TELJESEN TANÍTÁS. A pedagógusok és a diákok sikerének titka. Joseph Ciaccio

TELJESEN TANÍTÁS A pedagógusok és a diákok sikerének titka

Joseph Ciaccio

TELJESEN TANÍTÁS A pedagógusok és a diákok sikerének titka

Joseph Ciaccio

Teljesen Pozitív Tanítás A pedagógusok és a diákok sikerének titka Szerző: Joseph Ciaccio A mű eredeti angol nyelvű címe: Totally Positive Teaching A Five-Stage Approach to Energizing Students and Teachers Hungarian version is translated and printed by permission of the author. A magyar nyelvű változat a szerző engedélyével készült. ©2015 Joseph Ciaccio Author: Joseph Ciaccio Original title: Totally Positive Teaching: A Five-Stage Approach to Energizing Students and Teachers Originally published by: ASCD (17036 Beauregard St, Alexandria, VA 22311-1714 USA) Translated and published by ACSI with permission from ASCD. This translated work is based on Totally Positive Teaching: A Five-Stage Approach to Energizing Students and Teachers by Joseph Ciaccio. C 2004 ASCD. All Rights Reserved. ASCD is not affiliated with ACSI or responsible for the quality of this translated work. Magyar nyelven kiadja: Association of Christian Schools International Keresztény Alapítvány 1182 Budapest, Óhuta utca 46. [email protected] www.acsieurope.org Telefon: +36 1 292 6246 Budapest, 2015 Fordította: Kenyeres Anna Lektorálta: Demeter László Szerkesztette: Demeter Noémi Borítóterv: Demeter Noémi ISBN 978-615-5538-01-8 Minden jog fenntartva. A könyv minden részletének másolása, elektronikus tárolása, vagy bármilyen formában történő sokszorosítása – mechanikusan, fénymásolással, felvétel készítésével vagy egyéb módon – csak a kiadó engedélyével történhet. A kiadványban kifejezésre juttatott nézetek a szerző személyes véleményét tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg minden tekintetben az ACSI hivatalos álláspontjával. A felhasznált irodalomra, weboldalakra és más forrásokra való hivatkozás nem jelenti, hogy ezek tartalmával az ACSI teljes mértékben azonosul. A forrásokat a szerző választotta ki, hogy az e könyvben megjelenített gondolatokhoz további forrásanyagként szolgáljanak az olvasók számára. FotoGOLD Nyomda, Budapest, 2015 Felelős vezető: Borvető Béla

Ajánlom ezt a könyvet csodálatos feleségemnek, Eileennek, akinek biztatása, szerelme és támogatása nélkül ez a mű nem született volna meg. Alkotó munkám minden lépéséhez nyújtott segítségének köszönhetően az írás mindkettőnk számára kölcsönös megelégedettséget jelentő vállalkozás volt.

TELJESEN POZITÍV TANÍTÁS A pedagógusok és a diákok sikerének titka

Köszönetnyilvánítás�� vii A Teljesen Pozitív Tanítás bemutatása�� 1 1. fejezet A szükségletek kölcsönös betöltése�� 5 2. fejezet A sikert hátráltató érzések megváltoztatása��21 3. fejezet A magatartási problémák megszüntetése��37 4. fejezet A teljes elfogadás��57 5. fejezet A tanulásban lemaradó diákok segítése: Osztály-szintű stratégiák��73 6. fejezet A tanulásban lemaradó diákok segítése: Egyéni stratégiák�� 103 7. fejezet Az aktív tanulás stratégiáinak alkalmazása�� 127 8. fejezet A Teljesen Pozitív Tanítás a gyakorlatban�� 145 FÜGGELÉK: Aktív tanulásra építő óraterv-minták�� 163 Felhasznált irodalom�� 171 A szerzőről�� 175

v

Köszönetnyilvánítás

Szeretném kifejezni őszinte nagyrabecsülésemet mindazoknak, akik segítettek e könyv megírásának folyamatában: Carolyn Pool, az ASCD kiadó kéziratok jóváhagyásáért felelős szerkesztője, aki bölcsességével és támogatásával megadta a lehetőséget a könyv megírására. Scott Willis, az ASCD jóváhagyásért felelős igazgatója, aki rendezte a kéziratot, és megnyugtató szavaival kellemes élményt varázsolt a feszültséggel járó helyzetekből is. Anne Meek, fejlesztésért felelős szerkesztő, aki szakértelmével és bátorításával sokkal jobbá tette ezt a könyvet. Stephen és Jill De May, régi barátaim, akik kulcsszerepet játszottak ebben a vállalkozásban, például a kiadóvállalat megtalálásával és a szöveg legépelésével. John és Ginny Kowal, szintén régi barátok, akik segítettek egy számítógép beszerzésében és a szövegszerkesztő használatának elsajátításában, valamint olyan pedagógusok felkeresésében, akik történeteikkel kulcsfontosságú forrásanyagot szolgáltattak a könyvhöz.

vii

T e l j e s e n P o z i t í v Ta n í tá s

Joseph Eckenrode, aki kiadóként megosztotta velem bölcs meglátásait. James Maloney, a Massapequa Középiskola igazgatója, valamint Clara Goldberg, a Lockhart Általános Iskola vezetője, akik nagy bátorságról tanúságot téve bizalmukba fogadtak engem, és megengedték, hogy szabadon járjak-keljek intézményükben. Theodor Ohland, nyugalmazott nyelv-és irodalomtanár a New York állambeli Island Trees városából, aki a kézirat legfontosabb részeit lektorálta. Roslyn Brown, a New York Állam Pedagógus Szövetsége által indított Hatékony Pedagógus Program vezetője, aki lehetővé tette, hogy a könyv tartalmához kapcsolódó hasznos képzéseken vegyek részt. Jeffrey D. Holmes, a Pleasant Valley Iskolakerület informatikai koordinátora, aki értékes tanácsokkal látott el a szövegszerkesztő használatáról. Thomas McLoughlin, 13 éves unokám, aki a grafikában segített, és Tara McLoughlin, 11 éves lányunokám, aki a szerkesztésben nyújtott segítséget. Végezetül szeretném kifejezni hálámat nagyszerű professzoraimnak, akik 40 évvel ezelőtt a New York Állami Egyetemhez tartozó Oneonta Állami Tanárképző Főiskolán tanítottak. Életem legjobb időszakai közé tartozik az Oneontában töltött négy év. Nem lettem volna képes megírni ezt a könyvet, ha nem részesülök ilyen kiemelkedő színvonalú felsőoktatásban.

viii

A Teljesen Pozitív Tanítás bemutatása Miközben Long Island egyik edzőtermében végeztük gyakorlatainkat Frank nevű edzőtársammal, megkérdeztem tőle, van-e olyan különleges pedagógus, akit iskolai éveiből fel tud idézni. “Miss Maxon” – felelte rögtön. Frank 15 éves volt, amikor Miss Maxon matematikát tanított neki. Miss Maxon már bizonyára nem él, mivel Frank leírása szerint már 1923-ban is ősz volt a haja. Ám barátom iránta érzett szeretete ékes tanúbizonysága annak, milyen nagy hatással lehet egy nagyszerű pedagógus a diákjaira. Miss Maxon nem halt meg. Tovább él sok száz Frank szívében és gondolataiban, akik számára az arca még ma is a gyermekkor legszebb emlékeit idézi fel. Egyfajta különleges halhatatlanságra tett szert – olyan jutalom ez, amely megadathat minden, hivatása iránt elkötelezett pedagógusnak. A tanári pálya olyasvalamit adhat, amit nagyon kevés más szakma tud a benne dolgozóknak nyújtani – az említett különleges halhatatlanságot. A kiváló pedagógust sosem felejtik el. Sem az osztálytalálkozókon, sem a számára munkahelyet nyújtó kiváltságos intézmény folyosóin és termeiben – és legfőképpen, sosem kopik ki emlékezete azoknak a diákoknak a szívéből, akik azért lehettek sikeresek a tanulásban, mert egy igazi mestertanító élménnyé tette azt számukra. Egy ilyen pedagógus nemzedékeken átívelő hatással lehet emberek életére. A mestertanító az általa tanított tantárgyon keresztül a tanulás szeretetét táplálja és ülteti el diákjaiban, akik ezt továbbadják saját gyermekeiknek. A kiváló pedagógustól kapott inspiráció nemzedékről nemzedékre továbbszáll, így lépve át az idő korlátait. 1


A kiemelkedő tanár minden porcikájával részt vesz az oktatás folyamatában. Szereti a munkáját és a diákokat. Korán érkezik az iskolába, későn indul haza, és feltöltődik a tanítás során szerzett pozitív élményektől. Diákjai tevékenyen részt vesznek az óráin, és örömmel várják a foglalkozásokat. Szeretik tanárukat, és az iskola kedves emlék lesz számukra felnőttkorukban. Tanulni fognak, és a tanulás élvezetes lesz számukra. Nem kell lélekölő robotnak tekinteniük az iskolai munkát, mert tanáruknak köszönhetően szeretni fogják a tanulást és szívesen dolgoznak az órán. A kitűnő pedagógus minden gyereket tud tanítani, nem csak azokat, akik motiváltak. A nagyszerű tanárnak kevés fegyelmezési problémával kell megküzdenie. Ő társadalmunk egyik leghasznosabb tagja. A kiváló pedagógus valódi hős. A nagyszerű tanár kifejezetten pozitívan ítéli meg hivatását. Ezzel ellentétben a küszködő tanár a tanításban több nehézséget lát, mint jutalmat. Ismerünk olyan pedagógust, aki nyugdíjba vonulása után soha többé be nem tette volna a lábát abba az intézménybe, ahol élete jelentős részét töltötte ifjú elmék kiművelésével? Emlékszem egy énektanárra, aki a nyugdíjazása előtti utolsó júniusi értekezleten mindenki füle hallatára kijelentette, hogy a tanév végeztével soha többé nem fogjuk őt látni. Állta is a szavát. Miért van olyan sok pedagógus, aki negatívan áll a szakmájához? Mi akadályozza meg ezeket a tanárokat és igazgatókat abban, hogy a munkájukkal kapcsolatos mindennapi csalódásokon felülemelkedjenek? Miért nem tapasztalja sokkal több pedagógus a jól végzett munka örömét? Ezekre a kérdésekre nagyon összetettek a válaszok– de vannak. A jó hír pedig az, hogy mindazok a pedagógusok, akik megfelelően motiváltak és hajlandók keményen dolgozni, tapasztalhatják, milyen magasztos jutalmat tartogat nekik ez a hivatás.

2

A Teljesen Pozitív Tanítás bemutatása

Öt módszer E könyv célja, hogy olyan ötleteket adjon a pedagógusoknak, amelyek segítségével kiváló tanárokká és igazgatókká válhatnak, ugyanakkor boldogabb emberként végezhetik választott hivatásukat. Mivel a jelenlegi oktatási rendszerben sok diák, pedagógus és igazgató nehezen boldogul, kidolgoztam egy alternatív megközelítést, amelynek a Teljesen Pozitív Tanítás elnevezést adtam. A Teljesen Pozitív Tanítást alkalmazó pedagógusok a munkájuk pozitív oldalára összpontosítanak. A negatívumokat vagy elkerülik, vagy megszüntetik, vagy pozitívra fordítják. Ezek a magasztos célok öt gyakorlati módszer alkalmazásával érhetők el, amelyeket a következő fejezetekben részletesen is bemutatok:

1. A szükségletek kölcsönös betöltése 2. A kedvezőtlen érzések megváltoztatása 3. A magatartási problémák megszüntetése 4. A gyengén teljesítő diákok segítése 5. Aktív tanulási stratégiák alkalmazása

A fenti módszerek segítségével a pedagógusok elérhetik diákjaik szívét, és segíthetnek nekik a tanulmányi sikerek elérésében. A kezelhetetlen diákok elsajátítják az önfegyelmet, a gyenge tanulók pedig saját maguktól is motiváltak lesznek. A tanulmányi sikerek természetes hozadékaként a diákoknál sokféle hasznos eredményt figyelhetünk meg: javul az iskolához való hozzáállásuk, motiváltabbak lesznek, kompetensebbnek érzik magukat, és javul az önértékelésük. A pedagógusok még ennél is több kedvező hatást tapasztalhatnak. A diákok növekvő teljesítménye hozzájárul a tanár szakmai növekedéséhez. Tanítványaik segítése során pedig személyes fejlődést is tapasztalhatnak a pedagógusok. A tanulók szeretni fogják őket, a szülőktől tiszteletet kapnak, a munkatársaiktól csodálatot, az igazgatójuktól pedig támogatást. A pedagógusok hajlamosak alulbecsülni az erejüket, mivel sok esetben tehetetlennek érzik magukat egyes diákok magatartási problémáival vagy gyenge teljesítményével szemben. A tanár sikertelensége nem annak a jele, hogy nincs hatalma a tanulók életének formálására – inkább annak, hogy 3


sajnálatos módon nincsenek meg a megfelelő készségei ennek a hatalomnak az eredményes gyakorlására. A Teljesen Pozitív Tanítást alkalmazva a pedagógusok maguk is meglepődnek azon, milyen nagy befolyásuk és meggyőző erejük van a diákok életében. A hétköznapi tanárok és igazgatók is kiváló szakemberekké válhatnak e megközelítés segítségével. Ha csak a felszínt nézzük, azt gondolhatjuk, hogy ez a könyv a tanulmányi eredményességről szól. De a tanulmányi sikerek egyben a személyes növekedés mozgatórugói is lehetnek mind a diákok, mind a tanár életében. A személyes növekedés pedig a sikeres élet záloga. Ez a könyv valójában a reményről, az örömről, valamint a kölcsönös támogatásról és bizalomról szól – és éppen ezekre az összetevőkre van szükség a mindennapok bizonytalanságának leküzdésére. A szerző megjegyzése: A felsorolt esetek egyes körülményeit, valamint a bennük szereplő gyermekek nevét a személyiségi jogok védelme érdekében megváltoztattam. A történetekben említett pedagógusok időközben már lehet, hogy más intézményben dolgoznak, mint ami a leírtakban szerepel.

4

1 . FEJEZET

A szükségletek kölcsönös betöltése A TELJESEN POZITÍV TANÍTÁS ELSŐ ÖSSZETEVŐJE a szükségletek kölcsönös betöltése. Ezt a módszert alkalmazva a pedagógus gondosan megtervezi a tanórai tevékenységeket oly módon, hogy azok mind a diákok, mind az ő szükségleteire válaszoljanak. A szükségletek kölcsönös betöltése által a pedagógus és a diákok partnerekké válnak – és a tanítási-tanulási folyamat mindkettőjük számára elfogadott lesz. A módszert alkalmazva a diákok és a tanár egy csapatban dolgoznak. Nagyon hatásos technika, mivel több szinten is összekapcsolja a tanulókat a pedagógussal: társas, érzelmi és pszichológiai szinten egyaránt. Minden érdekelt jelentősen nyerhet ezzel a módszerrel. A következő alfejezetekben a szükségletek kölcsönös betöltésének négy lehetséges módját mutatom be: • élményteli tanulás, • a pedagógus tehetségére és érdeklődési területeire építő tanítás, • a tanulók segítése, • kölcsönösen betölthető szükségletek megteremtése. Ha a szükségletek kölcsönös betöltésére épülő partneri viszonyt hozunk létre a diákokkal, a tanítás személyes életünket is gazdagító tapasztalat lesz.

5


Élményteli tanulás A szükségletek kölcsönös betöltésének első stratégiája a élményteli tanulás. Ha visszatekintek a pályafutásomra, megállapíthatom, hogy az érzéseim mindig nagyon erősen befolyásolták a munkámat. Tudtam, hogy a nekem való hivatást választottam, és nagy lelkesedéssel és büszkeséggel töltött el, hogy tanár lehetek. Szerettem a gyerekeket, és alig vártam, hogy segíthessem őket. Valósággal szerelmes voltam a munkámba, és minden rózsaszínnek tűnt a szakmámmal kapcsolatban. Ám pedagógiai pályám 12. évére imádott hivatásom taposómalommá vált számomra. Gépiesen végeztem el a feladataimat, elenyésző hatékonysággal. Gyűlöltem álomra hajtani a fejem minden tanítási nap előestéjén, mert attól rettegtem, milyen kellemetlenség vár rám másnap reggel az iskolában. Ennek ellenére minden szeptembernek újult reménnyel vágtam neki, hogy talán ez lesz az a tanév, amikor szakmai életem pozitív fordulatot vesz. Talán ha több időt töltök a kollégáimmal, újra örömömet lelem a tanításban? Igen, valóban kicsit jobban teltek a napjaim az iskolában, de az alapproblémán ez nem változtatott. Mi lenne, ha megpróbálnám élvezni a gyerekek társaságát? John Goodlad 1350 pedagógusra kiterjedő felmérése fényt derít arra az elkeserítő tényre, hogy a gyerekek iránti szeretet nem szerepel a pedagógusi pályára lépés legfontosabb indokai között (Johnson, 1990). Rá kellett jönnöm, hogy számomra sem ez jelentette az elsődleges ösztönzést. Mindent megpróbáltam, de a 13 éves korosztállyal bizony kevés közös pontot találtam. Mi történt a választott hivatásom iránti lelkesedésemmel? Ahogy az életemről és a pályafutásomról gondolkodtam, rá kellett jönnöm, hogy még legalább húsz év tanítás áll előttem a nyugdíjba vonulásomig. Úgy döntöttem, hogy nem tölthetek további két évtizedet az életemből ilyen nyomorúságos körülmények között. Változtatnom kell. Valahogy ki kell szabadulnom a létezésnek ebből az értelmetlen formájából. Sok-sok év kísérletezéséből és hibáiból tanulva végül kifejlesztettem egy olyan módszert, amely segít, hogy érzelmileg is kapcsolódjak diákjaimhoz, ami mindkét oldal számára igen kedvezően befolyásolja a tanítás folyamatát. Amint a tanítást és tanulást egyben élvezetessé is tettem, és kifejezésre juttattam lelkesedésemet, elkezdtem örömömet lelni a gyerekekben, ők pedig örömüket lelték az órai munkában. 6

A szükségletek kölcsönös betöltése Cutlip és Shockley (1988) tanulmánya szerint, amikor a diákokat legjobb tanáraik tulajdonságairól kérdezik, a lelkesedés az egyik gyakran említett jellemző. Az én személyes szükségletem, hogy örömöt jelentsen számomra a diákokkal való foglalkozás, találkozott a tanulók azon szükségletével, hogy olyasvalaki tanítsa őket, aki láthatóan szereti a tantárgyát és lelkesen veti magát a napi tanórai tevékenységekbe. Egyszeriben találtam egy közös pontot 13 éves tanítványaimmal, amikor rájöttem, hogy hozzám hasonlóan ők is azt szeretnék, hogy az órák élvezetesek legyenek. Most már örömmel tudtam foglalkozni azzal a korosztállyal, amelyről mindaddig azt hittem, nincs semmi közös bennünk. Jim McCabe, aki a New York állambeli Lynbrookban tanít társadalomtudományokat, egy lépéssel továbbvitte ezt a gondolatot. Egyszer augusztus végén elmondta nekem, hogy már alig várja az iskolakezdést. A tanítás számára egy tízes skálán 9 pontot kapna. Élvezi a munkáját. Az a célja, hogy bemenjen az iskolába, elvégezze a feladatait, és közben jól érezze magát. Ha ő maga sem élvezi a saját óráját, inkább abba is hagyja a tanítást. (Képzeljük el, milyen hatása lenne, ha minden pedagógus azonnal abbahagyná az órát, amint azt veszi észre, hogy nem élvezi a tanítást?) Jim McCabe hozzáállása bőségesen megtermi gyümölcsét. Ha az egyik nebuló rendetlenkedik, gyakran saját társai pisszegik le. Jim elmondása szerint diákjai „sokat nevetnek az órán”. Amikor egyszer kísérletképpen hat tanulási nehézségekkel küszködő diákot helyeztek az osztályába, abban az évben egyikük sem bukott meg történelemből. A kiváló tanításnak fontos részét képezi, hogy az osztályban lelkesedéstől áthatott, a tanulást izgalmassá és örömtelivé tevő légkört teremtsünk.

A pedagógus tálentumainak kihasználása A szükségletek kölcsönös betöltésének egy másik módja, ha a tanár személyes érdeklődési területeire, különleges tehetségeire épít munkája során. Fried (1996) szavaival élve: „Táplálhatunk szenvedélyes lelkesedést tantárgyunk iránt. Lehetünk valóságos szerelmesei Emily Dickinson verseinek vagy Marcus Garvey prózájának. Beleszédülhetünk a DNS spiráljába vagy Van Gogh örvénylő ciprusaiba, csodálattal 7


tölthet el minket a Tejút létrejötte vagy a Szovjet Birodalom összeomlása. Elragadtatással hallgathatjuk Mozart zeneműveit vagy a francia magánhangzók dallamos csengését, rajonghatunk az egészséges életmódért és a testedzésért, lehetünk a szöveges számtani feladatok megszállottjai… Szenvedélyesen kereshetjük a megoldást a világ problémáira: küzdhetünk a társadalmi igazságosságért, a globális ökoszisztéma fennmaradásáért, ünnepelhetjük a kulturális sokszínűséget, vagy támogathatjuk az AIDS gyógymódjának kutatását…”(18.oldal) Fried megfigyelése szerint a pedagógus valamilyen téma iránti lelkesedése a tanulás iránti őszinte elkötelezettségre sarkallhatja a diákokat. Richard Cargill, a Chicago nyugati felében működő Willowbrook Középiskola angoltanára, lelkes környezetvédő is volt egyben. A tanulók környezetismeret órán az intézmény által birtokolt földterületen található mocsaras részeket tanulmányozták. Amikor az igazgató úgy döntött, hogy feltöltik ezeket a lápos részeket, Richard régi és akkori tanítványai egy emberként tiltakoztak ez ellen, a vezetőség pedig bölcsen úgy döntött, hogy a feltöltés helyett rezervátumnak nevezi ki a mocsaras területeket (Wood, 1992). Ezek a diákok – sőt, az egész iskolai közösség – sokáig emlékezni fog tanáruk szenvedélyes lelkesedésére a környezetvédelem iránt, és arra, hogyan vettek részt maguk is az iskolai „rezervátum” kialakításában és megőrzésében. A New York állambeli Massapequában található Lockhart Általános Iskola igazgatója, Clara Goldberg olyan, különleges tehetséggel rendelkező pedagógusokat alkalmazott, akik a tanítást gazdag és izgalmas élmén�nyé tették diákjaik számára. Larry Laifer hatodikos tanár órájára látogatva például elcsodálkozhatunk, mit keres egy zongora egy történelem és irodalom szakos kolléga osztálytermében. Azonban értetlenségünk hamar elillan, amint meghalljuk, milyen lelkesen énekelnek a diákok a különféle történelmi eseményekről, amelyeket Larry és egyik kollégája, Keith Stanley öntöttek dalba számukra. Larry a heti irodalom-lecke részét képező húsz új szót is minden héten két dalból válogatja össze. A gyerekek pedig örömmel „áténeklik” magukat a helyesírási és szókincsbővítő feladatokon. Év végi összefoglalásként a diákok a tanárok irányításával egy színdarabot írnak a hatodik osztály tananyagát képező ókori világról, amelybe beleszövik a tanult énekeket is. Miután egész évben az ókori Görögországról, 8

A szükségletek kölcsönös betöltése Rómáról és a kora középkorról tanultak, a diákok megírják a színdarabot erről a korszakról. Húsz évvel később ezek a tanulók még mindig emlékezni fognak a legtöbb dologra, amit a sumérokról tanultak. Larry zeneszeretetének és Keith dalszövegírói tehetségének köszönhetően a legszárazabb tananyagból is kalandos utazás válik. Mi lehetne hatékonyabb eszköz az irodalom tanítására, mint ha a diákok maguk írnak színdarabot? A legtöbb embert megrémíti a nyilvánosság előtti szereplés gondolata, ám ezek a hatodikos diákok mind a legnagyobb szerepet akarják a darabban. Mindenkinek lehetőséget adnak a szereplésre, és ezek a gyerekek sosem felejtik el a hatodik osztályt. Larry és Keith emlékét is életük végéig őrizni fogják. Gail Mondshein másodikosai valóságos szerenádot adtak nekem, miközben a tornateremből a tanítónő osztályterme felé sétáltunk. Gail nagyon szeret énekelni és táncolni. Mindkét művészeti ágat segítségül is hívja a másodikos tananyag átadására. A tanárnő korábban musicalszínész volt, ám hangszálai egy idő után felmondták a szolgálatot, és ekkor a tanításban találta meg tehetsége kibontakoztatásának új lehetőségét. „A zenét képtelen lennék száműzni az életemből” – nyilatkozta a zeneművészeti főiskolát végzett hölgy. – „Így hát dalokat írok a gyerekeknek, ők pedig imádják.” Környezetismeretből például a másodikos tananyag része a hulladék-újrahasznosítás. Gail írt egy dalt „A szeméttel dolgoztam” címmel, „A vasúton dolgoztam” című ismert amerikai nóta dallamára. A dalok segítségével nemcsak a tananyagot adja át, de eközben mozgásos feladatok által elősegíti a beszéd-és íráskészség fejlesztését is. Gail tánc iránti szeretete megnyilvánul abban is, ahogy a gyerekekkel sortáncokat tanulnak, miközben nagyon jól szórakoznak. Hetente egyszer egy fél órás zenés foglalkozás keretében a kisdiákok a tanítónő szóbeli utasításait követve különböző táncmozdulatokat hajtanak végre. Ez fejleszti a hallás utáni szövegértést, valamint a finommotoros képességeiket. Gail eközben folyamatosan dicséri a gyerekeket, akik nagy örömüket lelik a mozgásban, ugyanakkor érzelmileg is feltöltődnek a sok pozitív visszajelzéstől. Még sosem láttam ennél jobb példát arra, amikor egy pedagógus élvezi a tanítást, és öröme a diákokra is átragad. Diane Bacheller, aki negyedikeseket tanít a Lockhart Iskolában, rajzolni szeret nagyon. Szabadidejében képzőművészeti tanfolyamokra jár, és különféle alkotásokat készít. Tanítványai szerencsésnek mondhatják magukat, mert a tanárnő művészi hajlamait az órákon is kamatoztatja. Diane így mesél erről: „Mutatok nekik egy Picasso festményt, ők pedig ügyesen 9


megtalálják a különféle mértani alakzatokat, például trapézokat és hatszögeket, vagy az egyszerűbbek közül a kört, a négyzetet és a téglalapot.” Picasso alkotásait szemléltető eszközként használva Diane kérdéseket tesz fel tanítványainak: „Ki talál a képen hegyesszöget?”, vagy „Keressetek egybevágó és hasonló síkidomokat!” Így a diákok a művészet segítségével sajátíthatnak el matematikai fogalmakat. Richard Cargill, Larry Laifer, Keith Stanley, Gail Mondshein és Diane Bacheller olyan különleges tehetségekkel rendelkeznek, amelyek gazdagabbá és hatékonyabbá teszik a tanítás folyamatát. Széles látókörű igazgatójuknak, Clara Goldbergnek köszönhetően ezek a pedagógusok szabadon használhatják tehetségüket diákjaik motiválására, valamint a szükségletek kölcsönös kielégítésére épülő tanár-diák kapcsolatok kialakítására.

A tanulók segítése De mi a helyzet akkor, ha a pedagógus személyiségéből fakadóan nem hajlik az órák élvezetessé tételére? Ha olyan területeken tehetséges vagy olyan dolgok érdeklik különösen, amelyek nem jelentenek segítséget a diákokkal való kapcsolatteremtésben? Nem kell elkeserednünk ilyen esetekben sem. A kölcsönös szükséglet-betöltés harmadik módszerét ugyanis minden olyan pedagógus alkalmazhatja, aki őszintén törődik a diákjaival: ez pedig a bajban levő diákok segítése. Ironikus módon a legtöbb pedagógus bármire képes lenne, csak hogy bizonyos diákokat ne kelljen tanítania. Nincsenek tisztában vele, hogy a problémás viselkedésű vagy nehezen tanuló gyerekek akár kedvező hatással is lehetnek munkájuk sikerére. Ezek a nehezen kezelhető tanulók nem teszik könnyebbé a dolgunkat, de lehetőséget adnak nekünk, hogy megvédjük őket a társadalomtól, amelynek ártatlan áldozataivá váltak, és amely segítség híján csak tovább ronthat helyzetükön. Berla, Henderson, és Kerowsky (1989, 19. oldal) szerint a jó felső tagozatos tantestület „drága kincsként tekint a tanulókra, amelyet őrizni és védelmezni kell”. Ez a fajta gondoskodó hozzáállás segít a pedagógusnak új megvilágításban látni problémás diákjait. Az alábbi történet kiválóan bemutatja a szükségletek kölcsönös betöltésének egyik fontos oldalát. 10

A szükségletek kölcsönös betöltése 1999. július 10-én egy Yankees-Mets baseball-meccset néztem a Shea Stadionban. Paul O’Neill hazafutása után a Yankees 2-0-ra vezetett. Azután a Mets három embere ért célba, így fordult a kocka. Majd megint a Yankees vette át a vezetést 6-4-re, és a hazai csapat számára már nem sok remény maradt. Ekkor Mike Piazzának sikerült három pontot érő futással célba érnie, amire a Mets szurkolói üdvrivalgásban törtek ki, és biztosra vették, hogy 7-6-ra az ő csapatuk nyeri a meccset. Ám a Yankees ezután még két hazafutást tudott végrehajtani (összesen hatot a játék folyamán), a Mets szurkolói pedig ismét a kétségbeesés sötét mélyére zuhantak. Amikor a nyolcadik menet végéig nem sikerült a hazaiaknak további pontokat szerezni, már tényleg minden elveszettnek tűnt. A kilencedik, utolsó menetben Mariano Rivera volt az ütőjátékos, a Yankees pedig már 124-szer győzött úgy, hogy az utolsó kör elején övék volt a vezetés. A Mets játékosai azonban foglalták az összes bázist, és Matt Franco, akit tartalékos játékosként állítottak be, kétpontos ütéssel 9-8-as pontarányt elérve az utolsó pillanatban győzelemhez segítette a Mets csapatát. Ha a Mets 9-0-ra győzött volna, az szép eredmény lett volna, de mégsem lett volna olyan nagyszerű a játék, mint így. Az ilyen „vesztett helyzetből” elnyert diadal jelenti az igazán édes győzelmet. Ugyanez igaz a tanításra is. Ha osztályaink csupa éltanulóból állnak, az igazán kellemes, kényelmes feladat; de lehet, hogy így kevesebb nagyszerű győzelem élményével ajándékozhatjuk meg diákjainkat és saját magunkat az évtizedek alatt. Szükségünk van arra, hogy legyenek nehezen kezelhető és bukdácsoló tanítványaink. Nagy becsben tarthatjuk őket, mert ők adják meg számunkra a „vesztett helyzetből” elért győzelem lehetőségét. Ha sikerül eredményt elérnünk velük, az különleges értelmet ad a munkánknak. Mi segítünk nekik, ők pedig cserébe akaratlanul is segítenek nekünk. Ez a szükségletek kölcsönös betöltésének egyik legnagyszerűbb módja. Ismerjük fel, milyen meghatározó befolyással lehetünk diákjaink életére. Valószínűleg mindannyian találkozunk majd olyan gyerekekkel, akiknek már fiatalon is komoly nehézségekkel kell szembenézniük. Randi Azar, aki a Long Island-i Lawrence Általános Iskola tanítója, egy szívmelengető történetet mesélt nekem Eddie nevű másodikos tanítványáról. A kisfiú anyukája a tanév kezdete előtt egy epeműtét során elhunyt. Az iskolában Eddie egyik osztálytársa rendszeresen kigúnyolta a kisfiú néhai édesanyját, dagadtnak nevezve az asszonyt. Eddie felkapott egy széket, hogy egyszer és mindenkorra elhallgattassa a fiút, aki gyötörte. A tanítónő azonban közbelépett. Elmondta 11


Eddie-nek, hogy minden oka megvan rá, hogy dühös legyen, de arra biztatta, hogy haragját inkább szavakkal fejezze ki. Randi és Eddie ebédidő alatt csendes beszélgetést folytattak a kisfiú gondjairól, és ezzel létrejött közöttük egy különleges kötelék. Harmadik és negyedik osztályban Eddie másik tanítónőt kapott, és továbbra is voltak magatartási problémái. Ám amikor ötödikben újra Randihez került, példamutatóan viselkedett. Abban az évben sokat beszélgettek, és a fiú megosztotta a tanárnővel legmélyebb érzéseit édesanyja halálával és apja újranősülésével kapcsolatban. Végre talált egy olyan tanárt, aki nap mint nap kifejezte felé őszinte törődését. Ez a felnőtt, akihez bizalommal fordulhatott, megváltoztatta az életét. Amikor az ötödikesek előadtak egy színdarabot, Aranyfürt bírósági tárgyalása (az Aranyfürt és a három medve az egyik legismertebb gyermekmese Amerikában – a ford.) címmel, Eddie a legfontosabb szerepet kapta a darabban – ő játszotta a védőügyvédet. (Találják ki, milyen hivatást választott később! Természetesen ügyvéd lett, és ugyanarra a főiskolára járt, ahova Randi.) Néhány évente Eddie meglátogatta egykori tanítónőjét, virágot hozott neki, vagy születésnapi üdvözlőkártyát hagyott az autója szélvédőjén. „Nagyon szeretem azt a fiút” – nyilatkozta Randi évekkel később. – „A szívem egy különleges zugában kapott helyet.” Túl sokan közülünk úgy küzdik végig napjaikat, hogy csak próbálnak túlélni péntekig. Sokan úgy űzik mesterségüket, hogy nincs előttük világos cél, amelyet el akarnának érni közben. Randinek azonban volt jövőképe. Ahogy V. tanár úrnak és Marynek is. Mint azt önök is látni fogják, ők szakmai életükben olyan dolgokat tettek, amelyek személyes életüket is nagy mértékben gazdagították. 1999. december 15-én Luciano J. Veneziano éppen órát tartott, amikor szívinfarktus következtében elhunyt. A képe megjelent a Newsday nevű újság címoldalán, amely az Egyesült Államok nyolcadik legnagyobb példányszámban vásárolt napilapja. Halála után létrehozták a Luciano J. Veneziano ösztöndíj-alapot. A Plainview-Old Bethpage Középiskola tornatermét pedig V. teremnek nevezték el. Mivel érdemelte ki Luciano tanár úr ezt a sok elismerést? Mi volt az a nagyszerű eredmény, amit felmutatott? Az, hogy segített a diákoknak! A tanulókért végzett áldozatos munka különleges értelmet adott életének, és széles körben elismerést váltott ki a diákok iránti elkötelezett szeretetével. Darren Pfeffer, a Plainview-Old Bethpage Iskola egyik volt tanulójaelmesélte, hogyan akart egyszer elsős gimnazistaként egy rock-koncertet 12

A szükségletek kölcsönös betöltése szervezni. Persze fogalma sem volt, hogyan fogjon hozzá. V. tanár úr azonban a segítségére sietett. „Megszerezte az engedélyt a tornaterem használatára Pfeffer és amatőr rock-együttese számára, és segített a világításban.” (Ramus, 2000, 34. old). V. tanár úr egész életén át ilyen „apróságokat” tett a diákokért, amiért cserébe túláradó tisztelet és szeretet övezte a tanulók és kollégák részéről. Diákjai segítése által már életében a nagyok közé emelkedett, és örökre beírta nevét a Plainview-Old Bethpage iskola történetébe. Mindnyájunkban ott rejlik a lehetőség, hogy a nyomdokaiba lépjünk. 1971-ben Mary hat hónapig helyettesítette egyik kollégáját. A kolléga figyelmeztette Maryt, hogy az egyik diákja, Tony nagyon rossz és ostoba gyerek. Mary azonban csendre intette a másik tanárnőt. Nem akarta előre beskatulyázni a fiút. Ő maga akarta megítélni a saját tapasztalatai alapján, hogy milyen is ez a gyerek. Amikor Tonyra nézett, egy aprócska, szeretni való kisfiút látott. A többi fiú sokat csúfolta, amiért olyan kistermetű volt. Mary kiküldte a kisfiút a teremből, és megmondta a többieknek, hogy Tony attól fogva sérthetetlen – ne forduljon elő több csúfolódás és ne nevessék ki többé. Tony első dolgozata egyes lett. Mary ekkor szóban feleltette, és rájött, hogy a fiú diszlexiás. Szóbeli feleletei azonban mindig jól sikerültek. A felfedezést követően Tony teljesítménye szárnyalni kezdett Mary óráin, és a viselkedése is megváltozott. Miután érzelmi szükségleteire választ kapott, már nem érzett késztetést, hogy folyton megzavarja a tanítást. A diákok segítésével nem csupán a helytelen magartartásnak vehetjük elejét. Olyan osztálytermi légkört teremthetünk általa, amelyet a lelkesedés, együttműködés és a tanulás iránti vágy jellemez. A tanárnak korábban fejfájást okozó, gyengén teljesítő tanulókból olyan gyerekeket formálhatunk, akiket öröm tanítani. A Tonyhoz hasonló, tanulásban lemaradó diákok, ha támogatásunknak köszönhetően ki tudnak törni a „skatulyából”, tapasztalhatják azt a nagyszerű érzést, hogy ők is képesek tanulni és eredményeket felmutatni. Mary vezető tanára elismerésben részesítette a tanárnőt azért, amit Tonyval el tudott érni. A fiú édesanyja is nagyra értékelte a tanárnő sikeres munkáját. Mégis talán maga Mary volt a leghálásabb. Tony sikere jelentette számára az iskolaév fénypontját. Nyolc évvel később Mary újra ellátogatott az iskolába, mivel gimnazista lánya is oda járt, és szerepelt egy színdarabban. A színpadon pedig meglátta Tonyt, aki az est sztárjaként csillogtatta színészi és énekesi tehetségét. Mary bement a színfalak mögé, hogy találkozzon vele, a fiú pedig azonnal ráis13


mert egykori tanárnőjére. Mindketten nagyon örültek a viszontlátásnak. Mary már korábban elnyerte jutalmát azért, hogy segített Tonynak. A fiú viselkedése megváltozott, és szorgalmas, együttműködő diákká vált. Mary a felettesétől és Tony édesanyjától is elismerést kapott munkájáért. Az az este pedig a hab volt a tortán. Nagy örömet szerzett a tanárnőnek, hogy láthatta régi tanítványát tündökölni. Sok évvel később így mesélt erről: „Egyszerűen jól éreztem magam. Erről szól a hivatásom.” Lehetséges, hogy Tony legalább annyit adott Marynek, mint a tanárnő őneki? Amikor visszatekintünk az életünkre, a szép emlékek lesznek azok, amelyeket a legnagyobb becsben tartunk. Ezek jelentik életünk fénypontjait. Ha segítünk a nehézségekkel küszködő gyerekeknek, azzal értelmet adunk a jelenünknek és ajtót nyitunk egy dicsőségesebb jövő felé. Ezek a diákok sosem fognak minket elfelejteni.

Kölcsönösen betölthető szükségletek megteremtése Minden pedagógus számára magától értetődőnek kellene lennie, hogy munkája során törekszik a szükségletek kölcsönös betöltésére. Ennek negyedik módszere a kölcsönös szükségletek megteremtése, amikor is a pedagógus, találékonyságát segítségül hívva, a szükségletek kölcsönös betöltésének érzetét hozza létre. A tanár ilyenkor az adott osztály konkrét szükségleteire összpontosít. Ahogy betölti a diákok szükségleteit, azzal egyben sajátjaira is válaszol. Én akkor tapasztaltam, mit jelent mindez, amikor életem legrosszabb osztályát tanítottam. Elmesélem töviről hegyire az egész történetet, mivel úgy gondolom, hogy minden pedagógus előbb-utóbb hasonló kellemetlen helyzetben találja magát, legalábbis addig, amíg nem válik gyakorlottá a kölcsönös szükségletek megteremtésében. 1990-et írtunk, amikor megkaptuk az első állami szintű összehasonlító felmérés eredményeit a nyolcadik osztályosokra vonatkozólag. Történelemből olyan siralmas teljesítményt nyújtottak Long Islanden található iskolám diákjai, hogy úgy döntöttem, a következő évben kifejezetten erre a felmérőre készítem majd fel őket. Három nyolcadikos osztályt vittem abban a tanévben, akiknek a nagy része gyengén teljesítő tanuló volt. Nyilvánvalóan látszott, hogy az ő esetükben a hagyományos tanítási módszerek csődöt mondtak, ezért úgy döntöt14

A szükségletek kölcsönös betöltése tem, igyekszem őket érzelmi oldalról „megfogni”. A történetet megismerve az Olvasó is látni fogja, hogy még a legnehezebben tanítható osztályt is felzárkóztathatjuk, ha betöltjük a diákok alapvető érzelmi szükségleteit. A tanítás második napja volt. Ahogy a rám bámuló arcok tengerét elnéztem, az a kellemetlen érzésem támadt, hogy amerikai történelmet tanuló osztályom javarészt rosszindulatú, dühös diákokból áll. Semmilyen hajlandóságot nem mutattak az együttműködésre, és láthatóan eszük ágában sem volt megjavulni. Az osztálynak majdnem 15 százaléka már legalább egyszer évet ismételt, a többiek pedig a jelek szerint eltökélték, hogy követik dicstelen példájukat. „Nem tudom, hogy fogom ezt túlélni júniusig” – visszhangzott a nyugtalanító mondat a fejemben. Napokig tartó belső vívódás után forradalmi ötlet emelkedett ki gondolataim kusza szövevényéből. A pedagógusok jól tudják, hogy ha el akarnak jutni a diákok elméjéig, akkor először a szívüket kell elérniük. Csak ekkor válnak a gyerekek fogékonnyá a tanulásra. „Miért ne adhatna az órám olyan mértékben választ a diákok szükségleteire, hogy nyitottak legyenek a tanulásra és készen állhassanak a keményebb munkára?”- tettem fel magamnak a kérdést. „A kréta és szónoklatok ideje lejárt. Az én órám a diákok szükségleteire szabott és tevékenység-központú lesz!” Mindannyian tudjuk, hogy az ember alapvető szükségletei közé tartozik az öröm, ezért élményteli órai feladatokat találtam ki: rejtvények, rövid színdarabok, aktív tanulási tevékenységek, játékok és vetélkedők. Kerestem vizuális segédanyagokat, és megváltoztattam az órám tartalmi elemeit. Például azelőtt a bevándorlásról szóló anyagrészt egy olyan videóval vezettem be, amely több mint száz év történelmet felölelve az adatok özönét zúdította a diákokra. Ehelyett most egy kelet-európai fiúról szóló filmet választottam, aki kivándorolt Amerikába, és ott hátrányos megkülönböztetésben volt része. Az osztálynak nagyon tetszett ez a szívbe markoló történet, én pedig időnként a megfelelő pillanatban leállítottam a vetítést, hogy „reklámblokk” gyanánt a tananyag vonatkozó részeit elmondjam. A fiú életének történéseit szélesebb kontextusba helyezve, a diákok számára érdekes formában adtam át tanítványaimnak a bevándorlással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Nyolcadikosaim örömmel oldották meg a házi feladatokat is: megkértem őket, hogy készítsenek rejtvényt (általában szókereső rejtvény megalkotása volt a feladat) a tanult anyagrész alapján. A legjobban sikerült rejtvé15


nyeket mindenkinek lefénymásoltuk, így az osztály többi tagja megoldhatta őket. (Jó, ha az év során igyekszünk mindenkire sort keríteni a „nyertes” alkotások kiválasztásakor.) Tanítványaim másik kedvenc feladata volt a rövid színdarabok eljátszása. Ezek a jelenetek általában mindössze kettő-öt percesek voltak. Egy részüket a diákok maguk írták, másik részük az én fejemből pattant ki. A gyerekeknek mindig elmondtam, hogy olyan színdarabot írjanak, amelyet a többiek érdekesnek találnak majd. Az volt a célom, hogy valamilyen, a tananyaghoz kapcsolódó témát élvezhető módon adjak át a diákoknak. A gyerekek imádták ezeket a kis jeleneteket, és én is jól mulattam a megírásuk közben. A tanulók szükségleteit az aktív tanulásra épülő órák segítségével is be tudtam tölteni. Ezeken az órákon fontos készségeket, alapvető ismereteket tanultunk a diákok érdeklődési köreire építve. Az egyik kedvenc ilyen órai feladatom az volt, amikor öt csoportba osztottam a gyerekeket. A tananyag az Egyesült Államok területi terjeszkedése volt, és az egyes csoportoknak arról kellett kutatást végeznie és beszámolnia a többiek előtt, hogy hogyan vált az Egyesült Államok részévé Florida, Lousiana térsége, a Mexikó által átengedett területek, Oregon térsége, illetve Texas. A csoportoknak kreatív módon kellett saját témakörüket bemutatni az osztálynak, és egy oldalas összefoglalót kellett hozzá készíteniük, amelyet aztán jegyzetként szétoszthattunk. (Az elkészült beszámolót minden csapattag aláírta.) Arra is rájöttem, hogy a különféle játékok és vetélkedők segítségével sokféle tanulási célt meg tudok valósítani. A felnőttkor küszöbén álló fiatalokról volt szó, akik életének szerves részét képezi a játék. A vetélkedők segítségével éreztettem velük, hogy mindannyian fontos részei az osztálynak, hatalmat adtam a kezükbe, és növeltem önbecsülésüket. A tanév előrehaladtával az osztály egyre együttműködőbbé vált, és ennek megfelelően egyre többet követeltem meg tőlük. Egy gyönyörű tavaszi napon pedig olyan élménnyel ajándékoztak meg, amely még ma is örömteljes csodálkozással tölt el, ha eszembe jut. Tanúja lehettem, ahogy felzárkóztató osztályom ugyanolyan keményen tanul, mint bármelyik „versenyistálló” diákjai. Az egész tanórát végigdolgozták, teljesen belemerülve az előttük levő, meglehetősen bonyolult feladatba. A májusi országos összehasonlító felmérésen nyújtott nagyszerű teljesítményük újabb jutalom volt számomra. Bárcsak minden olvasóm tapasztalhatná a beteljesülés ama csodálatos érzését, amely abból fakad, hogy pozitív hatással voltunk mások életére! 16

A szükségletek kölcsönös betöltése Mi volt az oka a tanulmányi eredményesség ugrásszerű javulásának? A változás hátterében a diákok alapvető szükségleteinek betöltése és önbecsülésük növelése állt. Ezek a gyerekek bátorságot és erőt nyertek, amelynek segítségével képesek voltak legyőzni a tanulás útjában álló érzelmi akadályokat. Ráébredtek, hogy ők is értékes emberi lények. Amikor megízlelték a sikert, valamilyen szinten kiszabadultak tanulmányi kudarcra kényszerítő múltjuk fogságából. Az órák betöltötték érzelmi szükségleteiket – a valahová tartozás, a szabadság, a hatalom és különösen az öröm iránt. (A 3. fejezetben bővebben is tárgyaljuk ezt a négy szükségletet.) Tanárként az én szükségleteimre is választ kaptam, mivel diákjaim együttműködtek velem, jól teljesítettek az országos felmérésen (PET) és büszkeséggel töltött el, amit együtt elértünk. A tanév elején még azt sem tudtam, hogy lehet-e egyáltalán tanítani ezt az osztályt. Később kiderült, hogy két kollégám (kettőjüknek együtt 50 év tapasztalata volt a szakmában) is azért hagyta el végleg a pedagógusi pályát, mert olyan rossz élményeik voltak ezekkel a gyerekekkel. Ahogy az osztály tagjai egyre keményebben dolgoztak az óráimon, és egyre jobb eredményeket értek el, nagy örömmel töltött el a hozzáállásukban és viselkedésükben tapasztalt óriási változás. Az összehasonlító felmérésen elért jó eredmény különösen lelkesítő volt, mivel azt bizonyította, hogy a magolásnál és „orrvérzésig” gyakorlásnál jobb módszert sikerült találnom a gyerekek felkészítésére az államilag előírt felmérésekre. Rájöttem, hogy jobb eredményeket tudok elérni, ha érdekessé teszem az órákat, mint ha kifejezetten a felmérő feladatait gyakoroltatnám. Úgy döntöttem, hogy félredobom a központilag megadott, 50 tételből álló kérdéssort. A tankönyvet ki se nyitottam. Meglepetésemre a szorgalmukról kevéssé híres nyolcadikosaim jól teljesítettek a felmérésen. A tanév végén diákjaim és én is elégedettek voltunk az osztály teljesítményével. Büszke voltam rájuk és figyelemre méltó fejlődésükre. Jó érzéssel töltött el, hogy még a legnehezebb körülmények között is el tudtam végezni a munkámat. Az elején talán nem ugyanazok a szükségletek foglalkoztattak engem, illetve a diákokat, de a megfelelő lépések megtétele után sikerült mind a gyerekek, mind az én szükségleteimet jórészt betölteni. Ez a történet jó példa arra, hogy a pedagógus meg is teremtheti a kölcsönösen betölthető szükségleteket, ha azok nem adódnak maguktól. 17


A szükségletek kölcsönös betöltése a pedagógus családjában A kölcsönös szükséglet-betöltés alapelve a családi kapcsolatokban is ugyanolyan hatékonyan működik, mint az osztályteremben. Például, az édesapám mindig elvitt engem a Brooklyn Dodgers baseball-meccseire, bár ezen kívül nem sokat mozdult ki szabadidejében. Nagyon szerette nézni a játékot, nekem pedig máig kedves emléket jelentenek a gondtalan délutánok, amikor együtt szurkoltunk kedvenc csapatunknak. A mai szülőknek már kevesebb ideje marad a gyermekeikre, mint amikor én felnőttem. Ezért különösen értékesek a gyermekeinkkel együtt töltött vidám percek. Sok elfoglaltságunk közepette a szükségletek kölcsönös betöltése segíthet nekünk abban, hogy egy családnak érezzük magunkat. A konfliktusok kezelése minden hosszú távú kapcsolat egyik nagy kihívása. Gyakran előfordul, hogy mindkét fél körömszakadtáig ragaszkodik saját álláspontjához. A kölcsönös szükséglet-betöltés módszerét alkalmazva a házaspárnak együtt kell dolgoznia a közös megoldás megtalálásán, meg kell osztaniuk egymással érzéseiket, és hajlandónak kell lenniük arra, hogy változtassanak álláspontjukon. A cél világos: a vitás helyzetre olyan megoldást kell találni, amely mindkét fél szükségleteire válaszol. Ahhoz, hogy mindkettőjük számára elfogadható megoldást találjanak, a párnak folyamatosan újabb és újabb javaslatokkal kell előállnia. Ezért már nem azzal fognak foglalkozni, hogy „mi a legjobb nekem”, hanem arra keresik a választ, hogy „mi a legjobb mindkettőnknek”. Ez által valódi társakká válnak, nem csak szavakban, hanem tettekben is. Jó példa erre, amikor a lányom New York államból Pennsylvaniába költözött. A feleségem nagyon szoros kapcsolatot ápolt a lányunkkal, az ő férjével és a három unokánkkal. Mindenkinek az lett volna a legjobb, ha mi is költözünk Pennsylvaniába, de én nehezen tudtam erre rászánni magam. Én is nagyon szeretem a lányomat és a családját, de a Long Island-en megszokott pezsgő élethez is ragaszkodtam. A feleségem azt javasolta, hogy költözzünk, de folytassam ugyanazt az életvitelt, amit addig. Beleegyezett, hogy gyakran utazzak Long Island-re, és tartsam a kapcsolatot ottani barátaimmal, így mindkét hely előnyeit élvezhettem. Abban is megegyeztünk, hogy olcsóbb házat vásárolunk, mint a Long Island-i otthonunk, így lesz 18

A szükségletek kölcsönös betöltése némi anyagi tartalékunk. Miután a szükségleteimre választ kaptam, már én is teljes szívvel támogattam a költözést. Tíz hónappal a lányomék költözése után családunk újra együtt volt, egy új helyen.

Mindenkinek jó Összefoglalva, a pedagógus négyféle módszert használhat a szükségletek kölcsönös betöltésére. Az első három – a élményszerzés, a tehetség felhasználása és a diákok segítése – a tanulókkal való kapcsolat megteremtésének természetesen adódó módjai. Ha nem találnak ilyen magától értetődő kapcsolódási pontot, akkor pedig a tanárok maguk is megteremthetik a kölcsönös szükségleteket, így társakká válva a diákokkal a tanulás folyamatában. A szükségletek kölcsönös betöltésének gyakorlata több szempontból is kifizetődő a pedagógus számára. A lázadó diákok együttműködővé válhatnak, ami önbizalmat ad a pedagógusnak és a kompetencia érzésével ajándékozza meg. Az órákat pozitív légkör jellemzi, így sokkal élvezhetőbbé válnak mind a diákok, mind a tanár számára. Ha az iskola vezetése is elkötelezett a kölcsönös szükséglet-betöltés mellett, az egész iskolai kultúrát áthatja a barátságos, örömteljes szellemiség. A Teljesen Pozitív Tanítás azért ajánlja a szükségletek kölcsönös betöltését, mert az eredményeképpen kialakuló légkör minden érintett számára kívánatos. A pedagógus önmagából ad a diákoknak, cserébe pedig az ő élete is gazdagabbá válik mind szakmai, mind személyes téren. Egy tanár sosem felejti el a diákokkal közösen elért siker különleges pillanatait. Mind ő, mind a tanítványai egész életükben kedves emlékként fogják őrizni ezeket az élményeket. A pedagógus feladata, ahogy Shakespeare is bölcsen int, hogy megragadják az alkalmat a diákok életének jó irányba terelésére: „Az emberek dolgának árja van,  Mely habdagálylyal boldogságra visz,  De elmulasztva, teljes életök  Nyomorban, s zátonyok közt zárva teng.” 

19

TELJESEN

A pedagógusok és a diákok sikerének titka

TANÍTÁS Fegyelmezési gondok, szűkös források, túlzsúfolt osztálytermek. A pedagógusoknak naponként sokféle problémával kell szembenézniük, amelyek felemészthetik hivatásuk iránti szeretetüket. Hogyan összpontosíthatnak a lényegre és őrizhetik meg lendületüket napról napra? Teljesen Pozitív Tanítás című könyvében Joseph Ciaccio olyan megközelítést tár elénk, amely kiégett, a tanítási napokon kínkeservesen átvergődő veteránból olyan pedagógussá formálta őt, aki diákjaival együtt örömét leli a tanórákban, tanítványait sikerre vezeti, miközben ő maga is élvezi munkáját. A Mr. Ciaccio által kifejlesztett Teljesen Pozitív Tanítás középpontjában az a meggyőződés áll, hogy az emberek képesek saját hozzáállásukat megváltoztatni. Ha egy pedagógus lelkesedéssel és a tanulást elősegítő eszköztárral felfegyverkezve lép be az osztályterembe, bizalomra épülő kapcsolatot építhet ki diákjaival. A szerző öt technikát mutat be, amelyek segítségével naponként pozitív tanulási élményt biztosíthatunk a diákoknak, elősegítve ezzel tanulmányi eredményességüket: ◆ A tanár és a diákok szükségleteit kölcsönösen kielégítő órai tevékenységek ◆ A pedagógus kedvezőtlen érzéseinek megváltoztatása ◆ A fegyelmezési problémák kezelése az önfegyelem kialakításának segítségével ◆ A gyenge tanulók ön-motiváltságának elősegítése ◆ A diákok folyamatos aktív részvételét biztosító tanítási módszerek alkalmazása Mr. Ciaccio példák sokaságával mutatja be, hogy a fenti módszerek hogyan működnek a gyakorlatban. Arra is sokféle tippet és stratégiát kínál, hogyan vezessük be munkánk során a Teljesen Pozitív Tanítást, és hogyan tegyük eredményessé/mindennapi gyakorlatunk részévé. Amikor a pedagógus a Teljesen Pozitív Tanítást alkalmazza, a diákok önbizalma nő, nagyobb mértékben képesek lesznek saját viselkedésük irányítására, és a közösség részének fogják érezni magukat. Ugyanilyen fontos eredmény, hogy a tanár jelentős szakmai és személyes fejlődést tapasztal, ahogy még inkább felismeri, hogy hozzáállásával és tetteivel milyen nagy hatással lehet a felnövekvő nemzedékre. A Teljesen Pozitív Tanítás lelkesítő olvasmány, amely segít, hogy minden egyes tanítási napnak megújult erővel, bölcsességgel és megelégedettséggel vágjunk neki. ISBN 978-615-5538-01-8

9 786155 538018

TELJESEN TANÍTÁS. A pedagógusok és a diákok sikerének titka. Joseph Ciaccio

Recommend Documents