TAVASZ 2010. március II. évfolyam 1. szám
FOTÓ: IKEA
FESTÉKET A FESTÉKBOLTBÓL!
INGYENES INFORMÁCIÓS MAGAZIN
LEGYEN SZÍNESEBB ÍNESEBB AZ ÉLETÜNK!
KÖSZÖNTŐ
TAVASZI ZSONGÁS
A nyarat idéző stílus Szabad szellem
Kívül-belül rendbe hozza! A vizes bázisú vastaglazúr tökéletes megoldást nyújt a beltéri fafelületek felújítására, védelmére gyors és szagtalan száradása miatt. Kültéri változatai pedig UV- és idôjárásállóak. „Vizessége” annyit jelent, hogy oldószer helyett természetes vizet tartalmaz, amely a felhordás után elpárolog és a festék a száradást követôen tökéletesen védi a fát, a vizet pedig lepergeti.
ÚJ TERMÉK Terméktulajdonságok • könnyen ecsetelhetô • a kültéri változatok védik a fát a Nap UV-sugárzása ellen • a fa rajzolata a bevonás után is látható, patinás, nemesfa jellegû hatás érhetô el • gyorsan, levegôn szárad • nincs kellemetlen szaga, környezetkímélô • vízzel hígítható
4
A csodálatos vitamin
M
inden esély megvan rá, hogy mikor Ön, kedves olvasó ezeket a sorokat olvassa, már dübörög a tavasz, de ha véletlenül éppen rossz az idő, akkor sem tarthat sokáig. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy egyszer minden rossz elmúlik, és tudnunk kell örülni az élet legapróbb szépségeinek is, hiszen ezek a gyakran valóban apró dolgok teszik boldoggá mindennapjainkat. Észre kell vennünk környezetünk szépségeit is, mint az ilyenkor zöldbe boruló fákat, a nyiladozó tavaszi virágokat, meg kell hallanunk a madarak csicsergését. Érdemes időt és energiát szánni minderre, valamint önmagunkra és közvetlen környezetünkre is. Tavasszal nem csak a természet éled újjá, az első napsütés szabadba csábít bennünket is, és megújult erővel és lelkesedéssel fogunk hozzá otthonunk, erkélyünk, kertünk felújításához, átalakításához, rendbe hozásához. Tehetjük ezt, saját kezűleg vagy mestereket megbízva, lényeg az elhatározás, a jó ötletek, a megfelelő anyagok és eszközök, no és nem utolsósorban a végeredmény, hogy tegyünk a szebb környezetért. Ezekkel a munkálatokkal nagyon nagy mértékben javíthatjuk az életminőségünket, hangulatunkat, a tisztaság, az újdonság kellemes érzéseket kelt, a színek, az érdekes megoldások sok szép pillanatot szerezhetnek nekünk. Mindez megéri a fáradságot, higgyék el, többszörösen kapjuk vissza a befektetett energiát, időt és pénzt. Nem is gondolnánk, mennyi nagyszerű termék, alapanyag, szerszám és módszer áll rendelkezésünkre, melyekkel, egyszerűen és könnyedén megvalósíthatjuk álmainkat. Magazinunk oldalain, akár egy virtuális áruházban, számos ötletet, lehetőséget kínálunk építéshez, lakberendezéshez. Bízvást ígérhetjük, hogy ha ezt az újságot végig lapozza, biztosan talál benne kedvére való olvasmányt, megoldást a tervei megvalósításához, és reméljük, kellemes perceket is szerzünk olvasgatás közben. Kívánjuk Önöknek, legyen színes az életük! Üdvözlettel OLÁH TAMÁS és a kolor.hu csapata Kolor.hu Magazin 2010/1 ▯ Főszerkesztő: Oláh Tamás ▯ Szerkesztés, tördelés: Design-R Bt. ▯ Szerkesztőség: 2376 Hernád, Köztársaság út 43. ▯ Telefon: 06 (20) 531-3878, 06 (20) 521-4781 ▯ E-mail:
[email protected] ▯ Honlap: www.kolor.hu ▯ Nyomda: Infopress Group Hungary Zrt. ▯ Felelős vezető: Lakatos Imre vezérigazgatő ▯ ISSN: 2061-5442 ▯ A lap megjelnik a Maximum Kolor Kft. gondozásában ▯ Ügyvezető: Oláh Tamás
www.kolor.hu
3
OTTHON
A PROVANCEI: AZ ÉSSZERŰSÉG ÉS A FUNKCIÓ A déli tartományokban élő franciák egyszerűsége és racionalizmusa okán a legfontosabb a funkció. A nemes egyszerűséggel berendezett otthonoktól távol áll minden feltűnni vágyás, kitűnés és eltérés a megszokottól. Minden a használat, a használhatóság és az örökölt hagyományok tiszteletére épül. A mediterrán stílus közös, már alapjellemzőjeként is nevesíthető, a természetes anyagok használata itt is dominál. A fa, a kő, a tégla, a kovácsoltvas és a kerámia tárgyak használatával, és mindezt meleg színekkel fűszerezve érik el azt az utánozhatatlan hangulatot, ami a mediterrán sajátja.
A NYARAT IDÉZŐ STÍLUS
a mediterrán e
Talán egyetlen l építészeti vagy design stílus sem olyan gazdag, sokrétű és sokféle mint a mediterrán.
4
www.kolor.hu
szót ót kimondva ki d önkéntelenül ö ké t l ül jjutnak t k nyaralásaink felejthetetlen emlékei. Görögország olajfái, Olaszország hangulatos sikátorai, a csodálatos spanyol tengerpartok, és a provance utánozhatatlan, ódon hangulata. Újra érezzük bőrünkön az erős déli nap sugarait, orrunkban a sós víz illatát, a lágyan simogató szellőt, és gondolatainkban újra meg újra felidézzük a tájak tipikus épületeinek látványát. Mindez együtt, a mediterráneum része, egy sajátos világ, egy egyedi stílus, egy életvitel, amelyre nyaralásunkból hazatérve szívmelengető érzés visszagondolni. Talán nincs is olyan ember, akit ne érintene meg a mediterrán világ különleges, semmivel össze nem hasonlítható hangulata. E
tájakon járva mindenki számára szembetűnnek a hely jellegzetes építészeti szokásai, színei, az életformához a legmesszebbmenőkig igazodó lakberendezési formái, a természet szeretetének autentikus kellékei és anyagai. Hazaérkezve sokunkban ébred fel a vágy, hogy valami hasonlót hozzon létre otthonában, egy kis nyarat csempészve ezzel a hideg, szürke hétköznapokba. Az első gondolat megszületését követően azonban rá kell eszméljünk, hogy néhány tárgy vagy például a jellegzetesen narancs színűre festett homlokzat, a zsalugáterek, netán néhány kedves, cserépbe ültetett déli növény még korántsem hozza meg a várva-várt hatást, azt az utánozhatatlan mediterrán hangulatot. Ám a tudatosan ebben a stílusban tervezett és felépített ház kialakítása és berendezése a mi éghajlati viszonyaink közt sem lehetetlen, ha kicsit megtanulunk, a déli emberek fejével gondolkodni és szemével látni. Az épületek jellemző erőteljes tagoltsága, a nálunk megszokottnál laposabb tetősíkok, kolostorcseréppel fedve, az elengedhetetlen teraszok, átriumok és belső udvarok, a természetes anyagok, a sok kő, a fa használata, a mesteremberek
keze munkáját dicsérő kovácsoltvas korlátok és díszek, a természetes textilek vagy éppen a nemes kelmék, és a sok-sok zöld növény. Ezek mind a délvidék lakói titkainak őrzői, életének részesei. A körülmények és a lehetőségek alapos vizsgálata után vágjunk csak bele a kitűzött feladat megvalósításába és válasszuk ki a délies stílusok közül a hozzánk leginkább közel állót és megvalósíthatót. Az olasz, a görög, a spanyol vagy éppen a provance-i hangulat áll hozzánk közelebb? Mind a mediterrán stílushoz tartozók, mégis mindnek meg van a maga egyéni és semmivel össze nem téveszthető világa. Nézzük hát röviden!
www.kolor.hu
5
OTTHON
AZ OLASZ: A FORMA ÉS MINŐSÉG Olaszország a művészetek és a design hazája. Jól értenek tehát a finom elegancia megteremtéséhez, úgy, hogy a funkció és az egyszerűség mindig előtérben marad. A minőség elsőrendű, legyen az burkolat, bútor vagy a textilek. A színek tekintetében bátran használnak élénk és természetes, natúr színeket egyaránt.
AG GÖRÖG: AZ EGYSZERŰSÉG ÉS A LETISZTULTSÁG
Fal mediterrán stílusban A mediterrán stílus jellemzői közé tartoznak a különféle strukturált falfelületek. Különböző mintázatait fehéren hagyva vagy színezve előszeretettel alkalmazzák e stílus kedvelői az újonnan épített mediterrán hangulatú otthonokban. Ezek
a felületek meghíttséget, melegséget kölcsönöznek a helyiségnek, és az egyéb, a stílushoz illeszkedő elemekkel, kiegészítőkkel kombinálva valódi déli hangulatot hozhatunk létre segítségükkel. Nézzük, mit, mivel, hogyan!
BÁRSONYFÉNY A Decor bársonyhatású festék látványát és tapintását tekintve is valóban a bársonyhoz hasonlító. A termék színtelen. A legszebb felületet úgy kapjuk, ha a festéket két rétegben, ecsettel X-et mintázva hordjuk fel.
LÁVAFOLYAM A felületet először Decor Glettel vonjuk be úgy, hogy felhordáskor megakadályozzuk a henger forgását. A megszilárdult fémhez hasonlatos hatást úgy érjük el, hogy a kezelt felületet Decor Metáleffekt festékkel vonjuk be.
GYÉKÉNYSZÖVET A 2-3 mm vastagon felhúzott Decor Glettet egy spakli élével formázzuk meg, majd száradás után lecsiszoljuk. Ezt a felületet sárgaréz színű Decor Metáleffekt festékkel vonjuk be, a felesleget gumispatulával húzzuk le.
ANTIK II. A Decor Fallazúrral bevont felületet struktúrhengerekkel is alakíthatjuk. Ehhez hasonló hatást érhetünk el akkor is, ha a felületre összegyűrt fóliát nyomunk.
PARTI HOMOK I. A 2-3 mm vastagon felvitt Decor Glettet ecsettel mintázzuk meg. Ez a hatás fésű használatával is elérhető. A felületet száradás után Decor Fallazúrral vonjuk be, a lazúrt pedig száradás előtt vizes ruhával, töröljük át.
PARTI HOMOK II. A 2-3 mm vastagon, egyenletesen felhúzott Decor Glett, majd a Decor Fallazúrral ellátott felületet úgy tehetjük még látványosabbá, ha a spaklit lapjával a felülethez szorítjuk, majd a felületet átvasaljuk.
AGYAGOS FÖVENY Festőhengert használva egyedi struktúrákat alakíthatunk ki. Ezt a mintázatot a henger íves mozgatásával kaptuk. Ha a mintázat túlságosan élesre sikerült, balesetveszélyes lehet, erre mindig legyünk tekintettel!
SZIKLAFAL A Decor Glettet festőhenger segítségével mintáztuk meg, majd az így kialakult éles mintákat úgy simítottuk vissza, hogy a glettvasat enyhén a felületre szorítottuk. A felületet száradás után Decor Fallazúrral vontuk be.
Görögországról mi is juthatna elsőként Görögo eszünkbe, eszünkb mint a hófehérre meszelt falak és az égszínkékre égszínnké festett ajtók és ablakok kontrasztjára épülő harmónia. Ellentmondásnak tűnik, mégis ha igaz, és ezt csak az érezheti, aki járt már ezen a tájon. Puritán egyszerűsége, tisztaságérzete végPu telen nyu nyugalmat áraszt. A természetes anyagok használata, használa mint bármelyik mediterrán stílusnál, itt is megszokott és alapvető. A textilek színeiben meg azonban a színek kavalkádja érvényesül.
A SPANYOL: A FÉNYŰZÉS ÉS A LÁTVÁNY
6
www.kolor.hu
A spanyol mediterrán tobzódik a színekben, a díszítésben. Ha már-már hivalkodónak érezzük, nem járunk messze a valóságtól, hiszen a spanyol ember szívesen mutatja meg a külvilágnak, amije van. Lássa mindenki a hatalmat, a gazdagságot. Tehát az élénk színek, sőt az arany sem ritka, ezenkívül pedig a nehéz drapériák, és a természetes anyagok mellett a nemes bőr gyakori használata jellemző.
Bársonyhatású festék Beltéri, vizes bázisú, színtelen falfesték bársonyhoz hasonló felület kialakításához. Könnyen felhordható, illatosított, bevonata ellenálló. Önmagában használva, vagy színes diszperziós festékkel, egyéb színezékkel színezve változatos színvilág kialakítására alkalmas. A hatás sötétebb színek esetén erősebb, világos színek esetén enyhébb. Metáleffekt festék Vizes bázisú, teljes fedőképességű, fémhatású, illetve gyöngyházfényű beltéri dekorációs festék fal- és egyéb felületekre. Jól tisztítható, ellenálló bevonat kialakítását teszi lehetővé. Kiválóan alkalmas mintázáshoz és sablonozáshoz. Önmagában és a többi Platinum Decor Metáleffekt festékkel keverve is felhasználható. Fallazúr Beltéri színes, nem teljes fedőképességű bevonóanyag, melynek alkalmazásával antik hatású vagy színárnyalatokban gazdag felületek alakíthatók ki. Selyemfényű, porolódásra kevéssé hajlamos. Világosabb alapfelületekre felhordva érvényesül a legjobban. Glett Könnyen felhordható, színezhető, diszperziós felületképző anyag beltéri falfelületekre, változatos struktúrák kialakításához. Nagyobb mélyedések kitöltésére, durva simításra is alkalmas. Egyéni elképzelés szerint strukturálható, így például a természetes kőhöz vagy a gyűrt textilhez hasonló rusztikus felület alakítható ki. Különleges felületek nyerhetők Platinum Decor Fallazúrral történő bevonásával. Falfény Vízzel hígítható, selyemfényű lakk beltéri festett falak tartós védelmére, mosható felületek kialakítására. Használatát beltéri, elsősorban diszperziós falfestékkel festett falakra javasoljuk.
www.kolor.hu
7
ÖTLETEK
OTTHON
A fal ruhája TAPÉTÁZÁSI TIPPEK
A tapétázás, falburkolás ma már hagyományosnak mondható módszere, ám a mai kiváló alapanyagok, a korszerű lehetőségek sokasága, a végtelennek tűnő választék szabad utat enged a fantáziának, és különleges és gyakran szokatlan megoldásokat ígérnek.
i
tt a jó idő! És ha éppen időszerűvé vált a festés vagy tapétázás, ez talán a leginkább alkalmas – vagy inkább csak szokásos? – időszak erre. Az erősebb fények, a napsütés miatt szembetűnőbbek és jobban láthatóvá válnak azok a fránya foltok, szennyeződések, sérülések és kopások, amelyek idővel óhatatlanul megjelennek a falon vagy bizonyos falfelületeken? Vagy éppen az új bútorhoz nem passzol a régi festés vagy a tapéta mintája? Lásson hát neki! Tervezzen előre, és alaposan nézzen körül a tapétaszaküzletekben, és csak ezután döntsön alapanyagról, színről, mintáról, módszerről.
8
www.kolor.hu
A tapétázás manapság nem csak a legközkedveltebb és legpraktikusabb, de valljuk be, a legkisebb felfordulással és kellemetlenséggel járó faldíszítési mód is egyben. Tehát a számunkra legmegfelelőbb tapéta kiválasztásának már csak a pénztárcánk és lehetőségek felderítésére fordított idő és energia szabhat határt. A legfontosabb, hogy jól gondoljuk át a dolgot, és tervezzünk előrelátóan, válogassunk megfontoltan, hiszen ha rosszul választunk, hosszú éveken át kell elhibázott döntésünk eredményét „élveznünk”. A falak színe, mintázata pedig alapvetően meghatározza hangulatunkat, közérzetünket a mindennapokban.
A tapéta rögzítéséhez érdemes a legjobb minőségű és a tapéta anyagának megfelelő ragasztót választani, még ha az a drágább kategóriába tartozik is, hosszútávon megéri.
▯ A habosított vagy dombornyomású tapéták jótékonyan rejtik el a fal egyenetlenségeit, hibáit. ▯ Ha először kezd tapétázásba önállóan, olyan tapétát válasszon, ahol nem kell a minták illesztésével bajlódni. ▯ Ügyeljen rá, hogy azonos sorozatszámú tekercseket vásároljon és óvatosságból érdemes mindig eggyel több tekercset venni, mint a kiszámított mennyiség. ▯ Ha nincs kéznél tapétázóasz-tal, emeljen le egy sima táblájú ajtót, szerelje le a kilincset és fektesse két bakra. ▯ Egyszere egy adag tapétaragasztót keverjen ki, ám a ragasztó maradéka hűvös helyen tárolható és másnap még használható, de ilyenkor ne keverjen hozzá újabb ragasztóport, mert csomós lesz.
Minôségi tapétához minôségi ôsé tapétaragasztó. Vliestapétákhoz Fûrészporos, struktúra és speciális tapétákhoz
Bordûrökhöz, díszítôcsíkokhoz
TAPÉTÁZNI MESTERIEN, EGYSZERÛEN
További információk a tapétázásról: www.kolor.hu 9 www.metylan.hu
A
Swarovski kristálydísz
OTTHON
MEGNYUGTATÓ
KitchenAid robotgép RM változata, több féle színben kapható. Kátay
A dúsan burjánzó fák és bokrok lombkoronája, a finom pázsit, a természet valamennyi zöldjének látványa testet-lelket megnyugtató hatása az emberre mindenki által köztudott.
Luminarc, History színes üveg pohár Hipermarketek
Napelemes miniszélkerék www.izoom.hu
Supralux Évszakok tavaszi pázsit falfesték
10
w.kolor.hu www.kolor.hu
Gazdag árnyalatai az örökké vitatott türkiztől a kellemes almazöldig, a meleg olívtól a merész neon árnyalatig terjednek, és mindig divatosak voltak és lesznek, legyen szó öltözködésről vagy lakberendezésről. A kiegyensúlyozottságot, vidámságot sugárzó zöld a legtöbb színhez jól illik, így jól alkalmazható és kombinálható a lakás bármely helyiségében bútorként, kiegészítőként, dekorációként egyaránt. Bátran vegyük körül magunkat a nekünk tetsző árnyalataival. Érezni fogjuk jótékony hatását!
KOMISK Háromdarabos párnahuzat IKEA Luminarc Colorplaytime készlet Hipermarketek A zöld szín árnyalatait bátran használhatjuk a fal színeként is. Fotó IKEA
Malaga manzana és Calatrava verde kárpitanyagok KA International
Asztali banklámpa. Kika POÄNG Forgófotel IKEA
Vidám mintázatú lábtörlő HTM Kft.
Swarovski kristállyal díszített képkeret. Swarovsky mintabolt
www.kolor.hu
11
CSINÁLD MAGAD! színt módosítani, visszahalványítani az elképzelésünk szerinti színre nehézkes és körülményes feladat. Járjunk el tehát óvatosan, ha magunk vállalkozunk a falfesték kikeverésére, és minden árnyalatfokozat után végezzünk festéspróbát, és azt hagyjuk is kicsit megszáradni a felületen, hiszen csak így mutatkozik meg a színkeverék valódi színe. Megfelelő odafigyeléssel biztosan elérjük hőn áhított célunkat. A pasztás színkeverés költséghatékony, pénztárcakímélő megoldás, ám hátránya, hogy kétszer ugyanazt a színt szinte lehetetlen kikeverni.
Keveremkavarom MILYEN SZÍN LEGYEN?
Színezés gyárilag kikevert festékkel
Néhány éve már egyre nagyobb választékban szerezhetőek be a szaküzletekben a gyárilag készre kevert színes falfestékek, amelyek praktikus, gyors és egyszerű lehetőséget nyújtanak falaink színezésére, ha éppen a kapható színben és árnyalatban gondolkodunk. Manapság már számtalan márka, minőség és szín közül tudjuk kiválasztani a nekünk leginkább megfelelőt. Az intenzív, élénk színek ezzel a megoldással
A színek fontosságára, hangulatunkra, közérzetünkre gyakorolt hatására azt hiszem, nem kell kitérnünk, ezzel mindenki tisztában van. Manapság a lakberendezésben, enteriőrök kialakítása során már előszeretettel és egyre bátrabban használjuk a színeket, színkombinációkat a berendezési tárgyak, kiegészítők, lakástextilek és egyéb dísztárgyak esetében. A fal színével kapcsolatban azonban még van mit tanulni, mert bizony hazánkban a jól megszokott fehér még mindig az élen jár, ha falfestésre
jó tudni
A számítógépes színkeverés általában nem egyszerűen fehér falfestékből történik. Komoly színkeverő rendszer segít a megfelelő színek előállításában úgy, hogy az alap, úgynevezett BÁZIS festékeket, színeznek rendkívül jó minőségű, speciálisan erre a célra kifejlesztett színezőpasztákkal. Általában 16 alap színezőpasztával dolgoznak a rendszerek, de létezik 32 darabos változat is. A bázisfestékek rendszerenként változnak, van olyan rendszer, amely három, de van olyan is, amelyik akár még több bázist is használ. Ezekben vagy csak a fehér pigmentek mennyisége változó, de van olyan is, hogy eleve színesek pl.: sárga, amelyből különböző sárga narancssárga stb. színárnyalatokat lehet előállítani. A megfelelő receptúrát egy számítógépes szoftver adja meg egy professzionális színkód alapján. Ezt megjegyezve, bármikor újra keverhető a kívánt színárnyalat.
12
www.kolor.hu
kerül a sor. Pedig a berendezéshez, a helyiség funkciójához és persze fénybeli és méretbeli adottságaihoz igazodó színes fal nagyon látványos és stílusteremtő lehet. A színek és árnyalatok lehetőségei pedig már végtelennek mondhatók, hiszen több lehetőség közül válogatva hozhatunk létre az ízlésünknek, igényeinknek leginkább megfelelő árnyalatot. Mára már több színkeverési lehetőség közül választhatunk, attól függően, hogy mi az elképzelésünk, igényünk, no és mint oly sok területén az életnek, a pénztárcánk vastagsága itt is számit.
Színezés színezőpasztával Ez leghagyományosabb és legismertebb módszere a kívánt szín kikeverésének. A sok alapszínben és árnyalatban kapható színezőpasztákkal a fehér festékhez adagolva könnyen hozhatunk létre halvány és közepes pasztell árnyalatokat. Nagyon fontos azonban odafigyelni a színezőpaszta fokozatos adagolására, az arányokra, mert a túladagolt pasztával kikevert
megfizethető áron hozhatók létre, és nem okoz gondot a munka közben kimerült készletek ugyanazzal a színnel való pótlása sem.
Színezés számítógépes színkeveréssel
A legkorszerűbb és igazán igényes módszer, ha a kívánt árnyalatot bizonyos üzletek szolgáltatásaként igénybe vehető számítógép vezérelte, precíz festékkeverő géppel végeztetjük el. A lehetőségeknek ez esetben valóban csak a fantázia szabhat határt, mert a computer segítségével mondhatni a szivárvány minden árnyalata létrehozható. Az árak nagyban függnek a színtől, de például a halvány árnyalatok előállítási ára már-már vetekszik a pasztával kikevert festék költségeivel. Legnagyobb előnye színválasztás szinte korlátlan lehetősége, és ha kevésnek bizonyul a festék, nem okoz gondot éppen ugyanazt az árnyalatot ismét előállítani.
Íme a KolorBox ® A KolorBox® logó garantálja, hogy a festéküzlet szakembere a kiválasztott színeket minőségi pigmentek felhasználásával keveri ki az Ön számára.
Könnyen előfordulhat, hogy úgy érzi: álmai színeit sehol sem találja készre kevert formában. A KolorBox® számítógépes színkeverő rendszer éppen ezen hivatott segíteni. A Poli-Farbe új és könnyen áttekinthető formába öntötte színkeverésben szerzett tapasztalatát. Az eredmény a KolorBox®, melynek logóját minden Poli-Farbe terméken feltüntettük, amely a színkeverő rendszer részét képezi, így meggyorsítottuk
a választást. Az itt összegyűjtött termékeink között megtalálhatók a falfestékek, a vakolatok, a zománcok és a lazúrok is. Legyen tehát szó fal-, fém- vagy fafelületekről, a KolorBox® családban biztosan megtalálja a feladathoz legmegfelelőbb terméket!
A KolorBox® rendszer festékei UV-állóak, azaz ellenállnak a különféle jellegű és intenzitású fényhatásoknak, így magasfokú színtartósságot biztosítanak.
VEVŐSZOLGÁLAT
Poli-Farbe Kft.
6235 Bócsa, III. ker. 2. (78) 453-133 , (78) 453-014 www.polifarbe.hu e–mail:
[email protected]
TREND BÉKÉS IDŐTLEN TÁGAS
TREND A LELKE MINDENNEK
Szabad
A dizájn és színtrendek minden évben új ötleteket, lehetőségeket nyújtanak. Nézzünk kettőt az ideiek közül!
SZELLEM A szabad szellem az individualitást jelképezi, a tömeggel való szembenállást, a különbözés, vagy akár a visszafogott lázadás merszét. Az igazi művészt és a divat élvonalába tartozókat mindig is a személyes kifejezés és az előre gondolkodás csavaros módja jellemezte. A hagyományos dizájnhoz és a dogmákhoz való tiszteletlen hozzáállás hozta létre ezt a lendületes, fiatalos irányvonalat, a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket elvére épülve. A merész kísérletezés gyakran az anyagok, színek és formák legfurcsább keverékét eredményezi. Az anyagok izgalmas, ugyanakkor provokatív módon kerülnek egymás mellé, a maximális hatásosság és drámaiság kedvéért. EGYÉNI Pecsétek, foltok, minták, graffiti és CSAVAROS szórt festék fokozza a szabadság érzését. Az anyagok és a színek LÁZADÓ gyakran disszonánsnak tűnő alkalmazása újfajta figyelemfelkeltést szolgál. Az élénk műanyagszínek vidáman és gond nélkül keverednek a földesebb, pasztellszínekkel. A „merj különböző lenni” nézőpont mint mindig, most is nagy, előrelépést jelentett a dizájn, a stílus és a lakberendezés számára – ez az élet valódi energiája.
NémaVILÁGŰR
A világűr ez a bonyolult üresség, ami örökkévalóságot, rejtélyt és meghatározhatatlanságot sugall, az általa teremtett titokzatosság és nyugalom révén a különböző korokban egyaránt inspirálta a művészeket, az építészeket és a költőket. Az ebbe a trendbe tartozó formák és színek új korszakot jelentenek azok számára, akik nem szolgai módon kívánják követni a trendeket. Ez az új, kissé misztikus stílusfüggetlenség helyreállítja a kreatív szépség és a személyes választás valódi értelmét. Ennek a palettának az uralkodó jellemzője a füstös alkímia – finom, halvány és atmoszferikus színek, amelyek kíváncsivá teszik a szemet és táplálják a lelket. A homályos kékek, kékeszöldek és ásványi szürkék széles palettájával szemben az egyéni színek élesen
kitűnnek, mint a fényes csillagok az űr tintakék mélységében. A lágyan fénylő anyagok és felületek csillognak és ragyognak, ami a finom elegancia és diszkrét luxus hangulatát idézi fel. A textilek és kárpitok az egymást kiegészítő textúrákra összpontosítanak – gyapjú és selyem, bársony és bőr, nubuk és nemez. A csillogó pala és gránit jellegzetes, egyedi kombinációkban egészítik ki az olyan kevésbé elegáns felületeket, mint a beton. Manapság inkább a jelentést, mint a tartalmat keressük, olyan anyagokat, amelyek táplálják a lelket. A szépség és az eredetiség helyreállítása a tömegfogyasztás korszakából szabadságot biztosít számunkra látóhatárunk tágítására és az individualizmus új, csendes terébe történő átlépésre.
Akzo Nobel a Dulux és Harmony Mix színkeverő rendszerek forgalmazója
14
www.kolor.hu
Variációk EGY témára Otthonunk a személyes névjegyünk, – szokták mondani –, hiszen lakásunk, közvetlen környezetünk belső berendezése stílus- és esztétikai érzékünket hűen tükrözi.
K
örnyezetünk csinosításának igénye a messzi múltba nyúlik vissza. Gondoljunk csak arra, hogy szinte minden régészeti lelőhelyen, ahol megmaradt néhány falmaradvány, megtaláljuk a fali rajzokat, festményeket, mintákat, tehát a díszítőelemeket már őseink is előszeretettel alkalmazták. A falak dekorálása, színezése, díszítése a barlanglakó ősember barlangrajzaival kezdődött, és mi, emberek azóta is folytatjuk ezt a hagyományt, csak persze már másképpen. Azt már jobbára mindenki tudja és/vagy megtapasztalta, hogy a fehér falakat színezve máris más hangulata lesz a helyiségnek, legyen az lakás, üzlet, munkahely, közintézmény vagy bármi más. A színek megváltoztatják az adott enteriőr
16
www.kolor.hu
hangulatát, meghatározó hátteret biztosítanak, nem is szólva a közérzetünkre történő hatásukról. Jó hír, hogy nem kell megelégednünk a festékszínpalettával! Egy kis fantáziával a Jub dekoratív festékeivel, felületkiegyenlítőivel, géljeivel, a reliefes falfestékeivel vagy az üvegszálas tapétákkal valóban egyedi arculatot teremthetünk magunk körül. Íme, egy kis ízelítő, néhány megoldás, ötlet a számtalan lehetőségből. A Jubosil Antik áttetsző szilikátalapú lazúrfestéket bel- és kültéri falfelületek dekoratív alakításához használhatjuk. Elsősorban olyan helyeken érdemes alkalmazni, ahol a festéssel egyenlőtlen, foltos és áttetsző, régies illetve rusztikus jellegű felületeket kívánunk létrehozni. Ezt egy különleges, mégis egyszerű technikával érhetjük el, a hatás pedig a többé-kevésbé durva alapfelülettel fokozható. A festék csak fehér színben kapható, de keveréssel gazdag színskála érhető el. Ha különleges, sajátos arculatot kívánunk létrehozni, és már-már művészi kihívásokra vállalkozunk, akkor próbáljuk ki a Jub Artcolor dekoratív géljét. Ez a részben áttetsző akril gél
PROMÓCIÓ könnyen használható különböző kellékekkel műanyag és fém simító, reliefhenger, szivacsok, ecsetek, rongyocskák. Ugyanis egyszerűen hozhatunk létre valóban egyedi, strukturált felületeket. Az Artcolor színárnyalatainak variálásával még fokozhatjuk is a hatást. Színes, fantáziadús, akár a kő, a fa, a bőr, a vászon, illetve más anyagok struktúráját utánzó felületek kialakításához a Marmorin dekorációs glett a legjobb választás. A majdnem áttetsző festék tipikus felviteli technikával és különböző eszközök használatával teljesen sima falfelületen puha és kemény, ritmikus és szabálytalan struktúrák hozhatók létre, akár színárnyalatok kombinálásával is. Marmorin emulzióval átkenve, fényesebb és fokozottan víztaszító felületet kapunk, így annak tisztítása is egyszerűsödik. A speciálisan megművelt forgács-, illetve homokszemcsékkel töltött, reliefes falfestékekkel, festett falfelületeken jellegzetes, a hagyományosan strukturált relieftapéták látszata alakítható ki. Erre a Jupol Rustikkal a legolcsóbb és legegyszerűbb lehetőség. A kvarchomokkal töltött Acrylcolor Relief festékkel szintén ez a hatás érhető el. Ez különösen a finoman simított felületeken érvényesül, mert rajtuk a homokszemcsék egyenlően osztódnak el. Érdekes színhatások érhetők el a fémfényű falfestékek alkalmazásával. A különleges falfelületek kialakításának másik módja a Jufix üvegszálas tapéták alkalmazása. Ezek a tapéták rendkívül tartósak és kopásállóak, a ragasztást és festést követően sajátos meleget és arculatot kölcsönöznek a helyiségnek. Számos minta és szín, valamint a fényes, közepesen fényes és matt változatok között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A bemutatott ötletek bizonyítják, hogy a Jub valóban gazdag termékskálája lehetővé teszi a beltéri falfelületek egyedi díszítését, kedvünk és ízlésünk szerinti alakítását. Bármilyen elképzelésünk is van, egy kis energiával, fantáziával, no és JUB termékekkel minden megvalósítható. Engedjenek az ihletnek: alakítsák egyedivé, díszítsék kedvük szerint otthonukat. További információk és tanácsok: Jub tanácsadó szolgálata, telefon: (95) 525-720, illetve (23) 511-240 vagy a www.jub.hu internetes oldalon. Az arany-, ezüst-, illetve bronzszínű Acrylcolor alkalmas mind a beltéri, mind pedig a kültéri falfelületek, különösen pedig a reliefes ornamentumok festésére.
INFORMÁCIÓ: T.: 06 95 525 720 T.: 06 23 511 240 E.:
[email protected] E.:
[email protected]
TIPP: Érdekes, metálfényű felületet hozhatunk létre, ha a kiválasztott színárnyalathoz ezüstszínű Acrylcolort keverünk.
CSINÁLD MAGAD
PROMÓCIÓ
JÓ SZERSZÁMMAL KÖNNYŰ A MUNKA Közhelynek tetsző szólás, ám – mint oly sok társa – mégis örök igazságot takar. alaposan tisztítsuk meg a festék dobozán feltüntetett hígítóval, vízzel, vagy oldószerrel. Ha már nem használjuk az ecsetet, akkor szárítsuk meg úgy, hogy a sörték ne görbüljenek meg, majd tároljuk például egy szegre akasztva.
Henger Nagyobb felületek bevonásához
Érdemes jó minőségi festőhengert vásárolni, amely könnyen forog, s összenyomás után visszanyeri az alakját. Az olcsó szivacshengert olyan munkákhoz használja, ahol nem fontos a felület minősége. Nagyon sima felületekhez a rövid szálú moherhuzat a legjobb. A hosszú szálú gyapjúvagy műszálas henger a rücskös felületek mélyedéseibe is belenyomja a festéket. Hosszú szálú, erős nejlonhuzatot használjon a durva külső falakhoz, például a gyöngykavicsos vakolatra.
18
www.kolor.hu
festőhengert érdemes használni. Ennek ellenére a már korábban dörzspapírral lecsiszolt széleket, illetve éleket ecsettel elő kell festenünk. Öntsük a festéket a festékesvödörbe, mártsuk meg a hengert, majd görgessük végig a hengerező rácson. Ezáltal a henger egyenletesen szívja fel a festéket, Általános és a felesleg lecsepeg. Ezt szabály, hogy a legszélekövetően a festést hoszsebb ecsetet vegye, amely szanti irányban kezdjük még kényelmesen kezelhető, el ügyelve arra, hogy és célra alkalmas. Emulziós falfesa festett sávok átfedjék tékhez 10 cm-es ecset való, míg sima egymást. Nem szabad a festésre, mázofalfelületek mázolásához kb. a festést a festékkel lásra szánjuk el 7,5 cm-es. Szélesebb ecsettel átitatott hengerrel a felület magunkat, a szükségyorsabb a munka, szélénél kezdenünk, hanem ges alapanyagok, alapozók, könnyebb egyenletemindig valamivel beljebb. Az festékek, lakkok beszerzése melsen festeni. újabb bemártás előtt hossz- és lett a munkaeszközök, szerszámok keresztirányban jól oszlassuk szét kiválasztása is legalább olyan fontos. a festéket. Ha a festést valamely okból A legkitűnőbb szakember sem megy sokra jó minőségű, a célnak leginkább megfelelő eszközök rövidebb időre (pl. másnapig) abba kell hagynunk, akkor védjük meg a szerszámot a kiszáradástól nélkül, és ennél a tevékenységnél még az eszköz például alufóliába történő becsomagolással. típusának kiválasztása sem mindegy. Milyen munkához mit használjak? Merül fel a kérdés. Festőpárna A korszerű festőpárnáEcset Az ecsetnek igazodnia kell a használt val könnyedén, a festék lecsöpögése nélkül és vékonyan tudnak sima felületekre festéket felvinni festék típusához, ennek eldöntésében segítenek, általában a csomagoláson olvasható, a termékre még a leggyakorlatlanabbak is. A mai festőpárnák speciális szivacs felületét már a lakkbenzines, vonatkozó utasítások. Ne lepődjünk meg, de a oldószeres festékek sem teszik tönkre. teljesen új, a legdrágább ecsetből is hullik szőr. Ezért az ecsetet célszerű egy durva dörzspapíSzórópisztoly Nagyobb szabad ron néhányszor végighúznunk, hogy eltávolítsuk felületeken szórópisztollyal a leggyorsabb a a laza sörtéket. Ha a lefestett felületen mégis festés, ám az így nyert időért cserébe le kell taszőrszálat találunk, akkor hajlítsunk meg egy kargatni azokat a felületeket, amelyeket nem akar kreppszalagot a ragasztóoldalával kifelé, ennek befesteni. Létezik levegővel vagy villanypumpával a módszernek a segítségével a szőrszálat némi működő szórópisztoly. Ez utóbit kicsit könnyebb kísérletezéssel és kézügyességgel ki tudjuk szedhasználni, mert a festéket is vékonyabb, egyenleni. A jó ecset az idő múlásával egyre jobb lesz, tesebb rétegben juttatja a felületre, mint a sűrített mert a sörték lekerekednek, a festék beavatja a levegővel működő társa. szerszámot. Ezért az ecsetet minden festés után
H
Rozsdamentes ÖVEZET a Az időjárás viszontagságai, a pára, a nedvesség, a csapadék, igen megviselik a kültéri fém felületeket a tárgyak fémrészeit. Megfelelő kezelés, karbantartás híján sajnos igen gyorsan rozsdásodásnak indulnak.
f fémfelületek festése a legnehezebb, mivel ez az a felület, ami egyáltalán nem m sszívja magába a festéket, mint a fa vagy a falak. f l k A fémek festésénél így nagyon fontos a felület megfelelő előkészítése, alapos tisztítása, zsírtalanítása és alapozása. A rozsdásodó felület kezelése okozza a legnagyobb gondot, hiszen ennél meg kell akadályozni a rozsdásodási folyamat folytatódását, és ez elég nehézkes és körülményes, nagy alaposságot igénylő feladat. A Jub cég idén, a JUBIN termékcsalád bővített és tökéletesített termékpalettájával segít a rozsdás felületek kezelésének problémáján is. Vadonatúj, a korábbiaknál jobb receptúrákkal készült termékek kerültek az üzletek polcaira, praktikus, környezetbarát csomagolásban. A Jubin Metal fémfesték termékvonal termékei mindenféle vas, acél, horganyzott lemez vagy réztermékek tökéletes védelmére és dekorációjára alkalmasak. Különleges formulája miatt ez a termék igazi innováció a piacon. Lehetővé teszi közvetlenül a rozsdára történő felhordást, anélkül hogy a felületet előtte csillogóra kellene csiszolnunk, sőt még alapozó bevonat használatára sincs
INFORMÁCIÓ: T.: 06 95 525 720 T.: 06 23 511 240 E.:
[email protected] E.:
[email protected]
szükség, a festék önmagában is tökéletes védelmet nyújt. Különlegessége még, hogy a hat készen kapható alapszínen kívül a JUMIX színkeverő központokban a JUB színkártya valamint a JUBIN Metal színkártya alapján 28 fémes hatású színárnyaltában kikeverhető. A 0,65 és 2,25 l-es műanyag edényben kapható fémfesték felhordása egyszerű, mert nem csöpög, és könnyen szárad. Ecsettel, hengerrel vagy szórással, két-három rétegben a felületre juttatva tökéletes fedést biztosít. Anyagszükséglete is gazdaságos, mivel egy réteghez kb. 70–80 ml/ m2 festék szükséges. A Jubin Metal 2 az 1-ben termék, mivel az alapozó és a záró bevonat funkcióját is magában hordozza, és mint ilyen lerövidíti a fémkezelés hagyományos módon hosszadalmas procedúráját. Így a vele végzett munka kellemes és szerves oldószerektől mentes összetételének köszönhetően egészségre ártalmatlan is, ráadásul az ecsetek, szerszámok vízzel tisztíthatók. Ez még inkább megkönnyíti a dolgunkat. Próbálja ki Ön is, ha rozsdamentes övezetet szeretne maga körül látni!
A JUBIN METAL ELŐNYEI
▯ felhordása lehetséges közvetlenül a rozsdára, ▯ kültéri és beltéri felületeken egyaránt alkalmazható ▯ kettős funkcióval rendelkezik ▯ kiváló korrózió elleni védelem ▯ kiváló fedőképesség ▯ kiváló UV-védelem ▯ szerves oldószerektől mentes ▯ biocid adalékokat és egyéb egészségre ártalmas anyagokat nem tartalmaz ▯ gyorsan szárad ▯ színárnyalatok széles választéka ▯ szerszámok egyszerű tisztítása
A fa védelmében
Legősibb építőanyagunk a fa, régi, megbízható társunk az építészetben, lakberendezésben egyaránt. Előszeretettel alkalmazzuk manapság is a különféle modern és korszerű alapanyagok mellett, számtalan kedvező – gyakran utánozhatatlan – tulajdonsága, valamint a hangulatra gyakorolt, melegséget sugárzó, dekoratív hatása miatt. Még ma is igaz: a fa a természetet hozza közel hozzánk.
a
fa szilárd, ugyanakkor rugalmas és hajlékony anyag, amely kitűnően alakítható, formázható, viszonylag könnyű és mindezek mellett jó hő-, és hangszigetelő tulajdonságú is. Kiválóan alkalmas kültéren épületek különféle faszerkezeteihez, nyílászárókhoz és keretekhez, burkolatok és járófelületek kialakításához, kisebb- nagyobb méretű, különböző funkciójú faépítmények építőanyagaként. Beltérben a lakberendezés legváltozatosabban alkalmazható alapanyaga. Felhasználásának lehetőségei felsorolhatatlanok, határt talán csak a dizájnerek és a felhasználók fantáziája szabhat. Ám mint minden anyagnak, a fának is vannak gyengéi, ellenségei, amiktől óvnunk, védenünk kell ahhoz, hogy hosszú ideig használhassuk és gyönyörködhessünk a belőle készült tárgyban.
A fő ellenségek
Nézzük, mik is azok a tényezők, amelyek károsíthatják ezt a természetes eredetű anyagot. Nem nehéz kitalálni, hogy a különféle fafelületeket, főként kültéren, környezeti hatások, az időjárás viszontagságai érik, érinthetik leginkább. Ilyenek a hideg és a meleg, a nedvesség és a szárazság, az erős napsugárzás, amelyek állandó körforgásban veszik igénybe a fát. Nem kérdéses, hogy ezek kedvezőtlen hatásaitól védenünk kell ezt a nemes anyagot, hiszen állagát, szerkezetét megváltoztatva negatívan befolyásolhatják tulajdonságait. E környezeti hatások okozta károk megelőzését nevezzük fizikai favédelemnek. Ide tartoznak tehát a napfény – bármilyen hihetetlennek tűnik is első hallásra, a bőrünkkel kapcsolatban mostanában oly sokat emlegetett –
20
www.kolor.hu
káros UV sugarai miatt létrejvő szerkezeti károsodások, ami a fa sejtjeit összekötő lignin roncsolódását okozza, aminek következtében a fa felülete mállani kezd, kifakul, elszürkül, és szabad prédája lesz a másik két nagy ellenségnek, a nedvességnek és a gombafertőzésnek. A fába jutó nedvesség, víz okozta esztétikai szempontok mellett, mint a színvesztés, a tartósságot is nagyban befolyásolja, mert a faanyag megrepedezését eredményezi, ami sok baj forrása lehet használata során. Ezenkívül a nedveség ideális táptalaja a gombáknak, ami a harmadik fő ellenségeinek sorában. A fa speciálisnak mondható, a természetből származó ellenségei a gombák, a rovarok és a baktériumok. Érdekes gondolat azonban, hogy a fa természetes anyag lévén, az anyagcirkuláció része, és mint ilyen, élő növényi és állati organizmusok támadják meg. Éppen úgy, mint a természetben, ahol is az elhalt fákat természetes alkotórészeire bontva hasznos munkát végeznek ugyanezek az organizmusok, így biztosítva a természetes körforgást. Tehát ha igazságosak akarunk lenni, valójában ezek az ellenségek csak a mi számunkra azok, hiszen csak teszik a dolgukat, amit a természet nekik rendelt. Ám mi emberek, akik építményeinket, bútorainkat és egyéb fából készült tárgyainkat sokáig szeretnénk élvezni, értheő módon védelmet keresünk értékeink számára. Ez a biológiai védelem része.
Segítség a fának
Elsőre olyan egyszerűnek tűnik. Nosza, védjük meg mindezektől a fafelületet! Igen ám, de hogyan? Hiszen a kártevők távol tartását az anyag mélyebb rétegeiben kell elvégeznünk, míg a környezeti hatások ellen a felületen kell védekezni. Hosszú távú védelmet kell elérnünk, úgy, hogy hatóanyagokat juttatunk a fába, ugyanakkor meg is kell akadályoznunk a víz és a káros sugárzások fába jutását. Mindemelett persze meg szeretnénk őrizni a fa szépségét is, tehát rögtön kiderül – még a laikus számára is – hogy igen összetett fealadattal állunk szemben. A klasszikus favédő rendszerek ezért éppen a jól bevált hármas rétegrendben nyújtanak tartós és megbízható védelmet. A rovar és gomba kártevők ellen egy hígabb állagú, a fa mélyebb rétegeibe hatoló favédő szert érdemes használni. A sugárzások káros hatásai ellen a felszín alá is szükséges anyagot juttatnunk, hogy az UV álló pigmentek ebben a rétegben is erősítsék a védelmet. Tehát ennek az anyagnak is jó beivódásúnak kell lennie, ugyanakkor az impregnálás miatt filmképző szerepe, a tartósság miatt pedig tapadási tulajdonságai sem elhanyagolhatók. Ezeket az anyagokat vékony lazúroknak hívjuk. Ha szükséges, végül egy záró, színező réteg is felhordható, ami nagyobb rétegvastagságú, így fokozza az UV sugárzás elleni védelmet és még nagyobb vízzárást, biztosít a fa felületén. Ehhez a réteghez az úgynevezett vastag lazúrokat, lakkfestékeket használjuk.
ZÖLD OLDAL
Mi a lazúrfesték és a lakkfesték?
tartalmazó és oldószermentes lazúr festékeket. Ez utóbbiak, mivel a szintetikus oldószer helyett vizet tartalmaznak, A vékony lazúrfestékek olyan festékek, környezetbarát termékek, javasolt tehát amelyek átlátszóak, nyitott pórusokkal erre is odafigyelni vásárlás során! rendelkeznek, és bevonásra szolgálnak. A lazúrfesték és lakkfesték tulajdonságai Ha elegendően pigmentáltak, azaz alapján alkalmazásuk között tehát a fényálló festékanyagot (apró, szilárd lényeges különbség abban van, hogy festékrészecskék, amelyek finoman osza lazúrfesték a felületen vékony réteget lanak szét a kötő- és oldószerben) tarképez, amelyet szükség esetén hasonló talmaznak, úgy védelmet nyújtanak úgy anyaggal be lehet vonni. Az elöregedett az UV sugárzással, mint a nedvességgel lakkréteget viszont minimum le kell csiszemben. A vékony rétegű lazúrfestékek szolni, időnként pedig teljesen eltávolítani tehát védik a felületet, de engedik a egy újabb réteg felhordása előtt. pórusok „légzését”, és látni hagyják a Érdemes még megemlíteni a faviaszt fa természetes erezetét és struktúráját. A is – oldószeres vagy oldószer lakkok viszont mivel vastanélküli –, ami fafelület végabb réteget képeznek a delmére és nemesítésre felületen, alig engedik át A már szolgál. Taszítja a vizet, a nedvességet. Lakkfelbontott festéket akadályozza a foltofestékkel vagy vastag tároljuk mindig felfordítsodást, de ugyanakrétegű lazúrfestékkel va, a tetejével lefelé, kor nem akadályozza a fafelületet biztonsáígy a festéken nem képa fa „légzését”. gosan lehet védeni ződik bőrréteg, illetve A mai korszerű favédő a belső térben és a nem sűrűsödik be. szerek, az úgynevezett szabadban a fizikai „high solid” termékek hatások ellen, de bizonyos önmagukban ígérik a felsorolt, fokig mechanikai károsodás klasszikus rétegrend kiváltását. A vízéellen is, mint a karcolás, vagy a hez közelítő viszkozitásuk miatt eleget nyomás. Megkülönböztetünk oldószert
tesznek a fakonzerváló szerek beivódásához szükséges kívánalmaknak, míg a kiemelkedően magas szárazanyagtartalmuk a beeresztésben és a felszíni filmképzésben teszik kiválóan alkalmassá használatukat a favédelemben. Segítségükkel csökkenthető a felhordott rétegek száma, így hatékonyabbá válik a favédelem folyamata.
Lépésről lépésre
Előkészítés: Akár új, még kezeletlen, akár már korábban kezelt felületről van szó, fontos a megfelelő előkészítés. Fontos, hogy a fa teljesen száraz, tiszta és zsírmentes legyen. A nyers fát először le kell csiszolni, majd portalanítani, például kefével. A gyantakiválásokat el kell távoltani, ehhez speciális hígító szükséges. A már korábban kezelt felületek esetében csiszolással, maratással vagy hőlégfúvóval el kell távolítani a régi lazúrt vagy festéket, a maradékot pedig spatulával kell leszedni. A felület durva sérüléseinek
BORÓKA® favédelem A megfelelően kezelt fa kül- és beltéren egyaránt vonzó, otthonos és egészséges környezetet teremtő választás. A Poli-Farbe Boróka család termékeit a modern favédelem jegyében, a fa természetét, igényeit figyelembe véve alkottuk meg.
A Boróka fakonzerváló alapozó biztosítja a felület gondos előkezelését. A Boróka Falazúr és a Boróka Classic vékonylazúr (színezett falazúrjaink) hatékonyan védi a fát, erezetének rajzolatát előnyösen kiemeli. Belső terekben a lakkozás, az olajozás és a viaszolás is lehetséges eljárások, melyekhez a Boróka parkettlakkot és a Poli-Farbe lenolajat ajánljuk.
Boróka Classic fabevonó lazúr alapozó és bevonó egyben Vízzel hígítható, selyemfényű, kiváló időjárásállósággal rendelkező vékonylazúr. A fa felületébe nagyon jól beszívódik, szerkezetét kiemeli. Konzerváló alapozó nélkül hosszan tartó védelmet biztosít. Nem mérettartó fafelületek festésére is alkalmas.
Boróka fabevonó lazúr Vízzel hígítható vastaglazúr. Bevonata dekoratív, fényes, az időjárásnak, az UV-sugárzásnak kiválóan ellenáll. A fa természetes légzését nem gátolja, szerkezetét nem fedi el, tartós védelmet biztosít. Kül- és beltéri fafelületek védelmére, díszítő festésére alkalmas.
Boróka fakonzerváló alapozó Tartós védelem szürkepenész, kékgombásodás, rovarkárosítás ellen. Kültéri fafelületek – faházak, kerítések, ablakok, ajtók – impregnáló alapozására használható. Az alapozott felületet Boróka fabevonó lazúrral kell átvonni, ami a felület tartós védelemről gondoskodik.
Boróka vízzel hígítható parkettlakk Selyemfényű, magas keménységű, kopásálló, vízálló, felhasználóbarát lakk. Beltéri fafelületek – parketta, lambéria, kisbútorok – lakkozására alkalmas. Natúr fafelületekre, pácolással színezett felületekre és Boróka fabevonó lazúrral festett felületre is alkalmazható.
Vevőszolgálat POLI-FARBE KFT. 6235 Bócsa, III.ker.2. (78) 453-133 , (78) 453-014 www.polifarbe.hu e–mail:
[email protected]
kijavítására használhatunk folyékony fát, amit a lazúrral egyező színekben vásárolhatunk meg, így használata nem fog meglátszani a javított részeken. Alapozás: Fontos tudni, hogy minden időjárásnak kitett fafelületet alapozni kell. Ezzel az impregnálás is megtörténik, mielőtt a végső festékréteg felkerül rá. Az alapozó mélyen beszívódik a fába, és eljuttatja a hatóanyagokat a pórusokba, védi a mélyebb rétegeket is. Érdemes kiváló minőségű a kártevők ellen is védő, fakonzerváló alapozót választani, hosszú távon megéri a befektetést. Ettől a fa vízállóvá és vízlepergetővé is válik, így stabil alap jön létre a további felületkezeléshez, mivel az alapozó segíti a lazúr tapadását is a felülethez. Fedőréteg: Az alapozás után jöhet a lazúr. A korábban ismertetett, vékony, és vastag lazúrok közül választhatjuk ki az alkalmazni kívánt és a célnak leginkább megfelelőt. Számtalan színből válogathatunk az üzletek polcain, a természetes faszínektől a zöldig vagy akár a feketéig. Vastag lazúr használata elsősorban mérettartó faszerkezetek (ilyen az ajtó, ablak és a zsalugáter, míg a vékony lazúr nem mérettartó faszerkezetek (például a kerítés) védelméhez javasolt. Fontos, hogy a tartós hatás érdekében mindig meg kell várni, amíg az első réteg megszárad, és csak ezután vigyük föl a következőt, ezzel egyenletes alapot kaphatunk a rétegek felviteléhez. Végső rétegként használjunk fabevonó lazúrt. Egyenletesen és nem túl vastagon kell felvinnünk a réteget, arra ügyelve, hogy az előírt mennyiség, 2-4 menetben kerüljön felhordásra. Fessünk lendületesen, de ne túl gyorsan! Az ecsetet lazán, csuklóból vezessük. Először hordjuk fel az adott felületre a festéket, majd pedig kereszti és hosszanti irányban oszlassuk el. Az utolsó igazítás általában a festés alatt lévő szerkezet struktúrájához, illetve fa esetén az erezet irányához igazodik. A tartós védelemnek a festék minősége és a felhordott mennyiség a kulcsa és bár a lazúrozásnál már az első réteg is csábítóan szép, ám ha úgy marad, nem biztos, hogy hosszú távon is az lesz. Az alapos kezelés a legjobb minőségű alapozókkal és lazúrokkal a fának akár több évre is védelmet biztosít. A gondoskodást pedig a fa mindennél jobban meghálálja.
22
www.kolor.hu
NAPELEM ÉS NAPKOLLEKTOR
Otthon is takarékosan A környezetvédelem és az energiatakarékosság ma már egyre inkább életünk, mindennapjaink része. Nincs ez másként a lakáskultúra és a háztartások terén sem. Földünk, a levegő oly mértékben szennyezett, hogy a jövő nemzedék, gyermekeink, unokáink érdekében oda kell figyelni minden háztartásnak a környezetvédelemre és energiatakarékosságra.
A
z otthoni energiatakarékosság egyik módja az, ha gondoskodunk arról, hogy távollétünkben áramtalanítani tudjuk azokat az elektromos gépeinket, amelyek akkor is vesznek fel áramot, ha ki vannak kapcsolva. Ilyen a tv, videó, DVD-lejátszó, HIFI-berendezés stb. Ezt egyszerűen és kényelmesen megoldhatjuk a manap-
ság valóban baráti áron megvásárolható távvezérelt konnektorokkal és időzítős kapcsolókkal. A magyar háztartások nagyobb része sajnos még a mai napig is a hagyományos égőket használja, álja, pedig az energiatakarékos izzókk használata bizonyítottan jelentős megtakarítást jelentenek egy háztartásban. ásban. Ezek az új
GEOTERMIKUS HŐSZIVATTYÚ YÚ A hőszivattyú a környezet energiájának hasznosítására szolgáló berendezés, mellyel lehetséges fűteni, hűteni, meleg vizet előállítani. A berendezés a működtetésére felhasznált energiát nem közvetlenül hővé alakítja, hanem a külső energia segítségével a hőt az alacsonyabb hőfokszintről egy magasabb hőfokszintre emeli, legtöbbször a föld, a levegő és a víz által eltárolt napenergiát hasznosítva. A talaj mélyebb rétegeinek hőmérséklete télen-nyáron állandó (pl. 6 méter mélyen átlagosan +12 °C): télen melegebb, nyáron hidegebb, mint a levegő hőmérséklete. A szállítási irányon változtatva télen a talajtól hőt elvonva fűthetünk, nyáron a talajt melegítve hűthetjük a házat (illetve meleg vizet állíthatunk elő télen-nyáron).
típusú égők akár 75-95%-kal kevesebb áramot használnak, míg teljesítményük a hagyományos izzókéval azonos, ráadásul élettartamuk sokkal hosszabb is. Napjainkban már minden lámpatípusba, - foglalatba kaphatunk energiatakarékos égőt, minden megszokott watt-számban, akár halogén és reflektor kivitelben is. Ezekkel a megoldásokkal nem csk környezetünket, de pénztárcánkat is kímélni tudjuk. A környezetvédelem fontos része a szelektív szemétgyűjtés is. Tőlünk nyugatra szinte elképzelhetetlen, hogy egy háztartásban ne külön gyűjtsék a különböző típusú, alapanyagú hulladékot. Sajnos ez hazánkban még gyerekcipőben jár, de reméljük, hamarosan ezen a területen is előrelépés várható. Energiát és pénzt tudunk spórolni, ugyanakkor a környezetért is teszünk, ha a fűtés módját és eszközét megfelelően választjuk ki, illetve korszerű fűtésrendszert választunk. Szomorú tény, hogy a hagyományos
A napelem egy olyan eszköz, amely a nap sugárzását elektromos árammá alakítja át a fényelektromos jelenség segítségével. A napelem egy háztartás vagy egy egész épület áramellátását is képes biztosítani. A háztartási használatra szánt napelem ára folyamatosan csökken, hatékonysága pedig folyamatosan növekszik előbbutóbb eljön az idő, amikor a napelem olcsóbban fog áramot adni, mint egy hagyományos erőmű. A napelem és a napkollektor között ránézésre nincs túl sok különbség, ezért gyakran összetévesztik őket. Míg a napelem elektromos áramot, a napkollektor a napenergiát hőenergiává átalakítva meleg vizet állít elő. Ezt a felmelegített anyagot használják fűtésre, fűtésrásegítésre, de felhasználási területei között megtalálható még például a fűtésen kívül a használati meleg víz előállítása, vagy akár medencék melegítése. Ennek megfelelően fizikai működésében is különbözik a napelem és a napkollektor. fűtésrendszerek és építkezési szokások miatt a fűtési energia gyakran akár 75%-a elszáll a kéményen vagy egyébúton. A gáz ára az utóbbi években az egekbe szökött, így nagyon nem mindegy, mennyit mutat a számla. A külső homlokzat, a vezetékek, valamint a nyílászárók megfelelő hőszigetelése már önmagában jelentős megtakarítást eredményezhet, ezért nagyon fontos ezek elvégzése. Ezt kiegészítve persze érdemes elgondolkodni a fűtéskorszerűsítés lehetőségeiről is. Sokat hallunk mostanában az új, energiatakarékos és környezetbarát berendezésekről,
ZÖLD OLDAL
amelyek gazdaságosságuk mellett, használati komfortérzetünk javítását is ígérik. A pozitív tapasztalatok megerősítenek majd bennünket döntésünk helyességében. A falfűtés és a mennyezetfűtés egyre ismertebb, ám még kevésbé alkalmazott módszerek a fűtésben, pedig nagyon korszerű, praktikus, hiszen nincs káros hatása az egészségre, ráadásul, míg télen fűt, nyáron hűti a falakat, így klimatizál, alkalmazásával nincs szükség légkondicionálóra. A lakberendezés szempontjából is igen előnyös ez a megoldás, hiszen nincsenek csövek, nincsenek radiátorok, a szabad falfelületek tág lehetőséget biztosítanak a bútorok látványos és praktikusabb elhelyezéséhez. A megújuló energiákról, az alternatív fűtésrendszerekről, a kondenzációs kazánról, a napkollektorokról, a szélenergia hasznosításról, a geotermikus energiáról és a geotermikus fűtésrendszerről egyre többet olvasni, hallani mostanában. Földünk megóvása érdekében a környezetszennyező fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) helyett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az alternatív energiaforrások. Megújuló energiaforrásnak az olyan energiaforrást tekintjük, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelődik (nap-, szél-, vízenergia, biomassza, a hidrogén, a geotermikus energia, a tengerek ár-apály, hullám- és hőenergiája stb.). Ezeket az energiákat kihasználva jelentősen csökkenthetők a rezsiköltségek, és mindeközben környezet megóvásának is aktív részesei lehetünk.
SZÉLKERÉK A szélenergia kitermelésének modern formája az, amikor a szélturbina lapátjainak forgási energiáját alakítja át elektromos árammá. A szélturbina 3 fázisú váltóáramot termel, és ez lehetõvé teszi nagyobb távolságokban a villamos energia csekély veszteséggel járó átvitelét. A szélturbina egyik optimális alkalmazási területe a meleg víz előállítása és a fűtésrásegítés. Magyarországon 10 méteres magasságban a legnagyobb átlagos éves energiát a 49 m/s-os szelek hordozzák, tehát ezt a sebességtartományt érdemes használni a házi használatra szánt szélkerekeknél.
www.kolor.hu
23
HÖLGYEK
Halle Berry parfümje megragadja és visszaadja természetes szépségét, sokoldalú személyiségét! Elbűvölő ,szexi, felejthetetlen, a nők legbelsőbb lényegét tárja fel! Az illat hűen tükrözi a színésznő ellenállhatatlan szexuális kisugárzását, utánozhatatlan stílusát, elegenciáját! Egyedi és erőteljes,amilyen ő maga,ez az illat a világ valamennyi nőjéhez szól,arra biíztatva őket,hogy fedezzék fel a bennük rejlő szépséget, érzékiséget!
Hordható művészet
Ha nem csak a művészeti galériák falán és a múzeumok vitrinjeiben szeretnéd látni a világ legszebb alkotásait, hanem saját ékszerdobozodban is, akkor válassz a Frey Wille kollekciókból. Ékszereiket mindig a történelmi korszakok és híres művészek ihletik – a Claude Monet és Gustave Klimt műveit idéző darabok mellett megtalálhatók például az ókori Egyiptom vagy a görögrómai kor emlékeit életre keltő formák is.
1 6 2
6
MODERN ÉS ÉRZÉKI Exférj újratöltve
Gerard Butler és Jennifer Aniston új akcióvígjátékában Butler egy hivatásos fejvadászt – Milo – alakít, akinek következő megbízása arról szól, hogy gyűjtse be a törvény elől bujkáló ex-nejét. Elfogni sikerül a nőt, ám hosszú út vár rájuk az átadásig, és Cassidy a női praktikák igen széles tárházát vonultatja fel a szabadulás érdekében. Ráadásul az egykor lángoló szerelem még mindig nem hunyt ki teljesen…
2
5
1 2 3
6 4
Kültéri favédelmi kisokos 1
Sadolin Extra + Base
4
kiváló fedőképességű fafesték
kültéri vastaglazúr
• Nem repedezik meg, nem pereg le. • Kiemelkedően jó UV-védelem. • Nincs kellemetlen szaga. • Gyermekjátékokra is alkalmazható.
• Kiemelkedően jó UV-védelem. • Extra hosszú élettartam. • Könnyű alkalmazás.
...az eredmény
2
Hajszárítás, -formázás és -rögzítés
A Philips SalonDry Control segítségével ügyelhet a megfelelő hajszárításra. A 2200 W-os professzionális szárítóerő, a négyszeres erejű ionos kondicionálás és a számos beállítás a kiváló és fényes eredmény (szárítás és formázás) garanciája.
24
www.kolor.hu
Sadolin Plus + Base Plus
5
• Tartósan véd a naptól és csapadéktól. • Könnyen beszívódik a keményfába is. • Kiemeli a fa természetes szépségét.
• Hosszan tartó védelmet ad. • Kiemelkedően jó UV-védelem. • Gyermekjátékokra és játszótéri játékokra is alkalmazható.
Sadolin Terrace kültéri fapadló lazúr
• Csúszásgátló hatású. • Kiemelkedően jó UV-védelem. • Vízlepergető.
Sadolin kertibútor olaj kültéri faápoló olaj
kül- és beltéri vizes bázisú vastaglazúr
3
Sadolin Superdec
6
Sadolin UV Extra + Base Plus Extra tartós, színtelen, kültéri lazúr
• Megtartja az eredeti lazúr, vagy fafelület színét. • Extra UV-védelem, időjárásálló. • Vízlepergető. • Hosszantartó bevonatot képez, nem pereg le. • Prémium minőségű.
Aston Martin Rapide
BIZTOSAN TARTJA MAGÁT
URAK
Az Aston négyajtós limuzinja már régóta ismert, de a szériagyártásig csak 2009-ben jutott el a gyár. A leggyorsabb vevők idén a legalább bő félszáz millió forintos vételár leszurkolása után már át is vehetik az évente legfeljebb egy-két ezer példányban készülő négyülésest. Karosszériája térvázas alumínium, 5,02 méter hosszú. Motorja 6,0 literes, V12-es, 477 lóerős benzines. A váltó hatfokozatú, kormányról is vezérelhető automata, a hajtás a hátsó, 20 hüvelykes kerekeké. A 100 kilométer/órára gyorsulás 5,3 másodperc, a végsebesség 303 kilométer/óra.
Signature Story férfi illat
www.glett.hu ▯ Pol Gips Kft. ▯ Cím: 1037 Budapest, Bécsi út 267. ▯ Tel: +36-1-250-9100
▯ GS 100 Törtfehér színű glett, gipszes és vakolt felületre 0–10 mm A TLG 48-as és a TR 49-es vakolóanyaggal rendszerben is alkalmazható.
▯ GS 200 Törtfehér színű simítóglett, gipszkarton és vakolt felületekre 0–5 mm A TLG 48-as és a TR 49-es vakolóanyaggal rendszerben is alkalmazható
▯ TLG 48 kézi és gépi gipszes vakolóanyag, beton és ytong felületekre 0–10 mm
▯ TR 49 kézi vakológipsz, beton és ytong felületekre 0–10 mm
▯ A-45 Hófehér készre kevert kézi és gépi glett
David Beckham árasztja magából a veleszületett tehetség érzését, a könnyed stílust, melyet csodál az egész világ. A Signature Story az ő egyéniségét tükrözi, aromás illatban jeleníti meg személyiségét. Kedvesen rabulejtő illat, mely ellenállhatatlan vonzerővel és eleganciával ruházza fel viselőjét.
David megbízható, karizmatikus egyéniség, akinek sajátosan inspiráló kisugárzása alól senki sem tudja kivonni magát
Sokak nagy csalódására, nem az Avatar című világsikerű sci-fi kapta a legtöbb Oscart a közelmúltban megrendezett 82. díjkiosztón Los Angelesben. A filmet csupán az operatőri munkáért, a látványtervezésért és a vizuális trükkökért díjazták. A háromdimenziós szuperprodukció üzenete, hogy minden emberi lény kapcsolatban van egymással és a Földdel, azért célba talált, a látvány pedig így is utolérhetetlen.
www.kolor.hu
27
MESTER FOGÁSOK Glettelés fajtái
alap: A JÓ ALAP Ha arra vállalkozunk, hogy magunk festjük vagy tapétázzuk ki szobánkat vagy otthonunk helyiségeit, tudnunk kell, hogy festendő vagy tapétázásra váró felületet alaposan elő kell készítenünk a munkákhoz.
A
felületjavító glettelés elengedhetetlen a megfelelő minőségű, tartós falfelület létrehozásához. A repedések, mélyedések és egyéb falhibák kijavítása szükséges, ám korántsem olyan ördöngős, mint első látásra tűnhet. Ennek, az amúgy szakértelmet igénylő munkának, egy kis szakismeret elsajátításával és némi kézügyességgel magunk is bátran nekiláthatunk. Összeállításunkkal ebben szeretnénk segíteni vállalkozó szellemű olvasóinknak. Természetesen ettől még senki nem lesz profi glettelő mester, de az előadódó falhibákat vélhetően magabiztosabban tudjuk majd eltüntetni. Első lépésként azt kell megvizsgálunk, hogy milyen jellegű falhibákat kell kijavítanunk. Ha csupán néhány repedést, lyukat kell eltüntetni, ezekkel könnyen elbánhatunk, csupán egy kevés felületkiegyenlítő
28
www.kolor.hu
gipszre és spaklira lesz szükségünk. Ha viszont a fal jelentősebb egyenetlenségeit is ki szeretnénk javítani, akkor már fogósabb, összetettebb feladat vár ránk, több anyagra és speciális szerszámokra lesz szükségünk. A massza felhordásához glettelő vas, nagyobb felületekhez alumínium „h” léc vagy fogantyús vakolatfelhordó-lap, esetleg saroksimító kanál és mindenképpen egy nagyobb szivacsos simítólap kell, a glettanyag bekeveréséhez pedig egy nagyobb vödör is alapfelszerelés. A már vakolt falak felület simításához általában nagyszilárdságú glettelő-,
vagy univerzális felületkiegyenlítő gipszet ajánlatos használni. Nyers tégla-, beton-, pórusbeton falakra viszont burkolatként a glettelhető gipszes vakolat a megfelelő, aminek a felhordását azonban mindenképpen ajánlatos szakemberre bízni. A glettanyag szükséges mennyisége, mindig a javítandó felületek nagyságától függ. Ez általában m2-enként 1 kg-nyi anyagot jelent 1 mm besimítási vastagság esetén. A szükséges anyag meghatározásához egész falfelületek besimításakor ennek a teljes felületét és a felületi hibák hozzávetőleges mélységét kell figyelembe venni.
A legmagasabb esztétikai igények kielégítésére csak a különleges glettelés biztosít minőségileg megfelelő felületet, amely azonban nagyon igényes munkát és különlegesen finom glettanyagot igényel. Ennél már az optikai hibákat alig lehet észrevenni, és csak nagy értékű sima bevonatokhoz szükséges felületet ad. Ez azonban csak ritka esetben szükséges. Amikor tehát megegyezünk a szobafestővel, a glettelés minőségére és annak költségére is térjünk ki konkrétan a későbbi viták elkerülése érdekében. Bár meg kell mondani, hogy a mesterek nem szeretik az ilyen „szőrözős” kuncsaftokat.
ALAPGLETTELÉS Repedések, lyukak, kisebb mélyedések kijavítása. Ez a módszer önmagában nem alkalmas a végleges felületképzésre. NORMÁL GLETTELÉS Az alapgletteléssel javított felületek között fokozatmentes átmenetet biztosít és csiszolás után elfogadhatóan sima felületet ad. Ez a felület már alkalmas matt festékek és strukturált tapéták felvitelére, valamint hidegburkolásra. SPECIÁLIS GLETTELÉS A glettelt felület csiszolása után egy újabb teljes felületet érintő besimítás következik. Így tökéletesen sima felületet kapunk, amely már megfelelő alapot biztosít a strukturálatlan festéshez is.
A munka menete ALAPOZÁS A megmunkálandó felületről a laza, porózus részeket, port, szennyeződést, és az egyéb filmképző anyagokat, festékrétegeket távolítsuk el. Az erősen nedvszívó aljzatokat, valamint a betonfelületeket alapozóval kezeljük elő. Ez nem csak a glett illetve vakolat megtapadását segíti elő, hanem megakadályozza az anyag repedezését is. A glett felhordása előtt minden esetben nedvesítsük be a javítandó felületet. A GLETTANYAG BEKEVERÉSE A bekeverést mindig a vízzel kezdjük, majd a vízhez adjuk fokozatosan hozzá a használni kívánt glettanyagot, így könnyen csomómentesre keverhetjük. A sűrítést addig végezzük, míg a bekevert anyag állaga olyan sűrűségű nem lesz, hogy a lefordított szerszámról éppen nem esik le. 1 kg glettanyaghoz kb. 6 dl víz
szükséges, így az anyag könnyen kenhető lesz. Ügyeljünk arra, hogy csak annyi glettet keverjünk be, amennyit 1 óra alatt el tudunk dolgozni, ugyanis kb. ennyi idő után kezd el megszilárdulni. A bekevert glettmassza mennyiségét tehát erre is ügyelve határozzuk meg, mert a fel nem használt anyag kárba vész. A GLETTELÉS A munkát mindig a nagyobb lyukak, repedések javításával kezdjük. A málló részeket célszerű teljesen eltávolítani, ill. a repedéseket kis mértékben mélyíteni, így könnyebb teljesen kitölteni a glettanyaggal. A masszát spaklival tömködjük a benedvesített és megszikkadt lyukakba és repedésekbe, majd ezt követően simítsuk a fal síkjába. Miután az anyag megkötött, elkezdhetjük a teljes falfelület glettelését, valamint az eddigi javítások elsimítását. A nagyobb felületek javítását úgy végezzük, hogy a bekevert glettanyagot spaklival kenjük fel bőségesen egy nagyobb glettvasra, majd a szerszámot 20-30 fokos szögben tartva, a széle felé húzva töltsük ki a mélyedéseket. A felesleges anyagot a glettvasról és a javított felületről is húzzuk le. Nagyobb lyukaknál, vagy hézagoknál hézagerősítő szalagot is használhatunk, ami a résbe simított glettbe nyomkodva csökkenti a glett zsugorodását és a besimításhoz kevesebb anyagra lesz szükségünk. Ha a teljes falfelületet szeretnénk átglettelni, akkor is mindig az alapgletteléssel kezdjünk, majd a glettvassal alulró felfelé haladva vigyük fel az anyagot. A sarkok gletteléséhez használjuk a speciálisan erre kialakított külső és belső saroksimítót. Mindig csak annyi glettet vigyünk a felületre, amennyit a száradási idő alatt el tudunk
BIZTOSAN TARTJA MAGÁT
dolgozni. Ez kb. 60 perc. A felesleges anyagot egy hosszú lehúzó léccel (kartecsnivel) egyengessük el. Amint a felszín meghúzott, töröljük át a felületet egy nedves szivaccsal, majd kis idő múlva simítólappal simítsuk át. Ha jól dolgozunk, akkor ezzel a művelettel olyan felületet kapunk, amit már nem kell csiszolni. A falak kitöredezett, csorbult sarkainak javításakor előbb az egyik oldal, majd a szomszédos felület besimítása közben pótoljuk a sarok élének hiányzó részeit. Ha szükségét látjuk, érdemes e részeket hézagerősítő szalaggal, vagy más élvédő idommal is megerősíteni, amit simító gletteléssel teljesen láthatatlanná és ellenállóvá lehet tenni. CSISZOLÁS Elképzelhető, hogy a kezelt felületen marad némi egyenetlenségek, esetleg kisebb glett-sorja. Ezek eltüntetésének legjobb módja a felület csiszolása, amivel tökéletesen sima felületet kaphatunk. Erre a munkafolyamatra használjunk minél finomabb csiszolóvásznat és kézi csiszolót, melyre a vászon könnyedén rögzíthető. Ügyeljünk arra, hogy a csiszolóvásznat egyenletesen nyomva használjuk úgy, hogy a lehető legnagyobb felületen feküdjön fel a csiszolandó felületre. Az így elkészült, tökéletesen sima falfelület már alkalmas bármilyen típusú festékkel történő festésre vagy akár a legvékonyabb tapéta felragasztására is. Lássanak neki bártan, megéri a fáradtságot és az eredmény látványa valóban büszkeségre ad majd okot.
EGÉSZSÉG
A CSODÁLATOS
A B-vitaminok népes családja a vízben oldódó vitaminok közé ttartoznak. A B-vitaminok csoportja több vitamint foglal magában, melyek többnyire együtt fordulnak elő. A legtöbb B-vitamint tartalmazza: az élesztõ, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér, liszt, csírák, barna rizs, dió, mogyoró, gesztenye, tej, sajt, tojássárgája, lencse, bab, borsó, paraj, paradicsom, cékla, burgonya, káposzta, kelkáposzta, sárgarépa, sab láta és a gyümölcsök. E vitamincsoport tagjai biztosítják a testsejtek energiáját, és szabályozzák a zsírok és fehérjék anyagcsere- folyamatát. B-vitamint ne szedjünk, csak komplex formában, egyébként csak pénzt dobunk ki.
4 személyre Előkészítés: 15 perc Főzés: 20 perc
B
VITAMIN
A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű, biológiailag aktív szerves vegyületek, amiket a szervezet nem képes előállítani.
E
z a tudományos meghatározás számunkra nem sokat mond, ám nézzük meg, mit is jelentenek nekünk a vitaminok. Azt tudjuk, hogy a vitaminokat táplálékkal kell a szervezetbe vinni. A jól összeválogatott vegyes táplálkozás általában fedezi a vitaminszükségletet, ám hiánya kóros tüneteket eredményezhet. 13 vitamint ismerünk, és oldhatóságuk alapján zsírban oldódóakat (A-, D-, E-, és K-vitamin) és vízben oldódókat (B, B2, B12, C, folsavak, nia-cin, pyridoxin, pantoténsav, biotin) különböztetünk meg. Fontos tudni, hogy a vitaminok igen kényes vegyületek. Hosszú ideig tartó tárolás és a hevítés esetén elbomlanak. 1912-ben egy lengyel Ezért ajánlatos friss, nyers kutató, Funk a rizskorpázöldségeket, gyümölcsöból elõőállított anyaggal ket fogyasztani. Bár tudta gyógyítani a beriberi betegséget. Az anyag egy a vitaminok nem aminvegyület volt. töltik fel a szerveA „vita” szó életet jelent. zetet energiával, az Tőle származik tehát a vitaanyagcsere szemmin elnevezés. Rövidesen pontjából rendkívül Vernon McCollum amerikai fontosak. Az egyenlebiokémikus javaslatára tes vitaminbevitel mellett betűkkel különböztették fittnek érezzük magunkat, meg a vitaminokat. ellenkező esetben fáradtak, levertek vagyunk, és könnyen megbetegedhetünk. A vitaminok nem csak a meghűléses betegségekkel szemben tesznek bennünket ellenállóvá, de bizonyítottan lassítják a szellemi leépülést, rákellenes hatásúak, segítenek az érrendszeri betegségek megelőzésében is. Következő számainkban sorra bemutatjuk Önöknek a különféle vitaminok szerepét, hatásait és azt, hogyan láthatjuk el szervezetünket megfelelő menyiségben velük.
A VITAMIN SZÓ EREDETE
30
www.kolor.hu
A bőrvédelem sztárja az A-vittamin, más néven retinol. Nagy sszerepe van a bőr öregedésének folyamataiban. Nézzük csak, hogyan is! Ez a vitamin a zsírban oldódó vitaminok csoportjába tartozik, és bõrünk, hajunk, csontozatunk, fogaink és a körmeink egészsége és szépsége fenntartásában játszik igen fontos szerepet. A sejtosztódásban való aktív részvétele úgy működik, hogy a bőr mélyebb rétegeiben található kollagént még több kötőszövet termelésére serkenti. Ezáltal csökkennek a bőr öregedési tünetei, a ráncosodás, a barna foltok és a szárazság. Az A-vitamin a krémekbe, ma már a speciális laboratóriumi körülmények között előállított valódi, úgynevezett zárt formában kerül, így a túladagolás kizárt. Étkezésünk során a zöld, sárga és piros zöldségek, a máj, a tej és a tojás valamint a hüvelyesek fogyasztásával juttathatjuk szervezetünkbe a megfelelő mennyiségű A-vitamint.
A
VITAMIN
▯ Tiamin (B1-vitamin): szénhidrátanyagcsere, izmok és az idegrendszer működése, ▯ Riboflavin (B2-vitamin): a vas beépítése, zsír- és szénhidrátlebontása, ▯ Cianokobalamin (B12vitamin): s szénhidrátok anyagcsere-folyamatai, vörösvértestképzés, növekedést serkentõ, étvágyjavító. A C-vitamint Szent-Györgyi Albert adta a világnak, mert elõőször neki sikerült kivonnia paprikából. A zöldségfélékben, a citrusfélékben is van ebből a vitaminból, de a legjobb természetes forrása a csipkebogyó, mert abban együtt található az aszkorbinsav orbinsav hatását erősítő bioflavono-idokkal. A szakemberek szerint a C-vitamin az egyszerű megfázástól a rákig számos betegség ellenszere is lehet. A C-vitamin a vízben oldódó vitaminok csoportjába tartozik, így néhány órával a bevétel után – fokozott fizikai igénybevétel esetén még gyorsabban – ki is ürül a szervezetbõl. õl. Ma már léteznek folyamatos fel-szívódású készítmények is, amimivel folyamatosan fejtheti kii jótékony hatását szervezetünkre. Érdekesség, hogy a legtöbb állat szintetizálni tudja a saját vitaminszükségletét, az ember, a majom és a tengerimalac azonban étrendi forrásokra van utalva. Ennek a vitaminnak a fontosságát nem kell részleteznünk, hiszen mindenki számára köztudott, csak röviden annyit, hogy antioxidáns hatású, elsődleges szerepet játszik a növekedésben, a sejtek, a fogak, a csontok regenerálódásában, és a kollagének képzésben. Hölgyeim, figyelem! A bőr ruganyosságának megtartása és a ráncosodás elkerülése érdekében érdemes C-vitamin tartalmú készítményeket használni.
C
VITAMIN
TÖLTÖTT CUKKINI Hozzávalók: 250 g rizs, 150 g mazsola, 1 csésze H ttea, 8 kicsi gömbölyű cukkini, 2-3 paradicsom, 150 g fenyőmag, olívaolaj, só, bors ▯ Lobogó, sós vízben főzzük meg a rizst: a szemek maradjanak egy kissé kemények. Csepegtessük le, és öntsük nagy salátástálba. A mazsolát tegyük tálkába, öntsük rá a langyos teát, és tegyük félre, hogy jól megduzzadjon. ▯ Sós, lobogó forró vízben blansírozzuk kb. 10 percig a cukkiniket. Szűrőkanállal emeljük ki és csepegtessük le őket. Forraljuk fel ismét a vizet, és mártsuk bele néhány másodpercre a paradicsomokat, hogy héjukat lehúzhassuk. Vágjuk őket ketté, enyhén megnyomkodva távolítsuk el a magokat, majd a húsukat vágjuk kockára. Melegítsük elõ a sütőt 200oCra. ▯ Csepegtessük le a mazsolát és keverjük a rizshez. Adjuk hozzá a paradicsomkockákat és a fenyõmagot. Sózzuk, borsozzuk. Öntsünk bele kevés olajat, hogy a töltelék jobban tapadjon. Kóstoljuk meg, és ízesítsük még, ha szükséges. ▯ A cukkiniknek vágjuk le a felső harmadát. Kiskanállal vájjuk ki a közepüket, és az így kapott zöldséghúst vágjuk apró darabokra, és ezt is keverjük a rizshez. A tölteléket púposan halmozzuk a cukkinikbe. A töltött cukkiniket ültessük olajozott lapos tűzálló tálba, és kb. 20 percre tegyük sütőbe, de vigyázzunk, ne piruljon túl.
www.kolor.hu
31
UTAZÁS
STARMER, ANNA
Színek könyve
wellness
A wellness nemcsak fürdőzést jelent, hanem a test és a lélek felfrissítését is.
A
Magyarországi wellnesstörténelem idestova 2000 éve kezdődött, amikor az itt állomásozó római katonák Magyarország vizeiben lazították megfáradt testüket. Ezt aztán a törökök folytatták, amikor gőzfürdőkkel kiegészített fürdőket építettek hazánkban. A hazai gyógyvizek felfedezését követően aztán egyre több fürdő épült, és idővel nemzetközi hírűvé is váltak, ide vonzva a környező orszá-
32
www.kolor.hu
KOLOR.HU
KÖNYVAJÁNLÓ
gok gyógyulni vágyóit. Magyarország rengeteg olyan természeti adottsággal rendelkezik, amire gyógyturizmus, illetve wellness építhető. Majd 1300 termálforrása, közel 40 gyógyfürdője, 5 gyógybarlangja, 48 elismert ásványvize, illetve136 gyógyvízforrása révén nemzetközileg is méltán elismert a wellnessvendégfogadás terén. Mai rohanó és stresszes életvitelünk mellett egyre nagyobb igényünk van testünk, lelkünk rendszeres ápolására, amire egy kényelmes wellness-szállodában eltöltött néhány nap vagy hétvége tökéletesen megfelel. Az igazi wellnessélményhez természetesen nem csak a fürdők világa tartozik hanem a relaxáció, a szépségápolás, a masszázs és az egészséges táplálkozás is. Nézze meg Magyarország wellness hotel ajánlatait, és szerezzen magának néhány igazi kikapcsolódást s felüdülést nyújtó napot Magyarország egyik wellnesshotelében. Egy pihentető hétvége után Ön biztosan frissebbnek és fiatalabbnak érzi majd magát, és jobban bírja a dolgos hétköznapok stresszhelyzeteit, a munkát és a mindennapi teendőket. Ám ne feledje, az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás, a mozgás, az odafigyelés önmagunkra az év minden napján fontos!
Ha változtatni akarunk valamelyik szobánkon, a leghatásosabb eszköz a helyiség színeinek megváltoztatása. De hogyan tehetjük ezt úgy, hogy a meglévő és új színek ne üssék egymást? Honnan tudhatjuk, hogy mely színek illeszkednek egymáshoz szelíd harmóniában, és melyek eredményeznek együtt egy jóval markánsabb, energikusabb hatást? A színek harmóniáját ismertető kézikönyv 150 különféle színösszeállítást tartalmaz.
SEGÍTSÉG A MINDENNAPOKBAN! Időszerű a festés, mázolás? Lakásfelújítást tervez? Új házat épít? A szükséges hozzávalók, anyagok, eszközök beszerzésében segít Önnek a www.kolor.hu honlap. Festékboltok, kivitelezők sorával, hasznos információkkal, termékismertetőkkel, a legfrissebb újdonságokkal segítünk Önnek a munkákban.
BELÁNYI EDIT
Az egy Lendület díszítő festés technikája
A könyv lépésről lépésre vezeti a technikában még járatlan, kezdő olvasóját, de annak sem lesz unalmas, aki gyakrabban fog ecsetet a kezébe. A speciális kellékek bemutatásától indulva, az egyszerűbb formák begyakorlása után egészen összetett kompozíciókat is megfesthetünk. Ezenfelül ötleteket kapunk arra is, hogyan lehet megújítani, új ruhába öltöztetni a megunt vagy kopott bútorainkat, használati tárgyainkat. SAWAHATA, LESA
Színharmónia a gyakorlatban
Ez a praktikus kézikönyv segít eligazodni a színek kavalkádjában, és bevezet a színharmóniák rejtelmeibe. A nagyméretű, kitéphető színminták segítségével szabadon keverhetik és kombinálhatják a különféle árnyalatokat, eltérő hatásokkal kísérletezhetnek az alkotó folyamat során. A számítógépes tervezést és a nyomdai előkészítést megkönnyíti, hogy a színminták CMYK -értékei is megtalálhatók a könyv végén. Ez a kiadvány nélkülözhetetlen segítség mindazon tervezők számára, akik valóban színesben gondolkodnak.
www.kolor.hu Érdekes és hasznos tippek, ötletek, olvasnivalók egészítik ki a praktikus információkat. Ezeken kívül honlapunkon szakmai tanácsadással is várjuk megkeresését!
A
webportált azzal a céllal hoztuk létre, hogy átfogó képet alkosson az aktuális magyarországi festékpiacról, illetve elősegítse a festéket venni és eladni szándékozó partnerek gyors egymásra találását. Portálunk a „festék” szóra valamint sok közismert márkára, szakmai kifejezésre keresve AZ ELSŐK KÖZÖTT JELENIK MEG AZ INTERNETES KERESŐKBEN! Honlapunkat folyamatosan fejlesztjük, bővítjük az újdonságoknak és a piaci igényeknek megfelelően. Oldalunkon felhasználók - szakemberek és lelkes amatőrök és viszonteladók megtalálják a szükséges alap- és segédanyagokat, adalékokat, szerszámokat és gépeket, legyen szó festésről, tapétázásról, hő- vagy vízszigetelésről, favédelemről, vagy akár homlokzatvakolásról. Legyen színesebb az életünk!
www.kolor.hu
33
REJTVÉNY
Mindenki másként csinálja A két asszony: Milyen volt a szex tegnap? ▯ Katasztrofális... A férjem megjött a munkából, a vacsorát megette 3 perc alatt, 4 percig szexeltünk, 2 perc múlva már aludt is. És Te? ▯ Fantasztikus. A férjem miután hazajött, egy csodálatos vacsorára vitt el, majd egy órán keresztül hazasétáltunk. Gyertyafény és egy óra előjáték után egy órán keresztül fantasztikus szexben volt részünk. És képzeld, a végén még egy órát beszélgettünk – Meseszerű! A két férfi: Milyen volt a szex tegnap? ▯ Szuper! Amikor hazaértem, a vacsora már asztalon volt; ettem, szexeltem, majd rögtön elaludtam. És te? ▯ Katasztrofális... Hazamegyek és nincs áram, mert elfelejtettem a villanyszámlát befizetni. Ezért el kellett vinnem a feleségem vacsorázni. Az étel rossz volt és oly drága, hogy nem volt pénzem taxira. Gyalog kellett hazamennünk. Otthon persze nincs áram, megint meg kellett gyújtani azt az átkozott gyertyát. Oly mérges voltam, hogy egy órába tellett, míg felállt, majd még egybe, amíg elmentem, és így olyan dühös voltam, hogy még egy órán keresztül képtelen voltam elaludni.
Az itt látható betűhalmazban 21 szót rejtettük el nyolc irányban: balról jobbra és jobbról balra, függőlegesen felülről lefelé és alulról felfelé, valamint átlósan. Keresse meg, és húzza át a felsorolt szavak betűit, majd az át nem húzottakat olvassa össze balról jobbra és felülről lefelé haladva! Megfejtésül William Shakespeare egyik művének címét kapja. BÍRÓ, BRAHMS, FIRMA, ITATÓSPAPÍR, KEBELBARÁT, KITATAROZ, KÖZTISZTELET, NEDVESÍT, PÚDERDOBOZ, RADÍRGUMI, RÁSÓZ, SEHOVA, TETTERŐS, TÖKÉLETES, TÜNDÉRSZÉP, TÜSKE, VADON, VASRÚD, VEDER, VIRRASZT, VITAT. A nálunk is egyre népszerűbb Sudoku nevezetű számjáték lényege a következő: töltse ki az ábrát 1-től 9-ig terjedő számokkal úgy, hogy minden sorban és oszlopban, valamint a 3 x 3 –as kis négyezetekben minden szám csak egyszer szerepeljen. Ellenőrizze megoldását a megadott ábrában.
▼
Segítsünk a festőnek megtalálni a létráját!
ISO 9001 Q -159 ISO 14001 E - 034 OHSAS 18001 H - 022
▼ A labirintusnak több megoldása is lehetséges, keresse meg mindet!
34
www.kolor.hu
JUB Kft. 9500 Celldömölk Sági út 218. T: +36 95 525 720 E:
[email protected]
JUB FESTÉK ÉS VAKOLATCENTRUM 2045 Törökbálint Dulácska utca 1/c. T: +36 23 511 240 E:
[email protected]
Tavasz
Nyár
Ôsz
Tél
FOTÓ: IKEA
Ö n n e k m e ly ik a kedv enc év szaka?
Új Supralux Évszakok beltéri, készrekevert színkollekció. Az új, letisztult színvilágú Supralux Évszakok magas fedôképességû, latex, matt, beltéri fal- és mennyezetfesték, mely kiváló minôségû, dekoratív és színtartó bevonatot képez. Mikroporózus szerkezetének köszönhetôen lélegzô és páraáteresztô. Ráadásul dörzsölésálló is. Varázsolja otthonába az évszakok hangulatát az új Supralux Évszakok 24 ellenállhatatlan színével!
Supralux. Színek minden ecsetre.
I I M