PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Program neve:
Dél-alföldi Operatív Program
Támogatás szakmai iránya:
Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért c. komponenséhez
Program kódja:
Megvalósítandó cél:
DAOP-1.1.1/E-13 A pályázati kiírás a vállalkozások működési helyszínéül szolgáló meglévő működő telephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő telephelyeinek cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni, a KKV-k versenyképességének megőrzése, fokozása érdekében, hogy ezáltal közvetve a működésük helyszínéül szolgáló térségek versenyképessége is javuljon A pályázati kiírás céljának teljesítéséhez a termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket fejleszteni kívánó vállalkozások meglévő, illetve új telephelyeik kialakításával és fejlesztésével járulnak hozzá. 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak: 1) Középvállalkozás minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatott létszáma 50-250 fő, és b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak (14, 0 Mrd Ft) megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak (12,0 Mrd Ft) megfelelő forintösszeg. c) megfelel a 4) pontban foglalt feltételeknek.
2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatott létszáma 10-49 fő, és KKV Meghatározása b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak (2,8 Mrd Ft) megfelelő forintösszeg. c) megfelel a 4) pontban foglalt feltételeknek. 3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatott létszáma maximum 9 fő b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak (560 M Ft) megfelelő forintösszeg. c) megfelel a 4) pontban foglalt feltételeknek.
Kedvezményezettek
DAOP-1.1.1/E-13
4) A vállalkozásban az állam, az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján - külön-külön vagy együttesen sem haladja meg a 25%-ot. Kettős könyvvitelt vezető 1. Jogi személyiségű vállalkozás (Gazdálkodási forma szerinti osztályozási kód: 113, 114, 115, 121, 125, 128, 129, 138, 139) 2. Jogi személyiség nélküli vállalkozás (Gazdálkodási forma szerinti osztályozási kód: 211, 212, 213, 226, 227, 229, 231, 232) 3. Egyéb vállalat (Gazdálkodási forma szerinti osztályozási kód: 721)
1. Önállóan támogatható tevékenységek: 1.1. A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület építése, létesítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása. 1. 2. A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó meglévő épületek átalakítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása. 2. Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek: 2.1. Alapinfrastruktúra kiépítése, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, ahol az alapinfrastruktúra hiánya, illetve nem megfelelő állapota akadálya a vállalkozás betelepülésének, működésének, illetve továbbfejlődésének. 2.2. Eszközbeszerzés, eszköz lízing. 3. Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek: 3.1. Nyilvánosság biztosítása 3.2. Projektszintű könyvvizsgálat (ha a megítélt támogatás összege meghaladja az 50 M Ft-ot)
Leírás:
DAOP-1.1.1/E-13
Támogatható tevékenységek és költségek állami támogatási jogcímek és kategóriák szerinti besorolása Támogatható Támogatás Támogatás jogcíme tevékenység kategória Épület, ill. Regionális 30/2012 (VI.8.) NFM alapinfrastruktúra beruházási rendelet 3. § (18) építés, átalakítás, támogatás bekezdése szerint a bővítés Vállalkozások versenyképességének Eszközbeszerzés (zárt növelése, vállalati végű pénzügyi lízing beruházások, díja is) munkahelyteremtő Projektszintű beruházások támogatása könyvvizsgálat, amennyiben a beruházás bekerülési értékének részét képezi Épület, ill. Csekély összegű alapinfrastruktúra támogatás helyreállítás, felújítás korszerűsítés Nyilvánosság biztosítása, amennyiben nem képezi a beruházás bekerülési értékének részét Projektszintű könyvvizsgálat, amennyiben nem képezi a beruházás bekerülési értékének részét
Elszámolható költségek típusai 1. Épület építés, átalakítás, bővítés, korszerűsítés, helyreállítás, felújítás: - komplex terület-előkészítés, területrendezés: megelőző mentő régészeti feltárás, falkutatás, egyéb örökségvédelmi előkészítési tevékenység, irtási munkák, tényfeltárás, környezeti kármentesítés, lőszermentesítés, rekultiváció, műszaki beavatkozás, tereprendezés, talajmunka költsége; - bontás, törmelék elhordás költsége; - termelő és/vagy szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épületek építésének, a meglévő épületek átalakításának, bővítésének, korszerűsítésének, helyreállításának, felújításának költsége (ideértve deponálás, takarítás, építéshez szükséges ideiglenes létesítmények, kútfúrás, kútépítés); - technológiai szerelés (gépészet, villamosság stb.) költsége; - a fejlesztés tárgyára aktiválható műszaki ellenőrzés költsége; - az épületre aktiválható technológiafejlesztés költsége. 2. Alapinfrastrukturális beruházások költségei Az infrastrukturális beruházások esetében a következő rendszerek kiépítésével, bővítésével, átalakításával, korszerűsítésével, helyreállításával, felújításával kapcsolatos költségek számolhatóak el, amennyiben azok költsége nem kerül az önállóan támogatható építés tevékenységgel érintett épületre aktiválásra: - ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat és tárolók, korszerű tűzvédelmi hálózat; - őrző-védelmi hálózat; - gázhálózat, gázfogadó állomás; - távhővezeték, egyéb fűtési, hűtési rendszerek; - elektromos energiaellátás hálózata, transzformátor-állomás, közvilágítás; - eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító; - hulladékkezelő létesítmények; - átereszek, vízi létesítmények; - informatikai és telekommunikációs alaphálózat, a hálózat csatlakozási pontjai, valamint az aktív hálózati eszközök; - a projekt által érintett terület szükség szerinti leválasztása, bekerítése, egyéb célú térburkolat; - terület használatához szükséges járdák, utak, parkolók; - parkosítás, kertépítés; - vasúti vágány; - vonalas közmű kiépítése esetén, a közüzemi szolgáltatónak jogszabály vagy megállapodás alapján fizetendő közműfejlesztési hozzájárulás, illetve azzal analóg díjak (pl. csatlakozási díj); - a fejlesztés tárgyára aktiválható műszaki ellenőrzés. 3. Eszközbeszerzés A működést és termelést elősegítő funkciók ellátásához, valamint új funkció kialakításához, indításához szükséges új, egyenként minimum nettó 100.000 Ft értékű eszközök beszerzése (zárt végű pénzügyi lízing formájában is). Nettó 100.000 Ft alatti beszerzési értékű eszköz csak akkor támogatható, ha az a nettó 100.000 Ft feletti beszerzési értékű eszköz tartozéka. Eszközbeszerzésként az alábbi költségek számolhatók el: - a tevékenységek végzéséhez szükséges új eszközök és
DAOP-1.1.1/E-13
berendezések vételára, szállítás és üzembe helyezés beruházási költsége, beleértve az első minősítés, hitelesítés költségét is, - betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett eszközhöz kapcsolódva), - az eszközök első felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, - eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára az eszközbeszerzésre érvényes %os korlátozáson belül. Lízing esetén a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó eszköz - a maximum 24 havi megvalósítási időszakra eső - zárt végű pénzügyi lízing díjának elszámolására van lehetőség. Az eszköznek a projekt megvalósítási idejének végéig a pályázó tulajdonába kell kerülnie. -
4. Szolgáltatások igénybevétele - Nyilvánosság biztosítása - Projektszintű könyvvizsgálat abban az esetben, ha a projekt megítélt támogatása meghaladja az 50 millió Ft-ot Költségtípus Eszközbeszerzés költsége Alapinfrastrukturális beruházások
A projekt elszámolható költségei arányában számított maximális %-os korlát 30 % 40 %
A projekt Nyilvánosság biztosítása költségvetésének belső korlátai II. kommunikációs 750 000 Ft csomag III. kommunikációs 300 000 Ft csomag Projektszintű könyvvizsgálat 0,5 % 1. Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, aki nem felel meg alábbiaknak: 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül - átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy teljes fő volt (kizárólag 1.részcél esetében) - konzorciumban történő pályázat benyújtására nincs lehetőség - Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkezik. - egy kedvezményezett országosan csak egy projekt megvalósítására kaphat támogatást. - kizárólag induló beruházások támogathatók. 2. Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére: - amely nem rendelkezik legalább egy lezárt üzleti évvel - amely a közbeszerzésekről szóló törvény alá tartozik -
Kizáró okok
DAOP-1.1.1/E-13
amelynek a jóváhagyott, utolsó éves nettó árbevételének vagy bevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (2008-as TEÁOR szám: 01.11-03.22; 2003-as TEÁOR szám: 01.11-05.02) teszi ki, - azon mikrovállalkozás részére, amelynek fejlesztése nem városi rangú, a következő feltételek valamelyikének megfelelő településen valósul meg: népsűrűsége nem nagyobb, mint 100 fő/km2, vagy állandó népessége nem haladja meg az 5 000 főt. - Nem támogathatók azon pályázók projektjei, melyek 2007-2013 között meghirdetett alábbi pályázati felhívások keretében a jelen felhívásra benyújtott projektekkel egyező fejlesztési helyszínen. építése projektelemeket tartalmazó projekt kapcsán hatályos támogató döntéssel rendelkeznek, és projektjüket fizikailag nem fejezték be a jelen pályázati felhívásra benyújtandó pályázat benyújtásának időpontjában: o „Telephelyfejlesztés” o „Ipartelepítés” o „Mikro-. kis- és középvállalkozások technológiafejlesztése” – GOP2.1.1/A o „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-. kis- és középvállalkozások számára” – GOP-2.1.1/B 3. A projektre vonatkozó speciális kizáró okok: - nem támogatható a bérbeadási céllal történő ingatlanfejlesztés. - Nem támogatható azon projekt, amelynek megvalósításához a pályázat benyújtásának idejében a Pályázó már rendelkezik jogerős hatósági engedéllyel és ez alapján már megkezdődött a kivitelezés, történt bejegyzés az építési naplóba 4. A fejlesztendő tevékenységre vonatkozó iparági korlátozások: - Nem nyújtható támogatás olyan tevékenységhez, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 38. cikke szerinti listában (Annex I.) felsorolt termékek termelésére, azok feldolgozására, ha a végtermék szintén Annex I. termék, ezek forgalomba hozatalára, valamint a pálinkatermékek termelésére, feldolgozására és forgalomba hozatalára irányul. - Nem támogatható kereskedelmi (beleértve saját termék kereskedelmét is) tevékenység célját szolgáló fejlesztés (TEÁOR’08 45-47, kivéve TEÁOR’08 45,20). - Nem támogatható pénzügyi szolgáltató tevékenység célját szolgáló fejlesztés (TEÁOR’08 64-66). - Nem támogatható logisztikai beruházás célját szolgáló fejlesztés. - Nem támogatható turisztikai attrakció-, szálláshely-fejlesztés és vendéglátóipari szolgáltatás célját szolgáló fejlesztés (TEÁOR’08 55-56). 5. Projekt területi korlátozása - abban a régióban kell végrehajtani, ahol a pályázat benyújtásra került. - A telephelyek fejlesztésére az adott település településrendezési tervében gazdasági területnek minősített megvalósítási helyszínre vonatkozó pályázatok benyújtásával van lehetőség. Ettől eltérő övezeti besorolás esetén barnamezős projekt megvalósítási helyszínre vonatkozó pályázat benyújtása lehetséges. - A projektet csak a telephely telekhatárán belül lehet megvalósítani, a telephelyen kívüli megvalósítás nem támogatható. Ez alól -
DAOP-1.1.1/E-13
kivételt jelent az a telekhatáron kívüli alapinfrastrukturális költség, amely kizárólag a telekhatáron belüli alapinfrastruktúra fejlesztést szolgálja és a fejlesztéshez közvetlenül kapcsolódik (pl. belső út közforgalmú útra való csatlakozása, szennyvíz gerincvezeték kiváltása az adott telek szennyvízkapacitásának bővítése érdekében, hálózatfejlesztési hozzájárulás). 6. Egyéb kötelező feltételek Kötelező munkahelyteremtésre vonatkozó indikátorvállalások (legkésőbb a projekt fenntartási időszakának utolsó évére vonatkozóan): Igényelt 0-9,99 fő 10-49,99 fő 50-249,99 fő 250- fő tám/ Bázislétszám 1 fő 2 fő 3 fő 6 fő 10-19,99 M Ft 2 fő 3 fő 4 fő 6 fő 20-29,99 M Ft 3 fő 4 fő 5 fő 6 fő 30-60 M Ft
Nem támogatható beruházás esetén a Pályázati Felhívás mellékletében megadott fajlagos költségeken felüli költség: ezen fajlagos költségek összegét nettó összegben kell érteni; a fajlagos költségek meghatározása során az épületek/építmények hasznos, nettó alapterülete kerül figyelembe vételre. A meghatározott fajlagos költségek maximum költségek. A beruházás minden funkciójára külön-külön hasznos alapterületek arányában kerülnek meghatározásra a maximum elszámolható fajlagos költségek. Bővítés, átalakítás, korszerűsítés, felújítás esetében a fajlagos költségek vetítési alapja a fejlesztéssel érintett épületrész. Közös használatú, vagy nem támogatható tevékenységeknek helyt adó helyiségek, épületrészek költségeinek arányosítása: támogatható tevékenységhez kapcsolódó helyiség m2 / támogatható + nem támogatható tevékenységhez kapcsolódó helyiség m2 (közös helyiségeken kívül). Ingatlanaktiválás: amennyiben a kiváltott ingatlan hasznosítása során a pályázónak bevétele keletkezik, azt szükséges bemutatni. Az így keletkezett bevételt figyelembe kell venni a támogatás megítélésekor. A projekt fizikai befejezésének tervezett dátuma nem lehet későbbi, mint 2015.06.30.
7. A pályázó személyére vonatozó kizáró okok Nem nyújtható támogatás azon pályázó számára, aki: - közzétételi kötelezettségének nem tett eleget - nem minősül átlátható szervezetnek - támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik; - A pályázónak rendezett munkaügyi kapcsolatokkal kell rendelkeznie. - tevékenysége a hatályos környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg - régi Ámr. 88. § (2) bekezdése, vagy az új Ámr. 120. § (2) bekezdése vagy az Áht. 122/A. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizárás alatt áll
DAOP-1.1.1/E-13
támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvény 6. §-a szerinti munkáltatónak minősül - saját forrás nem áll rendelkezésére - Ellene nem állhat fenn összeférhetetlenség (Közpénztörvény) - amely jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll - nem per – és igénymentes a megvalósítás helyszíne - akinek esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van; 1. Ipari Park területén és/vagy barnamezős területen és/vagy a 2007-2013 között meghirdetett ipari területek, inkubátorházak fejlesztését célzó ROP pályázatok valamelyikéből támogatásban részesült ipari területen, inkubátorházban megvalósuló fejlesztés. -
2. A projekt keretében létrehozott/átalakított épület/épületrész nettó hasznos alapterületének több, int 75%-a termelő/szolgáltató funkciót szolgál (felújítási tevékenységre nem vonatkozik). Az esetleges épülethez kapcsolódó kivitelezési tevékenység a fajlagos költséghatár maximum 75%-ából megvalósul. A bírálatnál előnyt jelentő feltételek
3. A fejlesztés során megújuló energiát hasznosító technológiák kerülnek alkalmazásra, és ezen technológiák elszámolható költsége az összes elszámolható költség minimum 8%-át eléri. 4. A fejlesztés hatására az érintett épület energetikai minősítési osztálya 176/2008 (VI.30.) Korm. R. szerint „A+”, vagy „A”, vagy „B” besorolásúvá válik. 5. A pályázó engedélyköteles tevékenységére jogerős építési engedéllyel rendelkezik a pályázat benyújtásakor (kizárólag építési engedélyköteles tevékenységek esetében értelmezhető). Amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan tulajdonviszonyai a Pályázati Útmutató C7 pontjának megfelelően rendezettek a pályázat benyújtásakor .
Benyújtás ideje:
Pályázati összeg
Támogatás mértéke:
DAOP-1.1.1/E-13
2013. 11. 05. – 2013. 12. 02. Támogatási összeg: Minimum 10 millió Ft maximum 60 millió Ft Előleg mértéke: Utófinanszírozási projektelemekre igénybe vehető maximális előleg mértéke: a megítélt támogatás 25%-a, mikro- vállalkozás, kedvezményezett esetében: a megítélt támogatás 50%, de legfeljebb 300 millió Ft Maximum 70% Projekt megvalósításának helyszíne
Telephelyfejlesztés
Dél-Alföld
60%
Középvállalkozás
Mikro- és kisvállalkozás 70%
DAOP-1.1.1/E-13