűzve zászlóikra a hagyományos rítusok felszámolására törekedtek. Az eredményre nem lehetünk büszkék. Az élővilág minden tagja a születés és halál közötti véges időtartamot élheti sajátjaként az anyagi világban. Az időhöz kötött lét jelentette a tudatára ébredő ember számára az életben maradásra törekvés és az elmúlás ténye között létező, csupán szellemileg feloldható ellentmondást. Az emberféle nem kapva feleletet a miért kérdésre, ősi rituális szertartásokkal igyekezett válaszolni erre az őt haláláig érdeklő megválaszolhatatlan kérdésre. Mondatott a régieknek: “Sokasodjatok és töltsétek be a számotokra kedvező életteret.” Ezt teljesítendő — valamilyen természeti és földrajzi környezetben kialakult ökológiai rendszer behatárolt körülményei közé kerülve — minden élőlény állandó küzdelmet vív az életben maradásáért. Beilleszkedését öröklött alkalmazkodó képessége és szerencsés esetben a környezete segíti. Optimális esetben olyan fizikai és lelki környezetben töltheti születésétől a haláláig tartó földi létet, amely az egyénnel harmóniában lévén elősegíti a közösségbe tartozó sikeres egyén képességeinek kibontakozását, megszerzett ismereteinek hasznosítását, szabad akaratának érvényesítését, miközben az egyén aktivitása döntő (kölcsön)hatást gyakorol a környezetének fejlődésére. Motíválja a cselekvés-sort a versenyszerűség. Minden egyed úgy próbálja biztosítani túlélését, hogy minden feladatát észszerűen, eredményesen, a legügyesebben, számára a leghasznosabban próbálja teljesíteni. Folytonos harcot vív a túlélésért az ellenséges környezettel, az önmegvalósítók törekvéseivel. A létért folyó küzdelem természeti törvényként könyörtelenül érvényesül. (Thomas Hobbes filozófiája szerint a hajtóerő az emberiség ősállapotát jellemző önzés “Bellum omnium contra omnes”) Az emberféle hanmar felismerte a közösségben való cselekvés előnyös voltát. Védelmet, túlélést az egymást segítő csoportok kialakulása jelentett, ha az egyéni érdek találkozott a csoport érdekkel. Ebből következően a csoport-tudat kifejlődése minden esetben alá és fölé rendeltség kialakulásához vezetett. Végeredményben az egymás elleni harc a csoportok rituális cselekvés sorral felékesített küzdelmévé alakult. Természetesen a megkövesedett rítus ellen lehet tudatosan küzdeni, lehet kiélezni a generációs problémát, lehet polgárt pukkasztani, de mindez az egyszer megélhető élet szempontjából elfecsérelt időnek és energiának tűnik. A csoport-tudattól eltérő különcség, az excentricitás, a feltűnôen eltérő életforma a hasonló elveket követők csodálatát váltja ki. A másság toleranciájának folytonos emlegetése kiváltja az eröltetett másként viselkedést. A homoszexuálisok egy hányada, a drogfogyasztók egy része csak azért válik azzá, mert a másságban, valamilyen excentrikus csoport tagjaként, annak közösségében vélik megtalálni az átlagból való kiemelkedés rövidtávú örömöket sejtetô, legkevesebb fáradtságot igénylô lehetôségét. Sajnálatos módon a kedvező környezeti hatás hiányában a fogyasztó társadalom névtelen átlagpolgárává váló, múltjától és jövőjétől intézményesen megfosztott “önmegvalósító” individuum, élvezeteinek rabjaként éli végig a rendelkezésére álló szűkre szabott időt. Szinte aberrációnak tűnik, ha néhányan a genetikai állományukban hordozott természeti törvénynek engedelmeskedve utódokat hoznak létre és azok jövőjén munkálkodva élik életüket..

94

A LÉTFENNTARTÁS Rituális cselekvés sor kapcsolódik az életben maradás alapvető feltételéhez, a táplálkozáshoz. A család kezdettől fogva együtt étkezett. (“Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek”) A rítus kezdődik az étel előkészítésével. Rituális lehet az asztalra kitett étel elosztása, az ülésrend kialakulása, a közös tálból való kivétel sorrendje, etc. Nemzeti étkezési szokásokról tudunk. Családi különlegességekről beszélünk. A ház asszonyának szakács művészetét dicsérik. Más esetben — a társadalmi szokásoknak megfelelően — a ház urának ízlése alakítja a fűszerezést. Minden közösségben a történelem előtti időktől kezdve étkezésre szolgáló elkülönített helyet jelölnek ki, asztalt terítenek. Asztali áldással, vagy legalább egy “Jó étvágyat” elmormolásával kezdenek hozzá a felszolgált ételek közösségben való elfogyasztásához. Az étkezés társadalmi tevékenységként adott esetben ünnepélyes formát kap. (álló fogadás) Családi ünnepeket tesz emlékezetessé a közösen fogyasztott vacsora. Pohárköszöntőt mondanak a terített asztalnál az összegyűlteknek. Záró bankettet szerveznek, Ismerősüket ebédre, vacsorára hívják a társadalmi kapcsolatokat ápoló polgárok. Fehér asztal mellett tárgyalnak a szerződő felek. A FAJON BELÜLI HARC Az emberi nem minden megnyilvánulása valamilyen módon rögzített rítus szerint folyik, még az emberölés is. (Ítélkezés, megkövezés, kivégzés, mágján égetés, a pallós-jog érvényesítése, etc.) Szégyenletes módon szabad akaratukat érvényesítve, - a fajon belüli harc intézményesítésével, - az emberfélék a háború rituális körülményei között az emberölést is jutalmazandó kötelességgé nemesítették. Ez utóbbi cselekménnyel látszólag a Homo sapiens szembefordult a természet törvényével, hacsak nem tekintjük ezt a folyamatot a szellemi értékekkel felruházott fajt jellemző, önmaga által kimunkált szelekciós lehetőségnek. Fejlődésük hajnalán az erősebb emberpéldány minden különösebb rituális előzmény nélkül ütötte agyon a másikat, ha valamilyen tulajdonát, eszközét, barlangját, asszonyát máskép nem tudta megszerezni. Később csoportba verődve, a kommunikációs jelrendszer kialakulásakor már összefogva együtt végezték ezt a “megnemesedett” tevékenységet. A csoport irányítója (legerősebb, legügyesebb, leghatásosabb) lelkesítő beszédet mondva kialakította az ellenségképet, majd a csoport tagjainak gondolkodását oly mértékben befolyásolta, hogy az elhangzottakat mindannyian magukénak érezve, vérszomjas harci dalokat énekelve, esetleg alkohol mámorban kurjongatva végezzék a mészárlást. A végeredményt szemlélve, egyed szinten vizsgálva megállapítható, hogy a háborúskodásban jócskán pusztul a horda értékesebb része is, nem csak a férgese. Az élettérért folytatott harc az élővilágban fajon belül is létezik, bár a kialakuló automatikus szabályozó körök általában nem engedik a túlszaporodást. A kialakított természetvédelmi területeken azonban sokszor felborul a dinamikus egyensúly. Az ember a szelekciót kihagyva egy általa ideálisnak minősített ökológiai egyensúlyt akar rákényszeríteni a védett terület lakóira. Így az emberszabású majmok túlszaporodás esetén a területért (pl a csimpánzok) vérre menő küzdelmet folytatnak, amit a vesztes horda nőstényeinek elrablása követ, megtapasztalva, hogy a horda létszáma a területért folyó véres küzdelemben előnyt jelent. A női nem létszáma minden növekedő, fejlődő szakaszban lévő csoport számára értéket jelent. Nem véletlenül szerepel a népek mitológiájában, ősmondáiban a nőrablás (szabin nők elrablása, Dúl király lányainak megszerzése) gyakorlata. Ennek aberrált formájával, sajnos ma is élő gyakorlatként találkozhatunk. Ez azonban nem a szaporodást szolgálja.

95

FAJFENNTARTÁS amint a természet elvárja, és ahogy az ember megvalósítja Különösen gazdag rituális cselekvés-sor kapcsolódik az élővilágban a faj fennmaradását szolgáló megtermékenyítés folyamatához. Mit kíván a természet a lét és nemlét határán létező élő szervezetektől? A szaporodási folyamat keretében — a természet célját szolgálva — az élet folytonosságának fenntartását,.az utód életben tartását, a sikeres egyéni életre való felkészítését, nevelését, az utód felnőtté válásának elősegítését várja.a kiválogatódás akadályozása nélkül.. A szexuális cselekvési program végrehajtása — fajokra specializált biológiai és etológiai megjelenési formájában — minden esetben a faj fennmaradását szolgáló olyan ösztönös tevékenység, amely az élet folytonosságát szolgálva fejlődött az általunk megtapasztalható szintre. Belső hormonális hajtóerő által mozgatott különböző technikai és élettani megoldások váltak a fajokra jellemző gyakorlattá. A természet törvénye szerint a világra jött élőlények belső késztéstől hajtva az egyszer végigélhető rövidre szabott életidejükkel nem csak a faj tartós fennmaradását, de szüntelen fejlődését is szolgálják. A szexuális aktus érdekében az élőlény teljes biológiai eszközállománya, érzékszerveinek összessége, a látás, a hallás, a tapintás, a fizikai mozgás, a kémiai ingerek, az idegrendszer, az élvezeti késztetés motívuma tudat alatt mind az egyéni élet véges volta és az élet örökkévalósága között jelenlevő ellentmondás feloldását szolgálja. Az értelmi fejlődésre képes csoportban a szelekció bonyolult formában való megjelenése a genetikailag erősebb, egészségesebb egyedek létszámának szaporodását szolgálja. A természet nem humanista, hanem sikerorientált. Győzzön az erősebb, az ellenállóbb, az életképesebb. Biztosító elemként a megtermékenyítés folyamatát mindkét nem számára élvezetes szükségletként iktatta az életben maradásért folytatott tevékenységi sor végére. Ha nem így alakult volna, nem volna élet a Föld felszínén. Az élő világban a legéletképesebb egyedek szaporodása szolgálja a faj alkalmazkodó képességének bővülését és a létért folytatott küzdelemben való túlélését. A legakcióképesebb hím genetikai potenciálja az élővilágban adott esetben több generáció megtermékenyítését teszi lehetővé. Ez a visszakereszteződés nagyszámú utód megjelenése esetén a természetes szelekcióval összekapcsolódva bizonyos tulajdonságok felerősödését, mások eltűnését okozva összességében a faj tökéletesedést szolgálhatja. Az állatok háziasításakor, új fajták előállításakor, beavatkozva a természet rendjébe ezt a lehetőséget használta ki a Homo sapiens saját érdekében, az emberiség szolgálatában. Ez esetben nem a véletlenszerű mutáció és a természetes szelekció, hanem a nemesítő tudatos gyakorlati beavatkozása és célratörő kiválogató tevékenysége érvényesült. Az emberi faj fejlődése közben a rasszok elkülönülését is a beltenyészet kialakulása segítette elő. A sorozatos visszakeresztezés alakította ki a csoportra jellemző tulajdonságok megerősödését, a rossz változat kihullását..Ma is megfigyelhető bizonyos népcsoportoknak a beltenyészetből adódó anatómiai jellegzetessége, esetleg genetikai hibája. A csoport lélekszámának növekedése később automatikusan csökkentette a visszakeresztezés gyakoriságát. Az előidőkben a ma követendőnek ítélt párkapcsolat nem alakulhatott ki, mert a küzdelmes életkörülmények között túlélők végezték el a megtermékenyítés tennivalóit. A csoporton belüli közösségre a növekedési idő hossza miatt azért is szükség volt, mert a szülő nők gyakran bekövetkező pusztulása esetén a csoport életben maradt tagjai vállalhatták az árván maradt növekedő utódok gondozását. Az együtt élő csoportban hamar tudatosult, hogy a felnövekvő fiatalok száma és tevékenységük színvonala biztosítja a csoport túlélését a létért való küzdelemben Évezredek óta a tartós párkapcsolat eszményítése, a monogámia gyakorlata jellemezte az emberi társadalmat, ami a rítusok kialakulásában és napi gyakorlatában is hosszú idő óta uralkodó jellegűvé vált. A házastűrsi hűség — összekapcsolódva a család intézményével —

96

mélyen a polgárok tudatába ivódott, erkölcsi értékrendet képviselt. A XX-ik században a házastársi hűség értéke devalválódott ugyan, de nem csökkent a féltékenység, mert a partner tulajdonlása mélyen rögzült elemévé vált az évezredek alatt kialakult társadalmi szerkezetnek. A párválasztás nem az egyenlőséget hangoztatja, hanem a kirekesztést. Csak az enyém a párom, vallja minden ifjú házas, és ezt az állapotot szeretné tartóssá tenni. Sok szekularizált pár a családi kötelék erősítéséhez a történelmi múltba rögződött házassági ceremónia boldogító igenjének megerősítéséül még a rituális egyházi áldást is fogadja. Az állam — a jogi kérdéseket rendezendő — házassági szerződéssel intézményesen járul hozzá a családi élet és vagyonközösség fenntartásához. Az emberi jogok és a soha meg nem valósult nemek egyenlőségének hangoztatásával a rítusok erkölcs-megtartó erejét sikerült ugyan csökkenteni, de ment é ezzel a világ elébb?. A Homo sapiens felszabadítva magát az utódnevelés kötelezettségétől, valójában a túlszaporodást gátolva látszólag a természet elvárását teljesíti..Ezt azonban a szelekciót kikapcsolva teszi, tehát nem szolgálja a fejlődést. Fogyasztói társadalmunkban a hím nem képviselői könyörtelenül fogyó árúvá minősítik a nőneműek testiségét. A nemi vágynak érzelmi tartalomtól megfosztott kielégítése következtében a szabados gyakorlat vesztesei a női nem képviselői, igazi kárvallottjai pedig az itt-ott akarva-akaratlanul megszülető nem kívánt gyermekek. Ma egyre gyakrabban az evés, ivás, folyékony és szilárd halmazállapotú melléktermékek ürítését szolgáló tevékenységet kiegészíti a szexuális aktus, úgy gondolván, hogy a szellemileg kiürült szexualitás a napi vegetatív szükségletek kielégítése közé sorolva szolgálja az ember földi létének fiziológiai teljességét. A fogamzásgátló tabletta és a kapirgálás — a szexuális aktus élvezeti szakaszát szétválasztva a fajfenntartó tevékenységtől — az anatómiai lehetőség napi gyakorlatba vételét a teljes felelőtlenség szintjére juttatta. Az emberi nem, amely ajándékként kapta a szellemi önfejlesztés képességét, úgy tűnik nem képes vállalni az ezzel járó felelősséget. A civilizáltság bizonyos fokát elérve a születésszám csökkenése miatt, ösztönös védekezési reakcióként a társadalom a megszületettek, sőt a gyengébbek életben tartását kötelező erejűvé teszi. Ez a humánus gondolkodás rövid távon a természet kegyetlen kiválogató hatását kikapcsolja. Valójában a gyógyító tevékenység, a járványos megbetegedések elleni küzdelem, az antibiotikumok felhasználása a gyengébb ellenálló képességűek életben tartására, statisztikai szempontból a szaporodóképes genetikai állomány elnyomorodását, a csoport életképességét veszélyezteti. A humánusan gondolkodó társadalomnak tudomásul kell venni a természet törvényeinek érvényesülését. A genetikailag gyengülő közösség — akár tetszik, akár nem — eltűnik a küzdőtérről, mert kis pontként, csupán jelentéktelen szerkezeti elemei vagyunk a GEA nagy mechanizmusának. A liberális közgondolkodás természetesen tiszteletben tartja az egyén jogait. A másság tiszteletének eredményeként nem tiltja a társadalom vállalkozó kedvű hányada számára, hogy a természet törvényeinek hódolva utódneveléssel múlassa életidejét. Az anatómiailag erre szolgáló — még működő — szerveik felhasználásával, adott esetben saját anyagi felelősségükre orvosi segítséggel (lombik bébi) akár utódokat is létrehozhatnak. Ezt a liberális engedékenységet azonban nem illő az emberi faj testi és szellemi fejlődésének csúcspontjaként üdvözölni. A szexuális vágyak homo formában való kielégítésének történelmi és társadalmi múltja van. A természetes szelekció “megnemesedett” megjelenési formájaként, valószínűleg a történelem előtti időkben is genetikailag megalapozott emberi gyakorlat volt. A természet értelmi fejlődésre képes csoportjában a szelekció ilyen bonyolult formában való megjelenése a genetikailag egészségesebb egyedek szaporodását szolgálja. Győzzön az erősebb, az ellenállóbb. Az érthető, hogy a szövetkezők együttélésük jogi rendezését igénylik az esetleges anyagi következmények miatt. Az viszont érthetetlen, hogy miért igénylik ezen utód nélküli életformának egyházi áldásban részesítését.

97

A TARTÓS PÁRKAPCSOLAT KIALAKULÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSE Az ember tudatának kialakulása a faj fennmaradását szolgáló genetikailag kódolt hormonális hatást különböző rituális szellemi és testi megnyilvánulással bővítette. A tartós monogám párkapcsolat kialakulása minden esetben az utód fejlődését szolgálja. Az állatvilágban azoknál a fajoknál alakult ki, ahol az utód felnevelését, az ivadékgondozást egyedül a nőstény képtelen lenne megoldani. A nagy energia igényű madarak gyorsan fejlődő kicsinyeit csak a pár együttes tevékenysége képes elegendő élelemmel ellátni. A természetes szelekció a párkapcsolat fenntartásában élenjáró egyedek szaporodását előnyben részesíti. A rítus elemeinek a faj fejlődése szempontjából nagy jelentősége van. A hormonok által hajtott spontán megtermékenyítés csak nagyon hatásos kiválogatódással együtt szolgálja az élet folytonosságát és a faj fejlődését. A viselkedési formák, a testi adottságok erotikus elemeit kihangsúlyozó díszítés, az öltözködésben megjelenő rituális szokások mind a figyelem felkeltését szolgálva, a szexuális igény kielégítésére vonatkozó jelzést hordoznak. Az élet folytonosságát szolgáló nyers hormonális hatást a közösség egyrészt a társadalmi elvárásnak megfelelő mederbe terelve, a szülők követendő példáján keresztül hagyja érvényesülni, másrészt a szellemi és társadalmi fejlettség színvonalát tükröző törvényekkel bástyázza körül. Ezek a megkötöttségek nem mindig szolgálják a két nem esélyegyenlőségét a küzdelemben. Öltözékre vonatkozó előírásokkal, viselkedési szabályokkal befolyásolja az evolúció eredményeként kifejlődött figyelemfelkeltő elemeket, sőt adott esetben az anatómiailag kialakult elemek műtéti változtatásával csökkenti az aktus élvezeti jellegét, kiemelve a befogadó nem alávetettségét. A nevelés hatásaként megjelenő tudati elemek, a közösségben kialakult társadalmi elvárások és viselkedési normák oly erővel hathatnak, hogy a gyengébb nem, látszólag egyéni érdekét háttérbe szorítva azonosul az előírásokkal. Aberrációként említhető, hogy a házastársi hűség megszegését a férfi partner bocsánatos bűnének tekinti a társadalom, holott a szerződés két egyenlő fél között köttetik. Évezredek alatt a természeti törvényben rögzített feladat teljesítése érzelmekben egyre gazdagabbá vált. A szerelem csak a társadalmi környezetben válhatott azzá, amivé lett. A felnövekedés közben ért hatások, évezredes szokások folytonos fejlődése, változása alakította és alakítja ma is az aktuális történést. A szexuális vágy melléktermékeként megjelenő érzelmi gazdagságot a képzőművészet, az irodalom, a zene évezredes hagyományként tárja elénk. Kár volna erről a hormonális alapon fűtött szellemi gazdagságról lemondani rövid időtartamú élvezetekért. A nemi vágy hajtotta szerelem csodákra képes, ha a partner mérlegelve lehetőségeit, ügyesen használja ki képességeit. Ezzel a partnerre ható képességgel senki sem születik. Ezt kinek-kinek a környezetet megtapasztalva lehet megtanulnia. Az utódnevelő anyai ösztön genetikailag kódolt hormonális hatások eredménye, amelyet a társadalmi elvárás teljesítésén keresztül gyakorol a szülő nő. Az atyai felelősség, már társadalmi termék. A társadalmi elvárás teljesítése, az utód teljesítményének társadalmi értékelése az atyai büszkeségre is hat. Ezért kultúrnépeknél egyre gyakrabban a vérszerinti atya is részt vállal az utód nevelésében. A monogámia kialakulása azért vált szükségessé, mert az utód életre való felkészítése egyre inkább a család nevelő hatását igényelte. A nemi érés valamikor a életre való felkészüléssel egy időben következett be. A szaporodó illetve szaporító képességet elért egyedek rendelkeztek annyi elméleti és gyakorlati ismerettel, amely a korabeli természeti és társadalmi környezetben a létfenntartásukat biztosította. Az ijú értett a fegyverforgatáshoz, vagy a földműves munkához. A lányok a háztartásban nőttek bele az anyaszerepbe. A kézműipar után érdeklődők viszont csak később — a szinte kötelező szakmai vándorút ideje után — gondolhattak családalapításra. A civilizáció fejlődésével a nevelés időszaka meghosszabbodott. A szexuális érettség és az életre való érettség a felkészülés időtartama miatt lényegesen távolodott egymástól. A szexuális aktusra képes személy még nem jelenti a létért folytatott küzdelemben való

98

eredményességét, mivel nem a nyers erő, hanem a képzettség, a versenyhelyzetben való felülkerekedés készsége segíti a győzelmet. A tartós együttélésre szövetkező pár egymásra találását szolgálta a történelem előtti idők óta a párválasztás rítusának kialakulása. Nem véletlenül alakult ki a társadalom fejlődésével az udvarlás rítusa, a jegyesség intézménye, amely a leendő partner kiválasztására szolgáló idő megnyújtását szolgálva, az utódnevelés szempontjából szükséges tartós együttlét lehetőségét munkálja ki. A szexuális aktus rövidtávon érvényesülő élvezeti jellege aligha lehet a partnerválasztás alapja, mert nagyságrendekkel több időt kell együtt tölteni, ha célunk az utód felkészítése az életben maradásért folytatandó küzdelemre. Az idő multával, a szexuális aktivitás természetszerű csökkenése befolyásolhatja az együtt élők kapcsolatát. Nem elég az ösztönös vonzódás, mert az ösztön nem a tartós együttlétre, csupán a megtermékenyítés aktusára hajt. A közben fellelt problémák, lelki ellentétek ugyanis később sem oldódnak meg, nincs idő és lehetőség az átnevelésre az egyszer végigélhető élet során. A két nem képviselői valójában egyenlő eséllyel, de nem egyenlő feltételekkel lépnek a párkeresés buktatókkal teli mezejére. Ezt a hátrányos helyzetet csak a másik nem képviselőinek tisztelete, emberszámba vétele és a kölcsönös felelősségvállalás enyhítheti. Feladatunk tehát neveléssel, jó példával elültetni a monogám életmód előnyös voltát a tizenévesbe. A fiú tekintsen olyan tisztelettel minden lányra, aki majd valakinek — esetleg éppen neki — a felesége lesz, akihez hű kíván lenni egy életen át, de hasonló hűséget vár majd tőle is. A család hűséges szolgálata, a házastársak partneri viszonya szellemi, szexuális és anyagi téren meghatározó jelentőségű egy fejlődő közösség jövője szempontjából. Ennek előre vetülése a hűségre való felkészülés, illetve felkészítés. A házastársi hűség alapja olyan megfelelő pár, élettárs kiválasztása, akivel az együttélés tartós öröm forrásaként megvalósítható. Ennek egyik eleme a szexuális kielégítettség állapota, amit a párok tudatos egymásnak örömet szerző tevékenysége alapoz meg. A szexuális érdeklődés tartós fennmaradása a kiválogatódott pár tudatos kölcsönhatásának az eredménye. Kölcsönösen mindent úgy tenni, hogy az a partner számára örömet jelentsen, azaz szerelmesnek lenni az ítéletnapig. Ennek a követelménynek a teljesülése a partnerek egymás iránt megnyilvánuló szeretete, az együttélés lelki és testi vonatkozásaiban való nézetazonosságuk, amely a másság tiszteletével és megértésével ötvöződik. A két önállóan gondolkodó személyiség egymást kereső vonzalma, egymást segítő tevékenysége forrasztja párrá őket. “A házasság szentségét a házastársak szolgáltatják ki egymásnak egy életen át. Az egyház esküvői szertartás keretében csak megáldja ezt a vállalást.”

A HONVÁGY Nem kétséges, hogy hasonló gondolkodású sorstársak között érezzük jól magunkat, ahol az értékrend, az erkölcsi alap azonossága adja a testi és szellemi biztonságot. Hasonló társadalmi és erkölcsi értékrendet követő közösségben mozgunk otthonosan. Ahol a felcseperedés közben szerzett közös jó és rossz élmények, az anyanyelven olvasott irodalom, a közös képzőművészeti és zenei élmények alapján, a megtanult versek és énekek következtében fél szavakból, memoriterek részelemeiből is megértjük egymást.. A honvágy valójában az otthont jelentő rítusok szerinti cselekvés-sorra emlékezés, a mult ködéből előtűnő világ utáni nosztalgia érzelmi elemeinek összessége. A HAGYOMÁNYTISZTELET A csoportba tartozás egyik meghatározó jelentőségű eleme a hagyománytisztelet, a közösség szerveződését segítő, érzékszerveinken keresztül ható szellemi termék. (Közös nyelv , ének, zene, művészi alkotás, történelmi múlt, ősök tisztelete, hitvilág, ideológia, táplálkozási és temetkezési szokások, a fizikai és szellemi teljesítmények

99

értékelése, etc.) Ide sorolhatók a közösségi élet táncban megjelenő elemei. A közösséget jellemző hagyomány megtartása, a közösen megtartott ünnepek szellemi mondanivalójának ismerete és az ünnepekhez kapcsolódó rituális cselekvésekben való részvétel összetartó ereje munkál bennünk egy életen át. AZ ANYANYELV A csoport tudat kialakulásában döntő szerepe van az anyanyelv által meghatározott gondolkodásmód azonosságának. Ebből a szempontból a társadalom oktartó-nevelő intézményeinek meghatározó jelentősége van. Az elemi oktatás azonos volta, a középiskolák átjárhatósága és azonos követelményrendszere lehetőséget teremt arra, hogy a korosztályok félszavakból is megértik egymást. A mindenki által megtanulandó költemények listája a nyelvhasználat szempontjából is előnyös volna, mert a közösség tagjai gépiesen használnák az elsajátított szófordulatokat a köznapi beszédben is. A Kodály által célként megfogalmazott énekzenei népoktatás 6 éves korban kezdődő megvalósulása nemzetmegtartó erőt jelentene. A testneveléssel összekapcsolva az ép testben ép lélek program megvalósulását segítené. Nem jelentene különösebb megterhelést a kis emberpalánták számára. Az éneklő hang megelőzte a beszéd kifejlődését..Nem csoda, hogy az internacionalizmus prófétái száműzték az oktatási anyagból, holott ez néhány évtized alatt átformálná nemzetünk lelkét, szaporítaná közös élményeinket, javítaná népünk beszédkészségét. Szecheny István az általa hirdetett “Nyelvében él a nemzet” elvet követve megtanult magyarul. Legalább ilyen jelentőségű az érzelmi elemeket tartalmazó meghatározott körülmények között közösen előadott énekek ismerete. Az anyanyelv azonossága, az ének és a tánc a családok szintjén kialakuló kis egységeket egymást megértő, egymáshoz kapcsolódó csoportokká kapcsolja. AZ ŐSÖK TISZTELETE Az adott környezetbe csöppent újszülött számára a környezete jelenti a biztonságot. A létezését segítő személyek tevékenysége alakítja ki és erősíti benne a csoporthoz tartozás szükséges voltát. Családi, rokonsági kapcsolatok ismerete, az elődök és utódok léte, a . családtörténet mind az összetartozás élményét és szükségességét erősíti. Az ősök adott esetben megszépatett tevékenysége, a múlt ködéből előtűnő ős nemes jelleme példaképként se4gíti az emberpalánta fejlődését. A környezet tapasztalatainak hasznosíthatósága, a tanulás eredményessége, az ősöktől származó értékek, a múlt tiszteletére neveli a cseperedő fiatalt. A mitológiai elemekből elősejlő történelem előtti közös múlt vélelme, az ősök megőrzött használati eszközeinek tisztelete, később a történelmi múlt ismerete erősíti a csoport tudat kialakulását, az összetartozás érzését. Közös jelek, viselkedési normák, régmúlt idők használati tárgyai (a 48-as zászlók), megszentelt emlékei (például a “szent jobb”) erősítik a közösséghez tartozás tudati megjelenését. A szent korona ilyen klenodium, amely a viharos évszázadok körülményei között a fennmaradás, az összetartozás jelképeként szerepelt. Nem véletlen, hogy Kossuth 1849-ben a Török Birodalomba távozva a határig magával vitte a szent koronát és ott ásatta el. (Ez ismétlődött 1945-ben.) [Kérdés, hogy a korlátlanul anyagi hasznot hajszoló, önmegvalósító fogyasztók létszámának növelése érdekében munkálkodó szent szövetség elhívatott prófétái, milyen előny reményében terjesztik felvilágosult tanaikat szent cafatnak, svájci-sapkának nevezve a szerintük legyilkolandó keresztények által tisztelt emlékeket?.)

A VÉGSŐ BÚCSÚZTATÁS Az elmúlás, a búcsúztatás rítusa az emberfélék tudatának megjelenésével, a tudat kialakulásával egy idős. A környezetben megtapasztalható általános érvényű, sorsszerűen bekövetkező eseménnyel, a végső állomás változtathatatlanságával meg kellett barátkoznia az

100

emberfélének. Az életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelem apró rövidtávú sikerélményeire emlékezve a tudatára ébredő ember számára elképzelhetetlen volt a megsemmisülés. A tudatában megjelenő megválaszolhatatlanságból kiutat — talán kezdettől fogva — egy másik világba lépés feltételezése jelentett. A Homo sapiens, amelynek minden sejtje, a vis vitalis által hajtott belső kényszer hatására minden körülmények között az életben maradásért küzdött, a transzcendens világ létezésének feltételezésével próbálta enyhíteni bizonytalanságát a lét és nemlét határán . Az elmúlás problémájára a túlvilág létezése jelentett megoldást. A közösség egymásra utalt beszédkészségüket hasznosító emberré váló tagjai elképzelésük valóságtartalmát cselekedetükkel, közösen végzett rituális szertartással igyekeztek gazdagítani. Felkészítették a távozót a túlvilági életre, mellé temetve használati tárgyait. Rituális találkozási pontot jelent a temetkezési hely az emlékező számára Ezért a nemzet nagyjainak sírhelye fölé síremléket emel az utókor. A halál társadalmasítása kötelező érvényű, közösen végzett rituális szertartássá magasztosult. A kialakult szertartás (rítus) az összetartozás érzését erősítve, a családon túlnyúlva a nemzetté válás részelemévé vált. Az utóbbi időben bevezetett hamuszóró készülék működése a sírhely emlékőrző szerepét kikapcsolja. Kinek jó ez? A múltat végkép eltörlő harsány ének szellemében terjesztett ideológia mit adott? Erkölcsi tartás nélküli, értékrendet nem ismerő, önző, egymást letipró, anyagi hasznot hajszoló egyedek (individuumok), szolgalelkű elégedetlen tömegét.. A temető a régió történetét dokumentálja. Ebből következően a huszadik században létrehozott nemzet-államocskák a temető szakszerű átrendezésével igyekeznek történelmi múltat alkotni, a múltra való emlékezést befolyásolni. A rövid életű diktatúrák sietve igyekeztek történelmi múltat kreálni, ami a történelemszemlélet gyors változása miatt számos át-temetést, újra-temetést eredményezett. (A III Birodalom vezére Nagy Frigyes hamvait sem hagyta nyugodni) Az eltemetés rituális szertartásának megtagadása évezredek óta a kérlelhetetlen hatalmat gyakorló diktátor mindenre kiterjedő büntető tevékenységének részévé vált. (Antigoné) Ebből a gondolatkörből a kommunista diktatúra ateista pribékjei sem tudtak kitörni. Nagy Imrét és társait tudatosan hasra fektetve, összedrótozva kaparták el, hogy a középkori vallásos gondolatvilág logikája szerint, ne lássák az utolsó ítélet igazságosztóját, nehogy feltámadjanak.

A HIT KÉRDÉSE, a VALLÁSOS ÉRZÉS és az ATHEIZMUS

θεϖς isten—θεικος isteni—αθεια istentelenség—αθειϖς istentől mentes, szabad Az okság elvének érvényesülését tapasztaló tudat megjelenésétől kezdve megoldatlan problémaként, megválaszolhatatlan kérdésként merült fel a tudattalanból a születés és halál történése közé beékelődő lét értelme. Az élővilágra jellemző alkalmazkodó képességgel megáldott gondolkodó lény valamilyen örökkévaló anyagtalan szellemi világ létezésének feltételezésével oldotta fel a lét és nem lét határán való létezés bizonytalanságérzetét. A Homo sapiens tudatában is jelenlevő, a dolgok okát kereső aktivitása eljuthatott a mindent irányító felsőbb lény feltételezéséig, amely szerint a lét maga a megtapasztalt világ létezésében felismert antagonizmus és az ellentmondást feloldó szabad akarat szüntelen érvényesüléséből következő állandó változás. A helyes döntést elősegítő útmutatás hasznos voltát nem volt nehéz felismerni, mert az ok-okozat kapcsolat érvényesülését igazoló természeti törvények rabságában élő ember számára egyrészt a túlvilági létben válik az erkölcsi szabadság teljessé, másrészt a transzcendens világból származó útmutatás mindenki számára elfogadhatóbbnak tűnik. A lélek halhatatlanságába és a Teremtő akarat létezésébe vetett hit a praktikus ész követelményeként jelent meg, mivel az erényes élet a létért folytatott küzdelemben általában nem éri el a megérdemelt boldogságot.

101

Az egyéni hiedelem vallássá nemesedéséhez nélkülözhetetlen a társadalom közös nyelve, együtt gondolkodása. A közösen végzett rituális tevékenység erősítette a közösségbe tartozók hitét. A létfenntartás szempontjából előnyös összefogás eredményes volta csak erősítette az együtt gondolkodás szorgalmazását. Az eszme fanatikus követői a túlvilágon remélhetik cselekedetük jutalmát. Az elképzelés hihetőségét a csoport tagjainak véleménye erősíti A nihil helyett bármilyen tézis elfogadhatóbbnak tűnik, mert az élet értelmére feltett kérdésre adható szekularizált felelet: „Nincs semmi értelme, mégis úgy teszünk mintha lenne” sokak számára nem ad perspektívát. A teremtett világra jellemző antagonizmust az ember a transzcendens világra is érvényesnek tartva ott is feltételezte a jó és a gonosz örök küzdelmét. A zsidó-keresztény kultúrkör isten-hite a materiálisan nem érzékelhető természetfeletti régióba helyezi az alkotót. A kultúrkört jellemző polgári erkölcs és együttélési forma a több ezer éves szent szövegek szellemében alakuló társadalom rituális szokásainak változatlan gyakorlatán keresztül évszázadok alatt vált Európa szerte uralkodóvá.. Az ott összefoglalt tanítások tudat alatti szinten rögzültek viselkedési normává. A társadalom a tízparancsolatban összefoglalt iránymutatást — a jóra való törekvést — törvénnyé nemesítve várja el tagjaitól. A tízparancsolat által megkötött szabad akarat érvényesülése vallásos köntösben —(tedd azt másokkal amit kívánsz, hogy ők cselekedjenek veled)— teszi élhetővé az életet. Szinte alaptörvénynek tekinthető: “A szabad akaratunk érvényesítése nem hozhat mást hátrányos helyzetbe!” “Isten szeme mindent lát, ne vidd el a léniát!”— írta egy Isten létét és mindenhatóságát feltételező kis diák a vonalzójára. Milyen hátrányban van az a társadalom, amelynek polgárai Isten hitben ismerkednek a világgal és tudat alatti élményként rögzül bennük a Mózes könyvében (Móz. 2,20 és Móz. 5,5) olvasható erkölcsi normának tekintett természettörvény? Milyen károsodás éri a társadalmat, ha az őrangyal szerepére emlékeztető kép függ az emberpalánta ágyacskája felett és a nyiladozó gondolatvilága szerint a karácsonyfát a Jézuska hozza? Immanuel Kant (1724-1804) idealizmusa szerint ismereteink nem haladhatják meg a tapasztalatot. Az ismeret, ami a tapasztalás alapján létrejön nem a dolgok lényegét mutatja, hanem ahogyan az számunkra a tudatunkban megjelenik. A transzcendens „Ding an sich” örökre megismerhetetlen marad. A szabad akarat autonómiájában élő ember számára az észben rejlő feltétlen erkölcsi parancsként (kategorikus imperativuszként) jelenik meg a jóakarat: „Cselekedj úgy, hogy akaratod elve mindenkor általános törvényhozás elve lehessen”. Ettől már alig különböznek tartalmilag a bibliai idézetek: Tégy úgy másokkal, ahogy akarod, hogy veled cselekedjenek. Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat A liberális eszméket hirdetők úgy vélik, hogy kezdettől fogva tudatosítani kell a felnövekvő emberpalántával, hogy az utolsó itélet (Máté. 25, 31-46) csak dajkamese: Nem szabad hazudni, mert a bíróságon működő hazugságvizsgáló gép rajtakapja a hazudozót; Nem szabad ölni, nem szabad lopni mert a köztársaság törvénye tiltja és meggyöző bizonyítás után büntati is az elkövetőt. (Az már más lapra tartozik, hogy a jogászok [ügyvédek] raffináltságán múlik a büntethetőség.) A félrevezető magyar elnevezés a jogszolgáltatás felügyelőjét igazságügy-miniszternek nevezi, holott az apparátus jogszolgáltatást végez, nem igazságszolgáltatást. A mondottakból következik, hogy a polgári erkölcsi norma kialakulását segítő rítusok továbbélése ellen nem érdemes ádáz harcot folytatni, ha nem tudunk valami jobbat adni helyette. A vallásos rítusok megőrzésének társadalmi következménye is van. Vitathatatlan, hogy a csoportba tartozás meghatározó jelentőségű elemeként a nemzeti érzést, egy-egy elnyomott kisebbség fennmaradását, a közösen végzett vallásos szertartások évszázadokon keresztül biztosították. Fiatal nemzet államok az államvallássá emelt felekezet támogatásával igyekeznek előnyt szerezni még a XXI-ik században is. Az Orosz birodalomban is az

102

ortodoxia felerősödése tapasztalható. Az önmegvalósítást életcélként hirdető liberális gondolkodók a vallási kötöttségek elleni értelmetlen küzdelmükben éppen ezt az összetartó erőt gyengítik, rombolják. Visszakívánják az önmegvalósító ősnek a magántulajdon megszerzése és megtartása érdekében vívott könyörtelen harcát mindenki ellen. Tanulságos a bejegyzett vallási közösségek listáját szemügyre venni. A magyar alkotmány szerint a bíróságon tíz személy által aláírt, a már bejegyzettektől eltérő szellemi függetlenséget igazoló nyilatkozat alapján, anyagi támogatásban részesülő „vallásos közösség” jegyezhető be. A felvilágosodás korában — Voltaire idejében — divatos filozófiai teljesítmény volt a szabadgondolkodás hangoztatása, a természeti jelenségek racionális magyarázatakor az istenhit kiiktatása.. “A mindenség megértéséhez — hirdették — nincsen szűkségünk természetfölötti hatalom létezésének feltevésére.” Az viszont más kérdés, hogy milyen mértékben közeledünk a megértéséhez. Az agnoszticizmus Isten létének bizonyíthatóságát vonja kétségbe. A pantheizmus az abszolút lény és a világ azonosságát hirdeti. A naiv atheista nem alkot határozott istenképzetet. A gyakorlati atheista elvben nem tagadja Isten létét, de nem törődik vele. Fontosabb irodalmi megnyilatkozások: Baron de Paul Henri Dietrich Holbach (1723-1789): “Systéme de la nature” Julien Offray de Lamettrie(1709-1751)“L’homme machine”A lélek a test tevékenysége(1748) Marquise de Pierre Simon Laplace, (1749-1827) “Mécanique céleste” (1799) Ernst Haeckel (1834-1919) “Natürliche Schöpfungsgeschichte” Fritz Mauthner (1849-1923): “Der Atheismus und seine Geschichte im Abendlande.” (1920) } Az ateista tételek hirdetése az átlagtól való elkülönülést, a szabad gondolkodást dokumentálta. A liberális gondolkodás demonstrálásával a konzervatív gondolkodású társaságban lehet felkelteni a figyelmet. A szabadelvűek között viszont a Kanttól kölcsönzött gondolatokkal élénkíthető a társalgás. Mai, szekularizált társadalmunkban az ateizmus hirdetésével már nem lehet babérokat gyűjteni. A Homo sapiens művelt példánya — a “személyiség” jogát tiszteletben tartva — nem az érzelemre, hanem az értelemre hivatkozva akarja meggyőzni ellenfelét, ha egyáltalán ellenfélnek tekinti. A vallásos érzület ugyanis olyan magánügy, amely egyesek számára szellemi értéket jelent. Ebből következik, hogy valakinek a hitvilágába gázolni személyiségi jogot sért. A szekularizált középszer képviselői ma is elkötelezett ateistaként szolgálják az eszme terjedését. A tolerancia teljes hiányában a „divide et impera” elv (új szekták támogatása) alkalmazása mellett a kétezer évvel ezelőtt is eredménytelen gyakorlattól, a hívők kiirtására buzdítástól sem riadnak vissza. A közelmúltig a szovjet blokk anyagilag támogatta azokat, akik az ideológia győzelme érdekében szerepet vállaltak, akár „tudományos” előadások tartásával, akár olyan természettudományos kísérleti eredmény publikálásával, amely laboratóriumi kísérletekkel igazolta — bizonyos régen volt földtörténeti geológiai körülményeket feltételezve — az élő szervezet számára életfontosságú szerves anyag spontán képződését, továbbá a szerves anyagból élő sejt létrejöttét. Mi motiválja az eszme terjesztőit? Az elkeseredett düh, hogy egyesek a vallásos hit álomvilágában látszólag kiegyensúlyozott lelki életet élve a túlvilági jutalom reményében viselik el a sors csapásait. Az evilági gyönyöröket ígérő izmusok kudarcot vallva, a szekularizált tömegek irigységét kielégítendő, az ateizmus egyenlőségre hivatkozó önjelölt prófétái — egyidejűleg a hívők személyiségi jogait sértve — évszázados hagyományaik gúnyolásában jeleskednek. Nem törődnek azzal, hogy a túlvilág létében vetett hit szinte egyidős a tudat megjelenésével A hatalom — az állami támogatással intézményesen szekularizált tömegek elbizonytalanodó csoportjainak felrázása céljából — nem mulasztja el

103

időnként támadni, (a „független média” önzetlen támogatásával) a történelmi egyházak intézményeit.. A liberális eszmerendszer (a szekularizáció) felszabadítva a emberi gondolkodást az évszázados rítusok adta béklyóból, kategorikus imperatívuszként az anyagi javak szaporítását, birtokba vételét, és az egyén rövidre szabott életében való hasznosítását jelöli meg az individuum létének céljaként. Ideológiai meggondolásból a munkaszüneti nap (vásárnap) a fogyasztó társadalom templomában, a plázában töltendő, ahol — hogy a bibliai példánál maradjunk — az aranyborjú körüli foglalatosságban teljesedhet ki a fogyasztóvá nevelt Homo sapiens cselekvési programja. E szent helyen, a globalizálódó piacon szerzett termékek anyagi értékének a termelésbe való visszacsatolása biztosítja a fogyasztó társadalom működését. Kérdés, hogy meddig lehet a körforgás sebességét fokozni? Dollo megállapítása nem tagadható, amely szerint a természet történései spirális pályán haladva időről időre eltérő szinvonalon ugyan, de megismétlődtek. Nyitott kérdés hogy emelkedő tendenciájú a körforgás vagy nem? Befolyásolja-e az emberi tudat kialakulását a technikai fejlődés?

A MAGYAR CÍMER.

(Íródott a címer vita idején az egyetemi faliújság számára) A közelmultban a magyar címerrel kapcsolatban a parlamentben kialakult vitához fűzöm megjegyzésemet. A KOSSUTH CÍMER-nek nevezett koronanélküli címerpajzs valójában a bécsi kamarilla határozataként született, megvonva a rebellis országtól a függetlenséget jelképező korona használatát, amely hivatalosan csak a kiegyezés után kerülhetett fel a címerpajzsra. Kossuth, a nemzeti érzéstől fűtott hazafi, jogvégzett ember lévén tudta, hogy a korona a független magyar államiság jelrendszerének legfontosabb eleme. Féltőn vigyázva vitte magával a magyar függetlenség klenódiumaként a szent koronát 1849-ben a délre vonuló hadsereget követve, és csak a Temesvárnál elszenvedett vereség után ásatta el, mielőtt Orsovánál elhagyta az országot. Hazafiúi érzése nem engedte, hogy ez a nemzeti ereklye a Török-birodalom területére kerüljön. A korona nélküli címert a forradalmiságukat hangoztató, kozmopolita érzelmű csoportok Kossuth nevével felékesítve használták nemzeti érzésük dokumentumaként. Ezt a címert átmenetileg még Kádár János Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya is elfogadhatónak találta. A Népszabadság 1956 november 12-én megjelent 7. számában ezt bárki elolvashatja. Azt azonban tudni illik, hogy a közel ezer éves magyar állam jelképe — átmeneti rövid megszakításokkal — a koronával egyesített címer volt.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx A HÁROM SZÍNŰ NEMZETI ZÁSZLÓ. A Habsburg család fekete-sárga színeivel ékeskedő császári-birodalomtól való függetlenséget bizonyító magyar zászló használata a kiegyezés után nyert jelentőséget.— Az Imre király óta őrzött piros fehér csík mellé József nádor orosz származású feleségének a javaslatára került a zöld sáv harmadikként a zászlónkra. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx “GYMNASIA” (*A Magyar törvénytárban 1548-ben fordul elő először a gimnázium fogalma) Decretum XI. Anni 1548 Articulus 7 TRIPARTITUM. Literis operam navantes. A Rege illis provideatur, Ut autem facilius, et citius boni, et docti viri per Regnum dispergantur, dignetur Majestas Sua Regia, iis, qui in Gymnasiis, bonis literis operam dant, gratiose providere, ita ut studia ipsorum continuare, et perficere possint.

104

AZ INTELLEKTUS KIFEJLESZTÉSE (entelechia — valódi munkásság) Czuczor Gergely 1864-ben kiadott magyar szótára szerint az értelmiség nem más mint az értelmes férfiak öszvege. (Pest megye értelmisége N.N.-t óhajtja alispánnak.) Valamely kisebb közösségben a müveltségüknél és szellemi képességeiknél fogva vezető szerepet játszó személyek összesége. Az 1874-ben hozott XXXIII tc. 9 § az értelmi cenzusba sorolandók: a kisdedóvók, tanítók, tanárok, lelkészek, művészek, tudósok, ügyvédek, gyógyszerészek, sebészek, mérnökök, erdészek, bányászok, jegyzők A Révai nagylexikon 1912-ben ilyen fogalmat nem tárgyal. Az 1960-ban kiadott új magyar lexikon a szellemi munkával foglalkozó réteget ezen belül dolgozó, müszaki, falusi, haladó, konzervativ értelmiséget említ. A személyzeti ügyrend szerint a felsőoktatási intézményben szerzett oklevél alapján történt a besorolás. Ez a meghatározás összemosta a szellemi kényszermunkásokat a fejlődni, felemelkedni akaró, önnevelő, többre törekvő személyek nagy csoportjával. Az értelmiség fogalma valamikor egy életformát jelentett. Az idesorolható személy az értelmiséggé válás folyamata közben tökéletesedik, csiszolódik. E folyamatot jellemzi az ismeretek belső indíttatásból táplálkozó folyamatos gyarapítása, az intellektus szüntelen fejlesztése. A szaktudás jelentőségét elismerő társadalmak oktatási intézményei is csupán felkeltik a fiatal ezirányú érdeklődését, felébresztve a tudvágyat, az ismeretek gyarapodását kisérő lelki kielégülés örömét. A végkifejlet mindíg az egyénen múlik. Nagy jelentősége van a családi hagyományoknak, a példaképül választható nevelő személyiségeknek, de nem elhanyagolható a tudás társadalmi elismertségének motíváló hatása sem.

105

AZ ÉRTELMISÉG SZEREPE A középkor, de különösen az ipari forradalom óta az egyetemek [UNIVERSITAS MAGISTRORUM ET SCHOLARIUM] feladata az évenként megjelenő korosztályok tehetséges képviselőinek a kiválasztása, majd pedig az ő testi és szellemi adottságaiknak a társadalom számára hasznosítható tudássá fejlesztése. A felgyorsult technikai fejlődés szakember igényeit kielégítendő az egyetemek világszerte bölcsész jellegük háttérbe szorításával- a műszaki értelmiség képzésének a feladatára vállalkoztak. A specializáció irányába tolódott oktatás az értelmiséggé fejlődést akadályozta. Az elmult évtizedekben kialakult uralkodó osztály (réteg) megelégedéssel fogadta ezt a visszafejlesztési koncepciót. Tette ezt saját jólfelfogott érdekében, hiszen a gondolkodó ember helyett az önálló itéletalkotásra képtelen, az utasítások végrehajsítására idomitott, "haladó értelmiség" jelzővel felékesített és a nagy számban létesített diplomaosztó intézmények szakismeretet igazoló okiratával ellátott középosztályra volt szüksége. Nyilvánvaló, hogy az értelmiségi kategória nincs egyetemi diplomához kötve. Sajnos a jelszavak által a társadalomba sulykolt szemlélet sokak fejében ma egyenlőségjelet tesz a két fogalom közé. Összemossa az autóért és nyaralóért robotoló szellemi kényszermunkások népes táborát a valóban értelmiségi létre törekvők csoportjával. Ha elemezzük az értelmiségi kategoriába sorolható személy ismérveit, - megállapítható, hogy valójában csak értelmiségi létformáról beszélhetünk. E létforma képviselője a szellemi és a fizikai képességeinek szüntelen fejlesztésében, a tudása gyarapításában talál kielégülést. A saját sorasának alakításában való szerepvállalás, a szellemi és fizikai tudásának a bövülésével elérhető sikerélmények jelentenek igaz örömet számára nap mind nap. A Homo sapiens névre méltó személy számára a "carpe diem" mondandója egyértelmü: "Amivel ma fejlesztheted a képességeidet azt ne halaszd holnapra." A szakbarbár képzéssé fajult egyetemi oktatás a "haladó értelmiség"-gé nevelés céljából a szaktárgyak mellé értelmiségi modulként bevezette a dialektikus materializmus és a marxizmus-leninizmus kötelező tanulmányozását. Az egyetemi oktatásban bekövetkező egészségtelen fordulat hamarosan átterjedt a középiskoláinkra is. A teljesen meggondolatlanul bevezetett és ma is meghatározó jelleggel romboló egyetemi felvételi rendszer tartós mőködtetése az általános műveltséget képviselö ismeretek elsajátításáról már a középiskolában leszoktatta hazánk ifjúságát. Erre még rátett néhány lapáttal a fakultáció mechanikus, voluntarista bevezetése. Kétségtelen tény, hogy az elmult évek oktatási rendszerét minősítő tanulmányi versenyekkel már tizenéves specialistákat sikerült előállítani, de az emberi értékeket megbecsülő személyiség, a környező világ szellemi és anyagi értékeit egészként szemlélő, gondolkodó, alkotásra nevelt homo sapiens tömeges kialakítása háttérbe szorult. Szerencsére ezidáig egyrészt nem sikerült teljesen kiirtani a pedagódus társadalomból a gondolkodó, kulturára szomjazó, széleslátókörü, belsőleg késztetett hivatástudattal tevékenykedő, kreatív embert nevelő tanárokat, tanítókat. De nem sikerült teljesen felszámolni a családi környezet személyiségformáló szerepét sem. Ennek az eredménye, hogy ma még fellelhetők a magyar társadalomban azok a tartással rendelkező, itéletalkotásra képes személyek, akiket egyetlen demokratikus államrend müködtetése sem nélkülözhet. Néhány évtizednyi gyakorlat kiirtotta a szellemi teljesítmény megbecsülését. A tudástól, képzettségtől remélt anyagi haszon, -hiszen mondatott, hogy a tudás az hatalom- kedvezett a szük területre specializálódó szakember példaképpé válásának. Jelenleg gyakorlatilag minden szakterületen az anyagi lehetőségek által behatárolt szinvonalon túltermelést folytatunk. A szabályzók, a fejkvóta rendszer ezt követeli a felsőoktatási intézményektől. Mi az eredmény? A termés java külországban hasznosítja képességeit. A rendszer a többre

106

törekvő értéket teremtő réteget kizsilipelve megszabadul a számára zavaró izgága elemektől. Ezen csak a szelekció érvényesítésével lehetne változtatni, amit a piaci hatásoktól mentesített állami szerkezetben nehéz megvalósítani. Az értelmiségi kategória társadalmi megbecsülése csak az ilyen létformát választók tömeges megjelenése esetén remélhető. Addig csak naív különcöknek tekinti a többség. Az egyetemeknek az értelmiséggé válás folyamatát kellen elősegíteni és a szakember képzésre szánt anyagi lehetőséget csak az arra érdemes személyek képzésére használni. Ha ma elkezdjük, akkor 20 év mulva már észlelhető lenne a különbség a Kárpátmedence közepén. A pedagógus kiválasztása lehetne az első lépcső, mert a szellemi teljesítmények megbecsülésére való nevelést az iskolában kell kezdeni. A kisdiák a tanítóban, később a tanárában keresi a példaképet. Az értelmiségi létforma értékeit sokak számára ő közvetíti. A müvelt emberhez méltó erkölcsi értékrend társadalmi elfogadtatása közvetlenül nem az EGYETEM feladata, mert azt a mindenkori gazdasági viszonyok alakítják, de az elvárható, hogy - kristályosodási gócként,- az Oktatási Intézmények példát mutassanak az értékrend és az emberi együttélés örök normáinak kialakításában és elfogadtatásában, az értelmiségi életforma népszerüsítésében. Kétszáz év késéssel talán a Kárpát-medence közepén, -a Balkán és Európa határán is megindulhat a forradalmi eszmék ("liberté, égalité, fraternité") térhódítása. -ami a képességek kifejlesztésének szabadságában, -az esélyek és a megméretés egyenlőségében, -egymás baráti megbecsülésében jelenhet meg. (Csak annyi megbecsülést másoknak, amit magadnak kívánsz!)

107

Bejegyzett magyarországi egyházak név- és címjegyzéke (Alfabetikus sorrendben. Megjegyzés: az egyházi címlista jelenleg felfrissítés alatt van.)

A Magyar Köztársaság egyházpolitikáját jellemzi hogy a Törvény szerint 10 személy tanusága elegendő egy egyház bejegyzéséhez Nincs különbség közöttük bár Kósáné szerint a Vatikán le kívánja nyúlni egész Európát. 1. AGAPÉ Gyülekezet Perjési István vezető lelkész 1181Budapest, Kondor Béla sétány 18. Telefon: 294-72-17, Telefon/fax: 291-37-82 2. A Jövő Hídja Szabadegyház Dr. Szunyogh Valéria főpohárnok 1113 Budapest, Karolina út 17. 3. A Magyarországi Biblia Szól Egyház Francois Boudreau lelkész elnök 1012 Budapest, Vérmező u. 10-12. Postacím: 1537 Budapest, Pf. 442 Telefon/fax: 214-91-97, 201-94-12 4. A Metafizikai Hagyomány Egyháza Baranyi Tibor 4032 Debrecen, Egyetem sugárút 32. II. 9.Telefon: 06-52-321.282 5. A Tan Kapuja Buddhista Egyház Tátrai Tibor elnök 1098 Budapest, Börzsöny u. 11. Telefon: 280-67-12, fax: 280-67-14 6. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Tóth József missziói elnök 1029 Budapest, Kinizsi Pál u. 37. Telefon: 397-49-83, 397-48-97 7. Az Üdvhadsereg Szabadegyház-Magyarország Dyall John őrnagy 1063 Budapest, Bajnok u. 25. Telefon: 332-33-24 8. Ámen Gyülekezet Nagy Attila képviselő 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 41. 3/1 Telefon: 06-46-303-745 9. Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Konzisztóriumának elnöke Kristic Dánilo püspök 2000 Szentendre, Pátriárka u. 5. Postacím: 2001 Pf. 22.Telefon/fax: 06-26-314-457 10. Budapesti Kínai Keresztyén Gyülekezet Kim Dong-Hoon 1068 Budapest, Felsőerdősor 5. 11. Budapesti Nemzetközi Egyház Glen Howard lelkész 1525 Budapest, Pf. 44. Képviselő címe: 1026 Budapest, Törökvész lejtő 24. Telefon: 212-42-74, fax: 176-45-18 12. Budapesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet Péter Ha Yong Dal 1091 Budapest, Üllői u. 119. fsz.2. Telefon: 215-4845 13. Buddhista Misszió, a Magyarországi Arya Maitreya Mandala Egyházközösség Dr. Pressing Lajos ügyvivő 1112 Budapest, Kőérberki dülő 240. hrsz.Postacím: 1386 Budapest, Pf. 952. Telefon: 385-20-98 14. Csend Hangja Egyház Dr. Földes László 1146 Budapest, Abonyi u. 29. fsz. 1. Telefon: 343-04-14, fax: 343-66-77 15. Dávid Kulcsa Vineyard Keresztyén Közösség Simon Sándor 1119 Budapest, Rátz László u. 13. Telefon: 205-96-38 16. Egyesítő Egyház

108

Mina Attila elnök 1085 Budapest, Horánszky u. 19. I. 1. Telefon: 338-48-75 Fax: 338-0817. Egyetemes Szeretet Egyháza Gyurcsok József 2623 Kismaros, Harangvirág u. 36 18. Erdélyi Gyülekezet-Megbékélés Közössége Zalatnay István lelkész 1146 Budapest, Thököly u. 44. II. em. 4/a. Telefon/fax: 341-66-02 19. Esztergomi Autonóm Gyülekezet Törőcsik Péter képviselő 2500 Esztergom, Kiss J. altb. u. 72/a. Telefon/fax: 06-33-400-659 20. Evangéliumi Keresztény Gyülekezet Varga Miklós 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 12. I/8. 21. Evangéliumi Pünkösdi Közösség Fábián Attila elnök 1143 Budapest, Gizella u. 37. Telefon/fax: 251-69-87, 222-00-86 22. Evangéliumi Szabad Eklézsia Nánássy Csaba lelkész 1012 Budapest, Vérmező u. 6/B. Képviselő címe: 1221 Budapest, Arany J. u. 139. Telefon: 213-99-08 23. Ezoterikus Tanok Egyháza Bodor Ernő 1011 Budapest, Hunyadi J. u. 1. Telefon: 202-39-44 24. Élő Ige Gyülekezete Teljes Evangéliumi Keresztény Egyház Fekete Imre mb. vezető 1062 Budapest, Andrássy út 83-85. Telefon: 141-07-27, 218-68-47 25. Élő Isten Gyülekezete Csizmadia Dániel elnök 1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11. Képviselő címe és postacím: 2600 Vác, Nógrádi u. 15. 26. Golgota Keresztény Gyülekezet Greg Opean lelkipásztor 1111 Budapest,Sztoczek u. 13.IV.e. Telefon: 365-49-15 27. H. N. Adventista Egyház Szilvási József elnök 2119 Pécel, Ráday u. 12. Telefon: 06-28-452-145, Fax: 06-28-452-229 28. Hetednap Adventista Reform Mozgalom Zágoni Sz. Miklós gyülekezetvezető 3143 Mátranovák Telefon: 06-32-363-458 29. Hit Gyülekezete Németh Sándor vezető lelkész 1037 Budapest, Nagybátonyi u. 4. Postacím: 1443 Budapest, Pf. 219.Telefon:432-27-00, fax: 260-37-17 30. Idegen, Fejlettebb Intelligenciában Hívők Közössége Egyház Balogh Róbert 2800 Tatabánya, Vadvirág u. 59. 31. Isten Egyháza Vígh Csaba vezető lelkipásztor 1153 Budapest, Eötvös u. 180. Postacím: 1601 Budapest, Pf. 56. 32. Isten Gyülekezete Szövetségi Missziója Horváth Sándor elnök 7625 Pécs, Bosnyák u. 8. Telefon: 06-72-335-048 33. Izrael Szentjének Szentlélek Gyülekezete Parádi Jenő 1143 Budapest, Gizella u.37. 34. Karma Decsen Özel Ling Tibeti Buddhista Közösség Brecz-Gruber István ügyvivő 1024 Budapest, Buday László u. 7. alagsor 1 Telefon/fax: 274-10-06 35. Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza Többtagú vezetőség 1067 Budapest, Eötvös utca 39. fsz. 4. Postacím: 1399 Budapest, Pf. 701/1001 Telefon: 302-32-76

109

36. Keresztény Advent Közösség Egervári Oszkár egyházelnök 1121 Budapest, Remete u. 16/a. Telefon: 275-15-15, 275-20-45 Telefon/fax: 275-10-95 37. Keresztény Család Gyülekezet Jon A. Palmer 9024 Győr, Pátzay Pál u. 26. Telefon/fax: 06-96-431-663 38. Keresztény Testvéri Közösség Kalkó József felelős vezető 2167 Vácduka, Kossuth u. 141.Telefon: 06-27-366-068 39. Koreaiak Magyarországi és Közép-Európai Keresztény Gyülekezete Cho Kwan Sik 1146 Budapest, Városligeti fasor 7. 40. Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház Haraszti László elnök 1041 Budapest, Mády Lajos u. 2/a fsz. l. Telefon: 379-61-28 41. Kőszikla Teljes Evangéliumi Gyülekezet Simonfalvi Zsolt 1162 Budapest, Hársfa u. 123. 42. Krisztus Magyarországi Egyháza Szabados Attila 1116 Budapest, Kiskőre u. l. II. em. 10. telefon/fax: 314-25-20 43. Krisztus Minden Nemzeté Magyarországi Cigány Karizmatikus Keresztény Gyülekezet Franz Varde 1185 Budapest, Varga Katalin u. 37. 44. Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezet Pap János országos megbízott 1118 Budapest, Sólyom u. 10. Telefon: 290-96-08 45. Krisztus Szeretete Egyház Jim Sanders főpásztor 1043 Budapest, Nyár u. 39. IX. 36. Postacím: 1461 Budapest, Pf. 174.Telefon/fax: 283-87-22 46. Magyar Iszlám Közösség 1135 Budapest, Róbert Károly krt.104. Telefon: 350-94-40 47. Magyarországi Egyesült Pünkösdi Egyház Horváth Sándor 1025 Budapest, Zuhany u. 2/c. 48. Magyar Katolikus Egyház Dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek 1014 Budapest, Úri u. 62. Telefon: 202-56-11, fax: 202-54-58 Dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke 3301 Eger, Széchenyi u. 1. Telefon: 06-36-313-259, fax: 06-36-320-508 49. Magyar Ortodox Egyház Dr. Berki Feriz esperes-adminisztrátor 1052 Budapest, Petőfi tér 2 Telefon/fax: 318-48-13 50. Magyar Vallás Közössége Dr. Kovács Atilláné képviselő 1156 Budapest, Faskashalom u. 25. Postacím: 1399 Budapest, Pf. 701/655. 51. Magyarországi Arany Rózsakereszt Vallásközösség Többtagú vezetőség Lectorium Rosicrucianum Pelikán Konferenciahely 2528 Úny, Postán maradó Telefon/fax: 06-33-489-110 52. Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség Fixler Hermann elnök 1075 Budapest, Dob u. 35. Telefon: 351-05-25, 351-05-26 Fax: 322-72-00 53. Magyarországi Bahá'i Közösség Többtagú vezetőség 1042 Budapest, Kassai u. 54 Telefon: 389-19-31 54. Magyarországi Baptista Egyház Dr. Almási Mihály elnök 1068 Budapest, Benczúr u. 31 Telefon: 342-75-34

110

55. Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház Udvarev Iván elnök 1097 Budapest, Vágóhíd u. 15. Dobreff György ügyvezető alelnök 1117 Budapest, Szerémi sor 4. Telefon: 385-35-61 56. Magyarországi Csan Buddhista Közösség Lotfi Farhad vezető 1111 Budapest, Kruspér u. 9. Telefon: 06-30-708-359 57. Magyarországi Evangélikus Egyház Dr. Harmati Béla püspök-elnök 1088 Budapest, Puskin u. 12.Telefon/fax: 338-23-02 58. Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Iványi Tibor elnök 1086 Budapest, Dankó u. 11. Telefon/fax:210-54-00/220 Telefon: 210-58-36 59. Magyarországi Jehova Tanúi Völgyes Sándor az Elnöklő Bizottság tagja, koordinátor 1162 Budapest, Cserkút u. 15. Postacím: Budapest, 1425 Pf. 223 Telefon: 409-19-80, fax: 409-19-84 Budapesti Oktatási Központ 1214 Budapest, Szabadság u. 41. 60. Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség Füzeskuti Ferenc (Láma Csöpel) hitéleti vezető, Dévényi Katalin ügyvivő 1039 Budapest, Hunyadi u. 45.Postacím: 3073 Tar, Buddhista Központ Telefon/fax: 06-32-470-206 61. Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek Képviselete Többtagú vezetőség 1066 Budapest, Ó u. 16. Telefon: 311-58-60 62. Magyarországi Késői Eső Gyülekezet Meskó Gyula gyülekezetvezető-helyettes 2030 Érd, Kálmán u. 18. Telefon: 06-23-365-158, fax: 06-23-364-147 63. Magyarországi KRISNA-tudatú Hívők Közössége Horváth Lóránt képviselő, az operatív bizottság elnöke 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 12/a. I. em. Telefon/fax:342-61-29 Postacím: 1286 Budapest, Pf. 18. Krisna-völgy, Indiai Kulturális Központ és Biofarm 8699 Somogyvámos, Gauranga tér 1. Telefon/fax: 06-85-340-185, 06-85-340-189 64. Magyarországi Metodista Egyház Csernák István szuperintendens 1032 Budapest,Kiscelli u.73.Telefon: 250-18-49, fax:250-15-36 65. Magyarországi Orthodox Exarchatus /Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus/ Kalota József érseki vikárius 1015 Budapest, Toldy F. u. 60. Telefon: 212-67-60 66. Magyarországi Pantholokatholikus Tradicionális Egyház legfőbb feje dr. dr. h. c. László András 1111 Budapest, Irinyi József u. 19. IV. em. 18. 67. Magyarországi Református Egyház Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Postacím: l440 Budapest 70, Pf. 5. Telefon: 343-78-78, fax: 351-97-58 68. Magyarországi Román Ortodox Egyház Püspöksége (Román Ortodox Püspökség) Sofronie Drincec püspök, Árdeleán Pál püspöki vikárius 5700 Gyula, Gróza park 2. Telefon/fax: 06-66-361-281 69. Magyarországi Szcientológia Egyház Nagy Tamás elnök 1067 Budapest, Teréz krt. 19. III. 33-34. Postacím: 1399 Budapest, Pf. 701/215. Telefon: 353-4511 70. Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet Mézes László gyülekezetvezető 1145 Budapest, Szugló u. 57.Telefon: 363-52-21 71. Magyarországi Új Apostoli Egyház Majechrzak Rudolf elnök 1196 Budapest, Nádasdy u. 89. Telefon: 282-97-01,fax: 282-57-49 72. Magyarországi Unitárius Egyház Bencze Márton püspök, egyházi elnök 1055 Budapest, Nagy Ignác u. 4. Telefon: 311-28-01 73. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) Tordai Péter elnök Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató 1075 Budapest, Síp u. 12. Telefon: 342-13-35, fax: 342-17-90

111

Országos Főrabbi Hivatal Dr. Schweitzer József országos főrabbi az Országos Rabbi Tanács elnöke 1085 Budapest, József krt. 27. Telefon: 267-63-88, fax: 267-59-9 74. Megújulás Imacsoport Missziós Gyülekezet Varga Miklós elöljáró 1024 Budapest, Keleti Károly u. 42/a. fszt. 3. Telefon: 316-87-12 75. Nyújtsd ki Kezed Krisztusért Szeretet Gyülekezet Bozsóky László elnök 8000 Székesfehérvár, Agyag u. 37. Telefon: 06-22-318-203 76. Olajfák Gyülekezet Többtagú vezetőség 3534 Miskolc, Stadion u. 61. Képviselet: 3534 Miskolc, Kuruc u. 9. Telefon/fax: 06-46-402-687 77. OM Vishwa Guru Deep Hindu Mandir Mahaprabhuji a Világmindenség Guruja Hindu Vallási Közösség és Szellemi Iskola Nagy Ervin elnök 1088 Budapest, Rákóczi u.51. II.4. Postacím: 1446 Budapest, Pf. 420. Telefon: 410-59-53 78. Őskeresztyén Apostoli Egyház Pozsgai József egyházelnök, Schmied András titkár 1016 Budapest, Dezső u. 12/b. Tel: 355-64-43 Fax: 375-99-64 Képviselő címe: 5200 Kiskőrös, Baross Gábor u. 84. 79. RIME Tenzin Sedrup Ling Rime Buddhista Centrum Karma Dorje elnök 1221 Budapest, Gerinc u. 109. I/4. 80. Shalom Nyitott Bibliai Gyülekezetek Gulyás Mihály vezető 4020 Debrecen, Bem tér 30. Telefon/fax: 06-52-430-954 81. Szangye Menlai Gedün, a Gyógyító Buddha Közössége Nagy Zoltán elnök 2014 Csobánka, Panoráma u. 2799/4. hrsz. Telefon: 06-26-320-807 82. Szent Margit Anglikán / Episzkopális Egyház Denis Moss káplán 2092 Budakeszi, Ady E. u. 2. Telefon: 06-23-452-023 Az egyház székhelye: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 51. 83. Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség MAHANAIM Gyülekezet Többtagú vezetőség 1071 Budapest, Damjanich u. 35. Postacím: 1444 Budapest, Pf. 235. Telefon: 322-00-34 84. Trollhättäni Svéd Pünkösdi Misszió Forrás Gyülekezete dr. Sápi Zoltán ügyintéző presbiter 1194 Budapest, 85. Univerzum Egyháza Kisfaludy György 1034 Budapest, San Marco u. 49. IV. l. [an error occurred while processing this directive] A Magyar Köztársaság egyházpolitikáját jellemzi hogy a Törvény szerint 10 személy tanusága elegendő egy egyház bejegyzéséhez Nincs különbség közöttük Kósáné szerint

112

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEINK 2000-ig bezárólag Baja •

Állami főiskolák • Eötvös József Főiskola

Balatonkenese •

Nem állami —Egyházi fôiskolák • Veszprémi Érseki Hittudományi Fôiskola

Budapest •

•

•

•

Állami egyetemek • Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem • Államigazgatási főiskola • Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem • Eötvös Loránd Tudományegyetem • Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola • Budapesti Tanítóképző Főiskola • Eötvös Loránd Tudományegyetem • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem • Magyar Iparművészeti Egyetem • Magyar Képzôművészeti Egyetem • Semmelweis Egyetem • Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem • Magyar Testnevelési Egyetem • Semmelweis Orvostudományi Egyetem • Színház- és Filmművészeti Egyetem • Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem • Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola • Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Főiskola Nem állami egyetemek • Egyházi egyetemek • Evangélikus Hittudományi Egyetem • Károli Gáspár Református Egyetem • Országos Rabbiképzô Intézet - Zsidó Egyetem • Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állami fôiskolák • Magyar Táncművészeti Főiskola • Rendôrtiszti Főiskola • Budapesti Gazdasági Fôiskola • Budapesti Műszaki Fôiskola Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Adventista Teológiai Fôiskola • A Tan Kapuja Buddhista Fôiskola • Baptista Teológiai Akadémia • Pünkösdi Teológiai Fôiskola • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fôiskola • Sola Scriptura Lelkészképzô és Teológiai Fôiskola • Szent Pál Akadémia • Wesley János Lelkészképzô Fôiskola • Magán, illetve alapítványi fôiskolák • Általános Vállalkozási Fôiskola • Gábor Dénes Fôiskola • Mozgássérültek Petô András Nevelôképzô és Nevelôintézete

113

•

Nemzetközi Üzleti Fôiskola (International Business School)

Debrecen •

• •

Állami egyetemek • Debreceni Egyetem • Debreceni Agrártudományi Egyetem • Debreceni Orvostudományi Egyetem • Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola • Kossuth Lajos Tudományegyetem Nem állami egyetemek • Egyházi egyetemek • Debreceni Református Hittudományi Egyetem Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzô Fôiskola

Dunaújváros •

Állami fôiskolák • Dunaújvárosi Fôiskola • Miskolci Egyetem, Dunaújvárosi Főiskolai Kar

Eger •

•

Állami fôiskolák • Eszterházy Károly Fôiskola Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Egri Hittudományi Fôiskola

Esztergom •

Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Esztergomi Hittudományi Fôiskola • Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzô Fôiskola

Gödöllő •

Állami egyetemek • Szent István Egyetem • Budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem • Gödöllői Agrártudományi Egyetem • Jászberényi Tanítóképző Főiskola • Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem • Ybl Miklós Műszaki Főiskola

Gyôr •

•

Állami fôiskolák • Széchenyi István Fôiskola Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Gyôri Hittudományi Fôiskola

Kaposvár •

Állami egyetemek • Kaposvári Egyetem • Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola • Pannon Agrártudományi Egyetem, Állatenyésztési Kar

114

Kecskemét •

Állami fôiskolák • Kecskeméti Fôiskola • Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola • Tanítóképző Főiskola • Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Kertészeti Főiskolai Kar

Miskolc •

Állami egyetemek • Miskolci Egyetem • Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola • Miskolci Egyetem

Nyíregyháza •

•

Állami fôiskolák • Nyíregyházi Fôiskola • Bessenyei György Tanárképző Főiskola • Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Főiskolai Kar Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Fôiskola

Pápa •

Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Pápai Református Teológiai Akadémia

Pécs •

•

Állami egyetemek • Pécsi Tudományegyetem • Szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola • Janus Pannonius Tudományegyetem • Orvostudományi Egyetem Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Pécsi Püspöki Hittudományi Fôiskola

Sárospatak •

Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Sárospataki Református Teológiai Akadémia

Sopron •

Állami egyetemek • Nyugat-Magyarországi Egyetem • Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Győr • Benedek Elek Pedagógiai Főiskola • Pannon Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Kar, Mosonmagyaróvár • Soproni Egyetem

Szarvas •

Állami fôiskolák • Tessedik Sámuel Fôiskola

Szeged •

Állami egyetemek • Szegedi Tudományegyetem • József Attila Tudományegyetem • Debreceni Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Hódmezővásárhely • Juhász Gyula Tanítóképző Főiskola

115

•

• Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Szegedi Hittudományi Fôiskola

Székesfehérvár •

Magán, illetve alapítványi fôiskolák • Kodolányi János Fôiskola

Szolnok •

Állami fôiskolák • Szolnoki Fôiskola

Szombathely •

Állami fôiskolák • Berzsenyi Dániel Fôiskola

Tatabánya •

Magán, illetve alapítványi fôiskolák • Modern Üzleti Tudományok Fôiskolája

Veszprém •

Állami egyetemek • Veszprémi Egyetem • Pannon Agrártudományi Egyetem, Keszthely • Veszprémi Egyetem

Zirc •

Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák Szent Bernát Hittudományi Fôiskola

Zsámbék •

Nem állami fôiskolák • Egyházi fôiskolák • Apor Vilmos Katolikus Fôiskola

http://www.lib.klte.hu/klte/students/felvetel.htmhttp://www.lib.klte.hu/klte/students/felvetel.htmhttp://www.lib.klt e.hu/klte/students/http://www.lib.klte.hu/klte/students/ Készítette: Nemes Attila, Végsô János Kérdéseidet, észrevételeidet a levelezési oldalon keresztül küldheted el hozzánk Utolsó módosítás dátuma: 2000. április 29. Copyright © Nemes Attila, Végsô János, Debrecen, 1997-2000. Minden jog fenntartva. URL: http://www.lib.klte.hu/klte/students/felvetel/taj2000/terkep.htm

A felsőoktatási Intézmények számának meggondolatlan szaporítása megfelelő oktatók számának növekedése nélkül a hallgatók képzettségi színvonalát kérdésessé teszi.

Minden intézmény egyenlő, kivéve az egyenlőbbeket!

116

JUS MURMURANDI az elnyomott, elégedetlen, robotoló tömeg abszolút uralkodók által megtűrt joga. Sajnos hazánk népességének jelentős hányada ezzel a vélt jogával él, mert könnyebb semmit sem tenni, közömbösnek lenni, mint dönteni és annak megfelelően cselekedni. Mi táplálja vajon ezt a látszólagos közömbösséget? Mi bénítja a szellemet? A sok évtizedes passzivitásra nevelés? A valamikor túlélést jelentő beletörődés tapasztalata? A jogállam polgárait nem jus murmurandi, de jus deliberandi, a döntés joga illeti meg. E jogra azonban nem támaszthat igényt az, aki nem él vele. Ha valaki nem használja ki a választás adta lehetőségét, akkor elégedetlensége felelőtlen károkozássá silányul. Az igaz, ha nem sikerül megkülönböztetni a választási fogásokat a valóságos tényektől, akkor könnyen dönthetünk hibásan, de legalább tanulunk belőle. A demokratikus állampolgári magatartást is tanulni kell. "Fit fabricando faber." Lehet tévedni, rosszul választani, -errare humanum est- de az elkövetett hibát később ki lehet javítani. Az elvesztegetett időt,- amit a történelem kér majd számon tőlünk- pótolni nem lehet. Az igéreteit csak attól van jogunk számonkérni, akit megválasztottunk. Csak az általunk választott pártban csalódhatunk, mivel az elejtettről már kezdetben feltételeztük, hogy nem képviseli érdekeinket. Erkölcsi alaptételnek tekinthető, hogy a tiltakozáshoz való jogunk a demokratikus közéletben való részvételünkkel arányos. A köznapi életben, ha valaki nem tölti ki a lotto szelvényt, akkor nem várja a nyereményt. Milyen alapon várja a választópolgárok jelentős hányada életkörülményeinek jobbra fordulását, ha kisérletet sem tesz sorsának befolyásolására? A felelőtlen elégedetlenség nem hoz megoldást, ha még olyan gátlástalan demagógok szítják is tüzét. Nem csoda, hogy az élcsapat által kiválasztott vezetők tévedhetetlenségében csalatkozott, a hirdetett eszmékből kiábrándult, az évtizedekig politikai műveletlenségben tartott és passzivitásra szoktatott robotoló tömeg olyan tanácstalanul áll a számára szokatlan politikai küzdőtéren, mint a mozielőadás álomvilágából a tűző napfényre lépő "nagyérdemű". Szoknia kell a fényt és a valóság könyörtelen tényeit. A tág pupilla szűkítését elvégzi az automatikus szabályozási mechanizmus. A gondolati, eszmei törést azonban kinek-kinek magának kell orvosolni. Az önámítás, a mesterséges kábulat fenntartása zsákutca, valójában sehová sem vezet. Nagy fokú felelőtlenség, ha valaki erre játszva tovább folytatja az elégedetlenek félrevezetését. A közelmult választási eredményeiben a balkanizálódás jelei érzékelhetők, népünk nem nőtt fel demokratikus jogaihoz. A részvétel és a leadott szavazatok azt sugallják, hogy az ifjúság - akit nem tört meg a puszta létért vívott küzdelem az elmult évtizedekben - továbbra is részt kíván venni a közéletben, mert van mit veszteniök. Tisztában vannak azzal, hogy a jövőjük alakításában csak magukra számíthatnak. Nekik kell felvilágosító munkával meggyőzni a kétkedőket, a bizonytalankodókat arról, hogy a passzivitás sehova sem vezet. Csak így válhatunk méltóvá a Homo sapiens névre. (1990-ben az első forduló után.) SzA.

117

Miért nemzeti a NAT? Divatként illeszti a mindenkori hatalom a végrehajtandó feladatok elé a nemzetállamok kialakulásakor hajtóerőként működő nemzeti jelzőt és ezzel sikerül tovább rombolni a nemzeti étoszt, azt az érzelmi töltetet, amely valamikor áldozatvállalást, önfeláldozásra késztető lelkiállapotot hívott elő a nemzet fiaiból. A magyar himnusz, amikor egy-egy ünnepség résztvevői közösen énekelték a nemzeti imádságot valóban előhívta ezt a hormonálisan is kimutatható érzelmi állapotot. Az elmúlt félszázad új embert formáló, átnevelő hatásának eredményeként állami rendezvényeken, oktatási intézmények évnyitó illetve záróünnepségein hivatalos programként már csak meghallgatjuk a himnuszt egy recsegő hangszóróból. Az igazságnak tartozom azzal, hogy olyan esetnek is tanuja voltam, hogy nem csak a kórus, de a diákság is együtt énekelte a nemzeti himnuszt, amelyre Kölcseynek köszönhető tartalmi gazdagsága és Erkel zenéje miatt méltán lehetünk büszkék. Elszomorító, -- valószinűleg csak a 60 éven felüliek számára, -- hogy pártállástól függetlenül ellenzék, vagy kormánypárt a hatalom megszerzése, illetve megőrzése céljából nem győzi eleget emlegetni a nemzeti (egyesekben nép-nemzeti) jelzőt. Maradjon a nemzeti jelző ott, ahol még nem sikerült teljesen lejáratni. A nemzeti himnusz, a magyar címer és a nemzeti zászló talán még őriz valamit a nemzeti étoszból. A Nemzeti Szinházat a szocializmus építésének harcos korszakában sikerült felrobbantani. Ez is csak ránk, öregekre hat érzelmileg, mivel itt tapasztalhattuk meg a szinházművészet embert formáló jelentőségét. Kérdés, hogy amit most építni szándékozunk valóban temploma lesz a magyar kultúrának? Vagy pedig korhűen csupán nemzeti jelzővel feldíszített üzleti vállalkozás.. Ez majd elválik, ha megvalósul. A körülötte bábáskodók nem sok reményt ébresztenek. Miért kell nemzeti agrárprogramnak nevezni a valóban koncepció nélküli zűrzavar után megalkotott elképzelést. Legyen csak egyszerűen a kormány agrár programja, ha már a mezőgazdasági jelzőt idejétmultnak érzik megalkotói. Talán azért díszítik nemzeti jelzővel, mert Kossuth apánk állítólag egyszer azt mondta, hogy a magyar paraszt hátán fát is lehet vágni csak nemzeti színű legyen a balta. Annak idején a győri program meghirdetői sem nevezték nemzeti fegyverkezési programnak a háborúra készülő kormány tragikus lépését, amely a Don kanyarhoz vezette népünket. Miért nevezzük nemzeti alaptantervnek azt a minimumot, amelynek ismerete valóban hasznos volna nemzeti hovatartozástól függetlenül állampolgáraink számára. A nemzeti minimum alapvizsgával történő ellenőrzése a 10-ik osztályban sajnos nem csökkenti hazánkban a funkcionális analfabéták egyre növekedő létszámát, viszont kötelezővé tétele a gimnáziumokban visszaveti a többre érdemeseket. Az esélyegyenlőség kialakítására törekvő köznevelés tevékenysége nem jelentheti az egyenlősdi populista megvalósulását, mert minden állampolgár személyiségi joga, hogy olyan közoktatásban részesüljön, amelyik a genetikailag adott képességeinek optimális hasznosítását lehetővé teszi. Az alapvizsga felmérőként használva kétségtelenül hasznos adatokat szolgáltathat az érdeklődők számára az ország iskoláinak szinvonaláról. Célszerű volna hasonló felmérést végezni a 4-ik osztályt elvégző tanulók esetében is. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy New York-ban járva, a taxi sofőr megtudva, hogy először járok itt, szinte sajátjaként mutatta be az útvonal melletti nevezetességeket, a mi városunk..., a mi szinházunk..., mi ezt építettük stb. Századunk második felében a hatalom és az átlag állampolgár egymástól elidegenedve létezett, elidegenedve azt közölte a látogatóval, hogy ők ezt tették, ők így gondolták, ők így akarták... )

118

Tanévzáró. 1994 június 25 Tisztelt ünneplő közönség, hölgyeim és uraim ! Életünk homokóráján megfordíthatatlanul lehullott az idő múlását jelző porszem. Ismét eltelt egy esztendő. Egyetemünk polgárai (tanárai és diákjai) számára a Tanévzáró egy periodikusan visszatérő ünnepi esemény, amelynek szakmai tartalma, -vágyaink szerint- egy spirál mentén haladó fejlődésünk csomópontjaként gazdagodik, , évről-évre feljebb emelkedik. A felfelé emelkedő irányt, -néha ugyan kétkedve- a javítha-tatlan optimizmusom láttatja abban bízva, hogy az egyetemi auto-nómia érvényesülésén őrködő Kari és Egyetemi Tanácsaink nem az elmult idők vivmányainak rövidtávú megőrzésén, hanem az értelmi nevelés fejlesztését szolgáló körülmények kialakításán, javításán fáradoznak. Dicsérendő eredményeink bőven sorolhatók; Közgazdász képzés, Doktorandusz képzés. Az európai transzfer rendszerhez való közeledésünket szolgáló kreditrendszer bevezetése. Az egyetem baráti körének megalakulása. Megtörtént a doktorképzést szolgáló második évfolyam felvétele. Erősödnek a külföldi kapcsolataink. Az Egyetem megoldandó feladatai ezzel együtt sokasodnak. Körültekintva a Kárpátok övezte régióban, határainkon innen és túl; bizony úgy tűnik, hogy az emberré válás hosszú folyamata még nem ért véget. Ez a folyamat ugyanis nem csak az anatómiai elemek kialakulását, hanem a pszichikai jellegek tökéletesedését is jelenti. Sajnálatos, hogy ezen a területen még jelentős az emberiség lemaradása. Az emberré válásban fontos szerepet játszik az ismeretek átadása és a szaktudás továbbfejlesztése. A fejlődést zászlajára tűző társadalom oktatási intézményei ezt a szerepet világszerte felvállalják abban bízva, hogy a kialakított készségek és a fejekben gyarapodó tudás, tovább fejlődve, az egyén üdvén keresztül a társadalom felemelkedését szolgálja. Nem véletlen, hogy a társadalmi és gazdasági felemelkedésre törekvő fejlődő országok az oktatás fejlesztésével, a lakósság általános műveltségének az emelésére törekedve érték el gazdasági sikereiket. Ez a felismerés nem mai keletű. Az 1777-ben kiadott "RATIO EDUCATIONIS" című rendelet, nem az ország lakóinak elmaradott-ságán búsongó uralkodó segíteni akaró dicséretes elgondolása volt, hanem annak a felismerése, hogy az adójövedelem növekedését hozó gazdasági fejlődés előfeltétele, a fejekben levő tudás és a kifejleszthető készségek szinvonalának a növelése. Igen tisztelt ünneplő közönség! A Tanévzáró összejövetel hagyományaink szerint más szempontból is jelentős esemény, mert a most végzett diplomásaink számára a diákélet végét, egy minőségileg más életforma kezdetét jelenti. Kedves fiatal barátaim! Ez az új élet, a változó világunkban nem lesz könnyű. Hiába tanítjuk a társadalmi együttélés alapjaként elismert szentenciát; - "Cselekedjetek úgy másokkal, ahogy szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek...Máté 7:12"- Hiába ismételjük a proféták tanítását, ha a környezetben a fékevesztett gyűlölködés mételye terjed, a gazdaságban pedig a STRUGGLE FOR LIFE szószerinti forditásának megfelelően farkas törvények érvényesülnek. Nos, ilyen környül állások közepette mit adhatok, mit mondhatok útravalóként? E küzdelemhez felkészítendő legyen szabad emlékeztetnem önöket, tanult barátaimat arra, hogy az antik görögök egy-egy fontos lépés előtt, (ez most egy ilyen időpont) szinte kötelező jelleggel elzarándokoltak a Parnassus déli lejtőjén fekvő Delphi Jósdába a jövendő kitudakolása végett. Itt a látogató Thales miletoszi matematikus-filozófus felhívásával szembesült: γνοτι σεαυτον, ISMERD MEG MAGAD! Nem is kellett tovább mennie az odavetődő vándornak, mert a jövőjére való utalás már ebben a felszólításban benne volt. A siker reményével csak olyan feladatra vállalkozhatunk, amely nem haladja meg képességeinket. Önök ma többségükben tanári oklevéllel a kezükben lépnek ki az Egyetemünk kapuján. Ezzel az oklevéllel nagy felelősséget vettek magukra. Hazánk jövője a pedagógusaink kezében, az önök kezében van. Lucere et ardere, égni és világítani a homályban. Ez a mai pedagógus feladata. Ha nem sikerül népünk általános műveltségét és a civilizációt európai szintre emelni,

119

akkor a "felzárkózás Európához" jelszó teljesítése nehéz lesz. Ha ezt nem tudjuk elérni, ha ez a kis nép a Kárpát medence közepén nem tudja félre tenni a gyűlölködést, akkor valóra válhatnak Vörösmarty szózatban leírt látnoki sorai (12-ik versszak) a környező népek szemében megjelenő gyászkönnyek nélkül. Drága barátaim; Ne legyen igaza Metternichnek, aki szerint a Balkán a Burg küszöbénél kezdődik. Alapvető hibája volt az elmult korszak oktatási rendszerének, hogy etikai alapok nélkül, egy hipotetikus szocialista embertipus kinevelésére volt szakosítva. Alapvető ellentmondás volt az elvek és a társadalmi valóság között. A kettős nevelés nem az iskola és a család ellentétéből adódott, hanem a hirdetett elvek és a hétköznapi élet valósága közötti szakadékban jelenkezett. A szakadék most is megvan és egyelőre az etikus magatartás sem igen hódít teret. Esélyegyenlőséget és átjár-hatóságot emlegetünk az oktatásban és közben intézményesítjük a lemaradást, zsákutcákat hívunk létre. Ezen a terepen kell önöknek majd helytállni és Egyetemünk jóhírét öregbíteni. A demokratikus társadalom működésének feltétele egy olyan nagy létszámú művelt állampolgári réteg politikai aktivitása, amelyik tisztában van a jogaival és a kötelességeivel. A tetteinek következményeivel nem számoló nép könnyen válhat a demagóg autokraták áldozatává. A sokat emlegetett rendszerváltás sikere, mivel azt a fejekben kell végig vinni, az oktató-nevelő munka hatásosságától függ. Az önelégültséget tükröző "Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita" vélekedést sürgősen félre kell tennünk. Jelentős mértékben fokoznunk kell az ország lakóinak az általános műveltségét és a technikai civilizációját. Nem várhatunk gyors eredményt, hiszen hazánk ifjúsága az óvodai időt is beszámítva több mint tíz, esetenként húsz évet tölt az oktatási intézményeinkben. Érzik önök tanult barátaim a felelősség súlyát? Az egyetemről kilépők -papírforma szerint- a hazai értelmiség képviselőiként kezdhetik választott hivatásukat. Hogy miért használtam a "papírforma szerint" közbevetést? Tettem ezt azért, mert kultúrtörténetünkben csak az elmult 40 év bürokrata gondolkodása (lást az 1960-ban megjelent Magyar Lexikonban) különböztette meg a felsőoktatás intézményeiben szerzett oklevél alapján a munkást és a parasztot a különféle jelzőkkel felékesített értelmiségtől (haladó, dolgozó, műszaki, agrár, de szerepelt a reakciós jelző is). Nekem jobban teszik a régebbi meghatározás. A fordulat éve elött ugyanis nem kötötték diplomához az értelmiséggé válást. Nem írták a felvételi törzslapjára a származást. Valójában ez nem társadalmi kategória, hanem a szellemi értékeket becsülő, képességeinek és tudásának fejlesztésére törekvő életformát választó személyiség gyüjtőfogalma. Valamikor a társadalom belső késztetés alapján többre törekvő hányadát,... a szellemi és testi képességeinek szüntelen fejlesztésén munkálkodó személyiségek összeségét tekintették a nemzet értelmiségének. (Czuczor Gergely 1866-ban kiadott szótára a művelt férfiak összvegeként beszél a magyar értelmiségről) A diploma önmagában erre a megtisztelő jelzőre nem jogosít, még akkor sem, ha az új kredit rendszer kötelezően előírja az értelmiségi modul felvételét. A fent említett belső késztetés nélkül sajnos a diplomás csak a szellemi kényszermunkások létszámát növeli. Kedves fiatal barátaim! A felnövekvő generációkkal az értelmiségi létformát nem a felsőoktatási intézményekben, hanem a középiskoláinkban kell megkedveltetni, mégpedig kitartó nevelő munkával, főleg példamutatással. Lucere et ardere. Sokan pedagógus mesterséget emlegetnek, én hivatásnak tartom. Az értelmiségi személy számára a tudás birtokba vétele jelenti az örömet. FELIX QUI POTUIT COGNOSCERE CAUSAS írja Vergilius a természettudósok által oly sokat emlegetett művében (Georgicon II 489). Boldog aki a dolgok okát ismerni tanulta. Úgy vélem, hogy ez egy időt álló megállapítás, mely önökre is illik. Remélem, hogy megtapasztalták az ismeretek bővülése okozta öröm ízét. Sokan voltak az elődök között akiket pélaképül választhatunk. Felnézve a falakra a Debreceni felsőoktatás intézményeihez kötődő ismert személyiségek, szellemi nagyjaink nevét olvashatjuk. Az üres mezőre nehéz lett volna kiemelni valakit az arra érdemesek közül, mert

120

hála az égnek sokan vannak és remélhetőleg sokan lesznek még, akiket számon tart majd a tudománytörténet és az egyetemi annales. Kivánom, hogy minél többen kerüljenek az érdemesek közé, akiket megbecsül majd az utókor. Napoleon szerint a marsall botot minden katona a tarsolyában hordja. Ez hazánk minden többre többrekvő polgára számára is érvényes megállapítás. Az emberré válás, az emberebb emberré fejlődés folyamata nem fejeződött be. Oly szépen mondja az általam tisztelt költő: Vázlatok vagyunk valaki kezén, A sok torz vázlat szemétre kerül. De hátha egyszer teljesül a mű, Hátha az ember végre sikerül (Tóth Árpád) Kedves fiatal barátaim! Némán, erősen szorítsunk kezet és haladjunk tovább az úton, mely csillagokba vezet. X X X X X Arany és gyémánt diploma várományosainak köszöntése Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az egyetemi vezetés nevében korelnökként köszönthetem gyémánt és aranydiplomásainkat, akik egyetemünk falai között voltak fiatalok. De szép is lehetett... Talán ma még szebbnek tűnik az itt eltöltött idő, mert idegrendszerünk elhomályosítja a kellemetlen emlékeket. De jól van ez így, mert élni csak így, a szép emlékekkel felvértezve, azokkal együtt lehet. Az együtt töltött idő közös emlékeinek a felidézése örömet, boldogságot jelent. Ötven-hatvan év alatt sok minden változott. A hallgatói létszám tízszeresre növekedett, az épület szilárdan emelt falai nem tágulhattak, ma is fogadják a tanulni vágyókat. Nagy szerencsénkre a Trianon utáni gazdasági nehézségek ellenére elődeink, Klebersberg Kunó felfogását megértve - hazánk jövőjére gondolva fejlesztették a keleti országrész kultúrközpontjának szánt intézményt. Megértették. hogy a Kárpát-medence közepére szorult kis nép egyetlen évenként megújuló értéke a fiatalság szürke agyállománya, amelynek kiművelése a fennmaradásunk feltétele. A történelem majd megemlékezik róla, hogy vajon hogyan sáfárkodtunk a természet ezen adományával? Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy ne elmarasztaló legyen ez az itélet. Az Universitas keretében megpróbáljuk újra éleszteni azt az oktató nevelő központot, amit az 1912ben kelt alapító okirat célul tűzött elénk, amit azután a külföldi példát követő voluntarizmus szétvert. Feltámasztjuk a működésének felfüggesztésére kényszerített jogi fakultást; A közgazdász képzés második évfolyama indul most szeptemberben. Az orvosegyetemmel és az agráregyetemmel közös oktatási programjaink működnek. Reméljük, hogy hamarosan a gyógyszerészképzés elindítására is sor kerül. A küzdelem folytatásához erőt adó hátteret jelentenek arany és gyémánt diplomásaink, akik az egyetem hirét munkájukkal és eredményeikkel terjesztik, de segítséget is jelenthet számunkra a világ minden tájára elkerült diplomásainktól kapott megszívlelendő tanács és tapasztalataik megismerése. Erre a segítségre számítva köszöntöm szívem teljes melegével és teljes együttérzéssel a megjelent egyetemi társainkat, mert éppen negyven évvel ezelőtt kezdtem a tanári mesterséget Esztegomban a Szent-István gimnázium biológia-kémia szakos tanáraként. Kívánom, hogy közös emlékeiket felidézve érezzék jól magukat az Alma Mater falai között.

121

Mi a PET? Ezt az ideg-élettani folymatot a technikai fejlődés eszköztárát hasznosító nem-invazív orvosbiológiai képalkotó eljárás, ma már megfigyelhetővé, mérhetővé teszi. A vizsgáló módszer életműködésünk biokémiai folyamatait számszerűsítve tárja elénk, a vizsgálandó személy zavarása, károsítása nélkül. Az alkalmazott izotópok ugyanis rövid felezési idejük miatt nem jelentenek terhelést a vizsgálandó személy számára. A pozitron emissziós tomográfia (PET) által készített rétegfelvételek mindenki számára láthatóvá teszik a megvizsgált szervezetben folyó biokémiai reakciók sebessége alapján az idegrendszer működésben levő területeit. Ennek az eljárásnak az orvosbiológiai gyakorlatban való megjelenését, illetve elterjedését a számítógép gyors fejlődése segítette elő. Jól ismert tény volt az atomfizikusok (Einstein, Fermi) számára, hogy bizonyos izotópok (18F, 11C, 15O, 13N) pozitron kisugárzásával stabilizálódnak. A megjelenő pozitron (b+), a jelenlevő elektronnal (e-) találkozva annihilálódik, miközben energiatartalmuk egy egyenes mentén, (az úgynevezett foton-csatornában) 511 kV energiájú ellenkező irányban távozó, két g részecske formájában sugárzódik szét. A csatornában egyidőben megjelenő két g foton az egymással szemben elhelyezett scintillációs detektorokkal jól észlelhető. A körgyűrűkben elhelyezett detektorok síkjában sok csatorna kerülhet kialakításra, mivel minden detektornak több potenciális párja lehet. Egy-egy annihilációs jelenség természetesen csak az aktuális foton-csatornán jelentkezik. A hengerpaláston egymás mellett található kőrgyűrűkben elhelyezett koincidencia hálózatba rendezett detektorok végül is az elektronika jóvoltából kapcsolódnak párba. A megadott program érvényes kimenő jelként csak kb. 15 nanosec (1.5x1o-8secundum) időtartamon belül megjelenő két foton észlelését juttatja a számítógép memóriaegységébe. Az így összegyűjtött adattömegből a számítógép programja hozza létre a detektorgyűrű által meghatározott rétegben történt annihilációs események vetületi eloszlását. A szomszédos gyűrűk között kialakított fotoncsatornák másodlagos képsíkjai térbeli megjelenítést tesznek lehetővé. A századvég technikai fejlettsége végül a teljes spektrumot átfogó színes szelvénytérkép formájában jeleníti meg a szemlélő számára a pozitront sugárzó izotópkoncentráció eloszlását. Ez a vizsgálati módszer az élő szervezetben folyó biokémiai folyamatok nyomon követését teszi lehetővé szelvényenként. Az intenzív glükóz anyagcserét folytató szövetekben az időegység alatt megjelenő glükóz, esetünkben a fluoro-dezoxiglükóz molekulák száma a fokozott aktivitás mértékében nagyobb, mint a nyugalmi állapotban levő területeken mérhető érték. Egyébként az első pozitron emissziót hasznosító munka 1976-ban a glükóz anyagcsere vizsgálatával foglalkozott. A fokozott glükóz égetés nagyobb mennyiségű oxigén redukcióját jelenti, amely végeredményben az időegység alatt nagyobb 18O szintet jelent a nyugalomban levő szövetekéhez viszonyítva. A pozitron emisszió szempontjából ugyanis mindegy, hogy az izotóp oxidált, vagy redukált formában van jelen a mérés pillanatában. Ha pozitron forrásként vizet használunk, akkor a véráramlás sebessége jelzi számunkra az anyagcsere fokozott sebességét.

122

AZ EZREDFORDULÓ TANULSÁGA A múlt idők történetének ismerete, a közösség hagyományainak tisztelete teszi tudatossá az állampolgárok életvitelét, az állampolgári jogok és kötelességek gyakorlatát. A közös cél megvalósítása igényli az összefogást, az együtt munkálkodást. A közösségben való életvitel a közösség múltjának ismeretén kívül, a kölcsönös megbecsülést, a szolidaritást, a lokálpatriotizmus kifejlesztését igényli. A környezeti tényezők meghatározta lehetőségeket hasznosító, közös munkával megteremtett alapokra építhető a jövő.

Az érdekközösségek bizonyos ideológiai elvek hangoztatásával igyekeznek támogatókat toborozni, miközben a közérdek palástja mögé bújtatott egyéni érdekeik kielégítésére törekednek. Az élővilág legfejlettebb tagjaként létező emberfélékben — a vegetatív és a generatív feladatokat ellátó önszabályozott rendszer felett — tudati elemeket ötvöző — szabad akarattal felruházott “halhatatlan” léleknek nevezett — külső személy által tudati szinten befolyásolható, bonyolult irányító rendszer működik. Az e célra kimunkált módszerek felhasználásával — az irányító személy, illetve közösség érdekeinek megfelelően — a “félrevezetett” egyén akár életének a feláldozására is rávehető. A történelem tanusága szerint az irigység felszításával operáló, és a javak újrafelosztását hirdető érdekközösség a megszerzett hatalom birtokában, az anyagi javak köztulajdonba vétele után — a cél érdekében mozgósított tömegek elé tett madzagra némi mézet kenve — a klikk (érdekszövetség) arra érdemes tagjainak anyagi gazdagodását jelentő magánosítással fejezi be tevékenységét,. A vegetatív és generatív funkciók szabályozása az evolúció színpadán a nyers erő érvényesülésével jelentkezik. A falka, vagy horda vezetőjének uralmát, a szarvasbika vezető szerepét a nyers erőfölény egyértelműen biztosítja. Az alávetettséget a gyengébbek elfogadják. A nőstény oroszlánok jól felfogott érdekükben lázadozás nélkül látják el táplálékkal az uralkodó hím oroszlánt. Az emberfélék is akár tetszik akár nem elfogadják az erőfölényt. “Vae victis!” A legyőzött ellenfél — ha még mozgás képes — sebeit nyalogatva távozik a csatatérről. Merőben más jellegű a szellemi szféra befolyásolása területén bekövetkező alávetettség elismerése. A történelmi múlt és a jelenkor tapasztalatai egyértelműen tanusítják , hogy az emberféle a vegetatív és a generatív igényeit is képes alárendelni az uralkodó érdekszövettség, adott esetben a vezér szellemi elnyomásának Szomorú példa erre, hogy a III.Birodalom önjelölt vezére fanatizált híveivel a moszkvai csatavesztés után közel négy évig képes volt folytatni az értelmetlen tömegmészárlást Az anyagi függőség miatt önkorlátozott média szakavatott szószólói által kifejtett tevékenység által évtizedeken keresztül félrevezetett személy minden hazugságot és rágalmat örömmel képes elfogadni. Csak azt a sajtót olvassa, csak a félrevezetettségének szellemében sugárzó TV csatornát figyeli, amely szelektívvé tett felfogóképességének megfelel. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy 800.000 párttag és leszármazottai élnek hazánkban. Nem a Recsktől való félelem, hanem a valamikor elfogadott propagandában való hit, illetve sok esetben anyagi előnyök érdekében váltak a Párt aktív tagjaivá. A Homo sapiens nehezen viseli el azt, hogy szabad akarata birtokában hagyta magát félre vezetni, Nehéz elismerni, hogy évtizedeken keresztül elhitték a hazugságot, bár több kevesebb valóságot bemutató információ birtokában voltak. Az emberféle ugyanis szellemi szűrőn keresztül fogadja a belétáplált információt, sőt azt adott esetben képes igényeinek megfelelően módosítani. Nincs az a rágalom amit ne fogadna örömmel a magát szabad szelleműnek tartó félrevezetett egyén. A félszázados félreveztés még ma is korlátlan hatalmat ad a kizsákmányoló uralkodó elit számára, amely a hatalom hosszú időn keresztül való megtartására számít.

123

VAE VICTIS! Most móresre tanítjuk ellenségeinket. Leszámolunk a boldogabb jövőjét építő hazánk lakóinak a “Történelmi Egyházak” köntösében megbúvó ádáz ellenségeivel, a katolikus és a református klérus népellenes uszítóival, akik a népszámlálás adatain felbátorodva képesek voltak az Orbán vezette tolvajbanda oldalára állva zavart kelteni népünk tisztán látó naiv lelki világában. A tisztességben megőszült munkásőr ex-miniszterelnökünk szájából hallhattuk, hogy az egyház népellenes rágalmakat terjesztő tagjai a legszentebb helyeket, a gyóntatószéket is felforgató céljaikra használták. A leggaládabb hazudozással megzavarva népünk — négy dicsőséges évtized alatt tisztára mosott — gondolatvilágát, a tavaszi választáson nem sikerült megszereznünk a minket jogosan megillető kétharmados többséget. Hová lett az évtizedeken keresztül elért 99%-os többség? Ami késik, az nem múlik. Majd a következő jobban szervezett szavazáson kiderül az igazság. Addig is fel kell számolni a féktelen hazudozás lehetőségét, mert mondatott a régieknek: “Aki hazudik, az csal is — aki csal, az lop is — aki lop, az gyilkol is.”.Hogy ki a bölcs, és ki hazudik, azt — ötven éves tapasztatunkra támaszkodva — mi, az illetékesek mondjuk meg. A nép érdekében cselekednünk kell. A választási eredmény szinte követeli tőlünk a határozott fellépést. A miniszter, az államfő és a sikeres nők — alias vesta-szűzek — remekbe szabott jó tündére a pápai kihallgatáson igyekeztek meggyőzni az elaggott egyházfőt tiszta szándékunkról. A választási eredményből következően — a velejéig rothadó kelést eltávolítva — fogjuk megtisztítani az egyházi hierarchiát. Valójában a krisztusi alapokhoz, a szegénységhez, az üldöztetés erkölcsnemesítő körülményeihez kívánjuk visszatéríteni a megtévedteket. Nem engedjük, hogy a népszámlálás adataira hivatkozva egyesek előjogokat élvezhessenek Ötven évvel ezelőtt a bölcs Rákosi elvtárs szalámi-szeletelő politikája nem ért el teljes sikert. Mi azonban egyszerre tudunk végezni jobb sorsra érdemes dolgozó népünk egyházi köntösben rejtőzködő ádáz ellenségeivel, mert erősebbek vagyunk, és a piac is a mi oldalunkon áll. Őszintén támogat a szekularizált szavazó polgárok többsége, és a meleg indulatokkal fűtött liberális értelmiség létszámban ugyan nem túl nagy, de annál aktívabb, mindenre elszánt képviselője. Népünk többsége 2002-ben, több fordulóban, külországi ellenőrök által hitelesített legdemokratikusabb választáson bizonyította ország-világ előtt a valamikor szocializmust építő kipróbált régi vezetőibe vetett bizalmát. Egyesek aljas módon vallásellenes jelzővel illetnek bennünket, holott az Antall kormány regnálása idején meghozott törvénynek megfelelve, már tíz tagból álló gyülekezetet is vallásként tartunk nyilván. (In illo tempore, Sodomában sem találtak elég igaz embert.) Azóta is a gyengébbeket védve féltékenyen őrködünk az egyházak jogegyenlőségén. Ezt bizonyítandó interpellált szenvedélyesen Kósáné, Kovács Magda a kirekesztő hatású “történelmi” jelző elhagyását követelve. A Magyar Köztársaságban bejegyzett több mint száz egyház állami támogatása bizonyítja a vallási toleranciánk érvényesülését. A miniszterelnöki hivatalhoz kapcsolva visszaállítottuk a közel félszáz éves haladó múlttal rendelkező, kifejezetten toleráns egyházügyi hivatalt. Végül büszkék lehetünk, hogy a magyar parlament az igazhívők gyülekezete, hiszen mindenki hisz valamiben, vagy valakiben. Az ateisták például az aranyborjú (a pénz) feltétlen győzelmében! Annak idején Mózes ugyan összetörte rajta az éppen elkészült kőtáblákat, de ez a sajnálatos esemény nem téríthet le minket az igaz útról. Országszerte építjük a fogyasztó társadalom lényegét kifejező szentélyeket. A monumentális plázákban népünk vasárnaponként lelki igényeinek megfelelően hódolhat fogyasztó ösztönének (vásárló kedvének). Szellemi kikapcsolódásként — a TV csatornák népnevelő hatását kiegészítve — élményben gazdag időtöltés keretében a mozi-vetítők értékteremtő műsorában gyönyörködve gazdagíthatja lelki világát. Sapienti sat. A párt-KB szóvivőjének bizalmas közlése.

124

A KÖZÉPSZER KONTRASZELEKTÁLÓ HATÁSA (AKTIVITÁSA) A fordulat évét követő “szelekció” az egyetemi oktató-kutatók jelentős hányadát eltávolította a felsőoktatási intézményekből. Az egyetemek doktorrá fogadó lehetősége megszűnt. A nagy barát példáját követve Tudományos Minősítő Bizottság felállításával politikai szempontból ellenőrzötten — felülről szervezett bürokratikus minősítési elvek teljesítése alapján — kandidátusi és doktori minősítés elnyerésére nyílt lehetőség. A felsőoktatási intézményekből eltávolított tehetséges személyek — szerencsés esetben — a szovjet mintára alapított akadémiai kutatóintézetekben találtak lehetőséget tudományos tevékenységük folytatására. Ötven év után a különleges helyzetet élvező alapkutatással foglalkozó Intézetek ifjabb munkatársai — őrizve kiváltságos helyzetüket — tartózkodnak az oktató munkában való részvételtől. A felsőoktatásban alkalmazható oktatók kiválasztásának hármas szempontja 1.) A szakmai tudás átadásának képessége, 2.) Közéleti feladatok ellátása területén tapasztalható aktivitása, 3.) Politikai megbízhatósága továbbá a szempontok érvényesülésének az arányában bekövetkező eltolódás elősegítette a kontraszelekciót. A vezetőtől elvárt utódnevelési feladat pedig, a beltenyészet kialakulásával, ma is intézményesen akadályozza az esetleg megjelenő új koncepció sikerágazattá fejlődését. A beltenyészetből pályázó utód általában a főnökénél alacsonyabb szakmai színvonalat valósít meg. Nem véletlen, hogy a Lajtától nyugatra a nyugdíj korhatárt elérő vezető utódjául kötelező érvénnyel csak külső pályázó jelentkezését fogadhatják el! Sajnálatos módon a rendszerváltás sem változtatott ezen a helyzeten. Hazánkban a természettudományok területén a középszer képviselője az átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek hiányában, az öröklött bürokratikus minősítési rendszerre támaszkodva tartja magát felszínen. Kutatási témaként olyan szűk szakterületet választ, amelyen hazai körülmények között nem alakulhat ki verseny. Ezt a célt szolgálja a kis (egyszemélyes) tanszékek szervezése, ahol az orosz-porosz oktatási elvet megvalósító, feudális rendszer — sajnálatos módon — továbbra is fenntartható. A szakzsargon használatával az eredménytelen munkát is lehet úgy bemutatni, hogy a hozzá nem értő számára eredményes tevékenységgé nemesüljön. Kívánatos elv, hogy a felsőoktatási intézményben egy szaktárgyat az oktasson aki annak mestere, aki azon a területen eredményes kutatómunkát végez. Nem felejtendő, hogy a PhD disszertációkat bíráló opponensek sok esetben — az őszinte véleményalkotás felelősségét elkerülendő — a folyóiratokban megjelenő közlemények lektorainak tevékenységére hivatkoznak, noha jól tudják, hogy a folyóiratok jelentős hányadában a lektorok nem töltik be az elvárható kritikai tevékenységet. Ezt kihasználva a középszer képviselői nem riadnak vissza a kozmetikázott eredmények közlésétől. (Valahol mindent le lehet közölni.)

Jelenleg, a felsőoktatási intézményeinkben formálisan működő pályázati rendszer a feudális hagyományokat próbálja átmenteni a XXI-ik századba. Sajnálatos módon a külföldön jól működő oktatási rendszer, a hazai viszonyokhoz (a középszer érdekeihez) igazítva, a demokratizmus mázával feldíszítve, de lényeges elemeitől megfosztva, használhatatlan formában kerül bevezetésre (szabad tárgyválasztás, kredit rendszer, pályázat alapján odaítélt feudum, stb.) Nem egy esetben a testre szabott pályázatban csak a kiválasztott személy személyi száma nem szerepel követelményként. A döntést hozók a formai követelményeknek eleget tevő egyetlen pályázót — 25%-os támogatottság esetén is — győztesnek nyilvánítja. Kinek jó ez? Az Intézményt a vezető oktatóinak tudományos teljesítménye alapján ítélik meg. A professzorok tanácsa valamikor szívesen fogadott akár náluknál jobb képességű munkatársat, mert ezzel az egész intézmény tudományos megítélése emelkedett. Minden középszerű teljesítménnyel habilitált személy az intézmény szakmai megítélését rontja. Legyen az érdem a megfelelő összetételű tanácsé, ha olyan személyek pályázatát fogadja el egy-egy állás betöltésekor, akik tudományos eredményeik alapján az iskolateremtésre reményt nyújtanak. Nem helyes az álláspont, hogy előlegezzük a bizalmat, és a választott majd felnő feladatához. Általában nem nő fel, hanem jó esetben megmarad az addig elért színvonalán. A Tanszékek beltenyészettel fenntartott vezetése, és a szakok számának egészségtelen gyarapításával együtt járó mini-tanszékek alapítása csökkenti a versenyt, a megméretés lehetőségét. A nagyobb szakterületet átfogó tanszéken működő habilitált tanárok vezette kutatócsoportoknak a kiemelkedő képességű hallgatókért folytatott szakmai vetélkedése viszont valódi fejlődést hozhatna. A kiválogatódást szolgáló szakmai verseny az adófizetők forintjainak hasznosulása szempontjából is előnyös lenne.

125

Mit tehetünk?

Sajátos helyzetben próbálunk a felzárkózás irányában lépéseket tenni. A múltat eltörölni, meg nem történné tenni nem lehet. Összeomlott egy értékrendet nélkülöző, hamis ideológiai elvekre épített, szelekcióra képtelen rendszer. Nyilvánvaló, hogy a romokon nem lehet máról holnapra egy új sikeres rendszer működtetése, de legalább a szelekciót kellene intézményesen elősegíteni.. A népek országútján felhalmozódott ideális genetikai állományból kiválasztódó tehetségek — a képességek maximum görbével jellemzett eloszlása miatt — úgy tűnik hosszú időre kielégítően szolgálják a fejlett államok minőségi szakemberigényét. Ezt az EU-ba való betagozódás 2004 májusától már intézményesen segíti. A tapasztalatokban bővelkedő uralkodó klikk hatalmának megtartása érdekében ezt a kivándorlást továbbra is fenn kívánja tartani, mert így még jókor eltávoznak a hatalomból esetleg részt kívánó, mindenre képes tehetséges lázongók. Ez a kivándorlás azonban nem növeli a GNP-t

A Kárpát-medencéből a többre törekvők kiáramlása a XIX század óta kis megszakításokkal folyamatos. Sajnálatos, hogy a tehetséges fiatal többnyire csak szülőhazáját elhagyva talál lehetőséget szakmai képességeinek hasznosítására, növelve ezzel a száz év óta külföldre üldözött polgárok számát, akik csupán életük alkonyán, Nobel díjjal dekorálva, tiszteletbeli akadémiai tagként emelik az érinthetetlenek kasztjában a nagy öregek létszámát. A tanszékek, intézetek számát és méretét a társadalmi elvárás, a szakterület művelőinek elhelyezkedési lehetősége befolyásolja. Ez a mechanizmus jól működik, ha hagyják. Ezeknek a közös szakmai érdeklődéssel fűtött önkéntesen szerveződő egységeknek (Intézet, Tanszék, Csoport) az adminisztratív vezetését "primus inter pares" rotációszerűen — megbízott vezetőként — a közösség iskolateremtő képességgel kiemelkedő habilitált tanárai és docensei tölthetnék be a közteherviselés elveit érvényesítve. A folyamatosságot biztosítandó a megbízott vezető első helyettese a következő, a második helyettes pedig a volt vezető lehetne. A megálmodott elvek gyakorlati megvalósításáig a szakmai verseny szempontból életképtelen kis tanszékeket nagyobb szervezetbe tömörítve kellene működtetni és támogatni azokat az oktatási csoportokat, ahol a követelményrendszer teljesítéséhez, az előrehaladáshoz szükséges szakmai és erkölcsi feltételek elősegítik az iskolateremtésre törekvő csoportok közötti verseny kialakulását. A tanszéken dolgozók között a tudományos eredményeik alapján — természetes folyamatként — bizonyos hierarchikus sorrend alakul ki. Az oktatóhoz jelentkező mesterfokozatra készülő diákok száma általában a kialakuló értékelést, a hierarchikus sorrendet számszerűsíti. Ha a hallgató szakmai tudásért jelentkezett egyetemi felvételre, akkor oda fog csatlakozni, ahol ezt a tudást megkapja; különösen akkor, ha a tudását megfizeti a társadalom. Ezek a csoportok, mint kristályosodási gócok, tapasztalatom szerint vonzzák a hallgatókat. Ezek a hallgatók pedig jól felfogott érdekükben megmozgatják az állóvizet és megkövetelik a színvonalas oktatást. A felvett hallgatók tekintélyes hányada ugyanis tanulni akar, egyetemi polgárként munkavággyal feltöltve indul, csak a szürke taposó malomban válik fásulttá.

126

Γν ω δ ι

ISMERD MEG MAGAD!

σεαυτον

Önismeretünk szempontjából hasznos végig elemezni azokat a személyiségi jegyeket (jellemvonásokat), amelyek után érdeklődik az ösztöndíjat adó kuratórium, illetve a fogadó intézmény. A jelölt tudta nélkül elküldendő kérdőív (tesztlap), amely jól megfogalmazott kérdés-csoportokat tartalmaz, könnyen értékelhető formában, megfelelő színten tájékoztatja a véleményt kérő intézményt a pályázó szakmai és emberi tulajdonságairól . Előírás szerint minden négyes csoportból egy megállapítást lehet megjelölni. Különlegesen pontos Elvétve kis hibákat csinál Kielégítő pontosságú Fokozott ellenőrzést igényel

Feltűnően kreatív Az új ötletet könnyen módosítja A tanácsokat elfogadja Részletes kitanítást igényel

Abszolút megbízható Általában megbízható Megbízhatósága átlagos

Különösen kritikusan alkot véleményt Világos gondolkodású Átlagos elemző képességű

Megbízhatósága kétséges

Gyenge elemző képességű

Gondolatait különleges világossággal írja le Leíróképessége átlagos Világosan fogalmaz

A kritikát megfogadva helyesbít A kritikát részben elfogadva javítja a hibát A kritika a hiba elkerülésére ösztönzi

Gondolatait nehezen írja le

Megpróbálja igazolni a tévedését

Öntevékeny buzgalommal keresi a tennivalót Csekély ösztönzéssel végzi a munkáját Ha elkezdte, akkor már dolgozik

Anyanyelvén kiválóan beszél, előad Átlagos kifejező készségű Közepes kifejező képességű

Sok biztatást igényel

Idegen nyelvtudása: Kiemelkedően jó Folyamatosan beszél és ért Közepesen ért és beszél

Nehezen érteti meg magát

Szakirodalmi tájékozottsága: Széles körű, általános Módszeres, céltudatos Szakterületére szűkült

Gyenge

Általános műveltsége: Kiemelkedő szintet képvisel Átlagos szintű Bizonyos területekre szűkült Gyenge, hiányos

Kutató munkára való alkalmassága: Kiemelkedő, önállóan dolgozik Team-ben megállja helyét Önállóan nem alkalmazható

Hiányos, gyenge

Gyakorlati készsége: Kiemelkedően jó Átlagos Közepes Ügyetlen

Munkabíró-képessége Átlagon felüli Átlagos Rapszodikus

Alkalmatlan

Gyenge

127

A véleményező az alábbi jelzők felhaszunálásával írja le a pályázó személyi tulajdonságait

Együttműködő Szerény Nyugodt Higgadt Őszinte

Élénk Érett Komoly Udvarias Kedves Jókedvű

Akkurátus

Körmönfont Léha gondolkodású Logikus gondolkodású Bizonytalankodó Komor hangulatú

Éretlen Rosszmodorú Fondorlatos Önző Irigy Ideges

Vitatkozó

A pályázó besorolása szaktudás szempontjából: Az évfolyam legjobb 5%-ba sorolható Az évfolyam legjobb 10%-ba sorolható Az évfolyam jobb 20%-ba sorolható Az évfolyam jobbik 50%-ba sorolható Az évfolyam gyengébb 50%-ba sorolható A pályázó neve:……………………………………………….. Munkahelye:…………………………………………………..

A véleményező kapcsolata a pályázóval

Vizsgáztatta ...................................................tárgyból Gyakorlatát vezette .........................................tárgyból........................................időtartam Szakmai munkáját (diplomamunka) irányította ................ .......-tól ......................-ig Szakmai kapcsolat időtartama ............szemeszter A véleményező neve: …………………………………………………. Beosztása……………………………………………………….. Munkahelye……………………………………………………….

A bemutatott tesztlap több intézmény (DAD, ENSZ, MIT, NIH) kérdőíve alapján készült. Szentirmai Attila egyetemi tanár

128

Egy öregedő polgár gondolatai a választások előtt december közepén Mikor tartsuk? — Minél előbb. Miért? — Mert az itt élők túlnyomó többsége az évszázados civilizált körülmények között kialakuló hagyományokat tisztelő politikai kultúrának hiányában vár a mindent megoldó csodára. Az uralomra áhítozó ellenzék — a média fölény birtokában — minden területen felelőtlenül felkorbácsolva az indulatokat kívánja megszerezni a hatalmat. [Már ez is nagy haladást jelent, hogy egyenlőre nem törekednek az ellenfél fizikai megsemmisítésére. A “hősi” idők emlékéről – az elmúlt félszázadban hatalmon levő ősök tetteiről – a rendszerváltás óta csak szűk családi körben emlékezhetnek körmös Bauer és elkötelezett barátai. Joggal bíznak abban, hogy a helytartó szobrának méltó helyen való felállítását követi majd a “szent bal” hű kiszolgálóinak a megdicsőülése.] (Közben megoldódott a probléma: A választás időpontja 2002 április 7 és 21) A választás különösen hazánkban — a politikai kultúra hiányában — társadalmunkban kétesélyes. Indokolt tehát két irányból közelíteni a problémát A sajtó és a hírközlő szervek több évtizedes rutinnal rendelkező szereplői minden írásos dokumentum olvasatában megjeleníthető egymással ellentétes értelmezést a pártszimpátia szerinti tálalásban ismertetve sulykolják a média fogyasztóinak a tudatába. Ezt a szelektív agymosó technikát valamikor Göbbels doktor alkalmazta, aminek eredményeként sikerült romhalmazzá és tömegsírrá változtatni Európát. Valójában nincs olyan intézkedés — nem volt olyan határozat — amit az ellenzék két egymástól független — önállóan gondolkodó — pártja egymást túllicitálva ne támadott volna teljes mellszélességgel.Hazátlan kozmopoliták lévén, a hatalom megszerzése érdekében a kenyéradó társadalmuk érdekeit sértő propaganda fogásoktól sem riadnak vissza. Jellemző gondolkodásmódjukra a polgári személyiség viselkedési formáinak negligálása, az őszinteségnek és az emberi személyiségnek, a másság tiszteletének a teljes hiánya. (A másságot itt nem a melegek érdekérvényesítő akcióiban megjelenő fogalomként értem, hiszen az elmúlt évszázad számtalan népszerű személyének példája bizonyítja, hogy a teljesítményük értékelését sohasem befolyásolta a magánéletük “mássága”. Az igaz, hogy nem tartottak nyíltszíni demonstratív felvonulásokat sem a homo-, sem a hetero- csoportba való elkülönülés kihangsúlyozása céljából.) Mit vállal az MSZP? Nézzük sorban…A két tábor kampányban megfogalmazódó programja lényegében (a hétköznapok nyugalma és a társadalmi béke megteremtése területén) nem tér el egymástól, csupán a stílusában (Lásd a jövő elkezdődött vitairat), Az ígéretek konkrét számszerűségében tapasztalható különbség érthető, mert a kormányon levő csoport nem ígérhet nyakló nélkül, győztesként nem védekezhet azzal, hogy az előző ciklus mértéktelen költekezése miatt nem tudja vállalni az ígéreteinek teljesítését. Az elő-kampány keretében a “közakarat” mozgatható szervezetei (a vasutasok, a közművelődés dolgozói, az egészségügy képviselői és a gimnáziumi tanárok, a tűzoltók és a mezőgazdaság szószólói, valamint a ügyészség “pártatlan” képviselője ) működésbe lépve demonstrálták elégedetlenségüket. Akik eddig még nem szóltak azok majd ezután nyilatkoznak az ellenzék kampányfőnökének forgatókönyve szerint. Nem felejtendő el, hogy a hátrányos helyzetűek érdekvédelmét hangoztató csoport aktivistái — a “legvidámabb barakk”-ra nosztalgiával emlékezők gondolatvilágában megdicsőült helytartó szobrának felállítását igénylő — kétszázezer aláírást könnyen összegyűjtötték. Az otthon nélkül tengődők feje fölé fedél ígérhető, bár megjegyzendő, hogy egyrészt az otthontalanok nem 98 után jelentek meg a közterületen, másrészt a Horn kormány sem igyekezett a lakhatást mindenki számára biztosítani tömeges lakás adományozással.

129

Munkahely teremtés mindenki számára, aki dolgozni akar. Ez a dicsérendő vállalás teljesítése valahogy 94-98 között nem sikerült. Lehet, hogy egyesek nem akarnak dolgozni? Vállalja az adók markáns csökkentését, hogy megérje tanulni, dolgozni és vállalkozni, mert a kormányfő jelölt most már nyíltan hirdeti, hogy a latin miniszter szó nem uralkodót, hanem – az egész nemzet érdekeiért tevékenykedő – szolgálót jelent. Az MSZMP kormány tagjaként ez a szolgálat nem valósult meg. A közterületek tisztaságát vállalja, amely elvben megteremthető, bár a nagyarányú munkanélküliség ellenére úgy tűnik, hogy a vállalás előbb-utóbb csak vendégmunkások alkalmazásával valósítható meg. Divatos jelmondatok: Az egészség nem lehet csak a tehetősek kiváltsága! A szegénység elleni küzdelem meghirdetése. Az iskolák, a munkahelyek és a sportpályák biztonsága. A magánélet és a személyes sérthetetlenség tisztelete. Mind olyan vállalás, ami nem számszerűsített, ezért sokat lehet róla szónokolni. Mire számíthat a polgár a négy éves ciklusban folyó, hatalomra vágyó két csoportosulás megméretésekor? Nem kétséges, hogy a markánsan elkülönülő, de a szavazótábor méretében közel azonos két csoport versenyében az lesz a nyertes, amelyik az állampolgárok választástól eddig távolmaradó részét képes lesz saját szavazó táborába csalogatni. A fizikai inga viselkedését és a hazai szellemi színvonal átlagát ismerve nem nehéz prognosztizálni a várható eredményt. Aligha kétséges, hogy az indulatok felkorbácsolására építő és ingamozgás törvényének érvényesülésében bizakodó ellenzék a húsos fazék közelébe kerülhet. A tömegek félrevezetésében szerzett sok évtizedes tapasztalatra támaszkodva a privatizációban vagyont szerző harcos társak újra osztják majd a javakat. Az átvert szavazótábor pedig tovább gyűjtheti tapasztalatait. Az újra hatalomra kerülő baloldal az előző ciklus korrupt, felelőtlenül költekező gazdaságpolitikájára hivatkozva fogja megmagyarázni választóinak, hogy a közalkalmazottak béremelését, az orvosok, nővérek, postások, tűzoltók, tanárok, rendőrök anyagi és erkölcsi megbecsülésének a növelését, továbbá a nyugdíjasok helyzetének a javítását az adók érezhető csökkentése mellett miért nem képes végrehajtani. A választók zöme ugyanis elfelejti, hogy a párturalom negyven éven keresztül érvényesülő, az államilag garantált szolgáltatás maradékelven alapuló hátrányos helyzetű finanszírozásán – az állami bevételek növelése nélkül – aligha lehet változtatni. Erre egy bankár sem képes. 1994-98 között sem tudott mást tenni, csupán a parlament hozzájárulása nélkül kötelezettséget vállalni az elkövetkező ciklus költségvetésének a terhére. Sajnálatos, de úgy tűnik többszöri megtapasztalás, az ismételt kudarcélmény formálja ki majd a távoli jövőben a szavazók “pillanatnyilag objektívnek érzett” döntőképességét. Ez a tanulási folyamat sajnos hosszú időt és nem csekély anyagi megterhelést is jelent, mivel minden rossz döntés legyen az a kormány hibája, vagy a választók balgasága anyagilag a társadalmat érinti, mégpedig a közteherviselés szabályai szerint mindig a társadalom elesett rétege érzi a súlyát. Mindkét vetélkedő csoportosulásra jellemző az ellenfél ádáz gyűlölete. Az ellenzék a koalíció lecserélésére törekedve jobb híján a rég lerágott csontok ismételt tárgyalásával tartja melegen a húsos fazékért folyó csatározást. Lehet, hogy – Cato szereplésére gondolva – ez történelmi szükségszerűség? Bármilyen témáról beszélt a szenátor befejezésként megjegyezte: “Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”. Végül is ekét vontattak keresztül a sóval behintett területen. Valójában didaktikai szempontból talán nem volna hátrányos, ha a kormányon levő csoport az iszapbirkózásból vesztesként kerülne partra, mert talán elgondolkozna azon, hogy milyen hibát követett el? Mit kellett volna más képen, mit lehetett volna meggondoltabban tenni? Valamennyien fiatalok. Van idejük a tanulásra. Ellenzékként a kádári szellem elemeit

130

emlegető profitéhes balközép kapitalistáinak uralkodása közben alkalmuk lesz további politikai tapasztalatot szerezni és felkészülni a jövőre. A következő ciklusban pedig, az útkereső Keletközép-Európa történéseit befolyásoló inga mozgásának szabályai szerint — a posztkommunisták szellemi szegénységéből és tehetetlenségéből kiábrándult tömegek segítségével (“mert nekünk Mohács kell”) — a polgári fejlődést vállaló jobbközép (1998 és 2002 között) tűzkeresztségen átesett képviselői számára a hatalom könnyűszerrel lesz elnyerhető. Így némi késéssel sikerrel valósíthatják majd meg határozott fordulatot jelentő kiérlelt elgondolásaikat. Kérdés, hogy mennyit veszítene a nemzet 4 éves késedelem felvállalásával. Mi lesz, ha a fizikai inga működését csillapítja a jobboldalt támogatók megértése. Ha a leváltás érdekében szövetkezők helyett véletlenül a jobboldal nyeri a választásokat? Az önteltségében megerősített csoport – meggyőzve magát, hogy a bölcsek köve a birtokukba került – nem változtatna stílusán se koncepcióján. Holott a fiatalos lelkesedéssel palástolt hozzá nem értés, a kormányzati munkában szerezhető tapasztalat hiánya, a téves helyzet felismerésből következő hibás döntés következménye végeredményben a társadalmat, a nemzetet sújtja. Mi tapasztalható? A közérdek szempontjából helyes úton járást nem az igazolja, hogy az ellenzék négy éven keresztül, szinte azonos hevességgel minden lépésüket támadja. Ez megerősítheti a kormányzó pártot abban, hogy helyes úton járva menjünk tovább változtatás nélkül a választott úton.” Nem meglepő, hogy az egyik döntést számon kérő kérdésre a kormányelnök azt válaszolta, hogy az intézkedés valószínűleg helyes volt, mert az ellenzék élesen támadja. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy egy életünk van. A múltat tetszés szerint meghamisíthatjuk, érdekeink szerint magyarázhatjuk (ez a történészek felelőssége), mégis tetteink következménye a létünk, ami sokak számára gazdasági kérdésként jelentkezik. A jövőt tervezzük, ennek érdekében munkálkodunk. Hogy mi válik valóra? Mi válik hasznunkra? Az a jövő titka. “Sors bona, nihil aliud.”

131

NEVELÉS—MŰVELTSÉG A műveltség emberöltők tevékenysége, egymásra épülő elemekből szívós kitartással felépített erősség, amely birtokosainak megelégedést és biztonságot ad. El nem vehető, hasznosítható tulajdon. Az egyszer megélhető élet személyre szóló adománya. A műveltség megszerzése nem lehetséges az egyén aktív közreműködése nélkül. A jó kormányzat arról ismerhető meg, hogy lehetőségeit kihasználva segíti a művelt állampolgárokká fejlődést. Nem lehet műveltté tenni a népet parancsszóval. Nem lehet rendeletekkel küzdeni a funkcionális analfabetizmus terjedése ellen. A számítógép és az internet hálózat művelt ember kezében az információáradat széles lehetőségét nyitja meg, a műveletlent viszont még mélyebbre taszítja. A tanító, a tanár mesterség szépsége, hogy a társadalom műveltségét fejlesztő jövőt építô tevékenység. Ezt csak az a pedagógus élvezheti, aki saját tudását és műveltségét is napról-napra fejleszti és életével tanítványai számára példaképpé válik. Kontraszelektált pedagógusokkal, akik robotként adják le az óra anyagát, nem várható a nemzet jövőjének építése. Még akkor sem, ha határozatokat hozunk a minőségi munka anyagi megbecsüléséről. Erre vonatkozó tapasztalatunk már félszáz éves. Azóta halljuk a minőségi munka megbecsülését önjelölt döntnökök ítélete alapján. Hogy hova jutottunk azt nyögjük. A pedagógus munkájának az eredménye az intézményből kikerülő érett polgár minősége, azaz a nevelő folyamat terméke. A magyar oktatásügy európai mércével mérve nagy késéssel indult, de 1948-ig lépésről lépésre előrehaladt. Irányítói tudták, hogy a népművelés hosszú folyamat, hosszú távú befektetés. Nem voltak a statisztika megszállottjai. A világ nem a statisztikai adatok alapján ítél, hanem a tapasztalás alapján. A fordulat évéig minden közoktatási törvény az elért eredményekre építve, azt érintetlenül hagyva emelte a követelményeket. Így jutottunk arra a szintre, hogy népességszámra vonatkoztatva nagy számban váltak Nobel-díjassá, zeneművésszé, sikeres üzletemberré a kis ország gimnáziumaiban oktatott fiatalok. Génjeinkbe oltva hordozzuk a többre törekvés, a felemelkedés vágyát. A természet gyermekébe az evolúció eredményeként oltatott az utódokról való gondoskodás genetikailag rögzített programja. Az utódok sikeres továbbélésének elősegítésével valósítja meg az egyszer megélhető élet hordozója a faj fennmaradásának génjeinkbe oltott elvárását. Miért akadályozhatja a hatalom birtokosa egzisztenciális érdekek előtérbe helyezésével, kifelé pedig az egyenlősdi álszent hangoztatásával minden olyan kezdeményezés érvényesülését, amely ifjúságunk emberebb emberré fejlődését szolgálhatná? Az “eszme” diadalútját folytatva miért akadályozza a szülők többre törekvő hányadának törekvését? A közoktatás és a köznevelés elválaszthatatlan tevékenység. A tudás átadása közben az oktató példamutatásával nevel. Ezt a nevelő hatást nem lehet az átadott ismeret tömeg számonkérésével tesztelni. Az oktató-nevelő közösség szellemi és erkölcsi magatartása jelenik meg a fejlődő közösségben. Hányszor halljuk egy fiatal eltévelyedésének okaként, mintegy mentegetődzésként; nem tehetünk róla, rossz társaságba keveredett. A megállapítás a végeredményt elemezve igaz. A genotipus fenotipussá fejlődésében a környezet meghatározó jelentőségű. Ezért nem érthető, hogy a hatalom birtokosai miért akadályozzák olyan elszánt dühhel a nevelés szempontjából hatásosabb 8 osztályos középiskolák szerveződését. A szülők egy része igényli, a kamaszok nevelése szempontjából előnyös, ha a 11-18 éves koron belül nem változik a környezet. A közösség nevelő ereje, a rejtett tanterv, az oktatási intézmény aethosza pótolhatatlan. Miért kell minden erővel megakadályozni ilyen intézmények kialakulását? Ezt rendelettel nem lehet létrehozni, mert valójában nem áll rendelkezésre a hozzá szükséges minőségi oktató gárda. De legalább nem kellene oly elszántan akadályozni a spontán fejlődést. Az elkövetkezendő évszázad társadalmának minőségéért mi vagyunk a felelősek. Akkor is ha minden esetben objektív nehézséget emlegetve másokra mutogatunk.

132

Ötven év nemzetvesztő oktatáspolitikájának tragikus következményeit kellene felszámolni. Az egyszer megélhető életével mindenki maga rendelkezik. A közoktatási törvény és az ifjúsági parlament másról sem szól mint a személyiségi jogok védelméről. Talán arról is szólhatna a törvényalkotó, hogy a felnövekvő fiatal genetikailag adott képességeinek kifejlesztésére személyiségi joga van. Az adófizető polgárnak, pedig arra, hogy élete értelmét, gyermekének neveltetését optimális körülmények között végeztesse. A pedagógus munkáját a munka gyümölcséről, a kiművelt fiatal erkölcsi tartásáról lehet lemérni. Ezt nem felülről a kéz-kezet mos elv érvényesítésével célszerű megítélni. Bízzuk ezt a társadalomra. Az majd megítéli a végzett munka eredményét. Nem lesz tragédia, ha az eredménytelen intézmények elnéptelenedve átadják helyüket azoknak az oktató-nevelő testületeknek akik ezt a feladatot eredményesebben tudják megoldani. Az egyszer megélhető életből következik, hogy a felelősen gondolkodó szülők, - mert ilyenek is vannak, - az oktató intézmény iránt megnyilvánuló bizalom alapján próbálják gyermeküket az oktatási intézmény falai közé juttatni. Nyilvánvaló, hogy ez nagy felelősség. Nem érthető, hogy ezt miért akarja magára vállalni a felelőtlen állami szervezet. Minden egyenlősdi törekvés balul üt ki, minden esetben lefelé nivellál. 1948-ban egy tollvonással sikerült intézményesen szétverni az értelmiséggé nevelő intézményeket. A műveltségben való lecsúszást némileg lassította az, hogy az addig tanító, el nem bocsátott középiskolai tanárok még egy ideig a hagyományos színvonalon működtek. A képesítés nélküli pedagógusok munkába állása és a tanárképzőkben intézményesített kontraszelekció eredménye időben elhúzódva jelentkezett. Ennek a tragikus helyzetnek a felszámolása sajnos csak lassan, az egészséges szelekció terjedésének ütemében várható. Ha a piroslámpás ház bevétele csökken nem biztos, hogy a vendégekben, vagy a munkakörülményekben kell a hibát keresni, lehet, hogy a bedolgozókat kell tehetségesebbekre cserélni. Gazsó professzor által ismertetett statisztikai adatok eddig is ismertek voltak. A NAT erőszakos bevezetése ezen a problémán nem segít, mert aki a nyolc osztályt nem végzi el, az a tízosztályos általános képzésben sem fog részt venni. A nagyobb probléma, hogy hat év alatt sem lép ki a funkcionális analfabéták népes táborából. A miniszter elnökúrnak a lemorzsolódások felszámolását célzó megnyilatkozása dicsérendő. Ezt minden erővel támogatni kellene, ha ez a probléma valós felszámolását jelentené. Sajnálatos módon az elmúlt évtizedek gyakorlatában az ilyen kampány azt jelentette, hogy formális eredmények és a jelentésekben emelkedő grafikonok alapján megtörtént az anyagi javadalmazás, az elismerő oklevelek kiadása, miközben a helyzet változatlan maradt, a tudatlanság terjedt. A helyzetet bemutató valós adatok nyilvánosságra hozatala a személyiségi jogok tiszteletben tartására hivatkozva az idők végezetéig elodázható. Mindannyian jól tudjuk, hogy a lemorzsolódás nagyobbrészt a hátrányos helyzetű réteget érinti. A hátrányos helyzetű réteg létszáma évrőlévre nő. Az iskolázott-iskolázatlan arány évről-évre fokozódó eltolódása az utóbbi irányában aligha javítja az EU felvételi esélyeinket. Ennek a problémának a továbbgörgetése a jövő század nemzeti tragédiáját vetíti elénk. Unokáink nem fogják áldó imáikba foglalni neveinket. A hátrányos helyzetű réteg önmagát nem fogja felemelni. Egyes tagjai kiemelkednek, de a többség felemelésében már nem kívánnak részt venni. Erre a személyiségi jogok sérelme nélkül nem is kötelezhetők. Hazudunk tehát tovább, mert utánunk az özönvíz? Gazdaságosabbnak tűnik a lemorzsolódás megelőzése. A lemorzsolódó kamasz felemelése sokkal nehezebb feladat, mint a lemorzsolódás megelőzése. Ennek érdekében sajnos semmit sem teszünk. A két út jelen helyzetben egymást nem akadályozza, hanem egymást kiegészíti. Nyílván való, hogy tizenöt-húsz évig a lemorzsolódók felemelését is végeznünk kell, de közben a megelőzésre kell a nagyobb erőt fordítani, mert megoldható feladatnak látszik, anyagilag előnyösebb, olcsóbb, a jövő generáció szempontjából pedig hasznosabb. A siker ütemében automatikusan csökkenhet a lemorzsolódok felemelésére fordítandó összeg.

133

A nevelés eredményessége szempontjából néhány posztulátum érvényességét célszerű végig gondolni. 1: Az oktató-nevelő intézmény hatásfokát a családi háttér nagymértékben befolyásolja. 2: A családi háttér hiánya az oktató-nevelő intézmény fokozott tevékenységét igényli. 3: A hátrányos helyzetű gyermekek nemcsak az erkölcsi háttér hiányát szenvedik, de magyar nyelvű szegényes szókincsük és kifejező készségük hiánya is hátráltatja fejlődésüket. 4: Nem a tanítók által oktatott évfolyamok számának növelésével, a négy évnek hat évre emelésével kell honorálni az eredménytelen oktató-nevelő munkát, hanem azokat a személyeket erre a nemzetfontosságú munkára kiválogatni és megfizetni, akik négy év alatt képesek az írás, olvasás számolás alapjaival megismertetni és a környezetének ismeretére és megőrzésére nevelni a tízéves korosztályt. 5: Az emberré formálás alapját az első négy osztály pedagógusai végzik, akiket a tanulóik középiskolában mutatott eredményeikkel igazolt teljesítményük alapján kiemelt fizetéssel kell jutalmazni. 6: Az első négy osztály eredményességének fokozása céljából a tanító egy-egy évfolyamra szakosodva végezze munkáját. Így minden tanító munkája közben értékelheti az előző évfolyamért felelős munkatársának eredményességét. Az első négy osztály oktatói így végül egymást segítő együtt dolgozó csoportot alkotva az egészséges szelekciót is elősegítik. A négy évfolyamot oktató csoport erkölcsi és anyagi érdeke lesz a jó képességű munkatársak alkalmazása. 7: Az első osztályba való felvétel előfeltétele az óvónő által kiállított és az elemi iskola által elfogadott iskolaérettségi igazolás, amely kiterjed az anyanyelvi ismeretek és kifejező készség színvonalára. 8:A hátrányos helyzetűek óvodai foglalkozása a felzárkóztatás szempontjából alapvető jelentőségű. Erre a célra különleges képzettséggel rendelkező, fokozott anyagi juttatásban részesülő személyek áldozatos munkájára van szükség. Ezt a feladatot vagy elvégzi a nemzet egyelőre még többséget alkotó rétege, vagy követheti Zrinyi Miklós útmutatását, amelyet a török áfium elleni orvosság című munkájában megfogalmazott.

134

A SZELEKCIÓ

2000.03.16

Taxner Ernő professzor úrnak! Kedves Elnök Úr! Kedves Ernő! Talán hasznos volna a PBK egyik szerda esti találkozóján megbeszélni társadalmunk problémái közül a szelekció hiányát és annak következményeit. Hova akarunk felzárkózni, betagozódni? Külhoni minősítők a korrupció visszaszorítását javasolják hazánk vezetőinek. Ha őszintén magunkba nézünk.… ezt a gyakorlatot mindannyian felszámolandónak tartjuk. Mégis, a kenő pénz, hála pénz, ajándékozás, ellenszolgáltatás kötelezettségét szinte az elmúlt félszázad természetes kölönceként hurcolja magával a Duna–Tisza tájon élő népesség. A korrupció másik — az előbbinél veszedelmesebb — megjelenési formája a középszer hatalmi pozicióba kerülése, amely ha az oktatási intézményekben nyer teret, akkor a jövőre kihatóan akadálya az ország felemelkedésének. A középszerű kiskirályok egymást segítő szövetsége ifjúságunkra telepedve nagyobb kárt okoz hazánknak, mint a közbeszerzési törvény korrupcióra csábító építménye. Hazánk ifjúsága remélhetőleg képességeinek kiteljesítésével akarja építeni jövőjét, nem betagozódni a középszer egymást támogató összefonódásába. A nyílvános megméretéstől ódzkodó “elit” minden nálánál okosabb, vagy ügyesebb személyben vetélytársat szimatol, akivel nem akar a nyílt színen megmérkőzni, sőt gondosan ügyel arra, hogy működési területén a képességek összemérésének a lehetőségét is intézményesen kizárja. Az objektívitás látszatát fenntartandó bevezetett értékelés (publikáció száma, impakt faktor, idézettség, pályázatok.…) nem javítja a helyzetet, csak a beltenyészet túlélését próbálja legalizálni. Pályázati rendszernek akkor van értelme, ha a bíráló bizottság (kuratórium) több, hasonló értékű pályázó közül válogathat Elvben a pályázati rendszer hivatott az építmény fejlődőképességét szolgálni, ez azonban a porosz-orosz emlőkön felnövekedett és a hűbéri viszonyokhoz alkalmazkodott társadalmunk összefonódásai miatt nem működik. Az értékek devalválódása hatványozódik. Az összlakosság létszámához viszonyítva Európában a felsőoktatási intézményeink mennyiségében (a látszólagos összevonások ellenére is), valamint az egyetemi tanárok számában –— a felsőoktatási törvénynek köszönhetően — vezetünk. A tudományos teljesítményen, a minőségen azonban van mit elmélkednünk. A középszer megnyilvánulása: Mindenkiben ellenséget látni és mindent legázolva hatalomra törni. A középszerű vezető, valószínűleg tisztában van saját képességeivel, ezért távol tartja intézményétől a potenciális riválisokat. Ebben rejlik a nemzeti tragédia, mert az értékes fiatal előbb-utóbb valahol Európában megtalálja a helyét. Itthon pedig megállapítható: “Keleten a helyzet változatlan.” Naponta megy a sírás a népesség elöregedése és a létszám csökkenése miatt. Az ötvenhatban kivándorolt 200 ezer fiatal a világon szerteszóródva adott életet utódainak. A hazatérő nyugdíjasok már nem hozzák haza unokáikat. A kivándorlás azonban tovább folytatódik. Vigasztalhatjuk magunkat, hogy fiaink majd a megszerzett szakismerettel hazajőve a nemzet gyarapításában partnerek lesznek. Ez hiú álom, mert a hazájából kiűzöttek közül többnyire csak a sikertelenek, esetleg a nyugdíjasok jönnek vissza. De nézzük objektíven a kérdést. Hova térjen vissza az értéket teremtő hazatérő? Egy nálánál gyengébb kontraszelektált kiskirály uralma alá? Ennek a kóros folyamatnak az ellenszere, ha a tanszékek vezetését “primus inter pares” a tanszék minősített diplomásai rotációszerűen vállalják. Ilyen körülmények között meg tudja mutatni képességeit a hazatérő, aki esetleg teljesítménye alapján a csoport iskolateremtő szakmai irányítójává emelkedhet. Egy-egy év alatt csak bűnszövetkezetbe tömörülve lehet megszabadulni a tehetségesebbnek tűnő (betolakodótól) munkatárstól.

135

Szűkítsük a vizsgálódást a saját területünkre, a felsőoktatásra. Hagyományból a főkollégiumi tantárgy szakterületét művelő Tanszéket kellene a legkisebb oktató-kutató egységnek tekinteni, ahol a tanszék nevével lefedett tudományterület specialistáiként néhány habilitált egyetemi tanár és docens tevékenykedik. A tanárok létszáma és szakmai súlyuk növekedése, valamint a szakterület szélesebb körű lefedettsége esetén, bizonyos méreten felül a Tanszék kiérdemelhetné az Intézet rangját. Tartós fennmaradásra a klasszikus szakterületek művelésében jeleskedő és az alapozó tárgyak oktatásában részt vállaló Tanszékek, illetve Intézetek számíthatnak.Ezeknek a közös szakmai érdeklődéssel fűtött önkéntesen szerveződő konglomerátumoknak az adminisztratív vezetését — a közteherviselés elveit érvényesítve — egymást évenként váltva "primus inter pares" a közösség tanárai és docensei vállalhatnák. A vezetői poszt nem a hatalommal való élés gyakorlótere, hanem szolgálat, kötelességteljesítés. A folyamatosság érdekében a vezető első helyettese a következő, a második helyettes pedig a volt vezető lehetne. Természetesen, ha az adminisztratív vezetésre különösen alkalmas képességekkel rendelkező személy akad az oktató-kutató egység tagjai között, akkor ez az esetleg iskolateremtő személy az oktatási egység minősített tagjainak konszenzusával — nem többségi szavazat alapján — ezt a funkciót közmegelégedésre hosszabb ideig is betöltheti. Ilyen szerveződésben egy tanár nyugállományba vonulása, vagy távozása nem okozna utódlási problémát, mert a státuszra került új személy nem az ő tevékenységének a folytatója, hanem esetleg egy új korszerűbb tudományos feladat megoldására vállalkozó, adott esetben iskolateremtő személyiség egyike,.aki – a növekedő hallgatói érdeklődés hatására – postdoc kerettel jutalmazható.. A természet jelenségeit vizsgálva megtapasztalható a szelekció mindenen keresztülható érvényesülése. Az evolúció mozgatóereje az anyagi világban a fennmaradásra, a létezésre törekvő belső kényszer, ami az élettelen, vagy atomi világra is érvényes. Az élővilágban a túlélés, az egyre jobban élés, a versenyszellem, a dominanciára törekvés jelenségét — bizonyos szint felett — már szinte tudatos elemnek véljük, holott ez is a természeti törvény érvényesülése. Ebből az következik, hogy hosszú távon minden olyan biológiai szerveződés pusztulásra ítélt, amely a szelekciót — akár a körülmények szerencsétlen alakulása, akár rövidtávú érdekek érvényesítése következtében — tudatosan akadályozza. A természet kegyetlen. Tőlünk függetlenül létezik, törvénye akaratunktól függetlenül érvényesül. Mondatott a régieknek: “Naturam expellas furca, tamen usque recurret" (Horatius epist.I.10.24.). A szelekciót azonban nem felülről meghatározott követelményrendszer táblázataival kell megvalósítani. Nem szelektálni kell, mert az összefonódások miatt a középszer degradáló hatását erősíti, hanem — mivel időigényes természeti folyamat — a szelekciót hagyni kell érvényesülni az oktatás és nevelés minden területén. A demokratizmust mímelő pályázati rendszer a vívmányok őrizgetésére törekvő összefonódások miatt hazánkban nem működik. A Lajtán túl ez a rendszer világszerte működik. Nem csak az egyetemeken, de számos munkahelyen is rotációszerűen töltik be az adminisztratív vezetői funkciót. Miért ne lehetne nálunk is sikeres. Ha felzárkózást emlegetünk, akkor az oktatás területén is felszámolandók az örökségként tovább élő hűbéri viszonyok. A felsőoktatási intézményeink — a kötelező diplomamunka készítés és az egyre jobban teret nyerő PhD képzés következtében — az oktató-kutatómunkában kiemelkedő személyek gyűjtőhelyévé válhatnának, ha a témavezető kutatómunkájának anyagi támogatása az eredmények alapján történik. Hazánkban mindig divatos volt – sokszor nem is alaptalanul – habzó szájjal megemlékezni a válltól felfelé gyenge vezetők viselt dolgairól. Hosszabb távon, a tanszéken csak az marad, aki az állandó megméretést nemzetközi színvonalon is felvállalja. A gyengébbek önként távoznának a forgószínpadról, mert a sikerélmény utáni vágyat génjeinkben hordjuk. Egy oktatási intézmény számára egyszemélyes tanszékek létesítése szakmailag nem hasznos, mert a megbízott személy szakmai színvonalánál alacsonyabb állapot

136

tartósításához vezet. Az egyszemélyes vezetőn kívül kinek érdeke ez? Nem tanszékvezetői pályázatokat kell kiírni, hanem posztdok lehetőséget pályáztatni, akik közül később kiválogatódnak majd hazánk egyetemi oktatói, esetleg iskolateremtő személyiségek.

Hitem szerint a természetes szelekció érvényesülése viszi előre a világot. Agyűlölettel teli mesterséges kiválogatás minden esetben a pusztulást alapozta. Ez akkor is igaz, ha az emberi élet rövid. — Hagyjuk dolgozni a természet erőit! Istencsapásként el kell fogadnunk, hogy nálunk minden kudarcra ítéltetik? A szelekció felé még bátortalan lépések sem tehetők? Miért nem szelektál a doktoriskola? Mert gyakran azok jelentkeznek, akik nem az évfolyam kiemelkedő tehetségei. Kísérletes munkaterületen a témavezető gyakorlati tapasztalatának hiánya nem pótolható. Győztes, aki jobb oktató-kutató gárdát képes felvonultatni. Miért távoznak külföldre a jobb képességű fiataljaink? Mert a felülről vezényelt bürokratikus vezetői rendszer erre kényszeríti őket. A tanszékvezetés valójában bürokratikus feladat. Ha a vezető véletlenül valóban iskolát teremtő egyéniség, akkor egy program indulásánál lehet némi szerepe egy új irány megerősödésében. Később azonban ezt a természetes szelekcióra kell bízni, mivel a marsall bot mindenki táskájában ott van. Elő is kerül, ha a körülmények engedik.

Sajnos ritkán adódik lehetőség a gondolataim megvitatására, noha belső kényszer, jobbító szándék mozgat. Sajnálatos módon sok esetben a témavezető doktoranduszként olyan hallgatót fogad szívesen, aki ellentmondás nélkül végrehajtja vezetője elképzelését. Post-doc-ként is szívesebben választ csekélyebb kreativitással rendelkező szorgalmas személyt. Igazolja ezt a megállapítást, hogy post.doc ösztöndíjért nem annyira a jelentkezők, hanem inkább a középszintet képviselő témavezetők harcolnak.

137

SZÉLJEGYZETEK, amelyek a Tudomány és technológiapolitika 2000 összefoglaló átolvasása közben íródtak Az I pontban dőltbetűvel írt mondat minden szava igaz! Az 1,1 pontban leírtak — a szomorú valóságot — az emberi erőforrás hasznosíthatóságának jelenlegi helyzetét mutatja hazánkban. A százéves hagyományokat sutba vágva — a Szovjet példát követve — a fordulat évével kezdődött a kutató és oktató munka szétválasztása, amelynek tragikus következményeit ma is szenvedi társadalmunk. A leírt 11 sor minden szava igaz, csupán egy konkrét megállapítás, a szelekció kikapcsolása hiányzik, ami csak burkolt formában az utánpótlás belterjessége mögé rejtve szerepel. Közel fél évszázad erkölcsromboló hatását a doktoriskolák elindítása rövid idő alatt nem képes felszámolni. Különösen azért, mert a minőségre törekvés elvész a bürokratikus szervezés útvesztőjében. Nem volna szerencsés, ha a PhD ösztöndíjak nem a minőségre törekvés, hanem a fejkvóta alapján kerülnének szétosztásra. Sajnálatos módon, ha valami felsőoktatási rendszert, vagy jól működő oktatási mechanizmust próbálunk hazánkban működtetni abból végül a hazai viszonyainkra alkalmazás jelszava mögé rejtőző szervezőink teljes sikerrel kigyomlálják a minőséget jelentő elemeket. A PhD fokozat jövedelemben is megjelenő értéke csak hosszabb idő elteltével alakulhat ki, amikor a munkaadó megtapasztalja, hogy melyik doktoriskolából kaphat minőségi szintet képviselő munkaerőt. Ezt a kérdést közalkalmazotti bérskálával, vagy miniszteri rendelettel nem lehet megoldani. Szerencsére nem érvényesíthető az önjelölt irányítók akarata egy működőképes piacgazdaságban. A fejkvóta rendszerrel a felsőoktatásban résztvevők számát ugyan sikerült látványosan növelni, miközben — homokba dugva a fejünket — a színvonal csökkenéséről nem beszélünk. A félrevezetettek paternalista államot és működőképes piacgazdaságot képzelnek el, azaz a kör négyszögesítésében reménykednek. A tennivalók fejezet (1,2) is valós problémákra hívja fel az olvasó figyelmét. A közoktatás színvonalának emelése, a tudományos értékrend érvényesülése, a PhD képzésben részesülők kiválasztása nem oldható meg rendeletekkel. Valóban a PhD képzést közelíteni kellene a nemzetgazdaság igényeihez, de ez csak akkor működik, ha a kimeneten minőség jelenik meg. Ezt a minőséget hasznosíthatná hazánk a posztdoktori ösztöndíj létesítésével. Kérdés, hogy ki lesz aki a minőséget megítéli? A tudásáramlás a vállalati szféra felé minden esetben bekövetkezik, ha az a tudás jelen van amit a vállalat piaci helyzete igényel. Az elmúlt évtizedekben kinemesedett alapkutató hálózatunk azonban valójában nem kíván részt venni a piac igényeit kielégítő fejlesztő tevékenységben. Az intézményi szerkezet című fejezet 2,1 pontjának befejező mondatával egyet lehet érteni, mert megszállott személyek által bonyolított bürokratikus átszervezésnél aligha lehetne nagyobb kárt okozni hazánknak. Természetesen nem azért mert a császárra emlékezve: …“minden nagyon szep, minden nagyon jo, mindennel meg vatyok elegedve”… Az elemzők a tennivalók 2,2 fejezetben óvatosan elkerülik a sajátos magyar helyzet tárgyalását. A működő piacgazdaság ugyanis nem bírja el az alapkutatás finanszírozását, ezért ezt a tevékenységet a Lajtán túl szorosan összekapcsolják az oktatási intézményekkel, aminek következménye, hogy a speciális szakismeret növekedése minden esetben megjelenik az utánpótlás nevelésében. Az oktatásra nem sajnálhatja az állam a pénzt, mert az emberi erőforrás fejlesztése a felemelkedés záloga. Az oktatási intézményben az alapkutató naponta szembesül a felsőoktatás elvárásaival, de cserébe megkapja az évenként megjelenő tanulni

138

vágyó fiatalok sokszor avitt doktrínáktól mentes kombinatív képességét. A fiatal használni akarja technikai képességeit, ami a cél eléréséhez vezető út eredményes rövidítését, új módszerek alkalmazását hozhatja. Az oktatás és a kutatás szovjet példát követő erőszakos szétválasztása hazánkban kitermelt egy magas szinten működő kutató hálózatot, amelynek tehetséges tagjai —munkaidejük jelentős hányadát külföldön töltve — nemzetközileg jegyzett egyetemek (oktatási intézmények!) kutatócsoportjainak munkájába kapcsolódva bővítik elméleti és gyakorlati ismereteiket. (Az MTA kutatóhálózatának munkatársai külföldön az egyetemek laboratóriumaiban tevékenykednek nem az államilag támogatott kutató hálózat intézeteiben, amelyek világszerte a gyakorlat számára kívánják hasznosítani az alapkutatási eredményeket!) Ezek a kollegák a szűk szakterület hazai specialistáiként kiemelkedően magas IF számmal, nagy idézettséget képviselő publikációs listával rendelkeznek. A magyar oktatási intézményekben tevékenykedők számára ez a lehetőség szűkösebb, fokozott szellemi és fizikai igénybevételt kíván, mivel tevékenyen részt kell venniük az oktató munkában. A tanársegéd, vagy az adjunktus, ha a főnöke engedélyezi, és a körülmények lehetővé teszik, akkor tömbösített gyakorlatok és kurzusok bonyolításával tölthet néha egy-két hónapot külföldön valamilyen új módszer, vagy technika elsajátítása céljából. A közalkalmazotti törvény és a minősítés számszerűsítése következményeként elkezdődött az óraszámnövelésért folytatott akciózás és a túlterhelés miatti siránkozás. Azon a cimen, arra hivatkozva, hogy az egymásból burjánzó, elkülönülve létező szakok más és más alapozást kívánnak. az alapkurzus párhuzamosan több változatban kerül előadásra, amin azután a hallgató élve szabadságjogaival nem jelenik meg. Számszakilag ugyan minden rendben van, hiszen mindenkinek megvan az igényelt óraszáma. A fejkvóta begyűjtése okán a felvétel szelektáló hatása elcsökevényesedik, a kimeneten pedig megjelennek a használhatatlan diplomások (Az elkülönülő intézetekben működő fémjelzett kutatók szaktudásukat nem adják át az esetleg érdeklödő fiataloknak.). Így azután hazánkban a világszinten dolgozó élvonal mögötti középmezőny felkészültségben gyengébb az európai átlagnál, hiányzik az a magas szinten civilizált réteg, amit a politikai összeállítás is hiányol. a program 5. pontjában Az akadémiai kutatóhálózat jó nevet szerzett képviselői, hazatérve részt vehetnének az oktató munkában, nem speciálkollégiumok meghirdetésével, hanem egyetemi tanári, illetve docensi státuszra készített pályázatokkal. Ezzel a lépéssel a joggal hibáztatott belterjesség ellen is hatásosan felléphetnének. Ez azonban ritkán történik meg, mert anyagilag és munkalehetőség szempontjából is kényelmesebb és jövedelmezőbb — minden sírás ellenére— külországban dolgozni. Az átlagosnál jobb képességű előbb-utóbb valamelyik külországi oktatási intézményben tartósan elhelyezkedhet. Akinek ez nem sikerül az hazatérve itthon szeretné növelni jövedelmét a hazai oktatási intézményekben való aktív részvétel nélkül. A kutató hálózat privilégiumok megőrzése mellett az oktatási intézmények kiegészítő pótlékait elnyerve akarja független alapkutató státuszát megőrizni. Az éremnek természetszerűleg létezik a másik oldala is. A kutató hálózat intézményes bekapcsolása az oktatási intézmény munkájába az egyetemek és főiskolák részéről sem zökkenőmentes. Kendőzetlenül kimondva az oktatási intézmény fél a kutatóktól, mert a szűk szakterületükön valóban nagyságrenddel erősebbek. Az OTKA pályázatokban ez a helyzet jól észlelhető. A nagyságrendben mérhető nagyobb tudás táplálta gőg és ennek tükröződéseként a kisebbségi érzés már-már klinikai esetként mérgezi a helyzetet. Az MTA támogatta Tanszéki Kutatócsoportok létesítése végeredményben jelenthetné azt a csírát, amely az elmúlt félszázad örökségeként létező bonyolult személyi problémák feloldásához vezethet. Jelenleg ez a kiöregedett egyetemi tanárok részére nyújtott (az Akadémiai Intézetek által támadott) átmeneti menedék nem szolgálja a két tábor közötti ellentét felszámolását. Ha az akadémiai kutatókat tanszéki kutatócsoportként integrálnák az

139

oktatási intézménybe, akkor az MTA szakemberei is bekapcsolódhatnának az oktató munkába. Nem csak speciálkollégiumok meghirdetésével kóstolgatnák az oktató munkát, hanem tevőlegesen részt vehetnének a közteherviselésben. A tanszékeken megszaporodó minősített kutatók — a nemzetközi normákhoz közeledve — rotációba illeszkedve vehetnének részt a tanszék adminisztratív vezetésében, ami a magyar tudományos élet és az oktatási intézmény fejlődése szempontjából fölöttébb hasznos lenne. A finanszírozás című fejezet a finanszírozási rendszerünk szinte összes káros elemét felsorolja A tenni valók pedig K.B. határozatokból ismert mondatok befejezésére emlékeztetnek: …hatékonyabbá kell tenni… fenn kell tartani… biztosítani kell… növelni kell… stb. Az utolsó bekezdés pedig koncentrátuma a tervgazdasági vágyaknak: tudományos teljesítményt nyilvántartó rendszer megalkotása… egységes, objektív kritériumok alapján végrehajtott – bérrendezés - kutatói/oktatói létszám intézményenkénti rögzítéseteljesítményelvű életpálya modell kidolgozása - stb. Helyette inkább az iskolateremtő, a példamutató személyiségek kiválogatódását, (nem a kiválogatását) kellene elősegíteni. A kutató/oktató létszám rögzítése a gyorsan fejlődő világunkban öngyilkosság. Kutatókat világszerte a fejlesztő intézetekben alkalmaznak (Vállalati kutató/fejlesztő intézetek, Bay Zoltán Intézet, MBK, stb.) ahol a teljesítmény egyértelműen mérhető, számszerűen kifejezhető. Ez valóban objektív mérce. A működő infrastruktúra fejlesztése kiemelkedően támogatandó. A műszerek és felszerelés kihasználtsága az elért tudományos eredménnyel objektíven mérhető! A nemzetközi együttműködés fejezethez mottóként legyen szabad idéznem egy akadémikusunk őszinte kijelentését: “Mi (magyar kutatók) mindenhol ott vagyunk, ahol zajlik az élet, a probléma csak az, hogy a zajt nem mi csináljuk.” Sapienti sat Reméljük, hogy a zajkeltők közé akarunk és fogunk fejlődni. Az összeállítás II szakasza a kiemelten támogatandó programokat sorolja: Az életminőség javítása kiemelésre javasolt főbb területei jól meghatározottak. A gyógyszerkutatás mellé illesztett “funkcionális genomika” egy ma divatossá váló fogalom, ahova minden besorolható. Itt a támogatás megítélése fokozott figyelmet igényel. A környezetvédelmi kutatások területén kimaradt a legfontosabb tennivaló. Nevezetesen olyan szakemberek, mérnökök, technológusok kinevelése, akik tudatosan csak olyan technológiák fejlesztésén munkálkodnak, amely káros melléktermék képződése nélkül szolgáltatja az eladható terméket, illetve hasznosítja a hulladékot. Hazánk lemaradása a környezet állapota tekintetében a civilizáltságban való lemaradás következménye. Ez az 5. programban említésre kerülve az igényességre való nevelés kérdéskörébe tartozik. A Technológiai súlypontképzés területén a kormány, mint megrendelő az adófizetők forintjait nem biztos, hogy a leghasznosabban költi, miközben piacgazdaságot emlegetünk célként.

140

Quo vadis amice? Helyzetkép a csatlakozási okmány aláírása után, egy Kelet-Európai Kft* birodalmában *A középszer uralmának fenntartására szövetkezett Kft aktuális olvasatban: Korlátlanul felelőtlen társaság.

Mi célból vagyunk a világon? (A közösségi létből kitörő, független individuumként önmagát megvalósító egyén erkölcstana szerint) “A környezetünkben fellelhető anyagi javak birtokba vétele vágyaink teljes kielégülését szolgáló felhasználás céljából.” Athén után, a csatlakozás napról-napra közeledő időpontja joggal felveti a kérdést:

“Ki lesz a csatlakozás nyertese?” Lehet, hogy a nemzeti tudatától megszabadult, egyre függetlenedő egyén lesz nyerő, aki nosztalgiázás és honvágy nélkül találhatja meg érvényesülésének módját valahol Európában, mert neki minden hely egyforma. Lehetséges, hogy az internacionalista nevelésben részesült — “kaparj kurta” jelszóval intézményesen bátorított —múlt nélküli, talajtalan, szekularizált csoport lesz sikeres az EU küzdőterén. Az is kérdés persze, hogy a befogadó társadalmakra milyen mértékben hatott a toleranciát hirdető liberális nevelés? Vajon ők sem tesznek különbséget a külhoni jövevények között? De az is lehet, hogy a másodrendűvé soroltatás, az otthontalanság, egyesek számára identitás zavart okoz, a csoport tudat hiánya depresszív hatású lesz, mert az anyagi jólét és a boldogság érzet, a megelégedettség, a valahova tartozás egymástól független kategóriák. A parlamenti választáson csekély többséget szerzett “szociál-liberális baloldal” tevékenysége — megbízóinak igényeit teljes mértékben kiszolgálva — minden szinten döntő változást végrehajtva, a XXI században a Komp-ország szülőföldjétől függetlenített alattvalóit sikeresen kormányozza az EU közösségbe. Az anyagi javak szerzését segítő korrupció a keletközép-európai Kft-ben lakók számára közel félszáz éve a létezés természetes velejárója. A közbeszerzési törvény pedig a hatalom holdudvarában levők számára az extra profit megszerzésének törvényesített útja. Ennek érdekében — a demokratizmus látszatát fenntartva — a pályázati feltételeket régió-szerte úgy írják ki, hogy az előzőleg kiválasztott személy vagy társaság pályázatának győzelmét elősegítse. A megélhetési bűnözés elfogadása már csak hab a tortán. Való igaz, hogy a “nomenklatúra”— elvhűségét bizonyítandó — szakértelem hiányában a GNP növelését szolgáló fejlesztést a különböző kedvezményekkel idecsábított külhoni befektetőkre bízza. Az elvtársi segítséget élvező multinacionális vállalkozót befektetésre csábítja a lakóhelyéhez kötött, nagy számban jelenlevő, csupán betanított munkára használható, jól idomított munkaerő jelenléte, akik a tanulásra és a készségek fejlesztésére legelőnyösebb időszak elvesztegetésével a globális világ rabszolgáiként tölthetik az egyszer élhető lét szűkre szabott idejét. Ezt szolgálja valójában a kétszintű érettségi bevezetése. A tizenéves ugyanis kényelemszeretetből (lustaságból) távol tartja magát a szellemi erőfeszítéstől. Később, érettségi után már látja, hogy állásfoglalásával csupán a betanított munkára alkalmas középszer létszámát növelte, helyzete azonban csak lényegesen nagyobb anyagi és szellemi energia befektetésével javítható. A zöldbárók anyagi jólétét is a régi feudális berendezkedés burkolt fenntartása, a Kft. formájában megnemesedett nagybirtok cselédsorban dolgozó munkásainak tömege szolgálja. Az idők szavát nem értő, jobbágyként robotoló, nemzeti hagyományként megtűrt egyéni gazdák jövedelmét pedig az értékesítésre szerveződő privatizált Kft-k és a külföldi kézbe juttatott feldolgozó ipar kénye-kedve szerint csapolja. A profitérdekelt tőke szempontjából ideális állapot biztosítása, a kezdeményező készség és kreativitás nélküli középszer létszámának növelése az esélyegyenlőség demagóg hangoztatása mellett csupán nevelés kérdése. Ezt a célt rafináltan szerkesztett oktatási törvényekben rögzített elvek alapján szerkesztendő cselekvési program teljesítésével lehet elérni. Nem meglepő, hogy az oktatónevelő rendszer teljes átalakítását, a szelekció nyomainak a kigyomlálását tervezi a “hatalomra került elit”. Ne terhelje az ifjú állampolgár tudatát a verseny szellem. Ezért a

141

minőségi különbség számszerűsítése érdemjegy formájában nem jelenhet meg az oktatónevelő munkában való részvétel értékelésekor. A média-tudományból érettségiző, bunkóvá váló tömeg, a Homo rudis — mivel a tudás megszerzése jelentős munka befektetését igényli — minden olyan miniszteri javaslatot lelkesen fogad, amely a tananyag csökkentését jelenti és a számonkérés lehetőségét eltörli. Az OM a funkcionális analfabetizmust az elemi ismeretek elsajátítására szánt időszak hat évre bővítésével, a tanítókkal működő hat osztályos elemi visszacsempészésével óhajtja felszámolni — (esély)egyenlőséget hirdetve — a tehetségesebbek visszafogásával. A szülő és a pedagógus nevelő hatású együttműködése nem kívánatos, mert sérti a tizenéves fiatal személyiségi jogait a dohányzás, a kábítószer és alkohol fogyasztás területén. (Megjegyzendő, hogy az alkohol és a dohány fogyasztás — jövedéki termék lévén — növeli az állami bevételt. A drog pedig a maffia jövedelmét gyarapítja.) Az élvezeti cikkek egészségkárosító hatásának anyagi terheit viszont az adófizetők pénzével gazdálkodó, jól idomított szolidáris társadalombiztosítás vállalja. Az anyanyelv érettségi tárgyként a fiatal számára felesleges megterhelést jelent. A környezet hatásaként megjelenő nyelv művelése nem az iskola feladata. A magyar nyelvből teendő érettségi a kisebbségben levők személyiségi jogait (az anyanyelv szabad használatát) sérti. Ugyanígy felesleges a történelmet érettségi tárgyként kezelni. A túl sok szubjektív elemet tartalmazó történelemszemlélet a kettős nevelés konfliktus helyzetét hívja elő, mert a tizenéves a környezetéből szerzett történelmi ismeretet hitelesebbnek tartja, mint az aktuális ideológiai szemlélet termékét. A magyar és a történelem által lefedett műveltségi terület ismerete egyébként olyan nacionalista csoporttudat kialakulását segítheti, ami nem kívánatos az EU közösségbe való betagozódás szempontjából. A tanuljunk meg kicsik lenni felszólítás — mivel kényelmesebb — az erkölcsi tartásától megfosztott tömegben meghallgatásra talál. Mi serkentse tevékenységre a nemzeti öntudatától megfosztott állampolgárt? A sport területén tapasztalható gyászos szereplés érzékletesen mutatja a társadalom állapotát. Az egyén saját fejlődését szolgáló, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen vállalt (cserkész)munkára jelentkezők száma elenyésző. A csoport tudat kialakulását segítő, általános hadkötelezettségből adódó honvédő szolgálat törvénybe foglalt eltörlése indokolja a honvéd megnevezés múzeumba tételét. A honvédnek hazája van, amit a történelmi múltra hivatkozva akár élete árán is kész védeni. A feudális szerkezetű, hazátlan közösség számára a csatlós szerep vállalásának évszázados hagyománya van. Juhász Ferenc őszinte pillanatában tett javaslata, mely szerint célszerű az EU közösségben feloldódni kívánó adófizetők pénzén fenntartandó, nemzetközi csendőri feladatok ellátására szerződő zsoldos állomány tagjait katonának nevezni. A katonának feljebbvalója van, aki meghatározza a szerződésben kikötött anyagi javak fejében teljesítendő, önként vállalt, adott esetben életveszélyes feladatát. A hatalmát visszaszerző vezető réteg, a demokratizmus köpenyét magára öltve a rendszerváltást követően ma a kommunizmus helyett a jóléti társadalom elérését ígérve, nem öntudatos proletárt, hanem internacionalista fogyasztót kíván nevelni. Félévszázados gyakorlatára támaszkodva az elégedettség érzését a média sztárjainak tevékenységével, a diszkó, a valóság show, a szex, a kábító szerek élvezetével próbálja terjeszteni. Országszerte épülnek a fogyasztó társadalom szentélyei, ahol az erkölcsi tartását elvesztett nép vasárnaponként lelki beállítottságának megfelelően hódolhat fogyasztó ösztönének (vásárló kedvének), sőt szellemi kikapcsolódásként, élményben gazdag időtöltés keretében a mozik “értékteremtő” műsorában gyönyörködve gazdagíthatja lelki világát a bunkóvá nemesedés lejtőjén. Az egészség megőrzéséről és az átlag életkor megnyújtásáról szóló buzdítás is álságos, mert a hatalom birtokosai számára előnyösebb, ha a kiégett dolgozó osztály tagjai — haladó hagyományként — akár a nyugdíjkor elérése előtt távoznak az élők sorából.

142

UGRÁSRA KÉSZ A BETONNÁL SZILÁRDABB, HISZÉKENY, SZAVAZÓ BÁZIS A tudat megjelenésével kialakuló társadalom viselkedését — az egyén életben maradását szolgálva — a létfenntartás és az utód létrehozását biztosító két természeti törvény érvényesülése mellett két tudati elem; a “magántulajdon” megszerzése (megőrzése), továbbá ebből következően az irigység jelent meg mozgató erőként az emberfélék életvitelében. A beszéd kialakulásával az absztrakció mellett erősödött a befolyásolhatóság lehetősége, amely a csoport tudat kialakításán keresztül a nyers erőfölényt a tudati elemek szolgálatba állításával bővítette a vezetés technikáját. A múlt történéseit vizsgálva számtalan példa említhető a hiszékenységet kihasználó diktatúrák születésére és pusztulására. Erre a célra kiválasztott propaganda miniszter — Göbbels doktor — a végső győzelemben és a Vezérben való hit erősítésével mérhetetlen pusztulásba kergette Európa népeit. A kommunista párt tévedhetetlenségébe vetett hit erősítésével milliók pusztulását és a gazdasági törvények érvénysülése helyett a kizsákmányolás megnemesedett formáját lehetett uralomra segíteni. De a múltból más példa is említhető. A történelem forgandósága és az egyéni élet hossza miatt nem egy esetben a diktatúra tévedhetetlen bizottsági tagjaiként megérdemesült politikusok, többször átfestve a zászlót újabb gazdira találva akár 180°-os fordulatot téve hitetik el a könnyen befolyásolható tömegekkel, hogy — most aztán valóban — az egyedül helyes úton vezetik a jobb sorsra érdemes kizsákmányolt népet. Végeredményben igazuk van, mert sem a kizsákmányolt tömeg, sem a kizsákmányolók személye nem változik, csupán az ellenség keresés rágalmai gyűlöletre uszító félrevezető szöveg, aktualizálódik. Miért? Mivel magyarázható ez a jelenség? Mert az emberi hiszékenységet tapasztalat szerint nem befolyásolják a tények. Az ellenzék sajtóját beépült ügynökök teszik hiteltelenné. A szavazó tábor bizonyos szellemi színvonal alatt élő tagja nem akarja elismerni, hogy rútul átverték, hogy hiszékenységének áldozatává vált A fizikai erőszak, a fegyveres fenyegetés előtti meghódolást nem érzi olyan megalázónak, mint elismerni, hogy felült a propagandának. Ebből következik, hogy a népszónok szava mindig nyitott fülekre talál. A média jól fizetett kórusa által felerősített rágalom az ellenségkeresésre idomított fejekben minden esetben termékeny talajra talál. Ha a rádió vagy a TV hitszónokai óránként elmondják ugyanazt a szöveget, akkor a beetetett tömeg végül elhiszi és a hatalmat gyakorló véleményével azonosulva vakon követi a prófétát.

143

MERJÜNK MAGYAROK LENNI, ha magyarként akarunk az EU-hoz csatlakozni és az unió aktív tagjaként akarunk tevékenykedni a magunk javára és a közösség hasznára. Az emberféle (Homo sapiens) évmilliók óta felismerte az összefogás hasznos voltát; a család, a rokonság, a földrajzi környezetben élők egymást segítő tevékenységének erejét. A létért folytatott küzdelemben az emberféle a közösségben fejlődő beszédkészség és a tudat kialakulását követően, társaival együttműködve tudta fennmaradását biztosítani. A testi és szellemi erő egyesítésével elért közös eredmények hasznos volta erősítette ezt a tevékenységet tudatos cselekvési sorozattá. A közösséghez tartozás érzését erősíti a hagyományok, a közös értékrend tisztelete, rituális szokások őrzése, a közös múlt eredményeit felidéző megemlékezés. Ebből következően legyen az oktató-nevelő munka feladata a közösségbe való beilleszkedés elősegítése, a közös kultúránk, a közösnek tartott értékek (nyelv, történelem) őrzése. Az összetartozás érzésének az erősítése, a közösségért végzett munka értékének elismerése és társadalmi szinten való megbecsülése kapjon döntő szerepet a közös jövőnket alapozó értékrend kialakításakor. Nem felejtendő, hogy a Közel-kelet és Egyiptom műveltségét tovább fejlesztő görögrómai kultúra, nem csekély mértékben arab közvetítéssel a zsidó-keresztény hagyományokba épülve — sok zsákutca eltévelyedéseit kiküszöbölve — végül is sok ezer éves múlt örökségeként vált (fejlődött) az európai polgár humanista gondolkodásává. Jól felfogott érdekünkben nem szabad, de nem is lehet a múltat végkép eltörölni. Mi marad szellemi életünk számára, ha mindent elvetünk? A fogyasztó társadalom jólétet hirdető elégedettsége, az aranyborjút istenné emelők győzelmében való bizakodás? Sokszor hallott jelszó: “Jövőnk alapja a tudás alapú társadalom. Tanulás egy életen át.” Elérendő, hogy az ismeretek gyarapodása a kielégülés érzetét adó örömforrássá nemesedjen. Váljon közmondássá:“Az új ismeret megszerzését, ne halaszd holnapra” Az oktató nevelő munkatervet az elérendő célnak megfelelően kell elkészíteni, majd hazánk közoktatási-köznevelési cselekvési programját a régió lakóinak együttműködési készségére számítva kell a gyakorlatban kivitelezni. Személyiségi joga ugyanis minden együttműködési készségét kifejező állampolgárnak, hogy genetikailag adott képességeinek kiteljesedéséhez a társadalom segítségét maradéktalanul megkapja. Előfeltételként a választási ciklusoktól (a hatalom megszerzése érdekében periódusosan ismétlődő gyűlöletkeltéstől) függetleníteni kell az általános tankötelezettségből következően ingyenes oktató-nevelő munkát, amely óvodával együtt több cikluson keresztül húzódó 15-20 éves képzést jelent. Az oktatásban résztvevő intézmények esélyegyenlőséget teremtve megbízást teljesítenek. Nevelő feladatuk teljesítésekor a környezet sokszor káros hatását is ellensúlyozva a nevelendő állampolgár együttműködési készségére számítanak. Magas színvonalú korszerű oktató-nevelő munka csak a nevelendő személy környezetével együttműködve, azaz a pedagógus környezetre kifejtett népnevelő hatásának érvényesülésével végezhető. A pedagógusnak a szó nemes értelmében vett népnevelő hatása legeredményesebben a gyermekeken keresztül érvényesíthető. A nemzeti hagyományként az oktató-nevelő munka a jól működő 3x4 éves szerkezetre (elemi, alsó-középfok és felső-középfok) építendő. Ezt megelőzi — adott esetben kötelező jelleggel — az óvoda 3 évre terjedő nevelő hatása. A felső-középfok változatos szerkezete a szakképzés oktatási intézményeit is befogadja. Az óvoda és az elemi ismeretek és készségek fejlesztése területén működő intézményekben folyó oktató-nevelő munkával minden 10-11 éves fiatal számára meg kell teremteni az esélyegyenlőséget, az integrált középfokú oktatásban való részvétel lehetőségét. Ennek érdekében elérendő a tartósan rögzült viselkedési normák kialakítása, szinte reflex szintű reakciókként való rögzítése. Az ismeretek területén a helyesírás, írás, olvasás,

144

egyszerűbb szövegértés, beszédkészség fejlesztése versmondással, népdal ismeret bővítésével, a fogalmazó készség fejlesztése, a számolás elemeinek ismerete, a kisegyszeregy gépies tudása elérendő cél legyen. A középiskola heti huszonöt órás alapképzést kiegészítő 3 testnevelési órán kívül kötelezően választható minimálisan két szakkörrel (heti 3-3 óra délutáni elfoglaltsággal) készíti fel a tizenévest az életre, a felnőtté válásra, a tudásalapú társadalomba való sikeres elhelyezkedésre. Az alsó középiskola a magyar irodalom jelentősebb alkotásainak ismeretén keresztül versek, szövegek memoriterszerű rögzítésével szolgálja a beszédstílus fejlesztését. Fontos elem a közösségbe való beilleszkedés készségének fejlesztése, a közös kultúra, közösnek tartott értékek, a nyelv és a történelem őrzése, a geopolitikai helyzetünk ismerete. Az idegen nyelv szerkezeti elemeinek gyakorlati alkalmazásával, élethelyzetek dramatizálásával érjék el a beszédkészség fejlesztés és megértés eredményes teljesítését. Nem hanyagolható a matematikai és informatikai alapismeretek gyakorlatban való alkalmazása. A civilizáltság megköveteli a természettudomány területén a fizikai, kémiai, biológiai és egészségtani alapismeretek elsajátítását, különös tekintettel az állampolgárt körülvevő technika természettudományos elemeinek megismerésére (robbanó motortól a Hi-fi toronyig), szoros kapcsolatban az alapkészségek fejlesztésével és a környezetvédelmi szemlélet terjesztésével. A pedagógus szakmai önállósága, továbbá az állampolgár személyiségi joga és kötelessége, valamint a közösséghez tartozással vállalt egyéni felelőssége harmonikus egységbe fonódva hozhat csak eredményt. A középiskola felső 4 éve lehet humán, illetve reál érdeklődést kielégítő. Ez utóbbi valamilyen gyakorlati irányban specializálódhat (Lehet technikai, kereskedelmi, gazdasági, építőipari, mezőgazdasági és egyéb szakirányultságú) Az érettségi a középiskola emberformáló szerepének a méltó befejezését adja. A mindenkire kötelező érettségi tárgyak (6) a magyarként Európához csatlakozás feltételrendszerét elégítik ki A magyarnyelv és irodalom ismeret A történelem földrajzi és nemzetgazdasági ismeretekkel kiegészítve A matematika és informatika A természetismeret Az egyéni képességek (filozófia, művészet, zene) a reálban szakirány bemutatása Valamilyen idegen, lehetőleg angol nyelv A kétszintű érettségi törvényesítése helyett, a fejlődni akaró társadalmunkban az érettségi érdemjegye legyen arányban a középfokú tanintézet végzős diákjának tudás szintjével. A kétszintű érettségi intézményesítve a szegregációt, a kényelmes életvitellel együtt járó műveletlenséget terjesztené. A tizenéves sok esetben a családi háttér hiányában felelőtlenül választaná a könnyebb utat, amely később nehezíti a helyzetét. Emelt szintet jelenthet valamilyen szakterületen való szereplés.(Második idegen nyelv, szakköri tanulmányokból elért eredmény, sport-teljesítmény, művészeti alkotás stb.). Az alapképzés az érettségi tantárgyaiban megjelölt szakterületen elérendő általános műveltség elsajátítását szolgálja. Az érettségi keretében megkövetelt alapismeretek mélységét a felsőoktatás szakembereivel egyeztetve kell megállapítani. A szakköri tevékenység az egyénileg választott érdeklődési területen megszerezhető szakismeret bővítését szolgálja. Ebből következik, hogy a középiskola tantestülete olyan képességű pedagógusokból szerveződjön, akik szakkörvezetés keretében a folyamatosan fejlesztett szakmai ismeretanyag átadására vállalkoznak. A tantestület azon tagjaitól, akik erre nem képesek, azoktól a tanulni vágyó fiatalok érdekében meg kell válni. Sajnálatos, hogy a szelekció érvényesülését a közalkalmazotti törvényre hivatkozó érdekvédelmi szervezetek akadályozzák, káros

145

tevékenységükkel az évenként megjelenő generációknak a fejlődését, a felnövekvő fiatalnak az egyszer megélhető életminőséghez való személyiségi jogát sértik A közoktatás-köznevelés helyzetének javítása a felsőoktatás szerepvállalásának módosulását igényli, mert autonómiára hivatkozva nem függetlenítheti magát a problémák megoldására törekvők népes táborától. Az értékrend kialakításakor az összetartozás érzésének az erősítése, a közösségért végzett munka értékének elismerése és társadalmi szinten való megbecsülése kapjon döntő szerepet. Az elérendő célnak megfelelő oktató nevelő munkatervet — hazánk közoktatásiköznevelési cselekvési programjaként a régió lakóinak együttműködési készségére számítva kell kivitelezni a gyakorlatban. A felső oktatás területén a szakok számának csökkentése a színvonal emelését jelentené. A beltenyészettel fenntartott tanszékek és a szakok számának gyarapításával együtt járó mini-tanszékek alapítása csökkenti a versenyt, a megméretés lehetőségét. A nagyobb méretű, nagyobb szakterületet átfogó tanszéken működő habilitált tanárok vezette kutatócsoportok szakmai vetélkedése a kiemelkedő képességű hallgatókért valódi fejlődést hozhat. A szakmai verseny mindenkit képességeinek maximális kifejtésére ösztönöz, ami valójában az adófizető társadalom forintjainak gyümölcsöt hozó hasznosítását segítené. Hazánkban a középszer mesterségesen fenntartott bürokratikus, anakronisztikus minősítési rendszer túlélésével tartja kezében a döntés jogát. A középiskoláink színvonalában sajnos létező nagyságrendi eltérés miatt egyenlőre célszerű lenne a felső oktatásban való részvételre jelentkezők szűrése céljából, az úgynevezett 0ik évfolyam működtetése azok számára, ahol a készségek kifejlesztésében, vagy az alapismeretek elsajátításában hiány mutatkozik. A felvételre jogosító megméretést minden jelentkező számára kötelezővé teheti a szakmai autonómiára hivatkozó felsőoktatási intézmény. A felső oktatás első fokozatként 2-3 év terjedelmű B.Sc. ekvivalens végzettség teljesítését jelentse. Az alapvizsgának tekintett BSc ekvivalens végzettség birtokában nyerhető el az 1-2 éves tanulmányi idő vizsgakövetelményeinek teljesítésével és a diplomamunka készítésével a szakirányban orientáló M.Sc ekvivalens diploma. További 3-4 év tanulmányi idő alatt készülő tudományos szakmunkával nyerhető el az egyetemi doktori Ph.D fokozat.

146

EXTRA HUNGARIAM NON EST VITA, SI EST VITA, NON EST ITA

“Mi dolgunk a világon?”—“Küzdeni erőnk szerint a legnemesebbekért” - mondja a költő. Az idézett PATÓ-PÁLI közmondássá váló mondatnak a terjesztésével tartja hatalmát évszázadok óta hazánkban a feudális hagyományokat ápoló uralkodó elit. Minden külföldön jól működő rendszert — a hazai viszonyokra alkalmazva — megfosztanak hasznos elemeitől, majd a demokratizmus mázával feldíszítve a középszer hatalmi érdekeit szolgáló formában “hungarikumként” erőszakolják a társadalomra. Nem vitatható tapasztalati tény, hogy az egyénileg megszerezhető érték a társadalom tagjai által előállított termék (GNP) egy kihasított részénél aligha lehet nagyobb. A termelékenység alacsony színvonala miatt az anyagi javakért folytatott ádáz küzdelemben, a középszer iszapbirkózásában résztvevők etikátlan alvilági módszereket alkalmaznak. Hazudnak csalnak, lopnak – ha szükséges – gyilkolnak. A zömében irányított média reflektor fénye néha ugyan rávetül a visszaélésekre, ámde a szoros összefonódások miatt a valóság nem derül ki és a felelősségre vonás mindig elmarad. Ennek a helyzetnek a következményeként a köztulajdonból az egyenlősdi mákonyával megetetett tömeg egyedei annyit lopnak, amennyi képességeikből telik, mert évtizedes élettapasztalatuk szerint az eltulajdonított anyagi javak mennyisége arányos az egyednek a hierarchiában betöltött helyzetével. A feudális hagyományok fenntartására szövetkezett “uralkodó klikk” számára a félrevezetett tömeg látszólag békés beletörődését a média anyagi javakkal megvásárolt hangadói biztosítják. Nincs szűkség megfelelő erőszakszervezet működtetésére. Cui bono? Cui prodest? xxxxxxxxxxxxxxxxx A tizenévesek tabletta igényét kielégítve a kínálati piacon megjelenő friss árú megjelenése letöri az árakat, összehangolja a kereslet fizetőképességével. Ez is bizonyítja, hogy a jóléti állam, azaz Pártunk és Kormányunk az adófizetők pénzéből szívesen áldoz a fogyasztók, a proles szekszuális igényeinek maradéktalan kielégítése érdekében. Ez a szolgáltatás a házasság intézményét is rombolva hosszú távon felszámolja az ezer évvel ezelőtt betört barbár népeknek a Kárpát medence közepén visszamaradt maradékait. Ezzel a monarchia utódállamai végre visszahódíthatják eredeti szállásterületüket. Ezért elvárható, hogy a Párt döntéshozóit —a történelmi igazságszolgáltatás érdekében tett lépéseikért — a környező államok választott vezetői megfelelő jutalomban részesítik — követve a trianoni diktátum megalkotójának példamutató cselekedetét — amikor becsületrenddel jutalmazták a pénzmosásban kiemelkedő szerepet játszó bankárt.

xxxxxxxxxx

147

AZ ÁPRILISI VÁLASZTÁS TANULSÁGA (2002 augusztus 1) “Dum spiro, spero”

A vegetatív és generatív funkciók szabályozása az evolúció színpadán a nyers erő érvényesülésével jelentkezik. Az őzbak, a szarvasbika szerepét a nyers erőfölény egyértelműen biztosítja. A falka, vagy horda az alávetettséget elfogadja. A nőstények lázadozás nélkül látják el táplálékkal az uralkodó hím oroszlánt. Az emberfélék is akár tetszik, akár nem elfogadják az erőfölényt “Vae victis!” “vis major” A legyőzött ellenfél — ha még mozgás képes — sebeit nyalogatva távozik a csatatérről. Merőben más jellegű a szellemi szféra területén bekövetkező alávetettség elfogadása. A szellemi legyőzetés, az átveretés elismerése sokkal nehezebb, mint a fizikai erőfölény tudomásul vétele. Az élővilág legfejlettebb tagjaként kialakult emberfélékben a vegetatív és a generatív feladatokat ellátó önszabályozott szerveződés felett tudati elemeket ötvöző, szabad akarattal felruházott bonyolult irányító rendszer működik. A közösségben élő egyének cselekedete tudati szinten az e célra kimunkált gyakorlati módszerek felhasználásával külső személy, illetve klikk érdekeinek megfelelően befolyásolható. Sok ezer éves tapasztalat igazolja, hogy megfelelő ideológia betáplálásával az életben maradás genetikailag kódolt természeti törvényét legyőzve akár az életének feláldozására is rávehető a “félrevezetett” egyén. Az érdekközösségek irányítói a tudati szféra befolyásolásával igyekeznek támogatókat toborozni, miközben a közérdek palástja mögé bújtatott egyéni érdekeik kielégítésére törekednek. Az önálló ítéletalkotásra képes személyek száma hazánkban igen csak vékony réteget képez. Valójában nem éri el az áprilisi szavazásban kapott értéket. Ennek tudatában kell értékelnünk a választás eredményét és megtervezni a négy év tennivalóit. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy négy év múlva az inga tehetetlensége is elősegítheti a változást, ha a polgári oldal nem követ el jóvátehetetlen hibákat. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy 800.000 párttag és leszármazottai élnek hazánkban. Ők az Agit. Prop. szervezet aktivitásának köszönhetően, illetve sok esetben exisztenciális előnyök reményében MDP tagként igyekeztek jobb körülmények között élni. A mennyiségi növekedés minőségi változásba való átcsapását hirdető ideológia és az egymást követő oktatási reformok, az önálló gondolkodásra való készség kifejlesztését nem segítették. Az önálló itéletalkotásra képtelen középszer megnyugvással fogadta, ha a KB arra kiválasztott, és a média által felmagasztalt tagjai mindig megmondták, hogy mit kell tenni a “szocializmus győzelme” érdekében. A közérzet javítása céljából külhoni magánbefektetőktől felvett kölcsönökből az összekacsintó kiválasztott vezetők megalkották a “gulyás-kommunizmus”-nak becézett kvázi jóléti államot, amely sokak számára nosztalgia tárgyát képezi ma is. A kölcsönt nem a világbank adta. A világbankhoz kötődés csupán csalétek volt, amely elősegítette a magánbefektetők péztárcájának a megnyílását. A Párt tagjai és leszármazottaik számára, nem csekély problémát jelent az a felismerés, hogy megcsalatva, félrevezetve éltek évtizedeken keresztül, bár jobb közérzettel mint a környező országokban élő KGST sorstársaink. Hogy ebben milyen szerepet játszottak a titkos szolgálat tisztjei arról mostanában kerülnek elő adatok. A legegyszerűbb közösséget mozgósító ideológia az ellenség keresés és az ellenség legyőzésére, megsemmisítésére való buzdítás. Az emberfélék tulajdonságát ismerő diktatúrák a Homo sapiens öröklött tulajdonságára építve a gyűlölet felszításával szereznek támogatókat. A huszadik században az irigység felszításával, a gyűlölet-keltéssel operáló, és a javak újrafelosztását hirdető érdekközösség a megszerzett hatalom birtokában — az anyagi javak köztulajdonná tétele után — az egyenlősdit prédikáló tábor legegyenlőbb tagjainak anyagi gazdagodását jelentő magánosítással fejezte be tevékenységét. Valójában a szociáldemokratává nemesedett új lappal induló sokat próbált elvtársak — a hatalom megszerzése érdekében mozgósított tömegek előtt elhúzott madzagra némi mézet kenve — zavartalanul ülnek ma a miniszteri bársonyszékben. Ez biztosítja a klientúra számára a privatizáció zűrzavaros körülményei között megszerzett anyagi javak birtoklását és a közbeszerzési törvény szelektív érvényesítésével a haszon magánzsebbe gyűjtését.

148

Az ügynökökről szóló mesedélutánok helyett a hazánkban tevékenykedő multi és nem multi vállalkozásoknak az üzleti titokként kezelt összefonódása a politika irányítóival (ki kinek tejel?) a helyzet értékelése szempontjából ugyan hasznos információt szolgáltatna a jobbágyként robotoló adófizetők számára, az adatok ismertetése azonban kétségtelenül személyiségi jogokat sértene. Így csupán az értékben elenyésző méretű, úgynevezett Fidesz közeli cégekről írhat a sajtó. Az öntudattal rendelkező egyén — önálló véleményalkotásra való vitathatatlan képessége birtokában — nehezen ismeri el, hogy félrevezették. Az emberféle ugyanis szellemi szűrőn keresztül fogadja a belétáplált információt, és azt műveltségétől függő mértékben képes igényeinek megfelelően módosítani. Az éjjel-nappal betáplált szöveg azonban minden esetben megteszi hatását. A történelmi múlt és a jelenkor tapasztalatai igazolják, hogy az emberféle a vegetatív és a generatív igényeit is képes alárendelni a választott vezér, vagy ideológia szellemi elnyomásának Szomorú példa erre, hogy a Harmadik.birodalom önjelölt vezére a fanatizált híveire támaszkodva a moszkvai csatavesztés után közel négy évig képes volt folytatni, sőt fokozni az értelmetlen tömegmészárlást. A magát szabad szelleműnek tartó félrevezetett egyén az anyagi függőségben tartott média szakavatott szószólói és bértollnokai által továbbított minden olyan hazugságot és rágalmat szívesen fogad, amely a félrevezetettség érzését csökkenti. Be kell látnunk, hogy a félszázados félrevezetés gyakorlata ma is korlátlan hatalmat ad az egyre gazdagodó uralkodó réteg számára. A szabad akarattal felruházott egyén sajnálatos módon egyre inkább az irányítására szövetkezett klikk uralmát fenntartó tömeg személytelen részévé válik. Csak azt az adót hallgatja, azt a sajtóterméket olvassa, amely szelektív felfogóképességének megfelel. Csak a félrevezetettségének szellemében sugárzó TV csatornát figyeli. Nem áltathatjuk magunkat. Juszt László és barátainak szereplése, továbbá a pornó műsor látnivalói a szavazók jelentős hányadának igényét kielégíti. Mások számára a szappan operák, vagy az akció filmek tömege ad menekülési lehetőséget a gondolkodás, a helyzetértékelés elhalasztására. A hatalmi pozícióba került sikeres nők szereplése megnyugtathatja a szent bal szavazó táborának spontán betelefonáló képviselőit. A fentiek ismeretében — nem érzelmi, hanem szakmai szinten — kellene tevékenykedni a polgári oldal híveinek a, négy év múlva esedékes kormányváltás érdekében. Az előrehozott választás az elvtársak hatalmi pozícióit erősítené. Sajnos a négy éven keresztül folytatott és ma is folytatódó gátlástalan rágalom-hadjárat alaptalansága, továbbá az miniszterelnök egymást követő 100 napos programjainak gazdasági következményei csak hosszabb idő után válnak mindenki által érzékelhetővé. Az alaptalan ígérgetésen felnőtt nosztalgiázó szavazók száma nagy. Ők csak saját kárukon képesek tanulni. (Úgy latszik nékünk Mohács kell. xxxxxxxxxxx) Évmilliók tapasztalata, az egyéni kudarcok tragikus élményei segítették elő az emberfélék közösséggé formálódását. Megtapasztalás formálta a kiválogatódást, majd a felismerést, hogy a közös cél elérése igényli az összefogást, az együtt munkálkodást, a kölcsönös megbecsülést, a szolidaritást. Felismerték, hogy a környezeti tényezők által meghatározott lehetőségeket hasznosító közös munkával megteremtett alapokra építhető a jövő. A közösségben élés igényli a közösség múltjának ismeretét, a lokálpatriotizmus kifejlesztését. A múlt idők történetének, a közösség hagyományainak megismerése teszi tudatossá az állampolgárok életvitelét, az állampolgári jogok és kötelességek gyakorlatát, a polgári erkölcs érvényesülését. Vajon a magyar állampolgárok hány százaléka tartja ezt fontos kérdésnek? Az ország lakóinak közállapotainkról alkotott véleményéről ne az erre kiszemelt kutató intézetek kozmetikázott adataira támaszkodva, hanem nyitott szemmel és füllel közöttük élve tájékozódjunk. Hány százalék őrzi vajon a tudatalattiban a polgári réteg viselkedési stílusát? Félek ezt leírni.

Mint a jó mag szétszóródunk Mint szent kéve megoldódunk De nem hullunk pusztulásra Szétszóródunk újulásra Újulásra, új vetésre - ha kell meg is halunk érte Sinka István)

149

TELLER EDE EMLÉKEZETÉRE

Keresni, várni, semmit sem akarni, szeretni, vágyni, egyedül maradni, nézni a világot becsukott szemekkel, látni azt, amit még nem látott az ember, gyönyörködni titkos, mély harmóniákban, emlékezni arra, mit sohasem láttam, szeretni, imádni a szent tisztaságot, a szelet, a havat, a szellőt, az álmot, tenni a helyeset, nem kis örömpénzért, nem a túlvilági örök bölcsességért, tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten, félni, hogy talán még igazság sincsen, tudni az ész rövid, az akarat gyenge, hogy rá vagyunk bízva a vak véletlenre, és makacs reménnyel mégis-mégis hinni, hogy amit csínálok, az nem lehet semmi, és örülni tudni a nagy megnyugvásnak, a fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak

TE halála után megjelent gyalázatos hamisítvány közzététele után indokoltnak látszott az általa írott vers közzététele

150

KÉPZELETBELI RIPORT, vagy egy ügyesen telepített poloska szolgáltatása a KB (kis birodalmunk) legfelsőbb szovjetjének 2001 tavaszán tartott titkos üléséről: Kedves Elvtársak! A hatalom gyakorlásában megőszült, de bele nem fáradt harcos társaim!

“A szigorúan zárt KB ülésünkre meghívtam a klientúrába törekvő korosztály néhány megbízható képviselőjét (valamennyien a mi kutyánk kölkei). Mindannyian érezzük, hogy itt az idő a hatalom formális visszaszerzésére. A huszadik század második felében — nagy barátaunk segítségével megragadva a hatalmat — a kizsákmányolás megnemesedett formáját mi fogadtattuk el a dolgozó néppel. A század végén az államosított vagyon döntő részét — az általunk meghirdetett privatizációs program keretében — Pártunk vállakozókedvű, minden áldozatra kész tagjai megszerezték. A vagyon profitot termelő működtetésének a biztonsága azonban a politikai hatalom visszahódítását igényli. Nem tűrhető, hogy prepotens, pökhendi, tapasztalatlan fiatalok belepiszkáljanak a levesünkbe. Elvtársak, a jövő a mienk, az inga most nekünk lendül. Az elmúlt fél században beetetett műveletlen nép nosztalgiája, a profitéhes tőke igényeit kielégítő csupán betanított munkára használható olcsó munkaerő, a funkcionális analfabéták nagy létszáma, a mérleg mutatóját a “szent bal” irányába mozdítja. A média évtizedes gyakorlattal rendelkező képviselői — a kiérdemelt jutalom reményében — kevés kivétellel nekünk dolgoznak. Lényeges kérdés: “Ki legyen a miniszterelnök?” Önjelöltekből több is akad, de most valami bátor tettre kell vállalkoznunk. Jó magam — maximális biztonságra törekedve — inkább pártelnökként, szürke eminenciásként akarom szolgálni gazdáinkat. Minden szempontból megvizsgálva a kérdést, a miniszterelnöki posztra az erdélyi kisnemesi családból származó Medgyessy Péter jelölését javaslom,. aki de jure párton kívüli — mivel az MSZMP-ből nem igazolt át az utód pártba. Keresztény, ami megfelel a burkoltan antiszemita nép igényeinek. Pénzügyi ismeretei, nyugati és keleti kapcsolatai révén alkalmas a hatalom megszerzésére kidolgozott program indítására. Egyébként a gulyás kommunizmus pénzügyi fedezetét — a kölcsönt adó “privát befektetők” meggyőzésével — neki köszönhetjük.” “Csak a program indítására?” — hangzott több szájból a bátortalan kérdés.. “Mindenre gondolni kell. A választási győzelembe joggal bízhatunk, de szerencsétlen esetben mit kezdjünk egy bukott miniszterjelölttel? Elvtársaim, ébredjünk fel, a kockázat is benne van a pakliba. A választási vereség — Horn elvtárs példáját követve — a vezér távozását követeli.” “Valoban. Ez igaza.” — helyeslő mormogás adott igazat a szónoknak. “További előny, hogy.M.P kontójára mindent ígérhetünk. Ha a 100 napos programok gazdasági nehézséget okoznának, akkor egészségi állapotára hivatkozva bármikor lecseréljük, miközben a párt nimbusza érintetlen marad. A bajok felszínre kerülése előtt — az előrehozott választás költségeit is vállalva — könnyen szerezzük meg a parlamenti többséget, amely a kívánatos demokratizmus mázával vonja be az egyedül életképes egypártrendszerünket.. A minisztercserét időszerűvé teheti az EU csatlakozás közeledte, amikor is — ha tetszik, ha nem — a kiköltekezés miatt a fogyasztás visszavétele céljából gazdasági megszorításokat kell alkalmazni. Bölcs előrelátással a közeljövőben kitüntetésben részesítjük Bokros Lajos tanácsadóját Kornai professzort. “Az a hír járja — emelte fel kezét egy bátortalan KB tag — most magunk között vagyunk, hogy M.P valamikor KGB ügynök volt, lehet hogy ma is az.” “És ha az. Miért zavar minket? Az Orosz birodalom elnöke (Putyin elvtárs) is a KGB tisztjeként került vezető pozícióba. A nagy barát segítsége és tanácsa mindig jól jön.” “De ha ez kiderül a választás előtt — az teljes kudarc lenne.” “Elvtársaim, nem ismerek rátok..A III ügyosztály titkos aktáit a kerek-asztal megbeszélések idején a KGB iskolájában nevelkedett munkatársaink — későbbi felhasználásra gondolva — nagy szakértelemmel begyűjtötték. Azóta is őrizzük és szűkség esetén a kincset érő gyűjtemény egy-egy aktuális részlete ellenőrzötten szivárog a már bejáratott úton. Ebben már rutint szereztünk. Gondoljatok hőseinkre, Rajk elvtársra, Szalai elvtársra, Mező Imrére, akik ha kellett életüket áldozták az eszme diadaláért.”

“Azóta változott az idő. Most egymás előtt sem kell titkolni, hogy célunk az egyéni érdek kielégítése, az anyagi haszonszerzés. Ennek érdekében szervezetten, a párthoz méltóan kell kinek-kinek a feladatát teljesítenie a végső győzelemért.”

151

SZOBROT A HAZA NAGY FIÁNAK! Sorsüldözött kis hazánk nagy fia — Medgyessy Péter — Kádár János legjobb magyar tanítványaként megteremtette a gulyáskommunizmus anyagi alapját. A magyar nemesi hagyományokat követve el nem múló érdemeket szerzett. A becsületrend lovagjaként a cocom listáról beszerzett javakkal elkábított KGB kopókat megtévesztve, kémelhárító tisztként egyedül szembeszállt a vörös rémmel és 1978-82 között hátba szúrta a gonosz birodalmát. A konspiráció sikeres bonyolítója és a 2002 évi parlamenti választás győztese, Medgyessy elvtárs — aki elveihez hű maradva, nem igazolt át az utódpártba — javasolja, hogy június 19-ét a vörös hadsereg kivonulására emlékező parlament nyilvánítsa nemzeti ünneppé. Kádár népe nem feledkezik meg a Hazafiról, az erdélyi kisnemesi család sarjáról, aki D-209-es ügynökként lankadatlan szorgalommal eladósítva az országot megteremtette a Gulyáskommunizmus anyagi alapját

152

Kedves Zoli! December ötödikén a szavazás eredményeit megismerve csak seduxennel és erős altatóval tudtam megszakítani az éjszakai vívódást, annak ellenére, hogy a véleményalkotásra képtelen, politikai állásfoglalástól irtózó, önzésre nevelt fogyasztó társadalom lelki igénytelenségét ismerve, az eredmény megjósolható volt. Titokban azonban reméltem “dum spiro, spero”, hogy a választott vezetőinek utasítását vakon követő, gyűlöletre nevelt népünk — öntudatra ébredése — megcáfolja Kasszandra jóslatomat. Ez sajnos minden alapot nélkülöző, vakmerő bizalom volt. Hogy történhetett ez? A három millió nyomorgó nem megy el szavazni, mert ciklusoktól függetlenül teljesen reménytelennek látja helyzetét. A Kft-k nagybirtokossá váló vezetőinek mesterkedése által cselédsorba taszítandó falun lakó népesség vezetőitől megfosztva tanácstalanul vergődik. Jelentős erőt képvisel az MSZ(M)P által az ellenség gyülöletére nevelt, vezetőit tűzönvizen vakon követők, jól szervezett népes tábora. A PÁRT néhány értelmiségi tagjának megnyilatkozása aligha változtat a helyzeten. Szili Katalin lelkiismeretre való hivatkozása az államelnökség felé tett határozott lépésnek tekinthető. A pozícióját, a szerzett jogaikat féltő “szellemi kényszermunkások” népes tábora — a koalicióba veti minden reményét. Szinte közfelkiáltással választotta vitatható szónoki és szinészi képességgel rendelkező vezetőjét. Ez a kontrszelektált réteg a közvéleménykutatók érdeklődésére válaszolva elhatárolja magát a koaliciótól, a szavazófülke magányában viszomnt vélt érdekét követve rájuk szavaz. Van még egy momentum, amit a szoc-lib vezetés sikerrel használ a szavazó táborának erősítésére. Az egyházi intézmények elleni periodikusan kezdeményezett intézkedéseivel az elmúlt fél század alatt szisztematikusan szekularizált réteg időnkénti elbizonytalanodását ellensúlyozza. A szavazás eredményén felbuzdult miniszterelnök, “Kosáné” igéit követve — a Pápa kioktatása céljából — az olasz miniszterelnök különgépén utazhatott Rómába. A koalició kisebbik pártjának vezetését és Strohmannjának igéit elszántan követő fővárosi szavazótábor létszáma sem elhanyagolható. Az ellenzékbe szorult réteg képviselőinek nap mind nap rá kell ébredniök a szomorú valóságra: “Kádár népét nem lehet leváltani.” Ha így haladunk lefelé a lejtőn, 2006-ban még a fizikai inga szerepe sem lesz képes segíteni az öregedés miatt csökkenő létszámú polgári köröket az óhajtott ciklusváltásban. Lehet, hogy a “SZENT JOBB” önjelölt profétája úgy véli, hogy őfelsége ellenzékeként is lehet néhány kényelmes széket kapni a parlamentben, hiszen a vita elöl kivonuló ártalmatlan ellenzékre a demokratikus mázzal ékesített maffiának is szűksége van. A bedarált pártok szürke képviselői jutalmul a pártlistán nyernek jövedelmező helyezést. Nem hiszem, hogy a függetlenségét őrizgető utolsó pártocska teljes megemésztése változtatott volna a decemberi vasárnap szomorú eredményén. Ibolyka nyakának kitekerése jelent majd siker élményt a következő megméretéskor.(Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.) Az, hogy egyre hátrább csúszunk a lejtőn? — Kit érdekel? — Az EU-ba delegált biztosunk megmondta:“Tanuljunk meg kicsik lenni.” — Valakinek kell lenni a sor végén is. Hát így élünk Pannoniában, ha ezt még életnek lehet nevezni. Kellemes ünnepeket kíván Neked és Jutkának régi barátod Attila

153