Tartalomjegyzék. A Hét Domb Egyesület időszakos kiadványa 8. szám december

Szűz Mária, Világ Királynője! Az Emberiség Közbenjárója! Egyedüli megmentőnk és reményünk, könyörögj érettünk!

A Hét Domb Egyesület időszakos kiadványa 8. szám 2013. december Nemcsak építeni szeretnénk a kegyhely jövőjét, hanem feltárni az elmúlt 90 év történetét és megtalálni benne Mária jeleit.

„Gyermekeim, minden ember, akár a kegyelem állapotában van, akár elesett bűnös, ti mindannyian gyermekei vagytok Égi Édesanyátoknak, és testvérei Szent Fiamnak, míg a pokol kapuja be nem záródik egy lélek mögött. A testvérek pedig felelősek egymásért. Az ítéletkor minden lelket meg fog kérdezni az Úr: Mit tettél embertestvéreidért, amíg a földön éltél? Enyhítetted-e szenvedéseiket, vígasztalásukra voltál-e, hogy könnyebben tudják hordozni az élet keresztjét? Hoztál-e áldozatot azért, hogy legalább egy embertestvér lelkét besegítsd az örök életre?” (Szűzanya 1986. szeptember 24-én, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén adott üzenete)*

Tartalomjegyzék Borbély Kamill OSB : Boldog új évet!..............................................................2 A nyolc boldogság – Borbély Kamill OSB magyarázatával...........................2 Tóth Zsuzsanna Sára: Versírás..........................................................................3 Rácz Katalin: „Itt vagyok Uram! Fogadj be Istenem!”...................................3 Tóth Zsuzsanna Sára: Meditáció.......................................................................4 Tóth Zsuzsanna Sára: Búcsúzó versek.............................................................5 Fülöp Teréz: Elmentél…....................................................................................6 Tóth Zsuzsanna Sára: A SZERETET................................................................7 Tóth Zsuzsanna Sára: Édes karácsonyi vendégei....................................................8 Gyökössy Endre: A magányosság porciója .....................................................8 Tóth Zsuzsanna Sára: Karácsonyi készülődés.................................................9 Tóth Zsuzsanna Sára: Karácsonyi látomás......................................................9 Tóth Tihamér tábori lelkész leveleiből...........................................................10 Gaál Jenő SVD: Boldoggáavatás.....................................................................14 Tóth Zsuzsanna Sára: Köszönöm...................................................................16 Horváth Elvira: A boldogság kialakítása.......................................................17 Tóth Zsuzsanna Sára: Szülők .........................................................................17 Rácz Katalin: Boldogságok a Rab Máriánál..................................................18 Máriás papi mozgalom....................................................................................20 Halmágyi Zoltán: A magánkinyilatkoztatások jelentősége................................21 Hála Rab Máriának..........................................................................................22 Kőoltár felállítása a Rab Máriánál..................................................................23 Hetven év után újra a kegyhelyen..................................................................26 2013 év hírei apróban.......................................................................................27

„Gyermekeim! Ahol egység van, ott árad a kegyelem és a Szentlélek ereje működik. Ahol nincs egység, ott a sátán arat. Csak az egységben van az erő, a széthúzásban erőtlenség. Most időt adott az úr az egységre való törekvéshez, a megújuláshoz, a megtéréshez. Ha ez nem valósul meg, akkor előbb-utóbb pusztulásba rohan az emberiség.” (Szűzanya 1990. január 13-án adott üzenete)*

* Szűzanya üzenetei egy „hazánkban élő kiváltságos, engesztelő lélek által”

Boldogok, akik tudják, miért élnek,mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. ***

bOLDOG ÚJ ÉVET!

Borbély Kamill osb*

Az új esztendő kezdetén mindenki vár valamit. Új esztendő: új reménység. Kisfiúk, kisleányok szerények: csak egyet várnak, hogy egy évvel idősebbek legyenek. Minél idősebbek vagyunk, annál nagyobbak a vágyaink. Akik iskolába járnak, szeretnének túl lenni egy vizsgán, szeretnének bizonyítványt kapni – és jó bizonyítványt kapni. Aztán később jobb állást, nagyobb fizetést. Lakást, otthont, családot. Az idősebbek egészséget, gyógyulást – talán még egy esztendőt... Tele vagyunk várással, vágyakozással, reménységgel. De az Isten jóságos keze elrejti előlünk az esztendőt. Nem látjuk előre a sikertelenséget, a bajt, a betegséget, nem látjuk, hogy talán nem érjük meg a következő új esztendőt. Jobb így. Mert különben talán nagyon szomorú volna ez a nap. Talán a rémület, a kétségbeesés venne rajtunk erőt. De így még várhatunk, még reménykedhetünk: talán minden jó lesz. És egészen bizonyos, hogy azok számára, akik az esztendőt, a sorsukat, az életüket az Isten kezébe teszik le, azoknak jó lesz. Aki az Istent szereti, aki az ő parancsa szerint él, aki mindent az ő kezéből fogad, annak minden jó lesz. Mert az tudja, hogy az értékek nem olyanok, mint azt a legtöbb ember hiszi. És nem minden annyit ér, amennyinek látszik. Talán nem válnak be az anyagiakról szőtt reményeink. De nem ér-e többet a csendes béke, a nyugalom, megelégedés a családban, mint a fizetésemelés? Nem ér-e többet a békében elviselt betegség, mint a rosszra használt egészség? És még a halál sem a legros�szabb annak, aki tudja, hogy a halál után valami szebb, jobb következik. A keresztény ember is kér az Istentől sikert, anyagi eredményt, egészséget, - de legfőképpen azt kéri, hogy Isten akarata szerint élhessen, lelkiismereti békében, mindenkivel békében, szeretetben. Nem tudjuk, mit hoz az új esztendő. De tudjuk, hogy az istenfélő embernek végső fokon minden a javára válik. Aki egyedül Istenbe helyezi reményét, annak biztosan boldog új esztendeje lesz. Balatonfüred, 1964. január 1.

A nyolc boldogság – Borbély Kamill OSB magyarázataival  Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. „A lelkileg szegény nyitott szívvel fogadja az evangéliumi örömhírt, a magáévá teszi, aszerint akar élni – és ez boldoggá teszi.”**

 Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. „A Vigasztaló Lélek a keresztény tanítás legmélyebb titka. Ezt nem lehet megmagyarázni annak, aki nem élte át a gyászolást, az egyedülvalóságot, az ürességet, a reménytelenséget. Csak aki mindezt végigjárta, az érzi a felemelkedést, a megtisztult örömöt, a csendes, de lemérhetetlen nagy ujjongást – boldogságot, amit a Vigasztaló sugárzik a lélekbe.”**

 Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. „Az igazságért szenvedni kell. A vágyakat el kell hallgattatni, a kellemetlenségeket el kell tűrni, a megaláztatást el kell viselni annak, aki birtokában akar maradni az igazságnak. De ha mindezt megteszi, akkor övé az Isten országa végérvényesen, visszavonhatatlanul.”**

2

 Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. „A szelídek ismerik a maguk hibáit, gyengeségeit és ezért tudják másokét is megbocsátani. Másokban is észreveszik a jót és engedik érvényesülni. Úgy örülnek neki, mintha a maguké volna.” „Azért boldogok. És övék a Föld.” „Mert tudnak várni, tudnak hallgatni és tudnak szenvedni. Az erőszak végül kifárad és a csendes nyugalom, a béketűrés, a szelídség szelíd igájába hajtja a földet.”**

 Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. „A teljes igazság sohasem elvont, sohasem az élettől elvonatkoztatott valami, hanem éppen ellenkezőleg, magára az életre vonatkozik. Megvilágosodással jár, utat mutat és életalakítást követel.” „Az igaz ember, - aki munkája eredményeképpen megelégedett és boldog ember. Mert önmagára talált.”**

 Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

 Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. „Az Úr Jézus tiszta szívet kíván, és ezért cserébe boldogságot kínál. Tiszta szívet, azaz tiszta érzületet. Tisztát, azaz egyszerűt, átlátszót, természeteset, szenvedélytől be nem szennyezettet, rosszindulattól nem mérgezettet.”**

 Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. „Aki az önzésen, az emberi szenvedélyen, a mindenáron való érvényesülésen felül tud emelkedni, az magasabb rendű ember, az több, mint átlagos ember, az más – az az Isten fia.”** * Borbély Kamill OSB (1901-1975) bencés szerzetes, matematika-fizika szakos tanár, a balatonfüredi fürdőkápolna plébánosa 1964-ig, pannonhalmi főiskolai tanár. Elmélkedését a Magyar Bencés Kongregáció által 2006-ban kiadott (felelős kiadó: Dr. Korzenszky Richárd OSB) “Melyik a főparancs?” című összegyűjtött beszédeiből készült gyűjteményes kötetből vettük. **Az idézetek ugyanabból a könyvől mint *, „A Hegyi beszéd” című elmélkedésből valók

*** A 2-27 oldal fejléceiben Dr. Gyökössy Endre Boldogmondásai

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

„Itt vagyok Uram! Fogadj be Istenem!” Rácz Katalin

Halálhír. Ma reggel megcsörrent a vonalas telefon. Ritkán szólal meg. Édesanyám egykori barátnője hívott. Megörültem, mert éppen a napokban fontolgattam, hogy oly régen nem hallottam hírt felőle, keresnem kellene. De súlya volt a hírnek, amiért hívott: közös barátnőnk három napja eltávozott az élők sorából, meghalt a kórházban. Zsuzsa néni, Tóth Zsuzsanna Sára: a tanító néni, a költőnő, a Rab Mária-forrás titkos patrónusa, a Rab Mária Híradóban alapító- és szerkesztőtársam…

Emlékek…Nagyon nehéz írni, még nem ocsúdtam fel a veszteségből. Hol is kezdjem? 2008 őszével kezdem, amikor megszólalt a mobiltelefonom, Zsuzsa néni hívta a számomat, nem tudva, hogy én leszek a vonal végén, hiszen csak egy elérhetőséget kapott a Rab Mária forrás ügyében. Miután, jót derülve, tisztáztuk személyazonosságunkat, elmondta, hogy küldetést érez a Rab Mária forrás ügyében. Ismerte Szemes József atyát, a Margit templom egykori plébánosát, akivel Medjugorje-ban jártak egy emlékezetes zarándokúton valamikor a 90es években, nem sokkal Szemes atya halála előtt. Akkor beszélt neki Szemes atya Rab Máriáról. Jóslata „ha hazajön Rab Mária, akkor baj lesz” annyira megragadta, hogy amikor 2007-ben Szerenka Miklós atya, a Szent Margit templom plébánosa létrehozta és fel-

avatta a Mária-kutat a Margit templom udvarában, - amellyel Rab Máriának is emléket kívánt állítani – szíven ütötte az érzés, hogy neki feladata van a Rab Mária forrással. Kapcsolatot keresett a Katonai hagyományőrzőknél, s így jutott el hozzám. A forrás ügye akkortájt – 2008 őszén – még nagyon kilátástalannak tűnt. Negyedik éve rendeztük már meg májusban a Jutasi őrmester túrát a Rab Mária-forrás felújításáért, ami ismertséget kezdett hozni a helynek. De a sok éve elárvult kegyhely maradványa alig látszott ki a hegyoldalból, a tulajdonviszonyok kuszák voltak és emberi szemmel nem sok reményt lehetett fűzni ahhoz, hogy a leépülés folyamatát megfordítsuk. A mindenki által elfeledett egykori kegyhely balsorsát csak az isteni gondviselés segítségével kerülheti el! Ami történt. Egy újságcikk 2006-ban a forrásról. 2007-ben felhívást adtunk közre a helyi újságban, ha valaki rendelkezik régi fényképekkel a forrásról, jelentkezzen. Felhívásunkra több felbecsülhetetlen értékű fényképet is kaptunk dr. Cseh Sándornétól, Tóth Bélánétól és Kupcsik Pálnétól. 2008-ban túl voltunk már egy szélviharral tarkított januári megemlékezésen, és 2008 nyarán kaptunk egy érdeklődő levelet a budapesti Lechner- házaspártól. Ők

Tóth Zsuzsanna Sára

Versírás

Szeretem a pirkadati versírást nagyon. Senki nem zavar és tollam fut a papíron. Ketten vagyunk: Múzsám és én, S a legboldogabb vagyok a Föld-kerekén.

az Angolkisasszonyok intézete egykori osztályának ekölcsi és anyagi támogatásáról biztosítottak – de akkor még nem tudtuk pontosan, hogy mit tudunk majd ezzel kezdeni… Mindezek apró jelek voltak, de nem elegendők. Kevesen voltunk. Zsuzsa néni jelentkezése, személyisége és lelkesedése keltette föl a reményt, hogy mégis tovább lehet lépni. Zsuzsa néni gyermekkorom feledhetetlen tanító nénije volt! 3. és 4. osztályban tanított az ének-zenei általános iskolában, amely akkoriban, a hatvanas években, még a város több pontján szétszórva működött. Mi harmadikban például a Cserhát szívében álló Tüzép-telep egy helyiségébe jártunk iskolába. Zsuzsa néni – mindig vidámságot sugárzó szőke szépség – édesanyám tanárokból álló baráti körének legfiatalabb tagja volt. Tanítóként

3

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.

kedves szavaival vagy szigorúan felhúzott szemöldökével könnyedén kommandírozta a tanítványait. Mint mesemondó – varázslatos hangulatot tudott teremteni. Soha nem felejtem el azt az órát, amikor Tutanhamon fáraó sírjának felfedezéséről szóló könyvélményét mesélte el, amit az egész osztály lélegzetvisszafojtva, szájtátva hallgatott. Zsuzsa néni jelentkezése nagy lendületet adott a terveknek. Ő nagy társasági életet élt, sok embert ismert, sokan ismerték, szerették, szavainak nagy rábeszélő ereje volt, s ezzel a kis csapatunk hiányosságait pótolta. Már el is kezdte gyűjtögetni a régi újságcikkeket a Rab Máriáról – ebben segítségére volt egykori osztálytársa, a neves veszprémi helytörténeti kutató, Molnár Jánosné†. Én magam is már elkezdtem kutatni a helytörténeti könyvtárban további korabeli cikkekért - és varázsütésre összeállt a kép a forrás melletti rendezvényekről: A 2. világháború alatt szeptemberben a Jutasi Altisztképző Intézet Kisasszony napi ünnepi szabadtéri szentmiséket tartott rendszeresen, Veszprém civil lakossága pedig a május végi Hősök napján rótta le kegyeletét zarándoklatokkal a Rab Mária előtt. Felbuzdulva kitűztük az első ismertető előadás idejét, ahol az érdeklődőknek közzétesszük mindazt, amit addig össze tudunk gyűjteni a Rab Mária forrásról – legyen, aminek lennie kell! … S örömünkre, 2009 márciusban az előadást nagy érdeklődés fogadta – hála Zsuzsa néni szervezésének is - a Dubniczay-palota termét színültig töltötték régi és új veszprémi ismerősök… S akkor valami beindult… Ezután egy nagyon szép, tervezgetésekkel teli időszak következett Zsuzsa nénivel. 2009 május elsejére egy nagytakarítást hirdettünk meg, ahova Zsuzsa néni és Kővári Teri néni is szép számmal hozták a barátaikat, embereiket, ismerőseiket és a márciusi előadás hallgatóiból is sokan eljöttek. Ekkor tisztítottuk ki a területet, építettünk ideiglenes átkelőt a patakon és mertük ki a földet a kútgyűrűből – amelynek alján felcsillant a víz! Ekkor még azt reméltük, hogy a forrás nem apadt el és be tudjuk indítani.

4

Kővári Teri néni ekkor határozta el, hogy 2009 nyarán minden héten legalább egyszer lemegy a forráshoz, soksok munkás- kezet hozva magával. Ígéretét betartotta és augusztusban 15-én még a nagy fa keresztet is fölállította a Szent László plébánia híveivel. Teri néni addig járt Vasáros József atya, a Szent László templom plébánosa „nyakára”, amíg az atya beadta a derekát, és megnézte a forrást. Attól kezdve Vasáros atya volt a zászlóvivője a munkálatoknak, tervezésnek. Zsuzsa nénivel pedig tervezgettünk tovább. Találkozásainkon sokat mesélt szüleiről, - imádott édesapjáról és szeretett férjéről, az elmúlt fiatalkoráról - az ő sajátos érzelmes-önirónikus szórakoztató stílusában, amellyel sokszor megnevettetett. 2010-ben megszületett a Rab Mária Híradó terve, aminek elindításához Zsuzsa néni a verseit, az írását és az anyagi támogatását is adta. Gyönyörű, szívet érintő versei voltak, - ezen magam meglepődtem, hiszen anyai barátnőmnek addig nem ismertem ezt az oldalát. Az első hat számban Zsuzsa néni versei oszlopként tartották az újság mondanivalóját. Az első Rab Mária-forrás Kerekasztal találkozók közönségszervezéséből is bőven kivette részét. Személyének sugárzását az utolsó időkig megtartotta. De 2012 március 10-én, az erdélyi Csillik János atya lelkigyakorlatán találkoztam vele személyesen utoljára a székesegyházban. Utána visszavonult, egyre jobban megviselték a betegségei. 2013-ban, az utolsó évben már olyan fájdalmai voltak, hogy nem ment ki a házából és nem fogadott vendégeket se, csak a betegápolókat. A telefont sem vette fel és csak akkor tudtam beszélni vele, amikor Ő hívott. Ilyenkor beszámolt örömeiről, bánatairól és érdekelte az én sorsom is. Utoljára 2013 szeptemberében beszéltünk. Nagyon sok hálával tartozom Zsuzsa néninek. Vidám társasága meglett koromban visszahozta gyermekkorom világát. Annakidején tanárnő édesanyám széles baráti kapcsolatokat ápolt kolléganőivel, - a legjobb barátnői min-

Tóth Zsuzsanna Sára

Meditáció

Ha egyedül vagy, az még nem magány De, hogy hogyan tovább, először talány. Ami eddig színes volt, az szürke lett. Mosolyod szomorú, mint a fellegek. Munkálkodni akarsz – talán az segít? – De semmi sem megy és ez elkeserít. Ólomsúly húzza tagjaid, lassú vagy: Nem megy az olvasás, az agyad kihagy: - Ekkor imára kulcsolod két kezed, s az Úr kezébe teszed az életed. Mindent odaadsz, ahogy Krisztus tette, Már tudod mily nehéz volt a KERESZT-je! Viszed csendben, - ám az ég alja pirkad – „Ha segítesz másokon egyedül nem vagy” – súgja meleg hangján, fogja a kezed, s érzed, a szíved szorító jég reped. „Egyedül is van helyed a világban, sok részed volt földi boldogságban, öröm és bánat – így kerek az élet”, Köszönöm Uram, hogy lehettem vendéged.

dennapos vendégek voltak nálunk– és engem is gyakran vitt a társaságukba. Mindig naprakész információik, vidám történeteik voltak egymásról, kollégáikról, tanítványaikról. Vidám, gondtalan beszélgetéseik, kacagásuk, vicces történeteik, leereszkedő kedvességük végigkísérte gyermekkoromat. Újkori barátságunkban egy új arcát ismerhettem meg. A nagylelkű adakozót, az elmélyült költőnőt, a nagyszívű pártfogót, a jó ügyekért tenni tudó aktivistát, a megalázást is elviselő hívő embert. Imacsoportot szervezett maga körül, pátyolgatta a lelkileg rászorult fiatal barátait, önkénteskedett a kórházban, támogatta a bakonybéli szerzetesnővéreket. Hosszú telefonbeszélgetéseket vele nehezen lehetett megszakítani, hiszen mindig nagyon érdekes, vicces, ugyanakkor mély és tanulságos dolgokról számolt be. Önállóságát végig megőrizte, ehhez ragaszkodott. Mindent

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

megszervezett maga körül: a bevásárlást, a templomba járást, a kerti munkákat, s mindig akadt társa, aki csatlakozott hozzá. Életének legközelebbi társa kiskutyája, Bogi volt. Két hetes korában fogadták be imádott férjével együtt, s Laci halála után már csak ő maradt, akivel megosztotta hétköznapjait. Hozzáteszem, hogy Bogi, ez a kistermetű, bájos, fekete puli-keverék nagyon féltékeny volt Zsuzsa nénire, és a legmegátalkodottabb vérebként rontott még a legkedvesebb vendégekre is, főleg, távozáskor. Hej, de sokszor menekültem egy utolsó ugrással ki a kertkapun Bogi éktelen csaholása és vicsorgó fogai elől….ezért is sokszor elzárás volt a sorsa. Zsuzsa néni tudta, hogy nélküle nem fog tudni élni kedvence, ezért gondoskodott arról is, hogy halála után elaltassák. Zsuzsa néni példa volt előttem. Idős korára nem zárkózott be szűk élettere elefántcsonttornyába, és ki mert törni a megmerevedett társadalmi szerepek mögül. Nyugdíjas tanítónőként élhette volna nyugalmas mindennapjait a régi barátnők, szépszámú rokonok körében – azonban ő a jézusi elvek szerint cselekedni akart. Kereste a Feladatot, az elesetteket, azt, ahol tenni tudott valamit. S ezért nem átallott telefonálni idegeneknek, szervezkedni, ismerkedni, kilépve köreiből. Büszke, magára sokat adó nő volt, mégis, ha segíteni lehetett valakin, félretette a büszkeségét, s vállalta az alázatot.

ki, hogy nem megcsonkítva, hanem teljes testben hagyhatta el a földi világot. Megállt a szíve szombaton, a Szűzanya napján. November 16-a Skóciai Szent Margit égi születésének a napja, aki az én első kedves szentem, aki után a skóciai Dunfermline-be is elmentem pár éve, hogy a nyomaival találkozzam. Véletlenek nincsenek. 2008 óta meghalt Tóth Béláné Gizi néni, aki a legkorábbi Rab Mária-forrás fényképet hozta be, Kővári Teri néni, és most Tóth Zsuzsa néni. Ők mindannyian kivették részüket a kegyhely felélesztésének hőskorában – nélkülük nem jutottunk volna idáig. Ez az élet rendje, a régiek helyére újak jönnek, akikkel megint halad tovább a szekér, de az elvesztésük okozta fájdalom megrakja a „szekeret” – s nehezebb tovább húzni… A szekér most egy kis időre megállt. De majd terhével lassan indul tovább! … Zsuzsa néni a sok szenvedés után végre ott van a szerettei között, szülei, nagyszülei lobogó szőke hajú kislá-

nyaként, szerelme, férje rajongott as�szonyaként néz le ránk az égről mosolyogva, édesen kacagva! A Rab Mária forrást most már szellemlényként újra felkeresheti, s már ott lehet minden látogatásunkkor. Bízom benne! Zsuzsa néni, ne hagyj el minket, kísérj tovább, segíts minket odaátról...Maradj velünk! Zárásként egyik búcsúzó versét idézem:

Tóth Zsuzsanna Sára

Búcsúzó versek

„Elmenni nehéz Az út félelem és fájdalom kövein vezet, De hiszem Szeretteim Velem lesztek s fogjátok kezemet. Csodálatos a cél! Bár nehéz volt a küzdelem, Bizalmam megőriztem: Itt vagyok Uram! Fogadj be Istenem!”

Amikor értesültem Zsuzsa néni halálhíréről – megdöbbentem. Sokkolt. Felfoghatatlan veszteség. Fülemben van a hangja, vidám nevetése, emlékezem szavaira, mozdulataira. Visszasír bennem a pillanat, amikor megbántottam, amikor neheztelt rám. Aztán újra a lelkesedése, az ügybuzgalma, a vidámsága jut az eszembe – és hogy mennyit segített nekem is, másnak is. Zsuzsa nénit nagyon szerette az Isten. Mindig mellé adott valakit, valakiket, akik nagyon szerették és akiket nagyon szerethetett. Élete vége nehéz volt. Fájdalmat, magányt, kínt és szenvedést kellett kiállnia, de megkapta a kegyelmet, és biztos vagyok, hogy ezt ő imádkozta

5

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Elmentél... Fülöp Teréz

Ismét búcsút kell vennünk valakitől, akinek földi élete véget ért, és lelke elindult vissza szeretett Istenéhez, a men�nyei hazába. Tóth Zsuzsanna Sárát nagyon sokan ismerték és szerették Veszprémben. Több generációt tanított az ének-zenei általános iskolában, megtanítva őket nem csak az írás-olvasás tudományára, hanem arra is, hogy miként kell becsületes, tiszta emberként élni. Mindig nagy szeretettel beszélt volt tanítványairól, akik közül még felnőtt korukban is sokan tartották vele a kapcsolatot, beszámolva életük alakulásáról. Bár tanítói pályafutását abban az időszakban élte, amikor nem nézték jó szemmel, ha valaki vallásos volt, - különösen pedagógusként - , de Ő soha nem tagadta meg hitét, hanem felvállalta az ezzel járó esetleges következményeket is. Mélyen vallásos volt, egész életét már kisgyermek korától áthatotta Isten szeretete. Erre nevelték szülei, akiket rajongásig szeretett, ahányszor csak szóba kerültek, hangja érezhetően ellágyult. Élete párját csak akkor ismerte meg, amikor már elmúlt 50 éves, így saját gyermekkel nem ajándékozta meg a sors, de a gyerekek iránti szeretetét tanítványai, és tucatnál is több keresztgyermeke folyamatosan tapasztalhatta. Sokoldalúan művelt, széles látókörű emberként ismertem, szabadidejében verseket is írt. Az elmúlt években két verseskötete is megjelent. Az utóbbi 1-2 évet kivéve mindig sok ember volt körülötte, irodalmi körökben vett részt, ezek újságjaiban is rendszeresen jelentek meg versei. Pályázatokon díjakat is nyert, egyik verseskötetének előszavában költőtársa így jellemezte: „.. már az első olvasott versében észrevettem a tiszta, zöngementes hangot, és az érett költői versezetet…rá kellett döbbennem, hogy vérbeli költőről van szó..” Verseiben Istenének, a természetnek, szűkebb és tágabb hazájának, családjának őszinte, tiszta szeretetéről tesz tanúbizonyságot.

6

Az alábbi sorokat mintha önmagáról írta volna: „minden ember égő gyertya: van, ki magáért világít, nem nézi, hogy hol a másik: az, ki csonkjáig elég, s csak dolgozik másokért. Kinek bár magasra csap lángja, korom nem marad utána. Nem mered feketén a kanóc, s gyögyvirággá dermedt faggyú hirdeti: Valóban égő gyertya volt.” Hosszú évekig saját otthonában fogadott és irányított egy imacsoportot – ahogy Ő nevezte: a „szenteket”. Segítette és támogatta egyházközsége munkáját, és mindazokat, akik bármilyen gondjukkal, bajukkal megkeresték. Tevékenyen vett részt annak a lelkes csapatnak a munkájában is, melynek köszönhetően néhány éve ismét felébredt Veszprém határában egy régi hagyomány, a Rab Mária forrás tisztelete. Amíg egészsége engedte, rendszeresen részt vett az ottani szentmiséken is. Nem csak bánatukkal, és gondjaikkal, hanem örömükkel is felkeresték az emberek, mert tiszta szívvel tudott velük együtt örülni. Amint Ő is vallotta: az együtt viselt fájdalom feleződik, az együttes öröm megkétszereződik. Bármikor lehetett hozzá tanácsért fordulni, szeretetével, bölcsességével és élettapasztalatával számtalanszor segített másoknak. Legtöbbször azzal köszönt el : imádkozom érted. Az utolsó éveiben Őt is megpróbálta a sors. 16 évi boldog házasság után elvesztette szeretett férjét, és egészsége is megromlott. Mindezt türelemmel, tiszteletre méltó hittel fogadta el. Néhány héttel ezelőtt beszélt arról, hogy úgy érzi, lassan el kell mennie, és most Ő kért arra, hogy imádkozzam érte. Ezt a kérését ezúton is tolmácsolom mindazoknak, akik ismerték és szerették. Segítsük Őt abban, hogy minél hamarabb hazatérhessen az örök hazába ! Amikor egy lélek eltávozik a földről,

csak lelki kincseit viheti magával, de nyomot hagy itt a földön is maga után. Amit Tőle örököltünk, példa lehet számunkra. Példaként áll előttünk hivatástudata, Isten- haza-, család- és emberszeretete. Becsüljük meg ezt az örökséget ! Drága Zsuzsa néni, kedves keresztanyám, köszönöm, hogy ismerhettelek, hogy oly sokat tanulhattam Tőled. Bár most fájdalommal tölt el hiányod, de hiszem, hogy Te már azon az úton haladsz, ahová mindig is vágytál. Bízom abban, hogy ott egykor majd ismét találkozunk. Addig számomra szívemben élsz tovább! Egyik versed egy részletével búcsúzom Tőled: „S bár hajad ezüstre festette éveid keze, nyugodtan fogadod sorsod, nem perelsz vele, béke járja át csendesen fáradt lelkedet, mert megőrizte az ősi ajándékot: a SZERETETET.”

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Tóth Zsuzsanna Sára

A szeretet (ereje) A SZERETET egy csodálatos dolog, Lelkünkbe még születésünk előtt beíratott. Ezt MINDEN megkaptuk, hogy gazdálkodjunk vele, Így lehettünk emberek az embertelenségben.

Szeretet ad erőt, ha sújt a rágalom, Ilyenkor vérzik a szíved, tudom; Te a szeretetre hallgatsz és csukva szád, Így hordozhatta az Úr is a keresztfát.

Mikor az anya a gyermeknek életet ad, A felsíró hangra felejti a fájdalmakat. A szeretet segíti elengedni felnőtté vált gyermekét, S elfogadni, hogy már önállóan éli életét.

Beteg-ágynál állni, s mosolyogni, A haldokló kezét bíztatóan fogni, Derűs maradni, mikor „elmegy” akit nagyon szeretsz: Szülőd, férjed, fiad, gyermeked,

Ez az érzés mindvégig elkísér, ha hagyodMert szeretetet mindenki kapott. Kérdés: használtad-e vagy bezártad? - s ettől kővé dermedt minden emberi vágyad?

Bárki, - akit a szeretet lánca hozzád kötött, elengedni – s elfogadni – a temetőt – Ez nagyon nehéz! Itt kell az erős szeretet,Mely lelkednek örökös társa lett.

A szeretetet ápolni, nevelni kell, Hogy a balsorsban se hagyjon el! Erőt ad elviselni a kínzó gondokat, S reményt sugároz, hol minden elszakadt.

S bár a hajad ezüstre festette éveid keze, Nyugodtan fogadod sorsod, nem perelsz vele, Béke járja át csendesen fáradt lelkedet, Mert megőrizte az ősi ajándékot: a SZERETETET.

7

Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát...

Tóth Zsuzsanna Sára

Édes karácsonyi vendégei

A magányosság porciója Gyökössy Endre

Ismertem két egyedül élő embert, Zsiga bácsit és Piroska nénit. Egye-

Apuska díszítette az angyalkákkal a fát, Édesanyám főzte a finom ünnepi kocsonyát. –„Milyen sok tányérral lett! Kinek főztél ennyit Édes?” – „Jézuskának és nekünk – gyermek. „Ő róla soha meg ne feledkezz!” Tágra nyílt csodálkozva a szemem, Mert egy kolduska jött át a kerten. Mamika mosolygott. „Vidd a kocsonyát!” És örömpír lepte el kedves, szép arcát. – „Látod, eljött érte! A vendégünk volt!”

dül éltek - mégsem boldogtalan magányosságban!

S hangjából a fellebbezhetetlen hit szólt. Azóta is így tett minden szent karácsonyon, És került is vendége a ropogós havon. Könnyes szemmel az édesanyám vendégeire gondolok, És karácsonykor én is az asztalra egy tányérral többet rakok. Boldogság tölt el, ha a „vendég-tányér” kiürül, Hiszen a kis Jézust láthattam vendégül. Köszönök mindent, melyet a hála szívembe’ írt, És szemem Szüleim fényképére könnyesen tekint.

mint nekem éveken át.

A magányosság éppen karácsonykor a legnehezebb. Ez a Zsiga bácsi nagy kiránduló volt és hosszú éveken át azzal töltötte a karácsonyt, hogy már kora délután vette a hátizsákját, minden zsebébe diót, mogyorót, mazsolát tett. Nagyon szerette a Börzsönyt, nekivágott a hegyeknek, és míg be nem esteledett, járta a vidéket. És szórta a mogyorót, a mandulát, a finom csemegéket a mókusoknak, ez volt az ő karácsonya. Aztán eljutott egy kis keresztig - s noha protestáns ember volt, meggyújtott ott egy gyertyát, szépen letérdepelt, elmondta azt az imát, amit az édesanyjától tanult, majd hazaballagott, és békességgel lefeküdt. Egyszer azt mondta: Nem hiszem, hogy valakinek, valaha olyan szép karácsonyai lettek volna, Piroska néni úgy töltötte minden karácsonyát, hogy kora délután kiment a temetőbe, minden rokona sírját gallyal földíszítette, meggyújtott egy-egy gyertyát. Délután bement az elfekvő kórházba és a betegekkel töltötte a szent estét. Utána hazament, békességgel lefeküdt. Bizony szép, szentséges szent délutánja és estéje volt. Nem rakta a maga porcióját sem Zsiga bácsi, sem Piroska néni másra, de örültek a mókusok, és egy elfekvő kórházban már remegő szívvel várták Piroska nénit azok, akiket más senki, csak ő – úgy hívták, Isten angyala – látogatott meg.

Tóth Zsuzsanna Sára

Karácsonyi látomás Karácsony van, Szobám asztalán betlehem. Nézem a kis Jézust, ahogy elpihen; Figyelem Mária aggódó arcát, Szent Józsefet, mint tartja a lámpát, A kis bárányok odasimulását, A hű pásztorok szívbéli imáját, A bölcs királyok kincseit, mit hoztak, És felettük, ahogy ragyog a csillag. Az ember szíve örül, mégis megremeg, Mert a csillogásban felsejlik a kereszt.

8

...mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Tóth Zsuzsanna Sára

Karácsonyi készülődés Nagyon szerettem a téli délutánokat, Kötés közben az álmodozásokat, A duruzsoló kályha melletti estéket, Jó Szüleim ajkáról a bűvös meséket.

Minden lemondás, minden segítés - őrizte is mindenki perlekedő kedvét - . jó-tetteknek egy-egy szalmaszál volt jutalma, igyekezett is a család apraja és nagyja.

Minden karácsony-szelleme volt, Fehér papírokon a sok színes folt, Dobozban várakozó mézes sütemények, És az asztalunkon ádventi gyertya égett.

Ha jók voltunk, puha lett a jászol, Megtelt az a „szívek aranyától”. Csillogott a sok szalmaszál, Pihenhetett benne a Jézuska már!

Titkos csomagocskák készültek szeretettel, Magunk „gyártottuk” nagy odafigyeléssel, Mindegyikben meglepetés lapult, Szívszorítóan képzett meg előttem a múlt.

Énekeltünk, imádkoztunk, Néki minden hálát adtunk; Megköszönve, hogy együtt vagyunk, és a sok jót, amit kaptunk. Vacsoráztunk és néztük a fát, alatta a kis csomagokat, Majd örvendezve bontogattuk az érdekes „titkokat”.

Mindent magunk csináltunk: varrtunk, reszeltünk, Heteken át buzgón gyűjtögettünk. Nem voltak áruházi csodák, De szív szülte a sok kis csomagocskát.

Az emlékektől párás a szemem, Most díszesebbek a fák, és gazdagok a csomagok, De nem tudom hová lett a szeretet? Elfogyott?! Kis Jézuska jöjj el közénk! Hozd szeretetedet! Gyógyítsd meg a hideg, rideg kővé vált szíveket.

Készültünk a kis Jézuska születésére, Puha jászollal örvendezésére; Mert ajándékot Ő is kapott tőlünk, Melyet fényes szalmaszálból szőttünk.

9

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni...

TÁBORI LELKÉSZ LEVELE AZ ELESETT HŐS FELESÉGÉHEZ Dr. Tóth Tihamér

Az alábbi levél Tóth Tihamér 1. világháborús levelezésének része, amelyet Gaál Jenő SVD verbita szerzetes atya bocsátott a rendelkezésünkre. Az első világháborúban Tóth Tihamér tábori lelkészként szolgált az orosz fronton és ebből a levélből megismerhetjük, hogy az élet-halál küszöbén a hit és a hit gyakorlása jelenti az erőforrást. A tábori lelkész és egy haldokló katona találkozásából született ez a levél, és a haza, a család szeretetéről és a hit megtartó erejéről szól a történet. Nemcsak az első világháború centenáriuma miatt érdekes dokumentum, hanem mert örök értékekről és igazságokról szól. Északi harctér. 1915. március 12-én. Asszonyom! Tegnapelőtt éjjel 11 órakor felkopogtatott szalmazsákomról az éjjeli szolgálatot teljesítő betegápoló katona. - Tisztelendő úr, tessék kijönni, súlyos sebesültet hoztak. Sietve kapkodtam magamra a ruhát. Künn rettenetes hóvihar tombolt. Zimankós förgeteg vad dühe csapta-kavarta a Kárpátok friss havát s hozzá, mint elszabadult ördögmotolla sírt, zúgott, bömbölt, nyivákolt a velőkig ható északi szél. Nekineki szilajodva rontott be a betegbarakkban berendezett deszkaszobámnak minden hasadékán, hogy csak úgy nyikorgott tőle az ajtó s lebegve táncolt a szögön a törülköző. Kis kályhámban már parázs se pislákolt. A barakk hosszú nagytermében azonban vígan lobogott a tűz. Kellemes melegben rendezkedtek már az újonnan érkezett sebesültek. Ki dermedt lábát, ki fagyos kezét nyújtogatta a meleg felé. Csak egyikük feküdt halvány arccal, lecsukott pillákkal, mozdulatlanul. Láttam, hogy e percben ez az „én betegem”. Gyöngéden föléje hajoltam, egész közel az arcához. Vajon piheg-e, él-e még? Közelítésemre fölvetette szemét, egy pillanatig reám nézett s halkan, alig érthetően suttog-

10

ta: hideg van, fázom... Már ismét behunyta pilláit. Ápolókat hívtam. Mindjárt segítettünk rajta. A kályhához közelebb vittük, meleg pokrócokkal betakartuk, forró teát adtunk neki. A melegben szemmel láthatóan kezdett magához jönni. Kezét kezemben tartottam; az érverése gyenge volt ugyan, de legalább már szaporább. Most újra felnyitja szemét s reám néz. Végigmustrálja fejemen a katonasapkát, aztán papi galléromat, fekete, hosszú kabátomat. Látom, hogy tűnődik magában. Halkan kérdi: - Mondja..., kérem..., maga tisztelendő úr? - Az vagyok, édes jó barátom. Alig hallja a választ, már ajkához kapja a kezem; csókja mellett két forró könnycseppet is érzek. - Istenem, Istenem, köszönöm... Tisztelendő úr, nagyon kérem, gyóntasson meg, nehezen érem meg a reggelt. - Szívesen, édes barátom, hiszen éppen azért jöttem magához. Újra megigazítom a fekvőhelyét, fejéről lehúzom a hó sapkát, odaülök az ágya szélére. Keresztet vetek rá: „Az Úr legyen szívedben s ajkadon, hogy jól meggyónhassad minden bűneidet, az Atyának és Fiúnak és Szentlélek nevében. Ámen”. A gyónásnak vége. Feladtam reá az utolsó kenetet és a pápai áldást is. Most látom csak, hogy az előbbi

halvány, sápadt arc szinte átszellemült a szertartás alatt; az előbb még bágyadt szemekből valami kimondhatatlan örömnek s megnyugvásnak tüze sugárzik. Ha kegyetlenül kínzó köhögése nem zavarta volna a gyónás alatt, most nem is mondanám, hogy halálos beteg mellett állok, kinek tüdejét fúrta át az orosz golyó. - Kedves jó lelki Atyám, ezerszer köszönöm, hogy eljött hozzám. Ó, mennyire kön�nyebben érzem magam! Most már szívesen halok meg. Édes tisztelendő úr, ne haragudjék, még egy nagy kérésem volna. - Mi az, kedves barátom, csak ki vele, szívesen megteszem. - Az Isten is megáldja érte. Ne haragudjék, tisztelendő Atyám, hogy az éjszakáját meglopom, de félek, holnap talán már nem tudnám elmondani... Úgy fojt ez a rettenetes köhögés, úgy ömlik utána a vér. Pedig úgyis sok vérem elfolyt már. Tegnap, mikor meglőttek, négy óra hosszat feküdtem bekötetlenül egy fa alatt. Zsebemből kikotorásztam a kötőszert, de nem sokra mentem vele. Nem érem én meg a reggelt. Hallgasson meg, tisztelendő úr, megáldja érte a Teremtő... Vad zörejjel reszkettek meg a barakk apró ablakocskái. Heves szélroham rángatta-cibálta. A kályhában nagyot lobbant a láng. A petróleumlámpácskák fénye imbolyogva táncolni kezdett. Összébb húztam vállamon a köpönyegemet s visszaültem a beteg feje mellé.

...mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

- Szívesen hallgatom, édes barátom, csak halkan beszéljen, ne erőltesse magát. - Tisztelendő úr, arra kérem, ha meghalok, írjon az én... az én édes... feleségemnek. (Szegénynek hangja szinte elcsuklott a nagy megindultságtól.) Írjon az én Borisomnak, az én három szép gyermekemnek, írja meg annak az áldott asszonynak, hogy soha az utolsó szavát el nem vétettem a szemem elől. Hét hónapja elmúlt már, de mintha tegnap lett volna, úgy látom az egri állomáson az én kisírt szemű, jó feleségemet. Ott voltak vele a gyermekek is; a legkisebb, az Andris, még az anyja karján. Istenem, micsoda szomorúság ült annak az asszonynak a szemében, mikor utoljára csókoltam meg! Pedig mindig büszke volt rám. Ő bíztatott: Menj, édes párom, látod, hív a haza, a mi jó királyunk... Bízzunk benne, visszahoz a jó Isten. De akkor, az elválásnál egy pillanatra talán megijedt, megbánta..., nem, nem bánta meg, csak valami nehéz sejtése lehetett. Keresztet írt a homlokomra s ez volt a búcsúszava: Menj, édes uram, az Úr Jézus keresztje legyen oltalmazód. El ne feledkezzél a jó Istenről... Kedves jó tisztelendő úr, írja meg annak a jó asszonynak, hogy szavát soha el nem felejtettem. A kereszt, amit homlokomra rajzolt a búcsúzáskor, mint vezércsillag bíztatott, erősített. Az vezetett mindig, mindennap, minden órában... A beteg itt kissé elgondolkozott. - Hej, pedig hét hónap nagy idő! Lakodalomnak is sok volna. Tisztelendő úr sok nyomorúságot látott már itt, legjobban ismeri, mit álltunk ki a hét hónap alatt. Víg nótával kezdtük. Hogy majd egykettőre „megforgatjuk mi a rácot”. De bizony, rettenetes komoly valami az a háború. Ki mint bírta ezt ki, nem tudhatom. De annyit tudok, hogy én azt a sok szenvedést, menetelést, ázást-fázást, koplalást, éjszakázást, örökös halálizgalmakat nyugodt lélekkel, zúgolódás nélkül, - többet mondok - jó kedvvel, el nem szontyolodva aligha álltam volna ki, ha nem tanítottak volna meg nyugodni az Isten akaratán, ha nem kísér utamon a homlokomra rajzolt kereszt emléke. - No látja, kedves barátom, - siettem megnyugtatni - hiszen ha ilyen lélekkel viselte a szenvedéseit, a jó Isten nem felejti azokat el. - Bizony, volt eleget mit szenvednünk. Szerbiában kezdtük a háborút. Hej, milyen régen is volt az! Mikor azon az augusztusi napon átszöktünk a Száván és nekivágtunk a Macsvának.

Akkor még nagy volt a buzgalom! Hanem egyszerre csak megakadtunk. Egy-két falut bevettünk; Pricsinovicsot, Uzvecsét, Sevaricát, miegymást, hanem tovább nem lehetett menni. Olyan árkokba bújt a rác, hogy a feje búbja se látszott ki belőle. Ha meg valaki közülünk csak a kisujját is mutatta, szalvét adtak rá. Mi is ráfanyalodtunk a vakond életre, de nem magyar embernek való bíz’ az! Egy-két napig csak bírtuk volna a tétlen álldogálást. De a napokból már régen hetek lettek, és még se előre, se hátra. Az idő őszre fordult, megeredt az eső, mintha öntötték volna a nyakunkba. A ruhánk csurom víz lett, a lövészárokban térdig állt a pocsolya; tüzet rakni nem szabad, mert jó cél a szerbeknek. Menázsi csak akkor érkezett, ha ki nem lőtték a zsákba-kötött főtt hús alól a teherhordó állatot; hazulról meg már hetek óta semmi hír... Ez így nem megy. Akár az öntött ürgék, olyan volt lekonyult fejjel az egész rajvonal. Egyik ilyen lucskos délelőtt aztán a futóárokból ki bújik be hozzánk? Egy tisztelendő úr. Akkor ugyan még nem tudta senki. Nyakig sáros felöltője, hosszú fekete csizmája után tiszt is lehetett volna. Hanem egy negyedóra múlva már mindenki tudta. A régi savanyú arcoknak nyoma veszett. Pedig nem csinált ő semmi különöset, összegyűjtött 10-12 embert, ahányan összebújhattunk az árokban. Ki hová való, nincs-e valami bajunk (dehogy nincs!), van-e családunk - ezen kezdte. A Sanyi fiamat, mikor megmondtam, milyen jó gyermek, meg is dicsérte: Sok öröme lesz még benne. Úgy örültem neki.

Aztán csak került-fordult a beszéde. Láttuk, hogy vaj szíve van, bizony mi is áperte kipanaszoltuk magunkat. Akkor aztán elkezdett beszélni hozzánk, vigasztalni. Hogy az Isten áldja meg a mézes szavaiért! Olyanokat mondott, hogy először csak összenéztünk; de aztán soha el nem felejtettük szavait az egész háborúban. Azt mondta, hogy mi itt a háborúban istenszolgálatot teljesítünk. Erre ugyan soha nem gondoltam volna! De milyen szépen meg is magyarázta! Látják, emberek, ugye, a jó Isten adta nekünk ezt a szép hazát. Ha reánk bízta, el is várja, hogy megvédjük minden tolvajtól, betörőtől. Ahogy ezer évig védtük is becsülettel, most is megéltünk volna tovább is békében. Nekünk nem kellett a másé! Miért nem hagytak minket nyugton? Miért vásik a foguk a mi hazánkra? Miért ölték meg azt az embert, aki királyunk lett volna? Ugye, az Úr Jézus azt mondta: Adjátok meg Istennek, ami Istené s a császárnak, ami a császáré. No hát, a mi jó királyunk most sokat kér tőlünk, szenvedést, nélkülözést, kitartást, vért, életet, - de adjuk meg neki! Nem a maga hatalmából kéri. Azéból, akitől hatalmát ő is kapta. Aki azt parancsolta, hogy adjuk meg neki, ami az övé. Hát ha mi most itt nélkülözünk, ázunk - engedelmességből, tulajdonképpen Isten parancsát tesszük. Neki engedelmeskedünk. Tehát törik-szakad, én rendületlenül kitartok itt. Csak annyit mondok: Éretted Istenem. Ha a végén hazaviszel, megköszönöm; ha itt halok, szolgálatodban haltam. Élek is, halok is királyomért, hazámért, feleségemért, gyermekeimért, - Istenért.

11

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni...

Láttam a legények szemében, hogy jólesik nekik ez a beszéd. De magam is éreztem, hogy kiüt a meleg az arcomon. A tisztelendő úr meg tovább ment egy árokkal. Hanem harmadnap megint köztünk volt. És ezentúl többször is. Végtelen örömmel fogadtuk. Mindig volt jó szava hozzánk. Nem voltunk már többé kopasztott verebek; ha nyakig

cuppogtunk is a sárban, ha órákig gubbasztottunk is az esőben, mindjárt az jutott eszünkbe: kitartok, nem zúgolódom, hiszen istenszolgálaton vagyok. Egyszer aztán kivertük a szerbeket erős fedezékeikből és azok meg sem álltak Kragujevácig. Védekeztek ugyan, de semmire se mentek. Szerbiából aztán felhoztak minket a muszka ellen. Ha ott lent rossz volt a sarat taposni, itt meg majd megvett a tél hidege, majd leszakadt a lábam a sok hegymászásban. Hiszen vannak mifelénk is hegyek, de bizony ezek mellett csak vakondtúrások. Itt szenvedtünk ám! Mikor a San folyón átmentünk, a jég beszakadt alattam. Igaz, hogy csak kötésig ért a víz, hanem utána félnap kuporogtunk mozdulatlanul a fedezékben, mert fölöttünk a hegy tetejéről csak úgy hullt a golyózápor felénk. Csonttá fagyott rajtunk a ruha. A szomszédom, fiatal legény, a nagy puskatűzben egyre csak olvasót imádkozott az árokban. - Hej, - sóhajtott fel mellettem - ha az én édesanyám, láthatná, hogy megint tudok imádkozni! Otthon hiába kért rá... Az már igaz, hogy itt mindenki megtanul imádkozni. Isten panasszá ne vegye, azelőtt se voltam gonosz ember. De itt, háborúban,

12

mindnyájan úgy kapaszkodunk az Isten karjába, mint akit keskeny pallón vezetnek át a mély víz fölött. Elpusztított faluban ment át a csapatunk egy napon. A templom romokban volt. Csak az egyik oldalfalán maradt épen egy Mária-szobor. Látni kellett volna azt a buzgóságot, amint az egész csapat földön térdelt a szobor előtt, fejünk fölött meg el-elfütyült egy kósza golyó! Egy éjjeli őrségen a hideg már majd megvette a lelkemet. Egész délután ütközetben voltam, most meg őrségen: hogy az éjjel vissza ne másszon az orosz, ahonnan nappal kivertük. Fogvacogva, félig dermedten húzódtam egy fa mögé az erdő szélén. Kezemben a puska, körülöttem, a messze nyúló fehér hómezőn síri csend. A hidegben a csillagok is reszkettek az égen. Ebben a nagy elhagyatottságban hazajárt az eszem. Mit csinálsz most, édes Borisom? Hát ti, kedves gyermekeim? Gondoljátok-e, hol fagyoskodik a ti apátok? Csakhogy éppen el nem ríttam magam. De megint eszembe jutott a tisztelendő úr beszéde: én most, mikor a mögöttem alvó tábor álma fölött virrasztok, istenszolgálatot teszek. No akkor nem pityeregni kell, hanem fülelni, szemet tágra nyitni... Mögöttem hirtelen zörrent valami. A vér nagyot szaladt az eremben. Az erdő szélén három muszka kúszott gyanútlanul az alvó csapat irányában. Hohó! De bizony nem esztek ti ebből a kémkedésből. Puff! Az egyik már nem kel fel a hóról. A másik kettőnek épphogy a kezét feltartani volt ideje. Bizony, ha egy hajszálat késnek a kiáltással: „Ne lőjj, matyar, ne lőjj, matyar”, a második is követte volna a komáját. Éppen az őrváltás ideje előtt volt ez. Így hát magam kísértem be a két elfogott muszkát a kapitány úr elébe. - No, Somogyi, ezt bátran csinálta; ezért csillagot varrunk a gallérjára; így dicsért a kapitány úr. Másnap már Gefreiter lettem. De hát mitől is féltem volna. Aznap reggel áldoztam; tudtam, hogy a nagy magányban is velem van az Úr. Tisztelendő úr, azt az áldozást, azt a szentmisét el nem felejti, aki abban részt vett! Pedig voltunk vagy négyszázan. Hajnalra nagy támadás volt készülőben az oroszok fedezéke ellen. Úgy volt, hogy mireánk dél felé jöhet a sor, addig tartalékban maradunk. Épp előtte este érkezett közénk egy tisztelendő úr és kihirdette, hogy holnap misézik, aki pedig akar, megáldozhat. Hej, ha csak félannyi örömmel mennének az emberek otthon a templomba, mint ahogy mi fogadtuk ezt a hírt!

Kora reggel már hordtuk a friss fenyőgallyakat egy vadászkunyhóba, amelyik egy erdei tisztáson állott. Az orosz ágyúk dolgoztak ugyan egész éjszaka, de más irányban kerestek minket, így hát nyugodtan díszíthettük a kis kecskelábú asztalt oltárnak. A vadászlak ajtaját leszedtük, hogy minél többen láthassuk a misét. Mise előtt a tisztelendő úr beszédet tartott. Még most is tudom, hogyan kezdte: „Maradj velünk, Uram, mert esteledik, s lehanyatlott már a nap...” Pedig gyönyörű téli reggel volt. A hatalmas fenyőfák, amint roskadoztak az éjjel hullott friss hó terhe alatt, mint óriás gyertyaszálak állták körül a kunyhót s benne az oltárt. Köröskörül minden vakítóan csillogott. A havas bérctetők, a fák csúcsa ragyogó fehérségben tündökölt. A nap éppen felbukott az egyik hegy mögül. De azért értettük, mire mondja a tisztelendő, hogy esteledik. Négyszáz kö-

zül, kik itt állunk, ugyan mennyien lesznek estére még életben?... Aztán kioktatott beszédében, hogy mindnyájan bánjuk meg bűneinket. Könnyezve mondtuk el hangosan a gyónási imát, ő pedig magasra emelt kézzel keresztet vetett reánk s feloldozott. Aztán jött a mise, az áldozás. Ó, hogy én ebben részt vehettem! Hosszú sorokban térdeltünk a havon a kunyhó előtt. A tisztelendő úr megfogta az áldoztató kelyhet, felénk fordult, kezébe vette a szentostyát: „Uram, nem vagyok méltó...” Úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Otthon térdepelek a barátok templomában, mellettem a Boris, előttem a legnagyobb fiam... A tisztelendő úr pedig elindult az oltártól. Sorban odalépett mindegyik elé... A hó ropogott a talpa alatt... Az ágyúk iszonytatóan bömböltek... Ő pedig csak ment embertől emberhez, vitte az Urat. Oda tette az ajkamra is. „A mi Urunk Jézus Krisztus szent teste őrizze meg lelkedet az örök életre...” Bumm! Az Áment nem hallottam. Valami 18-as orosz gránát csapott le a közelben. Hát, tisztelendő úr, ezek az emberek

...mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

mentek két óra után rohamra. Nincs az a hatalom, ami ennek ellenálljon! Mint zúgó fergeteg rontottunk a muszka lövészárkoknak. Én csak egyre kiabáltam: „Látjátok, ott a muszka!!!. Fiúk, rajta.!!!.. Hurrá!!!... Ne hagyjátok a hazát!!!... Segíts, Uram, Jézus!” Se puskát nem hallottunk, se drótsövényt nem láttunk, csak előre, előre! Erre az orosz hátat fordított s ő is csak azt mondta magában: előre, előre... Most ránéztem a betegre. Egészen tűzbe jött. Sápadt arcát a lelkesedés lángja pirosította. Karját magasra tartotta, mintha most is kommandírozna. De a hangja nem bírta tovább. Egész csendesen folytatta. - És most itt vagyok. Tegnap mellbe lőttek. Négy óráig feküdtem a havon, nem tudtam jól elállítani a vérzést. Mikor rám akadt a szanitécpatrul, csupa vér volt körülöttem a hó. Érzem, nem leszek már én jobban. De hiszen nem félek a sírnak rám boruló éjszakájától. Annyiszor néztem már szembe a halállal; most aztán, hogy vége az istenszolgálatnak, tiszta lélekkel állok számadásra. Hiszen nem gondoltam én, hogy a golyó nem fog engem. Csak mikor láttam a csaták után, mint jár a tábori pap a harctéren, odahajol minden elesettre, lesi, van-e még élet benne, - olyankor mindig csak azt kértem az Istentől, hogy utolsó órámon én is megcsókolhassam a keresztet. Aminek oltalmába ajánlott az én jó feleségem. Ha valakit sajnálok itt hagyni, ő az, meg az én drága családom. Írja meg, édes főtisztelendő úr, annak a szomorú asszonynak, hogy a kereszttel ajkamon halok meg. Mennyivel nyugodtabb lesz szegény! És írja meg, hogy utolsó leheletemig reájuk gondoltam. Reád, jó Borisom, kivel tizenkét évet éltem szeretetben. Most az Úr magához szólít. De édes párom, nem búcsúzom örökre. Odaát várlak téged. Ha búslakodol is utánam, ez vigasztaljon meg. Nem is kérlek, hogy szeretettel viseld gondját a gyermekeknek. Hiszen tudom, özvegységedben úgyis ők lesznek egyetlen örömed. Három kis árvámat csókold meg még egyszer helyettem. Ami kis vagyonkát együtt szereztünk, szűkösen megéltek belőle. Ahányszor kimentek a kis szőlőnkbe a Szépasszonyvölgyben, álljatok meg egy pillanatra a kis kápolna előtt. Mondjatok értem egy Üdvözlégyet azon a helyen, ahol esténként, munkából hazatérve, annyiszor imádkoztuk az Úrangyalát. Édes Sanyi fiam, neked is üzenek valamit. Most már te leszel a helyettesem a két kisebb öcséd előtt. Eddig sok örömem volt benned. Maradj továbbra is az én iparkodó, becsü-

letes fiam, hogyha megnősz, emelt fővel nevezhesd magad egy hős magyar apa fiának. Amiben csak tudod, segítsd a te jó anyádat. Nektek, kis Boriskám és Andrisom, mit üzenjek? A ti kis szívetek még nem érti meg, miért sír fel anyukátok e levélre. Édes csöppségeim, a mi jó Istenünk áldása legyen veletek életetek minden percében. Tisztelendő úr, ha meghalok, vegye le sapkámról a Mária-érmet, amit bevonuláskor kaptam, galléromról meg a csillagokat; az én kis Boriskám hadd viselje nyakán ezt az érmecskét. Andris meg hadd játszadozzék

el azzal a két csillaggal. Kedves tisztelendő úr, nagyon kérem, írja meg mindezt haza, ha meghalok. Ugye, megígéri, megírja... Szegény betegnek végigsimítottam homlokát. Csak úgy gyöngyözött rajta a veríték. Arca égett ugyan, de láttam, nem az egészség tüzétől. Magam is mélyen megindulva szóltam hozzá: - Ígérem, édes jó barátom, mindent megírok. Addig is bízzunk a jó Istenben; majd meglátjuk holnap, hátha könnyebben is lesz. * Másnap reggel első látogatásom neki akartam szánni. De annyi új, nehéz sebesültünk érkezett a tegnapi harcból, hogy dél lett, mire fölkereshettem. Halovány arccal, csendesen lélegezve találtam. Hallottam az ápolótól, hogy egész éjjel forgolódott, nem aludt. Megérintettem a homlokát. Nehezen, bágyadtan nyitotta

ki szemét. Üvegesedő tekintetéből láttam, hogy utolsó óráit éli. Szóltam hozzá: - Édes barátom, megint eljöttem. Nem ismer? Nézze, én vagyok a tisztelendő úr. Az éjjel én voltam magánál. Megkért, hogy írjak haza. Nem emlékszik? Mintha az öntudat egy villanásra visszatért volna lelkében. De nagyon figyelnem kellett, hogy megértsem elhaló szavait. - Ugye, megírja? Megírja... Boriskám, édes. Látod, ott jön a muszka... jönnek... ne hagyjátok, fiúk... ott van a... ott... ott... ne hagyjátok a hazát... Boriskám... Uram Jézus... Jézus... Ez volt az utolsó szava. Szemét lecsukta. Még félóráig meg-megemelkedett a melle, csendesen, egyre lassabban. Délután félkettőkor meghalt. Másnap eltemettem a sztavnai görögkatolikus temetőben, egy dombon a kis falu mellett. Nem messze a magyar határtól, de legalább mégis magyar föld alatt pihen, ki a magyar hazáért ontotta vérét. Sírját a 18-as számmal jelöltem meg. Ahogy pedig a temetésről hazajöttem, belekezdtem e levél megírásába, hogy ígéretemnek minél előbb eleget tegyek. Érzem, mily szomorú hírt visznek haza e sorok. Hiszen egy család vesztette el legnagyobb kincsét, amit e földi életben pótolni nem lehet. És mégis úgy gondolom, hogy oly buzgó keresztény család, mint amilyennek a megboldogult előadásából ezt a családot ismerni megtanultam, nem szorul emberi vigasztalásra. Hogy sírni fognak utána, jól tudom. Sirassák is meg, megérdemli. De az özvegyi fájdalmat bizonyára enyhíti és megdicsőíti az a tudat, hogy a Seregek Ura „istenszolgálatnak” fogja tekinteni férjének a haza oltárán kibuggyant vérét és megtisztult hősi lelkét bizonyára szeretettel fogadja magához az a Megváltó Jézus, kinek nevével ajkán távozott a világból. Mihelyt alkalmam lesz misézni, én is szentmisében fogom kérni Istent, hogy hű katonája lelkét engedje minél előbb országába, vigasztalja meg özvegyét, terjessze ki áldó kezét a három apátlan árva fölé s az ügyet, melyért hősi férje életét adta, vezérelje diadalra. Az említett Mária-érmecskét és a két csillagot itt küldöm a levélben. Őrizzék a gyermekek e drága ereklyét áhítatos kegyelettel. Egy fényképet is tettem a levélbe; a sztavnai temető van rajta. Ura balról a második kereszt alatt nyugszik. Megjelent az „Élet” 1915. április 18-i számában. Isten óvja, védje a mi édes hazánkat!

13

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni...

TÓTH TIHAMÉR BOLDOGGÁ AVATÁSA Gaál Jenő svd

Halála után 1939-től belföldről és külföldről egyaránt évek óta nagyszámban érkeztek kérelmek magánszemélyektől, intézményektől, egyetemek és iskolák, községek és városok nevében. De egész egyházmegyék főpásztora és papsága részéről is jöttek kérések az esztergomi főegyházmegyei hatósághoz, hogy a számos imameghallgatás és csodás segítség sürgetésére, melyet tapasztaltak, indítsa meg boldogemlékű Tóth Tihamér veszprémi püspök boldoggá- és szenttéavatását. A Hercegprímás felállította 1946. április 24-én Tóth Tihamér boldoggá avatási perének bíróságát. Majd elrendelte a vizsgálat megindítását és kinevezte a boldoggáavatási per bíróságát. Azon kívül elrendelte Tóth Tihamér minden írásának összegyűjtését. Ennek a rendelkezésemnek a hatálya a magyar püspöki kar hozzájárulása alapján egész Magyarországra kiterjed.

14

A bizottság hozzálátott a munkához. A boldoggáavatási perrel kapcsolatban összegyűjtötték az előadásokat, újságcikkeket, leveleket. Ezek három kötetben 726 oldalt tartalmaznak. Megindultak az adakozások a boldoggáavatás költségeire. Akik 20 Ft-nál nagyobb adományt küldtek, azok ingyen megkapták a könyv nyomtatott példányát, amely nem kerül könyvkereskedői forgalomba. Az Új Ember, 1947. április 20-án közölte, hogy a boldoggá avatás perében március 29-én megtörtént az írások összegyűjtése, a tanúk kihallgatása és az imameghallgatások felülvizsgálása. Az összegyűjtött iratok előszavában dr. Boér Miklós ezeket írja: Az esztergomi főegyházmegyei hatóság bíróságot állított fel Tóth Tihamér püspök írásainak, életének, erényeinek, a vele kapcsolatos imameghallgatásoknak és csodáknak a kivizsgálására. Összegyűjti az egész világról az utóbbiakra vonatkozó adatokat, hogy azokat az Apostoli Szentszék elé terjessze, melyet egyedül illet meg a jog, hogy ilyen szent ügyben döntő szót szóljon. Közben pedig jöttek a levelek százai a püspökséghez, a családhoz, a budapesti kispapokhoz, melyek mind arról tanúskodtak, hogy előkelő és egyszerű emberek, magyarok és külföldiek egyaránt úgy tekintenek Tihamér püspök alakjára, mint amely nem szűnt meg segíteni a Krisztus felé törekvő embert. Az összegyűjtött anyagot a boldoggáavatási per második ülésén, 1947. március 29-én nyújtotta be dr. Boér Miklós. Az anyag 29 oldalon foglalja össze Tóth Tihamér életét és környezetéhez fűződő viszonyát. Az írás összefoglalja Tóth Tihamér életének fontosabb állomásait, hangsúlyozva bensőséges ragaszkodását édesanyjához, az étkezésben tanúsított mértékletességét, valamint a templom és az oltár felé való ellenállhatatlan vonzódását, és más, fontosnak vagy jellemzőnek tartott vonását emberi viselkedésének. A kis Tihamér, írja a dokumentum, már hétéves korában megtanult ministrálni, harmadik-negyedikes gimnazista korában pedig házuk egyik kis helyiségét kápolnának rendezte be, ahol miséhez öltözködött és testvéreinek „misézgetett” nagy áhítattal, amivel imára ragadta testvéreit és osztálytársait is. Mindenkivel szemben előzékeny volt, érintkezésében kedves és figyelmes. Soha senkinek nem okozott kellemetlenséget. Év végi jellemzése szerint: „Vallási gyakorlataiban: igen ájtatos, elméje: nagyon jó, magatar-

tása: megfontolt és csendes, erkölcsei: dicséretre méltók, munkájában: nagyon szorgalmas, szónoklásban: igen jó. Különleges megjegyzés: őszinte, kellemes, művelt ifjú, a legvégsőkig tartja a fegyelmet. Teljes lélekkel fordul az Egyház ügyei felé.” Hevesi kápláni korában plébánosa így jellemezte: „Még ilyen káplánt nem láttam. A fellegekben jár, de ha szentmise után kijön a templomból, már várják az emberek, asszonyok, gyerekek — sétál velük.” Az emberek már ekkor körülvették, és tanácsát, vigasztalását kérték. Későbbi egyetemi előadásait a széles látókör, a modern kérdések nyílt megtárgyalása, nagy olvasottsága, alapos szaktudása tette állandóan érdekessé. Ezután az isteni erények három fejezete következik a forrásban. Tóth Tihamér a pedagógia fogalmát így határozta meg: a Krisztushoz való lelki vezetés művészete. Fő feladatának azt tartotta gyóntatószékben, íróasztala mellett és a szószéken egyaránt, hogy a diákokat, kispapokat és a felnőtt társadalmat Krisztushoz vezesse, írja a dokumentum. Gyakran és áhítattal járt adorálni, mélységes lelki koncentrációval végezte a hálaadást a szentmise után; pedagógiájának központjában is az Eucharisztia szeretetére való nevelés állott. Egyik ministránsa azt jegyezte fel róla naplójába, hogy „olyan szépen misézik, mintha első miséjét mondaná.” Tóth Tihamér, folytatja a jellemzés, a modern lelkipásztor aszkézisét a prédikációra való készülésben látta. A kommunizmus idején bátorsággal és lendülettel állt ki a cölibátus és a katolikus hit alapvető tételeinek védelmében. Sokszor lázasan, féllábon állva beszélt a szószéken. Csak a lelkek ügyéért fáradt, a maga egészségéről sokszor megfeledkezett. Szentferenci lélekkel szerette és ismerte a természetet, és különleges képessége

...mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

volt, hogy a természet szépségein és csodáin keresztül diákjait és hallgatóit az Isten ismeretére és szeretetére vezesse - áll a boldoggá avatási per anyagában. Már kisdiák korában társai ügyes-bajos dolgaikkal hozzá fordultak, és ő a legnagyobb türelemmel segített nekik. A nyári vakációban minden nap hallgatott szentmisét, minden nap áldozott, minden nap buzgón imádkozott és elmélkedett. Sértő vagy türelmetlen szót senki sem hallott tőle. Játszótársait ministrálni tanította, elvitte az adventi hajnali misékre. Kinn a fronton katonáiban is állandóan ápolta a bizalmat és reményt. Szavaival és egész életével mindig azt hirdette, hogy a földi örömök mulandók és egyedül Istenért érdemes élni. Belső önfegyelme, mely a mindennapi életben is kísérte, a szentmise bemutatása közben egész alakjáról, legkisebb mozdulatáról is sugárzott, így minden egyes szentmiséje prédikáció volt, hitvallás, mely nem szavakkal szólt, hanem a legszentebb titoknak mély átérzésével hatott. Elvegyülve a fiúk életében, játékaik és szórakozásaik közben szavával és példájával szinte észrevétlen vezette őket az erényes és természetfeletti élet szeretetére. Naponta több pénzesutalványt küldött szét diákoknak lelkigyakorlatra, tandíjra és ruhára. A diákokon kívül kispapokon és felnőtt híveken is segített anyagilag, szól a róla szóló jellemzés. Bármikor kérte valaki, a legnagyobb készséggel állt rendelkezésére, ha gyónásról volt szó. Soha senkit meg nem szólt, elöljáró társairól mindig csak jót mondott. A hit, remény, szeretet fejezetek után a lélek gyümölcsei közül az önmegtagadás, az engedelmesség, a szegénység, a lelki tisztaság, alázatosság fejezetei következnek. Eszerint Tóth Tihamér már gyermekkorában is gyakorolta az önmegtagadást nagynénjénél, Gajzágó Annánál, aki vasárnaponként uzsonnára vendégül látta Tihamért és négy testvérét. Egész életében nem dohányzott, és nem fogyasztott szeszesitalt. Mindennemű szórakozást (színház, mozi) megtagadott magától. Sohasem kártyázott, nem járt társaságba. A boldoggá avatási per erre vonatkozó kérdése szerint életének legnagyobb önmegtagadása azonban az volt, hogy - bár természete szerint szerette a magányt és az elvonultságot - mégis szívesen hozta áldozatul idejét, hogy diákjaival lehessen vagy a lelkek üdvét szolgálja. Mozdulataiban, testtartásában, evésében, beszédének, társalgásának tartalmában, hangsúlyában és stílusában mindig fegyelmezett, halk, diszkrét és mértékletes volt. Senki soha nem hallott tőle megfontolatlan vagy hangos szót, senki soha nem látott nála elhamarkodott vagy hirtelen mozdulatot, senki soha nem tapasztalta, hogy önuralmát bármilyen fájdalom, sértés vagy hálátlanság esetén elvesztette volna. Harmadik osztályon utazott. Bár könyveit drágának tartották, és a külföldi és

magyar kiadásokból nagy jövedelemre tett szert, ezt nem luxusra, és saját kényelmére fordította, hanem hogy diákjainak ajándékképpen adományozhassa könyveit, és hogy őket és kispapjait anyagilag segíthesse, hogy szociális jótékonyságot gyakoroljon. A per anyaga szerint A tiszta férfiúság című könyvéhez hasonló világirodalmi sikert sem másféle magyar könyv, de más hasonló magyar vagy külföldi jellemnevelő munka nem aratott. Ez a könyv 1947-ig több mint húsz nyelven és több mint kétszázezer példányban jelent meg. Hatására a világon mindenütt történtek csodás megtérések. A könyv szerzője nem vehetett volna magának erkölcsi bátorságot a tiszta férfiúságról könyvet írni, ha minden gondolata, szava és tette nem lett volna ajánlólevél szavainak igazsága mellett. Tóth Tihamér már diákkorában is csak olyan helyen fürdött, ahol egyedül tartózkodott. Jelenlétében a legkisebb kétértelműségnek sem volt szabad elhangzania, mert ilyenkor megrendült, ami elnémított minden ilyen irányú kezdeményezést. Szobájában női látogatót soha nem fogadott. Püspök korában még sógornőivel sem volt hajlandó egy autóban székvárosában mutatkozni. Minden magát előtte kellető lányt szigorúan rendre utasított. Az a nő, aki lábtörése miatt ápolója volt, tolakodó érzelmeivel egyik komoly keresztjét jelentette. Kispap korában társai bíráló megjegyzéseit próbaprédikációjáról és túlzott magányosságáról, a tanulásban való elmerülésről szerényen, kedvesen és alázattal elfogadta. Mint szigorló teológus a Bécsből Egerbe küldött jelentésében alázatosságból elhallgatta, hogy vizsgáját a lehető legkiválóbb eredménnyel tette le. Szótlanul és alázatosan vállalta, hogy lanyhának, hanyagnak és gőgösen elvonultnak tartsák, mert nem vett részt a közös szórakozásban, és mert napirendjéhez szigorúan ragaszkodott - olvashatjuk a per kérdésanyagában. Naplójában soha nem dicsérte önmagát, pápai kamarássá történt kinevezését meg sem említette. Diákjainak, kispapjainak és papjainak sohasem beszélt önmagáról, hallgatói sohasem hallották önmagára hivatkozni. Amikor elnyerte a „méltóságos” címet, diákjainak továbbra is csak „tisztelendő úr” akart maradni, és püspök korában a „kegyelmes úr” helyett a „püspök atya” megszólítást kedvelte. Püspök korában az Angolkisasszonyok templomához érkezve reggel hat óra előtt minden nap segített a tejesembernek leemelni és a kapu alá vinni a kannákat. A lélek gyümölcsei után Tóth Tihamér szent híréről és halálának körülményeiről olvashatunk, majd a legutolsó fejezet nyolc Tóth Tihamérnak tulajdonított csodás esemény felsorolását tartalmazza. Belföldi és külföldi levelek, napilapok és folyóiratok tanúsítják, hangsúlyozza a dokumentum, hogy szerte a világon szentéletű embernek

tartották. „A neve fogalom, irány, célkitűzés…. Lelkünk mély fájdalmában csak az vigasztal, hogy egy nagy szenttel több van az Égben, ki érettünk imádkozik.” Tóth Tihamér csodálatos lelki nyugalommal, hősi lélekkel, és Isten akaratában megnyugodva viselte a nehéz betegséget, az operációt majd az agyhártya-gyulladás miatti koponyalékelés fájdalmát. Nem panaszkodott, betegsége közben a szenvedés értelméről elmélkedett és beszélgetett. Állapota súlyosbodásakor maga kérte az utolsó kenetet. Legnagyobb örömét a Szentatya áldása jelentette számára, amelyet az apostoli nuncius hozott el neki. Halálos ágyát a magyar katolikus társadalom és közélet imádságos lélekkel vette körül, ravatalához pedig ezrek zarándokoltak, és halála után az első pillanattól kezdve elkezdtek hozzá imádkozni a hívek, fejeződik be Tóth Tihamér jellemzése. 1947 decemberében még gyűjtötték az

adatokat, történeteket Tóth Tihamérról, valószínűleg a per továbbviteléhez. Ezután azonban megszakad a folyamat: Tóth Tihamérról és peréről azóta nem tudunk semmit. Forrásként adhat még azonban új adatokat az esztergomi levéltár, ahol megtalálhatóak a boldoggá avatási kötetek.

15

Boldogok, akik nem veszik túl komolyan önmagukat...

Tóth Zsuzsanna Sára

Köszönöm Köszönöm Uram, hogy megalkottál, Köszönöm, hogy útra bocsátottál, Köszönöm a jó Szüleim Néked, Köszönöm a sok szép gyermek-évet, Köszönöm serdülő ifjúságom, Köszönöm, hogy tűrted balgaságom, Köszönöm, hogy fogtad a kezemet, Köszönöm, hogy őrizted hitemet, Köszönöm a szenvedést is Neked, Köszönöm, mert ez is Hozzád vezet. Köszönöm a sok jót, mivel elhalmoztál, Köszönöm Jézusom, hogy megváltottál. Köszönöm kereszten ontott véredet, Köszönöm a nekünk megszerzett kegyelmet. Köszönöm, hogy Atyád engesztelted értünk, Köszönöm, hogy eltörölted eredendő vétkünk, Köszönöm a kapott Szentlelket, Köszönöm, hogy mindig velünk lehet. Köszönöm, hogy segít jóban, rosszban nekünk, Köszönöm, hogy Tőle erőt meríthetünk. Köszönöm a Lelket, mert Te Hozzád vezet, Köszönöm, hisz Hozzád kerülök közelebb, Köszönöm, mert lassan este lesz, Köszönöm, hogy fogod a kezemet, Köszönöm a jót, a rosszat – az életem – Köszönöm, hogy várni fogsz, és nem lesz félelem, Köszönöm, hogy halálom óráján vigyázol reám, Köszönöm, hogy ennyire szeretsz mennyei Atyám.

16

...mert környezetük megbecsüli őket.

A BOLDOGSÁG KIALAKÍTÁSA Horváth Elvira

A boldogság állapota az ember érzelemvilágában szorosan összefügg az örömmel, a megelégedettséggel, a teljesítményét kísérő sikerélménnyel. Ez nem velünkszületett tulajdonság, hanem mi szerezzük meg önmagunk és mások számára. Igaz, megkön�nyíti a külső környezet, elsősorban a szülők hozzáállása. Meghatározó a család vallási nézete és élete mint nevelési tényező.

A kisgyermek első vallásos élményei és viselkedésformái leginkább az anya szoktatása révén alakulnak ki. Imádság, imakönyv, érmék és szentképek nézegetése, a korához mérten mesél vallásos témákról, elviszi magával a templomba és betlehemet, szobrokat, képeket nézegetnek, beszélgetnek ezekről. Így önként kezd kialakulni a gyermek vallásos felfogásmódja. Jók ezek a módszerek, mert rájuk csodálkozik, feléjük irányítja a figyelmét, új fogalmakkal találkozik a látottak magyarázata során, és ebben a boldogság az elsők között szerepel. Például látja Mária arcán, mekkora boldogság tölti el újszülött gyermeke láttán, s nem az a lényeg, palotában jött-e a világra. Örül a gyermekének, elégedett, mert egészséges, sikert érez, mert a hosszú útjuk végén fedett helyre érkeztek. Minden jóra fordult, s ezt gyerekésszel is felfogja. Tehát amit lát ezeken a szobrokon, képeken, mi lehetne más, ha nem boldogság? Így önként kezd kialakulni a vallásos felfogásmódja, a lelke képes néhány erkölcsi fogalmat befogadni. Hat éves korára ezt az ismeretét és elképzeléseit kiegészítik a mesés elemek, a csodát és varázslatot követő öröm vagy küszködés. A szüleit értékeli a legnagyobbra, a tőle telhető legjobb tulajdonságokkal ruházza fel őket. Ezekből az elemekből tevődik össze a kezdeti vallásossága, és a tudatosított fogalmak a vallásos életfeltételhez kötődnek. A megismert szokások szinte beépülnek a napi életébe. A mesék, a legendák, a családi anekdoták, no és a vallási történetek egységesen megférnek a valóságértésében, boldog, ha hallhatja őket. Gyakran vár arra a pillanatra, amikor megismétlődnek, s ez az idő örömteli várakozás, az elérkezése pedig boldogságot okoz. Hiedelmei zavartalanul fejlődnek Isten és a másvilág irányába, nincsenek kétkedő gondolatai, úgy éli át a világát, ahogyan

megtapasztalja. Ezért van szüksége a folytonos jó példára. Mivel már feladatokat is tud teljesíteni, a vallásos élet feladatait is igyekszik megoldani. Az iskoláskor idején az újonnan kifejlődő valóságértelmezését segíti az engedelmesség és kérdezgetés. Megváltozik a kérdéseinek irányultsága. Érdekli a felnőttek értékelése; szerintük mi helyes és helytelen. A válaszokon elgondolkodik. Figyeli a szülők egymás közötti kapcsolatát, bánásmódjukat a gyerekeikkel, családon kívüli emberekkel. Előbb-utóbb ő is értékeli a szüleit, összehasonlítja a tanult ismereteit a tapasztalatával, és rájön, ők is vegyes tulajdonságokkal rendelkező emberek. Eddig kiemelt helyet tulajdonított nekik, de ettől kezdve helyettük a gyermek tudatában az Isten lesz a legmagasztosabb. Nagy fordulat ez a vallásosságában, mert világos, őszinte, boldogító érzéssel párosul. A vallási oktatás ezt alátámasztja, növeli. Nyitott lélekkel átveszi a vallásos élet hagyományait, engedelmeskedik a belső késztetésének, hogy ezeket őrizze tovább, részese lehessen. Az így szerzett élményeit beszélgetései témájává teszi, s újra átéli őket, amikor beveszi a szerepjátékai közé. (Mi a körmenetet és a búcsút játszottuk el leggyakrabban.) Eddig a vallásossága lelkialapokra támaszkodott, az ószövetségi Istenkép állt hozzá legközelebb. Hat-hét éves korában az ünnepek közül a karácsonyt, húsvétot átérzi, de Jézus tanításait még nem képes egyedül felfogni, értelmezni. Amint még fejlődött kissé, a tevékenységeivel összefügg, hogy szívesen vesz részt a templomi,

vallási rendezvényeken. Csodálattal szemléli, figyeli az idősebbek reakcióit, élvezettel beszéli meg utólag a történteket, ekkor ismét átéli és mérhetetlenül boldoggá teszi. Átéltem én is ilyeneket: papszentelés, roráté a kápolnában, májusi litánia, énekkari próba a szószék alatt a harmónium körül, fiúklányok összejövetele a plébánián... Ezekről az eseményekről olyan jó érzéssel, boldo-

gan mentem haza, ez az érzés bennem él ma is Badalik Bertalan püspökünk dicséretével együtt. A gyerek ilyenkor rájön; ezek érdekesek számára, céljuk van, az elérése megelégedésből fakadó boldogsághoz vezet. A rendezvényekre, hogy örömöt okozhasson, visz az egyszerű kis alkotásaiból, ha mást nem, rajzol egy szentképet. Ehhez felhasználja a képzelet erejét, belehelyezve az érzésvilágát, s mindezt a vallási lelkivilága diktálja. A gyermekkori barátkozások kialakulásának helyei között is lényeges tényező a vallásosság. Együtt szerzik az élményeket, gyakran közösen dolgozzák fel. Együtt értékelik, s beszélik meg az énjüket ért hatást, azt is; mi, miért, mennyire tette őket boldoggá. Elhatározzák, ezt mivel fogják viszonozni. Biztonságot, összhangot, nyugalmat éreznek, ami a személyiségüket bájossá varázsolja. A gyermekkor végére Istent szerető atyaként zárják a szívükbe, mert értik a tiszta szellem fogalmát. Az imáik még ekkor is az egyre táguló életükkel kapcsolatos kérésekkel telítettek főként a boldogulásukra irányítva, megtöltve altruista színezettel. A fejlettebbek már e korban eljutnak a megnyugvás misztikus régióiba, bár ez közöttük is ritka. A serdülő és ifjúkorban kialakul a lényegszemléletük. Igyekeznek kerülni a lelki sérüléseket. A szellemi és művelődési életükben határozottabban foglalkoznak az ösztönéletükkel, közelebb kerülnek az értékekhez és a valósághoz, önállóbbakká válnak, megvívnak a lelki konfliktusokkal; húszon éves korukra érett életformát mutatnak. A két dackorszak utáni ingadozó hangulatuk megmarad, azonban kialakul az önérzetük, erkölcsi felfogásuk, felelősségtudatuk. Nagy fontosságú az altruizmus és a kedély kedvező alakulása. A társaság iránti vonzódásuk mellett kedvelik a magányt. Ennyi változás, átalakulás után a vallásossággal kapcsolatban is eljutnak a lényeg kiemeléséig. Lelki szükségletei és törekvései az élet értékei felé fordul, mely értékek a transzcendens világban fennmaradnak. E felfedezés is készteti az ifjút, hogy nagy erővel foglalkozzon a világnézettel, bölcselettel, amikből erőteljes lendületet vesz a vallásosságuk. De mint minden, ez a beállítódás is hullámzik e korban. Változhat mély, odaadó vallásossággá, nem jellemző, hogy megszűnjön, de távolodhat is tőle. Lelki igénye a vallás. Érzékeli, arról nem beszélni, hanem átélni kell. Az olvasmányai kiválasztásakor keresi az e témáról szólóakat. Ebbe is beleéli magát, mert érti a vallás mélyebb szellemi tanításait. Most ezekhez az érzésekhez gyűjti az új ismeretet, élményt, s eközött ismét ott szerepel a boldogság. Boldogság a földi és a természetfeletti életben egyaránt.

17

Boldogok, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat...

BOLDOGSÁGOK A RAB MÁRIÁNÁL Rácz Katalin

A Rab Mária-forrás rövid, legújabbkori története is mozgalmas – a régi arcok mellett újak jelennek meg, s veszik át a stafétabotot az elődöktől. Ilyen új arc Baji Gyuláné Anna, aki tavaly március óta havi rendszerességgel szervez a forrásnál szentmisét és ájtatos alkalmakat. 8-10 fős csoport képezi állandó magját ezeknek a rendezvényeknek, többnyire a közeli Árpádházi Szent Margit plébániáról. Ezeken a miséken szinte minden alkalommal egy 12 éves kislány, Baji Krisztike ministrál és korát meghazudtoló bátor kiállással, gyönyörű kiejtéssel, értő hangsúlyozással olvassa fel a napi olvasmányokat. Nemrégiben elhívtam hozzám beszélgetni Anit és Krisztikét és beszélgettünk arról, hogy mi az, ami őket az egykori kegyhelyre vonzza.

akkor majd egy kápolnát kér oda erre a helyre. Kérte, hogy minden hónap 10. napján menjünk ki imádkozni. Akkor valami nagy érzés fogott el. Én a Szűzanyát nagyon szeretem. Tudjuk, hogy ő az ügyvédnőnk, ő a társmegváltó, aki mindig velünk van és velünk is lesz, és úgy éreztem, hogy rám akarja bízni ezt a feladatot. Mert végülis én belecsöppentem ebbe a dologba. Itt mindenkinek feladata van.

- Ani, elmesélnéd, hogyan kerültetek kapcsolatba a Rab Mária forrással? ANNA: Körülbelül 2 évvel ezelőtt kerestem fel a Rab Mária forrást a kislányommal együtt. Mindjárt az első látogatásnál éreztem, hogy itt nagyon nagy dolgokat akar a Szűzanya. A kezembe akadtak a Rab Mária Híradó előző számai, s abból sokat megtudtam a kegyhely történetéről. Tóth Zsuzsanna Sára írása különösen szíven ütött, amely Szemes atya, a Margit templom egykori plébánosának utolsó szavait

Komolyan vettem a Szűzanya szavait és először felkerestem Halmágyi Zoltán atyát aki a közeli Öskün plébános -, hogy tartana-e szentmisét a kegyhelyen, és Ő igent mondott. Így indultak be a misék, és azóta nagyon sok pap misézett ott a forrásnál. A jövőben is szeretnénk folytatni a havi 2. szombati miséket és a 10-ei imádkozásokat, mert nagyon hiszünk abban, hogy amit a Szűzanya megígér, azt be is fogja váltani, nevezetesen, hogy újra megindítja ezt a forrást.

odament a kiságyhoz, rámosolygott Krisztire és utána meg rám. Másnap megfogtam a kislányt, bevittem a templomba, és azt mondtam: ne haragudj. Tettem egy ígéretet, és most elhoztam Neked a kislányomat. Azt éreztem, hogy őt ott felajánlottam a Szűzanyának. Nagyon érdekes volt, mintha a Szűzanya húzna magához, éreztem azt a nagyon nagy szeretetet. Ezt a Rab Mária forrásnál is rengetegszer éreztem már. Úgy érzem, hogy a Szűzanya átölel engem. Ez csak pár másodperces dolog, és akkor nagyon nagy melegség önt el, ez egy nagyon jó érzés. Megfigyeltem, hogy főleg akkor történik ez, ha olyan valakivel találkozom, akinek vigasztalást kell adni, vagy pl. bánt valaki. Akkor rögtön – nagyon érdekes érzés ez – a Szűzanya jelenlétét érzem. Ez egy olyan nagy pillanat. Krisztike születése előtt nem volt fontos a számomra a hitélet. Nem azt mondom, hogy nem mondtam el imát vagy nem mentem be egy misére, de eltávolodtam a Jóistentől. Én azt gondolom, hogy valaki biztosan imádkozott értem meg az egész családért, hogy így a Szűzanya megfogta a kezünket.

- Hogyan jönnek össze a hívek ezekre az alkalmakra?

tartalmazta a Rab Mária forrásról, mi szerint „amikor bajban leszünk, a Rab Mária visszajön”...Én gyakran jártam Nagyfaluba, Erdély egyik legújabb zarándokhelyére. Amikor Csillik János atya, a nagyfalui kegyhely gondozója lelkigyakorlatot tartott a veszprémi Szent Mihály bazilikában 2012. március 10-én, nekem nagyon erős érzésem volt, hogy őket - Csillik atyát és társát, Ilona látnoknőt - ki kell oda hívni. Ez meg is történt, és ott a Szűzanya meg is szólalt Ilonának. Azt mondta, hogy nagyon köszöni, hogy ide kijöttünk. Ilona közvetítése révén több dolgot is mondott akkor, például azt is, hogy tisztítsuk ki a kutat, mert Ő meg fogja indítani a forrást, ahol nagyon sok ember meg fog térni, és sok gyógyulás is lesz. Ha majd eljön az idő, amikor a Szűzanya jónak látja,

18

ANNA: Szeretnénk, ha minél többen, minél szélesebb körből jönnének, ezért a helyi újságokba is adunk fel hirdetést. Van egy kisebb kör is - az imacsoportom a Szent Margit plébániáról -, akik 8-10 fővel szinte mindig itt vannak, de már csatlakoztak hozzánk többen más templomokból is. Volt olyan szentmise, amikor a résztvevők száma meghaladta a 70-et. Szeretnénk, ha vidékről is egyre többen jönnének ide imádkozni a Szűzanyához. - Hogyan kezdődött nálad a Szűzanyaszeretete? ANNA: Pontosan meg tudom határozni az időpontot. Amikor a Krisztikével terhes lettem, akkor kezdődött. A terhességem idején Várpalotán bementem a templomba. Itt van egy nagyon szép lourdi Szűzanya szobor, és ott azt mondtam a Szűzanyának, ha megszületik majd az én kislányom, akkor én elhozom Neked. Attól kezdve minden nap bementem hozzá. Amikor megszületett a Kriszti, akkor mégsem vittem be. Kint tologattam, de nem jutott eszembe bevinni. Egyszer csak egyik éjszaka, a Szűzanya megjelent az álmomban,

- Krisztike, Neked mit jelent a Rab Mária forrás? KRISZTI: Hát azt lehet mondani, hogy nekem az a második otthonom. Nagyon szeretek oda járni, mert egyrészt szép a természet, másrészt mert ott találom a Szűzanyát. Kiskorom óta nagyon vallásos vagyok, és ott árasztja a kegyelmet, amit nagyon lehet érezni. - Emlékszel arra, amikor először ott voltál? KRISZTI: Igen, emlékszem. Ez egy mise volt, amit Cséry Gergő atya tartott. Akkor engedték ki a fehér galambokat. Ekkor voltam ott először és azóta is szeretek oda járni.

...mert ők az öröm magvetői.

- Te mit szeretnél, ha mi lenne ott? Hogy képzeled el? KRISZTI: Nagyon szép lenne, ha ott lenne egy kápolna, hiszen egyrészt a természetben is van, másrészt meg olyan szép ez a hely. A forrásban lenne víz is. Engem az egész Lourdes-re emlékeztet. Nem voltam ott, de filmen láttam a Bernadettet és ott is volt egy híd, és egy hasonló barlangféle is volt. Nekem a Bernadett a példaképem és próbálom őt követni. - Kriszti, a veled egykorúakra nem jellemző, hogy ennyire vallásosak legyenek. Nem okozott ez problémát neked? KRISZTI: Hát igen, vannak nem hívő gyerekek az ismerőseim között, akik furcsának találják, hogy templomba járok és ministrálok. De én nem szégyellem, sőt nagyon szeretem ezt csinálni. - Esetleg ezzel kapcsolatos elképzeléseid vannak a jövődet illetően is? KRISZTI: Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy kármelita leszek. Azóta ez már kezd elhomályosodni. Voltunk Magyarszéken és ott beszélgettünk egy nővérrel, aki azt mondta, hogy lehet, hogy jön egyszer egy szőke herceg fehér lovon, és lehet, hogy nekem nem az van megírva, hogy kármelita nővér legyek, hanem hogy családot alapítsak. Még nem tudom, mit akar az Úr, majd meglátjuk. Most óvónő szeretnék lenni, mert szeretnék gyerekekkel foglalkozni. Igazából nem szeretnék olyan nagyon a világba belemenni. Inkább ilyen áhítatos életet szeretnék élni. - Kriszti, neked mit jelent a „boldogság” – mond ez valamit egy magadfajta 12 éves kislánynak? KRISZTI: Nekem az jelenti a boldogságot, ha ministrálhatok. Engem anya mindig arra tanított, hogy ott a Szűzanya jobboldalt áll és

ezért én is, amikor az átváltoztatás van a jobb oldalon szeretek állni. Kiskorom óta mindig magam mellé képzelem a Szűzanyát, térdel vagy áll mellettem, és nagyon jó, ez jelenti nekem a boldogságot. Az jelenti még a boldogságot, ha ötöst kapok, meg ha imádkozhatok. Ha elmondom az imáimat, és mondjuk nem megy a házifeladat, például a matematika, akkor hívom a Szentlelket és akkor egyből tudom. Nekem akkor az jelenti a boldogságot. Tudom, ha kérem a Szentlelket, akkor mindig segít. -Anna, egészen különös Kriszti komoly vallásossága. Hogyan neveltétek Krisztit, milyen gyerek volt Krisztike kicsi korában? ANNA: Kriszti 4-5 éves volt, amikor sokat jártunk Győrbe a karmelitákhoz, és felvettük a skapulárét. Őt is tanították és lelkileg nagyon jó volt. Egy történetet mesélnék erről. Harmadikos volt, amikor megkaptuk a skapulárét, de utána mi nem imádkoztuk a kötelező imát, amit felvállaltunk. Kiment a fejünkből, hogy ezt mondta az atya. És képzeld el, az egyik reggel Krisztike lejött az emeletről és azt mondta nekem: „Anya, nekem azt mondta a Szűzanya, hogy minden nap imádkozzátok a skapuláréimát, gyermekem.”… Hát aztán onnantól fogva mindennap imádkozzuk. Ő eleve úgy nőtt fel, hogy 3 éves korától folyamatosan hordom a templomba. Már akkor végigülte a misét, de úgy, hogy meg sem mozdult.

KRISZTI: Dehogyisnem... A nővérem is nagyon megy a világba, diszkó, telefon, laptop, ilyesmi, és engem is húzott magával. De egy idő után egyszercsak rájöttem, hogy hoppá!, - itt valami nem stimmel. Elhanyagoltam az imáimat, s mondtam a nővéremnek, hogy gyere és együtt imádkozzunk. De mondta, hogy hagyjál, most nem érek rá, most álmos vagyok, dolgom van, ilyenek, és nem jött velem. Azóta is próbálom rávenni, kicsit haladtam is, mert néha, nagyon néha elmondjuk az esti imát együtt. De mindig hívjuk templomba, csak azt mondja, hogy most nem, mert mindig vannak ilyen-olyan kifogásai. Ricsi is megy a világba, őt is hívom, de azt mondja, hogy jaj, sok a munka. És nekem ez nagyon nagy fájdalom, hogy a testvéreim így ellenállnak. Dehát tudom jól, hogy mi van. Így nagyon sokat imádkozunk értük anyával. Apáért 6 évig imádkoztunk. Ő meg sem volt keresztelkedve és nem is akart. 5 éves koromtól kezdtük el a cönákulumot. És amikor volt a fölajánlás, én mondtam a Szűzanyának, hogy Szűzanyám légyszíves segíts az apukámnak, hogy kapjon már a fejéhez, mert nem akarom, hogy a pokolra kerüljön. És ezt így kimondtam. És sokat imádkoztunk anyával apáért, 6 évig és egyik éjszaka nem tudott aludni, és sétált a szobájában körbe-körbe, és kinézett egyszer az ablakon és látta, hogy visznek egy halottat. Másnap reggel mondta anyának, hogy be szeretne iratkozni hittanra. És akkor hoppá!, - akkor tényleg kijöttek az örömkönnyeim, tényleg megéri az ima. Úgy látszik Ricsiért és Cintáért kell még egy kicsit imádkozni. - Anna, te hogy emlékszel vissza férjed, Gyula megtérésére? - ANNA: Olyan érdekes volt, tényleg. Mindig szombatonként leültünk imádkozni a

- A nagyobb gyerekeiddel is volt hasonló élményed? ANNA: Nem, velük nem. Velük nehezebb ilyen téren, hiszen ők már élik a saját életüket, 28 éves a nagyfiam, Ricsi és a nagylányom Cintia pedig 23. - Krisztike, a testvéreid nem akartak befolyásolni, hogy nem kell ezekkel az imádságos dolgokkal foglalkozni, gyere velünk játszani, moziba, shoppingolni, tévézni?

19

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

cönákulumban, ez a Gobbi atya-féle Máriás papi mozgalom, aminek Krisztivel 5 éves kora óta a tagjai vagyunk. Igaz, nem csak a férjemért imádkoztunk hat és fél évig, de ez volt a döntő. Ő azt mondta, hogy nem fog megkeresztelkedni, nem és nem. És ahogy Krisztike elmondta, itt mutatkozott meg az ima ereje. Ezzel a férjem, Gyula, egy nagyon nagy kegyelmet kapott. És megkeresztelkedett, első áldozó lett és még bérmálkozó is a Szent Margit templomban. Úgyhogy dicsőség az Úrnak! Nagyon örültünk neki, én an�nyira boldog voltam, hogy nem is tudom elmondani mennyire. Ez 3 évvel ezelőtt történt. Ráadásul ő egyedül volt első áldozó és bérmálkozó is akkor. De én azt mondom, hogy mindez nem elég, hanem meg is kell maradni ebben. Tehát kell a kitartás is. Tudjuk, hogy ott vannak a külső tényezők, és azért is mondom mindig Krisztikének is, hogy az imát soha ne hagyja abba, egyedül sem, mert nem elég az, ha csak énvelem imádkozik. Arra tanítom, hogy egyedül is kell beszélgetni a Jóistennel, hogy a hitet, azt nagyon erősen kérje. Mert ugye akkor jutunk előrébb. Mert különben visszaesünk. - Lehet azt mondani, hogy a Szűzanya megváltoztatta az életedet, sőt az egész család életét? ANNA: Igen. Így visszagondolva, annyira értelmetlennek tűnik az előtte levő életem –

de most már van értelme. Van értelme, hogy itt vagyunk, van mindig feladat. Már az is egy feladat, ha valakivel szépen tudsz beszélni, vagy éppen meg kell vigasztalnod, vagy éppen meg kell erősíteni a hitben. Például elmesélek egy esetet. A múltkor voltam egy bácsinál - ez egy nagyon aranyos kis történet. A bácsi meg volt keresztelve, csak már jó ideje nem követte az Isten útját. Mostanra nagyon beteg lett és ma fekvő beteg a bácsi, és sokat szenved. Engem megkértek, hogy vigyázzak rá 1-2 napig. Odamentem hozzá és odavittem neki a Szűzanya képét. Mondom neki: - „Sanyi bácsi, ismeri ezt a hölgyet?” Erre azt mondja, hogy: - „Mintha valahol láttam volna…” - Annyira aranyos volt! – és akkor mondom neki: - „De tudja ki ez? A Szűzanya!” - És akkor így: - „A Szűzanya?? Ilyen szép a Szűzanya? Hát ez olyan szép ez a nő, hogy én már meg is akarok halni!” - És akkor mondta, hogy imádkozzunk a Szűzanyához. Egy pillanat alatt elhadarta az „Üdvözlégy Máriát”. Mondom neki, hogy a Szűzanya majd a karjába fogja venni és segíteni fogja, hogy a fájdalom enyhüljön. Nekem az annyira jó érzés volt, hogy ezt így megoszthattam. Hogy fogja meg a kezét és kapaszkodjon a Szűzanyába! Utána annyira jó kedve lett! Annyira aranyos volt és pont egy Medjugorjei Szűzanya kép volt, ami tényleg gyönyörű. És akkor azt így nézte. Az is tetszett, hogy „mintha láttam volna

már valahol…” – és úgy nézte, nagyon aranyos volt! Tehát hogy a Szűzanyához lehet és kell vezetni mindenkit, a családokat is, mert a Szűzanya a családokat is mindig meg akarja védeni. Meg betakarni, vezetni akarja. Olyan is van, hogy egy pillanatra elesünk és eltávolodunk, de akkor ő megfogja a kezünket és visszahoz. Szóval én nagyon hiszek ebben, hogy a Szűzanya nagyon nagy szeretete van itt a földön, az emberek iránt. Abban is hiszek, hogy nagy szerepe van a megváltásban, hogy az üdvösségre segítse az embereket. Azt akartam elmondani, hogy aki sokat imádkozik a Szűzanyához, és odamegy hozzá sokszor, akkor meg fogja kapni a Szűzanyától ezt a mérhetetlen nagy szeretetet, és érezni is fogja az ő ölelését. Az én számomra, mondhatom körülbelül 12 éve, a boldogságot egyre erősebben az Úr Jézus jelenti. Akkor vagyok boldog, ha tudom, hogy megtartottam az Ő parancsát, és nem a világnak élek. Mert ugye itt vagyunk és muszáj csinálnunk a dolgunkat itt a földi világban is, de mindig érezzük az Úr Jézust a szívünkben. Mert „boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”. „Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztalódnak”. Ez a kedvenc boldogság-mondásom. Tehát, hogy a szenvedést is el kell tudni viselni, de az Úr Jézus nélkül nem tudjuk. És ott van a Szűzanya is, aki, ugye, mindig közbenjár és segít. Csak, ugye, kérni kell.

MÁRIÁS PAPI MOZGALOM

1972. május 8-án P Stefano Gobbi olasz pap részt vett egy fatimai zarándoklaton. A Jelenési Kápolnában a hivatásukat elhagyott papokért imádkozott. Itt belső sugallatott kapott, hogy a Szűzanya felhasználja őt mint alázatos és szegényes eszközt, hogy összegyűjtse mindazokat a papokat, akik elfogadják felhívását, és felajánlják magukat az ő Szeplőtelen Szívének. Szilárd egységben maradnak a Pápával és az Egyházzal, hogy a rájuk bízott híveket Mária anyai szívének biztos menedékébe vezessék. A Mozgalom mára elterjedt Európában és a világ minden részén. Több száz püspök, több ezer pap és sok millió hívő a Mozgalom tagjának vallja magát. A Máriás Papi Mozgalom feladatai: 1. Mária Szeplőtelen Szívének tett önfelajánlás (TOTUS TUUS) 2. Egység a Pápával és az Egyházzal 3. Elvezetni a híveket a Máriára való teljes ráhagyatkozásra (ahogy a kisgyerek fogja anyja kezét)

És a tizedik napon eljött a Szentlélek tüzes lángnyelvek alakjá-

I. Az Apostolok cselekedeteinek könyve azzal kezdődik, hogy Jézus mennybemenetele előtt kiadja a missziós parancsot. Ezután az apostolok és tanítványok Jézus anyjával, Máriával vis�szamentek Jeruzsálembe a cönákulumba, az utolsó vacsora termébe, és kilenc napon át együtt imádkozva kérték, várták Jézus ígéretének beteljesülését, a Szentlélek kiáradását az Egyházra.

4. Újítsuk meg a felajánlást a Szűzanya Szeplőtelen Szívének

20

ban. Ezért pünkösd az Egyház születésnapja, ahol közbenjáróként ott van Mária, a Szentlélek mátkája, az Egyház Anyja. A Máriás Papi Mozgalomnak ez a szentírási és dogmatikai alapja. „Az emberiség mai problémáit csak az imádkozó emberek tudják megoldani...” (II. János Pál pápa) II. A Mozgalom másik fontos eleme a felajánlás III. A cönákulum menete: 1. Imádkozzuk el a rózsafüzért (öt tized) 2. Imádkozzunk a Szentatyáért (Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség) 3. Olvassunk a Gobbi atya által kapott üzenetekből

Minden szombaton este 17-től 19 óráig cönákulum van: szentségimádás, engesztelő rózsafüzér, szentmise és önfelajánlás a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

A MAGÁNKINYILATKOZTATÁSOK JELENTŐSÉGE*

Halmágyi Zoltán Öskü plébánosa, a Máriás Papi Mozgalom tagja A mi mozgalmunk magánkinyilatkoztatáson nyugszik, amely szerves folytatása a Fatimai történelmi, csodákkal és egyházi elismeréssel igazolt magánkinyilatkoztatásnak, egy világhírű kegyhelyen kapott kegyelmi indításnak. Tekintetünk ezért a Fatimai titokra irányul, a Fatima üzenetére, a harmadik titokra melyről egy rövid ismertetőt adott ki a Hittani Kongregáció magyar nyelven is 2000-ben. Ebben a kis könyvben találunk teológiai kommentárt a magánkinyilatkoztatás szerepéről az Egyházban. A teológia lényegi különbséget állapít meg „hivatalos kinyilatkoztatás” és „magán kinyilatkoztatás” között. A hivatalos kinyilatkoztatás az egész emberiségnek szól, mely a történelem során fokozatosan bontakozott ki egészen Jézus Krisztusig az Isten Fia megtestesüléséig és üdvözítő misztériumáig. Benne nyerte el teljességét az isteni kinyilatkoztatás, melyben Isten az embert saját életében részesíti. Ez teljes és nem szorul folytatásra, és mindenki a hívés kötelezettségével kell, hogy fogadja, mert akkor üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A hivatalos kinyilatkoztatás a tévedhetetlenség jegyét viseli magán, és magában az Egyházban is a pápa és a Szent Zsinatok ex catedra hit és erkölcs dolgában. Keresztes Szent Jánosra a sarutlan karmelita egyháztanítóra is hivatkoznak, miszerint már nem szabad Istentől új kinyilatkoztatásokat várni. A magánkinyilatkoztatások közül a történelem során az Egyház többet elismert... A magán-kinyilatkoztatások pozitív meghatározására Szent Pálnál találunk bibliai utalást: „Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok. … Aki pedig prófétál,

embereknek beszél, az ő épülésükre, buzdításukra és vigasztalásukra. (1Kor 14, 1 – 3 ) Tesszaloniki levél 5, 19 – 21 „ Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg!” Vagyis a Prófécia karizmája él az Egyházban és a hit kánonjában kell megvizsgálni és használni az emberek lelki épülésére, megerősítésére, vigasztalására és nem szabad eleve elvetni, avagy kellő indok nélkül figyelmen kívül hagyni... A Fatimai jelenéseket és üzeneteiket az Egyház hivatalosan is elismerte, és ennek folytatását a Máriás Papi Mozgalmat pedig II. János Pál Pápa azzal ismerte el gyakorlatilag, hogy Don Gobbi atyának azt mondta, hogy ő mostantól már az egész világ plébánosa... Mi áll Mária üzeneteiben, mit olvashatunk a Kék könyvben? Hallgassuk az 1984. december 24-ei üzenetének legfontosabb részeit: Jézus hamarosan visszatér dicsőségben. Ez Jézus második eljövetelének közelségét mondja ki. Meg kell értenünk ezért anyai beavatkozásainak jelentőségét, mely ma egyre gyakoribb, rendkívülibb és sürgetőbb. “Én, mint a végső idők égi prófétaasszonya jövök hozzátok!” Mária az, aki a prófétaság rendkívüli karizmáját gyakorolja közöttünk, aki tagadhatatlanul a leghitelesebb személy, ez önmagában is az idők jele. El kell mélyednünk a szüntelen és bizalommal teljes imában. Fel kell fedeznünk az idők jeleit. A megtérés útjára, Isten törvényeinek buzgó keresésére, a szeretet útjára és az irgalom útjára kell térnünk. Tanuljuk meg helyesen olvasni az idők jeleit. Mária azért üzen, hogy megmaradjunk az igaz hitben, aminek elvesztésére soha nem volt ekkora kísértés...

Mária a világ minden részén rendkívüli tetteket, jelenéseket mutat fel, hogy tudatosodjon mindenkiben közeledik az Úr napja. Jelzi számunkra a második eljövetelt. Apokaliptikus üzenet Máriáé!... Az új korszak kizárólag az Úr Lelkének ajándéka, melyet az ima által kaphatunk meg. Mária Szívével együtt kell kiesdeni a Földre a Szentlélek rendkívüli kiáradásának ajándékát. Meg fog változni a világ. Az Evangélium hirdetése feladat, amiben hinnie kell minden teremtménynek és meg kell keresztelkednie, hogy üdvözülhessen...Ennek végkimenetele, amit Mária Fatimában megígért: Végül Szeplőtelen Szívem győzni fog. Az Úr Lelke betölti a Földet és megváltoztatja a világot... Most már megválaszolhatunk tehát arra, hogy tényleg mennyire fontos és szükséges Mária üzenete és jelenései a világban. Ugyan még nagyon sok mindent nem vettünk, de az elmondottakból is világosan látható sürgető fontossága és szükségessége. Persze mindenki saját döntése alapján kapcsolódhat bele a mozgalom céljaiba, felajánlásába. Mi tehát érezzük át ennek fontosságát és jelentőségét. Így tehát a mozgalom nem egy egyszerű jámborság, hanem a világtörténelem legjelentősebb eseményének előmozdításán munkálkodunk! Mindenki a maga helyén, lehetőségei és tehetsége szerint. Ezt néha igen kicsinek érezzük, Szűzanya kezében azonban a sok kicsi igen sokat tesz. Mindenkinek fontos a küldetése és hogy megmaradjunk az igaz hitben. A Kék könyv tanítás, eligazítás az apostoli hit újraélesztésére! A Szűzanyát mint a ’bölcsesség székét’ mint az ’utolsó idők égi prófétáját’ hallgassuk meg! Ámen!

*Az alábbi írást Halmágyi atya egy bővebb előadásából állítottuk össze, amelyhez az atya a hozzájárulását adta. A kihagyott részeket ... jelzi.

21

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket...

hÁLA „RAB MÁRIÁNAK”

(dOMOKOSÉRT ÉS ESZTERKÉÉRT) Tóth Zsuzsanna Sára révén találkoztam először a Rab Mária-forrás múltjával, az 1945 utáni rombolással és a rendszerváltás utáni állapotokkal. A Hét Domb Egyesület baráti társaságával többször kijártunk, hogy a helyet és a régi hagyományt újjáélesszük. A forrást is, amely már talán 60 éve nem csobog. A patak, ami egykor a forrás vizét befogadta, most is ott kanyarog, és vadregényes látványt nyújtva ittott 2-3 méter mélyre vájta medrét. A szakemberek szerint a forrás újjá élesztése reménytelen, de azért a fiúk mégis kitisztították és egy csővel a patak fölé vezették. A cső aztán sokáig ott éktelenkedett, üresen, sötét lyukkal. Egy alkalommal a terepet rendeztük, hogy a hely mások számára

Tóth Zsuzsanna Sára Szülők E szó maga a csoda! Őrök, vigyázók, barátok sora. Mindent magában foglal, ó gyermek! Míg ők élnek bajod nem eshet. Ne feledd, s vigyázz Rájuk nagyon; Ha elveszted Őket, nincs az a vagyon, Mely pótolná jó szüleidet: Szeresd hát Őket, nagyon szeresd!

22

is megközelíthető legyen. Dolgoztunk, majd letelepedtünk, imádkoztunk, énekeltünk, jól éreztük magunkat együtt. Gyönyörű tavaszi nap volt, szinte hangosan nőtt a fű, a rügyek már kipattantak, és a zsenge levelek, friss hajtások nyújtóztak a meleg napsütésben, minden zsongott, énekelt! És egyszer csak egy új hangra kaptuk fel a fejünket! Az üres csőből elindult a víz és csak folytfolyt, egyre erősebben zubogott a patakba – úgy, mint régen… Akkor éreztem először, hogy ennek a helynek különös, szakrális kisugárzása van. A következő alkalommal már megint hallgatott a forrás, de akkor, azon a tavaszi délutánon a mi énekünkre válaszolt! Úgy mondják a „kenyerem javát már megettem”, túl vagyok a 65-

ön. Minden szülő szeretné, hogy erre az időre gyermekeik megtalálják párjukat. - Ezért mi csak imádkozhatunk! – Aztán azt is szeretnénk, hogy segíthessünk az unoka fürdetésében, öreg vállainkon böfiztessük, húzva még az időt, hogy sokáig hallgathassuk édes kis szuszogását. Azóta ha tehettem kijártam a misékre, de egyedül is, és csak kértem – kértem! Az imának óriási ereje van! Mostanában hálát adni járok ki Domokos unokámmal, aki már tud keresztet is vetni. A kis Esztert jó lenne ott keresztelni! Hála Neked Teremtő Istenem és közbenjáró édesanyánk Rab Mária! Egy hálás nagymama

...mert ez a szeretet ára.

úJ KŐOLTÁR A RAB MÁRIA FORRÁSNÁL „Nem tudjátok-é, hogy a kik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket?” ( 1Kor 9,13)

1. FELHÍVÁS Augusztus 5.

„Kedves Címzettek!   Örömmel tudatom, hogy Vasáros József atya, a Szent László templom plébánosa a Rab Mária-forrás számára adományozta a templom régi kőoltárát. Még Kővári Teri néni gondolata volt, hogy milyen jó lenne a forráshoz felállítani ezt a használaton kívüli oltárt. Ez egy 3 részből álló 8-szögletű kőasztal, aminek tekintélyes mérete és súlya van. Az asztallap többszáz kiló is lehet, állítólag. A Kővári Laci intézi, hogy a három rész egy-egy raklapra kerüljön és így egy munkagép kedden délelőtt a forrás-völgy fölötti rétig el tudja vinni. Onnan azonban csak emberi erővel és leleményességgel tudna lekerülni a völgybe. Hamrik János kőfaragó mester az asztal felületi tisztítását már elvégezte és vállalta, hogy segít az asztal végleges helyére helyezésében. Az asztal megmozdításához azonban  emberek kellenének. A raklapok levitelét és az asztal elhelyezését holnap kedden délután hatra terveztük, amikor már nincs olyan nagy meleg.   Kérem, adják-adjátok tovább a hírt, hogy hívunk és várunk segítséget a kőoltár megmozdításához és felállításához kedd délután 6 órakor. (Aug. 6-án)   Az újonnan felállított oltár felavatása szentmise keretében ezen a héten szombaton 11 órakor lesz. A Rab Mária-forráshoz ekkor reggel 9-kor indulnak gyalogos zarándokok a veszprémi és a márkói templomok elől.   Szeretettel: Rácz Katalin    ...amihez nemcsak hogy lehet csatlakozni, de nagyon is kérjük, hogy ha megtehetitek/megtehetik,  részvételükkel tegyék még fényesebbé  a nagy ünnepet, hogy öt nappal Mária Mennybemenetele ünnepe előtt megajándékozhatjuk a Rab Mária-forrást egy kőoltárral!!!”

23

Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,

1

2

3. HÍRADÁS

2. OLTÁRÁLLÍTÁS Augusztus 6., Rab Mária forrás

Résztvevők: Argyelán Jánosné (Regina Mundi plébánia), Baji Gyuláné (Árpádházi Szent Margit plébánia), Ernhöffer Ferenc (Árpádházi Szent Margit plébánia), Gábor Miklós (Szent László plébánia), Grám Gyula (Szent László plébánia), Hamrik János, Jung Ferenc (Szent László plébánia), Németh Zoltán(Szent László plébánia), Kovács Sándor (Szent László plébánia), Kővári László (márkói Szent Márk plébánia), Ifj. Kővári László (Szent László plébánia), Lohonyai István (Szent László plébánia), Palla György, Rácz Katalin (Szent Mihály plébánia), Sipos Balázs (Szent Mihály plébánia), Szőke István (Szent László plébánia), Szőke László† (Szent László plébánia), Torma Ágoston (Árpádházi Szent Margit plébánia), Sulman Józsefné (Szent László plébánia), Vojts Antal (márkói Szent Márk plébánia) Zalai Attila (Szent Margit plébánia)

7

2013. augusztus 9.

„Kedves

Címzettek! Örömmel jelentem, hogy kedden, augusztus 6-án, 18 ember 3 órás megfeszített munkájával a helyére került a Szent László plébánia ajándéka, - mint megtudtuk Hamrik János kőfaragó mestertől - a carrarai márványból készült 8-szögletű kőoltár. Hősies férfi-munka volt, amely nem volt veszélytelen - de minden baj nélkül sikerült véghez vinni. Köszönet a résztvevőknek!!! Mi fehérszemélyek csak szemlélőként tudtunk szurkolni – de ámulattal és megilletődve tanúi voltunk a férfinép okos vitájának, leleményességének, konstruktív együttműködésének, erejének és kitartásának. Milyen jó, hogy mi meg sütni tudunk! - vigasztaltuk magunkat... :))) Köszönjük, Fiúk - SZÉP VOLT!!!    Az oltár-szentelő szentmisén az adományozó Vasáros József atya sajnos nem tud részt venni, de leírta a gondolatait, és azt a szentmise előtt fel szeretném olvasni. Lesz hangosítás is és többen is vállalták, hogy székekről padokról gondoskodnak. A biztonság kedvéért, aki tud, hozzon magával széket, valamint a Hozsannát, hogy a mise énekeit követni tudjuk.   Szeretettel várunk Benneteket! - Kérlek, terjesszétek!   Rácz Katalin” 8

24

3

9

mert kevesebb csalódás éri őket.

4

5

6

4. Vasáros József atya levele

5. SZENTMISE

2013. augusztus 10.

Augusztus 10.

„Kedves Hívek! Ahogy a Naplóban is megjelent, a Szent László egyházközség a Rab Mária-forrásnak adományozta ezt a carrarai márvány oltárt, amely a szakértő becslése szerint 3 millió Ft-ot ér.

A szentmisét szakadó esőben Szerenka Miklós atya, a Szent Margit templom plébánosa tartot-

Hozzá adjuk az oltárra való terítőt is. Az, hogy itt lehetünk a Rab Mária-forrásnál, az a Szent László plébánia kezdeményezése volt 4 évvel ezelőtt. Az egyházközség emberei Kővári Teri néni vezetésével 4-5 éve rendbe tették a forrást körülölelő területet. Rendben tartották az ide vezető utat, keresztet állítottak, hidat építettek, virágot ültettek, öntöztek és szervezték a folyamatos munkát. 2009. július 3-án tartottuk az első misét, eléggé elhanyagolt körülmények között. Azóta alakult ki a mai állapota az oltárral együtt. A gondolat Kővári Teri néniben fogalmazódott meg és az ő lelkesedése és lelkesítése nélkül nem értük volna el azt, amit elértünk. Az oltárt az ő emlékére ajánlottuk fel a Rab Mária-forrás részére, hiszen 1-2 éve folyamatosan erről beszéltünk vele. Ő ezt a mai napot nem érhette meg, de bízunk abban, hogy a Jóisten a Szűzanya közbenjárására megengedi neki, hogy a Mennyországból figyeljen bennünket.

ta. A zord időjárás ellenére sokan eljöttek az oltár felszentelésére, a szentmisére. A város több templomából gyalogos zarándoklat útján érkeztek a helyszínre, amelyet a Nyolc Boldogság találkozó szellemében szerveztünk.

Teri néni, köszönünk mindent és nem feledjük, hogy mit kértél azon a bizonyos utolsó Rab Mária kerekasztal összejövetelen. Hogy ne hagyjuk elveszni azt, amit a dózsavárosi emberek itt létrehoztak. Ennek szellemében átadjuk ezt a gyönyörű carrarai márvány oltárt Veszprém hívő közösségének. Kérjük a Szűzanya közbenjárását, hogy jószándékú törekvésünket támogassa és segítse! Köszönöm, hogy meghallgattak! Vasáros József atya, a Szent László templom plébánosa”

10

11

12

25

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

Hetven év után újra a szent helyen

Rózsi néni látogatása

talkori boldogsága egyik színhelyére, a Rab Mária forráshoz. Amikor azonban meghallotta hírét az új oltár felállításának, elhatározta, hogy mindenképpen elmegy oda és megnézi a megújult kegyhelyet. Attila az oltár augusztusi felszentelése után jelezte nekünk, hogy meg kellene szervezni nagymamája kijutását a forráshoz. Többen összefogtunk és autóval a forrás közelébe szállítottuk Rózsi nénit. Az utolsó 200 métert gyalog kellett megtenni, de Ő hősiesen járta végig az utat unokájára és Hamrik János kőfaragó mesterre támaszkodva. Lent a völgyben nem tudta eltitkolni az elérzékenyülését, és kicsordultak könnyei, amikor az egykori grotta maradványait meglátta. Hamrik mester az oltár elé rögzítette Attila és nagymamája újjávarázsolt ajándékát - az immár pasztell színekben pompázó Szűzanya szobrot – , amelyet saját kezűleg festett át. Kellemes nyárutó volt, a nap lágyan sütött, a munkálatok végeztével Rózsi nénivel együtt imádkoztunk. Majd megterítettünk és finom süteményeket fogyasztva tettük még emlékezetesebbé ezt a szép délutánt. Késő délután indultunk haza, a résztvevők valamennyien érezték jelentőségét a napnak, melynek fényét tovább emelte, hogy Rózsi néninek teljesült az álma. Ennyi év után ismét ott lehetett fiatalsága, boldogsága egyik egykori színhelyén. Azok pedig, akik ezt számára lehetővé tettek, a gyakorlatban tapasztalták meg azt, hogy: „jónak lenni jó !” Rácz Katalin

A Rab Mária-forrás körüli arcok közé tartozik Zalai Attila, aki minden szentmisén jelen van és besegít a sekrestyési feladatokba. Ő és nagymamája, Rózsi néni már bemutatkoztak egy-egy írással a Rab Mária Híradó egyik előző számában. Rózsi néni már a 92. évében jár és szellemi frissessége teljében van. Két évvel ezelőtt a Rab Mária Híradó 2. számában már beszámolt férjének, Horváth József egy-

kori jutasi őrmesternek a Rab Mária forráshoz fűződő emlékeiről. Féltett kincsként őrizte az 1942. szeptember 8-án - a Kisasszony napi ünnepségen – készült fényképeket, amelyek az altisztképzőben tanuló katona férjről és a kis zalai faluból őt meglátogató fiatal menyecskéről készültek. Attila úgy nőtt fel, hogy nagypapája, az egykori jutasi őrmester legendákat mesélt a híres katonai kiképző iskoláról, s gyakran kivitte unokáját a Rab Mária forrás romjaihoz. Azóta is a szívén viseli a kegyhely gondját, Mária-szobrot hozott a forráshoz, a miséken kívül is sűrűn látogatja azt. Ilyenkor a Szűzanyához imádkozik, hálát adva azért, hogy nagyapja megmenekült a II. világháború poklából. Rózsi néni, bár egészsége a korához képest rendben van, nehezen mozog. Idáig halogatta, hogy annyi év után újra kilátogasson fia-

26

Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

2013 év hírei apróban Január 20: Színházi előadás Ádámok és Évák Ünnepe - Emberek az embertelenségben - címmel a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézte meg 150 középiskolás 2013. január 20-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Kéri Kitty színművész állította színpadra.   A Veszprémi Petőfi Színház, a Veszprém Megyei Levéltár és a Hét Domb Egyesület rendezvényének egyik fontos célja volt, hogy a résztvevők, előadók és a nézők megismerjék a megyeszékhely és környékének történelmét, fontosabb eseményeit, közelebb kerüljenek egy korszak megértéséhez, találkozhassanak olyan eseményekkel, emberi történetekkel, amelyek hozzájárulnak a múlt megértéséhez, őrzik a helyi emlékeket, elősegítik a környezet, a közösség, a város, a megye értékeinek megóvását, a lokálpatriotizmus kialakulását a fiatalságban. Május 5 – Szeptember 15: Kiállítás Veszprém szent helyei kiállítás a Szent Mihály bazilika altemplomában. A Gizella-napi ünnepségsorozat keretében egy szerény kiállításnak adott helyet a Szent Mihály bazilika altemploma. A teljesség igényére törekvő „Veszprém szent helyei” kiállítás nyolc történelmi korszakra osztva lajstromba vette a Veszprémben ezer év alatt felépített szakrális helyeit, templomokat, kápolnákat, kálváriákat és kereszteket. A történések vetületeit a lelki-szellemi síkra - Argyelán Jánosné ihletett szobrai illusztrálták. Vendégkönyv bejegyzés: „Szívből gratulálok a kiállítás szellemi alkotóinak és megvalósítóinak. Nagyon hasznos, hézagpótló ez az összeállítás. Érdemes lenne a meglévő anyagot további dokumentumokkal, képanyaggal kibővítve könyv alakban is megjelentetni. Ugyancsak értékesnek tartom a mai történeti áttekintést a felkészült résztvevőkkel. Köszönet a szervezésért! Minden nemes ügyért munkálkodónak további jó tevékenységet kívánunk! Máthé Éva 2013.” Május 8: Kerekasztalbeszélgetés Veszprém szent helyeiről: A Gizella-napok eseményeként – kapcsolódva a hit éve szellemiségéhez – ökumenikus-vallásközi párbeszéd helyszíne volt a veszprémi várban a ferences templom május 8-án, amelynek szervezésében a Hét Domb Egyesület is részt vett. A közelmúltban felújított, restaurált szakrális térben a város szent helyeire emlékeztek a római katolikus Nagy Károly kanonok, az evangéli-

Kerekasztalbeszélgetés

kus és a református felekezet lelkipásztorai, Izsó Dorottya evangélikus és Niederhoffer Zoltán református lelkészek, a zsidóság képviseletében Mezei Zoltán történész, valamint tudományos kutatók, Dr. Kredics László érseki könytáros és Dr. Hermann István a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója részvételével. A beszélgetést Brassai Zoltán tanár, irodalomtörténész vezette. Július 12-13: csatárhegyi virrasztás Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére Péntek este 7-től szombat reggel 7-ig csen-

Gyöngyök útja zarándoklat fogadása Mária forrásnál Kisasszony napi ünnepi szentmise volt, amelyet Vasáros József atya, a Szent László templom plébánosa Meggyesi Ferenc diakónus segítségével mutatott be. Szeptember 28 - Fogolykiváltó Boldogasszony napi szentmise Szeptember 28-án szombat délelőtt Fogolykiváltó Boldogasszony napi szentmise volt a Rab Mária-forrásnál, amelyet Cséry Gergő atya, Nemesgulács plébánosa celebrált.

Csatárhegyi virrasztás des szentségimádást tartottunk a Csatári kápolnában. Este 9-kor és reggel 6-kor a kápolna előtt Nagy Károly kanonok Zsebe Attila diakónussal szentmisét mutatott be a jelen lévő híveknek. Augusztus 4: Gyöngyök útja zarándoklat fogadása A Gáti Anna vezetésével érkező budapesti csapatot ezúttal a veszprémi barantások látták vendégül, a Hét Domb Egyesület görögdinnyével járult hozzá a vacsorához. Augusztus 10 Szeptember 10-én, szombat délelőtt 10.30kor a Rab Mária forrásnál Szerenka Miklós atya, a Szent Margit templom plébánosa Szentmise keretében megáldotta az új kőoltárt. Szeptember 7 – Szentmise a Rab Mária forrásnál Szeptember 7-én, szombat délelőtt a Rab

Október 11- november 8: Dózsavárosi Mozaik - kiállítás A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, a Hét Domb Kulturális Egyesület, valamint az EKMK Dózsavárosi Könyvtár közös kiállítása Veszprém és a Dózsaváros múltjáról családi fényképek alapján a Dózsavárosi Klubkönyvtárban 2014. január 11-től minden hónap 2. szombatján déli 12 órakor Szentmise a Rab Mária-forrásnál Baji Gyuláné Anna szervezésében . Adományozás 2013. január 30 óta 30000 Ft adomány érkezett be Karvaly Helga Magdolna (10 eFt), Lechner László és családja (10 eFt) és 10 eFt egy inkognitóját megőrizni kívánó dózsavárosi házaspár jóvoltából a Rab Mária-forrás felújítására. Hála és köszönet a jólelkű adományozóknak!. Az adományokat a Rab Mária-forrás ügyét előmozdító tevékenységekre fordítjuk. A Hét Domb Egyesület UniCredit Banknál vezetett számlaszáma: 10918001-00000029-63600002

27

„Isten, a mi Atyánk áldjon meg titeket bőséges áldásával. Járjatok mindig az ő akaratában, mert az ő útjai vezetnek el a boldogsághoz. Áldjon meg titeket békével, hogy soha ne aggodalmaskodjatok. Áldjon meg örömmel és oltalmazzon a depressziótól. Erősödjön a hitetek és bizalmatok az Úrban. Növekedjetek Isten ismeretében és szeretetében. A ti szerető jelenlétetek vonzzon másokat is Istenhez. Áldjon meg benneteket családotokkal együtt örök boldogsággal. Ámen” (Regina Collins nővér)

Rab Mária Híradó

Felelős kiadó: Hét Domb Hagyományőrző és Kulturális Egyesület

MEGYEI JOGÚ VÁROS TÁMOGATÁSÁVAL

8200 Veszprém, Óváros tér 6. | [email protected] Felelős szerkesztő: Rácz Katalin, a 7DE elnöke | [email protected] | 06/30/377-8051 Javították és a szerkesztést segítették: Horváth Elvira és Fülöp Teréz ISSN 2062-1337 Megjelenik negyedévente. Az embléma Zeitler Gabriella munkája. 

Az újság előállítási költsége: 300 Ft