TARTALOMJEGYZÉK DÖNTÉSEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
Alkotmányjog – Alapjogok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 35/2014. (XII. 18.) AB határozat I. Az állami szerveknek úgy kell eljárniuk, hogy a korábban alaptörvény-ellenesnek ítélt szabályozással érintett egyházak jogsérelme orvosolást nyerjen, jogállásuk rendezése a jogi szabályozás szintjén és ténylegesen is megtörténjen. II. Nem eredményezi az indítvány okafogyottá válását az indítványozó jogi személy jogutód nélküli megszűnésének bíróság általi megállapítása, ha az alkotmányjogi panasz eljárás megindításának indoka (az Alaptörvényben biztosított jog sérelme) éppen a jogi személy megszüntetésével áll összefüggésben. [Alaptörvény VII. cikk; Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. sz. végzése, Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. sz. végzése] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
7
3024/2015. (II. 9.) AB határozat I. A jogszabály alkalmazására vonatkozó felkészülési idő megfelelősége a jogkövető magatartás tanúsítására való felkészülést jelenti, nem öleli fel a jogszabály alkalmazásának gazdasági következményeire való felkészülést. II. Tankönyvkiadói és forgalmazói tevékenység hosszabb időn keresztül történő és kiterjedt folytatása nem tekinthető megszerzett tulajdonnak vagy alkotmányosan védett tulajdoni várománynak. A vállalkozási tevékenység jövőbeni nyereségének a reménye, az ebből eredő várható profit nem tekinthető az alkotmányos tulajdonjog által elismert és védett tulajdoni várománynak. [Alaptörvény B) cikk (1) bek., M) cikk (1) bek., XII. cikk (1) bek., XIII. cikk, XV. cikk; 2013. évi CCXXXII. tv. 1. § (4) bek., 3. § (1)–(4), (6) és (11) bek.; 501/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §; 17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet 2. § (2) és (8) bek., 5. § (5)–(7) bek., 19. § (3) bek., 28. § (1) és (2) bek., 29. § (1) bek., 30. § (2) bek., 38. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
8
3026/2015. (II. 9.) AB határozat A közpénzekre és az állami vagyonra vonatkozó adatok tekintetében a közérdekű adatszolgáltatás kötelezettsége nem függvénye annak, hogy a közérdekű adatot birtokló szervezet milyen szervtípusba tartozik, milyen tulajdonban van, milyen tevékenységet folytat. A közérdekű adatszolgáltatásra irányuló kötelezettséget önmagában megteremti az a tény, hogy a szervezet közérdekű adatot birtokol. [Alaptörvény VI. cikk (2) bek., 39. cikk (2) bek.; Kúria Pfv.IV.21.711/ 2011/5. sz. ítélete] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 4/2015. (II. 13.) AB határozat Alkotmányosan nem zárható ki a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokat érintő adatminősítés jogszerűségének vizsgálata. A jogalkotónak biztosítania kell, hogy a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adat minősítése esetén e nyilvánosságkorlátozással szemben a közérdekű adatok megismeréséhez való alapvető jogot közvetlenül, az adatminősítés tartalmi felülvizsgálatát jelentő eljárás útján érvényesíteni lehessen. [Alaptörvény VI. cikk (2) bek.; Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.394/2012/4. sz. ítélete] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 5/2015. (II. 25.) AB határozat A véleménynyilvánítás szabadsága fokozottan érvényesül olyan értékítéletekkel kapcsolatban, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében (választási kampányban) kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak. [Alaptörvény IX. cikk; Kúria Kvk.I.37.191/2015/3. sz. végzése] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 3056/2015. (III. 31.) AB határozat Az Alaptörvény VI. cikke által érintett alapjogok – a személyes adatok védelméhez, illetve a közérdekű adatok megismeréséhez való jog – érvényesülése szempontjából alkotmányos kollízió áll fenn, melynek a magánszféra oltalma alá tartozó körre nézve történő feloldása, a megfelelő egyensúly megtalálása csak a személyi adatok védelmének ebben a körben főszabálykénti elsőbbsége elismerésével lehetséges. [Alaptörvény VI. cikk (2) bek.; 1952. évi III. tv. 119. § (9) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
2
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI SZEMLE
1. SZÁM, 2015.
9/2015. (IV. 23.) AB határozat Választási kampányban a közszereplők egymás közti kontextusában kell megítélni a véleménynyilvánítási szabadságot, illetve annak korlátait. Az egymással versengő jelöltek igyekeznek előnyt szerezni, s ennek elérése érdekében nyíltan és kendőzetlenül is megnyilvánulhatnak, nemcsak a közügyeket, hanem az egyes jelöltek alkalmasságát és a jelölő/támogató szervezet programját is illetően, mely része a kampány során megvalósuló véleménynyilvánítási szabadságnak. [Alaptörvény IX. cikk (1) bek., B) cikk (1) bek.; Kúria Kvk.II.37.345/2015/3. sz. végzése] . . . . . . . . . . 18 17/2015. (VI. 5.) AB határozat I. A földtulajdon sajátos természeti és vagyoni jellemzői, véges jószág volta, különleges kockázatérzékenysége a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítését vagy a tulajdonszerzés korlátozását indokolhatja. A tulajdonszerzési korlátok szűkítik a tulajdonszerzésre jogosultak körét és a megszerezhető termőföld-terület mértékét, de nem teszik lehetetlenné a termőföldek eladását, illetve az azzal való rendelkezés más formáit. II. A jogorvoslathoz való alapjog érvényesülése csak akkor biztosított, ha a termőföldek adásvételére vonatkozó földbizottsági állásfoglalás a törvényben megkövetelt értékelést olyan részletességgel tartalmazza, hogy annak okszerűsége érdemben is elbírálható a hatósági eljárásban, a hatósági döntés ténybeli megalapozottsága és jogszerűsége pedig nemcsak formai szempontból, hanem érdemben is felülbírálható a bírósági felülvizsgálat során. III. A jogorvoslathoz való jog akkor érvényesül, ha a helyi önkormányzat képviselő-testületének a földbizottság állásfoglalása ellen benyújtott kifogást elbíráló határozata mint közbenső érdemi döntés ellen bírósági felülvizsgálat igénybe vehető. IV. A földbizottság nyilatkozatának elmulasztása (hallgatólagos vétó) a jogorvoslathoz való jogot sérti, továbbá olyan egyoldalú hatalmasságot biztosít a földbizottság számára, amely a közérdek vizsgálása nélkül képes meghiúsítani az eladónak a termőföld-tulajdonával való rendelkezését. [Alaptörvény B) cikk (1) bek.; XIII. cikk, XIV. cikk (1) bek.; XXVIII. cikk (7) bek.; 2013. évi CXXII. tv. 27. § (1) bek. a) pont aa) és ab) alpont, 68. § (5) bek.; 2013. évi CCXII. tv. 103/A. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
Alkotmányjog – Egyéb 6/2015. (II. 25.) AB határozat A nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség megszegése nem csupán az Alaptörvény Q) cikkének (2) bekezdésével, de a jogállamiságot biztosító B) cikk (1) bekezdésével is ellentétes. Figyelemmel arra, hogy jogszabály az Alaptörvénnyel nem lehet ellentétes, a két említett alaptörvényi rendelkezés sérelme miatt a nemzetközi jogba ütköző belső jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisíti. [Alaptörvény B) cikk (1) bek., Q) cikk (2) bek.; 2007. évi II. tv. 76. § (1) bekezdés] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 16/2015. (VI. 5.) AB határozat I. Amennyiben a szabályozási tárgykörről az Alaptörvény alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy kizárólag sarkalatos törvénnyel szabályozható, akkor azt egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel nem lehet módosítani vagy hatályon kívül helyezni. II. Az olyan szervezetalakítási szabályozás, amely a természetvédelem szempontjainak biztosítása során a korábbi szintnél kevésbé hatékony védelmet eredményez, alaptörvény-ellenes helyzetet idéz elő. III. A jogalkotó akkor jogosult tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha a szerződéskötést követően beállott valamely körülmény folytán a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás társadalmi méretű és nem volt ésszerűen előrelátható, és túlmegy a normális változás kockázatán. IV. Ha valamely szerződés egyes tartalmi elemeit jogszabály írja elő, a feleknek a jogszabály változásával mind a szerződés létrejöttekor, mind fennállása alatt általában számolniuk kell. [Alaptörvény B) cikk (1) bek., P) cikk (2) bek.; XXVIII. cikk (7) bek.; 6. cikk (4) bek., 9. cikk (3) bek. i) pont, 38. cikk (1) bek.; az Országgyűlés által 2015. április 28-án elfogadott, az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény 1. §, 3–6. §, 8. § (2)–(3) bek., 13. §; Abtv. 23. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 22/2015. (VI. 18.) AB határozat A tervezési és döntéshozatali eljárás során megfelelő időben és formában ki kell kérni a helyi önkormányzatok véleményét minden olyan ügyben, amely őket közvetlenül érinti. [Alaptörvény Q) cikk (3) bek., 32. cikk (1) bek., 34. cikk (1) bek.; 2011. évi CLXXXIX. tv. 85. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . 31
1. SZÁM, 2015.
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI SZEMLE
3
Büntetőjog 1/2015. (I. 16.) AB határozat Az ügyvéd nem minősíthető közhatalmat gyakorló személynek vagy közszereplőnek az eset körülményeitől függetlenül. A csak és kizárólag az érintett személy lejáratására irányuló, egyfajta szitokszóként megjelenő kifejezés nem tartozik a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának alkotmányosan védett körébe. [Alaptörvény VI. cikk (1) bek. és IX. cikk; Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.16/2013/5. sz. ítélete] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 8/2015. (IV. 17.) AB határozat A tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén hivatalból vizsgálja az előzetes bírósági mentesítés lehetőségét, és arról az ítéletben rendelkezzen. [Alaptörvény XV. cikk (1) bek., XXVIII. cikk (1) bek.; régi Btk. 104. § (1) bek.; Btk. 102. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 14/2015. (V. 26.) AB határozat A jogorvoslathoz való jogból eredő alkotmányos követelmény, hogy a pótmagánvádas eljárásban a pótmagánvádló szabályszerű meghatalmazással rendelkező jogi képviselőjének a képviseleti jogosultsága az eljárás egészére kiterjed, illetve a képviselet jogkörének a bíróságok irányába történő korlátozása annyiban hatályos, amennyiben a korlátozás a meghatalmazásból kitűnik, ezért a pótmagánvádas eljárásban a pótmagánvádló szabályszerű meghatalmazással rendelkező jogi képviselőjének a vádlói szerepkörében eljáró pótmagánvádló nevében tett és a meghatalmazás kereteit túl nem lépő nyilatkozatát – további feltétel megkövetelése nélkül – a pótmagánvádló képviseletében benyújtott jognyilatkozatnak kell értékelni. [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bek.; 1998. évi XIX. tv. 56. § (4) bek., 324. § (1) bek. c) pont; Debreceni Járásbíróság 44.B.2111/2013/6. sz. végzése; Fővárosi Törvényszék 28.Bpkf.II.10.537/2014/2. sz. végzése] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38
Polgári jog és polgári eljárásjog 36/2014. (XII. 18.) AB határozat A Magyarország, valamint a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ Igazgatótanácsa közötti megállapodásban a Regionális Központ részére biztosított joghatóság alóli mentesség nem vezethet arra az eredményre, hogy az alkalmazott számára semmilyen lehetőség nincs munkajogi igényeinek érvényesítésére. Ha a munkaügyi vitában a Regionális Központ kifejezetten nem mondott le a joghatóság alóli mentességéről, akkor a bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a Regionális Központ alkalmazottja részére biztosított-e más, hatékony eljárás, amit igénybe vehet munkajogi igénye érvényesítésére. A bíróság joghatósága akkor kizárt, ha van olyan hatékony eljárás, amelyet az alkalmazott igénybe vehet. [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bek.; 1973. évi 7. tvr. 5. § (1) bek.; 90/1996. (VI. 21.) Korm. rendelet 6. cikk 1. pont] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 2/2015. (II. 2.) AB határozat I. Nem ellentétes a jogállamiság és a hatalmi ágak elválasztásának elvével, hogy a pénzügyi intézményeknek a – nem szerződő fél – Magyar Állam ellen kell pert indítaniuk a szerződéseikben alkalmazott feltételek tisztességtelensége vélelmének megdöntése iránt. II. A fogyasztók részvételével folyt korábbi „devizaperekben” született ítéletek jogerejének áttörését a törvény előtti egyenlőség, az emberi méltóság és a fogyasztók védelmét megfogalmazó alaptörvényi rendelkezés indokolja. [Alaptörvény B) cikk (1) bek., C) cikk (1) bek.; XXVIII. cikk (1) bek., 25. cikk (1) bek., 26. cikk (1) bek.; 2014. évi XXXVIII. tv. 4. § (2)–(3) bek., 5–16. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 3057/2015. (III. 31.) AB határozat A folyamatban lévő perek kötelező bírói felfüggesztését elrendelő jogszabályi rendelkezés alkotmányosan indokolt lehet, ha annak hiányában az eljárások tömegének párhuzamossága súlyos jogbizonytalansághoz vezetne. [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bek.; 2014. évi XXXVIII. tv. 16. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3081/2015. (V. 8.) AB határozat Ha a hatóság mulasztása miatt nem kerül sor annak a – jogorvoslati igények előterjesztésére lehetőséget nyújtó – eljárásnak a megindítására, amelyre az érintett mind a törvény rendelke-
44
4
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI SZEMLE
1. SZÁM, 2015.
zése, mind a hatóság tájékoztatása alapján bizton számíthatott, akkor vele szemben nem kérhető számon egy kiegészítő panasztételi lehetőség igénybevételének elmaradása. [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bek.; Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.22.312/2012/3. sz. ítélete, Fővárosi Törvényszék 4.P.21.677/2012/2. sz. ítélete] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
46
18/2015. (VI. 15.) AB határozat Amennyiben mobil rádiótelefon szolgáltatás nyújtásához szükséges antennák, antennatartószerkezetek elhelyezése és működtetése során a szomszédos lakóingatlanok tulajdonosainak tulajdonjoga gyakorlását és javai békés élvezetét érintő zavarás következik be, az az ágazati jogszabályokban meghatározott határértékek betartása esetén is minősülhet olyan polgári jogi zavarásnak, mely kárkövetkezmény esetén a kártérítési felelősséget megalapozza [Alaptörvény T) cikk (3) bek., I. cikk (3) bek.; XIII. cikk; XXVIII. cikk (7) bek.; 2003. évi C. tv. 96. § (4) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47
Munka- és szociális jog 3073/2015. (IV. 23.) AB határozat A jogalkotó szabadsága különösen nagy, ha a személyek adott körét ex gratia jellegű juttatás által kívánja esélyeik egyenlőségében előmozdítani. A személyi kör meghatározásában a konkrét juttatás vonatkozásában az érintett személyek által elszenvedett sérelem következtében kialakult hátrányos szociális helyzet olyan speciális jellemző, amely az érintetteket kiemelhetővé teszi az összes sérelmes személy köréből. [Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bek.; 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49 10/2015. (V. 4.) AB határozat Az a szabályozás, amely szerint a szakszolgálati pedagógusokat – ellentétben a más típusú köznevelési intézményben foglalkoztatott pedagógusokkal – nem illeti meg a pótszabadság, sérti a diszkrimináció tilalmát. [Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bek.; 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
Közigazgatási és pénzügyi jog 3/2015. (II. 2.) AB határozat I. A tiltott piacbefolyásolás sajtócikk közlésével is megvalósulhat, a törvényi tilalmat azonban ez esetben megszorítóan kell értelmezni, úgy, hogy az ne tartsa vissza a sajtót az egyébként valós információk nyilvánosságra hozásától. II. A bíróságnak a jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül azonosítania kell az elé kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, és a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmeznie. [Alaptörvény IX. cikk (1)–(2) bek., 28. cikk; a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 26.K.33.829/2013/6. sz. ítélete] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 12/2015. (V. 14.) AB határozat A jogorvoslathoz való jogból fakadó alkotmányos követelmény, hogy a telekalakítási eljárással érintett telekkel közvetlenül szomszédos telek tulajdonosát is ügyfélnek kell tekinteni. [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bek.; 2004. évi CXL. tv. 15. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57 13/2015. (V. 14.) AB határozat A késedelmi pótlék mint szankció nem szabható ki utólag olyan időszakra nézve, amikor a jogalkotó maga tiltotta meg felszámítását. [Alaptörvény B) cikk (1) bek.; 2004. évi CXL. tv. 171. § (4) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 19/2015. (VI. 15.) AB határozat A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére vezet, hogy a tengelyterhelés ellenőrzéséről szóló jogszabály semmiféle olyan rendelkezést nem tartalmaz, amely alapján a jármű vezetője vitathatná az ellenőrzés eredményét. [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bek.; 13/2010. (X. 5.) NFM rendelet] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 20/2015. (VI. 16.) AB határozat Azokban az adóhatósági és az adóhatósági határozatokat felülvizsgáló bírósági eljárásokban, amelyek olyan személy mögöttes felelősségét érintik, aki az adóellenőrzés megindításakor már
1. SZÁM, 2015.
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI SZEMLE
5
nincs a mögöttes helytállási felelősségét megalapozó jogviszonyban az adótartozásért elsődlegesen felelős szervezettel, alkotmányos követelmény, hogy az adótartozásért mögöttesen felelős személy az adótartozásért elsődlegesen felelős szervezettel szemben indult adóhatósági ellenőrzési alapeljárás megindításától, valamint az adóhatósági határozatokat felülvizsgáló bírósági eljárásban gyakorolhassa az adózót megillető azon jogokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a helytállási kötelezettségét érintő adótartozás jogalapját és összegszerűségét vitathassa. [Alaptörvény XIII. cikk (1) bek. és XXVIII. cikk (7) bek.; 2003. évi XCII. tv. 6. § (2) és 136. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . 62
Eljárási kérdések 3013/2015. (I. 27.) AB végzés Az Alkotmánybíróság megszünteti az előtte folyó eljárást, ha a bírói kezdeményezésre okot adó körülmények utóbb már nem állnak fenn. [Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikk; 1978. évi IV. tv. 47/A. § (1) bek. és (3) bek.; 2012. évi C. tv. 42. §, 44. § (1) bek.; Abtv. 59. §] . . . . . . . . . . .
64
3058/2015. (III. 31.) AB végzés A bírói kezdeményezésnek az ügyben alkalmazandó olyan jogszabály vizsgálatára kell irányulnia, melyet a konkrét ügy elbírálása során a bírónak ténylegesen alkalmaznia kell. A bírói kezdeményezésnek tartalmi szempontból teljes egészében a bírótól kell származnia, nem elegendő a peres felek által készített irat indítványhoz csatolása. A bírói indítványnak tartalmaznia kell az ügyben megállapított tényállást is. [Abtv. 25. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
Alkotmányjogi panaszok befogadása 3041/2015. (II. 20.) AB végzés Idő előtti az alkotmányjogi panasz, ha a közigazgatási perben eljáró bíróság a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi és a hatóságot új eljárásra utasítja. [Abtv. 26. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . 67 3042/2015. (II. 20.) AB végzés Ha az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy tárgya választási eredmény megállapítása, akkor érintett csak az lehet, akinek az Alaptörvényben biztosított jogát a választási eredmény megállapítása közvetlenül és személyében érinti. Egyéni választókerületet érintő időközi önkormányzati választás esetén nem minősül érintett személynek egy jelölő szervezet vagy annak képviselője. [2013. évi XXXVI. tv. 222. § (1) bek., 233. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67 3050/2015. (III. 2.) AB végzés Nem vet fel alkotmányossági kérdést, hogy az arra kötelezett bíróság nem kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál. [Abtv. 29. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
68
3051/2015. (III. 13.) AB végzés A jogbiztonság sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben, a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén lehet alapítani, így a normavilágosság követelményének sérelmére sem lehet önmagában hivatkozni. [Abtv. 26. § (1) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
68
3060/2015. (III. 31.) AB végzés Önmagában a bírói döntésnek azzal a következményével, hogy a népszavazási kérdés hitelesítésének megtagadása miatt az ügyben nincs helye népszavazásnak, nem lehet alátámasztani a bírói döntésben foglalt jogértelmezés alaptörvény-ellenességét. (Abtv. 29. §) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 3065/2015. (IV. 10.) AB végzés Önmagában az a tény, hogy egy polgári jogi igény érvényesítése során, a keresetet elutasító bírói döntés következtében a jogosnak vélt vagyonnövekedés elmarad, illetve a perköltség viselése hátrányosan érinti a vesztes fél vagyoni helyzetét, nincs kihatással a tulajdonhoz való jogra. (Abtv. 29. §) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70 3076/2015. (IV. 23.) AB végzés A végkielégítési különadó 98%-os mértékének a 2010–2013-as adóévekre vonatkozó, vis�szaható hatályú csökkentéséből eredő törléshez és ennek révén az adó-visszatérítéshez kapcsolódóan a késedelmi kamatról szóló rendelkezés az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdésében szabályozott hatáskör-korlátozás alá esik, az emberi méltóság védelméhez való joggal össze-
6
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI SZEMLE
1. SZÁM, 2015.
függésben ugyanakkor nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést. [Alaptörvény 37. cikk (4) bek.; 2010. évi XC. tv. 12/D. § (7) bek.; Abtv. 26. § (2) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71 3077/2015. (IV. 23.) AB végzés Az indítványozó állami szervként, különösen állami szervek egymás közötti jogvitájában nem hivatkozhat az Alaptörvényben foglalt jogok sérelmére. [4/2013. (II. 4.) NFM rendelet; Abtv. 26. § (2) bek.] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 3079/2015. (IV. 23.) AB végzés Az indítványozó foglalkoztató személyes és közvetlen érintettsége nem állapítható meg olyan alapjogok kapcsán, amelyek a foglalkoztatott természetes személyt illetik meg, még akkor sem, ha az alapügy tárgya annak eldöntése, hogy az indítványozó egyesületnél foglalkoztatott munkavállalóval kötött munkaszerződés alapján létrejött-e biztosítási jogviszony vagy sem. (Abtv. 27. §) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73 3099/2015. (V. 26.) AB végzés Nem fogadható be az indítvány, ha az indítványozó alkotmányjogi panaszában valójában a bíróság által megállapított tényállást vitatja. A gyülekezési jog hatálya alá tartozó „megmozdulások” flash mobként („villámcsődületként”), vagy békés célú, közterületen megtartott szervezett rendezvényként történő minősítése a bizonyítás és a tényállás egyedi mérlegelése alapján a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó kérdés. [Alaptörvény VIII. cikk (1) bek.; 2012. évi II. tv. 189. § (3) bek. b) pont; 1989. évi III. tv. 6. §.; Abtv. 27. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74 3106/2015. (VI. 9.) AB végzés A gyülekezés túl korai bejelentését érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzés nem korlátozza a gyülekezési jog gyakorlását, hiszen nem tiltja meg és nem is köti feltételekhez azt, hanem csak azt állapítja meg, hogy a bejelentett rendezvényre vonatkozóan még nem vizsgálható valamennyi jelentős körülmény. [Alaptörvény VIII. cikk (1) bek., IX. cikk (1) bek.; XV. cikk, 2004. évi CXL. tv. 30. § c) pont; 1989. évi III. tv. 2. § (3) bek.; Abtv. 27. §] . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75 TANULMÁNYOK Lenkovics Barnabás: Adalékok a jogbiztonsághoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Czine Ágnes: Megmérettünk és nehéznek találtattunk, avagy az anyanyelv használatához, a tolmácsoláshoz és a fordításhoz való jog érvényesülése a hazai eljárásokban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Sulyok Tamás: Budapest és Bécs önkormányzati választójogi rendszereinek összehasonlítása . . . . . . . . . . . Szilágyi Emese: A sarkalatos törvények az Alkotmánybíróság gyakorlatában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Zakariás Kinga: Szakmai memoár és/vagy „védőbeszéd”? – Recenzió: Holló András: Az alkotmányjognak asztalánál. Az Alkotmánybíróság belülnézetben… (Budapest, HVG-ORAC, 2015) . . . . . . . . . . . . . . . . .
77 82 87 92 97
KITEKINTÉS Puskás Bálint Zoltán: A kisebbségi jogokat érintő román alkotmánybírósági döntés margójára . . . . . . . . . . 101 HIVATKOZÁSOK Az Alkotmánybíróság intézményével, illetve gyakorlatával kapcsolatos hivatkozások . . . . . . . . . . . . . . . . . 106