Tekerj A Sereggel! - TAS Itt a tavasz, vár a Balaton Folytassuk a hagyományt és május 10-11-én tekerjük körbe újra Közép-Európa legnagyobb tavát. Immáron klasszikus táv, kellemes, de teljesíthető kihívás. Bátran ajánljuk ezt a rendezvényt a gyermekes családoknak is, szükség esetén van kísérő kocsi, amibe egy elfáradó gyerkőc beülhet, adva vannak a frissítési helyek, a meleg étkezés és az éjszakai szállás is. Idén a kört szombaton az északi parttal kezdjük, majd vasárnap a délivel folytatjuk. Mentünk már ebben az irányban és a fordítottban is. Ki-ki döntse el maga, hogy melyik fekszik neki jobban. A déli part nehézségét az uralkodó szélirányból következően nagyobb valószínűséggel jelentkező szembeszél (ráadásul ez az oldal a kitettebb is a szélnek) adja, míg az északi partot a sokkal több kapaszkodó teszi nehezebbé. A szelet meg lehet úszni, a kaptatót nem. Tarts velünk, katonákkal és Magyarország honvédelmi miniszterével, tegyünk együtt az egészségünkért, a magyar katonai hagyományok tiszteletéért, és a magyar virtusért!
Általános információk A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség 2014. május 10-én és 11-én kulturális és szabadidős sportprogramot kínál mindazok számára, akik szeretik az aktív, sportos pihenést, a katonákhoz méltó kihívásokat. A kétnapos részvétel feltétele az előzetes név szerinti regisztráció. A szervezők minden jelentkezést visszaigazolnak. Az előregisztrált személyek részére a szervezők többszöri frissítést és kerékpárszerviz szolgáltatást biztosítanak. Nevezési díj Nincs!
A kerékpártúrát a Balaton körüli kerékpárúton teljesítik a jelentkezők. A keszthelyi ünnepélyes megnyitót követően minden résztvevő önállóan, saját képességének megfelelően, a KRESZ szabályai szerint, a biztonságos haladás szem előtt tartásával, másokra figyelemmel hajtja végre a kerékpártúrát. A „Tekerj a sereggel!” (TAS) kerékpártúra nem verseny, minden résztvevő csak önmagát győzheti le. Az útvonalon külön rendőri biztosítás nem lesz! A kerékpártúra egyes állomásain (kialakított pihenő helyek) frissítőt biztosítunk a résztvevők számára. Biztonsági előírások: Minden résztvevőnek, legyen az regisztrált vagy csatlakozó túrakerékpáros, rendelkeznie kell a KRESZ szerint előírt, kötelező felszereléssel, és a kerékpárja is ennek megfelelően legyen felkészítve.
Pihenőhely: Szervezők által kijelölt terület, ahol a résztvevők részére frissítést, mosdót és kerékpárszerviz szolgáltatást biztosítunk. Frissítőállomások nyitva tartási idejét a szervezők külön megadják! INDULÁS: ELSŐ NAP KESZTHELYRŐL A KIKÖTŐ MELLETTI PARK ZENEPAVILONJÁTÓL 10:00 ÓRAKOR MÁSODIK NAP BALATONKENESE HONVÉD REKREÁCIÓS KÖZPONT FELSŐ KAPUJÁTÓL 08:30 ÓRAKOR
Első nap: 1. Keszthely Rajt Balatonpart Zenepavilon 2. Szigligeti frissítőpont Település bejárata előtt 3. Zánka parkoló Parkoló 3.1. Zánka étkező parkoló Alakulótér 4. Tagore sétány kezdete Vitorlás Tér 5. Csopak Csapatpihenő 6. Balatonkenese cél Üdülő főportánál
N46° 45.536’ E17° 15.162’ N46° 48.474’ E17° 26.039’ N46° 52.907’ E17° 42.537’ N46° 53.016’ E17° 42.491’ N46° 57.231’ E17° 53.589’ N46° 58.178’ E17 55.375 N47° 01.452’ E18° 08.253’
Második nap: 7. Balatonkenese rajt 8. Siófoki frissítő 9. Balatonszemes frissítő 10. Balatonfenyves frissítő 11. Keszthely cél
Felső kapu előtt Hajóállomás parkolója Étterem Önkormányzat előtt Balatonpart zenepavilon
N47° 01.352’ E18° 08.442’ N46° 54.584’ E18° 02.797’ N46° 48.712’ E17° 46.337’ N46° 42.873’ E17° 29.183’ N46° 45.536’ E17° 15.162’
Kiemelt pontok:
Keszthely kijelölt őrzött parkoló Balatonkenese gyúrás (orvosi rendelő)
N46° 45.417’ E17° 14.893’ N47° 01.429’ E18° 08.256’
Keszthelyi rajt/cél helye: Balatonpart Zene pavilon. Megközelítése: Borbás Vince sétányról, vagy a kijelölt parkoló felől a Csík Ferenc sétányról Rajt/Cél koordinátái: N46° 45.536’ E17° 15.162’
Útvonal leírás: Első nap: Keszthely – Balatonkenese, Honvéd Rekreációs Központ (104,5 km) Első szakasz: Keszthely – Szigliget (19,6 km) A túra a Balatont megkerülő kerékpáros körön halad, ez sok helyen keskeny kerékpárutat jelent (az északi parton főleg), sok helyen viszont általános kisebb forgalmú közutat, ami kijelölésre került a kerékpáros közlekedésre. Keressük mindenütt ennek a kerékpáros körnek a tábláit, segítik a tájékozódást!
Végig hasonló táblák segítik a tájékozódást A rajt után lassan, figyelmesen, felvezetéssel indul a mezőny (a tülekedés elkerülése érdekében, mert itt keskeny a kerékpárút és van benne egy szűk, éles kanyar is), a park végén magas padkáról leléptetve érjük el a tényleges kerékpárutat, amin jobbra fordulunk. Általános szabály egész úton, ha a Balaton nem a jobb oldaladon van, akkor kezdjünk el gondolkodni a dolgon! Eddig mindkét évben úgy rendeztük a Balatont, hogy végig ugyan azon az oldalon maradjon. Azt vettük észre, hogy sokan csak tekernek, mint egy droid, ezért idén van benne egy kis trükk. Egy rövid szakaszon a bal vállatokra kell majd venni a tavat, de erről bővebbet majd a maga idejében. A széles betonúton párszáz méter után egy keskeny hídon (800 méter a rajttól N46° 45.814’ E17° 15.430’) kell áthaladni.
Keskeny híd, a végig segítő táblával A híd után hosszan, keskeny kerékpárúton kanyargunk tovább. Néhány kanyarral nem árt vigyázni, mert könnyen egy kis csatornában találjuk magunkat, bősz vízibiciklizés közepette. Ráadásul a keskeny részeken és a kanyarokban is számítani kell szembejövő kerékpáros forgalomra, illetve 2 helyen a vasútvonalat is keresztezzük (3,7 km és 5,6 km). Ezek a keresztezések fénysorompóval biztosítva vannak. A közlekedés szabályainak betartására egész úton nagyon figyeljünk oda, de különösen a vasúti kereszteződéseknél (lesznek biztosítatlan átkelések is), illetve a forgalmas főutak keresztezésénél. A második keresztezés után egy helyen az autós behajtást akadályozó cölöppel találkozunk (6,4 km) a kerékpárút közepén, de inkább kerüljük el a közvetlen találkozást. Ez biztosan remekül megakadályozza a kerékpárútra való autós felhajtást (legalábbis a kormánymozdulat nélküli felhajtást), de a kerékpárosoknak - különösen bolyozás esetén - veszélyt jelenthet. Ha nagyobb csapat verődik össze, akkor tapasztalt kerékpáros túrázók ilyenkor hangosan figyelmeztetik egymást. Aki hallja, adja át!
Így jól látszanak, de ha többen vagyunk, csak az elsők látják… A balatongyöröki strandnál egy rövid szakaszon átépítik a kerékpárutat (kb. 300 m hosszan van szétdúlva). Sajnos ez az április végi bejáráskor még elég rosszul nézett ki, így az országúti kerékpárral túrázók számítsanak rá, hogy esetleg itt jobb, ha tolják a gépet. Ha valaki országútival van, akkor érdemes lehet (ha nem lesz kész az út) a felbontott rész előtt a vasútállomásnál balra átkelni a vasúton, majd rögtön az első utcán jobbra fordulva és jobbra tartva követni a vasútvonalat, hogy a következő vasúti keresztezésnél visszatérjünk a kerékpárútra. Így persze kimarad egy kellemes útszakasz, ahonnan jól látszik az első pihenő melletti vár. Hosszan kanyargunk tovább a kerékpárúton, majd ismét egy biztosított vasúti átkelő következik (11,5 km), ami után egy hosszú egyenes szakasz végén ismét elválasztó oszlop borzolja a kedélyeket (12,4 km), majd az alacsonyan szálló golflabdákra kell figyelni egy éles balkanyar után (ezért is érdemes sisakban kerékpározni, persze másért is!), hiszen egy golfpályán vág keresztül a kerékpárút. Reméljük nem kezdő golfozók gyakorolnak majd szombaton… A golfpályát átszelő fasor után – csigavér, ezt a kaptatót senki nem fogja elkapkodni - egy igen derék szögű jobbkanyarral elérjük a 71-es számú főutat (12,9 km), a fordulásnál az út elég apró kavicsokkal borított, figyelmesen kanyarodjunk. Azért félni nem kell, a sebességünk nem lesz nagy. Továbbra is keskeny kerékpárúton haladunk a főúttal párhuzamosan. Az út túloldalán hamarosan láthatjuk az Afrika Múzeumot (13,8 km), majd egy benzinkút képe teszi feledhetetlenné a látképet (szintén az út másik felén, 15 km-nél). Sajnos a kerékpárút errefelé sem túl jó állapotú, az út menti fák gyökérzete sok helyen szétnyomja a rendes alapozás nélkül készített burkolatot és időnként eléggé kapaszkodni kell a kormányba(!), mert a táltos drótszamár könnyen levet a hátáról. Hamarosan egy nagy közúti kereszteződéshez érünk (minket nem érint), ahol a 71-es útba torkollik a 84-es számú főút (15,7 km), majd ismét egy vasúti kereszteződésre kell figyelnünk (15,9 km). A vasúton áthaladva már kiválóan látszik a szigligeti vár ahol az első frissítőpontnál kis szusszanásra
nyílik lehetőség, amivel az első szakasz le is zárul (19,6 km). Aki eddig eltekert, az már a mai adag majd ötödét le is tudta. Sajnos ezen a szakaszon a kerékpárút április végén, pár helyen a Balaton kiöntése miatt víz alatt is volt, így számoljon vele mindenki, hogy helyenként fel kell hajtani a főútra. Óvatosan! Meleg időjárás esetén különösen ügyeljünk a folyadék pótlásra, igyunk, és inkább vigyünk is magunkkal vizet, ha a kulacs kiszáradóban van. Második szakasz: Szigliget – Zánka, Új Nemzedék Központ (30,4 km) A pihenő után rögtön keresztezzük a Szigligetre bemenő közutat, majd egy kis emelkedő borzolja a kedélyeket. Hamarosan eltávolodunk a 71-es úttól (21 km), majd egy kellemes erdős részen haladunk át. A kerékpárút egy autóútra fordul rá balra (21,9 km), amin a 71-es út kereszteződéséhez érkezünk (22,5 km). A 71-es utat itt keresztezi a kerékpárút és kicsit eltávolodunk a tótól, a régi római úton folytatjuk majd egy darabig. A főútvonal keresztezésénél különösen figyeljünk, balról egy kanyarból érkeznek ki az autók csekély 90 km/h-s sebességgel (a szabálykövető fajta…)! Badacsonytördemic határában ismét egy vasutat keresztezünk (22,7 km), majd egy kellemetlen macskaköves szakasz következik egészen a falu fő utcájáig (Hősök útja, ez a római útnak nevezett út 23 km), amire egy éles jobb kanyarral fordulunk rá. Az egykori római úttal az északi parton sokszor találkozhatunk, rengeteg római kort idéző emlékhely is van a Balaton-felvidéken. Ez a túra kevés helyen megy fel a római útra, de ha valaki errefelé tekereg, akkor jó alternatívája lehet a partközeli kerékpárútnak. Hosszan kanyarogva a Római úton (egy idő után ez lesz az utcanév is) elérünk egy veszélyes kereszteződést (29 km), ahol a kerékpárút élesen jobbra fordul és egy veszélyes kanyar közepén közelíti meg és keresztezi a 71-es főutat (ráadásul közel 10 cm magas padkáról kell leléptetni az útra, majd hasonlóan magas padkára kell felugratni). Helyette azt javasoljuk, hogy mindenki kövesse enyhe bal kanyarral a Római út folytatását (Fő utca néven fut itt) Badacsonytomaj belterületén.
Itt ne kövessük a kerékpáros körút jelzést Haladjunk ezen az utcán egészen egy körforgalomig (29,8 km) – ahol az első kijáraton forduljunk jobbra a 71-es út felé. Két éve itt sokan nem figyeltek és a második kijáraton mentek tovább. Arra is szép, csak kicsit hosszabb és közelebbi barátságot kell kötni a tanúhegyek némelyikével. Ha az első
kijáratot választjuk, akkor hamarosan egy sokkal beláthatóbb kereszteződésnél érjük el a 71-es utat (31 km), amit biztonságosabban keresztezhetünk, ráadásul magas padkával sem kell megküzdenünk. Hosszabban a 71-es út közvetlen szomszédságában kanyarog a kerékpárút (ami meglehetősen keskeny errefelé), tehát ne erre a szakaszra tervezzük, hogy mélyeket lélegezzünk. Egy jobb kanyarral, egy fénysorompóval védett vasúti átjáróhoz érkezünk (33,5 km), majd a falu (Ábrahámhegy) útjain kanyargunk tovább. 35,4 km-nél egy újabb „autótávoltartó” oszlop okoz balesetveszélyt. Ez persze semmi a következő ponthoz képest, ahol egy biztosítatlan vasúti átkelő után ki kell kanyarodnunk jobbra, a 71-es főútra a balatonrendesi vasúti megálló végénél (36,2 km), mert itt egyszerűen nem vezet semmilyen alternatív út. Az elkövetkező 500 métert a 71-esen kell megtenni, fokozott figyelemmel! Amint lehetőség nyílik rá (36,7 km) egy jobbkanyarral lefordulunk a 71-esről a Strand útra, amiről hamarosan (37,1 km) balra fordulunk. Ezen az úton egyenesen végighaladva érünk vissza a 71-es út mellett érkező kerékpárútra (a kerékpárút kijelölői hosszabban tervezik a 71-esen haladást, de ezt javasoljuk kihagyni, ezért érjük el oldalról a kerékpárutat (38,1 km). Hamarosan egy benzinkút területén halad át a kerékpárút (38,5 km), majd elérjük Révfülöp határát (38,7 km). Egy jobbkanyarral ismét vasutat keresztezünk fénysorompós biztosítás mellett (39,5 km), majd egy strand kerítése mellett haladunk, igen keskeny úton. Érdekes, hogy az északi parton szinte mindenütt csak bekerített fizetős strandokat találunk, míg a déli partot szabadstrandok jellemzik. A település utcáin kanyargunk tovább (az Úszóerőd rendszeres résztvevőinek ismerős lesz a környék), majd ismét egy vasúti keresztezéssel (41,5 km) közelítjük meg a 71-es utat, ami mellé egy jobbossal fordulunk oda, és amit hamarosan ismét keresztezni leszünk kénytelenek (41,9 km). Néhány kilométer megtétele után a kerékpárút egy balkanyarral (44,1 km) eltávolodik a 71-es úttól és egy kellemes szőlők között haladó úton halad tovább. Ez a kellemes kis forgalmú út hamarosan egy nagyobb forgalmú útnál véget ér (44,7 km), amin balra kell fordulni. A balos után hamarost jön egy jobbos az első utcánál. Aki jó erőben van az emelkedőn vigyázzon! A Bajnok (öttusázó olimpiai bajnok egykori kollégánk) két éve itt szakította szét a kerékpárja hajtóművét, aminek következtében akkorát esett, mint az ólajtó. Figyeljük a kerékpáros körút zöld tábláit, mert kicsit kacifántosan kanyarog erre az út. Egyébként itt ismét az egykori római út vonalvezetését követjük, amit egy erős jobbossal hagyunk el a Virius utcára fordulva (46,3 km), ami egy újabb 71-es keresztezéshez vezet le minket (46,5 km). Gyorsan keresztezzük a vasutat is, majd megint egy kis trükkel fogunk élni Zánka belterületén, hogy elkerüljünk két balesetveszélyes helyet. A kerékpárút a vasutat keresztezve (49,4 km) balra indul fölfele, javasoljuk, hogy helyette maradjon mindenki az egyenes útnál és a Cserkúti patak völgyén balra fordulva (50,2 km) közelítsük meg a zánkai Új Nemzedék Központot, ahol mindenkinek javasoljuk, hogy egy hosszabb pihenő keretében költsön el egy kellemes ebédet ~1000 forintos áron. A kerékpárokat az „alakuló téren” tehetjük le, ahol pihenő padok és asztalok is várják a fáradó (de még nem fáradt!) kerékpáros vándorokat. Ide fog települni a mobil kerékpárszerviz is. A géplábúak ne habozzanak, nekik nem kell a pihenő és az ebéd, a külső parkolóban igyanak egy kicsit (a főkapun keresztül hagyják el a tábor területét) aztán gyíííííííííííííí. Harmadik szakasz: Zánka, Új Nemzedék Központ – Balatonfüred, Tagore sétány (21,3 km) Ebéd és némi ejtőzés után mi is karikázzunk vissza a főkapuhoz (51,4 km), majd a frissítőhely után forduljunk balra a kerékpárútra. Itt látható egyébként Magyarország legjobb állapotú haditechnikai parkja is, egy pár résztvevő számára ez egy kis darab történelem, de azt gondolom ezzel együtt
mindenkinek egy technikatörténeti érdekesség. Az ebédszünetbe ennek a megtekintése is beleférhet…
Egy kis darab történelem Balatonakali széléig ismét jobbról a 71-es, balról jobbára elhanyagolt szőlők kísérik a kerékpárost, majd egy gyalogátkelőnél (54,4 km) jobbra fordulva ismét keresztezzük a főutat és Balatonakali utcáin kanyargunk tovább (figyeljük a zöld táblákat!). A faluból kiérve a kerékpárút hamarosan élesen balra fordul (56,4 km) és a 71-es út mellé emelkedik vissza (57,2 km), ahol egy jobbkanyar után tartósan a főút mellett is halad tovább, kellemes hullámvasúton. Teszi ezt egészen a fövenyesi bejáróig (59,2 km), ahol jobbra fordulva megint odahagyjuk a főutat. A Gesztenye soron (második utca 59,6 km) balra fordulva végigmegyünk Fövenyes hangulatos utcácskáin, majd egy ligetes rész után Balatonudvari határát érjük el (60,8 km). Itt is figyeljük a zöld táblákat, majd figyeljünk a 71-es átkelésre (61,4 km), ami megint elkerülhetetlenül bekövetkezik. A sportpálya mellett haladva elérjük a balatonudvari temetőt (61,9 km), ahol a figyelmes szemek érdekes fejfákat vehetnek észre. Balatonudvariban a temetőben van egy olyan érdekesség, aminek az egész világból csodájára járnak és a kerékpárútról látható is. 63 szív alakú sírkő található a műemlék temetőben, amelyek 1800 és 1850 között készültek. A Balaton-felvidéken többfelé is találni ilyen sírköveket, de ilyen koncentrációban nem.
Különleges sírkövek Tovább haladva hamarosan elérjük Örvényes határát (62,7 km). Örvényesen is van egy ipartörténeti nevezetesség, egy működőképes vízimalom (csak nyáron indítják be, de akkor is ritkán), ami múzeumként üzemel. Kis kitérőt kell csak hozzá tenni a kerékpárútról (alig 100 méter), ha valaki vetni akar rá egy közelebbi pillantást.
Az örvényesi vízimalom
A túra ismét egy főút keresztezéssel folytatódik (63,2 km), majd balra fordulva egy dimbes-dombos szakaszon közelíti meg Aszófőt (64,9 km), ahol a változatosság kedvéért most vasutat keresztezünk (65,4 km). A szántóföldek mellett haladva keresztezzük a sajkodi bejárót, ahol az északi part talán leghangulatosabb strandja található. Szinte félve írom le, mert nem sokan ismerik, talán ezért is maradhatott olyan kellemes a Tihany félsziget szélében. A tihanyi bejáró után (67,2 km) haladunk tovább a 71-es mellett, majd következik a másik tihanyi bejáró, amit egy jobbossal keresztezünk (68,1 km). Innen már csak kellemes pár perc Balatonfüred széle (70,4 km) és a Tagore sétány eleje a Vitorlás térrel, ahol egy újabb szusszanásnyi szünetet tarthatunk a frissítőpontnál (72,3 km). Negyedik szakasz: Balatonfüred – Balatonkenese, Honvéd Rekreációs Központ (32.2 km) Szinte már ott is vagyunk, gyerünk is tovább! Végighajtva a gyönyörű Tagore sétányon a kerékpárutat követve haladunk tovább. Hamarosan egy balkanyarral megint egy emelkedős úton találjuk magunkat (73,8 km), ami megint a 71-es mellé visz fel minket, ahol is éles jobbkanyarral haladunk tovább a kerékpárúton. Nemsokára egy jelentősebb kereszteződést hagyunk magunk mögött (76 km), ahol a 73-as út távolodik el tőlünk Veszprém irányába. Nem bánkódunk utána, helyette hamarosan egy kellemes erdős részre fordulunk be jobbra (76,3 km). Vigyázat, az erdőben van pár elég éles kanyar, csökkentsük a sebességet. Csopakon járunk, ez a település is többeknek ismerős lehet, a csapatpihenőnél szusszanhatunk is egyet (76,8 km). Figyeljük a zöld táblák útmutatását és az egyirányú utcákat (a kerékpárút egy helyen szemben halad a strand mellett). Megint visszakapaszkodunk a 71-es út mellé (79 km), majd jobbra fordulva kísérjük is a következő kereszteződésig Palóznak határában (79,8 km). Alsóörsön ismét keresztezzük a vasutat (82,9 km), majd megint a főút mellet haladunk tovább egészen Káptalanfüred széléig. Közben elhaladunk egy nevezetes földrajzi pont mellett, ahol a 47°és a 18° körök metszik egymást (confluence pont). Káptalanfüred mára már Balatonalmádi része, a település szélén jobbra kanyarodva ismét keresztezzük a vasutat a káptalani állomás előtt (86,3 km), majd kellemes utcácskákon, strandok mellett haladunk a település nevezetes strandja, a Wesselényi strand (88,4 km) felé. Hamarosan következik egy újabb trükk, ahol kicsit csalunk a kerékpárúttal (89,6 km). Nem megyünk át a vasúton, hanem elmegyünk jobbra, erre kellemesebb az út és még rövidebb is (ráadásul nem a 71-est szagoljuk). Előbb az Eötvös Károly úton haladunk, majd nem ússzuk meg a vasutat (90,1 km) és a Rákóczi Ferenc úton haladunk tovább. A Taksony utcából balról megérkezik a hivatalos kerékpárút (90,7 km), majd a város szélén a 71-es szaga is megérkezik mellénk (91,3 km). Egy kellemesen lankás, gurulós szakasz következik (az út túlsó oldalán még ott van Almádi) egészen Balatonfűzfő határáig. Itt a Zrínyi utcán jobbra fordulva megint elhagyjuk a főút környezetét és egy kellemesebb vadregényesebb szakasz veszi kezdetét. Csalogató a néhol meredek lejtő, de ne gyorsuljunk be nagyon, mert élesek a kanyarok és figyeljük a zöld táblákat, lesz kanyargás rendesen. Egy kellemes lejtő alján keresztezzük a vasutat (94,6 km) és közvetlenül utána egy igen keskeny hidacskán kell átkelni. Vigyázat, mert ráadásul a vasút itt kanyarodik is!
Ez egy nagyon kellemes szakasz, hamarosan elérünk egy kikötő öblöt is (94,8 km) és újra autóútra fut ki a kerékpárút. Ez itt újra Balatonfűzfő belterülete, ahol egy kellemes belső utcácskán követjük a partot (bár egy házsor és egy kis erdősáv elválaszt minket). Hamarosan újra keresztezzük a vasutat (97 km), majd szinte rögtön utána a 71-es főutat is (97,4 km). A főút után egy erdős részre fut be a kerékpárút. Remélem, hogy mindenki sötétedés előtt eléri ezt a szakaszt, mert durva úthibák vannak az erdei útszakaszon. Ha valaki mégis már sötétben ér ide, akkor kérem itt minimalizálja a sebességét egészen addig, amíg ki nem ér az erdőből és újra nem fordul ki a 71-es mellé (100 km). Az ügyesebbek itt már érezhetik a vacsora illatát, közel a napi cél. Az egykori Honvéd Camping mellett elhaladva (100,5 km) újra egy 71-es keresztezéshez közelítünk (100,8 km), amit rögtön utána egy vasúti keresztezés is követ (kicsit visszafelé nyilazva fordul az út), majd egy belső úton haladunk tovább. Elmegyünk a balatonkenesei vasútállomás mögött a Kikötő utcán haladva, majd egy időre megint közelebb húzódunk a vaspályához. A Vasút utcáról a Vak Bottyán utcára fordulunk jobbra (102,5 km), majd egészen a Rege utcáig húzunk előre, amin röviden jobbra fordulunk (103,9 km), a Juhász Gyula utcáig, amin balra fordulva egyenesen a Honvéd Rekreációs Központnak megyünk neki, innen már nem nagy feladat megtalálni a kaput és belül egyenesen továbbhaladva elérni a mai napi adag végét (104,5 km).
Az első napi cél A holnapi nap könnyebb lesz (nem ígéret, remény!). Este kapunk finom vacsorát, másrészt borkóstolással is enyhíthetjük a fájdalmainkat. Másnap (borkóstoló után): Balatonkenese – Keszthely (97 km) Fáj. Ott is. Ott lent még jobban! Nem baj, fel kell kelni, reggelizni, majd 08:30-ra sorakozó a rajtkapunál, az üdülő felső kapuja előtt.
Első szakasz: Balatonkenese, Honvéd Rekreációs Központ – Siófok (20,5 km) A kapu után jobbra fordulunk, és egy kellemesen lankás úton gurulunk a tó felé. Meg lesz ennek a böjtje! Hamarosan elérjük a legendás Lidó strandot (a MÁV üdülő kapuja ne állítson meg senkit, szabad az átjárás, csak az útról nem szabad lekeveregni), majd néhány fekvő rendőr kolléga után egy rémisztő emelkedő aljába érünk (1,9 km), amin bizony fel is kell tekerni (néhányan lehet, hogy még a tolást is ki fogják próbálni). Az emelkedő tetejénél (2,8 km) viszont el is mondhatjuk, hogy elérve a körforgalmat túl vagyunk a második nap nehezén. Fel tudtunk kelni, felültünk a kerékpárunk nyergébe (pedig utálatos dolog volt) és mostanára a mai emelkedők 80%-át is teljesítettük. Innen már csak lazán tekerni kell. A körforgalom után a Balatoni utcára jobbra fordulva elérjük a Gáspár telepet. Követve a betoncsíkot balra fordulunk és követjük a Sirály utcát. Végig gyönyörködhetünk a Balaton panorámájában. A Szélső utca végén egy balos kanyarral áttérünk a Rózsa utcára, majd annak végén a Felszabadulás útra jobbra fordulunk (6,3 km). Ezt követjük az Aligai útig (ez egy forgalmasabb út, figyeljünk az autókra). A Club Aliga bejárata előtt elhaladva átmegyünk a vasút alatt (6,7 km), majd a Révay utcán jobbra fordulunk, ahol a maradék emelkedő nagy részét is letudjuk. Az utca végén balra tartva ismét szép kilátást nyújtó szakasz következik egy kellemes sétányon. Figyeljünk oda, mert egy sor autó megakasztó karó borzolja az idegeket (7,5 km-től kezdődően). A sétány végén lankadó figyelmünknek rögtön egy sor veszélyhelyzet következik, lassítsunk a kellemes megindító lejtő ellenére. Előbb egy autófogó oszlopot kell kikerülni (9,6 km), majd rázós kereszteződés következik, ahol padkáról kell leléptetni az útra jobbra tartva. Ezt egy vasúti átkelés követ, majd egy balkanyar után igen meredek lejtő kezdődik (mindez 100 méteren belül). A lejtő alja a legveszélyesebb, itt nem szabad felgyorsulni, mert a lejtő alján egy forgalmasabb útba érkezünk, ahol egy STOP tábla azt sugallja nekünk (10 km), hogy engedjük el a nagyobb és erősebb autókat, mert mi vagyunk a puhatestűek. Ráadásul a kereszteződés nem is belátható rendesen, készüljünk úgy, hogy megállásig le tudjunk lassítani a lejtő végére!
Vigyázz, rosszul belátható a kereszteződés!
Ezt az utat egész hosszan fogjuk követni. Az út neve többször megváltozik, de ne törődjünk vele, egészen addig menjünk, amíg egy zöld tábla jobbra nem fordít minket (15,5 km). Jobbos után gyors balos, majd megint hosszú egyenes (17,3 km), amit megint jobbos követ, megint gyors balossal a Beszédes József sétányra (17,4 km). Ezen is megyünk egy darabig (bár lesz benne pár kanyar), majd elérjük a Petőfi sétányt és a siófoki kikötőnél a frissítő pontot (20,5 km). Második szakasz: Siófok – Balatonszemes (26,6 km) A „tankolás” után hamarosan elérünk a Sió hídhoz, amin jobbra át is kelünk (21,2 km). A híd után egy körforgalomhoz érünk, és már messziről virít a zöld tábla, hogy hol kell balra menni kihajtva a körforgalomból. Ezen a nyugalmas utcán is jó sokat mehetünk előre (az utcanév többször is változik, de az irány marad), egészen a Muskátli utcáig (forgalmasabb kereszteződés! 25 km), amire röviden balra megyünk, de azonnal egy park mellet (szinte csak keresztezve) jobbra is megyünk, majd megint egy forgalmasabb úton jobbra fordulunk (25,7 km). Az elején némi kanyargás után (zöld táblák) ez is egy hosszú irány lesz, megyünk is rajta Zamárdiban a Rákóczi Ferenc utcáig, ahol egy STOP tábla állja utunkat a jobbkanyar előtt (30 km). Egy balos után a Kiss Ernő utca következik, ami megint hosszan jó irányt követve vezet minket (a neve változik többször is), amíg vége nem lesz, mint a botnak. A bot végén irány balra, majd rövidesen egy jobbossal megint párhuzamosan haladunk a parttal, egészen a szántódi révig(33,3 km), ahol jobbra megyünk a rév felé, majd az első utcán balra. Néhány forduló lesz majd, tartsuk az irányt párhuzamban a parttal és figyeljük a zöld táblákat. Balatonszárszó végéig nem is kell gondolkodni, csak menni előre (43,5 km), majd egy bal kanyar után előbb egy vasúti kereszteződés következik (43,6 km), majd Balatonőszöd és egy jobbkanyar a 7-es mellé (43,7 km). Egy bő kilométert haladunk így, majd figyelve a kerékpárút táblát jobbra eltávolodunk a főúttól (45 km).
A vasúti keresztezés előtt jobbra tartva eltávolodunk a főúttól
Egy kis erdős rész után néhány egyértelmű kanyarral egy kis kápolna mellett elhaladva kellemesen lejtős utcácskára érünk. Az utca végén elérjük a Sóhajok hídját (mármint a balatonszemesi sóhajokét). Óvatosan menjünk át alatta (mentő, kísérő transporter el se fér alatta), mert forgalmas útnak kell elsőbbséget adnunk és arra kell jobbra fordulnunk (46,4 km).
Időben lassítsunk! A sóhajok hídja, majd a jobbos után előbb balra fordulunk, majd egy rövidebb egyenes után jobbra fordulva a vasutat keresztezzük. A sínen átkelve a sínekkel párhuzamosan csábít egy másik kerékpárút, de ne ugorjunk be neki, menjünk tovább egyenesen. Egy „T” elágazáshoz érkezünk, szembe velünk árbóc özön, a szemesi vitorlás kikötő (47 km).
Az ebéd kedvéért tegyünk egy kis kitérőt jobbra A kereszteződésben jobbra fordulunk – itt a beígért trükk, mert a tó rövid időre a bal vállunk mellé kerül. Tesszük mindezt azért, hogy a futballpálya előtt a jobb oldalon megérkezzünk a mai ebédelési lehetőséghez (47,1 km). Itt érdemes egy hosszabbat ejtőzni, megebédelni, hogy maradjon energia a maradék útra. Harmadik szakasz: Balatonszemes – Balatonfenyves (25,7 km) Az ebéd után visszafordulunk az eredeti útirányunk felé, elhaladunk a kikötő mellett, majd egy jobbbal forduló párossal hosszan a parttal párhuzamos útra érünk. Márciusban még olyan magas volt a Balaton vízszintje, hogy ezen a részen többször is a betonút szélét nyaldosta. Balatonlelle központi részéig akár alhatunk is egyet tekerés közben. Ezt tulajdonképpen a Balaton speciális mikroklímája is indokolja, hiszen több mediterrán jelleget is mutat. Márpedig a mediterrán népek imádják az ebéd utáni sziesztát. Sajnos nálunk ez csak az óvodákban hagyomány, pedig…, mekkorákat lehetne aludni ebéd után. Szieszta után legközelebb tehát Lellén kell majd figyelni a navigációra. Először egy jobbkanyarral közelítünk a tó felé (53,5 km), majd követve a jelzéseket a Napsugár utcáig megyünk (54 km), amit rövid balos után egy jobbossal a Honvéd utca követ (54,3 km). Ezen az irányon haladunk Balatonbogláron át Fonyódig, jobbra házak és Balaton, balra vasút. A fonyódi vasútállomás végénél balra fordulva keresztezzük a vasutat (65,6 km – tolatási határon belül van az átjáró, egész hosszú sorompókat lehet itt kifogni), majd kikanyarodunk jobbra a 7-es mellé, ahol gyakorlatilag a keskeny egykori járdát keresztelték át kerékpárútnak. A főút itt egyébként február óta le van zárva és felterelve a hegyoldalra, aminek nagyon szomorú oka van. Sajnos a löszfal erősen omlik, pedig tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a túlpart tanúhegyeire. Nehéz logikát találni ebben, mindenesetre belegondolni is rossz, hogy mi lesz majd nyáron, amikor a nagyságrendekkel nagyobb forgalmat irányítják majd fel az amúgy is omlásban lévő löszfal tetejére.
Hosszasan ezen a járdából átszellemült keskeny kerékpárúton fogunk haladni, egészen addig, míg egy gyalogos átjárón biztosítás nélkül át nem kelünk újra a sínen (68,8 km). A főút melletti letérésnél egy olyan etető található, ahol az évnek ebben a szakában is egyszerű magyar étkeket vehet magához a kerékpáros (sült kolbász, hurka, sült hal, stb.). Ha valaki kihagyta az ebédet a mai nap végéig már nem nagyon talál nyitva tartó kaja-pia lehetőséget az útvonal mentén (leszámítva egy jó „nyaldát”)! Megint hosszú egyenes irány, tartsuk ezt (figyeljük a táblákat) és hamarosan megérkezünk az utolsó frissítőhöz, Balatonfenyvesen a polgármesteri hivatalhoz (72,8 km). Pihenjünk egy gyorsat, mindjárt vége. Legutolsó szakasz: Balatonfenyves – Keszthely (25,2 km)
Fenyves után is hosszasan a parttal párhuzamos legközelebbi úton haladunk, szinte vonalzóval rajzolt úton. Az út Balatonmáriafürdőn „nekimegy” egy kis csatornának, ami mellett balra fordulva a hídig megyünk. A hídon áthaladva a baloldalon hamarosan egy fagylaltozó csábít. Nem hajt a tatár, ez egy jó nyalda, érdemes lehet betérni, ráadásul már ilyenkor is nyitva tart. Megint hosszú egyenes irány a település központjában található körforgalomig ((81,8 km), amin gyakorlatilag egyenesen vágjunk át és menjünk addig, amíg az út jobbra nem fordul alólunk (82,7 km). Itt rövidesen újabb balossal megint felvesszük a parttal párhuzamos irányt és haladunk az út melletti kerékpárúton, majd keresztezve az utat (83,8 km) folytatjuk a túloldalon. Ezt az utat követi a kerékpárút egészen addig, amíg el nem éri a 76-os utat (90,2 km), ahol jobbra fordulunk a főút mellett követve a kerékpárút vonalát. Az erdős részen néhány éles kanyar is vár ránk. A kanyarok mellett mocsaras, vizes terület, gyakran mély árkokkal. Ha valaki nem akarja kipróbálni a vízibiciklizést egy kiadós dagonyázással – mint a múlt évben egyik kolléga tette -, akkor legyünk óvatosak a kanyarokban. Egyébként nem éri meg kipróbálni, túl sokáig kellett vakarni a küllők közül és a hajtóműből a vízi kultúrákat és még a pólója is csupa zöld lett. Meg csupa víz. Egy hídon keresztezzük a Zalát (91,3 km) – kicsit balra visszafelé pillantva a vállunk felett láthatjuk Matula bácsi hídját a Tüskevár filmes változatából –, majd egy vasúti kereszteződés után (91,5 km) jobbra fordulunk, a 71-es út mellé. Elhagyva Fenék pusztát már közelít a vég. Hamarosan hűtlenek leszünk a 71-eshez (követtük már annyit) és egy jobbkanyar után biztosítatlan átkelővel keresztezzük újra a vasutat (94,5 km) és egy kis hídon áthaladva, kellemes erdős részre érünk. Néhány kanyar után elérjük Keszthely szélét (96,3 km), majd egy parkolón áthajtva ismét egy parkos részhez érünk (97,4 km). Hamarosan elérjük a parkolót (tartsunk kicsit jobbra, ne menjünk előre a vasútig), majd a szombaton már megismert terepen a Balatonpart utcát és a Zene pavilont (98 km). Hasznos telefonszámok:
Mentők: o Dr. Nagy-Toldi Annamária (mentő): 06-20-931-7132 o Pintér Róbert (mentő): 06-30-815-0249 Rendezők: o Farkas László főrendező: 06-20-421-9445
o Balázsik Zsófia rendező 06-30-815-0089 o Papp Ferenc rendező: 06-30-777-5178 o Domán Gábor (csomagszállítás) 06-20-488-9692 o Nyikos Imre kerékpáros rendező (valahol a tömegben): 06-30-579-8152 Kerékpárszerviz: o Zelei Tamás: 06-30-366-1691