THEOLOGIAI SZEMLE A TARTALOMBÓL

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL „A haza javára végzett közös munkáról” „Imádkozunk és reménykedünk” V. Orthodox-református dialógus Isten Szentháromsága Szentháromság és teremtés Teremtés és világ Természet és kegyelem teremtés és megváltás

Ú J FOLYAM (XXXI)

Teremtés és emberi kreativitás Az egyházak felelőssége a békéért

1988

1

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1988. január— február

Felelős szerkesztő : D. D r. O ttly k Ernő 1054 Budapest Szabadság té r 2. I. T .: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ö kum enikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T .: 227-870 Index: 26 842

DOKUMENTUMOK MIKLÓS IM R E: „A haza javára végzett közös, m unkáról” — Beszámoló az állam és az egyházak kapcsolatáról az Országgyűlés téli ülésszakán, 1987. december 1 7 -é n ___

1

DR. NAGY GYULA felszólalása a P arlam e n tb e n ...................

5

KÜ RTI LÁSZLÓ országgyűlési felszólalása................ .............

6

DR. SZAKÁCS JÓZSEF országgyűlési felszólalása...............

7

DR. TÓTH KÁROLY: „Imádkozunk és reménykedünk” — Megnyitó beszéd az ökum enikus Tanács Közgyűlésén, 1987. december 8......................................................................

8

Ökumenikus nyilatkozat a Magyar Katolikus Püspöki K ar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa ve­ zetőinek első hivatalos tanácskozásán, 1987. december 1-jén .......................................................................................

11

TANULMÁNYOK

H U IS S N 0133— 7599

□ A Theologiai Szem le szerkesztő bizottsága: D. D r. Tó th Károly, elnök D r. Görög Tibor, előadó D. D r. Berki Feriz H eck er Frigyes D r. H a rm ati Béla D r. Kocsis E lem ér Kovách A ttila K ü rti László V iczián János D r. Nagy Gyula † D r. Szakács József T ársszerk esztő : D . D r. Pákozdy László Márton O l vasószerkesztő: T a r r Kálm án

DR. TÓTH KÁROLY: V. Ortodox—református dialógus (1987. aug. 31.—szept. 4.) — Megnyitó b e s z é d ................

11

THOMAS F. TORRANCE: Isten S zenthárom sága.................

14

VASZILIJ SZTOJKOV: Szentháromság és te re m té s ............... 26 MIHAIL érsek: Teremtés és v il á g ..............................................

30

VÁLYI NAGY ERV IN : Természet és kegyelem — teremtés és megváltás ................................... .................... ..................

\ 33

A L E X IJ OSZIPOV: Teremtés és emberi k re a tiv itá s .............

37

DAVID W ILLIS: Teremtés és emberi k re a tiv itá s...................

42

V. A. CSUKALOV: Az egyházak felelőssége a békéért és a békeszerzői tevékenységért az Orosz Orthodox Egyházban

48

H.

H. ESSER : Az egyház felelőssége az emberiség és a terem­ tés békéjéért, az Istennel való békesség je g y é b e n 52

HAZAI SZEMLE

□

F E K E T E CSABA: K ustár Péter emlékezete 1938—1987 . . .

63

Budapest, 1988 Egyetem i N yom da — 87.6378 Felelős vezető:

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1988. január 6.

S ümeghi Zoltán igazgató T e rje s z ti a Magyar Posta. Előfizethető bárm ely hírlapkézbesítő postahivatal­ nál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta h ír­ lapüzleteiben és a H írlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (H E L IR ) Buda­ pest, X I I I . , Lehel u. 10/A. — 1900 — , közvetlenül vagy postautalványon, va­ lam int átutalással a H E L IR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszám ára. Előfizetési díj egy évre: 390,— Ft, egyes szám á ra : 68,— Ft. Megjelenik kéthavonként.

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE Kérjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kéz­ irataikat két példányban (egy másolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küld­ jék be. Kéziratokat, amelyeket nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

DOKUM ENTUM OK „A haza javára végzett közös munkáról” Miklós Imre államtitkár beszámolója az állam és az egyházak kapcsolatáról A z Országgyűlés téli ülésszakán, 1987. december 17-én M iklós Im re államtitkár, az Á llam i Egyházügyi H ivatal elnöke beszámolót tartott az állam egyházpolitikájáról és az Á llam i Egyházügyi H ivatal tevékenységéről. E z volt az első alkalom az elmúlt évtizedek során, hogy az Országgyűlés e témakörben hallgatott meg beszámolót. A beszá­ molóhoz az Ö kum enikus Tanács tagegyházai részéről — m in t képviselők — dr. N agy Gyula evangélikus p ü s­ pök-elnök, K ü rti László református püspök és dr. Sza­ kács József, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke szólt hozzá. M indhárom hozzászólást teljes terjedelmében kö­ zöljük. ( A szerk.) Tisztelt Országgyűlés! Megtisztelő kötelességem nek teszek eleget, am ikor az állam hatalom és a népképviselet legfelsőbb testületé előtt beszámolok az állam és a h azán k b an m űködő egyházak kapcso latain ak alakulásáról, v a la m in t az Á llam i E gyházügyi H iv a ta l tevékenységéről. E z az alkalom azért is jelentős szám unkra, m ert h iv atalu n k fennállása ó ta elsőízben teh etü n k jelentést az Ország­ gyűlésnek. Köszönöm, hogy e társad alm i jelentőségű té m á t az Országgyűlés napirendre tű zte. A m ai m agyar társad alm i valóság egyik fontos jel­ lemzője, hogy im m ár hosszú idő ó ta m egnyugtatóan rendezett az állam , v alam in t az egyházak és vallás­ felekezetek kapcsolata. A párbeszéd, az alkotó e g y ü tt­ m űködés olyan időszakát éljük, am ikor a figyelem a nép ja v á ra végzett közös m u n k ára és összefogásra irányul. A jelenlegi kedvező helyzet tö b b évtizedes küzdel­ m ekkel, útkereséssel teli fejlődés eredm énye, am ely a szem benállástól a szocializmus építésében v állalt fele­ lősségig, a haza ja v á ra végzett közös m unkáig vezetett. A felszabadulás u tá n a h atalm i, politikai viszonyok dem okratikus átalak u lása gyökeresen v á lto z ta tta meg az állam és az egyházak k apcsolatait. A korábbi tá r ­ sadalm i viszonyok k ö zö tt élő egyházak — csakúgy, m in t a világ történelm e során oly sokszor — nehezen tu d ta k alkalm azkodni az új körülm ényekhez és vi­ szont, a forradalm i változások közepette form álódó új társadalom is nehezen tu d ta befogadni a régi tá r ­ sadalm i rend intézm ényeit. Meg k ellett h atározni az egyházak helyét és az állam hozzájuk való viszonyát. Sor k erü lt az állam és az egyházak különválasztására, és tö rtén elm ü n k során először létrejö h etett az egyházak és vallásfelekezetek teljes, valódi egyenjogúsága. A kapcsolatok rendezésében kiem elkedő jelentőségű esemény volt az állam és az egyházak, felekezetek kö­ zötti m egállapodások létrejö tte 1948 és 1950 között. E m egállapodásokban az egyházak és vallásfelekezetek elism erték a M agyar N épköztársaság állam rendjét és törvén y eit, az állam pedig az A lkotm ány szellemében b izto síto tta a vallás szabad gyakorlásának feltételeit. Az 1950-es évek első felében azonban a m egállapo­ dások értelm ében kialakuló kapcsolatok fejlődését h á trá lta ttá k a politikai élet dogm atikus torzulásai,

az egyházakkal szembeni bizalm atlanság, a hívő em­ bereket sértő türelm etlenség, v alam int az egyházakon belül fellépő visszahúzó erőknek a népi dem okratikus átalakulással szembeni kísérletei. Mindezek következ­ tében bonyolult egyházpolitikai körülm ények jö tte k létre, am elyeket az 1956-os ellenforradalm i események még to v áb b nehezítettek. E súlyos társadalm i m egrázkódtatás u tá n a M agyar Szocialista M unkáspárt a társadalom előtt álló felada­ tok m egvalósításához elengedhetetlenül szükséges nem ­ zeti egység érdekében új alapokra helyezte szövetségi p o litik áját. Abból a felismerésből in d u lt ki, hogy a szocialista társadalom eredm ényes építésének feltétele a különböző világnézetű em berek összefogása és poli­ tik ai szövetsége. E politika az állam polgárok szám ára az egyenjogúság teljes elismerését és m indenfajta meg­ különböztetés m egszüntetését jelen tette. Lehetővé v ált, hogy a vallásos em berek lelkiism ereti konfliktu­ sok nélkül, egyenrangú állam polgárként vegyenek részt a szocializmus építésében. E gyre következeteseb­ ben érvényesült az a meggyőződés, hogy honfitársaink m egítélésének igazi m ércéje a társad alo m ért végzett alkotó m unka, s hogy aki a társadalom felemelkedésé­ ért, boldogulásáért dolgozik — világnézeti meggyőző­ désének m eg tartása m ellett —, a társadalom megbe­ csült hasznos tagja. A korm ány ezekre, a társadalom valóságos viszonyait szám ba vevő, a szocialista hum anizm us eszméinek megfelelő elvekre ép ítette egyházpolitikáját. E törek­ vését fokozatosan szélesedő tám ogatás övezte. T ör­ ténelm ileg rövid időre volt szükség ahhoz, hogy a m arxisták és hívők kö zö tt javuljon a m egértés, telje­ sebbé váljon az állam és az egyházak közötti bizalom, kibontakozzon és a társadalm i élet részévé váljon az együttm űködés. T ap asztalatain k szerint a kedvezőbb helyzet kiala­ kulásához az egyházakon belül lezajlott m élyreható változások is hozzájárultak. Széles körű teológiai m un­ k ával újraértékelték a társadalom hoz való viszonyu­ k a t, korszerűsítették az egyházak belső életét szabá­ lyozó törvényeiket. E lfogadták, hogy a lelkiism ereti szabadság és a vallás szabad gyakorlása, v alam int az állam polgári jogok és kötelességek nem állíthatók szembe egymással. Meggyőződtek arról, hogy egyházpolitikánk alkotm ányos alapokra épül, m egvalósítását törvényeink g aran tálják . Egyházpolitikai viszonyaink to v áb b i ja v u lását te tte lehetővé a M agyar N épköztársaság és a V atikán között 1964-ben k ö tö tt részleges m egállapodás. E nnek kereté­ ben a V atikán többek k ö zött tudom ásul v e tte a k ato ­ likus püspökök kinevezésének és a papok állam polgári esküjének m ódját. A m egállapodás nyom án a M agyarországi K atolikus E gyház és a Szentszék, valam int korm ányunk és a V atikán közötti kapcsolatok fejlő­ désnek indultak. A kölcsönös érdekek figyelembevételé­ vel lehetőség n y ílt a m egoldatlan egyházpolitikai kér­ dések fokozatos rendezésére. A társadalm i fejlődés következtében az állam és az egyházak k ö zö tt ta rta lm á b a n és m inőségében m aga­

1

sabb színvonalú politikai kapcsolatok jö tte k létre és szilárdultak meg. Lehetővé v á lt, hogy az egyházak értékeikkel h o zzájáruljanak a társad alo m erkölcsi szín­ v on alának emeléséhez, szellemi életének gazdagításá­ hoz, tevékenységükkel részt vegyenek közös érdekein­ k e t szolgáló gazdasági, szociális, kulturális és erkölcsi feladataink m egoldásában. Á llam unk az egyházaknak ilyen jellegű tevékenységét társadalm ilag hasznosnak ítéli, elősegíti és el is ismeri azt. Tisztelt Országgyűlés! H a zán k b an a lelkiism ereti és vallásszabadság zavar­ ta la n u l érvényesül. A k ia la k u lt helyzet összhangban áll a helsinki m egállapodásokkal, és jó feltételeket biz­ to sít a továbbfejlődéshez is. A világnézeti h o v a ta rto ­ zást, s így a vallásosságot is az állam polgárok m agán­ ügyének te k in tjü k , s ezért vallásos honfitársaink szá­ m á t sem milyen hivatalos adatfelvétel alkalm ával nem m érjü k fel. A vallásos meggyőződés nem lehet előny vagy h á trá n y forrása. Az egyházak és vallásfelekezetek szabadon m űködnek. T em plom aikban, im aházaikban ak ad ály talan u l ta rta n a k istentiszteleteket, elvégzik a hívek által igényelt szertartáso k at, egyházi összejöve­ telek et szerveznek. A vallásos szülők gyerm ekei h it­ o k ta tá sb a n részesülhetnek. Az egyházak lelkészképző intézm ényeket — a katolikus, reform átus egyházak és az izraelita felekezet középiskolákat — ta rta n a k fenn, különböző intézm ényeket m űködtetnek, rendelkeznek a hitéleti tevékenységhez szükséges sajtó- és kom m u­ nikációs lehetőségekkel. H íveiktől egyházfenntartási hozzájárulást szednek, hazai és külföldi adom ányokban részesülnek. Az egyházak és vallásfelekezetek, törvényeik szerint nevezik ki, illetve v álasztják meg tisztségviselőiket. Á llam unk tiszteletben ta rtja az egyházak autonóm iá­ já t, u g yanakkor közös érdekünk, hogy olyan szemé­ lyek kerüljenek az egyházak vezető tisztségeibe, akik egyben közös hazánk állam i tö rv én y eit b e ta rtjá k és az arra való b u zd ítást is kötelességüknek ta rtjá k . E zért szükséges egyes egyházi állások betöltéséhez előzetes állam i hozzájárulás. Az egyházak p apjai, a világi és egyházi vezetők b eik tatásu k alkalm ával állam polgári esküt tesznek. Á llam unk az eg yházakat vallásos h onfitársaink kö­ zösségeinek tek in ti. E z é rt m a m ár term észetes, hogy — m ás közösségekhez hasonlóan — az egyházak is kifejezésre ju tta tjá k nézeteiket az egész népet érintő kérdésekről és tevékenységükkel hozzájárulnak gond­ jain k m egoldásához és társad alm i fejlődésünk segíté­ séhez. Az egyházak képviselői szám ára is n y ito tta k a tá r ­ sadalm i és politikai közéletünk fórum ai. V álasztott tisztségeket viselnek itt az Országgyűlésben, az Elnöki T anácsban, a helyi és megyei tanácsokban, a H azafias N épfront országos és helyi szervezeteiben, a békemoz­ galom ban. Az állami és társadalm i testü letek m un k ájá­ b an — választóik bizalm ából — a felekezetek papságá­ nak m integy egyötöde vesz részt. Az egyházi személyek a közéleti tisztségekben elsősorban v álasztóikat kép­ viselik, de term észetesnek ta rtju k , hogy tevékenységü­ k e t egyházaik érdekeivel összhangban fejtik ki. Rendszeresek a társad alm i szervezetek és az egyhá­ zak vezetőinek konzultációi. Így például a H azafias N épfront országos és megyei vezetői évenként tö b b ­ ször találk o zn ak és vélem ényt cserélnek az egyházi vezetőkkel. U gyancsak rendszeresek a tájé k o z ta tó és fórum jellegű országos és megyei papi találkozók, v ala m in t a városi és községi vezetők és az o tt dolgozó lelkészek megbeszélései. Az esetek többségében a helyi

2

tisztségviselők és a felekezetek lelkészei kö zö tt a m in­ dennapok gy ak o rlatáb an ta rta lm a s együttm űködés bontakozik ki. A békéért és a biztonságért folyó küzdelem kezdettől fogva a politikai együttm űködés egyik legfontosabb területe. Az Országos B éketanács keretében m űködő K atolikus Papi B ékebizottság, to v áb b á az Opus Pacis — a Püspöki K a r békem űve —, illetve a protestáns és kisegyházakat, az izraelita felekezetet képviselő E gy­ házközi B ékebizottság tevékeny részt vállalnak a hazai és a nem zetközi békemozgalom céljainak m egvalósítá­ sában. 1984 tavaszán — az egyházak tö rtén etéb en elő­ ször — az egyházi békem ozgalm ak kezdeményezésére, valam ennyi egyház és vallásfelekezet képviselője eg y ü tt tan ácsk o zo tt it t az Országházban. Az egyházak országos találkozójának té m á já t és ta rta lm á t töm ör és szép szavakkal h a táro zták meg: „Felelősséggel a h a­ zá ért és az em beriségért” . K ifejtették nézeteiket és közös álláspontot a la k íto tta k ki arról, m ilyen te tte k ­ kel fejezhetik ki, hogy felelősséget éreznek hazánk boldogulásáért, az emberiség békéjéért. A hazai egyházak a k tív szerepet játszan ak a m agyar szolidaritási m ozgalom ban. A dom ányaikat e lju tta tjá k a világ számos térségébe az a rra rászorulóknak. A m agyarországi egyházak hitelveik alap ján m inden hazai és nem zetközi fórum on fellépnek a béke, a le­ szerelés, a társadalm i igazságosság, a népek közötti bizalom erősítése, a párbeszéd és az együttm űködés m ellett. K övetkezetes állásfoglalásaikkal, alkotó véle­ m énynyilvánításaikkal nagy te k in tély t v ív ta k ki m a­ guk és hazánk szám ára is. Kifejezésre ju t ez abban, hogy a m agyarországi egyházak képviselői számos egyházi világszervezetben fontos vezető tisztséget vi­ selnek. Az elm últ időszakban tö b b nem zetközi egyházi szervezet M agyarországon ta r to tta rendezvényeit. K i­ emelkedő fontosságú nem zetközi egyházi esem ény volt például a K eresztyén Békekonferencia és az E urópai K atolikusok Berlini K onferenciájának több tanácsko­ zása, a L utheránus Világszövetség Világgyűlése, az európai katolikus püspöki karok titk ára in a k konferen­ ciája, a Zsidó Világkongresszus V égrehajtó B izottsági ülése. E találkozók eredm ényei is hozzájárultak országunk életének hiteles megismeréséhez. S m ost, am ikor a nem zetközi enyhülés új szakaszát reméli a világ, a m agyar egyházak joggal érezhetik, hogy erőfeszítéseik nem voltak hiábavalók: a béke megőrzése érdekében k ife jte tt m unkájuk is hozzájárult az állami vezetők tárgyalásain elért eredm ényekhez. Szólnunk kell az egyházak szociális tevékenységéről, am ely jól kapcsolódik a korm ány és a társadalm i m ozgalm ak szociális gondoskodási rendszeréhez. Az egyházak részt vállalnak az egészségmegőrzés nem zeti program jának m egvalósításából, és a k tív szerepet játszan ak a te sti és szellemi fogyatékosok és a rászoruló idős em berek felkarolásában. Á llam unk erkölcsi és pénzügyi segítséget n y ú jt az egyházak szociális intéz­ m ényeinek fenntartásához, korszerűsítéséhez, gondo­ zási költségeihez, az ápoló szem élyzet szakm ai felké­ szítéséhez. T ám ogatja az egyházak törekvését az alko­ holisták és a veszélyeztetett fiatalok társadalm i be­ illeszkedését segítő új form ák bevezetésében. E zért is já ru lt hozzá tö b b új egyházi szociális o tth o n létesíté­ séhez, és a katolikus egyház szociális tevékenységét segítő, új női szerzetesrend felállításához. A nem zeti értékké n y ilv án íto tt m űem lékek egyhar­ m ad része az egyházak tu la jd o n á t képezi. Ezek meg­ őrzése közös érdekünk és feladatunk. Az elm últ évek­ ben a szorító gazdasági körülm ények ellenére az állam

és az egyházak közös erőfeszítésével sok m űem lék tem plom és egyházi épület ú ju lh a to tt meg. Jelentősen fejlődött eg yüttm űködésünk az egyházi tudom ányos gyűjtem ények g y arap ításáb an , a tö rté n e ti k u ta tá so k ­ ban, a honism ereti m ozgalom fellendítésében. K apcsolataink hasonló m ódon fejlődnek a település­ fejlesztés, a környezetvédelem terén is. A m agyarországi egyházak — a meglévő nehézségek ellenére is — fontos szerepet játszan ak a h atárain kon tú l élő m agyarsággal meglévő kapcsolatok ala k ítá sá ­ ban és az anyanyelv megőrzésében. A M agyarok Világ­ szövetségével együttm űködve rendszeresen küldenek az em igrációban, vagy nem zeti kisebbségben élő m a­ gyar vallási közösségek szám ára b ibliákat, könyveket, közrem űködnek az anyanyelvi táb o ro k és konferenciák szervezésében. U gyanakkor kellő figyelm et fo rd ítanak arra, hogy a h azán k b an élő hívő nemzetiségi lakosok anyanyelvükön gyakorolhassák vallásukat. Az u tóbbi években elm élyült és új eredm ényeket h o zott a m arx isták és a hívők k ö zö tti párbeszéd. Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok szintje, az együttm űködés minőségi változása lehetővé te tte és igényelte, hogy a párbeszéd elméleti kérdések tu d o ­ m ányos tisztázására is k iterjedjen. A hazai m arx ista és vallásos teoretikusok dialógusa először a pro testáns egyházak teológusaival b o n tak o zo tt k i az 1981-es debreceni találkozón. M agyar kezdem ényezésre a pár­ beszéd nem zetközivé szélesedett. 1984-ben k erü lt sor fővárosunkban az első nem zetközi m a rx ista —keresz­ ty é n dialógusra, m ajd ennek eredm ényeire építve az elm últ év októberében B udapesten ü lt össze először a m arx ista és katolikus tudósok nem zetközi tan ácsko­ zása. A dialógus fontos eredm énye, hogy az a b b an részt vevő p artn erek világnézetüket megőrizve az ideológiai különbségek ellenére is képesek v oltak az emberiség és a társad alo m számos nagy kérdésének m egvitatására és a közös felelősség vállalására. A m a­ gyar m arx isták és vallásos hívők a to v áb b iak b an is érdekeltek a nem zetközi dialógus fejlődésében. U gyan­ akkor hazán k b an a különböző felekezetek képviselői­ vel és különböző szinteken fo ly ta to tt párbeszéd elő­ m o zdíth atja fontos közös ügyeink előbbrevitelét, gond­ jain k m egoldását. Tisztelt Országgyűlés! Önök elő tt ism eretes, hogy a közelm últban súlyos személyi veszteségek érték az egyházakat. Számos vezető poszton változás k ö v etk ezett be, töb b ek között a katolikus, a reform átus, az evangélikus egyház és az izraelita felekezet vezetésében. Olyan nagytekintélyű, köztiszteletnek és megbecsülésnek örvendő személyisé­ gek táv o z ta k el, m int az elh u n y t Lékai László bíboros, K áldy Z oltán elnök-püspök, Salgó László főrabbi. M indnyájunk őszinte sajn álatára nyugalom ba v o nult B a rth a T ibor püspök. H elyükre a közelm últban új vezetőket v á la sz to tta k meg, illetve neveztek ki. Meg­ győződésünk, hogy az egyházi vezetők nem zedékváltása — am ely az élet term észetes velejárója — v álto zatlan feltételeket jelen t az egym ás megbecsülé­ sén alapuló közös m unkához. M indehhez kellő alapot és garan ciát ad az új egyházi vezetők személye, az egyházak valós érdekei, v alam in t az elm últ három évtized fejlődése, egyházpolitikánk b ev ált elvei és gya­ korlata. Tisztelt Országgyűlés! Az állam és az egyházak, felekezetek k ö zö tti jóvi­ szony m ellett időről időre felm erülnek nehézségek, s

ezek m egoldásával kapcsolatban nézeteltérések, v iták is. M indkét fél részéről azonban közös a szándék, hogy a m egoldásra váró kérdésekre a kölcsönös érdekek figyelem bevételével találju k meg a választ. T udjuk, hogy egyházpolitikánk megítélésében eltérő vélem ények is hallhatók. Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok elm élyülésétől egyesek a szocializ­ m us, m ások az egyházak jövőjét féltik. E nézetek képviselőivel türelm esen v itatk o zu n k és tényekre épülő meggyőző m unkánkkal a rra törekszünk, hogy jobban m egértsék egyházpolitikánk elveit, céljait. Foglalko­ zunk azzal a kérdéssel is, hogy az egyházi vezetőkkel közösen m it teh etü n k azért, hogy az egyházaktól és a világtól elforduló, társadalm ilag káros szektajellegű vallási m ozgalm ak terjedése csökkenjen. Egyházpolitikai helyzetünk értékeléséhez hozzátar­ tozik, hogy szóljunk azokról is, akiknek nem tetszik az, hogy az egyházak m egtalálták helyüket a szocializ­ m usban. Egyes személyek, kisebb szakadár csoportok az eddig b e já rt ú tta l nem tu d n a k és nem is ak arnak azonosulni. Azon m esterkednek, hogy a fejlődés irá n y á t m egváltoztassák. Miközben a szocialista állam ot tá ­ m adják, a ttó l sem riadnak vissza, hogy sa ját egyházaik vezetőit is lejárassák. V alójában k á rt okoznak a m a­ gyar nem zetnek, a szocialista társadalm i renddel, szö­ vetségi politikánkkal fordulnak szembe. A m agyarországi egyházak vezetői, az egyházak köz­ pontjai, köztük a V atikán is az állami törvények be­ ta rtá sá ra buzdítanak. M unkánk során kellő figyelm et fo rdítunk az em lített negatív jelenségekre, de a jövő­ ben sem k ív án u n k részt venni az egyházak belső vitáib an . Szólnunk kell a felsoroltakon kívül arról is, hogy tá r ­ sadalm unkban helyenként még ta p aszta lh ató a vallási türelm etlenség és fel-felbukkan a faji előítélet. E né­ zetek képviselői — m u tatkozzanak azok a k á r egyházi, a k á r világi részről — elfelejtik, hogy az alkotm ányos előírások nem csak jogokat, hanem kötelezettségeket is jelentenek. E zeket a törekvéseket mélységesen elítél­ jü k . M egszüntetésük következetes politikai m u n k át és h a szükséges, h a tá ro z o tt törvényes fellépést is kö­ vetel tőlünk. Úgy gondoljuk, hogy e káros jelenségek leküzdése alkotm ányos kötelessége az állami és egyházi vezetőknek, m inden h a zájá t szerető, nem zetünk egysé­ gét féltő honfitársunknak. Tisztelt Országgyűlés! Az egyházakkal kapcsolatos ügyeket felszabadulá­ su n k at követően kezdetben a Vallás- és K özoktatás­ ügyi M inisztérium intézte. Az 1951. évi I. törvény átszervezte a m inisztérium ot, s az egyházakkal és val­ lásfelekezetekkel kapcsolatos feladatok intézésére létre­ ho zta az Állami E gyházügyi H iv a talt. H iv atalu n k országos h atásk ö rű állam igazgatási szervként m űködik, m u n k á já t a korm ány irányítása és felügyelete a la tt végzi. Legfontosabb feladatai közé tarto zik az a k tív közrem űködés abban, hogy az egy­ házakkal és vallásfelekezetekkel k ö tö tt egyezm ényeket és m egállapodásokat állam i és egyházi részről egyaránt b etartsák . R észt vesz to v áb b á az egyházi vonatkozású jogszabályok előkészítésében és figyelemmel kíséri ér­ vényesülésüket. Segíti és ellenőrzi a M inisztertanács egyházi ügyekben h o zott intézkedéseinek v ég rehajtá­ sát. Intézkedik a lelkiism ereti szabadsággal és a vallás szabad gyakorlásával összefüggő kérdésekben. H iv a­ ta lu n k feladata az is, hogy az egyházak, felekezetek önkorm ányzati jogkörében a lk o to tt törvénytervezeteit m egvizsgálja an nak érdekében, hogy azok összhangban legyenek az állam i törvényekkel, jogszabályokkal.

3

F elad atu n k az egyházak, felekezetek képviselőivel k ap cso latb an álló m egyei, városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenységének figyelemmel kísérése. M unkájuk szakszerűségét közvetlenül a megyei ta n á ­ csok egyházügyi titk á ra i segítik, akik szakigazgatási szerv vezetőiként végzik m u n k áju k at. Az egyházügyi szakigazgatási tevékenység színvo­ n ala az elm últ években érzékelhetően fejlődött, de előfordulnak még jelentős helyi különbségek. A megyei tanácsok vezető tisztségviselői a k o ráb b iak nál érde­ m ibb m ódon és g y ak rab b an foglalkoznak egyházpoli­ tik a i kérdésekkel, a terü letü k ö n m űködő egyházak vezetőivel kölcsönös, rendszeres és k o n stru k tív k a p ­ csolatot ta rta n a k fenn. A városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenysége is rendszeresebbé v ált, de még előfordul, hogy a tan ácsi és az egyházi kép­ viselők közötti találkozók csak valam ilyen ünnepi esem ényhez kapcsolódnak. H elyenként ta p asztalh ató még az állam i szerveknek és a lelkészeknek egymással szem beni bizalm atlansága, tú lz o tt óvatossága. Főleg a m últból szárm azó kedvezőtlen jelenségek felszámo­ lásában kölcsönösen v an n ak még tennivalóink. F elad atain k közé ta rto z ik a fontosabb nem zetközi egyházi esem ények hazai m egrendezésének tám ogatása is. K ezdem ényezzük és elősegítjük az állam i és tá rsa ­ dalm i szervezetek vezetői, v alam in t az egyházak, fe­ lekezetek vezetői k ö zö tti országos szintű találkozókat. K oordinációs szerepet tö ltü n k be az egyházak, feleke­ zetek, v alam in t az egyes m inisztérium ok és országos h atásk ö rű szervek k ö zö tt az egy h ázak at érintő ügyek intézésében. E zért rendszeres m u n k ak ap cso latot ta r ­ tu n k a különböző szaktárcákkal, az országos hatáskörű állam igazgatási szervekkel és a társad alm i szervezetek országos központjaival. K ív án ato sn ak ta rtju k ezen a té re n együttm űködésünk to v áb b i fejlesztését. H iv atalu n k folyam atos és érdem i kap cso latokat ta r t fenn a nem zetközi egyházi világszervezetekkel. K ép­ viselőikkel fo ly ta to tt tárgyalásain k során a hazai egy­ h á z a k a t érintő ügyek m ellett rendszeresen eszm ecserét fo ly ta tu n k a nem zetközi élet időszerű kérdéseiről. Az 1964-es részleges m egállapodásnak megfelelően rend­ szeresen találkozunk a V atik án képviselőivel. A k ap ­ csolatok m egszilárdulásában és fejlődésében kiem el­ kedő jelentőségű esem ény v o lt K á d á r Ján o s és V I. Pál p á p a találkozója 1977-ben. A M agyar Szocialista M unk ásp árt fő titk á rá n a k róm ai láto g atása idején m on­ d o tt szavai m éltán k e lte tte k figyelm et, s elism erést a V atik án b an és megelégedést a m agyar katolikus hívők körében. N y ilatkozatából idézek: „ ...m in d k e tte n elégedet­ te n á lla p íth a ttu k meg, hogy szándékaink találkoznak: a V atik án és a M agyar N épköztársaság k o rm án y zata kölcsönösen a rra törekszik a jövőben is, hogy ez a kedvező folyam at to v áb b folytatódjék. H allgassuk meg egym ást, vegyük figyelem be és ta rts u k tiszteletbe a m ásik fél érdekeit. U gyanez a törekvés jellem ezte k ap cso latain k at az azóta eltelt évtizedben valam ennyi találkozónk és tárg y alásu n k során. Sokoldalú párbeszédet fo ly tatu n k a L uth eránus Vi­ lágszövetséggel, az E gyházak V ilágtanácsával és az E uró p ai E gyházak K onferenciájával. Rendszeresek és ta rta lm a sa k találkozóink a Szabadegyházak Tanácsá­ hoz tarto zó felekezetek világszervezetei közül az A d­ v en tista G enerálkonferenciával és a B a p tista Világszö­ vetséggel. N em zetközi tevékenységünk fontos terü lete a szo­ cialista országok egyházügyi h iv atalaiv al való folyam a­ tos együttm űködés és tapasztalatcsere. Á poljuk az egyes szocialista országokkal k ia la k íto tt kétoldalú k ap ­ csolatainkat.

4

Az állam az egyházak személyi és dologi kiadásainak fedezéséhez évi 75 millió forint összegű rendszeres pénzügyi tám o g a tást n y ú jt. Az államsegélyek folyósí­ tá sá ra vonatkozó m egállapodások h a tály a 1968 végén lejárt. K orm ányunk azonban az egyházak kérésére úgy d ö n tö tt, hogy az állam segélyt v álto zatlan összegben 1990-ig to v á b b folyósítja. A tám ogatás nagyobb részét az egyházi vezetők sa já t h atáskörükben osztják el. Az államsegély összege gyakorlatilag nem v álto zo tt, viszont reálértéke jelentősen csökkent. Indokoltnak ta r tju k ezért, hogy m egvizsgáljuk az államsegély to ­ vábbi folyósításának és reálértéke megőrzésének le­ hetőségeit. F e lad a tain k a t a korm ány által jó v áh ag y o tt ügy­ rendünknek megfelelő szervezeti egységekben végezzük. M unkatársaink szakm ai felkészültségük, ta p aszta la ­ ta ik alap ján megfelelnek m u n k aterü letü n k sokoldalú követelm ényeinek, de term észetesen szükségesnek ta r t ­ ju k m unkánk színvonalának további emelését. Az egyházak képviselőivel az elm últ évtizedekben köl­ csönös bizalm on alapuló k o n stru k tív p a rtn eri viszonyt a la k íto ttu n k ki. Az utóbbi években azt tap asztalju k , hogy a vallásos em berek köréből is egyre többen for­ dulnak hivatalunkhoz kéréseikkel, gondjaikkal és ja ­ v aslataikkal. Ezek m egoldásában lehetőségeink szerint igyekszünk segítségükre lenni. T u d a tá b a n vagyunk annak, hogy n y ito tta k n a k és képeseknek kell lennünk a társadalom elvárásai alap já n reánk háruló feladatok felismerésére és végrehajtására. A felvetődő kérdések m ának megfelelő és a jövőbe m u ta tó m egoldása az állam és az egyházak közötti kapcsolatok egységes jogi keretbe foglalásának átgon­ dolását is szükségessé teszi, am elynek eredm énye még jobban a lá tám aszth atja egyházpolitikai m unkánk to v áb b i zav artalan fo ly tatását. F elad atu n k n ak t a r t ­ ju k , hogy a jövőben is tisztességgel, m inden erőnkkel és képességünkkel szolgáljuk az állam és az egyházak kapcsolatai továbbépítésének ügyét. Tisztelt Országgyűlés! Az állam és az egyházak, felekezetek kapcsolatait összefoglalva úgy jellem ezhetjük, hogy azok megfelel­ nek társadalm i viszonyaink fejlettségének, szövetségi politikánk elveinek. A hívő állam polgárok alkotm á­ nyos garanciák m ellett élik hitéletüket. Az egyházpolitika fejlődése történelm ileg is értékes ta p a sz ta la to k at hozott. Ezek közül a legfontosabbnak azt ta rtju k , hogy beigazolódott: a szocializmus építé­ sében, az emberiség előtt álló problém ák m egoldásában sok olyan közös cél, tennivaló van, am elyek megvaló­ sításáért vallásos és nem vallásos em berek tartó san , eredm ényesen dolgozhatnak és dolgoznak együtt. A m agyar egyházpolitika elvei és g y ak orlata nem ­ zetközi figyelm et is k iv á lto tt azzal, hogy bebizonyítot­ ta : a szocializm ust építő társadalom ban az egyházak nem kényszerülnek semleges, vagy ellenzéki szerep vállalására, van m ás valóságos altern atív a : az alkotó párbeszéd és együttm űködés ú tja . T ap asztalataink szerint így vélekednek erről a m agyarországi egyházak vezetői, így gondolkodik erről p apjaiknak és híveiknek túlnyom ó többsége. M egnyilatkozásaikban és te tte ik ­ ben kifejezésre ju tta ttá k , hogy a szocializmus építésé­ nek program ja megfelel az egyházak társadalm i ta n í­ tásának és törekvéseinek is. A hazáért, az em beriségért érzett felelősség jegyében 1984-ben ta r to tt országos papi találkozó elnöki m egnyitójában így szólt erről Lékai László bíboros: „Mi m agyar egyházak és vallási felekezetek nyugodtan élünk egym ás szeretetében és az á lla m b a n .. . a társadalm i, nem zeti egységet to v á b b ­

ra is gondosan őrizzük, hiszen legértékesebb kincsünk, de m ivel ezt a kincset csak a béke nyugodt levegőjében tu d ju k megvédeni, ezért a békére em eljük fel meg­ győződéses szav u nk at, és m indennap ápoljuk a szí­ vünkben.” U gyanezen a fórum on B a rth a T ibor reform átus püs­ pök, N épköztársaságunk E lnöki T an ácsán ak tag ja hangsúlyozta: „ Összefogásunkkal h azán k ja v á t és az emberiség békés jövőjének bizto sítását k ív á n ju k szol­ g á ln i ... A hazaszeretet ügyében azzal tu d u n k jó t cselekedni, ha népünk egységét a nem zet szövetségét úgy becsüljük és óvjuk, m in t a szem ünk fényét. Az emberiség tö rtén etén ek legválságosabb id ő szak át éli, és ilyen próbáló időben az első paran cs a még szorosabb összefogás.” Jó l tu d ju k , hogy a jelenlegi helyzet nem tökéle­ tes, nem befejezett. A társadalom fejlődése, dem okra­ tizálódása nap m in t nap új felad ato k at állít elénk. K orm ányunk egyházpolitikájának to vábbfejleszté­ sét a jelenlegi, b evált alapokra építve, az eddig meg­ t e t t ú t fo ly tatásáb an látju k . Az eg y h ázak at, m int társad alm u n k m egbecsült intézm ényeit a becsületes p artn eri kapcsolatok továbbépítésére h ív ju k a közös m un k a szélesedő területein.

Tisztelt Országgyűlés! Törekvéseink m egvalósítása, m unkánk h atékonyab­ bá tétele különösen fontos napjainkban, am ikor sok nagy horderejű feladat v ár m egoldásra. T ársadalm i, gazdasági kibontakozásunk alapvető feltétele, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük népünk cselekvő összefogását. Közös eredm ényeink alapján joggal rem élhetjük, hogy az állam és az egyházak, felekezetek k o n stru k tív együttm űködése a jövőben is hozzájárul az egész ország előtt álló feladatok sikeres m egvalósításához. Befejezésül köszönetet m ondva azért, hogy a Tisz­ te lt Országgyűlés napirendjére tű z te az állam egyházp o litik áját és az E gyházügyi H iv atal m u n k áját, arra kérem Ö nöket, hogy vélem ényükkel, tanácsaikkal és észrevételeikkel ad jan ak segítséget további m u nkán k­ hoz. Meggyőződésem ugyanis, hogy az állam és az egyházak jóviszonyának megőrzése és továbbfejlesz­ tése messze tú lm u ta t hiv atalu n k feladatkörén, egész társadalm unk ügye és feladata. K érem a Tisztelt Országgyűlést, hogy beszám olónkat vitassa meg és fogadja el! Köszönöm, hogy m egtiszteltek figyelm ükkel!

Dr. Nagy Gyula evangélikus püspök-elnök felszólalása a Parlamentben Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! 1. Nincs k önnyű helyzetben az, aki az elhangzott, széles körű és gazdag ta rta lm ú beszám olóhoz p á r perc­ ben felelősen hozzászólni kíván. Mégis m egpróbálom . Teljes m értékben egyetértek Miklós Im re á lla m titk á r úr általános és részletes értékelésével: az állam és az egyházak — vallásfelekezetek viszonya h a z án k b an rendezett, jó és állandóan új, értékes vonásokkal gaz­ dagodik. H ála és köszönet azoknak, akik ezt a jó viszonyt az elm últ évtizedek során sok küzdelem és fáradság árán, türelem m el k im u n k álták m indkét oldalon. I t t külön szeretnék m egem lékezni dr. K áld y Z oltánról, egyhá­ zunk ez évben elh u n y t püspök-vezetőjéről, akinek szolgálatát i t t a P arlam en tb en is folytatom . E m lékét örökségül m egőrizzük. De őszinte köszönet és elismerés azoknak is, akik m a ennek a p éld am u tató jó viszony­ nak a megőrzésén és elm élyítésén fáradoznak. H add fejezzem ki a M agyarországi E vangélikus E gyház, gyülekezeteink és híveink őszinte köszönetet k o rm án y ­ z atu n k n ak és külön is az Állami E gyházügyi H iv atal elnökének, Miklós Im re állam titk ár ú rn ak , aki évtize­ dek ó ta itth o n és külföldön is m egbecsülten végzi ezt a szolgálatot. K ö szönetünket fejezem k i közvetlen m u n k atársain ak i t t B udapesten és a megyei egyház­ ügyi titk á ro k m u n k ája ir á n t. Őszinte, becsületes jó viszony k ö t össze b en n ü n k et egyházaink és népünk, állam unk közös érdekeinek szolgálata területén. 2. Mi jellemzi m a hazán k b an , a szocialista tá rsa d a lo m ­ ban élő egyházak és vallásos em berek életét ? Először az, hogy a vallásos em berek ak ad ály nélkül v allh atják meg és gyakorolhatják h itü k e t, legbelsőbb meggyőződésük szerint. H azán k b an nem csak lehető­

sége v a n kinek-kinek a m aga hite m egvallására és gyakorlására, hanem részük v a n társadalm unk meg­ becsülésében is, h a a h itü k m ögött o tt áll életük is. Másodszor jellemzi a hazai egyházak és hívő embe­ rek életét az az alapvető teológiai meggyőződésünk, hogy az Isten -h it nem elfordít a világtól, a társadalom életétől, hanem a szív belső hitének m inden helyzetben, az élet m inden vonatkozásában a m ásik em bert és az emberi közösségeket segítő, cselekvő szeretetté kell átalakulnia! Meggyőződésünk szerint a szeretet nem p u szta érzelem, nem csupán szó, hanem elsősorban cselekedet, a jó a k tív cselekvése. E z a m agyar egyházak egyik legfontosabb felismerése és teológiai hangsúlya az elm últ négy évtized során. Harmadszor: az egyházak h azánkban a teljes em­ b erért végzik szolgálatukat: az em ber testi-szellem ierkölcsi és lelki jav áért, egym ástól elválaszthatatlanul. A m ilyen nagy hiba lenne megfeledkezni az emberi élet anyagi feltételeiről, a m indennapi kenyérről, az otth o n ­ ról és a becsületes m unkáról — és valljuk meg b ű n ­ b á n a tta l, hogy a m ú ltban az egyházak néha megfeled­ keztek ezekről — ugyanolyan súlyos hiba lenne, h a m egfeledkeznénk az emberi élet erkölcsi, szellemi és lelki értékeiről, vagy ezeket kevésbé fontosnak ta r ­ tan án k . Örömmel h allo ttam tegnap Grósz K ároly, m iniszter­ elnökünk, beszédében az általa idézett levél m o n d atait az emberség, a becsület, az erkölcsi m ag atartás alap­ vető fontosságáról, és számos képviselőtársam fel­ szólalásában az emberi, erkölcsi tényező jelentőségét a gazdasági kibontakozásban. Köszönöm Berecz János képviselőtársam , az MSZMP K B titk á ra megragadó szavait a belső h it, a meggyőződés nélkülözhetetlen értékéről, a személyes és a közösségi életben. U gyan­ ezeket az értékeket hangsúlyozta az éveleji moszkvai F órum on G orbacsov fő titk ár is, aki az „új gondolko­ dás” , az új em beri m ag a tartá s alapvető jelentőségét hangsúlyozta: a szembeállás h ely ett az emberiség egységét, az önző saját biztonság h elyett m indenki

5

közös biztonságát és a világpusztító nukleáris fegy­ v erektől való m egszabadulás szükségességét. Mindezek a belső em beri tényezők, az erkölcsi értékek fontossá­ g á t jelentik szám unkra. Az egyházak sajátos, alapvető felad atu k n ak lá tjá k társad alm u n k b an a gazdasági, anyagi értékekkel e g y ü tt ezeknek az erkölcsi, szellemi, lelki értékeknek a szolgálatát. Ezzel m arad n ak hűek sok évszázados történelm i tradíciójukhoz országunk életében. Végül külön is szeretném hangsúlyozni az egyházak felelősségérzését és felelősségvállalását társad alm u n k ­ ban a gyengébbek: a betegek, a m agányosak, az idős em berek, a testileg-lelkileg sérültek és a veszélyezte­ te tte k irá n t. Ők szorulnak rá a leginkább segítségünk­ re. Az egyházak és vallási közösségek ezért n y ú jtjá k ki segítő k ezüket szeretetintézm ényeikben a testilegszellemileg súlyosan beteg gyerm ekek és a segítségre szoruló idős em berek felé, h itü k indítására. A M agyar­ országi E vangélikus E gyháznak 15 ilyen szeretetin­ tézm énye végzi szolgálatát. Megköszönöm Szentágothai Ján o s professzor, kép­ viselőtársam nak, hogy m egem lítette az egyházak anyagi gond jait ezen a terü leten a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben. U gyancsak köszönöm, hogy szólt a v o lt fasori evangélikus gim názium ügyéről is. Nincs különbség k ö ztü n k ab ban, hogy ennek a nagy­ m ú ltú gim názium nak a m egelevenítésére nagy szükség van. Az igazán nagy kérdés a „hogyan” kérdése. Szá­ m ítu n k egyházunk, gyülekezeteink, híveink felelős ál­ do zatvállalására ebben a kérdésben és állam unk segítő tám o g atására is. 3. Term észetesen az egyházak a k tív segítő szolgálata nem áll meg társad alm u n k , országunk h atárain ál.

A m agyar egyházak régóta és dinam ikusan, h itü k in d ítására részt vállalnak az emberiség m ai nagy kér­ déseinek m egoldása keresésében. Az em bervilág három legfőbb problém ája m a: a béke megőrzése egy új háború v ilágkatasztrófájától; egy igazságosabb gazdasági-társadalm i világrend se­ gítése m inden faj és m inden nép szám ára; végül a környező term észeti világ védelm e és megőrzése a pusztulástól. M indhárom területen részt vállalunk ezeknek a nagy emberi gondoknak a hordozásában és a m egoldás keresésében. A m agyar egyházak ezt a cselekvő h it indítására teszik, segítve ezzel a békés hídépítést a világban és növelve országunk, népünk jó h írét a világban. 4. Tisztelt Országgyűlés! Őszintén köszönöm egyházam és a vallásos em berek nevében, hogy országunk legfőbb irányító te stü le te a nagy gazdasági feladatok m ellett az egyház és állam viszonyát, az egyházak népünk és társad alm u n k életében végzett szolgálatát ezen a K arácsony előtti parlam enti ülésen napirendre tűzte. E z a legszebb karácsonyi ajándék állam unk és tá rsa ­ dalm unk részéről a hívő em bereknek. Az egyházak, a vallásos em berek köszönettel fogad­ já k a bizalm at és m egbecsülést, am ely állam unk veze­ tő i és társad alm u n k képviselői részéről irá n tu k meg­ nyilvánul. E z t a m aguk részéről bizalom m al és a tőlük telhető legjobbal, a teljes emberség, népünk és tá rsa ­ dalm unk anyagi, szellemi, erkölcsi és lelki felemelke­ désének szolgálatával k ív án ják segíteni. Á llam titk ár Ú r! A M agyarországi E vangélikus E gy­ ház nevében köszönöm és örömmel elfogadom az állam és az egyház viszonyáról elhangzott beszám olót és azt képviselőtársaim nak is elfogadásra ajánlom .

Kürti László református püspök országgyűlési felszólalása Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Állam i E gyházügyi H iv a ta l elnökének beszá­ m olójához Borsod-A baúj-Zem plén megyei képviselő­ k é n t szólok hozzá. Tám aszkodom a rra az inform ációra, am it képviselőcsoportunk a megye egyházpolitikai helyzetéről k a p o tt legutóbbi ülésén. U gyanakkor nem rejtem véka alá, hogy az állam és az egyház viszonyá­ n ak az alak u lását — egyházi tisztségem ből követke­ zően — nem az állam , hanem az egyház, közelebbről a reform átus egyház szemszögéből nézem. Az elhangzott beszámoló négy évtized tá v la tá b a állítva a d o tt képet az állam és az egyház viszonyának az alakulásáról. V alóban, ez a viszony helyesen csak úgy értékelhető, h a fo lyam atában, fejlődésében szem­ léljük. A felszabadulás u tá n végbem ent gyökeres társadalm i átalakulás történelm i m éretű döntés elé állíto tta az egyházakat. A reform átus egyház abból az elvi­ teológiai meggyőződésből kiindulva kereste h elyét a szocializmusban, hogy az egyház léte nincs társadalm i rendszerhez kötve. Közel k é t évezredes tö rté n e te során végezte küldetését a rabszolgatársadalom ban, a feu­ dalista, a k a p ita lista társad alo m b an és teológiai önér­ telm ezése szerint Istentől k a p o tt küldetése érvényes a szocialista társad alo m b an is. Ez term észetesen nem jelenti, hogy az egyház közömbös lenne a társadalm i rend minősége irán t. A reform átus egyház Zsinati

6

T anácsa 1948-ban k ia d o tt deklarációjában kinyilvání­ to tta : „v allást teszünk arról, hogy az új M agyarország életform ái szívünktől nem idegenek, s bennük egy igazabb, boldogabb m agyar élet Istentől rendelt kere­ te it fedezzük fel” . A reform átus egyház készségét a já n lo tta fel az új társadalm i rendben a m aga eszközeivel végezhető szolgálatra. E nnek a nyilatkozatnak a szellemében k ö tö tte meg az Egyezm ényt az új m agyar állam m al — elsőként az egyházak között. A szocialista állam az A lkotm ányban b izto síto tta a vallásszabadságot és a lelkiism ereti szabadságot. Az állam és az egyház viszonya azonban — am int erre a beszám olóban is u talás tö rté n t — egyelőre mégsem volt m entes a fe­ szültségektől, a konfliktusoktól. Az 50-es évek első felében érvényesülő dogm atikus szemlélet, am ely a v allást az antagonisztikus ellentéteken nyugvó osz­ tály tá rsa d alm a k ideológiai m arad ványának te k in te tte és elhalását rövid időre prognosztizálta, gyanakvást, bizalm atlanságot k e lte tt az egyházpolitika irán t. Meg­ nehezítette azoknak az egyházi vezetőknek és lelké­ szeknek a helyzetét, akik az új társadalm i rend el­ fogadására és ann ak hum ánus célkitűzései tám o g atásá­ ra b u z d íto tták híveiket. U gyanakkor érveket szolgál­ ta to tt azoknak, akik a régi társadalm i rendszerhez k ö tö ttn e k te k in te tté k az egyházat. A 60-as évektől hazánk egyházpolitikája a nem zeti egység szellemében következetesen tö re k ed e tt a val­ lásszabadság és a lelkiism ereti szabadság érvényesíté­

sére. E z kedvező légkört te re m te tt egyfelől a keresz­ tyén ek és m arx isták közötti párbeszéd elindulásához, másfelől a nagy nem zeti célok m egvalósítása érdekében való együttm űködéshez. A m eginduló keresztyén — m arx ista párbeszéd elősegítette m in d k ét részen a m á­ sik fél valódi álláspontjának m egism erését és az egym ás torzképei elleni hadakozás m egszüntetését. Az egyház felism erte, hogy a m arxizm us társad alm i és gazdasági program ja keresztyén szociáletikai szem pontból m él­ tá n y lá st érdemlő érték ek et hordoz. A m arx isták v i­ szont a rra figyeltek fel, hogy az egyház számos k o n k ré t társadalom politikai kérdésben, a béke és az igazságos­ ság ügyében a m arxizm us által is képviselt m egoldások m ellett em elnek szót. Ö rvendetes, hogy a tö b b évtizede folyó párbeszéd eredm ényeképpen nem csak az egyházpolitika g y akorlati kérdéseiben alak u lt ki jo b b meg­ értés, hanem elm életi síkon is tisztázódás m en t végbe. N yilvánvalóvá v ált, hogy sem a keresztyénség au tonó­ m iája, sem a m arxizm us au to n ó m iája nem szenved csorbát, ha az emberiség m ai sorskérdéseiben politikai egyetértésre ju tn a k . Az egyházak m a hazán k b an és külföldön a Szentírás m ondanivalójának olyan lényeges részeire tesznek hangsúlyt, am elyek k o ráb b an h á tté rb e n m arad tak . A rá ju k bízott evangélium alap ján tu d já k m agukat elkötelezetteknek a társadalm i igazságosság, a béke és a te re m te tt világ in teg ritásán ak , épségének a megőrzé­ se m ellett. E kérdéskörök vizsg álatát és m egoldásuk m u n k álását p rio ritásk én t tű z te n apirendre tö b b nem ­ zetközi egyházi szervezet: az E g y h ázak V ilágtanácsa, az E urópai E gyházak K onferenciája, a R efo rm átu s Világszövetség. Tisztelt Országgyűlés! Az állam és az egyház viszonyát nem lehet egy a d o tt ponton petrifikálni, hanem — m in d k ét fél m eggyőző­

dése szerint — szükség van an nak alkotó továbbfej­ lesztésére. Az ehhez m egkívánt n y itottság m indkét részről ad o tt. A keresztyén—m arxista párbeszéd eddigi eredm ényeire építve to v áb b kell m unkálni a hívők és m arxisták gyakorlati együttm űködése elméleti alap­ jain a k a tisztázását. Ideológiai és vallási tek in tetb en sokszínű világunkban m ind nem zetközi téren, m ind egy országon belül szükség van a pluralizm us gondola­ tá n a k elfogadására és érvényesítésére. Joggal foglal­ koznak elméleti és világpolitikai folyóiratok nap jain k ­ ban a toleranciával. A világnézeti türelm esség sem keresztyén oldalról, sem m arxista részről nem jelenti a sajá t meggyőződés relativizálását, viszont feltétlenül m agában foglalja a p a rtn e r kom olyanvételét, elvi állás­ p o n tján ak tisz teletb e n tartásá t, létjogának elismeré­ sét. A Borsod megyei képviselőcsoport elé terje sz te tt t á ­ jék o ztató m egállapította, hogy „kiegyensúlyozott együttm űködés, egyenrangú partn eri viszony, egymás m egértése és segítése jellemzi” az egyházpolitikai hely­ zetet a m egyében. Hiszem, hogy ez szolgálja m ind az egyház, m ind a társadalom jav át. Tisztelt Országgyűlés! N épünk és országunk nehéz feladatok előtt áll. E gy­ házam nem szemléli szenvtelenül vagy közömbösen az t a törekvést, am ely a dem okrácia kiszélesítésére irányul. Az olyan társa d alm a t ta r tja életképesnek, am ely igazságos viszonyokat te re m t és m indenki szá­ m ára biztosítja a részvételt a döntéshozatalban. A re­ form átus egyház erkölcsi kötelességének tek in ti a sta ­ bilizációért, gazdasági és társadalm i kibontakozásáért folyó erőfeszítések tám o g atását abban a meggyőződés­ ben, hogy an nak sikerétől függ az egész nép jóléte, a hívők és ateisták , a vallásos és nem -vallásos emberek boldogulása egyaránt.

Dr. Szakács Józsefnek, a Szabadegyházak Tanácsa elnökének országgyűlési felszólalása Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! K érem , engedjék meg, hogy felszólalásom ban m in­ denekelőtt átad jam a T isztelt H áznak a M agyarországi Szabadegyházak T anácsa és a tan ácsb a tö m ö rü lt val­ lási közösségek üdvözletét és jókívánságait. A felsza­ b ad u lást követően im m ár tö b b m in t 40 esztendő te lt el am ió ta v á rtu k ezt az alk alm at, hogy szavunkat hallassuk, hogy itt az ország színe elő tt kifejezhessük m in t evangélium i kis vallási közösségek öröm ünket az elért eredm ények fölött, és elm ondhassuk, hogy b en n ü n k et is á th a tn a k jelen életünk kérdései és gond­ jai, am elyekből m in t egy nép fiai, m i is részt vállalunk. U gyanekkor h ittel, reménységgel bízunk a még bol­ dogabb holnapban, m elyért készek vagyunk m indig e g y ü tt m unkálkodni népünk, társad alm u n k egészével. H itü n k b ő l adódóan bibliai alappal indulunk a közös m unkába is, m ert tu d ju k , hogy igaz, am it Jerem iás próféta m o n d o tt: „A város — az ország — jóléte a mi jó létü n k is.” I t t m i M agyarországon, szabadegyházi közösségek kisebbségi egyház v agyunk. De világviszonylatban közösségeink tö b b m in t 250 millió em bert tu d h a tn a k te stv é rk é n t m aguk m ellett. Őszinte öröm mel teszünk v allást itth o n és a világ

bárm ely részén arról, hogy tagegyházaink és híveink ebben a mi m ai társad alm u n k b an k a p tá k meg létük alap ján ak jogát, a vallásszabadságot. E z t értékelendő nem csoda h á t, h a becsületes m unkával, m indennapi im ádsággal állunk oda népünk vezetői mellé, a m ai gazdasági problém ákkal küzdő napjainkban is és azzal a reménységgel kív án u n k részt venni a béke m unkálá­ sában is, hogy „az igazság m űve békesség és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság m indörökké” . A zt is örömmel m ondjuk el a világon bárhol, hogy nekünk m a itt hitéletünk megéléséhez m egvan az ele­ gendő B ibliánk, a megfelelő m ennyiségű vallásos iro­ dalm unk. V annak régi és új tem plom aink, kápolnáink, gyülekezeteink, ahol híveinkkel eg y ü tt zavartalanul végezhetjük istentiszteleteinket. Az Állami E gyházügyi H iv atal elnökének, Miklós Im re á llam titk árn ak az expozéja annyira kerek, egész volt, hogy részünkről nem igényel semmi új kiegészí­ tést. É n a Biblia szavaival válaszolok állam titk ár ú r expozéjára ek k én t: „Igaz beszéd ez és elfogadásra m éltó” . Jó l tü k rö zi azt az u ta t, m elyet m egtettünk az elm últ 40 év a la tt. A m ostani megbecsülés velünk, neoprotestáns közösségekkel, kisegyháziakkal, messze feledteti a m ú ltat. Az expozé nem zetközi értékelése hűen tü k rözte — hogy csak egyetlen po n tra m utassak —, hogy a

7

különböző egyházak világszervezetei szabadegyházi vonatkozásokban is milyen nagyra értékelik és m ilyen nag y ra becsülik a m agyar állam egyházpolitikáját, benne elért eredm ényeinket. H a ben n ü n k et látogatnak meg külföldről, vagy mi u tazu n k egy-egy konferenciára — nem is kevésszer —, teljesen m egváltozott m ódon beszélnek arról, am it itt látn ak , i tt hallan ak és itt ta p asztaln ak . E zek et az eredm ényeket mi is őszinte öröm m el regisztráljuk. N agy elégtétel szám unkra, hogy a korábbi, sokszor ellenségeskedésbe vezető meg­ nyilatkozások h ely ett nem egyszer elismerés, bocsánat­ kérés han g ján szólnak azok és im m ár egyre ők vannak többségben, akik a valóságot lá tv a képesek voltak a k á r politikai beállítottságuk m eg v álto ztatására is. Ú gy hiszem, állam titk ár ú r külföldi tárgyalásai kö­ z ö tt a legutóbbi am erikai ú tja alkalm ával is újból m eggyőződhetett arról, hogy a jó gyümölcsök egyre ink áb b bizonyságai annak, hogy szervezetünk és ta g ­ egyházaink vezetői h ű állam polgárokhoz m éltóan kép­ viselik országunkat az egyes külföldi tárgyalások alkal­ m ával. Szükségesnek ta rto tta m m indezeket elm ondani azért, hogy képviselőtársaim a Szabadegyházak T aná­ csa k apcsolatait, m u n k án k at, gondolkodásunkat való­ ságos té n y k é n t lá tv a előítéletm entesen segítsék to v áb b a jó, a közös előrehaladás érdekében. Az elm últ szeptem beri országgyűlés ó ta tö b b m in t 20 egyházközségben, gyülekezetben, vezetőségi gyűlé­ sen v ettem részt, nem egyszer a késő esti órák ba nyú­ lóan. Term észetesnek ta rto m , hogy tőlem , m int a sza­ badegyházi közösségek vezetőjétől h ittestv éreink nagy érdeklődéssel, n y íltab b an és őszintébben kérdeznek a jövő felől, m elyet legtöbbször a m ú lt m egítélésében, vagy a jelen élet megéléséből vizsgálnak. H ad d m ond­ ja m el örömmel azt, hogy a mi híveink nem v esztették el bizalm ukat, telve v an n ak jó reménységgel és hiszik azt, hogy m indaz, am i m a itt, ebben az országban tö rté n ik a szebb és boldogabb h o ln ap ért van, még ak k o r is, ha ez a kép nem bontakozik ki m in d járt m in­ den alkalom m al az em berek előtt. E lő ttü n k , hívő em berek elő tt egyébként is Jézus szava áll, aki a z t m ondja: „N e aggodalm askodjatok a holnap felől” . E zer meg ezer bizonyítékunk v an arra, hogy aggodalm askodással eddig még soha sem m it nem

v itt előbbre az ember. Az aggodalm askodás és a re­ m énytelenség h ely ett mi azokat a lehetőségeket k e­ ressük, ahol közös cselekvéssel dolgozhatunk, részt veh etü n k közös összefogással az em berért, felebará­ ta in k é rt m inden em ber jav ára. Ú gy gondolom , elsősorban a szociálpolitikai v o n at­ kozásokban igen nagy az a terü let, ahol közösen sokat te h etü n k emberséges cselekedeteinkkel. Ilyennek lá t­ ju k mi is a szélsőséges m egnyilatkozású fiatalok hely­ zetét, a széthullott családoknak az ügyét, vagy a de­ vianciából adódó számos problém át, am ely ugyancsak közös m u nkára hív m in dnyájunkat. I t t jegyzem meg, hogy a Szabadegyházak T anácsa tagegyházaiban, s a vonzáskörzetéhez tarto zó hívekben m integy 120 ezer azok szám a, akik nem dohányoznak és körülbelül 80 ezer azoknak a szám a, akik teljesen absztinens, de m indenképpen józan életet folytatnak. T isztelt Országgyűlés! Legutóbb az egyik budapesti papi békegyűlésen tö bben szóvátették és ezekkel én is egyetértek, hogy vajon nem volna-e itt az ideje an nak, hogy szisztem atikusan, tö b b e t foglalkozzunk az ifjúság erkölcsi nevelésével a közös em beri erkölcs érdekében. V agy nem kellene-e még tö b b e t ta n íta n u n k a k ár egész k ora ifjúságtól kezdve a polgári jogokat és kötelessé­ geket. Vallom, hogy az ifjúság nevelésébe fe k te te tt m inden erő gazdagon térü l meg, és gyümölcsözik, m ely­ nek a jövőben egész népünk veszi m ajd hasznát. M egértve az ország jelenlegi helyzetét, bízva, m un­ k ával segítve a korm ányprogram m egvalósítását, hi­ szünk és hiszek, ism ételten m ondom , a boldogabb hol­ napban. Ami pedig az Állami E gyházügyi H iv atal elnökének beszám olóját illeti, azzal őszintén, szívből fakadóan egyetértek, elfogadom és elfogadásra ajá n ­ lom. Sorsunk olyan közös ú tjáró l beszélt ő, am elyet ha tisz ta szívvel to v áb b járu n k eg y ü tt — m ind nem zet­ közi vonatkozásban, m ind hazai téren szám íthatunk a még jobb eredm ényekre. E gyháztagjaink m egkértek — m iután k ap ju k m ár a karácsonyi, újévi köszöntéseket —, hogy adjam á t még egyszer legszívesebb köszöntésüket és a T isztelt H áz m inden tag ján a k kív án jak kellemes ünnepeket és hitem ből fakadóan, áldásokban gazdag 1988-as évet. K öszönöm m egtisztelő figyelm üket.

„Imádkozunk és reménykedünk” Dr. T ólh Károly püspök m egnyitó beszéde az Ökumenikus Tanács Közgyűlésén 1987. december 8. az eddigi tárgyalások csupán olyan m egállapodásokhoz Meleg szeretettel köszöntöm a Magyarországi E gy­ vezettek, am elyek a fegyverkezést korlátozták; a mos­ házak Ökum enikus T anácsa közgyűlését, kedves ven­ ta n i szerződés azonban egy konkrét leszerelési javasla­ dégeinket. M egnyitó címén csupán néhány gondolatot to t valósít meg. Nem csoda te h á t, h a világszerte öröm­ szeretnék m egfogalmazni, hogy ezzel is próbáljam mel és lelkesedéssel fogadják ezt a lépést, am ely re­ ösztönözni döntéseinket és megjelölni h atá ro zatain k irán y át. Term észetesen ezek csak a megbeszélést beve­ ménység szerint m éltó fo ly tatásra is lel m ajd. Az egyházak is kifejezték m ár öröm üket és a m egkezdett zető gondolatok és javaslato k , am elyeket a testvéri ú t folytatásának rem énységét, így például az E gyházak eszmecsere során szükséges lesz kiegészíteni. I. H a röviden is, mégis meg kell em lítenünk a jelen V ilágtanácsa V égrehajtó B izottságának atla n ta i ülése (1987. szept. 21—25.) is h a táro za to t hozott, m elyben nem zetközi esem ényeinek legfontosabbikát: am ikor Ökum enikus T anácsunk közgyűlésének d á tu m á t meg­ melegen üdvözli a m egállapodást a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rak éták ró l az E gyesült Á lla­ h a tá ro z tu k , még nem tu d tu k , hogy ez lesz az a nap, mok és a Szovjetunió között. am ikor aláírják a k é t nagyhatalom közötti szerződést, E lépés, m elynek végső célja a nukleáris fegyverek am ely a közepes és rövid hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel ellá to tt ra k é tá k eltáv o lítására és meg­ teljes eltávolítása, igen nagy jelentőségű. A K eresztyén Békekonferencia Elnökségének 1987. sem m isítésére irányul. Jóllehet olyan lépésről van szó, am ely a meglévő atom fegyvereknek mindössze 4%-át novem ber 16—20-i ülése szintén foglalkozott ezzel a sorsdöntő eseménnyel, s a következő n y ilatkozatot érin ti, mégis döntő előrelépésről beszélhetünk, hiszen

8

te tte : „N éhány h é t m úlva. D ecem ber 7-én kerül sor a ökum ené az EV T-ben m indm áig érezhető k é t nagy történelm i jelentőségű csúcstalálkozóra M. Sz. G orba­ mozgalom m egalakulásáról: a H it és E gyházalkotm ány csov fő titk á r és R. R eagen elnök között. E találkozón Edinburgh-i, ill. az É let és M unka oxfordi konferenciái­ kell aláírnia a k é t vezető ato m h atalo m n ak a közepes ról, am elyek végsősoron elvezettek a II. világháború és rövid hatótávolságú ra k é tá k eltávolításáról szóló u tá n az E gyházak V ilágtanácsa m egalakulásához, egyezm ényt. E z pedig döntő lépés lesz az összes atom ­ 1948-ban. fegyver lényegi csökkentése és végül eltávolítása felé, Az EVT legutóbbi nagygyűlése (1983, Vancouver) ill. a fegyverkezési versenynek a világűrben tö rtén ő világossá te tte , hogy az egyházak egységét egy hosszú foly tatásán ak m egakadályozására.” folyam at eredm ényeként, to v á b b á egy közösségként A leszerelés m egújulását lelkesen üdvözölhetjük mi lehet elképzelni. E zért a vancouveri nagygyűlés az is, a M agyarországi E gyházak Ökum enikus T anácsá­ egység term észetének körülírására a zsinati közösség nak valam ennyi tagegyháza, úgy is, m in t akik év­ (konziliare G em einschaft) megjelölést használta. Az ehhez elvezető u ta t pedig zsinati folyam atnak (kon­ tizedeken keresztül eg y ü tt m u n k álk o d tak a keresztyén békem ozgalom keretében e m ai nagy esem ény bekö­ ziliarer Prozess) nevezte. E nnek a folyam atnak, mely­ vetkezéséért. Ami m agának a fo lyam atnak az értéke­ nek célja, hogy az egész keresztyénséget átfogja és a zsinati közösséget egy egyházak közötti szövetségben lését illeti, egy am erikai szakértő találó an jegyezte meg a közelm últban, hogy a Szovjetunió az utóbbi kifejezésre ju ttassa, k é t kom ponense v a n : az egyiket az úgynevezett Lim ai D okum entum jelzi, illetve az időben tö b b m in t 25 érdem i leszerelési ja v a sla to t te tt, s ez döntően m eghatározta a nem zetközi légkör alaku­ akörül kialak u lt v ita, am ely a keresztség, az úrvacsora lását. E leszerelési egyezm ény létrejö ttek o r az egész és az egyházi szolgálat igen nehéz kérdéseiben az egyez­ világgal és m inden em berrel eg y ü tt m i is fellélege­ teté s m u n k á já t v an h iv atv a elkövetni, a m ásik kom ­ zünk, és szívből k ív án ju k , hogy a jó kezdetnek legyen ponens, am elyet közvetlenül a vancouveri nagygyűlé­ sen javasoltak, egy V ilág-Békezsinat összehívásával fo ly tatása és a n agyhatalm ak m ai csúcstalálkozója az kapcsolatos. igazi enyhülés korszak át nyissa meg. Ami az első összetevőt illeti, lassú, de értékes és H a n éhány szó erejéig is, mégis foglalkoznunk kell azzal a lényegi szem léletváltozással, am i ezt az örven­ jelentős változásokat tükröz. Elsőrenden an nak a vo­ detes folyam atot lehetővé te tte . V ilágm éretű k ih a tá ­ natkozásában, hogy az úgynevezett sakram entális egyházak (elsősorban a róm ai katolikus egyház) e kér­ sait tek in tv e a döntő fordulat röviden abb an jelölhető dés m egvitatásában hivatalosan részt v e tt és az EVTmeg, hogy a k ap italizm u s—szocializmus antagonizm usa helyébe az egész em beriségért érzett felelősség globális hez e lju tta to tt állásfoglalásában elism erte a kereszt­ szemlélete lép ett, am ely a nem zetközi integráció és ségre és az úrvacsorára vonatkozó egyetértését, ill. a együttm űködés szükségességét követeli meg az em ­ (konvergenciát. E z azt jelenti, hogy az egyházak köl­ csönösen elfogadják egym ás keresztségét és hajlandók beriség nagy, globális problém áinak m egoldására. E problém ák a következők: az ato m k atasztró fa elke­ úrvacsorai közösségre is egym ással — bár csak kon­ rülése, az éhség és nyom or elleni küzdelem , a term észet vergenciáról és nem konszenzusról v an szó. Viszont védelm e (ökológia), a túlnépesedés stb. E z pedig a v ita to tt kérdést és nagy különbséget jelent az egyházi szolgálat tém ája. A v ita az apostolica successio ügyé­ világnézeti pluralizm ust feltételezi, s szükségessé teszi, ben folyik. Ez a rendkívül széles körű és érdekes teoló­ hogy a politikai döntésekben minél szélesebb körök vegyenek részt tevékenyen. E z összecseng azzal, am it giai eszmecsere egyik te tő p o n tjá t lehet, hogy éppen az utó b b i években a Szovjetunióban G orbacsov fő­ hazán k b an éri el, mivel szó van arról, hogy a H it és titk á r is k ife jte tt, ahogyan azt ném et és angol nyelven E gyházalkotm ány 1989-ben B udapesten ta r tja ülését m egjelent könyvében is o lv ash atju k : „M inden ellen­ (e terv et term észetesen az EVT illetékes fórum ain jóvá té te k ellenére, am ik a m ai világban v an n ak , a tá rsa ­ kell hagyatni.) dalm i és politikai rendszerek sokrétűségének ellenére, A zsinati folyam at m ásik összetevőjére való tek in ­ s a legkülönbözőbb u ta k ellenére is, am it a nem zetek te tte l el kell m ondjuk, hogy éppen a fentiekben jelzett történ elm ü k folyam án kö v ettek , a mi világunk egy és egyházak (a róm ai katolikus és az ortodox egyházak) o szth atatlan . M indnyájan egyazon h ajó b an úszunk, vonakodása m ia tt elvetették a „békezsinat” megjelö­ am elyet Földnek h ívnak, s nem engedhetjük meg, hogy lést és a zsinati folyam atnak egy ökum enikus program a Föld elpusztuljon. E gy m ásodik Noé b árk ája nem keretében adnak kifejezést. E z t a program ot az EVT fog lenni.” K orunk fő kérdését G orbacsov fő titk á r egy „Igazságosság, Béke és a T erem tettség megőrzésé” korábbi in te rjú já b a n így fogalm azta meg: „Meg lehet-e nek nevezi. E folyam atban az egyházak feladata az, az emberi civilizációt m enteni a szünet nélkül folyta­ hogy m inél szélesebb körben választ keressenek a tódó és egyre nagyobb ütem ű fegyverkezési verseny­ m odern világ kihívásaira. Az EV T a rra törek ed ett, b en ?” E z t az új gondolkodást és a m ögötte húzódó hogy e folyam at legközelebbi állom ásaként te k in te tt hatalm as változáso k at érzékelteti az a többszöri u ta ­ világkonvokáció tám ogatására m egnyerje a róm ai k a ­ lás, am elyben G orbacsov fő titk á r L enint idézve hang­ tolikus egyházat is hivatalosan. E te k in te tb en R óm a súlyozza az egész világ közvélem énye felé fordulva, még nem fejtette ki egyetértését. Az EVT úgy h atá ro ­ hogy az általános em beri érdekeket az osztályérdekek zott, hogy ez év decem ber 15-ig v á r a válaszra, ekkor fölé kell helyezni. (I. m .) E nnek az új gondolkozásnak azonban a továbbiakról m indenképpen döntést hoz. és politikának első ígéretes gyümölcse te rm e tt meg Az 1990-es világkonvokációhoz vezető u ta t k é t alap­ m a, am elynek fo ly tatásáért im ádkozunk s m elyben pillérre építik: 1. A béke és igazságosság bibliai jelen­ rem énykedünk. E bben az értelem ben javaslom , hogy tésének m élyreható és ökum enikus tanulm ányozására, az Ökum enikus T anács közgyűlése rem énységét kife­ 2. a jelen világhelyzet alapos felmérésére. Eközben az jezve n y ilatk o zato t tegyen közzé a m ai történelm i ökum enikus mozgalom feladatának ta rtja , hogy össze­ jelentőségű napon. gezze a különböző politikai és társadalm i helyzetben II. Az ökum enikus m ozgalm at, közelebbről an nak élő egyházak állásfoglalásait béke és igazságosság vo­ legpregnánsabb kifejezési fo rm áját, az E gyházak Vi­ natkozásában. Célja, hogy a tagegyházak e vonatko­ lág tan ácsát illetően elm ondhatjuk, hogy ez az év sok zású ta p a sz ta la tait összegezve, to v áb b á pedig, hogy te k in te tb e n nagy évfordulók és előrem utató döntések az egyházak eddigi békeszolgálatára érkezett társad al­ éve volt. E b b en az évben em lékezett meg az egész m i választ értékelje.

9

Így te h á t az 1990-re te rv e z e tt világkonvokációnak m enikus mozgalom során az egyház egységének a nagy felad ata az lesz, hogy kifejezze az egyházak kon­ fejlődése lassúbb, m int azt az EVT alapítói rem él­ szenzusát az igazságosság, béke és a terem tettség meg­ ték. őrzése kérdésében (ez utó b b in a környezetvédelm i 2. A jövő esztendőben ünnepli a K eresztyén Béke­ problém ák at kell érteni). H angsúlyozni kell azonban konferencia fennállásának 30. évfordulóját. Az egy­ a z t, hogy az elképzelés szerint a világkonvokációnak házak békeérdeklődésének hatalm as növekedése m in­ különböznie kell az EV T korábbi, hasonló program ­ dennél fényesebben igazolja a K B K kezdem ényezőinek ja itó l: sokkal tö b b n ek kell lennie, m in t azok, nevezete­ prófétai lá tá sát. Az ökum enikus mozgalom — m int sen valam ennyi egyház ide vonatkozó bizonyságtételét tu d ju k — m ár e század elején az egyház békefelelős­ egységesen és koherens m ódon kell kifejezésre ju ttassa. ségének jegyében fogant, és az im ént lá ttu k , hogy a E z t ab b an a meggyőződésben tű z té k ki célul, hogy zsinati folyam atnak is m ilyen fontos része a békéért míg az egyházak így vallást tesznek Jézus K risztusról és igazságosságért végzett keresztyén szolgálat. Így m in t a világ É letéről, addig az egyház egysége is túlzás nélkül m o n dhatjuk, hogy a keresztyén békemoz­ m anifesztálódik. E b b en a legtágabb értelem ben felfo­ galom korunk ökum enikus szemléletének elválasztha­ g o tt zsinati foly am atb an nem csak m inden tagegyház­ ta tla n része. N yilvánvaló, hogy a M agyarországi E gy­ nak , hanem a felekezeti világszervezeteknek és m inden házak Ö kum enikus Tanácsa a jövő esztendőben meg­ keresztyén szervezetnek, keresztyén békemozgalom­ felelő m ódon fog ez évfordulóról megemlékezni. n a k részt kell vennie, sőt k ap cso lato t kell terem teni 3. A világkeresztyénség egyik sokkal régebbi idő­ a nem -keresztyén m ozgalm akkal is. pontjáról is m egem lékezünk 1988-ban. M iként ismere­ E tö rek v ést az a felismerés m otiválja, hogy a béke és tes, a Szovjetunió Orosz O rtodox Egyháza a jövő évben igazságosság kérdése nem függ szükségszerűen a ta n ­ ünnepli fennállásának 1000. évfordulóját. E z az ünnep, joggal m ondhatjuk, az egész keresztyénségnek beli konvergenciától. V alóban, a keresztyén egyházak különböző béken y ilatk o zato k at te tte k , melyekből hálaadó alkalm a lesz, annyival is inkább, m ert az Orosz O rtodox E gyház Szent Szinódusa testvéri mó­ m egállapítható, hogy szinte m inden egyház egyetért don az évfordulóban való részvételre hívja Jézus a b b an , hogy a nukleáris h áború bűn Isten ellen. K risztus valam ennyi egyházát. A Szent Szinódus elő­ E g y etértés v a n k ö zö ttü k ate k in te tb e n is, hogy csak igazságos béke lehetséges, és elkezdődött az igazságos készítő ünnepi üzenete ezt m ondja: „H áláv al fo­ h áború teológiai hagyom ányának felszám olása, ill. an­ gadjuk valam ennyi egyház és keresztyén szervezet n ak az igazságos béke fogalm ával tö rtén ő helyettesí­ a k tív részvételét jubileum unk előkészítésében. T udjuk, hogy sok egyház és sok keresztyén szervezet a közelgő tése is. Mivel az Igazságosság, Béke és a T erem tettség esem ényt im ádsággal, konferenciákkal, szem inárum ok megőrzésének ökum enikus fo lyam atában különböző rendezésével, kiadványokkal és kiállításokkal várja. Ily földrajzi szervezeteken keresztül kapcsolódnak be a keresztyén egyházak, ezért az E urópai E gyházak K on­ m ódon testvéreink a K risztusban ténylegesen kinyil­ v á n íth a tjá k szeretetüket és tiszteletüket az Orosz ferenciája és az E uró p ai R óm ai K atolikus Püspökkari K onferenciák T anácsa közösen elhatáro zta, hogy kon­ O rtodox E gyház irá n t” (The Jo u rn a l of the Moscow P atriarch ate, 1987. augusztus). ferenciát hív egybe 1989-re „B éke igazságosságban” Az Orosz O rtodox E gyházzal im m ár több m int 3 címmel. E n n ek helye Baselben lesz, 1989. m ájus 22-én. E gy közös d o kum entum ot dolgoztak ki, m elyet véle­ évtizede fennálló testvéri kapcsolat is késztet bennün­ k e t arra, hogy kivegyük a részünket nem csak az ün­ m ényezésre m egküldtek m inden európai egyháznak, hogy azok részvételét a konciliáris folyam atb an bizto­ nepségek alkalm aiból, hanem m ár azok előkészítéséből is. E rre vonatkozólag is ja v aslato t kívánok előterjesz­ sítsák. N yilvánvaló, hogy az európai konvokációt meg kell előzze a nem zeti ökum enikus találkozók egész te n i Ö kum enikus T anácsunk közgyűlése elé. 4. U toljára, de nem utolsósorban röviden utalni sorozata. A feladat az, hogy a zsinati folyam atban közös választ keressenek a szervezetek korunk nagy szeretnék arra, hogy az E gyházak V ilágtanácsának k ihívásaira, m in t a nukleáris fenyegetettségre, a sze­ K özponti B izottsága elh atáro zta: 1988 húsvétjával génységre és éhségre, v alam in t a terem tettség elpusz­ m eghirdeti „A nőkkel vállalt szolidaritás ökum enikus évtizedét” . Term észetesen valam ilyen m ódon a mi tu lá sá n a k veszélyére. E z a közös európai előkészítő tagegyházaink is be fognak ebbe kapcsolódni. ira t hangsúlyozza a következőket: „A m egosztott európai földrészen a keresztyén üzenetből sugárzó hit, IV. Befejezésül, összefoglalva rövid bevezetőnk k ü ­ rem énység és szeretet á th a to lh a t a válaszfalakon; kell, lönböző helyein m ár kifejezésre ju tta to tt gondolatai­ hogy erősítse az együvétartozás érzését és az emberi m a t és azokat kiegészítve szeretném az alábbi jav asla­ m éltóság tiszteletb en ta rtá s á t.” A baseli konvokáció to k a t az Ö kum enikus Tanács közgyűlése elé terjesz­ célja, hogy egy olyan E u ró p a k ialak u lását segítse elő, ten i: „am elyben h áb o rú n ak nincs helye, ahol a kenyeret, 1. Első helyen egy hivatalos tá jé k o z ta tá st kell ad ­ m unkalehetőséget m egosztják és az em beri m éltóságot nom : a L utheránus Világszövetség vezetősége úgy tiszteletb en ta rtjá k , és az em ber és term észet e g y ü tt­ d ö n tö tt, hogy genfi központja európai titk á ri tisztjére élését b izto sítják ” . E b b en az összefüggésben javaslom felkéri dr. Görög Tibor fő titk á r testv érü n k et. Am ikor Ökum enikus T anácsunk közgyűlésének, határozza el, szívből gratulálunk neki, egyben szom orúak is v a­ hogy hozzászól a baseli konvokáció előkészítő anyagá­ gyunk, valahogy úgy, ahogy A rany János is m ondta: hoz, s e célból tan u lm án y i csoportot hozzon létre. az egyik szem ünk sír, a m ásik pedig nevet. K ísérje III. Most vessünk egy p illan tást a jövő év ökum e­áldás dr. Görög Tibor te stv é rü n k e t új szolgálati he­ nikus program jára. A rán k következő év is fontos öku­ lyén. U tódjáról viszont gondoskodni kell. Mivel dr. m enikus évfordulók ideje lesz. 1. Az ökum enikus moz­ Görög Tibor m u n k á ját Genfben hozzávetőleg jövő év galom , ill. an nak m odern form ája, az E gyházak Világ­ m árcius végén, április elején kezdi meg, szükséges lesz ta n á c sa m egalapításának 40. évfordulójára emléke­ addig közgyűlést összehívni és új fő titk á rt választani. zünk, és ez a rra k észteti a tageg y h ázak at, hogy fel­ A személyi jav aslato t a tagegyházak vezetőivel való konzultáció előzi meg. m érjék : m ilyen lelki áldásokkal g azd ag íto tta meg a 2. Javaslom az t is, hogy egy kisebb ökum enikus keresztyénséget az EV T egységre hívó szava. Persze alkalm uk lesz az egyházaknak a rra is, hogy jó valóság­ csoportot alakítsunk az Ökum enikus T anács alapsza­ érzékkel felm érjék és m eglássák azt is, hogy az öku­ bályzatának felülvizsgálására, abból a célból, hogy a

10

tagegyházak képviseletét az Ö kum enikus T anács ve­ zetőségében h aték o n y ab b á tegyük. 3. Javaslom to v áb b á, hogy a nem zetközi helyzetre vonatkozólag éppen m a, e tö rté n e ti napon, ad ju nk ki egy n y ilatk o zato t, am elyben öröm ünket és h álaad ásun­ k a t fejezzük k i a h aték o n y nukleáris leszerelés kezdeté­ nek lá ttá n , s nyilvánítsuk ki, hogy im ádkozunk és re­ m ény k ed ü n k , hogy a m a m egindult folyam at a töm eg­ p u sztító fegyverek teljes leszereléséhez, a fegyvernél­ küli világhoz vezessen el. 4. A fentebb em lített európai konvokációra nézve javaslom , hogy egy tan u lm án y i csoport adjon választ a baseli konvokáció előkészítő dokum entum ára, ki­ fejezve egyházaink állásp o n tját az igazságosság, béke és a terem tettség megőrzése vonatkozásában.

5. Javaslom azt is, hogy dolgozzunk ki egy te rv e t az Orosz O rtodox Egyház jubileum ába tö rténő bekap­ csolódásra nézve. Lehetne gondolni egy tudom ányos emlékülésre és egy ökum enikus k iadványra, m elyben b em u tatju k az Orosz O rtodox Egyház m ú ltját, jelenét, teológiáját, szellemi és lelki arcát. E gondolatokkal kívánok m indnyájunknak áld o tt és testvéri tanácskozást. A dventben, K risztus-várás ide­ jén vagyunk, ezért a legjobb kívánság, mellyel egy­ m ást köszönthetjük a Békesség Fejedelm ének érkezé­ sét hirdető apostoli szó lehet: „M aga pedig a békesség­ nek U ra adjon néktek m indenkor m inden tek in tetb en békességet. Az Ú r legyen m indnyájatokkal!” (2Thessz 3,16)

Ökumenikus nyilatkozat A M agyar K atolikus Püspöki K a r és a M agyarorszá­ gi E gyházak Ö kum enikus T anácsa vezetőinek első hivatalos tanácskozására 1987. decem ber 1-én a b u d a­ pesti R á d a y K ollégium ban k e rü lt sor. A történelm i jelentőségű megbeszélésen a katolikus k ü ld ö ttség et dr. Paskai László esztergom i érsek, a M agyar K atolikus Püspöki K a r elnöke, a nem -katolikus eg y házakat tö ­ m örítő Ö kum enikus T anács delegációját pedig dr. T ó th K ároly reform átus püspök, az Ö kum enikus T a­ nács ügyvezető alelnöke vezette. A találkozó résztvevői az alábbi közös n y ila tko zatot teszik: Az egyházaink k ö zö tti ökum enikus közeledés jegyé­ ben jö ttü n k össze. H áláv al állap íto ttu k meg, hogy közösségeinkben számos ökum enikus érintkezésre ke­ rü lt sor. E n n ek a la p já t képezi közös h itü n k Jézus K risztusban, Isten F iában, aki ére ttü n k m eghalt és feltám ad o tt. E z a m ai rem énységünk is, hogy vele e g y ü tt tám ad u n k fel és az Ő országába ju tu n k . K ötelez ben n ü n k et a szeretet parancsa Isten és a felebarát

irá n t is. F ájdalom m al érezzük á t a különbségek tö rté ­ nelmi terh eit. De halljuk U runk szavát: „M indnyájan egyek legyenek” (Já n 17,11). E nnek a célnak elérésére fokozni ak arju k m indenek­ előtt a keresztyének együttesen m o n d o tt im ádságát. E rre különös alk alm at kínál a következő Egyetem es Im a h ét 1988. ja n u á r 17—24. k özött. B áto rítju k hí­ veinket és lelkészeinket, hogy ezt k iv áltképpen való alkalom nak ta rtsá k , az im ádság, az Ige, az éneklés és az áldás együttes lehetőségével éljenek. K ív án ato s­ nak ta rtju k azt, hogy a Mi A ty án k és a H itvallás azonos m agyar nyelvű szövege kialakíttassék. E bből a célból bizottságot hozunk létre. T ovábbi feladatként foglalkoztunk az ökum enikus bibliafordítás ügyével is. A következő megbeszélésre E sztergom ban kerül sor. E g y ü ttlétü n k befejezésekor Isten áldását k é rtü k további ökum enikus együttm űködésünkre. Budapest, 1987. december 1.

TANULMÁNYOK V. Orthodox - református dialógus (1987. aug. 31—szept. 4.)

Dr. Tóth Károly püspök megnyitója I. Szívélyesen köszöntöm a D ebrecen Y. nev et viselő ortodox — reform átus dialógus kezdődő ülésének részt­ vevőit. Szeretném külön is kiem elni a B udapesti R e­ form átus Teológiai A kadém ia k é t tiszteletbeli do k to rát, Filaret kievi m etro p o litát és Forgon P ál püspök te s t­ v érün k et, ak ik et különleges üdvözletünk illet. Kifejezésre ju tta to m öröm ünket, hogy m ost első alkalom m al részt vesznek tárgyalásu n k o n a Szerb O rtodox E gyház képviselői is. E z a növekvő érdeklődés m egerősít b en n ü n k et a b b an a hitü n k b en , hogy olyan

ügyben buzgólkodunk, m ely tetszik Istennek, megfelel az Ő ak a ra tá n ak és Jézus K risztus egyháza építését szolgálja. E m ostani a m ásodik ilyen jellegű találkozás, m ely a R ád ay K ollégium ban kerül megrendezésre. Az első a Debrecen II I. dialógus volt, m elyet 1979-ben szerveztünk meg itt. A zóta K ollégium unkat m egna­ g y o b b ítottuk és fe lú jíto ttu k , úgyhogy szép épületünk im m ár m éltó körülm ények k ö zö tt fogadhatja kedves vendégeinket. Nem lehet itt k ö zö ttü n k k é t fontos személyiség, akik kezdem ényezték a debreceni dialógust: Jam es I. McCord professzor és Bartha T ibor ny. püspökünk

11

csak lélekben és im ádságban lehetnek velünk. Mind a k e tte n gondolnak rán k és üdvözletüket küldik. K i­ váltságom , hogy ezt az üdvözletet közvetíthetem Ö nöknek. B a rth a T ibor püspök levélben üdvözöl ben­ n ü n k et, dr. Jam es I. McCord szintén sajnálja, hogy tá v o l kell m arad n ia. Ő is levélben köszönti dialógusun­ k a t és a résztvevőket. Igen sajnáljuk, hogy hiányol­ n u n k kell e k é t személyiség jelenlétét, de m egértjük indokaikat. Javaslom , hogy dialógusunk m indkettő­ jüknek levélben küld je el jókívánságait. II.

összefoglalja T. F. Torrance könyve: Theological D ia­ logue between th e Reform ed and O rthodox Churches (1985, Scottish Academic Press). Ehhez a m unkához jó kiegészítés találh a tó L. Vischer cikkében: The Legacy of Cyrill Loukaris (M idstream 1986. 165— 183. o.). Míg T. F. Torrance könyve az esem ények hiteles felsorolását n y ú jtja és a dokum entum okat közli L. Vischer m u n k ája a legnehezebb kérdéseket is érinti. Az RVSZ és az Ökum enikus P atriarch atu s között három inform ális és exploratív kapcsolat felvétele tö rté n t: 1979. július 26—30-ig Isztam bulban, 1981. február 11-től 18-ig Genfben és 1983. m árcius 6 —11-ig Cham bésyben, az ortodox központban. M indhárom konzultáción részt v e tt dr. H . Esser professzor, aki most is jelen v a n közöttünk. Minden bizonnyal szívesen osztja meg velünk ta p a sz tala tait. H asznunkra válh at a három vizsgált té m a megemlítése. Isztam bulban „A Szenthárom ság titk a ” , Genfben „Az egyház és az egyházi h iv atal au to ritása ” , Chambésyben a „Szent­ három ság három személye” kérdésével foglalkoztak.

A nnak érdekében, hogy jelenlegi alk alm u n k at öku­ m enikus k o n tex tu sb an láthassuk és m eghatározhassuk h elyét az ökum enikus megbeszélések körében röviden beszélnünk kell a következőkről: 1. a jelenlegi dialógus elő története; 2. a regionális és felekezeti dialógusok n éhány ered­ m énye. Term észetesen m indezt a teljesség igénye nél­ k ü l és csak a lényegre koncen trálv a teh etjü k . III. 1. A m int az ism ert, az első Debreceni dialógus 1972ben k e rü lt megrendezésre. A té m a így h angzott: „T radíció és időszerűség” . E zen a konferencián részt Ezek u tá n a megjegyzések u tá n felm erül a kérdés: v e tte k az RVSZ képviselői is (az akkori elnök W. hogyan illik a D ebreceni dialógus ezen keretek közé? Thompson és fő titk á r E . Perret). E z t a regionális Már u ta ltam rá , hogy megbeszélésünk olyan területen jelentőségű dialógust az azt kezdem ényező dr. B arth a élő egyházakat érint, ahol az ortodoxia többségben T ibor a következőképpen alapozta m eg: „Az M R E és v an és ahol nagy, forradalm i m egrázkódtatások u tá n az Orosz O rtodox E gyház k ö z ö tt m ásfél évtizede folyó új társadalom jö tt létre. Szükségszerű volt, hogy az m egbeszélések eredm ényeit a k a rju k a reform átus egy­ ezeken a területeken élő egyházak egym ásra találjan ak , házak családjában szélesebb körben is elmélyíteni, m ivel az egyház közötti kapcsolatok különösen is fon­ m ert m eggyőződésünk, hogy ez a k apcsolat új színt tosak a bizonyságtétel hatékonysága szem pontjából. jelen t a felekezetek k ö zö tti kétoldalú párbeszédek te rü ­ Ami m agát a dialógust illeti, elm ondható, hogy a Debreceni dialógus célkitűzései úgy ökum enikus m int letén” . I t t szeretném m egem líteni, hogy ortodoxok és refor­ p raktikus szem pontból inspirációként és annak reali­ m átusok k ö zö tt k o ráb b an is v o ltak m ár megbeszélé­ zálásaként is helyesnek bizonyultak. Az ökum enizm us sek; azon a terü leten azonban, ahol az i tt képviselt korában elengedhetetlen, hogy a keresztyén felekezetek egyházak többsége él, ez a kezdeményezés valam i ú ja t rendezzék kapcsolatukat. Az egyházak közötti kap­ jelent. E z a dialógus m inden bizonnyal hiánypótló csolatok ápolása vélem ényem szerint három szinten szerepet is b etö lt, m ivel o tt, ahol az ortodoxia többségi folyik: egyház, te h á t Szovjetunióban, R om ániában, Jugoszlá­ 1. a két- és többoldalú megbeszélések szintjén, ahol viáb an , B ulgáriában, G örögországban az egyházaink tö rté n e ti és összehasonlító m ódszerek segítségével a évszázadokon keresztül idegenekként éltek egymás tanbeli eltéréseket és azonosságokat k u ta tjá k ; 2. a békéért és igazságosságért végzett közös egyházi szol­ m ellett. g álatokban; 3. az egyházak közötti lelki közösség A m ásodik dialógus 1976. októberben L eningrádban ápolásával. v o lt. T ém ája így h an g zo tt: „Az eucharisztia és az Ez a három te rü le t egym ástól elválaszth atatlan : emberiség közös szolgálata” . A harm adik dialógus ezen a helyen a régi au láb an k e rü lt m egrendezésre, a kö­ az egyházak egym ást kell hogy jobban m egismerjék, közös felelősségük gyakorlása és egym ás közötti k ap ­ vetkező tém áv al: „Szellemi értékek és a társadalm i elkötelezettség kom plem entaritása” . A legutóbbi dialó­ csolataik egym ást egészítik ki. A lelki közösség (koino­ gus (D ebrecen IV.) vendéglátója az Orosz O rtodox nia) m egtapasztalásához hozzátartozik az egym ással fo ly ta to tt teológiai dialógus és fordítva is igaz ez; E gyház v o lt 1983 jú n iu sáb an Ogyesszában. A tém a ism ét k étré tű v o lt: „A hagyom ány az ortodox és a teológiai megbeszélést követnie kell a keresztyén kö­ p ro testán s egyházak szemszögéből nézve és az egyhá­ zösség megélésének. U gyanakkor továbbfejlődés lehe­ zak jelenlegi feladatai és felelőssége a társad alom ért” . te tlen akkor, ha a lelki közösség teológiai reflexió nél­ kül m arad. A m int az ebből a felsorolásból lá th a tó a vendéglátók felv áltv a az Orosz O rtodox E gyház, illetve az M RE IV. voltak. Szembeötlő az is, hogy a tém án ak mindig k ét vonatozása volt: egy doktrinális, te h á t a ta n ra v o n at­ V oltak vajon eredm ényei a dialógusunknak? Ez a kozó, és egy aktuális. E z azt a tö rek v ést fejezi ki, hogy kérdés kétségkívül jogosult. Tökéletesen egyetértek a dialógusnak az egyházak m ai életét és bizonyságDam askinos m etropolitával, am ikor azt írja a k ét­ té te lé t kell szolgálnia. 2. Meg kell em lítenünk, hogy értékes helyi dialó­oldalú dialógusokról: „Az egyházak közötti m egm ér­ gusokra k e rü lt sor É szak-A m erikában, m elynek a n y a­ gezett levegő m éregtelenítésének korában élünk. Ez a m éreg több évszázados fanatizm us és alapos félreérté­ g á t nyilvánosságra hozták és hozzáférhetők. T örténtek m egbeszélések országos szinten is ortodoxok és refor­ sek következtében jö tt létre. A szabad, kölcsönös egym ásratalálások korában élünk, az igazi dialógusé­ m átusok k ö zö tt (pl. R om ániában 1946 ó ta tö b b m int ban, mely abban áll, hogy m indenki teljességében 30 alkalom m al). H ad d em lítsük meg az RVSZ és a világ ortodoxia képviseli a m aga álláspontját, m egvallja hitét, de k ö zö tti m egbeszéléseket is, m elyeknek tö rté n e té t jól ugyanakkor kész odafigyelni a m ásikra” (K érygm a

12

k o n tro llálhatatlan öntörvényű folyam atot h ív o tt életre, und Dogm a 1983. 100—114. o.: Die bilateralen Dialoge am elyben a tudom ány alanya, az em ber m aga ju to tt der Reform ierten und O rthodoxen K irchen). Ezen életveszélybe, mivel a term észet fölötti uralom a világtúlm enően az o rto d o x —reform átus megbeszélések egy to v áb b i lehetőséget is ta rto g a tn a k : az ortodoxia szá­ politikai uralom ért fo ly tato tt harc eszközévé vált. m ára világossá v á lt, hogy a reform átusság nem sorol­ Mit m o ndhatnak erről az egyházak? Az egyházak ható be egyszerűen a p rotestantizm us kateg ó riájába; m ondanivalója nem közvetlen m echanikusan alkal­ a k e ttő t ugyanis sokszor azonosítják. A m ásik fölfede­ m azható, hanem engedelmesség az Írásokkal az Isten zése m eg tö rtén t vagy legalábbis fo lyam atban van. kijelentésének dokum entum ával szemben. E z az en­ Világossá v á lt az is, hogy a reform átus egyházak el­ gedelmesség a láth a tó és lá th a ta tla n világ Terem tőjébe fogadják a nagy ökum enikus zsinatok által a lk o to tt v e te tt h it kifejeződése. Az elkövetkező napokban ezt dogm ákat és az ősegyház h itvallásait. A hagyom ány a h itet szeretnénk konkretizálni, világossá ten n i — m egértésében to v áb b i tisztázásra törekszünk. Növek­ úgy hogy egymás hite, teológiája és hagyom ánya által szik egym ás kölcsönös tisztelete, eltűnőben v an n ak az kölcsönösen új ism eretekkel akaru n k gazdagodni. Az előítéletek, egyre inkább felfedezzük hasonlóságainkat egyes előadásokhoz bevezetésképpen a m ár em lített és lelki közösséget élünk meg az egyházon belül. szem pontokon kívül a m agam részéről még an nyit U gyanaz a Lélek m unkálkodik az ortodoxiában és a szeretnék hozzátenni, hogy a te re m te tt világról nem reform átusságban, u g y anabban a keresztségben része­ igen beszélhetünk anélkül, hogy a történelem re ne sedtünk és lehetséges koinonia egyházaink közö tt (Ef gondolnánk. A terem tettség ugyanis a világpolitikai 4,5—6). Term észetesen nem é rtü n k egyet sok kérdés­ adottságok k o n textusában v á lt problem atikussá és ben, am elyek m eg v itatásra v árnak. Ezek közül néhá­ ugyanebben a kontextusban igényli figyelm ünket. Így n y a t em lítek: te h á t nem m ellőzhetjük a jelenlegi világpolitikai hely­ 1. E lsőként is az a h ittétel, hogy a m i U runk Jézuszet lényegére vonatkozó kérdést és nem h allg athatunk K risztus egyedüli közvetítő Isten és em ber között a béke kérdésében sem. H a azokat a technikai eszközö­ (Solus Christus). H ogyan viszonyul ehhez a tételhez ket és esem ényeket, melyek a terem tettség et veszélyez­ a szentek tisztelete? 2. H a érvényes a sola fide elve, te tik és fegyverkezési versenyt okoznak a háborúra hogyan értékelendők az üdvösség szem pontjából a jó­ való előkészületek hozzák létre, akkor a term észettel cselekedetek? 3. Az ekkléziológia terü letén kérdés, szembeni felelősségünket azzal ju tta th a tju k kifejezés­ hogy bűntelen-é az egyház és bír-é tévedhetetlenség­ re, hogy egy politikailag reális és m inden fél érdekét gel? 4. H ogyan értékeljük a II. parancso latra te k in te t­ figyelembe vevő békét igyekszünk elősegíteni. H itü n k tel az ortodox kultuszban a képeket, ikon o k at? 5. által nem valam ilyen politikai és társadalm i utó p iát Az igaz h it feltétele a sakram entális közösségnek vagy akarunk propagálni, hanem a teremtett, a term észetes pedig a szentségek egy ilyen közösség eredm ényei és em beri értelem ből fakadó kötelességeket ak arju k hang­ kifejeződései. 6. Az apostolica successio értelmezése súlyozni — mi keresztyének, akik ism erjük a K risztus­ a reform átus és ortodox egyházakban. ban élő em ber értelm ének m egújító erejét. A terem tés Term észetesen v an n a k to v áb b i nehéz m egtárgya­ integritásának megőrzése érdekében nem csak tu d o ­ landó kérdések is. A fenti példákkal csak azt a k a rta m m ányos, ökológiai erőfeszítésekre van szükség, szük­ érzékeltetni, hogy nem rin g a th a tju k m ag u n k at egy séges a történelm i cselekvés. tú l optim ista, n aiv és felszínes ökum enizm us hitében, D urva hiba lenne te h á t a kegyelem m u n k áját csak mely úgy véli, hogy a keresztyének „ham arosan helyre­ az individuum ra korlátozottnak látni (ez tö rtén ik állítják a keresztyénség lá th a tó egységét” (D am as­ egyes enthuziasztikus kegyességi m ozgalm akban). H i­ kinos). bás azonban a „redukcionizm us” másik form ája is, m elynek altern a tív á ja: a kegyelem nek és m egváltás­ V. nak vagy a történelm i túlélés politikai aspektusából A tö rté n e ti áttekintéshez visszatérve szeretném is­ való kezelése vagy a terem tés megőrzésének jeleként m ét hangsúlyozni, hogy a m ú ltb an értékes dialógusok­ látása. Egyházunk nevében én a következőket m ondha­ ra került sor és hogy az ortodox és reform átus egyhá­ zak egym ásra találása szükségszerű volt. A m ostani to m : az ahogyan mi lá tju k a term észet és kegyelem, párbeszéd té m á ja „ Természet és kegyelem” organikus terem tés és m egváltás összefüggéseit, m inden bizony­ folytatása a korábbi megbeszéléseknek és összefügg nyal korrekcióra szorul. Ahhoz azonban, hogy a kor­ az RVSZ és a világ ortodoxia közötti dialógus eredm é­ rekció m egtörténhessen sok türelem re és alázatra van szükség. Pl. kim ondottan helytelen lenne a kegyelem nyeivel is. Véleményem szerint nem túlzás azt állítani, (m integy a term észet k árára tö rté n ő ?) reformátori tú l­ hogy mi, reform átusok sokat köszönhetünk az orto­ hangsúlyozását úgy próbálni meg helyreigazítani, hogy doxiával való ökum enikus kapcsolatoknak és a velük visszatérünk Aquinoi Tam áshoz, aki azt hangsúlyozta, fo ly ta to tt párbeszédnek. Elsősorban azt köszönhetjük, hogy ezeken keresztül figyelm ünk ism ét a Szenthá­ hogy a kegyelem nem eltörli, hanem tökéletessé teszi rom ságtan és a doxológia felé fordult. Jelenlegi té ­ a term észetet. (Non tollit, sed perficit n aturam .) m ánk azt hangsúlyozza, hogy a terem tettség et is ko­ H itvallásaink értelm ében (l. a II. H elvét H itvallás m olyan kell venni, m elyet a kegyelm et túlhangsúlyozó előszava) készek vag y u n k ortodox v ita p artn erein k tő l nyugati p rotestáns teológia h áttérb e szorított. tan u ln i. Meggyőződésem szerint különösképpen is szük­ Mi ad a k tu a litá st ennek a kérdésnek? Hol van a ségünk van annak a ta n ítá sn a k a kom olyan vételére, kapcsolópont k oru n k k a l? A válasz nem lehet más, mely szerint a Szenthárom ság Isten ereje m inden egyes m int hogy korunkban a technikai civilizáció h allatla­ lélekben h at, ugyanúgy ahogy a kozm oszban és a polis­ nul gyors fejlődése következtében a term észet, a te ­ ban is. „Isten energiái” (a görög egyházi a ty ák fontos fo­ re m te tt világ, a föld, lakóhelyünk, az egész bioszféra galm a) a legszélesebb körben h a tn a k ; ez a ta n ítá s n a ­ kérdésessé és veszélyeztetetté v ált. És m indez nem az gyon fontos az individualizm usra és spiritualizm usra b e ­ emberiség történelm étől függetlenül le tt így, hanem tegesen hajló nyugati egyházak szám ára. (E gyaránt ér­ éppen ennek a történelem nek következm ényeképpen. vényes ez protestánsokra és róm ai katolikusokra.) Ponto sab b an azon politikai konfrontációk következté­ Ezeknek az erőknek (Isten energiáinak) vagyunk mi ben, m elyek tö rtén elm ü n k et a la k íto ttá k . E nnek okát ta n ú i a világban, m in t az új terem tés zsengéi. Erre abban lá th a tju k , hogy a technikai fejlődés egy olyan pecsételt el bennünket a Szentlélek, hogy közösségben

13

a m i m egváltó K risztusunkkal, ebben a sóvárgó világ­ b a n legyünk an nak az Istennek tan ú i, aki ígérete sze­ rin t egykor „m inden lesz m indenekben” (1K or 15,28). V I. Meg vagyok győződve arról, hogy a meglévő nehéz­ ségek ellenére, m elyekre éppen m ost u ta lta m , s melyek még egy hosszú közös u ta t tesznek szükségessé egy­ házaink szám ára, a to v áb b i fejlődés lehetséges, m ert egyházaink tisztáb an v an n ak azzal, hogy összetartoz­

nak és eg y ü tt kell m aradniok. D ialógusunk e lju to tt a soronkövetkező, m agasabb szintre, ahol a rra kell töre­ kednünk, hogy közös szellemi értékeinket kívülállók előtt is fel tu d ju k m u tatn i. Az ortodox-reform átus dialógusnak te h á t jó kilátásai vannak, h a n e m riadunk vissza a nehézségektől, hanem jól koncentráljuk erőin­ ket úgy a doktrinális területen, te h á t a tudom ányban, m int az emberiség közös ja v á é rt való elkötelezettsé­ günkben, de m indenek előtt a K risztusban való össze­ tarto zásu n k érzésének megerősítésében. A rra kérem Istenünket, hogy az ortodoxok és refor­ m átusok közötti dialógust ezen az úton segítse tovább.

Isten Szentháromsága 1. A th a n a siu s „E g y örök Istenség (isteni m ivolt) van a H árom ság­ b a n és egy Dicsőség a Szenthárom ságban (aidios kai m ia Theotes estin en en Triadi, kai m ia doxa tes Hagias Triados) . . . H a m ár m ost a teológiai (isteni) igazság tökéletes a H árom ságban, akkor ez az igaz és egyedüli isten im ád at és ez an nak szépsége és igaz m egnyilvá­ nulása, akkor ennek m indig így kellett lennie (ei gar n u n en Triadi he theologia teleia esti, haute he alethes ka i mone theosebeia esti, kai touto esti, to kalon kai he aletheia: edei touto aei ein a i)”1. „Csak egy isteni form a (Isten) létezik (hen eidos theotetos), am ely (Aki) az Igében is jelen v a n ; az egyetlen Isten, az A tya, Aki önm agában létezik, am in t transzcendens m inden do­ loghoz képest (felette áll m indennek) és m egnyilvánul a F iú b an , am in t á th a t m indeneket és a Lélekben, am in t cselekszik m inden dologban az Ige által. Ily m ódon mi valljuk, hogy Isten egy, a H árom ság által (Houto gar ka i hena dia tes Triados homologoumen einai ton Theon) és azt ta rtju k , hogy a H árom ságban lakozó egy isteni m ivoltról való felfogásunk ( ten m ian en Triadi Theoteta) istenesebb az eretnek koncepciónál a m aga sok form ájával és részletével” 2. A thanasius e szavai a keresztyén h it és a H árom ság im ád atán ak szívéhez vezetnek el bennünket. M inthogy az isteni m ivoltnak csak egy form ája létezik, az A tya, Fiú és Szentlélek elv álaszth atatlan önkijelentésében, m i hisz­ szük, hogy ő örökös Háromság önmagában. V alóban: a Háromság által v an az, hogy hisszük Isten egységét, de a F iú n ak és a Léleknek az A ty áv al való létbeli egy­ v o ltán ak és id en titásán ak felismerése is hozzájárul ahhoz, hogy a Szenthárom ságba v e te tt h itü n k tökéle­ te s és teljes form át öltsön3. Ez pedig az Isten m int Háromság az Egységben és Egység a Háromságban doktrín ája. A ligha meglepő te h á t, hogy A thanasius a Szenthárom ság-doktrínában a theologia-t a m aga leg­ m élyebb értelm ében azonosítja Isten ism eretével és im ádásával, még pedig kettő s v o natkozásban: úgy, ahogy tu d u n k R óla Jézus K risztus és a Szentlélek által és úgy, ahogy ő örök önm agában. A thanasius istenism eret-m egközelítése szigorúan a Fiú személyén á t tö rté n t, nem té rt el attó l. „ H a meg­ lá tju k a F iú t, lá tju k az A ty á t, m ert a mi elképzelésünk és felfogásunk a Fiúról: az A tyáról való tu d ás, hiszen Ő (: a Fiú) a Létezőnek (: az A tyának) igaz Szülött­ je” 4. E zért ragaszkodott A thanasius ahhoz a téziséhez, hogy Isten-szerintibb (Istennek tetszőbb) és helyesebb Iste n t a F iú felől m eghatározni és A ty án ak nevezni, m in t m unkái (m unkássága) alap ján N em -L étrehozott­ n a k (O riginálatlannak)” 5. A Fiú term észetesen meg­

14

különböztethető (heteros) az A tyától, de oly m ódon, m in t az A ty a Létének E gyszülöttje és vele homoousios, az A ty a és a Fiú Istenvolta egy és ugyanaz6. Ez azt jelenti, hogy mi, h a ism erjük a F iú t, ism erjük az A ty át, az Ő lényegbeli term észetében, az A tyának a Fiútól és a F iúnak az A tyától való elv álaszth atatlan ­ ságában, ily m ódon ism erjük Istent az Ő örökös Léte­ zésének belső ( intern) relációban7. Az Istenről való ezt az igaz tu d á st, vagyis a tu d á st Róla, am int Ő lényegét tekintve A ty a és Fiú saját Létében (önm agában, önön valójában): A thanasius á tü tő erővel fejtette ki a Contra Arianos harm adik kötetében. „M egadatott nekünk, hogy ism erjük a F iú t az A tyában, m ert a Fiú egész létezése (sym pan to einai) az A ty a Létének sa já tja (ousias). ...M e r t h a az A ty a Istenségének F orm ája (isteni m ivolta) a Fiú létében (to einai) fellelhető, akkor ebből az kö­ vetkezik, hogy a Fiú az A tyában van és az A ty a a F iú b an ” . E z u tán az Ú r igéire hivatkozva („É n és az A ty a egy vagyunk” és „ É n az A tyában vagyok és az A ty a énbennem v a n ” ) A thanasius rá m u ta to tt, hogy „ezek m u ta tjá k az Istenség id en titását és a Létezőnek egy-voltát (ten tautoteta tes theotetos, ten henoteta tes ousias deixe)”8. „ K ette n van n ak , m ert az A ty a — A ty a és nem F iú is eg y ú ttal, és a Fiú — Fiú és nem A ty a is egyúttal, de Term észetük egy és ugyanaz, am i az A tyáé, az a Fiúé is. . . . A Fiú és az A ty a egyek a term észet tulajdonságait és m eghatározóit tek in tv e és Istenségük id entitásában (hen eisin autos kai ho Pater te idioteti kai oikeioteti tes physeos, kai te tautoteti tes mias theotetos). A Fiú Istensége az A tyáé, követke­ zésképpen szintén szétválaszthatatlan (oszthatatlan); és ezért egy Isten van és nincs senki m ás, csak Ő. És így ők k etten : egy, m aga az Istenség (isteni m ivolt) is egy, ugyanazt m ondják (az Írások) a Fiúról, m int az A tyáról, azzal a különbséggel, hogy Ő (a Fiú) az A tyában v a n ” .9 „M inthogy a Fiú az A ty a K épm ása, szükségszerű annak megértése, hogy az A ty a Istensége és tulajdonsága a Fiú léte (ho theotes kai he idiotes tou Patros tos einai tou H uiou esti). És ez az értelm e an­ nak, hogy ,Ő Isten form ájában lévén’ és annak, hogy ,az A ty a bennem v a n ’. Ez az Isten form ájában-létel sem pusztán részleges, hanem az A ty a Istenségének teljessége v a n a F iúban és a Fiú egészen Isten (to pleroma tes tou Patros theotetos esti to einai tou H uiou, kai holos Theos esti ho H u i o s ) . M ert az A ty a tu la j­ donsága a Fiú Létében van. . . .Az A tya Istenségének F orm ája a F iúban v an (to gar idion tes tou Patros ousias estin ho H u io s to gar eidos tes tou Patros theotetos estin ho H uios ) ”10. Egészen nyilvánvaló, hogy A thanasius doktrína­ m egközelítése Isten egyszülött F ia „in k arn ált parou­ s ia” -jának önkijelentő és szabadító (m entő) te tte felől

tö rté n t és a homoousios to Patri-n á t h alad t a végső alap felé: az Istenségnek az egy ousia-ban rejlő örök kapcsolataiig (relációiig) és m egkülönböztethetőségeiig (distinkcióiig). A niceai form ula a homoousion-ról egzakt módon fejezte ki az Ige legfelső igazságát, azt, hogy Isten a ta rta lm a sa já t önkijelentésének és hogy az A jándék, am elyet nekünk ju tta t Kegyelm ében, az A jándékadóval azonos, — ez az a p u n ctu m saliens, am elynek A thanasius a theopoiesis-d o ktrínában a leg­ nagyobb figyelm et szentelte. K étségkívül a homoousion volt e gondolat középpontja és kontroliközege, m ert világos és döntő bizonyságot te tt az In k arn áló dott Fiú és Isten, az A tya, Létének és M unkásságának alapvető egy-volta m ellett, m int am in az egész E v a n ­ gélium nyugszik. U gyanakkor azonban (e doktrína) felölelte az egy Isten Létébe foglalt relációk koncep­ cióját is, am ely relációkra Isten „szabadító ökonó­ m iájá” -ban önkijelentésének m egkülönböztethetősége — m in t A tya, F iú és Szentlélek — m u ta t rá és am ely­ ben gyökerezik is. A thanasius szám ára ez a koinhe­ rencia nem csak összekötő vagy közvetítő láncszem a három Isteni Személy tulajdonságai között, hanem tökéletes, közös bennelakozás m indhárom Személy­ ben; és míg m egm arad m indhárom Személy önm agá­ ban, A ty ak én t, F iú k én t és Szentlélekként, teljes m ind­ egyikük a m ásik k ettőben is, m in t ahogy azok is te l­ jesek őbenne11. Ily m ódon az Istenről szóló niceai doktrínában, am elyet A thanasius dolgozott ki, a leg­ felső inkarnációs perspektíva szorosan kapcsolódik a szoteriológiai és ontológiai faktorokhoz. A th anasiusnál a Szenthárom ság krisztológiai meg­ közelítése egészen evidens, legvilágosabban k itűnik a Levelek a Szentlélekről c. m unkáiból, am elyeket b a rá tjá n a k , Serapion-nak, Thm uis püspökének kérésé­ re írt K r. u. 356 és 361 között, am ikor is foglalkozni kellett egy félig-ariánus eretnekséggel, am ely v ita tta a Szentlélek Istenségét, azon az alapon, hogy különbö­ zik (heterousios) az A tyától és a Fiútól. M inthogy ez nyilvánvalóan veszélyeztette a Szenthárom ság-doktrí­ n át, és term észetesen a szent K eresztség in teg ritását is, szétszakítva Isten egységét, A thanasius alap jában ugyanazon krisztológiai, szoteriológiai és ontológiai érvekkel harcolt ellene, m int am elyeket az ariánusok ellen v e te tt volt be a hosszú ideig húzó d o tt v itá k b an 12. F e n n ta rto tta a félig-ariánusokkal szemben is állás­ p o n tjá t, hogy éppen az egylényegűség d o k trín ája és a Szentlélek Istensége (isteni m ivolta) á ltal tö rtén ik , hogy a Szenthárom ság helyes értelmezése teljességre ju t az E gyház teológiájában és istenim ádatában. E zért írh a tta K örlevelét A frika Püspökeihez 369-ben, am ely szerint a niceai d o k trín a az „egy Istenről, akit a Szent és Tökéletes H árom ságban ism erünk” (ahe­ ly e tt, hogy m egcsonkítanók a K risztusról, m int Úrról és Szabadítóról szóló apostoli kérügm a evangélium i összefüggéseit), azt a h a tá st biztosítja — ahogy ezt m ár a niceai egyházatyák is felism erték — hogy tu d o ­ m ást szerzünk „ a K risztusban való H it ex ak t form á­ járól (charaktera) és a K atolikus E gyház ta n ítá sa i­ ról” 13. A m iként az A tyáról való ism eretünket a Fiúról való tu d ásu n k alapján nyerjük, ugyanúgy a Lélekről való ism eretünket a Fiúról való tu dásunkból kell m eríte­ nünk és Őbenne az A tyáról való tu d á su n k a t: vagyis am a belső relációkból, am elyekkel az A tya, a Fiú és a Szentlélek bírnak m aguk közö tt az egy o szth atatlan Szenthárom ság L étében14. A thanasius érvelését az a szoteriológiai felismerés inspirálta, hogy csak a Szent­ lélek á ltal lehet isteni és nem terem tm ényi kapcsola­ tu n k Istennel, a lényeg vész el az Evangélium ból, ha ezt szem elől tévesztjü k , m in t ahogy elveszne, ha

a Fiú nem lenne Istennel, az A tyával, azonos Létű és Tevékenységű. Minden azon az igazságon múlik te h á t, hogy a Szentlélek a Létnek ugyanazon egy­ voltával bír a F iúval eg yütt, m in t a Fiú az A tyával. M inthogy a Fiú az A tya Létéből való (ek tes ousias) és Létéhez tartozik, akként Isten Lelke, aki egy a Fiú Létével, szükségszerűen vele eg yütt, Létéből való és egy az A ty a Létével15. „M inthogy a Lélek Egy, és, ami tö b b ennél, az Igéhez tartozik, aki Egy, az Istenhez is tarto zik , aki E gy és vele E gy a Létezésben (ho­ moousios)16”. „M ert a Szent és Á ldott H árom ság o szth atatlan és E gy önm agában. H a az A tyáról be­ szélünk, ebben bennefoglaltatik Igéje is és a Lélek is aki a F iúban lakozik. H a a F iú t em lítjük, az A tya, a F iúban van és a Lélek sincs az Igén kívül. Mert egy Kegyelem a d a to tt az A ty a által, am ely teljesedett a Fiú és a Szentlélek által, és csak egy isteni Természet van és E gy Isten, aki m indenek fölött és m inden által és m indenben (jelen) v a n ” 17. Így fejtette ki A thanasius a Léleknek az A tyával való koinherens (együtt bennük lakozó) relációit18, ugyanazzal a vonalvezetéssel, amellyel ezt megelőzően kidolgozta az A ty a és a Fiú közös egymás áth a tá sán a k és egym ásban lakozásának relációit1·9 A Szenthárom ság ily m ódon e gynem ű (ho­ mogén) és egységes, nem csupán velünk kapcsolatos m unkássága (m ia energeia) tekintetében, hanem saját örök Létezésének elválaszthatatlanságában is20. Ez volt az a ta n ítá s, am ely A thanasius szerint az Apostoli H ittel szinkronban áll s am elyet a tradíció által az a ty á k to v áb b ad tak . Távolról sem idegen találm án y ez, A thanasius az Ú r Jézus K risztus saját szavaiból ve­ zette le, aki sajá t Személyében ta n íto tta a sam áriai asszonyt és ra jta keresztül m inket, „ a Szenthárom ság tökéletességéről (perfekció), m int am i szétválasztha­ ta tla n és egyedüli Istenm ivolt ( ten tes Hagias Triados teleioteta, adiaireton híjparchousan kai m ian Theote­ ta ) ”21. Igen jelentős, hogy az A d Serapionem-ben foglalt érvelése e fordulatánál A thanasius visszanyúlt ahhoz az álláspontjához, am elyet Első Levelében fe jte tt ki, hogy t.i. m iként é rtették félre az A riánusok „az Ige in k arn ált jelenlétét (ten ensarkon parousian tou Logou)”22, te tte pedig ezt azzal a céllal, hogy helyre­ állítsa (az em berek szemében) az Evangélium in k ar­ nációs és szoteriológikus alapjait, rá m u ta tv a az A tya és a Fiú egym ástól elválaszthatatlan relációjára; ugyanezen az alapon kell értelm eznünk (interpretál­ nunk) a Lélek küldetését (misszióját), aki az A tyától és a F iútól szárm azik23. Ily módon Második Levelében A thanasius azt dom borította ki, hogy nem csak ugyan­ azon dolgokat m ondják (az egyházatyák) a Fiúról, m int am it az A tyáról, hanem az A ty a és a Fiú egy­ m ásban lakozik (inherens), m ert a Fiú „az A tya Létéből való (ek tes ousias tou Patrou)” és egy-Létű az A tyával (homoousios to P a tri)”2i. Ezen a belső isteni bázison és nem akárm ely Istenen kívüli terem ­ tettsé g i bázison értelm ezendő K risztusnak, Isten in­ k arn áló d o tt F iának élete és m unkássága, m in t E gyet­ len K özbenjáróé Isten és em ber között, azé a K risztusé t.i., aki m aga is Isten és ember. Az Evangélium igaz­ sága a K risztus és Isten egylényegű relációjának integ­ ritásáb an nyugszik. És úgy fo ly ta tta, hogy rá m u ta ­ to t t : m iután az In k arn áló d o tt Fiú véghezvitte az em ber m egváltására irán y u lt ü d v terv et, m ost az A tya jo b b ján ül, „m inthogy Ő az A tyában van és az A tya Őbenne, ahogy ez m indig is volt és örökké így is m arad ” 25. V agyis: A thanasius k ita rto tt meggyőződése m ellett, hogy a Fiú és az A ty a egysége semmiképpen sem az időben lejátszódott múló epizód, hanem ontoló­ giailag és örökösen valóságos az Istenségben. A th a­

15

nasius szám ára ezért a homoousion n y ú jtja a döntő, m indent m agába foglaló hivatkozási p o n to t Isten ön­ kijelentése értelm ezéséhez, az A tyától, a F iún és a Léleken keresztül, az Istennek a Szenthárom ságban való örök E gy-volta tek in tetéb en . Ezen a fundam en­ tu m o n és ebben a világosságban értelm ezendő a kül­ detés, am it az A ty a b ízo tt a Szentiélekre és az ajándék, am it a Fiú nekünk k ü ld ö tt a Szentiélekben. H arm adik és Negyedik Levelében A thanasius azon igyekezett, hogy szám ot adjon: a L élek-doktrína m a­ gának Jézusnak a ta n ítá sá n alapszik — lásd János evangélium a 15,26 és 16,13—15 — de egyben A th a­ nasius in te rp re tá lta is e locusokat a következő elv szem elő tt ta rtá sá v a l: „ a Fiúról való tu d ásu n k alapján képesek leszünk a Lélek tek in tetéb en igaz ism eretre ju tn i, m ert a Léleknek a Fiúhoz való tulajdonságai relációja ugyanaz, m int am it m egism ertünk a F iúnak az A ty áv al való relációja te k in te té b e n ” 26. M inthogy A thanasius arra h iv atk o zo tt, am it m ár előzőleg leírt, helyes lesz e helyen rekapitulálnunk az általa m ondot­ ta k a t: „A Szenlélek az A ty átó l szárm azik (para tou Patros ekporeuetai), és a Fiúé lévén (ka i tou H uiou idion on) a Fiútól k ap ják (par’ autou didotai) a ta n ít­ ványok és m indazok akik a F iúban hisznek” 27. „A Lé­ lek az A tyától szárm azik és tőle vesz (ka i ek tou lambanei) és ad ” 28. „A Lélek a Fiútól vesz ( ek tou H uiou lam banei)”29 „ H a a Fiú az A ty átó l (ek) van, azonos Létével (idios tes ousias autou), és h a a Lélek­ ről azt m ondják, hogy Istentől (ek) v an , azonosnak kell Léte tekintetéb ő l a F iúval lennie ( idion einai k at’ ousian tou H u io u )”30. „M inthogy a Lélek Egy, és, am i ennél is tö b b , azonos az Igével, aki Egy, így azonos Istennel, aki E gy és vele homoousion. — Ter­ m észetét és L étét tek in tv e azonos (és nem idegen!) az Istenséggel és a F iú Létével — ily m ódon a Szenthárom sággal” 31. E zekhez a gondolatokhoz n y ú lt vissza A thanasius és ú ju lt erővel hangsúlyozta a Szentlélek Isten -v o ltát és m inden te re m te tt lénnyel szembeni különbözőségét. E gyrészt aláhúzta, hogy elv álaszth atatlan ontológiai reláció áll fenn a Lélek és a F iú között, am elynek ereje folytán a F iú m agából ad ja a L elket, míg a Lélek u g yanakkor vesz a Fiúból. M ásrészt rá m u ta to tt, hogy — m iu tán m indaz, am i a F iúé: az A tya birtoka — a Szentlélek, aki a Fiú Lelke, az A tyához tarto zik és egy Létező az A tyában. Így, míg végsősoron a Szentlélek az A tyától szárm azik, „m inthogy valóságos a relá­ ciója a F iúval, a Szentlélek a F iú által a d a tik m inde­ neknek (dia ten pros ton H uion idioteta autou, kai ex autou didotai p a si) ”32. E z t a ta n ítá s t to v áb b erő sítette azáltal, hogy rá m u ta to tt: b ár a Fiú és a Lélek külön­ böznek egym ástól, de egym ásban lakoznak az Isten ­ ben, úgyhogy csak egy isteni m unkásság (aktivitás) létezik. Ez igaz a terem tés a k tu sá t te k in tv e : „Az A tya te re m t m inden dolgot az Ige által a Lélekben” , de igaz m inden lelki ajándék tek in tetéb en is, am elyet a Szenthárom ság n y ú jt. „M ert m aga az A ty a m unkálko­ dik és ad m indeneket az Igén keresztül a Lélekben” 33. E m unkásság azonban az örök, v álto zatlan H árom ság m unkássága, am elyben a Lélek koexisztál az Igével és benne lakozik. „A hogy mindig is volt, úgy van m ost is; ahogy m ost van . úgy v o lt mindig, ez a H árom ság és benne az A ty a, a Fiú és a Szentlélek” 34. „Az Isten ­ ségben csak az A tya valóságosan A tya, és m inthogy Ő az egyedüli A tya, Ő az A tya m ost, az volt a m ú ltban és az m arad örökké. A F iú valóságos F iú és az egyetlen F iú . B ennük jól kidom borodik, hogy az A tya mindig A ty a és a F iú mindig F iú és a Szentlélek mindig Szentlélek. H isszük, hogy Ő Isten, a k it az A tya ad o tt a F iú által. Ily m ódon a Szenthárom ság v álto zatlan

16

m arad s m i egy Istenséget (isteni m ivoltot) isme­ rü n k .” 35 A thanasius trin itáriu si teológiája mélységes reví­ ziót hordozott az ousia és a hypostasis értelm ezése tek intetében, ahhoz képest, ahogy e k é t szó (addig) a keresztyén haszn álatb an élt, — ezt a revíziót jelzi a m egállapodás, am elyet a 362-ben A thanasius által összehívott zsinat e form ulában k ö tö tt és fogadott el: „egy ousia, három hypostaseis” s am it A thanasius a Tomus ad Antiochenus-ban m agyarázott meg. A m int G. L. Prestige kifejezte: „Míg a hypostasis a k o n k rét függetlenségre teszi a hangsúlyt, az ousia a belső alk a tra koncentrál. A hypostasis ad a lios-realitást je­ lent, az ousia pedig in se-realitást: az egyik szó Istenre, m in t szemmel láth a tó ra (nyilvánvalóra, ,,m anifeszt” -re) m u ta t rá, a másik szó Isten t, m in t létezőt jelzi. A thanasius az t ta n íto tta , hogy Istenben egy és ugyan­ azon „lényeg” („szubstansz” ) vagy valóság, ta rta lm á ­ n ak m inden oszthatatlanságában, hely ettesíth etetlen ­ ségében és differenciálhatatlanságában, állandóan h á ­ rom különböző objektív form ában jelenik m eg.36 N é­ hán y k o n textusban, am ikor Isten Létezéséről beszélt, A thanasius az ousia-m eghatározást a m aga legszimp­ lább jelentésében használta, m in t am i v a n és önm a­ gában létezik, ily m ódon többé-kevésbé azonosan a hypostasis szóval, annak legszim plább értelm ében.37 E z t kellett te h á t m egváltoztatni és elm élyíteni Isten önkijelentésének világosságában: Isten, m in t T erem tő, felette v an m inden te re m te tt létezőnek vagy ousia­ nak, szoros értelem ben Ő az egyedüli ousia, m ert Ő az Egyetlen, aki igazán és valóságosan van.33 Ez a v á lto z ta tá s főként am a té n y fényében volt elengedhe­ te tlen , hogy Isten nekünk m agát az Ő sa já t örök Létezésében lakozó Fia és Szentlelke által jelenti ki. Így Ő nekünk az elébejárulást Jézus K risztus és az egy Lélek által ajándékozza, hogy megismerhessük az Isten t, egy bizonyos m értékig, am ilyen Ő önm agában, sa ját H árm as Léte belső relációiban.39 Ily m ódon, h a asszociáljuk Isten három különböző objektív hy­ postasis-ában — m in t A tya, Fiú, Szentlélek — rejlő önkijelentését : az ousia jelenti Isten egy-örök Létezé­ sét, a Szenthárom ság o szth atatlan realitásában és a belső személyi relációk teljességében. Távol attó l, hogy elvont vagy általános képzet legyen: az ous/a-nak, ha Istenre v o n a tk o zta tju k , intenzív személyes és konkrét értelm e van. Ez egészen evidens, am ikor A thanasius koncepciójában m egkülönbözteti az enousios logos-t Isten enousios energeia-já tó l,40 m ert Isten m unkássága ön-kijelentésében és önm aga-adásában a Fiú és a Szent­ lélek által ugyanúgy szétv álaszthatatlanul egy irá­ n y u nkba, m in t ahogy egy ousia-ja az Istenségnek, amiből fakad és am ihez vezet, és am int ez az egy ousia intenzíven személyes m ódon tá ru l fel önm agában és am int m anifesztálódik elő ttü n k , a három isteni Személy egym ásban lakozó relációiban.41 Az ousia-nak felülbírált értelm ezését A thanasius az Isten E gy Létezése-koncepciójában fe n n ta rto tta akkor is, am ikor elfogadta a m ia ousia, treis hypotaseis­ form ulát. N yilvánvalóan ebben a fényben kell látn u n k és megfelelően értékelnünk ta n ítá sá t Isten Egységéről és H árom ságáról, különösen is a Szentiélekre v o n a t­ kozó és szorgalm azott dokrínát. A thanasius szám ára azonban a H árom ság koncepciója m ár a homoousion-ba bele volt ágyazva, ami k izárta mind a meg-nem -külön­ böztető, m ind a részrehajló képzeteket, és m agában hordozta az Istenség örök distinkcióit és belső relációit, am in t teljesen és közösen átjá rjá k egym ást az egy azonosan tökéletes A tya, Fiú és Szentlélek Létében. Ilym ódon A thanasius szerint a H árom ság által hisz­ szük Isten E g y -voltát és mégis, csak, h a felism erjük

a F iú n ak és a Léleknek az A ty áv al való létbeli szét­ v á lasz th a ta tlan egységét és id e n titá sá t: akk o r fogjuk fel helyesen a S zenthárom ságot.42 E nnek fényében kell értelm eznünk azt is, am it A thanasius a Monarchia-ról m ondott. Term észetesen az A ty ára gondolt, m in t a F iú arche-já ra , am ely v o n at­ kozásban Ő öröktől nem zette F iá t. Így A thanasius k ijelen tette, hogy „csak egy arche-t ism erünk” , de azonnal össze is kapcsolta ezt az arche-t a F iúval, m ondván, „vallást teszünk, hogy nem ism erünk más Isteni fo rm át (tropon theotetos), m in t az E gyedüli Iste n t” 43. Míg a F iú t ily m ódon összekapcsolta az A tya arche-jával, nem g o n d o lh ato tt olyan arche-ra, aki önm agában létezik, m e rt term észeténél fogva el­ v á lasz th a ta tlan a ttó l az A tyától, akinek Ő a Fia. U gyanígy elképzelhetetlen az arche-gondolat a Fiútól függetlenül, m ert az A ty a éppen A ty ak én t A ty ja a F iúnak. „Az A ty a és a F iú k e ttő , mégis az Istenség Monásza egy és oszth atatlan . É s ily m ódon m i egy arche-t ism erünk az Istenségben és nem k é t archai-t , úgyhogy szigorúan egy a Monarchia.”44 Bizonyos, hogy így kell értelm eznünk a Tomus ad Antiochenos-t is, am elyben A thanasius, m ásokkal eg y ü tt, elism erte a „Szenthárom ság-ot, de csak egy Istenség-et, és egy arche-t ” és azt, hogy „ a Fiú az A ty áv al E gy Létező, míg a Szentlélek az A ty a és a F iú L étéhez tarto zó és attó l elv álaszth atatlan ” 45. Míg elfogadta a m ia ousia, treis hypostaseis-m egfogalm azást, oly erős v o lt meg­ győződése az Istenségen belüli három Személy teljes azonossága (id en tita s), egyenlősége (equalitas) és egy­ sége (unitas) tek in tetéb en , hogy nem v o lt hajlandó a M onarchia-ról olyan álláspontot k ialak ítan i, am ely Isten egy-voltát az A ty a Személyére korlátozza. Az­ zal, hogy az A ty á t időnként a F iú aitiosának és arche­ ján ak nevezte, azt az igazságot a k a rta kifejezni, hogy az A ty a a Fiú A ty ja és hogy a F iú az A ty a F ia, de sem m it sem a k a rt a F iú n ak az A ty áv al való teljes egyenlőségéből visszavonni, m ert a F iú F iú-volta ép­ pen olyan végleges, m int az A ty a A tya-volta. „U gyan­ azokat a dolgokat m ondják a Fiúról, m in t az A tyáról, kivéve, hogy ő ,A tya’.” 46 A M ia Arche vagy a M o­ narchia azonos a T rinitással, a M onas a Trias-szal és mi éppen a Tr ias-ban tu d ju k R óla, hogy Ő M onas. A thanasius Isten megjelölésére szívesebben haszn álta a M onas-szót, m int az arche-t , m ert az ő értelmezése szerint a M onas lényegét te k in tv e Trias: Isten m ind­ örökké és v álto zh atatlan u l A ty a, F iú és Szentlélek, három Isteni Személy, akik, míg m indig A ty a, Fiú és Szentlélek, — egym ásban lakozó és egym ást á th ató relációikban H áromegy Isten. A Monarchia vagy a M onas lényegbe vágóan és valóságosan: trin itáriu s, örök Ousia-ja belső relációiban.47 E gy korai, A th a ­ nasiusnak tu la jd o n íto tt té te l m eglehetős hűséggel képviseli Isten H árom ságának koncepcióját. „A di­ csőített, im ád o tt, h ó d o lattal övezett H árom ság egy és o szth atatlan , fokozatok nélküli ( aschematistos). Ő zav artalan egységű (szó szerint: egyesülve v an kon­ fúzió nélkül), úgy, ahogy a Monas is m egkülönböztet­ hető gondolatban, anélkül, hogy elválasztanók. M ert a három szoros doxológia: ,Szent, Szent, Szent az Ú r’ — am ivel a tiszteletrem éltó élőlények hódolnak — a három tökéletes Személyre vonatkozik (treis hypos­ taseis teleias), csakúgy, m int ahogy az ,Ú r’ az E gy Létezőt jelzi (m ian ousian).”48

Basilius, a gregorasiak é s Didymus H a A thanasiustól caesareai Basilius-hoz (Basileios, Szt. Vazul) fordulunk, m ás m egközelítést észlelünk, olyat, am elyben a teológiát nem an n y ira a szoterioló­

giai és ontológiai meggyőződés d ik tálja, m in t inkább az Origenes-féle lelki és erkölcsi koncepció, — vagyis a keresztyén é le tú t: az isteni erők és a Szentlélek megszentelő és istenítő m unkásságának átform áló h a­ ta lm a a la tt. A m ikor e m egközelítés alapelveit m ind az eunom usok, m ind a sabellianusok m egtám adták, Ba­ silius az A thanasius-féle zsinathoz (D e synodis)49 for­ d u lt segítségért, hogy a niceai homoousion-doktrina érvényesítésével felvehesse a h arcot azon istentelen ötlet ellen, m iszerint a Fiú a semmiből h iv a to tt életre, „hogy eltöröltessék a hypostasis azonos vo ltán ak kép­ zete (ten tautoteta tes hypostaseos) és tökéletességre ho­ zassék a Személyek koncepciója (teleian ton prosopon ten ennoian) ”. „U gyanaz a dolog nem homoousion önm agával, hanem csak egyik dolog az a m ásikkal. E szónak te h á t kitűnő és jám bor hasznát lehet venni, hiszen egyszerre érzékelteti a hypostasis-ok jellegét és m agyarázza term észetük válto zh atatlan ság át (ion te hypostaseon ten idioteta diorizousa kai tes physeos to aparallakton paristosa) .” 60 Basilius gondolat­ m enete nem m ozgott azon a m ély szoteriológiai és ontológiai szinten, m in t A thanasiusé, de az elsődlegesen niceai meggyőződése által sa já t (az A thanasiusétól) eltérő vallási m egközelítését erős trinitáriusi alapokkal tá m a sz to tta alá: az Ú rtó l rendelt, az A tya, F iú és Szentlélek nevében való Keresztség intézm ényére tá ­ m aszkodott és így mégis h a tá st gyakorolt.51 Ez főként doxológiai és liturgiai érvelésében nyilvánult meg, m ert a Szentléleknek az A ty ával és a F iú val való „isteni együtt-szám lálás” -ában lá tta tta a Szenthá­ romság együttes dicsőítésének, im ád atán ak és segít­ ségül hívásának m ódját, és ezt dolgozta ki a De Spiritu Sancto c. m u n k ájáb an .52 ő úgy vélte, hogy a Szentléleknek, noha távolról sem idegen az isteni Term észettől, szavakkal meg nem határo zh ató létfor­ m ája van (tropos hyparxeos) : hyposlasis-k én t az A ty á­ val és a Fiúval isteni Term észetük szétv álaszth atatlan koinonio-já b a n 53. Másrészt azonban Basilius furcsa m ódon kerülte ann ak nyílt megerősítését, hogy a Szentlélek: Isten54, és nem beszélt róla m int homoou­ sios-ról, hanem ehelyett ilyen m eghatározásokkal élt, m in t homotimos, homodoxos, homothronos, jóllehet egy alkalom m al, a Keresztséggel kapcsolatosan, h iv atk o ­ z o tt a Szenthárom ságra m in t homoousisra 55. Term észetesen, kérdés sem férhet B asiliusnak a Szentlélek Isten-voltába v e te tt hitéhez, még pedig nem csak azért, m ert H agion Pneum a-k én t (a Szent­ lélek) ugyanolyan transcendens, lelki Term észetű, m in t az A tya és a F iú56, hanem azért is, m ert elválaszt­ h a ta tla n u l és egyaránt, noha m egkülönböztethetően: Terem tő az A tyával és Fiúval együtt, lévén m inden­ nek, am i létezik, az egy Oka ( aitia) 57. I t t Basilius k ib o n ta k o z ta tta A thanasius fő érvét, ragaszkodván ahhoz, hogy „a Lélek viszonya az A tyához ugyanaz, m int a Fiúé az A tyához. É s ha a Lélek egyenrangú (koordinált) a Fiúval, nyilvánvaló, hogy a Lélek az A tyával is egyenrangú (koordinált)” 58. Ily m ódon, b ár a három Személy egym ástól m egkülönböztetendő, elválaszthatatlanul együvé tarto zik . „A szent és nem ­ összetett Term észetben az Istenség K om m uniója tartalm azza az Egy-m ivoltot (en te koinonia tes theo­ tetos estin en henosis). Egy a Szentlélek, és míg csak róla beszélünk, ő az E gy A tyához kapcsolódik az E gy F iú által és önm aga révén egészíti ki az im ádandó és áldott H árom ságot” 59. Basilius felfogásában a Szent­ lélek elválaszthatatlanul hozzátartozik az A ty a és a F iú koinonia-jához és onnan jő, és azonos m értékben isteni Forrása a mi Szenthárom sággal való közössé­ günknek (kom m uniónknak)60. Mégis, E pistuláiban (Leveleiben) a d o tt Basilius pre­

17

cízebben szám ot arról, hogy m iként értelm ezi a Szent­ öröktől fogva okozta oly m ódon, hogy nem volt in­ három ságot, m in t H árom Szem élyt és E g y L étezőt61. tervallum ok és h a tá s k ö zö tt s hogy ily m ódon kezdet Míg nyilvánvalóan gondosan ügyelt arra, hogy m in­ nélküli (anarchos) az A ty átó l való szárm azásuk; denestül érvényben ta rts a a niceai zsinat ta n ítá s á t62, Basilius nem tév esztette szem elől a H árom ság három érezte, hogy a niceai teológia megvédéséhez szükséges Személyének belső relációit, m in t az ok-sorozat kon­ az ousia- és a hypostasis-term inuszok világos m egkü­ zekutív stru k tú rá já n a k m egalapozóit, avagy, úgy, lönböztetése, m ert identikus v o ltu k k al visszaélhettek ahogy volt, a függőség „lánc” -á t (hosper ex alyseon)73. a sabelliánusok és az eunom usok egyaránt, heretikus U gyanaz volt nazianzi Gregorius (Gergely) tan ításáb a n nézeteiket tám a sz tv a alá63. M indenesetre ilyen értelm ű is az uralkodó eszme; ő úgy érvelt, hogy a L elket a ajánlás k erü lt 362-ben az alexandriai zsinat elé, tek in ­ F iú okozta és hogy a Lélek a F iú b an gyökerezik, míg te tte l az „E g y Létező, H árom Szem élyi-form ulára64. a F iú t az A ty a okozta és ő az A ty áb an gyökerezik74. F ő k én t az Eunom iusszal való kontroverzia ébresztette Basilius az t a k a rta világosan kifejezni, hogy a Fiú rá B asiliust, hogy a m ia ousia és a treis hypostaseis m egkülönböztethető létm ódja az A ty átó l szárm azik, egy és ugyanazon szintre állítv a: logikai abszurditást m inthogy ő F ia az A ty án ak , és hogy a Szentlélek hord m agában, de tü s té n t m ás a helyzet, h a ezeket m egkülönböztethető m ódusza, a F iúval való szétvá­ k é t különböző szinten veszik figyelembe. E zért B a­ la szth a tatlan egységében, ugyancsak az A ty átó l szár­ silius m egkülönböztette az ousia-t a hypostasis-tó l, m azik. Ám az Isten ousia-ján ak e generikus koncep­ úgy viszonyítva a k é t szót egym áshoz, m in t az általá­ ciójával o d a ju to tt, hogy ezt állítsa: a Fiú és a Lélek létezésüket ( to einai) az A ty a Személyének (hypostasis) nost (to koinon) a különlegeshez ( to idion) k é t külön­ böző szinten, és m egkülönböztette a három hyposta­ vagy (prosopon) köszönhetik75. N yilvánvalóan ez alap­ jaib an ásta alá a Lélek eredetéről szóló d oktrínát. seis- t egym ástól egy és ugyanazon szinten, létezésük különleges m ódjai (tropoi hyparxeos) és sajátos jelle­ „A Szentlélek a Fiúhoz kapcsolódik, elv álaszthatatla­ gük szerint (idiom ata, idioteta, gnorismata, charak­ nul hozzátartozik és létezése az A tyától, m int Októl, függ. Belőle is szárm azik, hiposztatikus term észetének tristika ), a patrotes-, huiotes- és hagiasmos- vagy hagiosyne-term inuszok szerint65. E közben azonban B a­ azon identifikáló jegyével, hogy ő t a F iú u tá n és a silius kissé h a jlo tt afelé, hogy úgy definiálja a külön­ F iúval ism erjük, és hogy ő az A ty a létezéséből fa­ böző hypostaseis-t , idiomata- v agy idioteta vonatkozá­ k a d ” 76. saiban, hogy kevéssé u taljo n az egy ousia-ban való Ú gy tű n ik , hogy a gregoriánusoknak (gregorasiak­ eg y üttlakozásra, b ár h iv a tk o z h a to tt arra, hogy vala­ nak) még egy m ásodik gondolatuk is volt a három m ennyi prosopon-nak t erm észetes exisztenciája van az Személy trin itáriu si relációit illetően, nem annyira a igaz hypostais-on belül66. H ogy k ö rülbástyázza gondo­ létm ódot tek in tv e, m in t inkább m agára a létezésre latm en etét, Basilius — A thanasius nyelvezetéhez fo­ vonatkozóan, vagyis a F iúnak és a Léleknek inkább lyam o d o tt, am ikor k im u ta tta , hogy a három isteni az A tya hypostasis-ához, m in t ousia-jához kapcsolódó Személy belsőleg és elv álaszth atatlan u l egybekapcso­ létét feszegették. Nysseni Gergely (Gregorius) különb­ lódik. „M indaz, am i az A tyából lá th a tó , a Fiúból séget te tt létezés és létezési mód k ö z ö tt77 és arra lá th a tó , és m inden, am i a Fiúé, az az A tyáé, m inthogy m u ta to tt rá, hogy „ Iste n ” (theos) L étezőt jelent és az egész F iú az A ty áb an lakozik és a m aga részéről nem u ta l Személyre (prosopon), am i m agába foglalja az egész A ty á t m agába foglalja. E zért a F iú hyposta­ azt a té n y t, hogy az A ty a nem Aty a v o ltán a k hatóereje sis-a olyan, am ilyen v o lt: morphe és prosopon az A ty á­ által Isten, hanem Létezésének hatóereje által a z 78. ról való tu d á sb a n , és az A tya hypostasis-a ismeretes N azianzi Gergely (Gregorius) pedig arra m u ta to tt rá, a F iú morphe-jáb an , míg a bennük szemlélhető idiotes hogy az „A ty a” nem a Létezőnek (ousia) neve, h a­ m egm arad a hypostaseis világos m egkülönböztethető­ nem azt a relációt (schesis) jelzi, am ely fennáll az sége á ltal" 67. A ty a és Fia, vagy a Fiú és A ty ja k ö z ö tt49. A niceai d o ktrínától való e furcsa eltérés, vagyis az az állítás, Mégis, a közösen egym áshoz tarto zás athanasiusi hogy a Fiú az A tya Létéből fakad (ek tes ousias tou d oktrínához való közelítésében, B asiliusnak az az Patros), to v á b b á az okságnak bevezetése a Szenthá­ a já n la ta , hogy az ousia-t elvont (ab sztrak t), általános romság inter-hiposztatikus relációiba, az athanasiusi term in u szk én t alkalm azzák, m ódosította a korábbi Iste n ousia-ja képzetet, és egyenlővé te tte a physis- ta n ítá s — Isten E gy Létezéséről (ousia), belső (lé­ nyegbeli), alkotó relációkkal — m ás nézetekkel történő v agy a három isteni Személy közös term észetének helyettesítése: problem atikus állapotokat tere m te tt. képzetével68. E v á lto z ta tá st m egsínylette az ousia U ta t n y ito tt Isten E gy-voltának és H árom -E gy-voltá­ addig személyesebb, k o n k rétab b értelmezése, am ely nak eltérő értelm ezéséhez; a Szentlélek keletkezésére azt m in t belső relációkat fogta fel, úgyhogy, bizonyos fokig a S zenthárom ság-doktrínától való elhajlás kez­ vonatkozó d o k trín a v itá já b a n súlyos félreértésekhez és m egosztottsághoz vezetett. d e tt m u tatk o zn i és kibontakozni. Basilius meglehetős élességgel te t t különbséget Iste n — szám unkra meg­ Á ltalánosságban szólva, nazianzi Gergely azt a gon­ ism erhetetlen — transcendens Létezése és az isteni dolatm enetet k ö v ette és fo ly ta tta , am it Basilius és energiák között, m int am elyek által Isten m agát fivére jelölt ki a Szenthárom ság vonatkozásában, na­ nekünk kijelen ti69; a m ia ousia-n ak és a treis hypos­ gyon v igyázott ti., hogy ne gondoljon olyan sokat taseis-nek ilyen in terp retálása k ettő s h a tá st v á lto tt az A ty ára ousia-term inuszokban és ne gondoljon a k i: az emfázis sú ly p o n tját á tto lta a Létezés id en titásá­ a többiekre hypostasis-term inuszokban, hanem meg­ ról a Személyek equalitására, és csaknem teljesen á t­ tegye őket „Istenben levő, de nem benne élő h a ta l­ helyezte az Istenről szóló d o k trín a elemeinek k o nkrét m ak” -nak (dynameis Theou enyparxousas, ouch hyp­ v o ltá t az A tya, a Fiú és a Szentlélek egym ástól eltérő hestosas) 80. „A H árom nak” (három Személynek), írta, sajátosságaira70. „egy Term észete van, nevezetesen: Isten, de Egységük alapja az A tya, akiből és aki felé a to v áb b i Személyek T ekintve, hogy e hangsúly-áthelyezés azonnal a szám ításba jö nnek” 81. K ifejlesztette az okság nyelve­ triteizm u s koloncát h ív ta elő71, Basilius igyekezett zetét is, és a F iú t és a L elket E gy E redethez vagy olyan d o k trín á t alkotni Iste n Egységéről, am ely az arche-hoz u ta lta az A ty áb a n 82, de közelebb állt az A ty á t m int a F iú és a Szentlélek egy(etlen) E red etét (arche) és egy(etlen) O kát (a itia ) h atározza m eg72. athanasiusi koncepcióhoz Iste n Egy-volta tekintetében és abban, hogy az Istenséget nem lá tta tta elsődlegesen B á r azt ta r to tta , hogy a F iú t és a L elket az A tya

18

az A ty áb an , hanem m indegyik Szem élyben (különkülön), csakúgy, m in t e g y ü tt valam ennyiükben83. A H árom ságot im ádjuk az Egységben (egy-m ivoltban), csakúgy m in t az E gységet a H árom ságban84. A Monas és a Trias id entikusak, m ert, míg az E g y Isten — H árom , a H árom — Egy. „A z Istenség E g y a H árom ban, és a H árom — E gy, bennük az Istenség lakozik, vagy, precízebben fogalm azva, akik az Isten­ ség” 85. „ H a azt olvasod, hogy ,én és az A ty a egy v agy u n k ’ ta rts d szemed elő tt a Létezés Egységét (ousia), de am ikor azt látod, hogy ,hozzá m együnk és nála lakozunk’, emlékezz a Prosopa különbségére és hogyha a N eveket látod — A ty a, F iú és Szentlé­ lek — gondolj a H árom Hypostaseis-re” 86. Ahogy A thanasiusnak, úgy nazianzi Gergely-nek is a ho­ moousion a d ta a kulcsot az isteni H árom sághoz (triuni­ ta s)87. Így ő bizonyos fokig közelebb állt A thanasius­ hoz, m int kappadóniai társai, m ert elfogadta azt a szoteriológiai és ontológiai m egközelítést, am elyet a homoousion evangélium i jelentősége vezérelt és nem habozo tt azt a Szentlélekre és a F iú ra is vonatkoztatni. „A H árom — E gy az Istenségben és az E gy — H árom tulajdonságaiban. Így sem a sabelliánus Egym ivoltról való felfogás, sem a gonosz (eunomus) H á ­ rom tá rg y ra osztás nem helyes. H ogy is v a n te h á t? Isten a L élek? Bizonyosan az! Homoousion te h á t? Igen, ha — m iként ez té n y — ő Isten ” 88. N azianzi Gergelyt m eglehetősen aggaszto tta az ori­ genista szubordinációs elem, am ely a Szenthárom ság kappadóniai d o k trín ájáb a beszivárgott, am ely d o k t­ rín át, m ásokkal egy ü tt, ő is oszto tt. „Szeretném az Atyát nagyobbnak m ondani, oly értelem ben, hogy az Egyenlőknek m ind Egyenlősége, m ind Léte tőle van. De ijeszt az „ E re d e t” (ten archen)-szó, nehogy Ala­ csonyabbak eredetévé tegyem meg és sértsem oly esz­ m ékkel, hogy előbbre teszem a tiszteletben. . . . Mert a konszubsztans Személyek L étét tek in tv e, nincs na­ gyobb vagy kisebb” 89. „N em tiszteljük az A ty á t, ha az Istenség egyenlőtlen fokára helyezése által tisztelet­ lenséggel illetjük E gyszülöttjét. . . .A H árom közül bárm elyiknek szubordinálása felborítja a H árom sá­ got” 90. Ily m ódon, b ár Gregorios to v á b b ra is úgy beszélt az A tyáról, m int arche-ról és aitia-ról, hogy az Istenség E g y -v o ltát biztosítsa, a korabeli v itá k k o n tex tu sáb an ragaszkodott ahhoz, hogy azokat úgy értelm ezzék, m int örök és lényege szerinti Istenben levő relációkat vagy scheseis-t , am elyek szigorúan m inden időn kívüliek (archronos), m inden eredeten kívüliek (anarchos) és m inden okon kívüliek (anai­ to s)91. Jelentős, hogy Gregorius m indenestül kerülte a basiliusi k épzetet a tropos hyparxeos-t illetően, m ert ahogy ő értelm ezte, az Isteni Személyek közötti re­ lációk nem csupán létform ák, hanem lényegbeli relá­ ciók, am elyek elválaszth atatlan u l ahhoz tarto zn ak , am i az A ty a, a F iú és a Szentlélek önm agukban, m int m egkülönböztethető hiposztatikus R ealitások és m int egym áshoz való reciprok relációk. A közö ttü k levő relációk ugyanolyan lényegesek, m in t v áltozatlanok, bennük és általuk. Az A ty a te h á t h atá ro z o tta n A tya, éppen a F iú v al és a Lélekkel való o szth atatlan ontoló­ giai relációjában, és a Fiú, valam in t a Lélek éppen azok (: F iú és Lélek) az A ty áv al és egym ással való o szth a ta tla n relációikban. Gregorius Szenthárom ság-értelm ezése az a th a n a ­ siusi koncepciót — isteni ousia, m int belső relációiban Létező — jelentősen elm élyítette, de dinam ikusabb form ába is ön tö tte. Az Istenségben m inden benne lakozó reláció dinam ikus, kölcsönösen á th a tja egy­ m ást, egységes és egym ás közötti vonatkozásban op­ pozícióm entes92. I t t m ár megfelelőbb kép et nyerünk

Isten T riunitásáról, m ert a Monarchia nem korlátozó­ dik E gy Személyre: ez Egység (unitas), am ely a H á ­ rom ságban és a H árom ság által kon stitu áló d ik 93. „S zám unkra” jelen tette ki Gregorius, „E g y Isten van és E gy Istenség, és m indaz, am i belőle ered, őrá visszautal, hogy E gy legyen vele, bár mi hisszük, hogy ő H árom . É s az E gyik nem inkább, és a Másik nem kevésbé Iste n ; az E gyik nem előzi meg a M ásikat és a Másik nem követi az E gyiket. Se nem oszlanak meg az a k a ra t, se nem választódnak szét a hatalom te k in ­ te té b e n ; nincsenek itt m egkülönböztethető jegyek vagy elválasztó tulajdonságok, hanem , am in t Személy szerint m egoszlanak, úgy E gy M indegyikben a teljes és o szth atatlan Istenség” 94. „Á m a Személyek m ind­ egyike tökéletesen E gy azokkal, akikkel egybekapcso­ lódik, m in t ahogyan egy önm agával, a k ö ztük levő L ét és H atalom id entitása folytán ( alla to hen hekaston auton echei pros to synkeimenon ouch hetton e pros heauto, to auto tes ousias kai des dynameos). E szám ­ adás fejezi ki az Egységet (ho tes henoseos logos), m á r am ennyire fel tu d ju k fogni. H a e szám adásban erő van, hála legyen Istennek a felism erésért, — ha pedig erőtlen, keressünk e g y ü tt különbet” 95. Megje­ gyezhető, hogy nazianzi Gergely koncepcióját a H á ­ rom ságban lakozó relációkról (egy utalással az emberi személy analóg n y ito ttsá g ára „ezen Elm e, Ige és Lélek” irán t, „aki E gy rokon-istenség” ?)98, később A ugustinus m agáévá te tte és to v á b bfejlesztette, úgy­ hogy ez a nyugati trin itáriu si teológiában fontos sze­ rephez ju to tt97. Az Istenben élő trinitáriu si relációk együttlakozásá­ n a k ilyen értelmezése világosan lefektette a dok trín át a Szentlélek E redetéről, vagy m ás alapokról nézve: a Monarchia-r ól, am ely nem korlátozódik E gy Sze­ m élyre és am elyben nem oszlik részekre az Ousia98. A Szentlélek term észetesen az A tyától ered, de az Istenség Egysége folytán, am elyen belül m inden Sze­ m ély tökéletesen és egészen Isten, ő m erít az A tya és a Fiú közötti relációból, m in t aki az A tyáé is, a Fiúé is. H a ezeket szem előtt ta rtju k , nem könnyű m egértenünk, hogy k eletkezhetett a filioque-problém a. Mi csak a n n y it m ondhatunk — h a n g o zta tta Gregorius —, hogy míg a Fiú az E gyszülött, a Szentlélek az Emisszió (ekpem psis) vagy a L e sz á rm a z o tt (ekpo­ reusis). Ő az A tyából m erít — nem huikos-t , sem gennetos-t, hanem ekporeutos-t, vagyis egyedülálló és szavakkal ki nem fejezhető m ódon, m egkülönböztet­ h ető idiotes-ának vagy hypostasis-ának megfelelően, m inthogy ő lényegét tek in tv e Szent, sőt valóban „m aga a Szentség ( autoagiotes ) ”" . A Szenthárom ságról fo ly ta to tt e neo-niceai disz­ kusszió problem atikus helyzetet te re m te tt és ez egé­ szen nyilvánvalóvá v á lt alexandriai D idym us ta n ítá ­ sában. Az athanasiusi tradíciónak megfelelően, Di­ dym us m inden gondolata a homoousion körül forgott, ő ragaszkodott az Istenség Létének és Úr-m ivoltjának egyvoltához, identitásához és elválaszthatatlanságához100. Igen valószínű, hogy először ő élt e form ulával: m ia ousia, treis hypostaseis, bár szívesebben m ondott m ia Theotes-t, m in t m ia ousia-t 101. Ő a homoousion-t a H árom ságra, m in t egészre v o n a tk o z ta tta 102 és azt ta rto tta , hogy a három hypostaseis egészen egyforma, hatalom ban és tisztességben teljesen azonos, m ert az A ty a nem nagyobb, m int a Fiú, így a Szent Iratokban az Isteni Személyek közül bárm elyik em líthető első­ k é n t103. Az A tya önm agában az egész isteni Term észet, de ez igaz a Fiú és a Szentlélek vonatkozásában is. Az A tya nem függetlenül a Fiútól A ty a és a Fiú nem az A tyától függetlenül Fiú és ők nem A ty a és Fiú a Szentiélektől függetlenül, m ert ők m ind lényegazo­

19

nosan (konszubsztans m ódon) és elv álaszth atatlanul együttlakoznak Isten E gy Létében. Az Istenség lé­ nyegbe vágóan (intrinszik m ódon) H árom ság és a H árom ság lényegét tek in tv e (esszenciálisan) Egy, — Egység a H árom ságban és H árom ság az Egységben104. E gyben D idym us erősen k ü zd ö tt azért, hogy a sabelliánus uniperszonalizm ust elu tasíttassa és ak ár­ csak a kappadóniaiak, ő is a rra tö rek ed ett, hogy épen ta rts a , szem elől ne tévessze az Isten E gy-Létében levő három Személy vagy hypostaseis m egkülönböz­ te th e tő és o bjektív egzisztenciáját, sajátos term észetét és jellem zőit, inter-perszonális relációiban (scheseis) 105. N ém iképpen felhasználta a basiliusi tropos hyparxeosm eghatározást, de szigorította és rokon-kifejezésekkel is élt az enhypostatos-term inusz által, hogy világossá tegye: a m egkülönböztethető létform ák nem csak iden­ tifikáló jellem zők, hanem objektív személyes realitások Istenben106. E téren felfogása egész közel áll nazianzi Gergelyéhez, képzete szerint ugyanis a F iú és a Lélek hiposztatikusan nemzés és leszárm azás folytán az A ty átó l erednek, m inden időn kívül ( achronos) és m in­ den kezdeten kívül (anarchos). „V alljuk, hogy a Szentlélek — Isten, egylényegű (konszubsztans) az A ty áv al és a F iúval és velük, m inden kezdet nélkül (synanarchos), és hogy lényegét tek in tv e az A tyától szárm azik” 107. M iként a Fiú az A ty átó l szárm azik, nemzés által, a Fiúhoz illő m ódon (h u iko s), ak k én t a Lélek is az A ty átó l szárm azik, őhozzá illő módon (pneum atikos), de sem egyik, sem m ásik nem szárm a­ zo tt cselekvés vagy terem tés által (dem ourgikos)108. Vagyis, D idym us úgy vélte, hogy a Szentlélek, csakúgy, m in t a F iú, enhiposztatikus R ealitás, aki, míg örökö­ sen Istenben lakozik, egyben közvetlenül, sa já t valójá­ ban , jelen v an k özöttünk, és személyesen részt vesz Isten m inden felénk n y ú jto tt önm aga-adásában, oly m ódon, hogy őbenne az A jándék és az Ajándékozó id en tik u s109. E bben az intenzíven perszonifikált form ában vélte azt D idym us, hogy a Szentlélek lényegbelileg (kon­ szubsztans m ódon) és örökösen az A tya Személyéből szárm azik (ek tes hypostaseos), sőt a Fiú személyéből is (ek tes hypostaseos)110. E záltal D idym us nyilván azt a k a rta m ondani, hogy elv álaszth atatlan u l együvé ta rto z ik Szentlélek-m egtapasztalásunk és az A tyához a Fiún á t fűződő gyerm eki kapcsolatunk111. Ám e for­ d u lat által D idym us egyértelm űen e lté rt az athanasiusi tradíciótól, m ert h ely ettesítette az A tya Lényéről ( ek tes ousias tou Patros) szóló niceai form ulát az A tya Személyéről ( ek tes hypostaseos tou Patros) -megfogal­ m azással. N éha azonban képes volt ezt oly módon kvalifikálni, hogy k im u ta tta : az A ty átó l való szárm a­ zást úgy kell értelm ezni, hogy az az Istenség Egyvo ltáv al összhangban legyen112. E gy p onton össze is kapcsolta a k é t form ulát113, de ez csak kivétel volt fő törekvésén belül. Term észetesen h itte , hogy a Szentlélek a F iú v al eg y ü tt Istennel E gylétű (egylé­ nyegű) és Istenből való Isten; valam in t, hogy a Lélek­ nek az A tya Személyéből való szárm azása folyam atos reláció a Szenthárom ság Egységén belül114. Á lláspontja korántsem volt világos, de úgy tű n ik , hogy egyrészt m inden alárendelő m egkülönböztetést el a k a rt kerülni az A ty a szárm azás-nélküli Istensége és a Fiú és a Szentlélek szárm azás-beli Istensége k ö z ö tt; m ind­ em ellett másrészről ki a k a rta m u ta tn i, hogy a Fiú és a Lélek létü k sajátos m ó d ját, m egkülönböztethető tu lajd o n ság aik at nemzés és leszárm aztatás ú tjá n az A ty a Személyétől nyerték. Más szavakkal, a Fiú nem­ zése és a Lélek szárm aztatása az A ty a hypostasis-ából — nem azonosítandó Létük okozásával, hanem csak

20

az E gy Isteni Létezőben való hiposztatikus differen­ ciálás m ódjával. Így D idym us beszélhetett a Léleknek a Fiú Személyéből való szárm azásáról, csakúgy, m int az A ty a Személyéből való szárm azásáról, a Szenthá­ rom ságon belüli elválaszthatatlan egylényegűség alap­ ján , anélkül, hogy azt sugallta volna, hogy a Lélek a Fiú által jö tt létre, vagy hogy két végső isteni archai léteznék, m ert a Fiútól és a Fiú által való szárm azás u ta l a Léleknek a F iúban való lakozására, valam int létbeni és term észetbeni közösségükre az A tyával115. Ez pedig azt jelenti, hogy D idym us állítá­ sai a Léleknek az A tyától és a Fiútól való szárm azása tek in tetéb en nem értelm ezhetők úgy, hogy későbbi érveket tám asszanak alá — ak ár a filioque m ellett, ak ár ellene.

Epiphanius és a konstantinápolyi zsinat Epiphanius, Salamis püspöke volt az, aki m indenki m ásnál tö b b e t t e t t azért, hogy a Lélek- és a Szent­ három ság-doktrínáiban m utatkozó különböző proble­ m atikus irányzatok között rendet terem tsen. Mint zsidó-keresztyén teológus, a teológiába egy erősen hé­ ber álláspontot é p íte tt be, am elyet a „V agyok” -ra alapozott, az Egy Isten Létezésére, ak it a Szent Írások m int A ty á t, F iú t és Szentlelket h irdetnek; ő szorosabban egym ásban lá tta a prosopon-, onoma- és hyposta sis-fogalm akat116. Így sokkal hiposztatikusab­ ban h itte Isten t, úgy, m int aki mindig önm aga az isteni Személyek H árm assága egym ásban lakozásában, teljes összhangban in k arn ált ökonóm iájának önkije­ lentésében117. E piphanius szerint a szabadítás evangé­ lium a Jézus K risztus életének és m unkásságának Isten­ nel, az A tyával való belső kapcsolatán nyugszik, ahogy ezt a niceai zsinat ki is m o n d ta118. Ily módon Ath a n a ­ sius-szal eg y ü tt, akinek niceai teológiáját E piphanius fe n n ta rto tta és kifejlesztette, őt is a szoteriológiai és az ontológiai szem pont vezérelte és ez különösen a diszkusszióból tű n ik ki, am elyet az in k arnálódott Fiú szabadító életéről és m unkásságáról fo ly ta to tt, ide­ értve a Fiú em bervoltának teljességét is, lélekben és testb en egyaránt. E ltökélt, k ristály tiszta analízisében és a heretikus irányzatok cáfolásában visszanyúlt a K atolikus (Egyetem es) Egyház biblikus és evangélium i H itéhez, k ita rto tt és ragaszkodott Isten F iának vagy Igéjének terem tetlen, örök és tökéletesen isteni Ter­ mészetéhez, v alam int az emberiség m egm entésére irá­ n y ult földi életének és m unkásságának teljességéhez (tökéletes betöltéséhez: perfekció)119. A thanasius-szal és Basilius-szal e g y ü tt120 azt a néze­ te t képviselte, hogy a niceai homoousion m agába fog­ lalja az Istenben levő Személyek valóságosan külön­ böző v o ltá t, m ert egy Személy nem lehet homoousios önm agával és k ita rto tt am ellett, hogy a három Sze­ mély m indegyikének igaz, objektív és tökéletes élete van Isten E gy Létén (lényegén) belül és hogy valóban, a Fiú egész Léte és a Lélek egész Léte ugyanaz, m int az A ty a egész Léte. M indegyikük egész és tökéletes Isten. „Mi az A ty át Istennek m ondjuk, a F iú t Istennek m ondjuk és a Szentleiket Istennek m ondjuk. . . . H a kim ondod a homoousion-szót, ezzel kijelented, hogy a Fiú Isten az Istenből és a Szentlélek Isten ugyan­ azon Istenségből” 121. E nnek fényében fogadta el E pi­ phanius készségesen a m ia ousia, treis hypostaseisform ulát, b ár világosan az ousia-t nem a basiliusi generikus módon értelm ezte, hanem korábbi niceai felfogás szerint, am ely Isten Létezését belső relációiban fejezte ki, s am elynek konkrét személyes ta rta lm a v a n 122. E zért érthető, hogy az „ A ty a ” -szót nem kor­ láto zta pusztán az A tya hypostasis-ára és kritikusan

fogadta azt a nézetet, hogy az „ A ty a ” ne jelentene ousia-t 123. Szemben Basilius-szal, nysseni Gregorius-szal és Amphilochius-szal — E piphanius nem úgy beszélt az isteni Személyekről m int Istenben való létezési m ódo­ zatokról, hanem m in t „enh ip o sztatik u san ” Istenben levőkről, vagyis olyanokról, akiknek reális (valóságos), objektív, személyi létezésük v a n Istenben és akik lényegüket tek in tv e (konszubstanciálisan) és hiposzta­ tik u san benne eg y ü tt lakoznak124. Sőt, homoousionértelmezése (felismerése), am int a H árom ságnak, m int egésznek, belső relációjára u ta l125, elm élyítette felfo­ gását az A tya, a Fiú és a Szentlélek élő, enhiposztatikus relációit illetően, és erre való te k in te tte l beszélt a Szentiélekről úgy, m int aki az A ty a és a Fiú között (középen) ( en meso) lakozik, vagy, m int aki a kötelék a H árom ságban (syndesmus tes Triados) 126. E p ip h a­ nius hallani sem a k a rt az origenista Istenben való szubordinációról, arról, hogy m i az A tya, a Fiú és a Lélek az Istenségben. Fiú és Lélek együtt-egyenlő az A tyáv al a tisztességben, a h atalom ban, a dicsőségben és az Országban (basileia). Az A tyától való és az A tyával való létük kívül esik m inden kezdeten, időn és m agyarázaton (anarchos kai achronos kai anekdie­ getos), — nincs Isten „ e lő tt” és Isten „ u tá n ” , m ert a három Isteni Személy benne élő (szubsztisztens) és enhiposztatikus127. „Sohasem volt (úgy), hogy Lélek ne le tt volna ( oude en pote hote ouk en P neum a) ” 128. E zért E piphanius úgy u ta lh a to tt a F iú ra és a Lélek­ re, m int végső Forrásra, pege ek peges, az A tyával e g y ü tt129. A Szentlélek a Szenthárom ság belső Létében, Életében és Világosságában lakik és onnan száll ki; ott-lakozásában tökéletesen és kölcsönösen osztozik az A ty a és Fiú tu d á sá b a n és kom m uniójában. Így jön közénk ( en meso) : az A tyától szárm azik, a F iútól vesz, kijelenti Iste n t nekünk és részesít m inket Isten ism ere­ téb en 130. T ovábbá, E piphanius, csakúgy m int A thanasius, iszonyodott m inden olyan képzettől, am ely parciálisan fogta fel Isten t, ak ár úgy, hogy m ilyen ő önm agában, ak ár úgy, hogy milyen irán y u n k ­ ban. E zért ő lényegbe vágóan egyetlen u ta t ism ert el, azt, am elyben Isten önm agát ad ja nekünk a Szentlé­ lekben. Az A jándék és az A jándékozó egy és ugyanaz. A Lélek különböző te tte k e t visz végbe, de ezek mélyen személyesek, m ert a H árom -E gy-Isten közvetlenül és terem tő m ódon m unkálkodik m indenekben. Csak Egy Kegyelem létezik (hen charisma) és csak E gy Lélek (hen Pneum a), m ert m aga Isten v an jelen H árom E gy-V oltának teljességében m inden terem tő, önm aga­ kijelentő, gyógyító, m egvilágosító és m egszentelő cse­ lekvésében131. E piphanius világosan lefektette d o k trín á já t a F iú­ ról és a Lélekről, az egész, o szth atatlan , egylényegű H árom ság-felfogásán belül, és nem csak az A ty á t jelöl­ te meg M onarchia-k é n t132. E piphanius nem já r t a kappadóniai úto n , am ely úgy igyekezett Isten Egyv o ltát biztosítani, hogy visszafelé igyekezett nyom on követni az egyetlen szárm azástalan Személyig. E p i­ phanius az Egész H árom ságot és nem kizárólag az A ty á t te k in te tte az Istenség E gy-volta Elvének. E zért fe k te te tt óriási súlyt az A ty án ak , F iúnak és Szentléleknek egyform án teljes egyenlőségére, tö k é­ letességére, örökkévalóságára, h atalm ára és dicsősé­ gére, s ily m ódon Isten T riu n itásán ak tökéletességére. Egyetlen csekély u ta lá st sem találu n k nála az Isteni Személyek bárm elyikét illetően, am i csorbítaná azok terem tetlen term észetét, m éltóságát, enhiposztatikus realitásuk és sajátosságuk in teg ritását a többiéhez képest — te h á t sem a F iú ét, sem a Lélekét az A tyáéhoz képest, m ert m indegyikük teljesen és tökéletesen Ú r

és Isten —, míg m indhárom egy és ugyanazon Isten­ séggel bír, m indhárom egy és ugyanazon Isten(ség). Az Isteni Személyek egyike sem előbbrevaló vagy n a­ gyobb a m ásiknál133. „A m ikor h irdetjük az isteni Monarchia-t , nem tévelygünk, hanem valljuk a H á­ rom ságot, és a H árom ságot az Egységben (az Egyben), az A tya, a Fiú és a Szentlélek E gy Istenségét (ten Triada, Monada en Triadi, kai Triada en M onadi, m ian Theoteta Patros, kai H uiou, kai Hagion Pneum a­ tos). A Fiú nem nem zette önm agát, az A ty a sem szű­ nik meg A tyának lenni, hogy F iúvá lehessen, a Szent­ lélek sem nevezi m agát K risztusnak. De ő (: a Szent­ lélek) K risztusnak Lelke, ak it K risztus ad (nekünk) és ő az, aki az A tyától szárm azik és a F iútól kap. Az A ty a enhiposztatikus, a Fiú enhiposztatikus és a Szentlélek enhiposztatikus, de nincs közöttük zavar (konfúzió), ahogy Sabellius vélte, és nincs örökkévaló­ ságukban és dicsőségükben változás, ahogy Arius os­ to b á n elképzelte, m ert a H árom ság mindig H árom ság, addíció nélkül, E gy Istenség, E gy Úr-m ivolt, egy Doxológia, mégis H árom ságnak szám láljuk: A tya, F iú és Szentlélek” 134. Nincs három Isten, csak egy igaz Isten, m ert az E gyszülött E gy az Egyből, és E gy a Szentlélek is, aki Egy az Egyből, nevezetesen H árom ­ ság az Egységben, és Egy Isten, A tya, Fiú és Szent­ lélek (T rias gar en M onadi, kai heis Theos, Pater, H uios kai Hagion P neum a) ” 135. „E g y H árom ság van az Egységben, és egy Istenség a H árom ságban (M ia Trias en M onadi, kai m ia Theotes en T ria d i)”136. Egészen világos, hogy E piphanius töretlenül m ent az ú tjá n , ismétlésekbe bocsátkozott, hogy az igazságot elfogadtassa, rögzítse és rögzíttesse: Isten tökéletesen H árom az Egyben és tökéletesen Egy a H árom ban137. Így, am ikor a h itv allást készítette, am it a k o n stan ti­ nápolyi zsinat volt h iv a to tt elfogadni, ezt írta : „T ud­ juk, hogy az A ty a — A tya, a Fiú — Fiú és a Szentlé­ lek — Szentlélek, H árom ság az Egységben. Mert Egy az A tyának, a F iúnak és a Szentléleknek Egy-volta, Egy létező, Egy U raság, E gy A k a ra t” 138. A fenti idézetekből világosan k itű n h etik , hogy Epiphanius hitének fókuszában és így Istenről készí­ t e t t d o k trín ájáb an : az Istenben való trin itáriu s relá­ ciók végérvényes term észete és ezek m indent megelőző döntő fontossága állt, m ert ezekben a relációkban Egy az Isten és e relációk által tu d ju k , hogy ő H árom -Egy. Az Írások igazolják „ugyanazt az Istenséget a H árom ­ ságban és ugyanazt a H árom ságot az egy Istenségben, dicsőítvén az A ty á t a F iúban és a F iú t az A tyában a Szentlélekkel együtt, egy a Szentség, egy az im ádat, egy az Istenség és egy a dicsőség” 139. Valóban így van: Isten — H árom ság és a H árom ság — Isten140. Az A tya, a Fiú és a Szentlélek lényegbe vágóan, elválaszt­ h a tatla n u l és egym ásban lakozásukban E g y 141. Míg m indhárom isteni Személy enhiposztatikusan és tö k é­ letesen az m arad, am i önm aga (kath’ heauto), addig ők egyben m ind kölcsönösen és egym ásban lakozva hordozzák egym ást az Istenség E gy Identikus Létében, és ők az Istenség142. „Az A ty a a Fiúval és a Fiú az A tyával van kapcsolatban (reláció) és m indketten a Szentlélekben h a tn ak , m ert a H árom ság örökösen Egy Egységet tarta lm a z az Istenségben: három Perfekciót, E gy Istenséget” 143. Isten T riunitása e d o ktrínájának fényében és a Monarchia-ról szóló koncepcióban, am elyet a doktrína m agában foglal (vagyis a M ia Arche-t , am ely három együtt-egyenlő és együtt-örök enhiposztatikus Sze­ m élyt tarta lm a z s am elyben a Szentlélek a „H árom ság köteléke” ) értelm ezendő bizonnyal az, am it E p ip h a­ niusnak a Szentlélek K iáradásáról (szárm azásáról) el kellett m ondania. A thanasius azt ta n íto tta , hogy a

21

Szentlélek m indenkor az A ty a kezében van, aki küldi, és a Fiúéban, aki azt m int s a já tjá t ad ja s akitől a Lélek a m aga részéről kap. M inthogy a Szentlélek, akárcsak a Fiú, az A ty a Létéből (lényegéből) van és a Fiúé, nem szárm azh ato tt (nem á ra d h a to tt ki) Isten Létéből a F iútól elkülönítetten (szeparáltan). A dolog term észetéből folyik, hogy az a képzet, am ely szerint a Lélek létét (to einei) a Fiúból nyerte, nem vezethető és nem vezetendő vissza A thanasiusra144. 12 ta n ítá s nyom vonalán h alad v a E piphanius felismerése a Szentlélekről nem csak az volt, hogy a Szentléleknek személyes létezése v an „az A tyából a F iú által ( ek Patrosi d i’ H u io u )”, hanem hogy ugyanazon Létből (lényegből) (ek tes ousias)”, „ugyanazon Istenségből (isteni m ivoltból) ( ek tes autes theotetos) ” való, amiből az A ty a és a Fiú, m ert a Szentlélek — Isten, elválaszt­ h a ta tla n az A ty átó l és a Fiútól, és m in t az A tya Lelke és a Fiú Lelke, ő „az A ty a és a F iú között v a n ” és ő „ a H árom ság K öteléke” . Így ki lehet m ondani, hogy a Szentlélek szárm azik (kiárad): m int Világosság a Világosságból és m int Igazság az A ty a és a Fiú (m indkettő) Igazságából145. Így tö rté n t, hogy e m eghatározásokkal in te rp re tálta és tö ltö tte fel E piphanius a tö m ö r athanasiusi meg­ á llap ítást, m iszerint „ a Szentlélek az A tyától szárm a­ zik és a Fiútól k a p ” , mégis, oly m ódon, hogy leszögez­ te : az A tya, a Fiú és a Szentlélek hiposztatikus reali­ tá sa i és m egkülönböztethető tu lajdonságai mindig ugyanazok m aradnak, a Szenthárom ság teljes egyen­ lőségében és egylényegűségében146. Ezekben a term i­ nuszokban fogalm azta meg a h itv allást — beleértve a Szentlélekről szóló döntő klau zu lák at is — am elyet a K onstantinápolyi Z sinat 381-ben a m agáévá te tt. „H iszünk egy Szentlélekben, az É let U rában és A dójá­ b an , aki az A ty átó l szárm azik (az A tyából árad ki), aki az A tyával és F iúval eg y ü tt im ádandó és dicsőíten­ dő, aki a próféták által szólott” 147. Fájdalom , a K o nstantinápolyi K rédó és a K ötet, am elyet szétküldtek a K rédó alátám asztása céljából, m ár nincsenek meg. Megvan viszont az a szöveg, am elyet hivatalosan igazolt a K alcedoni Zsinat. R en­ delkezésünkre áll az a Zsinati Levélváltás is, am elyet a K eleti és a N yugati Püspök fo ly ta tta k egym ás között a 382-i Z sinatot követően s ez, a róm ai D am asus á ltal a m acedóniai és apollinárius eretnekségek ellen életbe lé p te te tt K atolikus H itvallással eg y ü tt, m ódot n y ú jt a rra , hogy képet alkothassunk a rra vonatkozóan, hogy m it is ta rta lm a z h a to tt az elveszett k ö te t148. Ezenfelül m egvilágosít, m ély b etekintést enged atek in tetb en hogy m it is fo ntolt (fontolgatott) a Z sinat: nazianzi Gergely O ráció-ja; ezt az Oráció-t az egyházatya akkor ta r to tta , am ikor lem ondott hivataláról m int K ons­ ta n tin á p o ly püspöke és a Z sinat elnöke149. Gregorius m élyen fájlalta ti., hogy a Zsinat bizonyos klauzulák tek in tetéb en nem volt szókimondóbb (nyíltabb, egye­ nesebb) és joggal feltételezhető, hogy e kifogásával a rra a m egfogalm azásra célzott, am ely a Szentlélek Istenségét és konszubstans v o ltá t tag lalta. T iszta szán­ d ékában, hogy igazolja (ratifikálja) „ a niceai három ­ száznyolcvan egyházatya evangélium i h ité t” 150, a Z sinat olyan keveset v á lto z ta to tt a K rédón, am ennyire csak leh etett és a Szentleiket illető addicionális klau­ zulák tek in tetében sem k ív án t azzal ellentétes vonalat követni, hanem a bibliai kijelentésekhez igazodni. J e ­ lentős viszont, hogy főként az A thanasius-féle niceai teológiának E piphanius szerinti kifejlesztése v ált meg­ határozóvá. A K rédó trin itáriu si stru k tú rá já n a k form ája ugyan­ olyan m a ra d t, m in t ahogyan azt a niceai a ty á k meg­ a lk o ttá k , vezérlő eszméje „ a K eresztségben való H it,

22

am ely m egtanít m inket az A tyában, a F iúban és a Szentlélekben hinni” . „ E hit szerint” — kom m entálja az E nciklika — „egy az A tya, a Fiú és a Szentlélek Istensége, H atalm a és Létezése (Lényege) (theotetos kai dynameos kai ousias m ia s), egyenlő a tisztesség, a m éltóság és az együttörökös uralom a három teljesen tökéletes hypostases-ben, vagyis a három tökéletes Személyben (homotimou te axias kai synaidiou tes basileias, en trisin teleiotetais hypostasesin, egoun trisi teleiois prosopois)”. Tovább úgy hangzott, hogy „nincs tere a sabellianus ro n tásnak, am ely konfondálja a hypostases-t vagy mellőzi tulajdonságaikat, és érvény­ telen, elvetendő az eunom usok és ariánusok blaszfé­ m iája, m int ahogy a pneum atom achiánusoké is, amely választóvonalat húz Létezés (Lényeg), Term észet és Istenség között és holmi utólag nem zett, te re m te tt, m ás lényegű term észetet ra k rá a terem tetlen, kon­ szubsztanciális, együtt-örök H árm asságra (te aktisto kai homoousio kai synaidio Triadi). És m i csorbítatla­ nul őrizzük az Úr Inkarnációjának d o k trín á ját és ki­ ta rtu n k azon hagyom ány m ellett, hogy a test ökonó­ m iája nem volt lélek vagy szellem nélküli, sem tö k é­ letlen (bárm inek is híjával), m ert bizonyosan tu d ju k , hogy Isten Igéje tökéletesen m egvolt m inden idők elő tt és teljesen em ber le tt m egváltásunk végső n ap ­ ja ib a n ” . N agyon is evidens, hogy a nyelvezet, am it az Ö kum enikus Zsinat do k trín áján ak e rövid összege­ zésében b e m u ta ttu n k , visszatükrözi az epiphaniusi ta n ítá s gondolati és kifejezésmódbeli felidézett for­ m áit, b á r fellelhetjük itt a nazianzi Gergely gondolatvilágával és nyelvezetével való rokonságot is. Nincs itt utalás arra, hogy Isten E gy-voltának doktrínája az A ty a Személyében gyökereznék, sokkal inkább visszatérést ta p asztalu n k it t az Isteni T riunitásról v a llo tt athanasiusi koncepcióhoz151. Sőt, egészen vilá­ gos, hogy a konstantinápolyi zsinat, míg elfogadta az Egy Létezőn (Lényegen) (m ia ousia) belüli distink­ ciót és a H árom Személyt (hypostaseis, prosopa), az Egy L étezőt (Lényeget) nem genetikus úton fogta fel, m iként a kappadóniai teológusok, akik közül hárm an részt v e tte k a zsinaton, hanem az athanasiusi és epiphaniusi konkrét, személyes in se-Létező értelem ­ ben. Az ousia- és hypostasis-fogalm ak szintén konkrét jelentést hordoztak. Az isteni ousia o szth atatlanul Egy és míg belsőleg differenciálódik három hypostaseisben vagy prosopa-ban 152, identikusán ugyanaz vala­ m ennyiükben: a három Személy, hypostaseis vagy prosopa, míg m indig azok, am ik: A tya, Fiú és Szent­ lélek, Egyetlen Isteni Cselekvést és A k arato t m ani­ fesztálnak, együtt-örökösek és együtt-egyenlők a Szenthárom ság E gy Létezésében (Lényegében), Töké­ letességében, M éltóságában és Dicsőségében. A N yu­ gati Szinódus E nciklikáját róm ai D am asus b o csáto tta ki, — ez hivatkozik az elveszett konstantinápolyi K ö tetre, m in t am ely ugyanezt a d o k trín át ta rta lm a z ta a Szenthárom ság egy Istenségéről és U ralm áról, sem­ miféle csökkent-voltot nem jelzett a Fiú és a Lélek tek in tetéb en , m inthogy ők teljesen Egyenlők az A ty á­ val és vele azonos a L étük153. D am asus különösen nagy segítséget n y ú jt nekünk a Szentlélekdoktrína interpretálásához. A klauzulák­ nak, am elyeket K onstantinápolyban a niceai K rédóhoz csatoltak, az volt a céljuk, hogy parallel m ódon fejez­ zék ki a Szentlélekben való h itet, m int ahogy azt ki­ fejezték volt a F iúban, „az A tyából” való generáció és az A tyával való o szth atatlan Egy-volt által. Ám a Fiúról szóló hivatalos m egállapításból ezt a zsinat k ih ag y ta az „A ty a Létéből (Lényegéből)” (ek tes ousias tou Patros)-klauzulát, am it a niceai zsinat ki­ fejezetten azért illesztett be a doktrínába, hogy „az

A tyából” ( ek tou Patros) értelm ét egészen világossá tegye és ezáltal m inden ariánusi és eusebiusi m ellébe­ szélés eltűrését kiküszöbölje. E tek in tetb en K o n sta n ti­ n ápolyban nem le tt volna helyes azt m ondani a Szent­ lélekről, hogy „az A ty a Létéből (Lényegéből)” szár­ m azik, am i a Fiúról nem h angzott el. Az a tén y , hogy a zsinat nem m ondta ki a Szentlélek homoousiosv o ltá t, azt a benyom ást keltheti, hogy e téren „k i­ spórolt v alam it az igazságból” . Ám, am a h itvallás a Szentlélekről, am ely őt „Ú rn ak és É letad ó n ak ” nevezi, „ak i az A ty átó l szárm azik és az A ty áv al és Fiúval e g y ü tt im ádandó és dicsőítendő” , azt a célt szolgálta, hogy a Lelket az Istenség Úr-v o ltáb an és Dicsőségében az A ty a mellé állítsa. És nem tag ad h ató , hogy a Szenthárom ságról szóló e klauzulák a Szentleiket ugyanazon Istenségnek, H atalom nak és Létezőnek (Lényegűnek) jelentik ki, m in t az A ty át, az A tyával és a F iúval együtt-egyenlőnek tisztességben, m éltó­ ságban és uralom ban. Így a k onstantinápolyi K rédó term észetesen m egvallotta a Szentlélek Istenségébe v e te tt h itet, ha nem is szögezte le expressis verbis a homoousion-t vagy a Theos-t . E tek in tetb en nagy segítség D am asus ira ta , m ert T heodoret görög szövegében ez áll a Szentlélekről: m ias kai tes autes ousias” (egy és ugyanazon Létező, ill. Lényeg), m int az A ty a és a F iú ” 134. Másrészről Dam asus k ijelen tette: „ H a valaki tag ad ja, hogy a F iú t az A ty a nem zette, vagyis, hogy a Fiú az Isteni Lényegből való (id est de substantia diuina ipsius): eretnek. T ovábbá kijelentette ezt is: „ H a v alaki ta ­ gadja, hogy a Szentlélek igazán és valóságosan az A tyátó l való, m iként a Fiú az isteni lényegből (szubs­ tan s) való és igaz Isten (sicut F iliu m , de divina substantia et Deum verum ) : eretn ek ” . D am asus azután fo ly ta tta és k ijelen tette: a Lélek távolról sem te re m t­ m ény, a Lélek Terem tő, az A ty áv al és a F iúval eg y ü tt és ily m ódon D am asus r a gaszkodott „az A tya, a Fiú és a Szentlélek E gy és Azonos Istenségéhez” 165. Végül, összhangban a konstantinápolyi enciklikával, ezt írta : „Az a keresztyének szabadítása (üdvössége), hogy higgyenek a H árom ságban, vagyis az A ty áb an és a F iúban és a Szentlélekben, és ebben meglévén keresz­ telve, mi kételkedés nélkül hisszük, hogy a H árom ság­ n ak Azonos, Igaz Istensége és H atalm a, Fensége és Létezése (Lényege: szubstans) v a n ” 156. A hitvallásos deklarációk a Szenthárom ságról, az E gyháznak az A tyában, a F iúban és a Szentlélekben való hárm as hitéről157, nem csak azzal az eredm énnyel já rta k , hogy meg k ellett szövegezni a d o k trín á t a Szentlélekről és kim ondani a Szenthárom ságon belüli tökéletes együtt-egyenlőségét az A ty áv al és a F iúval, hanem h a tá su k ra a H árom ság-doktrínája az E gyház­ ban teljes pom p ájáb an virágzott ki. Így a z u tá n a konstan tin áp o ly i zsinat Isten T riu n itásán ak d o k trín á­ já t „E g y Lényeg (Létező), H árom Személy” teljes zsinati au to ritással ru h á z ta fel, ökum enikus dogm ává te tte , am it a K eleti és a N yugati E gyház eg y aránt elfogadott. E bben világosan kirajzo ló d o tt a k o n stan ­ tinápolyi a ty á k elhatározása, hogy megerősítse a niceai krédót, hozzáfűzve a Szentiélekre vonatkozóan a szük­ séges kiegészítéseket (addíciókat): nem term inus tech ­ nicusokban (nem kvalifikálva a k appadóniai vonal­ vezetés szerint az A ty a Személyét, m int az Istenség és a Fiú, v alam in t a Szentlélek F o rrását és O kát) — az a ty á k ez irán y ú eltökéltsége kétség kívül gondviselés­ szerű volt. A kappadóniai újrafogalm azás az ousia­ ról, m in t generikus konceptusról, belső relációkkal létező k o n k rét értelm ezésének kikapcsolásával, azt a veszélyt hordozta, hogy nehézzé és ta lá n lehetetlenné is teszi a h it szám ára az Isten önkijelentésének evan­

géliumi te tte itő l való elm ozdulást oda, ahol ő meg­ ism erhető önm agában lakozásában. H a Isten Igéje és T e tte nem Létezésében (Lényegében) bennelakozók, ahogy A thanasius han g o ztatta, akkor mi nem tu d u n k kapcsolatot terem teni aközött, hogy mi Isten irán­ tu n k , szabadító k ije le n té sé b e n és m unkásságában és hogy mi ő önm agában és vice versa. E veszély fenyege­ te tt az éles distinkcióban, am it Basilius h ird e te tt az isteni L ét (Lényeg) és az isteni energiák kö zö tt és am i azt a h a tá st v á lto tta ki, hogy az Istenről való tu d á st az ő isteni energiáira korlátozta és azt a kép­ zetet képviselte, hogy nekünk nem a d a to tt valóságos betekintés abba, hogy mi Isten az ő T rinitárius L été­ ben (Lényegében)158. A záltal, hogy az Istenség egységét (egy-voltát) az A ty áb an gyökereztették, m in t egyetlen és kizárólagos Istenségelvben (Istenség-Princípium ban), s ily módon m ind a Fiú, m ind a Szentlélek létezésének és fennállásá­ nak egyetlen O kaként (Okozójaként) az A ty á t jelölték meg: a kappadóniaiak módszere, ahogy filozófiaikig eredm ényesen vezették a gondolatm eneteket uniper­ szonalizmus és triperszonalizm us kö zö tt (lásd a sabellianusokat és az eunom usokat), súlyos zsák­ u tc áb a v itte az egyházat. Az eszme lá ttá n , hogy a Lélek az A ty a Személyéből szárm azik vag y is a sugallatra, hogy kizárólag az A ty átó l ered, a nyugati egyházfők kötelezőnek ta rto ttá k a rra rám u ta tn i, hogy a Szentlélek a F iútól is szárm azik, m ert enélkül a Fiú nem tek in th ető Istenből való Istennek, azaz nem m inősíthető Istennek ugyanazon értelem ben m in t az A tya. Ám e reakció következtében a keleti egyházfők úgy érezték, hogy vissza kell u tasítaniuk m inden olyan képzetet, am ely azt tartalm azza, hogy a Lélek azonos m ódon szárm azik a F iútól is, m int ahogy szárm azik az A tyától, ez ti. úgy tű n h etik fel, m intha k é t végső isteni Princípium ot összesítene Istenben. E dilem m ának nem k ellett volna előállnia, nem keletkezett volna, ha az E gyház, keleten és nyu­ gaton, szilárdabban ta r tja m agát a Szentlélekről szóló athanasiusi doktrínához, úgy, ahogy azt Epiphanius, a konstantinápolyi zsinat továbbfejlesztette, egészen alexandriai Cyrill tanításáig. A kappadóniai teológusok Basilius vezetésével h a­ talm as m értékben járu ltak hozzá az E gyházban a Niceai H it spirituális értelmezéséhez és A thanasius halála u tá n b izto síto tták addicionális elgondolásuk győzelmét. Az ő tevékenységük híján aligha kerü lt volna sor a konstantinápolyi zsinatra. A záltal, hogy a sabelliánusok és az ariánusok szélsőséges irányzatai k ö zö tt ők a középúton h alad tak , hozzásegítettek a teológiai konszenzus létrejöttéhez, am int az ki is ra j­ zolódik a Keresztség krisztusi intézm ényében és az Egyház istentiszteletében. A H árom ság-doktrínában gondolataikat az E gy ousia, H árom hypostaseis-re ko n cen trálták , oly módon, hogy kidom borodjanak az A tya, a Fiú és a Szentlélek objektív sajátosságai és személyes jellemzői, egymással való dinam ikus egy­ ségükben és közösségükben. K onceptusuk, am elyet az isteni Egységnek az A tya Személyére való centra­ lizálása jellem zett, szintén jótékony h a tá st v á lto tt ki: h itb en és istentiszteletben intenzívebbé v ált (az em­ berek) kapcsolata Istennel. Míg ez a spirituális szem­ pont gyümölcsözőnek bizonyult az Egyház életében és istenim ádatában, a filozófiai nézetek, am elyeket a kappadóniaiak a H árom ság-doktrína érdekében ér­ veikbe beépítettek, a konstantinápolyi zsinat u tá n hervadozni kezdtek, b ár néhányra M aximus és dam as­ cusi Ján o s a későbbiek során visszanyúlt. F őként nazianzi Gergely ta n ítá sa h a to tt azonban to v áb b : az A tya-m ivolt, Fiú-m ivolt és Szárm azás tekintetében,

23

am elynek m in t dinam ikus és objek tív relációk folya­ m atosan jelen v an n ak az egy Isten i L étben (Lényeg­ ben); ezt a ta n ítá s t újból m agukévá te tté k és to v áb b ­ fejlesztették (a teológusok), az ath an asiu si: a H árom Isteni Személy kölcsönös egym ásban lakozásáról szóló, gazdag koinherenciát k im u ta tó doktrínával eg yütt, s m indez m élyítette Isten T riu n itásán ak teológiai értel­ m ezését159. E z egész világosan k itű n ik alexandriai Cirill ta n í­ tásából, aki hallani sem a k a rt az isteni ousia generikus koncepciójáról160, vagy az oksági relációk eszméjéről a Szenthárom ságon belül161, h a néha az A tyáról m int Forrásról (pege) vagy G yökérről (hriza) szólt is a trin itáriu si relációk vonatkozásában162. M ásrészt to ­ v á b b v itte nazianzi Gergely koncepcióját az Istenségben folyam atosan létező H árom ság h iposztatikus relációi­ ról163 és A thanasius d o k trín á já t a Szent és K onszubsz­ ta n s H árom ság E gy Létezőjében (Lényegében) való kölcsönös egym ásban lakozásáról v agy a három Isteni Személy koinherenciájáról164. Azon elv szerint, am it A thanasius oly g y ak ran h an g o ztato tt, nevezetesen, hogy a F iú Term észetében m indaz m egvan, am i az A tyáéban, azzal az egyetlen különbséggel, hogy ő (: a Fiú) nem neveztetik A ty án ak , — Cirill úgy vélte, hogy az A ty a ökonóm iailag ( oikonomikos) m ondatik a F iúnál nagyobbnak és ily m ódon ő sem engedett te re t a Szenthárom ság-on belüli szubordinalizm usn a k 164. Az Isten E g y-voltában (Lényegében) való identikus koinherencia d o k trín ája, am ely szerint A tya, Fiú és Szentlélek kölcsönösen egym ásban lakoznak és egy­ m ást tartalm azzák , míg m egm aradnak azok, akik, — ez irá n y íto tta Cirill felfogását a Lélek szárm azásáról: az A tyából a F iún át. „A Szentlélek A ty átó l és a Fiútól szárm azik (ek Patros kai H u io u ), m ert ő az isteni L éthez (Lényeghez) tarto zik , ab b an lakozik és lényegét te k in tv e ( ousiodos) onnan árad k i166. Cirill felfogása szerint itt m inden azon m úlik, hogy a három Isteni Személy elv álaszth atatlan u l E gym ásban lakozik és U gyanazon L éttel (Lényeggel) és T erm észettel bír. M inthogy a Szentlelket nem lehet az isteni Term észet­ ről és L étről (Lényegről) leválasztani, ő term észeténél fogva és lényegbevágóan az Atyából szárm azik ( phy­ sikos te kai ousiodos). U gyanezen a m ódon szárm azik a Szentlélek F ia által, m ert term észettől fogva az övé és vele konszubsztans (d i’ autou tou H uiou, physikos on autou kai homoousion auto)161. „M inthogy a Lélek Isten tő l van , az A ty átó l és a F iútól, szubsztanciálisan m indkettőből szárm azik, az A tyából ered, a F iún át (ousiodos ek amphoin, egoun ek Patros di’ H io u )”168. Sőt, Cirill gondolat a Léleknek az In k a rn á lt Fiútól k a p o tt történelm i m issziójára is, am in t ez lényegbe vágóan összefügg a Léleknek az E gy Isten Létéből (Lényegéből) való szárm azásával, m ert am ikor (a Fiú) k ik ü ld te (a Lelket) a m aga teljességéből (ex idiou pleromatos), úgy küldte, m int am i örökösen az övé, és szubsztanciálisan és term észetüknél fogva Egy vele a Szenthárom ság Istenségében169. E z pedig ezt jelenti: Ami Isten szám unkra a K risztusban és a Lélekben, — az ő együttlakozásában és örökkévalóságában ön­ m aga, a konszubsztanciális H árom ság E gy Istene (Lényege); — és ami ő belsőleg és szétv álaszth atatlanul az örök T riunitásban, az irán y u n k b an az ő F iának In k arn áció ja és a Lélek missziója. A té t i t t kétségkívül az athanasiusi és epiphaniusi d o k trín a v o lt: az Isteni M onarchia, m int Egység a H árm asságban és H árom ság az E gységben170. Cirill hallani sem a k a rt többesszám ú Isteni Archai-ról. N em a k a r t a kappadóniaiaknak sem bárm i segítséget n y ú j­ ta n i ahhoz, hogy m egoldják a trite is ta szétválasztást,

24

és nem a k a rt a sabellista konfúzióba belebonyolódni az isteni hypostaseis-vonatkozásban, ez utóbbi egy egyetlen konzekutív oksági s tru k tú rá t k ív á n t beik­ ta tn i az Istenség trin itáriu si relációja rendjébe. E zért Cirill koncepciója a Lélek szárm azásáról: „az Atyától és a Fiútól” nem in terp retálh ató a nyugati filioquekonceptus term inuszai szerint; a Lélek szárm azására vonatkozó koncepciója: „az Atyából a F iú által” (többnyire így fejezte ki m agát) sem in terp retálh ató úgy, hogy egyezett volna Basilius és an nak fivére, Gergely, képzetével, am ely szerint a Lélek L é tét a F iú létéből nyeri és ra jta keresztül az A tyáéból. Cirill koncepciója a H árom Tökéletes Személy E g y ü ttEgyenlő, E gyütt-Ö rök, E nhiposztatikus interreláció­ járól, m indenestül kölcsönös (reciprok) egym ásban lakozásukban és egym ást tartalm azásukban, am elyek­ ben zavartalanul (konfúzióm entesen) egyek és elvá­ laszth a tatlan u l m egkülönböztethetők — nagyonis elté rt (a basiliusi képzettől), m ert ő kom binálta a M ia Ousia- és a M ia Arche-koncepciót. Ily m ódon Cirill alapvető képzetét a Szentlélek szárm azásáról és missziójáról, v alam int az A tya, a Fiú és a Szentlélek m egkülönböztethető m unkásságáról — terem tésben, önkijelentésben, szabadításban — ez vezérelte: a L ét (Lényeg) és a Term észet, a Szándék és a Tevékenység, a H atalom és az U ralom E gy-volta és Id en titása a K onszubsztans H árom ságban, am elyek tökéletesen fejeződnek ki m indegyik Isteni Személyben. Így ju to tt az athanasiusi, epiphaniusi és konstantinápolyi d o k t­ rín a az Istenség Egy-voltáról (Egylényegűségéről) a Háromságban és a Konszubsztanciális Háromságról az Egy-mivoltban (Egységben) töm ör teológiai m eghatá­ rozásra: Isten MON A R C H IA -jának és T R IU N IT A Sának identifikálása által. Thomas F. Torrance Fordította: Kalósné Fóris Éva

JE G Y Z E T E K 1. A t h a n a s i u s , C o n . a r . , 1 ,1 8 . T e k i n t e t b e v e e n d ő , h o g y a T r i a s ­ é s a M o n a s - k if e je z é s e k a g ö r ö g b e n s o k k a l k o n k r é t e b b é r t e l e m m e l b í r ­ n a k , m i n t a T r i n i t a s é s a z U n ita s a l a t i n b a n . — 2 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 3 ,1 5 . — 3 . A t h a n a s i u s , A d A f r ., 1 1 . — 4 . A t h a n a s i u s G o n . A r ., 1 ,1 6 ; c f. D e s y n ., 4 8 . — 5 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 1 ,3 4 ; é s D e d e c r ., 3 1 . — 6 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 1 ,9 , 3 9 , 5 8 , 6 1 ; 3 ,4 — 6. — 7. A t h a n a ­ s iu s , C o n . A r ., 1 ,1 4 — 1 9 , 2 5 — 3 4 ; 2 ,5 7 k ; 3 ,1 — 6 ; 4 ,1 — 1 0 ; D e s y n ., 4 1 — 5 4 . — 8 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 3 ,3 . — 9 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 3 .5 . — 1 0 . A t h a n a s i u s , G o n . A r ., 3 ,5 k . — 11. B á r a „ k o i n h e r e n c i a ” s z ó t A t h a n a s i u s n e m h a s z n á l t a , n y i l v á n v a l ó , h o g y a z I s t e n b e n le v ő k o in h e r e n s ( e g y m á s b a n la k o z ó ) r e l á c ió k r ó l s z ó ló k o n c e p t u s t ő d o l­ g o z t a k i. Cf. H i l a r y „ D e T r i n . 3 ,1 ” n y ú j t t ö m ö r ig a z o lá s t a z e s z m e t e k i n t e t é b e n , h o g y a h á r o m I s t e n i S z e m é ly , m íg m e g m a r a d n a k k ü ­ lö n b ö z ő ( m e g k ü l ö n b ö z t e t h e t ő ) l é t ü k b e n ( e g z i s z t e n c i á j u k b a n ) és á l l a ­ p o t u k b a n ( k o n d íc ió ju k b a n ) , „ k ö l c s ö n ö s e n ( r e c i p r o k m ó d o n ) t a r t a l ­ m a z z á k E g y m á s t, ú g y h o g y a z E g y ik s z ü n te le n ü l (p e rm a n e n s m ó ­ d o n ) m a g á b a f o g la lja a M á s ik a t é s a M á s ik á l t a l a b b a n f o g l a l t a t i k , m i k ö z b e n ő v á l t o z a t l a n u l a z t m a g á b a f o g l a l j a ” . L á s d 9 ,6 9 - e t is. — 1 2 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 k k . — 1 3 . A t h a n a s i u s , A d A f r ., 1 1 . — 1 4 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 2 ,3 — 4 ; 3 ,1 , 3 . — 1 5 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,4 — 14, 2 3 k k . ; 2 7 . — 16. A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 7 ; 3 ,1 . — 17. A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,1 4 ; é s 16— 17, 2 1 , 2 9 . — 1 8 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,1 9 — 2 1 ; 3 ,3 k k . — 19. A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 3 ,1 — 6. — 2 0 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 , 9 , 1 4 , 1 6 k ., 2 0 ,2 8 — 3 3 ; 3 ,6 . — 2 1 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,3 3 . — 2 2 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,3 és 9 . — 2 3 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,3 3 és 3 ,1 . — 2 4 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 2 ,2 — 5. — 2 5 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 2 ,7 . — 2 6 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 3 .1 . — 2 7 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 ; c f. 3 ,1 ; 4 ,3 . — 2 8 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,1 1 . — 2 9 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 0 ; c f. 3 ,1 ; 4,1 k . — 3 0 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 5 ; 3 ,1 ; 4 ,3 k . — 3 1 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 1 ,2 7 ; 3 ,1 ; 4 ,3 . — 3 2 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 3 ,1 . — 3 3 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 3 ,5 ; c f. 4 ,3 — 5 . — 3 4 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 3 ,7 . — 3 5 . A t h a n a s i u s , A d S e r ., 4 , 6 . 4— 3 6 . G . L . P r e s t i g e : „ I s t e n a p a t r i s z t i k u s g o n d o l k o d á s b a n ” , 1 9 5 0 - e s k ia d á s , X X I X . o .; lá s d 1 6 8 . o. k k . - t is ; é s „ A z é n te o ló g iá m a m e g b é k é lé s b e n ” - t , 1 9 7 5 . 2 1 8 . o. k k . , 2 2 6 . o. k k . ; 2 3 1 . o. k k . , 2 3 3 . o. k k . - t . — 3 7 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 1 ,1 1 ; 2 ,1 0 ; 3 ,6 3 ; D e d e c r . , 2 2 ,2 7 ; D e s y n ., 3 5 ,4 1 ; A d A f r ., 4 ,8 ; A d S e r ., 2 .5 . — 3 8 . A t h a n a s i u s , C o n . g e n t . , 3 5 . (c f. 2 ) , 4 0 ; D e I n c ., 1 7 ; C o n . A r ., 1 ,2 0 ; 3 ,2 2 ; D e d e c r . , 1 1 ; I n ill. o m ., 1. — 3 9 . A t h a n a s i u s , C o n A r ., 1 ,9 k k ., 14 k k ., 2 4 k . ; 2 ,1 k ., 2 2 ,3 1 k k . ; 3 ,1 k k ., 1 5 k k ., 2 4 k . ; 4 .1 , 5 ,9 ; A d S e r ., 1 ,1 4 , 19 k k ., 2 5 ; 3 ,5 k . — 4 0 . L á s d A t h a n a s i u s , D e s y n ., 3 4 , 4 1 ; C o n a r . , 2 , 2 ; 4 , 1 ; A d A n t . , 5 . — 4 1 . A t h a n a s i u s ,

E x p . f id e i, 1— 4 ; I n ill. o m ., 1— 6 ; C o n . A r ., 3 ,1 k k . — 4 2 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 3 ,1 k k . ; 4 ,1 k k . ; A d S e r., 1 ,1 6 , 2 0 , 2 8 ; 3 ,1 , 6 ; c f. D e I n c . e t c o n . A r ., 1 0 : M i a g a r he T h e o te s k a i h e is T h e o s e n tr i s i n h y p o s ta s e s i, a m i b i z t o s a n A t h a n a s i u s t ó l s z á r m a z i k és t a l á n m a g á n a k a z e g y h á z ­ a t y á n a k to l lá b ó l . — 4 3 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 1 ,1 4 ; 3 ,1 5 . — 4 4 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 4 ,1 ; c f. 2 — 3 . — 4 5 . A t h a n a s i u s , A d A n t ., 5. — 4 6 . A t h a n a s i u s , C o n . A r ., 3 ,3 k . ; D e s y n ., 4 9 ; c f. C o n . A r ., 2 ,5 4 ; 3 ,1 ; 4 ,3 ; D e d e c r ., 1 6 ; D e s y n ., 4 6 ; A d A n t ., 5 . — 4 7 . A t h a n a s i u s , C o n . A r., 4 ,1 , 3 ; D e d e c r ., 2 6 ; I n s e n t. D io n , 1 7 . s t b . — 4 8 . A t h a n a ­ s iu s , I n ill. o m ., 6 . — 4 9 . L á s d fő le g A t h a n a s i u s , D e s y n ., 4 5 — 5 1 .- t. — 5 0 . B a s iliu s , E p . , 5 2 ,3 . — 5 1 . B a s iliu s , D e S p . S t ., 2 4 — 3 6 , 6 6 k k ; cf. D e f id e , 4 . — 5 2 . B a s iliu s , D e S p . S t ., 3 ,1 3 k k , 2 8 , 3 5 — 3 8 , 4 3 — 4 9 , 6 2 k , 6 4 , 6 8 . — 5 3 . B a s il iu s , D e S p . S t ., 7 ,1 3 k , 3 0 ,3 7 k , 4 2 , 4 5 , 4 8 , 6 0 , 6 3 , 6 8 . — 5 4 . D e v ö . ( = c f .) O r ig e n e s - id é z e te „ A S z e n t lé l e k I s te n s é g é " - rő l, D e S p . S t., 7 3 . E p i s t u l a 8 , a m e l y e g é s z f é l r e é r t h e t e t ­ le n ü l ú g y b e s z é l a S z e n t lé l e k r ő l, m i n t I s t e n n e l k o n s z u b s z ta n s r ó l és m i n t I s t e n r ő l , n e m B a s il iu s tó l s z á r m a z i k , h a n e m E v a g r i u s P o n t i c u s ­ tó l . — 5 5 . B a s iliu s , D e f id e , 4 ; v ö . a T r i a s h o m o o u s io s -b e t o l d á s t H i p p o l y t u s - n á l , A p os t. T r a d ., 2 1 - b e n . H i v a t k o z u n k n a z i a n z i G e r g e ly E p . 5 8 - á r a , a m e l y b e n m e g v é d t e B a s il iu s t a h a m is v á d a k e lle n , d e u g y a n a k k o r e l is m e r t e , h o g y „ t a k a r é k o s k o d o t t a z ig a z s á g g a l” . V ö . O r ., 4 3 ,6 8 - a t is. — 5 6 . B a s il iu s , D e S p . S t ., 2 2 é s 4 5 k . — 5 7 . B a s iliu s , D e S p . S t ., 19 k k , 3 7 k k . — 5 8 . B a s iliu s , D e S p . S t., 4 3 ; v ö . A t h a n a ­ s iu s , A d S e r ., 1,2 1 k , 2 5 k , 31 k , s t b . - t . — 5 9 . B a s iliu s , D e S p . S t., 4 5 . — 6 0 . B a s iliu s , D e S p . S t., 3 0 , 3 8 , 4 5 , 4 8 , 6 3 k , 6 8 . — 6 1 . B a s iliu s , E p i s t u l á k 5 2 , 6 9 , 1 2 5 , 2 1 0 , 2 1 4 , 2 3 6 ; é s G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p . 3 8 . — 6 2 . B a s iliu s , E p . 5 2 , 9 2 , 1 2 5 , 1 2 8 , 1 4 0 , 1 5 9 , 2 0 4 ; G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p . 3 8 . — 6 3 . B a s iliu s , E p ., 5 2 ,2 k ; 1 2 4 ,3 ; 2 1 0 ,3 — 5 ; 2 6 5 ,2 ; H o m ., 1 1 1 . — 6 4 . A t h a n a s i u s , A d A n t ., 6 ,1 1 . — 6 5 . G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p . , 3 8 ,1 k k ; B a s iliu s E p . 1 2 5 ,1 k ; 2 1 4 ,3 k ; 2 3 6 ,6 ; D e S p . S t., 7 ; C o n . E u n . , 2 ,2 8 . V iz s g á ld : M e th o d io s F o u y a s , „ J é z u s K r i s z t u s S z e ­ m é ly e a z ö k u m e n ik u s z s i n a t o k d ö n t é s e i b e n ” , 1 9 7 6 , 5 3 . o. k k . — 6 6 . B a s iliu s , E p . , 2 1 0 ,5 . — 6 7 . B a s iliu s , E p . , 3 8 ,8 . — 6 8 . B a s iliu s , C o n . E u n . , 2 ,2 8 ; E p . , 2 3 6 ,6 ; v ö . 3 8 ,3 k k ( k o i n e p h y s is , k o in o te s tes p h y s e o s ) és E v a g r i u s - t is, E p . B a s ., 8 ,2 . — 6 9 . B a s iliu s , C o n . E u n . , 1 ,1 2 , 1 4 k ; 2 ,3 2 ; E p . , 2 3 4 ,1 ; 2 3 5 ,2 k . — 7 0 . Á m v ö . B a s il iu s H o m il ia j á t , 2 3 ,4 , a h o l is k é n y t e l e n v o l t n é m i k é p p e n a ta u to te s -r e h i v a t k o z n i : je lle m z ő b b é r v e lé s e E u n o m iu s - s z a l, C o n . E u n . , 2 ,2 8 . — 7 1 . E v a g r i u s , E p . , 8 ,2 ; B a s il iu s E p . 1 3 1 ,2 ; 1 8 9 ,2 k ; H o r n . c o n . s y c ., 1 k k . ( A t h é n ­ b a n k i a d v a , 5 4 , p p . 2 3 4 k k .) — 7 2 . G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p . , 3 8 ,4 , 7 ; B a s iliu s , C o n . E u n . , 1 ,2 5 ; 2 ,1 2 ; 3 ,1 ; H o m ., 2 4 ,4 . H a s o n ló e s z m é t f e j­ t e t t m á r k i a l e x a n d r i a i D io n y s iu s , a p u d A t h a n a s i u s , D e s e n t . D io n ., 1 7 . — 7 3 . G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p . , 3 8 ,4 ; B a s iliu s , D e S p . S t ., 1 3 ,4 5 k ; 5 8 k ; C o n . E u n . , 3 ,1 ; C o n . S a b ., 4 . — 7 4 . N y s s e n i G r e g o r iu s , C o n . E u n . , 1 ,3 6 , 4 2 ; A d v . M a c e d ., 1 2 k ; n o n tr es d e u J a e g e r - k i a d á s I I I . k ö t e t 1., 5 6 . o.; és lá s d ú jb ó l G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p ., 3 8 ,4 - t . N a z i a n z i G e r g e ly f e lf o g á s a a H á r o m s á g o n b e l ü li k o n z e k u t í v o k o k k o n c e p c ió ­ j á t ille tő e n m ó d o s u l t : a f o l y a m a t o s a n f e n n á l ló r e l á c ió k r ó l s z ó ló d o k t r í n a l é p e t t h e l y é b e , p l. O r. 3 1 ,9 , 1 4 ,3 3 . — 7 5 . G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p . 3 8 ,4 k k ; u g y a n í g y n y s s e n i G e r g e ly is, E x c o m . n o t ., J a e g e r k ia d á s , I I I . 1 ., 2 5 . o.; é s n a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 3 1 ,1 4 s t b . — 76. G r e g o r iu s /B a s i liu s , E p ., 3 8 ,4 . — 77. N y s s e n i G e r g e ly , n o n tr es d e i, I I I . 1 ., 5 6 . o.: a llo s o u n ho to u t i e s ti k a i a lto s h o to u p o s te s ti logos. — 7 8 . N y s s e n i G e r g e ly , E x c o m m , n o t . , J a e g e r - k i a d á s , I I I . 1. 19— 2 5 . o .; D e S p . S t ., I I I . 1. 1 3 . o . k k . — 7 9 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 2 9 ,1 6 ; 3 1 ,1 4 , 1 6 . — 8 0 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 3 1 ,3 2 . — N a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 4 2 ,1 5 . — 8 2 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 1 ,3 8 ; 2 ,3 8 ; 2 0 ,7 ; 2 9 ,3 ; 1 5 ,1 9 ; 3 0 ,1 9 k ; 3 1 ,8 — 1 4 ; 3 2 ,3 0 , 3 3 ; 3 4 ,8 , 1 0 ; 4 0 ,4 1 k k ; 4 2 ,1 5 k k . — 8 3 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 3 0 ,2 0 ; 3 1 ,9 k , 1 4 ,1 6 ; 3 7 ,3 3 k k ; 3 8 ,8 ; 3 9 ,1 0 k ; 4 0 ,4 1 k k ; 4 2 ,1 6 ; 4.5,4. — 8 4 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 2 5 ,1 7 ; 2 9 ,2 k ; 3 4 ,8 k ; 3 9 ,1 0 ; 4 0 ,4 1 ; 3 2 ,1 6 . — 8 5 . N a z . G e r g e ly , O r., 3 9 ,1 1 . — 8 6 . N a z . G e r g e ly , O r., 3 4 ,1 3 . — 8 7 . N a z . G e r g e ly , O r., 3 1 ,1 7 k k ; 3 4 ,1 3 ; 3 9 ,1 1 ; 4 0 ,4 1 ; 4 2 ,1 6 . — 8 8 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 3 1 ,9 k . L á s d E p . 5 8 - t, a m e l y b e n G e r g e ly k i m u t a t j a , h o g y m é ly e b b r e a k a r s z á lln i, m i n t a h o g y B a s il iu s k id o l g o z ta a L é le k r e v o n a t k o z ó d o k t r í n á t . — 8 9 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 4 0 ,4 3 ; v ö . 2 9 ,1 5 . — 9 0 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 4 3 ,3 0 . — 9 1 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 2 3 ,1 1 ; 2 9 ,2 k k , 1 6 ; 3 0 ,1 1 , 1 9 k ; 3 1 ,9 , 1 4 , 1 6 ; 4 2 ,1 5 k k . V ö . A t h a n a s i u s , D e s y n ., 16. — 9 2 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 2 0 ,7 — 1 1 ; 3 1 ,6 — 9 ; 3 5 ,1 — 4 ; 4 1 ,9 ; 4 2 ,1 5 . — 9 3 . N a z . G e r g e ly , O r., 2 9 ,2 ; 3 1 ,1 4 ; 4 0 ,4 1 ; 4 2 ,1 5 — 16. E z a z t je l e n t i , h o g y a z e g é s z H á r o m s á g r a k e ll ú g y g o n d o ln i, m i n t a z E g y I s t e n i A r c h e - r a . V ö . G e r g e ly je le n t ő s é g te lj e s m e g á l l a p í t á s á t e g y i k é n e k é n b e l ü l : „ A n a r c h o n , A r c h e , P n e u m a , T r i a s t i m i a / A n a it io n , g e n n e to n , e k p o r e u s i m o n ; / P a t e r t o m e n , t o d ’H u io s , a u t o s k a i L o g o s ” . M P G 3 7 ,7 5 1 . — 9 4 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 3 1 ,1 4 ; v ö . 2 5 ,1 6 ; 2 6 ,1 9 - t is. O r., 3 6 ,1 5 - b e n f e l h í v t a a f i g y e lm e t a r r a a j e le n t ő s t é n y r e , h o g y m a g a a z Ú js z ö v e t s é g is c s e r é lg e ti a s o r r e n d e t , a m i k o r a z A t y á t , a F i ú t é s a S z e n t l e l k e t e m lít i. — 9 5 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 3 1 ,1 6 ; v ö . 4 2 ,1 5 k k . — 9 6 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 1 2 ,1 ; C a r ., 3 8 , M P G 3 7 ,1 3 2 5 — 6. — 9 7 . A u g u s t in u s , D e T r i n ., 5— 7 ; D e c iv . D e i, 1 0 ; I n J n . , t r . 3 9 ; I n P s . , 6 8 ,1 , 5 ; E p . , 1 7 0 , 2 3 8 — 2 4 1 ; v ö . a q u i n o i T a m á s S . T h e o l., l a X X V I — X X X ; D e p o t., 1— 2. L á s d m é g J . N . D . K e ll y „ K o r a i k e ­ r e s z t y é n d o k t r í n á k ” , 1 9 5 8 , 2 / 1 o. k k ; E . L . M a s c a ll „ A H á r o m - E g y I s t e n , ö k u m e n ik u s t a n u l m á n y ” 1 9 8 6 , 11— 2 2 . o .; és T . F . T o r r a n c e „ ö k u m e n i k u s k o n s z e n z u s fe lé a H á r o m s á g t e r é n ” , T h e o l. Z e its c h r . 3 1 . k ö t e t , 1 9 7 5 , 3 3 7 — 3 5 0 . o .; „ R e a l i t á s és t u d o m á n y o s te o l ó g i a ” , 1 9 8 5 . „ A t e o ló g ia t r i n i t á r i u s i s t r u k t ú r á j a ” , 1 6 0 — 2 0 6 . o. — 9 8 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 2 9 ,2 ; 4 0 ,4 1 . — 9 9 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r., 2 5 ,1 6 ; 2 9 ,2 k k ; 3 1 ,8 k ; 3 9 ,1 2 . — 1 0 0 . L á s d a z u n a s u b s ta n tia - r a v is s z a t é r ő h a n g s ú l y t D i d y m u s - n á l a D e S p . S t .- b a n , a m e l y c s a k l a t i n n y e lv e n m a r a d t f e n n , 16— 1 9 ,21 k , 2 4 k , 3 2 , 3 6 k , 4 0 , 5 3 , 5 8 . — 101. D id y m u s , D e T r i n ., 1 ,1 6 , 18 k , 3 6 ; 2 ,6 , 7 ,1 6 k k , 14 f in , 1 5 ; 2 ,2 7 s t b . — 1 0 2 . D id y m u s , D e T r i n ., 1 ,1 6 k k , 2 0 ,2 4 k , 2 7 ,3 4 ; 2 ,1 , 4 k k , 13 k , 1 8 ,2 7 ; 3 ,7 , 1 5 ; C o n . E u n . a t h é n i k i a d á s , 4 4 , 2 3 8 . o . — 1 0 3 . D id y m u s , D e T r i n . , 1 ,1 6 , 1 8 ,2 6 k ; v ö . 3 ,1 k , 1 3 ,1 8 ; D e S p . S t ., 3 6 . — 1 0 4 . D id y m u s , D e T r i n ., 1 ,9 k , 1 1 ,1 5 k , 18 k , 2 6 ,2 7 ; 2 ,1 , 3 k , 6 ,7 k k , 15 k , 1 8 ; 2 6 k ; 3 ,2 , 1 5 k , 2 4 ,5 5 ; D e S p . S t., 3 0 — 3 9 ; C o n E u n . a t h é n i k ia d á s , 4 4 , 2 4 6 o. k .. 2 5 5 k k . — 105. D id y m u s , D e T r i n ., 1 ,9 , 11 k , 15 k , 18 k , 2 1 , 2 6 k , 3 0 , 3 4 k ; 2,1 k k , 5 k k , 8 , 12, 19, 2 7 ; 3 ,1 k , 1 8 , 2 3 k , 3 8 , 4 0 k, 4 5 ; d e S p . S t. 2 7 ,3 0 . — 1 0 6 . D id y m u s , C o n . E u n . A th e n e d . 4 4 , 2 2 6 k . o . ; r o k o n - te r m is z o k t e r é n l á s d D e T r i n ., 1 ,9 ; 2 ,1 , 1 2 - t é s a z e n h y p o s ta to s t e r é n lá s d D e T r i n ., 1 ,1 6 , 2 6 ; 2 ,1 k k , 8 ,1 0 ; 3 ,1 9 , 3 7 ; C o n . E u n . 4 4 , 2 3 9 , 2 5 3 . o .- t. — 1 0 7 . D i d y m u s , D e T r i n ., 2 ,2 6 ; v ö .

1 ,1 5 ; 3 ,2 , 8 . — 1 0 8 . D i d y m u s , D e T r i n . , 2 ,1 k , 5 ; 2 ,6 , 8 ; 2 2 s t b . A C o n . E u n . - b a n , a m e ly b ő l B a s iliu s b e f o l y á s a a l e g p r e g n á n s a b b a n t ű n i k k i, D id y m u s a b e ls ő t r i n i t á r i u s i r e l á c i ó k n a k o k s á g i ( k a u z á lis ) t e r m i ­ n u s z a i r ó l b e s z é l t, A t h e n 4 4 , 2 5 1 . o. — 1 0 9 . D id y m u s , D e T r i n ., 2 ,1 — 3 ; D e S p . S t., 3 k k , 16— 2 5 , 3 2 — 4 0 , 5 7 — 6 1 . — 1 1 0 . D id y m u s , D e T r i n ., 1 ,1 5 , 1 8 , 2 6 , 3 6 ; 2 ,1 k k , 5 ; 3 ,3 , 5 , 3 8 ; D e S p . S t., 2 6 ,3 7 ; v ö . C o n . E u n . , A t h e n 4 4 , 2 5 1 . o . — 1 1 1 . D id y m u s , D e S p . S t . , 3 4 — 3 7 . — 1 1 2 . D id y m u s , D e T r i n . , 2 ,2 ; „ e k p o r e u s is . . . a p ó to u h e n o s P a tr o s k a t h ’ h e n o s in te s h e a u to u th e o te to s”; v ö . 2 ,3 9 ; 3 ,3 8 . — 1 1 3 . D id y m u s , D e T r i n . , 2 ,5 ; v ö . E p . E u s e b ., T h e o d o r e t , E c c l. h is t., 1 ,1 1 . — 1 1 4 . D id y m u s , D e T r i n . , 2 ,2 , 1 5 . — 1 1 5 . D id y m u s , D e T r i n . , 2 ,1 ; 2 ,2 , 5 ; 2 ,2 6 k ; D e S p . S t., 2 6 . — 1 1 6 . E p i p h a n i u s , A n c ., 6 ,8 ; H a e r . , 5 7 ,1 0 ; 6 2 .7 k ; 6 3 ,7 k ; 6 9 ,3 6 , 6 7 , 7 2 ; 7 3 ,1 6 s t b . — 1 1 7 . E p i p h a n i u s , A n c ., 7, 3 3 , 5 7 , 6 5 , 6 7 ; H a e r . , 6 2 ,3 — 7 ; 6 9 ,5 6 , 6 3 ; 6 9 ,5 4 ; 7 3 ,1 6 k k ; 7 4 ,4 k . — 1 1 8 . E z n a g y o n e v i d e n s E p i p h a n i u s n a k a z I n k a r n á c i ó r ó l s z ó ló h o s z ­ s z a b b h it v a ll á s o s n y i l a t k o z a t á b a n : „ . . . a k i é r t ü n k , e m b e r e k é r t é s a m i s z a b a d í t á s u n k é r t le s z á ll t é s t e s t t é t é t e t e t t , a z a z te l j e s e n s z e n t M á r iá b ó l, a z ö r ö k S z ű z b ő l s z ü l e t e t t , e m b e r r é l e t t , v a g y i s f e l v e t t e m i n d e n e s t ü l a z e m b e r i m i v o l t o t , l e l k e t é s t e s t e t és e l m é t é s m i n d a z t , a m i a z e m b e r t e m b e r r é te s z i, b ű n n é l k ü l, n e m a f é r j m a g j a á l t a l , n e m a z e m b e rb e , h a n e m a z e g y s z e n t u n ita s - b a n ö n m a g á b a .” H a e r ., 120. — 1 1 9 . E p i p h a n i u s , f ő le g H a e r . , 6 9 , 7 7 — 7 9 . — 1 2 0 . L á s d B a s iliu s , E p . , 2 5 8 é s E p i p h a n i u s , H a e r . , 7 7 ,2 0 — 2 3 - t, a m i k t a n í t á s a i k r o k o n v o l t á t e v i d e n s s é te s z ik . — 1 2 1 . E p i p h a n i u s , A n c ., 2 . — 1 2 2 . E p i p h a n i u s , A n c ., 8 1 , H a e r . , 7 3 ,3 4 . — 1 2 3 . E p i p h a n i u s , H a e r . , 7 3 ,2 1 ; E x p . f id e i, 1 4 . — 1 2 4 . E p i p h a n i u s , A n c ., 5 — 1 0 , 6 7 , 7 2 , 7 4 , 8 1 ; H a e r . , 5 7 ,4 k ; 6 2 ,1 k k , 6 ; 7 2 ,1 1 ; 7 4 ,9 ; 7 6 . R e f . A e t., 3 0 ; 7 7 ,2 2 ; v ö . A t h a n a s i u s , D e s y n ., 4 2 ; G o n . A r ., 4 , 2 ; C o n . A p o l., 1 ,2 0 . — 1 2 5 . E p i p h a n i u s , A n c . ; 6 4 ; H a e r . , 3 6 ,6 ; 5 7 ,4 ; 6 5 ,8 ; 6 9 ,6 7 ; 7 2 ,1 ; 7 3 ,3 4 ; 7 4 ,1 k k ; 76. R e f . A e t., 1 6 : E x . f id ., 2 1 . A h o m o o u s is n a k a H á r o m s á g r a , m i n t e g é sz re v a ló v o n a tk o z ta tá s á t m á r A th a n a s iu s n á l m e g ta lá lju k , A d S e r ., 1 ,2 7 ; C o n . A p o l., 1 ,9 . — 1 2 6 . E p i p h a n i u s , A n c ., 7 k , 1 0 ; H a e r . , 6 2 ,4 ; 7 4 ,1 1 ; v ö . n a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 3 1 ,8 k - t és B a s il iu s , D e S p . S t ., 3 8 , 4 3 , 4 5 k - t . — 1 2 7 . E p i p h a n i u s , A n c ., 4 6 ; H a e r . , 5 7 ,4 ; 6 2 ,3 ; 6 9 ,3 6 ; 7 0 ,8 ; 7 3 ,1 6 k k , 3 6 ; 7 4,1 k k ; 7 6 . R e f . A e t., 1 8 , 2 1 , 3 5 k . — 1 28. E p i p h a n i u s , A n c ., 7 4 ,1 2 0 ; H a e r . , 7 4 ,1 0 ; v ö . n a z i a n z i G e r g e ly , O r., 2 9 ,3 ; 3 1 ,4 . — 1 2 9 . E p i p h a n i u s , H a e r . , 6 9 ,5 4 . — 1 3 0 . E p i p h a n i u s , A n c ., 6 k k , 11, 1 5 , 6 7 , 7 0 k , 1 1 5 ; H a e r . , 5 7 ,9 ; 6 2 ,4 ; 6 4 ,9 ; 6 9 ,1 8 , 4 3 ; 7 4 ,4 , 1 0 ; 7 6 . C o n A e t., 7 ,2 1 , 2 9 , 3 2 ; v ö . A t h a n a s i u s , C o n . A r . 1 ,2 0 3 3 ; H i l a r y , D e T r i n . , 2 ,3 ; és B a s iliu s , H o r n ., 1 1 1 : „ A F i ú m a g á b a f o g la lja a L e lk e t a m a g a és a z A ty a k ö z ö ssé g é b e n ( k o m m u n ió já b a n )” . — 1 3 1 . E p i p h a n i u s , A n c ., 7 k ; 6 7 k , 7 0 k , 1 1 9 k ; H a e r . , 6 9 ,1 7 , 5 2 ; 7 0 ,5 ; 7 2 ,4 k ; 7 3 ,1 6 , 1 8 ; 7 4 ,5 , 7, 11 k ; D e f id e , 1 4 . — 1 3 2 . E p i p h a n i u s , H a e r . , 8 ,5 ; 7 3 ,1 6 ; E x p . f id e i, 14. — 1 3 3 . E p i p h a n i u s , A n c ., 6 — 8 ; 2 2 , 8 1 ; H a e r . , 6 6 ,6 9 ; 6 9 ,3 3 ; 6 9 ,3 7 — 4 3 ; 7 2 ,1 ; 7 3 ,3 ; 7 4 ,8 , 1 2 ; 76. R e f . A e t., 4 ,2 0 k , 3 2 ; E x p . f id ., 1 4 ; A n c ., 6— 8 . — 1 3 4 . E p i p h a n i u s , H a e r . , 6 2 ,3 ; l á s d 6 2 ,4 — 7 - t is . — 1 3 5 . E p i p h a n i u s , A n c ., 2 ; l á s d 5 k - t é s H a e r . , 6 9 ,7 7 ; 7 3 ,1 6 - t is. — 1 3 6 . E p i p h a n i u s , H a e r . , 7 6 . R e f . A e t., 3 5 . — 1 3 7 . L á s d t o v á b b , E p i p h a n i u s , A n c ., 2 2 , 6 7 , 8 1 ; H a e r . , 6 9 ,3 3 , 4 3 k , 5 6 , 5 9 , 7 5 , 7 8 ; 7 2 ,1 1 ; 7 4 ,4 ; 7 6 ,6 ; 7 6 . R e f . A e t., 2 0 k ; E x . f id ., 1 8 . — 1 3 8 . E p i p h a n i u s , A n c ., 1 1 8 . — 1 3 9 . E p i p h a n i u s , A n c ., 2 4 . — 1 4 0 . V ö . N a z i a n z i G e r g e ly , „ H a a z t m o n d o m : I s t e n , a z A t y á t , a F i ú t é s a S z e n t le i k e t é r t e m ” , O r ., 3 8 ,8 ; 4 5 ,4 . — 1 4 1 . E p i p h a n i u s , A n c ., 1 0 . — 1 4 2 . E p i p h a n i u s , H a e r ., 6 3 ,6 ; 6 5 ,1 k ; 7 2 ,1 k , 1 0 ; 7 3 ,1 6 k k , 3 4 k ; 7 4 ,1 1 k ; 7 6 ,2 , 12, 2 0 , 3 5 ; A n c ., 6 k k , 10. — 1 4 3 . E p i p h a n i u s , C o n . H a e r . , 6 9 ,5 4 . — 1 4 4 . A t h a n a s i u s , D e s e n t. D io n ., 1 ,1 7 ; E x p . fid ., 4 ; C o n . A r ., 1 ,1 6 , 2 0 ,4 6 k k , 5 0 ; 2 ,1 8 , 2 8 ; 3,1 k k , 1 5 .2 4 k k , 4 4 k k ; A d S e r ., 1 ,2 , 1 5 k , 2 0 k k ; 3 ,2 k k ; 4 ,3 k . — 1 4 5 . E p i p h a n i u s , H a e r . , 6 2 ,4 ; 6 9 ,5 4 ; 7 3 ,1 2 , 1 6 ; 7 4 ,7 , 1 0 k k ; 76,1 1 ; A n c ., 7 k , 6 7 , 71 k ; H a e r . , 7 4 .7 k . — 1 4 6 . E p i p h a n i u s , A n c ., 7 2 k k ; H a e r . , 7 4 ,9 k k , 12. — - 1 47. E p i p h a n i u s , A n c ., 1 1 9 . A k ö v e t k e z ő f e j e z e t b e n r é s z l e te s e b b k ij e le n té s t a l á l h a t ó , a m e l y n e k n y i l v á n a z v o lt a c é lja , h o g y a h í v ő t e l ig a z í ts a . — 1 4 8 . T h e o d o r e t , E c c l. h i s t . , 5 ,9 — 1 1 . — 1 4 9 . N a z i a n z i G e r g e ly , O r ., 4 2 , f ő k é n t 1 5 és 16. — T h e o d o r e t , E c c l. h is t., 5 ,9 . A t h a n a s i u s s z e r i n t a p ü s p ö k ö k a n i c e a i z s i n a t o n m e g á l l a p o d t a k , h o g y „ e g y z s i­ n a t h a t á r o z a t a i m e g v iz s g á l a n d ó k a t ö b b i z s i n a t f é n y é b e n ” — D e f u g a , 2 ,2 1 . — 1 5 1 . N a z i a n z i G e r g e ly g o n d o l a t m e n e t e is n y i l v á n v a l ó a n v i s s z a n y ú l t a z E g y I s t e n i A r c h e e g y s é g e s k o n c e p c ió já h o z , a m e l y á l ­ t a l a F i ú és a L é le k a z I s te n s é g E g y L é t é b e ( L é n y e g é b e ) b e l e k a p c s o ­ ló d n a k . — 1 5 2 . N e m a te r m i n u s z o k s z á m í t a n a k , a h o g y n a z i a n z i G e r g e ly r á m u t a t o t t , h a n e m a r e a l i t á s o k , a m e l y e k e t je le z n e k — O r ., 4 2 ,1 6 . — 1 5 3 . T h e o d o r e t , E c c l. h is t., 5 ,1 1 . A z à t é n y , h o g y l a t i n s z ö ­ v e g é b e n D a m a s u s is m é te l te n a z u s ia - s z ó t h a s z n á l t a s u b s ta n tia h e ­ ly e tt, a r r a e n g e d k ö v e tk e z te tn i, h o g y a K ö te t g ö rö g szö v eg e o tt fe ­ k ü d t e l ő t t e . L á s d D e n z in g e r — S c h o e n m e tz e r , E n c . S y m b ., 1 4 4 k - t . — 1 5 4 . T h e o d o r e t , E c c l. h is t., 5 ,1 1 . E z e g y i k e v o lt a z o n k if e je z é s e k n e k , a m e l y e k e t E p i p h a n i u s r e n d s z e r e s e n h a s z n á l t , p l. H a e r . , 7 4 ,1 1 — 12. — 1 5 5 . D e n z . S c h o e n ., o p . c i t . , 1 6 9 — 1 7 7 . — 156. U o ., 1 7 8 . — 1 5 7 . L á s d E p i p h a n i u s t : m e n n y i r e e r ő l t e t t e a h á r m a s p is te u m e n - t a K r é d ó b a n , H a e r . , 7 3 ,2 5 ; 7 4 ,1 3 ; v ö . B a s iliu s , E p . , 2 3 6 ,6 . — 1 5 8 . E z a v e s z é ly e s i r á n y z a t n a g y o n is n y i l v á n v a l ó v á v á l t a P s e u d o — D io n y s iu s - f é le ig é n y b e n , h o g y t i . a m i s z tik u s t e o l ó g i á n a k t ú l k e ll n y ú l n i a a z A ty a s á g k i j e le n té s b e li k o n c e p t u s á n , é s I s t e n r e m i n t s z u p e r e s s z e n c iá lis és d if f e r e n c i á l a t l a n o u s ia - r a g o n d o ln i a , a k i b e ls ő r e l á c ió i b a n s e n e m n e v e z h e tő , se n e m is m e r h e t ő m e g . — D e d iv . n o m ., 1 ,5 k k ; 2 ,1 k k ; T h e o l. m v s t . , 1 k . — 1 5 9 . L á s d ú jb ó l E . L . M a r c e ll b r il liá n s a n a l i t i k u s é r v e l é s é t a z „ e g y m á s b a n la k o z ó r e l á c ió k ” k o n c e p t u s á n a k h e l y r e á ll í­ t á s a é r d e k é b e n és a n n a k ö k u m e n ik u s je le n t ő s é g é t a n y u g a t i és k e l e ti e g y h á z a k v o n a t k o z á s á b a n , o p . c i t. — 1 6 0 . C ir ill, D e T r i n . d ia i., 2, M P G , 7 5 , 7 3 3 . — 1 61. C ir ill, D e T r i n . d ia i., M P G , 7 5 ,7 2 1 , 7 4 4 , 7 6 9 ; T h e s ., M P G , 7 5 ,1 2 8 . — 1 6 2 . C irill, D e T r i n . d ia i., M P G , 7 5 , 7 2 1 , 7 6 9 , 8 7 2 . — 1 6 3 . C irill, T h e s ., M P G , 7 5 ,5 5 3 . — 1 6 4 . C irill, I n J n . , M P G , 7 4 ,2 8 k k , 2 1 3 k k , 5 5 2 k k ; T h e s ., M P G , 7 5 ,1 1 7 k k , 5 2 8 k , 5 6 8 k k s t b . — 1 6 5 . C irill, T h e s ., M P G , 7 5 ,1 4 4 k , 1 7 7 k , 3 8 0 k ; I n J n . , 1 0 ,2 9 k . — 1 6 6 . C irill, T h e s ., M P G , 7 5 ,5 7 7 , 5 8 0 k é s 5 8 5 . L á s d e t á r g y a k b a n a z e g é s z d is z k u s s z ió t 5 7 5 - tő l 6 1 7 -ig , és I n J n . , M P G , 7 3 ,2 0 9 k , 6 0 4 k ; 7 4 ,2 1 3 k , 2 5 6 k , 3 3 3 k k , 4 1 7 , 4 4 8 k , 7 1 0 k s t b . — 1 6 7 . C ir ill, C o n . N e s t., 4 ,1 . F e j e z e t e k : 1— 3 ., M P G , 7 6 ,1 6 8 — 1 8 9 , n a g y m é r t é k b e n e t á r g y n a k s z e n t e lv e . — 1 6 8 . C irill, D e a d o r . , M P G , OS,1 4 8 . — 169. C irill, C o n . N e s t., 4 ,1 , M P G , 7 6 ,1 7 2 k . — 1 7 0 . L á s d e d o k t r í n a je l e n ­ t ő s k if e jté s é t a D e S a c r o s a n c t a T r i n i t a t e c. a n o n i m i r a t b a n , a m e l y e t v a l a h a C ir illn e k t u l a j d o n í t o t t a k , M P G , 7 7 , 1 1 2 0 — 1 2 72 , s a m e ly b ő l s o k a t v e t t á t d a m a s c u s i J á n o s , D e f id e o r t h o d o x a , 1 ,8 .

25

Szentháromság és teremtés A keresztyén ta n ítá sb a n a h it, erkölcs és gyakorlati tevékenység egym ással szoros kapcso latb an áll. A ke­ resztyén vallás M egalapítója m aga szólította fel kö­ v ető it, hogy h ív ására Iste n t jócselekedeteikkel dicsőít­ sék (Mt 5,16) és hogy a m ennyei A ty a a k a ra tá t csele­ kedjék (Mt 7,21). U gyanezt hirdetik az apostolok is, m ondván, hogy „cselekedetek nélkül h a lo tt a h it” (Ja k 2,26). A szent A tyák és ta n ító k (értsd: egyház­ a ty á k és az egyház tan ító i) ugyanígy tesznek, arra szólítva fel a híveket, hogy a h it dogm áit őrizzék meg és elkötelezettségüket Iste n elő tti jócselekedetekkel bizonyítsák meg. „Legyen éltetek a dogm ákkal egybe­ hangzó (korrespondáló) és a dogm ák legyenek éltetek hirdetői (proklam álói)” , m o n d o tta Szt. Chrysosto­ m os1. „M utasd meg h ited et cselekedeteid által, m u­ tasd fel (lelki) term őfölded term ékenységével” 2, kiál­ to tt fel Szt. Gregorios, a Teológus s ezáltal a rra m u ta ­ to tt rá, hogy a hitn ek az erény gyüm ölcsei által kell kifejeződésre ju tn ia . Az egész patrisztik u s teológiának p ra k tik u s a dim enziója. H a apologetikai v agy pole­ m ikus okból kifolyólag szükséges is v o lt elvont v iták b a bocsátkozniuk, a szent a ty á k elő tt m indig az aktuális problém ákkal kapcsolatos k o n k rét, g y akorlati felada­ to k m egoldása lebegett. A teológia-végzésnek n apja­ in k b an is ilyen dim enzióban kell folynia, hogy a ke­ resztyének részvétele a hitigazság szilárd ta la já n nö­ vekedhessék a cselekvésben: tevékenységben, — és ily m ódon m éltókká v áljan ak a keresztyén névre. Mai m egbeszélésünk tém á ja a rra kötelez, hogy elgon­ dolkodjunk Istenről és az Ő terem téséről. E z pedig azt jelenti, hogy nem csak Istennek a világhoz és az em berhez való viszonyáról kell szólnunk, hanem az em ber viszonyáról is: Istenhez, a te re m te tt világhoz és egyebekhez. Az efajta kérdések egészen term észe­ tesek, m inthogy a dogm ák a keresztyén erkölcs alapjai. U gyanakkor azonban e té n y jelzi, hogy ez a tém a rendkívül gazdag. Így ebben az előadásban a rra kell korlátozódnunk, hogy vázlatszerűen tü n tessü k fel azo­ k a t a szem pontokat, am elyeket e találkozás alkalm ával meg kell v ita tn u n k . A Szentírás Istenről főként a világgal és az em berrel kapcsolatos kijelentése vonatkozásában szól. T udunk Istenről, m ert Iste n Igéje beszél R óla — m in t a világ és az em ber m indenható (om nipotens) Terem tőjéről, kegyelm es és bölcs G ondviselőjéről, univerzális meg­ v áltásu n k beteljesítőjéről, m in t Bíróról és A jándékozó­ ról. A nélkül, hogy m egértenők Iste n t, m in t a világ T erem tőjét, nem lehet világos képzetü n k sem m agáról Istenről, az Ő sajátos, a világtól független voltában, sem a világnak életet adó relációjában, am ellyel álta­ lános gondviselésébe vonja az egész terem tést és meg­ v á ltá st n y ú jt az em bereknek, az Isten F ián ak, a világ M egváltójának, inkarnációja á ltal3. Az isteni k in y ilatk o ztatás (K ijelentés) feltárja az Isten b en levő tökéletes (hiánytalan) lét egészét, egyet­ len szóval: „Vagyok” (Ex 3,14), am i Istenre vonatko­ zik. Szt. Gregorios, a Teológus, ezt a következőképpen m agyarázza: „ Is te n mindig volt, Isten m ost v an és Isten m indig lesz; helyesebben: Isten ,m indig v a n ’, m ert a ,v o lt’- és a ,lesz’-megfogalmazások a mi időnk szerinti m eghatározások és a m úlandókhoz ta rto z n ak , míg a ,VAGYOK’ ezt jelenti: ,m indig’, ,m indenkoron’. E z t a nevet Isten a d ta m aga-m agának, . . .m e rt ő m agába foglalja az egész létet, am ely sohasem kezdő­ d ö tt és sohasem ér véget” . Isten olyan, m in t „ a lét tengere, m eg h atáro zh atatlan és végtelen, tú lterjed azon, am i bárm ely időben vagy m ódon felfogható le n n e ... 4.

26

Isten kijelenti m agát (reveláció): prófétái által szól m agáról: „ E lő tte m nem le tt Isten, és u tá n am sem lesz” (Ézs 43,10); „ É n vagyok az első és az utolsó, rajta m kívül nincs Iste n ” (Ézs 44,6). U gyanezt h ir­ d ette meg (proklam áció) Szt. János, a Teológus, a tito k látó ja által: „ É n vagyok az Alfa és az Ómega, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, a M indenható” (Jel 1,8). A zsoltárok sűrűn beszélnek Isten örökké­ valóságáról és Szt. D ávid is külön hangsúllyal dicsőíti Iste n t eképpen: „te , kinek évei nem zedékről nemze­ dékre ta rta n a k , te v ete ttél h ajd an alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása. Azok elpusztulnak, de te m egm aradsz. Mind m egavulnak, m in t a ru h a ; váltod őket, m int az öltözetet. Ők változnak, de te ugyanaz m aradsz, éveidnek soha sincs vége. Szolgáid fiai színed előtt lak h atn ak , utódaik is m egm aradnak” (Zsolt 1 0 2 ,25-28). Isten. Lényegét tekintve egy — önm agát H árom ság­ ban jelenti ki. Ez az önkijelentés (reveláció) teljességé­ ben nekünk az Ú jszövetségben a d a to tt meg. Ám m ár az ószövetségben is találh ató k a három -egy-m iszté­ rium ára utalások. A szent a ty á k ezeket az Elohim névben (Gen 1,1), Isten tanácsvégzésében az em ber terem tésére vonatkozóan (Gen 1,26; 3,22), Istennek Á brahám előtti megjelenésében (Gen 18,1 —3), a h á­ rom -szent-dalban, amellyel a szeráfok dicsőítik Iste n t (Ézs 6,3) és egyéb bibliai bizonyságokban lá ttá k meg. À Megváltó ta n ítá sa és az apostoli levelek ezt az igaz­ ságot m ár világosan, m inden em ber szám ára érthetően m ondják ki. A három -ez-egyben-lét titk a először az Ú r Jézus K risztus m egkeresztelkedése pillanatában tá ru lt fel (reveláció: M t 3,16—17; Mk 1,10—11; Lk 3,22). E z t követően K risztus sokszor szólt beszédeiben Istenről, az A tyáról; Isten Fiáról, és a Szentlélekről, a V igasztalóról (különösen is J n 14—16. r.), és vég­ a k a ra tá b a n a rra szólította fel az apostolokat, hogy a Benne hívőket a Szenthárom ság — az A tya, a Fiú és a Szentlélek — nevében kereszteljék meg (Mt 28,19). E szavakban, csakúgy, m int az apostoli ta n í­ tá sb a n (1J n 5,7; 2K or 13,13 stb.) K risztus egyh áza mindig m egtalálta az alapot, hogy m egválthassa a szent, életet adó, egylényegű és elválaszthatatlan H árom ságot. E tan ítá sb an , am it Isten, az A ty a tá r t fel, — az Istenre gondolás — telve feszültséggel a tito k nagy-voltában — sürgető szükségét érezte, hogy vallást tegyen (confessio) „az egyről a három ságban és a három ságról az egyben, ahol is szétválasztás és egység felfoghatatlanok” 5. E zért van az, korunk teo ­ lógusának nyelvén szólva, hogy „ a Szenthárom ság az O rthodox Egyház szemében m inden vallásos (religio) gondolkodás, m inden kegyesség, m inden spirituális élet, m inden spirituális m egtapasztalásnak m egingat­ h a ta tla n fundam entum a. E z t keressük, am ikor Iste n t keressük, am ikor a lét teljességét keressük, létünk értelm ét és célját. A Szenthárom ság a mi vallásos tu d a tu n k elő tt eredeti K ijelentés (originális reveláció), m inden kijelentésnek és m inden létnek forrása. E zt olyan té n y k én t kell elfogadnunk, am elynek valós v o ltá t és szükségességét csak ő m aga bizonyíthatná be” 6. A Szenthárom ság, am ely isteni lényegében (subs­ tans) felfoghatatlan — m egragadható a terem téshez való viszonyában. A terem tésben m egragadható: nem ­ te re m te tt energiái á lta l7. Ám ezeket az energiákat nem befolyásolja a terem tés léte: a terem téstől függetlenül, Isten önlényegén kívül jelenti ki m agát és ezt a kije­ lentést (reveláció) mi Isten örök dicsőségének nevez­ zük8. A m ú lt század egyik híres teológusa erről a kö­

vetkezőképpen szólt: „ Iste n , az A ty a — a dicsőség A ty ja (E f 1,17), az Isten F ia — Isten dicsőségének kisugárzása (Zsid 1,3) és Övé v o lt m ár a dicsőség, m iként A tyjáé, még m ielőtt a világ le tt (J n 17,5); ugyanígy Isten Lelke — a dicsőség Lelke (1P t 4,14). Belső dicsőségében az áld o tt Isten m inden dicsőség íö lö tt él és nincs sem ta n ú k ra , . . . sem ta n ítv á n y o k ra szüksége. De végtelen kegyelm e és szeretete folytán áld o tt létében részeltetni a k a r m in k et; azt ak arja, hogy részesei legyünk dicsőségének; ezért Ő érzékelni engedi végtelen tökéletességét és az m egnyilvánul terem téseiben; dicsősége feltárul (reveláció) az angya­ lok elő tt a m ennyben, (lakozik) az em berben, felölti a láth a tó világ szépségét; Ő ad ja ezt (t.i. dicsőségét), a participálók elfogadják, s ez visszatér H ozzá, és Isten e dicsősége körforgásában nyugszik a terem tm é­ nyek á ld o tt élete és jól-léte” 9. A Szentírás igen röviden beszél a világ és az em ber terem téséről (Gen 1. r.). Á m e rövid tö rté n e t sok szent a ty a felism erésének v á lt bázisává és ők mély in terp retáció k at b o csáto ttak e tá rg y b a n közzé; a teljes Isteni K in y ilatk o ztatás általános ta n ítá sa alap­ ján. Az egyházatyák egybehangzóan arról szólnak, hogy a világot a Szenthárom ság te re m te tte , m ert — nagy A thanasios szavaival: „ Az A ty a az Ige által a Szentlélekben te re m t” , ügy, ahogy ez a zsoltárban is olvasható: „Az Ú R igéje a lk o tta az eget, egész seregét szájának lehelete” (Zsolt 33,6)10. Szt. Basilios Iste n F iá t jelöli meg m inden terem tés terem tő értel­ m eként (okaként) és a Szentlelket m in t terem tő értel­ m et (okot), úgyhogy — m int m ondja — m inden létező az A tya a k a ra ta szerint, létrejö tte a F iú te tte által és fennállása a Szentlélek jelenléte folytán m en t és m egy végbe11. Az a ty á k ta n ítá sa szerint Isten nem csak a világ létezésének eredője, hanem „K egyelm esként Ő alk o tta meg a H asznosat, B ölcsként a Szépet, H a ta l­ m asként a N agyot” 12; és Ő nem ok és cél nélkül tere m te tte a világot” , hanem azért, hogy az értelm es lényeknek m egadja az istenism eretet és érzékeik által felemelje őket úgy, hogy értelm ük m egnyíljék a lá t­ h a ta tla n világ megismerésére, m egértésére (Róm 1,20)13. Miközben a Szentírás az Isten b en feltáruló isteni nagyságról beszél (Zsolt 8,10; 104,24; É zs 40,26; Je l 4,11), egyben Iste n t m u ta tja fel m inden élet forrása­ k é n t (Zsolt 35,10; J n 6,35; Je l 11,11) és m inden jó dolog adom ányozójaként (Zsolt 103,5; J a k 1,17), Aki az általa te re m te tt világban K egyelm ét és Szeretetét tá rja fel (Zsolt 33,9; 145,9; É zs 49,15; J n 3,16; lT im 2,4). Ezzel kapcso latb an sok régi egyházatya és egyházi ta n ító úgy beszél a világ terem téséről, m in t am it Isten az em ber irán ti szeretetéből, kegyelemből v itt végbe14. E z t a gondolatot Szt. Ján o s Dam ascenos fejezte ki, nagyon világosan, ezt m ondván: „ Iste n szeretete bőségében (gazdagságában), a k a ra ta szerint, m egterem tette azokat a lényeket, akik élvezik szent felsége jó-tétem ényeit és részesülnek kegyelm ében, . . . és így Ő életre h ív ja a nem -létezőt és m egterem ti m indazt, am i lá th a tó és am i lá th a ta tla n ” 15. Szt. Gregorios, a Teológus, szerint a világ szépsége nem lenne teljes, ha nem léteznék az em ber, aki ellen­ té tes term észeti ad o ttság o k at elegyít önm agában s ezért nem csak a lá th a tó terem tm én y t, hanem a lá t­ h a ta tla n t is képes megfigyelni (obszerválni)16. E z pedig azért lehetséges, m ert az em ber a földön a term észet m inden élőlénye fölött uralkodik, m inthogy az ő te ­ rem tetése speciális m ódon m en t végbe, az egyebek terem tetését követően. A m iként a Genesisben hang­ zik: „A kkor azt m o n d ta Isten : ,A lkossunk em bert a képm ásunkra, hozzánk hasonlóvá’” (Gen 1,26); „M egterem tette Isten az em bert a m aga képm ására,

Isten képm ására te re m te tte ” (Gen 1,27). Iste n tan ács­ végzése — az em ber terem tésére és neki az isteni képm ás ajándékozására vonatkozóan — az em bert kiem eli a többi terem tm ény közül és ezért az em ber a legkülönb („legperfektebb” , te h á t vagy legtökélete­ sebb vagy legteljesebb az eredeti szöveg szerint) m in­ den terem tm ény közül a földön. A világot Iste n az em bernek, az em ber rendelkezésére te re m te tte 17. A Terem tő m egáldotta az első te re m te tt em bereket (értsd: az első em berpárt) és így szólt hozzá(juk): „Szaporodjatok és sokasodjatok, tö ltsétek be a földet és h ajtsáto k birodalm atok a l á . . . ” (Gen 1,28) és am i­ k o r az É den kertjéb e helyezte az em bert (ezt azért te tte Isten), hogy (az ember) m űvelje és őrizze azt (Gen 2,15). Az az em ber, aki testből és lélekből (szellemből) állt és így pszihofizikai term észeténél fogva képes volt az anyagi világot jóra (jó célra) felhasználni, ez az em ber te h á t, aki — Gregorios, a Teológus szavaival élve — m aga „ a m ásodik világ, a kicsiny a nagyban ” , s aki szabadságot élvezett, Istenhez vivő ú tjá n arra volt h iv a to tt, hogy m egvalósítsa a m aga m egistenülé­ sét (deifikáció) és végnélküli életét18. A bűnbeesés folytán azonban az em ber nem csupán sok lelki (szellemi) ja v á t veszítette el. Az emberi term észet, am ely m egsérült a bűneset következtében, többé nem volt képes a külső jav ak abszorbeálására sem. Szélső­ séges és term észetellenes vágy ébredt benne a környező világ kihasználására és ezért a föld tö v ist és bo­ gáncsot k ezd ett szám ára h a jta n i (Gen 3,18). Az em ber bűnös a k a ra ta okozta, hogy az egész „ te re m te tt világ hiábavalóságnak v e tte te tt alá” és hogy „az egész te re m te tt világ sóhajtozik és vajúdik m ind az ideig” (R óm 8,20, 22). A legnagyobb veszteség azonban azáltal érte az em bert, hogy elveszítette Istennel, az élet és az örökkévalóság F orrásával való közvetlen kapcsolat lehetőségét. Szeretete által Isten, Aki Szeretet (1J n 4,8), elküldi egyszülött F iát, az Igét, aki Iste n volt (Jn 1,1—5), „hogy üdvözüljön a világ álta la ” és „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,17.16). „Az Ige te stté le tt, itt élt közöttünk. L á ttu k az ő dicsőségét, telve kegyelem m el és igazság­ gal” (Jn 1,14); azért (jö tt el), hogy helyreállítsa az em ber és Isten k ö zött a m egbom lott közösséget, meg­ gyógyítsa a bűnös erőtlenséget és legyőzze a halált. „K risztu s halála lerontja a ko rláto t, am elyet a bűn em elt az em ber és Iste n közé; K risztus feltám adása tövisétől fosztja meg a h alált” 19. Isten em berré le tt, hogy az em ber Istenné lehessen. E patrisztikus eszme, am elyet először lioni Iriney foglalt szavakba, töm ören fejezi ki az Újszövetség ta n ítá sá t az inkarnáció általi m egváltás egyetemlegességének (oikonom ia-jának) ér­ telm éről és jelentőségéről. Isten Fia eljö tt a világba „hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” (J n 10,10), úgy, hogy „az ő teljességéből” mi m indannyian „k e­ gyelm et k ap ju n k kegyelem re” (Jn 1,16). Az áldás megszentelő ak tu sa m indenekelőtt az em­ b ert éri el, de eg y ú ttal m indazt is, am it az em ber m egérint, am i körü lö tte v a n és ami létének eszköze o tt, ahol m egélhetéséért dolgozik (2Thessz 3,10; 2Tim 2,6), ahol felebarátjának n y ú jt segítséget (Mt 25,35 — 36; 42 —45); és ahol (am ikor) az általános em beri feladatot lá tja el a földön, Isten alapvető parancsolata szerint (Gen 1,28). E zért része az em beri tevékenység an nak a kapcsolatnak, am ely az em ber és az egész terem tés k ö zött fennáll; s e kapcsolat m agába foglalja a Szentléleknek am a új kegyelm ét is, am ely P ünkösd­ k o r jö tt el és m a is jelen v a n 20. E vonatkozásban az em bernek úgy kell értelm eznie a világot, mint Iste n

27

terem tését, Isten Bölcsessége által a lk o to tta t, — de úgy is, m in t egy h ázat, am elyben Isten végtelen szere­ tetév el m inden em bert m egm entett és ahol az em ber­ nek tökéletessé kell válnia, m ire az új ég és az új föld eljön (2 P t 3,13). A kegyelem ily te tte i bizonyosságának ta n ú i a vi­ lágban a különböző rítusok, am elyek az apostoli h a­ gyom ányban és az egyház gy ak o rlatáb an gyökereznek; ezek a következők: vízszentelés, a föld gyüm ölcseinek, a háznak, a k ertn ek , a különböző tá rg y ak n ak , am e­ lyekre az em bernek m indennapi életében szüksége v an : a beszentelése. E vallási rítusok értelm e, hogy általuk áldás a d a tik a term észetes elem eknek, beleértve az em beri term elés és fogyasztás szféráit is. É s ez az áldás átalak ító (transzfiguráló) hatalom m al bír, egység van „az em bernek a term észetben tö rtén ő vagy gaz­ dasági tevékenysége által v égzett átalak ító te tte és Isten átalak ító h atalm a k ö zö tt, amellyel Ő cselek­ szik — az em beri hatalom fölött, de nem anélkül” 21 A Szentírás nem szól sokat az em bernek a többi te ­ rem tm ényhez való viszonyáról, főként azért nem, m ert Isten Igéjének fő célja, hogy m eghatározza az Iste n és az em berek közötti relációkat. Mégsem sza­ bad azt képzelnünk, hogy az em bernek az ezekhez való viszonya nem fontos, az ezeknek megfelelő k i­ fejeződése szem pontjából. É s m ás részről, h a a Fiú Iste n irá n ti szeretete a felebarát irán ti testv éri szere­ te tb e n m utatk o zik meg, (1J n 4,20—21), akkor meg kell m u tatk o zn ia a környező világ irán ti a ty a i viszo­ n y u lásáb an is, am ely környező világot Iste n az ember ja v á ra te re m te tt. A terem téshez való viszonyulás nem ­ csak az első em berpárnak a föld m űvelésére a d o tt p aran cso latb an nyer kifejeződést, hanem egyéb p a­ rancsolatokban is, am elyek világosan határo zzák meg, hogyan és hol kell a környező világ irá n ti aty ai gondoskodásnak érvényesülnie. A hetedik napra, m int a nyugalom n a p já ra vonatkozó p arancsolat (E x 23,12), a m inden hetedik évben a föld parlagon hagyására vonatkozó p arancsolat (a nyugalom éve: E x 23,10— 11; Lev 25,3—7), az ötvenedik esztendőnek (jubileum i év — öröm ünnep — Lev 25,11 —12) m eg tartására vo­ natkozó p arancsolat félreérthetetlenül szólnak erről. E szabályozások ta rta lm a kötelezi az em bert, hogy kifejeződésre ju tta ssa — a gondoskodás kon krét meg­ nyilvánulásaiban — jóságát és jó tékonyságát: a többi em ber, a háziállatok, a vadon élő állatok és a föld egésze irán t. É s szükséges rá m u ta tn u n k , hogy ezek a szabályozások az em ber gondolkodását annak szük­ ségességére irá n y ítjá k , hogy megőrizze a föld ja v a it az elkövetkezendő nemzedék szám ára, ez pedig csak ak k o r lehetséges, h a az em ber óvatosan és ésszerűen bánik m indazzal, am i a rendelkezésére áll. Az Ú jszövetségben kevés szabályozást ta lá lu n k az em ber és a terem tés k apcsolataira vonatkozóan. Vi­ szont a sok, a term észetből, m indennapi életből v e tt hasonlat, példa, am ely a M egváltó ta n ítá sá b a n meg­ találh ató , világosan m u ta tja e kérdéskör bibliai szem­ léletét. S ez különösen is szembeszökő a példázatokban, am elyek a m agvetőnek (Mt 13,3—8; 24—32), a vin­ cellérnek (Lk 13,6—9), a gazdának (Mt 21,33; J n 15,1—2), a pásztornak (Jn 10,1—3), a h ázat építő em bernek (Mt 7,24—27), stb. a környező világhoz való kapcsolatáról szólnak. Az em bernek — az egész terem téssel való kapcsola­ tá ra , v alam in t Isten h a tá ro z o tt parancsolataira való te k in te tte l — úgy kell a terem téssel b ánnia, úgy kell a z t használnia, ahogy azt a T erem tő m egparancsolta. A valóság azonban azt m u ta tja , hogy az em ber önző okoktól vezérelten, saját k á rá ra , m egsértette Isten paran cso latait. Az em beri történelem sok esetet m u ta t

28

fel, am ikor az em ber gonosz elhatározásából, esztelenül o lto tt ki m indenfajta éltet, úgyhogy sokféle növény, m adár, állat tű n t el a földről és még tö b b et fenyeget a kipusztulás veszélye. Az em ber évszázadok óta folyó ténykedése eredm ényezte, hogy felborult a term észet egyensúlya, am inek következtében súlyos ökológiai problém a keletkezett, am ely egyre nő és nagyobb figyelmet, közös akciót kíván állam októl és nem zetek­ től. É s bár az emberiség m ár m egértette, hogy szük­ séges a környező term észet védelme és sok ország vál­ lalja is az e téren való együttm űködést, a problém a még fenyegetően fennáll és változatlanul mély gondo­ k a t okoz. N éhány tudós az ökológia kérdésében tú lz o tt pesszi­ mizmussal ítéli meg a jövőt. Ezek úgy vélik, hogy az ipar néhány évtized a la tt m egfojtja a bioszférát és kim eríti a bolygó m inden ta rta lé k á t; hogy a világ tengereiben m inden élet elhal a szennyezés következté­ ben és hogy az ózonpajzs, am ely az életet a halált hozó kozm ikus sugárzással szemben védi, m áris súlyosan k áro so d o tt22. Nem szabad lebecsülnünk az aktuális problém ák irá n t m egnyilvánuló cinikus közöny kö­ vetkezm ényeit sem. Hiszen ez idő szerint is évente tö b b százmillió to n n a mérgező anyagot lövellnek ki az atm oszférába s a mérgező hulladékok tö b b száz k öbm éterét ju tta tjá k a vizekbe. Mindezek a hulladékok igen káros h a tá st gyakorolnak a term észeti környe­ zetre és az em ber egészségére23. Az ipar-gyakorolta negatív befolyáshoz já ru ln a k egyéb okok is, amelyek rom bolóan h atn ak az ökológiára, — az emberi szán­ déktól b ár m entesen, de nem emberi közrem űködés nélkül. Ide tarto zn ak főleg az erdőtüzek, am elyek az elm últ években sok országban hatalm as terü letek et p u sz títo tta k el; a különböző balesetek és robbanások, amelyek súlyos környezeti károsodást idéztek elő. Szükségtelen itt felsorolnunk az ökológiai problém át érintő valam ennyi tényezőt. Jólism ertek. E kérdést nagyon kom olyan kell vennünk. H a a m ú lt században „ a fogyó erdőségek, a kiszáradó fo lyók. . . a m ezte­ lenné és csúffá váló föld” gondja, ahogy Csehov egyik hőse fogalmaz, az új erdők telepítése még különckö­ désnek tű n h e te tt is24, jelenleg ezek tek in tetéb en álta­ lános a gond. Ez a gond életünkbe a technikai hala­ dással együtt vagy annak következm ényeként lépett be. Az em ber m egterem tette a tech n ik át, a m egterem ­ t e t t technika értelm ének és képzelőerejének gyü­ mölcse. E technika által az em ber képessé v á lt a term észet re jte tt erőit feltárni és sa ját céljaira fordí­ ta n i, de sohasem lesz képes arra, hogy ennek eredm é­ nyeit teljes m értékben kihasználja, élvezze. H a a technika olyan emberek kezében lesz, akik m eghatá­ rozott célokat követnek, ak k o r ez rabszolgasághoz vezet, a term észeti források és az em ber súlyos kizsák­ m ányolásához és egyéb káros következm ényekhez. E zért volt igaza P avel Florensky orthodox papnak, am ikor ezt m o n d ta: „A garázda, tolvaj civilizáció három szoros bűnöző; sem együttérzés, sem szeretet nincs benne a terem tés irá n t; csak azt nézi, hogyan húzhat hasznot belőle, m ert nem az a kívánság vezérli, hogy a term észetnek segítsen a benne rejlő k u ltú ra feltárásában, hanem az, hogy erőhatalom m al külső form ákat és külső célokat erőszakoljon rá ” 25. Az em ber géniusza sok szép és hasznos dolgot alko­ t o tt és tá r t fel. U gyanakkor azonban az em berek sok gonosz dolgot is állíto ttak elő, m ert még a legnagyobb vívm ányokat is a m aguk és mások k á rá ra fordították. E z t m ár m aga az a té n y is igazolja, hogy a m űszaki­ tudom ányos haladás alap ján katonai-ipari kom plexu­ m okat létesítettek, gyilkos fegyverek készítésére és fejlesztésére, ahelyett, hogy ennek révén a nem zetek

jólétét m u n k álta volna. D e: az em beri tevékenység e visszája nem elkerülhetetlen, nem az em ber term észe­ tes szükségletéből fakad, nem gyökerezik ab b an az em beri term észetben, am elyet Isten te re m te tt. B ár „a m ásik tö rv én y ” (Róm 7,23) belépett a bölcs élőlény term észetébe, nem zúzta szét az em ber am a szabadsá­ gát, am ely által v álaszth at az élet ú tja és a halál ú tja k özött (Ézs 1,19—20). A katonai-ipari kom plexum , a nukleáris korszak e m olochja, folyam atosan nyeli el az em beri forrásokat, az anyagi eszközöket és a term észeti ta rta lé k o k a t. A m űszaki-tudom ányos szférában dolgozóknak nem kevesebb m int fele e vonatkozású fejlesztési m u n kála­ to k a t végez, az ilyen célokra fo rd íto tt k ato n aik ö ltség ­ vetési h án y ad m eghaladja az egészségügy fejlesztésére fo rd íto tt k iad áso k at26. A term észeti forrásoknak k a­ tonai célokra való felhasználása és a környezetszeny­ nyeződés igen m agas fo k o t ért el. Pedig a föld ta rta lé ­ kait, am elyeket fegyverkezésre pocsékolnak el, az éhség és az analfabetizm us kiküszöbölésére, ápolásra és gyógyításra, jobb életkörülm ények m egterem tésére lehetne fordítani, ahogy az az em ber m agas m éltóságá­ nak megfelelne. Á m ez az em bertelen és erkölcstelen politika, am ely fo ly ta tja és növeli a nukleáris fegy­ verkezési hajszát, e nem es célok h ely ett a világ sok országában súlyosb íto tta az éhséget és az ínséget27. ,,A Föld m egszabadítása a nukleáris fegyverek rém é­ től (ördögétől) — ez a népek reménysége és korunk p arancsolata” — e cím et viseli az Orosz O rthodox E gyház Szent Szinódusa által m egfogalm azott Üze­ n et „a háborúról és a békéről a nukleáris korszakban” 28 egyik fejezete. E néhány szó valóban hordozza boly­ gónk m inden népének rem énységét. A fegyverkezési hajsza erkölcsi, gazdasági és ökológiai szem pontból tú l sok gonoszt idéz elő, tú l nagy rom bolást visz végbe. É s m icsoda iszonyú következm ényekkel járn a, ha e végzetes energiaforrások elszabadulnának: aktiv izá­ lódnának!? N em ok nélkül ta r tjá k a világ békeerői az aktuális problém át — az élet szent aján d ék ának megőrzését napirendjükön. K étségtelen: erre kell rá ­ m u tatn i, hiszen halad ék talan u l meg kell oldani az égetően sürgős p roblém át: a fegyverkezési hajsza fel­ szám olását és a leszerelés m egvalósítását. E célkitűzést nagy nyom atékkai hangsúlyozta ,,A h it szolgái az élet szent aján d ék án ak a nukleáris k atasztró fátó l való m egóvásáért” világkonferencia (Moszkva, 1982) és azóta is ez egyik p o n tja valam ennyi béketalálkozó napirendjének. Beszédes bizonyíték erre vonatkozóan „A nukleáris fegyverektől m entes világért, az em beri­ ség túléléséért” nem zetközi fórum , am elyet ez év (1987) feb ru árjáb an ta r to tta k M oszkvában, tö b b m int ezer résztvevővel — a k u ltú ra , a tu d o m án y , a vallás és a közélet, az orvostudom ány és az üzleti élet kép­ viselőivel, akik tö b b m in t 80 országból sereglettek egybe29. U gyanezt a gondolatot fejezték ki a kerek­ asztal-konferencia résztvevői (M oszkva, 1987. m ár­ cius), akik új, fegyverm entes nem zetközi erkölcsi rend m egterem téséért szálltak síkra és elítélték a „csillag­ háborús” program ot, m in t am i a fegyverkezési ver­ seny szám ára ú jab b színteret n y it és növeli a földön az élet veszélyeztetését30. Az ökológiai problém a és az emberiség túlélésének kérdése szorosan egybekötődik. B árm erről is közelít­ sük meg az em ber és a term észet k ap cso latát, „m i” — ahogy egyik nagyhírű m odern teológus szavakba fog­ la lta — „m indig azt lá tju k , hogy az em ber önm aga ellen követ el erőszakot, h a a környezetet rom bolja erőszak alkalm azásával; azt tap asztalju k , hogy az em ber, szenvedélyeitől vezérelten: önm agát áldozza fel az elem eknek, am ikor önzésének áldozatul veti a te r­

m észetet. Ez pedig elkerülhetetlen, m ert az em ber és a term észet részben hasonlatos, részben egy és ugyan­ az” 31. R okon gondolatnak a d o tt századunk elején A lbert Schweitzer hangot, am ikor „az élet tiszteleté” ről szólt — e kifejezés szállóigévé v ált! A lbert Schweit­ zer a rra m u ta to tt rá, hogy az élet tiszteletét vonatkoz­ ta tn i kell az egyénre, az emberiség nagy családja egé­ szére és Isten terem tésének mindenségére. Fia az em ber — úgym ond Schweitzer — ezzel az in d u lattal lép m ás népek közösségébe, akkor kapcsolódik az Örökké­ valóhoz, akkor szorongatóan á th a tja az egész terem tés irá n ti részvét, az azzal való együttérzés s m indez uni­ verzális szeretetben teljesedik k i32. Milyen igazán idézik e m egállapítások a rég elhunyt aszkéták sza­ v ait! Szíriai Szt. Izsák ezt m ondja az em ber és a többi terem tm ény hasonlóságáról: „Az em ber szívében oly erős és hatalm as a részvét, . . .hogy nem tu d ja elvisel­ ni, hogy hallja vagy lássa a b á n talm a t vagy bán ato t, am ely a terem tm én y t sú jtja” 33. A m it a fentiekben elm ondtunk, arra a konklúzióra ju tta t, hogy m ély vallási és erkölcsi dimenzió h a tá ­ rozza meg a keresztyéneknek a környezethez való vi­ szonyulását. Az univerzum az em ber előtt n y ito tt könyv, Isten lá th a ta tla n , örök, terem tő h atalm ának ism eretére vezet el (Róm 1,20); azon Istenéhez, Aki bölcsességével m indeneket m egalkotott (Zsolt 104,29). E gyben a világ egy óriási tem plom is, am elyben „az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének m unkájáról beszél a m ennyboltozat” (Zsolt 19,2); ahol „m inden lélek dicsérje az U R a t” (Zsolt 150,6), és am elybe a te re m te tt em ber p ap k én t lépjen be34. A világ to v á b b á az a hely, ahol az em ber él, ez terem tő ak tiv itása k i­ fejtésének helye, az „antroposzféra” 35; az a hely, ahova Isten állíto tta az em bert, hogy az hatalm a alá vesse m indazt, am i betölti a földet; ez pedig olyan dolog, am ely m indenestül az em ber értelm ére apellál. E zért kell az em bernek m inden terem tm ényhez közel lennie és velük harm onikus kapcsolatban élnie. É s ez az36 „antropokozm ikus viszony” , am ely előm ozdítja a környezetben a biológiai egyensúlyt, bizonysága azon em ber m agas erkölcsi m éltóságának, aki arra h iv a to tt, hogy „egyesítse önm agában a te re m te tt élő­ lények összességét” 37. E bből pedig erkölcsi kötelezettségek szárm aznak, m inden egyes em ber és az emberiség egésze szám ára m eghatározzák a közös gyakorlati felad ato t: m inden tőlük telh ető t m egtenni annak érdekében, hogy m indaz kiküszöböltessék a világból, am i a környezetet rom ­ bolja és to rz ítja és a földön az emberiség szem pontjából m agát az életet veszélyezteti. Vaszilij Sztojkov érsek Fordította: Fórisné Kalós Éva

JE G Y Z E T E K 1. S z t. J á n o s C h r y s o s to m o s . M ű v e i. 4 . k ö t e t , S p B , 1 8 9 8 , 13. o. — 2 . S z t. G r e g o r iu s , a T e o ló g u s . M ü v e i. P . 2 . E d . 3 . M ., 1 8 8 9 , 2 4 1 o. — 3 . S z il v e s z te r p ü s p ö k . O r th o d o x d o g m a t i k a i te o ló g ia i k ís é r l e t 3 . k ö t e t , 3 . k i a d á s , K i e v , 1 8 9 8 . 7. o . — 4 . S z t. G e r g o r iu s , a T e o ló g u s M ű v e i. p . 3 , e d . 3 , M ., 1 8 8 9 , 1 9 6 . o. — 5 . U o . P . 2 , p . 2 3 5 ; 3 . r é s z 2 5 9 — 2 6 0 . o . — 6 . V I. L o s s z k i. M is z tik u s te o ló g ia . B T , 8 , 3 8 . o. — 7 . U o . 4 1 . o . — 8 . U o . 4 2 — 4 3 . o. — 9 . F i la r e t ( D r o z d o v ) , m e t r o p o l i t a . I g é k é s b e s z é d e k , p . 1 , M . 1 8 4 4 , 5 — 6 . o . — 1 0 . S z t. A t h a n a s i o s , a N a g y M ű v e i, p . 3 , e d . 2 , S . P o s a d , 1 9 0 3 , 6 . o. — 11. S z t B a s il io s , a N a g y . M ű v e i. p . 1 , S p B , 1 9 1 1 , 6 0 7 . o. — 12. U o . 9 . o . 13 U o . 8 . o . — 1 4 . L á s d S z t. G r e g o r io s , a T e o ló g u s . M ű v e i, p . 3 ., 1 9 8— 1 9 9 . o . ; p . 4 , p . 1 2 7 . o .; S z t. J á n o s C h r y s o s to m o s . M ű v e i 4 . o. 1 8 . o. — 1 5 . A h i t e g z a k t i n t e r p r e t á c i ó j a , I I . k ö n y v , 2 . f e j e z e t . S z il­ v e s z t e r p ü s p ö k m u n k á j á b a n , u o . 1 2 3 . o . — 1 6 . S z t. G r e g o rio s , a T e o ló g u s . M ű v e i. P . 3 , 1 9 9 — 2 0 0 . o .; P . 4 , 1 2 8 . o. — 1 7 . S z t J á n o s C h r y s o s to m o s . M ű v e i. 4 . k ö t e t , 6 0 . o . — 18. S z t. G r e g o r io s , a T e o ló g u s . M ű v e i. P . 3 ., 2 0 0 . o ., 1 2 8 . o ., 1 2 8 . o. P . 4 . — 1 9 . V I. L o s s z k i. D o g m a t i k u s te o ló g ia . B T , 8 , 1 68. o. — 2 0 . S . B u lg a k o v é r s e k A z

29

o r t h o d o x i a . P a r i s , 1 9 5 8 . 3 4 9 . ο. — 2 1 . U o . 3 5 0 . ο . — 2 2 . „ E m b e r és t e r m é s z e t ” , 1 9 7 5 , 3 . 5 2 . o . — 2 3 . A f ilo z ó f ia k é r d é s e i , 1 9 7 3 , 8. 8 9 . o . — 2 4 . A . P . C s e h o v . V á l o g a t o t t m ű v e i, v . 9 . 1 9 6 3 , 4 3 1 . o. — 2 5 . P . F lo r e n s z k i j a t y a . M a k r o k o z m o s z és m ik r o k o z m o s z . B T . 2 4 , 2 3 3 . o . — 2 6 . J M P , 1 9 7 7 , 8 . 4 8 . o. — 2 7 . J M P , 1 9 8 6 , 9 . 4 1 . o. — 2 8 . J M P , 1 9 8 6 , 6 . 1 1 . o . — 2 9 . J M P , 1 9 8 7 , 4 . 3 4 — 3 7 . o .; 5 . 3 3 — 5 5 . o . — 3 0 . K e r e k a s z t a l - k o n f e r e n c i a . J M P , 1 9 8 7 , 6. 4 0 — 4 5 . 0 . —

3 1 . P . F lo r e n s z k i j a t y a . U o . 2 3 3 . o. — 3 2 . K . K o m a r o v . A z é le t t i s z t e l e t e — D r . A l b e r t S c h w e it z e r e s z m é n y e a z e m b e r e k j a v á r a v a l ó s z o lg á la t t e k i n t e t é b e n , J M P , 1 9 7 6 , 1. 6 0 . o. — 3 3 . S z ír ia i S z e n t I z s á k . M ű v e i. e d . 2 , S . P o s a d , 1 8 9 3 , 2 0 9 . o. — 3 4 . F i l a r e t ( D r o z d o v ) , m e t r o p o i i t a . M e g je g y z é s e k a z E x o d u s k ö n y v é h e z . M ., 1 8 6 7 , 3 0 . o . — 3 5 . V I. L o s s z k ij. D o g m a t i k u s t e o ló g ia . B T , 8 . 1 5 6 . o. — 3 6 . u o . — 3 7 . V I. I .o s s z k i j, M is z tik u s te o ló g ia . B T , 8 . 5 9 . o.

Teremtés és világ A kozm ogónia terén csak a következő hipotézisek képzelhetők el: 1. A világ (az anyag) létezik, jelen v a n , létezése örökös, azaz m indig is m egvolt időbeli egzisztenciájá­ b a n és soha sem v o lt olyan korszak, am elyben ne egzisztált volna. E hipotézis ta g a d ja a keletkezés ese­ m ényét (különösen is a terem tését) s ezáltal annak előidézőit (okait) is. 2. A világ (az anyag) az időben létezik, keletkezése m eglétének k ezdőpontjától érvényes, vagyis nem ren­ delkezik negatív örökélettel. E m ásodik hipotézis k é t lehetséges v a rián st re jt m agában: a ) A világ okra (okozóra) nem vezethetően, külső erő b ehatása nélkül keletkezett. b) A világ keletkezése tr a n sz cendens, hozzá képest m agasabbrendű okra vezethető vissza, m in t annak következm énye, — s ezt az okot m i és m indazok, akik a hipotézis e v arián sát ta rtju k igaznak — ily m ódon csaknem valam ennyi vallás — Istennek nevezzük. Az em beri értelem által felállíto tt első hipotézis ütközik (a mienkkel) a nyilvánvaló és általánosan el­ ism ert feltételezés alap ján , am ely szerint a világ fel­ d eríth ető , k u ta tó m u n k a révén teljesen megism erhe­ tő ; — nincs rendjén, ha egy m egism erhető világot tu d v a lev ő en meg nem ism erhető, sőt elképzelhetetlen tulajdonságokkal ruházunk fel, m int am ilyen a lét örökkévalósága, főként a negatív előjelű, vagyis a m ú ltb a p ro je k tá lt örökkévalóság, am ely nem csak m egism erhetetlen, de elképzelhetetlen is. E hipotézis az anyag örökkévalósága te k in teté b en csak egy dolgot ism er el: a gondolati restséget, az em beri gondolkodás lu staságát, am ely vonakodik k i­ lépni a statik u san érzékelt és m egtapasztalt valóság­ ból; nem a k a r a rra a gondolati p ály ára lépni, am ely szükségszerűen e g y ü tt já r a világ véges v o ltán ak kép­ zetével; visszariad a ttó l, hogy szembenézzen az anyagi világ nem -létével és léte kezdetével, logikailag helye­ sen, de szám ára szokatlan fogalm ak segítségével. Önmagá ban a világ véges voltáról szóló hipotézis — általánosságban — elképzelhető. Sőt: logikailag jogos, m ert megfelel a ta p a sz ta la tn ak , am ely meg­ figyelte, rögzítette valam ely term észeti jelenség véges v o ltá t, — az analógia m egkönnyíti a k épzetet a világ lé t jelensége vonatkozásában. E záltal a világról alko­ t o t t elképzelésünk nem is té r el elképzelésünk összes­ ségétől, beleillik a n n ak egészébe, de intéger kulm iná­ ció ját képviseli. A m ásodik hipotézisben foglalt k é t v ariáns közül az első ütközik a kazualitás törvényével; ez nem más, m in t balul k iü tö tt kísérlet, m ert a keletkezés oka nem lehet im m anens azzal, am i előállt, h a a keletkezést nem egy m ár előzőleg létezett ok idézte elő. K özben egy tetszés szerinti jelenség, tetszés szerinti tö rténés, te t­ szés szerinti tá rg y létének oksága olyan általános jel­ legű, kivételeket nem ismerő, hogy cáfo lh atatlan tö r­ vényszerűségként, az anyagi világ tu lajd o nságaként fogják fel. H a elfogadjuk a kazualitások általános v o ltá t az anyagi világ valam ennyi jelensége és eleme tek in tetéb en , ak k o r nincs okunk, hogy kétségbe vonjuk

30

a világ egésze tek in tetéb en . A hipotézis m ásodik v a ­ riánsa, am ely a term észeti világ véges v o ltá t tételezi fel, nem csak logikailag fogadható el, hanem megfelel a kazualitási törvénynek is. E szerint a világ nem öröktől fogva való (am i elképzelhetetlen), nem á llt elő ok hián y áb an (am i a világban való ta p a sz ta la ti meg­ ism erésünkkel ellenkezik), hanem egy külső, tra n sz cen­ dens Ősok h a tá sá ra keletkezett. N agyon fontos, hogy szem elő tt ta rts u k : az Ősok a világhoz képest tr a n sz ­ cendens, Őrá a te re m te tt világ törvényszerűségei nem v onatkoznak, — ezért m indenestül jogtalan az isteni létezés okára rákérdezni vagy Isten létének örökkéva­ lósága m egism erhetőségét firta tn i, m e rt Ő elm énkkel meg nem közelíthető és megismerése m ás m ódon, m int önkijelentésének el- és befogadása által, nem lehetséges (1K or 2,10—11; J n 1,18; 4,13; J n 6,44—45; Je r 31,34). A fentiek nyilvánvalóan közvetlen kapcsolatban állnak a kozmológiai, legrégebbi ún. „istenbizonyíté­ kok” -kal, Isten létének bebizonyítására való tö rek ­ véssel, am ely oly kiváló szerepet tö ltö tt be a klasszikus fundam entalista teológia rendszerében. E l kell ism er­ nünk, hogy bár korunk keresztyén apologetikája a közvetlen, ak tív istenism eret vonatkozásában a K ije­ lentés el- és befogadására teszi — úgym ond — a fő­ hangsúlyt, ennek p rio ritását h an g o ztatja (Jn 17,3), — a „bizonyítékok” , köztük a kozm ológiaiak is, m ind a m ai napig szintén m e g ta rto ttá k meggyőző h a tá su k a t és erejüket. A ntropom orf képiséggel, am ely a Biblia sajátos nyel­ ve, az t is m o n dhatjuk, hogy az Isten „keze által” előállt világ m agának a Terem tőnek saját igéje szerint „igen jó ” -nak bizonyult (Gen 1,31; Zsolt 8,1—4, Zsolt 103,24). S ez nem úgy értendő m in t valam ely kom ­ m e n táto r (lett légyen az ak á r kegyességi író vagy an ­ n ak olvasója) szakvélem énye az egész terem tettség fölö tt; a terem tés nem csak önm agában jó, hanem első­ sorban azért, m ert Isten a k a ra tá n ak egyik megnyil­ vánulása, m int ahogy jó m inden egyéb is, am i Isten akaratának és az Ő teremtésének megfelel, és rossz m ind­ az, ami a k a ra tá v al és terem tésével nem egyezik. Így az emberi terem tm ények is lehetnek szépek, h a az Isten -alk o tta term észetnek megfelelnek és e term észe­ te t megőrzik, míg visszataszítóak, h a term észetellene­ sek (Róm 1,21—32), és még inkább iszonyatosak, ha az Isten tő l te re m te tt világot p u sztítják s ezáltal Isten a k ara táv al szállnak szembe. E zért még a m űvészetben is a realisztikus ábrázolást kell legtökéletesebbnek elism ernünk, m ert ez an y ag át a term észetből m eríti, igyekszik a term észethez minél közelebb kerülni és azt sajátos eszközeivel visszatükrözni. A szürrealista m ű­ vészet, az ún. a b sz trak t m űvészet, a konstruktivizm us és hasonlók, eltérítik az em bert a term észet szemlélésé­ től, a term észetben való gyönyörködéstől; az efajta m űvészet nem egyéb, m in t kísérlet olyan képzeletbeli (im aginárius) világ m egalkotására, am ely szakít a term észettel, sőt, szembehelyezkedik vele. Isten úgy határozza meg terem tésének terem tési ren d jét és úgy ju tta tja végül szeretetét irá n ta kifeje­ zésre, hogy saját alk otását, m int Tőle m egkülönböz­

teten d ő t, de Á ltala a lk o to tta t, szemléli. Vélem ényünk szerint m indez benne foglaltatik e szavakban: „É s lá tta Isten, hogy m inden, am it a lk o to tt, igen jó” (Gen 1,31), ez pedig ném iképpen érthetővé teszi előt­ tünk a katekizm usunkból jól ism ert term in u st: az „önm agában elégséges-létel ’-t. A terem tés csúcsán tu d ju k a K ijelentés mércéje szerint az em bert, m ert még a tisz ta szellemek is a stru k tú ra k om plexitásában — Isten elő tt — jelentő­ ségüket tek in tv e, m ögötte m arad n ak (Zsolt 8,6; Zsid 2,5—7; 16). Az em beri személyiségnek különleges ér­ té k é t istenképűsége határo zza meg, am ely a terem tést követően, a term észet fölött gyakorolt terem tő m un­ kásságban, a term észet titk a in a k feltárásában, a te r­ mészet hasznosításában m anifesztálódik (Gen 1,28; 2,19—20; Zsolt 8,9). M á ra z em ber alkotó tevékenysége is istenképűségének kifejeződése és e tevékenység te r­ mészetes gyakorlása az, hogy Isten a k a ra tá v al egye­ zően m egy végbe, mégpedig tu d a to sa n , önkéntesen, ujjongva, hogy Isten a k a ra tá t v aló síth atja meg. Az öröm és boldogság, am ely e m unkavégzés során az em bert eltölti, abból fakad, hogy az em ber dolgát végezve szüntelenül érzi Isten közelségét, m egtapasz­ ta lja szeretet m o tiv álta jelenlétét. Az em bernek T erem tője a k a ra tá v al való harm onikus eg y ü ttm u n k álk o d ását szétzúzta a b ű n : az Isten -ad ta szabadság s an nak egy eleme, az istenképűség, nem az Isten a k a ra tá v al tö rtén ő együttm űködésben, Isten ak a ra ta végreh ajtásáb an b o n tak o zo tt ki (1K or 3,9), hanem az isteni a k a ra tta l való szembeszegülésben, Isten parancsolatainak megszegésében. E nnek k ö v et­ kezm énye lett az Isten tő l való eltávolodás, a h alh a­ tatlan ság aján d ék án ak elveszése, az a kínzó lelkiál­ lapot, am elyben a b űntől jelölt em ber él: új érzemé­ nyek, vagyis szégyenérzet, félelem, bizonytalanság­ érzet, nyugtalanság (Gen 3,10). A belső kínokhoz külsők is já ru lta k : a m unka, am elyet eredetileg te ­ rem tő m ódon, öröm teli önm egvalósításában végzett az em ber, im m ár keserves szükségszerűség (Gen 3,17—19); a szülés ak tu sa, am elytől — akárcsak az egyéb testi funkcióktól — kielégülést és gyönyört v á r­ h a to tt volna az em ber — fájdalm assá, sőt kíntelivé v á lt (Gen 3,16; vö. J n 16,21-t). Az ószövetségi emberiség tö rté n e te olyan képet állít elénk, am ely ábrázolja egyrészt az emberi bűn te r­ jedését és m élyülését, m ásrészt felm u tatja Isten ke­ gyelmes m unkásságát, m in t am i g á ta t v e te tt a negatív folyam atnak, nem engedte, hogy az fe lta rtó z ta th a ta t­ lanul to v áb b -b u rján o zzék ; I s te n e kegyelm es cselek­ vése h a tá sá ra előálltak istenfélő harcosok, akik az Ő igazságáért és jóságáért, egyben m inden hazugság és aljasság ellen, sorom póba leptek. Ilyen v o lt Ábel (Gen 4,4), Énók (Gen 5,22), Noé, Á brahám , egyéb p atr iark ák és a próféták. H atalm as és örökös terv e szerint Isten elhívta a v álaszto tt n ép et; a mózesi törvényekkel ki­ n y ilv á n íto tta a k a ra tá t és sok évszázadon á t m egőrizte az enyészettől, a pogány környező világ befolyásával szemben, jóllehet ez k ite rje d t a politikai, gazdasági és — ami a legfontosabb — a vallási szférára is. Így Iste n szeretete terem tése irá n t sem m iképpen sem csorbult, nem lan y h u lt az em beri bűneset, a „go­ noszság m egsokasodása” (Mt 24,12) következtében; — m iu tán Isten g y ak o rta és sokféleképpen fordult k ü ld ö ttei — a próféták — által az em berekhez, „a végső időkben” szólt hozzájuk egyszülött F ia által (Zsid 1,1; M t 20,33—42; J n 1,18; 3,16), akinek a világ­ ba tö rté n t eljövetele m inden régi, a bűnössé v á lt em­ bernek a d o tt, ígéret beteljesítése (Gen 3,15). E z az eljövetel a történelem ben egyszeri, m indent átv áltoz­ ta tó esem ény, — az egész, ezt megelőző küzdelm e a

jónak a gonosz ellen: csak előjátéknak bizonyult, — azon körülm ények előkészítésének, am elyek szüksége­ sek voltak a M egváltónak a világba történő belépésé­ hez. Inkarnációja, földi ú tja, szenvedései, halála, fel­ tám ad ása és m ennybem enetele által Isten F ia meg­ m en te tte az em bereket a bűntől, elítéltetéstől és az örök haláltól, — m indegyikünknek m egadva a lehető­ séget, hogy hitben, rem ényben és szeretetben kövessük Őt s ezáltal Isten gyerm ekeivé, az örök jó örököseivé váljunk. — I t t nem akaru n k a keresztyén szoteriológia mélységeivel foglalkozni, sem azon problém ák ta r ta l­ m át taglalni, amelyek K risztus áldozati jellegével kapcsolatosak, — amelyek pluralisztikus megoldás­ kísérletei m ár az egyházatyák fáradozásait m eghatá­ rozták. Sőt, mellőzzük a legérdekesebb, az évszázadok a la tt aktualitásából m itsem v eszített kérdést is: hogy t.i. m inek révén és m iképpen befolyásolta az Isten ­ em ber m unkássága oly üdvösen az em berek sokaságát. Isten te tte k é n t fogadjuk el az üdvösséget, és hitünk hálájával te k in tü n k Isten szeretetének az elbukott emberiség irán ti e legnagyobb m egnyilvánulására, kí­ sérletet téve, hogy az egymással való összefüggésükben lássuk meg a terem tést és a világ m egváltását. K étségtelenül találu n k egymással korrespondáló vonásokat, sőt hasonlatosságot is a k é t esemény tek in ­ tetében, am elyek a világ sorsát és esem énysorát, külö­ nösen pedig az emberiség létét és történelm ét m egha­ tározzák. 1. A világ terem tése és a világ m egváltása egyaránt az isteni a k a ra t h a tá sára következett be, m indkettő Isten tő l szárm azó kifelé való projektálás és közlés. A kiváló orthodox teológus, V. N. Losszkij (†1958) így írt: „E lm o n d h atju k , hogy Isten ,a semmiből’ való terem tése által lehetőséget n y ú jt nekünk arra, hogy valam i belőle, m agából, de kívüle megjelenjék előt­ tü n k ; ő ezt a ,k in t’-et, sőt még a ,nincs’-et is a m aga gazdagsága mellé állítja. . . . A terem tés Isten a k a ra tá ­ nak szabad te tte , és ez az egyetlen oka (m agyarázata) a te re m te tt világnak” . (V. N. Losszkij „Oderk mis­ tičeskogo bogoslavija Vostočnoj Gerkvi” a „Bogos­ lovskije T rudy” -ban V III., 51. o.). É ppen így nem volt az em ber m egm entésére sem egyéb indíték, m int Isten a k a ra ta. Az emberiség irán ti szeretetének meg­ nyilvánulása volt a szabadítás. Az em bert m entő isteni spontaneitás gondolatát több helyen is m egtaláljuk Pál apostol leveleiben (Róm 5,8; E f 2,4; vö. 1J n 4,10-t), sőt m aga K risztus is szól erről (J n 3,16), és m ár az ószövetségi szentírók is m egsejtettek belőle valam it (Zsolt 103,28—30). 2. Az egyik is, a m ásik is az időben m ent végbe, kezdetté v á lt m indkettő, — az első (: a terem tés) az em beri lét és az em beri társadalom kezdetévé, a m á­ sodik (: a m egváltás) kezdetévé le tt az istenem berség­ nek és Isten országának e földön — más szóval: az egyháznak. Az első eseményről a Zsolt 33,9 szól: „ am it Ő m ondott, m eglett és am it parancsolt, előállt” (Michail fordítása szerint: „ Ő szól és végbemegy, ő parancsot ad és m ár végre is h a jtta to tt” ), a m ásodikról m aga K risztus tesz tanúbizonyságot, haldokolva, a keresz­ te n : „E lv é g ez tetett” (Jn 19,30; — Michail fordítása szerint: „M ost m inden befejeztetett” ). 3. A terem tés koronája az em ber, és az emberi társadalom ban a lelki (szellemi) és az anyagi kezdet összefonódik (Gen 2,7); K risztusnak, a M egváltónak, személyében és az általa a la p íto tt egyházban Isten Fiának isteni term észete és lelki teste (az egyház) elválaszthatatlanul, de egybeolvaszthatatlanul k a p ­ csolódnak össze K risztus érzékekkel felfogható em ber­

31

v o ltáv al és m inden külső, érzékekkel felfogható do­ K risztusnak, a M egváltónak, halála és feltám adása loggal. — olyan események, am elyek a jó győzelm ét jelentik, 4. Isten a k a ra tá b an , am ely a világ terem tésére irá­és e győzelem eszkhatologikus szem pontból to tális­ kozmikus m éreteket ölt. n y u lt és Isten a k a ra tá b an , am ely a világ m egm entését célozta, eg y arán t szeretete nyilv án u lt m eg; olyan sze­ A terem tő isteni aktus következtében előállt anyag re te t, am ely önm agát kijelentette és ezért m egismeré­ Istenhez való viszonyában teljesen passzív. Mégis, ke­ sünk elő tt az isteni lényeg egy asp ek tu sát n y ito tta letkezése pillanatától m eg adatott neki a potenciális meg (Róm 1,19; 1K or 2,12; J n 17,3; 1J n 4,9—10,16). energetikai aktivitás, am ely a továbbfejlődést bizto­ M indkét te t t célja a terem tésnek, m indenekelőtt az sítja. E továbbfejlődés tükröződik a Mózes első könyvé­ em bernek, a java. ben az a k tiv itást kifejezésre ju tta tó megfogalm azások­ É s mégis, a terem tés és a m egváltás közö tt lényeg­ b an : „gyűljenek össze” , „nyüzsögjenek” , „jöjjön beli különbségek m u tatk o zn ak : létre” . I t t m egm utatkozik a term észetnek kölcsönzött 1. A terem tés a szabad isteni a k a ra t a k tu sa, semmi terem tő képesség, am ely által új jelenségek és új fejlő— és senki sem okozta vagy indo k o lta; nem re jle tt mö­ désfenomének jönnek létre. Ez az egész terem tési pro­ g ö tte semmi m ás ok vagy indíték, m int Isten ak a ra ta , cesszus Isten Lelkének életet adó h a tása a la tt bonyo­ — míg a szabadításnak előfeltételei voltak : m indenek lódik le (Gen 1,2), de az (a lap)terem téstől éppen abban elő tt m agának a te re m te tt világnak, különösen is az különbözik, hogy az (alap)terem tés által a terem tés­ em bernek, léte, m ásodszor a bűneset és an n ak követ­ ben (értsd: te re m te tt világban) rejlő olyan potenciális kezm énye — az em beri term észet megsérülése (sérült­ adottságok és terem tő tulajdonságok ren d eltettek és volta), a dogm atikus teológia klasszikus fogalm azása fo rd ítta tn a k kibontakozódásra és hatásgyakorlásra, szerint: az egész te re m te tt világ sérült-volta (Róm am elyek az ősterem téshez képest (Gen 1,1) m ásodla­ 8,22). A szabadítás aktusához nem csak az alany meg­ gosak. léte, a Szabadító létezése szükséges, hanem a közvetlen Bizonyos analógia a m egváltás dolgában is nyom on tárg y é is, azé, am elyre (akire) a szabadítás irányul, — követhető. A m egváltás is — ahogy m ár leszögez­ csakúgy, m int egy antagoniszt ikus, a jelenben vagy tü k — Istennek sem m itől és senkitől sem függő saját a jövőben fenyegető negatív alanyé, am elynek igyek— ak aratáb ó l m ent végbe. K risztus em berré létele isteni vése ellentétes célú és h atású a Szabadítóéhoz képest. aktus volt, az em berek szám ára v á ra tlan és képzelő­ A m egm entendő (m egszabadítandó, m egváltandó) erejüket meghaladó. Az ókor legjobb koponyái (P la­ tárg g y á az E m ber le tt, a negatív alan n y á pedig a to n , H oratius, Seneca stb.), akik m egsejtettek valam it Gonosz és megszemélyesítője, hordozója — az Ördög. az emberiség új korszakáról, legmerészebb álm aikban Az egyházi teológiához közeli teologum enont (Ori— sem léphettek a rendes em beri lehetőségek, viszonyok genes, Abelar), amellyel h ipotetikusan feltételezték, és helyzetek h atárain túl. Még az Ószövetség prófétái hogy Isten F ia — a valóságtól ugyan táv o l eső, mégis sem szóltak messiási váradalm aikban lényegében a elképzelt — bűntelen világba is eljöhet és te stté vál­ Megváltó eljövetelének ilyen eredm ényeiről (Ézs h a t, nem csak hogy nem ism erte el az egyház, hanem 9,2—7; 32,1—7; 35,54; J e r 31,31—35; E z 14,2—11), ezt a k épzetet — m int gondolatviláguktól idegent, nem lá ttá k előre a Messiás személyiségében az ontoló­ k ép telen t — az egyházatyák nem is v ették kom olyan. giailag istenit (Gen 49,10—12; Ézs 21,1—23; 7,14—16; A niceai h itvallás arról szól, hogy a mi üdvösségünk 53,2—11). vo lt Isten F ián ak m ennyből való alászállásának, in— E zért lehet a világ terem tése és m egváltása között k arnációjának, em berré léteiének egyetlen célja („aki párhuzam ot vonni: m indkettő az emberiség sorsát m ia ttu n k , em berekért és üdvösségünkért szállt alá a m eghatározó isteni a k a ra t aktusa, am i a Szentírásban m ennyből, ö ltö tt te s te t a Szentlélek és Szűz Mária is tükröződik: „ Íme, újjáterem tek m indent” (Jel 21,5), á ltal és le tt em berré” — niceai hitvallás). „a régi elm últ, és ím e: új jö tt létre” (2Kor 5,17). 2. A terem tés ak tu sa k ite rje d t a lá th a tó és lá th a ­ Minden egyes em ber üdvösségét — m iként a világ ta tla n világ egészére, am elyben semmi olyan nincs, terem tését — a Szentlélek m unkálja, Isten akaratából, am it ne Isten te re m te tt volna; az üdvösséget azonban „A ki azt ak arja, hogy m inden em ber üdvözüljön és el­ csak az emberiség k a p ta aján d ék b a; sem a világ tes­ jusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Jézus te tle n szellemei, sem az em bert körülvevő szféra nem K risztus K özbenjáró le tt Isten és em ber között és meg v á lta k — úgy, m in t az em ber — Isten közvetlen meg­ is m arad K özbenjárónak. v áltó m unkássága tá rg y á v á : a m egrom lott (korrum ­ Ám m inden egyes em bernek m egadatik, hogy meg­ p álódott) terem tés is v á r K risztus szabadító m űvére, ismerje Isten F iá t Ü dvözítőjeként, ha az A ty a a k a ra ta az Isten gyerm ekei m egjelenésébe v e te tt reménységgel az, hogy találkozzék Vele (Jn 6,44) a Szentlélek ú jjá ­ (R óm 8,19). szülő m unkássága által (Jn 3,5—8). 3. A terem tés m inden tek in te tb e n pozitív; m inden, E zért vonatkoznak a fent em lített bibliai helyek am it Isten alk o to tt, „igen jó ” . A m egváltásnak nega­ — am elyek az üdvösséget m int új terem tést jelölik tív oldala is van: a szabadítás ára az Istenem ber meg­ (2K or 5,17; Jel 21,5) — teljesen és m indenestül, m in­ aláztatása, szenvedése és te sti halála (Ézs 3,2—10; den egyes esetben az em beri szívnek Istenhez való meg­ F il 2,6—8). Ezek az események, am elyek objektíve térésére. üdvösségesek az egész emberiségre nézve — a golgotai A m iként nehéz a terem tő aktusokban a term észet­ drám a résztvevőit tek in tv e, lelkükben és cselekvésük­ nek kölcsönzött potenciális faktorok hatását-m űködé­ ben, szubjektíve a bűn csúcsa. sét a Szentlélek hatásától-m unkásságától elkülöníteni, 4. A terem tés abszolút prim er ak tu s, nincs előtör­ azétól, aki „m egelevenít és m inden terem tm én y t meg­ té n e te , m ert ezt megelőzően Istenen kívül semmi sem t a r t ” (vízszentelési im ák az orthodox kazuáliakönyvből) ugyanígy nehéz, vagy ta lá n lehetetlen is, az létezett és az idő is csak a világ kezdetével képződött em ber lelki élete folyam ataiban személyiségének sza­ és in d u lt be. A m egváltást nem csak a terem tés előzte meg, h a­ bad a k a ra tá t és hatását-m űködését a Szentlélek ke­ gyelmes hatásától-m unkásságától elválasztani. E zért nem az em beri történelem m eglehetősen hosszú idő­ kell a keresztyén em bernek nyilvánvalóan élete gyü­ szakasza, különösen is a bűnbeesés és az azt követő mölcse által Isten előtt üdvösségét m unkálnia. És az küzdelem beindulása a jó és a gonosz között az em beri em ber képes erre, m ert m aga Isten az, aki nem csak tá r s a d a lm o n belül; az áttörési m om entum e harcban

32

jó a k a ra tta l ajándékozza meg, hanem Őm aga m unkál­ kodik az em beren, még pedig azért, hogy kegyelme célhoz érjen (Fil 2,12—13). * M egkíséreltük, hogy kifejtsünk néhány benyom ást és gondolatot, am elyek az időt és lényegüket tek in tv e egym ástól oly messze eső jelenségek vonatkozásában, a m etafizikai elmélkedés síkján, a világ terem tése és az üdvösség tém áib an felm erülhetnek. Még egy ilyen rövid és a teljesség igényének sem m iképpen sem meg­

felelő kivonat is segítségünkre lehet abban, hogy meg­ lássuk: sok a közös m om entum terem tés és üdvösség között — m inden sajátosságuk ellenére is. Ez a végkövetkeztetés term észetes és szám unkra nem is lehet v áratla n , hiszen a terem tésnek, csakúgy m int az üdvösségnek, alanya-, forrása-, véghezvivője­ kén t m i a terem tő és m egváltó Isten t lá tju k és tu d ju k — s egyben szem ünk előtt áll a világ is — m in t Isten terem tésének és szeretetének tá rg y a (Jn 3,16). M ihail érsek Fordította: Fórisné Kalos Éva

Természet és kegyelem - teremtés és megváltás 1. D ialógusunk tém áján ak aktuális m otív u m át, re­ ság Isten üdvözítő cselekedete tárg y ak én t nem csak a lélek Istenhez való viszonyáról tu d ta k . Nem csupán form átus teológusként, k ét olyan tén y b en látom , az em ber bűnéről tu d ta k , hanem ugyanígy a rom landó­ am elyek szám adásra késztetnek: ságáról és m úlandóságáról is. A zt ta n íto ttá k , hogy a a ) A kívülről jövő k ritik áb an , a világ állapota m iatt kegyelem nem pusztán bűnbocsánatot a d és a morális aggódó k o rtársaktól. b) A zokban az egyházon belüli diszkussziókban, jócselekedeteket te re m ti meg a hívőkben, hanem ezen am elyek a m egváltás értelm ezésére vonatkoznak. Az tú l az ap h atarsia-t és theopoiésis-t, az em ber megiste­ orthodox—reform átus párbeszédekben ta lá n éppen ez nítését és rom olhatatlanságát is. „A z augustinusi örökség terhének” (D ietrich az értelmezés okozza a legtöbb nehézséget. Az u tóbbi időben ú jra intenzíven tá rg y a lt Filioque-kérdés (gon­ Ritschl4) tu d h a tó be, hogy a nyugati egyházak eltértek doljunk az ökum enikus megbeszéléseket summ ázó az óegyházi Szenthárom ság-tantól és m egváltás­ „K lingenthali M em orandum ” -ra, 1979) s ehhez k a p ­ értelm ezéstől. Már pedig éppen az ősi „Szenthárom ság­ csolódva a trinitás-teológián belüli különbségek inkább ta n az a fundam entum , am elyen az egész orthodoxia m ár csak következm ényei a te o lo g iz á lá s k é t külön­ áll s am elyből az egyház élete és teológiája kibontako­ böző form ájának. B ár igaza lenne az Yves Congar z o tt” . A nyugati egyházak eltérései (az ősi trin ita sta n ­ által id ézett skolasztikus teológusnak, aki azt m o n d ta: tól) óh atatlan u l a Szenthárom ság egyik személyének „idem credunt (ti. a görögök és a latinok) séd non túlhangsúlyozását eredm ényezik, nap jain k b an éppen codem m odo profe ru n t” 1! K risztusét (ahol még K risztusnak, Isten F ián ak értik ad a) A kívülről jövő k ritik a, sőt szem rehányás így a N ázáreti J é z u s t. . . ) . E nnek a túlhangsúlyozásnak hangzik: A reform átori üdvösség-értelm ezés, m elynek logikus következm énye a „kizárólag a K risztus-ese­ legpregnánsabb form ája az individualisztikus és foren­ m ényre koncentrált üdvesem ény” , am elynél a Szent­ zikus m egigazítástan, olyan term észet- és testnélküli leiket csupán „funkcionálisan és instrum entálisan ” kegyelm et h ird e te tt, am ely végülis logikusan v ezetett értik, m int a m egváltás m egjelenítésének eszközét a kegyelem nélküli, irgalm atlan term észet koncepció­ (Nissiotis5). jához. Ez a kegyelem hirdetés igazolta és m egerősítette 2. E nnek a kívülről és belülről k ritizált nyugatia m egigazított bűnösnek azt az önértését, m iszerint ő reform átori kegyelem tannak végzetes következm ényei a term észet u ra és birtokosa (D escartes: m aitre et v o ltak a nyugati, újkori keresztyének term észetszem ­ possesseur du monde). Az egyetlen imago Dei-nek, a léletére. Rosszul tennénk, ha ezekre a k ritik ák ra az m inden te re m te tt dolgok fölé em elt em bernek, főként önvédelem és önigazolás apologetikus reflexével ak ar­ a kegyelem által m egigazított bűnösnek szabadsága nánk válaszolni. Az ilyen reagálás valójában azt je­ v an arra, sőt kötelessége is, hogy a te re m te tt világot lenti, hogy egyáltalán nem válaszolunk, m ivel a m ásik ú gy tek in tse, m int sa já t feladatának n y ersan y ag át1/a. fél álláspontjának kom oly figyelembe vétele nélkül Nos, éppen ez a m entalitás v ezetett — az újkori tech­ egyszerűen lehetetlen feleletet adni. Még mindig jobb, n ik a segítségével — a term észet könyörtelen kizsák­ ha egyelőre — átm enetileg — képtelenek vagyunk ki­ m ányolásához, ennek következm ényeként pedig az elégítő választ adni, m int az a dühödt igyekezet, ökológiai válsághoz, a föld to tális veszélyeztetéséhez. amellyel m inden áron be akarjuk bizonyítani a sa já t ad b) A m egváltásnak ilyen értelm ezését az ortho­ felfogásunk igazságát. Jobb bevallani az elbizonytala­ dox teológia a bibliai és óegyházi üdvösségértés meg­ nodásunkat, am ely a keresztyén em ber esetében azo­ rövidítésének ta r tja és kritizálja. Az ú n . "filioquism us” nos a b ű n b án atta l és a m etanoiára (m ásként gondo­ (N. N issiotis)2 m elynek legszem betűnőbb — és elter­ lásra) való készséggel, m int m agabiztos, tradiciona­ jedtebb form ája n ap jain k b an a krisztom onizm us, nem lista apologetikát űzni, am ivel valójában elm enekü­ éri el a physist és nincsen tran szfo rm atív h atása a tes­ lünk a k ritik ák elől. E gy át nem gondolt, a kor szorí­ te k világában. E z a hiányos n yugati — főként protes­ tá sáb a n tú l gyorsan fabrikált „öko-teológia” valójában tá n s — kegyelem tan kizárja, vagy legalábbis nem veszi ilyen m enekülés lenne. Az „ökoteologikus apokalipti­ figyelembe az üdvösség egyik lényeges dim enzióját, s k á n ak az a k ritik á ja ” , am ely elismeri a „környezetezért alkalm atlan arra, hogy „az isteni em berkép védő teológiákban” jelentkező dicséretes szándékot, h elyreállítását és a kozmosz Istenhez való visszaveze­ csupán az alkalm azott teoretikus eszközök tárgyszerű­ tését” m un k álja (A. K allis)3. A tip ik u san p rotestáns ségét, alkalm asságát vonja kétségbe, figyelmesen meg m egváltásértelm ezésben nem ju t szóhoz, nem fejező­ kell hallgatnunk (H erm ann T im m 6). dik ki a kegyelem teljessége. A pro testán s teológia, A bibliailag elégtelenül m egalapozott ökoteológiá­ A ugustinus erős h atására, figyelmen kívül h agyja a n ak ez a k ritik ája J. M oltmann m essianisztikus és görög eg yházatyák felismeréseit, akik a Szenthárom ­ ökologikus terem tés-teológiájára is vonatkozik („G ott

33

in der Schöpfung” , 1985), elsősorban azonban D. Sölle „T erem tésteológiájára” (1985). E gy skandináv teológus, a strasbourgi Ökum enikus In té z e t jelenlegi vezetője, P er Lonning, m indenek­ e lő tt azt kifogásolja ezekben a koncepciókban, am elyek erősen m agukon viselik E rn st Bloch „jövő-ontológiájá­ n a k ” h a tá sá t, hogy az „ Íme, m indent ú jjá teszek” íg éretét túlhangsúlyozzák az „ ím e , m inden igen jó v o lt” kijelentésének rovására. A protológiát felszívja az eschatológia. M oltm ann egyoldalúan eschatologikus tájékozódású terem tésteológiája éppen ezért végül is elim inálja a terem tést. Söllénél pedig a „terem tésnek” édes kevés köze v an a bibliai terem téshez, mivel ezt úgy értelm ezi, m in t „ a m egszabadító em beri tevékeny­ ség folyam atáb an alkotó önkibontakozás program ­ j á t ” . (Die Schöpfungstheologie J . M oltm anns — Eine nordische Perspektive, K uD , 1987/3, 210, 123). A keresztyén m ásként — és újragondolást, a m eta­ noia-t sohasem az a nyom ás v á ltja ki, am elyet a kor­ tá rs i nyilvánosság gyakorol rá n k (am elyet az egyház­ b an „v ilág ”-n ak szokás nevezni), hanem egyedül a Szentlélek Isten m unkája. Az ő m u n k ája nélkül in­ kább csak keresztyén védekezési stra té g iá t fogunk ki­ dolgozni az egyházban, esetleg az aggiornam ento cím­ szava a la tt. Ezek a stratég iák azonban nem pótolhat­ já k a b ű n b á n a to t és a korrekcióra való készséget, vagyis a „m eg térést” . Apológiák és stratég iák kidolgo­ zása h ely ett a rra v a n szükségünk, hogy értelm i tisztes­ séggel vegyük szem ügyre a sa já t trad íció n k at, miköz­ ben nagyon kom olyan figyelünk a velünk szembeni k ritik á k ra és szem rehányásokra. A m agam részéről úgy látom , hogy inkább az o rthodoxiában jo b b an m egőrzött óegyházi kegyelemés v á ltság tan késztet b ennünket elm élyült és önkritikus átgondolásra, m int a m odernitás vagy posztm oderni­ tás. É ppen ezért elsősorban a k ét egyház k ö zött v ita ­ t o t t p o n to k a t szeretném vizsgálni, ill. a világszerte folyam atb an levő párbeszéd m ai állását. Teszem ezt annál is inkább, m ivel meggyőződésem szerint az o rthodox k ritik a m agában foglalja a kívülről jövő kri­ tik á k lényeges részét is. A legrövidebbre fogva így hangzik a ben n ünket érő k ritik a : Az evangélium i egyházak túl sokat beszéltek a a kegyelemről és túl keveset a természetről. ( I tt elsősorban a X X . századi pro testán s teológiákról v an szó.) E bben az összefüggésben hangzik el egy rendkívül súlyos kér­ dés: nem ta n íto ttu n k és h ird ettü n k -e valam iféle redu­ k á lt, sőt p e rv e rtá lt kegyelm et, am ely a term észethez való viszonyunkban az uralm i gondolkodás kifejlődé­ sét segítette, a vele való terem tm én y i szolidaritást pedig, s ezzel eg y ü tt az irá n ta való felelősségünket h á t­ té rb e sz o ríto tta ? A term észethez való elhibázott, sőt v étkes viszonyunk ala p já t nem éppen a teológiánk k ö zéppontjában kell-e keresnünk, nevezetesen az indi­ vidualisztikus és sp iritualizált ü d v-értésünkben? Nem éppen ezzel já ru ltu n k hozzá tetem es m értékben annak az em bertípusnak kialakulásához, am elyik a varázsá­ tó l m egfosztott, deszakralizált term észettel szemben könyörtelen ú rk én t viselkedik? Igaz lenne az, hogy a m ai ökokrízis „ a keresztyénség könyörtelen következ­ m énye” , m in t ezt Carl Am ery hasonló (al)című könyve á llítja ? 7 L u th er — és nyom dokaiban a hitele­ sen evangélium i teológia, vagyis am elyik a következő három évszázad során nem v á lt teológia naturalisszá ugyanúgy a m ai „kozm ikus konquistadorok” őseihez ta rto z ik , m in t R ené D escartes? A helyett te h á t, hogy az időszerűség és d iv at bálvá­ n y án ak alávetnénk m agunkat s a teg n ap előtti „ te r­ m észeti” és a teg n ap i „d ialek tik u s” teológia u tá n nagy gyorsan valam iféle ökoteológiát g y ártan án k , he­

34

lyesebben járu n k el, h a szem besülünk az orthodoxia hozzánk in té zett kérdésével: vajon nem restrik tiv , le­ szű k ített módon é rte ttü k és a d tu k tovább Isten üdvös­ ségét a Jézus K risztusban? Az ú jprotestáns teológiát (nagyjából Schleierma­ chertől kezdve, s igen jellegzetesen A lbrecht R itschl­ nél és Adolf von H arnacknál) az eticizmus és az intellek­ tualizmus jellemzi. A X X . század első felében ehhez hozzájön még a perszonalizmus és az exisztencializmus hatása. Megjegyzendő, hogy a protestáns perszonaliz­ m us nehezen képzelhető el a zsidó és a katolikus gon­ dolkodás h atá sa nélkül, gondolok főként M artin B uber­ re és Em m anuel Mounier-re. Az egzisztenciális teológia különböző v álto z atait pedig S. K ierkegaard és M. H eidegger befolyásolták. „A Kozmosz perszonális di­ m enziójának” gondolata, am elyet a görög egyház­ aty ák m ag yarázata során Christos Yannarac athéni filozófus fejt ki, nem ért el hozzánk7/a. H ogy ezeknek az irányzatoknak m egértési horizont­ ján belül érvényre ju th a t-e a teljes újszövetségi bi­ zonyságtétel, azt m aga az ism ert reform átus teológus, O tto Weber is kétségbe v o n ja8. D ietrich R itschl ugyan­ akkor K arl B a rth v á ltság tan ára u tal, m in t a nagy és alig-alig figyelembe v e tt kivételre. Az újprotestáns „tanfejlődés” (ha ezt a folyam atot ann ak nevezhetjük) gyökere a reform átorokig, elsősorban L utherig nyúlik vissza. O tto W eber így fogalm azza meg ezt a gyökeret: „az üdvösség történésének a bűnbocsánatra való kor­ látozása” , am i veszedelmesen megszegényíti az Ú j­ szövetséget9. A teljes bibliai horizont szélességét és hosszúságát ez a teológiai vonal figyelmen kívül hagyta. (Más kérdés, hogy lehetséges-e a teljességet m agába foglaló teoló­ gia?) L u th er egyik legjelentősebb u tó d ja kortársaink között, a k it m agát is „redukcionizm ussal" gyanúsítot­ ta k , a következőt írja három kötetes dogm atikája záró fejezetében: „M indent, am i van, Isten te re m te tt; K risztusban m indenkiért van itt; az egész világra ki­ terjed üdvösséget szerző cselekvése. É ppen ezért az is­ te n ta n nem azzal fejeződik be, hogy Iste n t ab sztra­ hálja a m indenségtől, hanem azzal, hogy felm u tatja Istennek a mindenséggel való kap cso latát” (G. Ebeling10). Az újkori protestáns teológiának azonban éppen ez volt a sajátságos vonása: „ Iste n absztrahálása a m in­ denségtől.” D ietrich R itschl, aki hosszú évek óta sür­ geti a görög egyházatyák alaposabb befogadását a protestáns teológián belül, joggal hangsúlyozza: „ Is ­ ten n ek olyan ism eretére kellene eljutnunk, am ely po­ zitív kapcsolatban lá tja őt a term észeti világgal, az idővel és a tö rté n e le m m e l.. . , valam int a terem tm ény szabadságával.” 11 R itschl különben sokat köszön egyik tan ító já n a k , Th. F. Torrance-nak, aki egyaránt o tth o ­ nos és érdekelt a görög patrisztik áb an és az einsteini kozmológiában. Az óegyházi krisztológiától és ennek üdvösség­ fogalm ától eltérően, az ú jprotestáns ta n ítá s szinte ki­ zárólagosan morális érdeklődést m u ta to tt K risztus irán t. Az a ty á k üdvösség-fogalm a ezzel szemben „m agában foglalta az em ber physis-ét és ennek rem é­ nyét is: a testn ek feltám adását” 12. Vagyis nem pusz­ tá n és egyoldalúan az érdekelte őket, am i az újprotes­ tá n s v á ltsá g ta n t: „az isteni és em beri a k a ra t közötti egyoldalú vagy kölcsönös ellentm ondás feloldása.” 13 A rra a kérdésre, hogy m i fenyegeti Isten jó terem té­ sét és m iben áll a „rossz” (m alum ), am itől a m egváltás­ n ak meg kell szabadítania a te re m te tt világot s első­ sorban m agát az em bert, a nyugati egyházak általában azt felelték: a bűn, m in t m orális vétek és engedetlen­ ség Isten a k a ratá v al szemben. A keleti egyházak v á­

lasza ezzel szemben így h an g zo tt: a romlás, a m úlandó­ kérdések vezérszavait ism étlem meg: Iste n kegyelm ét ság, a halandóság. A v á ltság tan o k at, következetes mó­ nem értelm ezzük-e világ- és testnélküliként, term észet­ don, e koncepciók szerint dolgozták ki: N yugaton m int idegenként? Az evangélium i teológia nagyobb részét satisfactio tan t (elégtétel) és m egigazítástant, K eleten ilyen jellegű m egszorítások és — a klasszikus Szent­ viszont m in t helyreállítást, valam in t a halandóság és a három sághoz m érve — elhajlások fenyegetik. Miköz­ m egistenülés ajánd ék át. ben azonban szembe nézünk ezekkel a kérdésekkel, ügyelnünk kell arra, nehogy a m ásik irán y b a lengjen V áltságtanában (K D IV /1—3) K. B a rth k ritizálja ki a teologizálásunk ingája, nehogy visszaessünk a re­ „az egyoldalúan antropológiai-m orális irányultságú formáció mögé, ak ár úgy, hogy m agunkévá tesszük ny u g ati keresztyénséget” , am ely képtelen v o lt arra, — belső vonakodásokkal ugyan — a Tridentinum ta n í­ hogy „Isten n ek a physis terü letén is elérő kegyelmes tá s á t a habituális vagy inhaerens kegyelem ről, a k á r t e tté t” észrevegye, sőt, ennek a te ttn e k jeleit, K risztus csod atetteit in terpretációival elim inálta. Ez a m erev pedig oly m ódon, hogy teoretikusan objektiváljuk a n y u g ati keresztyénség nem a k a rja észrevenni a szen­ kegyelm et, s m u n k á já t „olyan fizikai folyam atnak vedő em ber m egszabadítását a p th o ra-tó l, a rom lan­ gondoljuk, am ely átfogja az egész term észettörténe­ dóságtól. E gyoldalúan az inkarnáció m orális gyüm öl­ t e t” 20. E schatologikus fen n tartás nélkül v áltság ta ­ nunk a gnosztikus naturalizm us veszedelmes közelsé­ csei érdekelték, s nem v e tt tu d o m ást arról, hogy Isten m űve a Jézus K risztusban sokkal gazdagabb és mesz­ gébe kerülne. A term észet, am in t azt a m ai természettudományok sze tú lh a la d ja a p u szta ta n és az erkölcsi ta n ítá s te rü ­ értik, nem ann ak a teológiának a feladata, am elynek le té t14. Az óegyházi a ty á k ún. „fizikai v á ltsá g ta n á t” , tegnap és m a és m inden időben csak egyetlen tárgya v a n : A Szenthárom ság Isten a m aga kijelentésében. am ely „ a reális, természet szerinti m egváltást, vagyis az emberiség m egistenítését” hangsúlyozza, m ás sza­ „A teológia tárgyszerűsége abb an áll, hogy a kijelentés m ag y arázatát vállalja egyetlen felad atak én t” (K. vakk al azt, hogy az isteni term észet beleáram lik és a B a rth ).21 Vagyis a terem tést tek in tv e is egyedül a k i­ halandó term észetet á ta la k ítja , A. von H arnack, az etikus-intellektuális ú jprotestantizm us reprezentánsa jelentés m agyarázatáról lehet szó. E z azt jelenti, hogy lekicsinylő m ódon „pharm akológiai foly am atn ak ” ne­ a K ijelentő, a F iú és a Szentlélek nélkül a természetet sohasem fogjuk teremtésként megismerni. Az egzakt vezi15. Szerinte ez a képzet nem éri el a keresztyénség szin tjét („u nterchristlich” ), mivel az erkölcsi m om en­ term észettudom ányok „term észete” a Jézus K risztus tu m o k a t legjobb esetben is csak utólagosan lehet bele­ A ty ja általi te re m tést per definitionem kizárja. E z a építeni.16 „A keleti egyházak rendszere, ann ak egészét tud o m án y m agában a m ódszerében a-teista, s mi ke­ tek in tv e, stru k tu rálisan idegen az evangélium tól; egy­ resztények csak a z t k ív á n h a tju k , hogy ilyen is m arad­ részt a keresztyén vallás tényleges átform álása (defor­ jon, profán m aradjon, ne szakralizálja semmiféle ide­ m álása!) m egy végbe benne, m ásrészt pedig a kegyes­ gen theos.21/a H a nem a kijelentésből indulunk ki, tárgyszerűtlen ségnek egy sokkal alacsonyabb szintre szállítása: az antik v itáséra” 17. Még egy n y u g ati-katolikus hangot is kérdésfelvetésekhez és m egoldhatatlan ellentétekhez érdemes m eghallgatnunk, K a rl Rahnerét, aki még év­ ju tu n k , m in t pl. a „term észeti” és „term észetfölötti” századunk közepén is azzal a gyanúval él, hogy a „reál­ nek a kategóriái, vagy pedig világnézeti-vallásos spe­ ontológiai folyam atként” értelm ezett m egváltás „ a vi­ kulációkhoz. Sok érv szól am ellett, hogy m aga az a lág m egistenítéséhez” , vagyis panteizm ushoz vezet­ mód is tárgyszerűtlen és teológiailag is ta rth a ta tla n , h e t16. ahogyan a term észetet és kegyelm et szétválasztjuk és egym ással szembehelyezzük. Vagy a term észet vagy a A m ai evangélium i teológián belüli új orientációt — pl. K. B arth n ál, Th. F. Torrance-nél és D. R itschl­ kegyelem történelm ileg változó túlhangsúlyozásának nél — m ár em lítettü k . U taln u n k kell még A lbert helyére a teológiai gondolkodás erőfeszítésének kellene Schweitzerre is, ak it azonban k o rán ak hivatalos egy­ lépnie, am ely a term észetet nem ak a rja kegyelem , s a háza eretnekgyanúsnak ta r to tt. „ P á l apostol m iszti­ kegyelm et term észet nélkül érteni. k á ja ” c. könyvében, am elyet 1929-ben fejezett be, a kö­ A kijelentés m ag yarázatára szorítkozó teológia tá r ­ vetkező m o n d ato t o lv ash atju k : „A hitből való meg­ gya a Deus revelatus, a k it a hitben az ég és föld kegyel­ igazulás ta n ítá sa te h á t mellékk ráter, am ely a K risztus­ mes terem tőjének ism erünk meg és im ádunk. A „ te r­ m észet és kegyelem ” kettőssége annyiban lehet a teo­ ban-lét m isztikája v á ltság tan án ak fő k rátere m ellett lógiai té m a félrevezető m egfogalmazása, am ennyiben képződik.” A p rotestáns egyházak szám ára valóban provokációnak h angzott ez a kijelentés, Schweitzer itt éppenséggel nem a kijelentés ta la já n gondolkozunk s ezért a kegyelm et inkább ideának, m int eseménynek még fo ly tatja fejtegetését s azt állítja, hogy az etik át P ál kapcsolatba hozza ezzel a léttel (K risztusban), s é rtjü k : magának a megváltásnak esem ényeként. „ a m egváltottság term észetes funkciójaként” érti. H a vállaljuk azt, hogy feladatunk a kijelentés m a­ Schweitzer P ál in terpretációjának sum m ája ez: „A z a gyarázása, akkor ú jra és ú jra ezzel a kérdéssel találk o ­ képzet, hogy K risztussal e g y ü tt m eghaltunk és feltá­ zunk: mimódon érvényesül a teremtett világban a meg­ m adtu n k , valójában természeti (n atu rh aft) jellegű.” 19 váltó kegyelem? H ogyan fejeződik ki, nyilvánul meg a A váltság „term észetszerűsége” (N aturhaftigkeit), kaine ktisis (új terem tés) ereje a régin belül? am elyet A. v. H arnack a keresztyén szinten alul­ Mit is jelent ebben az összefüggésben az orthodoxia m aradó képzetnek m inősített, i tt úgy jelenik meg, egyik középponti theologum enonja, a theopoiesis vagy m int a páli v áltság tan „fő k rátere” . F eltételezhetjük, theosis? E z az orthodox és reform átus keresztyének hogy Schweitzer kultúrfilozófiai m axim ája, „az élet k ö z ö tt sokat v ita to tt fogalom táv o l áll a ttó l, hogy a tisztelete” , kapcsolatban áll a m egváltásnak ezzel a megbeszéléseink során kielégítően tisztázódott volna.22 koncepciójával. Addig m ár a protestantizm us felvilágosult liberális 3. K özépponti tém án k k al foglalkozó eddigi fejtege­ teológusai is e lju to tta k , hogy a „m egistenítés” szó téseinket ab b an tu d n ám összefoglalni, hogy az evangé­ halla tán ne m ágikus-m echanikus átváltozásra gondol­ lium i-reform átus egyházban feltétlenül szükségünk ja n a k , hanem az Iste n fiaiként való elfogadásra, van a kegyelem ről való tan ítá su n k kritika i átgondolá­ adaptációra, K risztus fiúságában való részesedésünkre, sára, éppen a term észetre tek in te tte l! A hozzánk inté­ A thanasius értelm ében. Vagyis nem az isteni és emberi z e tt kérdések elől nem szabad k itérn ü n k . C supán a szubsztanciák egym ásba olvadásáról van szó, a „ th eia

35

és az anthropine physis” elegyedéséről, hanem ,,az em ber fizikai-etikai életének m eggazdagításáról” („Le­ benssteigerung” ), m in t azt H arn ack fogalm azta.23 B a rth K ároly ennél messzebb megy. Az óegyházi krisztológia tárg y alása során hangsúlyozza, hogy a k ettő s term észetről szóló ta n ítá sb a n haszn ált alap­ fogalmaknak „ a ,term észet’ szűkebb fogalm ához — am elyre m i n ap jain k b an gondolunk —, sem mi köze sincsen. Elism eri ugyan, hogy az óegyházi krisztoló­ g iában tö rté n te k félrecsúszások a szó szorosabb értel­ m ében v e tt ,term észeti’ (das N atu rh afte) felé s ezzel e g y ü tt a m itikus-m ágikus-m echanikus értelm ezés irá­ n y áb a, de mégiscsak az óegyházi krisztológia fölénye m ellett foglal állást, összehasonlítva a K risztusról való m odern tan ítással, am ely „egyoldalúan a moralizmus és a példakép-krisztológia csapdájába esett, m egtoldva a lélek-m isztika csöndes, szom orkás utózengésével” . E z a m odern, „anti-görög” krisztológia „irtózik a physis­ től, a külsőlegestől (A u sserlich k eit) és a testszerű­ tő l24. N ikos Nissiotis, a m últ évben elh u n y t görög sziszte­ m atikus, filozófus és ökum enikus teológus, a N yugaton á ltaláb an félreértett „theosis” -t a következőképpen m agyarázza: A „m egistenülés” az a fölfelé irányuló szellemi (pneum atikus) fejlődés, am elyet az egyházon belül, K risztus szabadítása alap ján , a P arakletos m un­ k á l bennünk, m iközben elvezet az igazi és tökéletes em berléthez. A than asiu sra u ta lv a írja : „ a theosis itt az em ber igaz em b erv o ltát erősíti meg” , am iből Nissiotis szerint az következik, hogy a theosis valójá­ b an nem m ás, m in t m aga a K risztu sb an -lét26. Szá­ m om ra itt az a kérdés — s ezt a k érd ést szeretném orth o d o x kollégáinknak to v áb b ítan i —, hogy ez a fel­ fogás, m iszerint a „m egistenítés” azonos az igazi em­ b erléttel, nem viseli-e m agán a nyugati fertőzés enyhe n y o m a it. . . K im eríth etetlen tém án k kapcsán, az eddig elmon­ d o tta k u tá n , egyetlen p o n to t még feltétlenül meg kell em lítenem : Ahol a „term észetet” tem atizáltam , kizá­ rólag az emberi term észetről beszéltem. E z vajon m egintcsak a tip ik u san n y u g ati és reform átori an tro ­ pológiai leszűkítés jele? Újra csak a redukció szelleme k ísért, am ennyiben az egyetlen terem tm ényről, neve­ zetesen az em berről beszélünk? K izárólag belőle állna a terem tés? Term észetesen nem ! Fejtegetéseim ben azonban ta rta n i a k a rta m m agam an n ak a B arth K árolynak alaptételéhez, a k it k o ráb b an a physis és a test-szerintiség protestán s szószólójaként idéztem . Ez a tétel, a K D antropológiával foglalkozó kötetének elején így hangzik: „A terem tm ényről való teológiai ta n ítá s gyakorlatilag antropológia: ta n ítá s az em ber­ ről.” 26 Az em ber azonban „m inden m ás terem tm én y ­ nyel együtt” te re m te te tt (L uther), s teljes valójával beleszövődik a kozm osba és a physisbe. Az ő t megszó­ lító isteni szónak an n y ib an v a n „kozm ikus k a rak tere” , am ennyiben m egváltó üzenete ahhoz az em berhez szól, aki a kozm oszban létezik.27 A kijelentés kozm oszviszonyát az em ber közvetíti. A rra a kérdésre, hogy m iért antropológia, m iért nem „ ta n ítá s a m indenségről” ? — B a rth azt feleli: m ert Iste n Igéje „éppen azt nem m ondja meg nekünk, hogy a m in d n y á ju n k a t körülvevő kozm oszban Iste n mi mó­ don uralkodik és d icsértetik” . E gyedül „az em berben látjuk te h á t azt, am it a környező kozm oszban nem látunk”. „ I t t ugyanis v alójában az Isten és te re m t­ m énye viszonyának belsejébe p illa n th a tu n k be.” 28 4. Az eredm ény, am ire e lju to ttu n k , meglehetősen

36

sovány, különösképpen az „ökoteologikus apokalip­ tik a ” m agasröptű retorik ájáv al összehasonlítva. E zt a h á trá n y t azonban jó szívvel vállalh atju k , főként ha inkább „ a felelősség princípium át” (H ans Jonas) tesz­ szük m agunkévá, m intsem az E rn st B loch-értelm ű „rem énység princípium ot” , a m aga „ontologikusan” forradalm i im perativusaival. Véleményem szerint nekünk arra kell törekednünk, hogy a természet, m int a létezők összességét, am int azt a term észettudom ányok tem atizálják és vizsgálják, a K risztusban, a Szentlélek által nekünk adott kegyelem alapján az A tya teremtéseként értsük meg, am elynek mi m agunk is részesei vagyunk. E bből a m egértésből és szemléletből terem nek meg a kegyelem gyümölcsei, am elyek a terem tés ta la já n növekednek. „Az ilyenek­ kel szemben (az ilyen gyüm ölcsöket illetőleg!) nincsen tö rv én y ” írja P ál apostol (Gal 5,20). V annak azonban „örök” , korszakos direktívák és ú tm u tatá so k , m int pl. azok, am elyeket az em lített k ét alapfogalom ta r ­ talm az, a „m egistenülés” , ill. a „m egszentelődés” . A mi feladatunk ab ban áll — ennek a m ostani dialógusnak folyam án is —, hogy közösen keressük ezeknek a direk tív ák n ak korhoz és helyzethez szóló tarta lm i üzenetét. Vályi Nagy E rvin

JE G Y Z E T E K 1. Y ves Congar, D er Heilige Geist, F re ib u rg in. B r., 1982, 322. — 1/a Vö. G. W enz, W elt als G esprächsstoff. E rw ägungen zum N a tu r ­ vorhältnis des neuzeitlicher M enscher (Z E E 1987/3. „ N a tu r h a t diesem Modell n u rm eh r den S ta tu s des M aterials T ä tig k e it“ . — 2. N ikos N issiotis, Die Theologie d e r O stkirche, S tu ttg a rt, 1968, 25. — 3. A nastasios K allis, Chistologie in d e r orthodoxen Theologie in E v . K irchenlexikon, G öttingen, 1985, 727 sk. — 4. D ietrich Ritschl, Die L ast des augustinischen E rb es in P arrh esia. K . B a rth zum 80. G eb u rtstag , Zürich, 1966, 477— 490. — 5. Nissiotis, i. m. 19 és 26. — 6. H erm an n T im m , E vangelische W eltw eisheit. Z ur K ritik der ökotheologischen A pokalyptik, Z ThK 1987/3, 345— 370. Vö. L o th a r P erlitt előadását a Teológiai T udom ányos T ársaság kongresszusán (G öttingen 1979), m elynek té m á ja így h a n g z o tt: „A m ai európai teológia h ely zetm eg h atáro zása” . A n y o m ta tá sb a n m egjelent előadás cím e: „A uslegung d e r S chrift — A uslegung der W elt” in E uropäische Theologie — V ersuche einer O rtsbestim m ung, k ia d ta T. R en d to rff, G ütersloh, 1980. P e rlitt tö b b ek kö zö tt ezt m o n d ta: „Jellem ző a z a m ód, ahogyan az ú ja b b teológia a világot m in t te re m té st először áten g ed te a term észettu d o m án y n ak és te r ­ m észetfilozófiának, hogy m ost a z u tá n a könnyebben kezelhető m oralizm us k erü lő ú tjá n , a „k ö rn y ezet” (Um w elt) címszó a la tt ú jra visszakérje” . 51. — 7. Carl A m ery, D as E n d e d e r V orsehung. Die gnadenlosen Folgen des C hristentum s R ohw olt T aschenbuch, 1972. — 7 /a Christos Y annaras, P erson u n d E ros, E in e G egenüberstellung der Ontologie der griechischen K irch en v äter u n d der E x isten zp h ilo ­ sophie des W estens, G öttingen, 1976, 78 sk. — 8. O tto Weber, G rundlagen der D ogm atik II., N eukirchen-V luyn, 1962, 133 sk. — H asonlóképpen D ietrich R itschl, A thanasius, V ersuch einer In te r­ p retatio n , Z ürich, 1964, v alam in t különböző ta n u lm á n y a it a K o n ­ zepte I. (F ra n k fu rt a. M. 1976) és K onzepte II. (M ünchen, 1986) köteteiben. — 9. O. W eber, 138. — 10. G erhard Ebeling, D ogm atik des christlichen G laubens I I I ., T übingen, 1979, 473 sk. — 11. K o n ­ zepte I. 139. — 12. K a rl Barth, K irchliche D ogm atik I /2, 140 sk. — 13. A lbrecht Ritschl, Die christliche L ehre von d er R e chtfertig u n g u n d V ersöhnung I. 1982, 22. Vö. G u n th e r W enz, G eschichte der V ersöhnungslehre in der evangelischen Theologie der N euzeit I. M ünchen, 1984, 19. — 14. K D IV /2 257 sk. és D. R itschl, K onzepte 1. 94 sk. — 15. D as W esen des C hristentum s, 1900 S iebenstern T aschenbuch 140. Vö. n ag y m ű v ét is: „L eh rb u c h der D ogm en­ geschichte II. 5. kiadás 1931, 116 sk. — 16. I. m . 141. — 17. I. m. 146 k. — 18. K a rl Rahner— H e rb e rt Vorgrimler, K leines T heolo­ gisches W ö rterbuch, H e rd e r B ücherei 108/109, 276. — 19. Ges. W erke B and 4 — V erlag C. H . B eck, M ünchen évsz. nélkül 300, 383— 385. — 20. E d u a rd Schw eizer in E K K 1, 1969 24. — 21. K D I I / 1 228. — 2 1 /a G u n th er W enz, W elt als G esprächstoff. E rw äg u n ­ gen zum N a tu rv e rh ä ltn is des neuzeitlichen M enschen, Z E E 1987/3 250— 270. W enz abból a z alapfeltevésből indul ki, „ho g y a világ Iste n terem tések én t tö rté n ő azo n o sítását krisztológiai vonatkozás nélkül nem tu d ju k helyesen elgondolni” . „ Is te n világ-közelségének igazi ala p ja a Deus in carn atu s-b an keresendő — és sehol m á s u tt” (258) H asonlóképpen C hristofer F re y , Die E th ik u n d die F rage n ach dem G anzen in Z E E 1987/3, 296— 316. — 22. Confessions in D ialogue, k ia d ta N. E h ren strö m és G. G assm ann, WCC, G eneva, 1975, 115. — 23. A. von H a rn ack , idézi D. R itschl, A thanasiu s, 77 és 94. — 24. K D I /2, 142, 143. — 25. I. m . 50. — 26. K D I II/2 , 2. — 27. K D I I I /2, 3. — 28. K D I II /2 , 17, 18.

Teremtés és emberi kreativitás E lra g a d ta tás, m egrökönyödés, tisztelettel vegyes félelem, felháborodás, c s o d á la t.. . e különböző, mégis elegy érzések ébrednek az em berben, életének első napjátó l, a körü lö tte levő term észet, az univerzum lá t­ tán . Az em ber belső világa vagy, hogy pontosabb le­ gyek, m aga az em ber, még m élyebb in d u la to k a t éb­ reszt. „M ilyen nagy alko tásaid n ak szám a, U R a m ! V alam ennyit bölcsen a lk o tta d ” k iált fel a zsoltáríró (Zsolt 104,24) és e szav ak at nem zedékek ad já k nem ­ zedékeknek tovább. N éhanapján az em ber képes az önértelm ezésre: a m aga fizikai és perszonális létének m egragadására a term észeti és spirituális világban. E z a m egértés az alapvető kezdet, ebből indul ki a sokfelé ágazó, vég­ telen em beri k reativ itás. Az igazság felism ert m ondan­ dója, a m egértés egy fokára való elju tás: ezek h atároz­ zák meg az em beri, nem zeti, társadalm i tevékenység m inden fa jtá já t és a civilizáció m ikénti alak u lását: azt, hogy életnek vagy h alálnak, jó n ak vagy gonosz­ nak, szépségnek vagy csúfságnak lesz-e a melegágya. E zért az em beriségnek szembe kell néznie a kérdés­ sel, hogy m i az élet értelm e (m ondandója), avagy, hogy m i a lét, m i az igazság — szem beszállva az egyre rom bolóbban hangzó filozófiai szkepticizm ussal és m inden olyan kísérlettel, am ely az életet p u szta poziti­ v ista vagy u tilita rista észlelés tá rg y á v á a k a rja redu­ kálni. E bben az előadásban analizálni kívánom , filozófiai és tudom ányos irán y v o n alat követve, E u ró p a k reatív gondolkodása szem pontjából, az Igazságkeresés m ód­ ja it és an n ak k o rlátait. Mi az igazság? H a e kérdésre választ próbálok ad n i: négy fő „harcos” lép elém a történ elem arénájáról: a filozófia, a tu d o m án y , a misz­ ticizm us és a vallás. (A sorrendet kizárólag a m ódszer­ ta n i m egfontolás h a tá ro z ta meg.) A filozófia (am ely azért létezik, hogy választ adjon) az igazságot a keresésben h atározza meg, eszerint az igazság „ a tisz ta ész” m űve eredm ényének felk u tatása, m in t am i racionális és k o n k rét tételek b en és ítéletek­ ben kifejezhető. E z a m egállapítás, úgy vélem , nem fogadható el m inden gondolati rendszer tek in tetében. T ény viszont, hogy az ellentétes gondolati rendszerek ütköztetése is a vitatkozó-logikai m ódszeren alapszik, am i igazolja, hogy a filozófiai irány valam ennyi k ép­ viselője az értelm et tek in ti — az igazságot illetően — a legfőbb bírónak. A tudom ány (a X X . század közepéig u ra lk o d o tt te r­ m észettudom ány) szerint az igazságot az „o b jektív valóság” (realitás) h atározza meg, s ez elsősorban em ­ pirikus ú to n fogható fel, avagy (a X X . században), e valóság (realitás) optim álisan ábrázolt verziója által. A m iszticizm us (m indenkori álláspontja) szerint az igazság szavakkal ki nem fejezhető „sem m i” , am it az em ber a vele való belső egyesülésben ta p a sz ta l meg. A „sem m i” ism erete szuperkonfesszionális, m inden­ fa jta „ortodoxiá” -tól független. A vallás (m indenekelőtt a keresztyénség) szerint az igazság Isten m aga, a m egértéstől független, ezért lé­ nyegileg érthetetlen, mégis olyasvalam i és -valaki, am i és aki te tte ib e n folyam atosan kijelenti önm agát. Az igazság Isten in k a rn á ltja — Jézus K risztus —, akinek megism erését a spirituális élet szab o tt törvényei h a tá ­ rozzák meg. Szemben a filozófiával és a tu d o m án n y al, am elyek­ nek módszerei az ész eszközeivel egyértelm űen k ontroll a la tt ta rth a tó k , a miszticizm us módszerei irracionáli­ sa k ; a vallás viszont átfogja az em ber megismerési (kognitív) erőit szellemi fejlődése m inden szintjén és

u ta t n y it m ind a racionális (lásd a tudom ányos teoló­ giát), m ind az irracionális rendnek megfelelő (ahogyan az a kegyességi életben m egnyilvánul) módszerek so­ kasága előtt. 2. M iért tá m a d tá k az igazság filozófiai módszerrel tö rtén ő keresését olyan hevesen? Először is azért, ahogy erre m ár u talta m , m ert ez a módszer tisztán racionális, vagyis egy bizonyos megítélési logikát ta r ­ talm az és egy bizonyos fogalmi eszköztárral bír, am e­ lyek a filozófiát általánosan formális rendszerré a lak ít­ ják . Míg a logika nem tá m aszth at igényt arra (és nem is tesz ilyen kísérletet), hogy teljesen ad ek v át m ódon határozza meg a lét univerzális törvényeit, nyilván­ való, hogy m aguk a fogalm ak még összetettebb problé­ m át jelentenek. A nélkül, hogy belefognánk az „univerzialitások” taglalásába, a következő té n y t m áris m eg állapíthatjuk: a filozófia olyan nyelvezettel él, am ely az emberi tevékenységet tükrözi vissza. Még ha el is fogadjuk, hogy léteznek a priori koncepciók, meg­ állapítható, hogy ezek az emberi tu d a ttó l elvonatkoz­ ta to tta k és így h atástalan o k („inoperábilisak” ), h a­ csak fel nem töltekeznek bizonyos m értékben olyan anyaggal, am i m egintcsak az „em pirikus” ta rto m á n y ­ ból szárm azik. E zért kézenfekvő a következtetés: a filozófia, am ikor az önkörén belül n y ert igazságra vonatkozó kérdést felteszi, circulus viciosus-ba ju t. A filozófia (lett légyen az bárm ely bölcseleti rendszer) képtelen sajá t igazsága bizonyítására (úgy, ahogy ezt Goedel m ásodik tantételével ki is m u ta tta : lehetetlen dolog egy formális rendszer helytállóságát olyan forrá­ sokkal bizonyítani, am elyek ugyanazon szisztémából fakadnak), m ert a filozófia elveiben képtelen túlnyúlni am a racionális és em pirikus valóságon (realitáson), am elyet őm aga, sa já t logikai és koncepcióbeli eszköz­ tá rá v a l h a tá ro lt be. Még akkor is, ha egy filozófus egy különös in tu itív vagy m isztikus m egvilágosodást ta ­ pasztal meg, h a esetleg a „harm adik dimenzió” világa valam ely mély valóságának m egnyilvánulása előtt el is töpreng, képtelen lesz ennek leírására, m ert a mi em beri szótárunkban nincsenek meg ehhez a megfelelő (adekvát) kifejezések, m eghatározások, szóképek. Sőt, szóbeli kifejezéseink egyre inkább am bivalensek (a m atem atikai m eghatározásokat kivéve). W erner H ei­ senbergnek egészen igaza volt, am ikor a z t írta : „K i­ fejezéseink és szavaink értelm e, am elyek a világ és ön­ m agunk közötti kölcsöncselekvésből fakadnak, nem határo zh ató k meg precízen. . . E zé rt az abszolút igaz­ ság puszta racionális gondolkodás révén nem ragad­ h a tó m eg.” 1 É rdekes és érdemes lenne a m odern tudós és gondol­ kodó ezen eszm éjét egybevetni egy ezer évvel ezelőtt élt keresztyén aszkétáéval, nevezetesen Szt. Simeoné­ val, az Ú j Teológuséval, aki még m itsem tu d h a to tt a kvantum elm életről vagy a term észettudom ányokról és (mégis) így v allo tt: „Szánom az emberi nem zetsé­ get, m ert rendkívüli bizonyítékok u tá n i k u ta tá sa ib a n em beri kifejezéseket és dolgokat idéz, ism ételget, azt hivén, hogy képes lesz az istenit m eghatározni (ábrá­ zolni), ho lo tt azt sem em berek, sem angyalok nem lá t­ h a tjá k és nem nevezhetik meg.” 2 A m int láth ató , m indkét m egállapítás, lényegét te ­ kintve, ugyanoda m u ta t: az igazság, bárm ilyen néven hívjuk is, tra n sz cendens értelem . É s, ha evidens, hogy a nem -dim enzionált, sőt dim enziónélküli világ (vajon nem létezhetik-e ilyen?) nem ábrázolható a három ­ dim enziójú világ kifejezéseivel, annál inkább csődöt m ond az értelem , h a az igazság m indenestül irracioná­ lis. É s valóban, arra a következtetésre kell ju tn u n k ,

37

hogy a filozófia, történelm i fejlődése során, a lét kérdé­ régi, kínzó problém áit nem tu d tá k m aguktól távol sének prob lém áját feszegetve, kifulladt. ta rta n i, lerázni, mégis azt rem élték, hogy ezektől m en­ 3. A tá v , am elyet a történelm i-filozófiai irán y b an az tesen léphetnek az ontológia ezen ösvényére. Sem m it értelem befog, a következőképpen összegezhető: sem pro d u k áltak az ún. kultúrfilozófia vagy az egzisz­ tencialista filozófia jav ára. Az első iskola a közös tö r­ Mi az abszolút lét? E kérdést az ókori H ellas ik ta tta be európai filozófiánkba. M inthogy világunk állan­ ténelm i tu d a t evidenciájára é p ített, a meglevő k u ltu ­ rális form ák ra. A „ Kultuphilosophie” k itá g íto tta a böl­ d óan változik — „b izo n y talan valóság” — s így nem csészet tá rg y á t, de nem rögzítette az alapvető kiinduló­ te k in th e tő abszolút létnek: a korai bölcselők, beleértve a m ilétosziakat, H eraklétoszt és m ásokat, a rra a meg­ p o n to t, azaz nem ta r to tta m agát ahhoz, am in a világ alapjai nyugosznak. állapításra ju to tta k , hogy az eredeti princípium („egy A m ásodik iskola, az egzisztencialista filozófia, szin­ a sokban” ) olyasvalam iben rejlik, am i fölött csak m etafizikálisan lehet elm élkedni. E dogm atikai meg­ té n a meglevőre ép ített, de nem annyira a külső reali­ közelítés azonban, különös te k in te tte l az egym ástól el­ tásra , m in t inkább a belsőre. Felfedezvén újból az élő em bert, az egzisztencializmus sza k íto tt az „ellenséges térő válaszokra, nem elégíthette ki az em beri értelm et. univerzum ” -m al és m inden felsőbbrendű vagy em ber­ V álaszkeresésében, vágyában, hogy m egértse a létet — a világ és az egyén létét — k u ta tn i k ezd ett az igaz­ feletti tényezővel. Így m indkét irán y zat elfordult a puszta értelem től, am ely az ab sz tra k t „lényeg” -et ság abszolút bizonyítéka u tá n . Így, ezzel az ontológia (szubsztans-ot) k u ta tta és visszafordult a „lét” -kérdé­ céllal, fejlesztette k i a bölcselet a m ásodik dim enziót, vagyis a logikai forrásokat, és m ost m ár e k é t dim en­ séhez, igen ám : de az ontologizm usnak önm agából ki­ zió — az egzisztencializmus és a racionalizm us — h a tá ­ v e tk ő z te te k formáihoz, hiszen a „K ulturphilosphie” az „egzisztencia” -t fenomenológiai szinten, az egzisz­ ro zta meg a filozófia jövőjét. A m odern k o rb an a N yugat, kontem plációi köze­ tencializm us pedig individualista szinten értelm ezte. Míg az előbbi (a kultúrfilozófia) a világot érth etetlenné p e tte , egyszercsak a to tális k étely ösvényén ta lá lta m agát. V alóban, am i „szigorúan tudom ányos” bölcse­ te tte , addig az utóbbi (az egzisztencializmus) a világot értelm etlenné te tte . let a k a rt lenni, az kénytelen v o lt a valós lét kérdését 4. A term észettudom ányok terén az értelem m ás feszegetni, s még ezt megelőzően ennek a létnek fenn­ csapást (ösvényt) v álaszto tt. B ár e vonatkozásban állására (egzisztálására) rákérdezni, vagyis: a lét létét a vizsgálódás tá rg y á v á tenni. É s i t t m egint, m ielőtt történelm ileg (az időt tek in tv e) sokkal rövidebb tá v o t még v álaszt ad h a tn a , a bölcseletnek meg kell győződ­ fu to tt be, az értelem vívm ányai a term észettudom á­ nie az emberi értelem erőinek igazvoltáról, vagyis ar­ nyokban sem m iképpen sem m aradnak el a bölcselet­ ról, hogy a gondolkodás képes-e a valóságot m egérteni, ben elért eredm ényei és hatékonysága m ögött. Lássuk, m it m u ta t fel a k o rtárs tudom ányos gondolkodás sőt, am i ennél is tö b b : önm agát értelm ezni. E z pedig — a lét ism erete tek in te téb e n !? a z t jelenti, hogy a filozófiának meg k ellett (volna) győződnie arról, hogy a gondolkodás képes az önm agá­ A 18—19. században és részben a 20. században is, ról szóló igazság — önm aga általi — bizonyítására. „tehetetlenség következtében” a tu d o m á n y t eluralta Valóságos „ b o trá n y a filozófiában” tö r t ki. H a a kez­ a pu szta m echanizm us koncepciója; ezáltal úgy tek in ­ detb en legitim kétségek h an g zo ttak abbeli képessé­ te tte az univerzum ot, m in t egy hatalm as gépezetet, günk tek in tetéb en , hogy a létet m egism erhetjük am ely szigorú és m eghatározott törvények szerint m ű­ — im m ár m egkérdőjelezték m ag át az értelm i erők ködik. Ism eretes Laplace cinikus válasza, am it N apó­ világának realitását is. Más szavakkal: ha a kezdetben leonnak am a kérdésére ad o tt, hogy az univerzum ban lehetetlennek bizonyult a lét fennállását (egzisztálását) hol van Isten helye: „U ram , nekem e hipotézisre nincs bizonyítani, m ost, ugyanúgy, lehetetlenné v á lt az érte­ szüksége” ; ez pedig élesen m egvilágítja azt a teljes determ inizm ust, am ely akkoriban a világ értelm ezését lem létezésének bizonyítása is. Így a kétely, am elynek jellem eztem . Az is tu d o tt dolog, hogy Leibnitz arról ál­ az a rendeltetése, hogy a lét kérdéseiben a filozófiát a m odozott, hogy m egalkotja az „univerzális k arak te ­ tu d á s egy m agasabb fokára emelje, o d avezetett, hogy rizm us”-t, egy szám rendszert, am ely á lta l pusztán az értelem m el elism ertette sa já t alkalm atlanságát. m echanikus m ódszer alkalm azásával „ a teljes igazság A m int R . W eil szúrósan m egjegyezte: „N y u g h atatlan keresésük által, am ellyel a filozófusok a m egoldást h a j­ m egragadható” . E d o k trín át azonban az élő term é­ szetre sehogy sem leh etett alkalm azni, nem is szólva szolták — a világtörténelem és a filozófia tö rté n ete im m ár úgy jelennek meg elő ttü n k , m in t a lét elveszté­ az em berről. K ésőbb e ta n té te lt kibővítették, b e ik tat­ tá k a valószínűség koncepcióját és azt képzelték, hogy sének tö rté n e te .” Az orosz Szlavofils, diagnosztizálni ak a rv á n a nyu­ m ost m ár m inden dolog m egm agyarázható az ok és a g a ti filozófia betegségét, a baj gyökerét a racionális lehetőség (véletlen) valam ely (szerencsétlen és kikal­ kulálh atatlan ) kom binációjával, vagy „Lehetőség és princípium ban jelölte meg és arra b u z d íto tt (A. S. K om jakov), hogy a teisztikus „ a k a ra ti ráció” -ra3 szükssgesség” által, hogy Jacques M onod-t, a híres francia biológust idézzem. E z t a tudom ányos „világ­ építsék fel az ontológiát. M ert, hogyha lehetetlen a nézet” -et gyakran lényegében pozitivistának m ondják, lé te t az értelem ok—okozati összefüggésében bizonyí­ ta n i, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy m ás u ta ­ m inthogy azt sugallja, hogy az „o bjektív” igazság az egyetlen igazság: olyan igazság, am ely megfelelő meg­ k o n ne lehetne bizonyítékokat szerezni. Így a nyugati figyelések és m érések által m inden elfogulatlan vizsgá­ filozófia negatív eredm ényei (am elyek igen nagy szol­ g á la to t te tte k ), szükségszerűen sugallták, hogy m aga lódó előtt feltárul. Minden, am i az ún. objektív meg­ az értelem kényszerít és hatalm az fel ú jfa jta ontológiai figyelések és kísérletek körén kívül esik, így Isten, lé­ gondolkodásra. Így a bölcselkedő értelem tö rté n e ti lek, örökkévalóság, szeretet, öröm stb. szubjektív, ér­ ú tja vezette el az em bert igazság k u tatásáb an a rra a zelmi dolgok s így semmi közük a tudom ányhoz és az p o n tra, aho n n an a vallásos világnézet kibo n takozha­ igazsághoz. A kortárs tudom ány, m inden óriási vívm ánya elle­ to tt. E z t a Hegel u tá n i kísérletek is igazolták; az elkép­ nére, helyesebben: hála ezeknek, m ár sokkal szeré­ nyebb, m in t a közelm últ. M anapság a tudósok igye­ zelés az volt, hogy a lét problém áját úgy oldják meg, hogy a létezés felől közelítik meg, vagyis m egpróbál­ keznek kevesebbet beszélni abszolút törvényekről és inkább teóriákról és hipotézisekről szólnak. Kevesebb já k a fo rd íto tt u ta t végigjárni; és b á r a gnosztikusok

38

szó esik a determ inizm usról és tö b b a valószínűségről, kevesebb az „igazság” -ról és tö b b a „m odellek” -ről. E m odelleket nem a b sztrak t (elv o n atk o ztato tt) mó­ don fogják fel és nem ta r tjá k a valóság lá th a tó replikái­ nak (válaszainak), hanem h atékony m ódszernek, amellyel tükrözik a problém ák valós v o ltá t: rávilá­ gítva a megoldandó feladatokra — azokra ti., am elye­ k et az emberiség m aga idézett fel. U gyanakkor azonban a kritérium ok, am elyek felté­ tele a la tt az új teó riá k a t felállítják, igen jelentősek és érdekesek. K étfélék lehetnek. Van olyan teória, am ely­ ben képviselőjének a világgal kapcsolatos koncepciója vonatkozásában valam iféle elégültsége nyilvánul meg. H a a teó ria olyan jelenséget vesz figyelembe, am elyet az előzőek elhanyagoltak, avagy, h a bizonyos jelensé­ geket a korábbinál „szebben” (J. Poincare, P. Dirac), vagy „egyszerűbben” (E. Mach) képes integrálni, ak­ kor ezt az elm életet hívei meggyőzőnek és igaznak fo­ gadják el. A m ásik kritériu m a funkcióképesség: it t a teó riá t akkor te k in tik igaznak, h a kísérletekkel felül­ vizsgálható és h a előrejelzésekre képes. Ám az első k ritériu m fajta igen g y akran „nem m űködik” a m áso­ dik hiányában. Ezzel kapcsolatban F. F ra n k szelleme­ sen jegyezte meg, hogy „ a tu d o m án y olyan, m in t egy detektívregény, am elyben m inden tényező megerősí­ te n i látszik egy bizonyos feltételezést, de végülis v a­ lam i egészen m ás bizonyul helyesnek” 4. Négy olyan jellemzője van a k o rtárs tu d o m án y nak, am ely különösen érdekes abból a szem pontból, hogy milyen fokig te k in th e tjü k következtetéseit érvénye­ seknek. Először is, n ap jain k b an a tudósok ritk á n beszélnek úgy a „tudom ányos m ódszer” -ről, m in t am it az egyet­ len egyetem es m ódszernek ta rta n a k . Inkább m ódsze­ rekről szólnak és egyre tö b b ilyet ta lá ln a k fel az új problém ák m egoldására. (Példaként em líthetjük, hogy a m atem atik áb an a nem -euklides-i geom etria kidolgo­ zásához egészen más m ódszereket alkalm aztak, m int am ilyeneket m a a genetikában a DRA -m olekulák stru k tú rá já n a k tanulm ányozásához használnak.) Másodszor: ahhoz, hogy egy, ugyanazon jelenséget m egm agyarázzanak, a tudósok különböző, de (egy­ m ást) kiegészítő m odellekhez folyam odnak. E rre a leg­ szembeszökőbb példa a fény stru k tú rá já n a k megköze­ lítése, ahol is a céltól függően, a fén y t vagy az űrben nagy sebességgel mozgó részecskéknek (p artikuláknak) fogják fel, vagy az elektrom os térb en jelentkező v ib rá­ ciónak avagy hullám oknak. A tudósok m indkét teó riát alkalm azzák és időnként ezek feltételeit egybefogják (integrálják), példa erre a „w avicle” -kifejezés, anélkül, hogy bárm elyiket a m ásik ja v á ra redukálnák. B ár két teórián ak és azok term inuszainak együttes alkalm a­ zása kényelm etlen lehet, a tudósok kénytelenek ehhez folyam odni, tudom ásul véve egy ú ttal, hogy a teóriák egyike se végleges. H arm adszor: a tu d o m án y b an az o b jektivitás kép­ zete az újbóli értékelés (re-evaluáció) függvénye volt. A m egszokott (konvencionális) gondolkodás szerint a tu d o m án y objektív eredm ényeket hoz létre, am elyek teljesen függetlenek a k u ta tá so k a t végzők személyes érdekeltségétől. Ez az eszm ény még nem h a lt ki egé­ szen, de m a m ár egyre inkább felismerik, hogy a tu d o ­ m ányos m unkálatok olyan problém ákra irányulnak, am elyeket nem an n y ira az „o b jek tív ” valóság, m in t am ennyire az élő em ber diktál. A megoldáskeresés ezért az em beri kérdésre a d o tt választ. Sőt, főként Heiselberg tan u lm án y ai óta, m eg értettü k , hogy leg­ alábbis a legkényesebb kísérleteknél, m in t am ilyen pl. a m ikrokozm osz tanulm ányozása, m aguk a megfigye­ lések (obszervációk) t angálják a kísérletek eredm é­

nyeit, és hogy a kísérletek révén szerzett tu d ás, sok tek in tetb en : relatív tu d ás. Heiselberg m egírta: „A mi nagyon kom plikált kísérleteink nem annyira a valós term észetet tá rjá k fel, m int inkább a m i k u ta tá si fo­ ly am atainkban saját tevékenységünk h a tására meg­ válto zo tt és tra n sz form ált term észetet. . . . E zért itt szembe kell néznünk az em beri tu d ás á th ág h atatla n korlátaival is.” 5 R. Oppenheim er pedig így ír: „L ehető­ ségem nyílt negyven elméleti fizikussal konzultálni. A nézeteikben m utatkozó eltérésék ellenére, azt tap asz­ talta m , hogy egy tek in tetb en k artársaim meggyőző­ dése közös, azonos. M indannyian felfogtuk, hogy se nem é rtjü k a dolog term észetét, se nem rag ad h atju k meg a ra jta uralkodó törvények m ibenlétét, se nem is­ m erjük a nyelvet, amellyel ábrázolhatnók .” 6 Negyedszer: a tudom ányos határo k gyors kibővü­ lése még nyilvánvalóbbá te tte , hogy semmiféle tu d ás sem tek in th e tő végérvényesnek (ezt a legélesebben az atom ról való tu d ásu n k fejlődése tü k rözi)7. R. Fein­ m ann egyenesen a tud o m án y nem -autentikus voltáról beszél. Így ta n íto tta hallgatóit: „E zé rt nem autentikus a tudom ány. A m int olyasm it mondasz a létezés szférá­ já t illetően, am ellyel közvetlenül még nem foglalkoz­ tá l, h ite lt vesztesz. Ám nekünk olyan tartom ányokról kell beszélnünk, am elyeket soha sem lá ttu n k , különben a tu d o m án y haszontalan. . . . H ogy te h á t a tudom ány hasznos legyen, nekünk hazárd találgatásokba kell bonyolódnunk. N ehogy a tu d o m án y pu szta kísérletek sorozatává süllyedjen, tőlünk elvárják, hogy olyan tarto m án y o k törvényeiről nyilvánítsunk vélem ényt, am elyeket soha, senki sem k u ta th a to tt fel. Nincs is ebben semmi rossz, hacsak az nem , hogy a tudom ány illetéktelennek (nem -autentikus!) bizonyul. M ert, ha azt hitted , hogy a tudom ány autentikus, nagyon té ­ vedtél” 8. A fentiek és a m odern tu d o m án y egyéb sajátossá­ gai, valam int a tudom ányban használatos kritérium ok m ódot n y ú jto tta k arra, hogy tudósok és k u ta tó k az efajta tu d ás és igazság korlátozottsága tekintetében egészen h a táro z o tt konklúziókra jussanak. Lássuk néhány nagy szaktekintély m egállapítását: L. Landau, szovjet akadém ikus, a mikrokozmosz­ fizika vonatkozásában ezt m o n d ta: „K énytelenek le­ szünk felhagyni azzal, hogy egy sereg kérdésben felele­ té r t ostrom oljuk a term észetet; fel kell fognunk, hogy kíváncsiságunkat sok tek in te tb en kielégítetlenül hagy­ ja, Ez pedig nem azért van, m ert a tu d ásu n k még nem eléggé fejlett ahhoz, hogy a k ív án t választ m egkapjuk olyan téren, ahol azt a term észet látszólag még m a­ gába zárja. Nem, értelm etlen dolog kérdezni, egész egyszerűen azért, m ert a term észet nem ta r t ilyen vá­ laszt ra k tá ro n .” 9 A lbert E instein: „Az óhajunk, hogy a valóságot m egértsük, hasonlatos ahhoz az emberéhez, aki egy le­ zárt órán a k arja an nak m echanizm usát megismerni. L átja a szám okat, a m u ta tó k a t, hallja a ketyegést is, de nincs eszköze, amellyel az órát kin y ith atn á. H a eszes, képzeletben m egrajzolhatja m indannak a m ű­ ködését, am it megfigyelt, de sohasem lehet biztos ab­ ban, hogy az a kép, am elyet m agában összeállított, az egyetlen-e, am ely m agyarázatot ad arra, am it iát. Sohasem lesz m ódja a benne kialakult képet a valósá­ gossal összevetni, sőt, az összehasonlítás lehetőségét vagy értelm ét sem fogja tu d n i felfogni, ill. elképzel­ ni.” 10 A Filozófiai In tézet egy tudós csoportja, P. K opnin­ nak, a Szovjet Tudom ányos A kadém ia levelező ta g já ­ n ak vezetése a la tt, a következő nyilatkozatot te tte : „E z idő szerint bizonyítottnak látszik, hogy a tu d ás az abszolút m eghatározhatóság eszméjére szorítkozik.

39

Még a „logikusok” is kénytelenek v o ltak hosszú és ny u g ati világunkat á tita tta a m ágikus világnézet. kem ény küzdelm eik u tá n elismerni, hogy a „laza” ta r ­ A zsidó—keresztyén-képzet, amely szerint Isten te ­ talékok nem ik ta th a tó k ki, még a legkonkrétabb tu d o ­ rem te tte a világot, szükségszerűen tételezi fel olyan m ányból, a m atem atikából sem. . . . Mindez nem csak világ létezését, am elyben az Ördög uralkodik; a vilá­ azt bizonyítja, hogy az em beri tu d ás — bárm ilyen gosság erőivel ütköznek a sötétség légiói és a földi kí­ rendszeréről legyen is szó — ta rta lm a z olyan elem eket, vánságok. Lehetséges, hogy e bipoláris megosztás az teo retik u s m ódszerrel, általános érvénnyel nem lehet em beri gondolkodás velejárója, de bizonyos, hogy verifikálni — hanem am a té n y t is, hogy ilyen jellegű része a nyugati hagyom ánynak.” 13 elemek nélkül fenn sem állhat egyetlen tudom ányos N éhány nyugati szociológus és pszichológus is h aj­ rendszer sem .” 11 lik arra, hogy pozitív elemeket találjon a m ágiában és Végül: L. Berg, szovjet akadém ikus ezt írja : „Az m ágikus kultuszokban. A m ár em lített Moody hisz igazság — a tu d o m án y b an — m indaz, am i hasznos, abban, hogy „ a satan isták mágikus teráp ia módszerei­ kísérletek által igazolt és atek in tetb en verifikált, hogy vel jobb polgárokká válnak, m int am ilyenek a kezelés előm ozdítja a tu d o m án y b an való előrehaladást —, elő tt v o lta k ” . És „ ta lá n ezért kellene olyan m arginális az igazság kérdését a gyakorlat bizonyítja (vagy cá­ k ultuszokat tám ogatni, m int am ilyen Trapezond E gy­ folja, te h á t determ inálja). A hasznosság (használható­ háza i s . Minden, am i fokozza, a személy képessé­ ság) a m egfelelő-voltnak, te h á t az igazságnak, a kri­ gét, hogy beilleszkedjék a b b a a világba, am elyben tériu m a. E m ber az igazságot m ásként meg nem ragad­ él: kritérium lehet, és legyen is kritérium társad alm u n k ­ h a tja . Az igazság: hasznos fikció, a tévedés: káros ban, az új és kezdetben m arginális szervezetek m egíté­ lésében.” 14 fikció.” 12 5. Ez az utolsó nyilatkozat összegezni látszik m ind­ 1921-ben S. F reud a következőket m ondta a psziho­ azt, am it fent az em beri tu d á sn a k — a tu d o m án y ­ analízis és az okkultizm us kapcsolatáról: „Az okkul­ b an — kifejeződő k o rláto zo tt voltáról, autenticitásáról tizm us irán t m egnyilvánuló fokozódó érdeklődés nem és m agának az igazság fogalm ának e tudáson belüli jelent a pszihoanalízisre feltétlen veszélyt. É ppen ellen­ helyéről elm ondtunk. A tu d o m án y , még a legteoretiku­ kezőleg, készen kell állnunk arra, hogy kölcsönös von­ sabb is, végső céljait tek in tv e, m indig rendkívül prag­ zódást ébresztve, eg y ü tt fejlesszük a k e ttő t. A m atik u s; alapvetően horizontális síkra szorítkozik és pszihoanalitikusok és az okkultisták összefogása és o tt nincs helye az igazság problém ájának oly módon együttm űködése ily módon elfogadható és sokat való feszegetésére, ahogy azt a vallás és a filozófia teszi, ígérő.” 15 Még nagyobb kölcsönös vonzódást bizonygat gyakorolja. S ezért nincs érzéke ahhoz, hogy az emberi C. C. Ju n g m unkáiban — pszichoanalízis és okkultiz­ életet vagy bárm ely fajta em beri cselekvést ideológiai­ m us között — ahogy ezt az 1917-ben kia d o tt könyvének lag értelmessé és célszerűvé tegye. A kétdim enziós címe is jelzi: „ H é t szentbeszéd a halottakhoz.” De az term észettudom ány, am elyből hiányzik az ideológiai ügy nem fejlődött m ind ez ideg tovább. ta rta lo m — a harm adik dimenzió — apolitikus és kö­ M ielőtt m egkísérelném, hogy a nyugati tud o m án y ­ zömbös olyan kérdések irán t m int Isten létezése, igaz­ n ak e tend en ciáját kom m entáljam , lássuk a harm adik ság, az élet értelm e, örökkévalóság stb. ten denciát, a „spirituális” -t, am ely nagyon hasonlít A tudom ányok az ideológia te ré n elfoglalt formailag az előzőhöz. . . . E z t nagyon világosan fejezte ki Ch. „közbenső” álláspontja azonban egyáltalán nem je­ Towns, az USA kiváló kortárs pszichiátere „T udom ány lenti azt, hogy igazán semleges lehetne az etik a és a és vallás integrálása” c. cikkében.16 Towns vezéresz­ sp iritualitás vonatkozásaiban, hiszen számos vívm á­ m éje, hogy a tud o m án y és a vallás egy-ugyanazon célt n y a használható fel etikailag és spirituális szem pont­ kerget különböző m ódszerekkel; más szavakkal: esz­ ból ellentétes célok érdekében. És hogyha etikai as­ m éje a lényegbe vágó egység tud o m án y és vallás kö­ pektusból a tu d o m án y b an az értelem dom inál, spiri­ zött. Ez az eszme, am ely form ájában deisztikus és ta r­ tu ális aspektusból az értelem szerepe ennél sokkal talm á b an panteisztikus, nem új: ism ételten kifejezésre összetettebb. ju to tt Einsteinnél és más kimagasló tudósoknál; nyo­ E tek in tetb en három fő negatív tendencia különböz­ m ait visszafelé követve egészen Aristoteles-ig ju tu n k te th e tő meg a tu d o m án y m ikénti interp retációja és el. Jelen esetben azonban a keresztyénség, sőt ta lá n orientációja terén . Az egyik az ún. „zéró-verzió” , általában a vallás, mélységes félreértését árulja el. Vi­ am ely ta g a d ja az em ber életében m indenfajta spirituá­ lágosan kitű n ik a kísérlet, hogy a m etafizikát fizikává, lis és ideológiai kérdés létezését és m agát az igazság a m ennyet földdé alakítsa á t és Isten t ne láttassa prob lém áját is tu d o m án y talan n ak , pszeudokérdésnek semmi egyébnek, m int a világ univerzális princípium á­ n y ilv án ítja, sőt, ami még jobban esik la tb a : kom oly nak. S alighanem ez a legmélyebb tévedés (szakadék), figyelemre m éltatlan n ak ta rtja . E nnek az agnosztikus am elybe a pozitivista értelem , igazságkutatása ú tjá n , tendenciának lényege nyilvánvaló — speciális analizá­ v alah a is belezuhant. lására nincs is szükség. L egpontosabban m eghatározta S ez lehet az előző verziók alapvető hibája is, leg­ ezt Jézus m aga: „H ag y d a h alo ttak ra, hogy eltem es­ alábbis am i a m ágiát illeti. A tudom ánynak a miszticiz­ sék h a lo tta ik a t” (Mt 8,22). m us felé való fordulása kétségtelenül kiterjeszti egy A m ásodik tendencia — régen is, m ost is — ab ban a bizonyos vonatkozásban tu d á sa h atára it, de még mesz­ kísérletben m anifesztálódik, hogy a világról és a h a ta ­ szebb tereli az igazság ism eretétől, am i elkerülhetetle­ lom ról való tu d á s h a tá ra it azokon tú lra (azok fölé) te r­ nül súlyos következm ényeket zúdít az emberiségre. jesszék — a miszticizm us és a m ágia elem ét ik ta tv a be M ert a m iszticizmus, míg igazolja az ún. szabadságot, a tudom ányba. am i a spirituális életben valójában önkényesség — aláássa ennek az életnek m egtartó alapjait. E bben A fejlett országokban m anapság különös érdeklődés fejeződik ki a miszticizmus gyökeres eltérése a pozitív nyilvánul meg m inden ún. extraszenzórium irá n t, m int a spiritizm us, jóga, telep átia, telekinezis és a többi vallástól: a keresztyénségtől és a keresztyén revelációk­ tele” . Az ism ert am erikai tudós, Moody, a követke­ tól. A m isztika eksztázist keres, spirituális elrag ad tatást, zőkben lá tja a m odern, felvilágosodott társad alom fel­ fokozott rajon g ását a m ágia, boszorkányság, varázs­ revelációkat. A m isztika „ lá tja ” saját szenvtelenségét, purizm usát és erejét. Spirituális szem pontból az egyén lás, okkultizm us stb. irá n t: „R övid a tá v az értelem saját szemeiben növekszik. Úgy lá tja, hogy tú lju to tt és tu d o m án y világa és a m ágia világa között. A mi

40

m inden szenvedélyen és em beri dicsőségvágyon. A be nem a v a to tta k m indezt spirituális em elkedettségnek és alázatn ak értelm ezhetik, pedig ez gőg — olyan fokig tá p lá lt gőg, hogy m inden más szenvedély fölött ú rrá le tt. A m isztikus nem tu d Istenről és ezért inkább az Isteni Semmiről, a K im ondhatatlanról, a F elfoghatat­ lanról, az E gyetlenről stb. beszél. F. Heiler, a teológus és kim agasló tud ó s helyesen állap ítja meg fundam entá­ lis Imádság-ában, hogy a következetes miszticizmus m egfosztja az Isten-eszm ét m inden személyes tu la j­ donságától, „lem ezteleníti” , p u szta örökkévalósággá redukálja.17 Végső analízisben a m isztikus Istent önm agában lá tja (Gen 3,5). E zt a m iszticizm ust a keresztyénség elcsábulásnak, öntöm jénezésnek, öncsalásnak, a lélek halálának ne­ vezi és m inősíti. A keresztyén felismerések (revelá­ ciók), spirituális állapotok és tap asztalato k , am elyeket sajnos oly gyakran neveznek m isztikusoknak (ezáltal konfondálva a k ét ellentétes spirituális pólust, lásd 2K or 6,14—15-t), lényegbe vágóan m ások, éppen el­ lenkezők a miszticizmuséival. N yilvánvaló, hogy az eltévelyedést, am elyet a fenti tendencia v itt bele a tudo m án y b a, csak az életről és a tu d ás kritérium áról való keresztyén (univerzális és ezért optim ális) princípium ok m élyreható ta n u lm á­ nyozása révén lehet helyesen felmérni. 6. N agyon jelentős ösvényre lép ett a tu d o m án y a m odern időkben. Precedens nélküli tudom ányos és technológiai vívm ányait az ugyancsak precedens nél­ küli pusztító erők fokozódása kíséri. Ezek az erők m indenekelőtt a spirituális és etikai szférákban m ani­ fesztálódnak. A legnagyobb veszélyt azonban a jó, a szép, az igaz kritérium ainak destruálása jelenti. Min­ dent e lk o p tattak , félretoltak, lealacsonyítottak és összezavartak. Sem a filozófia, am ely k iv o n ta kon­ tem plációi területéről az igazság fogalm át, sem a tu d o ­ m ány, am ely a jó, a szép, az igaz eszm éit tu d o m ány­ ta la n n a k n y ilv án íto tta, nem képes e folyam atot meg­ állítani. Az E gyetlent, Aki m e g ta rth a t (2Thessz 2,7) — Jézus K risztust — sim án, egyre tu d ato sab b an és szélesebb körben u ta sítja el im m ár nem csak a nyugati tud o m án y és filozófia, hanem az em beri élet légköre általáb an . H a visszatekintünk a m últ századra, azt látju k , hogy az orosz Szlavofilsz m ár felism erte e fo­ lyam ato t N yugaton és rá m u ta to tt ann ak v árh ató iszonyú következm ényeire. I. S. A ksakov nyilatkozata is megszívlelendő a m aga prófétikus p áto száb an : „Az a haladás, am ely elu tasítja Iste n t és K risztust, végül is han y atlásn ak bizonyul; a civilizáció az őrültségbe torkollik, a szabadság — önkénybe és rabszolgaságba. Az em ber, m iu tán levetkőzte az Isten képét, elkerülhe­ tetlen ü l le fogja vetni az em ber képét, sőt m ár ki is vetkőzik belőle — s keresi, hogy felölthesse, a vad állat k épét.” Ú gy tű n ik , tú l szigorú a fogalm azás. De vajon az ökológia, a nukleáris és egyéb fegyverek, a term észet forrásainak kiapadása, a népességrobbanás és sok egyéb precedens nélküli jelenség — terjedelm ükben és akut-v o ltu k b an — előrehaladást, fejlődést jeleznek-e? Vajon az erkölcstelenség (am oralitás) legalizált orgiája, az emberiség kigúnyolása (az em berség csúffá tétele), a csalás, bankuzsora, a monopólium ok d ik tátu m a, a rasszizm us, fasizmus stb. nem bizonyíték-e arra, hogy

a téboly uralkodott el? V ajon a szem forgató (álszent, hipokrata) dem okrácia, az elit szám ára szembeszö­ kően b izto síto tt hatalm ával, nem álcázott rabszolga­ ság-e és gyakran nem zsarnokság-e? Végül, az a sza­ badság, am ely propagálni engedi az okkultizm us, m á­ gia, boszorkányság, varázslás, sőt a kendőzetlen sa ta ­ nizm us mindenféle fa jtá já t, és gúnyolódik m inden fölött, am it szentnek tu d u n k , jogosság és igazság fö­ lö tt is — egyéb-e, m in t az isteni és az em beri képm ás levetése és a fenevad képm ásának felöltése? (Jel 13,1—18). A m ai európai civilizáció — a „szabad” értelem gyerm eke, egyre inkább azzá a kígyóvá válik, amely sa já t fark át a k arja lenyelni. N yilvánvaló, hogy a civili­ zációnak m aga a „te rv e ” volt az a tényező, am ely az értelem m el az alapvető h ib át elkövettette. Most, a X X . század végén, ez egyre inkább szembeszökik, kirajzolódik az értelem különböző irányokba m eg tett ú tja , lá th a tó v á válnak a h atáro k és korlátok, am elye­ ken nem léphet túl. És éppen, m inthogy feltűnt, ész­ lelhető az új zsákutca, am elyben, h a arra ta r t, az érte­ lem csak tehetetlenül vergődnék, hiszen a lélekkel sza­ k íto tt — igen, éppen ez n y it az újjászületéshez kap u t. Lehetséges az újjászületés, h a az em ber spirituális és etikai vonatkozásban m egtisztul, ha m egtisztítja szí­ vét, ahol az elk észíttetett — Isten ism eretében, az Igazságban (Mt 5,8). P ascalnak igaza volt, am ikor így írt: „N em csak értelm ünk által ta n u lju k az igazságot, hanem szívünk által is” 18. Term észetesen ő szenvedélyektől m egtisz­ tu lt szívet é rte tt ezalatt. Többször m egesett ez a civilizációkkal a történelem folyam án. N ém elyek belehaltak, am ikor az értelem nem bírván elviselni a m aga értelm etlenségét, meg­ p ró b álta átlépni sa ját k o rláta it.19 Mások to v áb b h alad ­ ta k , de radikálisan m egváltozva (a görög m etanoia szó „változás” -t is, „m egbánás” -t is jelent), és e változás (változtatás) m indig a nem zetek erkölcsi és spirituális m egtisztulásával já rt eg yütt, am i az em ber helyes val­ lási értelmezésén alapult és u ta t n y ito tt az életteli, jó t és szépet felölelő k reativitásnak. A lexij Oszipov Fordította: Kalósné Fóris Éva

JE G Y Z E T E K 1. W . H eisenberg, „ F iz ik a és filozófia” , M oszkva, 1963, 67. o. — 2. Szt. Sim eon, az Ú j Theologus, „ Iste n i him nuszok” , Sergiev P osad, 1917, 272. ο. — 3. A. S. K hom yakov, „M u n k ák ” , M oszkva, 1910, V. 1., 347. ο. — 4. F . F ra n k , „A tu d o m á n y filozófiája” , M oszkva, 1960, 76. o. — 5. W . H eisenberg: „A z atom fizika filozófiai problém ái” , M oszkva, 1953, 65— 66. o. — 6. „T ek h n ik a Molo­ dezhi” , 4. sz., 10. o., M oszkva, 1965 — 7. E lőkészítő an y a g a „ H it, tu d o m á n y és jövő” USA-beli nagygyűléséhez, 1979. — 8. R . F ein ­ m a n n : „A fizikális tö rv én y ek term észete” , M oszkva, 1968, 77— 78. o. — 9. „ L ite ra tu rn a ja G aze ta” , 1960. augusztus 20., „ F u rc sá n a k ta r th a to d ” cikke. — 10. A. E instein, L. Infeld: „E volúció a fiziká­ b a n ” , M oszkva, 1965, 30. o. — 11. „L ogika a tudom ányos k u ta tá s ­ b a n ” , Moszkva, 1965, 230— 31. o. — 12. L. S. B erg: „T u d o m án y , an n a k ta rta lm a , értelm e és osztályozása” , 1921, 18— 20., 23. o. — 13. E . M oody: „M ágikus te rá p ia ” , 362. o. Idézi I. G rigulevics: „A z új igazság p ró fé tá id b a n , M oszkva, 1983. 191. o. — 14. Moody, 381— 82. ο. I. Grigulevics, 193. o. — 15. I. Grigulevics, 200. o. — 16. „ L ite ra tu rn a ja G aze ta” , 34. sz., 1967. — 17. Idézi G. K iing: „L étezik Is te n ? ” , 1982, 297. o. — 18. L ásd előbb, 41. o. — 19. Az em berben Callistus K ath ap h y g istes szav ait idézi fel: „A z értelem ta rts o n a tu d ásb an m érték et, túlélése érdekében” .

41

Teremtés és emberi kreativitás A teremtés és az emberi kreativitás a Szentháromság Isten a kegyelm es szövetségkötő és szövetségmeg­ Istenének dicsőségét tükrözi, azt, amely mindenekelőtt ta rtó , és ugyanez az Isten a terem tő, fen ntartó és Jézus K risztus alakjában jelentetett és ábrázolódon ki. m indeneket igazgató is. Isten szövetségi viszonya oly A Szövetség Istenének szilárd-tartós szerelme által lett a átü tő a reform átus teológiai értelm ezésben, hogy teremtés, adatott az emberi kreativitás és ez vezet a vég — m iként B a rth m ondta — a szövetség a terem tésnek felé is — s a vég doxologikusabb lesz a kezdetnél is. A z is előfeltétele. Abból, hogy Isten m indenható (szó sze­ egész teremtést átfogó isteni ökonómián belül az emberi rin t: kötetlen, h a tá rta la n ) — ez pedig azt jelenti, hogy kreativitás: istenadta szabadság — ajándék, hogy Isten örök — következik, hogy szabadon já rh a tja istensége partnereként törődhessünk a m ásik emberrel, a többi élő­ ú tjá t, am ely elsősorban — szeretet; Isten a m ásikért lénnyel és bolygónkkal, akik között és amelyen élünk. a k a r lenni és egy m ásik, vele kapcsolatban álló életet A reform átus örökség p ersp e k tív á já b ó l azt az igényt a k a r ajándékozni. Semmi m ás, csakis e h a tá rtala n , em eljük régtől fogva, hogy a k atolikus egyház hagyo­ kegyelmes szeretet in d íto tta Iste n t arra, hogy e k a p ­ m ányához tarto zu n k . Párbeszédeink a la tt m ár kum u­ csolatot m egterem tse. A Genesis terem tésm ondáit a lá lta n k iviláglott, m it értenek a felek ezen igény a la tt szentírók általánosan ism ert terem tésm ítoszokból v et­ — azt, hogy részesei az E gyház katolicitásának, egy­ té k át, de á tírtá k , hogy egy központi fontosságú té n y t tu d tu l a d ja n ak : így já r t el, így te re m te tt az az Isten, ségének, szentségének és apostolicitásának. T udatosan a k it szabadítóként és szövetségkötőként ta p a szta ltu n k építek párbeszédeink k u m u lált ta p a sz ta la tára . Nem meg. Az átdolgozott terem téstörténetek, a szabadítás­ fogom ezért pl. ism ételgetni, am it m ár tisz tá ztu n k : a ról és az azt követő szövetségkötésekről szóló elbeszé­ tradíció reform átus értelm ezését és g y ak o rlatát, avagy, hogy m it jelen t a reform átus ortodox krisztológia és lések, elsősorban an nak kifejezői, hogy kicsoda Isten és hogy ennek következtében kik legyünk mi, népe­ pneum atológia: eukarisztikus tan té te lü n k és gyakor­ la tu n k szem pontjából. E rövid előadás k eretein belül, k én t. Ehhez az Istenhez tarto zn i, azt jelenti, hogy mi a fenti igény vonatkozásában, csak a legfontosabb té ­ is belekapcsolódunk az Ő előrehaladó, céltudatos cse­ nyezők egyikét-m ásikát veszem m ajd szemügyre. lekvésébe, am ely a dolgok m egoldására irányul (mi, N égy címszó a la tt teszem ezt, oly töm ören, ahogy csak fájdalom , g y akorta „ tú lte lje sítjü k ” vagy éppen a k ara­ ezt a tá rg y m egengedi; rá fogok m u ta tn i azokra a te ­ tá v a l szembeszegülve bonyolítjuk, kuszáljuk tovább rületekre, am elyeken leginkább te tte n érhető gyüm öl­ az esem ényeket). Az esem ények folyam a, akárcsak a csöző párbeszédünk sürgető (és ne feledjük: teológiai dom bok, fák és égitestek azért v an nak, hogy bizony­ vállalkozásunk alapvető term észetéből folyó) gyönyö­ ságot tegyenek e m eghatározott — ez egy, igaz és rű té m á ja : a terem tés és az em beri k reativ itás. élő — Isten állhatatos szeretetéről. I. Isten állhatatos szerelme létezett, él és megmarad; Isten szeret terem teni és azért terem t, hogy szeres­ megvolt a teremtés előtt is, megnyilvánult a kezdetben, sen. Az az Isten, a k it mi Jézus K risztusban ism erünk, m ajd a folyamatban, kitart a teremtés végéig és azon túl. örök és h a tá rta la n szeretet. E szeretetben időben és E zt nem közvetlenül a teremtésből tudjuk meg, hanem térb en m egtapasztalható m egnyilvánulásai — az örök abból, hogy Isten láthatóan magáévá tette kiszabott időn­ és h a tá rta la n szeretetnek jelei, kifejezői. T ér és idő még ket és terünket: Jézus K risztus személyében és m unkás­ nem olyan tényezők, am elyeket Isten a rra használ­ ságában — s ennek áldásaiban részesülünk a Szentlélek h a tn a, hogy am a m ásikat szeresse. A zért v a n té r és idő, m ert Isten szereti azokat. T ér és idő olyan tere m t­ hatalma által. Ami a terem tés d o k trín á já t illeti — akárcsak az m ények, am elyek dicsősége lesz olyan terem tm ények ú tjain a k egyengetése, am elyek (akik) m ár az „u n iver­ egyéb d o k trín á k a t — k ritik u s teológiai reflexiónk egészséges rendje a feltám ad o tt Ú r keresztjének áldá­ zum ” -ot ( = a valam erre való e g y ü tt mozgást) tap asz­ saitól indul ki. E z óv meg attó l, hogy a terem tés do ktrí­ ta ljá k meg. Azok a terem tm ények, akiknek té r és idő n á ja általános, rom antikus érzelembe, av agy a dicső­ ad atik , képesek m ások és a m aguk szám ára te re t és időt biztosítani. Isten azért alk o t terem tm ényeket, ség spekulatív teológiájába torkolljék. A terem tés hogy azok az Ő szeretetét osszák meg m aguk között. d o k trín ája taglalásán ak előfeltétele és gyönyörűsége A terem tm ények a k tív passzivitása és passzív ak tiv i­ végső soron az, hogy o tt figyelhetjük meg Isten és a terem tés dicső v o ltá t, ahol az ítéletben és kegyelem ben tá sa (amelyek m agukba zárják a halált, a küzdelm et, az együtt-szenvedést, a hatalm as nekilendüléseket, a legragyogóbban m anifesztálódott: a zsidó arcon, a te s tté le tt Ige vonásain, Őra jta , aki által le tt a m in­ győzelmek és kudarcok m ozaikjait) az anyag, amelyen belül nekik meg kell vívniuk harcu k at, hogy megfelel­ denség. A terem tés összetett (kom plex), lenyűgöző leros­ jenek a kihívásoknak, ebbe az anyagba kell belenő­ niük és a szeretetben osztozniuk. Dicső az a mód, kasztó vagy m egnyugtató a szemlélődő állapotától ahogy a terem tm ények — terem tettségük függő és függően. Mindez aránylag világos lehet bárki előtt. Ám m ás dolog azzal az igénnyel előállni, hogy a terem ­ független m ivoltában — belekapcsolódnak a terem tés folyam atos kibo n tak o ztatásáb a. Dicső, m ert a terem ­ tés jó. E z az állítás a h it óriási a k tu s á t követeli meg — avagy egy abszurd szelektivitást — a sok kín, szen­ tés sok alakú sága és polifóniája: Iste n dicsőségének színháza. Szándékosan beszéltem itt „terem tm ények” vedés és igazságtalanság lá ttá n . A hívők közössége ről és nem éppen „em berek” -ről, m ert Isten szeretete, v allja, hogy a terem tés jó, m ert tu d ja , hogy Iste n jó ; tu d ja , hogy Iste n a k ezdettől fogva jó, tu d Isten szö­ am ellyel a m ásikai és a m ásikért a k a r lenni, nem csu­ vetségi hűségéről, állhatatosságáról — az egész tö rté ­ pán az em ber felé fordul. Az igazság az, hogy m inden nelem folyam án. A keresztyén közösség szemében Is­ terem tm ény közül éppen az em berek teszik Isten tü ­ relm ét legjobban próbára, ők vetik Iste n szövetségéről te n jósága nem a fen t em lített állapotokban fejeződik k i és független a zavaroktól, am elyek a terem tettség ­ való m egem lékezését pim asz teszteknek alá. H a a terem tést e szövetség tu d a tá n a k szemlencséjén ben m u tatk o zn ak . Mi tu d u n k v alam it Isten jósága á t nézzük, fokozódik terem tésészlelésünkben a vilá­ nagyságáról — abból tu d ju k , am it elszenvedett és el­ gosság, ragyogás, izgalom, pontosság. H a m egértjük, szenved, hogy helyreállítsa a terem tést, a szándékolt hogy e szövetség végső soron Isten dicsőségére m u ta t irán y b a fordítsa s m egláthassa végleges és dicsőséges rá, e körülm ény növelni fogja a csöndes m egrendülést, beteljesülését.

42

gyors figyelm et, sp o n tán gyönyörűséget, m ohó v ág y at ta tá s á ra az em ber te re m te te tt. É s az az iszonyatos az a terem tés jó-volta irán t. A terem tés jó-volta fölötti em beri bűnben, hogy nem csupán az em beri k re ativ i­ gyönyörűség (öröm, elrag ad tatás) erőtlen válasz, igaz. tá s t zúzza szét, hanem hogy általa az em ber m ás téren is súlyos károsodásokat okozhat — noha bízunk Isten Ám u g yanakkor olyan esztétikai válasz, am ely egyben etikai is: a terem tés jó -v o ltáb an lelt gyönyörűség k im o n d h atatlan kegyelm ében és a z t rem éljük, hogy m agába zárja an n ak elism erését, hogy a terem tés rend­ végül is a bűn nem fogja m aradéktalanul elpusztítani az egyéb terem tm ények k rea tiv itá sá t. Vagyis a kész­ ben van , teljes és Isten tő l függő. H a az em bernek csak ún. esztétikai válasza v an vagy, h a csupán etikai fele­ ségesen nyílt, racionális, emlékező és rem énykedő, letre képes, akk o r bizony töredékes és veszélyesen el­ lingvisztikai, azaz történelm i interpretáció a z t m u­ to rzu lt kép et hord m agában a terem tésről. Az előző ta tja , hogy a terem tm én y képes a terem tés tö bbi részét esetben rom antikus kvietizm ussal közeledik a terem ­ megsebezni, beszennyezni és hogy ezt meg is teszi. Igen, szem előtt kell ta rta n u n k az em ber sajátos, neve­ téshez, az u tó b b ib an u tilita rista aktivizm ussal. Az esztétikai és etikai dim enziók együttes jelenléte a v á ­ zetes ú tja it és gyógyítanunk, fejlesztenünk kell a te ­ rem tés egyéb részeit, azokkal való reciprok cselekvés­ laszadásban, am ely a terem tés jó -v o ltát d o m borítja ben — e té m ára m ajd még visszatérünk jelen előadás ki, jele an n ak a teljességnek, am ivel Iste n népét meg ak a rja ajándékozni; h a viszont az egyik a m ásik rová­ folyam án. De m indennek fel- és elismerése sem igno­ rá lh a tja a bűnnek a terem tés egyéb részeire gyakorolt sára éles hangsúlyt k ap , az az elidegenedés, vagyis a h atásait. bű n jele.10 II. A z emberi kreativitás: szabadság, engedély, hogy Az elidegenedés egyik fő következm énye, hogy egy m ásik ember vagy m unkásság áldott jövőjének szentel­ v a k k á tesz m inket a tek in te tb en , hogy m iként élhet­ hetjük magunkat. É ppen ellenkezője tehát az eszeveszett nénk nem -elidegenedett m ódon. A bűn elhom ályosítja produktivitásnak. A z igazi emberi kreativitást csak a elm énket, szó szerint árnyékba burkolja azt az életet, M ásodik Á dám által végbevitt helyreállításából ismerhet­ am elyet Isten szánt n e k ü n k ; m egfoszt látóképessé­ günktől, nem is szólva a bizakodásról in teg ritásunk ­ j ü k meg a maga teljességében. nak valós v o ltá t illetően, am elyre te re m te ttü n k (min­ H onnan és hogyan tu d ju k , hogy Iste n állh atatos szeretete jelen volt a terem tés kezdetében, foly am atá­ denestül ezt fejezi ki a bűnbeesés előtti ártatlanság b an és megáll an n ak lezárásáig, m indvégig? A bból e szimbóluma). V alóban, az elidegenedés hályogot v ará ­ tu d ásu n k , hogy Isten felvállalta a m i időnket és te rü n ­ zsol szem ünkre, hogy ne lássuk, m iszerint a genuin emberiség, h a igazán em beri, olyasvalam i, am elynek k e t: Jézus K risztus személyében és m unkásságában. I t t nem csak arról v a n szó, hogy Iste n ezáltal azonosí­ ném i köze van valam ely „terem tő Isten ” „intenciójá” to tta m agát m ivelünk, vagyis, hogy a m aga szabadsá­ hoz, „terem tő szándéká” -hoz. E z ért van az, hogy Isten gában em beri viszonyok körülm ényeibe lépett. E z azt képm ását csak an nak helyreállítottságában ism erhet­ is jelenti, hogy a terem tettség minősége eh ely ü tt de­ jü k meg, és m inthogy ism erjük helyreállítottságában, m egszabadultunk a ttó l, hogy m áshol kelljen nyom ai finitive megismerhető. E z é rt nem szerepjátszás Isten embersége. Az, hogy valaki a Szövetség Istenének hű­ u tá n k u ta tn u n k — és semmi esetre sem közelíthetjük séges szövetséges tá rsa , m agába zárja an n ak küzdel­ meg az ellenkező oldal felől. Az új terem tés által, am ely a megbékéléssel ad atik nékünk, ism erjük meg m eit, a m u n k át, öröm öket és könnyeket, az abszolút cserbenhagyatás végelőtti (utolsó előtti) m egtapaszta­ az első terem tés nagyságát, dicsőségét és m agának a lását, a rendelkezésére álló időben és térb en az Isten terem tésnek, m int te ttn e k , in d íték át. A kapcsolatnak csak kegyelem általi helyreállítása — s ezáltal az el­ irán ti feltétlen engedelmességet. A teljesség nem a idegenedés legyőzetése — folytán tu d ju k , hogy az Is­ terem tettség véges voltából való m enekvés, hanem a részvétel, k ita rtá s g y akorlata ab b an a folyam atban, te n képére való terem tettség m indenekelőtt kapcso­ am ely Isten intenciója szerint pereg le a mi időnkön és la tra való terem tettség : kapcsolatra Istennel, kapcso­ terü letü n k ö n belül — ez pedig nem m entes a válasz­ la tra a többi em berrel és kapcsolatra a terem tés egyéb u tak tó l, bizonytalanságoktól (szó szerint: k étértelm ű­ részeivel.2 A helyreállítottság által nem csak azt értjü k meg, ségektől!) és szenvedésektől, hiszen ezek elkerülhetet­ hogy m it jelent az Isten képére terem tettség, hanem len m egtapasztalások. A teljesség nem an n y ira „lu x post tenebras” , m int inkább „lux ex et in tenebris” . az t is, hogy az elidegenedés nem eredm ényezheti a to­ Legalábbis ez v o n atk o zo tt Istennek k ö zö ttü n k lako­ tális pusztulást, az Isten képének m inden em ber arcá­ z o tt em bervoltára, Aki a világosság, am a fény, am ely ról való eltűnését — jelzi viszont az eltorzulást, elfer­ dülést (hiszen szétesett, ki- és befordult vonásokat m egvilágít m indeneket.1 A helyes kapcsolat m egszakítása — am ely kapcsolat m u ta t fel). I t t a régies nyelvezet valam i mélységesen létre jö tté é rt és a benne való növekedését az em ber igazat m ond, am ikor a vétek " súly” -áról beszél, arról, te re m te te tt — a b űn fundam entális form ája, m inden hogy fogékonyabbak vagyunk a bűnnel szemben („inklinálunk rá ” ), m int az igazsággal szem ben; az egyéb bűn ennek az alapvetőnek csak szim ptóm ája. archaikus szövegek " esés” -ről (bűnbeesésről) tan ú s­ A bűnök — így többes szám ban — tü n e ti m egnyilvánu­ kodnak. Mindezek a leírások, kifejezések érzékeltetik, lások, de szintén hozzájárulnak a lejtőn való csúszás­ hoz: a lefelé m u tató spirálhoz, az egyre süllyedő erköl­ hogyan táv o lo d tu n k el a ttó l a genuin jótól, „akinek szám ára” és „aki felé fordulásra” em berekként meg­ csi körforgáshoz, a ham is istenekhez v a ló kötődéshez te rem te ttü n k . és az ezekkel járó h alált hozó kapcsolatok létrejö tté­ Fontos itt hangsúlyozni, hogy a helyes kapcsolat: a hez.8 A fogalm akban súlyos a konfúzió, ha a bűnös szeretetben való élet, am ellyel a terem tm ény Isten em beriséget „ a term észet em beré” -nek nevezzük. M ert a bűn — m int alapvető elidegenedés Istentől, egym ás­ szeretetét tükrözi vissza. E nnek ellenkezője, az elidege­ tól, önm agunktól és m u nkánktól — nem „term észe­ nedés: elsősorban önkényes, szándékolt választás te s” , hanem éppen a term észetellenesség sum m ázata — — v alak it vagy v alam it Isten helyett szeretni; olyan a term észetesnek helyreállása, megépülése és a meg­ döntés ez, am ely által a v álasz to tt új tá rg y — az em ber bocsátás fölötti öröm : ez a m egváltás m egtapasztalása. kizárólagos im ádata révén — de facto betölti az illető A bűn nem csak az em beriség valam ely vallásos képes­ életében az istenség funkcióit. ségében b ekövetkezett zavar, a bűn an n ak a k re a tiv i­ Az em berek vágyakozó lényekké te re m te tte k tásn ak végzetes összeroppanása, am elynek kibontakoz­ — olyanokká, akik k ív án ják a m ásikat. Az a képessé­

43

günk, hogy gyönyörűségünket leljük a m ásikban: soron Isten ú j teremtését szolgálja. E z pedig annyit tesz, Iste n aján d ék a és jó. E lidegenítjük m ag u n k at Istentől, hogy az emberi kreativitás egyszerűen „favor D ei”, m ásoktól és önm agunktól, hogyha alacsonyabb rendű Isten „pro-videre” cselekvése. ja v a k a t teszünk a legm agasabb jó, a legnagyobb szép­ Az im ént beszéltem arról a dinam izm usról, am elyet ség, a legtöbb gyönyörűséget n y ú jtó n ak helyére. az em ber átél, ha m egtapasztalja a m aga k re a tiv itá sá t: A m egbékélés eredm énye és h atása, hogy helyreállítja a gyönyör konverzióját, am ely még a közönséges fel­ öröm einket, oly m ódon, hogy ism ét a megfelelő tá r ­ ad a to k at is, sőt, esetenként éppen ezeket, k reatív ak ­ gyak felé fordítja és közben újból felszítja.7 Az emberi tiv itássá v á lto z ta tja át. Ám nagy hiba volna, ha egyen­ k reativ itás, a m aga különböző m egnyilvánulásaiban, lőségjelet tennénk valóságos kreativ itásu n k és kreatív a m édiák, érzelmek, ak tiv itá s és passzivitás végtelenül voltunk m egtapasztalása közé. Az em beri k reativ itás gazdag variációiban: iste n a d ta képesség a gyönyörkö­ nem olyasmi, am i m indig tu d ato s, nem is szólva annak désre (s ezt kíséri, tá rsk é n t, az elfordulás ajándéka, az szándékolt voltáról. De facto az em beri k reativ itás „u n d o r” , az ijedelem , a szégyenérzet a jónak perver­ túlnyom órészt ö n tu d atlan szinten bom lik ki. Még a k ­ tá lá sa lá ttá n — a jó m egrontásának ta lá n legsúlyosabb k o r is, h a tu d a to s az alkotás, lehetséges, hogy az á t­ form ája a közöny — közöny élet és halál, öröm és bá­ törés m ár korábban, ö n tu d a tlan szinten, m ent végbe. n a t, éhség és dúskálás, ünneplés irá n t; a szentnek vagy Ezenfelül, gyakran nincs m ódunkban, hogy előre lás­ profánnak befogadásához, a m isztérium felfogásához suk, mely cselekvés válik k re atív v á — ab b an az érte­ való érzék, az élet és halál dim enzióiban való eszmél­ lem ben, hogy jelentős minőségi és hatásbeli különb­ kedés elhagyása) s ez kifejeződik az em berekkel, terek ­ séget eredm ényezne a m ásoké fölött. Olyan válaszok, kel, időkkel, színekkel, gondokkal, anyagokkal tö r­ am elyeknek tu d a tá b a se ju to ttu n k , olyan dolgok, ténő érintkezésekben, akikhez-am elyekhez „sodró­ am elyeket m eg tettü n k vagy olyanok, am elyekbe való d u n k ” , akik-am elyek közé „v ető d ü n k ” . Az emberi belebonyolódás alól k ité rtü n k : gyakran (általunk) k reativ itás a gyönyörűség e konverziójának állandó tervbe nem v e tt — k reativitás-láncolatot indítanak folyam ata, és gyümölcse az ilyen előrehaladó gyönyör­ el.3 ködésre fordulásnak. Ezzel nem m ondtuk azt, hogy az em ber ne legyen N em hangsúlyozhatom eléggé, hogy m indez kapcso­ választásában és m u n k ájáb an annyira tu d a to s és meg­ latos a m óddal, ahogy az em berek az életekkel, helyze­ fontolt, am ennyire csak lehetséges. Legkevésbé sem állíto ttu k , hogy a já ra tla n u ta k és ellenőrizetlen im ­ tekkel, kényszerítő körülm ényekkel és lehetőségekkel ab b an a tö rténelm i helyzetben bán n ak , am elybe bele­ pulzusok eleve k reatívak! Távol áll tő lü n k , hogy azt kerültek. Az szám ít, am it az em ber a közönséges, meg­ sugalljuk, m iszerint a k reativ itás szándékolatlan és szokott, u n ta tó anyaggal tesz — az, hogy ne állan­ ö n tu d atla n megjelenési form ája a véletlen m űve — éppen, hogy nem a véletlen m űve!, hiszen a keresz­ dósítsa a m eg u n tat, a ru tin szerű t, a bénító ism étlő­ tyén közösség hite szerint Iste n gondviselése irá n y ítja dést, hanem , hogy alakítson, m egragadó új m in tá k at az esem ényeket, oly utakon-m ódon, am elyek fölötte és m eglátásokat hozzon elő, felfedezze a m ódokat: hogyan lehet sok m in d en t job b an csinálni. A megszo­ állnak a mi szándékainknak. k o tt és a m egálm odott eljárás — ezek képezik a tű z ­ Szoros párhuzam osság v a n Istennek a mi kreativ i­ szerszám ot, am elyek a genuin á t- és kitöréseket az tá su n k ra vonatkozó gondviselése és aközött, hogy az élet valam ennyi terü letén lehetővé teszik, fellobbant­ alkotó szándékától quasi függetlenül, m iként h a t rán k já k . A m ennyi érzék m egnyilvánul az em berek részéről a m űalkotás, hogyan ragad meg szépségével, m ondan­ a dolgok nagyobb tá v la ta ib a n való pozitív részvétel­ dójával. A mű m agába foglalja az alkotás eredeti hez, olyanokéhoz, am elyekre nézve aprócska vagy k é t­ a k tu sát, am ely által m inden m űvész választ kíván séges kötelezettségük vagy illetékességük (o d atarto­ adni a csodák folyam ára, am ely m egnevezhetetlen és zásuk), olyan m értékben ad atik m u n k áju k n ak relatív kifejezhetetlen. U gyanakkor azonban az alkotás m a­ súly. F árad o zásu k b an lelt büszke öröm üket semmi gába foglalja a m ű önálló életét is: azt a h a tá st, am e­ sem cso rb íth atja; e büszkeséget és öröm et az a tu d a t lyet m ásokra gyakorol. A m űvészet passzív megfigye­ biztosítja, hogy cselekvésük igazán és valóban az ő lése — lehetetlen, ilyesmi egyszerűen nem létezik. Az m űvük s nem m ások által ráju k kényszer íte tt robot. elv o n a tk o ztato tt megfigyelés csak a n n y it jelenthet, A m ikor az em ber m egtapasztalja, hogy sa já t m unkás­ hogy a néző-hallgató-olvasó (még) nem v á lt a k tív sága valóban az ő m űve, akk o r a személy és a végzett résztvevőjévé annak az esem énysorozatnak, am elynek m u n k a közötti elidegenedés m ár meg is szűnt — ám : eredetije a m űvészt végül is az alkotás ak tu sá ra ösz­ hogy ez m egtörténhessék, még pedig átfogóan és rend­ tökélte. Az em berek, aki elé m űalkotás kerül, akikkel szeresen, nem csupán ritk a k ivételként, vagyis, hogy szemben az feltárulkozik, igényt form álva velük szem­ ez igazán m egvalósulhasson, a jelenlegi gazdasági mo­ ben — válaszukkal, am ely bennük a m űvel kapcsola­ dellek (am elyek a nagyobb p ro d u k tiv itásra, sőt igen to san megfogalmazódik — részévé válnak az alkotás g y ak ran a k ato n ai erőkben való vetélkedésre, a fo­ esem ényének. Ők m aguk, utólagosan, az iniciáló m ű­ gyasztói tobzódásra épülnek oly nem zetek között, vész ko-kreatorává lesznek és ko-kreatív válaszuk az am elyek m ár elképesztő m értékben veszik úgyis eredeti művészi ak tu s p o n to síto tt dim enziójához a kö­ igénybe, használják és tékozolják el a földtartalékait, vetkezm ényi dim enziót ad ja hozzá. M indkét esetben beleértve az em beri ta rta lé k o k a t is) gyökeres, folyam a­ arról v a n szó, hogy a k reativ itás nem redukálható a tos, kivételeket nem tű rő , éberen figyelő reform jára m űvet előhívó, ellenőrizhető szándékra vagy az azzal v an szükség. N em csak a terem téssel szembeni sértés, kapcsolatos előrelátásra. A k re ativ itás m agába fog­ hanem Isten elleni lázadás, h a az em berek oly m érték­ lalja a k o n te x tu st (a kapcsolatok egész rendszerét), ben olvadnak bele a töm egterm elés m echanizm usába, am elyben és am elyből a m ű m egszületett, csakúgy, vagy bárm ely egyéb gazdasági adottság o k b a, hogy el­ m int a következm ények k o n tex tu sá t (a későbbi k a p ­ idegenednek sa já t m u n k áju k gyüm ölcsétől és szemé­ csolatok rendszerét, a különbözőképpen in terpretáló­ lyükben is term elési tényezőkké süllyednek. k a t, az etikailag m ás és m ás válaszokat adó közössége­ III. A z emberi kreativitás a Megtartó szemében. E z ket), am elyben a m ű befogadása végbemegy. Vagyis: a k reativitás nem statikus entitás, am ellyel azt jelenti, hogy Isten kegyelmesen kreativitást adomá­ valaki (vagy egy aktus) a k ontextustól, a kapcsolatok nyoz egy személynek vagy egy akciónak és hogy Isten maga gondoskodik arról, hogy e személy vagy akció végső­ sokaságától — am elyekben és am elyekért él és mo­

44

zog — függetlenül létezhetnék. A lét kapcsolati (relá­ ciós) jellege (amely a keresztyén közösség h itvallása szerint Isten terem tő és gondviselő cselekvésének szö­ vetségi jellegében gyökerezik) azt jelenti, hogy egy aktus k re a tiv itá sá t illetően az alapvető kérdés nem az, hogy „Mire v aló ?” , avagy, hogy „m ennyi hasznosat p ro d u k á lt? ” , hanem az, K inek a színe elő tt áll, K inek a jelenlétében él, vagyis, hogy „K ié ez a szem ély?” .4 Ami a keresztyén közösséget illeti, a kreativ itás an­ nak a kegyelmes Isten jótetszésének ügye, akiben mi Jézus K risztus által bízunk. Valam i jó — nem azért, m ert Isten meg tu d ja a jó t an n ak ellenkezőjétől k ü ­ lönböztetni — hanem azért jó, m ert Isten a k a rta an­ nak lé tre jö tté t, igazolj a létezését, fe n n ta rtja és igaz­ gatja jótetszése szerint. Jó , m ert coram Deo létezik; fennáll, m ert Isten színe előtt áll, Aki a szeretet; s ez független attó l, hogy m iként érzékelik az em berek, hogy m it jelent coram hom inibus, lévén az em berek néha befogadó és gyógyító közösség, m áskor pedig en­ nek éppen az ellenkezője. A teljesség Isten szabad, m indenestül ki nem érdem elt adom ánya és az, am it mi jócselekedetnek m inősítünk, nem szám ít az irgal­ m as Isten elő tt, nem ezek szerint bánik velünk, hanem , ha felfogjuk, hogy b ár még bűnösök vagyunk, Isten mégis szeret és elfogad m inket a K risztus érdem éért s ez a mi felfogásunk (m egértésünk, realizálásunk) indít m inket jócselekedetre, akkor visszük végbe azt, ami kedves Isten szemében. Csak kegyelem által bocsát­ ta tn a k meg bűneink, csak így lehetünk Isten edényei, arra terem tve, hogy a jó t cselekedjük, am it Ő öröktől fogva k észített el szám unkra. Csak kegyelem által sza­ b ad u ltu n k meg a kötelezettségtől, hogy harcolnunk kelljen a m agunk teljességéért, hogy sa já t erőfeszíté­ sünkkel igyekezzünk m egütni azt a hűségszintet, am ely a szövetségből fakadóan a mi oldalunkra esik; s m egint csak ugyane kegyelem á ltal — az isteni, a tö rv én y kötelékeitől m entes szabadság részeként — szabadságot ny ertü n k , hogy az új életben já rju n k , am ely term észetszerűen v o n ja m aga u tá n a jócseleke­ detek öröm teli sp o n tan eitását, az istendicsőítő (doxo­ logikus) diakóniát, azok részéről, akik tu d já k , hogy bocsánatot n y e rt bűnösök; tu d já k , hogy K risztus egyesült velük a szeretet felb o n th atatlan kötelékei­ ben, a Szentlélek ereje által.5 A kegyelem nek, szabadságnak és jócselekedeteknek iky m ódon való egym ással kapcsolatba hozatala jel­ lemző a R eform átus E gyházra. N yilvánvalóan épít L uthernek a páli teológiát illető újrafelfedezésére, gondos újbóli applikálására. A klasszikus reform átus verzió etekintetben K álvin In stitu tiójának 3. könyve, s ezen belül a 19. fejezet. O tt K álvin felvázolja a ke­ resztyén szabadság három összetevőjét (részét); nem három szabadságról v an szó, hanem a keresztyén sza­ badság három féle m egnyilvánulásáról. E zek: szabad­ ság az igazságosság cselekedeteitől, szabadság a tö r­ vény gyakorlására, és szabadság, hogy indifferensek legyünk a m ásodrangú fontosságú dolgok terén (adia­ phora, nemlényegesek). M int a m ásodik reformátori nem zedék képviselője, K álvin függ L uther ú ttörésétől, de to v áb b megy, m int elődje; nagyobb figyelm et szentel a regenerálódásnak (megszentelődésnek), és a T ízparancsolat pozitív funk­ ciójának a keresztyén szabadság g y ak o rlata te ré n . Ő nem csak a bűnös egyén kegyelem általi m egigazu­ lására te k in t, hanem hangsúlyozza K risztus u ralm át és a Szentlélek h a ta lm á t, m in t am elyek nem csak egye­ deket, hanem egész tá rsa d a lm a k at is képesek áta la k í­ tani, A későbbi lutheránusok egyike-m ásika azzal v á­ dolta K álvint és követőit, hogy visszaestek a tö rv é­

nyeskedésbe, sőt az igazságosság cselekvésének új for­ m á já t a la k íto ttá k ki — botor dolog lenne, h a mi, a re­ form átus tradíció gyermekei, egyszerűen figyelmen kívül hagynók lutheránus testvéreink e figyelm ezteté­ sét. Á m : úgy ítéljük meg, hogy m inde reform átus fej­ lődés abba az irányba halad és am a felismerése m ellett t a r t ki, hogy kétszeres a kegyelem ; a kegyelem két oldala — a megigazulás és a megszentelődés — egy­ m ástól elválaszthatatlanok, a Szentlélek kettős m un­ kásságának jelei; e kétszeres kegyelem m inket K risz­ tu s halálához és feltám adásához csatol s lehetővé teszi, hogy az új élet világosságában járhassunk. Á jócselekedetek, am elyeket m int K risztus testének ta g jai viszünk végbe, önm agukban jócselekedetek és nem egyszerűen bűnös dolgok, „K risztus igazságossá­ gának köpenyege alá b ú jta tv a ” . A zért jócselekedetek, m ert Isten kegyelmesen elfogadja ezeket, K risztus m indenre elégséges m unkássága érdem éért. Az a tu d a t, hogy végzett és végzendő m unk án k at — bárm ily tö ­ kéletlen és töredékes is — m ár jó v áhagyta és elfogadta a szerető Isten, A ty án k k én t — hatalm as felszabadító erő szám unkra, hívők szám ára. A helyett, hogy egyre bénítóbban h a tn a rán k a feladatok sokasága, am elye­ ket Isten szolgáinak e világban el kell végezniük — sza­ badnak tu d ju k m ag u n k at: merészen, lendülettel és képzelettel (ezek folyam atosan adatn ak , áram lanak felénk) lá th a tu n k m unkához, és biztosak lehetünk, hogy erőfeszítéseinket — bárm ily kevéssé ad ekvátak is — Isten nem v eti el és meg, hanem elfogadja és saját világkorm ányzásába beik tatja. Ez az a meggyőződés, am elyre m ár rá m u ta ttu n k , am ikor arról volt szó, hogy végső soron egy személy k reativ itása és egy cselekvés jó-volta a M egtartó ítéletének függvénye.6 IV. A z Egyház — a szabadon bocsánatot nyert bűnö­ sök közössége — nagyhatású jele annak az új égnek és új földnek, amelyet Isten az egész világnak ju tta tn i akar. A teremtés kibontakozása és ezen belüt az emberi kreativi­ tás nem korlátozódik az Egyházra, de az Egyház rendjét (diszciplínáját) a helyes istenimádat, a helyes tan és a helyes gyakorlat tekintetében ( igazhitűségének e három megnyilvánulását): Isten élesztőként használja fel a tár­ sadalom egyéb részei javára. A z Egyháznak Krisztusban kapott szabadsága magába foglalja felelősségét a föld és az egyéb teremtmények tekintetében, amelyek az emberre bízattak — olyan felelősség ez, amely elkerülhetetlenül és magától érthetődően nehezedik az Egyház vállaira s kiter­ jed az emberélet minden szférájára. E lm ondtam valam it arról, hogy miből fakad és tá p ­ lálkozik meggyőződésünk, am ely szerint a terem tés jó: a szövetséget k ö tö tt Isten jóságának m egtapaszta­ lásából. M ondtam egyet s m ást az em beri k reativitás­ ról, am i megism erhető a helyreállított istenképből, nevezetessen az örök Ige — aki által lettek m inde­ nek — újbóli kreativitásából, Belőle, aki a szövetségi hűséget új Á dám ként rekapitulálta. E m lítettem ezu­ tá n az em beri k reativitás speciális m egnyilvánulását, am ely az emberi kreativ itásra általában v et fényt: a csak kegyelemből való m egigazulást és m egszentelő­ dést, vagyis azt, hogy a bűnösöknek Isten szabadon megbocsát a K risztus érdem éért, elfogadja őket és al­ k otásukat, gondot visel ráju k és m unkájukra. Most m ár kifejezőbben m u ta th a to k rá a felelősség m ibenlétére, am ely az E gyházat terheli a terem tés egyéb részei tekintetében, m int a Szentlélek kegyelem­ teljes szabadságának m egnyilvánulására (hatására, te ste t öltésére). Felfogásunk alapja egyszerűen a m un­ kán ak és a kegyelem nek am a kapcsolata, am it töm ör­ velősen fejezett ki az Efezusi levél szerzője k ét részben, am elyeket azonban nekünk eg y ü tt kell látn u n k : Isten tervének kozm ikusan inkluzív dim enzióját és azt a

45

sajátos szerepet, am elynek — e terv en belüli — betöl­ tésére a keresztyén közösségnek szabadság a d a to tt. „E lőre el is h atáro zta, hogy fiaivá (és leányaivá) fogad m inket Jézus K risztus által, a k a ra ta és te t­ szése szerint, hogy m agasztaljuk dicsőséges ke­ gyelm ét, am ellyel m egajándékozott m inket sze­ re te tt F iáb an . Őbenne v an — az ő vére által — a m i m egváltásunk, bűneink bocsánata is; ke­ gyelme gazdagságából, am elyet k iáraszto tt ránk teljes bölcsességgel és értelem m el. M ert ú g y tetszett neki, hogy m egismertesse velünk az ő a k a ratá n ak titk á t, am elyet k ijelen tett őbenne az idők teljes­ ségének arról a rendjéről, hogy a K risztusban egybefoglal m indeneket, azt is, am i a m ennyben, a zt is, ami a földön v a n ” (1,5—10) és „D e Isten gazdag lévén irgalom ban, az ő nagy szeretetéért, amellyel m inket szeretett, m inket is, akik h a lo tta k voltu n k a v étk ek m iatt, életre kel­ t e t t a K risztussal eg y ü tt — kegyelemből v a n üd­ vösségetek! — és vele e g y ü tt feltám aszto tt, és a m ennyeiek világába ü lte te tt K risztus Jézusért, hogy m egm utassa az eljövendő világban kegyel­ m ének m érhetetlen gazdagságát irá n tu n k való jóságából K risztus Jézusban. Hiszen kegyelemből v an üdvösségetek a h it által, és ez nem tőletek v a n : Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. M ert az ő alkotása v a­ gyunk, akiket Jézus K risztusban jó cselekedetekre te re m te tt, am elyeket előre elrendelt az Isten, hogy azok szerint éljünk” (2,4—10). M agának az Istennek m ester-m unkássági, művészi specifikum a simul bele Isten kozm ikusan inkludáló oikonom ia-jába, m ert mi „poiēm a, ktisth en tes en Christo lēsou epi ergois agathois, ois proētoim asen, ho Theos ina en autois p erip atēsom en” vagyunk. E z pedig Isten cselekedete — Istennek am a cselekvése, amely felhatalm az, hogy azokban a dolgokban (el)járjunk, am elyeket ő készített el szám unkra. Isten m ár életbe lép tette (inaugurálta!) az új rendet, K risztus egész ú t­ já n a k engedelmességében: inkarnáció, zsidó szülők gyerm ekeként való felnövekedés, m egkeresztelkedés és hitvallás, nyilvános szolgálat: Isten országának m eghirdetése és csodatételek által, a keserű pohár el­ fogadása és kiürítése, gonosztevők között elszenvedett kereszthalál, a teljes elhagyatottság m egtapasztalása és a mélységbe való alászállás, hogy a poklok kapuit berobbanthassa, feltám asztás, sokak előtti megjelenés, felem eltetés, folyam atos közbenjárás azóta is — ezek m ellett és ezek által, ezektől elválaszth atatlan u l, egye­ dül Ő volt az, akiben a Szentlélek teljessége lakozott, m int ahogy Ő az egyetlen, aki által olyan közösség jö h et létre, am elyet á th a t a Szentlélek. Szándékosan soroltam fel, osztottam részekre a tö rtén ést, am ellyel Isten az új rendet életbe lé p te tte : e tö rté n e t m inden része elv álaszth atatlan u l kapcsolódik a többihez, és m in t egész : leírása annak, am it a Szenthárom ság Isten az újbóli m egalapozásért, az új időért és új té ré rt meg­ te tt, am ely új időben és térben a bocsánatot nyert, h ely reállított (m eggyógyított), ú jjá te re m te tt és újból k reatív v á v á lt emberiségnek élnie a d a to tt. Ím e, ez a Szenthárom ság Isten végb ev itt te tté n e k egyik oldala. Az Isten O rszágának jelenléte: fait ac­ com pli (befejezett tény). Ám olyan fait accompli, am ely hasonlatos egy tó b a d o b o tt k őhöz, h a tá sára a víz fodrozódik s e fodrozódás nem ül el, visszatér a dagály hullám aival, m agával hozva a boldogoknak a kegyelm et: népeknek, nem zedékeknek, k u ltú ráknak, nem eknek és koroknak. Az E gyház életének minőségé­ hez hozzátartozik az is, hogy „e világban van , de nem

46

e világból való” . Az E gyházat az Isten a világ kellős közepébe helyezte; az Egyház m ilitáns, bizony az. Ám az Egyház m ilitánsvolta mindig e g y ü ttjá r a világ egyéb részeit illetően a kritikus szol idaritással. E kri­ tik u s szolidaritás a világ irán t az Egyház szabadságá­ nak részét képezi. Prófétikus szeretetszolgálata gya­ k orlatáb an az Egyház a világban, a világ felé fordulva, gyakran a világ fölött ítélkezve, a világ ellen foglal állást — de m indenkor a Világhoz k ö tö tt, a Világ a já­ rom , am elyet fogadnia kell. Az Egyház szabadsága vezetettséget jelent atekin­ te tb e n , hogy a társadalom egyéb részeinek m ikor m ondjon " igen” -t és m ikor " nem ” -et. É s az Egyház szabadsága vezetettséget jelent atek in tetb en is, hogy m eghallja, m ikor m ond Isten neki „igen” -t és „nem ” e t: Isten olyan sa já t szolgái által, akik az Egyházon kívül állnak! Igen fontos, hogy az E gyház szabadsá­ g át ily m ódon szemtől szembe (vis-à-vis) állítsuk a társadalom egyéb részeivel, kölcsönösségi alapokon (reciprocitás!), m ert csak így kerülhetjük el az állandó kísértéseket: az ekkleziasztikai trium falizm ust, a kul­ tu rális trium falizm ust, és a trium falista ön-túl-értéke­ lést, am ikor is valam ely kulturális vallás m agát identi­ fikálni ak a rja Isten Országával. Az Egyház prófétikus szeretete a társadalom egyéb rétegei irá n t — a szolidaritásban való kritikus távol­ ság tartás — nem egyéb, m in t a szociopolitikai rendre tö rtén ő kiterjesztése m indannak, am it a megigazulás és megszentelődés rendje jelent az egyén vonatkozásá­ ban. A teljesség nem csak személyes ügy, ta lá n első­ sorban nem is személyes ügy, és biztosan nem „előbb” személyes és „ u tó b b ” társadalm i (szociális) ügy. A tá r ­ sadalm i (szociális) ügyön belül és azáltal a teljesség egyben személyes ügy is — vagyis, az egyént illetően függ a ttó l, hogy ő, személy szerint, kihez tarto zik , m ely közösség ta g ja , m ilyen történelm i em lékekkel bír és milyen történelm i rem ényeket táplál. A teljesség el­ kerülhetetlenül belevonja a keresztyén szem élyt és kö­ zösséget Isten saját tra n sz form álási (átalakítási) cse­ lekvésébe. S őt: nem is transzform álásról, hanem azon társad alm ak transzfigurálásáról kell beszélnünk, am e­ lyekbe Isten a keresztyén em bert és az E gyházat bele­ helyezte. De még ezzel is keveset m ondtunk. M ert, de facto, am ikor a közösség és a személy m egtapasztalja és m ásokra is kiterjeszti az Istentől szabadon k a p o tt teljességet: ez a közösség és ez a személy participál (részt vesz) a Szenthárom ság Isten szerető jelenlétében (és az ú jjáterem tést m unkáló szeretetteljes közbeavat­ kozásában). Az, hogy személy és közösség a keresztyén szabadságot kritikus szolidaritásban gyakorolja, m int doxologikus válasz, lényegbevágó és elengedhetetlen. A doxologikus cselekvésre az Egyház itt és m ost fel­ sz a b a d ítta to tt s ezért an nak végzésére kötelezett — nem is szólva a hűségnek előre láth ató , megfigyel­ hető, term észetszerű velejáróiról.7 Igaz-e, hogy ism ét és ism ét a rra szabadítja és h a ta l­ m azza fel Isten az E gyházat, hogy eszközeként a tá r ­ sadalm at tra n sz form álja és tran sfig u rálja?11 Igen! Igaz! És ahogy kim ondjuk ezt az „igen”-t, kénytele­ nek vagyunk h ah otázni: a velünk szemben tá m a sz to tt igény óriásvolta lá ttá n . Az igény óriásvolta fölötti ha­ h o ta az egyetlen m ódja annak, hogy elkerüljük a bé­ nító kétségbeesést vagy m egtévesztő m essianizm ust. A keresztyén szabadság e kacagása a ro p p an t feladat lá ttá n — pontos m ása Sára nevetésének, azzal a kü­ lönbséggel, hogy Sárával ellentétben mi m ár tu d u n k Isten feltétlen, m egalkuvásm entes hűségéről, amellyel ígéreteit beváltja. Egyedül Isten m egingathatatlan kegyelmére való hagyatkozásban születhetik meg az a merészség, amellyel az Egyház m agát a szociális bi­

zonyságtételre elkötelezi. Az a kísérlet, hogy a tá rsa ­ d alm at átalak ítsu k — nem is szólva önm agunk és az Egyház folyam atos reform álásáról — csupán pelágikus források b irto k áb an : ördögi vállalkozás — olyan, m in th a levetnők m agunkat a tem plom tornyáról. Az Egyház a keresztyén szabadságot öröm teli rettegésben és rem egésben gyakorolja, félelemmel vegyes tisztelet­ te l borulva le Isten diadalm as szeretetének nagysága előtt, és nem riasztja el, nem uralkodik el ra jta azon h atalm ak tó l való rettegés és remegés, am elyeknek h ad at kell üzennie.8 Az E gyház szabadsága abból fakad és folyam atosan abból táplálkozik, azáltal erősödik és szilárdul meg, hogy rendje (diszciplínája) szerint ism ét és ism ét hall­ ja, m eghallja — hitelességében új hűségre kötele­ zően — Isten Igéjét. E z az Egyház alapvető dolgának és integ ritásán ak m agva. M ert lényegét tek in tv e ez fejezi ki az E gyház m ibenlétét — vagyis az esse ecclesiae ab ban áll, hogy (az egyház) h allja és cselekszi Isten Igéjét. M inden egyéb, am i az E gyház életéhez ta rto z ik (hogy K álvin lekicsinylő m eghatározásával éljünk, am it ő bizonyos dolgok terén igen kom olyan gondolt): csak „adm inicula” , vajm i csekély segítséget n y ú jt az E gyház lényegbevágó tevékenységének vég­ zéséhez: Isten Igéjének m eghallásához és cselekvésé­ hez. É ppen ez jelen ti a keresztyén vo lto t, a congregatio fidelium ta g já n a k lételét — olyan ta g o t, aki a congre­ gatio részévé v á lt, aki hűségessé té te te tt Isten Igéje által (m a n a !), am ely n a p o n ta ad a tik a legszentebb H árom ság ak aratáb ó l és kegyelméből. O lyan precízen és gyakorlatiasan fejezem ki m agam , am ennyire csak tőlem telik — m ert a m anna, am it Isten Igéje n ap o nta n y ú jt s am it az E gyház m eghall, am inek engedelmes­ kedik: az az É let K enyere (arról szól a Ján o s evangé­ lium ának 6. része). Az ú jjáterem tés, am elyre az E gyház elkötelezett, nem egyéb, m int az életben való részvétel, ahhoz az Igéhez való kötöttségben, am ely (Aki) által m indenek te re m te tte k ; és a Szentlélek ereje az, am ely az E gy h ázat ösztökéli, sürgeti és felhatalm azza ebben az új életben való közrem űködésre.10 Ez az oka annak, hogy a terem tés és az em beri k rea­ tiv itá s végső soron a Szenthárom ság Istenben gyökere­ zik és fejeződik ki. E zért mélységesen m ély hiba a te ­ rem tést a m egváltással ü tk ö z te tn i: a terem tésről „versus” m egváltásról beszélni. A m egváltás éppen a terem tésnek „plusz-helyreállítás” -a, a jó vég felé for­ dítás, am it Isten kezdettől fogva tanácsvégzésében m egjelölt. A m egváltás az apheris-t jelenti, a bűn el­ törlését. A bűn és tá rsa , a v étek : olyan akadályok, am elyeket Isten Igéjének új te tte (akció!) elhárít, hi­ szen Isten Igéje az, am ely (Aki) á lta l m indenek terem ­ te tte k , A kiben m indenek ú jjáterem tetn ek és véglege­ sen befo g ad tatn ak (rek ap itu láltatn ak ). E z az értelm e az Efezusi levélben olvasható anakephalaiosisnak. T ehát, h a v alaki úgy beszél az E gyház esse et essens­ éről, m in t Isten Igéjének újrahallásáról és ú jra ­ cselekvéséről, akkor m indenekelőtt és -fölött K risz­ tu sra te k in t. S ekkor az Ige felta rtó z tath ata tla n u l árad felé a Szentírásból, az igehirdetésből és a sakram entu­ m okból: m in t a kegyelem m egnyilvánulása és az im ád­ ság. Csak az Ige, Isten e szavának specifitása (saját­ lagossága) az, am i az E gyház relevanciáját (fontossá­ g át, illetékességét) m egalapozza és egyedül ez az, am i az Egyház relevanciáját épen ta r tja , alkalm as és alkal­ m atlan időben. Isten szavának, az Igének, p artik u lari­ tá s a (különlegessége, sajátossága, egyedülálló-volta) határozza meg az E gyház felad atát és hatalm azza fel az E gyh ázat arra, hogy az em beri élet egészébe, m in­ den szférájába, beleavatkozzék. Nem ism erek egy írá st sem, am ely ezt oly világosan fogalm azná meg,

m in t te tte volt a H itvalló Egyház, 1934-ben, B arm en­ ben: „Jézu s K risztus, ahogy róla a Szentírásban bi­ zonyság té te te tt, Isten egyetlen Igéje, am it meg kell hallanunk, am elyben bízunk s am elynek enge­ delm eskednünk kell, életünkben és halálunkban. E lv etjü k azt a ham is ta n t, am ely szerint az Egy­ ház elfogadhatna vagy elfogadna hitvallása for­ rásak én t — Isten emez egyetlen Igéjén kívül vagy m ellett — bárm ely esem ényt, h atalm a t, személyt vagy igazságot, Isten kijelentéseként.” (Első cikkely) „A m iként Jézus K risztus az Isten biztosítéka m inden bűnünk bocsánatára, akként és ugyan­ ilyen nyom atékkai érvényes Isten fenséges igénybejelentése egész életünkre. Őáltala ta p asztalju k meg az öröm teli m egszabadulást e világ istentelen béklyóiból, hogy szolgálhassuk szabadon és hálá­ san az ő terem tm ényeit. E lv e tjü k azt a ham is ta n t, am ely szerint lennének életünknek oly területei, am elyek nem Jézus K risztuséi, hanem egyéb u rak b irto k a; tag ad ju k , hogy lennének életünkben olyan területek, am e­ lyek nem szorulnak m egigazításra és m egszente­ lésre.” (Második cikkely) Ma a három legnagyobb veszély a terem tés jó­ volta és az em beri k reativitás tek in tetéb en : a nukleá­ ris arzenál, a föld tartalé k ain ak em berek által tö rténő eltékozlása (és a bolygó egyéb lakóinak „felhaszná­ lása” = kiirtása) és az em bernek em ber által való ki­ szipolyozása: az igazságtalan és kím életlen (heves) gazdaságpolitikai elnyomás. E veszélyek nem csak fe­ nyegetően közeliek, hanem m áris deform álták a föld arcu latát, az em berek a rc u latát, az egyéb terem tm é­ nyek arcu latát. Jelen előadásom ban, csak meggyőző­ désemnek kívánok hangot adni: a hívő közösség világ­ m éretű bizonyságtétele szerint szoros a kapcsolat te ­ rem tés és m egváltás között (hiszen a Szenthárom ság Istenének m űve az alkotás és újjáterem tés, a terem tés és az új terem tés). Az E gyház nem lép ett be (nem involválódott) a nu k ­ leáris leszerelési, ökológiai-egészségügyi és felszabadí­ tá si m ozgalm akba, m ert a végszót nem veszi — s a politikai re to rik á t nem vásárolja — egyetlen magányos vagy többfelé érvényben levő gazdasági rendszertől, politikai p á rttó l vagy populáris alapokon kib o n tak o ­ z o tt áram lattól sem. A Szentlélek nem „Z eitgeist” ( = korszellem). Az E gyház szabad, a Szentlélek szaba­ d íto tta meg, aki az Ú r, „H . Geist über, m anchm al hier und d o rt durch und im m er gegen die Zeiten” ( = A Szentlélek az idők felett, néha és helyenként az idők által és m indenkor az idők ellenében Úr) és aki közös üggyé tesz egy időszakra bárm ely m ozgalm at a sok közül, addig és csak addig, am íg az E gyház azzal a kritik u s szolidaritás viszonyát fen n ta rtja. Az Egyház elkötelezte m agát a békem ozgalm ak m ellett, eltökél­ te n és szilárdan; elkötelezte m agát a föld tartalé k ain ak m egóvására, az előidézett károk orvoslására; elköte­ lezte m agát am a m ozgalm ak m ellett, amelyek az em ­ berek bárm elyfajta elnyom ása ellen fellépnek — elkö­ telezettségének alapja pedig e tanúbizonysága: a föld és lakói, m indaz, am i az univerzum ban m egközelít­ hető: a Szenthárom ság Isten tu lajd o n a! Mi nem v a ­ gyunk a m agunkéi! Mi a szövetségkötő Istenhez ta r to ­ zunk, aki a T erem tő, Szabadító és Megszentelő. M int­ hogy ez az Isten m inket szeretett és helyreállított, tu d ­ ju k , hogy az egész terem tés ezé az egyetlené; az Övé, aki m inden dolgot szeretett keletkezésében, m inden dolgot szeret annak életú tján és oly m értékben szeret

47

v á rv a ; E cce H om o, m ondja P ilátu s, olyan igazságnak a d v a h an g o t, am ely tu d tá n tú li, a m it fel sem fog (nem realizál). — 7. A ugustinus m á r k o rán igen finom (nüanszolt) értekezést b o csáto tt közre a te k in ­ te tb e n , hogy a z em berek vágyakozó lények, ak ik a sum um bonum u tá n sóvárognak, m ert csak az elégítheti m eg őket. A teljességet hozó am or dei és a z igaz am or sui á tv álto zik concupiscentia-vá, h a az em ber önm agát képzeli b álv án y im ád ó an a legfőbb jónak. E k k o r Isten — vagyis in k áb b istenek — „ fe lh a sz n á lta tn a k ” (a visszaélés nyilvánvaló!) egy b álványim ádó vallás alapjain. E z az augustinusi értekezés különösen o tt gazdag, ahol v itá b a száll C icero-nak a felicitas-ra és ezen belül az állam szolgálatára vonatkozó definíciói­ val, az Isten V árosa részben. A Confessiones kezdete jól ism ert: „T e m in k et önm ag ad n ak te re m te tté l és szíveink n y u g talan o k , m íg­ JE G Y Z E T E K n em B enned m egp ih en h etn ek ” . M arot és Bourgeois him nusza a G enfi Z soltároskönyvben m egragadóan ábrázolja az em beri term é­ 1. L ásd L u th e r tézisét a „theologia glor iae versus theologia sz e te t: „M int a szép híves p a ta k ra a szarvas kívánkozik, lelkem crucis” -t illetően a H eidelbergi D isp u tá b an , 1518. — 2. L ásd ú g y ó h a j t . . . ” (Zsolt 42,1). — 8. L ásd D. Bonhoeffer m egragadó 2K o r 4,1— 6. — 3. B a rth a „K ereszty én do g m atik a” III/1 -b e n sz av ait, m ély felism erését elidegenedésünk (elpártolásunk, m eg ­ a k iválasztásról szóló t a n t te rje sz ti ki, to v áb b fejlesztv e a II/2 -b e n h asonlásunk) súlyos voltáról, vagyis arró l a z állapotról, am ikor m á r fo g lalta k at, sőt, to v áb b is bővíti, a k iv álasztás-tan újrafogalm azásá­ a z em berek a z t a képességüket is elveszítik, hogy m egdöbbenjenek, v a l a IV /1, 58. §-ban. — 4. L ásd a kiváló m egoldást, am ellyel a szégyent érezzenek ( „ E tik a ” , E . B ethge kiadásában). K álvin e lő tt H eidelbergi K á té n y it: „M i néked életedben és h alálo d b an egyetlen is világos, hogy a sérült, fe lz a k la to tt lelkiism eret (a m eg zav aro d o tt vigasztaláso d ? Az, hogy testestől-lelkestől nem a m agam é, h an em tu d a t) is sokkal-sokkal jobb, m in t az a p á tia , m e rt a fe lz a k la to tt az én hűséges M egváltóm nak, Jézus K risztu sn ak a tu la jd o n a v a ­ lelkiism eret (a b ű n tu d a t) m ég képes a rra , hogy a tö rv én y egy for­ gyok, a k i a z Ő d rág a vérével m inden b ű n ö m ért tökéletesen eleget m á já t felöltve m in k et K risztushoz vezessen, s a b ű n b á n a to n és t e t t s engem az ördögnek m inden h a ta lm á b ó l m eg szab ad íto tt és m egbocsátáson keresztül m egtap asztaltassa velü n k a m egszabadí­ ú gy m egőriz, hogy m ennyei A ty ám n ak a k a r a ta nélkül egy hajszál t o t t (felm entett) lelkiism eret öröm ét. — 10. L ásd D o ro th y S ayer kicsiny, de nagyon szuggesztív k ö n y v é t: „A z alkotó elm éje (szán­ sem esh etik le fejem ről, sőt in k áb b m inden a z én üdvösségem re kell, dék a )"-t és az esztétik u m n a k , m in t a teológiai tu d á s és cselekvés hogy szolgáljon. E z é rt Szentlelke á lta l is engem az örök élet felől m ó d ján ak ta g la lá sá t A. W ilder „T heopoetic” -jáb an és H . Urs. v. bizto sít és szív szerin t késszé és h ajlan d ó v á tesz a rra , hogy ezen tú l B a lth a z a r „G loria” -jáb an , ahogy az angol fordítás a cím et jelöli. — Őnéki éljek” . — 5. I t t u ta lo k a z E g y h áz sz ö v etség -tu d atára, am it 11. L ásd P a u l L eh m an n „A politika tra n z fig u rá lá sa ” c. m u n k á já t, K álv in a S zentírás m etafó rájak é n t használ: helyesen i t t Isten n ek am ely ta g la lja a z itt em líte tt feltételeket és egyebeket is — Isten n ek a terem tés á ltali ö n kijelentését kell érteni. — 6. K álvin e k k én t kom ­ a z egész em beriségre érvényes m egszabad ítási ren d jén ek ú j-v o lta és m e n tá lja R ó m 5. r.-t; így k om m entálja Bonhoeffer is D ü rer K risztu s­ folytonossága tü k réb en . áb rázo lását, ahogy Ő o tt áll, m egkorbácsoltan, m egfeszíttetésére

m indvégig, hogy bekövetkezik az ő ökonóm iájának tito k teljes rendje: m indeneket egybefoglal (rekapitu­ lál) a K risztusban (E f 1,10).11 David W illis Fordította: Kalósné Fóris Éva

Az egyházak felelőssége a békéért és a békeszerzői tevékenységért az Orosz Orthodox Egyházban A keresztyén békeértelm ezés a la p já t a Szentírás Ó- és Ú jszövetségében lefek tetett isteni elvek képezik. E bizonyságok szerint a békesség az isteni kegyelem aján d ék a, isteni áldások kom plexum a, am elyben a T erem tő részesíti terem tését. A bűnbeesés által az em ber ezeket az áldásokat elhom ályosította, megza­ v a rta . E zért a z tá n a békesség a m aga legm élyebb ér­ telm ében az eskhatologikus rem énység ügye le tt. Így tö rté n t, hogy a „békesség” a ,,szabadítás” -sal v á lt identikussá s ennek következtében az ószövetségi béke­ rem énységet összekötötték a messiási váradalm akkal. Így érth ető k É zsaiás próféta szavai, am ikor ezt m ond­ ja : eljön az idő, am ikor az em berek „kardjaik ból k a­ p á k a t kovácsolnak, lándzsáikból m etszőkéseket, nép népre k a rd o t nem emel, hadakozást többé nem ta n u l” (Ézs 2,4). Az Újszövetség ugyanígy: Isten aján d ék ak én t, Is­ te n szeretetének adom ányaként értelm ezi a békességet. Jézus K risztus eljövetelével, A ki a mi békességünk (E f 2,14), végbem ent Isten megbékélése az em berrel. K risztusban jö tt el az Isten Országa, a Béke K irály­ sága m inden és m indenki szám ára. Az egész újszövet­ ségi öröm hír, a teljes apostoli kijelentés az elkövetke­ zendő Isten O rszágát állítja középpontba — az Igaz­ ság és Békesség O rszágát és ennek a spirituális Ország­ nak a föld m inden népe közötti térh ó d ítását. E K irály­ ság legfőbb és sine qua non jele: „igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm ” (R óm 14,7). Persze, h a mi spirituális szem pontból gondolunk a békére, K risztus békességére, m indenekelőtt az A nya­ szentegyházat é rtjü k a la tta , am it K risztus szerzett a m aga szám ára, tu la jd o n vére á ltal (ApCsel 20,28). Spirituális értelem ben m inden b űn és viszálykodás az igazi béke m egsértése. Vagyis: a spirituális béke hiánya az em beri bűnösségre vezetendő vissza. Ám a spirituális béke hiánya idézi elő a külső élet n y u gtalan­ ságait is: viszályt, k o n fliktusokat, sőt h áb o rú t. E zért az E gyház nem csupán e romboló következm ényeket k ív án ja orvosolni, hanem okozójukat: a b ű n t k iirtani.

48

K eresztyéni szem pontból ekként lá tju k a béke problé­ m áját. A hogy m ár az im ént is m o n d tu k : a béke ajándék, Iste n kegyelmi ajándéka. Á m ahogy az Ú r a béke zálogát k ö zv etítette az em berhez, erőt és képességeket is ad o tt neki, hogy a földön, az em beri egzisztencia keretein belül a békére rendezkedjék be. Ily módon a béke nem egyedül Isten ajándéka, hanem egyben m in­ den em ber személyes ügye is, és különösen is a keresz­ tyéneké. Azok, akik e feladatnak megfelelnek, a béke­ te rem té st a g y ak orlatban m egvalósítják — egykor Iste n gyerm ekeinek neveztetnek, ahogy ezt m aga Jézus K risztus jelen tette ki (Mk 5,9); hiszen a békéért élni és dolgozni ezt jelenti: az em berekért élni. A felebarátot szolgálni: ez a keresztyéni szeretet, az áldozatkészség hőstette. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a földi béke problém ája nem csupán az E gyház vagy valam ely egy­ házi közösség intern ügye. Az a pu szta tén y , hogy az egyházak m egosztottságban élnek, arra a felismerésre kell, hogy eljuttasson: a béke problém ájának egyház­ közi, összegyházi, vagyis ökum enikus jellege van. E m ellett a béke problém ája úgy kezelendő a vallás­ közi és a vallásokon kívüli szférákban, m in t az egész emberiség problém ája, am ely független ilyen vagy olyan ideológiai nézetektől és álláspontoktól. É s m in t­ hogy a keresztyén egyházak és közösségek küldetésü­ k e t különböző, m eghatározott szociális körülm ények k ö z ö tt tö ltik be, s az egyházak vagy közösségek tag jai egyben a m aguk társad alm án ak is tag jai, sa já t álla­ m uknak is polgárai — a békével kapcsolatos problé­ m ák m indegyikük szám ára szociális és politikai problé­ m ák k á is válnak. E z pedig szükségszerűen azt jelenti, hogy a békeszerzés kivitelezésében m indezeket a szem­ p o n to k a t figyelembe kell venni. A keresztyén béke­ szerzés g y ak o rlatában a vezérelv: az élet és a jó esz­ m éinek igazolása legyen! E zért m inden keresztyén em ­ ber prim er kötelessége a békesség m eghirdetése, pro­ pagálása és konszolidálása — a szembeszállás m ind­

azzal, am i a békét bom lasztja vagy bom laszthatja, hi­ szen „ a rra h ív o tt el m inket az Isten, hogy békességben éljünk” (1K o r 7,15). Ami a békének e földön való m egőrzését illeti, nagy felelősség nehezedik m inden em berre, de különösen is a keresztyénekre. E felelősség kiváltképpen n ap jain k ­ b an nyilvánvaló, am ikor is az emberiség m ár megköze­ lítette a fatális h a tá rt, am elynek lá ttá n nem lehet m ás választása, nincs egyéb alte rn a tív á ja: m int a békés egym ás m ellett élés. É letü n k b en a békességnek napon­ k én ti realitássá kell válnia. H a nem így tö rté n ik : a puszta élet a földön, T erem tőnknek e felbecsülhetetlen, szent aján d ék a — ab ba a veszélybe sodródik, hogy ki­ aludjék, m in t a g y erty a lángja. E zért v an az, hogy a h áború és béke kérdése általános jelentőségre te tt szert, ezért v á lt a föld m inden népének prim er felada­ tá v á , bárm ik legyenek itt vagy o tt a politikai nézetek vagy vallási meggyőződések. A nem zetközi helyzet kom plexitása, az új — h a tásu k b an torokszorítóan félelmes — fegyverfajták töm kelegének létezése, az a valós veszély, hogy e fegyverek az űrbe is telepíthetők, a szünet nélkül folyó fegyverkezési hajsza, még gyilko­ sabb fegyverzet kifejlesztése céljából — m indez: kényszerítő h a tá s t gyakorol, a rra a konklúzióra ju tta t, hogy m inden em bernek eltökélten a béke őrévé, vigyá­ zójává kell válnia. E tek in te tb e n a hívők világosabban látn ak , m in t m ások, és m élységesebben érzik á t a bolygónk békéjéért ra jtu k nyugvó felelősséget. K övetve az apostoli in té st: „azokra a dolgokra tö re ­ kedjünk, am elyek a békességet és egym ás építését szolgálják” (Róm 14,19), az Orosz O rthodox E gyház ezeréves történelm e során mindvégig arra tö rek ed ett, hogy m inden m ódon m un k álja a béke m eg tartását, a viszály és igazságtalanság kiküszöbölését. A keresztyén szeretet, testvériség és egység eszméje v o lt és m a ra d t egyházunk g y ak o rlatán ak egyik dom ináns eleme, ü d­ vösséges küldetésének betöltése során. Ma az Orosz O rthodox E gyház a békeszerzésben lá tja legfontosabb felad atát és legszentebb kötelességét. Egyházunk békeszerzői fáradozásának és a béke ügyére fo rd íto tt figyelm ének egyik jelentős bizony­ sága a Szent Szinódus 1986. feb ru ár 7-i Ü zenete „A háborúról és a békéről a nukleáris k o rb an ” . Az Ü zenet kim ondja, hogy az Orosz O rthodox E g y h ázat aggasztja a világban k ialak u lt helyzet és hangsúlyozza, hogy a nagy évforduló küszöbén, Oroszország keresz­ tyénné válása m illeneum ához közeledvén „helyes do­ log a h áború és béke problém áira vonatkozó vallási reflexiók g y ak o rlatán ak újbóli átgondolása (revíziója), különös te k in te tte l a m ai világ összetett helyzetére — az e téren k ialak u lt nézeteinket összefoglalva, első­ rendű felad atu n k n ak kell tek in ten ü n k , hogy a világot és m agát az életet m egóvjuk a nukleáris tű zb en való m egsem m isüléstől” . A nukleáris veszély, hangzik to v áb b az Ü zenet, a világ egészére vonatkozó fenyegettetés. K orunk, sok­ k a l inkáb b m in t bárm ely előző, leleplezi a h áború dé­ m onikus a rc u la tá t. A fegyverzet új jellege, a felhalm o­ zás, borzalm as lehetőségét te re m te tte meg egész orszá­ gok rom badőlésének egy nukleáris konfliktus esetében. A nukleáris háború következm ényei a túlélőkre — iszo­ nyatos. Az egész terem tést fenyegeti a teljes pusztulás. A nem zetközi feszültség és a nukleáris h áború foko­ zódó veszélye — jelzi az Ü zenet — a rra vezethető vissza, hogy a m odern világban a hatalom számos bir­ tokosa nem ak arja tű rn i, hogy az em berek sa já t ú tju ­ k a t já rjá k a fejlődés terén, legitim kívánságaiknak megfelelően. A hadviselés új m ódszereinek k ialakultsága m egkö­ veteli a háborúról és békéről v a llo tt régi nézetek felül­

vizsgálatát. A jelenkorban a nukleáris háború igazo­ lása (jusztifikálása) im m ár lehetetlen. S ez annál is in­ káb b áll, m ert a nukleáris háború az igazság elvével összeegyeztethetetlen. S ez az oka annak, hogy az em­ beriség szám ára az egyetlen ú t: a béke fen n tartása. Ahogy az Ü zenet helytállóan leszögeni, az Orosz O rthodox Egyház, am ely a békeszerzést aktíve végzi, ism ételten állást foglalt m ár — a korunkbeli szituációt tek in te tb e véve — a háború és béke problem atikája tekintetében. É s valóban: az Orosz O rthodox Egyház békeszerzői igyekezete, m unkássága: sokrétű és átfogó jellegű. H a az Orosz O rthodox Egyház m indennapi életét tek in tjü k , azt látju k , hogy külsőleg a liturgia és az ige­ hirdetés a lehető legegyszerűbb és legkönnyebben é rt­ hető, ugyanakkor azonban nagyon hatékony és benső­ séges, a békeszerzés kiváló eszköze. T u d o tt dolog, hogy nincs olyan istentisztelet az O rthodox E gyházban, am elyen ne hangoznék el im ád­ ság a békességért. A szent litu rg iát m agát á th a tja az em bernek Istennel való m egbékélésének eszméje, a m inden em ber és m inden élőlény békességének esz­ méje. A béke eszméje, a felebarát szeretete, a jó(ság) és az igazság eszméi dom inálnak az orthodox főpapok prédi­ kációiban. Az istentiszteleteken a híveket arra szólít­ já k fel, hogy keressék a m aguk belső békességét, tö re­ kedjenek m inden em berrel való békességre, kis közös­ ségben és társadalom ban egyaránt és m unkálják a bé­ kességet m inden személlyel, bárm ely nem zethez, fele­ kezethez vagy világnézethez tartozzék is. A tem plom i istentiszteletek és az igehirdetések en­ nek megfelelő spirituális és m orális in d u lato t ébreszte­ nek és táp láln ak , hiszen nyilvánvaló, hogy a békéért cselekedni kell, az élet elengedhetetlen feltétele a béke fen n tartása, megőrzése. É s egészen term észetes, hogy a hívek ezt az in d u lato t, érzületet és cselekvési készsé­ get befogadják és kisugározzák: környezetüknek to ­ vábbadják. M indem ellett az Orosz O rthodox E gyház és hívei nem csak teo k ratik u s bizonyságtételre korlátozzák K risztusnak, a S zabadítónak, a békeszerzésre v o n a t­ kozó ta n ítá sa it, hanem széles körben, szakszerű ak tiv i­ tá s t fejtenek ki a földön a béke megőrzése, illetve helyreállítása érdekében. Az Orosz O rthodox E gyház prím ásai és szent szinó­ dusa sok alkalom m al n y ilatkozatot te tte k , rá m u ta tv a a legfontosabb és legsürgősebb tennivalókra és a jelen­ ségekre, am elyek a háború és béke kérdésével kapcso­ latosak. Így te tte k egyházunk főpapjai is m ind. Ezek a nyilatkozatok, am elyek ekkléziai jellegűek és am e­ lyek elsőrendű célja a spirituális nevelés ügye — egy­ ben igaz bizonyságai an nak is, hogy az Orosz O rthodox Egyház szívén viseli a béke m egszilárdításának, a h á­ ború elkerülésének ügyét és m inden erejével azért küzd, hogy megóvja az élet szent a já n d ék á t a nukleáris tűzvész pusztításától. Átérezve hatalm as felelősségét a békének e földön való megőrzése tek in tetéb en , az Orosz O rthodox E gy­ ház 1952 óta egy sor konferenciát, konzultációt, össze­ jövetelt kezdem ényezett a Szovjetunióban élő egyhá­ zak vezetői és képviselői között. Ezeken az összejöve­ teleken, am elyek valóban hagyom ányossá v áltak , nem csak a keresztyének között jö tt létre konszenzus, hanem az ország terü letén ta lálh ató egyéb vallások képviselőivel is. A felekezeti különbség nem ak a d á­ lyozta az erők összpontosítását a béke védelm ére, a háborús veszély elhárítására. A későbbiek során nem ­ zetközivé v ált a különböző vallások képviselőinek együttm unkálkodása a békéltetés terén.

49

Az a gondolat, hogy m inden hívő békeszerzői erő­ feszítése egyesíttessék, te k in te t nélkül felekezeti hova­ tarto zására, h ián y talan u l kifejeződött a Vallási Szol­ gálattevők Világkonferenciáin, am elyekre 1977-ben és 1982-ben M oszkvában k erü lt sor, őszentsége Pím en, Moszkva és Egész Oroszország p atr ia rk ája ösztönzé­ sére. Az első világkonferencia „Vallási szolgálattevők a ta rtó s békéért, leszerelésért és a nem zetek közötti igazságos k apcsolatokért” eg ybegyűjtötte a keresztyé­ nek, m oham edánok, h induisták, jú d aisták , sikhek és sintoisták képviselőit, több m in t száz országból. A résztvevők közös n y ilatk o zato t fogadtak el: „F elhí­ vás széles e világon m inden vallás vezetőihez és hívei­ hez” , am ely a világ valam ennyi vallásához tarto zó hívőkhöz és m inden jó a k a ra tú em berhez szól, hang­ súlyozva az együttm űködés szükségességét a földi béke fe n n ta rtá sa és m egszilárdítása vonatkozásában. A „F elhívás m inden ország korm ányához” pedig arra szólítja fel e k orm ányokat, hogy fáradozzanak a dé­ ten te visszav o n h atatlan n á tételén. Teljes joggal szö­ gezhető le, hogy e konferencia új lökést a d o tt vala­ m ennyi földrészen a különböző vallásokat képviselő személyiségeknek békeszerzői fáradozásukhoz. Az 1982-ben m e g ta rto tt „Vallási szolgálattevők az élet szent aján d ék án ak a nukleáris k atasztró fátó l meg­ őrzéséért” világkonferencia egyik legfontosabb lépés volt azon az úton, am ely a hívőket világszerte a békél­ tetés szolgálatára m ozgósította. E z a konferencia, am ely a világvallások képviselőit kilencven országból, m ind a h a t kontinensről fogadta, azokat a m ódokat és eszközöket v ita tta meg, am elyekkel a világ vallásos emberei a m aguk részéről hozzájáru lh atn ak a háború kirobbantása elleni á th á g h a ta tla n g át építéséhez. A m ásodik m oszkvai fórum eszm éit a következő el­ fogadott okm ányok hordozzák: „F elhívás m inden val­ lás vezetőihez és követőihez” , „Felhívás a világ m in­ den korm ányához” , „Felhívás az EN SZ Leszerelési Közgyűlése m ásodik rendkívüli üléséhez” . Az első F elhívásban a konferencia résztvevői elöl­ járó b an arra irán y ítják a figyelm et, hogy a nukleáris robbanás képes elpusztítani az em beriséget és kioltani m agát az életet, olyan veszélyt hordoz te h á t, am ely m ind ez ideig ism eretlen v o lt; leszögezik, hogy egy nuk­ leáris h áború semmi körülm ények között sem te k in t­ hető jogosnak-igazságosnak (nem jusztifikálható!), sőt a legnagyobb és egyedülálló veszély a m a élő em be­ riség szem pontjából; m ajd felszólítják a világvallások képviselőit, hogy „egyhangúlag ítéljék el — morális b ű n te ttk é n t — a nukleáris fegyverek valam ennyi tí­ pusának előállítását, fejlesztését, kikísérletezését és hadrendbe állítását, bárhol tö rtén jék is” . K im ondták azt is, hogy a vallásos em bereknek és szervezeteknek ak tív tám o g atásb an kell részesíteniük a békem ozgal­ m ak at, m inden rendelkezésükre álló eszközt bevetve előm ozdítaniuk a békéért, igazságért és leszerelésért fo ly ta to tt h arco t; sőt a m aguk részéről is kezdem é­ nyezniük, szorgalm azniuk és segíteniük kell világ­ szerte ez ügyekben tárgyalások fo ly tatását. A korm ányokhoz szóló Felhívásban a konferencia résztvevői arra m u ta tta k rá, hogy gyorsítani kell a le­ szerelési program ok v ég reh ajtását; a nukleáris fegyve­ rek m inden fa jtá já t be kell tilta n i és ki kell küszö­ bölni — sürgetően apelláltak valam ennyi államhoz, am elynek nukleáris fegyver v a n b irto k áb an : m entse meg az ú tjá t járó em beriséget a nukleáris pusztulástól. Az ENSZ Közgyűlés m ásodik rendkívüli ülése veze­ tőihez és felelős képviselőihez in té z e tt Felhívásban a konferencia résztvevői a rra b u zd ítják a cím zetteket, hogy „cselekedjenek h a tá ro z o tta n : állíttassák le a fegyverkezési h ajszát, szabadítsák meg földünket a

50

nukleáris fegyverek csapásától és a fegyverkezésre p a ­ zarolt gazdag ta rta lé k o k a t fordítsák egy háborútól m entes világ felépítésére, am elyben béke és igazság uralkodik és m inden nép em berhez m éltóan élhet” . Az 1982-i világkonferencia nevezetes eseménye, hogy m egalakult a folyam atosan m űködő elnöki tan ács s ez évente kerekasztal-konferenciát hív össze, am ikor is a résztvevők a k o n k rét békeszerzői problém ákat v ita t­ já k meg. Az évenkénti kerekasztal-konferenciák meg­ ta rtá s a — az 1982-i világkonferenciát követően — azért elengedhetetlen, m ert a különböző béketerveze­ tekkel aprólékosan, részletekbe menően kell foglal­ kozni, to v áb b á, m ert sürgős teendő a békeszerzés m indenkori új tárgyi feltételeinek és perspektíváinak kim unkálása. A kerekasztal-konferenciák sajátos vo­ nása, hogy azokon szekuláris szaktekintélyek is részt vesznek, a vallási vezetőkkel együttdolgozva, össze­ ta r tja a k erek asztal-társaságot az emberiség sorsa irán ti felelősségtudat; vállvetve küzdenek, hogy való­ ságosan hozzájárulhassanak a béke megőrzéséhez és. megszilárdításához. Ez évben k erü lt sor az ötödik kerekasztal-konferen­ ciára a „közös biztonság és a m orális-etikai értékek” tárg y b an . Száz képviselő érkezett 35 országból. Meg­ jegyzendő, hogy a konferencia résztvevői m egszavaz­ tá k egyetértésüket és tám o g atásu k at a szovjet ja v as­ la t tek intetében, hogy ti. a középhatósugarú, E u ró ­ pába tele p íte tt rak é tá k ügyét az érdekeltek kezeljék külön, azaz emeljék ki a leszerelési csom agtervből és e téren kössenek azonnali m egállapodásokat. Ilyen ér­ telm ű kívánságukat a konferencia résztvevői el is ju t­ ta ttá k Belgium, N agy-B ritannia, Olaszország, NSZK, N D K és a Szovjetunió államfőihez, felkérve őket, hogy „tan ú sítsan ak pozitív m ag atartást, éljenek e tö rté ­ nelmi lehetőséggel és buzdítsák sajá t korm ányaikat, hogy azok politikailag tám ogassák e jav a sla to k at” . A világ békem ozgalm ainak fontos h atárköve volt a „N ukleárm entes világért, az emberiség túléléséért” ez év februárjában m egrendezett nem zetközi fórum. Ez tö b b , egym ástól független szekcióban dolgozott és m ódot n y ú jto tt tudósok, írók, volt állam férfiak és m á­ sok összetalálkozásához. A vallási szekció m unkájában 56 ország k ü ld ö ttei v ette k részt, az Orosz O rthodox Egyház delegációja és az egyéb szovjetunióbeli feleke­ zetek és csoportok m egbízottai tetem es részt vállaltak a fórum m unkásságából m agukra. A vallási szekció közzé te tte „E g y ü ttes cselekvésre való F elhívás” -á t, am elyben a rra figyelm eztet, hogy a világ a lehetséges nukleáris megsemmisülés küszöbéig ju to tt el, to v áb b á, hogy sokan szenvednek em ber által k iro b b an to tt háborúk, az éhség és ragályok súlya a la tt. A vallási szekció ta g jai a világ sorsáért a m aguk részéről is aggódva, és felismerve, hogy eljö tt a ko nkrét te tte k ideje, ekként fogalm azták meg a békéltetés cél­ kitűzéseit és ezeket helyezték a világ m inden hívőjé­ nek szívére: — az egység m unkálása m inden nép közö tt; — a kapcsolatok szorosabbá tétele, az elválasztó vonalak ellenére; — az emberi közösségek spirituális és kegyességi életének előm ozdítása; — fáradozás, hogy az előítélet-szülte „ellenségkép” a tu d a tb ó l kiküszöbölődjék; — a békére való nevelés intenzívebbé tétele. Felism ervén, hogy a fegyverkezési hajsza megszün­ tetése érdekében sürgős lépésekre v an szükség, a vallási vezetők ezennel felszólítják elsősorban a nagyobb nukleáris hatalom m al rendelkező országok élén álló személyiségeket, hogy — deklarálják egyszer s m indenkorra: a nukleáris

háború a lte rn a tív á ja erkölcstelen és emberileg elfogad­ h a ta tla n ; — vonják vissza a nukleáris elretten tés és a kölcsö­ nös elpusztítás lehetőségére vonatkozó d o k trín á k a t; — ta rts á k tiszteletben a nukleáris fegyverek te k in ­ tetéb en k ö tö tt m egállapodásokat, így az ABM-szerző­ d ést is; — kezdjék meg h aladéktalanul új m egállapodások kidolgozását, am elyek tá p lá ljá k (igazolják) a reyk­ javiki csúcstalálkozó nyom án fellobbant rem énységet. A vallási szekció résztvevői a rra is rá m u ta tta k , hogy „ a cél a világ m egszabadítása a nukleáris fegyverektől, kölcsönösen m egállapítandó ütem szerint; to v áb bá, hogy a fegyverfajták 2000-ig való felszámolása szük­ séges, sürgős és v ég reh ajth ató ” . A m oszkvai fórum meggyőzően m u ta tta ki, hogy a jó a k a ra tú em berek szoros együttm űködése a béke vé­ delm ében és a nukleáris töm egpusztítás elhárításában lehetséges és szükséges. Az Orosz O rthodox E gyház újból m egerősítette, igazolta a békeszerzés m u n k ájáb an való intenzív rész­ vételét, elkötelezettségét; azt, hogy a k tív m ódon k ap­ csolódik be a Szovjet Békebizottság, az E urópai Biz­ tonság és E gyüttm űködés Szovjet B izottsága, az Ázsiai és A frikai N épekkel való Szovjet Szolidaritási B izottság m u n k ájáb a; sok egyéb m ellett egy sor B a­ rátsági Társaság tevékenységébe is, am ely célja a más népekkel való kapcsolatok ápolása. Különösen is ki­ emelendő i tt a Szovjet Vallási Békeerők Nyilvános B izottságának 1983-ban tö rté n t m egalakítása. E Bi­ zottság elnökévé F ilaret-et, Minszk és Belorusszia m etrop o litáját, a K ülfölddel fe n n ta rto tt Egyházközi K apcsolatok O sztályának fejét, Moszkva p atr iark á já t v álaszto tták meg. Az Orosz O rthodox E gyház h angja parancsolóan és lelkesítően csendül meg a nem zetközi porondon. Az Orosz O rthodox E gyház sokat fáradozik, számos össze­ jövetelen, hogy a nem zetközi békét és biztonságot m egszilárdítsa — ak ár az orthodox és heterodox egy­ házak tanácskozásait te k in tjü k , ak ár a Béke Világ­ tan ács szervezetein belülieket, avagy a K eresztyén Békekonferencia, az E urópai E gyházak K onferenciája stb. stb. üléseit vesszük is szám ba. A békeszerzésre vonatkozó tárgyalások hagyom á­ nyossá v á lta k a kétoldalú eg yüttm űködést m unkáló theologiai megbeszéléseken is, ideértve az Orosz O rthodox E gyháznak a N ém et Szövetségi K öztársa­ ság Evangélium i E gyházaival, a N ém etországi E v a n ­ gélikus E gyházzal (NSZK), a finnországi EvangélikusL utheránus Egyházzal fo ly ta to tt konzultációit. E té ­ ren elégedetten á llap íth atju k meg, hogy az egyházak a békeszerzés ügyének alapos és részletező figyelm et szentelnek a stúdium aik a debreceni dialógus keretein belüli megbeszéléseken kellőképpen bontakoznak ki, öltenek te ste t. N apjainkban igen jelentős és szükséges az a béke­ szerzői aspektus, am ely az Orosz O rthodox E gyház és az E gyesült Állam ok keresztyénei k ö zö tt alak u lt ki. E vonatkozásban em lítést érdemel az USA-beli Krisz­ tu s E gyházai Nem zeti T anácsával való együttm űkö­ désünk, to v á b b á az USA L u theránus E gyházával, a Disciplinák E gyházával fennálló kapcsolatunk, az U SA —Szovjet B ékehidak és egyéb szervek tevékeny­ sége. A Szovjetunió és az E gyesült Á llam ok kapcsolatai­ ban fennálló m inden zavaró m om entum m al szemben, az országaink keresztyénei közötti kötelékek fejlőd­ nek, erősödnek s ez a valóság a k ét állam népei közötti bizalom és b arátság légköre m egterem tődésének igen fontos tényezője.

M indennapi békeszerzői szolgálata ellátásában az Orosz O rthodox Egyház ak tív an vesz részt a nem ­ vallásos és nem -keresztyén szervezetek békem unkás­ ságában is, így a Béke V ilágtanácsban, az E urópai Béke és B iztonság Á ltalános Erőinek Egyesületében, a Békeerők K apcsolatai N em zetközi F órum ában, az ázsiai B uddhista B ékekonferenciában stb. N agy jelentőséget tu lajd o n ítv a az Egyesült Nemze­ tek Szervezetének, az Orosz O rthodox Egyház mindig tá m o g a tta és tám o g a tja e Szervezetet a világbéke fenn­ ta rtá sá ra és m egszilárdítására való törekvésében, csakúgy, m int a glóbusz egyes területein kialakult konfliktusok elim inálására vonatkozó igyekezetében. Őszentsége, Pím en p atriá rk a részvétele az 1982-i ENSZ Leszerelési Közgyűlésének m ásodik rendkívüli ülésén kifejezte egyházunk álláspontját és m egvilágí­ to tta békeszerzői szolgálatát. Az ENSZ hivatalos szó­ székéről elhangzott beszédében az Orosz O rthodox Egyház prím ása rá m u ta to tt az iszonyú veszélyre, am ely a nukleáris háború form ájában az egész em beri­ séget fenyegeti s leszögezte: az egyházaknak és vallási közösségeknek kötelességük a híveket békére ta n íta n i, a nem zetközi kapcsolatokat hum anizálni, a békéhez vezető u ta k a t keresni, m egtalálni és azokon fáradha­ ta tla n u l előrehaladni. Ily m ódon, az igazságos béke m egterem tésének p rioritást biztosítva, azaz arra törekedve, hogy a hábo­ rú t és an nak veszélyét kiküszöbölje, vagyis, hogy a föld népei közötti egységet és testvériséget m egszilárdítsa — e célt m indenkor szem előtt ta r tv a — az Orosz O rthodox Egyház sokféleképpen, átfogó m ódon koope­ rál vallási és nem -vallási csoportokkal és m ozgalm ak­ kal, m indazokkal, akik a békéért lépnek sorompóba. Az Orosz O rthodox Egyház kész arra, hogy az e g y ü tt­ m űködést kiterjessze, az erőfeszítéséket fokozza, eze­ ket a népek ja v á ra még hatékonyabbá és gyümölcsö­ zőbbé téve, az em berek közötti ta rtó s, nem zetközi bé­ két és igazságos kapcsolatokat to v áb b m u nkálja és mélyítse. Mindez meggyőző bizonysága a békeharc, leszerelés, détente és kooperáció terén m egnyilvánuló ak tív részvételének. E gy fontos tén y re kell a figyelm et felhívnunk: az Orosz O rthodox Egyház, akárcsak a többi, hazánkban fellelhető vallási közösség, olyan országban él és tö lti be üdvösséget m unkáló szolgálatát, ahol egészen új társadalm i feltételek van n ak érvényben; ahol a szocia­ lista társadalom valósult meg, am ely a figyelem és a gondoskodás középpontjába az em bert és ann ak m éltó­ ságát állítja, te k in te t nélkül társadalm i szárm azására, vallási vagy nem zeti hovatartozására. Minden egyes em bernek m eg ad ato tt képességeinek m axim ális m ani­ fesztálására, személyisége teljes k ib o n tak o ztatására a lehetőség. M ostanában, am ikor is társadalm i életünk minden te rü le tét felölelő újjászervezés m egy hazánkban végbe, szabad u ta t k a p o tt a dem okratizálódás és nyitás nö­ vekvő folyam ata, nagyobb té r n y ílt meg a társadalom m inden ta g ja előtt, hogy a társadalm i és állam ügyekbe tevőlegesen bekapcsolódjék. E folyam at nem korláto­ zódik a gazdasági szférára, hanem m inden egyes em­ ber anyagi és spirituális szem pontjaira is vonatkozik, és kétségtelenül több lehetőséget biztosít a hívők szá­ m ára is, hogy az országon belül továbbnövekedjék m ozgásterük a nép és a társadalom ja v á ra való cselek­ vésükben; még inkább összeegyeztethessék vallási életüket közéletükkel, polgári és általános em beri kö­ telezettségükkel. A békeszerzésnek állam unk kivételes fontosságot tu lajd o n ít. Az Orosz O rthodox Egyház tagjai, akárcsak hazánk egyéb vallású hívői, m int állam unk ta g jai és

51

polgárai, m indenestül elfogadják és tá m o g a tják a szülőföldünk á ltal fo ly ta to tt békeszerető p o litikát, am ely a d étente, a ta rtó s és igazságos béke m egszilár­ d ítására irányul. E zért, am iként erről a „H áborúról és békéről a nukleáris korszakban” való Ü zenetben is bizonyságot te ttü n k , felad atu n k at ab ban lá tju k , hogy m egállítsuk a nukleáris fegyverkezési h ajszát, hogy e célból elérjük a nukleáris kísérletek leállítását, ily módon a századfordu lóra tökéletesen m egszabadítsuk a földet a nukleáris fegyverektől és ne tű rjü k a világ­ űrnek k ato n ai célokra való igénybevételét. Leszögezvén, hogy a nukleáris háború Isten és em­ ber ellen a legsúlyosabb vétek és hangsúlyozva, hogy szívén viseli a jelen és az elkövetkezendő nem zedékek­ nek a pusztulástól való megm enekülésének ügyét, az O rthodox Egyház felhívja valam ennyi ta g já t, „tegyen meg m inden tőle te lh e tő t, lehetségest, sőt ennél is tö b b e t, hogy segítse a végzetes veszély elhárítását. Minden lépés, m inden igyekezet, am ely ez irányba visz, legyen á ld o tt” . E z az Orosz O rthodox E gyház feladata, csakúgy, m in t m inden m ás egyházé, az egész világ hívőié, m inden jószándékú emberé. Az Orosz O rthodox E gyház gyerm ekei, Isten m indenható segít­ sége á lta l m egerősítve, azon igyekeznek, hogy megszi­ lárd ítsák a békét és az igazságot, hogy fegyver- és háborúm entes békét terem tsenek. T ám ogatást és meg­ értést rem élve a világ m inden tá já n élő hívő testvérek­ től, az Orosz O rthodox E gyház az erőfeszítések egyesí­ tésére szólítja fel a világ hívőit, arra, hogy állítsanak eg y ü tt á th á g h a ta tla n g á ta t a fegyverkezési hajsza ú tjá b a s ily m ódon ta rtó z ta ssá k azt fel, kényszerítsék

visszafordulásra — szabadítsák meg ekként a világot a nukleáris és egyéb töm egpusztító fegyverektől. Ahogy m ár em lítettük, az emberiség e lju to tt ahhoz a határhoz, ahol e tervek végrehajtása sürgőssé vált. A béke megőrzése és m egszilárdítása korunkban életszükséglet, az egyetlen mód m agának az életnek meg­ ta rtá sá ra , to v áb b i létezésének biztosítására. E zért hangzanak így a Moszkvai F órum („Felhívás közös akcióra” ) záró szavai: „M indenkihez folyam odunk, kérve, szenteljék m agukat a feladatnak: építsék meg m a a közös biztonság bázisát. E ljö tt az idő, am ikor fel kell ten n ü n k m agunknak az ősi kérdést: H a nem én, akkor ki? H a nem m ost, h á t m ikor? Tegyen Isten m inket a világ hűséges szolgáivá, akik sáfárokként őrizzük meg a világot az u tá n u n k jövő nem zedékek­ nek; vezéreljen Isten m inket a béke áld o tt ösvényein.” Az Orosz O rthodox Egyház kész arra, hogy a felhí­ v ást kövesse. Ahogy az m ár kifejezésre ju to tt a preju­ bileum i Ü zenetben, am elyet őszentsége Pím en, Moszk­ v a és egész Oroszország p atr iark á ja és a Szent Szinó­ dus fogalm aztak meg ez év június 21-én, az egyház híveinek ügye — m iközben készülnek m egünnepelni Oroszország keresztyénné válásának ó ráját — hogy eleget tegyenek keresztyéni elhivatásuknak, am elynek szerves része „ a békeszerzésre irányuló fáradozások eredményessé tétele, m indenkire kiterjedően, és a nem ­ zetek közötti béke megőrzésének és m egszilárdításá­ nak szolgálata.” V. Fordította: Fórisné Kalós Éva

Az egyház felelőssége az emberiség és a teremtés békéjéért, az Istennel való békesség jegyében M ialatt e m o n d ato k at írom , a — k ét iszlám állam közö tt v ív o tt — ún. öbölháború azt a veszélyt hor­ dozza, hogy a helyi konfliktus kiszélesedik és a két szu p erh atalm at is bevonja az ellenségeskedésbe. Az ENSZ m egint egyszer m egtapasztalja sa já t teh etetlen ­ ségét: képtelen h atékony fegyvernyugvást és békét te ­ rem teni, sőt, ezú tta l egy olyan ritk a p illan atb an m ond csődöt, am ikor a Biztonsági Tanács egyhangúan fog­ lal állást. — Egyidejűleg úgy tű n ik , hogy a Szovjet­ unió és az E gyesült Állam ok tárg y alásai, az ún. kettős nullam egoldás terén — am elyekhez az egész emberiség rem ényei és váradalm ai fűződtek — apróságok m ia tt m eghiúsulnak, és hogy az egyház 40 éve hangzó köve­ telései, kívánságai és közbenjárása zsák u tcáb a ju t. E k é t rideg ténnyel farkasszem et nézve (és e „ b ru ta fa c ta ” -k a t még tetszés szerint sorolhatnánk, bővíthet­ nénk) találkozunk a béke titkával, sőt parad o xonjá­ val1 és ezáltal az egyház felelősségével is, az emberiség és a terem tés békéjét illetően: A béke egészen Isten ügye, a Szenthárom ság Istenének ügye, aki életet adóan fordul a világ felé a terem tésben, a megbékélés­ ben és a jelen idejű m egvalósulásban, és ezért a béke szorosan beletartozik h itü n k nagyon is elhanyagolt ta rto m á n y á b a , a gondviseléshitbe. É s a világbéke egy­ ú tta l eszkhatológiai ígéret is, következésképpen az egyháztól szám onkérhető etikai feladat. Az Isten sza­ badsága és az em ber felelőssége közötti feszültség eb­ ben az aiōn-ban se nem oldható fel, se nem kalkulál­ ható ki. A lineáris kísérletek valam ennyi form ája: szkepticizm us, kvietizm us, ideológiai m eghajtású ak­ cionizmus — m ind táv o l m arad a béke titk á tó l és ann ak p arad o x voltától. M inden békem ozgalom ban az

52

a döntő, hogy a béke-elkötelezettség Isten előtt becsüle­ tesen a realisztikusan álljon és m aradjon fenn, vagyis ne m erevedjék to ta litá riu s m űem lékszerű hősies béke­ pózzá. A békem unka „hogyan”-j a ekkor a kinek kinek a d o tt lehetőségek szerint folyhatik — m egértéssel az egyéb u ta k irán t, am elyek ugyanezt a célt ta rtjá k szem előtt, és ezért nem -idealisztikus és nem -fanatikus mó­ don haladva, igazolódhatik a bonhoefferi m ondás: csak a hívő áll meg, csak a hívő ta r t ki végig. Mai dialógusunkat tek in tv e ez ezt jelenti: kritikus szemmel meg kell látn u n k a veszélyeket is, am elyek a szóban forgó (orthodox—reform átus) felekezetkapcso­ lato t jellem zik; egyrészt nem elegendő a világot ontoló­ giailag-doxológiailag máris biotikus szem pontból meg­ v álto zo ttn ak ta rta n i és ezért öngyógyítási kísérleteit relatíve egyenlő m értékben i. e. közömbösen tám ogatni (ez az orthodox veszély); m ásrészt a coram Deovalóságát nem ta rtjá k kellő komolysággal szem előtt, ha egy bizonyos, a békével kapcsolatosan rö g zített h it­ vallással, a statu s confessionis-szal kötik össze, m int amellyel áll vagy bukik a h it m aga2. I tt a nyugateurópai reformátusság közeledik a törvény harm adik ham is alkalm azásához, am ely azt m ár nem a hálaadás tá rg y á v á teszi, hanem rigorózus követelm ényként és teljesítm ényként értelmezi. — M indkét ún. koncepció m ögött az idealisztikus-hegeliánus kísértés húzódik meg, m indkettő az emberiség történelm ének összegező és egybefogó látásm ódjára és értelmezésére törekszik, am elyek m egvalósításában szükség esetén erélyes közbeavatkozásra is sor kerülhet; e koncepciók az em beri tö rté n e t ta lá n y á t plauzibilis és/vagy m estersé­ ges m ódon vélik a megoldáshoz e lju ttath atn i. — E

A . Cs

kísértések kihívása közepette, fokozott erőfeszítések­ kel el kell érnünk, hogy az orthodoxia és a reform átus­ ság közös energiáit újból felfedezzük: a béke feladatá­ nak minden dim enziójában szilárdan a trin itá riu s h it­ vallásban kell lehorgonyoznia; tu d n u n k kell, hogy az „energia” az élő Szenthárom ság Istenéből fak ad ; re­ m ényünket a testim onium Spiritus Sancti-ba kell v et­ nünk, am ely m ellett kiáll a Szenthárom ság Istene tö r­ tén eti, íro tt, ta n íto tt és h ird e te tt igéjében és amellyel ŐMAGA közösséget te re m t, a békesség közösségét a m egbékéltek ja v á ra is, az Ő asztalánál, akkor és úgy, ahogy N eki tetszik. E z pedig szám unkra itt és m ost azt jelenti, hogy h a­ bozás nélkül, a rá n k nehezedő m inden han g u lati zavar és csüggedés ellenére, sőt, ezek tu d a tá b a n annál na­ gyobb örömmel m eríth etü n k a K ijelentés forrásából; annál bizakodóbban és intenzívebben teologizálha­ tu n k 3 a m eghatározott sorrend szerint, a következők tekin tetéb en : 1. „K risztu s a m i békességünk” , E f 2,14. 2. „Ezt a békességet hagyom n éktek, az én békessé­ gemet adom néktek. Nem úgy adom néktek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek és ne féljen” , J n 14,27. 3. „Boldogok, akik békét terem ten ek , m ert ők Isten fiainak neveztetnek” , M t 5,9. A) Előzetes kérdések és ideiglenes válaszok I. A z egyház békéje a világgal avagy az egyház békéje a világ javára ? T ém ánkban, úgy tű n ik , a hangsúlyt az egyháznak a világnapára való békességére teszik, arra, hogy az egy­ ház m unkálkodjék a világ politikai békéjén. A bibliai hagyom ány, az a ty á k hitbeli hagyom ánya azonban a súlypontok más megosztásáról szól: Az, ami m ost kö­ zö ttü n k előtérbe igyekszik, csekélyebb jelentőséggel szerepel a B ibliában és him nikus kincsünkben, az egy­ házi énekeskönyvben. E gyházi énekeink főté m á ja : a világ ellenséges indulata a keresztyének irá n t és egyide­ jűleg a világ legyőzetése K risztus által, és e győzelem hitbeni érvényessége. (E rről szól 200 versszak. P éldák: „ E világ fejedelme, bárm ily sö tét szándékkal közeled­ jék is, n ekünk nem á rth a t” . . . E K G 201,3 = L uther reform átori dala. — Egyik húsvéti dicséretünkből: „A világ előttem nevetség tá rg y a ” . . . E K G 86,5; egyik hitvallási énekünkből: „Az egész világ sem szolgál gyönyörűségem re; sem ég, sem föld nem vonz, h a Téged, K risztus, b írh atlak ” . . . E K G 247,1). Énekes könyveink melléktém ája: a világ, m int te­ remtés, am ely úgy, ahogy van , képes Isten t dicsőíteni (csak kb. 30 versszak szól erről, pl. „M ost ujjongj az Ú rn ak , egész v ilá g .. . ” E K G 187,1). Ez a bibliai és tradícióbeli tényállás a mi tém án kban arra kötelez, hogy 1. A hangsúlyjegyeket úgy helyezzük el, ahogy azt a Szentírás és a ty á in k nekünk előírják és 2. csak ezután és ennek alapján foglalkozzunk a külső világpolitikai békével, még pedig úgy, hogy ne h alad ju n k egyetlen speciális politikai, még kevésbé kazuisztikus etika irán y áb a se. — E gy­ házként m i nem vagyunk sem a politikai világ­ béke av an tg ard e-ja, sem m ajm oló segédcsapat, hanem szabadon és b á tra n együttm unkálkodók gyülekezete. Azon célból, hogy az egyház újból felfedezendő helyét a m agunk szemei elé tá rju k , ann ak érdekében, hogy igazán közelíthessünk a titokhoz, gondoljuk meg:

II. A béke oszthatatlanságát 1. A m indent átfogó alaptém a: „békesség Istennel” először az egyes em berre vonatkozik (Róm 5,1), de azután Isten népére is (lásd E f 2. r.-t) és már a világra is: „ Iste n a K risztusban m egbékéltette a világot önm agával” (2K or 5,19). 2. A felebaráttal való békesség m indenekelőtt az egyes em bert érinti, de ez az Istennel való békes­ ségből nem szakítható ki. Jézus a kettős p aran ­ csolat egym ástól való elválasztását mindig el­ u ta síto tta : Lk 10,25 kk, a többek között. 3. Még az önmagával való békesség, am ely látszólag csak az egyén ügye, az is az em bert állítja gyújtó­ pontba, ab ban a kényszerben és képességben, hogy lelkiismerete által önmagával szembenézzen. A lelkiism eretben azonban Isten és a felebarát jelen vannak, még pedig elsősorban számonkérő m ivoltukban. 4. A békesség a világgal és a békesség a világnak — té ­ m ánkban elsőrenden nem az egyes em berről van szó, hanem az egyházról, világszerte, és rajta ke­ resztül az emberiségről, úgy ahogy azt (ti. az em­ beriséget) Isten lá tja és ahogy az önm agát poli­ tik ai szem pontból értelmezi. Béke e négy szférában először egész általánosan ér­ tendő, m int ép, egész, rom latlan és zav artalan kapcso­ lat a résztvevők között. H a azt kérdezzük, m i is a béke — am elyet „sálom ”-m al in terp retáltu n k s így jól­ létet, m indenki szám ára em beri jogai m egvalósulását jeleztük — még egyszer vissza kell kérdeznünk e békes­ ség hordozójára (hordozóira): K i a békesség m inden­ kori cselekvője, megtartója, szavatolója? Hogyan is ál­ lunk az ő egyetlen-voltával, hogyan is állunk a szent, egyetemes (katolikus) egyház egységével sorainkban és hogyan békeszolgálatunk szavahihetőségével a kül­ világ elő tt? A béke oszthatatlanságának negatív sza­ bálya bölcsen egyértelm ű: A békeszolgálat nem lehet kompenzációs üzlet és nem válhatik sohasem azzá: A bé­ kétlenséget, am ely e négy em lített terü let bármelyikén felüti a fejét, egy m ásik területen k ifejte tt aktivizm us nem közöm bösítheti és nem egyenlítheti ki. A zsarnoki családapa, a dik táto ri főnök stb. m int a világbéke él­ harcosai, m ár eleve, lélektani szem pontból is, hitelt vesztettek. R ákérdezhetünk a pozícióra is: H ogyan lehet egyáltalán teljes békességre ju tn i? 1. H ogyan érhető el az Istennel való békesség, ho­ gyan jö tt, hogyan jön el? A K risztusban. 2. H ogyan jön létre az embertárssal való békesség, ak it találkozásunkkor felebarátként lábam elé fektetve találok? — Az indoklás: Légy felebarát, ahogy én, Jézus, m ost felebarátod vagyok (Lk 10,25 kk), ez pedig lehetőség és felszólítás (chance és parancs). 3. H ogyan ju to k békességre önmagommal? Nem ön­ m egvalósítás által! Hiszen a feldúlt békéjű ember m inden vele való törődést e szavakkal u ta sít el: „H agyj ,békén'!” . És a napnyugati egyház bűnértelmezése helyesen a bűnöst „incurbatus in se ipsum ” -nak látja (A ugustinus), olyasvalakinek, aki m eggörbült h á tá t m u ta tja Istennek és em ber­ társnak. Az Isten-ajándékozta béke által ju to k el az önm agám m al való békességre. M egígértetett ez nekem az evangélium ban, am it h ittel fogadok el (Róm 5,1). 4. H ogyan válik az egyház békeszolgálata a világ javára? Úgy, hogy em berek, akik az Istentől jövő békességbe felvétettek, m in t egyház, az egyházban és az egyházzal, a nekik ad o tt felhatal­ m azásból esetenként levonják — hálás engedel­

53

mességgel vállalják és hordozzák — az ajándékul k a p o tt Isten békéjének konzekvenciáit, a politi­ kai béke és a világ form álása tek in tetéb en, ezek javára. M i a „világ”? Az „em beriség” tém afogalm ára nincs közvetlen bib­ liai kifejezésekvivalens, m ert az „em ber” -szót a Szent­ írás tipológiailag eleve plurale ta n tu m k é n t alkal­ m azza, különösen az Ószövetségben, de vö. az Ú j­ szövetséget is R óm 5. r. a la tt („Á dám ” ). — Az újkori „em beriség” -m eghatározást, csakúgy, m int a m ásik tém afogalm at, a „terem tés” -t fedi az újszövetségi „kosm os” -szó. 1. Tény viszont, hogy a bibliai szóhasználat az „univerzum ” -ot, „világm indenség” -et, a terem ­ t e t t mindenség egészét általáb an nem „kosm os” k é n t jelöli, hanem „ég és föld” -ről beszél (vagy ehhez hasonló m eghatározással él) — k iv ételt ké­ pez ApCsel 17,24: „Az Isten, aki te re m te tte a világot.” 4 2. A világ, m int az em beri életszféra, m int la k o tt föld = „oikoum ene”: földrajzi, kiterjedési és sta ­ tik u s értelem ben m indkét tém afogalom nak, az „em beriség” -nek és a „terem tés” -nek eg yaránt megfelel, m in d k ettő t fedi. P éld ák : Mk 8,36: „M it használ az em bernek, h a az egész világot m egnyeri, . . . " ; Lk 4,5 szerinti m egkísértési tö r ­ té n e t: „ . . . a földkerekség m inden országát” (oikoumene). E bben az értelem ben kell felfogni Ján o s és P ál szóhasználatait is: „ e ljö tt a világba” (Jn 1,9; 3,19), te h á t a világba való eljövetelt; to ­ v á b b á a világban való lételt: J n 1,10; 2K or 1,12 a la tt; a világból való kimenetelt: 1K or 5,10 a la tt. Á m ez a csoport sem hordozza azt, am ire az Ú j­ szövetség fő érdeklődése irányul, hanem 3. a világ, m in t az Isten üdvösséget munkáló helye és célja, az emberiség javára. (E te k in te tb e n a súly­ pontok m egintcsak Ján o sn ál és P áln ál ta lálh a­ tó k ); J n 3,16 a kulcs-locus: „M ert úgy szerette Isten a v i l á g o t ...” , azt a világot ti., am ely J n 3,19 szerint nem a világosságot szereti, hanem a sötétséget. — E záltal a „világ” önmagában kvalifikálva van, m int emberi önhatalmú szféra, am ely bár létét Istennek köszönheti, ezt azonban elismerni nem hajlandó és ezért pusztulásra ren­ deltetett és am elyet meg kell menteni, jóllehet ber­ zenkedik megmentése ellen (J n 7,7; 15,8 és ezekhez hasonló helyek). E harci m otívum ban a győzelmi m otívum dom inál: M indazok, akik a Szabadítóéi, ill. akik a Szentlélektől születtek (vö. R óm 8. r.-t), nem e világtól valók, vagyis új életü k et nem a világnak köszönhetik, de a v ilágtón élnek, ám a világ uralma alól ők kivonattak, m ert K risztus legyőzte a kozm oszt, a világot (Jn 16,33: „A vi­ lágon nyom orúságotok van , de bízzatok, én le­ győztem a világot” ). — E z é rt Ő a mi békességünk (E f 2,14), a világban — a világ által — rá n k ne­ hezedő nyom ás közepette. A kosm os-t — m in t istenellenes világot — nem szabad szeretni. Az ahhoz való alkalm azkodás — halált hozó. N em létezik te h á t tunya béke. Viszont, a világban, m ár itt, meg kell élni Iste n szeretetp aran cso latát, m int k ettő s p arancsolatot, az új világ h ajn alak én t. Közbenső kérdések 1. Békében élhet-e az egyház a világgal, m in t isten­ ellenessel, egyáltalán és „norm ális m ódon” ? — „népegyház” -k én t? „szabadegyház” -k é n t?

54

2. Békében élhet-e a világ, m int ez a világ (aiōn toutos), ilyen körülm ények között önm agával? Ez-e az EN SZ feladata avagy a vele kapcsolatos váradalom ? 3. A fent em lített feltételek m ellett békében élhet-e a keresztyénség a világgal, m int teremtéssel?

B) A „béké”-vel kapcsolatos újszövetségi komplex üzenet, m int a békéért való felelősségünk I. Van-e alapvető eltérés az ószövetségi salōm és az újszövetségi eirēnē között? Az a tén y , hogy az ószövetségi békeígéretet (Ézs 9. és 11. r., de 53. r. is) a keresztyén hagyom ányban mindvégig K risztusra vonatkozó előképként értel­ m ezték, kizárja a tartalom beli eltérést. K risztus a Beteljesítő, a krisztusesem ény az Ószövetségben meg­ h ird ete tte k valóra válása és K risztus lesz az, aki az ígéreteket végérvényesen beváltja, Ő m arad a véghez­ vivő, tökélyre emelő. De: nem táplálta-e éppen az ószövetségi salōm ­ nak exegetikailag ú jra fölfedezett átfogó földi ta rta lm a a gy an ú t, hogy ott im m anensen ható békéről van szó, földi boldogulásról, szociális jóléti államról, legalábbis am i Izráelt, Iste n régi népét illeti — és hogy az Ú j­ szövetségben a béke csak egyénileg-perszonálisan lebeg Isten és az em beri lélek — az emberi lélek és Isten k ö zö tt? S ennek nem konzekvenciája-e az a felfogás, hogy m inden azon m úlik, hogy az egyes em ber Isten ­ hez való viszonya rendezett legyen és akkor m inden rendben v an ? — H a ez így lenne, ha ez lenne az igaz­ ság, akkor kulcsszavunk, h itü n k m agva, m iszerint Ő a mi békességünk (E f 2,14), jogosan csak kőbe lenne vésve, hogy sok tem ető b ejáratánál a k a p u k a t díszítse és ak k o r e tek in te tb en lenne egyedüli — nem lebecsü­ lendő — jelentősége. A földi békesség ügyét, helyeseb­ ben a földi békétlenségét ez esetben a keresztyének á t­ engedhetnék a szekularizm usnak, vagy még inkább a zsidóság ama részének, am ely m a egy új nem zeti állam ­ ban él és am elynek a legkem ényebb erőfeszítésekkel kell küzdenie azért, hogy békéjét országán belül és a h atá ra in megőrizhesse. A keresztyénség evangélium i tá b o rá b a n is teljes az egyetértés a tek in tetb en , hogy „a békesség Istennel” kifejezetten involválja szociális téren a kötelezettségeket6. M egkockáztatjuk te h á t elöljáróban a kifejtendő alaptézis rögzítését: A „béke az Újszövetségben sem spirituális fogalom, hanem magába foglalja mindazon földi aspektusokat és konzekvenciákat, amelyekről az Ószövetség is szól. De hogyan állunk azzal a kissé öntelten hangzó jézusi kijelentéssel (Jn 14,27), hogy „Ezt a békességet hagyom néktek, az én békességemet adom néktek. N em úgy adom néktek, ahogy a világ a d j a . . . ” ? Nem értékeli-e le ez az ige mégiscsak a földi békét a Jézus által szerzett m ennyeivel szemben? A vagy itt csak egy egészen h a tá ro zo tt, de kényszerű értékkülönbség kerül rögzítésre az Ő békéje és a m i békénk között, am ely értékkülönbség a m aga helyén a földi békét nem hogy nem szorítja szűkebb keretek közé, hanem azt végső­ soron (a K risztus m agasabbrendű békéje által) képes fen n ta rta n i és stabilizálni? Tény, hogy a jelek szerint a békeszerzés (békealkotás), am elyről a 7-ik boldog­ m ondás szól (Mt 5,9), nagyon is földi cselekvésre u tal, és a mennyei karácsonyi üzenet ugyanígy a földön m egvalósuló békét hirdeti meg (Lk 2,14). I t t te h á t olyan fogalmi problém aterületre lépünk, am elyen ugyan m u tatkoznak feszültségek, de am elyen a hang­

nem et semmi esetre sem az ószövetségi K ijelentés ere­ jének spirituális elvékonyítása (legyengülése-legyen­ gítése) h atáro z meg.

ségben, am ely noha m ár itt és m ost feldereng, de m int eszkhatologikus váradalom kizárólag a krisztusesemény­ ben gyökerezik; oka és alapja a krisztusesem ény. 3. A fogalom terjedelmén belüli differenciálás

„Békesség” az Újszövetségben6 Megjegyzések az általános nyelvi használathoz E m lékeztetünk arra, hogy fogalom történetileg je ­ lentős elődöntés m ent végbe, m ielőtt a görög eirēnēfogalm at az újszövetségi szóhasználatba felvették volna: a héber Biblia görög stan d ard fo rd ítása, a Septuaginta, a héber šalōm -fogalm at mindvégig eirēnē-nek fo rd íto tta. E z a té n y nem a šalōm fogalmát, hanem az eirēn ē-ét módosította. Az eirēn ē alapjelentése „nyugalom ” , „h áb o rú v al ellentétes állapot” , kiegészült a jelentés a „jó közérzet” fogalm ával, gazdagodott egészen a „szociális igazságosság közepette érvénye­ sülő jó léttel és jól-léttel” , „az egész életet jellemző ép­ séggel, hiánytalansággal, egész-séggel” . — Figyelem ­ mel kell te h á t lenni arra, hogy valójában milyen m ér­ tékben tö ltek ezett fel az újszövetségi eirēnē-szó a hé­ ber gondolkodás képzeteivel. Az Ú jszövetség legtöbb szentírója ti. a hellenisztikus zsidóságból való, te h á t tovább ra is zsidóként gondolkodik és a görög fogalm a­ k a t a m aga gondolatvilágának rendeli alá. Šalō m és eirēnē eg y arán t „béke m in t a háború ellen­ téte” (Bír 4,17; 1K rón 22,9). A „béke” a S eptuagintá­ ban általáb an nem azonos a „személyes egyetértés” sel, de a 2K ir 9,17 k k -ban fog laltak at is " béké” -vel jelölik; figyelemre m éltó e te k in te tb e n az 1K ir 2,13: „békés szándékkal jössz-e?” (Eßer fordításában: „jót jelent-e jöveteled?” ). Az em ber állap o tát, h a szeren­ csétlenség vagy erőszak nem dúlja fel — vö. J e r 41,5; Gen 15,5-t — szintén a „békés” jelzővel illetik. Kiragadva: ide tarto zik a harcos vagy k ato n a jól­ léte is (2Sám 11,7). — A köznapi nyelvben — vö. a ma beszélt ú jh éb ert is — „salöm ” a bevett köszöntés érkezés­ kor és távozáskor (vö. 2K ir 10,13-t: k a ta b a iein eis eirēnēn). E irēn ē, m int üdvkiállás, evilági jól-lét-kívánás. E irēn ē együttesen m indaz a jó , am i Jahve-től szár­ m azik (Ézs 45,6 k k )7, m in t ahogy az Ószövetségben úgyis m inden šalām Jahve-tól jő. A rabbinátusban a „béke” fogalom tartalm a leg­ könnyebben úgy összegezhető, h a az újszövetségi szeretetgondolat-o t idézzük fel: a békeszerzés szerepét azonosítják a szeretet megkövetelésével. É s ez az egész zsidóságra érvényes. Az eirēnē új szövetség beli jelentésének terjedelme ugyanaz, m int am it a rabbinisztikus zsidóságnál is tap asztalu n k . A ta rta lm a t tek in tv e, vallásos használatra, az eirēnēszó újszövetségbeli előfordulásai három féle felfogást tesznek lehetővé: 1. „B éke” — m int a béke érzése és m int lelki n y u ­ galom (pl. 1K or 1,3 a la tt a levélbeni üdvözlet), m int vallásos alaphangulat, am elyet a keresztyén em ber Istenének és U rának köszönhet. 2. „B éke” — m int Istennel való megbékéltség; olyan állapot, am elyben az Istennel való kapcsolat m inden zavaró m om entum tól meg v an szabadítva (1K or 1,15). 3. Béke, m in t az egész ember ép-volta (üdvös álla­ pota) és végső soron m int futurikus-eszkhatologi­ kus valóság, ebben a k örülírásban: „ m eg áld o tt... m inden lelki áldásával” (eulogēs a s . . . en pasē eulogia p n eu m atik ē — E f 1,3). E z a harm adik lehetőség a m értékadó az Ú jszövet­

1. „B éke” , legtágabb értelm ében, minden dolog „normális” állapota: P ál a korinthusi gyülekezet istentiszteletében eluralkodó részben kaotikus állapotokai és rendetlenséggel (vö. 1K or 11,27 k k -t is) Isten tökéletességét állítja szembe: „M ert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békesség­ nek Istene” (1K or 14,33) — még pedig alapvetően. A dolgok „normális” állapota, amely Isten akarata szerint való, az összvilági ja vak fennmaradását szavatolja. (A párhuzam k iv áltja m a a bárm ely­ fajta terrorizm us ellenzését — vö. a reform áto­ rok m a g a ta rtását a " rajongók” -kal szemben.) 2. „Békesség”, m int az egész ember végső időkbeli üd­ vössége (vö. fenti I I . 2,3-t). Az angyalok karácsonyi him nusza „békesség a földön a jóltetszés em bereinek” (szó-szerint ez áll Lk 2,14 a la tt) nem kívánság, óhaj, hanem idő­ m eghatározás. M ost jö tt el a földre az üdvösség. E gyértelm ű te h á t, hogy Istentől jö tt. Ez a bé­ kesség predesztinative értendő és éppenséggel nem a „ jó a k a ra t” em bereit illeti, akik ezt (ti. a békességet) erkölcsi kvalitásaik alap ján is meg­ szerezhetnék8. Azoknak íg é rte tett, ak ik et Isten kiválaszt, igaz, e kiválasztás a legtágabb körre érvényes. Az iniciatíva m indenestül Istené (vö. Lk 19,38; 19,42; Jel 12,10; 19,1-t — a k é t utóbbi helyen soteria = megm entés = üdvösség áll „bé­ kesség” helyett, de azzal teljesen azonos értelem ­ ben. M int történelm i esemény az üdvösség K risz­ tu s által jö tt el: „A békesség Istene pedig kihozta a juhok nagy p á s z to r á t.. . ” (Zsid 13,20). (Vö. az Ószövetséget az Újszövetséggel összekötő békeés papkirály Melkisédek —K risztus-tipológiát is: Gén 14. r. — Zsid 7. r ., különösen 2. v „ — figye­ lemmel arra, hogy Melkisédek a béke k irálya: Sálem királya.) A krisztusesem ény alap ján prok­ lam álható a béke evangéliuma: E f 2,17; 6,15; ApCsel 10,36. Ez pedig nem csak szó, hanem Ige, am ely m egadja azt, am it kijelent. Békesség csak akkor létezik, ahol és am ikor megcsendül(t) a győzelmi proklam áció, am elynek h allatá n az em ­ berek im m ár ebben a békességben élhetnek, azaz többé nem bénítja őket a félelem, zavartalanul m u nkálkodhatnak és ja v a ik a t sem kell többé el­ rejteniük, hanem azokat b á tra n bevethetik. J n 14,27-t: „ E z t a békességet hagyom néktek, az én békességem et hagyom n é k te k . . . ” te h á t alig­ hanem így kell in terp retáln i: A világ csak óhajtja a šalōm -ot, de K risztus megadja (az Isten által szerzett (m egalkotott) üdvösséget. J n 16,33 a la tt is a földi szorongattatással, nyo­ m orúsággal az általa szerzett védettséget állítja szembe. E zért Jézus šalō mköszöntése (üdvöz­ lése) sem egyszerűen jókívánság, hanem adomány (vö. a szószékről hangzó köszöntést!). Ugyanez vonatkozik a tanítványok béke-köszöntésére, am ely — ahol elu tasítják — visszaszáll a tan ítv án y o k ra, s ezáltal m aga a béke té r vissza hozzájuk (Mt 10,13). Ígéretes és egyben veszedelmes dolog a keresztyének üdvm ondásával való kapcsolatba ju tás! Zsid 12,14 figyelm eztet „T örekedjetek m indenki iránt a békességre” , hogy a proklam ált üdvöt

55

vegyük űzőbe (i. e. h ajtsu n k u tá n a , kergessük), ez az Ige ténylegesen és nyelvtanilag helyesen ezt jelen ti: M indenekkel való szövetségben vegyétek űzőbe a békességet ( = üdv ö t)” 9. E z az ü d v : h a­ talm i szféra, am elyen belül a hívő védelem a la tt áll (Fil 4,7; K ol 3,15). N em azonos ez azonban a külsőleg megnyilvánuló jól-léttel. E g y ü tt já rh a t igen kem ény ellenségeskedés m egtapasztalásával: a világ és annak hatalmasai részéről, sőt a legkö­ zelebbi rokonság részéről is: „N em azért jö ttem , hogy békességet hozzak, hanem , hogy k a rd o t” (Mt 10,34 kk). A z ellentét a K risztus melletti dön­ tésben keletkezik. Tartalmilag a " békesség” -et a fenti összefüggés­ ben az határozza meg, hogy párhuzamban áll az „élni” fogalmával (zoē): „A te st törekvése ( = ön­ hatalm úság) halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség” (R óm 8,6). — Így te h á t békesség = üdv, a végső beteljesedés állapota pedig = az ú j­ teremtés normális állapota, am ely m ár itt felderen­ g e tt (m egkezdődött) k ö zö ttü n k és am ely mindig, újból feldereng. E békesség te h á t nincs lelkiállapothoz (hangulat­ hoz) kötve, még kevésbé jelent ez p u szta belső békét Istennel, ab b an az értelem ben, hogy rende­ zett, de konzekvenciák nélküli Istenhez fűződő kapcsolat lenne, hanem e békesség végérvényű, utolsó időkbeli létforma: „Igyekezzetek, hogy Őelőtte békességben találtassatok!” (2 P t 3,14). Az em ber ism ét belép az eredeti rendeltetése szerinti istenképűség állapotába, él m in t Isten helytartója, betölti a teremtésben Teremtője figyelmes és enge­ delmes mandatáriusa szerepét (vö. Gen 1,26 kk — R óm 8,29-cel). I t t kapcsolódik tém án k az öko­ lógiához (lásd és vö. e referátum ,,D ” -részét). E vonatkozásban értendők a páli levelek béke­ köszöntései is: egyebek k ö zö tt R óm 16,20; 1Thessz 5,23 (vö. Zsid 13,20-t is). Az e levelekben m egnevezett „békesség Istene” te h á t az az Úr, aki az embernek az üdvöt ajándékozza. Az Ő alap­ szándéka nyilvánvalóvá lett m inden em ber szá­ m ára Jézus feltámadásában, am ely az új élet lehe­ tőségét m ár i t t és m ost bevezeti, m eghatározza és fe n n ta rtja — és e lehetőség a keresztyén szá­ m ára jelenidejűvé té te te tt a keresztség á ltal (vö. R óm 6. r.-t). 3. „Békesség” m int béke Isten irányába. Furcsa, meglepő m ódon ezt az alap tém át vajm i ritk á n in terp retálják kellő részletességgel. E gy okkal tö b b , hogy a vonatkozó interpretációk centrális jelentőséggel b írjanak. E f 2,14—17 az É zs 57,19re való hivatkozással íródott. A kulcsfogalom a ko n tex tu sb an a „T örvény” , am ely ellenségeske­ dést szít zsidók és pogányok között, v alam in t az em berben Istennel szemben. E zért értendő a 14. v. átfogó értelem ben fundam entálisnak: A záltal, hogy K risztus a T örvényt eltörölte, az emberiség jav ára, k ettő s ren d zav arást sz ü n te te tt m eg: az egym ás k ö z ö ttit és az Istennel szem benit. Így itt a " békesség” -szó Istennel való és az emberiségen belüli békességet jelenti, és ezáltal m inden vi­ szony és kapcsolat átfogó rendjét-rendezését. A z emberi nemzetségen belül nem keletkezhetik bé­ kesség, ha az előzőleg meg nem terem tő d ö tt zsi­ dók és nem-zsidók között. Róm 5,1 félreérthetetlenül csak egyetlen új vi­ szonyról szól: az egyes embernek és a gyülekezetnek Istenhez fűződő ú j kapcsolatáról: „M egigazulván azért h it által, békességünk v an Istennel, a mi U runk Jézus K risztus által” (Róm 5,1). E z t az

56

új istenviszonyt K risztus hozta létre, egyértelm ű te h á t, hogy Isten alapozta meg, Isten terem te tte (vö. a „m egbékéltetni” -igét 2K or 5,19 k k alatt), és az em ber erre az új kapcsolatra bizalommal, bizakodva „igen” -t m ondhat. 4. Békesség — emberek között. „Az Isten országa ( = Isten királyi uralm a) nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm ” (Róm 14,17). A „békesség” arra figyelm eztet, hogy ott, ahol Istené a szó — a h itben erősek és gyengék vonatkozásában egyaránt — egyik em­ ber nem gyámkodhatik a m ásik fölött: o tt b án tás­ nak, kártevésnek, békétlenségnek nincs helye. E zért — fo ly tatja Pál — Isten tetszésére az t kell m unkálni ( = azt kell űzőbe venni), am i a békessé­ get és az emberek személyiségét kölcsönösen építi. „É p ítés” a la tt it t egyaránt az Isten uralmának lelki (szellemi) felépítése és a gyülekezeti tagok konstruktív együttélése értendő. 1K or 7,15: „ H a pedig a hitetlen házastárs válni ak ar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. De békességre h ív o tt m inket az Isten.” I t t a „békes­ ség” — meglepő m ódon — látszólag eltörli K risz­ tu s paran cso latát a házasság fe lb o n th ata tla n ­ sága tekintetében. Ám az Isten által akart, minden dologra kiterjedő üdvös állapot, am ely a h itv e stár­ sak egymás közötti békességét is m agába foglalja, prioritással bír egy kelletlenül fe n n ta rto tt házas­ sággal, még inkább az azon belül uralkodó vi­ szálykodással szemben. A „békesség” olyan álla­ p o t m eghatározója, am elyben az elsőrendű fon­ tossággal bíró viszony — az Istenhez fűződő k ap ­ csolat — m inden zavaró m om entum tól mentes. Számos locus „béke” a la tt egyszerűen az emberek közötti egyetértést fejezi ki: a m agot, am elyből „az igazság gyümölcse” kel ki, „békességben vetik el azok(nak), akik békességre törekednek” (Jak 3,18; vö. E f 4 ,13-t is). A krízisterületeken való egyházi beleszólásainkat és beleavatkozásainkat nekünk ez irányból újból á t kellene gondolnunk és szükség esetén revideálnunk, még pedig a m oralizáló egyházon belüli egyház-szuszpendiálá­ sok ( = felfüggesztések) vonatkozásában és az erő­ sza k nélküliség előm ozdítása — m int egyetlen já r­ h a tó ú t egyengetése — tek in tetéb en is! — A fana­ tizm us és az izgágaság éppen ellentétei a békes­ ség m agvetésének. Hasonló módon kell nyilván értelm ezni 1P t 3 ,11-t is (az idézetet vö. Zsolt 34,15-el): „keresse és kö­ vesse (kergesse, vegye űzőbe) a békességet.” Fel­ tű n ő , hogy a békességgel kapcsolatban ism ételten „űzőbe vétel”-ről van szó (lásd fent, to v áb b á Zsid 12,14-t; vö. a célként m egjelölt igazságossá­ got is: D t 16,20; Péld 15,9; 1Thessz 5,15; 1Tim 6,11 alatt). O lyan kép ez, am ely eg y arán t hor­ dozza a menekvés, a ritka előfordulás és megőrzése szükségességének fogalm át! 5. „Békesség” m int lelki nyugalom. E gyetlen hely talá lh a tó az Ú jszövetségben, am ely a lelki nyu­ galom (lelki béke) lá tsz a tá t kelti, ez Róm 15,13: „A reménység Istene pedig töltsön el tite k e t a hit által teljes örömmel és békességgel.” — Á m itt a belső ember komplex tartásáról van szó, am elyet Iste n (tisz títo tt meg = ) t e t t önm agával rendbe és am ely így Vele rendben is lehet. Jellem ző a kettőzés: békesség és öröm, ez tö b b e t jelen t ki a békéről, hogysem csupán a kiegyensúlyozott lelkiállapottal lehetne azonosítani.

6. Békeszerzés, béke fenntartása és a hozzá fűződő Ígéret. A híres hetedik boldogm ondásban, M t 5,9 a la tt, am ely egészen a zsidóságban gyökerezik, nem Isten és ember közötti békeszerzésről v an szó, valószínűleg nem is a jólét és elégedettség terjeszté­ séről, hanem arról, hogy magunkat két viszálykodó fél közé vessük. M indazok, akik így cselekednek, azt a ju ta lm a t rem élhetik, hogy egykor Isten gyerm ekeinek neveztetnek m ajd, vagyis, hogy őket Isten végleges adoptációval m agáéinak is­ m eri el. A legm agasabb k itü n te té s te h á t — ön­ m agunk m axim ális bevetése ju ta lm a k é n t! — Kol 1,19 k azt vallja, hogy a békeszerzést — béke­ terem tést az végezte el, aki a H egyi beszédet ta r ­ to tta . Ü dvtörténetileg, univerzálisan, vére által a kereszten m ent a békeszerzés végbe. (Az egyes eirēnopoiein-com positum ok m ögött a héber asah šalōm áll.) H asonlóan m agasra értékeli az Újszövetség a meglevő béke megőrzését is: Mk 9,50: „Békességben éljetek egym ással!” — Az önfegyelem és az egymás közötti béke itt eg y ü ttjá r, vö. az azonos gondolat­ m enetet 1Thessz 5,13 és R óm 12,18 a la tt; 2K or 13,11 a la tt e m a g a ta rtá st az „egy értelem ­ ben létel” (egyetértésre ju tás) fejezi ki (tō a u tō phronein). — A reform átus egyház ezért hang­ súlyozta tö rtén ete során az Ige és a sakram entu­ m ok m ellett h arm adik n o ta ecclesiae-jeként a disciplina-t és ezért ta n íto tta , hogy a zsinati h a­ táro zato k terén az egyöntetűséget kell célul ki­ tű zn i (vö. ApCsel 2,1 többletszövegét is, to v áb b á ApCsel 4,24-t; 5 ,12-t; R óm 15,6-t és a hasonló F il 2,2-t). A „békeszerető” (békés)-szó (eirēnikos) a „m éltá­ nyos” („szelíd, engedékeny” -szóval párhuzam ­ b an J a k 3,17 a la tt — a „fanatikus, viszálykodó” ellentéteként — a felülről jövő bölcsesség jellem ­ zője (vö. fenti II. 3,4-t). — Zsid 12,11 („P illan at­ nyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik ör­ vendetesnek, hanem keservesnek később azon­ ban az igazság békességes gyüm ölcsét — k arp ōn eirēn ik ōn — hozza azoknak, akik m egedződtek á lta la ” ) a „békességes” -szót — „üdvösségre hasznos” értelem ben használja. Az ok nem v a­ lam i em beri cselekvés, hanem az a fenyítés, am ely Istentől jő. III. „ B ” összefoglalása 1. R öviden-töm ören m egállapítjuk, hogy nincs di­ vergencia Ó- és Ú jszövetség k ö zö tt; nem igaz, hogy o tt szociális, itt pedig személyes békesség­ ről lenne szó. 2. Az Ószövetség „békessége” , m int Jah v e aján­ déka, K risztusban kiterjesztődik m inden em berre. Ilyen értelem ben kell felfognunk, hogy „K risztus a mi békességünk” ; és Á ltala m egterem tődött a „békesség Istennel” m indazok szám ára, akik e proklam áció érvényes v o ltá t m agukra nézve el­ ismerik. 3. E z a végidőkbeli, m ár felderengett (megkezdő­ d ö tt) békesség — ü d v k én t — átfogja az em beri lét valam ennyi dim enzióját: 1. Az Isten előtti em berlétet. 2. Az egym ás közötti em berlétet. 3. Az önm agunkban levő em berlétet, belső embe­ rünket. 4. Ez a béke oszthatatlan: h a e három dimenzió kö­ zül bárm elyik hiányos, úgy az egész békesség hiányos.

5. Ez a béke nem demonstrálható, noha messzeme­ nően érvényes: történik. A kinek e béke b irto k á­ ban van, aki ebben részesedik: tartozik to v áb b ­ adásával a többieknek; ta rto z ik fenntartásával is, m ásoknak és önm agának tarto zik ezzel: Isten színe előtt! Ily módon e békesség, am ennyire ra jtu n k m úlik: él, életképes békességként létezik! 6. A zt az ígéretet k ap tu k , hogy a békesség meg­ terem thető, helyreállítható („csinálható”) azok által, akik önmagukat nem kímélve, magukat a vi­ szálykodó felek közé vetik: az egymással m egha­ sonlott egyének, csoportok, p árto k , nem zetek és ideológiák közé. 7. A békeszerző cselekvés e viszálytól szétszagga­ to tt világban ugyanazt az ígéretet k a p ta , m in t a szeretet cselekvése. Az, aki ebben a cselekvésben tevékenyen részt vesz, nem kell, hogy szégyellj e az isteni elism ertetés és jutalom v áradalm át, de szám olnia kell azzal, hogy itt a földön a kerekek alá kerül, sőt, hogy ak ár „kerékbe tö rik ” , m iként D. Bonhoeffert, Dag H am m arskjöldöt vagy M artin L u th er K inget. 8. E zért a keresztyén szolgálatot mindig a higgadt nyíltság (parrēsia) és egy bizonyos reménység jel­ lemzik s e lelkület nem tű ri a fennálló békétlen állapotokba szkepszissel és rezignációval való belenyugvást. 9. A békéért és a békén való keresztyén fáradozás a végidőkbeli valóságból, a K risztusban végbem ent újjáteremtésből fakad. E zt (az em ber ú jjáterem ­ tését) m int végső valóságot vesszük nagyon ko­ m olyan és ebből vezetjük le a végső-előttiben („Vorletztes” — Bonhoeffer) végzendő átfogó szol­ gálatunkra vonatkozó elszántságunkat. 10. A békén való keresztyén m unkálkodás ezáltal a békességről szóló Igét, az evangélium proklam á­ cióját veszi univerzális értelem ben kom olyan. Igyekszik ily m ódon az Úrnak hálatelten választ adni — an nak az Ú rnak, akiben a békesség szava és tette — a m aga odaadásában h ite lt érdemlően és hitetm egalapozóan — egy volt és az is m aradt. C) A z állami felelősségnek az egyházéhoz való viszonyáról — az emberiség politikai békéje tekintetében I. A z 1934-i Barm eni Theologiai Nyilatkozat ötödik tétele Az a hitvallás, am ely századunkban történelm et csinált és am ely az ordinációban a ném etajkú terü lete­ ken a reform átus és uniált egyházak lelkészeire köte­ lező érvényű, a világbéke ügyének közvetlen felelőssé­ gét az államra h árítja, egyben kim ondja az egyház intenzív közvetett felelősségét e békének saját eszközei­ vel való m unkálása tekintetében. 1. A barmeni ötödik tétel szövege. „Az Isten t féljétek, a k irály t tiszteljétek ” (1P t 2,17). A Szentírásból tu d ju k , hogy az állam nak isteni rendelésből faka­ dóan feladata: a még meg nem v á lto tt világban, am elyben az egyház is él, em beri belátás és em­ beri képesség m értéke szerint, erőszakkal fenye­ getőznie és erőszakot alkalm aznia — azon célból, hogy a jognak és békének érvényt szerezzen. Az egyház Isten irá n ti hálával és a lá zattal ismeri el e rendelkezés jótétem ényét. Az egyház Isten or­ szágára m u ta t rá, Isten parancsolatára és igazsá­ gos voltára — s ezáltal a korm ányzók és kor­ m ányzatok felelősségére. B izalm át az Ige erejébe

57

veti, engedelm eskedik ann ak az Igének, amely á ltal Isten m indeneket hordoz. E lv etjü k azt a ham is ta n ítá s t, am ely szerint az állam nak, e sajátos m an d átu m án tú l is, az emberi élet egyetlen és to tális rendjévé lehetne vagy kellene v álnia s ily m ódon betöltenie az egyház rendeltetését is. E lv e tjü k azt a ham is ta n ítá s t, am ely szerint az egyháznak, sajátos m an d átu m án tú l, ki lehetne vagy k i kellene sa já títa n ia állam i funkciókat, állam i feladatokat és állam i tisztségeket és ezál­ ta l a m aga részéről is állam i szervezetté válnia.” 2. A barmeni ötödik tétel magyarázata10. E té te l ve­ zérszava kulcsfontosságú jelentőséggel b ír az egy­ ház szem pontjából. Mk 12,17 p ar. rangbeli sor­ ren d jét is követi. E gyedül Iste n t illeti meg isten­ dicsőítés és teljes, átfogó engedelmesség — a ki­ rá ly t m egilleti elism ertetése (a tisztelet), am ely a ránehezedő, Isten á lta l rá ru h á z o tt autoritásból fakad. A rangsor és a sorrend egyértelm ű. Be­ ta rtá s a a lte rn a tív esetben szenvedésre való kész­ séget jelent, m iként m agánál Jézusnál (vö. Fil 2,5—11-t). F eltűnő, hogy e robbanékony tézis az állam m al indít. Ám még m ielőtt az „állam ” szót kim on­ daná, m ár a Szentírás felismerései alá állítja, és az első, am it róla kijelent, az az, hogy „isteni rendelés” folytán létezik; ez pedig azt jelenti, hogy m i — a dem okráciában is — úgy értelm ez­ h e tjü k az állam ot, m int amelybe történelm ileg Isten keze helyezett m inket. E felismerés-megközelítésen belül az állam ról egész tárgyilagosan beszél: az állam nak funk­ ciója van , az állam felelősségre vonható intéz­ mény. Az állam csak emberi belátással és emberi erőkkel bír. F elad ata, hogy jogról és békéről gondoskodjék. N yilvánvaló, hogy e felad atát a még meg nem v á lto tt világban nem képes erőszakkal való fenyegetés és erőszak alkalm azása (rendőr­ ség-katonaság) nélkül v égrehajtani — és m egint csak tárgyilagos m egállapítás az, hogy az egyház hálás az állam létezéséért. Ám a köszönet m in­ dezért nem a Jó tev ő Állam felé fordul, m int am ely a társad alm i béke evangélium át igazgatja, nem is szólva arról az állam ról, am ely m aga kí­ ván n á az evangélium ot m egtestesíteni (Róma), hanem a hálaadás és hódolat előbb Isten elé borul és csak ezt követi az állam tekintélyének elisme­ rése. E lhárítódik itt m indenfajta rajongás, töké­ letes társadalom ról való álmodozás — a tökéletes egyházról való ábrándozás is. D ehát m i m arad fenn ekkor az egyház szám ára? Az egyháznak az a dolga, hogy az átfogó aspektust meg­ őrizze, az em beriét egészvoltát: Isten országát és p a­ rancso latát és ezekből eredően em lékeztessen kor­ m ányzók és korm án y zo ttak felelősségére („ad játok meg Istennek, am i az Istené” ). Ez pedig ezt jelenti: az egyház beleszól. Beleszólási joga van , m ert neki kell az átfogó valóságra em lékeztetnie. R á kell m u ta tn i a leg­ felső fórum ra (Isten bírói h atalm ára). S ehhez nincs más eszköze, m int egyedül az Ige. Ám ő ebben az Igé­ ben megbízik és ennek az Igének engedelm eskedik (merész egyház az, am ely ezt el is m o n d h atja m agá­ ró l!). — Az egyház is rászorult: szüksége v a n arra, hogy m aga Isten hordozza Igéjével, ahogy az egyház­ zal e g y ü tt m inden egyebet is Ő hordoz, M egtartóként és Megőrzőként. (Talán m egértjük Jézus rejtelm es válaszát — Mk 12,27 —, azt, hogy m iért nem felelt ko n k rétab b an : A zért, m ert az Ő élő Igéje velünk jár!)

58

E lhatárolás: Az állam az em beri életnek nem egyet­ len és nem totális rendje. M indenekelőtt az esetben érvényesek a határo k , h a egyben pótvallás a k ar lenni,, avagy, am ikor m i tesszük azzá — am int ez sűrűn elő­ fordul k ö ztünk: félelemből, rettegésből, követelődzés­ ből egyaránt. Másrészről az egyháznak sincs joga a m aga keretein túllépni. Nem szabad erőszakkal fenyegetőznie vagy erőszakot alkalm aznia a jog és a béke védelm ében (érdekében), nem h ív h at fel b o jk o ttra, nem kezelhet m ilitáns m ozgalm ak tám o g atására lé tesíte tt különalapítványokat, nem szervezhet erőszakos dem onstrá­ ciókat palástos lelkészek vezetése a la tt: m indezek ál­ ta l állami feladatokat vindikálna m agának. Ez efajta megmozdulások sem m éltóságával, sem feladatával nem egyeztethetők össze. (Júdás valószínűleg az a személy volt a ta n ítv á n y i körben, aki nem é rte tte Jézus politikam entes m essianitását.) Mindezzel szembenézni, azt jelenti: ne v árjunk üdvöt az állam tól, ne v árju k azt a két világhatalom tól sem, csak egy kis jó ra szám ítsunk részükről. De kö­ szönjük meg Istennek azt is, hogy nem a káosz, nem vadnyugati állapotok uralkodnak a földön és eg y ü tt­ gondolkodva hordozzuk mi is az állam ot. Tilos nekünk a m agunk önző, csoportegoisztikus ér­ dekeinket az állam éival azonosítanunk (lásd Jézus beszédpartnerét az adókérdésben). H a e tilalm at á t­ hágjuk: alkalm atlanná válunk a tek in te tb en , hogy fi­ gyelm eztetési m egbízatásunknak megfeleljünk. Ez esetben egy osztály, egy réteg, egy nép egyházává zsugo­ rodunk, ahelyett, hogy Egyház lennénk a népek sere­ gében — egy faj egyháza lennénk, úgy, hogy m ás fajok közé nem invitálna m inket senki (Gal 3,28). Az a feladatunk és a téren van teljh atalm u n k , hogy az állam ot figyelm eztessük: ne váljék rablók barlang­ já v á ; felhívást kell hozzá intéznünk az általa lefekte­ t e t t és m egvalósítandó jog nevében — még pedig em­ beri módon kell képviselőivel szót v á lta n u n k s nem tudálékosan, kioktatólag fellépnünk. Szabad Isten ajándékul a d o tt igazságosságára em lékeztetnünk, s arra, hogy az A jándékadónak ra jtu n k keresztül van m ondandója, általu n k kíván szólni („A djátok meg az Istennek, ami az Istené!” ). Vajon bízunk-e a feszült­ ségi területeken: a béke kérdésében, a fejlesztés szol­ gálatában, a nyom or vonatkozásában is az I ge erejé­ ben, abban, hogy m egadja, am it kijelent? H a üdvhordozónak tesszük meg az állam ot, az ke­ serves bosszút áll: állami rendelkezésekkel írja elő ne­ künk az életfolyam at m indennem ű szabályozását — hi­ szen m ás eszközök nem is állnak rendelkezésére. Sokat hallunk napjainkban Isten országának meg­ valósításáról — ha csak jelzésszerűen is. Mindazok, akik ezt a történelem során megkísérelték, iszonyú to talitarizm u st terem tettek , amelyek katasztrófákba vezettek és ketrecekben végződtek. — A zt a parancso­ la to t kap tu k , hogy imádkozzunk az Isten országának eljöveteléért — hogy Isten, a m aga szabadságában, el­ hozza azt, o tt és akkor, ahol és am ikor szent Felségé­ nek tetszik. Az Ő m indenkori és végleges eljövetelének kellene m inket éberen találnia. Csak az az egyház jo­ gosult Isten országára figyelm eztetni, am ely önm agát bizalom m al és engedelmesen veti Isten igéjének alá. H á tra vannak még az önm agunknak felteendő kér­ dések: Megvan-e még, vagy m egvan-e újból bennünk az Igébe v e te tt bizalom, avagy csak saját program jain­ kon dolgozunk-e, propagandistákként agitálva? E gy­ ház vagyunk-e még, h a szüntelenül és idegesen politi­ kai program okat és hitvallásokat követelünk és ezek alapján ítéljük meg az igaz keresztyénlétet — ugyan­ akkor azonban Isten igaz igéjének erejét veszendőbe

hagyjuk m enni? Közben pedig kívülről csábítg atn ak a kapuinkhoz általu n k hív o g ato tt vendégek, csakúgy, m int a hívatlanok. — Az egyházon belül ism ét n y ílt párbeszédbe kell bocsátkoznunk a m egigazult, meg­ szentelt és k ép m u tatástó l m entes bűnösökkel; e dialó­ gusban nem szabad a m ásik em ber fölött ítélkeznünk és nem szabad ő t elítélnünk. Ism ét meg kell tan u ln u n k a Lélektől hordozott, egyöntetű, döntésekért fo ly ta to tt harcm odort (vö. fenti B. II., 3,6-t). H a ez m egtörté­ nik, még e világ is, úgy, ahogy v an , és a felelősségük a la tt g y akran nyögő és roskadozó állam i vezetőségek is: rem ényteljesen fognak az egyházra tek inteni! II. Ökumenikus problémák, im pulzusok és perspektívák 1. A z állam közvetlen békefeladata és az egyház köz­ vetett békefelelőssége közötti feszültség. E bben az altém ában olyan feszültséggócot vizsgá­ lunk, am elyet a Barm eni Theologiai N yilatkozat (vö. az ötödik té te l m ellett a m ásodikat is) tu d a to sa n n y itv a hag y o tt. E záltal véd te ki m indkét fél v o n atko­ zásában a kom petenciahatárok to ta litá riu s áthágását, m egsértését. Ily m ódon egy sereg történelm i-aktuális problém a m arad dinam ikusan n y itv a : 1. A béke biztosításának állam i feladata, „erőszak­ kal való fenyegetőzés és erőszak alkalm azása ré­ vén” igazolható-e nukleáris fegyverek te k in teté ­ ben is? Az evangélium i keresztyénség e fegyverek katonai bevetését illetően feltétel nélküli „nem !” et m ondott, m ert a fegyverek bevetése m inden állam i jog- és békebiztonság végét jelentené, sőt, ak ár az emberiség és a földi terem tés p usztulását is. V ita tá rg y a m arad, hogy — politikai elretten­ tés céljából — e fegyverzet készenlétben ta rtá s a is nem lépi-e m ár tú l az erőszakkal való fenyege­ tés legitim h a tá ra it. E g y ö n tetű az evangélium i etik a am a felismerésben, hogy a nukleáris elret­ ten tés szisztém ája tartósan nem igazolható és hogy azt a lehető legrövidebb időn belül átfogó békebiztosításnak kell felváltania11. (N ekünk a jelenre vonatkozóan jogtörténetileg oda kellene visszanyúlnunk, ahol a legjelentősebb reform átus népjogász, Hugo Grotius a 17. században az ala­ p o k at lerakta.) K arl B arth -tó l szárm azik a fe­ lejth etetlen m ondás, am ely a régi róm ai bölcses­ séggel ellentétben, így hangzik: „Si non vis bellum , p a ra pacem ! G ondoskodjál a béke egy különb szervezetéről!” (KD III. 4; 517. o.). 2. A k ét hatalm i töm b ellenérve a teljes nukleáris le­ szerelést illetően így hangzik : Az utolsó 40 évben az atomfegyvernek néhány nagyhatalom általi mo­ nopolizálása és „a félelem etikája” kb. 150 regioná­ lis háborúskodásnak III. V ilágháborúvá való eszkalációját akadályozta meg, gondolni kell itt főként am a politikai hazardőrökre, akik terjesz­ kedési vágyuktól sarkallva önkényesen sa já t ka­ to n áik életét is semmibe veszik. Két szuperhata­ lom fenyegetési-semlegessége egyetlen központi vi­ lághatalom „béke-atom-monopóliumá”-hoz képest, am ely azu tán m ár semmiféle kontroll a la tt sem állna, relatív előnnyel bír (vö. a m odern „ellenu tó p iák ” -at). 3. A nagy világegyházak és konfessziócsaládok nyi­ latk o zataiv al12 egybehangzóan itt még egyszer szám ba vesszük a közeljövő sürgősen m egoldandó problém áit, te k in te tte l egyfelől a nem zeti-, ill. töm bérdekek, másfelől az egyház Isten a k a ra tá ra való „em lékeztetés” -e között fennálló feszültség­

jellegre is. A fennálló diszkrepanciákat vesszük szemügyre: — a tékozló, gazdasági csődbe ju tta tó szuper­ fegyverkezés és a jogos nem zeti biztonságra való törekvés k ö zö ttit; — a hektikus m odernizálási kényszert, am elyet a vízen, a szárazföldön és a világűrben a gyor­ san változó fegyverrendszerek v á lta n a k ki — és az elavult, részben ócskavasértékű, fegyverrendszerek kizsákm ányoló áron tö r­ ténő eladását: az elszegényedett, legeladóso­ d o ttab b „fiatal állam ok” -nak; — a fegyverexportok révén virágzó népgazdasá­ gokat — és azt a té n y t, hogy az efajta expor­ to k n ak még a kifejezetten krízisterületekre irányításának sem szabják g á tjá t olyan orszá­ gok, am elyeket pedig túlnyom órészt keresz­ tyének lak ják ; — a m űszakilag csúcsfejlettségű országok költ­ ségvetésében szereplő arán y talan u l m agas, részben még ezenfelül kozm etikáit katonai különkiadásokat — szemben a szinte nevet­ ségesen alacsony összegekkel, am elyeket ezek a fiatal nem zeteknek ju tta tn a k fejlesztési se­ gélyként (általában a b ru ttó nem zeti jövede­ lemnek nem egészen 1%-át); — az ásványi, növényi és állati pó to lh atatlan , ill. regenerálódásra képtelen források esztelen kizsákm ányolását és károsítását, alacsony nyersanyagárak m ellett — és a nyersanyag­ takarékosságra, m egbízható pótenergiák fej­ lesztésére, egy m indenestül igazságosabb, mégis szabad, felelősséggel vállalható világgazdasági rendre irányuló még nem eléggé in­ tenzív k u ta tá si program okat; — a világ számos helyén kollektív-egoisztikus érdekektől még egyre ösztönzött népességrob­ banást, a g á tta lan népességszaporulat csök­ kentésére irányuló összes eddig m eg ta rto tt világkongresszus teljes csődjét — és a „fele­ lős szülők” evangélium i elkötelezettségét; — a fejlett ipari állam ok bőségét, fölöslegét — és az ún. H arm adik Világ számos országá­ ban az életbevágó em beri jogoknak (élelemre, ru h á za tra, lakásra, egészségügyi ellátásra, ne­ velésre, művelődésre) kiáltó h ián y á t; — a té n y t, hogy az em beri jogokról szóló alap­ okm ányt az ENSZ valam ennyi tagországa elv­ ben elfogadta — és a m ásik té n y t, hogy súlyo­ san sértik az em beri m éltóságot: kínzással, a kisebbségek önrendelkezési jogának m egtaga­ dásával, az üldözötteknek hazára, nagylelkű­ ségre, m enedékre vonatkozó jogainak semmibevételével; — az ifjúságnak sok állam ban tö rtén ő katonai kiképzését — és an nak szükségességét, hogy kicsiny koruktól kezdve a béke iránti elköte­ lezettségre neveljük gyerm ekeinket, általános em beri és keresztyéni szem pontok szerint, még pedig úgy, hogy e szem pontok érvénye­ süljenek a későbbi fegyveres békeszolgálat­ ban is; — a föld legtöbb országának alkotm ányában rö g zített általános hadkötelezettséget, legális helyettesszolgálat lehetőségének kizárásával — és az egyházak intervencióját, amellyel a hadkötelezettség alóli felm entést kérik azok szám ára, akik lelkiism ereti okokból vonakod­ nak fegyvert fogni, ugyanakkor áldozatos polgári helyettesszolgálatra készek.

59

A sort még bőven lehetne folytatni. E gyetlen ország sincs a földön, am ely elm ondhatná m agáról, hogy vala­ m ennyi itt k ö zv etett m ódon m egjelölt kötelezettségé­ nek ak ár az „em beri b e lá tá s” , ak ár az „em beri lehető­ ség” m értéke szerint megfelelne, nem is szólva az egy­ házi „figyelm eztetés” -ről. És e sorral (,,katalógus” -sal) ne is éljen vissza senki, ne legyen ez „alulról” „felfelé” szubverzió. N em csak a keresztyénekre céloztunk itt, nem csak az ő kötelezettségük az állam i vezetés tek in ­ tetéb en a felelősséget hordozniuk, hanem m indazok­ nak, ugyanúgy, akik a m aguk különböző felelősségi területein Istennel és a feleb aráttal, sőt az elérhető, h ab á r fizikailag távolélő em bertárssal szem ben s ezek elő tt, ta rto z n a k azzal, hogy az emberiség és a terem ­ t e t t világ békéjének biztosításához hozzájáru ljanak: hálából, a nekik a d o tt lehetőség és szabadság m értéke szerint. 2. Im pulzusok az egyház nagyobb szavahihetőségéhez a „még meg nem váltott világban”. A B arm eni N y ilatkozat ötödik tételéhez, a „m ég meg nem v á lto tt világ” -term inológiájához, előre kell bocsátanunk, hogy ez egyértelm űen B a rth K ároly kéz­ jegyét viseli m agán (vö. a „K ereszty én D ogm atika Rendszeré” -t): K risztusban a már m egb ék éltetett vi­ lág még halad a Szentlélek m unkássága á ltal végleges szabadítása felé, am ely az idők végén teljesedik m ajd be. — Az ilyen körülm ények közö tt a d o tt im pulzusok az utolsó évtizedben az E V T g y a trá n előkészített, el­ kapkodott, ezért csekély szavahihetőségű politikai-etikai határozataiból fa k ad tak — s ez eg y arán t v onatkozik a nagygyűlésekre és a végrehajtó bizottsági dönté­ sekre — am elyeket az általános grém ium ok utolsó ülésszakaszaiban irá n y íto tta n és részben fanatikus sietséggel, h ektikusan hajszolnak keresztül, úgyhogy ezek az egyházi összejövetelek csak csúfképét n y ú jtjá k az EN SZ -tanácskozásoknak, am elyekről pedig éppen nem m ondható el, hogy példaadóan szépek és harm oni­ kusak lennének. A világegyház békem unkájához bibli­ kusan m agától érthetődő szabályzás szükséges: 1. A legfontosabb regulárium az aranyszabály (Mt 7,12a), am elynek szem elől vesztése esetén semmi­ féle h atáro zato t nem szabad hozni. 2. Minden h atáro zat, különös te k in te tte l kényes politikai tém avilágunkra, „evangéliumi szem­ mérték”-et13 követel meg, vagyis: a) nem szabad a képzelt vagy valódi nem zeti vagy töm brivális zsebére san d ítan i; b) nem szabad „fényrekeszt-szűkítő etiká”-t al­ kalm azni, am ely csak m eghatározott régiókra koncentrál, azok tek in tetéb en olcsó (egyolda­ lú, elfogult) ítéletek et hoz, és a m ás helyeken fennálló, még súlyosabb-gonoszabb ügyekkel kapcsolatos állásfoglalást notóriusan elm u­ lasztja; c) a 2K or 5,19 k k-val és a Zsidókhoz írt levéllel érv én y telen ített „b ű n b ak teó riá” -t végre fel kell szám olni és az igazságtalanság, diszkrim i­ náció, békétlenség b ű n ét az em beri v étek és a bűnbocsánat összkontaktusában (teljes össze­ függésében) m eglátni. — A speciális botlás elő tt fel kell tárni a bűnbánat örömét és nem szabad a bűnbánat-követelmény m ércéjét ön­ kényesen em elni; d ) nem zeti és töm bérdekek nem helyezhetők az Isten a k a ra tá ra vonatkozó „em lékeztetés” elé, am ely em lékeztetésre az összegyház bír teljh atalo m m al;

60

e) az ökum enikus békegrém ium okhoz méltatlan, hogy a nem zeti-egyház delegációkat frakciókényszernek vessék alá, nem is szólva az ellen­ őrzési szándékról vagy gyakorlatról — éppily m éltatlan dolog partikuláris érdekektől h a jtv a a gyűlésekről való kivonulás (exodus); f) nem szabadna az emberiség békéjét érintő dön­ tésekben majorizálni ( = többségi h atáro zato ­ k a t hozni). Egyöntetűségre kell törekedni (vö. fenti B, II., 3,6-t); g) ha mégis elkerülhetetlenné válnék egy kvali­ fikált többségi h a táro za t m eghozatala, a k i­ sebbségnek módot kell biztosítani az ellenszava­ zatra és azt, a fő h atározattal együtt, nyilvá­ nosságra hozni; h) m inden lényeges békehatározat biblikus és hitvalláson alapuló levezetése gondosan és vilá­ gosan kidolgozandó, úgyhogy kihallható le­ gyen — Bonhoeffer szavaival élve — „ a szi­ tu ációba belezendülő Isten szava” , a prokla­ máció olvasója és hallgatója előtt úgy hangoz­ zék, m in t szabad döntésére szólító felhívás; i) m inden egyházi békenyilatkozat célja e té n y ­ beli igazságban áll meg: „öröm teli m egszaba­ dulás a világ istentelen kötelékeiből, az Isten terem tm ényei ja v á ra végzendő szabad és h á­ lás szolgálatra” (Barm eni Theologiai N yilat­ kozat, m ásodik tétel). 3. A világegyháznak új konciliaritásra kell töreked­ nie14, am elyből a keresztyénség világm éretű kö­ telezettsége is fakad a békehatározatok (rezolú­ ciók!) vonatkozásában, azon egyházak védelm ére is, am elyek kisebbségi helyzetben, szoro n g attatá­ sok között élnek és/vagy csekély befolyással bír­ nak nem zetük politikai a k ara tá n ak form álására. A konciliáris hátv éd — a világkeresztyénségnek a békéhez h itelt érdemlő hozzájárulásai révén — e kisebbségi egyházak szám ára hitbeni megerősí­ té s t jelentene és m ódot terem tene arra, hogy a keresztyénség összbéke-felelősségében osztozza­ nak.

D) A z egyház felelőssége a teremtett világ békéjéért15, 16 Az ú jab b ószövetségi k u ta tá s felfedezte, hogy a Gen 1,28 a la tti m egfogalm azásokat: („ u ralk o d jato k ” , „h ó d ítsáto k m eg” ) sokkal óvatosabban, árn y altab b an kell értelm ezni, m in t ahogy ez ism ételten m eg tö rtén t; valahogy így kellene körülírni: „a földet felelősségteljesen, rendeltetésének megfelelőre képezzétek ki” ( = m űveljétek!) (N um 32,29; Józs 18,1) és „ a tű z ­ helyet vigyázzátok, ápoljátok” (Ez 34,4; Zsolt 49,15). Ily módon a te re m te tt világ és az em ber szolidaritási kö­ zössége nem csorbítja az em ber m andatáriusi meg­ b ízatását, h an em egyenesen ahhoz apellál. 1. M iben m utatkozik meg a teremtett világgal való szolidaritási közösség igazságtartalma, noha eviden­ sek e közösségben fennálló zavarok? A m i erősen specializált (technikai) eljárásaink, a mi rendeltetésszerű eljárási m ódszereink alkal­ m azása közepette, vagyis ahogy és am ikor a dol­ gokkal b ánunk, meg kell ta n u ln u n k a te re m te tt­ ség összkontaktusában (teljes összefüggéseiben) való gondolkodást, még pedig a jövőre koncent­ ráltan , és éppen ezért cselekvésünk alaprendelte­ tésének felidézésével. M agyarán, a következő kér­

déseket kell m agunknak feltennünk: m ilyen ha­ tással v a n (és lesz) az én m ostani és itten i, a te r­ m észet rendjébe való beavatkozásom a legkisebb egységre — a sejtekre —, és a legnagyobbra — a világűrre, v alam in t környezetem re ( = a kör­ nyezeti világra)? H ogyan h a t ki az, am it én m ost előállítok, a te re m te tt világ összefüggéseire, mi­ k é n t h a t az rám vissza ezen összefüggések által, és m ennyiben t angálja velem e g y ü tt az egész em ­ beriség jövőbeni sorsát? Ez az alapkérdés, am e­ lyet a m agunk etoszában pillan ato n k én t fel kell m agunknak ten n ü n k , am elyhez hozzá kell m a­ g u n k at szoktatnunk. „Az egyes em ber személyes éle tta p a sz tala tá t — különösen pedig a v étek és a bűnbocsánat erkölcsi m eg tapasztalását — nem szabad izolálni, hanem azt h atá ro z o tta n am a valóság-m egtapasztalás tá g összefüggéseiben kell m eglátnunk, am elyben e századi em berekként valam ennyien részesülünk.” 17 2. M it jelent ez a teremtés univerzális fenyegetettése láttán, amelyet a föld lakossága gyors növekedésé­ nek feltartóztathatatla nsága, a sok helyen mutatkozó élelemhiány, az energiakrízis és az életfeltételek ve­ szélyeztetett volta kiábrázolnak? S ezekkel itt a jég­ hegy csúcsát m u ta ttu k csak meg — ann ak a jég­ hegynek csúcsát, am ely felé halad, de legalábbis haladni látszik az emberiség hajója, m in th a csak keresné vele az összeütközést18. Az emberiség sürgős (akut!) kötelessége, hogy el­ gondolkozzék és m egtalálja az „ön-gát etik á já ” -t. Az öngát etik ája szembeszáll azzal az ellentm on­ dással (antinóm iával), am ely hivalkodik, hogy szabadsága v a n eszközei á ltal a világ fölött ú rrá lenni és hogy egyben vállalja az „ é le th a tá r” meg­ óvását — e h a tá r t mégis féktelen kísérletezési vágyában tetteiv el átlépni vágyik, jóllehet e sza­ badság következm ényeinek kivédésére nem ren­ delkezik elegendő erővel-tudással. Az alapkövetelm ények egyszerűen ezek: a felis­ m ert veszélyeztető tényezőket leépíteni, ezeket a m inim um ra csökkenteni és a to v áb b i tervezések­ nél mellőzni, k iik tatn i. A term észettudom ánynak a technikával való együttm űködése e földön egy jobb életminőség visszanyeréséhez ugyanúgy el­ engedhetetlen lesz, m int ahogy a jelenlegi krízishelyzethez ezek m eggondolatlan alkalm azása hozzájárult — a visszaélések alap ja csak ez lévén: „m egcsinálható” , „kív án ato sn ak tű n ő ” . Az az átfogó szolgálattétel, am elyet az em beriségtől, kollektív egoizmusaitól függetlenül, meg kell kö­ vetelni, a „G lobál 2000” című tan u lm án y ban, tér- és időbeli tennivalók részletezésével, le van fektetve. E lengedhetetlen az élet hálás szolgálata: az élet iránti tiszteletből, a m aga terem tm ényi összefüggéseiben. 3. M ilyen etikai értékelések és megfontolások fakadnak a zsidó—keresztyén-teremtési hitből természettudo­ mányi-technikai korunk számára? A biblikus te ­ rem téshit abból a nyugalomból táplálkozik, hogy Isten a terem tést nem engedte á t véglegesen az em beri pusztításnak, hanem Ő szavatolja annak m e g ta rtá sá t és korm ányzását. E bből a hálás, türelm es és rem ényteli nyugalom ból m erítik zsi­ dók és keresztyének a bátorságot, hogy terem tés­ h itü k k ib o n tak o ztatását m inden etikai dimenzióba belevet ítsék, a szolgálatba á llíto tt értelem igény­ bevételével is, am ely az ökológiai problém ák he­ lyét rögzíti, e problém ákat határok közé szorítja és hozzálát megoldásukhoz. Zsidók és keresztyének m inden látszat ellenére, apokaliptikus körülm é­

nyek közepei te is, reményteljes jövő váradalmá­ ban élnek. E g y ü tt kérdeznek rá, koruk a d ta m in­ den lehetőség m obilizálásával, hogy mi az a jó , am i cselekvésükkel m egvalósítható, és ugyanak­ kor, egyidejűleg hallgatnak, figyelnek arra, hogy m i Isten akarata, amelyet Ő tudtukra ad. Se nem han y atlan a k vissza a természet istenítésébe, se nem v árjá k a krízis feloldását egy m indenki által fel- és elismerendő „őstörténet”-i harm onikus új­ bóli egyetértés eredm ényeként. E tikai értékelései­ ket és m egfontolásaikat az a gondolatvilág h a tá ­ rozza meg, am ely azt fürkészi, m i szolgálja a világ túlélését, azon időn belül, amíg e világnak Isten előtti érvénye fennáll. Szabadságuk van, hogy m egtanulják: a terem tésvalóság egységét nem kell az anyagi világéhoz rendezniük (sorolniuk), és hogy ők nincsenek m enthetetlenül kiszolgál­ ta tv a az anyagi világgal együtt a m aguk alk o tta dolgok kényszerítésének, de az általunk m egter­ vezett és rosszul kalkulált jövendőnek sem 19. 4. M iképpen határozza meg a krisztusesemény a te­ remtéshitet, m in t a nekünk adott szabadságot és a lehetséges, felelősséggel vállalható reménységet? Jézus K risztusban az emberiségnek tö b b a d a to tt, m int az istenképűségre tö rté n t rendeltetése. A Vele való találkozás: az istenképpel való ta lá l­ kozás. I tt m ár nincs különbség — kép és identitás között —, m ert Benne a k ettő : egy. E záltal ada­ to tt kizárólagosság a m ostani világkorszaknak is: Csak Őbenne egy e k ettő (2Kor 4,4 k k ; Kol 1,15). K risztusnak ez az istenképű sége oly módon áll a K ijelentés, Isten önm aga feltárásának szolgála­ tá b a n az em berek szemszögéből, ahogy az ember eredeti imago dei-je állt a terem tés egyéb, nem­ em beri részei-lényei előtt Isten önkijelentése szolgálatában. Közvetlenül érzékelhető itt az előfeltétel: a te ­ rem tés, h a Isten K risztusban nem fordult volna hozzánk, árnyékban lenne — nélküle a terem tés: sötétség (2Kor 4,4), vagyis, az em ber imago deirendeltetése sem válhatnék valóra. ( I tt zárójel­ ben hozzáfűzzük, m ennyire hasonlatos e te k in tet­ ben is a páli és a jánosi teológia; vö. Kol 1,15-t és 2K or 4,4 kk -t J n 1-vel!). Ezen egyetlen Istenkép idő előttisége és a terem ­ tésben való részvétele — vagyis végtelen minőségi eltérése az első imago dei-hez képest — bizonyít­ ják , hogy Ő tökéletesen fölötte áll a terem tésnek, semmi tek in tetb en sem függ attól. E szabadsága azonban nem csorbítja az emberekkel való szoli­ daritását — ahogy ezt napjainkban az a n ti­ th eisták vélik —, hanem éppen e szolidaritás bázisán áll és an nak javára szolgál. E zért hang­ zik a him nikus hangvételű ujjongás (itt újból!), ez az alapja a bizonyságtételnek: részesülünk az Istenkép dicsőségében! Mindezek ellenére itt nem kielégült theologia trium phalis-szal van dolgunk. Az ú t, am elyen igazzá válik a dicsőségben való részesedésünk: az új h it, az evangélium , proklam álásának és el­ fogadásának ú tja , a Felmagasztosultnak önm agá­ ról való bizonyságtétele, az emberi aljasság (alacsonyság, törpeség) közepette. Ez az igazság azonban tö rté n ik : naponta és valóságosan. A K risztussal való igei és sakram entum beli közös­ ségben, a hitben és engedelmességben az új te ­ rem tés hajnala m ár felvirradt, szavatolója a K risztus, az elsőszülött a h alo ttak közül. Hogy a régi terem tésben illendő életet fo ly tat­

61

hassanak, v alam int, hogy m ost és az elkövetke­ zendőkben az új terem tés rendjéhez tarto zh assa­ n ak, az em berek — m ind — Isten egyetlen K ép­ mására vannak ráutalva. A keresztyén életnek ezért v isszafordíthatatlan alapirány a d a to tt, am elyet a progresszív megúju­ lás határoz m eg: az óem bert levetkőztük, az új­ em bert felöltöttük; ez az újem ber ú jítta tik meg isten- és igazságism eretre, am ely az új ethos-ban valósul meg, de a célhoz csak futurikusan-eskha­ tologikusan ér el. A hívő m ostani és jövendőbeli rendeltetését az Újszövetség (R óm 8,29) ezzel a célmeghatározással foglalja össze: K risztus képével történő azonossá formálódás. Ez pedig — akárcsak K risztus istenképűsége — nem történelmi esetle­ gességen nyugszik, hanem Isten m egkérdőjelez­ hetetlen kiválasztásában gyökerezik. A predeszti­ náció a Biblia intenciója szerint egyedül itt, eb­ ben nyilvánul meg, m int a h it bizonyosságának legm agasabb kifejeződése. É s ebben is m egnyil­ vánul a visszautalás: az imago dei szavatolása Isten hűségében! Az újszövetségi, K risztusról szóló üzenet, m inden tek in tetb en felöleli az Élő és az em ber közösségé­ ről szóló ószövetségi kijelentéseket és kitűzi azok eskhatologikus célját. A legvilágosabban a Rómabeliekhez íro tt levél 8,19—22 szakasza fejezi ki az ószövetségi prófé­ cia végidőkbeli, állatok közötti békesség (Ézs 11,1—9; 65,25) h átterével az összterem tettség v árad alm át: „A te re m te tt világ sóvárogva v á rja Isten fiai­ n a k megjelenését. A te re m te tt világ ugyanis hiábavalóságnak v e tte te tt alá, nem önszántá­ ból, hanem az által, aki aláv etette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a te re m te tt világ m aga is meg fog szabadulni a rom landóság szol­ gaságából a rra a szabadságra és dicsőségre, am elyben Isten gyermekei részesülnek. Hiszen tu d ju k ; hogy az egész te re m te tt világ e g y ü tt sóhajtozik és eg y ü tt vajúdik m ind ez ideig.” U gyanazzal a k ritikus szemmel lá tja (lá tta tja ) itt az apostol az emberiség jelenét, m in t a n n ak környező világáét. H allja a világm indenségnek mélységből feltörő m érhetetlen nyögését-sóhaj­ to zását. M ert Isten ú tja in a k célja nem csak az emberiség m egújítása, hanem az egész terem tésé. A m ikor (Pál) visszanyúl az ószövetségi áthagyo­ m ányozáshoz, a m egzavart em ber-állás-kapcsolat (Gen 9,2) visszaállításához: előrejelzi az (Isten által) eredetileg szándékolt közösségi viszony helyreállítását. E bben az eskhatologikus üdvben is az em bernek m arad a terem tés alávetve. A te ­ rem tésnek a szolgaság alóli felszabadulása hozzá­ ta rto z ik Isten gyerm ekeinek ragyogó szabadságá­ hoz; ha m ajd az Isten gyerm ekei az igazi szabad­ ságra ju tn a k el, szükségszerűen „norm alizáló­ dik” a környező világgal való kapcsolatuk és ez kivezet a kor kényszerviszonyaiból. — A keresz­ ty é n i cselekvés nem ringatódzhatik abb an az il­ lúzióban, hogy az efajta eskhatologikus végcél

62

itt és m ost elérhető. V iszont: e végcélon kell orientálódnia és ezért a nem -em beri terem tés (rész) szám ára annyi „szabadság” -ot biztosítania, am ennyi csak lehetséges. Az Ige által te re m te tt alapbizalom ban gyökerező krisztuskapcsolat — krisztuskövetésben bizonyul meg, a kialakuló, önm agunknak h atá ro k a t szabó — a term észet és a k u ltú ra korm ányzása terén is m egm utatkozó — engedelmességben. E bben m andatáriusa az em ber Istennek a terem tés te ­ kintetében és így meg szabad kockáztatnia, hogy az is m aradjon, technikai korunkban is. A krisztuskövetésben (tanítványságban) az egy­ ház cselekszi azt, am it „szükség véghezvinni, nevezetesen az egymás felszabadítását az Ú r szolgálatára, és így, igazán egymás mellé állni, egym ást tám ogatni és összetartani. Az Ú r egyet­ len-m ivoltának ily módon szolgái egymás közötti egységének m egnyilvánulása a megfelelője, ebben kell az analógiának m egbizonyulnia20. H . H . Esser Fordította: Fórisné Kalós Éva

JE G Y Z E T E K 1. Vö. A. C. Cochrane „A béke csodája” , 1986. — A. G. Cochrane refo rm átu s theologus D ub u q u e-b an (USA). — 2. Yö. a R eform átu s Világszövetség m o d erám áit: „Jézu s K risztusról való bizonyságtétel és az egyház béke irá n ti felelőssége” , 1982; to v á b b á R . W ischn ath (kiadó): „A béke, m in t a bizonyságtétel kérdése. A R eform átu s V ilágszövetség m o d eráta-n y ila tk o z a tá n a k m a g y arázatáh o z” . Jézus K risztusról való bizonyságtétel és az egyház béke irá n ti felelőssége, 1984. — 3. Vö. K . B a rth 1934 „Theologiai lét, m a” -t. — 4. Vö. H . H . E sser „T erem tés” c. cik k ét a z Ú jszövetséghez való Theologiai É rtelm ező S zó táráb an (T hB L NT). — 5. Vö. B. Graham: „B ékesség Isten n el” (B rockhaus-Z sebkönyv 17) — 130— 141. o. — 7. I t t az " eirēnē” -cikk s tr u k tú r á já t követem (Theologiai S zó tár az Újszö­ vetséghez — T hW bN T ), am elyet Prof. D W erner Foerster szerkesz­ t e tt, i. t . elődöm a R eform átus Theologiai S zem inárium Igazgatósá­ gában. — 7. „ H a d d tu d já k m eg n ap k elettő l nap n y u g atig , hogy nincs m ás ra jta m kívül, én vagyok az Ú r, nincs m ás! É n alk o tta m a világosságot, én te re m te tte m a sötétséget, én szerzek békességet, én te re m te k b a jt, én az Ú R , cselekszem m indezt. E gek, h a rm a to z ­ zatok a m agasból, hulljon igazság a fellegekből!” — 8. „bon ae v o lu n ta tis” — a régi V ulgata-fordítás szerint. — 9. Vö. a z „ e irēn ē” c ik k e t a R hW bN T -ban, 412. o. — 10. Vö. J . S ta e d tk e /H . H . E sser, „Á llam . B. R e fo rm átu s” -t, az E vangélikus Á llam i L exikonb a n , 3. A., 2. kö tet, 1987, 3360— 3367 h asáb o k at, főként 3365 k k hasá­ b o k at. — 11. Vö. u g y a n a z t 3366 k hasábok. — 12 Vö. A. B aad te, A. Boyens és O. B u ch b en d er (kiadó) összeállítását: „B ékeszerzés” . „A keresztyének a leszerelésért” . „ E g y d okum entáció” (Beck-féle sorozat, 287. kötet), 1984. — 13. E z a kifejezés H . D ietzfelbinger püspöktől szárm azik, a k i évek ó ta tanácselnöke a z E K D -n a k . — 14. Vö. J . D eschner refe rátu m át a z ApCsel 15. r.-ről, az EVT nairobii nagygyűlésén. — 15. Vö. H. H . E sser „ H ó d ítsáto k m eg a fö ld et!” a vestfáliai W ilhelm -egyetem en, 8. fü zet: Az em ber b irto k b a veszi a földet. Á ltalános téli szem eszter-tan u lm án y 1982/83, M ünster 1984, 81— 94. o. — 16. Vö. to v á b b á a N ém etországi E vangélikus E g y h áz T an ácsá n ak és a N ém et P üspöki K onferenciának „K özös N y ila to z a t” -á t: „F elfigyelni a terem tésért való felelősségre” , 1985. — A jelen előadás (referátum ) készítője részt v e tt a n n a k idején a Közös N y ilatk o zat kidolgozásában. — 17. W . P a n n e n b e ig , „A h it­ vallás” , 1974, 43. o. — 18. Vö. Ch. B irch: „T erem tés, tech n ik a és az em beriség túlélése: . . . é s tö ltsé te k be a földet” H . K rü g er (ki­ adó) „Jézu s K risztus m egszabadít és egyesít” -jében, a z Ö kum enikus Szem le 30. külön-füzete, 1976, 95— 111. o. — 19. Vö. O. H . S teck: „H ú sz tézis, m in t ószövetségi hozzászólás e tém áh o z: ,A zsidókeresz ty é n -tan ítás a terem tésről, a tu d o m á n y és a tech n ik a v o n a t­ ko zásáb an ' a „K ery g m a és D ogm a” -ban, 1977, 299. o.; o tt egyéb — a té m á v a l kapcsolatos — irodalom is ta lá lh a tó ; — to v á b b á O. H . S teck : „V ilág és környező világ” (K ohlham m er Z sebkönyvek, ,B iblikus konfrontációk’, 1006. kö tet), 1978; — N ém et P üsp ö k i K onferencia (kiadó): „A terem tés jövője — az em beriség jövője, a N ém et P üspöki K onferencia n y ila tk o z a ta a környező világ és a z energiaellátás kérdéseiről” , 1980. — 20. K . B a rth , „K ereszty én D o g m atik a” , I I. 2., 801. o.

H A Z A I SZEM LE Kustár Péter emlékezete 1938— 1987 Zim ankós télidőben népesedő család költözött el Debrecenből 1969. december 9-én. Tanársegédi állását cserélte el a bázeli egyetem en Ószövetségből tu d o m á­ nyos fokozatot szerzett családfő egy párszáz lelkes falu lelkipásztorságáért — azonnali hatállyal. A zóta k é t évtized sem te lt el az örökkévalóságból, s im m ár visszahozta a legszűkebb (tízgyermekes) család D ebre­ cenbe dr. K u stá r P éter ham vait. Bőven v o lt irtan iv aló ja ifjú lelkészként az akác s dudva fölverte tem plom kertben meg az elvadult gyü­ lekezeti m egszokásokban, ta lá lt nyesendő v a d h ajtáso ­ k a t a keresztyénnek v élt életm ódban, s a k a d t sűrűn, am it gyom lálnia k ellett az egyháztársadalm i felfogás­ ban. Ám alig egy évtized gürcölése árán rendezett gyümölcsös k aréjában tü k rö z ö tt a kis fürdőm edence (családi üdülésre soha nem le h e te tt volna m ódja gya­ rapodó házanépével). Szobrok in te tté k az a rra járó t kertje virágbokrai között az élet észrevétlen s feledett értékeire (m ind sa já t alkotása, s m aga ép ítette az égető kem encét is, hogy valam ennyit m űvészként is m egfogalm azhasson felfogásából). E lp lá n tá lta a bibliai szemlélet m agvait gyülekezetében, s K islétán, M ária­ pócs szom szédságában rászokott a gyülekezet, hogy ügyelnie kell pásztora szavaira, m ert nem szól meg­ fontolatlanul, s nincs nélkülözhető m ondat beszédé­ ben. R endületlen működése következtében ránevelő­ d ö tt a hitetlenkedő hívek közössége, hogy lelkészük valóban Isten igéjéből él, m ert Jézus K risztus m egm u­ ta tta , ebben a testb en is lehet Istennek tetsző életet élnünk. É lethelyzeteinket azonban nem v álo g ath atjuk meg tetszésünkre, de hogy m it és hogyan végzünk el, o tt, ahová éppen kerültü n k , azért nem a kor, nem a szokások vagy a közegyház felelős, hanem a m agunk tu d ato s döntése, útválasztása. H étköznapi im ádságait, bibliaóráit éppúgy, m int rendkívüli és ünnepi prédikációit három évtizedes bibliai tudom ányosság n yom atékosította. Az isteni üzenet csodálatos v o ltáért viszont a legkevésbé szok­ ványos m ódon, teológus hagyom ányoktól szabadon élt, s nem megkérdőjelezetlen értelmezések jegyében. K ivált utolsó öt évét a v a tta a zsoltáros szemlélet hét­ köznapi valóságává, hogy állandóan a Biblia eredeti szövege foglalkoztatta, gyülekezeti és családi ügyekkel bajlódva, sőt napestig napszám osként verejtékezve is. E kko rra m ár elérte, hogy gyüm ölcsözött az évekig hat napon á t végzett kem ény kétkezi m unka, s n ap onta néhány ó rát állandóan (prédikációnként átlag két napot) arra szentelhetett, am i a lelkipásztor term észe­ tes kiváltsága, a teológus elemi m egbízatása volna, hogy foglalkozzék az élet felséges dolgaival, kedve­ telve és teljes értelmi-szellemi nekifeszüléssel. Nem g áto lh a tta meg ebben értelm e vesztett keresztyén hagyom ány, gyökértelenül sínylődő reform átussá­ gunk, az aktualitásokhoz igazíto tt egyházi élet, s a Biblia valóságos m egértésének közönyös (s nem egy­ szer álszent) elhanyagolása. Jellem ezte a látványos egyszerűsítés, képessége volt a lényegi összefüggések különösen éles m egpillantása — egyoldalúságai, heves és tü relm etlen m egnyilvánu­ lásai is ebből fak ad tak . A bibliai héber igerendszer

m egfejtésére egészen egyedüli u ta t ta lá lt. E nnek kö­ vetkezetes érvényesítése a m egszokottól elszakadó for­ d ítá st, gyökeres átértelm ezést követelne. Ezen dolgo­ zo tt, im m ár ta n ítv á n y o k a t is nevelve. E lh á ríto tta eredm ényeinek aprópénzre v áltásá t, m unkái kézirat­ b an m aradtak. A Biblia nagyobb részét felöleli m integy három ezer leíro tt prédikációja (Mózes 1 —2 könyve, Sámuel, K i­ rályok, K rónikák, Ézsaiás, Jerem iás, Ezékiel, Kis­ próféták, Siralm ak, Példabeszédek, Máté, M árk, Lu­ kács, Cselekedetek, Róm ai, P éter, Ja k a b , János leve­ lei, Jelenések, s végül a János evangélium ának sorozat­ ban m agyarázása). E zeket a másfél-két gépelt lapnyi m agyarázatokat hetekig érlelte, napokig fogalm azta, s egyetlen sor vázlat nélkül szó szerint m o ndotta; Bibliához szerényen értő kollégáinak gyakran kölcsö­ nözte. Ötv en körül já r a szám a szakelőadásainak, lelkész­ testü leti, gyülekezeti felkérésre elm ondott résztanul­ m ányainak, ism ertetéseinek. Ezek frissiben közreadása elm aradt, noha többségük oly lényeges kérdéseket fo­ galm az meg, eredeti megoldással s gondos vizsgáló­ dásra alapozva, hogy vétek válasz s továbbgondolás nélkül m aradniuk. A bibliai héber nyelv aspektustermészetű igerendsze­ réről íro tt doktori értekezése fo ly ta tta a Csikesz Sándor és M ódis László nagyszabású kezdeményezéseit. A tu ­ dom ányos akadém ia ókori nyelvészeinek elismerésén tú l hazai visszhangja nem volt. A héber igetörzsekről szól az évtizedes m unkával érlelt folytatás, kiadásra készen, ném etül is megfogalm azva (A Biblia fordításá­ nak új elmélete, módszere és gyakorlata grammatikai alapon; a héber igerendszer jelenségeinek újraértelmezé­ sével. K isléta, 1982). Egyszeriben vége szakadt vajon ennek a sajátosan elkötelezett alkotó életnek a hirtelen halállal? — azaz, sajnálkozzunk-e K u stá r P é ter alkotóereje teljében félbem aradt p ály ája m ia tt? M indenkor velünk m arad az íro tt Ige s a Lélek: viszont a B ibliát azokkal eg y ü tt é rth e tjü k és értelm ez­ hetjü k , akik hitben és tu d ásb an előttünk já rta k . V álto­ zatlanul kötelezi a szívbéli b a rá to k a t s ifjabb korosz­ tálybeli ta n ítv á n y o k a t (kiket az ügy inkább összefűz, m in t a m ásképpen p ó to lh atatlan em beri kom m uniká­ ció), hogy sóvárogjunk a Biblia m egértésére és to v áb b ­ adására. K u stár P éternek a körülm ényekhez képest példásan elrendezett élete még így k ettéro p p an v a is áldani való. K evesen képesek oly legendás családi harm ónia meg­ terem tésére, ennyire eredeti szem léletm ódra, és lé­ nyegig egyszerűsített megoldásokra. H a az igényes és részletes bibliai tudom ányosság kibontása neki m agá­ nak nem sikerülhetett is, az ilyen prófétás ihletettségű kezdeményezések mindenkor folytatódnak az Isten és em­ ber szövetségében. Fekete Csaba Folyóiratunk a Doktorok Kollégiuma legutóbbi, 1987. augusztus végi ülésére készített előadása közlésével búcsú­ zik dr. Kustár Pétertől a következő számban. ( A szerk.)

63

K Ö N Y V SZ E M L E „A család és ifjúságvédelem összefüggései a hazai egyházi sajtóban” Bibliográfia A család sokoldalú és bonyolult k apcsolatban van az élet szinte m inden területével, ezért jelentkező prob­ lém áit és azoknak m egoldásait is ebben a tág ab b ösz­ szefüggésben, az a d o tt körülm ények figyelem bevételé­ vel kell vizsgálni. M iklós Im re, az Állami Egyházügyi H iv a ta l vezetője ezt így fogalm azta meg: „Szám os olyan terü lete van életünknek, ahol az egyházak po­ zitív szerepet já tsz h a tn a k a szocialista társadalom ban is, így a béke védelm ében, a szocialista ta rta lm ú nem ­ zeti egység ápolásában, a társad alm i és a személyi tu ­ lajdon védelm ében, a hum anizm us eszméinek terjesz­ tésében, a nép szeretetében, a m unkában való helyt­ állásra buzdításban, a bűnözés elleni harcban. A gya­ korlati összefogás a sürgető életkérdésekben p a ran ­ csoló szükségszerűség.” (Világosság, 1977 janu ár.) K ülönösen időszerű ez a m egállapítás m ost a gazda­ sági társad alm i kibontakozás p rogram jának végrehaj­ tá sa kapcsán. A H azafias N épfront Országos T anácsa állásfoglalásában e program tám o g atására szólít min­ den m agyar állam polgárt, p á rtta g o k a t és p árto n k ív ü ­ lieket, vallásos em bereket és m aterialisták at, tá rsa ­ dalm unk m inden réteg ét és korosztályát. Egyebek k ö zö tt a családvédelem olyan közügy, am ely m inden segítőkész em ber tevékeny összefogását igényli. E bben az össztársadalm i feladatban szerepe van az egyházak­ n ak és a vallásos hívő em bereknek is. E té m a külön­ böző területein dolgozó szakem berek elméleti és gya­ korlati ta p a sz ta la tai n ap jain k b an a felgyorsult fejlő­ dés m ellett elsősorban a folyóiratokban terjednek. E z ú tta l egy olyan bibliográfia b em u ta tá sá ra kerül sor, am ely a család és ifjúságvédelem összefüggéseivel foglalkozó egyházi sajtóanyag feltárását tű z te ki célul. „A család és ifjúságvédelem összefüggései a hazai egy­ házi sajtóban” című bibliográfia I. k ötete 1973-tól 1983-ig, II. k ötete 1984-től 1986-ig e tém akörben és annak h atárterü letein m egjelent cikkek és ta n u lm á­ nyok cím eit tartalm azza. A különböző területeken dol­ gozó szakem berek tizenhárom éves m u n k áján ak elmé­ leti és gyakorlati ta p a sz ta la ta it teszi közkinccsé annak érdekében, hogy a még kidolgozatlan és m egválaszo­ latlan kérdésekre is fény derüljön. A sajtóanyag lénye­ gében k ét irán y ú szolgáltatás feltételeit igyekszik biz­ tosítani. E gyrészt tá jé k o z ta tá st ad a m últbeli, illetve a jelenlegi helyzetről, m ásrészt a jövőben elérendő cé­ loknál fejlesztési inform ációkat biztosít. M indezt an nak érdekében, hogy közös társadalm i ügyünk a család és ifjúságvédelem nehéz, de szép szol­ g álatáb an a segítőkészség szakm ailag még m egalapo­ zo tta b b legyen. A bibliográfia szerkezeti felépítése: az összegyűjtött publikációk címei h a t egym ástól jól elkülöníthető, de

64

tartalm ilag mégis összefüggő fő tém akörökben talál­ hatók. Első fő témakör: A család és ifjúságvédelem ben kü­ lönös jelentősége van a megelőzésnek, ezért m indenek­ elő tt az egészséges, harm onikus család feltételeit és a nevelés különböző te rü le teit szükséges megismerni. Ezekkel foglalkozó szaktudom ányok közül a legfonto­ sabbak a pszichológia, gyerm ek- és fejlődéslélektan, pedagógia, szociológia, de közvetve ide sorolhatók még a dem ográfia, a környezetvédelem . Az első fő tém akör­ ben ilyen jellegű anyag található. A második fő témakörbe sorolt publikációk, főleg azokkal az erkölcsi alapelvekkel foglalkoznak, am elyek m eghatározzák a m ai em ber világnézetét, életm ódját, életvitelét. K iem elt terü let ezen belül a dialógus, a közmegegyezés hívők és nem hívők között. Ide sorol­ h a tó még az életcél, az élet értelm e és a halál proble­ m atikája. A harmadik fő témakörbe olyan sajtóanyag került, am ely az egyén beilleszkedésével, szocializációjával foglalkozik a házasság, a család, az iskolai, m unkahelyi és egyéb közösségek vonatkozásában. Ide tarto z n ak még az életkori és nem i szerepeket, a családi életben és a házasságban jelentkező problém ákat, az idős em­ berek, az egyedül élő m agányosok sajátos életkérdéseit, elemző írások. A negyedik fő témakörbe a közösségbe beilleszkedni nem tudó, deviáns m agatartásokkal foglalkozó közle­ m ények találh ató k . Ide ta rto z n a k a deviáns m ag atar­ tá s fő típ u sai: az alkoholisták, az öngyilkosok, az an ti­ szociálisok, a különböző m entális zavarokkal küzdők és a fogyatékosok. A bibliográfia ötödik fő témakörébe a te sti és lelki egészségvédelem (m entálhigiéné) kérdéseit tárgyaló m unkák kerültek, különös te k in te tte l az időszerű szo­ ciálpolitikai feladatokra. E bbe a körbe főleg azok a közlem ények kerültek, am elyek a testi és lelki betegek egészségvédelmével, to v á b b á (házassági, nevelési, pá­ lyaválasztási) tanácsadással foglalkoznak. T ovábbá ide soroltam még a haldoklók és hozzátartozóik lelki­ gondozásával foglalkozó publikációkat, v alam int a szeretet-szolgálat (diakónia, karitász) tém akörében m egjelent közlem ényeket. A hatodik fő témakör m agába foglalja a különböző évfordulókkal összefüggő írásokat és a kongresszusok­ ról szóló tudósításokat. * A bibliográfia m indkét kötete az Országos Pedagógiai Könyvtárban és az Á llam i Egyházügyi Hivatalban, hely­ ben tanulmányozható. Szilágyi Zoltán

CONTENTS„OF NO 1988/1

IN H A L T D E R NUM M ER 1988/1

DOCUM EN TS: “ Oil th e Com mon W ork P erform ed for th e Good of O u r C o u n try ” , A n A ccount of th e R elations betw een th e S tate a n d th e Churches G iven b y S tate-S e cretary Im re M iklós to th e H u n ­ g arian P arlia m e n t on 17th D ecem ber, 1987 — Contributions to the Parliam entary Debate on December 17, 1987, b y — P residing B ishop of th e L u th e ra n Church Dr. Gyula N agy — B ishop of th e R eform ed C hurch László K ü rti — P re sid en t of th e Council of F ree Churches Dr. József Szakács — “ W e P ra y a n d H o p e” , O pening A ddress of B ishop Dr. K ároly Tóth a t th e G eneral A ssem bly of th e E cum enical Council of Churches in H u n g ary on 8 th D ecem ber, 1987 — A Dec­ la ratio n Issued b y th e F irs t Official C onsultation of th e H u n g arian Catholic E p iscopacy a n d th e L eaders of th e E cum enical Council of Churches in H u n g a ry on 1st D ecem ber, 1987 S T U D IE S : V th O rthodox-R eform ed D ialogue (A ugust 31-Septem ­ b e r 4, 1987): O pening A ddress of B ishop Dr. K ároly Tóth— Thomas F . Torrance (E n g lan d ): T he T riu n ity of G od — A rchbishop B asilius Stoikov (Soviet U nion): T he H oly T rin ity a n d C reation — A rch­ bishop M ichael (Soviet U nion): C reation a n d S alvation — Dr. E rvin V ályi N a g y (H u n g ary ): N a tu re a n d G race — C reation an d R e ­ d em p tio n — A lexiu s Ossipov (Soviet U nion): C reation a n d H u m a n C reativ ity — David W illis (P rin ceto n Theological S em inary, USA): C reation a n d H u m a n C reativ ity — V. A . Chukalov (Soviet U nion): T he C hurches’ R esponsibility for P eace an d th e P eacem aking A ctiv ity of th e R ussian O rthodox Church — H . H . Esser (F R G ): T he C hurch’s R esponsibility for th e P eace (Shalom ) of H u m a n ity an d of C reation U n d er H e r P eace W ith God H O M E R E V IE W : In M em or iam P é te r K u s tá r, 1938-1987 (Csaba Fekete)

D O K U M E N T E : „ Ü b e r die gem einsam e A rbeit zum W ohl des V ater­ landes“ , R echenschaftsbericht von S taatssek retär Im re M iklós ü b er die B eziehungen zw ischen dem S ta a t un d den K irchen im U n g a­ rischen P a rla m e n t am 17. D ezem ber 1987 — Beiträge zu r Debatte im Parlam ent am 17. Dezember von — L eitendem Bischof d er L u th e ­ rischen K irche Dr. Gyula N agy — Bischof der R eform ierten K irche L ászló K ü rti — P rä sid e n t des R a te s d er Freikirchlichen G em ein­ schaften Dr. József Szakács — „ W ir b e te n und hoffen“ , E röffnungs­ ansprache von Bischof Dr. K ároly Tóth bei der G eneralversam m lung des ök u m en isch en R a te s der K irchen von U ngarn am 8. D ezem ber 1987 — E rk lä ru n g d er ersten offiziellen K onsultation des U ngarischK atholischen E piskopats u n d der L eite r des Ökum enischen R ates d e r K irchen von U n g arn am 1. D ezem ber 1987 S T U D IE N : V. O rthodox— R eform ierter D ialog (31, August— 4. Sep­ te m b e r 1987): E röffnungsansprache von Bischof Dr. Károly Tóth — Thomas F . Torrance (E ngland): Die D reieinigkeit, G ottes — E rz ­ bischof W asilie Stoikom (U dS SR ): Die heilige D reifaltigkeit u n d die Schöpfung — E rzbischof M ichail (U dS SR ): Schöpfung un d H eil — Dr. E rvin Vályi N agy (U ngarn): N a tu r u n d G nade — Schöpfung und E rlösung — A le xij Ossipow (U dS SR ): S chöpfung u n d m ensch­ liche S chaffenskraft — D avid W illis (P rin ceto n Theological Semi­ n a ry , USA): Schöpfung un d m enschliche S chaffenskraft — V . S. Tschukalow (U dSSR ): Die V erantw ortung der K irchen fü r den F ried en u n d die friedensstiftende T ätig k e it der R ussisch-O rthodoxen K irche — H . H . Esser (B R D ): Die V erantw ortung d e r K irche fü r den F rieden (Schalom ) der M enschheit u n d d e r Schöpfung u n te r dem F rieden m it G o tt H E IM A T R U N D S C H A U : In M emoriam P é te r K u stá r, 1938— 1987 (Csaba Fekete)

E szám ára: 68,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI : Bibliai történetek gyerekeknek Újfordítású Biblia Nagy családi Biblia Kis családi Biblia Középméretű Biblia Képes Újszövetség Angol—magyar Újszövetség

180,— F t 220,— F t 280,— F t 150,— F t 120,— F t 300,— F t 170,— F t

Könyveink közül ajánljuk: Dr. Tóth Károly: Gyökerek és távlatok 95,— F t Szabó Magda: Záróvizsga 150,— F t Geschichte und Gegenwart der Reformierten Kirche in Ungarn 319,— F t K om játhy Aladár: A kitántorgott egyház 112,— F t Szénási Sándor: Kálvin emberi arca 47,— F t Takács Béla: Református templomaink úrasztali t erítői 200,— F t Sobor Antal: Perelj, Uram! 50,— F t Takács Béla: Bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben 300,— F t Kincsesláda I. 135,— F t Kincsesláda II. 100,— F t Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza 24,— F t Bereczky Albert : Van-e út Istenhez? 61,— F t K om játhy Aladárné: A Szentföldön jártunk 198,— F t Szentmihályiné Szabó Mária: Lorántffy Zsuzsanna 125,— F t Szentmihályiné Szabó Mária: Örök társak 120,— F t Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra 150,— F t Budai Balogh Sándor: Vad vizek futása 84,— F t Tótfalusi Kis Miklós: Apologia Bibliorum (A Biblia védelmében) 199,— F t Nagy Zsuzsa: A huszonnegyedik óra 170,— F t Kálvin János: Kik a boldogok? 37,— F t B ottyán János: H itünk hősei 98,— F t Tóth-Máthé Miklós: Nábót szőlője 91,— F t Tóth-Máthé Miklós: A szabadság nótáriusa. Regény R áday Pál életéről 120,—F t B udai—Herczeg: Az Újszövetség története 130,— F t Dr. Tóth Kálm án: A régészet és a Biblia 115,—F t H. V. Morton: Pál apostol nyomában 160,— F t Szénási Sándor: Mandulaág (versek, műfordítások) 135,— F t Farkas József: Több az élet 90,—F t Kaphatók: A Protestáns Könyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX ., R áday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál), valam int a debreceni Református Könyvesboltban, Debrecen, Vörös Hadsereg ú tja 4—6. Megrendelhetők: minden lelkészi hivatalban és a Református Sajtóosz­ tályon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A M A G Y A R O R SZÁ G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N IK U S T A N Á C S Á N A K F O L Y Ó IR A T A

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL Búcsú dr. Szakács Józseftől Ezer éves az Orosz Ortodox Egyház I. A keresztyén szabadság lehetőségei és határai Kálvinnál Menekülés a valóságból Isten hűséges Az igazságosság békességet teremt „Ábel - Zsuzsanna" pellengéren Ú J F O L Y A M (XXXI)

Fundamentalizmus Az Alef könyvekről

1988

2

TARTALOM TH EOLOGIAI SZEMLE 1988 március— április

Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2 . I. T.: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842 H U ISSN 0133—7599

□ A Theologlai Szemle szerkesztő bizottsága: D. Dr. Tóth Károly, elnök Lehel László, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes Dr. Harmati Béla Dr. Kocsis Elemér Kovách Attila Kürti László Viczián János Dr. Nagy Gyula † Dr. Szakács József Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton

Búcsú dr. Szakács J ózseftől D R . T Ó T H K Á R O L Y : „H á r o m jelképes koszorú” ................. V I C Z I Á N J Á N O S : „ M é g ha m egszom orít is, irgalm as az Is te n .. . ” .............................................................................

65 66

TANULM ÁNYOK O T T L Y K E R N Ő : E ze r éves az Orosz O rtod ox E g y h á z I ......... B E R K I F E R I Z : A z orto d o x kánonok teológia i h á t t e r e L U K A S V I S C H E R : K y r ill Lou karis öröksége (H ozzájáru lás ............. az o r to d o x — reform átus p á rb e s z é d h e z ) SZÜ C S F E R E N C : A k eresztyén szabadság lehetőségei és ha­ tárai K á lv in n á l ....................................................................... D O U G L A S T E M P L E T O N : A z interpretáció k elta és pannon aspektusai: P á l és K o r in t h u s ................................................ M IS S U R A T I B O R : Menekülés a valóságból (N ark om án ia) . . . L A D Á N Y I S Á N D O R : A b rah am K u y p e r — V ázlatos vissza­ tekintés a holland reform átus egyh áz u tóbbi k ét évszá­ za d o störtén etére és abban K u y p e r jelentőségére, hatására

67 72 78 85 91 94

98

V IL Á G S Z E M L E B A L O G H Z O L T Á N : Százéves a N em zetk özi K ék k ereszt Szö­ vetség ....................................................................................... 100 E G I L A A R V I K : Isten h ű s é g e s .............. 101

HAZAI SZEMLE A béke te o ló g iá ja felé — N em zetk ö zi Szem inárium , Budapest, R á d a y K o llégiu m , 1987. decem ber 14 — 19................. 103 T ó th K á r o ly m egn yitó beszéde .................................................... 103 J Ü R G E N M O L T M A N N : A z igazságosság békességet terem t 106 110 K om m ü n ik é . .................................

DISZKUSSZIÓ ID . M A G A S S Y S Á N D O R : „ Á b e l — Zsuzsanna” pellengéren 112 ......................... M egjegyzések e g y furcsa kritikáh oz W I L F R I E D J O E S T : F u n d a m e n ta lizm u s .................................. 116

Olvasószerkesztő: Tarr Kálmán

KULTURÁLIS KRÓNIKA

□ Egyetemi Nyomda — 88.6462 Budapest, 1987. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­ nál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hír­ lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (H ELIR ) Buda­ pest X III., Lehel u. 10/A. — 1900 — , közvetlenül vagy postautalványon, va­ lamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj egy évre: 390,— Ft, egyes szám ára: 68,— Ft. Megjelenik kéthavonként.

Z A Y L Á S Z L Ó : A rcélek - film e k e n ............................................ 120 S Z IG E T I J E N Ő : T a llózga tá s teológus s z e m m e l...................... 122

KÖNYVSZEM LE U L R I C H D U C H R O W : V ilá gga zd a sá g (John L . H u m p h reys) 125 N incs vége — A z A le f k ö n y vek rő l (D on áth L á szló ) .............. 127

A kézirat nyomdába adásának id eje: 1988. m árcius 5.

A SZERKESZTŐ SÉG K Ö ZLE M É N YE K é rjü k kedves m unkatársainkat, h o g y lapunknak szánt kéz­ irataik at k ét példán yban (e g y m ásolattal) és a szabván yn ak m eg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) kü ld­ jé k be. K é zira to k a t, am elyeket nem m i kértünk, v a g y előzetesen m eg nem beszéltünk, nem őrzíin k m eg és nem küldünk vissza.

Búcsú dr. Szakács Józseftől 1988. ja n u á r 24-én, életének 58. évében elhunyt dr. Szakács József adventista lelkipásztor, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának elnöke. Temetése február 5-én az óbudai temetőben volt. A szertartáson jelen voltak a magyarországi egyházak, társadalmi szervezetek, k ü l­ földi felekezeti szervezetek és egyházak képviselői. Hecker Frigyes, a methodista egyház szuperintendensének, a S Z E T alelnökének imádsága után H alász István adven­ tista lelkész hirdette Isten vigasztaló igéjét. Viczián János, a baptista egyház elnöke, a S Z E T alelnöke a Szabadegy­ házak Tanácsa képviseletében, dr. Tóth Károly reformá­ tus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus T a­ nácsának elnöke a szervezet tagegyházai, valamint a ró­

m ai katolikus egyház és az izraelita hitfelekezet nevében emlékezett az elhunytra. A társadalmi szervek nevében dr. Garamvölgyi József a H azafias N épfront Országos Tanácsának titkára méltatta dr. Szakács József m unkás­ ságát. A z adventista egyház világ- és európai szervezete képviseletében Karel C. van Oossanen, az Adventista Transz-Európai Divízió titkára, a Szovjetunióbeli E van­ géliumi Keresztyén Baptisták Össz-szövetségének nevében A lexij Bicskov főtitkár emlékezett az elhunytra. K iss E m il, a S Z E T főtitkára a közvetlen m unkatársak nevé­ ben mondott búcsúzó szavakat. A z alábbiakban dr. Tóth Károly püspök és Viczián János elnök búcsúbeszédét kö­ zöljük.

„Három jelképes koszorú” Kedves Testvéreim, Gyászoló Gyülekezet, szomorú szívű Hitves és Após! I. M egtört szívvel és szom orú lélekkel állva Szakács József te stv érü n k és b a rá tu n k koporsója m ellett, h á ­ rom még egészen friss em lék elevenedik meg bennem : 1. A lesújtó és m egbénító gyászhír, m ely h alálát hí­ rül a d ta tu d a tta velem a z t is, hogyan tá v o z o tt közü­ lünk. E z t hallván a zsoltáríró szavai to lu lta k ajk am ­ ra: „Az irgalm ashoz irgalm as v a g y . . . a tisz tá v a l tisz ta vagy” (18. Zsolt 26—27. v.). Irgalm as v o lt hozzá Isten ; ő nem kínok és szenvedések között, hanem álm ában lépte á t a nagy h a tá r t; álm ában m en t á t a m úlandó­ ságból az örökkévalóságba, a földi hazából a m ennyei otthonb a. Irgalm as és tisztaszívű em bert gyászolunk, a k it Isten irgalm asan ölelt magához. 2. A zután felötlött bennem legutolsó eg y ü ttlétü n k alkalm a is: az egyetem es im ah ét kezdetén, az ökum e­ nikus istentiszteleten, ahol m inden m agyar keresztyén egyház képviselője m egjelent: a R óm ai K atolikus E gy­ ház fejétől kezdve az Ökum enikus T anács tagegyházain á t a Szabadegyházak közösségének vezetői is. Most itt szomorú szívvel, m élyen lesú jtv a a m agyar ökum ené valam ennyi egyházának képviselői végtisztességet tesz­ nek, koporsója m ellett állnak. M indannyiónk nevében és az izraelita közösség nevében is teszek eleget szo­ m orú és fájdalm as kötelességünknek, hogy végső b ú­ csút vegyünk a földi hazából az örökkévalóságba eltá­ vozott Szakács József testv érü n k tő l. Az im ádságban és a gyászban, az öröm ben és a b á n a tb a n is e g y ü tt v a ­ gyunk im m ár, hogy ez így a la k u lh a to tt, ehhez Isten Szakács József te stv é rü n k e t nag y m érték b en áld o tt esz­ közként felhasználta. É letm ű v ét valóban semmi sem jellemzi hívebben és p ontosabban, m in t az, hogy a Szabadegyházak T anácsának tag egyházait a m agyar ökum enikus közösség elfogadott, elism ert és m egbe­ csült részeseivé te tte . Sőt m ég az egyházi k eretek en is tú llé p e tt m unkássága, am ivel a m agyar közéletben is ta n ú síto tta létü k et, és szolgálatuk fontosságát. K ivé­

teles lelki ajándékok kellette k ahhoz, hogy népünket úgy tu d ta szolgálni, hogy hűséges m arad t kisebb k ö ­ zösségéhez is, példázva így a nagy igazságot: N em egy­ m ást kizáró és nem ellentm ondó a k ettő s elkötelezett­ ség, sőt egym ást kiegészíti és gazdagítja a k e ttő s h ű ­ ség: hűség Istenhez és hűség a hazához. 3. É lete igazolta ezt. E rre a legm eggyőzőbb bizonyí­ ték utolsó beszélgetésünk, am ikor is azt a g o n d ját osz­ to tta meg velem, hogy m agyar nyelvű S zentírásokat a k a r e lju tta tn i a h a tá rain k o n tú l élő hittestvéreihez. Igen, egy irgalm as szívű, n y ito tt gondolkodású, m á­ sokért élő és gondoskodó te stv é rt v eszítettü n k el őben­ ne, és nem csak az A d v en tista E gyház, hanem vala­ m ennyi m agyarországi vallásos közösség is. II. Most, am ikor h itü n k és h iv a tásu n k szerint vigasz­ taln i ak aru n k , mi is vigasztalásra szorulunk. E hhez erőt és bátorságot Iste n örök Igéjéből m eríth etü n k . Isten Igéje m ost így szól hozzánk: „N e b ánkódjatok, m int a többiek, akiknek nincsen rem énységök” (1Thessz 4,13). Szakács József testv é rü n k és b a rá tu n k nem b á n ­ kódó, hanem bizakodó em ber volt. Jóllehet tu d ta , hogy a halál m ár eljegyezte m agának, mégis tö retlen hittel és az É le t U rában való bizodalom m al, derűsen és hálásan szolgált, belső nyugalom m al és élő rem ény­ séggel. N em volt benne semmi nyom a a keserűségnek vagy a félelemnek. Miből táp lálk o zo tt n y ito tt szívélyessége és rem ény­ kedő segítőkészsége? Az ő egyszerű, gyerm eki, biza­ kodó hitéből, am ellyel életét Iste n kezében tu d ta . Ő reá b ízta m agát, tu d v á n , hogy Ő áld ja vagy próbálja, védi és vezeti, s m ajd hazahívja, am ikor az élet és a halál U rának úgy tetszik. L elkünk gyászol, szívünk sajog, könnyeinket szinte nem tu d ju k visszatartani, a jk u n k ra mégis a hála szavai to lu ln ak Isten irá n t, aki oly sok m indennel m egajándékozta az A dventista E gy­ h ázat, a Szabadegyházak T an ácsát, a M agyar E gyházak Ö kum enikus T anácsát, az egész m agyar keresztyénsé­ 65

get, az ökum enét, a m agyar tá rsa d a lm a t, Szakács József te stv érü n k szolgálatai nyom án. Most, a búcsú nehéz perceiben is az ő K risztusba v e te tt hite tá ru l fel e lő ttü n k ; vígasztal és erősít ben­ n ü n k e t. Az az üzenet szól hozzánk, hogy nem magános v á n d o rk én t rójuk az élet ú tja it, akk o r sem, h a szen­ vedni kell, akkor sem, ha m eghalni kell. A M indenható örök Isten , a mi A ty án k , az Ő erős k arjai hordoznak és vezetnek b en n ü n k et. Ahogy a költő is m egfogalm azta a nagy hitigazságot: „Az Ú r kezében é lü n k . . . és vég­ te le n tá r t ten y erén m ozgunk m i a p ró k . . . m indenütt a tenyerén, m e rt m in d en ü tt v an az egész, m indenütt éppen tenyérrel emel e nagy égi K éz” (B abits: Isten kezében). Isten k in y ú jtja felénk a kezét, nyom orúsá­ gu n k b an , b á n a tu n k b a n és gyászunkban. De hogyan és kiben nyúlik ki felénk a nagy égi kéz? A nnak az életében, h alálában és feltám adásában, aki az A ty átó l jö tt, aki által m enetelünk v a n az A tyához, ak i által mi is Isten gyerm ekeinek neveztetünk. Őbenne h itt és élt Szakács József te stv érü n k is Isten kegyelm é­ ből. Iste n t m agasztaljuk azért, hogy Szakács József te stv é rü n k koporsója m ellett állva és a félelmetesen táto n g ó sír szélén is az örök élet reménysége és bi­ zonyossága tö lth e ti be szívünket, m ert az Ő szeretete kiűzi a félelm et, m ert K risztus legyőzte az utolsó el­ lenséget, a halált. E zért a m i életünket Isten világos­ sága ragyogja be, még a halál és a gyász keserű percei­ b en is.

III. A búcsúzás és a vígasztalás jeleként három jelképes koszorút hoztam . A kegyelet és a szeretet koszorúi ezek. A legnagyobb és legősibb egyház, a róm ai k a to ­ likus testvérek koszorúja az első; az Ökum enikus T a­ nács tagegyházaié a m ásodik; s az izraelita közösségé a harm adik. H árom koszorú, három gyászszalagra írt három Ige. A Szakács József testv érü n k koporsóját elborító sok-sok virág és koszorú mellé letesszük eze­ ket. Az elsőre a feltám ad o tt Jézus üzenete v a n írv a : „ É n vagyok a feltám adás és az élet, aki hisz énben­ nem , h a m eghal is él” (Já n 11,25). A m ásodikra az ő ígérete kerül: „Boldogok, akiknek szívük tiszta , m ert ők az Iste n t m eglátják” (Mt 5,8). S a harm adikon az Ószövetség népének sziklaszilárd hitvallása áll: „ H a elfogyatkozik is testem és szívem, szívem nek kőszik­ lája és az én örökségem te vagy óh Isten m indörökké!” (Zsolt 73,26). Így búcsúzunk h á t, így bocsátjuk el a hosszú ú tra Szakács József te stv é rü n k e t és b a rá tu n k a t, gyászoló szívvel, de erős h itte l és ezekkel a szavakkal: „Te pe­ dig menj el a vég felé; és m ajd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén” (Dániel 12,13). T aláljon porladó teste békességet — szomjazó lelke üdvösséget. Ámen. Dr. Tóth Károly

„Még ha megszomorít is, irgalmas az Isten. A Szabadegyházak T anácsa Elnöksége, a titkárság m u n k a tá rsa i, a Szabadegyházak T anácsába tartozó kilenc tagegyház vezetősége és tagsága, a Lelkészképző In té z e t igazgató-tanácsa, ta n á ri k a ra és a hallgatók nevében veszek végső búcsút dr. Szakács József te s t­ v értő l, a Szabadegyházak T anácsa E lnökétől, szeretett testv érü n k tő l. Iste n Szent Igéje arról ír, hogy „m in t utolsó ellenség tö rö lte tik el a halál” (1K or 15,26), de addig valóban ellenség. Most is olyan em ber életét ra g a d ta el közü­ lü n k , a k it szerettü n k , akivel öröm v o lt eg y ü tt dolgozni, ak i telve v o lt nagyszerű tervekkel, am elyek a Szabad­ egyházak Tanácsához tarto zó tagegyházaknak és né­ p ü n k ja v á ra is irán y u ltak . Mindezek egy pillantás a la tt m egszakadtak. A halál k io lto tt egy segítőkész­ ségben, em berszeretetben, nem es célkitűzésekben gaz­ dag életet! A Szabadegyházak T an ácsában akk o r kezdődött m u n k ája, am ikor 1971-ben a H etediknapi A dventista E gyház elnöki szolgálatával e g y ü tt a Szabadegyházak T an ácsának egyik alelnöki tisz té t is b etö ltötte. É leté­ nek az utolsó nyolc éve a Szabadegyházak T anácsának élén, a kiteljesedést, a közszolgálatokban való tev é­ ken y m u n k át jelen tette. Olyan m u nkása v olt a hazai és nem zetközi egyházi életnek, békem ozgalom nak, társad alm i tevékenységnek, am elynek ism eretében azt kérdezzük: hogy v o lt ennyi m indenre ideje és te sti­ lelki ereje. T u d tu k m ilyen régóta hordozta m agában a betegséget, de soha nem p anaszkodott, nem ta rto tta életőrlő tehernek m u n k áját, sőt ú jab b és ú jab b tervek szikraként p a tta n ta k ki szívéből és elméjéből. Az év elején ta r to tt m unkam egbeszélésen annyi feladatot v á ­ zolt föl, am elynek m egvalósítására legalább egy év­ tized k ellett volna még. De a halál v áratlan u l és ke­ gyetlenül m egálljt parancsolt. Lelkészként kezdte egyházi szolgálatát. E rről a kül­ 66

detéséről soha nem m o n d o tt le, m indhaláláig a leg­ fontosabbnak ta rto tta . E bből az következik, hogy h ird ette Isten igéjét. N agylelkűen soha nem akadályozta azok bibliai te ­ vékenységét, akik esetleg m ást olvastak ki egy-egy igei szakaszból, m in t am i az ő meggyőződése volt. Az egyházak építkezésének nagy segítője, és védnöke volt. Így épü lh etett föl a K eresztyén T estvér Gyüleke­ zet Ó u tcai m odern G yülekezeti K özpontja. É pülő­ ben van a Szabadkeresztyén G yülekezet Im aháza, és a N azarénus G yülekezeti ház. Nem ism ert felekezeti h a táro k at. N y ito tt szívű, segítőkész, és áldozatokat is vállaló te stv é rt veszí­ te ttü n k személyében. A Szabadegyházak T anácsának irán y ításán tú l m egkereste a társadalm i élet terü letén azt, ahol segíthetett. Ilyen a sokgyerm ekes családok tám ogatása, a cigánymisszió pártolása, a deviáns m u n k áb an tevékenykedők erősítése. Mindezek m ellett részt vállalt az egészség megőrzésére kezdem ényezett országos m ozgalom ban is, m int aki tu d ta , m ily fel­ becsülhetetlen kincs az egészség. T etteiben Istenbe v e te tt m ély hite vezérelte. Nem szégyellte K risztus evangélium át, és ezt m egvallotta személyes tárgyalásaiban, különböző társadalm i fóru­ m okon való előadásai, vagy felszólalásai alkalm ával. Szerette az életet, nagy gyönyörűsége volt az élet szép dolgaiban. É rdekelte az irodalom , a m űvészetek általában, de a term észet is, m ert virágait, díszfáit m aga ápolta sok szeretettel. Pihenni viszont mindig hazam ent szeretett Szabolcs m egyéjébe. T u djuk, hogy szeretett volna még élni M esteréért, em bertársaiért, de nem félt a haláltól, m ert életprogram ja volt: „Mi volna boldogítóbb, mi volna nem esebb: M int könnyet felszárítani, mégha egy cseppet is.” (H. h. 370:3).

Az életet Isten aján d ék án ak te k in te tte , am elyet az ért k a p o tt, hogy szeretetet adjon, áldozatot vállaljon m ásokért. Nem a d a to tt meg, hogy gyerm ekük legyen, de sok fogadott gyerm ekük és unok áju k van. Legutóbbi kórházi kivizsgálása alkalm ával is inkább m ásokkal tö rő d ö tt, m in t önm agával. Terveiről be­ szélt, a m egépítendő Szabadegyházak T anácsa Sze­ re te t O tth o n te rv e it álm odta el nekünk. Beszélt arról a tüdő-szív gépről, am elyet B udapest egyik kór­ házának szándékozott megszerezni külföldről. K a rá ­ csonykor, prófétai lélekkel elm ondta, hogy a legdrá­ gább aján d ék o t m in d n y áju n k közül ő k a p ta , m ert Isten tő l k a p o tt egy ú jab b évet az életéhez. Soha nem feledte azt, hogy ahhoz a m enethez tarto zik , am ely egy ország felé m enetel, am elynek m ezsgyéjéről még egyetlen u ta s sem té r t vissza. E zen az ú to n fájdalom van. E z a fájdalom még a halál h atalm án ál is nagyobb. Neki m eg ad ato tt az a kegyelem , hogy fájdalom nélkül m ent á t az életből a halálba. H alálán ak nem v oltak fájdalm ai, a fájdalom az életben van. E zért tu d o tt an n y ira e g y ü tt érezni a sírókkal, és zokogott, am ikor kislány u n k halálhírét m eghallotta. Az élet hozta a fájdalm ak at; és ő úgy érezte a rra k a p o tt Isten tő l m eg­ bízást, hogy ezeket enyhítse. E gy bensőséges beszélgetés során azt m o n d ta: nem vagyok megelégedve azzal, am it te tte m . H a újból kezdhetném , még tö b b e t ten n ék m ásokért. A m ióta elkészült ta n y á ja — ahogy ő m o n d ta — a ttó l kezdve úgy tervezgette, hogy m ajd öreg k o rát o tt fogja tö lten i, pihenni fog nyugdíjas napjaiban. Nem érte meg az öreg n apokat, de el k ellett pihennie. Igyekezett rendezetten ta rta n i m inden ügyét, hogy akik u tá n a jönnek, azoknak semmi problém ájuk ne

legyen. E ttő l függetlenül nem fejezte be m u n k á ját, és nehéz lesz annak, akinek m ajd foly tatn ia kell. Egyszer szűkebb körben e tém a fölvetődött, és ő így válaszolt e kérdésre: M ielőtt én lettem , Isten végezte a m aga m u n k áját, és bizonyos vagyok benne én u tá n a m is Isten fogja végezni m u n k á ját, m int örökkévaló hatalm as Ú r. Most úgy elm ent közülünk, hogy nagy h ián y t hag y o tt távozása. É s különösen fájdalm as ez a hiány otthon, a családban. K edves Médike, m a még csak an n y it tudsz, hogy ő nincs o tth o n , de a végérvényes eltávozás, sajnos egy kicsit később fog szíved m élyében tisz tá ­ zódni. Igen, o tth o n is nagyon fog hiányozni ő, aki békével és biztonsággal tö ltö tte be életed. F ájó szívvel m ondjuk el Isten ü n k előtt, hogy nagy veszteség é rt b ennünket. Ezzel nem ak arju k U ru n k at vádolni, de egyet biztosan tu d u n k , m inden Isten kezében van. Az ő kezében fu tn a k össze ann ak titk a i, hogy k it, m ikor és meddig enged a földön lakozni. A zt is tu d ju k , a mi életünk is a Mennyei A ty a kezében van. E zért tőle kérjü k azt, hogy vigasztaljon meg, és változtassa a keserűt édessé K risztus által. Most el kell búcsúznunk tőle szeretteinek, b a rá ta i­ nak, m u n k atársainak. Szívünkben halála óta ta n y á t v ert a gyász m ia tti b án at. E zért ism ervén Szakács testv é rt, h a még m ond h atn a nekünk valam it, bizo­ n y ára ezt m ondaná: M enjetek to v áb b az Iste n jelölte úton, m ert az É le te t a halál nem á llíth atja meg. Őszinte fájdalom m al búcsúzunk ab b an a bizonyos­ ságban: „Még h a megszomorít is, irgalm as az Isten, m ert nagyon szeret” (JerS ir 3,32). Viczián János

TANULMÁNYOK Ezer éves az Orosz Ortodox Egyház I. K étféle szem pontból is fontos az orosz o rtodox egy­ ház. Egyrészt az ökum enikus érdeklődés reflektorfé­ nyébe fog kerülni, am ikor 1988-ban 1000 éves fennállá­ sát fogja ünnepelni, — m ásrészt az ökum enikus m oz­ galom ban és a békéért fo ly ta to tt fáradozásokban olyan eredm ényeket é rt el, am elyek joggal irá n y ítjá k erre az egyházra az érdeklődést, sőt a nagyrabecsülést. A keresztyénség felvétele

Az ó-orosz N estor-krónika tu d ó sít arról, hogy A nd­ rás apostol a S kandináviától K onstantinápolyig vezető „varégeket és görögöket összekötő” u ta t h asználta, am ikor egyszer a F ekete-tengertől R óm ába u ta z o tt. U gyancsak a krón ik a szerint az apostol m egjósolta K ijevnek, m in t keresztyén m etropolisznak az alapí­ tá s á t, v alam in t a későbbi Novgorod terü letén is te tt láto g atást. Mégis, a keresztyénségre utaló első jelekkel csak a IX . század m ásodik felében találk o zu n k , Photios konstan tin áp o ly i p a tria rc h a egyik körlevelében. E b ­ ben az időben varég (skandináv) hercegek részvételével keleti szláv törzsek, korafeudális állam szövetséget

k ö tö tte k a K ijevi Állam m al K ijev és Novgorod köz­ pontokkal. A keresztyénség kezdete valószínűleg azokra a görög szerzetesekre vezethető vissza, akik a V III. századi képrom bolások során a F ekete-tenger északi perem éről a bizánci településeken á t keleti szláv terü letek re m e­ nekültek. A N estor-krónika szerint Igor herceg (913— 945) és a Bizánci Birodalom k ö zö tt 945-ben jö tt létre szerződés. Igor özvegye, Olga hercegnő — aki kiskorú fiát, Szvjatoszlavot hatalom hoz ju tta tta — 957-ben K onstantinápolyban v e tte fel a keresztséget. Az o tt fo ly ta to tt tárgyalásokban azonban csalódott, ezért 959-ben I. O ttó ném et királyhoz fordult, aki azu tán K ijevbe k ü ld te a T rierben püspökké szentelt A dalbert benedekrendi szerzetest. Ezek az esem ények azonban semmilyen érezhető hatással nem vo ltak a későbbiekre. A K ijevi Á llam ban Szvjatoszláv fia, V ladim ir (978 — 1015) v o lt az, aki először d ö n tö tt a keresztyénség fel­ vétele m ellett. Az akkori különböző vallások vizsgálata során a krónikai tudósítások a szomszéd népekkel való sokoldalú kapcsolatokról, azok k u ltú rá járó l és vallá­ sáról szám olnak be: a görög-bizánci ortodoxiáról, a la tin katolicizm usról, valam int a zsidó és m oham edán 67

hitről. Személyes vallási m ag atartásátó l eltekintve V ladim ir nagyherceg nem ism erte fel, hogy a keresz­ tyénség felvételének milyen nagy jelentősége v o lt az akkori keresztyén h atalm ak szemében. Az ortodox keresztyénség felvétele m elletti döntését valószínűleg m egkönnyítette az állam és egyház viszo­ n y án ak az a bizánci koncepciója, hogy a földi uralko­ dók Iste n által adom ányozottnak ta r to ttá k h atalm u ­ k a t. A K ijevi Állam szám ára példaképül szolgálhatott a IX . században — a rövid és csalódást okozó latin korszakot követően — a B izánc segítségével keresz­ ty én n é v á lt első B olgár Birodalom , nem utolsósorban az o tt kifejlődött ó-bolgár, szláv egyházi irodalom alap ján , am ely az úgynevezett cirill ábécére épült. Ezzel szem ben a n y u g ati szláv katolikus népeknél (lengyelek, csehek) a latin egyházi nyelvet vezet­ té k be. A k o n k rét ind íték o t végül egy — B izánc á ltal elő­ te rje sz te tt — k ato n ai segítségre vonatkozó kérés jelen­ te tte . E k k o r V ladim ir azzal, hogy m egkeresztelkedett, elérte, hogy a bizánci császár leán y át, A n n át feleségül k a p ja s ezáltal megnövelje a K ijevi Állam tekintélyét. A források ellentm ondásosak afelől, hogy ez a meg­ keresztelkedés K ijevben v agy a K rím félszigeten K o rsu n b an (Cherson) 988-ban vagy 989-ben tö rté n t. A kijeviek D nyeperben való — töm eges, parancsra tö rté n ő — m egkeresztelkedése és a pogány kultuszi helyek lerom bolása u tá n sok helyen elsősorban fából készült tem plom okat ép ítettek . A kijevi dom bokon, ahol azelőtt P eru n és m ás istenségek szobrai voltak, ezentúl tem plom ok em elkedtek. N ovgorodban a So­ p h ia-tem plom ot m ár tizenhárom kupolával k oronázták meg. K ijevben bizánci építészek a helyi stíluselemek felhasználásával 989-ben kezdték meg az első — Isten ­ an y án ak a já n lo tt — kőtem plom építését, am elyet „ ti­ zed-tem plom ” -n ak is neveztek, m ivel V ladim ir jöve­ delm ének tized ét a já n lo tta fel fen n tartására. A bizánci-keresztyén jogalkotás a Bizáncból érkező p apok közvetítésével te rje d t el. A k ró n ik a szerint a püspökök azt követelték a nagyhercegektől, hogy az ak k o rib an elterjed t rab láso k at m egakadályozandó — a bűnösöket a bizánci jog szerint végezzék k i ahelyett, hogy az ó-orosz g y ak o rlat szerint csak pénzbírságot szabjanak ki ráju k . A K ijevi Á llam ban az egyház első le fe k te te tt jogszabálygyűjtem énye a V ladim ir által a lk o to tt „U staw ” vo lt, am ely nagyrészt a B izáncra jellemző m ódon — a császári törvén y ek és az egyházi jogalkotás kap cso latán alapult. Az egyház is m ár ezt az „U staw ” g y ű jtem én y t ism erte el tö rv én y k én t a legfontosabb családi, válási, tulajdonjogi és örökösö­ dési ügyekben. A keresztyénség terjedése azonban számos területen heves ellenállásba ü tk ö zö tt. E z sokszor szervezett fo rm át is ö ltö tt, am elyet pogány jövendőm ondók és varázslók irá n y íto tta k . A keresztyénség így kezdetben csak a K ijevi Állam néhány k ö zp o n tjáb an te rje d t el. E n n ek ellenére m aga a N estor-krónika így idézi a közvélem ényt: „ H a ez a h it nem lenne helyes és jó, akk o r a herceg és a bojárok bizonyára nem fogadták volna el.” A pogány vallás azonban nem sem m isült meg a kultuszi helyek lerom bolásával. A pogány ele­ m ek a keresztyén h itte l keveredve egyfajta k ettő s­ h ite t alk o tta k , am ely ellen az orosz egyháznak még sok ideig küzdenie kellett. Az egyházi élet kezdeteiről is alig tesznek em lítést a források. B izáncból csak kis szám ban érkeztek papok. A görög nyelvet nem ismerő nép pedig kezdet­ tő l fogva a szláv isten tiszteletet igényelte. E zé rt fel­ tételezhető, hogy a kétnyelvű bizánci határvidékekről érkező — szlávul beszélő — papokon kívül Bulgáriából 68

is jö tte k papok és onnan szláv egyházi istentiszteleti form ulákat és további irodalm at hoztak m agukkal. Az sem világos to v áb b á, hogyan és hol jö tt létre számos püspöki székhely. A források erről is hallgat­ nak. V ladim ir életében te h á t még csak az orosz egyház alapjai rajzolódtak ki. A hívő nép azonban benne nem sokára — m in t a keresztyén h it átad ó jáb an — m ár szentet lá to tt és apostolként tisztelte őt. A z orosz egyház kialakulása

V ladim ir még élete során fiait h ely tartó k én t kine­ vezte a K ijevi Á llam különböző területeire, am elyeket a K ijevi N agyhercegnek rendelt alá. M indazonáltal feudális u rak k é n t ők saját h atalm uk g y arapítására is törekedtek. A m ikor a ztá n a N ovgorodban székelő Jaroszlav m egtagadta K ijevnek az adót, V ladim ir t egyedül halála (1015) akadályozta meg abban, hogy saját fia ellen h a d já ra to t indítson. A testvérek k ö zött a zu tá n véres harc kezdődött a kijevi tró n örökléséért. A m ikor pedig Szvjatopolk m agához rag a d ta a h a talm at, m egölette testv éreit, Boriszt és Glebet. S noha K eleten szövetséget k ö tö tt, és apósa katonailag is tám o g a tta , a N ovgorodból oda­ költöző Jaroszlav végérvényesen legyőzte őt, s ő u ral­ k o d o tt to v áb b kijevi nagyhercegként. „Bölcs” Jaroszlav kem ényen kezében ta r to tta a h a­ ta lm a t és szorosra fűzte a szövetséget K ijev és N ov­ gorod között. E zenkívül az állam h a tá ra it is rögzítette. A perem vidékeken új városok keletkeztek, köztük Jaroszlav a Volga m entén és Ju rje v , — Jaroszlav keresztelési neve u tán . A zt, hogy szomszédaival békés viszonyra törek ed ett, bizonyítják szerteágazó dinasz­ tik u s kapcsolatai. Jaroszlav lányait francia, norvég és m agyar királyok v ették feleségül. Jaroszlav uralkodása a la tt további intézkedések tö rté n te k az állam és egyház kapcsolatában. Az ő ideje a la tt összeállított „R u ssk aja p rav d a ” („p ra v d a” jogot és igazságot is jelen t egyben) joggyűjtem ény m ár in k áb b a keleti szláv jogi gondolkodást tü krözi és csak csekély bizánci-keresztyén h a tá s t m u tat. A bban az időben, am ikor a keresztyén h it az egész társadalm i szervezetre rán y o m ta bélyegét — az élet m inden terü letén m agától értetődő volt az egyház befolyása. Szokás volt, hogy a hercegek a fontosabb kérdésekről a püspökkel és papokkal is tanácskoztak. A klérus és a szerzetesek jelen tették a társadalom legképzettebb rétegeit. A X I. századtól kezdve általá­ nos volt, hogy valaki k iv ála szto tt m agának egy gyón­ ta tó t, gyak ran éppen egy szerzetes-papot. H ad járato k előtt a hercegek áldásért m entek a m etropolitához. A különböző szerződéseket úgy szentesítették, hogy m egcsókolták a keresztet, am it egy m etropolita vagy püspök n y ú jto tt eléjük. Az egyház súlyosan b ü n te tte azt, aki m egsértette norm áit. Á tokm ondásuk v o lt: „Á ldásunkat m egvonjuk tőled a m ostani és a jövőbeni életedben egyaránt” . Az uralkodónak az egyházzal való viszonyának alap­ vető tisztázására kezdetben alig tö rté n tek lépések. A N estor-krónika szerint V ladim ir M onomach nagy­ herceggel (1113—1125) kapcsolatban az volt a hiede­ lem, hogy „ h a ta lm á t Isten tő l a rra k a p ta , hogy a gonoszokat m egbüntesse, a jók felé pedig könyörüle­ tességet m utasson” . S hidjata novgorodi püspök így írt a „T estvérekhez szóló ta n ítá s” -ában: „Féljétek Iste n t és tiszteljétek a hercegeket” . N ikifor kijevi m etropolita egyik ira tá b a n így szólt V ladim irhoz: „A z Isten által

k iv álaszto tt és az Ő igaz hitére elhív o tt hercegeknek a keresztyén ta n ítá s t — m int az egyház a la p já t — jól kell ism erniük, hogy az Isten által rá ju k bízo tt em be­ rek tan ításáv al és h itü k m unkálásával tám ogassák az egyház szolgálatát” . Végül V ladim ir M onomach nagy­ herceg röviddel halála elő tt így foglalta össze fiai szám ára az egyház tám o g atását és a papsággal való jó egyetértést: „A m i a püspököket és p ap o k at illeti, teljes szeretettel fogadjátok el tőlük az áldást, m inden erőtökkel oltalm azzátok őket, hogy ők könyörögjenek érettetek Istenhez” . A zonban m ár Jaroszlav is nyilvánvalóan tu d a tá b a n volt an n ak , hogy m in t a kijevi feudális állam feje egy­ szersm ind keresztyén uralkodó is. Tevékenységével és a m űvészet, k u ltú ra ápolásával a k onstantinápolyi példához hasonlót a k a rt ő is létrehozni. Az o tta n i H agia Sophia m in tá já ra — de eg y ú ttal a helyi sa já t­ ságokkal is kifejezve — épültek meg K ijevben, N ov­ gorodban és Polozkban a h atalm as kőből készült So­ phia katedrálisok. U gyanazzal a felirattal, m int K ons­ tantináp o ly b an , K ijev városának főbejáratán ál is épí­ te tte k egy A rany K ap u t. A X . századtól v á lt szokássá, hogy a p a tria rc h a a helyi zsinatot kizárva, sa já t „házi zsinatának” (syno­ dos endem ousa) segítségével ik ta tta be a m etropolitát. E z t a szokásjogát azonban csak az orosz m etropoliták m egválasztásánál gyakorolta, hogy ezzel lehetővé te ­ gye Bizánc megfelelő befolyását a K ijevi Á llam felé. E zt a g y ak o rlato t Jaroszlav ham arosan m egkerülte. M iután a novgorodi püspöki széket 1034. ó ta orosz püspök foglalta el, a nagyherceg az egyik püspöki zsinaton — a p atriarch a nyilvánvaló beleegyezése nélkül — 1051-ben b e ik ta tta az első orosz szárm azású m etropolitát, az akkori időben igen m agas képzettség­ gel rendelkező Ilarion személyében. „Beszéd a törvényről és a kegyelem ről” című ira tá ­ ban a tető p o n to t a V ladim ir herceget m agasztaló rész jelenti. E b b en a m űben — am elyet valószínűleg a negyvenes években V ladim ir szarkofágja m ellett em ­ lékbeszédként m o n d h attak el a K ijevi Isten an y a tem plom ában — Ilarion dicsőíti a K ijevi Á llam keresz­ tyénné v álását és ezzel egyházi szem pontból addig egyedülálló m ódon ábrázolja az állam és az a z t kép­ viselő nagyhercegség jelentőségét. Iste n az oroszoknak elküldött „az uralkodók k ö zö tt egy ap o sto lt” — V ladi­ mir t, a k it 5 közvetlen k in y ilatk o ztatás által m egtérí­ te tt és elhív o tt arra, hogy népét hitre ju tta ssa . V ladi­ m ir, aki birodalm ának keresztyénné tételével az álla­ m ot Isten virágzó országává te tte , ahol csodák tö rté n ­ nek s am ely dicsőítő énekektől hangos. Az azonban to v á b b ra is v ita to tt m arad, hogy Ilarion „beszédét” Bizánc-ellenes szemszögből vagy pedig V ladim ir nagyherceg szentté a v atásán ak előkészítése­ k é n t kell értelm ezni. E gy bizonyos, Ilarion gondolatai — am elyek szerint a k o ráb b an a pogányság sötétségé­ ben leledző orosz nép „ a szentséges hordozójává v á lt” — jelen tették az ala p já t a „S zent Oroszország­ ról” (S zvjataja Rusz) való elképzeléseknek, am elyek később m eggyökeresedtek az egyházi gondolkodásban. A X II. században a kijevi barlangkolostorok szerze­ tesei továbbfejlesztették ezt az elképzelést azzal a szándékkal, hogy orosz szentek, m ártíro k és relikviák létezését bizonyítsák. Így em líth etjü k meg a Ja k o v szerzetesnek tu la jd o n íto tt „V ladim ir orosz herceg em ­ lékéről és dicsőségéről való beszédét” , am ely u ta l Olga hercegnő ro m o lh atatlan ereklyéire vagy N estor szer­ zetesnek az üdvözült Borisz és Gleb életéről és h alálá­ ról való elbeszélését. E z u tóbbiban nem csak a „k ét m ártírk én t” tisz te lt herceg csodatévő ereklyéiről v an szó, hanem a szőlőm unkások p éld ázatára hivatkozva

em lítés tö rtén ik az oroszok m ajdani utolsó órában tö rténő kiválasztásáról és m egbízatásáról. A nnak ellenére, hogy az oroszok hangsúlyozták saját önálló jelentőségüket m ás népek m ellett, a Bi­ zánchoz fűződő egyházi kapcsolat to v áb b ra is meg­ m arad t. Ilarion u tá n m ár néhány év m úlva ú jra egy K onstantinápolyból k ü ld ö tt görög egyházi személy foglalta el a m etropolitát megillető széket. A mongolok előtti időszakban (1237-ig) pedig a huszonhárom kijevi m etropolita között csak három volt orosz szárm azású. Az orosz püspökök és m etropoliták szám ára a kléruson belüli vagy a világi h atalm ak k al való nézeteltérések tisztázása során a legm agasabb jogi fórum ként a konstantinápolyi patriarch a szolgált. A helyszínen a vitás ügyeket az ő teljes jogú m egbízottjai intézték el, vagy pedig a d o tt esetben a v itá b an álló feleket további tárgyalásokra idézték K onstantinápolyba.

A római katolicizmushoz való viszony

1054-ben — ugyanabban az évben, am ikor Jaroszlav nagyherceg m eghalt — kezdődött meg a keleti és nyugati keresztyénség közti máig is k iható szakadás. A katolikus egyház ahogy addig, úgy a zu tán is külön­ böző m ódon igyekezett Oroszországban befolyásra szert tenni. A sokoldalú kereskedelmi kapcsolatok, a diplomáciai és dinasztikus összeköttetések révén m in­ dig is számos érintkezési p o n t kínálkozott a latin keresztyénséget á tv e tt állam okkal. A korábban m ár em lített — Olga hercegnő által kezdem ényezett — A dalbert trieri püspök kiküldése nem hozott ered­ m ényt. A dalbert azonban 968-ban az I. O ttó által M agdeburgban ala p íto tt keleti missziós központ érseke lett. A nnak a követnek a tartózkodásáról, a k it V II. B enedek pápa 977-ben k ü ld ö tt Jaropolk herceghez, ugyancsak alig tu d u n k valam it. Am ikor pedig B runo von Q uerfurt missziós érsek 1007-ben K ijevbe m egérkezett, sajá t közlése szerint V ladim ir m ár néhány héttel később to v áb b irán y íto tta őt a pogány besenyőkhöz. A kapcsolatok valam ivel szorosabbak voltak Isjaszlav, Jaroszlav fiának ural­ kodása a la tt, aki három szor k erü lt a nagyhercegi székbe. A kárcsak az 1054-ben lezajlott szakadás, úgy a negyedik keresztes h ad já ra t óta fennálló K o n stan tin á­ polyi L atin Császári Birodalom (1204—1261) sem tu ­ d o tt a Kijevi Á llam ban eredm ényeket elérni, sőt tovább élezte a m ár am úgy is meglevő ellentéteket. Az első kom olyabb szembenállásról Feodossis írásában olvashatunk, am elyet a barlangkolostorból írt Isjasz­ lav nagyhercegnek: „aki azonban m ás h ite t követve él — legyen az a latin vagy az örm ény — az nem részesedik az örök életben” . A szerző a tov áb b iak b an óva in t a ttó l, hogy b á rk it is a latin h it követői áltassanak: „nem szabad velük sem társulni, sem barátkozni, sem megcsókolni, sem üdvözölni őket, velük egy edényből enni vagy inni, de még élelmet is elfogadni tő lü k ” . M indezt a hiányzó képtisztelettel, a keresztelési szer­ ta rtá s elferdítésével, a bűnbocsánat gyakorlatával („ha b ű n t követnek el, nem Istenhez fordulnak felol­ dozásért, hanem ezt a papok teszik meg ajándékok el­ lenében” ) és a papi nőtlenséggel indokolja („papjaik nem kötnek hivatalos házasságot, viszont gyereket nem zenek cselédeikkel, akiknek szolgálata meg van engedve” ). I t t tesz még em lítést a „filioque” betol­ dásáról a hitvallásba, am elynek alap ján a Lélek az A tyától és Fiútól szárm azik. A latin keresztyénség életvitelére vonatkozó további szem rehányások szinte m ár groteszkek. Némely közülük a bizánci polém iára 69

em lékeztet, m int pl. a 867-es enciklika, am elyben Photios k o nstantinápolyi p atria rc h a — a B ulgária keresztyénné v álásáért folyó h arc során — arra szó­ lítja fel az összes keleti p a tria rc h át, hogy védjék meg az ortodox hitet. A részben m ár abszurd szem rehányá­ sok világosan u ta ln a k arra, hogy K ijevben a katolikus keresztyénekről csak hallom ás ú tjá n szereztek tu d o ­ m ást. N oha az elszakadást az üdvösség kérdésének m egítélésében való ellentétekkel indokolták, mégis ez a rra v o lt jó, hogy a nem ortodox szomszéd állam okkal szem beni ellentétek vallási körülb ásty ázását tegye lehetővé.

A z orosz szerzetesség kezdete

M ár a keresztyénség hivatalos felvétele elő tt tapasz­ ta lh a tó volt a K ijevi Á llam ban a keresztyén h it bizo­ nyos — de közelebbről nem k ö rü lh atáro lh ató — elter­ jedése. E m ellett számolni kell a B izáncban nagym ér­ té k b e n kifejlődött m onasztikus elképzelések egyidejű behatolásával. A bizánci képrom bolások m ia tt elme­ nekülő szerzetesek feltehetőleg keleti szláv területeken kerestek m enedéket. A K rím félszigeten és a Don felső vidékén ta lá lt V III. és IX . századi régészeti leletek is igazolják, hogy az o tt lévő barlangokból szerzeteseket b o csáto ttak el. K on k rét ism ereteink azonban mégis csak a keresz­ ty én n é válás u tán i időkből van n ak . V ladim ir korából szárm azik Ilarionnak ez a megjegyzése: „ a hegyeken kolostorokat é p íte tte k ” , A N estor-krónika 1037-ből szárm azó m egállapításából: „és a szerzetesek száma k ezd ett gyarapodni” , m ár a szerzetesség k iterje d t v o ltára lehet következtetni. U gyancsak 1037-es keltezéssel olvashatunk K ijev­ ben egy György- és Irina-kolostorról, am elyek Jarosz­ lav n ak és feleségének kresztyén nevét viselték. Isjasz­ la v a la p íto tta K ijevben a D im itrijevski-, Vsevolod- és a Michailovski-Vydubizki kolostorokat. N em sokára az összes hercegi székhelyen szerzetesi és apácakolostorok kezdték meg m űködésüket. A bizánci h agyom ányt követve beszélhetünk itt úgynevezett „ k tito r” - (ala­ pító) kolostorokról, am elyek a z u tá n a K ijevi Á llam ban e lterjed tté v áltak . E zeket a hercegek, püspökök vagy m ás jóm ódú személyek által lé te síte tt kolostorokat később m aga az alapító lá tta el pénzadom ánnyal és földbirtokkal, hogy a z u tá n o tt az ő és hozzátartozói lelki ü dvéért im ádkozzanak. G yakran előfordult, hogy az alapító idős k o ráb an visszavonult egy ilyen kolos­ to rb a , és o tt nyugalom ban tö ltö tte el hátralevő éveit. Bizánci m in ta alap ján az alapító beleszólhatott az a p á t választásába, az ügyvitelbe, a gazdasági kérdé­ sekbe, sőt még a liturgiai és fegyelmi g y ak o rlatba is. E gyházi szem pontból azonban mégis jelentősebbek voltak az egyes em berek — sokszor az egyszerű nép köréből szárm azó aszkéták — á lta l „könnyekkel, böj­ töléssel és im ádsággal” a la p íto tt kolostorok. M int a leg­ jelentősebb, közéjük ta rto z o tt a kijevi barlangkolos­ to r. E red etét Ilarionra vezetik vissza, aki a D nyeperH ang m enti B eresztovoj egyház p a p ja k é n t egy mélye­ d ést v á jt ki a hegyből, ahová g y ak ran visszavonult, hogy z av artalan u l im ádkozhasson — egészen addig, am íg Jaroszlav nagyherceg 1051-ben m etropolitává nevezte ki. A tulajdonképpeni alap ító egy A ntoni nevű bevándorló volt, aki Ilarion u tá n m egtelepedett a barlangban. A ntoni egy koráb b i v á n d o rú tja során m ár m egism erkedett az A thosban élő szerzetesek éle­ tével is. 1054 tá já n a „n agy N ikon” is beköltözött A ntoni mellé. A későbbiekben a z tá n ő v o lt az, aki m eghatározója le tt a kolostor fejlődésének, m egvédte 70

azt a hercegek beavatkozásától és a 80-as években őt nevezték ki a kolostor vezetőjének. Az, hogy ebben az esetben a Jefrem görög m etropolita által beik ta­ to tt Ilarionról van-e szó, aki a m ásodik ortodox szer­ zetesi felszentelése során a Nikon nevet v e tte fel, valószínűleg sohasem fog kiderülni. A szerzetesek növekvő száma a barlangok bővíté­ sén kívül ham arosan szükségessé te tte egy tem plom , valam int m ás felszíni létesítm ények építését is. Az egyes kolostorok istentiszteleti ren d jét és fegyelmi előírásait a m indenkori alapító vagy az a p á t h a táro zta meg a keleti szerzetesi a ty ák élő hagyom ányát ötvözve sa já t elképzelésével. S m ivel az első századokból sem­ miféle olyan írásbeli dokum entum nem m a ra d t ránk, am ely u taln a az orosz szerzetesség szabályzataira, úgy tű n ik , hogy az egyes kolostorok életrendje m indenek­ előtt szóbeli hagyom ányozás ú tjá n élt to v áb b . A X III. század közepéig k eletkezett m integy hetven kolostor jórészt a legfontosabb kereskedelm i és vízi útvonalak mellé települt. K olostorokkal azonban északkeleti te ­ rületeken, R osztov és Szuszdal környékén is találkoz­ h atu n k . V ladim ir Monomach pedig a K ljaszm a m entén a la p íto tta meg a róla elnevezett V ladim ir kolostort. Messzebbre hatoló bevándorlók pedig még a Volgától északabbra fekvő terü letek e t is elérték. A kijevi barlangkolostor azonban m e g ta rto tta k i­ emelkedő jelentőségét. Csak a X I. és X II. században egyedül innen k erü lt ki nem kevesebb, m in t 15 püspök és ebben a kolostorban alakult ki az orosz egyházi irodalom legősibb központja.

Képzés és egyházi irodalom

A keleti szlávok m ár m eglehetősen fejlett anyagi k u ltú ráv a l rendelkeztek. V annak utalások arra, hogy az írásm űvészet legkésőbb a X . század elejétől kezdve m ár nem volt ism eretlen szám ukra. P éldaként em lít­ hető, hogy a Bizánccal 912-ben és 944-ben k ö tö tt szerződések szövegét az ó-orosz nyelvre is átü lte tté k . A népköltészet azonban még szóbeli ú to n hagyom á­ nyozódott. A K ijevi Á llam ban az irodalom kifejlődése azonban m indenképpen a keresztyénség felvételével és a B ulgáriából és Szerbiából szárm azó szláv fordítások és feldolgozások bizánci keresztyén írásos form áinak beáram lásával állt összefüggésben. 862-ben Bizáncból M orvaországba k ü ld ték a Thesz­ szalonikéből szárm azó K o n sta n tin fivéreket, akik k ö ­ zül az egyik röviddel halála előtt, a szerzetes rendbe való belépésekor a Cirill nevet k a p ta . Ő és Metod a m orva egyház szám ára dolgozott ki egy szláv ábécét. E z az úgynevezett glagolitikus ábécé nagyrészt a görög kurzív kisbetűkre, valam in t néhány keleti írásjelre épült. E nnek a segítségével fo rd íto tták le szláv nyelvre az evangélium okat és sa já t bizánci szertartásaik, v ala­ m int a M orvaországban meglevő latin szertartások bibliai és liturgiai szövegét. M iután V. Istv á n p áp a 885-ben m e g tilto tta a szláv litu rg iát, ez az irodalom a 864 ó ta ortodox keresztyén első Bolgár B irodalom ban tu d o tt továbbfejlődni. Azonban a csak néhány tudós által használt, bonyo­ lult „glagolitikus” ábécé-ről á tté rte k egy újabb és megfelelőbb ábécé h asználatára, am ely először B ul­ gáriában jö tt létre — ezért helytelenül nevezték cirill ábécé-nek —, és túlnyom órészt a görög unciális írás elem ein alapul. A K ijevi Á llam a keresztyénség felvé­ telekor m ár egy figyelemre m éltó m ódon kifejlődött irodalm at v e h e te tt át, an n ál inkább, mivel az ó-bolgár szláv egyházi beszédform a a keleti szlávok szám ára jól érthető volt. A szabvány írásm ód a cirill ábécé v o lt,

noha egyes „glagolitikus” k ézirato k at is h asználtak, m in t pl. a X . századból szárm azó „K ijevi levelek” -et. Az egyházi o k ta tá s és k in y ilatk o ztatás szükségletei­ nek megfelelően az ó-orosz irodalom döntően vallási jelleget m u ta to tt. A nagyhercegi h atalo m tá m o g a tta egyrészt az irodalm i tevékenység, m ásrészt az ehhez kapcsolódó o k ta tá s k ib o n ta k o z á s á t. M ár V ladim ir is, aki m aga még nem tu d o tt olvasni, szükségesnek ta rto tta , hogy fiait ta n ítta ssa . Fia, „B ölcs” Jaroszlav m ár egy k ép zett generációhoz ta rto z o tt és m aga is szorgalm azta az o k tatás és képzés m inél átfogóbb rendszerét. A krónika tu d ó sítása szerint Jaroszlav „éjjel-nappal olv aso tt” és írók egész k ö rét g y ű jtö tte m aga köré. Számos k önyvet m ásolt le, m ásokat pedig görögből szláv nyelvre fo rd íto tt. K ülönösképpen a kolostorok — k öztük is elsősorban a kijevi barlang­ kolostor — v á lta k a másoló- és fordító tevékenység központjaivá és az önálló irodalm i alk o tás színterévé. A kolostorokban és a nagyobb tem plom okban m eg­ kezdődött a k ö n y v tá ra k kialakulása. A vallásos tevé­ kenység pedig sokszor á ta d ta helyét az oktatásn ak . Azok az írások kerü ltek előtérbe, am elyek közvet­ lenül istentiszteleti és egyházi o k tatási célokat szol­ gáltak. A X I. században az Ószövetség leginkább használt része a Zsoltárok K önyve volt, am ely o k tatási célokra leginkább zsoltár-kom m entár fo rm ájában te r­ je d t el. E gyházon kívül ezzel szem ben a „jövendőm on­ dó zsoltárokat” h asználták — jóslásra. Az istentisz­ teleten szereplő ószövetségi szövegeket egy „parem ij­ n ik ” — bibliai m ondásokat tartalm azó gyűjtem ényben foglalták össze. A legősibb keleti szláv kézírás az „aprakos-evangélium ” , am ely az egyházi év rendje szerint összeállított vezérfonal. E z t O strom ir-evan­ gélium nak is szokták nevezni, m ivel Grigorij diakónus 1056-ban a novgorodi h ely tartó , O strom ir szám ára készítette. A teljes evangélium ot tartalm azó szöveg­ k é n t az 1144-es G alíciai-Evangélium ot em lítik. Az ennek megfelelő szövegbeosztású keleti szláv kézírások (Apostolok Cselekedetei, apostoli levelek) a X II. és X II I. századból m a ra d ta k fenn. E zeken kívül a Bibliá­ nak egyes írásai is elterjed tté v á lta k , ann ál ink ább m ivel a Szentírást nem csak istentiszteleti célokat szol­ gáló k ö n y v k én t, hanem — ahogy az S zvjatoszlav herceg 1073-as „G yűjtem ényes K ötetéből” (Iszbor­ nik) kiderül — az ism eretek és a tu d á s összességét tartalm azó m ű k én t is te k in te tté k . A teljes Biblia k iadására azonban csak a XV. század folyam án k erü lt sor a M oszkvai Á llam ban. Ezekből az időkből prédikációk egész sora is ránk m arad t. K özülük a legjelentősebb Ilarion „Beszéd a törvényről és kegyelem ről” , am ely m in t m ár volt róla szó, V ladim ir nagyherceg m ag asztalását is m agá­ ban foglalja. A kijevi a p á tn a k , Feodossinak, s k o r­ társán ak , az első orosz szárm azású novgorodi p üspök­ nek, L uka S hid jatán ak v agy K irill tu ro v i püspöknek a prédikációi — m ind az á tv e tt hom iletikai tradíció egyéni sajátosságokkal ö tv ö zö tt tov áb b v itelérő l tu d ó ­ sítanak. Az irodalom sajátos form ája ju t kifejezésre a K ijevi Á llam ra jellemző k rónikaírásban, m indenekelőtt az általánosan N estor-krónika jelzővel ille te tt „Az elm últ időkről való elbeszélés” cím ű írásában. E z t az irodalm i m űvet valószínűleg Jaro szlav nagyherceg uralkodása a la tt a kijevi m etro p o lita székhelyén kezdték el írni, m ajd N ikon a p á t közrem űködésével a barlangkolos­ to rb a n fo ly ta ttá k . Az első redakciós m unka 1113-ban N esto r szerzetesre vezethető vissza. Ő dolgozta át elsőként az eredetileg görög h a tá so k a t m u ta tó szöve­ get. M u n k ájáb an nagy hangsúllyal m u ta t rá a kijevi hercegek és a kijevi V ydubizki kolostor a p á tjá n a k ,

Szilveszternek érdemeire. A szöveg visszamegy egé­ szen Noé fiaihoz, akik felosztották a Földet, tu d ó sít a szláv törzsek szétrajzásáról és a szerteágazó tö rté n e ti és legendaanyag felhasználásával leírja — néha ko­ moly k ritik a i megközelítéssel — a K ijevi Állam kelet­ kezését, s beszámol ann ak hercegeiről. Az ország más részeiben keletkező krónikai m űvek m ellett a Nestorkrónika a K ijevi Á llam és az orosz egyház kezdeteire vonatkozó ism ereteink egyik legfontosabb forrása.

A z egyház a feudális széthullás időszakában

A K ijevi Állam keleti szláv törzseket összefogó egysége az egyes feudális urak egym ással ellentétes érdekei m ia tt nem bizonyult tartó sn ak . Bölcs Jaroszlav (1019—1054) is ahhoz hasonlóan o szto tta fel az or­ szágot, ahogy V ladim ir te tte ezt an n ak idején a fiai között. Fezzel azonban kedvező lehetőséget te re m te tt ahhoz, hogy az ország önálló hercegségekre forgácso­ lódjon szét, am elyekben az uralkodó nem zetségek le­ szárm azottai korm ányoztak és a X I. század második felétől kezdve véget nem érő ellenségeskedést fo ly tat­ ta k egym ással a kölcsönös előjogokért és a kijevi nagy­ hercegi tró n ért. „Az orosz városok an y ja ” , K ijev, — ez a gazdag kereskedelm i központ, am elynek falai kö zö tt ráadásul a legjelentősebb ereklyék és az orosz egyház feje, a m etropolita talá lh ató , nagyhercegi székhelyként to ­ v áb b ra is hőn á h íto tt város m arad t. A különböző hercegségek egyre növekvő „kiskirálykodása” és a nagyhercegség au to ritásán ak ezzel összefüggő h a n y a t­ lása m indinkább csökkentette a város tekintélyét. Az egyház sem m a ra d t ebben a folyam atban érin tet­ len, hiszen a bizánci hagyom ányt követve az egyházi és világi h atalm i körök összefonódtak. E zenkívül egy herceg m éltóságát to v á b b növelte, h a oldalán egy püspök is állt, s tekintélyes tem plom okkal és kolosto­ rokkal tü n te tte ki a várost, ahol székelt. A K ijevi Nagyhercegség függősége alól 1136 körül gyakorlatilag k iv o n ta m agát a mindig is önállóságra törekvő Novgorod azzal, hogy lé tre jö tt a Novgorodi Feudális K öztársaság, am elyhez 1348-ig Pskov városa is ta rto z o tt. A novgorodi püspököt, aki 1165. óta érseki titulussal is fel volt ruházva, három jelölt közül sorshúzással v álaszto tták ki. N ovgorodban övé volt a legnagyobb befolyás, mivel a pénzügyek a felülegye­ lete alá ta rto z ta k , m inden szerződést az ő pecsétjével k ellett ellátni, ezenkívül saját hadserege is volt. Hozzávetőleg ugyanebben az időben, a X II. század kezdetétől fogva — a V III—IX . század óta egyre inkább betelepült észak-keleti területeken —, ahol Borisz (R osztovban) és Gleb (M uromban) uralko­ dott — kezdett kialakulni egy új, K ijevvel rivalizáló hatalm i központ. E zen a területen a la p íto tt számos v árost an nak idején V ladim ir Monomach. Legkisebb fia, Ju rij Dolgorukij (a „hosszúkezű” , a k it így nevez­ tek a m iatt, hogy még a legtávolabbi terü letek e t is, m int Perejsaszlavl a D nyeper m entén és Novgorod is, igyekezett h atalm a alá vonni) az apjáról elnevezett V ladim irban a la p íto tt önálló hercegséget. Az általa lé tesített városok közé tarto zik az először 1147-ben em lített M oszkva is. Am ikor azonban Ju rij hosszú harcok árán h o zzáju to tt a nagyhercegi m éltósághoz, ősi szokás szerint Ki j evben uralkodott. Bogoljubski J u r ij fiának ideje a la tt k ö vetkezett be először egy döntő változás. M iután 1169-ben megsze­ rezte a nagyhercegi cím et és K ijevet m eghódította, ő volt az első orosz nagyherceg, aki nem K ijevben 71

hanem sa já t hercegségének fővárosában, V ladim irb an uralk o d o tt. B ogoljubski és u tó d ai nagy építkezésekbe k ezdtek: m egépült a Bogoljubovo k astély és a M ária-oltalm a tem plom a N erl m entén, a M ária-születése katedrális S usdalban és a G yörgy-katedrális Jurjev-P olskiban. A ndrej B ogoljubski ezzel hozzáfogott, hogy fővárosát, V ladim ir t m ásodik K ijev k én t kiépítse. K ijevi m inta alap ján ő is em elt egy a ra n y k a p u t a város b ejáratán ál. Az akk o r leghíresebb ikont, a „K önyörülő Iste n ­ a n y á t” , — am elyet 1120 és 1130 között K o n sta n ti­ nápolyból K ijevbe v itte k — szintén ideszállítatta. A rán k m arad t ikon — am ely m ár valószínűleg csak m ásolat — az orosz kegyesség legtiszteltebb ereklyéi

közé tartozik. Végül 1158-ban Andrej uralkodása a la tt kezdődött meg a csodálatos M ária m ennybem enetele katedrális építése a nagyhercegnek azzal a rem ényével, hogy V ladim ir m egm arad m etropolita székhelynek és hogy az országnak új egyházi központot terem t. E z t az ó h ajá t azonban L ukas Chrysoberges kons­ ta n tin áp o ly i p a tria rc h a e lu tasíto tta. Ily m ódon a zu tán az egyház addigi stru k tú rá ja , a püspököknek a K ons­ tan tin áp o ly á lta l K ijevbe kinevezett m etropolitához fűződő kapcsolatuk — K ijev ingadozó tekintélye és halványuló jelentősége ellenére — a feudális széthullás időszakában is m egm aradt. Ottlyk Ernő

A z ortodox kánonok teológiai háttere M ielőtt hozzáfognánk tém án k kifejtéséhez, szüksé­ gesnek ta rtju k m egem líteni, hogy az orthodox egyház­ b an a „k án o n ” szónak k é t egym ástól eltérő értelm e­ zése v a n : az egyik szerint ez a kifejezés egyházi tö r­ v é n y t, illetve szab ály t jelen t, a m ásik szerint pedig egy speciális költészeti form át. Jelen esetben m inket az első értelm ezés érdekel. Az egyházi törvény, szabály értelm ében v e tt k á n o ­ nok négy csoportra oszlanak meg: a j 85 úgynevezett apostoli kánon; b) a h é t egyetem es zsinat 189 kánonja; c) a tizenegy helyi zsinat 321 k án o n ja; tizen h at egy­ h á z a ty a 273 kánonja. E z összesen 868 k á n o n t tesz ki. Meg kell jegyezni, hogy a különböző k án o ngyűjtem é­ nyek k ö zö tt a kánonok szám át illetően ném i lényegte­ len eltérések m utatkoznak. N yilvánvaló, hogy ilyen nagyszám ú egyházi tö r­ vény, szabály ism ertetése, elemzése nem lehet m ost a feladatunk. E zek sokaságából te h á t csak azokkal szándékozunk te m a tik a i csoportokra o sztva foglalkoz­ ni, am elyek fontosságuknál és általános érvényüknél fogva m eghatározó erejűek az orthodox egyházban. D olgunkat némileg m egkönnyíti az a körülm ény, hogy a tem érd ek szabályban ó h a ta tla n u l átfedések m u ta t­ koznak, to v áb b á, hogy közülük sok — hallgatólago­ san — m ár érvényét v esztette, s végül, — am i ta lá n a legfontosabb —, hogy a 692. évi trulloszi Penthekté (Q uinisexta) egyetemes zsinat kísérletet t e t t az addig a lk o to tt kánonok kodifikálására, h a nem is olyan m ódszeresen, ahogyan az később N yugaton tö rté n t. Mégis tén y , hogy az ún. apostoli kánonok, valam in t az egyetem es és helyi zsinatok, to v á b b á az egyház a ty á k k án o n jain ak leglényegesebb rendelkezései meg­ ta lá lh a tó k a trulloszi zsin at k án onjaiban. Ezekhez lényegében m ár csak a 787. évi nikeai V II. egyetemes zsinat k án o n jait, v alam in t a 861. évi konstantinápolyi ú n . P ró tu d e u te ra (Prim osecunda) és a k o n sta n tin á ­ polyi H agia Szofiáb an 879-ben ta r t o t t helyi zsinat k á n o n ja it kell hozzászám ítani. I t t em lítjük meg végül, hogy az aláb b iak ban idézett kánoni te x tu so k a t egy régebbi m unkánkból vesszük. (B erki F . : K ánonok könyve, B p. 1946.)

Hitvallásokkal kapcsolatos kánonok

T ém ánk szem pontjából elsőrendűen fontosak azok a kánoni rendelkezések, am elyek a z e gyház hitvallási, h itta n ítá si kérdéseire vonatkoznak. E zekből viszont elenyészően kevés van , s azok sem m élyednek el doktrinális kérdésekbe, hanem in k áb b csak form álisan 72

érintik őket. N yilvánvaló m agyarázata ennek a nikeakonstantinápolyi hitvallás egyedülálló, szinte kizáróla­ gos tekintélye az orthodox egyházon belül. E m ia tt a kánonjog nem is igényli a hitvallásokkal való beható foglalkozást. Az első ilyen rendelkezést a 381. évi konstantinápolyi I I . egyetemes zsinat 1. k án o n ja tartalm azza, inkább a különböző elm arasztalt té v ta n o k a t ta r tv a szem előtt, m intsem m agát a nikeai hitvallást, am elyet pedig éppen a II. egyetemes zsinat egészített ki a közism ert nikea-konstantinápolyi hitvallássá. Az em lített kánon te h á t így rendelkezik: „A K onstantinápolyban egybegyűlt szent a ty á k elh atározták, hogy nem szabad m egszüntetni a b ith y ­ niai N ikeában gyülekezett három száztizennyolc a ty a hitvallását, hanem ann ak érvényesnek kell m aradnia, m inden eretnekséget pedig anathem atizálni kell; név­ szerint: az eunom iánusokét, vagyis eudoxiánusokét; a szem iariánusokét, vagyis a pneum atom achusokét; a szabelliánusnkét; a m arkelliánusokét; a fotiniá­ nusokét és az apolinaristákét.” U gyanennek az egyetem es zsinatnak az 5. k án onja pedig így szól: „A nyugatiak tom oszát illetően; mi az antióchiaia­ k a t is elfogadtuk, akik vallják az A ty a és F iú és Szent Lélek egy Istenségét.” A fenti kánon megértéséhez tu d n u n k kell, hogy a „n y u g ati tom oszt” (okm ányt) a 344. évi szárdikai helyi zsinaton részt v e tt és többségükben nyugati zsinati a ty á k szerkesztették, akik — szem ben a nagy­ részt ariánusokból álló keleti püspökökkel — az orthodoxiát képviselték. A II. egyetem es zsinat ezzel a k ánonjával elfogadta a 341. évi antióchiai helyi zsinat ugyancsak orthodox h itv a llásá t is, am ely a Szent H á ­ romság egy Istenségét hirdeti. A 431. évi efezusi I I I . egyetemes zsinat a nesztoria­ nizm ust ítélte el m in t eretnekséget. Az o tt a lk o to tt nyolc k án o n közül is az első h a t a nesztoriánusokkal szem ben követendő eljárást szabályozza, m ajd a 7. k án o n m egerősíti a nikeai hitvallás érvényét, érdekes m ódon nem em lítve a konstantinápolyi zsinat szerepét a hitvallás végleges m egfogalm azásában. Ezek u tá n egyáltalán nem különös, hogy a K eleten am úgyis alig ism ert ún. apostoli hitvallásról a keleti kánonok alig tesznek em lítést. (A hitvallásokról bő­ vebben: B erki F : „H iszem , hogy Jézus K risztus az Iste n F ia” . Th. Sz. 1981. évi 6. sz.) A trulloszi egyetemes zsinat 1. k án o n ja bővebben foglalkozik az orthodox h itta n ítá s kérdésével, nem m ulasztva el az eretnek tan o k elítélését s azok hirde­

tőinek a n ath ém a alá vetését. Idézünk a kánonból, mellőzve a té v ta n o k m inősítését: „ . . . isteni kegyelem m el elhatározzuk, hogy ú jítástó l m entesen és sértetlenül kell megőrizni az Ige szem­ ta n ú i és szolgái: az isten v álaszto tta apostolok rá n k ­ h ag y o tt h itv allását; a z u tá n a három száztizennyolc szent és boldog em lékű a ty á n a k (a hitvallását), akik N ikeában jö tte k össze K o n stan tin v o lt császárunk idejében az istentelen Á rius ellen és az á ltala k ita lá lt m ásistenhit, vagy jo b b an m ondva: sokistenhit ellen; akik a h it egyöntetűségével fölfedték és m egvilágítot­ tá k elő ttü n k az isteni term észet három hyposztázisának egylényegűségét, nem engedvén, hogy az elrejtve m a­ radjon a tu d atlan ság v ék ája a la tt, világosan ta n ítv a a hívőket, hogy egyform a h ó d o lattal kell hódolni az A tyán ak és a F iú n ak és a Szent Léleknek ( . . . ); hasonlóképpen m egerősítjük a N agy Theodósziosz volt császárunk idejében ebben a császárvárosban egybe­ gyűlt százötven szent a ty a által k ih ird e te tt hitv allást, elfogadván az ő theológiai szózatu k at és elvetvén az igazságnak korábbi ellenségeivel e g y ü tt a tisz tá ta la n M akedónioszt, aki önkényesen szolgának merészelte ta rta n i az U ra t, és rabló m ódon szét a k a rta szakítani az o sz th a ta tla n E gységet (. . . ) N em különben m eg­ pecsételjük Á rkádiosz fia Theodósziosz volt császárunk idejében az efezusiak v árosában először egybe­ gyűlt kétszáz istenhordozó a ty a á ltal k ife jte tt ta n í­ táso k a t is, m in t az istenfélelem m egdönthetetlen h a ­ talm á t, hird etv e az egy K risztu st, Isten n ek F iá t, aki m egtestesült és a legtisztább Ö rökszűzet pedig, aki Ö t mag nélkül szülte, m in t valóságos és igazi Iste n ­ szülőt v allv a; elu tasítv a viszont — m in t az isteni örökségtől idegent — N esztóriosz o k ta la n felosztá­ sá t ( . . . ) N em különben o rthodox m ódon erősítjük meg a chalkedóniak m etropolisában M arkianosz volt császárunk idejében a h atszázharm inc isten v álaszto tta a ty a á ltal m egírt hitv allást, am ely dörgő hangon a d ta to v áb b a (világ)végeknek, hogy az egy K risztus, Istennek F ia k é t term észetből tevődik össze, és ebben a k ét term észetében dicsőítendő ( . . . ) U gyancsak el­ ism erjük és u tó d ain k n ak ta n ítju k am a százhatvanöt istenhordozó a ty á n a k istenfélő szózatát, — akik ebben a császárvárosban gyűltek össze Jusztinianosz boldog emlékű v o lt császárunk idejében —, m int a Lélek által k in y ila tk o z ta to tt (szózatot). ( . . . ) M egfogadjuk, hogy ezután is sértetlenül m egőrizzük az ebben a császárvárosban a szent em lékű K o n stan tin v o lt császárunk idejében nem rég egybegyűlt hatodik szent zsinat h it­ vallását, am ely nagyobb te k in té ly t n y e rt azáltal, hogy az istenfélő császár a n n ak h a tá ro z a ta it pecsétjével bebiztosította m indörökké való biztonságuk végett, és am ely istenszeretően felvilágosított m inket, hogy k é t term észetes akarás, vagyis a k a ra to t, és k ét term észetes energiát valljunk a m i egy U runk Jézus K risztus m egtestesülési ökonóm iájában, azokat pedig, akik az igazság helyes dog m áját elto rzíto tták , és az egy U ru n k és Isten ü n k Jézus K risztusról egy a k a ra to t és egy energiát ta n íto tta k a népeknek, istenfélő dön­ téssel elítélte ( . . . ) É s egyszóval m ondva elhatározzuk, hogy szilárdan m eg tartan d ó és az örökkévalóság vé­ gezetéig m eg in g ath atatlan u l fenn kell hogy m aradjon m indazoknak az Isten egyházában dicsőségesen té n y ­ k ed e tt férfiaknak a hitvallása, akik a világ világítói voltak és az élet igéjéhez ragaszkodtak, úgyszintén az ő Istentől á tv e tt írásaik és dogm áik ( . . . ) H a pedig valaki az istenfélelem nek m indezen előbb em lített dogm áit nem ta r ta n á meg és nem fogadná el, és nem úgy vélekednék és prédikálna, hanem ellenkezőleg m egtagadni kísérelné meg, an ath ém a legyen (rajta) az előbb em lített szent és boldog em lékű a ty á k n ak

m ár m eghozott h a tá ro z ata alap ján , és a keresztény jegyzékből taszíttassék ki és táv o líttassék el. M ert mi — a m ár h a tá ro z o tta k alap ján — teljesen á tlá ttu k , hogy sem m it sem lehet sem hozzáadni, sem elvenni (am it egyébként), semmiféle m ódon nem te h e ttü n k volna.”

Harc az eretnekségek ellen

Ism eretes, hogy az egyetem es egyház h itta n ítá sa az első nyolc évszázad folyam án fokozatosan alak u lt ki, méghozzá többnyire negatív kiinduló po n to k at véve alapul, am elyeket a különféle tév tan o k , eretnekségek szolgáltattak. E zeket a té v ta n o k a t az egyetem es zsina­ tok ítélték el, m egalkotva egyben a Szentíráson és az egyetem es Szent H agyom ányon alapuló h itta n ítá sa i­ k at. Így jö tt létre a nikea-konstantinápolyi hitvallás (325—381), am ely rögzítette a legfontosabb triadoló­ giai és krisztológiai dogm ákat, mégpedig az arianizm us és a m akedonianizm us té v tan a iv al szemben. A további krisztológiai dogm ákat a I I I —V II. egyetem es zsinatok fek te tték le, de a nikea-konstantinápolyi hitv allást m ár nem bővítették. A kán o n o k at az egyetem es zsinatok a dogm ákkal párhuzam osan a lk o ttá k meg, s azokban is találu n k u talásokat az egyház h itta n ítá sá ra , azonban a k án o ­ nok in kább formális, diszciplináris, operatív rendel­ kezéseket ta rtalm a zn ak az eretnekekkel szem ben kö­ vetendő eljárásokra vonatkozóan. D oktrinális kérdé­ sek taglalásába a kánonok nem bocsátkoznak. Az ilyen kánonok közül először meg kell em lítenünk az I. egyetemes zsinat 8. k á n o n já t a „katharoszok” -ról, am ely — nyilván a h itta n ítá si eltérések csekély súlya m ia tt — viszonylag enyhe rendelkezéseket ta rta lm a z : „Azokról, akik m ag u k at néha „katharoszok” -nak nevezik — am ennyiben m egtérnek az egyetem es és apostoli egyházhoz —, úgy d ö n tö tt a szent és nagy zsinat, hogy k ézrátétel ú tjá n m egm aradjanak a klé­ rusban. M indenek előtt a z t kell írásban m egfogadniuk, hogy az egyetem es és apostoli egyház dogm áihoz fog­ já k m ag u k at ta rta n i, és azokat fogják k ö v e tn i; vagyis befogadják az egyházi közösségbe azokat is, akik kétszer házasodtak, és az üldözések a la tt e lb u k o tta k at is, akikre nézve meg v a n határo zv a a (bűnbánati) idő és a (bűnbocsánati) h a tárid ő ; te h á t, hogy m in­ denben követni fogják az egyetem es egyház dogmáit.. Eszerint, h a ak á r falvakban, a k á r városokban csak ők ta lá lta tn á n a k a klérusban a fölszenteltek közül, m arad jan ak meg u g y anabban a rangban. H a pedig v an o tt az egyetem es egyháznak püspöke, vagy p res­ bitere, és ném elyek (a „katharoszok” közül) m egtér­ nek, nyilvánvaló, hogy az egyház püspöke viseli m ajd a püspöki m éltóságot, az úgynevezett „k atharoszok” által nevezett püspök pedig presbiteri tisztséget fog viselni, kivéve h a a püspök úgy dönt, hogy az is részesüljön a (püspöki) cím m éltóságában. H a pedig nem úgy dönt, k i fog jelölni szám ára vagy chore­ piszkoposzi (segédpüspöki), vagy presbiteri helyet, hogy lá ssé k : csakugyan a klérushoz ta rto z ik ; mégis nehogy k é t püspök legyen a városban.” E m lékeztetőül: „katharoszok” -nak nevezték a no­ v atiánusokat, akik voltaképpen nem is voltak eretne­ kek, hanem csak szakadárok. E zért a közülük m egtérő p ap o k at, püspököket nem k ellett újraszentelni, hanem egyszerű kézrátétellel fogadták be őket az egyházba. E nnél szigorúbb azonban ugyan an n ak az egyetem es zsinatnak a 19. k ánonja, am ely a m egtérő pavlianisták esetében kim ondja, hogy „feltétlenül ú jra kell őket m egkeresztelni” , m ajd így fo ly tatja: 73

„ H a ezek közül ném elyek a klérushoz ta rto z ta k , és kiderül, hogy feddhetetlen és kifogástalan életűek, m iu tán ú jra m egkeresztelték őket, szenteltessenek föl az egyetem es egyház püspöke által. H a azonban a a vizsgálat m éltatlan o k n ak ta lá lja őket, le kell őket fokozni. ( . . . )” A pav lian isták szam osztai P ál antióchiai püspök követői v o ltak , aki ta g a d ta K risztus istenségét, am iért a 268. évi antióchiai helyi zsinat ő t eretneknek m on­ d o tta ki és püspöki m éltóságától m egfosztotta. E zért tek in ti a k án o n sem m isnek m ind a keresztségüket, m ind a papszentelésüket. U gyanezen okból veti alá an ath ém án ak a I I . egyetemes zsinat 1. kánonja az eunom iánusokat és a tö b b i o tt felsorolt eretnekeket. A 431. évi efezusi I I I . egyetemes zsinat, am ely elítélte a nesztorianizm ust, első ö t k án o n já b a n hasonló szi­ gorral já r el a nesztoriánus és a celesztiánus püspökök­ kel és papokkal szemben. Végül, am i a m egtérő különféle eretnekek befogadá­ sá t illeti, a 692. évi trulloszi egyetemes zsinat 95. kánonja összegezi a velük szem ben követendő eljárás m ódo­ z a ta it: „A zokat, akik az eretnekektől az orthodoxiához és az üdvözülők részéhez térn ek meg, az alábbi rendszer és szokás szerint fogadjuk be. Az ariánusokat, m ake­ d on iánusokat és n o vatiánusokat, — akik m agukat " k atharoszok” -nak és „ariszteroszok” -nak nevezik —, a tesszareszk aid ek atiták at, vagyis te tra d itá k a t és ap o lin aristák at úgy fogadjuk be, h a írást adnak és an ath em atizáln ak m inden eretnekséget, am ely nem úgy vélekedik, ahogyan vélekedik Istennek szent, egyetem es és apostoli egyháza, m ajd m egpecsételjük (m egbérm áljuk) őket, vagyis m egkenjük először a szent m yronnal (bérm aolajjal), a hom lokukat, sze­ m üket, orrnyílásaikat, száju k at és fülüket, m iközben m on d ju k : ,Szent Lélek aján d ék án ak pecsétje’. A pav­ lianistákról pedig, akik később az egyetem es egyház­ hoz m egtérnek, az a h a tá ro z a t hozatik, hogy feltétlenül ú jra kell őket m egkeresztelni. Az eunom iánusokat viszont, akik egy alám erítéssel keresztelnek, és a m o n tan isták at, ak ik et i t t frygiaiaknak hívnak, és a szabelliánusokat, akik a h y io p ato riát (fiúatyaságot) ta n ítjá k és m ás rú tság o k at cselekszenek, m ind a többi eretnekségeket — m ivel sokan v an n ak itt, különösen a g alaták földjéről szárm azók —, m indazokat te h á t, akik ezek közül meg ak a rn a k térn i az orhodoxiához, m in t pogányokat, fogadjuk be; és az első napon keresztényekké tesszük őket, a m ásodikon pedig k atechum enekké, a zu tán a h arm adikon exorkizáljuk őket arcu kb a és fülükbe való három szori fúvással, és úgy ta n ítju k (azután) őket, és ügyelünk, hogy sokat legyenek a tem plom ban és hallgassák az Írásokat, és csak ak k o r kereszteljük meg őket. A m anicheusokat pedig, v alam in t a valen tin ián u so k at és m arkionistákat és hasonló eretnekségekből m egtérőket pedig úgy, hogy írást kell készíteniük és meg kell átkozniuk eretnekségüket és N esztórioszt, E u ty chészt, Diosz­ koroszt és Szevéroszt és az ilyen eretnekségek többi v ezetőit és azokat, akik az ő ta n ítá sa ik a t m agukévá teszik, v alam in t az összes előbb felhozott eretneksé­ geket, és csak úgy részesülhetnek a szent K oinoniában (Ú rvacsorában).”

A szentírási kánon

A II. század végéről való M uratori-kánonnál fel­ tétlen ü l későbbi eredetűek az ún. apostoli kánonok, am elyek a IV —V. században összeállított C onstitu­ tiones Apostolicae 8. könyvének utolsó, 47. fejezetét 74

alk o tják . Így te h á t az apostoli 85. k án o nnak, am ely felsorolja az Ó- és Újszövetség kanonikus könyveit, a bibliai k án o n kialakulása szem pontjából nincs külö­ nösebb jelentősége. H a mégis em lítést teszünk róla, azért tesszük, m ert a benne felsorolt szentírási könyvek közül hiányoznak az ószövetségi „deuterokanonikus” könyvek, v alam int a Jelenések K önyve, ellenben o tt szerepel a páli levelek k ö zött a Zsidókhoz írt levél (ugyanis 14 páli levelet em lít), valam in t R óm ai K e­ lemen k ét levele és U tasításai. T alán nem érdektelen m egem líteni, hogy a keleti kereszténység idegenkedése a Jelenések K önyvétől az orthodox egyház liturgikus g y ak o rlatában m indm áig észlelhető. U gyanis a közhasználatú „alfa és ómega” , valam int egy-két to v áb b i idézeten tú l, a Jelenések K önyvéből orthodox tem plom okban sohasem olvas­ nak fel sem m it nyilvánosan.

A papi méltóság

Az egyetem es papság, a „királyi papság” (1P é t 2,9) fogalma m ellett, a keresztény K eleten ham ar alakult ki a hierarchikus értelem ben v e tt papság intézm énye a m aga hárm as tagozódásával: diakónus — presbiter (pap) — püspök. A hierarchiába való belépés az apostolica successio alapján tö rténő kézrátétel form ájában m ent végbe és m egy végbe m a is. De ezt a k ézrátételt (felszentelést) a kánonok számos feltételhez kötik, am elyeknek jórésze a házassággal függ össze. A 17., 18., 19. és 61. apostoli kánonok tiltjá k az olyan személyek felszentelését, akik a keresztség u tá n k é t­ szer k ö tö tte k házasságot, vagy meg nem engedett szerelmi viszonyt fo ly ta tta k , illetve olyan n ő t v e ttek feleségül, aki előzőleg m ár házas volt, vagy erkölcs­ telen életet élt. Ezeknek a követelm ényeknek az alapja nyilvánvalóan az „egyfeleségű férfiú” -ról szóló páli utasításb an találh ató . (1Tim 3,2; 12; T it 1,6) A házassággal kapcsolatos követelm ényeket a trulloszi egyetemes zsinat 3. k ánonja foglalja össze: „ . . . akik kétszer k ö tö tte k házasságot és a 6109. év m últ negyedik In d ik to n ja elm últ ja n u á r havának 15éig a bűnnek szolgáltak és nem ak arn ak a ttó l meg­ tisztulni, kánoni lefokozásnak kell őket alávetni. A kik pedig a kétszeri házasság ilyen tévelyébe estek, de m ár a mi felvilágosításunk előtt m eg tudták, mi az érdekük, és a rosszat kivágták m agukból és megszün­ te tté k ezt az idegen és törvénytelen viszonyt, vagy akiknek a m ásodik házasságbeli felesége m ár m eghalt, ők pedig m egtértek, újra m egtanulva a józanságot és gyorsan feledésbe ejtv e előbbi törvénytelenségeiket — a k á r presbiterek, a k á r diakónusok legyenek is —, azokról úgy d ö n tö tt a zsinat, hogy ab b a kell ugyan hagyniuk m inden egyházi szolgálatot, vagyis tén y k e­ dést, és egy m eghatározott időre m egfeddést kell vi­ selniük ( . . . ) Azok pedig, akik egy feleséggel k ö tö ttek házasságot, az pedig özvegy volt, s ugyancsak azok, akik fölszentelés u tá n törvényellenesen egy házasságot k ö tö ttek — vagyis presbiterek, diakónusok és hypo­ diakonusok —, m iu tán rövid időre e ltiltatn a k a szent szolgálattól és m egfeddést viselnek, visszahelyezendők tulajdon rangjukba, de sem m iképpen nem léphetnek m agasabb ran g b a; közben term észetesen fel kell bon­ ta n i a törvénytelen házasságukat. ( . . . ) elhatározván és m egújítván azt a k án o n t, am ely kim ondja: aki a keresztség u tá n kétszer házasodott, vagy ágyast t a r ­ to tt, nem lehet sem püspök, sem presbiter, sem m ás a papi jegyzékből; ugyancsak aki özvegyet v e tt el,

vagy elb o csáto ttat, vagy kéjnőt, vagy rabszolganőt, vagy színpadról valót, nem lehet sem püspök, sem presbiter, sem diakónus, sem m ás a papi jegyzékből.” Érdekes i tt m egem líteni ugyanennek az egyetemes zsinatnak a 13. k án o n já t, am ely tanú sk o d ik a róm ai egyház cölibátus felé való tendenciájáról, v alam int a keleti egyház k ita rtá sá ró l a papok házassága m ellett. Idézünk: „M inthogy m egtu d tu k , hogy a róm ai egyházban à kánoni rendbe fo g laltato tt, hogy a diakonusi, vagy presbiteri fölszentelésre m éltatan d ó k kötelesek meg­ fogadni, hogy feleségükkel többé nem érintkeznek, mi, követve az apostoli rendelkezés és rend régi k án o n ját, az t ak arju k , hogy a szent férfiaknak törvények sze­ rin ti házassága ezentúl is érvényes legyen ( . . . ) H a te h á t valak i, az apostoli kánonok ellenére cselekedvén, v alak it a papok közül: p resb itert — m ondjuk — vagy diakónust, vagy hypodiakonust meg m erne fosztani an n ak törvényes feleségével való kapcsola­ tá tó l és a vele való érintkezéstől, fokoztassék le; úgyszintén ha valam ely presbiter, vagy diakónus, vallási buzgóság ürügyével, elűzi a feleségét, közösít­ tessék k i; h a pedig m akacskodik, fokoztassék le.” U gyanakkor azonban — először a keleti egyház tö r­ tén etéb en — a trulloszi zsinat 12. k án o n ja kim ondja a püspökök kötelező nőtlenségét: „Az is tu d o m ásu n k ra ju to tt, hogy A frikában és L íbiában és m ás helyeken, az o tta n ia k legistenszere­ tő b b egyházi vezetői, a felettü k tö rté n t (püspöki) fölszentelés u tá n sem m ondanak le a feleségükkel való együttélésről, m egbotránkozást és b o trá n y t idézve elő a népeknél. Mivel nagy a mi törekvésünk, hogy m in­ d en t m egtegyünk a kezünk a la tt levő nyáj ja v á é rt, úgy d ö n tö ttü n k , hogy ilyesmi ezentúl ne tö rté n jé k . E z t pedig nem azért m ondjuk, hogy az apostolok által elő írtak at m egszüntessük, vagy kiforgassuk, hanem m ert gondoskodunk a népek üdvösségéről és a jóban való gyarapodásáról, és arról, hogy semmiféle gáncso­ lásra se adassék ok a papi rend ellen. ( . . . ) ” Kiegészíti ezt ugyanennek a zsinatnak a 48. kán o n ja: „A n n ak a felesége, a k it püspöki m éltóságra lé p te t­ nek elő, m iu tán közös m egállapodás ala p já n elvált férjétől, an n ak fölszentelése u tá n vonuljon kolostorba, olyanba, am ely a püspök tartózkodási helyétől m esz­ szire épült, és élvezze a püspöktől jövő gondoskodást; h a pedig a rra is m éltónak m utatkoznék, diakonissza i tisztségre is em eltessék.” Igaz ugyan, hogy a papi, illetve főpapi nőtlenség K eleten k o ráb b an sem v o lt ism eretlen (a főpapok, egyházatyák legtöbbje addig is nőtlen volt), azonban a nőtlenség nem v o lt kötelező. A későbbiek során gy a k o rla ttá v á lt, hogy a püspöknek nem pusztán nőtlennek, hanem szerzetesnek is kell lennie. E z t azon­ ban semmiféle k án o n nem írja elő. A felszenteléssel kapcsolatos to v áb b i m egkötések m egtalálhatók m ár az apostoli kánonokban. Így pl. a 78. kánon tiltja a süketek és a vakok, a 79. kánon az ördöngősök, a 80. k án o n pedig a neofiták fölszentelé­ sét. Ez u tó b b i tila lm a t — az 1Tim 3,6-ra hivatkozás­ sal — részletesebben m egism étli az I. egyetemes zsinat 2. kánonja. R abszolgák felszentelését a 82. apostoli kánon gazdájuk engedélyéhez kö ti, u talással Onézi­ mosz esetére. A 81. és 83. apostoli k án o n a papi szol­ g álat kizárólagossága m ellett foglal állást. Az eunuchok fölszentelhetőségét, illetve to v áb b i p api szolgálatát a 21—23. apostoli kánonok a ttó l teszik függővé, hogy eunuchi állapotuk erőszak, vagy pedig öncsonkítás folytán jö tt-e létre. Az előbbi eset ugyanis nem a k a d á ­ lya a felszentelésnek, illetve a to v áb b i p api szolgálat­ nak.

M indezeket a rendelkezéseket összefoglalja és meg­ erősíti az I. egyetemes zsinat 1. kánonja. Sajátossága az orthodox kánonjognak, hogy fel­ szenteléskor nincs te k in te tte l a jelölt szárm azására, beleértve azt is, hogy törvényes házasságból, vagy pedig házasságon kívül született. A trulloszi egyetemes zsinat 33. kánonja kim ondja: „M inthogy tu d o m ásu n k ra ju to tt, hogy az örm ények földjén csak azokat veszik fel a papságba, akik papi nem zetségből valók — és ezáltal azok, akik ezt meg­ kísérlik tenni, zsidó szokásokat követnek —, egyeseket pedig közülük to n zú ra nélkül av a tn a k fel az isteni tem plom énekeseivé és felolvasóivá; elhatározzuk, hogy ezentúl azoknak, akik a klérusba v a la k it fel ak arn a k venni, nem szabad te k in te tte l lenniük a felavatandó szárm azására, hanem — m egvizsgálván, hogy ők m aguk m éltók-e arra, hogy a kánonokban előírt feltételek szerint a klérusba feltétessenek — , avassák fel őket egyháziakká, a k á r papi ősöktől szárm aznak, a k á r nem . ( . . . ) ” A kár külön fejezetet is lehetne írni a szimóniáról, am ely sűrűn foglalkoztatta a kánonok alkotóit, és am elynek eredete — m in t ism eretes — az apostoli időkbe nyúlik vissza (ApCsel 8,9—24). A kérdéssel foglalkozó valam ennyi kánon sem m isnek m ondja ki a pénzzel vagy befolyásos főem berek protekciója révén elért fölszentelést, a fölszentelő püspököt pedig lefo­ kozásra ítéli. (Apostoli 29., 30. k á n o n ; I V . egyetemes zsinat 2. k á n o n ja ; trulloszi egyetemes zsinat 22. k á ­ n o nja; V I I . egyetemes zsinat 5. kánonja.) A trulloszi 23. kánon kiterjeszti a szimónia fogalm át az E u ch a­ risztia pénzért tö rtén ő kiosztására is, a V II. egyetem es zsinat 19. k án onja pedig a szerzetesavatásra.

A keresztség

A keresztségre vonatkozó kánoni rendelkezésekre csak röviden té rü n k ki, u ta lv a egy korábbi, részlete­ sebb tan u lm án y u n k ra. (Berki F .: Az orthodox egyház ta n ítá sa a keresztségről és an n ak gyak o rlata az egyház életében. Th. Sz. 1981. évi 3. sz.) C supán arra m u ta tu n k rá, hogy egy em bert csak egyszer szabad m egkeresztelni, ám az eretnek keresz­ telés érvénytelen v o lta parancsoló szükséggé teszi a keresztelés m egism étlését. A 47. apostoli kánon szerint: „Az a püspök vagy presbiter, ak i újból megkeresz­ teli azt, aki m ár igazi keresztségben részesült, vagy a szentségtelenek által m egfertőzöttet nem kereszteli meg, fokoztassék le (. . . ) M inthogy különböző eretnekek különféle szabály­ ta la n keresztelési form ulákat is használtak, a 49. és az 50. apostoli k án o n így rendelkezik: „ H a valam ely püspök vagy presbiter nem az Ú r parancsa szerint keresztel az A ty a és F iú és Szent Lélek nevében, hanem három K ezdet-nélküli, vagy három Fiú, vagy három Vigasztaló nevében, fokoztas­ sék le.” „ H a valam ely püspök, vagy presbiter nem végzi el az egy keresztelési szentség három alám erítését, h a­ nem csak egy alám erítést, am elyet az Ű r halálára v o n atk o ztatn a k , fokoztassék le. M ert nem az t m ondta az Ú r: ,Az én halálom ra kereszteljetek’, hanem : ,E l­ m envén tegyetek tan ítv á n y o k k á m inden népeket, m egkeresztelvén őket az A ty án ak és F iúnak és Szent Léleknek nevében’.” Az esetleges m ásodik keresztelés nem csupán meg­ engedett, hanem kötelező is a b b an az esetben, ha az előző keresztelésről nem lehet megbizonyosodni. E rre nézve a trulloszi zsinat 84. k án o n ja kim ondja: 75

„Az a ty á k kánoni rendelkezéseit követve, a gyer­ m ekek te k in te té b e n is elhatározzuk, hogy ahányszor nem ta lá lta tn a k m egbízható ta n ú k , akik őket kétség­ telenül m egkeresztelteknek m ondják, és am azok sem képesek, koruknál fogva, megfelelően válaszolni a nekik á ta d o tt szentségről, m inden g átlás nélkül meg kell őket keresztelni, nehogy v a la h a az ilyen bizony­ talan ság megfossza őket a megszentelés által való m egtisztulástól.” Ú jabb liturgikus g y ak o rlat szerint, ez esetben a ke­ resztelési form ulát feltételes m ódban kell m ondani: „ H a nincs m egkeresztelve, m egkereszteltetik Istennek N. szolgája. . . stb .”

A z Eucharisztia

E z t a kérdést is alkalm unk v o lt m ár részletesen ki­ fejteni külön tan u lm án y b an . (Berki F .: Az E ucha­ risztia [Ú rvacsora] az orthodox egyházban. Th. Sz. 1981. évi 5. sz.) E z é rt m ost csupán n éh án y kánonjogi v onatkozására szándékozunk kitérni. M inthogy a keleti egyház az Ú rvacsorához kezdettől fogva kovászos k enyeret és vízzel elegyített bort h asznált, a kánonok szigorúan elítélnek m inden ettől eltérő g yakorlatot. M ár a 3. apostoli k án o n így igyek­ szik elejét venni az E ucharisztia körüli rendellenessé­ geknek: „ H a valam ely püspök, vagy presbiter, az Ú rnak az áldozatról való p arancsától eltérően, m ást m u tatn a be az oltárnál, például m ézet, vagy te je t, vagy bor h ely ett m esterséges szeszesitalt, v agy m ad a ra k at, v agy term én y ek et, fokoztassék le. ( . . . ) ” R észben ezt ism étli meg a trulloszi zsinat 28. k án onja a szőlő b em u tatására vonatkozóan, m ajd u g yanannak a zsinatnak a 29. k án o n ja szabályozza az úrvacsorai b ö jt k érdését: „A K a rth agénában a lk o to tt k án o n kim ondja, hogy ,az o ltá r szentségeit ne végezzék m ások, csak olyan em berek, akik aznap még nem e tte k , kivéve évenként egy n ap o t, am elyen az Ú r V acsoráját végzik’ ; m iután azok a szent a ty á k a helyi egyházra hasznos okból alk alm aztak ilyen ökonóm iát. M inthogy m in k et semmi sem in d ít arra, hogy félretegyük az (előírt) szigorúsá­ got, apostoli és aty a i hagyom ányokat követve elhatá­ rozzuk, hogy nem szabad a N agyböjt utolsó csütörtö­ k én feloldani a b ö jtö t s ezáltal az egész N agyböjtöt m eggyalázni.” Az étkezés u tá n i Ú rvacsorát a karthagénai helyi zsi­ nat 41. k án o n ja engedte meg kivételképpen N agy Csü­ tö rtö k ö n , a z Utolsó V acsora különleges em lékezetére. E z egyben a b ö jt f e lo ld á s á t is jelen tette, m ert az ét­ kezés nem a N agyböjtben szokásos szárazételek fo­ gyasztásából állt. A fentebb id ézett trulloszi kánon viszont m egtiltja a N agyböjtnek ezt a kivételes felol­ dását. A trulloszi egyetemes zsinat 32. káno n ja az E ucha­ risztiában k ö v e te tt k é t eltérő g y ak o rlato t ítél el: az örm ényekét, akik az Ű rvacsorához csak b o rt, valam int a h y d ro p arasztaták ét, akik viszont csak vizet használ­ ta k . U talással A ranyszájú Szt. Ján o s ta n ítá sá ra , a kánon így rendelkezik: „ . . . Mivel létezett még a h y d ro p a ra sz ta ták régi, gonosz eretneksége, akik áldozatu k b an bor helyett csak vizet haszn áltak , az istenhordozó a ty a (ti. Chry­ szosztomosz) ennek az eretnekségnek a törvénytelen ta n ítá s á t cáfolva és a rra m u ta tv a rá, hogy az apostoli hagyom ánnyal ellenkezésbe m ennek, k észítette el az e m líte tt beszédét. H iszen az ő egyházának is — am ely­ nek lelkipásztori igazgatása őrá volt bízva —, meg­ 76

h ag y ta, hogy a borhoz vizet kell keverni, am ikor a vérnélküli áldozat végzésére kerül sor, rá m u ta tv a a vér és a víz keveredésére, am ely a mi M egváltónk és Ü dvözítőnk, K risztus Isten drága oldalából ö n te te tt ki az egész világ életéért és a bűnök m eg váltásáért; és m inden egyházban, ahol a lelki világítók fényeskedtek, ez az Istentől á ta d o tt rend m a ra d t fenn. Ja k a b is, K risztus Isten ü n k te s t szerinti testvére, akire először bízták rá a jeruzsálem iek egyházának a tró n já t, v ala­ m in t Vazul, a keszáriaiak érseke, akinek a dicsősége b e fu to tta az egész földkerekséget, írásban hagyván rá n k a titokzatos szertartást, úgy rendelkeztek, hogy az Isteni L iturgiában a kelyhet vízzel és borral tö ltsü k meg. A K arth ag én áb an egybegyűlt boldog a ty ák is kifejezetten úgy nyilatkoztak, hogy a szentségekben semmi m ás ne m u tattassék be, m in t az Ú r Teste és V ére, vagyis kenyér és vízzel k ev ert bor. H a te h á t valam ely püspök, vagy presbiter nem az apostolok által hagyom ányozott rend szerint cselekszik, hanem úgy m u ta tja be az áldozatot, hogy nem kever vizet a borhoz, fokoztassék le, m int aki tökéletlenül n y ilat­ k o z ta tja ki a m isztérium ot és ú jításo k a t vezet be a h a­ gyom ányba.” A trulloszi 58. kánon tiltja azt, hogy a világiak — pap i személy jelenlétében — önállóan vegyék m a­ gukhoz az E ucharisztiát. E z nem jelenti azt, hogy papi személy távollétében meg volna engedve. Thesszalo­ nikai Simeon szerint (†1429) végszükség esetén fel­ olvasó, vagy világi is á ta d h a tja az Ű rvacsorát a hal­ doklónak. U gyanúgy meg volt engedve egyes rem e­ ték n ek is, hogy — táv o l a várostól és pap híján — önállóan vehessék m agukhoz az előre konszekrált és náluk őrzött E ucharisztiát. Jóllehet nem tarto zik szorosan az E uchrisztia kérdé­ séhez, a keresztáldozathoz való kapcsolódása m ia tt itt em lítjük meg a trulloszi zsinat 81. k á n o n ját, am ely elítéli a patro p aszch iták at. Az orthodox L iturgia állan­ dó éneke ősidők ó ta a Triszágion, am ely így hangzik: „Szent Isten, Szent H atalm as, Szent H a lh atatla n , irgalm azz nek ü n k ” . E rre vonatkozóan az em lített kánon a következőket m ondja ki: „M inthogy m eg tu d tu k , hogy egyes helyeken a T ri­ szágion énekben a „Szent H a lh a ta tla n ” u tá n toldalék­ k é n t ezt éneklik: ,aki m iérettü n k m egfeszíttettél, ir­ galm azz n e k ü n k ’ — ez pedig m ár a régi a ty á k által m int az istenfélelem től idegen dolog ebből az énekből kiküszöböltetett, azzal az eretnekkel eg y ü tt, aki ezeket a szav ak at k ita lá lta —, m i is, m egerősítve az aty áin k által elő ttü n k istenfélően h a tá ro z o tta k a t, an ath em a­ tizáljuk azokat, akik még ezen h a táro za t u tá n is elfogadják a tem plom ban ezeket a szavakat, vagy m ásképpen valahogy hozzáteszik a Triszágionhoz. (...)” A VI. században feltű n t patropaszchiták szerint ugyanis, a kereszten nem csak a Fiú, hanem az A tya is szenvedett. Ez ellentétben áll a K risztus m egváltó m űvéről a lk o to tt orthodox tan ítással, és ezt ítéli ez az idézett kánon.

Λ Húsvét

Az orthodox theológiának és liturgiának, egész lelki és istentiszteleti életnek középpontja a H úsvét ünnepe. E z t a té n y t eddig számos alkalom m al fe jte ttü k ki, ezért m ost csak néhány olyan k án o n t em lítünk meg, am ely a H ú sv é tta l kapcsolatos, részben form ális ren­ delkezéseket tartalm az. Az orthodox H úsvét időpontjának kiszám ításában sajátos elem az, hogy a 7. apostoli kánon értelm ében

— am elyre a nyugati kereszténység nincs te k in te t­ te l —, a H ú sv éto t nem szabad a zsidókkal eg y ü tt, esetleg a tavaszi napéjegyenlőség elő tt ünnepelni. Hasonló m ódon rendelkezik a 341. évi antióchiai helyi zsinat 1. k á n o n ja is. A kánoni rendelkezés theológiai alapja az, hogy K risztus kereszthalálának és feltá­ m adásáb an esztendejében a zsidó H úsvét szom bat­ ra esett (J n 18,28), K risztus pedig az azt követő v a­ sárnap h ajn alán tá m a d t fel. H a te h á t a keleti és a nyugati keresztény H úsvét csillagászatilag e g y ü tt lenne, azonban egybeesik a zsidó H ú sv éttal, vagy megelőzi a z t, az orthodox egyház a m aga H ú sv é tjá t egy h é tte l később ünnepli meg. Az 1. egyetemes zsinat 20. k án o n ja, v alam in t a trulloszi zsinat 90. k án o n ja vasárnapokon, valam int a H ú sv ét és a P ünkösd k ö zö tti időszakban tiltja a té r­ deplést, „tisztelve K risztus feltám ad ását” . A v asár­ napi térdeplés tilalm át az orthodox egyház m a m ár nem veszi szigorúan, csupán a H ú sv ét és Pünkösd közti időszakra vonatkozót.

Aszkézis, böjt

Az aszkézis kérdésében az orthodox kánonok nem foglalnak egyértelm ű állást: egyfelől term észetes élet­ m ódot v á rn a k el a hívektől és a papoktól, m ásrészt viszont lehetővé teszik az egész életre szóló aszketikus, szerzetesi életet. Az első állásfoglalásra példa az 51. és 52. apostoli kánon : „H a valam ely püspök, v agy p resbiter, v agy d ia­ kónus, vagy bárki a papi jegyzékből m e g ta rtó z ta tja m ag át a házasságtól, a h ú stó l és a bortól — nem aszkézisből, hanem undorból — elfelejtve, hogy m inden jó nagyon, és hogy Iste n az em bert férfinak és nőnek te re m te tte , s így károm olja a terem tést, v agy javuljon meg, v agy fokoztassék le és zárassék ki az egyházból. Úgyszintén a világi is.” „H a valam ely püspök, vagy presbiter, vagy dia­ kónus ünnepnapokon nem vesz m agához h ú st és b o rt, mégpedig undorból és nem aszkézisből, fokoztassék le, m ert meg v a n bélyegezve lelkiism eretében, és sokak m egbotránkozásának okozójává le tt.” A szerzetesi életre vonatkozó kánonok felsorolásától eltekin tü n k , azok sokasága m iatt. H asonlóképpen kétféle nézet érvényesül az o rthodox kánonokban a b ö jtö t illetően. U gyanis a köztudom á­ súan szigorú orthodox böjti fegyelem ellenére, a k á ­ nonok bizonyos alkalm akkor kifejezetten tiltjá k a böj­ tö t. A 66. apostoli k á n o n t idézve, a trulloszi zsinat 55. k á n o n ja k im o n d ja: M inthogy m eg tu d tu k , hogy a róm aiak városába valók a szent N agyböjt szom batjain is böjtölnek, a rán k hagyom ányozott egyházi rend ellenére, úgy h a ­ tá ro z o tt a szent zsinat, hogy a róm aiak egyházában is ta rtsá k be sértetlenül a z t a k á n o n t, am ely kim ondja, hogy ,ha valam ely klérikusról kiderül, hogy a szent vasárnapon böjtöl, v agy szom baton — az egyetlen kivételével —, fokoztassék le; h a pedig világi, közö­ síttessék k i’.” A vasárn ap i b ö jt — a kánonm agyarázók egybehang­ zó vélem énye szerint — azért tilos, m ert a v asárnap öröm ünnep: K risztus feltám ad ásán ak napja. Szom­ baton pedig ezért nincs bö jt, m ert ezen a napon p ihent meg az Úr a terem tés u tá n . E zenkívül az o rthodox egyház azért is tiltja a szom bati b ö jtö t, m ert a ke­ reszténység első századaiban különféle eretnekek (m ar­ konisták, koluthiánusok, apolinaristák) böjtöltek szom­ baton . Az egyetlen szom bat, am ely b ö jti n a p : a N agy

Szom bat, K risztus sírban fekvésének napja. Megjegy­ zendő, hogy a N agyböjt szom bati és vasárnapi fel­ oldása csak a bor, olaj és különféle kagylók fogyasztá­ sára vonatkozik, ami m áskülönben a N agyböjtben tilos. A szom bati b ö jt kérdése az 1054. évi nagy egyházszakadás és az azt követő újraegyesülési próbálkozá­ sok idején a keresztény K elet és N yugat k ö zö tt m ind­ végig v ita tárg y a volt. A keleti kánonok á tv e tték azt az ószövetségi étel­ tilalm at, am elyet a jeruzsálemi apostoli zsinat is meg­ erő síte tt: a vér, valam int a fo jto tt, m egfulladt állat húsának fogyasztási tilalm át. E z t előbb a 63. apostoli kánon m ondja ki, m ajd a trulloszi 67. kánon megis­ m étli. Részletesebben szól a böjti ételekről a trulloszi zsinat 56. kánonja: „U gyancsak m egtudtuk, hogy az örm ények földjén és m ás helyeken a N agyböjt szom batjain és vasár­ napjain némelyek tojáso k at és sajto t esznek. E zért azt is elrendelte a zsinat, hogy Istennek az egész földke­ rekségen élő egyháza egy rendet követve végezze a bö jtö t és m egtartóztassa m agát mindenféle v ág o tt ak­ tól, v alam int to jástól és sajttól, m ert ezek gyümölcsei és szüleményei azoknak am iktől m eg tartó ztatju k m a­ g u n k a t. ( . . . ) ” Végül m egem lítjük, hogy a 89. trulloszi kánon — Má­ té és Lukács evangélium ára u ta lv a — a N agyböjt befejezését „N agy Szom bat éjszakájának közepetáján” jelöli meg. Megtérő bűnösök és hitehagyottak

E llentétben az eretnekekkel szem ben k ö v e te tt szi­ gorú eljárással, az orthodox kánonok mélységesen krisztusi, elnéző bánásm ódot írnak elő a m egtérő bűnösök és h iteh agyottak visszafogadása tek intetében. K e ttő t idézünk közülük: az 52. apostoli k án o n t és az 1. egyetemes zsinat 13. k á n o n já t: „H a valam ely püspök, vagy presbiter a m egtérő bűnöst nem fogadja be, hanem elutasítja, fokoztassék le, m ert m egszom orítja K risztust, aki ezt m ondta: ,Öröm van a m ennyben egy m egtérő bűnösön’.” „A haldokló (hitehagyottakra) nézve pedig be kell ta rta n i a régi és kánoni tö rv é n y t, hogy ha valaki haldoklik, az utolsó és legfontosabb útravalótól nem szabad m egfosztatnia. H a pedig m eg sirattatv án és az Ú rvacsorában részesülvén, újra az élők közé kerül, csak az imaközösségben levők között legyen. Á ltalá­ ban m indenkit, aki halálán v an és kéri, hogy E uch a­ risztiában részesüljön, a püspök, kellő vizsgálat u tán , részesítsen benne.”

Vallási szimbólumok, ábrázolások

A keresztény egyház úgyszólván az apostoli időktől kezdve különböző szim bólum okat használt a hívők kölcsönös felismerése céljából, és egyéb ábrázolásokat az im ádságos lelkület elmélyítése érdekében. Ezzel szem ben a kánonok viszonylag későn kezdtek ezzel a kérdéssel foglalkozni. K i kell em elnünk a trulloszi egyetemes zsinatot, am ely­ nek 73. k án onja a kereszt jelének tiszteletét hang­ súlyozza: „M iután az életadó kereszt m u ta tta meg nekünk az üdvözülést, m inden igyekezetünkkel azon kell len­ n ü n k , hogy m éltó tiszteletet a d ju n k annak, am i által m egszabadultunk régi elesettségünktől. E zért, meg­ adv án neki értelem m el, szóval és érzelemmel a hódo­ 77

lato t, szigorúan m egparancsoljuk, hogy tű n jen ek el a kereszt azon jelei, am elyeket egyesek a földre rajzol­ n ak, nehogy a járókelők taposásátó l m egbecstelenít­ tessék győzedelmi jelvényünk. Azokról pedig, akik ezentúl a kereszt jelét a földre rajzolják, azt p a ra n ­ csoljuk, hogy közösíttessenek ki.” U gyanennek a zsinatnak a 82. kánonja m egtiltja K risztusnak b árán y képében való ábrázolását a kö­ vetkező indokolással: „A szent ikonok ném ely példányain b árán y van áb­ rázolva, am elyre az E lőhírnök u jjáv al m u ta t és am ely a kegyelem jelképének van véve, jelképezve a törvény szerinti igaz B á rá n y u n k a t: K risztus Isten ü n k et. D e bárm ennyire tiszteljü k is az egyházban b e v ett régi jelképeket és árn y a k a t, m in t az igazság szim bólum ait és előképeit, mégis tö b b re ta r tju k a kegyelm et és az igazságot, elfogadván azt m int a tö rv én y beteljesedé­ sét. H ogy pedig a tökéletes a képírás révén is m inden szem nek ábrázolva legyen, elhatározzuk, hogy a régi b árán y helyett ezentúl an n ak a B árán y n ak, aki el­ v e tte a világ b űneit — K risztus Istenünknek — az em beri jellegét kell az ikonokon is k idom borítani; m egértve ezáltal az Isten Igen m egalázkodásának fenn­ költségét és k észtettetv e emlékezésre az Ő testi életére, szenvedésére, üdvözítő halálára és a világnak ebből fakadó m egváltására.” Az ikonrom bolás k o ráb an (V III—IX . sz.), am ikor átm enetileg az ikontisztelők kerekedtek felül, a 787. évi nikeai VI I . egyetemes zsinat az ikontisztelet m ellett foglalt állást, és 7. k án o n jáb an k im o n d ta: „ P á l isteni apostol m o n d o tta: ,N ém ely em ber bűnei

nyilvánvalók, és előtte m ennek az ítéletre; m ások vi­ szont kö v etn ek ’ (1Tim 5,24). T eh át az elk ö v etett b ű ­ nöket ú ja b b bűnök követik. Így a keresztényvádlók (ikonrom bolók) istentelen eretnekségét m ás isten te­ lenségek is követték. Mert am int a szent ikonok képét eltáv o líto tták a tem plom ból, más szokásokat is el­ h anyagoltak, am elyeket föl kell ú jítan i, és az íro tt és íratlan törvény szerint b etartan i. E zért m indazokról a szent tem plom okról, am elyek a v é rta n ú k szent ereklyéi nélkül szenteltettek föl, elrendeljük, hogy azokban tö rtén jék meg az ereklyék elhelyezése a szo­ kásos imádsággal. Aki pedig szent ereklyék nélkül szentel föl tem plom ot, fokoztassék le, m int az egyházi hagyom ányok megszegője.” Az ikonrom bolás vihara ezután ú jra végigdúlta a keleti keresztény egyházat, egészen addig, míg az orthodoxia végül is nem diadalm askodott a 843. évi konstantinápolyi zsinaton. Ez nem csak az ikonokat helyezte vissza régi helyükre, hanem a N agyböjt első v a sá rn ap ját — am ikor m u n k á já t befejezte —, az orthodoxia ünnepévé te tte , örök em lékéül az első kilenc évszázadban keletkezett összes tév ta n o k feletti győzelmének. Az orthodoxia azóta is v álto zatlan form ában h ir­ deti az osztatlan keresztény egyház első évezredben k ialakult h itta n ítá sá t, am elynek megőrzésében elsőd­ leges szerepe a zsinati a ty á k dogm atikai vitáinak volt, a kánonok pedig az így született h itta n ítá s t törvényes erővel b ásty áz tá k körül. Berki Feriz

Kyrill Loukaris öröksége Hozzájárulás az ortodox— református párbeszédhez

A R eform átus Világszövetség (RVSz) és az ortodox egyház d ö n tést h ozott afelől, hogy hivatalos pár­ beszédre lépnek egym ással; e párbeszéd előkészítő konferenciái m ár m eg tö rtén tek : Az RVSz és az Ök u ­ m enikus P a tria rc h á tu s képviselői néhányszor m ár ösz­ szejöttek, hogy tisztázzák a párbeszéd alap jait és lehetséges céljait.1 E találkozók k ö zéppontjában a Szenthárom ság-tan á llt; az eredm ények m indkét fél szám ára olyan b áto rító n ak bizonyultak, hogy to v áb b i lépéseket vesznek fontolóra m indkét részről. Az RVSz ottaw ai nagygyűlése kifejezte készségét az ortodox egyházzal folytatandó hivatalos párbeszédre. Az Ö ku­ m enikus P a tria rc h á tu s pedig a rra k érte a különböző ortodox egyházakat, hogy nevezzenek k i képviselőket a pán-ortodox küldöttségbe. Az első h ivatalos ta lá l­ kozó Svájcban, C ham bésyben volt, 1986 m árciusában. H ogyan értékeljük m árm ost a dialógus eme ki­ in d u ló p o n tját? A helyzetet k é t különböző szem pont szerint vizsgálhatjuk. E gyrészt az ortodox és reform á­ tu s egyházaknak eleddig kevés lehetőségük v olt igazán m egism erni egym ást: évszázadokig nem álltak k a p ­ csolatban egym ással. A reform átus tradíció a nyugati egyházban gyökerezik, s azokra a kérdésekre, am elyek­ kel a párbeszédet m egkezdi, ez az örökség m eghatáro­ zó. E l egészen m ostanáig a keleti egyház alig m erült fel látókörében. M ásrészt pedig az ortodoxoknak csekély okuk lehet arra, hogy a reform átus tradíciót k o m o ly an vegyék.2 E helyzet csak ú ja b b a n válto zo tt m eg ; a kapcsolatok egyre g yakoribbak lettek . K ülö­ nösen az ökum enikus mozgalom keretében k a p ta k lehetőséget az ortodoxok és reform átusok arra, hogy 78

találkozzanak egymással, s érthetővé tegyék m agukat a m ásik szám ára. Az utóbbi évtizedekben reform átus körökben állandóan n ő tt az érdeklődés a keleti egyhá­ zak irán t. Több országban (USA, Franciaország, R o­ m ánia, Svájc) léptek párbeszédre az ortodoxok és re ­ form átusok.3 Ú j, kölcsönös m egértés van kifejlődőben, és sokakban nő az a meggyőződés, hogy a reform áció legmélyéről induló megérzés és az ortodoxia k ö zött szorosabb a kapcsolat, m int első látásra tű n ik . E szem­ pontból m indkét fél szám ára az elsődleges föladat e párbeszéd során az, hogy felfedezzék a m ásikat. Ez még azonban nem a teljes kép; bárm ilyen idegen is egym ástól a k é t egyház tradíciója századokon k e­ resztül, mégis — legalábbis egy bizonyos ko rb an — szoros k ap csolatban álltak egym ással. I t t pedig K yrill Loukaris ökum enikus p atriarch a (1620—1638) idejére gondolunk. A személye körüli v itá k és meggyőződések m ély nyom okat h ag y ta k a keleti trad íció b an ; ezek vezettek ném ely reform átus ta n explicit elvetéséhez. A reform átus tradícióra való reagálás azonban még ennél is messzebb m en t: ortodox zsinatok által jó v á ­ h ag y o tt h itvallásokban is kifejezésre ju to tt, így P etru s Mogilas kijevi m etropolitáéban, am elyet a Ja ssy Z sinat h ag y o tt jó v á (1642), m indenekfölött pedig a jeruzsálem i p a triarc h a, Dositheos hitvallásában, am e­ ly et a Jeruzsálem i Z sinat (1672) fogadott el. Persze egyik h itvallásnak sem volt ak kora tekintélye, m int egy ökum enikus z sin a tn ak ; mégis form ális elítélések vo ltak ezek, s am i még fontosabb, a következő évszá­ zadokban nem jelentéktelen m ódon befolyásolták az ortodox gondolkodást.

Így te h á t k é t különböző megközelítési m ódja lehet­ séges a párbeszédnek: bizonyos értelem ben a refor­ m átus és ortodox tradíció idegen m a ra d t egym ás szá­ m ára. Ú gy találkoznak m a, m int még soha eddig. M ásrészt — a tö rtén eti körülm ények szerencsétlen konstellációja következtében — an n y ira viszont közel álltak egym áshoz, hogy az egyik form álisan elítélje a m ásikat. Persze az akkori v itá k , am elyek erre az ered­ m ényre vezettek, m a m ár nem égető kérdései egyik egyháznak sem. Mégis az ennek következm ényeként jelentkező hitvallások az ortodox egyházak trad íció­ jához ta rto z n a k , s ha párbeszédre kerül sor ortodox és reform átus egyházak között, akk o r nem h ag y h atju k ezeket figyelm en kívül, s nem fu th a tu n k át fölöttük. H ogyan kell kezelnünk m árm ost az ilyen hely zetet? A tisztán látás k ed v éért hasznos rövid p illan tást v e t­ nünk a X V II. sz. kezdetének e drám ai szakaszára. Mi tö rté n t ekkor? Mi a jelentősége azoknak az ese­ m ényeknek jelen párbeszédünkre nézve? K i volt K yrill Loukaris ? K yrill Loukaris 1572-ben, H éraklionban (K rétán) született, s nem az első egyházi em ber v o lt családjá­ ban. N ag y b áty ja alexandriai p atria rc h a volt, s ő erősítette a tőle telh ető legjobban e fiatal, tehetséges diákban az érdeklődést. K yrill P ád o v áb a m en t és o tt teológiát és filozófiát ta n u lt. Folyékonyan beszélt lati­ nul és olaszul. Olaszországból visszatérve (1592) nagy­ b á ty ja Lengyelországba k ü ld te exarchának, ahol a szá­ m ára kijelölt feladat az volt, hogy m egakadályozza az u k rajn a i ortodoxok egyesülését R óm ával. I I I . Zsig­ mond lengyel király (1587—1632) m indent am ellett t e t t fel, hogy a róm ai katolikus h ite t egész u ralko­ dási területére kiterjessze. N em csak a p ro testán so kat p ró b á lta meg kiszorítani a közéletből, hanem az orto­ dox egyház ellen is intézkedéseket fo ganatosított. E terv e k e t Loukaris nem tu d ta m egakadályozni, s jelen is volt, am ikor 1596-ban az u k rajn ai püspökök B rest-L otow skban a láírták az egyesülést Róm ával. E bben az időben Loukaris m aga még táv o l állt a refor­ m átus h ittől. Meggyőződése az vo lt, hogy K elet és N yugat egyházai egyet v allan ak a keresztyén h it alapvető igazságairól. N éhány levele a rra enged kö­ v etkeztetn i, hogy — legalábbis bizonyos körülm ények k ö zött — el tu d ta képzelni K elet és N yugat egyesülését. Még tá m o g a tta is azt a n ézetet, hogy a róm ai püspök­ nek tiszteletbeli elsőség já rjo n az egyházban. K yrill m ár O laszországban k apcsolatba k erü lt a re­ form átus tudósokkal: levelezésben á llt D avid Hoeschel­ lel és Friedrich Sylburggal. Lengyelországi ta rtó z k o ­ dása a la tt lehetősége nyílt a reformáció felőli, különö­ sen pedig a reform átus ta n felőli ism ereteit elm élyíteni. 1601-ben, 29 évesen le tt n ag y b áty ja. Meletios Pegas utóda, alexandriai p atriarch a. Pásztori kötelességei nem akadályozták meg abban, hogy folytassa ta n u l­ m án y ait: a nyugati teológusok és filozófusok számos m űveit átdolgozta, s ez idő a la tt egyre intenzívebben Kálvin Ján o s írásainak szentelte m agát. Először 1610ben jelentkeznek K yrill prédikációiban idézetek az Institúcióból, s m ár a következő esztendőben egy angol utazó arról a d h a to tt h írt, hogy az alexandriai patriarch a igen n y ito tt a reform átus ta n ítá s irán t. A reform átus állásfoglalások R óm ával való nézetel­ térései m ia tt k erültek nála előtérbe, melyek állandóan m élyültek. Ezek az állásfoglalások jelen tették K yrill szám ára az egyház újraegyesülésének róm ai fölfogás elleni teológiai v itáib an a segítő anyagot. E zért helye­ sen állap íto tták meg, hogy a R óm ával való ellensé­ geskedés szám ára „ a reform áció gondolatainak közve­

títője v o lt.” 4 Ezek az új meggyőződések K yrillben fo­ kozatosan m egerősödtek: 1618-ban egy levelében azt állítja, hogy — hosszas vívódás u tá n — „felism ertem , hogy a reform átorok ügye a helyesebb.” E z az állítás nem jelenti az ortodoxia visszau tasítását; K yrill hű m ara d t haláláig egyházához. Reformáció-értelmezésé­ ben a reform átus ta n volt alkalm as arra, hogy az „igaz” ortodoxiát napfényre derítse. A zt rem élte, hogy az új tan o k alapvető reform okat fognak szülni. 1620-ban K yrillt konstantinápolyi p atriarch áv á v á­ laszto tták . K özvetlen ezután elkeseredett v itáb a ke­ veredett: K onstantinápoly a politikai konfliktusok színtere volt, am ennyiben a nyugati h atalm ak itt próbáltak diplom áciai és gazdasági kapcsolatot fölvenni az Oszmán Birodalom m al. Franciaország, Velence, Anglia és később H ollandia — m indezek m egpróbálták, hogy a legnagyobb befolyást gyakorolják az oszm án adm inisztrációra. A konfliktust elm élyítette, hogy a nyugatiak saját konfesszionális konfliktusaikból ki­ indulva m egpróbálták az ortodox egyházat is befolyá­ solni. E b b en az összefüggésben a konstantinápolyi p a tria rchával való kapcsolat döntő jelentőségű volt. V ajon hajlik a p a triarch a a R óm ával való egyesülésre? Franciaország, A usztria és enyhébben Velence e célért k ü zd ö tt. Anglia és m indenekfölött H ollandia az ellen az erőfeszítés ellen dolgozott, hogy így erősítse az ortodoxia ellenállását R óm ával szemben. A p a tria rch a helyzete az oszm án hatalom m al szem­ ben kényelm etlen v o lt: a p a triarch a m egválasztása de facto a szultán beleegyezésétől függött, s a szultán ugyanígy el is m o zd íth atta helyéről a p atriarch át. A kö­ vetkező években a nyugati hatalm ak konfliktusa is­ m ételten kihívást in téz ett K yrill felé, a k it négyszer m ozdítottak el és négyszer helyeztek vissza tró n já ra . Végül 1638-ban ellenfeleinek sikerült állandó jelleggel eltávolítani őt. Persze e v itá k b a n K yrill Loukaris nem passzív szem­ lélődő volt. Mélyen meg volt győződve arról, hogy (parancsára) m inden lehetséges eszközzel ellene kell állni a R óm ával és a nyugati h atalm ak k al való egyesü­ lésnek. A breszti unió szám ára figyelm eztetés m a ra d t; veszélyeztetve érezte az ortodox egyház in stitucionális függetlenségét. H ogy R óm a szándékait semlegesítse, politikai stratégiát használni sem késlekedett, am ely­ be m agát az Oszmán B irodalm at is be a k a rta vonni. Szigorú következetességgel azt a te rv e t követte, hogy az Orosz és Oszmán B irodalm at meggyőzze: intézzenek közös tá m a d á st a Lengyel Nemesi K öztársaság ellen. N yilvánvalóan azt a rem ényt tá p lá lta , hogy meg tu d ja állítani a katolikus N yugat terjedését ortodox te rü ­ leten. Az ortodoxia függetlenségének megőrzése m in t cél m eghatározta k apcsolatát is a K onstantinápolyban képviselt nyugati hatalm akkal. Azokkal próbált szö­ vetséget keresni, akiknek politikája az ellenreformáció h a tá sá t csökkentette. K apcsolatokat é p íte tt ki A ng­ liával, s m indenek fölött H ollandiával. Szoros kapcso­ la tb an állt az angol követtel, Thom as Roe-val, a holland követ pedig, Cornelius Haga, akivel m ár A lexandriában találkozott, bizalm as tanácsadója volt. Svédország felemelkedése Gustav A dolf idején nem kerülte el figyelmét, s ebben az irányban is kapcsola­ to k a t keresett. Másrészt pedig Loukaris a francia és osztrák követ kérlelhetetlen ellenfele le tt, ak ik et úgy próbált semlegesíteni, hogy különbségeiket kihasznál­ ta . K ülönösen ab ban rem énykedett, hogy elnyeri a Velencei K öztársaság tám o g atását, ha ak tív a n kép­ viseli érdekeit; s valóban, Velence csak Loukaris halála előtt egy évvel csatlakozott az ellenséges erőkhöz. E politikai stratégia azonban m élyebb m eggyőződés­ 79

ben gyökerezett, s azzal e g y ü tt jelentkezett. K yrill meg volt győződve arról, hogy feladata az egyházi reform végrehajtása. A reform átus ta n megközelítése esetében nem politikai szám ítgatás következm énye volt, hanem abból a meggyőződésből eredt, hogy erő­ forrás lehet ez az alapvetés az ortodox egyház szám ára is. Terveinek m egvalósítása kétségkívül tele volt nehéz­ ségekkel. 1627-ben egy nyom da érkezett Angliából K o nstantinápolyba. K özvetlen ezu tán K yrill néhány tr a k tá tu s t a d o tt ki, hogy a róm ai „ p ro p ag a n d át” ellensúlyozza. A reakció szintén közvetlen v o lt: a francia követ in trik ájáv al meg tu d ta győzni a szultánt, néhány hónap m ú ltán , hogy kobozza el a nyom dát. B arátjáv al, Cornells H agával K yrill papok és laikusok új generációját nevelte ki, akik n y ito tta k v oltak az új gondolatok irán t. E gy k á té t a k a rta k szerkeszteni és elterjeszteni, m indenek fölött pedig az Ú jszövetséget a k a rtá k újgörög nyelvre lefordítani. E tervekből csak a fordítás v á lt valóra, s a p ro jek tu m lényegesen to vább ta r to tt, m in t eredetileg h itté k ; végül a patriarcha halála u tán , 1638-ban jelent meg k é t k ö tetb en a genfi Pierre Aubert-nél. K yrill m aga írta az előszó ajánló sorait. Már m int alexandriai p atriarch a, az ú jabb nyugati gondolkodással kereste a k apcsolatot K yrill. 1616b a n M etrophanes Kritopoalos-t, a m akedón ifjú t Ox­ fordba k ü ld te tan u ln i. M ajd pedig a rra használta K ritopoulos-t, hogy a svájci reform átus egyházakkal is hozzon létre kapcsolatot. A rra k érte őt, hogy N ém etországon és Svájcon keresztül té rje n haza K ons­ tan tin áp o ly b a, hogy felmérje a reformáció egyházaival való kapcsolat lehetőségeit. K ritopoulos m aga is meg volt győződve a közeledés szükségességéről. A bázeli városi tanácshoz in tézett levelében kifejezetten írja: „A m agam részéről azt kívánom , m élyen tisztelt uraim , hogy e kapcsolat h am ar létrejöjjön, hogy a keresztyénség áldásai, am e­ lyeknek részesei vagyunk, egyhangúlag visszhangoz­ zan ak .” K ritopoulos mégsem o szto tta oly m értékben a reformáció meggyőződéseit, m int K yrill; az a h it­ vallás, am elyet H elm stedtben 1625-ben fogalm azott meg, m egm u tatja, hogy elkötelezettje m a ra d t az orto­ dox tradíciónak — m inden szem pontból. 1627-ben m en t Bázelba, m ajd Bernbe, s 1627. október 26-án fogadta ő t a genfi lelkésztestület és ta n á ri kar. Majd m ás reform átus városokat lá to g a to tt m eg: Zürichet, Schaffhausent, St. G allent és C hurt. Még M etrophanes K ritopoulos láto g atása elő tt Cornells H aga arra kérte a „venerábilis lelkésztestületet” , hogy a holland követ­ ségre egy megfelelő lelkészt küld jö n K onstantinápoly­ ba káp lán n ak . A lelkésztestület h ely t a d o tt a kérésnek és 1628-ban meg is érkezett A ntoine Leger K o n sta n ti­ nápolyba, ahol szerteágazó tevékenységet fe jte tt k i; hogy tám ogassa a p atriarch a p o litik áját, kapcsolatot lé te síte tt az ortodox főpapokkal, különösen a jeruzsá­ lemi és alexandriai patriarchával. E z években K yrill elh atáro zta, hogy form ális h itv al­ lásban foglalja össze m eggyőződéseit; ennek szövegét G enfben 1629-ben latin u l n y o m ta ttá k ki. A hitvallás m inden kétséget eloszlatott a p atria rc h a álláspontja vonatk o zásáb an : K álvin ta n ítá sá n a k világos, h itv a l­ lásos kifejtése v o lt ez. N em sokkal ezu tán K yrill még egy lépéssel is to v áb b m en t: h itv allását görögül is k i­ a d ta . A la tin szöveg elsőrenden N y u g at felé irá n y u lt; a görög fordítás pedig közvetlen környezetét k ív á n ta befolyásolni. 1631-ben A ntoine Leger k ü ld te a kéz­ ira to t Genfbe, s k érte a lelkésztestületet, hogy intéz­ kedjék k in y o m tatása felől. A szöveg azonban m ár csak k é t év m úlva jelen h etett meg. A h itvallás nagy szenzációt k e lte tt. N yilvánosságra 80

hozatalának évében tö b b nyelvre is lefordították (an­ golra, franciára és ném etre), és sok polém ia is jelent meg vele kapcsolatban. E rősödött a „fro n t” a „refor­ m átu s” p atriarch a ellen; a katolikus h atalm ak egyre inkább m eggyőződtek afelől, hogy K yrill helyére más, h a jlíth ató b b p a tria rc h át kell állítani. E helyzetet bonyolították azok a konfliktusok, am e­ lyek a palesztinai szent helyek jogainak vonatkozásá­ ban tö rtek ki. A „P ropaganda Fide” R óm ában, Párizs­ ban és Bécsben K yrill személyében elkeseredett ellen­ séget lá to tt, akinek befolyását meg k ellett szüntetni. E drám a utolsó szakaszában különös szerepe volt az osztrák követnek, Jo h a n n Rudolf Schmid von Schwar­ zenhornn ak .5 Az ő kegyeltje ui., K yrill Kontares m et­ ropolita végül is győzedelm eskedett K yrill Loukaris felett. L oukaris-t á ttek in th e tetlen in trik áik k al meg­ vád o lták a szultánnál, aki elfogatta és kivégeztette ő t 1638. július 27-én. F eltűnés elkerülése végett négy janicsár egy hajón egy elhagyott parthoz vitte őt, s selyem zsinórral m egfojtotta. U tóda, K yrill K ontares hajlandó volt arra, hogy a katolikus N yugat eszköze legyen. Nem sokkal meg­ v álasztása u tá n k in y ilv án íto tta megegyezését a k a to ­ likus felekezettel — az osztrák követ és a k o n stan ti­ nápolyi la tin p atriarch átu s vikáriusa, Angelo Petricca jelenlétében. A francia királyhoz folyam odott azért, hogy az vegye a keleti egyházat védelm e alá ; bele­ egyezett ab b a, hogy a ferencesekhez visszakerüljenek a v itás városok a Szentföldön. Ám ő is nem sokára k eg y v esztett le tt. A szultán a rra a vélem ényre ju to tt, hogy a p a triarc h átu s tú l nagy nyugati befolyás a la tt áll, s K yrill Loukaris leta rtó z ta tása u tá n egy évvel K ontares-t is elfogatta és Észak-A frikába sz állíttatta, m ajd 1640-ben kivégeztette. K yrill Loukaris értékelése M int em lítettü k , K yrill Loukaris k épét az évszáza­ dok m ú ltával igen különböző m ódon rajzolták meg. K ülönböző konfesszionális és nem zeti érdekektől füg­ gően6 m indig m ásféleképpen ítélték meg a körülötte zajló esem ényeket, s különböző szem pontok léptek előtérbe. E z aligha meglepő, hiszen azt a szem élyt, aki messzire ható konfliktusok középpontjában élt, szük­ ségszerűen m ásként in te rp re tá lja az egyik fél m int a m ásik. H alálát azonban sokan őszintén gyászolták. Schmid von Schw arzenhorn báró persze m ás vélemé­ nyen v o lt: „ Így a szent katolikus egyház ellensége Iste n igazságos ítélete által, dicstelen halállal végezte gonosz életét” . Az egyháztörténetek előítélete itt olyan m értékű, am ilyen m értékben to v ábbéltek az a k ­ kori konfliktusok. K yrill kora klasszikus péld ája a n ­ nak, hogy m ennyire elkendőzhetik az egyház tö rtén eté t a nem zeti és konfesszionális előítéletek. V iszont K yrill életének m ár ez a rövid áttek in tése is m u ta tja , hogy a problém a m élyebb; K yrill személye nem illik egyetlen előzetes kategóriába sem. M inden olyan kísérlet, am ely csak az egyik oldal felől a k arja leírni őt, szükségszerűen téved. Nem állíth atju k , hogy ő az az „igazi pásztor” , a k it a nyugati h atalm ak be­ csaptak, ahogyan azt a Jeruzsálem i Zsinat és azóta sok ortodox szerző te tte . N em te k in th e tjü k őt a siker­ telen reform átor p rototípusának sem, aki a R óm a m ozgatta m anipulációknak esett áldozatul. S bizony­ nyal nem g átlástalan m egalkuvó, ahogy őt sok róm ai katolikus feltü n teti. Sokkal in kább azon sokoldalú személyek egyike, akik m inden egyszerű m ag yarázat­ ból kisiklanak. E gyetlen tradíció sem hiv atk o zh at rá sa já t érdekéből, sem ragyogó hősként, sem sötét gaz­ em berként.

Nincs kétségünk afelől, hogy K y rill reform átus m eg­ győződése eredeti volt. K álvin h a tá sa az évek m úlásá­ val mindig nagyobb le tt benne. K ülönösen arról volt meggyőződve, hogy a Szentírás az egyetlen alap ja az egyház igehirdetésének és életének; de a reform átus dogm a egyéb részeit is oszto tta. Az 1629-ben k ia d o tt hitvallás egészen biztosan fedi sa já t h ité t. Igaz, sokan kétségbevonták e hitv allás eredetiségét: azt állíto tták , hogy h am isítvány, s hogy a p a tria rc h á t politikailag kényszerítették a m egírására. A k u ta tá s azonban k i­ m u ta tta , hogy e nézet nem ta rth a tó fenn.7 K yrill tú l sokat h iv a tk o z o tt e szövegre, sem hogy m egkérdőjelez­ hetnénk an n ak eredetiségét. N em csak személyes alá­ írása igazolja ezt a szöveg alján, hanem számos u talás is a szövegre, bizonyítva, hogy sa já tjá n a k te k in te tte a h itv allást. Vajon kiegészítette volna 1631-ben a görög szöveget egy Appendix-szel, ha valóban H aga és Leger ír ta volna a h itv allást? E ponton k é t dolgot kell leszögeznünk: először is K yrill soha nem ta r to tta e h itv allást az ortodoxia be­ csapásának. Így h á t nincs alap ja an n ak a n aiv nézet­ nek, hogy a p atria rc h a „ á tté r t” volna reform átusnak. Ö nm agát egész életén keresztül ortodox keresztyénnek ta rto tta . Elkötelezve érezte m ag át egyháza független­ sége és m egújulása m ellett, s reform átus meggyőződése képessé te tte ő t arra, hogy a reform ügyét h atékonyan m unkálja. B ár a h itvallás K yrill sa já t nézeteit tá rja elő, t a ­ g ad h a ta tla n , hogy politikai stratég iáján ak megfelelően is m űkö d ö tt. M egkísérelte kihasználni a politikai „kons­ tellációt” , képességeinek megfelelően a legjobban, s a hitvallás k iad atása is politikai lépés volt. A záltal, hogy ny íltan ezt az álláspontot képviselte, m egpróbálta kapcsolatait elm élyíteni a n y u g ati hatalm ak k al. Ez ad o tt körülm ényekben m inden lépése az egyház re­ form ja felé fontos politikai dim enzióval is párosult. K yrill nyilvánvalóan nem m érte fel kellőképpen, hogy m ilyen következm ényekkel já r az, am ire kísérle­ te t te tt. N em fogta föl a n n ak nehézségeit, hogy a re­ form átus ta n ítá s t a keleti trad íció b a in teg rálja, s figyel­ men kívül h ag y ta az a té n y t, hogy e ta n ítá s idegen földön sarjad t, s így a kapcsolódási p o n t nem nyilván­ való. B ár gondosan felm érte ellenfelei szellemi és lelki képességeit, sa já t egyházát azonban félreértette. Ab­ ból az előfeltevésből in d u lt ki, hogy a n y u g ati refor­ máció m odellje átv ih ető K eletre. Az álta la t e t t lépése­ ket nagyban a n y u g ati példa h a tá ro z ta m eg: bibliafordítás, káté-kiadás, iskolák alapítása, h itvallás szö­ vegezése voltak ezek. V ajon azonban csupán ezekből is születhet reform ? Vagy ellenkezőleg: nem szükség­ szerűen ellenállást v á lta n a k ki ezek a reform ellen? K yrill sok reform átus in terp retáló ja azzal v ád o lta őt, hogy hián y zo tt belőle a h atáro zo ttság ; ám ezek csupán tu d a tla n sá g u k a t áru lják el a k eleti egyház felől.8 K yrill inkább tú l gyorsan a k a rta nézeteit keresztül­ vinni, s nem gyökereztette reform program ját eléggé sa já t tradíciójában. Az esem ények sorrendje azt m u ta tja , hogy a refor­ m átus egyház csupán részben, s nem is megfelelő m ódon fogta föl e helyzetet. Fontos reform átus köröket zavart meg az az újság, hogy az ökum enikus p a tria rc h a a reform átus ta n felé hajlik, s ebben sa já t ügyük tá m o ­ g atását lá ttá k . Á m túlságosan el v o ltak foglalva o tth o ni vitáikkal, semhogy foglalkozhattak volna az ortodox egyházak életével és bizonyságtételével. A k o n sta n ti­ nápolyi v á ra tla n esem ényekben olyan k á rty á t lá tta k , am elyet k ijá tsz h a tn a k a róm ai hatalom m al szemben. É rdekük csupán az volt, hogy a lehető leggyorsabban a kálvini ta n n y ílt m egvallására in d ítsák a p a tria rc h át. Cornells H aga nyilván m élyebb ism eretekre te tt

szert K eleten e ltö ltö tt hosszú évei a la tt, s óvatosabban já rt el. A ntonei Leger pedig a rra használta a p a tri­ archa b ará ti viszonyulását, hogy a lehető leggyor­ sabban egyértelm ű lépések m egtételére b írja őt. Ezzel de facto ő is hozzájárult ahhoz, hogy K yrill egyházá­ ban izolálódjék. B ár az em lített hitvallás K yrill néze­ te it ad ja vissza, s nem ta rth a tó fenn az a tétel, hogy ham isítvány, le tag a d h atatlan tén y , hogy publikálása reform átus érdekeket szolgált. V alójában elképzelhető, hogy a címlap nem m agától K yrilltől szárm azik: az alcím azt állítja, hogy a hitvallás nem csak K yrill, ha­ nem m ás p atriarch ák vélem ényét is tartalm a zza — ez pedig nem felel meg a valóságnak. E gyszóval: a reform átus egyház táv o l állt az orto­ doxtól — még ha ekkor viszonylag szoros is volt kap­ csolatuk. Az általam fölvázolt áttek in tés csak provizórikus jellegre ta r th a t igényt. E redeti források fényében felül kell vizsgálnunk, s lehetséges, hogy egy új áttekintés a bizonyságok egészéről a helyzet új szem pontjait is kideríti. Vajon azonban nem lehetne fontos hozzá­ járulás az egyre mélyülő orto d o x —reform átus k ap ­ csolatokhoz, ha az ortodox egyház és az RVSz eg yütt végezné ezt az á tte k in tést, s h a m indkét tradíció történészei és teológusai e g y ü tt vázolnák fel e kor képét, úgy, hogy azzal m indegyikük egyetértsen? Az eredm ények lehet, hogy kellem etlenek lennének orto­ doxok és reform átusok szám ára egyaránt. Mégis, le­ hetővé tennék a m ú lt egyik vitás részének m egoldását azáltal, hogy hozzáférhetővé ten n ék azt m indkét fél szám ára. A Jeruzsálemi Zsinat hitvallása (1672) B árm ily fontos is, hogy előítéletektől m entes képet alkossunk K yrillről, az ortodox és reform átus tra d í­ ciók m élyebb, kölcsönös m egértésének ú tjá b a n álló nehézségeket nem oldhatjuk meg csupán ezáltal: ezek m élyebben rejlenek. Az ortodox—reform átus párbe­ szédnek meg kell em észtenie azt a té n y t, hogy K yrill h itvallását kifejezetten elítélte az ortodox egyház. K yrill ideje nem csupán olyan korszak, am elyet kí­ vánság szerint em lékezetbe idézhetünk vagy elfeled­ h etünk. A lapvető jelentősége van annak, hogy K yrill h itvallása zsinati szintű v itá t v á lto tt ki. A K yrill felé kim ondott „nem ” , hogy úgy m ondjuk, tan b eli meg­ erősítést n yert. B árhogy is ítéljü k meg az esem ények egyes részeit, e té n y tén y m arad. A reform átus és or­ todox tradíció első találkozása világos elhatároláshoz v ezetett, így nem lehet többé visszatérni a v itá k eredeti „ártatlan ság áh o z” . A kérdés te h á t az, hogy hogyan kell m a értékelni a K yrill halála u tán i tanbeli fejle­ m ényeket? Idézzük em lékezetbe a legfontosabb szem pontokat!9 K yrill kivégzésének évében a Zsinat K onstantinápoly­ ban gyűlt egybe K yrill K ontares elnöklete a la tt, hogy elítélje K yrill Loukaris-t és tan ítá sa it. A jeruzsálem i és alexandriai p atria rc h án kívül (időközben M etro­ phanes K ritopoulos le tt az alexandriai p atriarch a) 24 m etropolita volt jelen. A Zsinat célja világos v o lt: hogy ti. K yrill Loukaris ügyét rendezze el, aki az egész világ előtt heretikusként k ellett álljon, s ta n ítá ­ sának elretten tő v o ltát az egész világ szeme előtt lá t­ h ató v á kellett tenni. A zsinati h atáro zat kifejezetten polem ikus jellegű volt, s elítélte K yrill szem élyét: „K y rillt, ak it Loukaris-nak hívnak s hitvallása által az egész keleti egyházat rossz hírbe hozta, a kálviniz­ m ussal szembeni loyalitás által a n ath ém áv alilletjü k .” Tíz to v áb b i an athém a következik, am ely K yrill sajá­ tos nézeteit ítéli el; a szöveg összefoglaló an ath ém á­ 81

v al ér véget: „M indazok, akik nem tá m o g a tjá k ezt az igaz és jogos k iátk o zást, am elyet m ost az egyház ki­ m o n d o tt, s akik azon a vélem ényen v an n ak , hogy K yrill á ld o tt em ber vo lt, s e Z sinat hibásan ítélte őt el, legyenek á tk o z o tta k .” 10 N yilvánvaló, hogy a Zsinaton kívüli és belüli helyzet nem engedte meg, hogy K yrill h itv a llá sá t n y u g o d tan és alaposan m egvizsgálják. Az ítéle te k rövidek. M indenek fölött pedig a visszautasí­ t o t t részek elítélésekor egyik helyen sem v e tté k m aguk­ n a k az ítélet meghozói a fáradságot, hogy a megfelelő és helyes ta n t fölvázolják. N éhány évvel később ism ét volt alkalom K yrill hit­ vallásának elítélésére: 1642-ben, Jassyban. E z t a kijevi m etro p o lita, Petrus Mogilas kezdem ényezte, aki egy h árom részből álló, részletes k á té t írt, am it m ás orto­ dox egyházaknak is m egküldtek, s a Z sinat elé te r­ jesztették , m ajd n éhány kisebb jav ítással elfogadtak. E hitv allás kísérlet volt az ortodox h it összefüggő elő­ tá rá sá ra . Szövege nem u tal kifejezetten K yrillre, de sok m egfogalm azásában elárulja a szerző, hogy tu d a ­ to san tá v o lta rto tta m agától K yrill ta n ítá s á t. Így pl. K yrill elvetette a tra n ssu b sta n tia tió t ( metousiosis) (17. fejezet). A Jassy Zsinat pedig kifejezetten ta n í­ t o tt a ezt. E gy m ásik szöveg azonban kifejezetten ta n íto tta K yrill elítélését: a konstan tin áp o lyi p a tri­ archa, Parthenios egy olyan ülést h ív o tt egybe, amely p o n tró l p o n tra cáfolta K yrill h itv allását. A p atriarch a a szöveget m egküldte a Jassy Z sinatnak, amely el is fogadta azt. E levél sokkal á ttek in tő b b m in t az 1638-as h a tá ro ­ z a t. Először is az a feltűnő benne, hogy a p atriarcha m egállt K yrill h itv allásán ak az elítélésével. A szöveg­ ben nincs an ath ém a a p atria rc h a ellen; a levél n y itv a h ag y ja azt a k érdést, hogy tényleg K yrill írta-e a h it­ v allást. A Z sinat k in y ilv á n íto tta : „M i ezennel elítéljük az egyes felekezeteket és kérdéseket fen n tartás nélkül, m e rt ezek tele v an n ak herezisekkel, s nem felelnek meg an n ak a h itn ek , am it vallunk. E lv e tjü k ajtónk elől, s k in y ilv án ítju k , hogy b árk i is írta azokat, távol állt a ttó l, am it hiszünk.” 11 A diszkusszió központja m á r nem K yrill személye, hanem a helyes ta n . A K y­ rill és az „igazi ortodox h it” közötti különbséget a Z sinat tö m ö r ítéletekben fe jte tte ki. A v ita azonban nem állt itt meg. Több m in t három évtizeddel később egy m ásik zsinat is v isszatért e hit­ vallásra. A jeruzsálem i p a tria rc h a, Dositheos fölhasz­ n á lta a K risztus születése helyén lévő tem plom föl­ szentelését (am elyet sok főpap is lá to g a to tt) arra, hogy zsinati szinten tisztázza K yrill hitvallását. Dositheos szám ára a keleti egyház tisztaság án ak az el­ já tszása v olt e h itvallás, a n y u g ati tradíció ja v á ra — ak á r a reform átus, ak ár a róm ai ta n form ájában. Figyelm ét nem kerülte el, hogy K yrill hitv allása még m indig félreértésekhez v ezetett N yugaton. Különösen Je a n Claude, egy reform átus lelkész kísérlete ingerelte őt, aki m egpróbálta K yrill kijelentéseit sa já t céljaira fölhasználni Franciaországban, a róm ai katolikus egy­ házzal tö rtén ő vitái során. A Jeruzsálem i Z sinat ösz­ szehívásával Dositheos a keleti tradíció önállóságát k ív á n ta hangsúlyozni e kihívással szemben. A Z sinat elfogadta a Dositheos á ltal elkészített rész­ letes szöveget. E nnek címe — „ A z ortodoxia pajzsa” — m ár m aga világossá teszi Dositheos és a Z sinat szán­ d é k á t: Az egyházat meg kell óvni azoktól a vádaktól, m elyek szerint „ham isan ta n ít Istenről és az Ő dol­ gairól.” Az előszó közvetlen K álvin követői ellen irányul: ezek b ár ism erik az ortodox ta n t, mégis saját tévedéseik során fejtik ki azt. (A reform átusok) „ té v ­ ta n ító k n a k bizonyulnak, sőt a té v ta n ító k m estereinek, azáltal, hogy nem csak a n y u g ati egyháztól szakadtak 82

el, hanem m inden katolikus egyháztól eltávolodtak.” 12 M ajd an nak k im u tatá sa következik, hogy a keleti egyház m ár elvetette a reform áció ta n a it. Rövid utalás tö rté n ik a tübingeni teológusok és a konstantinápolyi p atriarch a levelezésére, m ajd pedig ezután fordul a szöveg K yrill hitvallása felé. M egállapítja, hogy a re­ form átusok visszaélnek e hitvallással: „B á r meg akarja őket győzni egész E urópa keresztyénsége, s a keleti egyház képviselői is bebizonyították nekik, hogy nyil­ vánvalóan ham is tanok szerzői (a reform átusok), mégis azt ta rtjá k , hogy K yrill Loukaris, a k rétai, aki 40 évvel ezelőtt a konstantinápolyi patriarch a tró n ján ü lt, egy 18 tételből és 4 kérdésből álló hitvallást hozott nyilvánosságra a keleti egyház nevében. E nnek alapján a reform átusok azt állítják, hogy a keleti egyház egyetért velük.” 13 Ezek u tán a szöveg részletesen megvizsgálja a re­ form átus állításokat. Öt egész fejezetet szentel annak, hogy kim utassa, hogy a hitvallás nem szárm azhatott K yrilltől: számos idézetet használ fel K yrill írásaiból és prédikációiból arra, hogy felm utassa: a hitvallás állításai nem felelnek meg a p atriarch a hitének. (1. fe­ jezet) A zután az az állítás jön, hogy a hitvallásnak nem lehet semmilyen külön tekintélye, hiszen szemé­ lyes írás; hogy az ortodox egyház elism ert hitvallása legyen, ahhoz egy zsinatnak kellett volna terjeszteni azt. (2. fejezet). M indenek fölött pedig nem lehet igazi hitvallás, hiszen új ta n t jelen te tett meg. Az ortodox egyház a Szentlélek vezetése a la tt áll, így nem tévedhet. Így te h á t világos, hogy a patriarch a nem leh etett a hitvallás szerzője, csak valam ely is­ m eretlen ham isító. „M ert ez a ,hitvallás’ annyira ellen­ tétb e n áll az evangélium i igazsággal, m in t a fekete és a fehér; az igazság tagadása, m int ahogy a sötétség a fényé.” (3. fejezet)14 Nem az egyház formális ta n a , hanem főleg an nak megélt hite á ltal nyilvánul ab­ szurdnak a hitvallás. Az egyház liturgiája és stru k tú ­ rá ja azt m u ta tja , hogy nem lehetséges az egyetértés K yrill állításaival. M ert h a valaki e hitvallás ta lajá n áll, akkor elkerülhetetlenül ellentm ondásba kerül m ajdnem m indennel, am i az egyház im ádságát, ünne­ p eit, ta n ítá sa it és m űködését kiteszi. (4. fejezet) Ez volt az ortodox egyház szava; az „ú g y nevezett” h it­ vallást egyhangúlag elvetették. A szöveg idézi a konstantinápolyi és jassyi zsinat vonatkozó h atároza­ ta it. (5. fejezet) A Jeruzsálem i Zsinat még messzebbre is m ent: olyan h itv allást fogadott el, am ely pontról p o n tra v etette el K yrill nézeteit. A szöveget Dositheos fogalm azta meg, s bár a Zsinat ak tái között form álisan csak a 6. rész volt, a hitvallás önm agában is jelentős lett, és az ortodox egyház elism erte azt a keresztyén hit meg­ bízható vezérfonalaként. A hitvallás ugyanúgy épül fel, m int a K yrillé; tizennyolc dekrétum a van és négy hozzácsatolt kér­ dése, s m indegyik dekrétum ugyanazt a té m á t tá r ­ gyalja, m int K yrill hitvallásának megfelelő tétele. A Dositheos által azonosított h ib ák at részletekbe m e­ nően k ijav ítja és cáfolja e hitvallás; azoknak té v ta n í­ tá sa it pedig, akik K álvinra hivatkoznak, nyíltan elveti (2. és 10. dektérum ). S ha m á su tt is tö rtén ik utalás „ té v ta n ító k ra ” , az összefüggés eldönti, hogy ezen a reform átus tradíció értendő (3., 10., 13., 14. és 15. dekrétum ). Mi a jelentősége e hitvallásnak, te k in te tte l az előt­ tü n k álló párbeszédre? Úgy gondolom, ez összefüggés­ ben három m egjegyzést kell tennem : A) A hitvallás explicite a reform átus tradíció ellen irányul. Mégis, nem a korabeli reform átus egyházzal való tényleges kapcsolat eredm énye, hanem csupán

kezdődik; e szem pontból aligha különböznek. K yrill óvatosan elkerülte a filioque záradékot, de annyiban a ny u g ati álláspont felé közelített, hogy a Szentlélek A tyától kiindulását és a Fiún keresztüli k iáradását em líti. Ez Dositheos szövegében nincs jelen. M indkét p atriarch a meg volt győződve afelől, hogy az egyház m inden hitvallásának a Szenthárom ságra való u ta lás­ sal kell kezdődnie. E zért bizonnyal helyes az a döntés, hogy az RVSz és az Ökum enikus P atriarch á tu s közötti párbeszéd e tém ára koncentráljon. Csak itt lelhetünk továbbfejleszthető közös alapra. B) Jézus K risztus, a közvetítő. K yrill hangsúlyozta, hogy Jézus K risztus az egyedüli közvetítő; Ő viszi ügyünket Isten elé, s Ő egyedül az egyház feje (7. és 8. fejezet). Dositheos is hangsúlyozta K risztus sajátos közvetítő v o ltát, de ehhez hozzátette, hogy a szentek s m indenekfölött M ária is im ádkozhat az egyházért. A szentek „közvetítők és intercesszorok” , nem csak életük idején, hanem haláluk u tá n is. A püspök oltár­ nál való szolgálata is bizonyos értelem ben „közvetí­ tő ” . E té m á t a párbeszédnek is á t kell vennie; milyen értelem ben lehetnek közvetítők az „ Iste n és em ber közötti egyetlen közvetítő” m ellett? S a legfontosabb: mi a kapcsolat Jézus K risztus és az egyház üdvösséget m unkáló te tte i k ö zö tt? C) Megbékélés és üdvösség. M indkét hitvallás több részen keresztül tá rg y a lja e té m ák a t. A 3. és 5. fejezet a predestináció és providencia, a 6. a bűn, a 9. a hitből való megigazulás, a 13. a h it és cselekedetek, a 14. pedig a szabad ak a ra t kérdését tárg y alja. Tény, hogy Dositheos vallja a predestinációt; ám elveti annak m inden olyan m ag y arázatát, am i ahhoz vezetne, hogy bűn nélkül is elkárhozhat valaki. Inkább arról van szó, hogy valaki hárh o zato t idéz m agára bűne által. A bűnbeesés nem ro n to tta meg annyira az emberi term észetet, hogy az em ber szükségszerűleg vétkezne. Igaz, elveszítette azt a tökéletességét, melyre Isten őt te re m tette, és sok szem pontból olyan le tt, m in t az állat. Mégsem veszítette el azt a képességét, hogy döntsön és jó t cselekedjék. Csak olyan h it á ltal nyer­ heti el Isten tetszését, am ely te tte k b e n nyilvánul meg — s e jó te tte k nem csupán a kiválasztás későbbi m egerősítései, hanem önm agukban hatékonyak. A hit funkciója te h á t nem csupán „ k in y ú jto tt kéz a K risz­ tu sb an való igazságért” , hanem hit és cselekedetek által igazulunk meg. Az Istennel való megbékélés nyilvánvalóan alapos diszkussziót igényel. A párbeszéd témái D) Szentírás és tradíció. K yrill hitvallásában eléggé k é té rte lm ű volt a Szentírás tekintélye kérdésében. Az ortodox egyház és az RVSz közötti párbeszéd „H isszük, hogy Isten a Szentírásban adja nekünk Szentleikét, és semmi m ásban. A Szentírás tekintélye nem h ag y h a tja figyelmen kívül a reform átus tradíció az egyház fölött áll, hiszen nagy különbség, hogy a elítélését a Confessio D ositheiben, am ely súlyosan o tt áll a k é t egyház között. A párbeszéd első felad ata Szentlélek vagy em berek szólnak hozzánk. A m aguk bizonnyal az lesz, hogy m indkét egyház jelezze: bizonytalanságában az em berek tévedhetnek, csalat­ m indketten az apostoli h ite t vallják. Az elítélés szöve­ koznak és meg is csalhatnak. A Szentlélek viszont gét azonban részletesen meg kell vizsgálni. Világossá nem csalatkozik és nem csal m eg; nem esik tévedés kell ten n i, hogy m ilyen m értékig alkalm azható e ki­ áldozatául, hanem tév ed hetetlen és biztos” (2. feje­ jelentés an n ak a k ornak a reform átus trad íció jára, zet). A hitvallás appendixében három további kérdést sőt am i még fontosabb: a m ai reform átus tradícióra. tárg y al K yrill. Jav asolja, hogy m indenki olvasson B ibliát, s azt állítja, hogy a Szentírás m indenki szá­ Sok m inden azt sugallja, hogy a két trad íció b an sokkal több a közös vonás, m in t ahogy ezt akkor értették . m ára érthető, aki a Szentlélek álta l m egújult, valam int m egkérdőjelezi az ószövetségi apokrif iratok kanonici­ Bizonyos körülm ények k ö zö tt az is lehetővé válik, hogy e g y ü tt n y ilv án ítsák ki, hogy az akkori k iátk o­ tá sá t. Dositheos valam ennyi kérdésben m ás vélem é­ zások m ár nem alkalm azhatók a m ai dialógus-part­ nyen volt. Term észetesen elismeri ő is a Szentírás nerre. tek in tély ét — úgy, ahogy azt az egyház m agyarázza E perspektívában m ely té m á k a t kell m egvizsgál­ és ad ja tovább. „H isszük, hogy az egyház tekintélye nu n k ? Dositheos h itv allása azt m u ta tja , hogy az nem kisebb, m in t a Szentírásé” (2. dekrétum ). A vé­ alábbi tém á k n a k kell külön figyelm et szentelnünk: leménycsere valószínűleg azt fogja k im u ta tn i a pár­ A) A Szentháromság értelmezése. Mind K yrill, m ind beszéd során, hogy e különbség m a még elm élyültebb. Dositheos hitv allása a Szenthárom ságra való u talással Az ökum enikus párbeszéd azonban (különösen a H it annyiban lehet szó a reform átus trad íció elítéléséről, am ennyiben „b e h a to l” az ortodox egyházba. Dositheos h itv allását felépítésében és ta rta lm á b a n is K yrill h itvallása h a tá ro z ta meg. Bizonyos értelem ­ ben ann ak ellenpárja: K yrill állíto tta fel a tézist, hogy így m ondjuk, Dositheos pedig az antitézist. Meg kell kérdezzük, hogy m ennyiben v an egyáltalán kapcsolata e belső ortodox v itá n a k a genuin reform átus tradíció­ v al? T én y : e v ita során elítélték K álv in t és a kálvinis­ tá k a t. Jean Claude reform átus lelkészt olyan szavak­ kal illették, am i m inden volt, csak nem hízelgő.15 E konfliktus azonban végsősoron K yrill hitv allása körül forgott. Dositheos nem ism erte sa já t ta p a s z ta ­ latok alapján a reform átus egy h ázat; az elítélés m o tí­ vum a inkább néhány reform átus személy kísérlete volt, akik az ortodox egyházat a rra a k a rtá k rábírni, hogy kötelezze el m agát K yrill hitv allása m ellett. Így te h á t Dositheos h itvallásában nem volt kizárva az új, közvetlen párbeszédek lehetősége a reform átus és or­ todox egyházak k ö zö tt; ellenkezőleg: k ívánatos volt. Az akkor elm aradt vitához kell m ost kapcsolódnunk. B) F eltételezhetjük, hogy a reform átusok és orto­ doxok közötti közvetlen párbeszéd (ha kedvező körül­ m ények közö tt jö tt volna létre) m ár akkor a m ásik fél alaposabb megismerésére v ezetett volna. A d ek rétu­ mok olvasása azt m u ta tja , hogy néhány reform átus megfogalm azást egyszerűen félreértettek. K yrill h it­ vallásának az elvetése persze napvilágra hozott sok olyan különbséget is, am ely akkor létezett a k ét egy­ ház között. N éha azonban a K yrill rövid és ta lá n tú l­ ságosan tö m ö r m egfogalm azásáról fo ly ta to tt v ita a reform átus ta n e ltorzításához vezetett. Így pl. am ikor a 3. dekrétum K yrill m egállapításait tárg y alja, úgy ta rtja , hogy a reform átus ta n szerint „ Iste n a k a ra ta — önm agában és külső befolyás nélkül — volt a k ár­ hozottak elkárhozásának az oka.” C) M indenek fölött pedig ígéretes egy új párbeszéd azért, m ert az ortodox egyházak éppúgy m int a refor­ m átusok m ár elm ozdultak akkori pozíciójukból. Mind­ ketten m ás m egfogalm azásokat használnak m a m ár. Hogy csak két p éld át em lítsünk: az ortodox egyház m a m ár nem szólna olyan sok fö n n tartással a Szentírás olvasásáról, s a reform átus fél kevésbé hangsúlyozná az eleve elrendelést és a kiválasztást, m int akkor volt szokásos. Ú j ta p a sz ta la to k által, új szemszögből vilá­ gosodott meg szám unkra az egy apostoli h it.

83

és E g yházalkotm ány keretében) teljesen új helyzet elé á llíto tt m inket ebből a szem pontból is. E ) Keresztség, úrvacsora és más sákramentumok. K y­ rill-lel szemben Dositheos m e g ta rto tta a h é t szentséget (15. dekrétum ). M indenek fölött azonban azt a nézetet ellenezte, hogy a sákram entum ok nem tö b b ek Isten ígéreteinek p u szta „jeleinél”: a sákram entum ok olyan eszközök, am elyek m indenképpen közlik a kegyelm et azzal, aki b e a v a to tt. E bből a perspektívából nyer ki­ fejtést a keresztség és az úrvacsora. Az úrvacsora te ­ kintetéb en Dositheos kifejezetten beszél a tran ssu b ­ stan tiatió ró l ( metousiosis), de hozzáfűzi, hogy ezt nem lehet m egm agyarázni. Egész h itv allása erőteljesen hangsúlyozza a p ap i rendet, különösen a püspökség h iv a ta lá t. E szem pontból K yrill feltűnő óvatossággal beszélt: K risztus az egyház egyedüli feje; a láth a tó egyház vezetői csak á tv itt értelem ben nevezhetők „fejn ek ” . A lapjában v éve éppenséggel egyháztagok ők is, akiknek azonban sajátos szerep ju to tt (10. fejezet). Dositheos ezzel szemben hangsúlyozza a püs­ p ö k i h iv atal fontosságát: „H isszük, hogy a püspöki h iv a ta l éppoly fontos az egyház szám ára, m in t az em ber szám ára a lélegzet, vagy a világ szám ára a N ap ” (10. dektérum ). F) A z egyház. A Szentírás és a tradíció viszonyának, ill. a sákram entum oknak a kérdése elkerülhetetlenül az egyház értelm ezésének a kérdéséhez vezet m inket. K yrill hangsúlyozta, hogy az egyház a coetus electo­ ru m — ám e földön nem lehet a b ú zát és konkolyt szétv álasztan i egym ástól (11. fejezet). Az egyház a S zentlélek segítségének ígéretét k a p ta , ám mégis té ­ v e d h e t, s csak a Szentlélek ó v h atja meg a tévedéstől (12. fejezet). Dositheos ünnepélyesen, részletekbe m enően elv etette e n ézetet: az egyház szent, bűntelen v o ltá t hangsúlyozta. „ B á r valóban a Szentlélek az egyház egyetlen ta n ító ja , mégis az egyházat nem köz­ v etlen ü l Ő vezeti, hanem az egyházi a ty á k és vezetők. B izo nyságtételüket az ökum enikus zsinatok ism erték el. E z t pedig ezerszer, sőt tízezerszer is aláhúzom . É p p ezért m i nem csak meg v ag y u n k győződve, de állandóan igaznak és bizonyosnak ta r tju k , hogy az egyház sem nem eshet bűnbe, sem nem csalatk o zh at; leh etetlen , hogy a tév ed ést válassza az igazság he ly e tt” (12. dekrétum ). B ár a reform átus egyház is bízik a b b a n az ígéretben, hogy az egyházat a Szentlélek vezeti, és a pokol k ap u i sem vesznek r a jta diadalm at, mégis aligha oszthatja e kijelentéseket. Így te h á t elengedhetetlen lesz az egyház tévedhetetlenségének alapos vizsgálata. G) K épek és ikonok. E lőbb vagy utó bb fel fog m e rü ln i a képek és ikonok kérdése az RVSz és az ortodox egyházak közötti dialógusban. Tény, hogy K yrill elism erte a képek jelenlétének legitim v o ltát az egyházban. Viszont hangsúlyozottan v isszautasított m inden olyan te tte t, am elyet azok im ádásaként lehet érteni. Ezzel szemben Dositheos az ikonok hagyom á­ nyos értelm ezését hangsúlyozta. K álvin sokkal rad i­ kálisab b an v o n ta kétségbe a képek jogosultságát, m int b árm ely m ás reform átor: A 2. parancsolatból kiindulva rag aszk o d o tt ahhoz, hogy Iste n t nem lehet bezárni sem m ilyen képes m egszem élyesítésbe. Isten m aga v á la s z to tta meg azt a m ódot, ahogyan az em bernek közli m ag át, azaz élő Igéjében té r hozzánk, mindig ú jk é n t. V ajon e té re n elérhető-e valam ilyen kölcsönös eg yetértés? Lehetséges-e egyáltalán a párbeszéd? A válasz erre kétségkívül pozitív — pontosan akkor, h a K álvin nézetei alapján dolgozunk. Isten arcát K risztusban fo rd íto tta felénk, Ő Istennek igaz mása. Igéje által g y ű jt és egyesít egyházat az Ő képe alatt. Ő rendelte az ú rv acso rát: ez jelenlétének élő képe, 84

amellyel semmilyen m ás kép nem versenyezhet. E kér­ désben könnyebb kölcsönös m egértést elérni, ha orto­ doxok és reform átusok szám ára világos lesz, hogy a valódi ikon a m egfeszített és feltám adott Úr jelenléte közöttünk. Vajon nem ez a jelenlét az, ami kötelez bennünket arra, hogy eg yütt tegyünk bizonyságot erről az evan­ géliumból, am ely az egyházra b ízato tt? Bárm ily fontos is visszatekintenünk, átdolgoznunk a m últ v itá it, fi­ gyelm ünk mégis az Ú rra kell forduljon, aki ta n ítv á ­ nyainak ezt m o n d ta: „H anem vesztek erőt, m inek­ u tán a a Szent Lélek eljő reáto k ; és lésztek nékem ta ­ núim ” (ApCsel 1,8). Ez az Ige szól m a az egyházhoz is. S hogy az ortodox—reform átus párbeszéd gyümölcsöző lesz-e, az végsősoron azon lesz lem érhető, hogy alkal­ m assá teszi-e az egyházakat arra, hogy együtt hall­ gassanak erre az ígéretre. Lukas Vischer Fordította: Karasszon István (Megjelent: M id. Stream, 1986. 165—182. l.) Szerk. megj.: K yrill Loukaris magyar kapcsolataihoz l. Tőkés László: K álvin és a kálvinizm us Romániában, illetve Erdélyben. Theologiai Szemle 1986/4., különösen 222. l.

JE G Y Z E T E K 1. T hom as Torrance (ed.), T heological Dialogue betw een O rthodox a n d R eform ed Churches (E dinburgh an d L ondon, 1985). — 2. M ár a Jeruzsálem i Z sinat sem t e t t különbséget L u th e r és K álv in közö tt: kálvini ta n o k a t íté lt el, de L u th e rt u g y an ab b an a d o kum en tu m b an em líti. L d. E rn estu s Ju liu s K im m el, L ibri Ecclesiae O rientalis (Jena, 1843), 335. l. Vö. T he R e p o rt of th e P an -O rth o d o x Commission on th e E cum enical R elationships of th e O rthodox Church. — 3. Vö. T he O rthodox Church a n d th e Churches of th e R eform ation. A S urvey of th e O rth o d o x -P ro testan t Dialogues. F a ith a n d O rder P ap er, No. 76. (Genf, 1975). — 4. Uo., 20. l. — 5. Jo h a n n R udolf Schm id svájci szárm azású volt. 1590-ben sz ü letett a R a jn a -m en ti S tein reform átus városban, s o tt is keresztelték m eg. H é t éves k o rá­ ban elveszítette a p já t, s m ivel a n y já n a k kilenc gyerm eket kellett felnevelnie, őt nag y b áty jáh o z küldte. 12 éves korában tö rö k fog­ ságba esett, s tö b b m int 20 év m úlva, 1624-ben sikerült az osz trá k kö vetnek őt m egszabadítania a rabságból. 1629-ben a császár kin e­ vezte őt n ag y k ö v etté az O szm án B irodalom ban. Bécsbe 1643-ban té r t vissza. S zolgálatait a császár nemességgel ju ta lm a z ta , s Schw ar ­ zenhorn b á ró já n a k te tte m eg. Schm id 1667-ben h a lt meg. S zülővá­ ro sát soha nem felejtette el. R agaszkodásának jeleként szülőváro­ sának egy gazdagon a ra n y o zo tt kelyhet k ü ld ö tt. L áto g atása S tein ­ b en mégis vegyes érzelm eket keltett. B árm ily büszke is le h e te tt a város híressé le tt fiára, nehezen tu d ta m egem észteni a z t, hogy ő m á r róm ai katolikus volt. V ajon m ég nagyobb le tt volna a fö n n tartás, h a tu d tá k volna, m ilyen lelkiism eretlen szerepet v itt ő K yrill L o u k a­ ris so rsában? M indenesetre e n ap em lékezetére közös, szertartásos tó sz to k a t itta k nevezetes alk alm ak k o r e kehelyből — m ég a refor­ m á tu s lelkészek b e ik ta tá sa k o r is. Vö. Urner, Stiefel, F . és E . R ip p ­ m ann, G eschichte d er S ta d t Stein am R hein (Bern, 1957) 224— 2 2 8 . l. — 6. A nem zeti előítélet egyik példája W . H . Bates ta n u lm á n y a : Cyril L oukaris an d H is Confession. In : E a ste rn Church N ew sletter, No. 70., 1974— 75. 5 kk. — 7. Í gy sokkal in k áb b meglepő, hogy az E V T egyik ú ja b b k iad v án y a is ezt föltételezi. L d. Ilans-G eorg L in k (ed.), A postolic F a ith T o d ay : A H an d b o o k for S tu d y . S tu d y an d O rder P a p e r, No. 124. (Genf, 1985) 53. l. — 8. K ülönösen jellem ző példa: „ Ő (ti. L oukaris) m inden bizonnyal reform ációt a k a rt végre­ hajtan i. Sajnos azonban h iá n y z o tt belőle egy L u th e r vagy egy K álvin kérlelhetetlen v a s a k a ra ta és vakm erő, de egészséges szabadsága. Őt nem abból a fából fa ra g tá k m in t a refo rm áto ro k at.” L d. P au l Trivier, Cyrille L u car (L ausanne, 1877), 91. l. — 9. A szöveget L d. K im m el, i. m. — 10. Uo., 400. l. — 11. Uo., 409. l . — 12. Uo., 330. l. — 13. Uo., 338. l. — 14. Uo., 331. l . — 15. J e a n Claude (1618— 1687) lel­ kész érdekes szem ély volt. A k tív p réd ik áto r és teológus t olt, szám os m ű v e t ír t k o rán ak vitáiról. A reform átus t a n t m egalkuvás nélkül védelm ezte a róm ai katolikussal szem ben, s ellenzett m inden uniós tö rek v ést, am ely a szóban forgó kérdések m ellett fölm erült. E z az ellenzés k iv á lto tta a francia k irály h arag ját. J . Claude először St. A ffriqueban (A veyron), m ajd N im es-ben volt lelkész. 1661-ben an n a k a zsin atn ak volt az elnöke, am ely a két felekezet unió ján ak te rv é t kellett tá rg y a lja , s am elyet a király i u d v a r elé is tá r ta k . Ő e te rv ellen volt, s beszédének csúcspontján ezt m o n d ta: „L eh etetlen egye­ síteni a fé n y t és a sötétséget, Jézus K risztu st és a B éliált.” X IV . L ajos ezt olyan provokálónak ta r to tta , hogy J e a n C laude-ot m eg ­ fo szto tta hiv atalátó l. B izonnyal nem véletlen, hogy a Jeruzsálem i Z sinat éppen ezt az állítást v e tte á t, de m ás értelem m el: A hogy a fé n y t a sötétséggel nem lehet egyesíteni, vagy K risztu st a Béliállal, úgy nem lehet ez a h itbeli kérdésekben oly különböző ta n ítá s a m i­

en k k el egy — am íg ta n ító ja a heresiarchos, K álvin. (Uo., 332. l.) M iután h iv atalátó l m eg fo sztották, J . Claude P á riz sb a n élt. E z időben k ezd ő d ö tt el a v ita P ierre Nicole-lal, ezzel a jan z e n ista teológussal, a z úrv acso ráró l, P o rt-R o y a lb a n . A tra n ssu b sta n tia tió ró l v o lt szó. J . Claude a z t p ró b álta beb izonyítani, hogy e ta n sem az ősegyházban, sem a k eleti eg y h ázb an n em volt meg, P . Nicole pedig a z úrv acso ra k ato lik u s h itén ek állandó érvényét k ív á n ta fe lm u ta tn i: 1669-ben p o rt-ro y ali b a rá tjá n a k , A ntoine A rnau ld -n ak a neve a la tt egy alapos ta n u lm á n y t ír t e tém áról. A v ita folyam án h iv atk o zo tt J . Claude K yrill h itv allására — feltehetőleg nem érzékelve a lehel séges k ö v et­ kezm ényeket. E v itá t a z O szm án B irodalom ban levő fran c ia követ, Charles-François Oilier, N ointel m á rk ija h o z ta D ositheos tu d o ­

m ására. N em sokkal az u tá n , hogy M ontauban lelkésze le tt, 1666-ban a P árizs m elletti C harentonba h ív tá k J . C laude-ot lelkésznek. 19 évig m a ra d t itt, a N antes-i E d ik tu m visszavonásáig (1685). A ch aren to n i tem plom ot ekkor a király p aran csára földig rom bolták (a gyülekezet a F ra n c ia R eform átus E g y h áz egyik legfontosabb egyházközsége volt), s C laude-nak 24 órán belül el k ellett hagynia F ranciaországot. 1687-ben, H ág áb a n h a lt meg. Vö. É d o u a rd Gaujoux, J e a n Claude, P ré d ic a te u r e t controversiste. Sa vie e t ses écrits. (Genf, 1877) (disszertáció); D ictionnaire de Théologie C atholique, I I I . kötet, 8 —12 col. C urt R. A. Georgi, Die Confessio D osithei (M ünchen, 1940); É m ile G. Léonard, H istoire G énérale d u P ro te stan tism e (P á­ rizs, 1961).

A keresztyén szabadság lehetőségei és határai Kálvinnál* A keresztyén szabadság bibliai és keresztyén teológiai etikai tisztázását m indig nehezíti egyfelől egy tö b b irá­ nyú összefonódás, másfelől egy sokirányú kisugárzás a fogalom nem teológiai területén. Az em ber ak arati, döntési szabadsága m ár a kesztyénséget megelőző filozófiák fontos kérdése. Így teszi meg m ind P laton, m ind Arisztotelész a boldogsághoz vezető helyes er­ kölcsi döntés alapfeltételévé az em bernek azt a képes­ ségét, hogy a helyes ism eretből eredően szabadon v á ­ la szth a tja a helyes cselekvést. A hum anizm us és felvilágosodás pedig ennek gya­ korlati következm ényével foglalkozva eljut az egyéni és közösségi értelem ben v e tt szabadságjogokig. A fel­ szabadításért való küzdelm et pedig éppenséggel nem m ondhatjuk befejezettnek még a X X . sz.-ban sem. A szekuláris szabadság fogalom tö rté n e ti fejlődésében t an á t nem h agyható figyelm en kívül a keresztyénség ferm entáló h atása. Sőt G. Bassarak kifejezésével élve alapos okunk v an feltételezni i tt is a keresztyén érté­ kek elvilágiasodását.1 A felszabadítás teológiák pedig még to v áb b m ennek: a bibliai üzenet középpontjában a szabadító Istenről szóló hitvallást lá tjá k és ennek m ai, k o n k rét társadalm i konzekvenciáit vonják le. Az a tény, hogy a keresztyén szabadság, b ár az előbbiektől m egkülönböztethető sajátos jelentést hor­ doz, ám mégsem szakítható ki tágabb jelentés-m ezejé­ ből, onnan ered, hogy a szabadság m agában a teoló­ giában is kölcsön v e tt fogalom. Az eleütheria és szár­ mazék szavai — Gerd Theissen kifejezését használ­ va —, a szociomorf interakciós szim bolika nyelvi k a ­ tegóriájába tartozik. O lyan kifejezés, am ely eredeti jelentésében egy konk rét társad alm i viszonyt fejez ki (pl. rabszolgafelszabadítás), de teológiai jelentéssel m egtöltekezve ú jab b társadalm i hatástö rtén etév el kell szám olnunk. E bevezetés m egvilágította, hogy K álvinnak a ke­ resztyén szabadságról szóló ta n ítá s á t sem szabad olyan szigetként elgondolnunk, am elynek sem előzményei, sem következm ényei nincsenek. A reformáció kétfrontos h arcát m ár K álvin elő tt az első vonalban L u th er érzékelte. Ez egyfelől a középkori egyházi szervezet és tradíció au th o ritása és a Bibliából nyert hitism eret és a m ellette k ita rtó szabad lelki­ ism eret feszültségeként jelen tk ezett, másfelől a h u m a­ nizmus em berképével való szem benállásban. L uther korszakot nyitó szakításaként értékelhetjük a wormsi birodalm i gyűlésen ta n ú s íto tt m a g a ta rtá sát, a jelképes értékű „ itt állok m ásként nem te h e te k ” hitvallását. (E ltekintve m ost a m ondat tö rtén eti hi­ Előadásként elhangzott a Református Egyház Doktorok Kollégiumának 1987. augusztus 31 .—szeptember 4-i ülésén.

telességének kérdésétől.) A novum itt feltétlenül abban a szabadságban m utatkozik meg, am ivel az egyház egy ta g ja a felism ert igazság b irtokában szembe he­ lyezkedik egy egész egyház és világ hatalm i s tru k tú ­ rájával, tradíciós folyam atával. Form ailag tek in tv e az a kérdés: „ki a d ta neked ezt a h a t a l m a t ...” Igaz ugyan, hogy m aga a skolasztikus teológia nyíltan sehol sem ta g a d ta a teológiai gondolkozás szabadságát, de a g y ak o rlatban mégis alá vetette a h ittan i kérdésekben fo ly ta to tt disputációkat az egyház tekintélyének. Rom a locuta, causa fin ita.2 A reform ációnak ez a Lélek szabadsága irányában tö rtén ő ablaknyitása szövetségesre talált a század uralkodó szellemi irányzatában, a hum anizm usban. M indkettő elvetette a m erev dogm atizm ust, m ind­ k ettő harcolni próbált a k ép m u tató álszenteskedés ellen, visszahelyezvén a terem tést elveszett jogaiba, s m indkettő a m aga m ódján a klasszikus forrósokig m ent vissza. Ám az antik szerzők és életeszm ények nem lehettek m indenben azonosak a másik, egyedüli­ nek nevezett forrással: a Bibliával. K ülönösen az antropológia terén m u ta tk o zo tt ez meg. K ét döntő kérdésben v á ltak el egym ástól az u tak . Egyfelől a reform átorok nem o szth atták azt a té te lt, hogy „m in­ dennek mércéje az em ber” to v á b b á a „szabad ak a­ ratról” fo ly tato tt v iták is világossá te tté k , hogy a k ét fél k ét különböző nyelven beszél és különböző fel­ ism eréseket védelmez. L uther és E rasm us v itá ja a klasszikus példája ennek. Anélkül, hogy a hum anizm us és reformáció és különösen is K álvin és a hum anizm us viszonyát túlságosan leegyszerűsítenénk erre a v itá ra 3, érdemes levonnunk belőle néhány következtetést. M indenekelőtt azt a teológiatörténeti té n y t kell figyelembe vennünk, hogy a nyugati egyház teológiájá­ ban a szabad a k a ra t és a szabad kegyelem feszültsége búv ó p atak k én t húzódik végig. Már a brit eretnek Pelagius és A ugustinus v itá jáb a n világossá v ált, hogy a fogalm ak és nézőpontok szerencsétlen keveredéséről van szó. Mind Pelagius, m ind E rasm us álláspontjában az em ber autonóm iájáért és etikai felelősségéért foly­ ta to tt küzdelem fejeződik ki. „U gyan mire jó az egész em ber, h a az Isten úgy dolgozik benne, m int a fazekas az agyagban, és ahogyan egy szikladarabon dolgozha­ to tt vo ln a?” — kérdezi E rasm us.4 U gyan m ire jó az Isten kegyelme, h a az em beri érdem nek ki kell azt egészítenie? — kérdezik A ugustinussal eg y ü tt a re­ form átorok. Ú gy tű n ik , hogy a logikai paradoxon feloldására nincs m ás ú t, m int a középkori egyház semipelágiánus szünergizm usa, am ely m egosztozott a kegyelem és az em beri érdem egy ü tth atásán . L átni fogjuk, hogy lehetséges a paradoxonok olyan megközelítése és m agyarázata, am ely nem a k arja 85

m indenáron harm onizálni a látszólagos ellentéteket, m in th a a teológia végső célja az értelem m egnyugvása lenne. K álvinnál világosabban aligha lá tta valaki is az Iste n dolgairól való beszéd k o rláto zo tt v o ltát. E zért ítéli el az ige m értékén tú li bölcselkedést, s ezért nem a k a r filozófiai értelem ben v e tt teljes rendszert alkotni. Vele k apcsolatban azonban az ellenkezőjét is el kell m ondanunk. A tú lz o tt tartózkodást éppenúgy elítéli, hiszen a k ijelen tett dolgokat nem csak szabad, hanem szükséges is m egism ernünk. E zért K álvin teológiájá­ nak egészére nézve is találó lehetne a cím m egállapí­ tá s a : ő m in d en ü tt teljes kom olysággal v ette a lehető­ ségeket és a h atáro k at. A teremtésben kapott szabadság A terem tm ényi lét kizárja az abszolút értelem ben v e tt szabadságot. Ilyenről csak azzal kapcsolatban beszélhetünk, akinek létét semmi nem korlátozza, ezért szám ára semmi sem lehetetlen. E z egyedül a m indenható Isten szabadsága lehet, aki m ár m agában a terem tésben is teljes szabadságában d ö n tö tt a tőle különböző világ léte m ellett (B a rth ). E zért nem csak filozófiai-logikai értelem ben kell Isten tő l elindulva m inden más szekunder szabadságról beszélnünk, h a­ nem a bibliai bizonyságtétel felől nézve is csak ezt te h e tjü k . „Isten n ek és önm agunknak megismerése” fel­ cserélhetetlen sorrend, — am it a K álvinra hivatkozó m odern antropológiák g y akran figyelmen kívül hagy­ nak. Az önism eret ugyanis az Igéből n y ert ism eret. H a nem is k ö v eth etjü k m indenben a neo-kálvinizm us­ nak az Isten szuverenitásáról szóló valam ennyi állítá­ sát, azt v áltozatlanul igaznak kell ta rta n u n k , hogy a kálvini teológia következetesen számol fel m inden teológiai dualizm ust, ak ár a kreációról, a k á r a szó­ tériológiáról legyen is szó. Mindig és m indenben Isten kibeszélhetetlen és felfoghatatlan szabadságáról van szó, am it nekünk nem m agyarázni, hanem csak cso­ dálni és m agasztalni lehet. Az em bernek te h á t m ár a bűneset elő tt sem volt Istenével egyenlő szabadsága. A m ikor „ Iste n az em b ert földből és sárból fo rm álta, gőgjének m ár ezzel h a tá rt szabott; m ivel nincs képtelenebb dolog, m intha sa já t kiválós ágával az dicsekszik, aki nem csak sár­ k u n yhóban lakik, hanem részben m aga is por és h am u ” .5 Az előbbiek u tá n érth ető , m iért kezdi K álvin az em beri szabadság tárg y alását ann ak h atárainál. Mi az h á t, am it az em ber mégis ajándékul k a p o tt? Az értelem nek és a k a ra tn a k az a szabadsága, „am ellyel h a a k a rta volna, az örökéletet is elnyerhette volna” .6 K álv in hozzáteszi, hogy i tt m ost nem szabad a pre­ destinációt em legetni, m ivel nem arról v a n szó, hogy „m i tö rté n h e te tt, vagy nem tö rté n h e te tt volna, hanem , hogy m ilyen v o lt az em ber term észete.” Érvelésében figyelem rem éltó az a m indm áig követendő dogm atikai módszer, am elyről a bevezetésben m ár em lítést t e t ­ tü n k : nem logikailag m egkonstruált rendszert alkot, hanem a kijelentés egy-egy asp ek tu sát v ilágítja meg. E z az aspektus pedig az em bernek, m in t szövetséges p artn ern ek figyelem bevétele. I t t éppenséggel nem helyénvaló E rasm us hasonlata szerint az em berről, m in t „agyagról” beszélni, hiszen éppen az ellenkező­ jéről v a n szó: az em ber és nem Iste n felelős a bukásért. Az em bernek szabadságában v o lt a teljes és tökéletes szabadság, Iste n m ellett m egm aradni, m inthogy az is törvényszerű, hogy az ellenkező döntésben elveszítette szabadságát is. H a az em ber csak p uszta eszköz lenne Isten kezében, nem lehetne egyszersm ind az Ő képe is. Igaz, hogy e p o n to n K álv in a platoni antropológia term inológiáját is használja alaposan leegyszerűsítve: 86

az istenképűség a lélekben (értelem , a k a ra t, érzelem) van. K álvin szám ára azonban term észetesen nem P laton a végső érv, de mivel ő a Gen 1,26—27-et és a 2,7-et harm onizálta, a biblikus em berkép egybe es­ h e te tt a platonival. Az antropológiai modell azonban nem több puszta eszköznél ahhoz, hogy a bibliai antropológiai igazságig jussunk el: azaz lássuk be, hogy a bűneset u tá n nem m arad t semmi az em ber eredeti szabadságából. T eh át sem az értelem , sem az a k a ra t nem az, am i a bűneset előtt volt. Gondviselés és szabadság A gondviselésről szóló kálvini ta n ítá s t rendkívül könnyen össze lehet téveszteni a predestinációval, hiszen m indkettőben szó van Isten elrendelő a k a ra tá ­ ról. Míg azonban a predestinációban üdvösségünkről, addig a gondviselésben evilági életünkről v a n szó. M indkettővel kapcsolatban súlyos félreértés lenne K ál­ vinnál valam iféle determ inizm ust, vagy fatalizm ust feltételezni. Sőt a gondviselésről szóló ta n ítá sa egyene­ sen szembeszáll az esem ényeknek lélektelen ok-okozati m agyarázatával. Még Béza d ek rétu m ta n á n a k a nyo­ m ait sem ta lá lju k meg nála. Nem Isten döntései, titk o s tanácsvégzése áll itt az előtérben, hanem az Ő aty a i szeretetének személyes jelenléte a term észet és tö rté ­ nelem szám unkra sokszor valóban titokzatos esemé­ nyeiben. Nem világm agyarázó, hanem lelkigondozói k a ra k ­ tere van K álvinnál az isteni gondviselésről szóló ta n ­ nak. Aki nem a szerencsének és véletleneknek, vagy term észeti erőknek kiszolgáltatott em ber, az valóban szabad. Elsősorban is a jövő irányában. A végzethit cselekvésképtelenné teszi az em bert. E z elsősorban ab ban m utatkozik meg, hogy lem ondunk az eszközök használatáról az „úgyis m inden hiáb a” életfilozófiáját követve. T ovábbá eleve felm entést ad a bűn elköveté­ sére is, hiszen csak Iste n rendelését h a jto tta végre, pl. egy gyilkos. Szükséges lá tn u n k i t t Iste n szabadságát, hogy „ú g y korm ányozza az összes esem ényeket, hogy egyszer eszközök igénybevételével h a t, m áskor eszközök nél­ kül, néha pedig egyenesen m inden eszköz ellenére” .7 Istennek ez a szabadsága azonban nem alkalm azható rán k , em berekre. A felkínált eszközöket igénybe nem venni bűn, s éppenígy bűn a jövőre irányuló tervezések elvetése, m in th a ez Isten gondviselésével ellenkeznék. Az tu d te h á t Iste n gondviselésében helyesen élni, aki tisztá b an v a n azzal, hogy Isten a k a ra ta mindig jó a k a ra t, az élet és a világ m eg tartása irán y áb an m u n ­ kálkodó a k a ra t. Iste n a k a ra tá n ak tu d akozásakor te ­ h á t nem a voluntas Dei abscondita-t kell szem előtt ta rta n u n k , hanem a rev elata-t. T e h át nem az okok, hanem a világkorm ányzói cél az elsődleges. N em is kétféle a k a ra ta van Istennek (duplex voluntas), h a ­ nem ugyanazon a k a ra tn a k m integy pedagógiai okból tö rtén ő közlése, ill. elrejtése.8 Iste n nevelői szándéka m egm utatkozik to v áb b á ab ­ ban is, hogy gondviselésének eszközeivel ta n ítja „övéit a tűrésre, meg ak a rja ja v íta n i gonosz indula­ ta ik a t, féktelenségüket meg ak a rja szelídíteni, ön­ m egtagadásra a k a rja kényszeríteni őket, vagy közö­ n y ü k et ak a rja e ltá v o líta n i... ” 9 Istennek még az éle­ tü n k e t korlátozó a k a ra ta is ja v u n k a t kell, hogy szol­ gálja. E zért ez az a k a ra t nem önkény (potestas abso­ luta), am ibe kényszerűen bele kell nyugodnunk, h a ­ nem könyörgésünk és rem énységünk tá rg y a : „L egyen meg a te a k a r a to d .. . ” A „m iképpen a m ennyekben” kifejezést K álvin úgy értelm ezi, hogy Iste n a k a ra ta tökéletesen m egvalósul a m ennyben, az angyalok k ö ­

zött. A zt kell k érn ü n k , és rem élnünk, hogy Isten a földről is távoztasson el m inden ellentm ondást és bűnt. „V alaki azt v eth etn é ez ellen, hogy nem olyasm inek a kérését parancsolja-e meg itt Isten, ami a világ végezetéig sohasem fog létezni? A zt felelem: . . . szá­ m unkra elegendő, ha k in y ilv án ítju k egy ilyen im ád­ ságban: gyűlöljük és visszau tasítju k m indazt, ami Isten a k a ra tá n ak ellent m o n d .. . ” 10 Arról v an itt szó, am it királyi tisztü n k kapcsán a H eidelbergi K áté a „b ű n és S átán ellen szabad lelkiism erettel” fo ly ta to tt harcunkról m ond. A gondviseléshit szabadságában sohasem egyezhetünk ki a gonosszal, m int a világhoz tartozóval. Még akkor sem, ha Isten örök szabadsá­ gában még a z t is m egteheti, hogy jó terv ei véghez­ vitelében a gonoszt is felhasználja. N ekünk ilyen sza­ badság nem a d a to tt. A cél nem szentesítheti az esz­ közt. Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága Az elm ondottakhoz képest nem valam i egészen másról, hanem a keresztyén szabadságnak szótérioló­ giai m egalapozásáról kell itt szólnunk. A K risztusban n y ert m egszabadításnak értelem sze­ rűen k ettő s irán y a v a n : valam itől és valam ire. K álvin ezt hárm as asp e k tu sb a n lá tja : a tö rv én y á tk á tó l való szabadságban, az Isten a k a ra tá n ak való szabad enge­ delmességben és az ún. közöm bös dolgokkal való élés lelkiismereti szabadságában. a) A törvény átkától való szabadságot Pál alap ján m egigazulás-tanhoz kapcsolja. I t t a m egigazítás fo­ renzikus értelm ére kell gondolnunk, hogy Isten szabad kegyelméből el ne vegyünk valam it is, m in th a K risztus érdem én kívül bárm ink is lenne. A törvény, a m aga pedagógiai hasznában így lesz K risztushoz vezérlő m esterré, akiben van a mi igazságunk. A törvénytől való szabadság éppen a z t jelenti, hogy a lelkiism eret­ nek to v áb b nem a törv én y teljesítéséből, vagy annak követeléséből kell bizonyságot szereznie, hanem K risz­ tu s igazságából. T u d ju k , K álvin o tt lép túl L u th er törvényértelm ezésén, hogy hangsúlyozza a te rtiu s usus legis-t: te h á t a törv én y felad ata az is, hogy a keresz­ ty ének et „ h iv atásu k ra figyelm eztetve a szentség és az ártatlan ság gyakorlására b uzdítsa” .11 E zt a hasz­ n át azonban sohasem szabad összezavarni azzal, am it Pál a tö rv én y átk án ak nevez, s am itől csak K risztus­ ban szabadulunk fel. A tö rv én y tő l való szabadság te h á t nem tö rv é n y te ­ lenség, nem anom ália, hanem a szív belső békessége és m egnyugvása K risztus elégtételében, aki a tö rv é n y betöltője, vége. K álvin világosan látja, hogy P ál a G alata levélben nem külső szertartásoktól való sza­ badságért harcol, hanem az evangélium lényegéért. M egállapíthatjuk te h á t, hogy K álvin a keresztyén szabadságot m integy koncentrikus körökben, belülről kifelé h aladva tárg y alja. A szabadság középpontja a szabadítás K risztus által. M inthogy pedig nem m aga a tö rv én y a bűn, hanem annak csak m egm utató ja, tü k re nekünk sem m agától a törvény tő l kell szabadnak lennünk, hanem a bűntől, s annak következm ényétől, a kárhozattól. A b űn itt nem a te tte t, hanem az Isten tő l elszakadt létet jelenti. A J n 8,33 m agyarázatán ál K álvin kifejti, hogy szü­ letni csak szolgaságra lehet, míg szabaddá lenni csak azáltal, ha K risztu sb a oltódunk.12 „A kisdedek külön­ leges m ódon részesülnek ebben: ők ugyanis a szövet­ ségben birtokosai az örökbefogadtatás jogának, m iáltal a K risztussal való közösségbe m ennek át. Az istenfélők gyerm ekiről beszélek, akikre a kegyelem ígérete irá­

nyul, m ert a többiek sem m iképpen sincsenek kivéve a közös em beri sorsból” .13 T udjuk, K álvin ezzel érvel a gyerekkeresztség m ellett is. Mégsem valam iféle vér­ ségi kapcsolatról, beleszületésről van itt szó, hanem a kegyelmi szövetségről. D ehát mi a bűn, a negatív szabadság, am ely végül is rabszolgává teszi az em bert? M int a szabad a k a ra t kapcsán m ár em lítettük, K ál­ vin az augusztinuszi örökség szerint a bűnről nem csak m int etikai fogalomról ta n ít, hanem m int egész létü n ­ k e t m eghatározó örökségről is. A bűn te h á t soha nem hal ki belőlünk, term észetünk rom lottságát csak a halállal vetkezzük le. De hogy m it is jelent ez a rom ­ lottság, ezt valójában a „szabadság tökéletes tö rv é­ nyébe” tek in tv e látju k . Ez kétségtelenül K risztus, — m ondja K álvin, akiben a törvény teljes betöltőjét és a mi fiúvá fo g ad tatásunkat szem lélhetjük.14 I tt pedig éppenséggel nem az derül ki, hogy term észetünkben m egm aradt volna a jó m elletti döntésnek akárcsak a legcsekélyebb m aradványa is.15 Már a törvény elsőd­ leges haszna is ezt bizonyítja m int a fék és zabla ta r tja vissza a kegyelem a világban a gonoszság el­ áradását. A törvény, m int g át és sorompó valójában felületi kényszerkezelés „féken ta r tja u g y a n ... a rom lott term észetet, hogy cselekedetekbe ne tö rjö n ki, de belsőleg nem tisz títja meg” .16 M int látni fogjuk, K álvin társadalm i etik ájáb an az usus legis politicust ez a negatív indok is m egalapozza. A korlát áttörései­ ben m utatkozik meg leginkább, hogy a másik em ber, ill. a közösség szabadságának védelmére szükség van a az em beri term észetünk féktelen önzésével szemben. M ert a bűn megnyilatkozási form ájában önhittség, gőg, önszeretet.17 K álvin éppen a törvény tárgyalásával lép tú l azon az egyoldalúságon, hogy m ind a bűnről, m ind a sza­ badságról csak m etafizikai, ontológiai síkon beszél­ jü n k . Ezek szükségképpen etikai fogalmak is. Meg­ rom lott létünk to rz cselekedeteinkben nyilvánul meg. A szabadság viszony fogalom abb an a k ettős reláció­ ban, ahogyan a k é t k ő tá b la szem lélteti a szövetséges viszony vertikális és horizontális irányát. M inthogy ez a viszony rom lott meg, azért kell a törvénynek a m aga kívülről jövő követeléseivel feltárni elő ttü n k Isten a k a ra tá t. Ám m aga K álvin is felfedezi, hogy a tíz ­ parancsolat nem követeléssel, hanem szabadítással kezdődik. Genfi k á té jáb a n négy kérdést szentel e be­ vezetésnek a szabadításról, am elyet ezzel zár: „M iért tesz erről a dologról (ti. a szabadításról) em lítést, am ikor törvényéhez ak a r előbeszédet ta rta n i? — Hogy m inket figyelmeztessen, m iszerint a legnagyobb hálátlanság bűnébe esünk, h a m agunkat egészen oda nem adjuk az ő irán ta való engedelmességre.” 18 b) A szabadítás te h á t nem csak valam itől, hanem valam ire történő szabadítás is. P aradox m ódon Isten népe csak akkor lehet szabad, ha egészen és kizárólag Istené. A törvény m ár a kezdet kezdetén ezért u tal egy egészen más viszonyulásra, m int a tartozikkövetel kategória. I t t a felszabadított nép áll felsza­ bad ító ja előtt. E zért itt m ár nem a kényszer, hanem a lehet és a szabad kapui nyílnak meg. A törvény igájától felszabadult lelkiism eret itt m ár szabad lelki­ ism eretté v á lt s ezt a szabadságot egyedül onnét veheti, hogy m aga Isten szólt és cselekedett. Az Óés Újszövetség közös hitvallása, hogy szolgálni egyedül az U rat, a mi Isten ü n k et lehet. A kiválasztásnak m ind­ k é t helyen teleologikus értelm e van. Aki m ellett Isten d ö n tö tt, az nem lehet többé a magáé. A kálvinizm us társadalm i etik ájáb an figyelemre m éltóan emeli ki a bizonyosságnak ezt a szabadságát Max W eber. Aki nem üdvössége biztosításával van elfoglalva, ann ak 87

m indkét keze felszabadul arra, hogy h iv a tását telje­ sítse.19 Ez azonban m ár csupán következm ény. H ogyan m egy végbe Istennek ez a m u n k ája az em beren? Fontos i tt látn u n k , hogy K álvin m egkülönböztette az isteni végzés és ann ak gyakorlati m egvalósulása két oldalát. Az utóbbiról a legfontosabbként azt m ondja, hogy ez egyfelől egy hosszú, megvalósuló folyam at, am ely egész életünk során ta r t, másfelől ez olyan feladat is, am iben mi nem csak passzív elfogadóként veszünk részt, hanem cselekvőleg m űködünk közre. A szabad a k a ra t te h á t itt ú jra szóhoz ju t. A m egváltásban — hogy m odern kifejezéssel éljünk —, az em beri sze­ mélyiség nem értékelődik le, hanem felszabadul arra, hogy az legyen, am inek Isten szánta. Nem puszta eszköz, hanem Isten m unk atársa, partnere. Nem a passe non peccare a hangsúlyos, hanem az, hogy még tökéletlen cselekedeteinket is szabad felajánlanunk az Istennek. A K álv in -k u tatásb an eldöntetlen a restitutio ér­ telm e.20 Vajon arról van-e szó, hogy K risztusban, a m ásodik Á dám ban az elveszett istenképűség állíttatik-e helyre, vagy valam i m ás is tö rtén ik . A nélkül, hogy a v itá t m ost eldönteni p róbálnánk, k é t m egjegyzést fűzünk hozzá. Az újszövetségi, páli term inológia az új terem tés fogalm át kétségtelenül a régi terem tés p ár­ huzam ából veszi. Az viszont tisztázásra vár, hogy itt analógiáról van-e szó, vagy ü d v tö rtén eti irányról. Az utóbbival sem m iképpen sem érth e tü n k egyet. K álvin eszkhatológiai szem léletének ellentm ond az, hogy K risztus által oda érkeznünk, am it Á dám ban elvesztet­ tü n k . A végső cél a K risztus dicsőségében való részese­ dés. Az istenfiúság öröksége, am it K risztusban meg­ n y erünk, tö b b , m int am it Á dám ban elv eszítettünk.21 A K risztus á b rázatára való elváltozás folyam ata a m ortificatio és vivificatio. Ö nm agunk m egtagadása és a kereszt hordozása a mi K risztus követésünk. Jó azonban itt ügyelnünk, hogy nem im itációról, hanem követésről v an szó. B enne m aradásunkról, m eggyöke­ rezésünkről és nem utánzásról. K álvin különbséget tesz óem berünk és külső em be­ rü n k között. Az egyikkel örökös harcb an állunk, a m ásikban jelenvaló életünk realitásait vesszük tu d o ­ m ásul. N em beérkezettek, hanem rem énységben úton járó k vagyunk. Eszkhatológiai exisztenciánk azonban képessé tesz arra, hogy a jelenvaló világ realitásai fölé is em elkedjünk. E z a páli „ m in th a nem ” szabad­ sága. W eber szerint ez a kálvini hangsúly terem ti meg a „világon belüli aszkézis” m en talitását.22 A p u ritá n életszem lélet K álvinnál mindössze a n n y it jelent, hogy „m inden dolog, am i a jelen élet öröm ével összefügg, Isten szent ajándéka, de mi beszennyezzük, am ikor visszaélünk velük” .23 T ehát nem az a ta ra x ia sztoikus közönyét ta r tja K álvin keresztyén szabadságnak, h a ­ nem a z t a „közönyt” , am ely a végső rem énység fényé­ ben relativizálja a jelent, ennek bőségét éppúgy, m int szükségét. A visszaélésen v an a hangsúly, am ikor is az élethelyzetek akadályoznak h aladásunkban. Iste n gyerm ekeinek dicsőséges szabadsága te h á t az eszkhatológiai beteljesedés. K risztus szabadítása tes­ tü n k m egváltásával és a te re m te tt világ m egszabadu­ lásával ér véget. E z a rem énység, am ely eg y ú ttal a terem tettség v ajú d ásáb an és h an g talan fohászkodásá­ b a n is kifejeződik, nem csak relativizálja a jelen aión értékeit, hanem m ár m ost ízelítőt, zsengét ad am a végső m egszabadításból. A R óm 8,23-ban így m a­ gyarázza K álvin az aparché, a Lélek zsengéje értelm ét. Szabadságunk még nem teljes, korlátozza az az ü d v ­ tö rté n e ti aion is am iben élünk. Nem tű n t el a halál, 88

a fájdalom , am elynek kötelei életünket körbe fonják. Szabadságunk te h á t rem énység, am ely előttünk van. Nem az elveszett É den nosztalgiájában élünk, hanem abból a feszült várakozásból, hogy a jövő Istennél van eltéve. Az a tény, hogy nem birtokoljuk a teljességet, csupán an nak egy töredékét, m egtart m inket Isten ú to n járó, zarándok népének. Az Újszövetség népének sorsa ebben közös az ótestám entum i atyákéval. Meg­ szab ad íto tt nép, am ely nem m ent be még Isten ny u ­ galm ába. A Lélek szabadságának kóstolója to v áb b á elszakít­ h atatla n u l összeköt bennünket Isten egész terem tm é­ nyi világával. Nem a világból, vagy a világtól szabadít meg Isten, hanem a közös sorsként átélt rothadandóság rabságából. Ám a te re m te tt világ rem énységét K álvin P ál nyo­ m án szekundér m ódon érti. Az „értelem és érzelem nélküli” terem tm ények rem énységüket az Isten fiai rem énységéből vehetik. A kkor lesz igazán nyilván­ valóvá, hogy a világ teá tru m gloriae Dei, am ikor Isten fiai m egjelennek. Addig ez a doxa paradox módon van jelen. E llentétes erők összecsapásában. N yilvánvaló, hogy ezt a feszültséget jelen és jövő kö­ zött, mi em berek élhetjük á t tu d ato san . H a azonban még a m egsebzett term észet is könyörög a m aga m ód­ ján , m ennyivel inkább kell ezt nekünk tenni. K álvin tartózkodik a ttó l, hogy a szenvedést m agát dicsőítse. A keresztyén aszkézisnek legfeljebb egyik célja lehet a hosszútűrés, a hypom oné begyakorolta­ tá sa . Egyszóval: K álvin a keresztyén szabadság p a ra k ­ létikus célját dom borítja ki. Szüntelenül em lékeznünk kell arra, hogy a „Lélek zsengéjének birtokosai” vagyunk, akik kóstolót k apva Isten fiai dicsőséges szabadságából, fölébe tu d n a k em elkedni m inden le­ húzó erőnek. c) I tt érkezünk el a keresztyén szabadság harm adik területére, az ún. közömbös dolgokkal való éléshez. Az előbbiek világossá te tté k , hogy abszolút értelem ben v e tt adiaforon nincs, hiszen szükséges és m indennapi dolgok is v álh atn ak csapdává zarándokutunkon, ha a hozzájuk való viszonyunk megromlik és megkötöző erővé válnak. Mégis szükséges volt a „szabad — nem szabad” kérdését olyan konkrét esetekben megfogalmazni, am elyekkel kapcsolatban vallásos aggályok m erültek fel sokakban. K álvin látja , hogy az ilyen beteges tépe­ lődés gúzsba köti a lelkiism eretet. „ H a valaki elkezd azon tűnődni, hogy szabad-e neki lenből való kendőt, ru h á t, zsebkendőt, vagy törülközőt használni, utóbb a kender haszn álatát is kétségesnek ta lá lja és végül még a kócon is gondolkodóba esik” .24 A m ikor azonban Isten irá n ti hálával élünk a k a p o tt lehetőségekkel, akkor nyugodtan élvezhetjük Isten bőkezűségét” is. Csupán egyetlen m egszorítás van: a célszerűség. Milyen célra a d ta Isten azt az a já n d é k o t? 23 A célracionalitás irán y áb a m u tató életszem lélet te r­ m észetesen jogosan tá m a sz tja fel azt a v á d a t a kál­ vinizm us ellen, hogy ellensége az önfeledt kikapcsoló­ dásnak is, te h á t kom orrá festi az életet. P éldaként a K álvin korabeli G enfet szokták felhozni, vagy „a z életstílus uniform izálásának erős te n d e n ciá ját” .26 A li­ bertinizm us problém ája azonban m ár a szabadság és a rend összefüggéseit v eti fel, v alam int a bűnre való szabadosság kérdéseit. I t t azonban m ár nem közömbös dolgokról v an szó. E l kell ism ernünk, hogy az egyházés teológiatörténet során éles v itá k folytak arról, m i te k in th e tő adiaforonnak. S zertartási kérdések éppúgy szerepeltek, m in t a puritanizm usban és pietizm usban a dohányzás, alkoholfogyasztás stb. K álvin a közöm­ bös dolgok, tém á k felvetésével rá irá n y íto tta a figyel-

m et arra, hogy ez a kérdés tö rtén etileg nem intézhető el egyszer és m indenkorra. A kor, hely és személyes adottságok k o n tex tu sáb an lehet és kell döntést hozni a két véglet közötti keskeny úton: a törvényeskedés és az etikai anarchia között. De hogyan kell m egítélnünk a keresztyén em bernek azt a döntését, am elyben sza­ b adság át m aga korlátozza azáltal, hogy fogadalm ak­ hoz köti m agát ? A kérdés h átteréb en o tt van a közép­ kori aszkézis intézm ényrendszere: a szerzetesség. Az ilyen m egkötöttséget — bárm ennyire is az egyén szabad döntésének tű n ik —, K álvin egyértelm űen el­ u ta sítja . Ám , m in th a a kezdetek g y ak o rlatáv al szem­ ben m egértést ta n ú síta n a : ekkor még a „szerzetesi kollégiumok az egyházi rendnek m in teg y vetem ényes kertjei v o ltak .” (IV. 13. 8.) Az öncélú aszkézis két szem pontból is hiábavaló. E gyrészt, felesleges, ha nem a szolgálatra felkészülés érdekében tö rtén ik . A foga­ dalm ak nagy részének nem volt értelm e. Másrészt káros is, m ert elhiteti gyakorlójával, hogy a szentség em berfeletti teljesítm ényekkel érhető el. A szentségnek ez a szem lélete nem csak a világot ad ja fel, hanem még az egyházat is, m ivel úgy véli, hogy a K risztus követés csak egy z á rt m ikrovilágban valósítható meg. A szerzetes nem csak a világból, hanem az egyházból is kivonult. A H egyi Beszéd m ax im áit így eleve elsza­ k ítja a m indennapi élettől. A kereszthordozás — m int m ár em lítettü k —, a világon belül és a világért van K álvin szerint. A „nem igazi énünk” halálba adásával szabadulunk fel arra, hogy Isten uralm a a la tt, az Ő dicsőségére éljünk. A g y erty át nem azért g y ú jtják , hogy a véka alá tegyék. L ehetnek to v á b b á olyan fogadalm aink, am elyek segítőnek a keresztyén élet előrehaladásában. I t t kap hangot az önnevelés és az önfegyelem , am elyet gya­ k o rta szoktak kiem elni m in t a kálvinizm us jellem for­ máló erejét. Vigyázni kell azonban, hogy keresztyén szabadsá­ g u nkat, am ellyel m indenek u ráv á re n d e lte ttü n k , ne áldozzuk fel. (IV. 13. 3.) A m eggondolatlanul te tt fogadalm ak semmire sem köteleznek ugyan, de éppen ezek devalváló h atása m ia tt őriznünk kell az Isten előtt kedves fogadalm ak kom olyságát. Az életünket igazán m eghatározó elkötelezések a sákram entum ok­ hoz kapcsolódnak. T u d ju k , K álvin szívesen h asználta a sákram entum szó eredeti jelentését, a k ato n ai h ű ­ ségesküt. Isten népe egyetlen királya zászlójára eskü­ szik fel. Nem a sok fogadás, hanem az egyetlen m elletti elkötelezés az, am i p aradox m ódon szabadságunkat biztosítja. Az emberi szó, ígéret és fogadás elkötelező jellegét parad ig m atik u san Isten szava és ígérete adja. A h it azért foghatja m integy szaván Isten t, m ert Isten végérvényesen elkötelezte m ag át h ird e te tt szavában, az Igében. A kálvini etik a ezért ta p a d szorosan a theou-logiához, az Istenről szóló beszédhez, ill. Isten beszédéhez. H a Isten hűséges, ha m egbánhatatlanok az Ő ígéretei, akkor a szövetséges viszony k étoldalú­ ságából következik, hogy az em ber nem a sok közül választ, hanem az egyetlen lehetséges m ellett dönt. A rra m ond igent és ám ent. K álvin ezzel nem H egelt igazolja: a szabadság felism ert szükségszerűség, h a ­ nem az Ige belső logikáját követi. Isten szava, te tte az első, az em beré a m ásodik. H a Isten szabad ke­ gyelméből m ellettünk d ö n tö tt a K risztusban, m im ódon kérdőjelezhetnénk ezt meg mi m agunk. Aki te h á t Isten döntését m aga felől kom olyan v e tte és erre igennel válaszolt, ne kárhoztassa m ag át ab b an , am it helyesel. Ama et fac quod vis — idézhetjük A ugustinust. Isten agépja fogja a zu tán m egm utatni azokat a k o rláto k at, m elyeket a szeretet nem te h e t, „m ert nem cselekszik éktelenül” .

A legfőbb korlát a felebarát, a m ásik em ber. Az adiaforon h a tá ra — m iként a bálványáldozati hús­ evésről P ál ta n ítja —, a hitben gyengébb te stv ér lelki­ ismerete. A botránkozás, a skandalon, am iben az én szabadságom m ások b u k ását idézi elő. A szabadság perspektívája az oikodomé. M indent szabad nekem , de nem m inden épít. Sőt van, ami rombol. A szabadság célja a krisztustest és a felebarát épülése. K álvin jól tu d ja , hogy ugyanakkor az egyházban nem m inden skandalon kerülhető el. Legfőképpen a a kereszt b o trá n y á t kell vállalnunk, am ely nélkül Bonhoeffer szavaival élve —, az etik a a kom prom isz­ szum ú tjá ra téved. K risztus szabadsága a képm utató erősek és m agabiztosak szám ára a m egbotránkozás sziklája le tt. Az igazság kritérium a te h á t nem mellőz­ hető. Az igazság feláldozása egyben a szabadság meg­ ölése is. Lám, korunk reálpolitikai felismerése, hogy igazságosság nélkül nincs szabadság és a k e ttő nélkül nincs békesség bibliailag is m egalapozott: ahol a cedáká és shalom egym ást csókolva ölelgetik, o tt van jelen az Ú rnak Lelke és ahol az Ú rnak Lelke, o tt a szabadság is. IV. A z egyéni és közösségi döntés szabadsága átvezet bennünket K álvin politikai etikájához. E z t a beveze­ tésben em lített k o rtö rtén et fényében kell először meg­ vizsgálnunk. A kor hum anista hagyom ányában áll ő akkor, am ikor a személyes döntés szabadságát és fele­ lősségét helyezi az intézm ényi döntés elé. E z t főképpen abban lá tju k , am ikor az író és exegéta K álvin szólal meg. „Az em beri szellem term észetével vele já r a különféleség” 27 írja Gryneus Sim onnak a R óm ai levél kom m entárja ajánlásában. A pluralizm us szabadságá­ nak ez a tiszteletben ta rtá sa ö n tudatosan keresteti és ta lá lta tja meg vele saját h angját. Az újkor embere szólal meg akkor is, am ikor állításait sok h e ly ü tt a lelkiism ereti szabadság hangoztatásával fogalmazza. A nagykorú keresztyén áll itt Isten és az em berek előtt —, term észetesen nem a m indent tu d ás gőgjével, hanem a jobbra ta n ítta tá s alázatával. E nnek a személyes szellemi szabadságnak m egvan­ nak azonban a h atárai is. H it és erkölcsi tanbeli kér­ déseknél az egyén hangja bele kell, hogy sim uljon a consensus ecclesiae-be. „A vallás dogm áiban kevesebb szabadsággal éljünk, m ert az Ú r azt ak arja, hogy övéi legfőképpen ezekben legyenek egyetértésben egym ás­ sal” .28 Az egyház tekintélye előtt és felett van azonban a Szentírás és a Lélek autoritása. Hozzá kapcsolódik ehhez még, hogy az egyház, b ár szabad em berek társasága, mégsem szabad em beri társulás. M int K risztus teste, engedelm eskedik a fő­ nek. Eközben, m int élő organizm us, organizáció is. A rend azonban nem a szabadság ellentéte, hanem annak védelme. Olyan, m int a folyó medre, vagy a kagyló életet védő héja. E ltorzul o tt, ahol önkényes­ kedés, hatalm askodás ü ti fel a fejét. E zért fontos, hogy m inden a közösség egyetértésével tö rtén jék . A tisztségviselők h iv atalb a lépésénél ezért ta r tja fontosnak törvényes m egválasztásukat. Nem a görög dem okrácia újjáélesztéséről van itt szó, hanem az egyházszervezet bibliai kritérium áról. „A Szentlélek ugyanis elejét ak a rta venni annak, hogy senki uralom ról és hatalom ­ ról ne álm o d o zzék .. . ” 29 Sokan rá m u ta tta k m ár arra, hogy a kálvini egyházfegyelem az egyén felől nézve lelkigondozás, míg az egyház felől nézve az engedel­ messég ú tja , hogy a tagok a főnek valóban alkalm as eszközei lehessenek. Az egyén szám ára a fegyelmezésre akkor van szükség, am ikor cselekedeteiből nyilván­ valóvá válik, hogy nem Isten igéje szerint él. I t t a közösség nem az egyéni szabadság korlátozójaként lép fel, hanem a M áté 18 szellemében testv éri segítséget 89

n y ú jt. M inden m ás esetben a bűnök m egbánása, ú t­ jain k elrendezése a személyes igehallgatás gyümölcse. A gyónás radikális k iik tatásáv al kétségtelenül együtt já r t, Max Weber szavaival élve, hogy a hívő „önm aga ta p o g a tta ki p u lzu sát.” 30 Szociológiai következm é­ n y eik én t ki lehet m u ta tn i a n y u g ati elm agányosodást, az individualizm ust. K álvin gondolkozásában azonban ilyen to rzulásnak nyom ai sincsenek. Az egyén és kö­ zösség a K risztus-test értelm ében sohasem lehetnek ellentétei egym ásnak. A közösség arra h iv a to tt, hogy felism erje az egyénnek a d o tt kegyelm i ajándékokat, képességeket, az egyénnek viszont kötelessége egyrészt „ a te s t közös ja v á ra fordítani azokat a képességeket, am elyeket k a p o tt” ,31 m ásrészt vigyázni arra, hogy ne avatkozzék m ások m unkakörébe. Bizonyos, hogy a gyakorlatb an a „ h a tá r” és a „ m é rté k ” kérdésének eldöntésére a közösség h iv a to tt. A szolgálatba állítás jó rendje nélkül anarchia lenne az egyházban. A karizm a és a rend egymáshoz való viszonyában K álvin józansága R óm a és a rajongók k ö zö tt ta lá lta meg a keskeny u ta t. E gyrészt a rajon­ gástól való félelem nem gátolta abban, hogy elsőbbsé­ get adjon a Lélek szabadságának, aki az elhívás és a kegyelm i ajándékok elsődleges forrása, m ásrészt Ró­ m átó l sem félt annyira, hogy ne védte volna h atározot­ ta n az egyház törvénykezési jogát és a lelki igazgatás m e g tartására a lk o to tt ren d et.32 Az u tó b b iv al kapcsolatban term észetesen állandóan ügyelni kell a rra a kísértésre, hogy az egyház nehogy m agához rag ad ja K risztus szabadságát és így m integy h ely ette cselekedjék. I tt az egyház dialektikus felfo­ gása segíthet. Azaz K risztus és a Lélek szabadsága az egyháztól, m iközben K risztus testén ek valljuk az egy­ h á z a t. Csak az egyház v a n K risztushoz kötve, ő nincs az egyházhoz. U bi C hristus, ibi ecclesia. Ő úgy v an belül, hogy ugyanakkor az ajtó előtt is áll. K risz­ tu sn a k ez a szabadsága, am ely az Igében áll előttünk, az egyedüli garancia arra, hogy az egyház ne váljék önm aga m ércéjévé. M ásrészt éppen ez a k ritik ai norm a ad ja meg az egyház szabadságát is a világban. K álvin ügyel arra, hogy ne m osódjék el a h a tá r az egyházi és a civil rend k özött. U gyanakkor a teljes szétválasztás m árcsak azért sem lehetséges, m ert az egyház feje és a világ U ra u gyanaz: K risztus. K álvin te h á t nem ak ar egy szakrális állam ot létrehozni, hanem megőrzi „K risztus lelki országa és a polgári társadalom ren d je” közötti különbséget. A m i a keresztyén em ber szabadságát illeti, azt K álvin nem lá tja ellentétben a világi hatalom nak való engedelmességgel. Szabadságunkat itt is a m aga h a tá ­ rai közö tt kell m eg tartan u n k .33 V ita to ttá válik azonban ez a viszony, m ihelyt az engedelmesség és ellenállás kérdései vetődnek fel. Hol v a n az engedelmesség h a tá ra azokban az esetekben, ahol a világi hatalom eltorzul.34 K ülönbséget kell tenni i tt is az egyéni és a népi ellenállás joga között. Mert

90

egyfelől igaz, hogy még a tiran n izm u st is jobbnak kell ta rta n u n k a semmiféle rendnél, és a m agánem ber szám ára nincs m ás ú t, m int az engedelmesség, az alkotm ányos ellenállásnak mégis m egvan a m aga he­ lye, hogy „közbelépjen a királyok dühöngő önkényével szem ben” .35 K álvin álláspontja egyfelől a R óm a 13-ra épül, másfelől Isten a k a ratá n ak feltételnélküliségére. Az utóbbi azt jelenti, hogy Isten felhasználhatja a szá­ m unkra kedvezőtlen politikai rendet is m egítélésünkre és nevelésünkre. Ez a „deuteronóm ista” történelem ­ szemlélet á th a to tta a m agyar reform átorok gondolko­ dását is (K árolyi K ét könyve). A tű rés szabadsága m ellett azonban a kálvini politikai etika ak tivizálta is az egyház ta g ja it a közéletben való részvételre. Nem lehet kétséges az engedelmesség h a tá ra o tt, ahol a hatalom Isten-ellenes életre ak arja kényszerí­ ten i alattv aló it. „K risztus azért v á lto tt meg bennün­ k e t oly nagy á ro n . . . , hogy az em berek gonosz k ív á n ­ ságainak szolgálatába ne adjuk m agunkat és még sok­ k al kevésbé vessük m agunkat az istentelenség alá.” 36 K álvin gondolatai — m iként azt az elm últ századok tö rtén e te m u ta tja —, h a to tta k egyfelől a szabad állam iság nem zetközi jogi norm áinak megfogalm azásá­ ban, éppúgy, m int az independens egyházi mozgal­ m akban. A szabadság eszményéhez így egyre inkább hozzákapcsolódott a függetlenség, a be nem avatkozás gondolata. Az egyéni és közösségi szabadság jogok deklarálása m ellett ugyanakkor kiterm elődött a kál­ vinizm us önnön k arik a tú rá ja is. A deklarált em beri jogok m ellett m egfért a hódítás a rasszizm us árnyképe is. M indezekért K álvint felelősségre vonni azonban éppoly igazságtalan lenne, m in t am ilyen történetietlen. Szűcs Ferenc JE G Y Z E T E K 1. G. von B assarak: A z egyház és a keresztyén állam polgár a sze ­ kuláris világban. Theol. Sz. 1965. 5— 6. 129. o. — 2. Vö. a közép­ korról íro tta k a t D ietrich von O ppen: D as personale Z eitalter S tu tt­ g art/G eln h au sen , 1960. 34. kk. — 3. A té m á t elem zi dr. Békési A ndor: K álv in és a hum anizm us c. cikkében. R ef. E g y h áz 1979. 10. SZ. 217 kk. o. — 4. R o tte rd a m i E rasm u s: É rtekezés, avagy wssz«állítás a szabad ak a ra tró l. In. R eneszánsz e tik a i antológia. G ondolat, B p. 1984. 316. o. — 5. In st. I. 15. l . — 6. In st. I. 15. 8. — 7. In st. 1. 17. l . — 8. D r. V asady B éla: A z In stitu tio theologiája. In . Ref. E g y h ázi K ö n y v tá r, X IX . B p. 1936. CXLVI. o. — 9. In st. I. 17. l . — 10. E v . H a rm . M áté 6,10. — 11. In st. I I I . 19. 2. — 12. K om m . J á n . 8,33 kk. — 13. K om m . R óm . 5,17. — 14. K om m . J a k 1,25. — 15. Inst. I I. 2. 27. — 16. In st. II. 7. 10. — 17. Inst. II. 7. 6. — 18. K álv in kisebb m űvei. F ord. Czeglédy Sándor. P á p a , 1912. 28. o. R E K . IX . — 19. M ax Weber: A p ro testán s e tik a és a kapitalizm u s szellem e, B p. 1982. 140 kk. o. — 20. Vö. B. G. Arm strong: T he con­ c e p t of re sto ratio n — a debreceni K álv in kongresszuson elhan g zo tt előadás soksz. — 21. H einrich Q uistorp: C alvin’s D octrin e of th e L a st Things. 1955. R ichm ond. V irginia 20 k k. — 22. M. W eber i. m . — 23. K om m . 1K o r 7,30. — 24. In st. I II . 19. 7. — 25. In st. I II . 19. 8. — 26. M ax W eb er i. m . 265. o. — 27. K á lvin Já n o s: A R óm ai levél m ag y a rá z a ta , B p. 1954. X I I I . o. — 28. i. m . X V I. o. — 29. In st. IV. 4.4. — 30. M ax W eber i. m . 175. ο. — 31. K om m . R óm 12,4. — 32. In st. IV. 14. l . A z egész kérdésben vö. dr. Békési A ndor: K álv in ta n ítá s a a z egyházról. Ref. E g y h . (X X II.) 1980. 8. sz. 169. k k . o. — 33. In st. IV. 20. l . — 34. Dr. Tóth Κ .: K álv in és a k orai kálvinizm us az engedelm ességről és ellenállásról. In. S ebestyén Je n ő em lékkönyv, B p. 1986. 211. kk. o. — 35. In st. IV. 20. 31. — 36. In st. IV. 20. 32.

A z interpretáció kelta és pannon aspektusai: Pál és Korinthus* E gyáltalán m ilyen analógiákat használ? V annak olyan szavak, am elyek szócsoportot alk o t­ nak. E z t az összetartozást „lexikális m ezőnek” ne­ vezzük. Pl. „felm ent” , „elítél” , „b író” , „bűnöző” , „törvényszék”, „bírói szék” , nos m indezek a tö rvény „O u pantosz androsz eksz K orithon eszth ’ ho plusz” : lexikális mezejéhez tarto zn ak . A „győzelem ” (2K or 2,14), „ellenség” (1K or 15,26), „k a to n ai szolgálatot Nem m indenki u ta z h a t K orinthusba. E gy ilyen utazás m indazáltal aján lato s C apillaria teljesíteni” (1K or 9,7), „erődítm ényeket lerom bolni” valam ennyi polgárának — itt B ritan n iára gondolok —, (2K or 10,3), m indezek a szavak a katonaság lexikális m ezejébe tarto zn ak . Vagy vegyünk egy m ásik soroza­ a rra az országra, m elyről egyik írójuk azt m ondja, hogy o tt asszonyok uralkodnak, ahol Messalina kor­ to t: „rab szo lg atartó ” , „rabszolga” , „szabad em ber” , „felszabadító” (aki kieszközli egy rabszolga felszaba­ mányoz. K orinthus a tarzu si P ál úticéljai közö tt is szerepelt. dítását). Személyesen és levelei á lta l is e lju to tt oda. A K orin th u­ Ebből a három szócsoportból az első kettő vagyis a jogi vagy forenzikus és a katonai még mindig létezik si leveleknek m egvan a m aguk kora és helye. Ezek időbeli és térbeli dokum entum ok. Az újszövetségi ira­ az önök pannóniai és az én k elta szótáram ban egy­ to k té r és időbeli m eg h atáro zo ttság át im m ár klasszi­ ará n t. A nyelvnek van A nknüpfungspunkt-ja, „ k a p ­ csolódási p o n tja ” a tapasztalatainkhoz. Végül is ne­ kussá v á lt m ódon Rudolf Bultm ann k iterjesztette egészen a X X . sz.-ig. B u ltm an n nézeteinek locus classi­ künk skótoknak, akik kelták vagyunk, eg y ú ttal gala­ cusa az „ Újte sta m e n tu m és m itológia” c., 1941-ben t á k is (az észak-galata elm élet szerint észak-galaták?!), m egjelent tan u lm án y a. E szerint az Újszövetség írói te h á t nekünk is meg van n ak a taláros bíráink, egyen­ szóképeket használnak, hogy a „m ásvilágit” evilági ruhás generálisaink. Nem kétlem , hogy ez errefelé is forgalm akkal, az isten it az em beri fogalm akkal, „a így van. A „rabszolgaság” m ár más. A „rabszolgaság” az tú ln a n it” az „inneni” fogalm aival fejezzék ki. Pl. ókori világ intézm énye. Vegyük pl. annak a 6000 am ikor P á l a 2K or 5,1-ben a m ásodik világról a „tú ln an iró l” beszél azt m ondja, hogy „ép ü letü n k” zsidónak esetét, akiket Vespasianus K r. u. 67-ben lesz, míg ezen az oldalon „ sá to rb a n ” lakunk. A vers Tibériásban kivezényelt a sportpályáról, hogy ássák Néró szám ára a korinthusi csatornát, ( J os. Bell. így hangzik: „ tu d ju k , hogy h a e mi földi sátorházunk elbomol is, épületünk v a n Istentől, nem kézzel csinált 3:540). Meglehetősen lu sta zsidók lehettek, m ivel nem házunk” . hallunk arról, hogy ham arosan befejeződött volna a Lehetséges, hogy P ál úgy fedezte fel a kézzel csinált csatornaépítés. De am ikor m i használjuk a dulera sáto r szóképét, hogy m aga is sáto rp o n y v át szőtt. („rabszolgaság” ) szót, am ely a m odern görögben m ár Jóllehet ez a z t is sugallná, hogy nem leh ettek valam i egyszerűen csak m u n k át, foglalkoztatottságot jelent, jó sá tra k ezek. Létezik egy hagyom ány a rra v o n atk o­ akkor azt is m ondhatjuk, hogy a rab szo lg atartó — zóan, hogy am ikor P ál K orin th u sb an volt, elláto g atott rabszolga kapcsolat jól tükröződik olyan m ai viszony­ az isztm oszi játék o k ra, n éhány m eg rak o tt szam aras ban, m int a m u nkaadó—m unkás, vagy professzor— kordé sátorponyvával, am it szeretett volna eladni a diák. És h a nem is mindig, de g y akorta a lényeget nézőknek. Ezek m it sem sejtettek arról, hogy m ind­ m egvilágító pontos analógia lehet. egyikbe bele v o lt csavarva egy-egy üzenet. Ezen a világon, am it B ultm ann „ennek az oldalnak Term észetesen a 2K or 5,1-ben valójában nem h ázak­ nevez” , az em bereknek k ét olyan csoportja létezik, ról és sátrak ró l v an szó, hanem testekről. Ezen az akik a szavak tek in tetéb en sohasem jönnek zavarba, oldalon is te stü n k van , a m ásik oldalon is valam i akiknek m indenre v a n szavuk, ezek az ókori görögök testhez hasonlót kapunk. A m int analógia v an a ház és a ném et professzorok. Góniobombüksz a görögben és a sátor között, ugyanúgy v an párh u zam az itte n i írástu d ó t, nyelvészt jelent (szó szerint olyan valakit, te st és az o tta n i közö tt is. Analógia ta lá lh a tó a sátor aki züm m ög a sarokban, m in t a légy). T ehát egy és az itten i, m ostani te s t és a ház és az o tta n i és akkori ném et teológiai professzor, Gerd Theissen, az ilyen test között. A „m ásik oldalról” te h á t m itikusan vagy kapcsolatoknak, m in t — b író —bűnöző, tis z t—k ato n a, analogikusa n beszélünk. rab szo lg atartó —rabszolga, a ,soziomorphe In terak ­ Am ikor a tübingeni teológus, E rn st Käsem ann elő­ tionssym bolik’ (szociomorf interakciós modell) nevet ad ást ta r t o t t d iákjainak, ki szokott tép n i néhány ad ta. Így m ost m ár teológiánkban nem csak an tro ­ lapot fogaival az Ú jszövetségből és papírkosárba pom orfizm us, fiziomorfizmus és teriom orfizm us v an , dobta őket. É n sokkal higgadtabb teológus lévén m a hanem szociomorfizmus is. reggel szeretném a „m ítosz” szót a papírkosárba E lm ondhatjuk a tarzuszi Pálról, hogy nem volt dobni, és visszatérnék az „analógia” szóhoz. naplopó, hanem jólképzett teológus, és így Ludwig Milyen analógiákat használ P ál K o rin th u sb an ? É s Feuerbach elm életét á tü lte tte a gyakorlatba. E bben honnan veszi ezeket? Szenvedélyesen olvasta kora az összefüggésben had d idézzem fel olvasm ányaim ból irodalm át? Vagy m in t utazó em ber a sa já t ta p a sz ta ­ Spinoza levelezését [L etter LVI, to Boxel (1674)], lataiból szerezte ezeket? H ogy ju to tta k ezek az analó­ am ely szerint Spinoza úgy gondolta, hogy h a egy giák eszébe, és hogy szedte őket tollhegyre? K apcso­ három szög beszélni tu d n a , azt m ondaná: Isten jelleg­ lódik-e ez a nyelvezet ahhoz a szociális környezethez, zetesen három szögű, és h a egy kör beszélne, azt am elyben m ozgott? m ondaná: az isteni term észet jellegzetesen kör alakú. Ily m ódon m inden dolog a sa já t a ttrib ú tu m aiv a l ru ­ házná fel Isten t, és m agát Istenhez hasonlónak gon­ * Dr. Douglas Templeton az Újszövetség tanára az edinbourghi egye­ temen. K utatóútra Korinthusba m ent, s útját megszakítva tartotta dolná el, míg m inden m ást deform áltnak tekintene. meg előadását a B udapesti Református Theologiai A kadém ián, 1987. De hozzá kell tennem , hogy Pál módszere még mindig április 7-én. Pannon iae Inferior is Cive» Superiores! Cives Aquinci! Alsópannónia felsőbbrendű polgárai! Aquincum i polgárok!

91

n y itv a hagyja szám unkra a kérdést an nak az igazságá­ nak a tek in tetéb en , amiről beszél. Csupán azt teszem hozzá: nem az a fontos, vajon Pál „ k iv e títé st” végez-e, projiciál-e, hanem az, hogy am it kiv etít, az igaz. H a elm együnk moziba, m ondjuk egy m agyar rajzfilm et m egnézni, nem a vetítőbe nézünk, hanem a vászonra. Hogy őszinte legyek, m ost az „igazság” kérdésétől eltekintek. E nnek ellenére egy feltételezést megkoc­ k á z ta to k : az a kérdés, hogy Isten van és cselekszik és hogy m indez m it jelent, azáltal tisztázódik, ha a N ázáreti Jézus életét és cselekvését vizsgáljuk meg. De am i igazán érdekes itt, az m aga a nyelv, am it Pál akkor használ, am ikor szám ot akar adni Istennek és Jézu sn ak a tetteirő l. H árom p éldát hoztam arra nézve, hogy milyen nyelvet használ P á l: a jogi, kato n ai és a rabszolgaság nyelvét. Most azt a kérdést szeretném érinteni, hogy honnan veszi ezt a nyelvet. P ál m ás szerzők m űveinek hűséges olvasója volt, de ta lá n még nagyobb „m egham isítója” volt az idéze­ teknek. Pl. az 1K or 15,55-ben ezt olvassuk: „H alál, hol a te fullánkod?” Istennek az a küzdelm e, hogy Izraelt lerom bolja (Hós 13,14) Pál m űvészi exegézisé­ ben átalak u l Isten ígéretévé, hogy ti. Isten azt rom ­ bolja le, ami lerom bolja Izraelt, vagyis a halált. Nem m ondh atju k -e h át, hogy am ikor Pál egy szöveget használ, ez szám ára nem több és nem kevesebb, m in t­ hogy ő dönti el, m it kell ann ak a szövegnek jelentenie? E z é rt n y u godtan m o n d h atju k , hogy P ál meg se pró­ b á lja azt idézni, am ire H óseás gondolt. E helyett használja Hóseás szókincsét, nyelvét, de pont az ellenkező értelem ben, m int az eredetiben. De nem arról v an szó, hogy Pál m egham isítja H óseást, hanem arról, hogy P ál igazolja P ált. P ál felhasználja Hóseás stílu sát, hogy egy páli gondolatot kifejezzen. Csak a hóseási stílust kölcsönzi, de a hóseási ta rta lm a t m ár nem. De ha Pál, legalábbis részben, m ásoktól veszi meg­ lá tá sa it, ez csak azt jelenti, hogy P ál in terp retálásában nekünk nem csak P á lt kell in terp retáln u nk, hanem azokat az írókat is, akiknek ő a cipőjébe lépve lépked. A 2K or 3-ban Pál b em u tatja, hogy m ilyen nagy ol­ vasója ő m ások m űveinek, ez esetben az E xodusnak és a mózesi szövetség történ etén ek . De am it a teológu­ sok szövetségnek m ondanak, azt a m ai pannóniaiak (önök) szerződésnek hívják (Varsói Szerződés) és mi m ai k elták szövetségnek h ív ju k (É szak atlanti Szövet­ ség). Nos ez a szó egyszerűen (?) az ókor nem zetközi és nem zetek közötti politikájából szárm azik. A szö­ vetség fogalma akkor is a szekuláris szférából került a v alláso s szférába, azért, hogy nev et adjon egy kap­ csolatnak, am ely Isten és a nép vagy annak alcsoport­ ja i k ö zö tt létezett. A históriai fogalom így teológiai érték et hordoz, az érm e, vagyis az a kifejezés, amely tö rté n e ti dolgok közti kapcsolatot fejez ki — m ondjuk Izrael és Asszíria között (Hós 12,1), — alkalm as arra is, hogy egy teológiai értéket fejezzen ki. Így a szövet­ ség Istennek és egy tö rté n e ti valóságnak (Izraelnek) a kapcso latát ábrázolja. De a szövetség-fogalom így át is alak u lt, egy politikai m etafora teológiai fogalommá v á lt. K érdések term észetesen még így is m aradnak. Pl. az, hogy nem keverek-e én össze k é t eltérő problém át: (1) hogyan m ag y aráztak meg az ókoriak ókori ténye­ k e t? (Es ez term észetesen azt a kérdést is felvetné, hogy egyáltalán m agyarázták-e az ókoriak az ókori té n y e k e t? Vagy m indig m agyarázták-e az ókori té ­ n y e k e t? ) (2) T ovábbá hogyan m agyarázom én, ill. hogyan kellene nekünk m agyaráznunk az ókori té ­ n y ek et? Végsősoron azt szeretném bem u tatni, hogy a 92

szövetség kifejezés történelm i tényekkel áll kapcsolat­ ban és csakis a velük való kapcsolatból érthető meg. Vizsgálódásaim sum m ázatát szeretném leegyszerűsí­ te n i: vajon nem ugyanazt tűztem -e ki célul, am it D ietrich Bonhoeffer a „vallásos fogalm ak nem vallásos in terp retáció ján ak ” nevez? B ár inkább azt m onda­ nám , hogy a vallásos képek szekuláris, nem vallásos in terp retáció ját céloztam meg. A m it a nyugati féltekén interpretáción értenek (és itt a W ilhelm -G edächtnis K irche-től a San Francisco-i Golden Gate Bridge-ig ta rtó világot értem ) az nem m ás, m in t a gondolatoknak szavakkal tö rténő felhígí­ tá sa , m in t m ondjuk egy gyűszűnyi vér felhígítása fél liter vízben. É ppen ezért hangsúlyozza É rn st Käsem ann Jézus példázatainak profán nyelvét, s ezért nem h ag y h atju k figyelmen kívül a tarzuszi Pál találó és precíz szóképeit sem, aki e ponton a héber tradíció hűséges örököse volt. Mi más a teológiai nyelv, m int szekuláris alm a a szekuláris alm afán. A teológus dolga az, hogy leszakítsa (vagy szakíttassa le a feleségével) aztán egye meg m aga. De még jobb h a alm abort csinál belőle. É s m ost egzisztenciális meggyőződésemet hadd szemléltessem egy anekdotával: én pote hote, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy angolai teológus, aki valamiféle tisztséget viselt az EVT-nél, s akitől én egyszer m egkérdeztem , őszinte szomorúsággal, hogy mi az értelm e a teologizálásnak. „A teológia” — m ond­ ta , „lehetővé teszi, hogy az em ber elbeszélgessen egy másik teológussal” . D ehát a teológia csak teológusok szám ára létezik? Nem m indenkié? Az 1K or 7,21-ben P ál ezt m ondja: „szolgaként h ív a ttá l el?” Ez értelm es közbeszólás (legfeljebb csak annyiban nem, hogy egy újszövetségi k u ta tó nem ezt m ondaná). Nos azért értelm es m ondat ez, m ert a keresztyén mozgalom nak K orinthusban voltak ra b ­ szolga tag jai is. Az a k ét kifejezés, am ely engem különösen érdekel, a 22. versben talá lh a tó : „a rabszolga az ú r szabadosa — a szabad em ber viszont az Ú r rabszolgája” . T ehát P ál a rabszolgaság lexikális mezejéről veszi nyelveze­ té t, hogy kifejezze azt a kapcsolatot, am ely Jézus és a rabszolga, valam int Jézus és a szabad em ber között van. A rabszolgának Isten a felszabadítója, am i azt jelenti vagy jelentheti, hogy a rabszolga m egm arad a társadalm i ranglétra alján. Vallási osztálya meg­ válto zo tt ugyan, de a társadalm i osztálya érintetlen m aradt. Mégis vallásosan szólva a rabszolga á tk e rü lt a szolgaságból a szabadságba. E kkor egy tipikusan páli fo rdulattal arról is szó esik, hogy a szabad em ber, vallásosan szólva, a szabadságból rabszolgasorba ke­ rül, vagyis K risztus rabszolgája lesz. A rabszolga úgy viszonyul Jézushoz, m int egy szabad em ber a felsza­ badítójához, jóllehet földi rabszolgatartójához válto­ zatlan m arad a viszonya. A szabad em ber viszont úgy viszonyul Jézushoz, m in t a rabszolga a rabszolga­ tartóhoz, jóllehet saját rabszolgájával szem ben meg­ m arad rabszolgatartónak. Pál vallásos nyelvét abból a társadalm i kontextusból m eríti, am elyben megszólal. E z t a k itérő t azért tettem , m ert be ak a rtam m u tatn i, hogy a vallásos nyelvnek általában véve szorosan kell kapcsolódnia ahhoz a társadalm i kontextushoz, am elyben elhangzik, és nem szabad olyan nyelvvé válnia, am it csak a beszélő ért. „A tudom ányos dolgozatoknak” legfeljebb k ét em ber szám ára kell érthetőnek lenni, s ezek közül feltehetően az egyik maga a szerző. (B ár néha a vallásos nyelven beszélő m aga sem tu d ja m it beszél.) E zért tö rtén ik meg véleményem szerint az, hogy az esetek egy részé­

ben a keresztyén mozgalom nyelvezete elszakad a ttó l a társadalm i kontex tu stó l, am elyben a mozgalom él. H a egy szabad em ber a K risztus szolgája, ez azt is jelenti ugye, hogy a szabad em ber egy rabszolgatartó tu lajd o n a. A szabad em ber „hitv allása” így nem csak annyi, hogy „Jézu s az Ú r” , hanem az is, hogy „Jézus a rabszo lg atartó ” . Vagy ha úgy tetszik, az „ Ú r” szónak az ilyen h itvallásban megfelel a „rabszolga­ ta rtó ” szó. Most m ár ez a kifejezés, hogy „Jézu s az én rabszolga­ ta rtó m ” , nem egy betű szerint veendő m egállapítás. Jézus, legalábbis a tö rté n e ti Jézus, tö rté n e ti ismere­ teink szerint sohasem volt rabszolgatartó. Ő sohasem állt ki a tibériási sportcsarnok rabszolgái elé, m int V espasianus. De még H eródeshez sem haso n líto tt, aki házi rabszolgákat ta r to tt levelezésének lebonyolítá­ sára. A rabszolgatartó szó, h a jól értem azt, am i itt ol­ vasható, nem szó szerint, hanem m etaforikusa n vagy analogikusa n veendő. E z olyan modell, am elyik körül­ írja Jézus és a szabad em ber viszonyát. Krisztológiai szem pontból a m odellnek, a m etaforán ak , az analó­ giának m egvan a m aga k o rlátja. Az a modell, am elyet a rabszolgaság társadalm i k o ntextusából kiem elve krisztológiai összefüggésben használunk, ennek a kon­ tex tu sn ak csak néhány asp ek tu sát világítja meg. A m etafora olvasója a rabszolgaság szó szerinti értel­ méből csak néhány vonást vesz figyelembe, míg m áso­ k a t figyelm en kívül hagy. Bizonyos tek in te tb e n az analógia diszanalogikus is. H a a keresztyén em ber — Jézus viszony bizonyos tek in tetb en hasonlít is a ra b ­ szolga—rabszolgatartó viszonyhoz, m ás tek in tetb en egyáltalán nem ez a helyzet. Pál sa já t önértékelése szerint, vagy m éginkább m á­ sok róla alk o to tt vélem énye szerint rossz szónok volt. Beszéde silány volt (2K or 10,10), já ra tla n volt a be­ szédben. (2K or 11,6). Írásaiban azonban nagy teológiai zsonglőr volt. Egyszerre tö b b la b d á t is ta r to tt a leve­ gőben. K épes volt egyszerre tö b b v asat ta rta n i a tű z ­ ben. A m ikor te h á t ő teológiát vagy krisztológiát m ű­ v elt, nem csupán egyetlen m odellt használt, pl. a „rabszolga” m odellt. Több modellű leírást alkalm az (Ramsey I. T.). Így pl. Jé z u st a mi „idősebb testvé­ rü n k n e k ” is nevezi (Róm 8,29), vagy pl. arról beszél, hogy mi az a ház v agyunk, ahol Jézus szállást vesz (R óm 8,9 —11). Most m ár Jézus m int rabszolgatartó, vagy m int idősebb testv ér, aki szállást vesz nálunk (ez bizonyos összefüggésben u gyanazt jelenti) megfér egym ás mel­ lett. Miközben teológiai sü tem ényünket sütögetjük, tovább i dolgokat is hozzáadagolhatunk az idősebb testv ér és a gazda képéhez, ilyen antropológiai kifeje­ zéseket, m int „ h it” , „rem ény” , és „szeretet” , m ind­ azzal a teológiai tartalo m m al, am it ezek jelentenek: m egbízható b a rá t, sikeres jótevő, aki szeret m inket. Most m ár, ha így, ebben az összefüggésben olvassuk a rabszolgatartó kifejezést, nem egy korbácsos valaki ju t eszünkbe, hanem egy ta p in ta to s em ber társasága, aki ha felettü n k is áll, mégis úgy veszi ki tő lü n k az állam polgári esküt, hogy közben képessé is tesz arra, hogy azt m egtartsuk. Mindezen megjelölések u tá n , hogy ti. Jézus a mi idősebb testv érü n k , hogy szeret és ism er m inket, hogy lakozást vesz bennünk, nos m indezek u tá n m egkér­ dezhetjük, m it ért az író ezen az állításon: „Jézu s az én rabszolgatartóm ” . H ogy élte á t e sorok írója a szavak jelentését? Milyen társadalm i h atása v o lt egy ilyen nyelvezetnek? Vagy tá n éppen pszichológiai h atása v o lt egy ilyen beszédnek? De még egyszerűb­ ben szólva h agyjuk el az ilyen fogalm akat, m int

szociológia, pszichológia és azt kérdezzük meg, hogy valójában m it é rte tt az író e szavakon. Mert ha egy ilyen m ondat, hogy „Jézus az én rab ­ szolgatartóm ” jelentőséggel bír, akkor az összes többi kapcsolatom kevésbé lényeges. H a ez a m ondat ab ­ szolút, akkor ez m inden m ás hierarchiát relativizál. Ha Jézus a m unkaadóm , akkor ebben az értelem ben senki m ástól nem függök. H a Jézus alkalm azottja vagyok, akkor ugyanebben az értelem ben m ár senki másé nem lehetek. H asonlítsuk m ost össze a híres bultm anni és páli hósz mé, „ m in th a nem ” fogalommal (1K or 7,29—31); „akiknek van is feleségük, m intha nem lenne, akik élnek is a világgal, m in th a nem élné­ nek” . A kinek nem közömbös Isten vagy Jézus, az bizonyos értelem ben lehet „közöm bös” a világgal szemben. Mi an n y ira szívjuk mellre a világ dolgait, m int a víziló a szúnyogot. Szabadok vagyunk. De egy olyan világban m int a m ienk, ez a m egálla­ pítás, hogy „szabadok vag y u n k ” , arra az optim istára em lékeztet, aki egy New York-i felhőkarcoló legfelső emeletéről kiesett és a 29. em eletnél még ezt k iá lto tta : „E ddig semmi b aj!” Más szóval egy ilyen világban m int a m ienk, paradox módon hangzik az, hogy sza­ badok vagyunk. Ez ellenjáratot jelent. Ez szem ükbe nevet a tényeknek. E llentm ond a tapasztalatoknak. A tarzuszi Pál szám ára az a cél, hogy szabad legyek, paradox cél volt. H a a hajó éppen nem süllyedt vele, Fébé ko p o g tato tt a napi m unka u tá n az a jta já n , és semmi kétség, azt kérte, hogy ordinálja őt. De ha a cél paradox is, a valóság nem mindig az. N éha azt jelenti szabadnak lenni, hogy a tényeknek szemébe nevetünk, de vannak idők, am ikor a szabadság tén y e­ ken nyugszik, am ikor W . B. Yeats-szel, az ír költővel szólva „m egbékül a szívem, m ert békét hoz fehér fátylával a reggel, melyhez tücsök citeráz” . Vagy ilyenkor a Prédikátorral együtt a z t m ondjuk: „E dd csak örömmel kenyered és idd jókedvvel borodat, m ert Isten m ost elfogadja cselekedeteinket,” (9,7). É s term észetesen a cél néha nemcsak paradoxikus, és nem csak akkor v an rá szükség, am ikor a teológia crucis-ról beszélünk, hanem dialektikus is. H a egy keresztyén a mindenség legszabadabb u rán ak rab ­ szolgája, és senki m ásnak nincs alávetve, akkor lehet a legszolgálatkészebb szolga is, aki m indenkinek alá van rendelve (Luther). H a egy keresztyén „szabad a világtól” , akkor „szabad a világ szolgálatára” . A keresztyének „közönye” a világ irán t nem a ta ra k ­ szia, vagyis, hogy „nem izgat” , vagy ki akarunk mene­ külni belőle, hanem ez az agapé semlegessége, am ely n y itottság a felebarát irányában, n y ito ttság a jövő ajándékai és céljai iránt. De m ost m ár lassan meg kell különböztetnem k é t dolgot: azt, hogy „tu d o k beszélni” , attó l, hogy „nem tudom abbahagyni” . Nem azt ak a rta m igazolni ezzel az előadással, hogy a vallásos beszéd hatásos a vallásos nyelvet használók szám ára: ellenkezőleg, azt a k a rta m b em utatni, hogy a vallásos beszéd csak akkor lehet hatásos, ha az előadó tu d ja miről beszél. M ert ha az előadónak fogalma sincs, miről beszél, kevésbé valószínű, hogy hallgatói m egértik. É s ha az előadó nem érti miről v a n szó, aligha használhat olyan ki­ fejezéseket, am elyeket hallgatói m egértenek. A kkor csak m agában beszél? A kkor csak a keresztyénekhez szól? Vagy „zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé” , szolgáknak és szabadoknak, azaz m indenkinek m in­ denné próbál-e lenni? V együnk egy példát. N éhány perccel ezelőtt b áto r­ kodtam a theologia crucis kifejezést használni. A kkor én azt a jól bevált teológus-szabályt alkalm aztam : „h a valam i bizonytalan fordítsuk latin ra a szót” . 93

De lehet ez a k á r görög vagy héber is, ha az em bernek fogalm a sincs arról, m it a k a r m ondani. A világért se m o n d ják : „kezdetben volt az Ige” , hanem helyette a z t kell m ondani: „az arché-ban volt a logosz” . E jól k ip ró b ált m ódszerrel meg fogják látni, senki sem m er ellentm ondani önöknek. Ezzel a k ip ró bált m ód­ szerrel elju tu n k a rra a békességre, „m ely m inden ér­ telm et felülhalad” , m ert nem lesz senki, aki meg­ értsen b ennünket, így h á t senkivel sem ütközhetünk össze. N yugodt szívvel hazam ehetünk és m egihatunk m ajd egy pohár bort. Az ismétlés még nem interpretáció. Az ismétlés az, am it a pogányok csinálnak (battaloqein: Mt 6,7). Az ismétlés azt jelenti, hogy m onotonon verjük a dobot. (E zért m ono-tonus.) T ehát még az sem elég, hogy párhu zam o k at hozunk a vallástörténetből. Azzal sem m agyarázunk meg sem m it, h a egy in terp retálandó szöveghez egy m ásikat teszünk, am elynek éppúgy szüksége lenne interpretációra. Amire szükség van, az egy archim édeszi szilárd pont, ahol m egkapasz­ k o d u n k ( dosz m oi p u sztó) . In n en kiindulva m egfejt­ h e tjü k , m iért volt nehéz a tarzuszi P á lt m egérteni (2Pét 3,16). É s ez az a p o n t, am it szeretnék célba

venni, am ely sem nem a föld felett, sem nem a föld a la tt található, csak a puszta földön, am elyen állunk, ab b an a nyelvben, am it valóban használunk. T ehát nem arról a nyelvről beszélek, am it csak azokban a házakban használunk, ahol „Isten lakik” , a kultuszi centrum okban, ahol jellegzetes liturgikus beszéd fo­ lyik, hanem arról a nyelvről v an szó, am it ak kor hasz­ nálunk, am ikor a világban járunk-kelünk. Arról a nyelvről v a n szó, m elyben a m indennapok „közhelyszerű b an alitásai” ( Senft ) hangzanak el, de am ely nyelv m agába foglalja az U tazás Capilláriába nyelvét és A dy E ndre szenvedélyes hangvételű hasonlatait. A teológián belül ennek a nyelvi k alan d n ak k ét nagy klasszikus alakja v an : Aquinói Tamás, aki Arisztotelész term inológiáját használta fel és Rudolf B ultm ann, aki M artin Heideggertől ta n u lt beszélni. Ahol B ultm ann és Aguinói vezetnek, o tt a m agunk szerény m ódján követnünk kell őket, „átevezvén sajkánkkal a koz­ moszon, m in t akik részt vesznek az isteni szeretet k alan d jáb an ” . (Tennant F. R ., Philosophical Theology, 1930, Vol, II, p. 259.) Douglas Templeton Fordította: Szűcs Ferenc

Menekülés a valóságból Narkománia

Az 1985-ben a Medicina K önyvkiadónál m egjelent „A kábítószerek Világa" című könyvben dr. Nagy G ábor 20 ezer orvosi kezelésre szoruló fiatalról beszél (8. lap). 1987. m ájus 18-án a M agyar N em zetben Boros Istv á n az alsó h a tá rt 30 ezerben, a felső h a tá rt 100 ezerben h atározza meg. Félelm etes szám ok ezek, azon­ b an a közeljövőben fokozódni fognak, m ert a veszé­ ly e z te te tt családok szám a, ahonnan ezeknek a gyere­ keknek a legnagyobb százaléka jön, egyre növekszik. Alkohol és kábítószerfüggőség különbsége K ülönböztessük meg az alkoholfogyasztást és a k á ­ bítószerélvezetet, noha m ind a k e ttő drog. Az Egész­ ségügyi Világszervezet (W HO) Szakértői B izottsága szerint: „D rognak tek in th ető bárm ilyen szer, am ely­ nek tú lz o tt fogyasztása nem gyógyászati célt szolgál. . . B árm ilyen droggal való visszaélés közös vonása, hogy a drog a pszichét és a szervezetet eg y arán t a h atalm áb a k e ríti” . A különbségtevés tényezőit m ost a gyakor­ la tb a n keresem. Az alkoholfüggőség, köznapi néven alkoholizmus kialakulásához aránylag hosszú idő szükséges. Ezen az ú to n könnyebb m egállítani és visszafordítani a beteget, m ert a függőség még nem olyan erős. A drog­ függőség sokkal tragikusabb, m ert egyes fa jtá k n á l —pl. a heroinnál —, m ár néhány alkalom (kettő-három ) elegendő a függőség kialakulásához. A kábítószer szedésének célja az eufória, s ennek m egtapasztalása u ta t n y it a pszichés függőséghez. Az alkoholistákat kezdetben igyekszik a családja visszatartani, néha hosszú időn keresztül küzd érte. A társadalom is tolerálja, amíg a m unkahelyén helyt áll. E z azt jelenti, hogy közösségben, családi és m unka­ helyi közösségben m arad. A drogos viszont m ár a kezdet kezdetén kiszakad a családjából, a m unkahe­ lyén is titk o lja szenvedélyét. A család és a m unkahely 94

önvédelmi reakciója az — m ert nem tu d vele m it kezdeni —, hogy m egszakítja a kapcsolatot, elu tasítja ezt az „életfilozófiát” . Csak a hozzá hasonló szenve­ délybetegeknek beszél a szám ára is ism eretlen és tito k ­ zatos útról, am in jár. Ők term észetesen nem igyekez­ nek lebeszélni, sőt tan á cso t adnak, hogy hogyan lehet fokozni a drog h a tá sá t, hol lehet „an y ag o t” szerezni stb. R áad ásu l még ebben a közösségben is egyedül m arad, m ert a k á b u la t színes világába egyedül lép be, a „kitáguló színes é n t” , a konfliktusm entes álm ot egyedül tap a sz ta lja . E zért u ta sítja el még a csoport­ tá rsa figyelm eztetését is, aki észreveszi a veszélyt, m ert éppen nincs drog h a tá sa a la tt, és meg ak a rja akadályozni, hogy az em eleti lakás ablakából kilépve repüljön a „lila felhő felé” . A drogosok kérdését ezért az em beri kapcsolatok m egrom lása kérdésének is lehet tekinteni. Fontos különbség még, hogy míg az alkoholbetegnél a társadalm ilag is elfogadott értékrend hosszú időn keresztül érvényes, addig a drogosoknál ez ham ar felborul. E gy csoportban a m egkérdezettek 55%-a az öngyilkosságot kívánatosnak m ondta. A zért is olyan nehéz náluk az értelem re, a társadalm i értékekre hi­ vatkozni, m ert ők ezeket m ásképpen látják . Különbség még a k é t önpusztító életm ód között az, hogy a drogok hatásm echanizm usa h am arabb tö n k re ­ teszi az áldozatát. Ism erünk idős em bereket, akik szinte az egész életükön keresztül m egitták a m aguk 1—2 pohár b o rát és nem alak u lt ki bennük az alkohol­ függőség. T alálunk olyanokat, akik a kezdeti egy-két pohár ital m ennyiségét lassan fokozták, s öregkorukra lettek alkoholbetegek. A narkósoknál ez nincs így. E gy évtizedet túlélő drogost csak akkor találunk, ha valam i oknál fogva hosszabb ideig nem élt a k á b ító ­ szerekkel. E z jellegzetesen a fiatalok betegsége, míg az alkoholizm us inkább a 30 év fölöttiek problém ája. E z é rt is k a p ta az ilyen irányú egyházi szolgálat a „K allódó Ifjúságot Mentő Misszió” nevet.

Hogyan jutottunk ide? N álunk nem a klasszikus kábítószerek (ópium, he­ roin, kokain, LSD, hasis, m arihuána, ganja, kif stb.) terjednek. Ezek szinte m egfizethetetlenek a m agya­ roknak. N yugaton 10—100 szoros á ra t k ap n a k érte a csempészek, ezért in k áb b oda viszik. De az ú tv o n al­ ban mi is benne vagyunk, így m ár nálunk is m inden k apható . E zért beszélhetnek egyesek az ilyen drogok élményéről is. E z azonban a kivétel a m indennapok kábítószerezésében. A m agyar és lengyel „lelem ényes­ ség” a sokkal olcsóbban, könnyebben beszerezhetőt ta lá lta meg, am i egyes esetekben még ártalm asab b az előzőknél. V adkendert és más alapanyagot gyom lált m ár ki a rendőrség budapesti erkélyeken is. Szinte ellenőrizhetetlen a m ákgubóból, m ákszalm ából készí­ te tt főzet, ami hazai technológiával itth o n készül és fo rin té rt is k ap h ató . K evésbé „m unkaigényes” a meg­ felelő gyógyszer, ta b le tta és injekció beszerzése. Ezekre esetleg csak egy kis szeszesitalt kell ráinni, hogy az a k ív á n t k á b u la to t hozza. A pótszerek pótszere a szipuzás. E rre a célra a leg­ különbözőbb szereket használják, közülük azonban a ragasztószerek a legfontosabbak. T alán azért, m ert a legkönnyebben beszerezhetők. A szipusok a kevéssé iskolázott környezetből kerül­ nek ki. 13—16 éves gyerekek, akik kisebb csoportokba töm örülnek. A vegyszerek h atása és veszélyessége kém iai szerkezetüktől függően bizonyos eltérést m u ta t. V an k ö ztü k olyan, am elyiknek b ódító h a tá sa olyan erős, hogy régebben, míg veszélytelenebb szer nem állt az orvosok rendelkezésére, m ű té ti érzéstelenítésre is használták (pl. éter). Így tö rté n h e te tt, hogy am ikor a m ű té ti érzéstelenítés jóform án legfőbb eszköze az é te ralta tás volt, elterjed t az éterrel való visszaélés: enyhe éterb ó d u lat színes álom képet idézett elő. T artós használata étvágytalanságot, szívm űködési szabály­ talanságot, bőrelváltozást okozott, valam in t jellem beli v áltozást is: az ak araterő csökkenését. H asonló h atása van a kloroform nak is. Az ipari oldószerek nem okoz­ nak elalvást, töb b n y ire csak enyhe bódulatot. E bben a bódulatban sokan úgy érzik, hogy testi és szellemi erejük megsokszorozódik, szuperem berek lesznek. E gy fiatal „ a n n y ira erősnek” érezte m agát, hogy a feléje közeledő villam ost fél kézzel a k a rta visszatolni. A lá b á t v á g ta le a villam os. . . Ezek az anyagok — a „valódi” kábítószerekkel el­ len tétb en — nem an n y ira a szellemi k ö zpontot pusz­ títjá k , m in t in k áb b a testi lerom lást idézik elő. Első­ sorban légzőszervi á rta lm a k a t okoznak, m ajd a csont­ velő vérképző sejtjeit p u sztítják el, ezután a látóideget. Szám ottevő azért a pszichés károsodás is: gondolko­ dási zavar, em lékezetrom lás, elbutulás stb. Mind a gyógyszerrel visszaélők, m ind a szipusok között sok az öngyilkosság. Csömörük, k iáb rán d u ltsá­ guk, rem énytelen helyzetük elviszi őket a „sem m ibe vezető ajtó h o z” , m int ahogy ezt a „klasszikus” k á b ító ­ szereknél is tap asztalju k . A z elkezdett út A 70-es évek elején kezdtek szaporodni az orvosi, pszichológusi és rendőri jelzések, hogy valam i nincs rendjén a fiatalok közt. Amíg nem v o lt egy központi szerv, ami összefogja ezeket a jelzéseket, addig sokan nem a k a rta k tu d o m ást venni a narkom ánia kérdéséről. Ez az em ber egyik védekezési m ódja, h a egy új, fenyegető jelenséggel kerül szembe. 1977. m árcius 20-án a M agyar H írlap rendőrségi h ír keretében beszá­ m olt egy gyerm ektragédiáról: „A h alált fulladás

okozta. Mint kiderült, a fiú a ragasztózásnak, a fiatal­ k orúak között elterjedt néven, a „palm ázásnak” az áldozata” . Egyházi em berek is érzékelték ezeket a kérdéseket és próbáltak küzdeni ellene. Az egym ástól izolált, jó­ szándékú de a legtöbbször kudarccal végződő m u n k át végül 1982. decem ber 28-án az Ökum enikus Tanács Elnökségi Tanácsülése h a tá ro z ata alap ján a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió szolgálatával ak a rja össze­ fogni. A Misszió alapszabályzata kim ondja: „K oordi­ nálja a m u n k át a tagegyházakban, és nyújtson segít­ séget ahhoz, hogy a m entő misszió lelkületével és a legszükségesebb szakm ai ism eretekkel felfegyverezve végezzék tevékenységüket” . 1983 őszén kezdődött meg a fiatal m u n katársak képzése. Pszichológiai, szocioló­ giai, orvosi és teológiai előadásokat h allgattak e té ­ m áról és az eddigi tapasztalatokról. E z a m unka, egyre kiterjed teb b form ában, azóta is folyik. A m i a lelkészre tartozik G yülekezetünkben kapcsolatba kerülhetünk ilyen fiatalokkal. A legtöbbjüket a kíváncsiság v itte erre az ú tra. Ez még az egyéni felelősség kérdése. De ha a dolognak folytatása lesz, abb an döntő szerepe van az őt körülvevő családnak, iskolának, gyülekezetnek. E z viszont m ár gyülekezeti, illetve társadalm i fele­ lősség kérdése. Sokszor ott hibázunk, hogy nincs elég időnk a fiata­ lokkal való beszélgetésre. Nem érdeklődünk a család­ jukról és nem láto g atju k meg otthonukban őket. Így nem vesszük észre a fokozott kallódási lehetőséget a veszélyeztetett családban. Lehet, hogy a konfirmációs o k tatás h a tá sá ra még n y ito tta k , m ert o tt jó k at beszél­ gettek. É rezték, hogy elfogadott, befogadott, egyenlő értékű tagok. E nnek az emléke hozza vissza az ifjúsági közösségbe. De h a nem ism erjük fel jelenlegi állapotát, zavarónak fogjuk érezni jelenlétét, esetleg fel is léleg­ zünk a távolm aradásán. H a ism erjük az állapotát, akkor tu d ju k , hogy m ár csökkent a koncentrációképes­ sége, ezért nem követi az előadás-beszélgetés gondolat­ m enetét. N yugtalan, óra közben felkel inni, izegmozog. H a csak egyedül van a csoportban, akkor be­ széljünk külön a csoporttal, hogy értsék betegségét és hordozzák el. De figyelm eztessük is őket, hogy pénzt ne adjanak neki kölcsön, még a „nagym am ája” gyógy­ szerére sem. A technokol ragasztót is ta rtsu k általa el nem érhető helyen. T udnunk kell, hogy a drogosok csak azt az em bert tu d já k becsülni, akit nem tu d n a k következetesen átverni. Term észetesen, h a sikerült becsapnia m inket, akkor sem szabad m egszakítani vele a kapcsolatot. Szeressük őt tovább, de h atáro ­ zottságunkkal m utassuk meg, hogy őt akkor szeretjük helyesen, h a a rossz szokásának, a narkózásának m in­ denkor ellentm ondunk. H a többen v an nak, alakítsunk a szám ukra külön bibliaórát, beszélgető kört. E kkor m ár ők is fognak hívogatni fiatalokat. N yugtalan, m ozgalmas órákra szám ítsunk. H a lehet, legyen enni és innivaló kéznél, m ert fokozott folyadékigényük van, s gyakran meglepi őket v á ra tla n u l az éhség érzete is. Szívesen jönnek össze, bennük van a fiatalok vágya, hogy m egism erjék az egész világot. Az otthoni értékrendet nem tu d já k elfogadni, az iskola vagy a m unkahely értékrendje is idegen nekik. Csak egymás közt érzik jól m agukat. A v a k nem vezethet világ talan t, ezért örülhetünk, h a hozzánk jönnek, m ert egyéni érveik rövidzárlatosságát, okosságuk logikátlanságát, életük perspektívt alansá­ g át esetleg m e g lá tta th a tju k velük. 95

A beszélgetés tém á ja és ideje igazodjon hozzájuk. Az életből v e tt képeket jobban értik, m in t az elvont beszélgetést. Közös kirándulásokon keresztül m egta­ n u lják a term észetet szeretni. Fogyatékos gyerekek közti m unkával, vagy idős, teh etetlen em berek körül való ténykedéssel m eglátják, hogy még ők is tu d n ak m ásoknak segíteni, nem ők a legszerencsétlenebbek (önsajnálat). Nem könnyű velük beszélgetni. K i ak ar­ já k próbálni, hogy m eddig ta r t a lelkész és a közösség szeretete. A „függetlenségüket” és „egyéniségüket” ak a rjá k azzal bizonyítani, hogy m inden rendet elő­ szeretettel átlépnek. Nem te ttü n k meg „m in d en t” értük, hogyha hetente egy este összejönnek a gyülekezetünkben. A többi 6 estén az aluljáróban legyenek? Állunk-e rendelkezé­ sükre, am ikor az elvonási tü n e te k m ia tt szenvednek? T udunk-e o tth o n t adni nekik, am ikor otthonról elza­ v arják őket? Mit csinálunk m ásnap, am ikor észre­ vesszük, hogy a tásk arád ió n k at is m agával v itte az éjszakai vendég? V eszélyeztetheti egy család megszo­ k o tt ren d jét és a gyülekezet életét egy hibásan értel­ m ezett elfogadó szeretet! E gy gyülekezet, illetve a gyülekezeti lelkész nem tu d ja egyedül felvenni a kábítószeresek g ondját. E zt m erjük őszintén bevallani! Az eredm ényes m unkához nagyon sok em beri, orvosi és pszichológiai ta p a sz ta la t­ r a v an szükség a teológiai tap asztalato k o n tú l. Intéz­ m ényes h á tté r is szükséges. E zért kell több gyülekezet­ n ek, egy egész egyházm egyének, egyházkerületnek összefogni. E gy vagy tö b b fiatalt kell m egbízni — lehet lelkészt is — aki ezt a m u n k át irán yítja. Egy hasonló korú valószínűleg jobban m egérti a fiatalokat, m int az idős. Azzal, ha v an a körünkben egy „szakem ber” , ki foglalkozik a drogosokkal, még nem v agyunk felsza­ b a d ítv a az im ádság, a köztük való szolgálati alkalm ak, illetve a gyülekezet imádságos lelkület éb re n tartásá ­ n a k felelőssége alól. A család dolga T ulajdonképpen nem lelkészi feladat a családok figyelm ét felhívni bizonyos m ag atartásb eli változá­ sokra, te sti elváltozásokra, amiből fel lehet ism erni, hogy valaki a szenvedélybetegek rögös ú tjá n van. De a szeretet kötelez rá. R eform átor elődeink is term é­ szetesnek v ették , hogy írni-olvasni ta n íts á k a híveiket. Nem beszéltek arról, hogy ez nem az ő feladatuk. E gyszerűen te tté k . Mi is te h e tjü k az igehirdetésbe be­ leszőve, bibliaórán kiemelve, hirdetésben ism ertetve a problém át, de legfőképpen a szülőket, h o zzátartozókat m egkeresve. H a a családban időben felfigyelnek a fiatal ta la jt­ vesztettségére vagy m ag atartási furcsaságaira, sok esetben elegendő a tö b b törődés, szeretet, gondosko­ dás, hogy m egszakadjon a kapcsolat a rossz h atású környezettel, a „ b a rá to k k a l” . Legyen ta rtalm as a család és a fiatal szabadideje. G yakran elkövetett hiba, ha szeretet h ely ett türelm etlenséggel és szigorral ak arju k m egállítani a kábítószerélvezőt. A keserű szem rehányások, indulatos kitörések sokkal inkább ta sz ítjá k , sem m int visszafordítják a fia ta lt a lejtőn. Szükség v a n ellenben h atáro zo ttság ra, am ikor kiderül a narkom ánia. A szakem ber — az orvos, lelkész vagy pszichológus — ta n á c sá t, ú tm u ta tá sá t p o n to san h a jtsu k végre. H a kudarcok is érnek a gyó­ gyulás ú tjá n , nem szabad feladni a rem ényt. H a azt érzi a beteg, hogy a nagy visszaesések ellenére is b íznak benne, akkor m egerősödhet az ak arata. Érdem es a családok figyelmét felhívni az alábbi kül­ 96

ső jelekre. R agasztó szagú lehelet, szennyezett (ra­ gasztós) ru h ázat. Ism eretlen eredetű gyógyszeres do­ bozok, tubusok, fiolák a környezetben. Nem gyári készítésű ta b le ttá k . Ism eretlen eredetű és csomagolású cigaretták. É g e te tt levél áth a tó szaga. Orvosi fecs­ kendő és fecskendőtű. Vércseppek a ruházaton. A ház­ ta rtá sb a n szokatlan tárg y ak felbukkanása (pl. levél­ mérleg). A lakás valam elyik helyiségében szokatlan szag rendszeres észlelése. Üres vagy k itö ltö tt orvosi receptek, indigópapír. A kábítószernek vannak testi jelei is: Tűszúrások a testen, beesett arc, kim élyültebb szemgödrök. Lyuk az orrsövényen. H am uszürke, esetleg sápadt, kékesen elszíneződött arcbőr. Szájszárazság. Megfázás nélküli orrfolyás. É tvágytalanság és erős fogyás. Zaj, fény, fájdalom irán ti tú lzo tt érzékenység. Szédülés, a járás bizonytalanná válása, noha nincs alkoholszag. H irtelen megnő az édes italok fogyasztása iránti igény. M agatartásbeli változás: A családon belüli kapcsolat m egrom lása, érthetetlen agresszivitás. A tanulm ányi eredm ény hirtelen vagy lényeges romlása. Céltalan idő­ töltés. S aját m agának és ru h á za tá n ak elhanyagolása. Zárkózottság, az új baráto k titkolása. A korábbi ér­ deklődési terü letek irán ti közömbösség. Társadalmi felelősségünk A kábítószer kérdése m inden országban m egoldat­ lan. Minden egészséges társadalom küzd ellene, b ü n te ti a tilto tt előállítást, a vele való kereskedelm et. De meg kell ten n i a társadalom nak azokért is m in­ dent, akik m ár elbuktak. Közfelelősségünk alapja, hogy ezek a fiatalok nagyrésze nem k a p ta meg azt a nevelést, am i 1—2 éves korban a személyi kapcsolatterem tés készségét, a belső értékrend k ialakítását, 3—4 éves korban az önm aguk elfogadását és értéke­ lését teszi lehetővé. Ma ezt így m ondjuk: veszélyezte­ te tt családban n ő ttek fel. I t t azonban nem csak a szülők hibásak! Meg sze­ retnénk ta n íta n i m ár az általános iskolában a gyerm e­ keinket a szám ítógépek kezelésére is, szeretnénk, ha ism ernék az ókori m itológiákat és táv o l A frika föld­ rajzát. De a családi életre való nevelésről megfeled­ kezünk, az az osztályfőnöki órákra korlátozódik — h a m arad még szabad idő a fegyelmezési kérdések, a ki­ rándulás megbeszélése, esetleg egy m ásik óra p ó tlása u tán . F iain k at a katonaságnál 1 1/2 évig ta n ítju k a hazát védeni, de ki és m ikor m ondja el nekik, hogy hogyan lehet és kell a családot a felbomlás ellen vé­ deni? G yerm ekeinkkel a n y a ra t a Fekete-tenger mel­ lett tö ltjü k , vagy P árizst nézzük meg, de elfelejtő­ dünk kötődni a szülőföldünkhöz vagy az idős nagy­ szülőkhöz. Csoda, hogy az így nevelt fiatal nem tu d ja a saját kicsinyét jól nevelni? A to rz u lt társadalm i célokért, a presztízs utazásokért és üdülésekért az egész társadalom felel. E zért társad alm i kötelesség is felvenni a drogos fiatalok b a ját! Veszélyeztető tényezők a nevelésben Nem sokan gondoltak még arra, hogy m ár az 1—2 éves kor nevelésének is szerepe lehet a későbbi drog­ veszély kialakulásában. (Ism ét egy ok, am ivel b iz ta t­ h a tju k a családokat, hogy m aradjon az édesanyja a gyermeke m ellett.) H a a kicsi nem ta n u lh a t meg egy személyhez kötődni, nem ta n u lh a t meg valakinek a m osolyáért, szeretetéért küzdeni és „áld o z ato t” is hozni (integet, mosolyog, nevet vagy sír, hogy ráfigyel­ jenek) an nak az életében a ta rtó s kötődés lehetőségé­ nek képessége nem fejlődik ki. E zért később könnyen

v á lto g a tja a p a rtn e ré t, illetve nem tu d küzdeni, „áld o zato t vállalni” valam ilyen cél eléréséért. Ilye­ n eket nem csak az állam i gondozott vagy a csonka családban felnőtt gyerekek közt találu n k , hanem a teljes családban neveltek közt is, ahol „hidegen” , nagyon „racionálisan” nevelték őket. Nem v e tté k fel, h a sírt: h add erősödjön a tüdeje. A gyerek megszokja, hogy hiába nevet vagy sír, az nem használ sem m it. Érzelm i világa beszűkül. Nem érdemes sem m iért küz­ deni, m ert úgyis m inden hiába. A gyerekkori érzelemelsivárodás velejáró következ­ m énye, hogy ifjú korában sem tu d ja felfogni, úgy értékelni az élet, a term észet szépségét, m int egy egészséges em ber. Szám ára a család terhes, az ered­ m ényes m u n k a látása közöm bös, a k itű z ö tt cél eleve elérhetetlen (nem m otiválja semmi erőfeszítésre), a szerelem nem ta rtó s kötődés, hanem csak futó kaland. Innen m ár könnyen érthető, hogy m iért m enekülnek ezek a fiatalok az általuk felfedezett k áb u lat világába, ahol próbálják m egtalálni m indazt a szépséget, színt, gazdagságot, am it az életben nem tu d ta k m egtalálni. É rdem es végiggondolni az ödipál korszakot is, am i­ kor a gyerekek elju tn ak az éntudathoz. H a nem érzik, hogy szeretettel fogadják őket, akkor nem alakul ki benne az egészséges é n tu d a t: Milyen jó, hogy én fiú vagyok! Milyen jó, hogy én lány vagyok! A következő fejlődési m enetben azonosul egy általa jól ism ert, szeretett em berrel. R endszerint a fiúk az apjukkal, leányok az anyjukkal. O lyan szeretnék lenni m in t ő! E z az eszm ényképválasztás. Bizonyos esetekben a nagycsalád valam elyik tag ja, vagy a keresztszülők tö lth e tik be ezt a helyet, ha a szülőben nem ta lá lh a tja meg a gyerek az eszm ényképét. U tán a következik az a korszak, am ikor a fiúk az anyjukhoz, a lányok inkább az apjukhoz ragaszkod­ nak. A kisfiú ta lá n be is jelenti, hogy h a nagy lesz, a n y já t veszi feleségül. K ialakul benne a m ásik nem ről is az ideálkép. H a ez a folyam at valahol elakad, nem alakul ki az eszm énykép. M egdöbbentő, hogy m ennyire nincs pozitív eszm ény­ képe a drogosoknak. Csak a tévében lá to tt bunyós vagány vagy a koncerten szereplő táncdalénekes vagy zenész az ideálja. H a rákérdezünk, hogy m iért éppen ő, csak ann ak külső megjelenésére hivatkozik: menő, szép, szexi, jól mozog, jó a hangja. Vagy egyszerűen: Jó l érzem m agam a koncertjén. Belsőleg nincs mihez m érnie. Lehetne még tö b b fejlődési fázist is követni, ahol mi, az egész társad alo m hib ázo tt. Ez figyelm eztet, hogy m ilyen többszörösen összetett kérdéssel kell m eg­ küzdeni annak, aki segíteni akar. E gyedül nem is megy. Ez tu d a to s csap atm u n k át kíván. H ol állunk m a? Nem elég kórházi elvonókúrával 4 —8 h ét a la tt a drogfüggőségtől m egszabadítani a beteget, h a u tá n a vissza kell mennie a m egszokott környezetbe. H a nincs egy ő t felvállaló szerető közeg, akkor visszam egy a régi b a rá ta i közé, akik azonnal vissza a k a rjá k húzni a drogok világába. H a sikerül más közegbe eljutnia, m ás városba, m ás m unkahelyre stb ., akkor sincs belső ta rtá s a , hogy küzdjön valam iért. Az egyik fiatalról azt gondolta az őt segítő kis csapat, hogy ta lá n dolgozni is tu d önállóan, m ivel m ár 5 hón ap ja nem élt droggal. Szereztek neki m unkát. Csak egyszer m ent el dolgozni. A karatereje m ár nem volt, m ert azt a drogok kikezd­ ték , valam ilyen elérhető cél sem in spirálta, m ert azt a gyerm ekkorában nem k a p ta meg.

A külföldi m entési kísérleteket figyelve a hazai m unkáknak többféle form áját kell létrehozni. Nincs sehol csalhatatlan recept, am ivel m indenkit el lehetne érni és meg lehetne gyógyítani. A gyógyulási százalék a vallásos alapítású otthonokban a legm agasabb. E nnek a pszichológiai leírását és indoklását W . Jam es­ nél így ta lá lju k : „A kozm ikus tudatosulás legfőbb vonása a kozmosz átélése, azaz az univerzum életének és rendjének átélése. Ezzel párhuzam osan intellektuá­ lis m egvilágosodás megy végbe, am ely az em bert új exisztenciális horizontra állítja, úgyszólván egy új faj ta g já v á av atja. Ehhez erkölcsi felemelkedés és boldogság érzése járul, az erkölcsi érzék megerősödése, am ely éppoly döbbenetes és még fontosabb is, m int a m egnőtt intellektuális erő. Ehhez járu l az, am it a halh atatlan ság érzetének neveznek, az öröklét tu d a ta . Nem az a meggyőződés, hogy az em bernek ilyenje lesz, hanem az, hogy ilyenje v an .” E zt a körültekintő, de nehézkes m egfogalm azást mi csak egyszerűen a meg­ térés-újjászületés csodájának nevezzük. Az Ö kum enikus Tanács által kezdem ényezett m unka az egyes felekezeteknél to v áb b fejlődött és m a m ár intézeti h á tte re t is kezd biztosítani a m unkához. Az Evangélium i Pünkösdi Közösség 1986-ban nyi­ to tta meg rehabilitációs o tth o n á t D unaharasztiban. Mind anyagi, m ind m ódszertani segítséget k a p ta k a N icky Crouz által kezdem ényezett mozgalom tól, am elynek m ind Észak-A m erikában, m ind E urópában több, szép eredm ényeket felm utató o tth o n a van. Az itte n i m unkában is érvényesítik a régi környezetből való kiem elést. Az izoláció biztosítja, hogy addig, míg a személyiség meg nem erősödik, ellentétes irányú deviáns hatás ne érvényesüljön. 3 —8 szem élynek tu d ­ nak egyszerre segítséget n y ú jtan i. A narkósok legnépesebb tá b o rá t a Gorkij fasori reform átus gyülekezet érte el, ahol A dorján József esperes és m u n k atá rsai kezdtek velük foglalkozni. Ő a különféle szolgálataival a gyülekezetekben is ébren ta r to tta a felelősségtudatot. A szélesedő felelősségtu­ d a t aztán keresett külföldi segítséget is és így sike­ rü lt m egvásárolni R áckeresztúron egy h ázat 1400 négyszögöles telekkel. Most folyik ennek az utógondo­ zó intézm énynek a kiépítése: keresik a megfelelő m ód­ szert és keresik a megfelelő m u n k atársak at. A b a p tista egyház Budafokon ho zo tt létre egy te a ­ klubot, ahol beszélgetéseken keresztül igyekeztek el­ érni „értékorientációváltozást” , más néven a m egté­ rést. Több fiatalnál azonban nem volt elég ez a segít­ ség, ezért hozták létre az átm eneti o tth o n t, ahol egy­ szerre öt fiú t tu d ta k segíteni. Somogy megyében Bodrog községben m egvásárolták a N ádasy-kastélyt, am inek rendbehozatalához még az Állami Ifjúsági B izottságtól is k a p ta k 120 ezer forintot. E nnek az o tth o n n ak a kiépítése m ost folyik. A katolikus egyház jövőre szeretne két rehabilitációs o tth o n t m egnyitni vidéken. Ezekből az adatokból lá th a tju k , hogy m ár elkezdett kialakulni a kábítószeres m unka intézm ényi h áttere is. M inden felek ezetnél folyik még terápiás csoport­ beszélgetés. Egyes csoportoknál a megelőzésre fek­ te tik a súlyt. E nnek egyik form ája az, am ikor a fiatalokat felvilágosítják a rra a veszélyre, am it a különféle drogok jelentenek. Másik form ája az, am ikor a családokat az egészséges nevelésre ta n ítjá k . Más csoportok kim o n d o ttan a drogosokkal foglalkoznak. Valószínűleg ezek a csoportok is ki fogják alakítani a sa já t intézeti h á tte rü k e t, hogy eredm ényesebb legyen a m unkájuk. M issura Tibor 97

Abraham Kuyper Vázlatos visszatekintés a holland református egyház utóbbi két évszázados történetére és abban K uyper jelentőségére, hatására

A legújabb kori holland politikai és egyházi élet, de az egész „kálvinista világ” egyik kiem elkedő személyi­ sége, A braham K uyper születésének másfél százados fordulóján — am i 1987-ben v o lt — em lékezünk a ki­ váló szervező, teológus, politikus és egyházpolitikus alak jára. Ahhoz azonban, hogy K u y p er tevékenységé­ nek jelentőségét m egértsük, kellően érzékeljük, kissé visszább kell tek in te n ü n k a holland történelem ben, és benne a reform átus egyház tö rtén etén ek alakulására. N ém etalföld — E urópa gazdasági és kulturális szem pontból egyik legfejlettebb terü lete — a H abs­ burg-birodalom (1516-tól an n ak spanyol ágának) legfontosabb része volt. A polgárság a reform áció kál­ vini ágához csatlakozott. Ők álltak a nem zeti függet­ lenségi m ozgalm ak élén, s am ikor az idegen, spanyol igát sikerült lerázni (a h ét északi ta rto m á n y U trechti U niója — [1579. ja n u á r 23.] — 1581. július 26-án el­ szak ad t Spanyolországtól, s lé tre jö tt az E gyesült T ar­ tom ányok [Holland] K öztársaság) H ollandia a leg­ szabadabb, és így a legfejlettebb ország le tt; virágzott a tu d o m án y és a m űvészet, a teológiában is jelentős m ozgalm ak, az ortodoxiával szem ben h ató irányza­ to k keletkeztek és v ív ták harcaik at. E nnek virágkora a X V II. század volt. A X V III. század elején vallási téren nagy h an y atlás k ö v etk ezett be. A reform átus nép — papjaival az élén — m ár alig h itt a régi h it­ igazságokban; a predestinációban, a Szenthárom ság­ ban, Jézus feltám adásában, m egváltói m unkájában stb . Prédikációk, folyóiratcikkek fejtegették nézetei­ k e t, gúnyolták az üdvösségre vonatkozó tételeket. R a­ dikálisan liberális szellemű zsoltárfordítást vezettek be. A század végére pedig a francia felvilágosodás t a ­ n ai lettek uralkodóvá az ország lakosai között. A „szabadgondolkodás” , racionalizm us, liberalizm us igen nagy te re t h ó d íto tt a lelkészek körében is. A nép po­ litikailag lényegében k ét p á rtra szakadt. Az ún. „patrióták” 1786/87-ben fel is keltek V. Vilmos hely­ ta rtó ellen, s a lázadást csak porosz segítséggel lehe­ t e t t leverni — francia b arátok voltak, s el a k arták űzni az orániai uralkodót. Velük szemben állt az „orániai párt”. 1793-tól H ollandia is részt v e tt a for­ radalm i Franciaország elleni első koalíciós háborúban. E nnek következtében 1795 telén, a befagyott folyók jegén a francia „felszabadítók” bevonultak H ollan­ diába, s m eghódították az országot. Igen sokan — lelkészek is — nagy örömmel üdvözölték a változást. M egalakult a B ataafsche R epublik (B atáv K öztársa­ ság 1795—1806), m ajd 1806-ban Luis B onaparte, I. N apóleon testv ére le tt a H olland K irályság uralko­ dója, 1810-ben azonban — m iu tán a császár gyenge­ séggel vádolta az u ralkodót és visszahívta — Napóleon bekebelezte H ollandiát. Nehéz, szenvedésekkel teli időszak k övetkezett a teljesen leigázott hollandokra — népre, egyházra egyaránt. M egtanulták, hogy a for­ radalom és N apóleon uralm a a la tt nem a „szabadságegyenlőség-testvériség” elvének m egvalósulása kö­ szö n tö tt ráju k , am inek k o ráb b an úgy hódoltak és am it úgy v á rta k és oly nagy örömmel köszöntöttek. Végül 1813-ban, a lipcsei csata következtében sikerült lerázni a francia igát (de a franciák csak 1814-ben vo­ n u ltak k i H ollandia területéről). A Bécsi Kongresszus 1815. június 8-i döntése értelm ében létrehozták az E gyesült N ém etalföldi K irályságot, am ely az Orániaiház (I. Vilmos k irály, az utolsó örökös h ely tartó fia) 98

uralm a a la tt H ollandiát, Belgium ot és a N ém et Szö­ vetséghez tarto zó Luxem burgi N agyhercegséget fog­ lalta m agában. Ú gy tű n t, m ind az állami, mind az egyházi életre boldogabb korszak következik. Csakham ar nyilván­ valóvá le tt azonban, hogy az uralkodó új állam rend­ szerébe az egyházat is beépíti, és an n ak alárendelt szerepet szán. Az 1816-ban k iad o tt rendelet (Regle­ m ent) az egyházat (egyházközségeket, presbitérium o­ k a t) m egfosztotta önállóságuktól, jogaiktól; a presbi­ ter-zsinati korm ányzati rendszer h ely ett egy kollegiá­ lis rendszer lép ett: az egyházi szervezetet (organizá­ ciót) nem a zsinat hozta létre, állap íto tta meg, hanem egy „tizenegyes bizottság” , am elyet a király nevezett ki „felvilágosult lelkészekből és m ás tudós férfiakból” . A zsinat (amely évenként ülésezett) elnökét is a ki­ rály választo tta, és az első zsinat ta g ja it is az uralkodó nevezte ki. A zsinat nem d ö n th e te tt hitbeli, dogm atikai kérdésekben, és az egyházkorm ányzati kérdésekben is csak olyan h a tá ro zato t h o zh ato tt, am elyet a király m ár előzetesen elfogadott. — A király ebbe az „ ú jjá ­ szervezett” , „m eg ú jíto tt” egyházba (a korábbi „G ere­ form eerde K erk ” helyett „H ervorm de K erk” le tt az új állam egyház neve) a k a rta egybe gyűjteni vala­ m ennyi — vallon, ném et, angol, skót — p ro testáns felekezetet. Az új egyházalakulatban a tanfegyelem m eggyengült, lényegében meg is szűnt. O lyan lelké­ szek is p réd ik álh attak , akik K risztus isteni v o ltát és m egváltói, közbenjárói m u n k áját tag ad tá k . B árki részt v e h e te tt az úrvacsorában (a m egkereszteletlenek is). — Így a H ervorm de K erk m indinkább elvesztette kálvini egyházjellegét. A kálvini tan ításo k a hollan­ diai reform átus egyházban egyébként is alig éltek m ár, s a sok szenvedés, am elyet az idegen elnyom ás a la tt átéltek, sem té ríte tte vissza a híveket a régi ú tra ; teljes m értékben á th a to tta a lelkeket a racionalizm us és liberalizm us. Így a király beavatkozása az egyház életébe alig v á lto tt ki ellenkezést, ellenállást, csupán néhány lelkész és az am szterdam i egyházm egye fel­ lebbezett az új rendszer ellen, — eredm ény nélkül. H a a m űvelt körök többsége a liberalizm us és racio­ nalizm us h a tá sa alá k e rü lt is, nem veszett ki teljesen a lelkekből a Szentírás, a hitvallások és a tisz ta Ige után i vágy. T öbben felism erték, hogy az egyháznak is­ m ét reform ációra van szüksége. Az ez u tá n vágyódók körében ta lá lt term ő ta la jra a X IX . század elején Genfből — ahol a kálvini tan o k szintén csaknem telje­ sen eltű n tek — elindult „reveil” , „reveille” , „ébre­ dés — ébresztés” mozgalma. E m ozgalm at H ollan­ diában 1819-ben, a dordrechti zsinat 200 éves ju b i­ leum ára k iad o tt em lékirat (szerzője N ikolaas Schots­ m an leideni lelkész) körüli v ita in d íto tta el. Schots­ m an t védelm ébe vevő B ilderdijk leideni ügyvéd, költő és történész tevékenysége nyom án hozzájuk csatlakozott D a Costa és Capadose portugál-zsidó szárm azású, felnőtt ko rb an , meggyőződésből refor­ m átussá le tt k é t kiváló szellem, m ajd Groen van Prinsterer, a később államférfi. Az „ébredés” mozgal­ m a sok küzdelem árán sok áldást hozott az egyházi életre: a mozgalomhoz csatlakozott lelkészek igehir­ detéseinek m egtisztulását és m egújulását eredm ényez­ te. A belmisszióra is nagy hatással volt. K eresztyén iskolákat létesítettek, vasárnapi iskolákat szerveztek, katonai, tengerészeti o tth o n o k at, jav ító in tézetek et,

árv a h á z ak a t a la p íto tta k . E z utóbbiak nagy része H eldringnek, a „holland belmisszió a ty já ” -nak m űve. N egatív vonása viszont az volt, hogy csak k ritizált és nem a d o tt előrevivő program ot, hanem az egyházel­ lenes h an g u lato t növelte azzal is, hogy a „felébredte­ k e t” külön g y ű jtö tte mindenféle társaságokba. T öb­ ben nem a k a rta k különválni az állam egyház szerveze­ tetétől. De Cock ulrum i lelkész azonban elkerülhetet­ lennek lá tta a szakadást, s m iután a külső körülm é­ nyek (egyházmegyei fegyelmi eljárás, felfüggesztés) is ebbe az irán y b a h a to tta k , 1834-ben form álisan is vég­ bem ent az Afscheiding, az elszakadás a H ervorm de K erktől, az „állam egyháztól” , s létrehozták a „ K ü ­ lönvált K eresztyén E gyház” -at, am ely üldöztetések, kem ény m egpróbáltatások és h arc u tá n 1839-ben elis­ m erést n y ert, s 1869-ben a m iddelburgi zsinaton „Christelijke Gereformeerde K erk” („K eresztyén R e­ form átus E gyház” ) nevet v e tte fel. 1854-ben m egala­ p íto ttá k — a máig is m űködő — teológiai főiskoláju­ k a t K am penben az egységes lelkészképzésük biztosí­ tására. (K orábban felosztva Groningenben, Hooge­ veenben és A rnhem ben folyt ez a m unka.) — Az új egyházi szervezet — b ár voltak tévedései, belső vi­ tá i — nagy jelentőségű volt, egyrészt azért, m ert visz­ szatért a Szentíráshoz és a hitvallásokhoz (dordrechti szellemben), m ásrészt azért, m ert visszatért a presbi­ ter-zsinati egyházkorm ányzati form ához. A francia uralom lerázása u tán i években a vallási ébredéssel párhuzam osan, u g yanakkor vele szoros kapcsolatban egy m ásik újjáéledési folyam at is m eg­ indult, am ely a politikai életet érin tette. E nnek elin­ d ító ja Groen v a n P rin sterer hágai ügyvéd, m ajd a ki­ rályi lev éltár vezetője volt, aki — h iv atásán ál fogva — állandóan foglalkozni kényszerült h azája és az egész világ történetével. E nnek során a rra a felismerésre ju ­ to tt, hogy a forradalom tan ai, különösen pedig an n ak következm ényei rom boló hatással voltak egész E uró­ pára. A „H itetlenség és forradalom ” cím ű m űvében fejti ki nézeteit legbővebben. R á m u ta to tt arra, hogy a forradalom gondolata hom lokegyenest ellenkezik K álvin tan ításaiv al. Abból a kálvini tételből in d u lt ki, hogy Isten az egyetlen szuverén, és az állam , vagy a nép szuverenitása csak „leszárm azott” szuverenitás. Elm élete sokkal ink áb b „kontrarevolucionista” , m int „antirevolucionista” , noha inkább ez u tóbbi jelzővel illetik; sokkal inkább a forradalom következm ényei ellen száll síkra, m in t an n ak elvei, szociális követel­ ményei ellen. H a n g o z ta tta azt a nézetét, hogy a nem ­ zet alkotm ányos szabadságának forrása és záloga a kálvinizm usban rejlik. Jelszava v o lt: „A forradalom ­ m al szem ben az E vangélium ot” . Az iskolák, különö­ sen a reform átus iskolák szerepét ta r to tta jelentős­ nek. M egalapította a „K eresztyén N em zeti Iskolák T ársaságát” . Négyszer volt képviselő, de a p arla­ m entben egyedül állt nézeteivel (ezért „sereg nélküli hadvezér" - nek gúnyolták). 1871-ben m egalap íto tta a forradalom ellenes p á rto t, am elynek 1876-ig, h alá­ láig vezetője volt. H alála u tá n A braham K u y p er lé­ p e tt a helyére és dolgozta á t, fejlesztette to v áb b , v itte diadalra Groen v a n P rin sterer nézeteit. A braham K u y p er 1837. október 29-én született Maassluisben, ahol a ty ja lelkész volt. 1855-ben iratk o ­ zo tt be a leideni egyetem re, ahol teológiát és filozó­ fiá t ta n u lt. 1862-ben Jo h an n es Lasco (J. Laski) len­ gyel reform átorról ír t la tin nyelvű disszertációja alap ­ já n do k to rrá a v a ttá k . D oktori értekezése írása köz­ ben kényszerült beh ató b b an foglalkozni K álvin ta n í­ tásával. E m u n k a fordulópontot je le n te tt K u y p er éle­ té b en : a m odern irán y ú teológusból K álvin lelkes hí­ vévé v á lt, és teljes meggyőződéssel vallo tta, hogy

egyedül csak a kálvini elvek és igazságok biztosítják az egyházi élet m egújulását. 1863-tól Beesd-ben, 1867-től U trechtben, 1870-től A m sterdam ban lelkipásztor. 1867-től m ozgalm at in d íto tt az egyháztag­ ság hitvallásos alapon való újjászervezéséért és az egyházfegyelem visszaállításáért. Teljes következe­ tességgel v a llo tta a kettős predestinációt. E nnek hivé­ se, vagy tag ad ása szerinte „vízválasztó” a keresz­ tyénség és pogányság között. H angsúlyozta az általá­ nos kegyelem jelenlétének lehetőségét és h a tá sá t a tudom ány és m űvészetek területén. Az állam és egy­ ház viszonyát K u y p er — K álvintól eltérően — a „szabad egyház szabad állam ban” polgári elv alap­ já n képzelte el, azzal a követeléssel, hogy hívő keresz­ ty én politikusok korm ányozzanak. K risztus uralm át csak így lehet biztosítani az állami életben is. Világo­ san lá tta a szociális kérdések fontosságát, de a z t for­ radalom nélkül, azt megelőzve, felülről, a tehetős és m űvelt állam polgárok és az állam erőinek összefogá­ sával a k a rta m egoldani. Síkraszállt a reform áció k o ra ­ beli, kálvini szellemű ortodox hitvallások v álto za tla n érvényessége m ellett, és tá m a d ta m ind a hitvallások­ tól elhajló liberális, „m odernista” irán y zato t, m ind a „közvetítő” teológusokat. R endkívül heves egyházpolitikai harcokba keveredett, am inek következtében szembe került egyházi feletteseivel, m ajd híveivel eg yütt k iv ált a H ervorm de K erkből 1886-ban, és új, hitvallásos alapon álló reform átus egyházat szervez, am ely az 1888-as u tre ch ti zsinaton m ár készen állt, és előbb „N ederduitsch Gereformeerde K erk” , néven szerepelt, később a „N ederduitsch” elm aradt. (Ma­ gyarországon általában „szigorú reform átus egyház­ n ak ” nevezik ezt a szervezetet.) K uyperék kiválása és az új egyház megszervezése nem m en t zökkenők nél­ kül. A m sterdam ban ro b b a n t ki a n y ílt harc, és o tt kerü lt sor először a szakadásra is, m ár 1884-ben. K u y ­ perék egyházát „panaszos” (doleerend) egyháznak gúnyolták, m ert panaszuk volt az egyház vezetése el­ len. 1892-ben egyesültek az 1834-es Afscheiding egy­ házával és létrejön a „G ereform eerde K erken” orga­ nizáció. (Egy kisebb csoport nem helyeselte az egye­ sülést, ezek „C hristelijke G ereform eerde K erk ” né­ ven szerveződtek.) K uyper a politika teré n is jeleskedett. Már 1867-ben m egism erkedett Groen van P rinstererrel, akivel e ttő l fogva szorosan eg y ü ttm ű k ö d ö tt, m ajd — m in t m ár k o rábban em lítettü k — u tó d a is le tt. 1871-ben meg­ in d ítja a „D e H e ra u t” (H írnök) cím ű egyházi h etila­ pot, 1872-ben pedig a „D e S ta n d aa rd ” (Zászló) című napilapot, am elynek m integy félszázadon á t főszer­ kesztője volt. Az általa szerkesztett sajtó nagy te k in ­ télyre te t t szert. E zekben is az egyházi és társadalm i kérdések párhuzam os, egyidejű, de reform átus keresz­ ty é n szellemű m egoldásáért szállt síkra. 1873-ban a kálvinista alapon álló keresztyén politika diadalra ju t­ ta tá sa érdekében széles alapon, országos m éretekben újjászervezte az ún. antirevolucionista p árto t. Átfogó elvi program ot dolgozott ki. M int képviselő, 1874ben bekerült a parlam entbe. (E k k o r lem ondott lelké­ szi állásáról — de nem elveinek m egvalósításáról! —, m ert H ollandiában nem leh etett lelkész eg y ú ttal or­ szággyűlési képviselő is.) Az 1888-as p arlam enti v á­ lasztásokon a liberális korm ány m eg b u k tatására tö ­ rekedtek, arra szám ítva, hogy egy esetleges konzer­ v a tív korm ány véget v e t az egyházi liberalizm usnak is. — K uyper a politikai életben is „sikeres” pály át fu to tt be. 1901-től 1905-ig H ollandia m iniszterelnöke, m ajd haláláig „állam m iniszter” , 1908-ban még egy cikluson á t vállalt képviselőséget, m ajd felsőházi ta g le tt. 99

K u y p er sokat foglalkozott az oktatás-nevelés kér­ v á lt igen jelentőssé a m agyar reform átus teológiában, désével is. L á tta , m ilyen jelentősége v an az iskoláknak, elsősorban Sebestyén Jenő révén. hogy m ilyen szellemben nevelik az ifjúságot, a holnap H ollandia az I. világháborúban semleges ország polgárait. 1879-ben országos m ozgalm at in d íto tt a re­ volt, így a háború végére teljesen tö n krem ent M agyar­ form átus felekezeti iskolák felállításának lehetősége, országot azzal is tu d ta segíteni, hogy a kiéhezett, le­ illetve m egkönnyítése érdekében, m ert az állami isko­ rongyolódott gyerm ekek ezreit ü d ü ltette, táp lá lta, lák tönkreteszik a gyerm ekek reform átus szellemét. ru h ázta fel országában. Ez a körülm ény azonban — ha Megszervezte a Bibliás Iskolák U nióját, amelynek nem is jelentéktelen, de — csupán egy láncszeme volt a segítségével számos reform átus iskolát á llíto ttak fel az k é t világháború között felvirágzó holland—m agyar ország m inden po n tján . — G ondja volt a felsőokta­ kapcsolatoknak. Döntő jelentősége an n ak volt, hogy tá sra is. Abból a meggondolásból in d u lt ki, hogy kál­ világháborút, a forradalm akat és a trianoni békét kö­ vinista értelem ben v e tt tudom ányos és világnézeti ne­ vető teljes összeomlásból a kivezető u ta t, a ta lp raá l­ velést igazán csak egy k álvinista szellemű egyetem en lást, a kibontakozás lehetőségét — Sebestyén Jenő lehet adni a leendő reform átus intelligenciának, és budapesti teológiai ta n á r és társai m unkássága nyo­ csak ezen az úton lehet a tá rsa d a lm a t egy világnézeti­ m án — az ország reform átusságának egy része éppen leg is jól felfegyverzett kálvinista értelmiséggel ellátni, a H ollandiában jól bevált K uyper-i neo-kálvinizm us és így a nem zet elkeresztyénietlenítését és elhitetle­ (vagy ahogyan Sebestyén nevezte: történelm i kálvi­ nedését m egakadályozni. 1878-ban m egszervezte a nizmus) teológiai, egyházpolitikai, politikai és világ­ R eform átus Alapon Álló Főiskola E gyesületet, mely­ nézeti koncepciójában kereste és vélte m egtalálni. nek segítségével 1880-ban A m szterdam ban megnyi­ Ú gy gondolkodtak, hogy az a d o tt körülm ények között to tta a reform átus „S zabad E gyetem et” („Vrije Uni­ is ahhoz a tisz ta forráshoz: a Szentíráshoz és a refor­ v ersiteit” ), am ely teljesen független az egyháztól is és m ációnak ugyanahhoz a kálvini ágához kell vissza­ az állam tól is. I t t K uyper 1880 és 1901 közö tt két ta n ­ térni, am ely m egtartó erő volt a m agyarság szám ára széket is v á lla lt; egyet a teológiai, egyet a filozófiai fa­ a mohácsi k atasztrófa u tán . (Feltűnő, hogy ennek el­ lenére a rendkívül gazdag K uyper-i életm űből milyen k ultáson. Sokoldalúságát m u ta tja , hogy a teológiai k aro n dogm atikát, héber nyelvet, régiségtant, exegé­ kevés jelent meg m agyar fordításban.) zist, k atech etik át, hom iletikát és teológiai enciklo­ A holland nép és reform átusság tö rtén etén ek egy p édiát, a bölcsészettudom ányi karon holland iroda­ p o n tján K uyper koncepciója és szívós következetessé­ lo m tö rtén etet, esztétikát és nyelvészetet ta n íto tt. — ge, k ita rtá sa előrevivő erő volt. Más körülm ények kö­ Publicisztikai, teológiai tudom ányos m unkáinak száma z ö tt — h a nem is olyan m értékben, m in t sajá t hazá­ igen nagy. Szinte élete utolsó percéig dolgozott. já b an — szintén segítséget n y ú jto tt a neo-kálviniz­ K u y p er hívő lélekkel, m egelégedetten és hálaadás­ m us („történelm i kálvinizm us” ) a m agyar reform á­ sal g y akran em legette: „N em csak szán to ttam és v e te t­ tusság egy jelentős részének ö n tu d a tra ébresztésé­ te m , hanem kévéket is vih ettem haza nagy bőséggel, ben. — Azzal a tisztelettel és meggyőződéssel em léke­ Iste n kegyelm éből” . R endkívül gazdag, sokoldalú, zünk A braham K uyperre, „ Iste n k iv álaszto tt esz­ term ékeny életét 1920. novem ber 8-án fejezte be közére” születése másfélszázados fordulóján, hogy bő­ ven van tanulnivalónk tőle nekünk m a is, a mi vi­ H ágában. K uyper 1916-ban, am ikor k é t leánya egy hadikór­ szonyaink között, a m egism ert igazság m ellett való h áz élén M agyarországon ta rtó zk o d o tt, ellátogatott ren díthetetlen kiállásban, k itartá sb a n , a szorgalmas, hazánkba. Teológiai koncepciójának h atása az I. vi­ odaadó, önzetlen (egyház)építő m unkában. lágháború u tán i években-évtizedekben te rjed t el és Ladányi Sándor

VILÁGSZEM LE Százéves a Nemzetközi Kékkereszt Szövetség E nnek a nevezetes jubileum nak a m éltó m egünnepe­ lésére k erü lt sor 1987. július 26 —30 k ö zö tt a dániai H aslevben. Az ünnepségen és az azt követő rendes közgyűlésen m eghívott vendégként részt v e tt a R e­ form átus Iszákosm entő Misszió k é t küldötte. A K ékkereszt E gyesületet 1877-ben Louis Lucien Rochat svájci reform átus lelkész alap íto tta. Angliai ta n u lm á n y ú tjá n ism erkedett meg volt alkoholistákkal, akik szenvedélyükből Isten segítségével szabadultak meg és alkoholm entes életre kötelezték el m agukat. H azatérv e, a nehézségekkel nem törődve, Genfben az első összejövetelen 28 személy kötelezte el m agát absztinenciára és az alkoholisták megsegítésére. Ez u tá n m ár gyorsan te rje d t a mozgalom, 12 ország csat­ lak o zo tt hozzá és a la k íto tta meg 1887-ben a N em zet­ közi K ékkereszt Szövetséget. N álunk 1896-ban jö tt létre a K ékkereszt Egyesület és m ű k ö d ö tt a h áború u tán i évekig. Vezetői és ta g jai 100

között neves egyházi személyek foglaltak helyet. Olyanok m int dr. Bieberauer T ivadar és fia R ichárd, dr. Kecskeméti Istv án , dr. Kovács J . Istv án , dr. Deák János, K ristó f Domokos. Volt ifjúsági szövetségük és folyóiratuk. A c e n te n á riu m i ünnepségen 28 országból 90 k ü ld ö tt v e tt részt. A kü ld ö ttek legalább egyharm ada a fej­ lődő országokból érkezett. Ezen a közgyűlésen vették fel a rendes tagok sorába a J a p á n K ékkereszt Szövet­ séget és v etté k tudom ásul a francia szövetség kilépé­ sét a tagok sorából. A R eform átus Iszákosm entő Misszió jelenlegi szer­ vezettségében nem ta g ja ennek a közösségnek, de célkitűzései és m unkam ódszere sok m indenben azonos a kékkeresztesekével. Így testvéri szálak kötnek össze ben n ü n k et ezzel a mozgalommal, sokat köszönhetünk m u nkánk végzése során a svájci kékkereszt keleti segély szervezetének.

A haslevi közgyűlés az utolsó négy év m u n k áját vette szám ba és a következő időszak célkitűzéseit fo­ galm azta meg. A következő négy év program ja szerint folytatni és terjeszteni kell az elkezdett m u n k á t: 1. A N em zetközi Szövetség lapja to v á b b ra is segítse a nem ­ zeti szövetségeket egym ás m egismerésében és az együttm űködésben. 2. N yújtson segítséget a m u n ka­ társak képzésében nem zetközi szinten. 3. Tám ogatni kell a fejlődő országok m u n k áját. 4. M űködjön eg y ütt az alkoholizm us ellen küzdő egyházi és világi szerve­ zetekkel és az egyházakkal. 5. A nem zeti szövetségek a közéletben is tegyenek erőfeszítéseket az alkohol­

fogyasztás csökkentésére és segítsen alkoholm entes k ö r­ nyezet és életstílus kialakításában. M inden m unkaterületen az erőfeszítéseknek nem csupán az alkoholista m egm entésére, hanem az egész család gyógyítására kell irányulniuk a családterápia eredm ényeinek, szem pontjainak segítségével. Az al­ koholizm us ugyanis az egész család betegsége és m inden tag já n ak , házastársnak és gyerekeknek egy­ ará n t szüksége van a tám ogatásra, tan ácsra, m inde­ nekelőtt pedig az evangélium szabadító erejére. Balog Zoltán R I M szervező titkár

Isten hűséges A X IX . század m ásodik fele sok tek in te tb e n egy­ fajta aran y k o r volt. Olyan gondolatok és elképzelések törtek u ta t m aguknak, am elyek különböző szinteken előkészítették a fokozottabb nem zetközi eg y ü ttm ű ­ ködést. A K ékkereszt egyike azoknak az eszmei moz­ galm aknak, am elyeket ebben az időben a lap íto ttak . Új gondolkodásm ód alak u lt ki, és ennek következ­ téb en elkezdték m ind a kulturális, m ind a politikai és társadalm i problém ák at új m ódon megközelíteni. Jel­ lemző példa erre a nem zetközi békem unka. A béke­ m ozgalm at inkább ez az új gondolkodásm ód in d íto tta el, nem pedig a háborútól való általános rettegés. Természetesen gyűlölték a h áb o rú t, de megelégedtek azzal, hogy term észetes dolog és ezért elkerülhetetlen, m int az időjárás, amivel, sajnos, együtt kell élni. De új gondolkodásm ód született. H a a háború em­ berek m űve, akkor az emberi értelem nek képesnek kell lennie arra, hogy m egakadályozza. Ez a gondolat vezetett a békem unkához — el egészen az E gyesült Nem zetek Szervezetéig. Az alkohol okozta k á ro k a t is term észetes em beri je­ lenségnek ta rto ttá k , am elyek ellen keveset, vagy sem­ m it sem le h e te tt tenni. De itt is új gondolkodás indult el: az emberi ak araterőnek és értelem nek el kell tu d ­ nia ezeket hárítan i. Ezzel összhangban kezdtek A m e­ rikában m ár 1830 körül úgynevezett m értékletességi egyesületeket alapítani. Ezek az egyesületek elju to t­ ta k E uró p áb a is. Az ezek h átteréb en levő gondolat alapjáb an véve helyes volt, azaz, hogy a csökkentett alkoholfogyasztás az alkohol okozta k áro k at csökkenti. Ami nem volt világos — és sokak m a sem lá tn ak elég világosan — hogy az alkoholfogyasztás függősé­ get hoz létre, és hogy csak a teljes absztinencia tu d ja m eggyógyítani az alkoholistát. A m értékletességi irán y zat összeom lott, és ez a kudarc volt az, am ely el­ ju tta tta Louis Lucien Rochat-t oda, hogy ennél jo b ­ b at keressen. V alóban ta lá lt is jo b b at. Olyan em bere­ ket ism ert meg, akiket az evangélium szabadító ereje oldott föl az alkohol rabságából. Ez új gondolat volt. E nnek következtében alakult meg a N em zetközi K ékkereszt Szövetség. Egy m ásik svájci, a filantróp H enri D unant m egalap íto tta a Nemzetközi V öröskeresztet 1803-ban, m ely a háború sebesültjei közö tt tev ékenykedett. E zu tán született a K ékkereszt, hogy szintén sebesülteken segítsen — ebben az esetben az alkoholistákon. A K ékkeresztet evangélium i m ozgalom ként alapí­ to ttá k . Ez azt jelenti, hogy m indenek elő tt az evangé­ lium erőit veti harcba. A fejlődés azt m u ta tta , hogy ez helyes volt. Az evangélium a legjobb eszköz az al­ koholizm us ellen is. E zért le tt az igehirdetés a K ék­ kereszt m u n k áján ak alapvető része. Ez azt jelenti, hogy az em beri m éltóság evangélium i felfogását vallja.

M ostanában az emberi m éltóság és az em beri jogok központi fogalmak m inden nem zetközi együttm űkö­ désben — mind hum anitárius, m ind politikai terüle­ ten. E zért érdemes arra emlékezni, hogy a K ékkereszt m űködését kezdettől fogva az a gondolat vezette, hogy az em ber végtelenül értékes. Jézus K risztus evan­ gélium ában találju k meg a legm arkánsabb kifejezését annak, milyen nagy érték az em ber. Senki sem fize­ te tt nagyobb á rat az em berért, m int ő, am ikor életét és vérét ad ta, hogy m egváltson m inket. E nnél többre nem lehet az em bert értékelni. Mivel Isten ugyanazt az á ra t a d ta m indenkiért, ezért m indenki ugyanolyan értékes. E bben a felisme­ résben meggyökerezve n y ú jto tta ki a K ékkereszt segí­ tő kezét a leginkább elzüllöttek felé, azok felé, akik a legm élyebbre süllyedtek a szégyenben és a kétségbe­ esésben. E zért a K ékkereszt az egyik leghatározottabb képviselője az emberi egyenlőség keresztyén felfogá­ sának — függetlenül m inden korlátozástól. Így Isten a biztosítéka az em beri m éltóságnak. Az em ber sérthetetlen, m ert Isten em berré le tt, és szoli­ dáris lett az em berrel. Isten testvérünkké lett, így m indnyájan testvérek vagyunk. Ahogy Jézus m ondta: „A m it eggyel ezek közül az én legkisebbjeim közül m eg tettetek, velem te tté te k m eg.” Egy em bert m egsérteni azt jelenti: az Isten t meg­ sérteni. Mi az evangélium i em berképet követjük. Hisszük, m ert lá ttu k , hogy ahol Isten parancsa többé nem ér­ vényes, semmiféle parancs nem érvényesül. E zért hir­ detjük meggyőződéssel, hogy Isten terem tőnk és meg­ váltónk, hogy Igéje lábunk szövétneke és ösvényünk világossága. Óriási változások tö rté n te k az elm últ száz évben, am ióta a K ékkeresztet m egalapították. A fejlődés egyre növekvő gyorsasággal folyik tovább. V alóban — ezt a folyam atot semmi sem á llíth a tja meg! De az irány aggasztó, sőt félelmetes. H ová is vezet ez az út? Tehetetlenül haladunk az önmegsemmisítés felé? Az ilyen m egválaszolatlan kérdések terem tik meg a jövőtől való félelmet — különösen a fiatalok között. Sok fiatal kérdezi, van-e értelm e olyan jövőre tervezni, mely talá n az atom por felhőjében tű n ik el. Mi akkor létezésünk értelm e? Mik a biztos tám p o n to k ? Mi vé­ gül is a rossz és a jó, a helyes és a helytelen közötti különbség? Biztonságban érezheti-e m agát bárki is egy olyan világban, ahol bárm i m egtörténhet, ahol az emberi m ag atartás norm ái üressé v á ltak ? Egy vizsgálat, m elyet a legfiatalabb iskolások kö­ z ö tt végeztek N orvégiában, azt m u ta tja , hogy a gye­ rekek többsége két dologtól fél: az atom háborútól és a szülők válásától. K önnyű m egérteni, hogy az ilyen 101

légkör táp lálja az elidegenedést, a felelőtlenséget és a függése. Az ivási szokások — vagy iváskultúra, ahogy m enekülés m en talitását. E z segíti elő a bűnözést és a néha nevezik — m agukkal hozzák az ivási kényszert és kábítószerekkel való visszaélést is. így egyik fő okozói az alkoholizm usnak. Az ivási szo­ Milyen ellenerőket lehet h arcba v etn i? H iszem , hogy kás m ár hozzátartozik az életstílushoz, m elyet meg kell a válasz alap jáb an véve ugyanaz, m in t 100 évvel ez­ v álto ztatn i, h a a káro k at el ak arju k kerülni. elő tt. Az az em ber, aki az evangélium erőivel élt, bi­ Az életstílus kérdésének döntő jelentősége van. zonyos szem pontból a m a em bere le tt. Term észetesen, E zért fontos az evangélium hirdetése is. U gyanis meg a K ékkereszt m unka föltételei m a m ások, m in t abban vagyok győződve arról, hogy az evangélium a leg­ a korban. Kezelési m ódszereink és pszichiátriai, or­ nagyobb szabadító és erkölcsterem tő erő, am elyet is­ vosi fölszerelésünk bonyolultabb lett. De h a v alak it m erünk. H iszem, hogy a legegészségesebb életstílus legm élyebb, legbensőbb nyom orúságából kell kisegí­ o tt van, ahol em berek m egnyílnak ezelőtt a hatalom te n i, m a is csak Jézus K risztus, a bűnösök b a rá tja előtt. H a Jézus K risztus Ú r le tt, akkor az életnek meg­ tu d ja , hogyan lehetséges! van a megfelelő etikai dimenziója. P ál apostol szavai­ V alam i ú jra és ú jra m egdöbbent a fejlődésben: egy­ v al: „A kegyesség m indenre hasznos, m ert m egvan részt m inden m egváltozott, m ásrészt m inden teljesen benne a jelen és a jövendő élet ígérete.” (1Tim 4,8) v álto zatlan m arad t. Nem engedhetjük, hogy a fejlő­ Ez a fölismerés jellem ezte a K ékkereszt m u n k áját dés tú lh alad jo n ra jtu n k úgy, hogy elveszítsük érző- és száz éven át, és a jövőben is ennek kell m eghatározni. képzelőerőnket. H a ugyanis job b an kö rü ltekintünk, Az evangélium egyszerre az inspiráció forrása és h a­ gyorsan észrevesszük, hogy az alapvető dolgok nagy­ tóereje is. Nem hiszem, hogy az evangélium bárm ilyen részt ugyanolyanok, m int m indig voltak. Még a prob­ orvosi szert helyettesíthet. De meg vagyok győződve lém áink sem annyira újak, m int am ilyeneknek hisszük arról, hogy nélkülözhetetlenebb bárm i másnál. őket. L ivius, a róm ai történész írta nagy tö rténelm i A 100 éves jubileum m o ttó ja: Isten hűséges. É ppen ab ban látju k hűségét, hogy velünk ellentétben az. Mi m u n k áján ak előszavában azt, am it m a is meg lehetne írn i: „O lyan k orban élünk, am elyben az em berek re t­ rosszul terv ez tü n k és rosszul cselekedtünk. K udarcaink tegnek bűneiktől, de még inkább rettegnek a segítség­ m ia tt annyi m inden nem sikerült. De mégsem volt mindig m inden sikertelen! Sőt tő l.” Igen, az em berek ugyanolyanok — am ilyenek m in­ g yakran fantasztikus eredm ényeket lá ttu n k . Ezrek és dig voltak. ezrek egyik országban a m ásik u tá n talá ltá k meg ez De az evangélium sem v álto zo tt. H ird etn ü n k és él­ a la tt a száz év a la tt az u ta t az új életre. E zernyi csa­ n ü n k kell azzal az őszinte bizonyossággal, hogy Isten lád m enekült meg, és rem énységünk van a még jobb hűsége m egm arad nem zedékről nem zedékre. jövőre. Ahová az Úr Jézus beléphetett szabadításával Érdekes, hogy b ár korunk képének v an n ak sötét és békességével abból m indig jó dolog szárm azott: a vonásai, a világosak sem hiányoznak. E gyre többen régi elm últ és m inden ú jjá lett. kezdik fölismerni, hogy a fejlődés m egerősíti, am it Van nálunk, N orvégiában egy K ékkereszt anekdota Isten Igéje m ondott. . . . Mi m ást tesznek a széles egy férfiről, aki az evangélium ereje által m egszabadult körben elterjedt környezetvédő m ozgalm ak, m int az alkoholizm ustól. Egyesek a m unkahelyen kötekedni hangsúlyozzák a keresztyén sáfárság és felelősség üze­ a k a rta k vele. „H ogy is van ez” — kérdezték — „ te n e té t? A m odern társadalom m al foglalkozó orvostu­ igazán elhiszed, hogy Jézus azon a m ennyegzőn a vi­ dom ány fölfedezte az életstílus és az egészség közötti zet borrá v á lto z ta tta ? ” A férfi így felelt: „A m i a víz összefüggést. A zt m ondják, hogy a keresztyén életstí­ borrá v álto z ta tá sá t illeti, arról nem sokat tu d o k m on­ lus az egészség szem pontjából pozitív! dani. De gyertek el hozzám és akkor m eglátjátok, hogy Mi, akik evangélium i absztinens m ozgalom ban dol­ Jézus a bo rt és a p álin k át új bútorokká, szép ru h ák k á és boldog em berekké tu d ja v álto zta tn i.” gozunk, nem v agyunk te h á t tám o g atás nélkül, ami­ Igen, ez igaz tö rtén et — a m indennapok ezerszer kor az ivási szokások ellen küzdünk, és m egpróbáljuk m egerősítik. Isten valóban hűséges. Irá n ta való h álá­ a felnövekvő nem zedéket a kábítószerektől megvédeni. A tám ogatás kiindulópontja nem m indig a m i kiin­ val nézünk vissza a rra a száz évre, mely m ost m ár dulópontunk, de a jelek elég világosak: a keresztyén­ m ögöttünk van és ígéreteiben bízva b á tra n tek in tü n k séget és az isten h itet m ár nem csak negatív előjellel előre a jövő feladataira. em legetik. A m i szem pontunkból nyereség, hogy meg­ Egil Aarvik á lla p íth a tju k : legalább az egészségi előnyeit lá tjá k a Fordította: Balog M argit keresztyén életnek! Az életstílus sok szem pontból központi fogalommá v á lt. A term észeti kincsek kizsákm ányolása m egkérdő­ Elhangzott a Nemzetközi Kékkereszt Szövetség 100 éves jelezi az életvitelünket, am it a tú lz o tt fogyasztás jel­ lemez. A közlekedésbiztonság kérdése is egyre inkább jubileum án 1987. jú liu s 26-án, a dániai Haslevban. a felelősségtudat és a józanság körül forog. E gil Aarvik, szül. 1912, a Nobel Békedíj Bizottság Az A ID S elleni harcot csak akkor lehet m egnyerni, h a az em berek szexuális szokásai a keresztyén nor­ elnöke, a norvég korm ány volt tagja (szociális m iniszter) m ákhoz alkalm azkodnak. A legnyilvánvalóbb pedig a Keresztyén N éppárt volt képviselője és a norvég K ék­ az életstílus és a kábítószer problém ájának az össze­ kereszt volt elnöke.

102

H AZAI SZEMLE A béke teológiája felé Nemzetközi Szeminárium, Budapest, R ád ay Kollégium, 1987. december 14— 19.

E gy középkorú lelkész m o n d ta egyszer: generációnk nagy problém ája az, hogy tk . sosem v o lt teológiai él­ m ényben részünk. N ekünk, akik a II. teológiai béke­ szem inárium ot áté lh e ttü k , elsősorban ez kell eszünkbe jusson róla: egy példa nélküli teológiai élm ényben volt részünk. Olyan személyekkel talá lk o z h a ttu n k , akik­ nek eddig csak cikkeit, könyveit o lv ash attu k . P árb e­ szédet fo ly ta th a ttu n k azokkal, akiknek m űvei ellent­ m ondásra k észtettek, s nem utolsósorban új gondola­ to k k a l g azdagodhattunk, am elyek m ég nem érlelőd­ te k cikké vagy könyvvé. E gy rövid időre ism ét a teo­ lógiai vérkeringés áram lata ra g a d h a to tt m inket m a­ gával, s ezen belül is egy olyan tém áv al foglalkozhat­ tu n k , am ely ta lá n a le g v ita to tta b b koru n k b an : a teo­ lógiai b ékekutatással. (Vö. Szél Ján o s beszám olóját az 1. Szem inárium ról: Th. Sz. 1985/1. 48—52. l .) Azok szám ára, akik im m ár m áso d jára v e tte k részt e prom inens találkozón, talán kissé m ás m egvilágítás­ b an szerepelhet e decem beri hét. Bizonyos, hogy m ind­ egyikük örömm el üdvözölt egy olyan alk alm at, ahol hangsúlyozottan sa já t vélem ényét m o n d h a tta el, ill. kiváló teológusok m agánvélem ényét h a llg a th a tta , s személyes párbeszéd során a szellemi és lelki hídépí­ tés m u n k áját végezhette. M ár az I. Szem inárium sajtó­ visszhangja is ezt em elte ki. G ondoljunk azonban bele abba, hogy az itt jelenlévők m ind h atalm as erőfeszíté­ seket tesznek az igazságosság és béke m egvalósítá­ sáért, ki-ki a m aga sa já t összefüggéseiben. A teológiai Szem inárium kifejezetten független, kiváló tudósok személyes vélem ényén alapuló erkölcsi tekintélye kétségkívül sokak szám ára lesz tám o g atás, a lokális békem unka h atékonyságának előm ozdítója. S m it jelen t vajon ez a Szem inárium a kívülállók szám ára, akik a m ost m egjelenő beszám olókat olvas­ sák, vagy akikhez e lju to tt a Szem inárium előkészítő dolgozatainak k ét k ö te te ? B izonnyal nem kis szellemi

erőfeszítést igényel ez részükről, hiszen a Szeminárium p uszta adatszerű feldolgozása is jó ideig e lta rth a t. Vi­ szont aki ezt a m u n k át nem sajnálja elvégezni, az örömmel tap a sz ta lh a tja, hogy a béke teológiájának sokrétű, a különböző tö rté n e ti helyzetek m ia tt szük­ ségszerűen heterogén fölvázolása a letisztulás, a tel­ jesség felé hajad. Óriási m u n k át végzett a Szeminá­ rium az eleddig zavaros nyelvezet tisztázásában, a különböző intézm ények egoisztikus k o n k u re n c iá já n a k együttm űködéssé hangolásában, a politikai konflik­ tusok erkölcsi-teológiai kiértékelésének m ódszertaná­ ban, a konszenzus fokozásában! H a egy ilyen fontos eseményről van szó, akkor álta­ lában föl szokták tenni a „hogyan to v á b b ?” kérdését. Term észetesen itt nem vehetünk előre semmiféle dön­ té s t; ám ha a szervezők egy harm adik Szeminárium megrendezésére gondolnak, úgy an nak im m ár az lehet a feladata, hogy egy teljességre törekvő, m inden fon­ tos te rü le te t felölelő m üvet dolgozzon ki, am ely a jövő szám ára a béke teológiájának hivatkozási p o n tja lehet. Volt-e negatívum a a Szem inárium nak? Úgy hiszem, igen. K érdés persze, hogy ez m ennyire a Szeminá­ rium , ill. a résztvevők hibája. Jóllehet a m agyaror­ szági ökum ené m éltóképpen képviselve volt e fontos találkozón, mégis gyülekezeti szinten csekély érdeklő­ dés m u tatk o zo tt irán ta, s e rendkívüli esemény ilyen szintű kihasználása elég alacsony fokú. Ez nagy k á r; annál is inkább, m e rt ha valaki az alább közölt cikke­ k et dr. Tóth K ároly püspök vagy dr. Jürgen M oltm ann professzor tollából elolvassa, úgy meggyőződhet afelől, hogy nem csak a helyes teológiai m ondanivaló kifej­ tése volt hangsúlyos e Szem inárium során, hanem an­ nak közérthető, egyszerű és félreérthetetlen kifejté­ se is. K ívánom , hogy a Theologiai Szemle hasábjain keresztül sokakhoz jusson el e szellemi és lelki érték, s ösztönözzön lehetőségeink jobb kihasználására!

Tóth Károly megnyitó beszéde Szeretett Testvéreim és Barátaim ! Nagy öröm és m egtiszteltetés szám om ra, hogy a m a­ gyar egyházak és a R ád ay Kollégium nevében mele­ gen üdvözölhetem a II. B udapesti N em zetközi Szemi­ n árium , „A béke teológiája felé” valam ennyi résztve­ v ő jét. K öszönjük, hogy elfogadták m eghívásunkat, s e téli időben á tu ta z v a E u ró p át, eljöttek, készséget m u ta tta k arra, hogy e g y ü tt k u ta th a ssu k Isten üzene­ té t világunk békessége és az igazságosság vonatkozásá­ ban. Ö rülünk, hogy m ost jobb körülm ényeket bizto­ síth a tu n k a Szem inárium szám ára, m in t három évvel ezelő tt; kellemes ta rtó zk o d ást kív án u n k az újjáép í­ t e t t és k ib ő v íte tt R ád ay K ollégium ban, hasznos m un­ k á t és a h itbeli összetartozás érzését, ab ban a meg­ győződésben, hogy e Szem inárium az apostoli ta n ítá s ökum enikus m egnyilvánulása lesz: „E g y a te st és egy a Lélek, m iképen elhivatástoknak egy rem énységében h iv a tta to k el is; egy az Ú r, egy a h it, egy a kereszt­ ség; egy az Isten és m indeneknek A ty ja, a ki m indenek­

nek felette van és m indenek által és m indnyájatok­ ban m unkálkodik.” (E f 4,4—6). Mik az okai annak, hogy e II. Szeminárium össze­ hívása szükséges le tt? Az I. Szem inárium befejezé­ sekor (1984. szeptem ber 22-én) m egígértük a résztve­ vőknek, hogy bizonyos idő m últán a különböző keresz­ ty én szervezetek képviselői (am elyek tá m o g attá k az I. Szem inárium ot) m egvitatják, hogy tartsu n k -e egy II. Szem inárium ot — anélkül, hogy új szervezetet akarnánk létrehívni. Ez 1986 ja n u árjáb a n tö rté n t, s az I. Szem inárium fényében, ill. az arra érkező nagy­ szám ú és kedvező válaszokra tek in te tte l úgy dö n tö t­ tü n k , hogy m egkezdjük „A béke teológiája felé” elne­ vezésű II. Szem inárium szervezését. A békéről és igazságosságról fo ly ta to tt teológiai esz­ mélődések oka változatlanul m egm aradt; hadd em lít­ sek néh án y at ezek közül! A keresztyén egyházak és békeszervezetek ugyan egyre jobban a világ békessége és az igazságosság felé fordítják figyelm üket, mégis e kérdéseket inkább politikai és szociális, nem pedig po­ 103

litik a i és lelki szem pontok szerint vizsgálják. Az egy­ h ázak gondolkodását a béke és igazságosság felől egy­ fa jta dichotóm ia jellemzi, azaz: a béke, megbékélés, igazságosság és szabadság (a Biblia e központi tém ái) in k áb b lelki értelm et és kifejtést nyernek, m inden kötő­ dés nélkül a m indennapi élethez. M intha nem lenne kapcsolat a béke, megbékélés, igazságosság és szabad­ ság bibliai üzenete és a világot foglalkoztató kérdések k ö zö tt! Szükség v an a bibliai békeüzenet dem ilitari­ zálására is, éppúgy, m int az igazságos háború elméleté­ nek revíziójára. B ár e vonatkozásban sok m inden tö r­ té n t, e folyam at még távolról sincs lezárva; fo lytat­ n u n k kell, ha azt ak arju k , hogy ü zenetünket a békéről és igazságosságról a világ szám ára hihetően fejtsük ki. Másik okunk is van e Szem inárium m eg tartására: ez a kiváló teológusok és keresztyén békeaktivisták k ö zö tt fennálló szakadék. A béke, igazságosság és megbékélés vonatkozásában rengeteg m ű jelent meg, ám e h atalm as teológiai eszmélődésnek eleddig még nem volt közvetlen kapcsolata a keresztyén békem oz­ galm akkal, am elyek viszont a m aguk részéről nagy erőfeszítéseket fejtenek ki, hogy m u n k á ju k at szava­ hihetően kapcsolják össze sajátos keresztyén indíté­ kokkal. Már az I. Szem inárium előkészítésénél megegyez­ tü n k abban, hogy a különböző nem zeti és nem zetközi keresztyén békem ozgalm ak közötti eg yüttm űködést fogjuk kezdem ényezni, am elyek eleddig félreértették egym ást (ha éppen nem álltak szemben egymással). E lh atáro ztu k , hogy a különböző keresztyén szerveze­ te k közötti bizalom vállalás kockázatos ú tjá n indu­ lunk el, s ez helyesnek és gyümölcsözőnek bizonyult, még ha nem is m indig volt könnyű. Ö rülünk, hogy e Szem inárium ot tizennégy szervezet együttm űködése készítette elő, K elet- és N yugat-E urópából, A m eriká­ ból és a H arm adik Világból. (P ax Christi In tern atio ­ nalis, In tern atio n al Fellowship of Reconciliation, E uropean N uclear D isarm am ent, Campaign for Nuc­ lear D isarm am ent, Anglican Pacifist Fellowship, K eresztyén Békekonferencia, A ssociation of Third W orld Theologians, Inter-K erkelijk V redesberaad, A ktion Sühnezeichen (NSZK), B ritish Council of Churches, Evangelische K irche im R heinland, Orosz O rtodox E gyház (Moszkvai P atriarch átu s), B und der Evangelischen K irchen in der D D R , s a M agyarországi E gyházak Ökum enikus Tanácsa). Ú gy gondolom, ugy an azt az eljárást kell követnünk, m in t az I. Szem inárium on: b ár a Szem inárium ot több szervezet tám o g atja, a résztvevők mégis szigorúan sa já t m inőségükben v an n ak itt. A Szem inárium csak akkor érheti el célját, h a őszinte, n y ito tt párbeszédek folyam án m indenki szabadon, őszintén m o n d h atja el sa já t nézetét. Nem hinném , hogy bárki is közülünk a teljes igazság b irto k áb an lenne; ta lá n fölism ertük az igazság egy részét, ahogy az apostol m on d ja: „M ost tü k ö r á ltal hom ályosan látu n k , akkor pedig színrőlszínre; m ost rész szerint v an bennem az ism eret, ak­ kor pedig úgy ism erek m ajd, a m int én is megismer­ te tte m .” (1K or 13,12) Talán egy részét ism erjük az igazságnak, s ragaszkodunk hozzá teljes őszinteséggel — ám u g yanakkor h ad d fejtsék ki m ások is sa já t lá­ to m á su k a t az igazságról. I t t szeretném hangsúlyozni, hogy a Szem inárium nak a béke és az igazságosság te o ­ lógiai és lelki részére kell h angsúlyt fektetn ünk, ami viszont azt jelenti, hogy Szem inárium unknak első­ sorban nem politikai jellegűnek kell lennie. Megkoc­ k á z ta to m azt az állítást, hogy m inél inkább teológiai és lelki jellegű lesz e Szem inárium , annál inkább lesz egészséges politikai jelentősége is. H ad d u ta lja k röviden azokra a változásokra, am e­ 104

lyek a legutóbbi három év a la tt m entek végbe az egyházi békem unka terén. Teológiailag szólva meg­ állapíthatjuk, hogy n ő tt annak elismerése, hogy a béke és az igazságosság a bibliai üzenet központi része, s hogy Isten békessége, bárm ennyire is különbözik a világ békéjétől, mégsem választható el tőle. É pp ezért a békéért és igazságosságért fo ly tato tt küzdelem elő­ térbe lépett a világ valam ennyi egyházának egyéb ügye és érdeklődése között. Az utóbbi három évben sok v ita folyt afelől, hogy szükséges lenne egy Ö kum e­ nikus Világ-Békezsinat ta rtá sa , am it először D ietrich Bonhoeffer javasolt 1934-ben. Sajnos úgy tű n ik , hogy ez a látom ás még nem v á lh a t valóra, m ert az egy­ házak még nem készek egym ással egy Ö kum enikus Zsinat keretén belül találkozni. Az ökum enikus p árb e­ széd m ai állását tek in tv e annyi bizonyos, hogy az egyháznak a zsinati közösség elérését az Ö kum enikus Zsinat m egtartása előfeltételeként tek in tik , s hogy e zsinati közösség felé vezető ú t a konciliáris folyam at. E folyam aton belül az ökum enikus mozgalom felada­ tá t az „Igazságosság, béke és a terem tettség megőr­ zése” program jának m eghirdetésében h atáro zta meg. E z t nem csupán egynek kell tek in ten ü n k az EVT többi program ján belül, hanem széles körű esemény soro­ z a t az EVT szándéka. Talán nem tú l nagy merészség azt állítani, hogy az I. Szem inárium által mi m agunk is hozzájárultunk a konciliáris folyam athoz, s a II. Szem inárium is fontos része kell legyen m ind az „Igazságosság, béke és a terem tettség megőrzése” program jának, m ind a szélesebb körű konciliáris fo­ lyam atnak. N agy öröm ünkre az EVT és a K E K kép­ viselői is jelen vannak közöttünk, akik e folyam at szervezésének felelős m unkatársai. Az Ö kum enikus Világ-Békezsinat és a konciliáris folyam at összefüggésében fo ly ta to tt párbeszéd során világossá v á lt szám unkra az, am it Carl Friedrich von Weizsäcker így fogalm azott meg: „1700 évnyi egy­ háztörténelem u tán m ost először válik lehetővé egy közös keresztyén béke-teológia.” (E PD , Zentralaus­ gabe, 1987 március). Véleményem szerint azonban fo­ galmi keveredés van sokakban az Ökum enikus Világbékezsinat és a konciliáris folyam at közö tt: sokak szá­ m ára nem világos, hogyan viszonyul a konciliáris fo­ lyam at az Ökum enikus V ilág-Békezsinathoz egyrészt, ill. az 1990-ben ta rta n d ó béke-konvokációhoz m ás­ részt. Az a kérdés is fölmerül, hogy az 1990-es konvo­ káció pótolni fogja-e az Ö kum enikus Világ-Békezsi­ n a to t, vagy sem. Úgy hiszem, túlzás nélkül á llíth a t­ juk, hogy az ilyen és az ehhez hasonló fogalmi kevere­ dés a béke teológiáját még sürgősebb feladatunkká teszi, hiszen ennek hiánya az oka a bizonytalanságnak és a tisztá zatla n helyzetnek a fenti te rv vonatkozásá­ ban. E bizonytalanságot m egvilágítandó idézek egy nem rég m egjelent cikket az egyik tekintélyes teoló­ giai folyóiratból: „A nyelvi keveredés a keresztyén békezsinat értelm éről vagy értelm etlenségéről folyó ökum enikus v itá b an m indenkit bizonytalanná tesz, aki e kérdésben kevéssé járato s, sőt még e folyam at nagyobb ta p a sz ta la tta l rendelkező megfigyelőjét is végül zavarba hozhatják a különböző kifejezések.” (H.-G. Stobbe, in : U na S ancta, 1987/2. 92. l.) Ami a konciliáris folyam atot illeti, annak célját és ta rta lm á t 1987 m árciusában világosan leírta az EVT V égrehajtó B izottsága, m elynek során Emilio Castro, az EVT fő titk ára öt po n tb an foglalta össze a konciliáris folyam at felad atait: 1. Az egyházak m in d en ü tt eg yütt kell szóljanak és cselekedjenek, s m inden helyzetben együttesen kell állást foglaljanak az élet m ellett, ill. a pusz­ tulás erői ellen.

2. Ez az állásfoglalás a h it válasza kell legyen, m ely­ ben Jézus K risztus h a ta lm a szem ben áll a halál erejével. 3. Az egyházak közös beszéde és cselekedete a Biblia üzenetén, a keresztyén tradíción és a konkrét helyzet alapos vizsgálatán kell nyugodjon. 4. E három : Igazságosság, béke és a terem tettség megőrzése kölcsönösen összefügg egym ással és egységet alkot. 5. M indezeket a célokat csak a legszélesebb ökum e­ nikus együttm űködés által érhetjü k el. (E P D , Zentralausgabe, 1987. ápr. 8.) Ú gy gondolom, könnyen kim o n d h atju k , hogy e cél­ kitűzésekkel egyetértünk, s így a konciliáris folyam at részesei, az „Igazságosság, béke és a terem tettség meg­ őrzése” p rogram jának résztvevői vagyunk. H a az egyházak és keresztyének bék em u n k áját te ­ k in tjü k , úgy a leegyszerűsítés v ád ján ak kockázatá­ v al ezt m o n d h atju k : az egyházak kim ondják, hogy m it elleneznek és m it u ta síta n a k vissza, ám elm ulasztják pozitívan kim ondani azt, am iért küzdenek. A keresz­ ty én béke-teológia legfontosabb előrelépése te h á t az lehet, hogy m egpróbáljon alte rn a tív á k at n y ú jta n i a meglevő rendszerekhez, s segítsen olyan szervezetek és bék estru k tú rák felállításában, am elyek képesek lesz­ nek a konfliktusokat békésen rendezni, ill. igazságo­ sabb rendszert alkotni a népeken belül és azok között, s olyan helyzetet képes terem teni, m elyben m inden em ber m éltósága biztosított. Az ilyen új nem zetközi rendnek legalább három fel­ tétele van , melyek tám o g atása az egyházaknak és keresztyéneknek az Ú r Jézus K risztusba v e te tt hitből szárm azó etikai kötelessége. A) Szükséges egy általánosan elism ert értékrend kiépítése; a jelen érték ren d et az ideológia határozza meg. Míg azonban az ideológia fontosabb, m in t a béke, addig nincs rem ény a béke m egvalósítására. V annak azonban az új gondolkodásm ódnak is jelei, új m en ta­ litás jelentkezik, am ely ebbe az irán y b a m u ta t. H a nem jelentkezik az a meggyőződés, hogy a világ m eg­ m entése m inden ideológiai különbség felett álló cél, addig nincs nagy kilátás az emberiség m egmenekvésére. B) Újra kell értékeljük a nem zetek k ö zö tti m ai konfliktusokat is: e problém a újszerű m egértése kell jelentkezzen, mely szerint a feszültségek és konflik­ tusok többé nem h asonlíthatók egy olyan játékhoz, am elyben az egyik fél veszít, a m ásik pedig nyer. In k áb b folyam atról v a n szó, m elyben a feszültség és a konfliktus (teh át az a pont, ahol az érdekek keresz­ tezik egym ást) közösen m egoldandó problém ává ala­ k u l át. E z az újszerű gondolkodás „felsőbb” szem pon­ to k fölfedezését k ív án ja meg, m elyek elérése m inden­ kinek érdekében áll. N ukleáris k o ru n k b an rendkívül fontos, hogy a problém ák közös erőfeszítéssel megol­ dandó problém ákká váljanak. C) Meg kell terem tsü k a z t az alapot, am elyen n y u ­ godva a különböző k u ltú rá jú , politikai és szociális rendszerben élő népek együttm űködhetnek. Ez persze nem uniform itást jelent, csak an nak lehetőségét, hogy különböző m egoldásokat találju n k közösen észlelt problém ákra. E megoldások nem ellentm ondóak: kom plem entárisak kell legyenek. E z t pedig a közösen elism ert etikai célkitűzések teszik lehetővé, neveze­ tesen: 1. Az emberiség és a terem tés m egm enekülése, 2. A szegénység és éhség legyőzése, 3. Olyan feltételek m egterem tése, melyek az em be­ rek m éltóságuk szerinti életéhez szükségesek. H ogy e célkitűzések m ennyire összefüggnek, azt csak illusztrálni kívánom az U N IC E F beszám olójá­

ból v e tt idézettel, am elyet 1987. dec. 10-én, az E m beri Jogok N apján hoztak nyilvánosságra. A beszámoló címe: „T he P redicam ent of the Children of th e W orld” ( = A gyerm ekek helyzete a világban). E z áll benne: 1. Minden héten 250 000 gyerm ek hal meg hiányos táplálkozás m iatt, 2. É venként 14 millió öt év a la tti gyerm ek hal meg szegénység, nélkülözés és nyom or m iatt. Való igaz, hogy az 1950-ben uralkodó helyzethez képest v an javulás (akkor évente 25 millió gyerm ek h a lt meg). A beszámoló azzal zárul, hogy a csecsemő­ halandóság visszaszorítható lenne, h a sikerülne beve­ zetni a fejlődő országokban egy vakcina oltást, m ely­ nek ára 500 millió dollár — pontosan tíz vadászgép ára. Nem kezdhetjük el teológiai Szem inárium unkat anélkül, hogy meg ne kísérelnénk fölmérni a Szovjet­ unió és az E gyesült Államok közötti csúcstalálkozón alá írt szerződés etikai értékét. E találkozó m inden bi­ zonnyal tö rté n e ti esem ény volt, hiszen m indenki fel­ ism erheti, hogy e szerződésen nem csak ellenőrzik a fegyverkezési versenyt, hanem céljuk a hatékony le­ szerelés elindítása. E szerződések jelentősége attó l függ, hogy hogyan fo ly tatják őket, s hogy a fegyver­ kezési verseny spirálját vissza tu d ják -e fordítani vagy sem. Nem kétséges: e csúcstalálkozó új atm oszféra kezdetét jelzi K elet és N yugat k özött, m elyben az együttm űködés a konfrontáció helyét foglalhatja el — m indig is ez volt a keresztyén békem unka egyik célja. U gyanakkor valljuk meg a teljes igazságot: a helyzet paradox, m ert bár a szerződéseket a láírták (s ezeket remélhetőleg újabb szerződések követik), ám ezek csak 4%-kal csökkentik az atom fegyvereket. E z nagy lépés előre, de ne feledjük, hogy a m egm aradt nukle­ áris fegyverek szám a tö b b m in t 48 000 — ezek ereje pedig akkora, hogy hatszor el tu d n á pu sztítan i E u ró ­ p át. Az elrettentés elve te h á t v álto zatlan u l érvényes, csak a fegyverek alacsonyabb szintjén valósul meg. M egmarad te h á t a kulcskérdés: hogyan szü n teth ető meg az elrettentés elve, ill. az elrettentő erők egyen­ súlya, s hogyan foglalhatja el ezek helyét egy a lte rn a ­ tív koncepció? Ez az első lépés a leszerelés felé vezető ú to n egy új m en talitásnak köszönhető, am ely m eghozta az első cselekvést is; ez azonban csak akkor lesz hatékony, h a fo ly tatásra lel. E zért kell a béke és igazságosság lelki és szellemi h á tte ré t m egerősítenünk, hiszen ezek nélkül nincs kilátás békességre világunkban. É ppen ez a konciliáris folyam at és az „Igazságosság, béke és a terem tettség megőrzése” program jának célja, melyhez Szem inárium unk is bizonnyal fontos hozzájárulás lesz. Most A dvent idején vagyunk, am ikor várju k a te stté le tt Igét, az em berré le tt Iste n t. O lyan ünnep ez, mely sok millió (keresztyén és nem -keresztyén) em ber gon­ dolkodásában a karácsonyi b ékeüzenettel v an össze­ kapcsolva: „Dicsőség a magasságos m ennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az em berekhez jó­ a k a ra t” (Lk 2,14). Az a rem énységünk, hogy e Szem inárium m unkálni fogja a békességet e földön azáltal, hogy Isten dicső­ séges békessége ad neki ihletettséget, erőt, vezetést, m elyben m indannyian hiszünk, s am it valam ennyien várunk. E gondolatokkal kívánok őszinte, nyílt és hűséges eszmecserét, am i hitbeli összetartozásunkat erősíti meg abban, aki m egbékéltetett „m indent M agával, békes­ séget szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa m indent, a m i csak van, ak á r a földön, a k á r a m eny­ nyekben.” (Kol 1,20) 105

A z igazságosság békességet teremt K risztus egyháza: Isten igazságának m űve és a föld békességének anticipációja

talanságot, hiszen ez a dolgok term észetes m enete. H a azonban v an Isten, s ez az Isten igazságos, ak k o r ezek a dolgok nem szokhatok meg. A kkor nem szok­ H a a keresztyének e halálosan fenyegetett tá rsa d a ­ h atu n k hozzá az igazságtalansághoz, hanem m inden lom jövője felől elgondolkoznak, akkor ezt azzal a erőnkkel ellent kell álljunk neki. H a v an Isten, ak k o r ta p a s z ta la tta l kezdik, am i őket keresztyénekké teszi. v an igazságosság, sőt olyan ítélet is, am ely elől senki H a az egyház ann ak a társadalom nak az ügyébe a v a t­ nem té rh e t ki. kozik, am elyben él, ak k o r ezt ann ak az Istennek a Minél alaposabban ismeri meg az egyház szociális k o n tex tu sát, annál h atékonyabban lehet Isten igaz­ nevéért teszi, akinek lé té t köszönheti. A keresztyének szociális elkötelezettsége K risztusról szóló bizonyságságának eszközévé. Az európai politikai teológia és a tétel, s az egyház politikai felelőssége Isten tő l jö tt latin-am erikai felszabadítási teológia tu d a to síto tta ben­ felad atán ak legmélyéről szárm azik; enélkül m indkettő nünk szociális és politikai összefüggéseinket. Ezeknek alap jáb an véve fölösleges lenne. Mi teszi azonban ke­ semmi köze sincs az egyház gyanús, balos „politi­ resztyénné a keresztyént és egyházzá az egyházat? zálódásához” , ahogy sokan bizalm atlankodnak, hanem 1. Iste n megigazító, m egbékéltető te tte Jézus K risz­ egyedül az egyház nyilvános bizonyságtételét szolgál­ tu s által ra jtu n k , bűnös és b ékétlen em bereken. (Krisz­ já k , ill. azt a felelősséget, am elyet m inden keresz­ tu s) „K i a mi b ű n ein k ért halálra a d a to tt, és feltá­ ty én Iste n igazságának m egpillantásakor m egtapasz­ m a sz ta to tt a mi megigazulásunkért” — m ondja Pál ta lt. 2. H a az egyház K risztus m űve és Isten igazságának (R m 4,25). A K ol 1,19—20-ban ugyanezt olvassuk a eszköze ebben a világban, ak k o r a világ igazságosság békéről: „ . . . hogy Ő általa békéltessen meg m indent által tö rté n t új terem tésének kezdete és biztosítéka. H a M agával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére az egyházban Isten békességét tap asztalju k meg, ak ­ á lta l; Ő általa m indent, am i csak v an, a k á r a földön, a k á r a m ennyekben.” M indaz, am i a keresztyén létet kor az egyházban keletkezik „ a földön békesség” re­ m eghatározza, s m indaz, am i az egyház, s am it az ménysége is. A h it gondolatokkal, szavakkal és te tte k ­ egyház teh et, Isten n ek a K risztusban tö rté n t megiga­ kel válaszol Isten m egtapasztalt igazságára, s a re­ ménység az egész új, igazságos világot v árja. A h it el­ zító, m egbékéltető, békét terem tő te tté n e k köszönhető. fogadja Iste n t és békességét, a reménység azonban a n ti­ Az egyház te h á t nem m ás m in t Isten m egbékéltető szenvedésének gyüm ölcse és Isten m egigazító tettének te ­ cipálja az új világot, am elyben béke lakozik. A hit m eglátja m inden szenvedésben Isten vigasztalását, a rem tm énye, s e k e ttő egységében Isten bék ét terem tő, életet adó akaratának m üve. A m it h itü n k b en „egy­ reménység pedig az új terem tés jövőjébe te k in t előre, m elyben többé nem lesz fájdalom , szenvedés és ja j­ h ázk én t” m egtapasztalunk, azt m indig a kegyelem, kiáltás. H ogy egyszerűen fejezzük k i: aki hisz Isten ­ Iste n által való elfogadás és az em ber felegyenesedése ben, an n ak v an reménysége a világra nézve és nem m egtapasztalásak én t írh ató le. K risztus egyháza nem lehet m ás m in t a béke egyháza. E zért kezdjük isten­ esik kétségbe. Az apokaliptikus retten etek horizont­ tiszteletü n k et m indig a béke üdvözletével. E zért ál­ já n áttek in tv e Isten új világát p illantja meg, s ennek megfelelően cselekszik. dunk m indig Iste n békességével. Az ökum enikus párbeszédben az 1968-as uppsalai M inden ajándékból azonban a megfelelő feladat is nagygyűlés óta ezt a rem énységben való életet „ anti­ m egszületik. H a az egyház és a keresztyének Isten cipált életnek” nevezzük: K észítsétek az Ú rnak ú tjá t. m egigazító és békét terem tő műve, akkor ezek ugyan­ S h a m a nagyobbak is félelmeink, mégis aktuális és olyan kom olysággal az Isten m u n k áján ak eszközei a fontos m a is U ppsala üzenete: világban. A bűnös m egigazulásából következik külde­ „Iste n m egújító h atalm áb an bízva hívunk fel ben­ tése, hogy a társadalom nagyobb igazságosságáért n etek et: vegyetek részt Isten országának anticipá­ küzdjön. A békétlen em ber m egbékéltetéséből követ­ lásában, tegyetek v alam it lá th ató v á az új terem tés­ kezik küldetése, hogy a társad alo m konfliktusai kö­ ből, m ár m a, m elyet m ajd K risztus am a napon tel­ z ö tt békességet m unkáljon. A keresztyének nem a d h a t­ jessé t e s z . . . Isten m egújít, K risztus pedig azt nak m ás választ arra, ahogy Iste n t m egtapasztalták. ak arja, hogy egyháza m ár m ost a m egújult em beri Isten terem tő m űve az em ber válaszadó cselekedeté­ társadalom jele és hirdetése legyen.” vel persze nem azonos szintű, hiszen Isten Isten, az Lényegében m inden em ber anticipációban él: re­ em ber pedig em ber. Ám senki sem v ála sz th atja el e ménység és félelem k ö zött alkotjuk m a holnapunk k é t szintet egym ástól, hiszen Isten szerkesztette egybe őket. A m ennyire az em ber m egigazulását csakis Is­ sorsát. Rem énységük által a keresztyének nem azért ten n ek köszönheti, éppúgy Istennek is fontos az em­ anticipálják az új terem tés jövőjét, az igazság és sza­ ber igazságos cselekedete. A k it Isten m egigazít, a n ­ badság országát, m ert optim isták, hanem m ert hisz­ nek az igazságos és hű Istenben. Persze nem mi fog­ n a k szívében az igazságosság éhsége és szom ja van. Isten azért ad ja nekünk békességét, hogy m i a békes­ ju k az igazság országát e világon m egvalósítani, de mégsem m en th e tjü k föl ez alól m agunkat, Istenre való ség m unkásai legyünk. A ki megelégszik annyival, tek in te ttel. Az anticipáció a jövő előíze, jele, s az új hogy része v a n az Isten békességében, és m aga nem lesz a békesség m unkásává, az Isten Lelkének a di­ élet kezdete. A zsidók ezt így h ív ják : a tikkú n nak (a m egjobbulásnak) a világba betörése. n a m ik á já t aligha ismeri. Világos, hogy a hit ta p a sz ta la ta és a reménység Az egyház a m odern társad alo m b an Isten igazságos­ anticipációja elsősoron m agát az egyházat érinti. Az ságának m űveként és eszközeként él. E társadalom egyház nem v á lto z ta th a tja meg jól a társa d alm a t, h a gazdasági, politikai és szociális kon flik tu sait sajá t először nem m aga változik meg. Nem ú jíth a tja meg k onfliktusaként éli á t: v alam ennyi keresztyén saját te sté n érzi ezeket. Minél erősebben hisz Isten igazsá­ jól a világot, ha nem újul meg előbb m aga is. A m it gában, annál in k áb b szenved azok m ia tt az igazságta­ személy szerint Isten Lelkek én t és erejeként m egta­ pasztalok a n y ugatném et társad alo m b an élő egyházon lanságok m ia tt, am elyeket lát. H a nem lenne Isten, ak k o r ta lá n m egszokhatnánk az erőszakot és igazság­ belül, az nem a „társadalom polgári vallásának” ne­ 106

v ezett egyház, hanem az az egyház, am ely a m egtérés, újjászületés és az új, b á to r életre való feltám adás v a­ lósága. A világ nagy, globális konfliktusai az élet sok kis konflik tu sáb an tükröződnek. E b b en az ellentm ondás­ ban foglalhatók össze: az egy, mégis m egosztott vi­ lágban élünk. (Heino Falcke) 1. A tudom ányos-technikai civilizáció fejlődése az Ú jkorban a I I I . Világ kiáltó igazságtalanságát te r­ m elte ki. Ezen értem a I I I . Világ nem zeteinek szegény népességét éppúgy, m in t a növekvő szegénységet az I. V ilágban. 2. U gyanez a m odern civilizáció állítólagos bizton­ sága érdekében kifejlesztette a „nukleáris elrettentés rendszerét” , am i által e világ szörnyű vége m inden percben lehetséges. Az elretten tés rendszere az ellen­ séget a világ elpusztításával fenyegeti, így a halálos erőszak és m egszervezett békétlenség eleddig legát­ fogóbb fo rm áját tá rja elénk. 3. Ez a m odern civilizáció technikai sikereit a term é­ szet állandó, kím életlen elpusztítása árán vásárolja meg. É v e n k é n t sok növény- és álla tfa jta pusztul ki, az atm oszféra jó v áteh etetlen k á ro k a t szenved. Az er­ dőket kivágják, a p u szták nőnek. A m odern ipari or­ szágok társad alm án ak ún. „ökológiai krízise” finom kifejezés a term észet ökológiai gyilkolására ill. az em ­ beriség ökológiai öngyilkosságára. Az atom h áb o rú az apocalypse now, a term észet elpusztítása pedig lassú apokalipszis. A csernobili 1986-os k atasztró fa vészjel­ zés, am ely m indkét fejlem ényre felhívta figyelm ünket. A zt a helyzetet, am elyben az egyház Iste n békessé­ gének m egtapasztalása u tá n a békesség m unkálásá­ nak felad atát k a p ta , találó an jellem ezte Mihail Gor­ bacsov e m o n d ata: „Az emberiség elveszítette hal­ h a ta tla n sá g á t.” Az em beriséget m in t o ly an t halálos fenyegetésbe sodorja az em ber: úgy, hogy ki is h alh at. A nagy egyházak m a egyetértenek ab ban, hogy 1) a háború nem lehet tö b b é politikai opció, 2) ellent kell m ondanunk a nukleáris elrettentés logikájának és gyakorlatán ak , 3) s a p olitika egyetlen legitim célja csak az igazságos béke lehet. II. A béke reménysége és a béke gyakorlata Az Ószövetség nagy, üdvösséget jelentő szava a sálóm. Nehéz lenne m eghatározni e szót, olyan átfogó a jelentése: áldást értü n k ra jta a jól sikerült élet örö­ m ében, az élet m egszentelődését — a n n ak valam ennyi vonatkozásában. Igaz életet jelent, m elyre m o n d h at­ ju k : Íme, jó és nem hagy semmi kívánn iv aló t m aga u tán . Az élet teljessége ez az em berek egym ás irán ti szeretetében, a többi terem tm énnyel való közösségben. A sálóm jellegzetessége, hogy nem osztható és nem szorítható meg. Az üdvösséget és jó létet nem külön­ b ö zteth etjü k meg egym ástól, Iste n békességét sem a világ békéjétől, s a lelket sem a politikától. A sálóm tendenciózusan egyetem es. E z az oka an n ak , hogy az Ó szövetségben a sálóm Iste n jövőbeli üdvözítésének prófétai ígéretévé lesz. Amíg erőszak és igazságtalanság jellemzi a földet, addig nincs sálóm. Amíg a halál uralkodik, addig tá v o l áll tő lü n k Isten békessége. B árm it is ta p a s z ta lt meg Izrael tö rtén e te során sálóm ként, b árm it is élt meg az egyén a sálómból, m indez csak az eljövendő egyetem es sá­ lóm előzetes ajándéka, ú tm u ta tá s. Iste n békeígéretei­ nek m inden egyes m egvalósulásában jelen v an a m in­ denkinek a d o tt és még be nem teljesed ett ígéret a sálómról, m elynek m inden tö rté n e ti élvezete a jövő­

ben beteljesedett sálóm irán ti vág y at kelti életre, Izrael sálóm ját az Istennel való szövetségben ta lá lta meg; e szövetség által le tt a „népek világosságává” . Isten szám ára Izraellel való tö rtén e te nem csupán Izraelért van, hanem a világ igazságáért és a népek békéjéért. Izrael nem egyéb, m in t a sálóm te s tté le tt ígérete a népek és az egész terem tés szám ára. Ézsaiás messiási ígéretei ezt világosan m u ta tjá k : „békéjének nem lesz vége” (Ézs 9,6); ez hozza el a Messiást és a messiás népét e világba, m ert „tökéletességben bírás­ kodik a föld szegényei felett” (Ézs 11,4). A keresztyének Jézusban ism erték fel ezt a m egígért Messiást, m ert á ltala és vele való közösségben m egta­ pasztalják az üdvösséget, Isten sálómját. Jézus ige­ hirdetésében Iste n országáról, m elyet a szegényekhez intézett, Isten igazságossága az igazságtalanságot szenvedőkhöz ju t el. Jézus igehirdetésében Isten or­ szágáról a betegekhez gyógyulás, a haldoklókhoz élet érkezik. Igehirdetésében közösségre ju t a k ita sz íto tt és idegen. K ereszthalálra adása által és a h o ltak közül való feltám adásában lesz lá th a tó v á az örök élet: egy olyan élet, am ely a sálóm teljességében van, m ert m ár fölülm últa a halált. A keresztyének K risztusban és K risztus által Iste n békeígéretének beteljesedésében élnek. Mivel azonban ez az ígéret csak Őbenne, s nem pedig az egész világ szám ára le tt lá th a tó v á, ezért je ­ lenleg a sálóm a h itben, jövőre nézve pedig a rem ény­ ségben v a n jelen. K risztus Iste n egyetem es békessé­ gének sajátos elkezdője e világban és tö rtén elm ü n k ­ ben. Jézussal, a Messiással közösségben tap a sz ta ljá k meg az em berek lélekben Isten békességét: ez a halál­ ból életre való m egtérés, a rem énységre való újjászü­ letés, a szeretet új terem tésének és az erőszak és re­ zignáció elleni felbuzdulásnak a m egtapasztalása. A terem tő Lélek m egtapasztalása által lehetetlennek ta r to tt dolog is lehetséges lesz, a szegények erősek lesz­ nek, a jogfosztottak igazságot nyernek, a k ita sz íto t­ ta k a t szeretni fogják és a béke lehetségessé válik. Iste n egyetem es békéje prófétai és messiási an tici­ pációjának Izraelben és az egyházban való m egta­ pasztalásából születnek a békességszerzés következő perspektívái: 1. A béke nem állapot, hanem folyam at, nem tu la j­ don, hanem út. 2. A béke nem erőszak távolléte, hanem az igazsá­ gosság jelenléte. A Messiás elküldése által Iste n fo ly am attá változ­ ta tja az em beri tö rténelm et, am elynek k ö zpontja az emberiség békéje és a terem tés üdvössége. E z az egész em beri történelem értelm e, s ezért m inden személyes szűk korlátok k ö zö tt élő em ber életének értelm e is e történelm en belül. A b é k ek u tatásb an m a különbséget tesznek a béke negatív és pozitív fogalma között. A béke negatív fogalma szerint a béke azonos a h á ­ ború távollétével, a kollektív, offenzív erőszak gya­ korlásának hiányával. H a e n eg atív fogalm at tá g ab b értelem ben vesszük, ak k o r az t kell m ondjuk, hogy a béke az erőszak, szükséghelyzet, szolgaság és félelem távolléte. Ez a negatív fogalom használatos, am ikor az állam férfiak azt állítják, hogy a nukleáris elretten tés őrizte meg a legutóbbi 20 évben a békét. A ttó l elte­ kintve, hogy ez a kijelentés nem is bizonyítható, it t fölcserélik a békét a fegyverszünettel, s el is hallgat­ já k ennek az elrettentésnek az árá t. Minél drágább ui. a béke biztosítása, an n ál kevésbé nevezhető békének. B ár könnyű beleegyezésünket ad n u n k a béke negatív definíciójához, ez azonban n em lesz elegendő. 107

A pozitív definíció ezzel szem ben a békét a szociális igazságosság, a konfliktusok dem okratikus elrende­ zésének és a nem zetek együttm űködésének állapotát ta rtja . Sokan ezt utópiának tek in tik , ám pozitív ele­ m ek nélkül a béke negatív fogalma sem érvényes. A béke keresztyén fogalma e k é t m eghatározást öt­ vözi: A béke az erőszak, szenvedés, igazságtalanság távolléte, s az igazságosság, szabadság jelenléte, eg y ü tt­ élés isten n el és em berekkel, a term észettel; egyszóval: sálóm. A béke szolgálata te h á t ellenállást jelent az erő­ szaknak és h áborúnak, ezen túlm enve azonban az élet és igazságosság szolgálata is. A b ék ek u tatásb an szokás különbséget tenni a béke állapota és folyamata között. Aki a békét állapotként fogja föl, az vagy oly cse­ kély v ára d a lm a k at táp lál a béke vonatkozásában, hogy azok egy történelm i állapotra illenek, vagy pedig hiába v á r történ elm ü n k b en békére. Amíg némelyek m ások k á rá ra gazdagodnak meg, amíg némelyek m á­ sokat elnyom nak és erőszakot alkalm aznak velük szem ben, amíg az em bereknek félniük kell a m ásiktól, addig nincs békének nevezhető állapot. A béke m int állapot utópia, s annak is a legrosszabb, m ert ezen belül a sta tu s quo utópiája. Csak a jólétben élők gon­ d o lh atják , hogy ők békében élnek, s eközben átnéznek a nyom orban élők feje fölött. Így te h á t leghelyesebb a bék ét folyam atként fölfog­ nunk, tö rtén etü n k n ek olyan ú tja k é n t, am elyen előre­ lépések és visszalépések v an n ak . A béke útja az erőszak, a fegyverkezés, a stru k tu rá lis erőszak eltörlése, és a közösség és kölcsönös bizalom építése. A béke ú tja a gazdasági kizsákm ányolás megszüntetése, az igazságos világgazdasági rend felépítése. A béke ú tja a szolgaság eltörlése és an nak építése, hogy a nép dem okratikusan vegyen részt a döntések hozatalában. K eresztyén felfogás szerint a történelm i béke az egyetem es béke anticipálásának sokrétű folyamata, am ely Isten eljövendő országát beteljesíti: A keresz­ ty én ek m ár m ost, itt az eljövendő ország békességé­ ből élnek, s e békét lehetőségük szerint elhozzák erre az erőszakos világra. A keresztyének nem a „ tú lv i­ lágra” ügyelnek, ahogy sokan állítják, hanem a tú l­ világot hozzák el erre a világra. A keresztyén h it, ha hitelesen éljük meg, nem „ a nép ópium a” , hanem a nép felszabadításának ereje. III. A z igazságosság békességet teremt Az Ószövetség m ásik nagy üdvösséget jelentő szava a cedáqá. „N incs még egy ilyen központi jelentőségű szava az Ószövetségnek az em ber életének valam ennyi k apcsolatára, m int a cedáqá.” Nem csak az em bernek Isten n el való k ap cso latát szabályozza, hanem az em­ berek k ap cso latát is, a terem tm én y -társak viszonyát. A cedáqá nem azt jelenti, m int a görög-római világ igazságossága (ahonnan a mi fogalm aink, iustitia, justice szárm aznak): nem egy feltételezett, abszolút erkölcsi norm ával szembeni helyes m ag atartást, h a­ nem élő hűséget egy kapcsolaton belül. Az exodus és a sínai szövetség Istene hűséges Isten. Igazsága ab b an áll, hogy ígéreteihez hű m arad, s ezáltal teszi azokat m egbízhatókká, hitelesekké. E zért im ádkozik így a Zsolt 143,1: „hűséged és igazságod szerint hallgass meg engem et.” Szövetsége által Isten kapcsolatra lép v álaszto tt népével. Igazságossága a b b an van, hogy ő a m aga részéről m eg tartja szövetségét és ann ak tö r­ vényét. H a pedig a nép h ű tlen lesz, s Istentől eltér, úgy Isten szövetségi hűsége kegyelem ként nyilvánul 108

meg, mely m egigazítja a h ű tle n t, s a szövetséget hely­ reállítja. E zért im ádkozik így a Zsolt 31,2: „igazsá­ goddal szabadíts meg.” Izrael legnagyobb ünnepe az elengedés éve; ekkor ünnepük Isten igazságosságát m egbocsátó kegyelem ként. „A büntető cedáqá fogal­ ma nem létezik, hiszen contradictio in adiecto lenne.” (G .v.R ad, Theologie des A lten T estam ents, 375. l.) Isten igazságossága te h át mindig m egm enti az em bert, igazságot szolgáltat neki, igazságot terem t. Isten igaz­ ságossága nem csupán m egállapítja, hogy mi helyes és mi nem, hanem igazságot szolgáltat a jogfosztott­ nak és az erőszaktévőt jogtalannak minősíti. Így Isten igazságossága által békét is terem t, olyan békét, am ely ta rtó s. H a figyelm ünket erre irányítjuk, akkor m inden „olcsó békének” búcsút in tü n k : elnyom ás esetén nincs békesség. Ahol igazságtalanság és erőszak van, o tt nincs béke, még ha csend is uralkodik, és senki sem m er többé tiltakozni. H am is próféták azok, akik bé­ kességet kiáltan ak , s valójában nincs béke, csak halál. N em K risztus egyháza, hanem az A ntikrisztus vallása az, am ely ilyen béke céljából hirdeti a békességet ab­ ban a társadalom ban, am ely lábbal tip o rja a jogokat, am int azt a K airos-dokum entum Dél-Afrika kritikus és prófétai keresztyéneinek tollából joggal m ondja. T ek in tettel az Ó- és Újszövetségre, teológiailag egy­ értelm ű, hogy az igazságosságnak van elsőbbsége a bé­ kével szemben, hiszen az igazságosság terem t békét, s nem pedig a béke igazságosságot. Az egyház és a ke­ resztyének békességszerzése az igazságosságon kell orientálódjék. Aki a nyom orban élőnek igazságot sze­ rez, a békét szolgálja, még ha a gazdagok harag ját m agára is idézi. Aki a m egvetetteket befogadja, a bé­ k ét szolgálja, még ha az önigazultság gyűlöletének is van kitéve. Az EVT v a n couveri nagygyűlése joggal helyezte az első helyre az „igazságosság szövetségét” a „béke szövetsége” és a „terem tettség megőrzésének szövetsége” elé. K íséreljük meg Isten, az em berek és a terem tettség cedáqájának bibliai hagyom ányát a mi igazságosság­ fogalm unkra vo n atk o ztatn i, hogy aztán az igazság­ szerző cselekedetet a mi világunkban létrehozandó sálómra irányíthassuk! Az európai jogi k u ltú ra egyik korai fogalm a az igaz­ ságosságot iustitia distinctivának nevezi: „Suum cui­ que” a szabály, m indenkinek a m agáét. Ez az ügyes m egfogalmazás összeköti a jogi egyenlőséget (m in­ denkinek) az em berek tényleges különbözőségével (a m agáét). Nem m indenkinek ugyanazt, hanem m in­ denkinek igényeihez m értet. Az igazságosságnak ez a fogalm a azonban elsősorban jav a k ra és teljesítm é­ nyekre vonatkozik: M inden em bernek joga van az életre, táp lálékra és szabadságra, sajátosságának meg­ felelően. E tárg y i vonatkozású fogalmon tú lm u ta t az igazsá­ gosság személyre és közösségre vonatkozó fogalma. Ez a m ásik ember m ás-voltának elismerésében rejlik, a m á­ sik elfogadásában, annak sajátosságaival, kiegészítés­ képpen. Igazságos közösséget a m ásik elismerése és elfogadása terem t. Ez kétségkívül megfelel a megiga­ zító igazság keresztyén fogalm ának: „A zért fogadjá­ to k be egym ást, m iképen K risztus is befogadott m in­ k e t az Isten dicsőségére” (Róm 15,7). Az igazság e sze­ m élyi vonatkozású fogalm a szolgál alapul a m odern társadalom „szövetség” ill. „egyezség” (covenant, contract) fogalm ainak. Végül pedig az igazságosságot nem fogalm azhatjuk meg idealisztikusa n; konkrét form ája u tá n kell kér­ dezzünk egy erőszakkal és igazságtalansággal teli vi­ lágban. Ilyen helyzetben az igazságosság az erőtlenek

és erőszakot szenvedők m elletti opció fo rm áját ölti: az egész Ó- és Ú jszövetségen észre nem vehetetlenül keresztülhúzódik ez a részrehajló istenismeret: „Igazsá­ got szolgáltat az elnyom ottaknak, eledelt ád az éhe­ zőknek.” (Zsolt 146,7). Ebből pedig egyértelm űen következik a feladat: „(Az Úr) igazságot szolgáltat az árv ák n ak és az özvegynek; szereti a jövevényt, ad­ ván néki kenyeret és ru h á z a to t.” (5Móz 10,18) Ez a könyörület Istentől jö tt joga, a szegények m elletti op­ ció, am elyet Jézus oly hatásosan m u ta to tt meg ne­ künk. A „könyörület” nem azt jelenti, hogy „ a kegye­ lem megelőzi a jog o t” , hanem hogy a jogfosztott visszakapja jogát. A szegénynek joga v an a könyö­ rü le t védelm ére, s az erősnek kötelessége a könyörület. A „k ö n y ö rü let” nem szelíd jóindulat, hanem szenvedé­ lyes síkraszállás a m ásik joga m elleit, s ezért nem kívül áll a jogrenden, hanem m aga is jogot terem t. M iként a m ásik elismerése, úgy a szegényen való kö­ nyörület is m inden olyan jogrend alapja, am ely a bé­ k ét szolgálja. „Az igazságosság békességet te re m t” — ezt az alap­ té te lt k ét további opció segítségével m utassuk be: az ellenség szeretetén, s az erőszak erőszakm entes fe­ lülmúlásán. A ki v itá b a bocsátkozik, s konfliktusokat hord ki, az a m egtorlás törvénye a la tt áll: szem et szem ért, fogat fogért. Aki az ellenségével szem ben erre a törvényre hagyatkozik, ördögi körbe kerül, am elyből tö b b é nem tu d k iju tn i. Ellenségeinek ellensége lesz, gyűlöli azo­ k a t, akik őt gyűlölik. Az ellenség meg fogja őt h a tá ­ rozni. H a a rosszat rosszal toro lju k meg, akkor az egyik rossz a m ásikra irányul és á ltala kap létjogo­ sultságot. E z pedig halálos. E bből csak úgy lehet meg­ szabadulni, ha az ellenségre való irányultság megszű­ nik. Az a szeretet, am elyet Jézus a m egtorlás helyére tesz, az ellenség szeretete (Mt 5,43 kk). Az ellenség szeretete nem m egtorló, hanem előzékeny, terem tő szeretet. Aki a rosszért jóval fizet, az nem reagál valam ire, hanem ú ja t terem t, cselekvésének tö rv én y é t nem engedi az ellenség által előírni. Az el­ lenség szeretete nagy szuverenitást föltételez. Minél szabadabb v alaki a félelemtől, annál jobban fog neki sikerülni az ellenség szeretete. Az ellenség szeretete nem jelen th eti az ellenség alá v e tte té st, hanem az el­ lenségeskedés intelligens és terem tő fölülm úlását cé­ lozza, egyfajta „ellenségtelenitő szeretet” (E ntfein­ dungsliebe — P. Lapide). Az ellenség szeretete nem azt kérdi: hogyan védekezhetem ellenségeimmel szem­ b e n ?, hanem : hogyan szüntethetem meg ellenségeim ellenségeskedését? Az ellenség szeretete az ellenséget sa já t felelősségére h ív ja ; így nem nevezhető kegyes " G esinnungsethik” -nek: a legm agasabb m értékig „fe­ lelősség-etika” . Az ellenség szeretete nem csak a m a­ gánéletben létezik (itt különösen is nehéz), hanem a po­ litikai életben is, am ikor a békét nem azáltal biztosít­ ju k , hogy ellenségeinket m egsem m isítjük, hanem kizá­ rólag azáltal, hogy az ellenségeskedést fölülm úljuk, s felelősséget vállalunk közös biztonságunkért. Az el­ lenségszeretet politikája m egkívánja, hogy a m ásikért gondolkozzunk. Nem az a kérdés, hogy hogyan védjük meg N y u g at-E u ró p át az „orosz fenyegetéstől” , hanem az, hogy hogyan építsünk fel E urópában egy közös, békés rendet K elet és N yugat között. Ez pedig gon­ dolkodásunk dem ilitarizálását és dem okratizálását föltételezi. Az ellenség szeretetéből következik az erőszak erő­ szakmentes fölülm úlásának kísérlete. Ez p arad o x m ó­ don hangzik, ám nem az: az erőszakm entesség nem m enekülés a p o litik átó l; különbség van az „erőszak” és a „ h a ta lo m ” között. „H atalm o n az „erőszak jogos,

legitim és legális használatát értjü k ” . E bben az érte­ lemben a m odern állam nak „m onopólium a” az erő­ szak. „E rőszakon” a hatalom igazságtalan és nem igazolható alkalm azását értjük. E zért beszélünk „m ez­ telen hatalom ról” vagy „bru talitásró l” . A keresztyén­ ség ugyan nem tu d ta eltávolítani társadalm ainkból az erőszak barbárságát, ám az erőszak m indenféle alkal­ m azását igazolásra szoruló cselekedetté te tte , különö­ sen pedig az erőszak állam általi használatát. A jog h a tá rt szab az állami erőszakm onopólium nak, éspedig nem csak belpolitikailag, az állam polgárok felé, hanem külpolitikailag is, m ás állam ok és az emberiség felé. Az emberiség fenyegetése a nukleáris holocausttal olyan erőszak, am it semmi sem igazol. Az erőszak fe­ lülm úlásának első form ája az, ha a hatalom gyakorlá­ sát jogokhoz kötjük. Ebből pedig az ellenállás követ­ kezik a hatalom minden igazságtalan gyakorlásával szemben, akár illegális, illegitim vagy az em beri jogok ellen irányuló az. Az erőszakm entesség nem zárja ki, hogy a hatalm i harc folyjék, ha ez a hatalom e harc során a joghoz kötődik. H a pedig valaki egy nyilván­ valóan erőszakos uralom a la tt ak tív vagy passzív el­ lenállást fejt ki, az csak állam polgári kötelességeit tel­ jesíti: a jog helyreállításáért küzd, ill. annak m inden­ kire való kiterjesztéséért. Joga van bárm ily hatalm i eszközt alkalm azni, csak az erőszakot (b ru talitást) nem , m ert ezáltal elárulná saját célját. Az erőszak a la tt élő népek ereje nem a terrorban van, hanem a szolidaritásban. A tömeges szolidaritás az erőszak elkövetőit m egfosztja a jog látszatától, s fenyegetéseik rém ét elveszi. K orunkban egész sor példája van annak, hogy több nép is a katonai d ik ta­ tú r á t vér nélkül küzdötte le: Görögország, A rgentína, a F ilippi-szigetek. Az erőszak uralm ának alapjai gyen­ gék, m ert az ilyen hatalom elszigetelt, így irányában a bizalom és félelem megszűnik. Nagy onis lehetséges az erőszak erőszakm entes leküzdése. Ez persze a m ártí­ rium ot is m egkövetelheti: gondoljunk G andhira vagy M artin L uther Kingre, elsősorban pedig m agára J é ­ zusra. H a R á gondolunk, akkor észrevesszük, hogy nem csak az ak tív cselekvésnek van felszabadító h a ta l­ m a, sikere, hanem a szenvedésnek is, ami sokaknak áldásául lehet. „A m ártírok vére az egyház által el­ h in te tt m ag” — m ondták a Róm ai Birodalom ban. Kisebb m értékben érvényes ez a béke m a, az igazsá­ gosságért elh in tett m agjaira nézve is. IV. Képesek vagyunk a békességre? H ogyan tu d já k m egszervezni a keresztyének, gyü­ lekezetek és egyházak az igazságosság által, békéért végzett szolgálatukat? Abból indulok ki, hogy a béke az igazságosság teste, s az igazságosság a béke lelke. H a ez helyes, akkor az egyház Isten békessége testek én t kell értelmezze m a­ gát, s a békéről saját léte által kell bizonyságot tegyen, nem csupán pásztori levelekkel vagy politikai te tte k ­ kel. Az egyház különböző társadalm i form ákban él. Fe­ lülről lefelé haladva em lítem itt m ost 1. az egyetemes egyházat, 2. a területi egyházakat, 3. a helyi gyüleke­ zetet, 4. önkéntes csoportokat és m ozgalm akat. A béke szolgálatát e különböző szinteken, különböző form ák­ ban kell végezze. Véleményem szerint helyes dolog e m egkülönböztetést végrehajtani, hogy ne állítsunk tú l nagy feladatokat önm agunk elé. Alulról kezdem a felsorolást, az alapoknál, az önkén­ tes csoportokkal. 109

1. A béke m elletti elkötelezettség m indig az erőszakm entes cselekedetek személyes kötelességvállalá­ sá t és áldozatkészségét k ív án ja meg. E zért keletkez­ nek m in d en ü tt béke-csoportok vagy I I I . Világ-csopor­ tok a társad alm i igazságosság érdekében. I tt önként jönnek össze olyan em berek, akik érintve érzik m agu­ k a t, s egy konk rét feladaton dolgoznak, am elyet t u ­ lajdon feladatukként ism ernek és fogadnak el. A tü n ­ tetések b en és társad alm i m u nkákban kifejlesztik saját elkötelezettségüket. A nyilvános cselekedetekre való készség m ellett saját sp iritualitás is jelentkezik: „el­ lenállás és m egadás” — így h ív ta D. Bonhoeffer ezt az új életstílust. „K ontem pláció és küzdelem ” — ez a taizéi neve. „M isztika és felszabadítás” — ez pedig a latin-am erikai bázisközösségek hangja. E békecsopor­ to k regionálisan és internacionálisan egy hálózatot képeznek, s az „alulról jövő ökum enét” építik. A ha­ sonló gondolkozásúak csoportjai, m ozgalm ai és hálóza­ ta i ezek. E zért v an a P ax Christi róm ai-katolikus béke­ m ozgalom nak oly sok nehézsége N ém etországban a hierarchiával. E zért nem értékeli m inden püspök La­ tin-A m erikában a bázisközösségeket. E zért tek in te ­ nek a keresztyén békem ozgalom ra a N yugatném et E vangélikus E gyházban bizalm atlanul. E nnek oka nem csak az intézm ények félelme e csoportok és moz­ galm ak ellenőrizhetetlen spontaneitásától, hanem az is, hogy a helyi gyülekezetek nem csak azonos, hanem el­ térő gondolkozásúakból is állnak. Így h á t a „K atolikus K ato n á k Szövetsége” N ém etországban polem izálnak a P a x Christivel és az evangélikus kato n ai lelkészek v itázn ak az egyház békem ozgalm ának képviselőivel. Mit v árju n k h á t a helyi gyülekezettől? Mit követelhe­ tü n k meg tőle? 2. A helyi gyülekezet az evangélium hirdetése és a keresztség által születik meg, s főként v asárn ap o n k én t reggel istentiszteletre gyűlik egybe. O lyan em berek t a ­ lálkoznak ekkor, akik különbözőképpen gondolkoznak a béke és igazságosság felől. N em az a céljuk, hogy a tem plom ban a politikai kérdésekben azonos nézetű em berekkel találkozzanak. E zért aligha lehet a helyi gyülekezet békecsoporttá. B izonyságtétele a békéről nézetem szerint m ás szinten mozog: a helyi gyülekezet elsősorban vallási közösség volt, isten tiszteleti közös­ ség. H a azonban K risztus teljes evangélium át meg­ h allja, úgy életközösséggé válik. Minél szorosabban él­ nek e g y ü tt a keresztyének a helyi gyülekezetben, an ­ n ál jo b b an érzékelik a társad alm i, gazdasági és poli­ tik a i konfliktusokat, am elyek k özött élnek, s annál jo b b an k u ta tjá k e konfliktusok k özött a békét és igaz­

ságosságot. Minél inkább felismerik, hogy Isten üdvös­ sége a teljes terem tés üdvözülését jelenti, annál job­ ban fölismerik saját felad atu k at a társadalom szociális és politikai bajainak orvoslásában, o tt, ahol élnek. Az istentisztelet m ellett a gyülekezeti találkozó is fontos, ahol a m unkacsoportok beszám olója elhangzik, s a helyi feladatokat megbeszélik. E találkozó az a hely, ahol a békecsoportok ta p a sz ta la ta ik a t közölhetik a helyi gyülekezettel, hogy a gyülekezetben m egindul­ hasson az a tan u lási folyam at, am i a békességszerzés. 3. A területi egyház nem helyi gyülekezet, s nem is békemozgalom. Összefüggése az a régió, am elyen fek­ szik. A terü leti egyháznak az itt előforduló konfliktu­ sokat kell fölvállalni, s a terü leti békekonferenciákon kell m egkísérelnie a kölcsönös felelősséget a kölcsönösen b iz to síto tt elpusztítás (M utual Assured D estruction) helyére tenni. A m egosztott E urópában e szerep az E urópai E gyházak K onferenciájáé. P olitikai megfele­ lője az E urópai Biztonsági és E gyüttm űködési K on­ ferencia (a H elsinki-utókonferenciák), am elyek „bi­ zalm at erősítő intézkedések” és kölcsönös biztonsági kapcsolat létrehozásával lá tjá k el szolgálatukat N yu­ gat- és K elet-E urópa nem zetei között. Végül az egyetemes egyház idáig csak konfesszionális szinten v ált lá th a tó v á : R óm ában, Genfben, a külön­ böző felekezeti világszövetségekben. L áth ató viszont az össz-keresztyén „béke-konvokáció” előkészítésé­ ben is, ahol a halálos fenyegetettségben élő emberiség előtt a keresztyének bizonyságot tesznek Isten igazsá­ gáról, a népek békéjéről és a terem tettség életéről. 4) Az egyház valam ennyi szervezeti form ájára érvé­ nyes ez a felszólítás: „gondolkodj globálisan — csele­ kedj lokálisan.” Hogy ez lehetővé váljék, az egyházak közötti kommunikációt föl kell ja v íta n i: az eddig is­ m ert pásztori levelek, enciklikák, m em orandum ok a békéről többnyire egyirányú utcán ak bizonyultak, felülről lefelé haladó irányban. L entre csak ritk án ér­ keznek meg, s h a igen, akkor se veszik őket kom olyan. F o rd ítv a pedig „ fe n t” alig olvassák a lentről jövő be­ szám olókat, s figyelmen kívül hagyják őket. Szerin­ tem az egyházi vezetők feladata az, hogy az ilyen t a ­ p a szta lato k a t érzékeljék és tov áb b ítsák . Az egyházak csak akkor fognak tu d n i egyhangúan beszélni, s akkor fogják meg is h allgatni Őket, h a m inden szinten: bé­ kecsoportjaikban, helyi gyülekezetekben, te rü le ti egy­ házakban az igazságosság és béke közös tanulási fo­ lyamatának részesévé lesznek. Jürgen M oltmann

Kommüniké „Az egész em beriség m a egy közös, halálos ellenség­ gel áll szem ben; az egész civilizáció ostrom állapotban v a n : a történelem során először m erül föl globálisan az örök kérdés: lenni vagy nem len n i?” E szavakkal ford u lt K yrill, Szmolenszk és V yazm a érseke „ A béke teológiája felé" elnevezésű II. teológiai szem inárium ­ hoz, am ely 1987. decem ber 14—17. közö tt k erü lt meg­ rendezésre a b u d ap esti R ád ay K ollégium ban. Az első szem inárium is B udapesten volt, 1984 szeptem berében. Több m in t 140 teológus és b ékeaktivista k u ta tta a béke teológiájának alap jait k orunkban, akik 38 or­ szágból és 8 felekezetet képviselve érkeztek. V ajon le­ hetséges a béke teológiáját m egfogalm azni? A Sze­ m inárium eredm ényei m egerősítették, hogy a béke­ m u n k a táv o l áll attó l, hogy ellentm ondás lenne a J é ­ 110

zus K risztusba v e te tt h itte l szemben, s az evangélium lényegi m egnyilvánulása. A három fő té m á t (Az igazságosság békességet te ­ rem t, A béke teológiája felé a szegények h atalm áv al és Az egyház egysége és az emberiség m egújulása k u ta ­ tá sán a k közös megközelítése) J . M oltm ann professzor, L. P. Aguirre és K yrill érsek (NSZK, U ruguay, Orosz O rtodox E gyház) vezette be. M egnyitó előadásában J . M oltm ann az igazságosság p rio ritását hangsúlyozta a békével szemben. A béke — m o n d o tta — nem lehetséges elnyom ás idején, még akkor sem, h a senki sem tiltakozik. „Az ilyen béke a h alál.” „A nagy egyházak m a egyetértenek abb an — fo ly ta tta J . M oltm ann —, hogy a háború nem lehet tö b b é p o litik a i opció, s az elrettentés szellemének, lo­

gikáján ak és gyakorlatán ak ellent kell m ondani, v a­ lam in t az „igazságos béke’ lehet egyedül a politika legitim célja.” A világ aratásán ak kétezred része elegendő lenne a rra , hogy a világ összes gyerm ekét m egm entsük az éhezéstől — m ondta előadásában L. P. Aguirre. „ L á t­ ta m , ahogy városaink u tcáin éheznek, míg m ások kö­ zöm bösek és önzők a terem téssel szemben, m in th a a világ csak az övék, s nem pedig m indenkié, az Isten gyerm ekeié lenne. Így ism ertem meg a közömbösség veszélyét és bűnét. M ert tap asztalato m szerint a sze­ re te t ellenpárja nem a gyűlölet, hanem a közömbösség.” A guirre olyan szolidaritás szükségességét hangsú­ lyozta, am ely az áldozatok életstílusához való alkal­ m azkodást jelent. „A legegyszerűbb k öntöst az egész gyülekezet kell hordozza” — m ondotta. Átfogó beszédében K yrill érsek egy új nem zetközi erkölcsi ren d et sü rg etett, „ a politika és jog hum ani­ zálá sát, ugyanakkor pedig a szociálpolitikai meggyő­ ződések, a gazdasági rendszerek, k ulturális iden titás és népszokások m e g ta rtá sá t.” A hagyom ányos poli­ tik á t (am ely nem zeti, ideológiai és osztályérdekeken nyugszik) jav a sla ta szerint „egy új gondolkozás kell fölváltsa, am elyben elsőbbsége v ita th a ta tla n u l az ál­ talán o s em beri értékeknek v an, nem pedig a p a rtik u ­ lárisok n ak .” A Szem inárium résztvevői tö b b m in t 50 m unkadol­ gozatot készítettek, m elyeknek té m á ja a béke és igazságosság, eredete pedig különböző ország, régió és földrész volt. A Szem inárium idejének jórészét h a t csoportban folyó m un k áv al tö ltö tte ; e csoportok részletesen meg­ vizsgálták az altém ákat. „A Biblia egy veszélyes könyv” , á lla p íto tta meg egy résztvevő „A Biblia és a tradíció h asználata ill. visszaélés a B ibliával és a tr a ­ dícióval a béke és igazságosság kérdésében” c. cso­ portból. A B iblia szövegeit különféleképpen m agyaráz­ h a tju k , ellentétes végső következtetésekkel, am elyek háborúhoz, g y arm ati elnyom áshoz, kizsákm ányoláshoz és kulturális invázióhoz vezethetnek. Az antiszem i­ tiz m u st, a palesztin nép jogainak m egsértését, a n ti­ kom m unizm ust m indig bibliai szövegek hibás hasz­ n á la ta is tá m o g a tta . A társadalm i, etnikai, fajüldöző és a nők elnyom ásából fakadó problém ák jórészt hi­ bás teológiai m agyarázatból szárm aznak. A Biblia nem okolható m ag y arázatáért. M egvan a h atalm a ahhoz, hogy sa já t védelm ében szóljon — ál­ la p íto tta meg a csoport. A keresztyének azoknak a v iták n ak során, am elye­ k e t az atom fegyverek és az elrettentés általi erőszak elutasításáról fo ly tatn ak , gyakran elfelejtik, hogy az erőszaknak v an n ak m ás form ái is — az igazságtalan stru k tú rá k erőszaktétele, az em beri jogok megsértése. Az a csoport, am elyik „A z igazságos háború elméle­ tének dilem m ája az ato m k o rb an ” tém áv al foglalko­ zo tt, arra m u ta to tt rá , hogy e té te lt a szenvedőkkel v állalt szolidaritás a k tív elkötelezettsége kell tám o­ gassa. A to v áb b i diszkusszió során m egjegyezték, hogy a „nem -offenzív védekezés” k ato n ai eleme a „közös biztonság” átfogó koncepciójának része, s a pozitív társad alm i és gazdasági p olitika fejlesztését is m agá­ ban foglalja. A J . M oltm ann által fölvetett té m a („A m egosztha­ ta tla n béke és igazságosság bibliai értelm e” ) egy m á­ sik csoportban élénk párbeszédre v e z e te tt. A keresz­ tyének ellene kell álljanak azon kísértésnek, hogy a békeharcot kijátsszák az igazságosságért folyó küzde­ lemmel szem ben. E k e ttő eg y ü tt Isten aján d é k a , s egy, Istentől jövő felad ata az em beriségnek. A keresztyé­

nek h ivatása az, hogy m indkettő m ellett kiálljanak, s m egtanulják ezen az úton sa ját érdekeiket is föl­ adni. Egy új, igazságos társadalm i és gazdasági rend m egterem téséért kell küzdjenek, am ely a H arm adik Világ jogos igényeit elismeri. Az a követelés, hogy partikuláris érdekeket m aga­ sabb cél érdekében föladjunk s ebben más vallások képviselőinek is helyet adjunk, a „Szövetség az egy­ ház és az emberiség egységéért” c. csoportban is el­ hangzott. Isten velünk való szövetsége egyházként és keresztyénként való életünk alapja. Egym ással kö­ tö tt szövetségeink válaszadás az Ő tetteire. Ez egész lényünket igényli — személyes és társadalm i vonatko­ zásban egyaránt. Az a hosszútávú zsinati folyam at, am elyet a világ valam ennyi egyháza tám o g a t: „Ig az­ ságosság, béke és a terem tettség megőrzése” az em be­ riség ilyen kérdéseit az egyház problém ájává kell te ­ gye, am ikoris a kezdet a gyengékkel és szenvedőkkel vállalt szolidaritás. Az „E rőszak és pacifizmus forradalm i helyzetben” c. csoport m u n k áját konfliktusokról szóló helyzetje­ lentés vezette be (Brazília, N icaragua, K olum bia, Izrael, Dél-Afrika stb.). Ezek azt is m egm utatták, hogy a világ több részén hogyan nyer tere t az erőszakm entes cselekvés. „A félelem ragályos; de a bátorság is” — m ondta egy résztvevő. Másvalaki arról szám olt be, ahogy dél-afrikai fekete anyák a „vigilantes” éj­ szakai tám adásaitól úgy védik gyerm ekeiket, hogy m inden éjjel egy utcáb an alszanak, m elynek két végét saját testükkel zárják le. „ H a a ,vigilantes’ gyerm e­ keinkhez ak arnak ju tn i — úgym ond — először m in­ ket érnek el.” E fekete an y ák at nem sokára fehér anyák is tám o g atták . Közösség, lelki előkészület, sze­ mélyes integritás: ezek voltak lényegesek az erőszak­ m entes cselekedetekben. Ám e cselekedet és döntés m indig csak egy bizonyos összefüggésen belül észlel­ hető. „Az em bertelen ellenség-képek problém ájával nem azt ak arju k m ondani, hogy nincs is ellenség” . Van ellenség — állapítja meg az a csoport, am elyik az „Ellenség-képek” -kel foglalkozott. „V annak gonosz és van n ak em berek, akik rosszat tesznek, akik ellen ki kell állnunk, s vannak stru k tú rá k , am elyeket meg kell v á lto ztatn u n k . Ám még azokat sem szabad em­ beri m éltóságuktól m egfosztani, akik ellen küzdünk. K ötelességünk az ellenségünket is szeretni; de azokat a körülm ényeket, am elyek ellenségeskedést szülnek, pl. a világm éretű fegyverkezést, az igazságtalan stru k ­ tú rá k a t, meg kell szüntetnünk. R am bo erőszakos üze­ netének helyére pozitív, életet m egerősítő képek és a m ai keresztyén gyülekezetek példája kell lépjen.” A Szem inárium to v áb b i érdeklődését fejezte ki az a három külön gyűlés, amellyel a Szem inárium a vi­ lágm éretű egyházi program ot vizsgálta: „Igazságos­ ság, béke és a terem tettség megőrzése” . A résztvevők inform ációt cseréltek ennek előkészületeiről s meghall­ g a ttá k az EV T és a K E K m unkatársainak beszámoló­ já t a te rv eze tt konvokációról, am elyet e két szervezet a R óm ai K atolikus E gyházzal eg y ü tt tám ogat. A Szem inárium on szabad liturgiájú istentisztelete­ ket ta rto tta k , melyek tu d a to síto ttá k a keresztyén nők jogos igényeit, a K elet és N yugat közötti feszültségek enyhülésének kívánságát, ill. az emberiség kéth arm ad részének: a II I. V ilágnak problém áit. K ülönböző fele­ kezetek (anglikánok, ortodoxok, katolikusok és refor­ m átusok) n a p o n ta ta rto tta k istentiszteletet. A róm ai­ katolikus m isét Északkelet-M agyarország érseke, Se­ regély érsek (Eger) celebrálta. A Szem inárium üzenetet k ü ld ö tt Reagan elnökhöz és Gorbacsov főtitkárhoz, s kifejezte rem énységét, hogy a középhatótávolságú 111

nukleáris fegyverekről szóló szerződés aláírása az első jelentős lépés lesz az atom fegyverek teljes leszerelése felé vezető úton. A résztvevők ebben a lépésben kihí­ v á st lá tta k arra, hogy növeljék saját erőfeszítéseiket a leszerelés és igazságos béke érdekében. A konferencia kifejezte sa jn á la tá t afölött, hogy so­ k an nem tu d ta k jelen lenni, s részvételükben akadá­ lyozva voltak. A Szem inárium ot dr. Tóth K ároly püspök (M agyar­ ország) és Stephen Tunnicliffe (E urópai N ukleáris Le­ szerelési Mozgalom) közösen vezette. T ám ogatója

tizennégy egyház és békeszervezet volt K elet- és N yu­ gat-E urópából. Az anyagi lehetőségeket az NSZK-ból, H ollandiából, N agy-B ritanniából és az Egyesült Állam okból jö tt résztvevők és szervezetek b iztosítot­ tá k . A K eresztyén Békekonferencia az ötnyelvű szi­ m ultán tolm ácsolással szolgált. A M agyarországi R e­ form átus Egyház és a M agyarországi E gyházak ö k u ­ menikus Tanácsa nagylelkű házigazda volt. Fordította és a bevezetőt írta: Karasszon István

DISZKUSSZIÓ „Ábel - Zsuzsanna” pellengéren Megjegyzések egy furcsa kritikához

A vádak Lexikonokkal kapcsolatban alapkövetelm ény, hogy ad a ta ik fedjék az ism ert tén y ek et és hogy az egyes cím szavakhoz fűzött inform ációjuk valósághű legyen. Pais Istv án k ritik á ja szerint („Szegény B iblia!” ; É let és Irodalom , 1987/37.) a Képes B ibliai Lexikon (M inerva, B udapest, 1987.) — zsidó, keresztyén és nem hívő tudósok közös m u n k ája — ennek az alapkö­ vetelm énynek nem felel meg. A zt állítja, hogy a szer­ zők-szerkesztők „elto rzítják a B ib liát” . E gyrészt a zsidó és keresztyén m u n k a tá rsa k a t á th a tja „ a bibliai belső ellentm ondások elkendőzésének igyekezete” , méghozzá „nyilván abból a meggondolásból, hogy a szóban forgó részletek (T erem téstörténet, Tízparancso­ la t, Hegyi-beszéd, vagy a csak jelzésszerűen em lített M árk féle Jézus-kép stb.) kérdésessé teszik vallásuk transzcendens a la p ja it” , m ásrészt „ a tén y eket feladó ateisták a m aguk sajátos közrem űködésével a tu d o ­ m ányosság lá tsz a tá t kölcsönzik egy ilyen m űnek.” A vád ak súlyosak. K érdés: m egalapozottak, iga­ zak-e ? A két teremtéstörténet „A k ö tet áttanulm án y o zása során egyébként a leg­ nagyobb m értékben az k eserített el — pontosabban fogalm azva: az h á b o ríto tt fel —, am it a Lexikon a B ibliából nem ta rta lm a z ,” — írja bevezetésként. Első p éld ája a terem téstö rtén et, ahol kifogásolja, hogy az elbeszélés m ásik variációja teljesen k im arad t a szö­ vegből, am i pedig „radikálisan különbözik” az elő­ zőtől. É s sorolja is a közism ert ellen tétek et: más idő­ ren d , m ás terem tési-alkotási m ód, más em ber-létre­ hívó eljárás; (hogy a 2. terem téstö rtén et Á dám ját m i­ lyen alapon ta r tja „h erm afro d itán ak ” , nem derül ki); közben azonban hom ályban hagyja, hogy a felsora­ k o z ta to tt ellentétek-különbségek m iért „radikálisok” . M ár itt is, s m ajd a to v áb b iak b an is megfigyelhető, hogy a kritik u s a tö b b v ariánsban előforduló bibliai esem ényleírásokat a részleteltérések abszolutizálásá­ v a l állítja szembe egymással. T örténeti tén y , hogy a terem téselbeszélések m onotheista hitvallások. Mind­ k ettő b en azonos hangsúly esik arra, hogy Isten egy jó világot hozott létre az em ber életteréül, s hogy az 112

em ber az Isten alkotása. Az eltérések különböző rész­ leteket világítanak meg élesebben, de az alapvető egyezést nem érintik. R adikális különbség nem a két terem téselbeszélés között, hanem a zsidóságot körül­ vevő pogány népek politheista világkeletkezési m íto­ szai és a Biblia m onotheizm ust tükröző terem téstö r­ ténetei között fedezhető fel. Aki az ókor történelm é­ ben némileg járato s, az m indezt a vonatkozó bibliai szövegek ism erete nélkül is jól tu d ja . Az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy a Lexikon elhallgatja a m ásodik terem téselbeszélést. K é t címszó („Á dám és É v a ” ; „É d en k erti tö rté n e t” ) a la tt is szól róla. Jó példát szolgáltat eközben arra, hogy egy-egy szöveg ta rta lm án a k , m ondanivalójának m egállapítása nem a h it, vagy világnézet függvénye. E z t az egyszerű igazságot Pais Istv án feledni látszik, am ikor az ellentétek felsorolásának végén, m integy „c sa tta n ó k é n t” , az alábbiakat írja: „A két elbeszélés­ ben két különböző term észetfeletti hatalom — Isten (Elohim ), illetve Úr Isten (Jahve Elohim ) — szerepel. Az első tö rté n e t optim ista világszem léletű (m ert no­ m ád pásztornéptől ered), s az em bert a földi növény­ zet és az állatvilág u rán ak tek in ti, a m ásodik viszont keservesnek ta r tja az em beri életet, am it az édenkerti történések s az őket követő büntetések jeleznek szá­ m u n k ra.” Érdekes és jellemző, hogy a cikkíró a 2. terem téstör­ té n e te t ( 1Móz 2,4b—25) összemossa a bűneset-elbe­ széléssel (1Móz 3,1—24). Így aztán nem derülhet ki, hogy a Biblia két alapvető kérdésre válaszol a m aga m ódján: „h onnan van a világ és az em ber?” és „h o n ­ nan van a világban és az em ber életében ta p asztalh a tó rossz?” Az egybemosás segíti a k ritik u st abban, hogy kim utathasson világszem léleti különbséget a két te ­ remtéselbeszélés k ö zö tt: az egyik optim ista, a m ásik pesszim ista; azt a k ritik u st, aki a Lexikontól to rz ítá­ sokat kér számon m indegyre. V alójában azonban ez a to rzító m anőver sem segít igazán. M ert h a — önkénye­ sen — össze is vonjuk a 2. terem téselbeszélést a bűn­ eset-történettel, akkor se m o n d h atju k : „ a m ásodik viszont keservesnek ta r tja az em beri életet” , m int ahogyan a töm ör sum m ázat állítja. A bűneset-elbe­ szélés ugyanis három azonos súlyú elvi m egállapítást tesz: 1. a bűnnek következm ényei v a n n a k ; 2. a kí­ sértő Gonoszt, akivel szemben az em berpár gyengének

bizonyult, „az asszony u tó d a ” legyőzi m ajd (1Móz 3,15), vagyis a b ü n tetés m ellett a szabadulás ígérete is szerepel; 3. Isten a bűnbe esett és m eg b ü n tetett em bertől sem vonja meg gondoskodását (1Móz 3,21.). Különös az egyik tényező hangsúlyos kiemelése, ugyanakkor a m ásik k é t tényező teljes elhallgatása an­ nak a k ritik u sn ak részéről, aki a Lexikontól elhallga­ tá so k a t kér számon m indegyre. De nem csak a „pesszim izm ussal” v a n baj, hanem az „optim izm ussal” is. Már m agában véve az is kérdé­ ses, hogy az 1. terem tés-elbeszélés azért optim ista világszem léletű, m ert nom ád p ásztornéptől ered. Nem is szólva arról, hogy am it a cikkíró a nom ád p ásztor­ néptől eredeztet, az az ún. P ap i Iratb ó l való, és sokkal később keletk ezett, m in t a 2. terem téstö rtén et ősi hagyom ányanyagát őrző ún. Ja h v is ta szöveg. (Vö. R ad: Das erste Buch Mose, 36—53. 56—69.; Rózsa: Az Ószövetség keletkezése, 56—97.; vagy legújabban Z in k igetanulm ánya Gen 1,1—2,4-ről: ThSz 1987. 203—208.) A radikális ellentétek hajszolása odáig vezet, hogy végül m ár „ k é t különböző term észetfeletti h atalo m ” — az egyik az Isten (Elohim ), a m ásik az Úr Isten (Jahve Elohim ) — tű n ik fel a k ritik ai szövegben. A pontos olvasat alapján azt kellene gondolni, hogy a zsidóság „kétistenhívő egyisten h itet” fogadott el a k in y ilatk o ztatás alapján. B izonyára pongyola fogal­ m azásról v an csak szó, am it viszont feltétlenül el kel­ le tt volna kerülni. H asznos segítség le h e te tt volna a Lexikon is, am ely „ Is te n nevei” címszó a la tt k o rrekt eligazítást n y ú jt. Pais Istv án szerint a Lexikon szerzői-szerkesztői „különös b o n y o d a lm a k b a keverednek” , m ivel elken­ dőzik a radikális ellentéteket. Az igazság ezzel ellen­ té tb e n az, hogy különös bonyodalm ak éppen akkor v árn ak rán k , h a az á ltala helyesnek ta r to tt u ta t já r­ ju k be. A Tízparancsolat A Lexikon e címszó a la tt m indenekelőtt azt közli, hogy a „tíz ige” felsorolása k é t helyen ta lá lh a tó a Bib­ liában: 2Móz 20-ban és 5Móz 5-ben. E lm ondja, hogy a m ásodik előfordulás Mózes egyik beszédének része. Közli azt is, hogy a k é t szöveg közö tt van „ném i elté­ rés” . Az információ m inden igényt kielégíthet. Pais Istv án n ak azonban m ás a vélem énye. A „ném i eltérésre” való u ta lá st „ködösnek” ítéli. Szerinte a Lexikon elhallgatja azt a különbséget, am i az „ E m ­ lékezzél meg a szom batról és szenteld meg a z t!” p a­ rancsolat indokaként szerepel 2Móz 20,8—11 és 5Móz 5 ,1 2 —15. bibliai szövegében. Az egyik helyen ugyanis „ a terem tés u tá n i m egpihenés” az indok, a m ásik he­ lyen „viszont (vagyis az előzővel ellentétben!) az Egyiptom ból való m egszabadulás” . H a a B ibliában nem já rta s olvasó a k a p o tt „p o n ­ tosító eligazítás” alapján egybe v eti a k é t szöveget, az alábbiakat kell m egállapítania. Először: az egyik szöveg valam ennyi eleme szó szerint m egtalálható a m ásik szövegben. M ásodszor: 5Móz 5-nek v an olyan részlete, am i 2Móz 20-ból hiányzik. H arm adszor: 5Móz 5 sehol sem u ta l arra, hogy külön m ondaniva­ lójával korrigálja, vagy éppen m egszünteti, k iik ta tja az elsőt; ezek szerint csak tö b b letrő l lehet beszélni, ellentétes különbözőségről nem . N egyedszer: észreve­ szi azt a b etoldást, („ahogyan m egparancsolta neked Istened, az Ú r ” , 5Móz 5,12 m ásodik fele!), am ely külön — és im m ár m ásodszor! — felhívja a figyelm et a rra , hogy itt Mózes beszél, emlékezik és em lékeztet és teszi hozzá a p arancsolat indoklásához saját, nagyon

is helyénvaló intelm ét. Észreveszi, hogy Mózesnek esze ágában sincs „ m á st” m ondani, m int am it az első szöveg állít, azt csak nyom atékosabbá teszi: emlékez­ zél meg a nyugalom napjáról, azért is, m ert ez az Úr nyugalom napja, de azért is, m ert ez az Ú r szabadí­ to tt meg a szolgaságból! S m indebből levonja a ta n u l­ ságot: az ellentét-képzet Pais Istv án egyéni konst­ rukciója, mely nem azonos a tén yeket kedvelő tu d o ­ m ány álláspontjával. A kritikus a két parancsolatszöveggel kapcsolatos megjegyzései p ap írra vetésekor még to v áb b i tévedé­ seket is elkövet. Elegendőnek vélem, ha csak egy-egy m ondatban em lítem őket. Téves az az állítás, hogy a szom batot a zsidóknak „a szabadulás em lékünnepe­ kén t kell m egülni” , erre ugyanis külön ünnep: a „ko­ vásztalan kenyerek ünnepe” — a hozzá szorosan k ap ­ csolódó „páska-vacsorával” — szolgál (2Móz 12,1— 14; 4Móz 9,1—14). Téves a keresztyének ünnepértel­ mezésére vonatkozó és kissé fontoskodva közölt m a­ gyarázat is; ünnepértelm ezésünkbe m indkét „in d o k ” szervesen beépült, — és a zsidóságnál sincs m ásképp. N yilvánvaló tén y , hogy a tízparancsolat B ibliában szereplő k é t szövege a Sinai-hegyi történésekhez kap­ csolódik. Első em lítése m agába az esem ényleírásba ágyazódik, m ásodik em lítése pedig Mózes beszédének (bevezető) része. Szinte röstellem leírni ezt az eviden­ ciát: egy tö rténés nem sokszorozódik meg attó l, ha ú jra elm ondják, leírják, vagy em lékeztetnek rá. A cikkrészlet ta n ú sítja , hogy ez mégis szükséges. „É s ami különösen fontos: a Lexikon nem tesz em lítést arról, hogy a Sinai-hegyi parancsadásnak három tö rté ­ nete szerepel a bibliai irato k b an ” , — írja Pais megro­ vóan és u ta l 2Móz 34—35. fejezeteire. E z u tán önké­ nyesen kiragadja összefüggéséből ezt a szakaszt, am ely pedig egy hosszabb egységnek része csupán. A tudom ányos lelkiism eret m egköveteli, hogy h a m ár szóba hozzuk, olvasóinkkal m egláttassuk az egész szakasz (2Móz 19,1—34,32!) m ondanivalóját. A kü­ lönböző forrásokat „jól-rosszul összeötvöző” szöveg esem énysora azzal indul, hogy Mózes felmegy a Sinaihegyre, o tt számos tö rv é n y t (tízparancsolattal) kap az Úrtól, és azzal záródik, hogy visszatér a hegyről. E bbe a keretbe ágyazódik az a hagyom ányanyag, mely a nép bálványozását és ann ak következm ényeit m ond­ ja el. A kritikus cikkíró azonban éppen erre az össze­ függésre nincs tek in te tte l. O lyan „tízp aran cso lato t” fedez fel, ahol csak „három ” szerepel a tízből, „ a tö bbi h ét előírás h ely ett egészen m ás paran cso lato k at” ta lálu n k . H om ályban hagyja, hogy itt kizárólag az ún. „első k ő táb la” Isten tiszteletét parancsoló rendel­ kezései kerülnek (újra) elő, és hogy az „egészen más parancsolatok” csak részleteznek, konkretizálnak, így nem helyettesítik a hiányzó tö b b i h etet, szám uk pedig m eghaladja az egy tu c ato t. Az itt is előálló bonyodal­ m ak nem lennének olyan súlyosak, h a a valóban meglevő „harm adik tízparancsolat-variációt” (3Móz 19) vennénk elő, ahol más a parancsolatok sorrendje, v an n ak fogalm azásbeli eltérések, hiányzik is egy a tízből és szép szám m al akadnak benne „m ás p a ra n ­ csolatok” is. R adikális eltérések azonban ezen a he­ lyen se m u ta th a tó k ki. A Hegyi Beszéd Igaza van Pais Istv án n ak abban, hogy a Lexikon szerzői-szerkesztői szerencsétlen p éldákat v álaszto ttak a boldogm ondások sajátos értékrendjének illusztrálá­ sára, m ivel M áté evangélium áról szólván Lukácstól (6,20.24) idéztek. Nincs azonban igaza akkor, am ikor a „szegények” (Lukács) és a „szegények lelki értelem ­ 113

b en ” (Máté) kifejezéseket k isark ítv a egym ással szem­ ben játssza ki. A szónak tö b b értelm e volt m ár az Ó testam en tu m b an és Jézus korában is (vö. Prőhle: Lukács evangélium a, 113—115.), és a m agyar sem csak a „nincstelen” értelem ben használja. Sőt, m aga Pais Istv án is „szegény” Bibliáról ír. Viszont a Lexikon tévedése egyenesen felhívja a fi­ gyelm et a L ukácsnál ta lá lh a tó „ v á lto z a t” hiányára. K étségtelen, hogy m indkét evangélista azonos alap­ anyagból építkezik; ugyanakkor az is, hogy az anyag­ elrendezés, a koncepció és a helyszín különböző. Lu­ kács m aga sem a k arja, hogy m ásolatot lássanak itt az olvasók. E zért a „H egyi Beszéd” m ellett szükség­ szerűen szerepelnie kellene a „M ezei B eszédnek” is. E lhanyagolhatónak látszik ugyan, de mivel a kri­ tik a u ta l rá , m egjegyzem : a „szinoptikus” m agyar je­ lentése nem „eg y ü tth an g zó ” , hanem „eg y ü ttnéző” .

hez ju tu n k : M árk — a legkorábbi evangélium — még sem m it sem tu d Jézus csodás születéséről, viszont be­ szél az em ber-Jézus m agasabb rendű lénnyé válásá­ ról; az Istenfia-M egváltó képzet csak a később kelet­ kezett evangélium okban tű n ik fel, m in t a keresztyén dogmafejlődésre m u ta tó jel. Ez az eredm ény azonban csak úgy jöhet létre, ha m anipuláljuk a történelem igazolt tényeit és m egham isítjuk a bibliai szöveget. János és a szinoptikusok

Az „evangélium , evangélisták” címszóval kapcso­ la tb a n az a cikkíró kifogása, hogy „csak ködösen u ta l” a Lexikon azokra az eltérésekre, melyek János és a szinoptikusok között fennállnak. Az em ber azt várná, hogy karakterisztikus példák következnek a téte l igazolásául. Meglepő, hogy ezek h elyett két olyan példa következik, m elyekben az eltérések nem , vagy M á rk Jézus-képe csak nehezen m u ta th a tó k ki. Az egyik m egállapítás szerint a szinoptikusok be­ szélnek Jézus „szeplőtelen fogantatásáról” (?) és „cso­ A cikkíró b írálatáb an m egállapítja a következőket: „M árk azt m ondja, hogy Jézus, az em ber csupán ak­ dás születéséről” , János viszont nem. E z azonban té ­ vedés. Egyedül M árk hagyja el teljesen „karácsony” k o r v álik m agasabb ren d ű lénnyé, m időn Keresztelő eseményszerű leírását. Evangélium szerkesztési alap­ Ján o s m egm eríti ő t a Jo rd á n vizében.” E z a vélem ény a kérdéssel kapcsolatos abszolút tá ­ koncepciójából következik ez, melyre it t csak egészen jékozatlanságot áru lja el: a keresztyénségen belül je­ vázlatosan térh e tek ki. A választo tt nép szám ára nagy lentkező egyik legkorábbi eretnekséget, az ún. „adopelesettségében azzal kezdődik az evangélium , hogy tian izm u s” té v ta n ítá s á t tu la jd o n ítja ugyanis M árk­ eljö tt Jézus és m eghirdette Isten országának közelsé­ nak. A ta n lényege egészen röviden: Jézus nem az gét (1,1.9.14—15) É s — M árk eredeti szövege sze­ „ Ú r K risztus” , nem az „ Iste n F ia ” , csak istenfiúi r in t — az evangélium azzal végződik, hogy a H úsvét m éltóságba em elt „ a d o p tá lt” em ber. H erm as Pász­ ellenére is ném a és béna ta n ítv á n y szám ára nagy el­ to ra , — sok szép keresztyén gondolatot hordozó (140 esettségében (16,1—8) kizárólag az a Jézus a segít­ tá já n keletkezett) ira t — ennek a ta n ítá sn a k csíraség, aki „ e lő ttü k m egy” (16,7). Ez egyben az evan­ szerű jelentkezése m ia tt m a ra d t ki az Újszövetségi gélium m egszólaltatásának, to v ábbadásának egyetlen K ánonból. A k án o n tö rtén et tu d olyan iratokról, erőforrása. Jánosnál ném iképp m ás a helyzet. Az igaz, — például a Jelenések könyve, vagy P é te r 2. levele, — hogy a gyerm ek csodás születéséről nem beszél, k a­ m elyek kanonizálása csak hosszú és kem ény v iták rácsony eseményéről mégis bizonyságot tesz csodála­ u tá n tö rté n t meg, M árk evangélium ával kapcsolatos to s prológusában (1,1—14). v itá n a k a leghalványabb nyom a sincs. (Vö. K áldy: Be­ A m ásik eltérés példája Jézus szenvedésének és h a­ v ezetés az Ú jszövetségbe, 225—227.; H eussi: K irchen­ lálának kronológiája. Pais István hangsúlyosan ki­ geschichte, 40. 53—54.; Artner: Ókeresztény egyházemeli, hogy János szerint „Jé z u st egy nappal előbb fogják el és feszítik keresztre, m int a szinoptikusok és dogm atö rtén et, 304—307.). De az egyértelm ű tö rté n e ti tényeken tú l M árk szö­ szerint; és m ivel kivégzése a zsidó peszahbárány el­ költésének időpontjára esik, itt nem szerepel az utolsó vege (1,1—11.) sem ad tám p o n to t a cikkírónak. H árom helyen is a leg h atáro zo ttab b an kifejezi Jézus isten­ vacsora.” Ehhez a m egállapításhoz néhány megjegy­ zést előre kell bocsátanom . Először: az evangélium i fiúságát. Először: „Jézus K risztus evangélium ának szövegek egyike sem közöl d átum okat, így a szinop­ k ezd ete” in d ításb an az egyik legkorábbi keresztyén tikusok és János közötti eltérések csak gondos vizsgá­ h itv a llá s („Jézu s a K risztus!” ) szólal meg. E zt egyéb­ k é n t „Jézu s K risztus” címszó a la tt a Lexikon is em­ lódások nyom án válnak világossá. M ásodszor: m ind a líti. M ásodszor: a M árk á ltal idézett ézsaiási prófé­ négy evangélium megegyezik abban, hogy Jézus ke­ ciáb an a „készítsétek az Ú R ú tjá t ” részlet az Eljöven­ reszthalála pénteken tö rté n t, m elyet m egelőzött az el­ dő isten v o ltát (Ú R ) hangsúlyozza. H arm adszor: J é ­ fogatás, kihallgatás és elítélés procedúrája. H arm ad ­ zus m egkeresztelésekor „az égből pedig hang hallat­ szor: valam ennyi evangélium — János is! (13,1—30) — szól Jézusnak a tan ítv á n y aiv al e ltö ltö tt utolsó esté­ sz o tt: „Te vagy az én szeretett Fiam , benned gyö­ nyörködöm ” m o n d at hangzik el, am inek n y elvtani ér­ jéről és az ünnepélyes közös étkezésről. Tévedés te h á t, hogy Jánosnál „nem szerepel az utolsó vacsora” . telm e teljesen világos. E z ú tta l nem elég a tisztázódáshoz az evangélium i É rdekes az az összefüggés is, m elybe beleágyazódik szövegben való járatosság. Fel kell idéznünk a páska és P ais Istv án tudom ányos igényű m egállapítása. Nem a hozzá kapcsolódó kovásztalan kenyerek ünnepének v ita tja , hogy M árk a legrégibb evangélium . De aztán m eg tartására vonatkozó tö rvényeket is. 2Móz 12,1— egy sajátosan m erész fo rd u lattal ú jra elm arasztalja a L exikont : „Á m arról (a szerzők) hallg atn ak , hogy eb­ 20; 13,3—10; 5Móz 16,1—8; valam int a zsidó írás­ b en az evangélium ban nincs szó Jézus szeplőtelen fo­ tudom ány to v áb b i pontosító rendelkezései a forrá­ saink. A legfontosabbak: a kovásztalan kenyerek ün­ g an ta tá sá ró l és csodás születéséről (e dolgokról csak M áté és L ukács később k eltezett írása tu d ).” A „szep­ nepe m indig niszán hó 15-re esik. E lő tte (niszán 14én), az előkészületi napon délig m inden kovászt el kell lőtelen fo g an tatás” kitétellel nem tu d o k m it kezdeni, m ivel ez M áriával kapcsolatos — és jóval későbbi kel­ ta k a ríta n i a háztól, délután a tem plom ban b á rán y t kell áldozni, m elynek húsa az esti közös ünnepi étkezés tezésű — teológiai fogalom. A gyermekség! tö rtén et egyik fontos elemét alkotja. A páskavacsora rendjét elm aradásáról később még lesz szó. I t t a kronológiai is aprólékosan szabályozzák. Lényeges előírás, hogy hangsúlyozást láto m fontosnak. M ert belehelyezkedve a szerző gondolatm enetébe, a következő végeredm ény­ a p á sk ab á rá n y t kizárólag az előkészületi nap délután­ 114

já n és kizárólag a tem plom ban szabad leölni és csak Jeruzsálem terü letén szabad elkölteni, az ünnep n ap ­ já n pedig nem szabad elhagyni a váro st. (Vö. Her­ zog—H auck: R ealenzyklopädie, X IV . 750—757.). Jáno s esem ényleírásának valam ennyi m ozzanata sim án és egyszerűen beleilleszthető a páskaünnep szer­ ta rtá sa in a k idői k oordinátáiba. E z t — úgy tű n ik , cél­ zato san — az evangélista m inden lehetséges alkalom ­ m al hangsúlyozza (18,28; 19,14.31.42). Nem hagy kétséget afelől, hogy Jézus ünnepélyes „utolsó v a­ csorája” ta n ítv á n y a iv a l niszán 13-án tö rté n t és nem v o lt p áskavacsora; az éjszakai elfogatását viharos gyorsasággal követő valam ennyi esem ény az előké­ születi napon (niszán 14.) z a jlo tt le; a páskavacsora elköltésének időpon tjáb an Jézus m ár biztosan nem élt, sőt e k k o rtá jt A rim áthiai József sírboltjában pi­ h en t. És értelem szerűen: niszán 15., a kovásztalan ke­ nyerek ünnepe valóban a „nyugalom n a p ja ” , (a ta n ít­ ványok szám ára a gyász n ap ja is), m ivel a d rám a le­ záru lt. Ehhez hozzá kell te n n ü n k még valam it, am i ugyan „teológiai szem pontú” , — így nem m érhető a tö rté n e ttu d o m á n y eszközeivel, — ám a tá rg y a lt kérdés összefüggésében elhag y h atatlan . János hitének, teológiájának, de evangélium ának is alapvető ta r ta l­ m a fogalm azódik meg az „ím e, az Isten b árán y a, aki eltörli a világ b ű n é t” m o n d atb an (1,29; és rövideb­ ben ism ételve 1,36). Ami a Jo rd á n p a rtjá n még K e­ resztelő próféciája csupán, az „ o tt” (a kereszten) és „a k k o r” (niszán 14-én), az ünnep előkészületi n ap ján ak délután ján — am ikor a tem plom ban az áldozati b á rá ­ nyok vére az o ltárra hull — teljesedik be a B árányJézus áldozatában. A szinoptikusoknál m indenekelőtt az tű n ik fel, hogy nem veh etjü k egy kalap alá őket, m ivel néhány ponton egym ástól is eltérnek. M árk így kezdi elbeszélését: „A kovásztalan kenyerek első n ap ján , am ikor a hús­ v é ti b á rá n y t szokták áldozni, így szóltak hozzá (Jé­ zushoz) ta n ítv á n y a i: hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?” (14,12). M áté lényegében ugyanígy fogalmaz, csak elhagyja az „am ikor a hús­ v é ti b á rá n y t szokták áldozni” részletet (26,17), ezzel kissé to m p ítja M árk szövegét. V égeredm ényben egyre m egy: az ünnep kronológiája szem pontjából képtelen­ séget állítanak. H ogyan lehet azt m ondani, hogy ni­ szán 15-én, a kovásztalan kenyerek ünnepén „szokták áldozni a b á rá n y t” a zsidók, am ikor a k iv ételt nem is­ merő ősi rend szerint ez csak niszán 14. kora d élu tán­ ján volt lehetséges? É s hogyan képzelhették a ta n ít­ ványok, hogy a m ajd m egáldozandó b á rá n y t az ünnep estéjén „pásk av acso rak én t” fogják elfogyasztani? É s egyáltalán: hogyan beszélgethettek Jézussal akkor, am ikor — sa já t későbbi közlésük szerint is — bírái elő tt állt fogolyként? É s hogyan lehetséges, hogy az egyébként számos v ariációt tartalm azó evangélium ­ kéziratok éppen ezen a ponton teljesen egységesek, n y o m át sem ta lá lju k korrekciós szándéknak? Vagy ta lá n Lukács szövege m u ta t ebbe az irán y b a? Az „el­ érkezett a kovásztalan kenyerek n ap ja, am ikor fel k ellett áldozni a húsvéti b á rá n y t” (22,7) m o n d ata m in th a lebegtetné az időpontot és csak azt ak a rn á kö­ zölni, hogy a k ovásztalan kenyerek ünnepe összefügg a páskavacsorával. Analóg p éldának v eh etjü k : „K ö­ zeledett a F eltám adás ünnepe, am ikor a katolikusok feltám adási körm enetet szoktak ta r ta n i” , s ezen nem ak adun k fenn, n oha tu d ju k , hogy az egyiknek H úsvét, a m ásiknak N agyszom bat a n ap ja, m ivel a k ettő szo­ ros ta rta lm i összefüggése világos szám unkra. E nézet ta rth a ta tla n s á g á ra azonban m aga Lukács h ív ja fel a figyelm et, am ikor így ír: „K özeledett m ár a kovász­ ta la n kenyerek ünnepe, am elyet pásk án ak neveztek”

(22,1). Ez pedig ugyanúgy lehetetlen, m in t azt m on­ d ani: „Közeleg H úsvét, m elyet N agyszom batnak ne­ vezünk.” V izsgálódásunkat így összegezhetjük: a szi­ noptikusok lényegtelen részletkérdésekben ugyan eltér­ nek egym ástól, de megegyeznek abban, hogy kronoló­ giai képtelenséget állítanak. Sőt, tö b b e t tesznek: a két nap o t egyetlen n appá olvasztják össze. A szinoptikusok esem ényleírásának m ásik feltűnő m ozzanata, hogy noha „páskavacsorát” em legetnek, a vacsora leírásakor csak az áruló megjelölésére és az úrvacsora szerzésére ügyelnek; k ét olyan tényezőre te ­ h át, am i nem ta rto z o tt bele az ősi rendbe. M áté (26,20—29) és M árk (14,17—25) a vacsora páskajellegéről sem m it se közöl, Lukács is (22,14—23) csak igen halványan u tal rá azzal, hogy a szokásos és előírt négy kupaürítésből k e ttő t (22,17.20) em lít. Talán. Ezzel szemben biztos és hangsúlyos a m ondanivaló: olyan „páskavacsora” ez, m elyben az eladdig megszo­ k o tt és term észetes „főelem ” helyébe egy radikálisan más „főelem ” lép, m egszüntetve a „régi” érvényét a ta n ítv á n y szám ára. A szinoptikusok esem ényleírásának harm adik és legfeltűnőbb m ozzanata Jézus halálának datálása. Már k o ráb b an lá ttu k , hogy az esem ényleírás kezdetén összevonják az előkészületi napot a kovásztalan kenye­ rek ünnepével, vagyis p o ntatlanok. A zután — ú jra szétválasztva a k e ttő t — tu d ó sítan a k az este, éjszaka és a következő nap eseményeiről. M agában véve pon­ tosan. Viszont m ivel páskavacsorát em legetnek, am i csak az előkészületi nap (niszán 14.) leh etett, ezért n á ­ luk a K risztus-drám a kifejlődése és lezáródása szükség­ képpen áttolódik niszán 15-re, am i pedig m ár a ko­ vásztalan kenyerek ünnepe. Így egy ú jab b kronológiai képtelenséghez ju tn a k el. K izárt dolog ugyanis, hogy Jézus kivégzése — a G olgothán, a városon kívül — nagy töm eg és a szinedrium tag jai jelenlétében tö rté n t azon az ünnepen, m elyen tilos v o lt elhagyni a várost! N aivitás volna ennyi „kronológiai baklövést” a tu d atlan ság szám lájára írni. Szükségtelen is. M ert egé­ szen világos, hogy a négy evangélista ug y an azt az üzenetet k ív án ja tu d tu l adni: Jézus halála az igazi páskaáldozat. Azonos teológiai m ondanivalójukat azonban kétféle m ódon közlik. Ján o s úgy, hogy Jézus áldozati halálát a tem plom i páskabárány-ölés idejé­ hez kapcsolja, s ezzel az egyedül lehetséges kronoló­ giát épen hagyja. A szinoptikusok úgy, hogy ezt az áldozatot a páskavacsora á tfo rm ált értelm ével k a p ­ csolják össze, s ezzel az egyedül lehetséges kronológiát többszörösen is m eg v áltoztatják. Az ellentm ondások kiküszöbölése lehetetlen, — de lényegtelen is. Az evangélium ok nem krónikák, hanem tanúságtételek. Záró megjegyzések A kritik u s — egy m ondaton belül — előbb kétségbe vonja, azu tán á llítja azt, am it a L exikon a „vízözön” címszó a la tt ír. U ta l a bibliai szöveg k é t forrására: a Ja h v ista m ellett tévesen az E lo h istát em legetve a Papi I r a t helyett. Az eggyé ötv ö zö tt elbeszélés k ét forrásából adódó eltéréseket radikalizálja. „A bibliai helyzet ném i elm ásításával” , illetve a bib­ liai szöveg tu d a to s elhallgatásával vádolja meg a Lexikont, mivel Sáráról csak a n n y it m ond, hogy „bi­ zonyára rokona, ta lá n unokahúga is volt Á brahám ­ n ak ” (vö. „A bim elek” és „ S ára” cím szavak), h o lo tt a B ibliában „féltestvér-feleség” megjelölés szerepel. F i­ gyelm en kívül hagyja, hogy a Biblia egyfelől sem m it se szól Sára szárm azásáról, Á brahám m al való esetleges rokonságáról (1Móz 11,29); másfelől, hogy az a m on­ d a t, m elyet a cikkíró idéz (1Móz 20,12), nem tudo­ 115

m ányos ism eretanyagot tartalm azó „felvilágosítás” , hanem egy hazugságon ra jta k a p o tt em ber önigazoló m agyarázkodása; ennélfogva bajos ezt au ten tik u s m egnyilatkozásként kezelni. „F éltestv érn ek” m ondja R eb ek át és Izsákot is, noha R ebeka N áhórnak, Á bra­ h ám testvérének unokája (1Móz 11,26; 24,15), vagyis Izsáknak unokahúga csupán, ahogy a Lexikon igen helyesen m egállapítja. Belekeveri ebbe az össze­ függésbe „L ó t leányainak ,b ű n é t’ ” is, (apjukkal h áltak , vö. 1Móz 19,30—38.), m int az ősi és term észetes „m a t­ rilineáris kapcsolat” bizonyságát, nem törődve azzal, hogy az ilyen kapcsolat — legalábbis a Biblia szerint — m egengedhetetlen. F urcsának ta r tja a „pogánykeresztények” címszót is és látszólag értetlenkedve kérdezi: „V ajon a kötet keresztény közrem űködői hogyan já ru lh a tta k hozzá e kifejezés használatához, m ikor ez a fogalom az ő hi­ tü k szerint önellentm ondó v alam i?” N yilván úgy érti: v alaki vagy pogány, vagy k eresztyén; a k e ttő eg yütt nem lehet. E z persze igaz, csakhogy a megjelölés egé­ szen m ásra u ta l: m int b ev ett és közism ert term inus technicus azokra vonatkozik, akik pogányokból lettek keresztyénekké; m egkülönböztetve őket a zsidóság felől érk ezett hívektől („zsidókeresztyének” ). A k ö tet „keresztény közrem űködőinek” azért nincsenek prob­ lém áik, m ert ismerik a szakirodalm at és világos szá­ m ukra, hogy tudom ányos szakkifejezéseknek semmi közük a hithez. Az olvasó, m iu tán á tte k in te tte a k ritik á t, fellapozva közben B ibliát is, L exikont is, arra az eredm ényre ju t, hogy Pais Istv á n egy oldalnyi írásában sokkal több a hiba, tévedés és torzítás, m in t az általa megsemmi­ sítő b írá la tb a n részesített Lexikon 163 oldalán együt­ tesen. T alán döbbenten kérdezi: hogyan lehet ennyi képtelenséget összehordani? A kérdésre m aga Pais Istv á n válaszol önleleplező vallom ásában. A kíváncsiság m ellett — írja — „ ta r ­ to tta m tőle, hogy a különféle vallások követői és az ateisták együttm űködésének eredm ényeképpen a tu ­ dom ány szem pontjából valamiféle ,furcsa’ könyv szü­ le th e te tt meg. Aggódásom, sajnos, indokoltnak bizo­ n y u lt, m ert a k ö te t zsidó és keresztény vallás, valam int ate ista szerzői és szerkesztői a közös m u n k a során olyasm ire vállalkoztak, m in th a a vizet és a tü z e t akar­

tá k volna összeházasítani. A B ibliát illetően ugyanis a zsidó vallás és a kereszténység kö zt is rendkívül lé­ nyeges nézeteltérések v a n n a k ; az ateista ta lajo n álló tu d o m án y n ak és a k ét szóban forgó vallásnak a Bibliá­ ra vonatkozó álláspontját pedig ég és föld ellentéte állítja egym ással szem be.” E lgondolkodtatóak az idézett vallom ás pongyola­ ságai. Például az, hogy egyenlőségjelet tesz ateisták és nem -hívők közé: következetesen az előbbi m egjelölést használja, míg a Lexikon előszavában az utóbbi ta lá l­ h ató. V agy az, hogy keresztény vallást emleget. Vagy az, hogy a tu d o m án y t és az ateizm ust cserefogalom­ k é n t kezeli. K ülönösen elgondolkodtatóak a túlzó kisarkítások. A Lexikon különböző világnézetű szerkesztőinek kö­ zös vállalkozása „tű z és víz összeházasításának” k í­ sérlete, m in th a egy-egy szöveg elolvasásához, m onda­ nivalója m egállapításához alapelvileg világnézeti azo­ nosság szükségeltetnék, nem pedig szakism eret. V agy: „ a B ibliát illetően a zsidó vallás és a kereszténység k ö zt is rendkívül lényeges nézeteltérések v an n a k ” , m intha a keresztyénség és a zsidóság nem azonos m ér­ tékben ta rta n á szent könyvnek, Isten kiny ilatk o zta­ tá sa hordozójának például az Ó testam entum ot. V agy k isa játítv a a tu d o m á n y t az ateizm us szám ára: a tu ­ dom ány és vallás Bibliára vonatkozó álláspontját „ég és föld ellentéte állítja egym ással szembe” , m intha eleve k izá rt volna a lényeget illető egyetértés például a Biblia „em beri oldalának” m egítélésében. L e tű n t idők h itv itáin ak fojtogató levegője csapja meg az ol­ vasót. É s a kör szélesre tágul. Már nem csak a vallo­ m ást, hanem az egész cikket m agába öleli. Már nem ­ csak a Lexikon, hanem m aga a Biblia áll előttünk. Az a Biblia, mely azonban csak látszólag egységes doku­ m entum a hitnek és k u ltú rán ak , lényegében töredékek kusza halm aza: egym ásnak radikálisan ellentm ondó hagyom ányrétegekkel, egym ástól radikálisan külön­ böző istenekkel és egym ással radikálisan szem befor­ duló szöveggondozókkal (redaktorokkal). A k ritikus cikkben elénk a d o tt ú tn ak ez a végállomása. Elérhető-e m ás — jobb és igazabb — cél, ha irán y ­ tű n k az előítélet, és m ozgató erőnk a felháborodott in­ d u la t? id. M agassy Sándor

Fundamentalizmus A z alábbiak a fundamentalizmust annak sajátos. angolszász eredetű értelmében vizsgálják. N em aján­ latos kiszélesíteni a fogalmat, s a „ fundamentaliz­ m u st” az „evangelikállal” vagy éppen a „pietistá­ val” azonosítani. E z utóbbiaknak ui. nem vethető szemére a tulajdonképpeni fundamentalista elmélet: a verbális inspiráció.

am elyek jellegzetessége, hogy a verbális inspiráció és a Biblia abszolút tévedhetetlensége m ellett állnak ki. Angolszász területen e nézetnek számos követője volt és van ma is a különböző felekezetek körében. A „fun­ dam entalizm us” megjelölés egy kiadványsorozat ne­ vére m egy vissza, The Fundamentals, am elyet ennek az irán y zatn ak a képviselői a d tak ki 1910 és 1915 kö­ zö tt az E gyesült Á llam okban (l. 2. pontot).

A fogalom Történeti áttekintés A „fundam entalizm us” szó a ném et egyházi és teo­ lógiai szóhasználatban csak a II. V ilágháború u tá n je ­ le n t meg; á ltaláb an a szigorúan k onzervatív, Bibliára irányuló, s p ietista tradíció á lta l m eghatározott ke­ gyesség g y ak ran elég p o n ta tla n megjelölése e kifeje­ zés. Angolszáz terü leten (ahonnan a fogalom származik) m ár a X IX . sz. első felében használatos volt és nem egyszerűen azt jelen tette, am it az „evangelikál” vagy általáb an a vallásos konzervativizm us jelöl. O lyan cso­ porto k ra u ta l e szó, legalábbis sú ly p o n tjait tek in tv e, 116

Mivel nem egységes, szervezett csoportról v an szó, ezért nehéz a fundam entalizm us tö rté n e té t elhatárol­ ni az újabbkori protestantizm uson belül m egnyilvá­ nuló konzervatív m ozgalm aktól és reakcióktól. A ver­ bális inspiráció és a benne m egalapozott ta n a Biblia tévedhetetlenségéről régi örökség; még a katolikus ta n egykor m agától értetődő része volt, s úgy kerü lt á t az óprotestantizm usba, m ajd az evangélikus és re­ form átus teológiába. A m erikába a bevándorlók v it­

té k el (am ennyiben vallásos csoportokhoz ta rto z ta k ): itt meglehetősen hosszú ideig volt e ta n m agától érte­ tő d ő , am íg a vidéki élet volt tú lsúlyban. Am ikor azon­ ban a X IX . sz. közepén az iparosodás és urbanizáció m ia tt az E gyesült Á llam okban is erősödött a tá rsa d a l­ mi élet szekularizációja, s n ő tt az iskolák és főiskolák jelentősége, a Bibliába v e te tt h it is m egrázkódtatá­ soknak le tt kitéve — am i A m erikát felkészületleneb­ ből és kem ényebben ért, m in t E u ró p át. A tö rté n e ti­ k ritik ai k u ta tá s alkalm azása a Biblia irataira, am elyet m ár az E gyesült Államok főiskoláin is érezni leh etett, az aty á k h ite elhagyásának tű n t, s a társadalom h ite­ hagyása okának ta rto ttá k . A Biblia szószerinti inspi­ rációjának és abszolút tévedhetetlenségének dogm á­ já t tiltakozásképpen v allo tták , s ez éles, apologetikus jelleget ö ltö tt; s mivel úgy gondolták, hogy meg kell óvni az egyházat, teológiát és tá rsa d a lm a t a h itetlen ­ ségbe zuhanástól, e ta n alapvető dogm ává le tt, m ely­ től függtek az egyéb hitigazságok. B ár e „fu n d am en talista” h it a B ibliában teológiai főiskolákon is követőkre lelt — így különösen a pres­ biteriánus P rinceton Teológiai Szem inárium ban — mégis e h it nem csupán akadém iai-teológiai eredetű. A hogy Sandeen k im u ta tta , gyökerei részben legalább­ is az angol és am erikai ébredési m ozgalm ak bizonyos köreiben találh ató k , am elyek K risztus korai vissza­ jövetelének intenzív, részben chiliasztikus színezetű váradalm áb an éltek. E körök a bibliai prófétasággal foglalkoztak, különösen ann ak apokaliptikus form á­ já b an (Dániel könyve, Jelenések könyve), s a koruk esem ényeire, fejlem ényeire való u taláso k at a közeli vég jeleként értelm ezték. Ebben az összefüggésben he­ lyezték a hangsúlyt a B iblia tévedhetetlenségére, a m inden szem pontból szószerint veendő Igére. E moz­ galom in d íték a evangélium i v o lt: E bből a m indinkább elvilágiasodó keresztyénségből és egyházból az utolsó órában az em bereket a rra kell ébresztgetnünk, hogy az Ú rnak ad ják á t m ag u k at, akinek jövetelével és or­ szágának elközeledtével m inden órában szám olnunk kell. A „h itetlen n ek ” ta r to tt tö rtén eti-k ritik ai bibliatud o m án y elleni polém iához tá rsu lt a társad alo m ál­ talános fejlődés-optim izm usának ellenzése és a libe­ rális teológia visszautasítása — ez ui. az Isten országát evilági m ódon, a keresztyénség k ulturális h atásán ak fo lyam atak én t képzelte el. E mozgalom orgánum ai voltak az 1878 ó ta évenként m e g ta rto tt „N iagarai Bibliai K onferenciák” , s az 1880-ban a nagy evange­ lizátor, Dw. L. Moody által létreh ív o tt „N orthfieldi K onferenciák” , ill. a szintén általa a la p íto tt „Bibliai Intézetek ” , am elyek a fiatalalokat egy szigorúan a Biblia isteni ihletettségén és tévedhetetlenségén ala­ puló bibliai tan u lm án y o k b an részesítették — ellen­ p á rjak é n t az egyetem ek bibliatudom ányának. Ezek­ nek az erőfeszítéseknek irodalm i tám o g atására hozták létre k é t laikus hívő, L ym an és M olton Stewart in d ít­ ványozására ill. anyagi tám o g atásáv al a The F unda­ mentals c. teológiai so rozatkiadványt, ahol az evan­ géliumi irán y zat vezetői m ellett princetoni konzer­ v a tív teológusok és európaiak is publik áltak . 1915-ig tizenkét k ö te t jelent meg. P hiladelphiában 1919ben (elsősorban W illiam B. Riley sugallatára) m egala­ p íto ttá k a „W orld’s C hristian F u n d am en tals Associa­ tio n ” szervezetét, am ely m indenesetre szervezetként rövid életű volt. A — m ostm ár általánosan „fundam en­ talizm usnak” nevezett — mozgalom azonban még erősebbé te tte küzdelm ét a X IX . sz. egyházi és világi m odernizm usa ellen, éspedig olyan nyom atékkai, am ely a nyilvánosság felháborodásához, elkeseredett vitákhoz v ezetett a különböző protestán s denom iná­ ciókon belül, sőt n éhány esetben ném ely radikális

fundam entalista csoportok elszakadásához is. A kiváló szónok, W illiam J . Bryan vezetésével a fu n d am en ta­ listák ekkor tám a d ása ik at a nyilvános iskolákban meg­ jelenő evolúcióra és szárm azáselm életre összpontosí­ to ttá k . E bben m integy példaként a Biblia igazságá­ nak tag ad ását lá ttá k , ill. annak következm ényét: az Isten képére te re m te tt em ber lefokozását egy m ateria­ lista életvitel foglyává le tt term észeti produktum m á. N éhány déli állam ban, ahol különösen erős volt e mozgalom, átm enetileg még állami tö rvény is született a szárm azáselm élet tiltá sára az iskolai tan ításb a n . E bben az összefüggésben k erü lt sor 1925-ben a híres „m ajom perre” D aytonban (Tennessee állam), am ely­ nek során J. T. Scopes biológia ta n á r t elítélték, am iért az em bernek az állatvilágból való szárm azását ta n í­ to tta . Ilyen esemény azonban tö b b nem fordult elő, s ez is inkább a fundam entalizm us hitelvesztéséhez ve­ z e te tt a nyilvánosság előtt. 1930 körül m egszűntek a nyilvánosság befolyásolásának kísérletei. N éhány pon­ to n arra is kísérletet te tte k fundam entalista teológu­ sok, hogy a v ita th a ta tla n tételek et elismerjék és ki­ fejtsék (l. 3. po n to t); a verbális inspiráció és a Biblia tévedhetetlenségének ta n á t azonban alapjában véve sohasem ad ják fel. Azok a csoportok, akik a fundam entalizm usnak eme alapvető dogm áját képviselik, m a is főként az E gye­ süli Á llam okban találhatók, de N agy-B ritanniában és egyéb európai országokban is előfordulnak. Feleke­ zeti hovátartozóságuk nem jellemző. Az E gyesült Á llam okban e mozgalom vezető köreiben, a The F u n ­ damentals alapítói k ö zött főként presbiteriánusok, b ap tisták és m etodisták voltak, evangélikusok alig. Lényegileg azonban a lutheránus Missouri Z sinaton is nagy erővel volt képviselve a Szentírás tekintélyé­ nek fundam entalista ta n a. S hogy itt nem került sor a fundam entalizm us mozgalmához való szorosabb csatlakozásra, az a Missouri Zsinat szigorú vallásos önértelmezésével függött össze. Teológiai jellemzés A m ennyiben beszélhetünk fundam entalista teoló­ giáról, úgy ez a reform átori ta n alap jait tá rja elő an­ nak óprotestáns-ortodox form ájában. Eközben főként az angolszász fundam entalizm us széles köreiben a protestantizm uson belüli, felekezeti különbségek erő­ sen h áttérb e szorulnak. Ámilyen m értékben m eghatá­ rozott a fundam entalizm us az ébredési m ozgalm ak által, olyan m értékben nélkülözi a hangsúlyozott kon­ fesszionális jelleget; az ökum enikus m ozgalommal szem­ ben mégis elutasító. V alam ennyi hangsúly csupán né­ h ány égető kérdésre kerül, s e kérdések a h it alapvető igazságai, am elyek elfogadása az igaz h it próbája. A fundam entalista mozgalom egy sor olyan nyilatko­ zato t hozott, ahol a „lényegi” dolgokat összefoglalták. Ezek közül legfontosabb az 1878-ban keletkezett Niagarai Hitvallás, am ely részletes hitvallásform ula : a N iagarai K onferencia így értelm ezte a h it ala p ját (kiadva: Sandeen, Függelék). Ezek a nyilatkozatok nem mindig felelnek meg részletekben is egym ásnak (a Niagarai H itvallás pl. egy olyan chiliasztikus szí­ nezetű eschatológiai részt ta rtalm az , am i nem közös anyaga a fundam entalizm usnak). Közösnek nevezhe­ tő k az alábbi elengedhetetlen hitigazságok: S zenthá­ rom ság-tan; Jézus igaz Isten -v o lta; a szűztől szüle­ té s; vére által szerzett m egbékélés; testi feltám adása; hasonlóképpen testileg értendő visszajövetele is, hogy e földön m egvalósítsa az Isten országát. Jellem ző az egész emberiségnek Á dám történetileg értendő bűnesete folytán való bűnösségének erős hangsúlyo­ 117

zása, ill. a világ folytonos m egjavulásának vagy éppen keresztyénné léteiének tagadása. A világ, s benne az elvilágiasodott keresztyének töm ege fe lta rtó z ta th a ­ ta tla n u l az ítélet felé halad — s csak az m enekül meg, aki K risztusnak á ta d ja m agát, az ő h alálának erejébe v e te tt személyes h it által. E zek olyan nézetek, am e­ lyeket a bibliai orientáltságú teológia is vall, ha nem is mindig a bibliai k ép et és előadó fo rm át szószerint átvéve. A fundam entalizm us sajátossága azonban ép­ pen a szószerinti átvétel követelésében rejlik, vala­ m in t a nevezett ta n o k a t m inden kijelentéskor meg­ előző hitvallásban a szószerinti inspiráció ill. a Szent­ írás abszolút tévedhetetlensége m ellett. Idézzük itt a Niagarai H itvallás 1. artik u lu sát (amely itt az egész fundam entalizm ust képviseli): „H isszük, ,hogy az egész Írás Istentől ihletett’, am in azt értjük, hogy az egész B ibliának nevezett könyv. N em abban az értelemben valljuk ezt, ahogy pedig sokan tévesen m ondják, hogy az emberi el­ mének a műve lenne, hanem abban az értelemben, hogy a Szent Szellem a szent iratok szavait a régi szent embereknek adta. A z isteni inspiráció nem különböző szinteken történt meg, hanem kiterjed az iratok m inden részére egyformán és teljesen, a tör­ téneti, költői, tanbeli, prófétai sőt a legkisebb részre is, a szónak még a ragozására is, amely az eredeti kéziratban található.” A k án o n t így a m aga teljességében, ahogy azt az egyházi definíciók közölték (apokrif iratok kivételével) a fundam entalizm us elhatárolja a tö rté n e ti körülm é­ nyektől, a szerzők individuális sajátosságaitól és kor­ látaitó l: an n ak ta rta lm á t szószerint, m inden részle­ téb en Isten h a tá ro z ta meg. Igaz, a fundam entalisták sem ak arn ak m egm aradni a régi kifejezési mód m ellett, m iszerint a B iblia írói csupán a Szentlélek eszközei (calam i) voltak. A szerzők tu d a to s m u n k á já t nem vi­ ta tjá k , am it azonban a szerzők így leírtak , az m entes m a ra d t m inden lehetséges em beri tévedéstől Isten különös m űködése folytán. Ez a tévedhetetlenség nem csak a Biblia kijelentéseinek teológiai ta rta lm á ra vo­ natkozik, hanem kifejezetten az esem ények ténybeli a d a ta ira : szám okra, kronológiai m eghatározásra, föld­ rajzi helyekre stb. is, el egészen a könyvek szerzőségi adataiig. Az érvényes argum entáció: ha a Biblia csak egyetlen részletkérdésben helytelen dolgot állít, ak ­ k o r hogyan h ag y atk o zh atu n k rá, Isten saját, igaz Igéjére?! H a a Biblia tévedhet, akkor ab b an is félre­ vezethet m inket, am it Jézusnak üdvösségünkre való elküldéséről, a megbékélésre való haláláról m ond! A fun d am en talista nem v ita tja , hogy a Jézus K risz­ tu sb a n b ekövetkezett üdvesem ény a Biblia központi m ondanivalója; ám e központi m ondanivaló hiteles­ sége szerinte nyilvánvalóan a ttó l függ, hogy a Biblia m inden kijelentése m inden szem pontból m egbízha­ tó . Az ebbe v e te tt h ite t alapvető keresztyén döntésnek véli, am elyet m inden keresztyén h itté te lb en vallani kell, hacsak nem ak arju k , hogy az egész h it meginog­ jék. A ki ezt az alapvető d ö n tést megkérdőjelezi, az m ár eleve nem áll azon a talajo n , am elyen a keresz­ ty én ek a Biblia és a h it helyes m egértéséről értelm es párbeszédet fo ly ta th a tn a k . A B iblia isteni tévedhe­ tetlenségének h itvallása te h á t választóvonal, am ely különbséget tesz igazi és névleges keresztyének k ö ­ zött. A beállítottság szükségszerűen ellentétbe kerül a tö rtén eti-k ritik ai m ódszerekkel dolgozó bibliai tu ­ dom ányok kérdésföltevéseivel és eredm ényeivel. Ami ezek eredm ényeit illeti, a B iblia iratain ak bonyolult előállását a fu ndam entalisták m egkérdőjelezik és tá ­ m adják, hiszen ez veszélyezteti az inspiráció folyam a­ 118

tá n a k egységes, világosan elhatárolható szem élyek­ nek tu la jd o n íto tt m ivoltát, s a bibliai szerzőségi ad a­ tok igazságát is elv itatja. K ülönösen nagy ellenkezést v ált ki pl. a P entateuchos egységes mózesi szerzősé­ gének tagadása, a forrásanalízis (J, E , P ); Ézs 40 —66 részek nem Ézsaiásnak, hanem más szerzőnek való tu lajd o n ítása (ami fundam entalista nézet szerint azon a hitetlen kétkedésen nyugszik, hogy Ézsaiás isteni inspiráció h atá sára sem volt képes 200 évvel későbbi esem ényeket pontosan megjövendölni). Ellenkezést vál­ to tt ki az az állítás is, hogy a Dániel könyvét nem egy N abukodonozor korabeli, hanem egy IV. A ntiochus (E piphanes) korabeli szerző írta ; hasonlóképpen az evangélium ok tradícióinak forráskritikai analízise, s különösen an nak megkérdőjelezése, hogy a negyedik evangélium Zebedeus fiától, Ján ostól szárm azik (aki­ nek szerzőségét az evangélium egyébként nem is ál­ lítja ; itt azonban az a m értékadó, hogy a szerző szem­ ta n ú m ivolta ill. a jánosi K risztus-Igék történetisége m ellett álljanak ki.) Eközben a fundam entalista k ri­ tik a nem csak a kritikai k u ta tá s egyes eredm ényeire irányul, hanem az ellen fordul általánosságban, hogy olyan kérdésföltevéseket alkalm azzanak, am elyek h a ­ sonló eredm ényekre vezethetnek, legyenek ezek ak á r „konzervatívak” , ak á r „ k ritik a iak ” . E k u ta tá s egésze a bibliai Ige igénye elleni, hitbeli lázadás eredm énye, s ezt lehet a „liberális” és egyházi pluralizm us elterje­ déséért felelőssé tenni. Az olyan m eglátásokat, am e­ lyekből a fundam entalista teológusok sem ta rth a tjá k m agukat sokáig távol, olyan érvelésekkel tám a sztják alá, am elyek ezek vállalását lehetővé teszik és a bibliai Ige tévedhetetlensége m ellett is k ita rta n a k — csak helyesen kell értenünk, hogy m it a k a r m ondani az. Így részben föladható a tudom ányos ism eretek elleni harc a Föld fejlődésének hosszabb szakaszaira való te ­ k in te tte l — s a terem téstörténetnek mégis igaza van, hiszen a „n a p o k a t” (m elyekről beszél) nem a nálunk szokásos 24 órás n ap okként kell értenünk, hanem képe­ sen: végtelen sok, nagyobb id ő tartam k én t. A bibliai kronológia problém áival kapcsolatban is így érvel­ hetünk. V ajon nem lenne egyenesebb bevallani: A te ­ rem téstö rtén et a z t gondolja, am it m ond, igazi nap o ­ k a t; szerzője a z t az igazságot m ondja, am it velünk közölni akar, korának elképzelési m ódján, am ely még nem ism erhette az ilyen m éretű id ő ta rta m o t? Ez azonban a fundam entalista szám ára többé nem lenne igazság, m ert egy így értelm ezett terem téstö rtén etb ő l hiányzik az ad ato k k al való megegyezés helyessége, am ely nélkül szám ára nincs igaz bibliai Ige. A fu n d a ­ m entalista így in kább a rra kész, hogy merész m agyará­ zato k at valljon arról, am it az Isten tő l ih le te tt szerző szava által „tulajd o n k ép p en ” gondolt, sem hogy sza­ v án fogja a szerzőt, s ekkor el kelljen ismernie, hogy a B ibliában v an néhány dolog, am ely az adatszerűség szintjén „nem stim m el” . A zt a té n y t, hogy a bibliai szöveg nem egyértelm ű, persze a fu n d am en talista sem kerülheti meg, legalább­ is akkor nem , h a m in t teológus a Biblia eredeti szö­ vegével foglalkozik. A szövegkritika fe lad a tát ezért — szem ben a „m agasabb szintű” k ritik á v al — elisme­ ri. M ár ko rán jelen tk ezett az az állítás (l. a fentebb idézett Niagarai Hitvallás 1. artik u lu sát), hogy az eredeti, szerzők által íro tt szöveg az ih letett, tév ed h e­ te tle n v álto zat, s nem pedig an nak késői m ásolata. Belső bibliai különbségeket (ahol az illető hely szö­ v eg k ritikája éppenséggel sem m ilyen okot erre nem adna) néha még azzal is m agyaráznak, hogy az ellent­ m ondás hibás m ásolásra vezethető vissza — az eredeti kézirato k b an egyetértés u ralkodott. Persze éppen ez az érv m u ta tja a gondolkodás posztulálni akaró jelle­

gét. Jelen tk ezh et az a kérdés is, hogy a tév ed h etet­ lenségnek az első k éziratra való redukálása (am elyek­ ből egyetlen lap sem m a ra d t fenn) a kezünkben levő szöveg tévedhetetlenségéért való érdeklődés szám ára nem lesz-e h á tb a tá m a d ás? K ritika i értékelés A fundam entalista teológia értékelése nem hagy­ h a tja figyelmen kívül, hogy ez a m odern teológiai fej­ lődés elleni tiltakozó mozgalom, bárm ily ta rth a ta tla n álláspontot képvisel is, meg nem em észtett problém ák szim ptóm ájaként értendő. A fundam entalizm us a m a­ ga m ódján k ita rt am ellett, hogy Isten Jézus K risztus­ ban m egnyilvánuló Igéje az Istenről a lk o to tt gondola­ to k és Isten m egtagadása ellenében is Igeként lép elénk, am elyet em ber nem m ondhat. V ajon ezt el­ m osta és elkendőzte a m odern teológia, s nem v allo tta ezt az Istenről szóló em beri beszéd eredetének és föl­ hatalm azásán ak ? Az e kijelentésben m egalapozott jö­ vőnek, Isten országának v árásáb an , ahol e világ igaz­ ságtalansága és nyom orúsága tö b b é nem lesz, más valam it kell látn u n k , m int az em bernek a jó irányába tö rténő folyam atos (vagy forradalm i) fejlődését — v a­ jo n ezt nem ism erte félre az „im m anens” eschatológia éppúgy, m int a liberális teológia „social gospel” program ja, amelyek ellen annakidején fellépett a fu n­ dam entalizm us? A Biblia, Isten tö rtén eti kijelentésé­ nek elsőrendű bizonysága s így a keresztyén p rédiká­ ció „ te x tu sa ” a kétségkívül meglevő tö rté n e ti érde­ kességen kívül (amely az emberi v allástö rtén et egy igen differenciált részének dok u m en tu m ait g yűjti össze) még teológiai m ondanivalóval is bír. E z t a történ eti-k ritik ai m ódon dolgozó bibliatudom ány sem felejtette el — a fundam entalizm us általánosító ítélete ellenében kell ezt hangsúlyoznunk. De vajon e biblia­ tud o m án y m indig eléggé érthetővé tu d ta ten n i, hogy (és m ennyiben) nem öncél tö rtén eti kérdésföltevése és módszere, hanem a B ibliában hallható, prédikáció alapjául szolgáló Isten Igéjének a szolgálatában áll? A differenciált, atom izáló analízissel szem ben nem en­ gedte sokszor h áttérb e szorulni a bibliai üzenet egy­ ségének, a részletek belső összefüggéseinek kérdését? A zonban a Bibliáról a lk o to tt fundam entalista el­ m élet sem lehet itt helyes segítség. Már csak azért sem, m ert a Biblia m inden részének, a tö rté n e ti, kozmoló­ giai és egyéb ad atain ak a tévedhetetlensége nem t a r t ­ h a tó fenn, hacsak nyilvánvaló tények elő tt görcsösen szem et nem huny u n k , vagy a bibliai szöveget hason­ lóan görcsös értelm ezési m anipulációknak nem tesszük ki, hogy a k ív á n t értelem m el összecsengjen. E véle­ m ényt fen n ta rta n i csaknem heroikus elhatározásnak nevezhető, am elynek azonban a h it szabadságához és öröméhez — melyre m aga a Biblia bizonyságtétele hív m inket — semmi köze sincs. E z pedig végsősoron nem azért v an így, m ert a h it fu n d am en tu m át fa tá ­ lis m ódon rossz helyre ra k tu k (ez a fundam entalizm us ellen felhozható tulajdonképpeni teológiai kifogás). Ez

a legjobban annál a fundam entalista érvelésnél lát­ ható, hogy ha a Biblia csak egyetlen helyen is hibásat állít, akkor bizonytalanná válik m inden, a K risztusban m egjelent üdvösségről szóló bizonyságtétel is. Más­ szóval ez azt jelenti, hogy a h it azon bizonyossága, mely m agában foglalja a K risztusban m egjelent ü d ­ vösség bizonyságát is, a Biblia betűje tévedhetetlen­ ségének bizonyossága. M ásként fogalm azva (bár így fundam entalista nem ak arn á látni): Az Ige alapvető eseménye, am elyben Isten kijelentette m agát, az ins­ piráció csodája, am ely által ez a m inden szem pont­ ból tévedhetetlen Biblia előállt. Ezzel szemben a Biblia bizonysága alapján m o n d h atju k : Az Ige alapform ája, m elyben Isten m egnyilatkozott szám unkra, m aga J é ­ zus K risztus, személyében és tö rtén etéb en ; ránézve tö rté n t, am i Istennek Izraellel való tö rtén etéb en Iz­ raelben m egnyilvánuló Igeként m egesett, s m indaz, ami m inket Isten Igéjeként a Biblia bizonyságából m egérint, tőle jön. Igaz, ez az Ige a Biblia bizonysá­ gán keresztül ju t el hozzánk; így a Biblia, m in t az em­ ber hite tö rténetének dokum entum a, olyan sajátos eszközzé lesz, am ely által Isten K risztusban kim on­ d o tt Igéjét m a is hallhatóvá teszi, az egyház pedig az Ige hallásakor átveszi. E folyam athoz azonban Isten ­ nek nincs szüksége a tö rtén eti feltételektől m entes, orákulum szerű helyességre a Biblia információi vo­ natkozásában. A hit bizonyossága pedig valódi alap­ já t nem a Biblia betűjének szupranaturális sajátossá­ gában, keletkezésének sajátosságában nyeri el, hanem a K risztusban m egjelent Ige h atalm ában, mellyel önm agát kijelenti, s mely hozzánk a Biblia bizony­ ságának közvetítése által ju t el. E z t az óprotestáns teológusok még jól tu d tá k ; a Biblia abszolút tévedhe­ tetlenségének elm életét (amely koruk előfeltételei alap­ já n képviselhető volt) formai logikával alkalm azták, a teológiai érvelés legfelsőbb m ondataként. Ám a h it bizonyosságát, az Isten Igéje igazságát nem ebben az elm életben alapozták meg, hanem a Szentlélek belső bizonyságában. A fundam entalizm us felé elhangzó kérdés te h á t az, hogy (kétségkívül sok képviselőjének tulajdonképpeni szándéka ellenére) vajon a h itnek ezt a — persze elméletileg bizonytalan — a lap ját nem cseréli-e föl a m aga m ódján tö rtén eti, ám rendkívül törékeny konstrukcióra? Irodalom: Jam es B arr: F undam entalism , P h ila­ delphia, 1977/78. — S tew art G. Cole: The H isto ry of F undam entalism , New York, 1931. — N orm an F. F urniss: The F un d am en talist C ontrovery 1918 —1931, New H aven, 1954. — O tto W. H eick: Am erikanische Theologie in Geschichte und G egenwart, B reklum , 1954 (kül. 95 kk.) — E rn est R. Sandeen: The R oots of Fundam entalism . B ritish and A m erican Millena­ rianism 1800 —1930, Chicago/London, 1970. W ilfried Joest (M egjelent: Theologische Realenzyklopädie, X I ., 1983. 732— 737. l. Ford.: Karasszon István)

119

KULTURÁLIS K R Ó N IK A Arcélek - filmeken A film, am elyet elsőként fölidézek, nem új. Másfélszeresen is nem az, hiszen Kosa Ferenc m onum entális m űve Béres Józsefről nagyrészében 1976-ban készült; de b em utatója, tíz tizenegy év u tá n (és kissé k ib ő ­ vítve) is, régebben volt m ár. H iv a t­ k o zhatnék arra, hogy (e sorok írásá­ hoz képest) a m inap m egkapta a Film kritikusok D íját és azu tán a budapesti nézők szavazatai szerint 1987 legjobb m agyar filmje lett. G ondolataim azonban ettől függet­ lenül is ú jra meg újra odafordulnak ehhez a film hez; m ost pedig meg­ osztom gondolataim at m indazokkal, akik készek erre. A film címe: A z utolsó szó jogán. Az utolsó szónak azonban nem ­ csak joga van, hanem kötelessége is. A jogi használatból közkeletűvé sze­ líd ü lt szólásban, úgy vélem, v a n valam i a kétségbeesésből, a k ilátás­ talanságból és a kiszolgáltatottság­ ból. Ami az utolsó szó jogán hangzik el, am ikor m ár nincs tovább, azt m ár csak az ítélet követi, s a té t n em ritk án élet v a n halál, lét vagy nem lét. A történelem pedig — a közelebbi és a régebbi egyaránt — elegendő justizm orddal szolgál a h ­ hoz, hogy az utolsó szó jogának em ­ lítésébe beleborzongjon az em ber. Hiszem, hogy az utolsó szó köte­ lessége még kem ényebb önvizsgálatra k észtet, ta lá n azért is, m ert ez m in ­ denkire egyaránt érvényes. T örténe­ tesen filmrendező és költő volt, aki­ től egyszer régebben ezt o lvastam „ H a írunk, m indig azt kell képzel­ nün k , hogy holnapra m eghalhatunk, és ez az írásunk a végrendeletünk legkedvesebb gyerm ekeinknek” . Mégsem csak az írástudók kötelessé­ géről v an szó, hanem valam ennyiünk gondolatairól, m ondatairól, életéről. Őszinte aligha lehet az, aki nem ébred rá e felelősségének súlyára, s nem ötlik eszébe m egannyi szófia szava, k iváltképpen azok, am elyek végül is valóban utolsók le tte k , m ert m ár nem m ondhatók el annak, aki­ nek el kellett volna m ondani. Egye­ tem es érvényűnek érzem te h á t — s clh arap o tt, felibeném ult, vagy ki nem m ondott szavainkat sem ta rto m kivételnek — az utolsó szó köteles­ ségét. É rv elh etn ék to v áb b e film fősze­ replőjének em lítésével; ez a fősze­ replő lehetne Béres József k u ta tó , 120

valójában mégsem ő, nem is sze­ —, akkor e más közeggel kapcsolód­ m ély, hanem betegség, am ely töm ér­ hatnék e kétely. Az érdekes általános dek em beréletet rabol el és m ind­ érvényűen az, hogy a m agabiztos­ anny ian félünk tőle. Ezzel a beteg­ ságából kizökkent arc egyre rövidülő séggel próbál m egküzdeni Béres J ó ­ kérdésekkel, ism étlésekbe bocsát­ zsef, de m ásokkal m egvívni is kény­ kozva csodálkozik rá arra, hogy szerül. Főszereplői a film nek betegek másképp is lehet gondolkodni, m int ő, és hozzátartozóik, ak ik et erre a fő­ m ást is lehet tapasztalni, m in t ő. szerepre az utolsó remény joga szer­ Most kételkedik. Nem hisz a fülé­ ző d tetett. N em őróluk szólanék nek, ú jra m egkérdezi: „T ehát meg­ m ost, nem is a h átté rb en állókról. n ézték ?” „E bből egyértelm űen ki­ K é t mellékszereplő arcáról beszél­ d e r ü l . . . ? ” „T eh át m inden esetben nék, akik m integy előtér és h á tté r k id e rü l. . . Csak akkor té r magához, k ö zö tt van n ak , s am it m ondanék am ikor rövid kérdésére kissé hosz­ róluk, voltaképpen tú lm u ta t a fil­ szabb választ kap, s ekkor lélegzet­ m en közvetlenül ábrázolt kérdéseken. hez ju t, v a n te h á t egy kis ideje, hogy Az egyik arc kerek, lágy vonású, visszatérjen m agabiztosságához. szelíd tek in tetű . Szinte m egnyug­ „ É n to v á b b ra is kétkedéssel foga­ ta tó , am in t ránknéz a film vászon­ dom ezt a dolgot” . K erek arcának ról. Meglehetősen szabatosan beszél, lágy vonásai ekkor m ár ú jra nyugod­ b ár m ondatfűzése nem m entes ta r ­ ta k : újra biztos m agában, biztos a ta lm a tla n töltelékszavaktól, zsargon dolgában. Magabiztos. kifejezésektől. M agabiztos: „Mi pon­ A rcképét ki kell egészítenem két to san tu d ju k , hogy m i a teendőnk” párhuzam os vonalkával. Az egyik: — m ondja, s ta lá n m indenki m ás egy m ondat a sokból (a főszereplő irigyelhetné őt és m indazokat, akiket nevét, am elyet m ár leírtam , m ost a „m i” csoportjába sorol. H iszen az sem titkolom , mégis kipontozom , em berélet azért oly nehéz és felelős­ nehogy csak őrá gondoljunk, hanem ségteli, m ert bizony csak igen ritk á n a hozzá hasonló gondú-sorsú sokak­ tu d ju k pontosan, m i a teen d ő n k . ra): „ É s meg kell m ondanom , hogy Ő azonban biztos a dolgában, k iv ált­ én soha nem találk o ztam a . . . dok­ képpen biztos önm agában. Szavait torral, soha nem lá tta m ő t” . S a ad ato k k al — s m ásodrendű itt, hogy m ásik vonalka: , , . . .h a egyszer egy valódi vagy becsült ad ato k k al — ilyen esetet én személyesen lá th a t­ bizonygatja. Ism eri a környéket jól, nék, átnézhetném , hogy van, m int a vidéket, ahol dolgozik, vagyis az a van az egész dolog. . . ” M iért fontos meggyőződése, hogy ismeri és jól a k ét félm ondat? M ert az, am it nem ismeri. É p p ezért följogosítva érzi lá to tt ugyan személyesen, de eleve m ag át arra, hogy megkérdezze, meg­ nem hisz el, az az egész dolog, am it kérdőjelezze: tám ad h at-e . . . -ból, átnézhetne, bár épp az im ént m ond­ tám ad h at-e . . . -ben valam i jó? ta , hogy továbbra is kétkedéssel fo­ Nem. Ő körülötte, tu d ja , oly m ély­ gadja, o tt van, s m ár akkor is ott séges a lapály, hogy a válasz m in­ volt a keze ügyében, a szeme ügyé­ denképpen és kétségtelenül: nem. ben, k arn y ú jtásn y ira szinte, ta lá n E bből a rendíthetetlen m agabiz­ csak egy em elettel följebb vagy lej­ tosságból e b iztató an kerekarcú, jebb, egy folyosónyira, h a nem , h á t kételytelen te k in te tű női arc csak egy saroknyira, fertályóra sétányira, egyetlen egyszer zökken ki. Am ikor rövid autózásra, oly csekély távol, m egszakítva sa ját szavát, ő kérdezi hogy közel inkább. M egtehette vol­ a kérdezőt. Szóáradata ekkor elapad, na, m ár megszólalása előtt is meg­ kérdése rövid és m ost az egyszer te h e tte volna, hogy megkeresi, meg­ kétkedő. Így kezdi a té to v a m onda­ kérdezi, megnézi, megvizsgálja, meg­ to t: „D e nem tu d o m . . . ” Bizonyos gondolja, m egfontolja — de nem te k in te tb en m indegy, m it nem tu d ; te tte , m e r t. . . az ítélkezéshez őneki betegségről és betegekről lévén szó, elegendő az előítélet. E z az a m aga­ azt nem tu d ja , hogy a filmesek ta ­ ta rtá s, am ely életveszélyes, bárm iről láltak-e gyógyult beteget. H a más legyen is szó. N yugtalanító, ha v a ­ vivőközege lenne (m ert lehetne) e laki így nyugodt. Az önelégültség filmnek — am ely rendezője szerint bizony egyike a legnagyobb vesze­ az előítéletek ellen, egyik főszereplője delm eknek. Sosem visz előbbre, h á t­ szerint az igazság érdekében készült rá lta t inkább.

A m ásik arc: keskeny, csontos. helyét ő is odahagyt a, de nem ön­ ném elyek sokallják is m ár, pedig elég Villanó, rebbenő te k in te t. K ívül k é n t ám, hanem m ert küldték. csak akkor lesz e szóból, ha m inden merő nyugtalanság, belül m inden A zóta valahol a térkép szélén dol­ tisz ta m ár. Bizony, a közbülső évek­ bizonnyal nyugalom . Ő, megszólalá­ gozik. Mégis ezt m ondja: „ . . . é n ben volt idő, sok idő, am ikor a m ásik nem volt em ber; innét nézve a dol­ sához képest egy fél évtizeddel k o ­ nagyon jól érzem m agam ” . (Meg kellene nézni ezt a k ét arcot got, nem vették em berszám ba, on­ rá b b an talá lk o z o tt először a k u ta tó ­ val, k it az im én t fölidézett arc so­ a m oziban. N ekem m ost szószátyár­ n é t nézve: em bertelen volt. „ . . . m in ­ sem lá to tt. E z a m ásik arc, a sápadt, ság lenne to v áb b szőnöm szavakból, denki szem a lá n c b a n ...” — ez is beesett, ez akkor k ételk ed ett. S ko­ am i o tt látható. Sapienti sat, a Illyés m ondata. H allani a film en is: rántsem m indegy, hogy v alaki mikor bölcsnek elegendő ennyi is. Az utolsó „ . . . m inden hiába. . . ” K önnycsep­ kételkedik. „ É n m eglehetősen ag­ szó kötelességeként erről nem kív á­ pek vércsöppekké váltak. De a fiú nem fogott fegyvert. gályoskodó voltam ab b an az idő­ nok tö b b et m ondani.) K örülötte kavaro g tak az esemé­ Szólnék azonban K ósa Ferenc ben” — m ondja. Micsoda különb­ ség! Am az ren d íth etetlen ü l biztos a ú jab b filmjéről. Remélem, hogy az nyek, dörögtek a fegyverek, hullot­ dolgában, emez viszont aggályos. előző még, az új m ár lá th ató lesz ta k az em berek — sok-sok m ásik E g yáltalán nem biztos a dolgában, a m ozikban, m ire ezek az arckép­ ember —, ő meg a rra gondolt, szót m ert — ez k itetszik szavaiból — vázlatok m egjelennek. A k e ttő t kellene érteni egymással m inden átérzi a felelősségét. É s ekkor szembe­ nem csak a rendező személye k a p ­ m ásik em bernek, emberséggel kellene jö n vele egy élmény. T örténetesen csolja össze, a szemlélete is, és az, legyőzni, vagy ta lá n inkább meg­ egy gy ó g y íth atatlan n ak látszo tt, de am it kifejez ez a cím : A m ásik ember. győzni az em bertelenségre vetem e­ m eggyógyult, legalábbis a gyógyulás K ét, sok tek in tetb en összekapcsol­ dőt, nem pedig ellene fordítani a g y an újáb a kevered ett ismerős beteg. h ató , mégis eltérő korban, esztendő­ sa ját fegyverét, hiszen „aki fegyvert Nem hu n y szem et előtte. N em té r ki ben fogalm azódik meg a fölismerés, vesz a kezébe, az nem lehet a m aga előle. M egállítja, kérdezősködik. am elyet a cím et kissé föloldva így u ra ” . Ő pedig nem a k a r se ölni, se „N em tu d ta m , egyszerűen, ezt a lehetne röviden kim ondani: a másik megdögleni. Még akkor sem, am ikor szerelmesét megöli egy kósza golyó. kérdést, hogy hova teg y em ?” N yelv­ is em ber. E z a film kétrészes, m indkettő A lány, orvostanhallgató, segíteni tanilag alaposan kifogásolható ez a megfogalmazás, emberileg azonban kerek egész, ikerpár. Az első tö rté n e t m ent, am ikor rá ta lá lt az orv lövés. teljesen érthető. Igen, ez érthető. 1944-ben játszódik (s m indkettőbe A fiú — olyan a kucsm ája, m in t Hiszen — szinte az em lék izgalm á­ beleépültek K ósa Ferenc élményei). Kósáé télidőn — csak megkeresni val — így fo ly ta tja : „R ögtön A h áború elveszett. E gy m agyar ak arja azt, aki lő tt, megölni nem. eszembe ju to tt! M int a villám csa­ k ato n ai alak u lat m aradványai v án ­ Nincs is nála fegyver. Mit a k a rh a t? p o tt az agyam ba!” S m ost kim ondja szorognak hazafelé, am ikor ra jtu k ü t Szólni hozzá? H á th a fölébred a m á­ az t a nevet, am elyet k orábban, egy p artizán csapat. Csak k e tte n ke­ sikban az em ber? H á th a h allgat a m ondo ttam m iért, kipontoztam . K i­ rülik el a fogságot (vagy halált), jó szóra? H á th a leteszi a fegyvert s m ondja a k u ta tó nevét. E z t a nevet történ etesen m indkettő tan ító . Ami nem öl többé? v ilág íto tta meg ag yában a villám ­ még ezu tán tö rtén ik velük, arra N aivitás ez? Igen, naivitás, s ta lá n fény. Fél évtized u tán , az emlékezés Illyés G yula szava illő: „ . . . olyano­ ezt ő is tu d ja . V agy in k áb b reálpoli­ kat éltünk meg, amire / m a sincs ige”, tik a ? Meglehet, de ezt ő nem tu d ja . mélyén. Mi tö rté n t ekkor? „Még aznap „amit nem érthet, aki nem érte meg”. Ő csak azt tu d ja , hogy a fegyver délután, késő este, au tó b a vágtam K e ttő jü k egyike hazaszökik a ta ­ m egfosztja az em bert a ttó l, hogy ön­ magam . K i . . . ” — s i t t következik n y ára, hol asszony, s nyolcéves­ m aga legyen, hogy önm aga ura le­ a helységnév. Az eredeti helyszín form a gyerek v árja (ennyi idős lehe­ gyen. K ényszeríti, hogy öljön vagy is, ahol — ekkor — m in d k etten , e t e t t ak koriban K ósa Ferenc). E l­ megdögöljön. Fegyverrel a kézben k é t arc oly ellentétes a lk atú , jellem ű bújik. De jö n a m ásik, életveszély aligha van harm adik ú t, harm adik em bere dolgozik, ugyanaz, és ugyan­ h írét hozza, s egy pisztolyt, tö lté ­ lehetőség. V an esélye az életben m a­ az az úticél is. Csakhogy ezt az egyi­ nyek nélkül. H ová m eneküljön, radásra a fegyvertelen em bernek? kük „m ég azn ap ” fölkeresi, a másik akinek nincs hová m enekülnie? E l­ V an esélye a m ásik em bernek? A filmbeli fiú rátalál a föltételez­ meg kérkedik, hogy sosem lá tta , indul mégis, egyenest a csapdába. sosem ism erte. A távolság, am elyet S előbb — ta lá n épp utolsó szava­ hető lövészre. Az ráfogja fegyverét egyikük „késő este” m áris végig­ k é n t — m it h a g y o tt örökül a fiúnak? és kényszeríti, hogy ru h á t cserélje­ a u tó z o tt negyvennégy és fél kilomé­ „E lég v o lt!” — k iáltja, vagy su t­ nek. E g y en ru h át civil göncre. T alán ter. E lsőrendű főútvonalon. É s az­ to g ja ? — „N em akarok se ölni, se a fiú halálm egvető nyugalm a teszi, u tá n ? „É s órákon keresztül beszél­ m egdögleni. . . É s aki fegyvert vesz hogy a fegyvert m ost nem süti el gettü n k . E z t a beszélgetést, nem is a kezébe, az nem lehet a m aga u r a . . . az a . . . m ondható-e: m ásik em ber? tu d o m m egm ondani, hogy h ány akk o r m ár vagy ölsz vagy téged vagy ne tö b b et, csak: a m ásik? tö b b órás beszélgetés, kérdezés, tá r ­ ö ln e k . . . Pedig az a m ásik ember, K érdés, válasz nélkül. Csak ráfogja gyalás k övette. É s ezek u tá n meg­ az a tö b b i nyom orult, a k it el kellett a fegyvert a fiúra, s m ert ru h a teszi p u sztítanom , hogy élve m aradjak, az em bert, a másik em ber ru h ájáb an , győződtem a r r ó l .. . ” L ám : ő előbb aggályoskodott, ugyanolyan em ber volt, m in t é n . . . ” a z t hiszi, biztonságban hazaszökhet. E z t az örökséget szívében-elméjé­ H o n n ét tu d h a tta volna, hogy jö n egy a z tá n m eggyőződött a rró l. . . A m á­ sik meg sem is kérdezte: m icsoda az b en őrzi a fiú, am ikor m ár egyete­ a u tó belőle kiugrik — ex machina — igazság? B ecsom agolta önhittségét, m ista B udapesten, s az évszám : egy fegyveres, u g yanabban az egyen­ s elvitte m agával. De ez, a g y ö trö tt 1956. Különös esztendő, ideje elgon­ ruh áb an , am ilyent ez a fiúra kén y ­ arcú em ber, ez az aggályoskodás és dolkoznunk ra jta . F eb ru ár: X X . szerített? S az lő, kérdés nélkül? A fiú a villám csapás u tá n m egm ozdult, kongresszus. O któber? O któber. És meg, a rák én y szerített ru h áb a n is em ber, segít? H iába ugyan, a lövés m ent, gondolkozott, beszélgetett, novem ber. Történelem . vívódott, m eggyőződött és cseleke­ (K érdezhetnénk ugyan, hol volt, halálos volt. d e tt. M ásokért te tte , m ert őm agának k i v o lt a m ásik ember a közbülső M ost még konokabban m egy a csak k á ra le tt belőle. A kkori m unka­ években. Esik szó erről is filmeken, halál elébe, h á th a jó szóval k iü th e ti 121

kezéből a fegyvert. H itte l hiszi, hogy a m ásik ember megbecsülése emberré teheti a m ásikat is. Téved. É le té t ad ja h itéért. De K ósa Ferenc elénk, az

egész világ elé á llítja őt, m in th a azt sem megdögleni, hanem fölismerni m ondaná: Íme, a m ásik ember. Más m ásban, m indenki m ásban az em­ esélyünk a m egm aradásra nincsen, bert. H á th a épp ettől lesz em berré? m int letenni a fegyvert, sem ölni, Z ay László

Tallózgatás teológus szemmel A megújult kincstár

H azán k egyik legtöbbet lá to g a to tt m űem léke az esztergomi bazilika, am i nem csak reneszánsz építésze­ tü n k egyedülálló rem ekét, a Bakócz k á p o ln á t foglalja m agában, hanem o tth o n t ad az Esztergom i K in cstár rem ekeinek is. A rem ekm űvek k ö r­ nyezete — valljuk be — eddig mél­ ta tla n v o lt a mesés gazdagsághoz. E gy kis szűk sekrestye részben tip ­ ró d tak a látogatók a régimódi üveges szekrények, tárló k előtt. Így valóban nehéz v o lt felfedezni a tá rg y a k b a rejtőzködő szépség titk á t. N éhány hón ap ja ezelőtt jó h ír jö tt Esztergom ból. Ú j helyre k erü lt a B azilikában a kincstár, és m a négy­ szerte nagyobb helységben v á rja lá­ to g ató it. A kiállítás te rü le té t kibőví­ te tté k és az új installáció — Fekete G yörgy belsőépítész m u n k ája — jól szolgálja a g y űjtem ényt. E gy meg­ lehetősen m agas és elég keskeny egyházi folyosói részben, — am ely megfelel a n n ak a k ettő s feladatnak, hogy jó őrző k am ra és kiállítási tárló legyen — készült el az új kiállítás. „M egoldása ötletes és rafin áltan egyszerű, nagy, kettő sfalú , kereszt alak ú tárlószekrényeket építettek . A bem u tatand ó tárg y ak a külső üvegfal m ögött látszanak, s a nekik h á tte rü l és a lá té tü l szolgáló szekré­ nyek belül üvegesek, a töb b i kincs itt foglal helyet. A berendezésnek eme elve a világon nem új, ám a tárló k m egform álása olyan fegyel­ m ezett, oly acélszerűen p u ritán , csaknem észrevehetetlen, hogy leg­ alább a m egnyitó alkalm ával fel kell rá h ív n i a figyelm et” (H ajdú É v a : Esztergom i kincstárm egnyitó. Ma­ g y ar N em zet, 1987. dec. 5. 9. old.). K ár, hogy a salgótarjáni síküveggyár üvegeinek „m inősége” lerontja a szép installáció h a tá rá t. A jelen k u ltu rális esem ény súlyát az is kiem elte, hogy az újjáren d ezett k iállítást Pozsgay Im re, a H azafias N épfront fő titk ára n y ito tta meg. M éltató szavaiban a rra a szerepre u ta lt, am it a katolikus egyház „az állam alapítástól kezdve a m ai napig b e tö ltö tt hazánk politikai és k u ltu ­ rális életében. A kincsek tö rtén el­ m ünkre em lékeztetnek, ezáltal erő­ síte tté k nem zeti ö n tu d a tu n k a t, egy­ ségünket, de sugallják azt is, hogy — m in t történelm ünk során tö b b ­ ször is te ttü k — k itek in tsü n k szom­ 122

szédaink felé, és az előítéletek, ide­ genkedés h elyett azt tesszük, ami összeköt bennünket. Az esztergomi bazilikában lá th ató kincsek azt is üzenik a m ai sok gonddal küzdő, de erejében lévő társadalom nak és nép­ nek, hogy előrehaladásunk érdeké­ ben to v áb b ra is szükség van a hívők és nem hívők közös célokért való összefogására.” Az esztergomi Főszékesegyházi K in cstár hazánk leggazdagabb kincs­ tá ra . Nem múzeum , hiszen az itt lá th a tó tárg y ak elidegeníthetetlenül kapcsolódnak a helyhez, itt funkció­ ju k van, régiségük, mesés szépségük is i tt tö lti be szerepét. Ezek a tá r ­ gyak a katolikus liturgiában hasz­ n á lt kegyszerek: kelyhek, keresztek, szentségtartók, ereklyetartók, mise­ ru h ák , palástok, p üspöksüvegek, pász­ torb o tok, am elyek a régi korok is­ tentiszeteletének pom pájával, egy­ k o r élt eleink hitéről is h írt hoznak. A gyűjtem ény leghíresebb d arab ­ ja , világszerte egyedülálló remeke, M átyás kálváriája, a plasztikus ötvös-zom áncnak legfontosabb em ­ léke. A ranyból készült, drágakövek­ kel, gyöngyökkel, 72,5 cm m agas. A felső rész, a tulajdonképpeni K álvária 1402-ben készült a gótika sajátos vallásos légkörében. T orony alakú épület fülkéiben próféták áll­ nak — Ésaiás, Illés és Jerem iás próféta — s K risztus megvesszőzése láth ató . Fölötte a K oponyák hegyén áll a feszület Mária és János apostol között. A színaranyból készült szob­ ro k a t teljes egészében zom ánc borít­ ja. A k eretet gyém ántok, rubinok, gyöngyök és zafírok ékesítik. E z t a részt — Kovács É v a m egállapítása szerint, aki 1964-ben a legújabb tu ­ dom ányos leltá rt készítette a k in ­ csekről — Merész Fülöp burgundiai herceg felesége k észíttette férje szá­ m ára újévi ajándékul 1402-ben. Ez a párizsi ötvösség legfontosabb emléke. Az ívelt, háromszög alakú talp reneszánsz stílusú. E gy lom bardiai iskolázottságú m ester készítette. Szfinxek, delfinek, m itologikus zo­ m áncképek és M átyás címerei díszí­ tik . A rem ekm ívű kereszt felső részét feltehetően 1424-ben Isabean francia k irályné aján d ék o zh atta Zsigmond­ n ak, akinek hagyatékából kerülhe­ te tt M átyás kincstárába a rem ek­ m ívű felső rész. Az eredeti talp m egrongálódhatott, am it M átyás ta lá n Caradossóval (1452 k —1526),

B udán p ó to lh ato tt. (Azt tu d ju k hogy Caradossot Lodovico Moro, Milano kényura 1490-ben egy Bac­ chus-szoborral M átyás királyhoz ak arja küldeni, de a nagy m agyar király halála m ia tt a látogatás elm a­ rad t.) A k álváriát Corvin Ján o s örö­ költe, aki először zálogba ad ta, m ajd 1494-ben végképp átengedte Bakócz T am ásnak. A p ára tla n m űkincs szerencsésen átvészelte a kin cstár zivataros szá­ zadait, hiszen ezekben az esztergomi k incstárnak sokszor volt része. E re­ detileg a Szt. A dalbert székesegyház sekrestyéjében őrizték a vagyont érő egyházi felszereléseket. T udjuk, hogy Esztergom elfoglalásakor 1304-ben Vencel cseh király, 1312-ben meg Csák M áté rabolta ki a k in cstá rt, de ugyanezt te tte Stibor v ajd a, esztergomi v árk ap itá n y is. A m ikor 1476. február 13-án Beckensloer Já n o s érsek (1474—79) Frigyes csá­ szárhoz szökött, nem m ent üres kéz­ zel. II. Lajos király a török elleni háborús kiadásokra 1520-as években fölhasználta a kincstár egyes d arab ­ ja it, az aran y és az ezüst tárgyakból pénz veretett. 1530-ban ugyanezt te tte Szapolyai Ján o s is. A k in cstár „m enekítése” közben is sok érték m ent veszendőbe. Először N agy­ szom batba, 1566-ban Pozsonyba v it­ ték , m ajd a forgandó hadiszerencsé­ hez képest vándorolt a kincstár. 1683-ban Bécs ostrom akor Kollonich L ipót lefoglaltatta a Szelepcsényi érsek házában őrzött k incstár egy részét és m integy félmilliónyi forint­ nyi érték et belőle Bécs védelm i ki­ adásaira ford íto ttak . A napóleoni háborúk idején a hadikincstár be­ szolgáltatásra kötelezte a k in cstárt, így sok értékünk m en t a gondos őrzés ellenére is veszendőbe. A kincs­ tá r első leltára 1528-ból való (vö. Leopold A ntal: A datok az esztergomi főszékesegyházi k in cstár tö rtén e té­ hez. Esztergom , 1929). A gy ű jte­ m ény első tudom ányos feldolgozását F ranz Bock prelátus Bécsben, 1859ben ad ta ki „D er Schatz der M etro­ politankirche zum G ran in U ngarn” címen. Az első — m a is figyelemre­ m éltó m agyar nyelvű ism ertetést Dankó József K ároly (1820 —1895) írta a kincstárról (Történelm i, m ű­ irodalm i és okm ánytári részletek az esztergomi főszékesegyház kincs­ táráb ó l” , Esztergom , 1880). A kin cstár anyagának b e m u tatá ­

sát 1886-ban Simor Ján o s herceg­ prím ás († 1891) te tte lehetővé. Csé­ favlay P ál szerint — aki m a a kincs­ t á r tudós vezetője — „eb b en első­ sorban m űvészetpedagógiai meggon­ dolások vezették, de szerepet já tsz o tt az is, hogy székvárosának, E szter­ gom nak a régi fényét és nagyságát a k a rta visszaállítani. E z é rt a meg­ lévő állom ányt céltudatos vásárlá­ sokkal g azd ag íto tta oly m ódon, hogy m ind a régi, m ind a k o rtá rs m űvészet képviselve legyen” (Az esztergomi főszékesz egyházikincstár — Corvina, 1984). Az 1930-as években Lepold A ntal († 1971) kanonok egészítette, ép ítette to v á b b a k in c stá ra t „való­ ságos stílu störténeti b em u tató v á” (Lepold A n tal: Az esztergomi fő­ székesegyházi k in cstár katalógusa, B p., 1942) A felszabadulás u tá n a Gerevich T ibor által szerkesztett „M agyarország m űem lék topográ­ fiája” (I. k ö te t Bp., 1948. 217—286) veszi szám ba a k in cstár értékeit. 1964-ben az ö tv ö stárg y ak at Kovács É va, a tex tilek tudom ányos leltárát pedig Csernyánszky M ária készítette el még Somogyi Á rpád ism ertető t írt róla (Az esztergomi k in cstár, Bp., 1967). A gyűjtem ény legkorábbi d arab ja egy Karoling-kori hegyikristály ke­ reszt, mely 870 tá já n készült. Az Á rpád-kort nyolc, az A njou-kort négy ötvösm ű, illetve egyetlen k á rp it képviseli. 27 ötvösm ű és 22 tex tília a későgótika és a reneszánsz korából m arad t fenn. A X I. századból nyolc ötvösm unka és tíz te x til ism eretes. A barokk és a m últ századi m ű tá r­ gyak szám a olyan nagy, hogy csak a válo g ato tt d arab o k at lehet kiál­ lítani. A m egm aradt tárg y ak viszont tö r­ ténelm ileg is kiem elkedő jelentőségű rem ekek. A bizánci ereklyetartó ikon, a koronázási eskükereszt, a limogesi ágyazott zom áncú tárg y ak , gyönyörű bölényszarv serlegek, u r­ n a ta rtó k és a töb b i liturgiai tá rg y a k egyháztörténelm et és egyben hazánk m űvelődéstörténetét is hordozzák. Az ú jjáren d ezett kiállításon 400 rem ekm űvel ism erkedhetünk, és gyönyörködhetünk. A csillogó aran y , ezüst tá rg y a k és drágakövek szépsé­ gén tú l a ráad ás: a m ú lt üzenete, az egyháztörténelem figyelm eztető t a ­ nítása a hazahozható zsákm ány. És ez sem kevés. A h a lo tth a m v a sztá s és a görög ortodox eg y h á z Zsúfoltak az ath én i tem etők. A város konzervatív polgárm estere Mil­ tiadész Eveft arról p an aszk o d o tt a F ran k fu rte r B undschau tu d ó sítása szerint, hogy a roham osan növekvő,

nagy város tem etkezési gondjaira egyre nehezebben lehet m egoldást találni. A századfordulón még csak 120 000 lakosa volt a városnak, a húszas években 150 000 görög m e­ n ek ü lt áram lott a városba KisÁzsiából, s a h áború u tá n roham osan növekedett a főváros. 1951-ben m ár 1,2 millió lakosa volt, 1971-ben — húsz évvel később — m ár 2,5 millió, m a pedig N agy A thénben közel 4 millió a lakos. Mivel Görögország­ nak közel 10 millió lakosa van, az ország lakosságának közel fele a fő­ városban él. E v e rt — a k it „A thén — újjászüle­ té s” jelszóval v á laszto tták polgár­ m esterré — egyetlen m egoldást lát: be a k a rja vezetni a h alo ttham vasz­ tá st. E z é rt Szeraphim athéni érsek­ hez levelet in tézett, hogy tervének m egnyerje a görögkeleti egyházat. Kísérlete m indeddig eredm énytelen m arad t. „1960-ban k erü lt szembe először a klérus ezzel a kérdéssel, a m ikor a jeles görög zenész, Dim itrisz M itropulosz elhunyt. Végrendeleté­ ben k ik ö tö tte, hogy ham vasszák el. Theoklitosz akkori ath én i érsek azonban m eg tagadta az u rn a egy­ házi szertartás keretében való elhe­ lyezésére az engedélyt. A halo tth am ­ vasztás, írja agörög egyházvezetésé­ nek a döntése, ellentm ond a Szent­ írás szellemének és az egyház hagyo­ m ányainak. 1972-ben a klérus újfent a h am vasztás ellen nyilatkozott, 1985-ben a K allithea nevű athéni városrész lakóinak kísérlete, hogy k rem atórium ot létesítsenek az igaz­ ságügy óvásán b u k o tt meg. A Szent Szinódus a görög egyház vezetősége az athéni polgárm ester levelét m ost egyenlőre a klérus illetékes jogi bi­ zottsága elé u ta lta . A rra azonban kevés a rem ény, hogy a papok bele fognak egyezni a terv ezett ham vasz­ tá sb a .” (M agyarország, 1987. 49. szám, 16. old.) A h alo tth am vasztás a X IX . szá­ zad m ásodik felében N yugat-E uró­ p á b a jö tt ú jra szokásba és bevezetése körül h azán k b an is sok v ih ar volt. A halotth am v asztás gondolata a francia forradalom idején került ú jra felszínre az újkori európai kul­ tú rtö rté n e tb e n , a K atolikus Lexikon cikkírója szerint „kifejezetten vallás­ ellenes okokból, m ert a földbe te m e t­ kezés a közfelfogásban a feltám adás g o ndolatát ta r tja elevenen” (I. 253. old.). A h alo tth am vasztás gondolata az 1870-es évek közepén hozta izga­ lom ba először a m agyar közvéle­ m ényt. E gym ás u tá n jelentek meg röpiratok erről a kérdésről. Rózsay József (1815—1885), a M agyar T u ­ dom ányos A kadém ia ta g ja , a sza­ badságharc egyik tá b o ri orvosa

1874-ben írt ta n u lm á n y t: „A hullák égetéséről” . Elischer G yula is írt egy fam etszettel illusztrált k ö n y ­ vecskét, am it Aigner Lajos bizom á­ nya a d o tt ki. E z t a P ro testán s E g y ­ házi és Iskolai Lap is ism ertette (1874. 835—836). A röplapok u tá n a különböző egyházi és világi lapok egym ás u tá n közölték a híreket. Í gy h írt adn ak az angol lapokban folyó vitáról, egy lipcsei ta n á r különös el­ m életéről (P E IL 1874/251), a né­ metországi, a Zürichi ezzel kapcso­ latos hírekről. (P rot. E gyházi s Iskolai Figyelmező, 1874. 551—552, 1875: 284—286., 1877. 398—399). Stern A lbert (1826—1888) is a d o tt ki erről a kérdésről egy értekezést („A hullaham vasztásról, jogi és tö r­ té n e ti szem pontból” , 1874). Az E vangélium i P ro testán s L ap szerint ez a kérdés hitelvi szem pontból in­ differens kérdés, így a liberális pro­ testán s közvélem ény nem lá tja a k a ­ d á ly át ennek a tem etkezési szokás­ nak. Nem így a róm ai katolikus köz­ vélemény. Először 1876-ban, M ilánóban éget­ te k h a lo tta t. E rre az egyház azzal az indokkal, hogy „a kegyeletes földbetem etéssel term észetszerűleg jo b b an összenőtt feltám adási h ite t az em berekben aláássák” azok, akik a h alo tth am v a sztá st tám o g atják az egyház súlyos büntetések et helye­ z e tt kilátásb a azoknak, akik a h a ­ lo tth am v asztást gyakorolják. (Sac­ ru m Officium, 1886. ápr. 16. és dec. 15. Egyh. T örv. 1203.) A ki sa já t testén ek elham vasztását m egengedi, semmiféle egyházi szertartásb an nem részesíthető, sem mise, nem m ond­ h a tó érte. A katolikus álláspont m ellett különösen Csernock J á n o s : (1852—1927) a későbbi hercegprí­ m ás tö rt lándzsát esztergom i teoló­ giai ta n á r korában. (H alottégetésről, Új M agyar Sion 1886. 260. 344, 418, 579 — A halottégetés és az egyház, Religio 1886. II. 30., A halottégetés — Esztergom , 1867. 31. lap.) Légrádi K ároly (1834—1903), a Pesti H írlap alapító főszerkesztője szorgalm azta különösen a h a lo tt­ ham vasztás bevezetését. Az ő kezde­ m ényezésére a la k u lt 1886-ban egye­ sület ennek a gondolatnak pártfogo­ lására, 1894-ben B udapesten kong­ resszust is ta r to tta k a h alo tth a m ­ vasztás hívei. V iszont a h a lo tth am ­ vasztás gyakorlati kivitelezése elé mindig sikerült ak ad ály o k at gördí­ teni. „E g y külföldi vállalkozókból álló társaság” 1898-ban Sopronban a k a r halottégető kem encét felállí­ ta n i, mivel Bécsben nem sikerült engedélyt szerezniük. Perczel Móric belügym iniszter ezt elvben engedé­ lyezi is. Az v o lt a terv , hogy a kre­ m atórium a városon k ívül épült 123

volna fel és a tetem ek et Bécsből születésnapja alkalm ából az Ifjúsági „H egy is v o lt? ” — ami Sütő A ndrás szállíto tták volna ide. (Ellenzék, Lap és K önyvkiadó V állalat, meg a kollégium ba érkezését, „szolgálatba 1898. dec. 3. 3. H alottégetés Sopron­ Berzsenyi Dániel Irodalm i és Mű­ állásának” kezdetét m ondja el, azt, ban). A te rv nem valósult meg. A rá ­ vészeti Társaság a d o tt ki, napok hogy o lt hogyan le tt és azóta is következő évben B udapesten egy a la tt elkapkodták Pest-B udán. Pe­ hogyan m arad t tűzfelelős. külföldi társaság k é rt engedélyt dig nem fordulatos krim it, sodró De m it is jelent tűzfelelősnek len­ halottégető építésére, m elyben a lendületű m esét, konfliktusokkal te r­ ni? E gy emberi m ag atartást, felvál­ te te m k é t és fél óra a la tt h am v ad t hes d rám át ta rta lm a z a könyv, csak lalni a tisztán m ondott igaz szót, volna el (Kis T ükör, 1899. febr. 4. cikkeket és naplójegyzeteket. Az író­ am iért így lehet im ádkozni: „A mi 39.). 1911-ben Ú jarad o n a róm ai nak csak az a szándéka, hogy sika­ m indennapi egyenes ta rtá su n k a t, katolikus pap nem te m e tte el L ind­ szói ta n y á já n a k m agányában „a emberi m éltóságunkat add meg ne­ n er Ján o s gazdát, a k it elham vasztot­ H arg ita térdénél” „m ájusi hóhul­ k ünk m a — édes A nyanyelvünk. ta k . Így evangélikus p ap n ak kellett lásban” egy kicsit e g y ü tt elüldögél­ Mert nem mi v álasztottunk téged. jü n k és közösen elbeszélgessünk és Te választottál b ennünket.” eltem etni. 1907 és 1913 k ö zö tt Hamvasztás m orált, em berséget tan u lju n k egy­ Sütő A ndrás — m in t ahogyan ez cím en B udapesten egy folyóirat is m ástól. a jó naplójegyzethez is illik m ű­ „Irodalm i lepkefogásnak” , „fe­ helyéről, m űveinek születéséről is m egjelent, mely alcíme szerint „a fa k u lta tív h alo tth am v asztás eszmé­ nyőforgácsoknak” m ondja Sütő eze­ szól szeretettel és szívmelengető gyö­ jé t” terjesztette. B udapest tö rv én y ­ k e t az írásokat, de soha nem feledi, nyörűséggel. M egismerjük a H argita hatósági közgyűlése 1912-ben B ár­ hogy „a forgácsnak a szálfáról is kell oldalán a házát, szülőfalujának m e­ czy Istv á n polgárm ester előterjesz­ beszélnie, am iről le p a tta n t” . Írásai­ semondó rom án asszonyát. De m ű­ tésére foglalkozott a k rem atórium nak „m orális ta rtá s a ” , józansága az, veinek, egymás u tá n sorjázódó d rá­ felállításának tervével, de a hozott ami szívenüt. Ezekben az írásokban m áinak titk áró l is vall: „ a szemé­ h atáro zat ellen Polányi Géza b izo tt­ szó v an a nem zeti, hitbeli iden titás­ lyességében is elszem élytelenedett sági ta g — aki k o ráb b an a W ekerle tu d a tról, a m egalkuvás határáró l és hatalom kisugárzása — rádióakti­ korm ány igazságügy m inisztere volt k ockázatáról, a fűszál bölcsességéről vitása” — foglalkoztatja. „E z a — fellebbezést je le n te tt be és az új (a fű lehajlik a szélben, és m egm a­ kérdés foglalkoztatott m ár a Félre­ tem etkezési form a m egvalósításához rad). „B ocsánatos bűn a k anyar, ha járó Salam on című kisregényem ben szükséges országos érvényű jogsza­ m enet közben az em ber célját nem is. Most ne kérdezd: miféle konokság bály h ián y ára hivatkozva fordult a felejti. S ha van esze hozzá, hogy ez? M ert kényszer inkább, az idő belügyi korm ányzathoz. Így Bárczy eredeti m ivoltát ne sodorja végve­ kényszere, m indnyájunk nyakán. Istv á n terv e — zátonyra fu to tt (vö. szedelembe” — vallja az író, de ez Jea n Paul Sartre egy időben úgy M ih á lyfi Á kos: A halottégetés, B u­ nem jelenti azt, hogy úgy megijed­ gondolta: a hatalom term észetének jen az em ber, hogy a „nevét is el­ problem atikája sajátságosan kelet­ d apest, 1916). A h alo tth am v asztás gyakorlati feledje” , meg azt sem, hogy Scherer európai jelenség, am elynek művészi m egvalósulásához Debrecen állt a M árkból le tt H idaiet agaként fel­ m egragadásától rem élte az európai legközelebb. 1909-ben a város Po­ csapjunk a szultán titk o s íródeákjá­ irodalom m egújulását. Most é v ti­ gány Móric budapesti m űépítésszel nak, m ert „kötéltáncosnak lenni: zedek ta p asz ta latáv a l gazdagabban k é sz ítte te tt egy k rem atórium terv et, siralm as m esterség” — meg veszé­ azt m ondhatjuk: egyetem es kérdés.” m elynek tá v la ti kép ét aqvarell te rv lyes is. Scherer M árk 1566-ban azért (Ma a világkereszténység egyre őriz m a is a városi levéltárban. E z h a lt meg, m ert „eszközem berként nagyobb h ittel vallja: szolgálatra nem valósult meg. 1932-ben Borsos elhitte, hogy hisznek is benne” . k ü ld ettü n k . De ez nem b én íth atja József építész tervei alap ján épült Sütő A ndrás a H argita térdénél meg önkritikusan vizsgálódó értel­ fel a ravatolozó és a halotth am v asz­ üldögélve tu d ja, hogy Isten ítélőszé­ m ünket. A hatalom apokaliptikus tó . „ B á r a halotth am v asztó kem ence ke elő tt megkérdezik tőlünk: m éretű m egsokszorozódásában egyre is elkészült 1932-ben, an n ak üzembe „R eform ált hited ellenére m iért fojtogatóbb szükségletünk az, hogy helyezését a katolikus állam hatalom énekeltél hűséget A hm ednak, Osz­ tu d ju k m it ta n ít az ige a hatalom a kálvinista R óm ának — ahogy m ánnak, M usztafának, M urádnak, te teológiájáról. É s nem véletlen, hogy D ebrecent em legették — nem enge­ fiam ? a Biblia nagy apokaliptikus próféciái délyezte, s így csak 19 év m úlva nemcsak a „világtörténelem ” fogal­ Hogy m egm aradjak, Uram ! 1951. április 1-jén kezdhette meg A kkor jól te tte d , fiam ! V étket ne m át fedezték fel, hanem i t t b o n ta­ m űködését az első m agyarországi keress m agadban, m e rt én a szívedbe kozódik ki legm élyebben a Szentírás krem ató riu m ” (Sápi L ajos: A régi látok, s ann ak búsulása jelzi, hogy ta n ítá sa a hatalom ról is, am it felül­ debreceni tem etők és síremlékek, éjjel és nappal egyetlen gond fölött ről k a p tu n k , hogy jó sáfárként szol­ Debrecen, 1966. 9 —10.). virrasztasz, já rh a tó u ta t keresve, a gáljunk vele és szám ot tu d ju n k róla Közben a kánonjogi akadályok is haza m egtört, szép szabadságának adni „am a napon” .) elhárultak. Az 1964-ben a korábbi ügyében.” M int ahogyan az eddigiek is meg­ tiltó rendelkezések h a tá ly u k a t vesz­ Sütő A ndrásnak m egadatott, hogy győzhették az olvasót, Sütő A ndrás te tté k (Rácz Z oltán: A szent Offi­ ne elvont brossúraszagú frázisokkal, fenyőforgácsai nem kerülik a kisebb­ cium m eghátrál. A halo tth am v asztás hanem életsorsokkal, példázat erejű, ségi lét kényes kérdéseit, de az író és a k atolikus egyház. Világosság, m eg tö rtént eseményekkel tanítson. ajk án soha nem jelszóként, hangza­ 1964. 12. 762—764.). Ez a régi Balog E d g ár — R om ániai M agyar tos frázisként, hanem végigszenve­ küzdelem m a m ár csak egy érdekes Irodalm i Lexikona a példája, Szécsi d e tt felelős, óvó szóként fogalma­ k u ltú rtö rté n e ti adalék. A ndrás, a keserűszem ű festő vagy a zódnak a szavak. „N incs olyan el­ k é t nagy haragos te jtestv ér Tamási nyomó hatalom — írja —, am ely Áron és Nagy Istv á n m agatartási pél­ önm agát, nem zetét ne ta rta n á fel­ S ü tő A ndrás fen y ő fo rg á csa i d ak én t jelenik meg. U gyanígy az ön­ sőbbrendűnek az elnyom ott népnél. Sütő A ndrás új karcolat-gyűjtem é­ életrajzi in d ítta tá sú epizódok is A felsőbbrendűségi gőgöt nem a n yét, a „ Sikaszói fenyőforgácsok” messze túlnőnek, tú lm u ta tn a k ön­ fasizmus ta lá lta ki. Az csak a végle­ cím űt, m elyet az író h atv an ad ik m agukon. Egy sóhajtásnyi kis írás a tekig — a gázkam rákig szította 124

f ö l ... Ám e keserves tanulság elle­ nére a változatos nacionalizm usok rém ítik m egint a világot. . . .A na­ cionalista o tt kezdődik, ahol v alak it a M ÁSIK anyanyelve idegesít. In ­ nen m ár csak egy-két pohár alkohol — az „idegen” nyelvre rá n to tt késig, a dorongig. Vagy éppen a pog­ romig . . . A kisebbséginek nevezett nyelv — egy etnikum légzőszerve — csak a nacionalista gyakorlat k ö v et­ keztében k erü lh et h átrányos hely­ zetbe. A levegőhasználat nem jog kérdése. Term észeti törvény, hogy a kisebb létszám ú tüdős lényeknek ugyanannyi levegő jár, m in t a na­ gyobb létszám únak. A m iként nincs tüdő- és lábhasználati törvény, azon­ képpen nem kellene nyelvhasználati törvénynek sem lennie, olyannyira term észeti jogról v an szó.” Torok szorongató vallom ás ez a könyv, barátokról, m esterekről, szü­ lőföldről, em berekről — és önm a­ gunkról. Miközben olvasom verete­ sen szép, H arg ita illatú m o n d atait elszorult torokkal, átélek valam it abból a katarzisból, am i nem csak a görög tragédiák, hanem m inden igaz alkotás titk a . É s ez a könyv ilyen könyv. A p róságok a csúcsról A nem zetközi diplomáciai élet szabályai szerint szigorú tito k ta rtá s jellem ezte az 1987-es esztendő leg­ jelentősebb diplom áciai esem ényét, Gorbacsov fő titk á r és Ronald Reagan

elnök találkozóját. Így h á t nem cso­ da, hogy a hírre, esem ényre, szenzá­ cióra éhes újságírók — lapjuk p ro ­ filjának és személyes kíváncsiságuk­ n ak megfelelően — m inden apróság­ ra odafigyeltek. Így h á t tö b b olyan apróságra b u k k an h a t a nem zetközi lapok h asábjain a figyelmes olvasó, melyek b en n ünket lelkipásztorokat is közelről érdekelnek. A m agyar sajtó is m egírta, hogy Ronald R eagan m eglepetten v e tte tudom ásul, hogy a p á rt fő titk ára m egem lékezett az orosz keresztyénség közelgő ezred­ éves fordulójáról, melyre m ár foly­ nak M oszkvában az előkészületek. A hír kapcsán a z t is leírták, hogy az orosz keresztyénség hírei is helyt kap n ak a szovjet sajtó hasábjain am elyek nem kerülik el a „rázós” kérdések felvetését sem: „A L itye­ ra tu rn a ja G azéta és m ás lapok im m ár g y akran beszám olnak róla — sok helyen ak tivizálják tevékenysé­ ségüket azok az orthodox, protestáns egyházközösségek is (például új tem plom okat építenek), am elyek „form álisak” , te h á t törvényes kere­ te k között, törvényesen bejegyzett csoportként m űködnek, de am elyek­ nek alkotm ányos jogait a helyi ható ­ ságok a közelm últig nem mindig b izto síto tták m aradéktalanul” (K u l­ csár Istv á n : Tájékozódó párbeszéd. M agyarország, 1987. 51. 10. old.). A csúcstalálkozón Gorbacsov fő­ titk á r az am erikai közélet jeles kép­ viselőinek társaságában egyházi ve­ zetőkkel, k öztük Billy Grahammal is találk o zo tt, aki a híradások szerint

újra a Szovjetunióba készül és m inden bizonnyal szíves fogadtatás­ ban lesz része. Még az ilyenkor meg­ szokott kölcsönös ajándékozásoknak is volt „teológiai” vonatkozása. Az első tanácskozáson Ronald R eagan aran y kézelőgombokkal ajándékozta meg Gorbacsovot. Ezek azt az ószövetségi bibliai jelenetet áb rá­ zolják, am ikor a messiási béke kor­ szak eljöttével ekevassá kovácsolják a k a rd o k a t (Ézs 2,4; Mik 4,3). (A New York-i ENSZ palota főbejárata m elletti lépcsőfeljárón olvashatjuk ezt a feliratot: „K ovácsoljunk eke­ v a sat a kardból” . A világszervezet székháza m elletti p ark b an az E ast R iver p a rtjá n áll Jevgenyij Vucse­ tics szovjet szobrászművész alkotása, mely ennek a bibliai jelenetnek talá n a legism ertebb ábrázolása, mely a szovjet nép ajándékaként került A m erikába.) A decem ber 8-i ta lá l­ kozón m indkét államfő ezt a kézelő­ gom bot viselte. A csúcstalálkozót követő diplo­ m áciai tájékoztatások sorából a V ati­ k á n sem m aradt ki. Oleg Grinyevsz­ k ij nagykövei a szovjet korm ány m egbízásából R óm ában, decem ber 18-án találk o zo tt Agostino Casaroli bíborossal, a v atik án i állam titkárság vezetőjével. „Az egyórás megbeszé­ lésen Grinyevszkij tá jé k o z ta tta a Szentszék m agas rangú képviselőjét a nemrég lezajlott szovjet—am erikai csúcstalálkozó eredm ényéről” (Ma­ gyar N em zet, 1987. dec. 19. 2. old.). Szigeti Jenő

KÖNYVSZEMLE Világgazdaság Ulrich Duchrow: Global Economy — A Confessional Issue for the Churches (W CC Publications), 1987. — Ném etül: Weltwirtschaft heute: E ine Welt für beken­ nende Kirche? Chr. Kaiser (M ünchen), 1986. Nem szám oltam , hogy h án y kérdés v an Ulrich Duchrow „Világgazdaság — az egyházak hitvallási kérdése?” című könyvében — de bőven van. A rra, hogy m elyik az alapvető kérdés, a z t válaszolnám : „Síkra száll-e az egyház m inden em ber és az egész vi­ lág életéért, vagy a világ gazdasági rendje p á rtjá n áll, am ely legenyhébben szólva fenyegeti vagy m ár ön­ m aga okozza is sok em ber h alálát és a föld elpusztí­ tá s á t? ” (179. l .) De ez a kérdés tú l általános a szerző szám ára; m ielőtt feltehetnénk ezt a kérdést, az is fontos, hogy a keresztyén em ber ismeri-e azt a hely­ zetet, am elyben él, úgy, ahogyan Iste n egy bizonyos népet v ezetett az Ósz övetségben, és egy bizonyos em­ berben m eg találh ató : Jézusban, az Újszövetség bi­

zonysága szerint. „A nnak, hogy vajon a m egigazulás üzenetét olcsó kegyelem ként kihasználjuk-e n y u g tató ­ szerként, vagy igazán elfogadjuk Isten igazságát m in t olyan h a talm at, am ely az élet új v o ltá t m egterem ti, az a p róbája: hol váru n k arra, hol vagyunk h ajlan ­ dók arra, hogy találkozzunk Jézus K risztussal?” (1 9 1 . l.) Így ez a könyv nem általánosságokat m ond el, hanem egy bizonyos kontextusból szárm azik, és egy bizonyos kontextushoz kapcsolódik — ez a k o n tex tu s az NSZK. A szerző személyesen beszél e k o n te x tu s­ ról így: „N ekünk, gazdag em bereknek, akik gazdag egyházak tagjai vagyunk, szükségünk v a n arra, hogy b ű n b án a tra és m egtérésre hívjanak fel m inket, s hogy m egszabadítsanak azoktól a bilincsektől, am elyek fogva ta rta n a k ham is istenek és következésképpen az igazságtalanság m ellett.” ( 3 . l.) A szerző elismeri, hogy az NSZK gazdag ország, s hogy az N SZK -ban levő egyházak is gazdagok — azt is elismeri, hogy m inden évben tö b b m in t negyven millió em ber hal meg szegénység m iatt. Ilyen helyzet­ ben, ahol a világ kisebb része gazdag, többsége pedig 125

szenved, m it m ond Isten, m it tesz Jézus: mi a kisebb­ ség felelőssége ? E zért ez a k ö n y v a nyugatném et hely­ zetben gyökerezik és legfőképpen a n y ugatném et egy­ házakhoz, keresztyénekhez szól; de nem csak ezekhez. A k ö nyv erőssége az, hogy Sitz im Lebenje lévén, prófétai jellegű, ahogyan az ószövetségi próféták, ahogyan Jézus m aga is, és a m ai világ m inden össze­ függésére vonatkozik, éppen azért, m ert bizonyos idők­ ben, bizonyos kulturális és tö rténelm i k o n tex tu so k ­ b a n áll. N em szabad feltételezni, hogy e k ö nyv csak a n yugatném eteknek szól, s csak róluk v an szó, hanem nekem is szól, walesinek, nektek is, m agyaroknak, hi­ szen prófétai kön y v ez. D uchrow könyve azzal kezdődik, hogy megvizs­ g álja L u th er két-birodalom -elm életét. „A rosszul fel­ fogott két-birodalom -elm életének legegyszerűbb for­ m ája az az alapigazság, hogy az egyháznak semmi k ap ­ csolata sincs a politikával” . (3. l.) Először k im u tatja, hogy nincsen egyszerű két-birodalom -elm élet L uther írásaiban, hanem csak a 19. században különbséget te tte k lutheránus teológusok a hatalom , politika és a szekuláris élet többi oldala ill. Jézus K risztus között, akinek az volt a fontos, hogy lelkeket m entsen meg. D uchrow szerint L uthernek ez a félrem agyarázása csak a 20-as és 30-as években d erü lt ki, sőt azt a k i­ fejezést, L u th er két-birodalom -elm élete, csak 1938b a n h asználta először H arald D iem. E n n ek a kifeje­ zésnek a használása a z t jelen tette, hogy könnyebben fejlődött ki a m egkülönböztetés egy v asárnapi és h é t­ köznapi erkölcs között. De pozitív haszn álata is v an ; így v o lt például N orvégiában a m ásodik világháború a la tt, vagy m ostanában ahogyan a keletném et egy­ házak „k ritik u s szolidaritást” keresnek (14. l.). A to ­ v áb b iak b an D uchrow összehasonlítja L u th e r ta n ítá ­ sá t Bonhoefferével. Bonhoeffer ekklesiológiája nem úgy született meg, m int egy logikai feladat, de felelet v olt a rra a k o n k rét közösségi helyzetre, am elyben élt (20. l.). Így Bonhoeffer szerint „nincsen teológiai gondolkozás közösség nélkül. A p ro testán s teológia alapvető h ib ája az egyén elszigetelődése” (20. l.) Így D uchrow idézi J a n Sm olik-ot, aki ezt írja : „Bonhoef­ fer egész életének m u n k ája a b b an írható le, hogy pri­ vilégium nélküli egyházat k eresett” (21. l.) Mivel a kön y v alap ja L u th er és Bonhoeffer gondolkozása így szól a m agyar pro testán s egyházakhoz is, am elyeknek fontos az ő gondolkozásuk. M ondhatnánk to v á b b á azt, hogy még négy általános ok van , melyek m ia tt a k ö nyv vonatkozik a m agyar helyzetre. Az első ok az, hogy még akkor is, h a sok h e ly ü tt a kön y v kifejezetten a nyu g atn ém et helyzet­ ről beszél az általános elvei alkalm azhatók M agyar­ országra is. Másodszor az a tén y , hogy a kön y v egy bi­ zonyos országra összpontosít, segít n ekünk abba, hogy kívülállókként visszatekintsünk sa já t helyze­ tü n k re . H arm adszor, az, hogy a kön y v fő tém ája az egyházak szerepe a világ gazdasági életében, azt je­ lenti, hogy nincsen olyan ország és ezért nincsen olyan egyház, am ely elm ondhatná, hogy ez nem hoz­ zánk szól. Jó l b izonyítja ezt, hogy m ind a három világnak szerepe v a n a világ igazságtalan életében; különösen az európai országoknak (nyugaton is, ke­ leten is) — i t t v a n a hatalom , s ezért i t t v a n a fe­ lelősség is. Negyedszer, azért vonatkozik ez a könyv a nem ném et egyházakra is, m ert csak egy világ van, és úgyszintén egy egyház v a n Iste n szerint. Nem lehet ünnepelni az úrvacsorát, ugy an ak k o r pedig úgy te n ­ ni, m in th a nem lenne igazságtalanság, m in th a négy millió testv érü n k nem lenne szegény el egészen az éh­ halálig. „M ind Bonhoeffer m ind L u th er szerint K risz­ tu s te ste kapcso latb an áll a világ valóságával és a 126

Világért való felelősséggel, legalább három m ódon; először a T ízparancsolat által . . . Másodszor Isten különböző korm ányzási m ódjai által ill. a korm ány­ zók h iv a ta la által, am elyekben az Istennek választ adó em ber a k o nkrét parancsolatokat k ap ja . . . H ar­ m adszor pedig K risztus terem tésben közvetítő, meg­ váltó és világkorm ányzó funkcióinak kapcsolata ál­ tal.. . . ” (49—50. l.) Az egész könyvben, Jézus áll a középpontban. „Soha sem szabad elválasztani az igazságosságot a keresztyén szeretettől.” (77. l.), de „K risztus m ai te sté t felosztották rablók, nyerészkedők és a meg­ raboltak kö zö tt.” (46. l.) H angsúlyozom , hogy ez nem általános beszéd, sok sok konkrét példa van eb­ ben a könyvben erre. K ülönben, hogyan is válaszol­ h a tn án a k az egyházak ilyen m egállapításra? A szerző egy hitvalló egyházat keres, azaz olyan egyházat, am ely nem fél ann ak tu d atátó l, hogy nem tökéletes, hogy bűnös, de a ttó l sem fél, hogy keresse a helyes u ta t, m elynek során m egváltozhat. E g y ébként azt m egvallani, hogy bűnös az egyház, hogy sok gondja, problém ája van, könnyű — az azonban a nehéz, hogy szívünkben m élyen érezzük ezeket a bűnöket, pro b ­ lém ákat, és foglalkozzunk velük nyilvánosan, közö­ sen, közösségként. „H itvalló egyházzá ak k o r válunk, ha e társadalm i form ációk hitvalló egyházzá válnak egy konciliáris fo ly am atb an ” (130. l.) „ E g y konciliáris közösségben a kölcsönös elkötelezettség v a n a K risz­ tu s testén belül, azaz olyan egyház, ahol úrvacsorai közösségben élnek.” (138. l.) Az egyháznak őszintén kell foglalkoznia önm agával, és az em bereknek, akik az egyházban v an n ak , n y íltan és becsületesen kell foglalkozniuk egymással. M ielőtt igazi egyházról be­ szélhetünk, az kell, hogy ez legyen az első lépés; Duchrow szerint azonban m ár ez is hiányzik. H árom lépés van, m ielőtt egy egyház hitvalló egyházzá válh at : „felismerés” (igazán fel kell ism ernünk önm agunkat, a mi életü n k et és a kö rü lö ttü n k levő életet); „k ije­ lentés” (ki kell m ondjuk, m i a rossz és mi a jó) és „ a statu s confessionis-ra való felelet” (m it fogunk csi­ nálni!) (131. l.) E hitvalló folyam at figyelem bevételével D uchrow m egvizsgálja az egyházak faji m egkülönböztetéssel és nukleáris fegyverekkel kapcsolatos állásfoglalását. A faji m egkülönböztetéssel kapcsolatban a z t m ondja, hogy az egyházak általában a m ásodik lépésre ju to t­ ta k el, hogy egyhangúlag felismerik, m i a rossz; a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban pedig a m ásodik lépés felé ta rta n a k .” A L utheránus Világszövetség a faji m egkülönböztetés problém áját az úrasztalánál levő m egosztásban, ezért azok a falak, am elyeket a két-birodalom -elm élete ép íte tt, az egyházak ill. tá r ­ sadalm i és politikai felelősségük k özött, kezdenek le­ épülni” (46. l.) A hatodik részben a szerző leírja, hogyan le tt a faji m egkülönböztetés és a nukleáris fegyverek hitvallás kérdésévé. De a világgazdasággal még nem foglalkoztak az egyházak. É rdekes az, hogy „a legm akacsabb ellenállás, am ely a faji m egkülön­ böztetés leküzdésével szem ben áll, o tt található, ahol a gazdasági érdekeltség is kockán forog” (109. l.). U gyanazt m ondja D uchrow a nukleáris fegyverek el­ távolításáról. De am ikor m egvizsgáljuk azt, am it az egyházak m ondanak a világgazdaságról, ak k o r szer­ zőnk így ír: „A világgazdaság rendszere, am i a h a ta ­ lom óriási agglom erációjának az erődítm énye, a leg­ kevésbé ism ert, a legkevésbé fe ltárt és m egválaszolt kihívás arra, hogy az egyházak m egváltják h itü k e t.” (108. l.). A nnak a tén y n ek ellenére, hogy „az ú rv a­ csora az éhezők szám ára és a nyom orultak szám ára v a n ” (39. l.). Részletesen m egm agyarázza ezt a „füg­

gőségelm élet” . A világ fel v an osztva hatalm i köz­ pontokra és hatalm i perifériákra; azért fejlődhetnek a központok, m ert döntésük az, hogy a perifériák rá le­ gyenek u talv a a k özpontokra.” A szegényebb orszá­ gokban a perifériák elitje eg yüttm űködik ebben” (56. l.), és persze ez az elit Duchrow szerint egyházi és vi­ lági is. Ism ét erre ad p éld ák at — de nem csak arra, hogy hol tö rtén ik meg, hanem a rra is, hogy hol nem történik. M ár em lítettem , hogy a könyv sok konk rét példát hoz; eközben D uchrow négy egyházról beszél. Melyek ezek az egyházak? A zért fontos ez a kérdés, m ert az a felismerés, hogy e négy egyháznak fontos szerepe v an a hitvalló folyam atban. „A m odern egyház lénye­ gében bálványim ádó, s az egyházat felhígulással fe­ nyegeti” (58. l.). Felism eri a szerző, hogy a négy egy­ háztípus: a helyi gyülekezet, az egyetem es any aszen t­ egyház, bázisközösségek és a terü leti egyházak. E bben a bázisközösségek azért lényegesek D uchrow szerint, „ m ert az egyházakat K risztus ta n ítá sa m ellett meg­ ta rtjá k ab b an , hogy p éldát ad nak a b ű n b á n a tra és m egújulásra . . . a döntő dolog a radikális K risztus­ követés, am elyet először m aguk végeznek, m ielőtt m ásokat is felhívnak arra, hogy ugyanezt tegyék . . . E zeknek a bázisközösségeknek második jellem vonása az, hogy a küzdelem és kontem pláció, orare e t labo­ rare, politika és úrvacsora egységes . . . N agyjából a mi nem zeti egyházunk gyülekezetei nem aján lják ezt a keresztyén közösséget . . . H arm ad ik jellem vonása ezeknek a bázisközösségeknek az, hogy hajlandók együttm ű k ö d n i szekuláris csoportokkal is.” (62—64. l.). „Az alapvető elhatárolása a terü leti egyház szer­ vezetének a gazdasági előfeltételükben rejlik. Visszá­ já ra kell fordítani azt a kifogást, am elyet az egyházi vezetők g y ak ran tesznek, hogy a ,gyülekezetek még nem készek erre’ ; tu lajdonképpen a gyülekezetek je­ lentik a kiinduló p o n to t.” (6 5 . l.). „Az egyháznak mind a négy form ája szükséges a konciliáris fo ly am atb an .” (66. l.). Végül h add m ondjam , hogy ebből a könyvből leg­ alább hét gyakorlati felad at k ö v etk ezik : 1. Az alapvető kérdése m inden keresztyén em ber­ nek és m inden keresztyén szervezetnek az: „hogyan térh etn ek meg, hogyan térh et meg az egyházam Jézus K risztushoz azért, hogy éljen ez a v ilág ?” (90. l.). „H ogyan já rh a t az egyház, m inden fo rm ájáb an , a felszabadulás, hitvallás és engedelmesség ú tjá n az egész keresztyén családdal közösségben?” (186. l.). 2. Az egyházaknak fel kell ism erniük, hogy m i ta b u — D uchrow szerint ta b u m egvizsgálni a világgazda­ ságot (111. l.). 3. A h atáro k veszélyesek. „A h it m egvallása jogi színezetűvé válik, am ikor az egyházak h a tá ra ik a t m eghatározzák, hogy ti. kik v a n n a k belül, és kik v a n ­ nak k ív ü l? ” (127. l.). 4. Meg k ell vizsgálni az egyház stru k tú rá it, m ert ezek „m egakadályozzák az egyházakat abban, hogy hallgassák Iste n szavát.” (30. l.). 5. D uchrow szerint „A rem énység fő jelei a nemrég felbukkanó közösségek” (204. l.). T udom ásul vesszük ezeket? 6. „A profit dém ona a kisebbség ja v á ra és a többség k á rá ra (elszegényítésére) h atalm áb a k eríti az egész világgazdaság rendszerét” (92. l.) Duchrow azt kérde­ zi, hogy vajon a nyugatiságot K risztus neve mellé helyeztük ? 7. A J P IC p rogram ban, a konciliáris fo lyam atban nagy rem én y t lá t D uchrow, „ez a rem énynek az egyik legerősebb jele” (225. l.). M iként veszünk mi részt benne?

Szerintem ez a könyv kihívó és érdekfeszítő; nem ­ csak szóbeszéd, hanem nagyon gyakorlati kísérlet arra, hogy az egyházak (mind a négy) m egvizsgálják m agukat azzal a céllal, hogy m egjobbítsák m agukat — m ert erre vár a világ. Ez a feladat nem a másé, h a­ nem a m ienk, a közösségben élő keresztyéneké, akik nem félnek a ttó l a feszültségtől, am ely m ind az egy­ házakon belül, m ind az egyházakon kívül lehet, ha az em berek alapvető kérdéseket tesznek fel K risztus szeretete és felebarátaink kedvéért. E zért prófétai ez a könyv, ezért kell olvasnunk! John L . Humphreys

Nincs vége A z Alef-könyvekről A hazai zsidó könyvírás és -kiadás nagy m últra te ­ k in t vissza. A tizenkilencedik század végéig terjedő időszak legteljesebb bibliográfiája Venetianer Lajos m űvében lelhető meg (A m agyar zsidóság tö rtén ete, K önyvértékesítő V állalat, B pest, 1986.) A soah u tán i korszak azonban ellene mond a P rédikátor szkeptikus­ ironikus m egjegyzésének: „A sok könyv írásának nincs v é g e . . . ” (12,12). A konfesszionális zsidóság lehető­ ségeiből, erejéből a hetilapon, nap táro n és alkalm i kiadványokon kívül alig fu to tta m ásra. K u ltú ra te­ rem tő, tudatform áló jelentőségűvé pedig csak Scheiber Sándor könyvei v áltak . A m agyarországi zsidóság szellemi elitje az eltelt negyven évben adós m a rad t a saját további léte és id entitása m ia tt is nélkülözhetet­ len m űvek m egírásával. A K önyv népe hallgatásba burkolódzott. Sem évezredes m agyarországi tö rtén el­ méről, sem közelm últja rettenetes eseményeiről nem a d o tt közre a forrásokat teljességükben feldolgozó, elemző m űveket. H éber nyelvkönyv éppúgy nem je­ len t meg, m int a hagyom ányos és jelenkori zsidó írás­ m ag y arázato t m egism ertető k ö te t vagy judaisztikai m unka, vagy a k ár csak egy válogatás a Talm ud vagy a Zohar hatalm as szellemi örökségéből. E lőbb-utóbb e hiány m iértje is a k u ta tá s tá rg y a le h e t.. . Az Alef-könyvek első három kötetének m egjelen­ tetése a legsúlyosabb h ián y t igyekszik pótolni. A R aj T am ás által szerkesztett sorozat célja fél évszázad u tá n ú jra h ittan k ö n y v e t adni gyerm ekek, felnőttek kezébe egyaránt. H itta n k ö n y v nélkül hosszú táv o n lehetetlen eredm ényes katechézist m űvelni. K atechézis nélkül pedig reflektálatlan m arad a h it, a személyes vallásos meggyőződés, s p a rtta la n n á válik az ebből következő m agatartás. E k ö tetek m egjelentetésének azonban nem csak az célja, hogy a létszám ában súlyosan meg­ csappant hazai zsidóság hívő közösségeiben a ta n ítá s t előm ozdítsa, s jellegében és m inőségében a többi fe­ lekezetekben folyó katechézis szintjére em ancipálja, hanem az is, hogy a zsidóság m ibenlétéről vajm i ke­ veset tudók végre hiteles tá jé k o z ta tá st k ap jan ak a zsidó vallás alapjairól, szokásairól, Biblia- és életszem ­ léletéről — legalább in nuce. Az Ó testam en tu m -k u tatás egyik régi alapigazsága, hogy a T óra: h ittan k ö n y v . E m egállapítás különösen igaz a Genezisre. Az őstörténet és az ősatyák történ ete egyaránt az egyetlen ÚR-ról tanúskodik — ném i ta r ­ talm i és nyelvi töm örítéssel — gyerm ekek szem ét­ szívét is gyönyörködtető módon. E töm örítésre, „a legifjabb olvasó” szám ára is élvezhető parafrázis el­ készítésére vállalkozott Pataky Mária. A Bibliai képes­ könyv gyerekeknek száz tö rté n e te t mesél el, melyekhez Madarassy Orsolya egy-egy rajza társul. K orunk vi­ zualitásra oly fogékony gyerm eke, felnőttje élvezettel 127

olvash atja e tö rté n e te k e t; közülük néhány nem bibliai eredetű, forrásuk a Midrás, ill. a T alm ud. P a ta k y M ária a term észetes nyelvi befogadás érdekében a h ét­ köznapi beszéd fo rd u latait használja, s ezzel sikeresen elkerüli, hogy a ta rta lo m k á rá ra hiteltelenné egyszerű­ sítsen, ugyanakkor lemond e tö rtén etek eredeti nyelvi bravúrjairól is. Jó lleh et a k ö te t száz tö rté n e te tá n a szükségesnél is töm örebb, mégis kedvcsináló és mo­ dellt adó a továbbm esélésre nem rest felnőttnek, mi tö b b , a rra k észteti — s bízvást ez a szerzők valódi szándéka —, hogy az eredetit, Mózes első k ö n yvét ke­ zébe vegye és olvassa. H a t m ai m agyar rabbi közös m u n k ája a Halljad Izrael. A kitű n ő en szerkesztett könyv m indkét felada­ tá t jól oldja meg: tartalm azza m indazt, am it egy h itét ismerni s megélni akaró zsidó em bernek tu d nia kell bölcsőtől a koporsóig, hétköznap és ünnepnap, gyer­ m ekként, an y ak én t és a p a k é n t; s u g yanakkor ta rta l­ m azza azt, am it egy nem zsidónak a zsidóságról tu d ­ nia érdemes, ha személyes állásfoglalásában legalább a szellemi tisztesség m inim um ára igényt ta r t. R aj T am ás a kön y v bevezető tan u lm án y áb an fel­ teszi a kérd ést: „Mi a zsidóság?” V alójában a teljes m ű ad m ajd erre választ. A m it ő hangsúlyoz, az az, hogy a zsidóság az egyetlen Isten hitvallásos népe. H it­ ből élő nép, m ely nem szűnik vallani hitből-valóságát, avagy h a fölhagy a Som ával, nem nép többé. A kiv á­ laszto ttság ezzel kapcsolatos, az ókortól máig nálunk is oly sok félreértésre s m egbotránkozásra okot adó kérdését sem kerüli ki. (Legutóbb M ezei A ndrás verse, a H agyd a n é p e d e t... k a v a rt v ih art, Mozgó Világ 1982. szept. 112—113.) V itath ató azonban R aj írásá­ nak az az állítása, m ely szerint: „A zsidóságnak nin­ csenek vallási tételei, nincsenek dogmái (kiemelés R a j­ tól). Ellenkezőleg, a gondolat és az em beri választás szabadságát h ird etjü k ” (12. o.). A zsidóság történelm e vagy a k á r a zsidó im akönyvek nem feltétlenül erről győznek meg. V alószerűbbnek látszik F ran z Rosen­ zweig zsidó vallásfilozófus vélem énye. Szerinte „ugyan a zsidóságnak v annak dogm ái, de nincs dogm atikája. ( . . . ) Istenről, a k in y ila tk o z ta to tt törvényről, a m es­ siási m egváltásról v a n szó, és arról, am i ezzel összefügg : az a gondolat hiányzik, am ely egészen á th a tja a zsi­ dóságot, am ely a tö rv é n y t egyedül érth ető v é teszi, és am ely a zsidó nép fen n m arad ását egyedül m egm agya­ rázh atja, nevezetesen Izrael k iv álaszto ttság ának a gondolata. A zsidóságnak ez a valóban központi gon­ d olata, am ellyel k apcsolatban m ondjuk egy keresz­ té n y k u ta tó a krisztológiából eredően joggal elvárná, hogy egy zsidó d ogm atikában az első vagy — az Is­ tenről szóló ta n ítá s u tá n —, legalábbis a m ásodik he­ lyen m egtalálja, nem fordul elő például Maimonidesz T izenhárom H ittételéb en , de filozófiai m űvében sem, am ely pedig a zsidóság alapigazságaiban összezava­ ro d o ttak n ak mégiscsak ú tm u ta tó u l szolgálhatna.” (Apologetisches D enken, In : K leinere Schriften, Schocken Verl. Berlin, 1937. 31—32.) Singer Ö dön írásait — A zsidó otth o n , M indennapi im ádságok — a derű és fesztelenség jellemzi, m ely oly sa já tja a hagyom ányait a k á r csak többé-kevésbé ápoló zsidó családoknak is. A közegnek való megfelelés és meg nem felelés, a n y ito ttság és az in tak tság k ettő s­ sége és ellentm ondása érthetőbbé válik e fejezetek ol­ vastán . K ülönösen figyelemrem éltó, am it a hetedik nap jelentőségéről ír. K eresztyén olvasóját szándékta­ lan u l is arra figyelm ezteti, hogy a szom bat teológiai recepciója nélkül érth etetlen az evangélium . Löw y T am ás a család szem pontjából m u ta tja be a zsidó élet hétk ö zn ap jait „A bölcsőtől a koporsóig” . A család nem zetfenntartó szerepe közism ert. A zsidó­ 128

ság történelm e azt m u tatja, hogy a család e felad atát a h it és a hívő közösség őrzése és szüntelen ú jraterem ­ tése megelőzheti. E zért a zsidó család életében a rítu ­ sok nem másodlagos jelenségek; más szóval: a kazuá­ lék nem v álh atn ak merő szakrális szolgáltatássá. Mi­ közben a szülői hivatás értelm e és értéke társadalm i m éretben diffúzzá lett, hasznos a szerző gondolkodá­ sát m eghatározó, s tárgyilagos leírásainak tá v la to t adó tö rv én y t — a negyedik parancsolat m ellett kevésbé ism ert 3Móz 19,3-t m egfontolnunk. A könyv legterjedelm esebb tan u lm án y át Schöner Alfréd, az Országos R abbitanács elnöke írta : „ B á ­ natból öröm — Az ünnepek világa” címmel. Sorra ve­ szi az egyes ünnepeket a legfontosabbal, a szom battal kezdve. Először közli az ünnep eredetét, kialakulásá­ nak tö rtén eti, teológiai jelentőségét, m ajd az ünnep lefolyását és a hozzá kapcsolódó szokásokat. Tömör, jól áttek in th e tő , liturgikai szem pontból is hasznos m unka. Talán nem fölösleges hangsúlyozni, keresztyén olvasó szám ára a peszah a legfontosabb az ünnepek közül. Tudni, hogy ekkor m it és hogyan ünnepel a zsidóság, ez a h ité t kom olyanvevő keresztyének szá­ m ára nem vallástörténeti érdeklődés kérdése. (A pe­ szah és a széder-est alapos megismeréséhez kitű n ő forrásm unka a szintén R aj Tam ás közrem űködésével ú jra m egjelentetett OMZSA H aggáda, (B pest, 1987.). A zsidó élet jelképeivel foglalkozik Deutsch R óbert és Landeszmann G yörgy Áldjon meg az Örökkévaló című dolgozata, m elyben az ünnepi és hétköznapi élet tárgyi jelképeinek eredetét, jelentését, funkcióját is­ m ertetik. A szöveg m egértését segítik — lévén tá r ­ gyakról szó — A ntalfi M ária grafikái és M üller László fotói. A k ö te t befejező írása — Csillag és lám pás — ism ét a szerkesztő R a j Tam ásé. A legism ertebb öt zsidó szim bólum ősi értelm ét k u ta tja . Ezek a Dávid-csillag, a m enóra, az ókori Izrael törzsi szim bólum ai, a hóna­ pok jelei és a héber betűk. A H alljad Izrael jó h itta n k ö n y v . Összehasonlítva a hazai k atech etik ai irodalom egyéb m űveivel m ind tárgykezelési, m ind form ai szem pontból jobb m egoldá­ sú. A kirekesztettség érzése nélkül veheti kézbe te lje­ sen szekularizált vagy ateista em ber is. Szerzőinek fölkészültsége, tárgyszerűsége, valódi m egism ertetésre törekvése, s nem utolsó sorban n y ito ttság a to v á b b kérdezésre serkent. A kérdésekre rem élhetőleg az Alefkönyvek további köteteiben válaszra — de legalább to v áb b i tájékozódását m egkönnyítő ajánló bibliog­ ráfiára — lel az olvasó. Az Alef-könyvek harm adik k ö tete a bécsi judaisz­ tik ai intézet professzorának, Jacob Allerhandnak A zsidóság története című m űvét ad ja közre. A könyv első fele a zsidóság biblikus tö rténetével foglalkozik, a m á­ sodik rész a m akkabeusoktól a B ar-K ochba felkelésig eltelt három száz év esem ényeit, szellemi, politikai, vallási történ éseit ism erteti. A k é t utolsó fejezet a ta n n a itá k tevékenységét, a Misna ill. a Jeruzsálem i és a Babilóniai T alm ud kialakulását és felépítését tá rg y a l­ ja. A k ö te t függeléke — a szerkesztő R aj Tam ás m u n ­ k á ja — tö b b ek k ö zö tt kislexikont és időrendi tá b lá ­ za to t is tartalm az. A llerhand ugyan a tudom ányos dolgozatok formális beosztását követi, de nem szándékozik M. Noth vagy J . Bright m űvével k o n k u rá ln i, s nem érzi szükséges­ nek, hogy az általános m űveltség szin tjét m eghaladó tudom ányos ism eretterjesztést végezzen. V élhetőleg olyan olvasóknak szánta írását, ak ik még alapfokon sem ism erik a B ibliát, és az ókori Izrael tö rté n e té t. Schöner Alfréd előszavában helyesen jegyzi meg: „S úlypontjainak elhelyezése, olvasm ányos stílusa,

IN H A L T D E R NUM M ER 1988/2

CONTENTS OF NO 1988/2

A bschied von D r. Jó zsef Szakács— Dr. K ároly Tóth: „D rei sym bo­ lische K rän ze“ — J á n o s V iczián: „A uch w enn d e r H e rr uns L eiden sch ickt, e rb a rm t e r sich doch w ieder ü b e r u n s . . . “ S T U D IE N : E rn ő O ttlyk: T ausend J a h re d e r R ussisch-O rthodoxen K irche I. — F eriz B erki: Theologischer H in te rg ru n d d e r orthodoxen K an o n e — L u ka s Vischer: D as E rb e des K yrill L oukaris: B eitrag zu m o rth o d o x -refo rm ierten D ialog — Ferenc S z űcs: M öglichkeiten u n d G renzen d e r ch ristlichen F reih eit bei Calvin — Douglas Temple­ ton: K eltische u n d pannonische A spekte d e r In te rp re ta tio n : P au lu s u n d K o rin th o s — Tibor M issu ra : F lu c h t aus d er W irklichkeit (N arkom anie) — Sándor L adányi: A brah am K u y p e r (K u rzer R ü c k ­ blick a u f die zwei vergangenen J a h rh u n d e rte der R eform ierten K irche in H ollan d , m it besonderer H insicht a u f die B ed eu tu n g un d E in flu ss von K u y p er) W E L T R U N D S C H A U : Zoltán Balogh: H u n d e rt J a h re des B lau ­ kreuz-V erbandes — E gil A a rvik: G o tt is tre u H E IM A T R U N D S C H A U : A uf dem W ege z u r F riedenstheologie, In tern atio n ales S em inar, B u d ap est, R á d a y K ollegium , 14— 19 D e­ zem ber, 1987 — Eröffnungsrede von Károly Tóth— Jürgen M oltm ann: G erech tig k eit sch afft F ried en — K om m uniqué D IS K U S S IO N : Sándor M agassy S r.: „A bel — Z suzsanna“ am P ra n g e r — W ilfried Joest: F u n d a m e n ta lism us K U L T U R C H R O N IK : László Z a y : Profile a u f d e r L einw and — Jen ő Szigeti: N achlese m it d en A ugen eines Theologen B Ü C H E R S C H A U : W eltw irtsch aft He u te : E in e W elt fü r die be­ k ennende K irch e? (John L . H um phreys) — N och nicht beendet (Ü b er die Alef-B ücher) (László Donáth)

T ak in g L eave from Dr. József Szakács— Dr. K ároly Tóth: “ T hree Sym bolical W re a th s" — János V iczián: “ T he L o rd m a y b rin g us sorrow b u t his love to r us is sure a n d s tr o n g .. S T U D IE S : Ernő Ottlyk: M illenium of th e R u ssian-O rthodox Church I. — F eriz B erki: Theological B ackground of th e O rthodox Canons — L u ka s Vischer: K yrill L ou k aris’ H e rita g e ; C ontribution to th e O rthodox-R eform ed Dialogue — Ferenc Szűcs: Chances a n d L im its of C hristian F reedom in C alvin — Douglas Templeton: Celtic an d P an n o n ian A spects of In te rp re ta tio n : P a u l an d C orinth— Tibor M issura: E scap e from R e a lity (drug addiction) — Sándor L adányi: A b rah am K u y p e r (B rief R etrospection to th e P a s t Two Centuries of th e R eform ed C hurch in th e N etherlands, w ith special consider­ a tio n to th e significance an d influence of K u yper) W O R L D R E V IE W : Zoltán Balogh: C en ten ary of th e B lue Cross F ed eratio n — Egil A a rvik: God is F a ith fu l H O M E R E V IE W : T ow ards a T heology of P eace, In te rn a tio n a l S em inar, B udapest, R á d a y College, D ecem ber 14-19, 1987 — O pen­ ing A ddress b y Károly Tóth-Jürgen M oltm ann: Ju s tic e Creates P eace — Com m uniqué D ISC U SSIO N : Sándor M agassy S r .: “ Ábel — Z suzsanna” on the P illo ry — W ilfried Joest: F u n d am en talism C U LTU R A L C H R O N IC L E : László Z a y : Profiles on th e Screen — Jenő Szigeti: G leaning w ith th e eyes of a theologian B O O K R E V IE W : G lobal E conom y — A confessional Issue fo r the Churches (John L . H um phreys) — It is n o t y e t over (On th e AlefBooks) (László Donáth)

közérthetősége a legfőbb erényei.” Ma, am ikor a B ib­ liát olvasó, ismerő em berek szám a — a m egnöveke­ d e tt érdeklődés ellenére — elenyészően kicsiny, nem lebecsülendő szem pontok ezek egy k atechetikai se­ gédkönyv esetében. Jelentősnek kell ta rta n u n k azt a szerzői és szerkesz­ tői szándékot, m ely az egész könyvön keresztül kö­ vetkezetesen érzékelteti, hogy az, am iről i t t szó van, m egbízható, tárg y i forrásokra m egy vissza. E zért ol­ vasható szám talan idézet az Ó testam entum ból és a Talm udból, m elyeket héber, ill. arám nyelvből R aj T am ás fo rd íto tt. E célt szolgálja a gazdag illusztrációs anyag (köztük Hegyi G ábor számos közelm últban ké­ szült fotója), a rajzok és a táb lázato k is. íg y a m ű — s nem egyszerűen A llerhand írása, am elyet Licht­ m ann T am ás fo rd íto tt kitű n ő en m agyarra —, hasz­ nos lehet m indazok szám ára, akik tö rté n e ti érdeklő­ déssel veszik kézbe a B ibliát. A to v áb b olvasni vágyó e k ö te tb e n sem ta lá l bibliográfiát, Schöner Alfréd azon­ ban az előszóban m egem lít n éhány figyelem reméltó m u n k át, melyek — h a hozzáférhetőek —, m agyarul is olvashatók. Allerhand írásának egyetlen rövid részlete foglal­ kozik a keresztyénség kialakulásával. Sajnos a m é ltat­ lanul rövid alfejezetben tö b b h ián y és p o ntatlanság találh ató . Keresztelő Ján o sn ak még a neve sem em lít­ te tik . A szerző hom ályosan u ta l a rra , hogy „ a prédi­ kátoro k m egbánásra és m egtérésre szó líto tták föl a népet” (129. o.). M ajd általánosságban ír a „hív eket találó önjelölt m essiásokról. Jé z u st is ezek közé szá­ m ítja azzal a m egkülönböztetéssel, hogy neki „sike­ rü lt ta rtó s h a tá sra , m aradandó jelentőségre szert tennie.” (Uo.) A rról, hogy Jézus m it ta n íto tt, m iben állt v itá ja a farizeusokkal vagy a szadduceusokkal, sem m it nem tu d u n k meg. E h e ly e tt o ly at feltételez — „lehetséges, hogy az esszénusok szektájához is csat­ lakozo tt” (uo.) —, am inek a tö rté n e ti valószínűsége m inim ális, s Jézus m űködése szem pontjából nem meg­ határozó. Súlyosabb to rzítás, s az ú jtestam en tu m i ha­ gyom ánnyal ellentétes az az állítása, m ely szerint Jézus is, a k á r ta n ítv á n y a i, h itt ab b a n „hogy a zsidó­ k a t felszabadítja, tö b b ek k ö zö tt a róm ai elnyom ás alól.” (130. o.) Végül tö rtén etietlen és ideologisztikus Allerhand következő m o n d ata is: „A zsidók k ö zö tt

eleinte alig a k a d t követőjük — ti. Jézus híveinek —, ám ham arosan egyre tö b b pogány csatlakozott hozzá­ ju k .” (Uo.) E kijelentés az t sugallja, m in th a Jézus apos­ tollá le tt ta n ítv á n y a i nem egytől egyig zsidók lettek volna, m in th a nem létezett volna a jeruzsálem i ősgyü­ lekezet, m in th a P á l apostol missziói ú tja i során elő­ ször nem a diaszpórák zsinaógáit kereste volna fel. Az egykori tarzuszi farizeus zsidó, Saulus ugy an arra a sorsra ju t, m in t K eresztelő Já n o s: A llerhand nem a k a r tu d n i róla. E zek a hiányok és torzítások nem J é ­ zus személyének eltérő tö rté n e ti és teológiai m egíté­ lésére vezethetők vissza. (Simon Dubnov klasszikus m üve például m entes ezektől.) H ib a a történész Aller­ h an d részéről, hogy K özép-K elet-E urópában élve, a nyolcvanas években ahisztorikus m ódon próbál im p­ licit apológiát művelni. Az A lef-könyvek első három kö tete egyszerre lá to tt napvilágot 1987 őszén a M IOK kiadásában a Memorial F ou n d atio n for Jew ish C ulture tám ogatásával. T udva, hogy a hazai egyházi könyvkiadás m ennyi fa jta ne­ hézséggel küzd, elismerésre m éltó teljesítm ény e h á­ rom reprezentatív könyv m egjelentetése. Az Alefkönyvek szerkesztőjét, s egyben a vállalkozás spiritus recto rát, R aj Tam ás ra b b it köszönet és dicséret illeti. E könyvek a rem ényt keltő kezdet tárg y i bizonyítékai a negyven éves csönd u tán . É letjelei an n ak a m agyarországi zsidóságnak, m elynek szám ára a záhar nem m erül ki a személyes gyász Jahrzeitekhez k ö tö tt kaddisaiban. A nnak a zsidóságnak, am ely úgy a k a r emlékezni és em lékeztetni, hogy m indenekelőtt a rra keresi a választ: m it jelent az után i t t és m ost zsidó­ nak lenni. S tu d ja , a zsinagóga válaszát a m egélhető m ásság m ibenlétére nem p ó to lh atja néhány zsidó ere­ d etű, de m ár régen asszim ilálódott m agyar író vagy tudós csakazértis problém afelvetése és szükségszerűen szubjektív válasza. A buberi dialógikus existencia nem csak a T erem tő és az em ber, hanem em ber és a m ásik em ber kapcsolatára is igaz. A párbeszéd az a nélkülözhetetlen jó, am ely előföltételezi a létet. L étét zsidónak és nem zsidónak. E z é rt érdem es m egtörni a csendet. M iképp a m agyar zsidóságnak nincs vége, nincs vége a sok könyv írásának” sem. Donáth László

E szám ára: 68,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: B ibliai tö rté n e te k gyerekeknek Ú jfo rd ítású B iblia K is családi B iblia K özépm éretű B iblia A ngol—m ag y ar Újszövetség

180,— 220,— 150,— 120,— 170,—

Ft Ft Ft Ft Ft

K önyveink közül aján lju k : D r. T ó th K áro ly : G yökerek és tá v lato k 9 5 ,— F t Szabó M agda: Záróvizsga 150,— F t G eschichte u n d G egenw art der R eform ierten K irche in U ngarn 319,— F t K o m játh y A lad ár: A k itá n to rg o tt egyház 112,— F t Szénási S án d o r: K álvin em beri arca 4 7 ,— F t T akács B éla: R eform átus tem plom aink úrasztali t erítői 200,— F t Sobor A n ta l: P erelj, U ra m ! 5 0 ,— F t Takács B éla: Bibliai jelképek a m agyar reform átus egyházm űvészetben 300, — F t K incsesláda I. 135,— F t K incsesláda I I . 100,— F t S arkadi N agy P á l: A szeretet him nusza 2 4 ,— F t Bereczky A lbert: Van-e ú t Istenhez? 6 1 ,— F t K o m játh y A ladárné: A Szentföldön já rtu n k 198,— F t Szentm ihályiné Szabó M ária: L orántffy Zsuzsanna 125,— F t Szentm ihályiné Szabó M ária: Örök tá rsa k 120,— F t K álv in Já n o s: T an ítás a keresztyén vallásra 150,— F t B udai Balogh Sándor: V ad vizek fu tása 84,— F t T ótfalusi Kis Miklós: Apologia Bibliorum (A B iblia védelm ében) 199,— F t N agy Zsuzsa: A huszonnegyedik óra 170,— F t K álv in Já n o s: K ik a boldogok? 3 7 ,— F t B o tty á n Já n o s: H itü n k hősei 9 8 ,— F t T óth-M áthé M iklós: N áb ó t szőlője 9 1 ,— F t T óth-M áthé M iklós: A szabadság nótáriusa. Regény R á d a y P ál életéről 120,— F t B udai—H erczeg: Az Újszövetség tö rtén ete 130,— F t D r. T ó th K álm án : A régészet és a Biblia 115,— F t H . V. M o rto n :.P á l apostol nyom ában 160,— F t Szénási Sándor: M andulaág (versek, m űfordítások) 135,— F t F ark as József: Több az élet 90,— F t Kaphatók: A P ro testán s K önyvesboltban (hétfőn szünnap) B udapest IX ., R á d a y u. 1. (a 15-ös autóbusz m egállójánál), valam in t a debreceni R eform átus K önyvesboltban, D ebrecen, Vörös H adsereg ú tja 4—6. Megrendelhetők: m inden lelkészi h iv a talb an és a R eform átus Sajtóosz­ tály o n , B udapest X IV ., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI E GYHÁZA K ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL Pimen patriarcha nyilatkozata a magyar egyházi sajtó számára „Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed” Ezer éves az Orosz Ortodox Egyház II. A magyar katolikus egyház és az állam viszonyának fejlődéstörténete a szocializmusban I. István király éve Protestantizmus és zsidóság A cseh reformáció és kapcsolatai a magyar reformációval Ekkléziogén és ekkléziolagén neurózis Milyen bölcs volt Salamon? Egészségmegőrző program - egyházi aktivitás

Ú J FOLYAM (XXXI)

1988

3

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1988 május—június Felelős szerkesztő: D. Dr. O ttlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2 . I. T.: 114-862 Felelős kiadó:

DOKUM ENTUM OK Őszentsége Pim en, Moszkva és egész Oroszország p atriarch á ­ já n ak üdvözlő beszéde (1988. február 1 6 .) .......................... Pim en, Moszkva és egész Oroszország p atriarch ájá n ak n y ila t­ kozata a m agyar egyházi sajtó s z á m á r a ............................. A K eresztyén Békekonferencia m unkabizottsági ülése (R áday K ollégium , 1988. m árcius 21 —25.) ..................................... TÓ T H K Á RO LY püspök elnöki beszéde: „Vigyázz a szolgálat­ ra, m elyre vállalkoztál az Ú rban, hogy azt betöltsed” . . . K om m üniké ......................................................................................

129 129 133 134 141

TANULMÁNYOK

Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842 H U ISSN 0133—7599

A Theologiai Szem le szerkesztő bizottsága: D. Dr. Tóth Károly, elnök Lehel László, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes Dr. Harmati Béla Dr. Kocsis Elemér Kovách A ttila Kürti László Viczián János Dr. Nagy Gyula Társszerkesztő:

OTTLYK E R N Ő : Ezeréves az Orosz O rtodox E gyház I I . . . . O TTLYK E R N Ő : A m agyar katolikus egyház és az állam vi­ szonyának fejlődéstörténete a szocializmusban ................ O TTLYK E R N Ő : I. Istv án király é v e ................. P A P P VILM OS: P ro testantizm us és zsidóság (Adalékok a m agyarországi protestantizm us és a zsidóság kapcsolatá­ n ak kérdéséhez, különös tek in te tte l az 1840 és 1900 kö­ z ö tti id ő s z a k ra ) .......................................................................... IL JA B U R IA N : A cseh reformáció és kapcsolatai a m agyar re fo rm á c ió v a l.............................................................................. H E R C Z E G P Á L : Szabadság, szabadosság és önm egtartózta­ tá s az evangélium i és apostoli ta n ítá sb a n .......................... GYÖKÖSSY E N D R E : Ekkléziogén és ekkléziolagén neurózis SOMLÓ K A T A L IN -R Á S Z L A I T IB O R : Intencionális Istenism eret A ugustinus filo zó fiá já b an .......................................... KARASSZON ISTVÁN: Milyen bölcs volt S a la m o n ? .............

142 146 152

157 168 172 177 181 185

HAZAI SZEMLE F R E N K L R Ó B E R T : Egészségmegőrző program — egyházi aktiv itás ....................................................................................... 189

D. Dr. Pákozdy László Márton Ο lvasószerkesztő: Tarr Kálmán

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1988. m ájus 5.

□ Egyetemi Nyomda — 88.6733 Budapest, 1988. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­ nál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hír­ lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Buda­ pest XIII., Lehel u. 10/A. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, va­ lamint átutalással a HELÍR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj egy évre: 390,— Ft, egyes szám ára: 68,— Ft. Megjelenik kéthavonként.

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE K érjük kedves m un k atársain k at, hogy lapunknak szánt kéz­ ira ta ik a t k é t példányban (egy m ásolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küld­ jék be. K éziratokat, am elyeket nem mi k értü n k , vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

DOKUMENTUMOK Őszentsége Pimen, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának üdvözlő beszéde 1988. február 16. E z év február 15— 16. napjain Moszkvába látogatott dr. Tóth Károly püspök, Tarr K álm án zsinati tanácsos és dr. H uszti K álm án kutató professzor, a Budapest, Pozsonyi úti gyülekezet lelkipásztora, hogy ott tárgya­ lásokat folytassanak az Orosz Ortodox Egyház fennállása ezeréves jubileum án való magyar részvételről. A megbe­ szélés során foglalkoztak az Orosz Ortodox Egyház és a Magyarországi Református Egyház közötti további öku­ m enikus együttműködés kérdéseivel. A z alábbiakban közöljük Pim en, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának üdvözlő beszédét, valam int azt a nyilatkozatot, amelyet Pim en patriarcha a magyar egyházi sajtó számára adott. * S zeretett Testvérem az Ú rban! Szívélyesen üdvözlöm Ö n t és K ollégáit szeretett városunkban, M oszkvában. Minden egyes találkozás Önnel, dr. T ó th K ároly püspök, m ély megelégedéssel tö lt el, hiszen m inket tö b b évtizedes intenzív ökum e­ nikus és békem unka k ö t össze. A mi egyházunkban Önnek sok m u n k atársa és b a rá tja van, akikkel sok­ sok öröm teli — és tegyük hozzá, hogy ném elykor nehéz ó rák at is á té lt a világkeresztyénség körében, am elyek napjain k b an m ár az egyháztörténelem részei. Most különösen a K eresztyén Békekonferenciára gon­ dolok, am elynek m ost Ön az elnöke, és am elynek im m ár három évtizedes eredm ényes fejlődésében és kibontakozásában Önnek nagy érdem ei vannak, hi­ szen tehetsége és ereje leg jav át a d ja e tevékenység folytatásához. Gondolok i t t m ost an nak a dialógus­ n ak hosszú évek ó ta folyó és m egism étlődő tanácsko­ zásaira is, am elyben részt vesznek az európai szocia­ lista országok és az E gyesült Állam ok egyházi vezetői, am ely a „K arlo v y V ary” elnevezést k a p ta . Ez célul tű z te ki, hogy az egyházak kölcsönös m egértésének és együttm űködésének elősegítésén keresztül legyőzze a bizalm atlanságot és a félelm et a szembenálló politikai

oldalon levő országok népei között, és ezek k ö zö tt a b arátság o t és a kölcsönös m egértést előm ozdítsa. Ön sikeresen továbbviszi a z t a nagyon hasznos ügyet, am elyet évtizedekkel ezelőtt az á ld o tt em lékezetű H rom ádka professzor k ezd ett el. Ö kum enikus te v é ­ kenységének lényeges része an nak a folytatása is, am it dr. B a rth a Tibor püspök kezdem ényezett, a reform átus egyházak és az ortodox egyházak közötti dialógus, am ely egyben az össz-ortodox és reform átus dialógus része is. Végül fontosnak ta rto m az t is m egem líteni, am it Ön tesz országaink, egyházaink közö tti testv éri kap­ csolatok fejlesztésére. E nnek m i nag y jelentőséget tu lajd o n ítu n k . Mi mélységes elismeréssel fogadjuk m indazt, am it a M agyarországi R eform átus E gyház tesz az Önök országának többi egyházaival e g y ü tt az Orosz O rtodox E gyház jubileum án való részvételével, az oroszországi keresztyénség 1000 éves évfordulóján. Tudom , hogy az Önök m ostani lá to g atá sa ezzel az üggyel is kapcsolatos, és mi szeretettel üdvözlünk m inden ilyen kezdem ényezést. K edves Testvérem ! Mi tu d ju k , hogy Ön m ilyen szorosan kapcsolódik a békem unkához és m ilyen h a té ­ konyak az Ön erőfeszítései. S zeretnénk aláhúzni a legfontosabb feladatot, am elynek elvégzése m in d n y á ­ ju n k a t m ély elkötelezettségre szólít. E z a felad at abban áll, hogy a mi egyházaink és a világ m ás egy­ házai is m indent m egtegyenek egy olyan nem zetközi légkör kialakításáért, am elyben a kölcsönös m egértés és bizalom erősödik és am ely sikeresen előm ozdíthatja az atom fegyverek leszerelésének to v áb b i lépéseit az I sten á lta l te re m te tt világ pusztu lásán ak elh árítása érdekében. Meg vagyok arról győződve, hogy egyet­ értü n k és e g y ü tt m unk álk o d h atu n k ebben az em beri­ ség szám ára legszentebb szolgálatban. Még egyszer és ú jra szívélyesen köszöntöm Ö nt kedves Testvérem és kívánom Ö nnek és H o z záta rto ­ zóinak a legjobbakat. A djon az Ú risten Ö nnek lelki és testi erőt és kísérje mindig ú tjain.

Pimen, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának nyilatkozata a magyar egyházi sajtó számára 1. kérdés: Őszentsége megítélése szerint m ilyen szel­ fo ly tatju k is a m i egyházunk üdvös szolgálata tö rté ­ lemben, m ilyen légkörben és m ilyen várakozásokkal nelm ének elm élyült tanulm ányozása szellemében, h a ­ folyik az orosz keresztyénség nagy, ezeréves jubileum á­ zafias és békeszerető lelkülettel, azoknak a szellemi nak előkészítése, amely rendkívül nagy érdeklődést vált és felgyülem lett lelki értékeknek m élyebb m egértésé­ ki az egész keresztyénségben, sőt az egész m ai emberiség vel, am elyek töretlenül érvényesítik gyógyító h atásu ­ körében? k a t az Isten egész népe életében, v alam in t az egyház szellemi, erkölcsi kisugárzásának feltárásával, am elyet E bben az esztendőben készül az Orosz O rtodox E gyház m éltóképpen m egünnepelni Oroszország meg­ k ifejtett egész történelm e során h az án k állami és tá r­ keresztelkedésének ezeréves évfordulóját, s ezzel sadalm i életének sokféle területén. e g y ü tt a sa já t fennállásának ezer esztendejét. A jubileum i előkészületeket 1980-ban kezd tü k el és

Különleges figyelm et érdem el az Egyház k u ltú ra ­ terem tő m unkássága az ország történelm ében. A kijevi 129

Oroszország m egkeresztelkedése u tán gyors fejlődés­ n ek in d u lt az írásbeliség, és tulajdonképpeni kezdetét v e tte a nem zeti irodalom . Az ősi orosz k u ltúra, m int sajátosan keresztyén k u ltú ra n y e rt igazi fellendülést. A régi orosz nép krisztusi h itte l tö rté n t megszentelése e g y ü ttjá rt az írás és olvasás ism eretének elterjedésé­ vel. A főpásztori székesegyházak és a kolostorok a szláv-orosz könyvm űvészet állandó központjaivá let­ te k : i t t g y ű jtö tték és i tt m ásolták a könyveket, ame­ lyek m agukban re jte tté k az orosz nép lelki ele­ delét. A m egkeresztelkedés ju tta tta el a kijevi Oroszor­ szágot E urópa keresztyén nem zeteinek családjába és Oroszország elfoglalta a m aga m éltó helyét kontinen­ sünk történelm i fejlődésében. E nnek az ezer eszten­ dőnek a folyam atában m ent végbe az európai nem ­ zeti k u ltú rák kölcsönös egym ásra h a tá sa és egym ást gazdagítása, m inthogy a közös keresztyén alapon fej­ lődtek ki. A jubileum az Orosz O rtodox E gyház áldozatos szolgálatának ezer esztendejét is ünnepelni fogja, mely m egtestesült a mi népünk, és Isten Igéjének egyete­ mes közössége életében. Ezek a szolgálatok em elték föl a népeket a szellemi tökéletesedés ú tjá ra , hogy megerősödjék a mi egész földi lakóhelyünkön azoknak az Isten áld o tta és egyetem es emberi eszm ényeknek az építm énye, m elyeket így nevezünk: szabadság, egyenlőség, béke, valódi testvéri egyetértés és bizalom k ivétel nélkül m inden em ber és minden nép kö­ zö tt. Mivel nagy érdeklődés övezi azt a rendkívüli jelen­ tőséget, amellyel az Orosz O rtodox Egyház szolgálata b ír az évszázadok során a mi hazánk és a benne lakó népek életében, az előttü n k álló ünnepségek m áris úgy m u tatk o zn ak , m int olyan jelentős egyházi és tá r ­ sadalm i esem ények, am elyeknek értékes társadalm i­ hazafias és országos kisugárzásuk van. Az Orosz O rtodox E gyház fennállásának, tíz évszá­ zados ta p a sz ta la tain a k m élyreható és sokoldalú érté­ kelése m ár eddig is m eg tö rtén t három nem zetközi egyházi tudom ányos konferencián, am elyeket egyhá­ zunk rendezett 1986-ban K ijevben történelm i tém a­ körben; 1987-ben M oszkvában a teológia és a spiri­ tu a litá s tém aköréről és a m ost folyó év, 1988 február­ jáb an L eningrádban, ahol az Orosz O rtodox Egyház liturgikájáról és egyházm űvészetéről tárg y altak . Ezek a konferenciák m ár lényeges m ozzanatai és elemei m agának az ünnepségnek, am it következésképpen m áris elkezdettnek tek in th etü n k . Oroszország m egkeresztelésének ezeréves jubileum a n agy visszhangra ta lá lt az egész világon, nem csak vallási körökben, hanem tudom ányos, k ulturális és társad alm i szinten is. E nnek bizonyságául szolgálhat az UNESCO közgyűlése által elfogadott felhívás az UNESCO 159 tagállam ához annak érdekében, hogy em lékezzenek meg Oroszország keresztyénségének ezer­ éves évfordulójáról úgy, m int am ely az egyik legjelen­ tősebb esem ény az európai és világtörténelem ben, v a la m in t a kultú ráb an . Oroszország m egkeresztelkedésének ezeréves jubi­ leum a m eghaladta az Orosz O rtodox E gyház belső m egemlékezésének k ereteit és egyetem es keresztyén ünnepléssé v álto zo tt a béke és a szeretet evangélium i eszm éjének szellemében. O lyan esem énnyé lett, amely k ihatással van a népek szellemi közeledésére és köl­ csönös m egértésére, s közö ttü k megerősíti a nyíltsá­ g ot és a békeszeretetet. Örülök an n ak a lehetőségnek, hogy külön m egköszönhetem a mi K risztusban kedves m ag y ar testvéreinknek, hogy együttesen, m indnyájan részt vesznek és osztoznak a mi öröm ünkben.

130

2. kérdés: Őszentsége! A z utóbbi időkben az egész világ megtanult két orosz szót, két kifejezést az Önök nagy országától: az egyik a peresztrojka, a m ásik a glasznoszty. M ilyen új lehetőségek tárulkoznak fel az egyházi élet és a vallási megújulás előtt a peresztrojka, avagy a glasznoszty hatására a Szovjetunióban? Az utóbbi években, am elyeket mi egy sokoldalú átalakulás időszakának nevezünk, valóban sok te rü ­ leten megy végbe a mi társadalm unk életének meg­ újulása: a gazdaságban, a társadalm i szférában, a politikában, a tu d o m ányban és a kultúrában. Sokol­ dalúbbá és elm élyültebbé le tt a társadalom szellemi élete, s tag jai körében növekedtek az erkölcsi értékek követelm ényei. Egyszóval, m ost a mi hazánk döntő történelm i átalakulások korszakát éli át. E bben az összefüggésben m indenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy az Orosz O rtodox Egyház a m aga ezeréves fennállásának egész ideje a la tt szorosan hozzákapcsolódott a mi nem zetünk sorsához. Az egy­ ház népe m ost is teljes szívvel tá m o g a tja ezt az eleven folyam atot, e g y ü tt a nem vallásos polgártársakkal, a hívők is mélységesen érdekeltek a haza jelenlegi és jövendőbeli arcu latán ak alakulásában. M inthogy a jelenlegi folyam at összhangban áll az evangéliumi gondolatokkal, a hívő em berek üdvözlik a mi orszá­ gunk vezetőinek a hazánk további társadalm i és gaz­ dasági m egújulására, a szocialista dem okrácia töké­ letesítésére irányuló törekvését. K eresztyén h iv atá ­ sunk, hogy cselekvően szolgáljuk honfitársaink valódi ja v á t és m indenkinek segítsünk abban, hogy b etö lt­ hesse a sajá t m agasabb rendeltetését az apostol sze­ rin t: „A zért te h á t törekedjünk azokra, am ik a békes­ ségre és egym ás épülésére valók” (Róm 14,19). Az egyház m egáldja a szovjet em berek békés alkotó­ m u n k áját és a m aga pásztorális szolgálatait sok vo­ natkozásban szenteli a polgári életre nevelésnek: az Orosz O rtodox Egyház felelősségre neveli az ő népét, hogy jó lelkiism erettel viszonyuljon a m unkához, áll­ h atato san kövesse a m agasrendű erkölcsi norm ákat a személyes és a közösségi életben. Ilyen módon az Egyház hozzájárul a szovjet társadalom vallásos réte­ gei között egy egészséges erkölcsi és lélektani légkör kialakításához. É ppen ezért m int hívő emberok, külö­ n ösen értékeljük azt a m agas célkitűzést, am ely az új orientáció-rendszerünkben az erkölcsösséget ta r tja szem előtt, s értékeljük azt, hogy a m egújult értékrendszer központjában az em ber m ár úgy áll, m int társadalm ilag is ak tív személyiség, aki n y ito tt lehet a nagy szellemi értékek érzékelésére és elismerésére. Továbbá szükséges megjegyezni, hogy az egyház eme m issziójának szellemi lényege változatlan. A kkor is, h a m egvalósításának form ái alkalm azkodnak a kor­ szak körülm ényeihez, s ennek megfelelően a vallásos nép időszerű kérdéseinek sajátosságaihoz is. Így te h á t az országban m a végbem enő változások kiszélesítet­ té k a hívő és nem vallásos polgárok közötti e g y ü tt­ m űködés h a tá ra it és az átalakulás folyam ata jó h a­ tással van az egyházi életre is: kedvezőbb légkört biztosít az egyház sajátos m issziójának betöltésére. Megelégedéssel teszünk bizonyságot arról, hogy sok olyan kérdést, am ely általában az egyház életét, az egyházm egyék és az egyes egyházközségek életét érinti, és am elyeket régebben csak lassan leh etett m egoldani, az új körülm ények között gyorsabban meg lehet valósítani. E bben közrejátszik a nyilvánosság folyam ata is, am ely egyre nagyobb erővel tö r u ta t m agának a szovjet társadalom ban. Ezzel e g y ü tt sem volna helyes azt feltételezni, hogy a mi országunk vezetőinek kedvező viszonyulása az egyház szükségeinek megelégítéséhez csupán az utóbbi

A háború utáni időben előállt bonyolult nem zetközi helyzet döntő módon m egkövetelte az egyháztól, a vallási közösségektől és az összes békére törekedő v al­ lásos em bertől, hogy különleges következetességgel álljanak h ely t a nem zetközi béke m egőrzéséért és m egerősítéséért folyó erőfeszítésekben. A szinte m egállíthatatlan fegyverkezési hajsza, külö­ nösen nukleáris területen, eláraszto tta a tudom ányos értelm et is az egyre vészterhesebb és antihum ánusabb töm egpusztító fegyverek előállításában, kegyetlenül kizsákm ányolja ilyen célokra a term észetet, fölgyor­ sítja az egyetemes em beri problém ák felhalm ozódását és to v áb b ra is a totális p u sztítás jellegét ölti m agára. N apjainkban az egyház hívei különös világossággal ismerik föl, hogy a béke és a felebaráti szeretet gondo­ latai nem m arad h atn ak p u sztán nemes eszmék, ha­ nem ezeket a m egvalósulás azon fokára kell á tü lte tn i, am ely m agának az életnek a lényegéhez ta rto z ik hozzá. Az Egyház nyelvén a „béke” szó kifejezi m inden boldogság összességét, az élet teljességét a bennünket körülvevő em berek és a term észet közösségének h a r­ m óniájában. Ezzel a bibliai fogalommal jelölődnek meg általában is a békés korszakok, az igazságos viszonyok az em berek és népek között, és ezek békés együttm unkálkodása. T eh át az ellenségeskedést, a kizsákm ányolást és a gyilkosságot egyértelm űen el­ ítéljük m in t Isten törvényének m egrontását, a békes­ ség m unkálását pedig emez isteni tö rvény teljesítése­ képpen értelm ezzük. Más szavakkal: a mi egyházunk a békeszolgálatot úgy tekinti, m in t sa já t létének egyik lényeges m egnyilvánulását, m int a K risztus igéjének egyik lényeges teljesítési feltételét: „Boldo­ gok a békességre igyekezők, m ert ők az Isten fiainak m ond atn ak ” (Mt 5,9). Az eddig m ondottakhoz hozzá­ teszem, hogy a mi felfogásunk szerint a béke elvá­ la szth ata tlan az „élet” fogalm ától a Földön. Viszont a nukleáris fegyverek sokkal inkább, m in t bárm ely egyéb emberi találm ány, nap jain k b an bárm ely pilla­ n a tb a n képesek m egrontani a béke és az élet elvá­ lasz th ata tla n kapcsolatát. E zért, m iközben a vallásos békem unkáról beszélünk, mindig az élet szent aján ­ dékának m egm entéséért folyó törekvések lebegnek szem ünk előtt. E z ért im ádkozunk és kérjük az U rat, hogy Ő segítsen nekünk m egtisztítani a F öldet a nukleáris fegyverek szennyétől. U gyanakkor ez a fel­ ad a t egyetemes em beri ügy is, m inden népnek és 3. kérdés: M in d n yá ja n nagyra értékeljük az Orosz m inden békeszerető erőnek az ügye, legyenek b ár val­ Ortodox Egyház és személyesen Őszentsége munkásságát, lásosak vagy nem vallásosak. A zt látju k , hogy a törekvését a világbéke megerősítésére nézve. M ilyen elis­ gonosz m ost az em beri kapcsolatok dehum anizálásá­ merésnek és m ilyen tekintélynek örvend, illetőleg m ilyen ban dem onstrálja a m aga h ata lm á t, v alam int a mi befolyással bír az Orosz Egyház magában a Szovjet­ civilizációnk erkölcsi, etikai értékeinek m egvetésében. unióban, ennek a nagy országnak a népei között az Ilyen körülm ények k ö zött m inden hívő em bert a rra állami és társadalmi vezetők megítélésében? szólítunk fel, hogy vallásos m eggyőződését követve sokszorozzák meg erőfeszítéseiket az általános n u k ­ M indenekelőtt h add szóljak n éhány szót m agáról leáris pusztulás veszélyének elh árítása érdekében. a békem unkáról úgy, ahogyan mi é rtjü k az egyházi Hisszük, hogy a gonoszság gőgje a mi részünkről felismerés szerint és a békem unka helyéről az egyházi ellenállásra talá l és egyre nagyobb ellenállásra fog életben. Az Orosz O rtodox E gyház a m aga ezeréves találni, m ert szám unkra, keresztyének szám ára a béke fennállásának egész történelm e során szüntelenül kénytelen v o lt foglalkozni a béke megőrzésének kér­ m int az élet védelme az egyik legm agasztosabb célki­ tűzés. désével. Ez fejeződött ki a béke megőrzésére irányuló törekvésekben m agán az országon belül is, különös­ Az Orosz O rtodox Egyház a m aga békeszolgálatá­ képpen a n agy fejedelemségek áld atlan p árth arcai ban az utóbbi több m in t negyven esztendő a la tt m ár idején. E z világlott ki a m ongol-tatár megszállás sok sikeres együttm űködésről te h e t tan ú ság o t a mi (1243—1480) idején, am ikor az E gyház jelen tette a országunkban tö b b egyházzal és vallási közösséggel. lelkierőt és lelkesítette O roszországot a szabadságért Így 1952-ben, a nem zetközi helyzet drám ai feszültsé­ és a függetlenségért v ív o tt harcra. E z tö rté n t vala­ gének korszakában a Szent Szergij lavra-kolostorban hányszor idegen h ad ak tá m a d ta k országunkra. K ülö­ m ent végbe a szovjetunióbeli egyházak és vallási nös erővel lé p e tt föl egyházunk legutóbb a germ án­ közösségek vezetőinek első konferenciája, m elynek az volt a célja, hogy egyesítse az erőket a világbéke m eg­ fasiszta megszállás ellen 1941—45-ben.

években kezdődött volna. E gyházunk főpásztorának kérésére válaszként m ár 1983-ban visszaadta a kor­ m ányzat M oszkvában az ősi D anilov-kolostor épület­ töm bjét. E bben a kolostorban helyezkedik el a mi egyházunk szellemi és közigazgatási központja és ebben zajlanak m ajd le azok a legfontosabb esem ények is, am elyek Oroszország keresztyénné létele ezeréves jubileum á­ nak m egünneplésével kapcsolatosak. V isszatérek az átalakulás m ostani korszakához. A m ú lt évben egyházunknak á ta d tá k az ősrégi Vegyen­ szkij O ptin rem etekolostort, a K aluzsi területen, ahol férfi szerzetesek laknak és a Tolgszki kolostort a jaroszlavi területen, ahol női szerzetrend k a p o tt o tt­ h o n t és ahol ham arosan felállítják az idős egyházi szolgák o tth o n át. Az általu n k ta p a sz ta lt jelenkori folyam atra jel­ lemző, éppen az em lített Vegyenszkij O ptin rem ete­ kolostor visszaadása az Orosz O rtodox E gyháznak az ősrégi orosz város, Kozelszk közelében. Ez az ese­ m ény ugyanis egyrészt az egyház kérésére, de m ás­ részt a mi országunk sok-sok közéleti személyiségének a kezdeményezésére tö rté n t meg. Most helyreáll az orosz nem zeti k u ltú ra am az éltető forrásának hagyo­ m ányos szerzetesi életform ája, am ely forrással nagy íróink nevei kapcsolódtak egybe: H . V. Gogol, F. M. Dosztojevszkij, L. N. Tolsztoj nevével, to v áb b á nagy vallásfilozófusok és írók, K . N. Leontev és az i tt elte­ m e te tt K irevszki testvérek, és Oroszország sok más kiváló közéleti személyisége nevével kapcsolatos ez a kultú rforrás. A mi országunkban végbemenő változások kibőví­ te tté k az Orosz O rtodox E gyház társad alm i tevékeny­ ségének a h a tá ra it is. Mi m ost áldásos kapcsolatokat ápolunk a k u ltú ra, a tu d o m án y m űvelőinek széles köreivel, és sokkal kiterjed teb b en használjuk fel a töm egkom m unikáció eszközeit is. K ibővült az Orosz O rtodox E gyház képviselőinek és országunk többi keresztyén egyházai vallásos egyesületei vezetőinek a részvétele sok társadalm i szervezetben. Így pl. a Szovjet K u ltú ra A lapítványánál, a Szovjet G yerm ek­ segélyező A lapnál és m ás szervezeteknél. Megsokasod­ ta k a találkozók a sajtó képviselőivel, a kiadványok a sajtóban és a bem utatkozások a televízióban. Mindez lehetőséget ad a közvetlen inform ációra azoknak, akik egyházunk élete irá n t érdeklődnek.

131

szilárdítása érdekében. E z a találkozó m e g m u ta tta a különböző vallások etikai álláspontjának közeli hason­ lóságát és tan b eli eltökéltségüket is a nem zetközi béke megvédésére nézve, valam in t a hívő em berek egyesí­ tésére irányuló ó h aju k at a békéért való áldásos eg y ü tt­ m űködés érdekében. A m i országunk vallási életének em e jelentős esem énye m egvetette az a la p já t a vallá­ sos polgárok jelenkorú közös törekvésének a béke m egszilárdításának m unkálásában. Meggyőzően m u­ t a t t a föl, hogy az olyan em berek, akik sa já t vallásuk lelkületével egyetértésben élnek, egységesek az ő egye­ tem es honpolgári és egyetem es emberi kötelességük teljesítésében is, nevezetesen a közösségre, a kölcsönös m egértésre és együttm unkálkodásra, az emberiség jav án ak szolgálatára és a fennálló problém ák megol­ d ására irányuló törekvésekben. A m i vallási együttm űködésünk a béke védelm ében egyre szélesedik és erősödik. Í gy 1982-ben ú jabb csú­ csok jelezték egészen világosan ezt a fejlődést. Ezek­ ben az években kezdem ényezésünkre M oszkvában nem zetközi világkonferenciákat ta r to tta k igen nagy sikerrel, m ikoris egyeztették a béke m egterem tésére irányuló törekvéseiket a többi kontinenseken létező vallások követői a mi atyánk fiain ak szám talan sere­ gével. E gyházunk b ékem unkájának történ etéb en az egyik legjelentősebb esem ény v o lt 1982-ben M oszkvában az a világ-békekonferencia, am elynek té m á ja így hang­ z o tt: „Vallási vezetők az élet szent aján d ékának vé­ delmében a nukleáris k atasztró fáv al szem ben.” Em lí­ tésre m éltó, hogy ennek a gondolatnak a folytatása­ képpen jö tt létre teológusok és szaktudósok „kerek­ a sztal-konferenciáinak” m inden évben visszatérő gya­ k o rla ta M oszkvában, s ezek m unkájában kiváló világi tudósok és közéleti em berek is részt vesznek m ind országunkból, m ind pedig külföldről, s ezen alkalm a­ kon tá rg y a ljá k meg az időszerű kérdéseket, melyek az emberiség túlélésének problém ájával kapcsolato­ sak. E ddig ö t ilyen konferenciát ta rto tta k . Jelentőségében különösen kiem elkedő és korszakos békeeseménnyé v á lto z o tt az a nem zetközi fórum, am ely 1987 feb ru árjáb an M oszkvában z a jlo tt le és am elynek keretében m egm utatkozott a vallási veze­ tő k szekciójának nagy ak tiv itása és tek in télye: „Az atom m entes világért — az em beriség túléléséért.” I t t az egyházi vezetők az egész világ összes hívőihez és az összes jó a k a ra tú em berekhez felhívást intéztek a jelenkori világfolyam atokkal kapcsolatban. A szekció m u n k á já t a fórum m inden résztvevője igen nagyra m é lta tta . Az Orosz O rtodox E gyház békeszolgálatának meg­ valósulási form ái rendkívül sokrétűek. Ez érvényes a szovjet békem ozgalom ban való hozzájárulásaira nézve is. M ár hagyom ányos a mi egyházi képviselőink aktív részvétele a Szovjetunió különböző társad alm i szerve­ zeteiben, am elyek a béke kérdéseivel és az összes népek közötti együttm űködés kérdéseivel foglalkoznak. A Szovjet B ékebizottság, az E urópai B iztonság és E g yüttm űködés szovjet bizottsága, a Szovjet BékeA lapítvány, a b arátság és a külföldi kulturális kap­ csolatok szovjet társaság ain ak szövetsége, és hasonló szervezetek azok, am elyeknek soraiban egyházunk sok főpapja, papi személyisége és világi vezetője foglal helyet, akik nyilvánvalóvá teszik saját keresztyén h o zzájárulásukat az ilyen szervezetek m unkájához. S okakat k itü n te tte k k o rm ánykitüntetésekkel, a Szovjet B éketanács érdem rendjével, illetve a Szovjet B éke-A lapítvány k itü n te tő oklevelével. 1983 decem berében a Szovjet B ékebizottság m ellett létreh o zták a „B ékéért küzdő vallásos körökkel való 132

kapcsolatok ápolásának társadalm i bizottságát” , am elynek elnöke Minszk és Bjelorusszia m etropoli­ tá ja , az egyházi külkapcsolatok osztályának vezetője, F ilaret m etropolita. E bben csoportosultak a keresz­ tyénség, a zsidóság, az iszlám, a buddhizm us képvise­ lői és igen jelentős szovjet közéleti em berek: tudósok, kulturális vezetők és újságírók. A bizottság fontos eszközzé le tt, m ert segít egyesíteni a vallásos béke­ harcosok erőfeszítéseit az élet szent ajándékának vé­ delmében. E bizottságban m unkálkodva a Szovjet­ unió vallási vezetői kiszélesítették a békemozgalom­ ban való részvételük m űködési terü letét. A különböző vallási szervezetek külföldi képviselői és a békemoz­ galom világi résztvevői is készséggel fo ly tatn ak velünk párbeszédet, am ely gyakran együttm űködésbe torkol­ lik a béke jav ára. A fentebb m ondottakból — úgy vélem — követ­ keztetni lehet arra az értékelésre és elismerésre, am it az Orosz O rtodox Egyház irá n t a mi országunk állami és társadalm i körei ta n ú síta n ak , valam int arra a tekin­ télyre, am elynek egyházunk békem unkája örvend a mi társad alm u n k körében. 4. kérdés: Hogyan ítéli meg és értékeli Őszentsége és az Orosz Ortodox Egyház általában korunk békemunká­ já n a k és az ökum enikus mozgalomban folytatott m unká­ nak a jelentőségét? M ilyen legyen az igazán keresztyén reménység az orosz keresztyénség második évezredének küszöbén? Az Orosz O rtodox E gyház, am int m ár m ondottam , a békeszolgálatot rendkívül fontosnak és legsajáto­ sabb szolgálatától elv álaszthatatlannak ismeri el; m in­ denkor kész egyesíteni a sa ját erőit az összes keresz­ ty én békeerőkkel, akikre ráépül az Isten házának épí­ tése és akikre ráh áru l a felelősség, hogy a béke hírnö­ kei legyenek a Jézus K risztus által (ApCsel 10,36). Az ökum enikus mozgalom területén, am elyben a mi részvételünknek rendkívüli fontosságot tulajdoní­ tu n k , az egész keresztyén világ hitvalló egységének létrehozása irányában a rra törekszünk, hogy m inden tőlünk te lh e tő t m egtegyünk, hogy elközelítsen az üd­ vözítő K risztus szavainak beteljesülése: „H ogy m ind­ n y ájan egyek legyenek” (Jn 17,21). Ezzel eg y ü tt a szociális igazságosság, a béke meg­ védése, a nem zetközi együttm űködés m egszilárdulása problém ái szintén az érdeklődés hom lokterébe kerül­ te k az ökum enikus m ozgalom ban, m inthogy ezek el­ engedhetetlenül szerves részei az egyház isteni elhiva­ to ttság án ak , hogy szolgáljunk az em berek üdvössége, a szenvedő em ber megsegítése és a szenvedő em beri­ ség gyám olítása ügyének. E gyházunk m indig a keresz­ tyének ak tív részvétele m ellett szállt síkra; m ind a keresztyén egység elérésére irányuló törekvésekben, m ind pedig az igazságosabb emberi társadalom felépí­ téséért folyó törekvésekben. E feladatoknak megfelel az E gyházak V ilágtanácsának am a program ja, am ely­ ben a m i országunk tagegyházai cselekvően érdekeltek és igen nagy elismerésnek örvendenek az EVT jelentős köreiben. Úgy gondoljuk, hogy az élet szent ajándékának védelm ében, a béke és a nem zetközi együttm űködés m egszilárdításának m u n k ájáb an m inden keresztyén em bernek és m inden egyháznak a legtevékenyebb m ódon kell együttm unkálkodni az összes jó ak a ra tú em berekkel; m ás vallások és ideológiák követőivel, a vallásos és nem vallásos atyafiakkal egyaránt. Minden jó kezdeményezés, ami hozzájárul a béké­ hez és a népek barátságához, am i enyhíti a nem zet­ közi feszültséget és erősíti a nem zetközi egy ü ttm ű k ö ­ dést, kölcsönös m egértést, h a th ató s tám ogatásra, jó­

tetszésre és egyetértésre ta lá l a mi egyházunk részéről, sőt készségre ta lá l a részvételünket illetően is. Ü dvözöljük a z t a té n y t, hogy az egyházak és val­ lási közösségek igen nagy szám ban egyesítik a békéért való erőfeszítéseiket és számos keresztyén vezető sze­ mélyiség egyesül a K eresztyén Békekonferenciában és ezek h an g ja kifejezi K elet és N yu g at, É szak és Dél országaiban a széles keresztyén töm egek állásfoglalá­ sait. Az élet szent ajándéka e földön még to v á b b ra is a teljes pusztulás réme a la tt áll. E gy nukleáris háború esetén a városok és a falvak, a gyönyörű erdők és mezők helyén örökre kiég ett pusztaság m aradna. Azonban a mi időnkben mégis fölragyogott a rem ény, hogy meg lehet m enteni Isten te re m te tt világ át a katasztrófától. A Szovjetunió K om m unista P á rtjá n a k főtitkára, Mihail Szergejev Gorbacsov és az E gyesült Állam ok elnöke, R onald Reagen 1987 decem berében történelm i egyezm ényt írt alá a közép- és rövid h ató su g arú n u k ­ leáris ra k é tá k m egsemm isítéséről W ashingtonban, és ezzel rem én y t a d ta k a nukleáris fegyverektől m entes világ látom ásáról, s reális lépést te tte k a Föld meg­ szabadítása felé a nukleáris fegyverkezés szégyenfolt­ jától. Jelenleg mi, m in t vallásos békekövetek abban lá tju k felad atu n k at, hogy im ádkozva és dolgozva tám ogassuk a nukleáris lefegyverzés áldásosan meg­ kezdett folyam atát, s oda hassunk, hogy az előttünk álló m oszkvai csúcstalálkozón egyezm ény jöhessen létre a stratég iai ható su g arú fegyverek 50%-os csök­ kenteséről is. Alig tö b b m in t tíz év választ el benn ü n k et a mi U runk és üdvözítő Jézu s K risztu su n k e világra jöve­ telének kétezredik évfordulójától. T eh át m indent meg kell tenn ü n k , am i csak tő lü n k függ, an n ak érdekében, hogy az em beriség üdvözítésének tö rtén etéb en eme szentséges esem ény egy olyan világra találjon, am ely­

ben nem lesznek nukleáris és egyéb töm egpusztító fegyverek; olyan világra, am elyben az egész lak o tt Földön a népek testvériségben és jó együttm unkálko­ dásban fognak élni egymással. 5. kérdés: Őszentsége meglátása szerint miben foglal­ ható össze az Orosz Ortodox Egyház üzenetének lényege a m i országunk, a M agyar Népköztársaság keresztyén egyházai és vallásfelekezetei szám ára? N agyon hálásak vagyunk a mi K risztusban kedves testvérünknek és a béke létrehozása terén velünk e g y ü tt m unkálkodó dr. T óth K ároly püspök a ty á n k ­ fiának a felkínált lehetőségért, hogy ezzel az üdvözlő szóval fordulhatunk m inden m agyar testvérünkhöz. A Szovjetunió és M agyarország egyházai között a barátság és együttm űködés jó kapcsolatai kétségkívül áldásosan h a tn a k a mi népeink és országaink kapcso­ la taira is, melyek eg y ü tth alad n ak az egész társadalom szám ára új és igazságosabb rend kiépítése ú tján . A keresztyén em berek evangélium i szeretete erő­ sebb az idők változásainál. Ez a szeretet Istentől jövő szeretet az em berek szám ára, m ert az Isten szeretet (1J n 4,8). Ez mindig élő és üdvösséget adó; és ez a záloga annak, hogy az Ú r velünk van. H isszük, hogy együttm űködésünk a m indenható Isten segítségével m egerősítve to v áb b ra is fejlődni és erősödni fog — sok és jó gyüm ölcsöket terem ve. Adjon az Ú r m indnyájunk szám ára sok erőt az Ő m ennyei ajándékaival és Ő ajándékozzon a m agyar nem zetnek onnan felülről való áldást, békességet és felvirágzást. Pim en Moszkva és egész Oroszország patriarchája Moszkva, 1988. március 29-én

A Keresztyén Békekonferencia munkabizottsági ülése R á d a y Kollégium , 1988. m árcius 21—25. K eresztyén Békekonferencia: hogyan to v á b b ? E mozgalom m egalakulása idején nem hián y o ztak a pró­ fétai személyiségek, m in t a z t oly sokszor halljuk, s tap asztalju k is, egy Iwand, Schmauch, Hromádka vagy Niemöller életm űvének vizsgálatakor. H ogy ez m ennyire így van, arra mi sem jobb példa, hogy m un­ kásságuk m a m ár az egész világot á th a tja , s ami régen sibbolet volt sokak szám ára, az m a közhelyszám ba m egy: az ti., hogy az evangélium i békeüzenet Jézus K risztus igehirdetésének középpontja, így az egyhá­ zak legdrágább kincse, közös feladatuk m egfogalm a­ zása. A K eresztyén Békekonferencia sajátos dilem m ája éppen ennek a sikernek tu d h a tó be; h a m a valaki m egismétli a 30 évvel ezelőtt elhangzott szót, úgy — ez a benyom ás keletkezhet — vizet h ord a D unába, s m inden egyéb, csak nem eredeti gondolkodó. A K B K elő tt álló felad at m a éppen az, hogy a béke üzeneté­ nek hangsúlyozásakor elkerülje a szokványos ru tin t, ú jra visszanyerje prófétai jellegét. Nem v itá s: ez a feladat m éltó az elődökéhez, s h a sikerül ezt betölteni, akkor a K B K jelen ta g ja i is nyugodtan tek in th etn ek az utóko r k ritik ája elé. E nnek a sikerből szárm azó nyom asztó helyzetnek tu d a tá b a n zajlo tt le a K B K legutóbbi m unk ab izo tt­

sági ülése a R ád ay K ollégium ban, a Magyarországi E gyházak Ö kum enikus T anácsának m eghívására. A M unkabizottság a békem ozgalm ak, a békéért te tt erő­ feszítések sokaságának az útvesztőiben kellett keresse a keskeny u ta t. A parázs v iták helyét á tv e tté k a szi­ gorú analízisek, ellentétes koncepciók v ita tá sa h ely ett a term inológiai tisztázódás jelentkezik nehéz feladat­ k én t, s a kérdés sem annyira a keresztyén h it politikai relevanciája (hiszen ez m a m ár aligha v ita to tt), hanem inkább a keresztyén bizonyságtétel társadalom form áló ereje. H ogy m ennyire sikerült a M unkabizottságnak á t­ törni a ru tin és a szokványos nyilatkozatok im m uni­ záló falát, a z t persze csak az tu d ja eldönteni, aki a teljes anyagot áttanulm ányozza. Mégis próbáljunk meg kiemelni k ét szem pontot, ami fontos lehet a jövő­ ben: 1. A M unkabizottság ülése során feltű n h etett, hogy nem is annyira a döntések és állásfoglalások jele n tet­ te k problém át a résztvevők szám ára; ezekben nagy egyetértés uralk o d o tt. Sokkal tö b b m u n k át igényelt viszont ann ak a m ódnak a m egtalálása, ahogy az egyes döntéseket teológiailag megindokolni kív án ták . Ez pedig aligha lehet véletlen: a szám talan keresztyén békemozgalom közös nevezőre hozása csak akkor 133

lehetséges, h a a különböző helyzetben, különböző fel­ te tt erőfeszítések összehangolása még gyerekcipőben já r; nem ritk a az institucionális önzés sem. H a v a la ­ tételek m ellett m űködő csoportok a teológiai inter­ hol, akkor ezen a helyen szükség van a K B K integráló p retáció vonatkozásában egyetértenek. H a a K B K m unkájára — hiszen ez az a m ozgalom, am ely ta lá n ilyen vonatkozásban előrelépést tu d kieszközölni, úgy m éltó nagy elődeihez, s olyan szolgálatot végez e vilá­ legrégebben foglalkozik kifejezetten a béke kérdésével. gon, ami m egkülönbözteti és kiemeli a töb bi béke­ Jó lehetőséget n y ú jt erre, hogy a K B K -tagok e g y eb ü tt is fontos funkciókat töltenek be. Az alábbi dokum en­ m ozgalom közül. 2. A m ásik szem pont a keresztyén ökum enét illeti. tum ok m u ta tjá k , hogy m indkét e m líte tt vonatkozás­ ban kom oly erőfeszítések folynak — s rem éljük, ezek A békéért való felelősségvállalás m a m ár nem idegen gyümölcse sem fog elm aradni! egyetlen keresztyén szervezettől sem. Ám a békéért

„Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed” T ó th K ároly püspök elnöki beszéde N em túlzás a z t állítanunk, hogy a M unkabizottság legutóbbi ülése ó ta (Arnoldshain, 1987. április 6 —10.), te h á t alig egy év a la tt, tö b b fontos esem ény tö rtén t, m in t m áskor egy évtized a la tt. Így igaz ez a nem zet­ közi élet terén, az ökum enikus m ozgalom ban s a béke­ m un k áb an egyaránt. A k ét nagyhatalom vezetőinek csúcstalálkozója a m ú lt év decem berében, W ashing­ to n b an , a történelm i jelentőségű fegyverzetkorlátozási szerződések aláírása, a nukleáris leszerelés tényleges fo ly am atát in d íto tta meg. A n agy és radikális válto­ zásokat k é t orosz szó jelzi: glasznoszty és peresztrojka, m elyek jelei az új orientációnak, s bizonnyal befolyá­ solni fogják az egész világot. A világ különböző részén kiro b b an t regionális konfliktusok új megközelítési m ódja nagym értékben m eghatározta a nem zetközi helyzetet s új rem ényt a d o tt az em bereknek. Az öku­ m enikus mozgalom vonatkozásában a zsinati folya­ m a t új m ozzanata, am ely éles körvo n alak at öltött, az egyházak közös elkötelezettsége az igazságosság, a béke és a terem tettség megőrzése m ellett. A római katolikus egyházban is ú jfa jta orientáció jelentkezik, különösen a p áp a legutóbbi enciklikájában, a „Solli­ citudo Rei Socialis” -ban. S mindez csupán néhány m ozzanat a fontos esem ények sokaságából, m elyeknek ta n ú i voltunk, s m elyek közepette m unkálkodott s te tt bizonyságot m ozgalm unk, elhívásához híven. N yilván­ való, hogy nem tu d u n k itt m indent értékelni, ami tö rté n t. Mégis p róbáljuk m eghatározni m ozgalm unk to v áb b i felad atát és p erspektíváit a fentiek tükrében, élénk, n y ito tt és őszinte párbeszédben, am i im m ár hagyom ány nálunk. Előadásom (m int eleddig, úgy m ost is) csup án bevezető kíván lenni a párbeszéd meg­ indításához. Ez évben külön okunk van arra, hogy m egpróbáljuk értékelni m ozgalm unkat, s m eghatá­ rozzuk legfontosabb felad atu n k at a jövőre nézve, közösségben, egyesült erővel. Az ok az, hogy ez évben fontos évfordulókat ünnepiünk. A K B K vonatkozá­ sában meg kell kísérelnünk összefoglalni a három év­ tized ta p a sz ta la ta it és következm ényeit; eredm énye­ k e t és h ib ák at egyaránt. F elad atu n k to v áb b á, hogy az ökum enikus m ozgalom ra is tek in tsü n k , m elynek a K B K fontos része, ill. e m ozgalom gyakorlati meg­ nyilvánulására, az EVT-re, m ely fennállásának 40. év­ fordulóját ünnepli. Nem h allg ath atu n k ez év legna­ gyobb ökum enikus eseményéről sem, szeretett és tisz­ te lt tagegyházunk, az Orosz O rtodox E gyház m illen­ nium áról. I. Az elm últ év kétségkívül legfontosabb eseménye a washingtoni csúcstalálkozó volt, ill. a k ö zép-hatótá­ 134

volságú nukleáris fegyverekről szóló szerződés alá­ írása. E szerződés, m elyet m ár csak ratifikálni kell, 2611 közép-hatótávolságú nukleáris r a k é ta eltáv o lítá­ sát tartalm azza, a 65 000 különböző típ u sú robbanó­ fej közül. Ez a z t jelenti, hogy a világon levő nukleáris fegyvereknek csupán 4%-át sem m isítik meg. Mégis jogos e szerződést áttö résn e k te k in ten i, sőt néhányan prem iernek is ta r tjá k a világ p o litik áb an : hiszen az emberiség tö rtén etéb en soha nem p u sz títo tta k még el fegyvereket (csak a veszteséit vagy az elav u lt fegyve­ reket). H a ratifik álják a szerződést, akkor először fog m egtörténni a történelem során, hogy m odern és h a té ­ kony fegyvereket sem m isítenek meg. A szerződés m á­ sik jelentősége a két n ag y h atalo m közötti kölcsönös bizalom fölfedezésében rejlik — e kölcsönös bizalom ad rem énységet a békem ozgalm aknak. F ö lte h etjü k a kérd ést: mi te tte lehetővé ezt az á t­ tö ré st? Á ltalánosan elfogadott nézet, hogy ez a rugal­ m as szovjet külpolitikának tu la jd o n íth a tó , am i Gor­ bacsov fő titk á r szám talan leszerelési ja v a sla tá b a n nyilv án u lt meg. E nnek m ódszere egyszerű v o lt: csu­ pán elfogadta azokat a n y u g ati ja v a sla to k a t, am e­ lyekről meg voltak győződve, hogy a Szovjetunió vissza fogja u tasítan i. A világ közvélem énye jól tu d ja , hogy a leszerelési folyam atot ez az új szovjet külpoli­ tik a in d íto tta el, jóllehet ez á ttö ré st je len t az em beri racionalitás terén is. Ez azonban nem m inden. H a e fontos szerződés m élyreható okait vizsgáljuk, ne feled­ kezzünk meg a békem ozgalm ak erőfeszítéseiről sem. Em lékezzünk meg azokról az em berm illiókról, akik szem élytelenül bár, de é p íte tté k a bizalom légkörét. M indazok, akik az utóbbi 30 évben és előbb is a lesze­ relésért és a békéért kü zd ö ttek , igazi hősei a közép­ h atótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről szóló szerződésnek. E szerződés m ásik jelentősége abban áll, hogy olyan folyam atot k ezd e tt el, am ely végül is a teljes nukleáris leszereléshez vezet: hiszen ú jab b leszerelési intézkedé­ seknek kell következniük. R em éljük, hogy a k övet­ kező, m oszkvai csúcstalálkozó ez év jú n iu sáb an a stratégiai nukleáris fegyverek 50%-kal való csökken­ tésének szerződését fogja elhozni. E z t követően újabb leszerelési intézkedést kell tenni a kém iai és hagyo­ m ányos fegyverek eltávolítására. Á m ezen a po n to n új nehézségek és kihívások jelen t­ keznek. A N A TO -tagországokban lá th a tu n k olyan erőfeszítéseket, am elyek kom penzálni a k a rjá k a még le sem szerelt közép-hatótávolságú ra k é tá k a t. Új néze­ te k e t ta p a sz ta lh a tu n k , am elyek szerint a hagyom á­ nyos fegyverek h a tá sfo k á t kell fokozni, azokat mo­ dernizálni, s a rövidhatótávolságú nukleáris fegyve­

reket (az ún. ta k tik a i nukleáris fegyvereket) is h até­ k onyabbá kell tenni. Új katonai d o k trín a jelent meg legutóbb, a „m egkülönböztetett elretten tés” , mely szerint E u rópában a meglevő rövidhatótávolságú atom fegyvereket kell elrettentésre fölhasználni, s egy hagyom ányos fegyverekkel v ív o tt háború esetén külön kijelölt célpontokat kell m egsem m isíteni. N yilvánvaló, hogy ez a ta n csupán az elrettentés elm életének leg­ utóbbi v álto zata — s éppen ezt az elm életet v ita tja a m ost m egindult leszerelési folyam at. A „m egkülön­ b ö z te te tt elretten tés” nem egyéb, m int a k orlátozott nukleáris h áború új v álto zata, am ely szükségszerűleg tö rtén n e meg E urópában. A közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló szerződés logikusan következő lépése ezért a „H a rm a ­ dik N ulla Opció” kell legyen, a hagyom ányos fegyve­ rek leszerelése, ill. a katonai biztonság elm életének a közös biztonság elvére való fölcserélése. Az idő sürget, m ert a nukleáris leszerelés az 1970-ben m egkötött A tom stop-E gyezm énnyel v an összefüggésben, am ely 25 évig kötelezte az ato m h a ta lm a k a t a nukleáris fegy­ verek visszatartására. H a nem sikerül a szerződés lejártáig h atékony lépéseket tenni, akkor a nukleáris káosz elkerülhetetlen lesz. Az a d o tt helyzetben a béke­ m ozgalm aknak három célt kell szem elő tt ta rta n iu k : 1. Az elretten tés elve ellen fo ly tatn iu k kell a h a r­ cot, bárm ilyen form át is öltsön az. Amíg az elretten­ tés elve a nem zeti biztonság hivatalos dogm ája, addig nincs kilátás nukleáris leszerelésre. 2. Le kell lepleznünk a közép-hatótávolságú raké­ tá k pótlásának különböző kísérleteit. Különböző el­ képzelések v an n ak erre, hagyom ányos fegyverekkel, a rak éták tengeri vagy légi járm űvekre telepítésével; ezeket nem érin tette a szerződés. 3. Nem tu d ju k foly tatn i a leszerelésért a küzdel­ m et, h a nem változik az ideológiai h á tté r is: egyrészt a szocialista forradalom exportálása, m ásrészt pedig a szovjet fenyegetés elve és az antikom m unizm us. A biztonság katonai eszközeit politikai tárgyalások és szerződések kell helyettesítsék, s e foly am atn ak tov áb b kell ta rta n ia .

unió szándékát, hogy a világpolitikában radikális v ál­ tozást érjen el. N yilvánvaló, hogy e lépésre a Szovjet­ unió és az E gyesült Állam ok új kapcsolatának össze­ függésében kerü lt sor, abban a rem énységben, hogy e lépés a világ egyéb regionális konfliktusát is befolyá­ solni fogja. Fontos m egjegyeznünk, hogy az afganisz­ táni kivonulás nem függ semmilyen nem zetközi egyez­ m énytől — jóllehet ilyen jellegű tárgyalások foly­ nak —, hanem akkor is m egtörténik, ha a tárgyalások az afgán koalíciós korm ányról nem vezetnek sikerre. M int em lítettem , kívánatos lenne, hogy az afganisz­ tá n i m egoldást ú jab b jav aslatok kövessék pl. KözelK eleten, az Irán és Ira k közötti háborúban, DélA frikában stb. A szovjet korm ány n y ilatkozata meg­ álla p ítja : „A fganisztán végső politikai m egoldása döntő áttö rés kell legyen a regionális konfliktusok lán co latáb an ; mely konfliktus kerül legközelebb meg­ oldásra?” — E kérdést állandóan fel kell tegyük és meg kell válaszoljuk.

2. M últ év decem berétől a világ figyelme ism ét fokozott m értékben irán y u lt a Közel-Keletre, különö­ sen is P alesztinának az Izrael által elfoglalt terüle­ teire. Az utóbbi esem ények ism ét világossá te tté k , hogy a palesztinok soha nem fogják elfogadni az izraeli okkupációt, s soha nem hagyják abba a küz­ delm et nem zeti jogaikért. E legutóbbi lázongások, m elyeket néhányan „igazi forradalom nak” neveztek, főként annak a fiatal nem zedéknek a m egnyilvánu­ lásai, am ely az elm últ 20 év során, izraeli megszállás a la tt született és nevelkedett. A lázongások éppen P alesztina E N S Z -határozattal tö rténő m egosztásának (1947) a 40. évfordulóján kezdődtek, s bizonyítják, hogy a palesztinok nem veszítették el nem zeti identi­ tá s u k a t; ellenkezőleg: még jobban tám o g a tják a P FSZ -t, m in t valaha, s a palesztin nép egyedüli kép­ viselőjének ta rtjá k azt. Fontos látnunk, hogy a kez­ deményezés ezú tta l nem külföldről jö tt, hanem a nép spontán m egnyilvánulása volt. A m ostani közel-keleti esem ények kapcsán a PFSZ világosan kijelentette, hogy elfogad m inden E N S Z -határozatot (242., 338., 605., 607., 608.), s kész elfogadni a „földet békéért” politikát, am i azt jelenti, hogy h a Izrael visszavonja II. c sa p ata it az elfoglalt területekről, akkor helyreállhat a béke. Ez Izraelnek a PFSZ által elism ert jo gait is Úgy tűnik, a k ét nagyhatalom közötti enyhülés m agában foglalja. A palesztinok harca új stádium hoz kezdete az egész nem zetközi életet m ozgásba hozta. érkezett el, s a nehézségeket Izrael trag éd iája okozta: Tényleges rem ényünk lehet arra, hogy ebben az új nevezetesen, hogy nem keresett m ás m egoldást, csak a helyzetben a nehéz és bonyolult regionális konfliktu­ k ato n ait. Ám az is igaz, hogy Izrael az 1967-es háború sok is könnyebben oldhatók meg. H a á tte k in tjü k a ó la nem szem besült ilyen drám ai helyzettel, m int különböző regionális pro b lém ák at, am elyek megold­ m ost Palesztinában. Új fejlem ények azonban szintén h a ta tla n n a k tűnnek, nem ta g a d h a tju k e té te lt: új észlelhetők. Az izraeli társadalom polarizálódása foko­ kezdet ta n ú i vagyunk A fganisztánban, K özel-K eleten zódik; egyrészt új békem ozgalm ak jelentkeznek, me­ különböző változások tö rtén n ek , s K özép-A m eriká­ lyeknek prom inens értelmiségi ta g ja i is vannak, s am e­ ban, N icaraguában, a szandinista korm ány kész köz­ lyek a palesztinok, ill. a k ato n ai megszállás elismeré­ vetlen tárgyalásokra a k ontrákkal. K am bodzsában sét követelik, s párbeszédre szólítanak fel a béke meg­ lehetségesnek tű n ik egy koalíciós korm ány alakítása, terem tése érdekében. M ásrészt pedig vannak vallásos a Szovjetunió és K ína párbeszéde folytatódik, különö­ fundam entalisták is, az izraeli jobbszárny, am ely me­ sen 10 000 szovjet k ato n a kivonása u tá n Mongóliából. revebb le tt. T ek in tettel e helyzetre és az izraeli had­ V annak kezdem ényezések az angolai háború tárg y a­ sereg brutális m ag atartására, lázongó palesztin ifjak lások ú tjá n tö rtén ő rendezésére is. ütlegelésére és megölésére, valam ennyi keresztyén fele­ kezet ez év ja n u á r 22-én közös nyilatk o zato t a d o tt ki. Nézzünk meg n éh án y at e regionális konfliktusok Ez m ár önm agában is nagy esemény, hiszen először közül, s fűzzünk hozzájuk m ag y arázato t is! teszik ezt a történelem során. E n y ilatkozatban ez áll: 1. K özism ert, hogy G orbacsov fő titk á r bejelen tette „O rszágunk legutóbbi politikai eseményei, am elyek oly sok áldozatot, h a lo tta t és sebesültet követeltek, a szovjet k ato n ai alak u lato k kivonását Afganisztán­ nyilvánvaló bizonyítékai a Jo rd á n nyugati p a rtjá n és ból. Ez év február 8-i n y ilatk o zatáb an az afganisztáni a Gázai övezetben élő em berek súlyos szenvedéseinek. h áb o rú t „ a világ legsúlyosabb és legfájdalm asabb L á th ató kifejezései ezek népünk szándékának, hogy regionális konfliktusának” nevezte, s k ijelentette, hogy a szovjet h ad erő t előre m eg állap íto tt rend sze­ jogaihoz jusson és rem ényeit valóra váltsa. Mi, a keresztyén közösségek vezetői Jeruzsálem ben, kifeje­ rin t kivonják. Ez az elhatározás tük rö zi a Szovjet­

135

zésre ju tta tju k , őszintén és világosan, hogy az igazság és jog m ellett állunk ki az igazságtalanság és elnyom ás bárm ilyen form ája ellen.” E n y ilatk o zato t m inden ökum enikus te stü le t örömmel üdvözölte, beleértve a K özel-K eleti E gyházak T anácsát, az E gyházak Világ­ ta n á c sá t és m ozgalm unkat is. A kérdés persze to v áb b ra is m egm arad: m it tu d u n k ten n i a közel-keleti fenye­ gető és veszélyes helyzet v o natkozásában? B izonnyal kifejezhetjük szolidaritásunkat az o tta n i egyházakkal, s érezteth etjü k velük, hogy m ögöttük áll a keresztyé­ n ek közössége. Sajnos azonban, még m indig vannak olyan csoportok, sőt egyházak is, akik a kritikus szót, amellyel elítéljük az em beri jogok m egsértését Izrael­ ben, elham arkodottan antiszem itának nevezik. E zért meg kell kísérelnünk a párbeszéd és az együttm űködés elm élyítését az Izraelben élő különböző vallások és csoportok között. A K B K kezdettől fogva tá m o g a tta egy ENSZ-szervezésü nem zetközi konferencia meg­ rendezésének gondolatát, am elyen m inden érdekelt fél — beleértve a P F S Z -t is — részt vehetne. A legutóbbi am erikai békekezdeményezés nagy hibája, hogy nem fogadja el a P F S Z -t a palesztinok képviselőjeként, s Izrael pedig nem hajlandó tárg y aln i és megegyezni a PFSZ-szel. Az am erikai korm ány PFSZ-ellenessége abban is m egnyilvánult, hogy jogtalan u l b e tilto tta a PFSZ E N S Z -hivatalát New Y orkban, am ely lépés ellen az egész ENSZ tiltakozik és v á r a Nem zetközi Bíróság döntésére ez ügyben. 3. H a d d m ondjak n éhány szót az Irak és Irán közötti háborúról, ami bonyolultabb, m in t valaha. Saj­ nos, e terü leten a béke még nem tű n t fel a látóhatáron. N ap o n ta em elkedik az áldozatok szám a, különösen a városok ellen in d íto tt tám adások esetében, am ikor is á rta tla n polgári személyek százai és ezrei pusztulnak el; m inden képzeletet felülm úl a h á b o rú ra fo rd íto tt pénz és alapanyag mennyisége, s a hadviselő felek 52 országból k ap n a k fegyvert és lőszert. A béke hely­ reállásának m ásik oka az, hogy a környező arab orszá­ gok egyike sem k ívánja, hogy ak ár Irak , akár Irán győzzön is e háborúban. H a Irá n győzne, úgy az isz­ lám fundam entalizm us terjedne el a térségben, am itől m indenki fél. Ira k győzelme pedig egy erős arab álla­ m o t eredm ényezne, am ellyel a többiek nem tu d n án a k versenyezni, s nem tű rn é k el. E zért ezek az országok mindig a vesztes felet tám o g atják , s így a véres háború tovább ta r t. R áadásul az Ira k és Irán közötti h áború az egyik legjobb piaca a fegyvergyártásnak, s a fegyverek gyártói és szállítói h atalm as nyereségre tesznek szert, s új fegyvereket is kipróbálhatnak. Új, veszélyes elem is m erü lt fel azáltal, hogy az iraki — iráni háború nem zetközi konfliktussá faju lhat, am eny­ nyiben a m eg tám ad o tt ta n k h a jó k különböző országok tu la jd o n a it képezik, s így a h áb o rú tú ln ő h et az irá n i— iraki h atárokon. B ár az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag h o zta meg h a tá ro z a tá t a h áb orú beszün­ tetéséről (1987. július 20.), a fegyverek em bargóját nem le h e te tt m egvalósítani. 4. A világ közvélem énye nagy m egdöbbenéssel v ette tudom ásul, hogy D él-Afrikában 18 dem okratikus szer­ vezetet tilto tta k be, s a dél-afrikai fajüldöző rezsim 18 vezetőt le ta rtó z ta to tt. Más szavakkal m ondva, D él-A frikában a helyzet súlyosbodott. „D él-A friká­ b an végképp k ih unynak a fények, h a an n ak a szabad­ ságnak, hogy az ap arth eid elnyom ásának ellenállja­ nak , az utolsó nyom ai is eltűnnek.” (A Szülői B izott­ ság n y ilatk o zata, am ely a le ta rtó z ta to tt gyerm ekeket k ív á n ja tám ogatni. Idézve: In tern atio n al H erald Tri­ bune, 1988. m árcius 4., Jennifer D avies: P retoria Tries to Gag th e Non-Violent R esistence.) H ogy képet ny erjü n k arról, m i a célja e rendeleteknek, emlékez­ 136

zünk meg arról a négy erőszakm entesen küzdő ellen­ zéki erőről, am ely a fajüldöző rezsim m el szembehe­ lyezkedett és az országon belüli békés változásokért küzdött. Ezek: a) Az E gyesült D em okratikus F ro n t, egy olyan átfogó szervezet, am ely több m in t 600 kisebb csopor­ to t és népi m ozgalm at fog egybe. b) Az egyházak, ideértve a R óm ai K atolikus P ü s­ pöki K onferenciát és a Dél-Afrikai K eresztyén In té ­ zetet is, m elyek legism ertebb vezetői Desm ond T u tu , Alan Boesak és Alan Beyers-N audé, ill. az In té z e t jelenlegi főtitkára, Chikane. c) A szakszervezetek, am elyeknek nagy befolyá­ suk van a fekete dolgozók között. d) Az ifjúsági mozgalom, 1976 óta, am ikor S harp­ ville-ben iskolás gyerekeket gyilkoltak meg, akik az afrikaans nyelv bevezetése ellen tiltak o ztak . „E g y et­ len fekete nem zedék sem gyűlölte an n y ira a fehér állam ot, m int a gyerm ek ak tiv isták m ostani generá­ ciója” — olvassuk egy D él-A frikát vizsgáló ta n u l­ m ányban (F atim a Meer: South Africa — Tomorrow. Idézve: T hird W orld Q uarterly, 1987 április). A 18 szervezet b etiltása, m elyek program ja az erő­ szakm entes küzdelem volt, minőségileg v á lto ztatja meg Dél-Afrika helyzetét: erőszakos küzdelem provo­ kálásaként értelm ezhetjük. E zért teszi fel T u tu érsek a ny u g ati hatalm akhoz in téz ett keserű hangú felhívá­ sában a kérdést: lehet, hogy e ljö tt az az idő, „am ikor jogos dolog fegyvert ragadni és az igazságtalan rend­ szert m egdönteni?” (D esm ond T u tu : An U rgent Ap­ peal to W ashington, London an d Bonn. Idézve: In tern atio n al H erald T ribune, 1988 március). H asonlóképpen az EVT lusakai (Zam bia) ülése m últ év m árciusában illegitim nek n y ilv á n íto tta a dél-afrikai fajüldöző rendszert, s az ellene fo ly ta to tt fegyveres küzdelm et legitim nek. E z t a radikális n ézetet akkor tu d ju k m egérteni, h a figyelembe vesszük, hogy csupán az elm últ esztendőben D él-A frikában 164 em bert végez­ te k ki, csaknem kivétel nélkül feketét. (R eform ierte K irchenzeitung, 1988. ja n u á r 11.) A „Sharpville-i H a to k ” kivégzését (am elyet m árcius 18-ra terveztek) szerencsére elh alaszto tták a világ közvélem ényének nyom ása a la tt. E zeket az em bereket an nak ellenére ítélték halálra, hogy a bíróság m egállap íto tta az t a té n y t, hogy semmilyen bűnben nem volt részük, „csupán jelen vo ltak a töm egben” . Az ENSZ E m beri Jogok B izottsága legutóbbi februári ülésén Genfben ú jra foglalkozott a dél-afrikai helyzettel, s kijelen­ te tte : „A pretoriai korm ány úgy a k a rja eltávolítani a politikai ellenzéket, hogy a fekete gyerm ekek lelkü­ le tét és b áto rság át tö ri meg. K étségtelen tény, hogy Dél-A frikában gyerm ekek ezreit ta rtó z ta tjá k le, lövik le hátulról, vagy vetik börtönbe.” (E PD Z entralaus­ gabe, 1988. február 12.) B ár a közvélem ény állandóan elítéli a dél-afrikai ap arth eid k orm ányt, mégis kevéssé ism ert, hogy az ap artheid politika m ilyen m értékben veszélyezteti a gyerm ekek életét, egészségét és jólétét. Csatlakoznunk kell azokhoz a hangokhoz, am elyek tiltak o zn ak a gyerm ekek ilyen b ru tális kínzása és megölése ellen. 5. R égóta v á rt és rem élt változások jelei le tte k lá t­ h ató v á Délkelet-Európában, a balkán állam okban. K é t fontos esem ény tö rté n t, am ely biztosabb békéhez vezethet e területen. a) Ja n u á r végén D avosban (Svájc) és m árcius elején Brüsszelben (Belgium) a görög m iniszterelnök ta lá l­ ko zo tt a tö rö k m iniszterelnökkel, s a k é t ország k ö zött m egindult a párbeszéd. T u d ju k , hogy Görögország és Törökország k ö zö tt régi, tö rté n e ti ellenségeskedés áll fenn. V oltak olyan feszültségek és krízisek, am elyek

a háború szélére sodorták e k é t országot. Közös kom ­ túlélés, a háború megelőzésének érdeke m indenek fölött áll” — m ondja Gorbacsov (143. l.). m ünikéjükben a m iniszterelnökök kijelen tették , hogy Mindez csupán néhány illusztrációja annak, hogy „e g y e té rtette k abban, hogy m ostantól fogva soha nem történ h etn ek ilyen krízisek, s m indkét félnek m ilyen m élyreható változások tö rtén n ek a Szovjet­ unió kül- és belpolitikájában. Term észetszerűleg jelent­ arra kell összpontosítani erejét, hogy ta rtó s, békés kapcsolatot építsenek ki egym ással” . A békem ozgal­ kezik a kérdés: milyen h a tása lehet e változásoknak az egyházak szerepére nézve a szocialista társadalom ­ m ak csak örömmel tu d já k üdvözölni ezt az új, pozitív fejlem ényt D élkelet-E urópában, s n ag y ra értékelhe­ b an ? B ár az ilyen jellegű fejlem ények távolról sem tik a k é t állam férfi realizm usát, akik tisztáb an v an­ azonosak m indegyik szocialista országban, mégis van n a k azzal, hogy milyen nehéz a bizalm atlanság és néhány olyan filozófiai jel, am ely a rra u tal, hogy a m arxista vallásszociológia új hangsúlyt nyer. Először gyűlölet érzését népeik körében leépíteni. Lehet, hogy is elism erhetjük, hogy az elm últ években kom olyabb a ciprusi döntés is könnyebbé teszi az enyhülést és m élyebb tudom ányos megközelítés jelentkezett, Görögország és Törökország között. b) H asonlóképpen fontos és a béke felé m u ta t a h a t m elynek — szerintem — legfontosabb m ozzanata a balkáni állam (Bulgária, R om ánia, Jugoszlávia, A lbá­ vallás társadalm i gyökereinek szétválasztása a vallás nia, Görögország és Törökország) m agasfokú képvise­ társadalm i tu d a tá tó l. Ez azt jelenti, hogy a társadalm i feltételek m egváltozhatnak, de a társadalm i tu d a t lőinek (külügym inisztereinek) a találkozója. T udjuk, m egm arad. Más szóval: a m arxisták elismerik, hogy a hogy a Balkán-félsziget m indig is az etnikai, nem zeti és vallásos feszültségek színtere volt, s bizonyos m ér­ vallás nem fog eltűnni a társadalom feltételeit követve, hanem az em beri term észetben gyökerezik. E nnek tékben még m a is az, n y íltan vagy b u rk o lt form ában. tükrében az ideológiai feladata nem a vallás ellenzése, N éhány esetben ez állandó feszültség okozója is le tt e területen. Szükséges és helyes lenne, h a ez az ország­ hanem an nak m egértése és a vallásos em berek meg­ ból jövő K B K -tagok ki tu d n á k értékelni a helyzetet hívása a társadalm i folyam atban való részvételre. A Szovjetunióban a vallás ilyen új m eglátásának és kísérletet tennének an n ak m egfogalm azására, hogy m it tehetn ek a K B K csoportjai a többi békem ozga­ v an n ak konkrét jelei is. H ogy ezt bem utassuk, u ta l­ lom m al együttm űködve e pozitív kezdet továbbsegíté­ ju n k k ét nemrég m egjelent cikkre röviden; m indket­ tő t a szovjet korm ány vallási ügyekért felelős képvi­ sére. selője írta . Peresztrojka és glasznoszty, azaz dem okra­ tizálódás h a tja á t m ost az egész szovjet társad alm at. III. Ez term észetesen lá th a tó a vallások és egyházak vonat­ kozásában, sőt az állam és egyház kapcsolatában is. 1. Milyen tanulságok vonhatók le a fenti v áltozá­ „ . . . a szabad vallásgyakorlás akadályozása a volun­ sokból? H a ezek o k át keressük, érdem es egy pillan­ tarizm us és ad m inisztratív diktátorság m egnyilvánu­ tá s t vetni M. Gorbacsov könyvére (Perestroika. New lása volt.” (V . D. R a ra d ja a „Soviet R ussia” újság­ Thinking for our C ountry and th e W orld. Collins, ban, 1988. ja n u á r 27.) London, 1987.). Minden bizonnyal meg fogjuk érteni E gy m ásik cikkben K . H arcsev, a m oszkvai Á llam i a szovjet kül- és belpolitika h atalm as érzelmi, in tel­ E gyházügyi H iv a ta l elnöke elismeri a m últban illegá­ lektuális és pszichológiai h a tá sá t. R ag ad ju n k m ost ki lisan fo g an ato síto tt intézkedéseket az egyházak és n éh án y at e könyv főbb gondolatai közül! hívők ellen, különösen a 30-as években, s a következő­ a) A glasznoszty értelm ét e könyv abban határozza képpen ígéri meg a hibák k ija v ítá sá t: „m inden em ber meg, hogy intellektuális m ódon úgy lássuk a tá rsa ­ erőfeszítését kell egyesítsük az erkölcsi és lelki értékek dalm i valóságot, ahogyan van. Ez m agában foglalja ápolására, am elyek az egész társadalom szolgálatában „a n n ak szükségességét, hogy felülm úljuk a realitás állnak a béke s m inden em ber ja v á ra ” . (Izvesztyija, és a hivatalos p olitika közötti h atalm as különbséget” . 1988. ja n u á r 26.) E z pedig azonos az igazság őszinte keresésével. Csak M inderre azért utalok, hogy bem utassam a glasz­ ezzel a m ódszerrel n y erh etjü k meg a polgárokat a noszty és peresztrojka filozófiai h á tte ré t és gyakorlati döntéshozatalban és az újításokban való részvételre. m egvalósítását az egyházak és vallások vonatkozásá­ E z a k ritik a elfogadását és a v ita m eg indítását is ban, s jelezzem, hogy milyen k ihívást jelentenek ezek jelenti. (76.1.) szám unkra, hogy átgondoljuk sa já t felad atu n k at a K B K -ban és lássuk sa já t gondolkodásunk átform álá­ b) Az új gondolkodás azt jelenti, hogy a világról — mely ellentm ondásos, de kölcsönösen összefüggő — sának szükségességét. globális kép et alkotunk. A különbségek ugyan meg­ 2. E rre az új globális gondolkozásra te k in te tte l m aradnak , „de vajon p á rb a jt kell m ia ttu k vívnunk — m elyre föntebb u ta lta m — erősítenünk kell és egym ással?” — kérdezi Gorbacsov; „nem lenne helye­ jobban tá m o g atn u n k kell azt, am it „egyetem es béke­ sebb, ha túllépnénk azon, ami elválaszt, m inden em ­ stru k tú rá k n a k ” szoktunk nevezni, m indenekelőtt az ber érdekében és a földi élet érdekében?” Ez az új Egyesült N em zetek Szervezetét. K özvetlen felhívást gondolkodás a tan u lás és párbeszéd fo ly a m a ta (1 3 9 . l.) k a p tu n k az ENSZ leszerelésről és fejlődésről folyta­ A párbeszéd akkor eléggé érzékeny, h a nem csak azo­ to tt nem zetközi konferenciájától, am elyet New Y ork­ nos nézetűekkel fo ly tatju k , „hanem azokkal is, akik ban ta r to tta k (1987. augusztus 27.), hogy ébresztges­ m ásként gondolkoznak, s nem a m i filozófiai és poli­ sük a világ tu d a tá t: gyors előrehaladásra van szükség tik ai rendszerünket képviselik” (1 5 2 . l.). a leszerelés és fejlődés tekintetében. E konferencia eredm ényeire azért kell em lékeztetnem , m ert ezek c) V áltozás v an a biztonság nézetében is, am elyet nem lehet k ato n ai m ódon biztosítani. „Az egyetlen m egvilágosították, hogy a leszerelés és fejlődés k é t biztonságra vezető ú t a politikai döntések és a lesze­ alappillérére épülhet a nem zeti biztonság. A túlfegy­ relés ú tja . A biztonság vagy eg y arán t biztonság m in­ verzés és a fejletlenség eg y arán t fenyegeti a nem zet­ denki szám ára, vagy egyáltalán nem biztonság.” közi békét és igazságosságot. (1 4 2 . l.) E konferencia ú jra m egállapította, hogy a fejlődő d) V áltozást észlelhetünk az ideológia szerepének országokban 1 m illiárd em ber él létm inim um a la tt, m eghatározásában. „Az ideológiai különbségek nem 780 millió em ber alultáplált, 850 millió írástu d atlan , másfél m illiárd pedig nem ju t orvosi ellátáshoz. Ahogy vihetők á t az állam ok közötti kapcsolatokra, m e rt a 137

Inga Thorson m o n d ta: „világunk túlfegyverzett és alu ltáp lált” . A 80-as években évente 8 millióval n ő tt az éhezők szám a — s nem azért, m ert nem volt elég élelem. Jelenleg többletterm elés van élelemből a vilá­ gon. Például szolgálhat India esete, ahol évente 5%kal n ő tt az élelmiszer-term elés az u tóbbi évtizedben (ez sokkal nagyobb arányú, m int a népességnöveke­ dés), s mégis ugrásszerűen n ő tt az éhezők száma Indiá­ b an. K ína, Indonézia és P akisztán m ind exportál élelm iszert, mégis saját népükből sokaknak nem tu d ­ n ak elegendő élelmet biztosítani. (J. Pow er: A Miser­ able Decade for th e H ungry. Idézve: In ternational H erald Tribune, 1987. június 9.) Az éhségen tú l a külföldi adósságok súlyos terhe a fejlődő országok legnagyobb gondja — term észetesen a politikai elnyom ás és kizsákm ányolás m ellett. F inn­ országban, a legutóbbi elnökségi ülésen a m ú lt év novem berében u ta lta m arra, hogy a fejlődő országok m ár többszörösen kifizették adósságaikat. A zóta elju­ to tta k hozzánk a legújabb statisztikai adatok, melyek szerint 1987 végéig a fejlődő országok adósságai 1,9 billió dollárra rú g tak , s ugyanebben az évben 29 m il­ liárd dollár folyt a déli országokból É szak ra e kölcsö­ nök k am atak én t. A kölcsönök visszafizetésével eg y ü tt ez 536 m illiárdot tesz ki. (W illing U nder Strain in South, 1988 m árcius.) E zért fontos a nem -korm ány­ szintű szervezetek szerepe „a leszerelés, fejlődés és biztonság kölcsönhatásának tu d a tá t erősítendő” a következő leszerelési külön értekezleten, am elyre ez év m ájusában és júniusában kerül sor. V annak egyéb kérdések is, am elyeket az ENSZ keretében tám o g atn u n k kell. A különböző konfliktu­ sok terü leti áttekintésénél lá ttu k , hogy gyerm ekek és ifjak esnek áldozatul az elnyom ásnak és katonai ke­ gyetlenkedésnek D él-A frikában, Palesztinában stb. Így elérkezett az idő, hogy az ENSZ az emberi jogok k in y ilv án ítását kiegészítse a gyerm ekek jogaival. E n­ nek tervezete m ár elkészült, am elyet meg fognak v ita tn i és rem élhetőleg el fognak fogadni a legköze­ lebbi közgyűlésen. Van azonban egyéb hiányossága is az emberi jogok n y ilatk o zatán ak : nincs benne em lítés az etnikai kisebbség jogairól, am ely kisebbség sokat szenved, s ez sok feszültséget és bizalm atlanságot okoz a népeken belül, ill. azok között. T alán a K B K föl­ v állalh atja e kérdést, s elin d íth at ilyen irányú moz­ gást m int az ENSZ bejegyzett nem -korm ányszintű szer­ vezete. Vélem ényem szerint ez fontos lépés az igazsá­ gosság, a béke és a terem tettség megőrzése felé.

IV. F orduljunk m ost egy olyan kérdés felé, am ely a világon m in d en ü tt az egyházak érdeklődésének közép­ p o n tjáb an áll. Egyre tö b b egyház, mozgalom vagy csoport kapcsolódik be a zsinati folyamatba. K ö ztu d o tt, hogy az EV T vancouveri nagygyűlésén két kezdem ényezés tö rté n t a béke kérdésében. Az egyik az Ö kum enikus B ékezsinat összehívását célozta, a m ásik az egyházak közötti zsinati folyam atot, szö­ vetségkötést az igazságosságért, békéért és a terem ­ te ttsé g m egőrzéséért. Hosszú v itá k u tá n — melyek részleteit nem kívánom i tt tárgyalni — a zsinat gon­ d olata h a nem is esett el, mégis h á tté rb e szorult, fő­ k é n t róm ai katolikus és ortodox fönntartások és ellen­ vetések m ia tt. Így az EV T a zsinati folyam atot kez­ deményezi és tám o g atja. E lh atáro zta, hogy 1990-re összehívja az „Igazságosság, Béke és a T erem tettség megőrzése” c. konferenciát, am ely nem vége, hanem kezdete lesz e folyam atnak. Sok bizonytalankodás és 138

idővesztés volt a róm ai katolikus egyház késői válasza m ia tt arra a kérdésre, hogy akar-e az EVT-vel eg y ü tt közös szervező lenni? E z t a római katolikus egyház v isszau tasíto tta (a szokásos érvek megismétlésével), de ugyanakkor ki is jelentette, hogy kész részt venni a folyam atban és a konvokációban is, am elyre való­ színűleg 1990 m árciusában kerül sor. A színhely még nincs eldöntve. Az EV T hangsúlyozza, hogy a zsinati folyam at és a konvokáció nem csupán egy az EVT program jai között, hanem tú l is m egy az EVT jelenlegi szervezeti keretén. A konvokáció célja, hogy „összegyűjtse az egyházakat, hogy közös szóval tegyenek bizonyságot az élet jelen kérdéseiről” . Az igazságosság, béke és a terem tés kölcsönös kapcsolata is hangsúlyos. A folya­ m at és a konvokáció célja nem az egyházak dogm a­ tikai egysége, hanem a közös cselekedet. A világ kü­ lönböző területén több találkozót szerveznek e folya­ m at részeként. Ezek közül egy az európai konvoká­ ció, am ely Baselben (Svájc) lesz 1989-ben. Am ennyire mi látju k , e konvokáció legfőbb célja az lesz, hogy m egállapítsa az em beriséget m a fenyegető veszélyeket és kifejezze az egyházak készségét arra, hogy eg y ü tt szembesüljenek e veszélyekkel. H angsú­ lyos, hogy elm élyült és alapos teológiai m u n k át kell végezni m indhárom címben em lített té m a vonatko­ zásában. F ebruár végén, ill. m árcius elején N orvégiá­ ban külön ülést szerveztek a term észet tém ájáról. E kérdés egyébként m ár szerepelt néhány EV T-nagy­ gyűlés napirendjén (Új-Delhiben). A term észet öku­ m enikus teológiájának elemei m ár m egjelentek, s eze­ k e t össze kell m ost állítani és rendszerezni kell. Az igazságosság vonatkozásában a különböző felszabadí­ tási teológiák sok m u n k át végeztek, melyek eredmé­ nyei figyelemre m éltók a „Szegények E gyháza” öku­ m enikus teológiai k u tatással eg yütt. Ami még hiány­ zik, az a „béke teológiája” , am it ki kell dolgoznunk. N éhány utalás m ár tö rté n t erre, különösen a K B K -n belül. A K B K hozzájárulását a zsinati folyam athoz nem csak elfogadják, hanem kifejezetten igénylik is a szervezők. Az EVT legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésén Isztam bulban (március 5 —11.), ahol a zsinati folyam at első kiértékelése m egtörtént, m indkét ese­ m ényünket nagyra értékelték: az arnoldshaini h a tá ­ ro zatu n k at és a budapesti nem zetközi szem inárium ot is „A béke teológiája felé” . N yilvánvaló, hogy moz­ galm unk értékes hozzájárulást tu d ehhez n y ú jtan i, hiszen ta lá n az egyetlen olyan ökum enikus békeszer­ vezet, am ely három évtized ó ta következetesen és állandóan dolgozott a béke különböző (teológiai, öku­ m enikus, társadalm i, politikai stb.) szem pontjain. A M unkabizottság jelen ülésén az A rnoldshainban kife­ jezésre ju tta to tt gondolatokat, különösen is K enyon W right testvérünk számos ja v a sla tá t, tovább kell fej­ lesztenünk. V. Ez évben ünnepeljük a K B K m egalakulásának 30. évfordulóját. K ettős érzéssel tesszük ezt: egyrészt büszkék lehetünk arra, hogy a K B K -t létrehívó aty ák és elődök látom ása igaznak bizonyult. Mindazok a fontos gondolatok, amelyek m a m eghatározzák az egyházak békem unkáját, m egvoltak m ár a K B K kez­ detekor is. A K B K m egalapításakor helyes m egálla­ p ítás volt, hogy az emberiség a nukleáris korba lépés­ sel döntő történelm i fordulóponthoz érkezett el. E n­ nek megfelelően Jézus K risztus egyházai nem hallgat­ h a tn a k s fel kell ism erjék az idők jeleit, kérdezve és k u ta tv a Isten üzenetét ebben az egyedülálló tö rté ­

nelm i helyzetben. M ozgalm unk m egalapítói szám ára világos volt, hogy a nukleáris p u sztítás h a lá lt hozhat az egész terem tettségre, s hogy ez k ihívást jelen t a Szenthárom ság Istenbe v e te tt h itü n k szám ára; Isten a világ T erem tője; Jézus K risztus, a mi U runk az élet M egmentője, és a Szenthárom ság az É le t és Igazság Lelke. E gy ponton világosan kell látn u n k , s ez az, hogy m ozgalm unk m egalapítóit nem a félelem vezette a nukleáris fenyegetés elleni tiltakozásban és erőfeszí­ tésekben, hanem a felelősségérzet és a keresztyén h it elkötelezettsége. M ódszerük, m ely a konfrontációnak dialógussá v álto ztatásáb an rejlett, szintén helyesnek bizonyult. A lapvető meggyőződésükről is bebizonyo­ sodott, hogy igaz, hogy ti. a keresztyén egyház csak egységesen szem besülhet a nukleáris kihívással. E zért ihlette őket az egyetem es keresztyén zsinat látom ása, s m ár korán, néhány éven belül vagy ta lá n m ár kez­ detben is, észrevették, hogy a nukleáris veszély elleni erőfeszítést össze kell kapcsolni az igazságosságért és em beri m éltóságért v ív o tt küzdelem m el. T u d ták , hogy csak akkor szem besülhetnek ezzel a sajátos kihívás­ sal, ha állandóan figyelnek Isten Igéjére és m indig engedelm eskednek neki, h a alázatosak és készek a m egújulásra és képesek m egszabadulni azoktól a tör­ tén eti tehertételektől, am elyek az évszázadok során halm ozódtak fel az egyházakban. H a á tte k in tjü k azokat a tém ák at, am elyekkel a K B K foglalkozott az elm últ 30 esztendő során, úgy m inden szerénység m ellett m egállapíthatjuk, hogy csaknem m indegyik té m a és diszkusszió időszerű volt. G ondolhatunk i t t a hidegháború elleni küzdelem re, a K elet és N yugat közötti enyhülés szükségszerűségé­ nek hangsúlyozására, a k é t ném et állam közeledésé­ nek szükségszerűségére, am ely az európai biztonság és együttm űködés első lépése, vagy K ín a fölvételére az ENSZ-be, ill. a palesztin nép jogainak az elismeré­ sére stb. Mindez olyan időben tö rté n t, am ikor sok egyház félreértette és egyoldalúsággal, ill. részrehaj­ lással vádolta a K B K -t; sokan ekkor még nem tu d tá k m egérteni és elfogadni m ozgalm unkat. A K B K nagy segítséget je le n te tt az egyháznak az­ által, hogy m agára v állalta a keresztyén bizonyságté tel átgondolásának és átform álásának a k o ck ázatát oly társadalm akban, ahol az egyház m ár csaknem te l­ jesen elveszítette hitelét. A K B K jelentős szerepet vállalt abban, hogy azok a társad alm i erők, am elyek nem ism erték el az egyházat pozitív és k o n stru k tív társadalm i jelenségként, vélem ényüket m egváltoztat­ tá k . B ár m unkásságának kezdetén sokan azzal gyanúsí­ to ttá k a K B K -t, hogy ellen-ökum enét vagy keleti ökum enét ak ar m egvalósítani, az EVT-hez való pozi­ tív viszonyulás és irá n ta való lojalitása segített meg­ oldani több nehéz kérdést K elet és N yugat között. V an azonban egy m ásik oldala is e k ettő s érzelem­ nek, amellyel ünnepeljük a K B K 30 éves fennállását. Nevezetesen az, hogy nem ak aru n k önigazultak lenni s el ak arju k kerülni az önelégültség m inden kísértését — ez ui. az ünneplés helytelen m ódja lenne. V alóban: h a visszatekintünk az elm últ 30 esztendőre, úgy be kell valljuk, hogy sok h ib á t is k ö v ettü n k el, tap asz­ talatlanságból, naivitásból vagy tú lz o tt lelkesedésből, de néhány tö rté n e ti és politikai esem ény hibás kiérté­ keléséből fakadóan is. H ogy a béke kérdése nem előbb le tt a világ valam ennyi országának központi problé­ m ája, az a mi gyengeségünk, nem m indig megfelelő érvelésünk és a helyes teológiai/lelki m egközelítés hiánya m ia tt is. Mégis, az alapvető látom ás helyes­ nek bizonyult, nevezetesen az, hogy Jézus K risztus evangélium ának központi üzenetét a béke és meg­

békélés vonatkozásában az egész világ szám ára érvé­ nyessé kell tennünk. Most pedig lá th a tju k , hogy ez az üzenet korunkban em berek m illióit éri el és egyre több em ber ismeri fel, hogy az em beri élet és az egész terem tés legnagyobb értéke „az igazság m üve, a békesség” (Ézs 32,7). — Mindez csak néhány gondolat volt arról a módról, ahogyan szeretném , hogy mozgal­ m unk m egünnepelje alakulásának 30. évfordulóját. Az Egyházak Világtanácsa 40. évfordulójáról szólva em lékeztessünk újra arra, hogy a m odern ökum enikus mozgalom nagy részben a keresztyén egyházak nö­ vekvő, békéért való felelősségtudatának az eredm é­ nye, s az első világháborút megelőző időkre nyúlik vissza; első kifejezési form ája ennek a W orld Alliance of Churches for P rom oting In tern atio n al Friendship m egalapítása volt 1914-ben. Az É le t és M unka 1925-ös stockholm i és a H it és E gyházalkotm ány 1927-es lausanne-i konferenciájával párhuzam osan (az EVT eme elődeivel együtt) kerü lt m egrendezésre m ár 1928ban a prágai ökum enikus békekonferencia. S ajnálatos módon az ökum enikus mozgalom e fontos m ozzanata feledésbe m erült és nem em lékeztek meg róla a hideg­ háború idején, am ikor az EV T is alakult, első nagy­ gyűlése alkalm ával. Ám a K B K m ár o tt is jelen volt J . H rom ádka professzor személyében, 111. m ás egyházi vezetők és teológusok képviseletében, akiknek m ár 30 évvel ezelőtt szükségesnek tű n t az egyházak béké­ é rt való elkötelezettségét kifejteni. Ez a vonal fo ly ta ­ tó d o tt a K B K vezető személyiségeinek m unkájában, akik az EVT tag jai is voltak és o tt is jelentős szerepet já tszo tta k . Míg az EV T túlnyom órészt európai, fehér és pro­ testán s volt létének első évtizedében, a 60-as évek három vonatkozásban is alapvető változásokat hoz­ ta k : 1. Az Ú j-D elhi nagygyűlésen az Orosz O rtodox Egyház és m ás kelet-európai ortodox egyházak is csatlakoztak az EVT-hez. 2. A II . V atikáni Z sinat u tán nagym értékben meg­ válto zo tt az EVT és a róm ai katolikus egyház kap­ csolata. 3. Az 1961-es Új-D elhi nagygyűléstől kezdve, am ely­ ben a II I. Világ egyházai is részt v ettek , az EV T öku­ m enikus és egyetem es lett. Az EVT k é t alappillére m ost a H it és E gyházalkot­ m ány bizottsága, m elyben a róm ai katolikus egyház hivatalosan is részt vesz, s am ely az egyházak teoló­ giai konszenzusát k u ta tja . A m ásik alappillér a zsinati folyam at, az „Igazságosság, Béke és a T erem tettség megőrzése” , am elyről m ár szóltam . Az EVT létének és tevékenységének jelentősége nem m erül ki pusztán a különböző konzultációk, ta lá l­ kozók, konferenciák és gyűlések által létrehozott do­ kum entum okban, hanem m indenekfelett abban a lég­ körben találh ató meg, am ely m ost jellemzi az egyhá­ zak egymáshoz való viszonyát. E szem pontból a vál­ tozás hatalm as, s jelen helyzetünk nem hasonlítható össze az ötven évvel ezelőttivel. V alóban: az EV T m unkássága világm éretű kom m unikációs és szolidari­ tási hálózatot fejlesztett ki az egyházak k ö zött. Az EVT program jainak jellegzetességei közül egyik az, hogy a béke kérdéséről ho zo tt állásfoglalásai és n y i­ latkozatai m ind egyértelm űek a különböző h atáro za ­ tokban, az am szterdam i nagygyűléstől kezdve el egé­ szen a legutóbbi, 1983-as vancouveriig. Az egym ást követő és konzekvens n y ilatkozatok a nukleáris h á ­ ború ellenében az egyházak quasi-konszenzusát feje­ zik ki a nukleáris fenyegetésről, s legfontosabb elem ük az elrettentés politik áján ak h a tá ro z o tt elvetése és a nukleáris fegyverkezési verseny ellenzése. 139

Az a tén y , hogy a róm ai katolikus egyház nem csat­ lakozott az E VT-hez, külön problém át jelent. E lm a­ ra d á sá t az egyházak közösségéből olyan dolgok indo­ kolják, m elyeket ism erünk, s itt nem is kell megismé­ telnünk. A K B K kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy moz­ galm unk az ökum enikus mozgalom lényeges részének ta r tja m agát, még h a független és önálló is ak ar m a­ radni. A K B K és az EV T kap cso latát jól írta le H .-J. Iw an d professzor, egyike a K B K -t m egalapító aty ák ­ n ak, aki ezt szokta m ondani: „A keresztyén béke­ m ozgalom vagy ökum enikus, vagy nem is békemoz­ galom .” E bben a szellemben és a személyes kapcsola­ tokon túlm enőleg is 1964 ó ta rendszeres konzultációk v o ltak az EV T és a K B K között. Az első ilyen kon­ zultáción W . Visser’t H ooft k ijelen tette: „Az EVTnek nincs m onopólium a az egyházak élete és m űkö­ dése vonatk o zásáb an ; öröm m el üdvözöl m inden jó m ozgalm at az egyházak közös ügyének különböző szakterületein.” Az utolsó ilyen konzultáció m últ évben volt, Genfben. Az együttm űködés különösen szoros az EV T N em zetközi Ü gyekkel Foglalkozó Bi­ zo ttság áv al. Az ökum enikus mozgalom és az EV T (tudjuk, e k e ttő nem azonos) sa já t külön problém ákkal küzd. V annak em berek, akiknek az a vélem énye, hogy az ökum enikus mozgalom m a csupán a nem összehan­ golt akcióprogram ok halm aza. Ez a ja v a sla t is el­ h an g zo tt: „V ajon nem lenne hasznos egy olyan öku­ m enikus te stü le te t létrehozni, am ely koordinálja az ökum enikus tevékenységek sokaságát?” (L. M udge: T ow ard a T ruly U niversal Church, in : M id-Stream, 1987. október). Az EV T m ásik hasonló problém ája, hogy az a teológiai konszenzus, am elyeket a teológu­ sok számos konzultációjukon elértek, ritk á n vezet gyakorlati eredm ényekre. Az EVT csak úgy léphet to v áb b , h a ezt a problém át meg tu d ja oldani, m ert h a az egyházak nem cselekszenek az általuk hozott m egállapodás szerint, akkor elvész az elvégzett m unka értéke is. Az EVT 40. évfordulóján mi is m agasztaljuk az U ra t m ozgalm unkon belül m indazért az eredm ényért, am it neki köszönhetünk, s ígéretet teszünk am ellett, hogy a jövőben is lojálisan eg y ü tt fogunk működni vele, m int a m últban, s im ádkozunk Istenhez, hogy Ő vezessen b ennünket „az egység felé, a békességnek kötelékében” (E f 4,3). B iztos vagyok abban, hogy a világ m inden egyháza meg fogja ünnepelni — vagy m ár meg is ünnepelte — Oroszország megkeresztelkedésének 1000. évfordulóját. Szem inárium okat, szim pozionokat, konferenciákat és k iállításokat rendeznek ez alkalom ból, s könyveket ad n ak ki m in d en ü tt a világon. Mindez válaszként tö rté n ik Őszentsége Pim en p a tria rc h a jubileum előtti üzenetére, aki a világ összes egyházával tu d a tta a jubileum te rv é t, s ezt m o n d ta: „n ag y ra értékelünk m inden olyan ak tív részvételt az előkészületekben, amellyel az egyházak és vallásos közösségek készülnek egyházunknak erre a nagy esem ényére. Testvéreink a K risztusban ezáltal h a th a tó sa n bizonyítják az Orosz O rtodox E gyház irán ti szeretetü k et és megbecsülésü­ k e t.” (Inform ation of the O rthodox Churches, 1988. ja n u á r.) Ez a m illennium m inden bizonnyal jó alkalm at fog adni az Orosz O rtodox E gyháznak arra, hogy ú jra m eghatározza szerepét Oroszország tö rtén etében. Ilyen szem pontból hasznosak v o ltak az előkészítő konferen­ ciák az Orosz O rtodox Egyház történ etéről, teológiá­ járól és lelkiségéről, a k u ltu rális örökség felfedezésé­ ről, és segítenek m egtalálni az új id e n titást 30 év 140

u tá n az új társadalom ban. Ezen túlm enőleg pedig e jubileum biztosan meg fogja világítani azt is, hogy a. jelenlegi szovjet társadalom m it v á r el az Orosz O rtodox E gyháztól, s az egyház m ely szolgálatait kész elfogadni, erősítve és megőrizve a lelki és erkölcsi értékeket. Ily módon az ünnepség jelentősége túlm egy az egyház h atá ra in , s tö rté n eti m éreteket ölt. A K B K -ban nem értékeltük még kellőképpen ezt az esem ényt, s nem em lítettük még meg azt a h a ta l­ m as anyagi és lelki segítséget, am elyet m ozgalm unk k a p o tt tagegyházától, az Orosz O rtodox E gyháztól. Ám a tények önm agukért beszélnek, s ezek a követ­ kezők: az Orosz O rtodox Egyház a K B K alapító ta g ja 30 éve. Mozgalmunk nem tu d o tt volna az Orosz O rtodox Egyház segítsége nélkül egyetem es lenni, m elynek kulturális és lelki tám ogatása, im ái látszólag m egoldhatatlan problém ákat segítettek megoldani. Másrészt pedig ta lá n a K B K is megfelelő hely volt az Orosz O rtodox Egyház szám ára, hogy fontos öku­ m enikus előkészületet végezzen, m ielőtt belépett volna az EV T közösségébe. Ez ism ét jól példázza, hogy hogyan volt a K B K fontos része az ökum enikus moz­ galom nak. M ost pedig, e millennium i ünnepség alkal­ m ával m ozgalm unk egyike lesz azoknak, akik áldást és m inden jó t kívánnak az Orosz O rtodox E gyháznak, ugyanakkor pedig a K B K is érezni fogja ezt az áldást az apostol tan ítá sá n a k értelm ében: „M ert hiszen egy Lélek á ltal m i m indnyájan egy te stté kereszteltettü n k meg; és ak ár szenved egy tag , vele e g y ü tt szenvednek a tagok m ind; ak ár tisztességgel illettetik egy tag, vele e g y ü tt örülnek a tagok m ind.” (1K or 12,13a, 26.) * Összefoglalásként szeretnék néhány ja v a sla to t te n ­ ni, s az előttünk álló v itá tó l függően a következőket ajánlom a jelenlevők figyelmébe: 1. Fel kell em elnünk han g u n k at a K elet és N yugat közötti kapcsolatok pozitív fejlődése és a nukleáris leszerelés m ellett. 2. Legalább négy olyan te rü le t van, am elyre tekin­ te tte l világos állásfoglalásunk szükséges: a ) a palesztin nép erőfeszítéseinek tám o g atása; b) a D él-A frikában szenvedőkkel való szolidaritá­ sunk kifejezése; c) a Közép-A m erikában tö rté n te k érdeklődéssel való figyelése; d ) a Srí Lanka-i események megértése, am iben b arátain k bizonnyal segíteni fognak. 3. K öszöntéseket kell m egfogalm aznunk: — az Orosz O rtodox Egyház 1000 éves fennállása alkalm ából; — az EVT 40 éves fennállása alkalm ából. 4. Term észetesen to vább kell gondolkoznunk azon, hogy hogyan járu lju n k hozzá a zsinati folyam at­ hoz. 5. Föl kell készülnünk a Folytatólagos Bizottság ülésére, s k u ta tn u n k kell, hogy a világpolitika új orientációja m it kíván meg tőlünk, s ezt hogyan fogalm azhatjuk meg. Mindez persze csupán néhány jav aslat, am elyet m eg v álto ztath atu n k és kiegészíthetünk a nyílt, őszinte és becsületes párbeszéd fényében. Befejezésül még egyszer köszöntöm a m egjelenteket a m agyar tagegyházak és a m agam nevében, és kérem , használjuk fel ezt az alkalm at arra, a m it az apostol m ond: „Vigyázz a szolgálatra, m elyre vállalkoztál az Ú rban, hogy azt betöltsed!” (Kol 4,17.)

Kommüniké A K eresztyén Békekonferencia M unkabizottsága 1988. m árcius 21—25. közö tt a budapesti R ád ay K ollégium ban ta r to tta ülését, melyen 50 m unkabi­ zottsági ta g és 10 vendég v e tt részt 28 országból, A frikából, L atin-A m erikából, Észak-A m erikából, Ázsiából, A usztráliából, v alam in t K elet- és N yugatE urópából. Jelen v oltak a vendéglátó M agyarországi E gyházak Ö kum enikus T anácsának a képviselői is. A legutóbbi m unkabizottsági ülés (Arnoldshain, N SZ K , 1987. április 6 —10.) ó ta ta p a sz ta lt fejlemé­ n yeket az igazságosság és a béke vonatkozásában dr. T óth K ároly püspök, a K B K elnöke tá rg y a lta széles körű, átfogó előadásában. U ta lt a növekvő kölcsönös bizalom radikálisan új atm oszférájára, am ely a W ashingtonban 1987. decem ber 8-án alá írt közép­ hatótáv o lság ú nukleáris fegyverekről szóló egyezmény ó ta tap asztalh ató . A stratégiai nukleáris fegyverek 50%-os csökkentéséért dolgozva (am elyet erre az évre rem éltünk) dr. T ó th K ároly elnök felhívta a figyelmet egy új katonai dok trín ára, am elyet „m egkülönbözte­ t e t t elretten tésn ek ” hívnak. E nnek lényege a hagyo­ mányos fegyverekkel v ív o tt h áború elrettentése E uró­ pában, m elyet rövidhatótávolságú és tak tik ai n u k ­ leáris fegyverek egészítenek ki. T ó th K ároly püspök a nukleáris elrettentés és a k orlátozott nukleáris háború em bertelen ta n a i ellen fo ly ta to tt küzdelem m egújulását sürgette. A feszültségek enyhülésének néhány szem pontja m ár lá th a tó K am bodzsa problém ájának újszerű ren­ dezésében és egy korm ánykoalíció létrehozásában; a Szovjetunió és K ína közötti párbeszéd elkezdésében; a szovjet csapatok ez évre terv ezett kivonulásában A fganisztánból; a nicaraguai sandinista korm ány és a k o n trák közvetlen párbeszédében; Törökország és Görögország viszonyának enyhülésében; a k é t ném et állam kapcsolatának javulásában. T óth püspök a közel-keleti s dél-afrikai fejlemé­ nyekre is u ta lt: a m egszállt izraeli területeken a pa­ lesztinok üldözése és erőszakos m egalázása az elnyo­ m o tta k spontán, szívszaggató fölkeléséhez vezetett, am i Izraelben m agában is m egosztotta a közvéle­ m ényt. D él-A frikában 18 dem okratikus szervezetet tilto tta k be, s vezetőiket le ta rtó z ta ttá k . Az erőszakm entes tiltakozás elh allg attatása á lta l a p retoriai kor­ m ány erőszakosan provokálja az em bereket forradalm i tettekre. A M unkabizottság d ö n tö tt arról, hogy tá v ira to t küld a pretoriai korm ánynak, s kegyelm et k ér a „Sharpville-i H a to k ” szám ára, akikre semmilyen bűncselekm ényt nem sikerült rábizonyítani. A Mun­ kabizottság levelet k ü ld Dél-Afrika egyházainak, s ebben megerősíti velük v állalt szolidaritását küzdel­ m ükben és önfeláldozásukban. A K B K tagegyházait pedig im ádságra és cselekvésre h ív ja fel, s kéri, hogy osszák a dél-afrikai egyházi vezetők 1988. február 29-i m egható állásfoglalását; a M unkabizottság ennek tel­ jes szövegét idézte. A palesztin kérdésről a M unkabizottság h a tá ro z a to t fogadott el, hogy tá m o g a tja az elnyom ás és az em beri jogok m egsértésének áldozatait az izraeli elfoglalt területeken, s felhívja Izraelt, hogy hagyjon fel az elnyom ással, vonja vissza csa p a ta it az elfoglalt területekről és közvetlenül a PFSZ-szel foly­ tasson megbeszéléseket egy Közel-K eleti N em zetközi K onferencia keretén belül. T óth püspök diszkussziót in d íto tt a szovjetunióbeli új gondolkodásról, a peresztrojkáról és glasznosztyról, am ely új kihívást jelen t a szocialista társad alm ak b an

vagy eg y eb ü tt élő egyházak felé, hogy ú jra átgondol­ ják szolgálatukat, annak felfogását és stru k tú rá it. E lőadásában tá rg y a lta a világm éretű éhezés és sze­ génység, az eladósodás növekvő problém áit, a lesze­ relés és fejlődés közötti összefüggést, a nem zetiségi kisebbségek jogait, a zsinati folyam atot az „Igazsá­ gosság, Béke és a T erem tettség megőrzése” program keretében, az EVT am szterdam i alakuló közgyűlésé­ nek 40 éves jubileum át, a K B K alakulásának 30. év­ fordulóját, Oroszország megkeresztelkedésének mil­ lennium át, s egyebeket; ezt a résztvevők intenzív, kom oly v itá ja követte. A K B K főtitkára, dr. Lubom ir M irejovsky a moz­ galom m ú lt évi program járól szám olt be, s jav a sla to t te tt a jövő évi tervek súlypontozására. A M unkabi­ zottság elismerését fejezte ki a kis prágai stábnak az elvégzett hatalm as m unkáért. A M unkabizottság h a tá ­ rozatot fogadott el a Folytatólagos Bizottság G örlitz­ ben (N D K ) ta rta n d ó ülésének tém ájáról: „F ordulj a jövő, az új gondolkozás, új erkölcs és új felelősségvállalás felé” , Hós 10,12 alapján: „S zántsátok m aga­ to k n ak új szán tást.” 1988. október 17—22. k ö zött kerül sor erre az ülésre, s közvetlenül ez u tán , októ­ ber 24—26. között ünnepük meg P rágában a K B K alakulásának 30. évfordulóját. Em eljük ki az előadást követő párbeszéd néhány p o n tjá t! Oroszország megkeresztelkedésének m illennium a alkalm ából a M unkabizottság üdvözlő levelet ír az Orosz O rtodox Egyháznak, mely kifejezi azt is, hogy a K B K milyen nagyra becsüli az Orosz O rtodox E gy­ ház h ath ató s tám o g atását, különösen is abban, hogy az afrikai résztvevők látogathassák a K B K rendez­ vényeit. Az Orosz O rtodox Egyház m a nagy lelkierőt képvisel a béke és igazságosság ügyében, a Szovjet­ unióban és nem zetközi téren egyaránt. A M unkabizottság figyelm ét nem kerülte el, hogy K özép-A m erikában a béke ügye előrehaladást te tt: ennek jele az USA-segítség beszüntetése a nicaraguai ellenforradalm ároknak, a szandinista korm ány és a ko ntrák párbeszédének m egindulása, s a m ost beje­ le n te tt tűzszünet. A M unkabizottság im ádkozik azért, hogy végre az igazságos béke győzedelmeskedjék e területen, ahol oly sokat szenvedtek az em berek. A katonai erők azonnali visszavonása segítene béké­ sen elrendezni a hondurasi helyzetet; a M unkabizott­ ság aggodalm át fejezte ki az USA provokatív katonai erőfitogtatása m iatt. Közép-Am erika dem ilitarizálá­ sában ennek visszavonása elengedhetetlen. A M unkabizottság m ély aggodalom m al te k in t a Srí L ankában folyó erőszakos eseményekre, em berek el­ űzésére. A Srí Lanka-i tagokkal e g y ü tt reméli, hogy az indiai intervenció békét fog eredm ényezni e gondok­ kal küzdő szigetországban, de lehetetlennek ta rtja , hogy az indiai békét fen n tartó erők beavatkozzanak a harcokba. Az erőszakos cselekmények etnikai össze­ ütközéssel kezdődtek, m elyek elm érgesedtek és a szi­ get déli részén erőszakoskodásokhoz vezettek: a szin­ galéz fiatalok fölkeltek az állam elnyomó politikája ellen. A M unkabizottság reméli a konfliktusok békés m egoldását, a résztvevők megegyezését, beleértve a tam il és szingaléz m ilicistákat is, s reméli, hogy a v ita dem okratikus rendezésére politikai eszközt találnak. A M unkabizottság kifejezte, hogy tám o g atja az ENSZ közgyűlésének 3. külön ülését a leszerelésről, 141

am ely 1988. m ájus 31. és június 25. között kerül megrendezésre New Y orkban. Mivel 40 évvel ezelőtt deklarálta az ENSZ az em beri jogokat, ezért a M unkabizottság m egerősítette, h ogy szükséges az emberi jogok kiterjesztése az általános em beri igényekre, m in t pl. az élelemre, ruházkodásra, egészségre és művelődésre való jog. A M unkabizottság egyhangúlag üdvözletét fejezte ki k é t szervezet felé, a K B K -b a való belépésük alkal­ m ából: az észak-am erikai K B K a nem zetközi K B K kontinentális csoportjává alakult, ill. az Iona Közös­ ség, skóciai illetőségű csoportja b elépett a K B K -ba. A M unkabizottság elfogadta az Ökum enikus É v ti­ zedben való részvétel terv ét, amellyel az egyházak a nőkkel való szolidaritásukat fejezik ki (1988—1998), s am ely ez év húsvétjával kezdődik. A M unkabizottság m egem lékezett a béke és igazsá­ gosság erőszakm entes harcosáról, dr. M artin L uther K ing lelkészről, akinek életét 20 évvel ezelőtt, április 4-én o lto tta ki egy gyilkos golyó. M agával ragadó bizonyságtétele v áltozatlanul nagy erőforrás m indenki szám ára, aki a békéért és igazságosságért harcol. A M unkabizottság beszám olókat fogadott el a ta n u l­ m ányi bizottságokban és a világon eg y eb ü tt folyta­ to tt m unkákról. A M unkabizottság üdvözlő levelet k ü ld ö tt az SZK P fő titk árán ak , Mihail G orbacsovnak és az Egyesült Állam ok elnökének, R onald R eagannek, melyben ki­ fejezte nagyrabecsülését b á to r te ttü k é rt, hogy aláír­ tá k 1987. decem ber 8-án W ashingtonban az t a m eg­ állapodást, m elynek célja a nukleáris fegyverek csök­ kentése és eltávolítása.

Széles körű párbeszéd folyt a K B K részvételéről az „Igazságosság, Béke és a T erem tettség megőrzése” program jában. Ja v a sla to k han g zo ttak el arról, hogy hogyan járuljon hozzá a K B K e program hoz, felhasz­ n álv a 30 éves világm éretű ta p a sz ta la tait a béke és igazságosság ügyében. A K B K új alk o tm ányának terv ezetét a M unkabi­ zo ttsá g elfogadta és a Folytatólagos B izottság elé te r­ jesztette. A M agyarországi E gyházak Ökum enikus Tanácsa fogadást a d o tt a résztvevők szám ára, melyen jelen volt valam ennyi keresztyén egyház vezetője. A M unkabizottság m eglátogatta a K B K régi h a r­ cosát, a betegsége m ia tt a k a d ály o z tato tt dr. B arth a Tibor püspököt. A M unkabizottság küldöttségét a P arlam entben fogadta a M agyar N épköztársaság Elnöki T anácsának elnöke, N ém eth K ároly. A M unkabizottság ülései m inden nap istentiszte­ lettel kezdődtek és végződtek: bibliaolvasással, im ád­ sággal és énekléssel. A záró istentiszteletet a R ád a y K ollégium diákjai végezték, akik a M unkabizottság ülésein is segédkeztek. A M unkabizottság köszönetét fejezte ki e fiatalok felé odaadó, b aráti segítségükért. A résztvevők köszönete t m ondtak a kiváló rendezé­ sért, vendéglátásért és segítségnyújtásért, m elyet a vendéglátó M agyarországi E gyházak Ökum enikus T anácsa szervezett meg. (A dokumentációt összeállította, fordította és a beve­ zetőt írta Karasszon István.)

TANULMÁNYOK Ezer éves az Orosz Ortodox Egyház II. A z Orosz Ortodox Egyház önállósága Az Orosz O rtodox E gyház eredetileg a k o n stan ti­ nápolyi p a tria rc h átu s főhatósága alá ta rto z o tt. Bizánc b ukása és ezzel e g y ü tt a konstantinápolyi p atria rch a tekintélyének h an y atlása u tá n azonban ez a helyzet visszássá v álto zo tt, m ivel az orosz ortodoxia lélek­ szám ban messze m eghaladta a török megszállás a la tt élő hívekét. A kijevi m etro p o litát a konstantinápolyi p a triarch a nevezte ki a régebbi rend szerint. Az Orosz O rtodox E gyház önállóságáért (autokefalitásáért) fo ly ta to tt küzdelem v á lt reálissá, am ikor K on stan tinápoly török uralom alá k erü lt (1453). Ehhez még az is hozzájárult, hogy Izidor, kijevi m etropolita részt v e tt a firenzei katolikus zsinaton s a róm ai egyház felé kezdett h a j­ lani, mire a m oszkvaiak nem ism erték el őt lelki veze­ tő jü k n ek és M oszkvában új m etropoliát szerveztek (1458). Többszöri próbálkozás u tá n Theodor Ivanovics cár­ n a k 1589-ben sikerült a M oszkvába láto g ató II. Je re ­ m iás konstantinápolyi p atriarch áv al olyan m egálla­ pod ást kötnie, am ely lehetővé te tte a m oszkvai p a t­ riarch atu s felállítását. A konstantinápolyi p a tria rc h á ­ n a k a X V II. század közepéig m egm aradt az a joga, hogy megerősítse h iv ataláb an a m oszkvai p a tria rc h át, de ez a d átu m mégis az Orosz O rtodox Egyház szer­ 142

vezeti önállóságát jelzi. A m oszkvai p atriarch átu s fel­ állításával egyidejűleg négy m etropoliát, h a t érsek­ séget és több püspökséget szerveztek. U gyanakkor a róm ai befolyásnak is voltak esélyei. II. Iván cár (1533—1584) B áthory Istv án lengyel király ellen h áb o rú t v esz tett (1581), s hogy a ném et­ római császár és a p áp a pártfogását a békekötésnél megnyerje, hajlandónak m u ta tk o zo tt tárg y alásra a R óm ával való egyesülésről. X II I. Gergely p áp a Pos­ sewino A ntal jezsu itát küldte el a cárral való tárg y a­ lásra, de az unió m egvalósítása céljából ta rto tt meg­ beszélés és h itv ita nem v ezetett eredm ényre. A lengyelek birto k áb a kerü lt orosz tarto m án y o k ­ ban több sikere volt Possewino m unkájának. Ezeken a területeken N yikoláj, kijevi m etropolita, a papság egy részével eg yütt, elism erte a p áp a p rim á tu sá t (1596). Az így lé tre jö tt részleges u n iót azonban Mogi­ las P éter, kijevi m etropolita 1643-ban felbontotta és egy új hitvallási ira tta l (O rthodox Homologia) erősí­ te tte meg az Orosz O rtodox E gyház ta n ítá sá t. A m oszkvai p a triarch ák h ata lm a egyre nagyobb le tt. A cárok fölött is igyekeztek h ata lm u k a t érvénye­ síteni, am i több esetben sikerült is. Ez különösen F ilaret R om anov p a tria rc h a idejében (1619—1633) v á lt valósággá, aki F jodor Ivanovics cár testvére volt, m ajd a p atria rc h a fia M ihály néven került a cári tró n ra.

A moszkvai p atriarch átu s csak 111 évig állt fenn, m ert N agy P é te r cár 1700-ban m egszüntette. Ez a la tt az idő a la tt korm ányzó tíz p atriarch a között a legki­ em elkedőbb N yikon p a tria rc h a volt (1605—1681), aki egy nyizsnij-novgorodi m uzsik fiaként k erü lt a p a t­ riarchai tró n ra. E z a te tte rő s és céltudatos egyházfő kettős feladatot tű z ö tt ki m aga elé: az ortodox egyház m egreform álását és függetlenítését a cári önkénytől és a bojároktól. Tervének keresztülvitelére 1654-ben görög főpapok részvételével zsinatot h ív o tt egybe és itt szándékozott reform jait keresztülvinni. Mivel az ószláv nyelvű B ibliába és liturgiába az idők folyam án hibák csúsztak be, ezeket ki a k a rta küszöbölni, vala­ m int a helytelen egyházi szokásokat m egszüntetni, m ásokat pedig a bizánci egyházi szertartásoknak meg­ felelően átalak ítan i. A p atria rc h a azonban nem szá­ m íto tt arra, hogy a papság és a hívők nagy része erősen ragaszkodott a liturgikus könyvek régi szöve­ géhez és hallani sem ak art a „görögök” újításairól. Am ikor a p atriarch a a zsinaton nagy eréllyel keresz­ tü lv itte az ú jítá st, a régihez ragaszkodók szakadár­ ságba (raszkol) m entek á t, s azóta nevezik az Orosz O rtodox E gyház szak ad árjait raszkolnyikoknak. A k é t egyházi töm örülés k özött nincsen dogm atikai, csak liturgikus, rituális különbség. A raszkolnyikok később sokféle szektává h u llo ttak szét, s különböző irányzataik társadalm i b írálato t is gyakoroltak, ezért a cári időben nem vallási, hanem politikai ellenzéknek tek in te tté k őket és kegyetlenül üldözték. Nyikon p atria rc h a m ásik céljának m egvalósítása: Küzdelme az egyház függetlenségéért a cár és a bojá­ rok ellen, végül is buk ását okozta. 1666-ban ugyanaz a zsinat, am ely reform jait szentesítette, le te tte őt a p atriarch a trónjáról és kolostorba szám űzte. N yikon u tá n a p a tria rc h átu s m ár nem v o lt hosszú életű. Az egyeduralom ra tö rő N agy P é te r cár a p a t­ riarchatu s t 1700-ben m egszüntette, helyébe a cár véd­ nöksége és irán y ítása a la tt álló Szent Szinódust te tte legfőbb egyházi szervvé. E nnek 8 —11 főpapi és cári m egbízotti rag ja volt. A tagok között volt rendszerint a szentpétervári, a kijevi, a m oszkvai m etropolita és a szibériai exarcha. Elnöke a világi „főbiztos” volt, aki m in t kultuszm iniszter a cárt képviselte.

A cárizmus az egyház fölött Az Orosz O rtodox Egyház m ár kezdettől szoros kapcsolatban állt az orosz fejedelmekkel, később a cárral. A m ikor N agy P éter cár m egszüntette a p a t­ riarchatu st, az egyház még form ailag is elvesztette önállóságát. Régi bizánci m in tára m aga a cár le tt az egyház feje. A cár „ a ty u sk á b a n ” nem csak az uralko­ dót, hanem az egyház fejét is tisztelni kellett. Egyházi ügyekben a cár és a bojárok érdeke volt a döntő. E zt a form át egyházpolitikailag cezaropapizm usnak neve­ zik, am elyben a cár egyben az egyház legfőbb feje is. I. Sándor cár (1801—1825) idejében to v áb b ép ü lt az Orosz O rtodox E gyház állam egyházi jellege. A p ap­ ságot uralkodása szellemi oszlopává te tte . Az abszolu­ tizm us érdekét szolgálták az egyházi befolyás a la tt álló falusi iskolák éppen úgy, m int a papság kiképzé­ sére a la p íto tt új szem inárium ok. A papság helyzetét azzal is ja v íto tta , hogy felm entette őket a kancsuka alól. Lehetővé te tte , hogy 1821-ben megjelenjék orosz nyelvre fo rd íto tt Újszövetség, ezt aztán a birodalom m inden népének nyelvén k iad ták . Az orosz birodalom ázsiai terjeszkedése idején a m oham edán és pogány a lattv aló k m egtérítését is szorgalm azta az államegyház. I. Miklós cár a la tt (1825—1855) az állam egyház

egységének erősítése állt a törekvések középpontjá­ ban. Ez a cár volt az, aki „E u ró p a csendőreként” I. Ferenc József segítségére sietett, és a m agyar sza­ badságharc és forradalom leverésére tám o g atást nyúj­ t o tt 1849-ben. H asonló h ad jára to k a t v ezetett a len­ gyel függetlenségi törekvések leverésére is. Eközben nagy szerepet szánt az ortodox egyháznak is, amely egyre inkább a korm ány intézkedéseinek kiszolgáló­ já v á vált. II. Sándor cár (1855—1881) liberálisan kezelte a baltikum i evangélikus egyházakat, am iért a finn egy­ ház különösen is hálás volt neki. Az orosz szakadá­ roknak, a raszkolnyikoknak, 1874-től polgári házas­ ságot és külön anyakönyvezést engedélyezett, és a korábbinál több szabadságot engedett a vallásgyakor­ la tra . Az ő idejében került sor a jobbágyfelszabadí­ tásra 1861-ben, azzal a m egszorítással, hogy a parasz­ to k n ak a k a p o tt földet m unkával kellett m egválta­ niuk, és a földbérletet is m unkával kellett törleszteniük. A cári abszolutizm ussal szemben az orosz birodalom kiválóságai jelentettek új u ta t. I t t elég csak u taln u n k Puskin (†1837) költészetére vagy Tolsztoj (†1910) mélyen vallásos érzésű, m onum entális írói m unkássá­ gára, vagy Dosztojevszkij (†1881) Jézus-képére, am ely annyira különbözött az állam egyház felfogásmódjától. D öntő fontosságú mozgalom indult meg a X IX . század utolsó negyedében, am ikor forradalm i m unkás­ szervezetek jö tte k létre, 1875-ben Dél-Oroszország­ ban, 1878-ban Észak-Oroszországban. A 90-es évektől sok helyen alakultak m unkáskörök, a m arxizm us jegyében. Egyidejűleg érlelődött k é t forradalm i irány, a polgári dem okratikus és a szocialista forradalom iránya. A világtörténelem legnagyobb forradalm ára, Lenin (1870—1924) 1893-tól a pétervári m arxisták vezetője le tt és innentől kezdve világtörténelm i jelen­ tőségű tevékenységet fejte tt ki. Mindebből az Orosz O rtodox E gyház semmit sem, vagy igen keveset v e tt észre. 1905. jan u á r 9-én a cári Téli palota elé tem plom i zászlók a la tt felvonult tö ­ megre a cári katonaság sortüzet n y ito tt. Az 1905-ös oroszországi forradalom m ár a szocialista forradalom fő­ próbája volt. E nnek a megértéséből csak annyi látszo tt, hogy az Orosz O rtodox E gyház világosabban látó erői megkísérelték az egyház önállóságát előm ozdítani. E nnek érdekében 1905-ben A ntonyij pétervári m et­ ropolita vezetésével kérték a cárt, hogy zsinat össze­ h ív ását engedélyezze. 1905. október 17-én m egjelent a „szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságról” szóló cári dekrétum , de az egyházi vezetők nem m ertek élni a zsinat összehívásának lehetőségével. A cár lá tv a a bátortalanságot, csak a zsinatot előkészítő ülés össze­ hívására a d o tt engedélyt. E nnek m u n k á já t azután mesterségesen akadályozta. A zsinat összehívására csak 1917-ben került sor, am ikor Oroszország népe m egdöntötte a cári h atalm a t. E k k o r nem csak Orosz­ ország népeinek, hanem az Orosz O rtodox Egyház életének is új korszaka kezdődött. N oha m ár 1905 óta h an g zo tt a p a triarch átu s visszaállításának igénye, de ezt m egvalósítani szintén csak 1917-ben lehetett. A zsinat előkészítő m unkálatai jelen tették az egyetlen lehetőséget arra, hogy m egkíséreljék az állam egyházi jelleg enyhítését és a cári abszolutizm ustól való kü­ lönbség kihangsúlyozását.

A z első világháború A világ újrafelosztására törekvő ném et k o rm án y és a vele szövetséges osztrák uralkodó réteg 1914-ben úgy lá tta , hogy az erőviszonyok szám ukra kedvezően 143

alakultak. A központi h atalm ak és az a n ta n t közötti ellentét világháborúra vezetett. A földkerekség ú jra­ felosztását legagresszívebben a ném et im perialisták követelték, de később mégis az an ta n th a ta lm ak való­ síto ttá k meg. Nem csak az európai hatalm ak, hanem Ja p á n és Törökország, s a b rit birodalom is bekap­ csolódott a háborúba. Az E u rópában k iro b bant háború világm éretűvé szélesedett. E z a ném et gyarm atok fel­ osztásánál is kifejezésre ju to tt. A győzelem utáni osz­ tozkodásnál azonban az im perialista h atalm ak között is újabb ellentétek keletkeztek, am elyek később to ­ vábbi háborús összeütközés forrásaivá v áltak . Az im perialista h áborúért voltaképpen az egész rendszert terheli a felelősség, a korm ányokat, a n ag ytőkét és az egész burzsoáziát. De felelős a nacionalista gyűlö­ letre nevelő iskola, sajtó, tudom ány, m űvészet és annyiban az egyházak is, am ennyiben m indkét olda­ lon áldásukat a d tá k a fegyverekre és a hadseregekre. Az imperializm us világrendszerének a leggyengébb láncszeménél szakadt á t a front, o tt, ahol legélesebbek az ellentétek, legerősebbek a forradalm i erők és leg­ gyengébb a burzsoázia. Lenin következetesen hirdette, hogy az im perialista h áb o rú t m inden eszközzel meg kell akadályozni, de h a mégis k itö rt, á t kell változ­ ta tn i polgárháborúvá és meg kell dönteni a polgárság uralm át.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom Oroszországban 1917-ben győzött a szocialista for­ radalom . Ez azért világ történe ti jelentőségű, m ert lé tre jö tt a világ első szocialista állam a, s ez a föld egyhatodán mindenféle kizsákm ányolást m egszünte­ te tt. A N agy Októberi Szocialista Forradalom n y o ­ m án világszerte m egkezdődött a p ro letárforradalm ak korszaka, és 1918 és 1923 k ö zö tt több országban jelen t­ kező forradalm i fellendülés nyilvánvalóvá te tte , hogy a proletárforradalom nem sajátos orosz jelenség. A világ k é t ellentétes gazdasági és társadalm i rendszerre v á lt szét: a kapitalizm us és a szocializmus rendszerére. E k é t rendszer azonnal megkezdődő h arca a k a p ita ­ lizm us általános válságának kezdetét jelen tette. E z t jelzi a gyarm ati rendszer fokozatos felbom lása, a gaz­ dasági válságok elmélyülése, a töm eges m unkanélkü­ liség és a kulturális élet dekadenciája. A k é t rendszer békés egym ás m ellett élésének a p o litik ájá t csak egyetlen hatalom képviselte: az 1917 ó ta fennálló Szovjetunió. E bben is kifejezésre ju to tt a szocializ­ m usnak és a békéért való küzdelem nek szerves össze­ tarto zása.

A z Orosz Ortodox Egyház a Szovjetunióban 1918. február 5-én jelent meg a szovjet korm ány dekrétum a „Az állam nak és az iskoláknak az egyház­ tó l való elválasztásáról” . Ez a dekrétum világosan m eghatározta az állam és az egyház viszonyát olyan értelem ben, hogy az állam nem avatkozik bele az egyház belső ügyeibe, és világosan kifejezte azt is, hogy a dogm atikai és egyházkorm ányzati kérdések az egyház belső ügyei. A cári rendszertől m egszabadult Orosz O rtodox E gyház 1917. december 4-én ú jra p a tria rc h át válasz­ to tt, a k it Tyihon személyében az Uszpenszkij k a ted rá ­ lisban ünnepélyesen b eik ta tta k . A fiatal szovjet állam nak meg kellett küzdenie az im perialista h atalm ak és a belső ellenforradalm i erők 144

tám ad ásáv al, am ely 1918 és 1921 között m érhetetlen sok szenvedést okozott a szovjet népnek. A szovjet hatalom felé te tt első nagy jelentőségű lépés akkor k ö vetkezett be, am ikor Tyihon p a tria rc h a 1923-ban körlevéllel fordult a püspökökhöz, papokhoz és ortodox hívőkhöz, am elyben k ifejtette az állami felsőség iránti engedelmesség ta n ítá sá t. A körlevél a szovjet h a ta lm a t Isten ak aratáb ó l a nép h a ta lm á n ak ism erte el. Az 1925-ben elhunyt Tyihon p atria rc h a u tá n p a t ­ riarchal helynök m inőségben Szergij m etropolita közel húsz esztendőn á t töretlen hűséggel és bölcsességgel vezette az Orosz O rtodox E g y h ázat azon az ú to n , am elyet Isten a szocializmus építése idején szám ára kirendelt. Az ő nevéhez fűződik az állam és eg y h áz közötti k o rrek t viszony m egterem tése. 1928-tól kezdve az ötéves terv ek m egvalósításával az agrárjellegű országból fejlett ipari állam ot terem ­ te tte k . Az első ötéves terv a la tt 1500 új ipari lé te sít­ m ényt hoztak létre. A népgazdaság m egerősítésének másik vonala a mezőgazdaság kollektivizálása volt. A Szovjetunió népgazdasága területén végbem ent hatalm as változásokat az 1936. decem ber 5-én elfoga­ d o tt új szocialista alkotm ány rögzítette. Az alkotm ány törvénybe foglalta a Szovjetunió polgárainak lelki­ ism ereti szabadságát, am ely b iz to síto tta és sz ab á ­ lyozta a szabad vallásgyakorlatot és a vallásellenes propaganda szabadságát. A Szovjetunióban az Orosz O rtodox Egyház és a tö b b i vallásfelekezet egyházi élete m ind a mai napig az alkotm ánynak ezen a cikke­ lyén alapszik. A nem zetközi helyzet ebben az időszakban, külö­ nösen 1933 óta, am ikor N ém etországban a fasiszta rendszer ju to tt h atalom ra, fokozatosan élesedett. A Szovjetunió m inden igyekezete ellenére N ém etország 1939. szeptem ber 1-én Lengyelország m egtám adásával m eg in d íto tta a m ásodik világháborút. H iába volt m inden óvintézkedés, 1941. június 22-én N ém etország m egtám adta a S zovjetuniót, am ely m ajdnem négy évig ta rtó szenvedést z ú d íto tt a Szovjetunió népeire.

A z Orosz Ortodox Egyház hazafias tevékenysége a Nagy Honvédő Háború idején A hitszegő módon tö rté n t fasiszta tá m ad á s a Szov­ jetu n ió t m eglepetésszerűen érte. A fasiszta N ém et­ ország igen nagy erők összpontosításával, 190 h ad ­ osztállyal tá m a d o tt. A háború első időszakában a szovjet hadsereg alakulatai em berben és h ad ia n y ag ­ ban egyaránt súlyos veszteséget szenvedve k énytele­ nek voltak visszavonulni. E bben az időben a legfőbb feladat a veszélyeztetett terü let ip arán ak az U rálon tú lra való áttelepítése, valam int a m egszállt te rü le te ­ ken a partizánm ozgalom megszervezése volt. 1942-ben a ném etek óriási erőket ö sszp o n to síto ttak a kaukázusi olajm ezők megszerzésére, de a sztálin­ grádi csatában (1942. július—1943. február) a szovjet hadsereg m egsem m isítette a várost ostrom ló 6. ném et hadsereget és közel 2000 kilom éteres frontszakaszon m egindította a nagy ellentám adást. A fasiszta h a d ­ erőnek a Szovjetunió területéről való végleges kiűzése 1944-ben tö rté n t meg, m ajd R om ánia, B ulgária, Jugo­ szlávia, Lengyelország, M agyarország, Csehszlovákia felszabadítása u tá n 1945. m ájus 2-án a szovjet h ad ­ sereg elfoglalta B erlint, s m ájus 9-én N ém etország feltétel nélkül k a p itu lá lt. Ezzel véget é rt a N agy H onvédő H áború, am ely a szovjet népnek végtelen sok szenvedésébe, rengeteg em ber- és anyagi áldoza­ tá b a került.

A háború folyam án Szergij m etropolita körlevelei­ ben folyam atosan felhívta az ortodox hívőket, hogy ők is vegyék ki részüket a helytállásból a harcm ezőn, a hátországban, a m unkahelyen és a kórházban egy­ a rán t. Mindez igen nagyfokú hazafias tevékenységet in d íto tt meg az Orosz O rtodox E gyház berkeiben. A gorkiji hívők több m in t 1 millió rubelt, a moszk­ vaiak másfél millió ru b elt adakoztak. Az Orosz O rto­ dox Egyház gyűjtéséből tu d tá k felfegyverezni a Di­ m itrij Donszkojról elnevezett páncélos h adosztályt. Elism erve az Orosz O rtodox E gyháznak a N agy H onvédő H áb o rú folyam án végzett jó szolgálatát, a Szovjetunió M inisztertanácsának elnöke, J . V. Sztálin 1943. szeptem ber 4-én fogadta az Orosz O rtodox Egyház küldöttségét, am ely engedélyt k a p o tt, hogy M oszkvában zsinatot hívjon össze. Ezen Szergij m et­ ro p olitát az Orosz O rtodox E gyház p atriarch ájáv á v álaszto tták . E zu tán m egjelent a Moszkvai P a tria r­ chatus F olyóirata című egyházi kiadvány. U gyancsak fellendült a lelkészképzés is. Szergij p atriarch a 1944-ben bekövetkezett halála u tá n Alexij, leningrádi m etropolita le tt 1945-től az Orosz O rtodox E gyház p atriarch ája. Az 1945. évi m oszkvai zsinat a patriarchaválasztáson túlm enően azért is jelentős volt, m ert rögzítette és m egerősítette az állam és egyház közötti norm ális viszony kialaku­ lását. E nnek alapja az állam részéről az 1918. évi februári dekrétum , az 1936. évi alkotm ány, az egyház részéről pedig Tyihon p atriarch án ak , m ajd Szergij p a triarch án a k a szovjet állam ot elismerő és tám ogató n yilatkozatai voltak. Mindez életté v á lt az Orosz O rtodox E gyháznak a N agy H onvédő H áború idején ta n ú síto tt hazafias tevékenységében. A zsinaton jelen volt a Szovjetunió korm ányának képviselője is, aki kifejezésre ju tta tta elism erését az Orosz O rtodox E gy­ háznak. A zsinaton képviseltette m ag át teljes szám ­ ban a többi (autokefal) ortodox egyház is, így külföl­ diek is bepillantást n y erh ettek az egyház valóságos életébe és az antikom m unista propagandától függet­ lenül m egism erhették a Szovjetunióban az állam és egyház valódi viszonyát. Egyben pedig m egindult az a folyam at, am ely az Orosz O rtodox Egyház külföldi kapcsolatainak erősödéséhez vezetett. A N agy H onvédő H áb o rú idején az egyházm egyék és egyházközségek szám a m egkétszereződött. Jelenleg 73 egyházm egyéje és 20 ezer egyházközsége van az Orosz O rtodox E gyháznak. A főpapok szám a kereken 100, ebből 8 m etropolita, 38 érsek, a többi püspök, illetve cím zetes püspök. A lelkészek szám a 32 ezerre növekedett. Ehhez azt is szám ításba kell venni, hogy új területek is csatlakoztak a Szovjetunióhoz, ortodox hívőkkel, akiknek szám át az is növelte, hogy az o tt élő görög katolikusok visszatértek az ortodox egyház­ hoz. A lelkészképzés k é t teológiai akadém ián, a moszk­ vain (Zágorszk) és a leningrádin tö rtén ik , v alam int három szem inárium ban, am elyek székhelye: Moszkva, L eningrád, Ogyessza. A m oszkvai p a tria rc h atu s közép-európai, n y u g at­ európai, am erikai és távol-keleti exarchatu s t (külkép­ viseletet) t a r t fenn.

A moszkvai patriarchátus külügyi és békemunkája A m ásodik világháború u tá n m egváltoztak a kapi­ ta lista és szocialista országok közötti erőviszonyok. A változás egyik oka az volt, hogy a ném et fasizmus elleni győzelem során a Szovjetunió m egerősödött és kilépett az elszigeteltségből. A z erőviszonyok megvál­

tozásának m ásik oka pedig az volt, hogy új szocialista országok keletkeztek (B ulgária, Jugoszlávia, R o m á­ nia, A lbánia, M agyarország, Lengyelország, Csehszlo­ vákia, K ína, N ém et D em okratikus K öztársaság). Í gy m eg alakulhatott a szocialista gazdasági világrendszer. U gyanakkor a gyarm ati népek sorra in d íto ttá k el fel­ szabadító m ozgalm ukat és sok esetben gazdaságilag is kiszakadtak a k a p ita lista rendszerből. Az im perialista országok azonban m inden áron meg ak a rtá k gátolni, hogy a m egszállásuk vagy gazdasági és politikai befolyásuk a la tt álló országok szabad és önálló ú tra térjenek. E zé rt vagy kegyetlen elnyom ó h á b o rú t fo ly ta tta k a felszabadulásukért síkraszálló népek ellen (V ietnam , Algéria, K ongó stb.), vag y pedig uralm uk és gazdasági befolyásuk fe n n ta rtá sá ra katonai töm böket hoztak létre (NATO, CENTO, SEATO). S mivel a NATO ellensúlyozására a szocia­ lista országok is kénytelenek v o ltak katonai szerző­ désbe töm örülni (Varsói Szerződés), a háborús feszült­ ség egyre növekedett. A m ásodik világháború befeje­ zése u tá n az im perialista h atalm a k szinte m estersé­ gesen ro b b a n to tták ki hol itt, hol o tt a provokációkat, hogy ezáltal állandó háborús feszültségben ta rts á k a világot. E z t a m ásodik világháború u tá n k ia lak u lt nem zet­ közi helyzetet, am ely az erő politik ájára alapult, hidegháborús politikának nevezik. Mikor az im peria­ lista h ata lm ak rájö ttek , hogy az erőpolitikájuk csődöt m ondott, 1956 u tá n új p o litik á t kezdtek fo ly tatn i a szocialista országok ellen: a fellazítás po litik áját. Ezzel a hidegháborús vagy fellazítási politikával ellentétben a Szovjetunió a békés egym ás m ellett élés p o litik ájá­ n ak alap jára helyezkedett. E z t a p o litik át a szocia­ lista országok is m agukévá te tté k . E politika célja, hogy a különböző társad alm i rendszerű országok békés versenyben éljenek egym ás m ellett. Ne a fegyverek, hanem a békés verseny döntse el, hogy m elyik rend­ szer jobb és kívánatosabb. Az Orosz O rtodox E gyház a m aga terü le té n és hatáskörzetében m ár a nem zetközi békem ozgalom m egindulása e lő tt is m inden tőle telh ető t m eg tett a béke ügyében. A m ikor 1945-ben elném ultak a fegy­ verek és a m ásodik világháború sok nyom orúságát a béke rem énysége v á lto tta fel, az Orosz O rtodox E g y ­ ház szent szinódusa kitörő lelkesedéssel üdvözölte a v á rv a v á rt békét, s n y ilatk o zatáb an fogadalm at te tt, hogy m inden erejével küzdeni fog azért, hogy a jövő­ ben az emberiség elkerülhesse a háború b orzalm ait. S am ikor a n y u g a t keresztyén egyházai közvetlenül a m ásodik világháború u tá n m eghirdették a „keresz­ tes h á b o rú t” a kom m unizm us ellen, Alexij p a tria rc h a, az Orosz O rtodox Egyház feje, 1948-ban szózatot in téz ett a világ keresztyén egyházaihoz, am elyben kérte, hogy „a békesség, szeretet és igazság leikével tegyenek meg m indent a háború kísértésének legyőzé­ sére” . E zek u tá n érth ető , hogy am ikor 1949 feb ru ár­ jáb an a Békevédelm i Nem zetközi B izottság felhívást in té ze tt a világ békeszerető em bereihez, hogy a béke m egóvása érdekében egy béke-világkonferenciára gyü­ lekezzenek össze, a világ keresztyén egyházai közül elsőnek az Orosz O rtodox E gyház fejezte ki meleg tá m o g atá sát és áld ását erre a felhívásra. U gyanakkor Alexij p atria rch a szózatot k ü ld ö tt valam ennyi a u to ­ kefál ortodox egyházhoz, hogy ők is csatlakozzanak a mozgalomhoz és hallassák szavukat a béke ügyében. N yikoláj m etropolita a párizsi békekongresszuson 1949. ápriüs 22-én felszólalt. N agy h a tá sú beszédében szemléletesen rajzolta meg a háború borzalm ait és az emberiség békevágyát. K ifejtette, hogy az Orosz O rto­ dox Egyház kötelességének érzi h an g já t h allatn i az 145

emberiség békéjének ügyében. E z é rt segíti és áldásá­ v al lá tja el m indazoknak a törekvéseit, akik vágya­ koznak és küzdenek az igazságért. Az Orosz O rtodox E gyház hisz a béke és az igazság győzelm ében — mon­ d o tta . Ez a bem utatkozó beszéd m eg terem tette nem ­ csak N yikoláj m etropolita, hanem az egész Orosz O rtodox Egyház tek in tély ét a nem zetközi békemoz­ galom ban. Az Orosz O rtodox E gyház képviselői a szovjet köz­ társaságokban, a városokban, községekben is bekap­ csolódtak a békem ozgalom ba, s m in d já rt kezdetben n ag y te k in té ly t és m egbecsülést szereztek az egyház szám ára. Alig van olyan európai ország, am elyben az elm últ 20 év a la tt ne já rta k volna orosz ortodox egyházi sze­ m élyek. Sőt E uró p án kívül az ázsiai és am erikai orszá­ gok nagy részét is felkeresték. Az Orosz O rtodox E g yház nem zetközi kapcsolatai­ val nagyban hozzájárult a nem zetközi feszültség eny­ hítéséhez. A p a tria rc h á tu s vendégeiként a Szovjet­ unióban já r t egyházi és egyéb küldöttségek igen sok esetben előkészítői voltak a S zovjetunióval való kul­ tu rális, kereskedelm i és politikai kapcsolatok m egte­ rem tésének. Az Orosz O rtodox E gyh ázn ak a K eresztyén Békekonferenciában fo ly ta to tt tevékenységét nagyra be­ csüli a világ keresztyénsége. Ez kifejezésre ju to tt ab b an , hogy az 1968 tav aszán m e g ta rto tt harm adik K eresztyén B ékevilággyűlésen N yikodim m etropolitát a mozgalom központi bizottságának elnökévé válasz­ to ttá k . A lelkészek m ár a lelkészszem inárium okban és a lelkészakadém iákon jól felkészültek a békeszolgálatra. De nem feledkeznek meg a továbbképzésről sem. A

szokásos egyházi konferenciákon a lelkészek a többi egyházi szolgálat m ellett megbeszélik a békeszolgálat kérdéseit is. Az Orosz O rtodox E gyháznak a szovjet nép közötti szolgálatát szemlélve szám unkra az a nagy tanulság, hogy az Orosz O rtodox Egyház nem lát ellentétet Isten irán ti szolgálata és a nép irán ti szolgálata között. A k e ttő t teljesen egy síkban lá tja el és soha nem játssza ki egyiket a m ásik ellen. Az egyházi sajtó békeszolgálatának ugyanaz a jel­ lemzője, m in t az egész békeszolgálatnak: határo zo tt, b á to r kiállás a béke ügye m ellett és szilárd bizonyos­ ság a szolgálat eredm ényében. A bból a sok rendezvényből, am it az Orosz O rtodox E gyház a béke ügyében szervezett, kiem elkedik az 1977. évi V allások V ilágkonferenciája. M oszkvában ta r to ttá k meg 107 ország 663 k ü ldötte jelenlétében a világ vallásainak a ta rtó s békéért, a leszerelésért és a népek közötti igazságos kapcsolatokért összehívott nagy találkozóját. A keresztyén, izraelita, iszlám, buddhista, hinduista, sintoista és sikh vallások kép­ viselői az elhangzott előadások és tárgyalásaik ered­ m ényeképpen záró nyilatkozatot fogadtak el, és a világ valam ennyi állam ának korm ányához és a világ egyházi személyiségeihez és a hívőkhöz felhívást in­ téztek. H osszan lehetne sorolni az Orosz O rtodox E gyház szolgálatait az ökum enizm us és a béke érdekében, de ez külön feldolgozást igényelne. Befejezésül annyit, mivel az Orosz O rtodox Egyház a világ és az em beri­ ség sorsát Isten kezében tu d ja , azért hisz az igazság és a béke győzelmében. Ez a h it és rem énység az Orosz O rtodox Egyház békeszolgálatának a legfőbb alapja. Ottlyk Ernő

A magyar katolikus egyház és az állam viszonyának fejlődéstörténete a szocializmusban E n n ek a tan u lm án y n ak az a jellegzetessége, hogy nem k ato lik u s em ber és nem állami em ber írja. Ez azzal a következm énnyel já r, hogy a feldolgozás szem­ p o n tja i k ö z ö tt nincs sem katolikus, sem állami meg­ kötés, előítélet, előfeltétel. Persze, az igazság, még­ pedig a történelm i igazság: kötelez. Sajnos, keveset használjuk ezt a szót és k ateg ó riát: igazság. M intha nem is lenne történelm i igazság. Pedig van. Ősi m a­ g y ar p ro testán s módszer az, am ely a történelm i igaz­ sághoz k ö ti m ag át s nem a k a r m egk ö tö tt, szemellen­ zős „védőügyvéd” lenni, ilyen-olyan dogm atikát, előre elrendelt ta n té te lt követni és igazolni. M iért fontos nekünk ez a tém a? M ert összefüggések k ö zö tt élünk. Az ökum enizm us k orszakában szükség­ k éppen figyelünk egym ásra, e g y ü tt a k a ru n k szolgálni népünk ja v á ra a gyakorlati együttm űködés ú tján . 1988 az állam és a p ro testán s egyházak közötti egyez­ m ény évfordulója. De m iért jö tt létre csak két évvel később a k ato lik u s egyházzal való m egállapodás? V olt-e kölcsönhatás a k é t hazai egyháztöm b k ö zö tt? H ogyan v e z e te tt az ú t a jelenben való gyakorlati együttm űködésig ? A p ápák szerepe Az egyes országokban m űködő k atolikus egyház nem olyan értelem ben független, m in t a p ro testáns egyházak. E rre a különbségre nekünk protestánsok­ 146

n ak fel kell figyelnünk, m ert nem kereshetjük a m a­ gunk egyházi rendszerét m ás egyháznál. Nem feled­ kezhetünk meg arról, hogy milyen h a táro zo tt dogm ák alapján áll a pápaság és milyen „világpüspöki” rangot b iztosít neki a katolikus egyházjog. A h ittéte l elfoga­ dása elengedhetetlen az üdvösséghez, kiközösíti m a­ g á t a római katolikus egyházból, aki nem fogadja el a pápai infallibilitás dogm áját, a legfőbb tan ító i hiva­ ta l jogosultságát és tek intélyét. Az Apostoli Szent­ székhez való hűség, K risztus földi h ely ta rtó já n ak való engedelmesség alapfeltétele annak, hogy valaki róm ai katolikus hívő, pap vagy püspök legyen. Innen é rt­ hető a p ápák m eghatározó szerepe az egyes országok róm ai katolikus életének alakításában. Az egyes orszá­ gok episzkopátusa köteles időnként megjelenni „a d lim ina” beszám olóra a pápa színe előtt. X II. Pius pápasága (1939—1958) a m erev antikom ­ m unizm ust jelen tette. A m ásodik világháború u tán a H itler-ellenes antifasiszta koalíció h am ar felbom lott. M eghatározó volt az angol Churchill 1946-os h írh ed t „fultoni beszéde” , am ely a „hidegháború” n y itá n y á t jelentette. Az am erikai elnöknek a „T rum an-elve” az am erikai világuralom koncepcióját h irdette meg, az akkori „atom m onopólium ” jegyében. M ajd a M arshall am erikai külügym iniszterről elnevezett terv gazdasági segítséget n y ú jto tt 18 tőkés országnak, hogy „a hely­ reállítás ú tjá ra tu d jan ak lépni” . Ez a gazdasági befo­ lyásolást jelentette. X II. Pius feladta a V atikán hiva­ talos semlegességét és a kom m unizm us előretörésének

m egakadályozására törekedve, tá m o g a tta az E gyesült Á llam ok által v ezetett kom m unistaellenes összefogást. E nnek szellemében a kelet-európai katolikus orszá­ gokban az egyházak vezetőit a kom m unizm ussal szem­ beni ellenállásra b u zd íto tta. Az egykori inkvizíció utóda, a Szent Officium 1949. július 1-én k ia d o tt rendelete az egyházból való kiközösítés terhe a la tt m eg tilto tta a katolikusoknak a kom m unista p á rtb a vagy ifjúsági szervezetbe való belépést, valam in t a kom m unista p árto k m űködésének h aték o n y előmoz­ dítását. A szocialista országok korm ányai nem nézték tétlenül az egyházi ellenállást, s le ta rtó z ta ttá k Ju g o­ szláviában Stepinac érseket, M agyarországon Mind­ szenty bíborost, Csehszlovákiában B eran bíborost, Lengyelországban W yszynski bíborost, Szovjet-U kraj­ n ában Slipij görög katolikus bíborost. A szocialista állam ok és a katolikus egyház rossz viszonya nagy k á rt okozott a békés egym ás m ellett élés elvének és koncepciójának. Közben nag y o t fordult a világ, kiderült, hogy a szocializm ust nem lehet katonai erővel legyőzni, s a visszaszorítás politikája is kudarco t v allo tt három területen : K orea, V ietnam , Berlin. U gyanakkor a szo­ cialista indítású békemozgalom k ezd ett világm éretűvé válni. N em leh etett eltekinteni a népek összefogásától, az atom háborúhoz vezető fegyverkezési verseny meg­ állítási törekvéseitől. N agyon lassan ugyan, de elin­ d ult a nem zetközi feszültség enyhítésének politikája. X X II I . Ján o s pápasága (1958—1963) in d íto tta el az aggiornam ento, a korszerűsödés koncepcióját, am ely egyarán t m agában foglalta a katolikus egyház belső m egújítását és a világ felé való m egnyílást, a vele tö r­ ténő szót é rté st és együttm űködést. Az általa k ia d o tt „M ater e t M agistra” és a „Pacem in terris” enciklika, valam in t a m ásodik v atik án i zsinat m u n k álatai jelzik azt a döntő változást, am i a róm ai katolikus egyház életében bekövetkezett. Ez term észetesen k ih a to tt a m agyarországi helyzetre is.

A hazai helyzet A felszabadulás döntő v álto zást h o zo tt a hazai róm ai katolikus egyház életébe. A középkorban kiala­ k u lt „Corpus C hristianum ” örököse a „keresztyén E u ró p a” , a „keresztény M agyarország” volt. E bben a róm ai katolikus egyház közjogi h atalo m volt. U ral­ kodó egyház volt. Ez például a „hercegprím ásnak” , az első zászlósúrn ak a személyében ö ltö tt te ste t. A m agyar katolikus egyház m érhetetlenül gazdag volt, egy millió k atasztrális holdnál tö b b e t m o n d h a to tt m agáénak. Az egyházi körök szociális érzéketlenségé­ nek oka az egyház és a félfeudális társadalom össze­ fonódása volt. U gyanakkor a M agyar S tatisztikai K özlem ények 94. k ö tete szerint 1930-ban h azánkban csaknem négymillió m ezőgazdasági dolgozónak és több m in t hatszázezer ipari m unkásnak nem v o lt biz­ to sítv a a létm inim um a, a m egélhetéshez szükséges legkisebb jövedelm e. 1945-ben a félfeudális m agyar rendszer véglegesen összeom lott. De vele e g y ü tt m egszűnt a róm ai k ato ­ likus egyház privilegizált helyzete is. De m aga a teo­ lógia, az egyház tudom ányos ö n tu d a ta sem k eresett új u ta t, hanem k onzerválta a régit, beleköv ü lt a m últba. Az egyháznak rá k ellett volna ébrednie, hogy az új rendszer tám adásai elsősorban az é rt érik őt, m ert a régi rendszer legerősebb tám a sz á t lá ttá k benne. M indszenty József esztergom i érsek, hercegprím ás v olt az ú jjal való szem behelyezkedésnek a vezére. Á lláspontja az volt, hogy m ivel a népi dem okratikus

rendszer az állam és egyház szétválasztására, az egy­ háznak a politikai, valam int a gazdasági hatalom ból való teljes kiszorítására törekszik, a katolikus egyház a fennálló rendszert nem ism erheti el s vele m egálla­ podást nem köthet, m ert ezzel csak a rendszer egy­ házellenes intézkedései nyernének elism erést. M ind­ szenty törvénysértésnek m inősülő szavai és te tte i közé ta rto z o tt több szónoki m egnyilatkozása, az E gyesült Állam ok közbelépésének sürgetése, és a n n ak m egtil­ tása, hogy az egyházi pedagógusok az állami iskolák­ ban m u n k át vállaljanak, valam int a lelkészek letegyék az állam iránti hűségesküt. Utolsó pásztorlevelét 1948. novem ber 18-án k ív án ta közzétenni, de a hatóságok nem já ru lta k hozzá. E k k o r az am erikaiak segítettek M indszentynek. M ásodtitkára a beszéd egy p éldányá­ val N y ugatra szökött, hogy az t az A m erika H an g ja sugározhassa. A korm ány ellenakciójaként a belügyi szervek 1948. decem ber 26-án hűtlenség, a K ö ztársa­ ság m egdöntésére irányuló bűncselekm ény, kém kedés, valutaüzérkedés g y anújával le ta rtó z ta ttá k . A nép­ bíróság az ellene felhozott v ád ak b an bűnösnek m ondta ki és életfogytiglani börtönre ítélte. A vele szem ben és m ás egyházi személyekkel szem ben alk alm azo tt m ódszerekben m ár felfedezhetők v o lta k a későbbi torzulások jelei. Ez sértette a hívők önérzetét. E bben a kölcsönösen kiélezett légkörben m ind az állam , m ind az egyházi vezetők részéről e lk ö v etett hibák n ag y b an hozzájárultak ahhoz, hogy nehezen b o n tak o zo tt ki ko n stru k tív egyházpolitika. Sok p a p o t le ta rtó z ta tta k , a szerzetesek egy részét in tern álták . Az állam és a katolikus egyház közti m egegyezést a m agyar katolikus püspöki k a r nevében Grősz József kalocsai érsek írta alá 1950. augusztus 30-án. E bben a m agyar katolikus püspöki k a r elism erte a M agyar N épköztársaság állam rendjét és alk o tm án y át, elítélt m inden alkotm ányellenes tevékenységet, a h íveket felszólította, hogy m inden erejükkel vegyenek részt a szocialista társadalom építésében, és tám ogatásáról bizto síto tta a béke érdekében fo ly ta to tt tevékenysé­ get, így a m agyar katolikus papok békem ozgalm át is. A m agyar állam a M agyar N épköztársaság alk o tm á­ n y a értelm ében a vallásszabadságot bizto síto tta, a 48 állam osított katolikus gim názium ból visszaadott nyolc gim názium ot, v alam int v állalta, hogy anyagi tá m o ­ gatásban részesíti az egyházat. A m agyar protestáns progresszivitás is jelentős sze­ repet já tsz o tt. N oha a reform átus és az evangélikus egyházban is sok kötődés volt a régi rendszerhez, de a progresszivitás erői korán jelentkeztek. Révész Im re debreceni reform átus püspök b o c sáto tta az Ideiglenes Nem zeti K orm ány és p arla m en t rendelkezésére 1944 decem berében a reform átus kollégium o ratórium át, ahol annak idején K ossuthék ta r to ttá k az országgyű­ lést. Bereczky A lbert budapesti reform átus püspök teológiailag is m egalapozta a haladó protestáns m aga­ ta rtá s t. Az evangélikus egyházban D ezséry László akkori egyetem i lelkész, m ajd budapesti püspök „N yílt levél” című füzete je len te tte a kifejtését az új társadalm i rend m egértésének és elfogadásának. (O tt­ lyk E rn ő : Az evangélikus egyház ú tja a szocializmus­ ban. B udapest, 1976., 261. oldal.) 1948-ban előbb a reform átus egyház, m ajd az evangélikus egyház kép­ viselői írtá k alá az állam és egyház közti egyezm ényt. Mindez kétségtelenül h a tá s t gyakorolt a m agyar kato ­ likus egyház vezetésére is. Az állam és a katolikus egyház közötti viszonyt azonban a megegyezés sem sz ilárd íto tta meg — egye­ lőre. A Rákosi-féle személyi kultusz egyik legsúlyo­ sabb egyházi vonatkozású tú lk a p á sa volt az, hogy 1951-ben p e rt in d íto tta k Grősz József kalocsai érsek 147

ellen. A szerzetesrendek feloszlatása 636 ren d h ázat és tizenegyezer férfi és női szerzetest é rin te tt. A végle­ tekig kiélezett helyzetben a püspöki karon belül meg­ erősödött az az irán y zat, am ely a társadalm i viszo­ nyok alakulását reálisabban értékelte, és kereste a válságból kivezető u ta t. 1951. július 21-én Czapik G yula egri érsek vezetésével a katolikus püspöki kar le te tte az esküt a M agyar N épköztársaság alkotm á­ nyára. Az állam és egyház békés együttélését távlatilag m egalapozta az 1950-es megegyezés, az 1951-es eskü­ tétel. 1951-ben k erü lt sor az Állami E gyházügyi H iva­ ta l létesítésére, am elynek felad atk ö rét részletesen meg­ jelölték, ezt az akkori M agyar Közlönyben fejezték ki. E nnek lényege, hogy a reform átus, evangélikus, róm ai katolikus egyházzal 1948—1950-ben k ö tö tt egyezmé­ nyek szellemében — te h á t am elyekben az állam és az egyházak egym ásnak kezet n y ú jto tta k az eg y ü tt­ m űködésre — foglalkozik az Á E H az állam és egyház kapcsolatából adódó valam ennyi üggyel. Miközben nyilvánvaló az ideológiai különbözőség, aközben a politikai együttm űködésen van a hangsúly, amelyre m ind az állam i tényezők hív ják az egyházakat, m ind­ pedig az egyházak a m aguk álláspontjánál fogva ak ar­ n a k pozitív hozzájárulást adni a M agyar N épköztár­ saság k o rm ányának és az egész állam nak.

A progresszív katolikus erők N oha a róm ai katolikus egyház kétségtelenül hier­ archikus felépítésű, a p áp a és a püspökök h atalm ára épül, mégis a papok és hívek nagy töm egéből él, s az egyház népének léte sem lebecsülhető. Az egyháztör­ ténelem folyam án az „alsó papság” és nép alk o tta a progresszív vonalat. Így v o lt ez a felszabadulást követő időben is. Balogh Istv án , az egykori szegedi plébános, a népi törekvésekben nagy szerepet játszó „B alogh p á te r” m ár akkor is a népi h a ta lm a t erősítette, am ikor még az ország nagy területe fel sem szabadult. Beresztóczy Miklós, H o rv á th R ichárd és sok p ap testv érü k nagy szerepet já tsz o tta k a róm ai katolikus egyház ú tjá n ak m egtalálásában az új társadalm i körülm ények között. 1950. augusztus 1-én ta r to tta alakuló ülését a kato­ likus papi békemozgalom. H o rv á th R ichárd e szavak­ kal kezdte m egnyitó beszédét: „A mi m ozgalm unk a néphez hűséges papok m egm ozdulása.” M integy négy­ száz résztvevővel in d u lt a mozgalom. F elad atu k at abban lá ttá k , hogy a népi dem okráciában megfogal­ m azzák az induló szocializmushoz és a békéhez való katolikus egyházi m ag atartást. E rre igen feszült és m egrom lott légkörben k erü lt sor. E k k o r még nem tö r­ té n t meg az állam és egyház közti megegyezés aláírása, még nem te tte le a hűségesküt a püspöki k a r az A lkot­ m ányra, még nem alak u lt meg az Állami Egyházügyi H iv atal. V alóban az ú ttö rő k szolgálatát végezte a katolikus papi békemozgalom. „ E g y ü tt kell élnünk és e g y ü tt élünk más felfogású em berekkel. N ekünk nem az elválasztó részeket és heves v ita p o n to k a t kell keresnünk a m ásik emberrel szemben, hanem azokat a dolgokat, am elyekben egyek lehetünk és e g y ü tt m ehetünk. Mi egyszerre akarunk és tu d u n k lenni jó katolikusok és jó állam polgárok. J ó hívő em berek és jó hazafiak. H ála Istennek, ez a felismerés m ost m ár papságunk és a hívők körében kezd m ind jobban és jobban derengeni, mindig töb­ bekben és többekben feltám adni, és m indig többekben és többekben tu d ato so d n i” — á lla p íto tta meg beszé­ dében H o rv á th R ichárd. (25 éves a katolikus papi 148

békemozgalom. Az Országos B éketanács katolikus bizottságának kiadása. Az előszót dr. Íjja s József kalocsai érsek írta. B udapest, 1975. 126. old.) 1950. novem ber 1-től m egindult a „K ereszt” , a K atolikus Papok Országos B ékebizottságának lapja, am elyben Beresztóczy Miklós cikksorozatban ismer­ te tte és m é lta tta az állam és a katolikus püspöki k ar közötti m egegyezést: „A m egállapodás közelebbi célja az állam és a katolikus egyház békés együttélésének biztosítása. Az a körülm ény, hogy a m egállapodás az állam és a katolikus egyház békés együttélését óhajtja, helyes m eglátással az egyháznak az állam m al való term észetes kapcsolata kérdésében is jó u ta t jelöl meg. Elsősorban az utóbbi tén y m ia tt tek in th e tő a megál­ lapodás a hívek milliói követelése m egfogalm azásá­ nak. Ez a követelés pedig nem volt m ás, m int annak kifejezése, hogy az egyház tagjai, akik igent tu d n a k m ondani a szocializmusra, ugyanakkor igénylik val­ lásuk kegyelmi a já nd ékait is.” (I. m. 9. old.) A „békepapok” m ozgalm a azzal, hogy megfogal­ m azta a hívő töm egek és az „alsópapság” ak a ra tá t, sokat segített az állam és egyház viszonya további norm alizálásában. H árom katolikus pap, Beresztóczy Miklós, H o rv á th R ichárd és Mag Béla bekerültek az országgyűlési képviselők sorába, ahol reform átus és evangélikus egyházi képviselők, püspökök is voltak. Az állam ezzel is dokum entálta, hogy nem ak arja elnyom ni az egyházakat, hanem fórum ot biztosít nekik az országgyűlésben is. A békéért fo ly ta to tt küzdelem akkor igen sokat jelen tett. Az ötvenes évek elejének legfontosabb jelen­ sége volt ez, hiszen a „hidegháború” korszakában élt a világ. 1948 n y arán a lengyelországi W roclaw ban a világ kiemelkedő tudósai, írói és m űvészei — negy­ venöt országból ötszáz kü ld ö tt, köztük húsz m agyar — in d íto ttá k el a békemozgalom gondolatát. 1949 m ár­ ciusában az egyházakat is csatlakozásra h ív ták fel a béke megvédése érdekében. 1949 virágvasárnapján az összes m agyar p ro testáns tem plom ban valam ennyi püspök és egyházi vezető aláírásával közös pásztor­ levelet olvastak fel, am ely a békéért való im ádkozásra szólította fel a pro testán s tem plom os népet. A m ikor Párizsban 1949. április 20-án m egnyílt az első béke­ világkongresszus, Bereczky A lbert reform átus és V ető Lajos evangélikus püspökök jelen tették a m agyar protestáns egyházak képviseletét. 1950 novem berében a varsói béke-világkongresszu­ son m ár részt v e tt Beresztóczy Miklós, aki felszólalá­ sában ezt m ondta: „N em véletlen, és nem is csodála­ tos, hogy a m agyar békeküldöttség egyik felszólalója­ k én t egy katolikus pap, az ország első egyházm egyé­ jének kanonoka áll az em elvényre, hogy tolm ácsolja a m agyar katolikus papság és hívők b é k e a k a ratá t.” (I. m. 13. old.) Innentől kezdve a katolikus papi béke­ mozgalom képviselői részt vettek m inden jelentősebb külföldi és hazai békem egm ozduláson. A töm egek köz­ véleményé valóban világm éretű erő, ebből a hazai katolikus papság sem m ara d t ki. A hierarchikus felépítésű katolikus egyházban nagy szerep h árul a püspökökre. Az 1955 jún iu sáb an H el­ sinkiben ta r to tt béke-világtalálkozón Czapik G yula egri érsek felszólalásának szavai nagy visszhangot k e lte ttek : „B ék ét akarok, m ert em ber, m ert keresz­ tény, m e rt egyházam nak hű fia és m ert m agyar hazám nak hű polgára vagyok.” (I. m . 14. old.) M indszentynek az 1956-os ellenforradalom ban ta n ú ­ síto tt m a g atartása tökéletes zsákutcát je le n te tt az ellenállás egyházpolitikai ú tjá n . M indenki b elátta, hogy követhetetlen a „m indszentyzm us” . U gyanak­ kor a katolikus progresszió meggyőző erővel tu d ta

bebizonyítani és terjeszteni a m aga igazát. A nem zet­ közi tanácskozásokra utazó küldöttségek m ár több ezer m agyar katolikus pap békemozgalmi részvételéről tu d ta k beszám olni. A legnagyobb meggyőző erőt a szocializmus kül- és belpolitikája jelentette. L á ttá k , hogy nem v o lt h iáb a­ való a fáradozás a koreai és a vietnam i véres háborúk befejezése érdekében. Nem v o lt hiábavaló an n ak kö­ vetelése, hogy a felvetődő ellentétek m egoldásában ne a töm egpusztító fegyverek alkalm azása legyen az eszköz, hanem a tárgyalás a népek vezetői között. Nem volt hiábavaló az a törekvés, hogy hidegháború h ely ett gazdasági és kulturális nem zetközi m egállapo­ dások segítsék a népek jobb sorsának elérését és az elm arad t országok fejlődésének biztosítását. A belpolitika nagy eseménye volt a m ezőgazdaság kollektivizálása és az ipari eredm ények növekedése, a kulturális élet alkotásainak gyarapodása. A h a tv a ­ nas évek általános fellendülését a katolikus papok erkölcsi segítségnyújtással, a m unka szeretetének, az em beri becsület és h iv a tá stu d a t erősítésével segítet­ ték. Most m ár megvolt az alap és a meggyőző erő, am ely a katolikus progresszívek irá n y á t igazolta, s erről a bázisról h ív h a tta a p a p tá rsa k a t, hogy a fenti szellem­ ben legyenek a kor eszméinek és m agyar népünk törekvéseinek tám ogatói. A katolikus papi békemoz­ galom fennállásának tízéves jubileum án k ia d o tt fel­ hívás a paptársakhoz m éltán m ondja: „Velünk eg y ü tt keressék a társadalm i életben azt, ami az em bereket összeköti, nem pedig, am i elválasztja. Legyenek an­ n ak a gondolatnak a m egvalósítói, hogy az egyház élete nincs társadalm i rendszerekhez kötve és a kor­ forduló nagy változásai közepette velünk e g y ü tt v á lt­ sák te tté azt, hogy lehet valaki egyházának hű fia és egyben az új társadalm i rendnek is hű polgára lelkiismereti törés nélkül.” (I. m . 15. old.)

A Vatikán és Magyarország közti megállapodás Az állam és a katolikus egyház közti viszonyban a javulási folyam atnak igen fontos állom ása volt 1964. szeptem ber 15-én B udapesten k ö tö tt m egállapodás a V atikán és M agyarország között. A külügym iniszté­ rium ban alá írt okm ány szerint a püspökök kinevezé­ sének m ódozatát szabályozták. A k é t fél kifejezte azt a készségét, hogy a jövőben is folytasson vélem ény­ cseréket azzal a szándékkal, hogy m ás kérdésekben is megegyezésre jussanak. A M agyar N épköztársaság M inisztertanácsának 1957. évi 22-es számú törvényerejű rendelete kim ondja, hogy m indazon állások és m éltóságok betöltéséhez, amelyek a katolikus egyház­ jog szerint a róm ai p áp a hatáskörébe tarto zn ak , a M agyar N épköztársaság Elnöki T anácsának előzetes hozzájárulása szükséges, s ugyanilyen hozzájárulás kell az állásukból való áthelyezéshez vagy felm entés­ hez is. Intézkedés tö rté n t m ás személyi kérdések meg­ oldására is. A m egállapodás u tá n V I. P ál p áp a érseki, püspöki és segédpüspöki kinevezéseket végzett. Kalocsai érsek le tt H am vas E ndre, püspök pedig Brezanóczy Pál, Cserháti József, Íjjas József, B ánk József, W inkler József. A kinevezésekhez a N épköztársaság Elnöki Tanácsa m egadta az előzetes hozzájárulást. Az ö t új püspök felszentelése a Szent István-bazilikában októ­ ber 28-án tö rté n t. Először k erü lt sor a V atikán és egy szocialista állam közötti írásbeli m egállapodásra. R a jta keresztül pedig a szocialista rendszer elismerésére. E z a részleges

egyezmény ugyanakkor növelte m ind a M agyar Népköztársaság, m ind a V atikán és a róm ai katolikus egyház nem zetközi és hazai tekintélyét. Az 1964-es megállapodás lehetővé te tte a róm ai P ápai M agyar Egyházi Intézet m űködését. 1965 feb­ ru á rjátó l az Intézetnek ism ét voltak m agyar papi ösztöndíjas növendékei. A m ásodik V atikáni Z sinaton részt vevő m agyar zsinati a ty ák — H am vas E ndre érsek, B ánk József, Brezanóczy Pál, Cserháti József, Íjjas József, Kovács Sándor, K ovács Vince, W inkler József püspökök, Legányi N orbert bencés főapát, K lem pa Sándor apostoli korm ányzó 1965. novem ber 4-én m eglátogatták az Intézetet. A vendégeket Zem p­ lén G yörgy rek to r köszöntötte. Mindez nem azt jelentette, hogy m egszűnt a vissza­ ta rtó erők h atá sa külföldön, és a belső ellenzék sem oszlott szét. De a z t jelentette, hogy a V atikánra szá­ m íth a tn a k a progresszív erők, s a továbbhaladás csak az őszinteség, az emberi bizalom és a néppel való szolidaritás alapján lehetséges. Igen nagy u ta t te tt meg a róm ai katolikus gondol­ kodásm ód és m agatartás. A m ásodik V atikáni Zsinat egyháztörténelm i jelentőségű volt. Tiszteletre m éltó a fejlődés íve. A zsinat behozta az új k o r szellemét, respektálta az „elvilágiasodott világot” , az állam és egyház között új viszonyt v ezetett be, hangsúlyozta a lelkiismereti és vallásszabadságot. A római katolikus egyház is kezdte m egérteni, hogy nem foglalkozhat csak sajá t belső feladataival, hanem szolgálnia kell messze tú l h atárain az emberiség mai égető kérdései­ nek m egoldását. A „Pacem in terris” enciklika a róm ai katolikus egyházat is o d aállította a világbékéért küzdők sorába. A zsinati v itá k során világos elítélést n y e rt a háború, az ún. kis háborúk, korlátozott háborúk esetében is. (A részletek m egtalálhatók O ttly k E rn ő : H úsz éves a m ásodik V atikáni Zsinat. Theologiai Szemle, 1986. 1. szám ában, v alam in t: O ttlyk E rn ő : H úsz éves a vatikáni Egységtitkárság. Theologiai Szemle, 1985. 6. szám ában.) Az állam és a V atikán közötti jó kapcsolatok foly­ ta tó d ta k akkor, am ikor 1969-ben a p áp a újabb fő­ pásztorokat nevezett ki, mégpedig tizenegy érseket, püspököt, segédpüspököt. Az 1970 őszén m egindult tárgyalások eredm ényeként m egoldást n y e rt a Mind— szenty-kérdés, m ert 1971-ben a korm ány m egengedte a bíboros külföldre távozását, a V atikán pedig 1974ben az esztergomi érseki széket üresnek n y ilv á n íto tta s M indszentyt nyugállom ányba helyezte. M indszenty 1975-ben bekövetkezett halála u tá n a pápa Lékai László veszprémi püspököt esztergomi érsekké, m ajd később bíborossá nevezte ki. Újab b püspöki kineve­ zések során M agyarországon az összes főpapi szék betöltést nyert, a m agyar hierarchia teljessé lett. (Szántó K o nrád: A katolikus egyház tö rtén ete. II. k ö tet, B udapest, 1985. 612. old.) Az állam és a róm ai katolikus egyház közötti jó viszony fo ly am atát tetőzte be K ád ár János 1977-iki V atikánban te tt látogatása. A Casaroli érsek tá rsa sá ­ gában fogadta K á d ár Já n o st és P uja Frigyes külügy­ m inisztert. A pápa történelm i jelentőségűnek nevezte a találkozót. VI. P ál igen nagyra értékelte K á d ár Ján o s politikai és személyes szerepét is a békés egy­ m ás m ellett élésben, az enyhülési politikában, a m a­ gyar katolikus egyház és az állam közti konszolidált jó kapcsolatok létrehozásában. A p áp a a róm ai k a to ­ likus egyház további készségét ta n ú síto tta a n y ito tt párbeszédre a közös problém ákról, tiszteletben ta r tv a egym ás vélem ényét és világnézetét. K ád ár Ján o s a fogadást követő sajtókonferencián 149

kijelentette, hogy a m agyar egyházpolitika nem ta k ­ tik ai jellegű, hanem a m agyar szövetségi politika szerves része. A szocialista állam ugyanis hosszá táv o n számol a vallás és az egyház jelenlétével a m agyar társadalom ban. Az állam és egyház éles ko n fro n tá­ ciója — am in t a történelem m eg m u tatta — a hívő állam polgárokat feloldhatatlan lelkiism ereti konflik­ tu s elé állítaná. E zért az egész nem zet és a szocialista társadalom építésének is közös érdeke a hívőkkel, az egyházzal való együttm űködés. Az állam és az egyház közti jó viszony és e g y ü tt­ m űködés azonban nem jelenti, hogy a m agyar róm ai katolikus egyház élete m inden tek in tetb en problém a­ m entes. Miklós Im re állam titkár, az Állami E gyház­ ügyi H iv atal elnöke a R óm ában ta r to tt sajtókonfe­ renciáján 1980-ban k ijelen tette: „K étségtelenül v an ­ n a k és lesznek is megoldandó kérdések, de egyetlen sincs, am elyet ne lehetne tárgyalások ú tjá n megol­ dani.”

Erősödik a katolikus részvétel a békemunkában E nnek kettős jelentősége van. E gyrészt elm élyíti itth o n az állam és egyház jó viszonyának ta rta lm i kérdéseit, segíti társad alm u n k at, m ásrészt jó szolgá­ la to t végez nem zetközi terü leten , bekapcsolódik a világot átfogó békem ozgalom ba. a j Az „O pus Pacis” 1957-ben alakult. A m agyar katolikus püspökök az Országos Béketanáccsal foly­ ta to tt tárgyalások eredm ényeként abb an állapodtak meg, hogy a béke ügyének szolgálatára az Országos B éketanáccsal közösen m egalakítják az „Országos B éketanács K atolikus B izottságá”-t, és a m agyar róm ai katolikus egyházon belüli béketörekvések (így pl. az 1950-ben alak u lt békepapi mozgalom) össze­ fogása és irán y ítása céljából létrehozzák a Püspökkari K onferencia B ékem űvét, az O pus P acist. F ennállása ó ta az Országos B éketanács K atolikus B izottsága eredm ényes m u n k át végzett. Különösen sokat t e t t az állam és a katolikus egyház közti jó viszony m egte­ rem tésének előm ozdítása, a további fejlődés ú tja in a k keresése, a béke ügyének szolgálata, v alam int a köz­ vélem ény form álása terén. Mindezek hatásos eszközei az O BK B által rendezett előadássorozatok, papi béke­ gyűlések. A B izottság lapja a K atolikus Szó. b) A nem zetközi kapcsolatok felvételére jelentős alk alm at szolgáltatott a m ásodik V atikáni Zsinat négy ülésszaka. A résztvevő m agyar püspökök az új körül­ m ények közé ágy azo tt egyházi életről szóló ta n ú ság ­ tételükkel m egalapozták a további kapcsolatok egy­ házi hitelét. Ezek a kapcsolatok a békemozgalmi m un­ k á ra is k ih a to tta k . Elsősorban a H ittu d o m án y i Aka­ dém ia tan árai jelentős nem zetközi kapcsolatok kiala­ kítói lettek tudom ányos m unkásságuk során. Szörényi Andor, Gál Ferenc, Szennay A ndrás, P askai László, N yíri T am ás professzorok külföldi vendégelőadásai m ár az 1960-as években elism erést szereztek nem csak a teológiai tudom ányosságnak, de a békét előmozdí­ ta n i igyekvő törekvéseknek is. A K atolikus K eresztények Berlini K onferenciáját 1963-ban a „B egegnung” cím ű haladó katolikus folyó­ ira t köré csoportosult N D K -beli laikusok hozták létre. 1964-ben az európai keresztények képviselőiből egybe­ h ív o tt konferencia a világrész országai képviseletében szerveződött nem zetközi fórum m á. K étévenkénti ple­ n áris üléseken — közben tan u lm án y i konferenciákon v ita ttá k meg az európai biztonság, a k ét N ém etország, a lefegyverzés, a szolidaritás és a harm adik világ szá­ mos olyan problém áját, am elyek az európai és a világ­ 150

béke alapvető kérdései. A m agyar katolikus békemoz­ galom alapító tag ja i a Berlini K onferenciának. B acsóka Béla, T im kó Im re, V itányi György, M agyar Ferenc, N yíri Tam ás, V árkonyi Im re és sokan m ások végeztek jelen tő s m u n k át a Berlini Konferenciákon. A „ P a x Christi In tern atio n alis” -t, a nem zetközi eu ró p ai katolikus békem ozgalm at eredetileg Lourdes püspöke a la p íto tta még a ném et koncentrációs tá b o r­ b a n . K ésőbb az általános béketörekvések szolgálatá­ b a n álló m ozgalom m al a Berlini K onferencia kereté­ ben ta lá lk o z o tt a m agyar katolikus békemozgalom. A K eresztyén B ékekonferencia gyűléseire előbb m int megfigyelők k a p ta k m eghívást a m agyar k a to ­ likus békem ozgalom ta g ja i, m ajd 1971-ben m int teljes jogú tárgyaló felek érkeztek a katolikus békem ozga­ lom képviselői P rágába, B ánk József, akkori váci püspök vezetésével. A zóta is rendszeresen szolgálnak katolikus testvéreink a K B K -ban. A Békeerők N em zetközi K onferenciája 1974-es m oszkvai világgyűlésén 143 országból m integy 3300 résztvevő g y ű lt össze. M agyar részről kiem elkedő ese­ m ény volt, hogy a róm ai katolikus püspöki k ar elnöke, Íjjas József kalocsai érsek is felszólalt. T öbbek közt ezeket m ondta latin nyelvű beszédében: „K o ru n k b an a béke olyan ügy le tt, am elyért az em berek itth o n is, külföldön is képesek összeadni és m eghatványozni erejü k et.” A m agyar katolikus képviselők m egbecsülést és elis­ m erést v ív ta k ki nem zetközi és hazai kongresszuso­ kon, konferenciákon és tanulm ányi üléseken.

Újabb eredmények A legfőbb eredm ény a fejlődésnek az az íve, am ely b eb izo n y íto tta — a kezdeti nehézségek u tá n —, hogy a szocializm ust építő társad alo m b an az egyház nem kényszerül semleges, vag y ellenzéki szerep vállalá­ sára, hanem k itá ru l előtte az alkotó párbeszéd és eg y ü ttm űködés ú tja . Ez jellemző a V atikán és a M agyar N épköztársaság k o rm án y zata közötti viszony­ ra is, és a hazai katolikus püspöki k a r és az állam közö tti viszonyra is. E z t így fejezte ki Lékai László bíboros az 1984-ben a P arlam en tb en ta r to tt országos p ap i találkozó elnöki m egnyitójában: „Mi m agyar egyházak és vallási felekezetek nyugodtan élünk egy­ m ás szeretetében és az állam b an . . . a társadalm i, nem zeti egységet to v áb b ra is gondosan őrizzük, hiszen legértékesebb kincsünk, de m ivel ezt a kincset csak a béke n y u g o d t levegőjében tu d ju k m egvédeni, ezért a békére em eljük fel meggyőződéses szav unkat, és m inden nap ápoljuk a szívünkben.” (O ttly k E rn ő : Összkép a P arla m en t épületében ta r to tt Országos P a p i Békenagygyűlésről. Theologiai Szemle, 1984., 3. szám .) E zeknek az erkölcsi alapoknak a képviseleté­ ben szól P askai László esztergom i érsek is, a m agyar róm ai k ato lik u s püspöki k ar elnöke. Az állam részéről Miklós Im re á lla m titk á r, az Állam i E gyházügyi H iv a­ ta l elnöke a m ag y ar egyházpolitikáról szóló, 1987. decem beri p arlam enti beszédében az állam és egyház közötti együttm űködés koncepcióját így fejezte k i: „Az egyházpolitika fejlődése történelm ileg is értékes ta p a sz ta la to k a t h ozott. Ezek közül a legfontosabbnak az t ta rtju k , hogy beigazolódott: a szocializm us építé­ sében, az em beriség e lő tt álló pro b lém ák m egoldásá­ ban sok olyan közös cél, tennivaló van, am elyek m eg­ v aló sításáért vallásos és nem vallásos em berek ta r tó ­ san, eredm ényesen dolgozhatnak és dolgoznak eg y ü tt.” Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok m inő­ ségi válto zása lehetővé te tte , hogy az együttm űködés

és párbeszéd elméleti kérdései is tudom ányos tisz tá ­ zásra kerüljenek. A hazai m arx ista és vallásos teore­ tikusok dialógusa először a protestán s egyházak teo­ lógusaival b o n tak o zo tt ki az 1981-es debreceni ta lá l­ kozón. M agyar kezdem ényezésre a párbeszéd nem zet­ közivé szélesedett, s 1984-ben k erü lt sor B udapesten az első nem zetközi m a rx ista —keresztyén dialógusra. M ajd m egindult a m arx ista és a róm ai katolikus tu d ó ­ sok nem zetközi tanácskozása is. M indennek az a lényege, hogy a p artn erek világnézetüket megőrizve, az ideológiai különbségek ellenére is képesek voltak az emberiség és a társadalom számos n agy kérdésének m eg v itatására és a közös felelősség vállalására. A gyakorlati együttm űködés területén fontos ered­ m ény, hogy az egyházak képviselői szám ára is nyi­ to tta k a társad alm i és politikai közélet fórum ai. A ka­ tolikus egyház szám arányánál fogva, ezen a téren a legnagyobb létszám m al vesz részt. V álaszto tt tisztsé­ geket viselnek az Országgyűlésben, az Elnöki T anács­ ban, a megyei és helyi tanácsokban, a H azafias N ép­ front országos és helyi szervezeteiben, a békem ozga­ lom ban. Rendszeresek a társad alm i szervezetek és az egyházak vezetőinek konzultációi. A H azafias N ép­ fro n t országos és megyei vezetői, de a tan ácso k veze­ tői is, évenként többször találkoznak és vélem ényt cserélnek az egyházi vezetőkkel. Az állam és egyház együttm űködési jó viszonya zav artalan hitélet biztosítását teszi lehetővé. Im po­ záns m éretben bontakozik ki a hazai róm ai katolikus egyház gazdag szervezeti élete, am ely a hívek szabad vallásgyakorlatát biztosítja. Elég itt n éhány főbb ada­ to t felsorolni, hogy benyom ást n y erjü n k a legnagyobb hazai egyház m űködésének sokoldalúságáról. A hívek lelki ellátása a plébániák keretében tö rté ­ nik. Minden katolikus lakóhelye szerint, valam elyik egyházmegye m eghatározott p lébániájának tag ja. H a a hívek szám át nem is lehet pontosan m eghatározni, m ert olykor elmosódik a egyháztagság h a tá ra , de a plébániák szám át lehet tu d n i. A tizenegy püspökség­ ből három érsekség van, történelm i ran g so rb an : Esz­ tergom , K alocsa, Eger. A plébániák szám a így oszlik meg: Esztergom 151, Vác 266, Székesfehérvár 160, Pécs 206, Szom bathely 176, Győr 215, H ajdúdorog (görög katolikus) 149, Veszprém 348, K alocsa 77, Csa­ n á d 112, Eger 437, összesen 2297 plébánia. A p ap o k száma ennél jóval tö b b , m ert a nagyobb plébániákon több pap is szolgál. A püspökök m ellett segédpüspö­ kök is vannak, a kanonokok képezik a k á p ta la n t a püspöki székhelyeken. A katolikus teológiai tu d o m án y virágzásnak in d u lt a stabil közegyházi viszonyok között. Az elm últ év­ századokkal összehasonlítva is, nagyon term ékeny és minőségileg m agas színvonalú m űvek jelen tek meg és jelennek meg. K ülön feldolgozást igényelne a kato li­ kus teológia fellendülésének bem u tatása. (Nyíri T a­ m ás: A mai m agyar katolikus teológia fejlődéstörté­ nete. Theologiai Szemle, 1977. 232. old.) I t t és m ost csupán arra ez alapvető változásra kell u taln i, am it a m ásodik V atikáni Z sinat in d íto tt el, s a m it a hazai katolikus teológia a m aga szem pontjából jól felhasz­ n á lt és tov áb b fejlesztett, hogy a belső egyházi m eg­ újulás k ih a to tt az emberi együttélés relációinak meg­ újulására is. A teológia alapjaiban az Isten rő l való beszédet jelenti. De Istenről nem lehet beszélni az emberre való vonatkozás nélkül éppen az inkarnáció,

K risztus em berré léte nélkül. E bben rejlik a h ittu d o ­ m ány „antropológiai fo rdulata” , a keresztyén h u m a­ nizm us megélése. Ez felszabadította a teológiát a régi merevségéből, lendületbe hozta az egyházi gondolko­ d ást és új, friss gyüm ölcsökkel g azd ag íto tta a teoló­ g iát. Innen érth ető az a szellemi a k tiv itás, am ely neve­ zetes könyvekben, új szem pontokban ju to tt kifeje­ zésre. M iután a katolikus egyház is m egtalálta helyét társad alm u n k b an , ez serkentőleg h a to tt az elm életi m u nkára is. Az em lített gazdag könyvkiadási funkció m ellett a K atolikus Püspökkari K onferencia Sajtóbizottságának töm egkom m unikációs szervei: a M agyar K u rír félhi­ vatalos egyházi lap, a Teológia negyedévi folyóirat, a Vigília havi folyóirat, az Új E m ber hetilap, a K a to ­ likus Szó, az Országos B éketanács K atolikus B izott­ sága kéth eten k én t m egjelenő lapja. Egyrészt a teológiai tudom ányosság műhelye, m ás­ részt a lelkészképzés szerve a budapesti P ázm ány P é te r H ittu d o m án y i A kadém ia, am ely 12 tanszékkel rendelkezik. A tanulm ányi idő h a t évig ta rt. A világi hívőket teológiai ism eretekben részesíti a h a t féléves levelező tagozat. H ittudom ányi Főiskola és egyházmegyei szem inárium m űködik E sztergom ban, E ger­ ben, Szegeden, G yőrött, H ajdúdorogon. P annonhal­ m án bencés szem inárium van. A m agyar papi ösztön­ díjasok a róm ai P ápai M agyar Egyházi Intézetben, a róm ai P ápai N ém et—M agyar K ollégium ban, a bécsi P ázm ány K ollégium ban ta n u lh a tn a k tovább, főleg teológiai d o k to rátu sra készülve. A K atolikus Középiskolai Főhatóság alá az egyhá­ zi gim názium ok tarto zn ak . Ezek közül h a to l férfi szerzetesek, k e ttő t pedig apácák vezetnek. A bencés rend kezelésében van a pannonhalm i és a győri gim­ názium . A p iarista rend igazgatása alá tarto zik a budapesti és a kecskem éti gim názium . A ferences rend kezelésében van az esztergomi és a szentendrei gim­ názium . A M iasszonyunkról elnevezett Iskolanővérek vezetik a budapesti és a debreceni leánygim názium ot. A férfi és a női szerzetesek kilenc rendházzal rendel­ keznek, m integy 260 ta g ju k van. Újab b an egészségügyi szolgálatot ellátó apácarend is alakult. Még sok m ás intézm ényről lehetne em lítést tenni az egyházi szeretetszolgálat, a műem lékvédelem , a kön y v tári és levéltári központok, a lelkigyakorlatos központok területéről, de a fenti adatok is bőséges illusztrációul szolgálnak ahhoz, hogy benyom ást nyer­ jü n k a róm ai katolikus egyház hatalm as intézm ényrendszeréről, am ely nem állhatna fenn és nem funk­ cionálhatna zav artalanul, h a nem lenne az a korrekt és m egalapozott jó viszony, am ely hazánkban az állam és egyház jó viszonyára jellemző. Összefoglalásul an nyit, hogy az eddigiekből is ki­ tű n t az a nagy változás, am ely az állam és a római katolikus egyház viszonyában végbem ent az elm últ évtizedek során. A fejlődésnek ez a nagy íve az, ami a legjellem zőbb korszakunk egyházpolitikájára. Per­ sze, hogy a jelenlegi helyzet sem tökéletes, és nem befejezett. V annak negatív tendenciák is, am elyekre a p arlam en ti egyházpolitikai beszámoló is u ta lt. De a lényeg a kölcsönös jó szándék, egym ás p artn eri meg­ becsülése a nagy cél: az egész ország előtt álló felada­ to k sikeres m egvalósítása érdekében! Ottlyk Ernő

151

I. István király éve I. Istv án király 997-től 1038-ig uralkodott. E bben társadalom viszonyai között a germ án fejedelm ek az évben országszerte m egemlékezünk halála 950. év­ szintén beépítették az egyházat politikai terveikbe. fordulójáról, s egyben arról a kiem elkedő történelm i A világi hatalom állami céljait segítette az egyház, tettérő l, amellyel m egszervezte a m agyar királyságot, cserébe szolgálataiért állami kedvezm ényekben része­ a m agyar állam ot, és megszervezte a m agyar nép sült. Az állam és az egyház viszonyában is a közép­ m egkeresztelkedését, k ia la k íto tta a m agyar földön az k o rt jellemző hűbéri (feudális) rendszer fejlődött ki. egyház életform áját, elvezette népét az európai keresz­ A klérus a fejedelm ektől tekintélyes földbirtokot k a­ ty én k u ltú ra világába. p o tt, az ezzel járó joggal eg y ü tt, tö rv én y szentesítette Istv án — ak it eg y arán t nevezhetünk I. Istv án a dézsm aszedést (tized), a papok a hadkötelezettség királynak, de Szent Istv á n n a k is, hiszen a m agyar alól m entesültek. A szerzetesek között Benedek sza­ történelem ben így gyökeresedett meg a neve — korá­ bályai ju to tta k uralom ra. A m onostorok, kolostorok n a k gyerm eke v o lt abban a vonatkozásban is, hogy is jelentős földbirtokkal rendelkeztek. Egyes apátok szorosra fon ta az egyház és állam közötti viszonyt, nem ta rto z ta k a püspök főhatósága alá, hanem köz­ az európai feudális társad alm ak n ak megfelelően. Az vetlenül R óm ától függtek. uralkodó nem csak az állam nak, hanem az egyháznak Az ezredforduló tá já n m ár egész E urópában feudá­ is a feje, az ún. nagykonstantinuszi korszak értelm ében. lis-keresztyén állam ok alakultak. Messzire vezetne a A keresztyén M agyarország állam szervezetének ki­ keresztyénség európai terjedésének b em utatása. Csak alak ítása ebben az időben nagy lépés volt előre, a a legszükségesebbekre kell it t utalni. megelőző törzsi-nem zetségi szervezettel szemben. Ist­ Chlodvig frank k irály t A nastasius p áp a a „christia­ ván király v ita th a ta tla n érdem e, hogy évszázadokra nissim us” (legkeresztyénibb) melléknévvel tisztelte m egalapozta a m agyar állam és a m agyarországi egy­ meg. A frankok m egtérésük u tá n vezérszerepet já t­ ház szervezetét. E z t m a a népi-nem zeti egység, az szottak E urópában. — 742-ben m ár „concilium Ger­ ökum enikus egyházi gondolkodás jegyében ünnepel­ m anicum ” (ném et zsinat) m eg tartására kerü lt sor. — h etjü k . Szent Istv án és messzire tek in tő életm űve 862-ben R atislav m orva fejedelem kérésére I I I . Mi­ közös kincsünk m indnyájunknak, akik m agyarok v a ­ h ály keleti császár M ethod és Cyrill testvérszerzetese­ gyunk, h atárain k o n belül és kívül. Személye nem k et k ü ldte a m orvák közé. K ülön írásjegyeikkel és választ el, hanem egybefűz m indnyájunkat. bibliafordításukkal a szláv nyelvű irodalom nak is ők v e te tték meg az alapját. — P rága 973-ban külön püspökséget k ap o tt. — 988-ban m egkeresztelkedett Vlagyim ir kijevi fejedelem, az orosz egyház központja A z európai helyzet K ijev lett. — A 869. évi konstantinápolyi zsinaton a bolgárok kijelentették, hogy a konstantinápolyi p á t­ Istv án király történelm i nagyságát m u ta tja az a széles látókör, amellyel be tu d o tt illeszkedni a kora­ riárka hatósága alá tarto zn ak . A szláv egyházi iroda­ lom nak a 10. században számos hű m unkása volt a beli E urópa szituációjába. Ez életbevágóan fontos bolgárok között. volt, m ert a népvándorlás kavargásában egym ás u tá n E bben az európai összefüggésben a m agyarok tö r­ tű n te k fel és tű n te k el a népek. Azok a népek, am elyek a Róm ai B irodalm at m egdöntötték — frankok, ny u ­ ténelm i választás elé kerültek. Az egyik oldalon az avarok sorsa, a széthullás, felmorzsolódás v á rta őket. gati és keleti gótok, longobárdok, vandálok és a tö b ­ A másikon a feudális rend, az állam és a keresztyén biek — évszázadok során eltűntek, m ás etnikum ok egyház akkori életkerete. keletkeztek, hogy azu tán az ezredforduló elő tt a keleti frankokból és a nyugati frankokból kialakuljanak a születő ném etek és a születő franciák. H asonló á tala ­ A magyarok k u lást lehet megfigyelni B ritan n iáb an a kelták, angol­ szászok, skótok, írek, walesiek k özött — vagy Skandi­ A m agyar nép a finnugor nyelvű népek rokonságá­ náviában a vikingek, svédek, dánok, norvégek, finnek, hoz tarto zik . N yelvünk szerkezete, v alam int a kezdet­ lappok között — vagy K elet-E urópában a különböző leges társadalom ban is meglevő, ősi, elemi fogalmak, szláv népek között. A n y u g ati krónikairodalom ban az emberi te s t részei, a közvetlen rokoni kapcsolato­ Regino a p á t tu d a tta elsőként 908-ban egy korábbi nem zedékek á lta l hallom ásból sem ism ert nép megje­ k a t jelző szavak finnugor eredetűek. Am ikor népünk elődei á tté rte k a lovas pásztorkodásra, egyben a finn­ lenését Pannóniában, „az avarok pusztaságain” . Ez ugor őshazából a Volga vidékére, m ajd onnan Déla „gens U ngarorum ” volt, a m agyar nép. Az európai népek területszerzéséhez, honfoglalásá­ Oroszország füves sztyeppéire költöztek, különböző török pásztornépekkel kerültek szorosabb kapcsolatba. hoz nem volt elég az ősközösségi, nom ád pásztorkodó, halász-vadász életform a: központi hatalom ra, h ad a­ A V II. századi onogur kapcsolat em lékét a m agyarok külföldi H ungarus, U ngar neve őrzi napjainkig. Előbb kozó erőre v o lt szükség, m e rt egyik nép h a jto tta , a Don környéki Levédiába, m ajd a besenyő tám ad ás k iszo ríto tta a m ásikat. Több-kevesebb idői eltéréssel, de az ezredforduló tá já n k ialak u lt a királyi-császári elől E telközbe hú zó d tak n y u g at felé, többször is le­ szakadt néprészeket hagyva m aguk m ögött. hatalom m al e g y ü tt a feudális társadalm i rend kezdete. A m agyar népet alkotó nagycsaládok és nem zetsé­ A fran k uralkodók já rta k elöl a feudális rend kiépíté­ gek a vándorlások során m agasabb szervezeti egysé­ sében. A nyugati császárság (a keleti B izáncban volt) felelevenítése N agy K ároly m űve volt, aki 800 kará­ gekbe, törzsekbe töm örültek. Ezek élére törzsfőként a leggazdagabb és legnagyobb tek in tély ű nem zetség­ csonya ó ta volt m egkoronázott róm ai (nyugati) csá­ fők kerültek. A honfoglalás előtti időben a közel egy­ szár. korú forrás h é t m agyar törzs nevét jegyezte fel. A A császárok az egyházat a Róm ai B irodalom rab ­ törzsek laza törzsszövetségben éltek, am elyet a hagyo­ szolgatartó társadalm i viszonyai k ö zö tt is jelentékeny m ány szerint vérszerződéssel pecsételtek meg. politikai tényezőnek te k in te tté k . A kialakuló feudális 152

A K árpát-m edence földje a m agyarok bejövetele elő tt gyér népességű volt. A róm ai uralom bukása, m ajd a hun birodalom összeomlása u tá n tartó sab b — több m int 200 évig ta rtó — u ra lm a t csak az avarok ép ítettek ki. A K árpát-m edence legfontosabb népele­ mévé a szlávság le tt, am ely az a v a r lakosság nagy részét is m agába o lvasztotta. A m orva fejedelemség a D u n a—G aram vonaláig terjed t. A m agyar honfog­ lalás idején azonban Szvatopluk fejedelem m ár nem élt, fejedelemsége is széthullott. A IX . század közepén P rib in a m orva herceg k a p o tt a frankoktól h űbérbir­ to k o t, ez volt a m ai Z alavár közpo n ttal a pannonszláv fejedelemség. Mindez azt m u ta tja , hogy a népvándorlás viszonyai k ö zö tt a K árpát-m edencében sem v o lt könnyű egyegy népnek, törzsnek m egm aradnia. A m agyarok elő tt a K árpát-m edencében egy népnek sem sikerült gyö­ keret vernie és h a ta lm á t m egszilárdítania. De hogyan m ent ez végbe?

A honfoglalás A honfoglalás h ó d ítá sn a k h a to tt. A valóságban azonban egy válságos helyzetbe k erü lt nép m enekü­ lése volt, sok veszteség u tán , m egtizedelt állatállo­ m ánnyal, az erősebb tám adók, a besenyők elől, egy olyan, korábbi portyákból m ár ism ert új hazába, ahol legelőt s védelm et rem élhetett. Az új h aza területére a Vereckei szoroson keresztül először az Á rpád vezette törzsek nyom ultak be 895ben. (Á rpád 830-ban született, s 860-tól uralkodott 907-ig, azaz 30 éves korától 77 éves koráig.) Más részek E rdélyen keresztül tö rte k előre. A honfoglaló m agya­ rok nem ü tk ö ztek nagyobb ellenállásba. E lsősorban a K árpát-m edence legeltetésre alkalm as, központi, D u­ n a és Tisza m enti tá ja it szállták meg. A D un án tú l dombos vidékére csak a X . század első éveiben ju to t­ ta k el. A honfoglaló m agyarok létszám át 200—300 ezer főre szokták becsülni. Számbeli és katonai fölé­ nyükkel v etették uralm uk alá az i tt élő szlávokat. A földművelés és istállózó állattenyésztés, v alam int a háziipar területére vonatkozó szláv eljárások m agyar átvételét nyelvünk több szláv jövevényszava m u ta tja . N oha a földművelés, főleg a köles term esztése, m ár a honfoglalás elő tt sem volt a m agyarok közt szokatlan. A fegyvereket és szerszám okat pedig a kovácsok ké­ szítették. A letelepedés és a harcos továbbvonulás feszültsége súlyos belső válságra vezetett. H a a m agyarok a szo­ k o ttn ál is nagyobb m éretekben vezettek, főleg nyugat és délnyugat felé olyan kalandozó, zsákm ányszerző h ad járato k a t, amilyenekkel a pásztornépek szokták vagyonukat és szolgáik szám át növelni és szomszédai­ k a t adófizetésre kényszeríteni, ez is a válság jelének tekinthető . A m agyar könnyűlovasok nem egyszer meg­ lepően nagy távolságokat fu to tta k be ném et és olasz földön á t Franciaországig, m in d en ü tt nagy ijedelm et keltve. E z m en t is addig, amíg feudális anarchiába süllyedt nyugati szomszédaink erői összpontosítása h ely ett nem egyszer egym ással viszálykodtak. A ném et feudális hadszervezet azonban végül is mégis erő­ sebbnek bizonyult. Az augsburgi (lechmezei) nagy vereség (955) m ár a döntő fordulót jelezte. Az ország nyugati h a tá ra in m egszületett a ném et-róm ai császár­ ság. A helyzet veszélyes volt. N y u g at felől a kalandozá­ sokkal elro n to tt külpolitika m egtorlása fenyegetett. Belföldön pedig a viszálykodó m agyar törzsi vezérek jelen tették az erők legyengítését, a belső anarchia

növekedését. A honfoglaló népnek meg is k ellett ta r­ ta n ia a z t az országot, am elyet elfoglalt és megszer­ zett. K ülönben a m agyarság is feloldódott volna a népvándorlás viharaiban.

István király, az államszervező Géza fejedelem és Istv á n király a m agyar tö rté n e ­ lem kiem elkedő személyiségei. Erélyes po litik áju k az ezredforduló európai viszonyai k ö zö tt a m agyar népet m egm entette a ko ráb b an a K árpát-m edencében élő hunok és avarok sorsától, a pusztulástól. F elism erték a kor szükségleteit: kím életlen erőszakkal v erték le a törzsi-nemzetségi arisztokrácia ellenállását, s vezet­ té k r á népünket a feudális társadalom , az állam alaku­ lás, a történelm i haladás akkor egyetlen lehetséges útjára. Géza fejedelem (született 940-ben, u ralk o d o tt 972 — 997-ig, vagyis 32 éves korától 57 éves koráig) azzal kezdte uralkodását, hogy követeket k ü ld ö tt I. O ttó császárhoz (973). A kalandozások p u sztításai u tá n békét a ján lo tt neki, és keresztyén h itté rítő p a p o k a t k é rt tőle. E ttő l kezdve évtizedeken á t külföldi p ap o k és a nyom ukban érkező feudális lovagok v o ltak a köz­ ponti hatalom legfőbb tám aszai. Jelentős volt Géza külpolitikája. F iának, Is tv á n ­ nak a bajor herceg leányát, G izellát kérte feleségül, míg leányait a velencei dogehoz, a lengyel és a bolgár trónörököshöz ad ta feleségül. A ném et-róm ai és a bizánci császárság kettős szorításával szem ben b a rá ti k apcsolatokat igyekezett kiépíteni északi és déli szom­ szédainkkal. Géza fejedelem 974 tá já n m egkeresztelkedett. In ­ kább csak politikai m egfontolásból tá m o g a tta a ke­ resztyén missziót. Á llítólag a z t ta r to tta , hogy elég nagy ú r arra, hogy k ét istennek áldozhasson. De fia, Istv án (előbb Vajk) m ár benső meggyőződésből buz­ gólkodott, és személyesen is a k a rta , hogy a m agyar nép keresztyén legyen. Istv án (970 táján született, 997-től 1038-ig uralko­ dott) Géza p o litik áját fo ly ta tta . Leszám olt a törzsi ellenállás főerőivel. Először a fejedelm i család egyik tagja, a somogyi K oppány lázadásán le tt ú rrá. K é­ sőbb az erdélyi G yulát, m ajd a M aros-vidék u rá t, A jto n y t győzte le. Belső h atalm á n ak m egszilárdítása a külföld felé is m egalapozta Istv á n tekin tély ét. K oppány fe le tt a ra ­ to tt győzelme után II. Szilveszter p áp átó l k a p o tt koronával — amihez II I. O ttó császár is ho zzájáru lt — királlyá k o ro n á zta tta m agát 1000 augusztusában, v a ­ lószínűleg a M ária ünnepén. Ez a cselekedete kifejezte az új uralm i szervezetet, a m agyar királyság, a m agyar állam m egalakulását. Istv án a levert vezérek szállásföldjeit k is a já títo tta és a királyi birtokhoz csatolta. A b a rá t nem zetségek földjeinek nagy részét is lefoglalta. O rszágosan a szál­ lásterületek k é th a rm ad a ju to tt a kezére, s csupán harm adrész m a ra d t meg a régi törzsi-nem zetségi arisz­ tokrácia tulajdonában. A nem zetségi szállásterületekből Istv á n m agánura­ d alm ak at és ugyancsak királyi tu lajd o n b an levő ún. várm egyéket szervezett. A királyi m agánbirtokok fel­ a d a ta az u d v a rta rtá s ellátása volt. A királyi várm e­ gyék viszont a nem zetségfőktől e lv e tt v á ra k körül a lak u lta k ki, am elyekbe Istv á n a m aga k ato n aság át helyezte, s e lta rtá su k ra az elkobzott birtokok egy részét rendelte. E v á rb irto k o k összességét nevezték a v á r „m egyé” -jének, azaz h a tá rá n a k . A várm egyék élére a király „ isp án o k a t” nevezett ki. F elad atu k a 153

megye terü letén ek gazdasági irányítása, katonai vé­ delm e és a lakosság feletti bíráskodás volt. E nnek fejében a jövedelem eg y h arm ad át élvezték. A várak védelm ét a v árk ato n ák és tisztjeik, a várjobbágyok lá ttá k el, akik katonai szolgálatukért b irto k o t kap tak . A k ato n aság o t a királyi birtokon dolgozó várnépek ta r to ttá k el. A várispánok hatásköre lassan a királyi birto k o k közé ékelt m agánbirtokok szolgáló népeire is k ite rje d t. A feudális állam létrejö ttév el te h á t a nem ­ zetségi vérségi-rokonsági szervezet terü leti (közigaz­ g atási) szervezetté alak u lt át. Az új társad alm i rend szabályozására István törvé­ n y ek et a d o tt ki, am elyeknek fő célja a m agántulajdon védelme volt. K irályi u d v a rta rtá s t szervezett, ennek vezetőjévé a n ád o risp án t te tte . A királyi család ta g ­ jaiból, a vezető egyházi és világi urakból királyi ta n á ­ csot á llíto tt fel. Ez részt v e tt az ország korm ányzásá­ b an, de a király a k a ra tá t nem korlátozta.

Egyetemes egyháztörténeti összefüggések Nem v o lt könnyű a m agyarokkal elfogadtatni a keresztyénséget. Az ősi pogány valláshoz való ragasz­ kodás egyben a régi felfogásmódhoz, a törzsi-nem zet­ ségi szokásokhoz való konzervatív ragaszkodást is jelen tette. Az igazinak v élt „m agyar vallást” sokan szem beállították az „idegen vallással” , a keresztyén­ séggel. A sokféle és ú jra meg ú jra jelentkező pogány lázadásoknak ezek voltak a gyökerei. A m agyarok ősi pogány vallását alig ism erjük. A lapjában anim izm us volt. H itté k a lélek, a szelle­ m ek létét. (Anim a = lélek.) T isztelték a jó és rossz szellemeket, az elh alt ősök em lékét. K iváltképpen tisztelték a házi (családi) és nem zetségi szellemeket. E zenkívül n y o m át találju k az ég és az égitestek, a tű z és a víz istenként való tiszteletének is. Egyéb isteni lények k ö zö tt kiem elkedően tisztelték a föld és az ég terem tő jét és u rá t, ezt egyedül nevezték „ i s t e n ­ nek. A m agyar ősvallás m ásik fővonása a sám ánizm us volt. H itté k , hogy v an n ak különös lelki készségű em­ berek, akik kapcsolatba tu d n ak lépni a szellemekkel, meg tu d já k őket idézni. A javas, a tálto s, az orvos és a regős eg y arán t sám ánt jelöl. E nnek az ősvallás­ n a k a n yom ait m a is m egtaláljuk szokásokban, hiedel­ m ekben, népm esékben, egyes szavakban („vasorrú b áb a” , „fene” stb.). A m agyarok ősi vallásával vi­ szonylag értékes erkölcsiség kapcsolódott össze, m int pl. h arcra edzettség, fegyelmezettség, a család meg­ becsülése. A keresztyénség m ár korán ism ert volt a m agyarság elő tt. Egyházi vonatkozású szavaink tanúbizonysága szerint a keresztyénséggel a m agyarság elsősorban a szlávok révén ism erkedett meg. Több törzsfőről, így Bulcsúról, az erdélyi G yuláról és A jtonyról tu d ju k , hogy a keleti keresztyénséget v ették fel. Görög nyelvű kolostorok is v oltak M agyarországon, s a legelső ke­ resztyén tem plom okat Bizáncból (K onstantinápoly­ ból) jö tt építészek emelték. Istv án király életében még nem jö tt létre a nagy egyházszakadás (1054) a keleti és a n y ugati egyház között. B ár m ár a keresztyénség első évszázadaiban kialak u lt a különbség a keleti és n y u g ati egyház kö­ z ö tt, azonban az eltérések hosszú évszázadokon ke­ resztül sem vezettek szakadásra. N em csak nyelvi különbség állt fenn, hogy K eleten a görög, N yugaton a latin volt az egyház nyelve, hanem szellemi téren is különbség volt, m ert míg K eleten a görög filozófia h a tá sá ra az elm élkedő vonás volt jellemző, addig N yugaton a pápaság növekvő h atalm a az egyháznak

154

a jogi és szervezési problém ákat d ik tálta. N agy teo­ lógiai harcok között ugyan, de évszázadokon á t öku­ m enikus (egyetemes) zsinatokon közös döntések szü­ lettek az egyházi ta n t illetően. A történelm i esemé­ nyek is döntően m eg v álto ztatták a keleti és a nyugati egyház helyzetét. Míg a nyugati egyház a kelta, a germ án és a latin népek között hatalm as hódításokkal nyom ult előre, addig a keleti egyház a V II. század óta a m oham edánizm us m ia tt igen nagy veszteségeket szenvedett. Az iszlám a világvallás igényével lép ett fel, a kalifák fegyverrel in dultak világhódító ú tju k ra . Előbb Szíriát és P alesztinát foglalták el. A ntiochia és Jeruzsálem 638-ban k e rü lt kezükbe. E gyiptom ot 640-ben, Perzsiát 651-ben, É szak-A frikát 707-ben hó­ d íto ttá k meg, sőt 711-ben m ár H ispániába is átkeltek. K o n stantinápolyt kétszer is m egostrom olták, először 669-ben, m ajd 717-ben, noha egyelőre eredm énytele­ nül. N agy fontosságú volt a keleti egyház szám ára az oroszok és a bolgárok, a délkelet-európai népek meg­ térése. Ez je le n te tt némi k árp ó tlást a veszteségekért. A m agyar nép a keleti és a nyugati keresztyénség határvonalán helyezkedett el. Istv á n n a k a keleti és nyugati keresztyénség között volt választása. E gy­ felől bekapcsolta a m agyar népet a nyugati egyház vérkeringésébe, másfelől m egism ertette és állandó érintkezésben ta rto tta vele a keleti keresztyénséget. A m agyar nép m egtanulta, hogy van keresztyénség és van egyház a róm ai pápa nélkül is. Istv án korában a pápaság még nem érte el h a ta l­ m ának tetőfokát. I. vagy N agy O ttó ném et császár N ém etországot és Olaszországot a m aga uralm a a la tt egyesítette. Négy évtizedig (962—1002) érvényesítette N agy O ttó, illetve fia, II. O ttó, m ajd unokája, III. O ttó a pápai szék feletti h ata lm at. Így III. O ttó egy­ kori nevelőjét ü ltette a pápai székbe (999—1003) II. Szilveszter néven. Ez volt az a pápa, akitől István koronát k a p o tt. E rre a császár jóváhagyására is szük­ ség volt. A királyi koronával e g y ü tt Istv án messze­ m enő jogokat k a p o tt a p ápától az egyházszervezésre, püspökök kinevezésére, kolostorok, tem plom ok építé­ sére. Ez a viszonylag nagyfokú önállóság a pápák akkori helyzetéből érthető meg. Az ezredforduló tá já n még nem alak u lt ki a pápai hatalom azon a fokon, am ire a középkor folyam án e lju to tt. II. Szilvesztert még I II. O ttó császár ü ltette a pápai székbe. I II. O ttó m ár azt is tervezte, hogy feltám asztja a régi róm ai c sá sz á rsá g o t m int világbirodalm at, R óm át választja székhelyül és Szilvesz­ te rt fogadja m aga mellé egyetemes főpapként. A pápa és a császár halála v e te tt g á ta t a te rv m egvalósításá­ nak. Istv án király m ár nem érte meg a pápai hatalom h an y a tlását. 1045-ben annyira rom lott a helyzet, hogy egyszerre három p á p a ta rto tt igényt P é ter örökségére: IX . Benedek, I I I . Szilveszter, V I. Gergely. Ez volt az első, de nem utolsó eset a pápaság történetében, am ikor a pápai trónkövetelők viszálya lealacsonyí­ to tta a pápaság h atalm á t. V itás, hogy Istv á n király milyen kiváltságokat ka­ p o tt II. Szilveszter pápától. V itás a „főkegyúri jog” terjedelm e. Annyi azonban bizonyos, hogy a m agyar királyok általában féltékenyen őrködtek a nem zet érdekei felett a róm ai p áp ák h atalm i törekvéseivel szemben. A m int m egerősödött a pápaság, igyekezett visszaszerezni valam it a Szent Istv án n a k ad o tt jogok­ ból. A nagy hatalm i am bíciójú V II. Gergely p áp a, aki az „in v esztitú rah arco t” v ív ta, M agyarország fe­ le tt is próbált világi h a ta lm a t szerezni, 1074-ben ezt írta I. Géza m agyar k irály n ak : „M agyarország a róm ai anyaszentegyház Szent Istv án által Szent Pé­

te rn ek m inden joggal és hatalom m al felaján lo tt és alázatosan á ta d o tt tu lajd o n a.” V II. Gergely p áp a igé­ nyével szemben még a különben buzgó Szent László m agyar király is a p á p a ellenfelével, IV. H enrikkel, szövetkezett, s az ő „ellenpápájához” csatlakozott Szent László az egyház szervezésében teljes szabad­ sággal élt. Zsigmond király (H usz Ján o s elfogatója) 1404-ben törvénybe ik ta tta a király főkegyúri jogát és a „placetum regium ot” (királyi tetszvényjog), am ely szerint a király tu d ta és beleegyezése nélkül a p áp a rendeletei nem hirdethetők ki. Mindez m u ta tja , hogy a Szent Istv án által gyako­ ro lt egyházszervezői jog m ennyire é lt és fo ly tató d o tt a m agyar történelem ben. Ami akkor tö rté n t, az k ih a ­ to tt évszázadokra.

István király, az egyházszervező A születő feudális rendnek M agyarországon is a keresztyén egyház volt az egyik legerősebb tám asza. M agyarországon is, m in t E urópa sok más országában, a fejedelmi, m ajd a királyi u d v ar felől in d u lt el a keresztyénség terjesztése. Á ltalánosan elfogadott nézet az, hogy a m agyarság I. Istv án k irály parancsára, kényszerítő okoknál fogva le tt ta g ja a keresztyénség­ nek. Ez a kényszerítés mégis hasznosnak bizonyult és haladó szerepet tö ltö tt be, m e rt nélküle a m agyarság úgy já rh a to tt volna, m in t a k árp áti m edencében előtte é lt népek, am elyek nyom talan u l eltű n tek . Istv á n fel­ ismerve népünk fennm aradásának érdekét, a z t csele­ kedte, ami az a d o tt helyzetben a leghelyesebb volt. Szent Istv á n a clunyi reform keresztyénséget ism erte meg, ennek szelleme b u z d íto tta az egyház megszerve­ zésében. M unkatársait is ebből a körből toborozta, egyidejűleg tö b b nép (ném et, olasz, francia, cseh stb.) fiai közül. A keresztyénségnek a z t a fo rm áját igyeke­ z e tt m eggyökereztetni, am ely az ő korában a legm a­ gasabb volt. M űvének az volt a jelentősége, hogy a m agyar nem zetet a n y u g ati egyházba és az európai m űveltségbe kapcsolta bele. E lrendelte, hogy keresz­ telkedjék meg m indenki, ne kövesse a pogány vallá­ sos szokásokat és bocsássa szabadon a keresztyén ra b ­ szolgákat, akiket főleg hadifoglyokként szereztek meg. Elrendelte, hogy m inden tíz falu építsen közösen tem plom ot, s fizessék a papi tizedet. A sztrik a p á to t és érsekjelöltet R óm ába küldte, hogy intézkedéseire m egerősítést és királyi koronát kérjen II. Szilveszter pápától. A k ért korona m ellett a p ápa m egküldte az apostoli hatalom jelvényét, a kettős keresztet is, s ezzel e g y ü tt felhatalm azta, hogy a p áp a és utódai h ely ett a jövőben is Istv á n k irály és törv é­ nyes utódai intézhessék és rendezhessék az egyház ügyeit. Az új k irály m egkoronázása E sztergom ban, az 1000-ik év M ária-ünnepén, augusztus 15-én tö rté n t meg. K álm án király m egbízásából H a rtv ik püspök érde­ kesen, de legendaszerűen írta le a páp átó l való korona­ kérelm et. E szerint a p á p a a királyi koro n át eredeti­ leg a lengyel küldöttségnek szánta, am ikor álm ában víziója tá m a d t s isteni követ in te tte , hogy „holnap az első órákban ism eretlen nép követeinek hozzád való érkezéséről értesülsz, akik hercegük szám ára tőled királyi koronát kérnek apostoli áldás ajándéká­ val együ tt. A zt a k o ro n át te h á t, am elyet készíttettél, habozás nélkül az ő hercegüknek ju tta sd . M ert tu d d meg, hogy az a korona, a ,regni gloriával’ ő t illeti meg élete érdem eiért.” A sztrik valóban m egérkezett és kérésében a rra h iv atk o zo tt, hogy a m agyar herceg „tö b b nép et isteni segítséggel m eg té ríte tt és sok h ite t­

lent h atalm ával az Ú rhoz té ríte tt” . A p á p a örült, m inden kérelm et teljesített s keresztet is k ü ld ö tt az apostolság jeléül, hogy a király elő tt vigyék, m e rt úgym ond: „ É n apostoli vagyok, ő pedig m éltán K risztus apostola, aki álta l K risztus oly nagy n épet té ríte tt m agához, azért az ő intézkedésére bízzuk Isten egyházait a m indkét jog (isteni-egyházi és em ­ beri-állam i) szerint rendezendő népekkel e g y ü tt.” A királyság m egalapítása szinte egy időben tö rté n t a szomszédos cseh és lengyel királysággal. Istv á n n a k jelentős érdem e, hogy a királyi m éltóságot jelentő koronát nem a ném et-róm ai császártól, nem is a görög császártól kérte, akikkel ennél fogva hűbéres viszonyba kerü lt volna, hanem a róm ai páp átó l, aki ebben az időben elnyom ó u ralm a t nem je le n te tt. A p ápák később, a X I I I —X IV . században, világi hatalm uk zenitjén, ugyan nem egyszer b e av a tk o ztak a m agyar ügyekbe, a királyi tró n betöltésébe, de ilyen­ kor csak a lelki kényszer eszközei á lltak rendelkezé­ sükre, míg a császárok, különösen a ném et-róm ai csá­ szárok, elnyom ó katonai eszközökkel kén y szerítették a hűbéres uralkodókat is hűbéri szolgálataik teljesíté­ sére. A koronázás ak tu sa bizto síto tta a k irá ly szám ára a hatalom teljességét. A koronázás egyházi jellegű szer­ ta rtá s volt: felkenésből, a koronának a király fejére való feltételéből, a nép form ális megkérdezéséből és a király esküjéből állt. A felszentelt k irály: Isten kegyelméből való. A koronázás egyben a világi h a ta ­ lom jelképe volt. A korona (koszorú) a róm ai biroda­ lom hadvezéri jelvénye volt, s ebből le tt a feudális államfő hatalm i jelvényévé. A m agyar koronát, az ún. M agyar Szent K oronát, Szent Istv án koronájáról nevezték el így, aki ezt a róm ai pápától k ap ta . Istv á n király fiához, Im re h e r­ ceghez írt Intelm eiben a koronáról m ár m in t a k irály ­ ságot szimbolizáló elvont fogalomról ír. De Szent Istv á n koronája a m aga realitásában jelenik meg a király fején a m a is meglevő koronázási paláston, am elyet a király és Gizella királyné (II. H enrik ném et­ róm ai császár húga) 1031-ben k é sz ítte te tt a székes­ fehérvári bazilika szám ára. Ez a korona azonban nem hasonlít a m ai koronához, olyan ékköves abroncs, am ilyent az ezredfordulón az európai uralkodók szinte kivétel nélkül viseltek. 1075-ben I. Géza király V II. (D ukasz) M ihály görög császártól k a p o tt egy koronát. A korona történ ete bonyolult folyam at. A k o ronák összeépítését a k u ta tó k többsége I I I . Béla uralk o d á­ sának (1172—1196) idejére te tte . K étségtelen, hogy I I I . Béla fiának, Im re király n ak (1196—1204) a pe­ csétjét m ár z á rt korona díszíti, s a m ai koronához hasonló áb rák II. E n d re király (1205—1235) pénzein is feltűnnek. A korona eszmei ta rta lm a is ekkor jelentkezik az oklevél-irodalom ban. I I I . Béla szervezte meg a királyi kancelláriát, s ettől kezdve sokasodnak az oklevelek. 1198-ban I I I . Ince p á p a egyik levelében a székes­ fehérvári bazilikában különös gonddal őrzött koroná­ ról a z t írja, hogy M agyarországon ebből ered a „h aza becsülete” (honor patriae), 1204-ben pedig ugyancsak ő a m agyar királysághoz tarto zó országokat a „ko­ rona” alá rendelteknek írja. A korona te h á t egyrészről a „m onarchia” terü letének jelképévé v á lt, m ásrészt szim bolizálta az „állam o t” , am inek fogalm a akkor még nem k ristályosodott ki, a „honor p a tria e ”-vel pedig azt a m indenek felett álló tisz tele te t fejezték ki, ami az alattv aló k b an az ország koronája irá n t élt. Messzire vezetne a korona tö rté n eté n ek b em u tatása, a mi m ostani összefüggéseinkben az a fontos, hogy a m egkoronázott Istv á n király kora feudális király­ 155

eszm ényének megfelelően, az állam és egyház szoros k apcsolatában uralk o d o tt. A korona is ezt fejezte ki és ezt szim bolizálta hosszú évszázadokon át. Istv á n k irá ly t m ondjuk a keresztyénség m agyarországi meg­ szervezőjének. Első király u n k egyházi tevékenységét s a já t uralkodói joga alap ján végezte, m inden pápai felhatalm azás, jóváhagyás, vagy ak ár csak beleszólás nélkül. Az állam és az egyház jogi kapcsolatai az állam alap ítás idején a korai feudális k o r államegyházi­ sági rendszerében jö tte k létre, am ely az egyház jogát az állam i jogokba foglalta. A kkor a p á p a előzetes hozzájárulása vagy utólagos szentesítése nem nélkü­ lözhetetlen alkotóelem e, hanem csupán dísze volt az uralkodók egyházi intézkedéseinek. Az intézkedések a kora középkori uralkodó államfői jogából, te h á t állam i jogalapból eredtek, s aktusai teljes h atá ly ú ak v o ltak m inden egyházi felhatalm azás, jóváhagyás vagy beleegyezés nélkül. Első k irályunknak egyházi intézkedéseihez p áp ai közrem űködésre nem volt szük­ sége, királyi h atalm án ak teljességéből, melybe egy­ házi tevékenysége is b eletarto zo tt — a d h a tta ki intéz­ kedéseit. I. Istv á n k irály tíz egyházm egyét alap íto tt, még­ pedig az esztergomi és a kalocsai érsekséget, a váci, a győri, a veszprém i, a pécsi, az egri, a csanádi, a várad i és az erdélyi püspökséget. A püspök tanácsadó te stü le te a kanonokok te stü le te volt, am it társaskáp­ ta la n n a k neveztek. A k áp talan o k élén a prépost állott. Az egyházm egyék belső igazgatása a főesperességekre tag o zó d o tt, azok pedig esperességekre tagozódtak. Az egyházi igazgatás legkisebb egységei a plébániák vol­ ta k . Istv á n törvényei szerint m inden tíz falu ta rto ­ z o tt egy tem plom ot építeni, s ez kezdetben megfelelt a plébániák szám ának. I. Istv á n az egyházi élet fejlesztése v égett szerzetes m onostorokat is a la p íto tt, ilyen v o lt a pannonhalm i és a pécsváradi m onostor. Az első kolostorokban ben­ cés szerzetesek éltek, s a X II. századtól jelentek meg a tö b b i szerzetesrendek. Az eg y h áz anyagi kérdéseinek szabályozását m ár I. Istv á n m egkezdte. Az egyházi jövedelm ekről való gondoskodás m egterem tette a la p já t az egyház és az egyháziak világi h atalm án ak is. I. Istv án a püspök­ ségek és apátságok alapításakor e llá tta azokat birto­ kokkal és egyéb, hasznot h a jtó jogosítványokkal. Az egyháziak ezzel feudális u rak k á v áltak , s beilleszked­ tek a társadalom uralkodó osztályába. Jelentős bevé­ teli forrást b izto síto ttak Istv á n törvényei a term ény­ tized (decima) behozatalával. A tized et a föld term é­ nyei (gabona, hüvelyesek és a bor), az állatok (juh, kecske, méhek) u tá n szedték. A püspökségek m egszervezését követte azok b etöl­ tése. Istv á n k irály és közvetlen u tódai királyi h a ta l­ m u k teljességéből tö ltö tté k be a főpapi székeket. U gyancsak ez volt a helyzet a király által a la p íto tt m onostorok ap á tja i stallu m án ak betöltésénél is. I t t csak akkor köv etk ezett be változás, m ikor az „in vesz­ titú ra h a rc ” eldőltével az egyetem es kánonjog tere t h ó d íto tt. Törvények. Intelmek Az állam alapításával szinte egy időben megkezdő­ d ö tt a törvén y alk o tás is. E kkor még az uralkodó m ag a h o zta a törvén y ek et, legtöbbször azonban a királyi tan ács m eghallgatásával, vagy jav aslatára, am in t azokat I. Istv á n k irály törvényeinek szövegé­ ből észlelhetjük. Az egy alkalom m al h o zo tt törvénye­ k e t a k irály közös oklevélbe (dekrétum ) foglalta, s m in t tö rv én y k ö n y v et, pecsétjével ellátva bocsátotta

ki. Az első törvénykönyveket csak későbbi á tira to k ­ ból ism erjük. E század elején az ún. A dm onti-kódex­ ben (az ausztriai A dm ontban ősi bencés kolostor van) olyan kézirato t fedeztek fel, am elyből sikerült tisz­ tázni I. Istv án , I. László és K álm án királyok törvény­ könyveinek szövegét és kiadási sorrendjét. Istv á n n ak két törvénykönyve m a rad t fenn. Ezek közül az első törvénykönyv uralkodásának kezdetén jelent meg. A sok részletes intézkedés lényege az, hogy az új állam i és egyházi szervezetet ak arja meg­ alapozni. A kialakuló feudális rend védelm ét bizto­ sítja. Istv á n király m ásodik törvénykönyve az első­ nek a konkretizálása, a király uralkodásának vége felé szükségessé v á lt változtatásokkal. Istv án törvényei — konkrét rendelkezéseikben — önálló jogalkotás eredm ényei: a legtöbb cikk a m agyar állam- és egy­ házszervezés során lé tre jö tt problém ák m egoldását célozta. Ism eretesek még Istv án király ún. Intelm ei fiához, Im re herceghez. Sokáig ezt is törvénynek ta rto ttá k , az Intelm ek (In stitu tio Morum) azonban nem tör­ vény, inkább a korabeli egyházi felfogásnak megfelelő és az egyháziaknak kedvező összeállítás a király köte­ lességeiről. A tö rtén ettu d o m án y legújabb értékelése szerint ez volt az első m agyar állam elm életi értekezés. A ném et hildesheimi évkönyvből tu d ju k meg, hogy a m agyar király fiá t v ad k an sebezte halálra 1031-ben. Ezek u tán Istv án nőtestvére fiát, P é te rt te tte meg trónörökössé, aki ugyan Istv án király u tó d a le tt, de szerencsétlen korm ányzása m ia tt menekülnie kellett az országból. Értékelés Jézus K risztus egyházának egységes történelm e van. Félreértés lenne azt gondolni, hogy a protestáns egyházak történelm e a reform ációval kezdődik. Ebben az esetben nem Jézus K risztus lenne az egyház feje, hanem L uther vagy K álvin — ennek képtelensége ellen m aguk a reform átorok tiltak o ztak , s ez ellentét­ ben állna a reformáció „sola Scriptura” , „solus Chris­ tus” , „sola fide” tan ításáv al. H a te h á t az egyháztör­ ténelm et kétezer éves egységnek fogjuk fel, akkor te r­ m észetes a kontinuitás, „folyam atosság” Istv á n király szolgálatának értékelésében is. Az ő életében — am int lá ttu k — még különben is egységes volt a keresztyén­ ség, 1038-ban halt meg, s a „nagy szkizma” 1054-ben jö tt létre. A nakronizm us volna m ai szem pontokat igényelni az első ezredforduló korszakától. Istv á n király a feu­ dális m agyar állam ot szervezte meg, am ely kora leg­ haladóbb társadalm i rendje volt a korábbi törzsi­ nemzetségi szervezettel szemben. Felbecsülhetetlen érdeme, hogy a hunok és avarok uralm a u tán a m agyarságot meg tu d ta gyökereztetni a K árpát-m e­ dencében, s messzire tekintően tu d ta megszervezni a m agyar állam ot. Az egyházszervezésben is kora em bere volt Istv án király. A könyvnyom tatás előtti időben nem leh etett „bibliás keresztyénséget” igényelni. Az írás-olvasás csak a papok tu d om ánya volt. M agyarországon is, m int az akkori E u ró p a sok m ás országában, a feje­ delmi, m ajd a királyi ud v ar felől in d u lt el a keresz­ tyénség terjedése, királyi parancsszóra. Nem is, m ent mindez könnyen, elég a lázadásokra utalni, vagy arra, hogy Gellért püspököt — aki korábban 7 évig volt Im re herceg nevelője — letaszíto tták a m áig is n evét viselő hegyről, s m ártírh alált h alt. M iután István király egyházszervező szolgálatában a feudális állam ­ egyház rendszere érvényesült, azért han g zo tt a Jézus

K risztusról szóló bizonyságtétel is, am elynek nyom án valóban a keresztyén egyház te rje d t M agyarországon. Az evangélium szava m ajd a m agyarországi reform á­ ció korában fog elterjedni és középpontba kerülni. Az evangélium i egyházak hitvallási ira ta i egyönte­ tű en elvetik M ária és a szentek szakrális, kultikus szerepét, közbenjárói szolgálatát azzal, hogy az Ú j­ szövetség egyértelm ű ta n ítá sa szerint Jézus K risztus az egyedüli közbenjáró Isten és em ber között. Mi, protestánsok, a reform áció örökösei is h aszn álh atju k ezt a m egjelölést: „S zent Istv á n ” , m ert ezt nem dog­ m atikai értelem ben, hanem a m agyar történelem ben k ialakult és m egszokott értelem ben haszn álh atju k , m integy történelm i „szokásjogon” . Istv á n király Ma­ gyarországot felaján lo tta M áriának, a kor szokása szerint, ahogyan ez az akkori E u ró p a m ás feudális királyságában is tö rté n t. Ez is az állam egyháziság

koncepciójába tartozik. A bibliai m ariológiát term é­ szetesen és a Szentírás iránti hűséggel elfogadja a reformáció és ezzel a m ai protestantizm us is, de a M ária-m ítoszt, az Újszövetségen felüli és kívüli Máriak u ltu sz t term észetesen nem követjük. A történelm i igazság nagy erő. Ez az alap és a bázis ahhoz, hogy m egm aradjunk az első ezredforduló ese­ m ényeinek m éltatásánál, és ne kövessünk olyan ten ­ denciákat, m in t am ilyenek a H orthy-korszakban te r­ jedtek el, m int „szentistváni gondolat” , „R egnum Marianum” , „keresztény kurzus” , „keresztény Ma­ gyarország” . Az állam alapítás és az egyházszervezés nagy esem ényeinek ünneplése viszont egybefűz és egységet terem t köztünk, m ert nem zeti m últunk ki­ emelkedő történetének megbecsülését jelenti. E bben pedig m indnyájan egyek vagyunk! Ottlyk Ernő

Protestantizmus és zsidóság A dalékok a m agyarországi p ro testantizm us és a zsidóság k apcsolatának kérdéséhez, különös te k in te tte l az 1840 és 1900 közötti időszakra Jelen dolgozatunk címében tudato san h asználtuk a „protestan tizm u s és a zsidóság kapcsolatának kér­ dése” m egfogalm azást. Nem a „protestan tizm u s és a zsidókérdés” , vagy „p ro testan tizm u s és Izráel kér­ dése” tém ájáb an m élyedünk el, n oha alkalm anként ezeket sem kerülhetjük el. Izráel kérdése sajátságosan teológiai kérdés, a zsidókérdés hangsúlyozottan poli­ tológiai kérdés. (B ár ez utóbbi tek in tetéb en az egyház soha nem kerülheti el az állásfoglalást.) Izráel kérdése sajátságosan „K ijelentés-kérdés” , a „zsidókérdés” a K ijelentést nem vállaló világ kérdése. (Noha elismer­ jü k : gyakran b e tö rt az egyházi gondolkodásba.) Mind­ k ét kérdésfeltevés egyidős Izráel megjelenésével. Az Ószövetség alapján álló egyház P ál apostol segít­ ségével m indig helyesen o ld o tta meg az Izráel-kérdést, s nem engedte, hogy az „zsidókérdéssé” váljék. U gyan­ akkor ez, m in t fényt az árnyék követte. Az egyház­ történelem arról tanúskodik, hogy különösen a N agy K onstantin-féle egyházfogalom térh ó d ításáv al (vö. a császár 325-ben k ia d o tt húsvét-levelét) nem egyszer h áttérb e szorultak a teológiai gondolatok, s a nem ­ teológiai szem léletm ód k o rru m p álta az egyház életét. A m agyarországi reform áció m ár egy olyan világba született, m ely „keresztyén” alapon p ro d u k ált „zsidó­ k érdést” . A reformáció a „h ab raica v eritas” vallásá­ val elvi álláspontot foglalva el, következetesen Izráel kérdésével foglalkozott s — M agyarországon — ennek az elvi állásfoglalásának alapjáról a la k íto tta ki sajá­ tos kapcso latát az itt élő zsidósággal. I t t e helyen nem fejtjü k ki az Izráellel kapcsolatos reform átori, biblikus ta n ítá st. Csak u ta lu n k a „V á­ la szto tt nép — m eg v áltott eklézsia” c. dolgozatunkra.1 A m ikor a feu d álkapitalista társadalom válságának ki­ éleződése idején a m agyar p ro testan tizm u s idevonat­ kozó állásfoglalásait, s azok in d íték ait prób álju k fel­ tá rn i, azzal a meggyőződéssel tesszük ezt, hogy egy olyan szolgálatot segítünk elő, mellyel a p o rtestan tiz­ m us hozzájárulhat egy m a is csökevényeiben ható, mérgező szemlélet — az antiszem itizm us — leküzdé­ séhez. T árgyunk és korszakunk m egértésének m egalapozá­ sához röviden összefoglaljuk a történelm i előzménye­ ket.

Történelmi előzmények A K árpát-m edencében — mai ism ereteink szerint — a róm ai uralom idején megjelennek az első zsidó tele­ pesek. Intercisa, Savaria, A quincum sírfeliratai őrzik em léküket. A római uralom visszahúzódásával e tele­ pesek nagy része elhagyja a terü letet. A m agyar hon­ foglalást megelőző időben viszont cseh, m orva és ném et területekről érkezett kereskedők kolóniái ta lál­ h ató k pl. E sztergom ban. Ezek a N yugat és K elet közötti kereskedelem fenntartói. Ezekkel a kolóniák­ kal a honfoglalók koexistenciában élnek. A nnál is inkább, m ert körükben is, velük szerves egységben érkeztek keleti zsidó csoportok. Tudvalevő, hogy a zsidó vallást felvevő és zsidó elem eket asszimiláló kazár birodalom m al szoros kapcsolatot ta rto tta k . A m agyarság és zsidóság közötti feszültségek a nyugati, róm ai keresztyénség uralkodóvá válásával kezdődtek, s kifejezetten római egyházi h atásra jö t­ tek létre. Ez először a szabolcsi zsinaton érzékelhető (1092). B ár az Á rpád-házi királyok — m ert ez nekik is, a m agyarságnak is elsőrendű érdekük volt — igye­ keztek tá v o lta rta n i a nyugati típusú zsidókérdést, pápai nyom ásra kénytelenek voltak zsidóellenes intéz­ kedéseket tenni. K iderült azonban, hogy ezeket nem érvényesítették. Az „A ranybulla” 24. §-a, m ajd az 1279-es budai zsinat ism ételten rigorózus m egszorítá­ sokat követel. Ezek vezettek a gettórendszer kiala­ kulásához is. Minél erőteljesebbé válik a középkori katolikus egyház, annál erőteljesebben kényszeríti a világi h a ta lm a t zsidóellenes fellépésre. A zonban m in­ dig érzékelhető a m agyarországi világi hatalom ellen­ állása. E nnek hol elvi, hol pragm atikus alapjai van­ nak. A középkori egyház és a társadalm i vezetés an ti­ szem itizm usa W erbőczi „T rip a rtitu m á b an ” éri el csúcspontját. Ez a „zsidóeskü” form ulája.2 Ez nem sokkal előzte meg a középkori M agyarország és egyház M ohácsnál bekövetkezett összeroppanását. Ez a „zsi­ dóeskü” gyakorlatilag csak 1867 n o v em berében le tt eltörölve. B ár m ár a X IX . század első felében sem alkalm azták, h atása n y íltan vagy lappangva élt a m agyar társadalom életében. 157

A T rip artitu m létrejö ttén ek idején m ár égtek azok a m áglyák, m elyek a vérvád, ostyavád, kútm érgezésv á d m ia tt elítélt zsidókat em észtették meg. N agy­ szom baton 1494-ben, B azinban 1529-ben voltak vér­ vádperek. A török m egszállta M agyarországon a zsidóság vi­ szonylagos szabadsághoz ju to tt, b ár helyzete semmi­ vel sem v o lt könnyebb, m in t a megszállás a la tt élő egyéb nem zetiségű és vallású lakosoké. A királyi M agyarország területén élő nagyobb zsidóközpontok — Sopron, Pozsony — az üldözések következtében teljesen elnéptelenedtek. A tö rö k kiűzése u tá n még szigorúbb rendelkezések s ú jto ttá k a zsidóságot, m elyeknek zöme 1867-ig, a jogi emancipációig fennállott. K iű zték őket a váro­ sokból, M ária Terézia pedig bevezette és évről évre növelte a „tü relm i ad ó t” . E gyéb gazdasági megszorí­ tá so k a t is bevezettek a ném et és katolikus h a tá s a la tt álló céhek kezdeményezésére. A zsidóság ilyen sok­ oldalú — társadalm i, gazdasági, vallási. — üldözése egyidejű, egyindítékú és egycélú volt a protestáns felekezetek törvényen kívül helyezésével. A cél: ab ­ szolút, egyideológiájú m onarchia létrehozása. Mind a zsidó-, m ind a protestánsellenes rendelkezések m ögött a katolikus klérus és a H absburg uralkodóház szövet­ sége, egysége állt. (Vö. Kollonich L ipót érsek E in­ richtungsentw urfját.) A tö b b m in t egy évszázadon á t tom boló zsidó- és protestánsellenes terro r II. József rendeleteivel és az 1790—91-es országgyűlés törvényeivel enyhül. A zsi­ dóságra vonatkozó X X X V III. t c. a sta tu s quo alapján a szabad lakás jo g át b izto sítja a bányavárosok kivé­ telével. E lhatározza egy országgyűlési bizottság létre­ hozását a további enyhítések kidolgozására. E z az enyhülés a francia hum anizm us és a forra­ dalm i eszmék h atása a la tt alakul ki. Az enyhülést u tóbb a ferenci rendszer am a ta k tik á ja is elősegíti, m iszerint az alkotm ányvédő középnemességgel szem­ ben bizonyos addig elnyom ott rétegek helyzetén könnyít, hogy így ossza meg ellenfeleit. Az eddigi korlátozások enyhítése ellen kizárólag a klérus, a céhek és a bányavárosok lépnek fel. Ezek azonban nem tu d já k a fo lyam atot ta rtó sa n gátolni. A zsidóem ancipáció lassan izmosodó gondolata igen erőteljes p ártfogásra ta lá l a p rotestánsok körében. Százados üldöztetésük, a főként elvi szem pontok — a reform átori történelem szem lélet nyom án — fogékony­ n y á teszik őket a velük sok tek in tetb en hasonló sorson élők kérdései irán t. U gyanakkor a zsidóság tám o g atá­ sával joggal rem élhették elnyom óik gyengülését. A protestán s álláspontot m agától értetődően első­ sorban a világiak képviselik. Ez szükségszerűen követ­ kezik helyzetükből. Lelkészek nem ju tn a k közéleti tisztségekhez. A p ro testán s egyházak világi ta g ja it és tisztségviselőit viszont m inden tek in tetb en alkalm assá teszi családi és kollégiumi neveltetésük arra, hogy egyházukat képviseljék. A harm incas évek országgyűlésein az alsó táb lá n a p ro testán s követek viszik a vezető szerepet. A felső tá b lá n a klérus a hangadó. A protestán s h a tás azon­ b a n nem csak az országgyűlés és m egyegyűlések szó­ n o k lataib an érezhető, de ta lá n még erősebb a „p a rla ­ m enten kívüli ellenzék” az ez idő t á j t kialakuló nem ­ zeti publicisztika területén. (Nem véletlen, hogy az ún . országgyűlési ifjak jelentős része kollégiumi nevel­ tetésű . Az elítéltek k ö zö tt ta lá lju k B áth o ry szuper­ intendens u n o k áját is !) A harm incas évek nagy poli­ tik a i perei: W esselényié, K ossuthé tu lajdonképpen a p ro testán s ihletésű társad alm i m ozgalm ak elfojtására irányulnak. 158

Ilyen előzmények u tán születik meg az 1840. évi 29. tc ., mely jóform án minden m egkülönböztető, és a zsidóságot h átrányosan érintő korábbi tö rv é n y t hatályon kívül helyez. Ez azonban még mindig távol áll attól, hogy a zsidóság teljes em ancipációjának té te ­ lét is kim ondja. Ism ét a protestáns ellenzék az, am ely nem elégszik meg ezzel a kétségtelenül jelentős ered­ m énnyel. Teljes erővel küzd — s a közvélem ényt is ennek megfelelően próbálja alakítani — a zsidóság teljes em ancipációja érdekében. A zt vallja, hogy ennek hum ánus és törvényes megoldása m inden egyéb tá r ­ sadalm i, nem zetiségi és vallási kérdés m egoldásának próbaköve. A magyar protestantizmus állásfoglalásai 1840—1867 között Minden állásfoglalás az 1840. évi 29. tc .-t előfelté­ telezi. A nnak érdekében, hogy az érvelések és idézetek érthetők legyenek, m indenekelőtt a tö rv é n y t idéz­ z ü k :3 „Addig is, míg a zsidók állapotáról a törvény bőveb­ ben rendelkezik, ezú ttal h a táro ztatik : 1. Mindazon zsidók, kik az országban, vagy kap­ csolt részeiben születtek, v alam int szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelm et nyertek, h a ellenük erkölcsi kifogás nincsen, az egész ország­ ban és kapcsolt részeiben bárhol szabadon lak h atn ak , kivévén az 1790. évi X X X V III. törvénycikkben em­ líte tt bányavárosokat, m elyekből a bányák és bán y á­ szati intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mel­ le tt jelenleg kizárva vannak. 2. A fennálló feltételek m ellett g y á rak at zsidók is á llíth a tn ak és m esterségeket ak ár m aguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is űzhetnek, ifja ik a t azokban ta n íth a tjá k , azon tu dom ányokat pedig és szépm esterségeket m iknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják. 3. E gyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezetékés tulajdonnevekkel éljenek, a születendők pedig val­ lásuk papjai á ltal vezetendő anyakönyvbe bejegyez­ tessenek. 4. Minden oklevelet és szerződéseket a hazában és kapcsolt részekben divatozó élő nyelven kötelesek szerkeszteni. 5. A m ennyiben az izraeliták polgári telkeknek sza­ b a d szerezhetése gyakorlatában lennének, ezen gya­ k o rlat jövendőre nézve is m egállapítható.” A törvény a ténylegesen fennálló állapothoz képest nem hoz ugyan lényeges változásokat. Jelentősége azonban az, hogy am i a törvény m egalkotásakor nem v olt tiltv a, az t kifejezetten m egengedettnek, jognak tekinti. Szabad letelepedés, foglalkozás űzése, b irto k ­ szerzés azok az alapvető polgári jogok, m elyek az egzisztenciát biztosítják. E zek törvénybe ik ta tá sa m egakadályozza a megyei és a városi hatóságok és a céhek önző érdekből fakadó önkényeskedését. A tö rvény — bárm ilyen nagy jelentőségű is a m aga korában — még táv o l áll a ttó l, hogy teljes politikai szabadságot biztosítson az ország m integy negyed­ millió lakosának. Még fe n n ta rtja — de a b eh ajtás szünetel — a súlyos türelm i adót, s a megszégyenítő zsidó esküt sem törli el — b á r nem alkalm azzák. T ovábbra is érvényben van a zsidók és keresztyének házasságát tiltó törvény. A következő években az ország haladó közvéle­ m énye Kossuth Lajos és Pesti H írlapja köré csopor­ tosul. A zt követően, hogy az evangélikus vallású — s vallását tu d ato san követő — s a jogot Sárospata­

kon ta n u lt K ossuth m egkapta a szerkesztői m egbíza­ tá s t, nagy változások tö rtén n ek a lap életében. Az előbb csak h eten k én t kétszer megjelenő újság napi­ lap p á alakul, példányszám át pedig megtízszerezi. A politikai élet legfontosabb szócsövévé válik a Pesti H írlap. H asáb jait nem a szalonok és a társasági élet hírei, s nem bűnügyi és szerelmi p lety k ák tö ltik meg. Ez az öntudatosodó nem zet fórum ává válik. Ism ere­ tes, hogy K ossuth hozta létre a vezércikket is m int publicisztikai m űfajt. A lap valóságos szellemi országgyűlés. Nem véletlen — részben K ossuth szervezőm unká­ ján ak következm énye, részben az érdekeltek szemé­ lyes döntése —, hogy a haladó protestan tizm u s kép­ viselői a H írlap köré töm örülnek. K ossuth tudato san vállalja a kollégiumi — te h á t valam ennyi p rotestáns ta n in téze t által képviselt — gondolatokat. A protes­ tan tizm u s viszont K ossuthban és a Pesti H írlapban személyes szócsövét ismeri fel. Ez a p rotestantizm us tu d a tá b a n van annak, hogy m ilyen törékeny alkotás a vallásszabadság és a polgári egyenjogúság. T isztában v an azzal, hogy a klerikaliz­ m us befolyása a la tt álló u d v ar bárm ikor — m int a m últban is — egyetlen tollvonással eltörölheti a nehe­ zen k iv ív o tt szabadságot, s ú jra bevezetheti a protes­ tan tizm u s és a zsidóság törvénykívüli állap o tát. S hogy ez milyen reális feltételezés és lehetőség volt, m u ta tjá k a szabadságharc u tán i rendeletek! K ossuth és a m ögötte álló p rotestantizm us részben a társadalm i helyzet hasonlósága, részben hum anista m eggondolások, de m indenekelőtt bibliai, teológiai meggyőződése alapján tű z te ki zászlajára a zsidóság társadalm i helyzetének m egoldását — a m agyar tá r­ sadalom tö b b m ás kérdésével eg y ü tt. E megfontolt döntés következménye az, hogy az evangélikus Kossuth által szerkesztett, s protestáns gondolatok szócsövévé vált Pesti H írlap rendkívül tág teret biztosít a zsidóság pol­ gári emancipációja ügyének. Ugyanis az országgyűlés 1840. évi 29. törvénye ellen ham arosan m egindul az izgatás, s kezdődik a kivitelezés m egakadályozása. A m egyék egy része, s m indenek felett a n y íltan vagy ezek m ögött jelent­ kező klérus részben a közvélem ény m anipulálása által, részben ad m inisztratív intézkedések által igyekeztek a törvény erejét elvenni. K ossuth és a pro testán s ellen­ zék ezt ham arosan felismerte. S ezért részben az elvi kérdések tisztázása által, részben a visszaélések te rv ­ szerű nyilvánosságra h ozatala és leleplezése által igye­ kezett közvélem ényt form álni, ill. a visszaéléseket lehetetlenné tevő légkört terem teni. Í me n éhány példa: Győrött4 súlyos anyagi és társad alm i m egszorításo­ k a t h a táro z o tt el a városi tan ács a zsidók letelepedé­ sének megnehezítésére. K ossuth erőteljes jogi fejtege­ téseivel feltárja e határozatok ellentm ondásait és tö r­ vénytelenségét. K assán5 Bloch Móric — a későbbi Ballagi Mór — tu d ó sítása szerint a céhek szervezik a törvények vég­ reh ajtásán ak m egakadályozását. Felekezeti alapon összeállított küldöttséget in d íto tta k ugyanis az u ral­ kodóhoz, hogy törölje a törvényből a zsidóság szabad letelepedési és iparűzési jogát, vagy legalábbis K assára nézve érjék ezt el. K ossuth szerkesztői megjegyzése élesen elítéli az ilyen lépéseket. „A m i m inket illet, lehetetlen v o lt fájdalm asan meg nem b o tránkoznunk e tények fölött. Még nincs egy éve, hogy az 1840: 29. t c. m eg a lk o tta to tt és m e g alk o ttatv án an n ak m in­ d en k it kötelező parancsszava országunkban széthang­ zott. É s íme! an n ak világos ta rta lm a ellenére, m ely a zsidóknak a bányászhelyeket kivéve m in d en ü tt

lak ást enged, s őket gyárállításra, kereskedésre, m es­ terségűzésre felhatalm azza, nem csak egyesek akadnak, kik közcélokra szánt költségen föl m ernek m enni nem zetünk alkotm ányos királyához arra kérendők Ő felségét, hogy törje, rontsa el a tö rv én y t, m ellyet néhány hónap elő tt az ország színe előtt királyi sza­ vával sz e n te síte tt. . . ” Zsámbékon6 m ár véres eset is tö rtén ik . A megye embere fegyvert használ ann ak érdekében, hogy meg­ akadályozza a tö rvény végrehajtását. U gyanakkor m ár a klerikális vérvád is elhangzik. Ungváron7 m unkakerüléssel, csalással, társadalom és m agyarellenességgel vádaskodva igyekeznek m eg­ akadályozni a törvény megyei végrehajtását. Pozsonyban8 a városi tan ács gazdasági szankciókat alkalm az a zsidók ellen. K ossuth ilyen megjegyzése­ k et fűz a híradáshoz, nem kím élve senkit: „E szünkbe ju to tt, m ily veszedelmes gyűlölséggel ír Bél M átyás a pozsonyi zsidók felől, imígy végezvén P hilippicáját: „Tolle Judeos, beatum feceris pisonium .” Talán, hogy a pozsonyi tanács nagyapáról unokára örökli a gyűlöl­ séget azon népfaj irá n t, m elyet Bél M átyás ,bipedium sceletissimi’ névvel gyaláz. — E g y ébiránt a n n y it nem lehet ezúttal is elhallgatnunk, hogy honunknak zsidó vallású lakosai nehezen fogják elérni azon polgárjogok és szociális viszonyok tekintetében felem elkedést, mellyel pl. Franciaországban dicsekedhetnek, hacsak az elkülönözési szellemtől, mely nagyobb részben még mindig sajátju k el nem állanak.” — M intha asszimi­ lációs törekvések szólnának eh ely ü tt K ossuthból. Pesten9 egy rendőr m egakadályozza egy haldokló zsidó kórházba szállítását. K ossuthnak alkalm at ad ez az eset arra, hogy kem ényebb hangnem et használ­ jon. „V ajjo n helyes, s igazságos-e a legkisebb (?) ese­ te t is azonnal d obraütni, kérdezi valaki semmisége érzetében: Igenis U ram ! M ert a nyilvánosság tö b b olyan m arokhősöket csiklandozott ki odújukból és rá p iríto tt olyanokra is, kik pirulni ekkorig nem szok­ ta k ! ” .. . Gömör megye10 is m inden erővel ellenáll a törvény végrehajtásának. Nem engedi meg zsidók letelepedé­ sét. M iután napvilágra kerül az eset, ilyen m egjegy­ zést tesz a lapszerkesztő: „H iszem nem messze az idő, m elyben a zsidók diadallal fognak bejönni a gömöri, K abul’-ba.” Ilyen és hasonló esetek kiszerkesztése félreérthetet­ lenül azt a célt szolgálja, hogy a nyilvánosság erejével fékezze azokat, kik ú tjá b a ak arnak állni az emberséges jogrend kialakulásának. A zonban sem K ossuth, sem a Pesti H írlap körül csoportosuló protestáns ellenzék nem elégszik meg egyszerű adatközléssel. Elvi síkon, részben a zsidókérdés m ibenlétének feltárásával, rész­ ben a megoldás keresésével igyekszik közvélem ényt form álni és felsorakoztatni, hogy h a elérkezik a meg­ felelő idő, megfelelő súllyal rendelkezzék. Teljes szövegével közli11 — s tám ogatásáról bizto­ sítja — Bloch M óric12 felhívását egy m agyar—zsidó tanítóképző intézet felállítása ügyében. (U gyanezen szám vezércikke foglalkozik a pesti protestáns főiskola m egalapításának ügyével!) K ossuth többek k ö zött ilyen m egjegyzéseket fűz Bloch Móric soraihoz: „Ö röm ünkre válik az olvasóközönségnek e felszólítást bem utatni. Az olly hazafias tisz ta nézetek, m iket a tu dós szerző nyilvánít, rem éljük alkalm as segédeszkö­ zök lesznek azon előítélet legyőzésére, m iszerint E u ró ­ pa legm űveltebb országaiban példa, s gyakorlat elle­ nére m inálunk még igen sokan hiszik, hogy a zsidó m agyarrá soha nem lehet. — E z vastag előítélet. M in ­ den nyelvűek között k ik honunkat lakják, tán éppen a

zsidó az, aki nemzetiségi antipátiát legkevésbé táplál keb­ lében ellenünk.” Az elvi m egnyilatkozások sorát B ajkay E ndre kir. tá b la i ügyvéd, a dunam elléki reform átus egyházke­ rü let világi főjegyzője13 n y itja meg. Fejtegetéseinek alapgondolata: „ A ki polgári terheket hordoz, viseljen polgári jogokat is.” Előfeltételül azonban a m agyar nyelv ism eretét és h aszn álatát jelöli meg. M aga Kossuth a „P olgári erény” 14 c. vezércikkében té r ki a kérdésre, s fejti ki egy k o n k rét eset kapcsán. „Am i pedig a zsidókróli törvénycikkelyt illeti, igen g y akran v o lt alkalm unk a d a to k a t idézni, m iként hiú­ sítja meg a g yakorlat m ind azon szépen hangzó elve­ k et, m ik a törv én y hozásakor hum an itásunk dicsősé­ gét E urópa szerte hangozák. E ddig azonban az ellen­ szegülés legtöbbnyire csak a városok körében m arad t, melyek ném elyike olly energiát fe jte tt ki a törvény ellen, m inőt más ellen, am i nem törvény, kifejtve nálok soha nem lá ttu n k . Most m ár m egyében is van ily példa.” A következő évben m ár szükségesnek ta r tja egy cikksorozat közlését.15 A zsidótörvénnyel szemben a felvidéki városok és néhány megye u tá n egyes lapok, pl. a Világosság, Jelen k o r heves k a m p á n y t indítanak. K ossuth jól lá tja a helyzet veszélyességét. M ár nem ­ csak a zsidók em beri és polgári jogairól v a n szó! O lyan fonák helyzet alak u lt ki, am ikor az országgyűlés által a főrendektől szinte kicsikart és az uralkodó által szentesített reform törvényt a közigazgatás és helyi politikai intézm ények egyes képviselői a k arjá k önké­ nyesen gyengíteni, vagy h atály o n kívül helyezni. A visszahúzó erők azonban ritk a esetben tá rjá k fel valódi céljaikat, indíték aik at. Mindig m ás tényezőkre h ivatkoznak. Ami a legveszedelm esebb: egyre gy ak ­ rab b an h ivatkoznak vallási tényezőkre. Ezzel a val­ lási bigottságot a k a rjá k hadrendbe állítani. K ossuth és protestán s ellenzéki köre jól érzi e visszás helyzet veszélyes v o ltát. H a bárm ilyen visszalépés történnék a zsidókérdésben, az precedensül szolgálhatna a még m indig nem m egnyugtató m ódon rendezett protestáns kérdés „m egoldására” . . . A Jelenkor15 szélsőséges an tiszem ita cikket ír. Ez a z t m u ta tja , hogy az országban eddig szórványosan, s külön-külön jelentkező tendenciák egyre szervezet­ te b b e n lépnek a porondra. A konzervatív-reakciós körök elrejtik valódi in d íték aik at: a k atolikus egy­ háziak hagyom ányos zsidóellenességüket, a céhek a konkurenciától való félelm üket, a nemesi-megyei körök kiváltságaik féltését. A feszültség okait a zsidó vallásban és szokásokban keresik. Ezzel a nép figyel­ m ét a k a rjá k eltéríteni a valódi bajokról. Különböző álm egoldásokat javasolnak. H ag y ja el a zsidóság szer­ ta rtá s a it, a szo m b attartást. A kérdés közjogi rende­ zését pedig álszent m ódon olyan időkre halasztják, am ikor: „ a köznép nevelés által szellemileg emelve lesz. . . hogy a zsidók csalásai ellen biztosítva le­ gyen” . Ilyen előzmények u tán , s m ár ilyen feszültté v á lt h an g u latb an jelen teti meg K ossuth egy m agát meg­ nevezni nem akaró szerző cikksorozatát: „Néhány szó a zsidók fölszabadításáról.” 16 A szerző — s vele a szer­ kesztő — elu tasítja a zsidóság és m agyarság k ib é k ít­ h etetlen ellentétével kapcsolatos v ád ak at. N yelvük v alóban m ás — m ondja —, de ez nem lehet az em an­ cipáció akadálya. S h a kedvezm ényeket k ap n ak , hálá­ ból is közelebb kerülnek a m agyarsághoz. A nyuga­ lom, biztonság m inden te k in te tb e n elősegíti az integ­ rációt. Az üldözés azonban m indig elkülönít. R észletesen elemzi a p rim itív v ád ak indítékait, m in t pl. azt, hogy a zsidók gyávák, restek, tü relm et­ 160

lenek, szám ítók, ügyeskedők lennének. Ily enfajta em ­ berek m in d en ü tt ak ad n ak — m ondja. Viszont tény, hogy az ezeréves elnyom ás sok em bert elnyom orított és sokan kényszerültek elveikkel ellenkező m egélhe­ tésre. A v ádakkal szem beállítja a hagyom ányosan közis­ m ert zsidó jótékonyságot, mely különösen üldözés, szerencsétlenség idején kom oly szolidaritásban ju t k i­ fejezésre. Ehhez hasonlót m ásu tt szinte nem is találni. E zeket az elvi fejtegetéseket a Pesti H írlap híranyaga számos gyakorlati példával tá m asztja alá. P l.: a pesti izraelita hitközségről ír ja :17 „A helybéli izraelita köz­ ség elöljárósága a napokban gyűjtem ényt fog rendelni felei közt a M agyar Tudós Társaság, a M átyás-emlék és a pesti V akok Intézete szám ára, m in t olly vállala­ tokra, melyek hazánk díszét leghathatósabban elő­ m ozdítják. Az adakozók ezáltal újabb bizonyságát ad an d ják m ikép a hazai érdekek irá n t őszinte rész­ véttel viseltetnek és üdvös törekvéseink kivívásában buzgón együttm unkálódnak, s így m indinkább mél­ tókká teszik magukat az édes közanya hálás fia i közé szám ítani.” Ilyen elvi fejtegetések és híranyag közzététele azt m u ta tja , hogy K ossuth és köre szám ára milyen első­ rendű ügy volt a sok fontos ügy k ö zött a zsidóság em ancipációja. E nnek kivívása modell leh etett volna m ás nemzetiségi ügyek m egoldására is. Az 1844. évi országgyűlés m ár a teljes emancipáció ügyét a k a rja tárgyalni. E z azonban félbeszakadt. Az országgyűlés m u n k á ját egy sajnálatos incidens is m eg­ zavarja. A 97., ill. 98. ülésen D ebrecen követe18 három ­ ezer választójának írásos petícióját n y ú jtja be, am ely az em ancipáció ellen vallásos érvekkel próbál h ad a­ kozni. E bben szóba kerül a zsidó messianizmus és a Talm ud számos tétele. A petíciót az országgyűlési protestáns táb o r felzú­ dulása kíséri. A p rotestáns követek m in t protestánsok szám ára elfo g adhatatlant tám ad ják a beadványt. Az egyik követ így szól: „ H a a petícióból tükröződő türelm etlen m ag atartás a protestantizm us valódi jel­ leme volna, úgy szóló k ö v et szégyenlene protestáns lenni, és sohasem m erne Istenéhez, ki a m űvelt fran ­ ciák, a kom oly angolok, a vad huronok, s eszkim ók­ nak eg y arán t a ty ja , felfohászkodni. A debreceniek szorgalm asan olvasnak bibliát, s prototypusai a v al­ lásosságnak, de szóló kezd meggyőződni a 3000 debre­ ceni em ber instanciája u tán , hogy a bibliaolvasás náluk csak form alitás, s elég lesz nekik csak M áté 22-i részét olvasni.” 19 E gy m ásik k ö v et20 pedig egyenesen párhuzam ot von a protestánsok 1790 előtti helyzete és a zsidóság helyzete között. A v ita végül is azzal végződik, hogy az országgyűlés 22 szavazat ellenében továb bi enged­ m ényeket határoz el. Polgári képességet ad a zsidók­ nak a városokban. H elyesen nyilatkozik ez ügy kapcsán egy m ásik kö v et: „A zsidó nép Isten kedves népe volt, s a keresztyén vallás is a m egtisztíto tt zsidóból v e tte eredetét. A T alm udot is k á r emlegetni. H a a vallás­ különbségeket felhordjuk, fegyvert adunk a papság kezébe a protestánsok ellen.” (!) A p rotestáns követek te h á t egyetértenek abban, hogy az antiszem itizm us összeférhetetlen a p ro testan ­ tizm us lényegével. S bárm ilyen form ában jelentkez­ zék is a társadalm i elnyom ás, ki kell hogy váltsa az evangélium i korrekciót. K ülönösen nagy jelentőségű az a vezércikk, m elyet K ossuth felkérésére Fábián G ábor21 írt „Zsidó em an­ cipáció” 22 címen. A neves reform átus közíró — refor­ m átus lelkész gyerm eke — széleslátókörűen elemzi

a kérdést és sorolja fel a tenniv aló k at. Joggal állap ít­ h a tju k meg, hogy a reform átus álláspontot fejezi ki. „A feladat nagy és szép, s kiküzdése m indenesetre becsületére válland a m agyar névnek. — H a az em an­ cipációval célt érni a k aru n k , nem elég a n n ak az or­ szággyűlésen többséget vívni ki, hanem szükség az eszm ét m eg b arátk o ztatn i a néppel is, s oly köntösben m u ta tn i föl előtte, hogy benne ijjedelm es rém alakot látn ia oka ne legyen.” A szegregáció a vallási türelm etlenségből fakad. Gyökeres m egoldásra kell eljutni, am ibe beletartozik a zsidó—keresztyén házasság tilalm án ak feloldása is. „E nélkül a zsidó sorsa olyan lenne, m in t az am erikai négeré. A tilalom nem valláselv, te h á t az országgyűlés feloldhatja. De ha az lenne is, m ivel ellenkezik a sta tu s érdekeivel, eltörölhető. Mózes sem tiltja . Az 1K or 7,12—14 m ellette v an .” Az itt felsorolt példákból pontosan körvon alazh at­ ju k a zsidókérdés hazai fro n tjain ak álláspontját. Meg­ ism erhetjük a z t a szellemi helyzetet is, m ely 1867-ig a teljes em ancipáció kim ondásáig uralkodott. H a a szabadságharc nem bukik el, 20 évvel k o ráb b an tö r­ vénnyé válik negyedm illió em ber teljes szabadsága. A kiegyezés előtti évek az általános elnyom atás jegyé­ ben folytak. A zsidóság is ugyanazokkal a problém ák­ k al k ü zd ö tt, m in t a m agyarság, s m int felekezet ugyan­ csak osztozott a nem -katolikus felekezetek sorsában. De am int nem v o lt fe n n ta rth a tó a m agyarság és pro­ testan tizm u s elnyom atása, úgy m egérett az idő az em ancipáció kim ondására is. E bbe azonban m ár m ás erők is beleszóltak. Az előm unkálatokat azonban a p ro testán s ellenzék végezte el.

1867—1901 közötti időszak A kiegyezés u tá n i M agyarország tö rté n e te egybe­ esik a hazai kapitalizm us kialak u lásán ak történetével. Gazdasági vonatkozásban egyértelm ű a k ap ita lista fejlődés térh ó d ítása, társad alm i v o n atkozásban azon­ b an szinte teljes a feudális uralkodóréteg hatalm a. E gyik oldalon olyan réteg áll, m ely egyre inkább kezébe veszi a gazdasági h a ta lm a t politikai súly nél­ kül, a másik oldalon viszont egy olyan réteg kezében v a n a vezetés, m ely m inden tek in tetb en talaj átveszí­ te tt. A m agyar falu ekkor éli á t legsúlyosabb válságát. Milliók proletarizálódnak. M egoldást a társad alo m nem tu d kínálni. A faluközösség felbomlik. Az elván­ dorlók egy része külföldre kényszerül. Más része a városban p róbálna — h a tu d n a — új egzisztenciát terem teni. A m unkanélküliek töm ege szaporodik. E súlyos belső válságot tetézi a m onarchia politi­ k ája. M agyarországnak alan tas gazdasági szerepet ju tta t. Ez lehetetlenné teszi az ip ar szükséges fejlő­ dését, mely alap ja lehetne a töb b i kérdés m egoldásá­ nak. A feszültséget növeli az ország sajátos nem zetiségi összetétele, ill. a nemzetiségi kérdés m egoldatlansága. H alogatják a nemzetiségek jogainak a h u m an itás és a paritás szellemében tö rtén ő rendezését. A feszültség fen n tartásáv al m ás irányú célokat ak a rn a k elérni. E z to v áb b élezi a helyzetet. A m onarchia nem zetközi helyzete is válságos. M ind­ ezt jól tu d v a — de a valóságot mégsem tud o m ásu l véve — h atalm án ak m indenároni fe n n ta rtá sa érdeké­ ben a feudális uralkodó osztály különböző álm egoldá­ sokhoz folyam odik. Ezzel végső soron csak sa já t h a n y a tlásá t m ozdítja elő. Az egyik ilyen álmegoldás — a m agyar történelem

tö b b precedenst szolgáltatott erre — az antiszem itiz­ mus csatasorba állítása. Az uralkodó osztály zsidókér­ dést produkál, hogy a zsidóság legyen a villám hárító, m ely felfogja a jogos népharag villám ait. A zsidóság em ancipációja az 1867. X V II. tö rv én y ­ nyel23 azonban elvégzett tény. E z azonban csak a jogi em ancipációra vonatkozik. A társadalm i em anci­ páció érdekében még kevés tö rté n t. A tö rv én y azon­ b an nem v o lt független a történelm i és jogi fejlődés egészétől. N em elszigetelt m ű. Kidolgozása p árh u z a­ m osan tö rté n t a kiegyezés m unkálataival. E z t m á su tt hasonló jogalkotások előzték meg. Összefügg azzal az európai m ozgalom m al is, m elyet liberalizm us néven ta rtu n k számon. E z egyrészt el a k a r törölni m inden faji, vallási, nemzetiségi korlátozást, m ásrészt az álla­ m ot egyre jo bban véglegesen függetleníteni k ív án ja mindenféle vallási — m indenekelőtt klerikális beha­ tástól. Az 1867. évi X V II. törvény kétségtelenül jelentős lépés volt a M agyarország területén élő egyik legjelen­ tősebb népcsoport jogi helyzetének rendezésére. A különböző közösségek érdekeinek megfelelően k ü lön­ bözőképpen in terp re tálták a kialak u lt új helyzetet. A protestantizmus, m elynek exponensei a törvény előharcosai voltak, melegen üdvözölte. A zsidóság helyzetének jogi rendezése, eg y ú ttal a m aga még m in­ dig bizonytalan jogi alapokon nyugvó helyzetének megerősödését is jelen tette. A jogrend megerősödése viszont a klerikalizm us önkényének gyengülését v o n ta m aga u tán. A katolicizmus — mivel a zsidóemancipáció a p ro ­ testán s liberalizm us program jából született — egy M agyarországon is lassan kialakuló „ K u ltu rk am p f” előjelének te k in tette. E téves helyzetfelm érés alapve­ tően elhibázott lépésekre késztette a katolicizm ust. Közös nevezőre ju to tt az új-antiszem itákkal, s m ind­ azokkal, akik a még oly k o rlátozott polgári szabadság ellenfelei voltak. (A süllyedő dzsentri, a szabadver­ senytől félő iparos, kereskedő réteg, a politikai szem­ fényvesztés által m egtévesztett kis-egzisztenciák stb.). Végül eljö tt az a pillanat, am ikor a róm ai katoliciz­ mus a m aga szervezeti erejét kölcsönadta a parlagi antiszem itizm usnak az előbb vázolt érdekek szolgála­ tá ra . 1875. április 8-át tek in th e tjü k a szervezett a n ti­ szemitizmus zászlóbontásának. Istóczy Győző ország­ gyűlési képviselő24 a Vas megyei katolicizm us h írh ed t exponense25 ekkor m o n d o tta el nevezetes zsidóellenes beszédét,26 felszólítva a W enckheim -korm ányt a zsidó­ kérdés radikális m egoldására, s követelve megbízói nevében is az 1867. évi X V II. tö rvény h atá ly ta la n í­ tá sá t. H árom negyed órás parlagi hangú beszédében — m elyet csak Ghyczy K álm án házelnök felszólítására szakít félbe — k itér a zsidóság társadalm i és gazdasági befolyásának növekedésére, konzervatizm usára, koz­ m opolita-nem zetellenes m ag atartására, s interpelláció­ já b a n 3 kérdést intéz a korm ányhoz: 1. H ajlandó-e a zsidóság letelepedését szabályozni? 2. H ajlandó-e egy önvédelmi mozgalom létrehozá­ sá t engedélyezni? 3. Szándékszik-e h a tá ro z o tt lépéseket ten n i a zsidó­ kérdés m egoldására? A n ap isajtó különféleképpen fogadta az antiszem ita mozgalom első nyílt jelentkezését. A protestáns beál­ líto ttság ú „A H on” 27 azonban nagyon kom olyan elemzi a helyzetet, s m ár ekkor figyelm ezteti a tá r ­ sadalm at az antiszem itizm us veszélyére. (Főszerkesz­ tő : Jó k ai Mór, aki az országgyűlésen, p á rtja nevében is élesen e lu ta sítja Istóczyékat.) Többek k ö zö tt ezt írja : 161

„Istóczy Győző úr hosszasan fejteg ette e részben elfoglalt állásp o n tját a ház előtt. T án lehetne jogunk nem venni kom olyan e föllépését. Á teshetnénk ra jta egy p á r megjegyzéssel azon p ath etik u s m odorra, mely­ ben a tiszte lt szóló ú r tra k tá lta e k érdést, m elyben h a m inden nem, egy bizonyára tilalm as: a szenvedé­ lyeskedés. M indezen egyébre célzó felszólalás a nép legrosszabb szenvedélyeinek hízeleg, a n n ak a szenve­ délynek, m ely az indusztriális szellem sikereit gyűlöli, ellene represszáliákra is kész.” A k orm ány hivatalos állásfoglalása április 21-én hangzik el.28 W enckheim m iniszterelnök a törvény szellemének megfelelő v álaszt ad, s ezzel m egakadá­ lyozza az an tiszem ita m ozgalom n y ílt szervezkedését. „. . . éppen azon 1867. X V II. t c. folytán, m ely az izraelitáknak egyenjogúsítását a hazának m inden tö b b i polgáraival kim o n d o tta, a korm ány ez értelemben zsidókérdést nem ismer, nem is ismerhet, s ennélfogva irán y áb an semmiféle álláspontot nem foglalhat el. Igen jól tudom , hogy e válaszom a t. képviselő u ra t interpellációjának egyik p o n tjá ra nézve sem elégít­ h eti k i . . . — De a k orm ány nem k ö v et és nem követ­ h e t nem csak az izraeliták, hanem bárm ely m ás elem irán y áb an sem m ás p o litik át, különben vétene a h u ­ m anizm us, a civilizáció és az igazság ellen, de vétene m indenekfelett az ország azon törvényei ellen, melyek az ország m inden lakosának vallás, nyelv és fajkü­ lönbség nélkül egyenlő jogokat biztosítanak.” Az interpelláló képviselő m ögött a vasvári al-espe­ resség áll. A válaszadó m iniszterelnök szavaiból lehe­ te tle n k i nem érezni, hogy m ely irányból érkezett nyom ás a korm ányra. E z az epizód a „liberális” kor­ m ány és az u ltram ontanizm us első erőpróbája. H a lehetetlenné v á lt is a n y ílt an tiszem ita szervez­ kedés, ez nem jelenti azt, hogy a h á tté rb e n ne szer­ vezkednének. K ét irányból is k ap segítséget. Az egyik: a „szellemi” feg y v ertárat a prágai A ugust Rohling, a féktelen zsidó- és proletárgyűlölő ta n á r „D er Talm ud­ ju d e” c. könyve, a m ásik a népelnyom ó cári rezsim fajüldöző politikája. Mind a k e ttő az „igaz” keresz­ ty é n érdekek védelm ére hivatkozik. A valóságban a népellenes uralkodó o sztályra zúduló felháborodást igyekszik áth árítan i. E n n ek érdekében szisztem atikus zsidóellenes p ro p ag an d át űz, hogy töm egpszichózist keltve „oldja meg” kérdéseit. A m agyar sajtó legtekintélyesebb lapjai a korm ány­ p á rti „A hon” (szerkesztő: Jó k ai Mór), a Független­ ségi p á rti „E g y etértés” (szerkesztő: E ötvös K ároly), a független „P esti H írlap ” — te h á t a p rotestáns szel­ lem ű lapok következetesen és alaposan leleplezik és e lu tasítják az antiszem itizm ust m in t antihum ánus jelenséget. Ezzel szem ben a klerikális indítékú lapok, élükön a „A M agyar Á llam ” h asáb jaik at az antisze­ m ita propaganda rendelkezésére b ocsátották. 1882-ben tetőzik a nem zetközi és a belpolitikai feszültség. E z az esztendő le tt a zsidópogromok éve. L apjaink nem csak tükrözik az esem ényeket, de vala­ m ennyi állást is foglal. M indenekelőtt a szomszédos osztrák, lengyel és nyugat-orosz terü le tek e t kísérik figyelemmel. A usztriában Schönerer lovag és K rona­ w etter vezetésével szervezkednek az antiszem iták. N agyon jellemző azonban, hogy a szervezett m unkás­ ság élesen elu tasítja ezeket a törekvéseket. Április elején28 a szervezett m unkásság antiszem ita­ ellenes tü n te té s t rendez. H a tá ro z a tai nagyon megfon­ to lta k és irá n y m u ta tó k : „azoktól, akik az antiszem ita m ozgalm akat szervezik, nem lehet v árni a m unkás­ kérdés m egoldását. Ne hag y ják m ag u k at Schönerer és K ronaw etter-féle egyénektől elcsábítani.” E gy hét m úlva nagygyűlést ta rta n a k ,30 m elynek h a táro za tai­ 162

ban ezt olvassuk: a m unkások „nem k ap arják ki Schönerek szám ára a gesztenyét. Azok a ném etek azt ak arják , hogy m inden nem zet m egsem m isüljön.” A cári rendszer — elsősorban a nyugati korm ány­ zóságokban — módszeres üldözést indít. Először csak a közhivatalokból, szellemi foglalkozásokból tá v o lítja el a zsidó vallású egyéneket, m ajd á tté r az ipari és kereskedelm i foglalkozások terén való korlátozásokra. E z t követően lak ástilalm at és letelepedési tilalm at rendel el. E tevékenység m ögött Ig natiev tábornok, a cár m indenható belügym inisztere és szürke em inen­ ciása áll. A m agyar lapok közül elsősorban az E ötvös K ároly „E g y etértés” -e és Jókai „A hon” c. lapja foglalkozik a tragikus eseményekkel. Részletesen ism ertetik a K am enec-Podolszk és Mo­ hilev-Podolszk terü letén elkövetett atrocitásokat. Az ogyesszai m észárlást.31 A baltai pogromok többször is szerepelnek a tudósításokban. N agy szim pátiával fog­ lalkozik az áldozatok sorsával E ötvös K ároly. „P odo­ lic kerület e városában 3500 zsidó család szenvedte meg a pogrom ot a húsvéti ünnepek a la tt. N yom oruk borzasztó volt. Félelem től, hidegtől reszketve, éhség­ tő l gyötörtetve, rongyos, szétkuszált ruháikba inkább h asonlítottak kísértetekhez, m int Isten képm ására a lk o to tt halandókhoz e szerencsétlen terem tések. K e­ vésbé voltak véresek a Hoczelievóban, D ubosszárban és O knóban lezajlott zsidóüldözések.” 32 A rendőr­ főnök33 szerint a cári korm ány egyházi törvényekkel indokolja a zsidóság kiűzését. Az eseményekkel foglalkozva E ötvös lapja éles h a n ­ got hallat. L ehetetlen nem érezni az év súlyos válságai között a cári rendszernek cím zett elítélő szavait, de a m agyar korm ánynak is üzen: „ É rtjü k m i az orosz korm ány ta k tik á já t. A vérig üldözött, a szabadságától megfosztott szegény nép a nihilizm us iszonyú forradal­ mával fenyegeti az önkényuralom közegeit. A z orosz kormány m ind e szenvedélyeket hamis útra akarja terelni, az orosz nemzet figyelmét félrevezetni törekszik. A gőzök feszítik a kazán t, s a perfid korm ány meg­ n y itja a zsidóüldözés szellentyűjét, hogy m egm entse a k azánt. Az önkényuralom borzasztó üstjét. Nem m enti meg. Lehetetlen, hogy ily korm ányzatnak jó vége legyen. K iirth atjá k , kiüldözhetik a zsidóságot, de ezzel a gonoszul felszított szenvedélyek nem lak­ nak jól. H a m egették a zsidóságot, még sokkal éhe­ sebbek lesznek, s éhüket csak az önkényuralom elnye­ lése, iszonyú forradalom űzheti el. Úgy legyen minnél előbb.” 34 Jó k ai lapja a „N eues W iener T ag b la t” alapján te l­ jes egészében közli az orosz forradalm árok felhívását az üldözött zsidósághoz. Ez az éles szemű helyzetelemzés és akcióprogram jól m u ta tja egyrészt az el­ nyom ó rendszer ta k tik á já t, m ásrészt a forradalm i erők tennivalóit. E bből idézünk:35 „ ...h o g y az átok villám ait eltérítsék, nehogy a m agasan álló palo ták b a üssenek, hogy az elkerülhe­ te tlen ítélőszéktől halasztást alk u d jan ak ki, áldozatul szemeltek ki tite k e t, odadobnak tite k e t az éj h a ta l­ m ainak és a L eviathánnak, aki a m élyben szunnyad. Az orosz nép nyom orultnak érezte m agát és be a k a rtá k neki bizonyítani, hogy van n ak em berek, akiknek még nagyobb nyom ort kell elviselniök. . . Az orosz nép elnyom atásról, igazságtalanságról, m egvesztegetésről, visszaélésről, kizsákm ányolásról, lopásról panaszko­ d o tt, m elyet az állam korm ányzói és a község kezelői gyakorolnak, akkor az orosz népnek engedély ad a­ to tt, hogy ra jta to k hűtse le h a r a g já t.. . ” E gy m ásik vezércikkben azt állapítja meg „A hon” , hogy „ Ig n a tie v a vérengző orgiákkal el ak a rja vonni az oroszok figyelm ét a nihilizm ustól.” 36 A vérengzé­

sek eredm énye sok ezer ház pusztulása és tö b b száz h alott. A neves p ro testán s közéleti férfiak lapjai azonban nem elégszenek meg azzal, hogy leleplező híreket közölnek, hogy elítélő n y ilatk o zato k at tesznek, hogy pontos helyzetelem zéseket végeznek. Miközben az antiszem ita erők M agyarországon is erőteljesen készü­ lődnek, e lapok részvétre és segítségnyújtásra szólít­ já k fel az ország lakosságát és a k o rm án y t. Eötvös K ároly vezércikket ír.37 „M ivel ta rto z u n k az Orosz­ országból k iű zö tt zsidóknak, kik a m onarchia jog­ rendjétől rem élik az első ó ta lm a t? Igenis ta rto z u n k m indenekfelett m i is azzal az emberséggel, m ely m in­ den m űvelt nép sa já tja .” (Mikor ezek a sorok m eg­ jelennek, m ár az egész ország m egyegyűlései tá rg y a l­ ják azt a szatm ári in d ítv á n y t, hogy a m enekülők elől zárják le a h a tá rt, s m ajd m in t később látn i fogjuk, ezt az in d ítv á n y t m in d en ü tt a klérus t á m o g a tja ...) Örömmel á llap íth atju k meg, hogy e neves p rotes­ tá n s közéleti férfiú felhívása éppen a legilletékesebb helyen ta lá l tám ogató visszhangra. Az Oroszországból k iű zö tt zsidók segélyezése tá rg y á b a n Révész B álint debreceni püspök n agyarányú akciót kezd.38 E z t ol­ v a sh a tju k : „R évész B álin t püspök, H u rly K ároly és Simonffy Im re polgárm ester m a d élu tán ra értekezle­ te t h ív tak össze. D ebrecen város számos tekintélyes polgára jelen t meg a városháza nagyterm ében. Az értekezleten résztvevők m egbotránkozásukat fejezték ki, s kim ondták, hogy elérkezettnek lá tjá k az időt arra, hogy D ebrecen város lakosságát az Oroszország­ ból kiüldözött zsidók nyom orának enyhítése érdeké­ ben adakozásra szólítsák fel. A felhívást h ázan k én t hordják szét.” A p ro testán s világi sajtó — az egyházi P E IL egy­ házpolitikai ügyekkel és iskolaügyekkel foglalkozik, leköti teljesen az u ltra m o n tá n klerikalizm ussal való harc — m inden erővel igyekszik M agyarország egéről elhárítani az antiszem itizm us és a pogrom ok légkörét. A zt, hogy m ilyen veszélyes v o lt a helyzet M agyarországon, az a té n y szem lélteti a legjobban, hogy egy k o n k rét ügy k apcsán az országházban összefog a pro­ testán s súlyú k orm ány és az ellenzék prote stá n s része, hogy m egakadályozza a k atasztró fát. E z eset kapcsán felfüggesztik a k o rm án y p árt és ellenzék k ö zö tti szem­ benállást és összefognak a stabilitás érdekében. E rendkívül sajnálatos esem ény éppen Révész p üs­ pök nagyszerű kezdem ényezésével esik egybe. E z az esem ény másfél éven á t fo g lalk o ztatta a v ilágsajtót. A tiszaeszlári vérvádról v a n szó. E lőrebocsáthatjuk, hogy ez az ügy a csendőri kró n ik a napi esete m arad t volna, h a antiszem itizm us propagálói k a p v a nem k a p ­ nak rajta. 1882. április 1-jén, a zsidó h ú sv éto t megelőző szom­ b ato n egy tiszaeszlári kisleány, bizonyos Solymosi E szter eltű n t. H uri A ndrásné, kinek cselédje volt, bevásárolni küldte. Ú tja a zsinagóga m ellett v ezetett el, s é rin te tte a Tisza p a r tjá t is. Az üzletből távozó kisleánynak nyom a veszett. E ltűnésével k apcsolat­ b an környezetében különböző feltevések tá m a d ta k . V olt aki a rra gondolt, hogy m egszökött, volt, aki vízbefúlásra g y an ak o d o tt. A család is, a falu is h am a­ rosan napirendre té r t az eset felett. Az egész ügy feledésbe megy, ha — m in t u tóbb kiderült — a politikai alvilág hosszas és részletes elő­ készítés u tá n nem használja fel ala n ta s céljai érdeké­ ben az esetet. A falu földbirtokosa, Ónódy Géza ország­ gyűlési képviselő és a h írh e d t Istóczy Győző antisze­ m ita izgató elv b arátja. A kislány eltű n ését követően h a t héten á t sem hozzátartozók, sem hatóságok nem foglalkoztak a gyerm ek eltűnésével. Viszonylag gya­

kori eset volt ez. M ájus 23-án „A M agyar Állam" c. katolikus lapban a tiszaeszlári plébános cikke jelenik meg, m elyben Solymosi E szter eltűnését tá rg y alja és expresszis verbis kapcsolatba hozza a vérvád közép­ kori babonájával. K ijelenti, hogy a környéken elter­ je d t szóbeszéd alap ján igen kom oly a gyanú, hogy a kislány vérét a zsidóság v e tte páska célokra, a holt­ te ste t pedig e ltü n tette. U gyanaznap a bosnyák hadikiadások v itá jáb an Ó nódy Győző tiszaeszlári birtokos is szót k é rt, s egy szónoki fo rd u lattal a „M agyar Állam” cikkére h iv a t­ kozva az országgyűlés elő tt veti fel a kérdést, s a z t a vérvádak történ etéb e illesztve az egész zsidóság elleni eljárást sürget. Péchy Tam ás házelnök figyelm ezteti, hogy hagyjon fel a lázítással. M ásnap Istóczy Győző39 — a M agyar A ntiszem ita P á rt későbbi m egalapítója — fo ly ta tja az izgatást. N ála m ár ugyanaz a hang szólal meg, m ely a k ét világháború közötti fasizmusból ismerős szám unkra. „Egész Szabolcsban — m ondja a Vas megyei k ép v i­ selő (!) — nagy em iatt az elkeseredettség és ingerült­ ség ezen átkos viperafajzat ellen, és h a sikerül a zsi­ dóknak — am itől sokan t artn a k is — pénzükkel az egész ügyet elnyom ni, ak k o r k i fogja meggátolni az elkeseredés és bosszú indokolt kitö réseit?” 40 — Csak a házelnök többszöri figyelm eztetésére, s a közfelhá­ borodás h a tá sá ra hagyja ab b a beszédét. Az egyébként számos kétes döntéséről ism ert Tisza K álm án, úgy is, m in t a korm ány elnöke, úgy is, m int belügym iniszter, ez esetben nagyon h atá ro z o tt és h e­ lyénvaló választ a d o tt. Válasza a p ro testáns felfogás töm ör összefoglalása: „E lső m egjegyzésem az, hogy e h azában levő egy fajról, vagy felekezetről az t m on­ dani, hogy aljas — teljes m egvetést érdemel, hely­ telen. (É lénk helyeslés.) — De kénytelen vagyok k i­ n y ilatk o ztatn i azt, hogy m in t belügym iniszter k ö te­ lességemnek fogom ism erni az t is, hogy ha n etalán a szerintem nem szükséges óvatossággal e házban elhangzottak odakünn veszélyek forrásaivá v álnának, azon veszélyek m egakadályoztassanak és azoknak részesei hasonlóan a tö rvény teljes szigorával sú jta s­ sanak.” 41 Az evangélikus Irányi D ániel is bejegyzett in te r­ pelláló. E lőbb elítéli az orosz zsidóüldözést. Megem­ líti, hogy Zólyom ban az előző napi izgató beszédek h atása a la tt m ár pogrom ot a k a rta k szervezni, de a hatóság ezt m egakadályozta. Részletesen cáfolja a vérvád lehetőségét. Szükségesnek ta r tja , hogy erő­ teljesen elítélje az antiszem ita lázítást, nehogy az a hiedelem keletkezzék, hogy a képviselőház osztozik az antiszem ita nézetekben. Interpellációja így hang­ zik: „N em ta rtja -e tanácsosnak a belügym iniszter, hogy e m lített p o lg ártársainkat a személy- és vagyon­ biztonságnak, s általáb an a törvényes rendnek bárm i körülm ények kö zt leendő fe n n tartá sa irá n t különösen is biztosítsa, s őket, am ennyire lehet m egnyugtassa ?” 42 É rdekes és tanulságos, hogy az antiszem itizm us országgyűlésbeli jelentkezésére hogyan reagál a protes­ tá n s sajtó. (Egy olyan légkörben, am ikor a „M agyar Állam” c. lap és társai pogrom okat ak a rn a k provo­ kálni.) Az ellenzéki „Egyetértés” vezércikkírója így ír „A zsidókérdés” cím en: „A hol nincs baj, o tt csinálni kell. Ahol kis baj van, o tt naggyá kell tenni. Ahol nagy a baj, de csak helyhez k ö tö tt, o tt azt ki kell terjeszteni mindenfelé. Íme ebből áll néha és n é h u tt ném ely érdekes politikus egész politikája. E bből áll nálunk különösen Istóczyé, a k it először kinevettek, azu tán föl sem v ettek , de akivel, s akinek törekvései­ vel a véletlen esetek csodálatos töm eges találkozásá­ 163

nál fogva kom olyan kell foglalkoznunk. A tiszaeszlári esetet sehogy sem engedhetjük a zsidókérdés elemei közé keveredni, s Ónódy és Istóczy felfogását egyálta­ lán nem helyeselhetjük, hogy ők ez esetnek egész nagy felekezetre oly végzetesen nyom asztó fontossá­ got látszanak tu lajd o n ítan i. . . .h a d a t izenni, vagy csak izgatni is a zsidóság m int felekezet ellen nem csak o k talan , de eg y ú ttal gonosz és veszélyes üzelem is.” 43 A cikkíró — Eötvös K ároly — ekkor még nem sejti, hogy egykor ő lesz a tiszaeszlári v á d lo tta k világhírre szert t e t t védője — i t t az eset részletezésénél ug y an azt az álláspontot vallja, m int a „N agy P e r” c. m űvében, m ely az eset u tá n negyed századdal jelent meg elő­ ször.44 A k o rm án y p árti „A hon” — Jó k ai lap ja — vezér­ cikkében így ír: „Szégyelljük nem csak a té n y t, hanem a m ódot is, am in t a zsidókérdés ú jra felm erült a kép­ viselőházban. M ert hogy képviselők találkozzanak, kik kom olyan veszik azt az évszázados m esét, hogy zsi­ dóknak vallási szertartásaikhoz keresztyén vérre v an szükségük, a z t valóban sa jn á la tta l és szégyennel jegyezzük fel. N em azért, m in th a ebből az illető kép­ viselők szellemi m íveltségének színvonalára akarn án k k ö v etk eztetést vonni, hanem egyfelől azért, m ert k ü l­ földön, főleg ellenségeink, a p arlam en t szellemi szín­ vonalának alacsonyságára könnyen v o n h atn ak ebből követk eztetést. É s másfelől azért, m e rt a nép félre­ vezetésére semmi sem alkalmasabb, m in t ha még a kép­ viselőházból olyan hangok ütik meg fülét, melyek a leg­ veszedelmesebb és legbrutálisabb babonának adnak hitelt. K ülönösen pedig azért ta rtju k károsnak és veszedel­ m esnek Ó nódy és Istóczy képviselőknek fellépését, m e rt olyan p illan atb an tö rté n ik az, m ikor az orosz zsidók bevándorlása különben is izg ato ttságban ta r tja a k e d é ly e k e t... — . . . d e a z t h is s z ü k ... hogy m in­ denki meg fogja érteni azt, hogy nem jó lesz a tré fá t to v á b b űzni, m ert a népám ítók borzasztóan fognak lakolni! — ...r e m é ljü k , hogy az erkölcsi erő is elég lesz a lázító kísérletek megelőzésére, de ha nem, m inde­ nütt eréllyel kell fellépni és m inden mozgalmat csírájá­ ban kell megfojtani.” 45 A független „P esti H írlap ” így ír: „F élünk tőle, hogy az derül ki abból a vizsgálatból, m iszerint a képviselő ú rn ak víziói szoktak lenni. T ekintve p arlam en tü n k m ai n ívóját, alkalm asint sokan lesznek, akik elhiszik.” 48 (Sajnos éppen P auler igazságügym i­ niszter is lehetségesnek ta r to tta a v érv ádat.) — A P esti H írlap m ellékletet is a d o tt ki, m elyben részle­ tesen ism erteti a nyom ozás állását. H ozzáfűzi: Nem tu d ju k eléggé sajnálni, hogy e tito k teljes ügyből még a nyom ozás megkezdése elő tt ném elyek fegyvert a k a r­ ta k kovácsolni egy egész felekezet ellen. Az ilyen agi­ tá c ió k a t m indenkor teljes eréllyel fogjuk k á rh o z ta t­ ni.” 47 M ielőtt fo ly tatn án k az eszlári üggyel kapcsolatos m egnyilatkozások ism ertetését, meg kell állapítani, hogy a frontok érdekesen alakulnak. A parlam enti küzdelm ek során általáb an pontosan körvonalazható p árto k állanak egym ással szemben. E kérdésben más a helyzet. Az antiszem itizm us szóvivői általáb an az uralkodó vallásból kerülnek ki. Az 1867. X V II. tö r­ v ény védelmezői a k á r k o rm án y p ártiak , a k á r ellen­ zékiek, általáb an protestánsok. E kérdésben összefog a k o rm án y p árt és az ellenzék p ro testáns tagsága. Istó czy t — aki a k o rm án y p árt ta g ja volt — három h éten belül k izárják onnan. A kiegyezés u tá n i k o rm ányokban az országos a rán y ­ szám ot m eghaladó m értékben vesznek részt protes­ tán so k , akik m indent elkövetnek an n ak érdekében, hogy csírájában fojtsák el az antiszem itizm ust. Ez 164

szám ukra azonban nem csak hum anitás kérdése. Ez az antiklerikális m agyar liberalizm us és a klerikaliz­ m us első nagy erőpróbája. M ár ekkor készültek azok a radikális törvénytervezetek, melyek a m inim álisra k ív á n ták csökkenteni a klérus befolyását a közéletre, de csak a kilencvenes években lettek törvénybe ik­ ta tv a . A kkor is csak részben. A korm ány azt is tu d ta , hogy az antiszem itizm ust követő szélsőséges megmoz­ dulások a korm ányzat bukásához vezetnének. Az a n ti­ szem ita izgatás a liberális, p rotestáns ihletésű terve­ k e t v e tte célba. Az antiszem itizm us elleni harc fő szóvivői Tisza K álm án m ellett az ellenzék vezéralakjai: E ötvös K á ­ roly és olyan személyiségek, m int Jó k ai Mór, Szilágyi Dezső, Irányi Dániel, H erm ann O ttó, Somsich Pál, általáb an protestánsok. Istóczyék és a m ögöttük álló klerikális erők m in­ d en t elkövetnek ann ak érdekében, hogy az utcára vigyék ki a zsidóellenességet. A m egyéken is megvol­ ta k a m aguk exponenseik. A m egyéken is tárg y a ltá k az esetet. Pl. Somogy megye közgyűlésén48 Nemes József plébános „kéri felvenni, hogy a megye m agáévá teszi S zatm ár megye feliratát, az Istóczy ta n a i szel­ lem ében,49 m ert a zsidó fa jt veszedelmesnek és eltű r­ hetetlennek ta r tja itt az országban. Közben to v áb b folyt a nyomozás az eszlári ügyben. Az ország közvélem énye m ár megfelelően fel volt izgatva. H atalm as a p p arátu s dolgozott azon, hogy a m ár k ia la k íto tt képet megfelelő adatokkal töltsék ki. E ötvös híres m űvéből50 m inden részlet kiderül. Meg­ ism erhetjük belőle azt a súlyos helyzetet is, m elyben a védelem ta lá lta m agát. Több száz zsidót fogtak össze, s a legraffináltabb nyom ást alkalm azva, a k ín ­ zástól sem riad v a vissza pró b áltak a d a to k at gyűjteni a vérvád igazolására. M ajd am ikor az esetet követően k é t hónap m ú ltán a Tisza hullám ai k iv etették a kis­ lány h o lttestét, újab b fordulattal, a „h a lo ttú sz ta tá s” meséjével és fantasztikus adatok produkálásával ak a r­ tá k az ország közvélem ényével elhitetni a „tiszaesz­ lári sakterek” bűnét. Az áldozatokat is an n y ira m egfélem lítették, hogy azok m indent m agukra vállaltak. Több m int egy év u tá n k erü lt sor a bírósági tárgyalásra. Először nem a k a d t ügyvéd, aki vállalni m erte volna a védelm et. U gyanis azokat, akik ezt k o rábban elvállalták, „zsidó­ bérencnek” k iá lto ttá k ki. Végül is Eötvös K ároly, a kor nagynevű ellenzéki politikusa, a pápai református főiskola tanítványa, egykori tanára, magas rangú egy­ házi tisztségviselő s neves publicista — akinek 30 főnyi ügyvédi irodája volt — m inden egyéb ügyét félretéve, közéleti tevékenységéről lem ondva elvállalta ezt az ügyet, m elyen ekkor egész E urópa tek in te te függött. A védelem m unkája rem énytelennek tű n t. Hiszen a vád lo ttak m indent m agukra v állaltak, am it a vizs­ gálóbiztosok a szájukba a d tak . E ötvös és m u n k a tá r­ sainak türelm es, erélyes, zseniális következtetései, vizsgálódásai egy évig ta rto tta k , míg nyom ról nyom ra meg tu d tá k dönteni a vád állításait, s a v ád lo ttak „beism erő” vallom ásait. A h allatlan nyom ás a la tt álló v á d lo tta k a t önm agukkal szemben k ellett megvé­ deniök! Az eszlári per valam ennyi v ád lo tt felm entésével, s az egész m agyarországi zsidóság megmenekülésével végződött. Az ország azonban m ásfél éven á t pogro­ m ok fenyegető lehetőségének árn yékában élt. Vidéki városokban katonasággal k ellett a közbiztonságot fenntartani. A „tiszaeszlári rejtély ” p arlam enti tárg yalásának volt egy „m ellék” -eseménye is. Az országgyűlés 1882. június 9-iki ülésén c sa tta n t el az újkori parlam enti

gyakorlatb an az első pofon. A szenvedő fél az a W ahrm an Mór k o rm án y p árti képviselő vo lt, aki rendre m egcáfolta Istóczy érveit. Istó czy t ezért is zárták ki a k o rm ánypártból. Viszont W ah rm an t elég­ tételkérésre kötelezték. A piszto ly p árb ajra 11-én ke­ rü lt sor az ercsi erdőben. E lő tte szom bat este nyolc órakor — a párb aj balszerencsés kim enetele esetére — Istóczy a józsefvárosi plébánián m egesküdt Pásztory Em m ával. E hirtelenében ta r to tt esküvő azáltal v ált lehetségessé, hogy Simor hercegprím ás kihirdetések alóli felmentése előtte fél órával érk ezett m e g ... 51 N éhány n ap p al k o ráb b an Tisza K álm án felszólalt. „É p p en zsebében v a n egy zsidóellenes izgató irat, m elyet az egri püspöki lyceum n y o m dájában állíto t­ ta k elő névtelen szerzőtől. A m agyar sajtótörvény megköti ugyan kezeit, s m egakadályozza őt abban, hogy az izgató ira t ellen a tö rv én y szigorával já rjo n el. Afelől azonban m indenkit biztosít, hogy azon esetben, ha az országban bárhol is tettlegességeket idéznének elő az izgatások, ő lesz az, aki a m erénylőt oly képpen sú jtja, hogy a m ásodiknak m ár elmegy a kedve a rossz példa követésétől.” 52 Célzásaiból kiderül, hogy Istóczy a névtelen ira t szerzője. A haladó sajtó szeretné m inden áron, s m inden erő­ vel az antiszem itizm ust korlátok közé szorítani. E hhez politikai és egyházi vezetőktől v á r segítséget. „S zük­ ség az országgyűlésen oly ta n o k a t hirdetni, a h írla­ pokban úgy írni, a nép elő tt úton-útfélen és nem csak a k ate d rá b a n úgy beszélni, hogy a vallásszabadság és türelem ta n a iv a l ellenkező irány, vagy hajlan i föl ne ébredjen” — írja „A hon” vezércikkírója.53 Az egy­ házi vezetők segítségére is szám ít. Elsősorban azokra a róm ai katolikus püspökökre gondol, akik — nem úgy, m in t a protestán s egyházi vezetők — teljes szám ­ ban benn ülhetnek a főrendiházban. Szavuk nem csak lelkipásztori intés, de közjogi állásuknál fogva súlyo­ san nyom a latb an . Joggal szám ít reájuk, m ert „egyes lapok úgy állít­ ják be, m in th a vallási dologról lenne szó, s m inden tisztázást ,eltussolásnak’ n y ilv án ítan ak .” 54 — Am i­ k o r azonban éppen ezt a fontos segítséget nem k a p ja meg a haladó közvélem ény, kom oly intelm eket küld Jó k ai lapja e cím re: „ . . .nem lehet kétség: állam és társadalom , h a az izgatás valam ely sajátos körülm é­ nyek folytán akárhol is tettlegességet provokálna, oly egyetem es és kérlelhetetlen szigorral fogná teljesíteni hu m anitáriu s védelm i kötelességét, hogy ez legjobban dokum entálná e mozgalom (ti. az antiszem ita mozga­ lom) céltalanságát, m ert a rra vezetne, hogy míg a kiindulópont a keresztyén társad alo m védelm e v o lt a zsidóság ellen — rendkívüli áldozatokat követelne az egész és így a keresztyén társad alo m tó l is a zsidók megvédelmezése. — E z t elérhetik a b ev allo tt antisze­ m iták, s azok, akik ártatlan k o d ó kétkulacsossággal tolják sz e k e rü k e t...” 55 Miközben a protestán s világiak á ltal egyházuk nagyon helyes álláspontja ju t kifejezésre — a szoro­ sabb értelem ben v e tt egyházi sajtó b an szűk látókörű nézetek látn ak napvilágot. E b b en az időben az egyet­ len m érvadó pro testán s egyházi sajtóterm ék a P ro ­ testán s Egyházi és Iskolai Lap (P E IL). E nnek állás­ foglalásait egy félreértett missziófogalom h a tja át. Miközben elítéli, helyteleníti a pogrom szellem et — fel­ rója a zsidóságnak vallását. Így Hetesy V iktor drávafoki lelkész56 bizonytalan, félénk érvelése ink áb b á rt m ás h um anista törekvé­ seknek. „H a a szívnek gyöngéd érzelme elítéli, k á r­ h o zta tja is a vérengzést, de az em bert em bernek te k in tő ész logikája m egbocsátja.” — „Az ellenük nyilvánuló erőszakot, vérengzést ideig-óráig m egaka­

dályozhatja a törvény, de az ellenszenvet ki nem ir t­ h a t j a . . . hanem igenis k iirth a tja m aga a zsidóság azzal, h a jellem ét, v allását úgy reform álja, hogy ne legyen többé kirívó különbség közte és azon polgár között, akivel egyenlő m éltóságra em eltetett, s egy nem zetnek v é te tik .” Megoldásai k ö zött olyan jav a s­ latok találh ató k , m in t pl. a vasárnap elfogadása, a circumcisio eltörlése, a hústilalom m egszüntetése stb. „E z a m egoldás ú tja ” — a k o nkrét helyzetben bizony nem ez volt a m egoldás ú tja . Az le tt volna, ha egyér­ telm űen, té rítő szándék nélkül oltja a tüzet. Hasonló kétséges értékű m egnyilatkozás jelenik meg „N . N .” tollából.57 „E gy kis szégyenfolt a külföld szemüvegén keresztül tek in tv e mégis csak tap ad h a ­ zánkra a m iatt, hogy itt néhány százezer em bernek élet- és vagyonbiztonsága, h a csak kism értékben is, veszélyeztetve v a n . . . ” Érvelése m ás, m in t H etesyé. Ő nem a zsidóság m egtérítését sürgeti, hanem erkölcsi nem esedését. Addig is, am íg ez bekövetkezik: „A p a p ­ ság feladata, hogy sa ját népét m agas erkölcsi eszmé­ nyekre vezesse, s így az ne jusson uzsorások kezére. A pók okolható, hogy felfalja a legyet — de minek m ászik a légy a pókhálóba?” Az a d o tt helyzetben az ilyesféle „érvelés” m enekülés a segítség Kockázata elől. A lkalm unk volt átnézni a dunántúli és a dunam el­ léki egyházkerületek gyűléseinek jegyzőkönyveit 1870 —1900 közötti időben, úgyszintén a tiszántúli jegyző­ k önyveket 1880—1890 között. Sajnálatos módon nem tükröződik bennük az antiszem itizm us által kirobban­ to tt társadalm i válság. Így csak egy állásfoglalást ta lá ltu n k bennük. E z Szász K ároly dunam elléki püs­ pöké. Ez azonban m ár az eszlári ügy lezárása u tán h an g zo tt el. A zonban még mindig kellő időben, 1885ben. Olyan időpontban, am ikor m ár hivatalosan is m egalakult a M agyar A ntiszem ita P á rt, s az 1884. évi képviselői választások során 17 m an d átu m o t szerzett, am ikor E ötvös K ároly éppen az eszlári ügyben vál­ lalt szerepe m ia tt k ib u k o tt a választáskor. 1885. évi püspöki jelentésében a kecskem éti egyház m egoldatlan ügyével kapcsolatban így nyilatkozik a püspök: „Sajnos, hogy legnépesebb, s egykor legintel­ ligensebb egyházaink egyikében, K ecskem éten kell egy ilyen m egdöbbentő jelenséggel találkoznunk. A presbitérium ú jra szervezése alkalm ából, setétben dol­ gozó névtelenek által n y o m ato tt felhívás b o csátta­ t o tt ki, m elynek szerzője, vagy szerzői „a független­ ségi antiszem ita p á rt vezérbizottsága reform átus ta g ­ jainak üléséből k ik ü ld ö tt szűkebb körű bizottság” elnevezés alá b ú jta k , s az előbbi presbitérium és annak vezértagjai ellen semmi k o n k rét a d atra , vagy esetre nem hivatkozva a legm egbecstelenítőbb m egtám adá­ sokat és gyanúsításokat sz ó rtá k . . . Nem kérdem , m it keres a reform átus egyház válasz­ tási a k tu sá b an a függetlenségi p á rt vagy bárm ely p á rt m in t ilyen: de kérdem , m it keres az antiszem ita p á rt? M ert nem v ita tv a az antiszem itizm usnak tá rsa ­ dalm ilag, vagy politikailag jogosult, vagy nem jogo­ sult, dicséretes, vagy m egvetendő v o ltát, ugyan m i dolga van az antiszemita törekvésnek a református egy­ ház belső körében? — Tagadom, hogy bárkinek is oka, vagy joga volna a református egyház választási urnáihoz antiszemita jelszóval lépni. — Gyűlöletes és elítélendő a czég, mely alatt ez a nyomtatvány keletkezett.” 58 A sajtó szeretné feloldani azt a „missziói m erev­ görcsöt” , mely az előbb h iv atk o zo tt P E IL cikkekből is tü k rö ző d ö tt. Ez a célja „A hon” közlem ényének, m ely a „S k ó t Misszió” évi közgyűlésével foglalko­ zo tt.59 E bben elm ondja, hogy a nevezett misszió 6680 fo n to t ad o tt ki a m isszionáriusokra. Az eredm ény: 165

K onstan tin áp o ly b an 4, B udapesten 2, Boroszlóban 1 zsidó keresztelkedett meg. Még a következtetést is levonja, hogy 1-1 zsidókeresztyén így 11 000,— akkori forin tb a k erült. E z t a gyenge eredm ényt az üldözések árn yékában érte el a misszió. E válságos időszakban m ás-m ás a p ro testáns „v ilá­ giak” és „egyháziak” állásfoglalásának irányultsága és súlya. Term észetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy a p ro testán s egyházi rend szerint a világiak ugyanolyan érvénnyel képviselik egyházi hagyom á­ n y u k a t, m in t az „egyháziak” , hiszen egyházalkotm á­ nyaink nem ism ernek el rendeket. Sokszor előfordult, hogy világiak jól értve az igehirdetést, helyesen csele­ k ed tek , míg az igehirdetők „csak ” h ird ették az Ige ta n ítá sa it. H a nem is m entségül, de m agyarázatul tu d n u n k kell — s ez egyházi jegyzőkönyvekből derül k i —, hogy m indkét p ro testán s felekezet ez idő tá jt a lk o tja meg egységes országos szervezetét. U gyanak­ k o r m inden erejét igénybe veszi az I. V atikáni Zsinat u tá n i helyzetben féktelenné v á lt u ltram o n tán agresz­ szióval szembeni védekezés. A krónikus iskolaügy is ebben az időben tetőzik. U gyanakkor anyagi v o n at­ kozásban a gazdasági átalakulás is kom oly gondokat okoz. Nem beszélve arról a szellemi küzdelem ről, mely a liberális és a p ietista irány zato k k ö zö tt ez időben kiéleződik. Ezek azonban nem m entik, csupán m agya­ rázh atják , hogy a hivatalos egyház m iért foglalkozott keveset az antiszem itizm us okozta veszélyekkel. Még egyszer visszatérünk az 1882. évi június 8., 9., 10-i országgyűlési tárgyalásra. E k k o r v a n napirenden a szatm ári kérvény, ti. hogy a m enekülő zsidók előtt zárják le a keleti o rszághatárt. A megyei közgyűlések jelentős része tá m o g a tta a szatm áriak at. Tisza K álm án és a Szabadelvű P á rt azonban e lu ta síto tta ezt. E h á­ rom napon a szokottnál is élesebb hangú beszédek h an g zo ttak el az országgyűlésen: Istóczy, Ó nódy és tá rsa i szíto tták a gyűlöletet. M egörökítésre m éltóak az idős evangélikus, Irá n yi D ániel szavai: Ő azzal válaszolt az an tiszem ita rágalm akra, hogy a hibák nem a zsidó vallásban, fajb an v an n ak , hanem az év­ ezredes szolgahelyzetben. A P alesztinába való kén y ­ szerletelepítést m in t az emberséggel és joggal ellen­ kezőt u ta sítja el.60 M egszólalt ekkor K ossuth Lajos, m ost m ár m int tu rin i rem ete. E m lék irato t k ü ld ö tt H elfy Ignác k ép ­ viselőnek. E z t a napilapok is közölték. E b b en ú jra m egerősíti azo k at az állásfoglalásait, m elyeket még szerkesztő k o ráb an a Pesti H írlap b an t e t t közzé. Az emberség, a jog és hite nevében egyértelm űen elítéli a zsidóellenességet. A nem zettől idegen, s kifejezetten idegen célok szolgálatában álló irán y n ak m inősíti. A k o rm án y zat szégyenének ta r tja , hogy a kérdés ebben a form ában egyáltalán felm erülhetett. Az antiszem ita p á rt ú jra elveszítette jelentőségét. Az újkori antiszem itizm us m ételye a z o n b an el le tt hintve. Frazeológiája a k é t világháború k ö zö tt ú jra feltám ad t. E n n ek közöm bösítésére azonban nem k é­ szültek fel időben. A D reyfuss-ügy nem v e rt kom o­ ly ab b hullám okat M agyarországon, de m eg m u tatta, hogy az antiszem itizm ussal szem ben m indig ébernek kell lenni. A feszültséget, s az eljövendő k atasztró fák lehető­ ségét nagyon pontosan, szinte ad eq u a t m ódon érzé­ kelte A d y E ndre, kinek to lla által az ősi protestáns történelem szem lélet jelentkezik. A ntiklerikalizm usa és antiszem itizm us-ellenessége bibliai ihletettségű. Jó l lá tja , hogy az u ltra m o n tá n klerikalizm us és a faji gyűlölet elv álaszth atatlan ikerpár. V alahányszor a n ti­ szem itizm ust tá m a d , m indannyiszor klerikalizm usról beszél, s fordítva. M indkettőben e g y ü tt a p ro te sta n ­ 166

tizm us és általában a szabad gondolat és szabad élet ősellenségét látja. A „P rogram szerint” c. írásában61 rendkívül pontos diagnózist n y ú jt. „A fő a program ot b etartan i. Előbb a zsidóval bánjunk el, azu tán jöjjön a sor a kálvinis­ tá k ra . Ez a klerikális p ro g r a m .. . A nnyit látu n k csak, s m ár régóta lá tju k , hogy a n ép párti sajtó nap-nap u tá n nyíltan, vagy b u rkoltan az antiszem itizm ust m egtoldotta p ro testá n s-g y ű lö lettel.. . ” „A zsidó p ip ája” c. írásában62 egy látszólag csekély jelentőségű vidéki eset kapcsán nevén nevezi az a n ti­ szem itizm us vezéreit. „Igaz, hogy a bűnösöket keres­ ve, nagyon m agasra találn án k jutni. Főpapi székig, m ágnás kúriáig esetleg. De h a ilyen m agas helyekig ebben az országban bajos elérni a m egtorló kéznek, valam it kell tenni. É s mivel d u rva indulatok dühön­ genek, d u rva m egtorlásra elrettentésre lehet csak gon­ dolni . . . E z t az ítéletet én kihird ettetn ém m inden vásári sokadalom ban, sőt ném elyik nagyobb búcsú­ járás alkalm ával is, am ikor legjobban dolgoznak a nép lelkének megmérgezésén — némelyek. Az áldo­ zatokért pedig szám oljanak el m ajd azok, kik úgyis hívságosan hirdetik az éggel való összeköttetésü­ k e t.. . ” Sokan á lta ttá k m agukat és m ásokat az I. világhá­ borút megelőző „liberális” időkben a „m odern szel­ lem ” erejével. Zsidó oldalon azzal, hogy többet m ár semmiféle b ru talitás nem fordulhat elő, mivel az em ­ beriség m ár an n y ira civilizálódott, hogy egyszerűen lehetetlen visszatérnie a középkori szellemnek. P ro ­ te stá n s oldalon sem te k in te tté k tú l jelentősnek a helyenként jelentkező zsidóellenességet. In k áb b köz­ jogi sérelm eket ta rto tta k számon. A dy elemző tek in tete azonban m ást lát. Ő tu d ato s és profetikus ünneprontó. P urim ünnepe alkalm ával — mely öröm ünnep — éles kiáltással állítja meg a zsidókat is, a keresztyéneket is, hogy a gondtalanokat felrázza, s a csendben leszám olásra készülőket lelep­ lezze. „H á m án n a p ja” c. írá sá t63 idézzük: „ ...n i n c s oka a zsidóságnak olyan nagyon dicsérni a m ai napot és a boldog révből nézni le a m últ idő h á n y a to tt te n ­ gerére és ann ak szerencsétlen gályarabjaira. — Végre is, hogy m a nem építenek egyetlen nagy b itó fát a zsidók csontjainak szellőztetésére, az nem annyira az új idők tech n ik áján ak vívm ánya. K i fog m a akasz­ ta n i? K i fog m a népet úgy irtan i, m in t az erdőt? B rutális fejszecsapással, vagy gyújtogatással? Az á lta ­ lános emberségi elvek valam elyest nyom ást gyakorol­ nak az irtó eszközökre, a rablógyilkosok ja v á ra is, de az irtás tendenciája változatlanul megmarad, túlélve H á m á n t és tú l fogja élni m inden korok an ti- és filo­ szem itáit is. M ert a nagy liberális felbuzdulások csak egyes hullám ok, am elyek m agasba emelik a zsidóság h ajó ját. De az antiszem itizm us az állandó tenger, m ely el a k a rja nyelni őket.” „ . . . A Schönerer p á rt és a tö bbi antiszem ita gárda él és ta jté k z ik . . . E rre is jó em lékezni a vígságos P urim ü n n e p e n !.. . ” „E gy kényes té m a ” c. írásában64 a nagyváradi helyi társasági fajgyűlöletről szól. „A társadalm i antiszem i­ tizm us m egvan, m ert ezt az asszonyok csinálják. S a keresztvíz az, am it k ép m u tató an szembeszegeznek a zsidósággal. A kép m u tatáso n v a n a hangsúly.” H ogy e m egfogalm azás nála nem zsurnalisztikus szójáték, hanem nagyon kom oly szám vetés, lelkiism e­ re ti ügy, az t „A kereszt” 65 c. írása ta n ú sítja . E bben tesz vallom ást a „zsidóbérenc” -nek k ik iá lto tt A dy mélységes evangélium i hitéről, hitvallásos reform átus meggyőződéséről. A katolikus egyetem i diákszövetség ugyanis az antiszem itizm ust írta zászlajára. „M iért játszan ak a kereszttel is. A kereszttel nem já ts z a n i.

harcolni s z o k ta k ... — V erjenek le a kereszttel m in­ d enkit, aki gondolkodni m er. E z t a szent jelet gyaláz­ zák meg még jo b b an !” „V erjék le a kálvinista tem plo­ m okról a k a k a st, a zsinagógákról a k ő tá b lá t. Tűzze­ nek m inden helyre keresztet. K észítsenek kínzókam ­ rá k a t, fogadjanak fel hitvalló hóhérokat. E z h arc­ üzenet, m elyre m i is készülünk. T alán nagyon heves voltam , de m entsen az, hogy én látom a gyalázatos ak n am u n k át. É n is keresztyén em ber vagyok, kinek a tem plom ában h a nincs is kereszt, felháborodik a lelkem, h a a keresztel a kereszt nevében m eggyalázzák gyűlölködő feketelelkű, b u ta e m b e re k .. . ” Külön ta n u lm á n y t igényelne A dy publicisztikájá­ nak az elemzése e szem pontból. M egállapíthatjuk azonban, hogy benne az a társad alm i felelősség jelen t­ kezik, mely a p ro testan tizm u s sajátja. A lapállása ta g a d h a ta tla n u l reform átus. Benne nem csak az el­ m últ századok egészséges gondolatai jelentkeznek újra, h atalm as erővel, de prófétai látással és m ag atartással óv egy olyan jövendőtől, m ely véres k a tasztró fáb an végződik. B árcsak job b an odafigyeltek v o ln a !...

Következtetések Már ezekből az adatokból is leszűrhetünk bizonyos általános k ö v etkeztetéseket a m agyar p ro testan tiz­ mus és a m agyarországi zsidóság kapcso latára nézve. A protestantizm us — noha különböző felekezetek­ ben él — egységes álláspontot képvisel. É rdekes m ó­ don m indkét nagy felekezetre jellemző, hogy m ás hangsúlyt k ap a világi elem és m ást a teológusok gondolata. A világiak inkább közjogi kérdésként keze­ lik az ügyet, am it a filantrópia színez. A lelkészek in kább a misszió szemszögéből nézik a kérdéseket. M indkettőjük érvelését azonban az isteni kijelentés és a hum anizm us alapgondolatai h atározzák meg. Így a pro testan tizm u s egységesen a zsidóság tá rs a ­ dalm i egyenjogúsítása m ellett foglal állást, s elítél m indenfajta diszkrim inációt. K atolicizm us és antiszem itizm us e k orszakban kéz a kézben halad. Ezzel távolról sem ak arju k azt állí­ ta n i, hogy a katolicizm us a zsidóság fizikai likvidálá­ sára tö rek e d e tt volna, b ár helyenként ilyen tendenciák is m u tatk o ztak . A zt viszont állíth a tju k , hogy a szel­ lemi likvidálás k im ondott cél. L ehetetlenné a k a rta te n n i az állam hatalom felhasználásával a zsidóság népi, vallási, kulturális sajátosságainak fe n n ta rtá sá t. K im ondott cél a zsidóság teljes asszimilációja. Am i­ k o r erre irányuló rem ényei szertefoszlottak — ugyan­ úgy, m in t az ellenreform áció idején a p ro testan tiz­ m ussal szemben — erőszak igénybevételével k ív án ta céljait kivívni. E z a türelm etlen klerikális m ag atartás a róm ai katolicizm us lényéből fakadó. H onnan ered viszont a p ro testan tizm u s ironikus szelleme? I t t m ost csak néhány szem pontot ism ertet­ hetü n k : 1. K étségtelen az ószövetségi tájékozódás és a hebraica veritas vallásának nagy jelentősége a p ro testán s teoló­ giában. A reformáció a ró m ai-latin hagyom ányokkal szemben erőteljes kapcso lato k at é p íte tt ki a bibliai és héber hagyom ányokhoz. E n n ek során a reform átori tudósnem zedék ta n ítv á n y i kap cso latb a k e rü lt a zsidó tudom ányos élet képviselőivel. E tudom ányos és lelki kapcsolat általános jó viszonyt te re m te tt a zsidóság­ gal, m elyet csak k ism értékben befolyásolt L u th er idősebb kori negatív álláspontja. 2. A magyarországi és erdélyi reformáció sajátos tör­ ténelemszemlélete. E nnek k ialakulásában az ország sa­ játo s helyzete is közrejátszott. A X V I. és a X V II.

század m agyar reform átus igehirdetése és teológiai m unkája. Ez szám talan rokonvonást lá t Izráel és a m agyarság sorsában. E lőtérbe kerül a „m agyar Izráel” m otívum a. U gyanakkor olyan törekvéseket is isme­ rünk, melyek a társadalm i életet egyfajta ószövetségi, teo k ratik u s form ában képzelik el. Egyes szélső irá n y ­ zatok a szom batosságig ju tn a k el. 3. A megreformált Erdélyben mondja ki a tordai országgyűlés a világon legelőször a vallásszabadság jogát (1557). S bár ekkor a zsidóság nem élvezi ezt közvet­ lenül, ereje mégis közvetve reá is k ih at. M indenesetre a vallási türelm etlenség száműzésével viszonylag békés körülm ények között élhet. Az ironikus szellem egyre inkább sa já tja az itte n i felekezeteknek. 4. A magyarországi protestantizmus a X V I I —X V I I I . században a Habsburg uralom alatt hasonló helyzetbe kerül, m int amelyben a zsidóság élt m ár évszázadok óta. Vele szemben is ugyanaz a türelm etlen nép- és h itirtó katolikus-H absburg program lép ett fel, m in t am inek a zsidóság volt kiszolgáltatva. (Vö. gróf Kollonich L ipót bíboros érsek m ű v ét: E inrichtungsentw urf des Königreichs U ngarn. E z t m em orandum ként a d ta á t L ipót császárnak.) A m ikor a protestantizm us helyzete a Türelm i R endelet, m ajd az 1790-es országgyűlés során rendeződni kezdett, a zsidóságra nehezedő nyo­ m ás is enyhült. A protestantizm us éberen és érzéke­ nyen őrködött a k iv ívott, de még meg nem erősödött és sok tek in tetb en csupán uralkodói gesztuson nyugvó szabadsága felett. H a a zsidóságra nagyobb nyom ás nehezedett, ebben szükségszerűen annak előjelét kel­ le tt látnia, hogy hasonló rosszabbodásra szám íthat m aga is. É ppen ezért világi exponensei által erőtelje­ sen tevékenykedett a zsidóság társadalm i szabadsága érdekében. Ezzel a m aga helyzetét is erősítette. 5. Végül nem szabad megfeledkezni a hum anista eszmékről, melyek részben a Szentírás által, részben a felvilágosodás közvetítésével érték a m agyarországi p rotestantizm ust. A katolicizm us nem csak a felvilá­ gosodással állt perben, de számos bibliai ta n ítá s t is elu tasíto tt. Nem túlzás, h a azt m ondjuk, hogy kleri­ kalizm us, antihum anizm us és antiszem itizm us egy m ag atartási form át képvisel. U gyanúgy, m int a pro­ testan tizm u s (valam ivel kapcsolatban p ro te stá l!), a hum anizm us és — jobb híján ezt a kifejezést használ­ ju k — a filoszemitizmus. Papp Vilmos JE G Y Z E T E K 1. V á la sz to tt n ép — m e g v á lto tt egyház. T heol Szemle, 1987. 5. sz. — 2. Simon Unbnou: A zsidóság tö rté n e te a z ókortól n a p ­ jain k ig . Függelék. B p., T ábor-kiadó é. n., 344. oldal. „ É n ........... zsidó esküszöm az élő Istenre, aki a z eget és földet és m in d en t, am i ezeken v an , tere m te tte , hogy ebben az ügyben, m elyben a keresztyén vádol, á r ta tla n vagyok. É s h a bűnös vagyok, nyeljen el a föld, m ely D á tá n t és A biront elnyelte. É s h a vétkes vagyok, szélhűdés és bélpokol lepjen m eg, m ely a szíriai N aám án t, E lizeus esdeklésére e lh a g y ta és G éházit, E lizeus szolgáját m egszállta. É s h a vétkes v agyok, n y av aly atö rés, vérfolyás és h irte le n g u taü tés érjen és véletlen h alál rag ad jo n el és vesszek el és vesszek el tes­ te s tü l és lelkestül és vagyonostul és Áb rah ám kebelébe soha ne jussak. É s h a vétkes vagyok, M ózesnek a S ínal hegyen n y e rt tö r ­ vénye sem m isítsen m eg és m indazon írás, m ely Mózes öt könyvében v a n írv a, szégyenítsen m eg. É s h a ez az eskü nem való és n em igaz, tö rö ljö n el A donáj és istenségének h a ta lm a .” — 3. Sim on D ubnov i. m . 352. o. — 4. P e sti H írlap , 1841. T élutó 3. 75. oldal. — 5. P e s ti H írlap , 1841. tav aszh ó 24. — 6. P e sti H írlap , 1841. télu tó 1. 288. oldal. — 7. P e sti H írla p , 1841. novem ber 27. 809. oldal. —- 8. P e sti H írlap , 1842. augusztus 28. 612. oldal. — 9. P esti H írlap , 1842. novem b er 3. 775. oldal. — 10. P e sti H írlap , 1843. ja n u á r 1. 209. sz. 3. oldal. — 11. P esti H írlap , 1841. té lu tó 6. — 12. K ésőbb B al ­ lagi M órra m a g y a ro síto tta n evét. A b u d a p e sti reform átus teológiai főiskola n ag y n ev ű professzora lett. — 13. P esti H irlap, 1841. tav aszh ó 28. 282— 283. oldal. — 14. P e sti H írlap , 1841. szep tem b er 15. 621—622. oldal. — 15. 1841. 97. szám . — 16. P e s ti H írlap , 1842. április 24. szám 290— 291. oldal, m ájus 1. szám 309. oldal, m áju s 15. szám 347. oldal. — 17. P e sti H írlap , 1842. július 17. sz ám 500. oldal. — 18. P esti H írlap , 1844. fe b ru á r 22. szám 120k. oldal. — 19. P esti H írlap , 1844. m árcius 14. szám 181. oldal. — 20. P esti H írlap , 1844. m árcius 14. szám . — 21. F ábián G ábor író (1795—

167

1877) a M agyar T udom ányos A kadém ia ta g ja . F . József vörös ­ b erén y i ref. lelkész és esperes, neves term észettu d ó s fia. P á p á n ta n u lt teológiát. Szám os m ű fo rd ítást k észített a ra b , perzsa, svéd nyelvből. — 22. P e sti H írlap , 1844. m ájus 5. 349. sz. 299— 300. oldal. — 23. Szövege a következő: 1. §. Az ország iz ra e lita lakosai a k ereszty én lakosokkal m inden polgári és politikai jog g y a k o r­ lá sá ra e g y a rá n t jo g o síto tta k n a k n y ilv á n ítta tn a k . 2. §. M inden ezzel ellenkező tö rv én y , szokás vagy rendelet ezennel megszün te tte tik . Id ézet: Sim on D ubnov, 356. oldal. — 24. Istóczy Győző szü letett 1842. S zentkereszt (Vas m .), m eg h alt: 1915. szolgabíró. 1872-től a ru m i k erü let országgyűlési követe. A M agyar A ntiszem ita P á r t m eg alap ító ja, zsidóellenes lapok szerkesztője. — 25. vö. 51. m egj. — 26. A H o n , 1875. április 8. — 27. A H on, 1875. április 8. — 28. A H on, 1875. április 21. esti kiadás. — 29. E gy etértés, 1882. április 12. — 30. E g y etértés, 1882. április 18. — 31. E g y etértés, 1882. április 30. — 32. E g y etértés, 1882. április 22. — 33. E g y e t­ értés, 1882. ja n u á r 21. — 34. E gy etértés, 1882. április 23. — 35. A H on, 1882 április 6. reggeli kiadás. — 36. A H on, 1882. április 22. reggeli kiadás. — 37. E gy etértés, 1882. m ájus 13. — 38. E g y e t­ értés, 1882. m ájus 27. — 39. Világosan á tlá th a tó a p o litik ai m éreg ­ k ev erő k m ódszere. A „M agyar Á llam ban” ír Ó nódy m u n k a tá rsa , a tiszaeszlári plébános. E cikkre hiv atk o zik az országgyűlésen Ó nódy, s őreá u ta l a tu lajd o n k ép p en „spiritus re c to r” : Istóczy. — 40. E g y etértés, 1882. m ájus 25. — 41. E g y etértés, 1882. m ájus 25. — 42. E g y etértés, 1882. m ájus 25. — 43. E g y etértés, 1882. m ájus 25 — 44. II. k ia d á sa B p., 1968. Szépirodalm i K iadó 1— 2. k ötet. — 45. A H o n , 1882. m ájus 25. — 46. P e sti H írlap , 1882. m ájus 25. — 47. P e sti H írlap , 1882. m áju s 29. m elléklet a 147— 1228. szám ­ hoz. — 48. E g y etértés, 1882. m ájus 8. — 49. B á r Istóczy nem érdem li meg, hogy gondolatai fe n n m a ra d ja n a k , de a n n a k szem ­ léltetésére, hogy m ik én t n y ilatk o zo tt m eg az antiszem itizm us a p arlam en tb en , az aláb b i részleteket közöljük: „A 19-ik század soha

le nem tö rö lh e tő szégyenfoltja, g y alázata m a ra d az, hogy csekély kivételekkel szellem ileg és testileg elkorcsosult k aro n y i sacherozó zsidó nép á lta l oly u ralm at, ső t terro rizm u st en g ed ett "m eg m ag án gyakorolni, m inőt ez kb. 30 év ó ta E u ró p á b a n tén y leg g y ak o ro l. . . . . . A zsidóság egyik legh atalm asab b fegyverévé v ált sa jtó ú tjá n uralo m ra ju to tt zsidó világnézet m ellett a rendszeresen ű z ö tt k á r ­ hozatos zsidó p ra k tik á k , s a zsidóságnak a m i ro m lásu n k ra tö rő p o litik á ja fölött egyiptom i sötétség botorkál, m ely egyiptom i s ö té t­ séget tu d v alév ő én szintén a zsidók te re m te tté k .. . — S zázad u n k a h u m an itás sz ázad án ak nevezi m ag át, am ely hu m an itás jó té te ­ m ényeit csak a zsidók élvezik. A zsidók á lta l ag y o n n y o m o rg ato tt nép és sok vidéken b aro m m á a lja s íto tt nép e hu m an itásb ó l k i v an zárva. E g y zsidónak ty ú k szem ére se szab ad lépni anélkül, hogy a félvilág s a jtó ja v e sz e tt lá rm á t ne üssön, ez em berietlenség fö lö tt... — S en n ek a p a ra z ita term észetű sacherozó félnom ád h o rd á n a k .. . — (Péczy T am ás házelnök közbeszól: K érem a képviselő u ra t, m éltóztassék kifejezéseiben kissé ó v a to sab b n ak lenni.) . . . B e a d ­ v á n y o m n ak célja, hogy m egsem m isíttessék az 1867. évi 17. t c . és szűnjön m eg a zsidóem ancipáció.” (E gyetértés, 1882. fe b ru á r 19.) —- 50. A N agy P er. II. k ö te t. — 51. A H on, 1882. jún iu s 12. — 52. P e sti H írlap , 1882. június 8. — 53. A H on, 1882. jún iu s 7. reggeli kiadás. — 54. A H on, 1882. június 2. reggeli k iadás. — 55. A H on, 1882. június 23. reggeli kiadás. — 56. P ro te stá n s E g y ­ házi és Iskolai L ap, 1882. augusztus 6. „A z új Izrá el” . — 57. P E I L , 1882. o k tó b er 15. „A keresztyén társad alo m és a papság fe la d a ta a zsidó h ajszák k al szem ben.” — 58. A dunam elléki egy h ázk erü let közgyűlésének jkve. 1885. püspöki jelentés. — 59. A H on, 1882. június 5. esti kiadás. — 60. E g y etértés, 1882. jú n iu s 10. — 61. Szabadság, 1900. ok tó b er 24. (N agyvárad). — 62. N ag y v árad i N apló, 1901. szep tem b er 28. — 63. N ag y v árad i N apló, 1901. m á r­ cius 6. — 64. Szabadság, 1901. ja n u á r 3. (N agyvárad). — 65. S za­ badság, 1901. szeptem ber 12. (N agyvárad).

A cseh reformáció és kapcsolatai a magyar reformációval A cseh reform áció szerencsétlensége vagy szeren­ cséje, hogy a reform átor H u sz Ján o s m ár a reform á­ ció kezdetén, 1415. július 6-án m eghalt. Így a cseh reformáció a szellemi m ozgalm at egyesítő te k in tély t elvesztette. Míg L u th er vagy K álvin személyiségük súlyával m u n k atársaik v agy követőik eltérő felfogá­ sát tö bbnyire h áttérb e szo ríto tták , a cseh reform áció­ ban nem v o lt meg az élő reform átor tekin télye, ezért i t t k ezdettől fogva az irányzatok egész sorát találju k meg. A cseh reform ációról mégis csak egyes, nem pedig többes szám ban szabad szólani. A cseh protes­ tan tizm u sra kezdettől m ind a m ai napig jellemző, hogy hitének form ulázásánál m ásképp já r el, m in t a róm ai katolicizm us, az ortodoxia vagy a p ro testan tiz­ m us tö b b form ája. Az egész keresztyénségben a h it­ v allást egy v álto zatlan norm ának tek in tik , am ely m anapság g y ak ran tú l szűknek látszik. A cseh evan­ gélium i h itűek a h itv allást csupán m ankónak ta rtjá k Iste n m indenhatósága ism ereténél.1 E zért a m ai Cseh E vangélium i T estvéregyház hivatalosan a következő h itv alláso k at v allja a m agáéinak: Az 1420-as Négy P rág ai A rtikulus, az 1530-as Confessio A ugustana, az 1535-ös Testvérközösség Confessiója (a revidiált te x tu s 1662-ből való), a II. H elvét H itvallás 1566 és az 1575-ös Cseh H itv allás.2 Ami ezt az E g y h ázat illeti, az az egyházi gyakorlat h iv atásán ak betöltése. H u sz reform átori m u n k ája a XV. század elején kez­ d ő d ö tt el (1402). Az első években a prágai érsek bele­ egyezésével tö rté n t, később a vele és az egyházzal való polem izálás közben. A polém ia fő p o n tja az volt, hogy m i K risztus áldozatának a jelentősége? H u sz és azok a papok, akik vele eg y etértettek a h it kérdé­ sében, a legfőbb tek in tély k én t nem az egyházat és a p á p á t, hanem a Szentírást te k in te tté k . Mivel a legnagyobb h angsúlyt az E vangélium ra helyezték, ezért m a g u k at evangélium i (evangélikus) papoknak, és a k övetőiket is evangélium i hitűeknek (evangélikusoknak) nevezték.3 A konstanzi m áglyán való korai halála m ia tt H u sz nem tu d ta a reform áció a la p té m á já t rész­ le tesen feldolgozni. Mégis, an n ak ellenére, hogy ő W icliftől függött, az em ber m á r m egtalálja 168

m unkáiban azokat az alapgondolatokat, am elyek a reform áció alapelvei lettek. H u sz tu d ta , hogy az em ber csak Isten kegyelm éből h it által üdvözülhet, hogy a h it dolgában az egyetlen tek in tély a Szentírás, hogy csak Iste n t illeti meg m inden dicsőség és hogy az igaz egyház a k iv álaszto ttak és m egigazultak gyü­ lekezete.4 Az ő követői a z u tán vagy átdolgozták ú jra és ú jra a reformáció alapigazságait, vagy ú jra és ú jra elhajol­ ta k a ttó l, am it H u sz ta n íto tt, vagy am erre ő m u ta ­ to tt. Azok, akik H u sz vonalát fo ly ta ttá k , általáb an kevésbé v o ltak Wiclif követői, többségükben a refor­ máció itth o n i előfutárainak tek in th ető k . H u sz m el­ le tt különösen a K rom erizből való Milic és a Janovból való Matej m ester volt hatással ráju k . (A Mesteri cím et a párizsi Sorbonnon nyerte.) M ondhatjuk, hogy H u sz halála u tá n a cseh refor­ m ációban k é t fő irán y zat volt. K ezdetben m indkettő evangélium inak nevezte m agát vagy u tra q u istan a k (azaz k é t szín alattin ak ). A zt az irán y zato t, am ely lassan H u sz ta n ítá s á t elhagyta, H u sz tanaihoz h ű tlen le tt, „ p rág ain ak ” nevezték, m ivel vezetői a prágai egyetem m agisterei v oltak. Az első és utolsó u tra ­ q u ista érsek M. J a n R okycana (1471) halála u tá n ennek a huszita irán y zatn ak a többsége csupán a k ettő s communio, a k é t szín a la tti úrvacsorázás for­ m ája m ellett m arad t. N em m erem nevezni „a szent Úrvacsora C om m uniójának” , m ert ennél az irá n y za t­ nál in kább v an szó miséről, m in t úrvacsoráról. Cseh­ országban ez az irán y zat ta r to tta kezében a teljes korm ányzó és végrehajtó h a talm at. M orvaországban nem ! E zért a reformáció úgy ta rtja , hogy a cseh refor­ máció a reform ációnak csupán szellemi elődje volt. A „p rág aiak ” m ozgalm a nem a k a rt az egyedül üdvö­ zítő egyháztól elszakadni, de ők nem vo ltak a cseh teológia egyedüli képviselői. M ellettük o tt v o lt a m ásik irányzat, a radikális szárny, am ely a déli, a n y u g ati és az északkeleti Csehországból to b o ro zta híveit. K ésőbb elterjed t egész Csehországban, m agá­ ban P rág áb an is v o ltak hívei, néhány pap is ehhez az irányzathoz ta rto z o tt, de különösen M orvaországban volt sok híve. E z az irán y zat átgondolta és átdolgozta

H u sz reformátori ta n a it, a reform ációval kapcsolatos gondolatait. E nnek az irán y zatn ak vezéregyéniségei v o lta k : M atejz Jan o v a és Milicz K rom erize. T ábor városa 1420-tól, m egépítésétől 30 éven á t szellemi központja le tt ennek az irán y zatn ak . E nnek követőit nevezték ebben az időben (1420—1452) táboritáknak. 1452 u tá n ezt az irán y zato t csaknem teljesen k iirto t­ tá k , belőle csupán egy kis forrás m arad t, a B ruder­ u n ität, a testvérközösség teológiájában. A te stv é r­ közösség azonban csak egy kis elágazás volt, és a tagoknak elenyésző szám át jelen tette. (Csehországban 0,8%, M orvaországban a lakosság 3%-át.) Z ártsága és kizárólagossága m ia tt nem vehetők a reform áció te ­ kintélyes egyházai közé. Az a szemlélet, hogy csupán a testvérközösség teológiája n yerte el a „ tá b o ritá k ” eredeti teológiájának az életerejét, nem felel meg az igazságnak. A „ tá b o ritá k ” teológiája élt és tovább fejlődött, 1452 u tá n is M orvaországban, Csehország­ b an is hatással volt évszázadokon á t a teológiai gon­ dolkodásra. A „ tá b o ritá k ” teológiája nem volt egységes. H árom fő irán y zato t k ü lö n b ö zteth etü n k meg benne. Teológiá­ ju k hosszabb k u ta tá si időt igényelne. M indhárom irán y zatu k e lu tasítja a szokásos egyházi cerem óniá­ k a t. E lv etették a víz, a só, a kehely, a kenyér, a bor stb. megszentelését. E lu ta s íto ttá k a k arácsonyt, a b ö jt­ n apokat, a tisztító tü zet, a töm jénfüstöt, a fülbegyó­ nást, az utolsó k en etet és az áldást. E g y e té rte tte k a b b an a kérdésben, hogy a pap ne borotválkozzon és a to n z ú rá t sem kell kiborotválni. A „ tá b o ritá k ” lel­ készei m egházasodtak. E lu ta síto ttá k a szentek, szob­ rok, szentképek tiszteletét. A díszes tem plom okat, szerzetesrendeket és egyházi o rn átu so k at h aszontala­ noknak ta rto ttá k . K ésőbb „ m e g tisz títo tt” tem plom o­ k a t használtak és ép ítettek (csupán egy oltárral). A „ tá b o ritá k ” m inden irán y zata, v alam in t a „ p rá ­ g aiak” is, meg v o ltak győződve arról, hogy úrvacsora a kisgyerm ekek szám ára is szükséges. A „ tá b o ritá k ” m indhárom irán y zatán ak teológusai 1419-ben a rra a meggyőződésre ju to tta k , hogy el kell válniuk R óm ától, h a a reform áció to v á b b a k a r élni. K ülönösen fontosnak lá ttá k sa já t papság felállítását és organizálását. E m eggyőződésüket m egerősítette P ay er P éte r „ U tru m sacerdos, non episcopus, possit consecrare sacerdetes” c. m unkája. P ay er P é te r egy Csehországban élő angol volt. Angol P étern ek (P e tr English) is nevezték. Jak o u b ek ze S trib ra a „p rág ai” irán y zat vezető teológusainak m u n k atársa volt. K é­ sőbb azonban közeledett a táb o riták h o z. Az idő 1419ben még nem v o lt an n y ira é re tt, hogy a „ tá b o ritá k ” egy ilyen lépés m egtételére el tu d tá k volna határozni m agukat. E z először 1420 szeptem berében tö rté n t meg. E bben az időben a „ tá b o ritá k ” teológiájának a csúcsán k é t férfi állt, az idősebb V áclav K o randa és M ikulaš Biskupec. V aclav K o ran d a akk o r fogságban volt. A Rosenbergiek a leghatalm asabb cseh katolikus nemesi család K o ran d át elfogta és bebörtönözte. Mi­ k u laš Biskupec te h á t 1420 szeptem berében a „tá b o ri­ tá k ” püspökévé v á la sz ta to tt. Nem sokkal ezután K o ran d át elengedték.5 B iskupecet a Valdensiek papjai is felszentelték. Több m int 100 éven á t a Valdensiek a táb o ritá k teológiájából m erítettek . A tá b o ritá k 1431. évi hitvallásából egész hosszú részeket á tv e t­ te k . A zonban m ár előbb, 1420-ban m egfogalm azták a cseh reform áció első hitv allását. E nnek neve: A Négy P rágai A rtikulus. E z t a h itv allást 1420-ban fogadta el a cseh reform áció összes irán y zata. A tá b o ­ ritá k igen buzgón védelm ezték ezt a h itv allást. U gyan­ ennek az évnek a végén (1420) k ezd ett a tá b o rita teológia rendszere alap jaib an — a Négy P rágai A rti­

kulusnak köszönhetően — kitisztulni. A táb o riták kezdettől fogva kihangsúlyozták, hogy a h it kérdésé­ ben a Szentírás az egyetlen tekintély. T ovábbá az t is, hogy az úrvacsora Iste n lá th a ta tla n kegyelm ének a lá th ató bizonysága. A tá b o ritá k k özött, am elyet J ičin pap és Prokop H oly, v alam int Zišk a vezér vezet­ te k , kezdettől u ralk o d o tt az „O ltári szentség” tisz ­ telete. A tá b o ritá k jobbszárnya ab b an az időben az „O ltári szentségben” Isten m egtestesülését lá tta . A táb o riták balszárnya tilta k o z o tt ez ellen. M artin H ouska és P e tr K aniš teológusok vezetésével alap já­ b an u g yanazt ta n íto ttá k , am it száz évvel később Zwingli és K álvin. K ésőbb a tá b o ritá k m inden irány­ z a ta egyesült egy középtanban, am ely H ouska (m ás­ k épp: Loquis) tan ítá sán a k a h a tá sa a la tt állt és az úrvacsora ünnepi elfogyasztásához a szív alázatáv al fogott hozzá. A tá b o ritá k 1421 kezdetétől ta n íto ttá k , hogy a bor az úrvacsoránál bor m arad, és a kenyér kenyér m arad. A kenyér szakram entálisan és képletesen K risztus teste, a bor K risztus vére. A sákram entum m al élésnél mi valóban Isten kegyelm ét nyerjük, de ez nem lá t­ ható jegy által történik, hanem K risztus által: Ő ezek­ ben a jegyekben jelen v an és e g y ü tt h a t, m ásképp, m int az egyház egyéb alkalm ain. K ülönösen ez a ta n , és a sajá t papság megszervezése okozta a „p rág aiak ” elhidegedését. A „p rág aiak ” a pápai K uria által való elismerésre törekedtek. E zért egyre inkább elhagyták azt, am i a cseh reform ációra jellemző volt. 1424-ben a prágaiak 22 artik lu lu st tartalm a zó form ába foglal­ tá k m eggyőződésüket. Ez ism ét egy jelentős lépést jele n te tt visszafelé H usz tan átó l. Ez volt az indíték a tá b o ritá k számár a, hogy egyes irányzatok ta n a i tekintetében még inkább egyesüljenek. E z tö rté n t T á­ borban és K latovyban, a tá b o ritá k teológusainak összejövetelén. Ők a következő alapelvekben egyeztek meg: Az evangélium i lelkészek Isten tö rv én y ét nem m agyarázhatják sa ját értelm ük szerint, hanem csak a Szentírás szerint szabad kifejteniük. Meg kell von­ niuk a különbséget a testi, a szakrális és az élő kenyér között. Ú gy, hogy a Szentírás Igéje, mely az élő kenyérről — a K risztusról beszél, ne vonatkoztassák a szent úrvacsora szakrális kenyerére. Szükséges ezt a különbséget kihangsúlyozni, hogy a nép nehogy bál­ v ányim ádásra vezettessék. H ogy az a tisztelet, am ely K risztust illeti meg, a sákram entum i kenyérnek ne tu lajd oníttassék, és ez a kenyér testileg K risztus te s­ tével azonosíttassék. É p p így kell a rra is vigyázni, hogy a sákram entális kenyér ne helyeztessék a testi kenyér lépcsőjére, nehogy a nép a sákram entum ot gyalázza. A p áp a és a bíborosok a S átán zsinagógája. Nem szabad a szentekhez könyörögni és nincs tisztító ­ tűz. Nem kell alam izsnát adni, sem v irrasztást ta r ­ tan i, sem az elh u n y tak ért m isét m ondani. A m isét úgy kell m egtartani, ahogy a z t az Úr az utolsó vacsora alkalm ával m eghatározta, te h á t úrvacsorával. A szent doktorok nyilatkozatai nem állnak ugyanazon a fokon, m int a Szentírás. Az istentiszteletet az em berek an y a­ nyelvén kell ta rta n i, nem pedig latinul. A szent öltö­ zetek, különösen az ornátusok az istentisztelet alkal­ m ával nélkülözhetetlenek. A pápák eretnekek, a püs­ pökök sim onisták, ezért ne szenteljenek fel senkit. Az általuk kiszolgáltatott keresztség a S átán fürdője.6 E zeket az alapelveket abb an az időben fogalm azták meg, am ikor Csehország tö b b k eresztesh ad járattó l szenvedett. A katolikusok a háborúban nagyon kegyet­ lenek voltak. A táb o ritá k teológusainak is k ellett a háború kérdésével foglalkozniuk. Ők ellenfeleiket nem a k a rtá k ugyanazzal a pénzzel visszafizetni. Az ő pél­ dájuk Mózes és Józsué háborús törvényei voltak. Az 169

evangélium azonban ezeket eg yhítette. Így például a z t ta n íto ttá k : a lelkész senkit meg ne öljön, vagy sebesítsen, személyesen ne is harcoljon. A háború csak a legnagyobb szükség és fenyegetettség esetében en­ gedhető meg. B iztosabb a lelki harc, a lelki küzdelem. H alálb ü n tetés esetén nem szabad az Ó testam entum szellemében cselekedni, hanem úgy kell cselekedni, ahogy az Ú jtestam en tu m kívánja. A „p rág aiak ” és a „ tá b o ritá k ” ta n ítá sa közti k ü ­ lönbség egyre világosabb le tt. A prágaiak nak a tá b o ­ ritá k címére t e t t jav aslatai a tá b o rita Miklós püspö­ k ö t a rra in d íto tta , hogy a „ tá b o rita hitv allás” (Con­ fessio Taborena) alapelveit és a hitv allás A pológiáját 1431-ben elkészítse.7 E b b en az évben azonban a „p rág aiak” kevésbé konzervatív szárnya a „táb o riták h o z” közeledett. R óm a, a D om ažlicénél elszenvedett vereség u tá n , a körülm ényektől kényszerítve, h ajlandónak m u ta tk o ­ z o tt arra, hogy a cseh evangélikusokkal tárgyaljon. Egyrészről a k ato n ai hatalom és a tá b o ritá k teológiai szilárdsága m ia tt a katolikus egyház a cseh evangéli­ k u so k at B ázelba, a zsinatra tárg y alásra m eghívta. M ásrészről az az irán y zat, am elyet az utraq u isták későbbi érseke, M. J a n R okycana v ezetett, kész volt a tá b o ritá k k a l közösen B ázelban a zsin attal tárgyalni. A prágaiak egyik, a konzervatív M. J a n P řibram által v e z e te tt irán y zata szám ára a táb o riták h o z való köze­ ledés egyszerűen lehetetlen volt. E n n ek az irán y zat­ nak a bázeli zsinat kezdetén nem is v o lt képviselete. A tárg y alás feltételeit a „ Ju d e x E gran u s” -ban (1432) fek tették le.8 Em e egységben ism erte el először a katolikus egy­ ház a Szentírás a u to ritá sá t, tek in té ly é t m aga felett. A zonban a katolikus egyház és a zsinat tekintélyén kívül más tek in tély elism erését ez az egyház m egaláz­ ta tá sn a k és gyalázatnak te k in te tte . Az ő propagandá­ ju k ezért a tá b o ritá k a t m int a nyugalom m egzavaróit és a békesség fő veszélyeztetőit jelölte meg. (Valójá­ b an pedig ink áb b a béke hívei voltak.) E propagan­ dán ak sikerült még a cseh evangélikusoknál is tö b b befolyásos szem élyt toboroznia. Különösen P ribran irá n y z a ta te tt jó szolgálatokat. A p ribrani irán y zat megkésve, utólagosan elkül­ d ö tte képviselőit Bázelbe és a rokycanai irán y zattal közösen, kész volt az evangélium i igazságokból sok m indent elhagyni. E z azonban a tá b o riták szám ára elfogadhatatlan volt. A tá b o ritá k katonai hatalm a 1434-ben m eg tö rt és teológiájukat 1452-ben Csehor­ szágban b e tilto ttá k . K oranda és Biskupec börtönben h a lta k m eg.9 A csehországi táboriták törvényes m űködésük utolsó éveiben tö b b gyülekezetet a la p íto tta k M agyarorszá­ gon. Észak-M agyarországon, te h á t a m ai Szlovákia déli és keleti részén voltak ezek a gyülekezetek. E zek­ nek csak kis része vészelte á t a katolicizm us évtize­ dekig ta rtó elnyom ását. A m ikor M agyarország a refor­ m ációt befogadta, reform átusok lettek . Az ő tö rté ­ nelmi helyzetük a reform ációt megelőző évtizedekben előttem ism eretlen, ezért csak a csehországi állapoto­ k a t és esem ényeket vázoltam , hogy így a cseh teoló­ gusoknak a m agyarországi reform átus egyházhoz kö­ tődő kapcsolatai h á tte ré t felvázoljam . Az évtizedek során a csehországi egyház vezetésé­ ben az evangélikus vagy huszita vezetés m egszűnt és csak u tra q u ista m arad t. Más volt a helyzet M orva­ országban. O tt a tá b o rita teológusok to v áb b m unkál­ ko d tak . E z irán y zat tö b b teológusának sikerült Cseh­ országból M orvaországba m enekülnie. Mivel Tábor városa 1452-ben erőszakkal u tra q u istá v á té te te tt, a

170

nép a tá b o ritá k teológiájának fo ly tató it nem tá b o ri­ tá k n a k , hanem „ócseheknek” nevezte. Az „ócsehek” M orvaországban gyerm ekek részére nem osztottak úrvacsorát. Az irán y zat vezető személyiségei M orva­ országban a XV. század m ásodik felében Stephán és Stepanek papok voltak. Ez az időszak a keresés és csaknem a teljes tan ács­ talanság időszaka volt. A további u ta t csak J a n M oravek pap lá tta tisz tá n . Ő azonban nem sokára Csehországban kezdett tevékenykedni, m ivel M orva­ országból 1452 u tá n az „ócsehek” is visszatértek ide. 1461-ben J a n M oraveket Csehországban elfogták és börtönben ta r to ttá k . Őt Biskupec képviselőjének te ­ k in te tté k .10 A X V I. század első felében, te h á t a ném etországi és svájci reformáció előtt és a la tt az „ócsehek” teo­ lógiai m u n k ája csúcsán Csehországban Ja n Mirus, M artin H anek és K lim ent Ursin állottak. M orvaor­ szágban a k é t dékán: Benedigt O p ta t (Dél-M orva­ ország) és Ja n C harpa (Észak-M orvaország) tevékeny­ k ed ett. A k é t dékán K lim ent U rsinnal eg y ü tt alk o tta meg a csehek szám ára az 1524. ja n u á r 29-én k iad o tt „ócseh” szellemű E gyházi R e n d ta rtá st.11 Sajnos ez az egyházi re n d ta rtá s Csehországban csupán néhány hétig volt érvényben, az „ u tra q u istá k ” ism ét nyeregbe kerültek. S em atikusan szólva: a cseh u tra q u isták szá­ m ára L u th er eretnek volt, még inkább az volt Zwingli és K álvin. Az ócsehek, v alam int a kis testvérközösség, a B ruderunitás — m in t azt m ár em lítettem — m ár a reformáció előtt N ém etországban és S vájcban teo­ lógiailag L u th er és K álvin kö zö tt állott. Morvaország 1526-tól teológiailag, később szervezetileg is a saját ú tjá t já rta . Ez O p tat és C harpa vezetésének köszön­ hető. M ellettük M orvaországban még B artolom ej Sy­ nopfer volt ennek az irán yzatnak leghíresebb teoló­ gusa. U gyanebben az időben a valdensiek a svájci és a ném et reform ációhoz vonzódtak. A XV I. század folyam án az u tra q u istá k sok követőjüket elvesztet­ ték a lutheranizm us jav ára. A bban az időben, am ikor Méliusz Juhász P éter m in t a m agyarországi és az erdélyi kálvinizm us meg­ m entője állt a m agyarországi reform átus egyház élén, a következő volt Csehországban a vallási helyzet. A lakosságnak kb. az 1/3-a volt lutheránus, 1/3-a ócseh és 1/3-a katolikus. E z azonban egy teljesen bizonytalan mérlegelés eredm énye, mivel biztos sta ­ tisztika ebből az időből nincsen. A Méliusz Juhász-i időkben Délkelet-M orvaország dékánja Ondrej volt. (Az ő keresztneve szám om ra ism eretlen.) U herszky B rodban székelt és az ócseh teológia képviselője volt. U herszky B rodban lak o tt, így A dam U her fuvaros is, aki kocsijával Debrecenig terjedő u ta k a t te tt meg. ő hozta meg U herszky B rodba Méliusz Juhász tevé­ kenységéről a híreket. Ezek a hírek nagyon érdekel­ té k m indkét, a m agukat a tá b o rita teológia örökösei­ nek valló csoportot. T eh át az ócsehek és a te stv ér­ közösség tö b b e t a k a rt tu d n i Méliusz Ju h ász P é te r h it­ tanilag oly rokon tevékenységéről. K ülönösen az ócseh O ndrej dékán és az U herszky Brod-i testv é r­ közösség p ap ja a k a rt valam i közelebbit m egtudni. 1564 novem ber közepén m indketten levelet küldtek Méliusz Juh ász P éternek, am elyben ő t egyházuk h it­ ta n i és erkölcsi felfogása felől tá jé k o z ta ttá k . A testv ér­ közösség lelkésze P e tr Piser m egküldte Méliusz Juh ászn ak — a testvérközösség presbitereivel egyet­ értésben — a testvérközösség latin és ném et nyelvű h itvallását. A dam U her közvetítésével m indkét lel­ kész m egkapta a debreceni püspök válaszát.

Ondrej d ékánnal Méliusz Ju h ász teljes egyetértésre ju to tt és to v áb b i testv éri levélváltásban m arad tak . Méliusz Ju h ász teológiailag egészen közel á llo tt a Testvérközösséghez. Mindezek ellenére a testv érk ö ­ zösség az ő válaszával nem v o lt teljesen megelégedve. Az elégedetlenség oka alapvetően ugyanaz volt, m in t am i a testvérközösség elégedetlensége a cseh teológu­ sok irá n t, vagy a nagy cseh evangélium i irányzatok, avagy K álvinnal, Zwinglivel és L utherrel szemben. Méliusz Ju h ászn ak m egjegyzéseket fű zö tt a testv érközösség úrvacsoratanához. És erre a testvérközösség nagyon érzékenyen reagált. Méliusz Ju h ászn ak oly módon válaszolt, hogy a levelezés m egszakadt.12 Ondrej d ékán 1566-ban P avel Auilinnel, a postějovi városi iskola rekto ráv al közösen egy új h itv allást fogalm azott a m orva evangélium i egyház szám ára. A quilin, jóllehet nem ordinálták lutheri m ódon, szim­ patizált a lutheranizm ussal. Az 1566-os M orvaországi H itvallásban is szó v an a Confessio A ugustanáról. A Confessio H elvetica i t t nincs m egem lítve. E bben az időben Csehországban és különösen M orvaország­ b an sok evangélium i h itű lelkészt ra g ad tak meg L u th er tanai. Ondrej dékán és a követői m egkíséreltek ennek a hullám nak g á ta t em elni a testvérközösség uniójával. A testvérközösség azonban ennek szilárdan ellenállt.13 Dél-M orvaország dékánja, J a k u b K am eniczky 1574ben lefo rd íto tta cseh nyelvre az A u g u stan át, m ajd az ő utódja, Simon H aliaeus 1576-ban k ia d ta azt. 1591ben M orvaországban szakadás jö tt létre az egyház életében. L é tre jö tt egy önálló lutheri egyház a Con­ cordia form ula a lap ján .14 Az A ugustana különösen É szak-M orvaországban te rje d t el. A zonban a m orva ócsehek kapcso lata a m agyar reform átusokkal v álto zatlan m arad t. H aliaeus követői ellene v o ltak az ócseh irán y zatn ak . A bban az időben különösen M anchthon Fülöp ta n ítá sa irá n t érdeklődtek. 1596-tól 1608-ig Corvin László v o lt a dél-m orva dékán. Ő az észak-m agyarországi R ad v án y ­ ból szárm azott (m a Szlovákiában fekszik). Több, erről a vidékről szárm azó lelkipásztor szolgált ab b an az időben M orvaországban. Ők a M elanchton-táborita irán y zat sora k ö zö tt ta lá ltá k meg érvényesülésük lehe­ tőségét. Corvin legjobb b a rá tja D ăniel V irga v o lt az ócseh irán y zat fő teológiai szószólója. Corvin tem e té ­ sénél Dăniel V irga ta r to tt gyászbeszédet.15 Corvin halála u tá n B enedikt M ikust v á la sz to ttá k dékánná, ő v itte á t az egyházat tisz ta kálvini vonalra a heidelbergi teológia szellemében. E z azonban az egyház ellenállásába ü tk ö zö tt. Ő t 1614-ben tisztségé­ tő l m egfosztották, és J a n P o rphyridest v á la sz to ttá k dékánná. Az ő halála u tá n 1615-ben J a k a b Petrozelin le tt a dékán. M indketten ócseh irán y ú ak voltak. A m ikor Pfalzi Frigyest 1619-ben cseh királly á válasz­ to ttá k , 1620-ban J a k u b P etrozelint tisztségéből m e­ n esztette és ism ét B enedikt M ikust nevezték ki dé­ k á n n á .16 Pfalzi Frigyes m egpróbálta az országban a reform átus egyházat és egyházrendet bevezetni, azon­ ban ez nem sikerült neki. Fáradozásai által sokak szim pátiáját elveszítette, olyannyira, hogy M orva­ ország és Szilézia evangélikus lelkészei, am ikor 1620 elején eme országokat m egláto g atta, nem v e tte k részt a hódolatnyilvánításban. Még Dăniel V irga életében az ócseh irán y m ásodik fő szószólójaként ism erték el a fiát. Sámuel V irgát. Az ő egyik teológiai m u n k á já ­ nak a k ézirata „ Ob ran a p rav d y H ospodinovy” (Az isteni igazság védelm e) m egtalálható B udapesten, a Széchényi K ö n y v tá rb a n .17 Sám uel V irga fia, P v al V irga éppúgy, m in t Ja k u b

Petrozelin fia és még sok m ás lutheránus vagy ócseh irányzathoz tarto zó lelkész, em igrált az ellenreform á­ ció kezdetén Cseh- és M orvaországból M agyarország­ ra .18 Nosislavnak és környékének a reformáció korában utolsó dék án ja J akub G allina volt. Gallina B ardejav­ b an és D ebrecenben ta n u lt. Debreceni tartózkodása a la tt török fogságba esett és Szegedre hurcolták. A szegedi fogsága a la tt azonban szabadon m ozoghatott és az o ttan i iskolát lá to g a th a tta . H árom év elteltével a fuvarosok á ltal kiszabadult. E gy évet még K assán ta n u lt, a ztá n M orvaországban tevékenykedett. Nosis­ lavban le tt dékán, Mikula s Je n la dékán m ellett, aki szintén M agyarországból szárm azott. A zután B učovicé­ ben le tt lelkész, m ajd (1601—1607) valószínűleg É szakM orvaországban m u n kálkodott, végül N osislavban le tt dékán (1607—1624).19 G allinától való egyházi jurisdictio á lta l az ócseh közösség Slvakov városához tartozik. Slakovban egy nagy lutheránus gyülekezet van és egy kis közössége a B ruderunitásnak, a testvérgyülekezetnek. E b b en a városban 1609. m árcius 8-án és 9-én előkészítő tan ács­ kozást ta r to tta k a m orvák belépésére a protestáns alapelveken nyugvó O sztrák—M agyar—M orva Szö­ vetségbe. A szövetség létrehozását II. R udolf császár protestánsellenes politikája te tte szükségessé. K a rel Zerotin, a kiváló m orva politikus m ár 1607 decem be­ rében tá rg y a lt egy szövetség létrehozásáról, az éppoly ta p aszta lt m agyar politikussal, Illyésházy Istv án n al és az osztrák evangélikus rendek képviselőivel, E rasim Tschernebellel. A slavkovi tanácskozás legjelentősebb személyei voltak K arel von L ichtenstein, W eichard von Salm, Jiri M artinkovszky és J a n B ukuvka. 1608. április 13-án m egvalósult a szövetség. A protestánsok azonban szerették volna a H absburg Á llam szervezet m inden országát m egnyerni a saját érdekük szám ára. A zonban a cseheket, a sziléziaiakat és a lausitziakat a cseh V aclav Budovec diplom áciai hib ája m ia tt nem sikerült m egnyerniük.20 A 30 éves háború (1618—1648) utolsó éveiben M orvaországban egy kis, tisz ta reform átus egyház létesült. E z t P e tr Berger dékán vezette. B erger a szlovákiai Lupcében született. Ő t a szigorú lutheránus akadém ián a sziléziai Briegben ordinálták. M int lel­ kész, m ajd később m in t dékán és senior a k álvinizmus irá n t m u ta to tt fogékonyságot. Fiai H eidelbergben tan u lta k . Neki el k ellett hagynia m unkahelyét, B y t­ cát, és M orvaországba k erü lt. U hersky B rodban le tt dékán a délkelet-m orva dékáni székhelyen, ahol előd­ jét, M artin M alobickyt k iszo ríto tta helyéről. A zonban e vidék tö b b lelkésze m egm aradt ócsehnek és megal­ k o tta a m aga sa já t dék án átu sát. P e tr Berger 1610ben h alt meg. Az ő követője volt Sám uel S ytinsky és végül Ludvig Sytinsky. U hersky B rodban a h itta n i szituáció Sám uel és Ludvik S ytinsky a la tt nem vilá­ gos.21 Berger m in t U hersky Brod-i d ékán is ta r to tta a m agyar egyházzal a kapcsolatot. A sziléziai K rnovban B randenburgi János György herceg a X V II. század elején m egpróbálta K álvin ta n á t és a reform átus egy­ házat m egerősíteni. A krnovi papok alkalm azkodtak, de a hívek ellenállásán a fejedelem a k a ra ta m egfenek­ le tt. U gyanebben az időben a testvérközösség ifjú lelkészei sokkal inkább a reform átus teológia befolyása alá kerültek, m in t a bruderunitás teológiája alá. A fia­ ta l Comenius is (aki később egy ideig S árospatakon m unkálkodott) is szim patizált a B ru derunitásban ezzel az irán y zattal. A krnovi reform átus lelkészek és a testvérközösség ifjú papjai a levelezésükben és b ará ti 171

kapcso lataik b an éppúgy, m in t a m agyar reform átusok H eidelberg felé orientálódtak, o nnan n yertek teológiai im pulzusokat. Az ellenreform áció idején (1620—1781) az E vangé­ liumi K eresztyén E gyház a cseh terü letek en erős ille­ galitásba szorult. A sa já t soraikból v á la sz to tt, nem ordinált pásztorok v ezették az egyház életét. Az ille­ galitásb an élő egyházban kevés volt az ordinált lel­ kész. A nem o rd in áltak közül a legtöbben, és egy ordinált lelkész (M artin Rohlicek) az „ócsehek” teo­ lógiájának h atása a la tt állott. Ezek a férfiak és asszo­ nyok is a Szászországi L uth erán u s E gyházzal és a M agyarors zági R eform átus E gyházzal voltak kapcso­ latb an , különösen a récai reform átus gyülekezettel. Az illegalitásban élő egyházak szám ára nagy buzdí­ tá s t jelen tettek a ném et- és a m agyarországi cseh eredetű ordinált lelkészek titk o s láto g atásai. Ők épp­ an n y ira voltak lutheránusok, m in t reform átusok. A reform átus lelkészek, akik Cseh- és M orvaországban az egyházat erősítették , P á p á n és D ebrecenben ta n u l­ ta k . E gy közülük, J a n Vales (Valesius) m agát a M agyarországon és M orvaországban szétszórtságban élő cseh egyházak szám k iv etett lelkészének nevezte („ecclesiarum B ohem icarum in H u n g aria e t M oravia dispersarum orbus p asto r” )22. A Türelm i R endelet megjelenése (1781. október 13.) u tá n a Cseh- és M orvaországban m egm aradt evangé­ lium i hitűek (akik többé vagy kevésbé tu d a to sa n az ócsehek teológiája befolyása a la tt álltak) a reform á­ tu s egyházhoz tarto zó n ak jelen tették k i m agukat. N ekik ugyanis nem engedték meg, hogy a cseh refor­ mációhoz tarto zó n ak vallják m ag u k at, m ivel ilyen hivatalosan nem létezett. A cseh p ro testan tizm u st b e tilto ttá k , a B ru d eru n itást nem te k in te tté k létező egyháznak. A Türelm i R endelet csak a H absburg birodalom ban m eg tű rt augsburgi vagy a h elvét h it­ v allást követő p ro testán s egyház közötti választást te tte lehetővé. A többség a reform átus egyház m ellett d ö n tö tt, m ert a reform átus teológia, különösen pedig a reform átus istentiszteleti form a elfogadhatóbb volt a szám ukra, m int a lutheránus A M agyar R eform átus E gyház ekkor a Cseh- és M orvaországba a legjobb ifjú lelkipásztorait küldte. Több m int 70 lelkipásztort, akik nagy többsége Sáros­ p a ta k o n ta n u lt. A Cseh E vangélium i T estvéregyház ezért nekik m indenkor hálás.

A cseh—m agyar kapcsolatok helyzete az ellenrefor­ máció és különösen a türelm i időszak a la tt (1781— 1861) olyan tém a, am elynek m egírása e tan u lm án y kereteit m eghaladja. Ilja B urian Fordította: K u lifa y Gyula JE G Y Z E T E K 1. A m adeo M olnár: V aldenšti (A V aldenziek), P rá g a , 1973. 215. old. — 2. Čty ř i v y zn án i (N égy H itv allás), P rá g a, 1951. — 3. F erd. H re jsa : Dějin y k řest a n stv i v Československu I— V I. (A kereszty én ­ ség tö rté n e te C sehszlovákiában) II. k ö te t 18. old. (T ovábbi m eg­ nevezés csa k : D ejiny.) — 4. H u sz m űvei tö b b helyen, különösen „O cirkvi” (Az E gyházról) szóló ir a ta és a P o stilla és az É n ek ek . — 5. D ejiny II. 218 k. old. — 6. D ejiny I I. 203— 206. old. — 7. Mi­ k u la š z P elh ř im ova: V yznáni a o b ran a T ab o ru (A tá b o ritá k h it­ vallása és apológiája.) P rá g a, 1972. — 8. D ejiny II. 256. old. — 9. D ejin y I II . 84k. old. — 10. D ejiny I I I . 210. old. — 11. V. Cha ­ loupecky: P ř e K n ěžská (A p a p pere), P rá g a, 1925. 137k. old. — 12. F erd . H re jsa : R eform ačn i sborn ik. (A reform áció összegyűjtött ira ta i) I II. 18. pld. R u d. R iča n : D ejiny Je d n o ty (A T estvérközösség tö rté n ete), P rá g a , 1957. 228. old. S tep h an T u rn sk y : K alvinské (K álv in ista hangok), 1958. N r. 10. 3. és 5. old. — 13. F ra n t. K a ­ m eniček: Zem ské sněm y a sjezdy m oravské I— I II. (A m orva országgyűlések és egyéb gyűlések.) I I I . k ö tet 416/2. oldal. A N em ­ zeti M úzeum K ö n y v tá ra , P rá g a , A B X 136— 138. old. és 455. old. és 432k. old. K řesty an sk a rev u e (K eresztyén Szemle), 1973. 83— 89. és 149— 155. old. — 14. K řesta n sk a revue 1975. 14— 19. old.; 1980. 77— 82. old. V lastivěd n y sborn ik V ysocyny (A cseh-m orva felföld, a h aza ism eretének gyűjtem ényes kiadása) V. k ö tet 1968. 23— 36. old. — 15. Állam i L e v éltár B rn ó b an G. 12. Cerroni I. 89. old., 433k. old. — 16. H rejsa Sborové Je d n o ty b ratrsk é (A T estv ér ­ közösség gyülekezetei.) P rá g a , 1935. 252. old. Á llam i L ev éltár B rü n n b en G. 12. Cerroni I. 89 F ol. 434. Cesky casopis historicky (Cseh tö rté n elm i folyóirat) 1935. 254k. old. I. B urián : R udo lfu v II. m a je s ta t (II. R udolf király felesége.) P rá g a, 1984. 22. old. — 17. Széchényi K ö n y v tá r. B u d a p est Q u art slav. N r. 46. 199— 267. old. — 18. J a n D ro b n y : Slovenski m a rty ri (A szlovák m ártíro k ) 121. old. Az ócseheket a történészek g y a k ra n ú j u tra q u istá k n a k nevez­ té k . — 19. S trom L ászló: M onum enta historica in H u n g aria. B u d a ­ pest; 1905. 111. old. Ignaz H ü b e l: M ellékletek a m o rv ák n ak a 16. században a ném et egyetem ekkel m eglevő kapcsolataihoz. B. V ar ­ sik: H u sit i a reform acia n a S lovensku do žilinské synody (A huszi­ tá k és a reform áció S zlovákiában a zsilinai zsinatig.) B ratislav a, 1932. 153. old. V lastivědn y v estn ik m oravsky (VVM) A M orva H o n ­ ism eret H írad ó ja, 1953. 23. old. és 1949. 84. old. — 20. K am ii K ro fta : Ďe jin y Československe (Csehszlovákia tö rté n e te .) P rág a, 1946. 381. old. Časopis M atice M oravské (CMM) A M orva K ö n y v ­ kiadók folyóirata, 1913. 222k. old. J . B. N o v ák : R udolf II. a jeho pad. (II. R udolf és b u k ása.) 43k. old. — 21. Sim onides: G aléria om nium san acto ru m . B u d a p est, 1863. 99. old. 113. és 127. old. Soffner: E in E rieg er O rdinationsregister aus d e r Z eit von 1564 bis 1573. 1897. 305. old. V arsik : H u s iti 159. old. J a h rb u c h fü r die G eschichte der P ro te sta n tism u s in O esterreich. (A pro testan tizm u s tö rté n e te A u sztriáb an . É v k ö n y v .) 1897. 82k. és 69. old. S ta a ts­ archiv B rno (Állam i L ev éltár B rü n n .) G. 12. Cerroni 1. 89. old. 100. Česky časopis histo rick y 1935. 12. old. J a n K u čera: P a m ěti kralovskeho m ěsta U herskeho B ro d u (U hersky B rod szabad király i város em lékiratai.) 153. old. Časopis České m atice (A Cseh K ö n y v ­ kiadó folyóirata.) 466. old. és köv. S tro m p : M onum enta, 145. old. — 22. K u r Géza: A K om árom i R eform átus E gyházm egye I. K o m á­ rom , 1937. 217— 221. old. Cseh— m a g y a r refo rm átu s tö rtén elm i kapcsolatok. K om árom , 1937. 31— 32. old. F erd. H rejsa: S b o ro v é ... 240— 242. és 256. old. Cešti evangelici a to la ra čn i p a te n t. (A cseh evangélium i h itű e k és a tü re lm i rendelet.) P rá g a, 1982. 95— 122. old.

Szabádság, szabadosság és önmegtartóztatás az evangéliumi és apostoli tanításban* I. K ívánatosnak tű n ik a definíciók előzetes tisztázása. E b b en a cím től eltérő sorrendet érzek szükségesnek: ö n m eg tartó ztatás, szabadság és szabadosság lenne a sorrend. Így persze a szabadság fogalm a k o rlátozott, de a té m a ezt sugallja: nem a szabadságról v an szó á ltaláb an , hanem erkölcsi értelm éről, összehasonlítva az önm eg tartó ztatással és szabadossággal. M it nevezünk te h á t önmegtartóztatásnak? Az emberi élet egyes jelenségeinek k orlátozását, általáb an örö­ m ö t jelentő te tte k n e k , szokásoknak önkéntes és tu d a ­ * E lő a d ásk én t elh an g zo tt a R e fo rm átu s E g y h áz D ok torok K ol­ lég iu m án ak ülésén (1987. aug. 31.— szept. 4.).

172

tos mellőzését, am elyben azonban nem a korlátozás és lem ondás az egyetlen vagy fő cél, hanem ennek révén valam i pozitív h atásn ak , eredm énynek elérése. E nnek kifejezése az aszkézis szó, m ely eredetileg gya­ korlást, m égpedig az a tlé ta gyakorlását fejezi ki. Je l­ lemző azonban, hogy ez a szó a Szentírásban nincsen, egyedül a 4Makk em líti B auer szerint (ennek szövegét még nem tu d ta m megszerezni). A szabadság ebben az összefüggésben az a helyzet, am ikor a k ívánatos eredm ényért nincsen szükség ön­ m eg tartó ztatásra, lem ondásra, valam inek mellőzésére. A szabadosság egyszerűen ennek következtében a visszaélés a szabadsággal. Ezek u tá n azért mégis szeretném idézni — és rész­

ben v ita tn i — R ahner-V orgrim ler (Teológiai kisszótár) definíciója n éhány részletét. E z így hangzik: „Az ÓSZ-ben azok a szokások, hogy az em ber Iste n k ed ­ véért lemond valam iről, eleinte a k u ltik u s tisztasággal kapcsolatosak; m ajd a későzsidóság körében ehhez még m ás m otívum ok is tá rsu ln a k , az aszkézis sza­ baddá teszi az em bert Isten szám ára, és az aszkézisért éppúgy ju ta lm a t lehet rem élni, m in t m inden m ás jó cselekedetért.” A definíció an n y ib an használható, hogy az ÓSZben valóban a k u ltik u s tisztaság játszik vezető szere­ pet. N agyon fontos, hogy a célja az em bert szabaddá tenni Isten szám ára. Jutalom szerző szerepét azonban óvatosan kell kezelni. E hhez érzem szükségesnek az ÓSZ-i tények vizsgálatát.

II. M indjárt m egem lítendő: rendkívül kevés az adat. Ezek: Időrendben — kanonikus sorrendben az első ilyen jellegű té n y az E x 19,10 kk , m ely a Sinainál a tö r­ vényadás előtti időben m eg tiltja a házaséletet. E nnek azonban különösebb fo ly tatása nincsen — nem le tt g y a k o rlattá még k ritik u s alkalm ak esetén sem. A Lev 21 a papok szent v o ltára vonatkozó u ta sítá ­ sokat közöl, ebben v an n a k hasonló jellegű m egjegy­ zések, gyakorlatilag azonban ezek k u ltik u s törvények, nincs közül az önk én t vállalt önm egtartóztatáshoz, és nem is kív án n ak szó szerinti értelem ben ilyesm it. Az 1Sám 21 m in th a a rra u taln a, hogy v o lt egy bizonyos törv én y a hadviselés és önm eg tartó ztatás kapcsolatára. A m enekülő D ávidtól kérdezik a papok: szentek-e a legényei, m eg tartó ztatták -e m ag u k at az asszonyoktól? D ávid válasza részben kibúvó: am ikor elindultam , szent v o lt a legények teste (nem derül ki azonban, hogy előzőleg valam ilyen fogadalm at te t­ tek-e vagy egyszerűen a helyzet hozta kényszerről volt szó). E z az ú t közönséges ugyan — m ondja D ávid —, de ők testü k b en sz e n te k . . . Csiklandósabb eset a 2Sám 11-ben U riás önm egtar­ tó zta tása. U riás ugyanis a rra hivatkozik, hogy am ikor a sereg a mezőn táborozik, hogyan m enjen haza fele­ ségéhez? Ilyen törvénynek azonban nincsen íro tt nyom a. A D eut 23,10 nem m ond m ást, m in t hogy „legyen táborod szent, ne lásson nálad semmi szemér­ m etlenséget az Ú r, m e rt elfordul tő led ” . U riás nyilván azért viselkedett így, m e rt g y an ú t f o g o tt.. . Ism eretes, hogy a zsidóságban — egészen Jézus koráig — előfordult a 40 napos böjt. „K ezdete” Mózes böjtje a T örvény m ásodszori átvétele elő tt. E x 34,28. E z azonban ism ét nem egyszerűen aszkézis, hanem hasonló az E x 19 egyszeri esetéhez. N em le tt kötelező példa. A rituális b ö jt viszont szerintem nem tarto zik ide. Aszketikus közösségnek szokták tek in ten i a rékábitá­ kat. B ővebben csak a J e r 35,1 kk szól róluk (a 2K ir 10,15 csak ősüket em líti, szokásaikat nem). Ideológiá­ ju k : „ne igyatok b o rt soha, se ti, se a fiaitok. H ázat se építsetek, g ab o n át se vessetek, szőlőt se ültessetek, birtokotok se legyen. H anem sáto rb an lak jato k egész életetekben, hogy sokáig éljetek azon a földön, ahol jövevények v ag y to k .” A jellem zés azonban lá th a tó a n csak form álisan illik rájuk. Ők a honfoglalás, letele­ pedés és a velük járó bűnök elleni prófétai ellenzék te ste t ö ltö tt népe. E red etü k kb. 840 körüli, Jé h u kora, és még a 4. században is töm egesen, csoportok éltek, persze nem a városokban. Jellem ző volt ráju k pl., hogy jah v ista neveket viseltek. M agatartásukban

egy prófétai nosztalgia érvényesül a pusztai vándorlás k o rá t illetően, ami g y akorta m egtalálható a próféták­ nál, persze elsősorban a tiszta h it, áldozat és engedel­ messég említésével. A rék ábiták ezt külsőleges m aga­ ta rtá ssa l tetézték és fejezték ki. (Volt egy hasonló csoport, a kénitáké, B ir 1,6; 4,11; 5,24; 1Sám 15,4. A k é t csoportot egyesek azonosnak te k in tik , viszont a k é t utolsó bibliai hely ezt k izárja: Jáél, a kéni H éber felesége semleges a bírák harcai­ ban, to v áb b á Saul harcaiban nem állnak Izráel olda­ lán, ugyanakkor Saul kiküldi őket Am álekból, hogy el ne vesszenek azokkal együtt. Mózes rokonai ők, akik csak alkalm ilag társai Izráelnek.) Csupán a nazirság tek in th ető önként vállalt aszké­ zisnek. A lapja a N um 6-ban található. Ism ert volta m ia tt nem térek ki rá bővebben. Nem feltétlenül ta r ­ to tt életfogytig. Sámson esetében előfordult, hogy az an y a m ár szülés előtt önm egtartóztató m ódon élt. E z a fogadalom és életform a az Ú SZ koráig élt. Összefoglalásul te h á t m egállapíthatjuk: az aszkézis kifejezetten nem volt általános Izrá elben. Egyes ese­ tekben, egyes csoportokban voltak ugyan aszketikus szokások érvényben, de ezek csak járulékos részei az illető csoport m ag atartásán ak . A szabadság m int fogalom Izrá elben csak egyetlen form ában létezett: jogi értelem ben. Szabad vagy ra b ­ szolga (de tu d ju k , hogy a h a tá r Izrá elben nem olyan átléphetetlen, m int m ás népek esetében), vagy szabad em ber és nő, ellentétben a házassal. Erkölcsi értelem ­ ben v e tt szabadság ism eretlen fogalom. A bibliai gon­ dolkozásmód szerint am úgy is nem ez az ideális vagy kívánatos állapot; sokszor büszkén vallják m agukat Isten vagy királyok szolgáinak. A szabadság m int eszmény főleg m int az egyén kiteljesedésének esz­ m énye, csak a görög szellem h atása a la tt fejlődött ki. Szabadosságról a Törvény előírásai, főleg büntetései m ia tt m int gyakorlatról vagy eszményről nem szól­ h atunk. III. A görög szellem, m ajd a hellénista kor azonban ho­ zo tt egy olyan új helyzetet, m elynek h a tá sá t a Bibliá­ ban is m egtaláljuk. A görög városállam ok korában a szabadság elsősor­ ban politikai ta rta lm ú fogalom. A hellenizmus k o rá­ ban változik a helyzet: politikam entessé lesz és indi­ vidualizálódik. Az egyénnek a belső, lelki szabadságát fejezi ki m ár ez a fogalom. E gyik oldalága az, am it pl. a sztoikus filozófusoknál találunk. Ami azonban jelentősebb: új helyzet alakul ki Palesztina földjén is. Megjelennek a görög bevándor­ lók, kereskedők és családjaik, ebben asszonyaik („grae­ culi” ). É rdekes jellem zést idéz Hengel R ostow tzefftől: „egoisták v oltak, felfogásuk m aterialista, ideáljuk m egbotránkoztató, erkölcsük kényelm es (,lax’). N yu­ godt és könnyű életet kerestek, m inim ális m unkával és gonddal, az állam és vallás nemigen érdekelte őket. Fő igyekezetük: a vagyon növelése, és hogy azt u tó ­ daik örökölhessék. A szerelem fontos szerepet já tsz o tt életükben, és ennek nem volt előfeltétele a házasság — egyszerű üzleti tranzakció volt.” Hengel szerint a Péld 2,16; 5; 6,24 idegen asszonyai ezek, akik luxust és k é jt hoztak a zsidók közé. Velük szemben a Péld egy ún. parasztideált állít, 24,30; 27,23—27. A Péld m ellett a m ásik könyv, m ely szembeszáll a hellenista befolyással, a Jézus ben Sirák könyve. Benne felfedezhető, hogy a zsidók kö zö tt egy olyan szabadság­ gondolat jelen t meg, mely eddig teljesen idegen volt tő lü k ; a szabadság ugyanis az em u n áh —hűség ellen­ 173

p á rjá t jelenti! Sirák fia ezért m ár k é t útról ta n ít (2,12), és nála megfogalmazódik a zsidó vallásosság egyik jellemzővé váló tulajdonsága, az elkülönülés. (11,34; 12,14; de D án 1 is!) A szent iratok m ellett a kegyességi irányzatokban is m egjelent az elkülönüléssel párosuló aszkézis gya­ k o rlata. A legjobban a chaszidim ből alakuló esszénu­ soknál, még inkább az esszénusok radikálisait képvi­ selő qum ráni közösségnél. (Jóllehet a rituális tisztaság is nagy szerepet já tsz o tt m indebben.) Plinius pl. az esszénusokról azt írja, hogy a H o lt­ ten g er p a rtjá tó l elég távol élnek ahhoz, hogy elkerül­ jék az ártalm as dolgokat, falvakban élnek, m ert a városok az ő szem ükben bűnösök. É tkezési szokásaik­ ról Plinius csak a n n y it ír, hogy egyszerűek és m érték­ letesek. Josephus szerint ennek köszönhető, hogy sokan közülük 100 évig is élnek. A házasságot az esszénusok általáb an elvetették, de gyerm ekeket fogadtak örökbe, hogy el ne fogyja­ nak. V olt azonban olyan esszénus csoport is, mely hajlandó volt nőket is befogadni, őket is 3 év próba­ időnek v e te tté k alá. A qum ráni közösségben sem volt egyértelm ű a helyzet; a D am aszkuszi I ra t és a Közös­ ség Szabályzata szerint m in th a nők és gyerm ekek is éltek volna közö ttü k . M indenesetre női és gyerm ek­ sírok valóban v an n ak telepükön, te h á t a házasság nem leh etett eleve tilos. Keresztelő Ján o s személye azu tán m u ta tja ennek a gyakorlatn ak elevenségét egészen Jézus napjaiig. Pogány terü leten pedig a sztoicizmus álláspontja tü k rö z egy önként vállalt, lem ondások árán k ialak í­ t o t t életform át. IV. B eszélhetünk-e „korai” keresztyén aszkézisről? S h a igen, m ennyiben független ettől, m ennyiben keresz­ ty é n ? É s h a v an, m ennyi nyom át és ala p já t találjuk az Írásban? M egint idézem definícióként R a h ner-Vorgrimler szövegét: „A keresztyén aszkézis nem szárm azhat tu d a to s vagy ö n tu d atlan világm egvetésből vagy földi feladatunk m egtagadásából, h a b á r el kell ismerni, hogy a keresztyénség körében v a n olyan aszkézis ( . . . ) A specifikusan keresztyén aszkézis lényege nem első­ sorban a m orális aszkézis, vagyis nem az összes bűnös h ajlam n ak , az összes veszélyes term észeti adottságnak a legyőzése, nem az önnevelés, m elynek célja a külön­ böző em beri képességek z av artalan harm óniájának m egterem tése: te h á t az aszkézis nem az erény meg­ szerzésének az eszköze, és nem is a fogyasztásról való lem ondás. ( . . . ) A keresztyén aszkézis nem is kultikus aszkézis, m elyben az em ber áldozatot kínál fel az istenségnek, m ivel úgy érzi, hogy a világ önfeledt élvezete, egyáltalán a profán ellentéte a szentnek. ( . . . ) Végül a keresztyén aszkézis nem is m isztikus aszkézis, m elyben a szubjektum a rra készül fel, hogy tito k zato s m ódon átélje az iste n it (m iközben meghal a világ az É n , a saját a k a ra t szám ára stb.). A keresz­ ty é n aszkézis in k áb b az em beri létezésnek m in t egész­ n ek kizárólagos keresztyén értelm ezésében kell hogy m egnyilvánuljon. ( . . . ) A zaz: (. . . ) h a az em ber a halálának té n y é t elfogadja és szembenéz vele, ha sze­ m élyesen m ond igent erre a halálraszántságra, és ezt az igent existenciálisan realizálja azzal, hogy önként elébe m egy ennek az ap rán k én t az egész élet folyam án realizálódó elm úlásnak — h a ezenfelül nem csak készen áll a halálra, hanem ennek existenciális kom olyságát és belső igazságát is biztosítja azáltal, hogy a szenve­ désből m in t a halál m ozzanatából tö b b e t vesz m agára, 174

m int am it a sors rák én y szerít; akkor gyakorol igazi, keresztyén értelem ben v e tt aszkézist.” (Saját meg­ jegyzés: ennek m in tája kb. R ah n er egyénisége, szín­ vonala. Nem ez a történelm i és m egfogható aszkézis!) E ltek in tv e attó l, hogy ez a definíció alap jáb an véve igen m agas szintű, m odern, gyakorlatilag eddig nem érvényesített — de a bibliai kijelentést vizsgálva am úgy is h aszn álh atatlan , hiszen nem abból leszűrt fogalomról v an szó (a különbségtétel a felolvasásának értelm e). A m it ugyanis az Újszövetségben találu n k , az jórészt az ószövetségi gyakorlat fo ly tatása és továbbélése, esetleg egyes k o n krét helyzetekben való aktualizálása. Így nem érdemes bővebb m agyarázatot fűzni Keresztelő Ján o s m ár e m líte tt alakjához, vagy Jézus 40 napos böjtjéhez — ezeknek ugyanis nincsen a későbbiekre nézve fundam entális és m eghatározó szerepe. A szabadság fogalm ával kapcsolatban még egy szű­ k ítést is el kell végeznünk. A „szabadság” ugyanis sokféle összefüggésben fordul elő, m elyek közül nem kell itt m indegyikre kitérnem . Így nem szeretnék fog­ lalkozni a „szabadság a Törvénytől” fogalommal, leg­ alábbis általánosságban nem , hiszen ez a judaizm ussal fo ly tato tt v ita egyik tézise, de nem ide tarto zik . Ugyanide sorolom a „szabadság a bűntől” kijelentést Jézus szájából — ez is vitabeszédek egy része, de nem az erkölcsben m egnyilvánuló szabadság vagy aszkézis területére vonatkozik. H ogy az újszövetségi kor gondolkozásm ódjában a törvény és szabadság mégis m ennyire összefonódott, ugyanakkor pedig m ennyire csalóka lehet a szavakat önm agukban, h á tté r nélkül értelm ezni, idézem az ism ert kifejezést Ja k a b 1,25 és 2 ,12-ből: a szabadság tökéletes törvénye, am it b e ta rtv a boldog lesz az em ­ ber. A kifejezésnek m inden bizonnyal Philonál ta lá l­ juk meg igazi a la p jait: szerinte az az em ber, aki tö r ­ vény a la tt él, szabadabb annál, m in t aki zsarnokság a la tt van. (A zsarnokság a la tt azonban Philo nem külső zsarnokságra gondol, hanem az em berben élő indulatokra, kívánságokra stb.) E z a zsidóság állás­ p o n tja : nem abszolút szabadságot kíván, hanem érzi, hogy a Törvény m eg tartása jelent a legtöbbet az em ber szám ára. (Mai szóval, bár ez itt egészen a n a k ­ ronisztikus: az em ber önm egvalósítása nem ab b an lehetséges, hogy m indentől szabad, hanem — mivel te re m te tt lény és Isten szövetségében él — az Iste n ­ hez való alkalm azkodás jelenti a tökéletes „önm eg­ valósítást” .) U gyanerre a m in tára idézem G oppelttől a Misna A both 6,2-t az E x 32,16-hoz, ahol — egy bizonyos szövegkorrekció árán bár — így fogalm az­ n a k : nem találn i szabadokat azokon kívül, akik a T ó rát ta n u lm á n y o zz ák . . . (A szövegkorrekció a „v é ­ sés” h ely ett „ tö rv é n y t” olvas.) Ja k a b b a l azért érdemes a kezdetben foglalkozni, m ert m ondanivalója egyenesen az Ószövetség k o n ti­ n u itásáb an áll, akárcsak a H egyi Beszéd — és feltét­ lenül hiteles képet ad a kor g o n d olkozásm ódjáról.. . IV/A A szinoptikus anyagban tulajdonképpen háromféle kérdéskör fordul elő: a böjt, a nemi aszkézis és a vagyonkérdés. V együk m ost ezeket sorra. A böjt m inden bizonnyal aszkézis, ö n m egtartóztatás — csak az értelm ezése és célja nem egyértelm ű. Jézusnak a farizeusokkal fo ly ta to tt v itájából láth ató , hogy a farizeus szám ára a b ö jt feltétlenül érdem szer­ zésre szolgál (Lk 18,12 stb.). U gyanakkor a Mk 2,18 kk és par. arra u ta l, hogy Jézus korántsem így gondolta. Őm aga ugyan 40 napos böjttel készült tan ító i m u n ­ k ájára, de ezt nem te tte ta n ítv á n y a i szám ára még

a já n lo ttá sem. Sőt a kívülállók k árh o ztató szavaira azt m ondja: böjtölhetnek-e a lakodalm asok, amíg velük v an a vőlegény? Majd jönnek olyan n a p o k .. . Azaz: Jézus szám ára a b ö jt az Istenre való koncent­ rálás kiváltk ép p en való alkalm a. De am ikor jelen van a te ste t ö ltö tt ige — a k o ncentrálásnak ez a m ódja felesleges. A m ikor tú lárad ó gazdagsággal osztja a b ű n ­ bocsánatot, ak k o r a b űn b á n a tn a k ez a form ája tú l­ h a la d o tt — persze csak ebben az ü d v tö rtén eti szituá­ cióban! P á r sor erejéig érdem es kitérni a Mt 11,18—19-re, m ár csak azért, m ert nem közism ert ennek igazi jelen­ tése. Az ugyanis tén y , hogy Ján o s egész életében böj­ tö lt. U gyanakkor, am ikor Jézus idézi az ÓSZ-i szava­ k a t : falánk és részeges em ber — nem a k o n k rét csele­ k edetre u ta l; ugyanis a D eut 21,20 szerint az enge­ detlen gyerm ek b em u tatásak o r han g zo ttak el ezek a szavak: ez a fiú engedetlen és konok, nem hallgat szavunkra, dorbézoló és ré sz e g e s.. . É n legalábbis itt érzem a szavak gyökerét: nem Jézus falánkságát a k a r­ já k a szavak leírni, hanem azt, hogy Izráel szemében Jézus nem az engedelmes Fiú, hanem az engedetlen gyerm ek! Mégpedig a „vének hagyom ányával” szem­ ben engedetlen — és ez felel meg a történelm i helyzet­ nek és tényeknek. V isszatérve a böjthöz: Jézus m int g y ak o rlato t sem el nem veti, sem nem követeli — term észetesnek ta r tja m eglétét, csupán az akk o ri ü d v tö rtén eti helyzetben nem tu la jd o n ít neki jelentőséget. A nem i aszkézissel k apcsolatban a m ár em lítetteken kívül izráeli gyakorlatról nem tu d u n k . A nazirsághoz sem ta rto z o tt hozzá (különösen, h a a m eddő nők foga­ dalm ára gondolunk). Az Ú SZ-ben alig em lítik. K ét helyet azonban érdemes részletesen m egvizsgálnunk: A Mt 5,32 egyszerűen a válás tila lm á t m agyarázza, illetve a mózesi engedm énnyel szem ben érvényesíti Isten a k a ra tá t. Am i ebből tém ánkhoz ta rto z ik : Jézus házasságtörésnek-paráznaságnak nevezi az elvált ú jra házasodását. E z a jézusi kijelentés ad ja meg súly át a m ásik bibliai helynek, a Mt 19,3 kk-nek (mellesleg M t külön kitétele a „házasságtörést kivéve” megjegyzés, m elyet sem a Mk 10,1—12, sem a L k 16,18 nem közöl). A m i­ kor Jézus a kem ény kijelentést megteszi, a ta n ítv á ­ nyok m egborzadva m o n d ják : akk o r nem jó m egháza­ sodni! H a ti. ilyen könnyen Isten ítéletét vonja m a­ gára az em ber, jó eleve bele nem kerülni a házasságba és annak gondjaiba. Jézus azonban nem ad igazat nekik. B eszéde példázatszerű, m egértése éppúgy Isten kegyelméből v an és nem ad atik meg m indenkinek, m in t sokszor a példabeszédek esetében is. Világosab­ ban : Jézus senkinek nem aján lja „m ódszerül” a h á­ zasságtól való tartó zk o d ást. Isten az em b ert férfivá és nővé tere m te tte — ez a vitabeszédek elején is félre­ érth etetlenü l megszólal. A tito k an n y i: van, aki házas­ ságra képtelenül születik, ezeket a rabbik „ Iste n keze által kim etszettn ek ” nevezték. V annak em ber által kim etszettek, de ez Izrá elben tilos v o lt (ugyanis az ilyen em ber és állat k u ltik u san tisz tá ta la n , Lev 22,24). Végül van n ak olyanok, akik önm agukat te tté k nem ­ zésre alk alm atlan n á — de az előzők alap ján ezt nem tek in th e tjü k kim etszésnek, h anem csak képes beszéd­ nek. G rundm ann em líti R . B en Azzai esetét, a k it m egtám adtak azért, hogy jó tö rv é n y ta n ító létére nincs felesége és gyerm eke, m ire ő így válaszolt: „M it tegyek? A lelkem a Tórához kötődik, m ajd m ások fe n n ta rtjá k a világot!” T alán hasonló szellemben gon­ dolkozik erről Jézu s: v an n ak olyanok, ak ik et Isten tő l k a p o tt feladatuk an n y ira igénybe vesz, hogy a nem i­ ségnek m ár nincsen helye életükben. De itt Jézus

semmi tö b b e t nem m ond, nem ajánl, és nem követel ilyet tan ítv án y aitó l. A vagyonról való lem ondással kapcsolatban is ném i­ képp hasonló a helyzet. Izrá elben ebben az időben csak kisebb csoportok éltek vagyonközösségben, m int az esszénusok (és ta lá n Jézus tan ítványai). De ez nem jelen tette azt, hogy ezt te k in te tték egyedül kegyes­ nek, ideálisnak, míg a vagyont pedig bűnösnek. A vagyon is Isten ajándéka, áldása (vö. W esterm ann) legfeljebb a vele való élésnek van kegyes vagy h itetlen m ódja. A Mt 19,16 köv. és par. a gazdag ifjú történetében egy k o nkrét kérdésre ad o tt halakha-szerű válasz. I t t azonban Jézus valóban ajánlás-parancs jellegű m agya­ rá z a to t is fűz hozzá. Szól arról, hogy m ilyen nehezen, emberileg lehetetlen módon lehet csak a m ennyek országába bejutni. Érdekes és részben v á ra tla n Jézus prófétai radikalizm usa ebben a perikópában. Ugyanis sem a tö b b i ta n ítá sá b a n (pl. Hegyi Beszéd Lukács szerint mindig hangsúlyozza a „m ost” -ot, de éppen a gazdagok esetében ez hiányzik!!! Pedig Lukács szá­ m ára a m ost az igazán izgalmas, Jézus nem általános igazságokat ta n ít!) — sem a többi kérdésben általá­ ban nem ez a jellemző Jézus nézeteire. A m ostani radikalizm us m agyarázata valószínűleg a helyzetben v an : a gazdag ifjú rokonszenves bár, de tőrőlm etszett zsidó: az örök életet örökölni ak arja (Mk és Lk variánsa) — m integy a hagyom ányos úton besétálni Isten országába. E légedett is m agával, a zsidó szem­ lélet szerint joggal, ebből kell azután kigyógyítani a prófétai radikalizm ussal: nem szereti addig igazán a felebarátot, amíg az ő vagyona és azok nyom orúsága egym ás m ellett létezik. Szabadjon így fogalm azni: nem a vagyon ténye, hanem az ahhoz való ragasz­ kodás és az ab b an való bizalom az akadály. P éter kérdésére a zu tán Jézus válasza is a zsidó gondolkodás szerint hangzik el: ju ta lm a t kap az a tan ítv án y , aki Jézusért elhagyja hozzátartozóit vagy vagyonát, és Jézus is m egismétli a kifejezést: örökölni fogják az Iste n országát. M aradjunk azonban annyi­ ban, hogy it t sem általános igazságról van szó, hanem a pillanat a d ta szükségről és követelm ényről: aki ebben a k ritikus órában tu d ja , hogy hova kell állnia, az nyeri el az örök életet. U gyanerre a m intára m agyarázhatjuk a Lk 12,13 k k -t, a bolond gazdagról m ondott jézusi kijelentése­ k et. A bőség nem tű n ik bűnnek, csupán az a fontos, hogy életét nem a vagyona ta r tja meg. Jézus szavai­ ban a pleonaxia — kapzsiság a bűn, nem a puszta vagyon. A követelm ény nem a szegénység, hanem az Isten szerinti gazdagság. H ogy a z u tán a vagyon kérdése az apostoli korban hogyan jelentkezik, ism ert az ApCsel-ből: B arnabás, ill. A nániás és Safira tettéből-esetéből. A Jn ev-a tulajdonképpen ezekhez a kérdésekhez nem szolgáltat anyagot — a 8,36 a bűn a la tti szolga­ ságról szól, am i nem tarto zik ehhez a tárgykörhöz. IV/B Az apostoli levelekben pedig a következőket ta lá l­ ju k : A lapjában m egm aradt m indaz, am it az Ószövetség­ ben és az Ószövetség felől levezetve eddig m o n d h at­ tunk. Szabadságról és aszkézisről szóló kifejezett ta n í­ tá s nincsen, csak egyes k o n k rét kérdésekkel kapcso­ la tb an esik szó ilyenekről. T ehát m ás szóval: nem az individuum szabadsága a ta n ítá s ta rta lm a , hanem egyes esetekben a m ag atartás szabadsága vagy k ö tö tt­ sége. Conzelm ann szavaival: nem az idealizmus defi­ nícióival tárg y a lja az Újszövetség az egyén szabad­ 175

ságát, hanem az em berről m indig kapcsolataiban, kötöttségében szól. L eginkább az étkezési szokások okoztak gondot az ősegyházban (részben a bálványáldozati hús evése m iatt). Ezzel kapcso latb an P ál álláspontja meglepően szabad: „É te l m ia tt ne rom bold le Isten m unkáját. M inden tisz ta ugyan, de rossz an n ak , aki m egütkö­ zéssel eszi azt. J ó te h á t nem enni h ú st és nem inni b o rt, és semmi o ly at nem ten n i, am in testvéred m eg­ ü t k ö z i k ...” (R m 14,20 kk.) E b b en az az érdekes, hogy a m ásik em ber m ia tt kell tartózkodónak lenni, de Isten felől nézve „m inden tisz ta ” . Még világosabb az 1K or 10,23 k k : „lelkiism eretről beszélek, de nem a tiédről, hanem a m ásikéról. M ert az én szabadságo­ m a t m iért vádolná a m ásik lelkiism erete?” (együtt kijelentés és kom m entár). Az 1Tim 4,3 egyenesen azok ellen harcol, akik tiltjá k a házasságot és bizonyos éte­ lek é lv ezetét. . . K énytelen vagyok k itérn i egy lényeges tényre. Az ApCsel szerint az ősegyház ta g ja i m inden fontos dön­ tés elő tt böjtölve és im ádkozva keresték Iste n a k a ra ­ tá t. P ál leveleiben ennek nem találju k nyom át. E g y ­ általán a böjtölés szó — b ár am úgy is ritk á n fordul elő az Ú jszövetségben — mindössze kétszer em líttetik Pálnál, m indkét alkalom m al „éhezés” jelentéssel (2K or 6,5 és 11,27). Persze tudom , m ás az önként v állalt aszkézis, m ás az előírt böjt, és m ás a bálvány­ áldozati hús evése — mégis legalábbis elgondolkoz­ ta tó a helyzet. Persze P ál levelei v itá b a n születtek, mégpedig a ju d aisták elleni, sokszor nagyon éles harcban. A ju d a ­ izmus nomizmus, a T örvény m eg tartása egyszerre kötelesség és érdem — nyilvánvaló, hogy ez nem egyezik az apostol álláspontjával. U g yanakkor meg­ jelen t a nomizmus ellentéte, a teljes szabadság, ami egy fo rd íto tt előjelű törvényeskedés : a tö rvények tü n ­ te tő mellőzése is érdem! Ezzel tu d ja ugyanis a m aga K risztus-ism eretét és szabadságát dokum entálni — vélték ennek az irán y zatn ak a hívei. N yilván ez sem lehet az apostol álláspontja. Jó l ism ert az ő vélem énye, ezért éppen csak rögzí­ te m : elfogadja a libertinisták a lap tételét: m inden szabad nekem ! E z persze olyan alapon értendő, hogy K risztus u tá n az em ber szabad m inden olyan rituális, törvényes kényszertől, m ely eszköze lenne az Isten előtti m egigazulásnak. A kényszer és eszköz szó a fontos, nem pedig a „szab ad ” . U gyanis az lK o r 6-ban azonnal h a tá ro k a t is húz: nem m inden használ (szüm ­ ferei!) és nem is lehet még a szabadság gondolatának sem szolgája az em ber! K risztus te s té t kell építeni, az em ber nem egy idealista szabadságfogalm at k er­ get, hanem fiúságra h ív a to tt el, Gal 5,1 kk. Sem v é t­ kezni nincs szabadsága, sem a m ásikon átgázolni az erősebb j o g á n .. . E z é rt hangzanak el azok a kijelentések, m elyek a hús és bor élvezetéről szóló önkéntes lem ondást ta rta l­ m azzák, R m 14,20; 1K o r 10,23 k k ; 1K or 8,8—9; Gal 5,13. Ezek nem a szó szó szerinti értelm ében v e tt aszkézist (edzést!) jelentik, hanem valóban „csak” ö n m eg tartó ztatást. E z nem érdem , ez egyszerűen a te s t töb b i ta g já v a l szem ben gyakorolt testv éri csele­ kedet. E gy m ásik nagy gondolatkör P álnál a házasság vagy házasság nélküli állapot kérdése. I t t azonban szintén nincsen szó tulajdonképpeni aszkézisről, h an em egy­ szerűen a végső idők napjairól, a paru zia közeli v á ra ­ dalm a m iatti helyzetről. A lapjában véve a házasság erkölcsi szem pontból semleges, nem v étkezik a szülő sem, h a lá n y á t férjhez adja. Sőt: a p aráznaság m ia tt m indenkinek legyen sa já t felesége, 1K or 7. 176

I t t azonban van egy — szinte R ah n er definíciójá­ nak előképeként használható — kom oly lehetőség. „N e fosszátok meg m ag ato k at egym ástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legye­ tek az im ád k o zásra. . . ” Ez a m inta örök érvényű. A házassággal kapcsolatban felm erül még egy m ásik ta n ác s is, de erre m ajd visszatérek. Érdekes, hogy az ellenfelek, az enthuziaszták néze­ tei nem igen foghatók meg a levelekben. Az 1K or 6,12 csak az ideológiai alapot em líti, a Kol 2,16 kk pedig m egint csak általánosságban szól azokról, akik m ás­ k é n t élnek, m in t ahogyan a keresztyén em bertől elvár­ ható lenne. (És itt in k áb b ju d aisták n ak tű n n ek , m int en th uziasztáknak, b ár Conzelm ann az utó b b iak ra gon­ dol.) A m it pedig az egyéb, szabadosságban elmerülő csoportról ír, pl. a R m 1-ben, az szerintem nem keresztyén, hanem pogány jelenség, így te h á t m egint nem tarto zik tém ánkhoz. Parallelje Petroniusnál ta lá l­ h ató — de még „ideológia” sincs m ögötte. E rre a n n y ib an is érdem es volt kitérni, m ert a ké­ sőbbi korban, a gnoszticizm us koráb an is hasonló a helyzet: az egyházatyák v ád ja ib an ugyan sokszor elhangzik a gnosztikus enthuziasztákról sok m inden, ugyanakkor azonban saját irata ik b an csak az aszké­ zisnek v an íro tt dokum entációja, a vélhetőleg létező enthuziazusnak azonban nincsen! IV /C Még egy dologra érdem es k itérn ü n k az apostoli, különösen a páli levelekkel kapcsolatban. Ez pedig a szabadságnak m in t eszkatologikus, te h á t egy „ tö r­ ténelm i” helyzethez rö g zített életform ának a gondo­ lata, ami P ál k o ráb an feltétlenül jelen volt. K é t bibliai helyre érdem es különösen figyelnünk: A Rm 7,1—6 elvi rész: a végrendelkező halála fel­ oldja a házasságot, te h á t h a az özvegy másé lesz, többé nem vétkezik. Pál így te k in ti az ü d v tö rtén eti helyzetet. A zsidót term észetesen és jogszerűen köti a T örvény egészen K risztus haláláig. A m ikor azonban az engesztelés m eg tö rtén t, a régi szövetség érvénye éppúgy elm últ, m in t az egyik fél halálával a házasság. (Elég m eredek gondolat így tek in ten i az Ószövetség­ re!!) A 6. vers így hangzik: „M ost azonban, m iután m eghaltunk an n ak a szám ára, am i fogva ta r to tt m in­ k et, m egszabadultunk a tö rv énytől, úgy hogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, m in t a régiben.” Am it ez a szöveg tartalm az, nagyon izgalmas. O lyan szabadságot fejez ki, am elyre egy zsidó soha nem gon­ dolt. A zsidók szám ára a Törvény preexistens és örökre m egm arad. P ál szerint viszont a T örvény Jézus K risz­ tu s halálával és feltám adásával elm úlik (katargein). N em individualista m ódon vagy existenciálisan értel­ m ezhető szabadságról v a n szó, hanem az íro tt szabá­ lyok elavulásáról. A keresztyén nem m indentől sza­ bad, hanem attó l, am i elm últ. ( I tt érezhető a helle­ nizm ussal szembeni különbség! sőt a hellenista zsidó­ sággal szembeni is. A hellenistának m inden szabad, a hellenista zsidónak az igazi szabadság a T örvény m egtartása, míg a keresztyénnek a K risztus-követés szabadsága!) (S aját gon d o latk én t: az első években ez nyilván teljesen spontán tö rténik, kívülálló te k in th e ti a k ár enthuziazm usnak is. A hogy telnek-m úlnak az évek — nem csupán a p aru zia közelségének átértékelése m ia tt —, egyre fontosabb lesz a sp o n taneitást szabá­ lyozni, és ú jra kialakul az etika, a Törvény, a betű r a b s á g a .. . ) A m ásik fontos bibliai hely az 1Kor 7, ebben is különösen a 26 kk. B ár m ár előbb, a rabszolgaság

kérdésében m egfogalm azódik a tétel, hogy sem a ra b ­ szolgaság, sem a szabadság nem úgy értendő m ár a keresztyén szám ára, m int előzőleg; a rabszolga Krisz­ tu sb a n szabad, míg a szabad K risztusnak szolgája. T eh á t a jogi helyzet nem azonos az ü d v tö rtén eti hely­ zettel, ez u tó b b i tú lh a la d o ttá teszi az előbbit. A h á­ zassággal kapcsolatban pedig jönnek a k o n k rét k ije­ lentések is: „ezu tán te h á t azok is, akiknek v a n fele­ ségük, úgy éljenek, m in th a nem volna, és akik sírnak, m in th a nem sírnának, akik pedig örülnek, m in th a nem örülnének, akik vásárolnak v alam it, m in th a nem volna az övék, és akik a világ jav aiv al élnek, m in th a nem élnének vele, m ert e világ arcu lata elm úlik. (P ar­ agei gar to skhém a tou kosm ou to u to u .)” E z a kijelentés pedig m egér még egy bekezdést. A skhém a szó általáb an m in t alak (G estalt), arculat m agyarul érth ető , de érzésem szerint kevés. B auer ezt a kijelentést is közli, eg y ü tt a külső megjelenéssel, „kinézéssel” . U gyanakkor azonban u ta l a F il 2-re, ahol ezt olvassuk: m orfén doulou labón, en hom oio­ m ati anthrópón genomenos, kai skhém ati heüretheis hós a n th ró p o s V ajon ezek csak szinonim ák lenné­ nek? Az is lehet, de u g yanakkor fokozás is. A szolgai form a — form a, nem a teljes lényeg, valóság. A ho­ moióm a az azonosságot fejezi k i: tökéletes em ber! A skhém a a „besorolást” : nem csak tökéletes em ber, de tökéletes em beri sors is: m egalázás, szenvedés és halál. A zért érdem es ebbe belem ennünk, m ert pl. B auer így fo rd ítja az 1K or 7 szav ait: ez a világ tu la j­ donképpeni m egjelenésében, elm úlásában, enyészet­ ben értelm ezhető, érth ető (im H inschw inden begrif­ fen...) . U gyanakkor P áln ak egy m ásik kifejezése is ide illik: m etaskhém atidzein (latinul: transfigurare). 1K or 4,6: é re tte tek „ alk alm aztam ” m agam ra és A pollósra; K risztus szolgálatának, sáfársággal m egbízottai m aga­ ta rtá sá n a k v an egy bizonyos kötelező rendje, k ö v et­ kezm énye. A csalók „ e lv á lto z ta tjá k ” m ag u k at, m in t­ h a K risztus szolgái lennének, 2K or 11,13. A S átán is, m in th a a világosság angyala volna. N em morfé és nem hom ióm a van , hanem skhém a. É s a legsúlyosabb kijelentés: aki „ á tv á lto z ta tja ” a mi halandó te stü n ­ k e t az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá (Fil 3,21) — m egint nem a morfé az izgalm as, hanem a sorsazonos­

ság, a m egigazulásban való részesedés, az Isten orszá­ gában való polgárság teljességének átélése (politeüm a —polis). Ide szerettem volna elju tn i: P ál szám ára ennek a világnak v a n egy bizonyos skhém ája, rendje, am i m eghatározza a benne élő em berek életét és sorsát is. Szolga vagy szabad, házas vagy hajadon, örülő vagy síró stb. Ezek azonban K risztus visszajövetelekor elm úlnak (m ár m ost is enyészetükben, elm úlásukban értelm ezendők), s m ajd K risztus visszajövetelekor m inden átrendeződik, új form át, új ta rta lm a t és új m eghatározottságot kap. E z ért szabad a keresztyén em ber sok m indentől m ár m ost. É s ezért lehet úgy értenünk, hogy nem egy individualista, filozofikus szabadság ez, hanem az eddigi m egkötözöttségektől való szabadság, de egy új skhém a érdekében és m eg­ valósítására. E b b en azonban nem az önm eg tartó zta­ tásé a fő szerep, hanem K risztusé és az eljövendő új aioné — és ebben nem lehet helye a szabadosságnak, hiszen a K risztus-test tagjairól v an szó, akiknek helyükre kell illeszkedniük. S ha egy zsidó szám ára a tökéletes szabadság az volt, hogy a Törvénynek enge­ delm eskedik, ennek analógiájára elm ondhatjuk, hogy a keresztyén em ber szám ára pedig az a szabadság, ha beilleszkedik az épületbe, K risztus testébe. M inden m ás idegen, kényszerhelyzet a szám ára. Az idejét m ú lta aszkézis is meg a kötetlenség is. Az ószövetségi alapról te h á t ennyi lépés tö rtén ik to v áb b — bár a lap já b an a helyzet és gyakorlat to v áb b él, b ö jt és ö n m e g tartó ztatás előfordul —, hogy Jézus szavaiban egy bizonyos ü d v tö rtén eti helyzet m ia tt lesz hangsúlyosabb a p illan at szabadsága és követelm énye, míg P álnál a paruziaváradalom teszi hangsúlyosabbá: a világ m ostani arcu lata elmúlik, és m i m ár m indenre így tek in tü n k . E z nem ellentétes azzal, hogy a folyó időben ú jra ki k e llett alakulnia az athosnak, a hagyom ánynak, az előírásnak. Amíg ez nem önm agáért való, hanem K risztusra és az új aionra te k in te tte l fogalm azódik, addig nem is jelent problém át. Viszont h a önálló életet kezd el élni, v isszajutunk oda, ahol a törvénynek érdemszerző, üdvözítő h a tá st tulajd o n ító zsidóság volt. Régi kísér­ tés ez, vö. K ol 2,20, Gal 5 stb. Herczeg P ál

Ekkléziogén és ekkléziolagén neurózis Mivel egyre tö b b orvosi zárójelentésben jelenik meg ez a szó a beteg neurózisának m egjelöléseként, m ond­ ju n k le „ a szégyen tak arg atásáró l” — s mi beszéljünk róla, pontosabban m agunkról. Az ekkléziogén neurózist az iatrogén, az orvosi szó­ ártalom okozta neurózissal tu d n ám összehasonlítani. Ez u tó b b it egyes orvosok okozzák, az ekkléziogén neu­ rózist mi lelkészek, papok vagy kegyesen kegyetlen vallásos em berek. M indenekelőtt a szó m eghatározását szeretném — m ai szóhasználattal — „ p o n to sítan i” . Az ekklézsia a szabad görög városok, szabad népgyűlését jele n te tte . A keresztyénség kezdettől fogva az első gyüleke­ zeteket jelölte vele (115-ször fordul elő az Ú jszövet­ ségben). K ésőbb az egyház megjelölésére szolgált. K ülönösen mi, protestánsok m ondtuk szívesen így: a szent Ekklézsia. Meglehetősen kis irodalm at találtam e neurózisról. T alán azért, m ert aki ezzel foglalkozik, a n n ak já rta s ­ nak illik lenni a teológiában és a pszichológiában egy­ arán t.

E b e rh a rd t Schützing berlini ginekológus h asználta — az ötvenes évek legelején — először ezt a szót „D ie verstandene F ra u ” (A fé lre értett nő) c. m űvében, m ajd ugyancsak ő írt először ta n u lm á n y t az ekklézio­ gén neurózisról a W ege zum Menschen c. szakfolyó­ ira tb a n (WzM) 1955-ben. Majd Theodor B ovet zürichi és P au l Tournier genfi pszichiáterek, v alam in t Köberle pasztorálpszichológus professzor. Hosszú ta n u lm á n y t írt K laus Thomas — és H ellm ut H arkn ak jelen t meg 1984-ben ilyen címen k önyve: Religiöse N eurosen. Bárm ilyen különös, egy fogorvosi disszertációt ta lá lta m az ekkléziogén neuró­ zisról W . Krötsch tollából. Az angol nyelvű irodalom ­ b a n k e ttő t: H . Bovers és St. Clair R . J. — A m agyar irodalom ból Bodrog Miklós és Tomcsányi Teodóra írá­ sait tu d ta m igen jól használni. H a to v áb b „pontosítom ” , illetve szűkítem az ekklé­ ziogén neurózis m eghatározását, az t kell m ondanom hogy az iatrogén ártalo m nem kórházi és nem orvosi rendelői, hanem orvosi szóártalom , így az ekkléziogén neurózis sem ún. egyházi ártalom . Legfeljebb az egy­ 177

házban, illetve egyházakban m űködő egyes lelkészek v agy egyházi személyek okozta ártalom , illetve neuró­ zis. T öbbnyire olyan lelkészek vagy egyházi személyek felelősek érte, akik bizonyos fokig m aguk is neurasz­ téniások, pszichaszténiások vagy éppen neurotikusak, v agy pszichésen m ár nem in ta k ta k . Ezek az emberek v á ltjá k k i híveikben az ekkléziogén neurózist egyol­ dalú, törvényeskedő vagy túldogm atizáló m a g a ta rtá ­ sukkal, tan ításaik k al. Pl. egy-egy bibliai ige tú lh an g ­ súlyozásával. V agy éppen azzal, ahogy az Ü gyet képviselik, prédi­ k á ljá k , ahogyan pl. depressziójukat vagy agresszióju­ k a t ráv etítik a gyülekezetre. H allo ttam egyszer az öröm ről olyan depressziós ige­ h irdetést, hogy m ajd sírva jö ttü n k k i a tem plom ból. É s olyan szószéket csapkodó, dühös és agresszív be­ szédet is a békéről, hogy m indenki felzaklatva m ent haza az istentiszteletről: békétlenül.

A z ekkléziolagén neurózis Engedtessék meg szám om ra az a merészség, hogy m agam is egy új szót alkossak és m egkülönböztessem az ekkléziogén neurózistól az ekkléziolagén neurózist. (Ekkléziola = egyházacska, ez esetben szekta.) Sok hasznos és építő szellemű házi vagy egyházi, illetve bázisközösség m ellett m indig m űködnek h a­ zán k b an is olyan szektafélék, am elyek „érdekességük­ kel” , sajátos specialitásaikkal, például a pszichésen kierőszakolt, szinte m esterségesen b egerjesztett glosz­ szoláliával, „nyelveken-szólással” , újrakereszteléssel, szinte szadista világvégevárással, ördögűzéssel vonza­ nak . Ezek a szektafélék szinte gyűjtőhelyeivé válnak a latens, a lappangó és a larv ált, az „álarc” -ban jelentkező neurotikus em bereknek. Vezetőik többnyire skizoid, depresszoid, hiszteroid vagy kényszeres mini­ p ápák. (B ocsánat a kifejezésért!) Á m ezek bűvkörük­ be vonzzák a szokványos, elsivárosodott gyülekeze­ tek, egyházak olyan ta g ja it, akik elevenségre, moz­ galm asságra, érdekességre, valam i „m ás” -ra vágynak. P l. igazi közösségre ünneplő közönség helyett. Ezek a m ini-pápák vagy in k áb b ajatollahok, a rájuk pszichésen rezonáló em bereket, töb b n y ire fiatalokat, egyházaikból kiszakítják, sőt szem befordítják, m ajd különleges összejöveteleiken projekcióikkal, k iv etíté­ seikkel nemegyszer ki-, illetve b ero b b an tják áldoza­ ta ik lappangó neurózisát. Mik a jellemzői ezeknek a szektaféléknek? („E kklé­ zio lák n ak ?” ) A kizárólagosság, „csak ők” az egyedüli igazak. A mások irán ti m egvetés, szeretetlen ítélkezés, sőt k árh o zatra, pusztulásra ítélés. A szülőktől elidege­ nítik, sőt elszakítják a fiatalokat, nem egyszer a haza védelm ének m egtagadására beszélik rá őket. Ez nem an n y ira elv, m in t a hozzájuk tarto zás k ritérium a. Je l­ lemzőik még a m ártírkom plexus, a m azochista módon való szíves-szenvedés és a szadista színezetű világvégev árás, am elyből term észetesen ők m egm enekülnek. E gy három gyerm ekes, középkorú an y a, egyháza valam ikori buzgó tag ja, ám hiszteroid lelki a lk attal, k erü l egy ilyen szektafélébe. E n n ek összejövetelein a vezető szuggesztív egyéniségével m ásokkal eg y ü tt őt is szinte kisgyerm ekké regrediálta, csú sz ta tta le a földre, és o tt „leborulva” , him bálózva, gügyögtek „nyelveken” , m in t a kisgyerekek. E z a nő új „közösségéért” elh ag y ta családját, volt gyülekezetében m indenkivel szem befordult, ám lap­ pangó pszichózisa ham arosan berobbant. A pszichiát­ riá n d erü lt ki, analízis a la tt, hogy egyik összejövete­ 178

lükön eksztatikus állapotba kerülvén ju to tt életében először teljes orgazmushoz. H ad d ne kom m entáljam tovább. Sapienti sat. B ár a kórházból elbocsátották, de azóta is vissza-visszaesik m ániako-furiozo depresz­ sziójába. Az ilyen helyeken szerzett neurózist azonban nem ekkléziogén, hanem ekkléziolagén neurózisnak nevez­ ném. (A tárgyilagosság kedvéért azonban meg kell jegyez­ nem , hogy tudom ásom v a n olyan fiatalokról, akik az ilyen helyen és összejövetelen szabadultak meg narko­ m ániájuktól, s egyéb szenvedélyeiktől. H ogy ezek a gyógyulások szenvedélycserék voltak-e vagy ta rtó s és végleges szabadulások, azt m ajd a jövő m u ta tja meg. H a valódi szabadulásnak bizonyulna gyógyulásuk, igencsak meg kell tan u ln u n k tőlük valam it — pneu­ m atikus szinten.) Szólnom illik arról is, valaki a k á r az ekklézsiában, ak ár ekkléziolákban vagy esetleg hiperpietista, a bib­ liai igéket szó szerint értelm ező m erev családi nevelés által neurotizálódik: mik e neurózisok kiváltó okai? Nehéz volna m indent felsorolnom, ám a teljesség igénye nélkül m egkísérlem: — egyes dogm ák, parancsolatok, bibiliai igék vagy igerészek félreértése, — életidegen félrem agyarázása, — tú l- vagy félreértékelése, — a Biblia erkölcsi kézikönyvvé való degradálása, zsugorítása. A m ikor valaki olyan lelki vezető foglyává, áldoza­ táv á válik, aki m aga is neurotikus és így pszichésen fertőző, következésképpen áldozatai is szekunder, m á­ sodlagos fertőzöttek lesznek. Term észetesen mindez családban is m egtörténhet, ahol az apa vagy az anya a felsoroltak szerint h a t gyerm ekeire. A két fő okozó Az ekkléziogén és az ekkléziolagén neurózis k é t ki­ rívó okozóját emelném ki: 1. A m ikor a Tízparancsolat legnagyobb, legfőbb, szinte kizárólagos parancsolatává válik a N E PA RÁ Z­ N Á LK O D J. 2. A m ikor az apa nem tu d lem ondani a patriarkális szerepről, és zsebdiktátorrá, ha szabad így kifejeznem : mini-Mózessé, sőt parancsolatokat dörgő kisistenné tornyosul gyerm ekei fölé. Vagy am ikor az anya képtelen idejében elvágni a „lelki köldökzsinórt” . A m ikor ap a és anya a fen t vázolt szerepben, hely­ zetben nevelik hiperpietista, és m ereven fu n dam enta­ lista módon vallásra és nem a h itre gyerm ekeiket, és így válnak gyerm ekeik felettes énjévé. Az apa ebben a szerepben képviseli gyerm ekei előtt az Isten-A tyát. Az an y a ebben a fojtogató anyai „szeretetben” , inkább szerelemben az anyaszentegyházat. Az így nevelt gyerm ek Isten-képe az apjáéval színező­ dik, és az ilyen istenkép taszító, sőt neurotizáló lesz. A m ikor a felcseperedő gyerm ek rádöbben, hogy a rá igényt ta rtó , őt m agához ölelni, beölelni kívánó anyaszentegyház = ANYA és az ő a n y ja is szüntelen igényt ta r to tt rá, szinte m egfojtotta a szeretetével, s m indenbe beleszólt akkor is, am ikor m ár nem volt gyerek, s ráadásul ezt jó a k ara tn ak , szeretetnek ne­ vezte, s még anyai jogaira is hiv atk o zo tt. V agy nem ezért m enekült-e be előbb a kollégium ba, m ajd a házasságba — hogy ettő l a le- és benyelő szeretettől m eneküljön? Dehogy megy ő az anyaszentegyházba! (Többnyire ez nem tu d ato s elhárítás.)

elleni b ű n t, am ire nincs bocsánat. Máskor a WCben érzi ezt a kényszert, akkor többnyire kirohan onnan. M indezt elm ondta egy pap b ará tján a k , és az azt tanácso lta: in k áb b im ádkozzék és ne károm kodjék. Megkísérelte — ám ilyen állapotában eredm ény nélkül. A te rap e u tán ak a W C-ben való károm kodási kényszer ju tta tta eszébe a F rankl-féle paradox in te n ­ A z ekkléziogén—ekkléziolagén neurózis ciót és az t tanácsolta Z.-nek, hogy h a ism ét o tt jönne szindrómái rá: m ondja-m ondja, am i a szívét nyom ja, hiszen a B ibliában is van n ak ún. dühöngő zsoltárok, mégis Az ekkléziogén, illetve ekkléziolagén neurózis m eg­ jelenési form ái, szim ptóm ái, csoport jelenségei a k ö v et­ belekerültek a Szentírásba. S ha „ o tt” k ijö tt belőle m inden indulat, húzza le. Úgy gondolta a terap eu ta, kezők: hogy a hellyel és a lehúzással bizonyos feltételes refle­ — Depresszió, am ely suicidium ban végződhet. — K ényszerneurózis. (T akarítási, m osakodási, tisz­ x et épít Z.-be. Ti. azt, hogy am i k ijö tt belőle, az hova való. tálkodási m ánia kényszeressége.) Ez a tanács meglepően bevált. Z. néhány h ét m úlva — Fóbiák, szorongások. Á llandó b ű n tu d a t. elm ondta tera p eu táján a k , hogy egy ilyen alkalom m al — Bűnösségi érzés, föloldozások ellenére. — elnevette m agát, rádöbbenvén helyzete kom iku­ — Agorafóbia. Tériszony. m ára — és a ttó l kezdve m egszűnt károm kodási kén y ­ — Pszichoszom atikus, lelki-testi zavarok. szere. Még a tem plom ban is oldódott. — V egetatív neurózis. Jó fél év m úlva jelen tk ezett Z. ism ét. A kkor arról — H ipochondria, képzelt betegségek. panaszkodott, hogy kénkő- és hullaszagot érez, a — Im potencia, frigiditás. hányingerig. Nem szüntelen, ám olykor m egrohanja — Mazochizinus, önkínzás. — K apcsolatbeszűkülés, kapcsolatszegénység föl­ és akkor öklendeznie kell. H a villamoson, autóbuszon felé, befelé, kifelé Iste n és világa, önm aga és az utazik, le kell szállnia, hogy ne keltsen feltűnést. További analitikus beszélgetések során kiderült, em bertársa felé. hogy am ikor ap ja m egbüntette, m indig a pokollal, a H elm ut H arz m indezt sum m áson Gotteskomplexn ek, istenkom plexusnak nevezi, am elynek m agja a hiper­ k árh o za tta l fenyegette, s a z t a bibliai igét üv ö ltö tte rá : trófiás, a túltengő, fölöttes én. E z tá p lá lja neurózis Vedd tudom ásul, „a bűn zsoldja a halál” (Rm 6,23/a), által a szorongást, félelm et. É s — m icsoda ördögi s te m ost súlyosan bűnöztél. kör — a félelem és szorongás fokozza a neurózist. Belgyógyászával konzultált, de an n ak csak a hán y ­ ingerről beszélt, s az D edalont ír t fel neki, am i nem használt sem m it. Más gyógyszer sem. T e ra p eu tájá t éppen egy ilyen erős inger a la tt ke­ Esetelemzések reste fel, szinte öklendezve. Az ism ét a bevált paradox intenciót, az ellenjárat P éldákkal is szeretném az eddig k ife jte tt tételek et gyógym ódját alkalm azta. B ehozott a szobába egy illusztrálni: 1. A kliens — férfi. 45 éves. N evezzük Z.-nek. lavórt, pohár vizet és egy törülközőt. Megkérte klien­ sét, hogy hányjon. A nnak a hom lokán még az erei is T udom ányának doktora. K a n d id a tú ra elő tt áll. Nős, családos. A házassága nem problém am entes, de elvisel­ kidudorodtak, de nem tu d o tt hányni. Másfél órán belül ezt a kísérletet többször m egcsinálták. T erapeu­ hető. G yerm ekeiben öröm ét leli. tá ja a rra k érte, hogy ezt o tth o n is ism ételje meg. Többszörös p artn ercen trik u s beszélgetés u tá n kide­ rül: ap ja — ak i időközben m eghalt — m ereven fun d a­ Az ap ja és közte k iala k u lt gyerm ekkori helyzet feltá­ m entalista, h iperpietista vallásos em ber volt. Család­ rása, az eredők tu d ato sítása, azok elfogadása és a p aradox intenció alkalm azása ism ét m eghozta gyü­ já b an p atriark álisan uralkodó. É d esan y ja szavasincs mölcsét. A hulla- és kénkőszag e ltű n t és a hányinger ingyencseléd, háztartásbeli. Ő volt a középső gyerek. B á ty ja k itö rt a családból ezzel együtt. H a nem is napok, de néhány h é t a la tt. Később tisztá zták a Szentlélek elleni bűn kérdését is. és ham arosan elköltözött hazulról. Öccse be- és letö rt, Ám Z. azóta sem képes semmiféle tekintélyelvűsé­ ap ja kisinasává zsugorodott. Ő e szendvicsképletben get elviselni, afféle atyáskodó parancsolgatást. Így szorongta végig k é t testvére k ö zö tt gyerm ekkorát. A pja, e b á ty ja és öccse k ö zö tt lapuló fiút, a leg­ feletteseivel to v áb b is konfliktuózus helyzetben van. Jelenleg ennek az oldása folyik. jelentéktelenebb csúnya szóért, pl. fene v agy az Isten 2. eset: 33 éves férfi. K é t főiskolai oklevéllel. Teljes nevének „ h iá b a v a ló em legetéséért” azzal b ü n te tte , szexuális kapcsolata még sohasem v o lt nővel. R e n d ­ hogy sajá t k ezév el addig k ellett vernie a száját, amíg szeres gyónó-áldozó. Plébánosa kü ld te a p asztoral­ abból ki nem serk ed t a vér. M áskor, h a a legkisebb pszichológushoz. védekezési vagy m agyarázkodási k ísérletet te tte , be­ Családi h á tte re a következő: ap ja elhagyta az a n y ­ z av arta a WC-be és azt o rd íto tta u tá n a : B ent letér­ já t, aki igen hideg, szexuálisan is frigid nő volt. Magas delsz és o tt m ondhatod a m agadét. — O lykor fél óráig iskolai képzettségével férjét lenézte, aki csak ú n . is be volt csukva a mellékhelyiségbe. középkáderségig v itte. A férfi néhány átk ín ló d o tt év K é t panasszal keresi fel a te ra p e u tá t. Az egyik, u tá n lefelé kom penzált. E gy jóval fiatalabb nőbe le tt hogy nem tu d ja elviselni felettesei tekintélyelven szerelmes, és hozzá költö zö tt. A félcigány élettársa nyugvó parancsszerű u ta s ítá s a it és ezért szüntelen konfliktushelyzetbe kerül. K övetkezésképpen tö b b ­ szinte adorálta, im ád ta a nála sokkal okosabb férfit és büszkén dédelgette. ször volt kénytelen állást cserélni. Jelenleg is ilyen álláscsere elő tt áll. A válás u tá n a volt feleség m inden ki nem élt sze­ Másik panasza: károm kodási kényszer, különösen relm ét fiára zú d íto tta . K isa já títo tta , nem egyszer fér­ k é t helyen. A tem plom ban, h a az igehirdető többször jecském nek, egyetlen tám aszának, em berének ne­ az A tya-Isten rő l beszél és Ő t dicsőíti. Ilyen k o r súlyos vezte. B igott vallásos nő lévén m indent bibliai idéze­ b ű n tu d a to t érez, úgy véli, elkövette a Szentlélek tekbe csomagolt. Igékkel ó v ta a nőktől. A nem i életet D öbbenetes k ép et fest erről az apa—anya-hatásról T ilm ann Moser: Gottesvergiftung (Istenm érgezés) c. m űvében, am ely nem egyházellenes könyv, hanem a fent leírt szülők vallásos nevelésének h a tá sá t m u ta tja be az író önm agán. M integy az Isten n ek elpanaszolva ezt.

179

b arátjához igen. Viszont az im aházban, am ikor azt a világ legocsm ányabb dolgának ócsárolta. F iát, am i­ k o r az férfivá é re tt m ellette, nem győzte ú jra és ú jra kérdezte tőle lelki vezetője, hogy szabályosan elké­ egy jézusi Igével inteni, óvni: „A ki kívánsággal tek in t redzkedett-e az im aórára, a z t válaszolta, hogy term é­ egy asszonyra, m ár paráznaságot k ö v e te tt el vele szí­ szetesen a rra engedték el. vében” (Mt 5,28). Am ikor k ik erü lt az iskolából s a világban k ellett Fia, harm incadik éve körül — megszerezvén máso­ elhelyezkednie, élnie s hasonló problém ákkal m egbir­ dik oklevelét — ennek ellenére udvarolgatni kezdett. kóznia, kezdődött el szorongásos neurózisa és té r ­ E k k o r tö rté n t a baj, am ivel plébánosa a p asztoral­ iszonya, agrofóbiája. pszichológushoz küldte. É letgyónása u tá n (am elyben még sok m inden föl­ A nnak a fiú elm ondta, hogy egym ás u tá n három szakadt) szim ptóm ái erősen csökkentek, m ajd a fel­ kedves nővel ism erkedett meg. Sorjában m indhárom ­ oldozás u tá n m ajdnem m egszűntek. 4. K laus Thomas könyvéből való a negyedik eset: m al e lju to tt a csókolózásig és ném i pettingezésig. Ám 19 éves fiú, m ár három év óta fekszik az ortopédián m indhárom esetben, a nemi játszadozgatás közben súlyos hátgerincpanasszal, fájdalm akkal. B ár m inden m indegyiken felfedezett valam it, am it addig meg sem lá to tt s am i kapcsolatuk m egszakításához vezette. lelete negatív, ő, m aga a b eteg: pozitív. Az egyik k ó r­ házi orvos, aki többször beszélgetett a fiúval a vallás­ Az egyiken, az elsőn észrevette, hogy kissé szőrös a ról is, s akinek a fiú azt így h atáro zta meg: „a vallás lába. A m ásiknál akkor fedezte fel, hogy m agasabb az, am it nem szabad” , g y an ú t fogott és a kórház nála (kiderült, hogy 2 centivel). A h arm adiknál ilyen játszadozáskor tű n t fel, hogy nagyok a fülei, és még lelkész-pszichológusát v itte el a beteghez. A fiú ennek m ondja el, am ikor a szülei foltokat valam i szemölcsféle is taszítan i kezdte. Mindezek elbeszélése közben ő m aga m ondta a te ra ­ ta lá lta k lepedőjén, elh iv atták hozzá a család g y ó n ta­ tó já t, aki azt m ondta neki: az onanizálás halálos bűn p eu tá n a k : félek, hogy a tizedikkel is így járok. — Ti. és hátgerincsorvadásban hal meg, h a nem hagy fel e pettingezésfélék és csókolózások a la tt an y ja képe u g ro tt be és ez u tá n lá tta meg az em lített „ h ib á k a t” , vele. Meg is eskette, hogy soha többé ilyesm it nem tesz. s ju to tt eszébe az anyai-jézusi intelem , s d ö bbent rá, hogy ő m ost paráználkodik. A zt is m egem lítette, hogy Ő m egesküdött, ám ú jra és ú jra elkövette az önki­ féltékeny aty ai b a rá tjá ra, egy tudós agglegényre, aki elégítést, s m inden ilyen eset u tá n jo b b an és jobban egyik fiatal kollégájával tö b b e t foglalkozik, m int vele, kezdett fájni hátgerince, s végül is így kerü lt a kór­ s hogy homoszexuális álm ai van n ak . házba, ahol nem tu d n a k segíteni ra jta . (Időnként o tt is m aszturbált.) T erap eu táján ak töb b ek közö tt tisztáznia kellett a fiatalem berrel, hogy a paráznaság eredeti görög szava, A fiú gyógyítása ebben az esetben teológiai szintről a porneia házasságtörést jelent, s hogy Jézus e kifeje­ indult el, am ikor a lelkész-pszichológus elolvasta neki zéssel és kijelentésével elsősorban a házasságot védi, az 1Móz 38,4—9-et, am iből kitű n ik , hogy nem azt nem a szexualitás ellen szól. A zt is, hogy Jézus, am ikor ítéli el a bibliai tö rtén e tb en Isten, am it Ó nán te tt, hanem azt, am it nem te tt. Ti. azért „vesztegeti a te tte n érnek egy házasságtörő nőt és a farizeusok őelibe viszik, hogy Jézusnak csapdát állítsanak, azt földre az ő m a g ját” , m e rt nem a k a rt gyerm eket a kérdezik Tőle, hogy Mózes törvénye szerint m egkö­ sógornőjétől. Ti. ezt írta elő a mózesi tö rvény (5Móz vezzék-e ezt a nőt vagy sem (3Móz 20,10), Jézus anél­ 25,5—10). H a lo tt fivére h ely ett neki k ellett volna k ü l, hogy kétség bevonná a tö rv én y t, a z t m ondja a annak családját fiak nemzésével fön n tartan ia. Ezt nem a k a rta. kövezésre készülődőknek (akik term észetesen csak a n ő t v itté k elé, a férfit nem , pedig azt is meg kellett A m ikor a fiú ezt m egértette, a lelkész feloldozta volna ez esetben kövezni): „A ki bűntelen közületek, esküje alól és az önkielégítés problém áját helyére te tte pszichobiológiai síkon is. az dobjon rá először k ö v et.” M ikor erre a kövezők A fiú a beszélgetéssorozat u tá n aránylag rövid időn eloldalognak, így szól az asszonyhoz: „ É n sem ítéllek belül m eggyógyult. el téged, menj el és tö b b é ne vétkezzél” (Jn 8,1—11). F o ly ta th a tn á m az esetek felsorolását, de ta lá n eny­ E b b en az esetben a terap eu tán ak teológusnak kel­ nyi is elég, hogy lássuk, m it okozhat, h a a T ízparan­ le tt lennie s egy ham isan beleszuggerált kép et kellett jézusi szintre emelve m egváltoztatni kliense képzele­ csolat egyetlen p arancsolatra szűkül le és ezzel v alak it te st- és életidegenné neurotizálnak. tében. Vagy am ikor egyik vagy másik szülő, a parancso­ A rról is beszélt, nem is egy alkalom m al, hogy a lato k a t, a B ibliát moralizáló kézikönyvvé zsugorítva, te sti kívánság s m indaz, am i testi, a n n ak megvetése épül bele gyerm eke felettes énjébe. K isistenként vagy nem bibliai gondolat, hanem újplatóni és A ugusztinusz idejében k erü lt be a teológiai gondolkodásba, m orali­ az anyaszentegyházat képviselve. zálásba, ti. hogy a te st a lélek börtöne s tisztátalan , a lélek ellenben tiszta, s hogy a „ne paráználkodj” m inden testire vonatkozik. A z ekkléziogén és az ekkléziolagén neurózis gyógyítása Ilyen beszélgetéssorozat után k ezdhette vallásos és a terápia céljai k lien sét óvatosan lefejtegetni édesanyja fojtogató lelki köldökzsinórjáról, am it az a n y a igen rossz néven v ett E neurózis gyógyítása azért nem könnyű, m ert a s ezt meg is m on d ta a te ra p e u tá n a k , am ikor az ehhez te ra p eu tá n ak egy arán t já rta sn a k kell lennie a teoló­ k é rte a segítségét, ti. hogy lelkileg engedje el a fiát. giában és a pszichológiában. Véleményem és ta p a sz ta ­ A beszélgetéssorozat még ta r t. latom szerint csak ebben az esetben tu d ja kliensét 3. 34 éves hívő tan ító n ő . Az egyik kisebb protes­ kom plexusától, illetve neurózisától m egszabadítani, tá n s egyház buzgó tag ja. Szorongásos neurózissal s vagy ehhez hozzásegíteni. Bárm ilyen kép zett, jóindu­ kezdődő agorafóbiával keresi fel a te ra p e u tá t. la tú a pszichiáter vagy pszichológus, h a nem ismeri M ár az első beszélgetések a la tt kid erü lt, hogy am i­ a vallásos em bert, an n ak gondolatrendszerét, sajátos kifejezési form áit. H a például egy ilyen — a hívő ko r a tanítóképzőből elkéredzkedett és kim enőt k ért, em berek k ö zö tt m egszokott p a n asz t: „ m a nem szólt kollégium i tan árn ő jén ek azt m o n d ta: ran d ev ú ra megy, hozzám az Isten ” , vagy: „m a a z t a felső paran cso t ám ehelyett az im aházba igyekezett. Oda — ő úgy k a p ta m ” — hallucinációnak diagnosztizálja, skizofré­ érezte — nem engedte volna el a tanárnője. Á m a 180

niának vél s ta lá n még meg is sokk o ltatja, csak á rt, de nem használ. H a ráadásul még vallásával és egy­ házával szem befordítja, töb b n y ire csupán neurózisát cseréltet betegével. Azaz az ekkléziogén neurózist — iatrogén ártalom m al neurotikus b ű n tu d a tra v á lth a tja . A pasztoralpszichológus sajnos — elég g y ak ran ta lá l­ kozik ilyen neuróziscserével.

kozik Jézus megjegyzése: „Gyüm ölcseikről ism eritek meg ő k et” (Mt 7,16). K övetkezésképpen: nem a vallás, még kevésbé az egyház neurotizál, hanem csak egyes képviselői. Ahogy nem az orvostudom ány vagy a kórház okoz iatrogén á rtalm at, hanem csak ném ely orvos. *

* Az ekkléziogén és ekkléziolagén neurózis gyógyítása sok időt igényel s csak apró lépésekkel, h allatlan tü re ­ lem m el, em pátiával, szeretettel vezetheti ki belőle kliensét a tera p e u ta . E z is csak akkor sikerül, ha a te ra p e u ta hosszú időn á t ad látu sk én t, szerető kísérő­ k én t, p a rtn e rk é n t eg y ü tth alad kliensével s h a annak hozzá, a kísérőjéhez teljes bizalm a van. M iért szükséges ez? M ert a beteg több n y ire görcsö­ sen ragaszkodik pl. istenkom plexusához, to rz isten­ képéhez, sőt neurózisához, am it ő „igaz v allásnak” vél s még te ra p e u tá já t is megkísérli „m eg téríten i” , vallásos téveszm éi szám ára m egnyerni. H a a tera­ p eu ta tú l gyorsan a k a r előrehaladni, v agy agresszív s nem tu d ja azt is m egérteni, am ivel nem é rt egyet s türelm etlenné válik, kliense szakít vele és keres egy „igazán vallásos” lelkigondozót vagy pszichológust, olyat, aki osztja és igényli az ő vélem ényét. Sajnos, többnyire talál is, aki nem ismeri fel, hogy beteg em berrel v an dolga. A te ra p e u tá n a k k ettő s célja kell hogy legyen: 1. H ónapokon á t — ha kell, to v áb b — beszélgetés­ sorozatban előrearaszolva betege istenképét kell á t­ v áltan ia. A töb b n y ire bosszúálló Jeh o v a, kegyetlen, m inden rezdülését felróva figyelő istenképtől, isten­ kom plexustól — el kell tu d n ia vezetni kliensét Jézus Istenéig. Az A bbáig, A ki a S zeretet Istene — Maga a Szeretet. 2. A törvényeskedő, moralizáló vallásosságból el kell tu d n i szeretgetni az evangélium i hitig, am elynek a m agja m ár nem a töröm -hír, hanem az öröm hír. Maga az evangélium . Sokunk ta p a sz ta la ta , hogy a jézusi szeretetből fa­ kadó h it sohasem neurotizál, hanem gyógyít, véd. EGÉSZ-ségre vezet. Míg a m oralizáló vallásoskodás — neurotizálhat. E kétféle lelki m a g a ta rtá sra is v o n a t­

Az ekkléziogén s az ekkléziolagén neurózis arra kell hogy késztesse a lelkiism eretes orvosokat és pszicho­ lógusokat, hogy alapvető ism ereteket szerezzenek a Bibliáról, a vallásról, sőt egyes egyházak sajátos ta n í­ tásairól is, hogy beteggé ne nyílvánítsanak v alakit, aki egyébként egészséges. Ez a neurózis pedig arra kell hogy indítsa a lelké­ szeket, hogy alapvető lélektani ism eretekkel rendel­ kezzenek, ha m ár lelkészeknek nevezik m agukat, ne­ hogy m erev teologizálásukkal neurotizáljanak v alakit, aki egyébként egészséges m aradna. Oláh A ndor orvosfilozófus valahogy így fejezte ezt ki: K ezdetben a papok voltak az orvosok. M anapság az igazán jó orvosnak, aki nemcsak a szervekre te k in t, hanem az egész em berre, többek k ö zött ism ét „p a p p á ” kell len­ nie, de a papoknak „orvosokká” is, hiszen Jézus is az volt. Csak ebben az esetben nem kuruzsol egyik sem. Gyökössy Endre

IRODALOM Bodrog M .: A neurózis vallási m ezű „önvédelm i” form ái. Lelki ­ pásztor, B p., 1984. 9. sz. 548— 551. old. — B ovet, Th.: Ekklesiogene N eurosen. W ege zum M enschen 7 (1955, 265— 268). — Bowers, M .: Conflicts of th e Clergy. N elson an d Sons, New Y ork, 1964. — Gyökössy E .: M agunkról m ag u n k n ak . Ref. S ajtóosztály, B p , 1986. — Gyökössy E .: Igehirdetők kézikönyvéből. (L élektani szem pon­ to k , 299— 307. old. R ef. S ajtóosztály, B p., 1980. — H ark, H .: Religiöse N eurosen. K reu z Verlag, 1984. — Köberle, A .: U rsache und H eilung e k klesiogener N eurosen in: Z eitschrift f. an aly l. Psychologie u n d ihre G renzgebiete. Vol. 5. No. 1. 197. — Krötsch, W .: Z ur F ra g e der „ekklesiogenen” N eurosen. Med. Diss., M ünchen, 1976. — L innemann, U .: Ekklesiogene N eurosen. SZ/A nschläge 2/1973/6— 9. — Moser, T.: G ottesvergiftung. S ch u rh au p t Vrl. 1980. — Schaetzing, E .: Die ekklesiogenen N eurosen. W ege zum Menschen 7 (1955) 97— 108. — St. Clair, R . J .: N eurotics of th e Church. Flem ing N. Revell u. Co. N ew Jersey . — Tomcsányi T.: B űn, b ű n ­ tu d a t. (K ézirat.) B p., 1987. — Thomas, K .: M enschen v or dem A bgrund. W egner, H am b u rg , 1970. — Tournier, P .: E ch tes und falsches Schuldgefühl. R ascher, Z ürich— S tu ttg a rt, 1959.

Intencionális Isten-ismeret Augustinus filozófiájában M inden tevékenység, fejlődés, élet egyetlen közös célt követ, s ez a cél nem kívülálló, hanem m agában a szem élyben — h a nem is a n n ak ad o ttság aib an —, eszm ényeiben föltalálható. Az em beri személy élő, fejlődő s ugy an ak k o r véges. Fejlődése sa já t személyi m ivoltán belül m arad. Azaz nem lényegváltozás, hanem lényegfenntartás és tö k é ­ letesedés. M inden élőnél az ö n fen n tartás közvetlen célja az élet, vagyis az exisztencia. E gyedül az em bernél ta lá l­ ju k meg an n ak a lehetőségét, hogy az im m anens téloszt, a lényeget hangsúlyozza. A lé tfe n n ta rtá st sze­ mélyi m inim um nak, a lén y eg fen n tartást eszményi m axim um nak nevezzük. Á ltaláb an elm ondhatjuk, hogy a személy a m aga d y n am isában a rra h iv a to tt, hogy a m aga to ta litá sá b a n alak ítsa ki a személyiség eszm ényét, vagyis valósítsa meg önm agát m inél te l­ jesebben. Az önm egvalósítás szabadsága nem csupán az a k araté , hanem a személy szabadsága is. E z nem

csak annyit jelent, hogy szabadon választhat, hanem hogy m inden külső befolyástól m entesen vagy éppen annak ellenére valósítsa meg önm agát. Az önm egvalósítás — Max Scheler szerint — az igazi valóságm egragadás, m ely az „ősi” intencionális érzésben történik. S ez m aga a szeretet, m elyben a dolgok „tevékenyen találkoznak” . E tevékeny ta lá l­ kozás k ét, ontologikus p o n tja a helyes Isten- és önis­ m eret. E szm etörténeti kezdetei e gondolatsornak A ugustinus filozófiájában fedezhetők fel. U gyanakkor a kezdetek egyben az augustinusi gondolkodás kor­ tö rté n e ti sajátosságait s k o rlá ta it is m agukon hor­ dozzák. Vizsgálódásunk kiindulópontja A ugustinus filozó­ fiájának belehelyezése sajá t korszakába, szem beállítva a neoplatonizm ussal (melyből rendszere számos eleme szárm azik), s a görög egyházatyák platonizm usával, m ely vele egyidejűleg és ugyanabból a forrásból eredt. Ami benne sajátságos és új, az a szem beállítás folytán

k arak terisztik u san k itű n ik — am i viszont közös benne és a k o r m ás filozófiáiban, az így könnyebben lesz é rt­ h ető és helyesebben értelm ezhető (m int például az a bizonyos, m isztikus élményszerűség és filozófiai aprio­ rikusság között való lebegés, m ely oly jellemző a neo­ platonizm usra). A kom plikációk elkerülése okán csak egyetlen mű alap ján jellem ezzük A ugustinus filozófiáját, mégpedig oly m ű alapján, m ely az augusztinizm ust legfejlettebb állap o táb an tük rö zi vissza: a „D e T rin ita te ” -ben kifej­ t e t t lélektani m agyarázatot. A h it istene távoli Isten, tito k zato s Isten, bizonyít­ hatatlan Iste n .1 A ugustinus és a neoplatonizm us közösen azt vallják, hogy a lélek Iste n t nem külső m egismerésekből való következtetések ú tjá n , nem a tap asztalatb ó l n y ert fo­ galm ak során ismeri meg, hanem azáltal, hogy saját belsejébe fordul — am i eg y ú ttal a z t is jelenti, hogy el­ fordul m inden külső tárg y tó l, m inden elképzelhető és elgondolható valóságtól. E z é rt a lélek önmegismerése és az Iste n megismerése úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy a lélek — ha m in d attó l m egtisztul, am i nem ő — sa já t lényegében e g y ú ttal az Iste n t is m egleli; és vi­ szont m indaddig, am íg Iste n t meg nem ism erte, saját szellemi lényegét sem ism erte meg. „B ennem voltál és k in t já rta m és o tt kerestelek . . . nálam voltál, de én nem voltam n álad” 2 — m ondja A ugustinus m egtérését megelőző lelkiállapotáról; m ert akik Iste n t kívül kere­ sik, nem ta lá lh a tjá k , „kifelé törekednek, elhagyva sa­ já t belsejüket, m elynek legm élyén Isten v a n ” .3 U gyan­ az t m ondja Plotinosz is: „ Iste n nincs kívülünk, hanem m indenkiben jelen v an — tu d ta nélkül. M enekülnek tőle, kifelé törekedve, vagy in k áb b sa já t m agukból kifelé fordulva.” 4 S azt a m egtisztulást is, m ely az Isten-m egism erést m agába foglaló önmegismerés fel­ tétele, m ind a k ettő szintén m ajdnem ugyanazon sza­ v ak k al írja körül: „ H a m egism erted önm agad és ön­ m ag adban m egtisztultál, és nincs benned az eggyé­ válás (a léleknek a m egismerések és érzelmek sokasá­ gából lényege egyszerűségéhez való visszatérésének) akad ály a, ha m ás külső valóság m ár nem vegyül bele az énedbe.” 5 S Plotinoszhoz parallel A ugustinus is: „ H a azt parancsolják a léleknek, hogy m egism erje ön­ m agát, azt ne úgy keresse, m in th a önm agát elvesztette volna, hanem , am i rá ra g a d t idegen tárgy ak ból, azt rázza le magáról. M ert bensőbb a lélek, nem csak a külső, érzékelhető tárg y ak n ál, hanem még azoknak gondolati képeinél is.” 6 H ogyan vezethet azonban a lélek m inden külső való­ ságtól való tisztu lása Iste n m egism eréséhez? H o n n an v a n az, hogy a léleknek csak tisz tá n önm a­ g á ra kell m arad n ia — s ezáltal benne m in d já rt Isten megismerése is felvillan? Neoplatonikus szempontból erre a kérdésre könnyű a felelet: H a a lélek valóságos term észete szerint isteni, o szth atatlan , egyszerű, „egy” a b b a n a legteljesebb ér­ telem ben, m elyben az Istenséget is „az E g y ” -nek: h a lh a ta tla n , válto zatlan , szenvedéstől m entes. S h a individualizált állapota, m elyben egy em beri személyi­ ségre korlátozódik, cselekvésében és szenvedésében a változásnak alá v a n vetve, m egism erésében a külvilág érzékelésére u ta lt, az csak a saját benső lényegéről való tévedésből eredhet, m elynek során azt, am it szellemi besugárzásával éltet, önnön lényegének t a r tja 7 — ak k o r könnyen érth ető , hogy a lélek sa já t lényegének felismerésével az Istenség m egism eréséhez is eljut, m e rt egy és ugyanaz m ind a k e ttő , s csak an n a k eltá­ v o lítására v a n szükség, am i nem a léleké, hogy a lélek isten i v o lta kiderüljön. A keresztény gondolkodás nem vallja a lélek és Isten 182

id en titását. A lélek az isteni kegyelem besugárzásából istenszerűvé v álh a t ugyan, az Istenhez való szeretet révén részesülhet az isteni életből, de nem lehet soha, lényegét illetőleg, azonos Istennel. K eresztény szem­ pontból te h á t nem a lélek isteni voltának felfedezésé­ ről, hanem Istenhez hasonlóvá válásáról lehet csak szó az erények, a kegyelem, az am or Dei útján. „Aki szívét a m úlandó dolgokhoz való ragaszkodástól m egtisztí­ to tta — m ondja Nyssai Szent Gergely — sajá t lelkének szépségében lá tja Isten hasonm ását . . . saját tis z ta ­ ságát szemlélve a hasonm ásban az ősképet p illa n t­ h a tja meg.” 8 A döntő m ozzanat itt az a k a ra t Istenre való irányulása, az Isten irán ti szeretet, m ely a lelket istenszerűvé teszi, s az isteni életben részesíti. E z t t a ­ lán legtisztábban Szent M aximus fejezi ki: „M indent Isten művel bennünk, a cselekvést és a szemlélést, az erényt, a bölcsességet, a jóságot és az igazságot; a m i részünk ebben csak az ezeknek a ja v ak n ak befogadá­ sára irányuló a k a ra t.” 9 A lélek te h á t lényegileg nem azonos Istennel, hanem csak képes arra, hogy Istenre irányuljon, s ezáltal is­ tenszerűvé váljon: „Isten erejéből H ozzá hasonló” 10 — am int ezt A ugustinus p áratlan rövidséggel és pre­ cizitással megform ulázza. „S term észete is azért nagy és nemes, m ert a legfőbb lény term észetében részesül­ h e t” .11 „Ő az Isten hasonm ása, m ert megism erni és szeretni tu d ja azt, aki őt te rem te tte.” 18 Ez az Istenre való irányulás az akarat műve. A lélek — Nyssai Szent Gergely szavai szerint — az isteninek olyan ta rtá ly a 13, m elyet az a k a ra t befogadóképessé tesz az isteni iránt. „M ert, am i felé a lélek szeretete fordul, ahhoz válik hasonlóvá a lélek.” 14 Önm agában akkor ismeri meg Isten t, am ikor Isten ­ hez hasonlóvá le tt, am i csak az Istenre irányuló a k a ­ ra t, az Istenhez fűződő szeretet által lehetséges, m ert a szeretet a lélekben azt az isteni hasonm ást terem ti, m elyben és m elyen keresztül a lélek önm agában meg­ talá lja Isten t. A lélek belső istenm egism erésének végső oka az a k a ra t Istenre irányulása. „Az Isten megisme­ résében . . . a lélek szeretetét a m úlandó dolgokról Isten felé ford ítja.” 15 „M inél jo b b an em elkedik az örökkévalóság felé, annál jo b b an lényegül á t Isten h a­ sonm ásává.” 16 É rth e tő ebből a gondolatm enetből, hogy m inden k e­ resztény platonikusnak, h a a lélek és Iste n azonosítá­ sának hib ájáb a beleesni nem akar, voluntaristának kell lennie, — am in t Augustinus is az. Az a k a ra t Istenre való irányultsága nem csak Iste n megismerésének fel­ tétele, m in t a neoplatonizm usban, hanem ez a megisme­ rés maga, m ert ezáltal a lélek nem csak m egtisztul (hogy sa ját isteni lényegét m egláthassa, m elyben m ár Isten azelőtt is jelen volt), hanem az a k a ra t Isten felé való törekvése. Az Iste n irá n ti szeretet éppen az, am i az isteni hasonm ást terem ti az em berben, s így a belső Isten-m egism erés tá rg y á t m egjeleníti a lélekben. A keresztény platonizm us szem pontjából egészen k ö v e t­ kezetes to v áb b á az a gondolat is, hogy még a lélek ön­ megismerése is az a k a ra t Istenre irányultságától függ. Egy lény, m elynek rendeltetése a Legfőbb L ény irán ti törekvésben áll, s term észete az isteni létb en való ré­ szesedés képessége, csak ak k o r ju th a t el sajá t lényegé­ nek m élyebb megértéséhez, h a ez a képesség az Istenre törekvő a k a ra t ténylegességében m egvalósult — míg a lélek potenciális lényege lá th a ta tla n m a ra d t a szel­ lem önm agába fo rd íto tt tek in tete elő tt m indaddig, amíg tisz ta potencialitásából ki nem lép ett. E zért is m ondja Nyssai Szent Gergely, hogy „a m in t az Iste n t csak akkor ism erhetjük meg, h a sajá t lelkünk m élyébe szállunk, ugyanúgy a lélek is csak akkor ism erheti meg

ö n m a g á t, h a saját isteni szépségének ősképét szem­ léli.” 17 Ami a lelket m agában illeti — eltekintve az Isten irán ti szeretet és az Istenhez való törekvés által elő­ id éz ett belső állapottól — Nyssai Szent Gergely egé­ szen következetesen tag a d ja a közvetlen önmegisme­ rés lehetőségét is.18 Isten bensőnkben tö rtén ő felisme­ réséhez — m ely egyben saját lényegünk közvetlen m egismerése is — csak az Isten irán ti szeretet révén ju tu n k el. Ezzel szem ben felette feltűnő, hogy A ugustinus — b á r szintén az Isten irán ti szeretetben, s nem a lélek term észetes isteni v o ltáb an lá tja a benső Isten-ism eret a la p já t — a lélek term észetes tu lajdonságának, sőt a lélek lényegének te k in ti a lélek közvetlen megismeré­ sét. „Ő m aga saját m agának az em lékezete” — m ond­ j a 19 tipik u s augustinusi form ulázással, kifejezvén ezzel azt, hogy amíg m ás tá rg y n a k gondolatainkban való felidézéséhez a rra v a n szükség, hogy ezek a tárg y ak em lékezetünkben m integy el legyenek raktározva, addig a lélek szellemi önm egjelenítéséhez, a lélek önmegismeréséhez elegendő a léleknek önm agában való szubsztanciális jelenléte. M ert „m i lehet jelen inkább a szellem ben, m in t a szellem m ag a?” „M it ism erhet meg közvetlenebbül a szellem, m int azt, am inek révén m inden m ás tá rg y a t megismer, azaz saját m a g á t? ” 20 A szellem önm agát önm agában ismeri meg. E zért h a n ­ g o zta tja A ugustinus, hogy a lélek, am ióta lé tre jö tt, soha nem szűnt meg önm agáról megemlékezni, önm a­ g át m egism erni, önm agát szeretni.21 E nnek ellenére mégis azzal számol A ugustinus is, hogy a lélek m egfeledkezhetik igazi lényegéről: „m ást önm agával e g y ü tt szeretve, eltéveszti önm agát, s u gyanakkor valahogy mégis összeforr vele” 22, m ert „oly nagy a szeretet ereje, hogy azt, am ire sokáig sze­ re te tte l gondol a lélek, s am ihez belső hajlam m al ra ­ gaszkodik, m agába rag ad ja valahogyan akkor is, ha sa já t lényegének megismerésére önm agába fordul.” 23 „A külső tárg y ak h o zzátapadnak a lélekhez, ha szere­ te té t felé fordítja . . . és h a önm agát ak a rja m egism er­ ni, ann ak gondolja m agát, am i nélkül önm agát nem tu d ja gondolni.” 24 E z a felfogás teljesen egyezik az „acies m entis” és az „inde form ari” fogalm aival, m e­ lyekről A ugustinus a De T rin itate IX . könyvében rész­ letesen szól,25 de nem egyeztethető össze azzal a felfo­ gással, mely szerint a lélek önmegismerése a lélek te r­ m észetével járó, a szellem közvetlen, szubsztanciális jelenlétéből következő m ozzanat. In k á b b arra a m eg­ győződésre m u ta t, hogy a lélek önmegismeréséhez is a legfőbb szellemi értékre való aktuális irán y u ltság : az Isten irán ti szeretet szükséges. A lélek önmegismerése állandó folyam at — m ondja A ugustinus —, ám a kívülről belevegyülő m ozzanatok, az alacsonyabb tá rg y a k irán ti vonzalm ak elhom ályo­ sítják és eltak arják . „N e úgy keresse m ag át a lélek, m in th a önm agát elvesztette volna, hanem a z t rázza le m agáról, ami rá ta p a d t. . . ” 26 Mindezt hogyan te h e ti? „Ism erje meg önm agát, nem m in t valam i távoli tá rg y a t keresse m agát, hanem a k a ra ta h ajlam ak én t, m ely a külső tá rg y a k k özött bolyongott, s h a m egtalálta, sa já t szellemi énjébe rög­ zítse.” 27 Ám, lehet-e a lélek a k a ra tá n a k végső tá rg y a ? H a önm aga felé fo rd ítja törekvéseit, és téves önszereteté­ ben elfordul a fölötte lévő legfőbb értéktől, ak k o r még önm agát sem tu d ja helyesen szeretni, hanem szeretete süllyed az a la tta lévő dolgokhoz. T ekintete elhom ályo­ sul és az önmegismerésre is képtelenné válik ,28 sö tét­ ségbe m erül, m ely sa já t szellemi m iv o ltát is e ltak arja előle.29

H elyes önszeretet — te h á t — csak Isten szeretetével já rh a t együtt, m ert a helyes önszeretet azt jelenti, hogy a lélek oda kívánkozik, ahol term észete szerint lennie kéne: az alá, am i fölötte van, s a fölé, ami a la tta van (ti. az anyagi világ).30 Eszerint mégis az Istenre törekvő a k a ra t a lélek önmegismerésének forrása. Igaz — m ondja A ugustinus —, hogy a lélek aktuális önmegismerése ugyanúgy, m int az aktuális Isten ­ ism eret az a k a ra t helyes irányultságától függ — s az a k a ra t Istentől való elfordulása m aga u tá n vonja a lélek sa já t lényegéről való tévedését is. Ám különbsé­ get kell ten n ü n k az aktuális megismerés és a tudás, a „cogitare” és „nosse” k ö zött.31 M ert lehet az em léke­ zetünkben valam i, h a nem is gondolunk rá — de nem gondolhatnánk rá, nem idézhetnők fel em lékezetünk­ ből, ha nem lenne jelen o tt akkor is, am ikor nem gon­ dolunk rá. Ez az érvelés olyan tu d ásra alkalm azható, mely külső tárgyak által gyakorolt befolyásokból, külső tárg y a k ­ ról n y ert tapasztalatokból ered, melyek em lékezetünk­ ben m integy el v an n ak raktáro zv a; de o tt, ahol nincs em lékkép, hanem az emlékkép helyébe lépett a lélek önm agában való szubsztanciális jelenléte32 — o tt ho­ gyan lehet nem jelen a szubsztanciális jelenlét? A ugus­ tin u s m aga is lá tja az ebben rejlő nehézséget: „H ogy a szellem, am ikor önm agára nem gondol, hogyan tu d szellemi te k in tete előtt jelen nem lenni, m intha más lenne szellemi tek in tete, s más ő m aga; ezt nem bírom m egérteni” 33 — vallja be őszintén. M ár a X . könyvben is m egfogalm azta ezt a problém át, ezekkel a szavak­ k al: „H ogy az ész hogyan ju th a t m agának eszébe, m intha az ész nem volna mindig az észben, azt nem tu d o m .” 34 H a pedig az igazi önmegismerés Isten m egismerését is m agába foglalja, m ásrészt a lélek önism eretének te r­ mészetes, a lélek lényegével járó tulajdonságnak kell lennie35, akkor érthetetlen, hogy a lélek hogyan lehet egyáltalában a teljes Isten-ism eret híján, s m iért nem tartozik a teljes Isten-ism eret is a lélek term észetéhez. Így a lélek norm ális állapota az az állapot, am elyben a lelket evilági életében egyedül ism erjük, egyszerre csak problém ává válik. „A legnagyobb rejtély az — P ál ,tü k ö r által hom ályosan’ látásáról szólva írja A ugustinus —, hogy hogyan lehetséges, hogy nem lá t­ ju k azt, am it nem tu d u n k nem látn i.” A kérdés megoldásához azáltal ju th a tu n k közelebb, hogy a lélek földi állapotának okait keressük és az t az u ta t k u ta th a tju k , m elyen a lélek ahhoz a teljes megis­ meréshez visszatér, mely — A ugustinus állítása sze­ rin t — a lélek lényegéhez tartozik. A nnyi bizonyos, „hogy a lélek megérzi és bensőségesen meggyőződik arról, hogy a megismerés hiánya, a tévedés, az elho­ m ályosultság, a lélek saját hibájából ered, míg az Is­ tenhez való emelkedés, a megismerés visszanyerése csak Iste n segítségével lehetséges,” 36 mégpedig úgy, hogy az Isten kegyelm éből h it tám a d az em ber lelké­ ben, m ely szívét a m úlandó dolgokhoz való ragaszko­ dástól m egtisztítja37 és Istenhez vezeti; a k it még nem ism er, hogy a Hozzá való szeretet erejéből m egtisz­ tu lv a, megismerésére képessé váljék. A zt az Iste n t a k it még nem ism erünk, a h itb en szeretjük — hogy e szeretet révén m egism erhessük.38 E z még nem m agyarázza meg, hogy m iért tu lajd o ­ n ítja A ugustinus Iste n m egism erését és a teljes ön­ m egism erést a lélek lényegének39, sőt inkább ez ellen a felfogás ellen szólna ez a gondolatm enet, h a A ugusti­ nus nem fedezte fel volna a „per fidem diligere” fogal­ m ában a z t a m ozzanatot, mely indokolja az im énti fel­ fogást, sőt szükségessé teszi azt. A skolasztika kiem el­ kedő tag jai ab b a n m egegyeznek A ugustinussal, hogy 183

ők is a h it leglényegesebb m otívum ának a szeretetet ta rtjá k . Fidei form a est caritas — ez e gondolat hagyo­ m ányos m egfogalm azása. H a pedig azt a régi keletű ism eretelm életi elvet alkalm azzuk — am it A ugustinus is ism er —, hogy nem lehet szeretni azt, am it (akit) nem ism erünk40, akk o r szükségszerűen a rra a követ­ k eztetésre ju tu n k , hogy a lélekben m ár a h it előtt, m ár az a k a ra tn a k Istenre való irányultsága előtt megvan az Istennek egy bizonyos ism erete, megvan az Isten lényegéről való alig artik u lálh ató emlékezés.41 A h it te h á t nem átm en et a nem-ism eréstől a meg­ ismeréshez, a nem -tudástól a tudáshoz, hanem annak a megerősödése, felelevenítése, előretörése, am i kez­ d ettő l fogva lap p an g o tt a lélek belsejében — s ha az Isten m egismerésének ez a kis szikrája nem m arad t volna meg mindvégig a lélek lényegében, ak k or a lélek a rra sem lenne képes, hogy Isten keresésére elinduljon, hogy a h ite t előkészítő szeretetben Isten felé fordul­ jon. H a „sötétségnek” is nevezhetjük a n n ak az em ber­ nek a belső állapotát, aki elfordult az isteni világos­ ságtól és képtelenné v ált an n ak szemlélésére42, akkor mégis el kell ism ernünk, hogy ez az isteni világosság valam ilyen form ában, valam ilyen m ódon még ebben az állapotban is érinti az em bert, az em beri lelket.43 A lélek lényege Isten megismerésének és szeretésének képessége — ám ez a képesség nem állna fenn azonban, az em beri a k a ra t még a hitb en sem irán y u lh atn a Iste n ­ re, h a még e h itb en m egnyilvánuló szeretet előtt, m int an n ak létbeli alapja, nem volna az em ber lelkében, m in t lényegének elv álaszth atatlan tulajdonsága, Isten egy bizonyos ism erete (s ez tulajd o n k ép p en Iste n h a ­ sonm ása a lélekben).44 A m int az Istenhez való szeretet, a diligere per fidem, szükséges Isten megismeréséhez, ugyanúgy szükséges viszont Istennek egy bizonyos megismerése m ár az Isten irán ti szeretethez is. A lélek lényege — A ugustinus szerint — nem csak az Istenre irányulás képessége, hanem egy bizonyos, b á r ta lá n kezdetleges, de mégis aktuális lényegbeli oda­ irányultság is. Isten m egism erésének m agasabb foko­ zataival szem ben még csak Isten-keresésnek nevezhető ez az irán y u ltság ; de Isten bárm ily m agasabb megis­ merése is csak keresésnek nevezhető45. U gyanakkor Isten keresése m ár bizonyos fokú Isten-bírásnak is n e­ vezhető. H a te h á t egyrészt a lélek önmegismerése el­ hom ályosulhat (a külső dolgokhoz való vonzalm ai m ia tt), s h a a lélek Istenhez való szeretete, m elynek csírája elveszíthetetlenül él a lélek lényegében, eltor­ zu lh at a terem tm ények kizárólagos szeretetében, mégis a lélek azon önmegismerési vágya önnön lényegét fel­ tá ró m ozzanat.46 U gyanakkor eg y ú ttal a z t is állítja A ugustinus, hogy a lélek sa já t term észetéhez té r vissza, h a tévedéseiből helyes önmegismeréséhez visszatér47 — akkor abból látszólag az következik, hogy Iste n teljes megismerése a lélek term észetes állapota, s hogy sa ját term észetét veszti el, lényege csorbul ki, am ikor a földi életben ezt a teljes m egism erést nélkülözi. E rre m u ta t­ n a k A ugustinus azon kifejezései is, m elyekkel a lélek külső tá rg y a k irán ti vonzódásától, a külvilág képeire irányuló szellemi tek in tetérő l szól — m in d e n ü tt ennek az állapotnak „term észetellenessége” érezhető ki a k i­ fejezésekből.48 H a te h á t lehetséges a lélek oly állapota, m elyben a lélek önmegismerése és Iste n megismerése elhom ályo­ sult, elveszett a lélek szám ára, elrejtve a lélek szenve­ délyei és az anyagi világhoz való vonzalm ai a la tt, a n ­ n a k ellenére, hogy ez a k ettő s megismerés a lélek lé­ nyegéhez tarto zik , akkor ez csak azért van , m ert az ilyen állapot a lélek lényegével is ellentétben áll, s a lélek valóságos term észetével ellenkezik. A lélek evilági állap o ta azért v á lt problem atikussá A ugustinus szá­ 184

m ára, m ert ez az állapot nézete szerint nem a lélek ter­ mészetes állapota. A ugustinus a lélek lényegét annyira az örök boldog­ ságra való odarendeltségben látja, hogy ennek hiánya szám ára nem csak a term észetfölötti kegyelem a ján d é­ k án ak hiánya, hanem a lélek term észetes ren d elteté­ sének eltévesztése. Az augustinusi szemlélet szerint a lélek nem csak olyan a k a rat, mely Istenre irányulni képes, hanem az Isten irán ti szeretetnek és Isten meg­ ismerésének lényegi ak tu alitása, mely elhom ályosul­ h a t, eltévedhet oly m értékben, am ilyenben sajá t te r­ mészete is elhom ályosodást és erőtlenedést szenved­ het, de lényege legmélyén soha nem szűnik meg lega­ lább virtuálisan az Istenre irányuló a k a ra tn a k és az Isten re irányuló megismerésnek lenni. Ez annak a — m otívum aiban kevéssé a rtik u lá lt augustinusi — felfogásnak az alapja, mely szerint az akarás és a meg­ ismerés nem a lélek potenciái, hanem m agát a léleknek a lényegét alkotják. Ily módon a lélek Istenre való odarendeltsége, mely m ár a h it lehetőségének feltétele, az Isten irán ti szeretet ú tjá n nyerhető, a közvetlen, m isztikus Isten-m egism erés és az örök boldogságban megvalósuló teljes Isten-bírás egy vonalba kerülnek, m int ugyanannak az ascensusnak lényegileg azonos, csak fokozatilag különböző fázisai. A lélek Istenhez való odarendeltségének ez a tipikusan platonikus m eg­ fogalm azása, mely a lélekben nem csak képességet lát az isteni befogadására, hanem — még a lélek földi álla­ potában, a lélek saját, elveszíthetetlen lényegében is — reális részesedést lá t ab b an az Isten-bírásban, m ely­ nek teljessége csak az örök boldogság lehet — ez a m egállapítás jellemzi az augustinusi felfogást m inden m ás keresztény platonizm ussal szemben. É rth e tő , hogy A ugustinus ezzel azt a látsza to t k e lt­ heti, m in th a Isten teljes megism erését az em beri lé­ leknek tu la jd o n íto tta volna m ár evilági állapotában is — ebbe a csapdába akkor esünk bele, h a a fokozati különbségeket egybem osva, Isten megism erését egy­ értelm ű fogalom nak fogjuk fel, s nem szám olunk azzal, hogy filozófusunk szerint m ár Iste n keresése is egy bizonyos Isten-m egism erést tételez fel. Igaz viszont az is, hogy felfogásában a teljes megismerés, az örök boldogság érthetőbb, „term észetesebb” a lélek szem­ pontjából, m in t a földi élet, m elyben táv o l já r Iste n ­ tő l — de m indez csak azért van, m ert A ugustinus a lé­ lek lényegét az örök boldogságra való odarendeltség­ ben látja, s ezt a lényeget az örök boldogság elérésé­ ben véli legteljesebben megvalósulni, s nem pedig azért, m e rt bárm ily fokon is a léleknek tu la jd o n ítan á az evilági életben a teljes Isten-ism eretet. A platonizm ustól örökölt gondolatm otívum ok belső logikája ta lá n to v áb b v itte ez esetben, m in t am eddig m egengedte volna sa ját gondolatának íve, m ely az Isten-keresés és az Isten-m egértés problém ái körül ala­ k u lt ki. Somló Katalin—Rászlai Tibor JE G Y Z E T E K 1. Jaspers, Κ .: B evezetés a filozófiába. F ord. S z a th m áry L ajos, B u d a p est, 1987, 55. — 2. S zent Ágoston V allom ásai. F o rd . V árosi Istv á n , B u d a p est, 1974, 274. Boyer, Ch.: C hristianism e et n éep la ­ tonism e d an s la fo rm atio n de S a in t A ugustin. P aris, 1920, 133. Barion, J .: P lo tin u n d A ugustinus. N eue deutsche F orschungen. 4. A bt., P hil. 5. B d. 24— 38. — 3. Aurelius A u g u stin u s: A S zenthárom ságról. F ord. G ál F erenc, B u d ap est, 1985, 256. — A T au b n erféle k iad ásb an D e T rin ita te , V III., 7, 11. (A to v á b b ia k b a n a S zen t ­ három ságról c. m ű v é t m indig D. T. rövidítéssel, s m in d k ét k iad ás­ b a n fellelhető hivatkozási helyekkel idézem .) — 4. E n n éad es I— V I., ed. E . B réhier, P aris, 1924— 38, V I. 9, 7. — 5. E nnéades, I. 6, 9. — 6. D. T. 298.; X . 8, 11. — 7. A neoplatonizm us ezen m o tív u m át részletesen ism erteti Szabó Á rp ád : Indische E lem en te im plotin i ­ schen N euplatonism us cikkében, in: S cholastik, 1938: 1. — 8. M igne: P atro lo g ia G raeca 44., 1269 C. — 9. M igne: P atro lo g ia G raeca 90., 513 D. — 10. D. T. 301.; X . 5, 7. — 11. D. T . 402.;

X IV . 4, 6. — 12. D. T. 417.; X IV . 12, 15. — 13. M igne: P atrologia G raeca 46. 105 A. — 14. M igne: P atro lo g ia G raeca 44. 733 B. — 15. D. T. 428.; X IV . 17, 23. — 16. D. T. 340.; X I I. 7, 10. — 17. M igne: P atro lo g ia G raeca 46. 509 C. — 18. M igne: P atro lo g ia G raeca 44. 257 A és 45. 945 D. — 19. D. T. 404.; X IV . 6, 8. — 20. D. T . 297.; X . 7, 10. — 21. D. T. 415.; X IV . 10, 13. — 419.; X IV . 14, 18. 436.; XV. 3, 5. — 22. D. T. 297.; X . 8, 11. — 23. D. T. 293.; X . 5, 7. — 24. D. T . 297.; X . 8, 11. — 25. A rról v a n o tt szó. hogy a lélek ö n tu d a ta an n al; a tá rg y n a k a fo rm á já t veszi föl, sőt, bizonyos értelem b en á ta la k u l azzá a tárg g y á, am elyre az a k a ra t á lta l vezérelt figyelem irán y ul. — 26. D. T. 298.; X . 8, 11. — 27. D. T. 298.; X . 8, 11. — 28. D. T. 420.; X IV . 14, 18. — Vallom ások, 173.: V II. 11. — 29. D. T. 294.; X . 5, 7. — 30. D . T . 293.; X . 5, 7.

— 31. D. T. 293.; X . 5, 7. 305.; X . 12, 19. 404.; X IV . 5, 7. X IV . 7, 9. 468.; XV. 15, 25. — 32. D. T. 405.; X IV . 6, 8. — 33. D. X. 405.; X IV . 6, 8. — 34. D. T. 293.; X . 4, 6. — 35. II. T. 405.; X IV . 6, 8. — 36. D. T. 424.; X IV . 15, 21. — 37. D. T. 49.; I. 8, 17. 392.; X I I I . 20, 25. — 38. D. T. 268.; IX . 4, 5. — 39. D. T. 246.; V III. 4, 6. — 40. D. T. 284.; X . 1, 1. 394.; X I I I . 20, 26. — 41. D. T. 424.; X IV . 15, 21. — 42. D. T . 357.; X I I I . 1, 2. — 43. D. T. 424.; X IV . 15, 21. 44. D. T. 403.; X IV . 4, 6. — 45. D. T. 434.; XV. 2, 2. — 46. D. T. 405.; X IV . 6, 8. — 47. D. T. 406.; X IV . 6, 8. — 48. D. T. 344.; X II. 10, 15. 294.; X . 5, 7. 429.; XV. 3, 5. Gaitton, J . : Le tem ps e t l ’étern ité chez P lo tin e t S ain t A ugustin. P aris, 19593, 387— 389. M arron, H .: S aint A ugustin e t l’augustinism e, P aris, 1957, 170. F ra isse, J . C.: S a in t A ugustin. P aris, 1968, 90.

Milyen bölcs volt Salamon? V ajon szabad egyáltalán ilyen k érd ést föltenni? A dása a la tt ann ak köszönhette lé tre jö tté t, hogy m ind E gyiptom , m ind a m ezopotám iai birodalm ak átm en eti­ communis opinio éppúgy m in t a bibliai hagyom ány leg gyengék v o ltak ahhoz, hogy P alesztinában meg­ egyetért ab b an , hogy Salam on k irály az óizraeli (s m a m ár hozzátehetnén k : ókori keleti) bölcsesség jeles k ép ­ erő sített uralm at gyakoroljanak, s így k ato n ai és po­ viselője, előm ozdítója v o lt; ennek az egybeesésnek pe­ litikai vák u u m o t h ag y tak o tt h á tra . E z t a légüres te ­ ret h asználta ki D ávid, am ikor egy m ozaik-állam ot ho­ dig illik örülni, hiszen viszonylag ritk á n a k nevezhető zo tt létre, am elynek stabilizációja Salam on feladata az Ószövetség vizsgálatában.1 Mégis, a kérdés kötelező le tt (vagy legalábbis le tt volna).4 Mindez szépen előre­ érvénnyel jelentkezik. E gyrészt azért, m e rt — am int ab b an az ószövetségi k u ta tá s egyhangúlag egyetért — v etíti a tró n ra lépő Salam on uralkodásának jellegét: nem Salam onnal veszi k ezdetét az óizraeli bölcsesség­ az új m ozaik-állam ot belpolitikailag stabilizálni és irodalom tö rtén ete, hanem jóval előbb, m ár az állam ­ egységesíteni k ellett, s em ellett olyan k ü lp o litik át is ala p ítást megelőző korokban, a törzsi élet idejéből is k ellett fo lytatni, am ely által szövetségeseket nyerhe­ te tt Izrael, s így a szomszéd kis állam ok jó in d u la tá t is m ara d tak fenn bölcs m ondások, am elyeket elszórtan elérhette. A program kézenfekvő, s Salam on nem is m egtalálh atu n k az Ó szövetségben.2 M ásrészt pedig azt kell m ondanunk, hogy az a kor, am ikor az ószövetségi já r t m ás ú to n .5 H a azonban m egnézzük, hogy m indezt bölcsességirodalom igazán v irágba borult, csak jóval m ilyen eredm ényekkel te tte , úgy a kép m ár k o rá n t­ Salam on uralkodása u tá n köszö n tö tt be: a késői, exi­ sem egyértelm ű. Míg D ávid a belpolitikai egységet lium u tán i időkben keletkeztek a m onum entális g y ű j­ a hagyom ányos törzsi rendszer teljes kiépítésével k í­ tem ények, am elyeknek utolsó, ta lá n legim pozánsabb v á n ta elérni, addig Salam on in k áb b bízott egy h iv a­ alakja m ár nem is k erü lt bele az ószövetségi kánonba, talnokrendszer létrehozásában, s egész Izraelt (-Északi nevezetesen Jézus ben-Sirák gyűjtem énye.3 E k o rb an Országrészt) átfo g ta hivatalnokhálózatával. D ávidnak m ár a történelem lapjain kívül m ás aligha emlékez­ módszerével in k áb b sikerült m egnyernie az Északi Or­ h e te tt meg a salam oni királyságról, s m aga a k irály is szágrész tetszését, m in t Salam onnak a m agáéval.6 K ü ­ időben m ár igen távol van, így h a tá sa sem le h e te tt lönösen az adó- és ro botm unka le h e te tt az, am i az tö b b , m int poin t de repère, hivatkozási p o n t a böl­ északi törzseket végképp szem befordította a dávidi csesség m esterére, Salam on királyra. dinasztiával, s így a bölcs király m aga is okozta a h a ­ Salam on te h á t nem az a személy, aki elin d ítja az lála u tá n bekövetkező szakadást.7 óizraeli bölcsességirodalm at; nem is az, aki a végső, Mindez persze érvényes a nagym éretű építkezésekre, nagy kifejlődéshez segítené. Személye te h á t így nem am elyek éppúgy Jan u s-arcú ak , m in t a belső közigaz­ lehet egyéb, m in t közbülső stádium a fejlődés m ene­ gatás megszervezése: emelik a nem zeti ö n tu d a to t (föl­ tében. M iért v an h á t az, hogy mégis ő a bölcsességiro­ tehetőleg elsősorban Jú d áb an ), de a kiadások sértik a dalom első személye Izraelben? V ajon tö b b ez a h a­ lokális autonóm iát (valószínűleg É szakon nehezmé­ gyom ány p u szta legendánál? A k érdést leghelyesebb nyezték ezt leginkább). E nnek föltétlenül oda k ellett a m aga éles form ájában m egfogalm azni és kom olyan vezetnie, hogy a D ávid halála u tá n is érezhető, szemé­ venni: mi a szerepe Salam on „isteni bölcsességének” lyes kérdésekben m egnyilvánuló bizonytalanság foko­ zo tt m értékben n ő tt, s Salam on halála u tá n kulm inált. a kánon form álódásában, tö rténetileg szólva: valójában E nnek egyik oka éppen a bölcs király volt! m ilyen bölcs v o lt Salam on? K ülpolitikailag ta lá n még egyszerűbb m egítélni a A kérdés m egválaszolásához m ódszertanilag k é t­ féleképpen lehet eljutni. E gyrészt tö rténetileg k iérté­ helyzetet. A stabilitás elérése szem pontjából kétség­ kelhetjük azo k at az esem ényeket, am elyekről az kívül helyes döntés u tá n lép e tt rokoni kapcsolatra Salam on a fáraóval: tén y , hogy a m eggyengült E gyip­ Ószövetség beszámol Salam on korából, s a politikai tom még mindig szuperhatalom a kis P alesztina vo­ döntések tü k ré b e n általános vélem ényt m o n d h atu n k a király m űködéséről, bölcsességéről, esetleg kevésbé natkozásában. Gézer megszerzésével pedig Salam on bölcs lépéseiről. M ásrészt pedig m egvizsgálhatjuk azo­ ellenőrzése alá k erü lt a via maris — legalábbis an nak k a t a trad íció k at is, am elyek Salam onról m in t bölcs Palesztinára eső vidéke, így katonailag és gazdaságilag királyról szólnak, s azok literáris kiértékelése is beso­ eg y arán t fontos lépést t e t t előre a fia tal izraeli állam , ro lh atja Salam ont valam ilyen irányba, elhelyezheti A környező országok vonatkozásában is helyes volt k o rtársai között. Szerencsés esetben pedig fennáll a k ét Salam on politikai döntése: hosszú táv o n a jószom széd­ m ódszer eredm ényei összehasonlításának lehetősége is, ság elve alap ján k ív á n ta stabilizálni az erőszakkal am ennyiben átfedések m u tatk o zn án ak a k e ttő között. összetákolt m ozaik-állam ot. E nnek érdekében még 1. A politikai esem ények és azok kiértékelésének vo­bizonyos területekről is hajlandó volt lem ondani.8 Föl­ n atkozásában nincs tú l sok új k u ta tn iv a ló — legalábbis ismerve a z t a veszélyt, hogy Északról, nem csak Délről a m i kérdésföltevésünk esetében. Salam on u ralkodásá­ is érkezhet fenyegetés, ezt a p o litik át Salam on Északon nak sok apró részlete ugyan még m ag y arázatra szorul­ k övette. Fel kell viszont v etn i a kérd ést: vajon sike­ h a t, mégis nagy vonalak b an m egállapítható a k irály rült-e a király n ak elérnie a stabilizálás célját? — s a politikai b eállítottsága. Izrael állam a D ávid u ralk o ­ kényszerű válasz csak úgy hangozhat, hogy nem , vagy 185

legalábbis csak részben igen, dacára m inden helyes term észetesen m ind bölcsebb volt Salam on; m inden döntésének. Salam on halála u tá n semmivel sem lett bizonnyal a bölcsességirodalom akkori szaktekintélyei biztosabb Izrael külpolitikai pozíciója, m in t uralko­ lehettek ezek, s csak sajn álh atju k , hogy semmi tö b b et dása e lő tt; ha valaki ebben kételkedik, úgy gondoljon nem tu d u n k róluk. Az viszont érdekes, hogy a szerző csak a m enekülő Jeroboám személyére, aki nyugodtan elsősorban B abilonnal ( = kelet) és Egyiptom m al h a­ élhet a Salam onnal tulajd o n k ép p en szövetséges vi­ sonlítja össze a k irá ly t; annál is inkább, m ert — am in t szonyban álló E gyiptom terü letén . A nagy király h a­ ezt A. A lt és nyom ában a m odern ószövetségtudom ány lála u tá n először a belpolitikai, m ajd a külpolitikai ve­ is állítja — Izraelt m indkét részről érték befolyások, s ez ta lá n a leglátványosabb módon a bölcsesség­ szélyek realizálódtak.9 R övid és enigm atikus fölsorolásunk csupán azt a irodalom ban érvényesült. I t t valóban úgy tű n ik , hogy a szerző m egőrzött valam ilyen tö rtén e ti hitelességet célt szolgálta, hogy m egm utassuk: ha v alaki Salam on politikai tevékenységében lá tn á an n ak a ténynek a (A. A lt nem győzi ezt eléggé hangsúlyozni)15; ez a tö r­ tén eti hitelesség azonban egyszerre elfújja a fentebb gyökerét, hogy az óizraeli tradíció ő t ta r tja a bölcsek a ty já n a k , úgy súlyosan csalódik. A politikai esemé­ vázolt hipotézist, m iszerint csupán Salam on egyiptom i nyek ugyan nem zárják ki, de nem is iniciálják Sala­ kapcsolatai lettek volna a bölcsességirodalom fellen­ dülésének okai. H a azonban az t k u ta tju k , hogy m iben m on bölcsességét.10 2. A nnál nehezebb kiértékelni a Salam on bölcsessé­állt ez a bölcsesség, akkor a 13. v. pontosan azt erősíti meg, am it a 10. á llíto tt: „(Salam on) Beszélt a fákról, géről szóló bibliai trad íció k at. A communis opinio és a a libánoni cédrustól kezdve a falból kinövő izsópig, és bibliai tudom ányok ism ét megegyeznek ab ban, hogy beszélt az állatokról, a m adarakról, a csúszómászók­ Salam on egyiptom i házassága révén áram o lh ato tt be ról és a halakról.” Ez egy olyan bölcsességet állít Izraelbe az o tta n i bölcsességirodalom. N em v itás: elénk, am ely érdekes keveréke leh etett a m ai filozó­ Salam on egyiptom i k apcsolatainak v o ltak hatásai, fiának és term észettudom ánynak: elsősorban a világ am elyek elsősorban a közigazgatásban nyilvánultak ( = m egtapasztalt valóság) egészének m ag y arázatát m eg.11 H ogy azonban m ilyen elemei szárm azhattak ekkor az izraeli bölcsességirodalom nak E gyiptom ból, kívánja adni, s ebben filozofikus, de érzékkel m egta­ p asztalható dolgokat vizsgál, s ennyiben inkább te r­ az eleddig tisz tá z a tla n kérdés. K érdés az is, hogy van-e m ódszertanilag esélyünk arra, hogy ezt az anyagot m észettudom ányos. „ I t t ,term észettudom ányról' v an szó, az E gyiptom ból és M ezopotámiából származó k örülhatároljuk. Az egyiptom i és izraeli bölcsesség­ ,listákba foglalt tudom ányok” m in tájára, am elyek a irodalom (elsősorban E . W ürthw ein és H . H . Schmid neve á lta l fém jelzett) párhuzam ba állítása még sem­ lá th ató és lá th a ta tla n világ jelenségeinek összefoglalá­ sát és elrendezését célozták, s — ta lá n ez volt a Sala­ m it sem m ond önm agában: gondoljunk arra, hogy Salam on k o ráb an az egyiptom i erő h an y atlása Palesz­ m on által kezdem ényezett új — e tu d o m án y m ondá­ sokba és énekekbe foglalta ezek összefoglalásait és el­ tin a terü letén még csak egy évszázada érezhető, s ez rendezéseit” — így idézi M. N oth A. A lt eredm ényeit.16 a te rü le t a bírák k orában, te h á t pontosan az izraeli H a ez így van, ak kor persze meglehetősen egyedül áll állam m egalapítását megelőző „form atív periódusban” Salam on az ószövetségi bölcsességirodalom művelői teljesen E gyiptom befolyása a la tt állt. A legősibb, között, hiszen azok in kább az ethosz, az em berek törzsi bölcs m ondások is re jth e tte k te h á t egyiptom i együttélésének szabályait, s nem a term észeti jelen­ h a tá s t! Mindez pedig azt az egyszerű k ö vetkeztetést v onja m aga u tá n , hogy az oly sokszor te tt u talás Sala­ ségeket tá rg y alták . E nnek a bölcsességirodalomnak Salam on nem leh e tett az a ty ja ! H iszen a „term észet­ m on egyiptom i házasságára a bölcsességirodalom szem pontjából teljesen irreleváns, még akk or is, ha tudom ányos” bölcsesség nem csak ritk a Izraelben, de esetleg (m int ahogy ezt egyébként nem látju k ) tö rté ­ ha előfordul, akkor is in kább a történetm agyarázás szolgálatában áll, ahogy ezt pl. Jó tá m meséje is m u­ netileg igaz lenne.12 ta tja . S h a azt m ondtuk az előbb, hogy az 1K ir 5,9—14 A bölcsesség politikai értelm ezése, s ilyen minőség­ szakasz l’art pour l’art beszél a bölcsességről, úgy ben Salam onnak tu lajd o n ítása persze m egtalálható az ugyanezt aligha m ondhatjuk el pl. a Jó b 38—41 ré­ ószövetségi elbeszéléskom plexum okban is (vö. 1K ir szekről, ahol pedig hasonlóan a term észetről v an szó 5,26; ez a passzus persze a H irám m al k ö tö tt szövetség — mégis inkább oly m ódon, hogy ezáltal Isten hatalm a m ia tt m ondja „bölcsnek” Salam ont), az ószövetség­ jussék kifejezésre. Az A lt által term észettudom ányos tu d o m án y egyértelm ű tan ú ság a szerint azonban ez a bölcsességként idézett Péld 30,15 k., 18—20 r. és 29— gondolat jó v al az esem ények u tá n szü leth etett, m ert a 31 r. pedig kifejezetten az em beri társadalom ban meg­ D euteronom ium i T örténeti Mű koncepciójába illik.13 lévő, esetleg követendő m ag atartásp éld ák at v e títi ki Kézenfekvő, hogy ilyen körülm ények k ö zö tt a k u ta tá s állatokra. Az 1K ir 5,9—14 te h á t inkább a nem zetközi m egindult ab b a az irán y b a is, hogy a fenti koncepción bölcsességirodalomhoz közelíti Salam ont, m int az iz­ k ív ü l találh atu n k -e m ás fölfogást Salam on bölcsessé­ raelihez, am ennyiben elfogadjuk A lt hipotézisét a tö r­ géről, s h a igen, vajon lehet-e ez régebbi, m in t a ténetiség vonatkozásában. D euteronom ium i T örténeti Mű fölfogása, esetleg nyu­ Nem az egyetlen tradíció azonban a Salam onról godhat-e tö rté n e ti tényen. Az eredm ény pedig nem is szóló elbeszélések keretében a „term észettudom ányos” m a ra d t el. A Salam onról szóló elbeszélések egyik bölcsesség tradíciója. É ppúgy m int az 1K ir 5 ,9 —14 — kissé elszigetelten álló — részében külön olvasunk eltér a D euteronom ium i T örténeti Mű fölfogásától a Salam on bölcsességéről: 1K ir 5,9—14. A szakasz érté­ 3. r. is, s m indkettőhöz képest m erő ú ja t hoz. A rész kes v o ltá t éppen az jelenti, hogy a bölcsesség ezúttal első 15 verse egy álom leírása által ak a rja Salam on önállóan, m integy l’art pour l’art szerepel, s nem pl. „isteni bölcsességét” legitim álni, az ezt követő 16—28 a politikai siker árn y ék áb an áll. T ovábbi érdekességet versek pedig éppen ezt a k arják exem plifikálni. Az első jelen t, hogy ez a szakasz Salam ont az internacionális bölcsességirodalom középpontjába állítja, term észete­ szakasz tö rté n e ti értéke persze m ár eleve kétséges, sen oly m ódon, hogy o tt is az izraeli k irály felsőbbren­ míg a m ásodik történetiségét H . G ressm ann kérdője­ dűségét hangsúlyozza: „N agyobb volt Salam on böl­ lezte meg joggal, vallástörténeti parallelek k u ta tá sá ­ val.17 A történetiség kérdésére te h á t lehet nem a fe­ csessége a k eleten lakó em berek bölcsességénél és az lelet, de a tradíció keletkezésének tö rtén e ti körülm é­ egyiptom iak m inden bölcsességénél.” (10. v .)14 Az ezt n yeit még m indig tisztázn u n k kell. M indenekelőtt követő vers pedig még néhány nevet is em lít, akiknél 186

azonban afelé kell fordulnunk, hogy m i az a bölcses­ szakaszban. H ogy ennek h a tá sa bizonyosan nagy volt, ség, am ely e részben szerepel, s m iben té r el az előzők­ az t mi sem bizonyítja jobban, hogy később Jósiás is tő l? Az első látásra világos, hogy e rész Salam on böl­ ezt a példát k ö v ette a m ár egyedül m a rad t J ú d a te rü ­ csességét az ítélőbíró funkciójában k ív á n ja megfogal­ letén.20 R észletkérdések nyitvahagyásával m ost for­ m azni; a bölcs k irály eligazítja népe ügyes-bajos dol­ duljunk afelé inkább, hogy nem csak a közigazgatás te ­ gait. Persze gondolhatnánk itt is vallástörténeti paralle­ rületén volt Salam on az institúciók megszervezője. S aját u d v a rá t is egyiptom i m in tá ra institucionálisan lekre: hol, m ikor, hogyan fordul elő a k irály m in t bíró; ebben az esetben azonban ez a m ódszer kissé szeren­ szervezte meg, arról nem is beszélve, hogy a jeruzsá­ lemi tem plom megépítésével a vallás m egszervezését is csétlen lenne, hiszen ezek m ellett az igaz bíró kérdése a vallásos képzeten tú l m indig politikai valóság is m a­ kezébe v e tte — olyannyira, hogy még a főpap kine­ vezését is m agára vállalta. Ezzel persze még aligha ra d t, sőt továbbm enve: létkérdése le h e te tt az akk o r v ív h a tta volna ki a „bölcs” nev et; biztos az is, hogy még egyáltalán nem tú l idős egyesült királyságnak, cselekedetei legalább annyi ellenzést, m in t helyeslést hogy a perszonálunió személye vajon meg tu d -e felelni v á lto tta k ki. Ám forduljunk m ost egy olyan institúció a törzsi bírók által felállított igazságügyi m ércének? A mi passzusunk erre h a tá ro z o tt igennel felel, s nem felé, am elyet viszonylag keveset em legettek a m ú lt­ is fukarkodik ennek a tén y n ek sem vallásos, sem g y a­ ban, s k u ta tá sa is csak az ú jab b időkben kezdődött el: az iskolák felé, am elyeket az Ószövetség kissé elha­ k o rlati legitim álásával: döntési képességét, jud íciu m át Salam on Isten tő l k a p ta , s lám , eredm ényképpen rög­ nyagol ugyan (hiszen alig em líti őket), am elyeknek je ­ tö n megold egy nehéz felad ato t.18 E z a fölfogás éles lentőségét viszont nem lehet eléggé becsülni. A nnyi ellentéte a „term észettudom ányos” bölcsességnek, föltétlenül biztosnak látszik, hogy az iskolarendszer am ely am úgy is izoláltan áll az izraeli tradíciók kö­ — bárm ilyen is volt az — éppen a bölcsességirodalom z ö tt; viszont jól illeszkedik az „igazságos k irály ” nó­ vonatkozásában játszik nagy szerepet. J . Blenkinsopp ciójába, am elynek szerepét Izraelben aligha lehet elég pl. így igazolja azt a té n y t, hogy könyvében a példa­ beszédek m űfajának (és a Példabeszédek könyvének) m agasra becsülni (vö. pl. 2Sám 15,3—5). A tradíció eredetét és h elyét nagyjából (bár nem egészen pon to ­ nagy jelentőséget tu la jd o n ít: „E leddig csaknem k i­ zárólag úgy foglalkoztunk a példabeszédekkel, m in t san) tu d ju k m eghatározni: m ár az álom tén y e is enged asszociálni az E lóhista m u n k ájára (jóllehet a 2K ir 3 didaktikai eszközzel, am elyet ta n ító k és bölcsek alkal­ nem tarto zik ehhez a forráshoz), a legitimáció szüksé­ m aztak. E n n ek oka, hogy a példabeszédeket az iskolai gessége pedig igen valószínűvé teszi, hogy az É szaki ta n ítá s alapvető eszközének te tté k meg, s így le tt a Országrészre való te k in te tte l k eletk ezett a Salam on bölcsek egyik legfontosabb tevékenysége a m ondások szem élyét az igazságos királlyal azonosító tradíció. A gyűjtése, elrendezése és kiértékelése (pl. Préd 12,9).” 21 szerző(k) helyét illetőleg pedig aligha lehet kétségünk: S hogy m ilyen m értékben volt jellemző az iskola és a a királyi u d v arb an kell keresnünk azt. Keletkezési idő bölcsességirodalom összefonódása, arról szerzőnk így szem pontjából m inden bizonnyal M. N oth-nak v an ír: „M ár az egyesült királyság idején a d o p táltá k az iz­ igaza: a salam oni idők m aguk lehettek a szereztetés raeli bölcsek az iskolai ta n ítá st, s ezt a gyakorlatot ideje is. H iszen a Salam on u tá n k e tté sz a k a d t ország­ fo ly ta ttá k a Második Tem plom idejéig.” 22 E nnek az b an aligha le h e te tt szükség m ár a perszonálunió m o­ iskolai rendszernek célja az leh e te tt — így B lenkin­ narcháján ak a legitim álására. Így tek in tv e viszont a sopp — hogy a felnövekvő m onarchia szám ára bizto­ történelm i té n y ekhez legalábbis időben közel k erü l­ sítsa a közigazgatás tisztviselőit. M iként ezt N. K. tü n k ; ezen az alapon n y u g o d tan állíth atju k , hogy v a ­ G ottw ald k im u ta tta , a Dávid-féle közigazgatás tu la j­ lam i tö rtén eti m agja ennek a tradíciónak is kellett donképpen a törzsi hagyom ányok szanktifikálása v o lt; lennie, m ert anélkül anakronizm us le tt volna an n ak Salam on volt az, aki ezt a közigazgatást m egreform álta kialakulása, s inkább ellenszenvet, sem m int legitim á­ és szisztem atikusan k iépítette, jóllehet m a még nem lást okozott volna.19 A zt azonban, hogy ez a tö rté n e ti egészen világos, hogy eközben milyen m értékig sértette mag m i leh etett, éppúgy nem tu d ju k m eghatározni, a törzsi hagyom ányokat, illetve m ennyire ta r to tta tisz­ m in t ahogy a „term észettudom ányos” bölcsességről teletben azokat. Az iskolarendszer vonatkozásában szóló tradíciót is nehéz történ etileg kiértékelni. m indenesetre joggal lehet hivatkozni az 1K ir 5,13 és 14. 3. Az eddigi eredm ényeket á tte k in tv e a következő versekre, am elyek kifejezetten iskolai tevékenységre u talnak. Mindez indirekt módon bizonyítja, hogy Sa­ m érleget v o n h atju k le: Salam on politikai tevékenysége megengedi, ám de nem teszi kötelezővé, hogy ő t a böl­ lam onnak a kiépülő izraeli iskolarendszerben oroszlán­ része lehetett. H a pedig az A. Lem aire által szépen fe l­ csesség a ty ja k é n t ta rtsu k nyilván. A bibliai tradíciók dolgozott archeológiai ad a to k a t vesszük figyelembe, k é t nagy ágra oszlanak: az egyik az A. A lt á lta l posz­ akkor igen valószínűnek látszik, hogy az in stitu cio n a­ tu lá lt „term észettudom ányos” bölcsesség, a m ásik a lizált o k tatá s éppenséggel a korai királyság idején kez­ M. N oth által hangsúlyozott „igaz k irály ” tradíciója. M indkettőnek lehet tö rté n e ti m agja, b ár ez a m ag k ö ­ d ő d h etett el: erre u ta l az cIzbet C artahban, ill. Gézer­ ben m egtalált osztrakon, illetve n a p tá r, v a la m in t az zelebbről ism eretlen m a ra d ; ám egyik tradíció sem biztos tö rté n e ti tám p o n t, s a legkevésbé sem ad választ iskolaépületek m aradványai A fékban, Gézerben, k é­ arra, hogy m ilyen bölcs v o lt Salam on. Ú j nyom on kell sőbb M egiddóban, Sikem ben, L ákisban és Jeruzsálem ­ ben is. „A királyság kezdetén (X —IX . sz.), lényegét h á t elindulni, am ely ta lá n az eddig elért eredm ényekre tek in tv e a d ávidi—salam oni időkben, a kis birodalom is fényt v eth et. A fentiekben u ta ltu n k m ár arra, hogy Salam on egyik keletkezése m ajd adm inisztrációja szükségessé te tte igen fontos tevékenysége v o lt a közigazgatás m egszer­ a királyi funkcionáriusok testü letén ek m egform álását; ezek tag jai a m onarchia szolgálatában álltak és ebben vezése; ezt u g y an m ár D ávid elkezdte, mégis az újabb k u tatáso k k im u ta ttá k , hogy a salam oni állam szerve­ kom petensek voltak. K iképzésük egyszerre technikai zet radikálisan sz a k íto tt a hagyom ányos törzsi veze­ jellegű v o lt (olvasás-írás, számolás, közigazgatás, é p ít­ téssel — an n a k ellenére, hogy territo riálisan igazodott kezés. . . ) , de ideológiai is (közügyek elintézése, k i­ rályi jogok biztosítása, igazságszolgáltatás. . . ) . E hozzá. É p p en ennek k apcsán e m lítettü k , hogy e te tte alap ján S alam ont aligha lehet „bölcsnek” nyilvání­ képzés biztosítására szolgált a királyi iskolák m egala­ p ítása, am elyet valószínűleg az egyiptom i modell ta n i — a k irály te tte i Ja n u s-a rc ú a k : a közigazgatás jelentős m eg v álto ztatását olvassuk az 1K ir 4,7—10 in sp irált.” 23 187

vekvő izraeli állam viszont még az á lta lu k m eg állap íto tt h a tá r o k ­ hoz ta r to tt a m ag át. L. A. A lt, D as Grossreich D avids, T hL Z 1950, 213— 220 = K leine S chriften, H ., 66— 75. E z egyszersm ind persze azt is jelenti, hogy ha az ered eti birtokos képes le tt volna ezeket a terü letek et m e g ta rta n i, a k k o r aligha k e rü lh etett volna sor D ávid „p o litik ai zsenialitásának” (A lt kifejezése) kib o n tak o zására! 5. „P o litik ai felad ata nem az volt, hogy a b iro d alm a t védelm ezze, v ag y növelje, han em az, hogy összetartsa. E z tú lnyom ó részben sik erü lt is n ek i.” J . Bright, Izráel tö rté n e te , B p., Í9833, 204. — M ásképpen J . H . Hages— J . M. M iller, Israelite an d Ju d a e a n H istory, P hiladelphia— L ondon, 1977, 374.: „A dávidi királyság leírásán ak kezdetén a zt m o n d o ttu k , hogy ennek legfőbb jellegze­ tessége az ,im perialista terjeszkedés’ volt. A k o rm ányzásnak csak olyan dinam ikus form ája tu d ta m egm enteni a b iro d alm at a szét­ hullástól, am ely e jelleggel összefüggött. V ajon S alam onnak sike­ rü lt e z t a célt elérnie, am ely a birodalom e speciális jellegével fü g ­ g ö tt össze? — A lá tsz a t m indenesetre Salam on ellen szól.” Nem k ív án ju k k ijátsza n i a tudósok vélem ényét egym ással szem ben; azt a zonban leszögezzük, hogy a kérdésre adott" válasz sem m iképpen sem lehet m agától értetődő, han em n ag y b an függ a k u ta tó szem ­ p o n tjátó l is. 6. J . B right, i. m ., 198— 9. úgy á llítja be a közigazga­ tási szervezetet, m in th a D ávid v á lto z ta tta volna m eg a törzsi közigazgatást. E z a nézet csakis a k ö nyv keletkezési idejével (2. kiadás, 1972) m ag y arázh ató ; az ó ta m á r világos, hogy D ávid igen erősen t a r to tta m ag át a törzsi h atáro k h o z, sőt, a m aga m ódján m ég S ala­ m on is. A félreértés onnan m ag y arázh ató , hogy B right szám ára a törzsi szervezet m ég a nom ád időket tü k rö zi, az első két király állam szervezete pedig m á r a letelepedést. E z nem így v a n : a törzsi szervezet m á r a letelep ed ett népek szervezete volt ab b an az időben P alesztin a terü letén . Vö. N. K. Gottwald: T he T ribes of Y ahw eh, London— M aryknoll, 1979, 293— 298. és eg y eb ü tt is. 7. Az óizraeli közigazgatás salam oni kiépítésére legszebb példa m ég m indig A. Alt cikkében ta lá lh a tó : Israels G aue u n te r Salom o (1917), K leine S chriften, II., 76— 89. H ogy S alam onnak ilyen irá n y ú intézkedései m ilyen m értékben irritá ltá k az É szaki O rszágrész törzseit, azzal k ap cso latb an A. A lt vélem énye nem föltétlenül n eg atív ; területileg a h iv ataln o k o k beosztása n agyjából követi a törzsi beosztást. P ersze, a király i h iv ataln o k p u sz ta jelenléte is le h e te tt m á r irritáló, úgyhogy A lt (a tu d om ányos etosznak megfelelően) idéz ellenvéle­ m én y t is: G. Beer, Saul, D avid, Salom o, 1906, 69. — Az e m lített t erhek sú ly á t m éri föl H eyes— Miller, 378. 1. 8. Mindezek áb rázo ­ lá s á t id. J . B right, i. m ., 205— 212. — H ayes— Miller szám ára ezek „m anifest a r a th e r gloom y side to Solom on’s in tern atio n al rela­ tio n s.” (376.) 9. Kissé szigorúbb elbírálást ad A. Alt, m in t am i­ lyennel fen teb b ta lá lk o z tu n k J . B rig h to t idézve: D as G rossreich D avids, Kleine Schriften, II., 66. — 10. M ásként A. U m aire, H is­ toire du peuple hébreu, P aris, 1981, 30— 31. „B iro d alm án ak m eg­ szervezése és igazgatása a d ta m eg neki (ti. S alam onnak) a ,bölcs em b er’ rep u táció ját, am i a z t jelen tette, hogy okos politikus és jó ad m in isztráto r v o lt.” — 11. J . Beqrich, Sofer und Ma zk ir (1940), G esam m elte S tudien zum A lten T estam en t, 67— 98. — 12. A d a ­ tálásbeli változásokra, ill. azok tö rté n e ti és teológiai jelentőségére nézve vö. G. von R ad, W eisheit in Israel, N eukirchen, 1970, 10— 21. — 13. M. Noth, Ü berlieferungsgeschichtliche S tudien, T übin­ gen, 1957, 67— 68. a 3,16— 28 passzust D tr. előttinek ta r tja , míg pl. az 5,15— 32-t (Salam on és H irám szerződése) nem : „N em k é t­ séges szám om ra, hogy az egész 5,15— 32 a D tr.-tó l szárm azik .” A k é t passzus kiértékelése Salam on m egítélésének vonatkozásában szem beszökő! — 14. L d. M. N o th , I. Könige, N eukirchen, 1968; N oth habozik a passzus d a tá lá s á t illetőleg. E lőször visszau tasítja A. Je p sen kísérletét, a k i későre a k a rja d a táln i e szakasz k eletk e­ zését (84), m a jd leszögezi: „A u ten tik u s beszám olóról nem is lehet szó” (ti. az 1K ir 5,9— 14 auten ticitásáró l); végül m egengedi, hogy a passzus ta rta lm á n a k „előfeltételei ad v a volta k m á r a D tr. elő tti időkben is” (85). — Az aláb b iak b an ki fog derülni, hogy a m i m egítélésünk szerint N oth v alam ennyi m egállapítása helytálló; a fontos itt m ost az, hogy D tr.-tó l független trad íció v al állunk szem ­ ben! — 15. A. A lt, Die W eisheit Salomos, T hL Z 1951, 139— 144. = K leine Schriften, I I ., 90—99. K ülönösen 91— 92. — 16. M. N oth, Die B ew ährung Salomos göttlicher W eisheit, 1955, VTS 3, 225— 237. = G esam m elte S tudien zum A lten T estam en t, II., 99— 112. Id ézet: 99— 100. — 17. H . G ressm ann, D as salom onische U rteil, D eutsche R undschau, 1907, 175— 191. Idézi: M. N oth, Die Be­ w ährung Salomos göttlicher W eisheit, Ges. S tud., I I ., 103. — 18. Vö. M. N oth, I. Könige, 46 kk. S. H errm an n h o z csatlakozva „k irály i novellának” nevezi ezt a passzust. Uő., i. m . 84. pedig szépen á llítja parallelbe a k é t D tr.-tó l független tra d íc ió t: „A m íg az ,igaz bíró bölcsessége’ (3,4— 28) a király uralkodási fe la d a tá t fejezte ki az á lta la v e z e te tt nép körében, s am íg e zt kifejezetten erre is v o n a tk o z ta ttá k , addig a ,term észettudom ányos bölcsesség’ (5,9— 14) té m á ja u n iv erzális. . . ,S alam on bölcsességének’, e böl­ csesség általános tá rg y á n a k k é t különböző, lehetséges sz em p o n tját lá tju k itt.” — 19. M. N oth, Die B ew ährung Salom os göttlich er W eisheit, 111— 112.: „M indezekben érezni lehet a salam oni idők fu v allatát. N em valószínű, hogy csak későbbi h ag y o m án y fűzte volna egybe a különböző, és so k fajta forrásban jelentkező, mégis a lap ju k b an véve megegyező v onásokat, hogy m egőrizze a későd ávidi, salam oni és Salam on u tá n i idők elbeszélései szám ára. Sok­ k al in k áb b ezen korok szellemi atm oszférájával v a n dolgunk, úgy, am in t azok voltak. — 20. Vö. a m á r e m lített cik k et: A. A lt, Israels G aue u n te r Salom o; ill. uő., J u d a s G aue u n te r Jo sia (1925), K leine Schriften, I I., 276— 288. — 21. J . Blenkinsopp, W isdom an d Law in th e Old T estam en t, O xford, 1983, 27. — 22. J . B lenkinsopp, i. m. 28. — 23. A. L em aire, Les écoles e t la form atio n de la Bible dans l’A ncien Isra él, F ribourg— G öttingen, 1981 (OBO 39), 47.

Az óizraeli iskolákról n y e rt ú jab b ism eretek meg­ engedik, hogy egy ú jab b hipotézist állítsunk föl — hi­ szen az előző k e ttő , az A. A lt és M. N oth nevével fém­ je lz e tt állítás is hangsúlyozottan h ipotetikus volt. Le­ hetséges és valószínű, hogy Salam on bölcsessége „ te r­ m észettudom ányos” bölcsesség volt, a „listák b a fog­ la lt tudom ányokhoz” hasonlóan. Lehetséges, hogy Salam on bölcsessége (talán még uralkodásának idején) az „igazságos király” trad íció jáb an gyökerezik. Ám, hogy Salam on ilyen nagym értékben kiem elkedjék az óizraeli, sőt az egész korabeli nem zetközi bölcsek kö­ zül, az legnagyobb valószínűség szerint ann ak köszön­ hető, hogy ő iniciálta az iskolák létrehozását — nem a n n y ira a bölcsesség irá n ti n agy tiszteletből és szere­ t e tből (am elyet v ita tn i persze nincs okunk), m in t in­ k á b b politikai m egfontolásból: királyságának fu n k ­ cionáriusokra volt szüksége. Az is valószínűnek látszik, hogy az o tt folyó o k ta tá sb a n részt v e tt, s tan ító i tevé­ kenységet is fo ly ta to tt; uralkodásának ugyanis sarka­ lato s p o n tja v o lt a káderképzés! Ezzel egy hosszú tö r­ té n e t m egindítója le tt: Salam on az óizraeli iskolaügy m egalapítója. Mivel ezekben az iskolákban ta lálh a tju k meg az institucionalizált ószövetségi bölcsességiroda­ lom „S itz im L eben” -jét, így a bölcsességirodalom állandó hivatkozása a bölcs k irály ra érth ető , s az insti­ túciók szem pontjából nézve jogos is. S h a D ávid az óizraeli zsoltáréneklés a ty ja , Mózes a tö rv én y m egala­ p ító ja a bibliai tradíció szerint, úgy nyug o d t lélekkel elm o n d h atju k : Salam onnak az óizraeli bölcsesség­ irodalom a ty ja k é n t való szám o n tartása e tradícióban ta lá n sokkal jogosultabb és tö rténetileg biztosabb ala­ pokon nyugszik, m in t az előző k é t nagy személyiségé! Karasszon István

JE G Y Z E T E K 1. K ritik á tla n u l, de a té n y á llá sn a k m egfelelően tü k rö zi ezt a közvélem ényt H . Gazelles (ed.), In tro d u ctio n critiq u e à l’Ancien T e sta m e n t, P a ris, 1973, 567— 8.: „M int a bölcsességirodalom kez­ dem ényezője, S alam on áll e lő ttü n k , éppúgy, m in t Mózes a tö rv én y és D áv id a zsoltárok eredeténél. A n ag y király u d v a rá b a n (am elyet a külföldi u d v aro k m in tá já ra ép íte tte k ki) bőven v a n n a k ta n á c s­ adók, tö rtén észek , írók, s e funkcionáriusok éppúgy, m in t egyip­ to m i, föníciai, babiloni konkurenseik, m ind bölcsek. Salam on sz o lg álta tja a p é ld á t (1K ir 5,9— 14); ő a bölcsesség a ty ja , m in t ah o g y — bizonyos értelem ben — szü letett ad m in isztráto r.” — 2. A k u ta tá s tö rté n e t rövid és velős á tte k in té sé t n y ú jtja B. S. Childs, In tro d u c tio n to th e Old T e sta m e n t as S cripture, L ondon, 1979, 549.: „S ok érdek fűződik ahhoz, hogy felkutassuk a bölcses­ ség ere d e té t a z ókori Izra el életében. A vélem ények nagyon m eg­ oszlanak. Gerstenberger a n ag y család b an lá tja a bölcsesség ered eti h ely ét, a ,S ip p en ethos’-ban. H erm isson (v ita tv a Eissfeldt tézisét a népi bölcs m ondások vonatk o zásáb an ) a p éld á z a to t az írástudó iskola m u nkásságából sz á rm a z ta tja , am ely a kiváltságosak képzését szolgálta. M cK a n e a bölcsesség ered eti szerepét elsősorban a f e ­ gy elm ezett em p irizm u sb an ’ lá tja , ,am ely a korm ányzás és köz­ igazgatás pro b lém áival foglalkozott’. (P ro p h ets und W ise Men, 33.) M ások, így Gese és von R ad az egyiptom i M aat fogalm ával való p arallelt hangsúlyozzák, s k ritiz á ljá k a bölcsesség g y a k o rla ti olda­ lá n a k tú lh a n g s ú ly o z á s á t...” 3. A kanonicitás sz em p o n tja it szíve­ sen hangsúlyozó Childs így ír, i. m ., 502.: „N yilvánvaló, hogy a Szent Ira to k n éh án y igen régi an y ag o t is ta rta lm a z n a k , így pl. a Z so ltáro k at, P éldabeszédeket, de éppígy a H éb er B iblia leg fiata­ lab b d a ra b ja it is itt ta lá lh a tju k (D án 8 kk). V alószínű, hogy a Szent Ira to k k ö nyvei bizonyos a u to ritá sra te tte k szert, m ielő tt az egesz g y ű jte m é n y t k an o n ik u sn ak ism erték volna el.” N em vitás, hogy ez tö r té n t a bölcs m ondásokkal is. V ajon ebben azonban volt-e szerepe S alam onnak is?! 4. A. A lt meggyőzően m u ta tta ki, hogy a D áv id á lta l realizált te rü le ti igények n em ad hoc, a h ó dító király kén y e-k ed v e szerin t m eg állap íto tt h atáro k h o z ig a z o lla k , h an em a m á r m egelőző p o litikai k orok á ltal legitim ált te rü le te k m egszerzé­ séről volt szó. A z effektiv hatalom m á r nem volt sem E gyiptom , sem M ezopotám ia valam elyik b iro d alm á n ak a kezében; a felnö­

188

»

H A Z A I SZEMLE Egészségmegőrző program - egyházi aktivitás Az egészség érték. Egyike a legősibb, m inden ko rb an és a m áb an is elfogadott értékeknek. V onatkozik ez a m egállapítás egyénekre, családokra, közösségekre, tá r ­ sadalm akra. A különböző korosztályok, nem ek, tá rs a ­ dalm i rétegek k ö zö tt végzett felm érésekben az egész­ ség mindig előkelő helyen szerepel a v allo tt érték ­ hierarchiában. A valóság azonban, sajnos nincs összhangban ezek­ kel a vallom ásokkal. M egbetegedési és halálozási m u­ ta tó in k ellentm ondanak a felmérésekből kivehető ér­ tékrendnek, p o ntosabban azokkal a vizsgálati ered­ m ényekkel m u ta tn a k párhuzam ot, am elyek népessé­ günk életm ódja alapján a cselekvő érték ren d et tá rjá k fel. A v a llo tt és a m egvalósított értékrend ütközése a társadalm i tu d ath asad ás egyik súlyos tü n ete. Lénye­ gében értékválságot, érték to rzu lást tükröz, am ely a közvetlen kapcsolat bizonyítása nélkül is összefüggésbe hozható kedvezőtlen egészségügyi helyzetünkkel. A korszerű egészségfogalom, am ely az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalása révén m a általánosan el­ fogadottá v áll, az egészséget nem egyszerűen a beteg­ ség hiányával jellemzi, hanem m egállapítja, hogy az egészség testi, lelki és szociális jólét. Az em ber egyszer­ re biológiai és társadalm i lény. A jó egészség egyfelől testi, szom atikus, biológiai egyensúlyt jelent. E gyen­ súlyt a szervezeten belül, a különböző szervrendszerek kiegyensúlyozott m űködését, és egyensúlyt a szervezet és a környezet között, az alkalm azkodás képességét, tá g h atáro k között, a környezet változásaihoz. Másfelől a szociális jólét, az anyagi ja v a k bizonyos szintje is hozzátartozik az egészségi állapothoz, az ezt jelentő egyensúlyhoz. Ez a szociális fak to r közösségi egészségként is felfogható, hiszen a jó társadalm iközösségi közérzetnek eg yaránt feltétele az anyagi biz­ tonság és a közösségben elfoglalt hely. A fejlett társad alm ak b an v á lt általánossá a tap asz­ ta la t, hogy a testi egészség még anyagi jóléttel p áro­ sulva sem n y ú jt az em berek szám ára boldogságot. Ez a felismerés v ezetett el a m entálhygiéné, lelki egészség fogalmához, értve ezen a n ap jain k b an is gazdagodó ta rta lm ú fogalm on a lelki-szellemi egészséget, a gon­ dolkodás egészségét, az egészséges életvezetést és t u ­ lajdonképpen a szociális szféra szubjektív tényezőit is: a m ásik em berhez, a közösséghez való viszonyt, a be­ illeszkedés, az alkalm azkodás, a konfliktuskezelés és -tűrés képességét stb. A m entális egészség sokrétűen összefügg az egészség egyéb kom ponenseivel, egyáltalán, a korszerű egész­ ségfogalom a m aga összetettségében jelen i igazi egy­ séget, összetevői szerves kapcso latb an v a n n a k .4 A te sti betegségek, a kóros tü n e te k kisebb h á n y a d á­ nál lehet igazán pontosan m egállapítani a kiváltó okot. Jogosnak látszik a feltételezés, hogy a kórképek tö b b ­ ségében a lelki m űködések zav ara vezet te sti rendelle­ nességhez, vagy legalábbis szerepel játszik a körfolya­ m atban. E b b ő l a gondolatból in d u lt a m ai m edicina egyik vezető irán y zata, a pszichoszom atikus betegség­ szemlélet. M ásrészt m eglehetősen közism ert, hogy te sti bajok, nyom orúságok g y ak ran vezetnek lelki torzu­ lásokhoz. Az sem kétséges — b ár így dek larálv a tú lz o tt

leegyszerűsítést jelent —, hogy a szociális jólétet leg­ inkább károsító k é t tényező, a szegénység és a m agá­ nyosság m ind a te sti, m ind a lelki egészséget gyengíti, vagy gyengítheti. K edvezőtlen megbetegedési, m orbiditási, illetve h a ­ lálozási, m ortalitási helyzetünk ellen, tudom ányos igé­ nyességgel, csak az okok pontos feltárása u tá n lép h et­ nénk fel. Ez a gondolat meg is fogalm azódott tö b b or­ vosi, szakm ai fórum on az elm últ évben kidolgozott, el­ fogadott és idén a rem élhetőleg nagyobb ütem ű végre­ h ajtás időszakához érkezett egészségmegőrző, egészségvédő program 6 k ritik ája k én t. B árm ennyire érthető az ellenvetés és nem kérdőjelezhető meg szakm ai tisztes­ sége, mégsem fogadható el. A nálunk fejlettebb orszá­ gok — a skandináv állam ok, az USA, N S Z K —, am elyekben korábban jelentkeztek az egészségromlás jelei, hasonló intézkedéseket hoztak, ugyancsak nem teljesen tisztázo tt összefüggések, információk birtoká­ ban, m in t am it a hazai program tervez, és sikerrel já r­ t ak, fékezték, m egállították, több ponton m egfordítot­ ták a kedvezőtlen tren d et. A külföldi ta p asztalato k így sokban pótolják a hi­ ányzó ism ereteket. De a mai járványokkal, a nem fer­ tőző betegségek — szív-vérkeringési ártalm ak , balese­ tek, daganatos kórképek . . . — epidem iológiájával kapcsolatban joggal h ivatkozhatunk a m últ századbeli járványok ellen hozott korabeli intézkedésekre is. Eleink sem ism erték az akkori járványok okát, a kole­ ra-vibriót, a pestis kórokozóját stb., de sok m indent tu d ta k a járványok term észetrajzáról és az ennek alap­ ján hozott hasznos intézkedésekkel gátolták a járv án y terjedését. A szükség ma is erre szorít m inket. A legnagyobb felelőtlenség lenne a különböző, részigazságokat ugyan tartalm azó aggályok alapján késlekedni az egészségvédő program m egindításával. D ivatos ellenvetés az is, hogy súlyos gazdasági gon­ dok közepette — sem az állami, központi erőforrások, sem az egyéni, családi lehetőségek oldaláról közelítve — nem lehel sikeres a program . Nem tagadható, hogy m in t m inden program , az egészségmegőrzés is igényel anyagi erőforrásokat. De számos összefüggésben eleve nem az anyagiak a m eghatározóak. M ásrészt a program hangsúlyozottan hosszú táv ú feladatrendszert jelent, am ely feltételezi az anyagi lehetőségek változását, v ár­ h ató jav u lását. H arm adrészt, itt is igaz, hogy a tények ism eretében a felelős álláspont csak a m áris lehetséges lépések m egindítása, m egtétele lehet. Term észetesen a gyakorlati teendők megkezdése nem zárja ki, sőt igényli a k u ta tá st, a m élyebb össze­ függések feltárását. E bben a program első rem élt eredm ényei is segíthetnek, ez is az indítás m ellett szól, hiszen ahogy a feltételezett diagnózist megerősíti az alkalm azott gyógyszeres vagy egyéb teráp ia h a tá ­ sossága, úgy gazdagítja m ajd egészségügyi gondjaink­ k al kapcsolatos ism ereteinket, a gondok okaira v o n at­ kozó nézeteinket, intézkedéseink eredményessége vagy éppenséggel kudarca. A ggályként, ellenvetésként m erül fel to v áb b á — ez főleg az orvosi szakm án belül —, hogy a prim er pre­ venció előtérbe helyezése a gyógyító ellátás fejlesz­ 189

tését veszélyezteti, m árpedig ennek színvonala egész­ ségügyünk m inden tiszteletre m éltó eredm énye elle­ nére — főként nem zetközi összehasonlításban — am úgy is hagy k ívánnivalókat. T alán lélektanilag é rt­ hető ez az aggodalom, am elyet m otiválnak a gazda­ sági gondok m ia tti fejlesztési m egszorítások is, de sem m iképpen sem fogadható el. Szakm ai oldalról nézve és általánosítva, hazánkban az elsődleges megelőzés, ennek szemlélete, gondolko­ dásm ódja, az em berek életvezetésére és az egészség­ ügy m u n kastílusára gyakorolt h a tá sa nem tám aszko­ dik hagyom ányokra. U gyanakkor nem kétséges, ak ár­ hol keressük a m élyebb okokat, hogy a kedvezőtlen m orbiditási, m ortalitási a d a to k a t közvetlenül éppen a prim er prevenció szem léletének és az ezt szolgáló intézm ényeknek a h iánya m agyarázza. É rth e tő te h á t, hogy a program elsősorban az elsődleges prevenció program ja, mégpedig nem zeti program , am it m aga az egészségügy a társad alo m egyéb intézm ényeinek és m aguknak az em bereknek a közrem űködése nélkül nem v aló síth at meg. A nem zetközi ta p asztalato k sze­ rin t az egészségügyi helyzetben a gyógyító ellátás tevékenysége, színvonala csak 10—20 százalékban játszik m eghatározó szerepet. E z az a d a t is a lá tá­ m asztja, hogy a m odern társad alm ak b an járv án y k én t jelentkező m egbetegedések ellen elsősorban a megelő­ zés fejlesztésével v eh etjü k fel a siker rem ényében a harcot. (Nem rég a m odern járv án y o k kifejezésbe be­ illesztettük a „nem fertőző” jelzőt, sajnos az AID S megjelenése és terjedése m ia tt in d o k o lttá v á lt a jelző elhagyása, bárm ennyire különbözik is az A ID S epi­ dem iológiája a korábbi bakteriális járványoktól.) Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem szüksé­ ges a gyógyító tevékenységet fejleszteni, korszerűsí­ teni. A betegellátás új minőségi igényeinek a felválla­ lása olyan szakm ai szükségszerűség, am i táv latilag is m eghatározza az egészségügy színvonalát. T úl a bete­ gek érdekén, m ár csak ezért sem m o n d h atu nk le a gyógyítás folyam atos korszerűsítéséről. A legfejlet­ te b b egészségügyi ellátás sem b írja el azonban azt a m ennyiségi nyom ást, am ivel szám olnia kell fejlett, társad alm i m éretű megelőzés h ián y áb an .2 E b b e a helyzetbe k erü ltü n k . Ú gy kell te h á t a pri­ m er megelőzés p rio ritását m egvalósítani, hogy egy­ idejűleg a gyógyítás színvonala is fejlődjék. E z m ár csak azért is szükségszerű — és ez meg kell győzze és a program mellé kell állítsa a klinikum kiváló m űvelőit —, m ert a program ban jelentős h angsúlyt k a p az alkoholizm us, a kábítószer-élvezet, az A ID S . . . megelőzése m ellett a terápiás gondolkodás, az alkoho­ listák, a drogosok, az A ID S-betegek korszerű m ód­ szerekkel való gyógyításának, legalább gyógykezelésé­ nek, reh abilitálásának a szükségessége. Az egészség­ ügy részvétele a program ban term észetesen nem szű­ kü l le a hagyom ányos, illetve a m egújuló gyógyító m u n k á ra ; a p rev en tív tevékenységnek is m ozgatója kell legyen, de a teráp iás feladatok m ia tt is nyilván­ való, hogy az egészségügy, az egészségügyiek belső egyetértésén alapuló részvétele nélkül a program nem lehet sikeres. V isszatérve a m égiscsak legizgalm asabb problém ák­ hoz, az okok gondjához, m eglehetősen közism ert a rizikófaktorok, a k ockázati tényezők fogalm a. Ezek elsősorban a szív-vérkeringési ártalm ak k al, különösen a szívinfarktussal kapcso latb an terje d te k el, de t á ­ gabb értelem ben is jogos a kifejezés haszn álata. (A környezetkárosítással, új technológiákkal kapcsolatos m unkahelyi ártalm ak k al, közlekedéssel összefüggés­ ben.)1 Am i a szívizom infarktust illeti, elsődleges k o ckázati 190

tényezőnek te k in tjü k a m agas vérnyom ást, m ásodla­ gos kockázati tényezők az elhízás, a m agas vérszint, m agas koleszterinszint, a dohányzás, a mozgássze­ génység, a túlfeszített élettem pó, hogy csak n éhányat em lítsünk. Á ltalában m inél több kockázati tényező fedezhető fel az em ber életében, életm ódjában, életvitelében, annál nagyobb az infarktus bekövetkeztének a való­ színűsége. Ez statisztikailag feltétlenül igaz és indo­ kolja a kockázati tényezők elleni küzdelm et, de el­ gondolkodtató, hogy a kockázati tényezők hiánya vagy szerény színvonala sem zárja ki a m egbetegedést. Az is bizonyos, hogy az alkoholfogyasztás, súlyo­ sabban az alkoholizm us szerepet játszik a kedvezőtlen m orbiditási ad atokban, így az alkoholizm us vissza­ szorítása feltétlenül ja v ít a helyzeten. H a azonban m ost, m ár számos részletkérdés feltá­ rása u tán , a program m egindítását alátám asztó infor­ mációk birtokában, közvetlen bizonyítékok hiányá­ ban bár, de feltesszük a kérdést, mégis m i lehet a közös tényező a látszólag oly szerteágazó bajokban, az organikus, pszichés és szociális tö r ténésekben, akkor, h a nem is egyedüli, kizárólagos, de alapvető kóros tényezőként jelentkezik a m entálhygiénés k u ltú ra zav ara; a belső bizonytalanság, az értékvesztés, ta r ­ tásnélküliség, a terheléstűrés és konfliktuskezelő k é­ pesség szerény szintje. Nehéz élethelyzetekben külö­ nösen nyilvánvalóvá válik, hogy szükségünk van olyan erkölcsi értékekre, belső meggyőződésre, hitre, am elyeknek a b irtokában esélyünk lehet a helytállásra. Többek kö zö tt kedvezőtlen egészségügyi statisztikai ad a tain k is arra figyelm eztetnek, hogy lakosságunk jelentős része nem rendelkezik azzal a m inim ális ta r ­ tással, teherbírással, lelki egészséggel, am ely krízishelyzetekben a betegségek megelőzéséhez szükséges. Különösen a felnőtt férfi korosztályok — 35—39-ig — halálozási statisz tik á ja aggasztó, de a nők a d a tai is a legrosszabbak k ö zött v an n ak E u ró p áb an .2 Az elm últ négy évtized fejlődése, ezen belül egész­ ségügyünk helyzete életkörülm ényeink, a nem ta g a ­ d o tt gondok, nehézségek ellenére sem m agyarázzák a képet. A dataink rosszabbak, m int ahogy ez a tárgyi feltételek alap ján indokolt lenne. T ovább erősíti ezt a fájdalm as gondolatm enetet, ennek igazságát két, eddig nem e m lített gond. Az öngyilkossági kísérletek, illetve a sikeres öngyilkos­ ságok m agas szám a és népesedési helyzetünk — fogyó népességünk — aggasztó volta. Az o b jektív körülm é­ nyek, h a tetszik, a rideg tények ezekre sem szolgálnak m agyarázatul. A nálunk fejlettebb és a kevésbé fejlett országok a d a ta i is kedvezőbbek e téren. Olcsó, hitel­ telen dolog lenne arra gondolni, hogy mi éppen ab b an a stádium ban vagyunk, ahol ez szükségszerű. Semmi­ lyen nem zetközi vagy hazai ta p a sz ta la t nem szól em ellett. Ellenkezőleg, ezek az ad ato k jelzik a legha­ táro zo tta b b an , hogy az egészségmegőrző nem zeti­ társadalm i program ban lényegesen többről v an szó, a program nak messze tö b b e t kell felvállalnia, m in t az egyébként igen fontos rizikófaktorok elleni küzdel­ m et. Ú gy vélem, ezek u tá n nem tú l nehéz megfogalmazni az első, az alapvető választ a rra a kérdésre, m i az egyházak feladata, hogyan vehetnek részt az egyházak az egészségmegőrző program ban. Elsődlegesen nem kerülhető el az egyházak felelős­ ségének a hangsúlyozása, illetve ennek vállalása a kedvezőtlen egészségügyi helyzetben. Vallásszocioló­ gusok szerint m a is a lakosság többsége — k é th a r­ m ad a?, három negyede? — szám ára lényeges az egy­ házak m ondanivalója, súlya v an az egyház szavának.

Ez még jo b b an kiem eli a felelősséget. A m ennyire hiba nem kellően elism erni, tag ad n i a program egészségügyi ta rta lm á t, an n y ira h iba lenne tag ad n i a program politikai v o natkozásait. Ezek közé tarto zik az egy­ házak részvétele a program ban, egész pontosan a hatékony egyházi közrem űködésnek is v an politikai vonatkozása. N ézetem szerint innen kell elindulni. Az elm últ három évtizedben, éppen az életszínvonal em elkedésének az időszakában ro m lo ttak k ritik u san egészségügyi m u tató in k . E z önm agában is jelzi, hogy bárm ennyi nem becsülhetők le az anyagi összefüggé­ sek, elsődlegesen nem anyagi kérdések h atározzák meg a program sikerét. E b b en a három évtizedben (nagyon leegyszerűsítve, hiszen nem rendelkezünk tá v la tta l és az egészségmeg­ őrzés kapcsán am úgy sem m erülhetünk bele ebbe a tém ába) a történelm i egyházak m a g a ta rtá sá t az állami politikával szembeni m axim ális lojalitásra törekvés, a koegzisztencia, an n ak a m ozgástérnek a tiszteletben ta rtá s a h a tá ro z ta meg, am i az egyházaknak intéz­ m ényrendszerünkön belül és a közéletben rendelke­ zésre állt. M egkönnyítette ezt a m a g a ta rtá st, hogy ha nem is problém am entesnek, de joggal prosperitásnak volt m inősíthető ez a korszak, am iben az előző év ti­ zedhez viszonyítva összehasonlíthatatlanul kedvezőb­ ben alak u lt bel- és k ülpolitikánk, bizakodásra ad h a­ t o t t okot a nem zet sorsa. E z a helyzet csupán m agya­ rázza, de nem m enti az egyházak m a g a ta rtá sát. Szemet h u n y ta k a jelentkező v álságtünetek lá ttá n , habozás és k ritik a nélkül tá m o g a ttá k a később, n ap­ jain k b an súlyos gondokhoz vezető intézkedéseket, le­ m ondtak egyházi nyelven fogalm azva — a prófétai szolgálatról, elh á ríto ttá k , sőt am i még súlyosabb, az egyházon belül elnyom ták azokat, akik — engedjük meg, olykor a k á r tú lz o tt form ában is — felelősséggel em eltek szót például népességünk csökkenése, a h a tá ­ rainkon kívül élő m agyarság helyzete, a szegénység terjedése, a m ásik oldalon az anyagiasság eluralko­ dása, az erkölcsi értékek rom lása, az öngyilkosok szá­ m ának növekedése ügyében. A politika nyelvén fogalm azva: az egyházak le­ m o ndtak arról a szerepről, am ivel társad alm u n k n ak szolgálhattak volna, sajátos politikai intézm ényrend­ szerünkben az egészséges társad alm i élet szám ára nél­ külözhetetlen pluralizm us egyik m egvalósítását jelen t­ hették volna, figyelembe véve töm egbefolyásukat is. E nnek az elemzésnek az elfogadása a jelen és a jövő szem pontjából alapvetően lényeges, függetlenül a ttó l, hogy a nem nélkülözhető későbbi történ elm i k u ta tá ­ sok m ennyiben fogják enyhébben v agy súlyosabban m egítélni az elm últ évtizedek egyházi m a g a ta rtá sá t.3 Minden intézm ényrendszer elsősorban sajátos fu n k ­ ciója lehető legtökéletesebb m egvalósítása révén tu d h atn i. K érdés, hogy az egyházak esetében ez egybe esik-e, párhuzam os-e az egészségmegőrző program cél­ jaival. V éleményem szerint feltétlenül. Az egyház ősi feladata az evangélium hirdetése. Term észetesen nem szeretnék teológiai kérdésekbe bonyolódni, de hiszem, hogy nincs steril evangélium . P o n to sab b an : hiszem, hogy a döntő kérdés m indig az, m it jelen t az evangé­ lium m a az én szám om ra, m ások szám ára, a tá rs a ­ dalom szám ára. A h it hallásból van, a hallás Isten igéje által. T udja-e hirdetni az egyház az ősi evangélium m ai üzenetét, megújul-e, h ite t ébreszt-e, terhelést vállaló, erkölcsi értékeket asszimiláló életvezetést serkent-e fiatalok és idősek k ö zö tt a szószékekről h ird e te tt, a bibliaórákon, lelkipásztori, gyülekezeti m unkási beszélgetésekben k ö z v e títe tt ige: ez a legfontosabb összefüggés — meg­ győződésem szerint — egyházi a k tiv itá s és egészség­

megőrző program között. B izonyára elfogult vagyok, de úgy vélem, hogy óriási történelm i felelősség ez m a az egyházak szám ára és ezen túlm enően aktuálisan sürgető, rendkívül lényeges, magasabb szintű lojalitás államhoz, társadalom hoz, nem zethez, m inden egyes emberhez. Olyan hűség, am ely vállalja a keserves fel­ a d a to t is, a m entő szeretet határozottságával rá m u ta t a rom lás, az egészségromlás okaira is, tu d v a, hogy — orvosi nyelven szólva — szilárd diagnózis nélkül csak tü n e ti lehet a kezelés, bizonytalan a gyógyu­ lás. Szeretetet kell közvetítsenek az egyházak, a hívek világunkba, am ely a m aga tú lérték elt anyagi, techni­ kai tökéletesedésében ta lá n jo bban rászorul a szere­ tetre, a szó gyakorlati, cselekvő értelm ében, m in t k orábban bárm ikor. Ahhoz azonban, hogy ez a szeretet, am ire annyira k iéhezett az em berek többsége, igazán hatásos lehes­ sen; ahhoz, hogy az egyházak valóban m eghatározóan járu ljan ak hozzá a népesség m entálhygiénés k u ltú rá ­ ján a k az emelkedéséhez, a lelki egészség gyarapodá­ sához, m agukban az egyházakban is nagyobb ütem ű lelki-szellemi m egújulásra van szükség. Megint kerülni szándékozva a teológiai b u k ta tó k a t (term észetesen ez a kifejezés it t rám vonatkozik) csak megjegyzem, hogy elsősorban a lelkészek szám ára, de nem csak szám ukra lenne szükséges a diakóniai teológia kérdésének, a vele kapcsolatos korábbi v iták n a k valam elyes tisz tá ­ zása éppen az energiák felszabadítása, a cselekvés érdekében. Szám om ra a m aga egyszerűségében nem kétséges, hogy am ikor cselekvő szeretetről, ennek fon­ tosságáról, szükségességéről, egészségi helyzetünkkel, egészségmegőrző program unkkal való ö sszefüggések­ ről elmélkedem, ak kor a hitből fakadó cselekvő szere­ tetrő l, a h it gyümölcséről v an szó, am i nem választ­ ható el gyökerétől, az evangélium tól. Nem m ond ellent ennek, h a a végrehajtásban, éppen egy program össze­ függésében is, önálló, úgy is fogalm azhatok, orvosi értelem ben szakm ai életet élnek ezek a gyümölcsök, a cselekvő szeretet m egnyilvánulásaiként. A kár intéz­ m ényesülve, m in t az idős em berek vagy m ozgássérül­ tek stb. részére lé tesített egyházi o tth o n például. De m inden félreértést ki kell zárjon az em lített, im m ár nem csak teológiai, hanem társadalm i megkö­ zelítésben felism ert realitás, hogy ti. gondjaink mélyén a hit, a meggyőződés hiánya, a talajtalanság, tartásnél­ küliség húzódik meg. Lelki-szellemi m egújulásról szólva azonban lénye­ gesen többre gondolok, m int a diakóniai teológia meg­ felelő értelm ezésére. Gondolok a szó hitelének, az em beri, közösségi kapcsolatoknak teljes helyreállítá­ sára, az alkotó m unkához szükséges egészséges légkör teljes helyreállítására az egyházi életben. E nélkül nem lehet eredm ényes az egyház társadalm i küldetése, többek kö zö tt a társadalm i légkör ja v ítása sem. De ennél is többre gondolok a lelki-szellemi meg­ újulás szükségességéről szólva. A rövidség kedvéért hadd fogalm azzak így: a korszerű tudom ányos isme­ retek, elsősorban a pszichológia, a szociológia és a szociális m edicina ism ereteinek o k tatására, figyelembevételére van szükség az egyház m u n kájában, á lta ­ lában a h it és a tud o m án y kapcsolatának újraértel­ mezésére elm életben és g y ak o rlatb an .5 B izonyára v an olyan nézet az egyházakban, hogy egészségmegromlásunk oka hitetlenségünk. T alán az eddigiek m egóvnak a ttó l a félreértéstől, hogy én nem a h it h iá n y á t látom a döntőnek a bajokban. De ez nem jelentheti azt, hogy az önm agában oly k ív ánatos lelki m egújulás, sokak hitre ju tá sa au tom atikusan ja v ítja egészségügyi gondjainkat. E z rem énységünk, 191

de ezért ten n ü n k is kell. A példa m indig félreértherő, de segít a m egértésben. H a valakinek ag y d aganata van , ebből fakadó lelki működési zavarral és hitre ju t, egészsége érdekében akkor is meg kell operálni és így gyógyul meg a lelki m űködési zavar is. L ehet szervi elváltozás nélkül is a lelki m űködésnek olyan zavara, am i pszichoterápiát igényel, akkor is, ha a páciens h itre ju to tt vagy ju t, m ert m ásképp nem gyógyul meg, sőt g y ak ran válik rajongóvá. Term észetesen m inden eset más és m ás, csak érzékeltetni szeretném , hogy a korszerű lelki gondozás nem áll ellentétben, sőt — szerintem — nem nélkülözheti a tudom ányos ism ereteket. Tudom , látszólag kényes te rü le t ez, de éppen a rra v a n szükség, hogy ne legyen kényes kérdés — töb b ek k ö zö tt az egészségmegőrzés feladataiban való h atékony részvétel m ia tt —, az egyház gyakor­ latáb an . Term észetesen nem csak az egészségmegőrző program igényli h it és tu d o m án y viszonyának elem­ zését. I t t a rra is rá m u ta th a tu n k , hogy ez a folyam at, az egyházak részvétele a program ban nem egyirányú. Az egyházaknak is szüksége v a n erre a tevékenységre, igazi kölcsönhatás lehet ez, a kihívásra a d o tt olyan válasz, am ely segítheti az egyházak m egújulását. A program első számú célcsoportja az ifjúság. Lénye­ ges szerepet játszik a v égrehajtásban, az értékm entés­ ben a család, a bomló stru k tú ra m egújítása, védelme, erősítése. Mindez találkozik az egyház törekvéseivel is. Mégsem sikerült az ifjúság iránytévesztésében u tat m u ta tn i, a válások szám át m érsékelni, az etikai nor­ m á k a t elfogadtatni. Bizonyos, hogy ebben az igehir­ detés és h itü n k erőtlenné válása is szerepel. De úgy vélem , éppen az evangélium m ai üzenetének a közve­ títése nem nélkülözheti a tudom ányos felkészültséget. E z nem a teológia kom petenciájának a m egkérdőjele­ zése, ellenkezőleg, éppen azt célozza, hogy a h it m on­ danivalója azt az egzisztenciális szférát érintse, amire irányul és ne essen a m odern élet körülm ényei között ab b a a történelm i hibába, hogy különböző tudom á­ nyok illetékességét kív án ja átvenni. Így lehet valóban esélye az egyháznak az érdemi segítségnyújtásra. Megint éles példával. A program sem foglalkozik részletesen az A ID S kérdéseivel, mi­ u tá n — és ez term észetesen pozitívum — egyelőre kevés a hazai ism eret. De nem té r ki a gond elől. Az A ID S — m in t ism eretes — vírus eredetű, am i a fertőzést illeti, a klasszikus fertőző betegségek okozta járványokhoz haso n líth ató an terjedő m egbetegedés. I t t azzal kell szembenézni, hogy a tu d o m án y ugyan a betegség felismerésétől szám ítva meglepően gyorsan tisz tá z ta a kórokozót, ism ert te h á t a betegség oka, mégsem sikerült m indm áig hatásos gyógym ódot ki­ dolgozni ellene, az A ID S ezért m a halálos kim enetelű m egbetegedés. A járványellenes küzdelem súlypontja így egyértelm űen a megelőzés. E z azonban rendkívül nehéz, figyelembe véve, hogy az A ID S elsősorban — de nem kizárólag — szexuális kapcsolat révén fer­ tőz, terjed. N em szorul m agyaráza tra az ifjúság külö­ nös veszélyeztetettsége. N agy kísértés az egyházak szám ára ebben a hely­ zetben d iad alt ülve ítélkezni az erkölcsi rom lás és ilyen súlyos következm énye felett. V ilágszerte, főként a fejlett országokban ta n ú i leh etü n k egy szexuális ellenforradalom nak nevezhető jelenségnek, am it az A IDS-veszély jelentősen felerősített. Ez nálunk is jelentkezik, anélkül, hogy a korábbi, önm agában szin­ té n m eghökkentő szexuális forradalom nálu n k végbe­ m en t volna. Nem lepődhetünk meg azon, hogy fiatal­ jain k jelentős h án y ad a nehezen ta lá l u ta t a szabados­ ság és a tiltá s konfliktusában. Az esetek többségében nem u talh ató k a gondok a családi körbe, és ha azt 192

szeretnénk, hogy a mai fiatalok m egújult családokban éljenek, ilyenek alapítására törekedjenek, akkor való­ ban csak a felkészült, türelm es lelkigondozásnak lehet a segítésre esélye. O lyannak, am elyik n y ito tt a fiata­ lok gondjaira, m ondanivalójában az egészséges keresz­ ty én életvezetés értékeit helyezi előtérbe a form ák tiszteletével, a m erev tiltással szemben. Meggyőződésem, hogy a prim er prevencióban az egyházak szolgálata, a jól gyakorolt sajátos funkció, nagy jelentőségű lehet, az általánosan véltnél is jo b ­ ban hozzájárulhat a gondok enyhüléséhez. E z t k ív án ­ tam a példákkal is érzékeltetni, ha nem is biztos, hogy sikerrel. Végül term észetesen k itü n te te tt figyelemmel kell elemezni az egyházak azon szolgálatát, am elyet, ism ét leegyszerűsítve, intézm ényes diakóniának nevezhe­ tü n k . T alán van n ak , akik úgy vélik, ezzel k ellett volna kezdeni. Nézetem szerint félreértés, ahogy sokan gon­ dolják, hogy az egyházak csupán ezen intézm ények révén vesznek részt az egészségmegőrző program ban és nem ismerik fel, hogy az egyház, ha jó l gyakorolja küldetését, akkor a program lényegét valósítja meg, a tehervállaló, egészséges életvezetésre serkentve. De hiba lenne nem elismerni, hogy az evangélium h ird e tése, vállalása m egkívánja az egyház hitéből következően az intézm ényes diakóniát is, és a program , illetve a program ot szükségessé tevő gondok kihívást jelente­ nek a diakóniai intézm ényrendszer szám ára is. A történelm i egyházak hagyom ányaik, felfogásuk, anyagi lehetőségeik függvényében számos úgyneve­ z e tt szeretetintézm ényt m űködtetnek, többek között az idősek, értelm i fogyatékosok, m ozgássérültek szá­ m ára, de foglalkoznak a deviáns fiatalok gondjaival, m egtalálhatók az alkohol- és drogellenes küzdelem ­ ben is. A közvélem ény többé-kevésbé ismeri és é rté­ keli is az egyházak ilyen irányú m u n k áját. Az is elm ondható, hogy m indez nem kis áldozatot jelent anyagiakban és talán még fontosabb em beri energiák­ ban. Az egészségmegőrző program hosszú tá v ú program . Ez azt k ívánja az egyházaktól, hogy a társadalom nak az egészségügyi ágazaton kívüli, de a program ban felelősséget hordozó egyéb intézm ényeihez hasonlóan készítsék el a sa já t program jukat. Mérjék fel a jelen helyzetet, értékeljék ez irányú tevékenységüket és u tá n a határozzák el rövid és hosszabb távon is — intézm é­ nyesen —, tu d n ak -e és h a igen, m ilyen tö bbletfel­ a d a to t vállalni. A jelen helyzet felmérésében lényeges szem pont kell legyen a korszerűség. Az intézm ényekben végzett tevé­ kenység színvonala, a szem élyzet képzettségének, to ­ vábbképzésének lehetőségei. A program készítés sem csupán újabb anyagi erők bevetését jelenti, hanem a szakem berképzésben és továbbképzésben az egészség­ megőrzés érvényesítését. A kapcsolatterem tést — szak­ m ailag és szervezetileg — az állami és társadalm i hasonló profilú intézm ényekkel. U toljára, de nem utolsósorban, az egyházi sajtó szerepét kívánom hangsúlyozni az egészségmegőrző program végrehajtásában. Term észetesen elsősorban a sa já t program ism ertetése, népszerűsítése az egyházi sajtó feladata. De segíthet például olyan rendkívül fontos részfeladatok m egoldásában, elsősorban a szű­ rővizsgálatokra való m ozgósításra gondolok, am elyek sajátosan az egészségügyet terhelik. Ism ét csak a példa k edvéért. H a sikerül — a te rv szerint — a program első évében a vérnyom ásbetegségre irányuló szűrést sikerrel megoldani, számos veszélyeztetett, de beteg­ ségéről nem tudó em bert észlelni és kezelésüket meg­

IN H A L T D E R NUM M ER 1988/3

CONTENTS O F NO. 1988/3

D O K U M E N T S : B eg rüssungsrede S einer H elligkeit P im en , P a tria rc h vo n M oskau u n d G an z R u sslan d (16. F e b ru a r, 1988) — E rk lä ru n g von P a tria rc h P im en von M oskau u n d G anz-R ussland fü r die u n g a­ rische kirchliche P resse — T ag u n g des A rbeitsausschusses d e r C hristlichen F ried en sk o n feren z (R á d a y Kollegium , 21— 25 M ärz, 1988) — „S ei tr e u im D ien st f ü r den H e rrn u n d erfülle d en A uftrag, den d u erh alten h a s t“ , R ed e v o n Bischof D r. K áro ly T ó th , P rä sid en t d e r C hristlichen F ried en sk o n ferenz — Com m uniqué, S T U D IE N : E rn ő O ttly k : T au sen d J a h re d e r russisch-orthodoxen K irch e XI. — E rn ő O ttly k : E ntw icklungsgeschichte d e r B eziehun­ gen d e r kath o lisch en K irch e in U n g arn u n d des S taates Im Sozia­ lism us — E rn ő O ttly k : G ed en k jah r des K önigs Istv á n I — Vilmos P a p p : P ro te sta n tism u s u n d J u d e n tu m (E rgänzungen zum T hem a der B eziehungen zw ischen d em P ro te sta n tism u s in U n g arn u n d dem J u d e n tu m , m it besonderer R ü c k sich t a u f die P eriode zwischen 1840 u n d 1900) — I lja B u rian s: Die böhm ische R efo rm atio n u n d ihre Be­ ziehungen z u r u n garischen R e form ation — P á l H erczeg: F re ih eit, L ib ertinism us u n d S elbstentsagung in der evangelischen u n d apos­ tolischen L ehre — E n d re G yökössy: E kklesiogene — u n d ekklesio ­ l ag an e N eurose — K a ta lin Somló— T ibor R ászlai: In ten tio n a le G o ttesk en n tn is in d e r P hilosophie von A ugustinus — Is tv á n K a ­ rosszon: W ie weis w a r Salom on? H E IM A T R U N D S C H A U : R ó b e rt F re n k l: P ro g ram m f ü r die B e ­ w ah ru n g d er G esu n d h eit — kirchliche A k tiv itä t

DO C U M EN TS: G reeting address of H is H oliness P im en , P a tria rc h of Moscow a n d All R u ssia (1 6 .2 .1 9 8 8 ) S ta te m e n t of P im en, P a tria rc h of Moscow a n d All R u ssia to th e H u n g arian ch u rch press — W orking C om m ittee m eeting of th e C hristian P eace Conference (R á d a y College, 21-25 M arch, 1988) — “ B e sure to finish th e ta s k y o u w ere given in th e L o rd ’s service” , p resid en tial address of B ishop K áro ly T ó th . — Com m uniqué S T U D IE S : M illenium of th e R ussian-O rthodox C hurch I I. — E rn ő O ttly k : D evelopm ent of th e relationship betw een th e Catholic C hurch in H u n g a ry a n d th e H u n g arian s ta te in socialism — E rn ő O ttly k : M em orial y e a r of K in g Is tv á n I — Vilmos P a p p : P ro te s­ ta n tis m a n d Ju d a ism (A dditions to th e q uestion of th e relationship of p ro te sta n tism a n d judaism , w ith special consideration to th e period betw een 1840 an d 1900) — Ilja B u ria n : B ohem ian R efor­ m atio n a n d its relations to H u n g arian R efo rm atio n — P á l H erczeg: L ib e rty , libertinism a n d selfrestrain in th e biblical an d apostolical precepts — E n d re G yökössy: Ecclesiogenic — an d ecclesiolagane neurosis — K a ta lin S om ló-T ibor R á szlai: In te n tio n a l knowledge of G od in th e A ugustinian philosophy — Is tv á n K arasszon: H ow wise w as Solomon? H O M E R E V IE W : R ó b e rt F re n k l: P ro g ram fo r th e m ain ten an ce of h e a lth — ch u rch activities

kezdeni, ak k o r ez n éhány százalékkal m áris ja v íth a t a kedvezőtlen statisztik án , am i a keringési betegsége­ k e t, szövődm ényeiket és a halálozást illeti. Szerény és látv án y o s feladatok, n ap i teendők és csak a tá v la tb a n m egoldható gondok, az egészségügy sa já t feszültségeinek oldása, az egészségügyi intézm é­ nyek korszerűsítése, a társad alo m egyéb erőinek, köz­ tü k az egyházaknak a m ozgósítása, m indez az egész­ ségügyi program . A m egújult egyházak szava és csele­ kedetei pedig a helyes válasz. Frenkl Róbert

IRODALOM 1. A jk a y Z o ltán : A z egészségm agatartás rizikótényezői h a z á n k ­ b an . In : ö t ta n u lm á n y az egészség refo rm jáért, p. 19— 44. M edi­ cina, B u d a p est, 1987. — 2. Forgács Iv á n : „A z Egészséget m inden­ k inek 2000-re” program eu ró p ai célrendszere és a hazai helyzeta n a lízis. I n : H á tté rta n u lm á n y o k az egészségmegőrzés nem zeti program jához. K ia d ja Alkoholizm us E llen i Á llam i B izo ttság T it­ k árság a. p. 6— 47. B u d ap est, 1987. — 3. F renkl R ó b e rt: T öbb sz ere te te t, tö b b értelm et, tö b b felelősséget. L elk ip ászto r 62, 11. sz. p. 662— 666. 1987. — 4. F renkl R ó b e rt: T e stk u ltú ra — m ozgáskul­ tú r a — m entálhygicne. E gészségügyi F elvilágositás, 14, 4. sz. p. 160— 165. 1973. — 5. N ém eth D áv id : Lelkigondozás v ag y pshich o ­ teráp ia. Theologiai Szem le, 1987/6. p. 349— 355. — 6. A z egészségmegőrzés tá rsa d a lm i p ro g ram ja. K ossuth K önyvkiadó, 1987. p.

E szám ára: 68,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: B ibliai tö rté n e te k gyerekeknek Újfo rd ítású B iblia K is családi B iblia K özépm éretű B iblia A ngol—m ag y ar Újszövetség

180,— F t 220,— F t 150,— F t 120,— F t 170,— F t

Könyveink közül ajánljuk: Dr. T ó th K áro ly : G yökerek és tá v la to k Szabó M agda: Záróvizsga Geschichte und G egenw art der R eform ierten K irche in U ngarn K o m já th y A lad ár: A k itá n to rg o tt egyház Szénási Sándor: K álvin emberi arca T akács B éla: R eform átus tem plom aink úrasztali térítő i Sobor A n ta l: Perelj, U ram ! T akács B éla: B ibliai jelképek a m agyar reform átus egyházm űvészetben K incsesláda I. K incsesláda I I . . S arkadi N ag y P á l: A szeretet him nusza Bereczky A lb ert: V an-e ú t Istenhez? K o m játh y A ladárné: A Szentföldön já rtu n k Szentm ihályiné Szabó M ária: L orántffy Zsuzsanna Szentm ihályiné Szabó M ária: Örök tá rsa k K álvin J á n o s: T an ít á s a keresztyén vallásra B udai B alogh Sándor: V ad vizek fu tá sa T ótfalusi Kis Miklós: Apologia Bibliorum (A B iblia védelm ében) N agy Zsuzsa: A huszonnegyedik óra K álv in Já n o s: K ik a boldogok? B o tty á n Já n o s: H itü n k hősei T óth-M áthé M iklós: N ábót szőlője T óth-M áthé M iklós: A szabadság nótáriusa. R egény R á d a y P á l életéről B udai—H erczeg: Az Ú jszövetség tö rtén ete D r. T ó th K álm án : A régészet és a B iblia H . V. M orton: P á l apostol nyom ában Szénási S ándor: M andulaág (versek, m űfordítások) F a rk a s József: Több az élet Az 1000 éves orosz keresztyénség

95,— F t 150,— F t 319,— F t 112,— F t 47,— F t 200,— F t 5 0 ,— F t 300,— F t 135,— F t 100,— F t 2 4 ,— F t 61 ,— F t 198,— F t 125,— F t 120,— F t 150,— F t 84,— F t 199,— F t 170,— F t 37,— F t 98,— F t 91,— F t 120,— F t 130,— F t 115,— F t 160,— F t 135,— F t 90,— F t 350,— F t

Kaphatók: A P ro te stá n s K önyvesboltban (hétfőn szünnap) B udapest IX ., R á d a y u . 1. (a 15-ös autóbusz m egállójánál), valam in t a debreceni R eform átus K önyvesboltban, D ebrecen, Vörös H adsereg ú tja 4 —6. Megrendelhetők: m inden lelkészi h iv a talb an és a R eform átus Sajtóosz­ tályon, B udapest X IV ., A bonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

A L A P ÍT V A

1925

A TARTALOMBÓL Jézus példázatainak szociológiai elemzése A Korán Jézus képe Keresztyén—marxista dialógus latin-amerikai szemmel Szublimáció és lelkigondozás Barth Károly hitvallás fogalmáról Az Orosz Orthodox Egyház jubileumi ünnepségei Álom és ébredés ÚJ FOLYAM (XXXI)

1988

4

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1988. július— augusztus

Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T.: 114-862 Felelős kiadó: M agyarországi Egyházak Ökum enikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842 HU ISSN 0133— 7599

TANULMÁNYOK O TTLY K ER N Ő : Egyházpolitikai fejlődésünk íve Negyvenéves az Egyezmény........................................................ 193 FA BIN Y TAM ÁS: Jézus példázatainak szociológiai elemzése . 198 RŐZSE ISTVÁN: A K orán Jézus k é p e ....................................... 202 PÁSZTOR JÁNO S: Keresztyén— m arxista dialógus latin-amerikaj szemmel .................................................................205 G R O Ó G Y U LA : E duard Thurneysen (1888— 1 9 8 8 ).......... . . 213 GYÖKÖSSY E N D R E : Szublimáció és lelkigondozás............... 216 PÓTH E M IL : Barth K ároly hitvallás fogalmáról (Rendszeres teológiai fejtegetések, halála huszadik évfordulójára) . . . . 218 † K U STÁR PÉ T E R : „A fény fiainak harca a sötétség fiai ellen” c. qum ráni irat értékelése ............................................. 221

VILÁGSZEMLE BERKI F E R IZ : Az Orosz O rthodox Egyház jubileumi ü n nepségei ............................................................................. 224 HB: A hetedik Karlovy Vary-i találkozó Techny, Chicago, 1988. április 20— 23. .................................................................. 230 K Ö R M E N D I G A B R IELLA : Ökum enikus arcképcsarnok — ......................................................................... 231 D onald Coggan

HAZAI SZEMLE A Theologiai Szem le szerkesztő bizottsága: D. Dr. Tóth Károly, elnök Lehel László, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes Dr. Harm ati Béla Dr. Kocsis Elem ér Kovách Attila Kürti László Viczián János Dr. Nagy Gyula Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton Olvasószerkesztő:

BERKI F E R IZ : Ezeréves az ortodox keresztyénség ................. 232 A magyarországi egyházak és felekezetek ünnepi nyilatkozata az ezeréves orosz keresztyénség jubileum a alkalm ából . . . . 236 IM R É N Y I TIB O R : A m agyar ortodoxia — múlt és jelen . . . . 237

A FELEKEZETTUDOMÁNYI INTÉZET TANULMÁNYA BÉK EFI LAJOS: Nagy várakozások — mérsékelt eredmények. VII. Püspöki Szinódus a „világiakról” az e g y h á z b a n ....................................

238

KULTURÁLIS KRÓNIKA ZAY LÁSZLÓ: Álom és ébredés ............... 242 SZIG ETI JE N Ő : Tallózgatás teológus szem m el.......................... 244

T arr Kálm án

KÖNYVSZEMLE Egyetemi Nyomda — 88.6834 Budapest, 1988 Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató Terjeszti a M agyar Posta. Előfizethető bárm ely hírlapkézbesítő postahivatal­ nál, a h írlapkézbesítőknél, a Posta hír­ lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Buda­ pest XIII., Lehel u. 10/A. — 1900 — , közvetlenül vagy postautalványon, va­ lamint átutalással a HELIR 215— 96 162 pénzforgalm i jelzőszám ára. Előfizetési díj egy évre: 390,— Ft, egyes szám ára: 68,— Ft. M egjelenik kéthavonként.

Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő. Mózes, a törvényalkotó (Hubai Péter) ................................................................ 249 H ans-Christoph Piper: Pszichoterápia és lelkigondozás (Ford.: Tegez L a jo s ) ............................................ 253 Hans-W erner Gensichen: Világvallások és világbéke (Fórisné Kalós Éva) ................................................................................... 254

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1988. július 5. A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE Kérjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kézira­ taikat két példányban (egy m ásolattal) és a szabványnak megfelelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. Kézi­ ratokat, amelyeket nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszél­ tünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

TA NULM ÁNYO K

Egyházpolitikai fejlődésünk íve Negyvenéves az Egyezmény Olyan egyház nincs, amely ne élne bent a k or által m eghatáro­ zott társadalm i közegben. Ez azért természetes, m ert az egyház a K risztusban hívők közössége, a hozzá tartozó emberek közös­ sége, akik mindig történelm i összefüggések között élnek. Az egyház sohasem a történelem ből kivettek, kiemeltek, elkülöní­ tettek tábora. Csak az a kérdés, hogyan éli meg a konkrét történelmi szituációban a maga küldetését, rendeltetését, felada­ tát. Érdemes a magyarországi protestantizm us történelm ét úgy áttekinteni, hogy abban az egyházpolitikai fejlődésre koncentrá­ lunk, vagyis azt nézzük, hogy mi volt a helye és szolgálata a m agyar társadalom ban, miközben Isten igéjét hirdette és az abból következő etikai m agatartást élte és gyakorolta.

A szabadságharcok oldalán A magyarországi protestantizm us történelme azzal kezdő­ dött, hogy az anyanyelvén megszólaló igehirdetés győzelmes erővel hódított országszerte. A nép nyelvén szólalt meg a Szentí­ rás, tudós és szorgalmas bibliafordítók fáradságos m unkája révén. Az igét hirdető és tollforgató m agyar reform átorok az Isten igéjének hirdetésével egyúttal kiemelkedő szolgálatot vé­ geztek a m agyar nyelv fejlesztésének és a nemzeti műveltség terjesztésének érdekében is. Közism erten nagy érdemei vannak a magyarországi protestantizm usnak az iskolázás felkarolása, a könyvkiadás szélesítése, és a k o r haladó eszméinek képviselése terén. A magyarországi protestantizm us élete mindig akkor volt biztonságban, am ikor a H absburgok gyarm attartó törekvésével szemben a nemzeti függetlenség csillaga valamelyest felragyo­ gott. A protestantizm us szükségképpen m enekült a nemzeti függetlenség védelmezőinek pártfogása alá. Szükségképpen tá ­ m aszkodott az uralkodóház és a főnemesség helyett a nemesség­ re és a városi polgárságra, a kor középrétegeire, s ezzel a m agyar társadalm i fejlődést előrevivő tényezők egyikévé vált. Bocskai István erdélyi fejedelem szabadságharcának győzel­ mei béketárgyalásra kényszerítették a bécsi udvart. A m ikor Bethlen G ábor, a kiváló erdélyi fejedelem állt a H abs­ burgok elleni küzdelem élére, a m agyar protestantizm us is sza­ badabban lélegezhetett. A m ikor viszont az önálló Erdély h a­ nyatlásával felülkerekedett a H absburg elnyomás, keservessé vált az üldözött protestantizm us élete. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa egyszerre talpra állította m ind­ azokat, akik a H absburg elnyomás és a vallási türelmetlenség alatt szenvedtek. Zászlajának jelszava: „Pro D eo et P atria” (Istenért és H azáért), lelkesítette az elnyom ott rétegeket. Az 1848. m árcius 15-i események tűzbe hozták az egyházi sajtót is. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap március 19-i száma első oldalon közli Székács József budapesti evangélikus lelkész (később püspök) „Im a” című versét. A nemzeti élet kiemelkedő fordulópontját az óda nemes pátoszával m éltatja a költő. Tartalm i szem pontból fontos teológiai igazságot fejez ki Székács verse. Isten írta a népek szívébe az „ősi szent jo g ért” való küzdelem erkölcsi igazságát. Ez az „ősi szent jo g ” a szabad­ ság. Ezt rabolta el az elnyomás. Az „ősi szent jog ért” való küzdelemben elért sikerekért Istené a hála. Ő őrzi erkölcsi világ­ rendjének törvényét és igazságát. Ezért írh atta Székács azt, hogy „a mi győzelmünk több, m int emberi” . A konkrét igazságtalan­

ság legyőzésével megvalósult valami Isten egyetemes világrend­ jének igazságából. Hosszasan lehetne szemléltetni püspökök, lelkészek, egyházi közgyűlések nyilatkozataiból azt, hogy m i­ lyen mélységesen hittek a H absburg elnyomás elleni küzdelem­ nek a feltétlen erkölcsi igazságában. (Ottlyk Ernő: Hűség Isten­ hez és népünkhöz egyházunk történelmében. Budapest, 1965.) A magyarországi protestantizm us 300 éves vágya teljesült, am ikor K ossuth Lajos az országgyűlés elé terjesztette az 1848. XX. törvénycikket, a vallásegyenlőség kim ondását. De nemcsak az egyházi igények teljesüléséért volt őszinte a forradalom és szabadságharc vívmányaiért való lelkesedés, hanem azért is, amiért megdőlt a feudális rendszer, kiszélesülhettek az emberi szabadságjogok, mindenekelőtt pedig felszabadulhatott a jo b ­ bágyság. A három száz év alatt három alapvető kérdése volt a társad a­ lom nak: 1. a nemzeti függetlenség, 2. a vallásszabadság, 3. a jobbágyság és a feudalizmus kérdése. A nemzeti függetlenség és a vallásszabadság biztosítása mindig a haladó m ozgalm akban, szabadságharcokban találkozott, de ugyanide futottak a jo b ­ bágyság terhein való könnyítésnek és az antifeudális megnyilvá­ nulásoknak a törekvései is. A protestáns m agatartás ezeknek a társadalm i törekvéseknek a tám ogatását jelentette.

Ahol a törés bekövetkezett Lassan és folyam atosan, de az évtizedek pergése alatt mégis észrevehetően, fordulat ment végbe a világ és a társadalom hoz való viszony értelmezésében. A hírhedt Bach-korszak felelevenítette az összes régi H abs­ burg törekvéseket: az egységes császári birodalom németesíté­ sét, hazánk gyarm atosítását illetően. A protestantizm ust is be akarta fogni Bécs a m aga szekerébe. A porosz királyság protes­ táns állam egyházában látta Ferenc József azt a példát, hogy a protestantizm usból is lehet h ű egyházat faragni. Igaz ugyan, hogy a katolicizmus volt évszázadok óta a H absburgok álla­ megyháza, de Bécs arra szám ított, hogy a protestantizm usból amolyan „másodosztályú állam egyházat” lehet kihozni. Ebben az időben az egyházak általában hű tám aszai voltak a tró n o k ­ nak. Az orosz cárok a pravoszláv egyházat, az angol királyok az anglikán egyházat, a skandináv királyok az evangélikus egy­ házat, a holland királyok a reform átus egyházat, a spanyol és olasz királyok a katolikus egyházat építették be rendszerükbe államegyházi form ában. Eszerint a sablon szerint akarták a H absburgok a protestantizm ust is államegyházzá tenni, term é­ szetesen a katolicizmus elsőbbsége mellett. Ebben az állapotban érte a magyarországi protestantizm ust Bécs egyházrendezési intézkedése. Ferenc József 1859. szeptem­ ber 1-jén pátens, tehát császári parancs form ájában kötelező erővel, kiadta az új egyházszervezeti rendszer bevezetésének utasítását. Ebben az volt az alapvető sérelem, hogy a pátensben megjelent egy császári-királyi államegyház képe, amelyben az uralkodó önm agában abszolút törvényadója az egyháznak. A m agyar protestantizm us pátens elleni küzdelme még egyszer, de most m ár utoljára szította fel a H absburg önkény elleni harcot. Ezzel le is zárult az a 300 éves korszak, amelyben a magyarországi protestantizm us együttm űködött sorsközösség­ ben a haladó m ozgalmakkal. A kiegyezés utáni évtizedekben az a ferencjózsefi elgondolás, 193

ami a pátensben m int felülről irányított államegyházi rendszer­ ben nem tudott megvalósulni, — ha a törvény betűje szerint nem is, — de a gyakorlatban most m ár közel került a megvalósulás­ hoz. A H absburgok által 300 évig üldözött protestantizm us m ost nagyon jó l érezte m agát az államegyházi gondolatokhoz közel álló helyzetben. Felsőházi tagságokért küzdött, közéleti jogait építgette, s nem vette észre, kihez kötötte az egyház sze­ kérrúdját. K özben M agyarország felett gyűltek a megoldatlan s egyben égető társadalm i problém ák felhői. A nemzeti függetlenség, a földkérdés, a munkáskérdés, a dem okrácia, a nemzetiségi kérdés döntő problém ái várták a megoldást. A m agyar uralkodó osztá­ lyok azonban úgy ak artak hatalm on m aradni s egyben az első világháborúból győztesként kikerülni, hogy kíméletlenül el­ nyom tak minden haladó törekvést, vakon bíztak német szövet­ ségeseik fegyveres erejében, a porosz militarizmus győzelmében, nem látták meg a szétesésre érett osztrák—m agyar m onarchia belső gyengeségét. Természetesen mindig voltak a magyarországi protestantiz­ m usban olyan erők, amelyek tántoríthatatlanul álltak progresz­ szív oldalon, együtt éreztek a néppel és hangot is adtak meggyő­ ződésüknek. De az egyházi vezetés összeszövődött a nagybirtok, nagytőke érdekeivel, s konzervatív vonalat képviselt a problé­ mák özönében. A m ikor az egyházak először találkoztak a szocializmussal 1919-ben, mint államrendszerrel, lényegében felkészületlenek voltak a történelmi feladatra. Kivételképpen egyes falusi lelké­ szeket is magával ragadta a népi hatalom igazsága, de az egyház­ vezetés változatlanul a főúri nagybirtokosok befolyása alatt állt. Számos egyházi és világi vezetőnek rossz volt a lelkiismerete a világháborús évek alatti m agatartása m iatt, ezért eleve idegen­ kedve fogadta az új fejleményeket. U gyanakkor a néptöm egek­ ben rejlő forradalm i erő fellelkesítette az egyház népét is. Az 1919-es M agyar Tanácsköztársaság nemzetközi segítség­ gel történt leverése u tán a H orthy-rendszer „keresztény M agya­ rországának” ideológiai alapjává a „keresztény kurzust” tették, amibe belefért a retrográd ideológia egész szellemi fegyvertára, mint a „szegedi gondolat”, „üsd a zsidót”, „bolsevista veszede­ lem” stb. A keresztény kurzus nyilvánvalóan jobboldali politikai és nem vallási m ozgalom volt. De veszélyes volta abban rejlett, hogy látszatvallásosságával becsempészte m agát az egyházi élet­ be. Az irredentizmus, nacionalizmus, antikom m unizm us beke­ rült a templomi szónoklatokba is. A keresztény kurzus katolikus politikai ambíciójának protestáns kifejezésmódja ez: a társadal­ mi élet krisztianizálása. Itt azonban nem az Isten igéje emberéle­ teken elvégzett hatalm áról van szó, — amely gyümölcsöt terem az élet m inden vonatkozásában, — hanem pozíció szerzéséről, hatalm i ambícióról, a társadalm i élet egyházi befolyás alá kerü­ léséről van szó. Teológiailag nyilvánvaló, hogy csak az egyház lehet „R egnum C hristianum ”, a világot nem lehet „megegyházi­ asítani” és az evangéliummal korm ányozni, m ert ez az egyház­ nak és a világnak az összekeverése lenne. A protestantizm us becsületére vált, hogy voltak olyan világos látású lelkészek, akik nem hallgatták el aggodalm aikat, am ikor látták, hogy a keresztyénség politikai jelszóvá vált, akik féltették evangéliumi hitünket attól, hogy azt bevessék a politikai küzde­ lem árjába, a jobboldali politikai szenvedélyek porondjára vi­ gyék. A m agyarországi protestantizm us alapvető társadalm i pro b ­ lémája az volt, hogy egyszerre érvényesült az ősi és tradicionális néphez hű m agatartás és gondolatvilág, s ugyanakkor — ennek ellentéteként — a nagybirtok és nagytőke érdekeit képviselő „tiszaistváni” m agatartás. A kialakuló, majd később létszám ban egyre növekvő m unkásosztályra idegenül tekintettek, eszméitől pedig féltették m agát a rendszert. A m unkásosztályt elidegení­ tették az egyházaktól. A szegényparasztságot elnyom ta a falusi presbitérium ok zömét képező nagygazda és középparaszti réteg. Az egyházak szorosan összefonódtak az akkori uralkodó osztá­ lyok érdekeivel és nézeteivel. A gazdasági és társadalm i válság felszínre d obta a szegény néprétegek ügyét, tém ává tette a nyom ort és ínséget, nem lehe­ 194

tett elmenni a nép szenvedése mellett. Ebben a helyzetben sokat v ártak a „középosztálytól”, amelyhez az elszegényedett nemesi dzsentri réteg, az ehhez alkalm azkodó hivatalnok réteg és az értelmiség kisjövedelmű rétege tartozott. Ennek a „középosz­ tálynak” azt a feladatot szánták, hogy enyhítse a gazdagok hatalm át (pl. földreform javaslatokkal), de ugyanakkor fékezze a feltörő nyom ást, az „evolúciós fejlődést”. Lelkészeink is ehhez a réteghez szám ították m agukat, ennélfogva a középosztálybeli gondolkodásm ód különösen jellemző egyházi közéletünkre. A középosztály politikai alapelve az volt, hogy felfelé és lefelé egyaránt kritikát kell gyakorolni. Az arisztokratákkal és a prole­ tárokkal egyaránt kell szembeszállni. Így alakult ki az a „harm a­ dik utas” m agatartás, amely nem ért egyet a feudálkapitalizmus végképp múzeum ba illő „túlzásaival”, de ugyanakkor nem ért egyet a szegény nép jogos kívánságaival sem. Ez a középosztály­ beli felfogás és neveltetés hosszú időn át hátrányosan befolyásol­ ta lelkészeinket abban, hogy fenntartás nélkül a nép oldalára álljanak. Em iatt következett be az a rengeteg dilemma, töpren­ gés, határozatlanság, tehetetlenség, elvtelenség és tántorgás, ami annyira jellemezte a helyzetet.

Új korszak kezdődik A második világháború évei a szenvedésnek, veszteségnek, tragédiáknak, világra terjedő katasztrófának szörnyű évei vol­ tak. Éhség, rongyosság, otthontalanság, betegség és halál telítet­ ték ezeket az éveket csordultig. Az emberi lélek irtózott és elvadult ezekben az években. A háború veszteséglistáján ez is az elsők közt szerepel. A második világháború lezárulása nemcsak a fasiszta h áború poklától való megszabadulást jelentette, h a­ nem ennél is többet. A nép végre megnyerte azt a küzdelmet, amelyet annyi vérhullással folytatott a m agyar történelem folya­ mán. A két világháború közötti korszak propagandája annyi ijeszt­ getést tartalm azott a szocializmussal szemben, hogy sokan felül­ tek az egyházüldözésről szóló hírverésnek. Ezzel szemben kelle­ mes csalódást okozott, hogy a felszabadító szovjet csapatok parancsnokai m indenütt intézkedtek a norm ális élet folytatásá­ ról, köztük a gyülekezetek istentiszteleti életének szabadságáról. Ennek folytatásaként biztosította az új m agyar korm ány az egyházi élet zavartalanságát. A felszabadulás ténye új helyzetet terem tett az egyházak szá­ m ára is. Teológiailag világos volt, hogy nem tanbeli reformra van szükség, nem kell megváltoztatni az egyházi dogm atikai tanítást, hanem a m agatartásnak, az egyházpolitikai alapállás­ nak, a gyakorlati életfolytatásnak kell megváltoznia. Kétféle m agatartás körül kezd polarizálódni az egyházi köz­ vélemény. Egymás mellett jelentkezik a magyarországi protes­ tantizm usban akkor még vívódó konzervatív és progresszív tá ­ bor. Egyik oldalon az egyházi restauráció törekvése sűrűsödik, m ozdulatlan egyházat akar, s az új társadalom kibontakozásá­ val szemben az ellenséges elzárkózás és negatív kritika keserű m agatartásába merevedik. A m ásik oldalon a hagyományos protestáns progresszivitás alapállásából keresik az új társadalm i helyzetben az új utat. Az állam és egyház viszonya a helyzet logikájánál fogva más a kapitalista társadalom ban, más a szoci­ alista társadalom ban. A kik nem értették meg, hogy mi ennek a történelmi fejlődésnek a lényege, mi itt az új, azok útjába akar­ tak állni annak, hogy az egyház megtalálja helyét az induló szocialista társadalom ban. Egyházpolitikai harc alakult ki két táb o r között. Jobboldalon a fejlődést meg nem értő, konzervatív erők álltak. H aladó oldalon az egyház részéről azok voltak, akiknek volt látásuk arra nézve, hogy itt új társadalm i rendszer van alakulóban, ennek pedig egyházpolitikai alapja más, mint korábban volt. H a tehát az egyház meg akarja találni a helyét az új, a szocializmus felé fejlődő társadalom ban, akkor értenie kell ennek a lényegét, fejlődési irányát, m ert ennek keretén belül van helye az egyháznak. Az átalakulás lényege, hogy a népi dem okratikus állam és társadalom keretei között, és éppen erre nézve kell kialakítani az állam és egyház viszonyát.

A konkrét események A második világháború befejezése rendkívüli horderejű politi­ kai és társadalm i változások kiindulásává vált. Ez tette lehetővé, hogy a felszabadult országban elemi erővel törjenek fel a forra­ dalom negyedszázaddal korábban föld alá szorított erői. A nép­ tömegek kezükbe vették a kezdeményezést. Az első és legna­ gyobb horderejű forradalm i lépés a „földreform ” néven lett ismeretessé. A felszabadulást követő magyarországi földreform a legradikálisabb földreform volt. M egszüntette a feudális ere­ detű agrárstruktúrát, s helyette dem okratikus agrárszerkezetet hozott létre. A bankok, a finánctőke állam osítását megelőzte a bánya és az ipar államosítása. A gazdaságban beállt változások gyökeresen m egváltoztatták a társadalom struktúráját. Az á ta ­ lakulás, a struktúra-változás érdekében sok nehézséget kellett legyőzni, a fejlődésnek meg voltak az árnyoldalai is. Ezt ki lehetett használni a konzervatív erők részéről, de a haladás mellé állók vallották, hogy ez az új rendszer m inden hibája és elsietett lépése ellenére is, sokkal több volt a Horthy-rendszernél, amely katasztrófába vitte az országot. Bereczky A lbert teológiai látása világította meg először az egyház útját. Nem az egyház hatalm i pozíciójának féltése felől indult, hanem azt emelte ki, hogy az egyház szám ára mindig az a feladat, hogy építsen, segítsen, szolgáljon a m aga eszközeivel ott és úgy, ahogy lehetősége és alkalm a van rá. Ebből követke­ zett a „szolgáló egyház” látom ása. Ebből a teológiai látásból következett az egyház útjának m egtalálása az új társadalm i viszonyok között, am it Bereczky A lbert az igéből következő hit „keskeny útjának” nevezett. Ennek alapgondolata az, hogy az engedelmességben élő egyház tudja, hogy U ra is szolgálni jö tt, s neki is ez a dolga. Az új társadalm i helyzetben az egyház útjának kidolgozását a nyíregyházi reform átus Szabad Tanács kezdte meg. Az első ülésszakot 1946 augusztusában, a m ásodikat 1947 m árciusában, a harm adikat 1947 augusztusában tarto tták meg. Alapos megvi­ tatás után kim ondták, hogy helyeslik a kialakult m agyar de­ m okrácia addigi alkotásait, elsősorban a köztársaságot. A népköztársaság ekkor még nem létezett, azt m ajd az 1949. aug. 20-i A lkotm ány m ondja ki. Helyesli és igenli — az évtizedeken át bűnösen elm ulasztott és ezért aztán elkerülhetetlen forradalmi gyorsasággal m egvalósított — földreform ot, amelynek hibáinál és fogyatkozásainál m érhetetlenül nagyobb jelentőségű a sze­ gény földtelen magyar nép tömegeinek földhöz jutása. K im ond­ ták azt is, hogy keresztyén szem pontból nem tartják kifogásol­ hatónak a nagyüzemek állam osítását, m ert ezek gazdasági és politikai kérdések, amiben az egyház csak azt hangsúlyozhatja, hogy a nép életérdekeire a hatóságok gondosan vigyázzanak, m ert ezért felelős az állam hatalom . Kiemelték, hogy örvend az egyház m inden szociális alkotásnak és segítésnek. Természete­ sen széles körben folyt az előkészítő m unka az egyházi sajtóban is, konferenciákon is. A Zsinati Tanács 1948. április 30-i nyilatkozata készségét nyilvánította az állam és egyház közötti egyezmény megkötésé­ re, kiemelve, hogy a reform átus egyház szívesen végzi Istentől rábízott m unkáját olyan társadalom ban, amely a dolgozók, a m unkásság, parasztság és értelmiség köréből épül fel. Ezzel a nyilatkozattal az egész m agyar sajtó vezető helyen foglalkozott. Az államm al tárgyaló bizottság május 22-én elfogadta az egyez­ mény tervezetét, június 14-én összeült a zsinat és m agáévá téve az egyezmény alapelveit, felhatalm azta a zsinati tanácsot annak megkötésére. O któber 7-én Révész Im re püspök és Balogh Jenő főgondnok írták alá ünnepélyesen a megegyezés fontos okm á­ nyát. Az evangélikus egyházban is alulról jö tt a nyomás az egyházi vezetőség felé, hogy rendezze viszonyát az új m agyar állammal. (A részletekről: O ttlyk E rnő: „Az evangélikus egyház útja a szocializmusban”, Budapest, 1976. 260 oldal.) Itt most csak annyit, hogy m ár 1946-ban egy győri lelkészgyűlésen felvetődött az új helyzet teológiai tisztázásának igénye, majd az egyházi sajtó is (Új Harangszó) tárgyalta a problém át. 1948 januárjában

a M agyar Evangélikus Lelkészek Egyesülete (M ELE) m ár or­ szágos szinten foglalkozott a kérdéssel. A lelkészek beadvánnyal fordultak az egyházi vezetéshez. Egy budapesti lelkészgyűlés m ár h atározott hangot használt. Dezséry László „Nyílt levele” jelentette a radikális állásfoglalást. Végül 1948. október 13-án Turóczy Z oltán püspök bem utatta az egyezmény tervezetét. A december 8-án egybegyűlt zsinat m egadta a felhatalm azást az illetékeseknek az egyezmény aláírására, ami 1948. december 14-én történt meg, Turóczy Zoltán püspök és M ády Zoltán egyetemes felügyelőhelyettes aláírásával. A reform átus és az evangélikus egyházzal kötö tt egyezmény új légkört terem tett az állam és egyház viszonyában. Nemcsak a népi állam ismerte el az egyházak szolgálatát, hanem az egyhá­ zak is elfogadták a népi állam ot a maguk állami felsőbbségének és igent m ondtak az új társadalm i rendre. Az egyezmények megkötése új légkört terem tett az állam és egyház viszonyában. Az egyházak kifejezésre ju tta ttá k felelősségüket népünk jólété­ nek és békéjének m unkálásában. U gyanakkor az egyházak él­ vezték az állam anyagi tám ogatását is. Több bizalomm al és megértéssel tud o tt egymásra nézni az állam és az egyház. Ez semmiképpen sem jelentette azt, hogy m inden problém a megol­ dódott, de az alapviszony rendeződött, megkezdődhettek a fo­ lyam atos megbeszélések, amelyeken olyan partnerek vettek részt, akik egymással egyezményt kötöttek és együttesen szolgál­ ják a népet. Az egyezmények a történelemnek egy bizonyos időpontjában keletkeztek és ettől az időponttól a szocialista építés folyam atában élő társadalom is eltávozott, de tovább lépett az időben az egyház is, amelyet joggal szoktunk m ondani Isten vándorló népének. Tehát m ind a társadalom , m ind az egyház m ozgásban van és ennek az előremenésnek a folyam atá­ ban kell az egyezmények tartalm át és szellemét alkalm azniuk egymáshoz való viszonyukban. A magyarországi szabadegyházak a felszabadulás előtt elnyo­ m ott helyzetben voltak. A baptista egyház 1905-ben ugyan elis­ m ert egyház lett, de ezt ham arosan megszigorító lépések követ­ ték. 1939-ben a legtöbb szabadegyházat betiltották. Csak a népi dem okratikus állam hozta el a vallásegyenlőséget és a vallássza­ badságot szám ukra. É rthető volt a szabadegyházak lelkesedése, az új állam iránt. A kötelező hitoktatás eltörlését, az iskolák állam osítását elvi okokból is helyeselték, ilyenre sohasem volt igényük, hatalm i ambíciójuk sem volt. A szolgáló egyház útját járó protestáns egyházak és szabadegyházak ham ar egymásra találtak, s közösen m unkálkodtak az 1948-ban m egalakult M a­ gyarországi Egyházak Ö kumenikus Tanácsában. A róm ai katolikus egyház és a M agyar Népköztársaság viszo­ nyának fejlődéstörténetével külön tanulm ány foglalkozik a The­ ologiai Szemlében.

A tanulságok rendszerezhetők Az állam és az egyházak közötti együttm űködés több évtize­ des tanulságai rendszerezhetők. Az egyházpolitikai fejlődés íve kim utatható. Természetesen nincs a történelem ben jogos diadal­ menet, nincs ok az öntelt fennhéjázásra, a nagyképű hencegésre. Bizony m indenért meg kellett küzdeni, s olykor drága árat kellett fizetni. Á ttekintettük a m agyar protestáns progresszivitás küzdelmeit. V oltak visszaesések. Nem volt könnyű és egyszerű ez az út. De főirányában és legjobb képviselőiben ezt az u tat mégis progresszív irányban jelölték meg. Ez a magyarországi protestantizm us haladó hagyom ánya akkor is, ha voltak fájdal­ mas kitérések és tévedések. Az állam és a magyarországi protestáns egyházak között negyven évvel ezelőtt kötö tt Egyezmények — a részleteket m ost mellőzve — m ár azzal is fontos lépést jelentettek, hogy egyálta­ lában létrejöttek és megvalósultak. Bennük az az alapelv ju to tt kifejezésre, hogy a jó viszonyt keresi az állam is és az egyház is. M indig vannak aktuális korproblém ák, és lesznek is, de a döntő az, hogy ezek m egoldására és az alapvető viszonyra nézve, mindkét fél keresi az együttm űködés lehetőségeit, a partneri 195

viszonyt, a kölcsönös érdeket, mégpedig az egész ország, az egész nemzet érdekében, az összefogás, a népi nemzeti egység irányában. Ezt az alapvető célkitűzést joggal ünnepelhetjük a negyvenéves évfordulón, mert ez időtállónak bizonyult és annak is fog bizonyulni alapigazságánál fogva. Az elm últ évtizedek igazolták a jelentős dokum entum ok értékét, ami abban az alap­ gondolatban található, hogy a két fél közötti kérdéseket mindig tárgyalások útján, hosszú távra tervezett program keretében kell rendezni. Az 1956-os ellenforradalm i kísérlet ugyan m egzavarta volna az állam és egyház jó viszonyát, de a ham arosan bekövetkezett konszolidáció az egyházpolitikai fejlődés távlatát nyitotta meg. H a m ost nem a részletekre, egyes kijelentésekre, hanem az elvi lényegre koncentrálunk, akkor a tanulságokat a következő terü ­ leteken lehet megjelölni: 1. A bázis, az alap, a kiindulás, a közös nevező abban az együttműködési koncepcióban jö tt létre, ah o ­ gyan azt a keresztyén-marxista párbeszéd körvonalazta. — 2. Az együttm űködés legátfogóbb területe a béke szolgálatához, a nemzetközi kérdésekben való részvételhez vezet. — 3. Hazai területen a népi-nemzeti egységben, az új közmegegyezésben való részvétel áll a középpontban. — 4. Ezzel szorosan össze­ függ az az erkölcsi segítségnyújtás, amivel az egyházak hozzájá­ rulhatnak a közgondolkodás, a közszellem javításához. — 5. Az emberért, mégpedig az önhibáján kívül bajba ju to tt emberért való szolgálatokban való részvétel ugyanolyan jellegzetesen egy­ házi feladat, m int a szenvedélyektől m egkötözött emberen való segítés szolgálata.

A z együttműködés elvi alapja Irányt m utató m ondása volt K ád ár Jánosnak az, hogy az osztályharc frontja nem a hívők és nem-hívők között húzódik. A hívők egyenjogú állampolgárai a hazának — vallják m arxista részről is. A társadalom különböző osztályaiban és rétegeiben ott vannak a hívő emberek is, akik szívük és tudásuk szerint osztoznak az építés m unkájában és az elért eredményekben az ő tetteik és erkölcsi erejük is benne van. Az egyházaknak is a maguk szolgálatában mindig az egész em bert kell szem előtt tartaniuk. Azt az embert, akinek nemcsak lelke van, hanem akinek anyagi igényei is vannak, hiszen ezen a földön él, ottho n a és családja van és szüksége van a m indenna­ pi kenyérre és m indarra, ami ezzel összefügg. N oha a m arxisták és keresztyének különböző ideológiai-teológiai alapokon állnak, és ennek következtében cselekvésükben más és más alapból indulnak ki, de a gyakorlati cselekvésben egyek lehetnek, am i­ kor a szocialista társadalom építéséről, a nagy történelmi célok megvalósításáról és a béke biztosításáról van szó. A legdöntőbb bizonyíték erre, hogy M agyarországon a m arxisták és a keresz­ tyének együtt dolgoznak a társadalom építésén, a mindennapi életben, a munkahelyeken, az üzemekben, a szövetkezetekben, a hivatalokban, az intézményekben. Az emberért való felelősség, a nép szolgálata az a közös nevező, amely összefogja a m arxistá­ kat és a keresztyéneket, a magyar haza m inden tagját. Nem szükséges és nem is lehetséges az ideológiai, illetve teoló­ giai keveredés. Ezt nem vállalják sem keresztyén, sem m arxista részről sem. Az ideológiai, világnézeti különbségek továbbra is fennállnak. Az eltérő nézetek és vélemények kifejtésének helye és lehetősége im m ár négy évtizede az a párbeszéd, amelyet a keresztyének és m arxisták folytatnak egymással hazánkban. Így vált rendszeresen közös megbeszélések tárgyává a haza és az emberiség életkérdéseinek feldolgozása azzal a célkitűzéssel, hogy a közös problém a m egoldására egyesüljenek az erők. A di­ alógusnak csak akkor van értelme és jelentősége, ha a világnéze­ tek szembesítése nem öncélúan történik, hanem az ember érde­ kében, a társadalm i haladás szolgálatában. A nnál természete­ sebb és zökkenőmentesebb a vallásosak és nemvallásosak együttműködése, minél inkább létrejön a kölcsönös megismerés, minél jobban oszlanak a tévhitek, előítéletek, indokolatlan ag­ godalm ak és fenntartások. 196

Együttműködés a nem zetközi kérdésekben Az egyházpolitikai fejlődésünk íve abban is jelentkezett, hogy a szeretet horizontja kitágult: az emberi kollektívum ok szeretet­ szolgálatává. A szenvedő embernek nyújtott p o h ár víz is a szere­ tetet tükrözi, de a világméretű szemléletben is a szeretet alapm o­ tívum a jelenik meg. Az em ber van veszélyben, am ikor bármilyen békeellenes lépés vagy fenyegetés következik be. Az ember van veszélyben, am ikor az éhség, nyom or, elm aradottság tö r reá. Ezért vált általánossá az a meggyőződés, hogy a béke ügye és az ezzel összefüggő nemzetközi kérdések az egyház jó szolgála­ tá t is várják. Persze ennek az elfogadtatása nem ment egyszerű­ en. A magyarországi egyházpolitika történetében többször lép­ tek színre a visszahúzó erők képviselői. Többször vált feszültté a helyzet. Mégpedig nemcsak a hazai negatív erőkkel kellett számolni, hanem a hidegháborús tendenciák átfogóbb tényezői­ vel is. Az együttm űködés a nemzetközi kérdésekben történelmileg először a békemozgalomban kezdődött. Ez érthető is, hiszen a hidegháború korszakában m indent meg kellett tenni a háborús veszély elhárítására. 1949 virágvasárnapján a protestáns tem p­ lom okban valamennyi püspök és egyházi vezető által aláírt közös pásztorlevelet olvastak fel a béke mellett. M ár az 1949 áprilisában Párizsban tarto tt első béke-világkongresszuson ott voltak a magyarországi protestáns egyházak képviselői. A zóta is szívügye a magyarországi protestantizm usnak mind a m agyar békemozgalomban, mind a béke-világmozgalomban való aktív részvétel, amiről hatalm as írásos anyag tanúskodik a csaknem négy évtized folyamán. Nagy lendületet ad o tt a békem unkában való részvételnek a Keresztyén Békekonferencia 1958 óta kifejtett szolgálata. A ju ­ biláló mozgalom jelentőségét külön tanulm ány foglalta össze a Theologiai Szemlében. (D r. O ttlyk Ernő: A Keresztyén Béke­ konferencia teológiatörténeti jelentősége.) Az Egyházak Világtanácsában, a R eform átus Világszövetség­ ben, a Lutheránus Világszövetségben, a Baptista Világszövet­ ségben, E urópai Egyházak K onferenciájában négy évtizeden át folyt és folyik a m agyarországi protestáns egyházak teológiai m unkája a béke érdekében. A hidegháború éveiben nehéz volt ez a szolgálat, de azután fokozatosan általánossá vált nem zetkö­ zi területen is a meggyőződés, hogy a békéért való fáradozás szorosan hozzátartozik az egyház és a teológia feladatához. A nemzetközi légkör feszültsége észrevehetően enyhült, ez első­ sorban a két világhatalom viszonyára érvényes, m ert ugyanak­ kor a világ sok pontján veszélyes gócok alakultak ki, amelyek tovább fertőzhetik a népek közötti békés egymás mellett élést. A teológiai erőfeszítések jelentősége és az egyházak közötti ökumenikus kapcsolatok elmélyítésének fokozása állandó és szerteágazó feladatot jelent az egyház és annak tudom ányos öntudata, a teológia számára. A nemzetközi egyházi szolgálatok szoros összefüggésben áll­ nak a belföldi békeszolgálatokkal. Ennek szervezett form ája az Egyházközi Békebizottság, de ennél jóval szélesebb körű az a m unka, amely valamennyi egyházban és gyülekezetben folyik. Egyházpolitikai fejlődésünk igen nagy u ta t tett meg ezen a területen a négy évtized alatt.

Együttműködés a hazai feladatokban M ár az 1948-ban m egkötött Egyezmények m egadták az állam és az egyház együttműködésének perspektíváját. Az alapok lera­ kása után új lendületet vett a nemzeti célkitűzések egyházi tám o­ gatása, am ikor a népi-nemzeti egység korábban is m űködött szervezete után megalakult 1954-ben a Hazafias N épfront. A döntő kérdés az volt, hogy a helyes felismeréseket miként lehet a lelkészi k ar s rajtuk keresztül a gyülekezetek közkincsévé tenni. Ezért országos lelkész továbbképző konferenciák indul­ tak. Egyeseket kísértett ugyan „a világtól való elszakadás” gon­ dolata, mások pedig félrem agyarázták népünk élete egyes meg­

nyilvánulásait, de a többség kereste az egyház és a haza minél hűségesebb szolgálásának módjait. Az a konkrét terület, ahol egyházaink a szocialista célkitűzé­ seket közvetlenül tám ogatták, a mezőgazdaság kollektív átszer­ vezésének kapcsán jelentkezett. Gyülekezeteink javarészben fa­ lun voltak, ahol a lelkész tanácsával segíthette a falusi ember gondolkodásm ódjának fejlődését. Sok gond és nehézség jelent­ kezett a közös gazdálkodás felé vezető úton, de az idő azokat igazolta, akik előre láttak és segítették a paraszti összefogás koncepcióját. T ársadalm unk megbecsüléssel tekintett minden haladó egy­ házi megnyilvánulásra. H a eddig arra utaltunk, hogy miként vállaltak egyházaink segítő szolgálatot népünk célkitűzéseinek tám ogatásában, akkor m ost ehhez hozzátartozik az is, hogy a szocializmus képviselői is m éltányolták az egyházak ilyen irányú fáradozásait. Hosszan lehetne felsorakoztatni m indazokat az ország nyilvánossága előtt elhangzott nyilatkozatokat, amelye­ ket felelős állami vezetők m ondtak az egyházak együttm űködé­ sének jelentőségéről. Az egyházi emberek előtt megnyíltak a közéletben való rész­ vétel kapui. Ennek jegyében vannak ott a felekezetek képviselői a különféle állami és társadalm i szervezetekben, az Elnöki T a­ nácsban, a Parlam entben, a Hazafias N épfront és a Békebizott­ ságok országos, megyei és helyi szervezeteiben, valam int a helyi tanácsokban. A közéleti funkció szorosan összefügg az egyházi szolgálattal, m ert a keresztyén hitnek mindig van konkrét csele­ kedetekben is megnyilvánuló következménye, a hit és a cseleke­ det, a hit és a szeretet összefüggése alapján. A gyakorlati együttm űködés szorosan összefügg az elméleti eredményekkel. A protestáns tanításon belül átalakulások men­ tek végbe progresszív irányban. A társadalom politikai kérdések dolgaiban fokozatosan egyetértés alakult ki a m arxista elmélet és a protestáns teológia között. Az ideológiai élet szférájában — egyenes irányban a politikához való közelségben — szintén gyökeres átalakulások történtek. Sok egymással érintkező elem b ontakozott ki az egyháztörténeti és a bibliakutatás terén. Igen jelentős a norm atív etika területén végbement változás. 1981-től rendszeres és rendszerezett eszmecsere folyik a keresztyén— m arxista párbeszéd keretei között. Ennek nemzetközi kisugár­ zása is van az európai szocialista országok területén. A keresz­ tyén— m arxista párbeszéd folytatódik annak jegyében, hogy erősödik az egyházi haladó szellemű átalakulási tendencia, de ennek megfelelően változik az egyházakkal kapcsolatos meg­ nyilvánulás is pozitív irányban. H atárainkon túl, a nemzetközi egyházpolitikai élet területén is elismerik, tanulm ányozzák és sokan követésre m éltónak tartják m indazt, ami az együttm űkö­ dés területén történt, s ami továbbfejlődőben van.

Együttműködés erkölcsi kérdésekben A z egyházak elsősorban az etikai értékek m unkálásában tu d ­ ják a társadalm at segíteni. Ez különösen akkor kap hangsúlyt, am ikor a társadalom alkotó- és cselekvőkészségének mozgósítá­ sára van szükség, am ikor olyan társadalm i légkör és háttér megteremtéséről van szó, amelyben a problém ák könnyebben oldhatók meg. A társadalm i, gazdasági program ok megvalósu­ lása elképzelhetetlen az alkotó ember közreműködése, a megér­ tés szellemének elmélyítése, az emberek közötti viszony megújí­ tása, az egymás iránti megbecsülés és tisztelet megőrzése nélkül. Az teszi hitelessé az egyház tevékenységét, ha a Krisztus evangéliumából fakadó erkölcsi értékek képviselete során saját, belső feladatait is hűségesen látja el. Krisztus követéséből szár­ mazik a hívő ember szám ára az a morális erő, amellyel az egész nemzetet is tudja gazdagítani. A hívő embereknek, az egyháznak kom oly belső erkölcsi tartalékaik vannak arra, hogy szembenéz­ zen a gazdasági és társadalm i átalakulással együtt járó nehézsé­ gekkel, és tettrekész legyen a gondok össznemzeti megoldásában való részvételre. Itt és m ost csak felsorolásszerű körvonalazásra kerülhet sor az erkölcsi segítségnyújtás vonalán. A részletes feldolgozás más

tanulm ányok tárgyát fogja képezni. Sokat tehetünk azért, hogy a szülők és gyermekek egymáshoz való viszonya az esetleges nemzedéki különbségek ellenére a szeretet és megbecsülés jegyé­ ben valósuljon meg. M ind a gyermek- és ifjúsági m unkában, mind a gyülekezeti szolgálatokban, m ind a lelkipásztori látoga­ tás során nyílik erre alkalm unk. Ide tartozik az ifjúság szeretet­ ből fakadó tanítása és óvása a szabadosság és szexuális zűrza­ var, valam int a nihilizmus veszélyeitől. Sok lehetőség rejlik az esketési szolgálatokban, valam int a házaspárok problém áinak megbeszélésekor a válások megelőzéséért, a családi légkör javí­ tásáért, a gyerm ekáldás vállalásáért, az „egyke”-szemlélet meg­ változtatásáért, a szeretet megújulásáért. A szociáletika további körébe tartozik a m unkaerkölcs javítása, az önző szerzési vágy leküzdése, a társadalm i és egyéni m egkárosító gyakorlatok elu­ tasítása, a m unka értelmének és hivatásszerű végzésének meg­ m utatása. A családi, lakóhelyi és főleg m unkahelyi légkör jav ítá­ sa, a m ásoknak ártani akarás helyett a nyílt őszinteség ajánlása lehet a segítő szolgálatunk további tartalm a. A környezetvédel­ mi gondok megoldása, környezetünk védelme nem elsősorban anyagi lehetőségeken, m int inkább azon múlik, hogy az egyes ember mennyire érez felelősséget környezetéért, gyermekei, uno­ kái sorsáért. Az együttm űködés hatalm as lehetősége kulturális térre vezet. Az egyházak évszázadok ó ta jelentősen hozzájárultak a m agyar kultúra műveléséhez. Sok évszázados kulturális örökségünk van, ezt fejleszthetjük tovább az iskolákban, könyvtárakban, levéltári kincsekben. Az egyházi épületek, műemlékek és m űkin­ csek gondozása, az egyházi m úzeum ok fejlesztése terén fontos eredményei vannak az együttműködésnek.

Együttműködés szociális területen A negyven év alatt bőséges teológiai kifejezést k a p o tt az a tanítás, hogy a Krisztus-hitből fakadó keresztyén szeretet akkor válik kitartóvá, rendszeressé, átgondolttá és tervszerűvé, am ikor következetesen szolgálja a felebarát javát. A másik em ber ü d ­ vösségének és földi jólétének a szolgálatában jelenik meg az igazi felebaráti szeretet. Ennek konkrét megvalósulási területe az egyházi diakóniai, szociális m unka területein valósul meg. Az öregekről való gondoskodás a szeretetotthonokban és a gyülekezeti diakónia szolgálatában valósul meg. A fogyatékos gyermekek intézményes gondozása az állami egészségügyi szer­ vek és az egyházak szeretetszolgálatának szoros együttm űködé­ sével valósul meg. „A kallódó fiatalokat m entő misszió” a kisiklott életű fiatalok megsegítését munkálja. A kábítószeres, az alkoholista, a prosti­ túciónak kitett fiatalok szám ára végzett misszió kíván segítséget nyújtani az értelmetlen önpusztításnak és erkölcsi züllésnek ú t­ ján tántorgó fiatalok számára. Természetesen a családra várna itt a nagy szerep, de a bomló család is gyógyításra szorul. Az emberrel való törődésnek igen nehéz területe ez a m unkaág. A szociális területen való szolgálatnak legújabb területe a hazánkba érkező rom án állam polgároknak, zömmel erdélyi m a­ gyaroknak a megsegítése. Az egyházi segítségnyújtás szervesen kapcsolódik az állami, társadalm i intézkedésekhez, konkrétan a tárcaközi bizottsággal, illetve a megyékben létrehozott testüle­ tekkel való együttműködéshez. A segítség pénzügyi alapjait az egyházak saját m aguk terem tik elő a hívők pénzbeli és term é­ szetbeni adom ányaiból, s ezekhez elfogadnak külföldi segítséget is, amennyiben azt felajánlják.

Összefoglalás A magyarországi protestáns egyházak egyházpolitikai és tá r­ sadalmi fejlődésének ive a negyven év alatt nagy u ta t tett meg. A protestáns egyházak tanításán belül olyan átalakulás m ent végbe, amely a társadalm i valóság reális megközelítését tette lehetővé az egyházak számára. Ez nem m ent végbe zökkenőmentesen. Az együttm űködésnek 197

voltak ellenfelei, sőt ellenségei is. Talán ma is vannak ilyen tendenciák, noha nem számottevő mértékben. De az együttm ű­ ködésben való fejlődés azoknak sem volt könnyű, akik m unkál­ ták, m ert több oldalról jelentkeztek hibák. Ezek ellen bíráló szóval léptek fel azok is, akik a szocializmus mellett álltak, m ert job b szocializmust akartak. A társadalm i élet hibáinak bírálata

ma is hangzik, főleg az erkölcsi élet káros jelenségei ellen. De az összkép mégis azt m utatja, hogy a szocializmus minden hibájá­ val együtt, a jövő útja, és a m agyar nép felemelkedésének útja. A történelem pedig azokat igazolja, akik az egyházpolitikai és társadalm i fejlődés hatalm as ívét segítették és segítik. O ttlyk Ernő

Jézus példázatainak szociológiai elemzése Bevezetés A képies beszéd kezdettől fogva gyakori m ódja gondolatok közlésének. M indennapi nyelvünk is tele van élő vagy halott m etaforákkal. A vallásos nyelv különösen is felhasználja a képi­ es nyelvet — példázatokat, hasonlatokat, m etaforákat — , an ­ nak érdekében, hogy elvont gondolatokat az emberekhez közel vigyen. A sikeres példázat egyik legfontosabb jellemzője, hogy az a m indennapi életben gyökerezik, ezért a hallgató vagy az olvasó azonnal egy bizonyos, szám ára m áris ismerősnek tűnő helyzet közepette találja magát. Következésképpen egy példázat — b á r­ mely korban született is — rendkívül gazdag forrást jelent azon tudósok szám ára, akik egy bizonyos ko rt és környezetet szocio­ lógiai szempontból vizsgálnak. Ennek megfelelően Jézus példá­ zatai is nagy segítséget nyújtanak az Újszövetség környezetének rekonstruálásához. Az óegyház által m egőrzött képek az ókori Palesztina lakóinak politikai helyzetét, m unkakörülm ényeit, üz­ leti életét, erkölcsét, ünnepeit és mindennapi életét tükrözik. A példázatok szociológiai elemzésének jogosságát különösen alátám asztja az a tény, hogy a parabolák — akárcsak az Ószö­ vetségben vagy a rabbinista irodalom ban többé-kevésbé rög­ zített form ában jelentkeznek, ami m ind a szóbeli, m ind az írás­ beli tradálás során rendkívüli pontosságot és hűséget kellett hogy jelentsen.

A példázatok szociológiai elhelyezése A német tudósok által bevezetett szakkifejezésekkel, Bildhälf­ te-re („képanyag”) és Sachhälfte-re („m ondanivaló”) szokták szétválasztani a példázatok két síkját. Ez a megkülönböztetés azon a téren ugyan problem atikus, hogy irodalm i műnél el lehet-e határolni ezt a két területet. H a az egyszerűség kedvéért mégis elfogadjuk ezt a szétválasztást, akkor azt m ondhatjuk, hogy a szociológiai elemzés az előbbit, vagyis a képanyagot veszi górcső alá, míg a teológia az utóbbit, vagyis a tartalm i vonáso­ kat. A példázatok Sitz im Leben-jének m egtalálásához ismer­ nünk kell Jézus korának társadalm i, politikai, gazdasági és kulturális körülményeit. M inden ilyen információ segít a példá­ zat jelentésének m egtalálásában. Példaként említhetjük azt az esetet, am ikor a tékozló fiú apja fut a fia elé, hogy átölelje, megcsókolja őt. Ennek a m ozzanatnak az abszurditását — amely, mint annyiszor, éppen abszurditásánál fogva lesz a pél­ dázat kulcsa — akkor értjük igazán, ha tudjuk, hogy abban a korban egy nemes ember szám ára milyen megalázó volt a futás, ráadásul nyilvánosság előtt. K. E. Bailey írja izgalmas könyvé­ ben, a Költő és paraszt-ban, hogy az ókori keleten felnőtt férfi sehova sem futh ato tt ilyen lebegő ru h áb an .1 Sirák fia 1,30-ban ezt olvassuk: „Az a m ód, ahogy egy férfi jár, elárulja, ki is ő valójában.” Bailey mindezen túl Arisztotelész állítására is hivat­ kozik: „Nagy emberek sohasem futnak nyilvánosan.” Jézusnak ez a semmivel sem törődő, lebegő tógájú apa-ábrázolása külön­ leges jelentést ad a példázatnak: Istennek a bűnösök iránti m agatartása ennek az embernek a cselekedetéhez hasonlítható, am int önm agát szinte m ár a nevetségességig megalázza. Feltételezhetjük, hogy a képek Jézus k o rát és környezetét tükrözik: Ő mint szemléletes előadó a hallgatói szám ára jól 198

ismert helyzetekre utal. Ez pedig további érv amellett, hogy a példázatokat komolyan vegyük a Jézus-mozgalom környezeté­ nek rekonstruálásában, amely kísérletben a szociológiai megkö­ zelítés eszközeit használhatjuk. Bizonyos kivételes esetekben Jézus nem „fiktív” példázatokat m ond, hanem illusztrációit a közelmúlt eseményeiből meríti: ilyenkor még történeti utalások is elképzelhetők. A M t 24,43-ban használt múlt idő — „ha a ház ura tudta volna, hogy az éjszaka melyik órájában jö n el a tolvaj” — még J. Jeremiást is a rra a feltételezésre indítja, hogy a való­ ságban is m egtörtént m eghatározott tények húzódnak a példá­ zat m ögött.2 K. G utbrod a M ínák példázatának (Lk 19) gyökeré­ ül egy Nagy Heródes és fiai között m egtörtént eseményt feltéte­ lez, amelyet valószínűleg sok ember ismert.3 A fügefa példázatá­ nak (Lk 13,6— 9) lukácsi kontextusa feltételezi, hogy bizonyos történeti tények, mint Pilátus kegyetlenkedése vagy a töm egka­ tasztrófa, húzódnak Jézus szavai m ögött. Ezeket az eseménye­ ket azonban nem említik más források. K om olyan kell venni a példázatok kulturális összetevőit oly m ódon, hogy azokat egyidejűleg konfrontáljuk az Újszövetség környezetének kultúrájáról szerzett ismereteinkkel. Bailey a pél­ dázatok m agyarázatának történetéből ö t olyan m ódszert sorol fel4, amelyekben a kulturális-szociológiai vonatkozások háttér­ be szorulnak: 1. Az allegorizálás a példázat minden egyes részletének kieme­ lésével és hangsúlyozásával tagadja a kulturális elemzés létjogo­ sultságát. 2. A kulturális vonatkozások „honosítása", amely során az exegéta az első századi gondolatokat egyszerűen átemeli a mába. 3. A kulturális vonatkozások általánosítása,am ikor az exegé­ ta figyelmen kívül hagyja a tér és az idő változásából adódó különbségeket, egy olyan általános gondolattól vezérelve, hogy „minden ember egyforma". 4. Az exisztencializálás: ebben az esetben a „mit jelent?” herm eneutikai kérdése fontosabbá válik a „m it jelentett?” törté­ neti kérdésénél. 5. A távolság és az időszakadék miatti kétségbeesés. Bailey az általa „keleti exegézisnek” nevezett módszerrel szán­ dékozik elkerülni ezeket a veszélyeket: ennek lényege a Jézus korabeli Palesztina szokásainak és hagyom ányainak kitűnő is­ merete, am it szám ára az is lehetővé tesz, hogy amerikai tudós­ ként hosszú időn át a Közel-Keleten tanított. A példázatok hátterét a jellegzetesen agrárjellegű társadalom világa adja. Az újszövetségi szociológiában korszakos jelentősé­ gű G. Theissen m utat rá arra, hogy „igen sokat hallunk farm e­ rokról, halászokról, vincellérekről és pásztorokról, de csak n a­ gyon keveset kézművesekről és kereskedőkről” . Theissen állítá­ sának ellenőrzésére alaposan meg kell vizsgálnunk a Jézus pél­ dázataiban szereplő személyek társadalm i helyzetét, státuszát.

A példázatokban szereplő személyek társadalmi rétegződése N agyon nehéz általában m eghatározni, hogy a példázatban megjelenő személyek mely társadalm i osztályba vagy rétegbe tartoznak. G yakorlatilag persze valamennyien fiktív létezők, ezért ábrázolásuk többnyire csak azokra a vonásokra korlátozó­

dik, amelyek a történet menetéhez és logikájához elválaszthatat­ lanul hozzátartoznak. Következésképpen az alábbi beosztás csak kísérletnek tekintendő.

Azt a feltételezést azonban semmi sem indokolja, hogy az irgalmas sam aritánus példázatában garázdálkodó rablóknak politikai motivációik lettek volna.

A proletariátus

Tolvaj (M t 24,43)

A Jézus példázataiban szereplő személyek legtöbbje az alsó társadalm i osztályokhoz tartoznak. Jézus korában sok társadal­ milag gyökértelen ember élt Palesztinában, amelyre abban az időben a mély válság volt jellemző.6 Természetes hát, hogy ezek a m arginalizálódott emberek sorra megjelennek a példázatok­ ban.

Ez a rövid kis példázat ugyancsak a bizonytalan életkörülmé­ nyekre utal. A parabola tartalm a Jézus második eljövetele, s nézetem szerint az itt m egőrzött szavakat feltétlenül autentikus­ nak kell tekintenünk. Aligha lehet ugyanis elképzelni, hogy az óegyház tolvajhoz hasonlította Jézust — feltéve, ha ő m aga nem használta önm agára ezt a m etaforát. (L. még Jel 3,3.)

Koldusok:Lk 16,19— 31 példázatában Rabszolgák és szolgák A koldulás általános jelenség volt: a legtöbb beteg és megszál­ lott csak ily m ódon tudta úgy-ahogy fenntartani magát. Theis­ sen elemzése alapján m ondhatjuk, hogy többnyire gazdasági okok vezettek kolduláshoz. U gyanakkor a hamis sáfár példáza­ ta arról tájékoztat bennünket, hogy a koldulás általában milyen szégyent jelentett (Lk 16,3). Ez a körülm ény fényt vet arra a mély egzisztenciális válságra, amelybe a tékozló fiú is került. Sanyarú helyzetének szemléletes leírása Lk 15,16-ban — „senki sem ad o tt neki semmit” — legalábbis a sorok között azt sejteti, hogy kínjában koldulással is m egpróbálkozott, de még itt is kudarcot vallott.7 M ás marginális csoportok Feltételezhetjük, hogy a marginális csoportokban, tehát a társadalom peremére szorultakban erős volt a politikai-társa­ dalmi változások és a vallási megújulás iránti érzékenység. Jézus m agatartása a legegyértelműbb a diszkrim ináltak, a kivetettek és a fogyatékosok iránt. Velük való azonosulásával is hirdette Istennek valamennyi ember iránti feltétlen szeretetét. M indazonáltal még a társadalm i különbséget erősen hangsúlyo­ zó és elnyom ott-párti gazdag és L ázár-példázatban sem találunk közvetlen felhívást az ebben a világban esedékes radikális társa­ dalmi változásra, a szegények fellázadására és a gazdagokkal való leszámolására — az igazságszolgáltatásnak csak „túlvilági” vonatkozásai vannak. Az egyéb marginális csoportokra való utalások között meg­ említhetjük az elveszett ju h példázatának mátéi keretét, ahol m ikrúsz szerepel, ami valószínűleg nem csupán gyerekeket je­ lent, hanem a társadalom kivetettjeit is — vö. 18,11: „az em ber­ fia azért jö tt, hogy megkeresse, ami elveszett”. A két adós példá­ zatának kerettörténete is bűnösről, alighanem prostituáltról be­ szél Lk 7,36— 51-ben. A „szegények, a nyom orékok, a vakok és a bénák” meghívása a nagy vacsorára (Lk 14,16— 24) a legnyil­ vánvalóbb bizonyíték Jézus irántuk való m agatartását illetően. A kovász M t 13,33-ban használt képének is fontos jelentése lehet ezen a téren. A rabbinista irodalom ban, Pál írásaiban, sőt M t 16,6-ban még m agának Jézusnak a szóhasználatában is negatív jelentést hordoz a kovász. Ezekkel szemben M t 13,33 az egyetlen hely, ahol azt Jézus pozitív értelemben használja — talán azzal a reménységével a háttérben, hogy a peremre szorul­ tak és megvetettek mozgalma a társadalom átform álását hoz­ hatja magával. Rablók (L k 15,30) Palesztina számos részére a nagyon rossz közbiztonság volt jellemző. Az esszénusok mozgalm át jellemezve Theissen rám u­ ta t arra, hogy még e nagyon békeszerető p árt tagjai is fegyvert hordtak m aguknál, hogy ad o tt esetben meg tudják m agukat védeni az útonálló rablókkal szemben.8 U gyanakkor a rablókat ő több helyen azonosítja a szabadságharcosokkal — m a úgy m ondanánk, gerillákkal — , akiknek tevékenységéről Heródes tró n ra lépésétől kezdve a zsidó háborúig terjedően van ismere­ tünk.6

Az ókori irodalom szám talan példázatában szerepelnek szol­ gák. Az Újszövetség legismertebb darabja ebből a szempontból az irgalm atlan szolga esete (M t 18,21— 35). Egy másik példázat­ ból Lk 17,7— 10-ben arról értesülünk, hogy a szolgák egy ház­ ban laktak urukkal. Ez arra a szokásra utal, hogy bár a családo­ soknak általában külön szállásuk volt, ahová m unka u tán pi­ henni térhettek, az egyedülálló szolgák azonban olyan alkalm a­ zottak voltak, akik m unkaadójuk házában étkeztek.10 A hazafelé tartó tékozló fiúnak is az volt titkos vágya, hogy legalább szolga lehessen majd apja házában. Az első századi zsidóság rabszolgáinak, szolgáinak rétegződé­ sét Oesterley nyom án a következőképpen rajzolhatjuk meg: 1. Rabszolgák (dúloi), akik szolgaként a háztartásba, sőt csaknem a családba tartoztak. 2. Alacsonyabb osztályú szolgák (paidesz), akik az előbbi csoport tagjainak voltak alárendelve. 3. Felfogadott szolgák (miszthioi), akik gyakorlatilag a szabad ember pozíciójában alkalmi dolgozók, napszám osok voltak.11 H a feltételezzük, hogy a tékozló fiú az első két csoport valame­ lyikét forgatta fejében, akkor ez az ő mélységes m egalázkodását jelenti. Ez a példázat megszokott értelme is. D e nézetem szerint valószínűbb, s a példázat egészébe is job b an beleillik az, hogy ő a harm adik csoportra gondolhatott. A felfogadott szolga lényegében meg tudta őrizni szabadságát és szuverenitását. E b­ ben az esetben a fiút még váratlanabbul érhette az elébe futó atya szeretete. H a az első két csoportra gondolnánk, akkor az szinte a fiú érdeme lehetne: ennyire képes m agát megalázni, hogy saját házában képes lenne szolgaként élni. Ezzel szemben ő olyan tervet forgathatott a fejében, hogy felfogadott szolga­ ként, anonim itásba burkolózva mentse meg m agát — vagyis nem ak art kegyelmet! Éppen ezen a p onton áll aztán a példázat igazi jelentése: egyedül az A tya kegyelme adja a túlélés esélyét.

Sáfár (L k 16,1— 13) N agyon nehéz feladat lenne a sáfár társadalm i státuszának m eghatározása. Bailey szerint „házgondnoknak” (m anager of the house) vagy hitelező ügynöknek lehetne őt nevezni. Tudjuk, hogy a szolgák között sok iskolázott ember akadt, míg sok szabad élt írástudatlanként. Ennek ismeretében feltételezhetjük, hogy a sáfár az az ember volt, aki a hitelezők adminisztrációját, könyvelését végezte. A sáfárnak ilyen szerepe jó l beleillik a példázatba. Parasztok Jézus példázatainak túlnyom ó többsége agrárkörülm ényeket tükröz: parasztok, pásztorok, magvetők stb. szerepelnek azok­ ban. Ezek jó része az agrárproletariátusba tartozott: a pászto­ rok pl. egyértelműen az ám-há-árec tagjai közül kerültek ki. U gyanakkor a bolond gazdag példázata vagy a királyi menyeg­ ző körülményei azt m utatják, hogy a parasztok között voltak igen m ódos gazdák is. 199

Érdekes, hogy a Jézus példázataiban szereplő állatokból egy kisebbfajta állatkertet is be lehetne népesíteni, hiszen ebben az „állati gazdaságban” bárányok, galam bok, kutyák, róka, teve, farkas, m adarak, halak, borjú, szamár, disznók stb. találha­ tók. . . Középosztály Adószedők A zsidó lakosság adószedők iránti megvetésének általános okai jó l ismertek. M t 18,17 is ezt tükrözi. Tudjuk, hogy a zsidók megfizették egyrészt a tizedet, vagyis a gyümölcs zsengéjét és az évi fél shekelt, másrészt a róm ai ad ó t.13 Ezért az adószedőkkel szembeni gyűlöletnek elsősorban politikai okai voltak. Jézus m agatartása éppen ezért árral szembeni úszásként értékelhető, hiszen asztalközösséget vállalt velük, tanítványt is választott közülük. Ez a töm eglélektannal nem törődő m agatartása kifeje­ zésre ju t ebben a példázatban is.

Kereskedők ( M t 13,45. k .) Ez a kis példázat egy tipikus keleti foglalkozást tükröz. A ke­ reskedőknek nyilvánvalóan sokat kellett egyik helyről a másikra utazniuk, hogy áruikat el tudják adni. Sikerük nem csupán ügyességükön, de szerencséjükön is múlt.

A z uralkodó osztály Nemesemberek A tékozló fiú apja olyan nemesember volt, akinek életkörül­ ményeit egyértelműen jellemzi a példázat. Azt az em bert pedig, aki egy távoli vidéken felfogadta a fiút, „egy polgárnak” nevezi a példázat: ő független személy lehetett, saját tulajdonnal. A tálentum ok példázatának főszereplőjét a mátéi változat csupán „egy em ber”-nek nevezi. Lukács szövegében azonban m ár érdekes változás figyelhető meg az illető társadalm i állását illetően: a történet végére nemesemberből királlyá válik.

Földbirtokosok Lk 16,1.kk. 13,6.kk. 19,l.kk. és M k 12,1 .kk. földbirtokosról beszél, s feltételezi, hogy a) gyakran idegenek, más országbeliek voltak; b) következésképpen gyakran tartózkodtak távol; c) csak a haszon érdekelte őket.14

Király M áté szövegében a bankett házigazdája egy király, szemben Lukáccsal, aki nem koronázza meg főszereplőjét. A rabbinista irodalom ban számos példázat olvasható királyokról, akik m ajd­ nem m inden esetben Isten m etaforái. A tálentum ok lukácsi verziójában (19,11— 27) a nemesember királyként tér vissza. J. Jeremias elemzése szerint mindez a Kr. előtti 4. század történeti eseményeit tükrözheti, am ikor is A rchslaos R óm ába utazott, azzal a céllal, hogy Júdea fölötti királyságára a császártól meg­ erősítést nyerjen, ám egyidejűleg egy ötven emberből álló zsidó küldöttség is R óm ába ment, hogy m egakadályozza a kinevezést. (Josephus: Bell. Jud. 2,80; Ant., 17,299. k.)15

Bíró M t 5,23— 27 rövid példázatában, továbbá Lk 18,1— 8-ban, ezúttal központi figuraként, bíróról olvashatunk. Ez utóbbi példázat fényt vet a bírók gyakori korruptságára. 200

N ők a példázatokban Az evangéliumi példázatok szereplőinek társadalm i helyzetét vizsgálva végül még a nőket kell megemlíteni, m int akik bizo­ nyos szerepet játszanak. Természetes, hogy a kovász példázatá­ ban (M t 13,33) asszony a főszereplő, de az m ár feltűnőbb, hogy Lk 15 „példázattrilógiája” egyikében is egy nő áll a középpont­ ban. Bailey szerint „az első századi Palesztina kulturális világá­ ban éppen egy nő illusztrációként való felvonultatása morális döntést igényelt. Jézus megint elutasítja a farizeusoknak a társa­ dalom bizonyos csoportjai iránt tanúsított m agatartását. K o­ rábban ezt tette a törvényen kívül helyezett pásztorokkal, most pedig az alacsonyabb rendű asszonyokkal.”16 Ez a „morális döntés” kifejezésre ju t a két adósról szóló példázat (Lk 7,36— 50) kerettörténetében is, ahol is Jézusnak a nők iránt tanúsított m agatartása egyenesen forradalm i. A zsidó tradícióban a lehető legszokatlanabb jelenség volt az, hogy vala­ ki nő létére — hacsak nem az étel felszolgálása céljából — belépett a ház fő helyiségébe, ahol vendégek is jelen voltak.17 A zonban e példák ellenére férfi-központúnak tekinthetjük Jézus példázatainak képanyagát — egy árva szót sem hallunk például a tékozló fiú anyjáról. Igaz, szerepeltetése sem dram aturgiailag, sem teológiailag nem lenne indokolt.

Összegzés V izsgálatainkat három megfigyeléssel zárhatjuk. Először: láttuk, hogy Jézus példázataiban a társadalom vala­ mennyi rétegének képviselői szerepelnek, de az alsóbb osztály­ hoz tartozók részletesebb jellemzést kapnak, ők nagyobb szere­ pet játszanak. Másodszor: a példázatokban bem utatott világra a válság a jellemző. Ez különösen is érvényes az agrárproletariátusra, amely Jézus m ozgalm ának természetes környezete. Theissen m eghatározása helytálló, hogy a példázatok zöme ezen ag rártár­ sadalom világában játszódik, b ár néhány példázat képanyaga a városi életben gyökerezik. Harmadszor: valamely társadalm i osztályhoz való tartozás nem jelentett megváltozhatatlan állapotot: m ind a felemelkedés­ re, mind a lesüllyedésre találunk példákat. Valaki könnyen, meglehetősen váratlanul koldussá, szolgává, rabszolgává válha­ tott egyfelől, vagy gazdaggá, esetleg egyenesen királlyá, m ásfe­ lől.

A palesztinai parasztok munkakörülményei A m int az előző fejezetben láttuk, a példázatok túlnyom ó többségében Palesztina mezőgazdasági életéből m erített képek­ kel találkozunk. A földművelés valóban a legtöbb ember általá­ nos foglalkozása volt, am it a G enezáret-tó környékének a ko­ rábbi vulkánkitörések következtében rendkívül termékennyé vált talaja különösen is elősegített.18 A magvető példázata ugya­ n akkor megjeleníti azt a sziklás talajt is, amellyel egy földműves­ nek gyakorta meg kellett küzdenie. Theissen szerint Palesztiná­ ban a föld 97%-át megművelték. A parasztok m indennapi ke­ mény m unkájára utalnak az olyan példázatok, m int a magvető, a búza és a konkoly, a m agától növő vetés, a fügefa, az elveszett ju h stb. A gonosz szőlőm unkások példázatában pedig egy rend­ kívül érdekes politikai motivációval találkozunk. Dodd e példá­ zatot nagyon természetesnek tartja, szemben Jülicherrel, aki szerint ez nem más, mint egy, az óegyház által kreált allegória. D odd egyik érveként a példázat realisztikus jellege mellett a bérlők m agatartását hozza fel: „a példázat a galileai parasztok­ nak az idegen földesurakkal szembeni forradalm i magatartásá­ nak realisztikus leírása, ( . . . ) egy olyan m agatartásé, amelyet a zélótamozgalom is képviselt, annak főhadiszállása pedig Galile­ ában volt”.19 Feltételezhetjük, hogy a vidéki emberek lázongób­ bak voltak, m int a városlakók.20 A parasztok e nyugtalansága m ögött, legalábbis részben, gazdasági okok húzódtak. Theissen

elemzi az emberekre nehezedő társadalm i-gazdasági nyom ást, és ebben Josephusra is hivatkozik, mert az számos olyan parasztlá­ zadásról és tüntetésről tudósít, amelyek végül is a mezőgazdaság elhanyagolásához vezettek.21 Ugyancsak Theissen az, aki ezt a bizonyos példázatot hozza fel érvként a nagybirtokok bérlőinek lázadó m agatartása mellett.22 A szőlőm unkások példázatában (M t 20,1— 16) egy másik érdekes jelenség figyelhető meg: a munkanélküliség ténye. K ét­ ségtelen, hogy bárm ikor is ment ki a gazda a piacra, mindig talált néhány olyan embert, akik, nem lévén m unkájuk, csak úgy ácsorogtak. (A szüreti-aratási időszak rövidsége m iatt nem volt szokatlan, hogy késő délután is fogadtak még fel m unkáso­ kat.23) A munkanélküliség olyan súlyos következményekkel já r ­ hatott, m int a pénzügyi helyzet válsága, családok tönkrem enete­ le vagy a bűnözés elterjedése. T alán ezért szerepel a következő erősen kritikus megállapítás az „utcasarkon állókkal” szemben a Talm ud egy 1. századi im ádságában: „K öszönöm , U ram , Istenem, hogy nem azonos a sorsom az utcasarkon állókéval: ők is m unkálkodnak és én is m unkálkodom . Én a T óra igéivel fáradozom , ők viszont földi dolgaikkal fáradoznak. Én is dolgo­ zom és ők is dolgoznak. Én dolgozom és hasznom lesz abból, ők dolgoznak és semmi hasznuk nem lesz abból. Én futok és ők futnak: én futok az eljövendő korok élete felé, ők pedig a pusztulás szakadéka felé futnak.” (Ber 28b)24

szerepet játszik. R abbi A kiba m ondta egyszer: „Izrá elnek szent­ jánoskenyérre (vagyis szegénységre) van szüksége ahhoz, hogy megtérjen.”27 Lakókörülmények H a összevetjük a sziklára épített ház M áté, ill. Lukács szerinti változatát (M t 7,24. kk. és Lk 6,46. kk.), akkor arra a megállapí­ tásra jutunk, hogy az utóbbi a hellenista típusú építkezési m ódot tükrözi. Az elveszett drachm a példázata is akkor szemlélete­ sebb, ha tudjuk, hogy a padló, am it az asszony felsöpört, nem kő, hanem döngölt föld volt. A ház felépítésének, berendezésé­ nek ismerete döntő lehet a kenyeret kérő b arát példázatának (Lk 11,5— 9) megértésében is. A leggazdagabbakét leszámítva a ház mindössze egy nagy helyiségből állt, amelyet a család valam eny­ nyi tagja használt. Ilyen körülmények között az apa esetleges éjszakai felkelése, kapunyitása valóban zavarhatta a mellette alvó gyerekeket.

Palesztina gazdasági élete a példázatok tükrében

Palesztina társadalmi élete a példázatok tükrében

Meglepő lehet, hogy milyen sok példázat meríti képanyagát az üzleti életből. Feltételezhetjük, hogy ezeket az illusztrációkat rendkívül érdekesnek, szemléletesnek találták az emberek, hi­ szen az üzleti élet amúgyis átszőtte m indennapjaikat. Jézus nyil­ vánvalóan jó l ismerte a példázatoknak ezt a pszichológiai és didaktikai hatását.

Ünnepek

Korrupció

H ivatalos és spontán ünnepekről egyaránt tudunk. A házas­ ságkötést rituális bevezetés előzte meg, ahogy a vőlegény megér­ kezett, s a menyasszony barátnői fogadták őt. Szerepük az volt, hogy a házasulandó pár, különösen is a menyasszony szépségét dicsérjék.25 Ez a szokás húzódik a Tíz szűz (M t 25,1— 13) példá­ zatának hátterében. A vendégeknek a menyegzőre való meghí­ vását ugyancsak tükrözi egy példázat, M t 22,1— 14-ben. Ezek­ kel a szokások és hagyom ányok által kialakult ünnepekkel szemben néhány példázat spontán ünneplésről szól: a tékozló fiú apja nagy vendéglátást csap öröm ében, vagy az elgurult pénzét megtaláló asszony szomszédait hívja össze rögtönzött ünneplésre. A játszó gyerekek példázatában hagyományos gye­ rekjátékok szerepelnek.

A hamis bíró megvesztegethetősége és a hamis sáfár könyvelé­ si csalása bizonyára nem volt kivételes eset: bizonyos foglalko­ zások természetes velejárói lehettek „az asztal alatti pénzek”. ..

Vallási élet Talán meglepő, de mindössze egyetlen példázat érinti közvet­ lenül, képanyagában is, a vallási életet: a farizeus és a vámszedő esete (Lk 18). J. Jeremias elemzése ezen a téren is nagy segítséget nyújt.26 A két ember az im ádság órájában megy fel a tem plom ­ ba, vagyis reggel 9-kor vagy délután 6-kor. A bűnök és a jó cselekedetek felsorolása általános vallási gyakorlat volt. Míg a törvény évi egy böjtöt rendelt el, az Engesztelés N apját, addig a farizeus önkéntesen böjtölt, hetente kétszer, hétfőn és csütör­ tökön, valószínűleg a nép bűneiért közbenjárva. Közel-Kelet rendkívül forró időjárásának ismeretében azt m ondhatjuk, hogy az ivástól való tartózkodás jelentette a böjt legszigorúbb alkotó­ elemét. A farizeus a tized terén is túlteljesítette az előírást: „m indenből” tizedet adott, vagyis nemcsak a mezőgazdasági termékekből. Étkezési szokások Lukács 14 három példázata egy vacsora keretében hangzik el, s valamennyi a vendéglátással és étkezési szokásokkal kapcsola­ tos. A kérő b arát példázatában (Lk 11,5— 13) kenyérről, halról és tojásról olvasunk. A tékozló fiú mély válságát pedig azzal jellemzi Jézus, hogy az még a disznók eledeléből, a moslékból sem ehetett. Több írásm agyarázó feltételezi, hogy az itt említett étel a szentjánoskenyér, ami a rabbinista irodalom ban is jelentős

Adósság A nnak veszélye, hogy valaki szinte egyik napról a m ásikra minden vagyonát elveszíthette, általános pénzügyi bizonytalan­ ságot okozott. Ez különösen is kifejezésre ju t az irgalm atlan szolga példázatában (M t 18,23— 35). Az üzleti és a kereskedelmi életben megszokott jelenség volt kölcsönök felvétele — az adós­ ságot aztán ritkán fizették pénzben, hanem sokkal inkább ter­ ményben, am int az a hamis sáfár példázatából is kitűnik. Az adósságot visszafizetni nem tudó embernek reálisan számolnia kellett a börtönbe kerülés lehetőségével, am int az M t 5,25. k.-ből is kicsendül: „Békülj meg ellenfeleddel ham ar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, s hogy börtönbe ne kerülj. Bizony, m ondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.” Csak ennek az eladósodás-veszedelem nem ismeretében ért­ hetjük igazán a szabadságharcosok program ját, amely m agában foglalt olyan követeléseket is, mint az adósság elengedésé28, sőt az adósnyilvántartások megsemmisítése is.29

A pénzügyi élet jo g i vonatkozásai A hamis, vagy inkább úgy kellene m ondanunk, a korrupt bíró példázatának megértéséhez (Lk 18,1— 8) tudnunk kell, hogy Jézus korában négyfajta bíróság létezett: a községi bíróság, amely a felek közti pénzügyi vitákat intézte; a község hét elöljá­ rója, akik közösségi ügyekkel és vallási kérdésekkel foglalkoz­ tak, a 23 főből álló kis Synedrium, amely a vidéki városok jogi ügyeiben volt illetékes; végül m aga a 71 tagú Synedrium Jeru­ zsálemben, amelynek az egész nemzet fölött volt jurisdictioja .30A példázatban szereplő bíró azonban valószínűleg egyik ilyen bírósághoz sem tartozott, hanem vagy a Heródes által kinevezett rendőrbíró, vagy róm ai bíró lehetett.31 Az a megjegy­ zés, hogy „nem volt istenfélő” , arra utalhat, hogy az utóbbi volt. 201

El nem hanyagolható jogi vonatkozásai vannak annak a m ód­ nak, ahogy a tékozló fiú elhagyta a szülői házat: rendkívül szokatlan, sőt kihívó volt az örökségnek az apa halála előtti követelése, amivel ő gyakorlatilag azt a vágyát ju tta tta kifejezés­ re, hogy bárcsak meghalna m ár az apja!

Pénz „A ugustus békéje” igen kedvezően h ato tt a példázatokban kulcsszerepet játszó kereskedelemre. Legtöbb ember életének középpontjában a pénz állt, ez válik megütközés kövévé pl. a szőlőm unkások példázatában. Az ott említett dénár egynapi bérnek felel m eg.32 Szociológiai szem pontból még izgalmasabb a tálentum ok példázata, amely annak a vállalkozói gyakorlat­ nak a kifejezése is, hogy az exporton keresztül jelentős üzleteket lehet kötni, igen komoly profittal. A példázat feltételezi azt a pénzügyi szokást is, hogy bankároknál azzal a céllal helyeztek letétbe pénzt, hogy azok megforgassák, s a haszonból aztán m indketten részesedjenek: „pénzemet el kellett volna vinned a pénzváltókhoz” — tulajdonképpen a bankba . . . A példázat záróm ondata pedig igencsak pesszimistán hangzik, m ár-m ár egyfajta „kapitalista” rendszer iránti szkepticizmus csendül ki belőle: „A kinek van, annak több adatik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van” (Lk 19,26). Az irgalm atlan szolga példázatának is a pénz a „főszereplője”: itt egyértelmű a ko n t­ raszt a hatalm as, ill. a kicsiny adósság között. Ebben az össze­ függésben kell még megemlítenünk a két adós, a tékozló fiú és az elgurult drachm a példázatát, de még az irgalmas sam aritánus sem boldogulna, ha nem lenne nála p é n z . . . K ülönösen is az elveszett drachm a példázata vet fényt Palesztina bizonyos réte­ geinek szegénységére, akik szám ára egyetlen pénzdarab elkalló­ dása is csapásnak bizonyult.

Összegzés Először: Jézus példázatai nagyon realisztikusak: a képek nem erőszakoltak, hanem a m indennapi életben gyökereznek. Ebben a vonatkozásban is döntően különböznek az apokaliptikus iro­ dalom allegóriáitól és az ókeresztyén írók hasonlataitól. H a egybevetjük az evangéliumi példázatokat pl. H erm ász Pásztor­

ával, akkor láthatjuk, hogy annak erőszakolt, olykor egyenesen zavaros allegóriáival szemben, Jézus történetei mennyivel in­ kább megállnak a maguk lábán. A példázatok ilyen realista jellegének köszönhetjük a sok felsorolt szociológiai adatot. Másodszor: A példázatok mélyen gyökereznek koruk politi­ kai, kulturális és gazdasági világában. Jézus szemmel láthatóan nagyon jól ismerte saját környezetét, aminek köszönhetően pél­ dázatai nyilvánvalóan hatásosabbak és hatékonyabbak lettek — de valószínűleg ugyanez áll prédikációira, beszédeire, sőt lelkigondozói m unkájára is. Harmadszor: A példázatokban is leírt társadalm at a válság jellemzi, különösen is gazdasági téren (m unkanélküliség, sze­ génység, eladósodás stb.), ami természetesen magával hozza a politikai válságot. Negyedszer: A példázatokban a szegények és a kivetettek irán­ ti rokonszenv ju t kifejezésre, anélkül azonban, hogy Jézus b ár­ milyen program ot hirdetne meg a politikai vagy a társadalm i rend m egváltoztatására, és anélkül, hogy bármilyen csoportosu­ lást is forradalm i megm ozdulásra, erőszakos cselekedetekre b á­ torítana. Ötödször: Szakrális jelképek vagy közvetlen vallásos utalások nem találhatók a példázatokban, ami azt m utatja, hogy teoló­ giai gondolatok — pl. Isten országa vagy a megbocsátás kérdése — a legszekulárisabb példázatok által is kifejezhetők. Fabiny Tamás

Jegyzetek I. Kenneth Ewing Bailey: Poet and Peasant. A L iterary C ultural A pproach to the Parables in Luke William B. Eerdmans Publishing Com pany, 1976, 181. lap — 2. Joachim Jeremias: The Parables o f Jesus SCM Press LT D 1972, 23. lap — 3. K arl Gutbrod: Ein Weg zu den Gleichnissen Jesu Stuttgart, 1967, 13. lap — 4. Bailey: i. m ., 28. lap — 5. G erd Theissen: Sociology o f Early Palestinian C hristianity Fortress Press Philadelphia 1978, 48. lap — 6. Theissen: i. m., 36. lap — 7. Bailey: i. m ., 173. lap — 8. Theissen: i. m ., 65. lap — 9. Theissen: i. m., 35. lap 10. N . Levison: The Parables: Their Background and Local Setting. Edinburgh, 1926, 206. la p — 11. W. O . E. Oesterley: The Gospel Parables in the Light o f their Jewish Background. London, 1936. 186. lap — 12. Bailey: i. m., 92. lap — 13. Frederick C. Grant: The Economic Background o f the Gospels O xford/London 1926, 100. lap — 14. Theissen: 7. m., 56. lap — 15. Jerem ias: i. m ., 59. lap — 16. Bailey : i. m ., 158. lap — 17. Levinson: i. m ., 60. lap — 18. Levinson: i. m., 15. lap — 19. c. H. D odd: The Parables o f the Kingdom. London 1935. 12. 5k. lapok — 20. Theissen: i. m., 49. lap — 21. Theissen: i. m ., 42. lap — 22. Theissen: i. m., 56. lap — 23. Levison: i. m ., 199. lap — 24. Jerem ias: i. m., 142. lap — 25. Levison: i. m., 237. lap — 26. Jerem ias: i. m., 140. lap — 27. Bailey: i. m ., 171. lap — 28. Theissen: i. m., 42. lap — 29. Levison: i. m ., 18. lk. lapok — 30. Levison: i. m ., 183. lap — 31. Jerem ias: i. m ., 136. lap

A K orán Jézus képe Budapesten mecsetet építenek s így Buda viszavívása után 302 évvel újra találkozhatunk az iszlámmal M agyarországon. H a a keresztények belépnek a jeruzsálemi templom helyén s annak áldozati oltára köré épített szikla dóm ba a következő K o rán ­ idézet fogadja őket a boltíveken körbefutó szép arabeszk form á­ já b a n : „Ti Írás birtokosai! Ne lépjétek túl a h atárt vallásotok­ ban és ne m ondjatok Allahról m ást, csak az igazságot! Jézus és M essiás, M ária fia, Allah küldötte és az ő szava, am it M áriába helyezett, tőle való Szellem. Higyjetek tehát A llahban és az ő küldötteiben és ne m ondjátok azt, hogy: H árom ! Hagyjátok abba! Jobb az nektek! Allah egyetlen egy isten. M agasztaltas­ sék! H ogyan is lehetne fia! Övé az, ami az egekben és a földön van. A llah elégséges oltalm azó” (4,171).1 A keresztényekkel kapcsolatban a K orán ezt tanítja: ”Ti, akik hisztek! N e kössetek testvérbarátságot a zsidókkal és a kereszté­ nyekkel, egymás barátai ők! H a valaki közületek barátságot köt velük — az közéjük tartozik. Lássátok be, hogy Allah nem vezeti igaz ú tra a vétkes népet” (5,51). A m oham edán írásm a­ gyarázók ehhez a vershez szám talan esetet kapcsolnak indoklá­ sul. 202

Nem lehet ezek után csodálkozni, hogy a K oránban Jézusról hom lok egyenest m ás képet találunk, m int am it az evangéliu­ m okból megism erhettünk s hitvallásainkban megvallunk.

M oham ed és a kereszténység A rábia oázisaiban izraeliták és arabok együtt éltek. K ereszté­ nyek is fel-fel bukkantak. M inden esetre M oham ed kereskedő útjain is megism erkedhetett keresztényekkel. A K oránból vilá­ gos, hogy sem az Ó- sem az Ú jtestam entum ot nem olvasta, ugyanis analfabéta volt, b ár ezen újabban a szaktudósok vitat­ koznak. A hatásokat az alábbiak szerint lehet csoportosítani: — M oham ed az Ó testam entum ot elm ondások alapján ismer­ te meg, meglehetősen hézagosan, esetleg zsidó gnosztikus értelmezésben. — Töredékesen több ótestam entum i a p o k rif irato t ismert meg elm ondás alapján pl. Mózes mennybemenetelét, IV. Ezsdrás és Énoch könyvét stb.

— D öntő hatást gyakorolt rá a gnosztikus kereszténységgel való találkozás, elsősorban a doketistákkal2, akik Jézus földi valóságát látszatnak tartották. — Ez m ondható el a nesztoriánus keresztény irányzat h atásá­ ról is3, amely Jézus két természetét szétválasztotta. — Az újtestam entum i pszeudóepigráf irodalom egyes d arab ­ jait felolvasás alapján ismerhette meg, így pl. Jakab evan­ géliumát, Tam ás evangéliumát, a János ak ták at és Jézus gyermeksége történeteit. — Elképzelhető, hogy esetleg elbeszélés vagy felolvasás alap­ ján megismerte Lukács és János evangéliumát vagy egyes részeit, valam int a Jelenések könyvét. A fenti hatásokon kívül M oham edre és látom ásaira alapvető­ en a fellépése előtti arab népi vallásosság és monoteizm us hatott. U tódai, am ikor az arab világ határát átlépték, keresztény terüle­ teket hódítottak meg. A bizánci uralom alatt élő népek egyes esetekben felszabadítóként üdvözölték őket4, s csak azután tu d ­ ták meg, hogy mit jelent ez a kereszténységre nézve. Félelemből sokan csatlakoztak az iszlámhoz. Az áttérést a m oham edánok nem kényszerítették, nehogy egyenrangúvá váljanak s akkor sem rabszolgákká nem tehették volna őket, sem adót nem szed­ hettek volna tőlük. Az akkori keresztény világ így elvesztette sok jelentős területét és a legsűrűbben lak o tt részeit5 a VII. sz. végére. Az iszlám felől nézve örvendetesnek tarto tták ezt a térnyerést, sőt rám utatnak arra, hogy olyan népeket, amelyeket senki sem tudott megtéríteni, ők m egtudtak6. Tény, hogy napja­ inkban Észak-A frikában, Közel- és Közép-Keleten és egyéb iszlám befolyás alatt lévő területeken a kereszténység létszám­ ban összezsugorodott. A Korán Jézus történeti valóságáról T öbb teológus azon a véleményen van, hogy a K oránnak és a hozzá kapcsolódó hagyom ánynak Jézus történeti valósága tekintetében nincs forrásértéke. Ezzel egyet is érthetünk7, hiszen a K orán szövegének egységesítése, redakciója a VII. sz. közepe táján kezdődött meg. A rabbinista irodalom hoz s elsősorban a Talm udhoz képest csak másodlagos szerepe lehet. Mégis az a néhány történeti adat, ami a K oránban Jézus történelmi valósá­ gával kapcsolatban fellelhető, megerősíthette azokat, a történeti Jézus-kutatással foglalkozó tudósokat álláspontjukban, akik a kanonikus evangélium oknak történelmi forrásértéket tulajdoní­ tanak. Nézzük meg közelebbről ezt a néhány adatot. a) Jézus neve a K orán előtti arab névanyagban nem fordul elő. A Jézus = „Iszá” név a szír nesztoriánus keresztény „Iszo” névhasználatból vezethető le s nem héber— arám átvétellel egy szokásos zsidó név honosodott meg, hanem egy ad o tt személy neveként került a K oránba, s a név eredeti tartalm a így nem alakíthatta utólagosan e név viselőjének jellemzését. A név ta r­ talm a valószínűleg ismeretlen volt M oham ed szám ára. Jézus = „Jösua, Jésa stb.” alakváltozatban szabadítót jelent. b) A K oránban a keresztényeket legtöbbször az Írás birtoko­ saiként ismerjük meg, de van rájuk egy másik szó: „naszara”8, ami Jézus származási helyére, N ázáretre utal (a Talm ud Jézust „H a-nocri”-nak, azaz názáretinek mondja). A kereszténység bár azt tanította, hogy Betlehemben született, mégis N ázáreti Jézus­ nak nevezte, ami m ögött Jézus történeti valósága húzódik meg. c) A K oránban szinte Jézus állandó tényezője a „M ária fia” = „Isza b. M aryam ”. Ez a megnevezés megint történeti m ozza­ natot rejt m agában, mégpedig azt a tényt, hogyha valakinek a szárm azása körül jogi bizonytalanságok és tisztázatlanságok húzódtak meg, akkor az édesanya után nevezték el. Tehát a „Jézus M ária fia” kifejezésben azok a viták és előítéletek csapód­ tak le, amik Jézus szárm azásához kapcsolódtak egyrészt, m ás­ részt pedig, hogy a kereszténység kezdettől fogva Jézus rendkívüli születéséről beszélt; harm adrészt pedig az izraelita jogszokás szerint az eretnek ismérvei között — aki méltó a halálra — az

is o tt van, hogy törvénytelen születésű: tehát közvetlenül utal Jézus perére, különösen, ha egybevetjük azzal a váddal, ami szintén szerepel a K oránban, hogy t. i. Jézus varázsló volt (ez is hozzátartozott a halálra méltó eretnek-ham ispróféta ismérvei­ hez: „És, am ikor Jézus, M ária fia azt m ondta: ,Izráel fiai! Allah küldött engem hozzátok, bizonyságul annak, ami a T órából előttem volt, és hogy öröm hírt hozzak egy küldöttről, aki énutá­ nam jö n el, s akinek fölöttébb dicsért a neve’. M iután nyilvánva­ ló bizonyítékokkal jö tt hozzájuk, azt m ondták: ,Ez nyilvánvaló varázslat’ ” (61,6). Ebből az is kitűnik, hogy Keresztelő János szerepét ruházza Jézusra mégpedig úgy, hogy Jézus M oham ed „útegyengetőjévé” válik. Ez pedig tükrözi a m andeus hatást, melyben Keresztelő János alakja Jézus felett áll, ill. nem m int Jézus útegyengetője szerepel, hanem „a fény királyának k ü ld ö t­ te”9. d) A K oránban előfordul két kifejezés, ami megint Jézus valóságára utal, mégpedig az evangélium és az apostolok. „Le­ küldötte reád az Írást az Igazsággal am a bizonyságul, amik előtte voltak. Leküldötte a T órát és az Evangélium ot” (3:3). Néha a zsoltárokkal és a prófétáknak ad o tt kinyilatkoztatással együtt szerepel az evangélium. A K orán szóhasználatában való­ színűleg keveredik az ótestam entum i kánon izraelita körülírása: a törvény és a próféták (ill. Mózes és a próféták) valam int a keresztény törvény és evangélium, ami Isten kinyilatkoztatásá­ nak tartalm i körülírása, ill. megjelölése. A K oránban Isten írá­ sos kinyilatkoztatását jelenti az Evangélium a T óra és a zsoltá­ rok mellett. Az Írás teljességét a K oránnal nyeri el.10 Az apostolok a K oránban Allah bizonyságtevői. Elhalványul az apostolság eredeti tartalm a, hogy az apostolok Jézus tanítvá­ nyai és küldöttei; inkább segítői és muszlimok. „Ti hívők! Le­ gyetek Allah segítői, miként Jézus, M ária fia m ondta az aposto ­ loknak: ,K ik az én segítőim A llahhoz?’ Az apostolok m ondták: ,Mi vagyunk Allah segítői’. Izráel fiainak egy csoportja hívő volt, egy másik csoport pedig hitetlen. És erőt adtunk a hívők­ nek az ellenségeikkel szemben és ők a rattak győzelmet.” (61,14) Jézus a Koránban, mint próféta A próféta alakja úgy jelenik meg, m int Allah küldötte ( = „ruszul”, „m urszalum ”), aki csodás jelek által bizonyíthatja kilétét, sokszor mégsem fogadják be, hanem kicsúfolják stb. Ebben a prófétai sorozatban, amely sem időrendet, sem üd v tö r­ téneti fontossági sorrendet nem követ sokszor, Jézus jelen van. Szerepelnek Noé, az ősatyák, Mózes, Á ron, Illés, valam int D á ­ vid és Salam on király. Az Ót-i próféták közül nem szerepel m indenki név szerint, de a felsorolásokban összefoglalóan gyak­ ran ott áll: „és a p róféták”. Jézusra célozva, hol kijelenti a K orán, hogy nincs különbség, hol pedig Jézust mégis, m intha kiemelné, de az is kiolvasható, hogy akik M oham ed előtt voltak, azok mind egyre m ennek; egyedüli azonban M oham ed. „M ondjátok: Hiszünk A llahban és abban, am it hozzánk le­ küldött, és am it leküldött Á brahám hoz, Ismáelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és a törzsekhez és ami a d ato tt M ózesnak, Jézusnak és ami a d ato tt a prófétáknak U ruktól; és mi semmiféle különb­ séget nem teszünk közülök eggyel sem, valóban, mi moszlimok vagyunk”11 (2,136). „És a nyom ukba küldtük a küldötteinket. És a nyom ukba küldtük Jézust, M ária fiát s adtuk néki az Evangélium ot és követőinek szívükbe jóságot és irgalm asságot helyezvén. A szer­ zetesi életet mégis ők találták ki m aguk — mi csak azt írtuk nekik elő, hogy Allah jótetszését keressék. De nem figyelmeztek erre úgy, mint kellett volna. Kik hittek közülök, azoknak ju ta l­ m at adtunk, sokan közülök azonban gonoszok” (57,27). Ezzel szemben. „Azok küldöttei — közülök egyeseket előny­ ben részesítettünk m ásokkal szemben; közülök egyesekhez be­ szélt A llah; és m ásokat közülök több fokkal m agasabbra emelt. Jézusnak, M ária fiának nyilvánvaló jeleket adtunk és megerősí­ tettük őt a Szent Szellemmel. H a Allah úgy ak arta volna, nem hadakoztak volna úgy az utánuk jöttek, akik nyilvánvaló bizo­ nyítékra tettek szert. Nem voltak egységesek: egyesek közülök 203

hittek, mások viszont istentagadókká lettek. És ha A llah úgy akarta volna nem hadakoztak volna egymással, de Allah azt teszi úgyis, am it ak a r”,,12 (2,253).

M it hagyományozott Jézus életéről a Korán? A m ikor a K orán egyrészt úgy állítja elénk Jézust, m int a próféták közül egyet s nem más, m int M oham ed „útegyengetője ” — bár láttuk, hogy tartalm ilag bizonyos ingadozás m utatko­ zik az értelmezésben, másrészt a K orán m egőrzött Jézussal k ap ­ csolatban olyan anyagot, ami túlmegy azon, hogy ő próféta volt. Csodás születése, csecsemő korától megnyilvánuló egyedisége, csodái, emberfelettisége. a) A K orán alapján m egállapíthatjuk, hogy Jézus anyja a kiválasztottak sorában keresendő. Bizonyos M ária-kultuszt fi­ gyelhetünk meg, aminek határa azonban, hogy M ária nem volt istenanya. Valószínű, hogy M oham ednek Izrá ellel folytatott vitája alakította ki M ária-kultuszát, ami belekerült a K oránba is. Természetesen egyéb tényezők is közrejátszhattak. Viszont az is m egállapítható, hogy a K orán nem tartalm az egységes m ario­ lógiát. A 19. szura M áriáról szól, mégpedig erősen Lk evangéliu­ m a hatása alatt.13 M ária alakja egybeolvad M irjám Ót-i alakjá­ val, de ugyanakkor Á ron ( = Im rám ) nem testvére, hanem apja M áriának. „És azt, aki érintetlenül megőrizte a szemérmét; és belélehel­ tünk szellemünkből, jellé tettük őt és fiát a teremtményeknek” (21,91). „És M áriát, Im rám leányát, aki érintetlenül őrizte meg szüzes­ ségét és szellemünkből leheltünk belé; és hitt U ra szavának és az Írásoknak és alázatos volt az alázatosok k özött”14 (66,12). Egzegéták rám utatnak, hogy M irjám -M ária azonosítása edessai R abbula szíriai egyházatyára megy vissza. b) Jézus életével kapcsolatban a K orán elsősorban a legenda­ szerű és mitikus történeteket, ill. feldolgozásokat veszi át s ezzel szemben tagadja Jézus kereszthalálát s ezzel együtt feltám adá­ sát, viszont kiemeli, hogy Allah felemelte a mennybe. Ezek után mégis meglepő, hogy a K orán sejtetni engedi, hogy az utolsó ítélet bírája Jézus. „A kkor az angyalok ezt m ondták: ,Ó M ária! Allah téged választott ki, lásd, és tett tisztává és téged választott ki minden világok asszonyai előtt. Ó M ária! Á hitatosan hagyatkozz U rad ­ ra; borulj le és hajolj meg a meghajtókkal.’ Ez egyike azon rejtett dolgok hirdetésének, amelyet neked kinyilatkoztatunk. Te nem voltál velük, am ikor botjukkal sorsot vetettek, hogy melyikük gondozza M áriát. És nem voltál velük, am ikor egymás ellen tusakodtak. A kkor az angyalok ezt m ondták: ,Ó M ária, lásd, A llah hírül ad neked egy igét m agától, a neve Jézus, a Messiás, M ária fia. Becsben áll evilágon és a túlvilágon s a közelállókhoz fog tartozni.’ És szólni fog az emberekhez a bölcsőben s érett fővel és egyike lesz az igazaknak. És szólott: ,U ram ! H onnan lenne nekem fiam, am ikor férfi nem érintett?’ Ezt m ondta: ,H át Allah azt terem t, am it ak ar; ha egy dolgot elhatározott, akkor azt m ondja ann ak : Legyél! — és az van.’ És m egtanítja neki a könyvet és a bölcsességet, a T órát és az Evangéliumot és Izráel fiaihoz küldetik: Jellel jöttem U ratoktól hozzátok, nézzétek, teremtek nektek agyagból m a­ dárnak form áját, lehelek belé és Allah engedélyével m adár lesz. És Allah engedélyével meggyógyítom a vakon születettet, a leprást, és a halottakat élőkké teszem. És m egm ondom nektek, hogy mit esztek s mit halm oztatok fel házaitokban. Lássátok, ebben jel van szám otokra, hogy higgyetek. M egerősítendő a T órát, ami előttem volt, és megengedni egy részt abból, ami meg volt tiltva szám otokra és jellel jö ttem hozzátok U ratoktól. Ezért féljétek A llahot és engedelmeskedjetek nekem! Allah az én U ram és a ti U ratok, szolgáljatok hát neki. Ez az igaz ú t.’ Jézus hitetlenségüket észrevéve, m ondta: ,Kik az én segítőim A llah­ hoz?’ A tanítványok m ondták: ,M i vagyunk Allah segítői, hi­ szünk Allahban. És vallást teszünk, hogy mi muszlimok va­ gyunk. U runk hiszünk abban, am it leküldtél és követjük a 204

küldöttet. Írj hát a megvalló k közé.’ És cselt szőttek, és Allah is cselt szőtt: A llah a legjobb cselszövő. A kkor m ondta Allah: Ó Jézus! Szólítalak és m agam hoz emellek és megtisztítalak a hitetlenektől; követőidet a hitetlenek főié helyezem a feltám adás napjáig” 15 (3,42— 55). Az agyagm adár csodája többször elő­ jö n ,16 a többi csodával együtt, amiknek leírása sem atikus és sem helyhez, sem időhöz nem köthető.17 Hangsúly esik arra is, hogy Jézus m ár a bölcsőben m egszólalt.18 K ülönös csoda az, ami az asztalról szól: az apostolok kérik, hogy Jézus asztalt kérjen, am iről enni tudnak. „Jézus, M ária fia, azt m ondta: ,Ó Allah! U runk! Küldj le hozzánk egy asztalt az égből, hogy ünnep legyen ez nekünk, az elsőknek és utolsóknak közülünk, és hogy jel legyen tőled; gondoskodj rólunk, m ert te vagy a legjobb gondoskodó.’ Allah azt m ondta: Leküldöm nektek” (5,114). Egyes magyarázók három esemény keveredését látják ebben a csodaleírásban éspedig a kenyércsodát, a M iatyánk kérését a m indennapi kenyérért s végül az utolsó vacsorán az úrvacsora szerzését.16 A K orán Jézus életébe helyezi a Jel vízióit is: „És csodás jellé tettük M ária fiát és anyját. És menedéket adtunk nekik egy dom bon, mely nyugodt tartózkodást és forrásvizet kínált”20 (23,50 vö . Jel 12,6). Jézus halálának jelentősége teljesen kim arad a K oránból, sőt az eddigieken túlmenően is ingadozik halálának ténye. „A dtuk Mózesnak az Írást és prófétákat küldtünk utána. Nyilvánvaló bizonyítékokat adtunk Jézusnak, M ária fiának, és m egerősítettük őt a Szent Szellemmel; vajon valahányszor egy próféta nem tetszett nektek, felfuvalkodtatok s egyeseket hazug­ sággal vádoltatok, m ásokat pedig m egöltetek?”21 (2,87) „És mivel megszegték az egyezségüket, nem hittek Allah jelei­ ben, jogtalanul megölték a prófétákat, és azt m ondták: „A szívünk körülm etéletlen.” ; de nem, Allah lepecsételte azt nekik a hitetlenségükért, és ezért hisznek oly kevéssé; és mivel hitetle­ nek és M áriát szörnyű gyalázkodással illették, és m ondták: M egöltük Jézust, a Messiást, M ária fiát, Allah küldöttét; holott nem ölték meg és nem feszítették keresztre, hanem tétetett nekik (valaki) h aso n ló v á . . . ellenkezőleg Allah m agához emelte ő t” (4,155— 158). „A feltám adás napján tanú lesz ellenük.”22 (4,159). A Szentháromság elvetése M oham ed felfogását az arab népi vallásosság, ill. politeista jelenségek elleni küzdelem alakította. Ezt tükrözik azok az idé­ zetek a K oránban, amelyek Allah lányaival kapcsolatosak: „Al­ lahnak lányokat tulajdonítanak — M agasztaltassék! — m aguk­ nak meg azt, ami után áhítoznak”23 (16,57). A K orán a keresztény Szenthárom ság-tant úgy fogja fel, m int Isten nemző aktusát, a Szentlélek-M ária mellett a fiú-istenséget. A gnosztikus tanokban legfeljebb az adoptálás képzete bukkan fel, de az előbbi elképzelésnek semmi köze a kereszténységhez. „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében. M ondd: Ó Al­ lah, az egyedülvaló, Allah, az örökkévaló! Nem nemzett és nem nemzetett. És senki nem fogható hozzá” (112). M áshol ezt a K orán keresztények szájába adja: „ . . . azt m ondták: Allah fiat nem zett" (2,116). Jézus nem Isten Fia: „Jézus olyan Allah előtt, mint Ádám. Porból terem tette őt, majd azt m ondta neki, hogy legyél és lett” (3,59). „A Messiás sohasem tartja méltóságán alulinak azt, hogy Allah szolgája legyen” (4,172). Nem világos, hogy keresztény vagy izraelita tévtanításként tünteti fel a K orán: „A llah: a Messiás, M ária fia24 (5,17). „Hitetlenek azok, akik m ondják: Allah a három közül a harm adik. De nincs más isten csak egyetlen isten!” (5,73) A K orán Jézussal is kim ondatja a Szentháromság m egtagadá­ sát: „A m ikor Allah azt m ondta: Jézus, M ária fia, M ondtad-e vajon az embereknek azt, hogy Vegyetek engem és anyám at A llah mellé két istennek?; azt m ondta: M agasztaltassál! Hogy jönnék én ahhoz, hogy olyasmit m ondjak, amihez nincsen jo ­ gom ” (5,116). „A zsidók azt m ondják: U zayr Allah fia. A keresztények pedig: A Messiás Allah fia. Ezt m ondják ők a szájukkal. H ason­

lítanak azoknak a beszédéhez, akik korábban hitetlenek voltak, Allah átka legyen rajtuk! Hogy fordulhatnak el. írástudóikat és szerzeteseiket és M ária fiát, a Messiást Allah mellé uraiknak tették meg, holott nem kap tak m ás parancsot, csak azt, hogy egy istent szolgáljanak”25 (9.30.31). K ülön problém át jelent a K oránban a „kalim a” = Ige/Logos fogalma, am ikor Jézusra alkalmazza. Egyes magyarázók tartal­ m át Jn ev. prológusával azonosítják. A K orán antitrinitárius szellemének megfelelően a kalima, m int A llahtól küldött ige, teremtmény, míg Jn evangéliumában az Ige volt Isten, aki testté lett. M oham ed a Szenthárom ság-tant eredeti, ill. kanonizált form ában valószínűleg nem ismerte meg, hanem doketista és nesztoriánus gnosztikusok közvetítésével s ehhez csatlakozott a politeista elképzelés, ami a K orán előtti arab világban sem volt ismeretlen. M ária személye sohasem volt isteni személy. A vita akörül folyt, hogy M ária teotokosz-e vagy csak krisztotokosz. Ennek semmi köze a Szentháromság-tanhoz. Érdekes a K oránban felbukkanó Szent Szellem keresztény fogalma, de tartalm a megváltozott az antitrinitárius szemlélet­ nek megfelelően s csupán személytelen isteni erővé válik, ezért szerencsésebb ha nem Szentiéleknek m ondjuk, hanem Szent Szellemnek vagy Isten Szellemének, ahogy ez az izraelita írásm a­ gyarázatnak is megfelel, amely szintén az antitrinitárius vonalon mozog. Egyértelmű, hogy a kereszténység Jézust tekinti a megígért és eljött m essiásnak: ő a Messiás ( = felkent, Krisztus). Jézus azonban sohasem nevezte m agát messiásnak. Viszont az is igaz, hogy az evangéliumok tanúsága szerint hallgatóságának ez volt a felismerése, hogy ő a Messiás.27 A farizeusok és írástudók küzdenek Jézus messiásként való elismerése ellen. A Messiás alakjához sem az Ó t.-ban, sem az Ú t.-ban nem fűződik az a tartalom , hogy a messiás az Isten fia, ill. hogy m aga az emberré lett Isten. A Messiásnak vagy királynak vagy főpapnak kell lennie, vagy a kettőnek együtt — ahogy ez Jézus személyében a kereszténység szám ára ad o tt — , vagy pedig, ahogy a kum ráni közösség hitte, hogy külön van király-messiás és külön van főpap-messiás. A K orán a Messiás ( = al-M asih) fogalm át fel­ használja a trinitárius tan ellen, a Messiás nem Allah, hanem Allah szolgája. K ülön problém át jelent az írásm agyarázók azon álláspontja, hogy Jézus vagy m ás az idők végén visszajön, mint Messiás ( = Istentől vezérelt: M ahdi), aki felveszi a harcot az

antikrisztussal ( = al-Daddzsál) és végül lándzsájával megöli.28 Ez az elképzelés nem egységes és túlmegy a K orán szövegén. Végül a K orán antitrinitárius tanításához tartozik a jel ( = tb. sz. ajat) fogalma, ami a korábbi próféták összegezését, m egerő­ sítését jelenti. Jn ev. azonban Jézus 7 csodájáról állapítja meg, hogy jelek26, s ezeknek esetleges szimbolikus értelme és jellege háttérbe szorul az elsődleges cél m ögött, ami nem más, m int az, hogy hirdesse Jézus istenfiúi dicsőségét. Ez a m ozzanat is m u tat­ ja, hogy a K orán az eredeti keresztény fogalm ak trinitárius tartalm át antitrinitárius tartalom m al cseréli fel.30 Rőzse István JE G Y Z E TE K A K orán idézetek a felhasznált irodalom ban szereplő fordítások alapján, ill. azok felhasználásával készültek. Az iszlám nem a szurák szám át használja, hanem a szurák elnevezést. A szurán belüli versbeosztás a m agyar fordítást követi, ami a felhasznált irodalom ban szerepel. Az idézett szurák megnevezései a következők: 2. = A tehén; 3. = Im ran nemzetsége; 4. = A nők; 5. = Az asztal; 6. = A jószágok; 9. = A megbánás; 10. = Jónás; 16. = A méhek; 19. = M ária; 21. = A próféták; 23. = A hívők; 27. = A hangyák; 33. = A szövetségesek; 42. = A tanácskozás; 43. = Az ékesség; 48. = A győ­ zelem; 57. = A vas; 61. = A sorok; 66. = A tilalom ; 112. = Az őszinte hit. Ezekben találunk Jézusra, ill. a kereszténységre utalást. 1. Bél M átyás: Buda visszavívásáról. Bp. 1986. (Eredeti: N otitia H unga riae novae historica geographica, III. köt. Bécs, 1737.) G erhard K roll: Jézus nyom ában. Bp. 19852 369.1. 213. kép m agyarázata. H ibásan közli a szura szövegét! 2. K ákosy László: Fény és Káosz. Bp. 1984. 122. l. 3. Simon R óbert: A K orán világa. Bp. 1987. A K orán (ford. Simon R óbert) Bp. 1987. — D er K orán, Leipzig, 1970. (ford. M ax H enning; bev. és jegyzetek: E rnst W erner és K u rt R udolph.) 4. D. Dr. O ttlyk E rnő: Az egyház története. Bp. 1979. 86. k. l. 5. Dr. Szántó K onrád: A katolikus egyház története. Bp. I. köt. 1983. 256. k. l. 6. Simon R. i. m. 455. l. 7. E. Stauffer: Jesu G estalt und Geschichte. Bern, 1957. Vö. am it a forrásokról írt. 8. 5:82; 2:120.140 ; 3:67 stb. 9. K ákosy i. m. 66. l. 10. Vö. 2 :2; 3:4—7.40.50.65; 4:163; 5:46.47.66; 6:92; 19:41.111; 61:6 stb. 11. Vö. 3:84; 4:136; 6:85; 42:13. 12. 1Sám 16,17. 13. Vö. Lk 1,68— 79. 14. Vö. 2M óz 6,20; 15,20; 4M óz 12,1. 15. Vö. az Ige/Logos = „kalim a” fogalm át a következő pontban! A könyv ( = Írás) a K oránt és az iszlám szent könyveit jelenti. Vö. Lk 1,26. kk. 34. kk. Az agyagm adárról Tam ás gyermekségtörténet 2,2— 5. A többi csodával kapcsolatban: Jn 9,11. kk. 11,1. kk. M t 8,1. kk. 11,5; 6,19.25. 16. 5:110; vö. Tam ás gyermekségtört. 17. 5:110; 19:24. kk. 18. 5:110; 19:24; Vö. Jakab ev. 7 ; pseud M t 9, Gyermekség ev. 2. és más gnosztikus M ária-legendák. 19. M t 14,13. kk.; 15,32. kk. A ct 10,11. kk.; stb. De az is lehet, hogy valamelyik ap o k rif iratból vett legenda (?). 20. Vö. 19:22. 21. Bizonyítékkal kapcsolatban vö. 3:50. 22. Hogy Jézus nem halt meg a kereszten: János act. (97.99. 101. 102.) a II. sz.-ból való gnosztikusdoketista irat; Basilides gnosztikus tanító szerint Jézus helyett Cyrenei Sim ont feszí­ tették meg. 23. 37:17; 43:16; 23:91. 24. 5:72 25. U zay r= Ezsdrás. IV. Ezsdr. könyvé­ nek hatása s az Emberfia képzet. Vö. 43:57— 66. 26. Vö. Héberek ev. 3. M áriát azonosítja a Szentlélekkel, majd M ária a hatalm as erő megtestesülése. 27. Kivétel a samáriai nővel való beszélgetése Jn 4.25. k. 28. Vö. D er K oran, 115. l. 74. megj. és H elm uth von G lasenapp: Az öt világvallás. Bp. 1977.2 401. l. 29. Karner K ároly: A testté lett Ige. Bp. 1950. 314. l. A hét csodás jel a következő: 1. a víz borrá változtatása a kánai lakodalom ban (Jn 2,1— 11), 2. a kapernaum i királyi tisztviselő fiának meggyógyítása (4,46— 53), 3. a betesdai beteg meggyógyítása (5,1— 9), 4. a nagy kenyércsoda (6,1— 13), 5. Jézus a tengeren já r (6,16—21), 6. a vakon született meggyógyítása (9,1— 7), 7. Lázár feltámasztása (11,1—44). Hogy János 7 csoda-jelt választott ki, a számban lehet szimbolikus szándék, mégpedig az, hogy segítségével a csodás jelek teljességét, elégséges voltát hangsúlyozza. (30) További irodalom : Kroll, i. m. 5 6 5 . l. 206. megj.-ben, valam int Simon R óbert id. K orán-kom m entárában és K u rt Rudolph id. szura-jegyzeteiben.

Keresztyén— m arxista dialógus latin-am erikai szemmel A m agyar teológiai irodalom m al ismerős olvasó is találkozott m ár a latin-am erikai teológiával.1 Mégis távol van tőlünk ez a hatalm as világrész minden gondjával együtt. Az Egyesült Á lla­ m okban tartózkodva azonban nagyon közel esik a latin-am eri­ kai kérdés. Az Államok lakosságának egyre növekvő hányada spanyol anyanyelvű. A K ubával — de különösen N icaraguával — kapcsolatos hivatalos m agatartás az itteni lakosság és az itteni keresztyénség kom olyan gondolkodó részeiben nagy visz­ szatetszést kelt.2 A bban mindenesetre a legkülönfélébb gondol­ kodásúak is egyetértenek, hogy nagyon kom olyan kell venni azt, am it a nagy am erikai kontinens déli részén történik. K ülönösképpen kom olyan kell venni ezt az egyház népének, azoknak, akik tudnak a Krisztus Test egységéről, és az egyház társadalm i felelősségének fontosságáról. Ez utóbbiak közé ta r­ tozik az A tlanta metropolis területén fekvő decatur-i Colum bia Seminary, az itteni presbiteriánus egyház egyik legnagyobb lel­ készképző intézetének vezetősége is. Az utóbbi esztendőben ez a régebben inkább befeléforduló irányzatot képviselő intézmény kinyitotta kapuit a világra. D iákokat és tan áro k at hívnak a világ minden részéről, hogy közvetlenül találkozhassanak a mai élet nagy kérdéseivel. 1987 októberében került sor az intézmény

új elnökének beiktatására.3 Douglas W. Oldenburg elnök beikta­ tási székfoglaló beszédében is hitet tett az egyház társadalm i felelősségének, és a felelősség világméretű voltának felismerésé­ ről, illetve a felismerés fontosságáról. A beiktatási ünnepséghez kapcsolódó konferencia címe: Az egyház szolgálja a világot. Ezen belül külön előadás hangzott el a helyi, hazai és külön előadás az emberiség egészével kapcsolatos egyházi felelősség­ ről. Az előadók között volt José M iguez-Bonino argentin teoló­ giai tanár, és e sorok írója is. Miguez-Bonino professzor jelenléte közelhozta hozzánk az egész latin-am erikai kérdést, ami nem ­ csak az itteni egyháznak, hanem nekünk m agyaroknak is fon­ tos. Az elhangzott előadás m ögött o tt volt az előadó egész életműve. Az alábbiakban ennek az életműnek egy-két vonását kíséreljük meg felvázolni elsősorban két legjelentősebb műve gondolatainak összefoglalásával. Először a személyről. José M iguez-Bonino az argentínai Bue­ nos Aires kb. kétszáz hallgatóval m űködő ökum enikus lelkész­ képző intézetének (Instituto Superior Evangélico de Estudios Teológicos) rendszeres teológia tanára, aki a latin-am erikai fel­ szabadítási teológiát figyelemmel kíséri, alakítja és rendszerezi. K ét legjelentősebb műve a hetvenes évek közepén jelent meg. 205

Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyházak V ilágtaná­ csa N airobiban ta rto tt nagygyűlése az ak k o r — 1975-ben kezdődő időszakra egyik elnökévé választotta. A bban az évben feszült várakozás jellemezte a latin-am erikai országok szabad­ ságra vágyó népét annak ellenére, hogy Chilében m ár erőszak­ kal eltávolították Allende szocialista korm ányát. Az itt irodalm i és tanító tevékenységet kifejtő teológusok valóban nem elefánt­ csont toronyban dolgoznak, hanem állandó beszélgetésben, sőt közösségben az egyház népével, és az egyházon kívül a változá­ son m unkálkodókkal, közöttük m arxistákkal. Ezeknek az évek­ nek a légköre és eseményei adják meg M iguez-Bonino könyvei­ nek kontextusát. Az egyik könyv címe: „Teológia művelése forradalm i helyzet­ ben.” (D oing Theology in a R evolutionary Situation).4 Az első részben a szerző elm ondja hogy Latin-A m erikában újtípusú keresztyének jelentek meg. Eddig voltak konzervatívok és vol­ tak haladók. Az előbbieket a status quo m aradéktalan megőrzé­ se, az utóbbiakat annak reformok útján való változtatgatására való törekvés jellemezte. Az utóbbi időben megjelent a forradal­ mi keresztyénség, amelyet az előzőek dualizmusával szemben — melyben határozottan elkülönítették a vallásos, és nem vallá­ sos területeket — az élet egységének a felismerése jellemzi, ez a felismerés a gazdasági-társadalm i-politikai struktúrák megvál­ toztatására ösztönzi őket. Latin-Am erika spanyol — ill. kisebb részben — portugál gyarm at volt. A gyarm ati függőség lerázása azonban nem hozott teljes szabadságot. „Latin-A m erika. .. rádöbbent, hogy bekebelezték a m odem világba, de nem úgy m int egy ifjabb partnert, akinek egyre növekvő szerepe van az egész vállalkozás irányításában, hanem mint teljes függőségben lévőt, melynek egyetlen feladata a tulajdonos profitjának növe­ lése.”5 Ez a függés minden áron megőrzendő. Latin-A m eriká­ ban világossá lett a forradalm i keresztyének előtt — éppen ezért lettek forradalm ivá — , hogy a fejlődő (harm adik) világ szegény­ sége nem egy előzetes fokozat a gazdag országokéhoz hasonló gazdagság elérésében, hanem ennek a gazdagságnak az előfelté­ tele. Ezt az állapotot meg kell őrizni, ha kell katonai puccs, vagy másféle beavatkozás útján. Természetesen ez csak a végső eset ben alkalm azandó. Amennyiben lehetséges, jo b b egy látszat­ dem okrácia udvariasabb form áinak a megőrzése. A protestáns missziókat elsősorban ezeknek a form áknak a megőrzése foglal­ koztatta. De „a folyam at végső szakaszában a szabadság — a m odernizálok liberális szabadság eszménye — az elnyomó ren­ dőrállam ideológiai igazolásává lesz.”6 Ez a felismerés vezeti a latin-am erikai forradalm i keresztyéne­ ket szerzőnk látása szerint. T iltakoznak az ellen, hogy a keresz­ tyénség ennek az ideológiának, az elnyomó rendszer fenntartá­ sának része legyen. M egrendítően fejeződik ez ki a latin-am eri­ kai keresztyén szakszervezetek szövetségének VI. Pál pápához intézett levelében, melyet — szerzőnk nyom án — idézünk: Pál, testvérünk, óvakodj! A vallást és az egyházat állandó­ an arra használták, hogy az igazságtalanságot, az elnyo­ mást, a kizsákmányolást, az üldözést és a szegények gyilko­ lását igazolják vele.7 A róm ai katolikus egyházban, és a számbelileg viszonylag jelentéktelen protestáns egyházakban megnövekedett azoknak a száma, akik nem akarják, hogy az egyház a gyarm ati, vagy neokolonista rendek ideológiai tám asza legyen. Ennek érdekében m indenekelőtt arra van szükség, hogy meg­ ismerjék az egyházak a világot, melyben élnek. Ez tulajdonkép­ pen a teológiának és a prédikátornak állandó feladata; minden népnek és kornak a maga nyelvén és problém ái között kell az evangéliumot hirdetni. A legfontosabb dolog, állapítja meg M i­ guez-Bonino — a mai világ helyzetének megértéséhez, hogy a fejlődés (developmentalism) korszakának vége, és elérkezett a felszabadulás időszaka. Az Egyesült Nemzetek által m eghirde­ tett „fejlődési dekád”, a 60-as évek végén a „fejlődő” országok lem aradása nagyobb volt, m int az elején. H am isnak bizonyult az a tétel, mely szerint a fejlődőknek csak igyekezni kell, hogy a fejletteket utolérjék. Ez nem következett, és nem is következ­ 206

hetett be, mert az utóbbiak jólétéhez, az előbbiek szállítják a nyersanyagot, és adják meg a lehetőséget. Azaz tipikusan gyar­ m atosító helyzettel állunk szemben, am it új módszerekkel foly­ tatnak. Ezért a neve neokolonializmus. Latin-Am erika még nem a legrosszabb helyzetben lévő kontinens, mégis az alábbi adatok jellemzők, melyeket szerzőnk előszámlál:7 A lakosság több mint kétharm ada alultáplált, vagy éhezik. Még a sár megevése is előfordul. Legtöbb országban a lakosság háromnegyede írástudatlan. Egyedül K ubában szám olták fel, és Chilében kezdték el, amíg meg nem döntötték Allende korm á­ nyát. A lakosság egyharm ada — elsősorban indiánok — kívül vannak a gazdasági-társadalm i-kulturális élet vérkeringésén. A lakosság fele fejlődési gyengeség, vagy fertőzés m iatt beteg. Ahhoz nem élnek elég hosszan, hogy a keringési zavarok, vagy a rák olyan nagyjelentőségű tényező legyen, m int a fejlett világ­ ban. A mezőgazdasággal „foglalkozó” lakosság fele földnélküli. A föld és a mezőgazdasági értékek több m int kétharm adát földesurak, vagy külföldi társaságok bírják. A legtöbb iparág szinte teljes m értékben külföldi érdekeltségeké, melyek a profi­ to t kiviszik az országból. Az életviszonyokat általában a külpiac változásaitól való abszolút függés jellemzi. A munkanélküliség jóval nagyobb arányú, mint a fejlett országokban. Ezek a tények a könyv megírása óta eltelt évtized alatt sem változtak lényegbevágóan.8 E rre a helyzetre nemcsak egyes kisebb csoportok, „báziskö­ zösségek” reagáltak, hanem az egyház hivatalosai is. Híressé vált a latin-amerikai püspökök konferenciájának 1968-as talál­ kozója Medellinben. Ennek a gyűlésnek az eredményeiről sokat írtak az évek során. Ezen a gyűlésen a róm ai katolikus püspö­ kök élesen és határozottan beszéltek a problém ákról, és kifejez­ ték készségüket arra, hogy a nép mellé álljanak.9 A helyzeten az sem segített, hogy a nagy nemzetközi társasá­ gok (transnational corporations = T N C )10 nagy beruházásokat hajtottak végre ezekben az országokban, m ert a nyereséget kivi­ szik az országból. H a valamelyik ország m egpróbál sorsán vál­ toztatni, fegyveres beavatkozás következik be. Közben a hírköz­ lő eszközök, melyek ugyancsak a TN C-k kezében vannak, óriási propaganda h adjáratot folytatnak a fennálló rend tám ogatásá­ ra. Miguez-Bonino szám ára K uba a nagy jel arról, hogy m áskép­ pen is történhetnek a dolgok.11 Nem tartja azonban K uba pél­ dáját m indenben követendőnek. Azt viszont hangsúlyozza, hogy marxizmus nélkül nem lehet forradalm at csinálni. F o rra­ dalom ra pedig szükség van. A marxizmus szám ára nem dogm a­ rendszer, mely totális világm agyarázatot ad, hanem az elemzés eszköze ( analytical tool), melynek segítségével meg lehet állapí­ tani a tényállást, és a kibontakozás útját. Latin-Am erika jövőjének kialakítása, a „történelm i projek­ tum ” (historical project) — szerzőnk látása szerint — az alábbi elemek figyelembevételével lehetséges: 1. A fejlődési modell elvetése: a kapitalista renden belül nincs megoldás. 2. A nagyok „birodalm a” (TN C-k) uralm ának véget kell vetni. Velük új viszonyt kell kialakítani. 3. Szükséges erősen központosított állam hatalom kiépítése a helyi és külföldi, nagy tapasztalatokkal rendelkező érintettek ellenséges reakcióinak kivédésére. Figyelni kell azonban a centralizáció veszélyeire is. 4. Gazdasági függetlenség megvalósítása elképzelhetetlen a tár­ sadalmi struktúrák átalakítása nélkül. Ehhez pedig az egész nép felelősségének felébresztése (conscientization), és a folyam atok­ ba való aktív bekapcsolódása (politicization) nélkülözhetet­ len.12 5. Legelső feladat a politikai hatalom m egváltoztatása. Gazdasági, kulturális és szociális célok ennek alárendelendők. 6. Törekedni kell arra, hogy Latin-Am erika népe saját gondolat­ rendszerüket és form áikat dolgozhassák ki egy bizonyos dogm a­ rendszer mellett való elkötelezés nélkül. 7. N em csupán gazdasá­ gi és társadalm i változásokért kell küzdeni, hanem ezekkel együtt egy új embertípus kialakulásáért is. Szerzőnk szerint ezekben az alapelemekben, ill. célokban a latin-am erikai „forradalm i keresztyének” egyetértenek. Nem kívánnak ők valamiféle keresztyén szocialista program ot kidol­ gozni, hanem részt kívánnak venni a lényegében nem az egyház­

ban végbemenő történelmi folyam atban. Ebben az együttesben róm ai katolikusok és protestánsok közösen vesznek részt. M oz­ galm uk az ökum enikus tevékenységnek jelentős része. Ezeknek a forradalm i keresztyéneknek a megjelenése általá­ nos meglepetést keltett. A visszahúzás erői régi szövetséges el­ vesztését voltak kénytelenek tudom ásul venni. A forradalm árok m agatartására nézve Miguez-Bonino Fidel Castrót idézi: Az utóbbi években forradalm i vonások m utatkoznak latinamerikai keresztyének között. Vagy, ha tetszik, haladó tendenciák, melyek a forradalm i álláspont felé sodródnak. N agy számú pap és vallásos ember állt ki h atározottan a latin-am erikai felszabadulási folyam at m e lle tt. . . Egyese­ ket üldöztek, mások — m int Camilo Torres — meghaltak. H a tárgyilagosan elemezzük ezeket a dolgokat, látnunk kell, hogy a keresztyének tömegeinek politikai felelősségre való felébredése milyen nagyjelentőségű az egész kontinens szám ára.13 A keresztyének között is sokféle m agatartás lehetséges. Ismer­ teti a szerző Camilo Tores rövid történetét, aki pap létére gerillá­ vá lett, és úgy halt meg. Torres meg volt győződve, hogy akkor keresztyén, ha az emberek mellé áll valóságos ínségük megszűn­ tetésére. Don Helder Camara recife-i érsek ezzel szemben „ag­ resszív és gyakorlati pacifista”, akinek „békés erőszakra” való törekvése M artin Luther King m agatartásával rokon. Ezeket az embereket M iguez-Bonino úttörőknek nevezi, akiknek száma nem nagy. De a hozzájuk hasonlóan elkötelezett keresztyének száma, akik a felszabadulásért küzdenek, napról napra növeke­ dik. Szerzőnk sorraveszi a legfontosabb latin-am erikai országo­ kat. rám utatva azok sajátos helyzetére. Ez a helyzetkép m utat változásokat azóta. D e a nagy áttörés nem következett be. A felszabadulás teológiájának elméleti kidolgozása azonban nagy lépésekkel halad előre, és útm utatást ad a keresztyének szám ára a jövendőben is. Melyek a teológia legfontosabb vonásai? A legfontosabb a Szentírástól idegen, de a teológiát több m int másfél évezreden át uraló kozmológiai és anthropológiai dualizmus h atározott elutasítása: nem lehet többé csak az ember „leikéről” beszélni, elfelejtve azt, hogy az O T-ban a nefes az egész em bert jelentette. N em lehet a világot többé kettéosztani, és az evangélium érvé­ nyét csak a m ateria fölött lebegő-létező lelkivilágra korlátozni.14 A m ásik fontos vonás, ami az elsőből logikusan következik, és am it a teljes Írás bizonyságtétele erősít: ez a teológia kontextuá­ lis teológia; a latin-amerikai valóságos élet valóságos küzdelmei között van születőben és form álódóban. Az is nyilvánvaló, hogy a 20. sz. teológiai irányzatai, Barth, és a post-barthiánusok, a 2. Vaticanum teológiája, — melyek egyébként is egymással is állandó beszélgetésben és kölcsönhatásban vannak — , hatnak Latin-Am erikában. Mindezek hatásai jelen vannak, ami azon­ ban kialakul, az sajátja ennek a gazdag kontinensnek, illetve az itteni egyháznak. M iguez-Bonino sorraveszi a hetvenes évek közepének legje­ lentősebb teológusait, és mindegyiknek a tanítását összefoglalja. Szenteljünk mindegyiknek néhány m ondatot. Juan Luis Segundo, uruguay-i jezsuita, akit szerzőnk a legöku­ m enikusabbnak nevez a tárgyalandó teológusok k özött.15 T aní­ tásában hangsúlyozza: az emberiség teremtettségénél fogva nyitva van Isten felé. Így a hit a hum anizációra vezet. Az egyház azok közössége, akik ismerik mi az emberség lényege. „A szere­ tet nem veszett el a világban.” 16 Az egyház az emberiségért van, mint Isten szándékának jele. Az Egyház természete szerint „ki­ sebbségi egyház’, jelen van a történelem ben Isten üdvözítő szán­ dékainak jeleként és m unkásaként. K arl Rahneren kívül Teil­ hard de Chardin is erősen h ato tt Segundora: a történelem nem más, m int az Universum mozgása a lét gazdagabb és bonyolul­ tabb szintézisei felé; ennek része a társadalom ban a felszabadu­ lás m egvalósulására m ozgásban lévő folyamat. Lucio Gera, argentin pap az ún. népi katolicizmus és pásztori gyakorlat képviselője. Szerinte az egyház lényege a misszió:

hirdetni az evangéliumot és ennek részeként törődni az ember evilági helyzetével. Az evangélium nemcsak egyénekhez, hanem közösségekhez is szól. A hitre ju tás nyom án bekövetkező válto­ zásnak éppen ezért társadalm i jellegűnek kell lenni. A latin­ amerikai népekben tudatosodik kiszolgáltatott és kizsákm á­ nyolt voltuk, és így form álódik bennük a felszabadulás utáni igény. Az egyháznak vigyáznia kell arra, hogy a történelmi folyam atok nagyon komolyanvételével együtt hangsúlyozza az eschatologiai szem pontot, mely szerint az üdvösség teljessége az idők végén következik be. Segundo és Gera tanításában közös — m u tat rá M iguez-Boni­ no — , hogy m indketten határozottan állást foglalnak a felszaba­ dulási — szekuláris — m ozgalm akban való részvétel mellett. Nem szabad azonban szerintük az egyháznak politikai hatalom ­ ra törekedni: „az Egyház részt vesz a nép törekvéseiben”. Van azonban kritikai prófétai feladata is. Ennek azonban a néppel és az üggyel szolidaritásban kell megvalósulnia. Ennek részeként kell hangsúlyoznia a szocializmus megvalósításának mozgásban lévőségét: a szocializmus nem perfekt, elkészült (ready-made) rendszer, hanem útközben valósul meg. G ustavo Gutiérrez m űködésében is m egm utatkozik, hogy a felszabadulás teológiájának kibontakozása szorosan hozzákap­ csolódik a latin-am erikai szociológia fejlődéséhez. Ez a szocioló­ gia elfogadta analízisének alap struktúrájául a függőség— felsza­ badulás összefüggését. Itt nem a nyugati, liberális szabadságfo­ galom ról, hanem a felszabadulás forradalm i gondolatáról van szó. Ez a gyakorlat és elmélet G utiérrez szerint a felszabadulás teológiájának kiindulópontja. Ő azt hangsúlyozza, hogy a felszabadulás teológiájában egyszerre van jelen az egészen új, a m últhoz viszonyítva diszkontinuitás, és a kontinuitás. A felsza­ badulás kifejezésnek is megvan az előtörténete, és m egvan az egészen új tartalm a. A jelentésnek három rétegét látja: a bűnből való szabadulás; az ember önm egvalósításának történelm i fo­ lyam ata, azaz a hum anizáció; és végül a társadalm i/politikai felszabadulás. Ez a három azonban összetartozik, egymás ellen ki nem játszható. Ennek az egységnek az alapja Isten kegyelmé­ nek és az ember feladatának összetartozása. Ahogy MiguezBonino összefoglalja: „Ez az alapvető összetartozás fejeződik ki abban is ahogy (G utierrez) hangsúlyozza, hogy csak egy törté­ nelem van, mely a Teremtéssel kezdődik, m ind Jahve üdvözítő történetének, mind pedig az emberi vállalkozásnak kezdete.”11 Az Exodus is a társadalom politikai és redemptív dim enzióknak összetartozásáról beszél, és ez találja meg teljes mélységét Jézus Krisztusban. Miguez-Bonino hangsúlyozza, hogy a tárgyalt teológusok valamennyiénél ez a szocio-politikai dimenzió a m arxista társa­ dalomelemzés eredménye és így az osztályharc kategóriáiban gondolkozik. Itt egy „minőségi ugrással” van dolgunk a liberá­ lis-hum anista társadalm i felelősség és a forradalm i elkötelezett­ ség között. A „gazdag világban” idealista szabadság fogalom ­ ban gondolkodnak. Itt viszont a valóságos szituáció, véres való­ ságos tényei adják a kiinduló pontot. Hugo Assmann, brazil pap a következő M iguez-Bonino írásá­ ban ismertetésre kerülő teológus, aki a teológiának a praxisra való utaltságát chrisztologiai analógiával m utatja ki: „H a az is te n i. . . kizárólag az emberiben található, teljesen logikus, hogy a keresztyén teológia az emberi történethez való kapcsoló­ dásban nyerje el hiteles teológiai jellegét.”18 Ez a látás segít az elnyomást igazoló hamis teológiák — m int a gazdag világ „ideá­ lis” teológiái, harm adik utasság — leleplezésében. Ez segít a történeti gyakorlatban felmerülő — a különféle ideológiák, és a marxizmus által is ignorált — problém ák, mint pl. halál, közösség, áldozat alapos megvizsgálásában. Egy másik brazíliai róm . kath. teológus Ruben Al ves írásai­ nak jórésze az Egyesült Á llam okban töltött évei alatt keletke­ zett. Ő az észak-amerikai világ szám ára kívánja közvetíteni a latin-amerikai teológia gondolatvilágát. Ő is a praxissal kezdi, ahogy az a héber cedáqá tartalm ában m utatkozik: nem elméleti igazságról, hanem az életben ható, cselekvő igazságról kell valla­ ni. Ez azoknak a keresztyén csoportoknak a feladata, akik az élettől taníttatva új m ódon olvassák a Bibliát, és az egyházról 207

szóló tant is új világosságban látják. Így jöhet létre a találkozás a hum anista messianizmus, amelyet az ember felszabadulásáért küzdők képviselnek, és a messiási humanizmus képviselő, az exodus nyelvét beszélő közösség között. Alves — több más latin-am erikaihoz hasonlóan — egyszerre épít Barth-ra és a post-barthiánusokra, és illeti kritikával őket. A velük kapcsola­ tos közös kritika, hogy „olyan nyelvet használnak, mely az emberi életet és cselekvést nem veszi kom olyan.” 19 Ez a kom o­ lyanvétel akk o r következik be, am ikor politikai nyelvet kezde­ nek használni. „A hum anisztikus messianizmus szám ára a poli­ tika kizárólagos emberi lehetőség: az em bert egyedül az ember szabadíthatja meg. A messiási hum anizm us viszont tud Isten politikájáról az Exodusban: Izrael nemcsak azt tudja, hogy kiszabadította m agát, hanem azt is, hogy kiszabadíttatott.”20 Ezen a ponton hoz fel M iguez-Bonino egy fontos és izgalmas kérdést: M iért van az, hogy olyan gyakran találkozik az ember ezeknek a teológusoknak az írásában az éppen most említett európai teológusok gondolataival, és mégis m intha egészen más hang hangoznék? E kérdésre az alábbi gondolatm enettel vála­ szol szerzőnk: a teológiában Istenről és az Ő tetteiről van szó. Természetes azonban, hogy az Istenről való beszéd szükségsze­ rűen analógia jellegű. Az emberi tapasztalatok mely területéről nyerhetjük el a kategóriákat, melyekben a teológia tém áit elhe­ lyezhetjük, és melyekből a szükséges szókincset kapjuk. A m últ­ ban a vallás, ill. a metafizika ad ta meg ezt a nyelvet. Ez azonban napjainkban elméletileg kérdésessé, gyakorlatilag homályossá vált.21 Ezért találkozunk annyi próbálkozással E urópában is, Észak-A m erikában is a lélektan és az egzisztenciális elemzést felhasználó antropológiai nyelvvel teológusok között is. A zon­ ban bibliai teológiai kutatás és sokak — elsősorban a H arm adik Világ — tapasztalata arra utalnak, hogy a legmegfelelőbb bánya új szókincs m egtalálására a történelem világa, mely a szociológi­ ában, a politika és a k ultúra tudom ányos vizsgálatában adatik. Itt kétszeres váltásról van szó: a metafizikairól az antropológiai­ ra egyfelől, a belső személyes világról a nyilvános történelmire másfelől. Ez m utatkozik Moltmann, M etz, vagy Harvey Cox írásaiban. Latin-A m erikában a történelm i-politikai analógiák és nyelvhasználat esetében azonban erőteljes radikalizálódással találkozunk. Itt nem általában emberi történelmi tapasztalatok­ ról beszélnek és írnak, hanem konkrétan, imperializmusról, nemzetközi piacviszonyokról, társadalm i osztályokról. Ebben az is m egm utatkozik, hogy a nyelvhasználat nem semleges d ö n ­ tés eredménye, hanem h atáro zo tt állásfoglalásé. Így lesz a latin­ amerikai teológia elfogult (partizán) teológiává. Nem vezet-e ez egyoldalú ideológiai és politikai fogságba? Ez a veszély fennáll, és ellene küzdeni kell. De nem a nyelvhasználat semlegesítésével. A semleges nyelvhasználat ugyanis a status quo tám ogatását jelenti, ahogy a fent nevezett teológusok nyelvhasználata is beépült a K özös Piac országaiban a fennálló igazságtalan rendet tám ogató ideológiába, gyakran a szerzők szándéka ellenére. Az ideologizálódás, politikai fogságba ju tás veszélye ellen harcolva meg kell kérdezni M iguez-Bonino szerint: milyen kri­ térium ok segítenek a teológia helyességének megítélésében? A lingvisztika m egtanított m ár arra, hogy szavak jelentését nemcsak a beszélő szándékai, hanem az azokhoz kapcsolódó meglévő jelentéstartalm ak is m eghatározzák. Így lehet a M olt­ m ann vagy M etz által használt kifejezéseknek a nyugat-európai világban egész m ás értelm et adni. Másfelől, ugyancsak a lingvisztika22 hozta fel a nyelv verifiká­ lásának — igazságtartalm a megvizsgálásának — kérdését. Ez pedig a teológiát illetőleg — amennyiben a metafizika világáról lem ondunk — a m agatartás, a praxis világában lehetséges. Így a teológia mértéke az orthodoxia mellett, az orthopraxis lesz. E kifejezést azonban újra le kell történelm i-politikai nyelvre fordítani. Ezt teszi a felszabadulás teológiája.23 A könyv m ásodik felében „K ritikai reflexió” c. alatt szerzőnk összefoglalja saját gondolatait. Mi a teológia norma normans-a ? — teszi fel Miguez-Bonino a kérdést. A kérdés komoly. V ádolták m ár a latin-amerikai teológusokat azzal, hogy a „Deutsche Christen” eretnekségét folytatják. Szerzőnk saját m unkája fontos részének tartja egy 208

ilyen veszély elleni védőfalak emelését. Erre is vonatkozik azon­ ban az, hogy „helyesen értve a kérdés elsősorban nem a megértés és ismeret szintjén, hanem a praxis és az engedelmesség történel­ mi szintjén teendő fel. Az igazság nem valami elvont, az emberek és események feje felett lebegő igazság, am it meg kell érteni és le kell fordítani az emberek számára. H anem az igazság, a logos, a parxis logos-a (Assm ann). Ez felel meg az Ó testamentum igemegértésének, ahol az ige nem fogalmak közlése, hanem terem tő esemény, történelm et form áló kijelentés. Izraeltől is az kívántatik meg, hogy engedelmesen, cselekvően vegyen részt — esetleg éppen szenvedéssel — Isten aktív igazságában (in God’s active righteousness). Izrael hite . . . nem a gnózis, hanem az ú t.”25 Ennek a ténynek megerősítését látja M iguez-Bonino a jánosi teológiában (Jn 14,15; 1Jn 5,3 etc.). A helyes ismeret a helyes cselekedettel já r együtt, attól el nem választható. Bult­ m annak igaza van abban, hogy minden szöveget bizonyos előze­ tes megértéssel (Vorverständnis, preunderstanding) közelítünk meg. Így a herm eneutikai kérdés nagyon kom olyan veendő.26 De a szöveg m agyarázata a praxishoz kapcsolandó. Ennek vizs­ gálatánál pedig Freud és M arx kutatásait figyelembe kell venni. A gazdag világ teológusainak interpretációinál felmerül a gya­ nú, mennyiben torzítja azt a saját környezetükből származó „előzetes megértés”. A II. században az apologéták a kor filozó­ fiai irányzataihoz való vonatkozásban keresték a verifikáció lehetőségét. Az elvont racionalitás azonban sem az Írás szelle­ mének, sem a mai élet gyakorlatának nem felel meg. Verifikáció gyakorlati kérdések mint imperializmus, apartheid és egyéb szo­ cio-politikai kérdés fényében, ill. az azokhoz való viszonyulás­ ban lehetséges.27 Nem lehet semlegesnek m aradni. Az állásfoglalásnak viszont megvannak a kockázatai. Ilyen veszélynek látja egyik oldalon a marxi társadalomelem zés elvetését arra hivatkozva, hogy az egy abszolút igényű tanból, a dialektikus materializmusból szár­ mazik, és így keresztyének által nem fogadható el. A másik oldalon egyes keresztyének „szinte vallásos buzgósággal” ragad­ ták meg a m arxista ideológiát — ugyancsak abszolút értelmezést adva annak — elvesztették hitüket, és elvetették az evangélium történeti tartalm át. Ezek helyett egy harm adik lehetőséget lát helyesnek, mely elfogadja a m arxista társadalomelem zést, de nem szentesíti az ideológiát, és nem teologizálja a társadalmi-gazdasági-politikai kategóriákat. H anem azokat a valóságos helyzethez méri. Hogy a valóságos helyzetet látja-e az ember, és az engedelmessége nem önámítás-e, ezért újabb és újabb ön- és környezetvizsgálatra van szükség. Ez az ú t nincs veszélyek nélkül. „Az engedelmesség mindig hordoz m agában kockázatot.”28 Az engedelmesség valóságos voltának megmérése érdekében foglalkozik szerzőnk a megbékélés evangéliumának és az osz­ tályharcnak egymáshoz való viszonyával. Az osztályharc tény — állapítja meg Miguez-Bonino — , am it nem M arx talált ki. M ikor Kálvin a telhetetlenség erejéről beszélt, ugyanarról szólt, m ondja. H a pedig ez igaz, akkor a szeretet nem kerülheti el az állásfoglalást. Paul Ricoeur-t idézi: H a a szeretet az Isten O rszágának kategóriája, és mint ilyen eschatologiai dimenziót is hordoz, ak k o r szeretet és igazság összetartoznak. Nem értjük, mi a szeretet, ha a jótékonyko­ dást az igazság pótlékának, vagy megfelelőjének tekint­ jü k . . . Az igazság nem más, mint a hathatós, intézményesí­ tett és társadalm i síkon megvalósuló szeretet.30 A gazdagok ideológiájává lett szeretet, minden áron való megbékítést ( conciliation) keres. A bibiliai megbékélés ( reconci­ liation) nem a minden áron való kom prom isszum okban, hanem az új világ győzelmében van. Az ellenség szeretete nem azt jelenti, hogy ne küzdjünk ellene. Itt kapcsolódik M iguez-Bonino gondolkodásában a szeretet kérdése a béke és az erőszak problém ájához. Van az erőszaknak egy napjainkban nagyon gyakori, hamis értelmezése. Eszerint az Universum rendje áthatja a világot: menny és föld, természet és társadalom bizonyos m értékű egyensúlyban van. Ennek a koz­

mikus racionalitásnak a felbontására irányuló tevékenység az erőszak. Tulajdonképpen a középkori feudális gúla (Isten— csá­ szár— fejedelem— földesúr—jobbágy) korszerűsített változata ez. A lényege az: Isten ak arata fejeződik ki a dolgok fennálló rendjében. Ami ezt fel akarja bontani, az az erőszak. Egy másik felfogás szerint az embernek állandóan harcban kell állni a természetben, a történelemben és a társadalom ban m utatkozó megkövesítést m unkáló erőkkel. E felfogás szerint a teremtés is tulajdonképpen erőszak a dolgok merev állásával szemben. E gondolkodásban az erőszaknak terem tő szerepe van. Ennek szélsőséges form ájában az erőszak a teremtés princí­ pium ává válik. M ind a két felfogás találhat bizonyos — bár kétes értékű — tám ogatást összefüggésükből kivett bibliai helyeken, és egy­ házi tradíciókban. Itt azonban torzulásokkal találkozunk, m e­ lyeket ki kell javítani. A teljes Írás összefüggésében: „erőszak az emberi m agatartásnak egy olyan form ája, ami önm agában el­ vethető, vagy elfogadható, de m int Isten parancsából következő konkrét cselekedet, végrehajtandó, vagy — az isteni paranccsal kapcsolatos feladathoz viszonyítva — elkerülendő. Így a tö r­ vény megtiltja az erőszakot bizonyos személyekkel és dolgokkal szemben, míg megengedi sőt parancsolja m ás összefüggések­ ben.”31 V annak m egtiltott háborúk és megengedett h áb o rú k .” Á ltalánosságban azt m ondhatjuk, hogy „konfliktus és erőszak eszközök olyan állapotból (rabszolgaság, bosszú, önkény, el­ nyomás, védelem hiánya, kizsákmányolás), mely az em bert és a közösséget m egakadályozza dolgokhoz, emberekhez, Istenhez való viszonyában a felelős cselekvésben . . . N em meglepő ezért, hogy Isten hívása-parancsa mindig új helyzet teremtésére, a status quo m egváltoztatására indít.”32 Ez az a prioritás, amire a felszabadulást hangsúlyozók bibliai alapon joggal hivatkoz­ nak, — állapítja meg szerzőnk. M indazonáltal, nem tekinti a felszabadulást és a rendet, a konfliktust és az integrációt olyan kulcsfogalm aknak (conceptual keys), melyekkel történetfilozó­ fiát lehet felépíteni. Ezek inkább útm utatók (heuristic elements) egy adott történeti helyzetben elhangzó isteni ige feletti reflexió szám ára. Nem úgy kell tehát a két fenti felfogás egymáshoz való viszonyát szemlélni, m intha egyszerűen szimmetrikus, egymást kiegyensúlyozó elemek lennének. K risztus személye és m unkája építi be ezeket az elemeket, tehát a rendet, a racionalitást, a dolgok megőrzését, valam int az átform álódás dinam ikáját a m aga szabadító m unkájának egészébe. Ezzel együtt já r MiguezBoninónak az a fontos megállapítása, hogy az erőszak alkalm a­ zásának, vagy a rend megőrzésének lehetőségéről nem lehet elvontan, tehát az adott konkrét történeti helyzet figyelembevé­ tele nélkül beszélni. Az nyilvánvaló, hogy Jézus elvetette a ró ­ m aiak elleni fegyveres felkelés gondolatát. Nem azért, m intha az emberi együttélés világát — tehát a politikáét — vetette volna el. Ő a Messiás m unkájának politikai hatalom ként való értelme­ zését nem volt hajlandó elfogadni. Isten Messiása nem azért jött, hogy politikai hatalm at gyakoroljon, hanem azért, hogy azono­ sítsa m agát az elesettekkel és elnyom ottakkal. Követői szám ára ez azt jelenti, hogy nekik nem lehet hatalm i igényük, hanem részt kell venniök az emberi küzdelemben az elnyom ottakkal való azonosítás útján. Nincs hely kereszteshadjáratok számára. Viszont van hely azoknak az eszközöknek a használatára, me­ lyek minden értelmes ember szám ára elérhetők. Az erőszak kérdésénél a konkrét helyzet figyelembevétele nagyon alapos elemző m unkát igényel. Reménytelen vérengzés­ be semmiképpen nem szabad belemenni. A győztes forradalom magával hozza egy fajtájú erőszaknak a másik fajtájú erőszak­ kal való felváltása reális veszélyét. A nyílt erőszak alkalmazása minden esetben ártatlan áldozatokkal is jár. Nem szabad azon­ ban elfelejteni — és ez nagyon fontos — , hogy az igazságtalan struktúrák maguk szervezett erőszakot jelentenek, melynek n a­ ponta sokm illióra tehető ártatlan áldozata van. Nem arról van tehát szó, hogy a gerillák egy békés helyzetben alkalm aznak erőszakot, hanem az intézményesített erőszak világában. K ép­ m utatás egy olyan államférfinak magános terroristát elítélni, aki ennek a rendszeresített erőszaknak a védelmezője. Vannak a latin-am erikai felszabadulási teológia képviselői

között is olyanok, akik nem-et m ondanak az erőszakos felkelés­ nek. Ilyen Dom Helder Camara, a brazíliai Refice róm . kath. érseke: „a fegyveres felkelés legitim, de lehetetlen. Legitim, mert provokálják, lehetetlen, m ert elnyomják . . . Á lláspontom e kérdésben nem vallásos, hanem taktikai megalapozású. Nem idealizmuson, hanem reális, tisztán politikai helyzetfelmérésen alapszik . . . Megvetem azokat, akiket nem érin­ tenek az események, vagy hallgatnak, és szeretem azokat, akik küzdenek és próbálnak tenni valam it.”34 Ilyen m eggondolások alapján m ondja ki Miguez-Bonino is: „Az erőszakmentes cselekvés nemcsak legjobban megfelel a ke­ resztyén lelkiismeretnek, de a forradalm i célok szem pontjából is a legmegfelelőbb.”35 Ez azonban szerinte sem lehet soha abszolút, mert esetleg emberi életekben, szenvedésben, a rab ­ szolga-lelkület kialakulásában nagy áldozatot kíván. Értékeli Miguez-Bonino a kom m unizm us felépítése utáni tá r­ sadalom képére vonatkozó marxista-leninista látásokat is. M eg­ állapítja, hogy keresztyén ember nem fordulhat el ezektől cini­ kusan: „Cinizmus az ember teljes megváltására irányuló tö rek ­ vésekkel szemben keresztyének szám ára nem megengedhető.”36 M ert mind a forradalom , m ind a keresztyénség a végső megbé­ kélést várja. De különböznek látásaik a végső kibontakozásra nézve: „A kettő közötti különbség nem az, hogy a keresztyénség megbékélést hirdet a forradalom pedig konfliktusra ösztö­ nöz . . . Sokkal inkább abban a tényben különböznek, hogy az új társadalom ért való közös küzdelm ükben keresztyén és nem-keresztyén forradalm árok másképpen viszonyítják egymáshoz közvetlen céljaikat és végső reménységüket, ,M int m arxista keresztyén — m ondta egy ismerősöm egy közös gyűlésen a közelm últban — hiszek a szocialista forra­ dalom ban. M int keresztyén marxista, hiszek Jézus Krisztus M ásodik Eljövetelében.' Hogy ez a különbség m it jelent a maga teljes mélységében, azt még további alapos k u tatá­ soknak kell kideríteni.”37 Miguez-Bonino részletesen foglalkozik a görög filozófiai h a­ tásokra kialakult dualista szemlélettel, melyben az ősegyháznak a totális átform álódásra irányuló hit az egyéni életre szűkült, és az eljövendő világra korlátozódott. Ez a dualizmus teljes m ér­ tékben ellenkezik az Ó testam entum látásával, mely Jahve-nak a történelemben megvalósuló uralm át hirdeti. Az Ú jtestam en­ tum ún. individualista m agyarázata azonban idegen hatásokra alakult ki. Az Ószövetség alapján a szokásos dualista szemlélet nem tartható. Ez az általános bibliai teológiai felismerés külö­ nös hangsúlyt kap a felszabadulási teológiákban. Fontos szere­ pet kap itt is az Isten Országa újszövetségi hirdetése és várása. Idézzük szerzőnket: „Az Ország nem a történelem tagadása, hanem rom landó voltának, frustrációinak, gyengeségének és kétértelműségé­ nek, még mélyebben, bűnének a megszüntetése, hogy az ember közösségi életének teljes értelmét megvalósítsa. É p­ pen ezért történelmi „m űvek” ( works) az élet minden terü­ letéről — társadalm i, gazdasági és politikai területről is — m aradandóak, amennyiben az (Isten Országa) rendjéhez tartoznak . . . Nem elegendő tehát a történelem és az O r­ szág közti viszonyt a képm ás és valóság párral kifejezni. Az Ország nem csupán árnyék m ódon kiábrázolva, vagy visz­ szatükröződve, vagy analogikus utalásokban m utatkozik meg a történelemben a szeretet egyéni és közösségi megva­ lósulásaiban, hanem valóságosan jelen van cselekvő m ó­ don, autentikusan — b ár részlegesen és nem tökéletesen. . . . Következésképpen azon kérdés helyett, hol van jelen, hol látható az Isten Országa a m ai történelemben, arra kapunk indíttatást, hogy hogyan tudunk — nem egyénileg, hanem a hívők közösségében itt, a m a folyó történelemben — részesedni az eljövendő világ erőiben.”38 209

Az Isten O rszágának a hivő ember konkrét történelmi tettei­ hez való viszonyára nézve M iguez-Bonino az alábbi összefogla­ ló megjegyzéseket teszi: 1. A fenti értelmezés hívást és küldést jelent felelős történelm i döntésekre és cselekvésre. M ásokkal közösen végrehajtott ilyen cselekedeteinknek van jelentősége Isten m egváltó szándékai szem pontjából is. 2. Isten ítélete alatt állanak az összes emberi teljesítmények. Ez a tény nem rettent el a részvételtől, m ert azt is tudjuk, hogy Isten kimenti az ítélet­ ből m indazt, am it Ő jelentősnek talál. 3. Ez az elkötelezett és mégis polem ikus részvétel m agában foglalja a történeti alternatí­ vák közti értékítéletet. 4. E döntéshozatalban az Isten Igéje által való vezettetés és az emberi-politikai elgondolások egymással kölcsönhatásban vannak. A tudom ány azzal, hogy jelenségek törvényszerűségeit felfedi, igeértésünket is elősegíti. 5. A hitben m egm utatkozó cselekvésnek eschatológiai dimenziója is van, am it szerzőnk „utópiai funkció”-nak nevez. Ez bátorít a jelenva­ ló, ideiglenes és nem tökéletes rend építésében való részvételre. Így a h alottak feltám adásáról és az örök életről szóló tanúságté­ tel nem öncélú, nem a jelenvaló világ szenvedéseinek rekom pen­ zációjára, hanem odaszánt életre a gonoszság erőinek minden területen való legyőzésére hív. M iguez-Bonino nagyon fontosnak látja, hogy a felszabadulás teológiája dolgozza ki a maga ekklesiológiáját. Itt több nehéz­ séggel találkozik. Az egyik a reformáció és ellenreformáció ko­ rából örökölt ekklesiológiai problém a, mely az „igaz” és a „ha­ mis” egyház jegyeinek felsorolásával a másik egyháztesthez vi­ szonyítva fogalm azta meg a m aga látását. A m ásik nehézség a latin-am erikai tapasztalat, mely szerint az osztályharc az egyhá­ zon belül is m egtalálható, és az elnyomás és elidegenedés erői gyakran a vallásos élet részét képezik. Így az egyháznak a szegé­ nyekhez és elnyom ottakhoz való viszonya az ekklesiológia ki­ form álása nagy jelentőségű. M iguez-Bonino szembe fordul az­ zal az elgondolással, mely szerint Krisztus ügye totálisan, m ara­ dék nélkül azonosítható lenne az elnyom ottakért való küzde­ lemmel. Ő maga még nem ad e könyvben összefüggő egyházról szóló tant. K ét tényezőt tart különösen figyelembeveendőnek. A m ethodista teológus itt a kálvini örökségből veszi a teremtés szövetsége és a megváltás szövetsége összefüggéseiről szóló taní­ tást. Ez segít az egyház és a terem tett világ viszonyának valóság­ hű felismerésében. Az egyházon kívül található igazi értékek: pl. odaszánás, önzetlen szolgálat Isten szabad általános kegyelmé­ nek a jelei. Az egyház pedig azok az emberek, akik közvetlenül K risztussal és K risztusban egymással közösségben jelei Isten szabadító kegyelmének minden ember számára. Az egyház egy­ sége, egységre törekvések; az élet dolgaira nézve való engedel­ messég; az élet és az istentisztelet egységében való bizonyságté­ tel, fontos elemei az egyházról szóló tannak. Egyház ott van, ahol az emberek K risztust ünneplik, R óla vallanak, és Vele közösségben tesznek meg m indent az ember teljes felszabadulá­ sáért. „K eresztyének és M arxisták. Közös forradalm i kihívás39” . Ez a címe M iguez-Bonino m ásik könyvének, mely időben majdnem egyszerre jelent meg az előzőekben ism ertetett írással. A latin­ am erikai kontextusban keresztyének és m arxisták egymáshoz való viszonya különösen élesen vetődik fel. A könyv előszavában három , szám ára fontos tisztázást végez: 1. O lyan em ber írja a könyvet, aki Jézus K risztust U rán ak és M egváltójának vallja. Számára ez a felismerés életének, remény­ ségének és cselekedeteinek alapja. 2. Meg van győződve, hogy Latin-A m erika m ai problém ái fejlődéssel, a meglevő javítg atá­ sával meg nem oldhatók. F orradalm i változásra van szükség. 3. A m arxizm us szolgáltatja a társadalm i analízis eszköztárát. Ezzel tulajdonképpen in medias res vezet a szerző bennünket: „Tételem az, hogy mi keresztyének, látva a kontinensünkön uralkodó állapotokat, törekedve arra, hogy hitünk történelmi szem pontból is h athatós (relevant) legyen . . . felfedeztük a m ar­ xizmus pótolhatatlan lehetőségét (relevance).40 Ez az álláspont először keresztyén értelmiségiekben form álódott, m iután látták a hagyom ányos jócselekedetek — ahogy mi itt M agyarországon neveztük 40-45 évvel ezelőtt, „szociális olajcseppek” — nem segítenek, sőt néha károsak. H ozzájárult ehhez az ún. keresz­ 210

tyén-dem okrata pártok latin-am erika szerte tapasztalt kudarca. Ezek teljes m értékben a fennálló igazságtalan rend megőrzését, és a forradalom m egakadályozását szolgálják. Így történt az, hogy a m arxisták meglepve tapasztalták, egyre több keresztyén küzd velük együtt. Ez m ár önm agában is elég lett volna arra, hogy stratégiai szövetségest lássanak a velük együtt küzdő keresztyénekben. Ehhez hozzájön, hogy a falvak népe életében a vallás igen nagy szerepet játszik. Szerzőnk véle­ ménye szerint keresztyén stratégiai szövetségesek jelenléte arra ösztönzi a m arxistákat, hogy a dialektikus materializmus abszo­ lút jellegét tom pítsák, vagy egészen visszavonják. A keresztyé­ nek szám ára a forradalm i együttm űködés azt a kérdést veti fel: Lehetséges-e bibliai alapon a társadalm i és a politikai élet szint­ jét a keresztyén hit és élet cselekvési területének tekinteni. A „Boldogok, akik cselekszik” — feliratú fejezetben az isten­ ismeret és az igazság cselekvésének egységéről beszél a Jer 23,13 — 16; és H ós 4,1— 6;12,6 összefüggésében: „Az igazság cselek­ vése egyenlő Jahve ismeretével (to do justice is to know Yahwe) . . . A Biblia szám ára az igazság cselekvése nem csupán személy­ telen viszonyulás vagy szociális érdem ; ez a szövetség belső lényege (the very nature o f the covenant), mivel ez azzal az Ú rral való szövetség, aki igazságot cselekszik.”41 A jánosi iratokban Miguez-Bonino ennek a tanításnak a kiteljesedését látja. Itt két fókusz van: a chrisztológiai és az etikai. De ez a kettő szorosan összetartozik. K risztus érkezése új helyzetet terem tett. A hit együtt já r ez új helyzetben való cselekvő állásfoglalással: egymás szeretésével és szolgálatával. (Jn 13,1— 20, 1Jn 2,29;3,10;4,7). Jánosnál sem lehetséges istenismeret szolgáló szeretet nélkül. Foglalkozik szerzőnk azzal a kérdéssel is, hogyan lehetett ebből a bibliai alapálláspontból olyan teológiákat felépíteni, amelyek „m aguk szám ára az absztrakciók univerzum át építik fel, de a világot érintetlenül hagyják.”42 Válasza egybehangzik azzal, amit a szélsőséges hellénizálásról és az attól való megsza­ badulás szükségességéről sokszor elm ondtunk: A görög-római világhoz való alkalm azkodás során keresztyén teológia a görög idealizmus foglyává lett. Ahogy a görög filozófia a görög mitoló­ gia istenvilágát m egtisztította, az istenség esszenciájává form ál­ ta, úgy történt Jahve-val is. Á brahám , Izsák és Ják ó b Istene a filozófusok istenévé (Pascal) lett ebben a gondolkodási rendben. M ikor azután ezek a filozófiai alapok kérdésessé, sőt tarth atat­ lanná váltak, az Isten „essenciája” semmivé foszlott. Bekövetke­ zik az Isten-halála-teológia korszaka. A felismerés legfontosabb tanulságának azt tartja MiguezBonino, hogy nem szabad absztrakt m ódon teologizálni. „Isten nem azért szól, hogy inform áljon, Ő szól, hogy hívjon, p aran ­ csoljon, és bizonyos tetteket m eg tiltso n . . . Az engedelmesség nem előfeltétele vagy következménye az istenismeretnek: az engedelmesség az istenismeret része.”43 A kkor és úgy ismerjük meg Istent, ha halljuk és válaszolunk egész valónkkal. Ez a válaszadás pedig konkrét történelmi helyzetben történik. A marxizmushoz való viszonyulás tisztázására azonban M i­ guez-Bonino szám ára nem elég annak megállapítása, hogy a keresztyénség nem azonosítható az idealista filozófiákkal. A la­ posan meg kell vizsgálni a m arxista valláskritika lényegét. M arxnak közvetlen tapasztalatai a porosz feudális államban voltak „a trón és az oltár” szövetségéről, valam int a nyugati liberális dem okráciákban a jórészt liberális hatások alatt álló egyházak életéről, és ezeknek az egyházaknak a társadalm i kér­ désekben tanúsított m agatartásáról, emeli ki Miguez-Bonino. M egállapítja, hogy M arx a vallás ideológiai szerepét kárhoztat­ ja : az csupán egy lepel, mely m ögött az arisztokratikus-feudális megőrzésére irányuló tevékenység folyik. A liberális társadalom és állam m agába építette és felülhaladta a keresztyénséget44, és közben maga is vallásként funkcionál. Szabadsága az individua­ lista egoizmus szolgálatában áll. Ehhez dualista szemléletre van szükség, amelyben az egyén és a közösség elkülönül egymástól, és melyben a fétissé tett pénz kultusza folyik. Így a kapitalizmus a tökéletes vallás, mert az megfosztja az em bert a felebaráthoz, a világhoz való egészséges viszonyulásától. Itt tehát a vallásnak alapvetően negatív megítélésével állunk szemben. Ez olyan ideo­ lógiai takarónak látszik, amely elrejti szem elől az emberi ínsé­

get. Ezért nem látott M arx lehetőséget a vallásokkal való együtt­ működésre nem akarván hamis orvosságot ajánlani a beteg embernek. A vallás a nép ópium a. M iguez-Bonino nem tesz kísérletet arra — mint sokan — , hogy a marxi valláskritika élét tom pítsa. N agyon határozottan és élesen állítja fel tételeit arról, mennyire összebékíthetetlennek látja M arx saját tanítását a ke­ resztyénséggel. Ennek folytatását látja szerzőnk több szovjet szerző állásfoglalásában.45 Beszél azonban az Olasz K om m unis­ ta Párt 1945 óta érvényes álláspontjáról is, mely összeegyeztet­ hetőnek látja a Párt program jának elfogadását a vallásos meg­ győződéssel, mert — szerintük az ateizmus a marxizm usnak nem „fundam entális tétele” . Részletes áttekintés után három töm ör megállapítást tesz a szerző: 1. A fent m ondottak alapján nem lát a vallás egyértelmű­ en m aradéktalan elítélésében egységet. 2. Az egyes véleménykü­ lönbségek az adott történeti helyzetben vizsgálandók. 3. Figye­ lembe kell venni a mai m arxizm uson belüli gondolatokat e tém akörben is. O lvasóink előtt ismerős a barthi-bonhoefferi valláskritika. M iguez-Bonino hasonlóképpen vélekedik: Bibliaolvasó embe­ rek szám ára nem meglepő, hogy a vallást az igazság helyére tegyék, és segítségével elnyom ást gyakoroljanak — mondja. A próféták üzenete élesen hangzott a vallást az engedetlenség leplezésére való felhasználás ellen. (Ézs 29,13;58,2; Jer 5,31;7,9 — 10;8,11; Ezék 13,10;33,31; M ik 3,5;6,6— 8.). Így szól az ítélet az Ú r tem plom a ellen (Jer 7,14). M indez megerősítést nyer Jézus tanításában — (M k 12,40), ideszámítja szerzőnk a szom batra vonatkozó jézusi tanítást is (M t 12,4— 14 etc.). Különösen Ja ­ kabnak a m unkás bérére vonatkozó m ondanivalójában. De lát analógiát M iguez-Bonino Pálnak a törvénnyel kapcsolatos taní­ tása és a vallás negatív értékelése között is. K onklúzióját pedig így vonja le: Törvény, Templom, szombat, a kegyesség gyakor­ lásának lehetőségei; Isten ajándékai az életre, az Istennel és a többi emberrel való kapcsolat meggazdagítására. H a azonban ezek nem töltik be küldetésüket, nem m aradnak semlegesek, hanem pusztító erővé válnak. Ezért m aga az Ú R fordul velük szembe. Felhívja a figyelmet szerzőnk arra is, hogy a Szentírás élesen fordul szembe a bálványkészítéssel, (Ézs 44,6— 20) a bálványi­ m ádó vallásossággal. Ez a bálványozás elleni megalkuvást nem tűrő küzdelem Miguez-Bonino látása szerint analógiát alkot M arxnak a vallás elleni ellenséges m agatartásával. Számára a vallás — m int D euteroésás szám ára a bálványozó — az ember ellensége. Ő pedig az emberért állt ki szenvedélyesen. Míg „be kell látnunk, hogy azok akik szenvedélyesen kiálltak az ember mellett — különösen az elnyom ott kizsákmányolt proletariátus mellett — a vallás képviselőit a másik oldalon találták. Marx használhatta volna az argentin parasztköltő keserű szavait: „Azt m ondják Isten törődik a szegénnyel. H át, lehet, hogy így van, lehet hogy nincs így. De egy dolog biztos: Ő a bányatulajdonosokkal ebédel.”46 N apjainkban — m utat rá a szerző — még mindig gyakori a gyarm ati időktől örökölt kapcsolat a misszionáriusok és a h a r­ m adik világ népeit kizsákmányoló hatalm asságok között. A ne­ okolonializmus világában olyan em bertípust nevelt sok misszió, mely az egyéni siker és érvényesülés bálványozását próbálja keresztyén mázzal bevonni. Így létrehoztak sokszor olyan cso­ portokat, melyek a saját népük szenvedései közepette csak a maguk, a nyugati világ m ódjára való, érvényesülésével törődtek, és idegen test m aradtak társadalm ukban. N agyon gyakran féke­ zi a társadalom előrehaladását az, hogy az egyházak, vagy azok képviselői valamiféle „harm adik ú t” megvalósításáért tevékeny­ kednek. Ezeket a próbálkozásokat M iguez-Bonino sem fogadja el. Viszont, folytatja szerzőnk gondolatm enetét — a fent elm on­ dottak arra m utatnak, hogy M arx valláskritikájának funkcioná­ lisnak kellene lenni, nem pedig metafizikainak. Azonban, úgy tűnik, ez nem így van. M arx szám ára a vallás nem csupán egy

történeti jelenség, hanem az elidegenedés lényege (quintessence), a valóság eltorzításának lényegi kifejezője, mely akadályozza, hogy az ember megszabadítsa önm agát; mely az em bert valami közvetítő útján való ismeretre viszi.47 Szerzőnk úgy látja, hogy éppen a közvetítő határozo tt elvetése adja M arx idevonatkozó gondolatainak gyökerét. Térjen vissza az ember önm agához, ne közvetítőket keressen, legyen az vallás, egyház, vagy az állam. (H a az állam a közvetítő, akkor vallásos funkciót teljesít.) A kérdés, ami szerzőnk szerint a teológia szám ára itt adatik, annak megvizsgálása: mi a viszony hum anista alapon való isten­ tagadás és Isten humanisztikus önm egtagadása (Fil 2,7) között? José M iguez-Bonino meggyőződése, hogy M arx írásait és egész m agatartását az emberi szenvedés m iatt érzett fájdalm a, együttérzése — amiben egyébként személyes sorsában is oszto­ zott — és a helyzet m egjobbításáért való indulat, azaz mély hum anizm us jellemzi. E tételnek igazolására bőven idézi Marx írásait. M arx mindenekelőtt az új em bertípus megjelenéséért a k art küzdeni. M űködése, tanítása sok kérdést vet fel, melyekre a választ a megvalósulásért folytatott küzdelemben és a megva­ lósuló szocializmusban kell megadni. Szerzőnk végigveszi a Szovjetunió fejlődése során m utatkozó megoldási kísérleteket, válaszokat, valam int a nagyobb európai kom m unista p á rto k ­ ban feltalálható gondolatokat. Szerzőnk véleménye szerint a gyakran ellentm ondó válaszok, és m agyarázatok m ögött helytelen szemlélet húzódik. Helytelen a m arxizm ust önm agában teljes és zárt rendszernek tekinteni nagyobb összefüggéseinek figyelembevétele nélkül. Ehelyett ő a m arxizm ust a teljesebb életért folytatott emberi küzdelem, egy hosszabb folyamat részének tekinti. M arx felfedezi a hegeli dialektika hasznát és hibáit, és azt egészen m egfordítja; részt vesz a proletariátus küzdelmeiben, tanulm ányozza a közgazdá­ szokat, és így hozza létre rendszerét, melynek célja nem a világ m agyarázata, hanem átváltoztatása. M unkásságával ezen átvál­ toztatáshoz eszközöket formál, de továbbra is az emberi aspirá­ ciók hatalm as összefüggésében m arad. M egállapítja, hogy a szocializmus eszméinek gyakorlatba va­ ló átültetése során nagyon sok problém a, visszaélés és tragédia m utatkozott meg. A Szovjetunió m egalakulása és kibontakozá­ sa nehézségei között egyik leglényegesebbnek látja azt, hogy az első szocialista ország az ipari és társadalm i fejlődésben nagyon hátul volt. Ez még inkább érvényes megállapítás K ínára nézve. M egállapítja Miguez-Bonino, hogy ebben a két hatalm as o r­ szágban, és valamivel később K ubában óriási haladás történt mind a társadalom szerkezete, mind az ip ar kiépítése tekinteté­ ben: „A m arxista szocializmus a társadalm i változás, a gazdaság építése és a tudom ányos haladás hatalm as és h ath ató s m o to rjá­ nak bizonyult. De ugyancsak fel kell jegyeznünk m indennek az árát (human costs): egyes társadalm i csoportok likvidálását, a szabadság korlátozásait (közben eszünkben kell tartan i, hogy ’liberális szabadságeszméknek’ kevés realitása van a gazdasági, intellektuális sőt biológiai elnyom ásban lévő töm egek szám ára), a hatalom erőszakos alkalmazása, a családi és vallási hagyom á­ nyok megzavarása . . . De ezzel az árral szembe kell állítani azt az árat, am it pl. a brit proletariátus fizetett az ipari forradalo­ mért, vagy a N yugat fejlődésének árát, am it A frika, Ázsia és Latin-Am erika fizet.”48 Véleménye szerint azonban „a m arxiz­ mus mai helyzete nem felel meg forradalm i örökségének,”49 mert a leghosszabb szocialista történelemmel rendelkező Szovje­ tunióban lelassult a fejlődés. Azt is hibának tekinti, hogy a Szovjetunió „többet törődik a szám ára kedvező békés ko-egzisz­ tenciával, mint a H arm adik Világban annyira szükséges forra­ dalmi változással.”50 Nagyon károsnak ítéli a Szovjetunió és K ína közti feszültséget is a latin-am erikai forradalom szem pont­ jából is. Mindezek ellenére megállapítja, hogy a m arxizm usnak állan­ dó jelentősége van és pótolhatatlan a forradalm i m ozgalom szempontjából. Négy egymáshoz kapcsolódó elemre hívja itt fel a figyelmet: 1. Az a történelemértelmezés, mely szerint a szük­ ségletek kielégítésére irányuló termelési folyam at, a gazdasági tevékenység megszervezése alapvető fontosságú. A m unka jelen­ tőségéről és apotheózisáról van itt szó. 2. N agyon fontos az a 211

m utat rá Miguez-Bonino. A szeretet bibliai értelmezésében Isten felismerés, hogy az em bert nem csupán elszigetelt egyénként, emberré lett, hogy mint ember Prometheus legyen. Itt kapcsoló­ hanem a közösség egységében ( communal unity) kell tekinteni. 3. Az osztályharc ténye és a proletariátus forradalm i jelentősége. dik szerzőnk gondolatm enete M arxnak a proletariátus közvetí­ tői szerepéről vallott tanításához. H a az elidegenedés valóban Ezen az a tény sem változtat, hogy a nyugat-európai és észak­ az alapokig ható, akkor az ember nem válthatja meg magát, amerikai affluens országok proletariátusát „m egvásárolták” a radikális közvetítésre van szükség. Krisztus közvetítői m unkája harm adik világ „külső proletariátusának” kizsákmányolása árán. 4. A praxis jelentősége: egy elmélet akkor helyes, ha a nem az ember kiküszöbölésével (substitution) , hanem helyreállí­ praxis bizonyítja helyes voltát. tásával (restitution) valósul meg. Mivel pedig az ember elidege­ Miguez-Bonino részletesen foglalkozik azokkal a kérdésekkel nedése, bűnössége olyan mély, a m egváltásnak ez a folyamata is, amelyekben marxizmus és keresztyénség másképpen gondol­ küzdelmesen folytatódik a végső kibontakozásig, Isten Országá­ koznak. A bűn valósága erőteljesen kiábrázolódik az elidegene­ nak a hum anizáló szövetségi szeretetnek teljes megvalósulásáig. désről szóló marxi tanításban, de a bűn mélységének kérdésére Miguez-Bonino szerint a keresztyéneknek szükségük van a itt nincs válasz. Véleménye szerint az elidegenedés, az önzés és történeti közvetítés (mediation) fontosságának felismerésére. a hatalom m agyarázatánál mélyebbre kell menni. Ugyanezen Ennek hiánya könnyebbé tette, hogy egyfelől az egyház vissza­ dolog másik oldala: mi a jó kritérium a. Ez az oldal m a különö­ vonuljon a társadalm i cselekvés területéről, másfelől, hogy tevé­ sen fontos, am ikor pl. a technikai haladás és a környezetvédelem kenysége valamilyen személytelen jótékonykodássá redukálód­ kérdéseiben döntéseket kell hozni, vagy a szocializmus építésé­ jon. A m arxistának arra van szüksége, hogy a szeretet forrása és ereje felől tájékozódjon, a keresztyén teológiának pedig a nek különféle modelljei között kell választani. Az a m eghatáro­ történeti közvetítés kérdésében kell tájékozódni. Ebben a vonat­ zás, hogy az a jó, ami a proletariátusnak jó, túlságosan általá­ kozásban sokat tanulhat a marxizmustól. nos. Másik fontos kérdés a jö v ő t illeti: Hogyan kell a haladás Szerzőnk vizsgálódásainak nem az a célja, hogy valamiféle dialektikáját érteni az osztályharc befejezése idején? Az autom a­ elvont elvi analízist hajtson végre, hanem a m arxistákkal való tikus progresszió filozófiája bizonytalan alap, m ert a haladás-hit közös cselekvés a latin-am erikai szituációban. E cél szem előtt az idealista filozófia produktum a. tartásával az eddigi vizsgálódásait az alábbiakban foglalja ösz­ Fontos kérdés az erkölcs és az erkölcs megalapozásának a sze: 1. Az ismeret nem lehet elvont igazságokról való elmélke­ problem atikája. M arx etikájának a lényegét így próbálja szer­ dés, hanem gyakorlati és cselekvő kapcsolódás a valósághoz, zőnk megfogalmazni: a szolidaritás (szeretet?) jobb, m int az melyben nincs helye a semlegességnek. 2. Közös keresztyének és önzés. Negatív m egfogalm azásban: a kapitalizm us önzésének, marxisták között továbbá az emberi szolidaritás ethosza. A kü­ individualista önkeresésének az elutasítása. Az európai erkölcs lönbség a történelem dinam ikájának végső értelmezésében van. az uralkodás, a másik legyőzésének erkölcse, Hegel megfogal­ 3. Közös a hum anista szándékok történeti közvetítésének igé­ m azásában: vagy a rabszolgatartó vagy a rabszolga győzelme. nye: azaz az élet és a társadalom alapos elemzése és társadalm i Itt nincs hely a szolidaritás szám ára, m ert az a differenciálódá­ program kidolgozása. 4. A végső horizont vonatkozásában gyö­ son alapul: itt van előttem a másik, akit nem győzhetek le, és nem szívhatok fel magamba. M iguez-Bonino úgy látja, hogy keresen eltérnek a látások m arxisták és keresztyének között. M arx — bárm ennyire tiszteletreméltóan harcolt is a bourgois Ezekután teszi fel a kérdést Miguez-Bonino: lehetséges-e ke­ solipsizmus és egoizmus ellen — az identitás filozófiájának meg­ resztyén m arxistákról, vagy m arxista keresztyénekről beszélni? tartásával a bourgois szellem m aradékát őrizte meg. M arx elve­ Amennyiben a m arxizm ust a társadalm i valóság elemzésére és tette azt az Istent, akit k o ra teológiája „privilegizált és tétlen programkészítésre való gondolatrendszernek tekintjük, a szerző birtokossá” (a privileged and idle prossessor) züllesztett. „D e ez válasza: igen. D e kevés m arxista fogadná el saját gondolatrend­ szerének ilyen — instrum entális — értelmezését, mert pl. a nem az igaz Isten. A szövetség Istene, Jézus Krisztus Istene a szolga és az együttérző, aki szolidaritásban és szolidaritásért él: dialektikus materializmus alapvetése nélkül nincs teória sem. a hűséges. . . Ő az Isten, akiről nem vallhatunk anélkül, hogy Erre szerzőnk válasza a következő: H a a dialektikus m aterializ­ az emberről vallanánk (whom one cannot affirm without affir­ mus az idealizmus kritikája, nem lát nehézséget annak elfogadá­ sában. H a azonban a dialektikus materializmus totális és m in­ ming m an), mert Ő az ember oldalán állónak jelentette ki magát, den m ást kizáró igénnyel kíván a valóságnak im manens m agya­ e kijelentését halálával erősítette meg. rázatot adni, ez az igény keresztyének szám ára elfogadhatatlan. A szeretetről nehéz m arxistákkal beszélni — m ondja szerzőnk A kérdés m egfordítása: lehet-e m arxista keresztyén? Erre a — , m ert M arx és Engels is — a polgári szeretet értelmezés és keresztyének nem adh atn ak választ. Erre a kérdésre a p ártnak gyakorlat láttán joggal — nagyon kritikusan nyilatkoztak. M i­ kell a feleletet megadni, ahogy az történik is különböző helyze­ guez-Bonino beszélgető partnereit egy gondolatm enet végiggon­ tekben különbözőképpen. A keresztyénekre az tartozik, hogy ne dolására hívja: 1. A keresztyénség a szeretet végső igazságát M arxtól az egyházhoz való odafordulást, hanem a bűnből (ultimacy) hirdeti. A szeretet ontológiai értelemben végső, mert Krisztushoz való fordulást igényeljenek, és annak elismerését, a Szentháromság Isten a szeretetet. Ezen végső igazság ( ultima­ hogy az élet és a társadalom radikális átform álásának nem végső te) m ögött m ár nincs más, m intha a Szentháromság Istennek (penultimate) jellege van, és m ögötte van a végső kibontakozás, valami létalapra lenne szüksége. Mindenféle m onista felfogással szemben hangsúlyozza szerzőnk a Szentháromság életén belül a a tökéletesség. Ennek a végső célnak a látása, az ebben való reménység visszahat a nem véglegesért, a jelenvalóért való küz­ három személy megkülönböztetendő voltát. Isten nem monas. delemre. Nincs szó mennyei m onológról! „Isten létének teljességét az isteni személyek egymáshoz való viszonyában bírja. Ez nem Könyvének befejező szakaszában a „vörös hősök” és a „ke­ resztyén m ártírok” emléke előtt adózik a szerző, és beszél a létének kisebbítése, hanem a valóság kiteljesedése (plentitu­ de)."51 Ebben a z együttes részesedésben, és a belőle következő szenvedés értelm éről a Jn 15,13 fényében. Befejezésül egy fiatal abszolút szolidaritásban van a szeretet hatalm ának végső alapja. bolíviai keresztyén szavait idézi, aki a gerillákhoz csatlakozott, 2. A szeretet mindig konkrét és elkötelezett szeretet, m int a és éhenhalt az afrikai őserdőben: „Istenem, tudod, hogy meg­ Szentháromság belső életéé, amely a szövetség implicit előfelté­ próbáltam hűséges m aradni H ozzád . . . Így ju to ttam idáig. L á­ tom , hogy a szeretet az a sürgető vágy, mely a másik ember tele, ahogy a szövetség a Szenthárom ság explicit kifejeződése problém ájának m egoldására hajt, akiben Te velem találkozol. (Barth). A szövetség Istent emberekkel, és Istenben embereket M indent elhagytam, és úgy jöttem id e . . . M indent kezedbe egymással kapcsol össze. Olyan közösségi viszonyulás tehát, ami helyeztem teljes bizalommal, amim van és ami vagyok, mert mindig az igazság cselekvésére való elkötelezettséggel já r együtt. 3. Az ember Istennel és egymással való viszonyát teljes m érték­ szeretlek. . . m ert Te vagy az én Atyám. Nem értelmetlen a halál, ha az élet tele volt értelemmel. Úgy gondolom ez igaz ben átfogja és átjárja a szeretet. Ez azt is jelenti, hogy teremtés rólunk, akik itt vagyunk. V iszontlátásra U ram , odafent, a Te és megváltás egységet alkot. A megváltott ember „kapja vissza” Mennyedben, az új világban, mely után annyira vágyom.”52 igazán a teremtést, mert a megváltás műve során a Terem tő teremtménnyé lesz. M arx nagyra értékelte Prometheus alakját, * 212

K b. 13 év telt el a fenti könyvek megjelenése óta. A zóta a latin-am erikai helyzet a maga összességében nem sokat válto­ zott. A H arm adik Világ terhei, eladósodása, súlyos problémái növekedtek. N icaragua hősies próbálkozásai közben lassan el­ vérezni látszik, hacsak valami nem történik közben. A szerző hazájában megszűnt a katonai diktatúra, és liberális dem okrata korm ány alakult. De az ország gazdasági helyzetén ez nem változtatott. A megvalósult szocializmus világában azóta ígére­ tes változások kezdődtek el. 1987 októberében az Egyesült Á lla­ m ok egy reform átus teológiai intézetében ta rto tt előadásában a szerző tanúságot tett arról, hogy gondolatait m a is érvényesnek tartja; m a is Latin-Am erika országainak gyökeres társadalm i­ politikai átform álódásában látja a kibontakozás útját. M a sem lát lehetőséget a „harm adik ú t” életképességére nézve. G ondola­ tait lehet, sőt szükséges kritikai m ódon értékelni. De nem lehet nem odafigyelni rá — és rájuk — , aki egy távoli kontinensen az egy Anyaszentegyház és az egy vérből terem tett emberiség része­ ként élnek, küzdenek, és vallanak K risztusban való hitükről és reménységükről. Pásztor János JE G Y Z E TE K (A szerző sajnos nincs abban a helyzetben, hogy a m agyar irodalom ra pontosan utaljon. Ezért elnézést kér.) 1. A TSZ 1975. évfolyam ában e sorok írója ismertette

részletesen G ustavo G utierrez, The Theology o f Liberation c. művét. Jánossy Imre foglalkozott e kérdéssel a Történelem c. folyóirat hasábjain néhány évvel ezelőtt. 2. Az itteni presbiteriánus gyülekezetek állást foglalnak a N icaragua i korm ány mellett. Gyülekezetek tagjai áldoznak pénzt, energiát és időt, teszik kockára életüket, hogy szabadságukat egy-egy nicaraguai parasztcsaláddal töltsék kitéve m agukat az ún. kontrák váratlan tám adásainak. 3. A szemináriumi elnök nem azonos a dékánnal, vagy rektorral. Neki nem az a feladata, hogy az oktatás ügyeit közvetlenül irányítsa. Elsősorban az alapelvek meghatározása, a gyülekezetekkel és egyházi testületekkel való kapcsolattartás, és — nem utolsósorban — az anyagi tám ogatás megszerzése a fő feladata. 4. José Miguez-Bonino, Doing Theology in a Revolutionary Situation, [Philadelphia, PA, Fortress Press, (1974)]. 5. 13. k. 6. 17. k. 7. 22. k. 8. A legfontosabb esemény kétségtelenül a N icaraguai forradalom győzelme. 9. A későbbiek során II. János Pál megváltoztatta ezt az irányzatot. (Pueblo). 10. Az Egyházak Világtanácsa Chrch and Society bizottsága rendezett Budapesten egy alapos konferenciát a nyolc­ vanas évek elején, mely theologusok és közgazdászok részvételével alaposan feldol­ gozta a TN C kérdést. 11. D oing Theology . . . 39. kk. 12. M agyarul is megjelent néhány éve: Ernesto C ardenal, A surenamei evangélium, [Budapest, G ondolat (?)] 13. D oing theology . . . 42. k. 14. Vö. Pásztor János, M unkafüzet az újszövetségi bibliai theologia tanulmányozásához, Debrecen. 15. Az am erikai jezsuiták különösen elöljár ­ tak a társadalm i kérdések iránti felelős m agatartással. Ennek történelm i példái is vannak. Paraguay-ban a 18. sz.-ban termelőszövetkezet állam mal kísérleteztek. 16. D oing theology . . . 891. 17. Az előmegértés kérdése mind a Szentírás megértése, mind annak m a érvényes és érthető m agyarázata szem pontjából igen fontos. M indkét horizontot — a szöveg keletkezését és az elm ondást — ismerni és tanulm ányozni kell. Vö. A nthony C. Thiselton, The Two Horizons, [G rand Rapids M I, Eerdm an’s, (1980)] 18. Vö. Pásztor János, O ttaw a ’82 theologiája, TSZ 1982. 19. D oing theology . . . 104 l. 20. U o. 1 1 4 l. 21. U o. 1 1 7 l. 22. U o. 118 l. 23. U o. 126 l. 24. U o. 127 l. 25. U o. 129 l. 26. U o. 130 l. 27. U o. 142 l. 28. José M iguez-Benino, Christians and M arxists The M utual Challenge to Revolution, G ran d Rapids M I, Eerdm an’, 1976. 29. Christians and M arxists . . . 19 l. 30. U o. 35 l. 31. U o. 39 l. 32. U o. 40 l. 33. R ichard R othe volt a német liberális theologiában ennek a gondolatnak jelentős képviselője. 34. MiguezBonino idézi pl. az ún. Iljicsev-jelentést 1963-ból. C hristians and M arx ists. . . 53 l. 35. U o. 71 l. 36. Uo. 72 l. 37. U o. 88 l. 38. Uo. 89 l. 39. U o. 89 l. 40. U o. 106 l. 41. U o. 142 l.

E duard Thurneysen 1888— 1988 Ez év július 10-én van E duard Thurneysen 100 éves születés­ napja. Méltó, hogy az évforduló alkalm ából megemlékezzünk az egyház e nagy — s kissé elfeledett — tanítójáról. Pedig a megemlékezésre nekünk m agyaroknak külön is van okunk: Thurneysen m egkülönböztetett szeretettel és érdeklődéssel for­ dult felénk, baseli professzorátusa idején — 1930— 1959 — számos magyarországi és erdélyi hallgatója volt, 1949-ben W al­ ter Lüthivel együtt m eglátogatta hazai egyházainkat, útjáról beszámolót is jelentetett meg Svájcban s végül, de nem utolsó­ sorban, élete főművének első kötete „Die Lehre von der Seelsor­ ge", m agyar fordításban is megjelent. Thurneysen legfontosabb életrajzi adatai s életművének álta­ lános m éltatása m egtalálható a halála (1974. augusztus 21.) alkalm ából írott, a Theologiai Szemle 1975. év 1— 2. szám ában megjelent „In memoriam E duard Thurneysen” c. tanulm á­ nyom ban. További tájékoztatást nyújthat R udolf Bohren T hur­ neysenről írt „Prophetie und Seelsorge” c. 1982-ben megjelent könyvéről írott recenzióm (Theologiai Szemle, 1985. év 4. sz.). A fentiek megismétlését elkerülendő, illetve azok ismeretét feltételezve, e m ostani megemlékezésben azzal szeretnék T hur­ neysen emléke előtt tisztelegni s a hazai olvasóknak szolgálatot tenni — s egyben őket Thurneysen művei tanulm ányozására indítani, — hogy L elkipásztorkodástanának II., m agyarra eddig le nem fordított kötetét: „Seelsorge im Vollzug” (1968) ismerte­ tem s Thum eysent mint gyakorló lelkigondozót m utatom be. Thurneysen Lelkipásztorkodásának első kötete 1946-ban je­ lent meg, — a második csak több m int 20 évvel később! Ez utóbbi címét talán így adhatnók vissza: A lelkigondozás gyakor­ lata. Míg az első kötetben Thurneysen a lelkigondozás — hasz­ náljuk kénytelenségből ezt a nem szerencsés kifejezést, hiszen nemcsak az ember leikével való törődésről van szó, am int azt Thurneysen is nem győzi hangoztatni, hanem az egész emberről, használhatnók a pásztorkodás kifejezést is, de ez sem jobb, mert a pásztor és nyája bibliai kép m a m ár félreérthető — elvi alapve­ tését nyújtja, addig a m ost tárgyalandóban ezeknek az elveknek, teológiai irányvonalnak a gyakorlatban érvényesüléséről van szó. Hogy egy 20 év előtt megjelent könyvről szólunk, annak aktualitását nemcsak a m ár említett évforduló hanem a téma is

adja. Az utóbbi években az egyházi szolgálat ágai között a lelkigondozásra egyre nagyobb hangsúly esik. Egyenesen olyan felfogások is elhangoztak, hogy az igehirdető szolgálatnak — istentiszteleti prédikálásnak főképp — szinte háttérbe kellene szorulnia az egyes emberrel való személyes foglalkozás, vulgo lelkigondozás mellett. Az istentiszteletek látogatottsága csökke­ nő tendenciát m utat, a kereső és segítségre szoruló em bert azon­ ban, talán, inkább el lehet érni az utánam enő és őt konkrét egyéni helyzetében felkereső szolgálattal. Egyenesen új lelkigon­ dozói mozgalomról (Seelsorgebewegung) esik szó. Ennek egyik fő m egindítója az amerikai Rogers s továbbfejlesztői Clinebell, H. Faber, Scharfenberg, Thilo stb. Nevezik ez irányzatot p a rt­ nercentrikus lelkigondozásnak is, s jellemzője a pszichoterápia és lelkigondozás többé kevésbé szoros kapcsolata. S itt m ár jelentkezik is az ellentét Thurneysennel, aki szerint a lelkigondozás lényege szerint: igehirdetés embertől emberig. S e mellett az alapelv mellett a lelkigondozás gyakorlatát tárgyaló II. kötetében is kitart. V ajon csakugyan olyan kibékíthetetlen az ellentét a kétféle irányzat között, vagy éppenséggel teljesen el­ avult Thurneysen szemlélete? Erre a kérdésre m agának a k ötet­ nek az ismertetése nyújthat választ. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy Thurneysen nem íróasz­ tal mellett találta ki a lelkigondozás alapelveit és azok érvényesí­ tését a gyakorlatban, hanem gyakorló gyülekezeti lelkipásztor volt egész életén át. 1913— 20-ig Leutwil kis falusi gyülekezeté­ ben, majd 1927-ig St. Gallen-Brüggenben, s végül nyugalom ba vonulásáig, 1959-ig a baseli M ünster-gyülekezetben. Csak lelké­ szi m unkájával párhuzam osan és egyidejűleg volt a gyakorlati teológia professzora Bazelben (1930— 1959). Ezért lehet és van könyve tele saját lelkipásztori tapasztalatából vett eleven pél­ dákkal. Egyik tanulm ánykötetéhez („D as W ort G ottes und die K irche”) írt előszavában, éppen ebben az összefüggésben, Karl Barth így ír róla: „Olyan ember ő, aki bám ulatos m ódon jelen tud lenni mások számára, mintegy belebújik a bőrükbe, hozzá­ ju k szegődik, s azzal válik jótevőjükké, hogy őket — jóllehet egy felülről jövő világosságban — egészen megérti, panaszaikkal és ö rö m eik k el. . . ” Alkalmilag ,Jánosi lelkületű em bernek” is ne­ vezték. M it mond ezek után tárgyalandó könyvében a pásztor­ kodás gyakorlatáról? 213

A 250 oldalas kötet két főrészből áll. Az első, 1— 6. §-ban, a lelkigondozást alapelveiről szól. Nem tartja feleslegesnek, hogy az I. — 20 év előtti — kötet elvi alapvetése után, ismét szóljon az alapelvekről, m ost azonban m ár egészen a gyakorlat, a meg­ valósítás felől s — 20 év tapasztalataival és az időközben megje­ lent idevágó irodalom s az új irányzatok beható ismeretében — újra átgondolja az alapelveket. Ezzel bizonnyal arra akar figyelmeztetni: az egyházi szolgálatban mindig újra kritikailag számot kell adnunk arról : am it teszünk, miért tesszük éppen így s nem m ásként. E mellett ez a könyv sem „könyvnek” készült, hanem a bazeli és hamburgi — vendégelőadóként — egyeteme­ ken ta rto tt előadásaiból született. Tehát élőbeszédből, a hallga­ tóival való eleven beszélgetésben, együttgondolkodva s a k o rtár­ sakkal is vitatkozva. Az 1. §. — „Előfeltételek" — a lelkigondozás teológiai alapjait tisztázza. S itt m indjárt fontos megállapítás : ez a szolgálat nem­ csak a lelkészek ügye, hanem az egész gyülekezeté, a minden hívők egyetemes papságának b ib liai és reform átori szemlélete alapján, azt tehát nem lehet klerikálisán leszűkíteni. E felisme­ réssel Thurneysen megelőzte — 20 év előtt! — korát, m ert a gyülekezeti elvnek ez a következetes érvényesítése csak újabban kezd általánossá válni. Nem kevésbé modern, a szónak jó értel­ mében, az a követelése, hogy a gyülekezet missziói feladatát elsősorban éppen a pásztori szolgálatban végezheti a világban, az emberek között, kivétel nélkül mindenki számára. Az ún. modern, szekuláris em bert — m a m ár talán postm odernt is m ondhatnánk — a beszélgetés, dialógus útján közelítheti meg az élő K risztusról bizonyságot tevő gyülekezet s éppen e beszél­ gető módszer a lelkigondozás sajátossága. A 2. §. „Lelkigondozás m int igehirdetés", m ár címében is m utatja, hogy Thurneysen hű m arad 20 év előtti alapállásához, a sokszor sokak által kifogásolt „kérygm atikus” alapelvű lelki­ gondozáshoz. Ez az igehirdetés az egyes embert veszi célba (M t 9,36— 38). Az istentiszteleti igehirdetéshez képest, am it a magve­ tő m unkájához hasonlít, a lelkigondozást a begyűjtés feladatának látja. E képhasználat persze vitatható, hiszen kevéssel korábban a gyülekezet missziói feladatáról beszélt. Az igehirdetés e kétféle, eltérő m ódját több, praxisából vett példával is szemlélteti. Ilyen szemléltető példákkal — a pásztorkodás „egyes eseteivel” a továbbiak során is sűrűn találkozunk, mindegyik §-ban, s ezek is jelzik, hogy nem szobatudós, hanem gyakorló lelkipásztor szól hozzánk. Az egyes embert a maga sajátos élethelyzetében éri el ez az igehirdetés, melynek m ódja a beszélgetés, sokszor éppen nem „vallásos” terminológiával s ezzel Thurneysen tu d a­ tosan kapcsolódik Bonhoefferhez — idézi is többször — , aki m ár annak idején sürgette a hit igazságainak „nemvallásos” interpretációját. Példaképül említi a két B lum hardt pásztori m unkáját. S azt is hangsúlyozza — egyes „m odern” törekvések­ kel szemben — hogy a pásztori beszélgetés kíséri és követi, de nem helyettesítheti az istentiszteleti prédikációt. E beszélgetés azonban az egyesen túl kiszélesülhet, — pl. konferenciákon — csoportos beszélgetéssé s így társadalm i diakóniává is válhat. U gyanakkor az egyháztól elidegenedettek különféle csoportjai­ val való találkozás alkalmai nem pótolhatják a helyi gyülekezet létét, s puszta létével való missziói bizonyságtevését. N em m on­ danivalónk tartalmát kell tehát a „siker” érdekében feláldozni, hanem meg kell keresni annak másféle módját, nyelvezetét a különféle körülmények között. Ezért elengedhetetlen pásztori gyakorlatunk helyes teológiai alapvetése s ez ismét összgyülekezeti feladat. Végül: csak akkor beszélhetünk Istenről, ha előbb beszéltünk — vele, az im ádság­ ban. A 3. §. „Isten országa, mint a lelkigondozói igehirdetés tartal­ m a” elöljáróban kifejti Isten országának fogalmát. „Elközelí­ tett”, ez azt is jelenti, hogy benne érvényesül a „m ár m ost” és a „még nem ”. Jövőnk — az eszkaton — m eghatározza jelenün­ ket. Isten országa azonban gyökerében nem valami, hanem valaki, Jézus Krisztus s az ő személyében jelenvaló és egyben eljövendő is (paruszia). Isten országa érkezése a gyülekezetet is cselekvésre mozgósít­ ja. Az im ádság: „jöjjön el a Te országod” . . . . elhívó parancs is. 214

Hiszen az ország érkezése új életvitelre kell serkentsen (vö. Hegyi Beszéd!). Thurneysen itt is m int m ás helyen is egyébként, több példát, „esetet” említ pásztori gyakorlatából. A 4. §. lelkigondozói gyakorlatunk kríziséről szól. Jézus em be­ reken könyörülő irgalmassága felől (M k 6,34) kell mindig újra vizsgálat és bírálat alá vonni pásztori gyakorlatunkat. Nem elég egyes lelkeket vigasztalni, hanem az eljövendő országot kell a most és itt élők szám ára jelenvalóvá tenni. G ondolatm enetében R. Bohren tanulm ányára tám aszkodik: „Seelsorge, T rost der Seele, oder R u f zum Reich.” M ár e cím is utal arra, hogy a „Lelkigondozás” (Seelsorge) kifejezés m indkét nyelvben milyen szerencsétlen, mert a jelzett szolgálatnak a lelki élet területére leszűkítését involválja. K ülönösen a kazuálék alkalm ával vég­ zett lelkigondozást fenyegeti ez a kísértés. Pedig feladatunk nem emberi igények kiszolgálása, hanem az, hogy megízleltessük velük az ország öröm ét! — Ezzel kapcsolatban a magam részé­ ről utalni szeretnék M ika Waltari, „Az ország titk a” c. — nem egyházi kiadónál megjelent! — nagyszerű könyvére. Jézus K risztus m egtörte a bűn és halál hatalm át, — ám ezek még mindig jelen vannak és garázdálkodnak. Ezért Isten orszá­ gának valóságát csak hitben ragadhatjuk meg. (2K or 5,7). En­ nek a hitnek a felélesztése és ébren tartása a lelkigondozás nagy feladata, a húsvét és paruszia közötti időben, hogy megállhas­ sunk a kísértések között reménységben. Ez a kitartás csak a Szentlélek műve lehet. 5. §. A reménység lelkigondozása. Hogy ez mit jelent azt T hur­ neysen pásztori gyakorlatából vett példával szemlélteti. E példa azt is m utatja, hogyan m űködhet együtt jó l a lelkigondozó a pszichiáterrel. Egy depressziós asszony rem énytelennek látszó esetéről van szó. A szükséges pszichoterápiai kezelés mellett a lelkigondozás a bűnbocsánat feloldozó üzenetét nyújtja s az élő Krisztussal való közösségre vezethet. Ehhez kapcsolódva fejti ki Thurneysen a reménység fogalm át Zsid 11,1 alapján. A remény­ ség e szerint a hit konkretizálása. S ez beleállít a hit harcába. Az 1. parancsolatnak kell valósággá válni életünkben: nincsenek más istenek csak az Ú r! A sötét, démoni hatalm ak realitásával azonban számolni kell (B lum hardt!), még inkább azonban Jézus szabadító erejével. A régm últ idők dém onai új alakban térnek vissza; s az őket előidéző ember zsarnokává lesznek (atom erő). Thurneysen itt m ár sejteti az ökológiai problém át is — m ára ez még sokkal égetőbbé lett, m int 20 év előtt. Éppen ezért sürgeti a lelkigondozásnak társadalm i méretűvé való kiszélesítését! 6. §. A lelkigondozás mint találkozás. A lelkigondozás módsze­ re a beszélgetés. Ez a találkozásban történhet meg. A pásztoro­ ló, a partnere és — Isten között. Találkozni azt jelenti: nem megyünk el egymás mellett, hanem felismerjük egymásban a felebarátot (Lk 10,25— 37). A találkozás m édium a a beszéd, szótértés. A beszéd egész lényünk kifejezése, nemcsak verbálisan (gesztusok, tekintet). Thurneysen felismeri a nem verbális kom ­ munikáció jelentőségét. Emberi beszédünkben azonban Isten akar megszólalni — ha akar. Ennek objektív lehetősége az ige testtélétele. K risztusban Isten van jelen a beszélgetők között. Talán itt a helye annak, hogy egészen röviden érintsük a lelkigondozás és pszichoterápia viszonyát Thurneysen m eglátásá­ ban (vö. E. Thurneysen: Seelsorge und Psychoterapie, 1950). Thurneysen m ost ism ertetett könyvében is gyakran u tal a pszi­ chológia és pszichoterápia jelentőségére. M egvonja a párhuza­ m ot: o tt is a beszélgetés a módszer. M aga is küldte nem egy hívét a lélekgyógyászhoz, vagy más szakorvoshoz. U gyanekkor jelzi a lélekgyógyászat határait is: nem tud segíteni, nem is feladata, az ember végső ínségén, Istennel való megromlott viszonyán. Ezért együtt kell dolgozni a pásztorolónak és a lélekgyógyász­ nak, m unkájukat össze nem keverve. A szakképzetlen lelkész ne ko n tárkodjon bele a szakember dolgába. A jó pszichológus viszont m aga is tisztában van korlátaival. N em állhat meg a kifogás, hogy Thurneysen kevés gondot fordít a lelkigondozás címzettjére az emberre. Csak az ellen az ún. „m odern ” irányzata ellen a lelkigondozásnak tiltakozik, amely az em bert arra akarja serkenteni, hogy mintegy M ünchausenként önm agát húzza ki a csávából (Hilfe durch Selbsthilfe). E m ögött egy nembibliai, optim ista emberkép áll. A reform átori „non posse non peccare”

felismeréséből aligha engedhetünk. Az ún. „partnercentrikus" lelkigondozás is azt akarja, amit Thurneysen: segíteni az embe­ ren — utóbbi azonban: az evangélium felől. Az önsegély vége­ redményben önmegigazításra vezethet, törvényeskedésre — s ez az evangélium ellentéte: újabb igát tesz, felszabadítás helyett az emberre. Végül: nagyon fontos partnerünk, az ember minél mélyebb megismerése. Végső emberismeretre viszont csak a Bib­ lia vezethet. Á brahám — Izsák, Ézsau—Já k ób, Dávid— Betsabé — Absolon stb. „modelljei” örökérvényűek, s nem ok nélkül ihlették minden idők nagy költőit bibliai vonatkozású művek megírására. Pl. Shakespeare királydrám ái bibliai ismeretek nél­ kül alig érthetők. Thurneysen hangsúlyozza, hogy az embernek nemcsak az élet határhelyzeteiben van szüksége lelkigondozásra, hanem éppúgy az élet m agaslatain, derűs óráiban, sikerek között stb. Ebben is egyetért Bonhoefferrel. M a különösen időszerűnek tűnik ez a figyelmeztetés, am ikor a fogyasztói társadalom habzsoló és té­ kozló embere kezdi sejteni a „fejlődés” h atárait (Club o f Rome). N em a siker, a pénz és a hatalom az élet értelme („H aben oder sein”, E. Fromm). Könyvének második felében — K onkrete Seelsorge — T h u r­ neysen 3 életterületen m utatja be a lelkigondozás gyakorlatát: Tanácsadás a családi életben — Betegek lelkigondozása — Halál révén állók és gyászolók lelkigondozása. E fejezetek részletes ismertetésére nem vállalkozhatunk, csak néhány súlypontot említünk. 7. §. Felveti a kérdést: mi a házasság keresztyén értelmezése? A lapvetésül utal az idevonatkozó gazdag etikai irodalom ra. A házasság, a család problém ái a legközelebbről érintik az embert, de persze megvannak a társadalm i gyökerei, illetve kihatásai is. Itt is, m int általában a lelkigondozásban döntő a szolidaritás a partnerrel, tanácskérővel, a meghallgatás és meg­ értés, morális Ítélkezés szándéka nélkül. A házasság értelmezéséhez szükséges a férfi és nő teremtéssze­ rű rendeltetésének tisztázása. A „váltóállítás”, m ár az idevonat­ kozó állásfoglalásban megtörténik. A lényeg: emberi természe­ tünk e kettőssége Isten jó ajándéka. Ezért is tehette népével, Izraellel és K risztusnak egyházával való szövetsége képévé. Eb­ ben az emberi szövetségben szükséges az ero s, sexus és agapé egysége. M ikor „keresztyén” egy házasság? Erre az apostoli ún. „házitáblák” exegetikai exkurzusával felel. Szól azután a házasság kríziseiről, válásról, cölibátusról, szü­ letésszabályozásról, a gyermekáldásról, a vegyesházasságról, a házasság egyházi megáldásáról (ún. esküvő), s a m agányosok­ ról, a barátságról és a hom oszexualitást ól. H iányolnunk kell, hogy nem szól a szülők és gyermekek (nemzedékprobléma!) ma annyira égető kérdéseiről. Itt is hangsúlyozza a lelkigondozás és pszichoterápia együttműködését, de nem egymás helyettesítését. 8. §. A betegek lelkigondozása. K orunkban a gyógyászat és a lelkigondozás közelebb kerültek egymáshoz (pszichoszomatikus szemlélet). Összefűzi őket a segítés szándéka a szenvedő embe­ ren. M ás-más síkban dolgoznak azonban s ezeket nem szabad összekeverni. Betegség és bűn nincsenek kauzális összefüggés­ ben, bár néha lehetnek. A betegség jele emberi létünk esendősé­ gének és végességének. M i a betegség és mi az egészség? Isten egészséget és életet akar! S e szándékában szolgálatába állíthat minket is. Em ber­ szemléletünket az igéből nyert felismerések határozzák meg s

nem pl. a heideggeri existancializmus, s ennek teológiai követői. A lelkigondozás feladata, hogy a beteg embernek is Isten feltét­ len kegyelmét hirdesse. (Jn 9). A szenvedés alkalom lehet — de nem mindig! — Isten irgalm asságának segítségül hívására. Jézus kérdése: „Akarsz-e m eggyógyulni. . . ? ” Ilyen gyakorlati útm utatásokat találunk — mint eddig is m inden §-ban — számos példával szemléltetve, a beteglátogatás­ ról. A lapállás: Isten szeretetéről, irgalm áról tanúskodunk a szenvedőnek. Első feladat: tudjunk türelmesen meghallgatni! Néha a beszélgetés gyónássá mélyülhet, ezt azonban nem szabad erőltetni. 9. §. A halál révén állók és gyászolók vigasztalása. A „végső dolgok” súlyos kérdéseire csak a Biblia és az egyház hitvallása adhat feleletet. Itt is, mint a korábbiakban, gazdag irodalm i utalásokkal segíti az olvasót. Bibliai alapvetésének kiinduló­ pontja R óm 6,23. Ezután 4 pontban elemzi a lelkigondozói feladatokra való felkészülést. 1. A halál életünk határa. 2. Szelle­ mi, lelki és testi valóságunk szétesése. 3. Ebben az ínségben maga Isten siet segítségünkre! 4. Isten segítsége a megfeszített és feltám adott K risztusban valósul meg. Húsvét eseménye történeti valóság, de nem történeti tény, m ert annak kategóriáiba nem fér bele. M ásfelől: Krisztus feltám adása a miénknek záloga és bizo­ nyossága. A lelkigondozás a feltám adás evangéliumát hirdeti egyetlen igazi vigaszul. N emcsak a halál, hanem a minden bűnös emberre váró ítélet tekintetében is. Ez az ítélet jogos, de átöleli Isten kegyelme. A „m ikor” és „hogyan” kérdései értelmetlenek, mert az eszkatonban nincsen tér sem idő (pl. ún. közbenléti állapot kérdése, stb.). Thurneysen kitér az antropozófia és spiritizmusokkultizm us tévutainak ismertetésére és bírálatára is, A lelkigondozás végzésének konkrétum airól viszonylag keve­ set szól. A gyakorló pásztor gazdag tapasztalataiból többet is említhetett volna. A m it azonban nyújt az értékes és hasznos. A kötetet regiszterek egészítik ki. * Úgy tűnik, hogy a tárgyalt 3 életterület, lelkigondozói alka­ lom mellett szerzőnk még adós m aradt egyéb sajátos lelkigondo­ zói feladatok tárgyalásával. Így: az ún. „veszélyeztetettek” (al­ kohol, kábítószerek, azután a fogyatékosok) lelkigondozásának kérdéseivel, az egyes életkorok: gyermekek, fiatalok, középko­ rúak, öregek pásztorolásának sajátos kérdéseivel, ill. az ezekkel kapcsolatos pásztori tennivalókkal. Amint ezt pl. igen nagy részletességgel megteszi az N D K -ban megjelent — persze szá­ mos szerző közreműködésével — „H andbuch der Seelsorge” , — igaz 4 vaskos kötetben, melyeket részben folyóiratunkban m ár korábban ismertettünk. Mégis nagy hálára kötelez az — ak k o r m ár agg — szerző, hogy megjelentette L elkipásztorkodástanának ezt a II. kötetét is, m ert benne alapvető és elvi eligazítást nyújt, biztos irányt m utat és norm ákat állít fel, amik nagy segítségére lehetnek minden gyakorló lelkésznek, s a pásztori szolgálatot végző más gyülekezeti tagoknak, m unkatársaknak is. Születésének 100. évfordulója alkalm ából ezért gondolhatunk rá tisztelettel, szere­ tettel, m int a gyakorlati teológia egyik nagy tanítójára. Emléke m aradjon közöttünk áldott! Groó Gyula

215

Szublimáció és lelkigondozás Terem tettségünk egyik csodája, hogy lelkünk sokféle m unkát tud végezni annak érdekében, hogy önm agát a világhoz és az emberekhez való viszonyában egyensúlyban tartsa. Ennek a titokzatos m unkának egyik válfaja a psziché tudattalan szférájá­ ban m űködő elhárítások csoportja, mely a kül- vagy belvilágtól nyert s veszélyesnek ítélt ösztönzéseket, im pulzusokat különbö­ ző hasznossági fokon m unkálja meg; dolgozza át, vagy egysze­ rűen csak távolítsa el. A psziché elhárító mechanizmusai közül a szakirodalom talán a szublimációt becsüli meg legjobban és értékeli legtöbbre, mert társadalm ilag is értékelt szellemi teljesítményt, pl. művészi alko­ tásokat hozhat létre. Többek között ebben is különbözik a többi elhárító mechanizm ustól.1 A szublimáció fogalma Freudtól származik. Eredetileg a sze­ xuális energia átszellemesítésének megjelölésére használta. Így ír erről: Legközelebbi célját felcseréli más, esetleg m agasabb értékű és nem szexuális célokra2. N éhány kortárs szakember m eghatározásából kitűnik, hogy ma m ár a szublimáció jelensége közismert s csak megfogalm a­ zásban vannak jelentéktelen különbségek. Pl. Hermann Imre sze­ rint: „A társadalm i tények gyakran szabják meg az ösztönfejlő­ dés irányát és így jönnek létre az úgynevezett szublimációs jelenségek, amelyek lehetővé teszik a fölöslegessé vált, vagy a tiltással sújtott ösztönök — társadalm ilag is elfogadható kielé­ gülését” .3 Bartha Lajos: „A szublimáció alacsonyabbrendű ösztönös indítékok szellemi, vagy alkotó tevékenységben való kiélése.”4 A legújabb orvosi „Általános pszichiátria" c. szakkönyv így írja le: „Sajátos intrapszichés (pszichén belüli) átszerveződés: az affektiv (érzelmi indulatokkal telített) tudattalan tényezőinek a m ögöttes tudattalanba emelése. A nyers, durva, primitív ösztö­ nök és ösztönzések — elsősorban a szexuális gerjedelmek és agresszív, egoista im pulzusok (fellobbanások) — az egyén és a közösség szokásainak, értékrendjének, elvárásainak megfelelő­ en alakulnak — rendeződnek át és nyernek m agasabbrendű értelmet. Vitális (életbe vágó) hajtóerejük, energiájuk m egm a­ rad, de sokkal bonyolultabb szerveződésben érvényesül. A szublimáció az ösztönös-vitális konfliktusok (belső küzdel­ mek és összeütközések) egyik gyakori és társadalm ilag értékes megoldási m ódja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak konf­ liktusokból származik, azaz, hogy a nem elsődlegesen ösztönös jelenségek csak szublimáció eredményei lehetnek. A szublimáció — elsősorban a késztetések és megoldások belső egyensúlyának megbomlása és az elsődleges szükségletek kielégületlensége m iatt fordulhat konfliktusba. . . A túlzott szublimáció a vitális-ösztönös működések elsorva­ dásával, vagy éppen ellenkezőleg, kórtüneteket nemző torlódá­ sával j á r h a t. . .5 (A szakkifejezések m agyarítása tőlem szárm a­ zik). Ernst Kretschmer, a m últ század végén született neves tübinge­ ni pszichiáter és karakterológus így ír a szublim ációról: „A szublimáció társadalm ilag az az értékes forma, amelyben az erős ösztönös tendenciák, a komplex (összetett) jellegűek is lereagál­ hatok. A zokat az erős energiaforrásokat, amelyek a komplexu­ sokban (lelki görcsökben) és túlértékelt eszmékben foglaltatnak, helyes vágányra kell terelnünk, az alkotni akaró tevékenység belső-lelki m ozgásait. Minél jo b b an összhangban van a válasz­ to tt szublimáló tevékenységi irány a kom plexusokban és a túlér­ tékelt eszmékben megtestesült ösztöntendenciával — annál n a­ gyobb a siker. Ezért a m unka és a tevékenység mindvégig a legfontosabb magva és vezérlő elve m arad a pszichoterápiának, széles levezető folyama az összes pszichés energiáknak, amely ezeket m agába fogadja, összefogja és káros lehasadásukat meg­ gátolja. A kom plexusokat mindenképpen fel kell dolgozni, akár ener­ gikus gondolatm unkában és az egyénnek önm agával folytatott eszmecseréje útján, ak ár — még helyesebben — a külvilágra 216

irányuló cselekvés form ájában. A fel nem dolgozott élményener­ gia képezi legelsősorban azt az okot, ami azután kanyargós mellékutakon a neurózisokat és a reaktív pszichózisokat létre­ hozza.”6 Hermann Alice a szublimáció két típusát különbözteti meg az elért eredmény szerint: 1. Megváltozik a cselekvés módja, de azonos m arad a cselek­ vés célja. (Sport, birkózás, boxolás, karate, tehát a szublimálódó tovább is erőszakos és tám adó, de a m ód egészen m ás és külön­ böző.) 2. A másik típusnál az ösztöntörekvésből fakadó új funkció céljában sem kapcsolódik az eredeti törekvéshez. Itt hatalm as, addig lekötött erő szabadul fel, amelyből a lelki élet belső szerve­ ződése táplálkozhat. Az ilyen, — céljától is elszakított — ösztö­ nerő az, amelyből a belső fékrendszer felépül.7 (Ilyenkor m ond­ ják valakire: rá sem lehet ismerni. Vagy mi lett ebből a gátlásos, szétszórt emberből, m intha újjászületett volna.)

A lelkigondozó hogyan hasznosíthatja, építheti be módszerébe, életápoló te­ rápiájába a szublimációt? Például: ismert jelenség, hogy az ún. anális korban lévő kis­ gyermek nem idegenkedik saját székletétől. Érthető módon azonban ettől környezete tiltja, illetve meg akarja akadályozni s gyurm át vesznek neki. A szublimáció irányába tett lépés jelzi, hogy a gyermek — élve a kínálkozó lehetőséggel — a gyurmázás területén elégíti ki vágyait, miközben a tiltott játék vágya lassanlassan feledésbe merül. Az egészséges környezet több ilyen lehetőséget is kínál a játékok és játszás terén, ahol a képzett lelkigondozó sok jó tanácsot adhat a szülőknek. H a például valamelyik gyerek — a gyülekezetében, — vagy ak ár a sajátja hajlamos a m agam utoga­ tásra, azt minél többször szerepeltetheti, ám úgy, hogy szereplé­ sének valamiféle közösségi értéke legyen, pl. a gyerekbiblia­ órán, hittanórán, gyerektáborban, ünnepélyen. Vagy h a azt látja, hogy egyik vagy másik gyerek a gyülekeze­ téből, vagy a maga gyereke — túlzott, m ár-m ár pszichés — rövidzárlatot okozó m ódon foglalkozik saját testével, megkísé­ relheti a gyermekben más irányú tudásvágy felébresztését; figyel­ m ét valam i m ásra, érdekesre — kifelé, m agától tehát elfelé — irányítja. Így aránylag gyorsan pozitív és kreativitásra ösztönző eredményt érhet el, amely annyira rögzülhet, hogy a gyermek később akár eredményes kutatóvá válhat, anélkül, hogy teste egészséges felfedezéséről — gyerekkorában — lem ondana, vagy lem aradna. Egy édesapa időben észrevette, hogy kisfia „lopós” ; am it tudott a gyerek összeszedegetett és fiókjába rejtette. Az apa bélyeggyűjtő lévén bevonta fiacskáját hobbijába, bevezette a bélyeggyűjtés és bélyegcsereberélés titkaiba. M ajd ismert meste­ rek képeinek reprodukcióit ábrázoló levelezőlap album ot is kez­ dett vele készíteni. A gyerek e tevékenységek segítségével gyó­ gyult meg „lopós”-ságából s vált sikeres bélyeggyűjtővé és a klasszikus festészet ismerőjévé. K ésőbb m aga is neves grafikus lett. Egy híres, de félelmetes tollú kritikus önéletrajza arról árulko­ dik, hogy m ár gyerekkorában sok agresszív indulatát kellett „lenyelnie”. Legszívesebben háborúsdit játszo tt barátaival és élvezettel püfölte el ügyetlenebb társait; később válogatott vívó csapatba került, majd elvégezvén a bölcsészetet, újságíró, kriti­ kus lett, „m ost tollam a kardom ” — vallja a szép és a jó ügy érdekében. Van, aki csúnyasága-okozta kom plexusát, lelki görcsét szubli­ málta, mint H ans Christian Andersen, a nagy mesemondó, aki egy életen át sohasem közeledett nőhöz, m ert olyan rútnak

érezte m agát, hogy el sem tu d ta képzelni — valaki viszonozhat­ ná szerelmét. Meséiben azonban ezt „mesésen” megélte. Kevés m agyar regényírónak van annyi daliás hőse, mint a testi hibája m iatt haláláig szenvedő Kodolányi Jánosnak, ám igen sok embergyűlölő nyom orék figurát is életre keltett, akik gyakran kerekednek „daliái” fölé műveiben. Czeizel Endre írja „ . . . a betegség, az örökletes végzet olykor felbecsülhetetlen emberi értékek forrása lehet.”8 És még egy példa: Toulouse-Lautrec, a francia posztim presz­ szionizmus egyik legkiemelkedőbb mestere, akinek különc, ön ­ pusztító életm ódját, kérlelhetetlen kritikáját és iróniáját, vala­ m int a leplezetlen valóságot döbbenetes expresszivitással kifeje­ ző művészetét csak gyermekkori balesetének következményeivel együtt lehet megérteni. (Ti. gyerm ekkorában mindkét lába eltört és elsatnyult, egész életét torz nyom orékként kellett leélnie.)

Szublimáció az egyházban A szublimáció sajátos m echanizm usát ismerő ember kevésbé csodálkozik azon, hogy a régi századok író- és költő-szentjei (Keresztes Szent János, Avilai Teréz és még sorolhatnók), miért foglalták az Énekek Éneke parafrázisába vagy stílusába — a n ­ nak szinte erotikus töltésével — mélységes szeretetüket Isten, Jézus és az egyház iránt, m ikor tu d o tt dolog, hogy az Énekek Éneke minden idők egyik legszebb szerelmes verse. De aligha lehetett jobban és szebben a misztikát is felhasználva a legembe­ ribb ösztönöket a legszellemibb csúcsokra emelve megélni. U gyanakkor érthető, hogy protestáns szerzőtől miért nem, vagy jóform án alig találhatunk hasonló műveket: nem kellett cölibátusban élniök, következésképpen nem kellett deszexuali­ zálódniuk, illetve nem volt m it szublimálniok. T alán azért olyan szegényes a protestáns misztika és idegen még a meditáció is a legtöbb protestáns ember szám ára; valamiféle keleti misztikát, sőt okkultizm ust, jobb esetben elmélyültebb hitépítő írást és nem élet- és lelkigyakorlatot ért meditáció alatt, amelyet még az egyházatyák (hogy csak a két óriást említsük): L uther és Kálvin még naponként gyakoroltak.9 De fel kellett vetnünk a kérdést: vajon nem használhatná-e fel gyakrabban és céltudatosabban a lelkigondozó, beszélgetései alatt a szublimációnak ezt a spirituálisabb síkra emelő spiráljá­ ratát; nem kellene-e a psziché e sajátos mozgásirányulását életá­ poló, gyógyító beszélgetéseinél jobban figyelembe vennie, külö­ nösen akkor, am ikor kényszerű cölibátusban élőkkel foglalko­ zik. Például olyan nőkkel, akik nem mentek férjhez, mert nem akartak, vagy nem kérte őket olyan férfi, akihez hozzámentek volna, vagy olyan férfiakkal, akiknél esetleg az a veszély áll fenn, hogy homoszexuálisakká válhatnak, vagy válhatnának? M ár ránk-ránk nyitnak az AIDS vírussal fertőzöttek is — mit m on­ dunk nekik? S még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Telefon lelkigondozói szolgálatunkban is felmerül ez a kérdés. Névtele­ nül, annál sikoltóbban. Ilyen esetekben csak az az egyetlen „terápikus” tanács létezne (naponként elhangzik, rendelőkben, még a rádióban is) „úgy élje meg, élje ki szexuális ösztöneit, ahogy tudja, ha ezen a téren kielégítetlen!” Nem okoztak-e m ár hasonló tanácsokkal több lelki zavart, lelki görcsöt, neurózist, m int amivel a terápeutához, vagy ta n á­ csadóhoz fordultak? Van tapasztalatunk arról is, am ikor magas etikai norm ákat követő, de kényszerű cölibátusban élők — ám azt nehezen viselők — ilyen vagy hasonló, de szabados szexuális életre biztató tanácsra, csak konfliktust és neurózist cseréltek és állapotuk inkább rom lott m int javult. H a a lelkigondozó ennek a veszélyét és lehetőségét előre látja, mert beszélgetőpartnere életvitele, életform ája ismeretében ezt tudnia kell, vagy kellene — nem vezetheti-e a szublimáció útja felé — feltéve, ha m aga is jó l ismeri azt az utat. Hitben és tudásban egyaránt. Itt, ezen a téren a protestáns lelkigondozó sokat tanulhatna olyan cölibátusban élő róm ai katolikus pasztoralpszichológu­ soktól, akik fiatal papnövendékek avatott spirituálisai, lelki vezetői.

Tehát olyan lelkészpszichológusoktól, akik nem csak szak­ könyvből tanulták, hanem átélték és szüntelen á t kell élniök — és éltetniök — a szublimálás sajátos, belső „m enetrendjét”. Mégpedig tudatosan és tudatosítva. Vagy m iért ne tanácsolhatná a lelkigondozó annak a serdülő­ nek, aki túlzott önkielégítő praktikáitól és azokhoz kötődő, nemegyszer szado-mazochista kényszerképzetektől szeretne sza­ badulni, hogy „aszkétikusan” takarózzék, azaz éjjel kissé fázzék, s hogy nappal erőteljesen fárassza ki sporttal a testét, hogy m unkájával, tanulással, önképzéssel szublimáljon. Szép és tiszta könyveket olvasson, zenét hallgasson (ne csak „vérlázító” pop­ zenét). Jézusra koncentráljon és vele identifikálódjék, vele azo­ nosítsa magát. Azaz a mindenképpen önm agára-utaltságából, a m ár-m ár beteges önm agafelé-fordultságából, íntrovertságából — extrovertálódjék. F orduljon az emberek és szűkebb, majd tágabb világa felé — szolgálattal. Így gyógyulhat meg önm agá­ hoz-kötöttségéből, nárcizmusából, fokozódó neurózisából. M indenképpen m agasabb szellemi síkra áram oltassa lelki és testi energiáit és o tt élje meg, am it ösztöni síkon nem jó, nem ajánlatos megélni, hiszen attól szenved.10 Egy jónevű írónk m ondta el baráti társaságban, hogy m ár diákkorában úgy túltengett a fantáziája, hogy a „hazudós” gúnynevet ragasztották rá osztálytársai. Ezt m eghallotta egyszer bölcs fizikatanára, behívta a szertárba, és erről-arról elbeszélget­ vén vele, csak úgy „mellékesen” megjegyezte: M iért nem írod le „kalandjaidat”, s miért nem küldöd be a helyi lapnak? H a barátaidnak meséled őket — kinevetnek; h a jó l írod meg, iroda­ lommá válhat és még pénzt is kapsz érte. Ebből a fizikaszertár­ ból indult el a pályám , s lettem hazudósból íróvá, fejezte be vallom ását hazánk egyik nagy írója. Mi ez, ha nem a szublimáció egy sajátos esete, form ája? Vagy nem Hermann Alice 1. típusú szublimációja-e a dél­ am erikaiak karóversenye? O tt, ha nagyon dühös az egyik férfi a m ásikra, nem esnek egymásnak, m int régen (am ikor még nem já rt büntetés vagy börtön az effélékért), hanem felváltva fatön­ köt ütögetnek egy-egy azonos vastagságú és nagyságú karóval. Akinek a karója ham arább eltörik, aki tehát az erősebb ütéseket mérte a fatönkre, annak van igaza. A kár a sportversenyeket is szublimált háborúnak nevezhetnénk. Csak különböző terroris­ ták és antidrukkerek ne alakítsák vissza antiszublimációval va­ lós csatatérré a sportcsarnokokat! Van még tennivalónk ezen a téren. Nem egy férj és feleség közti rejtett rivalizálást és az ebből fakadó feszültséget sikerült m ár úgy helyére tenni egy-egy kép­ zett lelkigondozónak, hogy valamiféle társasjátékra beszélte rá őket, s arra terelődött át a „ki ügyesebb” vagy „okosabb” hangsúlya. így tanulták meg azt is, hogy egyszerre csak az egyik nyerhet. De lehet túl vagy rosszul is szublimálni, ahogy a vancouveri kwakiut indián törzsek, am ikor a régi csatabárdok kiásását a korm ány betiltotta s a hajdani harcokat potlahhá, azaz ajándé­ kozási versennyé „szublim álták” és potlahhal akarták legyőzni egymást. Ez aztán olyan túlajándékozássá fajult, hogy gazdasági csőd szélére sodorta őket: a néprajzkutatók szerint ez lett a teljes elszegényedésük oka. (K arácsonyaink nem váltak-e p otlahok­ ká?) M egemlíthetjük annak a „házaspárnak”, férjnek és feleségnek a súlyos neurózisát — a rossz szublimálás eredményét — , akik elhatározták, hogy ún. József-házasságban élnek — „megvetvén a bűnös test még bűnösebb kívánságait” — csak emelkedett gondolatokat közölnek egymással ágyukban, elalvás előtt. Egyi­ kük hisztériás, másikuk depressziós lett. Ezért hangsúlyozzuk itt, hogy a szublimáció C. G . Jung kifejezésével: a személyes tudattalan által befolyásolt, vezérelt folyamat. A lelkigondozó mégis megközelítheti — főként, ha saját tapasztalatából ismeri. Ám ak k o r tapintatosan s lehetőleg nem direktiv m ódon befolyá­ solhatja, és úgy korrigálhatja ezt a folyam atot, hogy a vitális ösztönök kóros károsodása, vagy valamilyen elfojtás következ­ tében a segítséget kérő partner, vagy partnerek ne neurótizálód­ janak, hanem meggyógyuljanak, mint egy beszélgetéssorozat után — az előbb említett házaspár is.11 217

Teológiai exkurzus Csak az a lelkigondozó tud szublimálni és szublimációra ráve­ zetni bárkit, aki jól érti és jó l értelmezted a Nagy Parancsolatot, amelyhez M árk hozzáfűzi ti. m indkettőhöz: „Nincsen más ezek­ nél nagyobb parancsolat" .12 Azaz ez minden más „parancsolat” fölött való. Ez az értékpiram is csúcsa (s ha az, ak k o r ún. „elleni­ géket” sem lehet vele szemben felsorakoztatni). T ehát: csak akkor tud szublimálni és szublim áltatni valaki, ha jól érti és értelmezteti a második nagy parancsolatot is: Szeresd felebarátodat, mint magadat”. Azért fontos ez, m ert a második nagy parancsolat bizonyos hívő körökben sok zavar és félreértés forrása lett. Szinte borzadállyal vetik fel: önszeretet? Ez istenká­ romlás. Nem egy igem agyarázatot olvashatott, vagy hallhatott bárki, amely oda érkezett meg, hogy a felebarátunkat jobban, sokkal jobban kell szeretnünk önm agunknál. Sőt senki-, semmi, féreg-mivoltunkat meg kell vetnünk, meg kell öldökölnünk és így tovább. (Az önmegvetés az öngyilkosságok egyik alapm otí­ vum a”, írja N eukum Lea.) Ilyen esetekben tragikus félreértés történik. Ti. összetéveszti az önim ádatot (narcizm ust) az önelfogadással. Terem tettségünk tényének igenlésével. Azzal, hogy szeretnünk kell (tudnunk kell szeretni) Isten tervét — bennünk. K onkrétan: hogy férfi vagyok. Hogy nő. Hogy ilyen az arcom ; a term etem ; az egészségem; ennyi a talentum om ; hogy oda születtem, ahova születtem — s ott élnem s halnom kell; hogy ez a gén- és horm onsorsom . Hogy ő a párom , a családom, a gyermekem . . . „IG E N , A TY ÁM , m ert így láttad jó n ak . . .”13 Aki teremtettsége tényére, a benne konkretizálódó Isten ak ara­ tára nem tud IG E N T m ondani — az nem tud, nem tudhat szublimálni, még kevésbé szublimációra nevelni senkit. Mivel nem tudja a segítséget elfogadni, segíteni sem tud. Ú jra és újra azt kell tapasztalniok — külföldön és hazánkban egyaránt — a lelkigondozóknak, pásztoralpszichológusoknak, hogy aki nem tudja így elfogadni, azaz a nagy parancsolat szavaival és szellemében szeretni önm agát, az: 1. Felebarátját sem tudja igazán szeretni és igazán elfogadni, mert rávetíti saját önmegvetését, féreg-mivoltát. következéskép­

pen önm agát utálja felebarátjában. Illetve — ítéli és kritizálja szüntelen. 2. Sok vallásos, sőt hívő ember házassága pl. azért olyan tak ar­ gato ttan rossz. Törvényesen nem válnak el, de páros m agány­ ban élnek. Ismert jelenség, hogy ki-ki külön já r a „m aga” közös­ ségébe im ádkozni és hazajövet szüntelen a m ásikat akarja meg­ változtatni. Pontosabban önm agához idom ítani. A maga k arak­ tere kényszerzubbonyába kényszeríteni. M iért? M ert egyik sem tudta elfogadni — önm agát. Ám a nagy N EM — a m ásik felé hangzik el szüntelen, nem egyszer „kis parancsolatokkal” meg­ toldva, megtűzdelve. 3. Aki egyszer — , ha kell a térdein — de igent tud m ondani teremtettsége tényére, a sorsára s abban Isten ak aratára és így szereti önm agát, az szabad emberré válik. Ti. m egtudta, hogy Isten M ÉG IS szereti. Olyan ,jó véleménnyel van róla”, hogy érte adta egyszülött F iát.14 M iért legyen akkor rosszabb vélemé­ nye önm agáról? H a abban a Szeretetben ő változtatni és növe­ kedni tud, akkor ő is el tud m ár fogadni m ást, úgy, am int az van, annak a másságával együtt. Ebben az elfogadott és elfogadó szeretetben kezd növekedni az is, a m ásik is. A házastársa, a gyereke. Sőt m inden „felebarát” , akivel kapcsolatba kerül. E folyam at nélkül nincs szublimáció és arra való nevelés, veze­ tés. Sőt eredményes lelkigondozás, életápolás sem lehetséges. Teológiai és lélektani szem pontból egyaránt újra kell exegetál­ nunk, megértenünk és értékelnünk a m ásodik nagy parancsola­ tot. Gyökössy Endre

IR O D A LM I H IV A TK O ZÁ SO K : 1. Gyök össy Endre: M agunkról M agunknak. Reform átus Zsinati Iroda Sajtóosztá­ lya, Budapest, 1986. V. kiadás. 246—271. l. 2. Freud. S.: Ges. W erke. VIII. 145 l. Fischer, F rankfurt, 1946. 3. Hermann Im re: Az ember ősi ösztönei. M agvető, B uda­ pest, 1984. 4. Bartha Lajos: Pszichológiai értelmező szótár. A kadém iai Kiadó, 197 I. Budapest, 1981. 5. Juhász Pál— Pethő Bertalan: Á ltalános pszichiátria. M edicina, 450 l. Budapest, 1983. 6. Kretschmer, E rnst: Orvosi pszichológia. N ovák és Tsa. V. kiadás. 2 4 9 l. Budapest, 1939. 7. M érei Ferenc: G yerm ektanulm ány. Egyetemi N yom ­ da, a 113 l.-tól. Budapest, 1948. 8. Czeizel Endre: Az orvosgenetikus szemével. M inerva 270 l. Budapest. 1980. 9. Gyökössy Endre: I. m. 272 l.-tól. 10. Gyökössy Endre: I. m. 108 l.-tó l. 11. Joachim Thilo H ans: Beratende Seelsorge. G öttingen, 1971, 59 l. 12. M k 12,28— 31. 13. M t 11,26; 14. Jn 3,16.

Barth K ároly hitvallás fogalmáról Rendszeres teológiai fejtegetések, halála huszadik évfordulójára Előzetes megjegyzés E cikk írásának napjaiban egy nyugalm azott svájci lelkipász­ tor, aki faját bevallása szerint sokat köszönhet Barth K ároly­ nak, megjegyezte, hogy a fiatal teológus nemzedék Svájcban alig ismeri e neves bázeli professzort. Csak kívánni lehet, hogy M agyarországon és azon túl a m a­ gyar nyelvterületen ez m ásképp legyen és ne eredményezze a 86-os év közelsége azaz születésének 100-ik évfordulója, hogy halálának 20-ik évfordulóján hallgatás és feledés fedje e nagy, sokak szám ára kényelmetlen, de még mindig időszerű teológus üzenetét. Az ő jobb megismeréséhez és megértéséhez kíván hozzájárulni e cikk, abban a reményben, hogy m ások még behatóbban elem­ zik gondolatvilágát. Bevezetés A Jugoszláviai R eform átus Keresztyén Egyház, melynek lel­ késze e cikk írója, a két világháború között elsősorban K olozs­ vár (Rom ánia) közvetítésével, különösen Tavaszi Sándor p ro ­ fesszor jóvoltából k apott barthi hatásokat. Az idősebb lelkész­ nemzedék jórésze ott végezte tanulm ányait és közülük néhányan még ma is szolgálnak. Ez a hatás még behatóbbá vált, am ikor 218

Póth Lajos és Balla Sándor személyesen is hallgatták K arl B arth­ ot Bonnban, illetve Bázelben. M ondhatjuk, hogy nálunk a bázeli tudóst elsősorban m int hitvalló teológust tartják számon, aki a reform átus hitvallást újra felfedezte és aktualizálta és mint aki értelmi szerzője volt a barmeni hitvallásnak, valam int egyik atyja a nemzeti szocializ­ mus alatti N émetország Hitvalló Egyházának. Ezért nem közöm bös közelebbről megvizsgálni a hitvallás fogalmát Barth műveiben és életrajzában. Egy ilyen tanulm ány szükségszerűen főm űvét vizsgálja meg elsősorban.

Az „Egyházi dogmatika” hivatásfogalma Az „Egyházi dogm atika” (ED ) hitvallásfogalma nem egysé­ ges. Az átfogó ábrázoláshoz szükséges a legtöbb kötetrészt fi­ gyelembe venni. Barth értelmezésében „hitvallásról” tágabb és szűkebb érte­ lemben lehet beszélni. A tágabb értelembe vett hitvallásnál a legfontosabb pontok a hitvallás m int dicsőítés, mint bűnvallás és mint m agatartás a keresztelésnél. De szorosabb és tulajdonképpeni értelmében a hitvallás az

ED -ban egyházi confessiót jelent, ami Barth szám ára azonos az egyházi dogm ával. (vö. I/2 699 old.) Az alapvető fejtegetéseket ezzel kapcsolatban az ED I/2 köte­ tében, a huszadik paragrafusban találjuk meg, mely ezt a címet viseli: „A tekintély az egyházban” , ennek a paragrafusnak is a m ásodik fejezetében mely felett ez a felirat áll: „Tekintély az ige alatt”. Itt találjuk a confessio definícióját is: „Egy egyházi con­ fessio egy közös tanácskozás és határozathozatal alapján létre­ jö tt megfogalmazása és kihirdetése (proklam ációja) egy az egy­ háznak bizonyos körzetben ad ato tt betekintésnek az Írásban tanúsított Kijelentésbe.” I/2, 693. Egy valódi confessio létrejötte mindig „status confessionis”ban megy végbe, azaz küzdelmi helyzetben, amelyben valam i­ lyen hamis tan az egyház egységét veszélyezteti és amelyben hallgatni Jézus Krisztus ügyének elárulását jelentené. A hitvallás harcát tehát „valóban úgy kell megharcolni, m int a lényegért folyó harcot, m int az egyház életéért vagy haláláért folyó h a r­ cot. . . ” (I/2 703 old.) A confessio alanya iránti kérdést egyértelműen így válaszolja meg: „Az egyházi hitvallás alanya az egyház. . . ” (I/2 713). Mégpedig elvben az egész egyház. (Vö. 695 old.) Még ak k o r is, ha egyes ember fogalmazza meg m ondatait, m int például a II. Helvét H itvallásnál Heinrich Buliinger, többen kell, hogy legye­ nek, akik ezeket saját szavuknak fogják fel és a Szentírás iránti engedelmességből kényszerítve érzik m agukat, hogy az egész Egyház nevében szóljanak. M indez azt eredményezi, hogy a confessióban a Szenthárom ság Isten akaratával szembesülünk. M ert a hit felismeri, hogy „ . . . Isten igéje és ak arata az egyház­ történeti események tulajdonképpeni a l a n y a . . . ” (711. old.) A hit képes „felismerni ebben a terem tett anyagban az egyház U ra így és így döntő és rendelkező formáló kezét.” (711. old.) Ezek a gondolatok m ár a confessio tekintélyének taglalásához vezetnek bennünket. M ár az erre vonatkozó fejtegetések sziszte­ m atikai helye, de több más egyértelmű barthi megfogalmazás a confessio tekintélyét nem a Szentírás felett vagy mellett, hanem alatta látja. (Vö. 694 old.) A confessio tekintélyének (autoritásának) jellege hasonlatos az egyházi tanítóéhoz, de afölött áll, m ert ez „a vele egyidejű egyház confessiójával” mérettetik. A szerző alaposan és többféle szemszögből jellemzi a confessio tekintélyét. Először az egyházi hitvallás tekintélyéről a saját hitünk megvallásához képest szól és az elsőt a m ásodik felettinek jellemzi, mégpedig közvetett, formális és relatív fölényben. (Vö. 657 oldal.) Némi túlzással azt m ondhatjuk, hogy az egyes, m agános keresztyén mint olyan, nem is létezik, m ert „ahol Isten ig é jé t. . . úgyszólván saját sza­ kállára akarná valaki hallgatni és elfogadni, o tt nem lenne m ár egyház. . . (655 old.) A hitvallás tekintélyének mibenlétéről azt m ondja az ED, hogy az abból áll, „hogy a többiek meghallgas­ sák azt, mielőtt m aguk hitet tesznek.” (661.) Valamivel később pedig még pontosabban: a confessiónak „egyházi tekintélye van, azaz m int a hitben atyáink és testvéreink kiváltképpen megszólaló hangját az egyházban kiváltképpen meg kell hallgat­ nunk.” (726 old.) Az autoritás kérdésénél h atározott elhatáro­ lást látunk a róm ai értelmezéshez képest. „A dogm a római katolikus értelemben kijelentés-tanúság m int maga a Szentí­ rás.” (737 old.) A protestantizm us területén ezzel szemben a dogm a vagy confessio „nem több m int az Írás kom m entárja” . (695 old.) Semmiképpen nem követelhet feltétlen alárendelést, de másrészt nem hallható semlegesen és részrehajlás nélkül (unvoreingenom­ men). A confessio sokkal inkább „más emberi szavaknak példá­ zatszerűen elérendelt emberi szó. . . ” (727 old.) Hogy Barth elveti a részrehajlás-nélküliséget ennek megvan­ nak a tudományelméleti következményei, de ez nem kell hogy közelebbről foglalkoztasson most bennünket. (Érdekes e tekin­ tetben hogy az általa úgynevezett történetkritikai teológiának m ondott tudom ány szisztem atikáját a Heidelbergi K áté sziszte­ m atikája mögé helyezi. Vö. 728 old.) A hitvallás tekintélyére vonatkozólag Barth helyeslőleg idézi Polanust: „Interpretatio­ nis autem hum anae seu Ecclesiasticae autoritas est Ecclesiastica, non divina et C anonica.” (695 old.) A hitvallás — b ár nem isteni

és kanonikus tekintélyű — mégis „karnagy és k o ro n atan ú ” a Szentírás m agyarázásában. (728 old.) Tekintélyét továbbá úgy jellemzi, m int lelkit és önm agáról tanúskodót, „amihez egyház­ jogilag semmit sem lehet h o zzáad n i. . . de nem lehet semmit elvenni sem.” (726) Az egyházjogi meggyökereztetése azonban kívánatos: „az egyházi hitvallás kezdeményezői és szerzői m indannyian igye­ keztek, hogy vállalkozásuk egyháziasságát ne csak bizonyítsák, hanem emberi lehetőségek szerint reálisan biztosítsák azáltal, hogy megkísérlik a róla szóló tanácskozásokat és határo zath o ­ zatalt lehetőleg széles alapra helyezni, tehát lehetőleg sok ö n tu ­ datos és elkötelezett hitvalló társat keresni és az egész történés­ nek a lehető legnagyobb rendjét és ellenőrizhetőségét biztosíta­ ni”. (713. old.) De ez az igyekezet nem befolyásolja döntően a confessio tekintélyét. „Tekintélye tekintetében végső soron egyedül a tartalm a m int az Írás m agyarázata m érvadó, ez pedig ismét az írástól kapja igazolását vagy ítéletét. Ez a tartalom saját m éltóságot és jelentőséget kölcsönözhet egy formális tekin­ tetben kétséges confessiónak is.” (715. old.) A lelki tekintély példáiként említi a Szenthárom ság Istenbe vetett hit megfogalm azását a 4-ik század egyházában, valam int a reformáció sola scriptura elvét és megigazulástanát. M ásodlagos jellege ellenére (azaz mint Isten igéjének kom ­ m entárja) a confessiónak mint kiváltképpen való atyai és testvé­ ri szónak nagyfokú kötelező ereje van, m ert „az atyák és testvé­ rek iránti felelősségünkben történik Isten iránti felelősségünk”. (727) Ezért is hangzik fel a követelés, hogy a confessio tartalm a „ne szűnjön meg bennünket foglalkoztatni!” (731). M int minden igazi tekintély, így az egyházi confessio sem mentesíti az egyes em bert személyes felelőssége alól, hanem inkább megerősíti azt. Ezért olvashatjuk a megjegyzést, hogy a confessio „saját gondolkodásunk és beszédünk horizontjává" válik. Ilyen szellemben kell értelmeznünk e fejezet előzetes meg­ fogalmazását is. „M iután úgyszólván kiváltságosan m eghallgattuk az egyházi confessiót, u tunkat a Szentírás értelmezésében, m agyarázatában és alkalm azásában mint saját tulajdon utunkat kezdjük és foly­ tatju k .” (728) Ez utóbbi gondolatok m ár a „cím zett” kérdéséhez, azaz a confessio tárgyának kérdéséhez vezetnek bennünket. Kihez szól a confessio? „Az egyházi confessio az egy egyete­ mes Egyház nevében szól és egyúttal saját m agához is.” (695. old) M ás szóval, ahogy a confessio alanya úgy a tárgya is az egész egyház, b ár nem jogi és statisztikai értelemben, hanem lelki értelemben. Az ED a confessio tartalmát is félreérthetetlenül m eghatároz­ za. A confessio „hitet tesz Jézus Krisztusról, mégpedig a prófétai és apostoli tanúság szerint.” (694. old.) Ezt a pozitív megfogal­ mazást még kiegészíti a negatív: „Ez azonban kizárja . . . hogy valami mást szóljon, mint a Szentírásban tanúsított igazságot.” (694. old.) A hitvallás stílusával kapcsolatban elsőrenden ezt olvassuk: „ . . . töm ören k e ll. . . hogy szóljon . . . elvben az egyházban mindenki szám ára érthetően. . . ” (718. old.) A hitvallás tartalm a és stílusa közötti h atáron azonban egy súlyos problém a merül fel, mely az ökum enikusan gondolkodó szemléletből kritikus ellenkezést vált ki. E sorok szerzőjének véleménye szerint az ED hitvallásfogal­ ma kritikájának legfontosabb pontja abból áll, am it röviden „anathem a-problém ának” nevezhetnénk. A hitvallás létrejöttének, mint harci helyzetnek a figyelembe­ vételével és a hitvallás jellegéből, mint a hamis tan ra való reagá­ lásból (709. old.) eredendően Barth megköveteli az ettől való elhatárolást. Ez jó l is van így. De ő odáig megy, hogy ezeket a kifejezéseket „anathem a” és dam nam us” — bár ugyan azzal a kitétellel: „A nathem a sit, nem azt jelenti (vagy legalábbis nem a mi nyelvhasználatunk hangsú­ lyával) hogy legyen átkozott! . . . ” — nem csak egyháztörténeti gyökereiben elfogadhatónak, hanem a hitvallás szerves részének tartja továbbra is. Sőt odáig megy, hogy az ellentm ondás más 219

kifejezéseivel együtt „a szeretet kiváló m űvének” (705. old.) nevezi őket. B arthot úgy lehet a legépítőbben bírálni, ha éppen az általa m egadott elvek irányában haladunk. Őt joggal tekintik a XX. századi egyház egyik nagy tanítójá­ nak. De éppen saját fejtegetései szerint az egyház tanító tekinté­ lye csupán az ige alatt és annyiban amennyiben annak engedel­ meskedik, érvényes. Ú jabb és jo b b megismerések őt is helyesbít­ hetik. Az újszövetségi tényállás m utatja, hogy Jézus egy evangélum­ ban sem illet egy em bert sem anatém ával. (Ez a kifejezés Barth bizonygatása ellenére napjainkban inkább élesedett és valóban megfelel a kiátkozásnak.) A „hegyi beszéd” Jézusa éppenséggel azt parancsolja tanítványainak: „ . . . áldjátok azokat, akik tite­ ket átkoznak” (M t 5,44). Lukács 23,34-ben az Ú r imával já r közben megfeszítőiért. T öbb mint stíluskérdés, hogy a hitvallás­ ban az elhatárolás milyen kifejezéseit használjuk. A Názáreti Jézus a legélesebb kifejezésként a „jaj néktek” szavakat használ­ ta. Pálnál találjuk az utalást, hogy Jézus ellenségei ő t anatem ati­ zálják (1K or 12,3). Pál két helyen használja az anatém át ( 1K or 16,22 és G al 1,8), de éppen Barth az, aki óv a prófétai vagy apostoli hatalm i szótól a hitvallásban: „Jobb lenne az egyház­ ban ilyen megegyezéseknél a prófétai: így szól az Ú r és az apostoli m ert tetszék a Szent Léleknek és nékünk ApCsel 15,28 szólásm ódot saját m agunk szám ára éppen nem igénybe venni.” (661. old.) Súlyos tévtanok (m int például a rasszizmus) m a is szükségessé teszik az igaz tan elhatárolását. De ilyen esetben elegendőek az ilyen kifejezések, m int ehetjük és ellentmondunk: reprobam us és reiicimus, az anatém át pedig bölcs szerénységgel kerülnünk kell. A különböző felekezetek kölcsönös anatem atizm usait figye­ lembe véve érzi Barth is az im ádság szükségességét azért „hogy az egyház U ra m aga állítsa helyre az egyház egységét" (708. old.). M indezt figyelembe véve hangsúlyoznom kell, hogy az anatém áról való lemondás az ezirányú emberi erőfeszítéseket hitelesebbé tenné. Jelentős az a tény, hogy a m ásodik V atikánum a „dam nam us” proklam ációjának szélsőséges lépését nem tette meg. Barth helyesen látja, hogy egy valódi hitvallás éles, sőt néha veszélyes visszahatásokat vált ki. „Az ellenkező tétel képviselői nagyképűnek, szeretetlennek és elviselhetetlennek fogják érezni m ár a „credimus”-t, „confitem ur”-t és „docem us”-t mint o ly a t. . . ” De ez semmiképpen nem igazolja a „dam nam us”-t. Az ED I/2 feltételesen beszél „a felekezeti ellentétek legyőzésé­ ről, egy ökumenikus állásponthoz való közeledésről" ha a ko­ rábbi dam nam us-t „ténylegesen visszavonnák” . (707. old.) Felvetődik a kérdés, nem lenne-e célravezetőbb a jövőben a „dam nam us”-t elkerülni, mint nagy nehézséggel és fáradsággal újra visszavonni? Összefoglalva m egállapítható, hogy bibliai teológiai megfon­ tolások, valam int a mai ökumenikus helyzet a jelen és jövő egyházától megköveteli az anatem atizálásról való általános le­ m ondást. Ezen a ponton tehát felmerül az ED hitvallásfogalma korrektúrájának szükségessége. A hitvallásfogalom más szempontjai viszont megkövetelik a mai teológiai vizsgálódó helyeslését is. Így például a confessio erejéről és kritikájának lehetőségéről szóló fejtegetések. A m int fent elm ondtuk, a hitvallás által elvben az egész egyház szól az egész egyházhoz. De ténylegesen ebben a tekintetben még az egyháztörténelemben legfontosabbá vált hitvallásoknál is földrajzi, időbeli (701) és tárgyi (702) korlátozás volt. (A földraj­ zi korlátozással kapcsolatban Barth megemlíti hogy az ún. Apostolicum elsősorban az egyházi nyugat, a N icaeno-K ons­ tantinopolitanum , az Ephesinum és a Chalcedonense elsősorban a kelet, a reform átori hitvallások az észak, a Tridentinum és V aticanum I deklarációi a dél hitvallásainak szám íthatnak. 700) Eme korlátozások ellenére a hitvallás hatékonysága nem csökken, ha parrhesiával (710) és az Írás iránti engedelmességgel fogalmazták meg. Sokkal inkább „ . . . hatalm a van a halottnak vagy tetszhalottnak tűnő igazság kérdését feleleveníteni. . . ” 220

(724), sőt „ . . . egy egészen m ás hely egyházának halott hitét új életre kelteni” (732). Ez valóban az igazi hitvallás m éltóságába és erejébe vetett nagy bizalom. Ennek, mint többször hangsúlyozta „ . . . elkötelező és mérva­ d ó jellege” (732) van. Ez azonban nem jelenti, hogy nem lehetne, sőt nem kellene egyes vagy sok m ondatának ellentmondani. (Vö. 735.) Másszóval: „A m it dogm ának ismerünk, az alapvető­ en tévedékeny, tehát felülmúlható és m egváltoztatható” (737). Egyszer úgy jellemzi ezt, m int egy útnak m eghatározott szaka­ szát (vö. 739). A legtöbb reform ációkorabeli hitvallás, így pl. a Confessio Scotica és a II. Helvét Hitvallás ismeri azt az elkötele­ zettséget, hogy Isten igéjéből vett helyesebb oktatás szám ára nyílt m aradjon (vö. 738). Barth a dogm a m indenfajta kritikáját és m agyarázatát egy­ részt veszélyesnek, másrészt elkerülhetetlennek m ondja. (vö. 736). Ő m aga lemond ebben a fejezetben valamely hitvalló irat kim ondott bírálatáról. (De vesd össze a bázeli egyházalkot­ m ányt és az indonéz praeam bulum ot E D IV/1— 788.)

Hitvallás és egyházstruktúra Barth 1936-os sárospataki, budapesti és pápai előadása nyomán „Nép-egyház, szabad egyház, hitvalló egyház” (Megjelent: Ev. Theol. H eft I I /1936 Chr. Kaiser Verlag-München) Az egyháznak az előadás címében megnevezett három életfor­ m áját Barth az illető állam ok hozzájuk való viszonya és az egyházaknak az államhoz való viszonya alapján definiálja. „H a az állam az egyházat többé kevésbé közvetlenül és ki­ m ondottan helyesli. . . és ha az egyház felelőssége tudatában vállalhatja, hogy feladatait az államm al való szolidaritással. . . végzi, akkor beszélünk nép-egyházról. . . (2. old.) „H a az állam az egyházat elismeri és ennek folytán m egtű­ r i . . . és ha az egyház felelőssége tu datában vállalhatja . . . hogy legalábbis kifelé az önkéntességen nyugvó egyesület jelleg ét. . . öltse m agára, akkor szabad egyházzal van dolgunk.” (2— 3. old.) „H a pedig végül az állam az egyházat éppenséggel elítéli és formálisan eln y o m ja. . . ha akkor az egyház kényszerítve érzi m agát Istennek inkább engedelmeskedni, mintsem az em berek­ nek . . . akkor jö n létre a hitvalló egyháznak m ondott alakja az egyháznak.” (3. old.) Ebben a cikkben nem látjuk még a nép-egyház elvi elvetését m int az ED-ben, de a hitvalló egyház alapvető helyeslését sem. Barth az egyház szerepét ebben a kérdésben passzívnak látja. „A jánlatokról van szó, melyeket az egyháznak csak kívülről kínálhatnak f e l. . . ” (6. old.) és valamivel később: „Az egyház m agától nem terjeszthet elő ja v a s la to t. . . ” (6. old.) Bár néhány kérdőjel bukkan fel a nép-egyháznak továbbra is meglévő létjogosultsága iránt, különösen az állam hadviselésé­ vel (7. old.) kapcsolatban, de Barth m egm arad amellett: „Való­ ban nincs írásszakasz és dogm a amely az egyháznak talán ép­ penséggel megtiltaná, hogy nép-egyház, országos egyház, állam ­ egyház legyen.” (6. old.) De ebben a dologban aequidistancia van: „Mégis a másik szem pontra is emlékeztetni kell: szintén nincs írásszakasz és dogm a amely az egyháznak nép-egyház jellegét éppenséggel szükségessé . . . tenné.” (6. old.) Az aequi­ distancia vonatkozik a szabad egyház form ájára is. „ . . . az egyháznak nincs oka, hogy éppen ezt a form át hőn óhajtsa, vagy nyom atékosan elvesse.” (8. old.) Barth bizonyos hasonlatosságot állapít meg (8. old.) az újszö­ vetségi gyülekezetek és a mai szabad-egyházak között. Ehhez hozzá kellene fűzni, hogy némely újszövetségi réteg (pl. Jelené­ sek könyve és Péter levelei) m ögötti gyülekezetek inkább a hitvalló egyházhoz állnak közel, m ert az üldözés helyzete m utat­ kozik náluk. A szabad egyháznál az állam az egyházat magánegyesületnek tekinti. (Vö. 10. old.) De ez az egyház lényegét véve figyelembe, félreértés. Neki nem szabad ezt a félreértést tám ogatnia, hanem a politikai életben is prófétai funkciót kell gyakorolnia. A hitvalló egyháznál a kérdőjelek m egritkultak, de itt is felve­

tődik a bűnvallás lehetősége, hogy vajon az egyház nem hanya­ golja-e el szentélyét, üzenetét, bizonyságtevését és nem-e ezért következett be a kísértés vagy az üldöztetés. (Vö. 12. old.) „Az egyház sem nem kívánhatja m agának, sem nem védekezhetik ellene, hogy hitvalló egyházzá váljék.” (11. old.) És ugyanaz a gondolat más m egfogalm azásban: „Az egyház ne fáradozzék azon, de ne is féljen attól, hogy hitvalló egyházzá váljék.” (13. old.) Barth ábrázolásához kritikailag megjegyezhető, hogy egy plu­ ralista társadalom ban nem csak az állam az egyháznak formáló partnere, hanem hogy sokfajta erő és eszme van, mely U ra iránti hűségét próbára teszi. B arthra tám aszkodva, de mégis bizonyos távolságra tőle hadd álljon itt a szerzőnek egy saját definíció kísérlete, a hitvalló egyházra vonatkozólag: „O tt beszélhetünk hitvalló egyházról, ahol az egyház a kívül­

ről vagy belülről jövő sokfajta kihívásra felelve ünnepélyes, hitvallásszerű kijelentéseket tesz és kom olyan m egpróbál asze­ rint élni.” Így a hitvalló egyház eszménykép lenne, am it m inden külön egyház elérni törekszik. A kihívások, melyekről fent szó van, az orthodoxiát vagy az orthopraxiát azaz az igaz hitet és a helyes cselekvést sérthetik. Az egyházat saját üzenete kötelezi hogy ne csqk ak k o r tegyen ünnepélyes kijelentéseket vagy ne csak akkor tiltakozzon, ha közvetlenül saját dolgai vannak veszélyben. A kkor is fel kell emelnie szavát, ha más személyeket vagy csoportokat részesíte­ nek hátrányban, nyom nak el vagy rágalm aznak (pl. zsidókat, más fajúakat, idegeneket, nőket vagy különböző társadalm i perem csoportokat). (Jugoszlávia) Mag. Póth Emil

„A fény fiainak harca a sötétség fiai ellen” c. qum ráni irat értékelése A M ilham a vagy másként „A fény fiainak harca a sötétség fiai ellen” címen ismert qum ráni irat egy elképzelt háború forgató­ könyve. Nem is akármilyené, hanem a történelem utolsó h ábo­ rújáé, melyben a jó és a rossz képviselőinek — az irat nyelvén szólva a fény és a sötétség fiainak — sorsa végképp eldől. Nem ez az első irodalm i alkotás, mely ezzel a tém ával foglalkozik, nem is az egyetlen és nem is az utolsó. M ár keletkezésének korában, 2000 évvel ezelőtt sem volt az. Része és jellegzetes terméke annak az apokaliptikus irodalom nak, amely bibliai képpel élve m ár Jézus korában érett búzamezőhöz hasonlítható. Ezek megértésére és szellemi feldolgozásukra is érvényesek Jézus azon szavai, hogy sok az aratnivaló és kevés a munkás. A M ilham a, a háború azzal kezdődik, hogy — az irat szavai­ val élve — a fény fiainak elvonult csapata visszatér a népek pusztaságából, hogy Jeruzsálem pusztaságában verjen táb o rt és onnan indul harcba Izrael ősi ellenségei: Edom, M oáb, Ammon, Filisztea, valam int az assuri és egyiptomi kitteusok roham csapa­ tai ellen. M ár az első sorokból kitűnik, hogy a fény fiain a pusztába elvonult hűségeseket kell értenünk: Lévi, Júda és Ben­ jam in fiait. Az ő megmozdulásuk mintegy jeladás lesz az égieknek, hogy most m ár jöjjenek és kapcsolódjanak be ők is a harcba. Erre a jeladásra indul el a fény a világ minden végpontjairól, hogy megsemmisítse a sötétség minden időszakait. Idézem: „Isten nagyságának fensége világít majd a világ minden végpontján üdvözlés- és á ld á sk é n t. . . Viaskodás és szörnyű vérontás lesz Izrael Istenének színe előtt, m ert ez a nap, amelyet Ő eleitől fogva a sötétség fiai ellen vívott háború napjául megjelölt. A k­ kor véres dulakodásra közelednek m ajd egymáshoz az isteni lények gyülekezete és azt emberek társadalm a. Összecsapnak a fény fiai és a sötétség sorsára rendeltek, a pusztulás napján Isten vitézségét m utatni meg az isteni lényektől és az emberektől eredő hatalm as indulat és harci kiáltás hangja mellett. És ez nehéz idő lesz az isteni megváltás népe szám ára is. De m inden sanyarúsá­ gukban is csak olyan dolog történhet, amely a véget sietteti az örök megváltás felé. . . . A háborúban három szorozódott sors­ sal erősödnek meg a fény fiai, hogy lesújtsák a gonoszt, de három szorosan gyengül meg Beliál serege, hogy a sorsa teljes­ ségbe menjen.” (I. 10— 14) A mű e rövid bevezetőjéből m ár kiviláglik, hogy a qum rániak elképzelésében Isten teljesen átengedi nekik a gonosszal való leszámolást. Az Isten szerepe ebben a háborúban csak az, hogy jó előre tudassa velük azt a időpontot, melyet Ő eleitől fogva a sötétség fiai ellen vívott pusztító háború napjául megjelölt, hogy a világosság fiai a leszámolás véres dulakodására idejében és méltóképpen felkészülhessenek. Azon a napon pedig, m időn a

harcra kivonulnak, kapcsolja be a világmindenség reflektorfé­ nyeit és rendelje melléjük statisztául az isteni lények gyülekezetét és intézze el, hogy az ő erejük három szorosan megnövekedjen, Beliál seregének ereje pedig ugyanilyen m értékben gyengüljön. A továbbiak m ár csak alátám asztják és megerősítik a védők­ nek ezt a jellegű elképzelését. Eme forgatókönyv szerint a világ népeinek leigázása 35 esztendőt vesz m ajd igénybe, melyből az első 6 év az egész gyülekezet háborúja lesz, a fennm aradó 29 év pedig az osztagoké. Az is előre rögzítve van, hogy az osztagok háborújának éveiben melyik nemzet ellen hány évig és milyen sorrendben viselnek háborút. A h áború embereit a gyülekezet nemzetségeinek fejei választják majd ki annak megfelelően, hogy melyik nemzet ellen viselnek háborút. K ésőbb m egtudjuk, hogy (idézem): „Egyetlen kíváncsi ifjonc vagy asszony sem m e­ het a táboraikba, am ikor kivonulnak Jeruzsálem ből, hogy h arc­ ba menjenek, egész a hazatérésükig; sem pedig a sánta, sem a vak, sem a béna, sem bárki, akinek a testén bűneinek bélyege van, sem az aki a testéhez érintette az ilyenek tisztátalanságát — ezek közül egy sem mehet velük a harcba. A többiek azon­ ban, akik valamennyien önként jelentkeznek a háborúra, legye­ nek a szellemi és testi gáncstalanság megtestesítői, a bosszú napjára készülődő k” (VII. 3— 5). Az egész gyülekezet szereli fel őket, „hogy évről évre a seregbe léphessenek, a h áború igényé­ nek megfelelően. De a nyugalom éveiben ne fegyverkezzenek, a seregbe vonulván, hogy a nyugalom sabbatja legyen ez Izrael szám ára” (II. 8—9). Úgy tűnik, hogy ez a 35 esztendő a hadvise­ lés éveinek szám át jelöli, de nem közvetlenül egymás u tán követ­ kező 35 esztendőnek képzelendő el, hiszen a nyugalom esztende­ iben nem fognak hadakozni és a szombatévek nincsenek is beleszámítva e 35 évbe. A nyugalom esztendeinek idejét inkább liturgikus mintsem idői értelemben kell szom batévnek tekinteni, am ikor is a gyülekezetet és a sereget képviselő alakulatok szol­ gálnak a templomi áldozat bem utatásánál, hogy (a szöveg sza­ vaival élve) a gyülekezet szám ára bűnbocsánatot, a m aguk szá­ m ára pedig felüdülést szerezzenek: „M indezeket a nyugalom éveinek idejében rendezzék el. És a háború fennm aradó 33 évében a hírneves emberek legyenek az időpont meghirdetői” (II. 6— 7). Ha az egész 35 évet nem kellene egy sokkal nagyobb időszakon belül elosztani, akkor fölösleges lenne az is, hogy a háború első szakaszának lezáródása után a háború fennm aradó 33 évében a hírneves emberek legyenek az időpont meghirdetői. Bármiképpen értelmezzük is a szöveget, az a tény világos, hogy a qum ráni közösség a végidők harcát nem villám háborúnak tekintette, hanem időben és térben jól megtervezett hosszadal­ mas küzdelemre készülök. A bosszú napjára készülődők lelkületéről azok a jelszavak 221

tanúskodnak a M ilham a könyvében, amelyeket a harci felszere­ lésekre: kürtökre, jelvényekre és fegyverekre kell majd felírniok. A harci kürtökre írt jelszavak legjellegzetesebb m ondatai a kö­ vetkezők: „Az útrakelésüket jelző kürtökre ezt írják: Isten ereje, szétzúzván az ellenséget, m egfutam ítván az igazság minden gyű­ lölőjét, visszavonván az Istent gyűlölőknek ad ott kegyelmet. És a hadirend kürtjeire ezt írják: Isten hadijelvényeinek rendje, a sötétség minden fiára zúduló haragos bosszújának megfelelően. És azokra a kürtökre, amelyek az alegységek tagjait riadóztat­ ják, am ikor a csata kapui kitárulnak, hogy az ellenség hadrend­ jére zúduljanak, ezt írják: A bosszú emlékeztetője Isten id őpont­ jakor. És a öldöklés kürtjeire ezt írják: Isten vitéz karja a harc­ ban, hogy lesújtson m indenkit, akinek az elpártolás m iatt b ű n ­ hődnie kell. És a cselvetés kürtjére ezt írják: Isten titka, kiirtani a gonoszt. És az üldözés kürtjeire ezt írják: Isten lesújtja a sötétség minden fiát, haragja nem tér meg elpusztulásukig” (III. 5— 9). A hadi jelvényekre írt jelszavak legárulkodóbb m ondatai pedig ezek: „És az ezred jelvényére ezt írják fel: Szenvedélyes Isten haragja Beliál és a sors szerint hozzá tartozó emberek ellen, hogy m aradékuk se legyen . . . és a század jelvényére ezt írják fel: H arcos kéz súlyosodik Istentől minden vétkes tettre” (IV. 1— 3). A fegyverek feliratai pedig ezek: „A roham tőrre ezt írják fel: Isten vitézségének dárdája villámlik. És a másik fegyverre ezt írják: A vér nyilai, s akiket eltalál Isten haragja m iatt hullanak. És a harm adik hajító fegyverre ezt: Isten ítéletéből lángoló kard emészti el a bűntől fertőzötteket” (VI. 2— 3). Ezekből a jelsza­ vakból kiviláglik, hogy a bosszú napjára készülődök Istenért és Isten helyett, az Ő nevében kívánnak leszámolni a gonosszal, Béliál seregével és a sors szerint hozzájuk tartozókkal. Úgy tekintenek a sötétség fiaira, mint Isten és az igazság gyűlölőire, kiknek elpártolásuk és vétkes tetteik m iatt bűnhődniük kell. M aga a háború idealizálva, de ugyanakkor döbbenetes realitá­ sában jelenik meg előttünk. És ez m ár a sereg felszerelésére és elrendezésére nézve is érvényes. A fegyverek mérete, anyaga és kivitelezésük művészi volta olyan részletességgel van megadva, m intha csak Mózes könyvé­ ben a templomberendezésekre vonatkozó előírásokat olvas­ nánk. U gyanakkor ezek a fegyverek a Krisztus korabeli és az azt megelőző kor öldöklő fegyverei. Idézem: „A harcosok kezében lándzsa és tőr legyen. A lándzsa hossza hét könyök, a hegye és a m arkolata fél-fél könyök legyen. A m arkolatába három csat legyen vésve, a pengedíszítéshez hasonlóan: aranyból, ezüstből és rézből eldolgozva . . . Az ékített rész körös-körül drágakövek­ ből álljon — kézművesi remek alkotás gyanánt — és kalászmin­ tát képezzen. A vércsatorna a csatok között legyen vágva, mint valami művészi oszlopmű. És a penge: fehér, világító acél, kéz­ művesi remek alkotás gyanánt, és a penge közepén a vége felé fordítva egy kalász legyen színaranyból” (V. 6— 11). M ajd pedig a szekerekre vonatkozóan ez olvasható: „M inden fogatban, amely a segédcsapatok embereivel kivonul a csatára, gyorslábú mének legyenek, prüszkölő szájúak, az iram ot jó l bírók és legé­ rettebb napjaik teljében levők. M indegyikük külseje hasonló legyen. És akik velük szekereznek: katonaem berek, erejük teljé­ ben, akik tanultak a szekérről való harcban és életkoruk h a r­ minc évtől negyvenöt évig terjed” (VI. 11— 14). A papok és a léviták úgy haladnak az egységek élén a kivonu­ láskor és úgy fújják a kürtöket a csata idején m intha csak Józsué seregében lennének Jerikó kőfalainál. A harci csapatok elrende­ zésének szabálya viszont a Kr. e. II. század hellénisztikus hadse­ regeinek csatarendjét tükrözi. Ú jra csak idézem: „A csata h ad ­ rendjének soraiban, az ellenséggel szemközt, hadrend hadrend ellenében álljon és a felkészülés kapujából úgy jöjjenek ki, hogy a hadrendek között hét kóhén van Á ron fiai közül, fehér lenru­ hába öltözve, és vászon kitonban és vászon lábszárvédőkkel, és a legfinomabb cérnából sodort vászon övvel övezetten, vörös és kék bíborban, karmazsin és tark a ékességgel” (VII. 9— 11). „És am ikor a kóhének a riadó kürtökbe fújnak, akkor vonuljon ki a kapukból a segédcsapatok három osztaga, és álljon a hadirend közé, és oldalukon a szekeres harcosok legyenek, jobbról és balról egyaránt. A kkor a kóhének fújják meg a kürtöket, hosszú jellel a hadi szervezeteknek feladatára. És ha m ár mint három 222

egység állnak készen, fújják meg nekik a kóhének az elindulás­ hoz a második jelzést nyugodt hangon és szilárd kézzel, amíg az ellenség hadrendjéhez közel nem jutnak, s azok helyezzék akkor a kezüket harci eszközeikre. És a kóhenek a csata egész ideje alatt fújják az öldöklés hat kürtjét, gyorsan változó riadó han­ gon. És a léviták és az egész nép tülkökkel csapjon lárm át, egységesen a nagy harci lárm a hangján, hogy megfélemlítsék az ellenség szívét. És a harc hangjában törjenek elő a harci roham o­ zok, hogy vereséget okozzanak. Siessenek a harsonák hangja mellett, és a kürtökön a kóhenek fújjanak lárm át, gyorsan válto­ zó riadó hangon az ütközet egész tartam a alatt, míg az ellenség hadrendjére hét ízben nem ro n tan ak ” (VIII. 3— 13). És m intha csak a pusztában lennénk az Amalek ellen vívott küzdelemben, ahol Á ron és H ur tarto tták Mózes meg-meglan­ kadó karjait, az összecsapó seregek hadrendje úgy fog hullám za­ ni és az isteni erők beavatkozása is olyan lesz. Idézem: „És ha Beliál arra készül, hogy megsegítse a sötétség fiait, és a segédcsa­ p atok elkezdenek hullani az isteni titok szerint, hogy mindent kényszerüljenek megtapasztalni, ami a háborúban történhet: a kóhenek fújják meg a riadó kürtöket, hogy egy másik hadrend vonuljon ki tartalékként, és a léviták adjanak jelt a legyőzö ttek­ nek a visszatérésre” (XVI. 11— 13). A bosszú napjára készülődök teológiáját pedig azokból a buzdító beszédekből ismerhetjük meg a M ilham a könyvében, amelyekkel önm agukat és m ásokat igyekeznek meggyőzni a saját igazukról. Szentírás- és üdvtörténet-ism eretüket bárki megirigyelhetné. Az ember esendőségéről, Isten szövetségéről, a szövetség feltételeiről, áldásról, átokról, megtérésről, bűnbocsá­ natról, megszentelődésről és a kiválasztottságról, valamint a kiválasztottak küldetéséről tudtak a qum rániak is. T udtak a jó és gonosz harcáról és azt is tudták, hogy ebben a harcban Isten kinek a pártján áll. T udtak a harag napjáról meg a végítéletről is, üdvösségről és kárhozatról, örök életről és örök halálról egyaránt. És ha Isten-keresésüket és annak eredményét értékelni akarjuk, akkor Keresztelő János szavait használva azt kell m on­ danunk, hogy egészen közel volt m ár hozzájuk az Isten országa. Hitvallásként zengik Istent magasztalva, hogy: ”Te vagy atyáink Istene, nevedet m indörökre áldjuk, és mi, Istenünknek vagyunk a népe. Te atyáinkkal szövetséget kötöttél, de m agzata­ ikkal is érvényben hagytad azt az örökkévalóság időiben. Dicső­ séged minden bizonyságtételével él közöttünk szentséged emléke örökre, hogy megsegíted a m aradékot, érvényben hagyod a szövetséget, kinyilvánítani gaz tetteidet, hirdetni csodálatos erőd ítéletét. Számodra m aradékunk örök néppé válik, a fény sorsában részeltetsz bennünket igazságodért” (XIII. 7— 10). "G óliátot G áth városának fiát is, e nagyerejű vitéz férfit szolgád, Dávid kezébe adtad, mert bízott a Te nagy nevedben, de nem a kardban és a lándzsában — hiszen Tiéd a harc — és a filiszteu­ sokat szentséges neveddel ő szám talan sok alkalomm al verte le. Sokszor pedig a királyaink kezével tettél szabaddá minket ke­ gyelmed erejéből, s nem tetteinkért — mivel azokban gonoszt cselekedtünk — és nem elpártolásaink vétkessége szerint” (XI. 1—4). „Tied a hatalom az em bert a porból kiemelni és az istenek közül bárkit lealázni” (XIV. 14— 15). „Tied a harc!” (1, 2, 4). „D öntő csatád napját a sötétség ellen kezdettől fogva kitűzted m agadnak” (XIII. 14). Ismerve életszentségüket, szabályzatuk szigorát és történetüket, azt sem tekinthetjük öntelt dicsekvés­ nek, hogy m agukat tekintik az igaz m aradéknak, és büszkén vallják, hogy: „Sem Beliál uralm a idején, sem titkos pártütések alkalmával szövetségedtől nem voltunk eltéríthetők!” (XIV. 9). Mindezek az Ószövetség mérlegén és Jézus szórólapátjával is tiszta búzaként takaríthatok be, hiszen az üdvtörténet nem más, m int Isten szövetségének teljességre jutása, szabadító tetteinek sorozata, amely a véget sietteti az örök megváltás felé. Vége pedig a gonosszal való leszámolás. Az üdvösség pedig azokra vár, akik sem Beliál uralm a idején, sem titkos pártütések alkal­ mával Isten szövetségétől el nem téríthetők! Mégis, hol tévelyedtek el annyira, hogy ezeket a búzaszemeket a szalmának és a polyvának olyan tömege veszi körül, hogy megtalálni is nehéz őket a M ilham a könyvében? A krisztusi kinyilatkoztatás fényénél észre kell vennünk, hogy eltévelyedésük

egyedüli oka abban rejlik, hogy nem figyeltek eléggé Isten szö­ vetségének belső rendjére, arra hogy mit bízott Isten az emberfi­ ára és mi az, amit örök érvénnyel m agának tarto tt fenn. Hűségü­ ket és életszentségüket akk ént értelmezték, hogy az húzza meg az éles határt köztük és a többi ember között, de ugyanakkor elmossa a h atárt köztük és az isteni lények között. Idézem: „Ki hasonló Tehozzád az egekben és a földön Izráel Istene, aki megcselekszi a Te hatalm as tetteidet, és erős m int a Te vitézsé­ ged? És ki hasonló a Te népedhez, Izraelhez, akit az országok népei közül m agadnak választottál, m int a szövetség szentjeit, akik tanultak a törvényben, eszesek . . . és meghallják a Legmél­ tóságosabb hangját, látják a szentség küldötteit” (X. 8— 11). „Felkentjeink által, akik részesei a kinyilatkoztatásnak, tud ­ tunkra adtad a kezedviselte háborúk idejét, hogy dicsőséget vegyünk ellenségeinken, hogy Beliál harci o sz ta g a it leverjük” (XI. 8). „M ert az összes országok ellenségeskedőit a szegények kezébe adtad, és azoknak, akik a porba hajoltak: megalázni a népek vitézeit, s a gonoszok bűnének tőkéjét érdemük szerint kam atoztatni, igaz érvényt szerezni mindenki fia között igazsá­ gos ítéletének, s örök nevet teremteni néked a nép között, akit választottál” (XI. 13). „Az igazak méltóságod tartom ányában kapnak helyet” (XI. 2). „Ezek a Te angyalaid a harcban, törvé­ nyed perében itt a földön . . . K özöttünk van szentjeid gyüleke­ zete örök segítség gyanánt. Fitym áljuk a királyokat, a vitézeket kinevetjük és gúnyoljuk, mert az Ú r a szent, a m éltóság királya velünk van a szentekkel együtt. V álasztottjaink között van a vitézség, az angyalok serege, és a harc vitéze a gyülekezetünk­ ben: szellemének serege van lépteinkkel, gyalogosainkkal, de lovasságunkkal is, mint a földet beborító felhők vagy a harm at köde” (XII. 4— 10). Mindezekből az is kiderül, hogy a végső szent háborút a qum rániak úgy tekintették, mint a szövetségnek és az írásoknak beteljesedését. Így aztán m ár lehet is biztatni a bosszúra szom jazókat: " Kelj fel ó férfi, hozd vissza foglyaidat méltóság embere, zsákmányold meg zsákm ányolóidat, az erőszaktevőket! Helyezd kezed ellen­ séged nyakára és lábadat a gyilkoltak halm azára: zúzd szét a veled ellenséges népeket, kard eméssze meg a bűnös testét!” (XII. 10— 12). És lehet álm odozni a hőn áh ított világuralom megszerzéséről is: „Töltsd meg országodat dicsőséggel és áldásai az örökrészedet. Sors szerinti birtokodban gyarapodjék a va­ gyon: arany, drágakövek, ezüst töltsék meg palotádat. Ó Sion, örvendezzél fennen, ragyogj az ujjongásban Jeruzsálem, és nyíl­ jan ak meg Júda minden városai. Á llandóan tartsd nyitva k apu ­ id, hogy eléd hozhassák a népek kincseit, és a királyok néked szolgáljanak: mind leborul előtted, aki m egalázott, érintik a port a lábad alatt. Ó, népem leánya öröm hangon ujjongj, ölts díszes szép ruhát m agadra . . . Izráel, hogy örökre uralkodjék” (XII. 12— 15). És m ár nem is tudja a gyermeki lélek, hogy borzadjon-e a bosszúszomjnak és a gyűlöletnek meg a vérengzésnek ilyen mé­ reteitől, és megszánván az esélytelen áldozatot, maga is beliálpárti legyen-e, vagy hagyja m agát meggyőzni e csábító érvektől és hős lovagként maga is belépjen a „szellemi és testi gáncstalanság megtestesítői” közé? Vajon nem ez előtt a dillema előtt állhatott-e Keresztelő János is, aki Lukács evangéliuma szerint a pusztában nevelkedett (1,80), és az Isten szava is a pusztába ju to tt el hozzá (3,2)? És nem éppen am iatt élt-e sáskán és vadm é­ zen teveszőr ruhában, a közösségből kitaszítottan, m ert ezzel a teológiával nem tudott egyetérteni?! És vajon nem azért ismertee föl a názáreti Jézusban a megígért Szabadítót, m ert szelídszívű rokonában egészen m ásfajta lélek lakozott? N em azt a lelket látta-e megnyugodni rajta, amely a qum rániakból hiányzott?! És az a János apostol pedig, aki saját bizonyságtétele szerint is Keresztelő János tanítványaiból lett Jézus tanítványa, vénségé­ ben nem éppen a M ilham a korrekciójaként írta-e meg a Jelené­ sek könyvét? Mindezek kérdések csupán, amelyekre lehet igen­ nel is és nemmel is felelni. De az tény, hogy a názáreti Jézus egészen másként tanított a végidőkről, mint a qum rániak. Tanítását M áté evangéliuma így foglalja össze: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! F ogtok hallani háborúkról és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek,

mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. M ert nemzet nemzet ellen tám ad, lesznek éhínségek és földrengések m inden­ felé: A vajúdás kínjainak kezdete ez! A kkor kiszolgáltatnak titeket, hogy meggyötörjenek benneteket és megöljenek, és gyű­ löl m ajd titeket minden nép az én nevemért. A kkor sokan eltán­ torodnak, elárulják és megyűlölik egymást. Sok hamis próféta tám ad, és megtévesztenek sokakat. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetni fogják majd az egész világon, bizonyságul minden nép­ nek: és akkor jö n el a vég!” (24,4— 14). "A zt a n apot viszont és azt az ó rát senki sem ismeri: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az A tya egyedül!” (24,36). Itt is van szó háborúkról, amelyeknek meg kell lenniük, de ezek nem az Isten háborúi, hanem a nemzeteké, Itt is vannak isteni jelek, de ezek nem üdvözülésként és áldásként szólnak a háborúskodóknak, hanem figyelmeztetés és elrettentés gyanánt. Itt is van szó gyűlöletről, de ez nem a m aradék gyűlölete az összes többi iránt, hanem a népek gyűlölete a m aradék ellen, és azoké, akiket a hamis próféták a gonoszság elszaporodásának érvével a m aradék közül a gyűlölet p ártjára tudnak állítani: a megtévesztetteké, az elpártolóké, kiknek szívében a szeretet meghidegül! Itt is van szó arról, hogy eljön a vég, Isten igazságos ítéleteként, de ennek az idejét senkinek se jelenti ki Isten, sem a Fiúnak, sem az angyaloknak, sem az embereknek! És nem azok fognak üdvözülni, akik a szellemi és testi gáncstalanság megtestesítő lovagjaiként a legszentebb ügyekért gyilkolásra készek, hanem azok akiknek szívében a szeretet meg nem hide­ gül, akik Isten szeretetszövetségétől sem Béliál uralm a idején, sem titkos pártütések alkalmával el nem tántoríthatók: „A m i­ kor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében és vele az angya­ lok mind, akkor odaül dicsőséges trónjára. És összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor elválasztja a ju h o k at a kecskéktől. A ju h o k at jo b b keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. A kkor így szól a király a jo b b keze felől állókhoz: Jöjjetek Atyám áld o ttai és örököljétek az országot, amely nektek készíttetett a világ kezde­ te óta. M ert éheztem és ennem adtatok, szom jaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és m eglátogattatok, börtönben vol­ tam és eljöttetek hozzám. A kkor így válaszolnak neki az igazak: U ram , m ikor láttunk téged éhezni, és enned adtunk volna, vagy szomjazni és innod adtunk volna? M ikor láttunk jövevénynek és befogadtunk volna, vagy mezítelennek és felruháztunk volna? M ikor láttunk betegen vagy börtönben és elm entünk volna hozzád? A király így felel m ajd nekik: Bizony m ondom néktek, am ikor megtettétek ezeket ak ár csak eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. A kkor szól a bal keze felöl állókhoz is: Menjetek előlem átkozottak az örök tűzre, mely az ördögnek és angyalainak készíttetett, m ert éheztem és nem ad ta­ tok ennem, szom jaztam és nem adtatok innom , jövevény voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam és nem látogattatok meg. A k­ kor ezek is így válaszolnak neki: U ram , m ikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, am ikor nem szolgáltunk neked? A kkor így felel nekik: Bizony m ondom néktek, am ikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek a örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre” (25,31— 46). Itt is összegyűjtetnek m inden népek az Isten színe elé, de nem azért, hogy összecsapjanak a fény fiai és a sötétség sorsára rendeltek és végrehajtsa egyik a másikon Isten ítéletét az isteni lényektől és az emberektől eredő hatalm as indulat és harci kiáltás hangja mellett, hanem azért, hogy meglássák az Emberfi­ át a dicsőség trónusán, és ő megítélje és szétválassza őket. Itt nem csap össze senki senkivel: sem égiek, sem földiek. Itt a hatalm as indulatok hangja helyett derm edt csend honol. Itt a jócselekvés és a szeretet kihasznált és ki nem használt alkalm ait kéri számon a király, és meghallva és megértve a végső igazsá­ got, ki-ki cselekedetei vagy mulasztásai szerinti sorsra ju t: örök 223

életre vagy örök büntetésre. És, hogy mindezt: a szeretet p a ran ­ csának m indhalálig való betöltését, tekintette Jézus az egyetlen m értéknek a szövetség beteljesedésében és az Írásokban, arra m aga utalt Péternek a Gecsemáné kertjében, m időn ezt m ondta neki: „Tedd vissza a te kardodat hüvelyébe, m ert mindazok,

akik fegyvert fognak fegyver által vesznek el. Vagy azt gondo­ lod, hogy nem kérhetném meg A tyám at, hogy adjon mellém most 12 000 angyalnál is többet? De hogyan teljesednének be akkor az írások, hogy ennek így kell történnie?!” (M t 26,52— 54). † Kustár Péter

V IL Á G S Z E M L E

Az Orosz O rthodox Egyház jubileum i ünnepségei N em túlzás, hogy ebben az évben az orosz kereszténység millennium a a keresztény és általános vallási-egyházi közvéle­ mény érdeklődésének hom lokterébe került. Erre utal nemcsak az a tem érdek híradás, közlemény, könyv és egyéb kiadvány, amely ezzel a kiemelkedő eseménnyel foglalkozott és még foglal­ kozni fog, hanem az a körülm ény is, hogy az orthodox helyi egyházakon kívül alig akadt olyan keresztény egyház, vagy nem-keresztény vallási közösség, amely az Orosz O rthodox Egy­ ház jubileum i ünnepségein ne képviseltette volna magát. Ez nyilvánult meg kicsiben a m agyar küldöttség összetételé­ ben is. A többi képviselet felsorolásának mellőzésével, közöljük a mi delegációnk névsorát: Paskai László bíboros, esztergomi prím ás-érsek, Horváth Miklós érseki irodaigazgató, Magyar Ferenc, az Új Em ber főszerkesztője (majd őt felváltva, Balássy László, a lap m unkatársa), Tóth K ároly reform átus püspök, a Zsinat és az Ö kum enikus Tanács elnöke, Aranyos Z oltán refor­ m átus zsinati főtanácsos (az Európai Ökum enikus Inform ációs M unkaközösség képviseletében). Páll László reform átus lelkész (az E urópai Ökum enikus Ifjúsági Tanács képviseletében). N agy G yula evangélikus elnök-püspök, Viczián János, a Szabadegy­ házak T anácsának elnöke, Schöner Alfréd főrabbi, az Országos R abbitanács elnöke, valam int Berki Feriz m agyar orthodox esperes-adm inisztrátor, Babinec Joakim budapesti orosz o rth o ­ dox parochus és Dadányi Miklós orthodox világi főgondnok. (Berki Feriz és D adányi M iklós tagjai voltak az O rosz O rthodox Egyház június 6— 9. között m egtartott Helyi Zsinatának is.) Á llam unk képviseletében az ünnepségeken jelen volt M iklós Imre állam titkár, az Állami Egyházügyi H ivatal elnöke és Sar­ kadi N agy B arna általános elnökhelyettes. M inthogy az egyházi és világi sajtó, a rádió és a televízió folyam atosan és részletesen tudósított az ünnepi eseményekről, azokról itt csak érintőlegesen emlékezünk meg, s figyelmünket főleg a Helyi Z sinat m unkájára fordítjuk.

A z ünnepi keret Az Úrjelenése moszkvai patriarchai katedrálisban június 4-én este, virrasztó est-hajnali istentisztelettel kezdődött meg az ü n ­ nepi események sorozata, amely másnap, június 5-én, vasárnap főpapi Szt. Liturgiával folytatódott. Ezen részt vettek, illetve jelen voltak az összes egyházi küldöttségek. Aznap délután az ünnepségek résztvevőinek egy csoportja — Pimen patriarcha vezetésével — koszorút helyezett el az Ismeretlen K atona sírján a K rem l falánál. Még aznap este a Helyi Zsinat tagjai elutaztak a zagorszki Szent Háromság Lavrába. A vendégek másnap, június 6-án reggel követték őket a történelmi jelentőségű kolostorba, hogy ők is jelen legyenek a Helyi Zsinat megnyitásán. A Helyi Zsinat június 6 —9. között a L avrában tíz ülést ta r­ tott, amelyeken —az üdvözléseken kívül — kilenc referátum h a n g z o tt el. A referátum okat általában élénk vita követte. A jú ­ 224

nius 9-i záró ülésen újból jelen voltak a vendégek is, nem külön­ ben a moszkvai Nagyszínházban június 10-én m egtartott ünnepi gyűlésen. Ez utóbbin szólalt fel a m agyar küldöttség nevében Tóth K ároly püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke is. Aznap este, ugyancsak a Nagyszínházban nagy sikerű dísz­ hangverseny volt hét énekkar és öt zenekar részvételével. Szom baton, június 11-én délelőtt, a jubileum i ünnepségek résztvevőinek egy csoportját fogadta a Kremlben Andrej A. Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke. U gya­ naznap az ünnepségek résztvevői különböző moszkvai tem plo­ m okban vettek részt Szt. Liturgián, illetve virrasztó istentisztele­ ten. Június 12-én, vasárnap délelőtt grandiózus szabadtéri főpapi Szt. Liturgia volt a moszkvai Danilov kolostorban a Szt. Szinó­ dus tagjainak és valamennyi jelenlevő orthodox küldöttség veze­ tőinek részvételével, Ignátiosz antióchiai patriarcha — mint a jelenlevő rangidős egyházfő — vezetésével, az összes egyházi delegációk, valam int több ezres hívő töm eg jelenlétében. Aznap délután Pimen, Moszkva és egész Oroszország p atriar­ chája nagyszabású fogadást adott a vendégek tiszteletére. Június 13-án, — a D anilov kolostorban építendő új templom alapkőletétele után —, a vendégek egy része Kijevbe, Leningrád­ ba és Vladimirba utazott, ahol folytatódtak a millenniumi ün­ nepségek még három napig. A többi vendég — köztük a m agyar delegáció tagjainak túlnyom ó többsége is — felejthetetlen élmé­ nyekkel gazdagodva — hazautazott.

A H elyi Zsinat Helyi zsinatokról általában tudnunk kell, hogy azokat m in­ den önálló (autokefál) orthodox egyház hívhatja össze, esetleg többen együtt. A helyi zsinatokon az érdekelt egyház (vagy egyházak) egész főpapi hierarchiája vesz részt. Á ltalában fontos kérdések megvitatása s azokban határozathozatal céljából, vagy pedig valamilyen rendkívüli ünnep, jubileum alkalm ából hívják őket egybe. Az Orosz O rthodox Egyház m ostani Helyi Z sinatá­ nak m egtartására mindkét ok adva volt. (Az Orosz O rthodox Egyház legutóbb 1971-ben, Pimen patriarcha m egválasztásakor hívta egybe Helyi Zsinatát.) M int em lítettük, a Helyi Zsinaton kilenc referátum hangzott el, az orosz kereszténység millenniumával, valam int az Orosz O rthodox Egyház mai életével kapcsolatosan. A referátum okat — azok terjedelme m iatt — csak tartalm ilag ismertetjük. 1. Az első, átfogó referátum ot Filáret kijevi és galíciai m etro­ polita, U krajna exarehája olvasta fel „Oroszország megkeresztel­ kedésének ezeréves évfordulója" címmel. Bevezetőben a m etropolita kiemelte az orosz nép megkeresz­ telkedésének történelmi jelentőségét mind m agára az orosz nép­ re, mind pedig az európai népek közösségére nézve. Referátum ának második részében vázolta az Orosz O rthodox Egyház történelmi útját a kereszténység felvételétől a Moszkvai

Patriarchátus 1917-ben történ t visszaállításáig. A láhúzta annak jelentőségét, hogy az orosz államiság kialakulása m ár a keresz­ tény szellem, tanítás, lelkiség, erkölcsiség jegyében ment végbe. Ez egyebek közt abban is megnyilvánult, hogy a korai orosz törvényhozás igyekezett — méghozzá eredménnyel — k orláto­ kat szabni az akkori társadalm i kizsákmányolás két legelterjed­ tebb form ájának: a jobbágyi kiszolgáltatottságnak és az uzsorá­ nak. U gyanakkor az egyház m agas fokra fejlesztette a rászoru­ lók intézményes tám ogatását és a karitatív m unkát általában. M ár az orosz állam és egyház első századaiban feltűntek a keresztény erkölcsiség és az általa táplált hazafiság m ártírjai és más nagy alakjai, m int pl. Szt. Borisz és Gleb, vagy Névai Szt. Alexander. Ez a folyamat tovább erősödött azáltal, hogy a XIV. században M oszkva lett az Orosz O rthodox Egyház igazgatási és szellemi központja, s a moszkvai m etropoliták — Péter és Alexij — sikeresen fogták össze és m ozgósították az ország politikai és katonai erőit, egyrészt a belső egység megteremtésére és megőrzésére, másrészt a külső ellenségek — m ongolok, ta tá ­ rok — legyőzésére. A XVII. század második felében, N ikon patriarcha idejében következett be az Orosz O rthodox Egyház olyan belső szakadá­ sa, amely kedvezőtlen hatással volt többek között az egyház és az állam addig normális, kiegyensúlyozott kapcsolatára is. Ez készítette elő I. Péter cár egyházi reform ját, aki az állami utilita­ rizmus eszméjétől vezettetve, új, idegen állam i-bürokratikus struktúrát vezetett be az egyházigazgatásba, am ikor 1721-ben önhatalm úlag megszüntette a patriarchátus intézményét. U gya­ nakkor az egyházkorm ányzás jo g át a Szt. Szinódusra ruházta át, igyekezve ezáltal az egyházat a cár engedelmes eszközévé tenni. M indazonáltal az O rosz O rthodox Egyházban tovább élt a patriarchátus gondolata, amely végül is, közel két évszázad m últán diadalm askodott. Az Orosz O rthodox Egyház leghatékonyabb eszköze a maga hagyom ányainak, eszményeinek átmentésében továbbra is az istentiszteleti élet, az egyházi-vallási irodalom és művészet meg­ őrzése volt, amiben elévülhetetlen érdem eket szereztek az orosz kolostorok. Így volt ez m ár korábban is, a m ongol— tatá r elnyo­ más idején, am ikor Radonyezsi Szt. Szergijben testesült meg az orosz vallási és hazafiúi eszmény egysége. Ez egyaránt ihlette és lelkesítette az ikonfestő Andrej Rubljovot és a hadvezér Dimitrij Donszkojt. Nem szabad megfeledkezni az Orosz O rthodox Egyház misz­ sziós tevékenységéről sem, amelyet Permi Szt. Sztefán, Innoken­ tij Venjaminor, M akárij Gluharjev és Nikoláj Kaszatkin neve fémjelez, és amelynek eredményeként eljutott az Evangélium Szibérián át a Távol-Keletre és az amerikai kontinens északi részébe. A referens megemlékezett a XVI. század végének egy szomorú eseményéről is. Nevezetesen arról, hogy a kijevi m etropólia akkoriban másfél évszázadig lengyel—litván uralom alatt volt, s ennek folyom ányaként papságának és híveinek egy része — az orthodox többség elszánt ellenállása ellenére — Brest-Litovszk­ ban uniált Rómával. Másfelől, a XVIII. századtól kezdve az Orosz O rthodox Egyház és teológiája ki volt téve a protestáns nyugati teológiai befolyásnak. M indazonáltal az orosz orth o d o ­ xiának végül is sikerült leküzdenie ezeket a nyugati behatásokat, mert mindig akadtak olyan tán to ríthatatlan orthodox egyénisé­ gek, m int Szárovi Szerafim, Paiszij Velicskovszkij, Ignatij Brjan­ csaninov, Filáret Drozdov, m ajd később a Trubeckoj testvérek, Nikoláj Losszkij, Pável Florenszkij, Szergij Bulgakov, Georgij Florovszkij és Vladimir Losszkij. Az ő tevékenységük nyomán újra m egerősödött minden vonatkozásban az eredeti orthodox hagyomány az O rosz O rthodox Egyházban és annak teológiájá­ ban. A referátum harm adik részében a m etropolita a patriarchátus 1917-ben történt visszaállításától eltelt időszakot elemezte. A történelmi jelentőségű eseményt a cári hatalom bukása tette lehetővé. E zután kerülhetett sor 1917 októberében az Orosz O rthodox Egyház Helyi Zsinatának összehívására, amely kikiál­ totta a M oszkvai P atriarchátus visszaállítását, és Tichon m etro­ politát választotta meg patriarchává.

A további norm ális fejlődést akadályozta az a körülmény, hogy a főpapság egy része, amely a cári politikai-ideológiaitársadalm i és gazdasági rendszerhez erősen kötődött, nem tu ­ d o tt azonosulni az új, szocialista rendszerű állam egyházpoliti­ kai álláspontjával, amely a N épbiztosok Tanácsának 1918. ja ­ nuár 23-i dekrétum ában ju to tt kifejezésre. A dekrétum ugyanis szétválasztotta az egyházat az állam tól és az iskolát az egyház­ tól. A helyzetet nehezítette az is, hogy a polgárháború és az intervenció szétzilálta a népgazdaságot, az ugyanakkor bekövet­ kezett aszály folytán pedig nagyméretű éhínség is p usztított az országban. Igaz ugyan, hogy maga Tichon patriarcha ismételten felhívta az egyházat, hogy kincseinek feláldozásával igyekezzék enyhíteni a nép nyom orát, azonban időközben m egalakult a jugoszláviai K arlócán az emigráns orosz főpapi Szinódus, amely a m aga propagandájával elmérgesítette az otthon m aradt Orosz O rthodox Egyház és az állam viszonyát. Az állam ugyanis, a külföldről jövő ellenséges propaganda láttán, szabadjára enged­ te a vallásellenes propagandát. Tovább nehezítették az Orosz O rthodox Egyház helyzetét a kebelén belül tám adt újabb szaka­ dások. M indazonáltal az egyház — híven Tichon patriarcha 1925-ben megírt és publikált végrendelkezéséhez — igyekezett továbbra is a körülményekhez képest a legjobban ellátni a m aga szolgálatát. Tichon patriarcha 1925-ben bekövetkezett halála és Péter m etropolita rövid helytartósága után, fordulatot hozott az egy­ ház életében Szergij nizsegorodi m etropolita patriarchal helytar­ tóvá történt megválasztása. Szergij ugyanis a maga egész hitét, tehetségét, hazafiságát, diplomáciai készségét annak a célnak a szolgálatába állította, hogy az O rosz O rthodox Egyház m egta­ lálja a maga méltó helyét a szocialista állam ban is. A ttól kezdve, hogy 1927-ben sikerült törvényesen elismertetnie az új Szt. Szi­ nódust m int az egyház legmagasabb képviseleti szervét, erőfeszí­ tései fokozatosan újabb és újabb komoly eredményeket hoztak az állam és az egyház viszonyának norm alizálása ügyében. Ebből természetszerűen következett az, hogy az O rosz O rtho­ dox Egyház a nagy honvédő háború alatt (1941— 1945) szám ta­ lan ragyogó példáját adta a hazához való hűségének. Ennek viszonzásaképpen az állam m ár 1943-ban hozzájárult az új p at­ riarcha megválasztásához, — am ikor is Szergij lett M oszkva és egész Oroszország patriarchája — , a teológiai tanintézetek újbó­ li megnyitásához, az egyházi sajtó m egindításához, számos k o ­ rábban bezárt tem plom megnyitásához. M indez lényegesen hoz­ zájárult az egyházi élet felfejlesztéséhez. Szergij patriarcha 1944 m ájusában megpihent az Ú rban. Az utódául 1945 januárjában m egválasztott A lexij patriarcha ne­ gyedszázados egyházfői szolgálata alatt az Orosz O rthodox Egyház szinte megszakítás nélkül fejlődött m inden vonatkozás­ ban tovább, s úgyszintén 1971-től napjainkig, Pimen patriarcha egyházfősége alatt. Így került most sor az orosz kereszténység ezeréves jubileum ának össznépi megünneplésére a szovjet társa­ dalom dem okratizálódása közepette, amely általános optimiz­ must sugall az Orosz O rthodox Egyház jövőjét illetően. Az utóbbi évek pozitív jelenségeit összegezve, a m etropolita egyebek közt rám u tato tt arra, hogy az állam három történelmi nevezetességű kolostort szolgáltatott vissza az egyháznak (a negyediket, a kijevi Barlang-kolostort éppen a Helyi Zsinat idején, B. F.), új tem plom ok épülnek, új egyházközségek létesül­ nek, megszűnt a gyermekeiket megkeresztelő szülők hátrányos bejegyzése, százezres nagyságrendben jelennek meg a bibliák, imakönyvek és más egyházi kiadványok. 2. Juvenálij kruticai és kolom nai m etropolita terjesztette a Helyi Zsinat elé a referátum ot kilenc újabb orosz szent kanonizá­ lásáról. Ennek alapján a Helyi Zsinat a következőket ik tatta az O rosz O rthodox Egyház szentjei sorába: D imitrij Donszkoj moszkvai nagyfejedelem (1350— 1389), aki­ nek vezérlete alatt győzték le az orosz hadak a m ongol-tatár sereget a kulikovói ütközetben 1380-ban; Andrej Rubljov ikonfestő (1360— XV. sz. első feléig); M axim Grek (1470— 1556), görög származású teológus, filo­ zófus, fordító, az oroszok felvilágosítója; M akárij moszkvai m etropolita (1482— 1563), az orosz egyhá­ 225

zi könyvek összegyűjtője és elrendezője, zsinatok kezdeménye­ O rosz O rthodox Egyház az egész orthodox világgal ápolja eze­ zője, amelyek 52 orosz szentet kanonizáltak; ket a testvéri kapcsolatokat. De az O rosz O rthodox Egyház Paiszij Velicskovszkij (1722— 1794), a moldvai N eam t kolos­ külső nexusai kiterjednek az egész keresztény ökum enére is, to r archim andritája, a sztareci hagyomány felújítója orosz föl­ mind az Egyházak Világtanácsa, mind az Európai Egyházak dön; K onferenciája keretein belül, m ind pedig a különböző kétoldalú Szentpétervári Xénia (1732— XIX. sz. kezdetéig), a „K risztus­ teológiai párbeszédek form ájában. H angsúlyozta a m etropolita, ban balgatagok” ősi aszkézisének folytatója, aki a jövőbelátás hogy az orosz orthodoxok egyre gyakrabban érintkeznek más adom ányával is rendelkezett; hitvallású keresztényekkel a nyíltság és a jószándék jegyében, Ignátij Brjancsaninov (1807— 1867), nagy teológus, a lelki mivel tu datában vannak annak, hogy testvérek ők valam ennyi­ józanság és az önm egtagadás hirdetője; en, jóllehet egyelőre különváltan élnek. Ezeket az ökumenikus Amvroszij Grenkov (1812— 1891), az O ptinai remetelak szta­ kapcsolatokat az O rosz O rthodox Egyház felhasználja arra is, rece, akinek lelki tanácsaiért folyam odtak az orosz szellemi élet hogy szolgálatot tegyen a világbéke, valam int az ember és a nagyjai (Dosztojevszkij, Szolovjov, Tolsztoj és m ások); természet közti harm ónia ügyének. Meggyőződése szerint, az egyházak szerepe a népek közötti bizalom építésében m indin­ Feofán Govorov (1815— 1894), a Szentpétervári Teológiai A kadém ia volt rektora, aki későbbi életében a Visenyi remetelak kább bővül és fokozódik, amíg meg nem valósulnak az igazsá­ aszkétájaként a „Z atvornik” (bezárt) jelzőt kapta. gosság, a testvériség, a szabadság és a kölcsönös szeretet eszmé­ Az ünnepélyes szenttéavatás során a Helyi Zsinat m eghatá­ nyei a közös M ennyei A tya gyermekei között. 5. A lexij leningrádi és novgorodi m etropolita is rövidített rozta az új szentek emlékünnepének napját az egyházi n ap tár­ form ában olvasta fel „Az Orosz Orthodox Egyház békeszolgálati ban. tevékenysége" című referátum át. R ám utatott, hogy az Orosz 3. Vladimir rosztovi és novocserkaszki m etropolita, a P atriar­ O rthodox Egyház m indenkor hűséges volt a békeszolgálat apos­ chátus ügyvezetője terjesztette elő a harm adik referátum ot „Az toli hagyom ányához ( 1Pt 3,11; Efez 2,14), s ezt a szolgálatát a Orosz Orthodox Egyház élete és tevékenysége” címmel. Ebben patriotizm ussal hozta összhangba. Különösen nagy lendületet a m etropolita áttekintette nemcsak a legfontosabb közelm últ és vett az O rosz O rthodox Egyház békeszolgálata az utóbbi négy jelenkori eseményeket, hanem több érdekes statisztikai adatot évtizedben. Ezt a m unkásságát a 70-es évek óta ökumenikus is közölt. Ezek közül talán a legmeglepőbb volt az, hogy az 1971. méretekben folytatja, az Egyházak V ilágtanácsában, az Európai évi Helyi Zsinat óta eltelt 17 év alatt az Orosz O rthodox Egyház­ Egyházak K onferenciájában és — mint korábban is — a Keresz­ ban több mint 30 millió keresztelés volt. A további statisztikai tyén Békekonferenciában. M anapság még inkább meggyőző a adatokból kiderül, hogy az Orosz O rthodox Egyházban jelenleg felhívása annak az 1977-ben m egtartott moszkvai világkonfe­ 6893 egyházközség m űködik 67 egyházmegye keretében; a főpa­ renciának, amely ezt az elnevezést viselte: „Vallási személyisé­ pok száma; 74; a papoké: 6674; a diakónusoké: 723; a m űködő 21 kolostorban 1190 szerzetes és szerzetesnő él. A két teológiai gek a tartós békéért, a leszerelésért és a népek közötti igazságos akadém iában és három papnevelő szem ináriumban 1999 papje­ kapcsolatokért” . A felhívás végső kicsengése az volt, hogy a 2000. esztendőt, az egyetemes kereszténység eme nagy jubileu­ lölt tanul, beleértve a levelező tagozataikat és a karm esterképző tanfolyam hallgatóit is. Az egyházi nyugdíjasok szám a: 4007. m át az emberiségnek egy atomfegyver-mentes világban kell fo­ Az utóbbi években tapasztalt fellendülés során az O rosz O rt­ gadnia. Keresztény felfogásunk a teremtés iránti felelősségünk­ hodox Egyház, a három visszakapott kolostoron kívül, nem ről abban foglalható össze, hogy minden erőnkkel törekedjünk megóvni a ránk bízott világot a további pusztulástól. Meggyő­ egészen fél év alatt több mint 60 új egyházközséget hozott létre. ződésünk, hogy im ádságaink és békeszolgálatunk közelebb hoz­ M oszkva közelében, Szofrinóban 1980 óta működik egy akkora zák a tartós béke korszakát a Földön, hiszen „nem igazságtalan egyházi műhely, amely képes ellátni az egész O rosz O rthodox Egyházat kegytárgyakkal, gyertyákkal és az istentiszteletekhez az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szükséges egyéb felszerelésekkel. szeretetről, amelyet az Ő nevében tanúsítottatok, am ikor a szen­ Ezek az adato k pozitív változásról tanúskodnak mind az teknek szolgáltatok és szolgáltok” (Zsid 6,10). 6. Pitirim volokolamszki és jurjevi m etropolita, a Moszkvai egyházon belül, m ind pedig az egyházi szervezetek és az állami P atriarchátus K iadói Osztályának vezetője vázlatosan ism ertet­ hatóságok közötti kapcsolatokban. te „Az Orosz Orthodox Egyház kiadói tevékenységéről" nyom ta­ Az egyház belső életének további aktivizálásához — a referá­ tásban megjelent tájékoztató füzetét. A XIX. század vége felé az tum szerint — át kellene szervezni a Patriarchátus ügyvezetését, akkori 61 egyházmegye mindegyikének volt saját közlönye, s növelni kellene az egyházi kiadványok példányszámát, fokozni ezen felül 44 egyéb időszaki sajtótermék jelent meg az egyház­ a hívek katechizálását és tájékoztatását az egyházi események­ ban. Jelenleg — a Szentírás, az istentiszteleti könyvek, a teoló­ ről. Több figyelmet kellene fordítani a teológiai o ktatók tovább­ giai-tudom ányos művek, monográfiák időnkénti kiadásán kívül képzésére, a meglévő teológiai könyvtárak k arbantartására, őr­ — , a K iadói Osztály gondozásában csak egy nagy példányszá­ zésére és fejlesztésére, valam int újak létesítésére. Az egyházköz­ m ú folyóirat jelenik meg: a Zsurnál M oszkovszkoj Patriarhii, ségekben a lelkipásztorokon kívül foglalkoztatni kellene az arra orosz és angol változatban. Ez az egyetlen folyóirat — példány­ alkalmas világi híveket is, különösképpen a karitatív m unká­ számát tekintve — természetesen nem képes kielégíteni az összes ban. További otthonokat kell létrehozni az elaggott papok szá­ igényeket. Az információs és protokolláris anyag gyakori túlten­ m ára, centralizálni kell az egyházi épületek karbantartási m un­ gése pedig akadályozza az egyéb — teológiai, történeti stb. — kájának irányítását, kedvezőbb feltételeket kell teremteni az anyag kellő m értékben való publikálását. Valószínű azonban, ikonfestők, egyházi restaurátorok, építészek képzéséhez, külö­ hogy a Szovjetunióban jelenleg végbemenő társadalm i-politikai nösen a kolostorokban. változások lehetővé teszik majd az egyházi sajtó kedvező átszer­ A m etropolita végül kifejezte azt a meggyőződését, hogy a vezését is. A K iadói Osztály rendelkezik m ár egyéb töm eginfor­ millenniumi ünnepségek további, fokozott lendületet adnak mációs eszközökkel is: fotólaboratórium m al, film- és diapozi­ majd az időszerű feladatok m egoldásához és általában az egyhá­ tív-készítő műhellyel, hangfelvevő készülékekkel stb. Ezen kívül zi élet kibontakoztatásához. alkalmi kiállításokat rendez bel- és külföldön. A könyvkiadás 4. Filáret minszki és belorussziai m etropolita, a Moszkvai terén a Kiadói Osztály kooperál külföldi cégekkel is. A m etro­ Patriarchátus Külügyi Osztályának elnöke a Helyi Zsinaton polita kiemelte, hogy a K iadói Osztály munkafeltételei állandó­ rövidített form ában ismertette a nyom tatásban is megjelent refe­ an javuló tendenciát m utatnak, úgyhogy remélni lehet, hogy az rátum át: „Az Orosz Orthodox Egyház külső kapcsolatai". Ebben Osztály ham arosan eléri m ajd a kívánt optimális színvonalat. elemezte az Orosz O rthodox Egyház külső relációit, ahogyan 7. Alexander dmitrovi érsek, a Moszkvai Teológiai Akadémia azok egy évezred alatt kialakultak. K ülönös figyelmet szentelt és Szeminárium rektora, az O ktatási Bizottság elnöke „Teoló­ az egyetemes orthodoxia gondolatának, amelynek jegyében egy­ giai képzés az Orosz Orthodox Egyházban" címmel terjesztette re szorosabb kapcsolatok alakultak és alakulnak ki a helyi elő referátum át. A középkori Oroszország egyházi és világi autokefál és autonóm orthodox testvér-egyházak között. Az 226

oktatásügyének vázolása után részletesebben foglalkozott a XVIII— XIX. századi orosz teológiai képzéssel, különösképpen a teológiai akadém iák tudom ányos m unkásságával, majd meg­ jelölte a XX. századi teológiai oktatás határállom ásait. A jelen­ legi helyzetet elemezve, elm ondta, hogy a teológiai tanintézetek­ nek a második világháború utáni újjászületése óta a teológiai képzés zavartalanul folyik. Ennek jellemzésére statisztikai ad a­ tokat hozott fel a két helyi zsinat között eltelt időből (1971— 1988). Ez idő alatt 9957 papjelölt szerezte meg a szemináriumi végbizonyítványt, 933 pedig az akadém iait. Az utóbbiak közül 487 teológus védte meg a kandidátusi, 20 a magiszteri és 9 a doktori disszertációját. A leningrádi és a zagorszki karn agykép­ ző tanfolyam ot 240 hallgató végezte el. Az érsek rám utatott, hogy a jelenleg m űködő tanintézetek nem elegendők a lelkészutánpótlás biztosítására. Ezért szükség lenne további szem ináriumok megnyitására. Ezen kívül a me­ gyéspüspököket kötelezni kellene a leendő szeminaristák alapo­ sabb előzetes felkészítésére. Úgyszintén tovább kell emelni a teológiai oktatás színvonalát, és gondoskodni kell a teológiai könyvtárak jo b b megszervezéséről. Az egyházmegyékben létesí­ teni kell kántorképző tanfolyam okat és ikonfestő iskolákat. M agasabb képesítésű teológusokra az Orosz O rthodox Egy­ ház úgy tehet szert, ha létesít egy teológiai-tudom ányos közpon­ tot, a teológiai akadém iák saját folyóiratok kiadására kapnak lehetőséget, és szorosabb kapcsolatokat építenek ki egymás kö­ zött, közös konferenciákat rendeznek, és így tovább. Végül hangsúlyozta az érsek, hogy a teológiai oktatás nem lehet az egyházi tevékenységnek valamilyen elszigetelt része, hanem szer­ ves kapcsolatban kell lennie az egyház egész vallás-erkölcsi tanításával és társadalmi-hazafias megnyilvánulásaival. A referátum ot követő vitából ki kell emelnünk Kirill szmo­ lenszki és vjazmai érsek hozzászólását, aki m int egykori lenin­ rgádi teológiai rektor, jelenleg pedig megyéspüspök kifejtette: m ost érzékeli csak igazán, milyen kevéssé készítik fel diákjaikat a teológiai tanintézetek a gyakorlati lelkészi m unkára. Azt is kifogásolta, hogy a szemináriumi és az akadém iai tananyag sok tekintetben fedi egymást, úgyhogy aki elvégzi a szem ináriumot és úgy iratkozik be az akadém iára, több tantárgyat csaknem azonos tartalom m al és mennyiségben újra tanul. Véleménye szerint a szem ináriumok profilját úgy kellene kialakítani, hogy a gyakorlati lelkészi szolgálatra adjanak alapos felkészültséget, az akadém iákét pedig úgy, hogy elméleti, tudom ányos-kutató teológiai m unkára készítik fel a hallgatókat. 8. M efodij voronyezsi és lipecki érsek, a M oszkvai P atriarchá­ tus Gazdasági Igazgatásának elnöke „Az Orosz Orthodox E gy­ ház gazdasági tevékenysége kezdettől napjainkig (988— 1988)" cím ű referátum ában figyelmét főleg a jelenkorra fordította. Az 1980-ban létesített szofrinói egyházi műhelyben mintegy 500 féle egyházi felszerelési tárgyat készítenek, s ezen felül restaurálják a régieket. A műhely fennállása óta több m int 11 ezer tonna templomi gyertyát állítottak elő. Az ikonm űhelyben 25 millió széria-ikon készült, és 5389 eredeti ikont festettek. A hívek szám ára 63 millió kisméretű mellkeresztet, továbbá 10 515 papi és 5213 diakónusi liturgikus öltözetet gyártottak. Egyelőre még problem atikus a meglévő tem plom ok restaurá­ lása, valam int az újonnan épülők egyházi tulajdonjogának elis­ mertetése. Legnagyobb problém ának nevezte az érsek egy saját egyházi restaurátori vállalkozás létrehozását. 9. A Helyi Zsinat fő eseménye az Orosz O rthodox Egyház új Szervezeti Szabályzatának m egvitatása és jóváhagyása volt. A Szabályzat tervezetét a Jubileum i Bizottság Elnökségének megbízása alapján Kirill szmolenszki és vjazmai érsek dolgozta ki, s azt a Szt. Szinódus állandó tagjainak testülete, továbbá a Jubileumi Bizottság és több m ás egyházi szerv elfogadta. A ter­ vezetet bem utatták ezután a Szovjetunió M inisztertanácsa mel­ lett m űködő Vallásügyi Tanácsnak is, amely megállapította, hogy nincs ellentétben az állami törvényhozással. A Szervezeti Szabályzat tervezetét Kirill érsek ismertette a Helyi Zsinattal. Előrebocsátotta, hogy a különböző helyi egyhá­ zak szervezeti szabályzatai egyben az ősi kánonok sajátos kom ­ m entárjai is, amelyek interpretálják ezeket a kánonokat és össz­

hangba hozzák őket az érintett egyház ad o tt körülményeivel. U gyanakkor a szervezeti szabályzatok m agas fokú kánoni erő­ vel bírnak, hiszen az érdekelt egyházak helyi zsinatai hagyják őket jóvá. Ezek a szervezeti szabályzatok biztosítják a helyi egyházak zavartalan és hatékony korm ányzását. Az O rosz O rthodox Egyház 1945-ben jóváhagyott és részben m ostanáig is érvényben levő Szervezeti Szabályzata régóta el­ avult, 1961-ben bizonyos m ódosításokat hajtottak benne végre, de ezek a módosítások tulajdonképpen kirekesztették a parochi­ ális papságot az egyházközségek vezetéséből, sőt jogilag m aguk­ ból az egyházközségekből is. A jelenlegi tervezet egyrészt az ősi kánonok, másrészt az 1917 — 18. évi Helyi Zsinat határozata alapján készült. A velük való szoros kapcsolat kifejezésre ju ttatja korszerű kategóriákban az orthodox ekkléziológia alapelvét: az egyetemességet. Így tehát az új Szervezeti Szabályzat tervezete tekintettel van az Orosz O rthodox Egyház gyakorlati tapasztalataira, s ugyanakkor összhangban van az orthodox ekkléziológiával, kánonjoggal, egyházi struktúrával, nem különben a kultuszokra vonatkozó állami törvényhozással. Hozzáfűzte a referens, hogy a kidolgozás alatt álló új állami kultusztörvény megszavazása esetén lehetőség nyílik az új Szer­ vezeti Szabályzat további m ódosítására is. A Helyi Zsinat meghallgatta, m egvitatta és helyenként kiiga­ zította az új Szervezeti Szabályzat tervezetét. K ülönös lelkese­ déssel fogadták a zsinati tagok az I. rész 9. §-át, amely így szól: „A M oszkvai Patriarchátus, a szinódusi intézmények, az egy­ házmegyék, egyházközségek, kolostorok, teológiai tanintézetek és külföldi intézmények polgári jogkérdéssel rendelkeznek.” Ezt követően a Helyi Zsinat egyhangúlag elfogadta az O rosz O rth o ­ dox Egyház új Szervezeti Szabályzatát, amely így törvényerőre emelkedett. * A referátum ok meghallgatása, megvitatása és tudom ásul vé­ tele u tán a Helyi Zsinat 19 határozatot hozott. Ezen kívül elfo­ gadta a következő dokumentumokat: Az Orosz O rthodox Egyház Helyi Z sinatának aktája az új szentek kanonizálásáról; A Helyi Zsinat körlevele az Orosz O rthodox Egyház istensze­ rető lelkipásztoraihoz, tisztes szerzeteseihez és valamennyi hűsé­ ges gyermekéhez; Levél az SZKP K özponti Bizottságának főtitkárához, M ihail Sz. G orbacsovhoz; Levél a Szovjetunió M inisztertanácsa elnökéhez, Nikoláj I. R izskovhoz; Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Zsinatának határozatai; Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Zsinatának üzenete az ó-szertartású orthodox keresztényekhez, akik nincsenek im akö­ zösségben a Moszkvai Patriarchátussal; Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Z sinatának üzenete am a gyermekeihez, akik nincsenek kánoni közösségben AnyaEgyházunkkal; Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Zsinatának üzenete a világ összes keresztényeihez; Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Zsinatának üzenete az ENSZ H arm adik Rendkívüli Leszerelési Közgyűlése elnökéhez; Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Zsinatának nyilatkozata a jelenkor lényegbevágó problémáiról. Jelentőségére tekintettel, idézzük az utolsó dokum entum tel­ jes szövegét.

Az Orosz Orthodox Egyház H elyi Zsinatának nyilatkozata a jelenkor életbevágó problémáiról Az O rosz O rthodox Egyház Helyi Zsinata, egybegyűlve O ro­ szország megkeresztelkedésének millenniumi ünnepségére a Szergij által M oszkva mellett alapított Szent H árom ság L avrá­ ban, m egvitatta az egyház társadalm i szolgálatának feladatait 227

a jelenkor lényegbevágó problém ái tekintetében. A Zsinat szük­ ségesnek tartja felhívni mindazok figyelmét, akiknek drága a béke ügye, azokra a problém ákra, amelyek földi otthonunk fölé tornyosulnak, és bizonyos esetekben m agát az élet szent ajándé­ kát is fenyegetik. Ezekhez a problém ákhoz tartozik mindenekelőtt a nukleáris katasztrófa reális fenyegetése. M indinkább nyilvánvaló annak szükségessége, hogy véget vessünk ennek a veszélynek, amely anyagilag és erkölcsileg a szertelen és esztelen fegyverkezési hajszában ölt testet. Mélységes megelégedéssel jegyezzük meg, hogy ezen az úton az első lépést a kétféle nukleáris rakéták megsemmisítéséről kötö tt szovjet— amerikai egyezmény jelen­ tette, amely — úgy hisszük — m egnyitotta a nukleáris leszerelés korszakát. Lényegbevágóan szükségesnek tartjuk erősíteni és továbbfejleszteni ezt az eredményt, amely lezárta a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megegyezését a stratégiai támadófegyverek 50%-os csökkentéséről. M ihail Szergejevics G orbacsov SZK P-főtitkár és R onald Reagan amerikai elnök között létrejött moszkvai találkozó eredményei alapot adnak ezen terv megvalósításához a közeljövőben, ami — vélemé­ nyünk szerint — visszafordíthatatlan jelleget kölcsönöz majd a nukleáris leszerelés folyam atának, és jelentős lépést jelent majd azon az úton, amely oda vezet, hogy a Föld a K risztus születésé­ től szám ított harm adik évezred kezdetére m egszabaduljon a nukleáris fegyverektől. Kom oly figyelmet fordított a Zsinat az ENSZ H arm adik Rendkívüli Leszerelési Közgyűlésének m unkájára. T udatában vagyunk a nemzetközi társulás képviselőiből álló, e tekintélyes fórum különös felelősségének, s ezért kifejezzük reményünket, hogy minden lehetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megszabadítsa civilizációnkat a nukleáris rabság bilincseitől, és levegye az emberiségről az általános pusztulás félelmének terhét. E rről szólunk abban az üzenetünkben, amelyet Zsinatunk nevében az EN SZ H arm adik Rendkívüli Leszerelési Közgyűlé­ sének résztvevőihez intéztünk. Az utóbbi években tanúi vagyunk a békeszerető közvélemény növekvő aggodalm ának a világűr katonai célokra való felhasz­ nálásával kapcsolatos tervek m iatt. Úgy gondoljuk, hogy ennek elhárítása érdekében szükség lenne megfelelő nemzetközi egyez­ ményre, amely indítékot adna a világűr békés meghódítására. Nagy veszélyt jelent az emberiségre és Isten egész teremtett világára nézve az ökológiai problém a. A tudományos-elméleti és a műszaki gondolkodás állandó fejlődése és gyakorlati alkal­ m azása lehetővé teszi az emberiség számára, hogy m indinkább kiszélesítse tevékenységének gazdasági szféráját. Az e téren elért eredmények az elragadtatás érzését idézik elő. És mégis, mind gyakrabban homályosítja ezt el annak tudata, hogy az esztelen rablógazdálkodás folytán a természet olyan jóvátehetetlen és fájdalm as k árt szenved, hogy „az egész terem tett világ együtt sóhajtozik és vajúdik” (Róm 8,22). Az olyan világ, amely szennyezett légköri és vízi térségek feltételei között, az erdőrengetegek pusztulása, az állat- és n ö ­ vényfajok sokaságának egymásutáni eltűnése, a hagyományos energiaforrások és a hasznos ásványok vészes kimerülése, a természet ökológiai egyensúlyának általános megbom lása köze­ pette él, távol áll az igazi világtól, amely az ember igazságos m agatartásának gyümölcse tartózkodási környezetéhez. Úgy gondoljuk, hogy az emberiségnek, am ikor a m aga jövőjét építi, nem szabad vakon rábíznia m agát a tudom ányos-m űszaki haladásra. Csakis az anyagi elrendezéssel kapcsolatos tevékeny­ ség harm onikus, bölcs összeegyeztetése a személyiség és a társa­ dalom állandó erkölcsi tökéletesítésével lehet reményteljes bizto­ sítéka szépséges bolygónk megőrzésének a jövendő nemzedékek szám ára, a természet tudatos m eghódításának a megismerés útján, valam int a m unka révén, az embernek ad o tt első isteni áldás teljesítésére ( 1M óz 1,26,28). Nagy nyugtalansággal és szomorúsággal vagyunk kénytele­ nek újra szólni arról a folytonos veszélyről, amellyel a regionális konfliktusok és helyi háborúk fenyegetik a világot. Keresztény alapelveinkből kiindulva, megengedhetetlennek tartjuk az olyan jelenségek létezését a világban, amilyen az 228

éhínség, a rasszizmus, a gazdasági és társadalm i igazságtalan­ ság, az írástudatlanság, a kábítószerélvezet, az alkoholizmus. A világ széles vallási és társadalm i köreivel együtt, mi is tám ogatjuk elnyom ott és harcoló dél-afrikai testvéreinket, és kijelentjük, hogy az apartheid fajüldöző rendszere ellentm ond a keresztény tanításnak az emberi nem egységéről ( 1M óz 1,27). Aggaszt bennünket a Közel-Keleten kialakult helyzet, ahol arab testvéreink, akik különféle vallásokat követnek és külön­ böző felekezetekhez tartoznak, az ember szám ára elviselhetetlen körülmények között élnek, olyan viszonyok között, amelyek nap mint nap pusztulással fenyegetik őket. O sztozunk a világ sok egyházának és vallási közösségének ebből eredő nyugtalan­ ságában s egyúttal abban a reménységükben is, hogy ham arosan sor kerül a Közel-Kelettel kapcsolatosan egy magas szintű nem ­ zetközi konferenciára, valamennyi érdekelt fél részvételével. Nagy fájdalom mal figyeljük az Irán és Irak között szakadatla­ nul folyó testvérgyilkos h áború drám áját, és tám ogatunk bár­ mely olyan erőfeszítést, amely a béke helyreállítására irányul ezen a robbanásveszélyes területen. Együttérzünk a Latin-A m erikában és a Karib-medencében folyó küzdelemmel a dem okráciáért és az emberi jogokért. Le­ hetségesnek tartjuk, hogy a keresztyén hitben megvan az erő és az alap a kegyetlenség és az elnyomás alóli felszabadulásért folytatandó harchoz. Ö rülünk az afganisztáni problém ák politikai rendezése érde­ kében elért egyezményeknek, és rem énykedünk abban, hogy ezek valóra válnak. U gyanakkor azonban kifejezzük nyugtalan­ ságunkat és mélységes aggodalm unkat a fogságba esett és még o tt lévő honfitársaink hír nélküli sorsáért. Im ádkozunk közeli szabadulásukért és hazatérésükért. Felhívunk m indenkit, aki­ nek m ódja van hozzájárulni e kérdés sikeres megoldásához, tegyen meg m indent, ami tőle függ. Egyre veszélyesebbé válik egy sor fejlődő ország gazdasági eladósodásának problém ája. A m agunk részéről tám ogatjuk a nemzetközi közvélemény arra irányuló erőfeszítéseit, hogy véget vessen ennek a nyilvánvaló igazságtalanságnak. Elfogadva az új politikai gondolkodás alapelveit, mi is meg­ erősítjük az általános emberi erkölcsi értékek elsőbbségét a nemzeti és nemzetközi élet valamennyi szférájában, s ebből kiindulva azt a következtetést vonjuk le, hogy nukleáris korunk­ ban nem szabad lennie olyan politikának, amely önös érdekeken és erőszakon alapszik. Az emberiség természetes állapota a béke, nem pedig a hábo­ rú. Ennek elérése és megőrzése minden jó a k a ra tú ember nemes feladata. N apjainkban inkább, m int bárm ikor korábban, szük­ ség van a vallásos békeharcosok bevonására az élet szent ajándé­ kának megsemmisítését m egakadályozó m unkába. Á llandó és halaszthatatlan feladatunk m arad a hívő emberek nevelése a béke és az igazságosság, a népek közötti barátság és együttműködés szellemében, ami a bizalmatlanságtól és a konf­ rontációtól a testvéri szeretethez, a kölcsönös megértéshez és a békés jövendő közös megteremtéséhez vezet. Hisszük, hogy az O rosz O rthodox Egyház ezeréves fennállá­ sának megünneplése megújítja erőinket és új lendületet ad ne­ künk arra, hogy folytassuk békeszolgálatunkat az összes jó ak a­ ratú emberekkel együtt. Továbbra is m egm arad aggodalm unk a Föld jövőjét illetően, s a politikai, társadalm i és vallási személyiségekkel együtt to­ vább m unkálkodunk azon, hogy megszűnjön a fegyverkezési hajsza, oltalm at kapjon a természet, és létrejöjjön az általános és igazságos béke a népek között. Á llandóan im ádkozunk az állami vezetőkért, hogy bölcses­ séggel, türelemmel és bátorsággal kövessék ezt az utat. A rra hívunk m indenkit, hogy csatlakozzék ezekhez az erőfe­ szítésekhez és im ádságokhoz. * M int említettük, a Helyi Zsinat június 10-én a moszkvai Nagyszínházban rendezett ünnepi gyűléssel zárult. Az o tt el­ hangzott számos felszólalás, üdvözlés közül az alábbiakban idézzük az O rosz O rthodox Egyház első főpapja beszédét.

Pimen patriarcha gyűlést megnyitó beszéde M agas gyűlésünk tisztelt résztvevői! M indenekelőtt engedjék meg, hogy szívből üdvözöljem azo­ kat a személyiségeket, akik megjelenésükkel megtisztelték ünne­ pi gyűlésünket: Pjotr Nilovics Demicsevet, a Szovjetunió Legfel­ sőbb Tanácsa Elnökségének első elnökhelyettesét, valam int N i­ koláj Vladimirovics Talizint, a Szovjetunió M inisztertanácsá­ nak első elnökhelyettesét. Mélyen tisztelt Pjotr Nilovics és Nikoláj Vladimirovics, az önök részvételét az ünnepi gyűlésen úgy értékeljük, mint a szov­ jet állam figyelmének egyik megnyilvánulását az egyház hazafias és békeszerző tevékenysége irán t; mint megerősítését M ihail Szergejevics G orbacsov szavainak: „K özös a történelm ünk, egy a hazánk, egy a jövőnk.” A szovjet korm ány üdvözlete a Helyi Zsinat résztvevőihez, a haza m agas kitüntetései a főpapoknak, az O rosz O rthodox Egyház aktív személyiségeinek, a szovjet állam gondoskodása az Oroszország megkeresztelkedése jubile­ um ának megünnepléséhez szükséges feltételek megteremtéséről, mindezek lelkesítik egyházunk gyermekeit, új lendületet adnak nekik a nép és a haza további szolgálatához. Örömmel látjuk körünkben Raisza M axim ovna G orbacso­ vát, aki annak a nemes ügynek szentelte magát, hogy népszerű­ sítse hazánk nagyszerű kulturális örökségét. Mélységes testvéri szeretet érzésével fordulok az itt jelenlevő valamennyi kedves vendégünkhöz, az orthodox egyházak elöljá­ róihoz, a keresztény egyházak és közösségek, valam int más vallások képviselőihez D ávid próféta és zsoltárköltő szavaival: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértés­ ben élnek” (Zsolt 133,1). K öszönetet m ondunk a társadalm i szervezetek képviselőinek, akik osztoznak velünk az ünneplés örömében. Ü dvözöljük a diplomáciai testület tagjait. Szívből jövő köszöntéssel fordulok az Orosz O rthodox Egy­ ház Helyi Zsinatának tagjaihoz. Kedves testvéreim! Tíz évszázaddal ezelőtt Vladimir nagyfeje­ delem megvalósította Oroszország megkeresztelkedését. Ez olyan cselekedet volt, amely kihatásaiban rendkívülinek bizo­ nyult hazánk egész történelm ére nézve. U gyanakkor ez az ese­ mény jelentette az Orosz O rthodox Egyház létének kezdetét, aminek dicsőséges jubileum át ünnepeljük. M a a mi egyházunk, — am ikor sok nemzetiségű híveket egyesít oltalm a alatt, akik így a hitből való igazság örököseivé lettek (Zsid 11,7) — , ezzel is erősíti a népek közötti barátságot és kölcsönös megértést. Igazi testvéri kapcsolatok jö ttek létre az O rosz O rthodox Egyház, valam int országunk más egyházai és vallási szervezetei között, amely kapcsolatok kifejezést nyernek a közös hazafias tevékenységükben. Bizonyságot teszünk itt egyházunk azon állandó gondosko­ dásáról, hogy erősítse az összes helyi orthodox egyházakkal való kölcsönös kapcsolatait, továbbá a testvéri viszony fejlesztéséről m ás keresztény egyházakkal és vallásfelekezetekkel, aktív rész­ vételéről az ökum enikus mozgalom ban, a világ- és regionális szervezetek tevékenységében. Igyekszünk gyümölcsözően közre­ m űködni a közös lelki feladatok m egoldásában, a közös szolgá­ lat elmélyítésében, annak érdekében, hogy a F öldön erősödjék a béke és az igazságosság, megőrződjék Isten teremtésének tel­ jessége. Az O rosz O rthodox Egyház gyermekei, az összes hívő és nemhivő honfitársaikkal együtt, áthatva a hazánk jólétéért vál­ lalt felelősségtől, teljes szívükkel tám ogatják a szovjet társada­ lom szellemi, szociális és gazdasági m egújulásának, az átalakí­ tás, a dem okratizálódás, a nyíltság visszafordíthatatlanná vált folyam atát. Az egyház áldását adja a szovjet emberek békés építő m unkájára, a maga lelkipásztori tevékenységét pedig sok­ ban az egyház gyermekeinek az állampolgári aktivitásra és fele­ lősségre való nevelésére fordítja, hogy tántoríthatatlanul köves­ sék az evangéliumi parancsolatokat személyes és társadalm i életükben. Mély és kitörölhetetlen benyomást tett rám és az Orosz O rt­ hodox Egyház Szt. Szinódusának tagjaira a találkozás az SZKP

K özponti Bizottsága főtitkárával, M ihail Szergejevics G o rb a­ csovval, az átalakítás fáradhatatlan építőjével és az új politikai gondolkodás hírnökével. Ezt a történelmi eseményt országunk összes hívő emberei nagy lelkesedéssel fogadták. Ö rülünk, hogy helyreálltak a valláshoz való hozzáállás lenini alapelvei, és hisz­ szük, hogy ez hozzá fog járulni népünk egységének, hazánk tekintélyének növeléséhez. Őszintén hálásak vagyunk, hogy m indazok a kérdések, am e­ lyek a M ihail Szergejevics G orbacsovval történt találkozásun­ kon felvetődtek, meg is oldódtak, vagy a pozitív megvizsgálás stádium ában vannak. Az Orosz O rthodox Egyház m ár vissza­ kapta hazánk legrégibb kolostorának, a Kijevi B arlangkolostor­ nak egy részét, amelyben újból kigyúlt az örökm écses az ősi szenthelyek előtt, és megújult a kolostori élet. A közeli n ap o k ­ ban lesz M oszkvában az Oroszország megkeresztelkedése mil­ lennium ának emlékére építendő új tem plom alapkőletétele. A Helyi Zsinat a M ihail Szergejevics G orbacsovhoz intézett üzenetében háláját fejezte ki mindazért, am it a szovjet állam tesz annak érdekében, hogy országunkban teljes m értékben m egva­ lósuljon a lelkiismereti szabadság, m egoldódjanak az egyházi élet fontos kérdései, beleértve azt a nagy segítséget is, amelyet az Oroszország megkeresztelkedése ezeréves jubileum ának elő­ készítéséhez nyújtott. Nagy elismeréssel teszünk tanúságot a m indenkori m egértés­ ről, amelyet a Szovjetunió M inisztertanácsa mellett m űködő Vallásügyi Tanács m utat egyházunk szükségletei iránt, valam int arról az állandó segítségről, amelyet azok m egoldásához nyújt. Földi hazája szolgálatának fontos és elidegeníthetetlen részét látja az egyház abban a felelősségében, hogy valamennyi keresz­ tény békeharcossal együtt békességet hirdessen Jézus Krisztus által (ApCsel 10,36). Kedvező idő közeledik. Életbevágóan fontos változások történnek. N em rég a re­ ménység légkörében, amely a Szovjetunió és az Egyesült Á lla­ mok között a közepes és kisebb hatótávolságú rakéták felszá­ m olásáról k ö tö tt megegyezés ratifikálása nyom án jö tt létre, gyü­ mölcsözően m ent végbe M ihail Szergejevics G orbacsov és R o ­ nald Reagan moszkvai találkozója. Ez nagyon hasznos hozzájá­ rulásnak bizonyult a béke am a szépséges épületének fölemelésé­ hez, amely most az egész emberiség akaratával és erőfeszítéseivel épül. A világot meg kell menteni a nukleáris h áború borzalm ai­ tól, a fegyverkezési hajsza súlyos terhétől. Az a véleményünk, hogy az élet szent ajándékának m egőrzé­ sében, a béke m egszilárdítására irányuló m unkában, a kereszté­ nyeknek aktívan együtt kell m űködniük az összes jó a k ara tú emberrel, valamennyi vallás követőivel, nemhívő testvéreinkkel. A mi U runk Jézus K risztus világba jövetelének harm adik évezredét tartós, atom m entes békével a Földön, im ádsággal és áldott m unkával kell fogadnunk. Szeretteim az Ú rban! Veletek együtt egy o tthonunk van: a Földnek nevezett bolygó; veletek együtt egy a mi A tyánk: az Isten; mi valamennyien testvérek vagyunk. „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetekre buzdítsuk” (Zsid 10,24), éljünk „hitből a lélek üdvösségére” (Zsid 10,38), gyarapodjunk „bölcsességben . . . Is­ ten és az emberek előtt való kedvességben” (Lk 2,52). Az Oroszország megkeresztelkedése ezeréves évfordulójának szentelt ünnepi gyűlést ezennel megnyitom.

Epilógus Nyilvánvaló, hogy Oroszország megkeresztelkedésének ezeré­ ves jubileum a elsősorban az Orosz O rthodox Egyház, szélesebb kihatásaiban a szovjet nép ünnepe volt. Az ünneplés öröm ét azonban az O rosz O rthodox Egyház nem zárta szűkkeblűén m agába, nem sajátította ki saját maga szám ára, hanem megosz­ to tta az egész keresztény és nemkeresztény világgal. Hiszen a jubileum ra az orthodoxokon kívül m eghívta a katolikus, protes­ táns, anglikán, zsidó, m oham edán, buddhista és m ás testvéreket is. 229

Nem vállalkoztunk arra, hogy ak ár vázlatosan is felsoroljuk a millenáris ünnepségekre meghívott egyházak és vallási közös­ ségek küldöttségeit, azok vezetőit vagy tagjait. Ehelyett csak annyit említünk meg, hogy az Orosz O rthodox Egyház a meghí­ vottak elhelyezésére és ellátására teljes egészében kibérelte a hatalm as moszkvai U krajna szállót. Egyben gondoskodott arról is, hogy az összes m eghívottakat elszállítsa a M oszkvától 70 kilométerre fekvő Szent H árom ság Lavrába, a Helyi Zsinat megnyitására és záró ülésére, és o tt is ellássa őket minden földi jóval. A moszkvai ünnepségek alatt, és bizonyára azok kijevi, le­ ningrádi és vladimiri folytatása során is, kivétel nélkül vala­ mennyi m eghívottnak olyan szívélyes, lekötelező, a legapróbb részletekre is kiterjedő és messzemenően gondoskodó vendég­

szeretetben volt része, amilyenre — a m eghívottak hatalm as tömegét tartva szem előtt — azt megelőzően gondolni sem m ert volna. Az orosz kereszténység ezeréves jubileum a tehát formailag lezárult. A nnak légköre, hangulata azonban tovább él m ind az Orosz O rthodox Egyházban, mind pedig azok lelkében, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy a millenniumon jelen lehessenek. Tudjuk, hogy a jelen beszámoló távolról sem tükrözi a jubile­ umi ünnepségek emelkedett lelkületét, meleg, testvéri légkörét. Ezt némiképpen pótlandó, csupán egy szónyi üzenetet hadd küldjünk innen valamennyi magyarországi résztvevő nevében az Orosz O rthodox Egyház pléróm ájának, teljes szívünkből: Köszönjük! Berki Feriz

A hetedik K arlovy Vary-i találkozó Techny, Chicago, 1988. április 20— 23. A világ egyházainak életében az ökum enikus világtalálkozók mellett mindig jelentősek a kettős, bilaterális tárgyalások is. Különösen is így van ez akkor, ha m int a Karlovy Vary-i K onfe­ rencia, m ár hetedik alkalom m al találkoznak a felek. 1962-ben kezdődött ugyanis az a konferenciai sorozat, amelyet az első ülés, a csehszlovákiai Karlovy Vary városáról neveztek el. Szoci­ alista országok egyházainak vezetői és amerikai egyházi vezetők találkozója volt ez az alkalom , ez évben m ost m ár hetedszer. Felváltva E urópában és A m erikában rendezik ezeket az alkal­ m akat négy-öt évenként. A cseh ökum enikus vezető, J. Hromad­ ka professzor kezdeményezése indította el a találkozókat. Az eddigi összes konferencián részt vett dr. Tóth K ároly reform átus püspök, aki az ezévi ülést az Amerikai Presbiteriánus Egyház egyik vezetőjével, James E. Andrews lelkésszel együtt, mint a konferencia társelnökei hívták össze. A Chicago melletti Divine W ord International róm ai katoli­ kus Techny Towers konferenciai központban 1988. április 20 —23. között ülésezett a találkozó. Ötvenként résztvevő volt jelen hat szocialista országból (Csehszlovákia, N D K , M agya­ rország, Lengyelország, R om ánia, Szovjetunió) és tizenkét k ü ­ lönböző amerikai egyházból és ökum enikus szervezetből. A két főelőadás (dr. H armati Béla és dr. C lark Roof) mellett bibliata­ nulm ányok és csoportmegbeszélések voltak a program on az egyes országok életéről szóló beszámolókkal. Az európai és az amerikai képviselők külön is üléseztek. Az egyik délután Chica­ go teológiai főiskoláinak tanárai látogattak el a konferenciára és tarto ttak beszám olót az am erikai teológiai képzés m ai kérdé­ seiről (nők szerepe a teológiai nevelésben, kontextualizáció, spirituális formáció). Egyes résztvevők a konferencia után láto ­ gatásokat tettek az amerikai egyházaknál, gyülekezeti istentisz­ teleteken vettek részt. H arm ati püspök előadásának címe „Teológiai megjegyzések a Kelet— Nyugati viszonyról és az egyházak helyzetéről M agyar­ országon” volt. Először a koegzisztencia és proegzisztencia jelen­ tését elemezte teológiai, történeti és társadalm i-kulturális szem­ pontból, szembefordulva a saját biztonság m int egyoldalúan hangsúlyozott nemzeti biztonsági elképzelés gondolataival és a világ m int teremtés közös biztonságát és az annak biztosításá­ ban szükséges egyházi közrem űködést húzta alá. M ásodszor a bibliai üzenet mai közvetítésének nehézségeit és problém áit emelte ki egy olyan világban, amelyikben Keleten és N yugaton egyaránt m egtalálhatók a „transcendens utáni vágy” (hunger for trancendence) jelei. Ez a kifejezés különben a konferencia m ottója lett, mert m ind a csoportjelentések, mind a zárójelentés idézték. Végül a harm adik gondolatkörben egy igen régi, 1659ben a K ínába szóló misszióra vonatkozó vatikáni intést idézte azt képviselve, hogy m int az akkori megfogalmazás is figyelmez­

230

tet, nem szabad az egymáshoz való közeledésben és dialógusban a különböző egyházaknak a m ásikra ráerőltetni a m aguk sajá­ tos, kultúrájuktól és társadalm i környezetüktől m eghatározott véleményüket, teológiájukat és kifejezési form áikat, hanem tisz­ teletben kell tartani az egyes egyházak önállóságát. W. Clark R o o f amerikai episzkopális egyházi professzor az amerikai egyházi helyzetet szociológiai oldalról elemezte. Az általános nemzetközi m értéken mérve magas amerikai vallási érdeklődés az utóbbi években pluralistává vált, individualista irányba fejlődött és m egtartotta hagyom ányosan konzervatív beállítású többségét. E rősödött az am erikaiak kiválasztottságá­ ban való hit és a különleges amerikai küldetés (m egtanítani a világot a dem okráciára és szabadságra, stb.) vallásos és látszat­ vallásos form ákkal alátám asztott tudata. Világossá vált az előadásban az, hogy az amerikai egyházak vezetői és tagjai többségükben nem tartják feltétlenül szükséges­ nek és m agától értetődőnek a szocialista országok egyházaival való kapcsolatot és azok az egyházi vezetők, akik ezt gyakorolni igyekeznek, nem erősítik vele a népszerűségüket. A nnál inkább érdekes volt mégis a találkozó, hiszen ezen először voltak jelen az amerikai róm ai katolikus egyházak, püs­ pöki szinten képviselve, másrészt pedig több olyan egyházi veze­ tő jö tt el, akik személyükben m ost találkoztak először a szocia­ lista országbeli egyházi vezetőkkel. A konferencia jelentőségét ezzel m ár aláhúztuk, hiszen ezen a K arlovy Vary-i találkozón kívül nincs más bilaterális amerikai és szocialista országokbeli széles körű találkozó. Itt-ott elhang­ zott ugyan, hogy be kellene venni a tárgyalásokba a nyugat­ európai vezetőket is, de ezt a többség visszautasította. A szemé­ lyes találkozás, a bizalom és megértés erősítése éppen az ilyen kétoldalú találkozások révén lehetséges. K ülön érdeklődés kísérte a szovjetunióbeli egyházak beszá­ molóját, különös tekintettel az Orosz Orthodox Egyház ezeréves ünnepségeinek előkészületeire. Erre mintegy három száz hivata­ los amerikai küldöttet hívtak meg M oszkvába. A Kelet-Nyugat közötti tárgyalások kérdése és a csúcstalál­ kozó tém ája is előkerült és a résztvevők levelet intéztek Gorba­ csov főtitkárhoz és Reagan elnökhöz, kérve a leszerelés terén további lépések megtételét. Elfogadtak egy kötelezést is arra nézve, hogy folytatják m unkájukat a m aguk egyházán és orszá­ gán belül egymás jo b b megértése, a béke és kölcsönös bizalom megteremtése érdekében. A H etedik K arlovy Vary-i találkozó sikeres volt, m ert elő­ m ozdította az egyházak találkozását és teológiai eszmecseréjét és ezen túl hozzájárult Kelet és Nyugat, E urópa és A merika népeinek közeledéséhez. HB

ÖKUMENIKUS ARCKÉPCSARNOK Donald Coggan A D onald Coggan, volt canterbury-i érsekről szóló életrajz „Krisztus szolgája" címmel látott napvilágot (M argaret Pawley, University Press, Cambridge, 1987). V alóban ez a legmegfele­ lőbbjellem zés a canterbury-i érseki széket 1974— 1980-ig elfog­ laló anglikán főpapról. Egyetlen titulus van, amire büszke va­ gyok, az, amivel Szent Pál is rendelkezett, és ez a „K risztus rabszolgája”, — m ondta Coggan érsek egy nyugat-afrikai láto­ gatása alkalmával. D onald Coggan 1909-ben született, London közelében. Teo­ lógiai tanulm ányait Cambridge-ben végezte, ahol m ár első egye­ temi éveitől kezdve tevékenyen részt vett a különböző keresz­ tyén diákm ozgalm akban. A Cambridge-i Kollégiumi Keresz­ tyén Szövetség (CIC C U ) tagja, m ajd fő m ozgatórugója lett. A szövetség megkövetelte tagjaitól, hogy Jézus K risztust szemé­ lyes megváltójuknak fogadják el, valam int evangelizációs és missziós m unkát hirdettek és vállaltak. Coggan érsek szám ára gyerm ekkorától kezdve ez volt a m eghatározó kegyességi forma, és ez is m aradt, canterbury-i érseksége alatt is. F ő érdeklődési területe az ószövetségi nyelvek voltak, ezekben kiváló professzorai segítségével kimagasló eredményeket ért el. Sorra nyerte az egyetemi, m ajd egyetemek közötti pályázatokat. Egyetemi évei után első m egbízatása a M anchesteri Egyetem sémi nyelvi szakának professzori állása volt. E mellett a városi misszióban látott el pasztorális feladatokat. A városi misszió felekezetközi, jellegzetesen nagyvárosi evangelizációs szervezet volt, ahol igen ham ar vezető pozícióba került. N éhány évvel később m ár Újszövetséget o k tato tt K an ad á­ ban, a Wycliffe Kollégiumban, majd visszatért Angliába, és a L ondoni Teológiai Kollégiumban professzor, m ajd igazgató lett. Több, m int 10 éven át viselte ezt a tisztséget, am ikor B rad­ ford püspökévé választották. Püspökként igen sokfelé látoga­ to tt el, nem csak anglikán „érdekeltségű” területekre. Szoros kapcsolatot tarto tt fenn az Egyházak Világtanácsával, és más nemzetközi egyházi szervezetekkel. U tazásain kívül nem hagyott fel a tanítással sem. Előadásokat tarto tt nem csak egyházi, de társadalm i események alkalmával is, főként erkölcsi, társadalm i kérdésekről. Ökum enikus nyitott­ sága megnyilvánult a helyi zsidó közösséggel ápolt jó kapcsola­ taiban, ahol ószövetségi tudom ányát igen jó l kam atoztathatta. Püspöki működése két fő területen nyilvánult meg. A „C hris­ tian Stewardship” (Keresztyén sáfárság) az egyház pénzügyi gazdálkodásának racionalizálására létrehozott testület volt. M egalakítása Coggan érsek nevéhez fűződik. A másik terület a bevándorlók növekvő számával előálló problém ák megoldására irányult; a munkanélküliség, lakáskérdés, faji ellenségeskedés, kulturális ellentétek tám asztotta gondok lelkigondozói és gya­ korlati megoldására. Egyházi konferenciákon a problém ák ta ­ nulm ányozását, megbékélését, testvériséget, központok, klubok alakítását, és a korábbi misszionáriusok tanácsadói bevonását javasolta a m unkába. 1961-ben kinevezték Y ork érsekévé. Yorki működése alatt érkezett el élete egyik m eghatározó eseménye, az Egyházak Világtanácsa új-delhi-i nagygyűlése, élete első nagyszabású öku­ menikus találkozója. Az itt elm ondott felszólalásában a Szentí­ rás terjesztése, közérthetőbb fordítása mellett szállt síkra. A nagygyűlés három fő tém ája — az egység, bizonyságtétel és szolgálat — közül az utóbbi m unkacsoportjához csatlakozott. „Ú jra és újra szembesülünk azzal, hogy Jézus K risztus nem a hatalom útját já rta — ezt el is u tasította mindig — , hanem Isten alázatos szívű szolgájáét. M int prédikátor, m int tanító, mint vezető, szolgálta a körülötte levő sírókat” — , m ondta. Y orkban töltött évei alatt szám talan látogatást tett a TávolKeletre, A frikába, Ó ceániába, Dél-Amerikába. Több „kam ­ pányt” is elindított. A „Feed the M inds” (Tápláljátok az elmé­

ket) mozgalom, amely a fejlődő országok keresztyén és más irodalom m al való ellátását igyekezett biztosítani, 1964-ben in­ dult. Feladata anyagi bázis létrehozása volt, felekezetközi segít­ séggel. Az anglikán— róm ai katolikus együttműködés erősítését szol­ gálta a bibliafordítás és terjesztés területén a W illebrands kardi­ nálissal és Bea bíborossal folytatott tárgyalássorozat. A közös újfordítású Biblia kiadásának ügye is jó l haladt a tárgyalások nyomán. Egy anglikán missziói konferencián „Kölcsönös fele­ lősség és függetlenség Krisztus testében” címmel a következőket m ondta: „K risztus teste m unkálkodik Isten világában és harcol Isten ellenségei ellen. Az anglikán közösségnek megvan a m aga fel­ ad ata ebben a harcban . . . Az egyetlen Ú r egyetlen küldetése egy testben ta rt össze m inket.” A konferencia az anglikán missziói lelkület megújulását szolgálta, figyelembe véve az ökumenikus mozgalom legújabb tanulságait, főként a H arm adik Világ részé­ ről k ap o tt visszhangokat. Y orki érseksége idején találkozott Eugene C arson Blake-kel, az Egyházak Világtanácsa akkori főtitkárával, Makarios érsek­ kel, Jeruzsálem polgármesterével, a görög pátriárkával, az izrae­ li parlam ent tagjaival és az isztambuli ökumenikus pátriárkával. Ezeken a nagyszabású m unkákon és találkozókon kívül a yorki egyházkorm ányzás feladatát is elismerést aratva látta el. „Elő­ ször is az imádság . . . Mi, halandó emberek Istennel az im ádsá­ gon keresztül kerülünk kapcsolatba. Az im ádság nem arra való eszköz, hogy Istent akaratunk teljesítésére kényszerítsük. Esz­ köz arra, hogy akaratunkat Isten ak arata alá rendeljük, ami által megismerjük célját a világgal, és erőt m erítünk, hogy terve megvalósításában osztozzunk Vele. M ásodsorban tám ogatnunk kell az Egyesült Nemzetek Szervezetének m u n k á já t. . . h arm ad­ szor önfeláldozóan fejleszteni kell az elm aradottak körülménye­ it”, — nyilatkozta a Szinódus ülésén, am ikor a hallgatóság az egyház válaszát sürgette a világ kihívásaira. Az előbbieken kívül ebben az időszakban az evangelizáció megújításában, az új anglikán katekizm ust előkészítő bizottság­ ban és a zsoltároskönyv nyelvezetének m odernizálására létreho­ zott m unkaközösségben is dolgozott, amelyekben sürgette a laikusok bevonását is az egyház m unkájába. A laikusok szerepé­ nek növelése mellett a nők ordinációja és egyházi alkalm azása kérdését is egyre sűrűbben vetette fel. Egy újságcikkben (The Economist, 1975. márc.) arra a kérdésre, hogy helyesli-e a nők ordinációját, a következőket válaszolta: „Igen. De hogy mikor, az m ás kérdés . . . Amit még figyelembe kell vennünk ezzel kapcsolatban az, hogy milyen hatással lenne ez a döntés különö­ sen a Róm ával és az orthodox egyházzal való kapcsolataink­ ra . . . A nők ordinációjának logikus következménye, hogy érse­ ki széket is kaphassanak. N em zárhatók ki a püspökségből.” Coggan érsek 1974-től C anterbury érseke lett. Beiktatása is nagyszabású ökum enikus esemény volt, és ez csak kezdete lett annak a közeledésnek, melyet főként a róm ai katolikus és az orthodox egyház felé indított. Az újonnan beiktatott érsek első vendége például Juvenalij m etropolita volt, első útja pedig Észak-Írországba vezetett. Levelezést kezdeményezett ökum eni­ kus pátriárkával és VI. Pál pápával, akivel főként családszocio­ lógiai kérdéseket érintettek. Az anglikán egyházban 1975-ben szavazást rendeltek el a nők ordinációjáról. Coggan érsek m ár a szavazás előtt írt W illebrands kardinálisnak a kérdésről, majd folyam atosan tájékoztatta VI. Pál pápát az eredményekről, ag­ gódva a kapcsolatok megromlása miatt. Ökum enikus feladatai mellett Coggan érsek végezte a királyi család „lelkigondozását” is, ő konfirm álta a királyi család két fiatalabb gyermekét és más főm éltóságokat. C anterbury érseksége idején tervezett feladatai között szere­ 231

pelt a szolgálat új form áinak kialakítása (nők, laikusok bevoná­ sa, városi missziók, a társadalom peremére kerültek lelkigondo­ zása és tám ogatása, a kisebbségi csoportok iránti több megértés kialakítása), a teológiai kollégiumok és szem ináriumok fejleszté­ se és jövőjének megtervezése, az egyház és állam kapcsolatának felülvizsgálata, különös tekintettel a püspökök kinevezésére, társadalm i és erkölcsi kérdésekben való nyilvános állásfoglalás (faji kérdések, a család, pl. válás kérdése), a keresztyénség egysé­ gének m unkálása, kapcsolattartás a szabadegyházakkal. Érseksége legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye minde­ zek mellett a „Call to the N atio n” című felhívása volt. A m in­ denkori canterbury-i érsek feladata, hogy időnként felhívást intézzen egyháza tagjaihoz vagy nemzetéhez. A meglehetősen konzervatív erkölcsi beállítottságú, evangéliumi-missziói lelkü­ letű főpap szavai a keresztyén családi életről, visszatérésről a régi, hagyom ányos keresztyén m orálhoz, tám ogatók és tám a­ dók leveleinek tömegével árasztotta el az érseki hivatalt. Jelsza­ va, „a pasztorális megközelítés” az egyházat újra a nyilvánosság figyelmének középpontjába állította. Politikai illetve társadalm i felelőssége az Egyházak Világtanácsa 5. nagygyűlésén és az ezt követő harm adik világbeli és észak-amerikai (H arlem ) utakon kiszélesedett. Ehhez nagyban hozzájárult 1977-es látogatása K elet-E urópában. A látogatáson Coggan érsek M oszkvában és Ö rm ényországban keresett fel egyházi vezetőket és gyülekezete­ ket, de találkozott az ottani zsidóság vezetőivel is. Érseksége utolsó évében az N D K -ba és hazánkba érkezett, szintén egyházi és állami szintű tárgyalásokra. M unkásságának egyik legfontosabb területe a Bibliatársula­ tok Világszövetségében végzett m unkája. Bradfordi püspöki teendői mellett elvállalta a Bibliatársulatok Világszövetsége alel­ nöki pozícióját. A Szentírás elkötelezett tisztelete és érdeklődése a bibliai nyelvek irán t egész fiatal korában a bibliaterjesztés és kiadás lelkes hívévé és szószólójává tette. Ugyanebben az időben a Püspöki Felsőház is képviselőjévé választotta, az új bibliafor­ dítást előkészítő m unkacsoportba. Egy évi világszövetségi alelnöksége u tán elnökké választották. A B ibliatársulatok Világszövetsége ebben az időben a többi nemzetközi ökum enikus szervezethez hasonlóan változásokon

ment át. Coggan érsek ezt így fogalm azta meg; „az értelem éhsége, vágy az ideákra, ideológiákra, élhető életre, az igazság­ ra ” . Emlékezetes volt az Amerikai B ibliatársulat alapításának 150. évfordulója alkalm ából rendezett ünnepségsorozat New Y ork­ ban 1966-ban, ahol Coggan érsek hatalm as töm eg élén vonult az Amerikai Bibliatársulat felavatandó új központjába. „ . . . és am ikor megszólal az Ige, megszületik az Egyház, és am ikor megszületik az Egyház, megkezdődik a beteg társadalom gyó­ gyulása, leom lanak a falak és Isten terve form át nyer az általa terem tett világban” — m ondotta az ünnepi ülésen. A B ibliatársulatok Világszövetségének 1972-es addis abebai (Etiópiai) nagygyűlésén a nők által végzett m unka jelentőségére hívta fel a figyelmet. A világszövetség önkénteseinek nagy része nő, ők végezték a Biblia elosztásának nehéz m unkáját. A női m unka értékelése egybeesett az anglikán egyházban a nők p ap­ pá szenteléséről folytatott viták időszakával. Coggan érsek így az anglikán egyház m odernizálásának több területén is jelentős lépéseket tett. M indenki által megbecsülést szerzett Coggan érsek m agas­ szintű bibliatudom ánya, amellyel az ökum enikus m ozgalom ban szerzett elismerést, törekvése a közeledés békés és tartalm as megvalósítására, és a Szentírás megismertetése és terjesztése terén — ez idő szerint m int a B ibliatársulatok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke — végzett fáradhatatlan m unkája. ".. . újjáélesztett egyházra van szükségünk, a legtágabb érte­ lemben, anglikánok, róm ai katolikusok, szabadegyházak terüle­ tén, újjászületett egyházra, m ert az üzenet továbbítását csak hétköznapi nők és férfiak végezhetik el, akik m aguk alkotják az egyházat, és ahol a papság hatékony, de kisebb szerepet já t­ szik . . . Az evangelizáció az Újszövetség központi gondolata. Felismerésem szerint ez az egyház egyik fő tevékenysége. Egy­ szerűen fogalmazva, az egyház elsődleges feladata a M indentu­ dó Isten tisztelete, a m ásik az evangelizáció . . . ez egyesít és felemel minden irányzatot, ez egyszerűen Isten K risztusban kije­ lentett evangéliumának hirdetése.” (The Economist, 1975. márc.) Körmendi Gabriella

HAZAI SZEMLE

Ezeréves az ortodox keresztyénség A Ráday Kollégium dísztermében május 17-én tartott ünnepség keretében em lékeztek meg valamennyi magyarországi egyház és felekezet vezetői, lelkészi és gyülekezeti küldöttei az Orosz Ortho­ dox Egyház millenniumáról. A z ünnepségen megjelent M iklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Bai László főosztályvezető, valamint Borisz I vanovics Sztukalin szov­ je t nagykövet is. A vendégeket dr. Tóth Károly püspök, a M agya­ rországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke köszöntötte, m ajd Viczián János, a Baptista Egyház elnöke mondott imádsá­ got. Dr. Paskai László prímás, esztergomi érsek, a M agyar Kato­ likus Püspöki Kar elnöke megnyitó szavai után dr. Berki Feriz, a M agyar Orthodox Egyház esperes-adminisztrátora tartott ün­ nepi beszédet. A magyarországi egyházak és felekezetek ünnepi nyilatkozatban foglalták össze köszöntésüket, m elyet dr. Nagy Gyula evagélikus püspök-elnök ismertetett. A z Orosz Orthodox Egyház üzenetét Varlaam volhyni és roveni érsek tolmácsolta a jelenlevőknek. Dr. Tóth Károly püspök zárószavait követően B a­ binec Joachim, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij orosz ortho­ dox templom papjának imádságával ért véget az ünnepség, melyen közrem űködött Bánffy György színművész a Tomkins Énekegyüt­ 232

tes és a Ráday Kórus. — A z alábbiakban teljes terjedelmében közöljük dr. Berki Feriz emlékbeszédét, valamint a M E Ö T ünnepi nyilatkozatát.

AZ O R O SZ K ER ESZTÉN Y SÉG JU B IL E U M A

Krisztus feltám adt! Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! Szeretett Testvéreim! Az egyesek szám ára talán szokatlan köszöntés, amellyel ezen a nagyszerű ünnepségen üdvözöltelek benneteket, nem valam i­ lyen szokványos köszöntésforma, vagy jelm ondat, hanem hit­ vallás. A legcsodálatosabb öröm hír befogadása és továbbadása, amelyet az O rthodox Egyház az apostoli időktől örökölt, és amelynek az idők végezetéig való hirdetését hitből fakadó, szent kötelességének érzi, tudja és örömmel vállalja. Ennek a köszön­

tésnek a kizárólagosságát a Húsvét és a M ennybemenetel közöt­ ti időszakban im m ár ezer esztendejét őrzi, és napjainkban talán a leginkább tartja tiszteletben az O rosz O rthodox Egyház, évről évre bizonyságot téve Krisztus feltám adásáról, m int olyan ese­ ményről, amely nélkül — Pál apostol tanítása szerint — üres az igehirdetésünk, de üres a hitünk is ( 1K or 15,14). Az Orosz O rthodox Egyháznak ez a feltétel és megalkuvás nélküli ragaszkodása az ókeresztény hithez, tanításhoz, hagyo­ mányhoz és általában mindenhez, ami a jelenkori kereszténysé­ get az apostoli időkhöz köti, nem csupán ennek az ősi szokásnak a hűséges őrzésében nyilvánul meg, hanem az egyház plérom ájá­ nak, teljességének egész életében: istentiszteleteiben, im áiban, mindennapi életform ájában. Ezt az egyházat köszöntjük m a a keresztény ökumené gondo­ latának jegyében, fennállásának ezredéves jubileum a alkalm á­ ból. Az Orosz O rthodox Egyház egy óceán, akár földrajzi nagysá­ gát, akár történelmi útjának velejáróit: óriási eredményeit és tengernyi m egpróbáltatásait tekintjük. K öteteket írtak, írnak és írni fognak még róla m indenütt a világon. Így h át ez a rövid ünnepi beszéd legfeljebb csak arra lehet alkalm as, hogy jelzés­ szerűen emlékeztessen történetének és jelenkori életének csupán néhány kiemelkedő m ozzanatára. Egy pohárnyit merítünk tehát ebből az óceánból, és abban próbáljuk meglátni annak lényegi tulajdonságait. Hogy pontosan m ikor került kapcsolatba az orosz nép a kereszténységgel, történelmileg nehezen lenne m egállapítható. A hagyomány ezt az első találkozást A ndrás apostolra, azután a Bizáncban szolgáló orosz zsoldosokra, m ajd Kyrilloszra és M ethódioszra, a szlávok apostolaira vezeti vissza. Történelmi tényként viszont elfogadható, hogy am ikor a IX. század első felében Rom anosz Lekapénosz bizánci császár szerződést kötö tt K onstantinápolyban Igor kijevi fejedelemmel, annak kíséreté­ ben m ár keresztény orosz főurak is voltak. Az orosz nép intéz­ ményes chrisztianizálása mégis Igor fejedelem unokájának, Vla­ dim ir fejedelemnek a nevéhez fűződik, aki az európai népközös­ séghez akarván csatlakoztatni az orosz népet, m ost ezer éve, 988-ban m aga is megkeresztelkedett, és népét is az európaiságot jelentő keresztény hitre vezette. Ugyancsak történelmi tény, hogy az orosz nép a kétféle ke­ resztény egyház és kultúra közül a keletit fogadta be: az o rth o ­ dox egyházat és a bizánci kultúrát. Vladim ir és utódai útm utatá­ sa nyom án a keleti kereszténység, az orthodoxia, mint O roszor­ szág bizánci m intájú államvallása, folyam atosan terjedt a hatal­ mas és egyre nagyobbodó országban. És az idők folyamán az orosz nép nemzeti és vallási tu d ata elválaszthatatlan lett egy­ mástól. És itt álljunk meg egy pillanatra. A m ikor nálunk akármilyen vonatkozásban szóba kerül Bizánc, az évszázados, mestersége­ sen is táplált beidegződés folytán sokan fanyalognak, egyenlősé­ gi jelet vonva közte, illetve a cezaropapizmus, szervilizmus, alattom osság között. Ideje lenne tehát tudom ásul venni, hogy a bizánci birodalom és kultúra voltaképpen az annyira csodált róm ai birodalom és kultúra kelet-római arculatának öröksége, amely közel egy évezreddel élte túl a nyugat-róm ait. Méghozzá úgy, hogy az évezred túlnyom ó részében egyedül védte E urópát a jól szervezett, expanzív iszlámmal szemben. Emellett megőriz­ te az ókeresztény hittanítás tisztaságát is. Ugyanezt a szolgálatot vállalta és látta el századokon keresztül az orosz állam és egyház is, ő rt állva E urópa keleti végein. Ez egyenes folyom ánya volt annak a történelmi ténynek, hogy az orosz nép a keleti kereszténység felvétele révén lett részese az európai kultúrának, s így európaisága elválaszthatatlan lett szá­ m ára az orthodox hittől és egyháztól. K ülönösen ki kell emelni az O rosz O rthodox Egyház pozitív szerepét a középkorban a belső testvérharcok megszüntetésében, ami elsődleges feltétel volt az orosz nemzet és állam egységének megteremtéséhez. U gyancsak nagy befolyást gyakorolt az egyház az állami jog ­ rend m egalkotására. A keresztény tanítás hatására megszűnt például a nők korábbi szélsőségesen alárendelt szerepe a csalá­ don és a társadalm on belül, s az egyháznak kétségtelenül fontos

szerepe volt abban, hogy a korai orosz jogrendszer a kor általá­ nos szellemén túlm utató humanisztikus vonásokkal gazdago­ dott. Az egyház közvetítésével vált ismeretessé Oroszországban az európai — főleg görög — egyházi és világi irodalom . A zt a korábbi nézetet, mely szerint az írástudatlan tömegek egyedüli iskolája a tem plom volt a maga istentiszteleteivel és igehirdetése­ ivel, az újabb kutatások annyiban m ódosították, hogy m ár a XI. század m ásodik felében az egyház jóvoltából O roszországban intézményes iskolák is m űködtek, a további két évszázadban pedig az orosz főpapság és papság soraiban klasszikus műveltsé­ gű tudósok is akadtak. H a feltételezni lehet, hogy azokban az időkben K onstantinápolyban egy akkori fogalm aknak megfele­ lő egyetem m űködött, ugyanez elm ondható a kijevi Barlangko­ lostorról is, amely hasonló középkori típusú felsőoktatási intéz­ mény szerepét is betöltötte. Egyébként is a jelesebb kolostorok az egész orosz történelem folyamán vezető szerepet játszottak az ország kulturális és politikai életében, egészen a XIX. száza­ dig hatást gyakorolva az orosz értelmiség lelkivilágának form á­ lására. G ondoljunk például a Radonyezsi Szent Szergij által alapított Szent H árom ság L avrára, vagy a napjainkban megúju­ ló O ptinai rem etelakra, ahová az orosz irodalom és művészet legnagyobb alakjai zarándokoltak el lelki megerősödés céljából. Ezek után talán nem is szükséges külön kiemelni az egyház szinte kizárólagos ihlető és ösztönző szerepét a középkori orosz építészetben és festészetben, amely m aradandó műemlékeket, műkincseket alkotott és hagyott az utókorra. Pedig az orosz népnek, állam nak és egyháznak nem volt könnyű sorsa a középkorban. Vissza kellett vernie előbb a nyu­ gati orientációjú svédek és németek katonai és vallási tám adása­ it, majd ki kellett bírnia a Kelet felől jö tt és reá nehezedett két és fél évszázados m ongol— ta tá r elnyomást. Ebben az állandó védekező harcban mindvégig részt vett az O rosz O rthodox Egy­ ház is, amely m indenkor osztozott népe sorsában, lelkesítette őt küzdelmeiben. Az O rosz O rthodox Egyháznak m ár Szent Vladimir fejedelem idejében a kijevi főegyházmegyén kívül nyolc egyházmegyéje, püspöksége volt, s ezek szám a tovább növekedett. M indazonál­ tal közel öt évszázadon át az Orosz Egyház a K onstantinápolyi P atriarchátus legfőbb kánoni joghatósága alatt állt. Ez a függő­ ség az idők múlásával arra redukálódott, hogy a konstantinápo­ lyi patriarcha nevezte ki a mindenkori kijevi, m ajd a XIV. század közepétől a moszkvai m etropolitát, m int az O rosz Egy­ ház elöljáróját, aki általában görög volt. K ánoni tekintetben tehát az O rosz O rthodox Egyház fokozatosan autonóm státus­ ba került. Az 1438— 42. évi ferrara— firenzei uniós zsinat után, — amelyen a bizánci császár és a konstantinápolyi patriarcha szorongatott helyzetükben aláírták a róm ai uniót — , az Orosz O rthodox Egyház 1448-ban m aga választotta meg az új moszk­ vai m etropolitát Jona rjazani püspök személyében, az uniót aláíró és ezért elkergetett Iszidor helyébe. Ez de facto az autoke­ falitás egyoldalú kikiáltását jelentette, de szakadáshoz nem veze­ tett K onstantinápoly és M oszkva között. A nnál is kevésbé, mivel Bizánc 1453-ban történt eleste után az új konstantinápolyi patriarcha is elhatárolta m agát a ferrara—firenzei uniótól. Az Orosz O rthodox Egyház autokefalitásának hivatalos elismerése mégis közel másfél évszázadig késett, de annál ünnepélyesebb keretek között ment végbe. Ugyanis 1589-ben II. Jeremiás kons­ tantinápolyi patriarcha maga ik tatta be hivatalába Jóvot, az akkor megválasztott új moszkvai m etropolitát, s egyben patria r­ chal rangra is emelte, m eghatározva annak ötödik helyét az orthodox patriarchák tiszteletbeli rangsorában a konstantiná­ polyi, az alexandriai, az antióchiai és a jeruzsálemi patriarcha után. Az Orosz O rthodox Egyház további történetéből m ost csak két döntő jelentőségű esemény megemlítésére szorítkozunk. Az első az, hogy a XVII. század második felében a kiváló tehetségű és nagy akaraterejű N ikon moszkvai patriarcha keresztülvitte a liturgikus könyvek ószláv fordításának revízióját az eredeti gö­ rög textusok alapján. Ebből eredően azonban az egyház egy része, amely a régi fordítást autentikusnak tarto tta és makacsul 233

ragaszkodott hozzá, elszakadt a M oszkvai Patriarchátustól, lét­ rehozva így a m indm áig fennálló ó-szertartású, nálunk tévesen óhitűnek nevezett egyházat. N ikon m ásik terve viszont egyértel­ műen kudarcot vallott. Nevezetesen az a törekvése, hogy a világi, cári hatalm at alárendelje az egyházi, patriarchal hatalom ­ nak, amivel m egbontotta volna a világi és az egyházi hatalom egyensúlyának, harm óniájának bizánci hagyom ányát. A kudarc N ikon patriarcha eltávolítását vonta m aga után. A m ásik ese­ mény, amelyről szólnunk kell, a X VIII. század elejére esik. I. Péter cár, aki országát és annak egyházát nyugat-európai m in­ ták szerint kívánta megformálni, A drián patriarcha 1700-ban bekövetkezett halála után nem engedte meg a patriarchal trón betöltését, sőt 1721-ben az egyházi vezetést kollektivizálta, va­ gyis a K orm ányzó Szent Szinódusra bízta. Ebben a testületben döntő szava volt a cári m egbízottnak, a világi „oberprokuror” nak, s így a Szent Szinódus végső soron a cári akarat végrehajtó­ jává lett. Ez az állapot 1917-ig tarto tt, am ikor is — mint látni fogjuk — az egyház visszaállította a patriarchátus intézményét. Bizánc eleste és a balkáni orthodox népek törö k uralom alá kerülése után, Oroszország és annak egyháza lett ezeknek a népeknek és egyházaiknak egyetlen erős és megbízható p ártfo ­ gója, s egyben az európai orthodoxia egyedüli tám asza s m ents­ vára, függetlenül attól, hogy az O rosz Egyház élén patriarcha, vagy pedig a Szent Szinódus állt-e. Nem tudhatjuk, csak sejthet­ jük, mi lett volna ezeknek a népeknek és egyházaiknak a sorsa a több évszázados törö k hódoltság alatt Oroszország és az Orosz O rthodox Egyház gondviselő segítsége nélkül. A m ikor pedig a XIX. században elkezdődött a balkáni népek — a görögök, a szerbek, a bolgárok és a rom ánok — szabadság­ harca, az orosz politikai és katonai segítség mellett m egkapták az O rosz O rthodox Egyház segítségét is. Ez nemcsak a szabad­ ságharcuk sikeréért m ondott, buzgó im ádságok form ájában nyilvánult meg, hanem nemzeti öntudatuk erősítésében, gyűjté­ sekből származó anyagi tám ogatásban, orosz önkéntesek to b o r­ zásában és harcba küldésében is. Természetes tehát, hogy a balkáni népek és egyházaik az orosz népben és annak egyházá­ ban azóta is a mindig segíteni kész nagyobb és erősebb testvért látták és látják. M éghozzá olyan testvért, aki hitételében, isten­ tiszteleteiben, teológiájában, lelkiségében a lehető legtisztábban őrizte meg a legnemesebb bizánci keresztény hagyom ányokat. Az ilyen testvért pedig tisztelet, hála és szeretet illeti meg. A kadtak pedig ezalatt bőven Oroszország és egyháza életében is belső nehézségek és buktatók, villongások és szakadások, amelyeket szintén le kellett küzdenie, de amelyekről m ost még a legrövidebben sincs idő szólni. Teológus köreinkben eléggé elterjedt az a téves nézet, hogy az O rthodox Egyház a korai középkor után elhanyagolta a kül­ missziót. Ez a nézet azért téves, m ert figyelmen kívül hagyja azt a történelm i tényt, hogy a XV. századtól kezdve úgyszólván az egész O rthodox Egyház az iszlám uralm a alá került, tehát meg volt fosztva a külmisszió vállalásának lehetőségétől, az egyetlen Orosz O rthodox Egyház kivételével. Ez azonban folytatta Bi­ zánc missziói hagyom ányát is, és elvitte az evangélium tanítását K aréliától kezdve Szibérián át K ínába, M andzsúriába, K oreá­ ba, Japánba és az amerikai kontinensre, A laszkába és az Aleutszigetekre. Tette ezt pedig úgy, hogy nem rivalizált más keresz­ tény egyházakkal, elragadva azok m ár megtérített lelkinyáját, és hogy m indenkor a térített népek nyelvén hirdette a keresztény hitet. Kegyelettel emlékezünk m ost meg Permi Szt. Istvánról, az északi és keleti pogány törzsek hittérítőjéről és felvilágosítójáról, Innokentij Venjaminovról és Alaszkai Szt. G erm ánról, akik az alaszkai és aleuti eszkim ókat és indiánokat vezették a krisztusi hit világosságára, valam int Szt. Nikoláj K aszatkinról, a jap áno k apostoláról. Nem m ulaszthatom el az alkalm at, hogy szóljak most az Orosz O rthodox Egyház egy késői, speciális missziói cselekede­ téről is, amely a m agyar orthodoxiát érintette. A második világ­ háború után, 1949-ben az Orosz O rthodox Egyház segített meg­ tartani az orthodox hitben a magyarországi orthodoxoknak azt a m aroknyi részét, amely — elfeledvén elődei nyelvét — köny­ nyen beleolvadt volna magyar környezetének nem -orthodox 234

egyházaiba. A m ár m agyar anyanyelvű orthodoxok ezt a beol­ vadást úgy kerülték el, hogy történetük során először az Orosz O rthodox Egyháztól kapták meg a jogot saját nyelvük liturgikus használatára. Apostoli cselekedet volt ez az Orosz O rthodox Egyház és akkori főpásztora, Alexij patriarcha részéről, hiszen az apostoli küldetés, a misszió feladata nemcsak az új hívek térítése, hanem a meglévőknek ősi hitükben való m egtartása is. K ülön is alá kell húznom azt a körülményt, hogy az orthodox egyházak közül leginkább az Orosz Egyház az, amelynek bel­ és külmissziói tevékenységében — nyilván nagyságánál és az ebből fakadó biztonsági érzeténél fogva — semmiféle szűkebb nemzeti szem pont nem jö n számításba. Ennek illusztrálására hadd hozzam fel egy személyes élményemet. A m ikor 1954-ben, felszentelésem után búcsút vettem felszentelő főpásztorom tól, az áldott emlékű Alexij patriarchától, aki tudta, hogy hosszú évek óta elköteleztem m agam at hazám m agyar ajkú orthodox hívei­ nek m agyar nyelvű templomi szertartásai mellett, ezt kérdeztem tőle: M iután jövendő papi szolgálatom a görög alapítású buda­ pesti tem plom hoz köt, amelyet jelenleg is görög ajkú hívek is látogatnak, nincs-e abban ellentm ondás, ha szükség esetén egyik-másik szertartást görög nyelven végzek. A patriarcha csak annyit válaszolt, hogy ezt a kérdést magam döntsem el. Az egyetlen szem pontom az legyen, mivel szolgálhatom jobban az O rthodoxia jav át és érdekeit. Ezért például a budapesti Nagy­ boldogasszony tem plom unkban azóta is hangzottak és hangza­ nak el könyörgések nemcsak magyarul, hanem görögül, ószlá­ vul, rom ánul, sőt arabul is. Bizonyságául annak, hogy az O rtho­ doxia egy és oszthatatlan. 1917-ben Oroszországban elkezdődött a világtörténelem leg­ nagyobb méretű és jelentőségű forradalm a. Ennek ideológiai előjele eltért a „Szent O roszország” ezer év alatt kialakult ideo­ lógiai képletétől. A forradalm i és az intervenciós harcok, s az azokat követő vajúdások közepette az Orosz O rthodox Egyház­ nak is meg kellett találnia a maga helyét a kialakuló új társadal­ mi rendben. Ez az út kezdetben biztatóan indult, am ikor a forradalom kitörésével szinte egyidejűleg, az Orosz Egyház visz­ szaállította az I. Péter cár által közel 200 évvel azelőtt megszün­ tetett patriarchátus intézményét. Ezután azonban számos nehéz­ ség állta az egyház további konszolidálódásának útját. Ú jabb szakadások keletkeztek, hívek, papok, sőt püspökök is emigrá­ lásra szánták el m agukat. D e az Orosz O rthodox Egyház ezt a m egrázkódtatást is kibírta, s ezzel példát m u tatott m ás egyhá­ zaknak is a később rájuk váró útválasztáshoz. Igaz ugyan, hogy az 1917-ben m egválasztott Tichon patriarcha egy ideig az ellen­ forradalm i egyházi körök befolyása alá került, vonakodott elis­ merni az új, forradalm i államvezetést, és összeütközésbe is ke­ rült vele, ami m iatt le is tartóztatták. Ezt a m agatartást azonban rövidesen m egbánta, és a továbbiakban arra törekedett, hogy norm alizálja az egyház viszonyát a szocialista államhoz. Tichon p atriarcha 1925-ben bekövetkezett halála után, ennek a törek­ vésnek a folytatója Szergij m etropolita, a patriarchal trón hely­ tartója lett, akinek több évtizedes, szívós erőfeszítései nyom án az Orosz O rthodox Egyház valóban m egtalálta a maga méltó helyét a szovjet állam társadalm i és politikai viszonyai közepet­ te. Szergij m etropolita m ár az 1927-ben kiadott körlevelében így fogalm azta meg röviden ezt a program ot: „M i orthodoxok akarunk lenni, és a Szovjetuniót saját állam unknak és hazánk­ nak ismerjük el. M inden csapás és tám adás, amely a Szovjetuni­ ót éri, bennünket is ér. O rthodox hitünkkel nincs ellentétben, hogy a Szovjetuniónak hűséges polgárai legyünk.” A m etropolita szavai prófétai ihletettségű szavak voltak, ami a nagy honvédő háború eseményei során bizonyosodott be. Az Orosz Egyáz hívei, papjai, főpapjai lángoló hazaszeretetükkel hősi helytállást tanúsítottak a háború m egpróbáltatásaiban. Nehéz lenne ak ár csak felsorolni is ennek a helytállásnak a ragyogó példáit. Ezért csupán néhányat említek meg emlékezte­ tőül. A lelkesítő főpásztori körleveleken és lelkipásztori beszéde­ ken kívül, amelyek a tám adók elleni kemény ellenállásra buzdí­ tották a hívő népet, az egyház önerőből egy teljes páncélos hadosztályt szerelt fel a Vörös H adsereg szám ára. Alexij lenin­ grádi m etropolita — a későbbi patriarcha — lelki nyája mellett

m aradt a város 900 napig tartó blokádja egész id őtartam a alatt, osztozva a nép embertelen m egpróbáltatásaiban, holott a k or­ mány ismételten felajánlotta, hogy kimenti őt az ostrom lott városból. A korm ány számos főpapot, p apot és hívőt tüntetett ki magas rendjelekkel hősi m agatartásukért, illetve a fronton szerzett érdemeikért. Az O rosz O rthodox Egyház ezzel a magas fokú hazafias m agatartásával érte el azt, hogy 1943-ban újra választhatott patriarchát Szergij helytartó személyében, vissza­ kapta sok-sok tem plom át, újra m egnyithatta teológiai taninté­ zeteit és elindíthatta sajtótevékenységét. A második világháború a legnagyobb véráldozatot, 20 millió emberéletet az Orosz O rthodox Egyház hazájától, a Szovjetuni­ ótól követelte. Érthető tehát, hogy közvetlenül a háború után az Orosz Egyház a béke jelszavát tűzte a zászlajára. M ár 1948 nyarán, — tehát még a Béke Világtanács és a Keresztény Béke­ konferencia megalakulása előtt — , az O rosz O rthodox Egyház autokefalitásának 500. éves jubileum a alkalmával tarto tt moszkvai ünnepségen részt vett összes orthodox egyházi vezetők és más küldöttek felhívással fordultak az egész keresztény világ­ hoz, arra szólítva a keresztényeket, hogy „tegyék erőtlenné az új háborús gyújtogatás m inden szándékát és tervét ezen a vértől, könnyektől és sírhalm októl még meg nem tisztított földön”. Ettől kezdve nem volt úgyszólván egyetlen olyan békefórum vagy béketalálkozó, ahol az Orosz O rthodox Egyház ne hallatta volna evangéliumi ihletettségű és a háborús m egpróbáltatások fájdalmas tapasztalataitól is hitelesített szavát. K ülönösen érté­ kes az Orosz Egyház szolgálata a Keresztyén Békekonferencián. Ezért nemcsak az O rthodox Egyház, hanem az egész békeszere­ tő emberiség kegyelettel őrzi a béke két nagy orosz apostola, Nikoláj kruticai és kolom nai, valam int N ikodim leningrádi és novgorodi m etropolita áldott emlékét. A keresztény békeszolgálat volt az, ami m ár 1953-ban kapcso­ latba hozta az O rosz O rthodox Egyházat a magyarországi ke­ resztény ökumenével. Ez a kapcsolat és együttm űködés azóta is állandóan erősödött, és a békeszolgálaton kívül teológiai párbe­ szédekkel is bővült, előre jelezve azt a fontos és sokoldalú ö k u ­ menikus m unkát, amelyet az Orosz O rthodox Egyház később, különösen az Egyházak Világtanácsába 1961-ben történt belé­ pése után m agára vállalt. Hogy milyen nagy horderejű volt az O rosz O rthodox Egyház belépése az Egyházak Világtanácsába, kitűnik nemcsak abból, hogy példáját további helyi orthodox egyházak is követték, hanem abból is, hogy m indjárt belépése pillanatában indítvá­ nyozta és keresztülvitte az Egyházak Világtanácsa hitvallási bázisának trinitárius alapokra való helyezését. Ez a bázis ugya­ nis eredetileg csak Jézus Krisztus isteni és megváltói voltának elfogadására, illetve megvallására szorítkozott, m a pedig így hangzik: „Az Egyházak Világtanácsa olyan egyházak társulása, amelyek az Ú r Jézus K risztust a Szent Írás alapján Istennek és M egváltónak vallják, és igyekeznek együttesen teljesíteni közös küldetésüket az Atya, a Fiú és a Szent Lélek Egy Isten dicsőségé­ re.” Nem kevésbé nagyjelentőségű az Orosz O rthodox Egyház közreműködése abban, hogy az Egyházak Világtanácsa letért az

egykori hidegháborús irányvonal követéséről, és állandóan n a­ pirenden tartja a békeszolgálat gondolatát és gyakorlati teendő­ it. Ami pedig az Orosz O rthodox Egyház ökum enikus párbe­ szédre való készségét illeti, elm ondhatjuk, hogy m a m ár alig van a világon olyan egyház vagy vallási közösség, amellyel az Orosz Egyház teológiai párbeszédet ne folytatna, vagy legalábbis vala­ milyen kapcsolatban ne volna vele. Az Orosz O rthodox Egyház sokoldalú történelmi és jelenkori szolgálatának jellemzéséül hadd idézzek egy rövid részletet Pi­ men őszentsége, Moszkva és egész O roszország patriarchájának ezévi húsvéti körleveléből: „Krisztus feltámadásának ezen tündöklő napjaiban, tekintetün­ k et arra az ezeréves útra vessük, amelyet Szent Egyházunk végig­ já rt Isten gondviselő jobbjának vezetésével. Bizonyságot teszünk arról, hogy Oroszország m egkeresztelke­ dése jótékonyan hatott népünk kultúrájának, erkölcseinek, családi életmódjának és élete egyéb oldalainak fejlődésére. A z Egyház története minden egyháztag lelki életének története. Nagy a száma a hit és az istenfélelem bajnokainak, szülőföldünk hazafiainak és hőseinek. A z ő szeretetük ad példát nekünk ma is. A z ő példájuk lelkesít bennünket akkor is, am ikor húsvéti örömünkben arra kérjük a feltám adt Urat, hogy legyen velünk az Ő kegyelmével, töltse el szeretetének lángjával szivünket, amely nyitva áll az Ő ajándékainak befogadására. A z ő példájuk áll előttünk, amikor üdvözöljük országunk életé­ nek sokoldalú és felgyorsult fejlődését, amikor társadalmunk er­ kölcsi és lelki újjászületéséről szólunk, és hívjuk lelki nyájunkat, hogy vegyen részt tevékenyen ebben a folyamatban. A z ő példájuk követésre hív bennünket, amikor lelki nyájunkat arra szólítjuk, hogy erejét, képességeit a béke megőrzésére irányu­ ló nagy feladatnak szentelje." Végezetül — úgy gondolom — talán nem fölösleges néhány szót szólnom az Orosz O rthodox Egyház, az orosz teológia és az orosz hívő emberek lelkiségéről, lelkivilágáról. Erre az kész­ tet, hogy hazánkban eléggé széles körben terjedt el az a téves nézet, hogy az egész orosz orthodoxia nem egyéb, m int tömény misztika és aszketizmus, ami az orosz népet merőben különbö­ zővé teszi a keresztény világ valamennyi m ás népétől. Annak bizonyítására, hogy ez a felfogás mennyire téves, hosz­ szabb fejtegetés helyett hadd utaljak a világirodalom egyik leg­ nagyobb alakjának és az orosz lélek legjobb ismerőjének, F jo­ dor Mihajlovics Dosztojevszkijnek A K aram azov testvérek cí­ mű halhatatlan művére. O rosz annak minden szereplője: a szent, naivul jóságos Aljosa, a bölcs, aszketikus Zoszima szta­ rec, a szkeptikus, néha cinikus Iván, és a féktelen, zabolátlan Dmitrij is, meg a többiek. N os, ezek valamennyien együtt alk o t­ ják az orosz embert. M ert az orosz is olyan, m int minden más nép a földön: jó is, rossz is, hívő és kételkedő, önző és önfeláldozó, szertelen és aszketikus, misztikus és földönjáró, fennkölt és gyarló. Vagyis olyan, m int az egész emberiség, amelyért az Isten Fia életét adta a kereszten és harm adnapra feltámadt. Berki Feriz

235

A magyarországi egyházak és felekezetek ünnepi nyilatkozata az ezeréves orosz keresztyénség jubileum a alkalm ából A magyarországi keresztyén egyházak — a Róm ai Katolikus Egyház, a M agyarországi Egyházak Ökum enikus Tanácsa ta ­ gegyházai, és más felekezetek — Isten iránti hálával emlékeznek meg arról, hogy az orosz nép ezer esztendővel ezelőtt a kereszt­ ség felvételével bekapcsolódott az európai keresztyén népek nagy családjának közösségébe. A m agyar keresztyénség, a m a­ gyar izraelita felekezet és minden hívő m agyar ember szeretettel és áldáskívánással köszönti az Orosz O rthodox Egyházat fen­ nállásának ezredéves jubileum a alkalmából. E kiemelkedő évfordulón Isten örök igéjének szavaival fejez­ zük ki áldáskívánságunkat: „Úgy hordozott téged az Ú r, a te Istened, amiképpen hordozza az ember az ő fiát, mind az egész úton, amelyen já rta to k ” (5M óz 1,31). Ezen az úton já rt ezer éven át az Orosz O rthodox Egyház az Egyház U ra iránti hűség­ ben az orosz nép és az emberiség iránti mély elkötelezettségben. A népével való azonosulásban és közösségvállalásban hozzájá­ rult az orosz nép nemzetté válásához, ugyanakkor segítette és erősítette népét a nehéz időkben, a keleti tám adók vagy a nyuga­ ti hódítók elleni harcaiban is. A keresztyénség terjesztésében évszázadokon keresztül áldásos missziói szolgálatot végzett. Az egész népet áth ató mély hitével és sajátos kegyességével az O rosz O rthodox Egyház jelentősen kivette részét az orosz nép kultúrájának, művészetének és lelkiségének alakításában, és egyúttal az európai kultúra form áló tényezőjévé is vált. A mikor pedig Oroszországban századunk m ásodik évtizedében végbe­ m ent a világtörténelem legnagyobb forradalm a, nehéz belső szellemi és lelki küzdelmek során kereste és találta meg az egy­ ház krisztusi bizonyságtételének útját az új társadalm i rendben. A Szovjetunió népeinek a fasizmus elleni élet-halál harcában hazája védelmére kelt. Buzgó im ádságával, igeszolgálatával a legnehezebb időkben lelki erősítést és anyagi tám ogatást is nyúj­ to tt népének. Megemlékezünk az O rosz O rthodox Egyháznak arról a jelen­ tős szolgálatáról is, amelyet a keresztyén egyházak nagy közös­ ségében, az ökum enikus m ozgalomban, az egyházak közötti egység keresése érdekében végzett. M iután 1961-ben belépett az Egyházak Világtanácsába, azóta ennek szolgálatában, valam int az Európai Egyházak K onferenciájának m unkájában teljes oda­ adással keresi az egyházak közeledésének, az egyház egységének teológiai alapjait és gyakorlati formáit. Részvétele és szolgálata

nélkül m a m ár szinte elképzelhetetlen bármilyen ökumenikus nemzetközi konferencia, vagy megmozdulás. Az Orosz O rthodox Egyház a magyarországi protestáns egy­ házakkal m ár 1953-ban felvette a kapcsolatot. Ez a sokrétű dialógusok során egyre mélyült és gazdagodott, amelynek lelki áldásai hazánk és a Szovjetunió népeinek barátságában is kifeje­ ződnek. Ilyen ökum enikus nyílt m agatartás jellemzi az Orosz O rthodox Egyház kapcsolatát a Szovjetunióban élő többi egy­ házzal is. Az Orosz O rthodox Egyház az emberiség és a terem tett világ jövőjéért végzett világméretű keresztyén szolgálatból, a béke és az igazságosabb világrend építéséből is kiveszi részét. A második világháború után az egyházak között elsőként emelte fel szavát a béke ügye mellett, am ikor önállóságának 500 éves évfordulója alkalmából, 1948-ban a többi orthodox egyház vezetőivel együtt békefelhívással fordult a világ keresztyénségéhez. Tagja a Béke Világtanácsnak annak megalakulása óta. A lapí­ tó tagja és hűséges m unkása a Keresztyén Békekonferenciának. Békeszolgálatának jelentős részét alkotják a világvallások általa szervezett kongresszusai, ezek közül a legjelentősebb volt az 1982-ben M oszkvában rendezett tanácskozás, amelyen 90 or­ szágból, minden keresztyén egyházból és valamennyi világval­ lásból több száz egyházi és vallási vezető vett részt és erkölcsi kötelességének ismerte fel az Istentől terem tett élet drága aján­ dékának m egoltalmazását a fenyegető nukleáris katasztrófától. A m ikor a magyarországi keresztyén egyházak és vallásfeleke­ zetek az O rosz O rthodox Egyház ezeréves gazdag szolgálatáról Isten iránti hálával emlékeznek meg, egyben szeretetteljes kö­ szöntésüket és áldáskívánásukat küldik a millennium át ünneplő Orosz O rthodox Egyháznak és a Szovjetunióban élő többi ke­ resztyéneknek. A magyarországi keresztyének és hívők a Szentí­ rás áldásával köszöntik Pimen őszentségét, M oszkva és Összo­ roszország p átriárkáját és személyén keresztül a vezetés terhét hordozó hierarchiát, a lelkészi k a rt és a hívők sokaságát. Isten­ nek népe: „Áldjon meg tégedet az Ú r, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Ú r az ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad. Fordítsa az Ú r az ő orcáját tereád, és adjon békességet néked” (4M óz 6,24— 26).

Dr. Paskai László érsek, a M agyar K atolikus Püspöki K ar elnöke

Dr. Tóth Károly püspök, a M agyarországi Egyházak Ökum enikus Tanácsa elnöke

Viczián János a Baptista Egyház elnöke

Dr. Nagy Gyula az Evangélikus Egyház püspök-elnöke

Ardeleán Pál a R om án O rthodox Egyház püspöki vikáriusa

Dr. Berki Feriz a M agyar O rthodox Egyház esperes-adm inisztrátora

H ecker Frigyes a M etodista Egyház szuperintendense

Kiss Emil a Szabadegyházak Tanácsa főtitkára

Vujicsics Dusán a Budai Szerb O rthodox Egyházmegye vikáriusa

Losonci András a M agyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke

Dimitrov Simeon Bolgár O rthodox Egyház nyugat-európai m etropolitája 236

Budapest, 1988. május 17.

Dr. Ferencz Jó zsef az U nitárius Egyház püspöke

A m agyar ortodoxia — m últ és jelen G yakran előfordul, hogy valamelyik műem lék-tem plom unk­ ba betérő látogató, vagy egyházunkkal bármilyen okból kapcso­ latba kerülő laikus, hívő vagy nemhívő, fölteszi a kérdést: „Ezt az Egyházat m ikor alapították?” N em hiszem, hogy valaki is rossz néven venné ezt közülünk. Legalább annyi félreértés van ugyanis az orthodoxia körül hazánkban, m int amennyi a római katolikus vagy reform átus egyházzal kapcsolatban O roszor­ szágban vagy éppen görög földön. Aki itt M agyarországon valamelyik kisebb keresztény közösséghez tartozik jó l átérzi ezt. Éppen ezért a magyar orthodoxiának a bem utatását e kérdés válaszával kell kezdeni: egyházunk egyidős a kereszténységgel. És ezzel csak annyit vallottunk meg, am ennyit nyilván más keresztény egyházakhoz tartozó testvéreink is hisznek saját kö­ zösségükkel kapcsolatban. Egyszer egy fiatal lány jö tt el tem plo­ m unkba, részt vett a vasárnapi istentiszteleten, és utána a tem p­ lom udvaron ezt m ondta: „Úgy éreztem, hogy a Liturgián m in­ den elhangzott szó közvetlenül nekem szólt. R áadásul valami ősiség fogott meg, úgy hogy utána csak álltam , és percekig nem volt tudom ásom a külvilágról.” Ilyen megrendítő szavak bizony ritkán hangzanak el. De mégis, nagyon találóan megfogalmaz­ zák azt, am it mi is hiszünk egyházunkról: a törés nélküli újszö­ vetségi kontinuitást, amely viszont organikus m ódon hajt ki az ószövetségi szent gyökérből.1 A magyar orthodoxiáról beszélve először röviden a magyaror­ szági orthodoxiáról is szólni kell. Azt m ondtuk, egyházunk egyidős a kereszténységgel. A m agyar orthodoxia pedig hozzá­ vetőlegesen a honfoglaló m agyarság történetével. Csak történe­ ti, földrajzi, etnikai szem pontból kevésbé töretlenül. Hazai történetünkről átfogó képet ad „Az O rthodox Keresz­ ténység" c. könyvünk, amely dr. Berki Feriz szerkesztésében 1975-ben jelent meg. Csak p á r gondolatot idézzünk vázlatosan ebből a m unkából. N agyon valószínű, hogy a m agyaroknak m ár a honfoglalás előtt is voltak nemcsak politikai hanem vallá­ si kapcsolatai Bizánccal. Erre több bizánci forrásban is találunk utalást. Ezeknek a kapcsolatoknak természetesen a honfoglalás u tán is lett folytatásuk. Emlékezzünk csupán Bulcsúra, G yulára vagy A jtonyra, akik keleti szertartás szerint keresztelkedtek meg. Az első kettő m agában a császárvárosban.2 Szkylitzész bizánci történetíró szerint Gyula megkeresztelkedése után m a­ gával hozta Bizáncból Hierotheosz szerzetest, akit Theofylak­ tosz patriarcha Magyarország püspökévé szentelt. Hierotheosz pedig nagyon eredményes missziót folytatott a m agyarok k ö ­ zött.3 A keleti keresztény tradíció különösen az ország délkeleti vidékein terjedt, tehát azokon a részeken, ahol G yula és Ajtony volt az úr.4 Ennek a tradíciónak az elevenségét jó l illusztrálja I. (Szent) László (1077— 1095) törvénykönyve. Ebből például ki­ tűnik, hogy a XI. században a papok házasságának kérdésében a keleti kánonok voltak érvényben hazánkban. A papok életük­ ben csak egyszer házasodhattak, fölszentelés előtt, és csak haja­ d ont vehettek feleségül.5 Az 1092-es szabolcsi zsinat határozatai, melyen m aga a király is részt vett, nem kis meglepetést keltettek R óm ában6, hiszen N yugaton m ár régóta hódított a papi nőtlen­ ség. A később szentté avatott király viszont a 692-ben K onstan­ tinápolyba összehívott ún. trulloszi zsinat határozatainak szelle­ mében já rt el.7 De sorolhatnánk még hasonló példákat. Az 1241-es tatárjárás pusztító hatása sokkal inkább érezhető volt az ország keleti, jórészt orthodox vallású vidékein. A XVII — XVIII. században a róm ai egyházzal létrejött uniók tovább csökkentették az orthodoxok lélekszámát a K árpát medencé­ ben. De megindult egy ezzel ellentétes folyam at is: m ár a XIII. századtól kezdődően kisebb-nagyobb nemzetiségi csoportok: G yakran előfordul, hogy valamelyik műem lék-tem plom unk­ ba betérő látogató, vagy egyházunkkal bárm ilyen okból kapcso­ latba kerülő laikus, hívő vagy nemhívő, fölteszi a kérdést: „Ezt az Egyházat m ikor alapíto tták ?” N em hiszem, hogy valaki is rossz néven venné ezt közülünk. Legalább annyi félreértés van ugyanis az orthodoxia körül hazánkban, m int amennyi a róm ai katolikus vagy reform átus egyházzal kapcsolatban O roszor­

szágban vagy éppen görög földön. Aki itt M agyarországon valamelyik kisebb keresztény közösséghez tartozik jó l átérzi ezt. Éppen ezért a m agyar orthodoxiának a bem utatását e kérdés válaszával kell kezdeni: egyházunk egyidős a kereszténységgel. És ezzel csak annyit vallottunk meg, am ennyit nyilván más keresztény egyházakhoz tartozó testvéreink is hisznek saját k ö ­ zösségükkel kapcsolatban. Egyszer egy fiatal lány jö tt el tem plo­ m unkba, részt vett a vasárnapi istentiszteleten, és u tá n a a tem p­ lom udvaron ezt m ondta: „Úgy éreztem, hogy a L iturgián m in­ den elhangzott szó közvetlenül nekem szólt. R áadásul valam i ősiség fogott meg, úgy hogy utána csak álltam , és percekig nem volt tudom ásom a külvilágról.” Ilyen megrendítő szavak bizony ritkán hangzanak el. De mégis, nagyon találóan megfogalm az­ zák azt, am it mi is hiszünk egyházunkról: a törés nélküli újszö­ vetségi kontinuitást, amely viszont organikus m ódon h ajt ki az ószövetségi szent gyökérből.1 A magyar orthodoxiáról beszélve először röviden a magyaror­ szági orthodoxiáról is szólni kell. Azt m ondtuk, egyházunk egyidős a kereszténységgel. A m agyar orthodoxia pedig hozzá­ vetőlegesen a honfoglaló magyarság történetével. C sak történe­ ti, földrajzi, etnikai szem pontból kevésbé töretlenül. Hazai történetünkről átfogó képet ad „Az O rthodox Keresz­ ténység” c. könyvünk, amely dr. Berki Feriz szerkesztésében 1975-ben jelent meg. Csak p ár gondolatot idézzünk vázlatosan ebből a m unkából. N agyon valószínű, hogy a m agyaroknak m ár a honfoglalás előtt is voltak nemcsak politikai hanem vallá­ si kapcsolatai Bizánccal. Erre több bizánci forrásban is találunk utalást. Ezeknek a kapcsolatoknak természetesen a honfoglalás u tán is lett folytatásuk. Emlékezzünk csupán Bulcsúra, G yulára vagy A jtonyra, akik keleti szertartás szerint keresztelkedtek meg. Az első kettő m agában a császárvárosban.2 Szkylitzész bizánci történetíró szerint G yula megkeresztelkedése u tán m a­ gával hozta Bizáncból Hierotheosz szerzetest, akit Theofylak­ tosz patriarcha Magyarország püspökévé szentelt. H ierotheosz pedig nagyon eredményes missziót folytatott a m agyarok k ö ­ zött.3 A keleti keresztény tradíció különösen az ország délkeleti vidékein terjed t, tehát azokon a részeken, ahol G yula és A jtony volt az úr.4 Ennek a tradíciónak az elevenségét jó l illusztrálja I. (Szent) László (1077— 1095) törvénykönyve. Ebből például ki­ tűnik, hogy a XI. században a papok házasságának kérdésében a keleti kánonok voltak érvényben hazánkban. A papok életük­ ben csak egyszer házasodhattak, fölszentelés előtt, és csak haja­ dont vehettek feleségül.5 Az 1092-es szabolcsi zsinat határozatai, melyen m aga a király is részt vett, nem kis meglepetést keltettek R óm ában6, hiszen N yugaton m ár régóta hód íto tt a papi nőtlen­ ség. A később szentté av ato tt király viszont a 692-ben K o n stan ­ tinápolyba összehívott ún. trulloszi zsinat határo zatain ak szelle­ mében já rt el.7 D e sorolhatnánk még hasonló példákat. Az 1241-es tatárjárás pusztító hatása sokkal inkább érezhető volt az ország keleti, jórészt orthodox vallású vidékein. A X VII —XVIII. században a róm ai egyházzal létrejött uniók tovább csökkentették az orthodoxok lélekszámát a K árp át m edencé­ ben. De megindult egy ezzel ellentétes folyam at is: m ár a X III. századtól kezdődően kisebb-nagyobb nemzetiségi csoportok: rom ánok, szerbek települtek át M agyarországra,8 a X V III. szá­ zadban pedig görögök.9 Így hazánkban lassan úgy kezdtek te­ kinteni az orthodoxiára, m int a nemzeti kisebbségek vallására. De az a vékony ér, amely a m agyar orthodoxiát hordozta a bizánci missziótól kezdve, éppen innen k ap o tt vérátömlesztést. Mégpedig az egyre sűrűbben bevándorló görögök révén, akik 32 egyházközséget alapítottak, és ham arosan elm agyarosodtak.10 Az elm ondottak fényében, egy talán merésznek tűnő ugrással, térjünk rá a jelenlegi helyzet ismertetésére, hiszen ennek a bem u­ tatkozásnak ez a tulajdonképpeni célja. A m agyarországi o rth o ­ doxia m a négy egyházi juriszdikcióban 6 nemzetiséget foglal magába. A szerb egyházmegyében, melynek székhelye Szentend­ re, 17 egyházközség m űködik, egyházmegyei konzisztórium m al püspöki vikárius vezetése alatt. Joghatósága alá tartoznak a 237

hazai szerb egyházközségek. Főhatósága a Belgrádi P atriarchá­ tus.11 A román egyházmegyéhez, G yula székhellyel, ahol az egy­ házmegyei konzisztórium is m űködik, 18 egyházközség tartozik, püspöki vikáriussal az élén. Főhatósága a Bukaresti P atriarchá­ tus.12 A budapesti székhelyű magyar esperességnek 9 egyházkö­ zsége van esperes-adm inisztrátor vezetése alatt. Joghatósága alá tartoznak a hazai m agyar egyházközségek, a budapesti orosz egyházközség és a görög ajkú hívek. Egyházi főhatósága a M oszkvai Patriarchátus.13 Végül meg kell említeni a két bolgár egyházközséget a budapesti bolgár paróchus vezetése alatt, mely fölött a Szófiai Patriarchátus gyakorol felügyeletet.14 E négy juriszdikció közül a m agyar esperességet, hivatalos nevén a M agyar O rthodox A dm inisztratúrát, szeretnénk köze­ lebbről is bem utatni. Kilenc egyházközsége közül 8 m agyar és 1 orosz ajkú. A m agyar közösségek közül legjelentősebb a buda­ pesti, mely m agyar jellege ellenére sem feledkezik meg görög m últjáról, és M agyarországon a m ásodik világháború után meg­ telepedett — az utóbbi években egyre gyakrabban felbukkanó — görög szárm azású híveiről. Észak-M agyarországon három egyházközség található: az egyik Miskolcon, a másik N yíregy­ házán, a harm adik Gyöngyösön. Az első kettő önálló paróchus­ sal, rendezett egyházi élettel, pasztorálva a területén található bolgár származású híveket is. G yöngyösnek nincs önálló lelké­ sze, az egyházközség gondozását a budapesti A dm inisztratúra látja el. A Debrecen felé vezető ú t mentén található Karcag városának gyönyörű orthodox tem plom a, és — egykor élettől duzzadó — egyházközsége. M a m ár csak nagyon kevés hívő tartozik hozzá, saját lelkésze nincs. A tem plom viszont egyre szépül. A Dél-Alföldön Szentes és Szeged jelzik a m agyar o rth o ­ doxia jelenlétét, a D una-Tisza közén pedig Kecskemét. Ezek közül az első kettőnek önálló lelkésze van. A szentesi egyházkö­ zséghez kizárólag magyarok tartoznak, míg a szegedi magyar volta ellenére is többnyelvű egy-egy Szegeden élő görög, orosz vagy éppen rom án származású hívő révén. Kecskemét tem plo­ m a nemrég született újjá, és a hitélet is éledőben van. Végül, de nem utolsó sorban, emlékeztessünk egyetlen orosz egyházközsé­

günkre, mely Budapesten van, a Lendvay utcában, és az ón aptárt követi. K ápolnája viszont ugyanúgy nyitva áll m agya­ rok előtt, m int a magyar tem plom ok más ajkú hívek előtt. A lista nem túl hosszú. A magyarországi orthodoxián belül, melynek lélekszáma 30— 40 ezer között van, a M agyar O rtho­ dox A dm inisztratúrához kb. 5000 lélek tartozik. Egyházközsé­ geiben viszont — ha nem is m indenütt egyformán — egyre több fiatalt és gyereket lehet látni. Reménytkeltő a jövő szem pontjá­ ból. Az A dm inisztratúra, a hívek lélekszámúhoz viszonyítva, na­ gyon jelentős kiadói tevékenységet is folytat. K anonikus fennál­ lása — 1949 — óta, főként dr. Berki Feriz esperes-adm inisztrá­ tor m unkássága révén, több liturgikus és katechetikai kiadványt jelentetett meg m agyar nyelven. Az „Egyházi K rónika”, szintén az esperes-adm inisztrátor szerkesztésében, kéthavonta ju t el ol­ vasóihoz. A m agyarországi orthodoxián belül — és ez az egyetemes orthodoxiára is érvényes — a hit, a liturgia és az egyházi káno­ nok meglévő közösségén túl az utóbbi években egyre inkább jellemző egyfajta gyakorlati közösség-keresés, a nemzetiségi ha­ tárokat átölelő, de meg nem szüntető, a közös hit együttmegvallására és együtt-megélésére való törekvés, mely hazánk politikai h atárait is egyre jo b b an figyelembe veszi. És ez m ár a jövő szele. Vagy talán a jelené? Imrényi Tibor JE G Y Z E TE K 1. Róm. 11,16— 24. 2. Az O rthodox Kereszténység (szerk. Dr. Berki Feriz). Budapest, 1975. 108— 110.1. 3. U o. 4. U o. 5. Uo. 116.1. 6. Pirinyi István: A G örögkatolikus M agyarság T örténe­ te. Gör. K a t. H ittud. Főisk., Nyíregyháza, 1982 (jegyzet) 3 2 . l. 7. K ánonok Könyve. (Ford. és komm ent. Berki Feriz) Buda­ pest, 1946. F őként a zsinat 3., 6., és 13. kánonját kell figyelembe venni. 8. Az O rthodox Kereszténység. 118. l. 9. Uo. 128. l. 10. U o. 11. U o. 159. l. 12. U o. 13. U o. 14 Uo.

A FELEKEZETTUDOMÁNYI TANULMÁNYA

INTÉZET

Nagy várakozások — mérsékelt eredmények VII. Püspöki Szinódus a „világiakról” az egyházban Teológiai jellemzés A m ikor a könyv fő vonásait sorra vesszük, akkor a reform á­ tus kegyességi irodalom sajátosságait is aláhúzzuk. 1. A Keresztyéni tanítások és im ádságok a Szentháromság Isten ajándékainak és parancsainak közlését segítik az olvasók szám ára. A kijelentéshez tartalm i ragaszkodást találunk, a kia­ dások során a bibliai helyek idézését ugyan m egrostálták, de a biblikus-trinitárius alapvonás szem betűnő és uralkodó m arad. 2. Az imádság Istenhez köt, m int terem tő és gondviselő A tyá­ hoz, Jézus Krisztus által, a Szentlélek segítségével, ennek a személyes oldala is egészségesen fogalmazódik meg. U taltunk erre a megszentelődésről szóló fejezet kapcsán. 3. A kegyes ember im ádkozó élete önm aga megpróbálásával, megvizsgálásával, megtérésével, újjászületésével kezdődik. Isten jósága megtérésre visz. A szubjektív szoteriológia nélkül nincsen kollektív szoteriológia és fordítva. A m agános istentisztelet (ke­ 238

gyesség) és a gyülekezeti istentisztelet egybetartozik, együtt érvé­ nyes és kölcsönösen segíti egymást. 4. A kegyesség a lelki élet és m agatartás, a hit és ethosz egész területét Isten urasága alatt folytatja, az egész életet megszenteli. 5. A hivatás- és m agatartás-etika a megszentelt élet gyümöl­ cse, az egyház közösségén túl, de az egyház közösségében közsé­ günk, városunk egészének javára szolgál. Ez az egyház küldeté­ sének gyakorlása egyes tagjainak életkörében és egész összetar­ tozásában. 6. A kegyesség egyetemes, ökum enikus bizonyságtétel és az egyetemes istentisztelet része. A cseh egyházak újjáépítésében szolgáló 72 magyar lelkipász­ tor és a gyülekezetek szám ára Blasek M ihály szuperintendens 1796-ban lefordította és B rnóban kinyom atta, Szikszai G yörgy debreceni esperessége idejében. 7. A Keresztyéni tanításokat evangelizáció nyelvén, egyszerű­ en, lélek szerint és határozottan közli az evangélium üzenetét.

8. A lelkigondozói beszélgetés melegsége a gyülekezeti igehir­ detés szónokiasságával szemben két évszázadon át is személyreszólóan építette az egyház tagjait. Végezte-e egyházunk a lelkigondozás m unkáját? Erre vála­ szunk: G azdag kegyességi irodalm unk ezt minden esetben vé­ gezte, kiegészítve a lelkipásztorok személyes lelkigondozását. 9. Szikszai G yörgy Keresztyéni tanításai és im ádságai M elo­ tai Nyilas István és Medgyesi Pál úrvacsorai rendtartásával együtt a magyar reform átus egyház hitvallási egységét megőrizte és m a is erősíti. 10. A magyar euchetikában szikszai G yörgy im ádságos köny­ vei m a is ösztönzően hatnak. A V atikánban 1987. október 1— 30. között rendezték meg a római katolikus egyház püspökeinek világgyűlését, a szinódust, melyre három évenként kerül sor. Ez alkalom m al a központi vitatém a így hangzott: „A laikusok hivatása és küldetése az egyházban és a világban 20 évvel a II. Vatikáni Zsinat után." A szinódusi statisztika1 érzékelteti a méreteket, s a „klerikus — laikus” arányt: a világgyűlésen 232 „atya” vett részt, közülük 167-et a püspökkari konferenciák és a keleti egyházak választot­ tak meg. 23-an a róm ai kúria különböző osztályainak, szakágai­ nak vezetői voltak, 30 főpásztort a pápa nevezett ki, 10-en a legfőbb szerzetes elöljárók unióját képviselték. A 232 tag közül 115 most vett részt először szinóduson. 77-en E urópát, 65-en A m erikát, 47-en A frikát, 36-an Ázsiát, 7-en Ó ceániát képvisel­ ték. A 60 auditorból, tehát szavazati j oggal nem rendelkezőből 54 világi volt (22 nő és 32 férfi). A szakértők között is volt két nő. Hogyan dolgozott a szinódus?2 A laikusok egyházi szolgála­ tára vonatkozó kérdések m ár három éve eljutottak a püspökkari konferenciákhoz, melyek aztán válaszaikat és állásfoglalásaikat visszaküldték a Vatikánba. Többek véleménye szerint — szem­ ben a korábbi szinódusokkal — ez az előkészület fontosabb volt. m int m aga a szinódus. A tém a maga az egyház jelene és jövője szem pontjából nagy fontosságú, azonban az általános vitában nem fogalm azódott meg igazi jövőbe m utató program vagy perspektíva, jóllehet a küszöbönálló III. évezredben szá­ molni kell azzal, hogy a keresztyénség „diaszpóraszerűen elszi­ getelődő jövőkultúra” lesz,3 amire m ár m ost a lehető legsokol­ dalúbban készülni kell. A kissé hosszúra nyúlt előkészületi idő lefékezte az intenzív érdeklődést, így nem véletlen, hogy a szinó­ dus is beérte helyzetleírással és általánosító értelmezésekkel. Az első két hét az általános vita hozzászólásait eredményezte, amit további három napig vitattak a nyelvi csoportokban (circoli minores). Ebből 12 jelentés készült. További három napon át ugyanezek a csoportok prepozíciókat készítettek elő, majd eze­ ket a javaslatokat kölcsönösen megvitatták. „A kúria d aráló­ b an”4 a titkárság szakértője a jelentéstevővel összedolgozta a szavazásra bocsátandó tervezetet, amelyről a plénum október 27-én szavazott, a végleges eredményt az aulában október 29-én tették közzé. Az alábbiakban a legfontosabb kérdésköröket és megnyilatkozásokat emeljük ki.

A világiak mint „tanítványtársak” A világ hívő fogalmáról szólva többen rám utattak arra, hogy még mindig kísért az egyházban a dualista valóságértelmezés,5 mely a szent/profán, egyház/világ, klérus/laikus merev kettőssé­ gébe akarja szorítani a valóságot. H. Thiandoum bíboros meg­ nyitó tudósításában kérte az atyákat, hogy ezt a kultúrtörténeti kísértést igyekezzenek legyőzni. Az amerikai Bernardin bíboros javaslattal élt a „dualizm usok” legyőzésére. Szerinte a laikusok egyházi tevékenysége és világi bizonyságtétele az egy elhívás és küldetés kifejezése és megvalósítása. Az aktualizált communioteológia nevében a bíboros új szókapcsolattal kívánta elérni a kettősség áthidalását, s bevezette a „co-disciples" — „tanítvány­ társak”6 fogalmát. Többen rám utattak arra is, hogy fel kell hagyni a „laikus” tisztán negatív meghatározásával, ami eddig úgy hangzott, hogy ő a nem-pap, nem-szerzetes, azaz nem olyan nem-klerikus, aki „szintén” részt vállal az egyház küldetésében, hanem egyenrangú keresztyén a keresztség és az életszentségre

k apott közös meghívás alapján. Ratzinger1 bíboros egy A ugusti­ nus-idézettel világította meg a helyes viszonyt: „Szám otokra püspök vagyok, de veletek együtt keresztyén.” A laikus önm a­ gában véve sohasem laikus, hanem mindig keresztyén. Th. O ’Fiaich ír bíboros-prím ás a világi híveket „alvó óriás­ hoz” hasonlította. A több mint 700 millió katolikus világi sokat tehet Isten országáért, de előbb arra van szükség, hogy az alvó óriás teljesen felébredjen. A dokum entum ok megállapítják ugyan a papok és világiak egyenlő m éltóságát, de a világiak még nem élvezik ezt az egyenlőséget. A papok továbbra is hatalom ­ mal, kiváltságokkal, tekintéllyel lépnek fel. A világiaktól azt várják el, hogy passzívan engedelmeskedjenek. Úgy tekintik őket, mint lelkipásztori tevékenységük „tárgyát”. A világi hívek mozgósításához először a papok, ill. a püspökök mozgósítására van szükség.8 A laikusokat és a klerikusokat helytelen a szolgálat szem pont­ jából is két táb o rra osztani, m ondván, az előbbi végzi a világ szolgálatát, utóbbi az üdvösség szolgálatát. M indketten m ind­ két szolgálatot kötelesek végezni, minthogy azok „elválasztha­ tatlanok és összeelegyíthetetlenek”. Pozitív megfogalmazásra törekedtek a nyelvi csoportok is. Az angol csoportba (C) így a világiak megjelölésére a „christifide­ les”-t (Krisztus-hívők) alkalm azták. A világiak szolgálatának sajátosságait is igyekeztek tisztázni. Ehhez nem elég a szocioló­ giai szempont, mely az „indoles saecularis”-t (világi karakter) hangsúlyozza, hanem teológiai szempont kell a m eghatározás­ hoz. A francia nyelvi csoport (B) sajátos küldetésüket így fogal­ m azta meg: a világiak a földi valóságokat belülről élik meg és lelkesítik át, a papok mindezt kívülről végzik. S ezt az egy egyházi küldetés keretében valósítják meg.9 Több világi megfigyelő is felszólalt ebben a kérdéskörben. Érdekes és kritikus volt több ponton a lengyel J. Turowicz10 mondanivalója, aki szerint a plébánia a világiak missziós elköte­ lezettségének központja. De ezt a plébániacentrikusságot erős fenntartással is fogadja, m ert az manapság „papi szolgáltatóállo­ más", a szentségek kiszolgáltatásának helye és adm inisztratív központ. A hívek passzív töm egét át kell alakítani élő közösség­ gé. Ehhez kell a világiak tevékeny részvétele. A szubszidiaritás elve alapján a világiakkal jó megosztani minden olyan m unkate­ rületet, amelyhez nem kell papszentelés. A szervezett világi apostolságnak szom szédunkban, A usztriá­ ban nagy hagyom ánya van. M int M. Aichern11 linzi püspök kifejtette: a pásztorok és a hívek együtt dolgozzák ki a különbö­ ző csoportok integrációjának modelljeit (nemzeti kisebbségek, vendégmunkások, diákok, menekültek). Az integráció csak az egyházon belül folytatott nyílt párbeszéd révén valósítható meg, ami nem zárja ki a lojális bírálatot és a bizalomra épít. Úgy tűnik, hogy végül is nem sikerült egyértelmű álláspontra jutni a világiak szolgálatát, teológiai helym eghatározását illető­ en. Ezt m utatja, hogy a hierarchikus kettősség — papok hivatala és világiak szolgálata fogalm akban — továbbra is tartja magát. Ezen az sem változtat, hogy voltak fogalmi finomításra irányuló kísérletek is, így a hivatal/megbízás (m andátum ) irányába. A tisztázatlanság és fogalmi bizonytalankodás jele az a két felszólalás is, mely egyrészt sürgette a világi állapot teológiai természetének m eghatározását (a svájci Lugano püspöke), m ás­ részt kánonjogi szem pontból vetette fel ugyanezt a kérdést, szorgalmazva, hogy pontosan írják körül a világiak sajátos, megkülönböztető jegyeit (C. Lara bíboros). A fogalmi tisztázás igénye, az esetleges revízió átgondolására irányuló szinódusi igény bekerült a prepozíciók közé (18. pon t).12 II. János Pál13 szinódust záró hom íliájában utalt a II. vatikáni zsinat szellemére, melynek fényében mélyebben megértették a világi hívő alakját, rendkívüli jelentőségét és időszerűségét a mai világban. K iindulópontja a zsinat ekkléziológiai tanítása volt e hárm as összefüggésben: misztérium, communie, misszió. Az egy­ ház = misztérium vonatkozásában a világi hívő minden megke­ resztelttel együtt Isten gyermeke. E misztérium ban fedezi fel papi, prófétai és királyi méltóságát. Az egyház = communio távlatában a világi hívő tagja az Újszövetség népének, Istennel közösségben él Jézus Krisztus által a Szentlélekben, valam int 239

m inden megkeresztelttel. Nem élhet önm agának és önm agában, hanem csak közösségben. A világi hívő karizmái, szolgálatai, feladatai a közösségben és a közösségért léteznek. Egymást kiegészítő gazdagságot jelentenek mindenki javára, a pásztorok bölcs vezetése alatt. Az egyház = misszió távlatában a világi hívő nemcsak megosztja a missziós küldetés felelősségét, hanem sajátos elkötelezettsége van Isten országa terjesztésében. A vi­ lágban élnek, vagyis a világ mindenféle feladatában és m unka­ körében, a családi és társadalm i élet megszokott körülményei között. Itt m űködnek közre az egyház teljes küldetésének meg­ valósításában. E dogm atikai tagolás alátám asztani látszott azt a megkülönböztetést és kettősséget, ami ellen vagy ami áthidalá­ sára a szinódusi felszólalók egy része kísérletet tett. M indeneset­ re a „dogm átlan” egyházi élet és gyakorlat előbb-utóbb új látást és fogalm azást tesz szükségessé a dogm atikában is a „tanítvány­ társak” — mi úgy m ondhatnánk: szolgatársak — küldetésének értékelésében.

Új egyházi mozgalmak (m ovimenti) és az Egyház Az utóbbi időben a világi hívek különböző apostoli mozgalmai jö ttek létre a világ minden részén, melyek célul tűzték ki a hatékonyabb bizonyságtételt. Ilyenek: a Focolari-m ozgalom , a C om m unione e Liberazione, a karizm atikus megújulás mozgal­ mai, az új-katekhum enátus mozgalma. Ezek a mozgalmak vála­ szút elé állították a V atikánt: vagy kirekeszti, vagy integrálja őket. Saját m aga terhére és nyilván nem hátrányára az asszimilá­ ciós-integrációs ú t mellett döntöttek, mint az egyháztörténet során oly gyakran. Ami vita tárgyát képezte, s képezi még most is: a szigorú parókializm us vezető szerepét érvényesítsék-e vagy hagyják a m aguk kötetlenségében ezeket a m ozgalm akat? Lássuk először a mozgalmak egyes képviselőinek önértékelé­ sét. Luigi Giussani, a Com m unione e Liberazione virágzó moz­ galm ának alapítója az alapítás indítékairól szólva elm ondta: azoknál, akik nem találják meg K risztust, hiányzik egy lényeges emberi tapasztalat, egy személlyel vagy csoporttal való őszinte, nyílt találkozás tapasztalata. A z egyház misztériumának mozgás­ ban levő jelenlétté, mozgalommá kell válnia. Így születtek meg az egyházi mozgalmak. A karizm atikus vezető szükségesnek tartja az engedelmességet a püspöknek, de a szabadságot is, hogy ti. a püspök is tartsa tiszteletben a m ozgalom sajátos karizm áit.14 Rivière auditrix a m ozgalmak életéről m egállapította: sok világi katolikus szám ára a mozgalmak jelentik az utat az Úrhoz, s ugyanakkor ezek a legalkalm asabb eszközök arra, hogy elvigyék az evangéliumot az egyháztól távolállókhoz. Ezért meg kell h atá­ rozni az egyházi kritérium okat velük kapcsolatban és biztosítani kell a képzési lehetőségeket tagjaik számára. Tisztázni kell az Egyházhoz és a helyi egyházhoz való viszonyukat.15 A hivatalos szinódusi reflexiók az egyház egységének féltését érzékeltetik: óvnak a párhuzamos tevékenység vagy párhuzamos egyház (egyház az egyházon belül) kialakulásának veszélyétől. Tomasek bíboros (Csehszlovákia): „Ezekkel az egyházi mozgal­ m akkal kapcsolatban hangsúlyozni kell annak szükségességét, hogy soha ne kerüljön veszélybe a Szentatyával, püspökökkel, plébániai közösségekkel való egység. H a ez az egység meggyön­ gülne, fennállna annak veszélye, hogy egyház jö n létre az egy­ házban”.16 Cordes, a Világiak Pápai Tanácsának elnökhelyette­ se szerint az egyházmegyék és a mozgalmak csak olyan m érték­ ben alkotják az egyházat, amilyen mértékben betagolódnak a communie egyházi hálózatába. A mozgalmak gyors növekedése (tagjai szám át 20 millióban adta meg) nem jelent veszélyt az Egyház szám ára, hanem inkább annak jele, hogy a Szentlélek m a is hatalm asan m űködik egyházában.17 A. Lorscheider bíbo­ ros a világi m ozgalmak egyházi szerepét kritikusan m éltatta. A bázisközösségekről elm ondta: hasznosak, ha beépülnek a helyi egyház átfogó lelkipásztorkodásába, őszintén engedelmes­ kednek pásztoraiknak, ha közösségben m aradnak a püspökök­ kel és a pápával. N em helyes, ha a mozgalmak valamelyike m agába zárkózik, és azt gondolja, hogy az nem jó keresztyén, aki nem tartozik közéjük. A mozgalom nak választ kell adnia az 240

emberek társadalm i problém áira is, akik Jézus szellemében kere­ sik a társadalom átalakításának ú tját.18 A nyelvi csoportok megbeszéléseiből kitűnt az a közös vélemény, hogy a mozgal­ m ak alapvetően gazdagítják az egyházi életet. A velük kapcsola­ tos m agatartás ugyan ingadozik a tolerancia és az integralista kísérletezés között. Ám az is igaz, hogy helyi szinten ezek a mozgalmak a türelmes m agatartás révén gyakran eredményez­ hetik m agának a gyülekezetnek és a lelkészségnek a megújulását is. Ezért a 14. propozíció azt állapítja meg róluk, hogy a „Szent­ lélek im pulzusát” adják tovább, de hogy ez az impulzus tényle­ gesen szolgálja az egyház közösségét, helyileg kell gyökeret ereszteniük. E helyi-gyülekezeti kötődés nélkül szeparatisták és károsak lennének.19 A szinódus „A Zsinat útjain” kezdetű záró­ üzenetében így fogalmaz a mozgalmakról: „A pásztorok készek arra, hogy felismerjék, megkülönböztessék, felélesszék és össze­ hangolják az ajándékokat és karizm ákat, amelyek új társulato­ kat és m ozgalm akat hívnak életre és közrem űködnek az egyház építésében.” E m ondat m ögött szellemi szerzőként bizonyosan o tt áll M artini bíboros. Szinódusi felszólalásában a bíboros „hajszálér-mozgalomnak” nevezte a mozgalmat, melyen keresz­ tül az egyház testébe az isteni karizm ák ereje szivárog.20

A nők egyházi szolgálata szinódusi látószögből A nők helyzetét az egyházban és a társadalom ban 32 felszóla­ lás tárgyalta. A mérlegelések a nagyraértékelés és az egyenlőt­ lenség szélsőségei között ingadoztak. A francia nyelvi csoport lakonikus rövidséggel ennyit állapított meg: semmi lényeges nem hangzott el. Ennek egyik okát abban látták, hogy T hiando­ um bíboros e tém ára vonatkozó bevezetője nem tartalm azott iránym utató megállapításokat. M ásik okként azt jelölték meg, hogy a nők ordinációja nem képezhette vita tárgyát. A nők diakonátusa mellett is csak kevesen érveltek.21 Decourtray francia bíboros azt kérte, hogy az újabb teológiai és katechetikai kutatások végzésével világítsák meg teljesebben azt, hogy a terem tő és megváltó Isten tervében mi a szerepe a nőiségnek. V annak olyan feladatok, melyekből a nőket ok nél­ kül kizárják, pl. a lelki vezetésből. A női egyházi társulatok lényegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők emberi méltóságát és egyenjogúságát előm ozdítsák az egyházban és a társadalm i életben.22 R. Weakland érsek (USA) azt javasolta, hogy a nőket az egyházközségi szolgálatoktól a pápai diplomáciai szolgálato­ kig m indenütt hasznosítani kellene. G. Bullet svájci püspök egyenesen diszkrim inációnak nevezte a nők kizárását az oltári és lektori szolgálatból.23 Egy kanadai püspök szorgalm azta a nők teljes részvételét az egyházi életben. El kell távolítani a kánoni akadályokat, melyek a világi nőket nem engedik olyan szolgálatokba, amelyekhez nem kell papszentelés. Azok az ér­ vek, melyeket eddig felhoztak arra, hogy a papszentelést férfiak­ ra korlátozzák, nemigen meggyőzőek, ezért szakbizottság létre­ hozását indítványozta a kérdés alapos kutatására. E szakbizott­ ságban legyenek világi férfiak és nők, lelkipásztorok, teológusok és teológusnők is.24 Schwenzer oslói püspök javasolta, hogy a lelkigondozás területén tám aszkodjon az egyház még jobban a nők szolgálataira. A nők kapjanak beleszólási jo g o t a vatikáni kongregációk döntéseibe, elsősorban a rendiekbe, hisz ez több millió nővért érint, akik az egész világon ötször többen vannak, mint a szerzetesek.25 Szinte anakronisztikusnak tűnt ebben a mérlegelésben Th. Forrest amerikai karizm atikus vezetőnek a megnyilatkozása, aki túl soknak tarto tta a nők helyzetével való szinódusi foglalko­ zást. A rra szólította fel a püspököket, hogy foglalkozzanak még többet a férfiakkal. A tem plom ba járó híveknek az U SA-ban csak 40%-a férfi, míg más országokban ez 20— 30% között mozog. A papok túl sok időt töltenek a nőkre és a nőkkel, így a férfiak lelkigondozására alig m arad idejük. Máriával a keresz­ tyénség megadta a nőknek az értéket és a méltóságot, Krisztussal azonban „az autentikus férfiség modelljét" ajándékozta a világ­ nak. Ő az egyház jövőjét a férfiak dinam ikus pásztorolásának program jában látja.26

Ezeknél a kontroverz megállapításoknál tovább azonban sem a propozíciókban, sem a szinódusi üzenetben nem ju to tta k az atyák. Svájci megfigyelők szerint ennek a tétovaságnak az oka mélyebben rejlik, mégpedig a misztifikált szexualitásban. „H a a N yugat egy szép napon eljut odáig, hogy ezt »misztifikálatlanít­ sa«, akkor a nők helyzete is megváltozik. . . Egyszer a szexus valóságát a hit szemével nézve is el kell tudni fogadni, s az őt megillető helyre kell tenni.”27 M inden jel arra m utat, hogy a világegyháznak ezt a kérdést is tágabb optikával kell majd szemlélnie.

Szinódusi kulcsfogalom: communio-ekkléziológia E. Pironio bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke o k tó ­ ber 29-én a plenáris ülésen a szinódus m unkáját ezzel a három fogalommal jellemezte: sanctitas (életszentség), communio (kö­ zösség), miss zió.28 A pápa m ásnap ugyanezt a három fogalmat használta beszédében. A német nyelvi csoport elvégezte a com ­ munio-ekkléziológia elemzését, s töm ören m egállapította: „Az egyház mint com m unio eredete a Szentháromság Isten titkában van.” A pápa azt kérte, hogy a szinódus után megfogalmazandó dokum entum ban tartsák szem előtt a szerkesztők ezt az egyház­ ról szóló tanítást. Ebben a fogalom ban manifesztálódik, hogy az egész egyház m indenfajta hivatalával (Amt) és karizmáival U ra erejéből él a világon, végzi a megmentés és az eszkhatológiai beteljesülés felé vezetés szolgálatát. A szinódus feltette a tisztá­ zandó kérdést: hogyan helyezhető el a hivatali-hierarchikus értel­ mezés a communio-ekkléziológiában? Ezen az alapon hogyan kell értelmezni „az általános papság" elvét és a lelkészi hivatalt? A szinódus gyenge pontjának bizonyult az egyház— világ vi­ szonyának kérdésköre, melyre a misszió fogalmát alkalm az­ ták.29 A jelenlegi világhelyzet leírására az im amalomszerűen alkalm azott, visszatérő egyetlen fogalm at használták: „szekula­ rizmus” . Sokat beszéltek a világról, de a mai kortársak alig találják meg valódi problém áik visszhangját a szinóduson (a La Croix kom m entárja, 1987. okt. 31.).

Propozíciók: ösztönzések világi spiritualitásra A szinódus 54 pontban foglalta össze egy hónapos m unkájá­ nak eredményét, am it mint javaslatok gyűjteményét a pápának adtak át, aki várhatóan ennek alapján egy posztszinódusi taní­ tást fog közzétenni. A propozíciók jó része (46 pont) a világiak egyházi helyzetével és társadalm i feladataikkal foglalkozik. Így szó van egyebek között az emberi jogokról, az új technológiai kultúráról, a népi vallásosságról, a katolikus iskolák és egyete­ mek szerepéről. Nem véletlen, hogy az egyik legtekintélyesebb nyugatném et katolikus folyóirat szinódusi értékelésében ezt írja: a javaslatok igazi vegyes kínálatot jelentenek, van bennük min­ den, mégis olyanok, mint „a száraz csontváz” .30 Felöltöztetésük a pápára vár. E tém alistának tekinthető gyűjteményben azonban a visszaté­ rően ismételgetett communio-ekkléziológia hátteréből előrajzo­ lódik a világiak lelkiségének fontossága, s m ost ezt vesszük szemügyre. Az NSZK-beli frankfurti Ökum enikus K özpont k a­ tolikus referense, dr. J. G. Schütz röviddel a szinódus után — protestáns szemszögű értékelésében — külön tanulm ányban reflektált a javaslatok ilyen irányú ösztönzésére.31 Jóllehet a keresztyén lelkiség egy és oszthatatlan, pathologikus jelenség lenne külön klerikális és laikus lelkiségről beszélni, azonban meg kell őket különböztetni gyakorlásuk területe alapján. De mi is jellemzi a keresztyén lelkiséget? Legbelsőbb forrása és hatóereje a Szentlélek cselekvése, Aki m aga a karizm ák „ős-birtokosa” (9. pont). M inthogy az emberi élet lényege szerint közösségi, az igazi spiritualitás is csak szolidaritásban, Isten országa építésé­ ben való együttműködésben valósulhat meg. A spiritualitás so­ ha nincs kész, soha nem zárul le, hanem egy életen át tartó lelki-szellemi keresést jelent. Jellemzője a dinamikus és széles körű együttm űködés az emberi cselekvés és reflexió, az aktivitás

és kontem pláció, a negotium (foglalatosság) és az otium (pihe­ nés) között. K orunk életet fenyegető és fatálisnak tűnő jelensé­ gei láttán, továbbá fájdalm asan tapasztalva az élet sokvonatko­ zású elszegényedését, az életcél- és tartalom tekintetében beállott távlattalanságot és vákuum ot, Jézus Krisztus evangéliuma új, megújító spiritualitásra, keresztyén innovációra hív. Mivel egész lakott Földünk népessége van kitéve az egzisztenciális veszélyek­ nek, ezért m inden igaz spiritualitás csak ökumenikus lehet. A lel­ kiség sokfélesége azonban egy központból nyeri energiáit, ez pedig az inkarnáció. Így az ökumenikus spiritualitás inkarnációs spiritualitás (5. és 30. pont). A m ikor m anapság egyre többen sürgetik a laikus lelkiség elmélyítését, akkor ebben a sürgetésben nem leplezett kritika is van: az eddig gyakorolt „klerikus lelkiség” egyoldalú volt, s nem volt képes átfogni a keresztyén élet egészét. Az üdvösség és a világ valóságát áth ató és megszentelő lelkiség elmélete és gya­ korlata m a még hiányzik. De nagyarányú törekvések m ozdultak meg ebbe az irányba. Ezek a jelenségek mindenesetre minket, protestánsokat is elgondolkodtatnak: hogyan is állunk az atyá­ ink által oly becsben tarto tt és gyakorolt praxis pietatis-szal? Hogyan vittük bele mai életünkbe az Igéből táplálkozó kegyes­ séget, elméleti és gyakorlati vonatkozásban fáradoztunk-e ak tu ­ alizálásán? Lelki megújulásunk érzékelhető-e az ökumenikus spiritualitásban s „innovációnkban” ? A szinódusi javaslatok tükre, úgy tűnik, nemcsak a katolikus világegyházat szembesíti önmagával, s ez m ár m agában véve is ökum enikus nyereség. A propozíciók jóváhagyó megszavazása után a jelenlevők kifejezték véleményüket az 1990-ben esedékes következő püspöki szinódus tém ájával kapcsolatban. A következő főbb kérdéskö­ rök merültek fel: meghívás életszentségre, szerzetesi élet, a p ap ­ jelöltek kiképzése, inkulturáció, ill. az evangélium és a kultúra viszonya, ifjúsági lelkipásztorkodás, a szegénység az egyházban, ill. a szegényeket szolgáló egyház, ökumenizmus és a vallások közötti párbeszéd, a felszabadítás teológiája.32

M agyar felszólalás H azánkból a szinóduson részt vett Paskai László prím ás­ érsek és világiként Tardy László karnagy, az Országos M agyar Cecília Egyesület elnöke. A m agyar K ato likus Püspöki K onfe­ rencia nevében október 5-én felszólalt Paskai László, aki egye­ bek között hangsúlyozta: 1. „Szükségesnek látom , hogy a m os­ tani szinódus szóljon a szekularizálódásról; adjon irányítást és erősítést, hogy a hívek szolgálata ne az egyház elvilágiasodását, hanem a világ megszentelését eredményezze.” 2. „A hívek általá­ nos papságát a II. Vatikáni Zsinat felelevenítette. De „mit jelent pontosan az általános papság és a papszentelés szentségéből eredő papság? Javaslatom , hogy a szinódus adja meg ennek a világos tartalm át.” 3. „A küldetéssel kapcsolatban: Krisztustól adott küldetésről lehet csak szó, melyhez a Szentlélek működése kapcsolódik. „Ezt a küldetést nem lehet emberi m eggondolások vagy személyes am bíciók szerint értelmezni, hanem csak Krisz­ tus ak arata szerint.” Végezetül a m agyar prím ás fogalmi árnya­ lást javasolt: a „küldetés a világban” helyett ajánlotta a „külde­ tés a világ megszentelésére” kifejezést.33

Visszhangok — értékelések A szinódussal szemben nagyok voltak az elvárások, amiknek nem tud o tt igazán megfelelni. Ezért találó Döpfner bíboros megjegyzése: „A VII. püspöki szinódus befejeződött, de a szinó­ dus most kezdődik igazán.”34 Á ltalános vélemény fogalmazó­ d o tt meg a katolikus szemleíró, U. Ruh tollából, m ikor megálla­ p ította beszámolója végén: a szinódusnak hatékonyabbá kell válnia.35 Ennek érdekében kritikusan át kell gondolni a szinódu­ si stru k tú rát és a feladatokat. Felül kell vizsgálni továbbá a világgyűlés menetét, valam int tem atikusan pontosítani és sze­ lektálni kell. Voltak püspökök, akik az egyetlen pozitív ered­ ménynek azt tekintették, hogy a világ m ás részein szolgáló 241

püspöktársaikkal összejöhettek s kicserélhették tapasztalataikat egymás között.36 Lelkipásztori szemszögből fogalm azott Sul­ m ont a „D om queur”-ben, s m egállapította: „a szinódus három hétig foglalkozott a feminizmussal, s o tt keresett problém ákat, ahol egyáltalán nincsenek”.37 A C hrist in der G egenwart c. folyóirat katolikus tudósítója még keményebben fogalmaz: „A püspöki szinódus jószerivel semmiféle eredményt sem tud felmu­ tatn i”.38 Evangélikus értékelés szerint „érintetlen m arad tovább­ ra is a katolikus egyház klerikális struktúrája,” bárm ennyire is a laikusokra irányult a figyelem, akik továbbra is a helyi püspö­ köknek tartoznak engedelmességgel. R óm a most is ebben az irányban bátorítja őket.39 Úgy tűnik, hogy ez a szinódus is megerősítette napjaink ta­ pasztalatát: m ár a régi igazság sem a régi. V alamikor ugyanis még megállt az a m ondás: Rom a locuta, causa finita — Róm a szólt, s az ügy elintéződött. A VII. szinódus után nem m ondha­ tunk m ást, csak ezt: R om a locuta, causa non fin ita — Róm a szólt, de az ügy — a világiak hivatása és küldetése a világban és az egyházban — ezzel még nem intéződött e l . . . Békefi Lajos

JE G Y Z E T E K 1. Új Ember, 1987. okt. 18., Budapest. — 2. Orientierung, 1987. nov. 14., Zürich. — 3. D. Seeber: Gemeinschaft, Teilnahme, U nterscheidungsarbeit, in H erder K orres­ pondenz, 1987. nov. 11. sz., Freiburg. — 4. L. Kaufmann: Rom, 7. O ktober, in Orientierung, 1987. okt. 15. Zürich. — 5. Id. a 4. pontban jelzettből. — 6. Id. a 3. pontban jelzettből. — 7. Id. a 3. pontban jelzettből. — 8. Püspöki szinódus (7), M agyar Kurír, 1987. okt. 14., Budapest. — 9. U . Ruh: Eine Bilanz der Bischofssynode über den Laien, in H erder K orrespondenz, 1987. dec., 12. sz., Freiburg. — 10. Püspöki szinódus (9), M agyar K urír, 1987. okt. 16., Budapest. — 11. Id. a 10. pontban jelzettből. — 12. ld. a 9. pontban jelzettből. — 13. Püspöki szinódus (Befejezés), M agyar kurír, 1987. nov. 3., Budapest. — 14. Püspöki szinódus (7), mint a 8. p.-ban. — 15. Püspöki szinódus (11), M agyar K urír, 1987. okt. 22., Budapest. — 16. Püspöki szinódus (6), M agyar K urír, 1987. okt. 13., Budapest — 17. Püspöki szinódus (8), M agyar K u rír, 1987. okt. 15., Budapest. — 18. Id. a 8. pontban jelzett­ ből. — 19. Id. a 3. p o n tban jelzettből. — 20. L. K aufm ann: Kritische Äusserungen zu den „M ovim enti”, in Orientierung, 1987. okt. 31., Zürich. — 21. Id. a 9. pontban jelzettből. — 22. Id. a 16. pontban jelzettből. — 23. Id. a 3. p o n tban jelzettből. 24. Id. a 8. pontban jelzettből — 25. Id. a 3. p o n tban jelzettből. — 26. U gyanaz, m int feljebb. — 27. L. K aufm ann: Verdrängte die Synode die Frauenfrage?, in Orientie­ rung, 1987. nov. 15., Zürich. — 28. Id. a 13. p o ntban jelzettből. — 29. ld. a 9. pontban jelzettből. 30. Ugyanaz. — 31. D r. J. G . Schütz: G edanken zu einer „Spiritualität der Laien" in den „Propositiones” der Bischofsynode 1987, in M aterialdienst der Ökumenischen C entrale, 1988/1., F rankfurt. — 32. Püspöki szinódus (13), M agyar K urír, 1987. okt. 29., Budapest. — 33. Új Em ber, 1987. okt. 25., Budapest. — 34. Id. a 9. pontban jelzettből. — 35. Ugyanaz. — 36. Ugyanaz. — 37. A . Schönberger: N ach der Bischofssynode, in D er Fels 1987. dec., 12. sz., Regensburg. — 38. Ugyanaz. — 39. H. Schiitter: In R om nichts Neues, in Lutherische M onatshefte, 1987. dec., 12. sz., H annover. — A propozíciók teljes szövege olvasható a H erder K orrespondenz 1987. decemberi szám ában, 569— 579. oldal.

KULTURÁLIS KRÓNIKA Álom és ébredés „Egyedüli rem ényünk az idő.” Tudom , lehet ezen vitatkozni, vajon csakugyan egyedüli remény-e az idő. V itatkozik ezzel m aga Sütő A ndrás is, akinek Á lomkom­ mandó című drám ájából ez a sor ered. Egyébként hozzáfoghatnék m ásképp is, idézhetném Sütőnek más szavát. Például e z t: " Szembe-fülbe ugró mindig a disszo­ nancia.” M iért nem ezzel próbálok figyel­ m et kelteni, disszonanciával? M iért az idő­ vel? Talán m ert azzal folyton hadilábon ál­ lok. Reményem az idő? Inkább rabtartóm . M ost is: m ióta készülök írni Sütő András drám ájáról! M ost hozzáfogtam. De m ikor lesz ez nyom tatásban olvasható? Idő, idő, idő. M it rejt méhében? Amit m a harm oni­ kusnak vélek, nem lesz-e akkor disszo­ náns? Ami m a disszonáns, akkor idejét­ m últ? Lám, máris itt az idő, nem épp re­ ménységül, hanem kétely forrásaként. S emlékezet ernyesztője is. M ikor láttam az Á lomkommandót? M indegy; az élmény alig halványul. Amennyit mégis, könnyű pótolnom : újra meg újra elolvasom a d rá ­ m át (az Alföld folyóirat 1987/6. szám ában, nem sokára talán könyvalakban is?), a so­ rok között sűrűsödnek aláhúzásaim , a lap­ szélen egyes és kettős vonásaim. Legszíve­ sebben olyasmit tennék, m int Pilinszky Já ­ nos műveivel tette érzékeny szóval Kuklay A ntal: sorról sorra idézném Sütő A ndrást, s aztán közéiktatnám a magam, olykor messzire merészkedő gondolatait. De tehetem-e? S leírhatom-e még a méla Jaques szavát, amelyet Shakespeare adott az ajkára s m agyarra Szabó Lőrinc így 242

fordította: „Színház az egész világ” ? G o n ­ dolom, mindenki ismeri. Talán még az ere­ detét is, hogy a G lobe színház jelm ondatá­ nak parafrázisa, ez a jelm ondat pedig Pet­ ronius neves művéből, a Satyriconból való. Mégis kikívánkozik belőlem, m ert az Álomkommandó — a m ottó: „T örtént Auschwitzban és történik bárhol, ahol m egtörténhet” —u tán így kezdődik (szer­ zői utasításban): „Színház a színházban.” Csakhogy éppen ezzel kiterjed a m ondat tartalm a, hiszen a drám a is úgy íródott, úgy játszható csak, hogy a színházbeli szín­ ház m induntalan összemosódik a d rám a­ beli színházzal, a m ottó pedig még tovább ösztökéli a gondolatot, hogy a helyszín bárhol, ahol az ilyesmi m egtörténhet. M enjünk mégis sorjában. Az Á lom kom ­ mandó egyik rétege, drám ai vonulata egy történelmi esemény drám ai megjelenítése: Auschwitz-Birkenauban föllázadtak egy­ szer azok a foglyok, hä ftlingek, akik egyébként a társaikkal folytatott kísérlete­ zések (Mengele ikerkutatásai; ő a drám a­ beli játék b an Dr. M . néven van megemlít­ ve) „segítőiként” bizonyos kedvezmények­ ben részesültek. Sondereseknek nevezték őket. kivételezetteknek; az ő álm uk volt az, hogy jutalm ul végül Theresienstadtba viszik őket, jobb körülmények közé és megmenekülnek majd. Nem tudták, hogy a Sonderkom m andóban tevékenykedőket éppúgy elpusztítják, m int a többieket, sőt: hiszen ők tanúk. Ne mérlegeljük most azt —erre int Sütő is —, hogy mennyire mentsé­ gük ez a kényszerű kollaborálás, csupán vegyük tudom ásul a kiinduló helyzetet: a

tizenkettedik Sonderkom m ando föllázad, mert néhányan mégiscsak tudják: nincs menekvés. A lázadást leverik, csak a bon­ csegéd fog pisztolyt Dr. M-re, hogy vissza­ követelje tőle fiát és lányát. Megint m agyarázkodnom kell. A mű címe egyrészt arra utal, hogy a Sonderkom m ando abban az álom ban ringatta m agát, hogy az álom táborba ju t és meg­ menekül. De azért is Álomkommandó a mű címe, m ert a darabbeli M anó, vagyis a boncmester, úgy akarja megmenteni iker­ gyermekeit, hogy álm aikról referál Dr. Mnek. „Á lom boltocskát” nyit. Őneki egye­ düli reménye az idő: hátha életben tudja tartani a gyermekeit mindaddig, amíg va­ lahogyan mégis m egszabadulhatnak. Egyedüli reménysége a túlélésre: az idő. Ezt a d arab o t próbálják a színen, am it azonban csak az a néző tud, aki m ár előze­ tesen tudja. A budapesti Vígszínház előa­ dása a hä tflingek lázadásával kezdődik, a lázadás letörésével és a boncmester vitájá­ val, amelybe Dr. M. kényszeríti. Kettejük párbeszéde alakul át aztán a színházigaz­ gató — Aurél, ő Dr. M. alakítója — és a szerző, egyszersmind főszereplő — Hoff­ m ann Juliusz, alias M anó —vitájává. Meg­ tudjuk, hogy az Á lomkommandó bizonyos tekintetben kulcsdráma. Hoffmann Juliusz Tomi fiát — aki a d arabban Robi néven szerepel —három évvel korábban, tizenöt évesen ötesztendei börtönre ítélték, egy konstruált gyermekpörben, s a büntetést most kell majd leülnie, am ikor ham arosan betölti tizennyolcadik életévét. A kétsébe­ esett apa arra számít, hogy fia az ünnepi

bem utatón —amelynek díszvendége lesz a Tábornok, az ország ura —kegyelmi kér­ vényt m ondhat s talán eredménnyel. Csak­ hogy a fiút m áris kezébe vette a biztonsági szolgálat, mert állítólag nyilvánosan meg­ esküdött: a T ábornok elé odaverekszi m a­ gát és átadja kegyelmi kérvényét. Kétségbeesett ötlet. Meg is akadályozzák. Elsőként maga a színigazgató, aki egyensúlyozni próbál lel­ kiismerete és megalkuvókészsége között. Reménytelen ügy —sugallja a drám a. Pedig az igazgató felelősséget vállal a fiúért, és megengedi, hogy —SS-őrnek öltözve —egy belügyi biztos vigyázzon rá az előadáson. Nyilvánvaló, hogy a két drám a között á t­ járás lehetséges, sőt: a kettő egymásbajátszható. A m ikor Tomi nyom ában megje­ lenik két belügyi biztos —kísérettel („Akár­ miféle bizarr egyenruha lehetséges. A gár­ disták m aszkot viselnek. A fanatizm us vi­ gyora. A céltalan őrjöngés változatai. Pog­ rom előtti hangulat. Egy mutatóujj hiányzik csupán, mely rámutasson bárkire: íme, a bűnös” —így a szerzői utasítás, Jánoskúti M árta fehér jelmezt tervezett a pribékhad­ nak) —a színészek olykor szerepük m onda­ taival válaszolnak a nyomozók kérdéseire. A m ikor pedig az említett kompromisszum alapján a színpadi színre lép SS-jelmezben a rendőr, a színészek m agatartása és játéka m induntalan jelzi, hogy ez is kettős szerep voltaképp. Nem az első műve Sütő A ndrásnak, amely úgy rejt el gondolatokat, hogy azok kettős értelmet nyerjenek (ami egyébként minden m űalkotás jellemzője, m ert az a „m ű”, amely csak önmagát jelenti, nem mű, m aradandó is csak az lehet, amely úgy fejezi ki az ábrázolt —valódi vagy mesés — kort, hogy időtálló legyen). N em az első, de a legnyíltabb és a legkeserűbb: hiszen ez az első müve, amelyben a rejtélyt — vagy egy rejtélyt —tüstént meg is oldja, a m agya­ rázatot is megadja, a kódot dekódolja. Mégsem szeretném, ha m ost ez rosszféle hangsúlyt kapna. Nemcsak azért, mert, gondolom , van elegendő baja Sütő A nd­ rásnak, ne tetézzük. Azért is, m ert nem helyes a bárhol meghatározást úgy kibőví­ teni: bárhol másutt. Még kevésbé helyes kacsintani hozzá, mert tudvalevő: helyhez kötni a bárholt ma, ha megfelelő helyhez köti valaki, nemcsak szabad, hanem sokak szám ára sikk is. Ez pedig nem drám a, hanem tragédia. Nemzeti tragédia, igen, de történelmi tra­ gédia is. És nem csupán másfél-kétmillió ember tragédiája, hanem sokaké; volta­ képpen az egész emberisége. Az Á lom kom ­ mandó egyik megrázó, eszméletre ébresztő közlése éppen az, hogy am it a néző kétsze­ resen is színpadi já té k ként, lát és él meg, az

valójában meg is történt, és meg is törté­ nik, m egtörtént Auschwitzban és sok más, régebbi és újabb Auschwitzban, m egtörté­ nik bárhol, ahol m egtörténhet. A m ottót M urphy törvénye szerint kicsit meg is for­ gathatjuk: ahol m egtörténhet, o tt meg is történik. A drám a —meggyőződésem sze­ rint —azért annyira m egrendítő, m ert az ananké alatt görög sorstragédiába torkol­ lik. (Ami azt illeti, a görögök egyébként is szóba kerülnek az Álomkommandóban. Ju ­ liusz, a színműíró válaszol az igazgató ti­ lalm ára: „Kiszólás itt nem lesz, az egyszer biztos”, így: „Arisztophanész is kiszólt a szövegből. Sőt felszólt az istenek felé”, s az igazgató m egtoldja: „És nyíltan szidta K leónt, a zsarnokot. Csakhogy az más volt. G örög dem okrácia volt.” Juliusz: „És ez milyen?”, A urél: „M elyik?” , Juliusz: „ H á t. . . amit a kiszólásunktól védesz.” Aurél: „Semmi esetre sem görög.”) Sorstragédiába, m ondom , de ha lenne kedvem tréfával álcázni a m egdöbbentőt, am a közhellyé k o p tato tt dram aturgiai sza­ bályra is utalhatnék, hogy ha egy színmű első felvonásában puska lóg a falon, annak a harm adik felvonásában el is kell sülnie. Ezúttal ugyan nem puska lóg a falon, ha­ nem kellékpisztoly van a kézben, később kellékpisztolyok a kezekben, és a játék sodrában nehezen ismerhető fel, melyik pillanatban, miképp és m iért keveredik a kellékpisztolyok közé egy igazi. De az nyil­ vánvaló dram aturgiai alapszabály (csak dram aturgiai?), hogy a kellékpisztoly is elsülhet. Bár: „A pisztoly nem érv. Jól tudom én e z t . . . m ondja M anó, alias H offm ann Juliusz —sajnos akkor, am ikor a pisztoly m ár elsült. Igaz, nem az első. K orábban a biztonsági őrök pisztolya d ö r­ rent, am ikor elhurcolták Juliusz (és M anó) fiát, Tomit (m ert néhány pillanatig nem csak R obi volt). Bevallom m ost, hogy ennek a m érhetet­ lenül megrázó drám ának egyetlen részleté­ vel nem vagyok kibékülve, s úgy vélem, ekkor az az önmérséklet m aradt tétlen né­ hány pillanatig, amely nem megalkuvásból fakad, hanem a kötelező következetesség­ ből. A „játék” elején, m ár említettem, vita tám ad az igazgató és a szerző —mindketten színészek is —között. Előbb ugyan Zénó, a rendező kérdezi meg Juliuszt, m ostanáig M anót, hogy miért rövidít a saját szöve­ gén. A lányát, „Krisztinát szeretném látni, mielőtt M ussfeld tarkón lőne. A tarkón lö­ vést nem m ondod” —állapítja meg a já ték ­ beli rendező (a kurziválás az eredetiben is így van). M int színész nem m ondja, mint szerző kihúzatja. „D e miért? Nem értem ?” —kérdezi Zénó. Juliusz válasza: „M ert a szó is öl, nemcsak a golyó. M anó pedig élni szeretne még. Egy szógolyóval nem előzhe­

ti meg Mussfeld lövését.” Aurél (enyhe kötekedéssel): „M ég nem érted Juliusz szóm ágiáját? Terem tő ura, haragos Jeho­ vája, megváltó Istene: a szó. Ez a vallása is. . . ” Juliusz: „K ülönben nem írnék d rá ­ m át. Felcsapnék belügyi biztosnak.” És később, m ár négyszemközt, az igazgató­ nak: „A halálnak is van halála, doktor Mors, m ondom neked, és keresem a tekin­ tetedet. Pisztollyal a kézben M anó gyáva ember. De szavakkal ágyúzni képes. A sze­ med közé szeretném lőni a halál bizonyos­ ságát, de nem figyelsz eléggé rám. Így a gondolat nem talál célba.” M ajd: „D e kér­ lek, am ikor végre megfejtem neved értel­ mét, és do k to r M orsnak nevezlek, tap ad ­ jo n rám az ijedelmed. H om lokon akarlak lőni. H om lokon, m int egy láb atö rö tt lo­ vat.” Az igazgató visszaesik a szerepébe: „Mivel, te gyáva häftling?” „A halál tud a­ tával.” Talán ebből a kivonatos idézésből is ért­ hető, mire gondol az író. Ezért tám ad vala­ melyes kételyem. A szóval so k mindent lehet csinálni. Lehet elsuttogni, kim onda­ ni, kiáltani. Lehet sugallni, sugározni. Le­ het valakinek a szeme közé vágni. Lehet vele persze visszaélni is: ekkor sebet tép­ het, ölhet is. D e az író szava nem ak ar ölni. A halál tudatára, lehetőségére, következés­ képpen az élet felelősségére akar rádöbben­ teni. Szereplőt és nézőt. A gondolat, gon­ dolom, nem lehet ágyúlövés. „Az indu­ l a t . . . és a kétségbeesettség. . . ” dadogja, szívgörccsel küszködve, bilincsre készen M anó —nem inkább Juliusz? —az utolsó pillanatokban. És még ezt is m ondja: „Bo­ csássatok meg nekem, bajtársak. Bocsás­ son meg nekem a halálból megtért sonderkom m ando. Nem mehettem veletek . . . N ázáreti m egváltónknak a szavak megvál­ tó erejét néztem . . . H alálandalító szavak son d erko m m an d ó ját. . . ” Errefelé sejtem én e drám a emberiség­ méretű tragédiáját. „Vállalom, am it soha­ sem akartam !” —ez „M anó” utolsó előtti szava. (Jut eszembe: a színházi argóban m anónak nevezik a b a jh o z ó t. . . ) Mi okozza a tragédiát? Az, hogy hitt a szó erejében? Az, hogy nem hitt? Aligha. T a­ lán az, hogy a környezet, az auschwitzi és a „bárhol” egyaránt, nem veszi em ber­ számba az embert, nem érti a szót. Csak az erő szavát ismeri. A pisztolyét, a puskáét, az ágyúét, a . . . ne folytassam. Szörnyű vízió az, ami Sütő A ndrás drám ájában elénk tárul, s az a legszörnyűbb benne, hogy nem vízió. Valóság. Rem énykedhetünk-e abban, hogy idő múltával oktalanná lesz ez a tragédia, mert okosabb lesz az ember? Z a y László

243

-

Tallózgatás teológus szemmel Egy korszerű „korszerűtlen” elmélkedés margójára „U tolsó-utáni vacsora” a címe Csengő­ dy László „korszerűtlen” elmélkedésnek m ondott drám a fogalm azásának, mely ta­ valy jelent meg m agánkiadásban. A refor­ m áció óta a szépirodalom nak van kegyes­ ségépítő szerepe. Elég itt Bornemissza Pé­ ter, Sztárai M ihály vagy Szkárosi H orváth A ndrás műveire gondolni. Úgy látszik vi­ szont, ez a „prédikátor hevület” nem halt ki, sőt róm ai katolikus testvéreinket is ter­ méken yíti. Boda Lászlót D ante remeke (am iről sokszor já rta az a hír, hogy m ár korszerűtlen) bírta szólásra. Evangélikus lelkipásztor kollégánk m unkája különös alkotás. Néhány szóval talán — egymás megismerése szem pontjá­ ból is fontos ez — először a szerzőről kell néhány szót szólnunk. A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán is vég­ zett tanulm ányokat. 1951 őszén kivált az egyházi szolgálatból. Így m ondja el lelki­ pásztori útjának O düsszeáját: „Voltam műszaki rajzoló, garázsmester, gépkocsi­ előadó. 1957 tavaszán az egyházi szolgá­ latba visszatértem. Dolgoztam püspök mellett és gyülekezeti m unkában is.” Csengődy könyvének nehéz m eghatá­ rozni a műfaját. Ő „korszerűtlen elmélke­ désnek” mondja, melyet színpadra képzelt. A könyvecske hátsó borítóján ez áll m a­ gyarázatul: „E korszerűtlen meditációval m agam nak játszottam . Azt tapasztaltam , hogy mások is próbálnak hasonló játékot játszani. Egyébként hiszem, hogy a bibliai emberek gondolkodó egyéniségek voltak, akik különleges események résztvevőiként váltak olyan gazdaggá, hogy az európai gondolkodás többé nem feledkezhet meg róluk. Ezek újbóli felismeréséhez hívom játszani az olvasót, egy átgondoltabb élet m indennapjai fölé.” Lényegében meditáció ez az írás bibliai jellemekről. Igaza van Csengődynek: „E misztériumjáték megértésének természetes feltétele a bibliai részek, események és ala­ kok megfelelő ismerete.” Aki ezt a sajátos bibliai „nyelvet” anyanyelvi szinten beszéli mai korunk alapkérdéseiről kap sajátos tanítást, megvitatni érdemes véleményt a könyv írójától. Ezért a tanítás mindig meg­ elevenedve hangzik el. Egy példát. Az apostolok Isten létezésének titkáról beszél­ nek, arról, hogy Ő egészen más, Ő t senki nem látta. M áté fogalmazza meg ezt az alapigazságot: „Nem lehet Istenről esemé­ nyek nélkül beszélni”, hiszen „az istentör­ ténet — mindig történet.” A gondolatot, m int egy jól felépített drám ában, Bertalan fűzi tovább, és megfogalmazza Isten m in­ denütt jelenvalóságának nagy igazságát. „M indenütt o tt van, ahol az élet történik. Csak egy helyben nincs. Sem fönn, sem lenn, sem itt, sem ott. Nincs sehol egy helyen, semmiféle helyen.” (19— 20. old.) Csengődy apostolai különös lények. 244

A dogm ákhoz, a zsinatok „kicentizett” ta­ nításához képest eretnekek. K iderül ez ha­ mar. Megjelennek ezen a különös egyház­ történeti drám ai színpadon az apostoli atyák, akik kegyetlenül számon kérik a Krisztus-élmény szabad elragadtatásában gondolkodó apostolokon a szilárdan ren­ dezett dogm ák vasbeton szerkezetét. Sehogyan sem értik az apostolokat, akik b átran vállalják gyengeségüket és seho­ gyan sem akarnak a szentektől megkívánt pózokba merevedni. Jakab fogalmazza meg e nagy ellentétet. „N ektek az a fontos, mi nekünk mellékes. Nektek a mennyben uralkodó Isten áll szemetek előtt, nekünk a menny nélküli Isten.” Nem a természetfeletti, hanem a gyengeség elhordozni tu ­ dásának ereje volt az apostolok szám ára az igazi csoda. A püspökök a dogm a csodálói, alkotói, a tanítványoknak ez nem m ond semmit. Szám ukra a dogm a „szavakba börtönzött, megbilincselt történés. M indent a dogma ront el. Elrontja a kezdetet, m egrontja az esem ényeket. . . A dogm a merevíti meg a távolságokat az ég és a Föld, az ember és a reménység k ö z ö tt. . . A dogm a csinál a felhangokból tételeket a m odern ember szám ára is. A dogm ák m iatt tűnik el a régiek értelmes élete s válik mindenre ért­ hetetlenné a kezdet csodáiból!” (32— 33.) A könyvecske m ásodik része egy anak­ ronisztikus keretjáték, egy K ána utáni me­ nyegzőről, egy lakodalom ról, ahol Jézus, tanítványai, az egyetemes zsinatok püspö­ kei is ott vannak a bibliai k o r „m odernül” (tehát anakronisztikusa n) gondolkodó szereplőivel. A dogm áktól feloldhatatlanul m egkötözött keresztyénség belső dialógu­ sa bontakozódik ki a könyv lapjairól. Az egyháztörténelem időileg abszurd színpa­ dán megvívó eszmék végső tanulsága az, hogy „az élet nem jo g és igazság, hanem szép szeretet” (74.). Ez csak úgy lesz való­ ság, hogy m egtanuljuk: „N em lehet úgy élni, hogy mások jogait, igazságát elve­ gyük, vagy sértsük, sem az Isten, sem sem­ mi nevében!” (77.) Csengődy László kis könyvecskéje — egyházi irodalm unk nyeresége. A gondol­ kodni, a hit és egyház sorsán vívódni kész testvéreimnek ajánlom.

A Danyilov-kolostor Az ezeréves orosz keresztyénség jubileu­ mi ünnepségének egyik kiemelkedő esemé­ nye: a moszkvai D anyilov-kolostor régi fényben pom pázva az Orosz O rthodox Egyház V atikánjának rangjára lép. A D anyilov-kolostor Moszkva legré­ gebbi kolostora. T öbb m int 700 éves. A la­ pítója Alekszandrovics Danyil herceg, a szentként tisztelt Névai Alexander vagy oroszos form ában Alekszandr Nyevszkij fia 1282-ben egy fatem plom ot épített ezen a helyen. Itt volt egykor, mintegy hat kilo­

méterre délkeletre a Krem ltől, a Moszkva folyó jo b b p artján a város határa. E kkor még senki nem gondolta, hogy a kicsiny, jelentéktelen hűbéres fejedelemség székhe­ lye egy világbirodalom fővárosa lesz. Danyil herceg, am ikor szent életű apja meghalt, mindössze kétesztendős volt. Jám bor, istenfélő édesanyja, Vassza nevel­ te és az ifjú herceg is szent életű ember lett. N em tö rt a hatalom ra, viszálykodó testvé­ reit, Dimitrij és Andrej herceget békítette. Sőt halála előtt nem sokkal ő is tagja lett az általa épített tem plom körül kialakult szerzetesközösségnek. Itt helyezték a her­ ceget is örök nyugalom ra. Az 1282-ben épített fatemplom Oszlo­ pos sz. Dánielről kapta a nevét. Ezt a tem plom ot Danyil herceg kérésére Maxim, Kijev és egész O roszország m etropolitája sztauropégnek nyilvánította. 1330-ban Ivan Danyilovics K alita — D anyil fia — a szerzeteseket átköltöztette a Kremlbe, az általa alapított Uszpenszkij-templom szomszédságába a Sapeaszkij (vagyis az Ü dvözítőről elnevezett) kolostorba. Egyébként Ivan K alita beszélte rá Pjotr m etropolitát, hogy N ovgorodból M oszk­ vába költözzék és azóta lett M oszkva a patriarchák székvárosa. A szerzetesek egy része mégis az eredeti helyen a Danyilovkolostorban m aradt, ahová ham arosan megindult a zarándoklat. H am arosan cso­ dás gyógyulások híre terjedt el és így az orosz népi vallásosság egyik központja lett a külvárosi kolostor. A kialakuló kultusz R ettegett Ivánt is érintette. Az ő nevéhez fűződik a kolostor újjászületése: 1554 és 1560 között kőtem p­ lom ot épít a régi fatem plom helyére és kibővítette a régi kolostort, ahová egyre több szerzetes költözött. M oszkva többi kolostoraihoz hasonlóan ez is erődként védte a várost az idegen hódítók tám adá­ sai ellen. Erre utal az a különös tény is, hogy azt az utcát, ahol m a is áll a kolostor, Danyilovszkij valnak, vagyis D anyilov sáncnak hívják. 1591-ben a kolostor falai előtt szenvedtek megsemmisítő vereséget a krími tatárok. A történelmi krónikák sze­ rint a szerzetesek is részt vettek a védelmi harcokban. Ennek emlékére épült a szom­ szédos Donszkoj-kolostor. Történelmi viharokat átélt falak a ko­ lostor falai. A XVII. század elején az Á lDimitrij fölperzselte, de újjáépítése ham ar megindult. 1652. augusztus 30-án a kolos­ torban rendezték azt az ünnepséget, am e­ lyen N yikon, M oszkva és egész O roszor­ szág pátriárkája elrendelte a hét egyetemes szent zsinat szent atyáinak ünnepét és D a­ nyilov földi m aradványait átvéve, a tem p­ lom alapító fejedelmet a szentek sorába ik­ tatta. A tem plom körül kialakult népi tisztelet nyomán tovább épült ez a tem plom és a kolostoregyüttes. A XVIII— XIX. században épült M ária mennybevitelének és a hét egyetemes zsi­

n at atyáinak kétemeletes tem plom a a R et­ tegett Iván által épített tem plom helyén. Ez a remekbe készült épület, mely az orosz templomépítészet jeles alkotása, később m elléktemplomokkal bővült, melyeket szent D anyilnak, Dániel prófétának, az Igazságos Erzsébetnek, valam int Szent Borisz és Gelb m ártíroknak szentelték. Gelb, vagyis magyaros form ában G yörgy — a m agyar származású és a kijevi B arlangkolostorban szerzetessé lett M a­ gyar Mózes fivére volt. A kolostor temetője az orosz kultúra panteonja volt. Jeles írók, művészek, tudó­ sok, egyházi elöljárók tem etkeztek ide. Elég közülük G ogolt, R ubinsteint — a moszkvai konzervatórium alapítóját, Pet­ rovot, a híres festőművészt vagy a jeles m űgyűjtő T retyakovot megemlítenünk. A D anyilov-kolostor m űködését 1930ban megszüntették. Épületeibe múzeumok és különböző középületek költöztek. 1934ben a Szim onov-kolostort felrobbantot­ ták, csak három XVI. századi torony m a­ radt meg belőle. Az állam 1983-ban adta vissza az ősi épületegyüttest az egyháznak a Feltám adás templommal és a hozzá ta r­ tozó tem plom okkal együtt. Szorgos m unka kezdődött. A kolostor vezetője Tyihon archim andrita, aki koráb­ ban Pityirim m etropolitának, a Moszkvai P atriarchatus K iadója vezetőjének helyet­ tese volt. A feltárások azt igazolták, hogy nem véletlenül választották kolostoralapí­ tásra ezt a helyet. Itt m ár a VIII. század­ ban ősi szláv települések — gorogyiscék — voltak, régebbiek, mint a Kreml. Ebben az épületben lesz a patriarcha új rezidenciája, konferenciaterem, a p atriar­ chatus külügyi osztálya, vendégszállás és több tem plom is. H elyreállították a kolos­ tor falát, a tornyokat, a Szentatyák tem p­ lom át, a Szentháromság székesegyházat. H elyreállították a Szentkaput, a szerzete­ sek egyházi épületét, a patriarcha reziden­ ciáját. A Feltám adás tem plom ának régi, nagyon híres falfestményeit. A templom alatt m egtalálták a XVII. századból szár­ mazó, eredeti oltárt. Új kápolnák is épül­ tek. Az egyik a tem ető helyén em léktáblá­ val, ahol az itt nyugodott nagy halottak nevét sorolják fel. A másik a szentelt víz kápolnája lesz a székesegyház közelében, az o tt levő kút fölött fog állni.

Egy anglikán lelkész nagy kalandja A túszok mai korunk különös mártírjai. Nem hitvalló hősök, hanem tárggyá, esz­ közzé alázott áldozatok. M ai korunk vér­ be fagyott kiraboltjai, a légi országutak porában. Lesz-e sam aritánusuk? Van egy anglikán lelkész, Terry Waite, akit hazájában „túsz szabadítónak” tarta­ nak. Jóra igyekvő fáradozása m ost, úgy látszik, megszakad, hiszen másfél év óta maga is túsz valahol Libanonban.

Terry W aite negyvennyolc éves, nős és M ozaikok a bibliai korból négy gyermek apja. Hivatali beosztása sze­ M úzeum okat járva, folyóiratokat bön­ rint a canterbury érsek titkára. Teológiát végzett ugyan, de nem felszentelt pap, az gészve sokszor találkozunk olyan régészeti anglikán egyház világi alkalm azottja. Első adatokkal, amelyek egy-egy m ozaikkocká­ jelentősebb megbízatása az volt, hogy 1968- val gazdagítják bibliaism eretünket. N éhá­ ban U ganda érseke mellett volt tanácsadó. nyat ezek közül röviden szeretnék lapunk Tanúja volt Idi Amin hatalom ra ju tá sá­ olvasóival megosztani. A rövid híradáson nak. E kkor került először élete veszélybe. túl szeretnénk többet is tudni ezekről a Feleségével együtt egy katonai tám aszpon­ hírekről, de a tudós szakem berek sok ton ta rto tták fogva, míg végül visszatérhe­ gonddal elvégzett vizsgálataira néha várni tett hazájába. E kkor határozta cl, hogy kell. Serkentsék ezek a hírek közös kíván­ vállalja az állandó veszélyek ellenére: segí­ csiságunkat. Az izraeli televízió is beszám olt arról, teni fog a túszul ejtett ártatlanoknak. Többször kockára tette életét. L ibanon­ hogy egy jeruzsálemi ásatás során az eddig ban egy éven belül ötször já rt küldetésben. talált legrégebbi Szentírás-szöveget fedez­ K orábban, az olasz sajtónak adott nyilat­ ték fel. Az ásatást a szélsőséges gondolko­ kozata szerint rendszerint az éjszakai dású fanatikusok m iatt titokban tarto tták . órákban szervezi meg találkozóit, valam i­ A k utatók m unkája nyom án két, i. e. VII. lyen elhagyott helyen; „általában lakatlan századból származó kicsiny ezüstam ulett épületben várnak rá a legkülönbözőbb került elő, a Jeruzsálem óvárosától nyu­ csoportokat képviselő libanoni fegyvere­ gatra fekvő völgyben. Az Izraeli M úzeum sek. A védelmét biztosító drúz testőrök tájékoztatója szerint egy családi sírboltban csak addig kísérhetik el, a házba m ár egye­ találták az am uletteket, amelyeket G abriel dül kell belépnie. O tt azután bekötik a Barkay régész még 1979-ben fedezett fel, szemét, s ismeretlen helyre szállítják. Ez­ de csak hosszú restauráló m unka nyom án után kezdődik meg voltaképpen a tárgya­ sikerült az am uletteket felnyitni és a rávé­ lás, a megfogalmazása szerint a hátának sett ősi szöveget olvashatóvá tenni. A szö­ irányított puskacsövek fenyegetésében. veg — az Á roni áldás. Eddig a korábbi Egyetlen fegyvere a rábeszélőképessége, — K r. e. 2. századból szárm azó holt-tenge­ amely jószerével minden alkalom m al h atá­ ri kézirattöredéket szám ították a legrégeb­ sosnak bizonyult, elérte a túszok szabadon bi bibliai dokum entum oknak. bocsátását. A Newsweek, úgy tudja, hogy Sokszor nagyon apró leletek is tovább Libanont megelőzően Teheránban és T ri­ bővítik ismereteinket a Biblia világáról. poliban is — jóllehet más körülmények A jeruzsálemi ásatások során tö b b elefántközött — eredményes volt a közbenjárása. csont, gránátalm a form ájú faragványt ta ­ M indkét helyen brit honfitársainak volt láltak, melynek rendeltetését nem tudták a szószólója.” (Szőnyi H. László. M agyar pontosan m eghatározni a régészek. 1979 augusztusában azután előkerült végre egy Nemzet, 1987. február 7.) Nyugaton is vannak tám adói. Az Irán­ olyan példány, am in a következő feliratot nak nyújtott amerikai fegyverszállítási lehetett olvasni:. „Az Ú rn ak tem plom ához ügyben az ő neve is felbukkant. Különösen tartozik, a papnak szenteltetett.” A felirat egy washingtoni politikus nyilatkozata ve­ betűi a siloámi felirathoz nagyon hasonlí­ tett rá rossz fényt, mely szerint többször tanak, ami a régi héber írás egyik legjele­ találkozott Oliver N o rth alezredessel. Erre sebb emléke. a vádra Terry W aite nem felelt. A tudósok m egállapítása szerint ezek az 1987. ja n u ár 12-én érkezett Terry Waite apró elefántcsont faragványok a főpap ru ­ Beirutba, hogy a szokásos m ódon felvegye hájának díszei közül valók. A p apok ru h á­ a kapcsolatot az amerikai, nyugatném et és jának dísze volt a gránátalm a. Ex 28,33 francia állam polgárok elrablóival. Az ang­ —34 szerint ez volt Isten parancsa a papi likán lelkész ja n u ár 20-án eltűnt. A külön­ ruháról: „Készíts a szegélyre g ránátalm á­ böző találgatások szerint az iráni ügy mi­ kat kék és piros bíborból, karm azsin fonál­ att nehezteltek meg rá bizonyos libanoni ból körös-körül a szegélyre, közéjük pedig radikális szervezetek. Állítólag a libanoni aranycsengettyűket körös-körül. A rany­ nagykövetség is arra kérte, hogy halassza csengettyű meg gránátalm a legyen válta­ el útját. „A forradalm i igazságtevő szerve­ kozva a palást szegélyén körös-körül.” A sokm agú gránátalm a a Földközi­ zet nevű siita libanoni csoportosulás egy, a beiruti An N ah ar című lapnak adott tenger népeinél, a görögöknél és a föníciai­ nyilatkozatában azzal vádolta, hogy egy aknál a termékenység szim bólum a volt. olyan készüléket rejtett el m agán, amely A zsidók, Isten áldása jelképének ta rto t­ elektromos jeleket továbbított az amerikai ták. A gránátalm afák megsemmisítése felderítésnek.” A zóta Terry W aite-ról nem büntető ítélet (Jóel 1,21; H agg 2,19). A ré­ tudunk. A londoni korm ány büszkén je­ gészek megállapítása szerint ez a különös lentette ki elrablásának első évfordulóján, kis elefántcsont faragvány a salamoni hogy semmiféle alkudozásra nem hajlan­ templom főpapi ruhájának lehetett a dísze. dó. Állítólag egy műholdfelvételről felis­ (A ndré Lemaire: Probable H ead o f Pri­ merték, de szabadon bocsátásáról semmi estly Scepter from Solom on’s Temple Sur­ hír. Ékesszólására, érvelőkészségére im ­ faces in Jerusalem. Biblical Archeology m áron önm agáért, a maga élete mentésére Review 1984. 1. 24.) van szüksége, hogy megmeneküljön a m in­ N éha a figyelmes m agyarországi m úze­ dig értelmetlen haláltól. um látogató is ak ad h at olyan tárgyra, mely 245

a Biblia jobb megértéséhez segít. A zsidó múzeum egyik kincse N ebukadneccár egyik kőbe faragott táblája (leltári száma 3184), mely H atvány Bertalan ajándéka­ ként került a gyűjteménybe. A kőlapon — D ávid A ntal olvasata szerint — a kö­ vetkező felirat áll: „N abū-kudurri-ucur — Bábel királya, gondozója Esagilnak és Ezidanak — Első fiúörököse N abu-apalucurnak — Bábel királyának.” Ez a felirat tehát az újbabiloniai biroda­ lom legnagyobb uralkodójának, N abuko­ donozornak vagy N ebukadneccarn ak állít emléket, aki 605 július végén vagy augusz­ tus első napjaiban foglalta el a trónt. Ő foglalta el, rom bolta földig Jeruzsálemet. Ez a kőtábla egyike azoknak az építési feliratoknak, amelyet a nagy király állított. A m últ századi bibliakritika az ókori források alapján felrótta Dániel könyvé­ nek azt, hogy N ebukadneccárt tartja Babi­ lon építőjének. A hellenista kor történetí­ rói N ebukadneccar királynak igen jelen­ téktelen szerepet tulajdonítottak és a le­ gendás Szemiramisz királynőt tarto tták Babilon építő jének. Azt feltételezték, hogy Dániel könyve a 2. században íródott. R. H. Pfeiffer professzor szerint „valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, honnan ju to tt szerzőnk (vagyis Dániel könyvének szerző­ je) tudom ására az a tény, hogy az új Babi­ lon N ebukadneccar műve v o l t . . . amint azt az ásatások csakugyan igazolták.” Le­ het, hogy felül kell vizsgálni azt a feltétele­ zést, hogy Dániel könyve K r. e. a 2. szá­ zadban íródott? M indenesetre az említett felirat is N ebukadneccár mellett tanúsko­ dik.

várott k iadott „Leksikon”-ában arra töre­ szög, ami a keresztyénségben a Szenthá­ kedett, hogy a „szent Írásokban elő-fordu­ rom ság szimbóluma, a buddhizm usban a ló példázolások (typusok) és ábrázolások tant, a megvilágosodottat jelképezi. A ke­ (emblem ak) lelki értelmek szerint röviden reszt és a szív használatának kérdése is egy ki-világosíttassanak.” érdekes kultúrtörténeti tanulm ány. A rra A szimbólumok hordozói az egyházkö­ viszont bizonyára kevesen gondolnak, zségi pecsétek, a tem plom szimbolikus hogy a verejtéknek is van szimbolikus sze­ gondolatokkal terhes berendezési tárgyai, repe. szinte az egész élet. Figyelmeztetnek, emlé­ Egy külön fejezet foglalkozik az evangé­ keztetnek ezek a jelek. Jelentősége van a listák szimbólumaival, valam int a Jelené­ színeknek és a szám oknak. Aki ezekről sek könyvének nagyon gazdag szimbólu­ nem tud — nem tudja olvasni a címerek, mával, mely a bibliam agyarázók érdeklő­ a művészi alkotások nyelvét. A számok is désére is méltán tarth at számot. A gyö­ sokat jelentenek amelyeket szintén tilos nyörű könyv értékét növeli a gazdag illusz­ k o n tár m ódra félremagyarázni. trációs anyag. Így hát m indent egybevetve Takács Béla könyve h at csoportra osztja öröm mel ajánlom szolgatársaim nak és a reform átus egyházművészetben használt minden szép és érdekes után érdeklődő szimbólumokat. Először a különböző testvéremnek ezt a könyvet. K risztus-m onogram okkal ismertet meg, ( Kiadta a Református Zsinati Iroda Sajtó­ amelyek különösen a keresztyénség korai osztálya.) századaiban telítődnek sok érdekes, érté­ kes tartalom m al. Az IN R I, az XP az IHS mellett itt tárgyalja a könyv a Jelenések A noszvaji református templom könyvének jellegzetes Krisztus-jelképét az alfát és az o megát, amely bibliai eredete egykori virágos mennyezete ellenére is csak újabbkori díszítménye a reform átus tem plom oknak. Az egyik leg­ Egerben jártam . Dolgom végeztével volt korábbi emléke a kajászói gyülekezet ke­ még egy kis időm, így h át elzarándokoltam nyérosztó tányérja az 1700-as évek végé­ az Egri V ármúzeum ba (ez a leglátogatot­ ről, amelyen pelikánt, alfa és omega betű­ tabb m agyar múzeum) és szívbeli gyönyö­ ket látunk. rűséggel néztem végig a múzeum, no meg Az állatok közül a halat, a bárányt, a a képtár színes, gazdag gyűjteményét. Itt pelikánt és a főnixm adarat, a legendás egy­ bukkantam rá a noszvaji reform átus tem p­ szarvút, a szarvast, a galam bot, a kakast lom 1928-ban elbontott festett famennye­ és kígyót kell megemlítenünk. Ezeknek zetére, melyet, felirata szerint „Isten sege­ szimbolikus tartalm a egyrészt bibliai törté­ delmiből m unkálata a Misko[lci] Asztalos netekhez kötődött, másrészt ősi, az állatok Im re 1734”-ben. „jellemtulajdonságaival” kapcsolatos hie­ N oszvajon a rom án kori ősi tem plom ­ delmekre megy vissza, melynek klasszikus ban m ár 1700-ban voltak a mennyezeten gyűjteménye a Physiologus, melynek m a­ díszes táblák, melyek latin nyelvű feliratuk gyar fordítása nemrégen jelent meg. A re­ szerint felújítva kerültek a helyükre 1734Egy könyv a bibliai jelképekről form átus egyházművészetben különösen a ben. Eredetileg több m int száz tábla volt, A szüm bolon — görög szó, a teológiai zászlós-bárány tett szert nagy fontosságra, de ebből csak 40 darab került a miskolci szóhasználatban elsősorban hitvallást je­ mely Debrecen ősi címerének alapján lett múzeum ba, ahol hely hiányában nem tud­ lent. Ez a szótárból is kikereshető tény közkedvelt reform átus szimbólum. Ezt a ták felállítani. Ezeket a népi remekműve­ viszont arra figyelmeztet, hogy hitünk címert így írja le Szeremlei Sámuel debre­ ket az m entette meg a raktári enyészettől, hogy 1962-ben az egri múzeum ba kerültek, megvallásához, a confessióhoz hozzátar­ ceni főbíró (1695— 1771): ahol restaurálták a táblákat és közülük toznak a szimbólumok is. Baudelaire írja „Zöld Pálmafa ennek közepe 32-t újra felállítottak a gótikus palota valahol, hogy „jelképek erdején visz az em­ Áll szelíd Bárány előtte, egyik emeleti termében. A virágos mennye­ ber útja” . M ost ebben a sűrű — és m ond­ A ’mellyben nintsen mérges epe zet jó helyre került. Ez az épület volt a ju k meg őszintén, hogy általunk protestán­ Lábait két könyvre tette. középkor egri püspökeinek, majd pedig a sok által kevéssé já rt — erdőben van egy E ’ Báránynak Taimere Keresz, várkapitányoknak a lakóhelye. Itt lakott kalauzunk, dr. Takács Béla testvérünk M i is hát m ind azt felvegyük Dobó István is. könyve. Címe szerény: „Bibliai jelképek a Valamit Isten reánk ereszt A történeti feljegyzésekből tudjuk, hogy m agyar reform átus egyházművészetben”. Mindenekben kedvét tegyük. ebben az épületben D obó István idejében T artalm a annál gazdagabb. K orrekt, festett kazettás mennyezetű szobák voltak. konkrét ismereteket ad hozzáértő, tanítani Téged a Nap emlékeztessen 1550. augusztus 9-én 1200 szeget vásárol­ akaró szerénységgel. A könyv azokkal a tak Bécsben a „palacium M aius” mennye­ Jézusra, a fényes Napra jelképekkel és képekkel foglalkozik, m e­ zeti kazettáinak a gerendákhoz történő fe­ Sem m i Tégedet el ne vessen, lyek a Szentírásban, a reform átus istentisz­ lerősítéséhez. (Détshy M ihály-K o zá k K á­ Hogy ne néznél e ' Fő Papra." teleteken és az egyházművészetben előfor­ roly: Az egri várban álló gótikus palota dulnak vagy a m agyar néprajzból ismere­ M int ez a vers is m utatja, a növény és az helyreállítása. M agyar Műemlékvédelem, tesek. A keresztyén szimbolika jelentős tudo­ égitest szimbólumoknak is nagy szerepe 1959-60. Bp. 1864. 34.) D e vannak koráb­ mány, hiszen az ókortól kezdve használták volt. Az életfa, az alm afa, a pálm a, a rozet­ bi adataink is. Tudjuk, hogy 1493-ban a hitbeli eleink a keresztyén jelképek töm örí­ ta, a kalász és a szőlő, de még a szom orú­ várban egy asztalos „mennyezeth”-et ké­ tő, m editálásra serkentő tanítását. Igaz, fűz is gazdag tartalm at k apott a reform á­ szített. 1551. június 22-én meg az eperjesi hogy a m agyar reform átus szimbólumok­ tus egyházművészetben. Az égitest hason­ Nagy János mester érkezik Egerbe. M agá­ ról még senki nem írt szakkönyvet, mégis latoknak pedig gazdag vallástörténeti h át­ val hozott 50 aranyozott fafaragású „no­ Takács Béla olyan elődök nyom ába léphe­ tere van. Ezentúl több más szimbólum is dulus”-t a „nagy szoba” kazettás mennye­ tett, m int Bod Péter, aki 1746-ban Kolozs­ kapott keresztyén tartalm at. A három ­ zetével. O któber 22-től Korláth Mihállyal 246

az „új bolt”-on dolgozott az egykori fel­ jegyzések szerint. (Détshy M ihály: M un­ kások és mesterek az egri vár építkezésein 1493 és 1596 között. Az Egri Múzeum Évkönyve I. Eger 1963. 197—198.) Még a török harcok utáni időben is divatosak voltak a festett mennyezetek Egerben. Voit Pálnak az egyházi jegyzőkönyvekben foly­ tato tt forráskutatásai nyom án tudjuk, hogy a volt m inorita templom hajóját szí­ nes virágokkal és szentek képeivel ékesítet­ ték talán m ár 1688-ban, de lehet, hogy csak 1715 és 1717 között. De térjünk vissza a noszvaji reform átus templomhoz. Miskolci Asztalos Im re jeles mester volt. Az ő kezem unkáját dicséri a megyaszói reform átus tem plom mennyeze­ te és karzata, melyről m ár 1901-ben egy nagyszerű tanulm ányt közölt Szendrei Já ­ nos. (A megyaszói reform . tem plom m a­ gyar stílusú díszítményei 1735-ből. M a­ gyar Iparművészet IV. (1901) 155—157. II. mell.). Asztalos Im re m unkáit a rendkívüli m o­ tívumgazdagság jellemezte. Az Egerben látható táblák között a legfeltűnőbbek a figurális, illetve a naturális növénydíszítésű táblák, melyen szarvasok, gyümölcsfák, feketefejű sasok, kétfarkú sellők, fák alatt legelésző őzek, egy fekete m adárral, két hal egy rom busz alakú keretben. (Vö.: Tom­ bor Ilona: M agyarországi festett fam eny­ nyezetek és rokonem lékek a XV—XIX. szá­ zadból. Bp. 1968/49—50.) M it is jelentenek ezek a táblák? Létezett régen egy nyelv, am it m a m ár nem beszélünk: a növényi ornam entika szimbólumainak nyelve, ami hajdan élt eleinknek sok m indent elm on­ dott. A noszvaji táblák között látunk egyet, amelyen egy alm afa van fekete m a­ dárral meg rókával — T alán az ezopuszi mesére emlékeztette az Isten házában im ádkozó gyülekezetet. A m ásik táblán öt gólyát látunk, csőrükben kígyóval. A ndre­ as Alciamus m unkája nyom án (Emblema­ tium liber. Paris 1602. 203—204.) tudjuk, hogy a gólya a gyermeki szeretet és hála jelképe, míg a lúd az éberségé. A noszvaji táblák m otívum ainak meg­ fejtésével legutóbb Kovács Béla foglalko­ zott (A noszvaji tem plom festett fametsze­ te. Az Egri M úzeum Évkönyve. III. Eger, 1965. 145—165.). Érdekes megfigyelése sze­ rint a mezőgazdasági szerszámok Izrael fegyvereit ábrázolják az 1K ir könyve alap­ ján. A fákkal kapcsolatban felveti az életfa kérdését, továbbá az osztott színű gyümöl­ csöknek az érett és éretlen: jó és rossz jelképei. Kovács Béla ebben a tanulm ány­ ban annak a véleményének ad hangot, hogy bár a noszvaji díszítmények nagy ré­ sze csaknem azonos a megyaszói táblák­ kal, mégis ez a mennyezet kvalitásosabb és nagyobb része a XVII. századból való. T om bor Ilona szerint valószínűleg a gaz­ dag, figurális anyag a régebbi, ez m arad h a­ to tt meg a régebbi mennyezetből. Az alm a­ fa, körtefa, no meg a kígyós gólyák feltű­ nően hasonlítanak az erdélyi szász Umling Lőrincnek a XVIII. század derekán készí­ tett rajzaihoz.

A magyarországi kézművesség egy ma m ár letűnt ágának, a fára festett virágm o­ tívumos díszítésének legszebb emlékei a reform átus tem plom ainkban m aradtak ránk. A noszvaji reform átus templom virá­ gos tábláinak bem utatásáért illesse köszö­ net az egri várm úzeum ot, de hadd fejezzem be egy ünneprontó megjegyzéssel. Egyet­ len kis táblácskát, vagy feliratot sem talál­ tam a szépen rendezett kiállításon, ami elárulta volna, hogy mik is ezek a szépen festett fatáblák, vagy azt, hogy honnan kerültek a múzeum birtokába.

Kálvin, az ember Milyen ember volt Kálvin János? Szabó Zoltán remek, máig példam utató tanulm á­ nya szerint a m agyar nép tu datában úgy él, m int egy becsületes, nagy bajuszú, vastag nyakú életvidám ember. Ez a kép is ta n ú ­ sítja, hogy a m agyar népi tu d at elfogadta m agáénak a nagy reform átort. Így h át kár azon szörnyülködni, hogy mennyire nem ismerik a reform átus m agyarok a történel­ mileg hiteles Kálvin-képet. De milyen embernek tartják K álvint a tudós teológusok, vagy a jó l tájékozott egyháztagok? H a lehetne egy ilyen felmé­ rést végezni, mindenképpen meglepő ered­ ményhez jutnánk. A „művelt teológusok” vagy történészek Kálvin-képe legalább annyira egyenetlen és egymással ellent­ m ondásban álló tételekből összeszőtt, mint a sokszor megmosolygott népies K ál­ vin-kép. Ezért fogadtuk öröm mel „Az evangélium kálvinizmus füzetei” sorozat­ ban Szénási Sándor új, szemnyitogató m unkáját „Kálvin emberi arca"-ról. K ál­ vint sokszor vádolták, de olyanok is akad­ tak a történelem folyamán szép számmal, akik az ellenkező végletben torzították el arcát. Szénási Sándor iránytűje Béza K ál­ vin életrajzának egyik m ondata: „Nem akarok az emberből angyalt kreálni.” A n­ nál inkább sem szükséges ez az „angyal­ teremtés” , mivel Kálvin soha nem igényel­ te ezt önm agának. Egész életét az jellemez­ te, am it végrendeletében alázatosan így fo­ galm azott meg: „Irgalm át megsokasítván rajtam , m inden bűneimmel, szegénysé­ gemmel megtűrt engem, pedig százezerszer megérdemeltem volna, hogy elvessen m a­ gától. Irgalm a még többet is cselekedett velem: kegyelmét rajtam kiárasztotta, m unkám at evangéliuma igazságának fej­ lesztésére felhasználta.” Szénási Sándor könyvének legnagyobb érdeme az, hogy lapjairól Kálvin m int em­ ber m aga szól, így h át nem róla beszél a szerző, hanem hősét szólaltatja meg hitele­ sen és pontosan. Így kerüli el a „lakko­ zást” , melyről az előszó méltán m ondja azt, hogy ez nem a Szentírás műfaja. Nem titkolja a könyv K álvin emberi hibáit sem, de ez az arc mindig Isten kegyelmének, megbocsátó szeretetének fényében izzik. Megvizsgálja a szerző, hogy hogyan be­ szélt a nagy reform átor az igazi emberség titkáról, milyen volt a külső embere, mi­

lyen volt Kálvin m int kolléga, b ará t és tanár. Megvizsgálja azt is, hogy m int „író­ deák” hogyan forgolódott, milyen volt a hum ora, az alázata és hogy hogyan visel­ kedett a gyászban. Kálvin a béke embere volt, aki K risztusától m egtanulta a legna­ gyobbat: mindenkinek mindenévé tudott lenni. N em kevés a feladat, am it Szénási Sán­ dor m aga elé tűzött. A könyv sikerének abban áll a titka, hogy jó riporterként el tud tűnni a m egszólaltatott interjúalany m ögött észrevétlenül. De még valamiről kell néhány szót szólni. A könyv olvasása közben állandóan egy gondolat foglalkoz­ tatott. Kálvin emberi arcának, élete inti­ mebb szférájának fölvázolása több mint adalék egy m egírandó Kálvin-életrajzhoz. Benne egy kegyességi típus, Krisztus köve­ tésének egy modellje ölt testet. Lényegében tám adói és barátai nem is Kálvinról, az emberről m ondanak igazán véleményt, h a­ nem azzal az életmóddal, úttal vitatkoz­ nak, amelyen a nagy reform átor járt. K ál­ vin emberi arca így „istenkép, amelyre sok­ szor árnyékot vet hirtelen haragja és érzé­ kenysége. Elnyűtt, fáradt arc, de a felülről való világosság fényében fürdik. Egy vén diák töprengő képe, s hozzájárnak tanulni a századok. Betegségektől csigázott em­ bernek orcája: mégis ő tartja Atlaszként a k orszakokat.” (165. old.)

„Hadd hirdessem a te nevedet” Ez a címe a debreceni kántus legújabb lemezének (K R. 1185), mely a nyolcvan esztendős Gárdonyi Z oltán művészetének állít emléket. A remekbe készült hangle­ mezt szeretettel ajánljuk a szépre éhes ol­ vasóknak. G árdonyi Zoltán a B artók-K odály u tá ­ ni m agyar zeneszerző nemzedék egyik leg­ jelesebb, európai távlatú alakja, aki 1906ban Budapesten született. A Zeneművé­ szeti Főiskolán Kodály Zoltán, majd pedig Berlinben Paul Hindemith tanítványa volt. A zeneszerzés mellett G árdonyi Z oltán ki­ váló zenetudós is. 1931-ben a berlini Fried­ rich W ilhelm egyetemen zenetudományi d oktorátust szerzett, nemzetközi hírű Bach- és Liszt-kutató, a zenetudom ányok kandidátusa, Liszt összes műveinek kiadá­ sát is ő szerkesztette. De m int zenepedagó­ gusról is meg kell emlékeznünk. Külföldi tanulm ányútja után a soproni evangélikus Tanítóképző Intézetnek volt tíz esztendeig a tanára. Itt nagyon sokat tett az evangéli­ kus egyházi zene felvirágoztatásáért. 1941től hosszú évtizedekig a budapesti Zene­ művészeti Főiskolán fejt k i jelentős, szerte­ ágazó pedagógiai munkásságot. 1949—52 között a budapesti Reform átus Teológiai A kadém ián tanított. 1957-ben elvállalta a reform átus korálkönyv szerkesztését és ki­ dolgozta a közös, reform átus-evangélikus kántorképzés tervét is. Zeneszerzői m unkássága is sokrétű. Szimfonikus és zenekari művei, vokális 247

kompozíciói, zongora- és orgonadarabjai, valam int pedagógiai fogantatású etűdjei a m agyar muzsika időtálló értékei. Juhász Előd —egykori tanítványa —írta h atvana­ dik születésnapján vokális m űveiről, hogy azoknak „külön erőssége az a K odálytól örökölt igényesség, ahogy a magyar nyel­ vet zenévé alakítja, prozódiailag hiánytala­ nul, az alapul vett versek jellegének, lükte­ tésének és érzelmi telítettségének megfele­ lően” (M agyar Zene, 1966. 178.). G árdonyi Z oltán soha nem követte az úgynevezett zenei avantgárdot, mégis eu­ rópai iskolázottságú és színvonalú művész volt, akinek művei sajátosan „magyar nyelven” és korszerűen szólalnak meg. El­ ső önálló egyházzenei művét még mint H indem ith tanítvány, N ém etországban ír­ ta. Gerhardt Pál szövegére készítette a N e­ ujahrsgesang című kan tátát, melyet 1929ben Berlinben m utattak be. Egy évvel ké­ sőbb készítette berlini diplom am unkáját, mely szintén egyházzenei tárgyú, a 114. zsoltár szövegére készített kantáta. 1931től számos m agyar szövegű kórusm űvet és k an tátát készített, gazdagítva a XX. száza­ di m agyar egyházzenét. N éhány szót szeretnék a lemezről is írni, mely G árdonyi bibliai zsoltáraiból és orgo­ nam űveiből ad ízelítőt. A lemez G árdonyi és a Biblia —no meg Szenczi Molnár Albert zsoltáraival való —bensőséges kapcsolatá­ ról tanúskodik. Csomasz Tóth K álm án egyik tanulm ányában G árdonyi bibliciz­ m usáról ezt írja: „A genfi zsoltárok ritm u­ sára és az ebből adódó időszerű zenei problém ákra m ár igen korán. 1926 táján, tehát zeneakadém iai növendék korában m aga K odály Zoltán hívta fel a fiatal G ár­ donyi figyelmét. K ésőbb soproni tan ár ko­ rában, Zalánffy A ladárnak, a hazai korálé­ neklés és az egyházzenei műveltség megújí­ tása érdekében kifejtett tevékenysége ra ­ gadta meg. U gyanezekben az években, a fővárosban tö ltö tt nyári szünidők alatt Á rokháty Béla ismételten elébe tá rta egy­ részt az elfelejtett régi m agyar dicséret­ dallam ok m űvelődéstörténeti jelentőségét és szépségeit, másrészt a genfi zsoltárok ritm usa és Szenczi M olnár Albert m agyar szövegfordítása körül felmerülő kérdése­ ket.” (ThSzle. 1966. 181.) A debreceni kántus lemezén négy zsol­ tárfeldolgozást találunk. Nem Szenczi M olnár szövegére és nem is a genfi zsoltá­ rok dallam ára készültek. Önálló alkotá­ sok. G árdonyi az ihletet a Szentírás szöve­ géből m erítette „ami arra m utat, hogy szá­ m ára a Biblia művészi és emberi tekintet­ ben egyaránt a legfőbb inspirációs forrás” (Csom asz T óth Kálm án). Az „E rős várunk” zsoltár — a negyvenha­ todik — ihlette az „Isten a mi oltalm unk” című, 1971-ben készült, magyaros penta ­ ton fordulatokban gazdag, izzó feszültségű m unkát, mely kontrasztokkal fogalmazó, érett rem ekmű. Ez az első darab a lemezen. A m ásodik, a 9. zsoltár feldolgozása: „Az Isten emberének im ádsága”, mely 1957ben készült, de 1978-ban a K ántus szám á­ ra a zeneszerző átdolgozta ezt a művet. 248

A zsoltár a m úlandóság felett érzett meg­ rendülésének és Isten örökkévaló dicsősé­ gének kontrasztját énekli meg egy m éltó­ ságteljes fúgában m ajd kirobbanó ritm usú imitációs szakaszban. A lelki megbékélést tükröző befejezés szépséges, felejthetetlen élmény. Isten gondoskodó szeretetének ál­ lít emléket a 23. "j ó pásztor” zsoltár („Az Ú r az én pásztorom ”), mely a négy zsoltár­ feldolgozás közül a legrégebbi, 1948-ban készült. K ülönösen a „halál árnyékának völgyében”, való járást jelző, váratlan m o­ dulációkkal terhes középrész m aradandó. A negyedik zsoltárfeldolgozás a 45 zsoltár szövegére írt "Dicsérő ének” mely 1960ban készült és 1981-ben ezt is újra átdol­ gozta a zeneszerző. A szöveg ékes, költői fordulatokban gazdag, egy mennyegzőjét ülő király dicsérete, am it G árdonyi — mél­ tán — K risztusra, a K irályok K irályára vonatkoztat. R om antikus hangvételű, ékes alkotás. K ülön kell szólni G árdonyiról, m int o r­ gona-kom ponistáról. Bartók egyáltalán nem, K odály pedig csak mellékesen foglal­ kozott a hangszerek királynőjével, az or­ gonával. Igaza van Sepsy K árolynak, aki a lemez borítójára írt ismertetőjében azt állítja, hogy „G árdonyi kompozíciói al­ kotják az egyetlen olyan rangos szerző ke­ zétől származó orgonam űcsoportot, amely mind hangszerszerűség, m ind belső quali­ tés tekintetében időálló reprezentánsai századunk derekának.” G árdonyi Zoltán 1932-ben lépett elő­ ször orgonam űvei a nyilvánosság elé. A k­ kor műveinek m egszólaltatásáért Á ro k­ háty Béla és Peskó Z oltán tettek a legtöb­ bet. D e ezen a lemezen egy még korábbi alkotását, a Preludio funebrae címűt talál­ juk. Ez volt a zeneszerző első szabadon készített kompozíciója, melyet 1925-ben az akkor még csak 19 esztendős ifjú nagy félelem és rettegés közepette m u tato tt meg Kodály mesternek, aki a m unkát gondo­ san megvizsgálva egy szót m ondott csak: "j ó ”. A szigorú, kérlelhetetlenül pontos ítéletű mestertől ez nagy dicséret volt. A m ű kézirata a II. világháború során el­ kallódott. 1977-ben, emlékezetből újra le­ írta a zeneszerző ezt a zord, kom or fenségű darabot. A Jászlói legenda című, 1942-ben készült m unka is életrajzi ihletésű. Jászón, nagyszüleinél eltöltött gyermekéveire utal. Egy nyári este, a tem plom orgonáján im p­ rovizálgatva született meg a darab, mely­ nek ezt a címet adta később a zeneszerző: A d astra. M éltán, m ert a csillagokra törő emberi indulatok fortissimójáig fokozódik a sejtelmes, líraian születő dallam. A h a r­ m adik orgonadarab egy Fantázia a 107. genfi zsoltár dallamára. 1976-ban készült és ez G árdonyi érett zeneszerző korának egyik legreprezentatívabb alkotása, melyet Zsolt fiának, aki m aga is jeles orgonista, ajánlotta. Ez a dallam a genfi zsoltárkönyv egyik legnagyobbszabású alkotása. G á r­ donyi pom pás feldolgozása méltán veteke­ dik Cézár Franck remek zsoltárfeldolgozá­ saival. Az orgonadarabok m egszólaltatása K a­

rasszon Dezső művészetét dicsérik, akinek virtuozitását az énekkari művek orgonakí­ séreteiben is m egcsodálhatjuk. A felvétel a hajdúhadházi reform átus tem plom néhány évvel ezelőtt felújított 3 m anuálos-pedálos 35 regiszteres, elektropneum atikus orgo­ náján készült. A hanglemezt G árdonyi Zoltán 1981ben, 75. születésnapján írt vallom ásának befejező szavaival ajánljuk. „Egyházzenei szerzői munkásságom dokum entum ainak a letéteményese a Debreceni Reform átus Kollégium K ántusa. E rről az évről évre megújuló és szépen fejlődő együttes szerze­ ményeim rendszeres m egszólaltatásával is bizonyságot tesz. Egyházzenei m unkássá­ gom a kívülállók szemében talán csak a ,tized’ többé-kevésbé önzetlen teljesítésé­ nek tűnik, de a hozzám közelállók tudják: hálával áldozom Istennek, hogy az Ő tőle nyert, m agas korom ig rám bízott tálentu­ m ot az ő dicsőségére hasznosíthattam ” (R eform átusok Lapja, 1981. okt. 4. 4. old.).

Két református lelkipásztor emlékezete Bajomi Lázár Endre a francia kultúra és művelődés rendkívüli és m eghatalm azott nagykövete Budapesten. Nincs olyan fran­ cia vonatkozású hír, kulturális esemény, amihez ne tudna személyes emlékeinek gazdag tárházából érdekes, m agyar vonat­ kozású adalékot kom m entárként fűzni m indnyájunk szíve gyönyörűségére. Írása­ iban többször is megemlékezett Kulifay Im re atyánkfiáról, m ost újabb útirajzában (Egy hét Párizsban. Torony és irodalom . M agyar Nemzet. 1986. június 24.) halálára emlékezik. Id é z z ü k az emléksorokat. „M ájus 22-én elhunyt Kulifay Imre, az 1908-ban A bán született lelkész, akinek családja több m int húsz lelkipásztort adott a reform átus egyháznak. K özépiskoláit Székesfehérvárott, m ajd Kecskeméten vé­ gezte, később a budapesti R eform átus Theologiai Akadémia ösztöndíjjal a pári­ zsi Protestáns H ittudom ányi K arra küldte. 1934-ben iktatták be a M agyar R eform á­ tus Egyház lelkészévé, mely tisztet becsü­ lettel töltötte be fél évszázadon át, nőegyle­ tet, énekkart alapított, több m unkát fordí­ to tt m agyarra, buzgón ápolta a m agyar —francia protestantizm us kapcsolatait. A kiváló szónok, a nagy hivatásérzettel és sokoldalú képességgel m egáldott pásztor a m últ h áború óta sokat tett a francia táb o ­ rokban sínylődő m agyar hadifoglyokért, buzgón látogatta őket, és a táborparancs­ nokoknál — a hazánkba m enekült óvadék sorsára hivatkozva — elérte, hogy em ber­ ségesebb bánásm ódban részesítsék őket. Én éppen az Ego sum gallicus captivus írása közben kerestem fel VII. kerületi o tt­ honában, ahol készségesen fogadott.” Az idős, történelmi viharokban, em bert­ próbáló időkben kitartó lelkipásztort 1984-ben — szolgálatának 50. évforduló­ ján — dr. Bartha T ibor köszöntötte Párizs­ ban. A kkor így m u tatta be a tudósító:

„Ősz haj, kedves mosoly, a szemüveg m ö­ gött egy hosszú élet bölcsességét tükröző szeretetet sugárzó szemek. Fekete papi ru­ hájában Párizsban, a fények és az árnyé­ kok kontrasztos fővárosában, a történelmi változások hullámai sodrában, nehéz em ­ beri sorsok csendes, ám mindig segítőkész tanújaként az Ú rnak hűséges szolgája, K u ­ lifay Im re m agyar reform átus lelkipásztor a békességnek és a szeretetnek a kú tfo rrá­ sa”. Pedig nem m éretett néki könnyű sors. „Tizenhat éven át, m inden anyagi tám oga­ tást nélkülözve párizsi taxisofőrként keres­ te meg kenyerét. Ezekre az esztendőkre visszaemlékezve, derűsen m ondta: a kocsi volánja mellett mily sok lehetőséget adott neki az Ú r a bizonyságtételre” . (Komlós A ttila: Párizsban — egyedül, de nem elha­ gyatva. R eform átusok Lapja, 1984. no­ vember 25. 3. oldal.) A másik lelkipásztor, akiről az elmúlt hetekben olvashattunk, Gyimóti István vö­ rösm arti reform átus szolgatársunk, utóbb baranyai püspök, aki sorsát, viszontagsá­ gokkal teli életét megírta. A becses kézira­ to t az Országos Széchényi K önyvtár Kézi­ rattára őrzi (F ol. Lat. 3343), melyet a Bu­ da töröktől való felszabadulásának emlé­ kére kiadott H istoriá-ban Szakály Ferenc ismertetett. A hódoltság mélyén fekvő, tö ­ rök várakkal sűrűn m egrakott DélkeletBa ranyát kemény m egpróbáltatások érték

a felszabadító harcok alatt. Ezeknek a szenvedéseknek a dokum entum a ez a be­ cses emlékirat, melynek kiadása hasznos nyeresége lenne a tudom ánynak. A b ara­ nyai egyházmegyében ekkor mintegy 100 reform átus gyülekezet élt. Ez az emlékirat magyarázza meg azt, hogy m iért m aradt belőlük olyan kevés. A hatalm as török fel­ mentő seregek élelmezése embertelen ter­ heket ró tt a D ráva— Duna-szegében élő falvakra. Az emlékirat szerint m ár 1686-ra égig szöktek az élelmiszerárak, a koldusok éhenhaltak. Sokan megfőzött szíjakat, sás­ gumóból, fűrészporból sü tö tt „kenyeret” ettek. A török mellett a hajdúk is sarcolták a népet, akik hogy váltságdíjat csikarjanak ki a népből, a környékbeli lelkészeket is elragadták. Gyim óti István is volt a fog­ lyuk és csak száz forint ellenében szabadult meg a kezükből. V örösm art népe először a ta tá r rablók­ kal került szembe, akiket még el tudtak űzni, de a bosszútól tartva menekülésre szánta el m agát a falu. Velük tarto tt G yi­ m óti István is. „G yim óti dolgát nagyon megnehezítette, hogy felesége szülés előtt állott, s nem egyszer a hátán kellett von­ szolnia. Segítőtárs híján h átára kötözve cipelte kisebbik lányát m aga a püspök is, aki — koros, ráadásul testes és kényelem­ szerető ember lévén — csak nehezen birkó­ zott a szokatlan feladattal.” A falu, velük

együtt a lelkipásztor család a D una menti m ocsaraiba bujdokolt. T öröktől, hajdúk­ tól rettegtek. A m ikor a veszprémi hajdúk törtek rá a m enekülőkre, hat reform átus lelkipásztort hurcoltak m agukkal, mivel nem voltak elégedettek a sovány zsák­ m ánnyal. K ínzásokkal próbálták kitudni tőlük, hogy hol rejtegetik értékeiket. Ahogy m últ az idő, a hadak tovább vonul­ tak. A m egm aradt vörösm artiak kezdtek visszaszivárogni, s nagyon kérték G yim ó­ tit, hogy térjen vissza hozzájuk. De mivel újabb rablócsapatok bukkantak fel a k ö r­ nyéken, felesége állapota m iatt nem mert visszatérni. Így hát „parolát adott rá, hogy ha életben m arad és békésebb időszak kö­ vetkezik, csakis az ő meghívásukat fogadja el.” „Ú tközben elérkezett asszonya órája: gyermekét egy erdőben szülte meg s fa­ háncsba burkolta. [— ] A csecsemő csak néhány nappal élte túl a keresztelőt.” G yi­ mótiék Kecskeméten és N agykőrösön él­ vezték a környékbeli lelkipásztor-társak vendégszeretetét majd egyik isko latársa hí­ vására 1685 végén Debrecenbe költöztek. K ésőbb Gyimóti a szatm ári tractusban vállalt lelkészi állást, de a parolához sem lett hűtelen. Néhány esztendő után vissza­ tért V örösm artra. Zoványi úgy tudja, hogy ő volt 1699— 1705-ig a baranyai reform á­ tus egyházkerület utolsó püspöke. Szigeti Jenő

KÖNYVSZEMLE

Káinról, mítoszról — Szondi Lipót ürügyén Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő. M ózes, a törvényalkotó. Budapest, 1987. Az ősidők ős-embere mítoszai segítségével válaszolta meg a lét egyetemes kérdéseit. M odem utódai vajon mivel? A felvilá­ gosult ember nem érti és nem igényli e „meséket” — m ert még nem tanulta meg, hogy az exisztenciális kérdésekre feleletet adni más nyelv, m int a mítoszé, nem képes. A teológia tragédiája, hogy az aufklärer hybrisnek nemcsak hogy hitt. de lobogójára is tűzte az Entmythologisierung-ot. A m ikor a Szentséges logo­ szát az orthodoxia doktrínái túlharsogták, a pietizmus szenti­ mentális langymelegséggé változtatta, am ikor a fin de siècle a kultuszt kultúrára redukálta, a neoorthodoxia a vallást a hit nevében exkom m unikálta, a leghaladóbbak megadták a kegye­ lemdöfést a demitologizálással. Voltak azonban olyanok, akik az Egyetemes kérdéseit nem hallgattatták el; így adta vissza nekünk Freud Oidipuszt, Camus Sziszüphoszt, C. G. Jung M agna M atert és társait, Thomas Mann pedig Józsefet szegezte szembe a faj m odern mítoszával. Szondi Lipót az univerzális K áint (a teológus talán ubiquitast mondana), a köztünk és bennünk levőt, az archetipikus G onosz (és Jó) megtestesítőjét idézi föl (vagy meg?) szám unkra. E nagy

mesterek mindegyike tudta, hogy a mítosz nem egy letűnt világ kelléktárának kiselejtezett darabja, hanem élő és ható Ige, amely itt és m ost emberek életébe beleszól. A mítosz: beszéd, tanács, parancs, ígéret, jelentés, hír és lármázás — s ahol ez a mítosz elnémul, ott nincs többé válasz a kérdésre, tanács a bajban, ígéret a jövőre. A mítosz csak o tt hal el, ahol m ár nincs ember, nincsen élet; hisz ember az ige, mítosz nélkül nem élhet. Emberek, korszakok és kultúrák újból és újból fölteszik a kérdést: kicsoda vagy micsoda az ember? K i az apa a fiúnak? Ki a nő a férfinak? Mi a világ (az élet, az én életem) értelme? A „gondolkodó állat” — a többinek biológiai unokatestvére — ha ugyanúgy hal meg, m int amazok, mivégre élt akkor? Van-e ethosz? és mi az? Mi az etikus lét fájdalm ának az oka? (Az akadém ikusok ezt theodiceának nevezik.) Mi köze van az embernek a kozmoszhoz s Istenhez? Tudom ányaink képletei és definíciói egy határnál m egtorpan­ nak. Részkérdésekre még megfelelnek, de a küszöböt, a lényeg küszöbét nem tudják átlépni. Egyedül az Ige, a mítosz képes feleletet adni. Így: az Ige. Nem pedig: az ige. M ert az irodalom , 249

a profán szó nem képes behatolni a végső titkok szentélyébe. Az Ige, a mítosz mindig is hierosz logosz, szent beszéd, vallásos, vallási közegben hangzik, a végső kérdést illeti, megszentelt ember m ondja ki. A mítosz nem fecsegés. H a profanizálják, illetéktelen közegben írástudók szőrszálhasogatásának, esztéták okoskodásának, hiszékenyek mesebeszédének és a közönsége­ sek röhejének tárgyává válik. Ám az Ige, a mítosz beleszól, sőt harsog az ember életébe, olyannyira, hogy elhallgattatni (a (pszi­ chológus nyelvén: elfojtani) csak természetellenes erőfeszítéssel lehet. A K önyvek (görögül: Biblia) ezt meg sem próbálják. (Sajnos kom plexusaikat elfojtani akaró tolmácsolói ezt nem ritkán meg­ teszik.) A Könyvek gyönyörködnek a mítoszban, és szívesen üzennek az ősi, ezoterikus nyelven. Akinek van füle a hallásra, hallja! Csak amíg a m ítosz él, addig él az ember. És amíg az ember él, addig a mítosz is eleven m arad. Eleven, tehát változik. A mi kultúránk hozzászokott a kanonizált, írásban rögzített formájú változatokhoz (pontosabban: változtathatatlanságokhoz). Sza­ kemberek tudják, hogy egy-egy mítosz — elbeszélésének kora és helye szerint — hány variánsban létezett, ill. m aradt ránk. Ezeket megelőzték a rögzítetlen variánsok. A K áinról szólót például a Könyveken belül két könyv is megőrizte, az egyik szerzője az ún. „Jahvista” (K r. e. 9— 8. sz., ez m a Genezis 4-ben olvasható), a másiké a „Papi kódex” írója (Kr. e. 6— 5. sz. G en. 5). M indkettőnek voltak előzményei — ez érthető, hisz kérdések (és válaszok) a K r. e. 9. század előtt is voltak m ár; és bizonyítha­ tó is a fönnm aradt elbeszélések eredeti szövegének pontatlan illesztékeivel. De a Káin-sors „mitologém ája” releváns választ adott később is, az intertestam entális kor pszeudoepigrafusai­ ban, az Újszövetségben, a talmudi traktátusokban, megannyi új, élettel m egtöltött, aktualizált variánsában, melyek közül a leg­ utolsó talán a Szondi Lipóté, aki sorsanalitikus ösztöndiagnosz­ tikájában épp a G onosz sorsnak és annak Jóba fordítása kérdé­ sének a paradigm áját leli föl K áinban. Szondi Lipót pszichológus (nem is akármilyen, Freud és Jung közötti óriás, ugyanannyira vitatott is, mint két kollégája), jo b ­ ban teszi h át a teológus, ha Szondi szakm ájának belső kérdései­ be avatatlanul nem szól bele. De szeretne hozzászólni a Szondi által oly alaposan átb úvárkodott K áin mítoszhoz, annak értéke­ léséhez. Ezt annál is inkább megteheti, hisz maga Szondi is két külön részre választja könyvét: „K áin a Biblia és a m ondák tükrében, valam int „K áin a sorspszichológia tükrében” . A ta ­ golás nem formális, nemcsak stílusában tér el egymástól a két fejezet, hanem — főképp — szemléletében. Az utóbbi nem épül az előbbire, attól független. Szondi (és talán szakm ája) hitvallá­ sa: „a jelen m unka szám ára teljesen irreleváns, hogy K áin és Mózes valóban élt-e vagy sem. Szám unkra ugyanis a „K áin” és a „M ózes” nevek csupán emberi sorsok jelképei” (89. old.). (Nem így a mítosz szemlélete: az jo b b ára reflektálatlanul megy el a történetiség problém ája mellett.) K ülönösen a teológus (főképp, ha német m unkákon nevelkedett) szám ára kihívó a pszichológus nézete, m ert őt másodéves korától a történetiség tiszteletére tanították. (Kulcsszavak voltak: történet-teológia, üdvtörténet; az ahistorizm us herezise az exisztencializmus b á­ ránybőrében lopódzott be közénk.) Csak illetlenebb ószövetsé­ gesek feszegették az exodus történetiségét, az illedelmesebbek a patriarcha elbeszélések hitelességét sem kérdőjelezték meg. Az újszövetségesek közül azok, akik Jézust valamiféleképpen a mítosz szóval együtt említették, m ár a m últ században diszkredi­ tálták m agukat, ennek ellenére a 20. század egyik legnagyobb viharát szakm ánkban az újszövetségi iratok történetiségére való rákérdezés okozta.(S míg kollégáink nagy többsége a „húsvétesemény” történetiségét kétségkívülinek tarto tta, Jézus eschato­ logikus igéit és az egész Apokalypszist átutalta a „szekták"­ nak.) A történetiség tehát a jelen teológusok többsége szám ára a központi értékek egyike, még akkor is, ha értékskálájukon a historiophilia némi kis eltérést m u tat egyénenként. A pszicholó­ gus azonban a hic et nunc embernek ak ar segíteni, őrá összpon­ tosít, tudom ányának szemlélete — ahogy mi látjuk — ahistori­ 250

kus. (Freud, Jung és Szondi ezt nyilvánvalóan illusztrálják.) A mítoszértelmezés bizonnyal am a területek egyike, ahol a két tudom ány — elvi fundam entum ukból következően — legheve­ sebben csap össze. Tudom , néhány teológus a hermeneutikai csapdából szívesen kimászna, úgy hogy G en 1— 11-et koncul dobná, mint valódi mítoszt, hogy az Írás többi részének történe­ tiségét ily m ódon megmentse. De ha ilyen olcsó m ódon lehetne felelni, a kérdés sem volna igazi kérdés. Ezért a Könyvek a történeti részek újra- és újraírásával, a mítoszok újabb és újabb recenzióinak a kánonba való fölvételével m aguk is fölvetik a történetiség (akceptálható? melyik akceptálható? mindegyik ak ­ ceptálható?) problém áját. Másfelől, az interpretátor is föl kell hogy vesse a történetiség problém áját, am ikor egy ak ár „törté­ neti”, akár „m itologikus” résznek a hallgató szám ára való hic et nunc relevanciája kerül előtérbe. A m int aktualizálja a pap az Ige üzenetét, átfordítja az itt és m ost-ba, ezzel kiszakítja eredeti történetiségéből. Szondi azt m ondja: „K áin és utódai nem a történeti időkben éltek. Szemben m ásik sorsalakunkkal, Mózessel, akit általában m ár történelmi személynek tekintenek” (89. old.). A prédikátort azonban a tem plom padban ülő hívei ak ár egy mitikus Káin, ak ár egy történeti Mózes kapcsán egyaránt a relevanciára emlé­ keztetik. E kérdés persze a történész szám ára is föltétetik, de rendszerint nem ilyen föltartóztathatatlanul, elodázhatatlanul, s nem ennyire individuális jelleggel. A történész vagy a mítosszal foglalkozó filológus vagy esztéta beszélhet a „földműves- és pásztortársadalom hagyom ányos szem benállásáról” , gondol­ kodhat évszázadokban vagy a haladás eszméjében. De a pap gyóntatószékben térdelő hívét, vagy a pszichiáter couchon gyó­ nó páciensét pillanatnyilag sem a pásztortársadalom , sem a haladás nem érdekli. S mégis, ők ketten e hasonló kihívásra két diam etrálisan ellentétes attitűddel felelnek. Ezért a pszichológus a teológus szám ára puszta létével intellektuális provokáció, s talán — ezt m ás lenne hivatott m ondani — a teológus is az, a pszichológus szám ára. A nehezebb helyzetben a teológus van, hiszen míg a pszichológus nyíltan lehet ahistorikus, addig ő tanult szakm ájának historizál Szküllája és a hívei által megkí­ vánt aktualizálás („történetham isítás”) K harübdisze között kell, hogy haladjon. A teológus (és a történész) szám ára egy-egy régenvolt hős pszichológiai anamnézise nem(csak) azért provo­ káló, m ert úgy érzi, hogy a pszichológus az ő szakmai kom pe­ tenciájának a területére tö rt be, hanem elsődlegesen azért, m ert Úgy látja, hogy az a jelen esetleges klinikai gyakorlatát történeti kritika és a kontroll lehetősége nélkül vetíti vissza a m últba, valam int azért, m ert hiszi, hogy ő ismeri (jobban) forrásainak jellegét. Egy többek által, több századon keresztül írt, többek által (különböző későbbi tendenciáknak megfelelően) szerkesz­ tett m ű így alakított és utólag egybegyúrt hősének pszichés alkatát föltárhatni igencsak kétes vállalkozás. K áin és Mózes diagnosztizálásának nehézségét a legjobban talán a Jézusé illusz­ trálja (m ert Jézus pszichopatológiai diagnózisából is többen doktoráltak), melynek máig érvényes kritikáját A lbert Schweit­ zer írta meg híres Leben—Jesu— Forschungjának X V III. fejeze­ tében. A problém a azonban nem csak az, hogy a hős az elbeszélés (a mítosz, a m onda vagy a legenda) különböző szintjein m ásként jelenik meg (Mózes pl. az egyik szám ára karizm atikus népvezér, a m ásikban pap, egy továbbiban pedig próféta), m ert végül is a hős akár a mítosz összes szintjén egyen-egyenként diagnoszti­ zálható lenne, sőt — a kívülálló szám ára a leginkább plauzibilis­ nek tűnő, valójában a legkétségesebb szinten, — a végső redak­ cióén is megtehető ez, ahol az összes korábbi együtt jelenik meg, nagyjából úgy, ahogy mi ismerjük, a végső form ában. Hiszen — ezt egyáltalán nem vitatjuk — a mítosz él, tehát ez utolsónak is legitimnek kell lennie. (Bár a szerkesztés föladta lecke sem lebecsülendő. Képzeljük csak el, mi m indent jelenthetne a sorsa­ nalitikus pszichiátriának, ha m ondjuk kiderülne, hogy a KáinHebel mítosz ősibb, mint az Á d ám -H aw áé, és így megelőzi azt, avagy független attól, noha utóbb a szerkesztés révén a mítosz egy másik szintjén ők m ár m int szülők szerepelnek. Vagy hogy egy konkrétabb példánál m aradjunk; Seth K áinnak testvére,

mint J szerint [Gen 4,25], vagy pedig nagyapja, mint P variánsá­ ban [Gen 5,7— 9].) Ennél azonban nagyobb gond az, hogy a mítosz hőseinek leírásakor exisztenciális kérdéseket szem előtt tartva vallási, kultuszi és más tendenciák érvényesülnek, s ez nemcsak a bárm i­ féle pszichologizálást, de még a realizmust is kizárja. Valamiféle pszichológiai utóvédharcban még m egfogalm azódhat, hogy egy ilyen leírás m ásodlagosan nem tükrözhet-e mégis valamit. En­ nek a lehetőségét nem zárjuk ki, azonban nem becsüljük többre, m int egy színész pszichológiai diagnosztizálását valamely szín­ padi szerepe alapján. Szondi a talm udi hagyom ányt folytatja, am ikor a mítosz variánsait additív m ódon egymás mellé helyezi. Fölsorolja őket, egyenlő súlyúakként, vagy éppenséggel kihagyja, mint például a Papi kódex variánsát (G en 5,1— 32). A közismertebb és Szondi által is alapul vett változat szerint Káin, Á dám (azaz Ember) fia megöli testvérét Hebelt (Szeptuaginta: Ábel), s ezért Jahve azt m ondja néki: „m ostan azért átko zo tt légy e földön”, megbélyeg­ zé Jahve K áint, és elméne K áin Jahve színe elől, és letelepedék N ód földén, Édentől keletre. Ennek a K áinnak az utódai voltak H anókh, Irád, Mehújáél, Metúsáél. Lámekh. Az átkozott K áin antipólusa Seth lesz, Á dám és H a w a (Éva) harm adik fia. Aligha lehet kétséges, hogy a Papi kódex szerzője, n oha cse­ kély eltérésekkel, mégis ugyanezt a nemzetségtáblát hagyom á­ nyozza. Az elején ugyan némiképp más, m ert o tt Á dám fiával, Sethtel kezdődik, de ehhez, m intha egy ettől független genealó­ giát illesztett volna hozzá. Ebben, a Papi kódex által m ásodlago­ san fölhasznált ősibb (?) nemzetségtáblában az első Embertől Lámekhig ugyanúgy hét generáció élt, m int a Jahvista könyvé­ nek táblázata szerint; a nevek megdöbbentően hasonlóak, ha ugyan nem azonosak. K áin itt m int K énán említtetik, kétségte­ lenül ugyanaz a héber szó, annak a sémi törzsnek — a kéniták­ nak — a nevét őrzi, amelyből Mózes nősült, Mózes ipa volt e kéniták papja, őnála szolgálván hívta el őt Jahve angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből (Bír 4,11; N um 10,29— 32; Ex 2,15— 3,2 és 18,8— 12). (Innen az általános hipotézis, hogy Mózes a Jahve-vallást a kénitáknál ismerte meg, és vi­ szont: a Jahve tisztelők herosz eponüm osza K áin.) K áin atyját ez a variáns Enósnak nevezi, tehát egy m ásik szót használ az Emberre, mint 3-4 évszázaddal korábbi teológus kartársa. J Em ber (Ádám) K áin H anókh Irád M ehújáél M etúsáél Lám ekh

P Em ber (Enós) Kénán H anókh Járed M ahalalél M etúselah Lámekh

Ez a változat mit sem tud K áin-K énán testvéréről, HebelÁbelről, sem annak megöletéséről. Nem említi a K áinon levő isteni átkot sem, sőt, őt mint N oah ősatyját az egész emberiség ősévé teszi. H a tudna a szörnyű testvérgyilkosságról, talán nem is tenné őt az egész emberi nem kezdetére. M ert kétségtelen, hogy P szám ára az ethosz m ár nagy és szent ügy. Ám korántsem annyira bizonyos, hogy a Jahvista által föl­ jegyzett, még ősibb időkből származó mítosz is ugyanúgy gon­ dolkodott emberről, istenről, kultuszról, vérről, életről és halál­ ról, m int a néhány évszázaddal későbbi kultusz papjai közül kiemelkedő Papi Író, vagy három évezreddel későbbi ifjú olva­ sói. Mi m ár régóta moralizálunk. T öbb m int kétezer éve. Szá­ m unkra iszonyat, ha a fivér kisöccsét levágja, nem m ás ez, mint az inkarnálódott Gonosz. Így jelenik ez meg a keresztény iko­ nográfiában is (s ennek megfelelően válik Ábel Jézus előképévé), és így olvassuk ezt Szondi Lipótnál is. A mítosz azonban nem moralizál. A mítosz csakis a lényegről beszél. Az archaikus időkben a vér még nem volt szörnyű, az istenekre pedig még odafigyeltek. Sűrűn áldoztak nekik a föld gyümölcséből, a juhok első fajzásából, és olykor embereket is.

A kultusz törvénye szent parancs volt, szentimentális érzéseknél, morális leckéknél kényszerítőbb. (A Szentséges az emberi n or­ m ákon nem ritkán túllépett, és hasonlatosan m ost is: sok Nagy Igaz Cél és sok A ntikrisztus tépődés nélkül áldoz föl fivért, atyát, fiút vagy hitvest. K öztünk já ró istenek, Igaz H áború, M oloch, Tudom ány, H aladás és többiek m a is megkövetelik áldozatukat, s áldozáraik nem is tétováznak. — A morál itt csak a kegyes exegéták gondja.) Azt sugalltuk ezzel, hogy a Jahvista által ránkhagyom ányo­ zott mítosz a Káin által rituálisan megölt, azaz föláldozott Hebelről szólna? A mítosz tartalm át nem könnyű megérteni. Talán még a magyar fordításból sem, ami pedig az eredeti szöveg összes cruxát „elkeni”, és ebben hűen követi az első fordítást, a Szeptu­ aginta görög szövegét. Nem lehetetlen, hogy a Jahvista maga több korábbi mítoszt dolgozott össze, s talán m ár neki is gondjai lehettek a forrásaival, melyeknek különböző m ondanivalójuk is lehetett. A nem ismerőnek talán m eghökkentő Szondit olvasva talál­ kozni K áinnal, Számmáélnek, a G onosz Angyala fiával. E vari­ áns lehetséges okára nem utal. Az ismert héber szöveg szerint Havvá (Szeptuaginta: Éva) K áin születésekor ezt m ondja: „N yertem férfiat, Jahvét (’et Jhw h)”, azaz a fiú által nyerte el férjét, Jahvét. E mitikus világban nem volt elképzelhetetlen még, hogy — am int az istenfiak (bne haelohim) és óriások (nefilim, gigantesz) elvették az emberek leányait (G en 6,1— 4), hasonló­ képpen — Jahve elvegye H avvát. Ebből a frigyből született K áin, egy másikból, Á dám tól Hebel (rossz ómen a neve: H iába­ valóság, M úlandóság). N em csoda, m agyarázzák m odern m i­ tográfusok, hogy a Jahve fia K áin haragra gerjede, m ikor Hebel áldozata talált Jahvénál tetszésre. A m ítosznak egy későbbi szintjén ennek az értelemnek a helyébe egy m ásik lépett. (Ez természetes, hisz az, hogy a mítosz él és változik, az épp azt jelenti, hogy korról korra képes azt az exisztenciális problém át megragadni, sőt, megválaszolni, amely az új aión gyermekeit foglalkoztatja. H a nem ez történik meg, hagyományozzák b ár a rögzített tradíciót nemzedékről nemze­ dékre, nem lesz az több mesénél, vagy eufémiával: kultúrhistóri­ ánál.) Az ezüstkor embere m ár nem közvetlenül já rt együtt Jahvéval, a Szentséges túlzott közelléte feszélyezően h ato tt rá. A vallás lassú öregedését az ethizálódás jellemzi. A Szeptuaginta görögül m ár így fogalmaz: „Em bert nyertem az Isten által” (V ulgata: per Dominum ). A m ítosz m agva eredetileg nem a testvérgyilkosság lehetett (még kevésbé a társadalm i munkam egosztás), hanem az áldozat, az elfogadott és a visszautasított — s nem kizárt: a termőföldet megtermékenyítő véresáldozat is. Az áldozat fiaskója után K áin Jahvétól — homályos orákulum ban — kap választ, mit tegyen. (E hom ályt kései fordítók igyekeztek eloszlatni — míg az erede­ ti, alig érthető szövegből szép, m oralizáló aranym ondás nem kerekedett.) M a m ár nemigen tudjuk, milyen fenyegetést jelen­ tett a héber szövegben még o tt sejlő, nyílásnál leheveredő gonosz Róbéc démon. Hogy K áin a korai variánsokban elkerülte-e a veszélyt, nem tudjuk. Annyit látunk egy ellenkező tendenciájú későbbi variánsból is, hogy K áin Jahve védence, választottja lett vagy m aradt: bélyegével m agának választotta el őt. H a innen próbáljuk megérteni a mítoszt, nehéz elhessegetnünk a gondola­ tot, hogy Jahve elfogadta K áin (em ber)áldozatát, s ezért óvja K áint jelével. A Káin bélyeg, mint Szondinál olvassuk, a kései hagyomány szerint a hom lokán levő szarv volt. Itt említi Szondi, hogy Mózest is hasonlóan ábrázolják. (Emlékezzünk M ichelangeló­ ra!) (Szokás ezt Hieronym us félrefordításának tartani, aki Ex 34,29.30.35-ben coronata (koronázott) helyett cornuta (szarva­ zott) esset facies sua-t m ond. Figyelemre méltó azonban, hogy az egyedül itt előforduló héber „sugárzott” ige főnévi „qeren” alakja m indenütt szarvat jelent.) Hogy K áin gonosz lett volna, arról nem tud sem a Papi Író, sem az ősi mítosz. Nem tudjuk, hogy a hajdanvolt rítus, melyben K áin áldozati mítosza elhangzott, tűnt-e le, vagy más okozta-e, csak a változást regisztrálhatjuk: a Jahvista szerző egy újabb, 251

szám ára többet jelentő Káin-Hebel történetet prédikál kortársa­ inak és utódainak. Az alakok k o n tú rt nyernek, a kontraszt elmélyül, az alaptónus kom orabbá válik. Ez a variáns más teológiai tartalm at nyer. Feltartóztathatatlanul ju tu n k innen a „jaj”-ig, melyről Júdás apostol beszél, jóllehet ő nem K áin sor­ sot, hanem K áin u tat említ (11), de a „jaj” a Szondi K áin sorsú embereit is sújtja. Az Öreg János pedig ( 1Jn 3,12), n oha Szám­ m áélről nem szól, világosan kim ondja: K áin a G onosztól van. Sem térben, sem időben nincs e K áintól messzire — szellemé­ ben viszont annál inkább — az a megközelítés, ahogy egy új (?) vallás, a gnózis új mitológiája látja e testvérpárt. Igen, itt m ár egyértelműen testvérek, a fölcserélhetőségig hasonlítanak egy­ m ásra. Hisz a kopt nyelvű A pokryphon Johannis m indkettőjü­ ket egyformán a M indenség U rának ellensége, Jaltab aó th által terem tett archónoknak tartja (N HC II. 58,19— 59,5).* (Sophia) nevezte nevét (m) Jaltabaóthnak. Ez 20 az első archón. Ez, aki nyert nagy erőt anyja által, és el­ távolodott (m) tőle, és eltávozott arról a helyről, ahol született. M eg­ szerzett < más helyeket > , csinált m agának más aiónokat 25 tüzes fénylő lángban, amely létezik m a (is), és eggyé lett esztelenségével, amely benne volt. És létrehozta a hatalm asságokat. Az első pedig, a neve: A thóth, az akit a nemzedékek úgy hívnak, 30 hogy [...]s. A m ásodik H arm as azaz a buzgóság [szeme]. A harm adik K alilaum bri, a negyedik Jabél, az ötödik A dónaju, akit Szabaóthnak hívnak, a hatodik Kain, 35 az, akit az emberek nemzedékei napnak hívnak, a hetedik Ábel, a nyol­ cadik Abriszene, a kilencedik Jóbél, 59,1 a tizedik Armupieél, a tizen­ egyedik M elchiradónin, a tizen­ kettedik Beliasz, az, aki a halottak birodalm ának mélysége fö5 lött áll. K áin és Ábel egyaránt illeszkednek az istenellenes erők köré­ be, ugyanakkor el is veszítették m ár saját arcukat. Sem áldozat­ ról, sem gyilkosságról nem esik itt szó, pusztán a 12 archón két tagjaként említtetnek, jó néhány héber hangzású fantázianév között, ahol fölfedezhető Adonáj — ebben a korban a Jahve név kiolvasott alakja — és Szabaóth, Jahve egyik jelzője. A m echa­ nikus azonosítás még nem következett be, de a funkcionális, a vallásos ember szám ára m ár igen. Tovább olvasva ezt az irato t látjuk, hogy a m itologéma — amely itt a legősibbhez visszatérni látszik — a megváltozott szövegkontextusban, de ennél fontosabb : egy új k o r új an tro p o ­ lógiájának igénye szerint új szotériológiai rendszerben egész más tartalom m al telítődik meg (N H C II. 72,8— 34). . . . és lát­ ta a Prótarchón a Szüzet, aki 10 Á dám mellett állt, és hogy kijelentette (f) m agát őbenne (f) a fényes élő Epinoia. És eltelt A ldabaóth tu d at­ lansággal. A m ikor pedig a Pronoia megismerte a mindenséget, elküldött némelyeket, és kiragadták 15 Zoét Évából. És megfertőztette őt a Prótarchón és nemzett vele két gyermeket. Az első és a második Elóim és Jave. Elóim medveképű, Jave pedig egy m acska arc. Az egyik

252

20

25

igaz, a másik pedig a hamis. Javét állította a tűz és a szél fölé, Elóim ot pedig a víz és a föld fölé állította. Ő ket pedig úgy nevezi, hogy K ain és Ábel, látva az ő álnok­ ságát. . .

32

. . . e két archónt (t. i. K aint és Ábelt) pedig a hatalm asságok fölé állította, hogy uralkodjanak a síron. Á dám feleségét, Évát, a Paradicsom ból kiűzöttet a P rótar­ chón (az istenellenes erők elseje) megkívánja, de ekkor a G ond­ viselés kiveteti belőle az Életet (személyiségének m agvát), s így a mit sem tudó Prótarchón csak az üres porhüvelyt tudta meg­ gyalázni. Á dám és Éva frigyét ez nem érintette, az Ember sorsát ez nem befolyásolhatta, hisz É va-H aw a-É let-Z oé valójában nem is volt ott. M indazonáltal megszületik a hagyom ányosan K ainnak és Ábelnek nevezett testvérpár (igaz lényük szerint azonban Elóhim és Jahve) az isteni atyától. Hogy melyik melyik, nem egyértelmű. Nem is fontos, hisz egyek ők, egyek a G onosz­ tól való fattyúságban, és egyek m int Jahve-Eloim az isten, aki a Könyvekben szerepel, s akiről a gnosztikus, az A pokryphon Johannis olvasója tudja, hogy a gonosz világ tudatlan ura, akitől végül is majd Pronoia, aki a Szótér, fogja megváltani az ember lelkét. M ert a megváltás utáni sóvárgás bennük is élt, és a gonosznak bennük lakozásával nekik is szembe kellett nézniök. Hogy Jahve itt nem K ain nemzője, hanem Jahve-Elohim maga Káin-Ábel, nyilván sok mai (és akkori) olvasónak botránykő. A gnosztikus szám ára ez pusztán mitográfiai kérdés. A kardinális kérdés az antropológiai: az ember-lét tragikum a. S ahogy a mitológia nélkülözhetetlen, úgy a tapasztalat is elimi­ nálhatatlan. A m it cselekszem, nem ismerem: m ert nem azt míve­ lem, am it akarok, hanem am it gyűlölök, azt cselekszem. M ert noha gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy m ásik törvényt az én tagjaim ban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaim ban (R óm 7,15.22— 23). E m egfoghatatlan paradoxont próbálja meg emberi szavakba foglalni a mítosz. Számos változata más- és másképpen. Láttuk, K áin mítosza m ár Kr.e. 1000 évvel „szólt” ; szólt talán még nom ád ősapánknak, vagy a földművelőknek, m ajd egy kis nép nemzeti vallásában, később egyetemes birodalom ban, m in­ denkihez szóló igénnyel, m ajd egy intellektuális vallás szűk elit­ jének, azután a középkorban — ezt Szondi példái jó l illusztrál­ já k — a diaszpórában a gettók szenvedőinek. És szól, megszólít ez a mítosz ma is, egyetemes és széttagolt világunkban, zsinagó­ gában és képtárban, szépirodalomban és tem plom ban, bibliás nyelven vagy profánul. És lám, szólhat a pszichológiában is. A G onosz enigmája legutóbbi m etaforáinak egyike a Szondié. — Melyik az igazi? — Rossz kérdés. Hisz m inden mítosz igazán az. M egm arad azonban a kérdés: Mythosz-e a mítosz; nem halványult-e el a hangja; van-e erő a Szóban, bölcsesség a Tanácsban jövő az Ígéretben, Jelentés a beszédben? Hubai Péter

* A z Apokryphon Johannis négy kopt nyelvű recenzióban maradt ránk. A fö n t idézett mítoszvariáns, amelyet az eredetiből k é ­ szült fordításomban közlök, a Nag Hammadi Codex II-ben olvasható. (S . Giversen: Apocryphon Johannis, Copenhagen, 1963.)

Pszichoterápia és lelkigondozás Hans-Christoph Piper, Psychoterapie und Seelsorge. Lutherische Monatshefte 26. 1987. 11, 487— 489 Üdvösség és gyógyítás Nemrégen meghívást kaptam egy ülésre, melyen a lelkigondo­ zás elvi problém áiról kellett szólnom. Közvetlenül előttem egy nekem addig ismeretlen pszichoterapeuta beszélt a m aga szakte­ rületéről. A két előadásból meglepetésünkre párbeszéd lett. M egértettük egymást. Elvállaltuk és tiszteltük a másikat, szól­ tunk saját szakterületünk határairól, elismertük a másik tevé­ kenységében a lehetőségeket, átéltem a spontán együttműködés ösztönző és jóleső hatását. Úgy látszik nem minden résztvevő élte á t ezt a párbeszédet ilyen pozitívan. Egy jelen volt teológus és orvos keményen meg­ tám adott engem az egyik sajtótudósításban. Szerinte én a lelki­ gondozást Isten nélkül képviseltem és a hit ügyét elárultam. És vádolta azt az egyházat, mely engem, mint lelkigondozót, s e tém akörben m int tanítót eltűr. Ez a dolgom engem elgondolkoztatott. Ennek a hallgatónak a reakciója, aki méghozzá kollégám is, nem lehet egyedi eset. Valószínűleg azt gondolta, am ikor pszichoterápia és lelkigondo­ zás egymással kapcsolatba kerül, am ikor e két terület képviselői egymást megértik és vállalják, ahelyett, hogy elhatárolnák m a­ gukat a másiktól, beszorítva am azt a saját korlátai közé, akkor ott veszély keletkezik. Ezt a veszélyt a teológusok mindenesetre gyakran érzik és rá is m utatnak. Hogy miként látják ezt a másik oldalon, nem tudom . Olykor érzem azt az aggódást a pszichote­ rápia képviselőinél, hogy mi lelkigondozók keresztezzük gyógyí­ tó m unkájukat, am ikor pl. egy páciens vigasztalásra szorultsá­ gában kritikátlanul engedékenyek vagyunk, ahelyett, hogy elle­ nállást tanúsítanánk. M indenesetre a lelkigondozás és a pszichoterápia sokhelyütt feszült viszonyban van egymással. E feszültségből valam it m a­ gam ban is érzek. Íme egy emlékem: am ikor több hónapos lelki­ gondozói képzésről gyülekezetembe visszatértem, lelkigondozói fogadóórát jelöltem meg gyülekezetem tagjai részére. C salódá­ som azonban nagy volt: senki sem igényelte azt! Elkeserített és dühös lettem. M érgemben a pszichoterapeutákkal is szembe fordultam . Ú gy képzeltem, hogy gyülekezetem tagjai csoporto­ san futnak hozzájuk. Az ő várószobájuk tele van, nekem a lehetőséget sem adták meg a bizonyításra. A zonban csakham ar jo b b belátásra jutottam . Megismertem ui. egy pszichoterapeutát és azt tapasztaltam , hogy egyáltalán nincs várószobája. Pácien­ seinek száma oly csekély volt, hogy megbeszélt időpontra várta őket. Legnagyobb csodálkozásom ra éppen ő irigyelt engem azért a határtalan lehetőségért, am it az emberekkel való kapcso­ lat-felvételben a családlátogatás és a kórházlátogatás nyújt. Ez az állítólagos konkurencia és rivalizálás a pszichoterápia és a lelkigondozás között — am iről m ár oly sokat írtak — a gyakorlatban látszatproblém ának bizonyul. A szóban forgó konfliktus mélyebben rejtőzik. Azt gondolom van valami köze a sikerhez és a sikertelenséghez. M ire is ju to ttam én a lelkigon­ dozásom m al? Azok bizony gyakran csak egyszeri kapcsolatok, és csak kevés, kivételes esetben kaptam pozitív visszhangot valamelyik beszélgetésre. Lelki tém a csak ritkán került szóba, annál kevésbé lett belőle gyónás, amely — ahogy azt gyakran lelkemre kötötték — m inden lelkigondozás célja. Ezért gyötör a kétség, vajon van-e értelme annak, amit csinálok? Ezt a kétséget a pszichoterápikus szakfolyóiratok olvasása még csak erősítette. E folyóiratokban a m indenkori uralkodó irányzat módszereinek a kezelésben m egm utatkozó sikereiről olvastam . Ezzel szemben a pszichoterapeutákkal és korábbi pácienseikkel való beszélgetéseim nyom án a kisebbrendűségi érzésem bizonyos józansághoz ju to tt. Nincs szükségem arra, hogy a tehetetlenség és a m indenhatóság érzését egyoldalúan m agam ra, ill. a pszichoterapeutákra válasszam szét. A terápia és a lelkigondozás közti feszültség-viszonyban talál­ tam egy fontos po n to t: a gyógyítás és a pszichológia a mi

társadalm unkban kétség nélkül előretörőben van, m indinkább hatalm ába keríti az embert. Ezzel szemben a teológia és a lelki­ gondozás egyre jo b b an háttérbe szorul. Túl gyakran az az érzé­ sünk, hogy a falat tám asztjuk. Ennek a folyam atnak hosszú a története. V alam ikor a gyó­ gyászat és a pszichológia azzal kezdte, hogy igyekezett m egsza­ badulni a teológia (és a filozófia) egyeduralm ától és önállósította magát. Független tudom ánnyá lettek. Ez viszont évszázadokig tartó konfliktust váltott ki. Hogyan bánt egymással a két konf­ liktustárs — a két „ellenséges testvér” — ebben a küzdelem ben? Van egy kedvelt megoldási modell: am ikor ketten is ugyanazon hely birtoklásáért vetekednek, akkor felosztják m aguk közt! Az egyik a gyógyításban, a m ásik az üdvösségben illetékes. C sak­ hogy ezzel a harc nincs elintézve. Ez abban is m egm utakozik, hogy mindkét fogalmat — ki-ki a saját álláspontja szerint — másféle értékeléssel látta el. Az egyik azt m ondta: az üdvösség az „igazi” (das Eigentliche = a tulajdonképpeni), a m ásik „csak” gyógyítás. A másik viszont így szólt: a „lelki üdvösség­ hez” a lelkész untig elég. Ezért a név: „lelkigondozás” . A m ikor aztán az orvostudom ány (a görögül pszichének neve­ zett) lelket is m agának igényelte, ak k o r került a lelkigondozás és vele az egész teológia súlyos szorongatottságba. A ttó l kellett tartania, hogy fölöslegessé válik. H ogyan küzdött meg a teoló­ gia ezzel a veszéllyel? A lélek területét még szorosabbra vonta: a gyónásra redukálta működését. M ost m ár csak főként etikával és erkölccsel foglalkozott, azaz a parancsolatok m egtartásával és megszegésével, a bűnnel és a bocsánattal. Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy én most nem történe­ tileg érvelek, hanem a problém ák jelzését akarom fejtegetni. A gyónás története a keresztyén egyházban sokoldalúbb, kom p­ likáltabb és sokkal régebbi m int m aga a pszichológia. Ezen a helyen én csak azt a megfigyelést akarom kiemelni, hogy éppen az utóbbi időben némelyek a gyónást a lelkigondozás lényegévé akarják tenni és ezt éppen a pszichoterápiától való elhatárolás­ sal összefüggésben. En ebben egy újabb m egszorítást látok, ezúttal azonban az emberi lélek körén belül. Így tarto zn án ak a pszichoterapeuták hatáskörébe a lelki betegségek, a neurózis és a pszichózis — a lelkigondozóhoz pedig a bűnbocsánat, amely egyedül ígér üdvösséget. Ismét leértékelés ez, amivel m ár talál­ koztunk. S ezzel a harc még mindig nem ért véget. Ugyanis a bűn és/vagy a bűntudat problém ája továbbra is ellentétesen vitatott. Szeretném a jelzett, a teológiában végbemenő leszűkítési (re­ dukálási) folyam atot tovább is követni. Egy hatalm as kötetben a következő címet találtam : „Evangéliumi betegvigasztalás” , s utána egy fejtegetést 1664-ből, Jézusról, m int orvosról. Az idézet egy prédikációból való, mely M áté elhívásáról szól a M t 9,9 — 13 alapján: „H ogyan gondoljátok szeretteim, vajon nincs-e tele ez a szöveg m egfoghatatlan édességgel, s nem véletlenül ízes-e, sóval, borssal fűszerezve a lelkibeteg bűnösöknek, akik­ nek szíve bűntől terhes, félelemtől szom orú? N em ül-e itt Jézus a vámszedő szobájában, m int egy orvos a tábori kórházban, vagy a kórházi doktor a gyógyíthatatlan betegek otth o n áb an , és kiált? Izráel, én vagyok a te U rad, O rvosod, nemcsak a testi, de mindenekelőtt a te lelki, felesküdött lelki-orvosod! Az akarok lenni, az kell, hogy legyek, m ert ez az én szolgálatom , ezért vagyok itt, hogy a bűnösöket és a betegeket megtérésre hívjam.”Ebben a szövegben az a feltűnő, hogy betegekre gondolt, akiket tulajdonképpen az a kérdés gyötör: m ikor, s vajon egyál­ talán egészségesek lesznek-e! Ebben az 1400 oldalas m űben az a gondolat, hogy Jézus a lélek és a test üdvözítője, gyógyítója, háttérbe szorul (gondoljunk egy gyógyítás-történetre): az ő o r­ vos-létét egyszerűen redukálja a bűnök bocsánatára, tehát „az üdvösségre” — a legteljesebb ellentm ondásban az Ú SZ bizony­ ságtételével (vö. M t 4,23 és 9,35), melyben a betegek gyógyítása egyenrangú Jézus beszédeivel. S hogy még egy megfigyelést közöljek az ÚSZ-ből: nincs benne olyan összehasonlítható szó­ 253

pár a gyógyításra és az üdvösségre, m int a német nyelvben („Heil— H eilung”). A m ikor az evangéliumokban és az ApCselben gyógyításról van szó, o tt mindig ez a görög szó áll: „therapeuein” . De a hozzátartozó elvont fogalom (Heil) hiányzik. Ez a megfigyelés ebbe az irányba m u tat: a keresztyén teológiában súlyos következményekkel járó beszűkülés történt: a gyógyítás­ tól az üdvösséghez és a lelki üdvösséghez érkeztünk el. (Lefordít­ hatatlan szójáték: vom „Heilen” a u f das „H eil” und a u f das „Seelenheil”.) És ezt előszeretettel a bűnök bocsánatával azono­ sítják. Ez a tény az Ú SZ szám talan gyógyítás-története ellenére, a teológiában található zavarodottságon is érzékelhető: e tö rté­ neteket szemünk fényétől fosztják meg sokszorosan. Jézus lelki orvossá lett. Szó sincs teljes értékű antropológiáról, mely ezekre a gyógyításokra tekintettel lenne, jóllehet a teológiában gyakran felesküdtek egy ilyen ember-értelmezésre.

A közös útról A m ásik oldalon, az orvostudom ány történetében ugyanilyen redukáló és absztraháló jelenségre bukkanunk. Ilyen fogalom pl. az „egészség” és a „betegség”. A diagnózisok is elvonatkozta­ tások magáról az emberről és az életről. Ezt azon is megfigyel­ hetjük, ahogy az ilyen absztrakciókra reagálunk: nem ismerjük fel m agunkat ezekben a fogalm akban, amelyek a mi konkrét életünknek és szenvedésünknek nem is felelnek meg. Úgy va­ gyunk velük, m int „az üdvösség” fogalmával és az ún. „objektív üdvigazságokkal” . Igen nehezünkre esik, hogy konkrét életünk­ kel és szenvedésünkkel kapcsolatba hozzuk azokat, de a teológi­ ában mindeddig csak odáig ju to ttu n k , hogy az „üdvösséget” ettől a konkrét élettől elválasztottuk és a túlvilágba helyeztük: ez is a beteljesedett absztrakció jele! Üdvösség és gyógyítás — ez a fogalom pár m indkét oldalon a súlyos következményekkel járó redukciós és absztrakciós fo­ lyam atokra utal. M aga a „gyógyítás” főnév is ebbe az irányba m utat. Inkább az absztrakt eredm ényt figyeli, m int m agát a folyam atot, a haladást, az orvos és a páciens közös útját. H ason­ lóképpen fenyeget az „üdvösség” is az ún. objektív üdvtények­ kel, hogy az Isten útját az emberrel, vagy (annak következmé­ nyeként) a lelkigondozó útját a gondjaival hozzáfordulóval szem elől veszti. Ennek a folyam atnak szükségszerű következ­ ménye az, hogy az ember m agára hagyottnak érzi magát, mind az orvos, mind a lelkigondozó által. A fogalom pár — az üdvösség és a gyógyítás — a rra a képződ­ ményre (das K onstrukt) m utat, mely az absztrakciós és redukci­ ós folyam atok nyom án állt elő. Ennek árát a konkrét (szenvedő) ember fizeti meg, akit nem érdekel egy elvont üdvterv, vagy egy hasonlóképpen elvont gyógyítási elképzelés, mégis emberekre van utalva, akik őt elkísérik az úton, a bajokon át is. Egy ember vele-létét — legyen az orvos, vagy lelkigondozó — gyógyítóan éli át nyom orúsága legmélyén. M indannak, ami üdvös (jóté­

kony, gyógyító), köze van az üdvösséghez (salom), am it Isten nekünk szánt. Ez nem bekebelezés: nem akarom ezzel a pszicho­ terapeutát valamilyen elvonatkoztatott isteni üdvtervbe beépíte­ ni. Sokkal inkább hitvallás, mely a názáreti Jézusra tekint, aki mindenféle m ódon harcolt a betegségek ellen.

A vigasztalás fogalm a Az előbbi gondolat többszörös tapasztalatra épül: am ikor mi a bajban levő konkrét emberhez úgy fordulunk, hogy ő t nem akarjuk a térítő, vagy a gyógyító m unkánk tárgyává tenni, akkor újra találkozhat az orvos és a lelkigondozó. A kkor közö­ sen érint minket egy em bertársunk sorsa. A kkor együtt valljuk meg majd fáradozásaink korlátait. S akkor közösen biztatjuk egymást kudarcaink ellenére, az olykor deprim álóan csekély eredményeink ellenére is, hogy mégis tovább m unkálkodjunk. M ert mi abból a reménységből élünk, hogy olyan jövő vár ránk, melyben Isten letöröl minden könnyet, s melyben sem halál, sem szenvedés, sem kiáltás nem lesz. E reménység nélkül (mely ben­ nünk inkább rejtve él, minthogy szavakban kifejezésre jutna), a segítő szolgálatok egyáltalán nem létezhetnének. Talán akkor az is sikerül majd nekünk, hogy egy az orvos (pszichoterapeta) és a lelkigondozó közti új kapcsolatban, bizo­ nyos absztrakciós folyam atokat néhány dologban újra vissza­ fordítsunk. N éhány példán hadd világítsam meg: pl. a vigaszta­ lás fogalmánál. Az im ént a terapeuták bizalm atlanságáról szól­ tam a lelkigondozókkal szemben. Ő k attól félnek, hogy mi lelkigondozók az ő pácienseik vigasztalásra szorultságát túl készségesen és m eggondolatlanul ismerjük el, holott éppen tá ­ volság-tartásra és ellenállásra lenne szükség, hogy ezzel a páci­ ens erejét felébresszük és mozgásba hozzuk. S valóban, a teoló­ giában, a lelkigondozás történetében a vigasztalás fogalma fő­ ként a megnyugtatással, betakarással, megcsöndesítéssel, elrej­ tettséggel és melegséggel van összekötve. De elég egy pillantás az ÚSZ-be, hogy megértsük, m ár itt is redukcióval van dolgunk. A vigasztalás görög szava (parakalein, vagy param ytheom ai) kettőt jelent egyszerre: bátorítani és elvárni. A parakaleó latin megfelelője: provokálni. A vigasztalás tehát — ha a redukciót érvénytelenítjük — provokáció is, mely igazolódik Jézus gyógyí­ tási történeteiben, am ikor ő a betegtől azt kérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni?” , vagy am ikor a bénától elvárja, hogy ágyát fölvéve menjen haza. Persze az is meglehet, hogy a pszichoterapeuta felismeri, hogy ő m aga (is) a redukció áldozata lett. M ert miközben az ellenál­ láshoz és a távolságtartáshoz ragaszkodott, figyelmen kívül hagyta az ember ősi szükségletét, azt ti. hogy a vigasztalódás, a regresszió, mely őt az „anyabázissal” kapcsolatba hozza, egye­ dül a bizalom talaján növekedhet, mégpedig az önm aga, az em bertársai és az Isten iránti bizalom talaján. Fordította: Tegez Lajos

Világvallások és világbéke H ans-W erner G ensichen: Weltreligionen u n d W eltfriede Gensichen Bevezetésében — mintegy jellemzésképpen — a man-man-felkelést eleveníti fel: a brit börtönökben éneklő ke­ nyaiakat („E urópaiak, takarodjanak haza / Bár mindenestül megsemmisülnétek”), gyilkos gúnnyal e szöveg dallam a az egyik ébredési korál — a gyorsan eszkalálódó felkelés nemcsak a gyarm atosítás elleni szabadságharc form ájában artikulálódott, hanem a vallásháborúéban is. H arcosai az atyák istenének há­ borúját viselték, meggyőződésük szerint, „a keresztyének Istene és a Bárány népe ellen”. — Szeges ellentétben áll ezzel a m entali­ tással am a m ondat, amelyet M ahatm a G andhi jegyzett naplójá­ ba a kikuju-rebellió kapcsán: „Csak az igazság és az erőszak­ mentesség szabadíthatják meg a népet a szolgaság alól.” — Az 254

1974-es „löweni nyilatkozat”-ot Gensichen úgy komm entálja, hogy a háború teljes kiküszöbölése eff ajta megállapításokkal nem érhető el, „sőt még azt sem állíthatjuk, hogy a béke, fejlődés és haladás feltételei kedvezően alakulnának az em bercsaládon belül” . Hivatkozik a különböző háborús gócokra és konfliktu­ sokra és rám utat, a vallási ellentétek döntő szerepet játszanak Észak-Írországban, a Közel- és Közép-Keleten, mégha e hadvi­ selések klasszikus értelemben nem is sorolhatók a vallásháborúk közé. „Egyetlen vallás sem állíthatja m agáról hitelt érdemlően, hogy sohasem bonyolódott bele eff ajta összetűzésbe, vagy hogy immunis lenne ilyesmivel szemben . . . Egyetlen vallás sem dek­ larálhatja magát békehatalom nak" mondja, majd v. Stietenc­

ron-t idézve hozzáteszi: „Egyetlen vallásnak sem sikerült a mai napig minőségileg új em bert és társadalm at teremtenie, olyat, amely m indenfajta erőszak alkalm azását tartósan ki tudta volna iktatni.” „Viszont” — így Gensichen — „egyetlen vallás sem vádolható azzal, hogy ab ovo békeellenes lenne. . . . A mai helyzetben nemcsak az atom háború állandóan fenyegető lehető­ ségét kell szem előtt tartanunk, hanem a fennálló egyéb realitá­ sokat is: az éhező világot, a népességrobbanást, a környezet­ szennyeződést, az energiaforrások kiapadását is, úgyhogy a „világbéke” fogalm át egyre inkább az emberiség puszta „túlé­ lés"-ének fogalma váltja fel. Gensichen számba veszi a világvallásokat, a sort (első fejezet) az archaikus nép vallással nyitja meg. E valaha „prim itív”-nek m ondott hit (vallások), ha elnyomva, vagy tudatküszöb alá szorítva is, de továbbél(nek). A lapja, hogy mindig, m indenütt léteztek hatalm ak és hatalm asságok, személyes vagy személyte­ len form ában, im manens vagy transz cendentális megnyilvánulás­ ban s ezekkel szemben az egyes ember csak m int a közösség tagja állhat(ott) meg. E gondolatvilágban a harc az élet term é­ szetes velejárója, s ezt az istenség m aga követeli meg. Példaként N yugat-Ú j-G uineát említi, ahol is az erőszakos halál, az ölés kulcsszerepet tölt be az isten— em ber-kapcsolatban. „M inden élet ölésből fakad és ölés által m arad fenn”, vallják, hiszen hitük szerint megölettek a Dema-istenségek s halálukból tám adt mindaz, amire az élőknek szükségük van: növényzet— állatvilág — szerszámok— fegyverek— sőt, m aga az ember is, társadalm i berendezkedésével együtt. Az em beráldozat a termékenységet szolgálja, m ert a kannibál, fejvadász stb. mind hiszi, hogy az isten van az emberben jelen s megölése az élet fennm aradását szavatolja. A véres szokások mind mély vallási gyökerek bizony­ ságai s ez párosul a törzsi összetartozás erős szellemével. Ez utóbbi motiválja azt a törekvést, hogy lehetőleg a közösségen kívüli személyek feláldozása menjen végbe (hadifoglyoké vagy rabszolgáké). — A vallás és a népérdek ilyeténképpen való összeegyeztetése pregnánsan m utatkozott meg a jap án shinto­ ban („shinto” = istenek ösvénye). Ez az elnevezés kb. 1300-ban alakult ki, főként, hogy elhatárolja az ősi, hazai vallást a konfu­ cianizmustól és a buddhizm ustól, félteérthetetlenül kifejezve ezáltal a vallás militáns jellegét. 1868-ban vált államvallássá. Eszerint a jap án császár A m aterasunak, a napistennőnek leszár­ m azottja, „T enno”, azaz a menny m agasztosa, uralkodó és főpap egy személyben. 1945-re az állam-shinto a háborús gépe­ zet hajtóm otorjává lett; sem egyéb földi, sem egyéb égi hatalm at nem volt hajlandó megtűrni maga mellett, — a katonai össze­ omlás tehát nemcsak politikai, hanem vallási katasztrófát is jelentett. A hadvezérre várt a feladat, hogy különválassza az állam ot és a shinto-vallást, a tenno-tól elvitassa isteni státuszát és hogy a szentélyek lokális rangját biztosítsa. Így alakult ki lassan a kámi-hit. A „kám i” gyűjtőfogalom a hatalom m al bíró istenségekre, szellemekre, állatokra, tárgyakra vagy emberekre, de m a m ár m agába foglalja „az igazságosság, rend, isteni áldás fogalmait is és azt az alapgondolatot, hogy a kám ik egy ak a ra t­ tal együttm űködnek s ezáltal a világnak ragyogó példát m u tat­ nak” . Ily m ódon az emberek szem pontjából a kám ik m ag atartá­ sa legyen mértékadó. E hit életfilozófiája a „természetes jóság” s ez m egm utatkozik abban is, hogy a kámi-hívők céltudatosan törekednek a más vallásúakkal való békességre, — konfliktusok feloldására és eliminálására, annál is inkább, m ert jogukban áll más vallást is követni; lehet valaki pl. egyszerre shintoista (ká­ mihívő) és buddhista. Gensichen m ár a „Bevezetés"-ben is mali­ ciózusan, sőt ellenségesen szólt a britekről (általában) s azok hitéről is, nem meglepő tehát, hogy a kám i-hitet ekként kom ­ mentálja: „nehézségek m utatkozhatnak a keresztyénséghez kia­ lakuló viszonyban, amely m a is olyan tendenciát m utat, hogy megkérdőjelezze a népvallást és annak isteneit, a m onotheiszti­ kus elvet szegezvén ellenük. Mégis, sokan vannak, akik abban reménykednek, hogy a keresztyénség felismeri a kedvező alkal­ mat, amely a shintoizmushoz való közeledésben rejlik” . .. A második fejezet a hinduizmussal foglalkozik, e parttalan vallással, amely Kr. e. 600 körül az áriák bevándorlásával ala­ kult ki, öltött különböző form ákat s befogadta a legkülönbö­

zőbb áram latokat. A véd-vallás a kasztrendszerre épült fel (e vallást nem lehetett felvenni: bele kellett születni); a papság és a harcosok kölcsönös egymásra utaltságát világosan tükrözi a mítosz: Agni, a tűz istene — főpapja Indra-nak, a hadúrnak. Indra-hoz fohászkodtak vetésért-aratásért s tőle várták, hogy meghatározza, háború legyen-e avagy béke. — K ésőbb alakult ki K áli-nak, a fekete istennőnek, Shiva-isten feleségének kultu­ sza. Káli, Shiva terem tő energiájának egyik hiposztázisa (sakti) testesíti meg különböző elnevezések alatt a „militáns— destruk­ tív aspektusok”-at, fiaival együtt — még m a is véres áldozatok kísérik kultuszát, — b ár India m ára m ár m egtanulta, hogy a politikai célok eléréséhez nem a háború az egyetlen és leghatéko­ nyabb módszer. — „Béke” alatt a brahm in a bölcsek lelki béké­ jét érti és ezt saját énjében ismeri fel: „Csak, aki az abszolúttal való egyesülés útját megtalálta, vallhatja: ez az út az igazi, az elm úlhatatlan, — íme az egyesülés, ily m ódon az üdvösség s ennek neve B ÉK E.” — A későbbi gita-tan sem határolja el m agát a háborútól és vérontástól — hajtóm otorja azonban (az előzőkkel szemben) a szeretet, amely időnként megköveteli a gonosszal szembeni fegyveres ellenállást. A hinduizmus sok nagy gondolkodója közül is kimagaslik M ahatm a G andhi alak­ ja, aki az orthodoxiát — orthopraxissá alakította, kereste az igazsághoz vezető utat, de nemcsak az egyén, hanem a közösség javára is, s ennek stációit az erőszaktól való mentességben (sza­ badság — „ahim sa”) és az önm egtartóztatásban jelölte meg. H irdette, hogy az igazságkeresés ( = istenkeresés) önmegvalósí­ táshoz és öntökéletesítéshez vezet, ugyanakkor világosan látta, hogy a gita-tan a kaszt-dharm a-jelölte m agatartást, a cselekvést, kötelességteljesítést jelöli meg üdvözítő útként. A kasztok eltör­ lésére nem gondolt, de a szent iratokat allegorikusan interpretál­ ta és ahol ez végképp lehetetlen volt, azt hirdette, hogy K rishnaisten példája az emberek szám ára nem mindenben követendő. A him sa-kom m entárja a h atárt nem ismerő szeretetet, a szenve­ désre való elszántságot, a mások javára való tűrést jelöli meg a tökéletesedés felé vezető útként. G andhi egy vakbuzgó és/vagy osztályérdekeit féltő brahm innak esett áldozatul; a gandhiizmus viszont átlépte India h atárait és a m ásokért való önfeláldozó szolgálat általi önmegvalósítás eszméjévé vált. A gandhiizmus egyik ága a Sarvodaya-mozgalom azt hirdeti, hogy „a szivek megújulása az első és döntő lépés egy jo b b világ kialakításához, hogy tehát a ném án tűrő, elnyom ott milliók javára végzett szolgálat nem érhet célt, ha egyben nem istentisztelet is” . Ám a Sarvodaya-mozgalom vezéralakjait felmorzsolta vagy halálba kergette a valóság (politikai lépések és korrupció taposták el Bhave-t, N arayan-t). A harm adik fejezet a buddhizm ussal foglalkozik, e tipikusan indiai, de az ország határait rég túllépett vallással. A korai buddhizm us éppen az uralom és hatalom kérdéseiben hasonlott meg az óindiai brahm anizm ussal. A hagyom ány szerint Buddha e problém ával vívódott: lehet-e királyként uralkodni úgy, hogy igazságban élünk, senkit sem sebzünk meg és nem tűrjük, hogy minket megsebezzenek? M ara, a Kísértő, arra akarta Buddhát rábírni, hogy ő legyen az a király, aki m egalapítja az erőszakés elnyomásmentes birodalm at, de Buddha, tudva, hogy az uralom ra törekvés törvényszerűen szenvedést okoz, elutasította M arát. M a a buddhizm ust „par excellence” békevallásnak te­ kintik, megfeledkezve arról, hogy a misszió érdekében vívott harc „szent h áború”-nak szám ít; arról is, hogy vívtak gyilkos háborút buddhisták is: buddhisták ellen (1767-ben Burm a lero­ hanta Sziám ot); s hogy 1943-ban buddhista szerzetes vezetése alatt hátba tám adták a szövetségeseket. Tény, hogy a szerzete­ sek „nyolc ösvény”-én a centrális parancsolat a „ne ölj” , de az is, hogy a hatalm on levőnek legfontosabb belpolitikai feladata a szerzetesek közösségével (sangha) megegyezni, hiszen ennek feladata a népet meggyőzni az uralkodó igazáról. Dr. R. B. A m bedkar, e „felejthetetlen karizm atikus férfiú” volt az első, aki a kaszton kívüliek ügyét karolta fel, sőt azt hirdette, hogy minden ember egyforma rangú. K orai halála szociális-politikaivallási mozgalm át hazájában (Indiában) megbénította. A. T. A riyarat Colom bóban G andhi és Bhave nyom án létrehozta a Sarvoyada-tervet, amelyhez csatlakoztak városi szociális m un­ 255

kát végző ifjak („peace m akers” = békeszerzők). A jelentkező­ ket 6 hónapos kurzuson képezik ki az „erőszakmentes forrada­ lom ”-ra, amely elveti m ind az önző, tom boló életm ódot, mind a nem-kevésbé egoisztikus radikál-aszkézist. E m ozgalom ki­ bontakozását az anyagiak hiánya gátolja: egyre inkább függő­ ségbe kerül a korm ányzattal szemben s fokozódóan szorul kül­ földi tám ogatásra. Mindezzel a buddhizm us „theravada”-ágát ism ertettük. — Következnék a „m ahayana”-ág, nem kevésbé viharos történelmével, m editativ és agresszív megnyilvánulásai­ ban. A m át leginkább a „Rissho K oseikai” ( = a jo g és az emberek közti kapcsolatok újjáélesztésére alakult társaság) ér­ dekelheti, amelyet a jap án N ikkyo N iw ano hívott létre s tovább­ ra is ő m aradt m otorja és lelke. Eredetileg szociális program ját kitágította, nyitottságot követelve valamennyi vallás békemoz­ galm a iránt. Ő rendezte meg 1968-ben Új-Delhiben a „nemzet­ közi egyházi szimpoziont a békéért”, az ő kezdeményezéseiből nőtt ki a Vallás- és Béke- Világkonferencia (W orld Conference on Religion and Peace). A negyedik fejezetet Gensichen az izlámnak szentelte: „M int m inden archaikus népi vallás, ez is megkövetelte a törzsközösség becsületének és identitásának fegyveres védelmét s a fegyveres harcot a vérbosszútól a törzsi háborúig — vallási kötelességgé avatta.” A szent háború (ğhihād): kötelesség, teljesítése bűnbo­ csánatot szerez és megnyitja a Paradicsom kapuit. A világ „iz­ lám terület”-re („dar al-islam”) és „háborús terület”-re („dar al-harb”) oszlik, a hitetlenek, vagyis nem -m oham edánok az egész izlám politikai közösség ellenségeiként kezelendők. Kivé­ telt képeznek az Írással bírók (keresztyének és zsidók), az ő országaik „szerződés területe” („dar al-sulh”), ők m egtarthatják vallásukat, feltéve, hogy alávetik m agukat az izlám állam rend­ nek és fizetik az adót. Sőt: „adó és váltságdíj sokat jelentett az izlám történelm ében, a misszió rovására is”, referál Gensichen és egészen visszatetsző m ódon hivatkozik e helyen a keresztes háborúk analógiájára, m int szintén szentnek m ondott hadvise­ lésre, aminek eredménye a demoralizálódás a keresztyénség sa­ já t soraiban és az izlám fanatizm usba torkollása. Némi malíciá­ val azt is m ondhatnók, hogy a keresztes háborúk ostorozásával „helyettesíti” történelm i visszatekintésében az európai török hódoltság évszázadait. Bevezetés és kom m entár nélkül említi az ozm án birodalm at, m int amely a későbbiek során „kénytelen volt nem-izlám országokkal szerződést kötni. . . . A török u ra­ lom összeroppanása nem hozta meg az arab területeknek az ó h ajto tt szabadságot, hanem bevezette a nyugati uralom köz­ benső fázisát, amely termőföldjévé vált az arab nacionalizm us­ nak és az arab területeken túl is előidézte a jelenleg is folyó reizlam izálást”. Itt a szerző hivatkozik (mentségére legyen m ondva) „K om eini ajatollah ijesztő konzekvenciájára: ,fegyver­ kezzetek, . . . . egy izlám nemzetnek militánsnak kell lennie!’” . Irán az izlám siita ágához tartozik — a szunnita ág sem kevésbé agresszív: 1980-ban pl. a szaúdi trónörökös közös arab hadjára­ tot ak art indítani Izráel megsemmisítésére. Ha vannak is egyé­ nek és csoportok, akik megkísérlik a ğhihād-ot átértelmezni és a békét m unkálni, az izlámon belül a valós képet Sayyid könyve („Az izlám és a világbéke”) tükrözi, amely kategorikusan hirdeti az alapállást: „Amíg m indenki meg nem hajol Allah, m int az egyetlen Isten előtt, addig a kard nem tehető le, sőt még azután is . . . szükség lesz előre nem látható veszélyek esetére fegyveres erőt készenlétben tartan i.” Az ötödik fejezet foglalkozik a zsidósággal: „M int minden ókeleti népnek, úgy Izrá elnek a történelembe való belépését is háború és harci kiáltás vezette be. Bármit is jelent az exodus ezen kívül a nép szám ára, militáns cselekvés volt, ekként m aradt meg a kollektív emlékezésben, természetesen összekötve Isten cselek­ vésével (Ex 15,34). . . .Jah v e az az Isten, aki nem tű r maga mellett m ás isteneket. M int a szövetség Istene, egyben háborús Isten is, Seregeknek U ra ( 1Sám 17,45). Gensichen megint b ántó­ an fogalm az: „M aga Jahve h a rc o l. . . ezáltal a háború nem lesz hum ánusabb. . . " . Elismeri viszont a šalōm központi jelentősé­ gét és helyesen interpretálja (Perlitt-re, w estermann-ra is hivat­ kozva): a šalōm = jól-lét, jó-lét, egész-ség, egészség, tökéletes­ ség, tehát teljesség a békében. — Az eszkhatológiai váradalom ­ 256

ban (Ézs 2,4; Mik 4,10) az embereknek ugyan kapákká és metszőkésekké kell kovácsolniuk fegyvereiket, m aga Jahve azonban nem változik, Gensichen szerint m egm arad „harcos”nak. Az Ószövetség áttekintése után Gensichen rátér annak rabbinisztikus értelmezésére is, amely pl. m egkülönbözteti a „parancsolt”, ill. „igazságos h áború”-t a „jogtalan” és „nem kötelező hadviselés”-től. „Ez sem tudja azonban figyelmen kívül hagyni azt a történelmi tényt — bármennyi kom m entárt ír is a szom batnapról — hogy a kegyes zsidók a m akkabeus háborúk alatt ellenállás nélkül hagyták m agukat lemészárolni s hogy — ennek tud atáb an — Pompeius Jeruzsálem ostrom lásakor kímélet nélkül éppen erre építette fel döntő csapását. — A zsidó­ ság üldöztetése korszakaiban, elnyom atásban is a háború— bé­ ke-kérdéseiben egyértelműen a béke mellett foglalt állást. A T al­ m ud valóságos him nuszokat ír a békéről: „N agy a béke — ha Izraelben béke uralkodnék, Isten még a bálványim ádást is eltűr­ né. — A mai helyzetet jellemezve, Gensichen ezt írja: „Izráel állama s annak katonai potenciálja szeges ellentétben áll a cio­ nizmus békeideáljával. Teodor Herzl még hitt a világbékében, abban, hogy a kialakuló zsidó állam baráti kapcsolatokat létesít m ajdani szomszédaival.” Nem így történt, de Gensichen nyom a­ tékosan figyelmeztet: „Egyetlen állam, de egyetlen vallás sem írhatja elő ennek a népnek és vallásnak, hogy miként valósítsa meg a megalkuvás-nélküli béke utópiáját, amelyet más helyeken ugyanígy perventálnak, mellőznek és megcsúfolnak. Ezt a népet, az ő helyzetében, senki sem emlékeztetheti az igazságért való szenvedés tradíciójára.” — A zsinagógákban m a is békéért im ádkoznak és az izráeli békemozgalmon belül tevékenykedik a vallásos alapokon nyugvó békepedagógia, amely azon m un­ kálkodik, hogy a háborús készülődések a békére való felkészü­ lést ne hom ályosítsák el. A hatodik fejezetet szentelte Gensichen a keresztyénségnek. Provokatív kérdéssel kezdi, Henrik K raem er 1965-ben írt köny­ vének címével: „M iért éppen a keresztyénség?” A keresztyénség elzárkózik az elől, hogy a háború és béke kérdéseiben az egyéb világvallásokkal összevettessék s egyáltalán elutasítja, hogy az összehasonlító vallástudom ány tárgyává tegyék. Tertullianustól Barthig a kizárólagosság igényével lép fel, így aztán a tudósok vagy kínos hallgatásra kárhoztatják m agukat, vagy (m int a békemozgalom képviselői) mindenestül negative bírálják el, kiés túlhangsúlyozva a keresztesháborúkat, a világháborúkban a fegyvereket megáldó lelkészek és a jelenkor N ATO -stratégáinak szerepét. Tény viszont, hogy egyetlen vallás sem szentel korunk­ ban tö b b figyelmet a békének, m int éppen a keresztyénség, egymást érik a konferenciák, ám „a tém a belső agressziókat vált ki, semmi sem okozott még olyan tartós békétlenséget a keresz­ tyénség köreiben, m int éppen a béke kérdése. . . . Az intern keresztyén béke-diszkusszió legelfogultabb képviselője sem állít­ hatja m a m ár, hogy éppen a keresztyénség adhatna a béke ügyében meggyőző és érvényes választ. A saját köreiben m u tat­ kozó megosztottság egyre inkább megfosztja a világméretű dia­ lógusban a keresztyénséget szavahihetőségétől. . . . Aki napja­ inkban a ,béke vallásá'-t keresi, az sokkal inkább a neobuddhis— ta rissho-kosei-kai felé fog o rien táló d n i. . .” .S ez így megy to ­ vább. Gensichen a m agyar olvasóban felidézi az A rany Jánosábrázolta szőllősgazdát, aki jégveréskor botot ragad: „Nosza, Úristen, hadd lássuk, mire megyünk ketten!” — azzal az alapve­ tő, döntő különbséggel, hogy a Nagyidai cigányok költőjét a fájdalom , a kétségbeesés késztette a keserű gúnyra, míg Gensi— chent (érzésem szerint) a közöny, saját „felsőbbrendűség”-ének öncsalása ösztökélte a vélt „tárgyilagosság”-ra; ez m ár abból is kitetszik, hogy a keresztyénség ismertetését — az összes többi vallással ellentétben — a jelen megbélyegzésével kezdi s csak ezt követően nyúl vissza a kezdetekhez. A könyv destrualó tenden­ ciájának vörös fonala itt válik legvastagabbá. A szerző megírja, hogy „a keresztyénség a vallástörténetben aránylag késői kép­ ződmény (ezt az izlámnál nem említette!). — Elismeri, hogy Jézus félreérthetetlenül elhatárolta m agát a politikai-katonai messiásképtől s hogy azáltal, hogy Isten Szenvedő Szolgáját azonosította az Emberfiával, egyértelművé tette: azért jött, hogy Isten országát valósítsa meg, célja nem az, hogy honfitársait a

IN H A L T D ER N U M M E R 1988/4

C O N TEN TS O F NO. 1988/4

S TU D IE N : Ernő O ttlyk: D er Bogen unserer kirchenpolitischen Entwicklung (Die Vereinbarung zwischen Staat und K irche ist 40jährig) — Tamás Fabiny : Die soziolo­ gische Analyse der Gleichnisse Jesu — István Rőzse : D as Jesusbild des K orans — János Pásztor: D er christlich— marxistische Dialog in lateinamerikanischer Sicht — Gyula Groó: Eduard Thurneysen (1888— 1988) — Endre G yökössy: Sublimierung und Seelsorge — Em il Póth: Ü ber den K onfessionsbegriff K arl Barths (Systematisch— theologische Erörterungen anlässlich des 20-sten Jahrestages seines Todes) — Péter Kustár: Bewertung des Qum ran—Textes mit der Überschrift: „D er K am p f der Söhne des Lichts gegen die K inder der Finsternis” W ELTR U N D SC H A U : Feriz Berki: Die Jubiläumsfeier der Russisch— O rthodoxen K irche — H B : Das siebente K arlovy Vary Treffen (Techny, Chicago, 20 —23. April 1988) — Gabriella Körmendi: Eine ökumenische Porträtsgalerie, D onald Coggan H E IM A T R U N D SC H A U : Feriz Berki: Tausend Jahre der Orthodoxie — Festliche Erklärung der Kirchen und K onfessionen zum tausendjährigen Jubiläum des russi­ schen Christentum s — Tibor Imrényi: U ngarische Orthodoxie — die Vergangenheit und die G egenwart STU D IE DES K O N F E S SIO N K U N D L IC H E N IN ST ITU TS: Lajos Békefi: Grosse Erwartungen — mässige Ergebnisse, D er siebente Bischofssynode über die „Laien” in der Kirche K U L T U R E L LE C H R O N IK : László Z a y: Traum und Erwachen — Jenő Szigeti: Ährenlese mit den Augen eines Theologen B Ü C H E R R U N D SC H A U : Lipót Szondi: K ain, der G esetzverletzer; Mose, der G e­ setzgeber Péter Hubai — H ans-Christoph Piper: Psychotherapie und Seelsorge ( Lajos Tegez) — Hans-W erner G enischen: Weltreligionen und Weltfriede (Éva Kalos)

STU D IE S: Ernö O ttlyk: The Arch o f O ur C hurch Political D evelopment (The Agreement between State and Church Is 40 Years Old) — Tamás Fabiny: The Sociological Analysis o f the Parables o f Jesus — István Rőzse: The Image o f Jesus in the K oran — János Pásztor: The C hristian— M arxist Dialogue in Latin American View — Gyula Groó: Eduard Thurneysen (1888—1988) — Endre G yökössy: Sublima­ tion and Pastoral Care — Emil Poth: On the confession C oncept o f K arl Barth (Systemetic Theological Expositions for the 20th A nniversary o f His D eath) — —Péter Kustár: The A ppraisal o f the Q uran Text Entitled “ The Fight o f the Sons o f Light againts the Children o f D arkness” W O R LD REV IEW : Feriz Berki: The Jubilee Festivities o f the Russian O rthodox Church — H B : The Seventh K arlovy Vary M eeting (Techny, Chicago, April 20—23, 1988) — Gabriella Körmendi: A n Ecumenical P o rtrait Gallery, D onald Coggan H OM E REV IEW : Feriz B erki: Thousand Years o f O rthodox Christianity — A Festive D eclaration o f the Churches and D enom inations in Hungary on the Thous­ and Y ear Jubilee o f Russan Christianity — Tibor Imrényi: H ungarian O rtodoxy — Past and Present STUDY O F TH E IN ST ITU TE F O R C O N FESSIO N A L RESEA R CH : Lajos Béke­ fi: G reat Expectations — M oderate Results. The Seventh Bishops’ Synod on “ Lay­ men” in the Church C U LTU R A L C H R O N IC L E : László Zay·: D ream and Awakening — Jenő Szigeti: G leaning with the Eyes o f a Theologian REVIEW O F BOOKS: Lipót Szondi: C ain, the V iolator o f Law; Moses, the Legis­ lator (Péter Hubai) — H ans-Cristoph Piper: Psychotherapie und Seel sorge (Lajos Tegez) — H ans-W erner G enischen: W eltreligionen und W eltfriede (Éva Kalos)

róm ai iga alól felszabadítsa. Leszögezi azt is, hogy az Újszövet­ ség (az őskeresztyénség) tudom ásul vette a fennálló realitásokat, „sem azt nem vezethetjük le a Kijelentésből, hogy a keresztyének legitimálják a katonai vagy rendőri szolgálatot, sem azt, hogy ezek létét sum másan vessék vagy ítéljék el” . . . „A mai exegéták kénytelenek m aguknak feltenni a kérdést: ,megcáfolta-e a törté­ nelem a béke evangéliumát?’ Fatális összefüggés van ti. az Isten­ nel Jézus kereszthalála által megélt lelki béke és a világ kiszolgál­ tatottsága között; a világ a nagy békétlenségben öntörvényének van alávetve, az uralom és hatalom realitásainak, tehát m indan­ nak, amitől Jézus saját kijelentése szerint a tanítványok megkí— méltetnek (M t 10,42 k.). További problém át okoz az ajándékba k a p o tt ,béke-evangélium’ és a feladatul jelölt ,békeszerzés m an­ dátum a’ közötti feszültség (kontraszt). Elvitathatatlan, hogy keletkezésekor és utána másfél évszázadon át a keresztyénség volt az egyetlen vallás, amely a háborús erőről való lem ondást hirdette és gyakorolta, de kétségtelen az is, hogy akkor még oly kevesen voltak a keresztyén hitűek, olyan szétszórtságban, oly erős végváradalom ban éltek, hogy a fegyverfogás még önvéde­ lemből sem ju th a to tt eszükbe. A kkor még — patetikusan szólva — csak saját vérüket ontották, ellenségeikét nem; de mire a ,pax rom ana’-t felváltotta a ,pax Christiana’, m ár kísértett a gondo­ lat, hogy a világot fegyveresen kell a békesség Istenének uralm a alá h a jta n i.. . . Augustinus a donasztikus eretnekséggel szemben ajánlott fegyveres fellépést . . . Nem sejthette, hogy ürügyet szolgáltat a m ajdani eretnek-hajszáknak, inkvizícióknak, ag­ resszív háborúknak. . . . K onstantinus óta az im m ár keresztyén birodalm at meg kellett a barbár káosszal szemben védeni s e kötelezettség alól a keresztyén ember nem bújhatott ki, m ond­ ván, hogy neki személy szerint az ellenség szeretete parancsolta­ to tt. . . ” S itt Gensichen jól lát, am ikor analógiát fedez fel: „M a az emberek a világ különböző pontjain a védelem és védettség javait akarják megőrizni, éppen e cél szolgálatában folyik az eszeveszett fegyverkezés és ez olyan dilemma, amely a vallásm o­ tiválta igazságos béke iránti törekvéseknek is vajmi kevés moz­ gásteret engedélyez.” — A fejezet természetesen elítéli a keresz­ tes háborúkat, de M üntzer Tam ást, Cromwellt, Lavigerie-t is,

majd „az új keresztes-háború-m entalitás”-t, amelynek jelszava a „soha többé háb o rú t!” , amely a „vae victis” jegyében hangzik s Max W eber szerint is „nem a háborút, hanem a békét diszkreditálja” . Szót ejt a mindenkori „ellenzék”-ről: William Penn magasztos alakjáról, George Fox-ról, a történelmi békeegyhá­ zakról (m ennoniták, husziták), a m últ század béketársaságairól, a két világháború pacifistáiról és ökum enikus mozgalmairól. Az utolsó fejezet címe: „A béke felé fordulás — a vallások szerepe.” K itűnő meglátással írja Gensichen: „Ahogy az embe­ riség elfelejtette és m egtagadta a vallások rejtett bölcsességét — ugyanúgy zárva m aradt a vallások elő tt a m odern szellemi­ séghez vezető ú t.” E téren is „aggiornam ento”-ra van szükség, ez azonban hangsúlyozza (helyesen) a szerző „nem történhetik meg úgy, hogy a vallások pluralitását egy mesterséges egységesí­ tési konceptussal felszám oljuk.. . . Még az atom kor békéje érde­ kében sem szabad egyetlen vallástól sem identitása feladását elvárni” . „Egyeduralom ról ma m ár szó sem lehet, a vallásoknak is engedniük kell a koexisztencia követelményeinek. . . . Egy olyan világban, amely a vallásoknak egyre kevesebb teret hagy meg, ezeknek egymással új viszonyt kell létesíteniük, amelyet nem a rivalizálás, hanem a partneri kapcsolat jellemez, a szolida­ ritás és a párbeszéd, — olyan viszonyt tehát, amelyben az igazsá­ gért folyó harc ugyan nem ül el, de amelyben nincsenek győzte­ sek és legyőzöttek. . . . M inden vallás tudja, vagy legalábbis tudnia kellene és erre felkészülnie, hogy a ,békeszerző’ életútja nem ,via trium phalis’, sokkal inkább a lem ondásoké és szenve­ déseké. . . " Zárszóként Gensichen T ödtot idézi: „N em a teljes egyetértésben gyökerezik közös kincsünk, hanem abban, hogy hajlandók vagyunk tisztázni egymás között, milyen lehetséges döntések harm onizálnak saját hitünkkel. Közös javunk lehetne, hogy a békepolitika terén véleményezéseinket ne csak puszta felmérés alapján kialakult nézeteinknek tartsuk, hanem h atáro ­ zottan és szorosan hitünkhöz kössük hozzá, ahhoz utaljuk visz— sza. Csak így kerülhetjük el a kísértést, hogy Isten békéjét a túlvilágra transponáljuk.” Fórisné Kalós Éva

E szám ára: 68,— Ft

A R EFO R M Á TU S SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: Bibliai történetek gyerekeknek Ú jfordítású Újszövetség Zsebméretű K ároli Biblia A ngol-m agyar Újszövetség

1 80,—Ft 70,—Ft 135,—Ft 170,—Ft

Könyveink közül ajánljuk: Dr. T óth K ároly: Gyökerek és távlatok Szabó M agda : Záróvizsga Geschischte und Gegenwart der Reformierten Kirche in U ngarn Kom játhy A ladár: A kitántorgott egyház Szénási Sándor: Kálvin emberi arca Takács Béla: R eform átus tem plom aink úrasztali terítői Sobor A ntal: Perelj U ram ! Takács Béla: Bibliai jelképek a m agyar református egyházművészetben Kincsesláda I. Kincsesláda II. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza Bereczky A lbert: Van-e út Istenhez? K om játhy A ladárné: A Szentföldön jártunk Szentmihályiné Szabó M ária: Lorántffy Zsuzsanna Szentmihályiné Szabó M ária: Örök társak Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra Budai Balogh Sándor: Vad vizek futása Tótfalusi Kis M iklós: Apologia Bibliorum (A Biblia védelmében) Nagy Zsuzsa: A huszonnegyedik óra Kálvin János: K ik a boldogok? Bottyán János: H itünk hősei T óth-M áté M iklós: N ábót szőlője T óth-M áté M iklós: A szabadság nótáriusa. Regény Ráday Pál életéről Budai-H erceg: Az Újszövetség története Dr. T óth K álm án: A régészet és a Biblia H. V. M orton: Pál apostol nyom ában Szénási Sándor: M andulaág (versek, m űfordítások) Farkas József: Több az élet Az 1000 éves orosz keresztyénség

95,—F t 150,—Ft 319,—Ft 112,—Ft 47,— Ft 200,—Ft 50,—Ft 300,—Ft 135,—Ft 100,—Ft 24,—F t 61,—Ft 198,—F t 125,—Ft 120,—Ft 150,—Ft 84,—Ft 199,—Ft 170,—Ft 37,—Ft 98,—Ft 91,—Ft 120,—F t 130,—Ft 115,—Ft 160,—Ft 135,—Ft 90,—Ft 350,—Ft

Kaphatók: A Protestáns K önyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX., R áday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál), valamint a debreceni Reform á­ tus K önyvesboltban, Debrecen, Vörös H adsereg útja 4— 6. Megrendelhetők: m inden lelkészi hivatalban és a Reform átus Sajtóosztá­ lyon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOG IAI SZEMLE A

M A G Y A R O R SZ Á G I

EG Y H Á Z A K

Ö K U M E N IK U S

TA N Á C SÁ N A K

FOLYÓIRATA

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL István király emlékezete Társadalom és egyén kölcsönös felelőssége Gyermekeinkkel a gyülekezet vándorútján A hittestvér újrafölfedezése. A zsidó—keresztyén párbeszéd céljáról Tavaszy Sándor teológiai gondolkozása Tanulmányi konferencia a keresztyén—marxista dialógus jegyében II. János Pál pápa szociális enciklikájáról

ÚJ FOLYAM (XXXI)

1988

5

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1988. szeptem ber— október

Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T .: 114-862 Felelős kiadó: M agyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842

DOKUMENTUMOK FA BIN Y TIB O R : István király emlékezete (Az előadás elhang­ zott az I. István király halála 950. évfordulója alkalmából 1988. július 4-én tartott, a M agyarországi Egyházak Ö ku­ m enikus Tanácsának ünnepi ü lé sé n )...................................... 257 SC H Ö N ER A L F R É D : Emlékmű a m ártíroknak (A beszéd el­ hangzott a magyarországi zsidó m ártírok emlékét m egörö­ kítő, Varga Imre szobrászművész által készítendő emlékmű alapkő letételénél)........................................................................ 259

TANULMÁNYOK LEN K EY N É SEM SEY K L Á R A : Társadalom és egyén kölcsö­ nös felelőssége, népek és fajok egymáshoz való viszonya .. R O LA N D D E G E N : Gyermekeinkkel a gyülekezet vándorútján szekuláris környezetben (A „Keresztyén Nevelés K özép­ európai Konferenciája” 1987. június 24.—július 1. között Budapesten ülésezett, az előadás itt hangzott e l ) ................. STEFA N SC H R EIN ER : A hittestvér újrafölfedezése (A zsidó — keresztyén párbeszéd problem atikájához és céljához) . . . ZA LA TN A Y ISTVÁN: Tavaszy Sándor teológiai gondolkozá­ s a ......................................................................................................

260

267 272 276

VILÁGSZEMLE

HU ISSN 0133— 7599

□ A Theologiai S zem le szerkesztő bizottsága: D. Dr. Tóth Károly, elnök Lehel László, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes Dr. Harm ati Béla Dr. Kocsis Elem ér Kovách Attila Kürti László Viczián János Dr. Nagy Gyula Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton Olvasószerkesztő: T arr Kálmán

□ Egyetem i Nyomda — 88.6894 Budapest, 1988 Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató

O TTLYK E R N Ő : 40 éves az Egyházak V ilág tan ácsa............... 284 OTTLYK ER N Ő : A Keresztyén Békekonferencia teológiatörté­ neti je le n tő sé g e ............................................................................. 290 H A FE N SC H E R K Á RO LY : „Az egész világ az én csalá­ dom . . . ” (25 évvel ezelőtt halt meg X X III. János pápa) .. 294

HAZAI SZEMLE SZA TH M Á RY SÁ N D O R : Tanulmányi konferencia a keresz­ tyén— m arxista dialógus jegyében............................................. M A K K A I LÁSZLÓ: Emlékezés dr. Jánossy Im rére................... M Á R K U S M IH Á LY : Dr. Bucsay Mihály (1912— 1587)........... SZABÓ G Y Ö R G Y : Emlékezés Olevianus G áspárra (1536— 1587)........................... BENCZE IM R E : Az ócsai evangélikusok lelkigondozója a 18. században....................................................................................... CSO H Á N Y JÁ N O S: Száz éve született Erdős K á ro ly ...............

297 302 303 304 306 307

A FELEKEZETTUDOMÁNYI INTÉZET TANULMÁNYA BÉK EFI LAJOS: Sollicitudo rei socialis (II. János Pál pápa új 309 szociális enciklikája)....................................

KULTURÁLIS KRÓNIKA ZAY LÁSZLÓ: H a ra n g o z n a k ................... 313 SZIGETI JE N Ő : Tallózgatás teológus szem m el.......................... 314

KÖNYVSZEMLE A kálvinizmus kezdetei (A Studia et Acta külföldi visszhangja) ( B é k é si A n d o r ) ............................................................................. 317

Terjeszti a M ag yar Posta. Előfizethető b árm ely hírlapkézbesítő postahivatal­ nál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta h ír­ lapüzleteiben és a H írlap előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Buda­ pest XIII., Lehel u. 10/A. — 1900 — , közvetlenül vagy postautalványon, va ­ lam int átutalással a HELIR 215— 96 162 pénzforgalm i jelzőszám ára.

A k é z ir a t n y o m d á b a a d á sá n a k ideje: 1988. sze p te m b e r 5.

Előfizetési díj egy évre: 390,— Ft, egyes szám ára: 68,— Ft. M egjelenik kéthavonként.

Kérjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kézira­ taikat két példányban (egy m ásolattal) és a szabványnak megfelelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. Kézi­ ratokat, amelyeket nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszél­ tünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE

DOKUMENTUMOK

István király emlékezete I. István király halála 950. évfordulója alkalmából a Magyaror­ a birodalom bukása után is tovább élt az egység és egyetemesség tudata, akkor is, am ikor Pippin frank király a középitáliai bi­ szági Egyházak Ökumenikus Tanácsának a tagegyházai ünnepi zánci exarchátust, mint Patrim onium Petria pápának adom á­ ülést tartottak 1988. július 4-én az M T A Zenetudományi Intéze­ nyozta, aki függetlenítette m agát Bizánc politikai befolyásától, tében. A megemlékezés, amelyen az egyházi és társadalmi élet sőt idővel annak politikai ellenlábasa is lett. A fokozatos elszige­ kiemelkedő személyiségei vettek részt, dr. T óth Károly reformá­ telődés nyom án Kelet egyre inkább elgörögösödött, N yugat tus püspöknek, az Ökumenikus Tanács elnökének a köszöntő pedig ellatinosodott. Az előbbit inkább a metafizikus, kontem p­ szavaival és megnyitójával kezdődött. A z ünnepi beszédet dr. latív gondolkodásm ód, az utóbbit a róm aiak jogászias és gya­ Fabiny Tibor egyháztörténész, az Evangélikus Teológiai Akadé­ korlatias életfelfogása jellemezte. A hatalm i harc mellett a dog­ mia professzora tartotta. ( A z ő előadását közöljük.) Dr. Paskai m atikai eltérések is egyre nagyobbak lettek. A Szentlélek erede­ László bíboros és a M agyar Katolikus Püspöki Kar nevében dr. téről, a purgatórium ról, a búcsúról, m ajd a cölibátusról szóló Kacziba József püspök, a Szent István Emlékbizottság nevében róm ai tanítás erősen kiélezte a keresztyén Kelet és N yugat kö­ dr. K ardos József történész mondott köszöntő szavakat. A meg­ zötti teológiai ellentéteket. emlékezést Faragó Laura és a Laudise K am arakórus által előa­ A bizánci görög és a róm ai tám ogatású német misszió össze­ dott énekszámok tették színessé. A z együttlét dr. Tóth Károly ütközése m ár Cyrill és M ethod idején is sok feszültség forrása püspök zárszavával, dr. Nagy Gyula evangélikus püspök-elnök­ nek, az Ökumenikus Tanács alelnökének az imádságával, vala­ volt. Géza nagyfejedelem korára a K árpát-m edence nemcsak mint a Himnusz eléneklésével zárult. vallási, hanem politikai, sőt fegyveres konfliktusok színterévé vált. A Balkán felől fenyegető bolgár veszély elhárítására a M aros— Tisza— D una közét birtokló gyula — feltehetően Z om ­ * bor — ugyanúgy, mint korábban Á rpád két dédunokája, Bulcsú harka és Torm ás herceg — Bizáncban megkeresztelkedik és Van-e aktuálisabb nemzeti problém ánk, m int magyarságunk felkéri Theofilaktos érseket, hogy az általa o tt püspökké szentelt fennmaradása és az európai államok jövőjébe való beilleszkedése? Az új ezredforduló küszöbén azért tiszteleg népünk egy ember­ Hierotheos Erdély földjére jöjjön a keresztyén hit terjesztésére. ként állam alapító István királyunk emléke előtt, m ert a keresz­ Az ő közreműködésével, m ajd Géza és István által is alapított tyénség első ezredfordulóján az ő történelmi tette létkérdésünk görög szertartású m onostorok alapítása (M arosvár, O roszlá­ e kettős zálogát: nemzeti integritásunkat és európai identitásun­ nos, Szávaszentdemeter, Veszprém) is bizonyítja, hogy az utóbb ka t biztosította. egyre inkább felszámolt magyar orthodox keresztyénségnek pri­ M ert az Országépítő — K ós K ároly nevezte ő t így — a oritása és kom oly jelentősége volt az államalapítás évtizedeiben. legkorszerűbb eszközökkel kölcsönös viszonyt terem tett olyan Párhuzam osan a bolgár tám adásokkal, Géza fejedelemnek a tényezők között, m int m agyarság és Európa, egyház és állam, német veszéllyel is szembe kellett néznie. A kiutat ő itt is a gazdasági és társadalm i haladás. Személye és alkotása nagyszerű keresztyénség felvételében látta: ezért fordult I. O ttó németszintézise volt az ethica publica-nak — ami mai szóval a politi­ róm ai császárhoz, aki 972-ben házi káplánját, a mainzi püspök kum — és az ethica solitartia-nak, amit theologicum nak vagy fennhatósága alá tartozó Brúnó st. galleni szerzetest küldte akár pietásnak is m ondhatnánk. hazánkba, hogy mint püspök megkeresztelje Gézát és gyermeke­ A M agyar Tudom ányos A kadém ia közeli kongresszusi ter­ it, miközben annak feleségét, Saroltot m ár korábban, Erdélyben mében alighogy lezajlott az a gazdag tartalm ú kétnapos tu d o ­ megkeresztelte Hierotheos püspök. m ányos ülésszak, amelyet a Történettudom ányi Intézet, a M a­ Nemcsak a keleti és nyugati politika, hanem a bizánci és a gyar Történelmi T ársulat és a Róm ai K atolikus Püspöki K ar róm ai keresztyénség hullám ai is hazánk területén kezdtek tehát közösen rendezett. Előadásai nem sokára nyom tatásban is meg­ összecsapni. Az utóbb Esztergomban időző Q uerfurti Brúnó jelennek. 1008-ban elismerte ugyan a keleti egyház hitében nevelkedett M i indokolja, hogy a m agyar népnek mintegy negyedét kitevő Saroltról, hogy „ő kezdeményezte a keresztyénséget”, — de protestantizm us az orthodox egyházzal karöltve most külön is hozzátette: „a m egrom lott vallás pogánysággal keveredett és a lagym atag és m egrettent keresztyénség a barbárságnál is rosz­ ünnepi ülésre jöjjön össze? V alóban külön értékelést igényel Szent István személye és műve? Előadásom első felében erre a szabb kezdett lenni”. Ennek az 1054-es nagy egyházszakadást megelőző feszültség­ kérdésre irányítom a figyelmet. nek a m ost felvázolt hátterén emelkedik ki igazán Szent István * bölcsességének a nagysága: az ellentétek kiegyenlítésével— oly­ kor a kemény kéz politikájának árán is — politikai közmegegye­ zést és vallási türelmet hozott létre. Ez utóbbi többek között A két említett alappillér, a nemzeti függetlenség és az összeuró­ Intelmeiben is megnyilatkozik, hiszen toleranciát, szabad valláspai kooperáció egykor megvalósult és mindig újra megvalósítan­ dó eszményében egész m agyar népünk osztozik. M ind a politi­ gyakorlatot biztosított a m uzulm ánoknak és a zsidóknak is. kum nak, m ind az ecclesiasticumnak vannak azonban olyan Ö kumenikus állásfoglalásunk protestáns kifejtéséhez vegyük vetületei, amelyek a mai egyházi nemzedék felelőseitől, köze­ m ost alapul reform átor és prédikátor őseink látását, az ő István királyt és k o rát értékelő gondolataikat. Az első ránk m aradt lebbről a magyar ökumené tagjaitól hitvallásos állásfoglalást igényelnek. Így is fogalm azhatnék: kötelességünk a kérdés mind megnyilatkozás a „m agyar L uther”-től, Dévai M átyástól szár­ bizánci, mind protestáns örökségének ébrentartása és utódaink­ mazik. Bebek Imre fehérvári préposttal és több szerzetessel nak való továbbadása. folytatott vitája közben a szentek közbenjárása kérdése került Mi ennek az örökségnek az újra meg újra feledésbe merülő elő. Az volt az érvük, hogy íme, első szent királyunk is Szűz tartalm a? M áriának ajánlotta fel országát. „H a csakugyan ezt tette — T ekintsünk először a görög— róm ai kultúra világára. A róm ai felelte Dévai — hát akkor nem ismerte a hit törzsökös természe­ birodalom idején a M editerraneum ot, annak népeit és fajait tét (fidei n atura et indoles), m ert a hit egyedül Istent hívja szoros politikai és kulturális egység fogta össze. A bizánciakban segítségül és egyedül K risztusra szegzi szemét.”

257

H eltai G áspár is elhagyott a Bonfiniből átdolgozott C hroni­ kájában néhány legendát, szent szüzekről szóló részleteket. A Patrona H ungariae hagyom ányt mégis átvette. H orváth Já ­ nos irodalom történészünk szerint ez annak a bizonyítéka, hogy e hagyomány az akkori protestantizm ustól még nem volt telje­ sen idegen. H eltai ugyanakkor Istvánt csaknem szociális érzékű királlyá is tette, pl. azzal, hogy K oppány legyőzésében a szegény község elnyom ását célzó lázadás megfékezését látja. Á ltalában megfigyelhetjük, hogy az ellenreformáció dúlásáig az evangélikus és reform átus írók mindig a tisztelet, olykor egyenesen a hódolat hangján szólnak — szinte m intát nyújtva a későbbi katolikus barokknak. Az evangélikus Révay Péter koronaőr 1613-ban a szent korona tiszteletének a róla szóló könyv megírásával — Szekfű G yula értékelése szerint — olyan szolgálatot tett, ami még hűséges koronaőri szolgálatait is felül­ múlta. Igaz, a rekatolizációs törekvésekkel párhuzam osan ke­ ményedig a hang. Ilyen Melius egyik püspök-utódjának, Gönczi Fabricius Györgynek, vagy Geleji Katona Istvánnak a látása. Figyelemreméltó Kocsi Csergő János püspök állásfoglalása. Ő m u tato tt rá irodalm ilag először arra, hogy István király keresz­ tyénsége, ha nem is azonos a reform áció evangéliumi keresz­ tyénségével, de mégis sokkal közelebb áll hozzá, mint a Tridenti­ num utáni róm ai katolicizmus. Érdekes az ítélete: „István király és utódai szilárdan ráálltak az igaz hitnek egyetlen fundam entu­ m ára. Igaz, hogy erre sok minden olyat is ráépítettek, ami sem arany nem volt, sem ezüst, sem drágakő, ámde Isten az övéinek nemcsak sok gyarlóságot, de sok tévedést is meg szokott bocsá­ tani. István király hitben a mi testvérünk is, nemcsak a tiétek, — hangzott az önérzetes szózat D ebrecenből 1704-ben. Kocsi Csergő nézetét tudvalevőleg Debreceni Ember Pál is átvette nagy történeti m unkájában. A m ikor a Gyászévtized, majd a 18. századi vértelen ellenre­ formáció egyre inkább két táborra osztotta az európai keresz­ tyénséget, akkor sem Szent István személye, hanem a sokszor babonás kultusz, több hartviki legenda cáfolata, a bizánci térítés prioritása, vagy a D onatio C onstantini ham isítványbullája volt a kontroverziák témája. Különösen Bod Péter egyháztörténete nyújt erre vonatkozóan érdekes adalékokat. Ő főként a legenda­ írók „koholm ányait” ostorozza. Még a koronaküldést is a pápá­ tól való függés biztosításának tünteti fel, szerinte ennek feldíszí­ tésére koholták a Szilveszter-bullát. Bod szerint Szűz M áriát is azért jelentette meg a Legenda M aior álm ában Géza fejedelem­ nek, hogy ezzel előkészítsék Patrona H ungariae szerepét és ezáltal M agyarországot a róm ai szék feudum ává tegyék. Révész Im re helyesen látta, hogy a m agyar protestantizm ust később egyre inkább elkedvetlenítette az a törekvés, hogy Szent István emlékének mindig római egyházi és kultuszi jelleget köl­ csönöztek. A Regnum M arianum m al szemben is ezért volt m in­ dig fenntartással a m agyar protestantizm us. Révész szavaival „a túlzás túlzást hívott elő”. Valóban, olyan vádakat is k apott sokszor a nem katolikus magyarság, m int pl. a kism artoni származású Szaitz Leo egri szervita könyvben is leírt véleménye, hogy ti. „az igaz magyarok Szent István katholica hitit tartják, akik pedig ezt nem tartják, azok nem igaz m agyarok, hanem M ária tagadók és a Boldogsá­ gos Szűznek ellenségei”. Erre az igaztalan vádra több protestáns egyházi és világi szerző is válaszolt. Sajnálatos, hogy a SzentIstván vita, amelyet a racionalizmus még inkább kiélezett, fele­ kezeti feleselésekbe is torkollott és az álláspontok megmerevedé­ séhez vezetett. Az eddigiekben röviden vázolt történeti hajszálgyökerek is­ meretében talán megfeleltem arra az első önértelmező kérdésfel­ vetésre, hogy mi indokolja mai külön ünnepi ülésünket. Jóm a­ gam, mint aki evangélikus egyháztörténész, de katolikus — piarista — középiskolai nevelést kaptam és a reform átus egyház teológiai doktora vagyok, e kérdéskört az ökum enikus egység­ törekvés szellemében képviselem. Révész Im re szavait kölcsön­ zöm, aki fél évszázada, a 900 éves ünnepségek előestéjén egyik előadásában ezeket m ondta: „Csak következetes lépés, ha most, az újabb nagy évforduló küszöbén a magyar reform átusság arra hivatott képviseletei még nyom atékosabban kifejezik, hogy a

258

róm ai egyház szentjének, m int kultusztárgynak töm jénfüstbe és fényes ködökbe vesző legendás-mythikus alakja mellől csöndes, megértő tisztelettel félreállva, m indörökre együtt akarják ünne­ pelni a kegyelemben gazdag Istennek szüntelen hálákat adva bármely felekezetű magyar testvéreikkel a történelem Istvánkirályát, minden időknek egyik legnagyobb m agyarját, és Krisz­ tusnak első zsengéjét minden idők magyarjai között.” * Ezek után tegyünk vallást arról a látásunkról, hogy miben látjuk első királyunk örökségének aktualitását a mában. 1. István király mint modern reálpolitikus lehet mindenekelőtt példaképünk. M ár fiatalon szem tanúja volt annak, hogy a keleti és nyugati teológia vetélkedése m ögött nem csupán dogmatikai érvek, hanem nagyon is politikai érdekek húzódnak meg. Hiszen a bizánci és a német-római császárság érdekösszeütközései m ár elődeit, az Á rpád-házi nagyfejedelmeket és az erdélyi gyulák udvarát is szem befordították egymással. István jó l látta apjának Bizánc-ellenességét, de azt is tudta, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy Bizánc és a gyula D uná­ nál egyesített szövetséges seregei országát végzetesen megtám ad­ hatják. U gyanakkor azt is felmérte, hogy hazája harapófogó­ helyzetben van. A 933-as merseburgi és a 955-ös augsburgi, Lech-mezei vereség tanulságait im m ár történelmi távlatban úgy dolgozta fel politikai koncepciójában, hogy a német császári udvarral k ö tö tt szövetségnek nincs politikai alternatívája. A h­ hoz pedig, hogy a keleti tám adás veszélyét is elhárítsa, elkerülhe­ tetlennek látta a m agyar vetélytársaival való összeütközést. A m ikor a király címet felvette, ezzel bejelentette igényét a m a­ gyar törzsszövetség rangban m ögötte álló főm éltóságának, a gyulának a hatalm i területére is. Sarolt öccsét, a gyulát, tehát saját nagybátyját fogságba ejtve, a gyulák hatalm át fenntartani akaró, ugyancsak rokon, bizánci keresztségű A jtonyt megölette, s tartom ányukat országába bekebelezte. E győzelemmel meg­ akadályozta, hogy a m agyarság a szerbek és horvátok m ódjára vallási alapon két nemzetre váljon szét. M ind Á rpád-házi, mind vegyesházi királyaink a m últban, mind saját, XX. századi nemzedékünk vezetői felismerték, hogy a Kelet és N yugat határán élő magyarságnak állandó Scyllák és Charibdisek között csak bölcs reálpolitikai látással lehet jövője. Végletes érzelmi csatlakozások vagy összecsapások m indkét ol­ dalról végzetes következményekkel járh atn ak egész népünk és nemzetünk számára. Ahhoz, hogy mindkét szorításból kimene­ küljünk, magas kultúrájú, szuverén államiság megteremtése és fenntartása az egyedüli út. 2. M int nemzet- és egyházépítő lehet Szent István éppen ezért második szem pontból az eszményképünk. Jól tudta, hogy nem lebecsülendő őserőt képvisel K upa vezér, azaz K oppány szelle­ me. T udta, hogy a pogány legitimitás jogán Vazul a másik nagy ellenfél. Véres, keménykezű leszámolás mellett kellett mégis döntenie a kitűzött cél érdekében. M ert meggyőződésévé vált, hogy a magyar nemzet jövője csak az egyház segítségével biztosít­ ható. István király törvényei és fiához intézett Intelmei ennek a kettős, szent célnak az érdekében és jegyében születtek. Nem volt könnyű társadalmi konszenzust létrehozni. Hiszen a király­ nak nemcsak fegyveres ellenállással kellett megküzdenie, hanem a társadalm i konzervativizmust ideológiai hálóba burkoló egy­ házellenes etnikai tradíciókkal is. Az örö k lö tt barb ár uralmi szervezet masszív ellenállását nem volt könnyű legyőzni, hiszen még új volt a fundam entum és hiányzott annak statikailag biztos eszmei boltozata. A felülről és a kívülről jövő erők között őrlődve első kirá­ lyunk felismerte, hogy az új konstellációban egyik elsőrendű uralkodói kötelessége az egyház védelme és a pogányság leküz­ dése. Krisztus misztikus testét látta meg a keresztyén egyház­ ban és annak eszmei, különösen erkölcsi jelentőségét elengedhe­ tetlen feltételként ismerte fel a nemzet jövője számára. Ennek a lépésnek politikai jelentőségét is felismerte. Meggyőződése volt, hogy ha szuverén szervezője lesz a m agyar egyháznak, ha regnu­

m ának integráns része lesz az ecclesia, akkor — és csakis akkor — őrizheti meg népe függetlenségét, csak ak k o r nem kerül állama hűbéri viszonyba a ném et-róm ai császársággal. Szent István legitim szellemi utódai napjainkig felismerték, hogy a keresztyén univerzalizmusba való belehelyezkedés az egye­ düli helyes út a szuverén politikai cselekvéshez. 3. A függetlenségi politika és a társadalm i közmegegyezés államszervezői eszményének megtestesítője így lesz szám unkra végül m int bátor vallási reformer is példakép. István király, mégha a nyugati keresztyénség mellett dön tö tt is, mégsem folytatott egyoldalú egyházpolitikát. Nem monoliti­ kus, hanem pluralisztikus teológiát képviselt. Szélesre tárta a keresztyénség ajtaját. Nemcsak megtűrte, de újabb alapításaival fejlesztette a bizánci, görög kulturális örökségű kolostori életet is — gondoljunk a királynéváros szom szédságában létesített veszprémvölgyi apácák működésének szorgalmazására. D e a latin rítusú római keresztyénségnek is széles skáláját tám ogatta. Nem akart egyedül üdvözítő m agyar teológiát alapítani. Behí­

vott püspökei és szerzetesei sok ország sokféle teológiai látását képviselték! Velencei, francia, itáliai, német, cseh, osztrák főpa­ pok és b arátok a keresztyénség csodálatos szivárványának kü­ lön-külön, mégis egységes színeit képviselték. M a, 950 év után az egyházak struktúrája világszerte is, ideha­ za is m odernizálásra szorul. Az új viszonyokhoz alkalm aznunk kell egyházi és világi törvényeinket. Teológiai oktatásunk is széles k ö rű reform ot igényel. M agasszintű dialógusra kell felké­ szülnünk a világi tudom ányosság képviselőivel. Vegyes vallású családok ezreit érintő kérdések józan és igazságos ökumenikus tisztázása elengedhetetlen, sürgető feladata a m a nemzedékének. Tanulhatunk-e valamit a régmúltból? Szent István széles ölelésű egyházlátása a mai magyar ökumené harmadik nagy öröksége. Egy új évezred küszöbén, sok felekeze­ tű és világnézetű, és még sok próbatétel előtt álló magyar népünk nemzeti szuverenitása, társadalmi konszenzusa és ökumenikus egyházreformja lehet m egm aradásunk és közös jövőnk egyedüli, biztos záloga.

Emlékmű a m ártíroknak 1988. július 3-άη — az egykori gettó területén — elhelyezték a magyarországi zsidó mártírok emlékét megörökítő, Varga Imre szobrászművész által készítendő emlékmű alapkövét. A kegyeletes ünnepségen beszédet mondott dr. Losonci András, a M IO K és a B IH elnöke, Keller László, az Emánuel Alapítvá ny elnöke, Nagy Richárd, Budapest Főváros Tanácsának az elnökhelyettese, Szim ­ cha Dinitz, a Jewish Agency elnöke, dr. Arthur Schneier New York-i főrabbi, a Lelkiismereti Alapítvány elnöke, Róth József, a M agyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozata igazgatósá­ gának az elnöke és dr. Schöner A lfréd főrabbi, az Országos Rabbitanács elnöke. A z alábbiakban dr. Schöner Alfréd főrabbi beszédét közöljük. * „ ...Édo hámácévo vöéd hagál héze...” Legyen m ajdan tanúság e sírkő, tanúságtétel a szeretetről, a felelősségérzetről, a jelenről és a jövőbe vetett hitről egyaránt. D rága Testvéreim! E verőfényes, gyönyörű vasárnap délelőtt a szeretet szavával hadd köszöntselek Titeket. S külön hadd köszöntsem azokat a vendégeinket, akik személyes megjelenésükkel szám unkra még emlékezetesebbé tették m ártírjaink emlékét megörökítő alapkő­ letételnek napját. M egkülönböztetett tisztelettel és szeretettel hadd köszöntsem M aijai József miniszterelnök-helyettes urat, hadd köszöntsem a zsidó világ reprezentánsait, akik az Egyesült Á llam októl Izrael országáig, eljöttek hozzánk, hogy osztozzanak fájdalm unkban. H add köszöntsem azokat a személyeket, akik fáradtságot nem ismerve, ha szükségeltetett, az éjt is nappallá téve dolgoztak és dolgoznak, hogy méltó emlékműve legyen itt „...Á dm ász kades hi...” e Szent Helyen „...Á hénu bész Jiszroél...” Izrael H áza m aradékának „...senehergu ál ködusász Háj ém. . "akik . m ártírium ot szenvedtek zsidóságuk miatt. K ülön hadd köszönjem meg a M agyar Zsidók Világszövetsé­ ge Amerikai Tagozatának a nagyon sok áldozatot, s valóban, a fáradtságot nem ismerő m unkát. Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Két nappal ezelőtt székházunkban ünnepélyes keretek között aláíratott az az okm ány, amelyet itt elhelyeztünk. S rajta kiváló személyek neve, akik között o tt találtuk a M agyar N épköztársa­ ság képviselőjétől a M agyar Izraeliták Országos Képviseletének reprezentánsáig, a zsidó világ kiemelkedő személyiségéig, ott olvasható Elie Wiesel neve, vagy az előbb elhangzott kiváló beszédet elmondó nagyszerű kollégánké, A rth u r Schneieré. Ez az okm ány valóban az utó k o r szám ára szól majd ércnél m aradandóbban. Hívő emberek m a reggel Isten H ázába gyülekezetünk, hogy

imával ajkunkon emlékezzünk Tam uz hó 17-éreT. Engedtessék meg, hogy a reggeli szlichából hadd olvassak fel néhány sort. A tyánk Istene, M indenható Istenünk! „...Eljöttünk Hozzád, ki a szellemnek teremtője vagy. Hiszen egykori sok-sok bűnünk és m egpróbáltatásaink követ­ keztében annyi mindenen m entünk keresztül. Végzéseket, határozatokat, mai szóval úgy m ondhatnánk, diszkrim inációkat hoztak ellenünk...” S ezek közül volt az egyik, az első, hogy e napon eltöretett a két kőtábla. D rága Testvéreim! Az itt felállítandó emlékmű form áját valamennyien nagyon jól ismerjük, ismeritek. Az első rész a két kőtáblát fogja imitálni, mintegy idézve az ősi tanúságot: Volt a 20. században is egy olyan időszak, am ikor eltöretett a „két kőtábla”, de a betűk elszálltak, visszaszálltak Istenhez. Csak a m atéria tö rt el, a szellem, legyen érette áldott Isten neve, m egm aradt, és a mi feladatunk, a túlélők és a követő generációké, hogy e szellem értelmében éljenek, dolgozzanak szűkebb és tágabb közösségü­ kért egyaránt. V arga Im re Kossuth-díjas szobrászművész által felállítandó emlékmű második egysége egy fordított M enora, amely úgy néz ki, m int egy szomorúfűz, és rajta levelek tízezrei. Engedtessék meg, hogy egy gyermekkori olvasm ányom at idézzem. A két világháború közötti m agyar irdalom egyik nagy­ szerű reprezentánsa egy különleges mélységű és lírai ihletettségű novellát írt. A rról szól benne, hogy nagyon szereti egymást két hitves, asszony és a férje. Felelősséggel és szülői alázattal nevelik gyermeküket. De az élet kérlelhetetlen és kegyetlen, az asszonyt gyógyíthatatlan betegség tám adja meg. Orvos jö n el hozzá. S miközben a férjnek elm ondja a visszavonhatatlan, tragikus hírt a betegség tényéről, az egyetlen gyermek, a kisfiú hallgató­ zik, s megérti, nemcsak szellemében, hanem lelkében is a drám ai szavakat, amely így hangzik: mire ősz lesz, s lehullanak a leve­ lek, az Ön felesége — m ondja az orvos — im m áron nem él. Hogy mi játszódik le ilyenkor egy gyermek lelkében, ezt sza­ vakkal elm ondani lehetetlen. Ehhez a szó gyenge, ehhez érzel­ mek, emóciók szükségeltetnek. S az élet kérlelhetetlen rendjének megfelelően telnek-m úlnak a hetek és a hónapok, lassan bevég­ ződik a nyár, s a gyerek alig tud aludni. A m ikor lehullik az első levél, csöndben, halkan, hogy senki meg ne hallja, kimegy a kertbe, és a lehullott levelet m egpróbálja visszaragasztani a fára, hogy ne essen le a levél, hogy ne haljon meg az, akit ő annyira szeretett. D rága Testvéreim! A Biblia szavát valamennyien ismeritek: Eljön az az idő

259

,,...kajl ole n id af...” , am ikor félni fogtok a fától, és a fa hulló levelétől. Igen, a 40-es évek poklában ez bekövetkezett, hiszen 6 millió európai, s ezen belül 600 ezer m agyar zsidó nagy „bűnéért”, zsidóságáért szenvedett m ártírium ot. Ez lesz az emlékmű, amelyre mi újból leveleket készíttetünk s a leveleken nevek lesznek, azoknak nevei, akik származásu­ kért, hitükért szenvedtek halált. „...N ehesávnu kácájn láteváh j äv o l...” Emlékezzünk arra a korszakra, am ikor vágóhídra vitték legjobbjainkat, és azóta sem

gyógyulnak meg sebeink, csak Istenhez fordulunk kérdő sza­ vunkkal: miért haltak ők meg és miért m aradtunk meg mi? F eladatunk az emlékezés s feladatunk az emlékeztetés és m in­ dezek ellenére, mindezek dacára a m agyar zsidóság itt e honban hisz jelenében, és hisz jövőjében. "...Jés tikvo ájáriszéh.. ."Ige­ nis valljuk, hogy lesz jövőnk, lesz holnapja is a m agyar zsidóság­ nak. M egpróbáltatásaink, és egykori szenvedéseink ellenére is valljuk: „M indenható Istenünk, mi nem felejtünk el Téged, alázatos lélekkel fohászkodunk Hozzád, Te se felejts el bennünket, ne felejtsd el a Te népedet, Izraelt.”

TANULMÁNYOK

Társadalom és egyén kölcsönös felelőssége, népek és fajok egymáshoz való viszonya Az előadás tém ája az emberi együttélés kérdéskörének egyik rendkívül jelentős részletével foglalkozik. Erre nézve keressük, elemezzük és összegezzük az újszövetségi útm utatást. A D o k to ­ rok Kollégiuma Újszövetségi szekciójának összefoglaló tém ája ebben az évben ez volt: Élet az Igéből, felelősség az életért. Az Igéből eredő élet az életért való felelősségre kötelezi a társadal­ m at és egyént, a népeket és fajokat egyaránt az újszövetségi szemlélet szerint. Az életet ajándékozó Isten lehetőséget terem ­ tett arra, hogy az egyén és társadalom , népek és fajok értelmes, tartalm as, boldog élet részesei legyenek, éppen ezért joggal vár­ ja, igényli az életet megbecsülő, és védelmező emberi tetteket, amelyek az egyén és társadalom egymáshoz való viszonyában, valam int a népek és fajok egymással való kapcsolatában egy­ aránt m egm utatkozhatnak. — Krisztus keresztje a földön állít­ tato tt fel, amely nemcsak azt jelzi, hogy milyen nagy az ember bűne és nyom orúsága, hanem azt is, hogy milyen h atártalan Isten szeretete: „m ert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is” ( 1Jn 2,2); „békességet szerzett a keresztfán k iontott vére által” (Kol 1,20); „életét adja válságul sokakért” (M t 20,28). A föld és annak népei nemcsak a teremtés, hanem a megváltás jogán is az élő Istenhez tartoznak objektív értelemben, így az Igéből, a K risztus által adott élet valósággá lehet társadalom és egyén, népek és fajok szám ára. Ezért lehet és kell K risztus követőinek tudatosítani az élet újszövetségi szemléletét, és vállalni az abból adódó elkötele­ zést az élet minden szintjén, egy ad o tt társadalom keretén belül, és világviszonylatban egyaránt. K risztus megváltó m unkája alapján a terem tett világ területén nemcsak a bűn rontásának jelei, hanem az eljövendő világ erői (Zsid 6,5) is jelen vannak, és érvényesítik, érvényesíthetik hatásukat (M t 13,8). Jézus Krisztus által új élet, új ember, új világ, új társadalomszem lélet érvényes. Á ltala nemcsak a törvény újraértelmezése történt meg, amely modellt és indítást ad követőinek a továbbiakra nézve az Írás korszerű, és célszerű m agyarázatára, hanem m egtörtént a teremtési rendek újraértelmezése és helyes értékelése is oly m ó­ don, hogy ezek keretein belül minden egyes embernek, akár az ún. köznép soraihoz tartozik, ak ár a politikai, illetve társadalmi szervek valamelyik rendjéhez, hivatás szerinti rendeltetése az élet szolgálata (Lk 3,10— 14). „Isten kegyelme, és a kegyelemből való ajándék ...so k ak ra elhatott (R óm 5,15b), egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása” (Róm 5,18). Az istentelenek megigazításáról szóló evangélium az egy­ háznak, és a teológiának soha fel nem adható proprium a, sajá­ tossága (R óm 5,17). Az Isten egyetemes uralm áról szóló jézusi igehirdetés olyan fundam entális tétele ez, m int Pál igehirdetésé­

260

nek a keresztről szóló teológia. Krisztus kozm okrátor, az egész világ U ra, nem pusztán a hívő egyénnek, az individuum nak az U ra. A megigazulás konzekvenciái társadalm i és szociológiai vonatkozásban is érvényesülnek, ahogyan Pál ezt a G al 3,28ban megvilágítja. Isten lelke szabaddá tesz a Krisztus által te­ rem tett lehetőség érvényesítésére, érvényesülésére (G al 5,25). Az egyház nemcsak a világban, és a világ mellett van, hanem a világért, ahogyan Grässer helyesen m egállapítja.1 Käsemann hozzá hasonlóan ezt m ondja: Isten igényli a mi földi életünket, m ert ő a világot nem hagyja m agára, és a mi engedelmességünk­ ben ju t kifejezésre, hogy bennünk és velünk azt a világot, amely­ hez mi hozzátartozunk, az ő szolgálatába ismét elhívta.2 Grässer és Käsemann azokra az újszövetségi igazságokra hívja fel a figyelmünket, amelyeket alapjában véve tudunk, amelyeknek azonban sokkal jobban meg kellene határozniuk gondolkodásm ódunkat. Igaza van Grässernek, am ikor megállapítja, hogy a keresztyén embernek állandó kísértése, hogy belső ügynek te­ kintse a hitét csupán, anélkül, hogy a szociális viszonyokhoz hozzászólna, s így az emberi történelem ben terem tő, aktív ténye­ ző lenne.3 Jézus viszont az ilyen jellegű kísértés áldozataira azt m ondja: „Ti nekem azt m ondjátok: U ram , U ram ! — de nem teszitek, am it m ondok” (Lk 6,46). A mi társadalm unk jelenleg a technikai-tudom ányos és szociális forradalm i átalakulások példátlan fázisában él. Az egyház ellenben, úgy látszik, statikus m onolit is, m ozdíthatatlan szikla.4 Egy ilyen fajta m agatartásból adódik annak az egyháznak a karikatúrája, amely visszavonul az igehirdetés belső terére, egy olyan helyiségbe, egy olyan belső szobába, amelynek nincs ablaka a társadalom ra. Mellőzi a vi­ lágra v onatkoztatott politikai-szociológiai aktivitást, mellőzi az igazi istentiszteletet, amely emberszolgálat is, amelynek a társa­ dalmi viszonyok javítása is a célja. Jézus követőjének pedig az a hivatása, hogy a föld sava, a világ világossága legyen (M t 5,13 kk.). A keresztyén felelősség ma nagyobb mint valaha, mert nem mindegy, hogy az ember a technikai tudományos civilizációban homo creator, vagy homo manipulator. A keresztyén ember m a a társadalm i, politikai változások közepette a világ változásait nem kísérheti negatív, rosszindulatú, vagy éppen ellenséges in­ dulattal. Olyan egyházi gyakorlatra van szükség, amely humani­ zálni kívánja az egész társadalmat, megváltoztatni a jelent az eljövendő világ erejével. Természetesen ez a gyakorlat nem akarja a hitet a politikában feloldani, sem az egyházat politikai m ozga­ lommá tenni, csupán arra törekszik, hogy a helyes szó az adott szituációban megszólaljon, és a szükséges tett az ad o tt helyzet­ ben valósággá legyen, ami Krisztus követéséből adódik. Az evangélium nem szociális üzenet, és nem politikai program ot ad,

azonban felelősségre szólít mindezekért, ezeken a területeken. Az egyén felelős a társadalom ért, a társadalom az egyénért, a népek és fajok egymásért fokozott m értékben a Krisztus meg­ váltó m unkája alapján az újjáteremtés eseményéig terjedő idő­ szakban, a jelen helyzetben. — A dolog természetéből adódóan a tém a feldolgozása úgy történik, hogy a hangsúly K risztus követőjének, a keresztyén embernek a lehetőségére, és felelőssé­ gére esik, amelynek hasznosítására hivatott a legszélesebb k ö r­ ben. A címben szereplő fogalmak ismertetése, és azok egymás­ hoz való viszonyának tisztázása voltaképpen azért szükséges, hogy Krisztus mai követője előtt ismertté váljék hivatása, a jóságos Atya, és a Megváltó Ú r akarata. T ém ánkat voltaképpen így is fogalm azhatnánk: Krisztus követőjének lehetősége és felelőssége egyén és társadalom , a népek és fajok egymáshoz való viszonyáért. Az előadás első egysége a címben szereplő fogalmak tisztázá­ sával foglalkozik, a második a társadalom és egyén kölcsönös felelősségét elemzi, és természetesen a hangsúlyt az egyén felelős­ ségére teszi, a harm adik a népek és fajok egymáshoz való viszo­ nyára nézve adja az Újszövetség útm utatását.

A címben szereplő fogalmak meghatározása A társadalom A szó a mai kor fogalmi készletéhez tartozik. Az újszövetségi korban ez elvont fogalom helyett a kisebb vagy nagyobb, népi vagy politikai egységeket nevezik meg. Így szó van a családról, a falvakról, városokról, egy kisebb vagy nagyobb tájegységről, a népről és e közösségek életét irányító vezető személyiségekről, valam int ezek rendezett körülményeiért felelős szervekről, h ató ­ ságokról, testületekről. A társadalom fogalma voltaképpen a fentebb említett közösségeket és egyéneket foglalja m agába, illetve ezekben konkretizálódik. A fogalom m eghatározását, mivel nem tartozik a bibliai szókincshez, a bibliai fogalmi szótá­ rak általában nem adják, kivéve a Herbert Haag kiadásában 1982-ben megjelentetett Benziger-féle Bibel-Lexikont. E lexikon szerint az ember teremtésbeli adottságaihoz tartozik az, hogy társas lény. Társadalm i élete az eleve adott, vagy szabadon kialakított intézményes keretek között folyik, amelyek közül a legfontosabb a nép és a család. Jézus korában m indenekelőtt a hellénista— róm ai kornak a polis részéről m eghatározott struk­ túrával kell számolnunk. — Társadalom: az emberek közötti viszonyok összessége, amelyet az anyagi javak termelésének m eghatározott m ódja és m eghatározott közösségi viszonyok jellemeznek a történelmi fejlődés valamely fokán.5 Társadalom: az objektív valóság jelenségeinek egyik nagy csoportja, az embe­ ri együttélés viszonyainak összessége, változó alakja.6 A társa­ dalom Jézus és követői szám ára Izráel akkor érvényben lévő vallási és politikai közössége, és ezek rendje, a gyülekezetek szám ára a lakóhelyük szerinti környezetük, az a testület, amely­ nek fennhatósága alá tartoznak. A társadalom tehát a család, a nép, a munkahely közösségében, és az ezeket m eghatározó testületekben konkretizálódik, ezek összessége. A társadalom tagja az egyes ember, az egyén.

közösséghez, rendkívül erős, a szolidaritástudattal együtt. A fogság korában és utána egyre inkább individualizálódik Izráel emberszemlélete, amelynek kétségtelenül vannak pozitív vonásai is, így pl. a személyes döntés jelentősége minden tekin­ tetben. Az egyén az újszövetségi szemlélet szerint a személyes döntés lehetősége előtt áll (M t 3,1 kk.), és amennyiben ez helye­ sen történik meg, m agába foglalja a közösséghez tartozást, Isten új, szövetségi néphez való kötődést, és a családért, és városért, vagy a községért, a népért vagyis a társadalom ért való felelőssé­ get (Lk 3,10 kk.). Az egyén teremtésbeli adottságaiból követke­ zik társadalm i felelőssége, a másik emberhez való helyes viszo­ nya a bibliai lehetőség és igény szerint.

A felelősség Elvont gondolkodásra hajlamos nem zedékünk fogalmainak köréhez tartozik a felelősség fogalma is. Ez viszont nem azt jelenti, hogy mivel a „felelősség” szó nem szerepel az Újszövet­ ségben, ezért nincs szó arról sem, am it ez a fogalom kifejez. Az ószövetségi szemlélet szerint az ember teremtésbeli adottságai­ hoz tartozik egyrészt a megbízatás, másrészt a számadás, a felelet, a válaszadás döntéseiért, tetteiért. Az ember felel azért, am it tesz, annak, akitől az életet és a m egbízatást kapta ( 1M óz 2,15— 17). A felelősség annak a tudata, és konkretizálása, hogy az ember nem független, nem öntörvényű lény, hanem arra van hivatva, hogy életét annak a tanácsa, útm utatása szerint élje, akivel szemben elszámolási kötelezettsége van, akinek feleletet, számot kell adnia arról, am it tesz ( 1M óz 3,9). A felelősség voltaképpen annak a kötelezettségnek a vállalása és kivitelezése, amely az emberre teremtésbeli adottságaiból hárul, és a teremtési rendek részéről megnyilvánul (2M óz 20) egyrészt, másrészt a Krisztus által megújított szövetség alapján adott lehetőség és elkötelezettség. A felelősség a Krisztus megváltó m unkája által ajándékozott lehetőségek érvényesítésére indító elkötelezés a világ életének területén, a társadalom valamennyi fórum án (M t 5,13 kk.). Az Ú r megbízása alapján az ember arra van hivatva, hogy küldetésének megfelelően éljen abban a tudatban, hogy meg kell jelennie a K risztus ítélőszéke előtt; ott számot kell adnia arról, amit e testben cselekedett, akár jót, ak ár gonoszt ( 1Tim 5,24 k .; K ol 4,22 kk.). A szám adásra szólítás emberi fórum ok részéről e korszakban is m egtörténik; ezekkel szemben az embernek valamilyen kötődése alapján elszámolási kötele­ zettsége van. A felelősség újszövetségi értelme azonban a keresz­ tyén ember szám ára eszkhatologikus távlatú.

A népek A ta ethnē „a népek” fogalma jelenti a különféle földrajzi helyeken élő, különböző nyelveket beszélő, más hagyom ányo­ kat, kultúrát, esetleg vallást vagy társadalm i, politikai rendszert képviselő, létszám szerint kisebb vagy nagyobb szervezett kere­ tek között együtt élő emberi közösségeket. A népeket elsősorban egyenként a közös nyelv, az azonos történelem, a közös lakó­ hely, társadalm i, politikai rendszer köti össze. A közös nyelv és közös tradíció adja meg egy-egy népnek nemzeti öntudatát.

A z egyén A fa jo k Az egyén szintén a mai k or közismert fogalma. A fentebb említett Benziger-féle fogalmi szótár szerint a Kijelentés az em ­ berről úgy beszél, m int akinek emberi mivoltához lényege szerint hozzátartozik az, hogy társas lény. M indkét terem tés-történet, — természetesen mindegyik a m aga m ódján — , de azt hangsú­ lyozza, hogy az ember férfi és asszony, egymás szám ára van teremtve ( 1M óz 1,27; 2,18— 24).7 Az ószövetségi emberszemlé­ let szerint az em ber oly m ódon közösségi lény, hogy az egyes ember értéke, értékelése minden esetben a népé mögé kerül.8 Az egyén kötődése a néphez, a családhoz, és a nagy családhoz, a

A ta genē „a fajok” a népek körén belül bizonyos jellegzetes tulajdonságokat, sajátosságokat képviselő népcsoportokat je­ lenti, esetleg nemzetségeket, amelyek a közös őstől származó speciális jellegzetességeiket együttesen, azonos m ódon m utatják. Egy fajtához tartozhat több, nyelvi szem pontból specializáló­ do tt nemzetség, esetleg nép. Az azonos fajhoz tartozó nemzetség lehet más nyelvet beszélő, más társadalm i rend, illetve politikai közösség keretén belül élő nép. A népekre és fajokra vonatkozó pozitív prófécia ugyan m ár

261

az Ószövetségben is megszólal,9 azonban a döntő szemléletvál­ tozás az ószövetségi ígéretek beteljesedésének a folyam ata Jézus Krisztus megjelenésével kezdődött el. Összefoglalás. A címben szereplő fogalmak nyelvi elemzése, m eghatározása alapján az vált érzékelhetővé, hogy a mai fogal­ m aknak van nyelvi előzményük, tradicionális hátterük, még akkor is, ha egy részük nem adható vissza egyetlen újszövetségi, illetve bibliai fogalommal. A nyelvi elemzés alapján az vált érzékelhetővé, hogy a bibliai kifejezések a m egfogható, tapaszta­ lati valósághoz közel vannak, és ez érvényes még Jézus korára is. Később, elsősorban a hellénista kultúra és az idealista filozó­ fia hatására indult meg egy olyan nyelvfejlődési folyamat, amelyre egyre inkább jellemző az absztrakció. A cím fogalmai­ nak nyelvi m eghatározása viszont két szem pontból is fontos. Egyrészt azért fontos, hogy pontosan értsük a fogalm ak jelen­ téstartalm át, másrészt viszont azért, hogy érzékeljük azt is, hogy a mai élet jelenségeire nézve a bibliai útm utatás akkor is megke­ resendő, ha történetesen azok a fogalmak, amelyek ezeket kife­ jezésre juttatják , nem szerepelnek a bibliai szókincsben és egyet­ len bibliai fogalomm al nem tudjuk visszaadni azokat. A nyelvi elemzés célja soha nem lehet csupán a fogalmak mechanikus vizsgálata. H a ez pontos és gondos, akkor mindig hozzátartozik a kor vizsgálata szociológiai, kultúrtörténeti, szellemtörténeti szem pontból, valam int a fogalmak jelentéstartalm a változásai­ nak figyelemmel kísérése.

Egyén a társadalomért Az egyén szám ára a társadalom az a teremtési rend, az a közösség, amelynek keretei között éli egy m eghatározott körben és helyen az életét. Az egyén, a keresztyén ember egy m eghatáro­ zott, többféle kisebb egységre tagolható közösségnek, a társada­ lom nak a tagja. A társadalom számára nem rajta kívül lévő szervezet, hanem Istentől adott kerete jelenlegi életének, amelyhez annak részeként tartozik oda. — Alapvető különbség van az újszövetségi és a qum ráni felfogás között a társadalom hoz való viszonyt illetően. M indkét közösség elenyésző kisebbségként, szétszórtságban él benne a nagyobb közösségben, a világban. A qum rániak felfogása szerint azonban annak tagjaitól el kell különülni, ki kell vonulni a világból, és emigrációba vonulva készülni kell a szent háborúra a világosság fiainak a sötétség fiai, az igazaknak a nem igazak ellen. Az újszövetségi útm utatás sehol nem biztat a társadalom ból való em igrációra egy elkép­ zelt, ideális társadalom ba való elvonulásra, hanem elkötelez arra, hogy az ad o tt társadalom viszonyai között legyenek Krisz­ tus követői, bizonyságtevői az evangéliumnak a M ester példája szerint. Jézus Krisztus e világban jelent meg, az emberek közé ment, és az ő jól ismert körülményeik között, politikai, gazdasá­ gi, házassági viszonyaikra nézve világította meg Isten üzenetét. A maga konkrét helyzetében szólította meg az em bert: a tenger partján, a vámszedő asztal mellett, vagy éppen az úton. Jézus küldetésének színhelye az élet, szerte já rt és jó t tett, — követői­ nek is ez az útja. A z egyén felelősségének alapja Isten dialógusa. Isten Jézus Krisztus által dialógust kezdemé­ nyezett a tőle elidegenedett emberrel. Lehetőséget biztosított arra, hogy párbeszéd jöjjön létre közte és az ember között. Jézus K risztusban találkozott a két világ, a test világa, és az A tya világa. A N ázáreti zsinagógában, nevelkedésének színhelyén hirdeti meg azt a program ot, ami nemcsak az ember örök üdvös­ ségét, hanem jelenlegi szabadítását, gyógyítását, talpra állítását jelenti. A szegények, a foglyok, a vakok, a bajban lévők szám ára Jézusnak van mondanivalója. Van megoldás azok számára, akiken legjobban látszik, hogy szükség van a világ m egváltásá­ ra, m ert valamilyen okból a társadalom perifériájára kerültek. Ki vannak kapcsolva politikai, társadalm i, vagy egészségi okok m iatt az életből. — Jézus program ja úgy hirdeti m inden ember

262

szám ára az evangéliumot, Isten országa megjelenését, hogy biz­ tosítja annak erőit úgy, hogy abból a társadalom egyetlen rétege sincs kizárva. Jézus által Isten úgy terem tett a párbeszédre lehe­ tőséget, hogy a dialógusban nem a kárhoztató ítélet szava hang­ zik, hanem a szabadító erőt közvetítő jó hír szólal meg.

A z egyén felelősségének jelei Az egyén felelőssége a társadalom iránt tettekben m utatkozik meg. Az újabb ószövetségi kutatás maggyőző m ódon kim utatta, hogy nincs egyetlen centrális bibliai fogalom, amelyet szociális dimenzió nélkül meg lehetne érteni (bűn, kegyelem, igazság stb.)10 A prófétai szó nyilvánvalóvá tette, hogy a valóság nem szakítható el szent és profán területre, m ert az Ú r, aki hitet igényel az ember részéről, a világnak, a történelemnek, minden létező valóságnak az U ra, ezért a benne hívők felelősségének a valóság, a terem tett világ egész területét át kell fogni, különben a kultusz hiábavaló, és a vallás elvetendő mint haszontalan képm utatás, ahogyan Ámós könyve alapján ez egyértelmű. A z Újszövetség ebből az ószövetségi szemléletből táplálkozva, Jézus útmutatása alapján szólít hasonló m ódon minden keresztyén embert felelősségének közéleti megnyilvánulására, amely a követ­ kező konkrétum okban m utatkozik meg. Kontaktusteremtés. Krisztus követője kontaktus teremtésére hivatott a társadalom területén, a dialógus-közösség megvalósí­ tására. Az emberi kapcsolatok megteremtése, a párbeszéd alap­ ja, amely által a keresztyén ember felismerései, javaslatai szóhoz ju thatnak. A kontaktusterem tésnek nem az a célja, hogy a ke­ resztyén ember a társadalm i funkcióban lévő egyén helyét elfog­ lalja, és funkcióját átvegye, helyette intézze az ügyeket, — ezt Jézus nem vállalja ad o tt esetben (Lk 12,13— 14); hanem az, hogy felelősségére eszméltesse, a hum ánus, a törvényes rend érvényesítésére, az önkényes, az igazságtalan, a törvényes rendet sértő eljárással szemben, minden körülmény között. — Jézus szóvá teszi a törvényes eljárás során elkövetett törvénytelensé­ get, am ikor ezt m ondja: „H a rosszat m ondtam , bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jó t m ondtam , m iért ütsz?” (Jn 18,22). Pál eszmélteti a társadalom képviselőit hivatásuk helyes gyakor­ lására, am ikor a filippi börtönből kiszabadult (ApCsel 16,35 — 40). A törvényes rend képviselői felelősek az emberi jogok, az igazságosság érvényesüléséért, intézkedéseiket nem hozhatják meg törvényes eljárás nélkül, az önkényesség jegyében. Az apos­ tol unokaöccse tájékoztatja az illetékes hatóságot arról a tervről, amely ki akarja játszani a törvényes rendet (ApCsel 23,12— 35). — A keresztyén embernek nem az a feladata, hogy a világot hamis m ódon krisztianizálja, hanem az, hogy a társadalom tagjait a maguk területén a pontos, gondos, hivatásukból adódó kötelességük teljesítésére, a törvényes rend védelmére eszméltes­ se adott esetben, amennyiben erre szükség van. — K ontaktust teremteni, és a jó kapcsolattal úgy élni, hogy az a társadalm i szerveket segítse hivatásuk helyes gyakorlásában, ez olyan lehe­ tőség, amely kötelessége minden keresztyén embernek a maga helyén, nemcsak az egyének, hanem a társadalom érdekében is. Példamutató tettek, a jó cselekvése. Isten hum ánum a hum á­ nus életre, a társadalom hum anizálására kötelez. Isten, Jézus K risztus által a világhoz fordult. Jézus szerte járt, és jó t tett (M t 4,23— 24). O tt volt az emberek között a maga pozitív, mindig és m indenütt segítségre kész, megoldást hirdető, és megoldást jelentő munkájával. A válságos helyzetekben segítséget nyújtott, a konfliktusokat m egoldotta (Lk 7,11). Krisztus láttatása, pél­ dam utató élet a N ázáreti Jézus követőinek hivatása. „Ti vagy­ tok a föld sava, a világ világossága” (M t 5,13 kk.). M indkét m eghatározás feltételezi Jézus követőinek a nagyobb közösség, a társadalom területén való pozitív jelenlétét, áldásos hatását. Nyilvánvalóvá teszi viszont annak káros következményét, ítéle­ tes voltát is, ha követői nem funkciójuknak megfelelően vannak jelen az életben, mind egyéni, mind közösség, társadalm i szem­ pontból. A só nélküli étel rossz, a világosság nélküli élet gonosz. A megízetlenült só semmire sem jó , csak arra, hogy eltapossák, ha a benned lévő világosság sötétség, m ekkora akkor a sötétség

(M t 6,23). Jézus tanítványai az ember egzisztenciális kérdéseire nézve hirdették az Ú r által egyszer s m indenkorra adott megol­ dást, szavaikkal, tetteikkel, életform ájukkal egyaránt (ApCsel 3,1 kk.). A jó cselekvésével való bizonyságtételre az őskeresztyén irodalom legkorábbi iratai, a páli levelek éppen úgy nagy hang­ súlyt tesznek (Fiil4,5 kk.; K ol 3,12 kk.; 1Thessz 4,1— 12), mint ahogyan a legkésőbbi kanonikus iratokhoz tartozó ún. katholi­ kus levelek is (Jak. 1Pt. Jud. 2Pt). K onfliktus helyzetekben, nehéz külső körülmények között a jó cselekvése az az út, amely egyrészt a konfliktust m egoldhatja, tehát megoldást jelenthet, másrészt előkészítheti azt a párbeszédet, amely alapja lehet a megoldásnak (lP t 3,1 kk.). Jézus követőinek életstílusa, beszéde, tette eszméltetés a hum ánus életre, az ember megbecsülésére, értékelésére, a kölcsönösség, a felelősség érvényesítésére az ad o tt társadalm i helyzetben. A z állampolgári kötelesség teljesítése, a közterhek vállalása. "A djátok meg a császárnak, ami a császáré” (Lk 20,21— 25). Jézus útm utatása nem opportunizm usra, nem is m anipulációra, sem nem korrupcióra, hanem a társadalom iránti állampolgári kötelezettség teljesítésére indít. Jézus nem m entette fel sem k o r­ társait, sem későbbi követőit állam polgári kötelezettségeiknek teljesítése alól. Pozitív m agatartást kíván e téren is. — Nem osztozott kortársainak társadalomellenes, Róma-ellenes m aga­ tartásában. Egyik szélsőséges csoportot sem igazolta kortársai közül. A róm ai császár nem független a terem tő Isten uralm ától. Jézus a társadalm i szervek isteni rendeltetését hirdeti azzal, hogy a korábban érvényes legfelső hatalm i szerv megnevezésével hívja fel Izráelnek, Isten népének tagjait kötelességük teljesítésére. A császár igénye az adó fizetését illetően jogos. Ő a császárt nem állítja szembe Istennel, sem igényét Isten igényével. A rend U ra a rendezett életet a társadalom területén a legyőzött, de még meg nem semmisített kaotikus hatalm akkal, a sötétség erőivel szem­ ben az által a testület által kívánja gyakorolni, amely hivatása és rendeltetése szerint rendelkezik a hatalom eszközeivel, a világi felsőséggel. A császárra és annak igényére Jézus úgy m ond igent, hogy összefüggésbe hozza Isten rendjével. A társadalm i rend legfőbb képviselője fölött o tt van Isten, és az ő igénye. — Jézus olyan összefüggést láttat a császár és Isten között, amelyről sejtelmük sem volt azoknak, akik az adófizetés kérdését vetették fel Jézusnak a m aguk szűklátókörű, korlátolt, elvakult gondol­ kodásm ódjuk alapján. Jézus válaszadása nemcsak abban múl felül m inden emberi elképzelést, hogy kikerüli a kérdésben felál­ lított csapdát (l. a hely exegézisét), hanem abban is, hogy hirdeti Istennek a történelem területén megnyilvánuló uralm át. Az Is­ ten képét hordozó ember köteles a császár képét hordozó pénz­ zel úgy gazdálkodni, hogy az biztosítéka lehessen az élet norm á­ lis rendjéért felelős világi hatóság rendeltetése szerinti m űködé­ sének. A bűneset utáni világban a viszonylagos rend biztosításá­ ra rendeltetett a társadalm i élet hatalom m al felruházott politikai apparátusa. Az adófizetés tehát hozzátartozik az egyén társad a­ lom iránti felelősségéhez. Pál a R óm 13,1— 7-ben Jézus tanítását fejti ki részletesebben. Úgy buzdítja a róm ai gyülekezetet a társadalm i szervek iránti kötelezettségük teljesítésére, hogy meg­ világítja ezek Istentől eredő rendeltetését: „Isten szolgája az a te javadra.” Az 1P t több tartom ány gyülekezeteit eszméltet! állampolgári kötelességükre. A levélben megszólaló útm utatást egyértelművé teszi, hogy az Ú rért, az ő ak arata alapján, jó lelkiismerettel kell eleget tenni Krisztus követőinek azoknak a kötelezettségeknek, amelyek állampolgári mivoltukból hárul­ nak rájuk. K risztus követése nem oldja fel az egyént a társad a­ lom tagjaként ráháruló kötelezettségek teljesítése alól, hanem elkötelezi azok teljesítésére. A z Ú r van o tt ugyanis azok m ögött a társadalm i szervek m ögött, amelyek a rendet, az emberhez méltó élet feltételeit biztosítják (R óm 13,11 kk.). Becsületes munka végzése. Az Újszövetség megerősíti az Ószö­ vetség m unkáról szóló tanítását, amely szerint az ember arra hivatott, hogy: laabód et haadamah, la'abôd ’ät-hā ’adām āh görö­ gül: ergazesthai tēn gēn (1M óz 2,5) m unkálja a földet. Az embert Isten tanította meg a m unkára, a rendre, a kultúrtevékenységre (Ézs 28,23— 29). A m unka a bűneset előtt, és a bűneset utáni ember életéhez egyaránt odatartozik (5M óz 2,7; 14,29; 15,10;

16,15 stb.), de odatartozik a m egváltott ember életéhez is olyan m ódon, hogy m unkájának a modellje az a megváltó Ú r, aki az A tyára tekintve m unkálkodik: ho pa tēr mou heōs arti ergazetai k āg ō ergazomai (Jn 5,17). E xkurzus: Az ergazomai fogalma az értelmes, hasznos tevé­ kenységet jelenti ellentétben a haszontalan, értelmetlen tevé­ kenységgel. Az ergazesthai fogalm ának jelentéstartalma tehát nem egyszerűen azt fejezi ki, hogy az ember csinál valamit, hanem azt, hogy azt csinálja, aminek értelme nyilvánvaló, haszna az élet valamelyik területén megmutatkozik. Az ergazesthai fogalma annyira átfogó jelentésű, hogy m agába foglalja a m unka, tehát a hasznos tevékenység végzésének mindenféle form áját, legyen az fizikai, vagy szellemi m unka, ezeken belül mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari, művészi, vagy bárm i más tevékenység, akár a közéletben, akár a ház körül folyik, ak á r férfi, ak ár nő végzi, kisebb, vagy nagyobb közösség jav át szolgálva. A héber āszāh, p āal, ābad, mölā'k ā . A ‘ā sāh, pā ‘al, ‘ābad, melākāh és ezek származékai vannak mögötte. A z alkotó, kreatív tevékenységet jelenti tehát az ergazesthai, amely jellegére nézve lehet egészen különböző, de eredetére nézve s eredményét tekintve azonos, és m indkét nem tevékenysége lehet. Eredete Isten megbízásához vezet vissza m indkét nem esetében, eredménye, célja a fö ld , a közösség javának szolgálata Jézus Krisztus útmutatása szerint. Így nemcsak a kreativitás, a hasznosság, a közösség e világi javának szolgálata tartozik hozzá a munka fogalmához, vagyis nemcsak a fö ld i lét fenntartásának eszköze, hanem a salutatio is, vagyis Isten szabadító munkájának a jelzésére is szolgál. — A ke­ resztyén ember jó , becsületes m unkája az apostoli tanítás szerint Krisztus követéséből adódó tiszte, amely nem látszattevékeny­ ség, nem a szemnek való szolgálat ( 1Thessz 4,11; 2Thessz 3,10 — 12; K ol 3,22; E f 6,5—8 ), hozzátartozik a sōma Christou, a Krisztus teste építéséhez közvetett módon. A munka a jólét, az élet biztosításának eszköze, nemcsak a család eltartásra szoruló tagjai számára, akár a gyerm ekek, akár az unokák, akár a szülők kategóriájához tartozzanak, hanem a szűkölködők, a segítségre szorulók számára is ( 1Tim 5,4.9; E f 4,28). A keresztyén ember munkája gyümölcsének célja messze túlmutat az egyéni haszon, a szűk családi jólét kategóriáján azzal, hogy részben a rászoruló családtagok eltartását feladatává teszi a keresztyén embernek, másrészt olyan aktivitást kíván meg a munka terén, hogy ne legyen gond a segítségre szorulók támogatása, legyen miből adni azoknak, akik arra rá vannak utalva ( E f 4,28). A munka meg­ szentelt tevékenység, a hit következménye, amelyet könyörgés előz meg, kísér, és hálaadás követ. A munka hivatás, helytől, helyzettől, szituációtól függően (Gal 5,6; 1 Thessz 1,3; 2Thessz 1,11). Minden, ami az ergon, tehát az értelmes munka kategóriá­ jához tartozik, vagyis nemcsak a szervezett egyházi munka végső soron a Szentháromság Istent hirdeti, nemcsak eredetében, hanem folyamatában, és rendeltetésében is a kreatív, a szoteriologikus és eszkatologikus jellegével. A becsületes munka a keresztyén ember számára olyan lehetőség és felelősség, amely által a társadalom javát, az ember evilági és eljövendő boldogítását, valamint Isten dicsőségét szolgálja.11 Imádság a társadalomért. Jézus úgy tan íto tta követőit im ád­ kozni, hogy az im ádság általános fogalmához, a proseuchomai fogalmához odakapcsolta az im ádság tém ájaként azokat is, akik nem is csak egyszerűen a kívül lévők, m ondjuk így, a más világnézetűek, hanem azokat is, akik kifejezetten ellenséges m a­ gatartást tanúsítanak velük szemben (M t 5,44), modellként állít­ va eléjük a jóságos mennyei A tyát, akinek egyetemes érvényű, m inden em bert átfogó kegyelme, szeretete nyilvánvaló. Az újszövetségi szövegek egy tekintélyes része az im ádság tárgyaként tehát azokat jelöli meg, akik üldözik Jézus követőit, az egészen általános értelm ű diōk ō fogalma imperfektumi participium ának használatával, amely ily m ódon az üldözés intenzitását is hang­ súlyozza. A szövegek másik része az epēreazō „gyalázni” ; „szid­ ni” ; „megsérteni” ; „fenyegetni” fogalm át hozza a diōk ō helyett. Ezek a gyengébb és későbbi szövegek. A harm adik csoport egymás mellett hozza m indkét fogalmat az epēreazō fogalmának konkrét jelentését kiegészítve az átfogó jelentésű diōk ōval. — M indenképpen arról van szó, hogy Jézus követőinek az imádság

263

úgy tartozik hozzá az életformájukhoz, hogy annak témája annyi­ ra átfog minden embert, mint ahogyan a mennyei A tya jósága, és az egyszülött Fiú engesztelő áldozata ( 1Jn 2,2) és a Szentiéleknek az egész kozm osz színterén megnyilvánuló munkája (Jn 3,8). Az apostoli levelekben Jézus útm utatásának szellemében a társada­ lom tagjaiért való im ádságra éles hangsúly kerül ( 1Thessz 5,17). Az nemcsak az egyén szüntelenül ismétlődő feladata, hanem a gyülekezet minden tagjáé, az egész gyülekezeté ( 1Tim 2,1 kk.). Az imádság, amelynek minden em berért el kell hangzani, olyan eseménye a gyülekezeti istentiszteletnek, m int az ütközet a csata­ térnek. Az egyén m int a közösség tagja beveti m agát azért, hogy a sötétség szellemi erőinek hatása alól felszabaduljon az ember, m inden ember. Az im ádság küzdelem azért, hogy a társadalom ­ ban az eljövendő világ ereje érvényesüljön, a hum ánus szempon­ tok határozzák meg az élet rendjét. A m unka mellett az im ádság is állandó kísérője az egyén társadalm i felelőssége konkrét meg­ m utatkozásának. A minden emberért való im ádkozásra való buzdításban rendkívül lényeges, hogy ez azokért is történjék, akik elsősorban felelősek a társadalom rendjéért. Az im ádság tárgya minden ember, külön megemlítve a különböző felelősségteljes funkcióban lévő egyéneket. A z imádság társadalomformáló erőként hat, — ha van — , az élet rendezett keretének alakításá­ ban (1Tim 2,1— 2). Szenvedésre való készség a humánus rendért. „K risztus is szen­ vedett egykor m int igaz, a nem igazakért...” ( 1Pt 3,18). Az egyén a m aga felelősségét részben az említett m ódon úgy gyakorolja, m int egy konkrét gyülekezet tagja és egy konkrét politikai k ö ­ zösség tagja, abban a tudatban, hogy a gyülekezetnek, és a társadalom nak rendeltetése, szolgálata van e jelenlegi világkor­ szakban. M indkettő Isten diakonosa, szolgája, az élet érvényesü­ léséért. Ennek a szolgálatnak a betöltéséhez járu l hozzá a maga pozitív szerepével, a jó cselekvésével, és képviselésével akkor is, ha ez történetesen az ad o tt helyzetben szenvedéssel is párosul. Egyedül az élő Isten előtti jó lelkiismeret a döntő szám ára m inden körülm ény között az 1P t 2,20 kk. útm utatása szerint. A szenvedésre való készséghez, a jó cselekedetek ellenére vállalt szenvedéshez Isten ígérete fűződik ( 1Pt 2,20 kk.).12 Az igazságta­ lanságok m iatt vállalt szenvedés, a jó cselekvése melletti kitartás eszméltet Krisztus keresztjére, jelzi az általa ad o tt szabadságot, és hirdeti az eljövendő dicsőséget. B izonyságot tesz a meghalt, feltám adt, és dicsőségben eljövendő Krisztus erejéről, a bűn elleni harcáról, és ennek ítéletes következményéről, ígéretei be­ teljesedéséről, az ember konfliktushelyzetének teljes és tökéletes megoldásáról. N em számításból ered. Az egyén társadalm i felelőssége nem egyéni érdekek érvényesítéséért történik, és tartalm a nem az evangélium kiszolgáltatása, nem az egyház árulása. Az emberré lett Isten elutasít minden olyan törekvést, amely követőit el akarja tiltani társadalm i felelősségük, politikai küldetésük gya­ korlásától (Lk 20,21— 25), viszont számon kér minden olyan tevékenységet is, amely az egyház kiszolgáltatását, pusztítását jelenti (ApCsel 9,11 kk.). A hazug spiritualizmus éppen olyan idegen az egyház U rától, m int amilyen idegen a korrupció (M t 26,24). — Aki jól él az úrvacsora sákram entum ával, annak a szám ára evidens, hogy Krisztus áldozatáért az új szövetségkötés m egtörtént, és ezáltal Isten gyökeres megoldást ad o tt a világ valamennyi embere számára, megszüntetve a profánum és a szent közti különbséget, hiszen nincs a világnak egyetlen része, nincs a földnek egyetlen embere, akire ez az áldozat ne lenne érvényes objektív értelemben. Jézus követői arra hívattak, hogy az érvényes társadalm i rend követelményeit teljesítve, a maguk példam utató életével (Fil 4,5 kk.), a társadalom építő, a társadal­ m at alakító, a társadalom ért im ádkozó tényezővé legyenek, de nem a m aguk egyházépítő m unkájának az elárulásával. Összefoglalás. Az egyén felelőssége a társadalom ért voltakép­ pen az egyház U ra egész világnak szóló küldetésében való része­ sedés. Az ő küldetése a világ életéért hozott áldozat, amely minden emberre, minden részére kiterjed a világnak, és minden emberi viszonylatot átfog. Az egyház és annak tagjai nem önm a­ gukért vannak, hanem azért, hogy hirdessék, jelezzék és valóság­ gá tegyék azt az erőt, amely Krisztus által életet jelent halál

264

helyett, békességet ellenségeskedés helyett, szeretetet gyűlölet helyett, igazságot igazságtalanság helyett, jo g o t jogtalanság he­ lyett, jólétet nyom or helyett, harm óniát összevisszaság, zűrzavar helyett. — Az egyén társadalm i felelősségének konkrét megnyil­ vánulásai nyom án a társadalom ban tudatosodik, hogy Krisztus követői nem ellenségei, hanem partnerei, szolgáló társai. Az egyén minden felelősségteljes társadalm i aktivitásának diakó­ niai jellege van, amely által emberek m egszabadulnak szorongá­ saiktól, gondjaiktól, a bűn sokféle hatásától, az embertelenség­ től.13 A keresztyén emberek létükkel és tetteikkel hirdetik, hogy a föld és minden, ami azon van az Ú rhoz tartozik, és végül Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságában részesül.

Társadalom az egyénért Jézus tanításában a döntő hangsúly az egyén személyes fele­ lősségére esik, a M ester ugyanis követőinek ad példát és tanítást a földi életben való helytállásukra nézve, ami éppen ezért csak közvetve foglalja m agába a társadalom felelősségét. A társada­ lom felelősségére voltaképpen az evangéliumokban csak néhány utalás alapján következtethetünk. A társadalom felelőssége, am int a fogalmi m eghatározás alapján láthatjuk, voltaképpen itt azoknak a felelősségét jelenti, akik által a különböző társadalmi rétegek a maguk hatalm át gyakorolják. Exkurzus. Izráel Nagy Heródes uralkodása után az ún. tetrar­ chák, illetve negyedes fejedelmek és a róm ai helytartók uralm a alá került. Voltaképpen R óm ától függött m ár Nagy Heródes korában is. Jézus korában a közigazgatási és vallási, valam int a jogi kérdések rendezésében a hivatalos fórum a N agytanács, amely azonban ekkor a jus gladii, tehát a halálos ítélet hozatalá­ nak a jogával nem rendelkezett. Izrá elnek Jézus korában tehát volt még egy olyan társadalm i, politikai szerve, amely Isten népének különböző rétegeiből tevődött össze, viszont a tipikus társadalm i szerv m ár ekkor is jelentkezett a róm ai hatóságok által. A Krisztus-esemény után, a keresztyénség terjedésének a korában ez a társadalm i szerv a keresztyénség szám ára hovato­ vább az ad o tt politikai hatalom , a világi felsőség. Isten szolgája a rendezett körülmények biztosításáért A társadalom funkcionáriusainak a hatalm a Istentől adatott, akár tudják, ak ár nem. — Jézus Pilátusnak ezt m ondta: „Semmi hatalm ad nem volna énrajtam , ha nem a d ato tt volna meg neked felülről” (Jn 19,11). Az Istentől ad ato tt hatalom rendeltetése az, hogy az egyén jav át szolgálja. A társadalom bárm ilyen szintű funkcionáriusa arra van hivatva, hogy az igazságot és az emberi jogokat képviselje, biztosítsa a társadalom m inden tagja szám á­ ra. — Pál a hatalom isteni eredetét nemcsak megerősíti akkor, am ikor azt m ondja a világi hatalm asságról, hogy ez Istentől rendeltetett (R óm 13,1), hanem elvi általánosságban meg is fogalmazza, és értelmezi Jézus kijelentését. Isten szolgája ez, rendeltetése a te javad, vagyis a jó t cselekvő, a társadalom becsületes, jó l dolgozó, a m aguk kötelességeit hűségesen teljesítő polgárainak a védelme, a negatív jelenségek mindenféle form ájá­ nak a jelentkezéseivel szemben: az élet feltételének a biztosítása hatalmi eszközök útján. N em ok nélkül viseli a kardot. A hata­ lom a rendezett körülmények biztosítására ad o tt lehetőség, amellyel az εξουσία az egyének boldogulását szolgálja.14 A z igazság, jogosság védelme, az igazságtalanság, jogtalanság megszüntetése A társadalom hatalm i szerve az egyén védelmére, a valóság m egállapítására, az igazság érvényesítésére van hivatva. Ennek emberhez méltó eszköze a párbeszéd, és a bizonyítás. — Jézus felemeli szavát a hatalom embertelen, önkényes gyakorlása el­ len. A tem plomszolga gesztusára, aki az Ú r arcába vágott az A nnás előtti kihallgatás során, ezt m ondja: „H a rosszat m ond­ tam , bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jó t m ondtam , miért

ütsz?” (Jn 18,23) A hatalm i pozíció, sem a legalacsonyabb, sem a legfelsőbb szinten nem lehet a megfélemlítés, a kegyetlenkedés, az embertelenség, a valóság elferdítésének, az igazság elhallgat­ tatásának az eszköze. — Pál Filippiben a város elöljáróit eszmél­ teti törvénytelen eljárásukra, sorozatban elkövetett szabálysér­ téseikre (ApCsel 16,35— 40). — Pál m inden bizonnyal nem a maguk személyének jelentőségét akarja aláhúzni, hanem annak a világi rendnek, és társadalom nak a tisztességét védi m int állampolgár, amely ellen vétettek a város elöljárói Filippiben. Egyébként Efézusban (ApCsel 19,31) és Jeruzsálem ben soroza­ tosan a róm ai hatóság illetékes szervei védik meg Pál életét, és gondoskodnak személyes biztonságáról. A hatóság biztosítja, hogy ne lehessen a vallási fanatizm us áldozatává. A róm ai hely­ tartó védelmet biztosít a Pál életére törő összeesküvőkkel szem­ ben, akik a törvényes eljárás helyett önhatalm úan akarnak in ­ tézkedni (ApCsel 23,12— 35). T öbb esetben tehát a társadalom megfelelő funkcionáriusai biztosítják a védelmet és biztonságot a fanatizált töm eg önkényes gesztusaival szemben (ApCsel 22,22 k., 23,12 kk., ApCsel 19,23 kk.). A társadalm i szervek hivatá­ suknak, küldetésüknek megfelelően érvényesítik az igazságot és a jogot, biztosítják az egyén védelmét az igazságtalansággal, és jogtalansággal szemben. Jutalmazás, büntetés A társadalm i szervek, az emberi rendek az egyént számon tartják, és m unkája alapján jutalm azzák, illetve hanyagsága m iatt büntetik. A Róm 13,3-4 leegyszerűsíti a helyzetet, az alapképletről beszél, és a különbséget úgy teszi meg a társad a­ lom tagjai között, hogy "j ó t cselekvőkről” , és „rosszat cselek­ vőkről” szól, anélkül, hogy részletezné, bővebben kifejtené a két kategória tartalm át. A lapjában véve nincs is rá szükség, hiszen az ember valamennyi tettét e két kategória alapján lehet, és kell is minősíteni. A jó t cselekvők jutalm azása és a rosszat cselekvők büntetése, megfékezése társadalm i funkció. A társadalom joga és kötelessége tagjainak számon tartása és felelősségre vonása a tények alapján. A társadalom egészséges életéhez a m unka, és a jól dolgozók megbecsülése ugyanúgy hozzátartozik, mint aho­ gyan a dolgozni nem akarók fegyelmezése, illetve a haszontalan­ ságokkal foglalkozó tagjainak, vagy éppen a k árt okozó egyénei tevékenységének megakadályozása. Ez azt jelenti, hogy az egyénnek a m unkához, és a társadalom hoz való viszonya nem magánügy. — A társadalom nak hivatásából adódó kötelessége, hogy a hatalom eszközével úgy éljen, hogy a valódi értékek értékeknek bizonyuljanak tevékenysége során, és megbecsülés­ ben részesüljenek, a rossz, a gonosz mindenféle jelentkezési form ája pedig felszámolódjék (1Pt 2,13— 14). Egyén és társadalom közös felelőssége az élet védelme (M t 5,9), a társadalom hum anizálása, a társadalom perifériájára sodródó egyének megmentése, a gyermekek és idősek gondjai­ nak vállalása (K ol 3,21 ; 1Tim 5,1— 16).

A népek és fajok egymáshoz való viszonyának kérdése A címben adott tém át két szem pontból kívánjuk elemezni, vagyis tekintettel vagyunk a szekció valamennyi előadásához m egadott, irányt m utató főtém ára, amely szerint az élet az Igéből ered, tehát az Ige által terem tett és ajándékozott lehető­ séggel kívánunk foglalkozni, másrészt hangsúlyozni szeretnénk ebben a tekintetben is azt a felelősséget, amely Krisztus minden követőjét, az egyént éppen úgy, m int a gyülekezetet , az egyházat felelősségre kötelezi a m aguk hatáskörében. A z Ige által teremtett lehetőség Részesedés Isten országában. Az evangéliumi bizonyságtétel szerint Jézus így szólt a kapernaum i százados hitének megmu­ tatkozása után kísérőihez: „ . . . sokan eljönnek napkeletről és

napnyugatról és asztalhoz telepednek Á brahám m al, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában” (M t 8,11). Eszerint a népek fiai Istennel úgy lesznek közösségben, hogy közösségben lesznek egymással és az ószövetségi atyákkal is. Jézus kijelentése az Istentől elidegenedett népeknek azt az ígéretes lehetőséget hirde­ ti, amelyet az ószövetségi próféciák a Messiás megjelenéséhez kapcsolva jeleztek (Ézs 2,2—4; M ik 4,1— 3; Ézs 25,6— 8. 5,4 k.; Zak 14,16; Jer 16,19). Jézus reményteljessé tette a jö v ő t a népek szám ára, akár nacionális egység, ak ár politikai szövetség, akár azonos nyelv kösse őket össze. Úgy terem tett nekik lehetőséget arra, hogy a dicsőséges Isten országában jelen legyenek, hogy nemcsak az élő Istenhez vezető u tat nyitotta meg előttük, hanem az egymással való közösségre jutás útját is. Jézus Kijelentése nemcsak azt hirdeti, hogy Kelet és N yugat fiai egy asztalhoz telepednek Isten országában, hanem azt is, hogy együtt lesznek Á brahám m al és Izsákkal. Ez azt jelenti, hogy a világ különböző vagy ellentétes helyzetű részeinek népei nemcsak egymással lesz­ nek közösségben, hanem közösségben lesznek más „fajokhoz” tartozó népek fiaival is. — Jézus eljövetelének célja — kijelentése szerint — a világ megváltása: A zért jö tt, hogy életét adja váltsá­ gul sokakért (az eredeti szöveg m ögött héber, illetve arám kifeje­ zés áll: sokakért = m indenkiért (M t 20,28).15 Lehetőség a békére. Krisztus „keresztfán k iontott vére által” Isten úgy szerzett békességet, hogy ez univerzális jelentőségű és egyetemes érvényű (Kol 1,19 kk.). Reális alapja van annak, hogy a békesség helyreálljon — nemcsak Isten és a népek fiai között, hanem a különböző népek között is. Ő úgy „a mi békességünk” (Ef 2,14), hogy nemcsak azt a válaszfalat szüntette meg, amely Isten és az ember között tám adt a bűn m iatt, hanem megszüntet­ te azt az ellenségeskedést is, ami a különböző típusú népek között volt. Lehetőséget terem tett az ellenségeskedés megszün­ tetésére. Békességet hirdet a szó teljes értelmében a közel lévők­ nek és a messze lévőknek, Izraelnek és a népeknek (Ef 2,17). Az evangéliumi bizonyságtétel szerint Isten szemében a békesség (eirēnē) annyira fontos, hogy a legnagyobb m éltóságban része­ síti azokat, akik a földön békét teremtenek, a békéért hathatós lépéseket tesznek (eirēnopoioi). Erre a m unkára a lehetőséget Krisztus teremtette meg. Lehetőség a népek jogainak, az igazságos rendnek az érvényesí­ tésére, az emberséges életre. Jézus a népeknek jo g o t biztosít, igazságot hirdet. M t 12,18-ban ezt olvashatjuk: kai krisin tois ethnesin apaggelei, amelyet az új fordítás így ad vissza: „és ítéletet hirdet a népeknek” . A M t 12,20-ban szintén a krisis fogalma szerepel, ott azonban m ár „az igazság” fogalmával fordítja. Természetesen következetlenségről van szó ez esetben, ugyanis m indkét m ondat az Ézs 42,1, illetve 3-ból való idézet. A LXX-ben krisis található mind a két versben. A Nestle, illetve a Nestle— Aland-féle szövegben is ezt a fogalm at találjuk. Az igaz, hogy a krisis első jelentése: „döntés” , „ítélet”, és csak m ásodlagosan jelenti a "jo g o t”, valam int az „igazságot” . Mivel azonban itt ószövetségi idézetről van szó, amely a LXX közvetí­ tésével került az Újszövetség szövegébe, célszerű a héber szöveg­ nek is utánanézni. Így derül ki ugyanis, hogy az idézett Ézs 42,1-ben és 3-ban is a mispat fogalma szerepel, amelynek viszont az első jelenése az „igazság”, a "jo g ” . Büchsel16 a krisis fogalm á­ nak elemzése során rám utat arra, hogy ezen a helyen a mispat szerepel a krisis fogalma m ögött, így a „R echt” fogalmával, azaz a ,jo g ”, „az igazság” fogalmával kell fordítani. Az irgalmas Isten kegyelmes szövetsége által biztosítja a népek szám ára az üdvösséghez való jogot bűnbocsánat által, és ennek következ­ ményeit (Zsolt 25,6 kk., 103,6 kk.). Exkurzus. A mišp a t fogalm ának nyelvi elemzése során Herntrich az Ézs 42,1— 4 verseit így m agyarázza: Az első Ebed— Jahve énekben az Ebed megbízatása az, hogy a mišpat-o t ki kell vinnie, el kell ju tta tn ia a népekhez. Erre a m egbízatásra Jahve úgy készíti fel szolgáját, hogy Lelkét adja neki. A mišp a t Jahvére vezet vissza . . . A mišp a t a népeknek üdvösséget jelent, irgalm at és kegyelmet az elnyom ottaknak, Jahve kegyelemmel, könyörü­ lettel teljes a k a ra tá t. . . A mišpat a népek világossága. A foga­ lom jelentéséhez tartozik, a világosság, üdvösség, segítségnyúj­ tás.17 — H a mindezt tudjuk a fogalom jelentéséről, akkor még

265

világosabb, hogy céltévesztett dolog a krisis fogalm át a M t 12,18-ban ítélettel fordítani. Egyébként ennek a szöveg össze­ függése is ellene m ond, hiszen a sorozatosan irgalm asan cselek­ vő Ú r tetteinek igazolásaként hangzik el a prófétai idézet. Jézus a népek számára biztosítja az Isten kegyelmes szövetségkötéséből eredő, a népek, minden nép javát szogáló igazságos rendet, azt, amelyet egykor Izráel számára biztosított csupán. Ez azt jelenti, hogy tőlük is várja életform ájukban annak a mélysé­ ges hum ánum nak a tükröződését, amely Isten szeretetét az em­ ber, a felebarát, a többiek szeretetével párosítja az élet egész területén. Az emberré lett Isten a népek szám ára emberhez méltó, emberséges életre terem tett lehetőséget, és ennek alapján ítéli meg a népeket. M t 25,31 kk. versei szerint a dicsőségben eljövendő Emberfia a népek esetében azt vizsgálja meg, hogy mennyiben nyilvánult meg tettekben általuk az emberségesség. A hum ánus rend, a szeretet kézzelfogható tettei alapján hirdet ítéletet a dicsőség Krisztusa. N em aszerint ítéli meg a népeket, hogy mit m ondanak m agukról, hanem aszerint, hogy mit m on­ danak a tetteik róluk, m it tettek az elesett, a segítségre szoruló, a kiszolgáltatott állapotban lévő em berrel.18 Jézus a segítségre szoruló emberrel, „a kicsinyekkel” teljes m értékben azonosítja m agát. A népek esetében az a fontos, hogy köreikben védelmet talált-e, segítséget kapott-e, az irgalmasság gesztusait tapasztal­ ta-e a kiszolgáltatott ember. M egtörtént az emberi nyom orúsá­ gok orvoslása, megszüntetése. Van lehetőség a hum ánus rend érvényesítésére. Jézus a népek szám ára is világosság, ahogyan Simeon éneke hirdeti: phōs eis apokalypsin ethnōn (Lk 2,32). Jn evangéliuma szerint az egyik egö eimi ige ugyanezt a gondolatot hirdeti: egō eimi to p h ōs tou kosmou „én vagyok a világ világos­ sága” (Jn 8,12). — Jézus lehetőséget terem tett arra, hogy a világban világosság legyen, vagyis nem a sötétség fejedelme a világ U ra. A világ szabadságot nyert a rra objektív értelemben, hogy világosságban járjon, a hum ánus, az ember javát szolgáló rendet érvényesítse a népek és fajok viszonylatában is.

zal, hogy kiegészítik azt a haimatos genitívuszos bővítménnyel „egy vérből való” leszűkítik, korlátozzák a szöveg hallatlan mély, és rendkívüli koncepcióról bizonyságot tevő, örökérvé­ nyű, mindig időszerű és korszerű tartalm át. Pál az athéni művelt, erősen filozófiai beállítottságú polgárok­ nak és filozófusoknak úgy hirdette az élő Istent, hogy nyilvánva­ lóvá tette egyetemes uralm át, mindenre, és mindenkire kiterjedő hatalm át. Isten Ura a népeknek, a népek felelősséggel tartoznak Istennek, akár tudják, akár nem A népek Istennek köszönhetik létüket, és a m aguk sokfélesége ellenére összetartoznak, egytől valók (ApCsel 17,24 kk.). Ne legyen azért a népek különböző volta, ak ár nyelvi, akár faji, ak ár társadalm i vagy politikai a különbözőség, az ellenségeske­ dés forrása, illetve jogalapja. Az egytől való emberiség minden népe azonos m ódon attól az élő Istentől függ, aki a világot teremtette, és benne mindent. A terem tő rendelkezése értelmé­ ben a föld felszínén minden népnek van helye, akárm elyik nyel­ vet beszéli, akárm elyik fajhoz tartozik, akárm elyik társadalom tagja. Az egytől való emberiség minden népére vonatkozó ak a­ ra ta az élő Istennek azonos. E z az akarat elkötelezés a népek együvé tartozásának tudatosítására, erősítésére. A különböző elválasztó jelenségein túl kell látnia minden nép tagjainak, és hasznosítania kell a maga ember voltából adódó összetartozás következményeinek felismerését. A z ember voltuk minden nép fia it arra kötelezi, hogy a nacionalizmus és a kolonializmus ellen a saját népük körében és a világ népei körében, a különböző nem zetközi fórum okon egyaránt harcoljanak.18 Az egymás rová­ sára való életforma helyett az egymás mellett és egymásért való életform ára kell törekedni minél sürgősebben és minél h ath ató ­ sabban az életet veszélyeztető tényezőkkel szemben, akármelyik részén legyenek konfliktusok ebben a vonatkozásban a világ­ nak.

A népek felelőssége Krisztus követői, az egyház tagjai hivatottak arra, hogy a népekre vonatkozó pozitív újszövetségi próféciát a népekre, fajokra vonatkozóan ismertté tegyék az egymáshoz való viszo­ nyukat illetően is, és ébresztgessék m indazok lelkiismeretét, akik „nem ok nélkül viselik a kard o t” (R óm 13,1 kk.). Pál az athéniek körében úgy hirdeti K risztust, hogy a Krisz­ tus-esemény előzményét és következményét is megvilágítja. H ir­ deti, hogy a Krisztus által terem tett új lehetőség minden népnek szól, és felelősségre, szám adásra kötelez. Egyértelművé teszi, hogy a népeknek azonban nemcsak a megváltás alapján van felelősségük egymásért, hanem a teremtés alapján is. Isten kez­ detben elvégzett, a történelemben megnyilvánuló, és az utolsó időben végbemenő m unkája között összefüggés van. A teremtő Isten rendelkezése van ott az egytől való emberiség minden népe m ögött oly m ódon, hogy ez az isteni rendelkezés nemcsak az életüket, a létüket határozza meg, hanem azon túl, hogy a Föld felszínét ajándékozza lakóhelyül szám ukra, m eghatározza azt a korszakot, azt az időt, ami rendelkezésükre áll küldetésük telje­ sítésére. Tőle kapják azt a kairost, vagyis annak alkalm át, hogy történelmi feladatukat megvalósítsák, valam int azt a helyet, amelyen ezt tehetik, vagyis lakóhelyük határait, és azt a közpon­ ti és általános érvényű feladatot, hogy keressék őt (ApCsel 17,24 k.). Exkurzus. Az ex henos hagyományozása a ránk m aradt kézi­ ratokban nem egyértelmű. A legjobb, és legrégebbi kéziratok­ ban ez szerepel, így pl. a papirus kéziratok közül ezt a form át hozza a P 74. és a m ajuszkuláris kéziratok közül a Codex Sinaiti­ cus, Alexandrinus és a Vaticanus, több m inuszkuláris kézirattal együtt. Ezt hozza a V ulgata és kopt, valam int az etiópiai fordítá­ sok is. A D kézirat és néhány későbbi majuszkuláris, minuszku­ láris kéziratban és néhány fordításban viszont az ex henos mel­ lett a haimatos bővítm ényt találjuk. — Míg az előző szöveg csupán az „egytől" való eredetére utal az emberiségnek, és ez egészen általános értelemben veendő, a gyengébb szövegek az­

266

Isten világra szóló diakóniája minden népet, és fa jt átfog Isten szemében minden ember, minden faj, minden nyelv, minden nép fontos, K risztust Isten az egész világért adta (Jn 3,16, 1Jn 2,2). Pál a G al 3,28-ban ennek gyakorlati konzekvenci­ áját úgy foglalja össze, hogy a népek és fajok, a szolgák és szabadok, vagyis a különböző társadalm i rendhez tartozók, a férfi és a nő, vagyis a különböző nemhez tartozók egységét, testvéri együvé tartozását hirdeti. Az akkor érvényben lévő, az em bert bárm ilyen szempont alapján egymástól elválasztó korlá­ to k at érvénytelennek nyilvánítja. Isten világra szóló, és világnak szóló diakóniája Krisztusban, amelyet az úrvacsora újra meg újra szemléltet, elkötelezés minden olyan korlát megszüntetésére, amely az embert az élet lehetőségétől bármilyen szinten m egfoszt­ ja vagy korlátozza. A népek szám ára az irgalmas Isten emberhez méltó életre terem tett lehetőséget, ennek érvényesítését várja egymáshoz való viszonyukban. Jézus érvénytelenné tett minden olyan rendet, amelynek alapján lehetnek kiváltságosak, és el­ nyom ottak. A népek fel vannak szabadítva és el vannak kötelez­ ve az emberhez méltó rend érvényesítésére. A Szentlélek kitölte­ tése által ad o tt jel ígéretes elkötelezés m inden nép és faj szám ára arra, hogy az Istenhez és az egymáshoz vezető ú t nyitva lévő lehetőségével éljen. — A népek és fajuk a m aguk rendeltetését azzal töltik be, hogy a hum ánus rendet érvényesítik, valósítják meg m inden tekintetben, és mindenféle korlátozás nélkül. Az egyén és társadalom közös feladata, hogy a bajokat észre­ vegye, orvosolja, felszámolja egy nép és a népek, valam int a különböző fajok körében. A lehetőségünk nagy, m ert Krisztus áldozata mindenkire érvényes, a felelősségünk ébresztésre szo­ rul, m ert az emberi tu d at form álására igen nagy szükség van ahhoz, hogy a teremtésbeli adottságokat, különbözőségeket ne az ellenségeskedés jegyében egymás rovására, hanem a megbé­ kéltetés jegyében, egymás jav ára hasznosítsa. Lenkeyné Semsey Klára

JE G Y Z E TE K : 1. Grässer, E.: Die politische H erausforderung an die biblische Theologie. = Text und Situation. — G ütersloh 1973. G ütersloher Verlagshaus Gerd M ohn. 256— 286. 1. — 2. Käsentann, E.: G ottesdienst im Alltag der Welt, in Exegetische Versuche und Besinnungen. IIBd. Tübingen 1970. Vandenhoeck— Ruprecht 200. l. — 3. Grässer, im. 2 6 2 . l. — 4. Grässer, im. 2 5 9 . l. — 5. A M agyar nyelv értelmező szótára VI. 517. — 6. Az Új m agyar lexikon 6. 372. l. — 7. Benziger: Bibel-Lexikon. Zürich 1982. Herbert Haag. Benziger Verlag. 576. l. — 8. Eichrodt, W .: D er Einzelne und die Gemeinschaft im alttestamentlichen G ottesverhältnis. = Theologie des Alten Testa­ ments. 2— 3. Berlin 1961. Evangelische Verlagsanstalt 137. l. — 9. Bächli, O tto: Israel und die Völker. — Zürich 1962. Zwingli Verlag 222. kk. — 10. Müller, G otthold:

Christliche Verantw ortung gegenüber der Gesellschaft = Verantwortliches Leben. G rundfragen christlichen Ethik. S tuttgart 1973. J. F. Steinkopf Verlag G m bH . 57. l. — 11. Bertram: ergon, ergazomai = Kittel, ThW B II. 645— 653.1. — S tuttgart 1935. W. K ohlham m er. Goppelt,L.: Theologie des N euen Testaments. G öttingen 1980. Vandenhoeck— R uprecht. 490. kk. — 12. ? ? ? — 13. K äsem ann, i. m. 198. kk. — 14. Goppelt, L.: Die H errschaft C hristi und die Welt = in Christologie und Ethik. — G öttingen 1968. Vandechoeck— R uprecht 103. l. — 15. Jeremias, J.: N eutestam entli ­ che Theologie. Erster Teil: Die V erkündigung Jesu. — G ütersloh 1971. Gütersloher Verlagshaus G erd M ohn. 174. kk. — 16.a Jeremias, J.: Die A bendm ahlsworte Jesu. — Berlin 1963. Evangelische Verlagsanstalt. 170. kk. — 17. Büchsel, krisis = ThW B III. Bd. Stuttgart 1967. W. K ohlham m er. 943. l. — 18. Herntrich, mispat Kittel, ThW b. III. Bd. 932. l. — 19. G oppelt, L.: i. m. 106. l.

Gyermekeinkkel a gyülekezet vándorútján szekuláris környezetben A „Keresztyén Nevelés Közép-európai Konferenciája” (M E K ­ CE — Mitteleuropäische Konferenz fü r christliche Erziehung) 1987. június 24.—július 1. között Budapesten, a Ráday Kollégi­ umban ülésezett. A konferencia f ő témájáról Roland Degen lelkész ( N D K ), a szászországi evangélikus egyház katechetikai referense tartott előadást. Előadását Benczúr László fordításában közöljük. H add kezdjem figyelmet ébresztő nyitánnyal. N éhány hete Északnyugat-Berlinbe költöztem. A német főváros eme egykori elővárosában, m ostani lakótelepünkön, úgy 80 évvel ezelőtt impozáns tanácsházat építettek. Ez a tanácsház elég jól megúsz­ ta a viharos évtizedeket és a ném et zászló változásait. Csupán a tanácsház hom lokzatát díszíti és az erényeket ábrázoló szob­ rok váltak szánalmas roncsokká. Az erények m ár nem azok, amik régen voltak. M egsértik a poroszok legfőbb erénye, „a M unka”. M egrongálódott „a Hűség” . És „az Igazság” ? — ugyan mi minden érte a 20. század német története során! A negyedik erény pedig teljesen eltűnt: „a keresztyén Szeretet” , vagyis „a H it”. Helye üres. M ár szinte észre se veszik hiányát. Olykor a vörös zászló lobog felette. Ez a tanácsházhom lokzat régtől fogva jelképpé vált szám om­ ra. Elgondolkoztam felőle. Első elképzelésem ez volt: Vissza kellene állítani a „H itet” üresen m aradt helyére. A hit helye nem m aradhat üresen. Ahol hiányzik „a H it”, o tt a többi erény: „a M unka”, „a H űség” és „az Igazság” is arcélét veszti. Bizony, e tanácsházának 80 éves fennállása idején megrendülten tapasz­ talta a világ, mennyi tossz származik abból, ha például „az Igazságot” a keresztyén hit életformáló erejétől megfosztják. A rról álm odoztam , hogy restaurátor leszek és így segítem majd érvényre az élet alapvető értékeit. C sakham ar erőt vett rajtam egy másik érzés. V ajon „a H it” egyáltalán helyén van-e az erények egyikeként azon a hom lokza­ ton? Természetesen nem lenne rossz, ha bejárási engedélyt kap­ na a tanácsházhoz. Kérdés azonban, hogy a tanácsház megfelelő lakóhely lenne-e szám ára? Meg tudná-e o tt őrizni életformáló erejét? Volt idő, am ikor a horogkeresztes zászló lengett „a H it” felett. Igazán hit-e még o tt „a H it”. Feltehető, hogy nem is a második világháború bom bái pusztították el o tt „a H itet” . H á t­ ha egyszerűen nem bírta m ár ki az ott-tartózkodást és m agától távozott, hogy átköltözzön a közeli tem plom ba. A keresztyén gyülekezet hajlékában válik „a H it” életformáló erővé. Azzá válhat nagyok és kicsik szám ára, akik életüket különben a ta ­ nácsháza és a tem plom között töltik el. A hhoz, hogy a tanácsház tanácsház, a tem plom pedig tem plom m aradjon, szükséges, hogy egyik épület se próbálja m agára vállalni a másik dolgát. Ismét megvilágosodott szám om ra, hogy az állam és az egyház szétválasztása milyen jó lehetőséget biztosít a keresztyén gyüle­ kezet szám ára is, feltéve, hogy használja ébresztőóráját, nem alszik és az új helyzet adta jó lehetőséget nem szalasztja el. Nyilván észrevették, miközben a tanácsház hom lokzatán tű ­ nődtem , tehát m ár a „nyitány” során, szétnyílt a függöny és a színpadon megjelent kitűzött tém ánk: „Gyermekeinkkel a gyü­ lekezet vándorútján szekuláris környezetben”. Vagy más fogal­

mazásban: M iként válhat az államtól elválasztott egyház gyer­ mekekkel való foglalkozása jó lehetőségekben gazdaggá még akkor is, ha a társadalom m agát szekularizált társadalom nak tekinti? Ezzel a „m iként" -tel szeretnék foglalkozni a mi N D K ban szerzett tapasztalataink alapján. A keresztyén gyülekezet néhány alapvető feladatát igyekszem felvázolni, azokat a felada­ tokat, amelyek elé a társadalom és az egyház legfiatalabb nemze­ déke állít bennünket — függetlenül attól, hogy meg vannak-e keresztelve, vagy sem. Tém ánk tehát nem az, hogy miként lehet­ ne a nálunk sokfelé kihalóban levő gyermek-istentiszteleteket megmenteni, a hitoktatást, a gyermekekkel való foglalkozásnak ezt a fő form áját, hatékonyabbá és vonzóbbá tenni. F eladatunk alapvető kérdései érdekelnek. A megoldás m ódjának problém á­ ja csak m ásodrangú kérdés és az adott helyzettől függően sokfé­ leképpen lehet rá válaszolni. Ügyeljünk tehát a kérdések sor­ rendjére s ne keverjük össze a dolgokat. Remélem, az alapkérdések m ost általam megkísérelt felvázo­ lásával alkalm at adhatok ökumenikus együttlétünk más társa­ dalmi és egyházi szituációból érkezett résztvevői szám ára is az önálló és kritikus továbbgondolkodáshoz. N agyon óvatosan m ondom mindezt, hiszen az itt képviselt szituációkat személyes tapasztalat alapján nem ismerem. Nem vagyok E urópa népei­ nek okítására vállalkozó német professzor, aki Ö nöknek recept­ tel szolgálhat. Kérem, döntsék majd el, hogy a hallottakból mi hasznosítható és mi konkretizálható. Előadásom ban néhány provokáló és utópistának tűnő megállapítással találkoznak majd. Kérem, ne hárítsák el ezeket túl gyorsan maguktól. A re­ formáció egyházai újrakezdéssel m egajándékozott egyházak. Ne csak alkalomszerűen ünnepeljék ezt a hagyom ányukat. Tekint­ sék a reformációt inkább szüntelen feladatnak és ezt tartsák szem előtt a gyermekek közötti m unkájukban is. Túlzás lenne, ha m ost hozzákezdenék a „szekularizmus” fo­ galma teológiai elemzéséhez, hiszen erről századunk német teo­ lógusai m ár sok lényeges dolgot m ondtak el. H a mégis megkísé­ relném, attól tartok, hogy éppen teológiailag ju tn án k kátyúba, és — tekintettel a körünkben fennálló nyelvi problém ákra — sokan lennének elégedetlenek. Tehát mellőzöm, n oha tudom , hogy tartoznék vele. Így a „szekularizmus” fogalm át egyszerűen úgy használom, ahogy többnyire Ö nök is használják: Jelenti a közönyt, az egyházi hagyom ányokkal való szakítást, az elköte­ lező keresztyén értékek és norm ák eltűnését a társadalom ban stb. Tém ánk értelmében a gyülekezet csak akkor Jézus Krisztus gyülekezete, ha együtt járja vándorútját a gyermekekkel. A gyü­ lekezet a gyermekeket is m agukkal vivő vándorló népe Istennek. M aga a Biblia tárja elénk, hogy milyen a vándorúton járó gyülekezet. Szinte valamennyi textus, főleg elbeszélés, arról szól benne, hogy Isten népe vándorúton já r. Nagy u ta t tesz meg térben és időben. Fogságokon, szabadulásokon, különféle társa­ dalm ak rendjén át halad előre. Isten gyülekezetével sohasem találkozunk időfeletti, végérvényes megvalósulásában, vala­ mennyi kor szám ára mértékkel szolgáló modellként. A gyüleke­ zet mindig lesz, de teret és időt átszelő vándorútján — mindig

267

más lesz. A csupán Isten ígéretére hagyatkozó és semmi más biztonsággal nem rendelkező Á brahám szolgál itt klasszikus példával. Izrael pusztai vándorlása, a Názereti Jézus útjairól szóló történetek, a Jézus személyében hozzánk költöző Isten szent temploma, m ind — nem véletlenül — modellként szerepel a Bibliában. O tt, ahol az útrakelést, a megszokottból való kivo­ nulást nem vállalják, nyom ban lesújt Isten ítélete. L ót felesége annyira beleszeretett m últjába, hogy képtelen előrenézni. Pusz­ tai vándorútján Izrael birtokába akarta venni, m egfoghatóvá akarta tenni Istent. Az aranyborjú benyom ást keltő, nagyszabá­ sú istentisztelet eszköze lesz. Isten azonban nem tűri. A farizeu­ sok és az írástudók egyfajta elit kegyesség és törvénytisztelet papírtekercsébe csom agolták Istent. Isten azonban Jézus Krisz­ tus által széttépi ezt diadalm asan. A m ikor az első század végén a korai keresztyén gyülekezetet — úgy tűnik — az a kísértés fenyegette, hogy a Krisztus-követésből valam inő felnőttekre szabott vallást alakítson ki, az evangélium írásbafoglalói szem­ beszálltak ezzel. Polemikus éllel vettek fel hagyományőrző m un­ kájukba olyan történeteket, amelyek ezt a gyülekezetekben elha­ rapódzó „felnőtt-vallást” korrigálják. Jézus a gyermekek pártjá­ ra áll. Ő ket állítja az elképedt felnőttek gyűrűje középpontjába. Nem okítja, nem leckézteti a gyermekeket. Á ldásra emeli föléjük kezét és szorosan öleli őket magához. A vándorúton já ró gyülekezetet alapvető m ódon jellemzi ezért m indenkor, hogy imádkozik a gyermekekért és magához öleli őket. Kérdezzük meg őszintén m agunktól: Vajon mindig így, ilyen Jézus kívánságának megfelelő m ódon szoktunk visel­ kedni? A gyermekeket nem azért tűrjük meg a gyülekezetben, hogy tanítsuk és megtérítsük őket, hogy m ajd egyszer ők is derék felnőttekké váljanak. A gyermekek Isten gyermekei. H a az egy­ ház ezt nem veszi figyelembe, aligha nevezheti m agát Krisztus egyházának. N yitott kérdés, miképpen valósul meg mindez Isten népének vándorútján. Szám olhatunk azzal, hogy módszerek tekintetében lélekzetállítóan nagy Isten fantáziája. Szentlélek Istennek vall­ juk őt, újjáteremtőnek. M inket is kreatívokká tesz. Ahol valami új kezdődik, elhal a régi. Ez azonban fordítva is érvényes. Ha a gyülekezet számol a Szentlélek megújító erejével, megszabadul a félreértéstől, amely szerint: M indazt, ami annak idején jónak és az élet jelének bizonyult, később is feltétlenül folytatni kell. Vegyük szépen tudom ásul, ha valami felett eljárt az idő. Az új feltartóztathatatlanul tö r magának utat. A m ikor közös hitvallá­ sunkban, a C redo-ban bizonyságot teszünk Istenről, őt mindig terem tőnknek és újjáterem tőnknek valljuk. Ebből adódik példá­ ul, hogy a mi gyülekezeteink helyzete a szocialista állam okban nem rosszabb vagy jo b b a nyugati állam okéhoz képest, hanem — más. És, hogy a szocialista országokban is milyen eltérések m utatkoznak, az nyilvánvalóvá lett m ár a konferenciánk elején hallott beszámolókból. A népegyház általános felbomlása, am int mi ezt az N D K -ban átéljük, sajátos, gyakran konfliktu­ sokkal is együttjáró, olykor fájdalmas, végső soron mégis n o r­ mális jelenség Jézus gyülekezetének vándorútján. Mi az N D K ban arra törekszünk, hogy ezt a leckét megértsük, m egbirkóz­ zunk vele, noha még nem tudjuk pontosan, hogy m iként, s hogy egyáltalán meg tudjuk-e oldani feladatunkat. A bban reményke­ dünk, hogy Isten igéje szabaddá tesz bennünket helyzetünk ajándékként és feladatként való elfogadására a gyermekek kö ­ zött végzett m unka tekintetében is. Mi jellemzi ezt a helyzetet? Az egyház a maga lényege szerint annyira ismeretlenné vált társadalm unk körében, hogy tulaj­ donképpen nincs igazán ellene senki. Ism ernünk kell a valósá­ got, nem lehet vaktában hadakozni. O rszágunk 17 millió lako­ sának többsége nem ellenzi az egyházat; az a nézetük, hogy az egyház felesleges dolog. Jó az egyház, m ert jelentős diakóniai intézményeket ta rt fenn. Ezekben az intézményekben az embe­ rek valami többhöz jutnak, minthogy tablettákat, injekciókat s egy kis zugot kapjanak, ahol meghalhatnak. Az egyház hallatja szavát a társadalom fontosabb kérdéseivel kapcsolatban, el­ m ondja véleményét a problém ákról. M indezt tisztelettel tu d o ­ m ásul veszik. A keresztyén hit tartalm a azonban, vagyis ami az egyházat élteti, a gyülekezet tulajdonképpen m ondanivalója és

268

hitvallása m ár javarészt ismeretlen, nem érdekli az embereket. Úgy vélik, nem érdemes foglalkozni ezekkel a dolgokkal, mert a valóságos életben megvalósíthatatlanok. Nincs nagy szavak híján a mi társadalm unk. Néhány évvel ezelőtt egyik püspökünk (Werner Krusche — M agdeburg) ezt így fogalm azta meg: „Ifjú­ ságunk körében nyilván sokan vannak akik viszolyognak m in­ denféle ideológiától, m indentől, amiről azt gyanítják, hogy vala­ mire rá akarják őket venni. Ezt a m agatartást tanúsítják term é­ szetesen a keresztyén hit tartalm ával szemben is. Elutasítanak maguktól mindent, aminek nincs közvetlen kapcsolata az élettel, vagy az élettől távol áll.” Az egyházi m unka (nemcsak a gyer­ m ekm unka!) központi kérdése, hogy igehirdetésével és szimbó­ lumaival miként tud hozzájárulni az ember emberré válásához és a társadalom ban kialakítandó életviteléhez? M iként válhat ez a hozzájárulás m egtapasztalhatóvá és észrevehetővé? Egy olyan országban, ahol az egyháztagok száma m ár régen 50 százalék alá zuhant és néhány nagyvárosban a 10 százalékot sem éri el az egyházhoz tartozó lakosok száma, ahol csak ritkán kerül sor gyermekkeresztségre, és ahol a gyermekek oktatásának klasszi­ kus formái m ár évtizedek óta sorvadoznak, a keresztyén gyüle­ kezethez tartozó emberek a többségben levő kívülállók részéről ezzel a kérdéssel találkoznak: Ugyan m iért és mire jó a hit? M it kezdhetek vele? Különösen a serdülőket érdekli, hogy mit vála­ szolunk. Mi az elképzelésünk, koncepciónk a gyülekezetről? Tulajdonképpen erre a kérdésre kell válaszolnunk, am ikor azt kérdezzük, mit tegyünk az ilyen és hasonló esetekben. „M inden reggel figyelmeztet a vekkerórám : Kelj fel! Jó lenne, ha egy másik vekkerem is lenne és megm ondaná, hogy miért is keljek fel! — H át erről van szó. Lépjünk közelebb: N éhány napja történt csupán, hogy egy fontos ülésen a gyermekek és konfirm andusok között folyó m unkával foglalkoztunk. Két lelkésznő vitatkozott egymással. M indketten komoly m unkát folytatnak az N D K különböző területén. Az egyik: „Azt szeretném, ha a gyermekek szép, jóllá­ togatott istentiszteletek élményében részesülnének, hogy itt a maguk m ódján dicsérjék Istent. Erre a tem plom ban töltött va­ sárnapi egy ó rára készülök m indenekelőtt.” — Erre a másik: „Engem elsősorban valami egészen m ás érdekel. Nem azt tar­ tom fontosnak, hogy miként töltsem meg gyermekekkel a tem p­ lom ot, hanem inkább az, hogy miként közelíthető meg az a néhány gyermek, aki eljön. A vasárnap helyett inkább a gyerme­ kek hétköznapja érdekel és az, hogy mi valósul meg abból, am it a tem plom ból hoztak. Számom ra az érdekes, ami kint van és nem az, ami bent.” Anélkül, hogy a két álláspontot kom m entálnám , nyilvánvaló: Tem plomaink, gyülekezeti termeink legfontosabb épületeleme az ajtó. M it hoznak be m agukkal a gyermek? Átlépi-e életrajzuk minden tartozékával együtt a küszöböt? Vagy leadják az egészet m ár a bejáratnál, hogy m iután alám erültek valamiféle egyházias különvilágba és annak különös beszédm odorába, a kijáratnál végül ismét m indent újra m agukra véve térjenek haza? Így is kérdezhetem: Mi áram lik a kijáraton át a konkrét életbe? A „ki­ já ra t” azt jelenti, hogy egy hétre, vagy esetleg végleg, mindennek vége? Vagy mégis elkezdődik odakint valami? Isten „salom”-ja, am int beáram lik a gyermeki élet valóságába. A budapesti Szent István Bazilika hom lokzatára hatalm as betűkkel írták fel, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Egy szocialista főváros centrum ában, a hétköznapi forgatag felett ez a felirat nyilván azt fejezi ki, hogy az életnek, ha igazi élet ak ar lenni, szüksége van a Jézus Krisztus által felkínált életlehetőségre. Ahol ennek az életlehetőségnek felkínálása meg­ szűnik, o tt szegényebb lesz az élet. Az egyház egyház akar lenni a szocializmusban. Nem azért, hogy görcsösen biztosítsa túlélé­ sét, hanem — az emberek érdekében — , hogy szám ukra a Jézus által felkínált életet hozzáférhetővé tegye. Az egyház szabadsága szabadság a szolgálatra. Hogy milyen ez a szolgálat konkréten? Vagy m ás szavakkal: Milyen alapvető, konkrét feladatok következnek az eddig el­ m ondottakból a gyermekek közt végzett m unka szám ára? Ezt szeretném három címszó segítségével előadásom második felé­ ben kifejteni.

Biztosítsunk játékteret D rezdában néhány évvel ezelőtt N D K -beli szerző balettjét m utatták be. Jelképes cselekménye megvilágíthatja szám unkra, hogy tulajdonképpen m iről van szó. Címe: „Az állatidom ító” . A vadállatok ketrecének közepén áll és egy oroszláncsoporttal foglalkozik. Mivel kitűnő „nevelő”, ak aratát rá tudja erőszakol­ ni a vadállatokra. Teljes odaadással engedelmeskednek neki. Egyik nap nőstény oroszlán érkezik a vadonból a megszelídítet­ tek csoportjába. Fellázad a ketrec rendje ellen, azonban az állatidom ító csakham ar ő t is hatalm ába keríti. M iközben a nőstény oroszlán m ind készségesebben engedelmeskedik, az egyik m ár régóta megszelídített oroszlán beleszeret. Szenvedé­ lyes vágy ébred benne a szabadság után. Végezetül — nyilván, m ert M arxot és Lenint olvasta — felszabadítja m agát a ketrec elnyomó rendjéből és leüti az idom itót. A ketrec rácsai abban a pillanatban eldőlnek. Szabaddá, nyitottá válik az eddig ráccsal elzárt színpad. Szabaddá lettek m indnyájan. De elképesztő. A jólnevelt oroszlánok riadtan, elbizonytalanodva ülnek zsám o­ lyukon. Nem tudnak mit kezdeni szabadságukkal. Szabadok, mégis foglyok. C salódottan, tétován csupán a felszabadító, a szabadsághozó oroszlán lép ki fogsága egykori körzetéből, a nézők felé tart. M eredten néz rájuk, mígnem a színpadi fény kialszik s a függöny legördül. Gyermekeink mai világa mind szegényebb játék és kísérletle­ hetőségek tekintetében. M indent előre eldöntenek, előre kibeto­ noznak, előre megterveznek, előre elkészítenek, előre elképzel­ nek. Előre — előre — előre. M iként lehet így teremtő szabadság­ ra szert tenni? Ez a kérdés különböző, de egyaránt szorongató m ódon vetődik fel a társadalom ban, az egyházban és a család­ ban. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy életét eljátssza és elpróbálja. M indenkinek megvan a m aga élete, és Isten őrizzen attól, hogy én akarjam „megcsinálni” a m ásik ember életét. Nem állatszelídítés a hivatásunk. Amit nem kísérelhetünk meg a téve­ dés kockázatával, azt valószínűleg nagyon ham ar a parancsszó fogja helyettesíteni. D resszúra az állatidom ító ketrecében. A já ­ ték intenzív m unka. Ezt meg kell tanulnunk a gyermekektől. A gyermekeket a gyermekek segítségével érthetjük meg legjob­ ban. Vajon ez jellemzi óvodáskorú gyermekeinkkel való foglal­ kozásunkat? A játék intenzív m unka, — ez az igazság fordított értelemben is áll. De, hát mennyire található a játékosan teremtő tevékenységnek csak a m orzsája is a mi m odern világunk m un­ kájában? Európai kultúrhagyom ányunk szinte büszkélkedik, am ikor egy serdülő felhagy játékos korszakával és megkezdi a „komoly életet". Eszerint a játék, a kísérletezés utáni vágyat le kell gyűrni. Kérdés azonban, nem játsszuk-e el az egész életet, ha nem biztosítunk benne lehetőséget a játék ra? E urópa legfontosabb oktatási intézménye az iskola, ahol — állítólag — „az életre nevelik” a gyermekeket. A nnyira kom o­ lyan veszi a maga dolgát, hogy a játékos szabadságra alig bizto­ sít teret. Ez a megállapítás ne késztessen senkit iskoláink általá­ nos és elvi bírálatára. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van rájuk. Mégis, szeretném remélni, hogy túljutottunk az iskolai nevelés lehetőségeinek — m a még sokfelé tapasztalható — túlértékelé­ sén. Az élet döntő indításait nem biztosítja az iskola. Á ltalános és szakműveltséget nyújt. M egtanít a szorgalmas m unkára. De hol tanuljuk meg a szabadságot és azt, hogy miképpen éljünk vele? H ol tanulunk meg ünnepelni és elképzelni valam it? Hol tanuljuk meg a szeretetet, a megbocsátást és m indazt, ami ezek­ ből következik? H ol tanulunk meg szorongásaink ellenére is vidám an élni és békében meghalni? Hiszen a halál is hozzátarto­ zik az élethez! A válasz semmiképpen sem szólhat így: — majd a gyermek-istentiszteleten és a hittanórán stb. N e becsüljük túl m agunkat. Mégis van felelet. Kedvezők a tanítási feltételek ott, ahol szó szerinti és átvitt értelemben is teret biztosítunk a játék és a próbálgatások szám ára; ahol a felnőttek nem állatidom árok m ódjára viselkednek, hanem figyelemmel kísérik a gyermekek életét; ahol szabadon ju th atn a k tartalm as ismeretekhez. A p a ­ rancsolgatás, az állatidom árok ostorcsattogtatásához hasonló­ an, alkalm atlan hangnem e tekintetben. A felnőtt szülő, lelkész, katechéta ne akarja tudálékosan dirigálni a gyermeket; inkább

biztassa, bátorítsa, hogy csak játsszon, próbálkozzon, kérdez­ gessen és feleljen. Tapasztalatai előnyt biztosítanak számára. De ne éljen ezzel erőszakosan. Olykor a játékszabályok ismeretével segíthet. Hiszen a játéknak mindig van néhány szabálya. Olykor a döntőbíró szerepét kell vállalnia. A jó futballbíró azonban arról ismerhető meg, hogy csak ritkán fúj a sípjába és csak kivételesen rántja elő a sárga vagy a piros cédulát. Mi következik m indebből a hit megismerése tekintetében? Nem régen megfigyeltem egy édesapát. Ö t év körüli gyermekével egy gödör szélén állt. A gödör mélyén m arkológép emelte ki a földet az építkezéshez. A gép kezelője éppen ebédszünetet tar­ tott. A hatalm as gépezet csendesen pihent. A kisgyermek tudni szerette volna, hogy mi az a markológép. Az édesapa nagy szakértelemmel m agyarázta, hogy miféle gép a m arkoló. El­ m ondta, hogyan m űködik a kapcsoló, a váltó, mennyi benzint használ el és m ekkora a teljesítőképessége. A ztán így szólt: M ost m ár tudsz mindent. M ehetünk haza. A gyermek tiltakozott. „Azt szeretném tudni, hogy m it csinál a m arkológép”. A z édesa­ pa újra hozzákezdett a magyarázgatáshoz, hogy utána m ost m ár kissé türelm etlenebbül indulásra nógassa gyermekét. A gyermek azonban kitartott. M aradjunk, tudni akarom , hogyan csinálja ezt a m arkológép. H iába türelm etlenkedett az apa, nem b írt a gyermekkel. Végül megjelent a gépkezelő. A m ikor a m arkoló m űködni kezdett, a gyermek ujjongva fonta össze kezét a feje fölött. Lehajolt a földre és utánozni kezdte a m arkoló m ozgását és így k iáltott: „Én vagyok a m arkoló! Én vagyok a m arkoló!” Ezt a nagyon egyszerű, hétköznapinak tűnő esetet érdemes a mi tém ánkra lefordítani. A gyermek szám ára nem a m arkológép mibenléte, nem a hit mibenléte érdekes, hanem annak m űködé­ se. A dolgokat működésük nyomán értik meg és nem fordítva. Hogy mi a m arkoló „lényege”, azt működése közben értette meg. M űködését nemcsak megfigyelte, hanem cselekvően u tá­ nozta is. Így vált a m arkoló eleven tapasztalattá szám ára. Az édesapa tartalm i szem pontból helytálló „katechézise”, vagy „gyermek-istentiszteleti prédikációja” mindezt figyelmen kívül hagyja, m ert nem veszi észre a gyermek játszva tanuló beállított­ ságát. A „m arkológép-dogm atika” helyes, csak éppen h atásta­ lan. A gyermek, aki még sohasem láto tt m arkolót, a gyermek, aki még sohasem találkozott hittel, azt szeretné tudni, hogy mire használható. Úgy érzi, ehhez joga van s jo g át érvényre is juttatja. A gyülekezetben és a családban, nyugtalanító m ódon, sok m in­ den emlékeztet az oroszlán-balett állatidom árjára, vagy az im én­ ti m arkológép eset édesapjára. „Bizony, m ondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek m int a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (M t 18,3).

Verjünk hidat Európa 12 állam ából érkeztünk tegnap ide. A m agyar főváros mindig lenyűgözi az em bert széles folyóját átívelő hídjaival. Budapest a hidak városa. Úgy érzem, nemcsak szó szerinti értelemben. Konferenciánk is (remélem) ezt bizonyítja. Ebben az élénk forgalmú városban csak a hidak igénybevéte­ lével lehet élni. A D unán innen oda, onnan ide szüntelen át kell kelni. Az „átkelés” alapvető fontosságú feladat a gyülekezet szám ára, am ikor a gyermekekkel vándorútra kel szekularizált környezetében. M ost nem az érdekel bennünket, hogy m aga a gyülekezet miként kel át a folyón és úti poggyászaival miként talál jövőjére miközben a hídon halad. A kép kissé éles. M ost inkább azt kérdezzük, hogy a gyülekezet hagyom ányos m ondanivalójának tartalm át és hitvallását (szimbólumait) miként viszi át, miként tolmácsolja a mai gyermek szekuláris világa szám ára, s miként teremt kapcsolatot ezzel a világgal. A budapesti hidakon nem ­ csak egy irányban közlekednek. A gyülekezet gyermekekkel foglalkozó minden rendezvényének ez lehetne alapvető kérdése: M iképpen ju th a t el a mi nagy hagyom ányunk (pl. a bibliai történetek) a mai gyermekek életének világába? M iként kerül­ hetne kapcsolatba a bibliai hagyom ánnyal és az egyház szimbó­ lumaival (hitvallásával) a mai gyermek élete? Az elválasztó árok

269

mély, gyakran mélyebb m int a D una Budapesten, s a mindkét p art felől megközelíthető hidakat nehezebb megtalálni, mint e város hídjait. Isten ügye, amelyről a Biblia lapjai szolgálnak tanúsággal, eljutnak-e hozzánk ide? Ez a kérdés nem arra biztat, hogy a Bibliát pedagógiai ügyeskedéssel tegyük érdekessé. H i­ szen Istent éppen az jellemzi, hogy eljut hozzánk, nem m arad önm agánál, útra kel, velünk tart, s végül a názereti Jézusban kiszolgáltatja m agát nekünk. Az „inkarnáció” teológiai kulcsfo­ galma azt a hídverő szolgálatot jelöli, amelyet maga Isten kezde­ ményez. Ennek az Istennek a gyülekezete akkor válik Isten gyülekezetévé, am ikor és ahol m agát a többiekért odaadja, vál­ lalja a híd, a közvetítés szolgálatát és kiszolgáltatja m agát az embereknek. Az egyháznak meg kell hallania a hívó szót: „Jöjj át és légy segítségünkre!” A gyermekek körében végzett gyülekezeti m unka szám ára m indebből fontos konkrétum ok következnek. Például: G yüle­ kezetnevelői szem pontból egyáltalán nem érdekes, hogy vala­ mely bibliai textust, vagy egyházi éneket azért m inősítünk teoló­ giailag fontosnak, m ert azok jó l illeszkednek az egyházi eszten­ dő rendjébe, vagy valamely perikóparend tém asorozatába. Első­ sorban a döntő kérdést kell felvetnünk: Hol találják telibe ezek a textusok, ezek a képek, ezek az énekek a gyermekek alaphely­ zetét? Hogyan hatástalanítják félelmeiket, elszigetelődésüket? M iként hárítják el az előítéleteket és a gyűlölet szülte torzképe­ ket? Mivel erősítik a reményt és a bizalm at? Mivel növelik az öröm öt és a boldogságot? M iképpen m utatják meg, hogy a béke, az igazságosság és a megbékülés — korunk nagy jelszavai — valóban nagyok? A bocsánat miért jo b b a bosszúállásnál? A bibliai szövegeket természetesen nem lehet rákényszeríteni, erőszakolni, hogy feleljenek kérdéseinkre. Nem foglalkozha­ tunk úgy a Bibliával, am int az állatidom ító foglalkozott orosz­ lánjaival a drezdai balettben. Tulajdonképpen kérdéseinkben m ár ott tükröződnek a Biblia, a gyülekezet énekeiben és jelképe­ iben kifejezésre ju tó bizonyságtételek. Bizony fontos lenne fel­ kutatni, nyom on követni, milyen úton ju to tt el a hagyomány egy-egy textus kialakulásához. E tekintetben jelentős dolgokra m utatott rá az utóbbi évszázadok exegetikai kutatása. Felada­ tunk lenne tehát, hogy felismerjük, mennyire életbevágó kérdé­ sek a teológiai kérdések. Enélkül az a veszedelem fenyeget, hogy a hit gazdag tartalm a üres jelszavakká hígul, kong, üres blablává válik, s ez senkinek se jó. Így csak azokat igazoljuk, akik m ár eleve tudni vélik, hogy az egyház üres csigahéj, muzeális rom, túlhaladott társadalm i rend m aradványa s nincs jövője. A Bibliához és tom ácsolóihoz intézett centrális kérdésünket, vagyis, hogy „mire ju tn ak a gyermekek és a gyerm ekcsoportok konkrét helyzetében?” — fel kell tennünk a keresztyén gyüleke­ zet specifikus szolgálatával, a keresztséggel és az úrvacsorával kapcsolatban is. A szentségek — pedagógiai szem pontból — nagyon fontos sajátossága, hogy Isten igéjét teljességében köz­ vetítik. Az „Ige” itt átfogóbb jelentésű és testközelibb a mi „Igéről”· alkotott nézetünknél, am ikor azt a betűk mélyértelmű gyűjteményének tekintjük. „Isten Igéje” több Istenről elm on­ d o tt szavainknál. A keresztségben és az úrvacsorában „Isten Igéje” látható, m egfogható és bennünket is megragadó esemény. Azonnal felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon a mi szok­ ványos egyházi gyakorlatunk a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatban kifejezésre juttatja-e ezek szándékát? Ezek a szim­ bólum ok ugyanis az elvontságnak oly magas fokát érték m ár el, liturgia-történetileg oly beható változásokat értek meg, hogy — különösen a gyermekek szám ára — m ár képtelenek azt kife­ jezni am it tulajdonképpen m ondani szeretnének. Ú rvacsoravé­ telünk gyakorlata alig emlékeztet az egész „fam ilia D ei” ünnepi asztalközösségére, arra ahogyan a kenyér és a b or vétele közben az úrvacsora szerzésének hagyom ányát elbeszélték és az egymás mellett ülő felnőttek és gyermekek (!) abban a tudatban beszél­ gettek és énekeltek, hogy az Ú r m aga is jelen van. Liturgiánk szóhasználata túl magasztos. A rra lenne szükség, hogy használ­ hatóbb szavak és jelképek aprópénzére váltsuk fel. Ellen-agen­ dákkal, ellen-liturgiákkal, vagy éppen a liturgikus form ák teljes mellőzésével nem ju tu n k messzire. Az utóbbi években mind világosabban ismerték fel, hogy a liturgia a hit játszótere, és

270

hogy mennyire szükségünk van rá. A vándorúton járó gyüleke­ zetnek is szüksége van olykor oázisokra, ahonnan a napi m an­ n át összegyűjtve megújult erővel indulhat tovább. M inden exo­ dusnak szüksége van a m aga ádventjére. Tehát az a kérdésünk, miként lehetne istentiszteleteink és úrvacsoravételünk — gyer­ mekeink tapasztalata szerint — olykor túl hűvös, m áskor litur­ gikus pom páját ismét eleven és felszabadító tapasztalattá tenni. A gyermeki tapasztalatok figyelembevételével a jeleknek ismét azt kellene kifejezésre juttatniuk, am it tulajdonképpen jelente­ nek. N éhol azzal kezdik, hogy az oltár üres asztalát, miként családi, ünnepi összejövetelek alkalmával, a gyermekek maguk terítik meg. G yertyákat, bort, kenyérdarabkákat, virágot, terí­ tőt, keresztet helyeznek az oltárra. Ezek a szimbólumok rendel­ tetésüknek megfelelő jelentéstartalom összefüggésébe kerülnek. Ágendák és gyülekezeti rendtartások nem írhatják elő, hogy miként viselkedjenek kicsinyek és nagyok a templom terében, azt sem, hogy milyen énekeket énekeljenek és azt sem, hogy a tem plom ba vezető úton, am ikor találkoznak, miként köszönt­ sék egymást. Mégis, mindez a „familia D ei” életrendjéhez tarto ­ zik. A kár a tanító jelleg, ak ár az istentiszteleti jelleg válik hangsú­ lyossá, arra gondoljunk, hogy a budapesti hidakon mindig két­ irányú a közlekedés. Ilyen hidakon közlekedik Isten ügye is. A gyermekek a szemközt tartó forgalom m al találkozva mindig m agukkal hozzák a saját kis életüket, elvárásaikat, reményeiket, kérdéseiket, sérüléseiket. Ezeket beviszik m agukkal (remélhető­ en) a gyülekezeti együttlét formái és tartalm ai közé. H a a gyüle­ kezet együtt járja vándorútját a gyermekekkel, mindig saját érdekükben viszi őket magával. A gyülekezet így a (gyermeki) életvitel és minden ezzel kapcsolatos kérdés anyagfeldolgozó műhelyévé válik. Segítsük a gyerm ekeket, hogy megértsék az életet és helytálljanak benne K ülönösen tudatos keresztyén-polgári családok körében ta ­ lálkozunk olyan nevelési törekvésekkel, amelyeket jól jellemez egy édesanya következő szava: „Gyermekeim, amíg csak lehet­ séges, mentesüljenek az élet csúf tényeinek megismerésétől. Z a­ vartalan gyerm ekkort szeretnék biztosítani szám ukra. A csúfsá­ gok később úgyis ham ar jelentkeznek.” Az anyai szeretet hatal­ mával ki ak arta zárni a „csúf, gonosz világot” a gyermekszobá­ ból. De mi lesz, ha az élet kemény és csúf tényei később váratla­ nul érik őket? Csak a megtanult dolgokból tudunk vizsgázni. Az említett oroszlán-balett m ár m egm utatta, hogy mi történik ak ­ kor, ha hirtelen, váratlanul olyan helyzet áll elő, amire nem lehetett előre számítani. Ezért kell foglalkoznunk az élet válto­ zandóságával, keménységével és konfliktusaival. Ha az élet különböző helyzeteiben helyt akarunk állni, meg kell azokat értenünk. Ez a feladat, amely átfogja egész életünket, nem csupán gyermek- és ifjúkorunk dolga. M árcsak ezért is lehetetlen túlzás lenne, ha ennek a feladatnak a terhét csupán a gyermek-istentiszteletre, a hitoktatásra stb. hárítanánk. A gyü­ lekezeti alkalm ak tekintetében azonban fel kell vetni a kérdést, hogy vajon tudja-e a gyülekezet, hogy ebben a feladatban részt kell vennie és hogy a m aga m ódján lényeges segítséget nyújthat. Minél szem betűnőbben jelentkezik a szekularitás, mindegy, hogy milyen form ában, — (a m a délutáni beszámolókból hall­ hattuk, hogy pl. a szocialista országokban is mennyire különféle lehet ez) — annál sürgetőbb a feladat. Megjegyzendő, hogy a konfliktusok fogalm át nem értelmez­ zük csupán negatívan, m intha az valami leküzdendő és elfojtan­ dó dolog lenne. A konfliktusok az élet természetes jelenségei és nem a természetes élet zavarai. A konfliktus feszültség és a feszültségek teszik az életet feszültté. A Biblia különben, ilyen értelemben (!), érdekfeszítő könyv. Gyülekezet-pedagógiai m unkánk szám ára ez azt jelenti, hogy fel kell m utatni a feszültségeket! A m ikor történeteket beszélünk el, am ikor képekkel, filmekkel és a hétköznapi élet tényeivel foglalkozunk, am ikor egy textus tanulm ányozásába elmélye­ dünk, mindig rá kell m utatni a konfliktusra, fel kell vetni a

kérdést: „M iért cselekedett ez vagy az az ember így?” „Mivel indokolják viselkedésüket?” „M i viselkedésük alapja és célja?” Vagy egyszerűbben: „M iért tetszik, vagy miért nem tetszik, am it tesznek?” stb. Az egész emberiség életének és túlélésének a kérdései is felvetődnek ilyenkor (remélhetőleg). Végül is ennek a planétának a gyermekeiként úgy kell élniük a 2000-dik év után is, hogy Isten terem tett kedves világának lakói és gondozói lehessenek. Nincs m ás lehetőségük. A szorongató életkérdések, amelyek m ostanában pl. ilyen m ondatokban sűrűsödnek: „Az egyházaknak az igazságosság, a béke és a terem tett világ érdeké­ ben folytatott összefogása” — kiemelkedő jelentőségűek té­ m ánk összefüggésében. K om m unista iskoláink részletes infor­ mációt adnak a dél-afrikai és a dél-amerikai lehetetlen helyze­ tekről. A mi hozzájárulásunk nem merülhet ki csupán abban, hogy a gyermekeket az oltárhoz menekítjük, ahol jól bezárt ajtók m ögött többszólam ú énekkel dicsérjük Istent. Idevonat­ kozóan A m osnál néhány tanulságos dolgot olvashatunk. A „M agnificat”-ot hatalm as egyházi muzsikaként élvezzük; alig halljuk ki belőle Isten társadalom form áló cselekvésének pártos szenvedélyét. Politikai kontextusban különösen a szocialista országok köréből kérdezik kritikusan, hogy a keresztyén gyüle­ kezet vajon nem túl gyorsan individualizálja és privatizálja-e a Biblia üzenetét és az alapige társadalm i összefüggéseit miért nem fejti ki konkrétan. Az állam és az egyház szétválasztása esetében is, bárm it rendez az egyház a gyermekek szám ára, az a társad a­ lom ban történik. Itt az a problém ánk, hogy gyermekeink az iskola, a család és az állami óvoda útján — hiszen majdnem valamennyi gyermek kapcsolatban áll ezekkel — sokkal jobban kötődnek ehhez a társadalom hoz, mint az egyház — családilag és hivatásuk következtében sajátos helyzetben élő — munkásai. A hol a családban, a gyülekezetben, vagy bárhol nem veszik át meggondolás nélkül az élet viselkedésformáit, értékeit és nézeteit, hanem, ahol megfigyelés, kérdezősködés, értékelés ú t­ ján alakul ki a meggyőződés, o tt nem válik tulajdonképpen fenyegetővé a szekularizmus és az ateizmus. A fiatalok így meg­ tanulják indokolni, hogy mit és miért hisznek. Keresztyénségük megőrzésének lényeges feladata ez a szekuláris világban! Nem tagadhatjuk, hogy ezektől függetlenül is adódhatnak olyan konfliktus-helyzetek, amelyekkel a gyermek találkozik és amelyeket nem kerülhet ki. Ilyen pl. a szám talan felbomlott, vagy sérült házasság. A dódnak olyan feszültségek is, amelyek az életet nemcsak feszültté, hanem túlfeszítetté teszik, sőt tönkrete­ hetik. N álunk is van néhány olyan dolog, amit el kell szenved­ nünk. A gyermek szám ára mégis segítséget jelent, ha valaki, akinek panaszkodhat, melléje áll szenvedésében. A konfliktus ezzel nem tűnik el, azonban közösen hordozottá válik. Az ide illő bibliai m ondások m aguktól ju tn ak hallgatóim emlékezetébe. Szolgálatunk pedagógiai-lelkipásztori dimenziói itt a legnyil­ vánvalóbbak. Vajon nem emeltük-e mindezzel túl m agasra feladatunk m ér­ céjét? Ki képes teljesíteni? Ú jra és újra felmerül a kérdés, hogy mire törekedjünk. A célkitűzés azonban szükséges, különben az első lépést sem tesszük meg az elérhető közeli cél felé. Sok m indenben segítenek rajtunk a gyermekek. Az óvodás-kor „m i­ ért?” kérdései, m ajd az a törekvésük, hogy a „dolgok mögé lássanak”, vágyuk az önálló élet után — mind, mind segítsé­ günkre lehet. Balgaságunk következtében mégsem ismerjük fel sokszor a jó lehetőségeket és így elvétjük azokat. A gyülekezet, am ikor vándorútján új, sok tekintetben ism eret­ len terepen halad át a gyermekekkel, m unkáját, összejövetelei­ nek form áját, nyelvét, jelképeit szüntelen felülvizsgálni és m ódo­ sítani kényszerül. Saját tapasztalataim alapján az a meggyőző­ désem, hogy a tanítás bizonyos elemeiről a jövőben se m ondhat le. Lehet, hogy a szekularizáció az eddiginél is határozottabban fogja kényszeríteni m ajd a keresztyén hitet és életet az alapos­

ságra, arra hogy érvelni, összehasonlítani és megfontoltan kér­ dezni tudjon. A „hitoktatás” fogalmával — ennek a referátum ­ nak sajátos feladatára való tekintettel — m ost mégsem foglal­ kozhatunk. H asonló a helyzet az istentisztelet tekintetében is. A gyerme­ keknek a jövőben is szükségük lesz az istentisztelet elemeire, hogy o tt énekszóval és m ozdulatokkal, csendben hallgatva és liturgikus, kreatív játékok útján Isten „salom ”-ját dicsérhessék vészterhes világunkban. Az istentisztelet fogalma és formái azonban nem elegendők, am ikor azon igyekezünk, hogy a gyer­ mekek megértsék életüket és helytálljanak benne. Anélkül, hogy az oktatói és az istentiszteleti elemeket szünte­ len összekevernénk, vagy éppen elvetnénk, különösen előremu­ tatónak és továbbvivőnek találom a gyermekek és a családok szám ára rendezett csendesnapokat (Rüstzeit), valam int a családi és a gyülekezeti hétvégek gyakorlatában jelentkező kezdeménye­ zéseket, m ert ezek a családi istentiszteletek bevezetését segítik további kibontakozáshoz. Gyülekezeti gyerm ekbibliakörök kis ünnepi alkalmai, sajátos gyermek vagy családi istentiszteletek, akár hétvégi délutánok (pl. M ikuláskor) s általában a huzam o­ sabb együttlétek különösen alkalm asak arra, hogy a keresztyén élet kísérletei alkalmai legyenek, am ikor nem csupán a hagyo­ mányos kegyességi gyakorlatok formáival élünk. Minél intenzí­ vebben vehetnek részt (felnőttek és gyermekek) tém ák ajánlásá­ ban és közös alkalm ak előkészítésében, vagyis, ha á csendesnap m ár tulajdonképpen m egtartása előtt elkezdődik, annál kilátá­ sosabbá válnak ezek az alkalmak. Olykor megkörnyékez valami rossz sejtelem. Néha m intha csak azért erőltetné néhány ember a gyermek-istentiszteleteket és a hitoktatást, hogy lerázza magáról a gyermekekkel való igazi törődés terhét. A gyermekekkel kizárólag gyülekezeti érdekből foglalkoznak. „T artsunk istentiszteletet (m int régente), hogy a gyermekek is részesüljenek (természetesen külön teremben) szá­ m ukra tarto tt istentiszteletben.” Ilyenkor jó lenne Jézus eljárá­ sára gondolnunk, arra, ahogyan Jézus a gyermekeket (a felnőt­ tek gyűrűjében) a középre állította. Ebben az esetben nem a gyermek-istentisztelet, hanem a családi istentisztelet m utatkoz­ nék megfelelőbbnek, mert így a gyermekektől induló kezdemé­ nyezések ereje nem szorulna be egy külön terembe, hanem az egész gyülekezet életének keretében bontakozna ki. A kérdést m a Finnországról szóló beszám olójában Seppo Alaja m ár meg is fogalmazta: „Az egyháznak az a feladata, hogy az embereket egymáshoz közel ju tn i segítse, s ne szakítsa el őket egymástól.” Eszerint az lenne kívánatos, ha a gyermek-istentiszteleteket a családok részvételével tartanánk. Végül ismét előadásom kezdetéhez térek vissza; am a Berlin peremén épült tanácsházhoz, a megsérült erényekhez és a közel­ ben álló templomhoz. A két épület egymástól eltérő események színtere. Közös jellemzőjük mégis, hogy egyikben sem lehet lakni. A felnőttek és a gyermekek otthona, élete, hétköznapi m unkája a kettő között helyezkedik el. A hozzánk szóló kérdés — ilyen egyszerűen kell végül is megfogalmazni — így hangzik: Mennyire nyitott a tem plom ? Ez a tulajdonképpeni problém a: Mi van az ajtókkal? „Gyermekeinkkel a gyülekezet vándorútján”. Lehet, talán nem is a távoli jövőben, olyan konferenciát fogunk rendezni, amelyen ezt a tém át egyszerűbben fogalmazzuk meg. Anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk a gyermekek sajátos közösségi életformáit, a téma egyszerűen így szólna: „Gyülekezet a vándorúton.” A gyermekeket m ár nem is kell külön említeni, m intha nem tartoznának hozzánk, am ikor kim ondjuk a szót: gyülekezet. Hiszen ők is beletartoznak abba a történetekre figye­ lő közösségbe, amely Isten ígéretéhez ragaszkodva vándorol. Annyira természetes hozzánk-tartozásuk, hogy szükségtelen k ü ­ lön is emlegetni.

271

A hittestvér újrafölfedezése A zsidó— keresztyén párbeszéd problematikájához és céljához A tém a megfogalmazása elismerten nem eredeti: egy kis könyv címéhez kapcsolódik, amelyben az amerikai katolikus teológus, John Oesterreicher értékeli az 1965. október 28-i N ost­ ra A etate kezdetű 4. zsinati nyilatkozatot. Bár Oesterreicher könyvének csak ezt a címet ad ta: „The Rediscovery o f Ju d a­ ism”1 (A zsidóság újrafölfedezése), de ha ebből a „hittestvér újrafölfedezése” lett, ennek azt az irányt kell megjelölnie, ahová véleményem szerint a zsidó— keresztyén párbeszédnek m utatnia kell. A tém a megfogalmazásánál a keresztapaságot X II. Pius pápa sokat idézett m ondata vállalt, amely 1938 szeptemberében hangzott el belga zarándokok előtt: „Á brahám ot atyánknak nevezzük; lelkileg sémiták vagyunk.” Hogy a zsidó— keresztyén párbeszéd problem atikája és célja vizsgálatának kezdetén a N ostra A etate 4. zsinati nyilatkozatot idéztük, nem volt véletlen. Bár távolról sem állítjuk, hogy ez lenne a legjelentősebb dokum entum a vizsgálandó tém a vonat­ kozásában, mégis nem szabad elfelejteni, hogy ez az a dokum en­ tum , amely a zsidókkal és a zsidósággal folytatott keresztyén kapcsolatok megújítása terén az utóbbi 20 esztendőben vitatha­ tatlanul legnagyobb hatással bírt, éspedig nemcsak a katoliciz­ muson belül, hanem annak határain túl más keresztyén egyhá­ zakban is. Nem célunk itt a zsinati nyilatkozatot és annak hatását megvilágítani.2 A zsidó— keresztyén párbeszédet sem szűkíthetjük le a katolicizmus és a zsidóság dialógusára, bár nem szabadulhatunk attól a benyomástól, hogy a katolikus egyház­ ban a legelőrehaladottabb e párbeszéd, melyet ösztönöz a k ato ­ likus egyház struktúrája és teológiája. Ez éppúgy érinti a törté­ neti és teológiai kutatás terén elért eredményeket, m int a paszto­ ráció terén tett előrelépéseket, melyhez a jelenlegi pápa is hozzá­ járult, aki jo b b an m int bármely más elődje vállalta föl ezt a tém át.3 A zsidó— keresztyén párbeszédet ma éppúgy folytatják a zsi­ dóság és a protestáns egyházak képviselői is, lokális, regionális és m agasabb szinten, még ha el is kell ismernünk, hogy teljessé­ gében nézve csekély azoknak a száma, akik az egyházak részéről készek a párbeszédre, s néha a párbeszédnek alibi-funkciója is van. Egészen távol állnak e párbeszédtől az ortodox egyházak, amennyiben eddig teológiai okokból — saját állításuk szerint — még nem készek a zsidó— keresztyén párbeszédre.4 N em célunk, hogy itt a zsidó-keresztyén párbeszéd átfogó dokum entációját tálju k elő. Az ebben részt vett grémiumok, adatok és tények puszta felsorolása, ideértve a vonatkozó nyilat­ kozatokat, m em orandum okat, tanulm ányokat, messze túlm en­ ne az itt rendelkezésünkre álló terjedelmen, eltekintve attól, hogy effajta dokum entációt m ár többször összeállítottak, m e­ lyekre itt csak utalni tudunk.5 M ielőtt e néhány oldal tulajdon­ képpeni témájával foglalkoznánk, említsük meg röviden a zsidó — keresztyén párbeszéd egyik melléktermékét, egy sajátos szem­ pontot, amelyről gyakran megérné kissé jo b b an elgondolkozni. E párbeszéd belső keresztyén ökumenizmust erősítő jellegére gondolok. Aligha lehet nem észrevenni ui., hogy a zsidókkal és zsidósággal folytatott közös (bár még jo b b ára egymástól függet­ lenül végzett) párbeszéd keresztyén részről egy új, belső keresz­ tyén értelemben vett ökum enikus közösséget alapít meg, mely túl van minden konfesszionális határon, s azoknak közössége, akik történeti és teológiai okokból hitük és az erről szóló intel­ lektuális szám adás m iatt a zsidókkal és zsidósággal folytatott párbeszédben nemcsak nemes feladatot, hanem nélkülözhetet­ len szükségszerűséget látnak. Hogy mily m értékben haladt előre e közösség építése, az éppolyan érdekes, m int az a tény, hogy a m ásik oldalon is egy hasonló m ódon m inden konfesszionális határon átívelő új „ökum enikus közösség” kezd kialakulni a zsidókkal folytatott párbeszéd szkeptikusai és elutasítói között. * 272

Michael W yschogrodnak kétségtelenül igaza van azzal a meg­ állapítással, hogy „a holocaust, azaz az európai zsidóság sziszte­ m atikus kiirtása a nácik és azok kiszolgálói által a II. világhábo­ rú után a zsidó keresztyén párbeszéd m ozgatórugója lett.”6 Mégsem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidó— keresztyén párbe­ széd nem napjaink szüleménye. M indig is volt párbeszéd az elmúlt századokban zsidók és keresztyének között, még ha kü­ lönböző minőséggel és célkitűzéssel is,7 még ha mindaz, amit itt fel kellene sorolnunk, nem is mindig érdemelte meg a párbeszéd elnevezést. Hiszen ezek csaknem kivétel nélkül egyoldalú beszé­ dek voltak, oly m ódon, hogy rendszerint keresztyének vonták kérdőre a zsidókat. Ezek inkább törvényszéki alkalm akhoz vol­ tak hasonlíthatók, ahol a zsidó p artnert egyáltalán nem vették partnerként kom olyan. Legjobb esetben (Johann M aier megfo­ galmazásával) a keresztyén tan igazságának „negatív tanúi” voltak a zsidók. Bármely paradox is azonban, mégis a zsidóknak ez a szerepe volt az egyetlen lehetőség arra, hogy életben m arad­ janak a keresztyén állam ban, hosszú évszázadokig: ez őrizte meg legalábbis jó néhányszor az elűzetéstől, megsemmisüléstől, amelynek zsidók, heretikusok és/vagy hitetlenek ki voltak szol­ gáltatva (ahogy azt IX. Gergely pápa dekrétum a a 13. század elején elrendelte). Hogy ez a lehetőség persze sohasem volt garancia, még kevésbé hosszú távon, azt nem is kell ehhez hozzáfűznünk; a zsidók középkori és újkori történelm e ezt ijesz­ tő érthetőséggel m utatja.8 Ezért aztán aligha lehet meglepő, hogy zsidó részről minden párbeszédre való készülődés tartózkodással találkozott, el egé­ szen az elutasításig. A történelem elegendő példát szolgáltat erre. „T udd meg, mit kell válaszolnod a hitetlennek” — m ondta egykor R abbi Eleázár (Pirqé A bót 11,14): „csak az válaszoljon, aki a m íním et (= a keresztyének neve a középkori héberben) úgy érti, m int R abbi Idít” — egészíti ki a Talm ud (Szanhedrin 38b). Hogy azok, akiket párbeszédre, vitára hívtak ill. kényszerítettek, m egtanulják, hogyan és mit válaszoljanak, ezért jö tt létre a századok során egy gazdag irodalom , amely leginkább egy tan a­ nyag fiktív dialógusának form áját öltötte.9 Ám minél gazda­ gabb lett ez az irodalom , s így növekedett a zsidóságról való ismeretek tára, mely nemcsak zsidók szám ára volt elérhető, annál nagyobb lett a nem-zsidók gyűlölete, ellenségeskedése, elutasítása; a történelem keserű iróniája, hogy éppenséggel a zsidóság tudom ányának nem sikerült a gyűlöletet, ellenségeske­ dést és elutasítást nem-zsidó részről leépíteni, amely pedig a történeti-kritikai k utatás által nem-zsidók szám ára is bem utatni és érthetővé tenni ak arta a zsidóságot, hogy ezzel is szolgáljon a közös megértésnek és a vallások közötti párbeszédnek. Ezzel szemben viszont az ellenségeskedés végül is csak nőtt. V ajon igaza van a kegyes R abbi Jehúda ben-Sámuelnek (megh. 1217), aki a Péld 26,4 vonatkozásában („N e felelj az ostobának a bolondságához illően, / m ert magad is hasonló leszel hozzá!”) arra figyelmezteti, hogy ne bocsátkozzunk vallások közötti p ár­ beszédbe? Hogy a történeti-kritikai k utatás eszközeivel dolgozó érveléssel aligha lehet értelmes vallások közötti párbeszédet folytatni, azt mindenesetre a zsidóság tudom ányával szerzett tapasztalatok bizonyítják. Ám akkor hogyan folytassunk párbe­ szédet? * Nincs előfeltevések nélküli párbeszéd. Hogy az igazi párbe­ széd létrejöhessen, lennie kell a partnerek részéről önálló véle­ ménynek, valam int egy m agatartásnak, amely készséget jelent a párbeszédre, s amely b ár nem adja föl az önálló véleményt, mégis arra irányul, hogy a m ásik is beszéljen (ne csak én m ond­ jak neki valam it); egy olyan m agatartásról van szó, amely ugyan nem hagyja el saját véleményét, mégis alapvetően kész arra,

hogy valaki kérdés tárgyává tegye, amely a partnert azonos jogúnak ismeri el, amely kész valami újat befogadni, ügy hogy a párbeszéd eredménye kezdetkor még nyitva álljon. H a ez minden párbeszédre igaz, akkor a zsidó— keresztyén párbeszéd­ re is. E m agatartás követelményéről írta több mint száz évvel eze­ lőtt A braham Geiger azokat a sorokat, amelyek megérdemlik, hogy megismételjük őket: „H a egy olyan valláshoz közelítünk, amelyet nem osztunk, úgy soha ne feledjük el, hogy nemzedékek óta szentségként tisztelték (és tisztelik) azt sokan, s benne bol­ dogságot kerestek és találtak, s még m a is sokan keresik árnyé­ kában lelkük védelmét és békességét. M éltatlan és vakmerő dolog lenne, ha e vallás hívőinek gondolkodását és cselekedeteit — még ha nem is ismerjük el őket — megvetésre m éltóknak tartanánk, s mélyen lealacsonyítana minket, ha a gyűlölet és ellenségeskedés indítana bennünket.”10 A zsidók és keresztyének párbeszéde feltételéül A braham J. Heschel 1959-ben egy minden zsidó tanítóhoz intézett levelében ezt írja: „Melyek a zsidók és keresztyének párbeszédének feltételei? A különböző hitű embe­ rek közötti párbeszéd legfontosabb feltétele maga a hit. M ásod­ szor pedig az, hogy megnyissuk m agunkat a másik ember hely­ zetére nézve, tekintet nélkül annak vallására. H arm adsorban pedig el kell ismernünk a zsidóság és keresztyénség között fenn­ álló exisztenciális kölcsönhatást.”11 Hogy ilyen körülmények között olyan párbeszéd folyik a különböző hitű ill. vallású emberek között, amely nem m arad visszahatás nélkül saját hitünkre és vallásunkra, az világosnak tűnhet, ha nem is kötelező érvényű. E visszahatás lehet a saját hit értelmezésében való elmélyedés, meggazdagodás éppúgy, m int az a kétség, hogy végső soron a partner ellentm ondása, kifogása nem jogos-e. M inden esetben azonban egy ilyen párbe­ széd arra ad alkalm at, hogy saját vallásunkkal kritikai m ódon szembenézzünk12, míg végül saját vallásunkat nem csak vallástörténeti jelenségként, hanem vallástudományi problém aként is fölfedezzük, s ezzel (hiszen saját hitünkről van szó!) teológiai problém ává tegyük, m int azt példam utatóan Louis M assignon, Edgar Faure, mindenekelőtt pedig Henri C orbin tette.13 Ezzel három tém át érintettem , melyekkel itt foglalkoznunk kell: először a keresztyénségről mint vallástudom ányi problé­ m áról beszélek (s ezzel egyidejűleg teológiai problém áról is). A ztán azokról a lehetőségekről, amelyek a keresztyének és zsi­ dók találkozásából fakadnak, majd végül a zsidók és keresztyé­ nek kapcsolatát kívánom leírni. *

H a a keresztyénségre tekintünk — annak korai bizonyságtéte­ lére, vagy későbbi, különböző jellegű egyházakként vagy feleke­ zetekként történt kifejlődésére — úgy lényegileg két összetevőt találunk, mely jellegét m egadta: a zsidó és a görög (helyesebben: hellénista) örökséget. Hogy mindez így van, az nem lehet csoda: az első keresztyének zsidók voltak, s akik a keresztyénséget keresztyénséggé tették, görögök/hellénisták. M indkét örökséget közelebbről pontositanunk kell, hiszen a zsidó örökségről éppoly kevéssé beszélhetünk pontosan körül­ határolt m onolitikus tényezőként, m int a zsidóságról sem az Újszövetség könyveinek és a korai egyháznak a keletkezése idején. H asonló a helyzet a hellénista örökség körül; a hellénista örökség nem létezik — ezzel azonban itt nem foglalkozhatunk.14 Meg kell m aradnunk amellett, hogy — mint persze ismeretes — a keresztyénség eleinte nem volt más, m int egy sajátos messiá­ si jellegzetességgel bíró zsidó szekta. A zsidóság és keresztyénség később oly fontossá lett szétválasztása a misszió gyakorlatának volt az eredménye elsősorban, ill. az azzal összefüggő m egválto­ zott beállítottságnak a zsidó törvényvallás vonatkozásában — ahogy arról Péter és Pál vitájából értesülünk (G al 2,11— 14; ApCsel 15,1 kk., 5 kk., 22— 29.) M íg a zsidókeresztyénség a jeruzsálemi ősgyülekezet tradícióit konzerválta, addig a hellénis­ ta keresztyénség a (nem-zsidó) környezet felé nyitotta meg m a­ gát oly mértékben, hogy ezért azt az árat is kellett fizetnie, hogy

a régebbi, zsidó hit tartalm ából némelyeket mellőzni kénysze­ rült. E folyamat Pálnál központi jelentőségű. H ans Conzel­ m ann-nak igaza van, ha a jeruzsálemi ősgyülekezet és a hellénis­ ta egyház között törést észlel15: csak a nem-palesztin Római Birodalomba való kikerülése által lett a keresztyénség a zsidóság mellett és azon kívül megszülető önálló vallás, majd az egész világot átfogó egyház. S a hellénista örökség az16, amely a keresztyénséget, egyházat a legdöntőbben befolyásolta. Kétség­ kívül m egállapítható, hogy ha a keresztyénség e lépést nem tette volna meg, akkor csak zsidó messiásváró szekta m aradt volna, melynek bizonyságát néhány évvel ezelőtt Shlome Pines megvi­ lágította.17 Az, hogy a keresztyénség a nem-palesztin világba kikerült, még nem kényszerítette arra, hogy teljesen lem ondjon a zsidó örökségről, vagy hogy tudatosan föladja azt. Viszont megkíván­ ta és elkezdte a zsidó örökség — engedtessék meg e kifejezés — nagyméretű keresztyéniesítését, amely örökség im m ár mély­ reható változáson m ent át: Bár m egm aradnak az ebből az örök­ ségből származó teológiai koncepciók, csaknem kivétel nélkül, ám új, ehhez kapcsolódó tartalom m al telítődnek meg. A bibliai monoteizm usból szenthárom ság-dogm a lesz, a messianológiá­ ból krisztológia stb. Az új értelem kölcsönzésének folyam ata jól látható az Újszövetség irataiban. Ilyen szem pontból egészen m ásként került a keresztyénség a hellénizmus sodrába, mint a zsidóság. Míg az utóbbi Yehoschua A m ir találó megfogalm azá­ sában ennyit jelent: „A gondolatra való ösztönzés idegen erede­ tű, a gondolat azonban, monum entális átform álással, saját” 18, addig az előbbi (hogy A m ir szavait idézzük) azzal já r, hogy nemcsak a gondolatra való ösztönzés idegen, hanem maga a gondolat is, és a saját anyag m ár az idegenhez illesztett tulajdon. A keresztyénség Szentírásához azonban nemcsak az újszövet­ ségi iratok tartoznak, hanem a héber kánon, a zsidó Biblia is. Ez azt jelenti, hogy a zsidó örökség mindmáig kettős m ódon van jelen a keresztyénségben: először a Biblia héber irataiban, m ás­ részt pedig a Biblia görög iratainak „monum entális átform álá­ sában.” M ár maga az ún. Ó - és Újszövetség egymás mellett állása tükrözi a zsidóság és keresztyénség kontinuitásának és diszkontinuitásának problém áját, a zsidó örökség és annak ke­ resztyéniesített form ája összeütközését. * H a tehát a keresztyénség nemcsak diszkontinuitást, hanem kontinuitást is jelent a zsidósággal, tehát nem érthető a zsidóság ismerete nélkül, akkor fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mire képes a zsidósággal való találkozás a keresztyénség megértésé­ ben. H árom dolgot említsünk itt: a) A zsidósággal való találkozás először is szükségszerű, elke­ rülhetetlen segítség önm agunk megértéséhez. M inden olyan kí­ sérlet, amely a keresztyénséget eredete felől, első kezdetei alap­ ján kívánja megérteni, rá van utalva a zsidósággal való találko­ zásra: A nnak ismerete nélkül, am it általában „az Újszövetség zsidó hátterének” neveznek, nem érthető meg végső soron sem­ mi, am iről az Újszövetség bizonyságot tesz, ideértve a benne lévő teológiai fogalmiságot is. Az sem érthető meg a zsidóság ismerete nélkül, amiről sokan megfeledkeznek: ez a héber bibliai iratok kánonja, az ún. Ószö­ vetség, hiszen ez a kánon nem véletlenül jö tt létre, hanem zsidó tudósok teológiai véleményén nyugvó alkotásaként. N emcsak a kánon azonban, hanem a vokalizáció is (ami a héber szöveg egyértelmű olvasásához szükséges) zsidó tudósok több évszáza­ dos exegetikai m unkájának eredménye. S éppen ez a kánon, annak a zsidó tudósok által m egállapított szövegállománya az egyház Szentírása! Bizonyos, hogy a Biblia e része nem zsidó Bibliaként került az egyházba, hanem csak egy megfelelő m a­ gyarázat figyelembevételével, és a szövegeknek ezáltal nyert értelmében született meg a keresztyén Ószövetség; e tény R. J. Zwi W erblowskyt e m ondat leírására indította: a T aN aK h és az Ószövetség nem ugyanaz! Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Biblia e részének megérteni akarása feltételezi

273

annak tudását, hogy miért döntöttek úgy a zsidó tudósok a kánon mellett, ahogy az szám unkra is ismeretes.19 H ogy e zsidó örökséggel a keresztyénségen belül nem volt mindig könnyű megbékélni, csak mellékesen említjük itt. Az egész egyház- és teológiatörténetet felölelő vita az ún. Ószövet­ ség helyéről az egyházban és teológiában nyilván m utatja ezt. Hiszen ezt az ún. Ószövetséget sokszor állandóan jelenlévő zsidó ellenkezésként érezték minden olyan kísérlet vonatkozásában, hogy a keresztyén teológiai tan t a zsidó hagyomány kikapcsolá­ sával fogalmazzák meg.20 b) Az említett szükségszerű, zsidósággal való találkozás mel­ lett van még egy hasonlóképpen kikerülhetetlen és szükségszerű kitágulása horizontunknak, mely több egy egyszerű intellektuá­ lis gyarapodásnál. Ez azért kikerülhetetlen, m ert lehetővé teszi, hogy némely bibliai teológiai tény elveszett, elfojtott vagy elfelej­ tett dimenzióit visszanyerjük. A rabbik kom m entárjait, a M idrást stb. olvasni bizonnyal sajátságos szellemi élvezet. Még akkor is, ha mi m ár nem tudjuk a rabbik minden herm eneutikai és exegetikai szabályát és m ód­ szerét követni, e m agyarázatok, azok „terem tő filológiája” (Isa­ ak Heinemann) gyakran gondolatébresztő. A próságok élessze­ m ű meglátása gyakran vezet meglepő összefüggések fölfedezésé­ hez. M indenekelőtt m egkapó a zsidó exegézis szabadsága a Szentírás tekintetében, amely megengedi, hogy egyetlen bibliai versnek ne csak egy, hanem — miként a Talm udban (Szanhed­ rin 34a) — hetven m agyarázata legyen, melyek közül nem az egyik helyes és a többi hatvankilenc hibás; arról nem is beszélve, hogy a Talm ud nem ismer olyan tekintélyt, amely efelől d ö n t­ hetne.21 Említsük meg itt legalább, hogy lehetséges olyan értelmet adni ismert fogalm aknak és textusoknak a zsidó hagyomány vizsgá­ lata által, amely szellemileg és lelkileg elmélyít annak tartalm á­ ban — am int azt Peter von der Osten-Sacken „Katechism us und Siddur” c. könyvében példam utatóan elénk tárta.22 c) A zsidósággal való találkozás azonban rejthet nehézségeket és „veszedelmeket” is, akkor és ott, am ikor és ahol a párbeszéd m egm utatja, hogy milyen messze távolodott a keresztyénség története folyamán zsidó gyökereitől, am ikor és ahol az eredet és a kifejlés közötti különbség látható lesz. Itt pedig a zsidóság­ gal való találkozás, párbeszéd funkciója az ellenvetés, ellent­ mondás, a korrektúra. Ez őrzi meg az egyházat attól, hogy bibliai kijelentés-vallásból hellénista filozófia legyen. Annak á t­ gondolására kényszerít, hogy hogyan lett a keresztyénség és zsidóság, képesen szólva lány-és-anya-kapcsolatuk ellenére, két külön vallássá. Mindez annak az exisztenciális kölcsönhatásnak dacára, amelyről A braham J. Heschel beszélt, éspedig úgy, hogy az új vallás saját énjét csak az anyavallástól való elhatárolásban lelte meg. A rra ugyanis, hogy felismerték a keresztyénség és zsidóság lényegbevágóan különböző voltát, bizonyíték többek között a Semóne ceszrébe beiktatott birka t hammíním, a 12. be rákában, amely a Talm ud szerint (Ber 28b) csak II. Gamáliel rabbi idejé­ ben történt meg, tehát kb. 100 táján. A birkat hammíním más szektákhoz hasonlóan a zsidókeresztyéneket is kizárja a zsidó közösségből; a hellénista keresztyéneket amúgy sem tekintették soha a zsidó közösség tagjainak.23 E helyütt tegyünk egy rövid megjegyzést a zsidókeresztyénség témájához, amelyről m anapság ismét sok beszéd folyik, m ár csak azért is, mert a zsidókeresztyének m aguk is sokat hallatják hangjukat.24 N em vitás, hogy valam ikor létezett egy zsidóke­ resztyénségnek nevezhető vallástörténeti jelenség; ez ismeretes H ans-Joachim Schoeps, Jean Daniélou, Shlomo Pines és mások m unkássága folytán. Ám abban a pillanatban, am ikor ez a vallási közösség eltűnt a történelem színpadáról, megszűnt a zsidókeresztyénség nevű vallástörténeti jelenség is létezni. H a m a zsidókeresztyénségről beszélünk, ez azt sugallja, hogy lehet­ séges egyszerre zsidónak és keresztyénnek lenni; eközben figyel­ men kívül m arad, hogy az a zsidó, aki keresztyénnek vallja m agát, eleve megszűnt zsidónak lenni, még akkor is, ha — horribile dictu — faji értelemben vesszük a zsidóságot, m int a N ürnbergi Törvények. Épp ezért lehetetlen a mai „zsidókeresz­

274

tyéneknek” a zsidóság és a keresztyénség között közvetítő szere­ pet tulajdonítani, am int azt Peter von der Osten-Sacken tette.25 Ez még akkor is így van, ha figyelembe vesszük, hogy az Újszö­ vetséget zsidókeresztyéneknek köszönhetjük. Vajon azonban ezek az emberek tényleg zsidók voltak, am ikor a N ázáreti Jézus­ ban nemcsak messiást — az ő messiásukat — , hanem az Isten Fiát látták és tisztelték? Talán helyesebb lenne az Újszövetséget egy konvertiták által írt könyvnek tekinteni, a konvertita fogal­ m ának minden problémájával együtt is. Pál nemcsak apostol volt, hanem aposztata is, sőt: aposztatává kellett lennie, hogy az az apostol lehessen, aki volt.26 S ezzel meg is érkeztünk a harm adik ponthoz, ahol meg kell kísérelnünk fölvázolni a zsidók és keresztyének kapcsolatát, ill. megfogalmazni a zsidó— keresztyén párbeszéd célját. *

Induljunk ki a vitathatatlan tényből, hogy a zsidóság és a keresztyénség minden exisztenciális kölcsönhatás ellenére (hogy ismét A braham J. Heschel szavait idézzük) két egymástól füg­ getlen, különböző vallás és hitform a, s a kettőjük közötti válasz­ tóvonalat elmosni semmilyen körülmények között sem szabad, m ár csak az intellektuális becsületesség kedvéért sem, ha kette­ jü k találkozásának és párbeszédének sikert kívánunk. A párbe­ széd célja ui. nem lehet a keresztyének rejudaizálása, de a zsidó­ ság krisztianizálása sem: nem m ehetünk vissza a történelem mögé, s a m egtörténtet nem tehetjük meg nem történtté, még akkor sem, ha okunk van félreértéseket, szándékos félremagya­ rázásokat, ill. ezeken nyugvó hibás fejlődést megállapítani. Sem­ milyen pontos, korrekt történeti-kritikai Pál-exegézis sem felejt­ heti el, bármily fontos és hasznos is a páli levelekkel való jövőbe­ li foglalkozásra nézve, hogy éppen Pál játszo tta a keresztyén antijudaizm us koronatanújának szerepét kétezer évvel ezelőtt. A keresztyénség zsidó gyökereinek semmilyen pontos kutatása, az újszövetségi iratok semmilyen gazdag zsidó parallel szöveg (legyen az akárm ennyire is fontos és szükséges a keresztyénség kezdeteinek megértéséhez) nem kendőzheti el azt a tényt, hogy a keresztyénség m a m ár nem ugyanazzal a zsidósággal találko­ zik, m int történelmi útjának kezdetén. Sokkal inkább az a fon­ tos, hogy világosan lássuk: a zsidóság és keresztyénség öröksé­ gének egy része közös, ám e közös örökségből m indketten egé­ szen másként merítenek. A zsidóság és keresztyénség lehetséges kapcsolatának igen vonzó képét vázolta fel több évtizeddel ezelőtt Claude M ontefio­ re, am ikor arról szólt, hogy a (felvilágosodott) zsidók és keresz­ tyének utuk közepén találkozni fognak, s egymásnak baráti jo b b o t nyújtanak; mindegyikük azonban m egm arad saját „ügye” mellett.27 V alójában minden vallás abszolút igényt tart arra, aki az ő hitét vallja; erről az igényről nem m ondhat le, hacsak nem akarja föladni önm agát. A kérdés m árm ost csak az, hogy ez az abszolút igény extenzíve, tehát más embereket is átfogó módon értendő, vagy csak intenzíve, azaz csupán az illető vallás hívőire nézve.28 H a a különböző vallást és hitet képviselő emberek között lehetséges és értelmes párbeszédre törekszünk, akkor csak az abszolút igény második form ája képviselhető, még ak­ kor is, ha az abszolút igényt az illető vallás az igazság igényében látja megalapozva. Hogyan kell azonban ezt értenünk? A vallások világában az igazság mindig először is az isteni valóságot jelenti, s ezt is alapjában véve úgy, ahogy azt a kijelen­ tésen keresztül kapjuk. Ez az igazság így végső soron olyan valami, ami nem áll az ember rendelkezésében. Ez az igazság csak m egtapasztalható; nem bizonyítható, nem cáfolható, csak m aga igazolhatja magát. „K i tudod-e találni, mi az Isten titka?” — kérdezte Jób (11,7), s vallotta válaszként: „ Íme, Isten n a­ gyobb ( ’é l szaggí), semmint m egérthetnénk!” (36,26) M indket­ tő m agában hordozza ezt a felkiáltást és hitvallást: „Allahu akbar — az Isten nagyobb!” Az ilyen igazság csak akkor m ondható el, ha az igazság megfelelő m egtapasztalásából származik. Az igazság e fogalm á­

tól m egkülönböztetendő az, ami Pilátus híres kérdésében el­ hangzott (Jn 18,38), tehát egy olyan igazság, amelyet egy vallá­ sos kijelentéssel m agunknak tulajdonítunk. A vallásos kijelentés az, amelyiket az ember az isteni valósággal találkozva arról elmond, m iután m egtapasztalta azt. S annak szám ára, aki felé a kijelentés elhangzik, minden körülmény között érvényes, hi­ szen a kijelentés tartalm ának és a kijelentett isteni valóság elfo­ gadott tényszerű azonosságán nyugszik. Problém ák akkor jelentkeznek, ha a vallásos kijelentés ala­ nyát figyelmen kívül hagyjuk: ekkor a vallásos kijelentés tanté­ tellé lesz, amely azzal az igénnyel jelentkezik, hogy nemcsak szubjektíve, de objektíve is igaz. E folyam atot Erich From m találóan jellemezte fogalmi elidegenedésként: „H a a fogalom elidegenedik, tehát eltávolodik attól a tapasztalattól, amelyre vonatkozik, akkor elveszíti realitását, s az emberi elme m ester­ kélt alkotásává lesz. Ezáltal az a fikció keletkezik, hogy m inden­ ki aki csak a fogalm at használja, az annak alapjául szolgáló tapasztalatra utal. H a ez m egtörténik. . . , akkor a tapasztalatot kifejező eszme ideológiává válik, amely annak a valóságnak a helyére kerül, amely e valóság alapja az élő em berben.”29 Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a tanná változott vallásos kijelentés minden másként hangzó dolgot herezisnek nevez, hi­ szen azzal az igénnyel lép föl, hogy objektíve igaz, s így minden mástól elvitatja az igazságmozzanatokat. Következésképpen ez nem kevesebbet jelent, m int azt a kísérletet, hogy az isteni valóságot egy m indenki szám ára kötelező fogalmi állításba zár­ juk, mely által a valóság végül is az emberek rendelkezésére állhat, s az argum entáció funkciójává lesz. Ebben azonban nincs többé helye a m ásként hangzó vallásos kijelentéseknek. E kísér­ letben van egyfajta emberi önelégültség, amennyiben e kísérlet nem veszi kom olyan Isten Isten-voltát, azt, hogy „Isten n a­ gyobb, semmint m egérthetnénk” (ahogy Jób mondta). Pontosan ez tö rténik azonban, am ikor és ahol keresztyén oldalról olyan kijelentéseket, m int pl. ApCsel 4,12 vagy Jn 14,6 nem (a m ár fentebb m eghatározott) vallásos kijelentésekként, hanem tan ­ ként m agyaráznak; eltekintve attól, hogy ilyen körülmények között a különböző vallású, különböző vallásos kijelentést k a­ p o tt emberek közötti párbeszéd többé nem is lehetséges. Zsidók és keresztyének élete az, hogy a (minden különbözőség ellenére is) nekik ju to tt kijelentés egy és ugyanazon Isten igazsá­ ga: ezt az Istent m indketten e világ Terem tőjének és M egváltójá­ nak tartják; úgy, am int Isten egy, igazsága is egy, csak különbö­ zőképpen van kijelentve. N em az igazság — írta H ans-Joachim Schoeps — hanem „a résztvállalás az igazságban . . . különböző — ám abszolút m ódon érvényes Izraelre és a keresztyénségre, Istennek azon arca szerint, amelyet Izraelre a Sínai-hegyen, a világra pedig a G olgotán fordított. M ert aki Mózest néven hívta, aki leszek, aki leszek, m in d ig . . . ugyanaz az Isten, aki a zsidóknak teljes abszolút érvénnyel az és az is m arad, aki vala­ m ikor kegyelmesen hozzájuk fordult, s a keresztyéneknek is teljes abszolút érvénnyel az és az is m arad, aki szám ukra más közvetítés által Istenük lett. A zsidók és a keresztyének nem engedhetnek az egymástól különböző, igazságról szóló bizony­ ságtétel abszolút voltából, s ezért az isteni eleve elrendelés szá­ m ukra kijelentett akarata szerint más utakon járn ak egymás mellett a világtörténelemben”30 Éppen ebben az értelemben hit­ testvérek a zsidók és a keresztyének; ebben az értelemben van közöttük exisztenciális kölcsönhatás, melynek horderejét a p ár­ beszédben fedezhetjük föl újra. H a a zsidó— keresztyén párbe­ széd egy m eghatározott cél felé halad, úgy e cél csak az lehet, hogy egymást elismerjük az isteni igazságban részesként, amely a közös elemek értékelése mellett a történelem során létrejött különbözőségeket is tiszteletben tartja, s felm utatja, hogy m ind­ ketten közös, nagy feladat birtokosai, melynek megoldása adja meg létjogosultságukat. S hogy még egyszer — utoljára — idézzük H ans-Joachim Schoeps-öt: „M ert ha van valami, ami korunk követelménye és reménységre jogosít fel minket, akkor

az az, hogy zsidók és keresztyének párbeszédükön belül, de attól függetlenül is, m indketten hitükhöz és útjukhoz hűen, közösen tesznek bizonyságot arról, hogy egy m agasabbrendű világ híre ju to tt el hozzájuk, s a világtörténelemben Isten igazságának tanúiként élnek . . . A nnak a világnak, amely az utóbbi két évszázadban ijesztő m ódon elzárkózik Isten Igéjétől, . . . Izrael és az egyház (mindegyik a m aga m ódján és a maga helyén) közösen kell bizonyságot tegyen arról, hogy Isten mindenkor, a látszat ellenére is, az egész fö ld királya.”31 Stefan Schreiner Ford.: Karasszon István

JE G Y Z E TE K 1. The Re-Discovery o f Judaism . A R e-Exam ination o f the Conciliar Statement on the Jews, South Orange (N. J.) 1971. — 2. Vö . a részletes hozzájárulásokat a szimpozionhoz, in: Christian Jewish R elations 18 (1985), 3—4. füzet. — 3. Erre G erhart M. Riegner, Twenty Y ears o f N ostra A etate, in: Christian Jewish Relations 18 (1985), 4. füzet, 17— 31. l. hívja föl a figyelmet. K ülönösen említésre méltó ebben az összefüggésben a pápa látogatása a római zsinagógában 1986. április 13-án, amelyet a L'O sservatore R om ano, 1986. 04. 21., 6— 10. l. dokum entál. Vö. Simon Lauer m éltatását: Bekenntnis zum jüdischen Erbe, in: Berliner Allgemeine Jüdische Wochenzeitung, No. 16., 1986. 04. 18., 1. l ., valam int Ks. Adam Boniecki: Papiez w synagodze rzymskiej, in: Tygodnik Powszechny, K rakkó, N o. 17., 1986. 04. 27., 1. l. — 4. A párbeszéd mindenkori állását különböző folyóiratok dokum entálják. A 2. jegyzetben em lített folyóiraton kívül utaljunk még a róm ai Service International de Docum entation Judéo— Chrétienne-re (SIDIC), a genfi C urrent D ialogue-ra (EVT) és a Freiburger Rundbriefre. Vö. továbbá: A rnulf H. B aum ann/K äte M ahn/M agne Saebo: Luthers Erben und die Juden — D as Verhältnis lutherischer Kirchen Europas zu den Juden, H annover 1984, valam int: Klemens Richter (ed.): Die Katholische Kirche und das Judentum . D okum ente von 1945— 1980, Ludwig Ehrlich és Erich Zenger kom m entárjaival, Frankfurt/M . 1980. M indkét irat időszerű új kiadása előké­ születben van. — 5. Részletesen: Helga C roner (ed.): Stepping Stones to Further Jewish— Christian Relations. A n U nabridged Collection o f Christian D ocuments. I. kötet (1975-ig), II. kötet (1975— 1983/5-ig, London— New York 1977— 1985. Előké­ születben van minden egyházi állásfoglalás átfogó dokum entációja 1945-től. — 6. In: Clemens Thom a/M ichael W yschogrod (ed.): Das Reden vom einen G o tt bei Juden und Christen, Bern— F rankfurt/M .— New Y ork 1984 ( = Judaica et Christiana, 7. kötet), 7 . l. — 7. L. ehhez Hans—Joachim Schoeps: Jüdisch—christliches Religions­ gespräch in neunzehn Jahrhunderten, Königstein/Ts. 1984 ( = a 3. kiadás, F rankfurt/ M. 1961. utánnyom ása. Előszó: Edna Brocke). — 8. N em véletlenül írta Simon Dubnow „W eltgeschichte des Jüdischen Volkes, 10 kötet, Berlin 1925— 1929 m ártíro ­ lógiaként. — 9. L. Y ehuda Rosenthal: A keresztyénellenes vitairodalom a X VIII. sz. végéig (héberül), in: Areset 2 (5729/1960), 130— 179. l., 3 (5721/1961), 433— 439. l. — 10. Vorlesungen über das Judenthum und seine Geschichte, Berlin 1875, Theil III., 9 4 . l. — 11. Idézi: Y ehuda Aschkenazy : M ein Weg nach Bad N euenahr, in: Berthold K lappert/H elm ut Starck (ed.): U m kehr und Erneuerung. Erläuterungen zum Syno­ dalbeschluss der Rheinischen Kirche 1980, N eukirchen 1980, 1—4. l., ezen belül 2. 1. — 12. Ebben az összefüggésben K u rt Rudolph „a vallástudom ány ideológiakritikai funkciójáról” beszélt, in: N um en 25 (1978), 17— 39.1. — 13. L. ehhez Ulrich Schoen: Das Ereignis und die A ntworten. A u f der Suche nach einer Theologie der Religionen heute, G öttingen— Zürich, 1984. — 14. A problém a jó összefoglalását adja K urt R udolph: Das frühe Christentum als religionsgeschichtliches Phänom en, In; Jo h an ­ nes Irm scher/K urt Treu (ed.): D as K orpus der Griechischen Christlichen Schriftstel­ ler, Berlin 1977 ( = TU , 120. kötet), 29— 4 2 . l. — 15. Geschichte des U rchristentums, G öttingen, 19722, 53. l. — 16. Ennek jellemzését lásd K urt R udolph (14. jegyzet), 34 — 3 6 . l. — 17. The Jewish Christians o f the Early Cenruries o f C hristianity according to a New Source, Jeruzsálem 1966. — 18. Wie verarbeitete das Judentum fremde Einflüsse in hellenistischer Zeit, in: Judaica 38 (1982), 150— 163. l., ezen belül 161. l. — 19. L. ehhez M. J. M ulder: D er W ert der altjüdischen Bibelexegese für die christlich-exegetische Arbeit, in: Judaica 37 (1981), 129— 147. l. — 20. Emlékeztes­ sünk itt A dolf von H arnack véleményére: „H iba volt a 2. században elvetni az Ószövetséget, am it a hivatalos egyház vissza is utasíto tt; a 16. században az Ószövet­ séget m egtartani olyan fátum volt, amely elől a reformáció nem m enekülhetett; a 19. századtól azonban a protestantizm uson belül kánonikus iratként konzerválni csak a vallásos és egyházi bénultság következménye... A protestantizm us mai (most m ár majdnem túl késői) követelménye az, hogy itt tiszta vizet öntsön a pohárba és hitvallásában, ill. tanításában az igazságnak hódoljon.” (M arcion, Lipcse 19242, 127. és 222. l.) Vö. e problém ához H erbert Schmid: Die christlich-jüdische A useinander­ setzung um das Alte Testament in hermeneutischer Sicht, Zürich 1971 ( = Schriften zur Judentum skunde, 1. kötet). — 21. Vö. ehhez Jak o b J. Petuchowski említésre méltó megjegyzéseit: Wie unsere M eister die Schrift erklärten. Beispielhafte Bibelauslegung aus dem Judentum , Freiburg—Wien— Basel 1982, 134. k. — 22. Katechismus und Siddur. Aufbrüche mit M artin Luther und den Lehrern Israels, Berlin— M ünchen 1984 ( = Veröffentlichungen aus dem Institut K irche und Judentum , 15. kötet). — 23. A problem atikát kiválóan tárgyalja Lawrence H. Schiffman, W ho W as a Jew? Rabbinic and Halakhic Perpectives on the Jewish— Christian Schism, H oboken (N. J.) 1985. — 24. L. ehhez K. K jaer— H ansen/O . Chr. K varm e: Messianische Juden. Judenchristen in Israel, Erlangen 1983 ( = Erlanger Taschenbücher, 67. kötet), ill. recenziómat róla: ThLZ 109 (1984), 805— 807. h. — 25. G rundzüge einer Theologie im christlich—jüdischen Gespräch, M ünchen 1982 ( = A bhandlungen zum jüdisch —christlichen Dialog, 12. kötet). — 26. L. ehhez M arkus Barth/Josef B lank/Jochanan Bloch/Franz M ussner/R. J. Zwi W erblowsky: Paulus — A postat oder Apostel. Jüdische und christliche A ntw orten, Regensburg 1977. — 27. A szöveget lásd: Zei­ chen der Zeit 1982, 9. füzet, 210. l. — 28. Ide és a következőkhöz l. G ustav M ens­ ching: Toleranz und W ahrheit in der Religion, M ünchen— H am burg 1966 (= Sie­ benstern—Taschenbuch, 81. kötet), ill. Ulrich M ann: Christentum und Toleranz, in: Toleranz heute — 250 Jahre nach M endelssohn und Lessing, Berlin 1979 ( = Veröf­ fentlichungen aus dem Institut Kirche und Judentum , 9. kötet). 85— 1 03. l. — 29. Ihr werdet sein wie G o tt, Reinbek bei H am burg 1980., 18 k. — 30. Jüdisch—christliches Religionsgespräch... (l. 7. jegyzet), 1 9 . l. — 31. U o., 2 2 . l. E m ondatot H ans-Joachim Schoeps 1936-ban írta!

275

Tavaszy Sándor teológiai gondolkozása Bevezetés

Tavaszy — a liberális teológus

Tavaszy Sándor a század legjelentősebb erdélyi reform átus teológusára emlékezünk, születésének 100. évfordulója alkalm á­ ból. Nem túlzás az egész századról beszélni, hiszen első publiká­ ciójától (1906) az utolsóig 43 év telt el, de hatása m a is m eghatá­ rozó az erdélyi reform átus egyház életében.

Tavaszy Sándor teológiai m unkásságának első szakaszát 1906-tól 1923— 25-ig terjedőnek tekinthetjük. A liberális teológia eleve szoros kapcsolatban van a nem teológiai tudom ányokkal: filozófiával, történettudom ánnyal, pszichológiával. Tavaszy vérbeli liberális teológus. Számára ek­ k or teológia és filozófia szétválaszthatatlan egymástól — ponto­ sabban m indkettő a tudom ánynak a része. A tudom ányok ösz­ szességét fogja egybe a „tudom ány logikai fogalm a”.1 Ennek az összetartozásnak mély filozófiai alapjai vannak, s ha Tavaszy teológia-, filozófia- és tudom ány-fogalm a egyaránt ha­ talm as változáson is megy át a későbbiekben, végig megmarad a „tudom ányok rendszerének”, szükségszerű egym ásra-vonat­ koztatottságának eszménye, igénye. E tanulm ány keretei között nincs lehetőség Tavaszy ekkori filozófiai-teológiai nézeteinek rendszeres bem utatására. Meg kell elégednünk a legfontosabb összefüggések felm utatásával, s azzal, hogy kiemeljük azokat az elemeket, amelyek Tavaszy későbbi teológiai gondolkozásában is fontos szerepet játszottak. Tavaszy ekkor — s bizonyos értelemben mindvégig — a — tágabb értelemben vett — neokantiánus filozófia követője. Ide tartozik a szám ára legnagyobb filozófiai tekintély, tanítóm estere Böhm K ároly is. A kanti filozófiát — több más mellett — nevezték transzcen­ dentalizm usnak is. És ez az, amit Tavaszy tudatosan m agára vállal.2 Számára a filozófia elsősorban — ha nem teljes egészé­ ben — ismeretelmélet. A megismerés — illetve tágabb értelem­ ben az emberi szellem összes tevékenységének — apriori feltéte­ leit kutatja. Tehát nem azokat a pszichológiai folyam atokat,3 amelyekben a megismerés lejátszódik, hanem a megismerés „le­ hetőségesítő feltételeit” . A zokat a form ákat és kategóriákat, amelyeket nem a tapasztalatból m erítünk, hanem amelyek rend­ szerezik, értelmezhetővé teszik a bennünket érő érzeteket, tehát amelyek ebben az értelemben megelőzik a tapasztalatot. Így apriori K ant szám ára a tér és az idő, m int az ember szemléleté­ nek formái, s ilyenek a kategóriák — s köztük a legfontosabb az okság kategóriája — amelyek arra tesznek képessé, hogy fogalmi megismerés anyagává tegyük az érzéki tárgyat, mely maga is m ár az érzetek tér és idő általi rendezésén keresztül jö tt létre. K ant transzcendentalizm usa azzal a naiv-empirikus nézet­ tel áll szemben, mely szerint az emberi tudat „fehér lap”, melyre a külvilág szabadon írja rá magát. H a így lenne minden egyes fehér lapnak hasonló tudati léttel kellene bírnia, mint az ember­ nek, ami felettébb valószínűtlen. Hogy mi létezik tudatunkban, az m indenekelőtt attól függ, hogy mi létezhet, hogy minek, milyen m ódon való befogadására és feldolgozására képes a tudat. Eddig Tavaszy egyértelműen K ant transzcendentalizm usát követi. Csakhogy K ant mindezt a teoretikus megismerés alapjá­ nak tartja. E ttől gyökeresen különbözik a gyakorlati ész, az emberi ak arat m egnyilvánulásának területe. N oha a gyakorlati észt is transzcendentális —az apriori feltételeket kereső — k u ta­ tás tárgyává teszi, a két terület —teoretikus és gyakorlati ész — egymástól radikálisan különbözik. Ebből fakad egy olyan dualizmus — a természeti determináció és a szabadság világá­ nak dualizmusa — , amelyet a későbbi német idealizmus elfogad­ hatatlannak tart, s m indenáron meg ak ar haladni. És ebben a neokantiánus filozófia — s így Tavaszy is — nem a kanti idealiz­ mus örököse. M indenáron monisztikus rendszerre törekszik. Egyetlen elvből próbálja dedukálni az emberi tu d at összes tevé­ kenységét. És itt láthatjuk, milyen mélyen gyökerezik Tavaszy­ ban az egységes rendszer igénye. Tavaszynak a „nagy rendszer” létrehozására való törekvésé­ ből két m om entum ot kell kiemelnünk. Egyrészt keresi a transz­ cendentális törvények teljes rendszerét. Méghozzá oly m ódon,

M árcsak ezért is szomorú, hogy nálunk Tavaszy Sándor jelen­ tőségénél jóval kevésbé ismert. Legtöbbször egyszerűen besorol­ ják azon teológusok közé, akik a két világháború közötti idő­ szakban váltak a dialektika-teológia vagy barthianizm us köve­ tőivé. (K ülönben ebbe a csoportba tartozik a korabeli magyar reform átus teológusok többsége.) Jó esetben még hozzátesszük ehhez, hogy Tavaszy volt az első m agyar barthiánus teológus, hogy bizonyos értelemben M agyarországra ez a teológia nem nyugat, hanem kelet felől, Kolozsvárról érkezett. Tavaszy jelen­ tőségét elsősorban ebben szokták látni. H abár ez az értékelés lényegében igaz, figyelmen kívül hagyja Tavaszy teológiájának sajátosságait, azt, ahogyan különböző teológiai-filozófiai iskolák megközelítésmódjai, módszerei és eredményei ötvöződtek egybe teológiai m unkásságában — ha nem is egy egységes, zárt teológiai rendszerbe — és váltak elsőd­ leges teológiai táplálékká a sajátos — sajátosan nehéz — hely­ zetbe került erdélyi reform átusság számára. Elöljáróban néhány megjegyzést szükséges tennem a tanul­ mány gondolatm enetére és term inológiájára vonatkozólag. Tavaszy Sándor életműve nem kezelhető egységes egészként. Ez két szem pontból is figyelembe veendő. Egyrészt nem hozott létre kész, befejezett műveket. „R eform átus Keresztyén D ogm a­ tikája” is csak fenntartásokkal tekinthető annak, de méginkább igaz ez a dogm atikájával szorosan összefüggő etikai, filozófiai írásaira. Állandó, s őt újra és újra inspiráló problém át számára éppen ezeknek a területeknek egymással való kapcsolata jelen­ tett. Ezeknek a kérdéseknek a megoldására óriási erőfeszítéseket tett — és jelentős eredményeket is ért el. Ezek az eredmények azonban töredékesen, kisebb tanulm ányokban, előadásokban jelentkeztek. Másrészt figyelembe kell venni azt is, hogy Tavaszy teológiá­ jában még az alapvető fordulat, barthiánussá válása u tán is különböző irányzatok, gondolatok találkoznak és ütköznek össze. A hangsúlyok pedig váltakozva tétetnek hol egyik hol m ásik szem pontra vagy argum entum ra. Ezeknek pontos nyo­ m on követése messze m eghaladná egy tanulm ány lehetőségeit. A tanulm ányban használt terminológiával kapcsolatban a következőket tartom szükségesnek előrebocsátani. A lapkategó­ riákként liberális és barthiánus teológiáról beszélek. M indkét fogalom használatának jogossága kétségbe vonható. Liberális teológián értem elsősorban a teológiai gondolkozás Schleierma­ chertől az első világháborúig tartó korszakának alapjellemvoná­ sát: a teológia tárgyának a vallásban (vallásos emberben, jelen­ ségben) való látását. M aga Tavaszy erre általában a „modern teológia” kifejezést használja s liberális teológia alatt csak a szűkebb értelemben vett 19. századi teológiai irányzatot érti. Én azonban alkalm azkodom a nálunk elteqedt szóhasználathoz. A liberális teológia ellentéteként használom a barthianizm us kifejezést, a teológiai gondolkozásban az első világháború után bekövetkezett nagy váltásra, a rra a teológiai m ozgalomra, am e­ lyet illettek dialektika-teológia, Ige-teológia, reform átori teoló­ gia névvel szintén, s melynek legfontosabb egyénisége kétségkí­ vül K arl Barth volt. A barthianizm us kifejezést attó l függetlenül is fogom használni, hogy ad o tt esetben Tavaszy gondolatai közelebb álltak a „barthiánus” teológia valamely m ás alakjáé­ hoz (például Brunneréhoz) m int magáéhoz Barthéhoz. Ez a term inológiahasználat természetesen leegyszerűsítések­ kel jár, az érthetőség érdekében mégis előnyösnek tűnt.

276

hogy ez a teljesség ne pusztán a tu d at egészét ölelje fel, hanem az emberiség egész életét, történeti értelemben véve is. Ennek kísérletét láthatjuk „Az emberiség életének filozófiája” című művében. Ebben állapítja meg: „Ami a transzcendentális tö r­ vény a tényleges ismerésre nézve s amilyen lehetségesítő feltéte­ lek a transzcendentális kategóriák az empirikus megismerésben, m int egy életnyilatkozatban, ugyanolyan lehetségesítő feltétele az emberiség egész életének az erkölcsi törvény. H a a transzcen­ dentálisjelző nem lenne lefoglalva m ár a megismerést lehetsége­ sítő tények szám ára, az erkölcsi törvényt m éltán nevezhetnők az emberiség élete transzcendentális törvényének.”4 És itt nagyon lényeges ponthoz érkeztünk. M ert itt érezhető először, hogy Tavaszy transzcendentalizm usa nyilvánvalóan el­ szakad a kanti transzcendentalizm ustól. M ert ez a „transzcen­ dentális erkölcsi törvény” m ár nem ismeretelméleti, hanem on­ tológiai jellegű. És ez ellentétben áll K ant felfogásával, aki nem véletlenül alkotta meg a „transzcendentális” term inust és foglal­ ta le a megismerést lehetségesítő tények szám ára — szemben a transzcendens kifejezéssel, mely ontológiai-metafizikai státust jelöl. H a ennek a lépésnek a hátterét keressük, eljutunk a másik említett mom entum hoz. Tavaszy nemcsak neokantiánus, de azon belül is elsősorban böhm iánus filozófus. Elsősorban Böhmtől veszi á t a megismerés axiológiai (értékelő) m ivoltának gondolatát. „A megismerés azonban, m ert öntudatos és szabad aktus, ,amaz ontológiai viszonyokat — am int Böhm m ondja — a maga értékgondolata ( = célja) szerint összem űködteti.’5 Ennek az összeműködésnek szintén transzcendentális törvényei vannak, amelyeknek megállapítása: axiológia.”6 Tehát az em­ bernek — a tények tudomásulvétele melletti másik — alapfunk­ ciója az értékelés — valamilyen mértékhez mérés.7 „Az értékelést pedig úgy ismertük meg, m int amely az erkölcsi értékelésben lesz egyetemes funkcióvá.”8 Ez az „egyetemes funk­ ció"-ként felfogott erkölcsi törvény-fogalom az, ami m eghatá­ rozza az egész Tavaszy életmű szám ára kardinális jelentőségű kultúra-fogalm at. Az erkölcsi törvény az, ami által az ember átlendül a való világából a kell világába. Mivel azonban az erkölcsi törvény egyszersmind egyetemes funkció (az értékelés válik benne egyetemessé); való és kell feszültsége átfogja a teljes emberi életet. „Az ellentét a van és a kell között áll fenn. Mivel pedig a kell a van-t áthatni, megművelni, kultiválni kívánja s azt a m aga képére kívánja — természeti lehetőség határain belül — átalakítani, tehát a puszta valóságot, m int természetet az értékes valósággal, mint kultúrával kívánjuk szembeállítani.”9 Ebből fakadólag tehát a kultúra az emberi szellem minden tevé­ kenységét átfogja, s másrészt nem a van-t, hanem a kell-et, nem az adottat, hanem a célt jelenti. Világunk tehát „az emberi szellem értékes szabad alkotásainak a világa, amelynek terén kívánja megvalósítani mindazt, ami jó (erkölcsi), ami igaz (tudo­ mányos-logikai), ami szép (esztétikai) és ezeknek teljességét a tökéletesség legmagasabb fokán, ami szentséges (a vallásos)”.10 És ezzel megleltük a vallás — s annak egy form ájaként a keresztyénség — helyét a kultúra világában, s egyszersmind a teológia helyét a tudom ányok rendszerében. A teológia felada­ ta, hogy m egtalálja a valóságnak azt a részét, amely tárgya. M indenekelőtti célja, hogy a valóságnak — az emberi szellem­ nek — ezt a területét transzcendentálisán igazolja — vagyis m utassa ki apriori alapjait. Tavaszy lényegében egyetért G. Simmellel, aki szerint a vallás „ . . . egy egységes és fundam entá­ lis szerkezete (,Verfassung’) a lélek n ek ,. . . melynek érvényessé­ ge és jelentősége a lét, a kell, az akarás stb. kategóriákkal egy sorban áll.”11 Ezáltal a teológia teljességgel beilleszkedik a tudom ányok közé. Biztosítva van tudom ányos jellege, m ert biztosítva van a valóság azon szeletének önállósága is, amelyre vonatkozik — a vallás. Tavaszy ezzel kapcsolatos nézete abban a vitában nyer legélesebben kifejezést, amely a körül a kérdés körül robbant ki, hogy a Debreceni Egyetem teológiai fakultása teológiai fakultás legyen-e, vagy általános vallástudom ányi.12 Tavaszy teljes meg­ győződéssel áll ki a második megoldás mellett, s ennek természe­ tesen nemcsak terminológiai jelentősége van.

Tavaszy ekkori teológiai nézeteit nem érdemes részletezni. Nincsenek olyan megoldásai, amelyek önm agukban véve külö­ nös figyelemre lennének m éltók, s másrészt éppen ezek a nézetek azok, amelyek a későbbiekben a barthianizm ussal való találko­ zás következményeképpen széthullanak. Sokkal fontosabbak voltak azonban ekkori filozófiai nézetei, amelyek ha nem is egészükben, de sok fontos vonásukban m egm aradnak egészen az 1945— 46-ban a Kolozsvári Bolyai Egyetemen ta rto tt filozó­ fiai előadásaiig. Érdemes viszont még visszatérnünk néhány gondolat erejéig az előbb említett vitához. N em egyes teológiai — vagy inkább vallásfilozófiai — nézeteihez, hanem ahhoz, amilyen következte­ téseket levon a teológia (vallástudomány) fenti értelemben vett tudom ányos jellegének megállapításaiból. A vallásnak a kultúra egészében való elhelyezkedéséből fakad a keresztyénség kutatásban való relativizálásának szükségessé­ ge. Az egyetemen nem a protestáns teológiának van helye, h a­ nem az általános vallástudom ánynak. „M indaddig, míg a vallá­ sok történetét a keresztyénség látószöge alatt nézzük: nem lát­ ju k sem a vallást sem a keresztyénséget. Specifikus jelenségeket általános jelenségek alatt értünk meg, s ha m aga-maga által akarunk egy jelenséget megismerni, akkor vagy önám ítást vég­ zünk, vagy önm agunkból m agyarázunk.”13 Ennek a vallástudom ánynak viszont van helye az egyetemen. Sőt talán csak o tt van igazán. M indenesetre ettől a vallástudo­ m ánytól „minden praktikus célt el kell választani”.14 Ezt követe­ li meg a tudom ányosság igénye. M ás kérdés, hogy viszont „ha nem is követ praktikus célokat, mindenesetre a legnemesebb hatásokat váltja ki az azzal foglalkozó leik éb ő l. . .” 15 Sőt: „A m int a szellemtudományok összes ágai a kutatótól a saját tárgyával való kongenialitást (kiemelés Z. I.) követelnek, úgy követelnünk kell a keresztyénséggel foglalkozóktól is a saját tárgyával való kongenialitást. Értem : a személyes keresztyén vallásosságot.”16 N agyon lényegesek ezek a m ondatok. Jelzik: Tavaszy Sán­ dorra m ár ekkor jellemző volt az a mély, személyes keresztyén­ ség, amely a későbbiekben oly nagy hatást gyakorolt nemcsak tanítványira, nemcsak saját egyházának tagjaira, hanem szinte mindenkire, aki kapcsolatba került vele. A zonban ezt a keresz­ tyén vallásosságot a tudom ányról alk o to tt elképzelése folyomá­ nyaként függetleníteni ta rto tta szükségesnek a tudós m unkájá­ tól. A kapcsolatot a „saját tárgyával való kongenialitás” nem egészen tisztázott jelentésű kifejezése biztosította. Ez az a pont azonban, amely alapvető teológiai fordulata u tán is lehetővé teszi m ajd a tudom ányok rendszerére vonatkozó ideájának fenntartását.

A barthiánus Tavaszy A liberális teológia válsága Az első világháború az egész európai emberiséget megrázza és kiábrándítja. Ez a kiábrándulás nyom on követhető a szellem­ tudom ányok szinte m inden területén. De talán mindennél in­ kább, drám aibban a protestáns teológiában. A Schleiermacher­ től az első világháborúig tartó egész teológiai fejlődés értelme megkérdőjeleződik. A kérdőjelek elől egyetlen felelősen gondol­ kozó teológus sem térhetett ki. Még nagyobb kihívás elé állító­ dik az erdélyi reform átus teológus, akinek nemcsak a világhábo­ rú okozta traum ával kell szembenéznie, hanem annak következ­ tében egész élethelyzete hosszútávú, gyökeres és keserű változá­ sával, a kisebbségi sorba jutással is. A h áború u tán nem sokkal új szó, s vele alapfogalom vonul be Tavaszy írásaiba: a válság. Válság a legkülönbözőbb v onat­ kozásokban. Léteznek még olyan írások, melyek a korábbi korszak m agabiztosságát sugározzák, de egyre erőteljesebben jelentkezik a válság tudata. Ennek terméke 1923-as könyve: „A jelenkor szellemi válsága.” 17 Tavaszy válságtudata kapcsán két kérdést kell tisztázni. Elsőként is azt, hogy az mennyiben kapcsolódik a sajátos

277

erdélyi helyzethez. Bármennyire is kézenfekvő lenne, hogy az új erdélyi helyzet legyen a dom ináns elem, nem ezt látjuk. Tavaszy Sándor az egész európai kultúra, szellemi élet krízisét érzékeli. Ez az, ami érvényesül az erdélyi magyarságon belül, a kisebbségi sorba jutástól függetlenül is. A külső körülmények radikális m egváltozása természetesen m indennapi alapélmény, s konkrét feladatokat jelent Tavaszy szám ára is. A válság azonban nem a külső nyom orúságot jelenti, hanem a belső elbizonytalanodást, az értékek, tám pontok megkérdőjeleződését, elvesztését — füg­ getlenül az éppen aktuális körülményektől. M ás kérdés, hogy egy ilyen értelemben válságba ju to tt közösség sokkal kiszolgál­ tato ttab b a külső fenyegetéssel szemben is, sokkal könnyebben sebezhető. M indenesetre az erdélyi magyarság válságának gyö­ kere az általános európai krízisben található. Felvetődik az a kérdés is: nem a barthianizm us hatása-e m ár Tavaszynál a válságtudat. Ezt a megoldást m ár csak kronológiai okokból is el kell vetnünk. Tavaszy 1923-ban ismeri meg a dialektika-teológusok műveit, am ikor m ár javában benne van a válsággal való küszködésben. Tavaszy válságtudata az ízig-vérig európai kultúrájú tudós együttrezdülése korával. Ez az általános krízis jelentkezik teológiai vagy még p o n to ­ sabban egyházzal kapcsolatos gondolkozásában is m ár 1921-től kezdődően. „M áról holnapra nagy és tiszteletreméltó gondola­ tok, irányzatok, törekvések és személyek eleven anachronizm us­ sá válnak.”18 És ugyanebben a cikkben ír Tavaszy az egyház „korszerűtlenné válásáról” is. Ehhez pedig m ár szorosan kap­ csolódik a liberális teológia egyre súlyosabb kritikája. Ennek a kritikának a következők az alapvonásai. Először is szöges ellentétben áll a világ egész valósága azzal a liberális teológiával, amely a keresztyénséget a diadalm as (optim ista) élet leghatásosabb tényezőjének látja. Másrészt — különösen is E r­ délyben — egyre életidegenebbé válik az a liberalizmus, mely m inden (nemzeti és felekezeti, s így pl. magyar és kálvinista) sajátossággal szembeni közömbösséget hordoz m agában. Jel­ lemzőek ebből a szem pontból Tavaszynak a szélesebb — nem egyházi — közönséghez szóló szavai: „ . . . a jelenkori kálviniz­ mus szerencsére le tu d ta győzni a liberalizmus minden elszíntele­ nítő szellemét és a ,vallástörténeti’ univerzalizmus szelleménél fogva fokozottabb m értékben tu d atára ju to tt a m aga sajátossá­ gainak is, de egyszersmind ugyanazon szellemnél fogva, a termé­ ketlen polémia helyett a más vallások, felekezetek és irányok sajátosságaiba is a lélek boldog tudatával tud elmélyülni.”15 Ez a tu d o m án y ,,. . . vallástudom ány és nem theológia, mégha a nevét nemes pietással őrzi és használja is. . .”20 Ez a rész azért is érdekes, m ert m utatja: Tavaszy még vallástu­ dom ányról, nem teológiáról beszél, tehát a „választóvonalat” még nem lépte át, de a liberális teológiával szembeni egyik fő vádja m ár megfogalmazódott. Egészében nézve a liberális teológia súlyos válsága nem elmé­ leti jellegű, hanem elsősorban funkcionális. Legnagyobb baja elerőtlenedése, kiüresedése. Tavaszy szám ára ez a teológia ekkor még nem tudom ányosan m ondott csődöt, „csak” az élet haladt túl rajta. Az akkori elbizonytalanodott, válságba ju to tt ember szám ára nincs mondanivalója. És ez jelenti egyben a „steril”, teljességgel „előfeltétel-mentes” tudom ány ideájának elvétését is. A puszta racionalitás mellett a tudom ánynak „ . . . sine qua non-ja annak a szellemiségnek az elsajátítása, amely az illető szellemtudományi disciplina tárgyát képezi.”21 Sőt: „A theolo­ gia tudom ányos művelése tehát m indenekelőtt valamely keresz­ tyén közösséggel való lelki szolidaritáson és m ásodsorban az egyetemes vallástudom ánnyal való komoly kontaktuson ala­ pul.”22 Ebbe az irányba kezd tehát tisztázódni „a tudom ány saját tárgyával való kongenialitásának” eredeti elgondolása. „Ez az egyetemes várakozás egyenes apokaliptikus hangulatot terem tett”22a — írja 1923 elején. Ugyanebben az évben és ugyanebben a lapban ismerteti Tava­ szy K. Barth korszakalkotó művét: a „R öm erbrief’-et, s Barth A dolf von H arnack kritikájára ad o tt válaszát.23 Az ezt követő két év Tavaszy Sándor teológiai újjá- s a magyar barthianizm us

278

megszületésének ideje. 1925— 26-ra Tavaszy m ár alapjában véve barthiánus teológusnak tekinthető.

Tavaszy barthianizmusának f ő vonásai A most következő részben m ár kénytelen vagyok elszakadni a kronologikus ismertetéstől. Igen hosszadalmas lenne annak nyom on követése, hogyan alakulnak Tavaszy egyes gondolatai s azok egymáshoz kapcsolása az ezt követő években. Csak itt-ott fog lehetőség nyílni gondolati fejlődésének érzékeltetésére. Ehelyett igyekszem egy összefüggő képet nyújtani Tavaszy barthianizm usáról, úgy ahogyan az elsősorban a Reform átus Keresztyén D ogm atikában és fő tanulm ányaiban előttünk áll. Az a gondolatm enet, amelyet követek, egyetlen Tavaszy-írásban sem található meg pontosan ebben a form ában, de úgy hiszem, hiteles képe Tavaszy teológiájának.

A z aktuális válság és az ember örök válsága a kijelentés fényében Tavaszy a 20-as évek elején kénytelen szembesülni azzal, hogy alaptalanok voltak korábbi optim ista elképzelései az emberiség jövőjéről, a szellemi-morális Isten országa e világban való szaka­ datlan terjedéséről. Itt azonban nem pusztán egy szellemi, tudo­ m ányos konstrukció kudarcáról van szó, hanem sokkal többről. E m ögött a kudarc m ögött meg kell látni a sokkal általánosab­ b at, „az ember örök válságát”. A barthi teológia pedig éppen ezt az örök igazságot szólaltatja meg — a legkonkrétabb jelenben. „A dialektikai theologia konkrét mondanivalói egy sajátos, konkrét szituáció szám ára szólnak s éppen ez által is egyenesen prófétai küldetést hordoznak. . . ”24 Ez azonban nem jelenti azt, m in th a m ondanivalóinak igazsága, vagy helyesebben szól­ va, azok az igazságok, amelyekre utalólag szólott, azok is idői becsű igazságok lennének. Nem! Ezek az igazságok nem relatív értékűek, hanem m aradandó és örökkévaló igazságok, amennyi­ ben Isten Igéjének bizonyságtételei.”25 Ennek az igazságnak a teljes mélységére azonban az ember nem ju th a t el m agától semmiképpen. Semmilyen empíria és semmilyen tudom ányos módszer által sem. Ez csak a Kijelentés által lehetséges. „A vallásban a Kijelentés az emberre nézve úgy jelenik meg mint ítélet, amely az embert válságba ju ttatja, annyi­ ra, hogy az ember megrázóan éli át azt az igazságot, hogy mint ember totális szükségben van. A vallásban ismeri meg az ember az ő vigasztalan helyzetét, hogy ti. nem egyes szükségekben, hiányokban és bajokban szenved, hanem egyetlen egy szükség­ ben áll az ő szom orúsága, abban, hogy ember, hogy bűnös ember éspedig olyan bűnös ember, aki soha önm agán nem segíthet.”26 Az ember valóságos helyzetét mindenekelőtt és első­ sorban m eghatározó tény Istentől való mérhetetlen távolsága, az Isten teljesen m ás (totaliter aliter) volta. Erre a tényre azon­ ban az ember csak akkor és éppen azáltal döbben rá, hogy Isten a kijelentés ( = önleleplezése) által áttöri divinitás és hum anitás ember szám ára áttörhetetlen határát. Az örök válságban lévő ember soha nem érheti el Istent, semmit nem tudhat meg róla. És mégis: az ember legfőbb kérdése ez: ki az Isten? Erre a kérdésre csak „az Isten felelhet” .27 Ez a felelet történik a kijelen­ tésben. Ez egyúttal elhatárolást jelent az idealizmus hum aniszti­ kus kijelentésfogalmától is, amely szerint az nem más, mint „Istennek a szellem történetében való m egnyilatkozása.”28 A ki­ jelentés — egészen röviden — annyit tesz, m int: Isten szól — az Ő igéjében.

A kijelentés a teológiában N em kétséges, Tavaszyra a reveláció erejével h ato tt ez a régi­ új kijelentés-felfogás. A következő kérdés: milyen szerepe lehet ennek a kijelentés­ nek a teológiában? Belefér-e egyáltalán a teológiába s ha igen,

nem forgatja-e föl annyira, hogy az megszűnjön tudom ány len­ ni? Tavaszy első kísérletével nem megtagadni akarja korábbi teológiai nézeteit. Sőt, úgy véli éppen annak konzekvensebbé tételével lesz új helye a kijelentés-fogalomnak abban. A vallás transzcendentális alapját kell keresni, csak mélyebbre kell ásni, m int eddig. Ilyen irányba tett lépésként értékeli Seeberg elképze­ lését, aki „L uther reform átori tettében egy bizonyos vallásos transzcendentalizm ust, helyesebben a hit transcendentalizmusát látja megvalósulva, amelynél fogva a hit m int apriori tényező magyarázza és lehetségesíti az egész vallásos m agatartást.”29 Tavaszy azonban ezen is túl kíván lépni: „mi azonban úgy látjuk, hogy a theologiai transcendentalizm usnál fogva a szub­ jektív hiten túl. a hitet lehetségesítő objektív kijelentésig kell visszam ennünk. . .”30 Ennek alapján nevezi Tavaszy korai barthiánus műveiben ezt az egész új teológiai gondolkozást „transzcendentális teológiának” . Ezzel kapcsolatban két meg­ jegyzést kell tenni. Egyrészt nyilvánvaló, hogy itt a transzcen­ dentális szónak ugyanarról a tulajdonképpen helytelen — nem ismeretelméleti használatáról van szó, am it m ár az „emberiség életét lehetségesítő transzcendentális erkölcsi törvény” esetében megfigyelhettünk. Valójában a transzcendentális helyett inkább a transzcendens szót kellett volna használni; s ezáltal világosabb lett volna, hogy — Tavaszy szándékával ellentétben — itt in­ kább egy orthodox-metafizikus semminthogy kantiánus megol­ dásról van szó. K ésőbb tisztul ez a kép, s előbb előfeltételekről, transzcendiákról beszél,31 m ajd a dogm atikában feltétlen felté­ telről. A teológia tárgya és módszere A fentiek végső következménye a barthiánus teológia egész program ját m eghatározó megállapítás: „a teológia tárgya a Kijelentés” . „A dialektikai th e o ló g ia . . . a theológia tárgyát nem általában a vallás-ban, hanem egyenesen a Kijelentésben látja. Tehát nem áll meg egy esetleges empirikus jelenségnél, hanem visszamegy az azt lehetségesítő feltételig.”32 Ezzel a gon­ dolattal azonban, hogy „a theológia tárgya a kijelentés”, nagyon óvatosan kell bánni. „A theológia tárgya a Kijelentés, azonban nem a kijelentés aktusa maga, m ert ez azt jelentené, hogy a tettében élő Isten a mi tudom ányos objektum unk, hanem a Kijelentésről szóló bizonyság.”33 Vagy más megközelítésben: a theológia tárgyáról beszélni abban az értelemben, am int azt a mai m odem term észettudom ányos gondolkozás teszi, nem lehet.”34 „Ez a ,tárgy’ nem áll a tudom ányos k utatás és értelm e­ zés hatalm a alatt, m ert nem alatta, hanem felette vagy előtte van, m int hatalm as valóság, ami pedig a teológia felett vagy előtt van, az csak mint feladat jöhet az emberre m int teológusra nézve szóba.”35 Ezek alapján radikális átértelmezésre szorul a teológiai m ód­ szer is. A teológia ilyen m ódon felfogott „tárgyához” megfelelő m ódszert kell találni. Ennek alapja a dialektikai gondolkozás. Ez a gondolkozás nem valami új teológiai „m űfogás”, hanem „keserű szükség” (Barth), „azért m ert a bűnös ember az Isten Kijelentését nem közvetlenül bírja, hanem közvetve, tehát azok­ ról közvetlen m egállapításokat nem tehet.”36 „Ezért a theológia az állításaival nem maga az igazság, vagy éppen az igazság valamely rendszere, hanem csak bizonyságtétel az Isten igazsá­ gáról, amely mindig két állítás között, in der M itte van."11 A dialektikus módszer azonban mégsem pusztán a gondolko­ zás „keserű szükségéből” fakad. M ert am ögött valójában az egész emberi élet „keserű szüksége” rejlik. „Csak ahol az emberi lét örök szükségének szorongató kérdése felmerült, ahol tehát Isten Igéje véghezvitte a maga ítéletét és döntését, s ahol az ember leszámolt az emberi erők és képességek értékével, csak ott merül fel a theologiai problém a.”38 Ennek a teológiában kikerülhetetlen gondolkozásm ódnak következménye m ost m ár konkrétan dialektikai módszer. T ava­ szy teljesen tisztában van azzal, hogy ez nem a Fichte— Hegel-i filozófia tézis-antitézis-szintézis-ben megvalósuló „három moz­ zanatú” dialektikája. Nem is lehet az, mivel hátterében nem a

Világszellem-Isten önkifejléséről alk o to tt panteisztikus elmélet van, hanem az Isten teljesen m ás voltára, divinitás és hum anitás összem oshatatlanságára való rádöbbenés. „M íg a filozófiai dia­ lektikai módszer a tétel és ellentétel, az igen és nem viszonyát azáltal oldja meg, hogy a hasonló vonások segítségével egyiket feloldja a másikban s ezáltal egy úgynevezett m agasabb egységet hoz létre, addig a theologiai dialektikai módszer az egymással szembeállított két fogalm at, vagy az ezeknek megfelelő két szót egymástól elválaszthatatlannak és egymásba fel nem oldható­ nak ta r tj a . . .”39 „Ezeket a szembetett tagokat semmiképpen nem engedi egy sorba állítani, mert védi és vallja a közöttük lévő minőségi különbséget. És ezenfelül az egyes tagok között fennál­ ló dialektikai viszonyt úgy fogja fel, hogy ezek egymásba át nem mehetnek, fel nem olvadhatnak, de eszkatologikus távlatban, — amelyben kell tulajdonképpen m inden kérdésünket néznünk — az első tag a m aga ítéletével megszünteti a m ásodikat.”40

Kitekintés a dogmatika felé Az eddig elm ondottak tulajdonképpen nem a dogm atika tárgykörébe tartoznak. Inkább annak feltételének tekinthetők. De nemcsak a dogm atikának, hanem az egész teológiai tu d o ­ m ánynak ezek a felismerések adnak alapot és irán yt. Ennek megfelelően szabja meg Tavaszy barthiánus alapm eg­ győződése dogm atikai gondolkozását is. Ez a teológia szükség­ képpen teszi a dogm atika központi problém ájává a krisztológi­ át: „ . . . a k a t’exochen theologiai problém a: az Ige testté lett; a Krisztus megtestesülése.”41 És ez nem is lehet másképpen, hiszen ha ennyire hangsúlyos Isten „teljesen más volta”, m inden az embertől az Istenhez vezető ú t lehetetlensége, akkor a teológia alapvető kérdése lesz: miképpen lehetséges mégis bármiféle — a szó helyes értelmében vett — vallás (re-ligio). Isten és ember közötti kapcsolat. Ennek egyedüli m ódja, ha Isten töri át hum a­ nitás és divinitás határát. Ez történik meg a Krisztus testetölté­ sében. M ert az Ige, mely form ája s egyben tartalm a is a kijelen­ tésnek, K risztus.42 Ezt a gondolatot nem gyengítheti a megteste­ sült Igének és a Szentírásban hangzó Igének megkülönböztetése sem, mivel, hogy „ . . . mi Kijelentés a Szentírásban, azt egyedül Krisztus határozza meg. . .”43 A krisztológia jelentőségének kiemelése azonban nemcsak válasz az Isten és emberi közötti kvalitatív különbség megállapí­ tása által felvetett kérdésre, hanem következménye is annak. Hiszen ha elmosódik a divinitás és hum anitás közötti határ, akkor a testetöltés is elveszíti igazi súlyát. Így azonban — titok és csoda. Sőt az egyedüli csoda; aminek nincs sem oka, sem m agyarázata. Ami csak a kijelentés által létezhet és lehet — titokként! — tudatosítható. D ogm atika csak erre az alapra épülhet. És mégis: a Reform átus Keresztyén D ogm atika-ban ezek a gondolatok ha nem is sikkadnak el — m intha veszítenének kiemelt státusukból; besoroltatnak a többi — a többé-kevésbé egyenrangú — teologum enon közé. És ezzel Tavaszy életművének újabb problém ájához ju to ttu n k el. Tavaszy főműve — az igen alapos, terjedelmes barthiánus bevezetés után — a kifejtésben erőteljesen orthodox jelleggel bír. Joggal utal rá M akkai Sándor a könyvről írt kritikájában,44 hogy a dialektikai eljárás nem érvényesül oly m értékben a m ű­ ben, am int azt Tavaszy előzetesen, nézőpontként felállította. De erősen érzékelhető ez az „orthodoxizálás” egyes kérdések kifej­ tésében is. A legnyilvánvalóbb ez „az A tya-Isten tu la jd o n sá g a i­ ról szóló fejezetben. De ugyanitt válik világossá az is, hogy Tavaszy részéről tudatos kom prom isszum ról van szó. „Inkább a dogm atikai hagyomány, m int a nélkülözhetetlensége kénysze­ rít m inket arra, hogy ezt a tanrészletet is felvegyük tanításaink sorába.”45 Egész élessé válik ez a feszültség az „attributa com ­ m unicabila”-k, az Isten közölhető tulajdonságainak kérdése kapcsán. Ugyanis: „ . . . az isteni tulajdonságok valójában mind incom municabila-k, közölhetetlenek, m ert hiszen Isten egészen más és lényegében elidegeníthetetlen.”46 Tavaszy azonban — a

279

„tulajdonság”-fogalom tekintélyes átértelmezésével — itt is ra ­ gaszkodik a hagyományhoz. Ennek a nagyfokú kompromisszumkészségnek mély, koncep­ cióbeli alapjai vannak. Tavaszy számára a barthianizmus mindenekelőtt „bibliai­ prófétai kritika”, — vagyis a m ához, a konkrét helyzethez szól. Ennek következményei még a teológia feladatának m eghatáro­ zásában is nyom on követhetők. A teológiának ugyanis azon kötelezettségén túl, hogy módszeres ráeszmélés legyen az Isten Igéjére, „ . . . egy bizonyos h atározott egyházi közösség és egy bizonyos időben ad o tt szituáció. . . ”47 nagyon komolyan vett figyelembevételével kell szólnia. A mindenfelől szorongatott ki­ sebbségi sorba került erdélyi reform átusság pedig nem engedhet meg m agának semmilyen kalandot. A meglevő, biztos alapokat nem szabad elhagyni — különösen nem egy nemzedékek számá­ ra íródott dogm atikai tankönyvben.

Tavaszy barthianizmusának református jellege Előző gondolatainkkal eljutottunk e rész utolsó kérdéséhez. Tavaszy szám ára a barthianizm us nem pusztán „reform átori theológia”. M ár 1924-ben fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy Barth és G ogarten kifejezetten a kálvinizmus hatása alatt áll­ nak.48 Itt rövid kitérőt kell tennünk Tavaszy szóhasználata kapcsán. Ebben a cikkben — s több más helyen is — Tavaszy a „Kálviniz­ m us” szót használja. Ez azonban félreértésekre ad h at okot, m ert a későbbiekben — m int majd látni fogjuk — e megjelölés egy egész sajátos szerepet betöltő jelentést kap. Inkább lehetne kál­ vini teológiáról beszélni, ami viszont azért lenne zavaró, mert Tavaszy ugyanezt a teológiát látja megtestesülni nem Kálvintól származó hitvallásainkban is. Ezért használtam én az egyértel­ mű „reform átus” kifejezést. Lássuk, miben áll Tavaszy szerint ennek a reform átus teológi­ ának a sajátossága. A legfontosabb vonás az Isten teljesen más voltának, az Isten és ember közötti mérhetetlen szakadéknak radikális hangsúlyo­ zása. Ennek nemcsak a „finitum non est capax infiniti”-elv a jele, hanem „ . . . az ,extra calvinisticum’ paradox-m ódon kifejezi nemcsak azt, hogy a végtelen isteni és a véges emberi nem folynak át egymásba, de kifejezi azt is, hogy az élő K risztusban az isteni természet annyira szuverén az emberi természettel szemben, hogy attól függetlenül ősi isteni abszolút szubjektum voltában hat és tesz.”49 Tehát isteni és emberi különbségének mindenekelőtti kiemelése, mely m inden igazi teológiának alapja kell hogy legyen, egyszersmind sajátosan reform átus tanítás is. Ezért tekintheti Tavaszy a kálvini teológiát m inden keresztyén teológiák legkifejlettebbikének, legmagasabb rendűjének. Érdekesen érvényesül ez a gondolat a predestináció-tan meg­ alapozásában. „A vallás, és egyben a keresztyénségünk fejlődé­ sének törvényét Keresztelő János állapította meg, am ikor Krisz­ tusra utalólag vallotta: ,A nnak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom ’.”50 Ezen az úton ju tu n k el annak felismerésé­ hez, hogy üdvösségünk teljességgel Isten ajándéka, az Ő kivá­ lasztásán múlik. Így: „ . . . am int a vallás keresztyénséggé és am int a keresztyénség igazán evangéliummá lesz, tehát am int megvalósítja önm aga lényegét és ezzel a legm agasabb pontra emelkedik: szükségképpen ju t el a predestinációhoz.” 51 A reform átus teológiának Tavaszynál még egy fontos vonása van, mely az előzőtől természetesen nem elválasztható: ez pedig a teocentrikusság. N em véletlenül tartja fontosnak Tavaszy azon elgondolások megcáfolását, amelyek szerint a Heidelbergi K áté-ra — a kálvini teocentrikussággal szemben — antropo­ centrikusság lenne jellemző.52 K áténkban „ . . . ugyanazzal a reform átus teocentrikus gondolkozással állunk szemben, amely kizárólagosan a mi tanbeli felfogásunkra jellemző és amely sohasem a szubjektív emberi oldalra néz, hanem mindig az objektív isteni oldalra.”53 Em iatt az objektív jelleg m iatt tekintheti Tavaszy a „transcen­ dentális teológia”-t sajátosan kálvinista teológiának.

280

Tavaszy teológiájának sajátos problémája A probléma Tavaszy barthiánus teológiájával nem légüres térben lép fel, nem valahol téren s időn, történelmen kívül. M int ahogy Barth­ ék is valóságos történelmi, emberi helyzetben szólaltatják meg prófétai hangon az Isten Igéjét. De hogyan is fest ez az egyház szám ára adott történelmi helyzet Erdélyben a két világháború között. Erdélyben a kálvi­ nizmus számbeli erején túlmenőleg is a m agyar érdekek és érté­ kek elsőszámú letéteményese. A 16. századtól kezdve az erdélyi m agyar kultúra m indenekelőtt a reform átus egyház keretei kö­ zött kap otthont, onnan jö n legtöbb jelentős személyisége, s azon keresztül hatja át a m agyar társadalm at. A Trianoni Békével a m agyarság kisebbségi helyzetbe, s ezzel együtt ellenséges környezetbe jutásával az egyháznak ez a szere­ pe csak még hangsúlyosabb lesz. A m agyar világi intézmények szétzilálásával, elsorvasztásával egyenes arányban nőnek az egy­ ház társadalm i, kulturális, közéleti feladatai. Egyedül a reform á­ tus és unitárius egyházak azok az intézmények, melyeknek m a­ gyar volta semmiképp kétségbe nem vonható. M indenki szám ára világossá kellett hogy váljon: az egyházi életközösség ereje és szelleme a feltétele az életképes és mély nemzet-társadalmi életközösségnek.54 De nemcsak az egyház egészének az „egyházi életközösségnek” van ilyen fontos szere­ pe, feladatok várnak az egyes emberekre is — különösen is a lelkészekre. A Kolozsvári Theologiai F akultás 1928-i évzáró ünnepélyén elm ondott beszédében Tavaszy Sándor mindenekelőtt azért buzdítja módszeres tudom ányos felkészülésre a teológus diáko­ kat „ . . . hogy a szellem-tudományok bármelyik ágába képesek legyenek bárm ikor beledolgozni m agukat, hogy az erdélyi m a­ gyar tudom ányosság szolgálatában is képesek legyenek betölte­ ni a rájuk váró missziót.”55 A történelmi helyzetből fakadó feladatoknak való elégtétel szükségessége annyira m agától értetődő, hogy szinte föl sem merül kérdésként — legalábbis ha az egyház kontinuitásban akar m aradni önmagával. Tavaszy ezt a legvilágosabban egy m ár 1940 utáni, de nyilvánvalóan a két háború közötti korszak­ ra még inkább érvényes tanulm ányában fogalmazza meg: „H a negligáljuk az egyház m agyar közéleti jelentőségét, vajon nem csökken-e a népi és nemzeti életre gyakorolt befolyása, nem veszíti-e el a jogcímét arra, hogy keresztyén magyar egyháznak tekintsék? És ami még ennél is fontosabb, nem veszítjük-e el a jogcímet arra, hogy a m agyar reformáció örökösének valljuk m agunkat, és nem veszítjük-e el ezzel a m agyar reformációval való kapcsolatunkat? Hiszen a magyar reformáció ugyancsak tö rő d ö tt a m agyar közélettel, a m agyar művelődéssel, s minden m unkájával, különösen theologiai jellegű írásm agyarázataival tevékeny részt vett a népi és nemzeti élet minden nagy létbevágó kérdéseiben : éspedig merőben létbevágó m ódon.”56 De jogosnak tekinthetők-e ezek az elvárások egy barthiánus teológus szemszögéből nézve? Nem kétséges, a barthianizm usból nemcsak hogy nem vezet­ hető le ilyen feladatok egyház általi vállalása, de egyenesen feszültség van az egyház küldetéséről alkotott barthiánus felfo­ gás és a sajátos erdélyi helyzetből fakadó feladatok elfogadása között. És itt kell néhány szót ejteni Tavaszy barthiánussá válásának hátteréről, lehetséges okairól. H a egy teológus olyan radikális változáson megy át, mint Tavaszy 1923— 25 között és ez időben többé-kevésbé egybeesik egy olyan mértékű történelmi változással, m int am it az első világháború és Erdély Rom ániához csatolása jelentett, óhatatla­ nul felvetődik a kérdés: nem a történelmi változás okozta-e a teológiai fordulatot. Esetünkben: nem éppen azért vált-e Tava­ szy barthiánussá, hogy helyt tudjon állni az új helyzetben? Azt hiszem, a m ár leírtak elégségesen bizonyították: nem ez történt. Tavaszy barthiánus teológiai működése és közéleti, kul­ turális tevékenysége, az ehhez kapcsolódó szám talan írása, előa­

dása, párhuzam os vonalakként futnak egymás mellett. Az euró­ pai műveltségű teológus-Tavaszy az, aki barthiánussá válik. Csakhogy ugyanez az ember az erdélyi m agyarság nagy tekinté­ lyű reprezentánsa, első teológus-professzora. A kérdés: hogyan hozható e kettő kapcsolatba egymással? Megférnek-e egymás mellett? Kétséges, hogy megoldható ez a problém a. A két vonal állan­ dó veszélyt jelent egymásra. Nem kellene-e Tavaszy barthiánus teológiájának illegitimmé nyilvánítania kulturális-közéleti tény­ kedését? És nem félő-e, hogy ez utóbbiak elnyelik Tavaszy teológiáját, semlegesítik annak legfőbb m ondanivalóját? A feszültséget nemcsak Tavaszy érzékeli. Éppen em iatt fogad­ ják Erdélyben sokan bizalm atlanul az új teológiai irányzatot. Ez tükröződik még 1930-ban a nagyenyedi tudom ányos konferen­ cián is,57 ahol M akkai László püspök éppen azt kérdőjelezi meg, hogy a „dialektikai theológia” alkalmas-e a sajátos erdélyi teoló­ giai feladatok ellátására. Tavaszy ezt a kritikát azzal utasítja el, hogy sajátos helyzetek legföljebb m ódosíthatnak teológiai feladatokat, de azok lénye­ gükben m indenütt ugyanazok. A problém a — a Tavaszy által mindenki m ásnál mélyebben átélt problém a: hogyan lesz a m in­ denütt azonos problém ával való küszködésből hűség a jelenhez. Az örök kijelentésre való rám utatás hogyan indít a nekünk adottban való helytállásra? Összefér-e az örökkévalóra és az évszázadokra tekintő szolgálat?

A feltételek A kérdésre Tavaszy által ad o tt válasz bem utatásában azt a m ódszert követem, hogy előbb m egpróbálok rám utatni a vá­ laszt lehetővé tevő feltételekre és utána ismertetem a megoldást. (Illetve inkább m egoldásokról kellene beszélni, m ert nem egyet­ len egységes argum entációról van szó.) Feltételeken értem a Tavaszy teológiai és filozófiai alapállásában mélyen gyökerező azon elemeket, amelyekből kiindulva lehetségessé vált a feladat megoldása. M egoldásoknak nevezem pedig azokat a konkrét teológiai értelmezéseket, összefüggéseket, amelyekben realizáló­ dik a kérdés megválaszolása. Természetesen a kettő nem választ­ ható el élesen egymástól, de ez tűnik az ismertetés legvilágosabb útjának.

Keresztyénség és kultúra kapcsolatának lehetőségei Tavaszynak a teológia feladatáról alkotott elképzelése alap­ vetően egybevág más barthiánus teológusok ugyanerre vonat­ kozó nézeteivel. A zonban a keresztyénségnek — s így a teológiá­ nak — a kultúrához való viszonyában Tavaszy m ár egyéni úton já r — m ert más közegben él. A kiindulópont tisztán barthiánus: „a kijelentés semmikép­ pen nem helyezhető át a hum anitás határai közé, a hum anitás pedig m erőben idegen a kijelentés szférájában.”58 Az ebből le­ vonható következtetésekben azonban óriási különbség van. Barth és a többi svájci és németországi teológus egy visszavon­ hatatlanul szekuralizálódott világgal és egy m ár keresztyén ins­ piráltságúnak is egyre kevésbé nevezhető kultúrával találja m a­ gát szembe. Számukra nyilvánvaló: a kijelentésből nyert erő, az evangéliumba gyökerezett keresztyén élet dinam izm usa ki kell hogy szakítsa az egyházat ebből a kultúrából, hogy azt a maga talpára állítsa. Tavaszynak alapvetően más a helyzete: az erdélyi társadalm at még csak legfelső rétegeiben h ato tta át a felvilágo­ sodásra épült m odern kultúra; a világi kultúra önálló intéz­ ményrendszere még csak elkezdett kialakulni, vagy legalábbis nem fogja át az egész társadalm at — sőt az új helyzetben, ami megvan is, állandó veszélyben van. Tavaszy szám ára elképzelhe­ tő, hogy az Isten Igéjével való találkozásból származó erő a társadalom ban amúgy is fontos helyet betöltő egyházat arra tegye képessé, hogy áthassa az egész m agyar társadalm at, hogy annak integráló erejévé váljon. (G ondoljunk csak arra, hogy Erdélyben a m agyar iskolák többsége felekezeti iskola. Csak

m aguknak az egyházi intézményeknek a — jó értelemben vett — „christianizálása” is hatalm as mértékben befolyásolná az egész erdélyi magyarságot.) Barthék szám ára megváltozhatatlan adottság az immanens-emberi, szekularizált kultúra. Tavaszy szám ára feladat: m ert lehet, hogy ne az legyen. Erdélyben ekkor Tavaszy szemében lehetségesnek tűnhet egy olyan keresztyén kultúra létrejötte, amelyben érvényre ju tn ak az Isten Igéjére tekintő élet intenciói. Ezért lehetett megoldást keresnie a felve­ tett kérdésre.

A tudományok összefüggésének problémája Az egyház társadalom ban betöltött igen fontos szerepe T ava­ szy szám ára adottság, amiből konkrét feladatok származnak. A gazdasági, politikai, kulturális élettel való kapcsolat azonban nem lehet esetleges, kívülről, pusztán az aktuális igények által megszabott, hanem elméleti megalapozást igényel. Ehhez kapcsolódik egy Tavaszy szám ára mindig fontos teore­ tikus igény: a teológia tudom ányokon belül elfoglalt helyének meghatározása. Az m ár 1925-ben világossá válik szám ára, hogy az a harm oni­ kus, lekerekített rendszer, mely a „tudom ány logikai fogalm án” alapult, nem tartható fenn tovább. „A theologia m i n t ,vallástu­ dom ány’ m ár készen akceptáltatott a tudom ányos világ részé­ ről, am ikor a theologia részéről új követelések hangzottak el, amelyek a theologia fogalm ának a revideálását kezdették sür­ getni.”59 E kkor még jó megoldásnak tűnik P. Tillichnek a „Die Überwindung des Religionsbegriff in der Religionsphilosophie (,K ant-Studien’ XXVII. Bd. 1922)” című művében felvetett el­ gondolása. Eszerint a tudom ányokat fel lehet osztani — az ember végső magatartás-lehetőségei alapján — autonom vagy theonom , feltételezettre vagy a Feltétlenre irányuló tudom á­ nyokra. Ennek alapján „ . . . a theologia nem egyszerűen egy tagja, egy köre a szellem tudom ányoknak, hanem azt m ondhat­ nók, hogy egy új és m agasabb rétege.”60 A későbbiekben — Tavaszy „érett barthianizm usának” kiala­ kulásával — ez a lehetőség egyre jobban megkérdőjeleződik. Világossá válik, hogy kijelentés és ész — illetve az ebből fakadó természetes ismeret — között kvalitatív különbség van ugyan­ annyira, hogy a kettő közötti viszony alapvetően ellentmondás. Éppen ezért „ . . . nincs szükség többé arra a tojástáncra, amely a k ettőt egymással mindenképp ki akarja békíteni.”61 És mégis: a teológia tudomány. Ez az egyetlen kérdés, amely­ ben Tavaszy a D ogm atikában nyíltan kritizálja a barthianiz­ must: „M a a dialektikai theologia bizonyos fölénnyel utasítja el a tudom ányosság követelményeit a theologiában, de csak elvi­ leg, tényleges tudom ányos gyakorlatában nem tud ennek az állásfoglalásnak érvényt szerezni; de nem is szabad, m ert ezzel csak új visszahatást vált ki és egy új theologiai intellektualizm us­ nak és egy új filozófiai thelogiának készít ezzel u ta t.”62 De lehet-e kijelentés és ész különbségének radikális hangsúlyozása mellett fönntartani a tudom ányosság követelményeit? A pozitív választ lehetővé teszi Tavaszy gondolkozásának az a vonala, melynek kezdőpontja a „saját tárggyal való kongenialitás” k ö ­ vetelése, mely 1925-ben úgy m ódosul, hogy a tudom ánynak sine qua non-ja „az illető tárgy szellemiségének elsajátítása” . Ezen az úton továbbhaladva m ondhatja Tavaszy 1932-ben: „ . . . a theologiában kom olyan kell vennünk az Ú risten, a Krisztus és a Lélek valóságát. Kétségtelen, hogy ezek nem imma­ nens, ismereti tényezők, de éppen azt akarjuk, hogy ne azok legyenek. Vagy talán ez ellenkezik a tudom ányalkotás törvénye­ ivel? Nem, ez nem ellenkezik. A tudom ányalkotásnak ugyanis vannak általános törvényei, de vannak az egyes tudom ányok természetéből folyó törvényei is, m árpedig éppen tudom ányos érdekből ezeknek is eleget kell te n n i. . . ”63 Az ilyen értelemben felfogott teológiai tudom ány pedig állan­ dó kölcsönhatásban kell hogy legyen a többi tudom ánnyal: „ . . . a hit és a tudás, a Kijelentésen alapuló theologiai és az im manens tényeken alapuló tudom ányos megismerések, vala­ m int az ezeknek megfelelő világképek között lehetnek és van­

nak, kell lenniük konfliktusoknak.”64 „A konfliktusoknak ter­ mékenyítő és tisztító hatása és visszahatása van úgy a tám adó, m int a szenvedő félre nézve.”65 ”A tudom ányos értelmi megis­ merés által a hittel szemben ébresztett kritika és kétely növeli a hit önállóságának és függetlenségének tudatát, élénkebbé teszi a Kijelentésben való vonatkozását.”66 „D e viszont a hit is kihat, különösképpen az élénk konfliktusokban az értelmi tudás­ ra... ”67 „A h i t . . . sajátos kritikája . . . abban nyilvánul meg, hogy kérlelhetetlenül leleplezi a tudom ányos megismerés rejtett feltételeit, céljait, ambícióit és illúzióit.”68 A református teológia „objektivizmusa" Tavaszy szám ára igen lényeges a barthiánus teológia reform á­ tus jellege. Sajátos kérdésének m egoldása szintén csak a refor­ m átus teológia specifikus vonásaiból kiindulva lesz lehetséges. M int láttuk, Tavaszy szemében a reform átus teológia fontos sajátja az egyértelmű teocentrikusság, az, hogy „sohasem a subjektiv emberi oldalra néz, hanem mindig az objektív isteni oldalra.” Ezért tartja fontosnak kim utatni, hogy a Heidelbergi Káté, noha nem egy tan előadásában egyaránt lehetséges m ód­ szerek — alapfelfogásában mégsem antropocentrikus, m ert nem az ember üdvérdeke, üdvcélja van a középpontba állítva — mint az Luthernél látható — hanem Isten dicsősége. Az ember üdvös­ sége csak következménye az Isten igazsága helyreállításának.69 A kultúra axiológiai fogalma U tolsó feltételként kell még szólni Tavaszy kultúra-fogalm á­ ról. Kevés olyan filozófiai — még kevesebb teológiai — fogalom és elgondolás található Tavaszynál, mely az évtizedek folyamán ne ment volna át gyökeres változáson. Talán a legfontosabb ezek között a „konstans elemek” között a kultúra-fogalom . Természetesen itt is láthatunk a történelmi körülményekhez való alkalm azkodás folyom ányaként sokszor jelentős hangsúlyeltolódásokat, de nem változik az alapelgondolás a kultúra axiológiai jellegéről. Tavaszy legutolsó írásában70 a kultúra ugyanúgy a természet legyőzésének eszköze71, ugyanúgy értékek alkotása m int ahogy azt négy évtizeddel korábbi írásaiban láthattuk — noha itt m ár csak „örök nagyszabású kísérlet” . Tavaszy egész életművén át a kultúra jelenti az átlendülést a való világából a kell világába.

A probléma magoldása A kálvinizmus fogalm a A kérdés megválaszolásához az alapot egy terminológiai kü ­ lönbségtétel szolgáltatja. 1927-ben jelenik meg Tavaszytól egy cikksorozat a „K álvinista világ” első évfolyam ában: „A kálvi­ nista világnézet alapkérdései” . Az első írás alcíme: „M it jelent a kálvinista és a reform átus név?”72 Itt adja Tavaszy a követke­ ző m agyarázatot: „A különbség, hogy míg a reform átus hitval­ lási közösség a lét és élet totális kérdéseire ad o tt feleleteit a hit által kizárólagosan Istennek az Ő Igéjében adott kijelentéséből meríti s a lét és élet tehát a totális világ immánens-értelmű m agyarázatáról lemond, helyesebben — a bűn által válságba ju to tt és ítélet alatt álló emberre nézve — elsődleges értelemben közöm bösnek tekinti azt, tehát csak mint m ásodlagos és h ar­ madlagos jelentőségű dolog jö n tekintetbe az szám ára, addig a kálvinizmus a kijelentés által inspirált és á th ato tt értelem imma­ nens logikai módszerességével is hozzányúl a lét és élet nagy kérdéseihez, s világnézeti iránnyá v á lik .. .”73 Míg tehát a refor­ m átus hitvallás örök kérdésekre talál örök válaszokat az ö rö k ­ kévalóság szem pontja alatt, a kálvinizmus az elmúló lét kérdése­ it oldja meg újból és újból az idői lét szem pontja alatt, de a kijelentésnek engedelmeskedve. U gyanebben az évben fejti ki Tavaszy a másik fontos erdélyi reform átus folyóiratban, „Az Ú t”-ban74, hogy a problém a „ ...az időben m eghatározott legsa­ játosabb szellemi exisztenciánk feladatainak ad o tt idői megol­

282

dásában re jlik ...”75 „Ezek a feladatok az idővel változnak, új és új m egoldásokat igényelnek.”76 Ez azonban nem lehetséges, csak „ ...a keresztyén életben nyert örökkévaló és abszolút érvényű megoldásokból kisugárzó fényesség és világosság által.”77 Világos kell, hogy legyen: „A kijelentés semmiképp nem helyezhető át a hum anitás határai közé, a hum anitás pedig m erőben idegen a kijelentés szférájá­ ban. A kijelentés abszolút érvényű, a hum anitás minden tünet­ kezése idői és változó.”78 „A zonban Isten kijelentésének van hatalm a és ereje arra, hogy áttörje a hum anitás m erőben más mezőbe eső határvonalát s a m aga részesévé tegye azt, de hozzá kell tennünk azt is, hogy ezáltal nem szünteti meg a hum anitás sajátos term észetét...”79 Ennek az áttörésnek következtében lehetséges a „kálvinizm us”, mely „ ...egy egész világ, egy szelle­ mi nagyhatalom , amely a Kijelentésen alapuló hitvallási erőt úgy érvényesíti, hogy az a világ és az élet m inden oldalát és minden részét átfogja és áthassa.”80 M ert: „K risztusnak van szava és üzenete minden téren: a vallás, a világnézet, a tudo­ mány, a művészet, a társadalm i, politikai és gazdasági élet m in­ den területén.”81 A mi szám unkra Tavaszy álláspontjának értelmezésében a legfontosabb kérdés: hol van a helye ennek a kálvinizmus-foga­ lom nak gondolatrendszerében. M it fed a „keresztyén életben nyert igazságból kisugárzó fényesség és világosság?” A válasz: Tavaszy „kálvinizm usa” egy alapvetően az etika körébe tartozó fogalom. Nem azonosítható Tavaszy etikájával, m ert annál ke­ vesebb és több is. Kevesebb, mert csak egy következménye a dogm atikán alapuló etikának, és több, m int a szűkebb értelem­ ben vett etikai diszciplína, mert nem az etikai tanításokat össze­ fogó fogalom, hanem egy „világ-program ”. Nagyszerűen érzé­ kelhető a „kálvinizm usnak” ez a kettőssége a D ogm atikában: „ ...a kegyelemért a reform átus keresztyén ember háládatos a szíve mélyéig és ezt a háládatosságot m egm utatja egész életével. A háládatosságával a) dicsőíti Istent, b) hite felől annak gyü­ mölcseiből bizonyosságot szerez és c) em bertársait megnyeri Krisztusnak (Heidelbergi K áté 86. kérdése). A háládatosság kiható ereje oly nagy, hogy ennek következtében egyenesen világmisszióra hivatott és világmissziót töltött is be mindig. Ezt a világmissziót itt elsősorban nem a térbeli kiterjedés és nem a pogány misszió irányában kell vennünk, hanem az élet legkülön­ bözőbb síkjaiban való szolgálat értelmében. Ezért elm ondhat­ juk: 'A kálvinizmus a keresztyén univerzalizmus vallása, mert a világ és az élet egyetlen egy területét sem tekinti közömbösnek az Isten ak arata szolgálata szem pontjából.. . ”’82 L átható: Tavaszy nem sorolja be a kálvinizmus világmisszió­ já t d) pontként a keresztyén háládatosság gyümölcsei közé és nem is vezeti le közvetlenül a három p o n t valamelyikéből. És éppen itt van az a feladat, ami Tavaszytól a legnagyobb és legegyénibb teljesítményt igényli: hogyan lehet igazolni a „kálvi­ nizmus világmisszióját”, hogyan kapcsolható az be Tavaszy teológiájának egészébe. Itt érdemes tennünk egy rövid kitérőt. Tavaszy kálvinizmusfogalma sok szem pontból emlékeztet a történelmi kálvinizmus elgondolásaira. A konkrét kifejtésben néha egész közel áll egy­ m áshoz a kettő. Tavaszy mégis némiképp tartózkodó azzal szemben. Ezt láthatjuk Sebestyén Jenő: „A kálvinizmus és a ku ltú ra” c. művéhez írt kritikájában. A könyvet rendkívül érde­ kesnek és tanulságosnak m ondja a kálvinizmus szempontjából, de súlyos kifogása azzal szemben, hogy nem m utatja meg annak „logikai és etikai kényszerítő erejét” .83 Tavaszy törekvése pedig éppen ez: „A kálvinizmus” logikai és etikai megalapozása. A „kálvinizmus" dogmatikai gyökerei A feladat elsősorban a következő: olyan fogalm akat kell találni, amelyeknek úgy van dogm atikai és etikai vonatkozásuk egyaránt, hogy egyszersmind involválják a kálvinizmus-fogalom missziói igényét. Tavaszy az idők során több kísérletet is tett ilyen fogalom m egtalálására, illetve körülhatárolására; tulajdonképpen végig

megfigyelhető írásaiban egyfajta rivalizálás különböző megol­ dások között. Különösen az első időkben jelentős szerepet játszik az Isten­ országa fogalom. G yakran használt fordulata „az Isten országa határainak kiterjesztése” a világban. Em ögött félreismerhetetle­ nül érződik egy „liberális íz” . K ésőbb óvatosabban „az Isten országának evilágba való beterjedéséről” ír. De így is kikerülhe­ tetlen: ez az Isten-országa fogalom nem két-aspektusú, nem egyszerre gyökerezik a dogm atikában és az etikában, hanem két különböző jelentéssel bír. Ez látható világosan egy etikai előadá­ saiban található idézetből: „Foglalkoznunk kell az erkölcsi élet céljával : Isten országával, m int az egész valóság céljával, mert Isten országa a világnak is célja, egyfelől, m int kultúra, de ezen felül s ezzel radikálisan ellentétben, m int a világot áttö rő új valóság, m erőben új világ.”84 Itt érzékelhető, hogy a „két párhuzam os vonal” kölcsönösen fenyegetik egymást. A „világba beterjedő Isten országa”-foga­ lom ban — ha teljességgel érvényre ju t ez a fajta „evilági aspek­ tus” — teljesen elsikkad az eszkatologikus jelleg, s ezáltal T ava­ szy egész barthianizm usa összeomolhat. Kísérletet tesz Tavaszy az egyház-fogalommal is, annak ket­ tős természetére építve. Ez azonban nemigen vezethet sikerre, hiszen itt legfeljebb a „láthatatlan egyház látható egyházba való beterjedéséről” lehet beszélni, ami nem sokat m ond a látható egyház világba való kilépésének lehetőségéről. Fölm erül m agának a teológiának „divinitás és hum anitás közötti copula”-ként85 való értelmezése is, ezt azonban Tavaszy ham arosan elejti. A legsikeresebb megoldás a reform átus teológia radikálisan teocentrikus m ivoltára alapozódik. Ennek központi fogalma az Isten dicsősége, s az ezt kiemelő alaptétel: soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség. Ez az a kiáltás, mely leggyakrabban felhangzik a kálvinista ember ajkáról.86 Ennek az a vonatkozása teljesen m agától értetődő, hogy az Istennel szemben semmiféle „dicsősége”, érdeme nem lehet az embernek. Tavaszy szerint azonban ez az egyedül egyszersmind involválja a mindent. Az embernek nemcsak az üdvösség kérdésében nem lehet „semmifé­ le dicsősége”. Istené a dicsőség az élet minden területén. Ennek szolgálata az ember egyéni és közösségi életének egészére nézve bír relevanciával. Ennek alapján m ár valóban lehet „egyetemes misszióról” beszélni. Így nyer fundam entum ot a „kálvinizmus” a dogm atikában. Tavaszy mégsem elégszik meg ezzel. Ez a „m inden” túlságo­ san általános, túlságosan formális. Szükségét érzi annak, hogy az ne csak határfogalom legyen, hanem m eghatározottabb ta r­ talm at kapjon. A z egyetemes misszió konkretizálása A hagyományos keresztyén etika általában elég szűk körre korlátozódik. Túlsúlyban van benne az individuál-etika és azt legföljebb kiegészítik — sokszor meglehetősen esetlegesen — kollektív-etikai vonatkozások. Így láthatjuk ezt Tavaszy teoló­ giai etikájában is. A soli D eo gloria elv „m indenre” való vonatkoztatásával Tavaszy hatalm as perspektívához ju to tt. H atalm as, de bizony­ talan perspektívához. A hagyományos etika és e „m inden” kö­ zött kapcsolópontra van szükség. Olyan kapcsolópontra, amely tartalom m al is megtölti a „m indent” . Ezt teszi lehetővé Tavaszy axiológiai kultúra-fogalm a. Ez a kultúra egyetemesen jelenti az „értékes valóságot a puszta való­ sággal, m int természettel szemben” . A kultúra m agába foglalja a kell teljes világát a vannai szemben. A keresztyén embernek tennivalója van, Isten dicsőségét kell hogy szolgálja mindenütt, ahol a kell világa a van világával szembesül. Ennek a kultúrának három dimenziója van: a logikai igazság, az erkölcsi jó és az esztétikai szép. Ezáltal az etika hagyományos kategóriája, az erkölcsi jó, eleve kiegészül a logikai igazsággal (a tudom ánnyal) és az esztétikai széppel (a művészettel). De az erkölcsi jó is a lehető legtágabb értelmet nyeri el. Vonatkozik a társadalm i, gazdasági, politikai életre ugyanúgy, m int a magánéletre. Így

vonhatók be mindezek a területek a kálvinizmus világmissziójá­ ba. És ezáltal felszabadul az egyház arra, hogy ne csupán külső kihívásnak engedve, hanem belső kényszertől hajtva vállalja az erdélyi m agyarság kulturális és társadalm i életének szervezését, szolgálatát. Így tudja Tavaszy Sándor megoldani azt a sajátos történelmi helyzetből fakadó feladatot, am it az örökkévalóságra és az évszázadokra tekintő szolgálat együtt érvényesítése jelent. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy Tavaszy mindezzel azt éri csak el, hogy valam iképp legitimizálja a maga szám ára kultu­ rális, közéleti tevékenységét. Sokkal többről van szó. Tavaszy barthiánussá válásának kérdése kapcsán azt láth at­ tuk, hogy az nem az új erdélyi helyzet következménye volt. Két párhuzam os vonalról beszéltünk, amelyek közötti feszültségből fakadt Tavaszy sajátos problémája. Ezt a képet ki kell egészíteni. Tavaszy nem egyházának és népének megváltozott szituációja m iatt fordul a barthianizm us­ hoz, de nem is attól függetlenül. Megérezte: ha a barthianizm us­ ból nem is következik a keresztyénséget a kultúra egy részévé tevő liberális teológiához hasonló magátólértetődőséggel azok­ nak a m unkáknak az elvégzése, melyekre az erdélyi egyház történelmi szerepénél fogva hivatott, sokkal többet adhat az erdélyi reform átusságnak mint am az: igazi erőt, tartást, remény­ séget, sorsukat emelt fővel viselő, m ert azt Istentől k ap o tt p ró ­ bának és ajándéknak látó embereket. Zalatnay István JEG Y Z E TE K 1. H asonló című cikke a R eform átus Szemlében (R. Sz.) 1913. 786— 789. o. — 2. Az ismeretelmélet és a megismerés psychologiája. Transcendentálfilozófiai tanul­ mány, Kolozsvár, 1914. 6. o. 3 . I. m.-ben Tavaszy fő célja éppen e kettő határozott elkülönítése. A „psychologizmus” elleni harc különben is fontos szerepet tölt be korai műveiben. — 4. Az emberiség életének filozófiája. = Protestáns Szemle (Prot. Sz.) 417— 430 o., 1917. év. Megjelent külön lenyom atként is Bp. 1917. Innen az idézet 9. o. — 5. A szövegen belüli idézet helye Böhm K ároly: Az em ber és világa IV. K ötet. A logikai érték tana. Bp. 1912. 40. o. — 6. Az ismeretelmélet és a megismerés psychologiája. 26. o. — 7. Az emberiség életének filozófiája. 11. o. — 8 . I. m. 15. o. — 9. H istóriai megismerés a theologiában. Prot. Sz. 1918. 240— 260. o. Megjelent a különlenyom ata is ugyanebben az évben Budapesten. Idézet innen. 11. o . — 10. Idem — 11. A vallásfilozófia mai alapkérdései különös tekintettel Troelsch vallásfilozófiájá­ ra = R. Sz. 564. o. — 12. A vitához írt cikkei: Theologia és általános vallástudom ány = R. Sz. 341— 344; 357— 359; 377— 379; 389— 392. o. az 1913. évben A vallás tudom ányos értékelése és ennek mértéke. = R. Sz. 1913. 587— 591. o. A tudom ány logikai fogalma. (Viszontválasz N agy G ézának) = R. Sz. 1913. 786— 789. o. — 13. R. Sz. 1913. 359. o. — 14. R. Sz. 1913. 358. o. — 15. R. Sz. 1913. 358. o. — 16. R. Sz. 1913. 391. o. — 17. A könyv alcíme: K ritikai útm utató. Cluj— Kolozsvár 1923. — 18. Új program egyházunkban. = R. Sz. 1921. 164. o. — 19. Az erdélyi magyar kálvinizmus m unkája a vallástudom ányi irodalom terén az utolsó decenniumban. = Erdélyi Irodalm i Szemle 1924. — 20. I. m. — 21. A theologiai tudom ány helye a tudom ányok mai rendszerében. = Az Ú t 1925. 23. o. — 22. Idem — 23 űA jelenkori világhangulat. = Az U t 1923. 38. o. — 24. Tavaszy a „R öm erbrief” 1918. és 23. közötti m indhárom kiadására utal, valam int a „Christliche W elt”-ben megjelent „16 pontos válaszra” . — 25. A dialektikai theologia problém ája és problémái. A dialekti­ kai theologia kritikai ismertetése. Cluj— Kolozsvár 1929. (D olgozatok a reform átus theologiai tudom ány köréből 4.) (D ial. probl.) 3. o. — 26. Idem — 27. Reform átus Keresztyén Dogm atika. Cluj— Kolozsvár 1932. (R. K. D .) 44— 45. o. — 28. Az emberi élmény és az isteni kijelentés. = Az Ú t 1926. 19— 23. o. 42—45; 85— 87; 122 — 125; 140— 144; 176— 180. o. Megjelent külön is = A kijelentés feltétele alatt. Theologiai értekezések. Cluj— K olozsvár 1929. (Dolgozatok a reform átus theologiai tudom ány köréből 2.) Idézetek innen. 15... — 29. R. K. D. 72. o. — 30. Az emberi élmény és az isteni kijelentés. 10. o. — 31. Idem — 32. D ial. probl. 30. o. — 33. A dialektikai theologia a főiskolai oktatásban és nevelésben. Debrecen (Theologiai Tanulm ányok 20) 3. o. — 34. D ial. probl. 17. o. — 35. D ial. probl. 16. o. — 36. I. m. 18. o. — 37. I. m. 26. o. — 38. Idem — 39. Idem — 40. I. m. 29. ο. — 41. R. Κ. D. 27. ο. — 42. D ial. probl. 31. o. — 43. R. K. D. 76. o. — 44. I. m. 19. o. — 45. R. Sz. 1932. 162— 169. o. — 46. R. K. D. 45. o . — 4 7 . I. m. 124. o. — 48. Dial. probl. 20. o. — 49. Új program -követelések a protestáns theologiában. = Az Ú t 1924. 121 — 126. o. — 50. R. K. D. 172. o. — 5 1 . I. m. 250. o. — 52. Idem — 53. Hitvallásaink igazsága. = A kijelentés feltétele alatt c. kötetben 64— 76. o. — 54. I. m. 67—68. o. — 55. Létfenntartási problém ák. = Kálvinista Világ (Κ. V.) 1931. 85. o. — 56. R. Sz. 1928. 423. o. — 57. A theologia a tudom ányos életben. Különös tekintettel a m agyar tudom ányos életre. Bp. 1941. (K ülönlenyom at az „És lön világosság. Emlék­ könyv Ravasz László 60. éve és dunamelléki püspökségének 20. évfordulója alkalm á­ ból” c. kötetből Bp. 1941.) — 58. Ismertetés Tavaszy „Az enyedi tudom ányos theolo­ giai konferencia” c. cikkében. = Az Ú t 1930. 134— 143. o. — 59. A keresztyén élet és a kulturális élet. = Az Ú t 1927. 17— 19. o. 42—44 ; 80— 82; 109— 112; 141— 143; 169— 170. o. (K ülön is megjelent „A kijelentés feltétele alatt” c. kötetben; idézet innen) 52. o. — 60. A tudom ányok rendszere. A theologiai tudom ányok helye a tudom ányok mai rendszerében. Cluj— Kolozsvár 1925. 23. o. — 61. I. m. 25. o. — 62. A dialektikai theologia a főiskolai oktatásban és nevelésben. 8. o. — 63. R. K. D. 9. o. — 64. A dialektikai theologia a főiskolai oktatásban és nevelésben. 5. o. — 65. A kijelentés és a tudom ányos megismerés. Évnyitó beszéd, mely elm ondatott az Erdélyi Reform átus Egyházkerület K olozsvári Theologiai Fakultásának 1930. szeptember 28-án tarto tt évmegnyitó ünnepélyén. = Az Ú t 1930. 208. o. — 66. Idem — 67. I. m. 209. — 68. Idem — 69. Idem — 70. Hitvallásaink igazsága c. tanulm ány „A kijelentés feltétele alatt” c. kötetből 71— 72. o. — 71. A z ember a természetben. = R. Sz. 450— 452. o. A legutolsó írásnak tekinthető, m ert az Erdélyi Reform átus N aptárban (1949) megjelent írása nyilván korábban született. — 72. Meg kell jegyez­ ni, hogy ekkor m ár a kultúrát a belső természet legyőzésére való törekvésként értelme­ zik, amivel szemben a civilizáció a külső természet legyőzése lenne. A két fogalom egymáshoz való viszonya az idők során megváltozik, de ez a kultúra-fogalom alapin­ tencióját nem érinti. — 73a Κ. V. 1927. 4— 7. o. 21— 23; 39—42; 53— 56; 68— 70.

283

ο. — 74. Lévén a folyóirat első évfolyama az 1927-es s annak e cikk fő tanulm ánya, bizonyos szem pontból program nyilatkozatnak is tekinthető. — 75. I. m. 6. o. — 76. A keresztyén élet és a kulturális élet. = Az Ú t 1927. 17— 19. o. 42— 44; 80— 82; 109 — 112; 141— 143; 169— 170. o. — 77. I. m. „A kijelentés feltétele alatt” c. kötetben megjelent külön is. Idézet innen. 53. o. — 78. Idem — 79. Idem — 80. I. m. 52. ο. — 81. I. m. 53. ο. — 82. A „Kálvinista Világról” = Κ. V. 5— 6. o. — 83. „K iáltó

szó” = Κ. V. 110. o. — 84. R. K. D. 65. o. A szövegen belüli idézet Tavaszy „A kálvinizmus világmissziója” . Bp. 1929 (Soli Deo G loria Kis K önyvtára, I. füzet) c. könyvéből. — 85. R. Sz. 1943. 249.0. — 86. Keresztyén E tika I. rész 3. fejezet 39. §. — 87. A keresztyén élet és a kulturális élet c. tanulm ányban. — 88. A kálvinizmus az egyetemes keresztyénség világában; A kálvinista világnézet alapkérdései c. sorozat­ ból. Κ. V. 1927. 21—23. o.

VILÁGSZEMLE

40 éves az Egyházak Világtanácsa „Az ökumenizmus korszaka” a legújabbkori egyháztörténet­ nek fontos fejezete. Összefügg az emberiség történelmének ala­ kulásával is, hiszen a lakott föld (oikumene = lakott föld, egész föld vagy világ, a kifejezés először a görög H erodotos-nál fordul elő a Kr. e. 5. században) egységének problém ája ak k o r vált igazán égetővé, am ikor a közlekedés, a világgazdaság, tömeg­ komm unikáció, atomveszély, világbéke, ökológia kiélezte az emberi összetartozás alapvető kérdéseit. A keresztyén egyházak mindig is éreztek valam it a Szentírás egységre hívó szavából (pl. Jn 17), így m űködtek az első nyolc évszázad egyetemes zsinatai is, és sok m ás későbbi egységtörekvés is, de igazán égetővé akkor lett az ökumenikus kérdés, am ikor a világtörténelem az említett okoknál fogva lehetőséget biztosított a világméretű keresztyén gondolkodásra is. Az ökumenizmus korszakának nem egyetlen medre, eszköze, szervezete az Egyházak Világtanácsa, hiszen sok m ás egyházi világszervezet, a V atikán, az orthodox egyházak, valamennyi evangéliumi egyház műveli és gyakorolja a világméretű gondol­ kodást és szervezeti kiépítést, de mégis kiemelkedik az Egyházak V ilágtanácsának szolgálata, amely m agába foglalja csaknem valamennyi protestáns és ortodox egyház ökumenikus törekvé­ sét. A z ökumenikus gondolat 1910-ben Az ökum enikus gondolat az 1910-es edinburgh-i missziói világ­ konferencián vetődött fel, ahol a jelenlevők megdöbbentő képet rajzoltak az egyházak szétszakadozottságának káros következ­ ményeiről, amit elsősorban a misszió területén lehet érezni. A konferencia előkészítése gyanánt nyolc nemzetközi bizottság m űködött, több m int másfél évig, hogy tudom ányos vizsgálat és tanulm ány tárgyává tegye a misszió legfontosabb feladatait. R. J. M ott, a konferencia vezéregyénisége „A keresztyén misz­ sziók döntő órája” című könyvében foglalta össze a konferencia m unkálatait. Az egyházak közeledésének szükségességét többek között ezekkel a szavakkal fejezte ki: „Isten félreérthetetlenül nagyobb, igazabb egységre szólítja fel az egyházak missziói tényezőit úgy otthon, m int kinn a missziói téren. Ilyen korban, mely ily nagy alkalm akkal és válságokkal terhes, valósággal súlyos bűn számba megy minden határkeresztezés, súrlódás és erőpazarlás.” A missziói világkonferenciának az a bizottsága, amely az „együttműködés és az egység előm ozdítása” címet viselte, a konferencia elé terjesztett jelentésében m ind az ökumenikus gondolat megvalósításának sürgősségét, mind konkrét lépések létrehozásának alapját kifejezte. Ezen a konferencián indult el az a teológiai tanulm ányi vállal­ kozás, amely a keresztyén egyházak közötti közeledés kérdésé­ vel foglalkozott, s amelyből később a H it és Egyházszervezet világmozgalom kialakult. A missziói szervek működésén kívül a századforduló óta kisebb felekezetközi és nemzetközi szervek is létrejöttek, amelyek m űködésük alapelvévé tették az ökum eni­ kus gondolat. Ilyen például a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Világszövetsége, a Keresztyén D iákok Világszövetsége és a K e­ resztyén Leányegyesületek Világszövetsége.

284

A z ökumenikus mozgalom az első világháború alatt és után 1914 novemberében Söderblom svéd érsek kezdeményezésére a különböző európai semleges országok protestáns egyházai em lékiratot intéztek az összes keresztyén egyházhoz, hogy bi­ zonyságot tegyenek a Krisztus testének egységéről, és az egyhá­ zaknak az emberiség iránt érzett felelősségéről. 1915 pünkösdjén Söderblom uppsalai érsek, a dán püspökök, a svájci és hollandiai egyházi vezetők kijelentették, hogy készek delegátusokat küldeni a hadviselő állam okba, hogy a háború által megzavart nemzetközi érintkezéseket legalább egyházi ügyekben újra felvegyék. U ppsala vált az egyházi béketörekvések központjává. 1917. december 14-én Söderblom érsek székhelyén összeült a semleges országok egyházainak konferenciája. A hadviselő állam okból útlevélnehézségek m iatt nem volt résztvevő. M ár ekkor megin­ dult a tervezgetés az egyházak háború utáni ökumenikus moz­ galmairól, de egyúttal arról is, hogy az egyházak közeledésének m unkálnia kell az országok közeledését is. Még alig ültek el a háború viharának hullámai, am ikor 1919ben a hollandiai W assenaerben összeült a „nemzetközi, jó b arát­ ság egyházi világszövetsége” (W eltbund für internationale F re­ undschaftsarbeit der Kirchen). A volt hadviselő államok egyházi személyiségei ekkor találkoztak először egymással. Söderblom újra felvetette évek óta hangoztatott tervét az egyetemes egyházi kongresszus összehívásáról. 1920 augusztusában Genfben m ár a különböző egyházak kilencven képviselője tárgyalt arról, hogyan készíthetik, elő a tervezett világkonferenciát. E kkor állapították meg először a konferencia címét is: „Universal Christian Conference on Life and W ork („Élet és M unka”). Német neve: W eltkonferenz für praktisches Christentum. A z Élet és M unka mozgalom 1925-ös stockholmi világkonferenciája Ö t évig készítették elő a stockholmi konferenciát és öt évig im ádkoztak sikeréért. A m ár előzőleg említett 1920-as genfi, és az 1922-es helsingborgi (Svédország) konferencián kívül előké­ szítő konferenciát tarto ttak 1923-ban az amerikai Philadelphiá­ ban, és 1924-ben az angliai Birminghamben. A konferencia közvetlen előkészítését a világgyűlés előtt Stockholm ban öt bi­ zottság kéthetes munkával végezte el. A világ ö t tájáról jö tt össze kb. 600 küldött és hivatalos megbízott, akiket az egyházak szabályszerűen választottak meg. A jelenlevők a földön levő keresztyének többségét képviselték. A világ addig még nem látta a keresztyének hasonló méretű, nemzeti és felekezeti korlátokon felülemelkedő összejövetelét. A m agyar egyházi küldöttség is megjelent a világgyűlésen. A háború keserűségei, vétkei és nyom orúságai még annyira elevenen éltek a világ emlékezetében, s még annyira kihatottak számos ország életére, hogy ennek hatása alatt a konferencia elsősorban a keresztyén gyakorlati tevékenység program ja felé fordult. U gyanakkor az a meggyőződés h ato tta át a konferenci­ át, hogy a keresztyénség szétszakadozott ágait leginkább az a

gyakorlati szolgálat hozhatja egymáshoz közelebb, am it az egy­ háznak a világban kell betöltenie. Söderblom svéd érsek a vendéglátó házigazda gondosságával és a nagyhírű tudós és főpap bölcsességével vezéregyénisége volt a konferenciának. Szükség is volt univerzális szellemi erejére, m ert m ár a konferencia elején egymásnak feszült két teológiai táb or ellentéte. K ülönösen az angolszász keresztyénség képvise­ lői hirdették azt, hogy Isten országa megvalósítandó feladat a földön, az egyháznak keresztyén etikai program ját kell győze­ lemre vinnie, krisztianizálnia kell a világot, ezt az eszményi földi állapotot kell m unkálnia minden keresztyénnek. A m ásik tábor — Ihmels szász evangélikus püspökkel az élen — viszont azt hangsúlyozta, hogy Isten országa soha nem válhatik emberi valósággá, hanem m int eszkatologikus ígéret lebeghet a küzdők szeme előtt. A világ megjavításához az egyes keresztyének meg­ térésén át vezet az út. Természetesen m indkét iránynak vannak sebezhető pontjai is, de igazságtartalm uk is. Söderblom azzal hozta a kiegyenlítődést, hogy a szeretet bibliai és egyben lutheri fogalmát helyezte a középpontba, s ezzel hangsúlyozta a keresz­ tyén aktivitást anélkül, hogy a világ krisztianizálásának bibliai ígéreten nem alapuló fogalm ára szükség lett volna. A stockholmi konferencia Söderblom hatására a társadalm i élet égető kérdéseit helyezte előtérbe. Az első számú bizottság „az egyház és a gazdasági és ipari kérdések”-kel foglalkozott. A második számú tém át „az egyház és a társadalm i és erkölcsi kérdések” problem atikája képezte. Kiemelkedő m unkát végzett a harm adik számú bizottság, amely „az egyház és a nemzetközi viszonylatok” kérdésével foglalkozott. Ennek elnöke Brent ang­ likán püspök volt, aki az emberiség békéjéért érzett felelősségé­ ről volt közismert. A harm adik számú bizottság a következő fontos m egállapításokat tette: „A háború összeegyeztethetetlen Jézus Krisztus tanításával. A háború az erőnek nem a kihasználása, hanem az azzal való visszaélés. Avagy nem visszaélés-e az erővel az, am ikor reá bízzuk, hogy döntse el, hol van az igazság és a jog? A háború minden formája, de különösen a tám adó háború elítélendő. Tám adó, az, aki nem akarja m agát alávetni az elfogulatlan bíróság ítéletének. Az egyházak parancsoló feladata, hogy a népeket minden befolyásuk igénybevételével rávegyék a testvéri szervezkedésre. M agától értetődik, hogy a fenti határozatok érintetlenül hagyják minden nemzetnek azt a sérthetetlen jogát, hogy megvédje önm agát m inden tám adás és elnyomás ellen. Az egyház nemzetfölötti abban az értelemben, hogy missziója nem áll meg egy nemzet határainál. Küldetése, hogy mindenkit meg­ tanítson, egyrészt a nemzetközi nagyképűségtől, másrészt az üres és érzelgős világpolgáriasságtól való tartózkodásra.” Azok a nagy eszmék, amelyek Söderblom ot és a konferencia résztvevőit eltöltötték, orvosság voltak a h áború utáni szétsza­ kadozott és ellenségeskedő hangulatú világban.

A H it és Egyházszervezet 1927-es lausannei világkonferenciája A H it és Egyházszervezet 1927-es lausannei világkonferenciá­ ja az előző konferenciáktól egy igen fontos tekintetben különbö­ zött. Az előző konferenciák a felekezeti m egosztottságot és szakadozottságot kikerülhetetlennek vették s csupán azt k u ta t­ ták, hogyan lehetne ezek ellenére is együtt dolgozni a legfonto­ sabb életkérdésekben. Szándékosan hagyták figyelmen kívül az alapvető hitbeli és gyakorlati különbségeket. Lausanne-ban pe­ dig éppen ezek az eddig mellőzött kérdések képezték a tárgyalá­ sok főanyagát. A célkitűzés az volt, hogy a különbségek nyílt m egvitatásra kerüljenek, a félreértéseket kiküszöböljék és az egymás iránti rokonérzést előmozdítsák. L ausanne-nak az adott páratlan jelentőséget, hogy azok a kérdések kerültek megvita­ tásra, amelyek a felekezeti különbségek gyökerénél vannak. A H it és Egyházszervezet 1927 augusztusában Lausanne-ban ta rto tt világkonferenciáján 102 egyház 450 hivatalos kiküldöttje vett részt. N oha m ár két évvel korábban megjelent a „M ortali­ um anim os” cím ű pápai enciklika, amely elítélte a keresztyén egység keresésének mozgalmait, mégis sokan remélték befolyá­

sos bíbornokok kijelentései alapján, hogy a V atikán nem fog teljesen elzárkózni a konferencián való képviseltetés elől. Bár a pápa fogadta a meghívást előterjesztő küldöttséget, mégis mere­ ven elzárkózott a konferenciától. Így tehát a résztvevők a p ro­ testáns egyházakat és az ortodox egyházak többségét képvisel­ ték. A konferencia hét tárgyat tűzött ki m egtárgyalásra: 1. Felhí­ vás az egységre. 2. Az egyház üzenete a világhoz: az evangélium. 3. Az egyház természete. 4. Az egyház közös hitvallása. 5. A lel­ készi tiszt. 6. A szentségek. 7. A keresztyénség egysége és annak a meglevő egyházakhoz való viszonya. A krízis akkor jelentkezett, am ikor az egyes pontok megvita­ tása során kitűntek azok a nagy különbözőségek, amelyek a kongresszuson képviselt különféle hitvallású egyházakat és kö­ zösségeket egymástól elválasztják. A hitvallási nehézségek mel­ lett még az is szerepet játszott, hogy „a kongresszus vezetőségét elsősorban tám ogató angol és amerikai, főleg anglikán táborral szemben egyre n ő tt az elégedetlenség, amely legalább a német, amerikai és svéd lutheránus körökben nyilatkozott meg, de érezhető volt a reform átusság, a kisebb felekezetek és az orto d o ­ xok körében is.” A H it és Egyházszervezet 1927-es világkonferenciája kétségte­ lenül egyháztörténelmi jelentőségű m unkát végzett. A felekezeti villongások és az emberiség m egosztottságának abban a korsza­ kában is rendkívül értékes jelenség volt, hogy a keresztyén egy­ házak keresték és m egtalálták egymást, szom júhozták a testvéri találkozás öröm ét, és érdeklődtek egymás tanítása, élete iránt. Az ökumené történetében pedig különösen jelentős állomás az, hogy a felekezeti meghasonlások gyökeréig m ert lenyúlni a H it és Egyházszervezet világkonferenciája.

A két mozgalom közös útja A G yakorlati Keresztyénség világmozgalma m unkája közben felvetett olyan kérdéseket, amelyek m ár sajátosan hitbeli és hitvallási kérdések voltak, s amelyek a H it és Egyházszervezet tárgyalási körébe estek. 1937-ben egy országban egymás után következő időpontban tarto tta ülését a két világmozgalom. A G yakorlati Keresztyénség világmozgalma O xfordban 1937. július m ásodik felében, a H it és Egyházszervezet pedig Edin­ burgh-ban augusztusban tarto tta második világgyűlését. Az ere­ detileg egymástól függetlenül létrejött két nagy egyetemes ke­ resztyén mozgalom egymást kiegészíteni akaró szándéka ju to tt ebben kifejezésre. A világ minden részének több mint 40 országából ugyanannyi egyház és felekezet, illetve ha az országos vagy nemzeti egyháza­ kat külön számítjuk, 122 keresztyén közösség 400-nál több (O xfordban 480, Edinburgh-ban 414) képviselője sereglett össze ezeken a gyűléseken. M ind a két gyűlés elsősorban dolgozó gyűlés volt. A gyűlé­ seknek ez a jellege megnyilvánult abban is, hogy az idő legna­ gyobb részét a szakbizottságok ülései foglalták le, melyeknek feladata volt a nyilvános teljes ülések tárgyalási anyagának átdolgozása és előkészítése. A tárgyalások eleitől végig szent felelősségnek a tudatában, békés, testvéries szellemben folytak le s a fennálló különbségek s át nem hidalt eltérések őszinte elismerése mellett is teljes egyér­ telműséggel elfogadott bizonyságtételekben m int az egyházak­ hoz intézett üzenetekben végződhettek. M ind a két üzenet fel­ hívja a keresztyéneket és a keresztyén egyházakat, hogy bűnbá­ nat, egymástól tanulás, egymás értékeinek megbecsülése, köl­ csönös megértésre törekvés útján keressék a közösséget, az egy­ séget életben, m unkában, Isten-szolgálatban. Az oxfordi üzenet főképp az egyháznak a faji kérdéshez, az államhoz, a háború kérdéséhez való viszonyára, továbbá a keresztyén nevelésre vo­ natkozóan állapít meg olyan irányelveket, melyek elsősorban a Szentírásban foglalt Ige igazságát kívánják érvényre juttatni. A jóval rövidebb edinburghi üzenet a fentiek szerint egyszerű, töm ör m ondatokban hangsúlyozza a Krisztus anyaszentegyhá­ zának egységét, melynek végre m inden széttagoltság fölött dia­

dalm askodnia kell, hogy az egész keresztyénség élete egyetlen nagy bizonyságtétellé válhasson az egyedül megváltó K risztus­ ról a békétlen emberiség számára. A gyűléseken elért tényleges eredmények sorában nem csekély jelentőségű az a közös megállapodás, hogy a két gyűlés által képviselt mozgalom mindegyik célkitűzéseinek épségben tartása mellett a jövőben közös szervezetben kíván egyesülni. E gyűlések sajnálatos hiányossága volt, hogy a németországi evangélikusság képviselői nem vehettek részt, m ert nem kaptak kiutazási engedélyt. A fasiszta agresszió fenyegetően közelgett, de még a második világháború kitörése előtt megtette az ökumenikus mozgalom a lépéseket a közös egyházi világszervezet kialakításának előké­ szítésére. 1938-ban U trechtben kidolgozták az Egyházak Világ­ tanácsa alkotmánytervezetét. 1939 júliusában G en fből még ki­ bocsátottak békefelhívást, de szeptemberben m ár a fegyvereké volt a szó. A második világháború borzalm ai idején a semleges Svájc területén tovább folyt az előkészítő m unka. A m int eltűnt a háború árnyéka Európa felől, a fájdalmas sebek gyógyítása, segélyakciók megszervezése volt az ideiglenesen m egalakult Egyházak Világtanácsának a fő feladata. 1946 februárjában Genfben az ideiglenes vezetőség kim ondta, hogy az Egyházak Világtanácsa alakuló nagygyűlését 1948 nya­ rára kell egybehívni, Am sterdam ba. G enf mellett Bossey-ben tanulm ányi központ céljára épületet vásároltak. Az égető nem­ zetközi kérdésekkel való foglalkozás céljára pedig létrehívták a „Nemzetközi ügyekkel Foglalkozó B izottságot”, amely első ülé­ sét 1946-ban Cambridge-ben tarto tta, A „H it és Egyházszerve­ zet” bizottsága 1947 óta tartja üléseit. 1910 óta így érkezett el 1948-ban annak az ideje, hogy az ökumenikus mozgalom szervezeti form át is öltött, s létrejött az Egyházak Világtanácsa.

M egalakul az Egyházak Világtanácsa Amsterdamban, 1948. augusztus 23-án Az egyházak amsterdami világgyűlésén 43 ország 148 egyhá­ zának 352 hivatalos delegátusa, 340 helyettes és 500 tanácskozó kiküldötte, valam int 100 ifjúsági képviselője vett részt, a nemhi­ vatalos résztvevőkkel és a világsajtó 200 tudósítójával a konfe­ rencia teljes létszáma 1400 körül volt. A legnagyobb létszámú lutheri evangélikus töm b mellett a vendéglátó reform átusok és az anglikánok nagyszámú képviselője, a világ különböző protes­ táns felekezeteinek, az ókatolikusoknak, valam int a görögkeleti keresztyénség egy részének kiküldöttei voltak jelen A m sterdam ­ ban. A világkeresztyénség két nagy töm bje azonban hiányzott. A Világtanács kezdettől tudja azt, hogy a róm ai pápaság távol tartja m agát ettől a keresztyén megmozdulástól, ezért 1939 óta a V atikánt csupán tájékoztatta, de nem hívta meg A m sterdam ­ ba. A nagyszámú róm ai katolikus érdeklődő láttán 1947-ben m eghatározott számú hivatalos megfigyelőt meghívott a konfe­ renciára. A V atikán azonban ez év júniusában hivatalosan meg­ tiltotta a konferencián való megjelenést. A megnyitás napján minden holland róm ai katolikus tem plom ban felolvasták az érsek pásztorlevelét, amely szerint a keresztyénség egysége csak a róm ai egyházba való visszatérés útján képzelhető el, s amely im ádságra szólítja fel a híveket a konferenciáért és résztvevőiért, hogy erre az útra lépjenek. A másik távoliét az ortodox egyhá­ zak nagy részének távolm aradása volt. Részvételükre komoly reménység látszott egy ideig, azonban a moszkvai patriarchatus a távolm aradás mellett döntött. U gyanakkor kifejezte további érdeklődését az ökumenikus mozgalom iránt is, kérve a Világta­ nács m unkája felőli állandó tájékoztatást. Így a keleti egyházak 85 helyéből mindössze 24 helyet foglaltak el a hivatalos delegá­ tusok. A világgyűlés első plenáris ülésén előterjesztették az Egyházak Világtanácsának m egalakulását kijelentő rövid javaslatot, am e­ lyet a 148 egyház delegátusai a jelenlevők öröm ujjongása és

286

tapsa közepette egyhangúlag a magukévá tettek. Tíz évi ideigle­ nes lét u tán megalakult az egyházak világszervezete. A világgyűlés „nagy előadásait” a sajtón és a rádión keresztül az egész világ keresztyénsége feszült érdeklődése kísérte. A sort K arl Barth nyitotta meg. A világgyűlés kritikus napja volt, am ikor az amerikai protestánsok kiküldötteként J. F. Dulles éles tám adást intézett a komm unizm us ellen. H rom adka prágai professzor válaszolt, aki viszont N yugat csődjéről beszélt és azt fejtegette, hogy a keresztyénségnek m inden új helyzetben meg kell találnia a szolgálat lehetőségét. A gyűlésen m egválasztották az Egyházak V ilágtanácsának vezetőségét. H at elnöke lett az EVT-nek. F ő titk ára továbbra is Visser’t H ooft, holland reform átus lelkész m aradt. A Világta­ nács legfőbb korm ányzó szerve a 90 tagú K özponti Bizottság. Ez a szerv vezeti a Világtanács ügyeit a legközelebbi világgyűlé­ sig. A Világtanács állandó genfi szervei a Főtitkárság, a H it és Egyházszervezet Osztálya, a Tanulm ányi Osztály, az Újjáépítési Osztály, az Ifjúsági Osztály, az Ö kumenikus Intézet (Bossey), a Nemzetközi K apcsolatok Osztálya, a G azdasági Osztály, a Saj­ tószolgálat és végül az evangelizációs m unka titkársága. A világgyűlés az egyházak közti közös nagy teológiai m unká­ nak a tovább folytatását és kiszélesítését h atározta el. Az am s­ terdami konferencia mintegy ezerszavas üzenetet intézett a vi­ lágkeresztyénséghez és a világ népeihez. Az amsterdami nagygyűlés legfontosabb eseménye az volt, hogy egyáltalában létrejött. Ezen először találkoztak a szétsza­ kadt keresztyénség hivatalos kiküldöttei, köztük érsekek és egy­ szerű egyháztagok, teológusok és technikusok, háborúskodó hollandok és indonézek, szemben álló Kelet és N yugat, feketék, sárgák és fehérek. A K risztusban való egység erősebbnek bizo­ nyult, m int az elválasztó ellentétek. Csalódtak azok, akik Ams­ terdam tól valamiféle egyházak fölötti „világegyház” m egalaku­ lását várták. Sem világegyház, sem puszta küldő szervezet, h a­ nem keresztyén egyházaknak a Krisztus, az Isten Fia és egyedüli M egváltónk felőli közös hitvallásában m egalapozott, világot átfogó szervezete alakult meg A m sterdam ban. A világtanács — minden hitvallástalan unionizmus vagy rajongó idealizmus távoltartásával — valóban az egyházak pillérein nyugszik. A világkonferencia nagy eredményei között sorolhatjuk, hogy minden politikai lekötöttségtől távol tu d ta tartani magát. Nem esett áldozatául azoknak a törekvéseknek, amelyek a világpoliti­ ka mai nagy feszültségében az egyik oldal eszközévé akarták tenni, hanem az egyház hangját tudta megszólaltatni mindkét oldal felé. N yitott ajtókat hagyott Kelet távollevő egyházai és R óm a felé. M egerősítette az egyházak együttm unkálkodásának krisztológiai alapját: a Jézus Krisztusról, Isten F iáról és egyedü­ li M egváltóról való hitvallás volt a vezérhang minden megnyil­ vánulásában.

Evanston, 1954 A nagygyűlés előtt a felekezeti töm bök ta rto ttak konferenci­ át: a lutheránusok Chicagóban, az anglikánok M inneapolisban, a reform átusok Princentonban. Chicago katolikus érseke pász­ torlevélben figyelmeztette a róm ai katolikusokat, hogy nem szabad részt venniük a nem katolikus szervezetek összejövetele­ in. Az Egyházak Világtanácsa II. nagygyűlés a Chicago melletti Evanstonban folyt le. A résztvevők 54 országból érkeztek, 179 egyházat képviseltek. A tagegyházak száma 167 volt. Bell, chichesteri püspök az Egyházak Világtanácsa K özponti Bizottságának elnöke arról számolt be, hogy a világhelyzet 1948 óta is rom lott. Növekvő feszültség állott be Kelet és Nyugat között, s ez elkerülhetetlenül befolyásolta az egyházak helyzetét. A fajok közötti összeütközés azóta élesedett. A hidrogénbom ba problém ája a nemzeteket arra kötelezi, hogy békésen, az emberi jó ak arat erőfeszítésével oldják meg a nehézségeket. Bell püspök az 1950-ben T orontóban ta rto tt központi bizottsági ülésre is utalt, amely az EVT politikai állásfoglalásainak a m élypontját jelentette. A K özponti Bizottság határozata a koreai h áborút és

zak szolgálatán keresztül is erősödött a Keresztyén Békekonfe­ az amerikai agressziót jóváhagyta. Beszámolt arról is, hogy rencia szelleme az Egyházak V ilágtanácsában. 1953-ban az indiai Lucknowban a K özponti Bizottság m ár A nagygyűlés résztvevőinek, mielőtt naponként beültek az felülvizsgálta ezt a tévedését és a koreai háború megszüntetése ülésterembe, hogy o tt teológiai eszmecserét folytassanak erről a mellett szállt síkra. főtém áról: „Jézus Krisztus a világ Világossága”, odakint az A nagygyűlésen Visser’t H ooft főtitkár elismeréssel nyilatko­ indiai utcán találkozniuk kellett az otthontalanokkal, akik éj­ zott a magyar teológusok tanulm ányi m unkájáról, amellyel a szakájukat a város valamelyik terén vagy utcáján töltötték egy nagygyűlés főtém áját — „K risztus a világ reménysége” — dol­ szál tak aró b a burkolózva, és látniuk kellett sok-sok rosszul gozták fel. táplált embert, akik közül sokan sohasem laknak jó l; látniuk A főtémával kapcsolatos eredm ényt elsősorban abban kell kellett leprásokat is, akik az utcasarkokon lassan sorvadó ke­ látnunk, hogy: 1. a rendkívüli fontosságúvá emelkedett tém a a zükkel nyúltak könyöradom ányok után. tagegyházak további tanulm ányozása tárgyává lett, — 2. igen Ennek következtében az ülésteremben csak úgy lehetett „teo­ lényeges pontokon valamennyi eddigi ökum enikus gyűléssel lógiát művelni”, hogy annak elszakíthatatlan kapcsolatban kel­ szemben döntő fontosságú megegyezéseket hozott, és hogy — 3. kikutatta és m egfogalm azta azokat a nézeteltéréseket, am e­ lett lennie az élettel, a kenyérrel, az egészséggel, általában az ember — és nemcsak az indiai ember — valóságos napi problé­ lyek a keresztyén reménységre vonatkozóan a tagegyházak kö­ máival. Emellett Afrikából, Ázsiából és a hatalm as szigetvilág­ zött fennállnak. ból ott voltak a „színes” népek: négerek és sárgák, akiknek egy A melléktémák részletezték a főtéma konkrét vonatkozásait. Értékük a feldolgozásoknak, hogy foglalkoztak az egyházaknak része nemrég szabadult fel a gyarm ati elnyomás alól, másik része azzal a szolgálatával, amelyet elvégezhetnének a kom m unista és pedig még mindig ez alatt az iga alatt van: ezeknek az emberek­ nem kom m unista világ közötti feszültségben. Célul tűzték ki, nek a jelenlétében nem lehetett elvontan és általánosságban hogy a különböző társadalm i rendszerekben élő egyházak be­ beszélni a „keresztyén szolgálat" -ról, hanem csak úgy, hogy szélgetést folytassanak egymással. annak összefüggésben kellett lennie az ő helyzetükkel, az ő sorsukkal és az abban végzendő konkrét keresztyén szolgálattal. A második számú határozat a konkrét nemzetközi helyzettel A m ikor a nagygyűlés elítélte a háborút, a szociális igazságta­ foglalkozott, s főfeladatául a bizalm atlanság eloszlatását tüze ki lanságokat és hitet tett a béke, a fejlődés, az emberi haladás és a világhelyzetben. Szükségesnek tarto tta a töm egpusztító fegy­ a szociális igazságosság mellett, akkor ebben az állásfoglalásá­ verek eltiltását, nemzetközi egyezmények létrehozását, amelyek ban benne hangzott az egész jó ak ara tú emberiség állásfoglalása kapcsán az állam ok egymás életébe való beavatkozását kell ezekben a kérdésekben. megakadályozni. H angsúlyt tettek a felelős államférfiak közvet­ A nagygyűlés felhívással fordult „minden korm ányhoz és len tárgyalásainak folytatására. néphez” , melyben többek között ezt m ondja: „M a a háború A faji feszültséggel kapcsolatban az EVT nagygyűlése elítélt maga közös ellenség. A h áború bűn az ember természete ellen. minden megkülönböztetést, s az egyházakat közös akcióra hívta Számos nemzedék jövője és elmúlt korok öröksége forog koc­ fel a faji üldözések ellen. kán. K önnyen elpusztulhatnak, mivel néhány ember cselekedete A nagygyűlésnek az atom - és hidrogénbom ba használatának eltiltására vonatkozó határozatát megküldték a tagegyházak­ vagy hibás szám ítása katasztrófát okozhat. Mérsékletre és ö n ­ m egtagadásra van szükség a háborút előidéző dolgokban, türe­ nak. lemre és kitartásra a megoszlást előidéző dolgok eloszlatásának A száztagú K özponti Bizottságba a nagygyűlés két magyart keresésében, merészség és bátorság kell a békét előidéző dolgok is választott: D. dr. Vető Lajos evangélikus püspököt és dr. Pap m egragadásában. Parancsolóan szükséges a fegyverkezési ver­ László reform átus teológiai dékánt, A K özponti Bizottság elnö­ seny megállítása. A teljes és általános leszerelés az elfogadott cél ke az amerikai Fry püspök lett. és ennek elérésére konkrét lépéseket kell tenni. Az igazságos Az evanstoni nagygyűlésen a m agyar delegációnak azzal kel­ béke kiépítéséhez minden szinten tám adást kell indítani a köl­ lett vesződnie, hogyan végezheti el szolgálatát az am erikai k o r­ csönös bizalm atlanság gátjai ellen.” mány diszkrimináló intézkedései között, amelyek arra irányul­ A tagegyházak több m int felének nem ju to tt képviselet a tak, hogy a delegáció tagjait vallásszabadságukban, szólássza­ Központi Bizottságban, m ert annak 100 helyén a nagy egyházak badságukban, m ozgásszabadságukban korlátozzák. A m agyar több személlyel is képviseltették m agukat. A magyar protestan­ delegáció táviratilag kért engedélyt arra, hogy az EVT K özponti tizmus két tagsági helyet nyert el. A K özponti Bizottság tagjává Bizottságát meghívhassák M agyarországra. A m ikor az enge­ választotta dr. Bartha Tibor reform átus és Káldy Z oltán evan­ délyt elnyerték, D. Bereczky A lbert reform átus püspök, a M a­ gélikus püspököt. gyar Ökum enikus Tanács elnöke, átad ta a meghívást az EVT A nagygyűlés állást foglalt a népek békés egymás mellett élése, K özponti Bizottságának. A célkitűzés az volt, hogy az amerikai az általános leszerelés, a gyarmati népek felszabadítása mellett, korlátozásokkal szemben baráti fogadtatásban részesítsék M a­ és szót emelt a háború, a faji megkülönböztetés, az antiszemitiz­ gyarországon a K özponti Bizottságot, s ezzel is hozzájáruljanak mus és a gyarm ati elnyomás ellen. Kétségtelenül ezekben a a népek közötti feszültség enyhítéséhez. kérdésekben világosabb és egyértelműbb volt az állásfoglalás, Így került sor 1956 nyarán az EVT K özponti Bizottsága mint az előbbi években, annak ellenére, hogy még mindig voltak galyatetői ülésére. Sajnos, nyugati részről sok esetben hiányzott kisebb-nagyobb csoportok, amelyek zavarták a nagy együttes a korrekt viszonzása annak, am it a m agyar egyházak nyújtot­ hangját. Viszont éppen ezért értékesek a döntések: m ert azok tak. A galyatetői gyűlést több nyugati egyházi ember arra hasz­ viták közben születtek, és nem m agától értetődően jöttek létre. nálta fel, hogy a haladó egyházi vezetés elleni tám adásra biztas­ son. M ár G alyatetőn m egkezdődött a sajnálatos 1956-os őszi ellenforradalmi események egyházi előkészítése. Ez jelenti a Uppsala, 1968 galyatetői ülés negatív vonását. Az Egyházak Világtanácsa történetében eddig ez volt a legna­ gyobb létszámú nagygyűlés, amelyen 3000-en vettek részt. A küldöttek száma 730 volt. A résztvevők 43 százaléka jö tt Új-Delhi, 1961 Európából, 26 százaléka Észak-Amerikából, 15 százaléka Ázsi­ Az indiai Új-Delhiben 60 ország 198 tagegyházának 1500 ából, 8 százaléka A frika Szaharától délre eső országaiból, 4 résztvevője jelent meg az EVT III. nagygyűlésén. százaléka Közel-Keletről és Észak-Afrikából, 4 százaléka pedig 23 új tagegyházat vettek fel az Egyházak Világtanácsába, Latin-Amerikából. köztük a Szovjetunió orosz ortodox egyházát, valam int a rom á­ A megnyitó istentiszteleten M artin L uther Kingnek, a feketék niai, bulgáriai és lengyelországi ortodox egyházakat, és számos jogaiért küzdő lelkésznek kellett volna prédikálnia, de a gyűlés harm adik világbeli egyházat. A szocialista területről jövő egyhá­ előtt gyilkosság áldozata lett az Amerikai Egyesült Állam okban.

A róm ai katolikus egyház 15 fővel képviseltette m agát, Tucci, a V atikánban dolgozó jezsuita előadást is tarto tt „Az ökum eni­ kus mozgalom, az Egyházak Világtanácsa és a róm ai katolikus egyház” címmel. VI. Pál pápa üzenetet intézett a nagygyűléshez. Blake főtitkár joggal jelentette ki a nagygyűlés előtt, hogy a pápa konzervatív megnyilatkozása megismétlése a róm ai katoli­ kus egyház korábbi álláspontjának. Az előadások legnagyobb része azonban társadalm i és gazda­ sági kérdésekkel foglalkozott. Az előadók részletesen elemezték a világban fennálló gazdasági, társadalm i és politikai problém á­ kat és azt keresték, hogy a keresztyén egyházak és az egyes keresztyén emberek miképpen vehetnék ki részüket az igazsá­ gosságért és a békéért folyó világméretű harcból. Egymást kö­ vették azok az előadások, amelyek a gazdag és szegény népek, a faji m egkülönböztetés, az éhség, az emberi jogok problémáival foglalkoztak. Az egyik határozat kim ondta: „A keresztyének vegyenek részt az emberek millióinak harcában a nagyobb társadalm i igazságosságért és a világ fejlődéséért.” Egy másik h atározat ezt m ondta: „Az egyházak arra vannak elhíva, hogy a prédikációk­ ban és a tanító m unkában — belefoglalva a teológiai nevelést is — fejtsék ki az emberiség Istentől ad o tt egységét és hangsú­ lyozzák ki annak konkrét alkalm azását az emberekkel való szolidaritásra nézve és a föld javaival való sáfárkodásra nézve.” Visser’t H ooft, nyug. főtitkár átfogó képet rajzolt arról, m i­ lyen széles bázisra tekinthet az Egyházak Világtanácsa. G yakor­ latilag valamennyi protestáns és ortodox egyház a tagok között van. K ülönösen sok egyház lépett a tagok sorába Afrikából, Ázsiából, Latin-Am erikából. Együttm űködés jö tt létre a katoli­ kus egyházzal is. Ennek a hatalm as egyházi világszervezetnek azonban a problém ái is hatalm asak. Az egyházak sohasem szol­ gálhatják önm agukat, hanem mindig az embert, az emberiséget. A szegény— gazdag országok problém ája állandóan szerepel az Egyházak Világtanácsa szóhasználatában. Eszerint a fehér emberek által lakott országokat tekintik gazdagnak, és a színe­ sek országait tekintik szegénynek. M agyar egyházaink ezzel szemben azt szokták kifejteni, hogy a társadalm i problém a nem itt jelentkezik. A színesek által lakott országok szegénységének oka a több évszázados gyarm atosítás, s ebben nem egyformán vétkesek a fehérek által lakott országok. K orunk társadalm i kérdése a konzervatív és a haladó társadalm aknak feszültségé­ ben jelentkezik. A társadalm i fejlődést az egyházak nemcsak adakozások növelésével és segélynyújtással szolgálhatják, ha­ nem azzal, ha a társadalm i fejlődést m unkáló erőket segítik, ha a haladás mellé állnak, mert ezzel egy-egy ország fejlődésének alapvető kérdéseit segítik. Az egyházak közti együttm űködés kérdésében küldötteink a hangsúlyt azokra a feladatokra szokták tenni, amelyekben az egyházak segíthetik a békének és az emberiség jövőjének a megvédését. Ez az a terület, amelyen az egyházak más jó ak aratú emberrel együtt szolgálhatják az emberiség ügyét. A K özponti Bizottságba újra beválasztották dr. Bartha Tibor reform átus és D. Káldy Z oltán evangélikus püspököt.

Nairobi, 1975 A nairobi nagygyűlésen a hat világrészből (Latin-A m erikát véve a hatodiknak) több mint 2500 küldött, tanácsadó, megfi­ gyelő, újságíró, rádiós és televíziós riporter volt jelen. A szava­ zatijoggal bíró, hivatalos kiküldöttek száma 676 volt. Afrikából 107, Ázsiából 92, Közel-Keletről 24, Latin-Am erikából 21, tehát az ún. „harm adik világból” több, m int 250 hivatalos kiküldött jö tt össze. Észak-Amerikát 137, N yugat-E urópát 147, KeletE urópát 97 küldött képviselte. Feltűnő, hogy a korábban túl­ nyom ó többségben levő „nyugati keresztyének” N airobiban mindössze 50-nel több delegátussal voltak képviselve, m int a „harm adik világ" keresztyénéi. Ez is jelzi azokat a nagy változá­ sokat, amelyek elsősorban A frikában, de Ázsiában is végbemen­ tek. A nagygyűlés főtémájával kapcsolatban — Jézus Krisztus

288

megszabadít és egyesít — egyértelműen állást foglalt a nagygyű­ lés a „vertikális és a horizontális vonal” elválaszthatatlan együvé tartozása mellett. Többen tám adták az Egyházak Világtanácsát, hogy miért foglalkozik társadalm i, gazdasági és politikai kérdé­ sekkel. V oltak természetesen olyan egyházak is — és ezek között élen járn ak a szocialista országokban élő keresztyén egyházak — , amelyek közel 20 esztendő óta hangsúlyozzák az egyházak szolgálatának szükségességét a földi igazságosságért, egyenlősé­ gért és békéért, a vertikális vonal elhanyagolása nélkül. A verti­ kális és horizontális vonal összetartozása nemcsak egyes előadá­ sokban, hanem a nagygyűlés határozataiban is világos volt. Az is m egállapítható volt, hogy míg régebben egyes nyugati egyházi körökben igen nagy reménységet fűztek ahhoz, hogy valamilyen form ában létrejön a protestáns, az ortodox és a róm ai katolikus egyházak közötti egység, ez a reménység nem valósult meg. Szó volt róla, hogy a róm ai katolikus egyház belép az Egyházak Világtanácsába. Sokak csalódására ez sem történt meg. Ennek ellenére a róm ai katolikus egyház 16 képviselője N airobiban is részt vett a nagygyűlés m unkájában. A nagygyű­ lés m egállapította, hogy a közeledésben az „előrehaladás lelas­ sult” . A közel-keleti kérdésben aggodalm át fejezte ki a nagygyűlés a „katonai erő folyam atos beáram lásáért erre a területre”. Azt az álláspontját ju tta tta kifejezésre, hogy Izraelnek ki kell vonul­ nia az általa elfoglalt területekről, biztosítani kell a palesztin nép önrendelkezési jo g át, továbbá Izraelnek és az arab állam oknak el kell ismerniük egymás határait. (Természetesen Izrael kivonu­ lása után.) K öszöntötte a nagygyűlés az Európai Biztonsági és Együttműködési K onferencia Helsinkiben aláírt záródokum en­ tum át, értékelve az abban foglalt alapelveket. Felhívással for­ dult az érdekelt korm ányokhoz, hogy „haladéktalanul minden részletében hajtsák végre a helsinki egyezményt” . Az egyházak­ nak is fáradozniuk kell a maguk helyén azért, hogy ezek az elvek érvényesüljenek. Angolával kapcsolatban aggodalm át fejezte ki a nagygyűlés. Dél-Afrika beavatkozása Angolában komolyan csökkentette e terület problém áinak békés megoldását. Felszólí­ to tta a nagygyűlés az érdekelt korm ányokat, hogy „tartsák tiszteletben Angola függetlenségét és területi sérthetetlenségét.” Tehát kifejezetten politikai kérdésekkel is foglalkozott. Sajnos, voltak negatív vonások is. Egyes nyugati egyházak képviselői nem nagyon örültek N yugat és Kelet közeledésének, amelyet a helsinki záródokum entum is elő ak art mozdítani. Éppen a záródokum entum tárgyalásánál intéztek tám adást több szocialista ország ellen. A nagygyűlés egyes szakaszaiban újra lehetett érezni a hidegháború feléledését.

Vancouver, 1983 Az Egyházak Világtanácsa hatodik nagygyűlése a kanadai Vancouverben volt 1983. július 24.— augusztus 10-ig. 839 kül­ dött, 304 tagegyházból vett ezen részt, de a nem szavazati jogú résztvevőkkel együtt több m int 4000 ember jelent meg. De volt olyan evangelizáció is, amelyen 15 ezren vettek részt. „Jézus Krisztus — a világ élete.” Ez volt a főtémája a nagy­ gyűlésnek. A főtém át négy altém ára ágaztatták: 1. Az élet Isten ajándéka. — 2. Élet és halál: szembeszállás és legyőzés. — 3. Elet, a m aga teljességében. — 4. Élet, egységben. M ind a négy altém áról plenáris üléseken hangzottak az előadások. Ezen felül volt még 8 „tém acsoport” . Ennek a témái a következők voltak: bizonyságtétel a megosztott világban (misszió, evangelizáció); lépések az egységhez vezető úton (az egyház egységének kérdé­ se); m ozgásban az egyenlőség felé (az emberiség m egosztottsá­ gának legyőzése); gyógyító és részt vevő élet a közösségben; szembesülés a békét és túlélést fenyegető veszélyekkel; harc az igazságosságért és az emberi m éltóságért; tanulás a közösségben (az egymásra utaltságból adódó tanulás szükségessége); hiteles kom m unikáció (hírközlés). K ét előadás gyakorolt nagy hatást. Allan Boesak professzor, a Reform átus Világszövetség elnöke (Dél-Afrika) igen erősen hangsúlyozta, hogy a békének és igaz­

ságosságnak egynek kell lennie. Azt m ondta, hogy az ún. „h ar­ madik világban” sok keresztyén aggódik am iatt, hogy a világ egyes részeiben a béke ügyét el akarják választani az igazságos­ ság ügyétől, s ezzel észak-atlanti ügyet csinálnak a békéből, miközben nem vesznek tudom ást a kizsákmányolásról és az igazságtalanságokról, amelyek elsősorban a „harm adik világ­ ban ” vannak. Pedig az éhség, a szegénység, a faji megkülönböz­ tetés és az igazságtalanság felszámolása nélkül nem lehet a békét tartóssá tenni. D orothea Sölle, ham burgi professzornő élesen m u tato tt rá az anyagi gazdagságnak az emberséget eltorzító hatására. Az em ­ beriség kétharm ad része ki van zárva az élet teljességéből, mert a halál küszöbén élnek, gazdaságilag szabályozott szegénység­ ben. Igen élesen bírálta a kapitalizmust. A nagygyűlés határozatai közül a legjelentősebbnek ez a cí­ m e: „Állásfoglalás a béke és igazságosság ügyében”. Ebben felhívták az egyházakat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket közös bizonyságtétel eléréséért a m egrontott világban, kötelezzék el m agukat az igazságosságért és az emberi m éltóságért való harc­ ra. „Hisszük, hogy el fog jönni az idő, am ikor az egyházak egyértelműen kinyilvánítják, hogy a nukleáris fegyverek előállí­ tása és rendszerbe állítása, valam int ezek használata bűntény az emberiség ellen. Sürgetjük az egyházakat, hogy gyakoroljanak nyom ást korm ányaikra, hogy dolgozzanak ki olyan nemzetközi törvényes eszközt, amely törvényen kívül helyezi a nukleáris fegyverek birtoklását és használatát.” Az ökum enikus párbeszéd útján jelentős állomás volt a Hités Egyházszervezet (Faith and O rder) bizottságának dokum en­ tum a, amelyet a perui Lim ában több m int 100 róm ai katolikus, ortodox, anglikán, lutheránus, reform átus és m ás keresztyén felekezetű teológus tárgyalt és fogadott el a keresztség, az úrva­ csora és a lelkészi tiszt tém ájáról. Ezt a „Lim a-dokum entum ot” az Egyházak Világtanácsa megküldte valamennyi tagegyháznak véleményezésre és állásfoglalásra. A hivatalos válaszok beérke­ zése után újabb konferencia fog foglalkozni e három tém ában az egymáshoz való közeledéssel. Személyi kérdésekben is fontos döntést hozott a nagygyűlés. M egválasztotta az EVT elnökeit úgy, hogy minden világrész képviseletet nyert. A K özponti Bizottság elnöke Heinz Joachim H eld lett, aki a nyugatném et evangélikus egyház (EK D ) külügyi hivatalának elnöke. A 150 tagú K özponti Bizottság tagjai lettek dr. T óth K ároly reform átus és dr. Nagy G yula evangélikus püspökök. A következő évi központi bizottsági ülés új főtitkárt válasz­ tott, Emilio C astro személyében. Eddig a következő főtitkárok m űködtek: Visser’t H ooft (1938— 66), Blake (1966— 72), Potter (1972— 84), Emilio Castro (1984-től).

Néhány elvi megjegyzés 1. Az Egyházak Világtanácsa a 40 év alatt megtett úton igen sokat fejlődött. Kemény vitákkal és küzdelmekkel teli út volt ez, de a fejlődés íve m utatja, hogyan szélesedett ki a mozgalom szolgálata a hidegháború h atása alatt álló egyoldalúságból vilá­ got átfogó gondolkodásm óddá. N oha sokan vitatták, de mégis erősödött az a szemlélet, hogy az egyház egysége és az emberiség egysége összefügg, az egység nem egyházi öncél, hanem szolgálat a lakott föld javára. Az ökum enikus mozgalom létének egyik értelme és legidőszerűbb szolgálata az emberiség világméretű szolidaritásának erősítése. Az Egyházak Világtanácsában egyre jobban m egerősödött a meggyőződés, hogy a h áború elleni küzdelem, az éhség, a világ megoszlása szegényekre és gazda­ gokra, a rasszizmus, a környezetszennyeződés elleni harc stb. az egyházak feladata is, éppen az emberiség és a jövendő emberiség érdekében. Hosszan lehetne sorolni a 40 év alatti teológiai ter­ més idevonatkozó eredményeit. 2. Nagy fejlődést jelentett az is, ahogyan a kezdeti antikom ­ m unista beállítottságból eljutott az Egyházak Világtanácsa a szocialista világ elfogadására. Az egyetemes „U na Sancta Eccle­ sia” látható megjelenéseiben elismert helye van valamennyi szi­

tuációban élő egyháznak. Sokat ismételt megállapítás volt az, hogy az egyház nincs társadalm i rendhez kötve, nem azonos a polgári liberális dem okráciában élő egyházakkal, hanem a szoci­ alista társadalom ban élő egyházak is Jézus K risztusról tesznek bizonyságot, s tapasztalataikkal gazdagíthatják az ökum enikus közösséget. Egyre inkább tért hódított az a felismerés, hogy a szocialista társadalom igényli a keresztyének és az egyházak hozzájárulását a nagy kérdésekhez, különösen a patriotizm us, a m unkaerkölcs, a család, a becsület és nem utolsósorban a nemzetközi szolidaritás és a békéért folytatott erőfeszítések terü­ letén. A Keresztyén Békekonferenciával való együttműködés, a szocialista országokban élő egyházak képviselőinek bevonása az EVT különféle m unkaágaiba, sőt vezető területeibe — mind az együttm unkálkodás bizonyítékai. 3. Szembetűnő az a változás, ami a kezdeti nyugat-európai —amerikai érdekkörből indulva, egyre jo b b an kiszélesedett, a „második világ”, majd a „harm adik világ” irányába. Új-Delhi (1961), N airobi (1975) jelzik ezt az irányt. De ide lehet számítani a Potter főtitkár (K arib térség), majd Emilio Castro főtitkár (Latin-A m erika) személyével jelzett változást is. A szemlélet változását elősegítette az a tény is, hogy a „harm adik világ” egyházai ugrásszerű fejlődést értek el, elsősorban A frikában növekedett erőteljesen az egyházak taglétszáma, de elősegítette az a tény is, hogy az új gazdasági rend kérdése az ökumenikus mozgalom napirendjére került. Az igazságosságért folytatott világméretű küzdelem része a „harm adik világ” népei felemelke­ déséért folytatott harcnak. M ert a szegénységet ezekben az o r­ szágokban nemcsak a technika és a pénz hiánya okozza, hanem a fennálló társadalm i struktúra, amelynek m egváltoztatása szin­ tén döntő kérdés. Az új nemzetközi gazdasági rend illúzió az egyes társadalm ak belső, új gazdasági rendje nélkül. A „nemzet­ közi igazságosság” megvalósításának feltétele a nemzeti igazsá­ gos társadalm ak megteremtése. Sokat jelentett az Egyházak Világtanácsa ide vonatkozó segélyezési program ja is, a teológiai segítség is, de az innen jövő egyházak képviselőinek sajátos, új hangja is. 4. Egyházközi viszonylatban is láttuk a fejlődés méreteit a 40 év folyamán. A protestáns szintű indulás után 1961-ben csatla­ koztak nagy szám ban az ortodox egyházak az Egyházak Világ­ tanácsához. Nagy u ta t tett meg a V atikán is az ökumenizmus útján. L áttuk, mit jelentett a „M ortalium anim os” enciklika 1928-ban, s az ökum enikus m ozgalom ban való részvételt tiltó intézkedés az amerikai Evanstonban 1954-ben. Lényegében a második V atikáni Zsinat jelentette a döntő változást, s különö­ sen az 1964-ben kibocsátott zsinati dekrétum az ökumenizmus­ ról, amely az alapvetést ad ta a róm ai katolikus egyház részvéte­ léhez az ökum enikus mozgalomban. Az első nagyszabású rész­ vétel megfigyelői minőségben, 1968-ban történt az Egyházak Világtanácsa U ppsalában ta rto tt nagygyűlésén. Az ökumenikus lelkesedésben még olyan hírek is lábra kaptak, hogy a Vatikán belép az Egyházak Világtanácsába. Ezt azonban ham ar megcá­ folták. K ialakult a helyes mérték, amely szerint az Egyházak Világtanácsa és a Vatikán a párbeszéd viszonyában van egymás­ sal, a dialógus kiszélesedett valamennyi egyház irányában. K ö ­ zös bizottságokban is folyik tanulm ányi m unka, rendszerint az egyházi vezetők közötti találkozások, a V atikán állandó titk ár­ ságot tart fenn a más egyházakkal való kapcsolat ápolására, sőt ehhez hasonló titkárság m űködik a nem keresztyén vallások és a nem hívők irányában is. Ezzel a V atikán a szekuláris ökum e­ nizmus, az egyház egysége és a világ egysége felé is tett és tesz lépéseket. 5. Az intenzív teológiai m unka mindig is jellemzője volt az Egyházak Világtanácsa szolgálatának. Az egyes nagygyűlések fő és altém áihoz mindig készült „magyar hozzászólás” a M agya­ rországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében. Egyhá­ zaink mindig hozzájárultak a teológiai feladatokhoz. Ami új vonásként jelentkezett teológiai téren, az a Hit- és Egyházszerve­ zet — m int az Egyházak Világtanácsa intézménye — keretében rendezett limai konferencia anyaga volt (1982). Ennek kidolgo­ zásában teljes joggal vettek részt római katolikus teológusok is, — természetesen a protestáns és ortodox teológusok mellett.

289

Keresték a közös nevezőt a keresztség, az úrvacsora, az egyházi sok kereteit túlnőttnek, szerveit dialógus folytatására alkalm at­ hivatal és az egyház m egújulásának egyéb kérdéseiben. Az egy­ lannak tartják. Ismét mások azt panaszolják, hogy a „szupe­ regyház” szerepében ak ar tetszelegni. Vannak, akik azzal vádol­ házak közötti dogm atikai, tanításbeli és liturgiai területen n a­ ják, hogy elsikkadt benne az Ige és a világ eseményei adják a gyok a különbségek, gyors megegyezés nem is várható, de to ­ napirendjét, vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy „a kom m u­ vább folyik a teológiai m unka az egyházakat érintő alapvető nizmus szim patizánsa” lett. A fiatal keresztyén körök merevség­ kérdésekben. Mindez pozitívan hat az elmélyült teológiai-elvi gel, a konzervatív idősebbek túlzott rugalmassággal vádolják. kérdésekkel való foglalkozást illetően. Az egyházaknak a saját V itatkoznak a vertikalisták és a horizontalisták, progresszívek hitvallásukhoz való ragaszkodása és a Krisztusban való szolgáló és konzervatívok. Jönnek az eltérő dogm atikai tanítások és közösségre jutásuk nincs kibékíthetetlen, összeegyeztethetetlen különféle tradíciók. Ez mind hozzátartozik a nem idealizált, ellentétben egymással. 6. Az összképhez nemcsak pozitív, hanem negatív vonások is hanem a reális és valóságos összképhez. Pesszimizmusra még sincs okunk, m ert az alapgondolat, a teológiai bázis erős: Isten tartoznak. Ahol több m int három száz tagegyház képviselői van­ igéjéhez való hűségben kell keresni az összetartozást az egyhá­ nak, a világ mintegy száz különböző országából, 400 millió zak között és a szolidaritást az emberiséggel, az embernek vég­ keresztyén képviseletében, ott állandó feszültségek vannak. zett jó szolgálatok területén! Egyesek sokkal többet kívánnak tőle, mások kétségbe vonják O ttlyk Ernő még a jövőjét is. Egyesek tám adják az elintézményesedést, m á­

A Keresztyén Békekonferencia teológiatörténeti jelentősége 1988 nyarán (június) 30 éves a Keresztyén Békekonferencia. Sokféle szem pontból lehet értékelni a KBK-t. A keresztyén békemozgalom kialakulását, küzdelmeit, kibontakozását a 25 éves jubileum alkalm ából összefoglaltam. (Theologiai Szemle, Ottlyk Ernő: A KB K 25 éves fejlődése, 1984. 1. old.) M ost arról az oldalról közelítem meg a jubiláris tém át, hogy ennek a 30 éves m ozgalom nak mi a teológiatörténeti jelentősége.

Egyháztörténeti összefüggések A háború és béke kérdése nem volt egyértelmű az egyháztör­ ténelem folyamán. Az első három évszázadban a keresztények elutasították a fegyverfogást és a háborút, nem is vették be őket a k or leghatal­ m asabb hadseregébe, a róm ai birodalom katonai közé, sőt a császári hatalom üldözte őket. Ez a helyzet akkor változott meg, am ikor N agy K onstantinus államvallássá tette a keresztyénséget, s a császári hatalom tám o­ gatása fejében messzemenő kiváltságokkal látta el az egyházat. A kialakult államegyházi koncepcióban az egyház nemcsak lojá­ lis, hanem szolgalelkű volt, ezt nevezik byzantinizmusnak. E tanulm ány keretében nincs m ód a problém a elemzésére. Ebben az összefüggésben elég annyi, hogy az államegyházi rend­ szerek csődjét produkálták, am ikor az első világháború idején a német császár, az angol király az orosz cár, az osztrák császár, az olasz király, stb. államegyházainak papjai egymás ellen im ád­ koztak a tem plom okban, s joggal írhatták róluk, hogy a világhá­ ború első vesztese a keresztyénség. N oha mindig voltak, akik Isten igéje alapján éltek és tanítottak, de többségében és főleg vezetésében a háború mellett foglaltak állást az egyházban m ű­ ködő hangadók. Ez érvényes a m ásodik világháború korszakára is. (A történelmi részletek m egtalálhatók egyetemes egyháztör­ téneti vonatkozásban Ottlyk Ernő: Az egyház története, Buda­ pest, 1979. 557 old.; m agyar egyháztörténeti vonatkozásban Ottlyk Ernő: Hűség Istenhez és népünkhöz, Budapest, 1965. 400 old.; legújabb hazai egyháztörténeti vonatkozásban O ttlyk E r­ nő: Az evangélikus egyház útja a szocializmusban, Budapest, 1976. 261 old.) M indaddig nem volt döntő változás az egyházak háborúról és békéről szóló tanításában, amíg egyrészt a fasizmus pokla rá nem szakadt E urópára, másrészt az első atom bom ba tönkre nem tette H irosim a és N agaszaki jap án városokat. Churchill hírhedt fultoni beszéde (1946 tavaszán), m ajd az amerikai világ­ uralom célkitűzését meghirdető Truman-elv elindította a „hi­ degháború” korszakát, a háború szakadékának szélén táncolás politikáját. 1949-ben létrejött a N A TO , az Észak-A tlanti Szö­

290

vetség, majd a SEATO, a Délkelet-Ázsiai Szövetség, és term é­ szetesen a védelmi jellegű Varsói Szerződés tagállam ainak szö­ vetsége. Erőteljesen fegyverkezett a világ, mégpedig a tömegpusztító fegyverekkel. Az emberiség azonban nem akarta tönkretenni önm agát és az egész földet. Elindult a békemozgalom. Párizsban 1949. április 20-án nyílt meg az első béke-világkongresszus. 1949. virágvasár­ napján az összes m agyar protestáns tem plom ban valamennyi püspök és egyházi vezető által aláírt közös pásztorlevelet olvas­ tak fel a béke mellett. 1952. m ájusában zajlott le M oszkvában a világ addig legnagyobb szabású ökumenikus m egm ozdulása: a Szovjetunióban élő egyházak és vallásfelekezetek békekonfe­ renciája. N yugaton az egyház békeszolgálata ekkor még sok akadályba ütközött. Mégis voltak, akik vállalva az akkori kockázatot, m egszólaltatták a keresztyén lelkiismeret szavát. Niemöller neve mindenki előtt ismeretes. A francia és svájci keresztyének is kezdeményezők voltak a nemzetközi megbékélés érdekében. Itthon nagy lendületet ad ott a békem unkában való részvétel­ nek a Béke Világtanács 1953-as budapesti ülése. 1955-ben a negyedik m agyar békekongresszuson m ár a hazai egyházak egysége ju to tt kifejezésre abban, hogy nemcsak a protestáns püspökök és egyházi vezetők, hanem a róm ai katolikus egyház olyan kiemelkedő reprezentánsai is megjelentek, m int Czapik Gyula egri érsek és Ham vas Endre püspök. Az egyházak békeóhaja egyre inkább kifejezést nyert nemzet­ közi területen is, az egyházi világszervezetekben is. De hogyan? Ünnepélyes deklarációkban, felszólalásokban, csatlakozó kije­ lentésekben, amik mind az aktuális problém ákra vonatkoztak. Ez is nagy eredmény volt az előzőkhöz képest. A hangvétel sokszor nyers volt, direkt politikai, még hiányzott a teológiai­ elvi megfogalmazás, ami a hívő tömegek előtt is hitelképessé tette volna a jó szándékú egyházi ember nyilatkozatát. Sokszor hiányzott a mélysége, m egalapozottsága az egyébként helyes szándéknak. Éppen abban van a Keresztyén Békekonferencia teologógia­ történeti jelentősége, hogy évtizedek szorgalmas és alapos m un­ kájával, a nagygyűléseken, a bizottságokban, a tanulm ányi m unkában, az előadások és felszólalások végtelen áradatán ke­ resztül — érlelődött korunk legdöntőbb problém ájára, az élet és a halál, a béke és a háború kérdésére ad o tt hitelképes teológiai válasz, amely új korszakot jelentett az egyházi tanításban, állás­ foglalásban, szociáletikában. Mivel a K B K a béke és az esetleges atom halál kérdésére koncentrált, magával sodorta a teológiai közgondolkodást is, a legmodernebb és a legaktuálisabb tém ák­ ra irányította a figyelmet, sehol sem lehetett kihagyni a globális gondolkodást, a lakott föld és az egész természet alapvető prob­

lémáját. A K BK szerény mozgalom, nem m agáért dolgozott, és nem tulajdonított sohasem önm agának dicsőséget és elsőbbsé­ get. Mégis az kétségtelen, hogy a K BK a világméretű békeprob­ lémát dolgozta és dolgozza fel, ez a centrális feladata és célkitű­ zése. Nem csoda, ha ezen a téren kiemelkedőt alkotott. A K BK az ökumenikus m ozgalom ban az az egyházi világszervezet, amely elsőként koncentrált a világbéke ügyére, s az egyházak nagy közösségében először m ondta és m ondja ki a keresztyén lelkiismeret aktuális, gyors reagálású igazságait. Ennyiben élen­ járó és speciális teológiai feladatot teljesít.

A béke teológiája A m ikor a Keresztyén Békekonferencia alapítói 1958-ban elő­ ször hívták össze Prágában a Keresztyén Béke Világgyűlést, a kor ütőerén tarto tták a kezüket. Sok keresztyénnél előbb ismer­ ték fel, hogy a népek békéje évszázadunk első számú témájává kell, hogy legyen, és kiemelték, hogy ez az egész ökumené egyhá­ zai szám ára olyan kihívás, am it nem lehet meg nem hallani. Ami akkoriban még egyáltalában nem volt m agától értetődő, arra ma a föld minden részén keresztyének milliói m ondanak igent (W alter Kreck, NSZK). A keresztyéneknek és egyházaknak békemegbízatásuk van. Az evangélium üzenete nemcsak az egyes ember és Isten kapcso­ latára vonatkozik, nemcsak a lelki vagy a túlvilági élet, hanem a világ népeinek együttélésére is tartozik. M indez először a KBK tanítása volt, de m ost m ár egyre inkább az ökumenikus keresz­ tyénség meggyőződésévé lesz. A K BK -ban és a keresztyén teoló­ giában is egyre inkább felismert igazsággá válik, hogy a békeü­ zenet központi helyet foglal el Jézus Krisztus evangéliumában, a békem unka tehát a keresztyén egyházak legitim feladata. A tőkeszerzés az egyházak missziójának nélkülözhetetlen része. Nem mellékes, vagy m ásodlagos dolog, hanem lényegesen szük­ séges ahhoz, hogy az egyházak korunkban is hűek m aradjanak Krisztushoz. A békeszerzés nem csupán egy tevékenység a sok közül, amelyet a hívők figyelmen kívül is hagyhatnak. Az embe­ riség történelm ének ebben a kritikus állapotában a békeszerzés minden hívőnek, egyénileg és testületileg is, középponti tevé­ kenysége. K risztusban élt életünk szívverése, s az egyház kény­ szerítő felelőssége. (Idézi T óth K ároly az Amerikai Egyesült Presbiterianus Egyház állásfoglalását.) Nem sorolhatjuk itt fel az utóbbi években közzétett nyilatkozatokat, állásfoglalásokat, határozatokat és könyveket, amelyek bőségesen dokum entál­ hatják azt a folyam atot, ami m a ezen a téren végbemegy az egyházak körében. A m ikor ezt akár a „béke teológiájának”, akár bárm i m ásnak nevezzük — maga a megnevezés csak mellékes körülm ény — fontos az, hogy a békével és igazságossággal összefüggő problé­ m ákat az evangélium fényében értelmezzük és vizsgáljuk. T er­ mészetesen a legtökéletesebb társadalm i és politikai program ok egyike sem valósíthatja meg Isten országát a földön, mégis az evangélium felszabadító üzenete az olyan társadalm i progra­ m okban való részvételre is szólít, amelyek minden valószínűség szerint elősegíthetik az igazságot, a szabadságot és a békét a földön, még ha ezeket a program okat olykor nem minősítik is keresztyén program oknak (T óth Károly). Persze azt a tanítást, amely Istenre, a terem tőre és a világ fenntartójára vonatkozik, és ami a mai problém ákra érvényes, nem lehet a Bibliából szó szerint kiolvasni, textusokkal alátá­ masztani, hanem ez olyan következtetés, am it az empirikus tények és a jelenlegi történelmi helyzet figyelembevételével vo­ nunk le. Az atom korszak problem atikája a keresztyén hit és élet egészének az összefüggésében érthető meg.

A szeretet teológiája A „béke teológiája” szorosan összefügg a „szeretet teológiájá­ val”. A keresztyénség a szeretet vallása. Mégpedig azért, mert „Isten szeretet ( 1Jn 4,16). Ez az Isten pedig úgy szerette a

világot, ebben az embervilágot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16). De Isten a felé irányuló szeretetet nem önmaga, hanem az em bertársak felé fordítja, s ott jelöli ki azt a területet, ahol bőven van tennivaló, ahol a hit a konkrét cselekedetekben teremhet jó gyümölcsöket. Az embervilág az a hely, ahol látha­ tóvá válhat hitünk és keresztyén életünk. Messzire tekintő szeretetre tan íto tta meg a Szentlélek az egy­ házakat. Egyre többet érthetünk meg Isten világot átfogó szere­ tetének méreteiből. A szeretetnek nemcsak azt az individuális megnyilvánulását értékeljük, amely egyik embernek a másikon való segítését jelenti, b ár ez is döntő jellem vonása a keresztyén szeretetnek, hanem meglátjuk azt a széles és nagy vonalakban m egm utatkozó szeretetgyakorlást, amely a nép, az emberiség szeretetének cselekedeteit jelenti. A szeretet horizontja kitágult: az emberi kollektívumok szeretetszolgálatává. A kkor válik rendszeressé és tervszerűvé a keresztyén szeretet, am ikor követ­ kezetesen szolgálja „a felebarát” javát, segíti az ember haladá­ sát, fejlődését, békéjét. Jézus Krisztus határtalan emberszeretet­ re indítja a K risztust követőket, hogy teljes felelősséget érezze­ nek a világért, az emberiség jövendőjéért, népek és országok m egm aradásáért és fejlődéséért. Az egyházak előtt magasztos perspektíva tárul ki az emberiségnek ebben a korszakában. Nagy és szent küldetés ebben a korban keresztyénnek lenni. Ezeket a gondolatokat főleg az ortodox teológusok (Filaret kijevi m etropolita, Paulos M ar Gregorios inditi m etropolita) képviselték, akikre amúgy is jellemző János apostol teológiája.

Küzdelem a negatív tendenciákkal A Keresztyén Békekonferencia útja nem volt idillikus, hanem a teológiai harcban kellett kifejtenie álláspontját és meggyőzővé tenni a keresztyén lelkiismeret szavát. Sokan felőrlődtek ebben a küzdelemben, sokan m egaláztatásokat és lelki sérelmeket szenvedtek. Mindez utal arra a valóságos küzdelemre, amelynek árán el lehetett érni a K BK eredményeit. A konzervatív gyökerű egyházi nézetekkel kellett megküzde­ ni. E urópa keresztyén egyházai még mindig m agukban hordják a 19. század örökségét. Az egyházak beleágyazódtak a feudális, majd a polgári-kapitalista társadalm i és gazdasági rendbe, és úgy tekintették a fennálló állapotokat, m int az Isten akaratának megfelelő teremtési rendet. A keresztyénség többsége úgy gon­ dolta, hogy az ateista ideológiával összekötött m arxista történe­ lemszemléletben a megtestesült gonoszt kell látnia. Az istentelen forradalm ár nem volt keresztyén, tehát rossz ember volt. Az ellene való védekezést nemcsak keresztyén követelménynek te­ kintették, hanem „a rendes em ber” önfenntartásának parancsa­ ként is. A politikai összeütközés erkölcsi minőséget kapott. Aki a politikai jobboldalon foglalt állást, ahol az egyházak is m ajd­ nem kivétel nélkül álltak, az abban a tudatban tette ezt, hogy olyan fronthoz csatlakozott, ahol igazságosság és igazságtalan­ ság, üdvösség és kárhozat, világosság és sötétség váltak el egy­ mástól. Aki a másik oldalra állt, azt nemcsak társadalm ilag és erkölcsileg, hanem m int keresztyént is megvetették. Ebből a régi m entalitásból m agyarázhatók m indazok az egy­ házi állásfoglalások, amelyek a hidegháborúval álltak összefüg­ gésben. Így alakult ki a rémkép a „keleti veszélyéről, így eleve­ nedtek meg a keresztes háborúk gondolkodásm ódjának képei, így szólhatott az amerikai elnök M oszkváról, mint a gonoszság megtestesítőjéről, így alakult ki az „elrettentés politikája” . Pedig nem lehet béke a földön, ha valaki a másik oldalban a gonosz képviselőjét látja, m agában pedig a fény angyalát. Az élet-ellenes erők néha bibliai hasonlatokat vagy gondola­ tokat használnak fel. Példaként arra a veszélyes tanításra hívjuk fel a figyelmet, amely szerint az atom háború azért elkerülhetet­ len, m ert ezáltal következik be a Jelenések könyve és m ás bibliai helyek által Jö v e n d ö lt” világvége és az utolsó ítélet. Itt persze nem törődnek azzal, hogy Isten az utolsó ítéletet m agának tarto tta fenn és nem adta át az embereknek. Az az indulat viszont, amelyik az Apokalipszisre való hivatkozással akarja megbénítani a keresztyének béketörekvéseit: valóban ítélet alá

291

esik. A bibliai kijelentés felkészít ugyan apokaliptikus h áborúk­ ra vagy katasztrófákra, de soha sem késztet, még kevésbé jogosít fel apokaliptikus tettek végrehajtására. Elveszti a Bibliára hivat­ kozás jogát, aki az apokaliptikus h áború felidézőjének szerepét vállalja, vagy azt ideológiailag tám ogatja. A keresztyénség csak ezekkel a vészt felidéző vagy felidézni kész erőkkel ellentétes oldalon találhatja meg a helyét. A Bibliának a világ kezdetére vonatkozó leírásai és a világ végére vonatkozó apokaliptikus látom ásai nem megbénítják, hanem inkább megszilárdítják és megelevenítik az Istentől te­ rem tett és fenntartott, kiengesztelt és megváltott, megítélt és megkegyelmezett világ sorsa iránti keresztyén felelősséget (M a­ gyar Hozzászólás a K BK VI. nagygyűlése tém ájához). Sokan még m a is úgy vélekednek, hogy háborúk a történelem ­ ben mindig voltak, lesznek és ki sem kerülhetők. Ámde a világon felhalm ozott nukleáris töltetekkel a föld lakosságát többszörö­ sen el lehet pusztítani. M indenkit elég egyszer megölni. Á m a fegyverek jelenlegi szintje többszörös halált tartogat. Olyan h a­ talm as mennyiségű nukleáris fegyverkészlet van, amivel tényle­ gesen ketté lehet tö m i a Földet. Ezért elrettentő nukleáris arze­ nált tovább növelni nemcsak értelmetlen, hanem bűnös dolog is.

A nukleáris elrettentés A Keresztyén Békekonferencia határo zo tt hangot képviselt és képvisel a nukleáris elrettentés koncepciójával kapcsolatban. V annak ugyanis olyan egyházi állásfoglalások, amelyek nyíltan, vagy burkoltan igent m ondanak az elrettentés teóriájára. V an­ nak olyan keresztyén teológusok és egyházi fórum ok, akik és amelyek — noha a töm egpusztító fegyvereket elítélik — morális szem pontból elfogadják a nukleáris fegyvereket, m ondván — ezek nem a pusztítást szolgálják, hanem egy lehetséges ellenség elrettentését. Azon a véleményen vannak, hogy a nukleáris fegy­ verek puszta létezése tarto tta vissza a szemben álló feleket az elmúlt negyven év során egy nukleáris háború kirobbantásától. Ez a felfogás az elrettentési elmélet alapja. Hogy ez mennyire így van, azt tükrözi a gyakran bonyolult­ nak tűnő és áttekinthetetlennek látszó teológiai vita arról az időszerű etikai-politikai kérdésről, hogy miként vélekedjenek a keresztyén egyházak az elrettentés politikájáról, amely egyre nagyobb és ijesztőbb méretűvé teszi m ind a nukleáris, mind a hagyományos fegyverkezési versenyt. Ezt az alapvető kérdést különbözőképpen ítélik meg az egyes egyházi állásfoglalások. Egyfelől azzal a felfogással találkozunk, — amelyet az ökum eni­ kus mozgalom, illetve az Egyházak Világtanácsa képvisel igen erőteljesen — hogy az elrettentés politikáját erkölcsileg el kell vetni, azaz bűnnek bélyegzi a töm egpusztító fegyvereknek nem­ csak a birtoklását és a velük való fenyegetést, hanem azok gyártását és felhalmozását is. A másik oldalon azok az egyházi, teológiai állásfoglalások állnak, amelyek az elrettentést, az atomfegyverekkel való fenyegetést provizórikus megoldásként elfogadják, de a nukleáris háború gondolatát elvetik. A jelenlegi ökum enikus vita abba az irányba m utat, hogy elítéli, erkölcsileg tarthatatlannak jelenti ki a nukleáris fegyverkezési hajsza egé­ szét, az elrettentés rendszerét, és alternatívát keres a jelenleg érvényes biztonsági koncepcióval szemben, m ert ha az egész világ nincs biztonságban, nem lehetnek biztonságban az egyes nemzetek sem. Biztonságot csak a közös felelősség nyújthat (T óth K ároly elnöki beszéde a K BK VI. béke-világgyűlésén). A K BK világos állásfoglalással képviseli az egyházak és a keresztyének meggyőződését, am ikor kifejti, hogy a „megfélem­ lítés” politikája nemcsak etikai szem pontból gonosz, hanem azért is megengedhetetlen, m ert feltételezi a potenciális ellenség­ ről, hogy elsőnek ő fog tám adni, ezáltal bizalm atlanságot és feszültséget plántál az államközi viszonyokba, és a népek között is elhinti az elidegenedés és a bizalmatlanság m agját. A „megfé­ lemlítés” politikája egyre több anyagi és egyéb áldozatot köve­ telve fokozza a fejlődő országok kizsákm ányolását és még elm a­ radottabbakká teszi őket az iparilag fejlett országokhoz képest. (Filaret kijevi m etropolita) 292

A „kétharmad világ" gondja Indiából származik ez a kifejezés, amely úgy javítja ki a „harm adik világ” elnevezést, hogy itt az emberiség kétharm adá­ ról van szó, és nem csupán a világ egyharm adáról, vagy a harm adsorban megjelölhető világról. Az emberi lelkiismeret nem nyugodhat bele abba, hogy sok millió afrikai, ázsiai, latin-am erikai ember hal meg éhség és nyom or következtében, él írástudatlanul és teljes elm aradottság­ ban. Legfőbb ideje annak, hogy törődjünk a világ legszegényebb vidékeinek nyom orúságával és hordozzuk az emberek szenvedé­ seinek keresztjét, azt a keresztet, amelyet a gyarm ati uralom idején emeltek keresztyén közreműködéssel. H a megnézzük a statisztikákat, azt látjuk, hogy a világ népességének 70 százaléka a világ jövedelmének 30 százalékából él, míg a m ásik 30 százalék 70 százalékot fogyaszt. M ás szám ítások szerint a föld népességé­ nek (5 milliárd ember) 25 százaléka a javak 85 százalékát fo­ gyasztja, míg 75 százalékának csak 15 százalék ju t. 800 millió em ber az „abszolút szegénység” határán él. Sok olyan társadal­ mi problém a van A frika, Ázsia, Latin-Am erika országaiban, amelyek az itt élő emberek puszta létét veszélyeztetik. A K BK sok-sok tanulm ányban, felszólalásban rám u tato tt arra, hogy nekünk, keresztyéneknek aktív részt kell vállalnunk ezeknek a kérdéseknek a megoldásában. A fegyverkezési verseny megszüntetése, melyet leszerelés, nemzetközi biztonság követ, nemcsak hogy megteremti minden nemzet társadalm i-gazdasági haladásának kedvező és békés fel­ tételeit, hanem nagy mennyiségű anyagi forrást szabadít fel más globális problém ák m egoldására. K iszám ították, hogy 20 milli­ árd dollárból egy évig élelmezni lehetne a föld éhező népességét és fedezni lehetne minden szükségletét. Az évi katonai költségve­ tés m eghaladja a 600 milliárd dollárt ! Színesbőrűeket lehet látni m ás egyházi világszervezetekben is, és illik is szerepeltetni őket. De ott a jelenlétük inkább formális. Olyan szerepet visznek, am it nem ők találtak ki. A K BK -ban azonban otthon vannak. A gyarm atosítás és az egyház kapcso­ latának árnyéka itt nem jelentkezik, m ert éppen azok vannak együtt, akik teológiai és politikai meggyőződésükből küzdenek a gyarm atosítás minden m aradványa ellen, a fejlődő népek teljes felszabadulásáért, gazdasági kiszolgáltatottságuk megszűnésé­ ért.

„A felszabadítás teológiája" A latin-am erikai teológiai és egyházi konfliktuson, m int aktu­ ális példán lehet szemléltetni, hogyan ütköznek a frontok a „kétharm ad világ” szempontjából. Az egyik oldalon „a felszabadítás teológiája” áll, amely a népek nemzetközi konszernek és szövetséges diktátoraik kizsák­ mányolásával szemben újra felfedezte a bibliai üzenet szociális dimenzióit, és nem rettent vissza attól, hogy az elnyom ottak p ártjára álljon, elmenve egészen a harcukban való részvételig. A másik oldalon a „nemzeti biztonság” politikája áll, amit egyre inkább kiszolgál egy olyan teológia, amely a totális piacot az Isten ak arata szerinti teremtési rendnek tartja, és az egyház és az antikom m unizm us közti szoros szövetséget tám ogatja, m ert a marxizm usban látja az emberiség veszedelmét. A róm ai katolikus egyház még mindig veszélyt lát a forradal­ mi mozgalmak tám ogatásában. A V atikán H ittani Kongregáci­ ója szerint túlságosan átveszik a m arxista kapitalizmus-elem­ zést, és ez olyan alaptételek átvételével fenyeget, amelyek állító­ lag nem egyeztethetők össze az em berről és a társadalom ról vallott keresztyén felfogással. M ár az osztályharc fogalm ának használatát is gyanúsnak tartják, m ert az közel áll M arx tanítá­ sához és veszélyes konzekvenciákhoz vezethet. Az egyik oldal tehát azt m ondja a m ásikról: az evangélium redukálása egy földi, gazdasági és politikai felszabadulásra az igazi kísértés m a; míg a m ásik oldal a nagyobb veszélyt a transzcendenciába mene­ külésben látja, amely cserben hagyja a nyom orultakat és kizsák­ m ányoltakat és embermilliókat hagy meg a nyom orban.

Természetesen a Szentírás nem ír elő egy m inden k orra és helyzetre m eghatározott társadalm i és gazdasági rendet. A poli­ tikai és társadalm i struktúrákat annak alapján kell vizsgálnunk, hogy segítenek-e egy igazán emberi életet lehetővé tenni vagy ennek éppen útjában állnak. H a az eljövendő Krisztus M t 25 szerint nem szólam ainkat fogja vizsgálni, hanem az éhezőkkel, a szomjazókkal, a betegekkel, a rongyosokkal, a foglyokkal — vagyis a szenvedőkkel szembeni m agatartásunkat; ha Jézus az irgalmas sam aritánusról szóló példázatban ő t állítja példa­ ként elénk, és nem a p ap o t vagy a lévitát, akik a jeruzsálemi tem plom ba tartva elsiettek a bajba került ember mellett, — akkor mindennek útm utató jelentősége van szociális és politikai m agatartásunkra nézve (W alter K reck professzor, N SZK ) Az egyház története során a szegények, betegek és haldoklók szolgálatát legtöbbször saját feladatának tekintette, és nagy műveket alkotott a diakónia területén. Ez továbbra is fontos hozzájárulás m arad a társadalom békéjéhez. De a strukturális jogtalanságot az egyház gyakran mégsem ismerte fel kellő m ér­ tékben, hanem legtöbbször az uralkodó rétegekkel szövetségben m egáldotta a fennálló viszonyokat. A K BK sokszor és nagy nyom atékkai fejtette ki ezt az álláspontot.

Ökumenikus békeszolgálat

kölcsi erőket kell teremtenie, amelyek elősegíthetik az emberiség egységét. Az egyházak egysége csak a világ egységével összefüg­ gésben valósítható meg. A béke kérdése az atom korban sajáto­ san ökum enikus ügy lett, hiszen arról van szó, hogy életben m arad-e a világ, mint ökumené, mint lakott föld. Ezért az atom korban a békem unkának szükségképpen harcot kell jelen­ tenie a világunkat etikailag megosztó erőkkel szemben. Az emberiséget fenyegető közös nagy veszély, a töm egpusztí­ tó fegyverek felhalmozása, az emberiség nagy többségének re­ ménytelen elszegényedése, a növekvő éhség elvezet az emberek, népek, állam ok közötti újfajta kapcsolatok kereséséhez. N em ­ csak a keresztyének ökum enikus békeszolgálatának van hallat­ lanul nagy felelőssége, hanem parancsolóan szükséges a kons­ truktív együttm űködés valamennyi vallás között is. A nagy etikai kihívás m a abban jelentkezik, hogy felismerjük-e az egye­ temes együttm űködés szükségességét. A Biblia nem azt m ondja, hogy csak a keresztyének terem tet­ tek Isten képére, vagy hogy Jézus Krisztus csak a keresztyén emberiséget öltötte m agára. M inden emberi teremtmény — férfi és nő, keresztyén és nem keresztyén, hívő és nem hívő — beletar­ tozik ebbe a teljességbe. Az emberiség pedig csak az egész terem­ téssel — állatokkal és növényekkel, a N appal és a H olddal, az anyaggal és a szerves élettel — való szoros viszonyban élhet (Gregorios m etropolita). Az egyház feladata, hogy ennek az emberiségnek legyen a szolgája és papja, s így töltse be hivatását.

A K BK teológiatörténeti jelentősége abban a vonatkozásban is kiemelkedik, hogy elsőnek látta meg a békeszolgálat ökum eni­ A z enyhülés lehetséges kus dimenzióját. Mivel az atomfegyverkezés az egész glóbuszt (földkerekséget) fenyegeti, tehát globális a veszélyeztetettség, A m ásodik világháború óta eltelt időszakban többször jelent­ ennélfogva globális feladatra hív a békeszolgálat. 1958-tól, a kezett a „hidegháború” hullám a, sőt „helyi h áborúk”, „regioná­ Keresztyén Békekonferencia kezdetétől fogva világos volt, hogy lis háb o rú k ” mind a mai napig fenyegetik a világbékét. De a ennek a m ozgalom nak a tevékenységét csak ökum enikusán le­ het elképzelni és megvalósítani, mint ahogy Iw and professzor, Keresztyén Békekonferencia kezdetétől fogva az enyhülést, a a K BK alapító atyáinak egyike m ondta 1958-ban Prágában, az nemzetközi feszültségek oldódását szolgálta abban a meggyőző­ első Keresztyén Békekonferencián: „Az ökum enikus tevékeny­ désben, hogy az enyhülés lehetséges. Nincs is más lehetőség! Nem járh a tó út sem a megfélemlítés, sem a fegyverkezésre alapí­ ség szükségképpen béketevékenység. H a nem az, akkor m ár nem to tt biztonság fikciója, csak egy újabb enyhülési folyamat gyújt­ ökumenikus. A m ikor nap o n ta a békéért harcolunk, valójában az ökumenizmusért küzdünk.” h at reménycsillagot az emberiség egyre sötétebb viharfellegekkel 1962. óta jöttek létre rendszeres találkozók az EVT és a KBKb orított egén (M agyar Hozzászólás a K BK VI. nagygyűlése témájához). vezetői között, különösen a nagygyűlések előtti időszakokban, kezdetben azért, hogy a félreértések eloszlathatok legyenek, A K BK mindig hangsúlyozta — és természetesen m a is — később pedig azért, hogy erősödjék az együttműködés, valam int hogy a világ békéjével egyenlő értékű, lehetséges alternatíva nem m eghatározzák a két szervezet közös feladatait. Ennek a folya­ létezik. Az egész emberi civilizáció m inden eddigi törekvését m atnak a hatására egyfelől világosan bontakozott ki az ökum e­ értelmetlenné teszi a nukleáris h áború egyetlen perce. A világ nikus m ozgalom — azaz az EVT — békedimenziója, másfelől népeinek — köztük a vallásos embereknek — az összefogásával a korábbiaknál láthatóbbá vált a K BK ökum enikus jellege. megőrizhető a béke, biztosítható az emberi élet fennm aradása, Jelentős teológiatörténeti eredm ény volt az, hogy erős hang­ elkerülhető a háború. súlyt kapott az egyházak egysége és az emberiség egysége közötti szoros összefüggés. Ez azt jelenti, hogy az egyházak egységtö­ rekvése m ár nem öncél csupán; csakis az egész lakott föld, az * egész emberiség egységének keresésével kapcsolatban érthető A Keresztyén Békekonferencia alapvető teológiatörténeti je­ igazán. A keresztyén egyházak egysége nemcsak a közöttük lévő felekezeti különbségek legyőzését jelenti, hanem felülemelkedést lentőségét az húzza alá, hogy világkorszakunk legdöntőbb kér­ jelent azokon a nemzeti, kulturális, faji és ideológiai határokon désében, az atom háború vagy a leszerelés és nemzetközi enyhü­ is, amelyek sokféle feszültséget és konfliktust okoznak a világ­ lés kérdésében mindig a keresztyén lelkiismeret békét építő tö ­ ban (Tóth Károly). rekvését szolgálta. Bátran mert erre a kérdésre koncentrálni Az egység Isten akaratának megfelelően csak a békében, igaz­ akkor is, am ikor több gyanúsításnak és félrem agyarázásnak volt ságban és szabadságban való egység lehet. Az emberiség egysé­ kitéve. D e nemcsak a m últ felé lehet összegezni a K BK eredmé­ gének előm ozdítása tehát etikai feladatot jelent az egyház szá­ nyeit, hanem a jövő felé is van célkitűzése, feladata, szolgálata, m ára, mivel az egyházak m egosztott világunkban csakis olyan aminek a fontosságát az adja meg, hogy hozzáadja szellemi szolgálatokkal bizonyíthatják egységüket, amelyek ebben a vi­ erejét az emberiség jövőjének munkálásához! lágban is jelenvalóvá teszik Isten megbékélését a Jézus Krisztus­ ban. Az egyházak egységtörekvésének szükségképpen olyan er­ O ttlyk Ernő

293

d

„Az egész világ az én család o m ...” 25 évvel e z e lő tt h a lt m eg X X III. J á n o s p á p a A cím ünket adó m ondatot önvallomásként írta le XXIII. János 1959. november 25. és december 5. között, pápává válasz­ tása után egy esztendővel. Ez a naplójában olvasható m ondat igazán akkor nyert értelmet, kezdett valóban fényleni, am ikor 1963. június 3-án Pünkösd m ásnapján lehunyta szemét és meg­ halt. Valóban nemcsak a római egyház siratta őt, de minden keresztyén felekezetben, sőt a keresztyénség határain túl is, nagyon sokan gyászolták. R ádöbbent a világ arra, hogy ebben az öreg emberben, akinek halálos ágyát leste és halálhírét m ár napok óta várta, milyen óriási ajándékot k ap o tt tőle a 20. század derekán az egész emberiség. „H ozzátartozót” veszített mindenki. Az egész világ, az ő nagy családja szeretve gyászolta őt. H a e nagy keresztyén élete titk át akarom felfejteni, és m ások­ nak bem utatni, úgy egy másik kifejezésre is utalnom kell: A me­ rész egyszerűség ereje. Ez, amire törekedett, ez ami m eghatároz­ ta nagyságát, vagy ahogyan ő szerette kifejezni: „kicsinységét”. Cikkeim írásakor több, válaszra váró kérdésem van: — elég történeti távlatom van-e az elmúlt 25 esztendő nyo­ m án ahhoz, hogy alakját helyesen lássam? — egy protestáns teológus, közelebbről evangélikus lelkész mennyire képes a róm ai katolikus testvéregyház vezetőjében felismerni igazi értékeit? — mennyire tartozik X XIII. János életműve a Theologiai Szemlébe? Hogy valóban jogosak ezek a kérdések, az kiderül a követke­ zőkből: 1. A 25 év valóban elég távlat-e helyes értékeléshez. Igaz ugyan, hogy halála után közvetlenül, majd 1— 10— 20 évvel sokan értékelték m ár X X III. Jánost, és azóta is világosan látsza­ nak a kontúrok, egyre inkább tudjuk, ki volt ő, hátha mégis több idő kellene, hogy a pápák több évszázados hosszú sorában, vagy XX. század nagy keresztyénei sorában méltó helyre állítsuk őt. 2. Protestáns teológus mennyire élheti m agát bele abba a tipikusan róm ai katolikus közegbe, amiben ő élt és tevékenyke­ dett. (Rózsafüzéres kegyesség, lelkigyakorlatok és olvasmányok világa, önm aga áldozatul ajánlása stb.) Nem m arad-e mindig kívülálló egy evangélikus lelkész, s a körön belülre csak úgy kerülhetne, ha feláldozná saját identitását. 3. Mennyire lehet valakinek a szolgálatát teológusként m inő­ síteni, aki nem akart „nagy teológus” lenni? X X III. János volt ugyan tanár is az évszázad első éveiben, közvetlen pappá szente­ lése u tán — egyháztörténetet és patrisztikát tanított — de soha­ sem ta rto tta m agát jelentős teológusnak, sőt egyenesen félt a teológusok bonyolult gondolkodásm ódjától, mindenben p ro b ­ lém át látó m entalitásától, átlagem ber szám ára alig-alig érthető kifejezésmódjától. U gyanakkor igaz, hogy jó teológusokkal vet­ te körül m agát (Bea bíboros például), s azok h ato ttak rá, mint ahogyan az ő nyíltsága is h ato tt a teológusokra. Az Egységtit­ kárság létrehozását is lehet teológiai tettnek is minősíteni, hiszen így R óm a nemcsak taktikailag, diplomáciailag, szervezetileg találkozhat más felekezetekkel, hanem valós dialógust folytat­ hat és így saját álláspontját is kénytelen tisztázni, újragondolni. Az általa összehívott II. V atikáni Zsinat ugyan elsősorban pasz­ torális jellegű volt, mégis irigylésreméltóan jó , kiegyensúlyozott, a 20. században érthető teológiai m egfogalm azásokat adott. N ekünk protestánsoknak, akik a 16. században értük el hitval­ lás-alkotásunk csúcs-korát, teológiailag is szám olnunk kell a zsinat tanításaival. A zsinati szövegekben nem X X III. János kifejezéseit, teológiai definícióit kell keresnünk, hanem szellemi­ ségét és irányt szabó, m eghatározó befolyását. Jól látom-e? M indezekre a kérdésekre szívesen hallanék vagy olvasnék vá­ laszt róm ai katolikus részről, de ugyancsak érdekelnének protes­ táns reflexiók is.

294

Írásom m ost természetesen nem dogm atikai értékelés a pápa­ ságról. Nem is a péteri prim átusság evangélikus véleményezése. Testvéri szó csupán, m ert a nagy család egy másik ágának tagja sem hallgathat ilyenkor. A tisztelet és elismerés szava akar lenni a tágölelésű, alázatos, keresztyén főpap iránt. A hála szava Isten felé, hogy korunkban ilyen nagy keresztyénnyel is megajándéko­ zott bennünket, X X III. Jánossal, akiben m egm utatkozott a „merész egyszerűség ereje". Rövid visszatekintés életére — emlékeztetőül N yolcvankét esztendő húzódott 1881 és 1963 között. Ez ad a­ to tt életútként Angelo Guiseppe Roncallinak és ebből az utolsó 5 esztendő ju to tt „pápai szolgálatára”. Szándékosan nem írtam így: pápai uralkodására. A bergamoi püspökség területén Sotto il M onte faluban egyszerű család gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei: G iovanni Roncalli és M aria M azzola ugyan­ azon a helyen élték megszokott falusi életüket, ahol m ár 500 éve élt a család. Tizenhárom testvére volt. 1904-ben szentelik pappá, majd püspöki titk ár lesz, tanít az egyháztörténelem tanáraként — 1914-ben tábori lelkész — egészségügyi katona — 1921-ben a pápai Curia szolgálatába áll. 1925-ben püspökké szentelik. 1925— 1944 között vatikáni diplomáciai feladatokat lát el a B alkánon: Bulgária, Törökország, G örögország a működési területe. Megismerkedik az orthodoxiával, majd a pápai nuncia­ tu ra vezetője lesz Párizsban egy igen nehéz és bonyolult francia katolikus helyzetben. 1953-ban megkapja a bíborosi kalapot — Velence patriarchájává lesz (Velence egyházi struktúrája rész­ ben keleti jellegű). 1958-ban választják pápává. 1959. jan u ár 25-én a falakon kívüli Szent Pál bazilikában tudtul adja szándé­ kát egy egyetemes zsinat összehívására. Rövidesen megkezdi az előkészületeket is. 1960-ban ebbe a keretbe illeszti az Egységtit­ kárság felállítását is. 1961-ben a M ater et M agistra körlevél szociális kérdésekről szólva új hangot üt meg. N yit Kelet felé, felveszi a kapcsolatot a Szovjetunióval, közben a kubai válság idején, am ikor egy hajszálon m úlott a III. világháború kitörése, úgy lépett közbe a nagyhatalm aknál (SZU és USA), ahogyan tanította is: „akinek hite van, az nem remeg” . Eddig eléggé még nem értékelt közbenjáró szolgálatot végez. 1962. október 11-én megnyílik a II. V atikáni Zsinat. 1963-ban megszületik a Pacem in terris körlevél, mindenki tudja ekkor m ár, hogy nagy beteg. 1963. június 3-án este meghal. Jelleme és jellemzése Ki volt ő? Zseni vagy kedélyes öregúr? Tudatosan, átgondol­ tan tervezett és cselekedett vagy ösztönösen, megérzés-szerűen választotta a jó t? Valóban nagy ember volt, akinek a hatása alól senki sem vonhatta ki m agát vagy csak a történelmi — világi — egyházi konstelláció tette ő t naggyá? M aradt-e, aki volt 77 éves koráig, vagy az utolsó öt évben egészen mássá lett? Sok-sok kérdés ágaskodik bennünk vele kapcsolatosan. H osszú élete és rövid pápasága nem ad teljes választ a Roncalli-rejtélyre. A Roncalli-jelenség egyben Roncalli-misztérium is. Személyé­ ben és hatásában van valami titk o t sejtő. H a egy-egy vonását bem utatjuk, még mindig m arad hiányérzetünk. Jelm ondata ugyan elárul valam it: O boedentia et pax — mégis érezzük, több volt ő, m int e két szó bem utatója és egy vállalt program megva­ lósítója. A János nevet vette fel, de benne két János vonásai — Keresztelő János és a tanítvány János vonásai — egyaránt m egtalálhatók. Hogyan látták őt, akik közel voltak hozzá? H ogyan értékelik őt, akiket a papság sorsa érdekel? M ilyennek látta önm agát? Mi adott igazi tekintélyt neki, a pápai szék hatalm a, vagy egyszerű

emberszeretete? M itől lett olyan hihetetlenül népszerűvé rövid idő alatt? Mivel újította meg a pápaságról alkotott közfelfo­ gást? G ondoljunk m ár idézett naplóbeli m ondatára: a merész egy­ szerűség ereje. Egyszerűség: egy olyan bonyolult korban, mint a miénk, önm agában is áldás. János pápa nem szégyelte sem egyszerű szárm azását sem az egyszerű emberek társaságát. K ed­ velte az egyszerű beszédet, mesterkéltség nélkül válaszolt az őt kérdezőknek: újságíróknak, vendégeknek. Közvetlenül beszélt emberekkel, felszabadultan tu d o tt nevetni, szívesen já rt az u t­ cán. Igyekezett megszabadulni minden felesleges cerem óniától, a régi stílusú udvartartás cifraságaitól. Egyszerűen szolgálni akart, jó pásztorként vigyázni a rábízott nyájra. A róla készült szobrok közül is azok sikerültek jól, amelyek nagyon egyszerű­ nek m utatják. Merész egyszerűség: merészen végezte m unkáját, néha nem hallgatott közvetlen tanácsadóira, a V atikán szakértőkre. M ert nagyot álm odni, noha mindig józan m aradt: m ert új stílust behozni, még tréfálkozni is. M ert új szellemet árasztani, és nemcsak a tradíciókhoz ragaszkodni. Ú tjához Istenre hagyatko­ zó gyermeki bizalom éppen úgy kellett, m int merészség. Volt ereje: idős korban is újat kezdeni. A korhoz igazodni, nem gerinctelenül, hanem okosan, m int aki látja, merre halad­ nak az emberek. Volt ereje levetni az óriási ballasztot, am it a Piuszok korából hozott magával a pápaság. Volt ereje hatni m ásokra. A V atikán udvartartásához szokott rutinos nép ugya­ núgy nem tudott jelenlétében a régi m ódon viselkedni, mint ahogy az egész róm ai egyház nem vetkőzheti le azóta sem h atá­ sát. Egyéni jelenség volt kétségtelenül. Ellentétek feszültsége teszi vonzóvá alakját: egyszerűsége lenyűgöző, alázatossága h ó ­ dító, szeretete ellenállhatatlan. K arakterológusok m agyarázata sem elég személyisége titkának értéséhez. Ciklotüm típus, — m ondják. K orpulens és kedélyes. D inam ikus és nagyvonalú. Semmi köze a kuriális személyiségekhez, a befelé forduló, ap ró ­ lékos hivatalnokokhoz, az aszketikus szentekhez vagy a szenve­ délyesen fanatikus hitvédőkhöz. Csak ennyi az egész? Testalkat és lelki alkat ügye? T öbbet sejtünk. M it olvashatunk felőle? A Testimonianze c. folyóirat egy évvel halála után Firenzében 156 oldalon külön szám ban tette közzé a jelentősebb méltatások sorát. Jelzők sokasága, szellemes értékelések. Poul Poupard, aki 1959-től 1971-ig a vatikáni állam ­ titkárságon dolgozott, összegyűjtötte újságírók m egállapításait János pápáról. X X III. Jánosnak valóban sok nevet adtak. Ilyen titulusokat olvasunk: „a pápává lett lom bard paraszt”, „szerény vidéki plébános”, „a kiengesztelődés pápája”, „átm eneti p áp a ”, „a fordulat pápája”, „a zsinat p ápája”, „a történelem ben nyo­ m ot hagyó p áp a”. A róm ai nép csak így nevezte: „Papa G iovan­ ni, Papa buōno, Papa santo” , de hívták őt „G iovanni furi le m ura”-nak, azaz falakon kívüli Jánosnak, utalva a falakon kívüli Pál bazilikára, ahol kihirdette a zsinatot. Amerikai újságí­ rók tréfásan a sokat sétáló pápát „Johnny W alker”-nak nevez­ ték, sétáló pápának. Több, m int tréfa — szimbólum. János tudta, hogy az egyház úton van és az úton menni kell. Két ritkaság került az elmúlt nyáron kezembe. Az egyikben Guillo Andreotti olasz államférfi írása, Meine sieben Papste (Herder, 1982) egy fejezet róla, ahogyan egy államférfi látta őt s ta rto tta zseniális diplom atának. A m ásikban (An artist and the Pope) G iocomo Manzu olasz szobrász m ondja el, milyen volt a pápa közelről, ő készítette el első mellszobrát. Az ateista szobrászmű­ vész és a keresztyén főpap legtermészetesebb emberséggel be­ szélgetett egymással, tiszteletben tartva egymás nézeteit. Kövér és elállnak hatalm as fülei, kedves nagyapó benyom ást kelt — írják ironikusan francia újságírók 1958-ban, s ö t év u tán ugyan­ ez a francia újság, amely az egykori előbbi m ondatot lehozta, így nyilatkozott: „X X III. János pápa olyan személyiség volt, akit sok keresztyén szívesen nevezne szentnek, de mi is szívesen nevezünk E M B E R N E K .” M icsoda fordulat! H ans K üng így ír róla: „H a megkérdeznének, hogy előítélet nélkül, egyszerűen, spontán m ódon válaszoljak arra a kérdésre, kit tarto k e század legnagyobb pápájának, késedelem nélkül válaszolnék így: ter­ mészetesen X XIII. Jánost.”

Milyennek látta János pápa önmagát? 1960-ban, am ikor a canterbury-i érseket fogadta, többek között ezt m ondta: „L át­ ják barátaim , én csak egy szegény ember vagyok. Nem vagyok sem nagy teológus, sem nagy filozófus, sem nagy történész, sem nagy tudós, még politikusnak sem vagyok nagy, de talán a jó Istennek éppen ilyen szegény emberre volt szüksége. . . ” T udott önm agán is ironizálni, gyermeki m ódon U rában bízni, embersé­ ges lenni egy embertelenségtől fenyegetett évszázadban, s őszin­ tén mosolyogni joggal aggodalm askodó korunkban. Benne nem volt semmi a Piuszok fennségéből, tu d o tt alázatos m aradni és őszintén szeretni.

M űve egyházában K orszakalkotó. Személye és ötévi pápasága kétségtelenül kor­ szakváltást jelent, sorsfordulót. Valami lezárult vele: a Piuszok pápasága, az uralkodó pápák kora. Valami új kezdődött vissza­ fordíthatatlanul: a II. V atikáni Zsinat által elindított és fémjel­ zett korszak. Még tágabban, az egész keresztyénségre vetítve talán így is fogalm azhatunk: két egyháztörténeti korszak zárult le X X III. Jánossal: a nagy-konstantinuszi és az ellenreformációi korszak. S helyébe lépett az öntudatos, szolgálni akaró egyház és a reform ációra kész egyház korszaka. Program ját a híres, 1959. ja n u ár 25-i beszédében körvonalaz­ ta. Róm ai, m ajd egyetemes zsinat rendezésével kívánta egyházát megreformálni. Világossá tette, hogy a k or igényeit figyelembe kell venni s az egyházat korszerűvé kell tenni. M indenütt meg kell engedni, sőt ösztönözni kell, hadd találkozzon az egyház a világgal, a mozgásban lévő, egyre változó világgal. X X III. János az egyházzal kapcsolatban elfordult az addig megszokott merev jogi képletektől, biblikus alapokra lépett, s az Isten élő népe valóságos élete állt szeme előtt. M ert önkritikát is gyakorolni. Talán azt is m egkockáztathatjuk, hogy az egyházzal nem öncé­ lúan ak art foglalkozni, hanem benne Istenre, Jézusra, a feleba­ rátra terelődött a figyelme. X X III. János azt akarta, hogy az egyház belső dolgai és világban való küldetése egyaránt tisztá­ zódjanak (Ecclesia ad intra, ecclesia ad extra). A pápa nemcsak eltűrte a zsinatot, hanem aktívan részt vett benne, am ikor bele­ szólt a zsinat menetébe, nem a pápai hatalom megvédése érdeké­ ben tette, hanem a progresszivisták győzelme érdekében. János pápa program ja a kortárs-keresztyénség lérehozása volt. „Azzal akarok haladni, aki halad. Lépést akarok tartani, hogy el ne m aradjunk, s nem akarom megengedni, hogy elmenjen mellet­ tü n k .” Azt kívánta, hogy egyháza alkalmazkodjék a realitások­ hoz, hogy korszerűvé legyen az evangélium hirdetése érdekében. Program ját egy szóban szokták összefoglalni: aggiornamento. Ez nem alkalm azkodást jelent elsősorban a jelen körülményeik­ hez, nem a világ sémájához alakulást (Róm . 12), hanem korsze­ rűsödést. N em vonatkozhatunk el tértől és időtől, itt és m osttól az egyházban sem. Az aggiornam ento U p-to-date, naprakész egyházat jelent. Stagnálás helyett a történelmi dinamizmus stílu­ sát. Az egyháznak mindig készen kell lennie új és új erőfeszítésre, napi m etanoia-ra, felül kell emelkednie a szűkkeblűség, a lelki garasoskodás kísértésén. Csak így tudja folytatni az igazi ke­ gyesség gyakorlatát befelé és a korszerű pasztorizációt kifelé.

Műve az ökumené világában X X III. János pápa m ár nem élt közöttünk 1964. novem ber 24-én, am ikor kihirdették a II. Vatikáni Zsinaton az ökum eniz­ m usról szóló határozatot, de az mindenki előtt világos volt, hogy János pápa nélkül ez a határozat sohasem született volna meg, mint ahogy az is világos, hogy az 1054 ó ta tartó áldatlan állapot az orthodox keresztyénség bizánci ága és a róm ai katoli­ kus keresztyénség között azért szűnhetett meg (1965), m ert X X III. János még balkáni küldetése idején megismerte, megsze­ rette az orthodoxiát és m egpróbált hidat verni és útegyengetővé lenni. — Az ő pápasága alatt 400 év u tán először lépte át anglikán érsek (Dr. Fisher) a V atikán küszöbét. Az ő pápasága

295

alatt kaptak hivatalos meghívást a Lutheránus Világszövetség képviselői a zsinatra, és az, hogy halála u tán négy évvel megin­ dulhatott a magasszintű hivatalos párbeszéd a V atikán és az LVSz képviselő között, és azóta is ta rt — mindez neki köszönhe­ tő. M ás felekezeti és felekezetközi szervezetekkel kapcsolatosan is elm ondhatnám ezt. Az egyértelmű, hogy ő nem tu d o tt mindent befejezni, de sínre helyezte az ügyeket, jó irányba indította el. N em volt ő az ökumenizmus szakértője, nem volt rendszeres program jának kidolgozója sem, de segítője, vigyázója, inspirálója igen. Ki tudta válogatni azt, aki nemcsak jeles biblikus tudós volt, de az ökum enikus közeledés, legjobb, legalkalm asabb embere, a né­ met jezsuita A ugustin Bea-ra gondolok, aki ugyanabban az évben született, m int ő, aki a G regoriánum ban és a Pápai Inté­ zetben tanított, 1959-ben X X III. János bíborossá emelte, majd az Egységtitkárság első elnöke és a Z sinatot Előkészítő Bizott­ ság egyik vezetője lett. Egyik előadás gyűjteménye világosan m utatja, hogyan látta a progresszivisták vezetője, sok zsinati csata élharcosa belülről az ökumenizmus áttörésének ügyét. T öbb volt a Bea bíboros, m int a pápának engedelmeskedő jezsuita tudós, az ökumenizmus áldott m unkása volt. X X III. János nem tu d ta évszázadok eltávolodását egyszeri­ ben megszüntetni. De a közeledés ügyét m ozgásba hozta. Nem volt hiú álm ok kergetője, s nem ragadta magával az az illúzió, ami a II. V atikáni Zsinat idején nem egy résztvevőt vagy megfi­ gyelőt magával ragadott, hogy ti. a felekezetek szervezeti egysé­ ge is rövid időn belül megvalósul. Mégis vallotta összetartozá­ sunkat, a krisztusi szeretet fontosságát, az im ádság jelentőségét, s várta a Szentlélek hathatós közreműködését. Tudom , csaló­ dást keltett, am ikor 1961-ben az Egyházak Világtanácsa ÚjD elhiben ta rto tt ülése idején, tehát pápasága kellős közepén R óm a még nem ta rto tta érettnek az időt, hogy belépjen az Egyházak V ilágtanácsába, úgy m int akkor az orthodox egyhá­ zak jelentős része ezt tette, úgy m int azt sokan várták akkor protestáns oldalról is Róm ától. D e nem is tett olyan végleg elhatároló nyilatkozatot, m int am it utódjától az EVT 1975-ös N airobiban ta rto tt világgyűlése kapott. G yakorlati ember volt, aki még az elméleti dialógusnál is jobban hitt az egyház im ádságában, és például 1960-tól kijelölte a januári világegyházi im aszándéknak Jézus főpapi im ádságá­ nak m a legismertebb m ondatát: ut omnes unum sint. Ez a gyakorlat azóta átm ent egyháza és az egyházak vérkeringésébe. G ondoljunk X X III. Jánosra akkor is, am ikor az 1988-as, m ö­ göttünk lévő első igazán nyitott m agyar ökumenikus imahétre gondolunk: a forrásnál ő állt. Az ökumené mai világában a dialógus minden szinten tőle datálódik. Itt kell gondolnunk a felekezeteken túli dialógusokra is. A más világvallásokkal való párbeszédre és a zsidósággal folytatott dialógusra is. Sőt a nem-hívők, a legtágabb értelem­ ben vett ökumené népével való beszélgetésre is. A dialógusok nem szorítkozhatnak magánszemélyek partizán-akcióira, h a­ nem hivatalos beszélgetések (colloquium officiale) kell, hogy legyenek. Az ő pápasága óta használják az egyház szót többes­ szám ban is és nem kezelnek úgy, m int akik nem létezünk vagy valamilyen vallásos társulat, de nem egyház vagyunk.

Müve az emberiség világában Az emberiségben nem láto tt legyőzendő ellenséget. K om olyan hitte, hogy a karácsonyi üzenet minden embernek szóló jó hír és Isten valóban jó akarattal van az egész emberiség iránt. Ismerve a problém ákat és világméretekben érezve a feszültsége­ ket, mégsem veszítette el reménységét. N emcsak vádolta a vilá­ got, hanem segíteni is ak art rajta. Nem a kiközösítésben, hanem a közösség vállalásában látta feladatát — ellentétben elődjével, X II. Plusszal. Szava sohasem volt fenyegetés vagy a jogos bünte­ tés felett érzett kárörvendezés, inkább biztatás volt, akár szociá­ lis kérdésekben, akár a világbéke megóvása ügyében. Nemcsak kinyitotta a V atikán ablakait, hanem ki is szólt a nyitott abla­

296

kon. S ha idős kora m iatt m ár nem is tud o tt annyit utazni, m int a jelenlegi pápa, de m ár nem tarto tta m agát a V atikán foglyá­ nak, távol a világtól. Ö t év alatt többet tett a való világhoz közeledésben, m int elődei évtizedek alatt. Az érdekes jelenség századunk közepén, hogy kinyújtott jobb­ já t elfogadták, figyeltek hangjára. Keleten és N yugaton egyaránt kom olyan vették. H ivatalos vendégek látogatták meg ő t a Vati­ kánban a Szovjetunióból és az Egyesült Á llam okból, Nobelbékedíjat kapott. Kívülállók is elismerően nyilatkoztak encikli­ káiról. A M ater et magistra a társadalom minden tagja szám ára biztosítani akarja az emberhez méltó életet. Isten e földi javakat mindenkinek adta és arra adta, hogy minden ember javát szol­ gálja. X X III. János szembeszállt e körlevelében a kirívó gazda­ sági ellentétekkel, a nyereséghajhászással, a kizsákmányolással és a neokolonializmussal is. Az egykori Rerum novarum hetven­ esztendős évfordulójára kiadott M ater et m agistra enciklika hozzá m ert nyúlni az égő társadalm i kérdésekhez, s ha öntuda­ tosan is, de nem kitanítva m ásokat, szólt nehéz kérdéseinkről. Szántó K onrád róm ai katolikus egyháztörténész a Pacem in terris körlevelet a világbéke mai M agna C harta-jának tekinti. A természeti törvény alapján akarja az egyes emberek és álla­ m ok kölcsönös viszonyát rendezni, s ha a protestáns teológus szám ára idegen nyelven is, de kétségtelenül nagy jó akarattal igyekszik békére bírni az embereket. N emcsak híres körlevelei, hanem egész m agatartása azt su­ gallta, hogy kom olyan kell venni a körülöttünk lévő világot, megbecsüléssel lehet fordulni a kultúra eredményei felé, az egy­ ház nemcsak taníthat, de maga is tanulhat, ugyanakkor, am ikor nem m arad el felelőssége a világ iránt. A szocialista országokban élő róm ai katolikus hívőket felszabadította abból a bénultság­ ból, am it addig éreztek, amíg nem tudták, hogyan is kell viszo­ nyulniuk a körülöttük kialakuló új világhoz. Szántó K onrád írja a Pacem in terris enciklika 5. fejezetével kapcsolatosan: „a hithűség nem akadályozhatja meg a róm ai katolikus hívőket a m indenfajta emberrel, néppel és rendszerrel való olyan jellegű együttműködésben, amelynek célja a béke megvédése és az em­ beriség javának előm ozdítása — X X III. János ezzel átlépte azt a korlátot, melyet elődei a szocializmus megjelenése óta az egyház köré vontak. A Pacem in terris tette lehetővé, hogy a V atikán keresse a kapcsolatokat a szocialista országokkal és a párbeszédet a m arxistákkal.” K uriózum , de megemlítem, hogy ismereteim szerint a Pacem in terris szövege, ez a X XIII. János-i végrendelet nem került a Szent Officium előzetes bírálata elé. A béke nem várhat — érezte élete utolsó szakaszába lépő X XIII. János. A zsinatnak az a hangja, ami az egyház szerepét a világban tisztázni kívánta, ami a párbeszéd előm ozdítását javasolja, és a kérdések valódi ismeretére bátorít, tipikusan X X III. János hangja. Érdekes, am it Skydsgaard dán evangélikus professzor a zsinatra meghívott egyik hivatalos megfigyelő írt az Orientie­ rung c. újság 1971. február 28-i számában. M iután kifejti, hogy János pápa indítására a zsinat megfogalmazási kísérletet tett a világ és az egyház viszonyának tisztázására, a következőket m ondja: „A zsinat a többi egyház helyett is szembenézett a századunkban felgyülemlett problém ákkal, a szekularizáció kér­ désével, az ún. 3. világ kérdésével, a pluralizmussal” stb. Ilyen értelemben nekünk nem róm ai keresztyéneknek is nagy szolgá­ latot tett a X X III. János kezdeményezésére indult zsinat. Vala­ mennyi egyház nyugtalanító kérdése lehet, mennyire érinti a történelmi változandóság az egyházat, lehet-e a változatlan hit átmentése és megőrzése a feladatunk a világ létform ájának, gondolkozásának figyelembevétele nélkül. M inket protestánso­ kat is izgat, kinek prédikálunk és hogyan. Vagyis a cui és a quomodo kérdése. Ez a kettős kérdés rejlik a pasztorális célúnak hirdetett zsinat szövegeiben s végsősoron X X III. János mai világunk iránti felelősségérzetében. János pápa m egpróbálta enyhíteni a bizalm atlanságot m indkét irányban az egyház és a világ között, s m egpróbálta oldani a félelem béklyóit. Ez a békéltető szolgálat szavait és m agatartását egyaránt jellemzi.

X XIII. János stílusa és tanítása az egyedül használható száza­ dunk végén is. Végül hadd álljon itt egy, a mai evangélikus énekeskönyvben is m egtalálható im ádságából néhány sor: A karácsonyi drága betlehemi kisded Jézushoz im ádkozik X X III. János: „A dd, hogy egész életünkben részesei lehessünk a karácsonyi esemény mélységes titkának. K üldd el az emberi szívekbe azt a békét, amely u tán annyira áhítozunk, s am it egyedül csak Te adhatsz meg. Segítsd az emberiséget, hogy egyre jobban megismerjék és elismerjék egymást és testvériesen éljenek egymás mellett egy A tya gyerm ekeiként. . . Vezess bennünket szereteted egységébe és ajándékozz meg békéddel. Á m en.” Így im ádkozott János pápa „családjáért,” az egész világért. Hafenscher Károly

FELH A SZN Á L T IR O D A LO M Andreotti, G. (1982): M eine sieben Päpste. Begegnungen in bewegten Zeiten. H erder, Freiburg.— Bea, A. (1963): Die Einheit der Christen. H erder, Freiburg. — Corsani, B. & Ricca, P. (1980): Péter és a pápaság a mai ökumenikus vitában. Reform átus Sajtóosztály, Budapest.— Cserháti, J. (1982): Az ökumenizmus teoló­ giai alapjai. Vigilia, pp. 3— 9. — Cserháti, J. & Fábián, Á. (S zerk.) (1986): A II. V atikáni Zsinat tanítása. 3. kiadás. Szent István Társulat, Budapest, pp. 7— 20, 383 —404. — Empie, P. C. & Murphy, T. A. (1974): Papal primacy and the universal church. Lutherans and catholics in Dialogue V. A ugsburg Publishing House, M innea­

polis. — Fagerberg, H. (1987): Svenska K yrkan i ekum eniska samtal. Verbum, Stockholm, pp. 116— 154. — Fesquet, H. (1969): A róm ai egyház krízise. Kivonat. Mérleg, pp. 24— 34. — Fesquet, H. (1976): X X III. János pápa virágoskertje. Ford.: Ikvay László. — in: Ijjas: Isten embere. Függelék. Szent István társulat, Budapest, pp. 353— 410. — Hafenscher, Κ. (1982): A római katolikus-evangélikus párbeszéd­ ről. Vigilia, pp. 25— 29. — Hafenscher, Κ. (1988): O boedentia et Pax. Diakónia, pp. 25— 28. — Hampe, J. Ch. (1964): Ende der G egenreform ation? D as Konzil D oku­ mente und D eutung. K reuz Verlag, Berlin. — Häring, B. (1963): D as Konzil im Zeichen der Einheit. Herder, Freiburg. — Hünermann, W. (1987): A világ plébánosa. X X III. János p ápa élete. Ecclesia, Budapest. Bibliográfia: pp. 365— 366. — Ijjas, A. (1976): Isten igaz embere. Szent István Társulat, Budapest, Bibliográfia: 347— 349. — Johannes X X III. (1964) : (Geistliches Tagebuch). H erder, Freiburg, pp. 570— 580. — Kühn, U. (1966): Die Ergebnisse des II. Vatikanischen Konzils. Evangelische V erlagsanstalt, Berlin, pp. 109— 132. — Laurentin, R. (1967): A zsinat mérlege. K ivonat. Mérleg, pp. 161— 179. — Loewenich, W. (1970): D er moderne K atholizis­ mus vor und nach dem Konzil. Luther Verlag, W itten, pp. 87—92, 341—438. — Lukács, L. (1980): Az evangélikus— katolikus teológiai párbeszéd. Vigilia, pp. 300 — 303. — M anzu, G. (1960, 1968): Freundschaft mit dem Papst. (An artist and the Pope). Ullsten. — M eyer, H., Urban, H. J. & Vischer, L. (Eds) (1983): D okum ente wachsender Übereinstimm ung. K reuz Verlag. — Mihelics, V. (1964): Eszmék és tények. Vigilia, pp. 357— 363. — Mihelics, V. (1967): VI. Pál és A thenagorasz újabb találkozója. N apló. Vigilia, pp. 622— 624. — Mihelics, V. (1967): A zsinat budapesti szemmel. Recenzió. Vigilia, pp. 624—621. — Ö T É V V E L A Z S I N A T U TÁN. (1971): Jegyzetek. Mérleg, pp. 99— 102. — Poupard, P. (1986): M iért van pápánk? (A p ápa szolgálata Szent Pétertől II. János Pálig.) Szent István Társulat, Budapest, p . 106— 120. — Rahner, K. (1983): A hit alapjai. Bevezetés a keresztyénség fogalm á ­ ba. Szent István Társulat, Budapest, pp. 409— 411. — Saád, B. (1967): A zsinat budapesti szemmel. Vigilia, Budapest. — Schwaiger, G. (1968): Geschichte der Päpste im 20. Jahrhundert. D eutscher Tas chenbuch Verlag, M ünchen, pp. 159— 183. — Szántó, K. (1987): A katolikus egyház története. Ecclesia, Budapest, pp. 1171 — 1176. — Szennay, A. (1 965): X X III. János pápa és N ewman bíboros. Vigilia, pp. 170— 172. — Szennay, A. (1982): A Roncalli-misztérium. Vigilia, pp. 10— 15. — Udvarhelyi, B. (1963): Az elhunyt p ápa élő hagyatéka. Vigilia, pp. 490—492. — Vitányi, Gy. (1967): A II. Vatikáni Zsinat. Ecclesia, Budapest. — Willebrands, J. G. M . (1968): Bibel, ekum enik och sekularisering efter A nd ra V atikankonciliet. Ver­ bum, Stockholm. — A Z S I N A T — ké t év után (1978): Szemle. Mérleg, pp. 71— 87.

HAZAI SZEMLE

Tanulm ányi konferencia a keresztyén—m arxista dialógus jegyében Negyedik alkalom m al találkoztak tanulm ányi konferencián a szocialista országok protestáns szisztematikusai és marxista filozófusai, hogy a keresztyén-m arxista dialógus jegyében há­ rom napon át eszmecserét folytassanak. A találkozó színhelye a Debreceni R eform átus Kollégium volt, időpontja pedig 1988. április 5—8. között. A találkozó gazdája és egyik elnöke Dr. Kocsis Elemér, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke volt, akit e sajátos tanulm á­ nyi konferencia egyik életrehívójának is tekinthetünk. Ő nyitot­ ta meg a konferenciát április 5-én este és meleg szavakkal üdvö­ zölte a m ár m unkaközösségbe összeszokott tanulm ányi csoport valamennyi tagját. H angoztatta azt, hogy b ár ez a konferencia létszám át illetően nem nagy mégis valami olyanra hívatott ami történelem form áló hatalom lehet korunkban és olyan közössé­ get ápol, amely felelősséget vállalt m agára világméretű kérdések megoldása dolgában. Ilyen értelemben szerepe példam utató, hatása messzire előre világító, m unkája pedig ígéretes. A konfe­ rencia társelnökei voltak: a m arxista filozófusok részéről Dr. Poór József professzor, az egyházak szisztematikusai részéről Dr. H elm ut Fritzsche professzor. A konferencia tém ája az igazság-igazságosság etikai-szociále­ tikai fogalma volt, melyet keresztyén és m arxista nézőpontból vettek az előadások vizsgálat alá. (Az előadások ném et nyelven hangzottak el, a tanácskozás nyelve hasonlóan a német volt.) A továbbiakban megkísérlem, hogy áttekintést nyújtsak a konferencia előadásairól. (Ez azonban csak részben sikerülhet, m ert az előadások szövege csak részben érkezett be.) A konfe­ rencia megnyitó előadását április 6-án dr. Poór József professzor tarto tta, A m arxista-keresztyén dialógus mai helyzete és jövője címmel. Előadását ezzel a figyelemreméltó gondolattal kezdte: „Úgy tűnik, hogy a történelem igazolta törekvéseink realitását és szükségességét, am ikor protestáns theologus barátainkkal és

az egyházak vezetőivel 1981-től lehetőséget terem tünk arra, hogy protestáns theologusokkal szisztematikus eszmecserét folytatunk elméleti kérdésekről, áttekintjük eszmerendszereink analogikus elemeit, s azokat amelyek elválasztanak bennünket. A m ikor azt m ondom , hogy a történelem igazolta törekvésünk realitását, arra gondolok, hogy a mai világhelyzet új gondolko­ zást igényel, s egyre általánosabbá válik a vitás kérdések párbe­ szédek útján történő tisztázása és kölcsönös kom promisszum ok útján való rendezése.” A gyakorlati életben folyó párbeszéd mellett az elméleti párbeszédnek is van jelentősége, m ert megte­ rem ti és nyújtja az elméleti alapokat a gyakorlati együttm űkö­ déshez. Ö röm ét fejezte ki, hogy a m agyar reform átus egyház nemcsak aktív részt vállal ebből a párbeszédből, hanem lehető­ séget terem t arra, hogy a szocialista országok szisztematikus teológusai és m arxista valláskutatói is részt vegyenek ezen. Így lehetőség nyílik a kölcsönös tapasztalatcserére is. Példákat h o ­ zott fel, melyek szám ára azt tám asztják alá, hogy az egyházak története a m agyar nép történetének szerves részeként értelme­ zendő. A közös elméleti m unkához szükségesnek vélte azoknak a vitáknak az áttekintését, melyek gazdasági, politikai, ideológiai és tudom ányos életünk feladataival összefüggésben vetődtek fel. Ezek közül, m int legfontosabbat, jövőképünk egyoldalúságai­ nak, torzulásainak a korrekcióját említi. A történelem arra a felismerésre döbbentett rá bennünket — hangoztatta a profesz­ szor — , hogy az új társadalom építésének a kezdetén vagyunk és a szocialista-komm unista társadalom építésének nem rövidtá­ vú, hanem sokgenerációs folyam atnak kell lennie. Célkitűzése­ ink során tehát nem szabad összemosni a szocializmus és a kom m unizm us korszakát, mivel ez számos illúzió, megvalósít­ h atatlan cél kitűzését jelentené. Figyelembe kell venni azt is, hogy az állam polgárokat a jövőben még aktívabban be kell

297

vonni a közügyek intézésébe. És itt az érdekek az állam polgárok között nem a felekezethez való tartozás vagy nem tartozás alapján húzhatók meg, hanem ez a szocializmus építésével egye­ tértő vagy azokkal szembeforduló emberek között húzódik. A professzor hasonló jelentőségűnek vélte a marxizmus k o r­ szerűségének a kérdését. Az autentikus marxizmus és a rájuk hivatkozó marxizmus— leninizmusnak nevezhető d o k t rínák kö­ zött szükséges különböztetnünk. Lukács G yörgy gondolatát idézte ezzel kapcsolatban: „Vissza M arxhoz és előre a mai problém ákhoz”. Csak így lehet eljutni a problém ák helyes m ar­ xista értelmezéséhez. A marxizmus—leninizmus tovább fejlesz­ tése történik itt, mely egyúttal az új helyzet alkotó értelmezése is. Előadása második felében az elméleti párbeszéd jelenét és jövőjét vizsgálja. M egállapítja, hogy ennek jelentősége felértéke­ lődött társadalm unkban, mert a bizonytalansági tényezők növe­ kedésének a következtében fontos stabilizáló faktor lehet azok­ nak a vallásos-hívő rétegeknek a körében, kik az egyházhoz kapcsolódnak. Itt különös jelentőséggel bír az egyházak alapte­ vékenységének keretében végzett szociáletikai tevékenység, de nem elhanyagolható amellett az egyházak karitatív m unkája sem, mely a társadalom perifériájára szorult emberek megsegíté­ sét és rehabilitálását végzi. A társadalm i célkitűzések közös kidolgozására és vállalására van itt szükség. Ebben a m unkában a magyarországi protestantizm us a negyvenes évek végétől nem ­ csak példát m utatott, hanem az elméleti együttm űködés lelkesí­ tője is volt. E progresszív folyamat kidolgozásához a m agyar m arxista p árt és korm ányzat kiegyensúlyozott valláspolitikai álláspontjára nélkülözhetetlen szükség volt és van továbbra is. Szükség volt azonban — hangoztatta tovább — a m arxista elméleti valláskutatások egyoldalúságainak a leküzdésére, az autentikus m arxista valláselmélet rekonstrukciójának az elvég­ zésére. Ebben a folyam atban jelentős feladatot vállalt és végzett Lukács József akadém ikus. Ennek a folyam atnak az alapján vált lehetővé a 80-as évek végén az elméleti dialógus megszerve­ zése. H angoztatta, hogy a m arxista valláskutatók részéről nem az elvek feladásáról van szó, nem elméleti konvergenciáról, hanem a szövetségi viszonyok egy sajátos területén végzett m un­ káról. Ez a m unka az által is könnyebb, m ert más szocialista országon belül is a politikai vezetés érdeklődést tanúsít e m unka iránt. A párbeszédben résztvevők készek kölcsönösen tanulni egymástól. Sem a teológusok, sem a m arxista valláskutatók nem m ondanak le identitástudatukról, de ez a kölcsönös tanulás folyam atában mégis átform álódik és átalakul. Sem a teológusok sem a m arxista valláskutatók nem léphetnek fel azzal az igény­ nyel, m intha az igazság kizárólagos birtokosai lennének vagy lehetnének. Éppen az a nyitottság teszi lehetővé a dialógust. Nem rendelkezünk kész válasszal minden társadalm i problém á­ ra, hanem ezt az események folyam atában alakítjuk ki. Az elméleti dialógus egyik neuralgikus pontja az, hogy a világnézeti kérdéseket nem helyezzük előtérbe egyik oldalról sem. Bár világnézeti kiindulópontjaink ellentétesek, de hasonló következtetésre tudunk jutn i a társadalm i kérdések megoldásá­ ban, a társadalom ért viselt felelősségben. A politikai kérdések elsőbbsége biztosítja a szövetségi politikánk lehetőségét. A teo­ lógusok sem a hívők partikuláris érdekeit helyezik előtérbe, hanem a valós társadalm i érdekeik képviseletét tartják fonto­ sabbnak. A m ásik neuralgikus pont az, hogy a marxizmus terminológi­ áját szükséges árnyaltan értelmezni. Itt van például ez a kifeje­ zés: „A vallás elleni harc.” Á ltalános értelemben az ember ön­ megvalósítása és a társadalm i viszonyok humanizálása és az ezek érdekében vívott harc értelmezhető úgy, m int a vallás alapjai, közvetve a vallás elleni harc. Ez a kifejezés azonban sohasem lehet ún. kultúrharc. A vallások és teológiai tanítások sokrétűségére kell figyelni, hogy differenciáltabban sikerüljön a vallás és marxizmus kölcsönös kapcsolatát m eghatározni. T a­ pasztalatunk az, hogy a vallás még hosszú időn át fenn m arad és eközben minőségi változáson megy át. A vallás megszűnésé­ vel kapcsolatban nyilván a két nézet között különbség van, de egy hosszú és ellentm ondásos ú t folyam atának a során az egyhá­

298

zakat a társadalm i szükségletek részleges kielégítésére hivatott szervezeteknek, intézményeknek kell tekintenünk, amelyek m ű­ ködése — nolens-volens — elősegíti a társadalm i haladás meg­ valósítását. Az új társadalom építésében ugyanis vallásos és ateista emberek egyaránt részt vesznek és alapvető érdekeik nem különböznek egymástól. Ezért előállott az a helyzet, hogy a marxizmus és a különböző felekezetek tanításai között nagyon sokrétű kölcsönhatás alakult ki. A protestáns teológiák esetében itt találkozunk a magyarországi egyházak közül a legtöbb olyan elemmel, mely a marxizmus iránti affinitást bizonyítja. Ideoló­ giai ellentétről nem lehet beszélni közöttük sőt politikai szem­ pontból nézetazonosság állapítható meg. H a van is ideológiai nézetkülönbség — és ezt nem lehet vitatni — ak k o r is meg lehet állapítani, hogy a protestáns egyházak ezeket nem állítják szem­ be a marxizm us tanításaival, tehát ideológiai vitát nem folytat­ nak. Ilyen helyzetben — hangoztatja a professzor — mi sem a teológiai m egoldásokkal konfrontálva fejtjük ki nézeteinket, mégha im manens nézetkülönbségek fennállnak is. F ontos an ­ nak a m egállapítása is, hogy a m aterialista-ateista világnézet következetes humanizmus, tehát nem üres tagadás, hanem az ember kreativitásának a hangsúlyozása. Vagyis az analogikus és ellentétes m egoldások között dom ináló jellege van az analogikus elemeknek. Azzal fejezte be átfogó és igen figyelemreméltó előadását Poór professzor, hogy hangoztatta: az előttünk álló feladatokban, melyben a nép egészének az aktivitására van szükség, erőink egyesítése fontos tényező ahhoz, hogy a kibontakozó feszültsé­ gek feldolgozása és megoldása is erőteljesebben történhessék meg. Ezt az előadást szokatlan hosszúságban ismertetem, m ert ez alapvetést jelentett, de ezt a továbbiakban nem tehetem meg. H asonlóképpen nem tehetem meg, hogy az előadások körül kialakult vitákat is bevonjam ismertetésem körébe. D e az első előadás u tán egy kérdésre mégis kitérek. Az egyik résztvevő azt kérdezte Poór professzortól: A marxizmus árnyaltabban gon­ dolkozik a vallásról — am int hallottuk — és m a m ár nem azt hangoztatja, hogy a vallás ópium a népnek, hanem azt, hogy társadalom és tö rténelem form áló tényező rejlik a vallás és az egyház hatásaiban. Vajon — hangzott a kérdés — az egyházak­ nak és a theologiának a marxizmussal való árnyaltabb foglalko­ zása nélkül létrejöhetett volna-e a m arxizm usnak ez az újabb, differenciáltabb értékelése? Egyértelműen nemmel válaszolt a professzor, hangoztatva, hogy m ásként válaszol a marxizmus annak az egyháznak, mely pozitiven áll a társadalom és a béke mellé és másképpen annak, mely ideológiai ellenségként jelenik meg a társadalm i fejlődés porondján. Az előadást mintegy korreferátum ként követte dr. Fodor Jó ­ zsef egyetemi docens felszólalása: „A Magyarországi Szabad­ egyházak életének változástendenciái az 1980-as években." A kis protestáns egyházak m arxista igényű megközelítéséről hangzott el ebben néhány fontos gondolat. H angoztatta az előadó, hogy a kisegyházak életének vizsgálata a m arxista valláselmélet szín­ képét gazdagítja. Tulajdonképpen a Szabad Egyházak egyház­ történészei és teológusai olyan k utatásokat végeztek és végeznek a 80-as évektől kezdve, melyek a közöttünk kialakuló párbeszéd feltételeinek a kim unkálására irányulnak. Kiemelte Szigeti Jenő, Kiss Emil, Szebeni Olivér dolgozatait, valam int a „Felekezetkö­ zi Elméleti K utatócsoport” létrejöttét és eddigi eredményeit. Eme kutatások feltételeiről szólva a Szabad Egyházak körében lezajlott változásokról tett említést. Négy ilyen vonást tarto tt különösen figyelemreméltónak. 1. Megállt a dezintegrálódás folyamata. Ehelyett a státuszrendezés törekvése a jellemzőbb. A 17 kisegyház igényli az állami elismerést és jóváhagyást, kivé­ ve még a Jehova Tanúit. Im aházaik épültek, nemzetközi kapcso­ lataik szélesedtek, ennek nyom án orientációs szerepük is növe­ kedett. 2. Elkezdődött a kisegyházakban a teológiai és egyház­ történeti kutatóm unka fő irányainak a kim unkálása. E m unka nyom án lassan m ód nyílik a m arxista filozófusok és a Szabad Egyház-i teológusok közötti dialógusra. 3. A gyülekezeti életben fontos lépés, hogy a karizm atikus vonások kezdenek háttérbe szorulni és helyükbe lépnek az etizálási törekvések és a karitatív tevékenység erősödése. 4. Az élet kényszerítő ereje veti fel azokat

a kérdéseket, melyekre választ adva az eddigieknél még jobban hozzájárulnak m ajd a társadalm i kibontakozás és a megújulás ügyéhez. A párbeszéd fontos vonásának kell lennie az eltérő véleményeket tiszteletben tartó, az érdekeket egyeztető m agatar­ tás erősítése. A törekvés m indkét részről őszinte az új kérdések megoldására, a nyílt eszmecserére. A következő előadást dr. Pákozdy László Márton professzor tarto tta, amelynek címe: „Az igazság (Gerechtigkeit) bibliai fogalm a" Ez az előadás kettős értelemben is ajándék volt. Elő­ ször az, hogy 25 év után m ost hallottuk Pákozdy professzort Debrecenben előadni, a másik pedig az előadás tartalm a. Néz­ zük a lehetőségeihez képest az előadás m ondanivalóját. M egál­ lapította, hogy az az igazság bibliai fogalma igen komplex filoló­ giai tényállás, mely igen komplex köteget m utat be, ha az ember arra gondol, hogy a héber szóból (szinonimával együtt) állt elő a görögben és méginkább a latinban, továbbá m inden európai nyelvben szükséges polarizálódás. A m it nyújtani tudok — h an ­ goztatta — az bibliai-vallástörténeti, m indenekelőtt kritikai­ filológiai vizsgálata az „igazság” fogalmának. Az a feladatom, hogy villanófényeket vetítsek a bibliai vallástörténetre, ennek specifikus és teológiai hosszmetszetére, valam int fogalmaira. Igen fontos látni azt is, hogy a szótárak és lexikonok önm aguk­ ban nem vezetnek el a helyes értelem m egragadásához. Kiemel­ kedő héber szótárak értelmezik a fogalm akat, de a fogalmak variálásának következtében az Ószövetség legitim struktúráját m ásképpen m agyarázzák. M ert ha nincsenek tekintettel a szö­ vetség-szerkezetére a görög-latin vagy európai szóértelmezések idegen azaz m odern jelentéstartalom hoz vezetnek. M iközben az igazság fogalmához elérkezünk, figyelemmel kell lenni arra, hogy a legjelentősebb vallásos-teológiai tartalm ú szavak előfordulása igen szerény ahhoz a tartalom hoz képest, ahhoz a gazdag gondolatvilághoz képest mely általuk kifejezésre jut. A szövetségből kell kiindulni, a Genezis és Exodus szövetsé­ gi elbeszéléseiből. M ajd Sikemben az ország elfoglalása után megy végbe egy fontos esemény: a szövetségkötés. Ez a szövet­ ség (berit) Izráel népközösségének a képszerű ábrázolása, m e­ lyet az évszázados történet folyam án többször meg kellett ismé­ telni. A szövetség összekapcsol a szövetséges társakkal. Ez által él a kis közösség a családban a nép-közösségig elmenően. A k ö ­ zösségnek a kötelességét egy szóba fogja össze a hűség (haesed). Ebben a szóban ju t kifejezésre a helyes m agatartás Isten és a nép között, valam int ember és ember között. Hűség, szövetségi h ű ­ ség a szövetség legbensőbb lényege, m ert a szövetség m agába foglalja az egymáshozkapcsoltság etoszát. A szövetség rendelke­ zései a torá-ban vannak összefoglalva. Ez útm utatást, utasítást jelent, később egyszerűen a törvény nevet kapta. H a a szövetség rendelkezései — mispatim — a to ra szerint mennek végbe akkor minden rendben van. Ezt fejezi ki a cedaqah szó, mely az igazság (igazságosság) komplex fogalma mindkét oldalról: Isten oldalá­ ról és a nép oldaláról. Forduljunk ismét a szövetséghez. Isten Á brahám nak, Izsák­ nak és Jákobnak, vagyis az atyáknak az Istene. Itt kezdődik Izráelnek, m int népnek a kiválasztása, melynek során Isten m inden nép közül választott ki m agának egy népet (Ám 3,1— 2) és vele szövetségre lépett. Ez a szövetség Istennek és a népnek szabadságban való választása (Józs 24,15). Ebben a döntésben a nép elhagyja a természetesség szféráját és Istennel és a világgal új kapcsolatba-viszonyba kerül. Ez a szabadság és m eghatáro­ zottság Isten és a nép szám ára egyaránt olyan, melynek van igazsága, joga, rendje és célja. M inden szövetségnek, minden m egállapodásnak van ellenőrzése, kontrollja, kötelezettsége: „Ne ö lj. . . ” „Szeresd felebarátodat.” A szövetség ú tm utatásá­ ban m ásképpen jelentkezik az igazság követelése, feladata Isten részéről és a nép részéről. A népen belül is megvan mindenkinek a maga rendje, parancsa, kötelessége, azaz: mispat-ja. M ás az Istené, más a királyé, férfié, nőé, gyermeké, szolgáé, papé vagy prófétáé. Az igazság (igazságosság) ezekben a relációkban érvé­ nyesül, de mindig a hűségnek vagy az igazságtalanságnak a teljességében. Ez a viszonylagos igazság nem erény, hanem Isten segítsége. Isten igazsága és az ő szabadítása, az ember igazsága pedig engedelmessége és hívő várakozása.

A második stádium ban, a fogság előtti nagy prófétáknál Jahve igazsága, az ő követelő és ítélő tetteiben ragadható meg. Deuteroézsaiás hirdeti az Isten szabadítását a fogságból. A szenvedő Izráel meg fogja látni, hogy Jahve hogyan terem t új életet népének, és a szenvedés u tán győzelmet és békét fognak nyerni. E kkor kapja Izráel a népekhez szóló új küldetést (Ézs 49,6). E fejezetben az igazság: szabadítás, hűség, üdv, béke, mely m inden népre kiterjed, ez az Isten végérvényes „igazsága”. Ez az igazság, mely Isten célja, jönni fog és tele van Isten irgalmával és győzelmével. E kkor fogja Jahve az „igazság napját felhozni” (M al 4,2). Isten emberien, az ő emberségében, igazsá­ gát a szeretetben m utatja meg. Isten úgy érkezik el, „m int em ­ ber” és így m utatja meg am it emberek, m int nem-emberek vol­ tak képesek tenni (Ézs 52,3—53,12). A hűségesek, akik elkülönül­ tek a törvénytelenektől, akik csendben, vagyontalanul éltek, akiket a „szegényekének neveztek, várták az Isten királyi ural­ m ának a megérkezését. Ide tarto zo tt Keresztelő János és minde­ nekelőtt a N ázáreti Jézus, akit a tanítványok halála u tán a megdicsőült Messiásnak, Úrnak (későbben a görögben Krisztus­ nak és Kyriosznak) neveztek. Ez a Jézus saját igazságának a tu datában tett bizonyságot és az igazságról való bizonyságtétele m iatt (M t 26,63—64; Jn 10,38) ju to tt a keresztre. Csak azt m ond­ hatjuk, am it a legrégebbi tanúk m ondtak: „ . . . nem e világnak sem e világ m úlandó fejedelmeinek bölcsességét, h anem Isten titkos bölcsességét szóljuk . . . Ezt a világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, m ert ha felismerték volna, a dicsőség U rá t nem feszítették volna meg” ( 1K or 2,6— 8). Nem lenne „igazság”, ha azt m ondanánk, hogy ezt a zsidók tették hiszen ez a főpapoknak egy kis klikkje volt és o tt volt m indenekelőtt Pilátus és azok, akik valóban nem tudták mi az „igazságosság és az igazság” . És ennek a történetnek még mindig nincs vége! A következő előadást W olfgang Bradter professzor tarto tta „A szociális igazság etikai értékéhez vezető m egfontolások” címmel. Előadását ezzel kezdte: M inden érték között, melyek ma az emberek cselekvését motiválják, az igazság etikai értéke egyedülálló középponti helyet foglal el. Az élettevékenységek minden területén az emberek érdekeik és szükségleteik néző­ pontja nyom án indulnak el vélemények m egalkotására. Nehéz aztán eldönteni, hogyan lehet a különböző érdekek és igények találkozásának pontján igazságos döntéseket hozni. G ondol­ junk például a lakásbizottságok nehéz feladataira, hogy a lakás­ igénylők sorrendiségét igazságosan megállapítsák. M inden dön­ tésnek a sokszorosan összefonódó hálóból kell kivezetni, mely­ ben az egyéni és a társadalm i érdekek és szükségletek ütköznek. Nehéz az ad o tt esetekben definiálni azt, amit így nevezünk: igazság, igazságosság. Egy ilyen helyzetben igazságosan csele­ kedni azt jelenti, hogy egy éppen olyan jogosan igazságosnak tekinthető variánst fel kell áldozni. Vagyis egyidejűleg igazságo­ san és más szem pontok szerint igazságtalanul kell cselekedni. Ezért van az, hogy az igazságos döntések közben sem teherm en­ tesül a lelkiismeretünk a vád alól, hiszen m inden megoldás szubjektív m ozzanatok konfliktusában születik. A lakáskiosztás mindennapi folyam atát végiggondolva látjuk, hogy az az álla­ pot, melyet igazságosnak nevezünk mégis olyan, mely a válto­ zást igényli. Igazságos döntésekkel sem ideális állapotokat h o ­ zunk létre. Az „igazság” kategóriájával az etikában egy olyan kérdéskört érintünk, amely felettébb kom plikált és tőlünk a gondolkozás megfeszítését igényli. Az a tervem, hogy m ost a szociális igazság erkölcsi értékét helyezzem előtérbe. Induljunk ki abból, hogy minden előadó az emberhez méltó társadalom alapjaként a m unkát említi és tekinti. Innen kiindul­ va úgy ítélem meg, hogy dialógusunk mozgató kérdéseinek egy eddig eléggé figyelembe nem vett dimenziója van. Jó lenne meg­ vizsgálni, hogy nem ugyanaz a szellemi-kulturális hagyomány-e az, amelyben m indketten állunk és amelynek feltárása felelőssé­ günk nézetét csak gazdagíthatná? M arxista szem pontból erre egyetértő választ adok. M egállapítom azt is, hogy am ikor a különbségek és az ellentétek között állva arra a döntésre jutunk, hogy egymástól tanulni akarunk és egymást m agunkkal egyen­ lőnek akarjuk elismerni, akkor is a szellemi élet megbecsülendő közös hagyom ányában élünk.

299

H a mi egy olyan jelenséget, m int az igazság képzete és az igazságosság érzése nem önkényesen és dogm atikusan akarunk eredetéig visszamenően megvizsgálni, akkor az igazság m egta­ pasztalása igényének a végső oka az, hogy társadalom ban élünk. Egyéni egzisztenciáját ki-ki úgy éli, mint nagyobb szociá­ lis csoportok, osztályok, rétegek tagja. K özös, reális igények mellett jelentkeznek az ellentétes és egymást kizáró igények is. Ebből áll elő az erkölcsi értékelés sokféle problém ája, melyek az egymással való érintkezés kölcsönösen elhordozandó norm áit érintik. Az igazság m agába foglalja ebben a kontextusban az ismert nehézségekben jelentkező érdekkicserélődést és ezeknek egymáshoz való közelítését. A m ikor az egyén az igazságra tö ­ rekszik és az igazság érzésének ad kifejezést, ak k o r egyúttal jelentkeznek a cselekvésnek az elvei és az értékekre vonatkozó mértékek vizsgálatának a kérdései is. A szociális igazság erkölcsi értékének elképzelése az előadó szerint azzal kezdődik, hogy a m ásikat velünk egyenlőnek elis­ merjük és értékeljük. Ahol ez nem történik meg, ez az érték követelményként lép fel. M arx a „Tőke” című m unkájában megvizsgálta, hogyan, is jelentkezik a kapitalista társadalom ban egy áru eladásánál és megvételénél az egyenlőség elve. Ezek közül is m int legspeciálisabb áru t az emberi m unkaerőt válasz­ to tta ki. M arx e téren szerzett tapasztalatait elemzi a követke­ zőkben. Ami itt igazságként jelentkezik az olyan polgári követe­ lés mellyel szemben áll a proletár egyenlőségképzet, vagyis az osztályok leépítése és megszüntetése. A szocialista országokban m egkezdődött az egyenlőség és igazság nem csupán formális viszonyának a realizálása. A szoci­ ális egyenlőség form áinak a kiküszöbölése vezet el itt a szociális igazság kialakításához. Ezután a gazdasági és szociális teljesít­ mények szép emelkedésének és példáit hozza elő Kelet-Ném et­ országból. Túl ezen pedig az egyéniség, az individualitás súlyá­ nak az emelkedéséről beszél a szocialista országokban, a szocia­ lista társadalom ban. M egállapítja tehát, hogy a mi értelmezé­ sünk szerint az igazság a mindenkori konkrét, szociális és törté­ netileg m eghatározott és definiálható tartalom ban jelentkezik. A szociális igazság erkölcsi értékének a fogalma a m ár előző­ leg megnevezett értékek mellett abban konkretizálható, hogy törekszenek az ember m éltóságának az egyre mélyebb elismeré­ sére, az egymással való érintkezésben a szolidaritásra és a jó a k a ­ ratra, valam int embernek ember iránti szeretetére. M inden nem ­ zedéknek az a feladata — hangoztatta M arx — , hogy a követke­ ző nemzedéknek az örökséget jo b b és gazdagabb form ában adja át, m int ahogyan az előzőtől átvette. Ebben a társadalom ban az egyéntől is elvárják, hogy gondolkozásában és tettében egyre mélyebben érvényesíti az igazságot, mely így kap erkölcsi tartal­ m at. Így tehát az igazság egyúttal az igazságra való nevelés feladatát is m agában foglalja. A következő előadást magyar előadó, mégpedig a m agyar tudom ányos élet kimagasló személyisége, Ancsel Éva akadém i­ kus, professzor tarto tta „Etosz és igazság" címmel. Az alcím ez volt: A z igazság ismeretének etoszáról és a tudás etikai premisz­ száiról. Egyszóval az igazság ismeretéről, mint etikai problém á­ ról szólt ez az előadás. Előadását egy példával kezdte: az Ödi­ pusz-mithosz egyik változatában az áll, hogy Zeusz a királyt, szeme világának elvesztéséért azzal kárpótolta, hogy a tisztánlá­ tás ajándékát kapta és hét emberi élet hosszúságú életet hozzá. Ödipusz ezt a kárpótlást tehernek érezte: jo b b lenne, ha rövi­ debb élete lenne és csak annyi lenne a tudása, m int a halandók­ nak. Azt m agyarázta ugyanis, hogy a gonosz teher az olyan tudás, melynél nem kellene még jo bban tudni. De ezt m iért nem tudták az istenek? H a mi emberek gyakran nem vagyunk képesek azt elérni tudásban, ami egyébként elérhető, akkor nem az értelem korlá­ tainál kell feltétlen kereskednünk, m ert etikai vonatkozásban is vannak korlátok. Kérdésem így hangzik: miért követjük el oly gyakran a nem -tudás bűnét, hiszen a megismerés emberi szük­ séglet és az ember végül is anélkül, hogy arra törekedne, ismeret­ hez jut. A m indennapok gyakorlatában sokszor az ismeretlent az ember felszínes, rutinszerű aktus segítségével hárítja el: rá­ nyom egy jól ismert bélyeget és az ismert vagy állítólag ismert

300

m indennapi dolgok közé sorolja be. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ez csak a m indennapok tud atáb an jelentkező eljárás, m ert hiszen a tudom ány gyakran ezen a m ódon já r el: m inden eset­ ben, ha egy eddig ismeretlen jelenséget kell megmagyarázni. Ezután az igazság keresésében az etosznak a jelentőségéről beszél. M egállapítja, hogy a filozófiai gondolkozás történetében jelen van az a nézet, miszerint az igazság nemcsak a szellemnek a dolga, hanem az etikának a kérdése is. Arisztotelész m ár tudta, hogy a léleknek a rossz indulata is elfordíthatja az emberi szelle­ met, ami odáig vezethet, hogy a cselekedetet érintő kiindulópont vonatkozásában m ár bizonytalanság uralkodik. De nemcsak rosszindulat, hanem önm agában pozitív szenvedélyek és ösztö­ n ök is elfordíthatják az emberi lelket. Bemutatja, hogy a tudo­ m ányos felfedezéseknél is milyen mértékig befolyásolta a tudóst lelkének etikai beállítottsága. Hivatkozik Kepler felfedezésére, akinek saját megállapításai szerint nagy nehézségeket kellett legyőzni, amíg a planéták pályája „tökéletességének” a hitétől el m ert térni. Végül is Tycho Brache méréseinek az eredménye vezette el oda, hogy feladja eddigi nézeteit. A gyakorlatban az is lehetséges, hogy egyetlen kísérlet vagy egyetlen tapasztalata a történelem nek radikális változást visz végbe az emberben, az ember korábbi világképét illetően és az új nézet hirtelen kérdőjelként emelkedik ki az előző világképből : ez pedig a recepció szubjektív aspektusa. De a releváns nézetek azután is hatnak a fogalom ra és ezzel az emberi univerzum öntu d atára, ha ezek nem is közvetlenül ebből „cselekszenek”. G ondoljunk csak azokra a teljesítményekre, melyek egy Galilei, Kepler, Cuvier vagy D arwin nevével kapcsolódtak össze. Innen érthető aztán az — hangoztatta — , hogy az igazságot kutatók gyakran nemcsak új nézetekhez ju to ttak , hanem egyút­ tal etikai cselekedetet is véghezvittek, éppen miközben ezt az új nézetet megvallják. M a m ár alig tudjuk elképzelni — idézi Ernst Bloch m egállapítását — , hogy mennyi bátorságra volt szüksége Galileinek, hogy a természetet a m atem atikával állítsa kölcsö­ nös viszonyba. Az igazság lényegéhez tartozik ugyanis (termé­ szetesen az igazság nem tételek megállapításával azonos), hogy az embernek a létét és a tu d atát nemcsak hogy érinti, hanem szó szerint véve érinti, éspedig egy könnyen sebezhető, mivel életfon­ tosságú ponton. M ár ez is bizonyítja, hogy az igazság nem lehet kíméletes és a fiatal M arx m ár helyesen ismerte fel, hogy az igazság nem lehet szerény, éppoly kevéssé, m int ahogyan a világosság sem lehet az. És mivel vagy kivel szemben is kellene szerénynek lennie? Talán azzal szemben, ami nem igazság? Az igazság tehát nemcsak az értelemmel van kapcsolatban, hanem az ember egészével. A nem -tudás pedig abban az esetben m utatkozik bűnnek, am ikor az ember azt nem akarja tudni, ami tudható. És minden esetben ezt teszi, am ikor a tudható elől elzárja m agát. Azt olvashatjuk A ugustinusnál, hogy az emberi lélek elrejtőzködik, de azt nem akarja, hogy előle valami rejtve m aradjon. Ebből következik az, hogy az emberek gyűlölik az igazságot, ha ez őket leleplezi, ha ez nekik ellentmond. Ezzel Augustinus egy etikai akadályt sorol fel, mely az igazság útjában áll, az igazság elleni tiltakozást, mely személyes érintettségből fakad. És ez nemcsak az igazságnál m int valóságnál van így, hanem az igazságnál, mint igazságosságnál. Idekapcsolja Des­ cartes-nak majd Pascalnak a m egállapítását. Ez utóbbi azt m ondta: a mi hiányosságaink, gyengeségeink, hibáink nem ön­ magában véve bűnök, hanem azáltal lesznek azok, hogy az elgondolható legigazságtalanabb és legbűnösebb em óciókat váltják ki bennünk: az igazság gyűlöletét, továbbá azáltal, hogy az ember hibáihoz így társítja a szándékos öncsalás hibáját. M ajd emlékeztet Heidegger mélyértelmű m ondatára: az igazság „történik” az emberrel, ez az ember ellenére van, többnyire úgy, hogy tetteinknek a következményei elfordíthatatlanul ránk visz­ szahullanak. Éppen ebben áll Lear király tragédiája: arra van kényszerítve, hogy tetteinek jóvátehetetlen következményeivel szembesüljön. A következőkben azt m utatja fel, hogy milyen kapcsolata van az etika körén belül a tudásnak és a tetteknek. A kettő egymás­ tól elválaszthatatlan. Az etosz a tudás deklarálása, még inkább: az igaznak a cselekvése, az igazságosságnak a megcselekvése.

A következő előadást Földesi Tam ás professzor tarto tta ezen a címen: Igazság szociáletikai nézőpontból. M ár az előadása elején m egállapította, hogy az utóbbi időben a szocialista orszá­ gok vezetői növekvő figyelemmel fordulnak a szociális igazság kérdései felé, ezt a szocialista országok kom m unista pártjainak legutóbbi tanácskozásai is jó l bizonyítják. De hasonló a helyzet a reform átus teológián belül is, a tanácskozások témái ezt szin­ tén bizonyítják. Ezután felteszi a kérdést: H ol helyezkedik el az értékek rangsorában a szociális igazság? Megállapítja, hogy a filozófia történetében lényegében három álláspont alakult ki. Filozófusok egész sora az értékek hierarchiájában a legmaga­ sabb csúcsra helyezi az igazságot P latontól kezdve Arisztotelé­ szen át egészen John Rawls-ig. Ami nem igaz, azt nem lehet értéknek tekinteni eszerint. „Az igazság a szociális vívmányok között az első erény, m int ahogy a valóság a gondolati rendsze­ reknél” — hangoztatja J. Rawls. Ezzel szemben van olyan filozó­ fiai nézet is, mely szerint nemhogy nem a csúcson áll az igazság fogalma, hanem nincs is semmi értéke. Így ír pl. H ans Kelsen: „Az igazság általános fogalma abban a vonatkozásban, hogy mi m ódon kell az emberekkel bánni hogy ez igazságos legyen, tökéletesen üres.” Van aztán egy harm adik realisztikusabb kon­ cepció is, mely szerint az igazságnak alapvető értéke van, jólle­ het nem a legmagasabb. Az igazságnak m agatartást m eghatáro­ zó értéke van a társadalom ban. Tulajdonképpen az etikának is az a kérdése — hangoztatta a professzor — , hogy az értékek konfliktusának a során, hogyan lehet az igények és szükségletek egyeztetésének a m unkáját elvégezni. Az igazság kérdésénél az annál nehezebb, m ert a lehetséges válasz keresésénél arra is kell figyelni, hogy az igazság m ár maga is több vonatkozásban el­ lentm ondó kategória a m aga különböző értelmezésével. A következőkben megvizsgálja, hogyan értendő a szociális igazság fogalma, m iután a marxizmus nem rendelkezik általáno­ san elfogadott igazságkoncepcióval. Csak egy lehetséges értel­ mezést vázol fel. A különböző igazságfilozófiák értékeit és elveit igyekszik itt mind felhasználni a továbbiak során. Figyelembe veszi a következő értékeléseket: Arisztotelész szerint: „Egyenlő­ ség az egyenlők között és egyenlőtlenség az egyenlőtlenek k ö ­ zött.” M ásodik a róm ai jogi elv: „M indenki azt kapja, ami hozzá illik.” Továbbá létezik egy olyan lényeges követelés, mely­ ben az ember nemcsak az igazságos társadalom ra tart igényt politikai berendezéseivel együtt, hanem egyéni konfliktusainak az igazságos megítélésére is. Hasonló értékű az a nézet is, mely szerint az igazság mély ellentéteket hordoz m agában, nem ab ­ szolút, hanem hatása az értékek komplexumán belül érvényesül. Végül a kanti elvet is fontosnak ítéli: eszerint az igazság lényege az emberi autonóm ia és az igazság a szabadsággal elválasztha­ tatlanul össze van kötve. A marxi örökséget figyelembe véve megállapítja, hogy itt az igazság alapvetően történeti kategória, melyet az idő, a társadal­ mi rétegződés sőt az egyénenként változó jelentéstartalom h atá­ roz meg. Az „örök igazság” m eghatározásának az igénye tehát téves utakra vezet. H angoztatja ugyanakkor saját m egállapítá­ saként, hogy az igazság története nemcsak változásról tud, ha­ nem a változás és állandóság egységéről. A m ásodik és lényeges marxi elem az embernek, m int fajnak a mélyen hum ánus képze­ te, mely a m arxista igazságkoncepció m agját kell, hogy képezze. Végül koncepciójában arra a marxi— lenini képzetre tám aszko­ dik, mely a társadalm i egyenlőség és egyenlőtlenség dialektikájá­ ra vonatkozik. K oncepciójának a logikus felépítésénél a kiindulópont ez: „K it mi illet meg a társadalom ban.” M arxista alapon erre a kérdésre szeretne felelni. A konklúzió pedig így hangzik: Az embert (az emberiséget) az illeti meg, hogy történeti feltételeinek megfelelően fajának megfelelő lényegét kibontakoztassa és az elidegenedésnek a különböző form áit, mely ebben akadályozza, legyőzhesse. Ebben az értelemben az igazság elsősorban szociális igazság, m ert elsősorban a gazdasági-társadalmi form áktól függ, vala­ m int a politikai és jogi intézményektől, hogy az ember vajon fajának megfelelő lényegét ki tudja-e bontani. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az emberi cselekvés igazságának a mértéke az, hogy

ehhez a megfelelő társadalm i feltételeket mennyire tudja biztosí­ tani. A nehézség ennél a koncepciónál abban van — halljuk tovább — , hogy az ember, fajának megfelelő lényege nem tulajdonság m int antropológiai felépítése, hanem bizonyos lehetőségek k ö ­ zös keretét m utatja be, mely különböző történeti periódusokban különböző mértékben manifesztálódik és ezt emberek el is idege­ níthetik. Az előadás, mely eredeti, új m egállapításokat tartalm az az itt m u tato tt vágányokon halad tovább logikusan, felm utatva azo­ kat az építő elemeket, melyből az igazságos társadalom a marxi elképzelések alapján, de a jelen komplex értelmezése segítségével felépíthető, jóllehet az utolsó m ondatokban megállapítja a neves professzor, hogy ennek a felvázolása még nem biztosítja azt, hogy a szociális igazság tökéletesen m egvalósítható legyen. A reális szemlélet annyit követel meg, hogy erre törekedjünk és az ezzel ellentétes társadalm i igazságtalanságokat pedig kikü­ szöbölni próbáljuk. Körner docens előadásában az igazságról etikai nézőpontból, Prőhle professzor pedig az igazságról keresztyén-szociáletikai nézőpontból beszélt. Fritzsche professzor előadásának a címe. Hegel jogfilozófiájának a jelentősége az igazság megértése szem­ pontjából és a keresztyén— marxista dialógus nézőpontjából. Fel­ vázolta azt a folyam atot, mely Hegelnél megfigyelhető, aki a francia forradalom : szabadság, egyenlőség, testvériség elveit figyelve és ennek gyakorlati megvalósulásait szemlélve oda ju ­ to tt el, hogy a szép igazságról szóló elvek a társadalom ban tökéletesen nem vihetők keresztül, Vogel docens előadása ezen a címen hangzott el: Isten igazsága és ember igazsága. Az igen alaposan kidolgozott előadás zárótételeit rögzítjük: A m ikor a keresztyénség m a az egyre jo b b an megértett emberi jogok alap­ já ra állva tájékozódik a világban akkor a következőkre figyel. 1. Az emberi jogok elismerésének az eszméje m agában foglalja azt, hogy a keresztyénség lemond a társadalom klerikális gyám­ kodásáról és hajlandó a különböző világnézetű és vallású embe­ rekkel való közös m unkára, melyben az együttélést közösen alakítják ki. 2. A szociális és politikai felelősség figyelembevéte­ léhez nem elégséges az igazság és szabadság általános elveinek a felismerése. Történeti tapasztalatok közvetítésére van szükség, hogy a fennálló jogrend szám ára relevánsak is legyenek. 3. Az emberi jogok eszméjében el van rejtve az emberhez méltó életnek a látom ása, amelyről egyetlen társadalom sem m ondhat le. A jog legfeljebb az előfeltételt teremti meg ehhez. T. S. Eliot írta ezt a m ondatot : „Fel kellene adni azt a gondolatot, hogy olyan rendszerekről álm odjunk, melyek olyan tökéletesek, hogy ben­ nük az embereknek m ár nem kellene jó knak lenni.” Ez a szüksé­ ges józan realizmus, am ikor az igazságról beszélünk — fejezte be előadását. Harmati Béla ev. püspök: Igazság és Ökumené címen tarto tt előadást. Az egyházakon belül és az ökumenikus mozgalom ban sokféle nézet van az igazságosság kérdéséhez, de az Öku-mené bibliai és ökumenikus nézeteinek a sokfélesége megnehezíti azt, hogy egyetemes és norm atív nézeteket lehessen ezen a téren felállítani, kezdte előadását a püspök. Felvázolta a következők­ ben azokat a problém aköröket, amelyek a beszélgetésre gyümöl­ csözők lehetnek. Előadása két részből állt. Először beszélt az ökumenikus gondolkodásnak arról a fejlődéséről, mely az igazsá­ gos társadalom és a világban való igazság kérdését érinti. Az ökumenikus mozgalm at kezdettől fogva foglalkoztatta az egy­ ház és társadalom viszonyának a kérdése. Á ttekinti ezután eze­ ket a konferenciákat időrendi sorrendben. Oxfordi világkonfe­ rencia — egyház, nép és állam tém akörben — 1937. A felelős társadalom koncepciója, Am sterdam , 1948. Egyház és T ársada­ lom világkonferencia, Genf, 1966. Az EVT nagygyűlése, U ppsa­ la, 1968. U tán a következett „az igazságos, egymás javaiban való részesedésre épülő, továbblépésre képes társadalom ” elvének a meghirdetése. Ezután érkezett el az Ökumené mai program já­ hoz: „Igazság, béke és a teremtés megőrzése.” Ebben m ár benne van az 1989 m ájusában tervezett európai konferencia, valam int az 1990-re tervezett ökum enikus világkonferencia program ja is. Előadása második felében kiemelte azokat a gondolatokat,

301

m elyeket alkalmasnak tart kiértékelésre, melyek az Ökumenében születtek és az igazságos társadalomról valamint a világban való igazságról szólnak. 1. Egyház— teológia— kontextus. M egálla­ pítja, hogy olyan teológiai tájékozódás, mely a bibliai kérügm át csak elismételi, utána mondja, a hagyom ányt csak összefoglalja, elégtelen. Az ökum enikus mozgalom példákat ad nékünk arra vonatkozóan, hogy teológiát folytatni m a azt jelenti, hogy a keresztyén üzenetet újra kell formálni, helyzetünk ismeretében újra kell értelmezni, a valóságot újra lefordítani. Egy ilyen „vá­ laszoló theologia” (Paul Tillich) a mai kérdésekkel korreláció­ ban áll, kölcsönhatásban van. 2. M egállapítja m ásodik tételé­ ben, hogy az Ökumené tanulási folyamat. Ez a tanulási folyamat a vallás és a politika összefüggéseit van hivatva kutatni. Persze a vallást és a politikát gondolattalanul és kritikátlanul egymás­ sal összekapcsolni veszélyes és kerülendő, m ert veszélyezteti a hit integritását valam int a politikai rendszer szabadságát. 3. Végül harm adik tételében hangoztatja: egyetemesen gondolkoz­ ni és helyi összefüggésekben cselekedni. Az emberről szóló filo­

zófiai gondolkozás azt m ondja: „cogito ergo sum ”. Az ökum e­ nikus szociáletika viszont azt m ondja: „coexisto ergo sum ”. A mi Föld elnevezésű űrhajónkat tisztogatni és javítani kell, hogy vele célba érjünk, mert ezt nem lehet egy jo bbal felcserélni, fejezte be szellemes és érdekes előadását H arm ati püspök. K ét kisebb referátum hangzott még el. Az elsőt Opocensky professzor írta: Igazság és forradalom címmel, a m ásikat Peter Kroh docens tarto tta : A z igazság, mint teljesítményelv a szocia­ lizmusban címmel. Az elhangzott előadások teljes terjedelmükben meg fognak jelenni egy kötetben, mint ahogyan az előző konferenciák előa­ dásait is megjelentette a konferencia vezetősége. Így ezt a gazdag anyagot lesz lehetősége mindenkinek részletesen tanulm ányozni és belőle a szükséges döntéseket meghozni az egyház és társada­ lom kapcsolatának további építésére annak a nagy látom ásnak az erejében, melyben Isten sátora az emberekkel lesz és a föld népei egyúttal az ő népei lesznek (Jel 21,3). Szathmáry Sándor

Emlékezés dr. Jánossy Imrére Istennek adunk hálát elhunyt szolgatársaink szolgálatáért, de ebbe a hálaadásba beletartozik a teljesített szolgálat ismertetése és elismerése is. Természetesen ez az alkalom nem szolgálhat még csak egy nagy vonalakban felvázolt biográfia és biobibliog­ ráfia előadására sem, ez későbbi, de feltétlenül elvégzendő fel­ adat. Csak érintőleg lehet most a mai határainkon túleső kies faluból, Tivadarfalváról 1916. június 20-án elinduló 72 eszten­ dős pályafutásnak az állomásait felsorolni: a lelkészi család adta indítást, a debreceni és m arburgi tanulóéveket, a nagyhodosi (1941— ), hajdúböszörményi (1944— ), debrecen-csapókerti (1949— ) gyülekezeti lelkipásztorságot, majd az egyházi közélet­ ben zsinati tagként, missziói előadóként való tevékenységet, főként pedig a debreceni akadém ián 1959-től a tanító-nevelő m unkásságot, mely nyugdíjba vonulása után szinte jelképesen kanyarodott vissza a mezőkeresztesi gyülekezeti lelkészségbe. Ennek ő szívből örvendett s amelyben m egadatott neki, hogy szolgálat közben, 1988. február 21-én szólítsa m agához U ra, akihez teljes szívéből, leikéből, értelméből és erejéből szenvedé­ lyesen hűséges volt. Igen, Jánossy Imre szenvedélyes ember volt, olyannyira, hogy ezzel néha érzékenységeket is b ántott. M ikor ezt beismerjük, m int ahogy ezt ő maga is nemegyszer tette, egyben elismerjük, hogy az a fajta szolgálat, mely rábízatott, szenvedély nélkül nem volt végezhető. Jánossy Im re minden ízében közéleti ember volt, a szónak mind egyházi, mind világi értelmében. Egyházi érte­ lemben a hosszú időn át hordozott missziói előadói tisztség m utatja ezt: megkeresni, megszólaltam és irányítani m unkatár­ sakat a hitre ébresztés és a hitben való m egtartás szolgálatára. Világi értelemben pedig a városi tanácstagság, de főként a ke­ resztyén— m arxista dialógusban való buzgó részvétel a jele a közéletiségnek, melyet magas állami kitüntetés is elismert. M os­ tani megemlékezésünknek legfőbb tém ája megvizsgálni, honnan eredt Jánossy Im rének ez a közéletisége, honnan vette szenvedé­ lyes töltetét? Felületes és m éltatlan dolog volna ezt emberi tem peram entum ban keresni, mert nem a szenvedély sodrása a lényeg, hanem az, am it a szenvedély sodor. Jánossy Im re szenve­ délye életének azt a nagy élményét sodorta, mely hitélményévé, hittapasztalatává lett, hogy a hazánk, népünk s benne egyhá­ zunk életében bekövetkezett történelmi sorsforduló és az abból fakadó m egújulásra hívás Isten akarata, aminek engedelmes­ kedni kell úgy, hogy az egyháznak meg kell találnia a m aga aktív szolgálatát az új világban. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha egyházunk az új társadalm i rendet és benne a maga helyét valóban hitből és nem szolgalelkű meghunyászkodásból fogadta el. Jánossy Im re erről meg volt győződve s m ásokat is meg akart erről győzni. N em m intha nem látta volna az épülő szocializ­

302

m usnak az egyház életét különösen terhelő ún. gyermekbetegsé­ geit s nem ítélte volna el azokat (Theologiai Szemle 1985, 353: „sok kétség, sok bizonytalanság, de soha nem reménység nélkül szemléltem a népünk körében végbement esem ényeket. . . m a­ guk a társadalom vezetői is nehezítették egy egyházi ember tisztánlátását”), hanem azért, m ert rendületlenül hitte, hogy Isten a történelem ura, nemcsak az egyházban végbemenő lelki történéseknek, hanem az egész világtörténelemnek, melyből az egyház története nem szakítható ki. A keresztyén embernek a társadalom ban való élete, a keresz­ tyén etika volt Jánossy Im rének kezdettől fogva legfőbb problé­ mája. M ár doktori értekezése is etikai kérdést, a házasságot tárgyalta. De az etikát sohasem dogm atikusan, statikusan, h a­ nem történeti konkrétságában és dinam izm usában látta és lát­ tatta, amiben nem kis része volt Révész Im re mellett elsajátított s később írásaiban is fel-felbukkanó egyháztörténeti ismeretei­ nek és szemléletének. Teológiai gondolkozása a m odem protes­ táns teológia nagyjainak, B arthnak, Tillichnek és főleg Bonho­ effernek a hatása alatt alakult ki, mégpedig nem szolgai átvétel­ ként, hanem a magyar valóságra alkalmazva. M ár maga a m o­ dem protestáns teológiát Barthtól M oltm annig, sőt rajtuk is túlm enő ismertető munkássága is jelentős hozzájárulás volt teo­ lógiai műveltségünk korszerű szinten tartásához, még jelentő­ sebb azonban az, hogy az általa feldolgozott külföldi (német és németül hozzáférhető) teológiai irodalm at beleépítette a magya­ rországi reform átus egyház jelenéről és jövőjéről alkotott kon­ cepciójába. Meggyőződése volt, hogy az új történelmi helyzet és az abból fakadó feladatok, a szocialista társadalom nak a keresz­ tyén etikumm al egybehangzó építésében való egyházi részvétel feltétele nem pusztán a régimódi ébredéseket változatlanul foly­ tató megtérés, hanem m agának a vallás és a bibliai hit kapcsola­ tának radikális újra gondolása. Idézhetnénk erre viszonylag korai megnyilvánulásaiból is, de teljes következetességében a Theologiai Szemlében 1976-ban megjelent „K risztus egyházá­ nak társadalm i felelőssége” és az 1977-ben megjelent „Vallás vagy bibliai keresztyén h it?” c. cikkeiből ismerhető meg. Első­ nek említett írásában leszögezi, hogy az egyház nem e világból, de ebben a világban és ezért a világért van. Lényege nem szerve­ zeti form ájában, intézményeiben és hagyom ányaiban keresen­ dő, m ert ezek koronként változnak s csak addig érvényes for­ m ák, amíg képesek hordozni a tartalm at: az élő hit általi kap ­ csolódást Krisztushoz és Ő benne szerkesztetni egy testté. A ho­ gyan Krisztus szolidaritást vállalt a bűnös emberiséggel, úgy kell az egyháznak szolidaritást vállalnia a világgal. A keresztyén hit nem „vallásos” viszonyulás egy legfelsőbb lényhez, nem befelé fordulás, hanem „kifelé” való szolgálat a tudom ányos-technikai

forradalom , a társadalm i forradalom és az emberiség egységé­ nek forradalm a válságainak m egoldásában. M ásodikul jelzett cikkében nem állítja szembe a vallást a hittel, hanem a csak „vallásos” m agatartást kevesli, m ert ebben az egyház önm agáért van, ami bezárkózás. A hit mindig vallás form ájába öltözik, de különböztetni kell tudni a történeti, intéz­ ményes vallás és az azt mindig korrigáló és meghaladó bibliai hit között. Ez tulajdonképpen a „semper reform ari” aktuális újrafogalm azása. Még élesebben fogalmaz 1983-ban megjelent „A keresztyén­ ség jövője — a jövő keresztyénsége” c. vitaindító cikkében, melyben Bonhoeffernek a szekularizációt megértő, sőt elfogadó tételét különösen G ogarten idevágó idézeteivel igyekszik megér­ tetni s a marxizmussal folytatott dialógusban értékesíteni. „M eggyőződésünk szerint az a szellemi klíma, amit az újkor szekularizációs folyam atának értünk, tele van bibliai és keresz­ tyén gondolatokkal, elemekkel. Ezek a bibliai és keresztyén elemek azonban az újkori történelem során olyan sok másféle gondolattal és elemmel, elsősorban a görög kultúrából szárm a­ zókkal, ötvöződtek össze, hogy képletesen azt lehetne m ondani, miszerint az újkor gondolatvilágában a bibliai és keresztyén gon­ dolatok nem koncentráltan, sőt egészen felhígulva vannak ben­ ne, mint a tenger vizében a só. A kérdés: miként lehetne ezeket a bibliai és keresztyén gondolati elemeket koncentrálni, kikristá­ lyosítani. . . ” M egoldás: „a görög metafizikai gondolkodás he­ lyett ez a fonal a Biblia üdvtörténeti szemlélete és magyarázása. Ez az, amivel a keresztyénség adósa a mai kor emberének.” Teológiai gondolkozásunk egyik súlyos ballasztjának tartja a görög filozófia örökségét, mely Istent statikus ontológiai foga­ lom m á légiesíti s ezzel az élő, a történelemben önm agát újra meg újra tetteiben, éspedig szabadító tetteiben kijelentő Istent elfedi. A Biblia m agyarázatában az üdvtörténeti szemlélet érvényesülé­ sét sürgeti, s ebből azt a kötelezettséget vonja le, 1985-ben, a vita összefoglalásában, hogy az egyház élete és szolgálata „semmi más, m int igehirdetésében a lehető legegyszerűbb nyelven, a kor nyelvén beszélje el, nemcsak istentiszteleti, de egész életével, nemcsak közösségi m ódon, hanem minden tagjának ábrázolja ki Istennek az evangéliumát, azt a szabadító szeretetet, amely

Izrael életében történt, a Jézus K risztusban teljessé lett, de ma is történik minden ember és az egész világ életében. Mindez azonban csak akkor igaz, ha belőle valóságos szolgálat, vagy ha úgy tetszik, politikai bizonyságtétel válik, a másik ember, az emberiség jav ára.” (Theologiai Szemle 1985. 353.) A világ felé történő bizonyságtétel azonban Jánossy Imre értelmezésében nem egyoldalú rábeszélésben, hanem dialógus­ ban történik. Ez a felfogás legfőbb teológiai öröksége, am it 1986-ban a Theologiai Szemlében „A dialógus alapelvei” címen foglalt össze négy alapelvben : bizalom, dialógus, identitás, misz­ szió. „Bizalmunk a másikkal szemben addig terjedhet, amíg meg lehet a bizodalmunk arról, hogy a másik is jó l értett humaniz­ musnak, a hum anitásnak, mégpedig megközelítően ugyanannak a hum anizm usnak és hum anitásnak a talaján áll és ennek a szemszögéből ítéli meg a szituációt, m int m i.” Ami a párbeszédet m agát illeti, annak tisztáznia kell, hogy „melyek azok az elvá­ lasztó különbségek korunk különböző szellemi áram latai kö­ zött, amik valóban feloldhatatlanok . . . másfelől a feloldható, vagy legalábbis tisztázható, tehát pontosan megfogalmazható alternatívák.” U gyanakkor „semmiféle felelősség és előzékeny­ ség sem indokolhatja bármely szellemi irányzat részéről sem azt, hogy egy másikkal folytatott dialógusban lemondjon a saját identitásáról”, mert „semmiféle dialógusnak sem lehet erkölcsi­ leg indokolható célja az emberiség nagyon sokrétű és sokszínű kultúrájának az elszíntelenítése, sematizálása, uniform izálása”, annál kevésbé, mivel mindenki csak részigazság birtokában van, viszont e részigazságban benne van az igazság el nem hallgatha­ tó része. Éppen ezért a misszió koncepcióját újra kell gondol­ nunk, ez nem lehet az egyedül üdvözítő hit igényével fellépő prozelitizmus, de a m agunk részigazságáról való lem ondás sem. A misszió küldetés, s „a küldetés betöltése nem a tagtoborzás eszköze, hanem a szolgáló életforma megvalósítása” . Jánossy Imre sokféle inspirációt egységes szemléletbe össze­ foglaló, nagyon is a m ához szóló és egyben a jövőbe is előrem u­ tató gondolatai m aradandó és továbbható értékei egyházunk teológiai eszmélkedésének. M akkai László

Dr. Bucsay Mihály (1912— 1988) „a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza..." (Jób 16,22, K ároli ford.). Emberi m értékünk szívesen szánta volna néki — K oós Károly szava szerint — az öregkort követően a vén, — majd az aggas­ tyánkor esztendeit is. M ásként történt: a 76. születésnapja haj­ nalán ú tra k e lt. . . 1912. július 8-án született Bucsay Lajos és Zathureczky Ilona fiaként Tarcalon. Az édesapja reform átus iskola rektortanítója volt. Az első világháború kitörése őt is fegyverbe szólította. Fia így lett négyesztendős korában tanítóárva. Elemi iskoláit Buda­ örsön kezdte meg, a N agypénteki Reform átus Társaság „Erzsé­ bet” árvaházában, majd a kecskeméti tanítóárvák otthonában folytatta. G im názium ba öt éven keresztül Sátoraljaújhelyen, a piarista gimnáziumba já rt; az utolsó három esztendőben H ajdúböször­ ményben a Kálvineum lakója. Itt érlelődött meg benne a teoló­ gia — mint tudom ány, és m int szolgálati forma — iránti vonza­ lom: 1930 őszén sárospataki főiskolára iratkozott be. A követ­ kező tanévet Debrecenben kezdte; ezt követően rövid bétheli tartózkodás után három szemesztert a Saale partján: Halleban tanult. A befejező félévre tért vissza Debrecenbe, ahol 1934 őszén az első, 1936-ban a második lelkészi vizsgáját letette. Először bejegyzett segédlelkész Debrecenben; Csikesz Sándor mellett gyakornok. K özben lélektant, görög és latin nyelvet tanult a debreceni egyetem bölcsészkarán. Egy esztendőt Tisza­

kécskén segédlelkész (korábban Ókécske). U tána három hónap Párizsban, majd egy esztendő tanulm ányút Strassburgban. 1940-ben ismét H alleba utazott, ahol az egyetemen az ő tervei és javaslatai alapján délkelet-európai egyháztörténeti kutató ál­ lom ást szerveztek, amelynek az első vezetője lett; mellette az egyetemen a magyarországi reformáció történetéről adott elő. Itt indult meg a „K özépdunai Protestantizm us könyvtára” c. kiadványsorozat — az eredeti elgondolás szerint magyar, német és szlovák nyelvű könyvek jelentek meg benne (a nyolcadik kötete 1945-ben látott napvilágot). H alleból még egy rövid ola­ szországi tanulm ányutat is tett. Közben a tudom ányos fokozatok lépcsőin is egyre feljebb ju to tt. 1935-ben a debreceni egyetemen filozófiából doktorált. 1941-ben Debrecenben vallástanári diplom át szerzett, 1942-ben Sárospatakon teológiai m agántanári vizsgát tett. 1944-ben a debreceni egyetem teológiai fakultásán doktorált. 1950-ben egyetemi m agántanárrá avatták. 1940 őszétől Budapesten valláskutató lelkész volt. 1948 őszé­ től óraadó a Budapesti Theologiai A kadém ián; 1946 őszétől a budapesti „Ném etajkú Leányegyház” lelkipásztora. 1956-tól az Akadémia rendes tanára, 1980-ban történt nyugalom ba vonulá­ sáig. U tána — a Ráday Kollégium újjáépítésének az idején — még három évig ellátta a Kollégium főigazgatói tisztét. 1946-ban kötött házasságot Mecs Balogh Ágnessal; házassá­ gukból egy fiúgyermek született.

303

A száraz adatokban, a szokványos fordulatokban o tt vibrál az utóbbi em beröltő minden feszültsége! E kkor áradt végig az országon a második világháború m in­ den borzalm a. A ztán az összeomlás, az újjáépítés; majd 1956 őszén „eine K raftprobe” — ahogyan a német nyelvű egyháztör­ ténetben fogalmazta. Bucsay Mihály e viharok között is tudott m aradandót alkotni. M ert amit pl. Szemian M ihályról 1942-ben papírra vetett, az több volt, mint hitvallás: „ . . . Az elnyom ott genie szerepében tetszeleg a XIX. század első felében nyugatról keletre haladva a németektől kezdve minden népe Közép- és K elet-Európának. A németek a latin keresztyénségben látják az ősi ellenséget, a magyarok és a többi­ ek a németben, a tótok a m agyarokban. A németek, és utánuk a többinek szükségük volt bűnbakra, hogy nemzeti öntudatuk hosszú szunnyadását m aguknak és m ásoknak megmagyaráz­ hassák, ellenségre, amely ellen küzdve izm aikat kipróbálhassák, erejüket megmérhessék. Így kellett a hazaszeretetnek, melynek eredeti feladata volt a nyugati népek szerzett előnyének a beho­ zása, Közép- és K elet-Európában új evangéliummá változnia, mely döntő helyzetben elég erős, hogy egész népek erkölcsi ítélésében a régi alap, Krisztus evangéluma helyébe lépjen. Szemian külföldi útjának éveiben azonban még minden kül­ földön tanuló magyarországi diák, m agyar-, német- és tótajkú egyaránt közös hazaeszményt hordoz a szívében, amelynek ön­ kifejezéséhez nem ellenségre, hanem felemelő példára van szük­ sége, amely a keresztyén h ittudattal nem ellentétben, hanem szövetségben jár, sőt önm agát annak következményeként értel­ mezi, a népi csoportok boldogulásának ügyét teljesen megol­ dottnak látja a közösen birtokolt és épített magyar haza boldo­ gulásában. . . " Ismételjük: a kiadás éve 1942! Ezzel a lelkülettel nevelte aztán egy bő emberöltőn át a jöven­ dő — vagyis a m a lelkipásztorait. Szigorú tanár, és emberséges pedagógus volt. Az utóbbi tulajdonságáért szerették a diákjai; az előbbi m iatt igyekeztek megtanulni az egyháztörténetet is. 1982-ben, a hetvenedik születésnapjára „Egyház és teológia” c. tanulm ánykötettel köszöntötte őt a R áday Kollégium. Ebben dr. Ladányi Sándor összegyűjtötte az 1981-ig megjelent írásait: egy híján nyolcvan bibliográfiai adatot. Ezeknek több, mint egytizede önálló könyv. Jelentős része tanulm ánykötetekben

publikált írás. Teológiai tanulm ányi jegyzeteiből nemzedékek tanultak és tanulnak. Ami sajátosan értékessé teszi Bucsay M ihály életművét : az a külföldi (német nyelvű) teológiai irodalom ban való részvétele. Számos külföldi folyóiratnak és kiadói m unkának volt a magya­ rországi m unkatársa. A hatkötetes „Religion in Geschichte und in G egenw art” egyháztörténeti lexikonnak tucatnyi cikkét ő írta. 1959-ben egy rövid összefoglalást adott ki német nyelven a m agyar egyháztörténetről. Ezt követte — az élete főművének is tek in th ető — „D er Protestantizm us in U ngarn 1521— 1578” két kötete a Böhlau kiadó gondozásában. A két kötet, m utatókkal együtt összesen 568 lap — a Theologiai Szemle 1981. évi mélta­ tása szerint — „egy emberöltőnyi kutatói, tanítói és professzori m unkát méltóképpen koronázta be”. És ami a német m unka megjelenésekor még alig látszott: a G ondolat K iadó — némi rövidítéssel — 1985-ben 294 lapon m agyarul is kiadta ezt a m unkát, amelyből a magyarországi protestantizm us történelme még egy emberöltőn át biztosan és jó l megismerhető lesz. A Heidelberi Egyetem Délkelet-európai Szemináriumának egyik alapító tagja, és állandó előadója volt. A K álvin-kutatók nemzetközi munkaközösségének az alapításától tagja, 1974-től elnökségi tagja volt. Nyugdíjba vonulását követően a Cimbalom utcai nyugdíjas otthonban élt feleségével együtt. Dolgozószobája itt is találko­ zóhelye m aradt a Budapesten átutazó egyháztörténészeknek. Élete, életműve szervesen beleépült az egyház — a tér és idő felett álló anyaszentegyház — életébe. S ha valam iért: akkor ezért „nem halt meg egészen”. Ahogyan szép könyve, „A protes­ tantizm us története M agyarországon 1921— 1945” végső kite­ kintésében maga is megfogalmazta: „A magyar reformáció egyházainak története nem áll, és nem fog megállni. 1521 óta nagy u tat tettek meg, s az egymást váltó nemzedékek szükségletei és cselekedetei szakadatlan láncolat­ ban követik egymást. E könyv írója nem láthatja előre a törté­ nelmi fejlődés új szakaszait. De biztosan reméli, hogy még lesz­ nek.” M árkus Mihály

Emlékezés Olevianus G áspárra (1536— 1587) C aspar Olevianus (tulajdonképpeni nevén von der Olevig) 1536. augusztus 10-én Trierben született. A második reform áto­ ri nemzedék jeles képviselőjének fordulatokban gazdag életútját nehéz lenne e megemlékezés keretében részletesen végigkísérni. Ám ennek az ízig-vérig reform átus, s önm agát teljesen K risztus­ nak szentelő, s a kálvini reformáció ügyének alárendelő életnek is voltak fontos állomásai, melyeken érdemes egy pillanatra megállni. Érett gondolkodású ifjú volt m ár, am ikor Párizsban meg­ kezdte jogi tanulm ányait, melyeket aztán O rleansban és B our­ gesban folytatott. Mesteréhez, K álvinhoz hasonlóan ő is a jogi tanulm ányoktól ju to tt el a teológusi-reformátori hivatás vállalá­ sáig. O rleansban és Bourgesban rejtőzködő reform átusoktól ismerte meg először a kálvini tanításokat. A jogtudom ányok doktora kitüntető címet 1557-ben nyerte el. M ár jogi tanulm á­ nyaival párhuzam osan szorgalmasan tanulm ányozta a Bibliát, a reform átorok, s különösen is Kálvin műveit. E tanulm ányok hatására és folytatására utazott 1558-ban Svájcba, ahol Kálvin genfi akadém iáján a kezdettől példaképnek tarto tt nagy refor­ m átort hallgathatta, sőt „legjobb, hitből szeretett testvérévé” lett. Ez a találkozás és lelki kapcsolat kihatással volt Olevianus egész életére. Mindvégig Kálvin lekötelezettje m aradt, szinte valamennyi írásában o tt lélegzett annak szellemisége, mellyel megajándékozta a német népet. Svájcban azonban m ás m aradandó lelki hatások is érték, hisz

304

Vermigli M artyr Péter Zürichben, Béza T ódor pedig Lausanne­ ban volt a tanítója. Zürichben ismerkedett meg Buliinger H en­ rikkel, akinek igehirdetése, illetve szövetségteológiája a későbbi­ ekben jelentős m értékben m eghatározta teológiai alapállását Kész teológiai tudással, s a helvét irányú reformáció iránt érzett izzó felelősségtudattal tért vissza 1559 júniusában Trierbe, szülővárosába. E kkor 23 éves. A város felsőbb iskolájában kapott tanítói állást. Többek között dialektikát tanított, s ahol tudta hirdette a kálvini tanokat. A hagyom ányosan róm ai k ato ­ likus városban — Olevianus hatására — a reform áció híveiből egy kisebb nyáj gyűlt össze, akiknek rendszeresen prédikált. A kicsiny gyülekezet lelkigondozója Olevianus volt. A trieri érsek azonban kieszközölte, hogy tanításaiért Olevianust fog­ ságra vessék. A városi tanács börtönében sínylődött, egy hajszál választotta el a vérpadtól, am it az érsek gondolatban m ár meg is ácsolt neki. Ám ő egyáltalán nem félt, hisz ifjúkorától kezdve tetszett neki a m ártírom ság gondolata, a hitvalló m agatartás. Szabadságát csak a protestáns fejedelmek közbenjárására nyerte vissza. Egyik életrajzírója megjegyzi, hogy úgy viselkedett, s úgy állt meg a hitben, ahogy L uther M árton W orm sban. III. Frigyes pfalzi választófejedelem (1559-től 1576-ig uralko­ dott), akit kortársai a „Bölcs” és a „Kegyes” jelzőkkel illettek, 1560 decemberében Heidelbergbe hívta meg, ahol a „Sapienzkollégium” egyik nevelői-tanítói állását bízták rá, majd 1561-től a dogm atika professzorává nevezték ki a város híres egyetemén.

Ugyanebben az évben házasodott meg, s ekkor nyerte el a hittudom ányok doktora fokozatot is. Olevianus a hívő reform átus, s a teológiában is képzett fejede­ lem rokonszenvét és bizalmát kezdettől fogva elnyerte III. F ri­ gyes ham arosan udvari papjának hívta meg, s beválasztatta a legfelsőbb Egyházi Tanácsba. Ursinus Zakariással (1534— 1583), M elanchton neves tanítványával együtt oroszlánrészt vállaltak a Heidelbergi K áté m egalkotásában, amely a p alatiná­ tusbeli iskolák, tanítók, papok és hívek szám ára egyszerre ké­ szült katekizmusnak illetve hitvallásnak. A Heidelbergi K átét a német reformáció melegsége hatja át. Victor János ezt így fejezi ki: „lágy és meleg, mint a friss ke­ nyér." Ez a belső tűz, közvetlenség jellemezte Olevianus egyéni­ ségét is. Neki is köszönhető, hogy a reform átusok szám ára a K áté a Biblia után legféltettebb könyvévé vált, hitük és vallásuk szimbólumává, nyom tatott betűkben realizálódott manifesztu­ mává. Ma m ár tudjuk, hogy a K áté megszövegezése szélesebb körű m unkatársi gárda tevékenységének gyümölcse. M aga Olevianus írja Buliingerhez intézett levelében: „ . . . non unius. sed m ulto­ rum sunt collatae piae cogitationes.” T agadhatatlan tehát a közös, bizottsági m unka (pl. Th. Erastus, E. Tremellius, P. Boquinus, maga III. Frigyes stb.), de az is, hogy a tartalom kialakításában a főszerep Ursinusé, a német nyelvű szerkesztői m unkában pedig Olevianusé. A szerzőkre — ahogy Lutherre is — Pál rómabeliekhez írott levele gyakorolta a legnagyobb h a­ tást, hisz a levél gondolatm enetét követve tagolták a művet — m indjárt a második kérdésben — a három fő részre. Olevianusék elsődleges célja a békesség és az Anyaszentegy­ ház építése volt. A sokat tám adott, híres 80. kérdés sem (a katolikus mise kárhozatos voltáról) polemikus, hanem apologi­ kus célzattal került be a második illetve harm adik kiadásba. Betoldását Olevianus figyelmeztetésére III. Frigyes rendelte el válaszul a tridenti zsinat élesen protestáns ellenes nyilatkozatai­ ra. A K áté 1563 februárjában jelent meg e címmel: „Catechis­ mus oder Christlicher U nderricht wie der in Kirchen und Schu­ len der C hurfürstlicher Pfaltz getrieben w ird.” Megvédelmezése a szomszédos lutheránus fejedelmek, valam int a vezető lutherá­ nus teológusok ellen nem kis feladatot jelentett a fejedelem szám ára, ám ebben jeles teológusait, így Olevianust mindvégig maga mellett tudhatta. A K átét Kálvin János is olvasta, hisz Olevianus 1563. április 3-án hosszabb levél kíséretében megküldte szám ára a latin nyel­ vű („Catechesis sive brevis institutio C hristianae doctriane”) kiadást. T ájékoztatta a reform átort a pfalzi és általában a néme­ tországi viszonyok felől „legkedvesebb atyám ”-ként megszólít­ va. Ez sokkal több, mint puszta udvariasság. Olevianus sorai az egyházért kim ondhatatlan felelősséget érző lelkipásztor érzései­ ről árulkodnak: " . . . Rendkívül nagy hiányában vagyunk a kegyes lelkületű papoknak. K érnünk kell, hogy küldjön m unká­ sokat az aratásba. Sok lelkipásztorra lenne szükségünk, de nyo­ m orultul elhagyattunk . . . szörnyű tom paságot és egykedvűsé­ get látok mindenfelé . . . ” A „Verbi Divini M inister” látásm ódja ez, mely jelen századunk utolsó évtizedeiben is aktuális. Heidelbergben a fáradhatatlanul buzgó lkodó Olevianus szi­ kár alakja rajzolódik elénk. Nemes szívű, önzetlen, bölcs, de ha kell, tud lángolni, magas hőfokon égni. Tudós alkat, de egyúttal a gyakorlat, a tettek embere, kiváló homiléta és szervező. Egész Pfalzban — mely a választófejedelemségen kívül még több ki­ sebb fejedelemségből, illetve tartom ányból állt — a kálvini zsi­ nat-presbiteri egyházalkotmány fáradhatatlan terjesztője. Jelen­ tős ellenállásra talált azonban Felső-Pfalzban (Palatinatus supe­ rior vagy Bavariae), melynek helytartója az a Lajos herceg volt, aki később fejedelemként határozottan fellépett a pfalzi kálvi­ nizmussal szemben. De a szigorú kálvini egyházalkotmány beve­ zetésének kérdésében az őt tám adó Erastussal szemben is meg kellett védelmezni álláspontját. Olevianusnak tehát elévülhetet­ len érdemei voltak a genfi egyházszervezet pfalzi talajon való meggyökereztetésében. III. Frigyes halála után, VI. Lajos (1576— 1583) mintegy 600

lelkészt, tanítót és reform átus hívőt szám űzött a Palatinátusból, köztük a heidelbergi reform átus professzorokat. Olevianust is m egfosztották egyházi tisztségeitől, sőt betiltották a Heidelbergi K áté használatát is. Ám megérte, hogy 1583-tól, János Kázmér gróf gyámsága idején (IV. Frigyes még kiskorú volt) Pfalz újra kálvinistává lett. Szám űzöttként vándorolt tovább, s egy idő múlva Berleburg­ ban, III. Frigyes főudvarmesterénél, Lajos grófnál talált újra otthonra. Nassau-D illenburg János g róf hívására 1584-ben H e­ bornba utazott, ahol az egészen új alapítású akadém ia dogm ati­ ka professzora lett. Jelentős szerepet játszo tt abban, hogy N as­ sau egész területén bevezették a zsinat-presbiteri egyházszerve­ zetet. M int teológus, a ram izm usnak és a föderalteológiai irányzat­ nak volt korai képviselője. Az üdvtant is a szövetségteológia alapján értelmezte: Isten és a kiválasztott Ember között az ingyen kegyelem által érvényes szövetség jö tt létre. Ennek részle­ tes kifejtését „D e substantia foederis gratuiti inter Deum et e lecto s. . . ” című m unkájában adta, ami három ízben (1590, 1593, 1602) németül is megjelent „D er G nadenbund G ottes” címmel. Az üdvösség feltétele a kiválasztás, de aki távol tartja m agát az igaz egyháztól, s azt megveti, az nem kerülhet soha a kiválasztottak közé. Alaptétele, hogy nem az emberi érzelemben vagy egzisztenciában gyökeredzik a hit, hanem az Isten ígéretei­ ben, az Ő üdvözítő m unkájában, s ezzel váltja ki az ember egzisztenciális rezonálását. Itt is az isteni ígéretek és az ember hitének szoros és dialektikus kapcsolata hangsúlyozódik ki. Prédikációit kora legkiválóbb homiletikai teljesítményei közé sorolhatjuk. Az evangéliumokhoz, valam int az apostoli levelek­ hez írt igehirdetései illetve bibliam agyarázatai később Genfben napvilágot láttak. M integy ezek sum m ázata a m ár említett „De substantia. .." című m unkája. Ezt tekinthetjük Olevianus fő­ művének. Berleburgi száműzetésének éveiben dolgozta ki a gyermekek hitbeli nevelését elősegítő „Bauernkatechism us. . . ” című m un­ káját. M ár az első kérdésnek karaktere van: „Vater. W er hat den schönen Himmel und die Erde erschaffen? Kind. G o tt Vater durch Jesum C hristum .” Megemlítendő „Symboli Apostolici expositio” (Frankfurt, 1580.) című műve. De hasonló értékű a halála után, 1599-ben megjelent „Kleine Schul- und Kinderpostill für die H aushal­ tung” címet viselő gyűjtemény is. Olevianus H erbornban, 1587. március 15-én adta vissza lelkét teremtőjének. H alála is méltó volt életéhez. U tolsó óráiról pon­ tos feljegyzések vannak. A haldokló Olevianustól Alsted diakó­ nus ezt kérdezte: „Lieber Bruder! Ihr seid ohne Zweifel Euerer Seligkeit in Christo geviss, gleichwie Ihr die andern gelehret habt?” A fekvő Olevianus kezét szívére téve felelte: „G anz geviss!” A herborni plébániatem plom kórusában pihennek hamvai, a nyugvóhelyét fedő egyszerű vaslemezen ez a felirat olvasható: „C aspar Olevianus Trevir. S. Theologiae D. O. Ecclesiae huius Pastor qui 15. M artii anni 1587 placide in Dom ino exspiravit hic conditus.” Szabó György

H A SZN Á LT IR O D A LO M 1. Allgemeine Deutsche Biographie. 24. Band. Leipzig, 1887. 286— 289. 2. Pru ­ zsinszky Pál: Kálvin János. I— II. kötet. Pápa, 1909, 1912. 429. 3. Theologiai Ismere­ tek Tára. Szerk. Zoványi Jenő. X II./III. kötet. 1. füzet. M ezőtúr, 1899. 7. 4. Die Religion in Geschichte und G egenwart. 4. Band. Tübingen, 1960. 1626. 5. Jöcher, Christian Gottlieb: Allgemeines G elehrten Lexicon. III. Theil. M -R. Leipzig, 1751. (Olevianus-cikk !) 6. A M agyarországi Reform átus Egyház hitvallási iratai. I. A H ei­ delbergi Káté. II. A M ásodik Helvét Hitvallás. Bp., 1965. 7— 20, 21,41. (Tóth Endre és Victor János tanulm ánya!) 7. Erdős József: A Heidelbergi K áté története és irodalm a külföldön és hazánkban. Protestáns Szemle 1891. 394—406. 8. Heidelbergi Káté. Ford. és bev. ellátta Erdős József. Lugos, 1884. 1— 14. (Bevezetés!) 9. A Heidel­ bergi K áté története M agyarországon. (Studia et acta ecclesiastica.) Bp., 1965. 19 —23. 10. Pruzsinszky Pál: Visszaemlékezés a Heidelbergi K átéra. Protestáns Szemle 1913. 281— 288. 11. Realencyklopädie für protestantische Theologie und Kirche. 14. Band. Leipzig, 1904. 358— 363. 12. N agy Géza: Akik kősziklára építettek. Kolozsvár, 1937. Ebben: A Heidelbergi K áté múltja című tanulm ány. 55— 75.

305

Az ócsai evangélikusok laikus lelkigondozója a 18. században (D e d in sz k y alias Z suffa József) A török kiűzése utáni időszakban, a 18. sz. első évtizedeiben megindult a hazai lakosság átköltözése és a külföldi telepesek bevándorlása a gyérenlakott területekre. Pest-Buda területén azonban a protestánsok majd egy évszázadig nem kaptak letele­ pedési engedélyt. Így a luthera nus átköltözők javarészt a Pestkörnyéki helységekben kerestek m aguknak otthont. Ebbe a sod­ rásba került az árvamegyei Nemesdedináról a Dedinszky család egyik ága. Eredeti nevük Zsuffa volt. 1732-ben Zsuffa János Nemesdedinán kijelenti, hogy „a rideg éghajlatú Á rva megyéből melegebb tájakra költözik”, s ezért m indenfajta ottani ingatlan vagyonát elzálogosítja nagybátyjának. Valószínűleg az ő hozzá­ tartozói telepedtek le részint N ógrádban, részint Pest megyé­ ben.1 Ugyanis az 1754. évi Pest vármegyei nemesi összeírás szerint dedinai és hodocsini Dedinszky (alias Zsuffa) Józsefnek m ár 1746 óta G yom ron 1747 óta H artyánban, s 1750 óta Ócsány is van birtoka2 G yom ron egy „octavalitás”-ból álló rész dolgában egyezett meg Fáy A ndrással, sőt a „pálinka-házat” is megvette tőle3. Az ócsai birtokot pedig ócsai Balogh D ánieltől és feleségé­ től Plathy Zsuzsannától vette zálogba 30 esztendőre Dedinszky és felesége: Radványi Johanna. A m ajorságot, rétegeket, kivá­ gott erdőrészt kétezer forintért vették át. Balogh Dániel eladóso­ dása m iatt nehéz helyzetbe került. Egy kölcsönlevélben 1754ben megjegyzi: „a m ostani szűk időben is, akiben se magam, se feleségem, se gyermekem kenyérbe is csak alig-alig ehetem ”. Egy másik iratban a bugyi-i mészáros, Bobaly István igazolja, hogy húst-szalonnát adott Baloghéknak, s költségeket Dedinszky fe­ dezte. Balogh Dánieltől vásárolt Dedinszky egy rezidentiális házat is, de ezt teljesen átépítve csak 1763-ban vehette birtokba, s akkor költözött Ócsára. Ócsa egyébként a 18. század elejéig reform átus település volt, s csak később gyarapodott a katolikus lakosság. A reform átu­ sok használták, s használják m a is a régi rom ánstílusú tem plo­ mot. Többször is megkísérelték ugyan ezt elvenni tőlük, de mindig sikertelenül. 1747-ben a kecskeméti piaristák akarták megszerezni az Á rpád-kori tem plom ot, de ez a próbálkozás is kudarcba fulladt.4 Ebben a hitét és tem plom át szerető-védő helvét hitvallású gyülekezetben találta meg helyét néhány, a községbe került lutheránus is. A m ikor azonban Dedinszky Jó ­ zsef beköltözött új házába, vasárnaponként összegyűjtötte m a­ gához az evangélikusokat, s ettől kezdve rendszeresen tarto tt ott istentiszteletet. C sakham ar híre m ent ennek, s protestáns-gyűlö­ letéről ismert kecskeméti katolikus főesperes, Szikorai Miklós feljelentette a vármegyénél. Szikorainak nem ez volt persze az első és utolsó gáncsoskodása. Földvári Gergely ócsai reform á­ tus lelkész feljegyzéseiből kitűnik, hogy őt Szikorai m ár némedi plébános korában 1759-ben bepanaszolta a váci káptalan előtt azzal, hogy „pápista gyerekeket kálvinistává tesz” . De Szikorai vádaskodott dabasi Halász Péter földbirtokos ellen, hogy gyóni evangélikus jobbágyai után nem fizetik a stólát a sári plébános­ nak5. Ő jelentette fel az irsai lutheránus prédikátort, hogy G yón­ ra já r istentiszteletet tartani. A Dedinszky József elleni feljelentésről az 1766. márc. 10-én Pesten felvett vizsgálati jegyzőkönyvből értesülünk, amelyet Vi­ da István szolgabíró és Friebeisz János esküdt írt alá.6 A vizsgá­ lat alkalmával 11 tan ú t hallgattak ki, akik egyöntetűen vallot­ ták, hogy rendszeresen volt Dedinszky házában evangélikus istentisztelet. A kor szokása szerint a jegyzőkönyv elején a fel­ vett kérdéseket olvashatjuk: 1. „Vallja meg az Tanu le tett hite szerint, ha lá ttae az vagy hallottaé, hogy Dedinszky Josef U ram A ugustana valláson lévő ócsai lakosokat bé szokta maga házába bocsájtani és azokkal könyörgést tészen, vélek énekel és zsoltárokat m ond? 2. Mennyi ideje lehet, hogy Dedinszky József U ram az ócsai Augustana Valláson lévő Népnek föllyebb emlétett Gyülekeze­

306

tét és könyörgés tartását kezdette? és melly napokon szokta tartani? 3. Ellenzette-é valaki Dedinszky József U rt és illyetén könyör­ gés tartását? 4. Vallya meg az T anu aztis hány ház? mennyi személy talál­ tatik Ócsán A ugustana valláson lévő?” A vallomásokból kitűnik, hogy Dedinszky ócsai házát fölépí­ tette és oda költözött, összegyűjtötte az addig reform átus „ora­ t orium ba” já rt evangélikusokat. Három-négy házból 10-12 sze­ mély volt ezeken az alkalm akon, am ikor Dedinszky a Bibliából és prédikációs könyvekből olvasott, s énekeltek. A vallomások szerint Dedinszky távollétében sem szüneteltek az összejövete­ lek, mert ilyenkor Gergely nevű fia, vagy Gegus Dániel nevű deákja helyettesítette őt. Természetesen az evangélikus tanúk vallomása hitelesség és részletesség szem pontjából is figyelemre méltó. Kiderül a misszió, a hívogatás különböző útja-m ódja. A kb. 45 éves Szabó M ártonné, K napkó D orottya szerint „D e­ dinszky u r maga m ondotta, hogy járnának hozzá könyörgésre”, viszont Sztabely János 24 éves takács-céhbeli mesterlegény „m i­ helyt ideérkezett azonnal A ugustana Valláson lévő más lakó­ soktul megértette, hogy Dedinszky ur házánál könyörgés szo­ kott tartatni, azértis többekkel edgyütt: M ártony Szabó, alias Kiss Szabó feleségestül, G áspár csizmadia, ki m ár most Bényén lakik, Samu csizmadia Feleségestül, legényestül, s az T anu is elment V asárnapokon.” Dedinszky József aztán beadványában leírja7, hogy különbö­ ző ügyeit intézendő Bécsből hazatérve megdöbbenve értesült arról, hogy a kecskeméti katolikus főesperes a királyi helytartótanácsnál feljelentette őt. Mentségül azt hozza fel, hogy a házá­ nál összegyülekezők zöme „házbéli és udvari embere”, a többie­ ket pedig, ha részt venni vágynak az istentiszteleten, nem űzheti el. De nem hagyja szó nélkül Szikorai mulasztásait sem, azt ti. hogy nem látja el saját híveinek gondozását, s em iatt az ócsai katolikusok, akik közt Dedinszkynek is vannak jobbágyai, so­ kat panaszkodnak. M indenesetre jellemző, hogy a vizsgálat után két hónappal az esztergomi egyházmegye gyűlésének azt jelenti a főesperes, hogy „a gyóni evangélikusokhoz m ár nem já r az irsai lutheránus lelkész, a gyóniakat a sári plébános gondozza és Dedinszky ur sem gyüjti össze az augustana valláson lévő lakosokat saját házába”8. Tényleg abbam aradt-e az ócsai evangélikusok külön istentisztelete, vagy csak a „rend kedvéért” jelentette ki a szolga­ bíró is egy évvel később9, hogy írásban figyelmeztették az irsai ev. lelkészt, a gyóni ludimagistert és az ócsai Dedinszky József birtokos urat „a rendre” — ezt ma m ár nem tudhatjuk. M inde­ nesetre tény az, hogy a 18. század hatvanas éveiben a Dedinsz­ ky-birtokon külön istentiszteleteket tarto ttak az evangélikus lakosok. Amit eddig elm ondtunk kézenfekvő egyházjogi esetnek tűnik, hiszen az 1731. évi C arolina resolutio szabályozta a p ro ­ testánsok helyzetét hazánkban, s ez különbséget tett a nyilvános és magán vallásgyakorlat között. A nyilvános gyakorlatot ez a rendelet az ún. artikuláris helyekre korlátozta. M ásutt csak m agángyakorlatot folytathattak, de erre idegeneket nem hívhat­ tak meg. A protestáns lelkészeket a katolikus klérus felügyelete alá helyezte a rendelkezés. Érthető tehát a főesperes m agatartása és Dedinszky óvatos védekezése is. Az egész esetet azonban más teszi izgalmassá és különlegessé! S ez Dedinszky József 1763 előtti m agatartása, földesúri viselke­ dése. A Pest megyei levéltárban ugyanis elfekszik egy „Investigá­ tio” , vizsgálati jegyzőkönyv, amelyet 1762. október 17-én Ócsán vett fel Fábián Antal, megyei alszolgabíró10. Az ebben foglaltak — enyhén szólva — nem valami jó fényben tüntetik fel az evangélikus birtokost! Az ócsaiak keserű panasszal fordultak a vármegyéhez Dedinszky kegyetlenkedései m iatt. Egész „bűn­ lajstrom ” kerekedik ki a tanúk vallomásaiból a földesúr 1755 — 59. közötti dolgaiból. Jobbágyai elm ondják, hogy egy alka­

lommal ellentm ondásuk m iatt Dedinszky „oly nagy károm ko­ dásra fakadott, hogy akár mi némő rossz életű pásztor jobban nem értett volna hozzá”, őket a házba rekesztette, bezárta őket, az ispán kezében nagy „firsze” volt, egyenként engedte őket onnét ki, s nagy juhászbottal úgy megveregette a béresével, hogy „az Isten őrzött meg attól, hogy fejünket nem találta” — m ond­ ták. Halász Istvántól 7 akó borát vitette el Dedinszky minden ellenszolgáltatás nélkül, Pák Gergelytől pedig búzáját kobozta el, s am ikor tiltakozott, agyba-főbe verte botjával. Nem adta meg a bor árát éveken át Szüts Istvánnak és T óth Ferencnek sem. De még a falu bíráját, Bán Jánost is arcul ütötte egy alkalom m al „a falu házánál”. Ilyen keményen bánt el öreg Tóth Mihállyal is, aki fekvő beteg lévén Dedinszky parancsolatjára elő nem állott, ezért házából kihúzatta „a sárban e vonyattatta és keményen megverette” . Nem csoda, hogy ugyanaz a Tóth Mihály aztán 1761. március 11-én kelt panaszos beadványá­ b an 11 azt állította, hogy Dedinszky alatt a gazdák mind tönkre­ m entek! Az erdő, amelynek párja nem volt a D una— Tisza közén, Dedinszky alatt úgy elpusztult, hogy semmi haszna! Persze, a gazdának sem volt könnyű dolga embereivel. 1759 Szentgyörgy-nap tájban elszökött esztendős kocsisa. M agyar M arci, m iután m egvakította Dedinszky egyik lovát. Szelid Istók béres pedig a hartyáni nagy istállót gyújtotta fel gondatlanság­ ból, s elszökve az üllői plébánoshoz szegődött.12 Véletlen volt, vagy szándékosság, harag, vagy bosszú műve mindez? A kárho­ gyan is, de Dedinszky m agatartását nem lehet vele magyarázni. És íme, egy esztendő múlva ő kezdi el az evangélikusok össze­ gyűjtését, saját házában tarto tt istentiszteletekre! És 1768. feb­ ruár 28-án kelt összeírás, amelyet az úrbéri rendelet nyomán készítettek ugyanazokkal a jobbágyokkal-zsellérekkel a község bírái és esküdtjei, m ár egészen más hangnem ű! „M ink, kik Dedinszky József földesurunk részén vagyunk, személybeli adónk valamennyire megkisebbedet . . . Ö nnön jobbágyainak a tökből való kilenczedet el is engedi”.13 A néhány évvel ezelőtt panaszkodó emberek megcsendesedtek! Mi történt Dedinszky Józseffel, aki előbb embernyúzó, kegyetlenkedő, durvaszájú em­ ber volt, s alig esztendőre Bibliát olvas, prédikációt tart, s házá­ ba gyűjti lutheránus jobbágyait? Lehetne elintézni az ügyet úgy is: az érzéketlen szívben össze­ fér a kettő. M ondhatnók azt is: a földesúr teljhatalom m al élt jogával, de közben nem feledkezett meg vallásos kötelezettségé­ ről sem. M agyarázni lehetne azzal, hogy a birtokos durvaságán felülkerekedett az értelmes fiskális finomsága. De nincs-e itt többről, másról szó? Nem történhetett-e a mélyben, a szívben, a gondolkodásban változás? Nem a m eta­ noia életes valóságával szembesülünk itt? Egy ember megtérésé­ vel! Dedinszky József életében az 1762/63. években nagy fordu­ lat ment végbe. Új korszak kezdődött. Bizonyára hatással volt reá a helybeli reform átus lelkész is, Földvári Gergely, aki 1744 — 1783-ig szolgált Ócsán. Ismert volt emberséges jóindulata. Elég, ha beletekintünk az ócsai „Protocollum ” Erogationes (ki­ fizetések) listájába, ahol sok más között ilyen tételeket találunk: „Pataki deáknak, A kadém iára menőnek 1 Ft. N yom orult Prédi­ kátor D. Tatai U ram nak 1. Ft. M ester uram nál itt lévő deákok­ nak itt léteiben való kölcség 2 for. 20 garas 1 krajcár”14. G o n ­ doskodó segitőkészségéről beszél a halotti anyakönyv bejegyzé­

sei közül pl. a következő: „1768 III. 25. ifj. Gál Gergely árva leánykáját (t.i. tem ettük) kit m agunk tartottunk és ugyan a magunk keze alatt halt is meg, kinek ker. neve volt Susa, ismere­ teseb névvel árvaságára nézve közönségesen neveztetett K otzák­ nak, volt életének esztendeje 6 holnap hijá n 19 eszt. P ré d ik á c i­ óval)” 15. H um anitása mellett azonban ismert volt Földvári tiszteletes uram szigorú egyházfegyelmezése is. Ócsára kerülése után felje­ gyezte az „ekklézsia-követés” eseteit is: „Penitentiát tartó sze­ mélyek az Ócsai Reform . Ekklesiában az én prédikátorságom alatt, akik vagy paráznaságban, vagy tolvajságban estenek volt, ezek volta n ak ” A ztán: „ifj. G udm on János, ki vétkezett volt Sarudi Istvánnéval, alias B odor Pannával 1754.” Gönczöl Já ­ nosné, alias Borda Jutka, ki németekkel vétkezett 1756” — majd később „K alátska Mihály nőtlen legény, utálatos czigány leány­ nyal anno 1767. Pönitentiát ta rto tta k ” stb.16 A cégéres bűnt tehát komoly fenyítés követte és a b űnbánat megvallása után fogadták vissza az egyházi közösségbe a vétkest. K om olyan vették az egyházi fegyelmezést. Dedinszky Józsefék nyolc gyer­ meke közül kettőt keresztelt a ref. lelkész, de csak az utolsónál kerültek kom aságba vele.17 Így feltételezhető, hogy Földváry Gergely nem nézhette jó szemmel az evangélikusok elkülönülé­ sét. Dedinszky József nem sokára ezután valószínűleg meg is halt, m ert am ikor 1770. jún. 8-án a ref. lelkész saját László nevű fiacskáját keresztelte, ak k o r a keresztszülők között csak De­ dinszkyné asszony szerepel. Így aztán Dedinszky József azt sem érhette m ár meg, hogy Zsuzsanna leánya a petrováci evangéli­ kus lelkész, Sztehló A ndrás felesége lett, am int azt a gyóni egyház anyakönyve fényesen bizonyítja: „1783 nov. 23. Andreas Sztehlo VDM Petrovaczienssis cum G rose virgine Susanna De­ dinszky — Testes Joannes Szigethi et Steph. Kecskeméthi per me Paulum Klein M inistrum gyoniensem in Ocsa u t filia.”18 A Pest megyei levéltár sárgult aktái nemcsak a jobbágysors nyom orúságáról árulkodnak, s arról, hogy miként igyekezett az elnyom ott nép magát megvédelmezni, hanem arról is, hogy Isten milyen lelki megújuláson tudja átvinni az embert. Egy jobbágy­ nyúzó, önhasznát kereső ügyvéd-földesúrból lehet Isten kezében áldozatot és kockázatot vállaló „szolga”, aki testvért lát a másik emberben. S íme ennek késői utódja is Sztehló G ábor, a gyer­ mekmentő lelkipásztor, aki üldözöttek mellé áll, s a második világháború árváit atyai szeretettel karolja fel így tesz vallom ást: „M indaz . . . Isten szeretetének megnyilatkozása volt. Ez a sze­ retet még mindig vezet, és hiszem, hogy vezetni is fog.”19 Bencze Imre JEG Y Z ETE K 1. „A Dedinszky család története” (kézirat). Ezúton m ondok köszönetét id. De­ dinszky G yulának, aki a család-történetét rendelkezésemre bocsátotta. — 2. M agya­ rország Vármegyéi és Városai. Szerk. Borovszky Samu. Pest-Pilis-Solt vm. és Pest megyei levéltár, IV. 1-k 1747/6/5 (továbbá: PmL). — 3. PmL IV — 3 1e 1750/13. 4. Ócsa község története a legrégibb időktől a felszabadulásig. Összeállította dr. Mikulás Béla gimn. tan ár 1969. — 5. PmL IV 1-g 1766. — 6. 1-d Mise. Ant. 1766/8. 7. PmL IV 1-d Mise. Ant. 1766/8. — 8. PmL IV 1-d M emoriale 1766/15. — 9. PmL IV 1-d Misc . pol. 1767/49. — 10. PmL IV 1-d 1762/20. — 11. PmL IV 1-k 1761/5. 12. PmL IV 31 c 1761/26. — 13. Wellmann Im re: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt Bp. 1967/293. — 14. Az ócsai ref. eccl. Protocolluma. 15. Az ócsai ref. eccl. Anyakönyve. — 16. Az ócsai ref. eccl. Anyakönyve. — 17. Az ócsai ref. eccl. Anyakönyve. 1766. márc. 19. — 18. A gyóni evang. egyházkg. anyakönyve. — 19. Sztehló G áb o r: Isten kezében, Bp. 1984.

Száz éve született Erdős Károly Dr. Erdős K ároly ny. professzor 1962. december 13-án levelet intézett a debreceni teológiai dékánhoz, melyben bejelentette, hogy azon a napon m egtartotta 100. szemesztere utolsó előadá­ sát és azzal befejezte tanári működését. A dékán a levél felolva­ sása után hozzáfűzte az aznap ta rto tt tanárkari gyűlésen, hogy szándékában volt az ifjúság előtt köszönteni a 100. féléve végére érkezett Erdős K ároly professzort. Erdős professzornak ez az órája tanrend szerint későbbi napon lett volna, de elcserélte óráját a jubiláns és előbbre tette. Tegyük hozzá, hogy bizonyára el akarta kerülni az ünneplést.

Újsóvén született Erdős K ároly 1887. július 17-én. Édesapja, Erdős József újsóvéi lelkipásztori állásából 1888 szeptemberé­ ben Debrecenbe távozott. A z újszövetségi szaktudom ányok professzora lett a Kollégiumban. A kis K ároly aztán D ebrecen­ ben nőtt. A Kollégiumtól alig száz méterre laktak az Egyház téren állott reform átus egyházi ház szolgálati lakásában. A deb­ receni cívis szerint csak az debreceni, akinek a köldökzsinórját a bába a Basa-halmán belül vágja el. Erdős K árolynak elnézték a debreceniek ennek a hiányát. Elfogadták tősgyökeres debrece­ ninek. Az is volt testestől-lelkestől. N agyapja, Fésős A ndrás

neves debreceni lelkipásztor, esperes, egyházkerületi főjegyző, az 1843—44. évi országgyűlés prédikátora volt. Erdős Józsefet diákévei avatták debrecenivé szatmári származása ellenére. Iskoláit Erdős K ároly a debreceni reform átus Kollégiumban végezte az elemitől kezdve a teológiáig. C supán a nyom dászatot nem a Kollégiumban tanulta. M int felszabadult nyomdászsegéd saját könyvei nyom tatásában szakem berként m űködött közre. G im nazista korában a Gabelsberger— M arkovits-féle gyorsírást sajátította el m agas szinten és azzal jegyzetelt m agának élete végéig. A gyorsíró mozgalom, a gyorsírás tanítása iránt akkor kötelezte el magát. K ésőbb a lelkészképző intézetben gyorsíró kört szervezett. A Debreceni G yorsírók Társaságának évtizede­ ken keresztül elnöke volt. Régi hagyom ánynak megfelelően mint jeles diák 1908— 9-ben publicus praeceptorként m űködött a Kollégiumban, m ajd 1909 — 10-ben széniori tisztet töltött be. Kezdeményezésére jelölte meg az ifjúság m árvány táblával az akkor Debrecenben legnép­ szerűbb teológia professzor, Balogh Ferenc előadóterm ét. A széniori év leteltével m egkapta Erdős K ároly a hivatalát letett széniort megillető külföldi ösztöndíjat. 1910-ben indult tanul­ m ányútra. Egy félévet Berlinben töltött. A dolf von H arnackot hallgatta, sőt a híres egyháztörténész professzor szem ináriumá­ ba is felvette, m ert a régi keleti nyelvekben olyan otthonos volt. Erdős K ároly egyik berlini diáktársa Emil Brunner. Cambridge egyetemén több m int két szemesztert m aradt. H. B. Swete újszö­ vetséges professzorral levelezett, míg Swete professzor meg nem halt, olyan hatással volt rá Cambridge-ben. Zürichre egy kurta féléve m aradt Erdős K árolynak. N agybányán és Debrecenben teljesített rövid ideig segédlelké­ szi szolgálatot, m ajd 1913. ja n u á r 31-én a Debreceni Teológiai A kadém ia docense lett. A betegeskedő Balogh Ferenc egyház­ történeti professzort helyettesítette. A debreceni állami egyetem 1914 őszén nyílt meg. A teológiai akadém ia helyett egyetemi kar létesült. Az egyházias lelkészképzés céljára lelkészképző intézet alakult, ami az egyházkerület tulajdonában a Kollégiumban k apott helyet. Erdős K ároly docensként tan íto tt a lelkészképző­ ben, m ajd 1918-tól m int nyilvános rendes tanár. 1917-től helyet­ tes igazgatója, 1924-től igazgatója a lelkészképző intézetnek. 1930. jan u ár 1-jén m ondott le róla, m iután 1929. május 28-án egyetemi ny. r. tan árrá nevezték ki Debrecenben az újszövetségi tanszékre. Az eredetileg egyháztörténészként tevékenykedő p o ­ lihisztor Erdős K ároly, saját elm ondása szerint édesapja rábe­ szélésének engedett, am ikor annak nyugalom ba vonulásával megüresedő tanszékét pályázta meg és nem várt egyháztörténeti katedrára. A lelkészképzőben Erdős K ároly különben sok m in­ dent tanított. Egyháztörténelm et, egyetemest és m agyart, m a­ gyar irodalom történetet, angol, német, szír nyelvet, patrisztikát, hitvallásos könyveinket. Vezette a lelkigondozási gyakorlatokat a sebesülteket ápoló teológusok között az I. világháború alatt, a szószéki szolgálatra felkészítő praktikum ot, a gyermek-isten­ tiszteletek gyakorlatát. A lelkészképző intézet keretében tevé­ kenykedő K ántus kórusának felügyelő tanára m aradt nyugdíjba vonulásáig. Egyetemi tanári k atedrára készülve a tudom ányos fokozato­ kat is gondosan m egjárta Erdős K ároly. 1914-ben a bécsi egye­ tem közös protestáns teológiai fakultásán licenciátust, 1919-ben doktorátust szerzett. D oktori címét 1925-ben nostrifikáltatta Debrecenben. Egyetemi m agántanári habilitációját ugyanott kapta 1927-ben. R itka megtiszteltetés és öröm érte Erdős K á­ rolyt 1970 nyarán. A debreceni teológia tanévzáróján Wilhelm D antine bécsi teológiai dékán aranydiplom át nyújtott át neki doktorálásának 50. évfordulója alkalmából. T öbbször viselte a teológiai kar dékáni tisztségét Erdős K á­ roly. Helyt állt Debrecen városában 1944 őszén is. N em hagyta el helyét és am int megnyílt az egyetem decemberben, közlekedési eszköz híján gyalog já rt ki előadásokat tartani a lakásától kb. 3 km-re a városon kívül fekvő egyetemre. Az 1945— 46. tanév­ ben az egyetem rektora volt. Székfoglaló értekezését Az ember Jézus címen tarto tta. Ő volt a debreceni egyetemen az utolsó teológiai professzor, aki rektori tisztséget viselt. 1950. augusztus 31-én szűnt meg egyetemi tanári státusa. A teológiai kar akkor

308

vált ki az egyetemről és lett egyházi intézménnyé. Visszaköltö­ zött a Kollégiumba és teológiai akadém ia néven m űködik azóta. Erdős K ároly teológiai akadém iai professzor m aradt 1954. jú n i­ us 1-jén történt nyugdíjazásáig. N yugdíjazását 1953. szeptember 5-én kelt levelében kérte. Még nem volt 70 éves, s így nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Teológiai oktatói szolgálata 40. évét 1953. ja n u á r 31-én töltötte be. Az ügyet, a lelkészképzés zavartalanságát tekintette és nem a saját érdekét. Kifejezte, hogy ereje teljében érzi magát, de helyesnek tartja, hogy a tehetséges fiatalok teret kapjanak. U tó ­ d át m aga javasolta nyugdíjazása kérésének benyújtásakor. Egy másik professzor ezt követően részletes curriculum vitaevei m u­ tatta be az Erdős professzor által ajánlott férfiút. Erdős Károly nyugdíjasan a patrisztikát és a reform átorok iratai kollégiumot tanította. Erdős Károly magánéletét az aprólékos gondosság, gyakorla­ tiasság, a tradíció értékeit őrző konzervativizmus, joviális hig­ gadtság, az igazság feltétlen tisztelete, jóhiszeműség és m ásokról jó feltételezése, valam int páratlan segítőkészség jellemezte. Tu­ dós professzornak, szakírónak és publicistának is ilyennek lát­ ju k a ránk m aradt nagy számú nyom tatott m unkája alapján, az általa szerkesztett lapokból, rendezett könyvtárából, kézirattá­ rából és Biblia-gyűjteményéből. A H ittanszaki Önképző T ársulat K özlöny című lapját szer­ kesztette 1909— 10-bcn szénior korában, a Debreceni Protestáns L apot 1916— 1925 között, míg az Országos R eform átus Lelkészegyesület lapját, a Lelkészegyesületet 1926-tól 1935-ig. Húszéves korában, 1907-ben bocsátotta ú tjára első nyom tatás­ ban önállóan kiadott dolgozatát Szenci M olnár A lbert zsoltárfordítása megjelenésének három száz éves jubileum a alkalmából. 1915-ig aztán további tíz tanulm ányt adott ki külön nyom tat­ vány form ájában. Az előreformáció és reformáció egyetemes és hazai egyháztörténete tém aköréből publikált. 1916-tól érdeklő­ dése a patrisztika és az újszövetségi korhoz kapcsolódó korai egyháztörténelem felé fordult. Ezt m utatják akkori publikációi. 1927-től aztán egyértelműen az újszövetségi tudom ány iránt kötelezte el magát. Kiemelkedő szintézist ad o tt 1934-ben Pong­ rácz Józseffel közösen írott Újszövetségi bevezetés című könyvé­ ben. Ez a m unka volt az addig m agyarul megjelent legjobb újszövetségi bevezetés. Nem véletlen, hogy 1942-ben újra megje­ lent. Egyházépítő, ismeretterjesztő m unkákat is írt. Legkedvesebb írása Az én vallásom című konfirmált ifjak és felnőtt egyházta­ gok szám ára készült könyvecskéje. Egy szépen bekötött példá­ nyát mindig mellényzsebébén hordta a szerző. 1922 és 1943 között hat kiadásban hetvenezer példányban jelent meg. A gyu­ faskatulyánál másfélszer nagyobb minikönyv utolsó kiadásában 144 lapon akkurátus rövidséggel m indent tartalm azott, am it akkor egy reform átus keresztyénnek hinnie s tudnia kellett. N api im ádságai az evangéliumi pietás melegében fogantak. N o­ ha Erdős K ároly sokat prédikált, prédikációs kötetet mégsem ad o tt ki. Egy beszéde jelent meg önállóan 1916-ban. Az akkor végbement lelkészszentelésen a szentelendők közül ő m ondta a prédikációt a Kolossé 4,17. verse alapján: „M ondjátok meg A rchippusnak: vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Ú rban, hogy azt betöltsed.” Ez volt a textusa Czeglédy Sándor professzornak is, am ikor 1971. június 14-én, Erdős Károly lel­ késszé szentelésének 55. évfordulóján ravatalánál, az igét hirdet­ te. K ülön említést érdemel Erdős K ároly Biblia-gyűjteménye. 881 Biblia 918 kötetben m aradt a Tiszántúli R eform átus Egy­ házkerület N agykönyvtárára Erdős K ároly hagyatékából. Gyűjteménye államilag védett volt és Erdős K ároly professzor halála előtt a televízió jól sikerült filmen m utatta be M agyaror­ szág legnagyobb m agán Biblia-gyűjteményét és tudós gyűjtőjét. Az Újszövetség m agyar fordításai a reformáció óta (1937) és Az Újszövetség debreceni kiadásai (1943) cím ű m unkáiban tudo­ m ányosan is gyümölcsöztette e téren szerzett ismereteit. Részt vett Erdős K ároly az 1952-ben megjelent Újszövetség fordításában. Így ő, aki évtizedeken keresztül tan íto tta az Újszö­ vetséget, annak revíziójából is kivehette részét. Élete vége felé

H uszár Gál nyomdász tevékenységéről, továbbá K árolyi G ás­ pár nevének írásm ódjáról közölt cikkeket. Ő a K ároli írásmód mellett kardoskodott. M a azt megengedettnek tekinti a helyesí­ rási szabályzat a hivatalos K árolyi alak alternatívájaként. Még életében felemlegették, hogy Erdős K ároly im pozáns lexikális tudása ellenére sem hoz fordulatot a teológiában. Ve­ gyük figyelembe, hogy nem minden kiváló eszű és képzettségű tudósnak kötelessége, hogy világmegrázó felfedezéssel álljon elő. V annak kreatív elmék, akik alkatuknál fogva szülik az új eszméket. M ások akár ro p p an t ismeretanyag birtokában is arra szorítkoznak, hogy kiegészítsék, rendszerezzék a meglévő szelle­ mi javakat. M indkettőre egyformán szükség van. Erdős K ároly az utóbbi csoportba tartozott. Voltak új felfedezései, de szeré­ nyebbek. Szintézist alkotó képességének bizonyságát adta az újszövetségi bevezetés megírásával. T udását m indenekelőtt a tanítás szolgálatába állította. Professzor volt egész életében pél­ dájával, a hétköznapi életben eligazító szám talan bölcs m ondá­ sával. A betegeket senki sem látogatta olyan kitartóan, m int ő, de 10 percnél tovább nem fárasztotta őket. Jótékonyságát érez­ ték diákjai, lelkészcsaládok segítségre szoruló tagjai, de mások is. T itokban adott, ahogy a M egváltó tanította, hogy a jo b b keze ne tudja, m it cselekszik a bal. Volt tanítványainak családi hely­ zete alakulását számon tarto tta. Házassági évfordulójukról me­ leg szavakkal megemlékezett. D iákjai között százával keringtek róla az anekdoták. Még azok sem voltak bántóak, melyeket a csipkelődő diákhum or költött.

A száz éve született Erdős K ároly 1971. június 6-án azzal a hittel hunyta le szemét, melyet a m ost közreadandó eddig publi­ kálatlan írása tükröz. H am vasztásos temetési szertartáson vett részt és amíg a koporsó az alagsorba süllyedt, a lelkész hallga­ tott, m ert nem volt liturgus szövege. Erdős K ároly felmérte, hogy azokban a döbbenetes pillanatokban nem m aradhat néma a lelkész. M egírta az alábbi vigasztalást. Címet nem ad o tt neki, csak zárójelben azt írta oda, hogy „míg a koporsó az alagsorba süllyed” . „Ami a m úlandóságból vétetett, ham uvá lesz. D e a semmiből mindent terem tő Istennek e maroknyi ham ura sincs szüksége, hogy megelevenítse, rom olhatatlanságba és halhatatlanságba öltöztesse őt, akit szerettünk, szeretünk, aki Krisztus U runk érdeméért az örökkévaló Isten megváltott gyermeke. M ikor pedig a rom landó rom olhatatlanságba öltözik és a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesedik az Ige: ,Elnyeletett a halál diadalra ... H ála az Istennek, Aki a diadal­ m at adja nekünk a mi U runk Jézus Krisztus által.’ Á m en.” Csohány János BIB LIO G R Á FIA Csohány János: A bécsi protestáns teológiai fakultás. Dr. Erdős K ároly aranydip­ lomás bécsi doktor. = Reform átus Egyház 1970. 9. sz. 196—1 97. — Czeglédy Sándor: Erdős K ároly (1887— 1971). = Reform átus Egyház 1971. 8. sz. 171— 173. — Czeglédy Sándor: Igehirdetés Erdős Károly ravatalánál. = Theologiai Szem le 1971. 7— 8. sz. 248— 249.

A FELEKEZETTUDOMÁNYI INTÉZET TANULMÁNYA

Sollicitudo rei socialis II. J á n o s P á l p á p a új szociális e n cik lik á ja Pápaságának 10. évében, 1987. december 30-án írta alá II. János Pál új szociális enciklikáját, mely V atikánvárosban ez év február 19-én került nyilvánosságra, s tém ája az egyház szociális gondjainak és tanításának összegezése, tekintettel a mai világ­ helyzetre. Társadalm i kérdésekben ez V atikán hetedik legm aga­ sabb szintű m egnyilatkozása.1 W ojtyla-pápának ez a hetedik enciklikája, az 1981. szeptember 14-én megjelent Laborem Exer­ cens után pedig második olyan tanítása, melyben a fejlődés és a szolidaritás összefüggéseivel foglalkozik. A nemzetközi értéke­ lő visszhangok egyöntetűen a fejlődés fogalm ában jelölik meg az enciklika központi kérdését, ezért is nevezték el „fejlődés-encik­ likának”.2 A Sollicitudo rei socialis (továbbiakban rövidítve SRS) hét fejezetre és 49 szakaszra tagolja a m ondanivalót, jegyzetappará­ tusa 92 utalást tartalm az. A bevezetőben (I.) utal a pápa a róm ai katolikus egyház szociális tanrendszerére, mely X III. Leó Re­ rum N ovarum enciklikájával indult kiform álásra. Hangsúlyoz­ za a folyam atosságot és a megújulást a tanításban, s a jelen meggondolások célkitűzéseként leszögezi: „a m ai valóság teoló­ giai elemzése segítségével kiemeljék a fejlődés átfogóbb és diffe­ renciáltabb fogalm ának szükségességét... Ezenkívül fel kell m u­ tatnunk a megvalósulás néhány form áját” (SRS 4,4). A II. fejezet a Populorum Progressio kezdetű enciklika m éltatása, ezt követi a mai világ képe, melyben a negatív vonások vannak túlsúlyban (III. fejezet). A IV. fejezet az igazi emberi fejlődés norm atív ideáit taglalja. Ezután olvashatjuk a m odem problém ák teoló­ giai elemzését (V. fejezet), melyben két fogalom képezi a kristá­ lyosodási p o n to t: „a bűn struktúrái” és a szolidaritás. A két

utolsó fejezet (VI. és VII.) az egyház prófétai igehirdetésének sajátos szem pontjait taglalja, etikailag és teológiailag adva meg a világméretű szolidaritás tám pontjait. M ostani vizsgálódásunk célja annak elemzése, hogy a fentebb idézett célkitűzés, azaz a fejlődés átfogóbb és differenciáltabb fogalm ának kidolgozása mennyire sikerült az enciklikának, végső soron a pápának. Ezt az enciklika tartalm i ismertetésébe ágyazva kívánjuk elvégezni.

A Populorum Progressio maradandó aktualitása II. János Pál a VI. Pál által kiadott PP m aradandó vonásait elemezve, a következőket emeli ki: 1. jóllehet a PP a fejlődés fogalm át a társadalom - és gazdaságtudom ányokból kölcsönöz­ te, ugyanakkor kitágította annak jelentéstartalm át, mivel rám u­ tato tt a fejlődéssel összefüggő problem atika etikai és kulturális vonatkozásaira. Ez m etodikailag úgy m utatkozott meg, hogy az Egyház (ez alatt a róm ai katolikus egyház értendő) Isten szavát alkalm azta az emberek és a társadalom életére, „vezérelveket”, „megítélési kritérium okat” és a „konkrét cselekvésre irányelve­ ket” ad (SRS 8,2— 4.). 2. A PP kim ondja, hogy a szociális kérdés világméretű lett, s a világméretű kölcsönös függésre való tekintet­ tel a regionális vagy helyi társadalm i konfliktusok is csak nem ­ zetközi összefüggésekben érthetők (SRS 9,5; 7.). 3. A PP felveti a fejlődés etikáját, amely az emberek többségének szenvedéséből indul ki, s a fejlődést elszakíthatatlanul az igazságosság követel­ ményéhez kapcsolja (SRS 10,4.). 4. A PP-ban a II. vatikáni zsinat tanításai kerültek alkalm azásra, mintegy a zsinat „szociá­

309

lis evangéliumaként" , hogy a szegények előtt megnyissa az öröm és a reménység horizontját (SRS 6.)· A húsz évvel ezelőtti kon­ cepció e négy m aradandó aktualitása mellett II. János Pál érzé­ kelte a korrekció szükségességét, am it jelen enciklikájában két ponton tapinthatunk ki: egyrészt abban a tényben, hogy „az akkoriban annyira eleven remények a fejlődésre m a megvalósu­ lásuktól messzire eltávolodottnak tűnnek” (SRS 12,1.); m ás­ részt a fejlődő országok egyházainak határo zo tt és kikerülhetet­ len igényében a fejlődés kérdésének újragondolására, am it erő­ teljesen motiválnak a jelzett térségekben jelentkező felszabadítá­ si teológiák. Ezek sürgetik az Európa-centrikus függéstől való elszakadást, s az Egyház egyértelmű elkötelezettségét a szegé­ nyek ügye, az igazságosság és a felszabadítás mellett.

Hiányos rajz a mai világról „A jelenlegi világhelyzet a fejlődés szem pontjából inkább negatív benyom ást kelt” (SRS 13,1), állapítja meg az enciklika, jóllehet azt sem hallgatja el, hogy a különböző vallási, hum ani­ tárius, gazdasági és technikai kezdeményezések „mégiscsak elér­ tek néhány eredm ényt”. M iért ez a hit reménységének feszülő csaknem pesszimista világábrázolás? Vélhetően a szelektív való­ ságmegragadás eredménye, amely elsősorban „a teljes nyom or és a legnagyobb ínség drám áira” koncentrál (SRS 13,2). A sötét tónusok felvitele a mai világ képére kezdődik azzal a — közkele­ tű — megállapítással, hogy mélyül a szakadék a fejlett Észak és a fejlődésben elm aradott Dél között. A gazdagság és szegénység közötti határok átszelik m agukat a különböző társadalm akat (SRS 14,1.). Növekszik — a szakadék-elmélet értelmében — a különbség a kultúrában és az értékrendekben (SRS 14,5.). Ú gy­ hogy az egyetlen világunkon belüli megkülönböztetés m ár a szóhasználatba is bevette az ún. „negyedik világ” fogalm át3. Ennek következtében „az emberi nem egységét komoly veszély fenyegeti” (SRS 14,6.). A még aggasztóbb tényezők között az enciklika felsorolja az analfabétizmust, az iskolázás nehézségeit, a kizsákmányolás különböző form áit, a diszkriminációt. Ide sorolja a vállalkozói és állampolgári kezdeményezés korlátozá­ sát, ami passzivitást, függőséget és a bürokratikus apparátusnak való alárendeltséget hozza magával. Ennek keserű gyümölcse a sokakban kialakuló frusztráció és rezignáció, ami az embereket kivándorlásra vagy belső emigrációra készteti. A negatív jelensé­ gek között tartja számon az elemzés társadalm i csoportok vagy pártok monopolhelyzetét, aminek következtében sok helyütt az egyén vagy a nép a hatalom tárgyává degradálódik (SRS 15,1; 2; 3; 4.). A fejlődésbeli elm aradottság tipikus ismérvei között különö­ sen is fájdalm asan érint milliókat két tényező: a lakásválság és a munkanélküliség, mely az iparilag fejlett országokban is egyre súlyosabban m utatkozik meg. A piacgazdaságot folytató fejlett országokban a munkanélküliek hányada a m unkaerő 1970-es 3%-ról 1986-ban 8%-ra emelkedett, számuk jelenleg 29 millió.4 Ezek a jelenségek negatív következmények sorozatával terhelik meg a társadalm ak és egyének életét, az emberi személyiség leértékelődésétől kezdve az önbecsülés teljes elvesztéséig (SRS 17,2; 18,1—2.). A nemzetközi méretű eladósodás visszájára fordította a helyzetet: a tőke, amelynek az volt a rendeltetése, hogy előbbre vigye a fejlődést, átalakult olyan mechanizmussá, mely ellentétesen hat. E mechanizmus révén (növekvő adósság, az életszínvonal terhére menő visszafizetési kötelezettség) abból az eszközből, melynek rendeltetése a népek fejlődése volt, fejlő ­ dési f é k lett. Ebből az enciklika logikája szerint az következik, hogy „a népek kölcsönös függőségének etikai jellegét átgondol­ ju k ” (SRS 19,5; 6.). A fékezett fejlődés oka tehát nem a szüksé­ ges eszközök hiánya, hanem azok aszimmetrikus elosztása (azaz igazságtalan és egyenlőtlen elosztása). Mindezzel a negatívum -sorozattal szemben mi pozitívat tud felm utatni az enciklika? Olyan társadalm i m ozgalm akra utal, melyek tagjai éber tudattal őrzik és védik az emberi méltóságot, az emberi jogokat. Az éber, eleven, vigyázó tu d at és tudatosodás mellett kiemeli a tanirat a mély kölcsönös függés meggyőződését,

310

a közgazdaságtanban korábban m ár ismertté lett és elismert globális és regionális dependenciát, ami szükségszerűen vezet el az egyelőre lehetséges cselekvés-stratégiához: a szolidaritáshoz. (SRS 26.). H a meggondoljuk, hogy emberek milliói nem ju th a t­ tak el hiányos iskolázottság, analfabétizmus, tájékozatlanság vagy félretájékoztatás, másrészt világtól elfordító, üdvegoista vallási-szektoid gyakorlatok következtében a fentebb említett nyitott és éber tudatra, az emberiét globális összefüggéseinek belátására és az ebből következő evangéliumi felelősségre — akkor az említett kevés pozitívum ra azt m ondhatjuk: nem sok, de nem is semmi. Hiányos m arad mégis a mai világ képe, s adós az enciklika azzal a konkrétsággal, hogy sehol sem említi meg azokat a társadalm i m ozgalmakat, melyek az éber tu d atot hor­ dozzák. Nem m utatja fel azokat a pozitív változásokat sem az elmúlt húsz év alatt, amelyek pedig minden kétséget kizáróan létrejöttek a világ különböző régióiban, ha nem is globálisan s hiánytalanul, hisz erről nem is beszélhetünk. D e am iről igen, arról az enciklikának sem kellene hallgatnia. A nnál is inkább, m ert célzásszerűen (inkább a törekvést emelve ki, m int a ténye­ ket) beszél arról, hogy „elismerjük egyes személyek erőkifejtését is a korm ányzásban, politikában, gazdaságban és szakszerveze­ tekben, a tudom ányban és a nemzetközi életben” (SRS 26,7.). T ulajdonképpen mindez m intha annak a Róma-centrizmusnak rejtett vagy nagyon is nyílt szolgálatában állana, mely szerint a világ drám ájából a katartikus megtisztulás felé az Egyház vezeti ki a népeket, m int ami nemcsak a kijelentés, az üdvösség „letéte­ ményese és igaz őrizője” , hanem a m egoldások letéteményese is. Mi m ást lehetne érteni az enciklika eme „világi” hiányokra építő logikájának következtetéséből és m egállapításából: „Ez a tény arra késztet engem (ti. II. János Pált), hogy a m egfontolásokat m ost m ár a népek fejlődésének igazi természetére irányítsam” (SRS 26.)?

A z enciklika gazdaságpolitikai elemzése Az enciklikában található gazdaságpolitikai elemzés néhány hangsúlyát emeljük m ost ki. Az Egyház szociális igehirdetésének és tanításának „meg kell bélyegezni azoknak a gazdasági, pénzü­ gyi és társadalm i mechanizmusoknak a létezését, amelyeket az emberi ak arat irányít ugyan, mégis szinte autom atikusan hat­ nak, és ezzel egyesek gazdagságának és mások szegénységének a helyzetét szilárdítják” (SRS 16,3.). Hogy melyek ezek a mecha­ nizmusok, itt sem derül ki egyértelműen. Ennek ellenére megálla­ píthatjuk, hogy az enciklika tendenciájában nagy hangsúlyt helyez annak megállapítására, hogy a társadalmi struktúrák és mechanizmusok nem anonim ek és változhatatlanul öntörvényű­ ek, hanem bizonyos emberi döntések, történelmi, nemzetközi gyakorlat következményei, tehát — változtathatóak, s változta­ tandóak! Ez a reális szemlélet az enciklika nagy erénye. A Populorum Progressio-val ellentétben, s a fenti szemlélet jegyében az enciklika a világméretekben jelentkező fejletlenség okait strukturális és konfliktusos összefüggésekben keresi. E n­ nek formái a m ár korábban említett dependencia (fejlődő és fejlett országok kölcsönös függése), am it a SRS a latin-amerikai felszabadítás teológiájából vett át; továbbá az aszimmetrikus nemzetközi struktúrák fenntartása és újratermelése az ipari tár­ sadalm ak által, a fejlődő országok kárára. Meglepően nagy hangsúlyt k apott az elemzésben annak ki­ m utatása, hogy a két szembenálló politikai töm b (Kelet és N yu­ gat) létezésének mélyebb ideológiai gyökerei vannak („m arxista kollektivizmus” — „liberális kapitalizm us”), s a hegemónia-elv következtében a világ katonai központjaivá váltak. Ezek kom p­ lex okokként játszanak közre abban, hogy az Észak— Dél sza­ kadék tovább mélyül (SRS 20,2.). „A két töm b mindegyike, a m aga módján, m agában rejti a hajlam ot az im perializm usra... vagy a neokolonializm usra” (SRS 22,3.). K orábban pedig ezt a megállapítást olvassuk: „a töm bök léte és ellentéte továbbra is m eghatározza a világhelyzetet” (SRS 20.). Ahelyett, hogy vitat­ nánk az enciklika m egállapításának becsületes szándékát, reáli­ san látnunk kell: tegnapi fogalm akkal és kimerevatett történelmi

helyzetképpel dolgozik. Időközben nemcsak a fogalmak differen­ ciálódtak, de maga a világhelyzet is, s a roham osan változó világban rugalm asabbá és tartalm ilag m ássá lesz a töm bök viszonya egymáshoz. Ezt pedig az enciklika megírásakor sem lehetett volna figyelmen kívül hagyni. Nem véletlen, hogy éppen katolikus elemzők m utattak rá arra, hogy ebben a tekintetben is a Populorum Progressio elemző színvonala alá esett a SRS.5

A világhelyzet teológiai elemzése Ennek során az enciklika figyelmünket a fejlődés morális di­ menziójára irányítja (SRS 34.). Ebből a szemszögből nézve „egy töm bökre osztott világ, amelyeket merev ideológiák tám aszta­ nak alá, és ahol a kölcsönös szolidáris függőség helyett elural­ kodnak az imperializmus különböző formái, csak a bűn struktú­ ráinak alárendelt világ lehet” (SRS 36,1.). Hogy ju t el a tanirat a személyes bűntől a bűn struktúráiig? M ert — így érvel az irat — ebben van a különbség a szociálpolitikai és a teológiai elem­ zés között. Az emberiség — olvassuk — történelm ében konfrontálódik Isten üdvtervével. Így m egtudhatja, hogy Isten m inden ember üdvösségét akarja. Ezzel az üdvakarattal és a felebarát javával ütköznek azok a cselekedetek és m agatartásm ódok, melyeket „egyik oldalon a kizárólagos profit utáni vágy, a másik oldalon a hatalomvágy" jellemez (SRS 37,1.), mégpedig m indkettő „m in­ den áro n ” érvényesülni akar. „M ás szóval az emberi m agatar­ tásm ódok abszolúttá tétele előtt állunk” (uo.). A profit és h ata­ lom utáni vágy a bálványimádás modern form ái. így ezek a személyes bűnök további — im m áron intézményesülő — stru k ­ turális bűnök forrásaivá válnak. A szociális struktúrák ilyen perszonalista elemzése és ábrázolása egyáltalán nem zárja ki a politikai teológiák legitimitását és h atását az enciklikában. Sőt, azokkal a konzervatív nézetekkel szemben, melyek a fennálló rendet (vagy rendetlenséget) változhatatlan fantom nak vagy szubjektum nélküli rendszernek állítják, az enciklika határo zo t­ tan leszögezi: a bűnös struktúrákat és elfajzott mechanizmusok a t „hatékony politikai akarattal" (SRS 35,1.) le lehet győzni. A világhelyzet teológiai elemzése izgalmas, de sosem könnyű kísérlet. Eredményeit és b u ktatóit jó l láthatjuk a felszabadítás teológiái körül kialakult hivatalos és nem hivatalos állásfoglalá­ sokban és okoskodásokban. Ami a jelenlegi elemzésből hiány­ zik, az a m ár más tekintetben kim utatott konkrétság hiánya. Hol és hogyan működjenek a hatékony politikai ak arat struktúrái, hol van és hol ragadható meg Isten igazságosságának és kegyel­ mének történelm i „helye” ? Ez az enciklikában mégcsak nem is sejlik. A z enciklika szolidaritás-etikája A bibliai nyelv azt a m agatartást, m entalitást, mellyel az ember „kilép” a bűnből, megtérésnek, az enciklika „ f o r d u la t­ nak nevezi. Mivel a személyes és strukturális bűnök kölcsönösen feltételezik és m űködtetik egymást, ezért ez a fordulat csak akkor győzi le a bűnt, ha valóságosan megváltoztatja és ettől kezdve m eghatározza „minden egyes ember viszonyát önm agá­ hoz, a felebarátjához, az emberi közösségekhez, a legtávolab­ biakhoz is, valamint a természethez” (SRS 38,3.). A megtérés, a fordulat politikai dimenzióját, következményét nevezi az encikli­ ka szolidaritásnak. Ez a fogalom nem a klasszikus katolikus társadalom tan metafizikai rendezőelve, hanem cselekvési nor­ ma: „szilárd és állandó elhatározás arra, hogy kiállunk a közjó­ ért, vagyis m indenki és minden egyes ember jólétéért, mert m indnyájan felelősek vagyunk m indenkiért” (SRS 38,6.). Ennek a norm ának megvannak a szociáletikai normativ következm é­ nyei: 1. a legnagyobb befolyással, javakkal rendelkezőknek azt kell jelentse, hogy „érezzék m agukat felelősnek a leggyengébbe­ kért és legyenek készek arra, hogy tulajdonukból részesedést adjanak” ; 2. „a leggyengébbek ne tanúsítsanak pusztán passzív vagy társadalomellenes m agatartást, hanem tegyék meg, ami rájuk tartozik, amivel saját törvényes jogaikat érvényesítik” ; 3.

„a középréteg csoportjai ne ragaszkodjanak egoista m ódon saját érdekeikhez, hanem vegyék figyelembe m ások érdekeit is” (SRS 39,1.). Fontos szociáletikai szempont, s a szolidaritásnak tág értelmezése az a megállapítás, hogy „a mai világban pozitív jelek a szegények egymás kö zti szolidaritásának növekvő tudata, kez­ deményezéseik a kölcsönös segítségre, a nyilvános tüntetések a társadalm i életben, am ikor is nem nyúlnak erőszakhoz, hanem világossá teszik saját szükségleteiket és jogaikat állami helyek hatástalansága vagy korrupció láttán ” (SRS 39,2.). Az enciklika az eredetileg szekuláris töltésű és foganású fogal­ m at egyháziasítja, s megállapítja: „a szolidaritás a békéhez és egyben a fejlődéshez vezető út lesz” (SRS 39.). M ajd nem sokára így fordítja a szót: „a szolidaritás kétségtelenül keresztény erény" (SRS 40,1). A szolidaritásnak ez a „becsúsztatása” a keresztény erénytanba, s ezzel individualizálása fölveti ezt az alapvető és kritikus kérdést: ezzel az erénnyé „individualizált” szolidaritással lehet-e eredményesen fellépni a gazdaságilag és politikailag elfajzott m echanizmusokkal és struktúrákkal szem­ ben? Az enciklikában leírt szolidaritás üres vízió marad addig, amíg a katolikus társadalomtan visszaretten attól, hogy közvetítő axiómák segítségével a szolidaritásnak konkrét politikai cselek­ vésmintáit felmutassa6. H a csak arra hagyatkoznánk, hogy a felelős helyeken lévő felelős személyek saját belátásukból adják fel profit- és hatalom vágyukat, semmi alapunk sem lenne arra, hogy ne m aradjunk végzetesen pesszimisták.

Haladás vagy fejlődés? Az enciklika a fejlődés fogalm át átveszi ugyan a PP-ból, de ki is tágítja annak jelentését, s disztingvál a haladás és a fejlődés között. A haladás korábbi értelmezésével összefüggött a köztu­ datban az a felvilágosodás korából örökölt gondolat, hogy haladni = egyenesvonalúan, szinte töretlenül, m egtorpanások, visszaesések nélkül fejlődni. Ehhez tapadt egyfajta naiv illúzió arról, hogy az emberiség haladása autom atikusan, önm agától és szinte vég nélkül következik el. Az ilyen „együgyű, mechaniszti­ kus optimizmus helyére” (SRS 27,1. 2.), amely a haladás szóhoz kapcsolódik, tudatos választással kerül a fejlődés fogalma. II. János Pál m ár Familiaris Consortio kezdetű apostoli írásában (1981. nov. 22.) használja ezt a fogalmat, s rám utat arra, hogy „a történelem nem egyszerűen szükségszerű haladás a jo b b felé, sokkal inkább a szabadság eseménye, voltaképpen szabadságok közötti harc” . A fejlődés minden ember és az egész ember kibon­ takozását is jelenti. Így a fejlődés, ha van is szükséges gazdasági dimenziója, hiszen a föld lakóinak rendelkezésre kell bocsátani a léthez elengedhetetlen javakat, mégsem merül ki ebben a dim enzióban (SRS 28,8.). Milyen az enciklika fejlődés-koncepciója? Teremtés-teológiai összefüggésekbe helyezve jelenik meg. Az emberben — terem ­ tettsége révén — benne rejlik egy másfajta mérce. „Az emberi lét transzcendens valósága” teszi lehetővé a szociálisan = közös­ ségre terem tett férfiak és nők szám ára, hogy az emberi történel­ met e m agasabb mérce értelmében alakítsák (SRS 29.). A L abo­ rein Exercens enciklikával konszonánsan, ez az enciklika is hangsúlyozza: „mindig az ember a fejlődés főszereplője” (SRS 30,5.), m int annak szubjektum a és objektum a. Az egyén fejlődé­ se mindig a többi ember fejlődéséhez kapcsolódik. A teremtés­ teológiai összefüggéseket kiegészíti az eszkatológiai perspektíva. Semmiféle m úlandó alkotás nem hasonlítható össze Isten orszá­ gával, m inden alkotás csak tükörképét és megelőlegezését jelenti azon ország nagyszerűségének, amelyet a történelem végén vá­ runk, am ikor az Ú r eljön. De ez a várakozás soha nem jelenthet mentséget arra, hogy ne érdeklődjünk az emberek, konkrét személyes helyzetük és társadalm i életük iránt. A kétpólusos (teremtés-teológiai és eszkatológiai) történelemszemlélet és tá r­ sadalom látás teszi nyitottá, egyedül erkölcsös alapállásává a ke­ resztyén teológiát. Ez az enciklikában a protestáns szociáletikák legjobbjaival szinoptikus szemlélet hatékony eszköz ahhoz, hogy „sem az elkeseredés, sem a pesszimizmus vagy a passzivitás ne legyen igazolható” (SRS 47,3.). Sajnálatos, hogy az eszkato­

311

lógiai szem pontok csak a tanirat végén, a zárófejezetben, s ott is csak per tangentem jönnek elő. U gyanakkor a fejlődés fogal­ m ának árnyalása a haladás vulgáris-naiv fogalmával szemben, kétségtelen erénye az iratnak. Itt külön is említenünk szükséges, hogy a fejlődés előm ozdítá­ sára az enciklika az ökumenikus összefogás szükségességét is hangsúlyozza. Az 1987. okt. 27-én Assisiben tarto tt világimanap „m egm utatta, hogy mennyire vallási kérdés is a béke” (SRS 47,9.). Ezért minden világvallás hívéhez fordul a pápa a fejlődés előm ozdítására való összefogás érdekében, felidézve VI. Pál m egfogalm azását: a fejlődés a béke új neve (PP). Remélhetjük, hogy a gyakorlatban is kész lesz a róm ai egyház ezt a nyitottsá­ got a béke és a fejlődés érdekében más felekezetekkel és vallá­ sokkal együtt gyakorolni? Hisz tudjuk, hogy az 1990-re kitűzött ökumenikus konvokáción („Igazságosság, béke, a terem tett világ megőrzése”) eddig még nem kívánnak felelősen részt venni, csak az előkészítésben. Ismeretes, hogy ezt a döntést J. Willebrands7 bíboros az EVT és a Vatikán struktúrájának eltérő természetével indokolta. Vajon egy ilyen érv az enciklika tükrében meddig tartható? A z egyház prófétai igehirdetése A jelenlegi világhelyzetben az egyház igehirdetésének fő irá­ nya abban van, hogy „teljes erejével hangsúlyozni kell az ak ad á­ lyok legyőzhetőségének lehetőségét” (SRS 47,1.). Az egyház szociális célzatú prófétai igehirdetésének két üzenetet kell kivált­ képpen hangsúlyoznia: 1. a szegényeknek, elnyom ottaknak a változás reménységét kell hirdetnie; 2. az uralkodó igazságtalan­ ságokat meg kell bélyegeznie. Ez a szociális tartalm ú üzenet nem harmadik út a „szabadelvű kapitalizm us” és a „m arxista kollek­ tivizmus” között, hanem az egyház saját és sajátos m ondaniva­ lója (SRS 41,7.). Ez a törekvés újat jelent az enciklikában a hagyományos katolikus társadalom tan eddigi modelljével szem­ ben, am it egyfajta történelemfeletti igazságkontinuitás (örök igazságok) jellemzett. M iként arra a zárófejezet is utal, ez az új szempont egyértelműen a felszabadítás teológiájának hatása­ ként könyvelhető el. A Tanhivatal minden bírálata ellenére ez az irányzat kikerülhetetlenné, még a római K úriában sem vált negligálhatóvá. Ez nem kevésbé dicséri a lengyel pápa realitásér­ zékét és egyházpolitikai, s egyáltalán politikai mérlegelőképessé­ gét. Egyetértőleg és együttgondolkodó következetességgel m on­ dunk igent az enciklika záróbuzdítására: „M indenkit felszólí­ tok, gondolkozzék el ezen, és álljon ki tettekkel a népek igazi fejlődésének elősegítésére” (SRS 49,4.).

Értékelő mérlegelések és visszhangok M iközben fenntartjuk a korábbiakban leírt kritikai észrevéte­ leinket, s az enciklika bizonyos egyenetlenségei m iatti hiányérze­ tünknek ismételten hangot adunk, alapvetően nagy jelentőségű­ nek tartjuk II. János Pál taniratát, melyben opciója, a szegények ügye melletti kiállása, s érdekeik képviselete a mai bonyolult világhelyzetben egyértelmű evangéliumi m agatartás. N ekünk ez az irgalmas sam aritánust ju ttatja eszünkbe, aki — aktualizálhat­ ju k : szemben a történetbeli „hivatalosokkal” — irgalmas és szolidáris tud m aradni — Ímé — főpásztori ornátusban is. A pápa által szorgalm azott éber, vigyázó, felelős tu d atra ő maga adott pregnánsan példát ezzel a megnyilatkozásával. Szemlélete erőteljesen etikus és bibliai, gondolkodása eszköztárában sokol­ dalúan felhasználja a m odern közgazdaságtudom ány, a társada­ lom tudom ányok és természetszerűleg a perszonalista katolikus filozófia eredményeit. „Világképe” — annak negatív túlhangsú­ lyozásai ellenére — globális, dependens és holisztikus, azaz ko­ runk gazdasági, társadalm i és politikai problém áit világmére­ tekben, világ-összefüggéseiben és egzisztenciális teljességében igyekszik megragadni. Ezt a komplex szemléletet aztán beemeli enciklikájába, és mérlegeli az Ige és a teológia segítségével és összefüggésében. Egyik értékelője szerint rendkívül fontos ez a tanirat abban a tekintetben is, hogy lelkészeket és teológusokat

312

ösztönöz a világ felé való nyitottságra, az igényes, differenciált és evangéliumi látásra.8 Ezt nekünk, magyar protestánsoknak is jó olvasni, hisz az ilyen irányban n yitottakat tovább segíti, a zártakat, befelefordulókat, „világmegvetőket” pedig elgondol­ kodtathatja, hogy szolgálatunknak szerves része, s teológiai gondolkodásunknak nem elhanyagolható területe a szociális helyzet gondjainak vállalása és az afölötti magas szintű reflektá­ lás. Az enciklika születéstörténetéről érdemes megjegyezni, hogy az első részletes vázlatot, kb. 40 oldal terjedelemben, maga a pápa dolgozta ki. Ehhez szóltak hozzá a különböző vatikáni testületek, főként a Justitia et Pax. A pápa a tervezetet tavaly nyári szabadságán megvitatta T. Styczen lengyel teológussal, aki utóda a lublini etikai tanszéken.9 Az értékelő nem zetközi visszhangok sorából csak a legjellem­ zőbbeket emeljük ki. A Süddeutsche Zeitung szemleírója az enciklika kritikus hangvételét emeli ki, ami emlékezteti őt az amerikai püspökök 1986-os körlevelére, amelyben megvitatják a „korlátlanul szabad” gazdasági rendszer embertelen következ­ ményeit. A Le Monde vezércikke m egállapítja: „Az enciklika tartózkodik attól, hogy technikai m egoldásokat nyújtson. Eze­ ket mégis jó l át kellene gondolni, ha el akarjuk kerülni a helyzet további rom lását. Nem megdöbbentő, hogy az enciklika semmi utalást sem tesz a multinacionális vállalatok gyakorta káros sze­ repére? Továbbá, hogy nem m utat rá a nem állami szervezetek gyakran elismerésre méltó teljesítményeire?”. A londoni The Times: „II. János Pál teljes tekintélyével a felszabadítási teoló­ gia értelmében a szegények mellé áll, ebben látva elsődleges keresztény kötelességét” . A New York Times kritikusa szerint „a világnak két hatalm i töm bként való felfogása túl merev és m ár túlhaladott” .10 Az N SZK -ban megjelenő Lutherische M onatshefte (1988/4.) vezércikke a p áp át a déli félteke szószólójaként említi, aki az enciklikában a világ megmentésének utópiáját rajzolta meg. Az Evangelische Information (N SZK, 1988. febr. 25.) szakértőjének véleménye szerint az enciklika a protestáns egyházakat a világ­ méretű felelősségre alarmírozza. A bensheimi Felekezettudom á­ nyi Intézet tudom ányos havilapja: a Materialdienst reflexiója (2/88) pedig azon lam entál: vajon nem marad-e ez az enciklika is pusztába kiáltott szó? Ennek elkerülése érdekében javasolja egyházi alkalm akon a párbeszédet politikusokkal, gazdasági szakértőkkel, annak konkrét megfogalmazásáért, hol tudja az egyház a szolidaritást megélni, gyakorolni? Az enciklikában megfogalm azott gond, s a benne nyilvános­ ságra került korszerű és evangéliumi társadalomszemlélet egyik hatékony következménye lehet az is, hogy nemcsak az Egyház gondolkodik, vitatkozik, disputái felette, hanem az egyházak mind szélesebb világközössége. M ert a világ szociális helyzeté­ nek gondja — sollicitudo rei socialis — egyetemes gond, mely csak egyetemes részvétellel oldható meg. Ehhez hozzátartozik a regionális és helyi reflexió és felelősség. Ezért is foglalkoztunk részletesebben II. János Pál legújabb enciklikájával. Békefi Lajos

JEG Y Z E TE K A z enciklika teljes szövegét közreadta a L ’Osservatore Romano dokumentumok sorozatában, az 1988. febr. 26-i szám mellékleteként. A M agyar Kurír 1988. febr. 22-t kővető számaiban kivonatosan ismertette azt. Elemzésünkben a Vatikán hivatalos lapjában megjelent szöveget vettük tekintetbe (német fo rd ítá s). 1. Szociális témájú dokumentumok időrendi sorrendben: X III. Leó: Rerum Novarum (1891. máj. 15 ) , X I. Pius: Quadragesimo Anno (1931. m áj 15.), X X III. János: M ater et Magistra (1961. máj. 15.), VI. Pál: Populorum Progressio (1967. márc. 26.), VI. Pál: Octogesima Adveniens apostoli írás (1971. máj. 14.), II. János Pál: Laborem Exercens (1981. szept. 14.). — 2. Orientierung, Zürich, 1988. márc 31., és a Herder Korrespondenz, Freiburg, 1988. április — 3. Orientierung, Zürich, 1988. márc. 31. A „negyedik világ” fogalm át nemcsak alkalmilag használják az ún. kevésbé fejlett országokra, hanem és mindenekelőtt a közepes és magas jövedelmű országoknak azokra a területeire, ahol nagy vagy legnagyobb a szegénység. — 4. A z E N S Z közleménye, Tanulmány a világgazdaságról, 1987. — 5. F. Hengsbach/M. Möhring—Hesse: Zwan ­ zigjaehrig — volljaehrig? Orientierung, a 2. pontban idézett, 63. old. — 6. Th. Dams: S R S in entwicklungspolitischer Sicht, Herder Korrespondenz, 1988. április — 7. W. Schöpsdau: Ein pastorales Dokument, M D, Bensheim, 88/2. — 8. J. Müller S J : Solidaritaet als Weg zum Frieden, Stimmen der Zeit, Freiburg, 1988. május — 9. Kathpress, Bécs, 1988. febr. 20. 10. Mérleg, Bécs 1988/1.

KULTURÁLIS KRÓNIKA Harangoznak „A jog felment. A lelkiismeret nem m in­ dig.” Csak ha van, természetesen. H a nincs, a jog is tehetetlen. Meg aztán a jo g vagy szabályozza a közerkölcsöt, vagy követi. Ezért oly gyakori a joghézag. Vagyis a jognak asztalánál a helyfoglalás még nem minden: az első fogás o tt am a tiszta er­ kölcs, amely egyébként az emberhez méltó élet tám asza, talpköve. H a hiányzik, az az ingovány. O lykor mégis könnyebb az in­ goványon szilárdan állani, a láp nem süly­ lyeszti s lepi el, hanem fölemeli az embert. Bár akkor m ár nem méltó arra, hogy em ­ bernek neveztessék.

hetetlenségtől van személyre szóló és kol­ lektív lelkiism eret-furdalásunk.” Irónnal kezemben olvastam a könyvet (valaha vé­ teknek tarto ttam volna aláhúzogatni, a lapszegélyre bökszavakat írni; talán ezt is az öregedés teszi, hogy ma m ár egyre gyak­ rabban esem e vétekbe?), itt is odaírtam az oldal élére: van?, és aláhúztam . M eg kell m ondanom azonban, mire utal vissza a m ondat, mi a tettetett tudatlanság, a társa­ dalmi léptékű tehetetlenség, „...m intha nem tudnánk, hogy az élet utolsó szaka­ szának értékei közül véletlenül sem szabad kiiktatni a rangőrző, értékterem tő teljesít­ m ényt”.

vagy fiatalabbak mindent megtennének azért, hogy am a „életünk utolsó szaka­ szát” élők helyére jussanak? Ennek bizony nem kell célba venni az életüket. G yakran elegendő, ha elveszítik a m unkájukat. Lehetne most vitatkozni azon, hogy valójában mi is az élet célja vagy teljessége, de tisztességgel aligha lehet m ásra jutni, m int hogy az élet egyik nélkü­ lözhetetlen eleme az értelmes m unka. Az érzés, hogy az emberre valakinek vagy va­ lakiknek szüksége vagy szükségük van; hogy ő nem haszontalan, nem fölösleges. Emberi, erkölcsi kötelessége lenne m inden­ kinek, hogy ez az érzés senkiből ne vesszen ki. Az idézet, amellyel e krónikát kezdtem, Véletlenül? De hiszen erről szól az egész Tudom , lehet hivatkozni más k ultúrák­ egy papírfödeles könyvecskében található, fejezet, talán a könyv is elejétől végig, erről ra, amelyek az öregek gondját radikálisan s m ár az is meglepő, hogy közreadja az olvashatni napról napra: teljesítmény­ megoldják. T alán vannak, akik hallottak Idegenforgalmi Propaganda és K iadó Vál­ orientáltnak kell lennünk. Bevallom, arra m ár valam it „harangozni” arról, hogy né­ lalat. E műnek ugyanis az égvilágon semmi gyanakszom, hogy ami az élet utolsó sza­ mely kannibál népeknél az volt a szokás, köze nincsen az idegenforgalomhoz. R áa­ kaszának értékeit illeti, am a tudatlanság és megették az öregeket. Ugye, borzasztó ezt dásul alcíme szerint Röpirat... Szerzője tehetetlenség aligha véletlen műve. M ásva­ még olvasni is? Az köztudott tény, hogy ugyan arról ismert, hogy a jelen különféle lam it rejt, s ha m ost erről szólok, számol­ Japánban gyakorlat volt az öregek fölvo­ morális kérdéseivel foglalkozik, olykor ép­ nom kell a hátrányos következményekkel. nulása a h óhatár szélére egy-egy magas pen nyers őszinteséggel, s így sokakat föl­ M ert azt gondolom , hogy — meglehet tu ­ háborít. O lvastán nem ritka a bosszús kiál­ datlanul, b á r... — a kis és nagy társadalm i hegyen (film is szólt erről, könyvben olvas­ tás: O tempora, o mores!, m ert M iskolczi közösségek fonákságokat (is) eltakarnak a ható). Érdemes lenne elgondolkozni azon, M iklós — ő a szerző — valószerű képet nem is oly hirtelen tám adt teljesítmény­ végtére is nem hum ánusabb-e az efféle „embertelenség”, mint a nyájas szavakba, rajzol a valóságról. központúsággal. Töm érdek példát lehetne szem forgatásba rejtett lassú öldöklés? Ezúttal is, csakhogy míg más morális ideidézni, de elégedjünk meg eggyel, amely Valójában azért vagyok zavarban, mert kérdések elől valamiképpen ki lehetett tér­ az élet egyik legfontosabb területén tapasz­ a könyv lapszéleire írott jegyzeteim, meg ni, ak ár erkölcsi érzékkel, akár álszent m ó­ talható. A fiatalság szám ára m a a legna­ az aláhúzott szavak egymaguk is betölte­ don, ez a m ostani könyve m egkerülhetet­ gyobb gond az otthonterem tés, prózaibb nék e krónika helyét; hová kapjak, mit len. Az említett alcím világossá teszi, mi­ szóval: a lakásszerzés. V alaha szebbnél válasszak? Szóljak-e arról, hogy a szerző­ ért: Röpirat az öregségről. Öreg ugyanis szebb ígéretek hangzottak el, m a m ár a vel egyetértek: a korábbi létform ákban mindenki lehet, ha megéri. Megéri-e öreg­ statisztikai adatok sem tagadják, hogy el­ több és jo b b hely ju to tt az öregeknek, mint nek lenni, ez a bővített m ondat alapja és viselhetetlenül kevés a lakás, és az új laká­ modern korunkban? Szólnék én erről, eleme lehetne Miskolczi M iklós könyvé­ sok nagy része m agánerőből épül, a köz­ mert gyanakszom erre, de azt is tudom , ha nek, amelynek címe sem egészen egyértel­ pénzen emelt lakások jórészt lakások p ó t­ meg-megpendítem olykor, rendszerint le­ m ű: Harangoznak. H a elegendő figyelem­ lására szolgálnak. Megszületett tehát az a hurrognak. S nekik is igazuk van: a p a­ mel olvastam a könyvet, harangról egyet­ „lehetőség” , hogy a fiatalok kössenek el­ raszti életmód történetében arra is van pél­ len egyszer esik szó, s akkor is másképp, tartási szerződést idős emberekkel (hogy da, hogy a hasznavehetetlen-m agatehetet­ m int első tekintetre vélhetnénk. „Aki m ár majd örökölhessék a lakást). Látszólag ez len öreget hogyan hagyták m agára, netán hallott valam it harangozni a politikai gaz­ igen jó és erkölcsös megoldás, hiszen gyá­ zárták be sufniba, éheztették... s akkor daságtanról...” — így kezdődik ez a m on­ m olításra szoruló öregek ju tn ak így „eltar­ hiába m ondogatnám , hogy ez a közkeletű dat. De a könyv m ásképp harangoz: a tókhoz” , segítőkhöz, tám ogatókhoz. Va­ erkölcstől eltérő m agatartás volt. M ert a vészharangot és a lélekharangot ju tta tja az lójában, mindenki tudja, legalábbis a kísér­ közkeletű erkölcs m ost is lerója a maga olvasó eszébe. S ezek hangjával igyekszik tés nagy arra, hogy... nem folytatom, mert tiszteletköreit az idősebbek vagy az idősö­ megterhelni az egyéni és a kollektív lelkiis­ ami itt következnék, oly rémítő, iszonyatos dők előtt. Ki, hogyan. A könyvből idéznék meretet. — és erkölcstelen. inkább, mintsem tengernyi tapasztalatom ­ H a van, m ondom újra. M ert a lelkiisme­ Természetesen az öregek sem angyalok. ból (igen, gyáva vagyok): például az idős­ ret nem csupán meggyőződés kérdése, nem V annak megrögzött szokásaik. Képessége­ korúak köszöntését oly érzékletesen csak az erkölcsé, léte nem attól függ, hogy iknek vannak korlátaik. Fogatlanul is fog­ m ondja el Miskolczi Miklós, vagy ak ár a beszélnek-e róla, nevelnek-e rá, tanítják-e gal-körömmel ragaszkodnak — mihez is? nyugdíjba indulók búcsúztatását — bár az iskolában. A lelkiismeret — fényűzés. életükhöz? eszmékhez? meggyőződéseik­ elmondja, s éppoly érzékletesen azt is, Annyi m indent kell tenni, tanulni, tudni, hez? az illúzióhoz, hogy szükség van rá ­ hányszor m ondják valakinek, te csak hogy ilyesmivel bíbelődni — időrablás. É r­ ju k ? a tapasztalataikra? tudásukra? m un­ ápold a kertedet. zékeny, vagy talán érzékenykedő emberek k ájukra? Mindez benne van a könyvben is, Jut eszembe: kert. Csinálhatnék (ha tu d ­ lelki nyavalygása. G átja az érvényesülés­ de benne van, hogy egyének és közösségek nék) statisztikát arról, hány öregnek van nek. A m ár idézett két m ondatkán kívül egyaránt vissza is élhetnek, és visszaélnek kertje s hánynak nincsen (a könyv egyéb­ ilyesféleképpen ír a könyv a lelkiismeret­ azzal, hogy az öregek ereje, teljesítménye ként bővelkedik adatokban, hazaikban és ről: „G yanítom , hogy ettől a tettetett tu ­ gyengül. Ugyan ki ne ismerne eseteket, összehasonlítókban egyaránt, s egyik meg­ datlanságtól (is), a társadalm i léptékű te­ am ikor lakásra vagy állásra vágyó fiatalok döbbentőbb, m int a másik), de én inkább

arról szólnék, hogy a Candide híressé vált zárósora óta a kert jelképes értelmű lett, jelzi az életnek azt a kinek-kinek kedvére s egyéniségére való terét, ahol jól érezheti m agát s megfeledkezhet a világ(gonoszsá­ gá)ról. H ol van tehát ez a kert? Mégiscsak van valami abban, hogy a korábbi életmó­ dokban több hely ju to tt az öregeknek. V arrtak. Őrizték a házat. Sétáltak az uno­ kával. Valamit csak csináltak, am ikor m ár kikoptak a m unkából! A ztán kérdezzük meg, ki gondozza az öregeket, ha betegek. Egyházias szóhasz­ nálattal szeretetháznak nevezik az öregott­ honokat. H a vannak. S ha vannak, jól érzi-e m agát benne az idős ember? Láttam én egyszer egy filmet: A m erikában létre­ hoztak egy „öregek városkáját”. Lényegé­ ben csak öregek lakták — hiszen ők azok, akik megérthetik egymást, közösek az ö rö­ meik, a gondjaik, összetarthatnak. Széthú­ zás lett a vége. A bban a városkában senki sem volt boldog. Boldog? Időszerű-e még ez a szó? S amennyiben az, érvényes-e az öregekre is? Ők m ár voltak boldogok (ha voltak), ideje, hogy m ost más legyen bol­ dog. M eggondolkoztató, hogy — a könyv is szól erről — az orvostudom ány és más

társadalm i erők révén az emberélet meg­ hosszabbodott. Az életfa — amely ko r sze­ rint tünteti föl az élőket — m agasabb lett. De! De a m eghosszabbodott élet valóban élet? Igazán az? Az orvostudom ány, a tá r­ sadalom m eghosszabbíthatja az életet, de értelmet is ad hozzá? öröm öt benne? M él­ tányos-e? Mindenki válaszoljon lelkiisme­ rete szerint. A könyv mindenesetre arra is emlékeztet, hogy az öngyilkossági statiszti­ kákban is emelkedett az öregek aránya. M agam meg azt teszem hozzá: az időskori természetes — valójában gyakran a haj­ szoltságból és egyéb okokból eredő — h a­ lálozások mellé fölsorakoznak egyre jo b ­ ban a középkorúak. Bizonygatnom sem szükséges; elegendő néhány napig, egy-két hétig tanulm ányozni az újságok halálhíre­ it. K érdezhető tehát, hogy áldás-e a hosszú élet vagy büntetés inkább, de azt is: mi az oka, ha — egyre gyakrabban! — idősebb nemzedékhez tartozók temetik el fiaikat, lányaikat? K özös felelősséget kellene vál­ lalni e téren, de a felelőtlenség gyökerei mélyebbek. M ost m ár végképp m indenki neheztelé­ sét m agam ra vonom. A véletlen úgy hozta, hogy ezt a könyvet, Miskolczi Miklósét, vonaton utaztom ban olvastam . M éregdrá­

ga, de csodálatosan gyönyörű üdülőterüle­ ten já rtu n k éppen. Az egyik állom áson föl­ szállt egy idős hölgy, s abba a fülkébe jö tt, ahol addig egymagam voltam. Segítettem fölrakni a bőröndjeit. Kérdezés nélkül m ondta, hogy öregek üdülési kedvezmé­ nyével élve nyaralt két hétig. Vonatjegye kedvezményes. (Tudom, nálunk is. M ek­ kora a kedvezmény?) A kkor, o tt a vona­ ton egy kicsit elkalandoztak a gondolata­ im. Eszembe ju to tt, hogy idősödő b aráta­ im milyen sokszor kérdezgették, mennyi lesz a nyugdíjuk, érdemes-e korábban, vagy inkább később nyugdíjba menniük. Eszembe ötlött, hogy volt atyai barátom , aki, m ert nem végezhette tovább szeretett m unkáját, ebbe (is) belehalt. Eszembe ju ­ to tt, hogy aránylag magas nyugdíjat élvező idősebb barátaim néha el-elejtenek egy-egy zokszót, m ert anyagi gondjaik vannak. Jó, nem filléres, forintos gondok. Eszembe ö t­ lött, hogy van, ahol kétféle forrásból ered a nyugdíj: állampolgári jogon mindenki megkapja, s ehhez járu l a munkahelyen élvezett összeg. S aztán visszatértem a könyvhöz, amely éppen arról szólt, hogy a nyugdíj még akkor is kevés, ha sok. Hiszen nem m indent lehet pénzért kap­ ni. Z a y László

Tallózgatás teológus szemmel A huszonkettedik esztergomi bíboros-prímás M ájus 29-én — Szentháromság vasár­ napján II. János Pál pápa papokat szentelt a róm ai Szent Péter bazilikában. A pap­ szentelő szentmise u tán bejelentette, hogy június 28-ára bíborosi konzisztórium ot hí­ vott össze, melyen 25 új bíborost kreál, közöttük Paskai László esztergomi prím ás érseket. A 25 bíboros 18 nemzet képviselő­ je. A jeles esemény m ódot ad arra, hogy a bíborosokkal kapcsolatos tudnivalóinkat felfrissítsük. A cardinalis szó a latin cardo szóból származik, ami azt jelenti: ajtósarok. A nagyobb tem plom ok mellett alkalm a­ zott — inkardinált — klerikusok neve volt először ez, R óm ában a 25 főbb templom papjaié, később m ár csak a címtemplomok papjai közül az elsőé. Ezekből állt a pápa tanácsa. A 12. századtól emelkedtek nagy m éltóságra, mivel II. M iklós az 1059-es lateráni zsinaton kihirdetett pápaválasztá­ si törvénye szerint az új p áp át kizárólag a bíborosok választják. Az első bíborosok által választott pápa II. Sándor volt (1061 — 1073), akivel szemben IV. H enrik német császár II. H onorius ellenpápát tám ogatta (1061— 1072), de után a győzött az új rend­ szer. A bíborosokat a pápa szabadon nevezi ki, vagyis „kreálja” a konzisztóriumban. Ez történt meg június 28-án a V atikánban,

314

a m onum entális VI. Pál A urában — ami a m odern építő művészet remeke — , az apostolfejedelmek ünnepe előtti napon. Paskai prím ás bíborosi m űködése egy ne­ héz döntéseket hozó tanácskozással kez­ dődött, amely előtt — szintén ősi szokás szerint elhangzott a pápa „extra om nes!” — m indenki m ás kívül — felszólítása, ami arra szólította fel, hogy az egyik sajtóbe­ számolót idézve, „a pápával egyetértésben saját tekintélyük teljében mérlegeljenek és vizsgálják meg azokat az ügyeket, amelyek az egész egyházat érintik”. (T óth Sándor, Új Ember 1988. júl. 17.) Ezen a konzisztó­ rium on bőven volt ilyen ügy. E kkor jelen­ tette be a p áp a a kúria reform ját tartalm a­ zó, Postor bonus kezdetű konstitúcióját, és azt a döntését, hogy Lefebvre érseket, aki fájó sebet ejtett a V atikán tekintélyén, ki­ közösíti az egyházból. A lázadó érsek, aki a pápát A ntikrisztusnak nevezte a Szent­ szék tilalm a ellenére püspököket szentelt. N agyon előkelő társaságban lett bíbo­ ros Paskai érsek. B íborostársai a kanadai, az indiai, a brazil, a mozam biki, a kolum ­ biai, az ausztrál, az egyesült államokbeli, az osztrák, az NSZK , katolikusok képvise­ lői. Ú jonnan kinevezett bíborostársai kö­ zött vannak a K úria vezetői tisztségviselői, m int például Eduárdo M artinez Somalo c. érseke, helyettes állam titkár, vagy Achille Silvestrini c. érsek az Egyházi Közügyek Tanácsosa és A ntonio M aria Javierre O r­ tos c. érsek a Nevelésügyi Kongregáció titkára. A teológusokat az új bíborosok között H ans U rs von B atthasar világhírű

svájci professzor képviselte. Ő m ár nem lehetett jelen az ünnepélyes beiktatáson. H árom nappal az ünnepélyes beiktatás előtt meghalt. A bíborosi kinevezésnek, m int annyi más régi egyházi szokásnak, vannak régi, hagyományos elemei. Ezek a vörös biré­ tum (papi föveg) és a bíborn oki kalap á t­ nyújtása, a száj becsukása és kinyitása, a gyűrű, a pallium és a címtemplom átadása. Ez a cerem ónia történt meg a V atikánban. A pápa egyenként helyezte a különös for­ m ájú föveget az újonnan választottak fejé­ re. A piros szín a hűséget jelenti, ha kell a mártíromságig. A gyapjú pallium ot, meg a gyűrűt; — ahogy a beiktató szertartás szö­ vege m ondja: „a méltóság jelét, a pásztor­ hűség jelét, a rendületlen egység jelét Szent Péter székével” — m ásnap ad ta át a Szent Péter téren rendezett ünnepi liturgián. Pas­ kai bíboros prím ás kegytem plom a pedig Lékai László korábbi kegytemploma lett, a Santa Teresa a Corso d ’Italián. A különös ünnepségen talán néhány szóban a m últra sem árt tekinteni. Az első m agyar bíboros Báncsa nembeli István esztergomi érsek volt, akit IV. Ince pápa (1243— 1254) 1243. július 7-én nevezett ki bíborosnak, sőt mivel IV. Ince pápa alatt ért véget a Lyoni egyetemes zsinat, mely elhatározta, hogy a pápa az új bíborosnak piros kalapot is ajándékozhat, Báncsa nembeli István piros kalapot is kapott. Fraknói Vilmos szerint ennek a kinevezés­ nek egyházpolitikai célja is volt „hogy M a­ gyarország súlyát az európai állam rend­

szerben és a világegyházban kellően m éltá­ nyolni tudja” (M agyarország egyházi és politikai összeköttetése a róm ai szent szék­ kel. Bp. 1901. I. 70.). Mivel a korabeli szabályok szerint a bí­ borosoknak állandóan a pápai udvarban kellett volna tartózkodni, így Báncsa nem ­ beli Istvánnak búcsút kellett volna m onda­ ni az esztergomi érseki széknek. 1252 októ­ ber havában a pápa palesztinai püspökké nevezte ki, ami a bíborn okok rangfokoza­ tában a negyedik helyet jelentette, és meg­ engedte, hogy érseki jövedelméből a csalló­ közi tizedeket m egtarthatta. Úgy látszik Báncsa nembeli István nem örült az új rangnak, m ert a Perugiában időző pápánál elintézte, hogy visszakerüljön az esztergo­ mi érseki székbe (ami m ár akkor be volt töltve). 1253. december 30-án nevezte ki a pápa esztergomi adm inisztrátorrá, amiből lett is zűrzavar. Váncsai a bíbort is kész lett volna letenni, csak hogy hazajöhessen. A király és a káptalan azonban ellenállt. Így hát mi m ást tehetett volna István. M a­ radt R óm ában és esztergomi utódjától évi 300 ezer m árkát kapott fájdalomdíjul. H a­ lála 1268-ban következett be. Egy másik középkori prím ás érsekre is érdemes emlékeznünk. Jelentős szerepet játszott a XI. Gergely halála (1378. márc. 27.) utáni zűrzavarban D emeter esztergo­ mi érsek — korábban zágrábi püspök — , akit 1378. szeptember 18-án huszonnyol­ cad magával nevezett ki VI. O rbán pápa erre a magas egyházi tisztre, aki a négy koronás szentről (sanctorum qu atu o r co­ ronatorum ) nevezett tem plom címét nyerte el. A pápa nem kívánta, hogy R óm ába tegye át székhelyét. Megengedte, hogy M agyarországon m aradjon és az esztergo­ mi érsekséget korm ányozza. Nagy része volt abban, hogy az ország nem csatlako­ zott az ellenpápa táborához, hanem hű m aradt VI. O rbánhoz. D emeter az egyik legkiválóbb esztergomi érsek volt. Meg­ kapta a kancellári méltóságot is, és 1387ben halt meg. Paskai László — beiktatásakor elm on­ d o tt nyilatkozataiból egyértelműen kitűnt, hogy a 22. esztergomi bíboros — tu d atá­ ban van a múlt elkötelező erejének. Beikta­ tása alkalm ából a többi között ezt m ond­ ta: „K ülön öröm volt szám omra, hogy a Szentatya azon a napon hozta nyilvános­ ságra bíborosi kinevezésemet, am ikor ha­ zai és külföldön élő m agyarok közösen zarándokoltunk el a németországi Passau­ ba Szent István feleségének, Boldog Gizel­ lának a sírjához. Az egybeesés a véletlen művének tekinthető, de én magam ebben jelképet és indítást láttam , közös m agyar­ ságunk szolgálatára.” „Az esztergomi érsekek a magyarság nemzeti és kulturális értékeinek a védelmét szolgálták mindig. Ezt a célt akarom szol­ gálni, mint esztergomi érsek, amiért ezt a bíborosi kinevezést elnyertem. Hiszek az im ádság erejében.” (Dr. Paskai László: A m agyarság és a nemzeti értékek védel­ me, Új Ember, 1988. júl. 3.) U gyanakkor első ünnepélyes bíborosi

szentmiséje után adott nyilatkozata arról is tanúskodik, hogy szolgálatának jeleni­ dejűségéről sem feledkezett meg. „Az egy­ házak is a társadalom alkotórészét képvi­ selik — főleg kulturális és etikai vonatko­ zásban — amelyek a magyar nemzet nél­ külözhetetlen alapjai. A mai időben, ami­ kor minden területen átgondolás, új útke­ resés, kibontakozási igény m utatkozik meg, beletartozik ebbe az egyházakkal va­ ló kapcsolat kérdése is, illetve az egyházak működésének újraértékelése ... Azt ta­ pasztalom : a kereszténység iránti érdeklő­ dés, annak igénylése fokozódik. Ennek összetevőiről hosszabban kellene beszélni. K ülönösképpen a fiatalság körében lehet erőteljesen tapasztalni a Biblia felé fordu­ lást. De az egyház élete, tanítása iránt is érezhető a megnövekedett érdeklődés, kü­ lönös vonatkozásban. A vallásosság meg­ újulást, s a megújulásán keresztül gyarapo­ dást m u tat.” A k o r kihívása közös — és közösen kell válaszolnunk szolgálatunkkal erre a kihí­ vásra.

Egy új magyar Bonhoeffer-könyv ürügyén Volt egyszer egy terv: legyen magyar Bonhoeffer-társaság! Nem lett meg. Az okán sokat gondolkoztam . Bonhoefferrel is úgy vagyunk m int sok más jeles szerző­ vel. Idézzük — és nem ismerjük. Vagy ta ­ lán félünk, hogy ha a „félre-hallások” megszűnnek, ha pontosítjuk a róla alko­ to tt képünket, akkor nem igazolja feltéte­ lezéseinket szerzőnk tekintélye? Az ad okot erre a kesernyés meditációra, hogy nem régen jelent meg Lehel Ferenc testvérünknek, Bonhoeffer egyetlen m a­ gyar (sőt m int ahogyan a kötetből m egtud­ ju k : egyetlen külföldi) tanítványának könyve, „Válogatás Bonhoeffer legismer­ tebb m űveiből” címen. A válogatás Otto Dudzus 1985-ben megjelent m unkája, aki Lehel Ferenccel együtt volt Bonhoeffer ta­ nítványa. A könyvet tanulm ányozó olvasó ham ar felfedezi, hogy ez a m unka az „ér­ tő ” emberek műgondjával készült klasszi­ kus alkotás. Pedig Bonhoefferről sokat beszéltünk. M agyarországi hatásáról több, m int húsz évvel ezelőtt tanulm ányt írhattam . (Diet­ rich Bonhoeffer élete, tanítása és hatása a m agyar teológiai irodalom ra, Lelkipásztor 1967. 4. 213— 227.) Sőt, „félreértéseivel” többször is küzdenünk kellett. Ez mindig kísért, ha valakiről annyit beszélünk, hogy m aga ritkán tud szóhoz jutni. A szó aktualitását a m ondanivaló adja. Az igazi, a szabad emberség felé vezető út állom ásait cövekelik ki gondolatai. Négy, a fedélre írott szó jelzi az állom ásokat: „fegyelem, tett, szenvedés, halál” . Kevés ilyen máig élő és m ost is tanító könyvet olvastam, amely évtizedek távolából is ké­ pes m ait m ondani. Meggyőződésem: ez a maiság Bonhoeffer titka. A könyvben Bonhoeffer legismertebb

műveiből találunk szakaszokat. A „K risz­ tus követésé”-ből, az „E tiká”-ból éppen úgy mint Bonhoeffer ránk m aradt börtön­ naplójából. Bonhoeffer „csonka” életműve gondolatainak összeszedettségében a ten­ gerszemek tisztaságát idéző mélységükben teljesedtek ki. A könyv tartalm áról itt nem kívánok írni. Egyre erősödő hitem : Bonhoeffert ol­ vasni kell, és újra olvasni. Feltöltekezni vele. Mégis nehéz Bonhoeffer ürügyén ob­ jektív, hűvös tárgyilagossággal írni. Az ő karizm ája a felkavarás; a gondolkodásra, erkölcsi döntésre és a következmények vál­ lalásán épülő cselekvésre serkentés. Bon­ hoeffer nem m egnyugtat, hanem felkavar. Olvasása után a pünkösdi három ezrekkel együtt kérdezzük „m it cselekedjünk atyám fiai” (ApCsel 2,37). Bonhoeffer szol­ gálata: megérteti velünk, m ost van itt a cselekvés ideje. A recenzens csak egyet te­ het — kérheti a jóindulatú olvasót: — „tolle, lege!” A könyv fordítójáról is k ell szólnom. A kötetben is megtaláljuk Bonhoeffernek azt a levelét, amiben Lehel Ferencről a következőket írta: „Számom ra különös öröm et jelentett Lehel úrral az egyetemen kívül több ízben is együtt lenni, mivel az általa felvetett kérdések azonnal jó beszél­ getésekhez vezettek.” Lehel Ferencnek ez a kérdezőképessége, érzékenysége a p ro b ­ lémák iránt azóta sem kopott. Megírja a könyv végén „Találkozások és találkozási pontok Bonhoefferrel” címen személyes emlékeit, ami teológiatörténeti jelentőségű cselekedet. Jól állapítja meg Benczúr Lász­ ló, hogy könyvének ez a szakasza „az olva­ sót is bevonja Bonhoeffer barátai körébe” (Evangélikus Élet 1988. június 19.). A könyv címlapja, mely a válogatást végző O tto D udzusnak is megnyerte tet­ szését, szimbolikusan is kifejezésre ju ttatja a bonhoefferi gondolatot. A ritm ikusan egymásra épülő kockák azt sugallják, hogy a bonhoefferi életmű teljes egység és ez gátat szab, hálót von az önkényes értelme­ zések köré. Ezt megismerve nem lehet a kegyeset kijátszani a vallásnélkülivel, a k o ­ rait a későivel. G oethe szerint a zöld a koncentráció színe. A koncentrált együtt­ gondolkodásra ihlet ez a kötet. Csak bá­ torság és hit kell hozzá. Volt egyszer egy terv: legyen magyar Bonhoeffer-társaság. Egy teológiai m ű­ hely, ahol a nagy m ártír életművének fé­ nyében, az ő útm utatása nyom án teológia­ ilag gondoljuk végig mai erkölcsi gondok­ kal terhes valóságunk ezer kérdését. Talán még m a sem időszerűtlen ez a terv.

Kedvcsinálóul a Nekcsei Biblia elé Ennek az esztendőnek mindenképpen a legnagyobb bibliofil szenzációja lesz a Nekcsei Biblia legszebb lapjainak luxus kivitelű hasonm áskiadása, acélkék velúr kötésben. A legszebb, m iniatúrákkal díszí­ tett kódexlapokat adja közre a Helikon

315

K iadó Dercsényi Dezső, Lévárdy Ferenc és nyos, oldalkápolnás tem plom modellje lát­ elvén nyugszik: a tagok vagy családok évi Wehli Tünde tanulmányaival, amelyek a ható. Előtte jellegzetes felajánló m ozdula­ jövedelmük tíz százalékát az egyháznak Biblia keletkezésének történetéről éppúgy tokkal az egyéni vonásokkal megformált adom ányozzák. A fölajánlott összegeket tudósítanak, mint a remekmű művészeti idős Nekcsei és felesége, G arai K atalin. egyházi program ok megvalósítására, értékeiről. Segít nekik egy térdeplő angyal meg Szűz tem plom ok építésére fordítják” . Az eredeti kézirat, mely a washingtoni Mária. A m orm onokról m ár ebben a rovatban A Biblia útjáról a következőket tudjuk: is többször írtunk. A m orm onokról az a Kongresszusi K önyvtár féltve őrzött kin­ cse 1492 oldalas, 3 2 x 4 6 centiméteres, te­ A XVI. század közepén egy bizonyos Zule­ kép él a köztudatban, hogy ők a többnejű­ hát igencsak nagyméretű lapot tartalm az, m an, aki a H absburgok törökországi köte­ séget hirdetik. Az egyház tanítása valójá­ és latin nyelven az Ó - és az Újszövetséget tének volt a bizalmasa „végkielégítésként” ban csak 1883-ig engedélyezte, azóta a tartalm azza. A kódexet 1328— 1336 között kapta F erdinánd királytól. További sorsa, többnejűség kiközösítéssel já r (vö. Th. Sz. m ásoltatták. A kódex a 14. században ki­ hányódása ismeretlen 1873-ig, am ikor egy 1984. 373.). Sőt, a m agyar egyiptomi expe­ virágzó m agyar művészet egyik remeke. angol könyvgyűjtő, potom 74 fontért vásá­ díció m unkájáról való beszámoló során is Kódexünk egyidős a Bolognában tanult rolta. Ő adta el a washingtoni Kongresszu­ utaltunk különös történelmi legendájukra H ertul mester A njou legendáriumával, a si K önyvtárnak. A viszontagságokat jól (Th. Sz. 1985. 314— 315). Jacobus de Voragine Legende A ureaján viselte. Danz Pratt szerint, aki a Kongresz­ A m orm onokról m ár a m últ században alapuló művel, melyben 541 kép m aradt szusi K önyvtár igazgatója „olyan a kódex, is jónéhány tanulm ány jelent meg, ame­ m intha vadonatúj lenne. Lapjai hibátla­ lyeknek egyházi megállapításai máig ta­ ránk. A kódex keletkezésének ideje Károly nok, mindössze az első és utolsó oldalakon nulságosak. Az első hírek a külföldi sajtó R óbert uralkodásának második fele, ha­ látszik, hogy sokat forgathatták. A színei nyomán m ár 1841-ben eljutottak hazánk­ zánk kulturális felvirágzásának a kora. világítanak, a pergam enoldalak akárcsak ba. M olnár N ep. János az Új M agyar SionA kódex megrendelője Nekcsei Lipót D e­ most kerültek volna ki a bolognai meste­ ban írt róluk (1878. 655.) a Protestáns Egy­ meter, a király kincstárnoka — azaz pén­ rek avatott keze alól.” (Képes 7 1987/42. házi és Iskolai L apban, és a többi nagy tekintélyű folyóiratban is egy egész sor hí­ zügyminisztere — , aki művészetkedvelő, okt. 17. G arai Tam ás interjúja.) A bibliakézirattal Dercsényi Tam ás fog­ radás számolt be erről a különös hitfeleke­ vallásos és minden bizonnyal dúsgazdag ember lehetett. Külföldet járt, egyetemet lalkozott a legalaposabban, és máig figye­ zetről. Sarlay Pál még egy m orm on prédi­ végzett. Ősi családból, az A ba nemzetség lembevehető tanulm ányt írt róla (M agyar kációt is közöl a V asárnapi Újságban lipóci ágából szárm azott, K ároly R óbert Könyvszemle 1942. 113— 125). Az ő k u ta­ (1870. 166— 167.). A m orm onok hírének egyik legérdeke­ hű embere volt, aki részt vett a Csák M áté tásai nyom án figyelt fel az amerikai k u ta­ elleni küzdelemben. O tt volt 1318-ban K o ­ tás is a nagy becsben ta rto tt kéziratra. (Vö. sebb korai dokum entum a egy Pesten, m árom visszafoglalásakor, 1322 és 1336 M etz H arrsen: The Nekcsei Lipócz Bible 1858-ban Geibel Ármin könyvnyom dájá­ között Trencsén vármegye főispánja volt. a F ourtheenth Century M anuscript from ban megjelent könyv. Címe: „B ... S... NőM int tárnokm ester nagy befolyásra tett H ungary in the Library o f Congress. W as­ élet a m orm onoknál. Több évi személyes tapasztalatok előadása. Írta egy m orm on” szert, és egyik belső m unkatársa volt a hington, 1949. 100 p.) A könyv a Helikon K iadó és a K ong­ — mely a m orm on restaurációról, a megte­ király gazdasági reform jának. Kegyessége bizonyítékaképpen pálos m onostort épít­ resszusi K önyvtár közös kiadásában jele­ lepedés idejéről ad érdekes híradást. tetett a mai Baranya megyei C satáron, az­ nik meg. M olnár M agda, a H elikon K iadó A m orm on misszió m ár az 1870-es évek­ zal a kikötéssel, hogy ide temessék el halála igazgatója 1986-os amerikai tanulm ányút­ ben M agyarországra is elért. Tudjuk, hogy után. Itáliából a világhírű bolognai meste­ ján kezdődtek a tárgyalások, melyek arra Budapesten 1874-ben gyűlést tarto ttak, sőt rek közül festőket és m ásolókat szerződte­ vezettek, hogy a kódex 108 legszebb olda­ az első világháború előtt Tem esváron gyü­ tett. Életét Pór A ntal még a m últ század lának hasonm ását különleges kötésben, lekezetük is volt. végén megírta. (Lipóczy és Nekcsei Deme­ aranyfüsttel készült m iniatúrákban, arany Az alapítónak, Joseph Sm ithnek (1805 színű fóliával nyom tatja a békéscsabai — 1844) 1823. szeptember 21-én látom ásai ter és Sándor, Századok, 1890. 1. sz.). voltak, amelyben M oroni angyal közölte A D rugeth Vilmos körül kialakuló fiatal K ner N yomda. vele, hogy a New Y ork állambeli M an­ udvartartás m entora Nekcsei D öm ötör chester mellett levő Cum oran-dom bon mester volt. Nem véletlen, hogy a N ápoly­ ból ideszármazó D rugeth apjává fogadta „Jézus Krisztus Mai Szentjei” fontos feljegyzéseket tartalm azó aranyla­ pok vannak elrejtve, am it négy év múlva Nekcseit. Lévárdy Ferenc szerint ő „lehe­ Magyarországon kellett kiásnia. 1827. szept. 22-én meg is tett a ficánkoló fiatalság férfiasán m egfon­ Június 10-én jelent meg Miklós Imrének, találta a táblákat (a legenda szerint), ami tolt, nyugtató fékje, akinek nagy része le­ hetett a fiatal király m agyarrá form álásá­ az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének „reform ált egyiptomi írással” volt írva, ban” (vö. M agyar A njou Legendárium Bp. 1/1988. (VI. 10.) számú határozata a M a­ am it három esztendő alatt lediktált és egy gyarországi Jézus Krisztus M ai Szentjei tisztelője költségén kinyom tatott. Ez a Helikon 1971. 13.). A kétkötetes, rendkívül gazdagon mini­ Egyháznak közismertebb nevükön a m or­ m orm on Biblia, amely az indiánok törté­ ált Bibliát 156 festett kezdőbetű díszíti, m onoknak törvényesen elismert vallásfele­ netét beszéli el a bábeli torony építésétől melyből 116 figurális, 40 ornam entális dí­ kezetté nyilvánításáról. Június 24-én pedig Kr. u. 424-ig. Röviddel a könyv megjelené­ szű. Lévárdy Ferenc szerint ennek a kó­ az egyház vezető személyiségei tarto ttak se után m egalapította a szektát Smith, akit dexnek ugyanaz a bolognai iskolázottságú sajtótájékoztatót az A trium H yatt Buda­ rajongó hívek és ellenségek vettek körül. N ertul a mestere, aki a M agyar Anjou pest Szállodában. Az egyház ma az egyik Ellenfelei 1844. június 27-én meglincselték. L egendárium ot is festette. Nekcsei figyel­ leggazdagabb, legbefolyásosabb vallási M ártírum a volt az új szekta magvetése. mét D örögdi Miklós irányította a festőre, szervezet a világon. Tevékenységükről Egyik életrajzírója M . H. A. van der Valk aki Bolognában tanult, 1316— 17-ben ő Russel N. Nelson a Legfőbb Elnökség tag­ szerint „ha nem ölték volna meg, akkor a volt a Studio rektora (vö. P ór A ntal: A da­ ja, a 12 m orm on apostol egyike adott tájé­ m orm onizm ust ő ölte volna meg” . A pró­ tok a bolognai és padovai jogi egyetemen koztatást, aki a jeles alkalom ra Budapestre féta u tó d a Brigham Young (1801— 1877) a XIV. században tanult m agyarokról. érkezett. A sajtótájékoztatón a kiadott lett, aki híveit úgy próbálta az üldözéstől közlemény szerint „kérdésekre válaszolva megmenteni, hogy hosszú, veszélyes ván­ Századok 31. [1897] 769— 795). A Nekcsei Biblia cím oldaláról a jeles elm ondta, hogy az egyház nagy jelentősé­ do rú tra kelt velük nyugat felé. 1847. július tárnokm estert is megismerjük. A teremtés­ get tulajdonít az egészséges életm ódnak, 24-én érkeztek meg a Nagy-Sós-tóhoz, az történetet festette ide H ertul. G azdag épí­ papjaik nem kapnak fizetést az egyháztól, új Ígéret Földjére, ahol mérhetetlen nehé­ tészeti tagolású trónuson ül Krisztus, kö­ a papság az ősi papi m éltóságokat viseli. zségek árán termékeny paradicsom ot te­ rülötte a 12 apostol Krisztus lábánál to r­ Az egyház anyagi bázisa a bibliai tized rem tettek. 1853 és 1893 között épült nagy

316

tem plom uk, amelybe csak m orm onok lép­ hetnek be. Sok különös, a keresztény hagyomány­ tól eltérő tanításaik különössége ellenére is jelentős missziójuk és nagy gazdasági ha­ talm uk révén terjednek. 1914-ben félmillió volt a számuk. Az idők során a morm onok átalakultak. Thom as F. O ’Des 1957-ben írt könyvében egy mintaszerű esettanulm ányban vizsgál­ ta meg, hogy hogyan alakult át egy a „vilá­ got” m egtagadó és azzal szembeforduló szekta olyan egyházzá, amely teljesen beil­ leszkedik az amerikai társadalom életébe. A könyv a M ax Weber-i tétel m egfordítá­ sát igazolja: hogyan formálja át a kapita­

lizmus a vallási m ozgalm akat. (O ’Des, Thom as F.: The M orm ons, Chicago 1957.) A m orm on misszió a m ásodik világhá­ ború u tán virágzott fel. Jelenleg 5,5 millió híve van az egyháznak. N émetországban, Svájcban erős missziói bázisaik vannak. Az első kelet-európai tem plom uk Frei­ bergben, az N D K -ban épült. Az N D K ban a statisztika szerint mintegy 5000 m or­ m on él. 28 csoportban. A Newsweek 1985. júl. 22-i száma szerint az N D K -ban élő m orm onok őrzik hitüket. A legutóbbi években néhány magyar nyelvű propaganda kiadványuk jelezte, hogy hazánkat is elérte a m orm on misszió.

Az A trium H yatt Budapest Szállodában tarto tt sajtóértekezleten az érdeklődőknek Kereszti Gedeon, valam int Varga Péter a budapesti gyülekezet elnöke válaszoltak. Elm ondották, hogy „az egyház szám ára a legfontosabb feladat az, hogy megtalálják híveiket. Szám ukat pontosan nem ismerik, de száznál valószínűleg nincsenek többen. Beszámoltak arról, hogy szeretnének csat­ lakozni ahhoz a karitatív tevékenységhez, amelyet a többi m agyarországi egyház vé­ gez, először azonban saját szervezetüket kívánják m egszilárdítani.” (M agyar N em ­ zet 1988. jún. 25.) Szigeti Jenő

KÖNYVSZEMLE

A kálvinizmus kezdetei (A S tu d ia et A c ta k ü lfö ld i v isszh an g ja) Míg a reformáció és a „protestantizmus története" címen jelen­ tek meg összefoglaló m unkák;1 addig újabban — amennyiben lehet — szétválasztva elemzik az irányzatokat, így a kálvinit is, és a „kálvinizmus története" címen olvashatunk összefoglaló köteteket.2 Jellemző m ódon, az érdeklődés ezekben nem annyira teológiai, mint inkább kultúrtörténeti. „K álvin és a kálvinizmus, olvassuk az egyik kötetben, melynek alcíme: Kálvin hatása Nyugat kultúrájára, elfoglalják helyüket azok között az erők (tényezők) között, melyek form álták m odern nyugati ku ltú rán ­ kat". Majd hozzáteszi: „Ahhoz, hogy a kálvinizmust, m int kul­ turális erőt (tényezőt) helyesen tudjuk értékelni, szükséges, hogy mélyebb rétegekbe hatoljunk kérdéseinkkel. Mi az a kálviniz­ musban, ami megszabja azt a sajátos m ódot, amellyel a kultúrá­ hoz viszonyul? Mi az a fémjel (karát), amelyet rányom a kultú­ rákra? Ebben a tekintetben miben különbözik más protestáns irányzatoktól?” (Knudsen, p. 13). A másik indíték az új megközelítéshez — ez különösen M enna Prestwick, A kálvinizmus változó arca c. tanulm ányából tűnik ki — annak kim utatása, hogy hogyan lett a kálvinizmus aránylag rövid idő alatt „európai vallássá” és bizonyult egymást befoga­ dó. segítő „nemzetközi szolidaritássá”, és lett ennek során egyént és társadalm at átform áló hatalom m á. „A kálvinizmus nemzetközi vallás volt, mely nem alkalm azkodott (fenntartás nélkül) a társadalom hoz, hanem igyekezett azt új form ába önte­ ni. Winthrop az Arbella fedélzetén, útban Új-Anglia felé, arról prédikált, hogy az új településnek egy új Jeruzsálemnek kell lennie. A predestináció tana . . . segítette a kálvinistákat, hogy a választottakkal, Izráel fiaival azonosítsák m agukat. Az Ószö­ vetség szám ukra tükör és vezető volt egyszerre, melyből inspirá­ ciót merítettek a Babilon feletti erejüket felülmúló győzelmeik­ hez és nyom orúságuk idején vigasztalást a pusztában, úton az ígéret földje felé. A gondviselés és Isten döntései közvetlen való­ ság voltak szám ukra” (p. 7). M ajd E. Léonard szavait idézi, aki szerint a kálvinistát jellemezte: „az erkölcsi egyenesség, az elhí­ vottság tudata, képesség a társadalom szervezésére, és az a fajta hit, amely az Ó testam entum ból táplálkozott jobban, mint az Újból, és amelyben fontosabb volt az Isten dicsősége, m int a keresztyén szeretet”. Ez utóbbi nem kim ondottan dicséret, de tudom ásul vesszük. Az említett könyvek közül kettő van előttünk, a két legújabb, ezekben kereken harm inc tanulm ány különböző szerzőtől. Szí­

vesen foglalkoznánk mindegyikkel, helyeselve vagy vitatkozva velük, de minket m ost közelebbről ezek közül csak két tanul­ mány foglalk oztat, az a kettő, amely reform átus egyházunkról jelent meg, mintegy tükrözve vagy vitatva a Studia et Acta kutatásainak eredményeit. Az egyiket Tóth D. Kálmán írta. Ő Budapesten — Sebestyén Jenő tanítványaként — végzett, New Y orkban szerzett d oktorátust, majd K anadában szolgált lel­ készként, és o tt is m ent nyugdíjba. A francia, holland és a többi reform átus egyház gyötrelmes kezdeteit elbeszélő és elemző k ö ­ tetet W. Stanford R eid a montreáli egyetem volt professzora szerkesztette és az egyesült államokbeli G rand R apidsban jelen­ tette meg. Címe magyarul: Kálvin János. Hatása a nyugati világ­ ban. 1982. A m ásik kötetet M enna Prestwick szerkesztette és adta ki O xfordban. Címe: International Calvinism 1541— 1715. Ez való­ jáb an a Nantes-i ediktum visszavonásának háromszázéves év­ fordulójának emlékére jelent meg 1985-ben. A tanulm ányok szerzői közt van néhány ismert, így R. Stauffer és H erbert Lüthy, de többségük ismeretlen. Az egyházunkról R. J. W. Evans írt, aki úgy tűnik kitűnően tud magyarul, csehül, sőt tán lengyelül is, a szénior kutató, illetve előadó az oxfordi egyetemen. Ennek a két tanulm ánynak az ismertetésére szorítkozom, de előbb rám utatok néhány kiugró, általános érvényű hangsúlyra. Ezek a harm inc tanulm ány egyikében vagy többjében megtalál­ hatók, de semmiképpen nem mindegyikben. * Először is külön hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy figye­ lemre méltó nem zetközi szolidaritás, sőt testvériség jellemezte a kálvini gyökerű egyházakat a 16. század második felében. A nya­ gi, sőt fegyveres segítséget nyújtanak egymásnak. London nagy összeget kölcsönöz La Rochelle-nek ostrom a alkalmával. Mene­ külteket, kivándorlókat fogadnak be. Németalföld valóságos Noé bárkája lesz a francia üldözöttek számára. Egész napos nyilvános böjtöt és im anapot tartanak, am ikor nagy nyom orú­ ság szakad a hitsorsosokra. Kiterjedt gyűjtést szerveznek, am i­ kor a P alatinátust az ismert pusztulás éri. Másodszor kitűnik, hogy egyetlen országban sem találunk „pur sang", tehát tiszta kálvinizmust, legfeljebb Franciaországban

317

eleinte, am ikor még G enf küldött oda, illetve küldött vissza az odam enekült ifjakból képzett lelkészeket. K ésőbb a Palatinátus­ ban, közelebbről Heidelbergben talált Kálvin tanítása a leglelke­ sebb fogadtatásra, és o tt történt a legkomolyabb kísérlet a kálvini egyházfegyelem megvalósítására. Igaz, a fejedelem vé­ delme alatt és ellenőrzése mellett, meglehetősen „erastiánus” értelmezésben. A reformáció százéves évfordulója alkalmából, 1617-ben, Pareus kijelentette, hogy Heidelberg a szülőanyja minden kálvini egyháznak, és még ekkor is kereszteshadjáratot hirdetett Róm a ellen, az apokalipszis jelzőivel illetve azt. „A ure­ um seculum”-nak tekintették ezt az évet. Angliában A bbot érsek, am ikor meghallotta, hogy a választófejedelem elfogadta a felajánlott cseh koronát, azt írta, hogy apokaliptikus látom ás­ ban megképzett előtte egy Skóciától Magyarországig terjedő kálvinista államszövetség képe. Az erre tett kísérlet, tudjuk, teljes kudarccal végződött. Harmadszor megállapítást nyer, hogy a reformáció — W itten­ berg, Zürich és G enf központokkal — „önmagával meghasonlott ház” volt. Kálvin jól látta ennek veszélyét. Az általa kezdemé­ nyezett Consensus Tigurinusban kifejezésre ju tó „zwinglo-kálvi­ nizmus” — ahogy angolul m ondják — ennek elhárítására szol­ gált, új befolyási zónákat nyitott meg. A Heidelbergi K áté (1563) és a II. Helvét hitvallás is ezt volt hivatva terjeszteni E urópában, sőt a tengeren túl Új-A ngliában is. Ezt az egyeztető, a saját tanítását bizonyos mértékig háttérbe szorító folyamatot maga Kálvin indította el. Negyedszer kiviláglik, hogy a kor általános teológiai beállított­ sága meglepő egyezést m utat azzal az eklektikus szintézissel, am it K athona Géza Szegedi Kis István teológiájáról kim utatott. Idézem az Anglia és a nem zetközi kálvinizmus c. tanulm ány szerzőjét, Patrick Collinson-t : „A tanulóknak, akik csak hallo­ másból ismerik a kálvinizmust A ngliában, tudniuk kell, hogy az angol teológusok (abban az időben) nyilván ugyanúgy tám asz­ kodtak a zürichi Bullingerre, a berni Musculus-ra, vagy Peter M artyr-ra, mint K álvinra vagy Bézára, de úgy hogy közben nagyobb tekintélyt tulajdonítottak Am brosiusnak, A thanasius­ nak, A ugustinusnak . . . tehát patristikai alapon m aradtak. De ha egy szerzőben vagy egy könyvben kellene megjelölni az Er­ zsébet korabeli egyház teológiai érdeklődésének centrum át, az nem Kálvin Institutiója volna (bár ezt is lefordították m ár előbb angolra), hanem Peter M artyr Loci Communes-e, akit fordítója, A nthony M arten, igazi apostolnak nevez” . — „Egy nemzedék­ kel tehát Foxe kálvinizmusa után, ha ez m ondott valam it, ez többié nem Genfet és nem azokat az egyházakat jelentette tö b ­ bé, amelyek Genfre néztek vezetésért, hanem egyházak, egyete­ mek, akadém iák és más szellemi, politikai és lelki források laza és szabad szövetségét, melyek Franciaországban, Németalföl­ dön, D élnyugat-Ném etországban, Angliában voltak találhatók, nem beszélve más, távolabbi pontokról. Új nevek kezdtek szá­ mítani: egyfelől Béza, de ugyanakkor Junius, D anaeus, a heidel­ bergi doktorok és katekizmusok, Ursinus, és mindenekfelett Zanchius, akit az egyik 17. századi oxfordi professzor „clarissi­ mus superioris seculi theologus”-nak nevezett. — „Ezek a szer­ zők mind kálvinisták voltak bizonyos értelemben, de hogy kálvi­ nizmusuk legitim kiegészítése (továbbfejlesztése) volt-e Kálvin gondolatrendszerének vagy eltérést jelentett annak szellemétől és módszerétől, az még vita tárgya (p. 214— 215). Ötödször általános a vélemény, hogy a szinte legendává lett G enf Béza halála után elveszti vezető, központi jelentőségét. A ka­ dém iáját kevés külországi tanuló keresi fel ezután. Ennek oka részben a hosszúra nyúló katonai blokád Savoy részéről, de az anyagiak hiánya is. Nincs m ódjukban neves professzorokat alkalmazni. Hatodszor elgondolkodtató az angol történész megállapítása, aki szerint különböztetnünk kell teoritikus és praktikus, azaz alkalm azott kálvinizmus között, m ert csak így kapunk helyes képet Kálvin hatásáról a nyugati kultúrára. A következő évtize­ dek m utatják meg, hogy abban a sajátos kegyességben, spiritua­ litásban kell keresnünk a kálvinizmusban a m aradandót, amely képes volt em bertípust, sőt új arculatú társadalm at formálni. Ennek elkezdődését egyesek — okkal vagy ok nélkül — második reform ációnak nevezik. A tané után az élet reformációja volt ez.

318

A puritánus nem azonos a kálvinistával, de nyilván Kálvinnak az egész élet megszentelését kívánó tanítása nélkül nem nevez­ hették volna őket „látható szenteknek”, reform ációjukat pedig a „szentek forradalm ának”. Hetedszer némi kételkedéssel vesszük tudom ásul, hogy a p a ­ rasztság — Franciaországban és a Németalföldön — nehezen mozdult meg és csak vonakodva csatlakozott a kálvini reform á­ cióhoz. Állítólag a Pelagius-féle kereszténység gyakorlása köze­ lebb állt hozzájuk. Az események viszont azt m utatják, hogy később éppen a „kisemberek” (kleine Leyden) bizonyultak a legállhatatosabbaknak. H a az egyszerű kézműveseket is a ki­ semberek közé számítjuk, igazat kell adnunk Hauser francia történésznek, hogy egészen 1560-ig a kálvinizmus F ranciaor­ szágban a „kisemberek vallása" volt, és csak ezután beszélhetünk — a politikai változásával — „úri protestantizm usról”, „protes­ tantisme seigneurial"-ról. Nyilván így volt ez m ásutt is. Elm ond­ hatjuk, hogy az egyszerű nép, noha Frankenhausen emléke eleinte óvatosságra intette, jobbágy sorsában sem volt puszta statisztálója a kálvini reformáció sok szenvedést jelentő drám á­ jának. Nyolcadszor, a kálvinisták nem kívánták a társadalmat két táborra osztani,olvassuk a hollandokról, de ugyanakkor vallot­ ták, hogy egy olyan néphez tartoznak, melyet tetszett Istennek kihívni a népek közül. Az, hogy „kicsiny nyájnak” kell lenniük a világban, nem aggasztotta őket különösebben. Az Ószövetség népének m agatartása a sokféle nyom orúságában nagy vigaszta­ lást jelentett szám ukra, hasonlóképpen a kiválasztottság tudata is. A reform átus egyház sohasem lett „mindenki egyháza”. A „purior ecclesia"-ra való őszinte igyekezetük és a fegyelem gyakorlása akadályt jelentett abban, hogy népszerű legyen. Kilencedszer, a kálvini egyházszervezet, amelyben fontos sze­ rep ju to tt a gyülekezeti önkorm ányzatnak, csak a m agukra utalt, a „kereszt alatt" (sous la croix) élő gyülekezetekben való­ sult meg a legtisztább form ában. Erre utal M cN eill is: a Szentí­ rásra épülő, Isten jelenlétével szüntelen számoló, akaratához ragaszkodó szigorú kálvinista hit nem mindig keresett, de azzá lesz a krízisek idején, am ikor megnehezedik az idők járása a világ felett. Ilyenkor megújul a próbatételekben. Tizedszer, előttünk ismeretlen, de elgondolkodtató az a tény, hogy Németalföldön az anabaptisták a 16. századon át végig „tövisül” adattak a reformátusok testébe. Szent életre törekvésük állandó éberségre serkentette a reform átusokat is. * A M enna Prestwich által szerkesztett kötetben, amely m ár m á­ sodik kiadásban is megjelent, rólunk, említettük, Evans ír, aki kutató és egyben előadó az oxfordi egyetemen. A tanulm ányá­ nak címe: A kálvinizmus Kelet-Közép-Európában: Magyaror­ szágon és szomszédainál. Jól ismeri a Studia et A cta köteteiben közölt tanulm ányokat, de többször más, szokatlan következte­ téseket von le belőlük. Párhuzam ba állítva beszél a magyar, a cseh és a lengyel reform ációról és közben újra és újra felveti a kérdést, hogy miért m aradt, m aradhatott meg a reformáció, közelebbről a kálvinizmus, nálunk és miért zsugorodott össze, illetve semmisült meg csaknem teljesen szomszédainknál. És mintha minket tenne felelőssé ezért, akik sokat kaptunk N yu­ gattól és keveset adtunk abból tovább szom szédainknak! A kál­ vinizmus, bár elkerülhetetlen elnevezés, nálunk különösen anak­ ronisztikus asszociációkat hordoz, legalábbis a tárgyalt időszak végéig. Azzal, hogy a kálvinizmust, amely szerinte a p uritánok­ nál kulm inált, „m agyar vallásnak” deklaráltuk, mintegy kisajá­ títottuk azt m agunknak és így — akarva akaratlanul — elidege­ nítettük a szom szédságunkban az azonos hitet vallókat, ezzel hozzájárultunk a kulturális határok lezárásához, sőt nyilván a rivális nacionalizm usok kialakulásához is! Ezen a metsző, kritikai hangon folytatja és valóságos diffamá­ lásba megy át, am ikor Méliusz személyének és teológiájának elemzéséhez ér. Az előreform átori kezdetekre épülő „Jednota bratska"-ban, Testvéri Egységben, a cseh—m orva közösségek­ ben látja a hiteles reformációt, nagyra értékeli igyekezetüket, valósággal „Calviniani ante Calvinum ”-nak m ondja őket. Úgy

látszik, hogy Méliusznak nem tudja m egbocsátani a hozzájuk intézett kioktató levelét. Ezekhez, vagy egy elképzelt ideálhoz viszonyítva, horribile dictu, annyira megy, hogy a 16. századbeli egyházunkat: Méliusz kreációjának m ondja! Íme a szó szerinti idézet: „Nyilván nem túl sok azt állítani, hogy Méliusz, ez a kemény, nyugtalan eklektikus, rendkívül produktív szervező, formáló és vitázó, kreált (created) M agyarországon egy egyhá­ zat, amely megfelelt a fölényben levő m agyar nemzetnek . . . Ez az egyház reform átus volt, hogy a kevésbé rossz kifejezést hasz­ náljam, kvázi kálvinista, mint Méliusz saját hibrid teológiája . . . Ez az új építmény (new edifice) nehezen m aradhatott volna fenn, ha nem kapott volna tám ogatást a független Transylvania hatal­ mas fejedelmétől, a katolikus Báthory Istvántól és hitvallásilag vegyes, olaszos és reneszánsz kultúrájú tanácsosaitól” (p. 172). A kálvinizmus M agyarországon későn ért el, m ondja, és házi fonású (hom espun) lett. M ajd mintegy m agának elletmondva megállapítja, hogy az ottom án hódítás traum ája 1526-tól telje­ sen diszkreditálta a régi egyházi intézményrendszert és szellemi­ érzelmi fogékonyságot (predisposition) terem tett Kálvin korlá­ tokat nem ismerő hite szám ára. Szomorú, hogy történelm ünk köztiszteletben álló alakja, Bocskai István sem kerüli el Evans metsző kritikáját. T udatában van, hogy kortársai közül sokan a kálvini „Isten által a zsarnok ellen tám asztott szabadítót” látták Bocskaiban és mint ilyen méltán került Genfben a reformáció emlékművének talapzatára, de ugyanakkor lapalji jegyzetében nem mulasztja el megemlíte­ ni, hogy ez inkább a genfi m agyar kapcsolatoknak köszönhető, bele értve C laparéde feleségét! Bocskai hajdúit nyilván szemmel Cromwell szentjeivel, szabad rabláshoz szokottaknak mondja. És azt is lényegesnek tartja megjegyezni, hogy III. Zsigmond udvarában Bocskaival, m int „m um ussal” (bogeyman) ijesztget­ ték egymást az emberek. . . A legelgondolkodtatóbb talán mégis az, am ikor a szerkesztő által m egadott határt túllépve tovább megy és a m agyar pu ritá­ nus mozgalomról kezd beszélni. Ezt nem Medgyesi és Tolnai Dali személyére leszűkítve teszi, hanem egész E urópát átfogó méreteiben, belefogva Pareust, Alstedet, Bisterfeldet és term é­ szetesen Comeniust is. „M ásodik reform ációnak” (second refor­ m ation) nevezi a mozgalmat, amelynek az lett volna a feladata, hogy a klerikálizmusba és steril vitatkozásokba merült, nagyon hiányos (very incomplete) „első reform ációt” korrigálja nálunk, teljessé, egyben az egész nép ügyévé tegye, az iszákosság és a tánc ellen mozgósítson. M egállapítja, hogy a nemesekre építő II. Rákóczi G yörgy árto tt sokat a puritánizm us ügyének, alaptala­ nul independentizmussal vádolva követőit. M ajd ezzel fejezi be ide vonatkozó megjegyzéseit: „A félig frusztrálódott mozgalom, mely a m agyar kálvinizmus reform ját lett volna hivatva szolgál­ ni a 17. század közepén, vegyes, sőt ellentm ondásos örökséget hagyott hátra. Az erkölcsi tisztesség szigorú követelése egyfajta ítélkező m agatartást állandósított a jövőre nézve” (p. 189). Jegy­ zetében azt ígéri, hogy egy nagyobb tanulm ányban visszatér a puritanizm us kérdésére nemzetközi összefüggésben. H a Mr. Evans abban is ilyen elfogultsággal értelmezi forrásanyagát, nem sok hasznot fogunk meríteni belőle. Ez messze esik az ökumené szellemétől és a kálvinista szolidaritás hagyományaitól. * A helvét reformáció Magyarországon címen beszéli el Tóth D. Kálmán a Reid professzor által szerkesztett gyűjteményes k ötet­ ben a reformáció kezdeteit hazánkban. M unkájának jelentősége akkor tűnik ki, ha az angol nyelvterületen mellé állítják azt Evans tárgyilagosnak egyáltalán nem m ondható tanulm ányá­ nak. Elévülhetetlen érdeme m arad, hogy szép angolsággal tá r­ gyilagosan ad számot arról, am it egyháztörténészeink a Studia et Acta köteteiben egyházunk vajúdásáról és fokozatos kialaku­ lásáról közreadtak. A változást, melyet az újabb kutatás ered­ ményezett, így értékeli: „A 16. század — minden tragédiájával, létért való küzdelmével és benne az evangéliumnak mint sötét­ ségben világító fényével — egy nemzedékkel ezelőtt úgy volt elkönyvelve, mint egy alaposan feltárt, tisztán dokum entált és jól ismert korszaka a magyar egyháztörténelemnek. Azt állapít­

hattuk volna meg akkor, hogy a kálvinizmus meglehetősen jól m egalapozódott 1545-re és a magyar reformáció óriásai békésen besorolhattak a m aguk lutheri vagy kálvini táborába. A refor­ máció irodalm ának új lefordítása latinról m agyarra és a történé­ szek következetes kutatásai azonban m egrendítették ezt a ha­ gyományos nézetet és a besorolás némelyikét nem különben az egyes reform átorok teológiájára és az általuk képviselt teológiai irányzatokra vonatkozó m egállapításokat is” (p. 141). A tanulm ány, melyet m aga a szerző meglehetősen negatívnak ítél Kálvin szerepét illetően, K athona Géza megállapításával zárul: A század utolsó évtizedei előtt Kálvin kevés befolyást gyakorolt M agyarországon az egyház reform ációjának alakulá­ sára, akkor is inkább csak Béza közvetítésével. Kálvin tényleges hatásáról a nép szélesebb rétegeire csak 1624-től kezdve lehet beszélni, am ikor Szenczi M olnár A lbert lefordította az Instituti­ ót. Tóth D. K álm án — találó kifejezéssel — „Kálvin géniuszá­ nak tükröződéséről” beszél, „közvetítőkön” keresztül (mint Musculus, Heidelbergi káté), majd úgy fejezi be az összefoglalá­ sát: „Így tehát, noha Kálvin géniusza tükröződik mind ezeken a közvetítőkön át, mégis pontosabb eljárás a magyarországi reformációt a kálvinizmus kategóriái helyett inkább az egész helvét reform ációt tükrözőnek tekinteni, amely igen kiválóan és ékesszólóan képviseli Buliinger és Kálvin szellemének ötvöződé­ sét” . Érdemes megjegyezni, hogy a szerző — anélkül, hogy megkér­ dőjelezné K athona Géza véglegesnek tűnő m egállapítását az időpontot illetően — , nagy fontosságot tulajdonít a tényeknek, mint az, hogy 1548. XI. törvénycikk kitiltja a „sakram entáriuso­ k at” az országból, és hogy Kálvin neve jó l ismert m ár 1550-ben M agyarországon és Erdélyben is, ahogy azt D raskovich György vitairatai m utatják. A zután nagy elismeréssel szól Károli Gáspár személyéről, az 1568-ban Bézához intézett leveléről, no meg arról, hogy az „Opera Calvini” ott volt minden valószínűség szerint K ároli könyvtárában. H a az évforduló közeledtével jo b ­ ban odafigyelünk Tremelliusra, aki lelkes híve volt Kálvinnak, és főként Stephanusra, akit Kálvinék „noster Stephanus”-nak neveztek és aki egyenesen Genfben ad ta ki szövegeit, genfi szelle­ mű magyarázó jegyzeteit, és ezeket Károli az újabb kutatások szerint bőségesen használta, ki fog tűnni, hogy Tóth D. K álm án sejtése nem indokolatlan. H a ténylegesen beszélhetünk Károli kálvinizmusáról, ak k o r ezt M agyarországról szólva is m egtehet­ jük, és hozzá a „nép szélesebb rétegeit” is beleértve, ha nem is az olvasott, de a hirdetett Ige közvetítésével mindenképpen. * Néhány kritikai megjegyzést kell még tennünk Mr. Evans tanulm ányához. Az egyének szerepét — legyenek azok teológu­ sok, vagy fejedelmek — könnyű eltúlozni a reformáció elterjesz­ tésében, ahogy azt M r. Evans teszi. Ez az ő túlhaladott individu­ alista szemléletéből következik. T óth D. K álm án tanulm ányá­ ból is kitűnik, és ezzel kell egyetértenünk, hogy noha fontos szerepük volt Isten elhívott szolgáinak (Szegedi Kis Istvánnak, Méliusz Juhász Péternek és m ásoknak) az új hangsúlyú reform á­ ció elterjesztésében és megerősítésében, de valójában nem ők, hanem a törvényesen egybehívott zsinatok — az európai testvé­ regyházakkal közös hitvallások alapján — határozták meg egy­ házunk szervezetét és tanítását. A zután, az igazi egyház mindig a hirdetett Ige meghallásából születik, ezért vagy Isten Igéjének teremtése (creatio verbi Dei), vagy nem egyház. Mr. Evans nyilván összetéveszti az egyházat az angol golf klubbal. Az lehet emberi „kreáció”, az egyház nem. Kálvinizmus, m int „m agyar vallás” ? Ezzel az etikettírozással vigyázni kell, mert könnyen ki lehet forgatni és az önző naciona­ lizmus hordozójává tenni, ahogy azt M r. Evans-nál is látjuk. Igazi értelm ét csak egy sajátos ellentételezettségben lehet megra­ gadni. M akkai Sándor írta több, mint ötven évvel ezelőtt a kálvinizmus nemzetközi és nemzeti összefüggéséről: „A kálvi­ nizmus, mint a keresztyénség legtisztább megvalósulása, lelküle­ ténél és lényegénél fogva, valam int végcélját illetően is internaci­ onális. M indaz, amit meg akar valósítani, egyetemesen em beri” . . . „De éppúgy vallja azt is, hogy a nemzetek Isten által rendelt

eszközök a világ megszentelésére . . . Isten a lelkek világrendjét páratlan és pótolhatatlan nemzeti lelkületek típusaiból állítja össze s minden nemzet előtt ott látja állni azt a feladatot, hogy az illető nemzet a maga sajátos módján, nemzeti lelkülete sajátos vonásainak megnemesítésével vegyen részt az emberiség nagy lelki egységének, az Isten országnak létrehozásában” . „M últunkból szárm azott büszkeségünk az, hogy nálunk a kálvinizmus a magyar vallás nevét kapta. Ennek a névnek találó és értékjelző volta azon fordul meg, hogy mennyiben találta meg a m agyar lélek a kálvinizmusban a maga lelki életének sajátossá­ gaihoz m ért legmegfelelőbb létform át s viszont mennyiben talál­ ta meg a kálvinizmus a m agyar lélekben a maga benső igazságá­ nak legmegfelelőbb élő orgánum át. Nemzeti lelkületünk és szel­

lemiségünk sajátosságait vizsgálva, úgy találjuk, hogy ez az egymásnak teremtettség a predestináltság erejével áll fenn kö­ zöttük” (Ö ntudatos kálvinizmus. Bp. 1925). Békési Andor JEG Y Z E TE K 1. Brown, R. M .: The S p in t o f Protestantism New Y ork 1961. Forell, G . W .: The Protestant Faith., Englewood Cliffs 1960. Hudson, American Protestantism Chicago 1961. Léonard, É. G .: H istoire Générale du Protestantisme. I-II-III. Paris 1961. Whale, J. S.: The Protestant Tradition Cam bridge 1961. — 2. M cNeill, J. T .: The H istory and C haracter o f Calvinism. New Y ork 1967. Neuser, W .: Dogma und Bekenntnis in der R eform ation: Von Zwingli und Calvin bis zur Synode Westminster, G öttingen 1980. Prestwich, M .: International Calvinism 1514— 1715. O xford 1986. Reid, W . S.: John Calvin. His Influence in the W estern W orld G rand Rapids 1982.

H EL Y R EIG A ZÍTÁ S A Theologiai Szemle 1988/4. szám ában Im rényi T ibor: A m a­ gyar ortodoxia — m últ és jelen c. tanulm ányának (2 3 7 . l.) első 4 bekezdése kétszer szerepel. Ugyanebben a szám ban jelent meg Békefi Lajos: Nagy várakozások — mérsékelt eredmények, a VII. Püspöki Szinódus a „világiakról” az egyházban c. írása

320

(238. l.), amelynek elejére tévedésből egy másik cikk részlete került. M indkét hibáért a Szerzők és az Olvasók elnézését kér­ jük. A szerk.

IN H A L T D ER N U M M E R 1988/5

C O N TEN TS O F NO 1988/5

D O K U M E N T E : Tibor Fabiny:Die Erinnerung an K önig Stefan (Ein V ortrag am 4. Juli 1988 bei der Festsitzung des Ökumenischen Rates der Kirchen in U ngarn im Andenken an den 950. Jahrestag des Todes von K önig Stefan I) — Alfred Schöner: D as Denkmal der M ärtyrer (Eine A nsprache bei der G rundsteinlegung eines Denk­ mals, des Werkes von Bildhauer Imre Varga, im Andenken an die jüdischen M ärtyrer Ungarns) STU D IE N : Frau Klára Lenkey-Sem sey: Die gegenseitige V erantw ortung der Gesells­ chaft und des Einzelnen, die Beziehung der Völker und Rassen zueinander — Roland Degen: M it unseren K indern au f der Pilgerfahrt der Gemeinde in einer säkularen Umwelt (Ein V ortrag an der Tagung der „M itteleuropäischen Konferenz für christli­ che Erziehung“ in Budapest vom 24. Juni bis 1. Juli 1987) — Stefan Schreiner: Die W iederentdeckung des Glaubensgenossen (Ü ber die Problem atik und das Ziel des jüdisch— christlichen Dialogs) — István Zalatnay: D as theologische Denken von Sándor Tavaszy W ELTR U N D SC H A U : Ernö O ttlyk: D er W eltkirchenrat 40 jährig — Ernő O ttlyk: Die theologiegeschichtliche Bedeutung der Christlichen Friedenskonferenz (Im Juni 1988 wurde die C FK 30jährig) — Károly Hafenscher: „Die ganze Welt ist meine Familie. . . “ (Papst Johannes X X III ist vor 25 Jahren gestorben) H E IM A T R U N D S C H A U : Sándor Szathm áry: Eine Studienkonferenz im Zeichen des christlich—marxistischen Dialogs — László M akkai: D r. Imre Jánossy zum G edächtnis — Mihály M árkus: In memoria m dr. M ihály Bucsay — György Szabó: Erinnerung an G áspár Olevianus — Imre Bencze: Laien-Seelsorger des achtzehnten Jahrhunderts der evangelischen—lutherischen Kirche in Ócsa — János Csohány: Károly Erdős wurde vor 100 Jahren geboren EIN E STU D IE DES K O N F E S SIO N S K U N D U C H E N IN ST ITU TS: Lajos Békefi: Sollicitudo rei sozialis (Die neue soziale Enzyklika von Papst Johannes Paul II) K ULTU RELLE CH RO N IK : László Za y: Es lautet die Glocke — Jenő Szigeti: Ährenlese mit den Augen eines Theologen B Ü C H E R R U N D SC H A U : Der Beginn des Calvinismus (Ausländische Reaktionen an Studia et A cta) (A ndor Békési)

D O C U M EN TS: Tibor Fabiny: The M emoiy o f King Stephen (An address delivered on July 4, 1988, at the festive session o f the Ecumenical Council o f Churches in H ungary to celebrate the 950th anniversary o f the death o f King Stephen I) — Alfred Schöner: A M onum ent o f the M artyrs (An address delivered at the lay in g o f the foundation stone for a m onum ent, the work o f the sculptor Imre Varga, in com mem o­ ration o f the Jewish M artyrs in Hungary) STU D IE S: Mrs. Klára Lenkey-Sem sey: The M utual Responsibility o f Society and the Individual, the Relations o f Peoples and Races to One A nother — Roland Degen: With O ur Children on the Pilgrimage o f the C ongregation in a Secular W orld (A lecture delivered at the meeting o f the “ M itteleuropäische Konferenz fü r christliche Erziehung” held in Budapest June 24 to July 1, 1987) — Stefan Schreiner: The Re-discovery o f the Fellow-Believer (On the aim and problém a o f the Jew ish-C hristi ­ an dialogue) — István Zalatnay: The Theological Thinking o f Sándor Tavaszy W O R LD REVIEW : Ernő O ttlyk: 40 Years o f the W orld o f Churches Ernő O ttlyk: The Significance o f the Christian Peace Conference for the H istory o f Theo­ logy (The C PC was 30 years old in June, 1988) — Károly Hafenscher: “The Whole W orld Is My Family. . . ” (Pope John X X III died 25 years ago) H OM E REVIEW : Sándor Szathm áry: A Study Conference in the Spirit o f the Christian-M arxist Dialogue — László M akkai: In Memo ria m Dr. Imre Jánossy — M ihály M árkus: In memo ria m dr. M ihály Bucsay (1912—1988) — György Szabó: M emories o f G áspár Olevianus — Imre Bencze: Lay pastoral care o f the Lutherans in Ócsa in the 18th — János Csohány: Károly Erdős W as Born 100 Years Ago A STUDY O F TH E IN ST ITU TE F O R C O N FESSIO N A L RESEA R C H : Lajos Békefi: Sollicitudo rei socialis (The new social Encyclical o f Pope John Paul II) C U LTU R A L C H R O N IC L E : László Z a y: The Bells Are Ringing — Jenő Szigeti: Gleaning with the Eyes o f a Theologian BOOKREVIEW : The Beginnings o f Calvinism (Foreign reactions to Studia et Acta) (A ndor Békési)

E szám ára: 68,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: K ároli Biblia Ú jfordítású Újszövetség Zsebméretű Károli Biblia

1 2 0 - Ft 70,- Ft 135,- Ft

Könyveink közül ajánljuk: Bibliai lexikon gyermekeknek Dickens: U runk élete Új aranyhárfa Dr. T óth K ároly: G yökerek és távlatok Barcza József : Bethlen G ábor, a reform átus fejedelem Bibliai atlasz Szabó M agda: Záróvizsga G eschichte und G egenw art der R eform ierten Kirche in U n g arn K om játhy A ladár: A kitántorgott egyház Szénási Sándor: Kálvin emberi arca Takács Béla: R eform átus tem plom aink úrasztali térítői Sobor A ntal: Perelj U ram ! Takács Béla: Bibliai jelképek a m agyar reform átus egyházművészetben Kincsesláda I. Kincsesláda II. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza Bereczky A lbert: Van-e út Istenhez? K om játhy A ladárné: A Szentföldön jártu n k Szentmihályiné Szabó M ária: Lorántffy Zsuzsanna Szentmihályiné Szabó M ária: Ö rök társak Szentmihályiné Szabó M ária: Zrínyi Ilona Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra Budai Balogh Sándor: Vad vizek futása Tótfalusi Kis M iklós: Apologia Bibliorum (A Biblia védelmében) Nagy Zsuzsa: A huszonnegyedik óra Kálvin János: K ik a boldogok? B ottyán János: H itünk hősei T óth-M áté M iklós: N ábót szőlője T óth-M áté M iklós: A szabadság nótáriusa. Regény R áday Pál életéről B udai-H erceg: Az Újszövetség története Dr. T óth K álm án: A régészet és a Biblia H. V. M orton: Pál apostol nyom ában Szénási Sándor: M andulaág (versek, m űfordítások) Farkas József: Több az élet Az 1000 éves orosz keresztyénség

160,80,300,95,96,98,150,-

Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft

3 1 9 ,- Ft 112,- Ft 47,- F t 200,- Ft 50,- Ft 300,- Ft 1 3 5 ,- Ft 100,- Ft 24,- Ft 61,- Ft 1 9 8 ,- Ft 125,- Ft 120,- F t 196,- Ft 150,- F t 84,- Ft 199,- F t 170,- F t 3 7 ,- Ft 98,- F t 91,- Ft 120,130,115,160,135,90,350,-

Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Kaphatók: A Protestáns Könyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX., R áday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál), valam int a debreceni Reform á­ tus Könyvesboltban, Debrecen, Vörös Hadsereg útja 4— 6. Megrendelhetők: minden lelkészi hivatalban és a R eform átus Sajtóosztá­ lyon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

A L A P ÍT V A

1925

A TARTALOMBÓL Teológiai áramlatok a 450 éves Debreceni Református Kollégiumban A protestáns emberkép Politikai válságkérdések az Újszövetség szerint Istenfélelem és egyházfegyelem Halál az élet szolgálatában Az őskeresztyén atyák szociális tanítása A magyar református karizmatikus megújulásról Az emberi jogokról A Bibliatársulatok Világszövetsége budapesti Nagygyűléséről Szembesítések

ÚJ FOLYAM (XXXI)

1988

6

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1988. november— december

Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2 . 1. T.: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842

TANULMÁNYOK C ZEG LÉD Y SÁ N D O R : Teológiai áram latok a Debreceni Kol­ légium történetében...................................................................... ELISA BETH M A C LA R EN : A meg nem nevezett Isten ismere­ téről.................................................................................................. BÉKÉSI A N D O R : A protestáns em berkép.................................. CO R N ELIU S A U G U ST IJN : Erasmus kegyessége..................... SZABÓ CSABA: Politikai válságkérdések az Újszövetség szerint TAKÁCS BÉLA: Bibliai idézetek az úrasztali edényeken, terítő­ kön ....................................................................................... PE T E R D I D Á N IE L : Istenfélelem és egyházfegyelem................. CSERH Á TI SÁ N D O R : H alál az élet szolgálatában (Dr. K arol G ábris pozsonyi professzornak 70. születésnapja alkalm á­ ból) ................... .............................................................................. A M A D EO M O L N Á R : Biblia, bizonyságtétel és E urópa KOCSIS A TTILA : Az őskeresztyén atyák szociális ta n ítá s a ...

321 327 331 334 340 344 348

352 358 362

HU ISSN 0133— 7599

□ A Theologiai Szemle szerkesztő bizottsága: D. Dr. Tóth Károly, elnök Lehel László, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes Dr. Harmati Béla Dr. Kocsis Elemér Kovách Attila Kürti László D. Dr. Nagy Gyula Viczián János

DISZKUSSZIÓ SZABÓ IMRE: A magyar református karizmatikus megújulásról 365 M A RJOVSZK Y TIBO R: M iért idegenkedik az igehirdető az Ó szövetségtől?............................................................................... 372

VILÁGSZEMLE

Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton Olvasószerkesztő: Tarr Kálmán

O TTLY K E R N Ő : Az emberi jogokról ........... 374 H A R D I P É T E R : A Bibliatársulatok Világszövetsége budapesti Nagygyűlése, 1988. szeptember 14— 21................................... 379

□

Egyetemi Nyomda — 88.7072 Budapest, 1988

KULTURÁLIS KRÓNIKA

Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­ nál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hír­ lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Buda­ pest XIII., Lehel u. 10/A. — 1900 — , közvetlenül vagy postautalványon, va­ lamint átutalással a HELIR 215— 96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj egy évre: 390,— Ft, egyes szám ára: 68,— Ft. Megjelenik kéthavonként.

ZAY LÁSZLÓ: Szembesítések

............................................. 382

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1988. november 5. A SZERK ESZTŐSÉG KÖZLEM ÉNYE

K érjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kézira­ taikat két példányban (egy m ásolattal) és a szabványnak megfelelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. Kézi­ ratokat, amelyeket nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszél­ tünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

TANULMÁNYOK

Teológiai áramlatok a Debreceni Kollégium történetében A M agyarországi R eform átus Egyház 1988. november 11— 12. napjain ünnepelte meg a 450-ik évfordulóját annak a ténynek, hogy Debrecen városi iskolája megnyi­ to tta kapuját a reformáció előtt, és így az evangéliumi tanítás kisugárzási gócpontjává, az egyház veteményes vagy m agterm ő kertjévé1 változott. M iután a város a reform ációt pártoló Enyingi T örök Bálint tulajdona lett, aki pápai birtokáról Bálint keresztnevű papját nyilván a reform áció ügyének előm ozdítására idehozta, bátran fel­ tételezhetjük, hogy az így meginduló átalakulás 1538-ra a város iskolájára is kiterjedt, amely m ost m ár nemcsak az elemi ismeretek és valamelyes latin tudás tanítására szorítkozott, hanem a régi egyház papképző rendszeré­ nek összeomlása u tán az evangéliumi lelkészképzés fel­ adatát is kezdte végezni. K ülönben elképzelhetetlen vol­ na, hogy az 1567-ben ta rto tt debreceni zsinat, reform átus egyházunknak ez az alkotm ányozó gyűlése csak mint kegyes kívánságot és később m egvalósítandó tervet han­ goztatta volna, hogy a keresztyének iskolájában először nyelvek ismeretét, a latin, a görög, és ha lehet, a héber nyelvtant, valam int a retorikát és a teológiai ismeretek­ hez szükséges egyéb szabad tudom ányokat tanítsák, az­ után pedig a teológiát és a görög s latin nyelvű Szentírás tudom ányát adják á t az ifjúságnak2. Ennek m egvalósításában m ár akkor a wittenbergi egyetem szervezete és tanítása, valam int az o tt igen nagy számban tanuló m agyar diákok egyesülete volt a legfőbb m inta. A z egyelőre szerény keretek között m űködő deb­ receni iskola fenntartói ugyanis kezdettől fogva igen fon­ tosnak tarto tták , hogy a kiválóbb diákok külföldön jus­ sanak el az akkor elérhető legmagasabb fokon tanulm á­ nyaik befejezéséhez, és ennek érdekében sokszor még erejükön felül is készek voltak áldozatot hozni. Ilyen m ódon az iskola kezdettől fogva nyitva állt a külföldi teológia és az egész európai szellemi élet egymást követő áram latai előtt. De itt m indjárt hangsúlyozni kell, hogy a debreceni iskola első protestáns vezetőinek és tanítóinak gondolko­ zását — éppen a külföldi kapcsolatok következtében — m ár nem egyszerűen a reform áció ősélménye határozta meg, hanem annak egy m ár levezetett, közvetett alakja, az, am it „protestáns orthodoxiának” szoktak nevezni és ami m indinkább egy új skolasztika jellemző vonásait kezdte m utatni. Az ellenreformáció erősödő tám adása, majd a késői renaissance olasz eretnekeinek fellépése szükségessé tette a tan, a dogm ák pontos megfogalmazá­ sát és közlésük form áinak és módszerének újból való bevezetését. L uther még a középkori skolasztika ókori atyam esterét „N arristoteles”-nek csúfolta, M elanchton azonban nemcsak a hum anizm ussal való általános szö­ vetséget ta rto tta fontosnak, hanem úgy vélte, hogy ami a teológia módszerének kialakítását illeti, senki sem lehet különb Aristotelésznél.3 Révész Imre szerint Debrecen

m értékadó teológusa, Melius, „teológiai tanításában . . . kínos és unalm as pontossággal és következetességgel ra­ gaszkodik a skolasztikus theologia és filozófia kategóriá­ ihoz, műszavaihoz, egész módszeréhez”4. Voltak ugyan, akik ebben is bizonyos függetlenséget m utattak, de ami nagy általánosságban az első századforduló debreceni teológiáját illeti, abban m ár a reformáció m ásodik, sőt következő generációinak intellektualizmusát és form aliz­ m usát láthatjuk5. De hogyan fogadták ezt a m indinkább megmerevedő orthodoxiát a debreceni iskola nagyobb diákjai? Erre nézve nem sok közvetlen visszajelzésünk van. Ellenben feltűnő jelenség a 17. század első felében a diáklázongá­ sok egész sora. Ennek több oka is lehetett. Az anyagi okokon és a diákság életét megszorító intézkedéseken kívül gondolnunk kell a túlságosan hosszú tanulm ányi időből eredő frusztráció tapasztalataira is.6 De ha a kö­ rülbelül egyidejű és jobban dokum entált sárospataki megmozdulásokat is figyelembe vesszük, akkor azt kell m ondanunk, hogy az elégedetlenség mélyén ott volt az ifjúság lelki kielégítetlensége is: az im m ár kiszáradt és formalisztikus oktatás nem tudta közvetíteni a reform á­ ció dinam ikáját, viszont a tanítók és a diákok egy részé­ nek m ár m ódjában volt itthon és még inkább külföldön is egy korszerűbb és életképesebb teológiai irányzattal is megismerkedni. Így a régi erőltetése természetesen el­ lenállást váltott ki sok diákból. Ez abból is látszik, hogy mihelyt a nagyváradi iskola Debrecenbe menekülésével egy új szellemiség vonul be az iskola falai közé, a lázon­ gások megszűnnek és egy aránylag nyugodt és a gyakran hátráltató külső körülmények ellenére is termékeny m un­ kával teli fél évszázad következik az iskola életében. A változások kulcsfontosságú személyiségéről, M arton­ falvi Tóth Györgyről helyesen írta tanártársa, a későbbi szuperintendens, Szilágyi Tönkő M árton: „ . . . az ő idejé­ ben semmiféle ilyen deáki zavargások a Coetusban nem történtének” . . . az iskolát „a magistratus, ministerium, tanítók s egymás ellenvaló conspiratioktól és sarkemelé­ sektől . . . üresen és szűzen ta rto tta ” .7 A váradi iskola debreceni letelepedését m éltán nevez­ ték a Kollégium m ásodik m egalapításának. M eghárom ­ szorozódott a felső tagozat diákjainak száma, felépült az iskola jellegzetesen négyszögű új otthona, a pártfogók jóvoltából az eredetileg egy tanító vezetése alatt m űködő iskolában ham arosan három tanszék m űködött, az or­ szág többi reform átus főiskoláinak m ár bekövetkezett, ill. ham arosan bekövetkezendő szomorú sorsa pedig megemelte a Kollégium országos jelentőségét, és — ami még fontosabb — elérte az iskola életét az, amit Révész Imre az „első m agyar reform átus ébredésnek” nevez.8 A reformáció annak idején nagy lelki vigasztalást adott a M ohács utáni m agyar keresztyénségnek, de nem tudta eléggé átform álni a gyülekezet életét. A m agyar 321

reform átus diákok, akik a lutheri orthodoxia megmere­ vedése, majd a harmincéves háború pusztításai m iatt kénytelenek voltak tovább vándorolni elsősorban kiváló tanulási lehetőségeket kínáló H ollandiába, és kisebb szám ban Angliába is, az evangélium megélésének olyan új alakjával találkoztak, amelynek pozitív vonásait az itthoni gyülekezetek életében nem tapasztalhatták. Bát­ ran elfogadhatjuk a kiemelkedő puritánusoknak azt a véleményét, hogy az angol puritanizm us legbelső lénye­ gét illetően a félúton megállt angol reformáció befejezése, következetes megvalósítása akart lenni. Akármilyen fon­ tos közéleti, politikai, sőt forradalm i következményei lehettek aztán ennek, a legfőbb és elsődleges mozgató benne annak a páli— augusztinuszi— lutheri— kálvini ke­ gyelem tannak a dinam ikája volt, amely az európai szá­ razföld reform átori törekvéseit m eghatározta. Am ikor Tolnai D ali János és társai L ondonban 1638-ban F orm u­ la singularitatis-nak nevezett szerződésükben hitbeli m eggyőződésükként éppen erről vallanak, akkor az nem valami „kis pietista ömledezés”, ahogy Zoványi jellemzi ezt, hanem a puritán hittapasztalat lényegének kifejezé­ se9. Debrecenben, akárcsak előbb m ár Sárospatakon, igen erős akadályai voltak a puritanizm us érvényesülésének. Ezek azonban 1660 után elhárultak, és a puritán ébredés szabadon fejtette ki hatását a teológia oktatásában. R a­ m usnak N agyváradról hozott, m ajd Debrecenben bőví­ tett kiadásban is megjelent Dialektikája segített lerázni az ortodox skolasztika béklyóit, a régi dogm atikai tan­ könyvek helyét elfoglalta a m agyarokra legnagyobb h a­ tást gyakorló puritán tudós, Amesius nemzetközileg elis­ m ert M edulla-ja, m értékadóvá lett ugyancsak Amesius­ nak bibliai, vagyis nem természetteológiai megalapozású és ezért a dogm atikával elválaszthatatlanul összekapcsolt és az élet m inden területére alkalm azott etikája, mégpe­ dig olyan következmények levonásával, amelyek az ak­ kori viszonyok között forradalm i nézeteknek m inősül­ tek. G ondoljuk el : a debreceni diákok egy kezükbe adott tankönyvből, M artonfalvinak W endelius és Amesius nyom án megírt „T anító és cáfoló teológiájából” tanul­ h atták, hogy a jobbágyság intézménye ellenkezik Isten ak aratával10. Jóllehet M artonfalvi, akit a városi tanács az ifjúság kezdeményezésére választott élethossziglanra professzorrá (ő volt az első debreceni tanító, akit „pro­ fesszornak” neveztek), olyan megnyerő személyiség volt, hogy ellenfeleit, ahogy m ondták róla, harc nélkül is le tudta fegyverezni. Egy pillanatra se gondoljuk, hogy ezt diplomáciai ügyeskedéssel vagy m egalkuvások árán érte volna el. Még tiszteletreméltó egyházkorm ányzati, litur­ giai, énekügyi hagyom ányok igen radikális bírálatától sem riadt vissza, m int ahogy kiváló m unkatársa, a Kollé­ gium volt széniora, m ajd rektora, Medgyesi Pál „D ialo­ gus politico-ecclesiasticus” című nagyhatású művében világosan kifejezte: az egyházkormányzás Szentírás sze­ rinti lényegének nem a hierarchikus, hanem a presbiteri form a felel meg. A puritánus tanítók írták az első gya­ korlati teológiai műveket, közülük kerültek ki a termé­ szettudom ányok tanításának úttörői, ők adtak ki fordí­ tásban vagy m agyar szerzőktől igen fontos és az egyszerű embereket is elérő kegyességi műveket, és így a debreceni Kollégium nak is fontos szerepe volt abban, hogy — am int Révész Im re megállapítja — „a bibliás és zsoltáros reform átus em ber és család típusa tulajdonképpen ebben a korban alakult ki11.” 322

De hogyan tükröződött mindez a diákság életében? Feleletként lehetne idézni azoknak a volt debreceni taní­ tóknak és diákoknak teológiai, kegyességi és a m agyar irodalm at is előmozdító műveit, akik ebben a korban a debreceni szellemiséget képviselték, talán első helyen a nagynevű K om árom i Csipkés György írásait. De még mélyebben belepillanthatunk a teológus ifjúság életébe, ha a későbbi nagy egyháztörténész, egykori kollégiumi publicus praeceptor, Debreceni Em ber Pál jelenleg P á­ pán őrzött és nem a nyilvánosságnak szánt latin nyelvű diákköri naplóját olvassuk. M ost mintegy summázás­ képpen egy nagyon jellemző idézettel érzékeltetem a „W ade M ecum ” című írás tartalm át, Ember Pálnak ezzel a nyilatkozatával: Plus profeci orando quam laborando „Többre jutottam imádkozással, m int m unkám ­ m al12” . Ember Pál mint diák is bizonyára messze kiemel­ kedett társai közül, de naplója azt m utatja, hogy az egész diákság közszellemét áth ato tta a puritánus kegyesség abban az értelemben, hogy a megszentelődést, a praxis pietatist önként vállalt norm ának tekintették és igyekez­ tek azt az élet minden területén megvalósítani. De bármilyen erős volt is a puritanizm us hatása, az iskola szervezetében, a tantervben, a tanítás m ódjában nem hozott gyökeres változást. Az alsó és középső iskolai fokozat hat, később hét évig tartott, majd ezt követte a felső fokozat a filozófiai és teológiai tárgyakkal. Tulaj­ donképpen csak a felső tagozatosak voltak a Kollégium diákjai, cívisei, akik az iskolai törvényeknek aláírásukkal vetették alá m agukat és tógát viseltek. A rektorok csak a nagy diákokkal foglalkoztak, a kisebbeket az erre érde­ mes nagyobb diákok m int „köztanítók” oktatták. Ez a foglalkozás — a docendo discimus elve alapján — egy­ ben a tanulás egyik m ódja volt, és ezt ma, am ikor az eredményes kom m unikáció fontosságát és problém áit világosabban látjuk, különösen hangsúlyoznunk kell. Ugyanígy a közlés készségét segítette elő a legációba járásnál is fontosabb intézmény, a „rektóriák” hálózata, ami azt jelentette, hogy m ár a 16. században Debrecen egy hatalm as iskolahálózat középpontjává vált: kétszáz­ nál több, ún. partikulában a Kollégium végzett vagy még tanpályán levő diákjai tanítottak, nem egyszer azzal a céllal is, hogy fizetésükből takarítsák meg tervezett kül­ földi tanulm ányútjuk költségeit. Az iskola falai között nemcsak a diákok elhelyezése, hanem a hagyományos tanítási eljárások (disputációk, collatiok, diktálás) sok kívánnivalót hagytak m aguk után. De ebben a tekintet­ ben majd csak M aróthi György, a fiatalon elhunyt nagy­ szerű tanáregyéniség volt az, aki „Idea” című dolgozatá­ ban 1740-ben kezdte sürgetni az elavult módszerek elha­ gyását és olyan újak bevezetését, amelyek a későbbi tan ­ tervreform ok során meg is valósultak. De még fontosabb volt m agának a teológiának a meg­ változása. Ezt nem könnyű nyomon követni. Nemcsak a puritánus korszak jeles tanárai, mint például M arton­ falvi, Szilágyi M árton és Lisznyai Kovács Pál triásza, hanem gyengébb hatású közvetlen utódaik, majd a szá­ zadforduló professzorai is „orthodoxusoknak” m ondták és tarto tták m agukat m ár csak azért is, m ert a békeköté­ sek vallásügyi pontjai nem akármilyen, hanem a hitvallá­ silag m eghatározott reform átus vallásnak biztosították a viszonylagosan szabad gyakorlatot. Ez később is így m aradt, am ikor a szatmári béke idejétől kezdve m ár nem az erőszakos üldözés, hanem a vértelen elnyomás ellen

kellett védekezni, sőt még később is, am ikor a hitvalláso­ kat megkérdőjelező irányzatok is kezdtek jelentkezni. Á ltalánosnak m ondható az a megállapítás, hogy a puritánus korszakot hanyatlás követte. Ebben része volt a 17. század végével kezdődő kedvezőtlen eseményeknek, az ellenreformáció intézkedéseinek, a Rákóczi-vezette szabadságharc korában a várost különösen sújtó h ábo­ rús fejleményeknek, amelyek a Kollégium puszta fenn­ m aradását is kétségessé tették. De még erősebb tényezője volt a hanyatlásnak a puri­ tanizm usnak mint ébredési m ozgalom nak fokozatos ki­ merülése. A puritanizm us nálunk is, éppen úgy, m int m ásutt, az ilyen m ozgalm ak jól ismert valláslélektani és vallásszociológiai vonásait is felm utatta.13 Am ikor ná­ lunk még új volt, megvolt az ereje üzenetének helyes „kontextualizálásához”, vagyis ahhoz, hogy az újkori humanizmussal fennálló szövetségében a m aga identitá­ sát megőrizze, a hum anizm us jegyében álló m ozgalm akat integrálja, bizonyos m értékben asszimilálja, még pedig úgy, hogy ezzel az egész társadalom kulturális életét is meggazdagítsa. A m ikor azonban m ár ez az ereje hanyat­ lani kezdett, m egkezdődött a behatolása annak az em­ berközpontú gondolkozásnak, amely nemcsak az ortho­ doxiával, hanem a reformáció eredeti üzenetével is ellen­ tétben állott. A ptolem aiosi világképet elfogadó és a középkori gondolkozás hagyom ányainak egy részét foly­ tató „óprotestantizm us” és a copernicusi világképnek megfelelő, m ajd a felvilágosodásban kiteljesedő „újpro­ testantizm us" közötti ellentét jegyei m ár a puritánus kor­ szak végén kezdtek m utatkozni.14B arth szerint m agától értődőnek látszott, hogy az újkor kezdetén a régi, geo­ centrikus gondolkozás helyére az anthropocentrikus gondolkozás lépett, amely az ember „titkos szuverenitá­ sának” elvét is m agában foglalta.15 Amíg a puritanizm us biblikus-reform átori üzenete még erősen érvényesült, ad­ dig a külföldi hatásként megjelenő különféle tendenciák centrifugális erejét semlegesíteni tudta. M artonfalvi pél­ dául ellenfele volt a coccejanismusnak, míg volt tanítvá­ nya, m ajd barátja, a jeles Szilágyi Tönkő M árton „carte­ sianus hajlandóságait coccejanismusával egybeforraszt­ va táplálta” .16 Debreceni Em ber Pál M artonfalvi hűséges diákja, majd veje is volt, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy a coccejanismus nálunk egyik leghatásosabb híve legyen. Coccejus nemcsak a dogm atika béklyóitól meg­ szabadított biblicitást m ozdította elő, de történetfilozó­ fiai előfeltevéseivel az erlangeni iskola üdvtörténeti teoló­ giáját is, a 19. századi protestáns teológia historizm usát, sőt kerülő úton még a m arxista történetszemléletet is előm ozdította.17 H atvani Istvánban, az ún. „ésszerű orthodoxia” leg­ meggyőzőbb debreceni képviselőjében volt annyi szelle­ mi függetlenség, hogy a híres Eulert is megelőzve két lényeges ponton ellene m ert m ondani W olff-nak, a „filo­ zófusok fejedelmének” . M indenesetre helyesen já rt el és a term észettudom ányok debreceni tanításának is úttörő ösztönzéseket adott, am ikor egy „szilárdabb filozófia” alapvetését annál a N ew tonnál kereste, aki így nyilatko­ zott: „H ypotheses non fingo .” A Wolff-féle filozófia bű­ völetében élő kortársak ebben nem tudták és nem is akarták követni őt, viszont anachronizm us volna m a­ napság felróni neki azt, amiről ő akkor még nem tu dha­ to tt: jelesen hogy a testek m ozgásáról szóló Newton-féle tételek olyan végső elveken nyugszanak — az abszolút

euklidesi tér, az abszolút idő, a tehetetlenség, a hatás és ellenhatás princípiuma — , amelyek a fizika mai állása szerint nem m egdönthetetlen axióm ák, — hanem — hi­ potézisek.18 Természetesen a cartesiusi kiindulás végső következményeit sem láthatták még a debreceni profesz­ szorok, vagyis azt, hogy a szubjektum— objektum szké­ m ájában Isten is csak mint a vizsgálódás tárgya jelenhe­ tik meg, ami pedig végeredményben csak a deizmus állás­ pontját teszi lehetővé.19 Amilyen meggazdagító, megtermékenyítő ösztönzése­ ket adott az egész m agyar művelődés fejlődésének a m agyar protestáns diákok, nem utolsósorban a debrece­ niek hollandiai peregrinációja,20 olyan veszteséggé lett M ária Terézia uralkodásától kezdve a külföldjárás aka­ dályozása. De két további negatív kihatású tény is követ­ kezett. Az egyik az akadémiai latinság háttérbe szorulá­ sa. A jó latin tudás nagy előnyt jelentett a külföldet járó m agyar diákok számára. A m agyar nyelv bevezetése, majd általánossá tétele a teológia tanításában is történeti szükségszerűség volt, de a magyar nyelv elszigeteltsége m iatt külföldön tanuló diákjaink m ind a mai napig nem csekély nehézségekkel küzdenek. A másik az, hogy am i­ kor a külföldjárás akadályai nagyrészt elhárultak, akkor a debreceniek inkább azokat a tanulm ányi központokat keresték fel, ahol a protestáns teológia belső szekularizá­ lódásának különösen erős sodrába kerültek, és — am int Révész Imre megállapítja — elkerülték azokat a közpon­ tokat, amelyek a lelki megújulás forrásai lehettek volna szám ukra.21 Egy meglehetősen egyoldalú német orientá­ ció kezdődik, és a német egyetemek közül különösen a göttingai gyakorol hatást a debreceni Kollégium teológi­ ájára. Itt találkozhattak a neoklasszicizmus egyes képvi­ selőinek kozmopolitizmusával, szélsőséges individualiz­ musával, sőt keresztyénellenességével is, és hogy ezek a tendenciák nem h ato ttak erősebben nálunk, az bizonyos fokig az ortodoxiának és a puritanizm us még m egm aradt spiritualitásának köszönhető.22 A m ikor a debreceni atyák Ostervald, Pictet, Less vagy Stosch könyveit bevezették és használták, némi igazítá­ sok után úgy érezték, hogy az ortodoxiát mozdítják elő.23 Ebből a szempontból a debreceni Kollégium a 19. század folyamán jelentősen eltért a többi reform átus főiskolától, különösen a sárospatakitól és az 1855 óta m űködő pestitől. A debreceni professzorok a külföldön tanultakból tovább is azt vették át, am it a hitvallásokkal össze tudtak egyeztetni. Akik valami újat kezdtek, vala­ miben megérdemelt figyelmet keltettek, akik a század elejétől fogva szervezetileg is hatalm asan kitáguló Kollé­ gium szellemi életéhez — többen úgy is, m int az újonnan m egalapított M agyar Tudom ányos A kadém ia tagjai — országos elismerést is szereztek, nem teológiai téren sze­ rezték babérjaikat. Ám a keretek kitágulása és az egyes tagozatok fokozó­ dó önállósulása egyben az iskola eredeti egységének meg­ gyengülését is jelentette. A keresztyén kijelentésigazság­ nak és az újkor szellemiségének az a szintézise, amely m ár a 16. században sem volt problémamentes, a 19. század­ tól kezdve mind több kérdést vetett fel. A m ikor Bécsből megkérdezték, nem lehetne-e minden iskolában ugyanazt a filozófiát tanítani, és erre a kérdésre H atvani István 1785-ben nyom tatásban is nemleges választ adott, akkor ez nem valami m akacs konzervativizmus vagy felekezeti akadékoskodás volt, hanem annak talán nem is egészen tudatos felismerése, hogy az akkori közszellemnek m ár 323

nem volt egy általánosan elfogadott, egységet biztosító, összefogó elve. A m int m indjárt látni fogjuk, a 20. század kollégiumi életének éppen ez lett azután az egyik alapve­ tő problémája. Ami közelebbről a többi tagozattól m indinkább elkü­ lönülő teológiát illeti, ennek értékelő vizsgálatát megne­ hezíti az a tény, hogy a tudom ányos teológiai művek termelése a Türelmi Rendelet után sem vett lendületet; az egyszerre felduzzadt prédikációirodalom mellett igen kevés tudom ányos teológiai mű látott napvilágot. A pré­ dikációk azt m utatják, hogy a vértelen elnyomás évtize­ dei alatt, am ikor az egyházi élet dokum entum ai nyom ta­ tásban csak kivételesen láthattak napvilágot, egy nagy klímaváltozás m ent végbe, amelynek fő negatív vonása az egykori puritán praxis pietatis eltűnése volt.24 A hang­ súlyt az erkölcsiség, a kultúra, a közjó m unkálására tették; az egész vallást úgy fogták fel m int ami (csak) arra való, hogy a m orált előm ozdítsa.25 V oltak jeles kivételek is — gondoljunk Szikszai György m a is használt és klasz­ szikusnak számító kegyességi könyvére vagy H unyadi Szabó Ferenc püspök prédikációira — általában nem az isteni kijelentésigazság, hanem a vallásos ember állt a középpontban. M indez azonban azt eredményezte, am i­ nek svájci megfelelőjét Paul W ernle így nevezi: „Verfall der Gottesdienstlichkeit” .26 Szeremlei Sámuel, a későbbi főbíró 1744-ben pályadíjat tűz ki a templomi hallgatók álm osságának m egm agyarázására;27 ettől kezdve pedig a diákok a közös im ákat és istentiszteleteket terhesnek érezték, majd azok kötelező voltának megszűnése után a 19. század m ásodik felében voltak olyan kollégiumi diákok, akik egész tanpályájuk folyam án talán egyszer sem voltak tem plom ban.28 A teológia tanulóinak száma is erősen visszaesett. Az „o rando” hanyatlásával azon­ ban a „laborando” hangsúlyozása is gyengült: a tanított teológia nem tudta az ifjúságot erős teljesítményekre ihletni. Jóllehet a nagy többségükben színmagyar diá­ koknak sohasem kellett m agyarságukat „bizonyítani”, hazafias érzéseiket a reform kor idején gyakran nem hit­ beli meggyőződéseik, hanem a koreszmék táplálták. Míg a puritánus korszakban szinte kézzelfogható volt a hitta­ pasztalatok átsugárzása a társadalm i felelősség és reform területére,29 addig m ost a szociális problém ák iránti érzé­ ketlenséggel is találkozunk.30 A debreceni teológiai professzorok, híven a tradíció­ hoz, rendületlenül ragaszkodtak a hitvallásokhoz, és am ikor a liberális teológia zászlóbontása m egtörtént, nem haboztak abban, hogy melyik oldalra álljanak. A múlt század harm adik és negyedik negyedében a tuda­ tos debreceni ellenhatás is m egkezdődött elsősorban a nagynevű egyháztörténész és lelkipásztor, Révész Imre és a fiatal, Párizst, L ondont és Edinburght is m egjárt Ba­ logh Ferenc vezetésével. Az utóbbi m ár a századvégi ébredési mozgalm akkal is kapcsolatot talált és azoknak hatását is közvetítette. Mindezzel azonban az ár ellen evezett, és nem tu d o tt döntő változást előidézni a Kollé­ gium ban művelt teológia szellemiségében. Ahogy természetes folyam atnak m ondhatjuk az erede­ tileg egységes iskola tagozatokra különülését, éppen úgy történeti szükségszerűség érvényesült abban a törekvés­ ben is, hogy a de facto m ár egyetemként m űködő kollégi­ umi tagozatok az orvostudom ányi kar hozzáadásával önálló állami egyetemmé váljanak. Ez a törekvés 1912ben vezetett eredményre, de a hittudom ányi kar — a Kollégium kötelékében felállított lelkészképző intézettel 324

karöltve — csak 1914-ben kezdte meg egyetemi m űködé­ sét. Az utóbbit nem az egyetemi k ar ellensúlyozására szervezték; a kettő között tanbeli különbség soha nem is volt. Az viszont kétségtelen, és ez a történelm i helyzet mély­ reható m egváltozásából is következett, hogy a különb­ ség, sőt ellentét, vagy röviden : a diastasis — a keresztyén üdvüzenet és a világi kultúra között m ost m ár mindin­ kább tudatossá vált. Nem m intha az egyetemi hittudo­ mányi karra bármilyen kényszer nehezedett volna vala­ miféle „kincstári” ideológia elfogadására. U tólag erős bírálatok hangzottak el egyes teológiai professzoroknak az első világháború kitörése utáni megnyilatkozásairól, de ezek megértéséhez, ha nem is igazolásához, — az idevágó külföldi példákat is figyelembe kell venni.31 Az egyetemi karnak 1914-től 1950-ig, a Kollégium köteléké­ be visszatéréséig mindössze húsz professzora volt, akik Zoványi Jenő minősítése szerint egy kivételével „hitvallá­ sos szellemben m űködtek”32 Ezt Zoványi 1959-ben nem dicséretképpen írta. Az egy kivétel ő maga volt, mert még Ferenczy G yulát is a hitvallásos teológusok közé számí­ totta, aki pedig 1919-ben egyhangú határozattá lett ja ­ vaslatot tett, hogy a kar a kikiáltott proletárhatalm at úgy üdvözölje, m int „a N ázáreti hirdette istenországát”.33 Varga Z oltánnak valószínűleg igaza van abban, hogy ezt Ferenczy G yula — talán más kari tagokkal együtt — nem „m entőakció” szándékával, hanem egy jobb jövő reményével m ondta, jóllehet — am int ugyancsak Varga Zoltán m ondja — reményeiket „kispolgári illúziók” táp­ lálták.34 V alóban: m int a felvilágosodás egész története folyamán, m ost ismét a „Verbürgrelichung” esete jelent­ kezett: a keresztyén üdvüzenet kulcsfogalma, az „Isten országa”, m int bizonyos (főleg polgári jellegű) kultúresz­ mények szabadon használható „code”-ja szerepelt, mint ahogy a kényszernyugdíjazott Ferenczy G yula néhány év múlva a keresztyén eszkhatológia kulcsfogalmait hasz­ nálta úgy, m int egy m ost m ár inkább nacionalista kultúr­ eszmények kifejezésére való chiffre-készletet.35 Végered­ ményben azonban ez pontosan a liberális teológia alap­ meggyőződése: a végső valóság az ember vallása mint „ein wesentliches Element des menschlichen Geistes” (Schleiermacher), amelyhez képest a Biblia és a hitvallá­ sok m ásodlagos, levezetett, szabadon kezelhető formák. Az első világháború végével kezdődő korszakot a dias­ tasis-élmény erősödése jellemzi. Az addig Debrecenben is erősen ható német protestáns teológiát hordozó német idealizmus épülete összeomlott, és, am int kiderült, sem a helyére lépő egzisztencializmus, sem a felvilágosodás­ ihlette szélsőséges individualizmusnak (Nietzsche) a népi és faji fanatizm usba való átcsapása („D u bist nichts, das Volk ist alles) nem segítette a protestáns teológiát m on­ danivalójának újból való kontextualizálásában. A hittu­ dományi kar hallgatói a „civill” tárgyakat más karokon hallgatták, és nem jelentett segítséget nekik sem az, hogy a német idealizmus még a harm incas években is úgy jelent meg előttük, m int a teológia hordozására alkalmas norm atív filozófia, sem az, hogy a m ásodik világháborút követő „személyi kultusz” éveiben professzoruknak arról a kívánságáról tanultak, hogy a reform átus egyház és teológia a születő új világ „felépítményei” legyenek.36 De előbb még meg kellett érni a „krízis teológiát”, a néme­ tországi „egyházi harcot”, a „hitvalló egyház” fellépését. A kar tagjai nem helyezkedtek szembe a Bethlen-féle konszolidáció és a Klebesberg-féle kultúrpolitika elgon­

dolásaival, de a közélet neobarokk szellemisége idegen volt szám ukra és a nacionalizmus szélsőséges megnyilat­ kozásaival m ár a húszas években szembeszálltak. A deb­ receni egyetemen művelt teológiának nem csekély része volt abban, hogy a hallgatók és az innen kikerülő lelké­ szek körében a „német keresztyénekéhez” hasonló cso­ portosulások és tendenciák nem tám adtak. Nemcsak a professzorok, hanem a diákok között is némelyek m ár a harmincas évek elején jelezték a hitlerizmus veszélyét, majd azzal szembeszállva a k ar volt kiváló diákja, a Kollégium volt széniora, ifj. Varga Zsigmond életét adta keresztyén hitéért.37 A m agyarországi „holocaust” kifej­ letét a kar hallgatói m ár nem együtt élték át, m ert a deportálások elkezdésekor m ár nem voltak Debrecen­ ben, m iután az ország német megszállása után ham aro­ san felkerültek helyiségeinkre a táblák: „E intritt auch Angehörigen der W ehrm acht und Waffen SS strengstens verboten! D er Deutsche Befehlshaber im Operationsge­ biet O stungarn.” A város felszabadulása után csak néhány hét telt el, am ikor a katonai parancsnokság utasítására megkezdő­ dött az egyetemen a tanítás. Egyelőre betört ablakú, fűtetlen termekben egy-két diákkal. De aztán előkerült a hallgatóság, m ajd néhány év múlva a sárospataki iskola megszűnése u tán az ottani diákok egy része is csatlako­ zott. E kkorra m ár ismét a Kollégium falai között vol­ tunk, még pedig szervezetileg is, m iután az állam a hittu­ dom ányi k aro k at megszüntette. A kar és az ifjúság szellemiségét ekkor a diastasisélmény úgy határozta meg, hogy Isten igazságos ítéleté­ ről beszéltünk, amely kishitűségünkért, szeretetlenségün­ kért, passzivitásunkért megérdemelten sújtott minket. Másfelől egy új kultúrszintézisnek még a körvonalai sem m utatkoztak. Nemcsak azért nem, m ert kívülről is éppen a diastasist hangsúlyozták, hanem azért sem, m ert nyil­ vánvalóvá lett a Descartes óta egymást követő gondolati rendszerekkel szövetségre lépő és közben teljesen emberközpontúvá vált teológia csődje. Olyasmiről, hogy a diá­ kok egyhangú lelkesedéssel valamely híres gondolkozó arcképét kifüggesszék és azt körülujjongják, m int ahogy Cartesius és Coccejus képeivel tették 1703-ban, szó sem lehetett.38 De ennél sokkal fontosabb volt annak a pozitív átélé­ se, am it egy akkoriban nagyon elterjedt könyv címe így nevezett: „renouveau Biblique” . H a csak a kulturális élet gyors szekularizálódásának m egtapasztalásáról lett vol­ na szó, ez az önkéntes vagy kényszerű elgettósodáshoz vezetett volna. De a diastasis bibliai élményében, m int ahogy például Ézsaiás próféta elhívási látom ásában meg­ figyelhetjük, az Isten szentségének világa és a mi világunk közötti „végtelen kvalitatív különbség” megérzésén túl ott van a felajánlott felülről jövő segítség is m int erő, felszabadulás, világosság. A „bibliai megújulás” m ár a két világháború között elkezdődött; az úgynevezett „dia­ lektika teológiától” először éppen a biblicitás leckéjét tanultuk meg. A háború utáni diákság nagyobb része az ébredési m ozgalm ak neveltje volt. H abár az ébredési mozgalm ak elm últak, a Szentírás iránti tisztelet megma­ radt. Ennek a „bibliai m egújulásnak” kifejezései lettek később az új bibliafordítás és az egész Bibliára kiterjedő kom m entár régi célkitűzésének megvalósítása az ún. „Ju­ bileumi K om m entár” kiadásával. Nincs ellentétben sem a biblicitással, sem teológiánk hitvallásos jellegével an­ nak ökumenikus orientáltsága sem. Az ökumenikus

mozgalom ban az országok közötti érintkezés m ost m ár eltűnni kezdő akadályai ellenére intenzívebben részt ve­ hettünk az utóbbi évtizedekben, m int az Egyházak Világ­ tanácsának m egalakulása előtt. M ár az egyetemi keret­ ből való kiválásunk után jö tt létre az ökum enika külön tanszéke. Ennél még fontosabb a peregrináció alkalm ai­ nak kitágulása. T öbb nyugati látogatónknak feltűnt, hogy Bultmann teológiájának kisebb volt a hatása nálunk, m int más európai egyházakban. Ennek egyik oka az volt, hogy a külföldjárás nehézségei m iatt csak keveseknek állt m ód­ jában, hogy ezzel a teológiával és ennek előfeltevéseivel megismerkedjenek, másfelől pedig az ún. „személyi kul­ tusz korában” sokkal egzisztenciálisabb egyházi problé­ m ákkal volt dolgunk, semhogy Bultm ann Heidegger-féle egzistencializmusával vesződhettünk volna. A nyugatné­ met „gazdasági csodával” körülbelül egyidejű „m ásodik felvilágosodás” hullámverései sem ju to ttak el hozzánk, és bizonyára ez is hozzátartozik annak m agyarázatához, hogy legkomolyabb diákjaink és fiatal lelkészeink teoló­ giai álláspontját mai ökumenikus szóhasználattal „evangelikálisnak” lehetne mondani. Nem „fundam entalis­ ták”, még annyira sem, m int annak idején a budapesti teológiai akadém ia „történelm i kálvinistái”, és nem is „barthiánusok” , m ert Barth hatalm as irodalmi termelé­ sét M agyarországgal való szoros személyi kapcsolatai ellenére csak kevesen ismerték igazán. Századunk refor­ m átus teológiájának legfontosabb teologum enonját, az egyetemes kiválasztás tanát Barth 1936-ban éppen a deb­ receni Kollégium dísztermében terjesztette elő első ízben. Ennek univerzalizmusa azonban sem Kálvin predestiná­ ció-tanával, sem általában az „evangelikális” gondolko­ zással nem kongeniális. Szociáletikai gondolataiból több elfogadásra talált, de eklektikus m ódon, m ert például sem a mi alapproblém áinkat tárgyaló „Die christliche Gemeinde im Wechsel der Staatsordnungen” című köny­ vét (1948), sem a kelet-európai egyházi vezetőkkel folyta­ tott és m a m ár folyam atosan m indinkább hozzáférhető levelezését sem tárgyalta eddig senki igazán alapos elem­ zéssel. H a a debreceni teológiát a mai igehirdetés tükré­ ben próbáljuk vizsgálni, akkor a nagyobb biblicitás pozi­ tívuma mellett főleg három kísértéssel találkozunk. Egyesek hajlam osak az üdvüzenet individualista leszűkí­ tésére. M ások a textus bibliai tartalm át mint kötelező gyakorlatot m ondják el, de érezhető m ódon a morális következményekre teszik a hangsúlyt, mégpedig közéleti vonatkozásban bizonyos sablonok szerint, némileg a m últ század eleji racionalista atyák módján. A ztán van­ nak, akik az exegetikai és dogm atikai korrektség mellett a kényelmetlen konkrétum okat vagy nem látják, vagy elkerülik. Olyan vitalitású teológia, mint amilyennel pél­ dául a német egyházi harc idején lehetett találkozni, nálunk jelenleg ritkán fordul elő. A teológia oktatásával mint külön témával természete­ sen nem foglalkozhatunk, de annak föltételei között há­ rom pozitívum ot meg kell említenünk. Az első a Kollégi­ um épületének teljes renoválása, amely lehetővé teszi a teológiai akadém ia megfelelő elhelyezését, noha a lét­ szám örvendetes emelkedése m iatt a helyhiány problém á­ ja kezd jelentkezni. M ásodszor az egyházkerület N agy­ könyvtárának gyors fejlődése, harm adszor pedig — főleg a külföldi hittestvérek ajándékából — jó szakirodalmi ellátottságunk. Végül hangsúlyozni kell, hogy a diastasis nem az utol­ 325

só szó. Az evangélium igazsága nem a szétválasztást, nem a távolságot akarja, hanem a közelséget, az adventet, a szolidaritást. Az incarnatio erejével be akar hatolni az emberek életébe és gondolkozásába. A jó értelemben vett „kontextualizáció” azt jelenti, hogy a teológiában tá r­ gyalt igazságoknak bele kell szövődniük (texo = szőni) a kortársak gondolatvilágába anélkül, hogy lényegüket elvesztenék, m int ahogy ez a keresztyénség nagy korsza­ kaiban történt. Innen a dialógus szükségessége, sőt pa­ rancsa. De nemcsak, sőt elsődlegesen nem is intellektuális té­ ren, hanem a szolgálatban, a diakóniában. Az atom kor félelmes problémáival, egy nukleáris háború fenyegetésé­ vel szembenézve, a saját országunkon belül az öngyilkos­ ságok, a születési ezrelék, az alkoholizm us statisztikájá­ nak, az erkölcsi norm ák megrendülésének láttán, a nihi­ lizmus és az „éljünk m agunknak!” filozófiájának széles körű elterjedésekor erejüket felülhaladó feladatok állnak a teológia művelői előtt is, amelyek a „laborando”-nak újra olyan súlyt adnak, m int azokban a korokban, am i­ kor a Kollégium életét legjobban áth ato tta az „orando” szellemisége. A diákság szolgálatra nevelése a Kollégium legszebb korszakaiban olyan természetes volt, mint a lélegzetvétel. „M i, akiket éget nem zetünkhöz és ebben levő Isten H ázához való szerelemnek tüze, — hirdeti a Kollégium egykori nagy diákja, Debreceni Em ber Pál — légyünk buzgó szeretői a m agunk vérének, csontjá­ nak. Kiki az ő tiszti és hivatala szerint, a ’m int segítheti, nemzete dolgát segítse.”39

rő monográfiák egész sorában foglalkozott, a Kollégium tanára, T óth Béla. Természetesen ő a hangsúlyt nem a teológiatörténeti, hanem inkább a kultúr- és pedagógiatörténeti vonatkozásokra helyezte. — 20. L. erre nézve különösképpen Bán Imre jeles m onográfiáját: „Apáczai Csere János”. Budapest 1958. — 21. „Egy fejezet a m agyar ref. ébredés történe­ t éből” . Budapest 1943. 6. l . — 22. Ez a feltételezés m egerősödik, ha K ornis G yulának a göttingai egyetemen érvényesülő tendenciák m agyar fogadtatásáról olvasunk. „A m agyar művelődés eszményei” . Budapest é. n. 288. skk. — 23. Még a nagyhatalm ú kollégiumi kurátor, a W olff-tanít­ vány Dom okos Lajos is csak azzal a „világos cautioval” javasolja Stosch dogm atikájának bevezetését, hogy a professzor a problem atikus helyeken és „m indenütt is . . . a Helvetica Confessio Tudom ányát tanítsa, és attól el ne menjen” . A Tiszántúli Ref. Egyházker. Levéltára. 1 ,1, p. 5. Erre az adatra Barcza József volt szíves felhívni figyelmemet. — Az „ésszerű orthodoxia” képviselői még meg voltak győződve az ész és az isteni kijelentés praestabilita harm óniájáról. Ám az utánuk következő és tényle­ gesen a liberális teológia hatása alatt álló professzorok sem fordultak szembe a hitvallásokkal (elsősorban a II. Helv. Hitvallással), hanem azokat részben mellőzték, részben egy mind következetesebben an tro p o ­ centrikus nézőpontból értékelték. Jóllehet a debreceni professzorok a kor jeles filozófusait meglehetősen ismerték, azokat követő külön teológiai iskolákat nem próbáltak alakítani. Nem volt nálunk igazi kantiánus vagy hegeliánus teológia. Az állítólag kantiánus Lengyel József írta azt a mélyen biblikus és hitvallásos éneket, amelyet azóta húsvétkor és im m ár több millió m agyar reform átus ember sírjánál énekeltek és ma is énekel­ nek. Schleiermachernek, a m odern prot. teológia atyjának hatása is csak áttételesen és más hatásokkal együtt érvényesült. — 24. Nagyon tanulsá­ gos ebből a szem pontból összehasonlítani két apa-fiú pár történetét. Az idősebb Köleséri Sámuel még a debreceni jellegű pu ritán kegyesség és ortodoxia képviselője volt, de igen tehetséges és igen rövid egyházi fellé­ pés után nagy világi karriert befutott fia m ár némelyek szerint csak azért szorgalmazta a vallási toleranciát, m ert ő maga m ár egy vallásban sem hitt, az életét pedig börtönben fejezte be. Az ellenreformációtól sokat szenvedett és jellegzetesen puritán id. Csécsi János Debreceni Ember Pál szerint „nagy orthodoxus theologus vala” (A sárospataki könyvtárban a „Collectio Tsétsiana” 6. darabja), ám az ifjabb Csécsi János m ár magáévé tette Roëll elvét, miszerint „ratio hum ana est principium et norm a cre­ dendorum ”, és úgy érezte, „se non esse vocatum ad pietatem , sed ad sapientiam ” . H orváth Cyrill: „A Csécsi-világból” . Sárospataki Füzetek 1905. 5., 12. l. — 25. A felvilágosodás hatása alatt álló moralizáló teológia svájci példáit illetően l. Paul Wernle m ár idézett művének különösen a II. kötetét. R okon gondolat Ném eth László hátrahagyott naplófeljegyzé­ sei között: „Isten és a vallás csak járószék az erkölcs talpraállásában” Czeglédy Sándor "H om ályból hom ályba” . Budapest 1977. II. kötet 5 6 0 . l. — 26. Wernle: i. m. II. 68. l. — 27. Az akkor még diák H atvani István nyerte meg a pályadíjat. — 28. Balogh Ferenc: A debreceni reform átus Kollégium története adattári rendszerben. Debrecen 1904. 3 2 1 . l. — 29. V.ö.: Révész I.: „A szatmárnémeti nemzeti z s in a t. . . ” Budapest 1947.2 1 . l. — 30. Less etikájának („Less G ottfried, a ’ Theologiának rendes Tanítója által íra­ JE G Y Z E T E K tott, most pedig Ném etből M agyarra fordíttatott T óth M ihály által.” Debrecen 1778) moralizáló racionalista jellegét m indjárt az 5 . l. követke­ 1. Az iskolák: seminarii ecclesiae. A szép hasonlat Révész Imre szerintző m ondata m utatja: „A ’ Keresztyén Vallásnak az okossággal való meg­ egyezését, és jó voltát semmi világosabban meg nem m utathatja, m int valószínűleg m elanchtoni eredetű (M agyar ref. egyháztörténet. Debrecen 1938. 263. l.) Az Articuli M aiores 64. (valójában) 65. articulusában. annak Erköltsi T udom ánya”. H a arra gondolunk, am it a m agyar refor­ Articuli ex verbo Dei etc. Debrecen 1567. R M K II., 105. l. Csak az m átus puritánusok annakidején teológiai alapon a jobbágyság intézmé­ nye ellen m ondtak, akkor meglepő, hogy a diákok még a 19. század elején 1792-ben közzétett iskolai törvény előszava m ondja ki, hogy „az iskolák is ezt tanulták Less könyvéből: „A ’ Keresztyéneknek nem tiltato tt meg, mind a polgári, mind az egyházi társadalom veteményes kertjei” . — 2. hogy rab-szolgákat, s’ örökös Jobbágyokat ne tartsanak I.K or 7:29, 21, Ugyancsak az Articuli M aiores 64. cikkelyében. 3. „ . . . artificem de úgy kell azokkal bánni, m int atyjokfiaival Efés. 6:9” . — 31. L. pl.: inethodi neminem esse meliorem A ristotele” .Idézi Révész Imre „Méliusz Karl Zuckmeyer: „Als w är's ein Stück von mir. Erinnerungen” . F ra n k ­ és K álvin” c. tanulm ányában. A „Kálvin és a kálvinizmus” c. kötetben. furt/M ain 1969. 171. skk.; Stefan Zweig: „A tegnap világa” . Budapest Debrecen 1936. 2 9 7 . l. — 4. U. o. — 5. L. erre nézve példának Keresszegi H. István kátém agyarázatainak elemzését a szerzőtől a „Heidelbergi K áté 1981. 220 skk. — 32. L. egyháztörténeti Lexiconában (Budapest 1977) a „Debreceni tudom ányegyetem ref. hittudom ányi kara” címszónál. L. a M agyarországon” c. kötetben. „Studia et Acta Ecclesiasticae” Budapest kar jegyzőkönyvét 1919. március 26-án ta rto tt üléséről. — 33. „A D ebre­ 1965. —Voltak kivételek is. Félegyházi Tam ás például határozott szán­ ceni Tudományegyetem története. I. 1914-1944. Debrecen é. n. 91. sk. K. dékkal úgy dolgozta ki népszerű teológiáját, hogy azt az iskolás okfejtés­ Barth a „Verbürgerlichung” fogalm át nyilván alkalm asnak tartja a felvi­ ben és m ódszerekben járatlan atyafiak is használhassák. „Az kereztieni lágosodás szellemében fogant teológia egyik igen lényeges vonásának igaz hitnek részeiről való tanítás. . . ” Debrecen 1583. 3-dik, bővített kifejezésére. „C hristentum heisst moralisches, heisst bürgerliches Chris­ kiadás és az ehhez csatolt káté. — 6. L. M akkai László fejtegetését a tentum , oder es ist kein C hristentum ”. I. m. 79. skk. „Christentum , oder diáklázadásokról. A „Debrecen története” c. m ű I. kötetében. Debrecen es ist kein C hristentum ” —következnék abból a teológiából, amely a 1984. 6 6 9 . l. — 7. A „Nagy M artonfalvi Györgynek . . . Szent H istóriája” keresztyén kijelentésigazság fő vagy egyetlen értelm ét az ésszerű polgári c. könyv előszavában írja a posthum usz mű kiadója, Szilágyi Tönkő m orál értékeinek garantálásában, védelmében és előm ozdításában látta. M árton. Debrecen 1681. — 8. „A szatm árném eti nemzeti zsinat és az első I. m. 7 9 . l. — 34. Papp-Váry Elemérné „M agyar Hiszekegyére” vonatko­ m agyar reform átus ébredés.” Budapest 1947. 9 . l. — 9. Puritánus m ozgal­ zó kérdését így teszi fel és válaszolja meg: „M it tesz M agyarország mak a m agyar ref. egyház történetében. Budapest 1911. 30. l. — 10. feltám adásában hinni?” . Felelet: „A zt igaznak tartani, hozzá ragaszkod­ Ugyanígy az „Exegesis M deullae Am esianae” I. kötetében is. V.ö.: M ak­ ni és aszerint élni” . A T ízparancsolat rejtjelezését hasonló szellemben kai László: „A m agyar puritánusok harca a feudalizmus ellen” . Bp. feloldva m egm utatja, hogyan lehet „ezt a zsidó nemzeti törvényt m agyar 1952.; Révész L.: I. m. — 11. „Egy fejezet a m agyar reform átus ébredés törvénnyé átform álni. Íme az első parancsolat: „Én vagyok az Úr, a te történetéből.” Debrecen 1943. 7 . l. — 12. „W ade M ecum ”. 2 7 9 . l. — 13. Istened, aki kihoztalak téged Ázsiából, a pusztulásnak földjéről. Új hazát L. pl.: F. G. Beardsley: „A H istory o f American Revivals”. New Y ork adtam néked a D una—Tisza táján és o tt ezer esztendeig takargattalak, 1904; O tto Riecker: D as evangelistische W ort. Pneumatologie und Psy­ ellenségeid ellen m egoltalm aztalak és a mai nyom orúságodból is kim ente­ chologie der evangelistischen Bewegung” . Bertelsmann-Verglag 1935. lek és újra nagy néppé teszlek, ha nem lesznek idegen isteneid én előttem ” . — 14. Az „ó- és újprotestantizm us” fogalm ainak tartalm ára nézve l. Ferenczy G yula 1925-ben természetesen még nem tudhatta, hová vezet Troeltsch dolgozatát: „Die Bedetung des Protestantism us für die Entste­ m ajd a nemzeti törvénynek a kijelentett törvény fölé emelése a Hitler-féle hung der m odernen W elt” : M ünchen & Berlin 1906. 15. skk. — 15. „Die „H arm adik Birodalom ” faji-népi teológiájában. Ferenczy Gyula életének prot. Theologie im 19. Jahrhundert” . Zürich 1946. 21. és 84. l. — 16. pozitív vonásaira figyelve feltételezhetjük, hogy — ha megérte volna a Zoványi állapítja meg ezt róla. „Z. J. cikkei a Theol. Lexicon részére” . kritikus éveket —nem m ent volna tovább ezen az úton, mint Wilhelm Budapest 1940. 541. l . V.ö. Szabó Géza: „A m agyar ref. orthodoxia” . Stapel (Der christliche Staatsm ann. H am burg 1932; Die Kirche Christi Budapest 1943. 131. sk. — 17. K arl Barth: „Kirchliche D ogm atik” IV/1. und der Staat Hitlers. H am burg 1933) és Friedrich G ogarten (Einheit von Zürich 1953. 58. l . — 18. L. pl.: Feym ann: „M ai fizika” . 1. M űszaki Evangelium und Volkstum ? H am burg 1934; Isten Volksgesetz G ottesge­ Könyvkiadó. Budapest 1970. — 19. Az egymást követő gondolkozási setz? Ham burg 1934) követője. De 1919-ben és 1925-ben tett és itt idézett áram latok debreceni hatásával körülbelül a kantiazmusig gondos és úttö­

326

nyilatkozataira igazán nem lehet m ondani, hogy azok a „hitvallások szellemét” fejeznek ki. Ferenczy G yula: K álvinista kis káté. Debrecen 1925. 27., 6 6 . l. — 35. K arácsony Sándor: „A teljes Írás Istentől ihletett”. Exodus kiadás. Budapest 1949.4 . l. — 36. Peter K arner: Die evangelische Gemeinde H. B. in Wien. Wien 1986. 206. l. — 37. Zoványi fontosnak

tartja hangsúlyozni, hogy a debreceni kollégiumi diákok „kizárólag” Coccejus és Cartesius képmásaival tették ezt. A Tiszántúli Reform átus Egyházkerület története” . Debrecen 1939. 42. l. — 38. A 264. jelzetű kézirat a sárospataki N agykönyvtárban. 263. l. Idézet Debreceni Ember Pál egyik prédikációjából.

A meg nem nevezett Isten ismeretéről Az, ami itt következik, egyrészt a „theologia natu ralis” körébe sorolható, mivel az emberi egzisztencia némely általános tényének feltárásával próbálkozunk. M ásrészt viszont olyan teológia, am it mindig is o tt lehetett találni m indazon keresztyén könyvek címlapján, amit a puszta semleges racionalitáson, illetve az általános vallási érzé­ ken túlm enően a keresztyén hitben való aktív elkötele­ zettség jegyében szerzettek. Lehet, hogy az általam itt felvetett kérdés elég kímélet­ len. Biztos, hogy vannak olyan konkrét helyzetek, am e­ lyekben ezt kérdezni túlzott aggályosság vagy éppen illet­ lenség lenne. Szerintem viszont ez olyan kérdés, ami a gondolkodó emberek közt mindig újra felmerül, és empi­ rikus szem pontból is lényeges. Nagyjából így fogalm azhatjuk meg: Olyan emberek­ kel szemben, akik sosem használnák ezt a szót, hogy „Isten”,vagy olyanokkal szemben, akik m ásként nevezik mint én, vagy olyanokkal szemben, akik tagadják szava­ ikkal létezését, lehetséges-e egyáltalán annak megítélése, hogy ismerik vagy nem ismerik azt az Istent, akiről jó m a­ gam úgy vélem, hogy keresztyén hitem révén közöm van hozzá? Vagy más oldalról: m iként értelmezzem azt, hogy némelyekkel szemben viszont, akikkel ugyan azonos megfogalmazásokat használunk, a közös szókincs dacá­ ra gyakran mégis az a gyanúm, hogy nem ugyanarról az Istenről beszélünk? E kérdés m ost áprilisban két éve különösen is figyel­ mem fókuszába került, am ikor is egyházi vezetők cso­ portjában egyhetes dialógus résztvevőjeként a V atikán vendége voltam. A K úria osztályainak és titkárságainak egész sorával megismerkedve különösen is két olyan ta­ lálkozásban volt részünk, amelyek két, egymástól egé­ szen elütő felfogás sarkpontjain álltak. A H ittani K ong­ regációban, amelynek élén a rendkívül intelligens és kép­ zett Ratzinger kardinális áll, olyan álláspontot képvisel­ tek, amely — furcsa m ódon — többünknek a skolaszti­ kus kálvinista protestantizm ust ju tta tta eszébe. H a igaz, hogy Isten kijelentette m agát nekünk üdvösségünkre, így szólt az érvelés, akkor ebből az következik, hogy a ke­ zünkbe ad o tt elegendő egyértelmű igazságot ahhoz, hogy azt annak megfelelő, egyértelmű megfogalm azásokban ki is fejezhessük. Az igazság nem cél, am it a teológiai form ulázásnak közelítenie kellene. R ánk egy teljesen ki­ m ondható, tanítható igazság bízatott. M ár maga a hívők gyülekezetében való részvétel, az eucharisztikus közös­ ségben való osztozás, vagy egyáltalán Isten ismerete fel­ teszi azt a készséget, hogy valaki elfogadja azokat az igazságokat, és Istennek azokat a megnevezéseit, amelye­ ket az egyház tanítói hivatala révén hitelesít: ami a hit megfogalm azott „lényege”. Néhány órával ezután, kontrasztként, a Nem-Keresz­ A szerzőnek az Edinburgh-i Teológiai F akultás vallásfilozófiai tanárának a Budapesti Reform átus Teológiai A kadém ián 1987. április 8-án elhang­ zott előadása

tyének titkárságán beszélgetve, ahol a m unkatársak más hitek vallóival való dialógusra specializáltakból állottak, a kép egészen m ásként festett. Itt azt hangsúlyozták jónéhányszor, hogy olyan emberek is, akiknek megfogal­ mazásai teljesen összeegyeztethetetlenek az elfogadott katolikus tanokkal, Isten bensőséges ismeretében állhat­ nak. Ezen az osztályon a missziót olyan kölcsönös dialó­ gusként értelmezték, ahol Isten igazságát a párbeszéd résztvevői kölcsönösen kapják és adják egymásnak. Ami persze egy sor kérdést vetett fel azzal kapcsolatban, hogy mennyiben azonosíthatja m agát valaki más hitek és más kultúrák szempontjaival. M árm ost azokon a szinteken, ahol mi m agunk o tth o ­ nosabbak vagyunk, ha pl. valaki az Edinburgh-i Teoló­ giai Fakultáson tanít, vagy m ondjuk Budapesten, ezzel a problémával ugyanilyen szembeszökően találkozha­ tunk. Nem is kell az embernek alapjaiban szkeptikusnak lenni szavaink és m ondataink valóság-kifejező lehetősé­ gei iránt, elég arra gondolnunk, és ez az egyszerű tény elég kijózanító lehet, hogy hányféle értelmezés szokott származni egyetlen teológiai állításból, amit az ember tesz. A legtöbb vallás hagyományos szavait történelme során rárakódott rétegek vonják be, m int a hajó fenekét a kagylók, és jó csomó mosóvízbe kerül, míg sikerül rájönni, hogy egy adott beszélő mit is gondol egy köz­ használatú szó kim ondásakor. Amit Ireneus értett azon, hogy Istent hatalm asnak nevezte, az nem ugyanaz volt, amit Kálvin értett ezalatt. Amit az izraeliták Isten bíró­ volta alatt értettek, az nem ugyanaz volt, mint amit Loyolai Szent Ignác erről gondolt. Amit az 5. századi bizánciak értettek azon, hogy Istent Szentháromságnak nevezték, az nem az volt, amit a zsidók és a muzulm ánok gyakran triteizm usnak gyanítanak a keresztyénséggel kapcsolatban. És am it bármely művelt vagy kevésbé m ű­ velt mai Isten-ről beszélő gondol, miközben ezt a nevet használja, az valószínűleg valamennyire el fog térni a régi használati m ódok bármelyikétől, és bizonyára sok mai használati m ódtól is. A legtöbb ember azonban egyáltalán nincs tudatában ezeknek a rétegeknek, am ik pedig ott vannak az ő vallási világa nyelvezetében is, és a legtöbbször kiszolgáltatottja azoknak a szavaknak, amiket tanult. Így aztán akaratla­ nul is belevisznek a m últ szavaiba olyan jelentéseket, amik a m ához tartoznak, és azt gondolják, hogy ezek a jelentések mindig is ott voltak. (Azt hallják pl. hogy „Isten három személyben”, és azt gondolják, hogy a három személy három individuális psziché.) G yakorlati­ lag a vallási nyelvezet egy bizonyos rétegének csapdájába esnek, vagy olykor egyetlen szerző interpretálásának csapdájába, és aztán ennek a szóhasználati m ódnak az asszociációi és rezonanciái kapcsolódnak szám ukra ah­ hoz a szóhoz, akárhol is olvassák vagy találkoznak vele. A legtöbb ember a m aga vallási szókincsét vagy teljesen értelmezés nélkül, az „önkéntelen használat” révén örök­ 327

li, vagy pedig egy igen szűkös összefüggésrendszeren be­ lüli, minimális értelmezéssel. Hogy ettől az em ber kom olyan megrémül, az nem azért van, m ert akadém ikus értelemben hiba esett, ha­ gyom ányokat összekevertek, szövegeket félreértettek. Ennél emberközelibb dologról van szó. A tragédia ugya­ nis inkább az, hogy így sokan túlságosan könnyen bele­ csúsznak egy ad o tt vallási nyelv bizonyos fajta használa­ tába, és — úgy lehet — sosem tanulják meg, hogyan legyenek őszinték az iránt, am it saját egzisztenciájuk fenom enológiájának lehetne nevezni. Egy olyan vallási nyelvezetbe tanulnak bele, ami kényszerzubbonyba zárja a saját lehetőségeiket, ami az egyetlen elfogadható vonat­ kozási keretté lesz szám ukra, és ami aztán leszűkíti a m ásoknak adott válaszaikat, akik nem ugyanúgy nevezik meg Istent, mint ők. Vegyünk pl. egy olyan kisgyermeket, aki a keresztyén közösség hallótávolán belül nő fel. Tegyük fel, hogy azok közé tartozunk, akik úgy hiszik, vagy azt a gondolatot dédelgetik, hogy a gyermek olyan lény, aki valamilyen valóságos m ódon „ismeri Istent”, mielőtt verbalizálni vagy konceptualizálni tudna. Ez a feltevésünk nem csak érzelgős rom antika lenne, hanem annak az ÚSZ-i tétel­ nek is megszépített változata, hogy „ilyeneké a mennyek országa”. De tegyük m ost azt is fel, hogy a kisgyermek szeretetre való képessége, közvetlensége, am it az önérzet még nem kezdett ki, aztán a dühének a valódisága, meg a világban érvényes társadalm i konvenciók minden to­ vábbi nélküli lebecsülése stb. Istennel való kapcsolatának megnyilvánulásai. Ahogy azonban ez a gyermek nőni fog, hall és kihall­ gat szavakat Istenről. Felfogja, hogy Istennel lehet pl. beszélni, és azon elmélkedik, miként. Talán azonosítja Isten hangját azzal, ami a Bibliában található, talán azzal, ami az ember lelkiismeretében van, vagy pedig bizonyos egészen különleges lelki m egtapasztalások m o­ m entum aival (Sámuel, Saul-Pál, a klasszikus megtérésél­ mények stb.). Lassanként, ha ez így m arad, a gyermek Isten közléseit az ilyen elszigetelt epizódokra korlátozza, melyek általában a norm álistól igencsak eltérő élmények, vagy pedig, liberálisabb neveltetés esetén, a saját tulajdon etikai meggyőződésével, esetleg valamilyen vallásos te­ kintély, vagy szöveg előírásaival. H a aztán ez így egyszer végbement, Istennek az az „ismerete”, mely a gyermeki egzisztenciában (sejthetően) o tt rejlett, kezd kihunyni, elenyészik, sokszor teljesen semmivé lesz. M ert a felnö­ vekvő gyermek, mihelyt kételyei tám adnak a természetfe­ letti tapasztalatokkal, vagy az abszolút etikai tekinté­ lyekkel kapcsolatban, azonnal agnosztikussá lesz Isten iránt is. A megnevezett Istent aláásták a kételyek, és a meg nem nevezett Istent nem sikerült felismerni. De azt hiszem, itt az ideje, hogy jobban kifejtsem, mit is értek a „meg nem nevezett Isten”-en, akit esetleg ismer­ het a gyermek is, vagy az egyházon kívüli is, sőt, az aktív ateista is. M időn előadásom kezdetén arra utaltam , hogy „ott található a keresztyén könyvek cím lapján”, akkor ezt azért m ondtam , hogy elhatároljam m agam at, egye­ bek közt azoktól a természet-teológiai iskoláktól, melyek egy végtelen „első o k ”, vagy „erkölcsi abszolútum ” ob­ jektive kényszerítő erejű hite mellett törnek lándzsát. Előadásom tétele, hogy a „meg nem nevezett Isten”, ha mégis nevén hívjuk, valójában a Szentháromság Isten. Hosszú kitérőt igényelne, ha meg akarnám indokolni, m iért vagyok erről meggyőződve, dacára korunk m ind­ 328

azon erőteljes érveléseinek, miszerint e tan nem egyéb a hagyom ány egyik lehetetlen metafizikai tételének m egkö­ vesedett darabjánál. Meggyőződésem szerint persze az sem lenne helyes, ha a trinitárius form ulázást egyszerűen csak azért fogadnánk el, mivelhogy ez az uralkodó ha­ gyomány. A nnak is tudatában vagyok, egy fedél alatt élve férjemmel, hogy kom oly exegetikai kérdések merül­ nek fel azzal kapcsolatban, hogy e tan miként áll meg a posztkritikai bibliatudom ány eredményeivel szemben. Ennek ellenére teológusként azzal a meggyőződéssel dol­ gozom, hogy a trinitárius formulázás részletkérdései m ind részei annak a nagy gyötrődésnek, aminek magam is részese kívánok lenni; egy olyan gyötrődésnek, ami arra irányul, hogy megkíséreljük megfogalmazni a szere­ tet és a szabadság őseredeti jelenlétét Isten lényében, úgyszólván mintegy függetlenül a világgal való kapcsola­ tától. Az ezt illető kritikák dacára ezt a területet tartom annak, amelyen világosan m egkülönböztethető a keresz­ tyén Isten a legkülönbözőbb természeti teizmusok elkép­ zeléseitől és felfogásától, továbbá a panteizm usnak attól a „m indenütt jelenlévő szellemi valóságától”, amely egyenlő távra van m indentől és m indenkitől; vagy attól az eszperantó istentől, akit az összehasonlító vallástörté­ net párolt le magának. A m ikor azt m ondom , hogy ezt az Istent megnevezés nélkül is ismerheti a gyermek, az egyházon kívüli, vagy az ateista is, akkor azonban mégsem azt állítom, hogy erre születésénél fogva köteles és képes is. Természetesen csábító teológiai axióma lenne, hogy minden ember a priori ismeri Istent. Ezzel kikerülhetnénk a szelektív ki­ választáshoz kapcsolódó teodicea-kérdést, jogalapot ad­ hatnánk a m últ barbár eretneküldöző türelmetlenségei­ nek és inkvizícióinak elítéléséhez. H a ugyanis m indenki­ ről feltesszük, hogy ismeri Istent, akkor Isten kegyelmes­ sége jobban előtérbe kerül, és mi is készebbek leszünk egymás hitének megértőbb olvasataira. Ennek ellenére úgy vélem, hogy döntő kim ondani: a meg nem nevezett Istent nem lehet automatikusan ismer­ ni. U taltam arra, hogy a keresztyén gondolkodást jellem­ ző Isten-ontológia lényegéhez tartozik a szeretet és a szabadság kölcsönössége. Önellentmondás lenne, hogy egy ilyen lényű Isten kikényszerítené m agának a választ, akár még episztemológiai szinten is. K ülönösen is így van ez, ha az „ismerni” szó sémi felhangjait is tekintetbe vesszük, amely a korai egyházi gondolkodást is megszab­ ta, s amely olyan komplex elfogadást feltételez, amiben akarat és érzés éppúgy jelen van, m int az értelem. A meg­ ismerésben nem vagyunk passzívak, nem csupán elszen­ vedői vagyunk a velünk érintkezésbe kerülő világnak, és ugyanígy Istennek sem. A kár m ekkora legyen is Isten szabadságának az igénye vagy hívása velünk szemben — és itt univerzalisztikus összefüggésekre utalok — senki nem lehet Isten ismeretének kényszere alatt. Azt állítani, hogy ő univerzális elismerést követel m agának, a m in­ denható determ inista Istenhez való visszakanyarodás lenne. A liberális felfogás univerzális istenismerete elleni m á­ sik fenntartásom az, hogy Isten egzisztenciálisabb, ha akarjuk, politikaibb. A m ikor T hatcher asszonytól Szent Ferenc im áját hallom idézni, mellyel korm ányzásra hiva­ tott voltát kívánja igazolni a legfrissebb torpedókészít­ mény bölcsőjénél egy hadianyaggyárban; vagy am ikor Ian Paisley tiszteletes pápa elleni csőcselék-mozgósító frázisait hallgatom ; vagy am ikor egy további vatikáni

kardinális azt mondja, hogy a válás azért lehetetlen, m ert Isten törvényének semmi köze az emberi m egtapasztalás­ hoz, akkor egyszerűen nem hiszem, hogy ugyanarról az Istenről beszélnénk. Meggyőződésem, hogy igazságot kell szolgáltatnunk a próféták és apostolok bíráló, meg­ osztást hozó, konfliktuskeltő Istenének. Természetesen a saját m agabiztosságom is, hogy ti. én lennék egyedül az, aki csak ismerem őt, megfelelő elle­ nőrzésre szorul, többféle újszövetségi intés szellemében is, pl. a búza és a konkoly példázatára gondolva, vagy az önigazultságnak az eszkatologikus sokkokkal való gya­ kori ütköztetésére stb. Valójában, bizonyos értelemben egy olyan eucharisztikus közösség tagjának kell tekinte­ nem m agam at (lazán véve a dolgot), amelyben o tt va­ gyok én is, Thatcher asszony is, Ian Paisley is, és K norr kardinális is. De, Isten engem úgy segéljen, azt m ár nem hiszem, hogy ezeknek az embereknek a különböző meg­ győződése és felfogása egyenlő távra lenne Isten igazsá­ gától. Ezek némelyike az én szememben nem m ás, mint otrom ba m egtapodása az abban az Istenben való hűséges hitnek, akinek megismerésében én is utazom . És akkor m ár inkább kockáztatom azt, hogy Isten rostájában az el nem kötelezett semlegesek közé hulljak. Amit tehát jóm agam keresek, m időn a megkerülhetet­ len egzisztenciális konfrontációba belemegyek, az egy olyan mérce, amely elég érzékeny ahhoz, hogy mélyebbre hasson az emberek kim ondott szavainál, de mégis elég körülhatárolt ahhoz, hogy lényegi különbséget tudjon kim utatni azok közt, akik ismerik Istent és akik nem. A legkézenfekvőbb és történelmileg is hitelesített jelölt erre a szerepre az, am it a hagyom ány a „Lélek gyümöl­ csének” nevez, s am it m anapság a felszabadítás teológu­ sai ortopraxisnak neveznek. Vagyis az, am ikor emberek enni adnak az éhezőnek, ruhát adnak a szegénynek, s az, am ikor valahol jóság, türelem, alázat stb. van. Ezeken a helyeken az em ber Isten m egvalósított ismeretével talál­ kozik, függetlenül attól, hogy ezek az emberek m it m on­ danak és m it nem. S ahol semmibe veszik a szegényt, kivetik a jövevényt, kínozzák a gyengét, kérkednek, és dicsérgetik a m aguk nagyszerű hűségét, o tt az ember ennek az ismeretnek a m egvalósított hiányával áll szem­ ben. Ez a felfogás igen vonzó, ez tűnik a legközelebbinek Jézus történelm i tanításához, és korrigálja vallásos törté­ nelmünk elvont, fejbeni tudásra és szövegekre koncentrá­ ló egyoldalúságát. M indazáltal még ebben az álláspont­ ban is van két olyan behatároló tényező, melyek végzete­ sek lehetnek, vagy legalábbis kom olyan megkérdőjelezik a tétel abszolútságát. Az első: am iként a szavak sokféle m ódon értelmezhe­ tők mindaddig, amíg csak sor nem kerül a kontextus, a nyelvi hagyom ány, a sajátos használatm ódok stb. p onto­ sítására használatukkal kapcsolatban, úgy egy ad o tt cse­ lekedet is csak a hozzátartozó szándék és interpretáció közegével együtt értelmezhető. Egyazon tett, egyazon eljárás két teljesen eltérő dolog lehet két különböző hely­ zetben. Vegyük pl. a szüzesség úgyvélt erényét, abban a minimális értelemben, ahogyan azt a nem-házas nemi ténykedéstől és a házas házasságon kívüli kapcsolattól tartózkodásaként értelmezni szokás. Ez történhet a hű­ ség állhatatosságából, meg abból is, hogy az illető úgy véli, tettét isteni szankcionálás követné. M ai világunkban egyre inkább eredhet abból, hogy az illető retteg az AIDS-től. R itkábban történhet az ösztönök fölött állás

vagy az ideológiai hovatartozás szimbolizálásaként is. A szexualitástól való tartózkodás egészen más színben tűnik fel, m időn ilyen összefüggésekben szemléljük. Úgy gondolom , a legtöbb cselekedet megnevezése pontatlan olyan finom ítások nélkül, amelyek feltárják a szükségle­ tek és a motivációk bensőséges területeit. Az ortopraxis­ ról ritkán m ondhatjuk el, hogy rendelkezik ezzel. A másik: és ez a teológiailag központibb kérdés. M eg­ van ebben annak a veszélye, am it a protestantizm us némelykor fel is ismert, m ikor is Isten ismeretét egynek vették az önigazult etikussággal. Nem szabad egyenlő­ ségjelet tenni a hívek közössége, meg azon nagyméretű lelkek csoportjai közé, akik egzisztenciális m egpróbálta­ tásaikat állhatatos hűséggel és egyértelmű etikai önmeg­ feleléssel állják. Természetesen megvan az Újszövetség­ ben az a követelmény, hogy hit és élet megfeleljenek egymásnak. Mégis, az evangélium döntő hangsúlya az átalakulás folyam atán van. A lutheri m ondás, hogy ’si­ mul iustus et peccator’ jó sum m ázata ennek. A látható szentség elérése lehet ugyan jele az Istenhez való közel­ ségnek, de semmiképp sem lehet azt az ő országa tagságá­ nak egyetlen kritériumává tenni. M ert az új közösség — a mi jelenünkben — olyan férfiakból és nőkből áll, akik Isten képére terem ttettek, s arra újjáterem ttettek; akik m induntalan elbuknak, de nem rögzülnek bele a bukottságba. A „Lélek gyümölcse” kritérium problem a­ tikussága abban áll, hogy teljesítményt követel, miköz­ ben a valóság gyakran közelebb áll a látom ás és teljesít­ mény evangélium keltette feszültségéhez. Ezért tehát azt állítom, hogy sem megvallása sem taga­ dása adott tételeknek, sem pedig megtevése vagy meg nem tevése adott cselekedeteknek önm agában nem alkal­ mas arra, hogy azt jelentse, az illető személy ismeri Istent. Ez, szerintem, csak olyan komplex m ódozat lehet, amely egyaránt m agába foglal gondolatot és gondolatrom bo­ lást, cselekedetet és cselekedettől való tartózkodást is. Előadásom hátralévő részében hadd próbáljam meg kifejteni, hogy m it értek ezen a komplex m ódozaton. Az újszövetségi híradás szerinti Isten-királyság tűnik szám om ra az átalakult egzisztencia am a közegének, melyben férfiak és nők a szeretetnek és szabadságnak abban a minőségében és távlatában részesednek, ami Isten; osztozva egymással a szeretetnek és szabadságnak abban a teljességében, ami Isten lényében, m int A tyának, Fiúnak és Szentiéleknek egym ásirántiságában megvan. Isten lényében a szabadság, nem a lehetőségek közti válogatás szabadsága, hanem olyan létmód, amely telje­ sen szabad annak kifejezésére, mégpedig m aradéktalanul és főleg kényszer alkalmazása nélkül, ami csak Isten létének igazi mivolta. Ebben a tekintetben a különböző teológiák egyik legszembeötlőbb s legkártékonyabb ant­ ropom orfizm usa szerintem az, am ikor Isten szabadságát a választás, lehetőségek közti válogatás kifejezéseinek keretében fogalmazzák meg. Istennek nem kell választa­ nia a lehetőségek között, mivel szám ára a lehetőség és a ténylegesség közti szakadék nem létező. Amit ő megte­ het, azt meg is teszi: és semmi olyan nincs, am it választ­ hato tt volna ugyan, de nem tette. Ez a meggyőződés van, úgy hiszem, Isten „actus purus”-ként való klasszikus keresztyén értelmezése m ögött is, ami élesen szembeáll a klasszikus természetteológia Isten m indenhatóságát ille­ tő problem atikájával, ahol is a dilemma pontosan az isteni választási lehetőségek fogalom körében íródik le, m int amelyek elengedhetetlenek Isten szabadságához. 329

H a az ezt illető élmény megértéséhez kapaszkodót kelle­ ne kínálni, hivatkozhatnánk a „szerelmesnek lenni” álla­ p ot különfajta form áira, ak ár egy m ásik emberrel, akár egy m űalkotással, ak ár egy politikai üggyel kapcsolat­ ban. Bizonyos lényeges tekintetben, egzisztenciálisan, nem azt érezzük ilyenkor, hogy mi választjuk ezeket. N em mi választunk úgy, hogy szerelembe esünk. H a pedig egyszer beleestünk, akkor nem passzívnak éljük meg m agunkat abban, hanem nagyon is aktiváltnak, m integy úgy m intha ebben az állapotban a másikkal együtt, a vele fennálló kapcsolatunk által lennénk maxi­ m álisan önm agunk. Az analógia természetesen érvényét veszti, ha túl messzire visszük. Az erotika hatalm a és a bensőségesség ereje nem tarth ató fenn hosszútávon, hogy a szükségletek és megszorítások mélyébe ne következne visszahullás, de szentimentalizálás és rom antifikálás nél­ kül, úgy hiszem, teljesen „eviláginak” számító élménye­ ink között rálelhetünk annak lüktetésére, m it is tesz Isten m ódján szabadnak lenni. E szabadság azonban nem tarth ató fenn a mi egzisz­ tenciánk keretei között. Vagy, még pontosabban szólva, ha mégis fenntartjuk, a világot válságba hozza és lincs­ hangulatot teremt. Éspedig azért, m ert egyebek közt összefügg olyan kényszerektől való függetlenséggel, mint a halál, a tér-idői korlátozottság, és az okság, melyek nagyon is hozzátartoznak véges egzisztenciánk feltételei­ hez. Van m ondanivalója a keresztyén teológiának arról, miért is léteznek ezek a kényszerek, s m ost anélkül, hogy erről külön előadást tartanék, hadd jelezzem, hogy nem tekintem ezeket Isten terem tő szándékához tartozónak, hanem olyasminek látom , am ik a világ bűnbeesettségé­ vel, az Isten szándékától való tudatos eltávolodással hoz­ hatók kapcsolatba. Ennek alapján állva az emberi lény eredeti, tulajdonképpeni rendeltetését abban láthatjuk, hogy el kell utasítania a véges egzisztencia feltételeivel való kiegyezést, és ha ez nem váltható pontosan körülha­ tárolt tettekre, akkor beváltható legalább „ellenállásra”, vagy legalábbis annak a hitnek elutasítására, hogy ez a kiegyezés lenne, amire terem ttettünk és hivattattunk vol­ na. Isten szabadsága azonban nem idegen és nem is szem­ benálló másik döntő vonásával, szeretetével. A teljesen csak Isten szabadságában megnyilvánuló létform a olyan szabadság, amely az összetartozás szabadsága, egy adni és elfogadni is tudó viszonymód, ahol az identitást nem a különállás és függetlenség teszi, hanem a közösségben való helyettesíthetetlenség, a résztvevők lét-kölcsönössé­ ge, vagyis teljes interdependenciája. (Még a görög p at­ risztika korának atyái sem azt állították a trinitás belső összefüggéseit vizsgálva, mely ténykedés egyébként márm ár konfidenciának tűnhet szemünkben, hogy a Fiú és Lélek „szubordináció”-ja valami hierarchikus függést je­ lentene, hanem azt m ondták, hogy az a szárm aztató kreativitás összefüggése.) Isten szabadsága a szeretet sza­ badsága. Az a kérdés tehát, hogy valaki ismeri-e Istent, legálta­ lánosabb értelemben megítélésem szerint azzal van össze­ függésben, hogy valaki ennek a szeretetnek és szabadság­ nak az emberi egzisztenciát feszültségben tartó jelenlété­ ben él-e vagy anélkül. Ennek meglétét sem nem bizonyít­ hatja, sem nem garantálhatja egyetlen ad o tt cselekedet. Az emberek rátapintanak, átélik és lereagálják e feszült­ ség egyik vagy m ásik aspektusát. Van úgy, hogy reagálá­ sukat nagyon is jelentős élményként élik meg. (Általános 330

dolog pl. hogy az emberek, ha két helyzetben is jelen kellene lenniök, melyek mindegyike fontos számukra, dühöngenek, hogy mindenki egyszerre csak egy helyen lehet. Ezt az érzést rendesen nem igen lehet érvényesíteni, hiszen m egtanulták, mégpedig éppen a vallásosak, hogy az egyszerre egy helyen létel az emberi lény természetes, megfelelő és helyénvaló állapota, s bárm i más igény ezen fölül hübrisz, gőg, mivel a m indenütt jelenvalóság szigo­ rúan Istennek van fenntartva. Így elfojtódik az a sejtés, hogy a szabadságban-való-szeretet egzisztenciális jelen­ tőségű szimultán jelenlét is lehet.) Bizonyos esetekben viszont az emberek a szembenállás és a m ásként vélekedés tüneteit észlelik m agukon, am ik a szeretetre és szabadságra való természeti képtelenség elégedetlenséget és sóvárgásérzetet keltő mivoltából foly­ nak, s am iket aztán a kozmosz szerkezetén kérnek szá­ mon. Ez a szembenállás jelentkezhet explicit ateizmus­ ban (ha az egyházilag tanított, megnevezett Isten a sza­ badság korlátja volt, m int ahogyan az több nyugati teo­ lógiáról el is m ondható, s pl. a francia egzisztencializmus tüntető ateizmusa ebben az összefüggésben nagyon is a meg nem nevezett Isten elismeréseként értendő). U gya­ nígy, az a névvel nevezett Isten, akit M arx m egtagadott, olyan valaki volt, aki kozmikus jogosítványt adott a m unkás és a m anager egymástól való elidegenedéséhez és különállásához, és ezért M arx politikai elszántsága is annak a meg nem nevezett Istennek elkötelezettségként értelmezhető, aki minket egymással olyan kapcsolatra hív, melyből senkit nem lehet kirekeszteni. Az esetek túlnyom ó részében az emberek nem elég képzettek ahhoz, hogy explicit tételeket kovácsoljanak, és egzisztenciájuk különböző szintjein tartoznak vagy nem tartoznak keresztyén közösséghez. Mégis azt gyaní­ tom , hogy az emberek óriási többségének van valamilyen fogalma vagy sejtése a meg nem nevezett Istenről, amely­ lyel kapcsolatban nem is engednek külső befolyásolások­ nak. A bevett ideológiát vagy a vallási kategóriákat ké­ szen kapják. Példának okáért megesik, hogy emberek csak a vigasztalás m om entum akor döbbennek rá, milyen rettenetes is a halál, mennyire lerombolja világgal való kapcsolatukat. M ert általánosságban beletörődik az ér­ telem, s talán a szív is, hogy a halál biológiailag szükségszerű és egyetemes jelenség, és a józan ész és a társadalm i konvenciók is megkövetelik, hogy az ember az elveszett kedves hiánya ellenére is tovább tudjon lépni és helytáll­ jon, noha az egész bizonyosan m eghalt és el is temették. Csupán a szerelmes szeretet kérlelhetetlen visszautasítta­ tása jelzi az igazságot: a világ nem „ugyanaz, mínusz egyvalaki” , ha m eghalt egy ember. H anem összedőlt. A szeretet szám ára az „ugyanaz, mínusz egy valaki” világ nem világ, ugyanannyira, hogy a terem tett világ kerek voltának visszaállíthatatlansága akár a szerelmes halálát is eredményezheti, igazolva a világ összedőltségét. Még a gyermeknek is, m ikor vigasztalhatatlan kedvenc játék ­ szere elvesztése m iatt, van fogalma erről. A költő is ebben utazik, am időn dühöt zúdít időre, távolságra, h a­ lálra. Egész sorát lehetne felvonultatni az olyan jellegzetes, doktrínátlan m egnyilatkozásoknak, amelyek — ebből a teológiai szemszögből nézve — a meg nem nevezett Isten­ re reagáló megsejtések. Ezek akár teljesen ellentétesek lehetnek azokkal a formális m egnyilatkozásokkal, am i­ ket az emberek a megnevezett Isten elébe visznek. K ul­ túrkeresztyénségünkben pl. annyira azonossá lett Isten a

halál okozójával, aki az em bereket „m agához veszi”, hogy a megfelelő verbális reagálás tényleg csak a dühki­ törés vagy az ateizmus lehet. De ez a feszültség kifejeződhet tragikus m ódon és kom ikusan is. Legfájdalm asabb, legsötétebb form ájában akkora fájdalm at jelenthet, hogy m egbontja az értelmet és őrületbe visz. Van egy barátom , akit a világ szeretet nélküli állapota annyira nyomaszt, hogy szó szerinti fizi­ kai összeroppanással fenyegeti. Viszont vehet egészen szélsőséges kom ikus form át is, ahol a humor fejezi ki a status quo-val való szembenállást. M inden esetre, sokfaj­ ta m anifesztációját lehet ennek felfedezni, am int csak elkezdjük a dolgokat ebből a szempontból vizsgálni, pl. a társadalm i m anagem ent játékszabályainak visszautasí­ tásában, vagy a birtoklás, pénz, a szexuális tabuk, a politikai státusz stb. elutasításaiban. Ez olykor tovább­ visz em bereket annál, am it a közösség „norm ális”-nak tekint, és veszélyesnek, bűnözésnek, vagy deviánsnak könyvelik el. Ezért van az, megint csak az Újszövetségre utalva, hogy a meg nem nevezett Istenről sokmindent lehetne elm ondani a közösség peremre szorultjaival ösz­ szefüggésben, vagy a kívülállókkal, az idegenekkel kap­ csolatban: am ikor a művészről, a bűnözőről, a bolondról vagy a nem szocializált gyerekről van szó. A félrevonuló is megjeleníthet jelentős szembefordulást a játékban, a fantáziájában, a m ásfajta felfogásban egy adott közösség megnevezett istenségeivel szemben. A ztán ölthet ez a feszültség szocio-politikai form át is, bár ezek sosem azonosíthatók m aradéktalanul az „Isten ak aratá"-val. Még a politikailag szembeszegülők is, ha hatékonyak kívánnak lenni, el kell ismerjék m ind az okságot, m ind pedig a hatalm i erőszak-struktúrák vezér­ léstechnikai szem pontból nélkülözhetetlen segítségét — holott Isten m indkettő antitézise. V annak azonban poli­ tikai irányzatok, am ik megítélésem szerint rokoníthatók Isten országával, mégpedig negatív irányzatok, amelyek a meglévő önkény ellenében lépnek fel, és pozitív irány­ zatok, melyek az emberi szolidaritás kiszélesítéséért száll­ nak síkra. Az úgynevezett „ellenség” bárm ifajta dehum a­ nizálásának visszautasítása a meg nem nevezett Isten igazságában való részvétel. M inden kísérlet, amelyet a faji, társadalm i osztálybeli, nemi, vagy intellektusbeli diszkrimináció falainak ledöntésére tesznek, olybá vehe­ tő, m int az emberi inter-identitás létrehozásának tette, amelyek alapja és forrása a keresztyén Isten inter-identi­ tásában van. Ezek az elképzelések olykor nem m aradéktalanul hi­ bátlanok. A marxizmus antagonisztikus osztályharcszemlélete pl. egyfajta gazdasági determinizmus gondo­ latkörében fogalm azódott meg, ami maga is az emberi

szabadsághiány körében áll. A ztán eltorzíthatja ezeket az elképzeléseket az utópizmus, am ikor is látom ásos cso­ portok alábecsülik a társadalom ban meglévő érdekszfé­ rák erőit, és azt várják, hogy látom ásuk könnyen, konf­ liktusok ára nélkül megvalósítható lesz majd a társada­ lomban. A szeretet és a szabadság egyetlen közösségét sem lehet az eschaton előttiben kom prom isszum ok nél­ kül vezérelni. De hűségesnek lehet m aradni az irónia, a szenvedély, a remény révén ahhoz a távolságtartáshoz, am it a „levezérelhető” és az Isten országa közt meg kell tartani. Még társadalm i-politikai tekintetben is lehetnek megfelelések a bolond, a költő, a szerelmes, meg az apartheid-ellenes, a nukleáris leszerelésért és az igazságos elosztásért hadjáratozó között, akik mind kihívják m a­ guk ellen a világ megszokott igazságtalanságait és kímé­ letlenségeit. A szenvedély, ami ezeket mozgatja, meg kudarcaik sorának rendíthetetlen semmibevétele, úgy hi­ szem megint csak a meg nem nevezett Istennek való elkötelezettség megjelenései; egy olyan odatartozásé, amely dogm án inneni, dogm án túli, és dogm án felüli. Senki nem képes, sőt nem is hivatott megítélni, hogy valakiben a meg nem nevezett Isten ismeretét mennyiben korrum pálta a kultúra szolgáltatta tanult tudás, teológia és kegyesség. Hogy pl. mennyiben írható egy adott sze­ mély neurózisa az eszkatológia és az egzisztencia közti eltérés számlájára, vagy pedig mennyiben köszönhető az egy démonikus, büntető istentől való bűntudatos félelem bevésődésének. M ennyiben jelent X. politikai hajthatat­ lansága Istenországa ügyében vállalt tartást, vagy meny­ nyiben jelent egyéni uralm i szándékot. Olykor lehetséges ugyan annyira bensőséges és személyes lelkigondozói közelség is, hogy akár ez is megítélhető, de túlságosan is finom és érzékeny ügy ez ahhoz, hogy külső megítélés minden további nélkül hozzáférjen. Célom ezzel az előadással az, hogy indítást adjak a teológusoknak és vallásfilozófusoknak, sőt a hit vagy akár a hűséges kételkedés embereinek is arra, hogy mögé nézzenek szavaknak és állításoknak, melyekből annyi teológiai nézeteltérés ered, és próbálják meg inkább azt felfedezni, hogy m it is jelent az embereknek egzisztenciá­ lisan, hogy ismerik vagy nem ismerik Istent. Úgy vélem, a teológia m indaddig nem nyeri vissza frissességét, s a világ is saját teológiai dimenziói közt m arad interpretá­ cióival, amíg nem nézünk az Istenért vagy Isten ellen kim ondott szavak felszíne mögé, le egészen az egziszten­ ciális hitelességig és sóvárgásig, amely megmondja ró­ lunk, kik is vagyunk. Elisabeth M acLaren Fordította: P. Tóth Béla

A protestáns emberkép Reinhold N iebuhrnak, az ismert szociális beállítottsá­ gú am erikai teológusnak ezzel a kissé eltúlzottnak, de elgondolkodtató m egállapításával kezdem: „az em ber­ nek sokféle problém ája között őm aga a leggyötrőbb * Előadás. Elhangzott a M T A Vallástudományi Szakosztály 1987. m árci­ us 8-án ta rto tt ülésén, a keresztyén— m arxista dialógus során.

problém ája”. Ugyanezt a prioritást sürgette a reformáció idején a nagy hum anista, Erasmus, m ondván: „Az ember legfőbb dolga az, hogy emberré legyen.” Ez — megint kissé eltúlozva — azt a szándékot akarja megfogalmazni, amit a mai antropológiák alaptendenciájának tekinthe­ tünk: hogy a homo homini lupus-ból homo homini homo, azaz ember legyen a másik ember, a felebarát számára. 331

M ás szóval: nem elég „hum anizálódásról” beszélni, előbb „hominizálódásról”, emberrélevésről kell beszél­ nünk. Az antropológia iránt korunkban, kétségtelen, meg­ nő tt az érdeklődés, jóllehet ezt — éppen úgy m int a pszichológiát — egyesek nálunk reakciós dolognak te­ kintették. Vajon honnan van a növekvő érdeklődés? Itt a válaszok különbözők. Egyesek úgy látják, hogy a m un­ ka termelékenysége, az eladható produktum ok minősé­ ge, a határidő pontos betartása és hasonlók, valam ikép­ pen összefüggésben vannak az em ber minőségével. El kell ismerni, hogy van ilyen gazdasági-politikai vetülete is a problém ának. D e nekünk ennél mélyebbre kell ás­ nunk. A ntropológia és erkölcs, szerintünk, szorosan ösz­ szetartoznak. Tények m utatják, hogy korszak-, illetve rendszerváltozások idején elkerülhetetlenül „etikai váku­ um ” következik be, és ezt kiküszöbölendő később keresik az érvényesnek ítélt etikai értékeket és ezek eredőjét, az emberi minőséget. De ezen túl is, világviszonylatban is, szám olnunk kell — a szekularizáció következményekép­ pen — egyfajta hangsúly-eltolódással, valóságos szemlé­ letbeli földcsuszamlással, az előző korokhoz képest. Az angol Robinson m ondja az Új reformáció c. könyvében, hogy míg a 16. századi reform áció idején az volt a főkér­ dés, hogy „hogyan találja meg az ember a könyörülő, irgalmas Istent”, m a viszont milliók szám ára az lett lét­ kérdéssé, hogy „hogyan találnak egy irgalmas felebará­ to t”, és hogy miként élhetünk valami m ódon egymással békében? Ezt hallva, m agától tám ad a másik kérdés: Megvan-e m ár ennek az élénk antropológiai érdeklődésnek az ered­ ménye, felértékelődött-e m aga az ember? Tudunk-e m ár legalább mindenki által elfogadható m ódon felelni a kér­ désre: Kicsoda az ember? Az-e, akinek a méltóságáról a zsoltáríró több száz évvel Krisztus előtt úgy vallott, hogy „kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és tisztes­ séggel koronáztad meg, ú rrá tetted kezeid m unkáin és m indent lábai alá vetettél” (8,5— 7). N éha úgy tűnik, m intha teljesen kárba veszett volna a kérdés m egoldására fordított fáradság, a vélemények annyira megoszlanak az ember kilétét, helyét, értékét illetően. M ár Pascal is kriti­ kusan felel a kérdésre, am ikor: a „teremtés koronájá­ n a k ” és ugyanakkor a „teremtés hulladékának” m ondja az embert. Madách Imrének is meglehetősen alacsony a véleménye róla, am ikor ezt adja az Ú r szájába: „M iért is kezdtem emberrel nagyot? Ki sárból és napsugárból összegyúrva, T udásra törpe, s vakságra nagy!” A francia egzisztencialista, Paul Sartre szerint pedig az ember, a m ásik em ber egyenesen: a pokol (l’autre c’est l’enfer). Van, aki — ha lehet — még ennél is tovább megy. H a dicséretére lehet m ondani, hogy az ember az állatoktól eltérően „nyitott a világ felé”, ahogy Scheler állítja, de Weisnert szerint azt is tudnunk kell róla, hogy „saját fajtáját képes megölni, megégetni, sőt megenni — az az ember, aki többé m ár nem majom, hanem em ber” . Kese­ rű hum ornak tűnhet, pedig nem az, ha azt m ondom erre: valam ikor a róm ai udvarházak kapujára azt írták: Cave canem! Földünk bejáratára — figyelmeztetésül egy ide tévedő M ars-lakónak — ezt kellene írni: Cave hominem! — óvakodj az em bertől! A konklúzió, amelyre saját vizsgálódásaim elvezettek, nem ilyen pesszimista. Ezt próbálom röviden kifejteni, de előbb — hogy néhány szem előtt tartandó alapszem pont kiemelkedjék — , hadd idézzem egy fiatal kollégám at (P.

T. B.), aki — am int írja — ötven könyvet és tanulm ányt elolvasott a tém áról, bizonytalanságban m aradva, szin­ tén fenntartásokkal zárja tanulm ányát. Kicsoda az em­ ber? „Civilizált m ajom ” — állapítja meg az egyik szaktu­ dós. „Elfuserált improvizáció” — m ondja a másik. „H iá­ nyosan létrehozott terem tm ény” — írja a harm adik. Az ember titka végül is megfejthetetlen. Így ír erről az egyik szaktudós, idézi kollégám: „A nagy tragédiákat, művé­ szeteket egyetlen vágy szülte: az emberi titkot felmutatni, körülírni, megsejtetni. De ne képzeljük, hogy az ember titkát megfejthetjük a tudom ányokkal. K orunkban pont a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a bioló­ gia olyan baklövéseket követett el, mint az a vadász, aki izgalmában vaktában lő a felbukkanó vadra, s mire újra lőne, a vad egyre messzebbre fut, míg végül eltűnik a szeme elől.” Ezekből a vélekedésekből kiérezhető a ké­ tely, a m éltatlankodás, néhol a panasz is az ember töké­ letlensége m iatt. A vélemények és ellenvélemények eme történelmi vitájában annyi az igazság, fejeződik be a dolgozat, és én ezt szeretném m ost aláhúzni, hogy az em bert csak sok-sok vázlatban lehet megközelíteni. M ás szóval: nincs egységes antropológia, a területi illetékes­ ség jogosultságáról lehet csak beszélni. Voltaképpen ahány tudom ányág, annyiféle a válasz. Nem kétséges, hogy csak Interdisciplinárisan, azaz más tudom ányok megállapításaira figyelve dolgozhatunk eredményesen. Ez azt is jelenti, hogy ma az állóképszerű, az ikon benyo­ m ását keltő emberképek helyett megmozdult, dinamikus emberképeknek lehetünk tanúi. És nem lehet kétséges, hogy csak a „relációs antropológiáknak” van jövőjük. M ost, am ikor a protestáns emberképet bem utatom , voltaképpen az ember istenképűségéről (imago Dei-ről) szóló régi egyházi tan t fejtem ki. Amit erről elm ondha­ tok, az — a fenti összefüggésben, filozófiai síkon — csak egyike lesz az em lített vázlatoknak, de szám unkra, teoló­ gusok szám ára — a hit kontextusában — m a több ennél. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az ember ma ezen az alapon ragadhatja meg és őrizheti meg emberi m éltósá­ gát, találhatja meg felelősségét és helyét a társadalom ­ ban, és ezen az alapon mehet végbe az ember hominizáci­ ója, igazán emberré válása, vagy — ahogy mi szoktuk m ondani — : sanctificatiója, más, új emberré válása. De mit értsünk közelebbről az „Isten képen”, az "im a­ go Dei”-n? A Biblia tanítása szerint (G en 1,26— 27.5,1) „Isten a m aga képére és hasonlatosságára” terem tette az embert. Férfivá és asszonnyá teremti azzal, hogy szapo­ rodjanak és ők m aguk és utódaik „felelős gazdái” legye­ nek a természetnek. Egyesek szerint ebben az „Istenhelyettességben” kell keresnünk az istenképűség értel­ mét. V annak, akik közelebbről akarva m eghatározni az istenkép mibenlétét, egy bizonyos tulajdonságban kere­ sik. Így: az ember értelmi lény voltában, a vallásosság­ ban, az egyenes járásban, beszédképességben, az emberi m éltóságban. Közelebb járn ak az igazsághoz azok, aki szerint az imago Dei az ember sajátos jellegét, teremtés­ beli karakterét akarja megm utatni, és az nem más, m int: az a sajátos viszony (la rélation spécial), amelyben az ember Teremtőjével van, és mindenekfelett legbensőbb feladatában, rendeltetésében: hogy Isten lényegét tü k ­ rözze, m int gyermek az atyjáét. A teológia szintjén az istenkép a „status integritatis”, tehát az „ártatlanság álla­ potában” funkcionált a m aga teljességében, de a bűneset következtében megrom lott, s a reform átorok szerint leg­ feljebb csak némi m aradványáról és a Jézus K risztusban

történt, történő restitutiójáról beszélhetünk. (Tillich sze­ rint ezzel van párhuzam ban a marxi „elidegenedés”, illet­ ve a dehum anizálódás annak megszüntetése.) De miben érzékelhető, vizsgálható ezen elméleti megál­ lapításokon túlm enően az em ber istenképűsége? G o n ­ dolhatunk-e arra, hogy az istenkép mintegy rajzolatként volt o tt az ősállapotban az ember lelkében. Beszélhe­ tünk-e az istenképről úgy, m int igazi énünkről, „alteregónk”-ról, melyet — nagy erőfeszítések árán — elő lehet hozni a rárak ó d o tt rétegek alól? A m ikor az Újszövetség az ember megújításáról, tehát az istenkép helyreállításá­ ról tanít, akk o r nem a régi kiásásáról, vagy a rom okban levő hozzáépítéséről szól, hanem új teremtésről, halálból való feltámasztásról. A rról lehet legfeljebb szó, hogy az ember „természeti ajándékai” (dona naturalia) a bűneset után is m egm aradtak, m ert ami az em ber em bervoltához tartozik, az elveszíthetetlen. Az em ber elbukott, de iden­ titása m egm aradt. A reform átorok, közelebbről Kálvin, egyfajta kom ple­ m entaritásban látják az ember helyzetét. Totális rom lott­ ságról beszélnek egyfelől, de ugyanakkor meggyőződé­ sük, hogy m inden emberi lélekbe be van vésve az istenség tudata. M inket, m a élő teológusokat ez az utóbbi megál­ lapítás foglalkoztat elsősorban, m ert úgy látjuk, hogy ez teszi aktuálissá az egyébként elvontnak és távolinak tűnő témát. Az a tény ugyanis, hogy minden em ber Isten képét hordozza, valamiképpen az em ber értékét, emberi m éltó­ ságát m utatja. Tehát, aki embertelenül bánik a másik emberrel, az Isten képét sérti meg, illeti gyalázattal. Ja­ kab apostol után (3,6) joggal nevezhetjük az ember Isten képére teremtettségét az emberi méltóság védjegyének. Az istenképüségből vezethetjük le az élet tiszteletét, sőt min­ den em bernek az élethez való jogát. A latin-am erikai „felszabadítási teológiáknak” is egyik sarkalatos pontja a m egalázottak, a „nem em berként kezeltek” istenképű­ sége. Ez nyújthat alapot a m agunk eltékozlása és a m á­ sok kizsákmányolása elleni tiltakozáshoz egyaránt. És mivel minden emberben szám olhatunk az istenkép meg­ létével — a bűn rontó hatása ellenére is, mindenkinek kötelesek vagyunk segítő kezet nyújtani. „H a azt ak ar­ nád m ondani, írta Kálvin a m aga idejében, hogy arra sem m éltó az illető, hogy egy lépést tegyél érdekében, íme, Isten képe, mely őt neked ajánlja, méltó arra, hogy ön­ m agadat és m indenedet odaadjad neki.” Az istenképűségnek ez a kom plem entáris értelmezése ma azt parancsolja szám unkra, hogy miközben szolgála­ tunkkal segítjük a ránk bízottakban az istenkép helyreál­ lítását a K risztusban k apott „élő m in tára”, ugyanakkor vegyük halálosan kom olyan az „istenkép m aradványá­ n ak” meglétét az egyházon kívül is ( etiam extra ecclesi­ am ). Vállalva az ellentm ondásosságot, elfogadjuk ezt, mert bátorítást és segítséget nyújt az egyházon kívüliek­ kel való dialógushoz, sőt m inden jó b an és igazban való együttm unkálkodáshoz. Az istenkép m aradványa az egy­ házon kívül mindenekfelett a rra figyelmeztet bennünket, egyháziakat, hogy ne zárkózzunk be egy külön „lelki világba” a tem plom ok hom ályába, hanem értékelni, sőt növelni tudjuk az egyházon kívül is m indazt, ami szép­ ségben, jóságban és igazságosságban, más szóval: művé­ szetben, tudom ányban, kultúrában és társadalm i igazsá­ gosságban m ár m ost megvan vagy ezután m egteremthe­ tő. Tehát, hogy Istennek ezt az egyházon kívüli világát is m agunkénak és ránkbízottnak érezzük és fogadjuk el, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne váljék

az „kom fortos pokollá”. Egyszóval: sem az indifferentiz­ mus, sem az eszképizmus nem lehet a mi utunk. Szondi Lipót a Káin-kép, a K áin természet félelmetes öröklődéséről beszél. A Hitler-féle „U nterm enschek” tet­ tei és a mai terrorcselekmények is ezt igazolnák. A svájci Carl G ustav Jung viszont ugyanakkor a hum anitás maxi­ m um át implikáló istenkép örvendetes meglétéről és öröklődéséről tesz tanúságot. Egyik pszichológus lel­ késztársunk (Gy. E.) így ír erről: „Jung, az analitikus, illetve a komplex lélektan atyja, fedezte fel az emberi psziché legmélyebb rétegét, az egyetemes tudattalant, amelyben az emberiség örökölt archetípusai, és ősképei és szimbólumai v a n n a k .. . Szerinte ilyen archetípus az ember lénye mélyén a kollektív tudattalanban az „isteni pecsétnyomó lenyom ata”, akár így is fogalm azhatnánk: az immanensben élő és ható transcendens. M agyarán: az értékelhető valóságban megjelenő érzékfeletti v a ló sá g ... A Biblia képes nyelvén szólva : Isten az ősképhez még a keretet is lényünk mélyébe építette, amely talán merész hasonlattal: istenalakú. A kérdés ezek után az, hogy ebben a keretben hogyan alakul, fejlődik, tisztul, restau­ rálódik az őskép.” Ennyiben körülbelül el is m ondtam a lényegét annak, ami a protestáns em berképről elm ondható. A m ikor — egy jó évtizeddel ezelőtt — részletesen foglalkoztam a problémával, arra a m egállapításra jutottam , hogy a keresztyén em bertípus: a mindig tevékeny ember (az ,immer tätiger Mensch'), akkor ahelyett, hogy elismétel­ tem volna Bonhoefferrel, hogy az ember igazi léte nem­ csak „koegzisztencia” hanem „proegzisztencia” ( Dasein fü r andere), akkor a „homo orans” és a „homo fa b er” közti feszültségben megkíséreltem — többdimenziós megközelítésben — felvázolni a különböző em berarcot. Így alakult aztán a sor: az ember m int szent, az ember m int hős, m int felebarát, mint társ, m int diakonosz, mint testvér és így tovább. Hiszem, hogy így több oldalról, több síkban megközelítve sikerült bem utatni: az önzés ősbűnéből kiszabaduló, nem önm agáért, nem m agának élő, hanem m ásokért, sokak boldogságáért élő, áldozatot hozni tudó és egyben Isten dicsőségét tükröző em bertí­ pust. Egy típus elkerülte akkor a figyelmemet: a sáfáré. K ár, hogy ez a sokat jelentő szó elavul és kimegy a használatból, pedig m ásutt az egyre aktuálisabb környe­ zetvédelemmel kapcsolatban gyakran használják újab­ ban ennek megfelelőjét. Éppen m ost jelent meg egy könyv (D. J. Hall, Imaging G od. Dom inions as Ste­ wardship. New Y ork 1986), amely szerint a „dom inium terrae”, tehát az a parancs, hogy hajtsátok uralm atok alá a földet, voltaképpen az ember sáfárságát (angolul: ste­ ward ship) jelenti. Az ember tehát felelős sáfár, akinek a rábízottakról számot kell adni. Kinek? Az utódoknak, történelemnek, a felsőbbségnek, Istennek. Még egy dolgot csupán. Egy témával kapcsolatos ta­ nulm ányra szeretném felhívni a figyelmet. Szűcs Ferenc teológiai professzor doktori értekezlete ez. Címe: A z imago Dei értelme a barthi és Barth utáni teológiában. Bp. 1984. Nekem annyi közöm van ehhez az értékes tanul­ mányhoz, hogy a nyilvános dispután nekem kellett betöl­ tenem a hivatalos opponens tisztét, tehát figyelmesen el kellett olvasnom. A szerző részletesen szól a K arl Barth és Emil Brunner közt tám adt vitáról, majd az utánuk jövő nemzedék hozzájárulásáról a témához. Így a többi között Pannenbergéről, aki a világra való nyitottságban látta meg az istenképűség lényegét. A zután Paul Tillich 333

értelmezését ismerteti, aki: „az ember, mint kérdés" cí­ men feszegeti a problém át, kihangsúlyozva a „lét mélysé­ gét”, m int az elveszett dimenziót, majd a keresztyén szim­ bólum ok jelentését világítja meg, melyek a „lét végső érdekeltségére” (the ultim ate concern) m utatnak, amely­ ben a transcendens megjelenik. A két svájci teológus közt tám adt viharos vita eléggé ismert. Brunner a Natur und Gnade c. könyvében külön­ böztet formális és materiális istenkép között, és azt vallja, hogy csak a materiális kép veszett el a bűneset következ­ tében, a formális kép viszont m egm aradt minden ember­ ben. Ez nagy nyereség, m ert ez szolgál Anknüpfungs­ p u n kt-ul, kapcsolópont gyanánt és teszi lehetővé az ige­ hirdetés megértését, a misszió eredményességét és nem utolsósorban a m ás vallásokkal és kvázi vallásokkal, no meg az ideológiákkal való dialógust. K arl Barth — noha m indkettő kálvini gyökerű teológus — Brunnerral szem­ ben az istenkép totális m egrom lását hangsúlyozza, s vá­ laszul nagyon kemény hangon megírt könyvének ezt a címet adja: Nein! Antwort an Em il Brunner. (1934). Volt idő egyházunkban, am ikor Brunner nézeteit nem volt ildomos emlegetni. Pedig sokan, így jóm agam is — noha B arthot hallgattam annak idején Bonnban — Brunner oldalára álltunk ebben a kérdésben. Szerinte — ahogy azt a Der Mensch im Widerspruch c. könyvében is kifejti — az ellentm ondásokban vergődő ember ennek a világnak egy darabja, ide köti teste, ide szerszámai, kultúrája. U gyanakkor nyugtalanul keresi azt, ami túl van ezen a világon. Az örökkévalóság álm át álm odja egy változásnak és m úlandóságnak kitett világban. Spengler­ rel együtt vallja: „M inden kultúrának megvan a maga arca és minden arc m ögött egy lelkület. M ás szóval: m inden korszak lelkületének megfelelő emberképet te­ rem t és ez jellemző a ko rra.” Brunner antropológiájának kulcsszava: a felelősség. Ez szerinte „szeretetre rendelt életet jelent (Sein zur Liebe). — Az em lített angol püs­ pök, Robinson a nagy érdeklődést kiváltott könyvében (H onest to G od) azt írta, hogy a m a emberének: új istenképre van szüksége. Brunner szerint: új emberképre! Én úgy gondolom — a problém a komplex voltát látva — , hogy meg kell elégednünk a régi emberkép jobb

megértésével, melyet némi eltéréssel az egész keresztyén­ ség elfogad, és törekedni kell annak megélésére: a szere­ tetben és igazságosságban való életre. K ét névvel egészíteném ki még az elm ondottakat. Az említett Reinhold Niebuhr egy másik, a M oral man and immoral society c. könyvében míg egyfelől a „basic trust"-ot (az alapvető bizalmat) tartja döntőnek az embe­ ri lét értelmezésében, másfelől azt mondja, hogy fel kell adnunk a naiv bizakodást a kollektív ember morális képességében, mert a kollektív egoizmus és önérdek ha­ talm a rendkívül nagy és frusztrálja tervezéseinket. Az együttélés művészetét még nem tanulta meg az emberi­ ség. Meg kell tanulnunk együttélni anélkül, hogy növel­ nénk bűneinket és „sárral és vérrel borítanánk el egy­ m ást”. A m ásik név: Roger Mehl. N agyon értékes köny­ vében (Éthique catholique et éthique protestante. 1970) írja: „ma etikai döntésekre van szükség, de csak az emberről való tiszta látás (vision) teszi lehetővé az etikai döntést” . Befejezésül egy kontroverz gondolatot. M arx m ondta állítólag, hogy „minden ember a m aga sorsának a ková­ csa” . H a a sorsot em bervoltnak érti, akkor ez a megálla­ pítás a relációs antropológiák eredményének fényében megkérdőjelezhető, amelyek szerint Menschlichkeit any­ nyi, m int Mitmenschlichkeit, tehát a m ásokkal való talál­ kozásainkban, a m ásokkal való együttlétünkben, szoli­ daritásunkban vagyunk, lehetünk emberré. Kovácsa? Nehéz elképzelni, hogy az ember üllő, kalapács és alakí­ tandó vas legyen egyszerre. Nyilván M arx sem a „m aga” szóra tette a hangsúlyt. M artin Luther King jól látja, hogy az új emberszemléletben a személynévmások közül nem az Én-re, hanem a M i-re kell esni a hangsúlynak: nem magam, hanem m ásokkal együtt. A kovácsolás is inkább kovácsolódás. De ehhez is megfelelő m inta, való­ ságos prototípus kell és hozzá a kívánt hőfok. Lehet, hogy ez m ásutt is megvan, de nem lennék hű önm agam hoz, ha a legmegfelelőbb miliőt és hőfokot az istenkép kialakulá­ sához, tehát az igazi emberréváláshoz nem az igazi ke­ resztyén közösségben látnám , a prototípust pedig A b­ ban, akire Pilátus m utatott, m ondván: Ecce homo! Békési Andor

Erasmus kegyessége A „kegyesség” terminusza félreértésekhez vezethet; úgy tűnhet, m intha teológiáról lenne itt szó, avagy m int­ ha az lenne a cél, hogy Erasmus szívébe tekintsünk, lelke mélységeit tárjuk a világ elé. Sem ez, sem az nem áll szándékunkban. A kegyességnek köze van a teológiához, de mélyebben rejtőzik. A teológiával való foglalkozás tudom ányos tevékenység: m eghatározott szabályok és norm ák szerint dolgozik, gyakran a filológia szabályait követi. A kegyesség lényege pedig: m iként éli meg valaki a m aga hitbeli meggyőződését. A mód, ahogy az egyén megéli a maga hitét, erősen függ a társadalom tól, amely­ nek tagja, függ az egész kultúrától és az emberektől, akikkel naponta érintkezik. Természetesen a kegyesség végső fokon személyes ügy m arad: az én hitem határozza meg kegyességemet. Ám ez mégsem más vagy több, mint egy saját akcentus, amelyet az illető személy az általáno­ san érvényben levő kegyesség form ájához hozzáad. 334

M indebben az egyes ember fontosabb a másiknál. Léteznek kiváló személyiségek, akik m ásokkal együtt m egalkotják azt a form át, amely egy egész korszak ke­ gyességét m eghatározza.1 Erasmus azt a fajta kegyességet foglalta szavakba s szilárdította meg ezáltal, amely a 15. század végén tö rt lassan utat. Ily m ódon két kérdés előtt állunk. Az első kérdés: hogyan gondolkodtak a széles rétegek 1500 körül Istenről, az embernek Istenhez való viszonyáról, az egyházról stb. Csak e háttér ismeretében világosodhatik meg, milyen mértékben tükrözi és egyút­ tal idézi elő Erasmus a kegyességben a fordulatot. A m á­ sodik kérdés, amelyet természetesen részletesebben tagla­ lok, az az új kegyesség, am it Erasmus testesít meg, annak viszonyulása a kegyesség egyéb formáihoz, nevezetesen am a form ákhoz, amelyeket vele egyidőben a reform áto­ rok alakítottak ki. A késő középkor kegyessége. K orábban az 1500 körüli

időszakot m int az eltorzulás, hanyatlás korszakát jelle­ mezték és kihangsúlyozták az egyházban jelentkezett visszaéléseket. A visszaélések valóban szembetűnők. F ő ­ ként azzal függnek össze, hogy az egyház politikai, gaz­ dasági és pénzügyi szem pontból óriási hatalm i pozíciót töltött be. K iterjedt földbirtokok koncentrálódtak kezé­ ben, egyes helyeken a földterület fele volt tulajdonában. Ehhez járu ltak három évszázadon át különböző címeken az állandóan növekvő bevételek. Az egyházkormányzás egész rendszerét a pénz határozta meg, minden kinevezé­ sért fizetni kellett, minden egyházi ellátás pénzbe került, az egyházi alapítványok egy kézben való felhalmozódása a rendszert még aljasabbá tette. Az egyház pénzéhsége kielégíthetetlennek m utatkozott és minden szinten jelent­ kezett. S m indenki érintve volt, ha egy gyereket meg kellett keresztelni, egy házasságot megáldani, egy hagya­ tékot átvenni vagy egy végrendeletet megszövegezni: az egyházhoz kellett fordulni s fizetni. És ez mégsem jelenti azt, hogy a kegyesség visszaesett volna. Ellenkezőleg, a vallásos élet akkor élte virágkorát. Tem plom tornyok határozzák meg a városok sziluettjét; im aházak, kolostorok, kápolnák, világi papok, szerzete­ sek és apácák rajzolják meg a városképet. Ez pedig jelké­ pezi a vallásos élet valós voltát. A népi kegyesség kiterjedtebb, m int valaha; precesszi­ ók és zarándokutak követik egymást, a szentek és M ária tisztelete állnak az érdeklődés középpontjában, népsze­ rűek azok a testvéri közösségek, amelyek szigorúan meg­ határozott vallási célokat követnek, m inden céhnek saját kápolnája, saját lelkészei és külön ünnepei vannak, a nagyobb tem plom okban naponta s valamennyi oltáron m ondatnak gyászmisét az elhunytak lelki üdvéért. Bizo­ nyos szenteket különösen tisztelnek, a 15. században főként a Tizennégy Szentet, akiknek segítségéért bizo­ nyos élethelyzetekben buzgón fohászkodnak. A vallásos élet tehát a túláradás és a ceremóniák sokszorosodásá­ nak jegyében folyt. M indez a kegyesség intenzitásának jellemzője. Pokol és mennyország az emberek szemében realitásokká váltak, az emberi lét a teremtés és az utolsó ítélet, a kezdet és a világ tökéletessé válása között pergett le. A történelem kezdetét datálni tudták, a Paradicsom ot jelölték a térképeken, a m enny Isten és a szentek lakóhe­ lye s éppen úgy reális valóság, m int a pokol tüze. Ez a fejlődés az egyháznak arra szolgált, hogy nyo­ masztó uralm át gyakorolhassa. Csak az egyház birtokol­ ta az üdvösséget és azt a szentségek által m egadta a hívőknek. Az embereknek nyújtott eme szolgálat sokat követelt az egyházi közösségektől és azok szolgáitól. Egyben azonban az egyházat hallatlan hatalm i pozíció­ hoz ju tta tta ; az egyház kisajátította az emberek életét és lelkiismeretét. Kézzelfoghatóan adódott ebből a visszaé­ lés lehetősége és ezt a tényt az egyház gátlástalanul ki is használta. Legismertebb példa erre a bűnbocsánati gya­ korlat, amely áttörte a hivatalos egyházi tan valamennyi határát és aljas, szégyenletes m ódon nyúlt a zsebekbe, az állandóan hangoztatott szeretet nevében; e gyakorlat mindenestül elfajult: az emberektől a pénzt a tisztító tűzben szenvedő elhunyt szeretteik kínjainak megrövidí­ tése ígéretével csalta ki. N em csoda tehát, hogy ebben a helyzetben az egyház átfogó megújulása, m egújítása után kiáltottak az egyház fői és tagjai, mégpedig általánosan: Róm ában és az egész világon. E korszak kegyességének központjában a nyugalom, biztonság, Istennel való közösség vágya állt. Az emberek

Istennel való közvetlen kapcsolat után áhítoztak. M in­ debben némi individualizálódás is kidom borodik. S en­ nek következtében kérdésessé vált az egyház m int üdvin­ tézmény: Vajon egyengeti-e az egyház az ember útját Isten felé? Avagy akadályt képez? M indezen külsőleges form ák belső valóságot fejeznek-e ki, avagy megüresed­ tek? M ennyiben részes e háttér figyelembevételével Eras­ mus kegyességélménye az újfajta kegyesség kialakulásá­ ban? A források. Figyelmünket először e kérdésnek szentel­ jük: Mely írásokból ismerhető meg Erasm us kegyessége leginkább hitelt érdemlően? Kézenfekvő, hogy első he­ lyen említsük az „Enchiridion militis christiani”-t, amelyet 1501 -ben írt, 1503-ban nyom tattatott ki először és amely­ nek ajánlását így fogalm azta meg: „rövid összefoglalása egy élettervnek, hogy Krisztushoz méltó indulatra vezé­ reljen tégedet”2. Ez az írás úgy ábrázolja a keresztyén életet, m int harcot a dém onok és a világ ellen, e harcban az ember fegyverei az im ádság és a Szentírás ismerete. Erasmus húsz szabályt ismertet, az embernek ezeket kell követnie, hogy győzhessen a harcban és igazán boldog lehessen. A kezdetben e könyvecskére ügyet sem vetettek, de 1518-tól megindult a kiadások tömege, 1519-től 1523ig nem kevesebb m int 29 kiadást ért meg. A század végére m ár 8 nemzeti nyelvre lefordították, nagy népszerűségre tett szert Angliában, N ém etalföldön és Spanyolország­ ban. Mégis: hibásan rajzolnók meg az Erasmus-képet, ha csak ezt az írást vennők tekintetbe. Nem vághatjuk Eras­ must ketté, úgy, hogy külön-külön kezeljük az írót-filo­ zófust-hum anistát egyrészről, a keresztyént-teológust másrészről. Az úgynevezett irodalm i alkotások is egész világosan tükrözik Erasmus vallási vonatkozású eszméit. A legfontosabbakat említem: „A balgaság dicséreté”-t, különösen az 1514. évi átdolgozásában, az 1515-i „A da­ gia”-t, az Újszövetséghez 1517 és 1524 között írt Paraph­ rasis-okat; az Újszövetséghez alkotott Annotationes-t, nem első kiadásában, amely még kizárólag filológiai jel­ legű, hanem az 1519-i második kiadást; a Colloquia-t, úgy, ahogy az az 1522-i kiadásban elénk tárul. A továb­ biakban néhány szemelvénypéldát m utatok be e m üvek­ ből, úgyhogy itt felsorolásuk is elegendő. R ám utatok viszont két jellemző m om entum ra. Először is szembe szökik, hogy a Colloquia és a Paraphrasis-ok kivételével az említett művek L uther fellépése előtt íródtak. A ben­ nük foglalt gondolatokat Luther sem pozitíve, sem nega­ tive nem befolyásolhatta. M ásodszor fontos szempont az is, hogy csak az Enchiridion-t lehet a tulajdonképpeni kegyességi irodalom hoz sorolni. A többi írás más m űfaj­ hoz tartozik. Ez a jelenség pedig azt bizonyítja, hogy a „kegyesség” Erasm us szám ára nem valami speciális do­ log volt, nem sajátos különterület, hanem sokkal inkább aspektus, amely Erasm us lényéhez tartozott és m agától értetődően kapott műveiben helyet, természetszerűen fe­ jeződött ezekben ki. Erasmus kegyességének karakterisztikus ismertető je ­ gyei. Négy aspektust említek, ezeket részben az Enchiridi­ on-nal, részben Erasm us más írásaival fogom megvilágí­ tani. * A vallás külsőleges struktúrája egyik fontos részének, a ceremoniálisnak lebecsülése. Egy hosszabb idézettel indítok, amely "A lelki úr vacsora”-kollokviumból való: 335

„H a keresztyének nagy tömegére tekintesz, nem azt lá­ tod-e, hogy minden törekvésük, egész gondolkodásuk a cerem óniák körül forog? H ogy milyen gonddal követik a kereszteléskor az egyház régi rítusait? A gyermek a tem plom kapun kívül m arad, ördögöt űznek, katechiz­ m usból vizsgáztatnak, a Sátánt minden pom pájával és kéjm ám orával elutasítják, végül megkenik a gyermeket, megjegyzik, sőt adnak, keresztelnek és a keresztszülőket megbízzák: gondoskodjanak a gyermek vallásos nevelé­ séről. A keresztszülők e kötelezettség alól pénzadom ány által felmentetik m agukat. S a gyermeket m áris keresz­ tyénnek m ondják és bizonyos tekintetben az is. Hogy m indez megtörténik, azt természetesen helyeslem, — azt viszont, hogy mindez inkább szokásból, m int meggyőző­ désből történik, azt nem helyeslem s azt, hogy csak ennyi­ ből álljon az egész keresztyén-mivolt, a legélesebben hely­ telenítem” .3 Egyszerű dolog volna a példákat a végtelenségig sorol­ ni (és fokozni). „A balgaság dicséreté”-ben Erasmus meg­ vetően nyilatkozik a szerzetesek ceremóniáiról és öltözé­ kéről4, M áté 11. r.-hez írt híres kom m entárjában arról a kényszerhelyzetről nyilatkozik, amelyet a keresztyén val­ lás okoz és idéz elő, — amely a keresztyének életét a zsidókénál súlyosabbá teszi.5 Az ,,Enchiridion”-ban rész­ letesen foglalkozik az eucharistiával. M aga Jézus — m ondja Erasm us — az ő teste evését és vére ivását kevés­ re becsülte, ha az evés és ivás nem lelkileg m ent végbe.6 U gyanott taglalja a szentek tiszteletét; a krisztusképpel díszített amulettek, a Krisztus keresztjéből való szálka vagy a szent verejtékes kendő tisztelete önm agukban, m int külsőleges cselekvések — értelmetlenek. H aszonta­ lan (indifferens!) dolgok m aradnak: a böjtölés, a rend­ szeres tem plom látogatás, a gyakori misehallgatás, a sok zsoltár elim ádkozása.7 De elég a példákból! Nem csoda, hogy Erasmus kije­ lentéseit keserű szavakkal bírálták. Nem járja — így nyilatkozott Eustachius van Zichem, dom inikánus, a löweni egyetem teológiai professzora 1531-ben az „En­ chiridion” ellen írt vitairatában — , hogy valaki az isten­ tisztelet külső megjelenését alacsonyrendűnek minősítse. Zichem hangsúlyozza, hogy a bensőségesség és a külső­ ség összetartoznak, vagyis, hogy Isten a külsőségeket is elvárja tőlünk.8 Ezzel önm agában véve Erasmus még egyet is ért, nem ju t el odáig, hogy a külsőségeket teljesen elutasítsa. Ezt m ondja: a templom i ceremóniák jelei le­ hetnek a kegyességnek vagy utat m utathatnak a kegyes­ ség felé. A keresztyén gyerekek (K risztusban levő gyer­ mekek), a hitben gyengék szám ára szükségesek is, avagy csaknem szükségesek.9 Ám a cerem óniák nem fontosak. Erasmus egy új kegyességhez vezető u tat m utat fel, amely áttöri az egyház megújulásához (megújításához) ismert és alkalm azott utak kereteit. Az „Enchiridion” befejezése különösen forradalm i,10 ott „azon babonás szerzetesek”et ostorozza, akik úgy tesznek, „m intha csuhájukon kívül nem léteznék keresztyénség. H a azután puszta megfonto­ lásból és m egzavarhatatlan agyafúrtságukkal sikerült m egtörniök egy em ber szívét, akk o r mindenféle emberi hagyom ányokhoz kötözik hozzá és a szerencsétlent egy­ fajta zsidóságba taszítják, s félelemre, nem szeretetre tanítják. A szerzetesség nem kegyesség, hanem életforma, amely egyedileg, testi és lelki alkat szerint, lehet hasznos vagy káros. Ezt az életform át én neked se nem ajánlom, se nem beszéllek le róla.” H allatlan hangokat szólaltatott meg Erasm us: A keresztyénségen belül ne legyen különb­ 336

ség klérus és világiak között, a keresztség legyen az egyet­ len út a keresztyénség felé, minden megkeresztelt ember legyen egyenértékű, tekintet nélkül arra, hogy milyen életutat választott a maga szám ára. Egy ilyen passzus világosan m egm utatja, milyen szöges ellentétben állt az új kegyesség a régivel szemben. M ár utaltam arra, hogy a középkor vége felé mélységes vágyakozás élt az embe­ rekben Isten után. Az egyházon belül igen sokan töre­ kedtek arra, hogy e sóvárgás követelményeinek megfelel­ jenek: a m ár fennálló kultikus form ák megsokszorozásá­ val, az ismert utakon igyekeztek Isten közelébe vezetni. Ezek az utak az egyház szervezetén belül kijelölt és já rt utak voltak. Szaporították a különleges alkalm akra szó­ ló miséket, több zarándokutat és körm enetet szerveztek, több feloldozást adtak, intenzívebbé tették a szentek tiszteletét, nagyobb megbecsülést követeltek a papok és szerzetesek iránt, hangsúlyozva azok kiváló helyzetét. E kegyességtípus egyik ismert képviselője Johannes von Paltz odáig ment, hogy a papokat „Isteneknek és Krisz­ tusoknak” nevezte.11 Csak e háttér ismeretében tudjuk felmérni az Erasmus által artikulált kegyesség különleges karakterét. Ez nem a tömeg kegyessége, hanem az egyes emberé. A lelkiismereti megnyugvás nem az egyház által kínált utakon, nem a közösségben megélt istenim ádatban adatik meg.12 A bensőségesség vezet célra: m indaz, ami tárgyi, lényegtelen; m indaz, ami intézményes, haszonta­ lan; a masszív, az egyház által kínált segédeszközök nem segítenek; csak a szív, a lelkület számít. * E szavakkal eljutottunk Erasmus kegyességének cent­ rum ához. A külsőség lebecsülésének a belső ember, a lelkület megbecsülése, nagyra becsülése felel meg. A dön­ tő locus e tekintetben az „Enchiridion” ötödik szabálya, a figyelmeztetés: „Emelkedj fel a láthatóból a láth atat­ lanhoz.”13 E megkülönböztetés Erasm us szám ára na­ gyon lényeges. K ét világ létezik, az egyik a szellemi, ahol Isten és az angyalok lakoznak, vagyis az égi szférák, mindazzal, am it m agukba zárnak; a másik a látható világ. E látható világ az, ami m úlandó, időhöz kötött, a láthatatlanhoz képest csak árnyék, csak halvány képe a szellemi világnak. Az igaz keresztyén ideálja e látható világból a láthatatlanhoz való felemelkedés. Mélyen átér­ zi Erasmus Jézus szavainak igazságát: „A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit” (Jn 6,63), és: „De eljön az óra, és az m ost van, am ikor igazi imádói lélekben és igazságban im ádják az A tyát” (Jn 4,23). „Nekem ag­ gályaim lettek volna” — m ondja Erasmus az első kijelen­ téssel kapcsolatban — „azt m ondanom , hogy a test sem­ m it sem használ. Elég lett volna azt m ondani, hogy a test egy kevéskét használ, a Lélek pedig sokat. Ám m aga a Bölcsesség jelentette ki: ,nem használ semmit’. Oly kevés­ sé használ, hogy halált hozóvá válik, ha nem a Lélekre utal. . . . A test nem állhat fenn Lélek nélkül, de a Lélek­ nek nincs testre szüksége.”14 Erasm us különböző fogal­ m akra talált, amelyekkel az ellentétet körülírhatta: lát­ ható— láthatatlan ellenében; test és hús— szellem (Lélek) ellenében; betű— Lélek ellenében; időhöz kötött— örök­ ké tartó ellenében; sötétség—világosság ellenében. És a Bibliában m indenütt fellelte ugyanezen ellentéteket. Legfőbb szabály szám ára: „Isten Lélek és lelki áldoza­ tokkal engesztelhető. . . Ő Lélek, mégpedig a legtisztább és legegyszerűbb Lélek. Ezért kell főként tiszta lelkülettel tisztelni Ő t.”15 A külsőleges dolgok haszontalanok, ha

megfelelőjük (paralelljük) nem játszódik le a szívben: „Boldogok tehát, akik belsőleg hallják Isten igéjét. Bol­ dogok, akikhez belsőleg szól az Ú r, ezek lelkei megmene­ külnek.” 16 Ez az evangéliumi szabadság volt Erasmus számára döntő, szemben a külsőleges parancsolatok szolgaságával. Jacques Etienne beszélt ebben az össze­ függésben a tiszta lélek (szellem) istentiszteletéről, „la religion du pur esprit”-ről.17 J. Étienne találóan válasz­ to tta ezt a m eghatározást. Erasm us a test és Lélek ellenté­ tét a dogm ára is vonatkoztatta: M inél határozottabban rögzít mindent az egyház, annál inkább hűl ki a szeretet s adja át a helyét a kényszernek, fenyegetéseknek.18 Az egyháznak am a gyakorlatával szemben, hogy minél több dolgot építsen be a vallásba hitvallási tételként, Erasmus a szent életvitelre való felhívását konfrontálta. A szent életvitel a láthatatlan, a Lélek. Itt is változatlan a modell: az ember felemelkedése a szellemi világba. E tekintetben a keresztyén dogm a csak előkészítő funkciót tölthet be. A tulajdonképpeni cél a Krisztussal való eggyé-létel. Ahogy az „Enchiridion”-ban m ondja: „Csak erre inte­ lek: a kegyesség lényegét ne az ételben, ne a kultuszban, vagy bárm i láthatóban keresd. Ahol azonban Krisztus valódi képét felleled, oda csatlakozz.”19 Az „Enchiridion” figyelmes, új u tak at kereső emberek­ nek íródott. Nem véletlen, hogy ez az írás éppen azokban az években érte el népszerűsége csúcsát, am ikor Luther és Zwingli a maguk m ódján az embereknek ugyanazon lelki szükségletét igyekeztek kielégíteni. Az „Enchiridi­ on” m ásodik holland kiadásához fűzött előszó (1523ban) ezt nagyon szépen dom borítja ki. A fordító arra m utat rá, hogy az ember, a maga erőtlenségében, aligha tud választani világosság és sötétség, jó és gonosz között. Elkerülhetetlen választásában és harcában az „Enchiridi­ o n ” segítségére lehet. „Így e könyvecske utat m utat és segít m indabban, ami szükséges ahhoz, hogy valaki töké­ letes keresztyén em berré váljék, bármilyen állapotban van is, vagy bármilyen állapotba ju t.”20 E szavak Eras­ mus szívéből szóltak; teljes összefoglalását képezik an­ nak, am it írásával ki ak art fejezni. * Erasmus idealista, tele feszült váradalm akkal. A min­ dennapi élet realitásai felháborítják, sőt haragját szítják fel: realitás és eszmény többnyire éles ellentétben áll egymással. Ez az egyház és a vallás m indennapjaira is érvényes. Az egyház, az egyházi tisztségviselők és a teoló­ gusok igen gyakran a látszatra fektetik a súlyt a lényeg helyett. Erasmus, m int kritikus, halálosan kom oly és „A balgaság dicsérete”, amelyben bírálata a legélesebben nyilvánul meg, nem megjátszás, nem játék, — a játékos­ ság, játék látszata, leple alatt: nagyon kom oly mű. K o­ moly „A balgaság dicséreté”-ben az egyházra vonatkozó kritika is — és ebből is kitűnik Erasm us kegyessége. A könyv vége felé azonban kitetszik, hogy Erasmus nemcsak az egyházi intézményt és annak szolgáit bírálja, hanem általában dom borítja ki a keresztyének vonatko­ zásában az ellentétet, amelyet a sokak és az egyesek között észlel. A sokak az anyagihoz, a láthatóhoz k ö tő d ­ nek, — az egyesek azok, akik a szellemiek, a láthatatlan felé törekednek. Ez utóbbiak — m ondja Erasm us — a sok ostoba szemében butáknak tűnnek, m int ahogy a keresztyén embernek boldogságra igyekvése is őrültség­ nek vagy butaságnak tetszik a sokak szemében. M iként Platón híres elbeszélésében a barlang foglyai, akik csak

az árnyékot ismerték, kinevették azt az egyetlen embert, aki a valóságot látta, — akként neveti ki a keresztyének hatalm as tömege a keveseket (akik az igazságot ismerik). E gondolat közvetlenül kapcsolódik az „Enchiridion”ból az imént említettekhez, de itt új dimenziót nyer. M inden ember, aki az anyagtól menekül és a tisztán szellemit keresi, m ár nem e világhoz tartozik. H asonlatos azon őrültekhez, akiknek sikerült a testből kimenekülni­ ük, avagy azon haldoklóhoz, aki a halállal szemtől-szem­ be: szellemi szabadulásáról beszél. Az ilyen ember szá­ m ára a testnek nincs jelentősége, durvább érzékei elhal­ nak, még a természetes szerelem (szeretet) felett is győze­ delmeskedik. Ennek következménye, hogy a sokak és az egyesek egymást kölcsönösen ostobának nevezik, „csak­ hogy ez a kifejezés azon kegyesekre, akikre én célzok, sokkal inkább illik” . Ezek a ,bolondok’ m ár itt a földön előízét élvezik az elkövetkezendő boldogságnak. „Aki ezt m ár egyszer megérezhette — csak keveseknek ju t osztály­ részül — azokra úgy szakad rá, m int valami téboly.” Am ikor azután m agához tér, csak azt tudja, hogy boldog volt és arra vágyik, hogy mindig e téboly állapotában élhessen. Ez a gondolat — részben szó szerint — vissz­ hangozza, „A balgaság dicséreté”-nek utolsó fejezetét.21 E szavak a legmélyebb meggyőződést hordozzák, amit csak valaha Erasm us az igaz kegyességről m ondott. * Tipikusan keresztyéniek-e a fentiek abban az értelem­ ben, hogy kizárólagosan keresztyéniek? Éppen a hum a­ nista m ozgalom ban, amelyet oly erősen áth ato tt az antik világhoz való kötődés, vált élővé a kérdés, vajon az antik világ nagy hőseinek tetteiben nem bukkannak-e fel (a keresztyénséghez) hasonló gondolatok és eszmények. Erasmus főként a „lelki úrvacsora”-kollokvium ban adott e tekintetben önm agának számot. Feszegeti az antik műveltség és a keresztyén hit, az antik gondolatvi­ lág és a keresztyén felfogás egymáshoz való viszonyát. E kollokvium ban22 egy sereg jó b ará t ül egy szép, átte­ kinthető, egy kissé a városon kívül elterülő kertben együtt. Az asztaltársaság egyik tagja elnézést kér, am iért Pál apostol kijelentése jelentőségének részletes taglalása után egy avatatlan szerzőt kíván idézni. Ciceróra hivat­ kozik, aki ezt m ondatja az id. C ato-val: „Nem sajnálom, hogy éltem; m ert oly m ódon éltem, hogy úgy léphetek ki ebből az életből, m int egy nyom ortanyából, s nem mint valami ékes h á z b ó l.. . . Oh, milyen csodálatos nap is lesz, am ikor felkerekedhetem a szellemek közössége, a velük való találkozás, együttlét bizonyosságában; am ikor majd megszabadulok ettől a tülekedéstől és zűrzavartól.” Be­ szélgetőtársa így reagál: „Szólhat-e egy keresztyén szentebbül?”. A társaság egy másik tagja tüstént kiterjeszti az elhangzottakat: H ány keresztyén élt úgy, hogy joga vol­ na e szavakat ajkára vennie? Egy harm adik jelenlevő Szókratész szavaival csatlakozik az előtte szólókhoz: „Az ember lelke e testben m int erődben van fogságban tartva, ebből az erődből a parancsnok engedélye nélkül távozni nem lehet, de benne tartózkodni sem szabad tovább, m int ahogy azt a parancsnok elrendelte.” Nem fedi-e ez tökéletesen Pál és Péter apostolok szavait, akik a testet sátornak nevezték? „M i m ást kíván Krisztus tőlünk, m int hogy úgy éljünk s álljunk őrt, m intha azon­ nal meg kellene halnunk és hogy úgy forduljunk minden jó dologhoz, m intha örökké itt élnénk? A m ikor ezt hall­ juk: ,Óh, csodálatos nap’ (Cicerótól), nem úgy tűnik-e, 337

m intha m agát Pál apostolt hallanók: ,vágyódom elköl­ tözni és Krisztussal lenni’?” Az eredeti szónok ezt fűzi hozzá: C ato szavaiban némi önbizalom is megcsendül, ami nem illik a keresztyén emberhez. H allgassuk tehát, mit m ondott Szókratész m ielőtt a m éregpoharat kiürítet­ te volna. Kifejezést ad annak, hogy nem tudja, vajon Isten jóvá hagyja-e, am it ő (Szókratész) az életben elvég­ zett, de eltölti a reménység, hogy Isten méltányolni fogja igyekezetét. „Ezért úgy tűnik nekem, hogy sohasem ol­ vastam a pogány szerzőktől semmit, ami az igaz keresz­ tyén emberhez méltóbb lenne.” " Valóban, csodálatra méltó lelkület”, reagál azonnal a vendégek egyike „olyas­ valakitől, aki K risztust és a Szentírást nem ismerhette. Valahányszor ilyesmit olvasok pogány szerzőtől, alig tudom m agam m egtartóztatni, hogy fel ne kiáltsak: Szent Szókratész, könyörögj érettünk!” , mire a társaság egy másik tagja (szinte) szavába vág: „Én pedig gyakran nem tudom m agam m egtartóztatni, hogy egy Vergilius vagy H oratius lelkét szentként ne dicsérjem!” Ez a rész világosan m utatja, milyen szintézist talált Erasmus hit és műveltség között, a klasszikus ókor iránti mély tisztelet és a Krisztusban-létel valósága között. Mércéje a keresztyén hit: ezen méri meg az antik világ hőseit. Igen gyakran ennek fordítottját ábrázolták, m ondván, hogy a keresztyénség és az antik világ egyenlő tekintéllyel áll egymás mellett, avagy, hogy a keresztyén­ ség csak a pogány tartalom kiform álódása. E kollokvi­ um ból jól látható, hogy más a viszony. M aga a beszélge­ tés bibliai kijelentésekre és a keresztyén hitre irányul, amelyhez Erasm us organikusan kapcsolja a fent taglalt részt. R ám utat, hogy van különbség a C ato és Szókratész által m ondottak és a Bibliában kijelentettek között, ám ezeknek egymástól való totális elválasztása nem lehetsé­ ges. Erasmus egyetlen helyen m utatja fel annak a realitá­ sát, am it az „Enchiridion”-ban általánosságban fejezett ki: „Megemlékezzél, gondold meg, hogy mindaz, ami igazság — bárhol, bárm ikor leled is fel — Krisztustól való.”23 Az emberi szón átsugárzik Istenből valami, de ezáltal a pogány nem tétetik (nem válik) keresztyénné. A hangsúly Isten Lelkének hatóerején van, sokkal széle­ sebb körben, m int ahogy azt általánosan felfogják. Ami­ k o r itt, a beszélgetés kezdetekor, az első szónok bocsána­ to t kér, am iért avatatlan (kívülálló, megszenteletlen) szerzőt idéz, a vendéglátó így felel: „Ellenkezőleg, ne nevezzünk semmit avatatlannak, ami kegyes és a jó er­ kölcshöz hozzájárulhat. Bár a Szentírást illeti meg a legnagyobb tekintély, mégis, a régiek megállapításaiban, a pogányok írásaiban, sőt a költőkéiben is, találok olyan tiszta, tiszteletreméltó és kiváló felismeréseket, hogy azt kell hinnem, szellemüket írás közben valamely jótékony szellem vezérelte. És talán Krisztus Lelke tágabb körben töltetik ki, m int ahogy mi ezt fel tudjuk ismerni. A szen­ tek közösségében is sokan foglalnak helyet, olyanok is, akiket nem jegyeznek naptáraink.24 Az utolsó m ondat ugyanabba az irányba m utat, m int a „Sancte Socrates, ora pro nobis”, a könnyed komolyság megnyilvánulása ez, ami oly nagyon jellemzi Erasmust. * Az imént az „Enchiridion”-t idéztem: „Megemlékez­ zél, hogy... az igazság... K risztustól való.” E m ondás jellemzi Erasmust. Élete középpontjában Krisztus állt, mégpedig nemcsak — ahogy oly gyakran állítják — a 338

hegyi beszéd Krisztusa, nemcsak az etikai követelmé­ nyek. Erre az álláspontra a francia Erasm us-kutató A u­ gustin Renaudet helyezkedett, mégpedig főként a „philo­ sophia Christi”-fogalom alapján. E kifejezést Erasmus sűrűn használta, hogy jelezze vele fő célkitűzését, azt, amire írásai irányultak.25 E terminusz önm agában félre­ érthetetlen, a görög egyházatyákhoz vezet vissza: Eras­ mus tudatosan nyúlt utána. A terminusznál azonban fontosabb az ügy, az, am it e meghatározással Erasmus ki akart fejezni. Erasmus valószínűleg az „A dagia”-ban (1515-ben) al­ kalm azta először a „philosophia C hristi”-kifejezést. O tt az „alkibiadesi silenusok” szólásm ondást magyarázza, olyan kifejezést, ami Platóntól származik ugyan, de csak Erasmus által vált közmondássá. Erasmus kifejti, hogy olyasvalamiről van szó, ami első látásra nevetségesnek és elvetendőnek tűnik, — közelebbről megvizsgálva azon­ ban csodálatra m éltónak bizonyul. Úgy tűnik, hogy a silenusok dőre szobrocskák voltak, amelyeket azonban fel lehetett nyitni és akkor egy isten képét tárták fel. Ilyen silenus volt Szókratész is, nevetséges külsejével, egyszerű beszédével, csekély vagyonával — ám: nyisd csak fel ezt a silenust és inkább istent találsz benne, m int embert. Ugyanez érvényes Antisztenés, Diogenész és Epiktétusz vonatkozásában is. De: nem volt-e Krisztus egy különle­ ges silenus? Ismeretlen és szegény szülők, egyszerű ház, néhány ágrólszakadt tanítvány, éhezve és nyom orban eltöltött élet, amely a keresztfán végződött. H a azonban az emberi lélek megtisztított szemei előtt meg akar jelen­ ni, milyen kim ondhatatlan gazdagságot tár fel azok előtt! „M icsoda magasztosság abban az alacsonyságban, mennyi gazdagság e szegénységben, milyen elképzelhetet­ len erő e gyengeségben, micsoda dicsfény e gyalázatban, milyen tökéletes nyugalom e fáradozásokban! És végül, e keserves halálban a halhatatlanság kiapadhatatlan for­ rása! M iért irtóznak éppen azok az emberek, akik az Ő nevére hivatkoznak, ettől a képzettől? Természetesen Krisztus könnyen megtehetné, hogy uralm át kiterjessze az egész földre és birtokba vegye azt, amit a régi időkben R óm a urai hasztalanul igyekeztek m egkaparintani; na­ gyobb testőrséggel vehetné m agát körül, m int Xerxész; hatalm asabb vagyonnal rendelkezhetnék mint K rőzus; minden filozofálást elhallgattathatna és diadalm askod­ hatnék az úgynevezett bölcsek fölött. Ám ez (a silenusé) volt az egyetlen modell, ami Neki tetszett és ezt állította tanítványai, barátai, tehát a keresztyének szemei elé. Ő tehát éppen ezt a filozófiát választotta: ezt, amely szöges ellentétben áll a filozófusok szabályaival és a világ princí­ pium aival; ezt, amely egyetlenként azt nyújtotta, amit ki-ki a maga m ódján el akar érni: a boldogságot.”26 E szemlélet m ögött az igazi, a kendőzetlen iránti mély vágy húzódik meg; a sóvárgás egy ember, (olyan) világ és mindenekelőtt olyan egyház után, akiben-amiben megvan a bátorság, hogy ismét azzá legyen, akinekam inek lennie kell(ene). N éha, mondja Erasmus, előjön egy ismeretlen ember, aki a többség szemében: együgyű lélek, vagy félbolond, — de akiben mindez ham isítatla­ nul jelen van. S efajta emberek m ár jártak közöttünk régen is: próféták, akikre nem volt méltó e világ; Keresz­ telő János, aki minden földi dicsőséget el- és megvetett; apostolok, akik a világ szemében „színdarab”-ot adtak elő. És sokkal inkább, mint mindezek: ilyen ember volt Krisztus. Ebben az összefüggésben idézi Erasmus Ézs 53. r.-t: „Nem volt neki szép a la k ja .. . (Olyan) megvetett

volt, . . . (hogy) eltakartuk arcunkat előle” .27 Ez az oka annak, hogy Erasmus szembeszáll az egyházzal, amely kiterjesztette világi hatalm át, ezért fordul el iszonyattal mindennem ű triumfalizmustól. Az im perátor-K risztus alakjával a Szenvedő Szolga alakját szegezi szembe. A „Ratio"-ban28 Erasmus részletesen taglalja, miként győzedelmeskedett Krisztus a világ felett: nem h áború­ zással, nem a filozófia szillogizmusai ( = logikai követ­ keztetései) által, nem kincsekkel és ranggal. Erasmus életteli képet rajzol Krisztusról, aki érintkezik a megve­ tett emberekkel, aki emberré lett azért, hogy embereket menthessen meg, aki barátsággal közelít a bűnösökhöz azon céllal, hogy megtisztítsa a bűnösöket, aki mindig lehajol az emberhez. Itt is Isten Szolgája rajzolódik ki, aki „a megrepedt nádszálat nem töri össze, (és) a füstölgő mécsest nem oltja el” (Ézs 42,3). A „Krisztus filozófiája”-fogalmat Erasmus a keresz­ tyénekre és a keresztyénségre is vonatkoztatja. Ez a filo­ zófia, ez az életvitel a cél, amelyre törekednünk kell. Krisztus a Tanító és ebbeli m egbízatása m agától Istentől ered: ,,,Ε z’ — m ondta Isten — ,az én szeretett Fiam, akiben g y ö n y ö rk ö d ö m .. . Ő t hallgassátok’. .. M it jelent ez az ,Őt hallgassátok’?: Azt, hogy ő valóban az egyetlen Tanító és hogy kizárólagosan az Ő tanítványai vagy­ tok.”29 Nem az intellektus a döntő, hanem a szeretet. Ezért inti Erasm us a szülőket: gondoskodjanak arról, hogy kis gyermekeiket betöltse Krisztus tanítása. Amit az ember élete legelején m egtanul, azt végsősoron nem felejti el soha: „Első gagyogásával Krisztus nevét ejtse ki, zsenge gyerm ekkorát az evangéliumok formálják. Azt szeretném, ha úgy tanítanák Krisztust, hogy m ár a gyer­ mekek megszeressék. S e tanulm ányokban m aradjanak is meg az ifjak, míg csöndes növekedésükben, erős férfi­ akká fejlődve, Krisztushoz fel nem érlelődnek.”30 Eras­ mus krisztuskövetésre szólít fel: arra, hogy szegénység­ ben és alázatban, szeretetben és önm egtagadásban él­ jünk, am iként ezt Ő tette. * A fentiekkel igyekeztem Erasmus kegyességét vázlato­ san bem utatni, részben egyes művei segítségével, amelyek erre alkalm asak, anélkül, hogy ezekről ki kellene jelente­ nünk, hogy tipikusan hitépítő alkotások. Hogy ezekből kirajzolódik a középkori kegyességgel való szakítás, az nyilvánvaló. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szakítás totális lenne. Különféle, tipikusan középkorbeli témák is felbukkannak ezekben az írásokban. Az egész azonban új szellemet lehel. * Erasmus tehát a kegyesség protestáns form ájának kép­ viselője? — kérdezhetjük. A húszas évek elején egy nép­ szerű nyom tatvány forgott közkézen, „Szent m alom ” cím alatt. Krisztus a gabonát — a négy evangélistát és Pál apostolt — a m alom ba szórja. A malomból lisztként előjön: erő, hit, reménység és szeretet, amelyeket Eras­ mus zsákba gyűjt. E zsák tartalm ából süt Luther kenye­ ret — vagyis ír könyveket.31 Ily m ódon Erasm us közvetí­ tői szerephez ju t a Szentírásnak a reform átori irodalom ­ ban való feldolgozása terén. V alójában a reform átori mozgalom azon első éveiben erős volt a meggyőződés, hogy Erasmus és a reformáció szorosan összetartoznak. Ám csakham ar m egm utatkozott, hogy a lutheri mozga­

lomra Erasmus lényeges befolyást nem gyakorolhatott, bár sok közös vonás kötötte őt Lutherrel össze. M indket­ tejüket csak úgy érthetjük meg, ha szem előtt tartjuk azt a nyugalomra, biztonságra, az istenkapcsolat közvetlen voltára irányuló vágyat, amely oly erősen jellemezte 1500 körül a világot. Erasmus is, Luther is ellene szegültek am a kísérletnek, hogy az objektív elemek — egyház és szentségek — fokozásával (intenzivizálásával) állíttassék helyre az Istennel való közösség. M indkettejük meggyő­ ződése, hogy az egyház a maga nagyon is földi intézmé­ nyével eltakarja az emberek szeme elől a lényeget. M in­ dezt radikálisan el kell takarítani, hogy a vallás m agvá­ hoz vissza lehessen jutni. Az egyház fölött gyakorolt bírálatukban nagyon hasonlítanak tehát egymáshoz. A különbség a vallás lényegének m eghatározásában rej­ lik. Erasmus számára a mag (a döntő): a Jézushoz való kötődés által lehetővé vált közvetlen istenkapcsolat. Ezért áll Jézus életünk középpontjában. Luther számára a mag: azzal az Istennel való találkozás, aki igazságossá­ got követel, — olyan igazságosságot, amelyet az ember betölteni képtelen. Az élet egyetlen nyugalmi pontja K risztusban lelhető fel, akiben Isten irgalm at gyakorol. Így is m ondhatjuk: Luthernél Isten és ember szemben áll egymással, Isten a K risztusban megbékéltette a világot magával — Erasmusnál az ember Istenre terem tetett; Luthernél a legmagasztosabb emberi igazság(osság) is csak bűn — Erasmusnál az ember legmagasztosabb per­ ceiben istenközeibe ju t; Luthernél Istenen kívül csak az ördög létezik — Erasm usnál létezik természetes emberi jóság is. Ezért Erasmusnál Isten jóságának dicsőítése, am ikor azt mondja, hogy az antik világ bölcselői m ár valamit felfogtak Istenről — ez az állítás Luther szemé­ ben színtiszta istenkáromlás. * Személy szerint, nekem az a véleményem, hogy az a kegyességi típus, amely Erasm ust jellemzi, se nem tipiku­ san protestáns, se nem tipikusan katolikus. Ez a kegyes­ ségi típus két pólus között mozog. Egyrészről jellemzi az Istennel való személyes és közvetlen kapcsolat vágya. Nem a (keresztyén) közösség áll első helyen, hanem az egyén és annak Istennel való viszonya. A szent külsősé­ gek általi közvetítés eközben lényegtelen. E kegyesség lényegbeli jelei az individualizmust és a spiritualizmust is m agukba zárják. M ásrészt e kegyességet áthatja a békes­ ség, harm ónia és öröm gondolatvilága is. Ez éppúgy vonatkozik az egyéni istenkapcsolatra, m int az ebből kifejlődő emberi közösségre. Specifikus tehát az optimiz­ mus és egy bizonyos felületesség. Inkább síksági kegyes­ ség ez, mint hegycsúcsokra igyekvő; inkább intim, mint viharos természetű. Cornelius Augustijn Fordította: Fórisné Kalos Éva

JEG Y Z E T E K 1. Erasm us vonatkozásában itt általában utalok könyvem re: „R otter­ dami Erasmus. Élete, műve, hatása”, M ünchen 1986. A továbbiakban általában csak az idézetek helyét adom meg. — 2. A 164, 2— 3 — 3. A SD I, 3, 255, 726—739 — 4. A SD IV, 3, 158, 524— 562, 577 — 5. LB VI, 63 — 65 LB V, 30F— 31B — 6. LB V, 31C— 32B — 7. J. Coppens, „Eustachi­ us van Zichem en zijn strijdschrift tegen Erasm us”, A m sterdam /Londen 1974. —Mededelingen der Koninklijke Nederlandse Akademie van We ­ tenschappen, afd. L etterkunde N R 37,2 — 8. LB V, 32B, 37B — 9. LB V, 65 BC — 10. B. H am m : „Kegyességi teológia a 16. század elején.

339

T anulm ányok Johannes von Paitz-ról és környezetéről” , Tübingen 1982. Jegyzetek a históriai teológiához, 65, 72 — 11. E m agatartásra jellemző az a kép, amelyet 1522-ben rajzol meg Erasm us egy fiatal férfiról. Az istentisztelet alatt sem érzi, hogy befogadja ő t a közösség. Választ m agá­ nak egy jó igehirdetőt, és am ikor ennek ellenére sem tetszik neki a prédikáció, olvasni kezdi az istentisztelet alatt az Újszövetséget, amelyet az egyik egyházatya kom m entált. Az em ber egyébként áll Isten előtt és csak Istennel és a maga lelkiismeretével tanácskozik; A SD 1,3, 177, 1713 — 23 — 12. LB V, 27 D— 44E — 13. LB V, 30 BC — 14. LB V, 37 CD — 15. LB V, 37F—38A — 16. J. Étienne, „Az erasmusi spiritualizmus és a louvanista teológusok. A problem atika változása a 16. század ele­ jén ”, L ouvain/G em bloux 1956— 17. A 1334, 217— 234. 375— 381 — 18. LB V, 65C— 66A — 19. S. W. Bijl: „Erasm us in hét Nederlands tot 1617” , Nieuwkoop 1978, 66 — 20. ASD IV, 3, 190, 156— 194, 267 — 21. A SD I, 3, 251, 610—254, 712 — 22. LB V, 9 D E — 23. A SD I, 3, 251, 614 —620 — 24. A. R enaudet: „Előreform áció és hum anizm us Párizsban az

első itáliai háborúk idején /1494— 1517/,” 2 Párizs 1953 — 25. A SD II, 5, 164, 81—93 — 26. A SD II, 5, 164, 67— 168, 161 — 27. LB V, 97D — 98F — 28. LB V, 143C — 29. LB V. 144 AB — 30. H. Holeczek: „Erasm us ném etül”, 1. kötet, S tuttgart—Bad C annstatt 1983, 13 Rövidítések: LB = Desiderii Erasmi R oterdam i O pera om nia em endatiora et auctio­ ra, 10 kötet Lugduni B atavorum 1703— 1706 / = Hildesheim 1961— 1962/ A SD = Opera om nia Desiderii Erasmi Roterdam i recognita et ad notati­ one critica instructa notisque illustrata. Am sterdam /K ésőbbi kötetek: Am sterdam /N ew York/Oxford/1969 k A = Opus epistolarum Des. Erasmi Roterdam i denuo recognitum et auctum . Többek között P. S. Allen kiadásában, 12 kötet, Oxonii 1906— 1958

Politikai válságkérdések az Újszövetség szerint Az Újszövetség tanítása nem érthető meg a benne foglaltak előzményeinek és hátterének ismerete nélkül. Ezért szükségesnek látszik, hogy m ielőtt m agának az Újszövetségnek a problem atikáját szemügyre vesszük, áttekintsük azokat a kortörténeti-politikai összefüggése­ ket, amelyek között az Újszövetség sajátos üzenete fel­ hangzik. * A tágabb színtér, amelyen az Újszövetség által rögzí­ tett események lejátszódnak, ahol Jézus földi m unkássá­ ga végbemegy, és ahol pünkösd u tán az apostolok, m in­ denekelőtt Pál apostol igehirdetése nyom án terjedni kezd az evangélium: ez a színtér az ókorban ism ert világ nyu­ gati fele: a Róm ai Birodalom Krisztus születésének ide­ jén ez a világtörténeti távlatokban mérve is hatalm as kiterjedésű, és történetének kihatásait tekintve is szinte felmérhetetlen jelentőségű birodalom körülfogja a Föld­ közi-tengert, uralja azt a hatalm as kiterjedésű földrajzi területet, amely a Herkules oszlopaitól a Tigris és az Eufrátesz mellékén elterülő birodalm akig terjed kelet— nyugati, és B ritanniától Etiópia határáig húzódik észak —déli irányban. A birodalom csúcsán a róm ai császár áll, aki egy kéz­ ben és egy személyben egyesíti a hajdan volt köztársaság (res publica) legfontosabb tisztségeinek és tisztségviselői­ nek funkcióit. Bár a klasszikus köztársasági létform a ekkorra m ár a múlté, annak intézményei tovább élnek. A császár mellett m űködik a szenátus, amelynek tevékenysége azonban teljesen formálissá vált, a tényleges hatalom az ő kezében van. A szenátus és a többi, hajdan dem okratikus institú­ ció fokozatosan önm aga árnyékává lesz, hogy azután végleg eltűnjön a birodalom történetének m últjában. A császári hatalom m indenekelőtt a légiók, tehát a katonai erő alapjain nyugodott. N em volt ritka a biroda­ lom történetében, hogy éppen a légiók, illetve azok veze­ tői döntötték el, hogy ki kerüljön a császári trónra. A hatalm as kiterjedésű birodalom a legkülönbözőbb fajok és népek összességét foglalta m agába, és vált az idők folyam án azok olvasztó kohójává. A birodalom lakói közül kiemelkedett a „civis rom anus”, a római polgár, aki eredetileg a valóban róm ai születésű, szárm a­ zásában is róm ai eredetű férfi volt, de amely kiváltságos állapotot utóbb m ár pénzért is meg lehetett vásárolni. (Vö. ApCsel 22,22 kk.) 340

Ennek a jellegzetességnek megfelelően épült fel a R ó­ mai Birodalom politikai-közigazgatási rendszere. A kö­ zéppontot maga R óm a jelenti, a császári székváros, a birodalom többi része pedig provinciákba szerveződött. A provinciáknak alapvetően három válfaja volt. (Jó fi­ gyelni erre a számra, mert az általános közhiedelem több­ nyire csak kettőt tart számon, pedig éppen az újszövetsé­ gi eseménysor szempontjából van igen nagy jelentősége a harm adik változatnak!) A császári provinciák élén a „lega tus augusti pro praetore” állott. A szenátusi provin­ ciákat a „proconsul” irányította. A harm adik fajta pro­ vincia élén egy császári procurator (epitropos) állott. Ez utóbbiak olyan területek voltak, amelyeken vagy félbar­ bári állapotban élő népek laktak (pl. M auritánia), vagy amelyek egészen sajátos kultúrával rendelkeztek, m int pl. Egyiptom, vagy maga Júdea. A róm aiak rendkívüli politikai érzékkel törekedtek arra, hogy uralm uk egyszerre valósítsa meg a birodalom vezetésének központi uralm át, úgy azonban, hogy ugya­ nakkor m egm aradjanak, illetve erőszakos beavatkozás folytán ne változzanak meg az egyes tartom ányok, o r­ szágrészek sajátos kulturális, vallási és egyéb adottságai. Összefoglalóan azt lehet elmondani, hogy a legkíméletle­ nebb katonai és politikai despotizmust a kulturális, vallá­ si, civilizációs kérdésekben való messzemenő tolerancia kísérte. U gyanakkor, mint m ár említettem is, a sajátos viszonyok fokozatosan egy kultúregységbe olvasztották a legkülönbözőbb népeket és kultúrköröket. Ezzel együttjárt a különféle népek etnikai keveredésének folya­ m ata is. M ár most érdemes megjegyezni, hogy éppen a zsidóság esetében ennek az egész kérdéskom plexum nak egészen sajátos jelentősége volt. Egyfelől itt is érvényes az a tolerancia, amely általában az egész birodalom ra nézve érvényes, és amelyet a „harm adik típusú” provinciák esetében különösen határozott form ában ju tta to tt ér­ vényre a birodalom vezetése. Másfelől Izráel jelentős körei és rétegei (farizeusok, írástudók stb.), szekták, val­ lási irányzatok mindvégig küzdöttek az ellen, hogy akár a vallási, akár a kulturális, ak ár az etnikai keveredés a zsidóságon belül kialakuljon. Ez az ellenállás többféle m ódon valósult meg az idők folyamán. A teljes passzív rezisztenciától (esszénusok, Q um rán) a szikáriusok terro­ rista, sőt öngyilkos aktivitásáig terjed a színkép skálája. *

Hogy az összefüggéseket még teljesebben megérthes­ sük, folytassuk gondolatm enetünket azzal, hogy átte­ kintjük: hogyan alakult m ind ezen közben m agának Izrá elnek a története. Ehhez az áttekintéshez nagy segít­ séget nyújt dr. Kocsis Elemérnek a Theologiai Szemle 1964. 5—6. szám ában, a 146. oldalon közölt tanulm ánya („M i tö rtén t a két szövetség között?”). A következőkben e tanulm ány főbb m egállapításaira kívánok tám aszkod­ ni, illetve azokat összefoglalni. A cikk azzal kezdi m ondanivalóját, hogy az Ó- és Ú jtestam entum közötti üres lap form álisan is kifejezi azt a tényt, hogy az intertestam entális kor sokáig „terra incognita” volt a tudom ányos megismerés számára. M á­ ra azonban vannak ismereteink erről a korszakról is. Intertestam entális kornak szűkebb értelemben az Ószövetség lezáródásától (Kr. e. 165) kb. az Újszövetség lezáródásáig (kb. Kr. u. 100) közötti korszakot tekintjük. (Megjegyzendő, hogy ez a körülhatárolás nem a kánon lezáródását, hanem az egyes iratok keletkezési idejét je­ lenti!) K r. e. 539-ben bukott el a Babiloni birodalom . Kyros, a győztes perzsa birodalom királya a következő években adott engedélyt a zsidóknak a fogságból való hazatérés­ re. Az apokrifus, ún. 2Ezsdrás könyve szerint mintegy ötvenezren térhettek vissza Jeruzsálembe, illetve Júdeá­ ba. Ezek egy megtérési m ozgalom tagjaiként, és m agukat a próféták által megjövendölt „m aradéknak” tartva „új honfoglalást” kezdtek az ígéret földjén. A hazatértek írásban és ünnepélyesen kötelezik m agukat Mózes törvé­ nyeinek m egtartására, a vegyesházasságok elkerülésére, illetve felbontására, az ünnepek, valam int a szombatév m egtartására, és a tem plom adó megfizetésére. (Ezsd 9 — 10. részek, N em 8— 10. részek.) E korszakban m ár kezdenek jelentkezni azok a problém ák, amelyek az egész intertestam entális kor zsidóságának az arculatára nézve jellemzőekké váltak. Ezek rövid összefoglalata a követ­ kező: 1. K ialakul egy folyam at, amely a júdaizm usba, a zsi­ dó törvényvallásba torkollik. Egyre nagyobb szerepet kapnak a kultuszi rendelkezések, és azok formális meg­ tartása. Ennek egyik oka az az élet-halál harc, amelyet az ószövetségi hit a pogány vallásokkal való keveredés ellen folytatott, másfelől azonban szerepet játszik benne a prófécia kihalása, és ezzel együtt Jahve aktuális akarata meghirdetésének elmaradása. 2. M ásodik jellemző vonásként em líthető meg a p ap­ ság uralkodó szerepe. Jeruzsálem városállam ának politi­ kai vezetője a m indenkori főpap volt. A papság vezető szerepe egyúttal elvilágiasodást is vont m aga után. (Ezt a különösen hangzó m egállapítást akk o r értjük meg, ha arra gondolunk, hogy Izraelben a papi funkció sohasem a belső elhíváson alapuló, m ondjuk így „karizm atikus” tisztség volt, hanem öröklődés révén elnyert hivatal.) 3. A harm adik jellegzetesség az egyre jo b b an felerősö­ dő messiási váradalom . Erről még a későbbiekben bő­ vebben is kívánok szólni. A perzsa időkből szárm azó vallási-politikai tehertétel volt a sam aritánus-kérdés is. K ülön kell szólni a zsidóság és a hellenizmus kapcso­ latrendszerérői, illetve ennek történetéről. K b. egy évszá­ zaddal Ezsdrás és Nehémiás működése után az ókori birodalm ak egymást váltó folyam atában a perzsákat a görögök váltották fel. Nagy Sándor páratlan győzelmi sorozata egy csapásra új politikai és kulturális helyzetet

teremt kelet népei, így a zsidóság szám ára is. A zsidóság ettől kezdve mintegy két évszázadig N agy Sándor utódai­ nak (az ún. D iadochosoknak) az uralm a alatt él Egyip­ tom tól Babilonig, és ezzel a világméretűvé vált görög kultúrának, a hellenizmusnak a hatókörébe kerül. A gö­ rögök uralm ával véget érnek a perzsa időkben élvezett békés századok. A Nagy Sándor halálát követő örökösö­ dési harcban Palesztina ütköző állam m á lesz a szíriai Szeleukida, és az egyiptomi Ptolemeus birodalom között. Am ikor kb. Kr. e. 300 körül rendeződnek a határok, Jeruzsálem és Júda az Egyiptom ban székelő Ptolemeus dinasztia birodalm ához tartozik, amelynek uralm a min­ tegy 100 évig tart. Ők m aguk nem igyekeznek a hellenista kultúrát Izraelre erőszakolni, de az állandó háborúk mi­ a tt Palesztina mégis elnéptelenedik, és a zsidóság az újon­ nan alapított városokba özönlik, ahol polgárjogot nyer és privilégiumokat élvez. Ebben a korban válik a diasz­ póra világméretű jelenséggé. Kr. e. 198-tól, III. A ntio­ chos győzelme után Palesztina a Szeleukida birodalom ­ hoz tartozik. A hellenizmus maga nem csak kulturális, hanem az ókori gondolkodásnak megfelelően vallási képlet is volt. Benne a görög vallás és kultúra keveredett a keleti vallá­ sokkal és kultúrákkal. Nagy Sándor álm a, az egységes nyelv, egységes kultúra az utódállam okban megvalósult. A görög vallási és filozófiai eszmék a keleti vallásokkal és a királykultusszal egyesülve hihetetlenül tark a vallásés művelődéstörténeti vonatkozású szinkretista képletet hoztak létre. A zsidóság volt az egyetlen nép, amely távoltartotta m agát ettől a vallási keveredéstől. A zsidó­ ság otthon és a diaszpórában egyaránt ellene állt a vallási keveredésnek, és az evvel járó előnyökről így lem ondott. Ennek fájdalmas következménye lett az izoláció. A poli­ teizmus elvetésével az ateizmus vádját, az izolálódással pedig az emberellenesség vádját vonta m agára a zsidó­ ság. A kadtak azonban a zsidóság körében olyanok, akik célul tűzték ki ennek a fájdalmas különállásnak a meg­ szüntetését: ezek voltak a hellenista zsidók! (Jó erre a szem pontra figyelnünk, mert tudatunkban a hellenista zsidók úgy élnek, m int akik kizárólag alantas indulatok­ tól vezérelve, hedonista vagy legalábbis kozm opolita szem pontok által vezérelve, mintegy „árulóivá” lettek népünknek, holott legalábbis az alapszándékot tekintve ez korántsem így van.) A hellenizmus vadhajtása a Jeruzsálemre is kiterjedő erőszakos hellenizálás, amelynek következménye a m ak­ kabeusi szabadságharc. (Ennek részleteire m ost nem té­ rek ki.) Ami a döntő: a zsidók a Szeleukida birodalm on belül relatív önállóságot vívtak ki m aguknak, és atyáik hagyományai szerint, háborítatlanul éltek. A m akkabeusok azonban nemcsak a vallásszabadsá­ gért, hanem a hatalom ért is küzdöttek. A m akkabeusok nem voltak áronháziak, ennek ellenére m agukra ruház­ ták a főpapi, m ajd a királyi és a prófétai tisztet is. Ez véres politikai eseményekhez, és ezzel együtt vallási p á rt­ harcokhoz vezetett. A farizeusok Alexandra királynő (Kr. e. 77— 69) segít­ ségével uralom ra jutnak, és bosszút állnak régi ellenfelei­ ken, a sadduceusokon. A chaszidok ezzel szemben kivo­ nulnak, m ondhatni a társadalom ból, és mintegy szerze­ tesrendekbe tömörülve várják a végső időket. Ezek azok, akiket a későbbi történetírás esszénusoknak nevez. Ezekben az időkben jelennek meg először a színtéren a róm aiak. A lexandra két fia között ugyanis trónviszály 341

tám ad, amelynek eldöntésében Pompeius, kelet akkori caesarja játssza a főszerepet, s akinek közreműködésével Kr. e. 63-ban II. H yrkanos János lesz Jeruzsálem királya. Elm ondható összegezésül, hogy a m akkabeusok sza­ badságharcosként kezdték, és despotákként fejezték be uralm ukat. Imperialista hódításaikban az atyáknak tett isteni ígéretekre hivatkoztak, de uralm ukat kis-ázsiai rabló zsoldosokkal tarto tták fenn, akik lelkiismeretfur­ dalás nélkül gyilkolták le zsidók ezreit. U ralm uk biztosí­ tására felhasználták R óm a segítségét is, de R óm ának csak addig volt érdeke az önálló zsidó állam fennm aradá­ sa, míg nagy riválisa, a Szeleukida birodalom létezett. Ennek bukása után ez az állam szám ára egyenesen vesze­ delmessé válhatott volna az Ázsia és A frika közötti fon­ tos hadiúton, így Róm a, levéve álarcát, ünnepelt szövet­ ségesből kíméletlen hódítóvá válik. A m akkabeus-dinasztia azonban minden hibája és bű­ ne ellenére történelmi szerepet töltött be azzal, hogy szervezett állami hatalom segítségével megvédje a zsidó­ ságot a hellenizálódástól, és ezzel együtt a felszívódástól az ókori kelet népei és vallásai közé.

„császár barátja” cím elveszítése öngyilkosságra ítélést jelentett. Ekkor kerül sor Jézus perére. Kr. u. 37— 44 között Júdea ismét relatíve önálló vazal­ lus állam, zsidó származású királlyal az élén. Ez a király I. Heródes Agrippa, Nagy Heródes unokája, aki Caligu­ lával való barátsága révén kapja vissza nagyapja birodal­ mát. Hírhedten züllött életű ember volt, aki ezért m inde­ náron igyekezett megnyerni a Szanhedrin tetszését, egye­ bek közt Jakab megölésével (ApCsel 12,1 kk.), valamint Péter tervezett kivégzésével is. Fia, II. Agrippa m ár nem kapja meg apja egész örökségét, csak annak jelentéktelen részét. Vele találkozik Pál, jeruzsálemi fogsága idején (ApCsel 25— 26. részek). II. Agrippával kihal a Heródesdinasztia. Nagy Heródesnek Archelaoson kívül volt még két fia, akik részt kaptak apjuk országából. Az egyik a Lk 3,1ben éppen csak megemlített Filep negyedes fejedelem, a másik Antipas, (Kr. e. 4— Kr. u. 37) Galilea tetrarchája, aki Jézus közvetlen politikai felsősége. Ő végezteti ki Keresztelő Jánost, és Jézus keresztrefeszítése m ögött is ott sötétlik az ő hatalomféltése is.

*

*

Az eddig elm ondottak szálai itt összefutnak: láttuk a Róm ai Birodalom képét, m int az újszövetségi események színterét, láttuk a zsidóság történetét a róm ai fennható­ ság bekövetkeztéig, m ost vessünk közelebbi pillantást a zsidóságnak a Róm ai Birodalom ban való életére és hely­ zetére. A zsidó nép a m aga politikai és vallási életét Kr. e. 63-tól Kr. u. 135-ig R óm a vazallusaként éli. II. Hyrkanos János néhány évig látszaturalm at gyakorol, de a tényle­ ges hatalom A ntipaternek, Heródes apjának kezében van, aki jó szolgálatokat tesz Pom peiusnak, majd Julius Caesarnak. Ezért a zsidók Palesztinában és a diaszpórá­ ban kiváltságokat nyernek. Antigonos még egyszer meg­ kísérli helyreállítani Júda függetlenségét, de elbukik, H e­ ródes (Kr. e. 40— 4) lefejezteti, és ezzel megpecsételődik a m akkabeusok sorsa. Nagy Heródes m aga rendkívül ellentm ondásos egyéniség, róm ai műveltség, nagy testi erő, hadvezéri képesség, politikai eszesség, és célratörés jellemzi egyfelől. M ásrészt kegyetlen despota, akinek uralom ra kerülése és uralm a hullák tízezreit kívánta meg, és aki hatalm ának biztosítása érdekében mindent meg­ tesz R óm ának, isteneiknek is áldozik. U gyanakkor m in­ dent elkövet a zsidók kegyeinek elnyeréséért is. Kr. e. 8-ban mégis kegyvesztetté lesz A ugustusnál egy önkénye­ sen indított hadjárat m iatt, és K r. e. 7-ben jelennek meg az adószedést előkészítő censorok Palesztinában, hogy a felmért adatok alapján közvetlenül szedhessék be a tribu­ tum ot, a szolganépek fejadóját a császári kincstár számá­ ra. Ez az év Jézus születésének esztendeje. Heródes utóda Júdeában fia, Archelaos (Kr. e. 4— Kr. u. 6) aki apjánál is nagyobb kegyetlenkedések között fejti ki uralkodását. Végül m aguk a róm aiak száműzik, s ekkor a zsidók m aguk kérik, hogy hadd legyen Júdea róm ai provinciává. Több helytartó (procurator) vállalja egymást, míg Pontius Pilatus veszi á t ezt a tisztséget, amelyet Kr. u. 26— 36 között tölt be. Pilátus antiszemita beállítottságú, aki ahol lehet, provokálja a zsidókat, és vérfürdőket rendez közöttük (vö. Lk 13,1— 5). Am ikor pártfogóját, Seianust, a testőrség teljhatalm ú parancsno­ kát Tiberius megfojtatja, zsarolhatóvá válik, mivel a

A zsidóság elkeseredése ezek között az események kö­ zött egyre fokozódik, és a függetlenségi-szabadságharcos eszme egyre erősebbé válik. Ezt az áram latot alapvetően motiválja a messiás eljövetelében való reménység. Ez a reménység az, amelyet a zsidóság jelentős rétegei Jézus személyére is kivetítenek. A nnak érdekében, hogy lás­ suk: mi okozta Jézus — emberileg szólva — tragédiáját, meg kell vizsgálnunk közelebbről a zsidó messiási vára­ dalm ak mibenlétét is. E váradalom megértéséhez ismét az ószövetségi előz­ ményekig kell visszanyúlnunk. Az Ószövetség maga alapvetően négy személyt nevez messiásnak (felkentnek): az uralkodó királyt, a főpapot, mivel őket az ókori kelet szokása szerint olajjal való megkenés form ájában iktat­ ták be hivatalukba. Sajátos szóhasználat, amely a pátri­ árkákat nevezi messiásnak (Zsolt 105,15; vö. 1K rón 16,22). Ez esetben nem a fizikai értelemben vett felkenés áll a háttérben, hanem ez a megjelölés az Istenhez való különleges viszonyt ju ttatja kifejezésre. Ilyen m ódon ez a szóhasználat m ár átvezet a messiás szó általánosabb értelmű használatához. A negyedik személy, akire az ószövetségben a messiás: felkent szó vonatkozik, a megígért szabadító, a megváltó. A kanonikus iratokon belül csak a Zsolt 2,2 használja ezt a szót ilyen értelemben, és az csak a Kr. e. 1. sz.-tól kezdve válik általánosan használt terminus technikussá ezzel a váradalommal kapcsolatban. U gyanakkor a jö ­ vendő szabadítóra vonatkozó képzetek kialakulása m a­ gában az ószövetségben is nyom on követhető. Az Ószö­ vetségben a jövendő Messiás alakjának alapvetően há­ rom form ája ismerhető fel: A királyi Messiás. 1M óz 40,9— 12-ben a Júdának szóló áldáshoz kapcsolódóan egy eljövendő uralkodóról van szó, akinek a népek engedelmeskedni fognak, és akinek az eljövetele egy paradicsom i kor kezdetét jelenti. Bár eredetileg vonatkozhatott ez egy földi királyra, mindene­ kelőtt Dávidra, a legtöbb m agyarázó szerint az Ez 21,32ben erre a helyre történő utalás található, és Ezékiel m ár az eljövendő Messiás-király képét látja az itteni jövendö­ lésben. H asonlóan régi eredetű a Bálám jövendölése,

342

>

amely az ősi keleti király-szimbólummal, a csillaggal összekapcsolva beszél egy eljövendő királyról, akinek alá vettetik Amálek ( 1Sám 30), M oáb és Edom (2Sám 8,8 kk.). Eredetileg ez a jövendölés is vonatkozhatott a dávi­ di dinasztiára, hasonlóan a Zsolt 2. és 110-hez. Mindezek két következménnyel já rta k : a jövendő szabadítás re­ ménysége a Dávid dinasztiájához kapcsolódott, és a sza­ badító alakja a felkenetés révén kikerült a profán szférá­ ból, hangsúlyossá vált Istennel való szoros kapcsolata. Mivel a várt aranykor, a dávidi korszakban nem követ­ kezett be, a váradalom a távolabbi jövőbe tolódott ki. Ézsaiással kezdődik a királyi messiás-fogalom alakulásá­ nak az az új szakasza, amely m ár nem számol az uralko­ dó király, illetve dinasztia és az eljövendő szabadító kö­ zötti közvetlen kontinuitással. Bár hangsúlyos a szabadí­ tó dávidita származása, éles is az elhatárolás konkrét történeti személyektől. Mivel a szír—efraimi invázióval szemben segítséget kérő A kház elutasítja, hogy Istentől kérjen jelt, m aga Isten adja azt meg az Immánuel-jöven­ dölés form ájában (Ézs 7,10 kk.). A jövendölés elemei kizárttá teszik, hogy itt egy konkrétan m eghatározható történeti személyiségről (esetleg A kház fiáról, Ezékiásról) lenne szó. Személyének jelentőségére utal születésének ünnepélyes és hangsúlyos bejelentése, valamint az, hogy édesanyja egy fiatalasszony. (Az alömáh szó házasságra érett nőt jelent, így valószínű, hogy itteni használata úgy értelmezendő, hogy annak elsőszülöttjéről van szó, va­ gyis a fiatalasszony olyan valaki, aki külön erre a feladat­ ra választatott ki.) Az, hogy tejet és mézet fog enni, kifejezetten az üdvidők alakjára utal, a tej és a méz ugyanis az ókori keleten, főleg M ezopotám iában külön­ leges áldozati ajándéknak minősült. K ánaán is többször szerepel az ígéretekben, m int tejjel és mézzel folyó föld. M aguk a messiási kor javaiban részesülők is tejet és mézet fognak enni (Ézs 7,22). A királyi Messiás képe jelenik meg a Mik 5,1 kk.-ben is, és itt is érvényesül az az ézsaiási szempont, hogy eljövetele előtt Izraelt Isten egy időre ki fogja szolgáltatni ellenségeinek. A Messiás dávidi szárm azása E frata és Betlehem említésével kap hangsúlyt (vö. 1Sám 17,12). Ezeken kívül számos helyen jelenik meg a dávidita királyi messiás alakja (Jer 23,5; 33,5 stb.). A prófétai Messiás. 5M óz 18,15 kk. szerint Mózes azt ígéri, hogy Isten hozzá hasonló prófétát fog tám asztani, aki közli Izraellel Isten akaratát. Ez a textus általános­ ságban m eghatározza a prófétizmus szerepét Izraelben, és meghúzza a határvonalat az igazi és a hamis próféta­ ság között. Az itt rögzített prófétai vonásokat viseli m a­ gán az Ebed Jahve,_ a szenvedő szolga, az Ebed Jahve alakja, amely az Ézs 52,13— 53,12-ben jelenik meg. E szakaszt gyakran állítják párhuzam ba a Zsolt 22-vel, melynek 28 kk. verseiben olvasható jóslatok azt a benyo­ m ást keltik, hogy a zsoltárban egy olyan személyről van szó, aki szenvedése révén készíti elő az univerzális Isten­ országa eljövetelét. Ez a feltevés azonban nem bizonyít­ ható, főleg azért nem, m ert a m ásokért való szenvedés gondolata a zsoltárból hiányzik. A z apokaliptikus Messiás. D án 7,13 kk. látom ásában a jövendő uralkodó képe m int Emberfia jelenik meg, akinek hatalom , dicsőség és királyi uralom adatik, éspe­ dig örökké tartó érvénnyel. Az em berfia-fogalomnak ezt a messianisztikus aspektusát azután a zsidó apokaliptika tovább bővítette. E három Messiás-kép alapján Izrael vonatkozásában

beszélni szoktak királyi, prófétai és apokaliptikus (trans­ cendentális) messiásváradalomról. Izrael m essiásváradalm ának eredetével kapcsolatban számos kutató vél az ókori kelet más népei, vallási köré­ ben m egtalálható párhuzam okat felismerni. Ezeknek Iz­ raelre való hatása azonban rendkívül kétséges. Izrael messiásváradalmának első határozott körvonalai min­ den valószínűség szerint a Sinai-szövetség megkötéséhez kapcsolódóan rajzolódtak ki. Jahvénak itt adott kijelen­ tése garanciát jelentett arra nézve, hogy ő a jövőben is népével m arad, és teljességre viszi mindazt, am it az Egyiptomból való szabadítással elkezdett. Mivel azon­ ban maga Jahve láthatatlan volt, kialakult az a képzet, hogy meg fog jelenni egy rendkívüli személyiség, aki őt reprezentálja, és akinek minden nép engedelmeskedni fog. Egyesek úgy vélik, hogy e m ögött a hajdanvolt emberős (Urmensch) alakjának eszkatologizálása húzó­ dik meg, akinek nyomai több helyen felismerhetőek (4Móz 24,17; Jób 15,7; Ézs 9,5; D án 7,13; M ik 5,1). Izrael m essiásváradalm ának legrégebbi és legm arkán­ sabb form ája a királyi Messiás alakjával kapcsolatos. Ennek kezdetei egybeesnek m agának a királyság intéz­ ményének a kialakulásával. Dávid uralkodásának kie­ melkedő fénye és sikerei szinte látótávolságba hozták egy hatalm as birodalom megvalósulásának képét, amelynek erős uralkodója megsemmisíti ellenségeit, és uralm át az egész földre kiterjeszti. Fokozta ezt a látásm ódot az a tény, hogy Salamon templomépítése, illetve a szövetség ládájának Jeruzsálembe vitele ezt a várost nemcsak poli­ tikai hanem vallási centrum m á is tette. M indezt betetőzte N átán próféciája (2Sám 7,1 kk.), amely kimondja, hogy nem Dávid épít házat az Ú rnak, hanem Jahve építi az ő házát, azaz dinasztiáját, és elhangzik az örökké uralkodó dávidita királyra vonatkozó jövendölés is. A prófétai és az apokaliptikus messiásváradalom m in­ den bizonnyal jóval későbbi eredetű. Egyes felfogások szerint ezek eredetükben is direkt m ódon kapcsolódnak a királyi messiásváradalomhoz, az azonban mindenkép­ pen valószínű, hogy az valamilyen m ódon h atott ezek kialakulására. Izrael messiásváradalma a fogság utáni korban nyert kifejezetten központi jelentőséget, és teljes szélességében az intertestam entális korban bontakozott ki. Ebben a korszakban két alapvető vonás figyelhető meg. Egyfelől tovább él a Dávid házából származó uralkodó eljövetelé­ nek, és földi-nemzeti jellegű uralkodásának politikai m eghatározottságú váradalm a. Ez a váradalom határoz­ ta meg elsősorban a farizeusok és írástudók gondolatvi­ lágát. Másfelől a zsidó vallás spiritualizálódásának fo­ lyamatával párhuzam osan egyre erőteljesebbé válik egy emberfeletti, praeegzisztens személlyel kapcsolatos vára­ dalom, aki az utolsó idők nyom orúságai után hozza el az üdvkorszakot. * Mindezeket szükséges volt ilyen részletességgel elmon­ dani, m ert az Újszövetséggel kapcsolatos politikai kér­ déskomplexum Jézus Messiás-voltának problem atikája körül kristályosodik ki. Bármilyen politikai jellegű rész­ letkérdés feltárására törekszünk, a szálak mindig innen indulnak ki, és ide futnak össze. Az újszövetség politikai alapkérdése az, hogy m iért kellett a názáreti Jézusnak a zsidó vezető rétegek és a róm ai főhatalom összefogása 343

nyom án kereszthalált szenvednie? Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy ez természetesen nem kizárólag politi­ kai kérdés, hiszen, m int láttuk, a vallási és politikai szféra az ókorban szorosan összekapcsolódik, és ez, ha lehet, m agának a zsidóságnak az esetében még fokozottabban így van. Ó vakodnunk kell tehát attól, hogy „mai szem­ m el” nézve, külön lássuk ezt a kettőt akkor, am ikor m agát az újszövetségi kort vizsgáljuk. Itt csak arról lehet szó, hogy ad o tt esetben a hangsúlyt elsősorban a politi­ kai vonatkozásokra helyezzük. Egyértelműen m egállapítható az, hogy az Újszövetség Jézust úgy ábrázolja, m int a megígért szabadítót, a M es­ siást. Ez nyilvánvaló abból a tényből, hogy őt Christos­ n ak felkentnek nevezi, sőt, ez az elnevezés gyakorlatilag személynév-jelleget kap, amely szó pedig a „messiás” szó szó szerinti, pontos görög megfelelője. Ezen kívül két helyen, a Jn 1,41-ben és a 4,25-ben a mösija: messiás arám kifejezés görögös form ája is szerepel Jézussal kap­ csolatban. M indehhez járul, hogy az evangéliumok Jé­ zus-ábrázolásában több olyan motívum van, amelyek kifejezetten egybevágnak a korabeli m essiás-váradalom­ mal. Ilyen szem pont az, hogy a Messiás eljövetelét meg­ előzi, vagy azzal valamilyen m ódon összefügg Illés eljö­ vetele (M k 6,15; 9,13; Jn 1,21). Jézus a Dávid utóda, ez, m int láttuk, a királyi m essiásváradalom egyik legalapve­ tőbb kritérium a. Ezt a m ozzanatot sok helyen megtalál­ ju k (pl. M k 10,47; 11,10. M t 12,23; 15,22; 21,15 stb.), de különösen is erőteljesen hangsúlyozza ezt az összefüggést a Mt-féle nemzetségtáblázat (M t 1,1 kk.). Hangsúlyt kap a Lk-éban is. Szerepel a messiási váradalm ak között az, hogy Betlehemben fog megszületni, hogy eljövetelét egy csillag megjelenése kíséri stb. — egyszóval a kép egyértel­ mű. Feltűnő viszont mindezekkel szemben m agának Jézus­ nak a tartózkodása attól, hogy önm agát messiásnak ne­ vezze. Az „Em berfia” jelzőt kivéve önm agára semmiféle messiási epitetont nem alkalmaz, és nem is nevezi önm a­ gát M essiásnak. H ogy ugyanakkor messiási igénnyel lép fel, az viszont nyilvánvaló abból, hogy az ilyen jellegű hitvallásokat, illetve kérdéseket nem utasítja vissza. Így elfogadja Péter hitvallását (M t 16,13 par), N átánáél sza­ vait (Jn 1,49) és a sam áriai asszony szavaira is határozott igent m ond, m ikor az messiásnak nevezi (Jn 4,25 k.). H atáro zo tt igennel válaszol a N agytanács előtti kihallga­

tásakor a főpap kérdésére is, hogy ő-e a Krisztus (M k 14,61 kk. par). Indirekt m ódon, de határozottan válaszol Pilátus kérdésére is (M t 27,11 kk. par), aki valószínűleg nem is egészen érti, hogy a király és a messiás fogalm ak itt szinonimaként szerepelnek. Mi lehet ennek a különös ellentm ondásnak az oka, tehát a Jézus nyilvánvaló messiási öntudata, és ugyanak­ kor tartózkodó m agatartása közötti feszültségnek? Egyetlen dolog indokolhatja ezt: az a szándék, hogy akkor, am ikor m agát m int Messiást állítja oda tanítvá­ nyai és népe elé, élesen el is határolja m agát az adott vallási, és mindenekelőtt politikai szituáció közkeletű és általános m essiásváradalmától, annak partikularizm usá­ tól, nacionalizmusától és intoleranciájától. Krisztus ki­ rálysága, bár megjelenik ebben a világban, nem ebből a világból való (Jn 8,36). Emberileg szólva azt állapíthat­ juk meg, hogy Jézus a maga sajátos küldetés-betöltésével a róm ai birodalm i-politikai koncepció, és a zsidó messia­ nisztikus-politikai koncepció ütközőpontjára került, amelyek ezen a ponton egymásra találtak, s így neki szükségszerűen el kellett buknia. M iben ismerhetjük fel ezek után Jézus sajátos politikai alapállását? Itt megint azt kell m ondanunk, hogy nem egy önálló politikai doktrínában, hanem abban, ami egész tevékenységét alapvetően m eghatározza. Ez két szóban foglalható össze: szolgálat és szeretet. K ét közis­ m ert ige emlékeztessen erre m ost bennünket: a szeretet kettős nagy parancsolata: „Szeresd az U rat, a te Istene­ det teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből, és teljes elmédből, és felebarátodat, mint m agadat” (Lk 10,27) és a M t 20,28: „Az emberfia nem azért jö tt, hogy szolgáljanak neki, hanem , hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”. H a máig is érvényes politikai norm atívákat akarunk keresni és találni az Újszövetség­ ben, akkor m indenkori problém áinkat e két fogalom fénykörébe állítva tehetjük azt meg. Szabó Csaba FELH A SZN Á LT IR O D A LO M 1. Heussi, K arl : Kom pendium der Kirchengeschichte. Tübingen, XS 1960. — 2. Kocsis Elemér: M i történt a két „szövetség” között? Theo! Szle 1964. 146. o. — 3. Bibel Lexikon. Einsiedeln—Zürich—K öln 1968. — 4. Biblisches Reallexikon. Tübingen, 1977. Biblisch-Historisches H andw örterbuch. Göttingen. 1962—79.

Bibliai idézetek az úrasztali edényeken, terítőkön Bízvást állíthatom , hogy a 17— 18. századból fennm a­ radt egyházlátogatási jegyzőkönyvek kincsesbányáknak tekinthetők. A leltárak legtöbbször darabonként veszik számba az eklézsiák ingóságait, az úrasztali edényeket, terítőket. O lykor azonban meglepő pontossággal h atá­ rozzák meg az úrasztali felszerelések anyagát, a textilféle­ ségeket, közük a rajtuk levő hímzett, vagy az ezüst, ón edények vésett szövegét. A feliratokból kitűnik, hogy kik és m ikor ajándékozták az egyes tárgyakat, hogy állnak az adom ányozók sorában a falusi parasztasszonyok mel­ lett a grófnők, bárónők, vagy éppen Lorántffy Zsuzsan­ na fejedelemasszony. A feliratok tesznek bizonyságot az őseink mélységes hitéről, Isten iránti hálájukról, a tem p­ lom, az egyházuk iránti szeretetükről. 344

A Confessio 1979. 3. száma „Ú rasztali kincsek beszé­ des feliratai” címmel közölte az egyik tanulm ányom at. Ebben főleg azokat a rigm usokba szedett szövegeket ismertettem, amelyeket az abroszokra, terítőkre hímez­ tek, illetve az edényekre vésettek. M ost, bővítve a kört, azt szeretném bizonyítani, hogy a reform átus népünk mennyire a Biblia világában élt, milyen fontos volt szá­ m ukra a Szentírás, milyen sokszor olvasták, m ert csak így érthető, hogy a bibliai idézetek m int egy-egy „arany­ m ondás”, o tt ragyogjanak az úrasztali edényeken, térítő­ kön. A témát többféle szem pontból dolgozhatnám fel. Sor­ ra vehetném — akár ábécé szerint — az egyházközsége­ ket, ahol bibliai idézettel ellátott úrasztali terítők, edé­

nyek vannak, vagy voltak. A tárgyak szerinti csoportosí­ tás sem volna rossz megoldás. Tekintettel azonban arra, hogy bibliai idézetekről kívánok írni, önként adódik, hogy az Ó- és Újszövetség könyveinek sorrendjében is­ mertessem az Igéket, amelyekre néha csak utalást talá­ lunk, de sok esetben azt tapasztaljuk, hogy az adom á­ nyozók — főleg a terítőkön, abroszokon — nem fukar­ kodtak a selyemmel, skófiummal, a pénzzel és fáradság­ gal, mert az egész bibliai verset ráhím ezték a textíliákra vagy rávésették az edényekre. A szentírásbeli könyvek sorrendjéhez akkor is alkal­ m azkodom , am ikor a terítőkön vagy edényeken az ó- és újszövetségi idézetek együtt találhatók. M ert ilyen emlé­ kek is vannak szép számmal. Megjegyzem azonban, hogy a vizitációs jegyzőkönyvek, illetve a leltárok nem közlik minden esetben a tárgyak feliratát. A prédikátorok türel­ métől függött az összeírások részletessége, néha csak sebtiben végezték a leltározást. Ennek jó példája a sáros­ pataki gyülekezetben 1782-ben lefolytatott vizsgálat jegyzőkönyvének egyik m ondata: „kilencz aranynyal, s külöm b-külöm b féle virágokkal v arrott kendők, akinek tetszik, lássa az eklésia ládájában” . U gyanezt tapasztal­ juk a bibliai idézetekkel kapcsolatban, m ert Olaszliszkán az 1806-os látogatás alkalm ával Getsei Zsuzsánna által 1715-ben ajándékozott recetáblás abroszról ezt olvassuk a leltárban: "egynehány Szent Írásbeli helyek is vagynak rajta”. V alójában tehát sokkal több bibliai idézettel ellá­ tott terítő, abrosz, edény volt az eklézsiák birtokában, de most csak azokról beszélek, amelyeket az egyházlátoga­ tási jegyzőkönyvek említenek. A m int m ondottam , az óés újszövetségi könyvek sorrendjének megfelelően soro­ lom fel a bibliai idézeteket, amelyek közül első a: Józsué könyve 7,25. A versre csak utalást találunk abban az átokszövegben, amelyet a hernádnémeti eklé­ zsia 1710-ből való poharára vésettek, hogy ti. aki a p oha­ rat ellopja, Á kán büntetésével lakoljon. Ruth könyve 2,12. A régi nagypacali, m ajd érszőllősi gyülekezetnek 1759-ben ajándékozott ón tányérra véset­ ték a R uth könyvéből vett idézetet: "Fizessen meg az Ú r a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalm ad az Ú rtól, Izrael Istenétől, akinek szárnyai alatt oltalm at keresni jö ttél.” Az ismeretlen adom ányozó m inden bi­ zonnyal 1759-ben telepedett le Érszőllősön, és ebből az alkalom ból adta a tányért az úrasztalára. Sámuel 1. könyve 7,12/b. Ez az ószövetségi idézet kü­ lönlegesnek számít, m ert a 12. vers utolsó m ondatát héber betűkkel hímezték a gyönki tem plom úrasztali terí­ tőjére 1769-ben: „Eben H aézer” form ájában, a locus megjelölésével. Királyok 1. könyve 5,6. A mezőkeresztesi tem plom ízig-vérig barokk stílusú ezüst kelyhére 1773-ban Szabó M ária, M átyási György özvegye az 1K ir 5,6, az új fordí­ tás szerint az 5. rész 20. versének m ondatát vésette, némi önkényes változtatással: „U ram , az te szolgálód szolgá­ lattyának ju talm át ad meg, valam it kíván.” Krónikák 1. könyve 29,14; 17. Csak egy m ondatot hí­ meztek 1741-ben a kunszentmiklósi gyülekezet abroszára az idézett versekből: „Te tőled vagyon m ind ez, és a Te kedvedből adtam neked, és tudom Istenem, hogy Te próbálója vagy a szívnek, és az egyenességnek kedvelője. Én az én szívemnek egyenességéből önként adtam .” Az ajándékozó neve nincs feltüntetve az abroszon. A sziget­ szentmiklósi eklézsia terítőjére ugyanezt az idézetet hí­

mezték 1773-ban. A terítőt Váradi István és felesége, M onoki Kis A nna adom ányozta. Nehémiás könyve 13,14:31. M indkét idézet a kunszent­ miklósi és a szigetszentmiklósi eklézsia m ár említett abro­ szain olvasható: „Emlékezzél meg rólam én Istenem, és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jótéteményeim, melyeket cselekedtem vala az én Istenemnek h á z á v a l. . . Emlékezzél meg rólam én Istenem a jó ra .” A kunszent­ miklósi abroszra csak a 13. rész 31. versének utolsó m on­ d atát hímezték, illetve a bihartordai eklézsia 1738-ból való ón kannájára csak a locust vésték: „Nehém 13:14.” Viszont a császlói gyülekezetnek, Tolnai János és felesé­ ge, H orváth Zsófia által 1713-ban ajándékozott rendkí­ vül szép aranyozott ezüst tányérján a 13. és 14. versét teljes egészében olvashatjuk. Zsoltárok könyve. Közismert, hogy reform átus né­ pünk mennyire szereti a zsoltárokat. Ez az érzület meg­ m utatkozik a feliratokban is, mert huszonnégy gyüleke­ zetben találtam zsoltárfeliratos terítőt, abroszt, úrasztali edényt. Itt szintén sorrendet alakítok ki, a zsoltárok száma szerint ismertetem a klenódium okat. A 15. zsoltár 1— 2. versét ezzel az édes-bájos szöveggel hímezték a nagyecsedi tem plom szám ára 1639-ben ajándékozott zöld selyemdamaszt abroszra: „V ram kiczoda lakozik az te satorodban es kiczoda nyugszik meg te sent heieden az ki tökeletessegben iar es igassagot czelekedik es igassagot szol az ö sziveben. Pis. XV. v. 1.” A 16. zsoltár 5. verse olvasható az erdőhorváti eklézsia 1765-ből való abro­ szán: „Az Ú r az én osztályos részem és poharam , te tám ogatod az én sorsom at.” A sárkeresztúri terítőre 1748-ban a 18. zsoltár 3. versének néhány szavát hímezte „Fördős M ihály hütvöse, Szekeres Ilona: A benne bizok­ nak erős paisa.” Érdekes m ódon, a volt középszolnoki egyházmegyében levő pelei és a szatmári egyházmegyé­ ben levő szamostatárfalvi tem plom ban azonos feliratú, mégpedig a 20. zsoltár 1. versének, a Szenczi M olnár Albert által fordított zsoltárszövegével hímzett terítő volt az 1809-es összeírás szerint: „Az Ú r tégedet meghallgas­ son, te nagy ínségedben. . . " Az alsóvadászi eklézsia ara­ nyozott ezüst kelyhére 1748-ban, latin nyelven, a hajdú­ szoboszlói egyházközség kelyhére ugyancsak 1748-ban magyarul, a gyönki templom abroszára 1769-ben szintén m agyarul rávésették, illetve hímezték a 23. zsoltár 5. versét: „Meghizlalod olajjal az én fejemet, és az én po h a­ ram at tele töltöd .” A nemesbikki eklézsiának Váczi Bor­ bála 1653-ban térítőt adom ányozott a 34. zsoltár 9. ver­ sével: „K ostollyátok meg és lássátok meg melly igen jo légyen az Ú r.” A bihardiószegi gyülekezetnek 1788-ban egy ismeretlen asszony abroszt készített, amelyre a 36. zsoltár 8— 10. versét hímezte. A nagyecsedi abroszra a 48. zsoltár 10. versét így hímezték: „Vartuk o Isten a Te irgalm assagodat az Te tem plom odnak közepette.” Szenczi M olnár A lbert zsoltárszövege olvasható a szako­ lyi tem plom abroszán. Az 51. zsoltár első négy versét hímezte az ismeretlen egyháztag az abroszra úgy, hogy a versek sorai négyzetes alakban felváltva helyezkednek el a recetáblás betétek között. Az ötödik vers az abrosz szélein olvasható. A sorok száma összesen: ötvenhat! A mezőnagymihályi eklézsia 1720-ból való ezüst kelyhére rávésették a 69. zsoltár 10. versének ezt a m ondatát: „A Te házadhoz való buzgó szeretet meg emészt engemet.” Fogadalm i ajándékozásra utal a gyönki egyházközség 1769-ben adom ányozott abroszának a 76. zsoltár 12. verséből vett idézete: „Tegyetek fogadást, és adjátok meg 345

azokat az Ú rnak, a ti Isteneteknek.” A kókuszdióból tejet egyetek, és gyönyörködtessétek a ti lelkeiteket e készült úrasztali kelyhek ritkaságnak szám ítanak egyhá­ kövérséggel.” az ordasi eklézsia 1717-ből való térítőjére, zunkban, és ezt a ritkaságot növeli az alsódabasi eklézsia „amelybe a kenyér szokott köttetni”, ezt hímezték: kókuszdió kelyhének felirata, amely a 104. zsoltár 15. „Életnek kenyere a Christus és élő víz, a kik szomjuhoz­ versét epigram m a form ában örökítette meg. „Isten az tok vegyetek bort és tejet.” A solti térítőn (1728), az embernek bus szívét erősíti borral. Istent hát dicsérd, abroszon (1730), a bihartordai ón kannán (1754), a hajdú­ bort valahányszor iszol.” A kelyhet Őrsi Péter 1722-ben szoboszlói terítőn (1758), a fehérgyarmati terítőn (1778) ajándékozta a gyönki templomnak. a teljes ézsaiás idézet olvasható. Az Ézsaiás könyve 60. A 116. zsoltár 7. verse a bihardiószegi gyülekezet egyik, részének 1. verse található a gyönki templom 1768-ból való ón kannáján. 1736-ban adom ányozott terítőjén bukkan fel. A terítőt „Isten dicsőségére Szabad Erzsébet készítette édes anyjá­ Dániel könyve 5,25. M ár említettem a hernádnémeti eklézsia ezüst poharát, amelyre átokszöveget véstek, val együtt, 20 éves k o ráb an ”. A 116. zsoltár 12— 14; 17 hogy ti. aki a poharat ellopja, Á kán büntetése szálljon — 18. verse olvasható a bódvavendégi eklézsia terítőjén, reá. A másik átokszöveg Dániel történetét, illetve Belsa­ amelyet 1690-ben ajándékoztak a tem plom nak, a tállyai zár lakom áját idézi fel. Az idézet így hangzik: „Ha ellen­ terítőn 1708-ból, az anarcsi abroszon 1739-ből, a tisza­ ség el viszi, Balthasar büntetésével büntessék meg. Dán. roffi terítőn 1760-ból, és végül a dunapataji úrasztali 5.25.” Az úrasztali edények, terítők adom ányozói között p oháron 1769-ből. Ez a zsoltár tehát mintegy száz éven megtaláljuk a prédikátorokat is. A kabai gyülekezetnek át szinte az ország egész területén közkedveltségnek ör­ terítőt ajándékoztak ezzel a felirattal: „K abai Dániel, vendett. A sződemeteri eklézsiának az ismeretlen, a felirat hazájának prédikátora és felesége Szüts M ária, Isten szerint „egy valaki itt lakos” asszony recetáblás abroszt ditsősségére a K abai szent ecclesiához jo szívvel adták az ajándékozott. A lenvászon mezőkbe a 121. zsoltár 1— 4. 1727-dik esztendőben.” A terítőre a Dániel könyve 12. versét és a 122. zsoltár 3. versét Szenczi M olnár Albertrészének 13. versét is ráhím ezték: „És te Dániel menj el féle szöveggel hímezte. Ugyanezt tette a sárközi eklézsiá­ ban N agyidai A nna 1699-ben: a 144. zsoltár 1. és 5. a te határodig, és el nyugszol, és állasz a te állapotodra versét hímezte az általa adom ányozott abroszra: „Á ldott a napoknak végén. D án. 12.13.” A prédikátor azért vá­ az Isten, ki kezemet tanítja . . . M ents meg kezükből ez lasztotta ezt a bibliai idézetet, m ert benne van a Dániel idegeneknek!” A királydaróci templom 1768-ból való név. A Lukács evangéliumánál fogjuk látni azt a verset, abroszára a 150. zsoltár 6. versét hímezte Dobói Sándor­ amelyben a K abai Dániel feleségének a neve van benne, vagyis: M ária. né, Bíró Sára: „M inden lélek dicsérje az U rat.” Jónás könyve 2,10/b. Csak egy m ondat olvasható az Példabeszédek könyve 9,5. Négy gyülekezetben fordul elő ez a bibliai idézet: a nagyrévi kenyérosztó tányéron, anarcsi terítőn a Jónás könyvének idézetéből: „Az U ré a bihartordai ón kannán, az amaci térítőn ezzel a szöveg­ a szabadítás!” — illetve a 116. zsoltár 14. verse ezzel az gel: „Jöjjetek, egyetek kenyeremből, és igyatok fűszere­ Igével fejeződik be. zett borom ból”, valam int a bárándi terítőn így: „Jövetek M alakiás könyve 4,2. Pap György és felesége, K orm os el, egyetek az én étkemmel és igyatok a borom ban.” K ata 1751-ben úrasztali terítőt ajándékozott a m ezők e ­ A Példabeszédek könyve 10. része 7. versének első sorát resztesi templom számára. A terítő közepét a nap figurája hímezték a bihardiószegi eklézsia abroszára: „Az igaznak díszíti úgy, hogy a napnak emberi arca van: szeme, füle, emlékezete áld o tt.” orra, szája. A felirat is a napra utal: „Feltám ad néktek az igazságnak napja, akik az én nevem félitek. M al. 4.2.” É nekek éneke 2,3. Csak utalást találunk az ószövetségi Az új fordítás szerint ez a bibliai idézet a M alakiás 3,20szövegre annak a terítőnek a sarokdíszén, amelyet a ban olvasható. bihardiószegi templom szám ára 1774-ben ajándékoztak. Az Ószövetség tehát összesen tizenhárom könyvvel A terítő sarkaiba diófát hímeztek, alatta virágszálat, képviselteti m agát a bibliai idézetek sorában. Lássuk rajta egy m adárral és ezt: „Énekek 2.3.” — b ár az emlí­ m ost m ár az Újszövetség könyveit: tett versben ez olvasható: „M int az alm afa az erdő fái M áté evangéliuma 5,3. Jézus Krisztus „boldog-m ondá­ közt, olyan szerelmesem a legények közt.” Az adom á­ saiból” az elsőre történik utalás a balmazújvárosi eklézsi­ nyozó jobb híján a dióval a Bihardiószeg nevében levő ának 1760-ban ajándékozott terítőn. A M áté evangéliu­ diót ak arta megörökíteni, de talán helyesebben tette vol­ ma 25. részének 23. versét hímezték a gönci gyülekezet na, ha az Énekek éneke 6,8-at, — az új fordítás szerint egyik 1707-ben készült terítőjére: „Jol vagyon, jo és hü a 6 ,11-et említi, itt ugyanis kifejezetten diófáról van szó. szolgám . . . ” A M áté 26,26 szövegét értelemszerűen az Az Énekek éneke 2. rész 8. versének egyik m ondatát úrasztali kenyérosztó tányérokra vésették. Ezt látjuk a találjuk a bárándi eklézsia 1771-ben készült terítőjének tiszaszalkai templom 1671-ben ajándékozott tányérján, feliratában: „Az én szerelmesem szavát hallom, ímé, ő jő a szalkaszentmártoni, 1734-ből való tányéron: „Vegyé­ sietvén.” Ézsaiás könyve 55,1. Ez a bibliai vers klasszikus idézet­ tek, egyétek ez az én testem ” . A M áté 26, 27 az úrasztali kelyheken, poharakon, kannákon található meg. A csen­ nek számít a feliratok között, m ert kilenc gyülekezetben alkalm azták az úrasztali terítőkön, edényeken. A mun­ geri eklézsia 1556-ból való ezüst kelyhére vésették a szö­ veget. „Bibite ex hoc om nes” — igyatok ebből m indnyá­ kácsi templom szám ára 1656-ban ajándékozta Szabó Pálné azt a terítőt, amelyre az idézetet a Szenczi M olnár jan. A Rákóczi György által a mádi, sárospataki, sátoral­ A lbert által 1608-ban fordított szöveg szerint hímezte: jaújhelyi, tolcsvai ezüst kannákra, az ónodi ezüst kelyhek­ re szintén latin szöveggel vésték fel a M t 26, 27-et. U gya­ „M indnyájan akik szomjuhoztok jöjjetek e vizekre, ti is, akiknek nincsenek pénzetek jöjjetek el, és vegyetek m in­ nez található magyar nyelven a tiszaszalkai, valam int a den jutalom nélkül bort és olajt.” A beregszászi abro­ szalkaszentmártoni kelyheken. A M áté 26, 28 szövege olvasható a nagykereki ón kannán, a mezőnagymihályi szon, amelyet 1659-ben ajándékoztak, az Ézsaiás 55,1 kelyhen: „Az én vérem az új szövetségnek v é r e . . . ” — 2 verse összevontan olvasható: „pénz nélkül bort és 346

A keresztelő edényekre természetesen a sákram entum szereztetési Igéjét vésették. A M t 28,19 szövege m egtalál­ ható volt a debreceni keresztelő kannán (1645), a solti tem plom ban a keresztelő készletet takaró kendőn (1772). M árk evangéliuma 10,14. Rákóczi G yörgy és felesége, Lorántffy Zsuzsanna első fiát, Zsigm ondot, 1618-ban keresztelték meg a sárospataki tem plom ban. A nagymé­ retű ezüst keresztelő tálra a fejedelmi p ár a M k 10,14-et vésette latin nyelven: „Jézus pedig ezt m ondta nekik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket.” A tálat a feje­ delmi pár a pataki eklézsiának ajándékozta, és később az úrvacsorai kenyér tartására használták. A keresztelő tál­ hoz nyilván ezüst kancsó vagy kanna is tartozott, de ez m a m ár nincs meg. A M k 10,14-et hímezték a gyönki egyházközség szám ára 1769-ben adom ányozott terítőre, amely a keresztelő készlet takarására szolgált. Lukács evangéliuma 2 ,14. Latin nyelven olvasható a csengersimai gyülekezet térítőjén a bibliai vers: „G loria in excelsis Deo, et in terra pax.” A Lukács 10,42 szövegét a kabai tem plom nak, K abai Dániel és felesége, Szüts M ária által ajándékozott terítőn találjuk: „Egy a szüksé­ ges dolog, M ária pedig a jo b b részt választotta, melly el nem vétetik tőle.” A Lukács 22,20 szövegét: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki”, a mádi Rákóczi-féle ezüst kannán latin nyelven, a bódvavendégi ón kehelyre m agyarul vésették 1711-ben. János evangéliumából összesen huszonhat gyülekezet úrasztali edényén, terítőjén, abroszán találunk idézete­ ket. A vásárosnaményi tem plom szám ára 1717-ben aján­ dékozott ezüst pohárra a Jn 1,14-et vésték: „Az Ige testté lett.” Latin nyelven olvasható a Jn 1,29 — „Ecce agnus Dei, qui tollis peccata m undi” — a jászberényi eklézsia 1645-ből való ezüst tányérján és a hajdúböszörményi gyü­ lekezetnek 1683-ban adom ányozott terítőjén. A Jn 4,15 szövegét: „U ram , add nekem azt a vizet, hogy nem szom­ jazzam meg” — vésették a mezőkeresztesi kehelyre. A Jn 6,33 szövegét a bihardiószegi eklézsia 1639-ből való abro­ szán így olvassuk: „M ert ez az Istennek am az kenyere a ki az égből szállott alá és életet ád az hívőknek. Ioann VI.v.X X X III. En vagyok az eletnek am az kenyere a ki en hozzam io semmi keppen meg nem ehezik: Es a ki hiszen en benem soha meg nem szomjuhozik. Ioann. V I:X X X V .” A Jn 6,35 szövege m egtalálható még a mező­ túri templom 1670-ből és 1747-ből való ezüst tányérján. A Jn 6,48 szövegét hímezték a kérsemjéni gyülekezetnek 1646-ban adom ányozott terítőre. A Jn 6,50— 51 szövege olvasható a kecskeméti kenyérosztó tányéron (1638), a nagykőrösi tányéron (1641), a vissi tányéron (1646), a nábrádi abroszon (1646), a debreceni kenyérosztó tálon (1680), a tolcsvai terítőn (1727), a gebei terítőn (1742), a hajdúszoboszlói terítőn (1758). A Jn 6,54 szövegét hímez­ ték 1745-ben a solti eklézsia te ítőjére. A Jn 6,55 verse olvasható a nagybányai tem plom 1641-ből való terítőjén, a rozsályi abroszon, amelyet 1666-ban ajándékoztak, a nagyrábéi 1632-ből való pohár. A Jn 6,57 szövegét hímez­ ték a tállyai gyülekezet abroszára, amelyet a varga céh csináltatott 1727-ben. A Jn 6,63 szövegét hímezte a gyömrői tem plom nak ajándékozott terítőre gr. Teleki Lászlóné, gr. R áday Eszter 1759-ben. A Jn 7,37-et véset­ ték latin nyelven a nagykereki ón kannára: „H a valaki szomjuhozik, jöjjön én hozzám és igyék.” A Jn 14,6 szövege a rozsályi terítőn olvasható: „Én vagyok az út, az igazság és élet.” A Jn 15,1; 5 olvasható a tassi eklézsia

1717-ből való abroszán, és a tolcsvai terítőn: „Én vagyok az igazi szőlőtő.” A z apostolok cselekedeteiről írott könyv 8,36. A keresz­ telő edényekre, ezek takarójára általában a sákram en­ tum Igéit szokták vésni, hímezni. A gyönki eklézsiának 1768-ban ajándékozott keresztelő kancsóra a ApCsel 8,36-ot vésették: „Íme itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” Pál levele a rómaiakhoz 1,17/b. K ét gyülekezetben vé­ sették ezt az igét az úrasztali edényekre: a misztótfalui eklézsiának 1595-ben ajándékozott ezüst kehelyre és a gyönki tem plom nak 1645-ben adom ányozott ezüst tá­ nyérra: „Az igaz ember hitből él.” I. Rákóczi György jelm ondata a Róm 9,16 volt: „Nem azé, aki akarja, sem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené” . Ez a felirat latin nyelven m egtalálható a mádi, sátoraljaújhelyi, tolcsvai ezüst kannákon és az ónodi ezüst kelyhen. Pál első levele a korintusiakhoz 6,20. M ondottuk, hogy néhány esetben a leltározást végző prédikátorok részletes jegyzőkönyvet vettek fel az eklézsiák ingóságairól. Jó példa erre a gégényi gyülekezet összeírása,, amelyben az egyik terítőről ezt olvashatjuk: „Egy sürü patyolat arany varrással az Ú r asztalra való nagyotska keszkenő illyen arany varrással a környületin: Az Ú r Jézus szent szerző­ désének tisztességére való keszkenőt varrattam tek. N ya­ kas M iklós uram el m aradott özvegye Tsató Judit 1700dik esztendőben. I. Kor.6:20. A rron vetettetek meg, ditsőitsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a mellyek az Istenéi.” Az 1K or 10,16 szövegének első m on­ datát: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e?” — vésették latin nyelven a Rákóczi-féle kannákra, kehelyre. A vers m áso­ dik részét: „A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisz­ tus testével való közösségünk-e” — a debreceni kenyé­ rosztó tálra (1680) és a hajdúböszörményi tányérra véset­ ték 1739-ben, valam int a hajdúszováti eklézsiának, Árva Bethlen K ata által, 1741-ben ajándékozott tányérra. Ugyanaz az Ige olvasható a tahitótfalui templom ezüst tányérján. Az úrvacsora, Pál apostol által megfogalma­ zott szereztetési Igéje, az 1K or 11,23— 26 vagy teljes egészében, vagy értelemszerű felosztásban került rá az abroszokra, tányérokra, a poharakra, kelyhekre. A terí­ tők nagy mérete alkalm as volt arra, hogy egész terjedel­ mében, sőt bevezető m ondatokkal hímezzék a szerezteté­ si Igét a textíliákra. Ilyen példái a szamosújlaki terítő, amelyen a szöveg 27 sorba elhelyezve így olvasható: „V arrotta az Urasztalhoz ez keszkönöt az Istennek ala­ zatos szolalo leanya Komlosi M aria az Isten dicsössege­ hez valo buzgosagabul maga kezeivel. A mi Idveztö U runk Jesus Christus az Istennek Fia az A tia Istentöl örök idö knek elötte elrendeltetett az emberi nemzet bü­ néért valo megh aldoztatasra testam entom ot is tö t Idve­ zitönk az aldozat elött melliet bizonyit szent Pal az elsö Chorintusbeliekhez irt levelének tizenegyedik reszének huszonharm adik s több következendő versekben illen szókkal: Én az U rtol v ö tte m . . . migh eljövend. 1671. maj. 16.” Az úrvacsora szereztetési Igéjét olvashatjuk részben, vagy egészben: a rákoscsabai poháron (1632), a nagyrá­ béi poháron (1632), a nagyari terítőn (1648), a sényői abroszon (1654), a szinérváraljai ón kannán (1671), a tiszabereki tányéron (1698), a tarpai ón tányéron (1709), a császlói tányéron (1713), a mezőnagymihályi kelyhen (1720), a cecei terítőn (1735), a mezőtúri tányéron (1747), 347

az érszöllősi tányéron (1760), a királydaróci abroszon (1768), a tiszafüredi tányéron (1778), a felsőbányai terí­ tőn, a csengeri tányéron, a rozsályi kelyhen évszám nél­ kül. Pál második levele a korinthusiakhoz 13,5. Az ajándé­ kozók bibliaismeretére vall, hogy az 1K or 11,28 helyett, ahol a „Próbálja meg azért az em ber m a g á t. . ."olvasha­ tó, a 2K or 13,5-öt idézték a tiszabereki és a császlói tányéron: „Kísértsétek meg m agatokat, ha hitben vagy­ tok-é? Avagy nem ismeritek-é m agatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha m éltatlanok vagy­ to k .” Pál levele a galatákhoz 3,26—27. Az idézett kereszte­ léssel kapcsolatos, tehát a debreceni keresztelő kannára 1654-ben, és a gyönki keresztelő tálra 1768-ban ezt véset­ ték: „M indnyájan Isten fiai vagytok a Jézus K risztusban való hit által. M ert akik Krisztusban keresztelkedtek meg, K risztust öltözték fel.” Pál levele a filippiekhez 1,21. Latin nyelven vésették a dunapataji eklézsia szám ára 1628-ban adom ányozott ezüst pohárra a verset, amely m agyarul így hangzik: „N ékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” A Fil 1,23-at a bihardiószegi terítőre hímzették 1736-ban: „K í­ vánok elköltözni és a Krisztussal lenni, m ert ez sokkal inkább jo b b .” Pál első levele Timóteushoz. 1,8/b. E zt az Igét is a dunapataji tem plom 1628-ból való p oharára vésették la­ tin nyelven, m agyarul idézzük: „A kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelen való és a jövő életnek ígérete.” A zsidókhoz írt levél 10,14. Jézus Krisztus megtöretett testére, illetve a kenyérre utal a jászberényi gyülekezet 1645-ből való ezüst tányérjának latin nyelvű felirata, amely m agyarul így hangzik: „Egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” A tiszakere­ csenyi tem plom szám ára 1664-ben ajándékozott ón tá ­ nyérra nemcsak a Zsid 13,16 szövegét vésették: „A jó té ­ konyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, m ert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten”, h a­ nem, a nyilván perselynek használt tányéron ez a szöveg is olvasható: „Á tkozott légyen ki ezt az Isten oltáráról gonoszul le vészi.” Jelenések könyve 3,20/a. A kisari eklézsiának 1776-ban ajándékozott abroszra hímezték a bibliai idézetet: „Imé az ajtó előtt állok és zörgetek.” „A Jel 5,12 szövegét a gacsályi templom abroszán olvashatjuk: „M éltó a meg­ öletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és böl­ csességei és hatalm asságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.” A Jel 16,15, valam int a Jel 22,17 szövegét arany és ezüst skófiummal varrták a földesi eklézsiának 1726-

ban ajándékozott terítőjére: „Nemzetes Boros László uram ata. Ime el jövök m int a lopo boldog aki vigyaz es örzi az ö ruhait hogy mezitelenen ne j arjon es meg ne lattassek az ö szemermei. Az Lelek is es az menyaszszony azt mondgyak jövel aki hallya azt is m ondgya jövel és aki szomjuhozik jöyjön fel es aki akarja vegye az eletnek vizet ingyen.” A gyakran idézett bibliai helyek közé ta r­ tozik a Jel 19,7— 9: „Ö rüljünk és örvendezzünk, és ad­ junk dicsőséget néki, m ert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát. És ad ato tt annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; m ert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei. És m onda nékem: Ird meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyeg­ zőjének vacsorájára hivatalosak.” A nemesbikki eklézsiá­ nak 1653-ban, a debreceni N agytem plom nak 1743-ben ajándékozott terítőjére csak a Jel 19,9-et hímezték. A tor­ nyospálcai gyülekezet 1768-ból való abroszán azonban a Jel 19,7— 9 szövegén kívül ez a versike is o lv a s h a tó : Galam bi hűséggel lelki jegyesének, Alázatossággal m unkáját kezének, M agasztalására ő szerelmesének, Szívesen ajánlja Pátzi seregének. A mándoki terítőre szóról szóra ráhím ezték a Jel 19,7 — 9-et, ugyancsak 1768-ban. A nábrádi eklézsia 1770-ből való abroszán szintén ez az Ige olvasható, de a szövegben levő „fehér gyolcs” helyett a „fehér bíbor” kifejezés szere­ pel, ami nem textília színére, hanem a finomságára utal. A gyönki eklézsia számára K ántor József a helység „ed­ gyik földes u ra” 1768-ban ón kannát ajándékozott, amelyre a Jel 22,1 szövegét vésette: „M egm utatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki.” Az 1816-ban felvett leltár megjegyzi az edény­ ről: „Ezen kanna a régiség m iatt m ár haszna vehetetlen, és vagy egészen újra kell önteni, vagy helyette m ást ven­ ni.” A kanna valóban rossz minőségű ónból készülhetett, ha 152 év alatt tönkrem ent, hiszen sok olyan ón kanna, tányér található az egyházközségek birtokában, vagy az egyházkerületi m úzeum okban, amelyeket az 1600-as években öntöttek, de ma is kitűnő állapotban vannak. A Jel 22,17 szövegét rövidítve: „Aki szomjúhozik jöjjön el, és aki akarja vegye az élet vizét ingyen” — hímezték a tornyospálcai, a mándoki és a nábrádi terítőre. Az úrasztali edényeken, textíliákon levő bibliai idéze­ tek — Szikszai György könyvének címével élve — „im ádságok”-nak tekinthetők. A „keresztyéni tanítá­ sok”-at mindenki m egtalálhatja a szövegekben.

Takács Béla

Istenfélelem és egyházfegyelem „jir’ath JH W H rē’sîth dācath hokhem āh. . . ” azaz az Ú rnak félelme feje a bölcsességnek — m ondja a Példabe­ szédek írója könyvének elején (Péld 1,7). E bölcsesség pedig jóval m eghaladja az elméleti ismeretet, gyakorlati­ as életvitelt jelent. Ez a gondolat alapjaiban m eghatároz­ za tém ánkról való gondolkodásunkat. Talán említésre sem érdemes, hogy az egyházfegyelem nem tartozik és 348

nem is tartozhat teológiai elemzéseink központjához, ha azonban az istenfélelem gondolatköréből indulunk el, ham ar világossá válhat, hogy az egyházfegyelem kérdés­ köre leszárm aztatható „hasznos mellékterméke” az is­ tenfélelem teológiailag centrálisabb gondolatának. E rövid bevezetés után három pontba sűrítetten fejtem ki gondolataim at: 1. M i is az istenfélelem? 2. M i köze

van az istenfélelemnek az egyházfegyelemhez? 3. H ogyan gyakoroljunk egyházfegyelmet? * Mi is az istenfélelem? Eichrodt megfogalmazása sze­ rint: „az istenfélelemről szóló ószövetségi állítások sze­ rint ez belső nyugtalanság, melyet a m isterium trem en­ dum vált ki.1 Szinte természetes érzés Isten és ember találkozásakor, am ikor a szentségtelen felismeri az egye­ dül szentet, teremtmény a terem tőt, m egváltott a M eg­ váltót. E félelemnek bénító, negatív jellemzőin kívül azonban létezik egy lendítő, pozitív oldala is: „az istenfé­ lelem egyformán nélkülözhetetlen része ugyanennek a Lénynek segítségében való hit és bizalom. A rémület vallásos érzésében nincs meg a pánik jellemzője, sem szervilis szorongás, de tartalm azza a vonzás csodás ere­ jét, mely átalakul csodálattá, engedelmességgé, önm egta­ gadássá és lelkesedéssé.”2 A csodálattal vegyes félelem­ nek kettős feladata lehet életünkben: egyrészt félelmetes jellege visszariaszt a bűntől, amivel Isten és em bertársa­ ink ellen vétkeznénk, másrészt csodálati eleme felszaba­ dít Isten és em bertársaink iránti jó gyümölcseinek termé­ sére. Ezért m ondhatja M ózes: „Ne féljetek; m ert azért jö tt az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek.” (2M óz 20,20) U gyanakkor az istenfélelem hiánya — a Biblia gondolkozásában — a gonoszság lehetőségét hordozza m agában: „A gonosznak hamissága felől így gondolko­ zom szívemben: nincs ő előtte istenfélelem” (Zsolt 36,2), „felele Á brahám : Bizony azt gondoltam : nincsen istenfé­ lelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.” ( 1M óz 20,11). Az Isten és emberek előtti m egbízhatóság jele az istenfélelem: „És szemelj ki m agad az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesek­ ké. Ezek tegyenek ítéletet a népnek m inden időben. . . ” (2M óz 18,21— 22) Végül, de nem utolsósorban az istenfé­ lelem az utolsó ítéletre figyelmezés jele is: „És ha A tyá­ nak hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinekkinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jöve­ vénységtek idejét” ( 1Pt 1,17). „A nnakokáért m ozdítha­ tatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző m ódon kegyességgel és félelemmel. M ert a mi Istenünk megemésztő tűz.” (Zsid 12,28— 29). Az istenfélelem tehát elválaszthatatlan része a hitnek, ahol hiányzik, jelzi a hit megerőtlenedését vagy elvesztését. Satnyuló kegyesség pedig csak ártalm á­ ra, rom bolására lehet az Isten népének. „Az újra és újra emlegetett istenfélelem alapja az isteni norm ák tisztelet­ ben tartásán ak .”3 * M i köze van az istenfélelemnek az egyházfegyelemhez? Természetes kiindulópontja az istenfélelem az egyházfe­ gyelemnek. Az az egyház, gyülekezet vagy személy, aki nem Isten előtt éli életét szükségtelennek, esetleg emberek által gyakorolt közösségi feladatnak érezheti. Egyházfe­ gyelmet azonban elsősorban Isten gyakorol népe felett. Ezért az egyházfegyelem legelőször is önfegyelem. „A gyülekezet egész életét arra irányozza”, hogy Isten nevét m iatta „szidalom ne érje, hanem inkább szálljon arra dicséret és dicsőség” (H K 122.). Az egyházfegyelemnek

rá kell m utatnia arra, hogy a „szenteltessék meg a Te neved” imádsága nehogy károm lássá legyen (R óm 2,24).”4 Csak az Isten félelmében, Krisztus főségének tudatában, az Ige fegyelme alatt gyakorolható az egyház­ fegyelem azok részéről is, akik a döntéseket, intéseket meghozzák. Ez nem lehet sem egyházvezetői bölcsesség, sem gyülekezeti vagy egyházi többség szavazati jogköre, egyedül annak alázatos beismerése, hogy Isten oldásának és kötésének hatalm át bizonyos időre emberekre ruházta át. Ezzel a hatalom m al azonban a jó sáfár m ódjára kell elszámolniuk akár vezetőknek, akár testületeknek. T ud­ nia kell m indenkinek, aki egyházfegyelmet gyakorol, hogy ő m aga is a vádlottak padján ül, s csak a kegyelem nagyságát csodálhatja azért, hogy ő még Isten népéhez szám láltatik! K ülönösen így van ez olyan szélsőséges esetekben, mint amilyen a halálbüntetés. Az Acta 5-ben leírt jelenet, Anániás és Zafira története m utatja, hogy Péter nem ítélőként, csupán szám onkérőként van jelen, az ítélet és végrehajtása Isten kezében van. Az események bizonyosan Pétert is m egrendítették, ahogy a gyülekeze­ tet is: „És tám ada nagy félelem az egész gyülekezetben és m indazokban, kik ezeket hallják vala.” (ApCsel 5,11) Nyilvánvaló ezek után, hogy végérvényes, „örökkévaló” egyházfegyelmezés nincs a mi kezünkbe letéve. Sub spe­ cie aeternitatis csak Isten ítélhet egyházban és világban egyaránt. H a erről megfeledkezünk könnyen m artaléká­ vá lehet Isten népe emberi önkénynek, testi-lelki inkvizí­ ciós tortúráknak. Sajnos az egyháztörténelem tucatszám m utathat ilyen példákat. H a valaha is kom olyan vettük a búza és a konkolyról szól példázatot (M t 13,24— 30 és 13,36— 43), ezt a kardinális tévedést nem követhetjük el. Az egyházfegyelemnek azonban létezik egy m ásik ol­ dala is, mely legalább olyan veszélyeket rejt m agában, mint az eddig elm ondottak. „H a pedig fenyítés nélkül valók vagytok, amelyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak ” (Zsid 12,8). H a az egyházfegyelem meglazul vagy hiányzik, akkor megindul az elkorcsosulás folyamata. A kkor az egyház lényegéből hiányzik valami, anyai szeretete eltorzul, azaz nem igazán Krisztus szere­ tete érvényesül benne. A kkor a szeretetről m ár nem is beszélhetünk, hanem valami más lép a helyébe. A gyüle­ kezet a „tégy am it akarsz” jelszavában él, s m ár nem hallja a megerőtlenedett, tekintélyét vesztett intő szót. Az „gl3ó kegyelem” útjára lép, teszi azért, mert egy fegye­ lem nélküli egyházban m egteheti. . . az ilyenek elfelejtik, hogy „akit szeret az Ú r megdorgálja, m egostoroz pedig m indent, akit fiává fogad”. (Zsid 12,6). „Elfelejtik, hogy Isten nem hagyja a bűnt büntetés nélkül, de m indezt nem az ember ellen, hanem érte teszi.”5 Vajon el tudunk-e számolni fegyelmezésünk hiányával az Isten félelmében? „Em bernek fia! Ő rállóul adatlak én téged Izrael házá­ nak, hogyha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben. H a ezt m ondom a hitetlennek: H alálnak h a­ lálával halsz meg, és te őt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke m iatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te m egintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke m iatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.” (Ez 3,17— 19 vö. még 20— 21). Az istenfé­ lelemben gyakorolt egyházfegyelem tehát nem csupán önfegyelem, hanem m ások testvéri intése is. Összefogla­ lásként elm ondhatjuk, hogy istenfélelem hiányában ér­ telmetlen, sőt káros lenne az egyházfegyelem, m ert csu­ 349

pán emberi szám ítások alapján óhatatlanul deform álód­ na, hatalm i harcok színterévé alacsonyulna. Az óegyház életében ilyen időszakok is beköszöntöttek, am ikor szin­ te a világi hatalom ért indított küzdelem d ö n tött el hittani kérdéseket, de Isten mégis megőrizte népét, am ikor meg­ hagyta annak a lehetőségét, hogy egyháza Krisztus körül sorakozzon fel, úgy, am int az őskeresztyén korban a „legnagyobb” apostolok egyike, Pál is éreztette: „És m indeneket vetett az Ő (ti. Krisztus) lábai alá, és Ő t tette m indeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé” (Ef 1,22). Ezért m er Pál egyáltalán szólni, hívni, kényes ügyekben tanácsokkal szolgálni, dönteni. Ő nem önm a­ gához hívja hallgatóságát, hanem ahhoz, akihez a saját élete is feltétlenül kötődik: „Legyetek az én követőim, m int én is a Krisztusé.” ( 1K o r 11,1). Egyházfegyelmet „függetlenül”, az egyházért, vagy gyülekezetért, mint intézményért, a jó rendért lehetséges, és ez mindenkire vonatkozik, bármilyen szolgálatot végezzen is az egyház­ ban. * H ogyan gyakoroljunk egyházfegyelmet? A „quem ad m odum ”, hogyan kérdését meg kell, hogy előzze a „qu­ id ”, m iért kérdése. M iért gyakoroljunk egyházfegyelmet? Missziói célból, azért, hogy a gyülekezetekben és azok­ nak tagjain kiábrázolódjék a Krisztus. Ez az Ú r pedig képes m a is népet gyűjteni m aga köré, ez a sereg pedig gyógyult életével, egészséges jelenlétével m aga is áldássá lehet egy áldatlan helyzetekkel beborított világban. Az egyházfegyelem a gonoszt nyesegeti, hogy az Isten jó erői növekedhessenek. Ördögűzést végez, am int azt Barjézus esetében Pál is tette és ezzel Sergius Paulus tiszttartó is hitet nyert. (ApCsel 13,6— 12). „A fegyelmezés gyógyszer és nem kivégzés” — írta M akkai Sándor és ezzel el is értünk a módszer kérdésköréhez.6 Krisztus feje az egyháznak, melyben Lelke által ural­ kodik. Ezért az egyházfegyelem inkább pneum atikus, m int jogi tevékenység. E duard Schweitzer szerint: „az egyházi rend a Lélek m egnyilvánulása”7 és ebben az összefüggésben mélyen egyetérthetünk T örök Istvánnal is, aki szerint: „az egyházfegyelem helyreállításáért töb­ bet tehetnek az ébredési m ozgalm ak, m int a zsinati h atá­ rozatok.”8 Milyen ez a Szentlélek által irányított fegyel­ mezés? Pál apostol példája tanít meg rá: „H a pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszé­ dünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön. De ne tartsátok ellenségnek, h a­ nem intsétek, m int atyafit.” (2Tnessz 3,14— 15). Tud megkülönböztetni, tudja meddig ta rt a bűn és hol kezdő­ dik a bűnös. Ehhez kevés az em pátia, a beleélés tudom á­ nya, ide Lélektől m egragadott, karizm ák is szükségeltet­ nek. Az egyházfegyelem gyakorlásának m ódjában két alap­ vető csoportot különböztethetünk meg, az egyik az ige­ hirdetés, a másik a pásztorkodás vagy lelkigondozói szol­ gálat. Az igehirdetés legfontosabb feladatunk, m ert ezzel állandóan form álhatjuk Isten népét. „M ert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb m inden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4,12). Felelősen készített és elm ondott igehirdetések lehetnek fegyelmező erejűek. Predicatio est verbi Dei. Készületlenségünk azonban m aga is egyházfe­ gyelmi ügy kellene, hogy legyen. „M ert ha a trom bita 350

bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra? Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, m im ódon értik meg, am it szóltok? Csak a levegőbe fog­ tok beszélni.” ( 1K or 14,8—9). Igaz Pál a nyelveken szó­ lásról vitázik e helyen, de alkalm azható a mi jelenlegi állapotunkra is. A pásztorálás, vagy lelkigondozás csoportjába tartozó lehetőségeket vesszük sorra ezután, az ősgyülekezet gya­ korlatából: A levelek. Az apostoli levelek az egyházfegyelem fő forrásait képezik. Az ősegyházban a leveleknek h atáro­ zottan egyházfegyelmi funkciójuk is volt. A tévtanítások és az erkölcsi bűnök az egyes gyülekezetek életében konkrét m ódon soroltatnak fel, amelyekkel szemben konkrét válaszokat, intéseket, nemegyszer szigorú utasí­ tásokat találunk. Pál az 1K or 5,9-ben utal egy korábbi levelére: azt írtam néktek am a levelemben, hogy a paráz­ nákkal ne társalogjatok” . A figyelmeztetés nem használt. Az ötödik részben értesülünk róla, hogy Pál kénytelen szigorú eszközökhöz folyamodni. Az 1K or 4,21-ben kér­ dezi: „vesszővel menjek-é hozzátok avagy szeretetnek és szelídségnek lelkével?” A II. levélben értesülünk egy har­ m adik levélről is, a könnyekkel írt levélről, amelynek tartalm a nagyon kemény lehetett a korábbi eredményte­ len intések m iatt. A sorozatos intéseknek megvolt az eredménye, amely Pált örömmel tölti el. A gyülekezet megtérésre szom orodott meg. Ezért nagy az öröme min­ den nyom orúság mellett, „m ert az Isten szerint való szo­ m orúság üdvösségre való” (2K or 7,10). A Jelenések 7 levele is egyházfegyelmet gyakorol. Pálon és Jánoson keresztül mind a beszéd, mind az írás eszközével nem emberi szó, hanem Ige, a megdicsőült Krisztus lelke szól a gyülekezethez ( 1K or 2,4; Jel 1,19)” .9 Az ősgyülekezet­ nek ezt a szép és hasznos szokását, a levelezést jó lenne nagyobb tudatossággal hasznosítanunk jelenünkben, am ikor olyan sokan változtatnak lakóhelyet rövidebbhosszabb időre. K ülönösen azok körében, akik rászorul­ nak arra, hogy utánuk nyúljunk lelkigondozó módon. Ezzel elősegíthetnénk az új helyen beilleszkedésüket a gyülekezetekbe. A z utazás. Pál elküldte Timóteust, mintegy emlékeztet­ ni a gyülekezetet a helyes útra ( 1K or 4,17—21),amely nem vette kom olyan Pál szóbeli üzenetét. M aga Pál ké­ szül menni, akár vesszővel is, hogy szembenézzen a hamis ta n ító k k a l. . . Pál készen áll m egbüntetni minden enge­ detlenséget (2K or 10,6), hogy ne úgy látsszon, m intha csak ijesztgetne leveleivel (10,9). Apostoli hatalm ával lép fel. „Élőre m egm ondtam és előre m ondom , m int m ásod­ szori ottlétem kor . . . hogyha ismét odamegyek, nem le­ szek kíméletes” (13,2). Ennek ellenére Pál nem inkvizítor­ ként, vagy rendőrként megy, hanem mint megalázott, aki sokakat megsirat azok közül, akik azelőtt vétkeztek (2Kor 12,21). A harm adik jánosi levél is említ egy készü­ lő utazást: „ezért ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik” (10. v.).10 M inden vizitáció és min­ den látogatás a gyülekezetekben hasonló igénnyel törté­ nik. Ahol ez elm arad m egroppan nemcsak az egyházfe­ gyelem, de a közösség is. K aotikus állapotok alakulhat­ nak ki, melyben nem törődik egyik a másikkal, ez pedig nem tetszhet Istennek. A z imádság. Az imádság nem úgy eszköze a fegyelme­ zésnek, mint például az intés vagy a feddés, hanem m in­ denfajta egyházfegyelem együttjárója. A gyülekezetnek a bűnök bocsánatáért és a Szentlélekért szüntelenül im ád­

koznia kell. A Szentiélekre való ráutaltság élesen meg­ nyilvánul akkor, ha fegyelmi ügyekben kell eljárni, akár tanbeli vagy erkölcsi kérdésekben. Jézus im ádkozik a tanítványokért, azokért, akiket a Sátán kikért, hogy megrostáljon, m int a búzát. (Lk 22,31). Bohren nem tartja véletlennek, hogy a M áté 18-ban az egyházfegyel­ mezés igéi után az imádsághoz fűződő ígéret következik (18,19—20). Simon mágus Pétert kéri, hogy imádkozzék érte. Jézus a kereszten im ádkozik: „Atyám , bocsásd meg nékik, m ert nem tudják mit cselekszenek” (Lk 23,34). Az imádság az egyházfegyelem gyakorlásában a legfőbb célt emeli ki: menteni akkor is ha ítélni lenne ok. A fegyelme­ zés mindig visszahat a fegyelmezőre is. A gyülekezet felelőssége nem a fegyelmezéssel kezdődik. Ahol sok fegyelmi vétség van, ott az egész gyülekezettel is baj van. A gyülekezet egészének légköréből sok m inden követke­ zik. A háttérben éppúgy lehet szabadosság, m int törvé­ nyeskedés. Az egyes ember vétke sokszor csak reakció a gyülekezet rosszul értelmezett akciójára. Ezért éppúgy önvizsgálatot kell tartania a fegyelem gyakorlójának is, mint a büntetettnek. Az imádság feltétele, kísérője és következménye az egyházfegyelemnek. A z intés. Az intés a Róm 12,8-ban a karizm ák közé tartozik. Ezzel ismét hangsúlyossá válik az is, hogy a fegyelmezés a Szentlélek vezetésével történik. Az intés, mint valamennyi eszköze a fegyelmezésnek, nem sorren­ diségen alapul, m int a következő fokozat. A 2Thessz 5,15-ben a súlyosabb büntetés alatt állót is inteni kell m int atyafit. A Zsidó levél 10,25— 26 alapján azt m ond­ hatjuk, hogy az intés feladata tudatosítása nemcsak az elkövetett bűnnek, hanem az újra emlékeztetés is, „mivel hogy hívők és szeretettek, kik a jóltevésben buzgólkod­ nak.” „Ezekre taníts, ints” — m ondja Pál ( 1Tim 6,2). Igentm ondásra való felhívás arra, am it Isten értünk tett. (Zsid 3,13). „H anem intsétek eg y m ást. . . ma ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket” (3,15). Az intés megelőzés, rám utatás Isten megelőző szeretetére: „Ő előbb szeretett m inket” ( 1Jn. 4,19). Feddés. Lukács 3 ,18-ban Keresztelő János „sok egye­ bekre” inti a népet. Heródest azonban megfeddi (19. v.). Az intés a bűn elkövetése előtt történik, a feddés a konk­ rét bűn elkövetése után. A Titusz levélben a hamis taní­ tók elleni intés feltétele „a tudom ány szerint való igaz beszéd” ismerete, hogy meggyőzhesse az ellenkezőket. Az intés a hamis tanítóktól óv, a feddés a hamis tanítóval szembeni fellépés. A Szentlélek „megfeddi a világot a bűn, igazság és ítélet tekintetében” (Jn 16,8— 11). A fed­ dés feladata a bűnt napvilágra hozni. A feddés prófétai cselekedet is, leleplezés „és ilyen m ódon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek” (K or 14,25). A bűn a sötétséget keresi, „aki ham isan cselekszik, nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedeztessenek” (Jn 3,20). A sötétség gyümölcstelen cselekedetei a feddés által napvilágra jönnek (E f 5,11— 13). A Szentlélek által inspirált Írás alkalm as a feddésre (2Tim 3 ,1 6 ) ... A fed­ dés a kulcsok hatalm ának gyakorlásához tartozik. A feddésben részesülő több m int tag, ismét a misszió alanyává lesz, akit vissza kell vezetni az atyai házba. A feddésnek kettős pedagógiai célja van: a bűnös vissza­ térítése és a gyülekezet figyelmeztetése. „A vétkest m inde­ nekelőtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek.” ( 1Tim 5,20). A feddés kom oly fegyelmező eszköz, a bű­ nöst az egész gyülekezet előtt kell megfeddni. Pál szerint legkevesebb három tanúvallom ás szükséges. A M áté 18.

gyakorlatával élve szabad csak ilyen súlyos lépésre el­ szánnia m agát a gyülekezetnek, illetve vezetőinek. Jakab mégis azt m ondja: „valljátok meg a bűneiteket egymás­ nak és im ádkozzatok egymásért” (Jak 5,16). A bűnval­ lást követi a bűnbocsánat, a feddés a szeretet tette, bűn­ bocsánatra segítés. Ideiglenes kizárás. A zsinagógái ideiglenes kizárás m o­ tívum át találjuk meg benne. A más evangéliumra hajlók­ ra, az evangéliumot elferdítőkre Pál átkot m ond. A h a­ mis evangéliumot hirdető ember és az, aki nem szereti az Ú r Jézust, azonos kategória nála. ( 1K or 16,23). A 2Thessz 3,14 szerint a gyülekezetből kizárt ember nem ellenség. A kizárás célja: visszatérítés, mentés. A 2Kor 2,6— 8 a kis átokra emlékeztet. A büntetés alatt álló ember számára elég tehertétel m aga a kizárás, ettől kezd­ ve arra is ügyelni kell, „hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet” (2K or 2,7). Hogy milyen súlyos büntetésnek számít az ősgyülekezetben a nyilvános megszégyenítés, ez a rész is m utatja. A kire­ kesztés alatt álló fokozott védelem alatt is áll. A szeretet cselekedete az átok kim ondása is, de a gyülekezet szent­ ségének védelme éppolyan fontos. A sötétség és a vilá­ gosság nem férhet össze. A gyülekezet az élő Isten tem p­ loma, „vagy mi egyezése van Isten tem plom ának a bálvá­ nyokkal?” (2K or 6,16). A kiközösítés a gyülekezet bűn­ b ánattartásának az aktusa is. A bűn terhe a közösséget is sújtja (2K or 7,9). A könyörgés megtagadása. A bűnösért való imádkozás m egtagadása egyedül 1Jn 5 ,16-ban fordul elő. „Van halá­ los bűn, nem az ilyenért m ondom , hogy könyörögjön.” Az Ószövetségben találkozunk hasonlóval. Jer 14,11-ben az Ú r megtiltja Jeremiásnak, hogy im ádkozzon a népért. „M eg ned űbnF D Á tatik e bűn, míg meg nem haltok.” (vö. Ézs 22,14; lSám 3,14). Ezeken" a helyeken maga az Ú r tiltja meg a könyörgést. A jánosi ige bizonyosan a tudatos bűnök kérdéséhez tartozik. A halálos bűn elkö­ vetője maga zárja ki m agát Isten kegyelmi szövetségéből. A hosszabb kizárás. M áté 18. alapján többszöri figyel­ meztetés után történik. A gyülekezet előtti nyilvános feddést követi a teljes közösség m egtagadása. Súlyosabb büntetés, mint a rövidebb kizárás (olyan legyen előtted, mint a pogány vagy a vámszedő). Ez a megfogalmazás úgy tűnik, ellentétben áll a páli gondolattal, ahol a kizár­ tat a gyülekezet szeretetben hordozza. Másfelől a pogány és vámszedő úgy értelmezhető, m int a gyülekezethez nem tartozó. Jézus egy asztalhoz ült a pogányokkal és a vám ­ szedőkkel. Tehát fokozatosan érvényes az az elv, hogy a kizárás missziói feladatot is jelent. Nem kizárt a bűnbá­ nat utáni újbóli felvétel. János második levelében a hamis tanítókkal mindenféle közösség tilos, nem szabad befo­ gadni, még köszönteni sem. A hamis tanító Krisztus ellensége (1K or 16,22). Vele szemben nincs helye a testvé­ ri szeretetnek. A hitető maga az antikrisztus. „Aki kö­ szönti azt, részese annak gonosz cselekedeteiben” (2Jn 11). A köszöntés több m int udvarias frázis, közösségvál­ lalás, a másik elfogadása. A kizárás fő szempontja a gyülekezet szentségének védelme, de nincs véglegesen elzárva a visszaút a kitagadott előtt. Átadás a Sátánnak. Az 1K or 5,5-ben és az 1Tim 1,20ban fordul elő. Az 1K or-ban olyan bűn elkövetéséről van szó, amelyért megkövezés járt. A 9. versből kiderül, hogy m ár korábban eljártak ellene, valószínű rövidebb kizárás történt. Az oldás és kötés hatalm ának érvényesítése tö r­ ténik. A Jób könyve prológusára figyelve azokban a 351

Sátán hatalm a nem terjed ki a lélekre. Az átadás a test­ nek veszedelmére történik. A Sátán „embergyilkos volt kezdettől fogva” (Jn 8,44) és hatalm a van a halál felett (Zsid 2,14). A Sátánnak való kiszolgáltatás mégsem a teljes megsemmisítést, hanem a megmentést szolgálja. A Sátán paradox m ódon m aga is az üdvösséget m unkál­ ja. M űvének kudarca az, hogy Isten beállítja a lélek megmentésének szolgálatába. H asonló megelőző ítélet ez, m int ahogy a Jelenések könyvében . . . Ehhez a gon­ dolatm enethez segítséget nyújt az 1K or 3,11 kk. részek­ kel való összehasonlítás. Jézus K risztusra, m int funda­ m entum ra fát, szénát, pozdorját is lehet építeni. Az utol­ só ítélet tüzében ki-ki meglátja, mit ér az, amit reá épített. „Ő m aga azonban megmenekül, de mintegy tűzön ke­ resztül” (15. v.). A megmenekülés azáltal történik, hogy Krisztus volt az alap. A Sátánnak átad o tt bűnös nem szakadt ki az Istennel való közösségből, m ert a Sátánnak felette nincs hatalm a. A Sátánnak való átadás nem any­ nyira a súlyosság fokát jelenti, hiszen a közösségből való kitagadás annyi, m int átadni, vagy kizáratni abba a „vi­ lágba” , amely felett a Sátán az úr. Itt különösen kihang­ súlyozza Pál a mentés fontosságát. Az 1Tim 1,20-ban a hit dolgában hajótörést szenvedettek közül kettőt átad a gyülekezet a Sátánnak, „hogy m egtanulják, hogy ne ká­ rom kodjanak”. A Sátán a 2K or 12,7 szerint Pál életében is jelen van, m int aki által Pál gyötörtetik, „hogy felet­ tébb el ne bizakodjon”. Pál ennek tulajdonítja felismeré­ sét: „elég néked az én kegyelmem” . A Sátánnak való átadás a szeretet tette, általa megóvatik a gyülekezet a régi kovásztól, hogy új tésztává legyen, a tisztaság és igazság kovásztalanságában ( 1K o r 5,7).”11 Figyelemreméltó, hogy az ősegyházi fegyelmezési gya­

korlathoz képest mennyire lehanyatlott egyházfegyel­ münk. Legutolsó évtizedeink egyháztörténete m utatja, hogy legnagyobb részben csak lelkipásztorok ügyében gyakoroltunk „egyházfegyelmet”. Ilyen jó állapotban le­ vő gyülekezeteink lennének? Ilyen hathatósan végeznék lelkészek, presbitérium ok, egyháztagok a lelkigondozást, pásztorációt? Sajnos ki kell m ondanunk: helyzetünk fo­ nákul alakult. Egyházfegyelmünk eltorzult, inkább ha­ sonlított a hatalom gyakorlásának rossz emlékű koncep­ ciós pereihez, mint az Isten félelmében végzett egyházfe­ gyelemhez. Ez a végzetes gyakorlat aztán kialakította azt a fásultságot, rezignációt, amellyel m ár a valódi egyház­ fegyelmi ügyekben sem léptünk. O nnan indultunk el, hogy egyházfegyelmet csak Isten félelmében lehet igazán gyakorolni, és ide érkeztünk visz­ sza. „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embe­ reknek” — m ondta Péter a nagytanács előtt. (ApCsel 5,29). Peterdi Dániel FE L H A SZ N Á L T IRODALOM : Külön köszönetemel fejezem k i Nagy Péter lelkipásztor testvéremnek, akinek „Egyházfegyelem az ekkléziológiában" című kéziratából írásom harmadik részében sokat felhasználhattam! 1. W alter E ichrodt: Theology o f the Old Testam ent vol. II. SCM Press, London 1982. 2 6 9 . l. — 2. i. m. 2 7 0 . l. — 3. i. m. 2 7 3 . l. — 4. Nagy Péter: Egyházfegyelem az ekkléziológiában (kézirat) Budapest, 1980. 14. l. — 5. i. m. 1. l. — 6. M akkai Sándor: Az egyház missziói m unkája Révai, Budapest 1983. 100. l. — 7. E duard Schweizwer: Church O rder in the New Testam ent 24. fej. SCM Press, London 1979. — 8. T örök István: D ogm atika/Free Univ. Press, Am sterdam 1985. 4 0 0 . l. — 9. Nagy Péter i. m. 21—22. l.i. m. 22. l. — 10. i. m. 22—26. l.

Halál az élet szolgálatában Dr. Karol Gábris pozsonyi professzornak 70. születésnapja alkalmából Nincs az Újszövetségnek még egy olyan rétege, amely annyi gondot jelentene a kutatóknak, m int a jánosi ira­ tok, s közülük is a János evangéliuma. É rthető tehát, hogy ezen a területen a kutatás és vita megélénkülésének lehetünk tanúi. A megnövekedett érdeklődés — a publi­ kációkból legalábbis úgy tűnik — mégis sokkal inkább a jánosi iratok megítélésének polarizálódásához, mint általánosan elfogadható eredményekhez vezetett. Ennek a jelenségnek az okát abban kell keresnünk, hogy a jánosi iratok az Újszövetség bizonyságtételén belül olyan egye­ dülálló típust képviselnek, amely m agyarázatot követel. Mivel pedig a kutatók a saját előfeltevéseikhez ragasz­ kodva próbálják a jánosi titkot megfejteni, szükségkép­ pen ellentétes eredményekre ju tn a k .1 Ez a helyzet vélemé­ nyem szerint csak akkor fog megváltozni, ha a jánosi iratok sajátosságait a jánosi gondolkodásmódon belül, és nem egyoldalúan a gnosztikus vagy hellenista—zsidó sémák felől megközelítve próbáljuk megérteni.2 A me­ gértés páli alapelve — m utatis m utandis — alkalm azható a jánosi iratok interpretációjára is: ha zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé kell lennünk, akkor Jánoshoz Jánossá kell válnunk. 352

A jánosi iratok sajátos karaktere a kifejező eszközök széles skáláján megfigyelhető. A jó m agyarázat érdeké­ ben a teljes eszköztár iránt fogékonynak kell lennünk. A legfontosabb tennivalónk : mégis ráérezni a jánosi fo­ galomkincs sajátos tartalm ára. Ebben a gazdag kincstár­ ban is m egkülönböztetett hely ju t a „dzóé” fogalmának. A „dzóé”-ban foglalja össze az evangélista Jézus küldeté­ sének célját, az általa elnyerhető legfőbb jó t: „Azért jö t­ tem, hogy életük legyen és bővölködjenek.” (Jn 10,10; 1. még: 5,40; 17,2; 20,31.) Egyúttal olyasmit érint, amely­ ben minden ember minden időben közvetlenül érdekelt. Az „élet” szónak az üdvösség tartalm ára utaló haszná­ latával nemcsak a jánosi iratokban találkozhatunk. M ár a szinoptikusoknál is előfordul ebben az értelemben, sőt egyenesen az „Isten országának” váltófogalm aként sze­ repel. Az „életre” éppen úgy „bem ehet” valaki (M k 9,43 és p.; M t 19,17), m int „Isten országába” (M k 10,15; M t 5,20), és csakúgy „örökölheti az életet” (M k 10,30 és p.; Lk 10,25) m int „Isten országát” (M t 25,34; 1K or 6,9.10; 15,50; G al 5,21). A „bemenni az életre” kifejezés ebben az értelemben m ár az apokaliptikus irodalom ban teret nyert.3 Egy alkalom m al János is elárulja, hogy tud az

„Isten országának” és az „élet”-nek erről a szoros tartal­ mi kapcsolatáról, mégpedig Jézusnak Nikodémussal folytatott beszélgetésében (Jn 3,3— 5 és 15. v.). A hang­ súly azonban a jánosi iratokban már az „élet"-re kerül. Itt válik teológiailag átgondolt, mélyértelmű kulcsfogalom­ má. Az „élet” szó jelentéstartalm a az általa jelzett valóság­ nak megfelelően minden nyelvben rendkívül gazdag. K i­ fejezheti a puszta biológiai létezést, a létezés — főként az emberi létezés-tartam át, m ódját, tartalm át, azt a közeget, amelyben egy élet megvalósul el egészen a nem létezés ellentétének elvont fogalmáig. Elkerülhetetlen tehát, hogy megvizsgáljuk: milyen értelemben beszélnek a já n o ­ si iratok a „dzóé”-ról. M ár a szóhasználatnak a k o nkor­ dancia alapján történő egyszerű, az egyes igehelyek kon­ textusát figyelmen kívül hagyó áttekintése is tanulságos. Feltűnő, hogy János evangélium ában nem fordul elő a „biosz” szó, amely az életnek a fiziológiai feltételekhez kötött voltára utalna. Ebből a körülm ényből két követ­ keztetést vonhatunk le: az evangélium szerzője vagy bele­ érti a „dzóé”- fogalmába az életnek ezt az oldalát is, vagy teológiailag figyelmen kívül hagyhatónak tekinti.4 De a jánosi szóhasználat legszembeszökőbb vonása az, hogy a „dzóé” többnyire névelővel ellátva, minden megszorí­ tás nélkül, abszolút értelemben szerepel a szövegben. Nincs szó rövid vagy hosszú, földi vagy mennyei életről, sőt még új életről, esetleg igazi életről sem esik szó, m intha a „dzóé” az életünk egy bizonyos pontján kez­ dődne el, s mindaz, ami előtte volt, csupán látszatélet lett volna. M indebből nyilvánvaló, hogy a „dzóé” jánosi fogalma egy és oszthatatlan, m agába foglalja a létezés teljességét, ugyanakkor a „dzóé" minősített élet. Tehát az az élet, amely nem felel meg ennek a minősítésnek, nem érdemli meg a „dzóé” nevet. Jánosi felfogásban elképzel­ hetetlen például gonosz, elhibázott vagy m úlandó életről beszélni. Az viszont m ár csak a „dzóé”-t említő igehelyek összefüggéséből tűnik ki, hogy ez az abszolút értelemben használt „nagybetűs” élet m indenekelőtt Isten sajátja, s azután pedig azoké, akiket Isten ajándékoz meg vele, Jézus által (Jn 1,4; 5,26; 6,57; 1Jn 1,2). Az egyetlen jelző, amely a „dzóé”-t a jánosi iratokban közelebbről megvilágíthatja az „aióniosz”, vagyis az „örök” melléknév. De ez a vonása nem esetleges, hanem szükségszerű velejárója a „dzóé”-nak. Így „Mivel a jö ­ vendő élet a tulajdonképpeni élet, am int az m ár a zsidó­ ságban is megesett, a „dzóé” önm agában, jelző nélkül is alkalm azható ebben az értelemben” — írja B ultm ann.5 Ez a sajátos szóhasználat is arra utal, hogy a „dzóé” elválaszthatatlan Istentől.6 Egyedül Isten örök, és csak a Tőle származó élet lehet örökkévaló. Ennek megfelelően teológiailag következetesnek kell tartanunk, ha a jánosi iratok a „dzóé” ellentétének nem a földi életet, hanem a „thanatosz”-t, a „halált” tekintik. M ert ha a „dzóé” Istentől ered, következésképpen mindaz, aki elutasítja magától ezt a „dzóé”-t, „a halálban m arad ” (1Jn 3,14; l. még: Jn 5,24; 1Jn 3,14), függetlenül attól, hogy az ember hétköznapi értelemben még javában él. Aki vi­ szont elfogadja a „dzóé”-t, „nem lát halált soha örökké” (Jn 8,51; l. még: Jn 11,25 k.). Ha a „dzóé” ilyen sajátos, teológiailag körülhatárolt értelmet kap, elkerülhetetlenül vetődik fel a kérdés, hogy a jánosi iratok szerint milyen viszony van a „dzóé” és az emberiség történelmi élete, valam int az egyes embernek a történelem be ágyazott léte között. Van-e valami össze­

függés közöttük, vagy szöges ellentétben állnak egymás­ sal?7 A kérdésre exegetikailag helyes választ kell talál­ nunk, különben a „dzóé”-ban kifejezett m ondanivaló élettelen teologizálás m arad, vagy ami még rosszabb: káros teológiai következtetésekhez vezet. A kérdésre nem válaszolhatunk anélkül, hogy ne próbálnánk meg a sokat vitatott jánosi dualizmus mibenlétét tisztázni. * A dualista szemléletmód a valóságot két egymással szembenálló, sőt kibékíthetetlen félre bontja. M ég a ján o ­ si iratokkal való behatóbb foglalkozás nélkül is megálla­ pítható, hogy bennük a m odanivaló ilyen dualista szem­ léletmódban, a valóság megkettőzésében, illetve antago­ nisztikus ellentétében ju t kifejezésre. Lépten-nyomon ilyen szembeállítással találkozunk: sötétség és világosság (Jn 1,4— 5; 8,12; 12,35 k.; 12,46; 1Jn 1,5; 2,8— 11), menny és föld (Jn 3,31; l. még: 6,31— 58), fent és lent (Jn 3,3.7; 8,23), igazság („alétheia”) és hazugság („pszeu­ dasz”) (Jn 8,44; U n 2, 21,27), Lélek („pneam a”) és test („szarksz”) (Jn 3,6; 6,63; 8,15), Jézus — olykor az A tya — valam int az övéi és a világ („koszmosz”) (Jn 8,23; 17,14; U n 2,15; Jn 15,18 k.; 17,14— 16 stb.) az Atya, valam int Jézus és a világ fejedelme, ill. ördög (Jn 8,42 —44; 12,31; 14,30), élet és halál (Jn 5,24; 11,26; 1Jn 3,14). Ebből a korántsem teljes felsorolásból is kitűnik, a jánosi dualizmus három jellemző vonása: a) Sokoldalú­ an megvilágítva és változatos kifejezőeszközökkel nyil­ vánul meg. b) Az az ellentét, amelyet ez a dualisztikus felfogás tükröz, univerzális, lényegi és időben fel nem oldható ellentm ondásokkal terhes. c) A két ellentétes princípium az ember számára nem nyújt választási lehe­ tőséget. Ellenkezőleg: ezek szabják meg létét és minden megnyilv ánulását. M ásképpen: az eredet m eghatározza a kifejletet. Ezt a szemléletet a jánosi iratok többnyire az „ek” és „eksz” prepozíciók használatával ju ttatják kifeje­ zésre. Például: „Ami testtől született test az, és ami a Lélektől lélek” (Jn 3,6).8 A jánosi dualizmus mindmáig heves vita tárgya az Újszövetség kutatói között. A vita lényegében két egy­ mással összefüggő kérdés körül forog: milyen természetű dualizmusról van szó a jánosi iratokban, és milyen szelle­ mi háttérből ered az a dualisztikus szemléletmód? A valóság dualisztikus felosztásának és szembeállítá­ sának lehetőségei közül csak a legfontosabbakat veszem számba.9 Számításba jöhet a zsidóság világszemléletére jellemző ún. eszkatológiai dualizmus, amely a jelent és az eljövendőt állítja szembe egymással. Ennek nyomai Já­ nosnál is m egtalálhatók (Jn 5,24— 29). De nem is szüksé­ ges ezeket önkényes m ódon Bultm annal együtt10 egy későbbi egyházi redaktor bevatkozásának minősíteni, kétségtelen, hogy a fő ütközési pont a jánosi iratokban nem a „m ost” és a „m ajd egykor” között van. A „sötét­ ség” és „világosság” ellentétének említése m iatt sokan a kum ráni gondolatvilág hatását vélték felfedezni János­ nál,11 és ezért dualizm usát nem egészen korrektül „etikai­ n ak” nevezték. Érintkezési pontok kim utathatók ugyan a kum ráni és jánosi szellemiség között, de az is nyilván­ való, hogy az ellentét Jánosnál nem az igazak és a gono­ szok között feszül.12 A legközelebbi analógiát a hellenisz­ tikus kozmológiai dualizmus, annak is inkább a a gnosz­ tikus változata kínálja. Eszerint a valóságot az isteni, 353

pneum atikus és az alacsonyrendű, rom lott materiális szférák kibékíthetetlen ellentéte jellemzi. Bultm ann azt állítja, hogy a jánosi iratoknak csupán a kifejezései iga­ zodnak ehhez a szemlélethez, valójában azonban ún. „döntési dualizm usról” van bennük szó. Vagyis a hit egzisztenciális döntése nyom án oszlik az embervilág két egymással szembenálló félre.13 K äsem ann és néhány év­ vel később Luise Schottroff viszont úgy látják, hogy Istennek és a világnak a gnosztikus világképhez igazodó szembeállítása következetesen érvényesül a jánosi gon­ dolkodásm ódban .14 Természetesen lehetetlen a jánosi dualizmus bonyolult és sokat vitatott kérdését egy ilyen rövid lélegzetű tanul­ m ányban kellőképpen tisztázni. De annak, akinek nem ­ csak az evangélium egy-egy részletét, hanem az egész evangélium ot kellett m agyaráznia, nem szükséges bi­ zonygatnom , hogy a jánosi dualizmus a m ondanivaló szolgálatában áll. Kifejezőeszköz, nem pedig az üzenet lényegét meghatározó szemléletmód. Emellett szól m ár m aga az a tény is, hogy ez a kettősség a jánosi iratokban olyan változatos m ódon ju t kifejezésre (lásd: 4. o.). A határvonal és ellentét a jánosi szemléletmód szerint mai terminológiával élve a transcendencia és immanencia között húzódik (vö .: 3,13; 3,31; 1,13; 3,6; 6,63 stb.). Ez az im manencia az evangélista felfogása szerint önm agá­ ba zárt világ, amelyet gyakran a „szarksz” szóval jelle­ mez (3,6; 6,63; 8,15; lásd még: 1,13!). A „szarksz” János­ nál — ellentétben Pállal — nem annyira aktív istenellenességre,15 m int inkább az ember tragikus fogyatékossá­ gára utal. Az em ber ugyanis nem képes megérteni Isten dolgait, nem képes az Ő világával kapcsolatot tartani, h olott létének ez az alapja (lásd pl.: Jn 4,31— 34!). Ebből a „korlátoltságból” adódnak azok az evangéliumra olyannyira jellemző félreértések, amelyekkel hallgatói Jézus szavát fogadják (2,20— 22; 3,4; 4,15; 4,33; 6,34 stb.). Ezek a félreértések azonban sohasem valami felszí­ nes fogalom zavar következtében jönnek létre. Abból a földhözragadt szemléletmódból táplálkoznak, amely sze­ rint az em ber életszomja evilági feltételekkel kielégíthető. De korántsem következik ebből az a merev dualista felfo­ gás, hogy mindaz, ami az élet fenntartásához szükséges ezen a földön, elhanyagolható lenne. C supán arról van szó, hogy mindez csak átmenetileg, végső soron csak a halálig nyújt segítséget. Aki a földi vízből iszik „Ú jra megszomjazik”, s aki csak földi táplálékból él, legyen az b ár a csodálatos pusztai m anna, „m eghal” — mondja Jézus (4,13; 6,28). Ezért Isten fö ld i ajándékai olyan J e ­ lek” („szémeia”) , amelyek túlmutatnak önmagukon „az igazira", az élet forrására, m agára a mennyből alászállott kenyérre, Jézusra (6,32— 33). N yilvánvaló tehát, hogy a jánosi szemléletmód nem „metafizikai dualizm ust” ta k a r.16 H a számol is a valóság­ nak két egymástól jól m egkülönböztethető síkjával, Isten világával és a mi világunkkal — főként az embervilággal ! — , ezek mégsem elkülönült, egymással nem érintkező síkok, ahogy a gnosztikusok gondolták (Zweigleisigke­ it16). A m i világunk rá van utalva Istenére, hiszen a Logosz a létének alapja (Jn 1,2!). Az viszont aligha vitatható, hogy János a két sík között feszültséget, kibékíthetetlen ellentétet lát. De ez az antagonizm us nem a két világ eltérő természetéből adódik, hanem az embervilág elzár­ kózásából Isten elöl, sőt egyenesen Isten elutasításából (Jn 1,5— 10; 8,44; 14,17; 1Jn 3,1 stb.). Ez a helyzet ugyan akk o r lesz nyilvánvalóvá, am ikor a világ a testté lett 354

Igével találkozik (Jn 3,19— 21; 5,24— 26), mégis elha­ m arkodott dolog volna „döntési dualizm usról” beszél­ ni.18 Ebben az esetben ugyanis az embernek Jézus mellett hozott döntésével m ódja nyílna helyzetén változtatni, pedig János szerint az Igével való találkozás éppen azt fedi fel, hogy az ember olyan reménytelen állapotban volt, van és m arad, amelyből szám ára nincs kiút az örök élet forrásához, Istenhez. Csak az segíthet rajta, ha csoda történik, vagyis Isten ,felülről” töri át evilági létének és mentalitásának bűvös körét a testté lett Ige által, és Ő ragadja meg az embert és vezeti hitre a Lélek által a Jézus halálában megnyilatkozó szeretetével (Jn 1,12— 13; 3,16; 8,28; 10,11; 1Jn 4,19 stb.). A jánosi dualizmus, amelyet joggal nevezhetnénk teológiai dualizmusnak, ennek a „m artüriá”-nak szolgálatában áll. * Ezek után kísérletet tehetünk arra, hogy feleletet ad­ junk a jánosi „dzóé” és az emberi, történeti lét viszonyá­ nak kérdésére. Mivel a jánosi dualizmus hatása alól az életnek jánosi szemlélete sem vonható ki, szem előtt kell tartanunk azokat a m egállapításokat, amelyekre az előző szakaszban jutottunk. Eszerint az „örök élet” szoros kapcsolatban van mindazzal, ami földi életünket jelenti. Az „örök élet” mibenlétét nem lehet tehát negatív eljárás­ sal megfogalmazni, m intha az „örök élet” eleve más volna, m int a földi élet, vagy eleve túl volna azon, am it szám unkra a földi élet jelent. A jánosi gondolkodásmód szerint az „örök élet” a forrása a fö ld i életnek. Ez ad — egy televíziósorozat címével élve — „életet az évek­ nek”, feltéve, hogy ebből a forrásból merítünk. Ennek megfelelően az embernek m ár az élete folyamán „örök élete” lehet (Jn 5,24; 6,40, 47, 54 stb.), amelyet a múló évek sem rabolhatnak el, m ert Jézus fel fogja tám asztani azokat, akik Tőle kaptak örök életet. De ellene m ond a jánosi szemléletnek az is, ha az „örök élet”-et azonosítanánk mindazzal, ami életünket betölti, és ezzel az emberi élet minden megnyilvánulását mintegy szentesítenénk. A z „örök élet" „krízist" jeleni a földi életünk számára. Felfedi, hogy bár Isten életet adó hatal­ m ára és szeretetére vagyunk utalva, mégis m eghasonlot­ tunk Vele, s ezért biológiai létezésünk ellenére is „halál­ ban vagyunk” (Jn 5,24). Az egyház szolgálata tehát Já ­ nos szerint nem vonatkozhat el a konkrét élettől, ugya­ nakkor azonban kritikusnak kell lennie, vagyis fel kell tárnia összefüggéseit Istennel és az ő világával. De hogyan lehet az életünk itt a földön minőségileg más, „örök életté” ? Tulajdonképpen minden e körül a kérdés körül forog a jánosi iratokban. A válasz félreért­ hetetlen: az ember a maga erejéből nem képes az örök életet elnyerni, bár az igazi élet utáni vágyában mindent megpróbál ennek érdekében. Nem segítene rajta, ha a lélekvándorlás ősi hite szerint sikerülne egy m agasabb rendű életform ában újraszületnie.19 De az sem, ha levet­ heti a materiális lét nyűgeit, mint ahogy ezt a gnosztiku­ sok tanították. „Ami testtől született test az” — mondja Jézus Nikodém usnak (Jn 3,5). Örök életet csak "felülről”, azaz Istentől kaphat az ember, mert egyedül Istennek „van élete önm agában” (Jn 5,26), s senki m ásnak nincs Tőle függetleníthető élete. Isten pedig Jézus, a testté lett Ige által, aki „onnan felülről való” (Jn 6,33— 35; 8,23), adja az örök életet azoknak, akik hisznek Jézusban. Am ikor arról van szó, hogy Jézus milyen m ódon aján­

dékozza nekünk az életet, az evangélista két félreértéstől is elhatárolja m agát. Egyrészt igaz ugyan, hogy Jézus az ő „beszédei”, tehát a „felülről” hozott kinyilatkoztatás révén kínálja fel nekünk az örök életet (Jn 6,63; 8,47), János mégsem esik a gnózis kísértésébe: ezt a felülről kapott ismeretet nem tartja elegendőnek az élethez. A h­ hoz, hogy örök életünk legyen magához Jézushoz kell m ennünk, és N ála kell m aradnunk, m ert Isten az ő sze­ mélyében kínálja fel nekünk az örök életet. Jézus szemé­ lyének, a „nála m aradásnak”, a „vele való közösségnek” ( 1Jn 1,3— 7!) ez az előtérbe helyezése nyilvánvaló a jánosi iratok minden elfogulatlan olvasója szám ára.20 M ásrészt viszont ez a kapcsolat Jézussal nem fogható fel misztikus értelemben vagy valamiféle á tlén y eg ü ltk én t sem. M eg­ marad igei eseménynek — „ha m egm aradtok az én beszé­ deimben, valóban az én tanítványim vagytok” (Jn 8,31) — , amelyre a megszólított részéről a hit a megfelelő válasz. Az „örök élet” és az igében kinyilatkoztatott igazság, a „világosság” ebben a dialektikus viszonyban van egymással Jánosnál. „Az élet volt az emberek vilá­ gossága” — m ondja a prológusban (Jn 1,4). Tehát nem az igazság megvilágosító ereje tesz élővé, m int a gnoszti­ kusoknál, hanem az Istentől kap o tt élet m agában hor­ dozza az igazság ismeretét. Ezért nem elég megvilágosod­ nunk, megismernünk az igazságot, hanem „felülről” kell születnünk (Jn 3,3). U gyanakkor azonban az „örök élet” Jézus beszédéből fakad. „Az én beszédeim Lélek és élet” — m ondja Jézus (Jn 6,63). Péter pedig: „Ö rök élet beszé­ de van nálad” (Jn 6,68).21 A jánosi gondolkodás szerint azonban „az örök élet beszéde” nem választható el Jézus személyétől. Sőt Ő maga ez a beszéd, a Logosz, amely testté lett. Bizonyos m egszorításokkal, hiszen „a beszédek” Jánosnál sem m o­ nomániás, tartalm atlan önkinyilatkoztatások, igazat kell adnunk Bultm annak, am ikor azt állítja, hogy „Jézus, az Istentől jö tt kinyilatkoztató semmi m ást nem nyilatkoz­ tat ki, m int hogy ő a kinyilatkoztató.”22 Igen, m ert Isten nem új tanítást, valami m agasabbrendű ismeretet közöl velünk Jézus által, hanem önm agát adja nekünk Jézus személyében. Ezt vallja meg Tam ás húsvét u tán: „Én U ram és én Istenem !” (Jn 20,28). A m ikor a keresztyén gyülekezetben az igét hirdetik, azzal a céllal történik, hogy a későbbi korok igehallhatói is Jézushoz találjanak és N ála m aradjanak (Jn 15,4 kk.). A Jézussal való közös­ ség létrehozása a célja m agának az evangélium m egírásá­ nak is, m ert csak ebben a közösségben válik lehetővé, hogy életünk „örök élet” legyen: „M indezek azért írattak meg, hogy elhiggyétek, hogy Jézus a Krisztus az Isten Fia, és azért, hogy am ikor hisztek, életetek legyen az Ő nevében” (Jn 20,31). De még egy lépéssel tovább kell lépnünk. Jézus szemé­ lye Jánosnál sem választható attól, ami a testté lett Igével történt. Ezen a ponton nem érthetünk egyet Bultmannal, aki azt állítja, hogy „Jézus halálának m int bűnért hozott engesztelő áldozatnak közös keresztyén értelmezése nem játszik m eghatározó szerepet a jánosi szemléletmód­ b an” .23 Ez annyira szerves része a jánosi iratoknak kezd­ ve a bárány-tipológián, az „élet kenyerén” át egészen a keresztre történő „felmagasztálásig”, hogy lehetetlen a vonatkozó igehelyeket még csak felsorolni is. János sze­ rint ugyanis így lehet Jézus nekünk ajándékozott szemé­ lye Isten egész világ iránti szeretetnek megnyilatkozása (Jn 3,16!), s ennek megfelelően az örök élet forrása. Bár Jézus életének minden m ozzanata, preexisztens

gyökerű küldetése, szavai, csodái, az emberekkel való bánásm ódja Isten szeretetét ju tta tja kifejezésre, mégis Istennek irántunk tanúsított feltétel nélküli szeretete iga­ zán átütő erővel Jézus halálában m utatkozik meg (l.: Jn 3,14— 16). És itt érkezünk el az élet legmélyebb, paradox titkához: élet a halálból fakad. Vagy más oldalról meg­ közelítve: a halált legyőzni csak halállal lehet. Az evangé­ lium nak ez az üzenete legtisztábban Jn 12,24-ben szólal meg: „Bizony, bizony m ondom nektek — fordul Jézus az övéihez — , ha a gabonam ag a földbe hullva meg nem hal, egymaga m arad; de ha meghal, sok termést hoz.” Szeretném ha a következőkben erre a jézusi m ondásra irányítanánk figyelmünket, és m egpróbálnánk behatolni értelmébe. * A kettős „ám en”-nel nyom atékossá tett jézusi m ondás önm agában, az összefüggésből kiszakítva is megáll a maga lábán. Vagyis a benne található kifejezések nem szorulnak rá arra, hogy a közvetlen környezetük világítsa meg értelmüket. De jánosi stílusjegyeket sem hordoz magán, és a jellegzetesen jánosi fogalomkincsből sem található benne egyetlen szó sem. Jól beleillene valame­ lyik szinoptikus evangéliumba, noha hozzá hasonló jézu­ si kijelentést nem találunk a szinoptikusoknál. Bizonyos­ nak látszik tehát, hogy a m ondást nem az evangélista fogalmazta, nem is jánosi körben form álódott ki, hanem korábbi tradícióból került az evangéliumba. A m agyará­ zók egyöntetű véleménye szerint az egész szakasz (Jn 12,20— 36) egymással laza kapcsolatban álló töredékek­ ből tevődik össze.24 Egy ilyen töredék a szóban forgó bibliai vers is. A vers mondanivalója a gabonam ag sorsát idéző ha­ sonlatban ju t kifejezésre. A hasonlat valódi hasonlat, analógiára hivatkozik, és ezért nem illik az evangéliumra oly jellemző „én vagyok” igék szimbolikus képeinek so­ rába. A meghaló búzam ag hasonlata közkedvelt lehetett az első keresztyének körében, mert Pál (1K or 15,36), római Kelemen ( 1Kel 24,4— 5) és Ignacius ( 1Róm 4,1) is él vele. N agyon valószínű, hogy egy reánk nem maradt jézusi hasonlat az eredete, hiszen képi világa azonos több példázatával (a magvető, a m agától növő vetés, a m ustár­ mag példázata stb.). Joachim Jeremiás Jn 12,24-et az Isten országáról szóló kontrasztpéldázatok sorában említi.25 Valóban m ost is szöges ellentétről, a pusztulásról és a nyom ában tám adó új életről van szó. Egyet kell értenünk J. Jeremias-szal, aki N. A. D ahl nyom án a kontrasztpéldázatok eredeti „Sitz im Leben”-jét Jézus működésének ellentmondásos­ ságában látja. A „szerény kezdet”, a „szedett-vedett ta­ nítványi k ö r”, az „átütő siker elm aradása” egyáltalán nem azt a benyomást keltette, m intha Jézus által Isten volna m unkában. Jézus viszont a kontrasztpéldázatok­ kal éppen arra akart rávilágítani, hogy minden ellenkező látszat ellenére — Lutherien szólva: „in contraria specie” — Isten várva-várt uralm a általa elkezdődött, megállít­ hatatlan, és ezért kom olyan kell őt, m árm int Jézust ven­ nünk.26 Az elhaló és mégis bő termést hozó búzamag k o n t­ rasztpéldázatában a hasonlítási pont az előbbiekkel szemben nem a szerény és rejtett kezdetre, s az ezt követő győzelmes kiteljesedésre esik, hanem a halálra és az abból származó gazdag eredményre, vagyis jánosi értelmezés­ 355

ben az „örök életre” (25. 26. vers!). Ismeretes, hogy sok újszövetségi teológus Jézusnak a saját halálára és annak m ódjáról tett kijelentéseit „vaticinum ex eventu”-nak minősíti. Szerintük ezeket a húsvét utáni gyülekezet adta Jézus szájába.27 H a így van, akk o r a meghaló gabona­ m ag hasonlata is ebbe a sorba tartozik. Ezzel szemben az a tény, hogy benne a kontrasztpéldázatok sémáját fedez­ hetjük fel, kettőre enged következtetni: Egyrészt a ha­ sonlatban kifejezésre ju tó kiélezett paradoxia a hasonlat jézusi eredetére m utat. Tehát benne maga Jézus értelmezi halálát, s nem a húsvét utáni gyülekezet utólagos reflexi­ ója szólal meg. M ásrészt Jézus a halálát is ugyanabban a megvilágításban látja, m int eddigi működésének ellent­ m ondásos voltát. Életműve logikus végkifejletének tekin­ ti, és ugyanaz a bizonyosság tölti el a végső győzelem felől, m int amellyel m űködésének szerény és elhanyatló eredményeit értékelte. M intha vezérfonalként Isten szenvedő Szolgájának sorsa lebegett volna szeme előtt Ézsaiás 53-ból: „H a jóvátételül fel is áldozta m agát, mégis m agot lát, sokáig él. Isten akarata célhoz ju t általa (10. v.)28. * A földbe hullott gabonam ag haláláról szóló jézusi logion ezért illik bele a különféle tradíciótöredékekből egyberekesztett szakaszba, sőt annak súlypontját, vezér­ m otívum át alkotja. A m int láttuk, a m ondás eredete Jé­ zus igehirdetésében keresendő. Sok írásm agyarázó véle­ ményével szemben egyre inkább meggyőződöm arról, hogy János evangélium ának gondolatvilágát nem a helle­ nista-keresztyén vagy éppen gnosztikus szemléletmód határozza meg, hanem az, am it Jézus földi életében m on­ d o tt vagy cselekedett, természetesen úgy, ahogy azt a Szentlélek felidézte és m egvilágította az övéi szám ára (Jn 14,25— 26). A szerző evangéliuma m egírásakor m ár meg­ lehetősen eltávolodott Jézus korától, mint a hajó, amely messze já r a kikötőtől. Új és ismeretlen vizek veszik körül, de hogy a helyes irányt tarthassa, kapitánya újra és újra visszatekint a kikötő világítótornyára. Az evangé­ listának új feltételek között kellett megfogalmaznia az egyetlen evangéliumot. A kettős feladatnak ebben a f e ­ szültségében form álódik k i az a szakasz is, amelyben az általunk kiemelt jézusi logion a szerző korának szóló üzenetté válik. Próbáljuk meg tehát nyom on követni, hogy miként transzform álja és eleveníti meg az evangélis­ ta Jézus titk át saját hallgatói, illetve olvasói számára. A Jn 12,20— 50-ig terjedő szakasz Jézus halálának értelméről és következményeiről szól. Ez tartalm ilag megfelel annak, am it a szinoptikusok a szenvedésjöven­ dölésekhez kapcsolódóan m ondanak el. János azonban ezt a tanítást nem a caesarea-philippi jelenetet, hanem a jeruzsálem i bevonulást követő időszakra helyezi. A m on­ danivaló ürügyét pogány vagy talán prozelitává lett, eset­ leg „istenfélő” görögök kérése szolgáltatja. Ez m ár az evangélium szerzőjének, illetve az ő gyülekezeteinek szi­ tuációja! A görögök látni szeretnék Jézust. Vagyis érzék­ szerveikkel szeretnének meggyőzni arról, hogy Jézus megfelel-e a róla terjengő híreknek. Lényegében ugyanaz a vágyuk, m int Jézus feltám adása után T am ásnak: az emberi megismerés eszközeivel akarnak meggyőződni Jézus dicsőségéről, azaz személyének és küldetésének p á­ ratlan isteni m ivoltáról. Az a görög nevű Fülöp és A nd­ rás egyengetik Jézushoz útjukat, akik a hagyom ány sze­ 356

rint később a pogánymisszió egyik fontos a területén, Kisázsiában m űködtek.29 Jézus válasza a kérésre meglepő: éppen jó k o r jöttek, mert most jö tt el az Istentől m egszabott óra, am ikor az Emberfia megdicsőül, am ikor általa Isten uralm a h ata­ lommal jelenik meg. Ezután beszél a haláláról, amely szükséges ahhoz, hogy élete és szolgálata sok termést hozzon. Jézus dicsősége tehát halálában ragyog fel. Amit a görögök érzékszervei tapasztalni fognak, a pusztulás. A hit azonban ebben a pusztulásban győzelmes új kezde­ tet pillanthat meg. Ezért boldogok, akik nem látnak és hisznek (Jn 20,29). Húsvét előtt és húsvét után egyaránt csak a hit képes felismerni Isten győzelmes szeretetét Jézus művében. Jézusnak a meghaló búzam ag hasonlatában feltáruló paradox dicsőségét az evangélista m ásként is kifejezésre juttatja. Rá jellemző m ódon Jézus keresztre feszítésének érzékeltetésére olyan szót választ, amely kettős értelmű: a „hüpszoun” ugyanúgy jelentheti a keresztfára, m int a dicsőségbe való felemeltetést. „A m ikor én felemeltetem a földről — m ondja Jézus Jn 12,32-ben — , mindenkit m agam hoz vonzok.” S hogy félreértés ne essék, az evan­ gélista megjegyzi: „Ezt pedig azért m ondta, hogy jelezze, milyen halállal kell m eghalnia." H alál és dicsőség ugya­ nabban a m ozdulatban! Ezzel a többször is visszatérő fordulattal (Jn 3,14) akarja János tudtunkra adni, hogy szerinte a kereszt Jézus dicsőségének tetőpontja. Nem véletlen, hogy a negyedik evangéliumban Jézus utolsó szava a kereszten győzelmi kiáltás: „elvégeztetett!” . M in­ den emberi elképzelést megcsúfoló és feje tetejére állító isteni gondolat: a juhok pásztora maga az áldozati Bá­ rány, aki hordozza a világ bűnét.30 A legtöbb exegéta a keresztnek és a dicsőségnek ezt az abszurd azonosítását azzal igyekszik kikerülni, hogy Jé­ zus kereszthalálát és megdicsőülését a jánosi teológiában egymást követő állom ásnak tekinti. Mégpedig azért, m ert szerintük János a megváltás gnosztikus sémáját követi: a mennyei K üldött alászáll, hogy a megváltó ismeretet átadja az anyagi lét fogságába zárt telkeknek, és azután visszatérjen mennyei dicsőségébe. Pedig János éppen agnosztikusok elten harcol, am ikor a kereszthalál mélységében ragyogtatja fel Jézus dicsőségét. Ez elvisel­ hetetlen gondolat a gnosztikus számára, aki doketista m ódon annyira összeférhetetlennek tartja a testi nyom o­ rúságot az isteni dicsőséggel, hogy tagadja a kereszten függő test és Jézus azonosságát ( 1Jn 4,2; 2Jn 7). A Jn 12,24-ben található és az elhaló búzaszemről m ondott jézusi hasonlathoz hozzákapcsolja a szinopti­ kusoknál is szereplő m ondást Jézus követéséről. A tanít­ ványra is áll Jézus hasonlatának igazsága: meg kell hal­ nia, hogy örök élete tegyen (25. v.!). Ez a halál azonban csak a végső esetben jelenti a m ártírhalált. M indeneke­ lőtt az önm egtagadásban nyilvánul meg. H a a tanítvány félti önm agát, mindent elveszít, ha pedig legyőzi önzését, hogy Jézus ak aratát teljesítse ezen a földön, akkor őriz­ heti meg önm agát az örök életre. A 26. versből nyilván­ való, hogy ez az önm egtagadás nem öncélú erőm utat­ vány, hanem a Jézusnak végzett szolgálat érdekében nél­ külözhetetlen. Az a szolga viszont, ki vállalja ezt a fajta halált a szolgálat érdekében, osztozik U ra sorsában is. O tt tesz, ahol az ő U ra van. Vagyis aki vele volt a halál­ ban, vele tesz a bőséges termést hozó győzelmes életben is (26. v.!). Nem kétséges, hogy az evangélista szinoptikus intelmek ideiktatásával egy gyakori ekkléziológiai eltéve­

lyedéstől akarja óvni gyülekezeteit: húsvét után sem ér­ kezett el Isten népe szám ára a trium fálás korszaka (vö. 1K or 4,8 kk.). M ost még az alázatos, áldozatot vállaló szolgálat ideje van. Még m ost is csak a halálon keresztül vezet az út az életbe. H ans W alter W olff hívja fel figyelmünket sajnálatos m ódon elfelejtett könyvében a szakasz szoros és benső kapcsolatára az ézsaiási Szenvedő Szolga énekével. Igaz ugyan, hogy az evangélista Ézsaiás 53-ból szó szerint csak 12,38-ban idéz, ahol Jézus paradox dicsőségének megütközést keltő voltáról van szó, de rejtett áram lat­ ként az egész szakaszon végigvonul. W olff szerint éppen az a tény, hogy nem tekinti Ézs 53-at formális írásbizo­ nyítékként, tanúskodik leginkább arról, hogy mennyire áthatja az evangélista gondolatait. A hogyan ez m ár Jé­ zusnál is m egtörtént.31 Az Írás beteljesedésének érzékel­ tetése pedig azért fontos János szám ára, m ert így lesz világos az olvasó előtt, hogy am it Jézus vállalt, megegye­ zik Isten akaratával, am ögött maga az Isten áll, s ezért nem egyedi, elszigetelt vállalkozás, hanem Isten szerete­ tének örök életet ajándékozó megnyilatkozása minden kor minden embere számára. * Mindaz, am it a negyedik evangélium a „dzóé”-ról elmond, tartalm atlan gnosztikus játszadozás m aradna a legszentebb fogalm akkal, ha nem vennénk figyelembe a szóban forgó jézusi logionnak és kontextusának korrek­ cióját: csak a halálba ad o tt életből tám adhat termést hozó örök élet. Egyébként az életünk m egm arad a halál szorításában vergődő, m eddő életnek. Istennek minden emberi értelmet m eghaladó gondolatainak titka tárul fel itt: halállal töri le a halál hatalmát, hogy diadalra vigye az örök életet. Az örök életnek ez a paradox törvénye azonban csak bizonyos megszorításokkal igaz. M ert a form ula nem általánosítható. Nem minden halál szolgálja az életet. Igaz ugyan, hogy minden élet csak áldozatok árán születhet és m aradhat fenn, de nem m inden áldozatból fakad élet. Az áldozat bizonyos körülm ények között a pusztítás és halál eszközévé, tehát életellenessé válhat. Így is m ond­ hatjuk: csak a minősített áldozat, a minősített halál hozza meg az élet termését. Jézus szavaiból és az azokhoz kap­ csolódó teológiai reflexióból jól kivehető ez a minősítés: kizárólag a csíraképes gabonam ag halála hozhat termést. Jézus halála négy körülmény találkozása m iatt válhatott megváltó halállá: először, m ert egy igaz, szeretetben vál­ lalt életút m egszakadását jelentette: másodszor, mert Jézus a saját életét adta oda áldozatul, s nem mások életét kívánta elvenni az élet nevében: harm adszor, m ert Jézus halála nem végzetszerű, hanem önként vállalt halál, sze­ retetből hozott áldozat volt. Végül pedig, m ert halála nem önkényes, hanem Isten kezéből vett, engedelmes halál volt. Csak így válhatott Jézus keresztje Nagy Gergely szép sorával „királyi tró n n á” . De a tanítvány halála is csak abban az esetben szolgálja az életet, ha a Jézuséhoz h a­ sonlóan m inősített halál. A tanítványnak a maga életét kell „meggyűlölnie", és nem a másét, ha azt akarja, hogy élete legyen. Ezt pedig nem tudja megtenni, ha le nem győzi Istennek Jézus halálában megnyilatkozó minden értelmet m eghaladó szeretete (Jn 4,16; 1Jn 4,7— 11.). Az így legyőzött ember viszont képessé válik arra, hogy U ra

megbízásából életét a m ásoknak való szolgálatban „té­ kozolja el” . Az így vállalt élethez fűződik a bő termés ígérete. * A tanulm ány első felében igyekeztem kim utatni, hogy a jánosi gondolkodásban az „örök élet” nem más, mint az Isten számára nyitottá vált földi élet, amely azután m agában hordozza a halálon túli élet ígéretét is. Kinyílni pedig Isten felé csak úgy képes, ha Isten „onnan felülről” behatol előle elzárkózó létünkbe Jézus, a „testté lett Ige” által, a keresztig elmenő szeretetével megragad és maga felé fordít minket, és Lelke által hitet ébreszt bennünk, m egtartva minket a Jézussal való közösségben. Az elhaló gabonam ag hasonlata és a hozzá kapcsolódó jézusi logi­ onok a jánosi iratoknak sok más hasonló kijelentésével együtt nyilvánvalóvá teszik, hogy földi életünk „átm inő­ sítésében” döntő szerepe van Jézus és az ő követői „mi­ nősített” halálának. Jézus ennek a termésnek reménysé­ gével néz az emberiség életére. Reménységének teológiai súlyát akkor tudjuk felmér­ ni, ha szembesítjük más elképzelésekkel. A zsidóság egy a jelen történelmi szakaszt lezáró radikális és univerzális fordulatban reménykedett. Jézus viszont „m ár m ost” kívánja nyújtani az örök élet ajándékát. A tipikus hellé­ nista világszemléletet képviselő gnoszticizmus a m ateriá­ lis lét levetésében látta a kiutat, a történelmi létre nézve nem táplált semmiféle reménységet, sok keresztyénhez hasonlóan, akik a megoldást hajlam osak áttolni a túlvi­ lágra. Jézus szerint Isten számára a testi mivoltunk sem jelent akadályt. De nem tudja Jézus elfogadni az im m a­ nens fejlődés életellenes erőket lebecsülő m odern opti­ mizmusát sem. Naiv reménység ez, amely nem számol a fejlődés hallatlan nagy árával. Jézus a maga és követői búzamag-sorsával felel az Isten által ébresztett várakozásokra. Az Ószövetség a választott nép m últját kudarcok sorozatának m utatja be. Isten újra meg újra utánanyúl népének, de az mindig eljátssza a kapott lehetőséget. Isten emberei, a próféták ennyi kiábrándító tapasztalat ellenére sem adják fel a reményt, mert bizonyosak abban, hogy Isten nem adja fel a harcot a terem tett világáért. Ennek a reménységnek megvalósulásáról szól Jézus hasonlatában. A „minősített halál” az a kovász, amelyet Jézus belevetett az emberiség tésztájába, hogy ízes kenyérré válhasson. A zsidóság a páska ünnepén kitakarította a kovászt, m ert a gonosz erjesztő hatalm ára emlékeztette. Jézus szerint a gonosz­ ságnál erősebb a „minősített halál". Az életnek nem kell tehát körbenjárnia, mint a taposóm alom ba fogott lónak, de ennek nagy ára van. Cserháti Sándor

JE G Y Z E T E K : 1. Hogy az előfeltevésekhez való ragaszkodás milyen következmé­ nyekkel já r, jól megfigyelhető Bultm ann János kom m entárjában. M ind­ az, ami nem fér bele az evangélium feltételezett gnosztikus sémáiba, későbbi egyházi redakciónak minősül, noha stilisztikai érvek ezt a feltéte­ lezést nem tám asztják alá. Lásd m indenekelőtt a „hagyom ányos” eszka ­ tológiát tükröző szakaszokat (Jn 5,24 k) Bultm ann kom m entárjában! — 2. Q um ranhoz közel álló „heterodox” zsidóság hatását véli felfedezni a jánosi gondolkodás hátterében például O. Cullm ann (Der joh. Kreis. J. C. B. M ohr. Tübingen. 1975. 53 kk. o.) Qum rani és vele párhuzam osan gnosztikus analógiákat feltételez L. Goppelt. (Theologie des NT-s. V an ­ denhoeck + Ruprecht. Göttingen. 1976. 628 k. o.). A gnoszticizmus felől értelmezi a jánosi iratokat többek között: R. Bultmann: Das Evang. des

357

Johannes. Vandenhoeck + Ruprecht. G öttingen 1952.; Theol. des NT-s3 Evang. Verlagsanstalt, Berlin. 1959. — Siegfried Schulz: Das Evang. nach Johannes. N T D . 4. Vandenhoeck + R upracht. G öttingen. 1972. — H ans Conzelm ann: G rundriss der Theol. des NT-s. Chr. Kaiser. M ünchen. 1976. 360 kk. o. — Luise Schottroff: Der G laubende und die feindliche Welt. Neukirchener Vlg. 1970. 280. o. 5. j.; 292. o. 3. j. — A problém át összefoglalja: F. B. Küm m el: Einleitung ind das NT. 14. Quelle + Meyer. Heidelberg. 1964. 151 kk. o. — 3. Bill. I. 463 k. o. — 4. Előfordul még a jánosi iratokban az „élet” fogalom körébe tartozó pszüché szó is, főként az „életét odaadni” szókapcsolatban. (Jn 10,11 — 18; 12,25; 13,37; 15,13; 1Jn 3,16.) Feltételezhetően szinoptikus gyöke­ rű m ondatokban fordul elő, s m agának a szónak Jánosnál önálló teoló­ giai jelentősége nincs. — 5. Kittel ThW . II. 865. o. — 6. Kittel ThW. II. 864. o. — 7. L. Schottroff például ezt írja i. m. (2. jegyz.) 293. oldalán: „Ez az „élet” (Jánosnál) nem más, m int elhatárolódás ettől az ellenséges világtól.” — 8. Lásd még Jn 78,44-ben! Bultmann szerint (Theol. 372. o.): „M ert az ember, m int teremtmény nem önm agából él, ahogyan Isten, hanem olyan eredetből, amely felett az em ber nem rendelkezhet, és amely­ nek valami hatalm a van felette. M indig valami H onnan-ból jö n , s csak két lehetőség adódik szám ára: vagy Istenből, vagy pedig a világból, a hazugságból, a semmiből.” — 9. Jó összefoglalást találhatunk L. Schott ­ roffnál. i. m. (2. j.) 236. o. — 10. Das Ev. des Joh. 196. o.; Jn 6,39,40,54gyel kapcsolatban 176. o . 1. jegyzet. Lásd még: L. Schottroff, i. m. 233. o . 2. jegyzet. — 11. Lásd 2. jegyzet. — 12. Sokan qum ráni gondolatvilágot vélnek felfedezni Jn 3,19 kk-ben, de am int H. Conzelmann meggyőzően kifejti, itt a bűn, amely nem akar a világosságra jönni, Jézus elutasítása, az igazsággal szembeszegülő hazugság állapota, [i. m. (2. jegyz.) 385. o.] — 13. Bultm ann: Theol. 373. o., valam int Conzelmann i. m. 385. o. — 14. E. Käsem ann: Jesu letzter Wille nach John. 17.“ J. C. B. M ohr. Tübingen. 1980. 29., 62., 98., 132. o.; L. Schottroffi. m. 243., 244., 277., 289., 295. o. — A jánosi dualizm us szem pontjából sajátos fejlődést tételez

fel az evangéliumon belül Jürgen Becker: Beobachtungen zum Dualizmus in Joh., evangelium c. tanulm ányában. ZNW 65. 1974. 1/2. 71—87. o. — 15. Így látja ugyanis L. Schottroff i. m. 275. o. — 16. Ezt K äsem ann is kénytelen megállapítani: i. m. (1.: 14. j.) 131. o. — 17. L. Schottroff által használt kifejezés. A valóság párhuzam os és egymással nem érintkező síkokban történő átértelmezését a jánosi gondolkodásra is jellemzőnek tartja, (i. m. 277. o.) — 18. A „döntési dualizm us” feltételezésének (l.: 13. j . !) jogosultságát megkérdőjelezik: R. Schnackenburg: D as Joh. evang. Herders T hK 2 1967. 430. o., valam int E. Käsem ann (i. m. l.: 14. j.!) 132. o. — 19. Schalom ben Chorim : Bruder Jesus. 25 k. ο. — 20. Ez a m ozzanat a jánosi iratokban nemcsak a gnoszticizmussal szemben válik hangsúlyossá hanem egyúttal a formálissá váló korai katolicizmus, „az egyház főáram latának” kritikája is. L.: E. K äsem ann: Zum. joh. Verfas­ serproblem. Z ThK 1951. 302. o. O. Cullmann szerint ilyen kritikáról nincs szó Jánosnál. Csupán a sajátos karakterű jánosi keresztyénség igyekszik így igazolni keresztyén m ivoltát, (i. m. — l.: 2. jegyzet! — 15. o.) — 21. Lásd: Bultm ann: D as Evang. des. Joh. 25 k. o. — 22. Theol. des NT-s. 418. o. — 23. Theol. des NT-s. 406. o. Käsem ann is úgy látja, hogy a „teológia crucis” nem játszik szerepet a jánosi szemléletmódban. Elfeledkezik 12,24-ről és számos igehelyről (1,29; 3,16; 10,11 stb.) Nem veszi figyelembe, hogy az „ige”, amelyben Jézus „presens”-szé válik a gyülekezet szám ára egyszerre Jézus szava, személye és műve! (l.: i. m. — 14. jegyzet — 111. o.) — 24. Lásd: Johannes Schneider: D as Evang. nach Johannes. T hH K . S.band3. Evang. Vlganstalt. Berlin. 1985. 228. o. — 25. Die Gleichnisse Jesu. Evang. Vlganstalt“. Berlin. 147— 153. o. — 26. Lásd: 2. jegyzetet! — 27. Így például R. Bultm ann is. (Theol. 31 kk. o.) — 28. Vö .: H. W. Wolff: Jesaia 53 im U rchristentum 3. Evang. Vlganstalt. Berlin. 1952. 85. o. — 29. Eusebius III. 1. 1 és 39.9. — 30. Szépen fogalmazza meg ezt a paradoxont Pilinszky János: A m élypont ünnepe 370. oldalán — 31. H. W. W olff 27. jegyzetben idézett műve 70 k. és 84 k. oldalai.

Biblia, bizonyságtétel és Európa Történeti és kulturális aspektusok 1. Biblia, Bizonyságtétel és Európa. E három jelenség dialektikus kapcsolatban áll egymással, mely kapcsolat a történelem során sokszor viták tárgyává vált. M int keresztyének csak ennek tu datában foglalkozhatunk a problémával, illetve érezhetünk felelősséget iránta. K riti­ kusoknak, jobban m ondva önkritikusoknak kell len­ nünk. E három valóság összefüggését nem fogadhatjuk el egyszerűen elkerülhetetlen történelm i tényként. Nem kell tragédiának sem tekintenünk, de feladatként, köte­ lességként, misszióként m agunkra kell venni. Az az tény, hogy e hárm as összefüggés a történelem által meg van terhelve, feladatunkat megnehezíti és kötelességünket el­ kerülhetetlenné teszi. 2. M akedónián keresztül E urópa belépett a krisztusi egyház tevékenységének szférájába, ezáltal különleges céltáblájává lett a keresztyén bizonyságtételnek. A láto­ m ást ugyanaz a Szentlélek kínálta, job b an m ondva adta, aki az utolsó pillanatban m egakadályozza, hogy az Igét Ázsiában hirdessék (ApCsel 16,6). Pál és társai úgy fo­ gadták az Istentől jövő küldetést M akedónia evangelizá­ lására, mint egy elhívást és lem ondtak a m ár nyilvánvaló­ an kényelmesebb és könnyebben m egvalósítható terveik­ ről. Pál troászi éjszakai látom ása döntő volt. Azt jelentet­ te, hogy az evangélium átterjed az európai kontinensre. U gyanakkor abban az időben ez csak egy halvány jel volt arra nézve, hogy az evangélium átlépi az Égei-medence határait. A m akedóniaiak kérése egyenértékű volt Jézus Krisztus evangéliuma által elnyerhető felszabadítás irán­ ti kéréssel.1 Ettől a pillanattól kezdve — tárgyilagosan szólva — E urópának nem volt ennél szorongatóbb szük­ séglete. 3. E urópán keresztül a troászi felhívás a keresztyén bizonyságtételnek földrajzilag ökum enikus típusát indí­ to tta útjára. E szándékot először az ApCsel 1,8 említi: 358

„ . . . lesztek nékem tanúim . . . a földnek mind végső határáig.” A nyugati világba akkor ju to tt el a keresztyén bizonyságtétel, am ikor Pál az ismeretlen E urópába me­ részkedett. Ez egy olyan nyugati világ volt, mely súlyos fájdalm akat vállalt annak érdekében, hogy abszolút ana­ tóm iára és hatalom ra tegyen szert. Carl Jasper szerint, aki úgy vélte, hogy az abban az időben tudatosan szerve­ ződött „von der M itte des letzten vorchrictlichen bis zur M itte des ersten nachchristlichen Jahrtausends”.2 4. Ekkor változott meg az európaiak élete. A történe­ lemben minden teljesen m ásként alakult volna, ha a Földközi-tenger vidéke pogány m arad. Nem kétséges, hogy a maga útján fejlődött volna, folyam atosan terjesz­ kedve a germán befolyás alatt. „T out est radicalement autre si l’esprit de puissance, occidental trouve libre car­ rière sans mauvaise conscience. . . ”3 (A dolgok különbö­ zőek, am ikor a N yugat rossz lelkiismeret nélkül fejezheti ki hatalmi érzéseit.) 5. Európa egészséges „bűntudata” — ami különösen ritka — csak a keresztyén bizonyságtétellel való meg­ megújuló találkozásnak köszönhetően létezik. Az ilyen találkozások törékenyek és spontánok, valamint azon múlnak, hogy a bizonyságtevő milyen hűségesen, helye­ sen terjeszti és integrálja a Szentírás üzenetét, szemben a változó társadalm ak és kultúrák instabil hátterével. Az európai reform átus keresztyének szám ára éppen ez az, ami érdekessé teszi a bizonyságtételt, sőt feltehetően az a feladatunk a közvetlen élet- és m unkaterületünkön, hogy — amennyiben lehetséges — szinoptikusan megis­ merjük a Biblia bizonyságtétele és Európa közötti inte­ rakció történelmi és kulturális aspektusait. 6. Biblia, Bizonyságtétel és Európa: Ezek önálló törté­ nettel rendelkeznek az általuk kifejezett valóságoktól függően. Saját életük van és korszakról korszakra változ­ nak. N agyon könnyű dem onstrálni ezt Európa esetében,

de m ár sokkal nehezebb változásról beszélni a másik két fogalm at illetően. 7. Bár E urópa kicsi volt az antik korban, mégis m ár a korai időktől kezdve hegem óniára törekedett. Ázsiá­ ból, jobban m ondva Föníciából kapta a nevét. E urópá­ val kapcsolatban H erodotosz m egállapította, hogy ép­ pen úgy ahogy senki sem tudja, hogy vajon teljesen körül van véve vízzel vagy sem, sötétségben vagyunk nevének eredetét és a névadó személyét illetően is, hacsak nem Európa tiruszi hercegnőről van szó. H a ez volt a helyzet, akkor addig a világ többi részéhez hasonlóan névtelen.5 Elvileg E urópa a Pó folyó torkolatától Szibériáig tartott, de gyakorlatilag az Égei- és Adriai-tengerek közötti terü­ letet jelentette. Arisztotelész6 szerint abban az időben Európában „felvilágosulatlan” népek laktak. Mégis, hála a görögöknek, és nem az ázsiaiaknak, hogy ugyanezek a népek felemelkedtek, m ert képesek voltak „a mindenek fölött való uralom ra” . 8. M indazonáltal addig, amíg az egyházi szervezet nem jö tt létre a területén — többnyire hódítások által — az E urópa term inus a földrajzi jelentésen túl nem vett fel egy pontosabb m orális tartalm at. Charlemagne, mint a regnum sanctae ecclesiae, a bizánci területtől teljesen m egkülönböztetett entitás védelmezője, rex p ater Euro­ p ae-nak kiáltotta ki m agát és úgy üdvözölték, m int aki quem catholica Europ ae suscepit ecclesia.7 K ét évszázad­ dal később m egállapították a végső identitását. Európa igazán christianitas lett. Ennek az eseménynek az egyik első bizonyságtevője Benzo d ’Alba püspök volt. Könyvé­ ben, Liber ad Heinricum IV , melyet a tőle megszokott „lyzirando, organizandó” stílusban írt, Benzo dicsőítette a róm aiakat azért a példás m ódért, ahogy E urópát m o­ narchiává alakították: Heuropam fecerunt monarchiam. A XI. században ez azt jelentette, hogy a tota christianitas arra volt kötelezve, hogy tám ogassa azokat a csapatokat, melyeket a legkeresztyénibb uralkodó ellenségeivel szem­ ben mozgósítanak. 9. H ogy E urópa valóban keresztyén volt, gyakorlati­ lag m int egy 800 évig nem képezte vita tárgyát. Saját tudata, hogy ő egy res publica Christiana olyan múltból örökölt előítéletet hozott, amely a b arbár fogalm át a pogányokra alkalm azta, s a heretikusokra nézve semmi változást nem jelentett. E urópa sokáig azt gondolta, hogy elfoglalja az egész kontinenst, de ténylegesen csak a közép-délnyugati területeket jelentette — a németek A bendlandját, vagy etnikailag beszélve a latino-G erm a­ nic világot. K elet-Európa, különösen a szláv országok, többé-kevésbé elkülönült entitások m aradtak az embe­ rek többségének a fejében. A Balkán szétszórt népei még nagyobb nehézséget jelentettek, m int M agyarország, vagy a mai R om ánia létezésének elfogadására való haj­ landóság. Bár D ante szerint m ár „ne lo stremo d ’Euro­ pa”10 volt, természetesen ezt m egbocsátották, de tényle­ gesen csak az, akit R óm a és a pápai egyház tám ogatott, volt igazán európai, a G iovanni Boccace homo europicusa, vagy Enea Silvio Piccolomini európaija. Ennek a fizi­ kailag keskeny európai csíknak a lakosai tökéletesen tisztában voltak területüknek lim itált méretével és h átrá­ nyaikkal. Az egyik fő érv, mely a Kelet elleni keresztes h adjáratokat volt hivatott igazolni, az volt, hogy a nyu­ gat értelmetlen háborúkban és szegénységben bukdácsol. A nyugat tudta, hogy túlnépesedett hasznosítható földte­ rületeihez képest. Bár így szokásos, mégsem helyes a keresztes hadjáratokat a X III. századra korlátozni.

10. A m ikor K onstantinápolyt a törökök elfoglalták (1453) az elszigeteltség kérdése, sőt a Délkelet-Európával szembeni idegenkedés tovább növekedett. M ielőtt ez a m entalitás megváltozott volna, Európa egy konciliáris m ozgalmat indított, egy nagylelkű kísérletet tett arra nézve, hogy valamiféle „dem okratikus bázissal” szolgál­ jon a keresztyén ökumenizmus számára. A huszita moz­ galom célja 1432— 33-ban az volt, hogy ilyenfajta szoli­ daritással törje össze Európa belső határait. A husziták azt kérték, hogy a baseli zsinatot csak akkor tartsák meg, ha azon a görög és örmény egyházak is aktívan részt vehetnek.12 Mégis egy évszázaddal később a nagy refor­ m átorok azt figyelték meg, hogy E urópát még mindig a pápaság m egingathatatlan hatalm a — a tyrannis Romani Antichristi13 — uralja. Luther m int egy jó német, úgy érezte, hogy a civilizált világ peremén él W ittem berg­ ben.14 11. A hum anizm us a felvilágosodás kezdetével együtt, amely fényt derített az emberi faj biológiai egységére, és annak a történelemben való fejlődésére, egy új fajta euró­ paiság felemelkedését hozta, mely együttjárt az új konti­ nensek felfedezése által kiváltott csodálkozással. Az em­ berek inkább európainak, mint keresztyénnek kezdték érezni m agukat.15 Növekvő jelentőséggel bírt Európa és a világ többi része közötti növekvő megkülönböztetés: egyik oldalon ott volt a civilizált terület, a másik oldalon az a rész, melynek lakói barbárok m aradtak. Ezzel együtt egy másik furcsa változás is létrejött : az európaiakra úgy kezdtek tekinteni, m int hódítókra és vérszomjas rabszol­ gakereskedőkre, amíg a jóságos primitív népek egy „új világban” élték a m aguk antropológiailag tudatlan életét. K atolikus részről Bartolomeo de las Casas és Juan Luis Vives, reform átus részről Jean de Léry foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A mítosz és az idealizmus szintjén először M orus Tamás, később Tommaso Campanella tette ezt a fajta megkülönböztetést. Jean Amos Comeniusnak, a Cseh Testvérek tagjának, a kálvinista meggyőződés ba­ rátjának fájdalm asan kellett látni a XVII. század E uró­ páját, am int az felekezetek, koncepciók, program ok és életstílusok iszonyú zűrzavarába süllyed: Permixta sunt om nia . . . religio Christiana paganae.16 Megújulás csak a „lényegekhez” való visszatérésen keresztül volt lehetsé­ ges, valam int az által, hogy figyelembe veszik az egész világ emberi társadalm ának szükségeit. Kísérleteket kell tenni annak érdekében, hogy Európa ténylegesen keresz­ tyén legyen, ugyanakkor tudom ásul kell venni, hogy ez az Európa többé nem a világegyetem központja: Christi­ anus orbis, Europa, non totum absolvimus humanum ge­ nus.11 Külső és belső uralom visszautasításában egy olyan E urópát kell létrehozni, amely képes betölteni egyetemes küldetését, s ehhez az kell, hogy táplálkozzék a Krisztus valóságába vetett reménységből. 12. D acára a Comeniushoz hasonló emberek fárado­ zásának, a XVII. századtól kezdve a racionalizmus u ra­ lom ra jutása m egdöntötte azt a felfogást, mely mint Európa keresztyén volta által jellemezhető, s ehelyett a civilizáló funkcióját hangsúlyozta. Voltaire hiába beszélt egy spirituális Európáról, amely Nagy Péter után — hála az orosz irodalom nak — m agában foglalná Oroszorszá­ got is. Az ilyen E urópának az lenne a feladata, hogy összetörje a Fenevadat, vagyis minden felekezet keresz­ tyén egyházai által túl hosszú időn keresztül fenntartott babonák basáskodásait. Ez után a francia forradalom katonai fellépéssel megteremtette a kiegyensúlyozottsá­ 359

got, s akaratlanul létrehozta annak lehetőségét, hogy egy soknemzetiségű Európa jöjjön létre. 13. E ttől kezdve a különböző európai népek megkezd­ ték nemzetté form álódásukat. Egy rövid időre mégegy­ szer odafordultak a christianitas szent dolgai felé. Így 1799-ben Novalis német költő, egy rom antikus felhívás­ sal fordult szembe kora Európájával és a jó öreg keresz­ tyénséget pozitíve feltüntetve m agasztalta az egyház­ uralm at, amely „oly szeretni való” és amely „oly jól megfelel az emberi természetnek” . Továbbá o tt volt még a Szent Szövetség, amelyet m ind az orosz orthodoxok, m ind pedig a pietisták tám ogattak. E Szövetség 1815-től mintegy nemzetközi rendőri erő annak érdekében tevé­ kenykedett, hogy legyőzzön m indenfajta forradalm i esz­ m ét csakúgy, m int elnyomja a német, olasz és szláv nem ­ zeti felemelkedést. M indazonáltal M etternich a Szent Szövetségnek ez a talpraesett diplom atája, aki 1848-ig hatalm on m aradt, telve szkepticizmussal, aligha volt hi­ vő, miközben szülőhazájának nevezte Európát. 14. Elég természetesen Giuseppe Mazzini tám ogatói egy „Giovine E uropa” (1834) érdekében emelték fel hangjukat szemben az osztrák miniszterelnökkel. Mégis szám ukra Európa kultúrájának keresztyén aspektusai határozottan másodlagos fontossággal bírtak a liberaliz­ m ushoz és különösképpen a nemzeti és hazafias érdekek­ hez képest. Mazzini nézete szerint a nemzeti mozgalmak ésszerű E urópája nagylelkű lenne minden Risorgimento tám ogatásában, még a hátrányos és számszerűen kicsiny nemzeteket is ideértve, m int amelyek a szláv, lengyel és cseh népek. Ebben a tekintetben az „iniziativa italiana” kész volt arra, hogy elfogadjon minden egyéb különleges kockázatot. H asonlóan az európai civilizáció általános történetéhez a reform átus F r a nçois G uizot, (1828) leg­ alábbis elvben, asszimilálta a népek kultúráját, bár ezek nem voltak egyenértékűek, s ennek eredményeképpen a „m inden rendszer”-t m agábafoglaló E urópában békés egymás mellett élést ígért. Mivel a nem európai civilizáci­ ó kat úgy tekintették, m int amelyek a tyrannizm us princí­ pium át tartják fenn, Európa úgy tekintett m agára, mint ami a politikai szabadság szülőanyja, hála a keresztyén kovásznak. 15. Ezt követően sokáig a nemzeti emancipáció volt a dom ináns princípium. Az egyház is m eghajolt ez előtt. A lengyeleket az orthodox cár tyrannizm usa hergelte felkelésre, s m int katolikusok, méginkább csatlakoztak „Isten anyjának” kultuszához úgy, mint aki népük pro­ tektora. A katolikus Írország brit és protestáns iga alatt görnyedezett. A belgák lerázták a holland gyámságot, mely szintén protestáns volt és azt a m eghökkentő tettet vitte végbe, hogy rájuk erőltetvén a katolicizm usukat létrehoztak egy nyilvánvaló, de mégis meglepő szövetsé­ get a liberálisokkal. A fiatal cseh nemzeti m ozgalmat lépésről lépésre a katolicizmus fosztotta meg illúziójától, amely szemmel láthatóan győzedelmeskedett 1620 óta és szövetséget k ö tö tt a H absburg rezsimmel azért, hogy elnémetesítse Csehországot. A kitűnő és hatásos szolidaritás, amely a m agyar és cseh protestánsok között fennállt 1781-től kezdve bizo­ nyította a m aga értékét egy teljes em beröltőn keresztül. Ezt a szolidaritást elsöpörte az 1820-as években a nemze­ ti m ozgalm ak hirtelen felemelkedése. Számos soknemze­ tiségű vagy kétnyelvű európai területeken a különböző egyházak túl gyakran engedték m agukat belerángatni nemzeti vitákba, sőt konfliktusokba. Erre példa Erdély 360

a maga rom án orthodox, m agyar reform átus és német lutheránus keresztyéneivel. 16. Közben a nyugati (európai) civilizáció m eghódí­ to tta a világot. A nnak egyetemes győzelme olyan civilizá­ ció győzedelme, amelynek nem sok köze van a keresztyén eredethez, inkább a m unkára és technikára épül. A XIX. század második felétől kezdődően a nemzeti gazdaság nacionalizálása m ár nem volt Európa privilégiuma. A n­ nak az eljövetelével, melyet szocioindusztrialis forrada­ lomként ismerünk, az imperializmus új formái jöttek létre. 17. Észak-Amerika számára, melyre rendszerint úgy tekintenek, m int ami lényegét illetően protestáns, a h a­ tártalan termelés majdhogynem nemzeti mítosszá lett. E urópának nagy nehézséget jelentett, hogy lépést tartson vele, s ham arosan tudom ásul kellett vennie, hogy lema­ radt. 1851 és 1914 között Anglia és Franciaország még képesek voltak néhány fejletlen ország fölött hatalm at szerezni. Az I. világháború, úgy tűnik, hogy elvben tám o­ gatta Alexis de Tocqueville elméletét, aki m ár 1835-ben, am ikor az európai nemzeti mozgalmak fejlődéséről be­ szélt, azt állította, hogy ez a fajta fejlődés megszűnt. Véleménye szerint csak az A ngol-Am erikaiak és az oro­ szok vittek végbe megfelelő és gyors előrehaladást, a még mindig nyilvánvalóan határtalan területeiken.18 18. Tisztán demográfiai statisztikák becslése szerint az 1890-es évek után a Produktivitás, Civilizáció és H ata ­ lom „szenthárom ságának” centrális súlya E urópán kí­ vülre került. 1940-ben Geoffrey Barraclough arra a meg­ állapításra ju to tt, hogy az európai politika hegemóniája leáldozott.19 19. A fenti vázlatos feltételek fényében nem meglepő, hogy 1914-ben az U SA belépett a világháborúba azzal a céllal, hogy megváltoztassa a világ térképét, különöskép­ pen Közép-Európáét és hogy Oroszország helyet adott egy forradalom nak, amelynek célja magábafoglalja az egész emberiséget. M ialatt E urópának nagy nehézséget jelentett kimászni a fasizmus különböző megnyilvánulá­ sainak utóhatásaiból, amely előidézte a náci világhábo­ rút, Ázsia, Afrika — E urópával dacolva — kezdte keres­ ni saját szolidaritását, nem ritkán Európa bosszúságára. (Baudung 1955) A kolonializmus európai típusának utol­ só nyomai, melyeket akaratlanul és kelletlenül a keresz­ tyénséggel azonosítottak,20 ekkor eltűnt. Ennek az volt a következménye, hogy a világ népei biztonságuk érdeké­ ben olyan hatalm akhoz csatlakoztak, melyek megvédik és egyesítik őket egy szélesebb skálán, m int Európa — ez a szekuláris szoteriológia egy formája. 20. A mai Európában a társadalom , legyen az szocia­ lista vagy nem-szocialista alapokon nyugvó, megteremti a saját tabuit s ezzel arra kényszeríti a népet, hogy fejet hajtson az elkerülhetetlen előtt. A mi protestáns egyháza­ ink, beleértve a reform átus egyházat, többé-kevésbé ak ­ kor jöttek létre, am ikor, a m odern országaink. Nemcsak a kurrens politikai szerkezetbe illőnek form álták azokat, hanem azok nagyon is alapvető tám ogatást adtak a nemzeti nyelv és kultúra fejlődésének. Így hozzájárultak Európa felosztásának egyik igen fontos aspektusához. N éhányan közülük a maguk protestáns és zsinati egyházi rendjükön keresztül példát szolgáltattak a polgári fele­ lősségvállalásra. M ások csupán visszatükrözték a nyuga­ ti országok dem okratikus jegyeit. 21. Mivel ez így van, senki sem tagadja az európai tudat azon pozitív elemeit, melyek az egyidőben krisztia­

nizált népek hosszú, sokszor drám ai együttéléséből kö­ vetkeznek a kontinensen. E urópának két politikai blokk­ ra való felosztása nem rom bolta le ennek a tudatnak a vitalitását. A különböző országokban produkált iroda­ lomnak, művészetnek kiadós része vitán felül bizonyítja ennek igaz voltát. Ennek a tudatnak gyakran fizetni kellett a különböző nemzeti kultúrák eltérő voltának és specifikumának megfelelően. Bizonyos értelemben, amit természetesen meg kell határozni, különösen a területet és nyelvet illetően, ezek a kultúrák m agukon hordozzák a keresztyén bizonyságtétel többé-kevésbé látható jegye­ it. Mégis ezek a nyom ok, m int törékeny nád, am it nem kell összetörni, m ostanában fokozatosan elvesztik jelen­ tőségüket, mivel az átlag európai egyre inkább számkive­ tettségben él saját m últjától. Továbbá nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a kritikát, amely folyam atosan E uró­ pára irányul, nevezetesen: „az a szó, hogy a háború elválaszthatatlan attól a szótól, hogy E urópa. . . ” Semmi nem hiányzik a félelmetes kollekcióból: imperialisztikus háborúk, közbiztonsági háborúk, faji háborúk, vallási háborúk; forradalom ; családi viszályok; és azután K arl M arx által bevezetett, osztályharc.”21 22. M inden, am it felsoroltunk, egy dolgot jelent. Am int a keresztyénség elterjedt E urópában, adaptálta m agát a status quo-hoz m inden időben és minden terüle­ ten. Grosso modo sikeresen áldását ad ta a feudalizmusra, a polgárságra és kapitalizm usra és m ost ugyanezt teszi a szocializmussal — attól való aggodalm ában, hogy lema­ rad valamiről, ahogy ez meg is történt. 23. Mégis mi van a bizonyságtételével? 24. Igazságtalan túlzás lenne azt m ondani, hogy a ke­ resztyén bizonyságtétel fokozatosan megfakult E urópá­ ban a századok során. Fentebb céloztunk Európa na­ gyon ritka, mégis nagyon tipikus „rossz lelkiismeretére”. G yakorlatilag ez újra és újra felébredt a Szentírás bizony­ ságtételével és üzenetével való m egújított kapcsolat kö­ vetkezményeként. Véleményem szerint az evangéliumhoz hű bizonyságtétele sohasem volt egy tiszta és egyszerű adaptáció, egy rövid vagy hosszú ideig tartó eseményről egy adott szituációban. Az üzenet hallására épült hitet felfogták és megélték mindenek ellenére, még a kulturális sémák nagy változásaiban is. Érdekes volna megvizsgálni az őszinte keresztyén elkötelezettség történetét, am int az Európa populációja között m int a bizonyságtételre való válasz jelentkezett nemzeti és helyi szinten. — De erre nincs lehetőség. — Mégis meg kell próbálni valamit, ami nagyon kérkedő, veszélyvállaló a Geschichte der Sache Christi22 stílusában. C sak néhány hiányos tanulm ány vonható le ebből. 25. A Biblia, a Szentírás és a Bizonyságtétel össze vannak kapcsolódva. Jézus Krisztus egyháza tanúként küldetett ki a világba. Küldetésének lényege, hogy bi­ zonyságtevő közösség legyen, szolgálja az emberiséget és hirdesse a Szabadító győzelmét ( 1P t 2,9 kk., És 43,21). Az egyház tagjai azok akik em iatt a cél m iatt Jézusban egy olyan u tat választottak, amely m entes az uralkodás­ tól, erőtől vagy hatalom tól. 26. A bizonyságtétel nemcsak m egtartja a Szentírás tekintélyét, hanem annak hirdetésével generációról gene­ rációra az emberek kezébe adja a Bibliát, ami ennek az igehirdetésnek forrása és kritérium a. Ez az, am iért a Biblia átadása, fordítása és m agyarázása olyan fontos Európa szám ára. Ez az élő médium, amely az Isten igéjét írott form ában hordozza, b ár m int egy melléktermék

ábrázolja az európai civilizáció egymást követő állapota­ it. 27. H erm eneutikai módszereket és egzegéziseket újra alkotni, melyeket a történelem során a Bibliára alkal­ m aztak, egy olyan fontos feladat, amely teljesen helyén­ valóan egyre több figyelmet von m agára a kutatók köré­ ben,23 továbbá betekintést ad a teológia- és dogm atörté­ netbe, s ahol szükséges, változtat is. Ez talán elfelejteti velünk, hogy Jézus Krisztus egyháza bizonyságtételének a története, nem csupán különböző kom m entárok, egze­ gézisek, prédikációk és módszerek summája, melyeket szerzőik használtak. M indig és minden korszakkal kap­ csolatban a Szentírás egy interpretációja csak akkor vált bizonyságtétellé, am ikor Krisztusra vonatkoztatták és a keresztyének egész életstílusában született meg szerte a világon. Így a bizonyságtétel igehirdetés, egyházi tevé­ kenység, szenvedés, szolgálatok és imádságok, szegé­ nyekkel való törődés, a kor kiváltságoktól való megfosz­ tottjai iránti elkötelezettség, form ájában jelent meg teo­ lógiai reflexiókkal és kulturális kreativitás szándékossá­ gával. A kkor történik igaz bizonyságtétel Jézus Krisztus­ ról, am ikor az Ö rök Agapét (JH VH) Jézus Krisztusban örömmel elfogadják és az egyházak, olyan nyilvánvaló­ an, ahogy csak lehet, a háttérbe vonulnak vissza. A fő problém a m egoldásánál a herm eneutika nem szabadul­ h at meg ettől az igától, ami egyaránt prófétaian lenyűgö­ ző és finom. Az tény, hogy a történelem igazolása, sőt a Biblia használata történelm ének igazolása, vagy újra erő­ síti fundam entalista előítéleteinket, vagy nem -törődőkké tesz bennünket a Szentírással és a bizonyságtétellel kap­ csolatban. 28. Egy fordítás használatának a puszta ténye azt jelentheti, hogy az eredeti bibliai szöveg, ha nem is megy tönkre, legalábbis belehelyezkedik egy kulturális kontex­ tusba, ahol a mentalitás a helynek megfelelően egyedi. Á ltalánosan elfogadott, hogy a Biblia nemzeti nyelvre való lefordítása fontos dolog m ár csak azért is, m ert az majdnem mindig döntően h atott az európai nyelvek kia­ lakulására, az irodalm i nyelvre. 29. A középkorban készített fordítások dacára, me­ lyek egész E urópában m egtörténtek, hosszú időn keresz­ tül az egyházi prédikációk form ájában tett bizonyságté­ tel majdhogynem kivétel nélkül a latin Vulgátához ra­ gaszkodott. A 15— 16. században a prédikátorok még mindig latinul írták prédikációik vázlatát, miközben a nép nyelvén prédikáltak. Az egzegézist a Vulgáta és a sztereotip szertartáskönyvek alapján készítették s — amennyire csak lehetséges — belevegyítették a kor elfo­ gadott dogmatikai-filozófiai és társadalm i koncepcióit a bibliai állításokba. 30. Említést kell tennünk a nagy bibliafordítók hihe­ tetlenül jelentős teológiai felelősségéről. Ezek a fordítá­ sok — ezt sokszor elfelejtik — olyan nyelvészek munkái, akik az egyház bizonyságtevői. Ezek az egyház történeté­ nek egy éráját jelentik, és ezeket annak vállalásával készí­ tették, hogy hűségesen bizonyságot tegyenek a „központi tém áról”, mely azért győzte meg a bizonyságtevő fordító­ kat, hogy ők is meggyőzhessenek m ásokat. 31. Wulfila, aki tökéletesen értette a gótikus emberek szokásait, de aki nem tudta elfelejteni a görögöt vagy latint, nagyon jól tudta, hogy az Ú r Jézusról való bizony­ ságtétel, „m artyrion”. M inden keresztyén erre van elhi­ vatva, mivel ez kapcsolatban van Jézus nevével, ami azt jelenti, hogy a világ és a népek sorsa el van döntve. 361

K onstantinus (Cyrill) és M ethodius azok a m isszionáriu­ sok, akik N agy-M oravia szlávjainak hirdették az evangé­ lium ot a IX. században, szintén tud ták ezt. M egállapítot­ ták, hogy gondosan figyelve kell hallgatni és olvasni az írásokat „azért, hogy megismerjük Istent” és „hogy ne süllyedjünk sötét bizonytalanságba” . Azok az emberek, akiket m egfosztottak attól a Könyvtől, amely az evangé­ lium üzenetét anyanyelvükön tartalm azza, „lelkük ellen­ ségével, a Sátánnal való harcban meztelenek, védtelenek és tehetetlenek”.24 32. Éppen ezért minden okunk megvan arra, hogy a reform áció bibliafordításait bizonyságtételeknek ismer­ jük el. Zwingli (1531), Luther (1534), Olivetan (1535), Blahoslav (1564), D iodati (1607) — elnézést kérek, hogy csak ezeket említem, de nem ismerem más nyelvek bibliafordításait — m indazzal az alapvető meggyőződéssel dolgoztak bibliafordításukon, hogy ezzel az olvasókat és a hallgatókat olyan „jelszóval látják el, mely a tökéletes és áldott szabadságra vezeti őket” .25 A bibliafordítást illetően a reform átorok tisztában voltak azzal, hogy az Ige és a hitvalló közösség kölcsönössége szám ára terem ­ tik meg a feltételeket. Bibliai megközelítésük a teremtést megváltó Istennek a szuverenitására épült. Tekintettel a filológiai kiválóságukra, megkérdezhetjük, hogy a napja­ inkban egyre szaporodó ún. ökum enikus bibliafordítá­ sok elvégzik-é ugyanezt a szolgálatot anélkül, hogy újra állítanák a bizonyos mértékig idejét m últ érvét az egyik néhai kollégának: „ A uf reformatio nova, aut nulla trans­ latio”.26 M indazonáltal őszintén meg vagyok győződve arról, hogy ugyanúgy, mint máshol, E urópában a Jézus Krisztusról való bizonyságtételnek egy kivételes tevé­ kenységnek kellett és még ma is kell lennie, amennyiben tekintélyt akar. Ilyen tevékenységet Troászban rendelt először a Szentlélek, s ez azt parancsolja, hogy az egyház elég b áto r legyen ahhoz, hogy saját m agában való elégsé­ ges voltát m indenkor tagadja. „A tekintély az a különle­ ges adottság, hogy valami olyat adjunk, ami nem tartozik hozzánk, s valójában ez az egyetlen, am it m ásoknak ad h atu n k .”27 33. A m ikor az egyház túlságosan vagy kizárólagosan arra törekszik, hogy korának társadalm i, politikai és kulturális stílusához igazodjon, hatástalanná teszi a m a­

ga bizonyságtételét. Az a Biblia, amelyre úgy tekint, mint saját birtokára, m ár nem egy ajándék, mivel az m ár az üzenetnek nem egy autentikus interpretációja. ( Megjelent a Reformed World, 1986. decemberi számá­ ban: The Bible, Witness and Europe. Historical and Cultu­ ral Aspects. 632—642. l.) Amadeo Molnár Fordította: Βόna Zoltán JEG Y ZETEK 1. O. Glom bitza, D er Schritt nach E uropa. ZN W 53 1962, 77 ss — 2. K. Jaspers, W om U rsprung und Ziel der Geschichte. F rankfurt 1955, 64. — 3. Jacques Ellul, Trahison de l’Occident, Paris 1975, 87 — 4. Em m anu­ el Rádl, Z ápad a Vychod (L’Occident et l’Orient), P raha 1925. N. F rit ­ zenmeyer. Christenheit und E uropa. M ünchen 1931. L. Dupon-W ilden, L ’évolution de l’esprit européen. Paris 1937 2e ed. 1945. H. Gollwitzer, Europabild und Europagedanke, M ünchen 1951. B. Voyenne, Histoire de l’idée européenne. Paris 1952, 2e ed. 1964. Denys Hay, Europe. Em er­ gence o f an Idea. Edinburgh 1957. Federico Chabod, Storia dell’idea d ’E uropa. Bari 1961, 3e ed. 1964. Bronislaw Geremek, La notion d ’E uro ­ pe et le prise de conscience européenne au bas Moyen-Age. In : La Pologne au XVe Congrès international des Sciences historiqués à Buca­ rest. ed. Stanislaw Bylina, W roclaw 1980,65— 94. — 5. Hérodote, H istoi­ res III. 45. traduction Ph. E. Legrand, Paris 1945. — 6. Politique VIII, 1327 b. — 7. W alter Ullm ann, Die M achstëllung des Papsttum s im M ittelalter, G raz, 1960, 161. — 8. Ibidem 563 et 566: T ota igitur christia­ nitas assurgat in laudem Creatoris qui contra hostiles impetus reddit terribiles aquilas christianissimi im peratoris. — 9. Orose, dans son H istó­ ria adversus paganos VII, 432 et 43 était prêt à collaborer avec les barbares dans un esprit de fraternité chrétienne sans trop s’occuper de ce que l’empire ellait s’écrouler — etsi cum labefactione nostri. — Cf. Gustave Bardy, L ’Eglise et les derniers Rom ains. Paris 1948, 101— 107. — W. G. C. Frend, The rise o f Chiristianity. London 1948, 727 s. — 10. Paradiso VI, 5. — 11. J. M. H ornus, L'im posture des croisades. Praha 1964. — 12. A. M olnár, L ’évolution de la théologie hussite. R H P R 1963, 133— 171. — 13. M artin Bucer, De Regno Christi, ed. F. Wendel, Paris 1955,40. — 14. W ittenberg = cul du monde, cf. Marci Lienhard, Luther. Paris 1983, 222. — 15. C habod, o. c., 61. — 16. Comenius, Sermo secretior de 1651 in Opera omnia 13, 25 destiné à la Transylvanie. — 17. Comenius, Angelis pacis, destiné à la conférence de paix de Breda en 1667, in Opera om nia 13, 198. — 18. Tocqueville, D e la démocratie en Amérique. Paris 1835. — 19. G. Barraclough, A n Introduction to Con­ tem porary History. London 1964,87. — 20. R oger Mehl, Décolonisation et missions protestantes. Paris 1964,133. — 21. A rthur Conte, L ’aventure européenne. Paris 1979, 428. — 22. Cf. Leonhard Ragaz, Geschichte der Sache Christi. Bern 1946. A. M olnár, L ’historie de la foi. Com m unio viatorum 5, 1962, 261— 272; The History o f Faith. Student W orld 1963, 31— 44. — 23. E.g. R obert M. G rant, L ’interprétation de la Bible. Paris 1967. Henri de Lubac, Exégese médiévale. Paris 1— 4, 1959— 1962. — 24. Josef Vasica ed. Literárni pam átky epochy Velkomoravské. P raha 1966, 103— 106. — 25. Bible d ’Olivétan. Neuchâtel 1535, préface. — 26. J. B. Jeschke, Q uod nolim. Praha 1936, 68. — 27. Roger Mehl, De l’autorité des valeurs. Paris 1957. 22.

Az őskeresztyén atyák szociális tanítása Az őskeresztyéneknek és a közöttük lévő tanítóknak a szociális kérdésekben elfoglalt álláspontját csak úgy érthetjük meg, ha megismerjük annak a kornak az embe­ ri társadalom ról vallott, sajátságos gondolataikat, felfo­ gásukat. A Diognétoszhoz intézett levél szerint — Kr. u. 160 körül — melyben az ismeretlen szerző, aki m agát az apostolok tanítványának nevezi, igyekszik eloszlatni D i­ ognétosznak a keresztyénség iránti aggodalm át. „A ke­ resztyének az emberiség többi részétől sem lakásukban, sem beszédjükben vagy szokásaikban nem különböznek. Nincs különleges lakóhelyük, nem beszélnek más nyel­ ven és életm ódjukban sem rendkívüliek. . . hanem a gö­ rögök vagy barbárok városaiban laknak, aszerint, ahogy a sorsuk hozza. Az általuk m egszabott polgárság szerve­ zete csodálatos mégis és megszégyenít minden várako­ 362

zást. M inden idegen föld haza a szám ukra és minden haza idegen. Úgy házasodnak éppen m int m ások és úgy nemzenek gyermekeket is, de nem ismerik a m agzatelhaj­ tást. Testben vannak, de nem a test szerint élnek. Létük a földön, de polgárságuk az égben van. Engedelmesked­ nek a fennálló törvényeknek, de túlszárnyalják életükkel a z o k a t... Egy szóval: ami a lélek a testben, azok a keresztyének a világban. A lélek szétárad a test minden tagjában és a keresztyének is szétáradnak a világ minden városába. A világban laknak de nem a világból v aló k . . . és mégis ők azok akik képesek összetartani a világot.” (V — VI. fejezet.) Ellenségeik nyelvén, melyet néha m aguk is használnak, a keresztyének voltak a „harm adik faj”, ti. a zsidók voltak a második és a világ többi része az első faj. C sodá­ latos elismerésként hangzott az ókori világtól a keresz­

tyének felé, „bár kevesen vannak, de mégis gyűlölettel és félelemmel tekintettek erre az «új fajtára», az emberiség harm adik fajára” . De hogyan gondolkoztak erről a keresztyének? Azt m ondották, hogy ők az a nép, amely számára Isten a világot teremtette. Bár a világnak a legifjabb népei, mégis a legrégibbek. Országuk a jövendő országa, amely azon­ ban a világot kezdettől fogva korm ányzó, Istennek is az országa. Ez magyarázza meg látszólagos ellentm ondó, az egyház körül lévő emberi társadalom m al szemben elfog­ lalt álláspontjukat is. H a az fékezi a gonoszt és az igaz törvényt gyakorolja, nyíltan elismerik, hogy „nincs h ata­ lom mástól, m int Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett” (R óm 13,1). Az ember bűnbeesése és a társadalom rom lottsága m iatti emberi intézkedése­ ket tűrni kell, „mígnem jo b b idők jönnek” . M aguk a keresztyének egy új közösségnek a tagjai, Isten népe, melynek célja az, hogy átölelve az egész embe­ riséget, bem utassa Istennek em bert terem tő eredeti célját. M inden más társadalm i alakulat: városok, törzsek, álla­ m ok és nemzetek ideiglenesek és átmenetiek, csak az Egyház örökkévaló, mely szám ukra otthont, családot és szülőt jelent. Az egyházon belül testvérek m indnyájan és m indenben a szeretet szabályaihoz alkalm azkodtak. A pogányok csodálták, hogy mennyire szeretik egymást a keresztyének. K risztust vallani szám ukra azt jelentette, hogy Őérette érdemes lem ondani mindenükről. A szociális kötelezettségnek az érzése az egyházban, addig soha nem tapasztalt erővé lett. A közösségben, az egyházban, az egyéni és magánjog kérdése fel sem m erül­ hetett, mert mindenkinek fő kötelessége az Isten és a felebaráti szeretet gyakorlása volt. Az első könyv, mely a keresztyének álláspontjáról szól, „A két ú t” így tanít: „N e fordulj el a szükségben lévőtől, hanem tedd m inde­ nedben részesévé felebarátodat, ne m ondj semmit a m a­ gadénak, m ert a részes társak vagytok az elszenvedő dolgokban, mennyivel inkább azok lesztek majd az ö rök­ kévalókban.” (Didaché IV. fejezet.) Az adakozó szeretetnek éppen az a lényege, hogy telje­ sen önkéntes. A szív belső kényszerítése mellett, ha más kényszerítés is kö zrejátszott volna, akkor az egyház igazi légköre nem lett volna többé egészséges. T E R T U L L IA ­ NUS szerint: (karthágói presbiter 160— 220. kb.) „Még ha van is valami közös pénzkészletünk, azt sem erőszak­ kal szedtük ö s s z e ... N em kényszerítünk erre senkit, mindenki tetszése szerint cselekszik. Ezek a pénzek a kegyesség zálogai. Nem evésekre, ivásokra szolgálnak, hanem a szegények élelmezésére és eltemetésére... sze­ gény árvák, mozogni is alig tudó, megvénhedt testvéreink számára éppúgy, m int a száműzöttek, börtönben lévők tám ogatására, m ár amennyiben Istenért szenvednek és vallásukhoz hűek m arad n ak ” (Apologeticus 39.). A sze­ retetnek ez a törvénye azonban megtiltja, hogy bárki is követelőzzék felebarátjával szemben. A múlt század hetvenes éveiben felfedezett Didaché határozottan rendelkezik arról: „M indenkit fogadjatok be, aki az Ú r nevében jön. H a utas az illető m inden lehetővel lássátok el, de két-három napnál tovább sem­ miképpen ne m aradjon köztetek. H a nálatok akar letele­ pedni és ért valami mesterséghez, hadd dolgozzék a ke­ nyeréért, ha azonban nem ért semmihez, belátásotok szerint tegyétek lehetővé szám ára, hogy keresztyénként élhessen köztetek, de semmiképpen ne legyen ingyen élő, mert akkor elárulná Krisztust. Az ilyennel pedig ne érint­

kezzetek!” (XII. fejezet). Ugyanez a könyv pontosan leírja, ha a vándorpróféta letelepszik, joga van a tizedre, „m ert az igazi tanító méltó az eledelére” . Vigyázni kell azonban, nehogy a nép áldozatul essen a lusta és csaló szédelgőknek, akik számára nincs hely a keresztyének családjában. Az egyház tehát a legősibb korszakában is megállapí­ totta — minden erős és egészséges embernek azt a köte­ lességét, hogy tulajdon erejével kell m agát eltartania, a közösségnek pedig azt a kötelességét, hogy mindenki számára m unkaalkalm at kell biztosítania, végül pedig, azt a közkötelességet, hogy azokat akik m unkaképtele­ nek el kell tartani. Az őskeresztyéneket ennek az életgya­ korlatnak a megőrzésére kétségtelenül nagyban elősegí­ tették az üldözések. A nnak az állandó lehetősége, hogy a keresztyén vallás könnyen cirkuszba hurcolást és vadál­ latok elé vettetést is jelenthet, biztosította a keresztyén közösség tisztaságát és hűségét, am iért is a keresztyének feltétlenül m egbízhattak egymásban és méltók lehettek egymás szeretetére. A keresztyének nemcsak egymás között gyakoroltak szeretetet, hanem gyakorolták mindenkivel szemben. Alamizsnát nemcsak egymás között osztottak, hanem általában a szegények között is. Julianus császár ezt írja a keresztyénekről: „ezek az istentelen galileánusok, nem­ csak a m aguk szegényeit élelmezik, hanem a mieinket is, akikkel mi egyáltalán nem sokat törődünk.” (Sozomenus V:16.) M ikor Alexandriát és K arthágót ragály pusztítot­ ta, a keresztyének hősiesen szolgálták a szenvedőket, bár tudták, hogy a ragály közülük is sokakat el fog pusztíta­ ni. A pogányok előtt a legtündöklőbb fényben tűntek fel a keresztyének, mert ők voltak az egyedüliek, akik a rettenetes betegségek között szánalm at és önzetlen szere­ tetet m utattak minden ember iránt. Az első keresztyének két ponton kerültek összeütkö­ zésbe a körülöttük lévő társadalom m al: az államvallás és a tisztátlanság tekintetében. Meggyőződésükből, ezek­ ben a kérdésekben semmit sem engedtek. Jól tudjuk, hogy miként utasították vissza a császárkultuszban való részvételüket. Családi életük mentes volt minden tisztát a­ lanságtól, ez pedig csak fokozta az ellenük megindult üldözéseket. A RN O BIU S szerint: (Siccában, A frikában szül. 200 körül) „az asszonyok inkább elváltak férjüktől, a gyermekek lem ondtak örökségükről, de keresztyén hit­ vallásukhoz és esküjükhöz nem lettek hűtlenekké”. Az ősegyház legéletbevágóbb küzdelme a tökéletes keresz­ tyén családi életért folyt. A családi életben semmiképpen nem fogadták el a világnak törvényeit, m ert nekik a tisztaságot mindenképpen meg kellett tartaniuk. A RABSZOLG ASÁ G K É R D ÉSÉ B EN elfoglalt ál­ láspontja bem utatja az őskeresztyének szociális tanításá­ nak bensőségét. Krisztus Jézusban nincs sem szolga, sem szabad. A rabszolgaság azonban a körülöttünk levő bu­ kott világ társadalm ának meglevő intézménye és ezt úgy fogadják el, melyért ők nem felelősek, de alá kell m agu­ kat vetniök ideiglenesen. A rabszolgaság a háborúból származik és csak a véletlenen múlik, hogy ki van bilin­ csekben és ki nincs. Az összes egyházi atyák egyként tanítják, hogy az emberek eredetileg szabadok és egyenlőek voltak — és ez az egyenlőség nem csupán a m últra vonatkozik. A ra b ­ szolgaság semmit sem vehet el az ember jelleméből és a szabadság semmit sem tehet hozzá. A rabszolgaságot, amelyet a bűn hozott a világba, Isten fegyelmezésre hasz­ 363

nálja fel. Türelmesen kell viselniök azt a sorsot, melyben születtek és engedelmeskedniük kell úgy rossz, mint jó uraiknak. A U G U ST IN U S szerint: (hippói püspök Kr. u. 400-tól) „K risztus a rossz rabszolgákat jó k ká teszi”. A m it a keresztyénség kezdetben a rabszolgákért tett, az nem a rajta kívül álló társadalm i viszonyok elleni harc volt — hanem nem engedték elhomályosulni az egyház hirdette evangélium igazságát. A keresztyén rabszolgá­ k at testvérnek tekintették. Teljes m értékben élvezhették az egyháztagsági jogokat. Beléphettek a papi rendbe, sőt püspökök is lehettek. A keresztyén úrnak egyik köteles­ sége volt, hogy szolgáját a keresztyén hitre elvezesse. A rabszolgát szabadon bocsátani dicséretre m éltó csele­ kedet volt, azonban az ősegyház nem engedte meg, hogy a rabszolga követelje ki szabadítását. V annak esetek, hogy a rabszolgákért já ró váltságdíjat egyházi alapokból fizették ki. N em könnyű megérteni az ősegyháznak ezt a látszóla­ gos ellentm ondásokban nem szűkölködő felfogását. De m indazonáltal nagyon világos, hogy a keresztyénség csak akkor m arad h ato tt meg abban a világban, ha ideiglene­ sen elfogadta a fennálló r e n d e t.. . b ár igen nehéz volt hirdetni a keresztyén testvériséget és szabadságot, m ikor az azoknak ellentm ondó jelenségeket is el kellett viselni. A M A G Á N T U L A JD O N R Ó L VALÓ TA N ÍTÁ SA az őskeresztyén egyháznak, ugyanilyen gondolatkörben mozog. A M B R O SIUS tanítása szerint: (milánói érsek — kb. 340— 397.) „A föld éppúgy ad ato tt a gazdagok­ nak, m int a szegényeknek. M iért akarjátok ti gazdagok, hogy kizárólag a tiétek legyen? A természet javait Isten m indenkinek adta, a m agántulajdont csak a visszaélés terem tette meg. U runk Istenünknek az volt a szándéka, hogy a világ m indenkinek közös birtoka legyen, gyümöl­ csét m indenki élvezze, az emberi kapzsiság azonban fel­ parcellázta m agánbirtokokra.” (De N abuthe Israel 1:2.) N A Z IA N Z I G E R G E L Y pedig így tanít: (szül. 330 kö­ rül, konstantinápolyi püspök) „ha a szükségben levőket segítjük, csak sajátjukat adjuk vissza nekik, kik szűköl­ ködnek abban, amiben mi bővölködünk; igazságos tar­ tozásunkat egyenlítjük ki, am it semmiképpen sem lehet könyörületességi cselekedetnek minősíteni. Azért rendel­ kezünk tulajdonnal, hogy legyen m it kiosztanunk, de nem azért, hogy m egtartsuk.” (Lib. Reg. Past. 111:210.). Az őskeresztyén egyház álláspontja nem nagyon ked­ vező a gazdagokra nézve. „Ki ne látn á” — m ondja A U ­ G U ST IN U S — „hogy a hiba nem a vagyon bírásában, hanem annak szeretetében és abban van, hogy minden reménységünket bele vetjük, annyira, hogy szemünkben a vagyon egyértékű az igazsággal, hittel, bölcsességgel, jó lelkiismerettel, Isten és felebarátaink szeretetével. . . ” (Cont. A dim ant. X X :2.) A gazdagok elítélését tehát, inkább a gazdagsággal való visszaélés elítélésének kell

venni. Századokon át visszatérő tanítás — ha mindenki csak annyit venne el, amennyi létfenntartásához szüksé­ ges és a többit a vagyontalannak adná, akkor nem lenne többé sem gazdag, sem szegény. JERO M O S nem elméletet nyújt, hanem megállapítja a körülötte lévő világ valóságos helyzetét: „a nagy jóm ód mindig lopásnak az eredménye, melyet ha nem birtokosa követett el, akkor elődje volt az aki elkövette”. CH RY SO STO M U S tanításában az erkölcsi felhábo­ rodás szava csendül meg: (347—408. konstantinápolyi patriarcha.) „Lehet, hogy vagyonotokat örökségből sze­ reztétek. Tehát ti m agatok nem vétkeztetek. D e tudjátoke, hogy vajon nem lopásnak és a m últban elkövetett gonoszságnak a gyümölcseit élvezitek-e? Azt m ondják rólam, hogy én sohasem fogok megszűnni a gazdagok ellen rosszat m ondani? Erre ez a válaszom: Engedjetek a szegények elleni keménységetekből.” (H om . in verba David.) A másik oldalt csak A L E X A N D R IA I K E L E ­ M EN védi, a „Q U IS dives salvitur?” című m unkájában (Megh. 220 körül): „U runk nem azt parancsolta meg a gazdagoknak, m int ahogy némelyek gondolják, hogy birtokaikat dobják el m aguktól, hanem csak azt, hogy irtsák ki szívükből a pénz szerelmét, m indazokkal a gon­ dokkal és elfoglaltságokkal együtt, melyek megrágják az életnek gy ö k erét. . . A világi javakat úgy kell tekinteni, mint anyagot és eszközt, mely kegyes célokra és jó szán­ dék végzésére fordítandó azok által, akik ügyesen tudják felhasználni.” A K E R ESK ED ELE M törvényszerűségének és a ka­ m atnak a kérdése csak később válik kérdésessé az ősegy­ házban. A keresztyén tanítók arról meg voltak győződve, hogy az uzsora — mely alatt a kam atot értették — kim ondottan bűnös dolog. Az egyházi atyák azért kifo­ gásolják a kamatszedést, mert az a társadalom , melyben éltek, egészen szélsőségesen használta fel a pénzt. Ugyanilyen volt a felfogásuk a kereskedelemről is. Kapzsiságnak és igazságtalanságnak tartják, ha valaki többet vesz egy értékcikkért, m int amennyit adott érte. Az Ősegyház m agatartását csak úgy lehet megérteni eb­ ben a tekintetben, ha figyelembe vesszük, hogy a pénzt csak úgy tekintették, mint valam it, am it a nap szükségle­ teire kell kiadni. Az áttekintett területek elénk tárták, hogy az evangélium tanítását kom olyan vevő ősegyház, hatalm as m unkát végzett a szociális kérdések területén. Igaz, hogy a „gonosz világ szelleme” gyakran behatolt az egyházba, am ikor rövidebb-hosszabb időre eltávolodtak az evangéliumi ig azságtól. . . de általában győzelmesen haladtak előre. A kik először vették a hitet, azt m egtartot­ ták és életükkel, tanításukkal bizonyították, hogy az Isten atyasága az emberek testvériségét jelenti. Kocsis Attila

DISZKUSSZIÓ

A magyar református karizmatikus megújulásról A „W ort und G eist” svájci lap egyik 1986-ban megje­ lent cikke szerint im m ár több, m int 120 m illióra tehető azoknak a keresztyéneknek a száma, akik valamilyen form ában részesei az egész világra kiterjedt karizm atikus megújulásnak. Ez a lelki ébredés abban különbözik az eddigiektől, hogy Isten népének a m egújulását nem valamiféle új tanítás oldaláról közelíti meg, de nem is valamilyen egy­ házi reform ot tűzött ki célul, hanem a hívő élet és szolgá­ lat gyakorlatát kívánja áthatni, dinamizálni a Szentlélek erői által. Ennek megfelelően kezdettől fogva nem ismert feleke­ zeti korlátokat, szinte egy időben és sokszor egymástól függetlenül jelentkezett a különböző egyházakban, a protestáns egyházaktól elkezdve egészen a róm ai katoli­ kus egyházig. Ezáltal egy új, egészen bensőséges ökum e­ nikus testvériség is kibontakozott. A karizm atikus megújulásnak ez az újdonsága sem óvta meg azonban attól, hogy ne osztozzon az eddigi ébredések sorsában: az ellenállásban, félreértésekben, vádaskodásokban és üldözésekben. Ü dítő, bő termést ígérő tavaszi esőjét irtózatos mennydörgések és villámlá­ sok kísérik csaknem m indenütt, ahol megjelenik. A mi M agyar R eform átus Egyházunkban is aránylag korán, m ár az 1960-as években találkozhatunk a kariz­ m atikus ébredés szerény jeleivel. Spontánul, minden kül­ földi hatástól függetlenül indult cl a Lélek fuvallata. Azok, akiket ez érintett, csak később tu d ták meg, hogy „ilyen külföldön is létezik” . N álunk is azonnal ellenállás­ ba ütközött, s ham arosan olyan feszültségek tám adtak, amelyek a kezdődő megújulás méreteit messzire megha­ ladták. Ilyen körülm ények között került sor arra, hogy a M a­ gyar R eform átus Egyház Zsinati Tanácsa egy állásfogla­ lást, tanítást bocsásson ki 1981-ben a Szentlélek ajándé­ kairól, a karizm ákról. Ennek bevezetésében a következő­ ket olvashatjuk: „A Jézus Krisztus egy egyetemes egyházának minden részéből, keletről és nyugatról, északról és délről egy idő óta híradások érkeznek a Szentlélek erőinek m egáradásá­ ról, a Lélek tavaszi szelének megújító, frissítő, életadó sodrásáról, a Szentlélek kegyelmi ajándékainak, a kariz­ m áknak a megjelenéséről, az egyházak életében és szol­ gálatában. A különböző híradásoknak egybecsengő bi­ zonyságtétele szerint, a Szentlélek ajándékai jelentős m értékben m ozdították elő a gyülekezetek életének meg­ elevenedését, az egyháznak, mint Krisztus Testének hasz­ nát, épülését, Krisztus követésében való megújulását. Röviden: a mi nemzedékünk szám ára a Szentlélek ese­ ménnyé lett!” Sőt a Zsinati Tanítás még tovább megy: „A M agyarországi R eform átus Egyház Zsinata is a Szenthárom ság Isten iránti mélységes alázattal és szíve mélyéről feltörő hálaadással tesz bizonyságot Isten ke­ gyelmének csodájáról: Isten Lelkének tavaszi szele egy­

házunkat sem kerülte el. Sok bűnünk és m ulasztásunk, az Isten- és emberszeretetben való ellankadásunk, azaz a Lélek sokszori m egszom orításának ellenére is: Isten Szentlelke egyházunkra újra kiáradt. Ezen az úton egy­ házunk jelentős szakaszhoz érkezett. Isten Lelke készen van közölni velünk is, akárcsak a világ számos más keresztyén egyházával az Ő sajátos kegyelmi ajándékait: a karizm ákat.” E pozitív, szinte ünnepélyes állásfoglalás ellenére a karizm atikus megújulás körüli ellentétek és viták nem értek véget, ugyanakkor azok, akik közösséget vállaltak a karizm atikus megújulással, nem ju to ttak szóhoz! Szük­ séges azonban, hogy egyházunk közvéleménye ne csak azt ismerje, am it az ún. karizm atikusokról híresztelnek, hanem azt is, am it ők m aguk m ondanak magukról. De kik ezek az ún. karizm atikusok? Itt megint a kariz­ m atikus megújulás spontán jellegét kell idéznünk. Bizo­ nyára többen vannak olyanok, akik valamilyen oknál fogva nem beszélnek karizm atikus tapasztalataikról, jó l­ lehet egyáltalán nem ismeretlen előttük a Szentlélek sok­ féle áldása. Némelyek viszont nagyobb m értékben köte­ lezték el m agukat a karizm atikus megújulás mellett, így aztán rájuk ragadt a karizm atikus elnevezés. Ezek közé tartozunk mi is, akik ezt a bizonyságtételt megírtuk. Valakinek vállalni kellett ezt a megnyilatkozást, s úgy éreztük — az előbbiek m iatt — nekünk kell ezt megten­ nünk. Hangsúlyoznunk kell tehát, hogy csak egy szűkebb baráti kör nevében beszélünk. Nem tartunk igényt kizá­ rólagosságra, és semmiképpen se kívánjuk kisajátítani m agunknak a karizm atikus megújulás ügyét.

A Szentlélekről A m ikor a karizm atikus megújulás a Szentlélek m unká­ inak és ajándékainak a szükséges voltát hangsúlyozza, akkor ezzel nem arra szólít fel bennünket, hogy tekinte­ tünket vonjuk el Jézus Krisztusról vagy Mennyei A tyánkról és egyedül a Szentleiket helyezzük keresztyén életünk középpontjába. H a valóban a Szentlélek tölt be bennünket, akkor nem is történhet meg, hogy egy személytelen spiritualizmus csapdájába essünk. Hiszen a Szentiéleknek éppen az a legfőbb célja, hogy ne magát, hanem K risztust állítsa előtérbe, Ő t tegye jelenvalóvá szám unkra és Ő t dicsőítse meg bennünk és közöttünk. (Jn 14— 16) A megváltás nagy művében a Szentlélek nem szakad ki (és nem szakítható ki) a Szentháromság egységéből, nincs valami külön vállalkozása, hanem éppen Ő az, aki Krisztus váltságának érvényt szerez, hozzá való megtéré­ sünket és újjászületésünket m unkálja, a Krisztus ábráza­ tára való átalakulásunkat végzi, és a Krisztus testét, az egyházat építi. (Jn 14— 16; 1K or 6,11— 17; 1K o r 12,3; G a l 3,14; E f 3,16— 17 stb.) Azonban a keresztyénség, különösen az újabbkori ke­ 365

resztyénség nagy kísértése az, hogy ezeket az igazságokat puszta tantételeknek tekintse, a Szentléleknek azt a h a­ talmas m unkáját pedig, amelyről az Újszövetség tesz bizonyságot — egyszeri, meg nem ismétlődő történelmi eseménynek fogja fel. Ily m ódon azonban a keresztyénség isteni eseményből emberi jelenséggé válik, méghozzá elég vérszegény embe­ ri jelenséggé. A karizm atikus megújulás alapvető és fáj­ dalm as felismerése az, hogy a m odern keresztyénség min­ den gyengeségének és nyom orúságának egyetlen oka van, nevezetesen az, hogy Szentlélek-hiányban szenved. A karizm atikus megújulás a rra m utat rá, hogy Szentlé­ lek nélkül a szó biblikus értelmében egyáltalán nem léte­ zik keresztyén élet. M ert a keresztyén élet nem tartozik az emberi lehetőségek közé. A keresztyén élet kegyelmi állapot, azaz olyan pneum atikus életforma, amelyet a Szentlélek valósít meg az emberben. (R óm 8,1— 17) De van a karizm atikus megújulásnak egy másik felis­ merése is, mégpedig az, hogy a Szentlélek ajándékának lehetősége nem a múlté, hanem a jelené is. Jézus Krisztus ígérete a Szentiélekről és ajándékairól nemcsak az apos­ toli korszakra szólt, hanem az egész újszövetségi kor­ szakra. Isten népe napjainkban is éppen úgy beteljesed­ het Szentlélekkel az egyházban; az egyház által pedig éppoly hatalm as dolgok mehetnek végbe, m int az első időkben.

A Szentlélek és az Ige Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy karizm atikus körökben a Biblia a legnagyobb tekintélynek örvend. Ez abban a m egtapasztalásban leli m agyarázatát, hogy am int a Szentlélek hathatósabban kezd m unkálkodni az ember szivében, m indjárt fokozott éhséget tám aszt szívé­ ben az ige kenyere után. Nyilván arról van szó, amire m ár reform átorunk, K ál­ vin János oly meggyőző erővel m utatott rá, hogy ti. a „Szentlélek belső bizonyságtétele” nélkül a Biblia csak holt betű m arad. (Inst. I. 9. 2— 3.) Egyedül a Szentlélek, aki a Biblia szerzője, teszi az írott Igét élő Igévé, Isten személyesen megszólító, tulajdonképpeni beszédévé. A Biblia tehát kötve van a Szentlélekhez. Ezért hang­ súlyozza a karizm atikus megújulás a Szentlélekkel való betöltekezés szükségességét az Igével kapcsolatban is, mégpedig nemcsak megértésében, hanem annak hirdeté­ sében is. Semmiféle okoskodás, írástudói bűvészkedés nem pótolhatja a Szentleiket, hogy az Ige valóban elhas­ son a szíveknek és veséknek megoszlásáig. „A Szentírást ugyanazzal a Lélekkel kell olvasni, amelyikkel m egírták” — m ondotta Kempis Tamás. H a azonban az Ige kötve van a Szentlélekhez, akkor azt kell m ondanunk, hogy a Szentlélek is kötve van az Igéhez. Nem m intha a Szentléleknek nem volna szuverén joga ahhoz, hogy m ásként is megnyilatkozzon, de bárho­ gyan is nyilatkozik meg, mindig arról tanúskodik, akiről az Írás is, ti. Krisztusról. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden karizm atikus megnyilvánulás a Szentírás mérté­ ke alá esik. Semmit se fogadunk el, ami ellenkezik az Igével, de m indent elfogadunk, ami az Ige világosságá­ ban megállja a helyét. M agát a karizm atikus m egújulást is azért fogadjuk el, m ert az Ige fényében elfogadható, vagyis m aga a Szentí­ rás beszél a kegyelmi ajándékokról, a karizm ákról. Még­ 366

pedig úgy, hogy sehol se m ondja azt, hogy ezek csak az apostoli korszakra adattak, vagy hogy majd csak az Ezeréves Birodalom ban térnek vissza. Az Ige szerint a karizm ák az Egyháznak, a Krisztus pneum atikus testé­ nek normális életműködését képezik és nem valamiféle kivételes jelenségek. Az egyház alapvetően és mindenes­ től karizmatikus intézmény. Meggyőződésünk, hogy a karizm ák érvényességének a kérdése nem lehet vita tárgya. M ás kérdés a karizm ákkal való élés írásszerűsége. Ebben a tekintetben m indenkor készek vagyunk bírálatot és korrekciót elfogadni.

A Szentlélek keresztsége H ogyan részesülhetünk a Szentlélek ajándékában? Ez­ zel az alapvető kérdéssel kapcsolatos a karizm atikus megújulás egyik gyakran használt kulcsszava: a Szentlé­ lek keresztsége. Ennek az igen kevésszer előforduló bibliai kifejezésnek az értelmezése rendkívül problem atikus, ezért a legkü­ lönbözőbb m agyarázatokkal találkozhatunk. Még a szé­ les körű karizm atikus megújuláson belül is többféle felfo­ gás terjed el. A pietista teológia szerint a Lélekkeresztség a megté­ réssel, újjászületéssel egyidejűleg megy végbe, azzal egy aktust jelent. A továbbiakban m ár nincs szükség újabb beteljesedésre, m ert a hívő ember egyszer s m indenkorra megkapta a Szentlélek ajándékát. A másik végletet a pünkösdizmus képviseli, mely az ún. kétlépcsős üdvtant dolgozta ki. Eszerint jóllehet a Szentlélek m ár a megtérésben is m unkálkodik, de igazán egy m ásodik aktusban tölti be a hívő ember szívét, mint ahogy az az első tanítványok esetében is történt. Ez a második betöltés, m ásodik „áldás”: a Szentlélek kereszt­ sége, mely minden esetben nyelvekenszólással já r együtt. (Itt megjegyezzük, hogy a „m ásodik áldásról” m ár John Wesley, a methodizmus atyja is tanított.) A karizm atikus megújulás több külföldi ágában jo b ­ bára a pünkösdista felfogás uralkodik, néhol azzal az eltéréssel, hogy a nyelvekenszólást nem követelik meg, m int a Lélekkeresztség elm aradhatatlan hitelesítő jelét. A m agunk részéről arra törekszünk, hogy a túlfino­ m ult m eghatározások helyett inkább a Szentlélek ajándé­ kának meglétére, jelenlétére és valóságára helyezzük a hangsúlyt. Bizonyos, hogy bibliai értelemben vett megtérés csak a Szentlélek által történhet. Áll az Ige: „Senki sem m ond­ hatja Ú rnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által” ( 1K or 12,3). De az is bizonyos, hogy a megtérés és újjászületés csak kezdete az új életnek. A kezdetet folytatásnak, növe­ kedésnek kell követnie, s ez is csak a Szentlélek által mehet végbe — nem pedig törvényeskedő emberi erőfe­ szítések révén (G al 3,3). Így fogalm azhatunk tehát: ha a megtérésben vettük a Szentlélek ajándékát, akkor a nö­ vekedésben, azaz a megszentelődésben be kell teljesed­ nünk Szentlélekkel, mégpedig nem is egyszer, hanem újra és újra. S hogy újabb betöltésre csakugyan szükség van, azt számtalan szomorú példa igazolja. Sok olyan megtéréssel találkozhatunk amelyben nem történt meg az élet teljes átadása Krisztusnak. És még több olyan megtért embert ismerhetünk, akik krónikus visszaeséssel küszködve lelki kiskorúságban szenvednek. Viszont a karizm atikus meg­

újulásban nem egy esetben azt tapasztalhattuk nagy örömmel, hogy egy újabb Szentlélek áldás folytán a min­ dig csak magával bajlódó hívő ember megnyílik a feleba­ rát felé és szolgáló, bizonyságtevő életté válik. A „m áso­ dik áldásnak” tehát a szolgálatra való készség és képes­ ség tekintetében van nagy jelentősége. Ám de m egtörtén­ het és meg is történik, hogy „E lfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is m egbotlanak” (Ézs 40,30). Az áldott lehetőség azonban nyitva van: Az, aki az „első áldást” ad ta vagy a „m ásodik áldást” is, kész bennünket harm adszor is betölteni Szentlelkével. M indenesetre azt valljuk, hogy am iként az egyszeri megtéréssel nem tekinthetjük véglegesen elrendezettnek keresztyén életünket, éppúgy nem tekinthetjük elegendő­ nek a Szentlélekkel való egyszeri betöltést, történjék az akár a megtérés időpontjában, akár egy „m ásodik áldás” során. A Szentlélek ajándékát újra és újra kérnünk kell, hiszen a Szentlélek nem valamiféle személytelen erő, h a­ nem isteni személy, akit lehet megszomorítani, bántal­ mazni, megcsalni, megoltani, egyszóval Akivel újra és újra rendeznünk kell dolgunkat (Inst. III. 3. 14). Ezért használjuk mi minden más megjelölés helyett legszíveseb­ ben a Szentlélekkel való betöltés, beteljesedés egyszerű és egyértelmű kifejezését. U gyanakkor azonban erőteljesen hangsúlyozzuk, hogy ha a Szentlélek valóban betölt bennünket, akkor az valóságosan, azaz m egtapasztalható és konkrét m ódon nyilvánul meg életünkben, nevezetesen a Szentlélek aján­ dékaiban és gyümölcseiben. A pünkösdi m ozgalom jól érezte, hogy a Szentlélek tényleges betöltéséről és jelenlé­ téről valamilyen konkrét jelnek kell tanúskodnia, csak abban tévedett, hogy ezt kizárólag a nyelveken szólásban látta. Mi viszont úgy hisszük, hogy a Szentlélek szuverén m ódon osztogatja ajándékait és érleli bennünk gyümöl­ cseit, de m indenképpen konkrét módon manifesztálódik ( 1K or 12,11). A Szentlélek ajándékai A Szentlélek ajándékait Pál apostol kegyelmi ajándé­ koknak, karizm áknak nevezi ( 1K o r 14,4). Ezek úgy bon­ takoznak ki látható és tapasztalható m ódon, m int a szivárvány színei. A karizm a szónak azonban van egy tágabb és egy szűkebb jelentése. Tágabb értelemben tulajdonképpen minden karizm a, vagyis kegyelmi ajándék, am it Jézus Krisztus váltsága által nyerünk. Ezért nevezi Pál kegyel­ mi ajándéknak az örök életet is (Rm 6,23). Ebben a tágabb értelemben Isten népe a m aga egészében karizm a­ tikusnak m ondható — amennyiben csakugyan Isten megváltó kegyelmét elfogadó és ebből a kegyelemből élő nép. A bevezetésben azért tettük a karizm atikusok elé az „úgynevezett” jelzőt, m ert minden újjászületett embert megillet ez a név, s nemcsak a karizm atikus megújulás híveit, akik különben sem m aguk adták ezt a nevet m a­ guknak, hanem úgy ragadt rájuk, m int annak idején a reform átusokra a kálvinista név. Szűkebb értelemben a karizm ák alatt azokat a Szentlé­ lek által „megnemesített” emberi tulajdonságokat, vagy egészen újonnan beplántált képességeket kell értenünk, amelyek „haszonra”, azaz a gyülekezet szolgálatára és építésére adatnak. Hogy hány karizm a van pontosan, s hogy miként oszlanak különféle csoportokra („centrális-periferikus”

— „beszélő-csodatevő” stb. karizm ákra), s hogy melyek a fontosabb vagy jelentéktelenebb karizmák, mindezt nem tartjuk a legdöntőbb kérdéseknek. Igaz, m ár a k a­ rizmák felsorolásában is m egállapíthatunk bizonyos ér­ tékrendet, és annak alapján, hogy Pál a prófétálást a nyelvekenszólás elé helyezi, az 1K or 12. fejezet végén pedig szó szerint ezt m ondja: „törekedjetek nagyobb kegyelmi ajándékokra”, beszélhetünk kisebb vagy na­ gyobb karizm ákról. De ezt m aga Pál oldja fel, am ikor hangsúlyozza, hogy a kegyelmi ajándékokban ugyan kü­ lönbségek vannak, de ugyanaz a Lélek ( 1K or 12,4). E b­ ből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy minden aján­ dékot egyaránt meg kell becsülnünk. S hogy ezt kom o­ lyan vegyük, a továbbiakban Pál elénk vetíti analógia­ ként az emberi testet, melynek egészében nincs egyetlen felesleges tag sem, sőt: „Ellenkezőleg: a test gyengébb tagjai látszanak nagyon szükségesnek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztes­ séggel vesszük körül.” ( 1K o r 12,22). Van-e minden újjászületett embernek karizmája, illet­ ve kell-e hogy legyen? Úgy tűnik, hogy Pál apostol ter­ mészetes dolognak tartotta, mivel minden egyes hívőre úgy tekintett, mint Krisztus testének élő („funkcionáló”) tagjára. Az istentiszteleti rend megállapításánál ki is m o n d ja : .. .„mindeniteknek van zsoltára, tanítása, kinyi­ latkoztatása, nyelveken való szólása, m ag y a rá z ata .. . ” ( 1K or 14,26). Itt érdemes megemlítenünk, hogy a karizm a szó egyik eredeti görög jelentése: „születésnapi ajándék” . U talás­ nak tekinthetjük ezt arra, hogy amiként Isten a teremtés­ ben minden embert felruház bizonyos képességekkel („talentum okkal”), úgy az újjáteremtésben is minden gyermekét megajándékozza bizonyos pneum atikus ké­ pességekkel, azaz karizm ákkal. M egtörténhet azonban, hogy ez a megajándékozottság nem tűnik azonnal elő, hanem rövidebb-hosszabb ideig ott szunnyad a hívő emberben, míg akár saját maga, akár a gyülekezet fel nem ismeri. A karizm atikus megújulás arra hív fel bennünket, hogy „fedezzük fel” a nekünk adott kegyelmi ajándéko­ kat, vagy ha szükséges, akkor kérjük azokat, hogy hath a­ tós m ódon szolgálhassunk a gyülekezetben. A gyülekezet pedig fogadja Isten iránti hálával a karizm ák megnyilvá­ nulásait és adjon azoknak szabad teret a gyülekezet életé­ ben. „Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát” (2Tim 1,6), „Buzgón kérjétek a kegyelmi ajándékokat” (lK o r 14,1). A karizm atikus megújulás meggyőződése szerint ez a két felhívás minden hívő embernek szól. A nyelvekenszólás Nem térhetünk itt ki részletesen minden karizm ára, s talán erre nincs is szükség, csak a legvitatottabbakról kell szólnunk. M indjárt a nyelvekenszólással kell kezdenünk, noha ez az utolsó előtti helyen áll Pál felsorolásában, de ez vált a Botránkozások Kövévé. Puszta említése is olyan indulatokat képes kiváltani, amelyek az inkvizíció szelle­ mére emlékeztetnek. M iből ered ez az éles tiltakozás? Többen azt hangoztatják, hogy a nyelvekenszólás eksztatikus jelenség, s mint ilyen visszataszító, káros, s ha előfordult is az ősegyházban, m ár régóta „vallástörténeti lom tárba” való. 367

A m ikor a nyelvekenszólásról beszélünk, egy pillanatra sem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy ez egy im a-aján­ dék, imaform a. Mély és odaadó imádság közben köny­ nyen m egtörténik, hogy az ember elérzékenyedik, meg­ rendül, könnyekre fakad abban az esetben is, ha nem im ádkozik nyelveken. M iért volna az olyan rettenetes dolog, ha a nyelveken való im ádkozást fokozottabb érze­ lemmegnyilvánulás követi? Ez azonban még egyáltalán nem eksztázis a szó tulaj­ donképpeni értelmében. Az igazi eksztázis tudatvesztés­ sel járó révületben nyilatkozik meg. A m ikor Pál a saját nyelvekenszólásáról beszél, akkor ezt a kifejezést hasz­ nálja: „tu d o k ” ( 1K or 14,18), amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a nyelvekenszólást tudatos cselekvés­ ként gyakorolja, s ilyen lehetett m ások nyelvekenszólása is, noha a kívülvalók úgy látták, hogy „édes bortól része­ gedtek meg” (ApCsel 2,13), vagy K orintusban, m intha "őrjöngtek” volna ( 1K o r 14,23). Ilyen benyom ást kelthet az, am ikor egy gyülekezet együtt és egyszerre im ádkozik nyelveken. Ez a gyakorlat azonban m a m ár csak egyes pünkösdista körökben talál­ ható meg, a karizm atikus megújulás nem vette át. A m a­ gyar karizm atikus megújulásban semmi esetre se honoso­ d o tt meg. Itt a nyelveken való im ádkozás ugyanúgy tör­ ténik, m int a rendes im ádkozás. H a pedig nyelveken való éneklésre kerül sor, akkor az is ugyanolyan áhítatosan és fegyelmezetten megy végbe, m int a gyülekezeti éneklés. A másik, ennél kom olyabb vád a nyelvekenszólás ellen az, hogy m agát előtérbe állító, önző cselekedet, mivel­ hogy Pál világosan m egírta: „Aki nyelveken im ádkozik, az önm agát építi” ( 1K o r 14,4). De itt is fel kell tennünk a kérdést: Vajon tényleg olyan nagy bűn az, ha valaki m agát építi? Én csak m ásokat építhetek, s annak a m á­ siknak is csak engem szabad építenie? Csak m ásokért vagyok felelős, m agam ért nem? És ami ezeknél is kom o­ lyabb kérdés: Csak m ásokon keresztül vehetek áldást az Ú rtól, a közvetlen vele való közösségből nem? Nyilvánvaló, hogy itt Pál tanításának a félreértéséről van szó. A m ikor ugyanis Pál az 1K or 14-ben óvást emel a nyelvekenszólás ellen, akkor nem m agát a nyelveken szólást kifogásolja, hanem annak korintusi használatát. Ennek pontos paralelje az 1K or 11-ben leírt intése az úrvacsorával kapcsolatban: „A m ikor tehát összejöt­ tök . . . nem lehet az úrvacsorával élni, m ert m indenki a m aga vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik.” ( 1K or 11,21). Ezt csinálták a nyel­ vekenszólók is, am ikor tekintet nélkül a többiekre bele­ m erültek saját nyelvimádságukba. M árpedig a gyüleke­ zet éppen az a hely, ahol K risztusért és egymásért kell együtt lennünk. Ez ellen tiltakozik Pál, s erre m ondja, hogy „gyüleke­ zetben inkább akarok öt szót kim ondani értelemmel, m int tízezer szót nyelveken” ( 1K o r 14,9). A m ikor azon­ ban Pálnak ezt a m ondását idézzük, sohasem szabad elfelejtkeznünk a közvetlenül előtte álló m ondatról: „H álát adok Istennek, hogy m indnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni.” ( 1K o r 14,18). Örvendetesnek tartjuk, hogy a Zsinati T anítás nem esik bele Pál szavainak a félreértésébe. Mégis túlmegy Pálon, am ikor megállapítja: „ezért nem ajánlatos élni ezzel az ajándékkal a gyülekezeti összejöveteleken” . Pál nem volt ennyire szigorú, két-három nyelvimádságot m a­ gyarázat kíséretében megengedett a gyülekezetben. H a azonban a Zsinati Tanítás a gyülekezeti összejöve­ 368

telek alatt a gyülekezeti istentiszteletet érti, akkor ezzel mi is egyetértünk. Istentiszteletünk évszázadok alatt kia­ lakult és m egőrzött szép rendjét nem lehet megzavarni nyelvimádsággal. Szűkebb körű alkalm akon (pl. im aórá­ kon) azonban megengedhetőnek tartjuk páli értelemben való gyakorlatát. De a nyelvimádság fő helye a „belső szoba”, az egyéni csendesség, egyszóval a m agánhaszná­ lat területe. Ezek után szólhatunk, sőt szólnunk kell a nyelvimád­ ság „m agát építő” hasznáról is. A nnál is inkább, m ert ez a haszon igen nagy. A m ióta a nyelvekenszólás újra meg­ jelent, számos orvosi és pszichiátriai vizsgálatot végeztek annak m egállapítására, hogy a nyelvekenszólás milyen hatással van az ember belső világára. És e vizsgálatok pozitív eredménnyel végződtek. A nyelvimádság valóban erősít és épít. És ez rendkívül nagy szó, am ikor a pszichés károsodások tömegjelenséggé váltak, s am ikor tudjuk, hogy a legtöbb betegség pszichoszomatikus eredetű. H i­ tünk szerint ezért is adja Isten napjainkban nagyobb mértékben ezt a kegyelmi ajándékot az ő népének. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a nyelvimádság igen jó hatással van a hívő ember egész imaéletére, sőt elsősor­ ban arra. A nyelvimádság felszabadító m ódon segít ab­ ban, hogy az értelemmel való imádság gátlásait leküzdve több bizalommal, örömmel, hálaadással, Isten magaszta­ lásával és dicsőítésével teljen meg. Bizonyságot tehetünk róla, hogy így tapasztaltuk meg ezt mi is a m agunk imaéletében. Ennek ellenére nem tekintjük küldetésünknek a nyelvekenszólás m indenáron való terjesztését, és távol vagyunk attól, hogy a nyelvi­ m ádságot üdvösség kérdésnek tekintsük. Egyszerűen csak megbecsüljük, m int Isten kegyelmi ajándékát, s úgy teszünk róla bizonyságot, m int ahogy az méltó Isten bármely más ajándékához is. A prófétálás Am ikor Pál apostol az 1K or 14-ben a p rófétálás kariz­ m ájáról beszél, akkor nem olyan igehirdetésre vagy taní­ tásra gondol, amelyben m egnyilatkozhat a prófétaság Lelke, hanem a Jóel könyvében található ígéret beteljese­ désére, ahogy azt Péter apostol is idézi Pünkösd napján: „ . . . és prófétáinak a ti fiaitok és le á n y a ito k .. . ” (ApCsel 2,16). Itt tehát egy sajátos jellegű újszövetségi prófétai ajándékról van szó. Pál pontosan meg is határozza ennek tartalm át: „Aki pedig prófétái, embereknek beszél épülésére, intésére és vigasztalására.” ( 1K or 14,3). M inthogy ezekre a hívő élet fejlődése szempontjából mindig igen nagy szükség van, ezért Pál igen nagyra becsülte ezt a karizmát. Tapasztalataink alapján mi is csak aláhúzni tudjuk ennek a kegyelmi ajándéknak az értékét és hasznát. Nem egyszer lehetünk tanúi annak, milyen határozott vezetés­ ben, világos helyzetfeltárásban és eligazításban részesül­ het az ember egy-egy prófétai megnyilatkozás által. Ez az újszövetségi p rófétálás többféle m ódon nyilvá­ nul meg. Sokszor egy-egy Ige felidézése válik félreérthe­ tetlen, konkrét üzenetté. M áskor egyszerű, de annál talá­ lóbb szavakban nyilatkozik meg. De gyakran m egtörté­ nik az is, hogy egy-egy belső kép form ájában jelenik meg. Ezek a belső képek rendkívül plasztikusak, ennélfogva igen alkalm asak arra, hogy nagy világosságot tám assza­ nak bonyolult kérdésekben is.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy bármilyen for­ m ában és bármilyen üzenetet is közöl az újszövetségi p rófétálás, igei tekintélyt nem tulajdonítunk neki. A lap­ talan az a vád, mint a karizm atikus megújulás ennek a kegyelmi ajándéknak a megnyilvánulásait a Szentírásban foglalt üdvtörténeti kijelentéssel egyenrangúnak tekinte­ né, sőt afölé helyezné. Első szám első személy (Én az Ú r m ondom ) form ában elhangzó prófétai üzeneteket nem fogadunk el. M inthogy a kegyelmi ajándékok mértékében is kü­ lönbség van, lehetnek olyanok, akik a prófétálást na­ gyobb m értékben kapták. Az ilyen „próféta lelkeket” meg kell becsülni, de tapasztalataink arra tanítottak ben­ nünket, hogy tartózkodni kell az ilyen testvérek oráku­ lumszerű tiszteletétől, vagy éppen bálványozásától. A leghelyesebb m ódja e karizm a gyakorlásának az, ha a közösségben mindenki megszólalhat, aki ihletést nyer, s nemcsak egy valaki, szóval ha a jelenlevők kölcsönösen elfogadják egymástól az építést, intést és vigasztalást. Legtöbb áldást pedig éppen azok nyernek ennek a kegyelmi ajándéknak a megnyilvánulása által, akik nem kizárólag rá építenek, nemcsak általa fogadnak el veze­ tést, hanem személyes közösségben élnek az Ú rral, rende­ sen táplálkoznak az Igével, úgyhogy m aguk is képesek „mennyei üzeneteket” venni a m aguk számára. A Bibliáról szólva m ár rám utattunk arra, hogy minden kegyelmi ajándék m egnyilvánulását az Ige kontrollja alá kell vetni. Áll ez a prófétálásra is. De a prófétálással kapcsolatban külön is hangsúlyozni szokták a lelkek megkülönböztetésének karizm áját, annak elm aradhatat­ lan gyakorlását. Ezért, hacsak egészen röviden is, itt ki kell térnünk erre a karizm ára is. A karizm atikus megújulás tisztában van azzal, hogy a kegyelmi ajándékokkal is éppúgy vissza lehet élni, mint Isten bármely ajándékával, azokat lehet ham isítani és utánozni. M ár az Ószövetségben is találkozunk olyan prófétákkal, akik „saját szívükből” prófétáltak, az Ú j­ szövetség pedig tele van a hamis tanítók elleni óvásokkal. A karizm ák m egham isításának a lehetősége azonban nem jelentheti azt, hogy ezért eleve m ondjunk le róluk. Ezen elv alapján m agát az evangéliumot sem hirdethet­ nénk, hiszen m ár G aláciában is voltak olyanok, akik „más evangélium ot” hirdettek (G al 1,6.7). Ehelyett Isten sokkal jobbról gondoskodott, am ikor a karizm ák között adta a lelkek m egkülönböztetésének az ajándékát is, amely pontosan azt a képességet rejti m agában, hogy különbséget tudjunk tenni isteni, emberi és démoni forrá­ sok között. Ennek a kegyelmi ajándéknak kell helyet adni és szüntelenül gyakorolni, hogy a visszaélések lelep­ leződjenek. Vigyázni kell azonban arra, hogy ezt a kariz­ m át ne tévesszük össze csalhatatlannak hitt emberi ítélő­ képességgel. Emberi ítélet, vélemény alapján Isten Szent­ lelkének sok áldott kezdeményezése előtt emeltek m ár barrikádot az egyháztörténelem folyamán.

A gyógyítások kegyelmi ajándékai Ismeretes a nagy gyógyító evangelizátorok fellépése, akik sokezres tömegösszejöveteleken (A m erikában) ajánlják fel a hit által való gyógyulás lehetőségét. Ismere­ tesek azonban azok a bírálatok is, amelyek ezeket a szolgálatokat kísérik. N álunk eddig ismeretlen a gyógyítás karizm ájának

egy-egy személyben való intenzivebb megnyilvánulása. Mégis tanúságot tehetünk gyógyulásokról, amelyek leg­ több esetben közös imádságok gyümölcsei voltak. N ekünk a következő látásaink vannak erre a szolgálat­ ra nézve: H atározottan bizonyságot kell tennünk Isten gyógyító szeretetéről és hatalm áról. U gyanakkor nem szabad azt az illúziót kelteni, m intha ez azt jelentené, hogy minden beteg feltétlenül meggyógyulhat. Hangsúlyoznunk kell, hogy a gyógyulás Isten szuverén jótetszésén múlik és nem a mi karizm atikus képességein­ ken. Nem mi gyógyítunk, hanem az Úr. Világosan rá kell m utatnunk a bűnbánat és a hit köve­ telményeire. U gyanakkor a gyógyulás esetleges elm ara­ dását nem szabad a betegre hárítani, m intha azt az ő bűnössége vagy hitetlensége hiúsította volna meg. A hit által való gyógyulást és az orvosi kezelést, vala­ mint az orvosságok használatát nem szabad szembeállí­ tani egymással. H a 100 eset közül csak egyben történt gyógyulás, ak­ kor is megérte és lankadatlanul folytatni kell ezt a szolgá­ latot. Legfontosabbnak azonban azt tartjuk, hogy a gyógyí­ tás szolgálata sohase váljon öncéllá, hanem mindig a legszorosabb kapcsolatban m aradjon az evangélium szolgálatával. Ez azt jelenti: halandó testünk állapotánál, bármennyire is súlyos terhet jelent egy betegség, mégis m érhetetlenebbül döntőbb kérdést jelent halhatatlan lel­ künk örök sorsa, üdvössége vagy kárhozata. Egyszóval az emberek tekintetét okvetlenül Jézusra kell fordíta­ nunk, aki teljes váltságot szerzett szám unkra halála és feltám adása által. Jézus nagyon sok beteget meggyógyított. De gyógyítá­ sai mindig jelül szolgáltak arra nézve, hogy elérkezett az Isten Országa. A bűn, a betegség, a halál a Gonosz uralm ának a következménye. Jézus azonban éppen azért jö tt, hogy legyőzze a G onosz hatalm át. S hogy neki erre tényleg teljhatalom adatott, ezt illusztrálták gyógyításai és csodái. Az evangéliumok elm ondják, hogy e hatalm as jelek láttán se hitt mindenki Jézusban. De azért sokan voltak, akik hittek benne (Jn 11,45). S ez így van ma is: a gyógyítás karizm ájának a megnyilvánulása nem győz meg kivétel nélkül m indenkit arról, hogy „Jézus Krisztus tegnap, m a és örökké ugyanaz” (Zsid 13,8). M indazáltal sokan vannak, akiket a felgyógyulás örökre Jézushoz kapcsol. Sok külföldi egyházban a rendes istentiszteletek mel­ lett karizm atikus istentiszteleteket is tartanak, s ezek fontos részét képezi a gyógyítás kegyelmi ajándékának a gyakorlása. Pl. A ngliában sok anglikán, reform átus és katolikus tem plom ajtajára ki van írva: Healing Service (Gyógyító Istentisztelet). Ez úgy megy végbe, hogy m in­ den betegért külön im ádkoznak (gyakran kézrátétellel), az egész gyülekezet együttérzésével és részvételével. Vajon lesz-e, lehet-e egyszer a M agyar Reform átus Egyházban is „gyógyító istentisztelet” ?

A karizm ák és az igehirdetés Jóllehet a karizm atikus megújulás hangsúlyozza a ka­ rizmák jelentőségét, azért nem kétséges előtte, hogy leg­ főbb küldetésünk a M egváltásról, az Isten Országáról 369

szóló bizonyságtétel. Ennélfogva az igehirdetésnek köz­ ponti helyet kell elfoglalnia szolgálatunkban. A külön­ böző karizm ák nem szoríthatják háttérbe az igehirdetést. Ellenkezőleg: a karizm áknak éppen az a rendeltetésük, hogy az igehirdetést segítsék, hatékonyságát növeljék. Természetesen m agának az igehirdetésnek is pneum ati­ kusnak kell lennie. Erre külön karizm ák is adattak, neve­ zetesen a tanítás és az evangelizálás kegyelmi ajándéka. A tudom ányos felkészültség, a korrekt exegézis szük­ séges, de nem pótolhatja a Szentlélek töltését és erejét. Ide kívánkozik E. Schweizer reform átus teológus Der Heilige Geist c. könyvének egyik passzusa: A nyelveken szólás ajándéka nélkül is lehet nyelveken szólni, nevezete­ sen egy olyan nyelven, amelyet a kívülről jövő nem ért meg. Ez a legrosszabb eset. Ahol nyelvekenszólás törté­ nik, jóllehet nem értik, de legalább megsejtik, hogy itt az Isten egy em bert egész lényében m egragadott. Ahol azonban egy idegen nyelven — egy magas teológia nyel­ vén — vagy egy sem m itm ondó nyelven tanítanak, amely­ ből hiányzik az egész em bert egzisztenciájában m egraga­ dó Szeretet, onnan mindenesetre távol van a Szentlélek. K ülön is szólnunk kell az evangelizációról, m int az igehirdetés sajátos hitébresztő, megtérésre vezető form á­ járól. El lehet m ondani, hogy az evangelizáció olyan széles polgárjogot nyert egyházunkban, ami talán világviszonylatban is ritka. De talán éppen ebben rejlik fogya­ tékossága; gyakoriságához képest hatékonytalansága. Ahol megtörténik, hogy egy lelkipásztor, akit kollégája m eghívott evangelizációra, így nyilatkozzon: elvégeztem a szolgálatot, csak azt nem tudom , hogy m iért nevezik ezt evangelizációnak — o tt nagy bajok vannak. A rutin evangelizáció karikatúrája a valódinak. H a egyházunk kom olyan óhajtja megújulását, akkor kom olyan kell vennie azt is, hogy olyan emberek végezzenek evangelizá­ ciós szolgálatokat, akik erre kegyelmi ajándékot kaptak. Inkább kevesebb evangelizációt, de igazit!

A karizm ák és az egyház Az, hogy a karizm ák a gyülekezet, az egyház szolgála­ tára és építésére adattak, a karizm atikus megújulás egyik területén sem kérdéses. Csakhogy melyik gyülekezetről, melyik egyházról van szó? — ez m ár sajnos kérdéssé vált sok helyen, ahol a karizm atikus megújulás megjelent. Pedig, m int arra az elején rám utattunk, a karizm atikus megújulásnak nincsenek, illetve nem voltak dogm atika és reform ációs törekvései. Eredeti célja kizárólag az egyéni és gyülekezeti élet megelevenítése volt a Szentlélek által. Mégis sokhelyütt bekövetkeztek kiválások, új egyhá­ zak, közösségek, szekták létesültek. Nehéz volna megál­ lapítani, hogy hány esetben történt ez úgy, hogy a kariz­ m atikusok kiűzettek egyházukból, illetve hány esetben mentek m aguktól. Bármennyire is szom orú ez a tény az egész egyetemes keresztyénség szem pontjából is, mégis igaztalan volna a karizm atikus megújulást azzal vádolni, hogy eleve m agá­ ban hordozza a „szakadás lelkét” . M ert szomorú egyház­ történeti tény, hogy a legtöbb ébredést szakadások kísér­ ték. H azánkban is sok — ma kisegyháznak nevezett — felekezet a történelm i egyházak, sajnos legtöbbször ép­ pen a reform átus egyház talajáról indult el. A lázatosan el kell ism ernünk, hogy ezeknek a kiszakadásoknak sok esetben az egyház merevsége volt az oka. 370

Csakugyan egy „protestáns átokról” volna szó, am int katolikus testvéreink nevezik kiszakadásra való hajla­ m unkat? M ég ha erről is volna szó, akkor sem szabad belenyugodni, hanem hinni és küzdeni kell szabadulá­ sért, egy új lelkületért: a m egmaradás, a hűség lelkületé­ ért. Erre a meggyőződésre ju to tt sok karizm atikus veze­ tő, s ennek következtében külföldön ma m ár egészen élesen m egkülönböztethető egy szabad és egy egyházi irányzatú vonal. Ez utóbbi im m ár tudatosan, program ­ szerűen tűzte m aga elé célul az egyházban való m aradást és annak szolgálatát. Ezen az alapon egy új ökumenikus testvériség is létrejött a m aguk egyházi keretei között m aradó karizm atikus csoportok között. Mi is ezt az irányzatot tartjuk szívünk szerint valónak. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy a M agyar Reform á­ tus Egyházat olyan lelki családunknak és otthonunknak tekintjük, amelyhez holtig tartó hűség kötelez, és amely­ nek szolgálatát Istentől kap o tt küldetésünknek érezzük. M egértjük azonban, hogy az egyházhoz való hűség mindig szenvedést is jelent, kiváltképpen azok számára, akik ébredést, megújulást kívánnak. Viszont azt is értjük, hogy a szenvedés elhordozásához külön kegyelemre van szükség, ami nem adatik meg mindenkinek. Nem vethet­ jük meg tehát azokat, akik kiváltak közülünk, csak igen sajnáljuk, m ert velük sót és kovászt vesztett egyházunk. De nem szabad elhallgatni ennek a kérdésnek a másik oldalát sem: az egyház felelősségét. Erről azonban idéz­ zük a Zsinati Tanítást. „A megújulásra szoruló egyházak vagy hálával és örvendezéssel fogadják a Lélek megnyil­ vánulásait . . . vagy megoltják Isten Lelkét, akkor azon­ ban ítélet vár rájuk.” M egrendítő szavak ezek. Mi azért im ádkozunk, hogy az első eset következzék be és ne a második.

A karizm ák és a szeretet U toljára, de nem utolsósorban foglalkoznunk kell a karizm ák és a szeretet kérdésével is, m iután erre igen nagy hangsúly esik a Zsinati Tanításban. A szeretet (agapé) a karizm ák karizm ája — mondja a Zsinati Tanítás. Bármilyen tetszetős is ez a megfogalma­ zás, a m agunk részéről mégsem tartjuk egészen szeren­ csésnek. Nemcsak azért, m ert nem egészen biblikus, h a­ nem főként azért, mert félreértésekre és visszaélésekre ad alkalmat. A karizm ák felsorolásánál Pál sehol sem említi a szere­ tetet. A G alata levélben a Lélek gyümölcseként említi, mégpedig az első helyen. De hogy nem egyszerűen a Lélek gyümölcséről van szó, mégha az elsőről is, hanem valami sokkal többről, azt az 1K or 13-ban, a Szeretet Him nuszában látjuk. Ezt a fejezetet viszont Pál a következő világos szavak­ kal vezeti be: „De törekedjetek nagyobb kegyelmi aján­ dékokra.. . ” és közvetlenül így folytatja: „ . . . ezeken túl még különb u tat is m utatok nektek” ( 1K or 12,31). „Ezeken túl” — „ezen felül” (Károli). Lehet-e ennél világosabban kifejezni, hogy itt valami minden karizmán túliról, minden karizm án felettiről van szó? De mit jelent ez a valami, am it Pál „különb útnak” — „kiváltképpen való útnak” (Károli) nevez? M i hát a szeretet? Küszködve a szavak elégtelenségével, talán mégis így m ondhatjuk: a szeretet annak az isteni életnek sajátos természetes, alapvető tulajdonsága, amelyet Jézus hozott

az A tyától, s amelyet a Szentlélek által belénk kíván plántálni, hogy „isteni természet” részesei legyünk. Ezért nem használ semmi, ha ez az isteni természet hiányzik. Hiszen, ha ez hiányzik, akkor m aga az ÉLET hiányzik. H a szabad ezt m ondanunk, mi tehát m agasabbra emeljük a Szeretetet, m int a Zsinati Tanítás kitétele, „karizm ák karizm ája” . H a azonban a karizm a tágabb értelmére gondolunk, amely szerint az örök élet is Isten kegyelmi ajándéka, akkor persze ebben a tágabb értelem­ ben a szeretetet is karizm ának nevezhetjük. Csakhogy, mint m ondottuk, éppen ez ad lehetőséget a félreértésre és visszaélésre. M ert, ha a szeretet is karizm a, akkor értelemszerűen rá is vonatkozik Pálnak az a fontos tanítása, hogy „a Lélek úgy osztogatja kinek-kinek ajándékait, am int akarja.” ( 1K or 12,11). Lehetséges tehát, hogy a Lélek csak némelyeknek adja a szeretet karizm áját, miközben m ásoknak más karizm át ad? Ez képtelenség! Sajnos azonban ezzel a képtelenséggel nem egyszer találkozhatunk a valóságban. A lázatosan el kell ismer­ nünk, hogy akadnak olyan karizm atikusok, akik ha idé­ zik is a Szeretet H imnuszát, nem veszik túlságosan ko­ molyan — hiszen nekik van karizmájuk. És még sokkal többen vannak olyan atyafiak, akik meg a karizm ákat utasítják vissza a szeretet nevében: „Én m ár m egkaptam a legnagyobb karizm át, m ásra nincs szükségem” . N em ­ csak egyes hívők, hanem egész közösségek, egyházak hajlam osak arra, hogy ezt a fajta „karizm atikus teológi­ á t” képviseljék. Így különül el egymástól az, am it Isten egybeszerkesz­ tett, s ennek következtében így üresedik meg a keresztyén élet egyfelől isteni természetétől (szeretet), másfelől isteni erejétől (a kegyelmi ajándékoktól). Mi azért különböztetjük meg a karizm ákat és a szere­ tetet, hogy ne sikkadjon el sem az egyik, sem a másik. Célt tévesztünk, ha a karizm ákkal nem a „kiváltképpen való ú to n ” járunk. De a „kiváltképpen való ú t” is csak emberi ú ttá válik, ha nem karizm ákkal járunk rajta.

Kritika, önkritika Azt m ondotta valaki: am ikor egy új forrás kitör, ak­ kor először iszapot és hordalékot is felszínre hoz m agá­ val. Elm ondhatjuk ezt a karizm atikus megújulásról is. Őszintén és bűnbánattal be kell vallanunk, hogy a Szent­ lélek ajándékainak valóságos megélése mellett olyan je­ lenségek is előfordultak, amelyek nem váltak az ügy javára, s amelyeket alaposan ki is használtak ellene. Nem a felelősséget akarjuk elhárítani m agunkról, ha azt m ondjuk, hogy ezek nagy része tapasztalatlanságból szárm azott. Hiszen eddig ismeretlen volt előttünk a k a­ rizmák sok megnyilvánulása. Lépésről lépésre sokszor keserű csalódások árán kellett megtanulni helyes gyakor­ lásukat. Ebben igen sokat segített bennünket a kritika és önkritika. Azt akarjuk talán ezzel m ondani, hogy m ost m ár tisz­ tában vagyunk mindennel és többé nem fordulnak elő hibák karizm atikus szolgálatainkban? Nem, ezt távolról sem m ondhatjuk. Kezdettől fogva azonban részünk van egy olyan kriti­ kában, amelyről képm utatás volna itt hallgatnunk. Ez az

1909-ben megjelent ún. Berlini N yilatkozat alapján törté­ nik, amely mindenestől démoni, spiritiszta eredetűnek ítélte meg az akkor Ném etországban fellépő pünkösdi mozgalmat. Bizonyos németországi hívő körök ezt a megbélyegzést m a is fenntartják, sőt teljes mértékben átviszik a karizm atikus m egújulásra is. Ugyanezt teszik sokan idehaza is. Szerintük minden karizm atikus meg­ nyilvánulás, kezdve a nyelvekenszólástól a gyógyuláso­ kig, eleve ördögi eredetű, nem „felülről, hanem alulról” való. Ezért m egszakítottak minden közösséget azokkal, akik a karizm atikus megújulásban részt vesznek. M áso­ kat pedig, akiket csak lehet, óva intenek a karizm atiku­ sokkal való puszta érintkezéstől is. Istenfélelem helyett dem onofobia terjedt el széles hívő körökben. Sajnálattal kell m egállapítanunk, hogy a karizm atikus megújulásnak ez a totális elvetése speciális nyugatném et jelenségnek tekinthető (Kelet-Ném etországban m ár jó i­ deje testvéri párbeszéd folyik a karizm atikusok és a kö­ zösségi mozgalom tagjai között.) Természetesen ellent­ m ondás mindig és m indenütt van, ahol Isten dolgairól van szó, de sem Angliában, sem A m erikában, legkevésbé pedig a H arm adik Világban nem ismeretes a karizm ati­ kus megújulás ördöginek bélyegzése. Mi m indenkor készek vagyunk mindenre a testvéri egységért. De azt, hogy mi is m ondjuk ördöginek és tagadjuk meg, amit szentnek éltünk meg — nem tehetjük meg.

Előretekintés Hogyan tovább? H a valaha, akkor ma igazán időszerű Jézus szava: „Íme mondom nektek: emeljétek fel szemeteket és lássá­ tok meg, hogy a mezők fehérek az aratásra.” (Jn 4,35). Töm egtájékoztató szerveink szinte naponta zúdítják ránk azokat a szomorú tudósításokat, amelyek társadal­ mi életünk betegségeiről, népünk erkölcsi hanyatlásáról, és az ebből fakadó súlyos problém ákról szólnak. M inden ilyen híradás felér egy segélykiáltással. De ki segít? Ki segíthet? Á llam unk igényli és elfogadja az egyház segítségét is. De segíthet-e egyházunk, amely m aga is hitbeli és er­ kölcsi gyengeségben szenved? Először nekünk m agunk­ nak kellene erőt nyernünk. Precíz hittani form ulák itt m ár nem elegendőek. Itt m ár „mennyei erőkre” van szük­ ség, vagyis: Szentlélekre. Az Ő hatalm ára és csodáira. Önteltség volna, ha m ost azt m ondanánk, itt vagyunk mi karizm atikusok, „majd mi m egm utatjuk” . Semmit sem tehetünk, hacsak a Szentlélek nem tesz valamit. Bármilyen kegyelmi ajándékot is nyertünk, ezzel még egyáltalán nem vettük birtokba a Szentlelket. Csak Ő birtokolhat és használhat bennünket, nem mi Őt. Egyetlen dolog, amit m egtehetünk, hogy újra és újra alázatosan felajánljuk és kiszolgáltatjuk m agunkat Neki, arra kérve Őt, fogadjon el bennünket az Ő eszközeiül. De ezt nemcsak a m agunk számára kérjük, hanem minden szolgatársunk és testvérünk szám ára is. A rra vágyunk, hogy Isten Szentlelke hassa és járja át egész egyházunkat, hogy az a maga teljességében olyan Krisztus-Test lehes­ sen, amelyből a Szentlélek gyógyító és újjáterem tő erői kisugároznak egész népünkre. Ami ma a világkeresztyénség széles mezején végbe­ megy, arról tanúskodik, hogy Isten az Ő népét Szentlel­ 371

kének ajándékaival kívánja felruházni és vezetni. Az a szerény meggyőződésünk, hogy ez Isten jótetszése a mi egyházunk szám ára is. H a az Ő nagy irgalm ából meg­ ajándékoz bennünket egy igazi, mélyreható ébredéssel

— amire olyan nagy szükségünk van — akkor az kariz­ m atikus ébredés lesz. A kár velünk, akár nélkülünk. Szabó Imre

Miért idegenkedik az igehirdető az Ószövetségtől? A közismert m ondás szerint: M indenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki. H a nem, akkor vagy kapta, vagy lopta. Ami a címet illeti, azt kaptam . Szó sincs róla, a cím jogos, sőt az alany tetszés szerint behelyettesíthető: m iért idegenkedik a teológus diák, a gyülekezet, esetleg a m agyar nyelvű teológiai irodalom az Ószövetségtől? Ez, sajnos egyáltalán nem m inősíthető szónoki kérdés­ nek. Sokkal inkább kemény diagnózis egy olyan bajról, amely nem újkeletű ugyan, de többnyire szemérmes hall­ gatással siklunk el fölötte. Legyünk optim isták: a kérdés talán annak is jele, hogy igény m utatkozik a jobbításra? A jelenség okát több helyen kell keresnünk, hiszen az igehirdető sem minden előzmény nélkül term ett a szószé­ ken. Vissza kell nyúlni a felkészülés idejéhez is, hol és m ikor történt a hiba, amely végül is ide vezetett? Képzeljük el, egy orvos — m ondjuk belgyógyász — csak deréktól fölfelé hajlandó gyógyítani. A kép nevetsé­ gesen abszurd, mégis lehet általános igehirdetői gyakor­ lattá. V annak akik szemrebbenés nélkül merik vállalni, hogy ritkán vagy soha nem kerül a szószékre ószövetségi textus. N em hiszek a naprakész azonnali megoldásokban. Tu­ dom , hogy nem ez a p ár sor fog a kérdésben egycsapásra rendet teremteni. Annyi mégis elvárható, hogy feltárjuk a valós helyzetet. (Szinte m ár hallom az ellenvéleménye­ ket: ez azért kissé erős! Nem annyira súlyos a helyzet! Azért valami pozitívum mégiscsak v a n . . . stb.) A felsorolás önkényes lesz és természetesen elfogult. Önkényes, m ert m agyar nyelvű cikk az utóbbi időben tudom ásom szerint nem jelent meg ebben a témában. Elfogult, m ert az ember arról ír, ami a problém ából szám ára igazán fontos. Az okot több irányban próbálom keresni: 1. K ettős barikád; 2. D ogm atikai egyensúlyvesztés; 3. M otiváció hiánya (?)

Kettős barikád A gyakorló lelkészek szám ára — tisztelet a kivételnek! — az Ószövetség eredeti nyelve áthághatatlan akadályt jelent. A m it az A kadém ián m egtanult m ár elfelejtette, s általában nem volt sok felejteni valója. Elképzelni is rossz, mi történne ha kom olyan alkal­ m aznánk a lelkészképesítő vizsga szabályzatának azt a tételét, amelyik így hangzik: az Ó - és Újszövetség eredeti nyelven való kurzív olvasása. A megfogalmazók nyilván nem az eredeti szöveg — sokszor csak — kibetűzésére gondoltak. T ehát az üzenet nem közelíthető meg igazán, az igehir­ dető el sem ju t odáig, hogy az eredeti szöveg többletét kibontsa, m ert egyáltalán el sem ju t a szövegig. Nem is szólva arról, hogy ezer egyéb dolga m iatt nyilván a köny­ nyebb ellenállás felé — m agyar fordítás — törekszik. Sokak szám ára nem nyilvánvaló, hogy az eredeti szöveg 372

figyelmen kívül hagyása, eleve lem ondást jelent arról, hogy gyülekezeteink szám ára többet és igazabbat adjunk a nagy átlagnál. Elég csak egy reformáció korabeli kom ­ m entárt megnéznünk, hogy lássuk, hogy milyen nagy súlyt helyeztek az eredeti szöveg ismeretére. Kálvin és Zwingli környezetében külön alkalm ak szolgáltak arra, hogy a környékbeli lelkészek — hozzáértők segítségével — az Írásokat eredeti nyelven tanulm ányozzák. Alig hiszem, hogy ma más irányban kellene keresnünk a megoldást! Nem hallgathatjuk el, hogy a mai egyházi közhangulat nem kedvez az ilyen törekvéseknek. Érde­ mes lenne utána nyom ozni; miért tartja gyülekezeti tag­ jaink nagy része a stúdium ait kom olyan vevő lelkészt különcnek, csodabogárnak; merjük kim ondani: az író­ asztal melletti foglalatosságot miért nem tartja komoly m unkának. M iért van nagyobb becse az építőipari jártasságnak (renoválás, cement ára, olcsóbb fuvar), az írásm agyará­ za ti jártasságnál? Nehéz a felelet, de egy bizonyos: ideje, hogy a m agunk igazi dolgát kom olyan vegyük, hiszen m ár lassan — a valós helyzetet tekintve — a huszonne­ gyedik órában vagyunk. Ez hát a barikád egyik része. A másik pedig nemcsak az ószövetségi igehirdetés, hanem az egész m agyar közegyházi teológiai m unka Achilles-sarka: legalább egy élő idegen nyelv ismerete. N yugodtan állíthatjuk, hogy a gyakorló lelkészek összes­ ségének nyelvismerete igen gyenge, s nem vigasz, hogy ez egész M agyarországra is nagyjából jellemző. Kivételek természetesen mindig voltak és lesznek. Még mindig nem értettük meg igazán: idegen nyelv ismerete nélkül szá­ mottevő teológiai m unkát végezni lehetetlen. M ára odáig ju to ttu n k , hogy m ár-m ár két európai nyelv ismeretében lehet — akár csak futólagos — átte­ kintést nyerni egy teológiai szak mai állásáról. Az ószö­ vetségi tudom ányokra különösen is érvényes ez. A m áso­ dik világháború után a túlnyom óan német nyelvű publi­ kációk egyeduralma megszűnt, a hangsúly az angolszász nyelvterületre tolódott át. M a m ár egyes részterületek — például judaika — tanulm ányozása elképzelhetetlen az angol nyelv ismerete nélkül. Nem is szólva arról, hogy a legjobb német m un­ kák sorra megjelennek angol fordításban is. S akkor még nem is szóltunk az ún. „kis nyelvekről”, amelyek m aradandó értékű teológiai irodalm at hoztak létre. Ószövetségi szempontból jelentősek a holland nyel­ vű publikációk, amelynek szerzői eleve feltételezik az angol és német nyelv kielégítő ismeretét olyannyira, hogy az idegen nyelvű hosszabb idézeteket le sem fordítják. Az Ószövetség szem pontjából sokat jelenthetne példá­ ul a sokat vitatott, de igazán csak töredékeiben — fordí­ tásokból — ismert ún. „skandináv iskola” megismerése. Ez csak kiragadott példa, m ást is említhetnék. Ennek egyetlen kulcsa van: a nyelv. Nem elsősorban nyelvvizsgára van szükség, ahogyan ezt m a egyházon

belül is sokan állítják, hanem egy nyelv legalább olvasás szintjén való birtoklására. H ogy mindez messze vezet az igehirdetői feladatoktól? Nem hiszem, m ert ha valaki nem akar „tudom ányoskodni” az is megértheti, hogy egy idegen nyelvű prédikáció megértéséhez is szükséges vala­ milyen szintű nyelvismeret. De sajnos a kettős barikád sokak szám ára áthághatatlan. O lyannak tűnik, m int am a bizonyos kásahegy, amely­ nek m ár nekilátni sem érdemes. Elgondolni is rossz, mennyi jó kezdeményezés fu thatott zátonyra m ár itt az első lépéseknél! Szorosan idetartozik a m agyar nyelvű segédeszközök kérdése is. Nincs megfelelő színvonalú héber— m agyar szótárunk. A közkézen forgó műemlék korúakat — PO LLÁ K , M A N N H E IM — nem számítom annak. Többször felröppent a hír, hogy lesz; de aztán gyorsan kiderült : a hír nem főnixm adár — amely porai­ ból megéled — legföljebb kacsa. Vajon m ikor érik meg a helyzet arra, hogy legyen egy csoport, amely legalább egy közepes szótárra való anyagot kidolgozzon? Nyilván nem a m agyar K O EH L E R -ről lenne szó, de talán kitelne egy közepes nagyságrendű m unkafordítás, ill. egybeszerkesztés útján. M ár alig merem említeni egy m agyar nyelvű herm eneütika, illetve ószövetségi biblikateológia hiányát. Össze kellene fogniuk azoknak, akik ebből az ön- és közveszélyes barikádból bontani akarnak és tudnak. Még két friss adalék : a napokban a R áday Kollégium­ ban jártam . Az egyik ajtón hirdetés: az Evangélikus Teológiai A kadém ia nyári alkalm at kínál a bibliai nyel­ vek gyakorlására. Héber három szinten, kezdőtől a profi­ kig. Egy csoport, görögből és latinból is. Elgondolkoz­ tam : mi vajon m iért nem? M i hiányzik: arra alkalm as ember, hely, vagy jelentkező? Megjelent egy kiváló ószövetségi bevezetés r. k. szerző tollából, több m int ötszáz (!) oldalon, amely valóban minden igényt kielégít. (A zavaró névelírásokról és egyéb sajtóhibákról nyilván nem a szerző tehet.) Ú jabb tű n ő­ dés: lehet hogy m ások elhúztak mellettünk?

Dogmatikai egyensúlyvesztés H a az igehirdető — és gyülekezete! — túlélte a kettős barikád veszélyeit várja a m ásodik buktató. Nagy bi­ zonytalanság uralkodik abban a tekintetben: mi hát az ószövetség helye a teológiában és milyen az Ó- és Újszö­ vetség egymáshoz való viszonya. Mivel ez nem kellőkép­ pen tisztázott, a szószéken felemás dolgok hangzanak el. Kálvin hosszabb fejezetet szentelt az Institutióban a két szövetség közti egyezéseknek és különbségeknek. Ma külföldön is egyre m ásra jelennek meg tanulm ányok er­ ről a kérdésről. A nem tisztázott problém a bizonytalan­ ságot szül, ez azután lecsapódik igehirdetésünkben is. Egyik jellemző példa erre a m indenáron való krisztoló­ giai megfeleltetés. Így születnek meg a kínnal-keservvel „újszövetségesített” igehirdetések ószövetségi textus alapján. A zt sugallva, hogy az Ószövetség valami m ásod­ lagos; amelynek szolgálni kell az igazit, az újat. Nem is szólva arról, hogy az Ószövetség ily m ódon való „árleszállítása” az Újszövetség téves értelmezéséhez is vezethet. N em hinném, hogy kevesebbre tarthatnánk az Ószövetséget annál m int amennyire Jézus és az Újszö­ vetség szerzői tarto tták . Az Újszövetséget olvasva nem lehet kérdéses: az írásm agyarázat csak a két szövetség

egységében lehetséges. A rról sincs szó azonban, hogy a másik végletbe kellene esnünk. Sok helyen teret nyert Európában egy ún „júdaizáló” megközelítési mód. Az igazság nyilván valahol középúton van. Világosan kell látnunk, hogy vannak el nem hanyagolható különbsé­ gek. Ezeket azonban honnan tudná az, aki az Ószövetsé­ get csak felületesen ismeri? Sok m ulasztás terhel bennün­ ket ezen a téren is. Nem ismerjük eléggé a m agyar nyel­ ven hozzáférhető irodalm at sem. Igaz az, ami egy lelkészértekezleten elhangzott: ahány lelkész annyi dogm atika. K ár tagadni, hogy még az ide­ gen nyelven teológiát olvasók is ritkán szelektálnak. Így aztán egyaránt használunk különböző felekezeti m unká­ kat, anélkül, hogy tudatában lennénk a bennük levő különböző szándékoknak. Evvel semmiképpen sem ak a­ rom a fönt-említett m unkák értékét lekicsinyelni, csupán azt a tényt szeretném világossá tenni, hogy ezeknek a különböző irányzatoknak tudatában kell lennünk. Nehéz kérdés, valahol létezik-e nálunk jó értelemben vett tanfegyelem, s ha nem, miért nem? M iért születhet olyan — nem csak ószövetségi — igehirdetés, amely úgymond m indenütt elm ondható lenne. Ami bárhol jó, az sehol sem jó igazán. Mi lenne például, ha a vizitáció nem egyedül az anyakönyvek és egyéb adminisztráció pontos vezetését ellenőrizné, hanem elsősorban az igehir­ detés minőségét kérné számon. Tisztázhatná, vajon re­ form átus jellegű-e az adott gyülekezetben évek óta hang­ zó igehirdetés. M iért lett a konfesszionális jelzőnek ná­ lunk az utóbbi időben erősen pejoratív értelme? Nem estünk át kissé a ló másik oldalára? Nagy nyereség lehet­ ne a korábbi m agyar nyelvű teológiai irodalom feltérké­ pezése. Készülhetne — eligazításképpen — kezdő teoló­ gusok szám ára ajánló bibliográfia, amely megkönnyítené az első lépéseket. Motiváció hiánya (?) Hiszem — saját tapasztalatok alapján — , várják az ószövetségi igehirdetéseket. Az is igaz, hogy az igehirde­ tőt jobban m egdolgoztatja; nem téve lehetővé beidegző­ dött sablonok használatát. A prédikátornak önm agát és a szöveget egyaránt gyötörnie kell, m ert az Ószövetség nehezen „adja meg” m agát. Ezért látszik hasznos m ód­ szernek a lectio continua, m ert a folyamatosság lehetővé teszi az esetleges csoportm unkát. Ez persze a legkevésbé jelenti kész igehirdetési vázlatok cseréjét. A nyersanyagot — a jól m egértett és lefordított eredeti szöveget! — kellene kitermelni! Ehhez azonban két meg­ lehetősen ritka erény szükségeltetik: kitartás és egymás iránti türelem. A szöveget csak akkor értelmezhetem, ha — gram m atikailag — uralom is. Aki pedig ezt túl nagy áldozatnak tartja, azt kérdőjelezi meg, amiért a gyüleke­ zet élén áll. Sajnos ma a helyzet úgy fest, hogy sok minden azon áll vagy bukik; mennyire vagyunk igényesek önm agunk­ kal szemben. Szívesebben keressük az okokat minden és mindenki m ásban m int saját m agunkban. Pedig nem ártana legalább önm agunkkal szemben reálisnak len­ nünk. Senki sem kívánja, hogy minden igehirdető magas tudom ányos szinten műveljen minden szakot. De az ele­ mi kötelesség, hogy lehetőségeinek megfelelően és tehet­ ségéhez képest mindent megtéve készüljön fel szolgálatá­ ra. A prédikátor helyzete és felkészültsége egyenesen hat 373

a gyülekezetre is. A gyülekezet érzi — ha szóvá nem teszi is — , hogy a lelkész mennyire „bizonyos a dolgában” . M egismertetni és megszerettetni az Ószövetséget nem könnyű. Bibliaórák és bibliaiskolai alkalm ak szolgálhat­ ják ezt a célt. M indennek a véghezvitelére természetesen felkészült emberek kellenek. M it tehetünk ezért? Elsősorban közös m unka szüksé­ ges, az alapoktól kezdve. Csoportok, akik ezt felvállal­ ják , annak m inden nehézségével és buktatójával. Annak dacára, hogy mindenki időhiánnyal küszködik, percre beosztott feladatokkal. A ház is alulról épül, hiszem ha igény lesz, alkalom is kerül majd. Az elszigetelt próbálkozások m ajdnem re­ ménytelenek. Legszükségesebb nyilván elsősorban hasz­ nálható szótár és kom m entár sorozat elkészítése lenne. M indez azonban csak az erők koncentrálásával érhető el. Csak remélni lehet, hogy lesz olyan valaki aki ennek koordinálását és irányítását m agára vállalja.

Ez a pár sor nem elsősorban tudom ányos céllal ké­ szült, inkább csak helyzetfelmérés és első számbavétel kívánt lenni. A kit az elméleti tudom ányos rész érdekel, nyilván megtalálja az idevágó herm eneütikákban és gya­ korlati teológiai kézikönyvekben. A bban a reményben próbáltam egy-két dolgot elmondani, hogy lesznek olya­ nok, akik az együttm unkálkodást és együttgondolkozást ezen a téren is vállalják. Amennyiben így lesz, a fenti gondolatok nem voltak hiábavalók. Bizonyosan vannak akik ezután úgy gondolkoznak, nemigen tudtak meg semmi újat. Vigasztalódjanak: m a­ ga a baj sem újkeletű. Bizonyságul hadd fejezzem be Méliusz Juhász Péter jó pár évvel ezelőtt elhangzott ke­ serves de igaz kifakadásával: Barátom , ha nem ismersz hébert és görögöt honnan tudod melyik (fordítás) az igazi?! M arjovszky Tibor

VILÁGSZEMLE

Az emberi jogokról Negyven évvel ezelőtt, 1948. december 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete „Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata” című dokum entum ot. A világszervezet egyúttal arról is határozott, hogy a tagországok évről évre emlékezzenek meg erről a napról. Így lett december 10-e az emberi jogok „ünnepe” . Az egyházak kezdettől fogva figyelemmel kísérték az emberi jogok ügyét. Erre tanításuk is indítást ad, am ikor az ember felé fordulnak és szolgálni akarnak az ember javára és előmenetelére. Az em lített ENSZ deklaráció fogalmazásánál és elfogadásánál jelen volt az Egyházak Világtanácsa nemzetközi ügyekkel foglalkozó osztályá­ nak akkori igazgatója, Frederik N olde is. Az emberi jogok témája nagy szerepet játszott az Egyházak Világta­ nácsa, a Keresztyén Békekonferencia, és az egyházi világszervezetek napirendjén. A II. Vatikáni Zsinat is foglal­ kozott ezzel a témával, s nevezetes dokum entum ot alko­ tott. A világ vallásai 1977-es moszkvai konferenciája pedig kiszélesítette az érdeklődést a földkerekség minden vallása számára. Az emberi együttélés különféle viszonyai között min­ dig ki kellett alakítania az egyháznak a maga életstílusát. A társadalm i és a történelmi helyzet minden időben fel­ ad ato t jelentett az egyház szám ára. Az egyház és a teoló­ gia élenjárói felismerték a történelm i követelményeket, s indítást adtak arra, hogyan találhatja meg helyét az egy­ ház az adott történelmi viszonyok között.

A történelem folyam án A feudális társadalom viszonyai között m erült fel lege­ lőször az a követelés, hogy az uralkodók önkényével szemben védelmük legyen a nemesi osztály tagjainak. 374

Jogaikat írásba foglalták, s a királlyal is elfogadtatták. Ez azonban csak a nemességre és a főpapságra vonatko­ zott, és semmi jogot sem biztosított a lakosság legna­ gyobb részének, a polgároknak, kézműveseknek, jo b b á­ gyoknak. Így jö tt létre például az angol „M agna C harta” 1215-ben, vagy a m agyar Arany Bulla 1222-ben. A feu­ dális társadalm akban az egyház és a teológia egyik fenn­ tartó pillére volt a feudalizmusnak, császárságoknak, királyságoknak, fejedelemségeknek. Osztozott a h ata­ lom ban, szerves része volt a feudalizmusnak. Ennek m a­ radványai m a is m egtalálhatók az európai királyságok­ ban (Anglia, H ollandia, Svédország, D ánia, Norvégia). Itt még ma is sok vonás m egm aradt a feudális gyökerű államegyházi rendszerekből. A felemelkedő polgárság először az amerikai függet­ lenségi nyilatkozatban (1776) emelte ki jogait, majd a francia forradalom 1791-ben részletesebben deklarálta az emberi és polgári jogokat. A 19. században sok polgári berendezkedésű állam ennek nyom án körvonalazta al­ kotm ányában az emberjogokat. A jog szükségképpen összefügg az állammal, az embernek mindig m int a politi­ kai társadalom és az állam tagjának van joga. A 19. és a 20. század kapitalista államai a m agántulajdon védel­ mére tették a hangsúlyt, vagyis annak az álam nak a szerkezetéhez voltak hűek, ahhoz szabták az állam polgá­ ri jogok m eghatározását is. A kapitalizm usban is szoros az egyház és a teológia kapcsolata a politikával. Az európai kapitalista társadal­ m akban azok politikájával szorosan összekapcsolódik a teológia és az egyház. A közöttük levő kölcsönhatás egyik jellemzője például, hogy kötelező egyházi adó van az N SZK -ban, A usztriában, Finnországban stb. Az egy­ ház és teológia itt alkotó része a kapitalista államnak, társadalom nak, egyházi nyelven a „világnak” . M aga is

a kapitalizm us élvezője és védelmezője. Ezért az emberi jogok biztosításában is a m agánérdekek érvényesítése mellé áll, m ert ez felel meg a m agántulajdoni rendszer biztosításának. M agyarországon is ezek a társadalm i és állami törvé­ nyek érvényesültek. A törvények elsősorban a nagybir­ tok és nagytőke érdekeit képviselték, az egész jogi rend­ szer és az államgépezet erre volt beállítva. Ennek egyházi vetülete az volt, hogy az óriás vagyonnal rendelkező róm ai katolikus egyház hosszú évszázadokon át „uralko­ dó egyház” jelleggel m űködött, s ezért az emberjogok tekintetében vallásszabadságról hosszú időn át nem lehe­ tett szó M agyarországon. A protestáns egyházak szám á­ ra csak az 1848. 20. tc. biztosította a vallásszabadságot. De köztudom ású volt, hogy a szabadegyházak elnyo­ m ott helyzetben voltak egészen a felszabadulásig. Szintén közismertek a zsidókat sújtó egykori kegyetlen törvé­ nyek. Ez tehát azt jelentette, hogy a vallásegyenlőség nem volt biztosítva, hanem a hátrányos felekezeti m egkülön­ böztetés, diszkrimináció érvényesült egészen a felszaba­ dulásig. Közjogilag az országot fenntartó nép ezer éven át ki volt rekesztve a jogból és vele együtt az emberi jogokból. Az állam alkotó István királynak a l l . század­ ban kelt, s a m aga korában haladó törvénykönyvei, ame­ lyek a megszerveződő fiatal feudális állam védelmét szol­ gálták, csak a feudális hatalm on levők érdekeit védték. A 13. században kelt „A rany Bulla” csak a nemesek előjogait és kiváltságait foglalta össze. W erbőczinek a 16. században m egalkotott hírhedt „H árm askönyve”, a m a­ gyar feudális jog összefoglalása, a jobbágy-parasztok röghöz kötését és kizsákm ányolását, a nép elnyomását szolgálta századokon át. Az 1848—49-es szabadságharc leverése u tán 1867-ben létrejött, de nem kodifikált „kie­ gyezés” jelentette a m agyar uralkodó osztályok megegye­ zését a H absburg dinasztiával. Ez a nemzeti függetlenség feladását jelentette.

A z alapvető emberi jogok Az alapvető emberi jogok a tételes nemzetközi jogba a m ásodik világháború után kerültek be, egyrészt az ENSZ A lapokm ánya útján, m ásrészt regionális jelleggel, ugyanis a békeszerződések tartalm aztak az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségeket, de ezek csak a legyőzött országokra vonatkoztak. Így pl. az 1947. évi magyar békeszerződés 2. cikke kim ondja: „M a­ gyarország minden szükséges intézkedést megtesz az iránt, hogy a m agyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási kü­ lönbség nélkül az emberi jogok és az alapvető szabadsá­ gok élvezetét, beleértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvá­ nítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.” A békeszerződések rendelkezései nagyon is indokoltak voltak, hiszen elsősorban a volt tengelyhatalm ak és szövetsége­ seik terem tettek egyenlőtlen helyzetet az állam polgárok között, mindamellett kívánatos volt, hogy az emberi jo ­ gok kérdésében egyetemes érvényű nemzetközi jogszabá­ lyok jöjjenek létre. Az 1945-ben aláírt EN SZ A lapok­ mány az alapvető emberi jogokra több helyen hivatko­ zik, így pl. a bevezetés megfogalmazása szerint „újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi szemé­ lyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valam int a

nagy és kis nemzetek egyenjogúsága m ellett.” Az emberi jogok és szabadságok tételes felsorolásával azonban m a­ ga az A lapokm ány nem foglalkozik. Az ENSZ Közgyűlése az alapvető emberi jogok pon­ tos m eghatározása és részletes szabályozása céljából 1946-ban létrehozta az Emberi Jogok Bizottságát. A bi­ zottságnak azt a feladatot adta, hogy dolgozzon ki nem­ zetközi szerződés-tervezetet, amelynek első része a jogok felsorolása, m ásodik része az erre irányuló állami kötele­ zettségek rögzítése, harm adik része pedig a végrehajtás szabályozása lett volna. Az első rész, az Emberi Jogok Egyetemes N yilatkozata 1948-ban elkészült, és azt a Közgyűlés december 10-én ellenszavazat nélkül el is fo­ gadta. A deklaráció azonban csupán közgyűlési h atáro ­ zat m aradt, m int ilyen nem nemzetközi jogszabály és nem kötelező jellegű. A szocialista állam ok delegációi aktívan részt vettek a deklaráció kidolgozásában, de nem sikerült elérniük, hogy a deklaráció a nemzetek önrendelkezési jogával is foglalkozzék, kifogásolták továbbá, hogy nem tartalm azza az emberi jogok érvényesülésének biztosíté­ kait sem. A deklaráció később sem vált nemzetközi egyezménnyé, jelentősége azonban mégis igen nagy, mi­ után egyrészt az A lapokm ány kiegészítőjeként fogható fel, és m int az emberi jogok első részletes nemzetközi jogi leírása a későbbi kodifikációnak is alapjául szolgált. A deklaráció által kinyilvánított alapvető emberi jogo­ kat három csoportba lehet sorolni: Az alapvető szabadságjogok. Ide tartoznak az élethez, a személyes szabadsághoz, a személyi biztonsághoz való jog. Senkit sem lehet kínvallatásnak, vagy kegyetlen, embertelen büntetésnek alávetni. M indenkinek joga van az állampolgársághoz, a házassághoz, a tulajdonhoz, ahhoz, hogy családja legyen. A törvény előtt mindenki egyenlő, és m indenkit ártatlannak kell vélelmezni m ind­ addig, amíg bűnösségét nyilvánosan lefolytatott perben a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett törvényesen meg nem állapítják. Senkit sem szabad elítél­ ni olyan cselekményért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt bünte­ tendő cselekmény. Deklarálja az egyezmény továbbá a vallás, a gondolat szabadságát, a levéltitok védelmét, a lakóhely m egválasztásának szabadságát. A szociális biztonsághoz való jogok. Ezek közül leg­ fontosabb a m unkához és a m unka szabad megválasztá­ sához való jog. Az egyénnek joga van továbbá, hogy egyenlő m unkáért egyenlő bért kapjon, joga van a pihe­ néshez, a szabad időhöz, a m unka időtartam ának ésszerű korlátozásához, valam int az időszakonkénti fizetett sza­ badsághoz. A deklaráció szerint minden személynek joga van a saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalm as életszínvonalhoz, valamint a munkanélküliség, betegség vagy öregség esetére szóló biztosításához. M inden személynek joga van m ásokkal együtt szakszervezet alakításához, ingyenes és kötelező oktatáshoz. Mindezek a szociális és kulturális jogok, amelyek az egyént a deklaráció alapján megilletik, a társadalom gazdasági fejlettségétől függenek, megvalósí­ tásuk ennél fogva nem jogkérdés, hanem a tényleges lehetőség problémája. Az emberi jogok harm adik csoportját a politikai jogok jelentik. Ide a következő jogok tartoznak: minden sze­ mélynek joga van hazája közügyeinek az igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez. M indenkinek joga van saját h a­ 375

zájáb an közszolgálati állásokban való alkalm aztatásá­ hoz, valam int az egyenlő és titkos választójoghoz. A deklaráció nem nemzetközi egyezmény, de azért többet jelent erkölcsi kódexnél, m iután tartalm ilag sorol­ ja fel azokat az emberi jogokat, amelyeket az ENSZ A lapokm ánya biztosítani kíván. K onkrét nemzetközi jo ­ gi kötelezettségek csak nemzetközi jogszabályból hárul­ hatnak az állam okra, ennélfogva a deklaráció alapján az EN SZ Közgyűlése 1952-ben határo zato t hozott két egyezmény létrehozására, amelyek közül az egyik a pol­ gári szabadságjogokat és a politikai jogokat foglalja m a­ gába, a másik egyezmény pedig a gazdasági, szociális és kulturális jogokat. A Közgyűlés azért helyezkedett arra az álláspontra, hogy az alapvető emberi jogokat két egyezményben rögzítse, m ert úgy látta, hogy a gazdasági jogok tekintetében nehezebb lesz a megegyezés, viszont az lenne kívánatos, hogy minél több állam részese legyen ezeknek az egyezményeknek. M iután az egyezménytervezetek elkészültek és azokat a Közgyűlés 105 szavazattal ellenszavazat nélkül elfo­ gadta, 1966. december 16-án New Y orkban sor került a két egyezmény aláírására is. A két egyezményt a szocia­ lista állam ok is aláírták és közülük többen — így pl. M agyarország és a Szovjetunió — m ár ratifikálták is. Az egyezmények hatályba lépése 3 hónappal a harm incötö­ dik ratifikációs vagy csatlakozási okm ánynak az ENSZ főtitkáránál történt letétele után fog m egtörténni. Az egyik egyezmény címe: A Gazdasági, Szociális és K ultu­ rális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. Az egyezségokm ány rögzíti a nemzetek és népek önrendelkezési jo ­ gát, amelynek értelmében azok szabadon határozzák meg politikai státusukat, gazdasági, szociális és kulturá­ lis fejlődésüket. M inden állam szabadon rendelkezik ter­ mészeti kincseivel. Az egyezmény m ásodik része tartal­ mazza azokat a gazdasági természetű jogokat, melyeket előzőleg m ár az emberi jogok deklarációja is felsorolt. Az egyezmény végrehajtásával kapcsolatosan az abban ré­ szes állam ok kötelezik m agukat arra, hogy jelentéseket adnak azokról az intézkedésekről, melyeket az egyez­ ményben foglalt jogok biztosítása érdekében foganatosí­ tottak. A jelentéseket az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa fogja megtárgyalni. A m ásik egyezségokmány címe: A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. Elsőnek ez is a nemzetek önrendelkezési jogát biztosítja, majd taxatíve felsorolja az alapvető szabadságjogokat az 1948. évi dek­ larációnak megfelelően. Új rendelkezésnek a háborús propaganda tilalma tekinthető. K ülön rendelkezések vannak a család és a házasság védelmére is.

Teológiai szempontok K risztusban Isten közösséget vállalt az emberrel és igazságot tulajdonított neki, amennyiben kegyelemből élettel ajándékozta meg és m indazzal, ami az élethez tartozik. A K risztusban nekünk ajándékozott élet, amelyre az Ő megigazítása révén paradox m ódon jogot tartunk, nemcsak az öröklétet, az örök üdvösséget jelen­ ti, hanem — miként Isten testtélétele bizonyítja — jogot a teljes életre, a földi jólétre is ebben a világban. Az üdvösséget, amelyre Krisztus áldozata jogosít fel ben­ nünket, nem lehet elnyerni a földi jólétért vívott küzde­ lemben való részvétel nélkül. A megigazulás bibliai fogal­ 376

ma a közösségre vonatkoztatva értendő, mivel a hang­ súlyt az embernek más emberekért való társadalm i fele­ lősségére teszi. K risztusban Isten az élet és béke szövetségét kötötte meg ezzel a bűnös emberiséggel. H a elfogadjuk Isten igazságát, amely nem ítélt el bennünket, hanem a legmé­ lyebb szolidaritással valóban elfogadott m inket, nem te­ hetünk mást, m int hogy mi is síkra szállunk az embere­ kért, akiket Isten szeret, hogy hozzásegítsük őket az igazságossághoz, a teljes életre való joghoz. Tám ogat­ nunk kell m indazt, ami lehetővé teszi, védelmezi, kibon­ takoztatja és meggazdagítja az életet, azaz a békét, a társadalm i igazságosságot, az emberi jogokat. Az emberi jogok elsősorban minden embernek az élethez való jogát jelentik. Krisztusban elnyert szabadságunk elsőrendűen elköte­ lezettség, m ások szolgálatára. Isten ígérete az Ő reánk való igénye. Ezért tudjuk, hogy a jogok mindenek előtt elköteleznek bennünket, hogy az egyén joga kötelezettsé­ get jelent a közösséggel szemben, hogy m ások jogai kor­ látozzák az egyén jogait, s hogy az egyéni jogokat csak a közösség jogai teszik lehetővé. Az Ószövetségből tanultuk meg, hogy az egyén és a közösség nem ellentétes fogalmak, hanem kölcsönösen egymásra vannak utalva. Az egyén nem vész el a közös­ ségben, hanem ott talál önm agára. Az emberi jogok tehát nem csupán egyéni szabadságjogokként értelmezendők, hanem a csoportok és közösségek jogai és kötelezettsége­ iként. Olyan átfogó szolidaritásra kell törekedni, amely­ ben nem csupán az egész közösség hordozza az egyént, hanem az egyén is felelős az egész közösségért. Az emberi jogok, amelyeknek alapja a mi szemünkben végső fokon Istennek az emberiséggel Krisztusban kötött szövetségében van, szám unkra elsősorban nem önigazu­ lást jelentenek, hanem elkötelezettséget, lehetőséget a szenvedő emberekkel szolidáris szolgálatra. Az elnyo­ m ottak szenvedéseinek joguk van a mi szolidaritásunkra, joguk van ellenállásra olyan rendszerekkel szemben, amelyek lehetővé teszik embernek ember által történő elnyomását, illetve amelyek emberek millióit ítélik margi­ nális létre. Isten az ő szövetségében minden em bert teljes életre hív. Az emberi jogok nemcsak az egyes emberek egymás­ hoz való viszonyában szolgáltatnak kritérium ot, hanem a milliók marginális létéhez is. A liberális emberi jogokat, amelyek egy konkrét törté­ nelmi időszakban keletkeztek, gyakran tekintették ke­ resztyén ihletésű isteni jogoknak. Elérkezett az ideje, hogy rám utassunk az emberi jogok ilyen felfogásának történelmi hátterére, a felvilágosodott liberalizmustól va­ ló lelki-szellemi függőségére és bebizonyítsuk, mennyire hamis azonosításuk a bibliai kijelentéssel. Az emberi jogok minden felfogása a történelmi fejlő­ dés következménye; emberi kísérletet jelentenek arra, hogy a terem tő Isten igazságára emberi, tehát mindig helyesbíthető választ adjanak. Elfogadhatatlannak tartjuk az emberi jogok abszolút értelmezését, mint az egyén metafizikai jogait tekintet nélkül a történelmi helyzetre, vagy azt, hogy indokolásuk az ember istenképűségében, illetve az egyszeri teremtés­ ben keresendő. Az emberi jogoknak ezt a metafizikai, individualista felfogását, amely egyes helyeken még ma is m egtalálható, alkalm azták minden történelmi helyzet­ re s ennek során történelmietlenül egy polgári utópiát

propagáltak, mégpedig gyakran prófétai cselekedetként. Az emberi jogokat az eszkatologikus események és Isten szakadatlan terem tő m unkája keretében kell szemlélni. Így végezhető a társadalom ban az a prófétai szolgálat, amelyre mi, keresztyének hivatottak vagyunk, és így egé­ szíthető ki az emberi jogok liberális felfogása, amely nem kísérelte meg e jogoknak m inden emberre való érvényesí­ tését. Az emberi jogoknak teológiai jellegük van, azaz egyes jogok érvényesítését korlátozza az emberhez méltó élet megvalósításának egyetemes célkitűzése. Az emberek szabad mozgása új függőségbe hozhatja például a ván­ dorm unkásokat. A vallásszabadság alapvető jogának, m int minden alapvető jognak, a m ásik em ber szabadsága szab határt. A vallásszabadság nem veszélyeztetheti a békét a társa­ dalom ban és a népek között. Ugyanígy kell az egyének szabad véleménynyilvánítási jogát alárendelni egy csoport, vagy egy nép véleménysza­ badságának. Ahol egy jog kinyilvánítása eltéveszti a kí­ vánt célt, o tt az emberi jogok teológiai jellegét hagyják figyelmen kívül. Az emberi jogok célja minden ember szabad kibontakozásának biztosítása. H a azonban az emberi jogok nevében olyan külső rendet építenek ki, amely a valóságban elnyomja a nagy tömegeket, akkor eltévesztették a tulajdonképpeni célt. A keresztyéneknek például kötelességük megkérdezni, hogy erkölcsileg iga­ zolható-e az az emberi ár, am it számos országban fizet­ nek a gazdasági fejlesztésért, hogy vajon az anyagi fej­ lesztés igazságosan osztódik-e el, hogy a fejlesztés szociá­ lis tájékozódású-e. Az emberi jogok nem öncélúak, hanem azt az irányt m utatják meg nekünk, amelyben kell az emberiségnek a béke és igazságosság felé haladnia; eszközök arra, hogy az emberek teljesebb és gazdagabb életet élhessenek. A cél maga az élet. Ehhez viszonyítva kell megítélni az emberi jogokat is. A harm adik világ számos országában a „puszta éle­ tért” kell küzdeni, azokért az elemi emberi jogokért, amelyek az emberiség többsége szám ára még nincsenek biztosítva, úgyhogy ez az egész világ békéjét fenyegeti. M ás területeken az emberek elemi szükségletei m ár biztosítva vannak, itt tehát a polgári jogoknak az új struktúrák szintjén való kibontakoztatásáról van szó, am it nem lehet átvenni a liberális dem okráciától. M egint m ás helyzetzekben (Chile, Dél-K orea) az em­ berijogok liberális felfogásának csődjét ürügyül használ­ ják fel alapvető politikai jogok felfüggesztéséhez. Különbséget kell tenni az egyes helyzetek között, s azt is fel kell ismerni, hogy az együttélésen belül hol jelentke­ zik osztályharc. Az emberi jogok megsértése m iatt szen­ vedőkkel való szolidaritás korántsem propagandafogás. Az emberi jogok kérdését nem lenne szabad propaganda célokra felhasználni. Az úgynevezett politikai emberi jogok meg a gazdasá­ gi, társadalm i és kulturális jogok elválaszthatatlanul ösz­ szefüggnek. Az ENSZ két külön konvenciójában való lefektetésük nem a közöttük levő összefüggés tagadása, hanem abból a célból jö tt létre, hogy végrehajtsák a polgári emberi jogok kiegészítését a társadalm i és gazda­ sági emberi jogokkal, amelyek „fejlődési jogok”-nak is nevezhetők. A társadalm i igazságosság szolgálatában az emberi jogok kérdését vizsgálva meg kell állapítani el­ sőbbségi sorrendjüket. Ennek során a társadalm i és gaz­

dasági emberi jogokat nem lehet szembeállítani az „egyé­ ni” politikai jogokkal. M indnyájan egyéni, illetve közös­ ségi emberi jogok, amelyek vagy a politikai, vagy a társa­ dalmi, vagy a gazdasági érdekek körébe tartoznak. A helyes elsőbbségi sorrend felállítására azért van szükség, mivel minden embernek joga van arra, hogy biztosítva és megvalósítva lássa az emberi létnek azokat az alapvető jogait, amelyek a másodlagos politikai jogok megvalósításának és élvezetének feltételét alkotják. Az ugyanis, aki tanulatlan, éhezik, vagy lakás és m unka híján szűkölködik, az nem élhet, vagy nem teljesen élhet a polgári emberi jogokkal. Az egyéni emberi jogokat összhangba kell hozni a csoportok, társadalm ak és népek emberi jogaival. Ez az összhangbahozatal nemcsak a harm adik világ lakosaira érvényes, hanem minden emberre, akiket szegénységük, műveltségük vagy erőforrásaik hiánya megakadályoz ab ­ ban, hogy személyiségük szabad kibontakoztatásához valóságos lehetőséget nyerjenek. Az úgynevezett polgári emberi jogokat, akárcsak a társadalm i és gazdasági jogo­ kat, meg kell adni minden egyénnek, minden nemzetnek, vagy bármilyen közösségnek, amely közös és jogos érde­ keket képvisel. A keresztyének, akik a Krisztusban nyert megigazulás­ ból indulnak ki, elsősorban nem jogaik után kérdezős­ ködnek, hanem feladataik és kötelességeik felől, am e­ lyekkel Isten meg nem érdemelt megigazításáért érzett hálájukat és a világgal vállalt szolidaritásukat bizonyít­ hatják. A keresztyén ember szolgálatra és szeretetre köte­ lezettnek érzi m agát a világ iránt. Ez az oka a minden elnyom ott és megkülönböztetést szenvedő ember emberi jogaiért vívott harcban való részvételének. Az emberi jogok társadalm i elkötelezése, amelyet az igazságosság bibliai fogalma, Istennek az emberrel kötött szövetsége és a testté léteiben az emberiséggel vállalt szolidaritása világít meg, a keresztyéneket szolidaritásra szólítja fel minden emberrel, különösen azokkal, akiknek erre szük­ ségük van, és arra, hogy m indazt, amivel rendelkezik, felebarátja szolgálatába állítsa. A m ikor a keresztyének ilyen m agatartást tám ogatnak a gyülekezetekben és a közvéleményben, az emberi jogok mélyebb és szélesebb körű megvalósításához terem tik meg az előfeltételeket.

A nemzeti kisebbségek Az emberi jogok igen széles területet jelentenek. Mesz­ szire vezetne, ha elővennénk a részletkérdéseket. M inde­ gyik külön feldolgozást érdemelne. Ezért itt és m ost csak az egyik területre koncentrálunk, s ez az állam területen élő nemzeti kisebbségek helyzetének védelme. M ost ez a legaktuálisabb tém a az emberi jogok területéről. Az egy­ házak érdeklődése és felelősségtudata is ide irányul, am i­ kor a hozzánk m enekültek megsegítéséről van szó. A kisebbségre vonatkozó nemzetközi jogszabályok le­ gelőször a vallási kisebbségekre vonatkozólag jelentek meg, m iután kezdetben a vallási ellentétek voltak a legé­ lesebbek; a nemzetiségi és a faji különbségek csak később kerültek előtérbe. Legnagyobb szerepe a kisebbségi jognak az első világ­ háborút követő időszakban lett, ami azzal m agyarázha­ tó, hogy a háborút befejező békeszerződésekkel létreho­ zott területváltozások egy sor állam ban jelentős nemzeti kisebbségek kialakulását eredményezték. A kisebbségi 377

jog forrásai a háborút befejező békeszerződések és a területükben m egnövekedett állam oknak a szövetséges és társult hatalm akkal k ö tö tt „kisebbségi szerződései” voltak. A kisebbségi jog általában a többséggel egyenlő jogál­ lást biztosított a kisebbségnek. Így biztosította a kisebb­ ség szám ára a vallás szabad gyakorlásának jogát, a ki­ sebbséghez tartozók szabadon használhatták anyanyel­ vü ket, biztosított volt az anyanyelven való tanulás lehe­ tősége. A m ásodik világháborút követő időszak legfontosabb nemzetközi okm ánya, az ENSZ A lapokm ánya nem ta r­ talm az rendelkezéseket a kisebbségekre vonatkozóan, m ert az az álláspont alakult ki, hogy az alapvető emberi jogoknak egyetemes jellegű szabályozása és védelme szükségtelenné teszi a kisebbségi jog intézményét, m iután ezek a jogok m indenkit, így a kisebbséghez tartozókat is megilletik. A zonban a Polgári és Politikai Jogok Nemzet­ közi Egyezségokmánya, amelyet az ENSZ közgyűlése 1966. december 16-án New Y orkban egyhangúlag elfo­ gadott, s ezt az egyezményt a szocialista állam ok aláír­ ták, a 27. cikkben kim ondja: „Olyan állam okban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbséghez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk m ás tagjaival együttesen saját kulturális életük legyen, hogy vallják és gyakorolják saját vallásukat, vagy hogy saját nyelvüket használják.” A nemzetközi rendezés sem teszi szükségtelenné a kisebb­ ség helyzetének az állam on belüli szabályozását. Ilyen részletes rendelkezéseket találunk olyan szocialista álla­ m ok alkotm ányában, amelynek területén jelentékeny számú kisebbség található. 1975-ben az európai államok, valam int az A m erikai Egyesült Állam ok és K anada kép­ viselőinek aláírásával elfogadott Helsinki D okum entu­ m ok különösen a „harm adik k osárban” szereplő elvek­ kel összefüggésben hangsúlyozták az emberi jogokat s köztük a nemzeti kisebbségek jogait is. M agyarországon az 1949. évi A lkotm ányunk még a felszabadulás vívm ányainak jegyében „szabadságjogok­ ról” szól, amelyek hazánk polgárait és a területünkön tartózkodó külföldit, tehát m inden embert megilletnek. E szabadságjogok közé tartoznak: a gazdasági, szociális, kulturális jogok, a törvény előtti egyenlőség, a nők és férfiak egyenjogúsága, a fiatalok jogai, a lelkiismereti szabadság, a vallásszabadság, a szólásszabadság, a sze­ mélyi szabadság, a sérthetetlenség, a levéltitok és a m a­ gánlakás tiszteletben tartása. Ezek megegyeznek azzal, am it az EN SZ közgyűlése az emberi jogok egyetemes nyilatkozataként 1948. december 10-én kim ondott. „A M agyar N épköztársaság tiszteletben tartja az emberi jo g o k at” — hangzik az 1972. évi m ódosított A lkotm á­ nyunk szövege. Állam unk dem okratikus rendjét fejezik ki az emberi jogok. U gyanakkor az alkotm ányos szabá­ lyozás megfelel a nemzetközi igényeknek is. A lkotm ányunk egyik fontos vonása az állampolgári egyenlőség. A lkotm ányunk m agában foglalja az emberi jogok tiszteletben tartását. A jogoknak a társadalom érdekeivel összhangban való gyakorlását, a jogok és a kötelességek elválaszthatatlanságát, a közügyekben való részvétel biztosítását. Kiterjeszti az egész társadalom ra, állam polgári joggá teszi a szocialista társadalom érdekeit szolgáló egyesülési jogot. A pihenéshez, az élet, a testi épség és az egészség védelméhez, a társadalom biztosítás­

378

hoz, a művelődéshez való jogot. Bizonyos állampolgári jogok jelentőségét kiemeli, így hangsúlyt kap a m unká­ hoz való jog, a házasság és a család intézményének védel­ me, a neveléssel és az ifjúsággal kapcsolatos célkitűzések. M agyarország az erre illetékes nemzetközi fórum okon rendre kifejezte: elsőrendű fontosságot tulajdonit az em­ beri jogok érvényesülésének és az egész emberiség elleni jogsértések felszámolásának. Ezért is üdvözölte a Szovje­ tuniónak azt az ellentáborban nem kis meglepetéssel fogadott indítványát, hogy — a helsinki folyam at része­ ként — szívesen lenne házigazdája M oszkvában egy, az emberi jogokkal foglalkozó összeurópai találkozónak. H azánk képviselői minden lehetséges és értelmes fóru­ m on az emberiesség legmagasabb fokán képviselik a nemzeti kisebbségek ügyét. A magyarországi nemzetisé­ gek helyzetét nemegyszer példaként állítják nemzetközi fórum okon a helsinki folyam atban részt vevő többi ál­ lam elé. A nemzeti kisebbségek, a nemzetiségek kérdése egyet­ len országnak sem kizárólagos belügye. A magyarság, amelynek országunk határain kívül élő része Európában a legnagyobb létszámú nemzeti kisebbséget alkotja, érzé­ kenyen reagál a negatív jelenségekre. A m agyar közvéle­ mény nem közöm bös a kisebbségi létet veszélybe sodró, egy múlt eltüntetésére, egy nyelv és egy kultúra korláto­ zására irányuló törekvésekkel szemben. A nemzeti ki­ sebbségek kérdése nem területi vagy határkérdés, de a rom ániai nemzetiségeket érintő intézkedések és tervek különösen ellentétesek a helsinki záróokm ány szellemé­ vel és betűjével. Melyek ezek? Ilyenek: a felsőoktatás elsorvasztása, az anyanyelvű iskoláztatás ellehetetlenítése, a nemzetiségi sajtót károsí­ tó rendelkezések egymásutánja, a kolozsvári és a m aros­ vásárhelyi m agyar rádió felszámolása, a televízió magyar adásának megszüntetése, a m agyar színházak rom án tár­ sulatokkal való háziasítása, a könyvekre, gondolatokra és emberekre kiszabott tiltó jegyzékek, a turizmus, az emberi kapcsolatok szabad alakulásának akadályozása, a M agyarországgal való kulturális együttműködés végle­ tekig vitt korlátozása, a helység- és személynevek rom á­ nosítása, a gazdasági változásokkal, ipartelepítésekkel, m odernizálással indokolt lakossági arányváltoztatások, ki- és betelepítések, közigazgatási átszervezésekkel meg­ bontott földrajzi, etnikai egységek szétszórása, az orszá­ gunkat egyre sértőbb hangú vádaskodások. A menekül­ tügy még azokat is váratlanul érte, akik jól ismerték a rom ániai viszonyokat. Ilyen exodusra nem volt példa a szocializmus történetében. A m ostani tömeges áttelepülés nem oldja meg a m a­ gyar nemzetiség kérdését Rom ániában. O tt kell biztosíta­ ni a nemzetiségek jogát, ahol laknak. Nemcsak mint egyéneknek, hanem mint a közösség tagjainak is, politi­ kai, gazdasági és kulturális jogokkal kell rendelkezniük, emberhez méltó feltételek között. A magyarországi egy­ házak és a m agyar társadalom segítő kezet nyújtott és nyújt bajba ju to tt testvéreinknek, erre hitükből fakadó emberszeretetük ösztönzi őket. Az ENSZ 40 évvel ezelőtt létrejött deklarációja és a sok-sok utána következő lépés m utatja, hogy mennyire küzdő terület az emberi jogok témája. Sőt egészen napja­ inkig nyúló aktualitássá vált. A téma nincs lezárva és nem is lehet záróm ondattal elintézni. O ttlyk Ernő

A Bibliatársulatok Világszövetsége budapesti Nagygyűlése (1988. szeptember 14— 21.) „Isten Igéje: mindenki reménye” — jelm ondatot vá­ 2 évenként esedékes Bibliákat a M agyar Bibliatanács tagegyházainak, lasztották a Bibliatársulatok Világszövetsége budapesti A vendégek nagy része, mintegy 170-en, 18-án, vasár­ nagygyűlésének m ottójául. Hogy m iért éppen ezt? M ert a világ problém áira, gondjaira az egyetlen megoldás Is­ nap gyülekezeteket látogattak meg (90-et), prédikáltak, ten Igéje lehet — jelentette ki dr. Ulrich Fick, a szervezet illetve üdvözleteket adtak át. leköszönő főtitkára. H a pedig a világ gondjaira a Szentí­ A Világszervezet külön hangsúlyozza, hogy fontosnak rás — illetve az abban foglaltak — a megoldás, akkor tartja: m indenütt könnyen hozzá lehessen férni a Bibliá­ nem lehet más célja a Világszövetségnek, m inthogy meg­ hoz. E célt szolgálta most M agyarországon a Világszer­ találja azokat a form ákat, hogy miként lehetne lefordíta­ vezet: 1 700 000 forintos adom ányával lehetővé tette egy ni minden nyelvre, m iként állítható elő a leggyorsabban, félárú Biblia-akciót, amelynek keretében a nagygyűlés legpraktikusabban mindenki szám ára elérhető áron, s ideje alatt négyféle Biblia-típusból (Zsebméretű Károli miként ju tta th a tó el a világ minden zugába. M iként ju t­ Biblia, Angol—m agyar Újszövetség, Gyermek Biblia, hatnak hozzá azok, akiknek nincs — legalábbis akkora Ú jfordítású Újszövetség) több m int 23 000 talált gazdá­ mennyiségben és olyan nyelvezeten, m int am ekkorában ra. és amilyenen arra szükség volna — vagyis a szocialista A Világszervezetre váró egyik legfontosabb feladat a országokban és a fejlődő világban élők, valam int a fiata­ Föld népességének 60%-át kitevő fiatalok Bibliával való ellátása. Az irántuk érzett felelősséget az is bizonyítja, lok. A nagygyűlés a szocialista országokban élők és a fiatalok Bibliával való ellátásának problém ájával foglal­ hogy a résztvevők behatóan foglalkoztak az ifjúság és a Biblia kapcsolatával. A mintegy 25 ifjúsági delegátus kozott behatóbban. (A harm adik világ kérdése a Világ(köztük a 4 magyar) lehetőséget kapott arra, hogy kifejt­ szövetség 1972-es. Addis Abeba-i nagygyűlésén került se a véleményét erről a kérdésről. Előbb egy színjátékot előtérbe.) A szervezett szocialista országok iránti fokozott figyel­ m utattak be, majd a négy régió egy-egy képviselője rövid mét jelzi a helyszín megválasztása is. Az, hogy E urópá­ beszédben kérte, hogy a küldöttek legyenek érzékenyek ban rendezték meg a találkozót, eleve ad o tt volt, hiszen az ifjúság eltérő igényeire, kapcsolják be őket a szervezet Amerika, Afrika, Ázsia után a mi kontinensünk követke­ m unkájába. A kérés meghallgatásra talált. Ezt bizonyítja zett. (Ausztrália a Világszövetség regionális felosztása a záródokum entum ban található, az ifjúságra vonatkozó szerint Ázsiához tartozik.) A szocialista országok iránt hosszabb szakasz tartalm a is. megnyilvánuló érdeklődés mellett nem utolsósorban sze­ A küldöttek az eddig említett tém ákon kívül m egvitat­ mélyes kapcsolatoknak köszönhető, hogy Norvégia, ták az előző nagygyűlés célkitűzéseinek végrehajtását, a Portugália, Ausztria előtt végül hazánk, pontosabban a közeljövő feladatait és az anyagi források kérdését. Érdekes színfoltja volt a nagygyűlésnek a különböző M agyar Bibliatanács meghívását fogadta el a szervezet. keresztyén hagyom ányokat képviselő egyházi vezetők A 105 országból érkezett 205 résztvevő tájékoztató ülésen hallgatta meg a K elet-Európából érkezett küldöt­ találkozója. A beszélgetésen Emilio Castro, az Egyházak tek beszámolóit arról, hogy hazájukban milyen a Biblia Világtanácsa főtitkára, M artini bíboros, m ilánói érsek, fordításának, előállításának, terjesztésének a lehetősége. Emilio A. Nunez, a K özép-Amerikai Evangéliumi Egy­ Az eredmények és a gondok természetesen nagyon kü­ ház képviselője, Pityirim m etropolita, az orosz O rtodox lönbözőek. Nemzeti bibliatársulat csak K elet-N ém etor­ Egyház kiadójának vezetője és dr. T óth K ároly püspök vett részt. szágban, Lengyelországban és M agyarországon van. A szervezet új elnökének dr. E duard Lohse nyugalm a­ Ami valamennyi érintett országban közös (az említette­ ken kívül Csehszlovákia, Jugoszlávia, Rom ánia, Szovje­ zott hannoveri püspököt választották. A főtitkár szemé­ tunió), az a Bibliatársulatok Világszövetségének anyagi lyéről m ár 1987 őszén döntöttek: dr. Cirilo A. Rigos tám ogatása (biblianyomó papír, nyom dagépek vagy ki­ fülöp-szigetekbeli lelkipásztor. A nagygyűlés krónikájához tartozik még a Biblia M ú­ nyom tatott Bibliák). A Biblia magyarországi szerepével a „m agyar est”-en zeum megnyitása. Az ünnepélyes alkalm on dr. Ulrich ismerkedtek a vendégek. A M agyar Bibliatanács m últjá­ Fick főtitkár, dr. Tóth Károly püspök és Villangó István, ról és jelenéről dr. Kocsis Elemér püspök, a nagygyűlés a Művelődési M inisztérium főosztályvezetője m ondott m agyar küldötte beszélt. A Bibliának a m agyar művelő­ beszédet. A kiállítás a Biblia kortörténetének egyes tárgyi déstörténetben betöltött szerepéről dr. Köpeczi Béla aka­ emlékeit és a különböző fordításokat, kiadásokat m utat­ démikus ta rto tt előadást. A M agyarországon m űködő ja be. * róm ai katolikus egyház és a Biblia kapcsolatáról röviden Gál Ferenc professzor számolt be. A m agyarországi fele­ Az alábbiakban a nagygyűlés záróistentiszteletén el­ kezeteket Lehel László evangélikus lelkész, az Ökumeni­ hangzott igehirdetést (dr. Ulrich Fick) és a nagygyűlés kus Tanács főtitkára m utatta be. Ezen az alkalm on adta át Agnes Béguin az Oliver Béguin Alapítvány kam ataiból állásfoglalását közöljük.

379

„K risztus növekedjék bennünk, ne m i!”

Dr. Ulrich Fick, a Bibliatársulatok Világszövetsége főtitkárának igehirdetése Nagygyűlésünk záróistentiszteletének Igéje (amely egyben a Bibliatársulatok Világszövetségénél végzett ak­ tív szolgálatom végét is jelzi) az, am it Keresztelő János m ondott a Názereti Jézusról; s mely írva található a Jn 3,30-ban: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” C supán hét szó mindez, barátaim , de m icsoda hatal­ mas m ondanivaló rejlik e m ondatban! Mi m indent kife­ jez, s talán mi m indent el is rejt? H a egy felvételi stúdió­ ban segédkeznénk egy kazetta vagy rádió program felvé­ telének összeállításában a János evangéliumából, vajon milyen tanácsot adnánk az előadónak e m ondat dekla­ m álásához? H a kiragadjuk e m ondatot összefüggéseiből, s azt kép­ zeljük, hogy különböző emberek m ondhatják ezt m aguk­ ról, úgy egész tarka képet alkothatnak ennek következ­ ményei, s ezt mindig az a m ód fejezi ki, ahogyan az illető e szavakat elmondta. Lehetne pl. egy keserű m ondat is ez; kifejezhetné egy atléta érzéseit, aki a verseny közepén érzi, hogy ezúttal egy fiatalabb, gyorsabban futó utoléri, elhagyja és meg­ veri őt. Elérve a célvonalat, a fényképészek a győztest vennék körül, az új sztárt, s az előző bajnok észrevétlenül hagyhatná el a terepet: „Ő lesz a fontosabb, engem pedig ham ar elfelejtenek.” Ez az érzés árnyékolhatja be egy politikus szívét, aki a választás éjszakáján döbben rá, hogy m ajd neki kell fölvennie a telefonkagylót, s a győz­ tesnek, ellenfelének gratulálnia kell. A Biblia jó képet fest arról, hogy mi történik az ilyen pillanatokban. Emlékez­ zünk Saulra, Izrael első királyára, aki látta a mellette felnövő fiatalembert, D ávidot, s gyűlölte őt fiatalságáért, sikereiért, képességeiért, azért, hogy Dávid a jöv ő t képvi­ selte. „A falhoz szegezem ő t!” Az a dárda, amelyet Saul D ávid felé hajított és a királyi szoba falába fúródott, az is m utatja azt a gyűlöletet, amelytől az a személy reszket, aki egy lépéssel lem arad a feltörekvő új m ögött. ( 1Sám 18,11.12) N em állíthatjuk, hogy Saul érzései teljesen idegenek lennének akár a Bibliatársulatok tagjaitól is. Nem köny­ nyű látni és elfogadni azokat a jeleket, amelyek azt m u­ tatják, hogy itt az ideje a távozásnak és a dolgok átadásá­ nak. A m ikor L ondon földalattiján utazom , mindig látom az ajtó melletti figyelmeztető felírást: „Az ajtó elé állás késedelmet okoz és veszélyes lehet” . H a erre gondolok, eszembe ju t, hány alkalom m al kerültek a Bibliatársula­ tok is késésbe, m ert valaki elállta az ajtót, és se ki nem szállt, se m ásokat nem engedett be. Ez pedig veszélyes lehet, veszélyes a földalattin utazóknak és a peronon állóknak egyaránt. H a el is vetjük Keresztelő János kijelentésének eme m agyarázatát, még akkor is hallhatunk kijelentésében valami szűkszavú, fatalista rezignációt. „Neki ke l l . .. nekem kell”: — semmit sem tehetek ez ügyben. M indket­ ten csupán figurák vagyunk a sors kezében, melyet nem értünk, mely egy játékot űz velünk, melynek részesei vagyunk — de szám unkra érthetetlen m arad. Törődj bele, Keresztelő János, az elkerülhetetlenbe, fogadd el sorsodat! P ótolható vagy, s ez újonnan jöv ő t is majd egykor pótolni fogja valaki; tehát hallgass és engedel­ meskedj — mindegy, m it érzel! 380

Elképzelhető, hogy Keresztelő János megállapítása egyfajta m egkönnyebbülést tükröz? N em kell tovább az Isten országa hirdetésének felelősségét hordozni, nem kell tovább egyedül lenni a pusztában, nem kell többé a tömeg közepében tanácsot osztogatni! Lehet, hogy e kijelentés által Keresztelő János lassan visszavonul? Itt azonban emlékezzünk arra, hogy e próféta (nem úgy, m int a mai prédikátor!) épp’ csak hogy elmúlt 30 éves, s csak kevéssel idősebb a fiatal N ázáreti ácsmesternél, akinek jövetelét kellett hirdetnie. S tudjuk azt is, hogy éppenséggel nem a névtelenségbe visszavonulva kellett Keresztelő Jánosnak Jézussal való találkozása után át­ mennie élete és szolgálata legfontosabb és legfájdalma­ sabb szakaszán : a bebörtönzés és kivégzés várt rá, annak a királynak a kezéből, akit Isten nevében kritizálni meré­ szelt. Tudjuk azt is, hogy Keresztelő János e kijelentésének értelmét csak akkor ragadhatjuk meg, ha egész beszédé­ nek a hangulatára figyelünk: Egész igehirdetésének zené­ je viszont az öröm öt sugározza. A vőlegény m egérkezett; a menyegző megkezdődött! Istennek népével és a világgal való története új fejezeté­ hez érkezett. A vőlegény barátja, aki előrement, hogy bejelentse a vőlegény érkeztét, örömmel telik el a vőle­ gény szava hallatára. Az öröm annak a bejelentésnek az alaphangneme, hogy Istennek legyen hála, Keresztelő János kisebb lehet, olyan m értékben, amennyire Krisztus fontossága nő. Íme tehát tanácsunk ahhoz, aki felvevő stúdióban ol­ vassa az Igét: e kijelentés öröm hír. Ez azonban szám unk­ ra is a Szentírás eme passzusának üzenete: örüljünk an­ nak, hogy Isten kevésbé fontossá tesz minket, hogy növe­ kedjék bennünk a Krisztus. Ebből az Igéből valami személyeset hallok, személye­ set nekem és neked; hallok azonban valami olyat is, ami túlmegy a személyes élet keretein, s arra a szolgálatra hív fel, amely mellett elköteleztük m agunkat valamennyien a Bibliatársulatokban, szerte e világon. A személyes üzenet igen egyszerű. Krisztus növekedjék bennünk, ne mi. Felejtsük el a fontoskodást, bizonyítan­ dó saját érdemeinket. Ne legyen se fellengzősség, se biro­ dalom alapítás, se hatalm i harc a m unkatársakkal, akik talán megfosztanak a rivaldafénytől, se féltékenység, se becsvágy, csak az a kívánság, hogy megismerjük Krisz­ tust és neki adjunk dicsőséget. Erre is van bibliai példánk, épp az ellenkezője Saul és Dávid esetének. Az 1K or 3. részben Pál apostol azt tárgyalja, hogy féltékenység és vita van a gyülekezetben, m ert Pál után megérkezett Apollós, s a gyülekezetben néhányan úgy vélik, hogy Apollós jo b b at hozott nekik, ill. Pál tanítása alapvetőbb volt — s így az a veszély áll elő, hogy az egyház két vagy több részre szakad. Vajon olajat öntött Pál a tűzre, hogy a tőle elszakadok is legalább megemlékezzenek róla? Nem, éppen ellenke­ zőleg: „H át kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szol­ gák, akik által hívőkké lettetek, és pedig a m int kinekkinek az Ú r adta. Én plántáltam , Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten” ( 1K or 3,5— 7). „Nekem kevésbé fontosnak kell

lennem, hogy Jézus növekedjék.” A m ikor Krisztus nö­ vekszik, akkor mi félreállhatunk: Krisztus legyen a köz­ pontban. A legtöbb, am it tehetünk: Ő t hirdetni — de nem helyettesíteni. A legmagasabb rang, am it elérhe­ tünk, az a szolgáé. M ások szörnyű erőfeszítéseket tesz­ nek, hogy befolyásukat növeljék, sőt, ha lehet, életüket is meghosszabbítsák; mi sokkal nyugodtabbak lehetünk, ha szerepünkről van szó. Bárm ikor jöjjön kísértés arra, hogy beássuk m agunkat, védjük pozíciónkat, m ikor sért­ ve érezzük m agunkat és bosszúra készülünk, meg kell kérdezzük : K iért teszem ezt? — m agam ért vagy K risztu­ sért? H a tevékenységünk célja a Bibliatársulatok Világszövetségén belül az, hogy fontos pozíciókat nyerjünk, tartsunk fönn és védelmezzünk, akkor jobb, ha az egészet elfelejtjük. L áthatja m indenki, hogy itt többről van szó, mint egyszerű stílusbeli kérdésről; sokkal inkább arról, hogy kit tartu n k legfontosabbnak, m agunkat vagy U runkat? E személyes emlékeztetés mellett hallom azt is, ahogy Keresztelő János örömmel telve üzen nekünk, a Biblia­ társulatok Világszövetsége m unkatársainak és az egész világ keresztyén egyházainak. K risztusnak növekednie kell, és a Bibliatársulatok Világszövetsége m unkája sajá­ tos út arra, hogy Ő növekedjék. Nem egy szervezetnek, hanem egy személynek dolgozunk; nem egy könyvet terjesztünk, hanem lehetővé tesszük az embereknek, hogy Krisztussal találkozzanak. Nem azért m unkálko­ dunk, hogy nemzeti Bibliatanácsunk vagy a Bibliatársu­ latok Világszövetsége szervezetének nemzeti és nemzet­ közi presztízsét növeljük, hanem hogy bizonyságot te­ gyünk arról, hogyan van helye K risztusnak egyházunk­ ban, a világban, és hogyan foglalja el azt. M ost is láthatjuk, hogyan nő Krisztus: Ő o tt van, ahol népe, a keresztyének jelentik az ő testét. Vajon nem láttuk, hogyan n ő tt meg a keresztyének száma és hite az elmúlt években? Isten m egadta nekünk, hogy szemtanúi

lehessünk Krisztus növekedésének m indenütt a világban, s láthassuk az emberek találkozását az evangéliummal, kitartásukat a hitben, szeretetben és reménységben, az üldözés és elszigeteltség hidegében K ínában, tám adások hevében egyebütt a világon, intellektuális kételyek között N yugaton, éhség, fájdalom és hontalanság között Afri­ kában . . . A legnagyobb élmény, am it a Bibliatársulatok Világszövetsége e m ostani 16 napjáról hazaviszek, az az, hogy láthattam : hogyan nő Krisztus a Bibliatársulatok m unkája nyomán, a Szentlélek m unkája által. Biblia nélkül nincs K risztusnak ismerete; Krisztus nélkül nem ismerhetjük meg Istent; Isten nélkül pedig elvesztünk. Vele viszont életünk, világosságunk, öröm ünk és jövőnk van. Így hát az öröm az első és utolsó szavunk is. Bizonnyal sok élményt viszünk haza m agunkkal e nagygyűlésről: m inden egyes résztvevő viszi személyes tapasztalatainak sokaságát, különböző benyom ásokat, szavakat, felfede­ zéseket és érzéseket, amelyek mindegyikünk számára fontosak. Új elkötelezettséget is viszünk azonban haza feladatunk végzésére; ne legyen ez az elkötelezettség soha nehéz, nyomasztó feladattá, amelyet a többi m unkával együtt el kell végezni, amelyre rábeszéltek minket a buda­ pesti nagygyűlésen! Legyünk boldogok, hogy arra kér­ nek m inket, hogy növekedjen, fontosabb legyen m un­ kánk! Legyünk boldogok, hogy részesei lehetünk annak a m unkának, amely minden dicsőséget Krisztusnak ad! Legyünk boldogok, hogy sokakat láthatunk m agunk körül, akik osztoznak öröm ünkben! Igen, ezer okunk van arra, hogy elmondjuk egymásnak azt, amit Pál m on­ dott a filippibelieknek: „Örüljetek az Ú rban m indenkor; ismét m ondom ; örüljetek! Az Ú r közel! És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Á m en.” (Fil 4,4— 7) (Ford.: Karasszon István)

A B ibliatársulatok Világszövetsége B udapesti N agygyűlésének állásfoglalása Iste n igéje: m in d e n k i rem énye Mi, a Bibliatársulatok Világszövetsége világméretű közössége tagjainak 205 képviselője 105 országból gyűl­ tünk össze, egyházak, m ás bibliaterjesztő szervezetekkel és a BVSZ m unkatársaival együtt erre a budapesti ta­ nácskozásra. H álát adunk Istennek, U runk és megvál­ tónk A tyjának, hogy idehozott bennünket. D öntéseink­ ben a Szentlélek vezetését kerestük, és azzal a várakozásés bizalomteli reménységgel tekintünk a jövőbe, hogy Isten ezután is megáldja Igéje terjesztését. Legutóbbi gyűlésünkön, a thaiföldi Chiang M ai-ban, 1980-ban átfogó m unkatervet fogadtunk el, azzal a cél­ lal, hogy Isten Igéjét mindenki szám ára nyitottá tegyük. M egköszönjük Istennek az eredményeket és a terv el­ plántálását. M a megújítjuk elkötelezettségünket a C hi­ ang Mai program irányában, és a továbbhaladás felé. Felelősségünk a fiatalokért Ezen a napon, 1988. szeptember 21-én kb. 270 000 gyermek születik, szerte a világban. Ebben az évben 99 millió fővel gyarapszik zsúfolt bolygónk. A 2000. évet ebből kb. 66 millió fogja megérni, 12 éves korában. Ezen

a napon 109 000 gyermek válik tizenévessé, ebben az évben 40 millió lép életének ebbe az izgalmas és mozgal­ mas szakaszába. M indezeknek a fiataloknak meg kell ismerni Jézus Krisztust. Ezennel vállaljuk a felelősséget, hogy Isten segítségével 2000-ig mindegyikük számára elérhetővé tesszük a Szentírás egy-egy speciálisan elkészített példá­ nyát, nyom tatott vagy más form ában, olyan fordításban, amely valóban érthető. Kötelezzük m agunkat, hogy hasonló terveket tűzünk ki az elkövetkező években a gyermekek, tizenévesek és fiatal felnőttek Szentírás iránti igényeinek kielégítésére. Felismertük, hogy feladatunknak ez a része kizárólag a fiatalok teljes jogú részvételével végezhető el. Ezt figye­ lembe véve hívunk minden fiatal keresztyént, hogy csat­ lakozzon ehhez a nagyméretű vállalkozáshoz. Ez a hívás nem lesz hallható, hacsak mi és Bibliatársu­ lataink nem készek megfelelni a kihívásnak és nem ké­ szek a megújulásra. B átorítani fogjuk a fiatalokat, hogy teljességgel kapcsolódjanak be m unkánkba, úgy, hogy m agukat hatékonynak és értékesnek érezzék. U gyanany­ nyit tanulhatunk a fiatal keresztyénektől, m int ők tőlünk. 381

Kötelezzük m agunkat, hogy teljes jogú partnerekként fogunk velük együttm űködni annak a feladatnak a vég­ rehajtásában, hogy az ő generációjukhoz is eljusson Isten Igéje. Egyetértünk abban, hogy a következő három vagy négy évben négy területi konferenciánkon sürgősen meg kell fontolni ezt a felhívást, a holnap ifjú vezetőinek jelenlétében.

Felelősségünk az egyházakért Ezen a napon kb. 63 000 ember válik egyháztaggá — és ebben az évben kb. 23 millióval lesz nagyobb azok­ nak a száma, akik Krisztus nevét vallják. 2000-re re­ ménység szerint 450 millióval több egyháztagot fogunk számlálni. Sokuknak lesz szüksége Bibliára és Újszövet­ ségre, köznyelvi fordításban. Vállaljuk a felelősséget az egyházakkal és más bibliafordító, kiadó és terjesztő szer­ vezetekkel együtt, hogy az új keresztyének bibliaszükség­ leteit teljes mértékben ki fogjuk elégíteni. Olyan korban vállaljuk ezt a felelősséget, am ikor nö­ vekvő nyitottság és érdeklődés tapasztalható a Szentírás irányában, a világ m ajd minden részén, és kötelezzük m agunkat arra, hogy segítséget nyújtunk az egyházak Szentírás-igényeinek kielégítésében, különösen azokban az országokban, ahol új lehetőségek jelentkeznek, mint pl. a K ínai N épköztársaságban és a Szovjetunióban. Ezzel kapcsolatban hálát adunk Istennek, hogy itt talál­ kozhattunk M agyarországon, olyan közegben, ahol en­ nek a gyönyörű és vendégszerető országnak népe nyíltan hozzájuthat, és érdeklődhet a Biblia iránt.

Felelősségünk Krisztus szolgálatáért A hogy előrehaladunk feladataink végrehajtásában, el kell ism ernünk, hogy a m últban sokszor hibáztunk, m un­ kánkban és m agánéletünkben, és bűnbánattal és hittel jövünk Isten elé, hogy m egbocsátását és vezetését kérjük. Ezen kívül felismertük az im ádkozó közösség szükséges­ ségét, és az imádság erejét, m int Isten legéltetőbb forrá­ sát. Ebben a szellemben újítjuk meg elkötelezettségünket K risztus és országa iránt.

Felelősségünk az előttünk álló feladatért Tudjuk, hogy ez a m unka nagyobb emberi és anyagi erőfeszítéseket igényel a bibliatársaságoknál ma meglé­ vőknél. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy ezeknek a követelmé­ nyeknek megfeleljünk, a létező anyagi forrásokat nem­ csak átcsoportosítani, hanem ténylegesen növelni is kell nagymértékben. Ehhez áldozatos im ádságát és anyagi tám ogatását kell kérnünk azoknak az egyházaknak és egyéneknek, akik szeretik a Bibliát és meg akarják oszta­ ni m ásokkal is. Tudjuk, hogy ránk hárul annak a felelőssége, hogy a bibliatársulatok által ránk bízott pénz hűséges és hasznos sáfárai legyünk, így kötelezzük m agunkat, hogy olyan struktúrákat és folyam atokat fejlesztünk ki, amelyek biz­ tosítják ezeknek a forrásoknak felelős felhasználását. Bevalljuk, hogy nem használtuk egészen azt az ajándé­ kot, amit a nők szolgálata jelent a bibliatársaságoknak, és kötelezzük m agunkat, hogy mi, férfiak és nők, a Biblia ügyében teljességgel együtt fogunk működni. H álát adunk Istennek, hogy az egyházak között a Biblia iránt növekvő érdeklődés és hatékonyabb felhasz­ nálás tapasztalható, és újra kötelezzük m agunkat, hogy minden keresztyén egyházat és hitvallást szolgálni fo­ gunk, bátorítva őket arra, hogy használják és terjesszék Bibliájukat evangelizációs és keresztyén nevelő m unká­ jukban. A nemzeti bibliatársaságok képviselői ezeket a progra­ m okat az eljövendő években a társaságaik által felállított egyedi célok alapján fogják meghatározni. A BVSZ bi­ zottsági tagjai és dolgozói kötelezik m agukat arra, hogy átfogó és területi stratégiákat fejlesztenek ki, amelyek hatékony segítséget nyújtanak majd az egyes társaságok m unkájához. M indezt együtt végezzük el, Isten segítségé­ vel. * Istené a tisztelet és a dicsőség! Im ádságunk és remény­ ségünk, hogy m a vállalt elkötelezettségünk alapján a föld m inden sarkában emberek tömegei fogják Jézus Krisz­ tust U ruknak ismerni, növekedve hitükben, Isten igéje, mindenki reménysége által. „A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben” (Róm 15,13) Összeállította: Hardi Péter

KULTURÁLIS KRÓNIKA

Szembesítések Igazságügyi fogalom a szembesítés: tanúkat szembesítenek egymással vagy a vádlottal, eltérő vallom ások esetén, pörökben. De ugyan áll-e ve­ lünk az élet újra meg újra pörben, haragban? S amiről írni szeretnék (benső parancsra), csakugyan az igaz­ ság ügye. Előrebocsátom : e szembe­ 382

sítések során, amelyekről magam is vallomást teszek („az igazat, csakis az igazat, a tiszta igazat”), múlttal, jelen­ nel, jövővel nézünk és nézzünk szem­ be, tényekkel és emberekkel, élőkkel, holtakkal. Kiváltképpen pedig, bár ez képzavarnak, jobbik esetben parado­ xonnak tűnik fel; önmagunkkal.

S hogy e fonák m ondást továbbfej­ lesszem még oly meghökkentővé, ta ­ lán abszurddá: nem is egyszerűen je ­ len önm agunkkal kell szembenéz­ nünk, hanem az évekkel korábbival, s azzal, aki — ami — évek, évtizedek múlva leszünk (élve-e, ki jósolhatná meg?).

Két m űalkotás nyugtalanít, s ezt a vívódást igyekszem átültetni az Olva­ sóba. Kemény az élmény, nem lágyí­ tok rajta. M int m áskor, m ost is bizta­ tással kezdem: a könyvet olvasni kell, a filmet megtekinteni, talán sikerül erre kedvet keltenem. A könyv kapha­ tó, a film látható. Több évtizedes ké­ séssel, posztumusz, s mégis élőn, idő­ szerűbben m int valaha, m ost jelent meg Lengyel József remek regénye, a Szembesítés. Címét e krónika élére többes számba tettem , m ert szembesí­ tés a film is, Téglásy Ferenc m unkája, a Soha, sehol, senkinek, az évszám tekintetében nem, de korra nézve lé­ nyegében ugyanakkor játszódó törté­ net. S mind a két mű önéletrajzi ihle­ tésű; m egbocsátható lesz talán, ha nemcsak töprengéseimet ékelem köz­ be, hanem a m agam emlékei közül is egy-kettőt. A filmmel kezdem. Én is emlékszem arra a napra. H á­ nyadika volt, erre m ár nem, s arra sem, elején-e a hétnek vagy végefelé. Sötét volt még, hajnal se, am ikor csöngettek. Egyszerű rendőr hozta a kitelepítési végzést. A film kezdete is az életútnak ez az elágazása. A m ár magyarországi bem utatóját megelő­ zően négy fesztiváldíjjal kitüntetett film rendezője nyolc éves g y e rm e k volt, am ikor 1951 nyarán kitelepítet­ ték a szüleivel és az öccsével, s azzal a m agzattal együtt, aki csak a télen lett a kistestvére. Azon a nyáron én m ár huszonnégy esztendős voltam ; engem nem telepítettek ki, csak öz­ vegy anyám at. Egyidős volt az évszá­ zaddal, világéletében „főállású feleség és anya”. A pám — akit akkoriban egy vidéki újság „a m ásodik világháború véreskezű tábornokának nevezett — 1947-ben meghalt. A háborút ugyan m ár nyugdíjasként, otthon töltötte, s legföljebb vadászfegyvert vett a kezé­ be. Idő előtt nyugdíjazták, éppenség­ gel az akkori „felsőbbséggel” tám adt nézeteltérése m iatt: 1940-ben, annak az évnek is a kezdetén. E háború dol­ gában tehát tiszta volt a keze. A Szá­ lasi-puccs után teljesen m agába zár­ kózott, a kitelepülési (nem olcsó szó­ játék, így nevezték) parancsot m agta­ gadta. Fenntartások nélkül igazolták, nyugdíjasként halt meg, szolid k ato ­ nai temetést kapott. Anyám tól pedig az özvegyi nyugdíjat 1950-ben meg­ vonták. Ama sötét hajnal előtt két héttel szenteltek lelkésszé. Úgy illett, hogy a püspököt és „koncelebránsait” meg­ hívjuk otthonunkba (szerény „foga­

dás” lehetett). A kkor nem vettem a szívemre, később elevenedett föl ben­ nem az emlék: am int körülnézett a kicsi lakásban a püspök, s azt m ond­ ta, ha jön a kitelepítés, nem lesz nehéz összecsomagolni. Az igazságért pörle­ kedem most, illő tehát azt is megmon­ danom : néhány hónappal később közbenjárt azért, hogy Verpelétről, ahová vitték, s ahol egy sufniban ka­ p o tt helyet, A lbertirsára helyezzék át anyám at, az egyházi szeretetotthon­ ba. Nem könnyű tárgyilagosnak len­ nem Téglásy Ferenc filmjének láttán, de tárgyilagosnak kell m aradnom , am int a rendező is — ugyancsak írója a forgatókönyvnek — így tesz hiteles vallomást arról, amit gyermekként át­ élt. Szemszöge ez, a gyermeké. Művé­ nek legjobb, legszebb jelenetei azok, amelyekben minden bizonnyal a lélek legmélyére ivódott személyes emlékeit dolgozza föl. Apja, m int m egtudja a néző, katonatiszt volt, százados; a há­ ború után, az új hadseregben lépett elő őrnaggyá. M ásodm agával nagyér­ tékű találm ánya is volt, írtak róla ak­ kor az újságok (jót). Társa zsidó, kom m unista, m egjárta a náci haláltá­ borok poklát, de hazatért. M iután ta­ lálm ányukért megdicsérték őket, ezt a társat 1951 tavaszán letartóztatták, azóta sem tudni, hová lett. Itt kínálkozik számomra az első ki­ térő Lengyel József könyvéhez, amely, m ondtam m ár, ugyancsak ön­ életrajz, noha regény, s a benne leírt események után mintegy évtizeddel íródott, s m ost három évtizedes tetsz­ halálból tám adt föl. (A regény kopor­ sóján volt azért egy kis üvegablak: néhány szám ozott példányban megje­ lent, és, úgy m ondják, száműzetésben is: külföldön, más nyelven.) Ebben a nagyszerű könyvben is szó esik a náci táborokról és a gulag szigetekről, am int a filmbeli találm ány társszerző­ inek egyike az előbbit (is) megjárta, m ásikuk afféle magyar gulag-tanyára kényszerült két gyermekkel és „áldott állapotban lévő” asszonyával. A láge­ ridő után, am int szokásban volt, kényszerlakhelyre száműzöttként élt Lengyel József A lekszandrovban, s onnét „szökött be” M oszkvába, hogy találkozzék a nagykövetségen régi ba­ rátjával és harcostársával, Banicza Istvánnal, m ost követségi tanácsossal. Ő m aga Lassú Endre néven szerepel a regényben, amelyet tényregénynek is m ondhatni, de bizonyára írói képze­ lettel szövődik át. Sokan tudják, ki­ csoda (volt) Banicza a valóságban,

arra pedig könnyen rájön az olvasó, hogy a követ, Virágh, valójában Szekfű Gyula. A fővárosba menet, ott a követsé­ get keresve fölidézi Lassú Endre a le­ tartóztatás emlékét, a Ljubjankát (ez az ottani „Andrássy út 60”). A talál­ kozás után néhány létfontosságú kér­ désről vitatkozik Lassú és Banicza (a regényszerkezet lehetővé teszi, hogy több más főszereplő szemszögéből nézve gördüljön előre az elbeszélés és a vívódó gondolatok is többféle tü­ körből képződjenek meg). Azért tér­ tem át a filmről a könyvre, m ert ez utóbbiban is fölvetődik a kérdés, me­ lyikük láger-évei voltak rosszabbak. Banicza a fasisztákét élte túl, Lassú a gulag-tábor után szabadulna, ha ak­ kor (a negyvenes évtized legvégén) nem fektetnék el még az ügyet — vé­ gül is 1955-ben tért haza Lengyel Jó ­ zsef. A regényben ezt m ondja Lassú: „ . . . o tt” ·— a náciknál — „a vélt, vagy valódi ellenséget irtották, itt a harcostársakat. Például engem. M a­ gamról beszélek, de milliókról m ond­ hatnám ugyanezt. És közülük csak ezrek m aradtak m e g . . . ” S a vita he­ vében, Baniczának: „Csakhogy önök­ nek . . . védeni kellett valamit, volt miért meghalni. De tőlünk ezt is elra­ bolták. Az erkölcsi erőt”. Itt, m ost csak annyit fűzök még hozzá ehhez: sokszorosan megrázó és fölrázó élmény ezt a regényt ma olvas­ ni, harmincegynéhány évvel megírása után. Mi m indent látott Lengyel Jó ­ zsef előre, mennyi mindent, amire csak m ostanában nyílik rá a szem, ha csakugyan rányílik: mert félő, akad még tanulság, amely érvényesülésre vár. Hiszen ez is olvasható a Szembe­ sítésben: „Sok minden más is felderí­ tésre vár. Legalábbis én várom ”. Las­ sú m ondja. Csak ő? Csak akkor? M a m ár nem m ondaná? De. M áskor „H arm os G yuláról” mesél. (Aki tudja, tudja kicsoda „H arm os” .) „H árom ember előtt ennyit m ondott: ,Ha Lenin még élne, sok minden más­ képp történt volna.’ Kész! M ásnap bevitték. M ert e három honfitársa kö­ zül, akik előtt ezt m ondta, az egyik még aznap éjjel, de lehet, hogy csak reggel, feljelentette. A karja tudni a feljelentő nevét? Nagy fiú m a is ott m aguknál, és nem kétlem, hogy foly­ tatja a mesterségét. O tt maguknál, igen, M agyarországon” . Itt m ondja el „Lassú” azt is, hogy egy-egy följelen­ tést vagy vallomást dossziékban ta r­ togattak, hogy ha „kicsordul a po­ h ár”, kinyíljanak a dossziék. „K örül­ 383

belül hatvanm illióra becsülik a dosz­ sziék szám át” — teszi hozzá, s azt is, ha kiszámítja Banicza, „akkor meg­ tudja ám, hogy m ekkora volt az el­ pusztultak száma. . "Lassacskán . — nem szójátékképp írom így! — m ár nyilvánoságra kerülnek ezek az ada­ tok. Eme m alm ok lassan őrölnek. M ost ad ato k at; m áskor, akkor: em­ bereket. Térjünk vissza egy kicsit a filmhez. M ondhatni, hogy a kitelepítésről szól, de én azt hiszem, sokkal többről. Ami a kitelepítéseket és a kor más „torzu­ lásait” illeti, azokról mind többet le­ het m ár megtudni. Idestova negyedszázada, hogy a láger-szembesítés m o­ tívum a föltűnt Bacsó Péter filmjében: Nyár a hegyen. K oholt pörökről szólt A tanú is (benne Virágh elvtárs nem azonos Lengyel József Virághával, Szekfűvel!), a kitelepítésről ellen­ operettben a Te rongyos élet. Itt most szívesen elgondolkoznék azon, m iért is nem arato tt sikert, sőt: m iért keltett indulatokat ez a film, mennyire volt ennek oka m aga a m ű vagy az, hogy erről a korról elegendő őszinte szó még nem hangzott el, s voltaképp a túlélők (hát még azok, akik nem élték túl!) rehabilitációban nem részesül­ tek! Nem engedek a kísértésnek, in­ kább azt jegyzem meg, hogy ugyan­ csak a kitelepítésekről szóló doku­ m entum (ezúttal csak filmekre utalva) a Gulyás fivérek műve: Törvénysértés nélkül, a recski kényszerm unka­ táborról szólt játékfilmen Böszörmé­ nyi Géza (Laura), m ajd Gyarmathy Líviával közös interjúja Faludy György költő címmel (és ennek iga­ zságtartalm án a „Faludy-vita” nem változtat); amelyet további filmek kö­ vetnek; ezek megrázó szövege az A l­ fö ld 1988 nyári szám aiban olvasható. Ilyen előzmények után, ilyen körül­ mények között láthatni m ost Téglásy Ferenc játékfilmjét, amely dokum en­ tum ként is fölfogható. Hiteleségét erősíti, hogy a kép, amelyet a néző elé tár, nem elfogult: kínzók és kínzottak jellemzése korrekt (bár a kínzók nagy részére aligha illik a „jellemzés” szó, gyökere szerint). Van benne nemcsak hidegvérű kínzó, hanem kékparolis tiszt, aki utálja a besúgást, még segíte­ ne is talán, ha tudna. De nem tud, m ert civilruhás társai épp besúgásra akarják rávenni a gyermek apját, s mert nem áll kötélnek, h át rávernek, talán épp vizes kötéllel, s tántorgásán látni, hogy alighanem a talpára (is). A gyerek meg eközben im ádkozik (előtántorgó apjának meg is m ondja); 384

ám kétszer is m ódosítja a M iatyánk szövegét. Előbb m egtorpan, am ikor odaér: „ ...am iképpen mi is m egbo­ csátunk”, és azt m ondja, összeszorí­ to tt fogakkal: „Nem bocsátók meg!” , majd a szöveget változtatja így: „ ...de szabadítsd meg apát a gonosz­ tól” . Elmesélhetem-e részletesen a fil­ m et? M egtehetném, de én azt szeret­ ném, ha minél többen megnéznék, s a m aguk élménye meggyőzőbb lenne, m int az én győzködő, vívódó szavam. Azt azért nem hagyhatom el, hogy ne szóljak a film többlet-m ondanivalójá­ ról. A rról, hogy erőszak csak erősza­ ko t szülhet. Visszatérő, szép jelképe a filmnek a ló. Ki-ki döntse el m agában, milyen jelkép. Hozzá figyeljen föl arra a szép pillanatra, hogy m iután a ló véletlenül rálépett a fiú lábára, s ő azt hiszi, ebbe bele fog halni, megsimo­ gatja a ló hom lokát, és elbúcsúzik tő­ le: „Isten veled. Én meghalok. Azért én szeretlek” . Vagy a másik jelenet, am ikor az egykor tiszt apát csak arra alkalm azná egy csak félig bizalm atlan parasztem ber, hogy törje nyereg alá a lovát. E kkor esik szó arról, hogy az erőszak erőszakot szül. És egy párbe­ széd, amelyre azt is m ondhatnám : a kor. A zt m ondja az apa: „H a idő len­ ne, hónapokig kéne szoktatni. De ha azonnal használni akarja, csak betör­ ni lehet” . Igaz, hogy őt és az övéit nem betörni akarják, hanem megtörni. De elgondolkodásra érdemes a parasz­ tem ber válasza is: Van úgy, hogy az ember kifordul m agából, ha a szükség ráviszi” . M ekkora gyóntatószék kellene, ha valamennyien hozzáfognánk bevalla­ ni, m ikor, mire vitt rá a szükség. Va gy a félsz. Vagy az erőszak. Vagy csábítás. Kísértés. Gonosz. Folytassa ki-ki maga. Ki merné m ondani, hogy semmi meggyónni valója nincsen? (Könnyezik-e vajon mindmáig az a paraszti sorból jö tt rendőr, aki a fil­ men könnyes szemmel hajtja végre a parancsot: viszik a termést, és az asz­ szony vasvillával akarja meggátolni, férje csavarja ki kezéből a vasvillát, mégis riasztólövés hangzik, s megvan a tényálladék: hatóság elleni erő­ szak...) Nem mesélem tovább a filmet, pe­ dig volna mit (am ikor a fura-kará­ csonyfa alól koholt okkal elviszik az apát, a rémülettől megindul az asz­ szony testében a szülés; nincs aki se­ gítsen, csak a nagyfiú, nyolc éves), de ezzel a történettel valamennyiünknek

m agunknak kell szembenéznünk, s így vagy úgy, saját m agunkkal nézünk szembe. Aki ezt a szembesítést elmu­ lasztja, nem lehet jó a lelkiismerete. H a van. Igen, valami ilyesmire tanít Lengyel József is. Azt m ondja Lassú: „Ami szörnyűség volt, mert volt, azt is el kell m ondanom , és el is m ondom . Ez kötelességem” . (Válaszul ugyan el­ hangzik Banicza ajkáról egy, mai szó­ val, Andrejeva-érv: „ ...nem lehet mindent kitalálni a világ előtt” . Meg­ győzőbb Lassú viszontválasza: „Csak a történtek nyílt feltárása teremti meg azt a helyzetet, amelyben mindent ve­ szély nélkül, nyíltan feltárhatunk. Szóval így, egyik a másikból. M ás út nincs, és sohase lesz. Csak m ikor idáig eljutunk, szűnik meg ez fájó jelennek lenni, csak így lehet tanulságos múlt belőle, és történelem ” . M intha ma m ondaná valaki. De összeszorul a szí­ vem: milyen lesz a ma, mire ez az írás megjelenik? Lassú igaza legyőzi-e Andrejevát?) Tisztelem Lengyel Józsefet — és szorongva gondolom, m ekkora kín lehetett, hogy ez a könyve, épp ez, életében nem jelenhetett meg (magya­ rul, am a szám ozott kivétellel). S mek­ kora veszteség M agyarország és m á­ sok szám ára is, hogy ezek az igazsá­ gok akkor nem szolgáltak tanulságul, nem késztettek m eggondolásra! M ennyit lehetett volna korábban okulni e kicsi, mérges öregúr szelíd­ szép szavaiból! S ő mégis elégedetlen volt magával: „ ...az én legnagyobb személyes szégyenem, hogy nem volt ok a lefogatásomra. H a llg a tta m .. . ” H át akkor mit m ondjanak azok, akik valóban hallgattak — vagy nem m ondtak igazat. V a g y . .. De cáfolom Lengyel József önvallo­ m ását, még ha nem is ő mondja, csak Lassú Endre. M ert ez a Lassú Endre azt is m ondja : „Volt időm gondolkoz­ ni, de még empirikus tapasztalatokat is szereztem, hogy a ,rendszer’ melyet lekicsinylés egyszerűen ,őrültségnek’ nevezni, ha végeredményben az is” (gyávaság, ha közbeszúrom: a sztáli­ nizmusról van szó), „így mérlegel: ,Az az ember, aki valaha, valahol kezet mert emelni bárm ifajta — érti! bárm i­ fajta — államrendre, az feltehetően újra megmerészelheti, hogy ilyen kí­ sérletet tegyen’” . K ésőbb: „A gyáva ember a konstans tényező, melyből nyugodtan indul el a számításuk. A gyáva a meglevő m indenkori állam tám asza és talpköve ( . . . ) A gyáva a konstans, az állandó. A bátor a válto­

CO N TEN TS O F NO. 1988/6

IN H A L T D E R N U M M E R 19886/

STU D IES: Sándor Czeglédy: Theological trends in the history o f the 450 year old Debrecen Reformed College — Elisabeth M acLaren: Knowledge o f the U nnam ed G od, presentation o f the author, Professor o f Philosophy o f Religion at the Edin­ burgh Theological Faculty, delivered at the Budapest Reform ed Theological Ac­ ademy on April 8, 1987 — A ndor Békési: The Protestant Image o f M an, presentation held on M arch 8, 1987, at the metting o f the D epartm ent for Religious Science o f the Academy o f Sciences, in the C hristian-M arxist Dialogue — Cornelius Augustijn: Erm us’ piety — Csaba Szabó: Critical political questions according to the New Testament — Béla T akács: Scripture texts on the L ord’s Table, on vessels and com munion cloth's — Dániel Peterdi: Fear o f G od and Church discipline — Sándor Cserháti: D eath in the service o f life, felicitation tö D r. Karol G ábris, Professor in Bratislava, for his 70th birthday — A m adeo M olnár: The Bible, Witness and Europe. Historical and C ultural Aspects — Attila Kocsis: Social message of the ancient Fathers o f the Church

STU D IE N : Sándor Czeglédy: Theologische Strömungen in der Geschichte des 450 Jahre alten Debreziner Reform ierten Kollegiums. — Elisabeth M acLaren: Kenntnis des ungenannten G ottes. V ortrag der Verfasserin, Professor der Religionsphilosophie an der Theologischen F akultät von Edinburgh an der Reform ierten Theologischen Akademie in Budapest, am 8. April 1987 — A ndor Békési: Das protestantische Menschenbild, — V ortrag, abgehalten an der Sitzung der Fachgruppe für Religions­ wissenschaft der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, am 8. M ärz 1987, im Laufe des Christlich— Marxistischen Dialogs — Cornelius A ugustijn: Die Fröm m ig­ keit von Erasm us — Csaba S z a b ó : Politische Krisenfrage nach dem Neuen Testament Béla Takács: Bibelsprüche au f dem G ottestisch, auf: Gefassen und Decken. — — Dániel Peterdi: G ottesfurcht und Kirchendisziplin — S ándor Cserháti: Der Tod im Dienste des Lebens, G russw orte an Prof. D r. K arol G ábris, Bratislava, anlässlich seines 70. G eburtstages — A madeo M olnár: Bibel, Zeugnis und Europa, The Bible, Witness and Europe. Historical and C ultural Aspects. — Attila Kocsis: Soziale Lehre der Kirchenväter D ISK U SSIO N : Imre Szabó: Die reformierte charismatische Erneuerung in U ngarn. Tibor M arjovszky: W arum neigt sich der W ortverkünder von Alten Testament ab? W ELTR U N D SC H A U : Ernő O ttlyk: Die M enschenrechte — Péter H ardi: Vollver­ samm lung des W eltbundes der Bibelgesellschaften in Budapest (14—21 September, 1988) K U L T U R C H R O N IK : László Zay: Gegenüberstellungen

D ISCU SSIO N : Imre Szabó: Charism atic renewal in the H ungarian Reformed C hurch — Tibor M arjovszky: Why are preachers averse to the Old Testam ent? W O R LD REV IEW : Ernő O ttlyk: On hum an rights — Péter H ardi: The Budapest Council meeting of the Universal Bible Societies (September 14—21, 1988) C U LTU R A L C H R O N IC L E : László Zay: Confrontations

Ú J E L Ő F IZ E T É S I R E N D

A Reform átus Sajtóosztály ezúton is értesít minden érdekelt előfizetőt, hogy a R eform átus Egyház, a Confes­ sio és a Theologiai Szemle című folyó­ iratokat 1898. január 1-jétől saját ke­ zelésben terjeszti. Ennek értelmében az előfizetési díjat a továbbiakban a Sajtóosztály kiadóhivatalának címére (Budapest, Abonyi u. 21. 1146), ill. a Reform átus Sajtóosztály csekkszám­ lájára (OTP Budapest, XIV. kerületi fiókja: 218— 98 141/549— 209 803) kérik befizetni. A Posta H írlapiroda az 1989. évre esetleg m ár beküldött előfizetési díjakat a kiadóhivatalnak átadja.

zó. Tehát megbízhatatlan. De m ind­ abból, am it itt tapasztaltam , számom­ ra éppen a b áto r ember fokozatos el­ gyávulásának látványa volt a legta­ nulságosabb. És a leginkább lesújtó. M agam ról azt hiszem, hogy valami­ kor báto r voltam. Voltam és elgyávul­ tam. Igen.” Kicsi könyvecske a Szembesítés,

mégis végtelenül sokáig idézhetnénk, szemezhetnénk belőle. Erőlködnöm kell, hogy becsukjam a kis kötetet, abban a reményben, hogy m ások föl­ nyitják és elolvassák. Azt szeretném még hozzátenni, hogy a könyvben is, akár a filmben, valóban az a legmeg­ döbbentőbb, mivé teheti, mivé teszi az em bert a kényszer, az erőszak. M ek­

kora a kísértés, hogy m aga is olyanná legyen, amilyen a vele szembenálló. A lesújtok. Árnyék esik a múltra. A m últunkra. D údolhatnánk: „Süss fel, N a p . . . ” De nem dúdolni kell, hanem kiáltani. És cselekedni. A jót. Mindenekkel. Z a y László

E szám ára: 68,— Ft

A R EFO R M Á TU S SAJTOOSZTALY KIADVÁNYAI : K ároli Biblia Ú jfordítású Újszövetség Zsebméretű K ároli Biblia

120,- Ft 7 0 , - Ft 135,- Ft

Könyveink közül ajánljuk: Bibliai lexikon gyermekeknek Dickens: U runk élete Új aranyhárfa D r. T óth K ároly: Gyökerek és távlatok Barcza József: Bethlen G ábor, a reform átus fejedelem Bibliai atlasz Szabó M agda: Záróvizsga G eschichte und G egenw art der R eform ierten Kirche in U ngarn K om játhy A ladár: A kitántorgott egyház Szénási Sándor: Kálvin emberi arca Takács Béla: Reform átus tem plom aink úrasztali terítői Sobor A ntal: Perelj U ram ! Takács Béla: Bibliai jelképek a m agyar reform átus egyházművészetben Kincsesláda I. Kincsesláda II. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza Bereczky A lbert: Van-e ú t Istenhez? K om játhy A ladárné: A Szentföldön jártu n k Szentmihályiné Szabó M ária: Lorántffy Zsuzsanna Szentmihályiné Szabó M ária: Ö rök társak Szentmihályiné Szabó M ária: Zrínyi Ilona Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra Budai Balogh Sándor: Vad vizek futása Tótfalusi Kis M iklós: Apologia Bibliorum (A Biblia védelmében) Nagy Zsuzsa: A huszonnegyedik óra Kálvin János: K ik a boldogok? Bottyán János: H itünk hősei Tóth-M áté M iklós: N ábót szőlője T óth-M áté M iklós: A szabadság nótáriusa. Regény R áday Pál életéről Budai-H erceg: Az Újszövetség története Dr. T óth K álm án: A régészet és a Biblia H. V. M orton: Pál apostol nyom ában Szénási Sándor: M andulaág (versek, m űfordítások) Farkas József: Több az élet Az 1000 éves orosz keresztyénség

160,- Ft 80,- Ft 300,- Ft 95,- Ft 96,- Ft 98,- Ft 1 5 0 ,- Ft 319,112,47,200,50,-

Ft Ft Ft Ft Ft

300,- Ft 135,- F t 100,- Ft 24,- Ft 61,- Ft 198,- Ft 125,- F t 120,- F t 196,- Ft 150,- Ft 84,- F t 199,- F t 170,- F t 37,- Ft 9 8 , - Ft 91,- F t 120,- Ft 130,- Ft 115,- Ft 160,- Ft 135,- Ft 90,- Ft 350,- Ft

Kaphatók: A Protestáns K önyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX., R áday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál), valam int a debreceni Reform á­ tus Könyvesboltban, Debrecen, Vörös Hadsereg útja 4— 6. Megrendelhetők: minden lelkészi hivatalban és a Reform átus Sajtóosztá­ lyon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440