SZEMLE ENCIKLOPÉDIA A FELSOOKTATÁSRÓL Egy érdckléídésr V,lgy ku Llt:IS i terület ,1kkor v,ílik tudom,ínnyá, lLl enciklopédi,l keletkezik beléíle. A tudomínyfilozófm ugyan elborzadna ezen a meglntároz,íson, gyakorlatrLrg azonbm - a kutatísi pénzekért, ösztöndíj,ls helyekért, okut:lsi ,lkkredit:lcióért és ,l médiaheli f(,lyó versenyben - alighmem ez a meg!1
enciklopédia is megjelent Amerikában, CSJk azt jelentheti (és valóban jelenti is), hogy ott a felsőoktatást nemcsak használják, hanem tanulmányozúk, sőt Ll11Ítják és tanulják is. Miért alakult így) A sok ok közül, amely búrkmek 'lZ eszébe juthat, csak néhányat említünk. Az egyik, hogya "felsőoktatás" mást jelent Amerik,íban (ahol a ml gimnáziumunkat nevezik "fiíiskol:mak"), és mást Európ,íban (ahol az ő college-ukba nem tanulni járnak az emberek, hanem lakni). Sőt, hogy továbbmenjünk, az egész "oktatási rendszer" mást jelent egy európainak, mint egyamerikainak; hiszen ami az európai számára kézzel foghatóan megjelenik tankönyvekben, iskolarendszerekben és diplomákban, az az amerikai számára inkább helyi kezdeményezés, közösségi felelősség, talán még a versenyszferának is része. A felső oktatási enciklopédia tehát nem arról a néhány egyetemről és további füiskolákról szól, amelyek egy-egy ország teltve iírzött szellemi kincsei voltak Európ:lban még a legutóbbi évtizedekben is - hanem egy tarb, sokszor ismeretlen, meglehetősen folmérhetetlen és átLíthatatlan vállalkozásról. Amely éppen ezért méltó, sőt rá is szorul a kutatói érdeklődésre. A másik ok, amiért Amerikában hamarabb v:llt a felsőoktatás tudományos kutatás tárgyává, a tudományos szferában rejlik. Ami Amerikában megjelenik, európai méretekben óriási piacon jelenik meg. Nemcsak mert Amerika óriási és gazdag, hanem mert szellemi kisugárzása a világháború óta gyakorlatilag az egész világot átfogja. Egy amerikai enciklopédia - szóljon bármiről - bizton számíthat a világ angolul beszélő érdeklődőire. És ezek az érdeklődiík egyre többen és többen vannak. A harmadik ok a sok közül, hogy ezen a területen a felsőoktatás kutatásában - az enciklopédi:lk szerzöit és kiadóit nem béklyózzák olyan tudományos kánonok, mint a közoktatás területén. Ez utóbbi területnek végül megvan a maga tudományos hagyománya - a német pedagógia -, amelyhez vrszonyulni illik (elvetni vagy alkalmazkodni hozzá). Jól tükrözik ezt a közkézen forgó angol, német és francia nyelvLí pedagógiai lexikonok és kézikönyvek - valamint ezek megfelelői az egyes nemzeti nyelveken (köztük magyarul). A felsőoktatásnak nincs ilyen tudományos tradlciója, szakmai kánona. A pedagógiának nem vált részévé Európában, következésképp "szabad a gazda". Mindenki olyan területet tár fol és olyan módszert v:llaszt hozz:l, amely a legközelebb áll hozú Aminek eredményeképp a felsőoktatás kutatása nem egy, hanem több
186
SZEMLE
tudomány tahílkozóhelye, tulajdonképpen alkalmazott és viselkedéstudomány. Ettől válik gazdag~ gel, mint ahogy áttekinthetetlenné is. De ha ilyen gazdag - s az volt mór a hetvenes évek tanúsóga szennt is -, akkor miért van szükség valami ll1,ím) Miért kell nekünk európai enciklopédia) Miért nem elegendő az a vilJgkép, amelyet az amerikai kol~ lég,ík alakítottak ki a maguk és ml11dnyájunk szómóra) Jó kérdés, amIre sokféle V:llaSZ adbtó - elméletiek és gyakorlatiak egy,u:mt. Az elméletibb vólasz valahogy Clgy szól, hogya v'llósóg, amelyről egy amerikai felső· oktat'151 enciklopédia szól, nagyon távol van Európó~ tól, és így nem segíti az európai tójékozódóst. Móst jelent az egyetem, móst a iOiskola, móst a kollégium, nüst
ják ebben az enciklopédiában. A ciprusi~brit G. PsacharopouJos oktatásgazdasági elemzéseivel vólt az OECD egyik közismert és meghathozó szakértőjévé. JI. Garcia Garrido, a madridi távoktatósi egyetem egyik vezetője, nemzetközi kultúrdiplomata és összehasonlí~ tó pedagógus.]( H. Gmber bécsi pec!agógia professzor és oktatásügyi OECD szakértő. W Mitter a frankfÍ,uti Összehasonlító Pedagógiai Intézet Európa-szerte ismert és elismert igazgatója, az egykori német "keleti nyitós" oktatisügyi kulcsembere. Ez a névsor mutatja, hogy az európai felsőoktat:ls enciklopédiája - némileg elté~ rően az amerikaiaktól - mégiscsak egy[1jta pec!agógiai trac!íciót vállal vagy követ; és jobban reprezentálja az oktatósi rendszer egységét, mint azt az ameribi min~ tik alapjón foltételezhetnénk. A tovibbi szerzők a felsőoktatás vagy a közoktatás kutatása szempontjából talán kevésbé ismertek (ők azok, akik egy·egy szakterületet vagy egy~egy országot jelení~ tenek meg; köztük a magyar Végvári Imre a hazai fel~ sőoktatist). Könnyen elgondolható, miként kerültek ebbe a névsorba: a nemzetközi enciklopédiók szerkesz~ tése - különös en Európában - inkább kultúrdiplomi~ ciai, mint szaktudomónyi kérdés. Azon smcs semmi csodólni való, hogya névsorban meglehetős en sok
SZEMLE
dLl európ;ll módon nemzetköZi. Nemzetközi ebben elZ enciklnpédi:,ban peld;iul azt hogy az egyes felsóoktat:lsi rendszerek közt nemcsak európaiabt Ismerhetünk meg, hanem az ENSZ valamennyi L\gállam:lll;\k a rendszerét; és hogy nemcsak egynyelvű tudósok íLisait olvashatjuk benne (ahogya fönt idézett névsor is mutatja), hanem sok kultúra közös produktunüt. Európai módon: ez pedig azt jelenti, hogy a problémal:üás és a témaválasztás egyértelműen eltér az ;lmeribi előképektól. A Perg;1l110n enciklopédia a felsiíokt:lLís nemzetközi enciklopédi;ij:l - úgy, ahogy ,1 vil:'got ;lZ európaiak Lit ják. Az enclklopédi:l lj;irom részből ;ill. Az első rész az egyes orsz:lgok felsőoktatJsi rendszerét írJ" le A-tól Zig, ;\laz Afgalllszt;intól Zimbabwéig (I. kötet). Egy valódi összehasonlíLis ugY:l!1 némileg idegenkednék attól, hogy az összehasonlítandó rendszerek ábécében következzenek egym;is után; Garcia Ganido azonban, a rész szerkesztője megnyugtat bennünket: jobb, ha ezekre a leírásokra úgy tekintünk, mint esettanulmányokr:\. Elővételezik és empirikusan megalapozzák azt, anll cl következő kötetekben majd jön: a felsőoktatás t:1\Sadalml beágyazottságát, az intézmények és az irányít:ls szervezetét, valamint az oktatók és a hallgatók Lirs,lcL1lmának :l!1alízisét. Ez az a négy "kötelező" szempont, amelynek alapj:in :lZ egyes szerzők "esettanulm;íny;úbt" elkészítették (a választás szempontja szerint cs"k olyan rendszere kről, amelyek háromezernél több hallg:1tót fogadtak be). Az enciklopédIa második része a tulajdonképpeni lényeg: a felsőoktatás "analitikus perspektívái" (II-III. kötet). Az első megközelítés a felsőoktatás már emlitett társadalmi beúgyazottsúga (szerkesztője G. Williams). Az itt előforduló kérdéseket mi részben közgazdasági"kn"k neveznők: a g31dasági fejlődés és a felsőoktatás kapcsolata, a Immkaerő-tervezés és a felsőoktatás kapcsolatrendszere, megtérülési VlZSg,ílatok a felsőoktatás b,m. Részben pedig szociológl<ú jellegűeknek: mint pélclúul :1Z egyenlöség és szelektivlt:,s kérdését, a felnőttek részvételét :1 felsőoktatásb"n, az ún. kreclencializlllllst és :1 diplomák túltermelésének egyéb váls:lgtüneteit, a helyi közösségek és a felsőoktat:lsi intézmény együttmúködésél. Ezek a cikkek nem tartalmaznak sok Úidons,ígot, mbbb összefoglaln:1k, nlintsem föltárnának. Ami sz:nmmkra valóban ÚJ lehet, n a nemzetköZI mtegráClóLl, illetve a felsőoktat:ls reformjára vonatkozó cikkekben olvasható. Ezek" cikkek m:n " nyolcv;m:1S évek - amikor legtöbbjük eredetileg íródott - oly:m tendenCiákat jelenítettek meg, amelyek Itthon m;ílg Időszerűeknek temnek. A m:,sodlk elemzéSI szempont a felsőoktatás szervezete (mm t szociális szervezet) (R. L. Geiger szerkesztésében). Ez olyan elemzés, amelyet itthon még csak mtgkezdtünk de egyelőre J
nel11 SOkLl
jutottunk vele
(holott a fe1sóoktatásró) szóló politikai vit:lkb"n ten-nyomon hivatkoznak r;i, és mll1denkr csalhatatbnul tudni véli, milyen "az amerikai" vagy "a kontinentális" rendszer). A Pergamon enciklopédia e téren Igazán jó és megnyugtató tájékoztatást nyújt. Olvashatunk itt a tudományos minősítés szovjet rendszeréről (akkor még megvolt), a mezőgazdasági felsőoktatás szerveződéséről, a ma már nálunk is sokat emlegetett üzleti főiskolákról, a műszaki felsöoktatás alakuLisáról, a kötelező utáni képzésről és a felsőfokú szakképzésről, az ún. közösségi főiskolákról. A rész szerziíje látv,ínyosan bemutatja a hagyományos foglalkozások egyetemi képzésének fokozatos elkülönülését és kiválási tendenciáit az egykor egységes európai egyetemből (tanárképzés, orvosképzés, mérnökképzés, jogászképzés), valamint a közben fölnövekvő és a sajút jogosultságát kereső egészségügyi, szociális és üzemmérnöki képzést. Mindezt l1<Írom történeti cikk egészíti ki, amely az egyetem történetét tagolja 1100-1500, 1500-1900, valamint 1900-1980 között (Cobban, huhofJés Shils munkái). Mégsem ezek a legérdekesebb olvasmányok a mai olvasó nak. Hanem azok a cikkek, amelyek nálunk modern tendenciákról tájékoztatnak, mint a privatizáció, a felsőoktatási integráció vagy az egyházi és alapítványi egyetemek. A felsőoktatás elemzésének harmadik kérdése az Ir;Ínyítás, adminisztráció és finanszírozás. Ezek azok '1 kérdések, amelyek nálunk ma a napi viták középpontjúban állanak. Elég, ha csak az angol ábécé szerint kezdjük olvasni a szócikkeket: egyetemi szabadság, elszámoltathatóság, akkreditáció, intézményi adminisztráció, finanszírozás ... A rész szerkesztője (G. HanIl.1n) eredetileg láthatóan elkülönítette a rendszer és az intézmény irányítását egymástól (rendszerszinten a felső oktatás "kormányzásáról", intézményi SZll1ten "adminisztr;Ícióról" beszél - ma a divatnak hódolva már inbbb "irányítást", illetve "menedzselést" mondanánk). Rendszerszintű problémaként jelenik meg a teljesitményindibtorok kérdése, a korm:myzás oIsz:lgonként és kultúr:1l1ként eltérő i modelljei, a felsőoktatási rendszer tervezése vagy az egész "kkreditáció5 kérdés. IntézménYI SZInten tárgyalható viszont :lZ intézményi finanszíro z:\ s, a hallgatók és az oktatók anyagi juttatós:\!, a~ intézményirányít:ls történelmileg kialakult eltérő "modelljei" vagy az autonómiók problémája. Ez az a rész, amely a mai magyar olvasónak a legtöbb gondolatébresztő információt és elméleti hátteret nyújtja. A ne;,'Yedik kérdés a felsőoktatás elemzése 50r:ln a tanítás-tanulás, valamint a kutatás problénüjcl (A. Morey). Az előző szakasztól eltérő en itt ismert dolgokról esik szó, mint például a felvételi, a tananyog szervezése és ,itaclása, az eltérések az egyetemi és főis kobi oktatás között. Van ;,úrt itt is olyasmi, <\!ni :l magyar olvasót elgondolkodtath·,ltjc\. mondjuk, "
188
SZEMLE
Ií:lsőoktat;ís rövid és hosszú t(IVÚ haLísaira, az oktatói kultúLír'l, a losebbségi oktatJsra vagy a hallgatói szervező désekre vonatkozó szócikkek. Jelezve, hogy problémáink Európa-szerte közösek; csak talán időeltolódással jelentkeznek (ami esetenként egy-két évtizedes is lehet). Aki azonban "tanulni" akarja a felsőoktatást mint tantÚIgyat, mint diszciplínát, az talán a Ill. kötetnél, :lZ ötödik elemzési szempontnál kezdje (a felsőoktatás kutatJsJban alkalmazható tudományok és módszerek). Ez a szakasz a (tíz évvel ezelőtti) szakirodalmi hivatkoZJsok legg:lZdagabb tárh(lza. Kiderül, hányféle megközelítés lehetséges kulturális antropológiától szociálpSZlchológi(l11 út a szervezéstudományig; történettudománytól közgazdasúgtanon és makroszociológián át a jogtudomúnyig és a politikatudomúnyig; sőt a retorikátó] a nők felsőoktatásban betöltött szerepének tanulmányoZ:lS(11g. Ebben a kavalkúdban nehéz is volna eligazodIH, ha a szerkesztő (R. A. Becher) bevezetője, valamint fulton mértéktartó összefoglaló cikke (Higheuducation stl/dies) nem segítené az olvasót. A IV kötet, amely a feJsőoktatúsban tanított és taIlUIható területeket kísérli meg összefoglalni, értelemszerűen a bőség zavarával küzd. A felosztúst és az itt olvasható infornüciókat, őszintén szólva, nem érezzük loelégítönek; helyette - németes módra - inkúbb egy felsöoktatúsi dicLJktikát olvam(ll1k (ha olvamának Jlyent egy,íltabn a hazai felsöoktatásban). Annyit mégIS megtudhatunk a IV. kötetböl, hogy hogyan osztúlyozt:lk ,IZ egyetemi tanulm(ll1yokat a nyo!cv'll1as évek Nyug,lt-Európ:lj:lbll1 azok, akiknek sZ'lkértői szinten meghat:lrOiéó szavuk volt - ha volt - a felsöoktatús fejlesztésében. Nos, bö!csészettudományok (az egykori "hunwl1ora"), mint pl. a történettudom,íny, nyelvészet, irodalomtudomúny, fllozófla, teológia; társadalomtudonünyok (közgazdasúgtantól a szociológiún út a pSZlchológiJlg); biológiai tudomúnyok (benne olyan lJat.írterületek is, 'lI11Clyek az enciklopédia megírúsakor mir egyetemi túrgy'lk volLlk, mint pl. a biokémia vagy a genetIka); <17. orvosi tudomJnyok (benne a gyógyszeés 'l fizibi tudomínyok (l matematik:lV'll és ~
rült föl, hogy egyszer majd recenziót is írunk róh Most mégis megtettük. S a recenzió szabályai szerint végül vabmi "üzenetet" szeretnénk kiolvasni belö!e, hogy az olvasó flgyelmébe ajúnljuk vagy hogy éppenséggel a lelkére kössük. És ez a mondanivaló nem lehet mús, mint hogy új tudomJny, újabb kutatJ51 teriilet sziiletett. Amióta ez az enciklopédia megvan és a szakemberek számúra el is érhetö, azóta nem kétséges, hogy van felsöoktatás-kutatús - mint tudományos diszciplína, sőt mint oktatható és oktatandó tantárgy. Méghozzú európai módra van; tehát nem utasítható el azzal, hogy ez csak amolyan "amerikúzis". Van-e, lesz-e leJsöoktatás-kutatús - mint tudom,ínyos diszciplína és mint legális kutatási 'terület - núlunk, Magyarországon, vagy a magyar nyelvterületen) Ez nehezebb kérdés. Ma egyelöre ott tartunk, hogy az tudja legjobban, ab az intézményt vezeti. Belölük lesznek a magas rangú közhivatalnokok, akik egy-egy választiSI ciklusban a feIsőoktatásért kormányzati szinten felelnek. Érdemes volna a pályafutásukat egyszer közelről végignézni. Megjósolhatjuk a holnap ot is - amely mir a küszöbön úll -, amikor majd az tudja a legjobban, aki maga csinálja. Ez lesz a felsőoktatús-kutatúsnak az a szakasza, amikor egy-egy vizsgálati eredményt nem a kutató eddigi kutatói teljesítménye, hanem oktatói t<\pasztalata hitelesít. S majd csak ha l111ndez lezajlik, nyílik meg a felsöoktatás igazán a kutat(lsok és a kutltók előtt. Ma még ZÚIt világ, amelyben minden résztvevö titkolózám kényszerül - m1lltha a közpénzek és a közfigyelem nem igényelné itt is a nyilvúnossúgot. Honnan tudhatjuk mindezt előre) Egyszerű titka van - mégpedig azok a tapasztalatok, amelyeket
dik, úgy egyre inkább megnyílIk a nyilvánoss,ig félt JS, többek közt a klltatáSJJak. Ha búrki kúrörömet érezne a fönti sorokban, sIetve leszögezzük: nem érzünk kárörömet (noha a fdsöoktat:1S egyik-másik képviselöje hallatán éppen még érezhetnénk is). Inbbb egyf:1jta elégikus hangllLrt vesz erií! rajtunk. Ahogy
SZEMLE
keket veszítünk vele - de h,\t a haladás nemcsak új értékeket hoz l11<1g:\Val, hanem egyútul félresodor örökérvényüeknek telontett A hajdani titkok lelepleződnck Tal:m ez ennek a Pergamon enciklopédi,ínak a maradandó üzenete. (eLul< B. R., Ncave G. R. eds. 1.9.92 Thc Encyclopedia ofHigher Educ,tion I-lV. Oxford etc.: PagaJnon Press) KOZlna Il1n,ís
OPUSZ ÉS ESSZÉ Az éle tmüveke t össze!ü glaló munLík különbözőek lehetnek. Az egyik típus az ezeroldalas, többkötetes opus. Ez ;l típus ;l szerző évek, évtizedek során összeírt munbit összecsiszolva újraközli. E műveket kézikönyvként 11<1Sználjuk, s örülünk, hogy létük felment nJÍnket a korábban kispéldánysz,ímban, esetleg csak folyóiratokban megjelent tanulm,ínyok könyvtári keresgélésétől. Másfelől - legyünk őszinték - e műveket általJban azok veszik meg, akik a korábban megjelent tanulmányokat, kismonográfiákat már korábban is 01vasLík, kor:lbban elkészítették belőlük jegyzeteiket és tudat alatt nür elóre bosszankodn'lk, hogya hivatkoz,ísi helyeket Újra kell rmjd azonosítani. Legfeljebb a purisLI leleplezóknek - vagy legyünk jóindulatúak, a tudom,ínytörténet ínyenceinek - okoz örömöt, hogy az ,ítdolgozott unulm,ínyokban felfedezik egy-egy jelző eltiínését, egy-egy kötelező hivatkoz,ís kicserélődé sét m,\s - talán divatosabb - hivatkozásokra.. Lad,ínyi Andor nem ezt a megoldást választotta. A 1Jlagyar fe1sőoktat;Ís a huszadik században című könyv - Ladányi eddigi könyveinek tanulmányainak összeillesztésével- ezeroldalas, nagyalakú, keménykötésű, név és tárgymutatóval ellátott, ötezer forintos kézikönyv lenne. E 135 oldalas könyv azonban kisalakú, puhafédelü, kevés hivatkoússal, s csak szövegközi idézetekkel dokumenL\lt munka - valami olyasmi, amit az emberek - Llll,n szakos füiskoLri hallga tók, nem oktaLístörténetre szakosodott történészek, nem huszadik sz"zados neveléstörténészek, ,l felsőoktat:rs alapvető össze!liggései lr:lllt érdeklődő nem történész szakemberek - is olvash
Az egyik alapvető szint a statisztikai vlzsgfdó,:1:r.sé. Míg más Ladányi művek erénye az adatok szinte teljes körű összegyűjtése - néhány éve jelent meg pl. a nemzetközi felsőoktatásstatisztika Ladányi :11tal elkészített monumentális (s a nemzetközi irodalombn p"ratlannak mondható) adatgylijtése -, addig itt a jól v,Uogatottság erényéről beszélhetünk. A táblák és grafikonok a hallgatólétszám "gazatonkénti megoszLís,ínak változásáról tájékoztatnak a szükséges és elégséges mértékben - valószínűleg azért csak erről, mert a többi tárgyalt kérdésben a tanulók felekezeti, társadalmi összetételének változása kérdésében az adatok fOlyamatos magyarhatra szoruln:lllak. Néhány áttekintő tábLízat azonban nem ártott volna erről sem, de ne legyünk telhetetlenek. A másik szint a politikatörténeté. A politikatörténeté a szó hagyományos értelmében: a politika az, ami a poJitics szférájában mozgók - elsősorban a kormány, vagy a parlamenti ellenzék - képVisel, a felsőokta táspolitika egyéb szereplőinek küzdelmét (amit hagyományosan policy of higher education-nek nevezünk) Ladányi általában szakJnai törekvésnek nevezi. E politikatörténet hátterében végig ott van a huszadik századi oktatáspolitika illetve nagypolitika egésze, Ladányi a szükséges és elégséges mértékben keveri az a!rendszeren kívüli és belüli történéseket. A politikatörténeti elemzés kiegyensúlyozott: minden felsőoktatáspolitikát a maga immanens logikájából kíván megérteni és sommás "negatívumokkal" egyiket sem jellemzi. (Tennészetesen a nyilas korszak kivétel - de még ott is leszögezhető az, hogy a nyilas kormány általános céljainak elfogadhatatlanságát nem kell felhoznia érvül - a felső oktatási anyagon önmagában is dokumentálhatók 1944 őszének kormányzati céljai és eszközei...) Minden olvasónak jogában áll persze az egyes korszakokat kissé másképpen megítélni - a recenzens például a Horthykorszak, s különösen a harmincas évek viszonyairól sokkal borúsabb képpel rendelkezik, mint a szerző -, ele a munka adatgazdagsága és tényszerűsége a más nézőpon túak számára sem teszi fölöslegessé a politikatörténeti interpretáció végigkövetését. A harmadik szint az intézménytörténeté. Nem abban az értelemben persze, hogy mondjuk a Vendéglátóipari Főiskola létrejöttéről és sorsáról szólua, hanem abban, hogy Ladányi művéből egy pillanatra sem t(mik el az a szempont, hogy az mtézményeknek hilön-külön történetük van. Az intézmények egyenként szereplői az országos felsőoktatástörténetnek is: azaz statisztikailag talán értelmes aggregáció az, hogy "tudományegyetemek", de a valódi történetben a budapesti egyetem, vagy a debreceni egyetem szmte mindig külön-külön szereplő. Ez a szempont felhívja a figyelmet a közoktatástörténetírás és a felsőoktatástörténetíds módszertani különbözőségére is. A közoktatástörté-
