THUMA ORSOLYA* A nyelv evolúciója Language Evolution We discuss what is specific about human language as a communication system and how it might have evolved based on findings of comparative psychology. Recent empirical data are presented that show the main neural differences between Homo sapiens and apes, our nearest genetic relatives. A short summary of ape language acquisition experiments is given, showing that apes are capable to learn around 150-300 words and use them in a competent way. All in all, apes can reach the cognitive and linguistic level of a 1 ½ - 2 year old child. However, apes cannot grasp syntactic structures, something that normal 2 year-old children easily do. Finally, some functional explanations of the adaptive value of human language are dealt with.
I. Bevezetés Beszélnek-e az állatok? Vagy csak az ember rendelkezik nyelvi képességekkel? Amennyiben fajunk egyedi jellegzetessége a nyelvhasználat, hogyan fejlıdött ki evolúciós múltunk során? Apránként alakult ki hosszú adaptációs folyamat részeként vagy hirtelen jelent meg és pusztán véletlen egybeeséseknek köszönhetjük? A nyelv mibenlétére, egyediségére és eredetére vonatkozó kérdések régóta foglalkoztatják a filozófusokat, nyelvészeket és pszichológusokat, de bármennyit is fejlıdött a tudomány és terebélyesedtek ismereteink, a nyelv máig megırizte rejtélyes voltát. Átfogó magyarázatot a nyelv eredetére a tudomány eddig nem adott és így a nyelv mibenlétével és kialakulásával kapcsolatos vélemények gyakran inkább a spekulációk, mint a szigorúan vett tudomány körébe tartoznak (ROSS, 1991). A nyelv eredetének kutatása komoly kihívást jelent, ez azonban nem szegte kedvét a lelkes kutatóknak, és valójában semmi sem indokolja, hogy a nyelvet ne a tudomány eddig bevált módszereivel vizsgáljuk. A nyelvi képesség a Homo sapiens, vagyis a modern ember faj specifikus tulajdonsága, így érvényesen alkalmazhatók rá a TINBERGEN (1963) által megfogalmazott kutatási szempontok, amely szerint egy élı rendszer leírásához, mőködésének és kialakulásának megértéséhez a rendszert négy nézıpontból egyaránt meg kell vizsgálni. A négy nézıpont, amely minden biológiai rendszer vizsgálatakor felmerül: a) mechanisztikus, vagyis a mőködés feltárása, leírása (neurológia, fiziológia, pszichológia, formális leírás) b) ontogenetikus, vagyis az egyedfejlıdés genetikus és környezeti faktorainak feltárása c) funkcionális, vagyis mi a funkciója az élılény számára (túlélés, adaptív érték, szaporodási elıny) d) filogenetikus, vagyis az evolúciós történet feltárása.
* BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fıiskolai Kar, Üzleti Szakoktató és Pedagógiai Intézet, fıiskolai adjunktus.
434
THUMA O.: A NYELV EVOLÚCIÓJA A korrekt tudományos feltáró munkához mind a négy megközelítésre szükség van. A nyelvvel kapcsolatban a kutatások java része eddig a mechanizmus és az ontogenetikus fejlıdésmenet feltárására irányult, míg a nyelv funkciójáról és filogenetikus kialakulásáról viszonylag keveset tudunk (HAUSER, 1997). Az elmúlt évtizedekben újra felélénkült az érdeklıdés a nyelv evolúciós eredetére vonatkozóan, valószínőleg részben annak köszönhetıen, hogy a kérdésre vonatkozóan számos releváns empirikus adat és megfigyelés győlt össze (HAUSER, 1997), valamint az evolúciós pszichológia térnyerésének eredményeképpen, amelynek kifejezett célja az, hogy a különbözı pszichológiai viselkedések és mechanizmusok funkcionális elemzését kísérelje meg (COSMIDES és TOOBY, 1992; PINKER, 1999). Az új kutatási lendület eredményeképpen már születtek megjegyzésre érdemes elképzelések, amelyek legalábbis tudományos alapon korlátozzák a lehetséges elméletek sokaságát, és támpontokat adhatnak a nyelv eredetének a tudomány keretein belüli magyarázatához (HAUSER, CHOMSKY, FITCH, 2002; JACKENDOFF, PINKER, 2005; FITCH, HAUSER, CHOMSKY, 2005; BICKERTON, 2005; MACWHINNEY, 2005; MARCUS, RABAGLIATI, 2006).
II. Az emberi nyelv megkülönböztetı jegyei Mi is az a bizonyos nyelvi kompetencia, aminek a kialakulását magyarázni szeretnénk? Mennyire egyedi a nyelv az állatvilág kommunikációs rendszerében? Minıségi vagy csak mennyiségi a különbség? Abban ma gyakorlatilag minden kutató egyetért, hogy a nyelv öröklött tulajdonságunk, mivel minden ép idegrendszeri struktúrákkal rendelkezı ember elsajátítja gyermekkorában. Ugyanakkor minden gyermek csak azt a nyelvet sajátítja el, amelyet a környezetében beszélnek és csak akkor, ha érik megfelelı társas és nyelvi ingerek egy kritikus perióduson belül, ami nagyjából 7 éves korig tart. A kritikus perióduson belül a gyermekek a nyelvet spontán sajátítják el, és anyanyelvükként beszélik. A késıbbi tudatos nyelvtanulás már nem közelíti meg az anyanyelvi szintet. A tanulás, a korai tapasztalatok, és a kritikus periódus szerepére utal az a tény is, hogy sajátosan emberi kommunikációs helyzetek és nyelvi ingerek hiányában a nyelv spontán nem fejlıdik ki a gyerekekben (COLE és COLE, 1997). Mivel több ezer egymástól többé-kevésbé különbözı nyelvet beszél az emberi faj világszerte, kérdés, hogy mi az a közös mechanizmus, amely minden nyelv mögött áll, és amelyrıl feltételezhetı lenne, hogy genetikusan öröklıdik. HAUSER, CHOMSKY és FITCH (2002) a nyelv eredetét kutatók számára egy fontos fogalmi megkülönböztetést javasolt: tegyünk különbséget az emberi nyelv tág és szők értelmezése között. (1) Tág értelemben, amely jellemzıen a biológusok és pszichológusok nézıpontja, a nyelv egy kommunikációs eszköz, amely számos vonatkozásban egyezik más fajok kommunikációs rendszerével, és sokféle kognitív területet érinthet. (2) Szők értelemben viszont, amely általában a nyelvészek álláspontja, a nyelv az emberre egyedül jellemzı komputációs rendszer, így létezhet olyan kizárólag nyelvi funkciókat ellátó idegrendszeri alapja, amellyel más fajok nem rendelkeznek.
435
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 Tág értelemben, kommunikációs eszköznek tekintve HOCKETT (1960) és késıbbi követıi alapján az emberi nyelv alábbi jellegzetességeit szokás elkülöníteni (lásd GROSS, 1990): a) a beszédképzı-halló csatorna használata b) a jelek önkényessége, azaz tetszıleges, semleges szimbólummal jelölhetünk dolgokat c) a szimbólumok jelentést hordoznak, azaz a szimbólumok tárgyakra referálnak, reprezentálják azokat mentális világunkban d) a nyelvünket kulturális hagyományként átadjuk generációról generációra, tehát a tanulás is szerepet játszik benne e) spontán, akaratlagosan használjuk (szemben az utánzással, az önkéntelen vészjelek küldésével) f) kétirányúság, azaz váltogatjuk az üzenetküldı és üzenetfogadó szerepkört g) kettıs szintezettség, ami alatt azt értjük, hogy a nyelv alapszintjét a jelentés nélküli beszédhangok (betők) alkotják, amelyek egymással kombinálódva a jelentést hordozó szavak, mondatok szintjét hozzák létre h) elszakadás az itt és most világától, vagyis az idıben és térben távoli eseményekrıl is tudunk beszélni i) szerkezet-függıség, ami alatt a nyelvtant értjük, vagyis a szavak (morfémák) sorba rendezésében szabályszerőségek figyelhetık meg j) produktivitás, azaz kreatívan képesek vagyunk új kifejezéseket, mondatokat alkotni korlátozott számú elemekbıl. Szők értelemben a nyelv csak az emberre jellemzı komputációs rendszer, amelyet meghatározott számú diszkrét elem (fonémák és morfémák) és a kombinációikat lehetıvé tevı szabály (szintaxis) alkot. Míg a fonémák és morfémák létezését nem szokták megkérdıjelezni, a nyelvtani szabályok explicit idegrendszeri reprezentációját többen megkérdıjelezik, ugyanis a mesterséges neuronhálózatok explicit szabályok alkalmazása nélkül meglehetısen jól modellálják az ember nyelvi viselkedését (ELMAN et al., 1996). A nyelvtannal kapcsolatos fenntartások mellett, szők értelemben az a kérdés, hogyan alakultak ki a szimbolikus egységek (szavak), illetve hogyan fejlıdött ki a nyelvtan (BICKERTON, 2005). A nyelvész NOAM CHOMSKY úgy gondolja, hogy kell lennie egy rendszernek, amely minden lehetséges emberi nyelv alapja, amit Univerzális Grammatikának (UG) nevez (CHOMSKY, 1995). Az UG tartalmazza a nyelvek lehetséges nyelvtanainak teljes skáláját, és az aktuális nyelvtanok ebbıl a készletbıl alakítják ki a maguk nyelvtani rendszerét. Feltételezése szerint ez az Univerzális Grammatika genetikusan adott az emberi faj számára és a születés utáni tapasztalatok csak a finom beállításokat végzik el, amelynek eredményeképpen a gyermek a körülötte beszélt nyelv nyelvtanára állítódik be. Tulajdonképpen az a kérdés, hogy nyelvtanspecifikus-e ami öröklıdik, vagy valamilyen általános képesség vagy képességek együttese áll az emberi nyelvhasználat hátterében. A kérdés egyelıre megválaszolatlan és heves tudományos viták tárgya.
436
THUMA O.: A NYELV EVOLÚCIÓJA
III. Fıemlıs kísérletek A fıemlısökkel végzett kísérletek azt mutatják, hogy a nyelv fogalmát tág értelemben használva, bizonyos korlátok között képesek annsk megértésére és használatára (GARDNER, GARDNER, 1969; BRAKKE, SAVAGE-RUMBAUGH, 1997; LYN, SAVAGE-RUMBAUGH, 2000; WILLIAMS, BRAKKE, SAVAGE-RUMBAUGH, 1997). A kulturális áthagyományozás és a kettıs szintezettség kivételével a nyelv valamennyi jellegzetessége megfigyelhetı az állatok kommunikációjában (HAUSER, 1997). Miután bebizonyosodott, hogy a hangképzı-halló csatorna megfelelı mőködésének hiányában a süket-némák a beszéddel azonos értékő jelnyelvet használnak, az állatok nyelvi képességeit kutató tudósok elszakadhattak attól az elképzeléstıl, hogy az állatokat ténylegesen „beszélni” tanítsák. Ehelyett a süketnémák jelnyelvéhez hasonló kézjelek, illetve más szimbolikus jelrendszerek segítségével vizsgálják az állatok nyelvi képességeit a fıemlısök (csimpánzok, bonobók, orángutánok és gorillák), valamint más fajok (pl. delfinek és arara papagájok) egyedei között (PARKER és GIBSON, 1990). Visszautalva az emberi beszéd megkülönböztetı jegyeire, megállapíthatjuk, hogy (a) a hangképzı-halló rendszer használata nem elengedhetetlen feltétele a nyelvi mőködésnek. Ami a jelek önkényességét (b) illeti, a vizsgált fıemlısök képesek a tárgyra közvetlenül nem utaló szimbólumok, azaz önkényes jelek elsajátítására. A GARDNER házaspár által vizsgált csimpánz, Washoe, négy év alatt 132 kézjelet sajátított el; a SAVAGE-RUMBAUGH kutatócsoport csimpánzai és bonobói, Panpanisha és Panpanzee, 150 lexigram jelet tanultak meg; PATTERSON nıstény gorillája, Koko, közel 300 kézjelet használt; LYN orángutánja, Chantek, 127 kézjelet használt aktívan (lásd PARKER és GIBSON, 1990; BRAKKE és SAVAGE-RUMBAUGH, 1997; GARDNER és GARDNER, 1969; GROSS, 1990). Az elsajátított jeleket (c) az állatok referálásra használják, azaz jelentést „tulajdonítanak” nekik. Az elsı szavak megjelenése lényegében egybeesik azzal a korral, amikor a gyerekek kimondják elsı szavaikat, úgy 9-13 hónapos korukban. A fıemlıs kölykök szókincse is a gyerekekéhez hasonló. Használják az én és te névmásokat; néhány melléknevet (piszkos, tiszta, édes, dühös, jó, rossz); étel-, ital- és állatneveket; gondozóik és saját maguk tulajdonnevét; cselekvést kifejezı igéket (ad, mutat, hoz, jön, csiklandoz, nyit); iránymutató szavakat (ki, be, le, fel); színeket; tárgyneveket (edény, labda, törülközı, TV); továbbá az igen, nem, még szavakat (PARKER, GIBSON, 1990; BRAKKE, SAVAGE-RUMBAUGH, 1996, 1995; GROSS, 1990). A jelentések elsajátításának a folyamatában szintén hasonlók a gyerekekhez. Idınként túláltalánosítanak, és például minden állatot egy ideig macskának neveznek, vagy a koszos szót nem csak a piszokra, hanem a rossz viselkedésre is alkalmazzák, majd késıbb megfelelıen leszőkítik a fogalom jelentését. A megértésben nem csak a jelnyelvre szorítkoznak, hanem az angol beszélt nyelv megértésére is képesek. LYN és SAVAGE-RUMBAUGH (2000) gyerekek és csimpánz, illetve bonobó csemeték megértését vizsgálva úgy találta, hogy a fıemlısöknek átlagosan 32 alkalommal kellett találkozniuk egy szóval, mire meg
437
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 tudták tanulni, ami megfelel egy nyelvfejlıdésében elmaradt gyerek szóelsajátítási tempójának. Tehát képesek a referencia elsajátítására, de a normális gyermekeknél lassabban. A kulturális áthagyományozásról (d) egyelıre nincs ismeretünk. Egyetlen kísérletben részt vett fıemlıs sem tanította meg a jeleket a kölykének. Viszont Kanzi, SAVAGE-RUMBAUGHÉK bonobója spontán sajátította el a jelnyelvet. Miközben az anyját tanították, ı is jelen volt, de semmilyen megerısítést nem kapott, mégis a kutatók meglepetésére magától elsajátította a jeleket, és aktívan használni kezdte ıket. A megfigyelések szerint (e) a kísérletben részt vett fıemlısök spontán módon használják a jeleket a kommunikáció akár 88%-ában, és nem csak az embereknek jeleznek, hanem a játékaiknak és más állatoknak is (pl. egy macskának). Emellett (f) a kommunikációban váltogatják a küldı és a fogadó szerepét. Nagyjából annyiszor szakítják félbe a másikat, ahányszor az ıket. Ugyanakkor a szintezettség (g) egyelıre nem jelent meg a fıemlısök nyelvhasználatában, mivel a megtanított jelek valójában szavakat reprezentáltak, nem értelmetlen fonémaszerő elemeket. A fıemlıs kísérletekben elıfordul, hogy az állatok (h) elszakadnak az itt és most valóságától. Olyan kérdésekre válaszolnak, amelyek múltbeli eseményekre, nem jelenlévı tárgyakra vonatkoznak. Képesek hazudni. Chantek, az orángután például a ’koszos’ jelet mutatja, hogy bejusson a fürdıszobába, ahol nagyon szeret játszani; Koko miután egy tárgyat eltört, azt mutatta, hogy az egyik gondozó tette (PARKER, GIBSON, 1990). A megtanult szavakat két és három szavas kijelentésekben kombinálják, mint a hasonló korú gyerekek. Ugyanakkor nyelvtani szerkezeteket (i) nem tudnak elsajátítani. Nem jutnak túl a gyerekek kétszavas beszéd korszakán. A két-három szavas angolul elhangzó kijelentéseket jól megértik (például: „Tedd a répát a hátizsákba”, „Hozd a szappant”, „Adjál almát Lindának”). A fıemlısök nyelvi struktúrákat úgy tőnik, hogy nem képesek elvonatkoztatni, bár vannak arra utaló megfigyelések, hogy a kommunikációs jelek sorrendiségére majmok és énekesmadarak érzékenyek lehetnek (ARNOLD, ZUBERBÜHLER, 2006; GENTNER et al., 2006; MARCUS, 2006). A kreativitás és produktivitás (j) jelei szintén tetten érhetık. Minden megfigyelt állat kombinálta az elsajátított szimbólumokat és spontán alkotott kéthárom szavas kijelentéseket. Sıt új kifejezéseket is létrehoznak. Chantek néhány jelet maga talált ki: például a kontaktlencse folyadékra a szem+víz jelét alkalmazta (PARKER és GIBSON, 1990).
IV. A nyelv kialakulásának filogenetikus megközelítése CSÁNYI (1999) összefoglalása alapján a Hominidák a csimpánzoktól kb. 5-6 millió évvel ezelıtt váltak el. Az eltelt 5-6 millió év során kb. 16 hominida faj élt a Homo sapiens megjelenését megelızıen, amelyek közül már mindegyik kipusztult és így csak paleontológiai leletekkel rendelkezünk ezekrıl a fajokról. A már egyértelmően a Homo nembe sorolt fajok kb. 2 millió évvel ezelıtt jelentek
438
THUMA O.: A NYELV EVOLÚCIÓJA meg. Neandervölgyi ısünk kb. 150 000 éve jelent meg és mintegy 30 000 éve tőnt el. Végül az anatómiailag is modern ember legkorábbi maradványai kb. 100 000 évesek. Minden ma élı ember egyetlen fajhoz, a Homo sapienshez tartozik. Egyértelmő, hogy közvetlen ıseink a már kihalt hominida fajok, így a nyelv evolúciójának lépései ezeknél a fajoknál keresendıek. Sajnos, mivel ezek a Homo sapiens kivételével mind kihaltak, beszédképességük tesztelésére kísérleteket nem végezhetünk rajtuk, csupán a fossziliákból következtethetünk nyelvi képességeikre, illetve azoknak az idegrendszeri területeknek a kialakulására, amelyek ma a nyelvi mőködésekben szerepet játszanak. Ha kihalt hominida rokonainkon nem is, de legközelebbi ma is élı genetikai rokonainkon, fıemlısökön empirikus vizsgálatok végezhetık. Legközelebbi genetikai rokonunk a csimpánz és a bonobó, mivel azonban a hominidák és nem a csimpánzok a közvetlen ıseink, így a csimpánzokkal végzett kísérletek nem a hominida evolúció lépéseit tárják fel, hanem inkább arra deríthetnek fényt, hogy melyek azok az agyi struktúrák és képességek, amelyekkel már az emberszabású majmok is rendelkeznek és így nem tekinthetıek humán specifikusnak. MÜLLER (1996) anatómiai vizsgálatai szerint a modern emberi agyban új agyi struktúrák nem jelentek meg, viszont megnıtt az agytömeg aránya a testtömeghez viszonyítva. Egyes agyterületek (fıleg az elıagy és a kisagy) mérete megnıtt más agyterületek méretéhez képest, valamint megnıtt a neokortex mérete, ezen belül különösképpen az asszociációs területek, és a funkcionálisan elkülöníthetı területek száma minden szenzomotoros modalitásban. Emellett, jelentıs agyféltekei aszimmetria alakult ki bizonyos területeken (például a WERNICKE-terület részét képezı planum temporale a bal agyféltekében tízszer akkora lehet, mint a jobb agyféltekében). Az agy morfológiai aszimmetriája azonban nem egyedül fajunk jellemzıje, mivel megfigyelhetı énekesmadaraknál, majomfajoknál és neandervölgyi ısünknél is. Aszimmetria funkcionális értelemben is megfigyelhetı – embernél a nyelvi, analitikus és sorrendezést igénylı funkciók a bal agyféltekéhez köthetık, míg a téri, holisztikus és Gestalt funkciók jobb féltekeiek. Önmagában azonban a funkcionális aszimmetria sem fajspecifikus jellemzınk, mivel a gerincesek agyának inkább általános jellegzetessége. WILKINS és WAKEFIELD (1995) azt emelik ki, hogy a hominida evolúció során a frontális és a parietális lebeny nıtt relatíve jelentıs mértékben. Létrejött a Broca-terület, amely a motoros kéregbıl fejlıdött ki és az idıi sorrendezést, valamint a hierarchikus szervezıdést teszi lehetıvé. Emellett kialakult a parietális, az okcipitális és a temporális lebenyek (POT) egyedülálló találkozási területe, amely a másodlagos asszociációs területekrıl kap bemenetet, és így modalitás-semleges asszociációk létrehozását teszi lehetıvé, tulajdonképpen az „asszociációk asszociációját”. Paleontológiai vizsgálatok alapján úgy vélik, hogy ezek a struktúrák nagy vonalakban megfigyelhetık a 2 millió évvel ezelıtt megjelenı Homo habilisnél. Az ember perifériás hallórendszerének anatómiája lényegében megegyezik a többi fıemlısével, tehát itt jelentıs evolúciós változások nem történtek (HAUSER, 1997). Ezzel szemben a hangképzı szervek lényeges változáson mentek keresztül. LIEBERMAN (1968) vizsgálata szerint a gégerendszerünk eltér
439
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 minden más emlısétıl. Emberi újszülöttnél a gégefı olyan, mint a többi állatnál, vagyis teljes elzárást biztosít a légcsı és a nyelıcsı között. 3 hónapos korban kezd lesüllyedni a gége és kialakítani a garat görbületét, majd 6 hónapos korra válik a felnıttekéhez hasonlóvá. Ez a változás egybeesik a gagyogás megjelenésével, és végül azt eredményezi, hogy az emésztırendszeri hatékonyság lecsökken, a vokális hatékonyság viszont megnı. Az embernél tehát megszőnik a teljes elzárás a hangképzı és az emésztı rendszerek között, vagyis a kommunikációs hatékonyság a táplálkozási hatékonyság rovására fejlıdött fajunkban. LIEBERMAN (1968) szerint a hangképzı szervek úgy fejlıdtek, hogy gyorsan nagyobb adatmennyiség átbocsátására és kvantált hangok elıállítására legyen képes. Egy mai hangképzı szerv a neandervölgyi ısemberbe nem lenne behelyezhetı, tehát a Homo sapiens faj specifikus jellemzıje. Nem csak a hangképzı szervek morfológiája változott meg a fıemlısökhöz képest, hanem a hangadás kontrollja is (HAUSER, 1997). Míg a fıemlıs majmok hangadásait kéreg alatti területek irányítják, addig az embernél a kontroll funkciókat kérgi (tudatos) területek vették át.
V. A nyelv eredetének funkcionális magyarázatai Milyen evolúciós elınyt jelentett ıseinknek a nyelvhasználat? A nyelv kialakulás funkciójára vonatkozó eddigi tudományos elméletek lényegében két csoportra oszthatók: az exaptációs és az adaptációs magyarázatokra. Az exaptációs elméletek (GOULD, 1989; CHOMSKY, 1995; PIATELLI-PALMARINI, 1996) szerint a nyelv az agytérfogat növekedésének mellékterméke, vagy valamilyen hirtelen véletlenszerő, adaptációsan nem magyarázható változás mellékterméke. Adaptációs értéke az egyén számára nincs, véletlenül alakult ki és csak a véletlen eredménye, hogy nyelvi képességünket használhatjuk. A fenti filogenetikai adatokból látható, hogy a nyelv megjelenése nem magyarázható egyszerően az agytérfogat hirtelen megnövekedésével, hanem számos agyterület szelektív növekedésének több millió éves folyamata áll mögötte. A szelektív agyi változásoknak valamilyen adaptív értéke valószínőleg volt, ha végül faj specifikus jellemzınkké válhatott. Tehát a nyelv, mint a megnövekedett agytérfogat. emergens tulajdonsága elképzelés nagyfokú túlegyszerősítés. Másfelıl egy exaptációs elmélet, mikor arra hivatkozik, hogy a tulajdonság véletlenül és nem a hasznossága miatt bukkan fel, akkor valójában nem mond mást, mint az adaptációs elméletek. Ugyanis minden tulajdonság a mutációk véletlenszerőségén alapul és ezek közül a véletlen variációk közül terjednek el azok, amelyeknek adaptív értékük van. Egy exaptációsan megjelenı tulajdonság is csak akkor tud elterjedni, ha az élılény számára adaptív értéke van (DENNETT, 1998). Mivel a nyelvvel minden emberi egyed rendelkezik, valószínő, hogy kialakulása adaptív elınnyel járt. Az adaptációs elméletek (PINKER és BLOOM, 1990; DUNBAR, 1993; WILKINS és WAKEFIELD, 1995; JACOB, 1986) eltérnek egymástól abban, hogy milyen szelekciós történetet feltételeznek a nyelvevolúció folyamatában. JACOB (1986) az evolúciós változásokat a barkácsoláshoz hasonlítja – abból dolgozik, ami éppen
440
THUMA O.: A NYELV EVOLÚCIÓJA adódik. A nyelv haszna szerinte abban áll, hogy módot ad a szimbólumok végtelen számú kombinációjára, azaz a lehetséges világok szellemi megalkotására. PINKER és BLOOM (1990) amellett érvelnek, hogy mivel a nyelv komplex tulajdonságunk, valószínőleg fokozatos adaptáció során alakult ki. Szelekciós erıként hathatott, hogy a vadászatban és a társas együttmőködésben elınyt jelentett a pontosabb kommunikáció. DUNBAR (1993) is azon a véleményen van, hogy a szelekciós hatást a társas élet jelentette, leginkább a megnövekedett csoportméret. Megfigyelései szerint ugyanis az agymérettel nı a csoportméret, ezzel együtt a kurkászási idı az egymással kölcsönös jó viszonyt ápoló egyedek között. Fajunk agymérete olyan nagy csoportméretet tett lehetıvé, amely a tényleges kurkászási idıt gyakorlatilag lehetetlenül hosszúvá tette volna. A nyelv megjelenése viszont lehetıvé teszi, hogy kapcsolatot tartsunk egyszerre több emberrel, vagyis csevegéssel „kurkásszuk” egymást, miközben akár más tevékenységeket is végezhetünk. Emellett, információt tudunk szerezni olyan eseményekrıl is, ahol nem vettünk részt, így sokkal több személy tevékenysége követhetı nyomon, mint a puszta személyes megfigyelés révén. FITCH, HAUSER és CHOMSKY (2005) a nyelv tág értelemben vett funkcióját a kommunikációban és a privát gondolkodásban látja. CSÁNYI (1999) szerint a nyelv funkciójával és adaptációs értékével kapcsolatos dilemmát fel lehet azzal oldani, hogy a nyelv kialakulását csoportszelekciós mechanizmusokkal magyarázzuk. Eszerint a nyelv nem azért fejlıdött ki, mert az egyén túlélési esélyeit növelte, hanem mert növelte a csoport túlélési esélyét azáltal, hogy javította a csoport együttmőködését és a társas élet szervezését.
VI. Összefoglalás Összefoglalva, a fıemlısök nyelvi képességei minıségileg alapvetıen nem maradnak el a hasonló korú gyerekekétıl. A fı különbség abban áll, hogy míg a gyerekek két éves koruk körül nagyon gyors nyelvi fejlıdésnek indulnak, és naponta több szót elsajátítanak, valamint a kétszavas kijelentésekrıl áttérnek a nyelvtanilag megformált mondatok használatára, addig a fıemlısök erre a fejlıdési szintre már nem képesek eljutni. Nagyjából egy másfél éves gyerek fejlettségi szintjén megrekednek. Amennyiben a nyelvet a szőkebb, nyelvészeti értelemben tekintjük, akkor elmondható, hogy bár a szótanulásuk lényegében ugyanúgy zajlik, mint a gyerekeké, az elsajátított szavak mennyisége erısen korlátozott, mindössze 150–300 szó. A legfontosabb különbség azonban köztünk és fıemlıs rokonaink között a nyelvtan teljes hiányában áll. Ugyanakkor az ember és más fajok agyának összehasonlító vizsgálata arra utal, hogy semmiféle alapvetı szerkezeti változás nem történt az emberi agy kialakulása során, ami minıségi különbséget eredményezne az ember és minden más állat agya között (MÜLLER, 1996; CSÁNYI, 1999). Változások elsısorban az agy térfogatának a testhez viszonyított méretében és az egyes agyterületek egymáshoz viszonyított területében történtek. Bár a nyelv, mint kommunikációs forma teljességében csak az embernél figyelhetı meg, magában a fajra jellemzı egyediségben nincsen semmi evolúciós értelemben különleges. Számos faj
441
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 rendelkezik olyan bonyolult tulajdonsággal, amely csak nála figyelhetı meg, ilyen például az elefánt ormánya (PINKER, 1999). Mindazonáltal a nyelvtani képességünk valóban specifikus rendszernek tőnik az elmén belül elkülönülve az általános kogníció egyéb területeitıl. Értelmi fogyatékosok nyelvi képességei arra utalnak, hogy a nyelv és az általános kogníció egymástól viszonylag független rendszerek, mivel DOWN-szindrómások és WILLIAMS-szindrómások egyaránt jó nyelvtannal beszélnek, miközben viszonylag súlyos értelmi fogyatékosok, és számos egyszerő kognitív feladatban komoly zavarokat mutatnak (KARMILOFF-SMITH et al., 1995). Az állatkísérletek is arra utalnak, hogy a nyelvtan elsajátításában érhetı tetten a legfıbb különbség az ember és az állatok nyelvi képességei között. A nyelvi rendszer specifikusságára utal továbbá az, hogy felnıttek idegrendszerében a nyelvi funkciókat ellátó területek felnıtt korban az emberek java részénél gyakorlatilag azonos kérgi területen helyezkednek el (a bal agyféltekében a Sylvius-hasadék körül) és a sérülések csak itt eredményeznek nyelvi funkciózavart (DAMASIO, DAMASIO, 1992). Ugyanakkor a nyelv agyi lokalizációjában jelentıs egyéni eltérések is megfigyelhetık, amelyek azonban maguk is szisztematikusnak tőnnek (pl. összefüggenek a kezességgel). Az egyedi változatosság lényegében arra korlátozódik, hogy melyik agyféltekébe lokalizálódik a nyelv, illetve, hogy milyen fokú az egyik agyfélteke dominanciája, mennyire egyoldali vagy kétoldali a nyelvi rendszer mőködése. A két féltekében viszont szimmetrikusan ugyan azokon az agyi területeken helyezkednek el a nyelvi funkciók (DAMASIO, DAMASIO, 1992). Hogy a nyelvi funkció lokalizációja hogyan történik, az egyelıre rejtély. A merev elıhuzalozottság ellen szól az agy korábban nem sejtett nagyfokú plaszticitása. Megdöbbentı tény, hogy a kisgyermekkorukban teljes bal agykéreg eltávolításon átesett gyerekek is képesek lényegében normál nyelvelsajátításra bal oldali nyelvi területeik eltávolítását követıen olymódon, hogy a jobb agyfélteke átveszi a nyelvi funkciók ellátását (JOHNSON, 1997). Úgy tőnik tehát, hogy a nyelvi képességünk rendelkezik azokkal a jellemzı biológiai vonásokkal, amelyek a szelekciós magyarázatokban elengedhetetlenek. Öröklött tulajdonság és megfigyelhetık bizonyos egyedi variációk a tulajdonság megnyilvánulásában.
Irodalom ARNOLD, K., ZUBERBÜHLER, K. (2006) Semantic combinations in primate calls, Nature, Vol. 441, p. 303. BICKERTON, D. (2007) Language evolution: A brief guide for linguists, Lingua, Vol. 117, Issue 3, Pages 510-526. BRAKKE, K. E., SAVAGE-RUMBAUGH, E. S. (1996) The development of langauge skills in Pan – II. Production, Language and Communication, Vol. 16, No. 4, 361-380. BRAKKE, K. E., SAVAGE-RUMBAUGH, E. S. (1995) The development of langauge skills in bonobo and chimpanzee – I. Comprehension, Language and Communication, Vol. 15, No. 2, 121-148.
442
THUMA O.: A NYELV EVOLÚCIÓJA CHOMSKY, N. (1995) Mondattani szerkezetek, Nyelv és elme, Osiris, Budapest. COLE, M., COLE, S. R. (1997) Fejlıdéslélektan, Osiris, Budapest. COSMIDES, L., & TOOBY, J. (1992). Cognitive adaptations for social exchange. In J. BARKOW, L. COSMIDES, & J. TOOBY (Eds.). The adapted mind, New York: Oxford University Press. CSÁNYI, V. (1999) Az emberi természet, Vince kiadó, Budapest. DAMASIO, A. R., DAMASIO, H. (1992) Az agy, a nyelv és a beszéd, Tudomány, VIII. évf., 11. szám, 44-51. DENNETT, D. (1998) DARWIN veszélyes ideája, Typotex, Budapest. DUNBAR, R. I. M. (1993). Coevolution of neocortical size, group size and language in humans. Behavioral and Brain Sciences 16 (4): 681-735. ELMAN, J. L., BATES, E. A., JOHNSON, E. H., KARMILOFF-SMITH, A., PARISI, D., PLUNKETT, K. (1996) Rethinking Innateness, MIT Press, Cambridge, MA. FITCH, W. T., HAUSER, M. D., CHOMSKY, N. (2005) The evolution of the language faculty: Clarifications and implications, Cognition, 97, 179-210. GARDNER, R. A., GARDNER, B. T. (1969) Teaching sign language to a chimpanzee, Science, Vol. 165, No. 3894, 664-672. GENTNER, T. Q., FENN, K. M., MARGOLIASH, D., NUSBAUM, H. C. (2006) Recursive syntactic pattern learning by songbirds, Nature, Vol. 440, 12041207. GOULD, S. J. (1989) Tires to Sandals, Natural History, April, 8-15. old. GROSS, R. D. (1990) Key studies in psychology, Hodder and Stoughton, London. HAUSER, M. D. (1997) The Evolution of Communication, The MIT Press, Cambridge, MA. HAUSER, M., CHOMSKY, N., FITCH, W. T. (2002) The language faculty: What is it, who has it, and how did it evolve? Science, 298, 1569-1579. JACKENDOFF, R., PINKER, S. (2005) The nature of the language faculty and its implications for evolution of language, Cognition, 97, 211-225. JACOB, F. (1986) A lehetséges és a tényleges valóság, Európa Könyvkiadó, Budapest. JOHNSON, M. H. (1997) Developmental Cognitive Neuroscience, Blackwell Publishers, Cambridge, MA. KARMILOFF-SMITH, A., KLIMA, E., BELLUGI, U., GRANT, J., BARON-COHEN, S. (1996) Is there a social module? Language, Face Processing, and Theory of Mind in Individuals with Williams-Syndrome, Journal of Cognitive Neuroscience, Vol. 7, No. 2, 196-208. LIEBERMAN, P. (1968) Primate vocalizations and human linguistic ablity, Journal of the Acoustical Society of America, 44, 1574-1584. LYN, H., SAVAGE-RUMBAUGH, E. S. (2000) Observational word learning in two bonobos (Pan paniscus): ostensive and non-ostensive contexts, Language and Communication, 20, 255-273. MACWHINNEY, B. (2005) The emergence of linguistic form in time, Connection Science, Vol. 17, No. 3-4, 191-211. MARCUS, G., RABAGLIATI, H. (2006) What developmental disorders can tell us about the nature and origins of language, Nature Neuroscience, Vol. 9, No. 10, 1226-1229.
443
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 MARCUS, G. F. (2006) Startling starlings, Nature, Vol. 440, 1117-1118. MÜLLER, R-A. (1996) Innateness, Autonomy, Universality? Neurobiological Approaches to Language, Behavioral and Brain Sciences. PARKER, S. T., GIBSON, K. R. (eds.) (1990) "Language" and intelligence in monkeys and apes, CUP, Cambridge. PIATELLI-PALMARINI, M. (1996) Evolúció, szelekció és megismerés, In: PLÉH, CS. (szerk) Kognitív tudomány, Osiris, Budapest. PINKER, S. & BLOOM, P. (1990). Natural language and natural selection. Behavioral and Brain Sciences 13 (4): 707-784. PINKER, S. (1999) A nyelvi ösztön, Typotex kiadó, Budapest. ROSS, P. E. (1991) Nehéz szavak, Tudomány, Vol. 6, 74-83. old. TINBERGEN, N. (1963) On Aims and Methods of Ethology, Z. Tierpsychol., 20, 410-430. WILKINS, W. K. & WAKEFIELD, J. (1995). Brain evolution and neurolinguistic preconditions. Behavioral and Brain Sciences 18 (1): 161-226. WILLIAMS, S. L., BRAKKE, K. E., SAVAGE-RUMBAUGH, E. S. (1997) Comprehension skills in language-competent and nonlanguage-competent apes, Language and Communication, Vol. 17, No. 4, 301-317.
444
