Tartalomjegyzék. A Hét Domb Egyesület időszakos kiadványa 6. szám június

„Gyermekem, amikor Jézus Krisztust, az egész emberiség Megváltóját a világra hoztam, olyan voltam, mint minden anya. Szeretetem gyermekem iránt annyira lenyűgöző volt, hogy könnyekre fakadtam, amikor először láttam meg szép arcát. Mégis tudtam, hogy az a szerep, melyet elfogadtam, nem lesz könnyű, bár abban az időben soha sem fogtam fel, milyen nehéz is lesz ez az utazás.”

A Hét Domb Egyesület időszakos kiadványa 6. szám 2012. június Nemcsak építeni szeretnénk a kegyhely jövőjét, hanem feltárni az elmúlt 90 év történetét és megtalálni benne Mária jeleit.

Tartalomjegyzék Jézus keresztre feszítése – „Maria Divine Mercy” látnoknő üzeneteiből...................................................2 Felber Zsolt: Meghalok, értetek ?....................................................................................................................2 Tóth Zsuzsanna Sára: Feláldoztad...................................................................................................................3 Dr. Herth Viktória: Nagyapám, Bodó Ferenc őrmester élete......................................................................4 Gaál Jenő SVD: Püspök a harctéren...............................................................................................................6 Révay Máté: Krasznai Lajos egyházi szobrászművészről.............................................................................8 Gaál Jenő SVD: Elfelejtés................................................................................................................................12 Felber Zsolt: Ahhoz a másik ácshoz..............................................................................................................13 Dr. Rácz Miklós: Cserkész emlékek Kovács István tanár úrral................................................................14 Szabó Gézáné: Édesapám életrajza................................................................................................................15 Káplán György: Gondolataim egy régi jutasi tablóról................................................................................16 Dr. Rácz Miklós: Egy kis naptári áttekintés.................................................................................................18 Tóth Zsuzsanna Sára: Recski keresztút.........................................................................................................18 Dr. Rácz Miklós: Kiképzésen Hajmáskéren ................................................................................................19 Káplán György: Emlékezés Monsignore vitéz Varga Gábor atyára..........................................................20 Horvath Elvira: Szemes József atya útja Veszprémbe.................................................................................22 Rácz Katalin: Beszélgetés Ebele Ferenc atyával...........................................................................................23 Ebele Ferenc atya életének mérföldkövei.....................................................................................................29 Márkusné Vörös Hajnalka: Veszprémi Történelmi Szalon........................................................................30 Jákói Bernadett: Veszprémi Helytörténeti Album......................................................................................31 Havas délelőtt a Rab Mária forrásnál............................................................................................................32 Ima a fogyatékosokért.....................................................................................................................................32 Mit jelent számunkra a hit?............................................................................................................................33 Meghívás szentmisére.....................................................................................................................................33 Aktualitások.....................................................................................................................................................34 Tóth Zsuzsanna Sára: Tavasz II - vers...........................................................................................................34 Márkusné Vörös Hajnalka: A márkói kálvária felszentelése......................................................................35

Benedekhegyi kereszt, korpuszát Krasznai Lajos készítette

Krasznai Lajos Skapulárés Szűzanya szobra Keszthely, karmelita templom

A fejlécekben „Maria Divine Mercy” látnoknő 2011 és 2012 évben kapott üzeneteiből idézzük Szűz Mária szavait

„Amikor dédelgetett gyermekem drága arcára néztem, akkor semmi más nem számított, egyedül csak az a vágyam, hogy megvédjem Őt mindenkor, bármi áron.”

Jézus keresztre feszítése

„Maria Divine Mercy” látnoknő üzenetéből Drága szeretett leányom, Számomra a legnagyobb szenvedés ideje akkor fog bekövetkezni, amikor megemlékeznek keresztre feszítésem kínszenvedéseiről. Senki sem képes megérteni, hogy milyen nagy volt az Én szenvedésem a keresztrefeszítés ideje alatt, sem a módot, ahogyan megostoroztak Engem.

Jézus kivégzése, Magyarpolány Kálvária

A legrosszabb a megkorbácsolásom volt. Tíz ember vert vadul Engem, és Testem minden hüvelyknyi részét felhasították. A hátamon a hús felszakadt, és a lapockáim láthatóak voltak. Éppen hogy állni tudtam, és az egyik szemem az ütéstől megsérült.Egyedül csak a bal szememmel láttam. Addigra, Poncius Pilátus elé vittek, és töviskoronát helyeztek a fejemre; alig tudtam felállni. Még mielőtt egy piros rövid ruhadarabot húztak volna rám a fejemen keresztül, meztelenre vetkőztettek, és a jobb kezembe egy pálmaágat adtak. Mindegyik tövis olyan volt, mint egy tű, annyira éles. A tövisek közül az egyik, a jobb szememet is átszúrta, ami képtelenné tett arra, hogy lássak. Oly sok vért veszítettem, hogy hánynom kellett, és annyira szédültem, hogy amikor elkezdtem felkapaszkodni a Kálvária felé vezető úton, nem bírtam tartani a keresztet. Olyan sokszor elestem, hogy órákig tartott, mire a domb tetejére értem. Az út minden lépésénél ostoroztak és korbácsoltak Engem. Az egész testem véres volt, és a perzselő nap miatt vastagon borított el a verejték. Néhány alkalommal elájultam. Bármennyire fájdalmas és gyötrelmes volt mindez, a legijesztőbb az egészből mégis

2

az a gyűlölet volt, amelyet Irántam mutattak, nemcsak a felnőttek az út mentén, hanem a kisgyermekek is, akik – szüleik példáját követve – rugdostak Engem. Az üvöltések, amelyek a szájukból ömlöttek, és a gyűlölet, semmi volt a Tőlem való félelmükhöz képest. Mert mindezek mögött, ők még mindig nem voltak biztosak abban, hogy valóban Én voltam-e a Messiás vagy sem, akire már oly régóta vártak. Könnyebb volt tehát nekik gyűlölni és feljelenteni Engem, mint hogy elfogadjanak, mert ez azt jelentette volna számukra, hogy nekik meg kell változtatniuk életmódjukat. A leggyötrelmesebb pillanatom az volt, amikor a földön, az oldalamon feküdve ismételten a hátamat rugdosták; és láttam, hogy szeretett Anyám néz Engem. Megszakadt a szíve, és tanítványaim közül kettőnek támogatniuk kellett Őt. Én csak az egyetlen megmaradt szememmel láthattam Őt, és nem tudtam elviselni kínszenvedésének látványát. Százak gúnykacaja, üvöltése és ordítása a földön is észlelhető volt, ahol feküdtem; és hatszáz katonát vezényeltek ki, hogy megszervezzék és felügyeljék Keresztrefeszítésemet, és még hat másikét. Én voltam a figyelem központjában, és a többiek nem szenvedtek annyira, mint Én. Amikor a csuklómat hüvelykujjam alatt a keresztre szegezték, azt már nem éreztem. Testem annyira sérült és zúzott volt, hogy sokkot kaptam. Vállaimat kificamították, és karjaimat pedig kitépték a helyükből. A legsúlyosabb testi sérüléseket okozták Testemnek, még mielőtt keresztre feszítettek volna. Egy sikoly sem hagyta el ajkamat. Nem tiltakoztam. Egyedül csak suttogtam. Ez felbőszítette hóhéraimat, akik erre reagálván, ki akarták elégíteni vágyaikat. Egyáltalán nem törődtem velük, mert ez azt jelentette volna, hogy a sátánnal és démonaival is foglalkozom, akik megfertőzték az ő lelküket. Ezért volt annyira intenzív a gonoszságuk Irántam. Öt órán át függtem a kereszten. A nap perzselt, felhő pedig nem volt, ami segített volna csökkenteni a bőröm égését. Amint az utolsó lélegzetet vettem, Atyám fekete felhőket küldött, valamint mennydörgést és villámlást. A lezajló vihar olyan ijesztő nagyságot öltött, és olyan hirtelen jött, hogy a bámészkodókban nem maradt

semmi kétség a felől, hogy Én valóban a Megváltó voltam, akit az Atyaisten küldött. Mindezt ajándékként nyilatkoztattam ki neked, leányom, viszonzásképpen szenvedésed nagy cselekedetéért, melyet felajánlottál Nekem. Mondd meg gyermekeimnek, hogy Keresztrefeszítésem kínszenvedéseit Én nem bántam meg. Ami bánt az az, hogy Áldozatom feledésbe merült, és hogy oly sokan tagadják azt, hogy Keresztrefeszítésem valóban megtörtént. Sokaknak fogalmuk sincs arról, amit Nekem el kellett szenvednem, mint ahogyan sokan az apostolaim közül sem voltak tanúi, amint a Kálvárián felmentem. Ma az okoz nekem fájdalmat, hogy még mindig olyan sokan megtagadnak Engem. Az a felhívásom hozzátok, követőim, hogy ne engedjétek, hogy Keresztrefeszítésem hiábavaló áldozattá váljon. Én minden bűnért meghaltam, beleértve azokat is, amelyeket ma követnek el. Én meg akarom, és Nekem meg is kell mentenem azokat, akik még ma is megtagadnak Engem.

FELBER ZSOLT

MEGHALOK, ÉRTETEK? Drága köntösöket terítetek elém, Pálmaágat lengetve éltettek, Virágszirmokat hintetek felém, És én meghalok értetek! Elárultok, hamisan tanúztok rám, Korbács sújtja fájó testemet, Leköptök, és megtépitek ruhám, És én meghalok értetek! Csúffá tesztek, hóhér keze alá adtok, Könnyedén megkötözhettek, Vállamra súlyos keresztet raktok, És én meghalok értetek! Leplem alatt puszta vért ontatok, Ha kell, letagadjátok sajgó életem, Sőt hamis Krisztusokat támasztatok, S hiábavaló lészen halálom, Ha ti meg nem értetek! 2011.04.18.

„Szívem akkor is egyesülve volt Fiam Szívével, mint ma is. Ugyanez a Szív, az Ő egész földi életén keresztül, együtt szenvedett vele.”

TÓTH ZSUZSANNA SÁRA

FELÁLDOZTAD!

Ábrámnak mondja az Úr: – Fogd fiam, Izsákot, és áldozd fel nekem! – Ábrám szó nélkül ment, hogy a parancsnak eleget tegyen. Látta az Úr az engedelmes szívet: – Hagyd a fiút! – szólt – e gödölye a tied. Ezt áldozd fel! Ezen a helyen, s neved ezután Ábrahám legyen! – Megsokasította utódait, ahogyan ígérte, De idővel megromlott Ábrahámnak népe: Az Úr helyett bálványokat imádott, S idegen isteneknek tüzére vigyázott. Összehúzta szemöldökét a Teremtő, Arca komorrá változott: – Gonosz nép! Mit tettél? Az urad ÉN vagyok! Haragosan nézte a „szőlőmunkások” hadát, De még várt, s küldött több prófétát. Ám ez sem használt, az öklük emelték, S prófétáikat kigúnyolták, összeverték. Ekkor a FIÚ szólt: – Atyám! „Szőlődbe” én megyek, Ne büntesd őket, nem tudják mit cselekszenek! Szomorúan nézett a Mennyei Atya: S Szent Fiát a földre lebocsátotta. Földi kincset nem küldött vele, De elkísérte a kegyelme. Ezt irigyelte gonosszá vált nép vénje, írástudója. Elvesztéséről határozott Ábrahám és Mózes utódja. – Öljük meg! – tanakodtak, S TE URAM a kezükbe adtad. Kezükbe adtad ŐT, a FIÚT, a Gyermeked! Feláldoztad értük a legszentebbedet! De most hol a hang? Ki sikolt? – NE TEDD! – Ki kiált: - Túl nagy a tét! – S Szent Fiad a kereszttel roskadozva lép. Ő a FIÚ! - a gödölye is – az ÉLŐ ÁLDOZAT! S keresztjén csorog a vérpatak. Felfeszítve függ! Az ajka cserepes. Lázasan súgja: - BETELJESEDETT – Megváltott bennünket. – A gonosz remeg, De ragyog, fénylik a csodatévő kereszt! Az ATYA nézi, hatalmas szíve örömtől repes, Átöleli JÉZUST, s jobbján ad Neki helyet: – Lássátok! Ő az én szeretett FIAM! Az áldozatom értetek, TŐLE tanuljátok, hogy mi a SZERETET!

3

„Minden örömet, melyet Ő érzett, én is érezni tudtam. Nevetése Nekem is mosolyt hozott az arcomra. Bánata mély fájdalmat okozott nekem.”

NAGYAPÁM, BODÓ FERENC ŐRMESTER ÉLETE DR. HERTH VIKTÓRIA „A Rab Mária forrás szempontjából különösen fontosak a veszprémi börtönnel kapcsolatos emlékek, hiszen a kegyhely kialakulása egy itt fogva tartott rabnő erős hitéből eredt. Bodó Ferenc őrmester foglalkozása révén a huszas években akár találkozhatott is a Szűz Mária segítségét kiesdeklő fogollyal.”

Kilenc éves voltam, amikor meghalt nagypapám, Bodó Ferenc. Számomra ő „csak” nagypapaként létezett, nem törődtem azzal, korábban mivel foglalkozott. Számomra elegendő volt, hogy megtanított írni – négy éves múltam, amikor ültetőfával a porba karcolgattuk együtt a nagy nyomtatott betűket, rossz időben pedig a lisztes- és cukros zacskók belsejét használva irkának, játszott iskolásat velem. Büszke voltam, hogy a környék legszebb kertjét ő gondozta, csodájára jártak a szomszédok. De

Bodó Ferenc

Bodó Ferenc leszerelési igazolványa

4

nemcsak gyönyörködni jöttek, ha ügyes-bajos dolguk volt a hatóságokkal, ha komoly döntés előtt álltak, átjöttek nagypapámhoz – Bodó úrhoz, ahogy nevezték, az elvtársi időszakban is mindig – és kikérték a tanácsát. Azt tudtam, hogy az I. világháborúban hadifogságba esett, mert minden családi összejövetel alkalmával, a második óra vége felé édesapámmal – aki a II. világháborúban volt orosz fogságban – előjött a téma. Ilyenkor szoktak a család nőtagjai kivonulni a konyhába, mondván, ne zavarjuk őket, megint fogságban vannak. A Veszprémi Kaleidoszkóp felhívása kapcsán kerestem elő két régi fényképet róla, amelyek a fogház udvarán készültek, mert, hogy nagypapám fogházőr volt. E két fotó kapcsán kaptam e lap szerkesztőjétől a felkérést, hogy mutassam be nagypapámat. Előkerestem a régről őrzött dokumentumokat, fotókat, és ugyan vázlatosan, de kialakult a kép életéről. Sepsibodokon született, az erdélyi Háromszék megyében, földműves szülők gyermekeként. Édesanyjának gyönyörű magyar neve volt, Szilágyi Juliánna, az ő édesanyját pedig Bartók Rozáliának hívták. Erről a vonalról, a Bartókok révén állítólag igazi hétszilvafás nemesek voltak, de bárki nógatta nagypapámat, hogy nyomoztassa ki, szerezze meg a nemesi levelet, mindig csak legyintett erre. 1896. december 5-én született, ő volt a legidősebb a családban, s az egyetlen fiú, nyolc lánytestvére követte őt a sorban. Mikor 1993-ban Sepsibodokon jártam, találkoztam egy 90 évesnél idősebb bácsival, Imreh bácsival. (Az ismert veszprémi gyermekorvos, Imreh Zoltán családja is Háromszék vidékről származott Veszprémbe, a jellemző név azonossága jutatta eszembe.) Nos, Imreh bácsi állította, emlékszik nagypapámra, hiszen iskolatár-

„A Keresztrefeszítés alatti megkínzása, testem minden csontjában érezhető volt. Minden szeg, mely húsát keresztülfúrta az enyémet is keresztülfúrta. Mert minden ütést és rúgást, melyeket az üldözőik okoztak neki, Én is éreztem.”

sak voltak, s mesélte, volt egy fiútestvére is. Én elszomorodtam, akkor mégsem rá emlékszik, de itthon édesanyám megnyugtatott, a Bodó család nevelte nagypapám egy unokatestvérét is. Bodó Ferenc hat elemit végzett, majd cipész segédlevelet szerzett. 1915-ben, 19 éves korában besorozták. Ami ezután következik, dokumentumok bizonyítják. Gondosan összegyűjtött tanúsítványok, katonatársak igazolásai alapján lehet rekonstruálni, hol volt az I. világháború idején. 1916. január és 1917. október között a 22. honvéd gyalogezred őrvezetőjeként az orosz hadszíntéren arcvonalbeli katonai szolgálatot teljesített. 1917 októberétől a 32. honvéd gyalogezred tizedeseként az olasz hadszíntéren teljesített arcvonalbeli szolgálatot. 1918. október 27.-én fogságba esett, s 1919. november 18.-ig Altamirában tartották fogva. 1919. november 19.-től 1920. december 2.-ig a székesfehérvári gyalog hadosztály törzsszázadánál szolgált tizedesként. Ezidő tájt tudta meg, hogy ha hazamegy Sepsibodokra, be kell állnia a román hadseregbe. Irtózott ettől, Magyarországon maradt, s más lehetősége nem lévén, csendőrnek állt. Először – a családi emlékezet szerint – a Csóti hadifogolytáborban teljesített szolgálatot, majd a környező falvakban. Így került Ugodra, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Sárer Emmával. 1924. január 5-én kötöttek házasságot, s még ebben az évben Veszprémbe költöztek. Albérletben éltek, a hajdani postaépületben. Nagypapám ekkor került a veszprémi fogházba őrnek. Amit tudok, a családi legendáriumból tudom. A harmincas, negyvenes években, a veszprémi fogházban politikai elítéltek voltak. A régi veszprémiek emlékezhetnek még a rab kertre, a mai pokoli torony, és a mellette lévő víztorony helyén volt, előtte a Béka tóval. Oda jártak dolgozni a rabok, csoportosan, az is előfordult, hogy kísérő nélkül. Nem szöktek meg. A fogházban műhelyek működtek, édesanyám mindig nosztalgiával emlegette a babaházát, amit az egyik rab készített neki.

Bodó Ferenc családjával a ,40-es évek elején

Bizony, a gyerekek is bejárhattak oda, sőt, menniük is kellett, mert hol az egyik, hol a másik vitte fel a várba az ebédet. Nem kellett messzire menni: az első albérletet második követte, a Sigrai utcában, majd a Festő utcában, a vár tövében. A gyer-

Bodó Ferenc és Sárer Emma a ,60-as években

mekek ezidő alatt születtek: 1926-ban Vilmos, 1928-ban Emma, aki fényképésznek tanult, s akinek a lebontás előtti belvárosról, Cserhátról készült diasorozata nemrég „bejárta” a várost. 1930ban született Margit, az édesanyám. A Bodó család első saját házát a Jázmin utcában vette. Nagypapám a negyvenes évek elején parancsnokhelyettesi megbízást kapott a fogházban. Amikor 1945 márciusában a fogházat nyugatra telepítették, családjával együtt ő is elindult, de egyetlen éjszaka után, Úrkúttól visszafordultak. Mire hazaértek, a lakást kifosztva találták, de erőszakos behatolásnak nem volt nyoma. Így könnyen ki lehetett találni, a szomszédoknál hagyott kulcs segítségével ürítették ki a lakást. Ekkor határozták el, hogy elköltöznek. 1947-ben vásárolták meg az Eke utca 5. szám alatti házat, amely azóta is a miénk, unokaként most én lakom itt a családommal. De térjünk még vissza 1945-re. Ebben az évben – állítólag – egy ideig ő vezette a fogházat. Az igazolási eljárások során nem volt gondja, több volt rab jelentkezett, hogy szívesen igazolják fogházőrüket. 1995-ben, a megyei lapban megjelent visszaemlékező cikkében Serényi István Mindszenty József 1945. augusztusi börtönmiséjéről írt. Ebben említi: „… Hátrább a szigorú tekintetű, de aranyszívű Bodó Ferenc őrmester áll szolgálatban. Ők emberséggel voltak hozzánk egy embertelen világ kezdetén, amíg aztán – épp ezért – őket is leváltották.” Bodó Ferenc ember volt akkor is, amikor a kommunisták voltak a rabok, és akkor is, amikor rabtartóvá váltak. Ember volt, így egyszerűen. Valóban szigorú arca volt, de lágyszívű, szeretettel teli lelke. Gyermekeinek egyetlen pofont sem adott soha, unokáiért megtett mindent. S ahogy az elején írtam, köztiszteletben álló, érték- és mértékadó ember volt a Dózsavárosban, egész haláláig. Az új rendszerben felajánlották neki, lehet fogház parancsnok, ha elvégzi a jogi egyetemet. Ötven éves múlt már akkor, nem akarta. Így dolgozott alhadnagyi rangban, őrként tovább, 1954 nyaráig. Akkor egyik napról a másikra, kitették. Kertészként dolgozott ezután, először a városi, majd a volt gyermekkórházzal szemben lévő Cziráky kertészetben. Később az otthoni kert maradt, a család, a barátok, ismerősök a Dózsavárosban, 1969 júniusáig, haláláig.

5

„Ugyanazt a szenvedést tapasztaltam meg én is, bár a sok kínzáson, melyet elszenvedett nem voltam jelen, mivel ez rejtve volt előttem és tanítványai előtt.”

A PÜSPÖK A HARCTÉREN GAÁL JENŐ SVD

„Tóth Tihamér veszprémi püspök – habár Veszprémben csak pár hónapig tevékenykedett – országosan azonban jelentős változásokat indított be az ifjúság erkölcsi nevelésében. Szervezőkészsége, kezdeményező ereje példa volt a veszprémieknek is a következő időkben.”

Püspöki kinevezésekor, amikor Tihamér atya első látogatása után Veszprémből hazamentek, valószínű túl nagynak látta a feladatokat. Addig nevelő és tanár volt a Központi Szemináriumban. Kiképzése alatt, mindig a legelső tanuló volt, azért elöljárói a tudományos pályát szánták neki. Megvolt minden képessége erre, sőt akarata is egészen addig, amíg „a jutasi őrmester sorsára nem került” és 25 éves korában ő is katona lett. A „jutasi őrmester” és Tóth Tihamér között addig is megvolt a lelki rokonság, mert a jutasi jelszó: „Erős akarat minden akadályt legyőz - Erős akarat csak erős hitből fakad.” olyan szép, hogy csodálkozhatunk, hogy ez a mondás nem Tóth Tihamértől való, habár kétségtelen, hogy a veszprémieknek is vannak szép mondásaik, amelyeket érdemes lenne gyűjteni és csokorba kötni. Az „őrmester” és a későbbi püspök között csak az a különbség, hogy a „jutasi őrmesternek” arany élete volt összehasonlítva Tihamér atya katonakorával. 15 évvel később ő maga meséli: „Ha most, az évek rétegein át, emlékezetem ásójával szállok lefelé, a 15 év alatt terebélyes fává növekedett gondolat gyökerei felé, hát tudjátok hová visznek a legvégső gyökerek? A világháborúba! Le a szerb harctérre, fel a Kárpátokba, Galíciába, Oroszországba, ahová tizenöt hónapon keresztül állított a kötelességem, és ahol együtt kellett élnem, étkeznem, laknom és aludnom a hadbavonult intelligens fiatalsággal. Orvosokkal, gyógyszerészekkel, tisztekkel, különféle diplomájú fiatalokkal és férfiakkal zsúfolt egy fedél alá a téli éjszaka. Nemhogy különbejáratú szobám nem volt, de különbejáratú szalmazsákom sem, hanem aludtam, ahol hely jutott: rutén kunyhó kemencéjének padkáján, falusi szatócs levegőtlen szobájában, községháza tanácstermében, szérűben, búzakeresztek között... És ugyanott éltek velem együtt egyetemet végzett fiatalok... És amit ezalatt a tizenöt hónap alatt tőlük hallanom kellett, az a beszédjükből, terveikből, céljaikból és életmódjukból kiáradó ásító üresség s erkölcsi léhaság, az rám, a három éve fölszentelt tapasztalatlan fiatal papra, döbbenetes kinyilatkoztatás volt. Névtelen fájdalom szorította össze a szívemet.

6

Még akkor nem tudtam, mi lesz a következménye ennek az elkeseredésnek. Ma már tudom. Ma tudom, hogy, ha a háborúból hazatérve nemsokára neki ültem ifjúsági könyveim írásának, akkor ehhez az első lökést - bár tudat alatt - keserű harctéri tapasztalataim adták. Csak ma tudom megokolni, miért oly sorban választottam a témákat, amint azokat megírtam. Mert ezeknek hiánya pusztított legjobban harctéri embereink között és mert lángolt bennem az elkeseredés: akármi lesz a háború vége, de ifjúságunkat ezután is ily lelki sivárságban felnőni - ezt nem engedhetjük.” Ezért lett Tihamér atya nevelő a gyerekek és az ifjúság között, mint a kispapoknál is a szemináriumban is. Minden érdekelte, és széleskörű tudásra tett szert. De mindezt nem tartotta elégségesnek az egyházmegye kormányzására. Mikor Veszprémbe ment, azzal a búcsúszóval integetett vissza Budapestre: „Isten veled ifjúságom!” Habár Veszprém sok mindenben vetekedhetett a múltban Budapesttel, amely tulajdonképpen fiatal város. Veszprém pedig a keresztény magyarság ezeréves fellegvára. Mióta Gizella királyné, Szent István hitvese állandó tartózkodási helyéül választotta a várost, ennek püspöke koronázza meg a királynét. Ezt a jogát a Szentszék 1220-ban megerősítette. Az 1515-i veszprémi zsinat rendeli el, hogy a felszentelendő papot vizsgálják meg, vajon tud-e jól olvasni és énekelni. Megkívánja továbbá, hogy minden plébános ezután rendszeresen vezessen anyakönyvet. Hol volt akkor még Budapest?!

Tóth Tihamér 1916-ban valahol Oroszországban

Tóth Tihamér egyetemi hallgató a bécsi Augusztineumban, 1910

„Ma ugyanúgy együtt szenvedek Fiammal, mint annak idején. Amikor Őt a mai világban kigúnyolják, és a nyilvánosság előtt nevetségessé teszik – a színpadon és a médián keresztül – különösen az ateisták, akkor Én keserű könnyeket sírok.”

Augusztus elsején Rott Nándor akkori veszprémi püspök segédpüspökét az egész egyházmegyére vonatkozóan általános helynökké nevezi ki, megbízza továbbá a püspöki birtok feletti legfőbb felügyeleti joggal. Annak idején az egyházmegye nem volt olyan kicsi, mint most, egész Somogy hozzá tartozott. Birtokait tekintve egyike volt a leggazdagabb javadalomnak. Tihamér atya rektorsága alatt kezében tartotta a központi Papnevelőben a pénzügyeket, és az építkezéseket is ő vezette. De az itteni feladatok óriásiak voltak régi munkájával ös�szehasonlítva. Tihamér püspök mindig felhasználta a legkorszerűbb eszközöket is arra, hogy az evangéliumi munkát minél hathatósabban tudja végezni. A Papneveldében neki volt először írógépe, már sok-sok évvel ezelőtt. Amint rádiókészülékeket lehetett szerezni, azonnal vett magának egyet. Nem meglepő, ha most egy nagy egyházmegye sikeres gondozása céljából autót vesz magának. Nem is magának vette azt tulajdonképpen, hanem híveinek. Hiszen ezzel tudta meglátogatni őket, ezzel kereste fel papjait is, hogy buzdítsa őket és gondjaikról a helyszínen tudomást szerezhessen. Gazdasági tevékenységében is elsősorban a lelkekkel törődött. Útja közben első kérdezősködése a család és a lakás ügyeire irányult. Nemcsak a vezetőknek, hanem a béreseknek és napszámos munkásoknak a sorsa is érdekelte. Mikor egy-egy gazdaságba megérkezett, jelentést tettek neki az állományról és a munkák menetéről. Megköszönte, majd az őt körülvevő gyermeksereggel kezdett beszélgetni és megsimogatta egyik-másik kisfiú fejét. Így jutottak azután egyik házból a másikba és közelről nézte meg a gyermekek otthonát. Több helyen meg is jegyezte: „ Bizony, itt is ki kell majd bővíteni a lakást, mert két család nem fér el együtt jól.” Nem maradt meg azonban a szavaknál, már akkor nagyszabású terv állt készen a gondolatában. Korszerű, gazdaságos, egészséges munkával megszerezni az Egyház jótékony munkájához szükségeseket, egyszersmind pedig mindenkinek, aki ebben a munkában segítségére van, boldog otthont fog teremteni. Ez a munka is Isten akarata volt számára és ezért teljes lélekkel tökéletesen akarta végezni. Szakkönyveket tanulmányozott át, hogy eddig is meglepő széleskörű természettudományi és gazdasági ismereteit kiegészítse. „Eddig a misztikáról szóló vagy efféléket vettem és olvastam, most pedig legújabb szerzeményem a sertések gyors hizlalásáról szól - jegyezte meg derűsen, bizonyos sajnálkozással egyik budapesti látogatása alkalmával. Fájós lábával még a hegyoldalba is felment, hogy megnézze a fiatal gyümölcsösöket. Még az eső sem zavarta meg, mikor egy alkalommal alaposan szemügyre akarta venni a kertet: milyen idősek a fák, hernyó, fagy nem okozott-e kárt bennük?” Előzőleg már mindenről tudomása volt. A gazdaság híresebb állatait akárhány helyen már nevükről megismerte, mikor az istállókat szemlélte végig. -Ez azután igazán cserkészkedés ! - mondta egy ilyen tanulmányút közben egy volt diákjának.

Veszprémben is szigorú napirendje van. Ha valamilyen útra indult autóval az előre megállapított időt mindig megtartotta. Megmondta pontosan, mikor érkezik haza. Mikor hosszabb útra indult, nagy kedvvel mondta a házvezetőnőnek: - Most nem vagyok itthon, lehet szépen kitakarítani. Olyan szerényen mondta ezt, hogy nagy örömmel teljesítették kívánságát. Ha valami más kérése volt azt is páratlan egyszerűséggel és előzékenységgel sejtette. Étkezésében igénytelen volt. Szorgalmazza a hústalan napokat. Mindig meg volt elégedve és többször örömet is okozott házvezetőnőjének azzal, hogy megdicsérte a főzésért. Nem engedte kiszolgálni magát. Mikor hidegebb idők következtek, ő maga gondoskodott a kályháról. Csak azt kérte Jánostól, ha máshová küldte, hogy fát hordjon a kályha mellé: ne kelljen közben a feleségének otthagynia a konyhát. Ö maga rakott a tűzre, ha kívánta. Ha budapesti látogatásain maradt idő még a maga számára is, meglátogatta fivére családját. Egy alkalommal náluk szándékozott ebédelni ... Ekkor előre küldött inasával egy libát. - Na, milyenek a veszprémi püspökség libái? - fogadták érdeklődve a küldeményt. - Nem, a püspökségéből nem szabad, felelte János és elmondta, hogy most vette ezt az ajándékot a kegyelmes úr kívánságára a piacon. Amúgy nőket sohasem fogadott dolgozószobájában. Még rokonait sem. 1939. augusztus tizenötödikén foglalta el székét Veszprémben. Néhány nap múlva lakása is teljesen rendben van már. Szobáinak berendezésére sógornői egy alkalommal együtt jöttek vele autón Pestről. Bátyja is vele volt. Mikor a város határába érkeztek, megállította a kocsit. Eddig is csak azzal a feltétellel jött együtt velük, hogy itt majd kiszállnak. Eleinte újból szabadkozni próbáltak: - Nincs abban semmi, ha sógornőiddel mész végig a városon.

- Igen, de mit szólnak az emberek, akik nem tudják, hogy közeli rokonaim vagytok. A legtávolabbról sem akart másoknak legkisebb okot adni a beszédre. Mint eddig is tette, szeplőtelenül őrködött papi méltósága és neve felett. Mikor látták hajthatatlan elhatározását, gyalogosan sétáltak be a városba. (Azt nem jegyezték fel a történészek, hogy a hölgyek mit mondtak sógorukról a gyaloglás közben.) Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is keresték az alkalmat, hogy minél többet találkozhassanak vele. Volt, aki minden reggel kiment arra az utcára, amelyen szentmise után hazafelé tartott. Mikor kérdezték, miért teszi, boldogan válaszolta: - Kimegyek mindennap, hogy köszönhessek neki és láthassam, mert akkor az egész napom boldog, ha reggel láthattam. Egy másik egyszerű lélekkel mindig akkor találkozott, mikor az bevásárlásról jött hazafelé. Első alkalommal ott az utcán áldását kérte: „Olyan jólesett lelkemnek” - mondja. – „Fejemre tette a kezét, rám mosolygott és atyai jósággal fogadta köszönésemet. Többszöri találkozás után már megismert és néha megszólított: - Na hogy van, édes gyermekem? -Annyira örültem ilyenkor, hogy nem is tudtam szólni, csak magamban gondoltam, hogy ez egy szent”. Az első alkalommal, mikor szentmisére jött az Angolkisasszonyok Intézetébe, többen ös�szejöttek az angolkisasszonyok közül az üdvözlésére. Mikor meglátta őket, megilletődő csodálkozással mondotta: -Hát mindnyájan összejöttek és engem vártak? A szemtanúk szerint látszott rajta: úgy érzi, nem érdemli meg, hogy üdvözöljék és várják. Pedig amennyire nagy volt alázatossága, annyira megérdemelte. Később azután már nem fogadták ünnepélyesen. Annál nagyobb áhítattal nézték hálaadásban elmerült alakját az oltár előtt. Külön térdeplőjén végzett imája mindenkit imára ösztönzött.

Püspökkert Veszprémben a ´30-as években – Márföldy Olívia gyűjteményéből (Veszprémi Kaleidoszkóp)

7

„Amikor drága Fiamat sírni látom a bűnök miatt, melyeknek Ő, minden nap tanúja, együtt sírok Vele. Látom, érzem és átélem az emberiség miatti állandó szenvedését.”

KRASZNAI LAJOS EGYHÁZI SZOBRÁSZMŰVÉSZRŐL Beszélgetés Krasznai Hajnalkával, a művész lányával RÉVAY MÁTÉ „Krasznai Lajos szobrászművész dédunokájának írására Tóth Tihamér veszprémi püspök után kutatva találtam rá az interneten. A kapcsolatfelvétel után Révay Máté a Rab Mária Híradó számára engedélyezte, hogy a nagymamájával készített interjúját Krasznai Lajoshoz, édesapjához fűződő emlékeiről közöljük, s a kedvünkért veszprémi vonatkozású kérdésekkel is kiegészítette.” – Kedves Nagymama, kérlek mesélj édesapád életéről! Hogy indult a pályája? – Az apja idegenvezető volt a Nemzeti Szállóban, öten voltak testvérek, és a Teréz körúton laktak. A Teréz templomba jártak szentmisére, ahol a papa ministrált. Elvégezte a jelenlegi képzőművészeti gimnáziumot, és közben sokat dolgozott, az akkori plébánosnak: rajzolt neki, meg hasonlók. A plébános nagyon szerette őt, és neki volt egy barátja a bécsi művészeti akadémián, - akkoriban még nem volt

Krasznai Lajos a műteremben

8

meg a magyar akadémia - és bíztatta, hogy menjen ki szobrászatot tanulni. Azonban az apja mindenáron, mivel idős ember volt már, utódjának szánta a fiát a szállodába idegenvezetőnek. Annak idején egy polgári családban a nyelveket otthon tanulták. A német természetes volt, franciául is jól beszélt, az olaszt már kevésbé tudta. Az apja semmiképp nem akarta elengedni, a plébánosnak csak nagy nehezen sikerült rábeszélnie. Akkoriban ugyanis engedély kellett még a kiutazáshoz, hiszen csak 17-18 éves volt apám. Végül nagy nehezen elengedte őt, de csak odafelé adott neki útiköltséget, azzal, hogy a gyerek majd magához tér, és fogja érezni mit jelent az „otthon”, és majd vissza akar jönni. Akkor majd kiküldi neki hazaútra való pénzt. Igen ám, de apám kint maradt. A gyerek nem jött haza. Az akadémiai szobrász, akinél tanult, úgy fogadta, hogy a műtermében lakhat, neki segíthet, koszt-kvártélyt ad és mellette bejárhat rendesen a főiskolára. – Ez Bécsben volt? – Igen ott. Miután elvégezte az iskolát elment Münchenbe, aztán Tirolba, Ausztriába, Svájcba, Franciaországba, és mindenütt a legelső egyházművészektől tanult. Tizenkét évig volt külföldön 1903 és 1915 között. Akkoriban az újságok írtak róla, és ezek a hírek befutottak ide Magyarországra is, mert ez még a monarchia idején történt. A Giesswein Sándor prelátus figyelmes lett és kérte, hogy jöjjön haza és itt alkosson, mert nincs egyházművészünk, a külföldön szerzett tudását itthon használja. Ő pedig visszajött. Akkoriban úgy volt, hogy ha valaki a katonaság előtt ment külföldre, akkor vis�szatérése után le kellett szolgálnia az idejét. Szerencsére egy olyan törvény is volt, hogy a művészeknek, képzőművészeknek nem kellett frontszolgálatot teljesíteniük, hanem képzőművészeti munkákat kellett a katonaság megrendelésére készíteniük. Így rengeteget dolgozott a Minisztériumnak. Leszerelése után a Lehel utca 14-ben nyitott műtermet. Akkor azt a házat kifejezetten művészeknek építették. Közben pedig portrétanulmányokat is végzett a Radnai Béla szobrásznál (1919-20).

A Benedek-hegyi kereszt korpuszát Krasznai Lajos készítette

– Megváltozott az apa hozzáállása a fiú alkotásaihoz az idők folyamán? – Azt nem lehet tudni, mert előzőleg meghalt. De az biztos, hogy anyagilag aztán ő támogatta a családját, mivel több árva is maradt. Az apja azt hitte, hogy haza fog jönni: „Elég volt a tingli-tangli elképzelésekből, ebből az összevissza rajzolásból. Ezekből a szobraidból sohasem fogsz megélni.” De ehelyett ő lett az, aki segítette a családot. A nagypapának az volt az elképzelése, hogy a fiai állami foglalkozásban dolgozzanak, mert azok akkoriban nyugdíjas állások voltak. Olyan helyeken próbálta elhelyezni a fiait, mert akkoriban nem minden állás biztosított nyugdíjat. – Hol találkozott a feleségével? – A bécsi operaházban az évad során egymás mellé szólt a bérletük, és ezalatt a szezon alatt ismerkedtek össze. Aztán elvette feleségül Bauer Herminát, a Minát. Aztán született a Mici, aztán négy évre rá én. Közben a Mina beteg lett, a gyomrával kezelték, és nem vették észre a tüdőgyulladását. Tizenegy hónapos voltam, amikor 1929-ben meghalt.

„Jézus Krisztus az emberiség Megváltója sokat  szenvedett értetek , de mégis nagyon szeret mindnyájatokat.”

– Mennyi ideig voltak házasok? – Tíz évig. Nagyon szerették egymást. Megígérte a feleségének, hogy nem házasodik meg újra.

Lónyay utcába járt és az iskolájukkal szemben volt a Szent Imre fiú kollégium és folyamatosan ment a levelezés az ablakon keresztül.

– Édesanyádat nem ismerted, de Édesapád biztos mesélt róla? – Anyám óvónő, nevelőnő volt, az apja pedig torna tanár volt, hasonlóan a bátyjához. Mást szántak neki, de végül apámat választotta. Az apjának második házassága volt és az új asszony nem szerette Minát, talán ezért sem maradtak Bécsben.

– Kikkel dolgozott együtt?

– Milyen volt apukád kapcsolata veled? – Nagyon jó. Mindent meg lehetett vele beszélni. Amikor kicsi voltam mindig vele akartam lenni. Az ölébe vett és úgy rajzolt, aztán amikor elaludtam bevitt az ágyamba. Sok mindent magyarázott nekem, művészetről mesélt. Bérletünk volt a Nemzeti Színházba, a Zeneakadémiára, a Műjégpályára, az Állatkertbe és nyáron a Széchenyi strandra. Szóval megvolt a szórakozás, meg a kultúra is. Sokat mesélt a külföldi útjairól. Sokszor ültünk az erkélyen és mesélt a csillagokról. Nagyon olvasott volt. Amit látott, vagy tapasztalt a világban azt át akarta adni. – Ő gondoskodott rólatok? – Nem. Volt egy háztartási alkalmazott és egy anyahelyettes, a Melinda. Se nem feleség, se nem háztartási alkalmazott, inkább nevelőnőnek mondanám. – Neki mi volt a feladata? – Rendben legyünk, tiszták legyünk, meg néha a papa diktált neki. Aztán később egy plusz helységet bérelt a papa a negyediken, ahol már volt külön titkár, aki gépelt, mert a Melinda nem ért rá, mivel egyre több teendő lett körülöttünk. Mi is gyerekek voltunk és ott nem lehetett fogadni a papokat, ezért a másik lakás lett az iroda, ott tárgyalták az üzleti ügyeket. Erre a műterem sem lett volna alkalmas. Közben tudott szólni, ha a vendégét ebédre is szívesen látta. Rendszerben éltünk, alapos rend volt. A tanulást fontosnak tartotta, azt számonkérte mindig. Persze sohasem kaptunk ki, de be kellett számolni, az őszinteséget elvárta apám. Mindennap iskola után jelentkezni kellett a műteremben és mondani, hogy van-e intő vagy nincs. – Volt intő? – Naná! Meg a Micikének is volt. A

felbontott és nem tetszett neki. Ezután eltiltottak a fiútól. Ha telefonon hívott, akkor a Melinda által kedvelt Czipper Endre nevén jelentkezett be, így cseleztük ki a Melindát. Egy alkalommal apám látott engem a Pubival sétálni és kikerült. Átment a túl oldalra, mert nem akart kínos helyzetbe hozni, mert látta, hogy ez nem a Czipper Endre, ilyen úriember volt.

Szemes Györgyné Krasznai Hajnalka, a művész lánya

– Ugyanabba az iskolába jártatok? – Nem. A Micike a Lónyay utcai kereskedelmibe járt én meg a Salvator intézetbe. Apám azt akarta, hogy én is oda járjak, ahová a Mici. Engem küldött beiratkozni, kaptam pénzt villamosra, tandíjra meg minden szükséges papírt, ott már vártak, előre meg volt beszélve. De végül a Salvator intézetbe kötöttem ki, én oda szerettem volna járni. Otthon visszaadtam neki a pénzt: „Hát te?”, „Nem kérek villamospénzt.”, „Csak nem akarod azt mondani, hogy gyalog fogsz menni a Lónyay utcába?”, „Nem fogok én a Lónyay utcába menni, én a Salvator intézetbe iratkoztam be.” „A Salvator intézetbe? És mit szóltak az apácák?” „Csodálkoztak, hogy üzleti kapcsolatotok van, de te nem szóltál egy szót sem nekik.” „És ki ajánlott?”, „A Gabi néni a polgáriból.”, „Ki se vehetlek, mert megsértődnének.” Szóval így kerültem oda. – Nem bántad meg, hogy a Salvator nővérekhez jártál? – Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Jól éreztem magam abban az iskolában. Több életre szóló barátság is született ott. Később is szívesen jártam vis�sza találkozni régi tanáraimmal. Szigorúak voltak, de anyai szeretettel vettek körül, ami nekem akkor nagyon sokat jelentett. – Milyen volt a kapcsolata az udvarlóitokkal? – Volt egy fiú, a Takács Pubi aki nagyon szerelmes lett belém, még szerenádot is adott. Küldött egy levelet, amit a Melinda

– Általában egyedül dolgozott. Voltak tanítványai, azok később elhagyták az országot. A műkő szobrokat a műteremben készítette, a márvány és a bronz szobroknál két olasz mesterrel dolgozott, a kőfaragó a Nordio Del’amico Alberigo, a bronzöntő pedig a Vinalli Raphael volt. – A megrendelőkkel milyen volt a kapcsolata? – Jó volt. Mindig rendesen dolgozott, a fizetés a munkák arányában történt részletekben. Egyetlen oltára sem süllyed, olyan mintha most építette volna. Voltak olyanok, akik különösen kedvelték: a Zichy gróf, a Madarász püspök, a Tóth Tihamér püspök, a Haász tábori püspök, a Shvoy püspök, a Hamvas érsek, az Ijjas érsek, a Czapik érsek, meg a Haász Brokárd, a kármelita rendfőnök. De a plébánosokkal is jó viszonyban volt. A Zichy gróffal különösen szimpatizáltak. Apámnak minden évben le kellett mennie pár napra biliárdozni hozzá. A Klempa Sándor püspök anyja is mindig kérte, hogy hívják le a művészt. Olvasott, világlátott ember volt, jó társaság. Mindig pontos és precíz munkát végzett, ha pedig valamit nagyon nem tudtak kifizetni, akkor azt megcsinálta a szülei vagy a felesége emlékére. Mindig vitte magával a bőröndjét a javításhoz szükséges eszközökkel. És azokat mindig kérés nélkül is megcsinálta. Mindenki tisztelte, becsülte, szívesen volt a társaságában. – Volt olyan, akire haragudott? – Nem. De az egyházművészeti hivatal elnökével a Dr. Molnár Ernővel volt vitája, ugyanis ő azt szerette volna, hogy a papa a modernebb stílus felé mozduljon el. Apám halála után eljött és haragudott, hogy nem szóltunk neki apám betegségéről. Kérdezte, hogy haragudott-e rá a papa? Mondtam neki, hogy senkire nem haragudott. Erre azt felelte, hogy „Meg kellett volna neki mondanom, hogy igaza volt.” Megkérdezte, hogy apám betegágya hol volt, leült mellé és kiküldött. Csak néhány perc múlva jött ki.

9

„Mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy teljesíthessem legdrágább kívánságát, hogy a földön minden egyes lélek megmeneküljön a gonosz karmaiból.”

– Tóth Tihamérral való kapcsolatára hogy emlékszel? – Baráti kapcsolat volt közöttük, gyakran találkoztak, többször járt a műteremben is. Még akkor ismerkedtek meg, amikor a Szeminárium rektora volt a Tóth Tihamér. Több szobrot rendelt tőle már abban az időben is. Az igazán nagy elismerés az volt, hogy a Tóth Tihamér szerette volna, ha Veszprémbe költözik és kizárólag a veszprémi egyházmegye művésze lesz, de apám ezt nem vállalta. Tóth Tihamér a könyveiből is mindig ajándékozott egy példányt apámnak. – A Veszprémi egyházmegyében sok alkotása van annak ellenére is, hogy nem költözött oda, igaz? – Bizony ám, a Veszprémi egyházmegye mindig nagyon kedves volt apámnak. A világháború után a kommunizmus idejében pedig ez az egyházmegye volt a leghűségesebb apámhoz. Ebben az időben készültek például a veszprémi Szent László templom szobrai is. A főpásztortól sok megbízást kapott, főleg restaurálási munkákat. De abban az időben ez jelentette apámnak a megélhetést. Akkoriban alakult ki az a terv is, hogy a Krasznai gipsz modellek kerüljenek a Veszprémi Püspöki Palotába. Később apám halála után ezeknek egy része valóban oda is került, hogy aztán mi lett velük, azt sajnos nem tudom. Talán most is ott vannak egy pincében vagy egy raktárban.

sát is, tehát ismerték, látták az alkotásait, és más úgy beszélni egy alkotóról, hogy az ember ismeri a műveket. Ők voltak azok, akik nem engedték ennek a főoltárnak a lebontását sem műemléki értéke és szépsége miatt. Sajnos a neve azonban feledésbe merült, kevés helyen emlékeznek rá. – Miért változtatta meg a nevét Krauszról Krasznaira? – Apám olyan történelmi korban élt, amikor sokan magyarosították a nevüket, ő büszke volt származására, de a félreértések elkerülése miatt fontossá vált. Még pere is volt a neve miatt. A Haász püspök javasolta, hogy változtassa meg. Később előnevet is akartak neki adni, meg rangot, de ezeket sohasem fogadta el, ő csak dolgozni akart, békében, nyugalomban.

– Milyen véleménnyel van róla az utókor? – Dr. Erdőssy Béla utána járt és az egyházügyi hivatalban a nyolcvanas évek elején jó restaurátornak tartották. Ami nem helyes, mert alkotóművész is volt, aki valóban restaurált, hiszen külföldön kiváló mesterektől megtanulta. A máriaremetei szobrok restaurálása után a Budapest Galéria művészettörténésze azt mondta, hogy „Nem beszélhetnénk a XX. században magyar egyházművészetről, ha nem lett volna Krasznaink.” Ők végezték a keszthelyi kármel szembemiséző oltárának a felújítá-

10

– Jól éltetek? – Igen. Beosztással, de jó középosztálybeli életet éltünk. Mindenért meg kellett dolgoznunk. Őt így nevelték és ezt adta át nekünk is. Iskola után a műterembe kellett mennünk és a szobrokat kellett locsolnunk. – Sok munkája volt a világháború előtt? – Igen, de utána is. Az állomosítás után is. – Milyen változást hozott a kommunizmus? – Elvették a műtermét. És egészen csöndben, titokban lehetett csak dolgozni. Senki nem tudta, hogy mit és hova csinált. Műterme pedig úgy lett, hogy a Takács művész, aki nála tanult egy időben, meghívta magához: „Mester nekem elég nagy műtermem van, nagyon örülnék neki, ha megoszthatnám magával.”

– Mit tudsz a veszprémi Benedek-hegyen lévő feszületről? – Sajnos keveset. Egy feljegyzés maradt csupán, az is évszám nélkül, hogy a székeskáptalan kérésére készült a kőkeresztre a bronzfeszület. Van emlékem róla, hogy 43-ban vagy 44-ben apámmal elmentünk Veszprémbe, felvitt a hegyre és megmutatta a keresztet.

val, vagy ellenőrizni a munkák alakulását. Azután hazajött és a műteremben dolgozott. Dél és fél egy között jött föl ebédelni, sohasem volt ideges vagy mérges, mindig mosolygott. Hogy csinálta? Ebéd után lefeküdt pihenni negyedóra-húsz percet, azután folytatta a munkáját. Este bement a városba és mindig hozott valami csemegét: tejszínes füstölt halat, vagy a lengyel hentestől finom prágai sonkát. Sokszor egész sokáig kinn voltunk az erkélyen, ott volt megterítve, és beszélgettünk, azután mi lefeküdtünk, ő meg általában rajzolni ment.

– Voltak konfliktusai az új rendszerrel?

Emlékmű a műteremben, mellette Krasznai Lajos

– Sokat dolgozott? – Állandóan. Sohasem ment szabadságra, csak az oltár- és szoborszentelésekre ment el, akkor is csak néhány napra. A Hamvas érseknek köszönhető az összeállítás a munkáiról, mert ő kérte a papát, hogy írja össze, hol találhatók alkotásai. Ő nem akarta, de az érsek erőltette, hogy állítsa össze. – Hogy nézett ki egy napja? – Rettentő korán kelt. Reggelizett és lement a műterembe vagy bement a városba beszélni a kőfaragóval, az aranyozó-

– Megkörnyékezték, hogy lépjen be a Képzőművészeti Alapba, ahova művészeknek tartozniuk kellett, cserébe felajánlottak neki egy állást a főiskolán. De ő vis�szautasította és mondta nekik, hogy „Voltam, vagyok, leszek az Egyház művésze!” Erre mondták neki, hogy be fogják csukni a templomokat és a papok koldulni fognak, „Akkor koldulni fogok a papokkal.” Válaszolta. – Mesélj a munkáiról! – Margit híd felújítását pályázat útján nyerte a 30-as évek közepén, aztán az ott megismert mérnök vitte a parlamentbe dolgozni. A Szent István Bazilikába ajándékozta a Kis Szent Teréz szobrot, annak emlékére, hogy őt ott keresztelték. Épített oltárt az építész tervei szerint, ilyenkor ő volt a kivitelező, a szobrokat saját elképzelés

„Gyermekem, a világot minél hamarabb értesíteni kell arról a szeretetről és Irgalmasságról, melyet Fiam, Jézus Krisztus, minden egyes személy számára tartogat.”

A Tóth Tihamér püspök számára készített Krisztusfej

alapján készítette, később pedig már az oltárokat is ő tervezte. Általában az agyag és gipsz mintákat készítette el, és a kőfaragóra bízta a munka többi részét. Rendszeresen ment ellenőrizni a munka menetét, és ha valami nem tetszett neki, akkor kijavította. Gyakran az arcot és a kezet ő maga faragta ki. – Mesélj a keszthelyi utolsó oltárról! – Elkezdte a szobor készítését, de lebetegedett és Takács Ödön szobrászművész fejezte be. A márvány már előre megvolt, mert a Forstner plébános gondosan megvette. Később jött egy asszony, Ihász Antalné, aki felajánlotta a házát és finanszírozta az elkészítést. Azonban a veszprémi egyházmegye főmérnöke úgy akarta, hogy az ő tervei szerint készüljön el az oltár, de a kármel hívei Krasznai szobrot és oltárt akartak. Mikor eljutottunk oda, hogy meglett a pénz, meglett a terv, a Takács Ödön, aki kifaragja, a Lorenz Károly a 82 éves oltárépítő mester és az engedély a Klempa apostoli kormányzótól, akkor az egyházügyi hivatal közbelépett, hogy nem időszerű az oltárépítés és nem engedélyezi. Nagyon bánatosak voltunk, mert minden készen állt. Elmentem a Nagy Szent Teréz templomba, leültem az első padba és elkezdtem beszélni a Nagy Szent Terézzel, hogy segítsen, mert ez az utolsó oltár, és ha most nem épül meg, akkor már sohasem fog elkészülni, és ez lenne az egyetlen Nagy Szent Teréz oltára apámnak. Meg mondtam neki, hogy emlékszel, hogy itt volt a papa ministráns. Szóval

szépen megbeszéltem vele és hazamentem. Rá pár nap múlva jön a távirat a Klempa Sándortól, hogy menjek be a szemináriumba. Ott azt mondta: „Van egy jó hírem, meg egy szomorú. A szomorú, hogy a veszprémi mérnök, aki ágált az oltárépítés ellen váratlanul meghalt. Az állami egyházügyi hivatalnak a vezetőjét három hónapra a szovjetunióba, Moszkvába rendelték, továbbá megérkezett a keszthelyi hívek fellebbezése, és most én vagyok a felelős ügyintéző, és én megadom az engedélyt az oltárépítésre.” Így végül a Nagy Szent Teréz közreműködésére meg lehetett építeni az oltárt. Persze még utána is volt nehézség, mert az új plébános nem akarta megnézni a szobrot. Így egy másik kármelita pap hagyta jóvá. A Klempa Sándor pedig rosszul lett a repülőtéren, amit a rádió is bemondott. Rögtön kaptam a táviratot a plébánostól, hogy az oltárépítés leállítva, ami érthető volt, hiszen nem akarta vállalni a felelősséget. De a Klempa Sándor jobban lett és még a kórházból táviratozott, hogy nem kell leállítani az oltárépítést. Ekkorra már a papa meghalt. Mindig mondta, hogy addig nem hal meg, amíg a kármel el nem készül, de csak elkezdeni tudta. A templom végül elkészült, minden szobor és oltár Krasznai terv szerint.

tek. Pontosan azért, hogy senkinek semmilyen bántódása ne essék, ezért engem sem vont bele az ügyek intézésébe. Inkább a restaurálásokról tudtam abban az időben. A betegsége kezdetétől folytam bele jobban az ügyekbe, de ezt nem én akartam, hanem a Klempa Sándor apostoli kormányzó bíztatott. – A foglalkozásához hozzátartozott a templomba járás, de hívő ember volt Krasznai Lajos? – De mennyire! Imádkozó ember volt, különösen kedves volt neki a szentek közül Liseaux-i Szent Teréz és természetesen a Szűzanya. Rózsafűzért is imádkozott, és a skapuláréját kérése szerint halála után is a ruhazsebébe tettük. A szobrai közül szerintem a legjobban sikerültek a Szűzanya szobrok, a keszthelyi skapulárés Szűzanya szobor talán a legszebb mind közül. Köszönöm a beszélgetést!

– Neked tetszettek a szobrai? – Persze. A modern szobrai közül a Kun utcai templom Szűzanya szobra az nem annyira. Sokszor álltam neki én is modellt a kezemmel. – Honnan tudsz ilyen sokat az alkotásairól? – Gyerekkorunktól kezdve előfordult, hogy magával vitt bennünket szoboravatásokra, oltárszentelésekre. Számtalan helyen voltunk, de ezekre nagyon pontosan nem emlékszem. Máriaremetérére és Makkosmáriára például rendszeresen jártunk minden évben. Amire még élesebben emlékszem, hogy 1943-44-ben több alkalommal is rövidebb utazásokat tettünk és megmutatta az alkotásait. Ekkor jártunk Gödöllőn és Máriabesnyőn is, de ekkor jártuk be a veszprémi egyházmegyét is, már amennyire vonattal be lehetett járni: Keszthely, Badacsonytomaj, Tihany és Veszprém. Emlékszem is, hogy Veszprémben a Szent László plébánián szálltunk meg, sajnos a plébános nevét már elfelejtettem, de nagy szeretettel fogadott bennünket. A háború után, amikor már tudtam gépelni, dolgoztam neki, tehát akkor vont be jobban a munkájába, amikor már nagyobb lettem. A kommunizmus idejében meglehetősen diszkréten intézték az ügyeket, kevés részlet volt ismert, papírok sem nagyon készül-

Krasznai Lajos sírja a keszthelyi karmelita templomban

Élt és meghalt, hitt és dolgozott. Halála előtt azzal búcsúzott hozzátartozóitól: „Igyekeztem monumentálisat alkotni Isten dicsőségére”. S hozzátette: „Isten áldását kérem a papokra”! Különösen áldotta Klempa Sándor püspököt, aki őt élete végéig segítette és Csapó Gábort, lelkiatyját. Nagyon szerette Kis Szent Terézt. Az ő szobrát faragta ki a Budapesti Bazilika keresztelő kápolnájába, ahol őt 1884-ben keresztelték, s e szent keszthelyi templomának kriptájába kívánt temetkezni is. Ott várja a boldog feltámadást.

11

„Ő mindenkit szeret, beleértve a langyos lelkeket és azokat is, akik nem ismerik Őt.”

ELFELEJTÉS GAÁL JENŐ SVD*

és kinevezte a szenttéavatási per bíróságát. Dr. Drahos János kanonok, érseki általános helynök állt a vizsgálóbizottság élén. Társbírók: dr. Gigler Károly protonotárius kanonok és dr. Városi István teológiai tanár, igazgató; ügyész: dr. Erdős Mátyás teológiai tanár, lelkiigazgató; jegyző: dr. Zakar András hercegprímási titkár - helyettes jegyző: dr. Pordún· László. Utána néztem, mi lett a bizottság tagjainak sorsa.

Tóth Tihamér veszprémi püspök

Tóth Tihamért nem felejtették el, hanem megpróbálták szándékosan elfelejtetni. A boldoggáavatási pert Mindszenty kezdeményezte püspöktársaival együtt. Nem volt könnyű a helyzetük a püspököknek abban a korban, hisz Mindszenty börtönbe került, és a szatmári püspökből vértanú lett. A hercegprímás kinevezte Tóth Tihamér szenttéavatási perének bíróságát. Belföldről és külföldről egyaránt évek óta nagyszámban érkeztek kérelmek magánszemélyektől, intézményektől, egyetemek és iskolák, községek és városok nevében, egész egyházmegyék főpásztora és papsága részéről az esztergomi főegyházmegyei hatósághoz, hogy a számos imameghallgatás és csodás segítség sürgetésére, melyet tapasztaltak, indítsa meg boldogemlékű Tóth Tihamér veszprémi püspök boldoggá avatását. Mindszenty József bíboros ezeknek a kérelmeknek helyt adott. 1946 április 24-én kelt határozatával elrendelte a megszabott vizsgálat megindítását „* Isteni Ige Missziós Társaság (Verbiták=Societas Verbi Divini)”

12

dr. Drahos János Mindszenty József letartóztatása és elítélése után az egyházmegyét vezette ideiglenesen. Hamar letartóztatták őt is és Kistar­csára internálták. Itt éjjel-nappal, télen-nyáron nyitott ablaknál kellett tartóz­kodnia. Az embertelen bánásmód felőrölte életerejét. Súlyos beteg­sége miatt a budapesti rabkórházba szállították, ahol 1953. január 11-én meghalt életének 61-ik évében. Ideiglenesen a Rákoskeresztúri Új köztemető elítéltek parcellájában temették el, ahonnan földi maradványait 1966. június 24-én átvitték az esztergomi bazilika altemplomába. Vértanú lett. Dr. Zakar András 1912-ben született, a budapesti Piarista gimnáziumban érettségizett. Elvégezte a Műegyetemet 1935-ben. Tanársegéd lett a Közlekedéstudományi és Vasútépítéstani Tanszéken. Majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán folytatta tanulmányait és dokto­rátust szerzett. 1940-ben pappá szentelték. 1941-től a főegyházmegyei hivatal irodájában dolgozott, 1944. áprilisától Serédi Jusztinián hercegprímás, majd 1945. október 7-étől Mindszenty József személyi titkára lett. 1948. november 19-én tartóztatták le, majd az amerikaiaknak kémkedés vádjával 6 év börtönre ítélték. 1953-ban szabadlábra helyezték, ezt követően 1957-ben nyugdíjba vonulásáig Budapesten dolgozott lelkész-

ként. 1970-ben felmentették az ellene hozott ítélet alól. Ő csak hitvalló volt. dr. Gigler Károly protonotárius kanonok nevét egy emléktáblán találtam a következő szöveggel: „1948 december Mindszenty biboros hercegprimás pere - szervezkedés. Hűtlenség, valutasíbolás. 15 vádlott volt: Mindszenty József - Baranyai Jusztin - Zakár András - Eszterházy Pál - Tóth László - Nagy Miklós dr. - Ispánky Béla dr. - Bóka Imre - Fábián János - Lóránd Ödön - Groh József dr. - Meszlényi Zoltán - Harza Gyula - Mátrai Gyula Gigler Károly” dr. Erdős Mátyás teológiai tanár is tagja volt a bizottságnak. A Mindszenty-per anyagából tudjuk, hogy a bíboros hercegprímás más püspökökhöz intézett leveleit ő juttatta el 1948 végén a címzettekhez, amelyben előre semmisnek nyilvánította minden esetleg kikényszerített beismerő vallomását. 1952-ben eltávolították az esztergomi papnevelő intézetből, és a főegyházmegye félreeső kis falujába, Epölre helyezték lelkésznek. Itt 1969-ig szolgált. Megírta Epöl történetét is. A boldoggáavatási pert Mindszenty bíboros indította el 1946-ban a kánonjogi bizottság felállításával. Mikor ő börtönbe került, az egyház nem akart saját helyzetén azzal rontani, hogy a rendszer ellenségét boldoggá avatják. Tóth Tihamér tanításával nem lehetett dicsőíteni sem az iskolák államosítását, sem a szerzetesek elűzését, sem a padlások lesöprését. Szolnok város közönsége 1948. május 23-án táblát helyezett el a Baross utca 27. (ma 9.) szám alatti Tóth Tihamér szülőházára. Az emléket röviddel később eltávolították. És nem helyezték vissza. Az 1895–1945 közti korszak három legmeghatározóbb alakjának Prohászka Ottokár püspököt, a jezsuita Bangha Bélát és Tóth Tihamért tartották. 1945-ben már mindhárom férfi halott volt. Így nem kellett az új rendszernek őket bebörtönözni, sem felakaszta-

„Sohase kételkedj abban, hogy Ő azokat a lelkeket is nagyon szereti, akik nem élnek lelki életet. Ők a remény nagy kegyelmét fogják megkapni, amikor Fiam Irgalmassága betakarja majd őket.”

ni, vagy internálni, csak semlegesíteni. E nemkívánatos személyeket az agyonhallgatás hatékony eszközével lehetett likvidálni.. Ezeket a vezéralakokat a nép ellenségének, antiszemitának, elnyomóknak, kizsákmányolóknak bélyegezték. Így aki nem akarta létét kockáztatni, nem állhatott ki e papok védelmére. Aki nem akart hazudni, nem írhatott. Így nem keletkezhettek hiteles tényfeltáró munkák. Tóth Tihamér úgy ment be a későbbi nemzedékek köztudatába, ahogy az Életrajzi lexikon írja: „a Horthy-rendszert támogató klerikalizmus egyik legismertebb ideológusa volt.” Hisz az állam és az egyház összefonódásának korszakában (1920 után) Tóth Tihamér világszemléletét a hivatalos politika nemcsak elismerte, de támogatta is. Mivel sokszor elhangzottak ezek a vádak, belekerültek az egyház tagjainak öntudatába is. Akikkel beszéltem Tihamér püspökről, csak lekicsinylőleg és mint idejétmúlt emberről beszéltek. Ez legtöbbnek nem saját meggyőződése volt, hanem másoktól hallották. Ezeknek a nagy embereknek megvoltak az ellenfeleik és irigyeik életükben is. A kommunizmus időszakában ezek a hangok felerősödtek és elterjedésüknek kedveztek. Az érdekvédelem teljes hiányában ma már a katolikus oldal is osztja a vádakat. Pedig Tóth Tihamérnak csak az volt a meggyőződése, hogy a kereszténység és a magyarság elválaszthatatlan egységet képez. Székesfehérváron dicséretes Prohászka-kutatást folytatnak. Hogy Veszprém nem követte Székesfehérvár példáját, érthető. Tóth Tihamér csak két hónapig volt ott püspök, míg Prohászka 22 évet töltött székhelyén. Miután a kinevezett bizottság politikai okokból felbomlott, a püspöki kar működését is korlátozták, az egyháznak egész más gondjai voltak. 1948 után már nem gyűjtöttek adatokat Tihamér püspökről. Megszakadt a folyamat. Az akták valószínű döntés nélkül zárultak befejezetlenül. A következő években pedig az Egyház már csak azt tehette, amit az egyházügyi hivatal pártfogolt, vagy megengedett. Az egyházügyi hivatalnak pedig semmi érdeke nem volt abban, hogy egy antikommunistát oltárra emeljenek. 1949 és 1956

A lelkiségi mozgalom emblémája

között mélyreható változások mentek végbe Magyarországon a politikai, társadalmi életében. A moszkovita kommunista eszmény és a katolikus egyház világnézete nem volt összeegyeztethető. Tóth Tihamér sikerének titkát egy ismeretlen író érzékeltette legjobban, mikor így írt: „Vannak szónokok, akik csak szenteket és elkárhozottakat ismernek, és csak a Sinai-hegy dörgései és fenyegetései közepette tudnak az emberi lelkek előtt megjelenni. Tóth Tihamér számolt az esendő és gyengeségektől gyötört átlagemberekkel. Ő nem követelőző, hanem biztató volt, nem villámokkal hadonászó, hanem szeretettel csalogató. Ő nem nehezebbé akarta tenni az emberek számára az Isten igáját, hanem megkönnyíteni azt. Tudta, hogy az iga csak addig teher, ameddig igának nézzük, vonzóvá akarta azt tenni mindenki számára”. A legnagyobb svájci könyvkiadó kirakatában főhelyet foglaltak el Tóth Tihamér művei, és azt üzenték a szerzőnek, adjon ki minél több prédikációs kötetet, mert a svájci papság abból él. Újgörög nyelvre az alexandriai görögkeleti pátriárka fordította írásait. Spanyol nyelvterületen sokkal jobban ismerték mint hazájában. Néhány év alatt már öt földrész lakói olvasták számtalan nyelven könyveit. Mikor idehaza 1948-ban az iskolákat államosították, külföldön terveztek lehetőséget a magyar diákok számára. A mai leuveni Collegium Hungaricum gondolata ekkor született és Collegium Tihamerum néven szándékozták hívni, a boldoggá avatás előtt álló Tóth Tihamér után. (Magyar Sion Új folyam 1.

(43.) 2007/2.) 1948 után Magyarországon a Tóth Tihamér-ügy mostanáig a feledésbe merült. Csak kevesen említik annak a püspöknek a nevét, aki néhány évtizeddel ezelőtt lázban tartotta nemcsak a magyarokat a trianoni határokon belül és kívül, hanem lényegében egész Európát, sőt az egész egyházat is. Mégis él, és ércnél maradandóbb emléket emeltek neki a cursilloban, mikor sok tízmillió embernek közvetítik tanítását. De ez olyan emlékmű, mely csak szellemét képviseli, de nincs ráírva a neve. Ezzel befejeztem Tóth Tihamérról szóló sorozatomat.. Tóth Tihamér nevelő volt, szónok is, de mindenekelőtt az embereket Istenhez vezető pap. Én csak egy papi életet akartam megmutatni előadásaimban. Ez egyúttal befejezése szereplésemnek a Mária Rádióban is. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

FELBER ZSOLT AHHOZ A MÁSIK ÁCSHOZ Hé, ács! Mi ez a kemény munka? Tán kereszt készül templomunkra? De az fel sem néz, a vas csak rezeg, Üt, sújt, csap, keze meg sem remeg. Szekercéje puffan a puhafába, Feszület nő a halál árnyékába! Hé, ács! Most Jézust vezetik a Golgotára, Az ő szívét szegezik fel a fára! Az istenfiú keresztjét Te ácsolád, A kezed által feszítik meg a csodát! Teszed a gyilkos parancsát, amit mond, Lelked forgácsa soha föl nem sikond? Hé, ács! Magad mindhiába is töröd! Mert a lélek, a hit és Isten örök! De míg a test a földnek adja vérét, porát, Magába nyelve sűrű könnyek záporát. S a korpusz, ha el is veszend, mehet, De az Igazistent megölni úgy sem lehet! 2011.06.20.

13

„Segíteni fogok nektek, gyermekeim, hogy Fiam Szívéhez közelebb kerüljetek. Azáltal, hogy együtt dolgozunk, gyermekeim, elháríthatjuk a katasztrófákat világszerte.”

CSERKÉSZ EMLÉKEK KOVÁCS ISTVÁN TANÁR ÚRRAL, "Régi idők szép emlékeképen SERDÜLŐ ÉVEINK PÉLDAKÉPÉVEL rózsafelhők úsznak át az égen" DR. RÁCZ MIKLÓS

„Édesapám végigkatonáskodta a fiatalságát, megjárta a 2. világháború poklát. Mindezekről családi körben egészen a rendszerváltásig nem beszélt, de cserkészmúltjának mókás versikéi, vidám dalai végigkísérték gyermekkorunkat. 1990-ben, 77 éves korában el kezdte írni a visszaemlékezéseit, amelyet haláláig folytatott. Ezekből sok mindenre kaptunk magyarázatot. A cserkész-erkölcs tisztasága megalapozta a későbbi magyar katonák mély hazaszeretét, bajtársiasságát, a feljebbvaló és egymás iránti tiszteletét, amely erények fájón hiányoznak a mai életből.Az alábbi írásban cserkészvezetőjével, gyermekkori példaképével idézik fel a cserkész-romantikát, fiatalságuk meghatározó élményeit.” Rácz Katalin

Ezek a sorok jutottak eszembe akkor, amikor a veszprémi református templom szószékéről elhangzott a lelkészi felhívás, hogy gyűjtsük össze emlékeinket a régi cserkészéletünkről. Az Egyházközség ugyanis szeretné feleleveníteni a régi cserkész hagyományokat, a régi emlékeket pedig szeretné közszemlére tenni. Mi maradt fenn 50-60-70 év távlatából? Nekem egy fénykép az 1920-as évek elejéről. A csepregi „Nádasdy” cserkészcsapatot ábrázolja cserkészruhában. A csepregi polgári iskola cserkészcsapata volt ez az együttes, amelyben eltöltött évek meghatározó szerepet játszottak jellembeli, szellemi, valamint fizikai fejlődésünk irányításában. A csapat fő szervezője Csincsura Győző magyar és történelem szakos tanár volt. Ő volt a cserkészparancsnok. Ő már nincs az élők sorában. De életben van és 1990 június 9-én töltötte be 88. életévét serdülő éveink példaképe, testi és szellemi fejlődésünk meghatározó irányítója, a szigorú, de következetes és igazságos matematika-fizika tanár Kovács István tanár úr. Kovács tanár úr a csepregi polgári iskola után Sopronban működött, majd az 1945. utáni években a veszprémi tanfelügyelői feladatot látta el, végül a veszprémi 1. sz. Ált. Iskola igazgatójaként vonult nyugalomba. A kiváló pedagógust, a kiváló sportembert sajnos súlyos kór támadta meg. Felkerestem Kovács tanár urat veszprémi lakásán és a következő kérdést tettem fel neki: - Ha most azt kérném Tőled, mint volt cserkész-parancsnokomtól, hogy gondolkodás nélkül, egyből sorold fel, mi jut eszedbe ebben a pillanatban a csepregi cserkészéletből, tudnál-e mondani valamit? A kérdés hatása meglepő volt. A fotelban fáradtan, görnyedten ülő férfi teste kiegyenesedett. Arcán átfutott a visszaemlékezés rózsafelhője, a boldog mosoly, a szemek csillogása. És már sorolja is az emlékeket: Rengeteget mozogtunk. Összejöveteleink tele voltak vidámsággal, egyéni ötletekkel. Még a tanulást is vidám nótaszóval csináltuk. Emlékszel a Pythagoras-tétel nótájára? A-szor A az A négyzet, kisangyalom, B-szer B az B négyzet, kisangyalom, A kettőnek összege Pythagoras tétele kisangyalom. Vagy: Minden vízbe mártott test, kisangyalom, A súlyából annyit veszt, kisangyalom, Mint amennyi általa kiszorított víz súlya, kisangyalom.

14

(Petőfi nyomán)

Vagy: Nóbel Alfréd, Nóbel Alfréd, a híres svéd ké-mikus, Feltalálta, feltalálta, feltalálta a di-na-mitot, Glicerint kevert kovával, rettenetes pléhpofával, Nóbel Alfréd, Nóbel Alfréd a híres svéd ké-mi-kus-kus-kus! Emlékszel a nyári táborokra? A zánkai erdő tisztásán felállított 30 személyes katonai sátorokra? A táborozó nótákra? Nagytáborba indulnék, nem bírja a hátam, Mindent összepakoltam, amit csak találtam, Hej! Édes kedves hátizsákom én csak attól félek, Hogy összenyomsz és kiszáll belőlem a lélek. Emlékszel az összedőlt sátor vidám nótájára? A mi sátrunk teteje, teteje, rászállott a cinege, cinege, Hess! le onnét cinege cinege, mert leszakad a teteje teteje, Ha leszakad mi lesz velünk, sárga tollú cinege cinege, Hess! le onnét cinege, cinege, mert leszakad a teteje, teteje Emlékszel, hogy a két hetes nyári táborban a főszakács a 15 éves Vasvári Pali volt. Te és néhány társad kukták voltatok. Ki volt adva, hogy mindegyikőtök megtanul valamit főzni. A te feladatod a bableves és a darás tészta volt. A tűzhely földbe ásott gödör volt s rajta egy vaslemez. A lekozmásodott ebédről is szólt egy vidám nóta: Hogyne volna, hogyne volna jó világ, ez a tábor csupa derék mákvirág, csebogár, csebogár, csuda csebogár, hogyha jő Kozma úr, az lesz ám a gyász. Vagy: Őrjáratra mentem a konyha köré, ott láttam egy árnyat a tejfölt fölözé, mondtam neki, stop! Állj! Kivagy? Ha-ha-ha ... akkor láttam csak, hogy a parancsnok az! Emlékszel a játékos memória-fejlesztő gyakorlatra? A játékos akaraterőt fejlesztő játékokra? Az erőfejlesztő húzd meg-told meg gyakorlatokra? A kenguru-üldözésre, az alagút-stafétára, a kakasviadalra, a tenyeres stafétára, a pulykaállásokra, a békasétára, a teknősbéka-sétára, az Adj király katonát!-ra? A tréfás pacsi játékokra, a piros pecsenyére? Emlékszel a cserkész tízparancsolatra? A cserkész becsületes és feltétlenül igazat mond. Ahol tud, segít. Szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket. És a többire, amelyeket nem csak megtanultatok, hanem aszerint is kellett élnetek. Mert a társadalom is ezt várja el tőletek. Elgondolkoztam:Mi lett azokkal, akik az elmúlt évtizedekben a cserkész törvények szerint akartak volna élni? Akik becsületesek voltak és feltétlenül igazat mondtak? Hányan élnek még közülük, és hányan haltak meg? És hányat rehabilitáltak már és hányan várnak még rehabilitációra? Ma már legfelsőbb szinten is elismerték, hogy hazudtak nekünk és minket is hazugságra kényszerítettek. Mennyi idő kell ahhoz, hogy a cserkész erkölcs ismét elismert erkölcs legyen és a mindennapi életben is érvényesülni tudjon? Hosszú és rögös lesz az út. De én bízom abban, hogy a régi erkölcsi törvények az egész társadalomban ismét uralkodóvá válnak és azok betartását elsősorban nem a hatalom, hanem elsősorban maga a társadalom fogja elvárni és biztosítani. (1990)

„Emlékezzetek mindig arra, hogy az Istennek felajánlott személyes áldozatotok, oly sok lélek megmentésében segítenek a Földön. Imáitok mindig meghallgatásra kerülnek”

PETŐHÁZI JÁNOS, EGY JUTASI ŐRMESTER ÉLETRAJZA SZABÓ GÉZÁNÉ

Petőházy János

Petőházi János 1913. december 2-án született Rábatőttősön Pártli János néven, amit a katonai iskola miatt később magyarított. Négy testvérével korán árvák maradtak és a rokonok mint gyámok nevelték őket. Nehéz gyermekkora volt, sokat éhezett és cselédként őrző gyerekként

dolgozott. Igy került Csehibe keresztanyjához, ahol elvégezte az elemi iskolát, később kitanulta a hentes szakmát. Következett a sorkatonai szolgálat. 1939-ben Jutasra került az altisztképzőbe, majd annak végeztével 1941-ben frontra vezényelték. Még a háború idején megnősült és 1943-ban fia született. Részt vett a Kárpátaljai harcokban, járt a Felvidéken és harcoltak Erdély védelméért. „Erdélyért” emlékéremmel tüntették ki. 1948-ban főtörzsőrmesterként betegsége miatt nyugállományba helyezték. Az élet új nehézséget hozott számára,megvonták nyugellátását. Abban az időben egy Jutasi katona nem volt egy szerencsés eset. Hogy családjáról gondoskodni tudjon nehéz fizikai munkát vállalt útépítésnél. Nem panaszkodott, élte szerény életét, de szemeiben mindig tükröződött valami,amiről sohasem

„Kinizsi emlékgyűrű” igazolvány

beszélt. 1955-ben Edit néven leánya született. Beállt a párt soraiba, még elvégzett egy kereskedelmi és boltvezetői iskolát. Rumban bizták meg az Áfész bolt vezetésével. Ismét beteg lett rokkant nyugdijjazták, otthon tevékeny-

kedett erejéhez mérten nyulakat tenyésztett és szakcsoportot vezetett. Saját részére kerti traktort barkácsolt. Nehéz élete végén a Jó Isten könyörületében, 1989. december 2-án életének 76. évében elhunyt. Isten nyugosztalja!

GONDOLATAIM EGY RÉGI JUTASI TABLÓRÓL KÁPLÁN GYÖRGY

1.ábra: A m.kir. Kinizsi Pál honvéd csapataltisztképző iskola 2. századának 1941-ben végzett hallgatói, tisztjei és oktató tiszthelyettesei

A közelmúltban folyóiratunk motorja, Rácz Katalin szerkesztőasszony átadott nekem egy 71 esztendővel ezelőtt készült jutasi osztálytablót, az akkori 2. gyalogszázad 1941-ben végzett hallgatóiról. (1. ábra). Gyakorlatilag ezt az évfolyamot nem ismerhettem, mert engem is ebben az évben avattak hadnaggyá, és csak 43. nyarán helyeztek Jutasra, a doni frontról történő hazaérkezésem után. De tapasztalataim alapján sok mindent le tudok olvasni erről a többszörösen lekicsinyített fényképről, akár az énekes egy kottáról. Megkísérlem összefoglalni: 1.) Mindenekelőtt már a tabló címe is magyarázatra szorul. A „CSAKZŐ” betűszónak is megvan a maga története. 1934-ig intézményünk megnevezése altisztképző volt. Ez a meghatározás azokban az években bizonyos mér-

15

„Gyermekem, az embereknek sohasem szabad elítélniük azokat, akik nem tisztelik Atyámat. Sohasem szabad feladniuk a reményt azokért sem, akik úgyszintén Fiamat is elutasítják. Ezeket a lelkeket Fiam mély gyengédséggel szereti, akiket Ő minden áron meg akar menteni.”

tékben „lekicsinylő” volt, a Jutason rengeteget gyakorló, kemény elméleti ismereteket és ráadásul polgári-iskolai végzettséget is biztosító hallgatók számára. (A közhivatalokban, bíróságoknál, iskoláknál dolgozó, képesítés nélküli munkavállalóknak is altiszt volt a megnevezése.) Ezért a honvédelmi vezetés az iskola nevét 1934. és 1941. között csapataltisztképző-re módosította. 1942-től újra „emelték” az iskola megnevezését csapattiszthelyettesképző-re. Ez már még jobban megfelelt az itt végzett hallgatók magas teljesítményének. 2.) Hazánk 1942. nyaráig még nem volt hadviselő ország. Ez egyértelműleg látható a hallgatók kitüntetéseiről. Igen sokan viselik a Felvidék és Erdély részeinek visszacsatolása alkalmából rendszeresített emlékérmeket; ezzel jelezve, hogy az illető részt vett (részt vehetett) az egyik vagy másik, szerencsés esetben mindkét bevonuláson. 3.) Nagyítóval végigvizsgáltam a hallgatók arckifejezését, bár személyesen – mint említettem – egyiket sem ismertem; egyenes, becsületes, nyílt, öntudatos arcok tekintenek a nézőre; szinte sugározzák az iskola rövid jelmondatát: Erős akarat, - erős hit! Ugyancsak ilyen az alsó sorban lévő két hivatásos oktató őrmester: Filó Józsefet személyesen is ismertem, kiváló ember volt! 4.) Meg kell említenem a hallgatók kiválasztásának akkori módját. A csapattestek (ezredek) az állományukba került sorkatonákat, tiszteseket olyan szempontból is minősítették, hogy a továbbiakban alkalmassá válnának továbbképzésre; testi, szellemi adottságaik megfelelnek-e a követelményeknek. Akik bekerültek ebbe a kategóriába, azokból lettek a Kinizsi Pálról elnevezett iskola hallgatói, majd a magyar királyi honvédség kiváló tiszthelyettesei és többen tisztjei. Akikben viszont az iskola oktatói – bármilyen vonalon – nem látták az alkalmasságot, attól megváltak. A legtöbben sikerrel fejezték be nálunk tanulmányaikat és a II. tanév végén büszkén vonultak be eredeti csapattestükhöz. Mindenütt nagy örömmel várták a tudásban, tapasztalatokban gazdag, leendő tiszthelyetteseket, kik feladataikhoz nagy lendülettel és tudással láttak neki, magasabb munkakörükben. 5.) A tablón szereplő évfolyam tanul-

16

mányi ideje még két év volt. Jutason erre az időszakra esett a Rab Mária forrás és kegyhely széppé, meghitté tétele, a parancsnok, Markóczy – akkor még ezredes – elgondolása szerint. Ekkortájt történtek itt az első keresztelők is. Felkérték a várandós kismamákat, ha lehet, gyermeküket itt kereszteltessék meg. Érdekes aktualitás, hogy a tablón szereplő Nagy Ferenc zászlóalj-segédtiszt és neje újszülött Emese Mária nevű kislányát itt keresztelték, az elsők között, a forrásból merített vízzel. Markóczy ezredes a boldog szülőket az ekkor alapított serleg (amellyel kereszteltek) díszokmányával ajándékozta meg és a serlegre rávésték az újszülött leányka nevét. További érdekesség, hogy annyi évtized után, tavaly az itt tartott megemlékezésen Nagy Emese személyesen is részt vett és kifejezte örömét a meghívás miatt. Hosszan beszélgettem vele az azóta történt eseményekről. Megérdemelne egy külön beszámolót. 6.) 1941. közepén minden megváltozott. Június 22-én a hajnali órákban a Barbarossa támadási terv beindult. Három hatalmas német hadseregcsoport hadüzenet nélkül átlépte a szovjet határt és megkezdte a hadműveleteit a Vörös Hadsereg ellen. Nálunk mindenki abban bízott, hogy ez a két nagyhatalom ügye. Azonban nem így történt, rövidesen kiderült. Június 26-án, tehát négy nap múltán, Kassa város (amely akkor már újra magyar volt) légterében váratlanul 13 óra körül megjelent három, állítólag ismeretlen típusú, felségjel nélküli bombázó repülőgép, oroszbetűs bombaterhüket a kassai postapalotára és a környező házakra szórták. A teljesen meglepett légvédelem „szóhoz sem jutott”, a gépek 29 bombát oldottak ki, 32 személy vesztette életét, 82 fő volt a sebesült. Ugyanebben az időpontban Rahónál 3 szovjet vadászgép fedélzeti géppuskáival támadást intézett a Kőrösmező – Budapest közötti gyorsvonat ellen. Másnap Magyarország belépett a második világháborúba! Ez a helyzetváltozás kihatott a – most már végre „tiszthelyettesképző”nek nevezett iskolára is, a kétéves tanulmányi időt lerövidítették egy évre és elsősorban olyan jelölteket hívtak be, akiknek már volt haditapasztalatuk és ott jól megfeleltek. A tananyag maradt változatlan!

7.) A jutasi iskola fronton küzdő hallgatóinak sorában állandóan nőtt a hősi halottak száma. Emlékművükön márványba vésett aranybetűk hírdették áldozatukat, azonban az oszlop 1945 után, az idők zavarában nyomtalanul eltűnt és csak fénykép őrzi egykori meglétét. Vajon kinek (kiknek) állt útjában néhány hősi halott neve? 8.) A tablón szereplő parancsnokok közül vitéz Markóczy János életútját már részletesen ismertettük a rab Mária Híradó 2011. januári számában, leánya Markóczy Angéla tollából. Jelen számunkban megemlékezem az e tablón szereplő vitéz Tóth Imre ezredesről. Ő a tabló elkészítése idején az iskola gyalog zászlóaljának a parancsnoka volt, és akiről azt mondta a közbeszéd, hogy „a tarisznyájában hordta a marsallbotját”. 1889-ben született, zsellér családból. 16 éves koráig cselédként dolgozott, majd MÁV pályamunkás volt. Munka mellett elvégezte a polgári iskola négy osztályát, majd a felsőkereskedelmi iskolát is. 1911 októberében besorozták és 1916-ig, katonai szolgálata alatt tette le az érettségit. Az I. világháború alatt helytállásáért arany vitézségi érmet kapott és elérte a főhadnagyi rendfokozatot. A Monarchia ös�szeomlása után részt vett hazánk területének a szerbektől való megszabadításában, majd a cseh intervenciós csapatok elleni hadműveletekben. A harcok során megsebesült. Gyógyulása után 1921-ig a győri gyalogezrednél teljesített katonai szolgálatot mint géppuskás szakaszparancsnok, majd a 4. gyalogezrednél lett századparancsnok. A „rejtés” időszakában különböző fedett beosztásokat töltött be. 1940. decemberében a jutasi iskolához helyezték zászlóaljparancsnoknak. 54 éves kora és sebesülései ellenére különböző beosztásokban frontszolgálatot teljesített, volt ezredparancsnok is. 1944. július 1-től 1945. április 23-ig ő volt Jutas parancsnoka. Ekkor került az egész iskola az amerikai hadsereg fogságába. A németországi kitelepítés alatt minden erejével azon volt, hogy megkímélje az iskola teljes személyi állományát az ekkor már teljesen értelmetlen bevetésektől, hiszen gyakorlatilag fegyvertelenek voltunk. A fogság alatt pedig igyekezett a jutasi tiszteket a lehetőségekhez képest együtt tartani, ugyanis közel kétezernyi beosztottunkat az

„A remény, gyermekem, a Mennyei Atya ajándéka. Ezt sohasem szabad feladni a félelem és a nehézségek miatt. Fiam Irgalmasságának nincs határa. Ezt mindannyian meg fogjátok majd tapasztalni.”

2. ábra. A hősi halott jutasi altisztek azóta már eltüntetett emlékoszlopa Kinek a kislánya lehetett a képen szereplő fiatal lány és mit szavalhatott?

amerikaiak már az első napokban óriási tehergépkopcsijaikkal, - mindegyik légvédelmi géppuskával – villámgyorsan elszállították valamelyik másik hadifogoly táborukba. Sajnos többé már nem találkoztunk velük. De oktatótisztjeinknek sikerült együtt maradniuk. Még az 1945-ös karácsonyt is közösen senyvedtük végig (3. ábra) Tóth Imre ezredesnek, 1946. márciusi hazatérése után, katonai múltja, kiemelkedő szolgálata, magas kitüntetései és kemény, katonás természete miatt igen sok kellemetlenséget kellett elviselnie a különböző szervek részéről. Ő életével bizonyította, hogy ha valaki akar, a legmélyebb helyzetből is fel tud emelkedni. Családja körében, Győrött hunyt el. Németországi „kalandozásaink” során mint iskola-segédtiszt működtem. Még fogságba esésünk előtt az iskola valamennyi tagját, és a hozzátartozókat elláttuk sokszorosított angol-magyar nyelvű igazolványokkal, pecsétekkel, aláírásokkal; s ezeket mind az amerikai, mind a német, osztrák és magyar hatóságok elfogadták. 9.) Befejezésül röviden visszatérek az iskolánál folyó oktatásra. A kiképzés jellegét tekintve, elméleti és gyakorlati síkon folyt. A tantárgyak és azok súlyozása elsősorban az illető osztály fegy-

vernemétől függött. Más volt egy lövész osztályban, megint más például a huszároknak, más a páncélosoknál, műszakiaknál. Az elméleti tárgyak oktatása elsősorban télidőben vagy esős évszakban folyt; a gyakorlati oktatás jó időben, tavasszal, nyáron. Rendkívül szigorúan megkövetelték az alapvető lényeges, fontos előírások tudását. A függelem, fegyelem, parancsteljesítés stb. szabályait kívülről kellett tudniuk. Rendkívül fontosak voltak a tereptani, térképvázlat készítési, jegyzőkönyv-felvételi szabályok ismerete. Követelmény volt a szabatos, olvasható, szép külalakú írás elsajátítása. A polgári tárgyak is szerepet kaptak, a matematika, fizika, földrajz alapvető ismereteit is számon kérték. A vizsgáztatás, feleltetés sem úgy folyt, hogy a félév vagy a tanév végén egy „kisrófolt” feleletre a hallgató megkapta az átcsúszáshoz még elegendő jegyet, hanem egész évben feleltettek, röpdolgozatot irattak és ebből állt össze a végeredmény. Alapelv az volt, hogy egy tiszthelyettesnek mindent kellett tudnia. Ezért volt a katonai attasék körében általánosan elismert a jutasi hallgatók és a Ludovika akadémikusainak tudása. Nyárvégén, minden évben nagyszabású gyakorlat került lebonyolításra a fenti intézmények csapategységei között.

Most van a papszentelések ideje. Számos helyen mutatnak be első miséket. Sík Sándor piarista költő gyönyörű költeményében akkori érzéseit mondja el.

SÍK SÁNDOR

PRIMICIA

Megérintettem a csodát. Eljött a perc, a boldog: A csengő felsikoltott, Mellig bókoltak a fejek, És a csillogó patena felett A Kenyér-Isten megmutatkozott. És akkor hirtelen minden megváltozott. Még éppen csak hogy elvillanni láttam A márvány angyalok sikamló testén A gyertyafényt, mint rezgő csillagot, Aztán eltűnt egy tündöklő homályban Kehely és kenyér és gyertya és szekrény, Becsukódott a két szemem magától, És máshol voltam, mint az álomlátó. Egy kebelen Nyugodott a fejem, Mondhatatlanul melegen, És édességgel csordulásig telten, Akár a csecsemő az anyamellen. Ringatva vitt egy nagy-nagy-nagy folyó, Parttalan víz és határtalan égbolt, És mind a kettő mondhatatlan kék volt, És elmerült a mérhetetlen csöndben. És tudtam, hogy rendben van minden, És minden jó. Most áll az illanó Idő.

3. ábra. Az amerikai fogolytáborban lévő jutasiak karácsonyi köszöntése. A rajzot készítette Horváth Andor százados, a balatonszőlősi templom és az iskola kápolnájának és református imaházának tervezője

Nem is voltak az öklelő Problémák, gondok, szenvedések. Itt a fészek, Puha és meleg és enyém. Fekszem a Fészek-Isten kebelén, A az üdvösség illata rajtam. Egyetlen vágytól mámoros az ajkam: Így, így maradni végeszakadatlan, Meghalni most, a Kebelen, Mint a harmat a levelen, A végtelenbe most ivódni át, A Valóságba most ömölni át, Az egyetlenbe lényegülni át, Most, amikor tapintom a csodát És ölelem. Suttogó hangot hallok hirtelen: „Folytatni kellene a szentmisét!”

17

„Arra sürgetem Fiam minden követőjét, hogy a reményt soha ne adják fel az emberiségért.”

EGY KIS NAPTÁRI ÁTTEKINTÉS EGY VESZPRÉMI ÜGYVÉD, TARTALÉKOS ZÁSZLÓS NAPLÓJÁBÓL DR. RÁCZ MIKLÓS 1936 nyara 1936 szeptembertől novemberig decembertől 1937. júniusáig 1937. július-szeptemberig 1937. Október, november és decemberben 1938. január 2-án 1938. október-november 1939. április-július 1939. augusztus-november 1940. március-november 1941. április-május 1942. márciustól 1943. júniusig 1944. júliustól 1945. júliusig

1945. október 1945. őszétől 1950. március

ÉV 1936 1937 1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945

Jan                    

18

Befejeztem a jogi egyetemet Debrecenben Ujoncképzés, katonáskodás a huszárlaktanyában

nyíregyházi

Bemérő tiszti kiképzés Hajmáskéren Hadgyakorlat Szabolcsban, Szatmárban, Hevesben, Szolnok megyében és Hajdú-Biharban. Laktanyai kiképzés a nyíregyházi tüzérlaktanyában. Leszerelés. kezdtem az ügyvédi pályát, Veszprémben. Hadgyakorlat: Nyíregyháza és Debrecen Hadgyakorlat: Báránd Hadgyakorlat: Püspökladány, Derecske Hadgyakorlat: Sopron, Téglás, Hajdúhadház, Zilah, Nagyvárad, Kolozsvár Hadgyakorlat: Fertőrákos 7. tüzérosztály vezető bemérőtiszt Sopron - Orel - Kurszk - Don-kanyar - Uriv - Voronyezs Olim - Sztári-Oszkol - Kijev 8. Póthadosztály parancsnokság hadműveleti irodavezető: Sopron, Nagyvárad, Újvidék, Szombathely, Mezőkovácsháza, Arad, Battonya, Szentes, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szentendre, Nagykanizsa, Lenti, Nesztelbach. Hadifogság: Jánosháza, vagonban kelet felé. Szökés a vagonból, bujkálás Újrakezdés Veszprémben ügyvédként. Soha nem tapasztalt virágzó tornasport indult meg Veszprémben és az egész megyében. Én magam is aktívan bekapcsolódtam 1967-ig, amikor visszavonultam Szabados András bizalmasan közli: válasszak: Recsk, vagy vállalati ügyészség. Dr. Moldoványi Jenőt, Dr. Gaál Sándort s több más ügyvédet nem kérdeztek meg, csak vitték. Engem a sporttevékenységemre tekintettel megkérdeztek, így mint ügyvéd nem működhettem, de vállalati ügyészként a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállaltnál folytathattam érdekes és szívesen végzett jogászi munkámat.

Honvédségi szolgálataim hónapjai, évei Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Sep                                                                                                                                                                

Okt                    

Nov                    

Dec                    

TÓTH ZSUZSANNA SÁRA:

RECSKI KERESZTÚT

(Férjem emlékére)

Egy csoport férfi baktat, fáradt keserves menet. Soványak, összetörtek, korukat meghatározni nem lehet. Előttük, mellettük, mögöttük Őrök; durva fegyveresek. Ordítva hajszolják a „csontvázakat”, ők, az erőtől bortól veresek. Szitkokat szórnak, a félájultakba belerugdosnak; S megy a csoport a hegyre fel, Éhesen, sebzetten, véresen, mert menni kell! Egymást bíztatják: „Ki kell bírni! Ne add fel, gyere! Jövő húsvétkor otthon leszünk!” – És feltekintenek egedre! Téged keresnek Uram! a felhők felett; értük is meghalt Jézus, a Gyermeked. Ők is a Tieid! ez a csont-bőr menet, minden nap viszik a recski hegyre

„Ő azt akarja, hogy az egész emberiség részt vegyen majd ebben az oly dicsőséges Béke Korszakában, mely rátok vár.”

nehéz keresztjüket. „Simonjuk” nincs, „Veronika” sem jöhet, csak durva, röhögő pribékek kísérik léptüket. Ütlegelik Őket: „Nosza! Menjetek!” míg könnyük, vérük összefolyik, s roskadozva lépdelnek. Húsvét van! A megváltó könnye is pereg, S a hajnali pirkadatban vérzik a sok kereszt. Látja őket a Teremtő, Hatalmas szíve beleremeg, A pribékeket nézi: „Nem változtatok emberek!” Lágy szellő simít végig A hajszoltak tömegén, Húsvétról, feltámadásról Susog a recski szél. Fáradt szívükbe reményt varázsol, Békét és hitet, Magához öleli a sok megkínzottat, A megtört szíveket. Már ők is érzik, A keresztút vége közeleg, A megváltás eljön, Jézus fogja a kezüket. Hazahoztad Őket Uram! Megköszönjük e csodát, De a kínvallatók Atyám, Nem kérik rabjaik bocsánatát! De Te tudod Uram, Aki vétkét meg nem bánja Országodba nem mehet, Lelke kárhozatnak foglya, Míg a másik üdvözül, s Veled lehet! Köszönöm, hogy igazságos Uram a Te szent kezed, Köszönöm, hogy hozzánk szíved irgalmas és szeret. Ámen.

A hét bemérőtiszt Almádiban 1937-ben

KIKÉPZÉSEN HAJMÁSKÉREN DR. RÁCZ MIKLÓS 1936. nyarán a nyíregyházi tüzérekhez hívtak be újonc kiképzésre. Novemberben Hajmáskérre vezényeltek hat hónapos bemérő tiszti kiképzésre. A nyíregyházi hadtesttől heten mentünk, s mivel technikusokból, mérnökökből és matek tanárból összesen öt volt, hát két jogászt is odaküldtek. Az egyik én voltam. Miután az országban hét hadtest volt, összesen hetvenen kezdtük el a tanfolyamot. Mérnökök, tanárok, technikusok zömmel. Az iskola vezetője egy mérnök őrnagy volt. Már az első foglalkozási órán teleírta az „iskolatáblát” sinus, cosinus, tangens, cotangens levezetésekkel s rettentő boldog volt, amikor a felszólított katonák egyből folytatni tudták a levezetéseket. Aztán úgy látszik, feltűnt neki a leghátsó sorban egy gyanúsan meglapuló katona - ez én voltam - s felszólított, hogy folytassam a levezetést. Miután akkor már a jogi abszolutórium birtokában nekem csak halvány emlékeim maradtak a felsőbb matematikának erről a területéről, alázatosan jelentettem, hogy nem tudom folytatni, mert jogász vagyok, és elfelejtettem a felsőbb matematikát. Mindjárt megszületett a döntés: hétfőn délelőtt 8-12 óráig írásbeli felmérő vizsga lesz. Aki nem felel meg, visszaküldik az alakulatához. Hétfőn reggel 70 karpaszományos tüzér kezdte el a nagy tanteremben az irány- és távolságmérésből és előremetszésből álló feladat megoldását. Tizenkét órára több mint a fele befejezte a számításokat. Én felírtam a feladatot, aztán felírtam az első megoldás képletét és behelyettesítettem a megadott számokat, s ezzel az egész tudományom kimerült. A logarkönyvvel és logarléccel csak mint távoli ismeretlenek nézegettük egymást. Tizenkettőig csak ennyire tellett. A dolgozatok beszedése után az őrnagy közölte, hogy az eredmény kiértékelése a hét végén szombaton lesz. Szombaton az őrnagy örömmel közölte, hogy az eredménnyel meg van elégedve, mert több mint 50 %-a jó lett a megoldásoknak. A többiek is reményt keltően dolgoztak, kivéve két személyt, akik semmire sem jutottak. Az egyik természetesen én voltam. De az őrnagy alapos ember volt s kérdéseket tett fel kettőnknek. Az elmúlt hetek alatt elméletileg már kezdtem átlátni a dolgokat s jó válaszokat adtam. Röviden: Amikor a délutáni kihallgatáson hétvégére eltávozást kértem, közölte, hogy nincs eltávozás. Bezárt egy szobába egy logarkönyvvel és logarléccel s a bemérési szakkönyvvel hétfőn reggel 8 óráig. Akkor egy újabb felmérés lesz. S ha az is eredménytelen lesz, akkor megyek vissza az alakulatomhoz, a nyíregyházi tüzérekhez. Hétfőn egy sokszögeléssel nehezített feladatot adott ki. Ketten fejeztük be 12-ig a feladatot. A másik egy győri mérnök volt. De csak az egyik eredmény lett pontos. Ez az enyém volt. A hat hó-

napos tanfolyam végén a bemérésből tanfolyamelsőként kiváló képesítést kaptam 1937. májusában. Nehogy azt higgye valaki, hogy ezek után én jó matematikus, vagy jó fizikus lettem volna. Én továbbra is messze voltam ezektől a tudományoktól. De a serdülőkorban a nevelőktől kapott készségek, nevelési módszerek, az akaraterőt, a koncentrálási képességet, az emlékezőtehetséget fejlesztő játékos cserkészfoglalkozások képessé tettek bennünket arra, hogy az adott pillanatban az adott feladatra összpontosítsuk a figyelmünket és ott a lehető legjobb eredményt érjük el. Hogy mennyire így van ez, azt egy másik példa is szemléltetően igazolja, ugyancsak a katonai beméréssel kapcsolatosan. A hajmáskéri hat hónapos tanfolyam befejezése után 1937. júniusában minket, a hét nyíregyházi bemérőt egy hónapos táborozásra vittek a Hernád folyó mellé azzal a céllal, hogy 14 bemérő tisztest képezzünk ki bemérő segéddé. Meg kellett tanítani őket a teodolit és a logarléc használatára is. A 14 jelölt között voltak négy gimnáziumot, vagy középiskolát végzettek, szakmunkások, iparos segédek, de voltak 4-5 elemit végzett falusi legények is. Énhozzám két ilyen falusi legény volt beosztva kiképzés céljából. Az egy hónap végén vizsga volt. Feladatul kapták, hogy állapítsák meg a löveg és a cél irányát és távolságát előremetszéssel. Ehhez le kellett mérniük egy alapot. Az alap két végpontjáról teodolittal le kellett mérniük a hajlásszöget, majd a mért adatok alapján a logarléccel ki kellett számítani a céltávolságot. A versenyt a két falusi legényem nyerte. Hogyan? A bemérő társaim azzal kezdték, hogy magyarázgatták a beosztottaiknak a háromszöggel kapcsolatos geometriai ismereteket, a háromszög oldalainak és szögeinek egymáshoz való viszonyát, a szinusz, a koszinusz függvényt, stb. Én viszont a következőt mondtam: Itt van az alap. A mérőszalaggal leméritek a hosszát. Aztán a teodolitot leállítjátok az alap egyik végén, majd a másik végén, s leméritek, az északhoz viszonyítva a cél irányát. Azt a számot, amit a teodolit korongja mutat, megkeresitek a logarlécen, az alap hosszának megfelelő számot pedig a logarléc nyelvén. A kettőt egymáshoz illesztitek s a nyelv végén levő számot is leolvassátok. Ez lesz méterben a végeredmény. Ilyen egyszerűen történt, hogy a falusi legényeim - bár fogalmuk sem volt arról, hogy mi a szinusz, mi a koszinusz, tangens és kotangens, csak azt tudták, hogy amit a mérőszalaggal mértek, azt a számot hol keressék a logarlécen s azt a számot, amit a teodolit mutatott hol keressék a logarléc nyelvén, s hogyan illesszék a logarléc nyelvét s hol olvassák le a végeredmény – lekörözték az iskolázottabb versenytársaikat.

19

„Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Szeretet ezen ajándékát, minden lélek nyílt és alázatos szívvel köszöntse ezen a földön.”

EMLÉKEZÉS VITÉZ VARGA GÁBOR ATYÁRA, EGYKORI JUTASI TÁBORI FŐLELKÉSZRE KÁPLÁN GYÖRGY A Rab Mária Híradó hasábjain már több jelentős személyiségről emlékeztem meg, akik egykoron olyan kiválóvá tették a jutasi Kinizsi Pál tiszthelyettesképző iskolát, hogy katonai szakkörökben nemzetközileg is elismertté vált. Most bemutatom az 1945-ben megszűnt intézmény hivatásos katolikus tábori főlelkészét, Vargha Gábor atyát. Mikor a doni frontról hazatértem, 1943 nyarán mint haditapasztalatokkal rendelkező fiatal páncélos tisztet, Jutasra helyeztek és ő már az első napokban feltűnt nekem. Igazi „csatapap” volt, aki a keménykötésű jutasi hallgatók között, minden tekintetben megállta a helyét. Jól és bátran lovagolt, pontosan lőtt célba. Beszélték róla, hogy a Don melletti csatákban – saját kérésére – részt vett több járőr vállalkozásban is. Persze nem azért, hogy fegyverrel harcoljon, hanem ha valamelyik katonánk megsebesülne vagy szükség lenne az atyára, ott legyen. Járőreink éjjelente több „nyelvet” hoztak be a Don túlsó oldaláról, így elősegítették a vezetést, információkkal. (Ilyen akciók előfordultak a mi oldalunkon is.) Éjjelente résen kellett lenniük az őröknek itt is, ott is. Gábor atya ugyanígy kitűnt a lelkészi szolgálatban is. A liturgia végzése közben sem kertelt:”…beszédetek legyen igen, igen; vagy nem, nem…!” (Máté 5 ,37) Megkövetelte például a katona-ministránsoktól a katonás, határozott mozgást, fordulatokat, térdhajtást. Iskolánk szervezetében hozzá tartozott a nyomda is. Markóczy tábornok mindenkire annyi feladatot bízott, amennyit csak elbírt a beosztott! Így az atya volt felelős a hibátlan, szép kivitelű nyomtatványokért, a kiképzési segédletekért, stb. Szabadidőmben sokat tartózkodtam a nyomdagépek között, korrektúrát, tördelést is végeztem. Itt barátkoztunk össze, mert itt lehetett beszélgetni, míg lelkészi szolgálat közben nem. Veszprémhez gyors ütemben közeledett a front. Elrendelték az összes honvédségi tanintézet áttelepülését Németországba; vagyis akkori nevén a Német Birodalomba. Az iskolát négy hosszú vasúti szerelvény vitte a német-lengyel határon fekvő Grosskirschbaum (Trzesnyowek) községbe, ahol az égvilágon nem volt semmi, csak egy kisebb hadifogolytábor, szovjet katonák részére. Polgári lakosokat sem láttunk. A falu közepén állt egy kápolna-szerű templomocska, amelyet a háború vihara tönkre

20

Vargha Gábor atya (jobbszélen) és vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc tábornok, a Ludovika Akadémia egykori parancsnoka; Habsburg József Árpádkir. Herceg társaságában 1973. decemberében

tett. Úgy-ahogy sikerült rendbehozni és vasárnapokon az Úr elé vittük zaklatott lelkünket. Itt még megvolt a hadseregben rendszeresített hordozható tábori oltárunk és felszerelése. Óriási bizonytalanságban éltünk, a németek állandóan be akartak vetni, noha semmi fegyverünk nem volt. Posenben elveszett több száz katonánk, a szovjet előretörés következtében. A lengyelek gonddal őrzik emléküket. 1945. január végén, - teljesen váratlanul – késő este átrobogott községünkön a Zsukov vezette 1. Bjelorusz-front egyik hatalmas egysége, töméntelen harckocsival és csapatszállító járművekkel. Katonáink ugyan felvették a harcot velük, de puskáink és pisztolyaink teljesen hatástalanok voltak. Néhány hallgatónk hősi halált szenvedett és az éjszaka folyamán többen öngyilkosságot követtek el, például egyik huszár-századosunk kiirtotta egész családját, gyermekeit és többen követték. Féltek a fogságtól. Egész éjjel özönlöttek a harckocsik, a szovjetek az amerikaiak előtt akarták elérni Berlint. S ez sikerült nekik. Másnap reggel, dermesztő hidegben és térdig érő hóban sikerült a kapott parancsnak megfelelően a mintegy 40 km-re lévő Odera menti Frankfurtba – szinte teljes létszámban – eljutni. Gábor atya is segített a rászoruló családtagoknak. Anyagi kárunk felmérhetetlen volt. A rajtunk levő tábori egyenruhán kívül semmink sem maradt. A tiszti és tiszthelyettesi családok minden értéke, előző helyünkön egy nagy raktárban a szovjet csapatok birtokába jutott. Frankfurtban sikerült az üres vasúti szerelvényt lefoglalnunk rengeteg cigarettáért. (Akkor már így ment!) Az utasítás értelmében kirakodtunk Auerbachban, Nürnberg közelé-

ben; szállásunk egy nagy gyakorlótér melletti kiképzőtáborban, a Westlagerben volt. Tábori oltárunk a tartozékaival együtt szintén elveszett. Térképről megállapítottuk, hogy a közelben található egy német ferencrendi apáca-kolostor. Itt az időjárás már egész tavaszias volt, két lovász kíséretével az atyával átlovagoltunk Michelfeldre. A kedvesnővérek nagy szeretettel fogadtak, saját lelkészük már nem volt, mert a Hitler-féle „nemzeti-szocialista” vezetés a papokat mind frontszolgálatra vezényelte, abban bízva, hogy ott majd elesnek…A nővérek minden kérelmünket hiánytalanul igyekeztek teljesíteni. Megállapodtunk, hogy egy hét múlva lovaskocsikkal jövünk, addigra összeállítják az élethez szükséges legszükségesebb dolgokat és az atya kérésére egy teljes oltárfelszerelést, miseruhával, kehellyel. Így is történt. A megbeszélt időpontra a kolostor apácái gyönyörűen csomagolva átadták a kért holmikat és ezen túlmenően tisztálkodási szereket, fehérneműket, evőeszközöket, stb. Németországban ezidőtájt már gyakorlatilag nem lehetett kapni semmit. Egy nagyon szerény, de nagyon kedves ebéddel megvendégelték katonáinkat is. (Gábor atya további életútjára később itt egy szerencsés lehetőség nyílt…) Pár nap múlva tanúi lettünk egy másik „csodának” is. A hirdetőtáblára németül is kiírtuk, hogy vasárnap a „náci” kultúrteremben szentmise lesz, természetesen szabad belépéssel. Az óriási terem megtelt magyar és német katonákkal, kíséret híján hegedűvel ás már előkerült hangszerekkel. Így volt ez vasárnaponként, április közepéig, egészen az amerikai

Bambergben, Mindszenty József bíborossal és német püspökkel (Az atya jobbszélen áll)

hadsereg közeledéséig. A németeknek is, nekünk is volt miért imádkoznunk. A latin nyelv ezt is megoldotta, a németeknél eltűntek már az SS-esek és Gestapósok; nálunk pedig nyilas egyáltalán nem

„Ti mindannyian Isten teremtényei vagytok. Szeretettel kell lennetek egymás iránt. Hirdessétek Fiam Szent Igéit, de sohasem azon az áron, hogy Isten többi gyermekét megbántjátok.A sértések nem szeretetből fakadnak. Ezek a csalótól erednek, akinek az emberiség iránti gyűlölete nem ismer határokat.”

volt már. Gábor atya prédikációi egész rövidek voltak, akkor még nem tudott jól németül.

Monsignore Vargha Gábor, a máltai lovagrend tagja

Grafenwöhr-i kiképző táborunkhoz (innen indult a háború utolsó nagyszabású német támadása az Ardennekben, amelyet „A halál ötven órája” című híres amerikai filmben dolgoztak fel) egyre gyorsabban közeledett az USA 11. páncélos hadosztálya, elképesztő men�nyiségű páncélossal, óriási légifölénnyel. Néhány óra alatt lerohantak bennünket, és mikor az előttünk fekvő falu szélső házaiból hosszú rúdon kidugtak egy-egy fehér zászlót, kénytelenek voltunk elmosolyodni, mert eszünkbe jutott a pesti vicc a titkos fegyverről… Hangulatunk – ettől függetlenül – dermesztő volt, úgy éreztük magunkat, mint ahogy a világosi fegyverletételt ábrázoló festményen láttuk. Vége mindennek! Óriási tehergépkocsik álltak elő, először elszáguldottak katonáinkkal; majd másnap velünk, tisztekkel. Az idősebbek némelyike már nehezebben tudott felkerülni a magasan lévő platóra, ilyenkor az amerikai katonák gumibottal jót húztak a hátukra. Érdekes jelenetnek voltam tanúja. Előttem szállt fel Gábor atya. Egy félbarna-bőrű katona, amikor megpillantotta az ő egyenruháján a három arany csillagot és a kis fehér lelkészi keresztet, udvariasan segített neki és megcsókolta futtában a kezét. Utána velem sem volt semmi baj, hiszen 24 éves voltam akkor és egyből felugrottam a kocsira. Tizenegy hónapig voltunk hadifoglyok. A táborokban több lelkipásztor is volt, s akik nem kívántak Magyarországra visszamenni, hamarosan szabadultak, így Gábor atya is, a nyár folya-

mán szabadon távozott. Egyelőre hazánkba az amerikaiak nem indítottak hadifogoly-szerelvényeket, mert az első szállítmányt az oroszok egyből kivitték a Szovjetunióba. Hogy a mi tábori lelkészünk hova került, azt nem tudtuk, levelezni nem lehetett. Soksok esztendővel később, már úgynevezett „világútlevél” birtokában, megtudtam, hogy az atya visszament Michelfeldre. Itt a kolostorban nagy szeretettel fogadták és az illetékes egyházi szervek kinevezték zárdalelkésznek. Mikor fiammal együtt kimentem hozzá, a kedvesnővérek mondták: „A magyar katona-páter nagyon szigorú!” Valóban a lazaságot sehol nem tűrte. Hosszú beszélgetések során beszámolt felfelé ívelő egyházi karrierjéről. Kezdetben izzó magyarságával segített a háború után kiűzött, magyarrá vált svábok, majd az osztályharc miatt kimenekült honfitársaink sorsán. Az 56-os forradalom után a nyugatra kitelepülni szándékozókat támogatta a különböző hivatalokban és követségeken. 1962 és 65 között a II. vatikáni zsinaton a nyugaton élő magyar papok közül hivatalból jelen lehetett. Első évben 22 tengerentúli püspökkel dolgozott együtt, így megismertethette velük Magyarország helyzetét; mert nekik fogalmuk sem volt hazánk balsorsáról. 63-ban a svájci püspökök közé osztották be. Sok kérdést sikerült a magyarok javára eldönteni. Ha kellett, elővette a katonai hangját…A zsinat után négy németországi egyházmegye területén foglalkozott az ott élő magyarokkal. Vezető pozíciót kapott a máltai lovagrendben és a magyar vitézi rendben is. Különböző megbízatásokkal beutazta szinte az egész világot. Bekapcsolódott a cserkészmozgalomba, támogatta a híres Burg-Kastell-i magyar gimnáziumot. Naplójában olvastam: „75 éves koromig makk-egészséges voltam, de ekkor belémcsapott az ördög. Négy hónapi kórházi fekvés alatt volt időm bőségesen a 44-45-ös eseményekre visszaemlékeznem.” Az orvosok már majdnem lemondtak róla, de szerencsére egy nürnbergi kórházban működő magyar főnővér úgy feljavította életét, hogy bár nehezen, de újra teljesíthette az Úr szolgálatát. Szélütés, majd utána egy trombózis! Margit nővér emberfeletti munkája…és ahogy a naplójában írta: „a sok ima közbenjárására mégis megmaradtam…” A jobb keze és a bal lába lebénult. Úrfelmutatáskor az Eucharisztiát és a kelyhet csak egy kézzel tudta felmutatni, - fájt, de felmutatta, - térdet hajtani sem tudott; de azért rendíthetetlenül misézett, percnyi pontossággal! Fiam, aki a ferenceseknél érettségizett és a budapesti zeneakadémia énektagozatát végezte, szintén nagyon tisztelte és szerette az atyát, humorát, határozottságát. Többízben felkereste Michenfeldben, aki mindig „megrendelte”,

hogy mit énekeljen. A német orgonás-kedvesnővér pedig ilyen alkalmakkor a végén a magyar himnuszt mennydörögte a nagy zárdatemplom orgonáján. Támogatta a budapesti Bazilika felújítását is. Földi élete utolsó szakaszában már tolókocsival vitték a templomba… Tevékenységét számos kitüntetéssel jutalmazták. 1986-ban megkapta a Bundesverdienst am Bande kitüntetést; egy év múlva ugyanennek az 1. osztályát; 96-ban pápai prelátussá léptették elő. 83-ban tartotta aranymiséjét; 93-ban gyémántmiséjét és 98ban mutatta be vasmiséjét. Megkapta az óhaza kitüntetését is, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét! 2000. március 26-án húnyt el az Úrban, a szentségekkel megerősítve. Végső pihenőhelye a michelfeldi Ferences-kolostor temetőjében van. Bár Michelfeld egy egész kicsi település, de a temetésén több mint 800-an vettek részt, magyarok, németek vegyesen. A búcsúbeszédet Püspök László magyar főkonzul tartotta: „Olyan drága barátot búcsúztatunk, aki az Úristen kegyelméből teljes életet kapott. Egész életében benne foglaltatik papi fogadalma, a hit és a szeretet prédikációja.” Elhúnyt életének 89-ik, pappá szentelésének 67. évében.

Vargha Gábor atya sírja a michelfeldi kolostor temetőjében

Mons. Vitéz Vargha Gábor pápai prelátus, egykori hivatásos tábori főlelkész életével is bizonyította a jutasi jelmondat igazságát: ERŐS AKARAT MINDEN AKADÁLYT LEGYŐZ! ERŐS AKARAT CSAK ERŐS HITBŐL FAKAD!

21

„Öleljétek át Fiamat, szívetek egyszerűségével.Fiamat szeretni, és az Örök Atyát tisztelni nagyon egyszerű, gyermekeim.”

SZEMES JÓZSEF ATYA ÚTJA VESZPRÉMBE HORVÁTH ELVIRA „Szemes József atya a szent Margit templom plébánosa volt 1945-ben, amikoris ő kezdeményezte Czapik püspök atyánál a háborúban összetört Mária-szobor pótlását és az utolsó Kisasszony napi szentmise megtartását a forrásnál 1945 szeptember 9-én.” Dr. Szemes József c. apát, pápai káplán (Budapest, 1814. 01. 13 – Kaposvár, 1997. 10. 14.) halálesetét követően életéről, tragikumáról azt követően az országos sajtó folyamatosan tudósított, adott hírt. Az Új Ember 1997. október 26-i számában Szerdahelyi Csongor cikkének kiegészítő címe: Utolsó leheletéig tevékeny lelkipásztor volt. Ebből idézek. „Közeli barátja és paptársa, a már nyugalomba vonult Párkányi József szerint Szemes József személyiségének «természetes bája volt». Olyan szépen mondta mindig a szentmisét, hogy Isten világa megelevenedett a liturgiában. Nem véletlenül volt bencés diák, Szunyogh Xavér tanítványa, Mindszenthy József annak idején tulajdonképpen Szemes atya számára alapította a Szent Margit plébániát, azzal a céllal, hogy az legyen az egyházmegye engesztelő szentélye. Szent Margit ereklyéinek őrzőjeként az engesztelés el is indult az egyházmegyében, de a történelem meggátolta a terv teljes kibontakozását. Szemes atya élete azonban – halálával kiteljesedve – maga volt az eleven engesztelés.” Feltehetjük a kérdést: ki is volt Szemes József? Ezt tette a tavaly 96 éves korában elhúnyt nagynéném Várbiróné Csapó Pápay Margit pécsi és balatonmáriafürdői lakos, amikor 1998-ban felvette a kapcsolatot az illetékesekkel: Szemes Istvánnal az atya egyetlen, nála 6 évvel fiatalabb öccsével és családjával, Markója László kislődi plébánossal, aki korábban a Szent Margit plébánia általam is személyesen ismert káplánja volt. A nagynéném kéziratos összeállításából így hiteles információkhoz juthatunk. Szemes, eredeti nevén Scheiling József 1914. január 13-án született Budapesten, hiszen az apja Scheiling József, az anyja Gerstembrein Rozália. Az édesapja cukrászmester volt, Budapesten az Üllői u. 66. sz. házban egy sajátos varázsú cukrászdát működtetett. Ez egy épületet képezett a 3 szobás lakásukkal. Itt nevelkedett József a szeretetteli, szigorú és vallásos családi légkörben, mélyen magába építve az embertisztelet, a segítőkészség előnyeit, a kapcsolattar-

22

Szemes József plébános atya

tás közvetlenségét, a kedélyességet. Ehhez hozzátartozott a jó humor is, amely tökéletesen kiegészítette az intelligenciáját. Kislányként én is elcsodálkoztam azon, amikor úgy említette a születési idejét, hogy 1913. év 13. hónap 13. napján születtem. (Hogyan születhetett a 13. hónapban, amikor egy évben csak 12 hónap van...) A B. M. 8925/1938. II. sz. alatt engedélyeztette a névváltoztatását. A tanulmányait szülővárosában végezte, 1932-ben érettségizett jelesen a bencés reálgimnáziumban. Szunyogh Xavér bencés szerzetes tanár, műfordító tanítványa, Békés Gellért bencés szerzetes, Széchenyi-díjas teológus osztálytársa volt. Szemes József is szerzetes lett a bencéseknél, ahol a Fráter Egon nevet kapta. Szerette az ifjúságot, és követni kívánta a tanárai pozitív példáját, ezért történelem – földrajz szakos bencés paptanár szeretett volna lenni. Hiába készült lelkesen erre a hivatásra, az élet jelentős fordulattal befolyásolta ezt. Ellátogatott a rendhez Pannonhalmáról Vanyó Tihamér az idős bencés szerzetes és történettudós, egyháztörténész, aki antropológiával is foglalkozott. Szemügyre vette a tanulók koponya alkatát, s eldöntötte; Szemes Egonnak el kell hagynia a gimnáziumi tanársággal foglalkozó rendet, mert nem alkalmas tanárnak. Ezektől függetlenül a noviciátus idejét itt töltötte le a bencések között. A benne éledő vallásos elhivatottsághoz a családi otthon és az iskola légkörén kívül a külső környezete is hozzájárult. A házukkal majdnem szemben állt a mély áhitatot sugárzó Örökimádás-templom, mai nevén Örök-

imádás Oltáriszentség templom. Ez erős hatással volt az emberekre, így Szemes Józsefre is. A bencéseknél kapott ajánló levelet, azzal jelentkezett az esztergomi érsekségnél. De hiába. „Ha jó a növendék, miért nem tartották meg, ha nem jó, kinek kell?!” – volt a válasz, mert félévkor úgysem vettek fel új tanulót. Húsz éves létére rettentően elszomorodott, mert a vallási elhivatottsága nem hagyott alább. Töretlenül reménykedett és küzdött. Felkereste Pannonhalmán Kelemen Ferenc Krizosztom főapátot, aki azzal segített, hogy felvette a kapcsolatot Veszprém püspökével Rott Nándorral az érdekében. A személyes találkozásukkor szeretetteljes fogadtatásban volt része, bár Rott Nándor is kifejtette némi fenntartását. „Nézd fiam, így döntött a konferencia, a növendék akit elbocsájtottak, oly gyenge, hogy úgysem fogja bírni az egyetemet.” Szemes Józsefnek mégis sikerült. A papi pályára Budapesten a Központi Szemináriumban készült, innen járt át a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára. Kifogástalan magatartással, mindenből jeles eredménnyel végzett. Ez a teológiai tanulmánya 1934. januártól 1939. júniusig tartott. Még be sem fejezte a tanulmányait, amikor 1938. október 30-án átélhette élete legszebb, legáhitatosabb napját. Budapesten az Egyetemi templomban tartották a soron következő pappá szentelést. A diakónusok között ott volt Szemes József is. Ez ritka, sőt egyszeri alkalom lett, hiszen Tóth Tihamér veszprémi püspök csak ezt az egyetlen papszentelést tudta megtartani. A püspöksége nagyon rövid ideig tartott, mert agyhártyagyulladásban meghalt. Szemes József a tanulmányai utolsó félévében már a veszprémi püspökség kispapjaként élt. Tóth Tihamér püspök utódja Czapik Gyula lett. Ő is egyengette Szemes József életútját. Előbb egy évre Taszárra nevezte ki káplánnak, segédlelkésznek, majd 1942. augusztus 1-jétől Veszprémbe rendelte püspöki udvari káplánnak. Röviddel ez előtt 1942. június 15-én megszerezte a doktorátust. A doktori értekezését Veszprémben készítette A Szent László Társulat története 1861-től 1941-ig címmel. 1943-ban Czapik Gyula megkapta az egri érsekséget. Mielőtt ezt elfoglalta volna, egy ritka kitüntetést eszközölt ki dr. Szemes Józsefnek: pápai káplánnak neveztette ki Rómával. 1943. június 17-étől volt pápai titkos káplán. Czapik Gyulát a veszprémi püspökök sorában 1944. márciusától Mindszenthy József váltotta, s ettől az időszaktól kezdve dr. Szemes József életében, vallási tevékenységében is jelentős változás állt be.

„Adjátok át Neki az összes félelmeteket és szenvedéseteket, azután bíznotok kell abban, hogy Ő mindennel foglalkozni fog.”

BESZÉLGETÉS EBELE FERENC ATYÁVAL RÁCZ KATALIN Felemelő érzés bemutatni a 83 éves magyarpolányi plébánost, Ebele Ferenc atyát. Megpróbálok felnőni a feladathoz, hogy abból a szeletből, amelyet életéből és életművéből megismertem, kiragadjam Isten munkáját, üzenetét. A katolikus papi hivatás nekünk, „civileknek” nehezen felfogható. Lemondani egy életre a családról, a szerelemről, az utódokról, a magánéletről, a magánérdekről, sőt, a magunkra fordítható időről... E lemondás igazi mélységeit, mindennapi megpróbáltatásait pedig még csak el sem tudjuk képzelni.

Ebele Ferenc atya dolgozószobájában

Ebben csak emberi elhatározásból, erőpróbából, csak önuralom gyakorlásából nem lehet kitartani egy egész életen át -csak hivatásból. És itt a hivatás elhívást jelent. Elhívást Valamire. Valaki, aki hatalmasabb mint egy ember, a létező Isten, elhív egy egész életet kitöltő Feladatra. Milyen misztikus ez! A katolikus papi hivatás nem öröklődik, nem apáról fiúra szálló mesterség – hanem kiteljesedése a szikrának, amelyet a világra rácsodálkozó fiú lelkében gyújt Istenünk, mennyei Atyánk. -Ferenc atya Veszprém régi iparos-negyedében, a Cserháton született egy hívő katolikus, szerető családba. Milyen volt az élet a családi házban? - A ház, amiben laktunk a szüleimmel, egy U-alakú ház volt a Cserháton: a Bolgár Mi-

hály, később Csaplár utca 28. számban. A ház udvarán a két diófát együtt ültettem apuval. Három másik lakossal osztottuk meg a házat és az udvart. Az elsőben egy idős házaspár, a Hajas család lakott. Hajas bácsi eredetileg Veszprém népszerű vendéglőjében, a Koronában volt főpincér, de gyerekkoromban már nyugdíjas volt. A másodikban lakott a Csepeli család. Volt egy vendéglőjük a Budapesti úton a mai pláza helyén. A fiuk, Csepeli Imre katonatiszt - úgy emlékszem, repülős - volt. Amikor elköltöztek, egy Jézus szíve képet hagytak a padláson. Számomra ez a legszebb Jézus szíve kép, ma is őrzöm. A harmadik lakó Molnár Jenő volt az édesanyjával, aki varrónő volt. Ő varrta nekünk az ingeket. Molnár Jenő a füzfői gyárban dolgozott. Eredetileg rézműves volt – de ez akkor is ritka foglalkozás volt és nem tudott belőle megélni. Neki volt már akkor egy fényképezőgépe, amivel rólam is, a közeli Csomay-strandról is, a házunkról is készített fényképeket. Ezek megvannak ma is. A Csomay strand közel volt, sokat jártam oda úszni. Ez a Jutasi úton volt, id. és ifj. Csomay Kálmán építészmérnökök tervezték és építették. A mai Gizella-udvartól lefelé állt Linzmayer építészmérnök – akkor nekünk úgy tűnt - „kastélya”. Azt kell tudni róla, hogy ő tervezte és építette a Margit-templomot, pesti mérnökökkel. - Úgy tudom, édesapja is házakat épített. Állnak még olyan házak, amelyet Ebele bácsi épített? - Apukám kőműves mester, építési vállalkozó volt. Több mint 70 családi házat épített Veszprémben és környékén. A mi házunkat is ő építette. Mivel gyenge gyermek voltam, háziorvosunk Dr. Grünner László, – aki később Kamarásra magyarosította a nevét –ő azt mondta édesapának, hogy vigyenek le Almádiba a Balatonra, hogy erősödjek. Ezért édesapa épített egy villát Almádiban. Ezt 1945-ben eladta. A családi házunkat lebontották az 1960-as években Veszprémben. Apukám, aki édesanyám korai halála óta - 1950-től özvegyen élt benne - helyette kapott egy másfél szobás lakást a Jutasi lakótelepen. - Életrajzából tudom, hogy koraszülött volt, 7 hónapra született, ami maga is egy csoda, mert régen kevesen élték ezt túl. Mely isko-

„Az Isten küld testvéreim tinéktek, hogy sugarai eleven tüzét, amik arcáról a szívembe égtek, sugározzam csendesen szerteszét a testvéreimnek, kik az éjben járnak. Az Isten küldött szentjánosbogárnak” (Sík Sándor verse)

lákban végezte a tanulmányait, hogyan teltek az iskolaévek? - Amint már említettem, gyenge gyermek voltam, ezért csak 7 éves koromban írattak be iskolába. A Szent Imre elemi iskola a Cserháton volt, a Gizella-udvar helyén, amit azóta már lebontottak. A helyén épült a húsbolt - most valami bank éppen-, s mellette a kerítésbe beépített vöröskő-maradvány az egykori iskolám kapujából való. Egy évet jártam oda. Itt nagyon jó tanítónk Czinger Antal volt, akit nagyon szerettem. A sírját ma is meg szoktam látogatni az alsóvárosi temetőben. A következő egy évet a Szent Anna iskolában jártam. Ez az Anna-kápolna mellett volt, sajnos lebombázták 1945-ben. A következő évben a piaristákhoz kerültem a várba, azonban 3 hónap után megbetegedtem, és 7 hónapig orvosi javaslatra otthon pihentem, erősödtem. Így egy évet veszítettem. Cseresnyés orvosra emlékszem még betegségemből, aki a mai Brusznyai utca közepén lakott. Ezután két évig a zsidó iskolába jártam polgáriba. Ennek az udvarán volt a zsinagóga, amit a hetvenes években beépítettek a széntröszt épületébe. Az iskola szép kovácsoltvas kapuja odakerült a volt Angolkisas�szonyok iskolához. A polgári iskola 3-4. osztályát már a mai

Szülői ház a Cserháton

23

„Az ima, az alázat és a Fiam iránti egyszerű hűség szükséges ahhoz, hogy az Ő Szívéhez közelebb kerüljetek.Én vagyok a közbenjáró. Imáitok Általam kerülnek drága Fiam elé.”

Kossuth iskola épületében végeztem el és ugyanott folytattam tanulmányaimat a kereskedelmi iskolában, négy évig. 1949-ben fejeztem be. 20 éves voltam ekkor. - Ekkor kellett pályát választani. Hogyan érett meg az elhatározás, hogy papnak jelentkezik? Nem volt ez merészség abban az időben, amikor a szerzetesrendeket feloszlatták, az egyházat elnyomták? Gyerekkoromtól kezdve vallásos életet éltem, minden vasárnap áldoztam, akkoriban ez megszokott volt. Én mindig is nagyon szerettem olvasni. Első elemiben már nagyon jól olvastam és ezért kaptam egy könyvet Czinger Antal tanítómtól. Az volt a címe, hogy „Kaczor király” és az elejére beleírta, hogy „a szép olvasásért”. Ez az egyetlen könyv, amit iskolában kaptam, nagy becsben tartom ma is. „Tízéves lehettem akkor...Karácsonyi szünidőben voltunk, meguntam már a kinti ugrándozást és a házba indultam felfedező útra. A ruhásszekrény legalsó polcán váratlanul egy szép nagy könyvre bukkan-

tam. Kinyitottam és azt olvastam az első oldalon: Szentek legendái.” „ Kisfiam! – szólt az anyukám. – Ez a könyv nem ám olyan mint a többi! Ezt csak akkor olvashatod, ha igyekszel jó lenni. Mert a szentek, akikről e szép könyv szól, mindnyájan jók voltak ám! Szerette őket a Jóisten, és ők is szerették az Istent, így lettek szentekké. Ha megígéred, hogy jó leszel, olvashatod” „Elkezdtem olvasni. Csodálatos világ tárult fel előttem.” „Legjobban Szent Ágoston története tetszett. Ő fogott meg legjobban, aki tudós könyveket írt és mégis oly szívesen oktatta a tudatlanokat”* (részletek Ebele Ferenc: ’Szentek legendái vezettek’ című önéletrajzi írásából) Utána is nagyon szerettem olvasni. Amikor a gimnázium első osztályából kimaradtam, mert gyenge voltam és erősödnöm kellett, akkor az időmet nagyrészt olvasással töltöttem otthon. Nagyon sok könyvet kaptam akkor. Volt a szomszédban egy barátom, aki alattam eggyel lejjebb járt az iskolában, Izsó Kálmán. Miután kimaradtam a gimnáziumból, vele továbbra is tartottuk a barátságot, és mert a szomszédban

lakott, délutánonként együtt fociztunk. Ő sok könyvet hozott az iskolából, főleg cserkész könyveket. Ezek vallásos alapú, jellemnevelő könyvek könyvek voltak – köztük voltak Tóth Tihamér püspök könyvei is, aki akkor nagyon ismert volt. A Tiszta férfiúság – ez volt az első könyve. A továbbiak a Művelt ifjú, Jellemes ifjú, Vallásos ifjú, Krisztus és az ifjú. Ezeket mind elolvastam. Tévé még nem volt, olvastuk és cserélgettük barátaimmal ezeket a könyveket. Nagy hatással voltak rám még az angol Baden Powel cserkészkönyvei is – ő alapította a cserkészetet Angliában a csellengő gyerekekből. Járt még a SZÍV újság, a Kis hitterjesztő – missziós lap (verbiták folyóirata). A Mária kongregáció folyóirata is. Ezek az olvasmányok nagy hatással voltak rám és ekkor döntöttem el, hogy legjobb, ha pap leszek. Ezekből láttam, hogy mi legyek: aki neveli az embereket. Mert senki más nem neveli, csak a tanár és a pap. „13-14 éves lehettem...Mi legyek? – ez foglalkoztatott akkoriban a leginkább. S esti imáimban egyre többet és többet töltöttem az Úr Jézus lábainál. Harcolt, küzdött bennem a papi hivatás.” „Arra emlékszem, hogy egyre jobban megszerettem a magányt, a vallásos könyveket, a templomok meghitt csendjét. Aztán megszerettem a tanulást is. Egyre jobban és jobban vágytam arra, hogy pap lehessek, hogy hirdethessem az Isten igéjét.” Amikor papnak jelentkeztem, kommunizmus volt. Arra is számítottam, hogy elvisznek Szibériába… A mexikói egyházüldözésről olvastam diákkoromban, s tudtam milyen a vallásüldözés. A szemináriumban mondták, hogy lehet, hogy titokban kell működnünk mint papnak – a francia forradalom receptje – mindenütt ezt csinálták. - Kik voltak a példaképei ?

A Cserhát télen a ’60-as években – Varga Kázmér gyűjteményéből (Veszprémi Kaleidoszkóp)

24

A kereskedelmiben Illés Béla volt a hittanár, a hittant is nagyon szerettem. Ő később elment jezsuita szerzetesnek. Márpedig aki elmegy jezsuita szerzetesnek az igazán jó pap, mert ez a legszigorúbb szerzetesrend. A másik, Dr. Szemes József atya, aki nagyon jó plébánosom volt. Nagyon jól beszélt és nagyon jó tanácsokat adott a papi életre. Ők ketten, a hittanárom és a Szemes atya tudták még, hogy pap akarok lenni. Nem biztattak, és csak érettségi előtt mondtam meg a szüleimnek.

„A hazugságokat a Gonosz terjeszti, aki arra használja fel a gyenge lelkeket, hogy aláássa az igazságot.”

- Hogy fogadták a szülei a döntését? Nagyon megragadt bennem édesanyám intése, amit akkor mondott, amikor az első elemibe mentem. Édesanyám azt mondta: „a tisztelendő úrra nagyon figyelj és azt csináld, amit mond!” Amikor közöltem velük , hogy a papnevelő intézetbe jelentkezem, édesanyám szó nélkül tudomásul vette. Édesapám, amikor bejelentettem szándékomat, annyit mondott: „Ha pap leszel – jó pap legyél!” Édesapám a katolikus legényegylet tagja volt, ami az iparos legényeket fogta össze. Az iparosok temploma a Szent Anna templom volt, ahol vasárnap 10 órakor a piaristák tartották a szentmisét. - Valójában meg lehet fogalmazni azt, hogy milyen a „jó pap”? A jó pap azt teszi, ami elő van írva. Lelki életet él, ennek alapja a rendszeres napi mise és a hívekkel való kapcsolat tartás. Az 1954-i felszentelés előtt voltak kétségeim, hogy meg tudom-e tartani a papi életet. Erről beszélgettünk a lelki vezetőimmel is. És Szalóczi Elek ferences atya, aki a felkészítést tartotta, a következőt válaszolta : „Aki komolyan veszi a hivatását, annak nem kell félni. Ha megtartja imádságos életét és a hűséget Krisztushoz, akkor Isten megőriz bennünket.” Ez számomra egy olyan útravaló volt, amely elég volt az egész életre. Kísértés mindig volt és van, de első a papi hivatás. Ferenc atya magyarpolányi rezidenciáján beszélgetünk. A plébánia a falu fölötti domboldalon egy majdnem 300 éves épületben van, amelyet még zirci ciszterci szerzetesek építettek a XVIII. században. Hosszú folyosójának egyik végén nyílik Ferenc atya dolgozószobája, amelyben a könyvespolcokat, az asztalt és íróasztalt is elárasztja a könyvek és iratok tömege. Ferenc atya szerény nyíltsággal avat be életének eseményeibe. Megtisztelő ez a közvetlenség, ez a segítőkészség. A dolgozószoba központi fala vall Ferenc atya életének fontos állomásairól. Egy kép a szülői házról, az elsőáldozási kép valamikor a harmincas évekből, egy tablókép a veszprémi állami kereskedelmi fiúiskola 1949-ben végzett osztályáról, csoportkép a kispapi szeminárium végzett osztályáról 1954-ből, egy dedikált fénykép Ebele Ferencnek a szeretett Tóth László püspöktől, s egy 2012-es naptár boldog II. János pápa képével. Kérésemre Ferenc atya végigvezet plébániája épületén, amely a múlt és a prak-

A Csomay strand a ’30-as években – Csomay Zsófia gyűjteményéből (Veszprémi Kaleidoszkóp)

tikus modernség egy ünnepélyes keveréke. A hosszú folyosón nagyméretű márvány kockákon járunk, hófehérre meszelt falain szem magasságában mindkét oldalon patinás festmények sora, felettük modern megvilágító lámpák. Az egyik oldalról nyílnak a közösségi helyiségek, a plébánia könyvtára, Salvatóriánus imaszoba, az énekkar próbahelyisége, s a vendégeket fogadó és ebédlő helyiség, ahol az atya által gyűjtött tárgyak, bútorok nyertek elhelyezést. Festmények, szobrok, feszületek, egyházi használati tárgyak, faragott bútorok gyűjteménye, amelynek talán nem is annyira a művészi értékük, hanem - eredeti használati tárgyak lévén - eszmei értékük óriási. Az Istennel és a természettel egybefonódott paraszti életforma megmentett mementói. Ferenc atya mindegyiknek ismeri a történetét, hogy s mint kerültek ide, s hogy mire használták a régiek és szívesen válaszol a kérdéseimre. 1949-ben Veszprémben kezdtem a kispapi szemináriumban a papi életet. „Négy hónap múlva meghalt az édesanyám. Úgy éreztem, mintha ezt mondta volna: Eddig volt szükséged rám!” 1952-ben azonban feloszlatták a szemináriumot, az osztályokat szélnek eresztették és nekünk munkát kellett vállalni. Én villanyszerelő segédmunkásként dolgoztam, amikor fél év után szóltak az osztály szétszéledt tagjainak, hogy Esztergomban folytathatjuk a tanulmányainkat. A hátralévő két évet 1953-54-ben ott fejeztem be.

– Magyarpolány előtt 11 évig szolgált káplánként – pontosabban hol voltak az állomáshelyei? Első állomáshelyem Felsőrajk volt Zalában, innen 1957-ben Enyingre kerültem. Itt nagyon szerettem lenni, szinte családtagnak számítottam. Enying után kerültem 1960-ban Vaszarra (Veszprém megye) fél évig, utána kerültem 1961-ben Bezerédre, Zalába. Ott is jól éreztem magam, egy nagyon kedves öregúr volt a plébános és azért kerültem oda, mert beteges volt. A nővére Anna néni volt a házvezetőnő. Aki nagyon jól főzött. Ott is családtagnak tekintettek. 62-től Kiskanizsa, amely Nagykanizsa mellett külön városrész, ott 3 évig voltam. Dr. Katona Lajos és Edit nővér és Apolka nővér is ott volt akkor. Itt írtam a püspökségre egy levelet, hogy 11 éve vagyok káplán és kérek egy plébániát a Bakonyban. Utána kerültem Somogyvárra – 2 hónapig voltam ott, itt ért utol az értesítés, hogy nézzem meg Polányt, hogy elfogadom-e. Elfogadtam. – 11 évet várt mint káplán, hogy végre saját plébániája legyen. Mi volt az első dolog amibe belefogott, mit tartott fontosnak, amikor 1965. november 5.-én Magyarpolányba érkezett? Elővettem a plébánia történetét, hogy megismerjem a plébániát és a híveket. Ezután következett az egyházközség igazgatása, a sekrestyés, a kántor, az épületekről való gondoskodás. A legfontosabbnak tartottam azonban a híveknek az oktatását. Ezért el-

25

„Soha ne feledjétek, hogy milyen fontos az Én Legszentebb Rózsafüzérem; mert ha azt minden nap imádkozzátok, segíthettek saját nemzetetek megmentésében.”

határoztam, hogy sorozatbeszédeket fogok mondani. Első volt Dr. Tóth Tihamér szentbeszédeinek sorozata, amit elmondtam. A beszédeken kívül a gyermekek hitoktatása volt a másik fontos dolog, amit örömmel végeztem. Ezen kívül mint plébánosnak gondoskodnom kellett a épületekről, a kertről a szőlőről.

vei is részt vettek a munkákban. Utána következett a Kálvária 1975-76-ban. A kápolna háborúban belövést kapott, ezért 1945ben már tatarozni kellett. Aztán a plébániát is tataroztuk kívül-belül. Padlózat, vízvezeték, villanyvezeték, tető-átrakás. Kitágult a munkaköröm mint plébános, de örültem neki, hogy önálló lettem.

– 1965-ben milyen falut talált Magyarpolányban?

– És mik voltak azok a fontos dolgok, amiket ki lehetett mondani, el lehetett mondani ?

Amikor jöttem, akkor a fiatalok, a diákok is szinte minden ott voltak a szentmisén mindig, aztán lassan lemorzsolódtak. Az iskolában vallásellenes propaganda volt. Két iskola van Magyarpolányban, és sajnos a kommunizmusban mindkettőben a vallás ellen nevelték a diákokat. Azért is jöttem ide, mert az elődöm, az előző plébános nem kapott hitoktatási engedélyt. A negyvenes évek végén a püspökségekre államilag kinevezett állami megbízottakat küldtek, akik állami ellenőrzést gyakoroltak. Később őket egyházi előadóknak, majd titkároknak, tréfásan bajszos püspököknek nevezték. S minden megyeszékhelyre kerültek hasonló tisztviselők. Úgyhogy amikor plébánosnak jöttem ide, akkor nála is jelentkezni kellett a megyeházán, Veszprémben, hogy ő engedélyt adjon, hogy működhessem. Úgyhogy az állam kezében voltunk teljesen. Azért jöttem ide, mert az elődöm bejelentette a püspöknek, hogy a gyerekeket nem akarják beírni hittanra. De hiába írta ezt be a püspökségre, mert a kezébe került a megbízottnak és bosszúból nem kapta meg a hitoktatási engedélyt. Mert azt is ő adta, hogy taníthat hittant az iskolában. Ekkor a plébános azt mondta, hogy akkor ő elmegy a faluból máshova, ne büntessék a gyerekeket miatta, hogy nem lesz hittan. Kár volt, hogy bejelentette. A mai világban ezeket nehéz elhinni. Akkor a fiatalok, diákok is ott voltak a szentmisén. Amikor idejöttem 1650 lakos volt, kb. 160 hittanos gyerek, most pedig 1250 – 400-zal kevesebben - és 100 hittanos. A vasárnapi szentmisére kb. 300-an jártak akkor – ma 150-en. A egyházi épületek felújításra szorulnak, ezért célkitűzésem: épületek rendbehozása is.

A felnőtt híveknek az oktatásához Tóth Tihamér beszédeiből sokat merítettem, s ennek alapján a hit magyarázata (Hiszekegy magyarázata) -a Tízparancsolat és a Szentségek magyarázata volt beszédeim tartó oszlopa. Másik forrásom Schütz Antal hittan könyvei voltak, amikből tanultuk a középiskolában a hittant. És a további években pedig különböző témákat választottam és beszéltem, főleg Biblia magyarázatokat, szentek életét, a Szentmise szertartásának magyarázatát, egyháztörténetet. És természetesen vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok magyarázatát.

Templomot tataroztunk 1968-ban. A híveket kértük meg, hogy adakozzanak és a pénzt családonként adták össze. Egy kőműves mester vezetésével az egyházközség hí-

26

A dolgozószoba fala egy élet összefoglalása

– Magyarpolányi néprajzi hagyományai, a nyolcvanas években felújított húsvéti népszokás, a magyarpolányi Passió országszerte elismert és sok embert vonz, s ebben Ferenc atyának meghatározó szerepe volt. Hogyan kezdődőtt? 1966-ban kaptam a néprajzi múzeumtól egy kérdőívet, hogy kérdezzem meg a híveket a különböző vallási szokásokról. Két ember be szokott jönni akkor is, meg most is a perselypénzt megolvasni és hát tőlük próbáltam kérdezgetni, de nem tudtak semmit. Adventi szokásokról, karácsonyi szokásokról, húsvéti szokásokról, pünkösdi szokásokról. Népszokásokról. Szentségek, házasságkötés, temetés,

keresztelés szokásairól. Akkor kérdeztem az asszonyokat – ők rengeteget tudtak! És tudnak most is! Amikor ide kerültem első dolgom volt, hogy elővettem a plébánia-történetet, a Historia Domus-t- ebbe kell, hogy beírja a mindenkori plébános a történteket. Az első, az 1700-as nincs meg, de van egy összefoglaló az 1800-as évekből, amit az akkor kislődi plébános írt. Ez 6-8 gépelt oldal. És az újkorból ami még megvan, az 1934-től 45-ig. Akkor több plébános volt, mert a zirci apátsághoz tartozott a plébánia és ők elég gyakran cserélték a plébánosokat. És a legutolsó volt Dr. Borián Elréd . Ő írta a legutolsó bejegyzésében, hogy az oroszok elvitték a marhákat meg a bort. Azt is leírta, hogy a nők a plébánia pincéjébe menekültek, egy pár nőt agyon is lőttek. És megtaláltam a plébánia könyvtárban Bálint Sándor alapvető művét a magyar népszokásokról. Ha körülnéz, ebben a két szobában vannak az én könyveim. De a másik szobában van két szekrény, ott vannak a plébánia könyvei, ott találtam Bálint Sándor néprajzosnak „Az egyházi év – népünk ünnepei” című könyvét. Ezt a könyvet bővítette később három kötetre „Ünnepi kalendárium” címmel. A szentté avatása már elindult Bálint Sándornak. „Ünnepi kalendárium” című háromkötetes műve alapmű, előtte más nem foglalkozott ezzel a témával. Ennek alapján elkezdtem kérdezni az asszonyokat. Rengeteget mondtak. És közben felvettem a kapcsolatot Dr. Laczkovits Emőke néprajzossal is, aki a megyei múzeumban dolgozott. Sándor bácsi nekünk, papoknak is tartott előadást ezekről a szokásokról, buzdítva arra, hogy gyűjtsünk. Én már előbb elkezdtem gyűjteni, mondtam neki. Azt mondta, küldjem el. 8 gépelt oldal volt csak akkor, s elküldtem neki. Megköszönte. Két levelét őrzöm, mint ereklyéket. El is jött, de nem miattam, hanem mert a kálváriákról is akart írni. Sajnos már nem tudta elkészíteni, a búcsújárásokról is akart írni – azt sem tudta megvalósítani. Akkor a kálvária miatt jött. Kicsit beszélgettünk és mondta, hogy próbáljak a szentségekről gyűjteni, mert azokról keveset tudunk. És akkor gyűjtöttem az egyházi évről meg a szentségekről. S ezt egy 50 oldalas dolgozatban leírtam és ezt adtam be a Dr. Laczkovits Emőkéékhez, a veszprémi múzeumba. „Szentségek születéstől a halálig” 1982-ben. Álmokkal, betegséggel kapcsolatos hiedelmek, gyógyítások, időjárás, jeles napok, egyházi év, vallásos szokások, imádságok, fogadott ünnep… Tudja mi az, hogy fogadott ünnep? Régen

„Oly sok ember nem fogad el Engem, az ő Áldott Édesanyját.Fiamhoz hasonlóan, Engem is visszautasítanak, kigúnyolnak, sértegetnek és megvetnek. Mégis, ha segítségemet kéritek, akkor egyenesen Fiam, Jézus Krisztus Szent Szívéhez tudom elvinni a lelkeket.”

szinte minden községben voltak fogadott ünnepek. Ez azt jelentette, hogy bizonyos szenteknek az ünnepeit félünnepként tartották meg. Ez azt jelenti, hogy volt reggel – akkoriban 10-11 körül – egy mise, és délig nem dolgoztak, csak délután. Kik, és hányan voltak ezek a szentek? Nyolc volt. Szent Vendel, az állatok védőszentje, az ő segítségét kérték, hogy az állatok egészségesek legyenek. Szent Fábián és Sebestyén, Szent Flórián, Szent Rókus a járványos betegségek védőszentje. A szülő as�szonyoknak volt Szűz Mária bemutatása november 21-én. Szent József meg a házak, családok védőszentje. Sarlós Boldogasszony volt aratási ünnep, ezek voltak a fogadott ünnepek, amelyek mára már teljesen eltüntek. Erről írtam az Új Emberben is egy cikket. – Milyen érdekes... A fogadott ünnepek voltak a támaszai a paraszti életnek, hiszen életük legfontosabb, meghatározó eseményeihez kérték e nyolc szent segítségét. Talán ez a váza az akkori életüknek? Hát a hatvanas években még igen. A nyolcvanas években már csak ami az emlékezetükben volt, amit elmeséltek. Amikor a téeszt létrehozták, akkor megszűnt ez az életforma. Addig földművelők voltak. Addig az Istenhez fohászkodott mindig, hogy segítse meg, meg a szentekhez. De akkor ez megszűnt. A háború előtt itt búcsú napján - pünkösd hétfőjén indultak Kiscellbe, misével, a kanyarban van egy kereszt, onnan indultak lovaskocsival – csak azokat vitték, akik nem tudtak menni meg az asszonyokat, a többiek gyalog 30 km-t. Minden községben megálltak a kereszteknél, a templomokban körülvitték a Szűzanyát, átöltöztették a misére, mise után ebédeltek, keresztút volt.

világa lényegesen különbözik az úgynevezett műveltekétől. Világot szemlélő magatartása elsősorban érzelmi, különösen ha még nem fertőzték meg kártékony városi hatások. Azért nem lehet alacsonyabbrendűnek, műveletlennek bélyegezni, egyszerűen más mint a miénk.” „Világképét a képzelet, érzelem és egyéb irracionális hajlandóságok alakítják.” „A népléleknek másik jellegzetes vonása, hogy azokat a normákat, amelyeket környezetének hagyományai, apáinak élete és hagyományai szentesítenek, bírálat nélkül is elfogadnak és magára nézve elismeri kötelezőnek.” Ez volt a régi világ. Ezt szerintem minden értelmes embernek el kell olvasni. Nos, ezt azért kezdtem el, mert érdekelt. Többször jött Laczkovics Emőke is, aki nem csak szokásokat, hanem a viseletet is gyűjtötte. Én még az ételeket is. S mindezt akkor, amikor még éltek egypáran, akik emlékeztek ezekre az időkre. – Ez lett az alapja az Europa Nostra díjas falumúzeumnak? Igen, akkor felmerült az ötlet, hogy akkor csináljunk itt egy falumúzeumot. Az akkori polgármester is támogatott ebben bennünket. A mostani is támogat. A polgármesteri hivatal megvett a műemlék utcában egy há-

zat. Az az utca az 1800-as évek végén épült, 42-43 egyforma ház volt, bakonyi parasztház. Azért egyformák, mert akkor kimentek Polányból dolgozni többen Kanadába és küldtek haza pénzt és abból építették – szinte egyszerre - a házakat. Egyformát építettek, mert egyik sem akart elmaradni a másiktól. És ezek a házak nagyrészt megmaradtak. Később Kanadából volt aki visszajött, volt aki nem, de legfőképpen kinn maradtak. Szóval, megvett a polgármesteri hivatal egy házat. Tartozott hozzá pajta meg más melléképület, műhely is, - és ez lett a falumúzeum. És erre megkaptuk az Europa Nostra díjat. Ezt a kálvária miatt is és a templom miatt is. Be van rendezve ez a ház bútorral, ruhával, konyhai edényekkel. A speiz pedig be van rendezve babákkal, akik föl vannak öltöztetve a helyi népviseletbe. Szóval ez volt az egyházi működésem mellett. – Magyarpolányt az tette híressé országszerte a nyolcvanas években, hogy a feltárt népszokásokat, néphagyományt felújították és tömegeket vonz a magyarpolányi Passió Húsvétkor, a betlehemezés karácsonykor. Igen, felújultak, mert például a Betlehem-járást Magdi néni, a sekrestyés tanította be, ő szólt, hogy újítsuk föl, német nyelven.

– Ezek a feltárt szokások, ismeretek az atya munkáját is segítették a faluban? Feltétlenül. Tulajdonképpen azért érdekelt ez a könyv, mert azt már észrevettem, amikor beszélgettek az emberek – vasárnaponként, amikor a perselypénzt számolgattuk és egy kicsit beszélgettünk is, hogy valahogy más észjárásuk volt és van most is, mint nekem, s a városiaknak. És azért érdekelt, különösen ebből a könyvből is, hogy megismerjem őket, mert a Sándor bácsi nagyon jó előszót írt erre. Itt van, hogy: „az úgynevezett egyszerű ember lelki-

Az országos hírű Polányi Passió szereplőgárdáját a falu népe alkotja

27

„Ha sajnáljátok azt, hogy megbántottátok Őt, akkor hívjatok csak Engem, szerető Édesanyátokat, és Én kézen fogva viszlek el Hozzá benneteket.”

– E néphagyományok megismertetésében és terjesztésében is nagy szerepet vállalt Ferenc atya publikációkkal, előadásokkal. Tartottam évközi előadásokat a múzeum szervezésében, amelyekben ezeket a gyűjtéseket foglaltam össze tulajdonképpen. Ez egy egész napos konferencia volt néprajzosoknak és laikusoknak. Pápán, Veszprémben, Városlődön, Szentgálon. – A gyűjtést befejezettnek lehet tekinteni vagy még ma is tart? Miután elkezdtem gyűjteni ezeket, sajnos, Sándor bácsi nemsokára meghalt. Neki már nem tudtam elküldeni, ezért a veszprémi múzeumnek adtam be ezeket a dolgozatokat. De ezt nem lehet befejezni, azóta is gyűjtöm tovább ezeket. Most például a búcsújárást, arról is van egy írás. A sekrestyés, Magdi néni nagyon sok mindenre emlékszik, nagyon intelligens, de már ő is 80 éves, meg hát több ilyen idős asszony volt, akik tudnak mesélni erről. A Historia Domusban is például a búcsújárással kapcsolatban le is írta az egyik plébános, hogy pünkösd hétfőn indult egy kis csoport – ez a háború előtt volt – Kiscellbe – Celldömölkre. Leírta, hogy ahol van egy kereszt a kanyarban, onnan indultak lovaskocsival. De a lovaskocsi csak azokat vitte, akik nem tudtak menni, meg a csomagokat. Különben gyalog mentek. Celldömölk innen olyan 30-40 km. És akkor minden községben, amelyen átmentek, megálltak a kereszteknél, imádkoztak, köszöntötték a keresztet. Elég lassan haladtak és amikor odaértek, akkor ott bementek a templomba, köszöntötték a Szűzanyát és megérdeklődték, hogy mikor lesz mise. Akkor átöltöztek a misére – mert általában mezítláb mentek. Innen hazulról vittek kosztot, s a mise után ebédeltek, litáni, majd azután volt keresztút, és akkor estefelé jöttek haza. Na, ez volt akkor a búcsújárás. Ma a modern búcsújárás autóbusszal megy. – Mennyiben segítette az atya hivatásának betöltését e hagyományok feltárása ? Most jobban megértem őket. És tisztelem őket nagyon! Azért tisztelem, mert még a régi világból hozták ezeket a dolgokat, és megmaradtak régi vallásos embereknek. Tulajdonképpen én is azon nőttem föl, csak városokban nem voltak ilyen szokások. Betlehemezés volt, erre emlékszem, gyermekkoromban Veszprémben is volt ilyen. Édes-

28

apám is járt betlehemezni, mesélte. Édesapám még járt Gergely-járásra is. Szent Gergely pápának valamikor márciusban van az ünnepe - régen a tanítók meg a gyerekek napja volt, és akkor mentek gyűjteni adományokat a tanítóknak. És akkor valamilyen kis műsort adtak elő a Szent Gergely életéről. Édesapám annakidején idézett ezekből, de sajnos akkor nem írtam le. Meg emlékszem gyerekkoromban húsvétkor mentünk a templomokba megnézni a szent sírt

egy kicsit lejjebb volt – most nem tudom, hogy megvan-e – egy hatalmas, félkör alakú szikla. Mindig félve néztük, mert arról valaki azt mondta, hogy állítólag ott tanyázik a kígyó. Ha lementünk a lépcsőn a Fenyves utcába és ott pontosan szemben a lépcsővel lakott az Ircsik József a későbbi híres festőművész, aki nekem jó barátom volt. Később átköltöztek kicsit beljebb, az utca másik oldalára. A Csomay-strand is a közelünkben volt, sokat jártam oda úszni. A Völgyikút

Ferenc atya Vasáros József atyával szentmisét tart a Rab Mária forrásnál

, több templomba, mindegyikben megnéztük, hogy milyen. – Ferenc atya most is gyakran visszajár Veszprémbe. Mit tart fontosnak Veszprém életében, amiben részt vesz vagy amit támogat ? Igen, legutoljára a Cserhát Társaskör emlékjel felállításán vettem részt a Lovassy udvarban. Fontosnak tartom annak a világnak az emlékeit, amit gyermekkoromban is láttam: a Rab Mária forrás, a templomok, a szülői ház. A ház helyén van az óvoda, 1972ben bontották le. Házunk közelében volt a Giricses lépcső – ott játszottam gyerekkoromban. Annakidején az Árva utcán le lehetett menni, de az most megközelíthetetlen, ott most egy dzsungel van. Volt ott egy pad, - a körül a bokrokban játszottunk. És

forrásból hoztuk a vizet 1945-ben, mert lebombázták a vízvezetéket. A püspökkertben is voltam többször gyermekkoromban. A püspöki kormányzóság épületében volt a tánciskola. Az angolkisasszonyok lányaival, tánctanárral.. Liget – ott korcsolyáztam a teniszpálya helyén. Életem fontos helyszíne a Vár, a Benedek hegy – egy évig oda jártam gimnáziumba, ott voltam kispap és az alsóvárosi temető – itt nagyon szerettem sétálni. Kispap voltam, amikor édesanyám meghalt. A temetőben sok ismerősöm van. Szüleim, nagyszüleim, nagybátyám – hősi halott az I. világháborúban. Ezeket a sírokat mindenszentekkor minden évben meglátogatom. Köszönöm Ferenc atyának, hogy lehetőséget adott, hogy ezzel az interjúval betekinthessünk az életébe.

„Fiam jönni készül, hogy minden gyermekét összegyűjtse; hogy ti mindnyájan egyesülhessetek Vele az Új Paradicsomban. Oda, csak a tiszta és alázatos lelkek léphetnek majd be.”

MÉRFÖLDKÖVEK

RÉSZLETEK EBELE FERENC MAGYARPOLÁNYI PLÉBÁNOS ATYA SZENTBESZÉDEIBŐL 1954

Első szentbeszéd Veszprémben: „Az ember mint eszes teremtmény, természeténél fogva cél felé törekszik. És ez a cél, amelyet Isten számunkra kijelölt, nem más mint a szeretet. Sőt, nemcsak célja életünknek, hanem értelme és boldogsága is. Szeretettel érjük el életünk célját; szeretet által lesz értelme életünknek; és a szeretet az, amely boldoggá tud tenni bennünket”

1965

Plébánosi beköszöntő Magyarpolányban: „Valahogy úgy érzem magam, mint az Úr Jézus, amikor először lépett föl nyilvánosan Názáretben. A Szentírás így ír erről: ’Kinyitotta a könyvet és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva: Az Úr lelke rajtam: Ő kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, Ő küldött engem, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket...Hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét és bosszújának napját. Azután ös�szetekerte az írást, visszaadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Akkor megszólalt: Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.’ (Lk.4,17.22)” „Én azt szeretném, ha mindig megértenénk egymást és Ti segítenétek abban, hogy ezeket a feladatokat jól betölthessem. Nem is akarok mást, mint jó lelkipásztorotok lenni, hogy működésem nyomán közelebb kerüljetek az Istenhez”

eltakarja isteni arcát. Ezért van szükségünk eszményekre s a szentekre, akik az eszményeket megvalósítva éltek előttünk.”

2004

Aranymise Magyarpolányban: „Aranymisés jelmondatom a Jelenések könyvéből: ’Légy hű mindhalálig és neked adom az örök élet koronáját.’ (Jel.8.10). Napjainkban, amikor nem nyíltan, hanem alattomosan támadják a keresztény hitet, erkölcsöt, az Egyházat, a papságot, akkor feladatunk a feltétlen hűség az Egyházhoz és a Pápához.

1979

Ezüstmise Magyarpolányban : „25 éves papi működésem egyik jelszava Prohászka püspök mondása volt: ’Hiszek a szeretet végső győzelmében’. S most, amikor visszanézek az eltöltött útra, örömmel megállapíthatom, hogy én is sok szeretetet kaptam szüleimtől, tanáraimtól, paptársaimtól, barátaimtól, híveimtől egyaránt. Ezt szeretném most megköszönni.” „Mostani emlékképemen X. Szent Piusz jelmondata áll: ’Megújítani mindent Krisztusban!’” „Megújulni napról napra, lelkileg, szellemileg, megújítani életmódunkat, gondolkozásunkat, környezetünket, templomainkat, plébániánkat, egyházközségi és családi életünket”. „Amikor a mi nemzedékünk 1949-ben elindult, már sejteni lehetett ezt a megújhodást.” „Prohászka püspök már 1907-ben így írt: ’Állítsuk bele a kereszténységet a kulturvilágba, megfelelő belátást teremtvén a régi igazságokba, s érvényesítvén azokat a modern érzésben. Kössük össze a természetet a természetfölötti világgal, a szabadságot a tekintéllyel, a földi célokat az örök céllal. Ne rögzítsük az örvényeket, hanem építsünk rajtuk hidakat.’ (Modern katolicizmus)” „Az Egyház emberi arca nem egyszer

Magyarpolány Kálvária

29

„Buzgó imáitok, gyermekeim, nagyon sok elveszett lelket mentenek meg. Soha ne feledkezzetek meg az ima erejéről. Imáitoknak köszönhetően már nagyon sok rossz dolog meghiúsult.”

VESZPRÉMI TÖRTÉNELMI SZALON MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA A Hét Domb Egyesület és a Veszprém Megyei Levéltár 2010-ben új rendezvény-sorozatot indított Veszprémi Történelmi Szalon címmel. Célunk az volt, hogy a levéltárban őrzött és Veszprém múltjával foglalkozó dokumentumok bemutatásán túl megszólalási lehetőséget biztosítsunk a város polgárainak, hogy közös városi történelmet teremtsünk.

Beszélgetés vetítéssel a levéltár dísztermében

Valljuk, hogy Veszprém és az itt lakók történetét csak a veszprémiek írhatják meg és idézhetik fel hitelesen. A 19. század eleji 15.000-es létszámú városból a szocialista várospolitika 60.000 lakosú panelvárost teremtett. Kivesztek a régi családi kapcsolatok, elfogyott a nagyszülőkön keresztüli régi barátság és az élményt nem egy esetben ünnepet teremtő közös történelem. Megölték a polgári Veszprémet. Csak a veszprémiek visszaemlékezései, történetei teremtik meg a közös városi történelmünket, a régmúlt időkből fakadó városi mitológiát. A szürke, sehova nem tartozó emberből ez faraghat veszprémi lokálpatriótát. Megvalósult rendezvényeink: 1. A Veszprémi Történelmi Szalon első beszélgetésén (2010. 04.29.) „Találkozási helyek Veszprémben: kávéházak, bögre csárdák…” címmel Veszprém kedvelt vendéglőit, az egyesületek, iparoskörök találkozóhelyeit, a törzshelyek specifikumait jártuk végig a bögrecsárdáktól a megyeháza díszterméig. A találkozási helyek bemutatása közben kirajzolódtak a város társadalmi csoportjai, önszerveződő közösségei.

30

2. A Történelmi Szalon második beszélgetésén (2010. 12. 09.) egy építészetileg és funkciójában is egyedülálló veszprémi bérpalota , a Rupert-ház 20. századi történetei elevenedtek meg az emlékezők és a levéltári források segítségével. (A beszélgetések összefoglalói, hangés képi anyaga a Veszprém Megyei Levéltár honlapján megtekinthető: www.veml.hu 3. Következő beszélgetésünk (2011. 03. 24.) szorosan kapcsolódik a Kolostorok, kertek veszprémi projekt városi rendezvényeihez. Eszmecserénk a veszprémi Séd völgyének életét, az itt élők hétköznapjait és ünnepeit eleveníti meg. Külön figyelmet szentelünk a víz hasznosításából élő molnármesterek munkájának, bemutatva a malmok izgalmas világát. Beszélgetőtársaink a Séd völgyének legjobb ismerői, a molnárdinasztiák leszármazói, malmok kutatói.

zett fényképek digitalizált másolatait tekinthették meg az érdeklődők vetítés és múltidéző beszélgetés keretében. 6. Veszprémi építőmesterek címmel tartottuk meg következő beszélgetésünket (2012.04.12.), amely a két világháború közötti Veszprém nagy építkezéseit (Völgyhíd, Margit-templom, a Csomaystrand, az Újtelep, Nándor-telep) és azok építőmestereit mutatta be a nagy építészfamíliák (Csomay, Linczmajer, Márföldy, Ebele) leszármazottainak visszaemlékezései, archív filmhíradók és fotók segítségével. A veszprémi Hét Domb Kulturális Egyesület és a Veszprém Megyei Levéltár által közösen létrehozott VESZPRÉMI TÖRTÉNELMI SZALON beszélgetéseinek célja: megszólalási lehetőséget adni a régi Veszprém polgárainak. Csak a veszprémiek visszaemlékezései, történetei teremtik meg a közös városi történelmünket, a múlt időkből fakadó városi mitológiát. A gyökereit vesztett, sehova nem tartozó emberekből ez faraghat veszprémi lokálpatriótát.

SZ

Ve prémi Történelmi alon

6

A VESZPRÉMI TÖRTÉNELMI SZALON beszélgetései: 1. Találkozási helyek Veszprémben: kávéházak, bögre csárdák… (2010.04.29.) 2. Rupert-ház – Társadalmi mozgások Veszprémben 1914-től napjainkig. Egy bérház és lakóinak személyes emlékezete (2010.12.09.) 3. Élet a Séd völgyében. Veszprémi malmok (2011.03.24.) 4. Bokréta – tűz – megújulás. Képek a Megyeház múltjából (2011.09.15.) 5. A régi Veszprém családi fényképeken (2011.10.09.)

A rendezvényekről készült képek, hanganyagok, beszámolók megtekinthetők a Levéltár honlapján: www.veml.hu

MEGHÍVÓ

4. Negyedik beszélgetésünk ((2011. 09. 15.) Bokréta – tűz – megújulás címmel a veszprémi Megyeház históriáját idézte fel. A levéltár nagytermét megtöltő közönség előtt két vendégünk: dr. Balassa László építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, városunk ismert személyisége és Debreczenyi János építésés beruházás-szervező, az 1980-as évekbeli megyeházrekonstrukció levezénylője - később Veszprém polgármestere - beszélt a Megyeház múltjáról, felújításának történetéről, egyes eseményeiről, az épület építészeti kvalitásairól és szerepéről a város építészeti értékeinek elmélyítésében és infrastruktúrájának fejlődésében.

Rendezvényeink a visszajelzések alapján olyan érdeklődésre tart számot, hogy meghaladja a levéltár és a városháza nagytermeinek befogadóképességét.

5. Következő szalon-összejövetelünkön (2011. 10. 09.) a levéltárral közösen 2011 tavaszán elindított családi képgyűjtési programunk, a Veszprémi Kaleidoszkóp eredményeit kívántuk bemutatni. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban megnyitott Szalonban a felhívásunkra érke-

Terveink szerint a negyedévente ismétlődő beszélgetések olyan témákat dolgoznának fel, mint a veszprémi lépcsők és szent helyek (templomok, kápolnák, keresztek, rituális fürdők, búcsújáró helyek) városunkban és környékén. Szívesen fogadunk további javaslatokat, kéréseket, tanácsokat.

SZ

Ve prémi Történelmi alon

7

MEGHÍVÓ A meghívókat Gáty István készítette

„Ébredjetek fel mindarra, gyermekeim, ami a szemetek előtt történik. Nektek mindig készenlétben kell állnotok.”

VESZPRÉMI HELYTÖRTÉNETI ALBUM JÁKÓI BERNADETT

A nosztalgia világát éljük. Sokan gyűjtik városukról, környezetükről a régi képeket, a nosztalgikus emlékeket. Városunkban élő polgárok számára is fontos volt, az, hogy Veszprém elhagyott értékeit, rejtett kincseit, emlékeit felelevenítsük….Előtérbe kerüljön az, ami már nincs, ami csak volt, és már valószínűséggel nem lesz. Mindannyian részesei és átélői vagyunk az idő múlásának, a városunk átalakulásának…..A veszprémi polgárok közül nagyon sokan tagjai honismereti, helyi értékeket őrző civil szervezeteknek, helytörténeti kluboknak, csoportoknak. Leginkább a legidősebb korosztály az, akik szívesen szerveződnek olyan közösségekbe, ahol nosztalgiának, az eltűnt korok világának nagyon fontos szerepe van! Mint tősgyökeres veszprémi, mint helytörténeti kutató és nem utolsó sorban pedagógus csaknem két évtizede választott hobbim a helytörténeti emlékek gyűjtése, felidézése. Az elmúlt években részt vettem olyan programokon, rendezvényeken, amik során tapasztalatokat gyűjthettem a régi veszprémiek emlékeiről, nosztalgia programok kezdeményezéseiről. S azt tapasztaltam, hogy leginkább az idősebb korosztályt fogja meg ez a téma, a fiatalabbakat nem igazán érinti meg ez a műfaj. De mekkorát tévedtem! Amióta az Interneten a Facebook elindult, azóta az emberek és közösségek közötti érdeklődési kör és igény is megváltozott. Nemcsak a helyi kutatásban, hanem az ehhez kapcsolódó információs hálózat fejlődésében is! 2011-ben a veszprémi Hét Domb Egyesület a Veszprém Megyei Levéltárral közös projektben Veszprémi Kaleidoszkóp címmel felhívást tett közre azon veszprémiekhez, akik őriznek emlékeket a régi városról, s ahol a családok élete megelevenedik a korai, régmúlt Veszprém képein…A felhívás népszerűvé vált, de erre is az idősebb korosztálytól érkeztek be a kincset érő régi veszprémi családi képek.

Tudjuk, hogy a fiatal generáció is szeret nosztalgiázni. No, nem biztos, hogy a saját életéből merített fotók , emlékek alapján, hanem afféle újdivatból… ahogy ők mondják a retrózás szelleme miatt. S az jutott eszembe, hogy őket is meg kellene szólítani ebben a témában, nem szabad kihagyni őket ezekből a kezdeményezésekből…. De hogyan? Kerestem a megszólítás formátumát, a kapcsolat, a kommunikáció mai, modernizált csatornáját, hogy a „retrózás” valamely szintjén kapcsolódjanak bele ők is a helytörténeti, honismereti szellemiségbe. S az ötlet kéznél is volt: az internet. Ma már minden fontos információt a fiatalok, az újnemzedék a Facebookról és a népszerű közösségi oldalakról nyeri. Itt élnek, és mozognak, keresnek és kutatnak…..és retróznak. Mily népszerű lett ez manapság. ..Sokat hallom, hogy elég népszerű ezekben a körökben az, ha valaki nosztalgikus tárgyat, képet, fotót tesz fel és ehhez kommenteket ír! S lám, jött az ötlet: létrehozni a fiatalok számára a XXI. sz. kutatási albumát, a helyi értékek megelevenítését, s az azt őrző kincsek fellelhetőségét. Létrehoztam – saját érdeklődésemből eredően is- a Veszprémi Helytörténeti Albumot,

amelyet a Facebookon, az interneten lehet elérni, meglátogatni. Kezdetben kicsit elbizonytalanodva indult a fogadtatás miatt, hogy a korosztályok miképpen találnak rá. S lám, egy hét elmúltával több száz regisztráló jelezte érdeklődését az Album iránt. S a számuk nap mint nap folyamatosan nő. Jelenleg 1510 regisztráló és látogató keresi meg az oldalt. Valamennyien a 16-45 éves korosztály képviselői! A VHA l létrehozója és szakmai ötletadója, Jákói Bernadett helytörténeti kutató, technikai felelőse pedig: Kálazi István, mint adminisztrátor. ) Elsősorban a fiatal, egyetemista korosztály látogatja az albumot, az a korosztály, akik a helyi , meghirdetett rendezvényekre kevesebb számban jönnek el, s vesznek részt. Az internetes megoldással hihetetlen mennyiségű, és különböző műfajú képek érkeznek be, amik megkönnyítik a helytörténeti kutatók és a téma iránt érdeklődők munkáját, kutatását. A képek többsége magángyűjteményben található, akik tulajdonosai a közösségi oldalakra vonatkozó jogszabályok értelmében megosztják a fotóikat, képeiket, kincseiket város, a közgyűjtemények és a virtuális közösségek számára. Az oldal elérhetősége: Facebook/ Veszprémi Helytörténeti Album

31

„Én segíteni fogok nektek, hogy Általam jobban szeressétek Őt, és hogy megadjátok Neki azt a vigaszt, amelyre ebben az időben szüksége van, amikor a világ megemlékezik kereszthaláláról.”

HAVAS DÉLELŐTT A RAB MÁRIA FORRÁSNÁL játszani: megdobáltuk egymást a friss hóval, majd a lakótelep melletti dombon építettünk egy hóembert. A forrásnál nagy csend volt, csak a patak csobogását hallottuk. A piros virágok a kövek között a hó alól kikandikáltak. Csoportképet is csináltunk ezen a szép helyen.

Az Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézménye fiataljai közül néhányan egy szép havas reggel 3 madáretetővel és némi eleséggel indultunk ki a közeli kiserdőbe. Kerestünk néhány megfelelő „fát, és ezekre felmászva kiakasztottuk az etetőket és megtöltöttük magokkal. Mikor ezzel végeztünk, hazafelé igen jó Kedvünk lett, és „hó angyalkát” kezdtünk

Köszönet azoknak az önzetlen támogatóinknak, akik hét etetőt készítettek nekünk és két zsák eleséget is hoztak hozzá az Intézménybe. A vidám délelőtt jól eltelt, és a madarak is jóllaktak a forrás körül. Hetyei Ferenc, Molnár Dávid, Tell Vilmos

ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ELLÁTÁSA AZ „ÉLTES MÁTYÁS” FOGYATÉKOSOK NAPPALI INTÉZMÉNYÉBEN Családban élő, 16. életévüket betöltött, veszprémi lakcímmel rendelkező értelmileg akadályozott személyek, akiknek állapota a közösségbe való beilleszkedést nem akadályozza. Veszprémben, illetve vonzáskörnyezetében élő, intézményünk szolgáltatásainak igénybe vételére jogosult személyek száma az adatközlés önkéntes módján alapuló felmérés szerint körülbelül 800-1000 fő. Gondozottjaink alapfokú tanulmányaikat befejezték (kisegítő iskola, foglalkoztató iskola), néhányan a könnyített munkavégzéshez szükséges szakmai végzettséggel is rendelkeznek. Az intézmény gondozottjai elsősorban középsúlyos értelmi fogyatékosok, illetve néhányan enyhefokban sérült értelmi fogyatékosok csoportjába tartoznak. Az intézmény halmozottan fogyatékos (beszéd, látás, hallás, mozgás fogyatékosság) személyek gondozását is végzi. A gondozot-

32

Ikonkészítés mozaik technikával

tak többsége kizáró, illetve korlátozó gondnokság alatt áll. Önálló életvitelre nem képesek, de az önkiszolgálást (étkezés, öltözködés, tisztálkodás), a napi közlekedést illetően nem szorulnak segítségre. Valamennyien szüleikkel vagy egyéb felnőtt családtagjaikkal élnek egy háztartásban.

IMA A FOGYATÉKOSOKÉRT Uram! Áldd meg azokat, akiknek azt a hivatást adtad, hogy felhívják a figyelmünket az igazán fontos dolgokra! Segítsd meg őket, hogy el tudják hordozni a keresztet, amit azért viselnek, hogy minket szeretetre és jócselekedetekre sarkalljanak! Erősítsd meg őket, mikor elcsüggednek! Gyógyítsd be sebeiket, amelyeket a szüleiktől kaptak, amikor éreztették velük elégedetlenségüket, vagy megvonták tőlük szeretetüket. Gyógyítsd be azokat a sebeket is, amiket mi okoztunk nekik az előítéleteinkkel, kiközösítésünkkel, megjegyzéseinkkel, és türelmetlenségünkkel. Ajándékozd meg őket gyógyulással, és szabadítsd meg őket a gonosz cselvetéseitől, kötelékeitől, amelyeknek mi szolgáltatjuk ki őket rossz példánkkal. Hisszük, hogy egyszer letörölsz a szemükről minden könnyet és országodba fogadod őket, ahol együtt örvendezhetünk teljes épségüknek és gyógyulásuknak! Ámen

„Én meg vagyok áldva kegyelmekkel és az erővel, hogy legyőzzem és elpusztítsam a Gonoszt.”

MIT JELENT SZÁMUNKRA A „HIT”! Hinni valamiben, csodában, szeretetben… Remény abban, hogy valami eljön, valami megtörténik. Hinni, hogy a kitűzött célokat elérjük. Hiszek a szüleim szeretetében, és általában a szeretet erejében. Hiszek a bátyámban és a rokonokban, a nagymamám szeretetében és a Gabi néniben. Hiszem, hogy segít nekem az Isten abban, hogy a műtétem, ami lesz majd, sikerülni fog. Hiszem, hogy gyorsan lábra tudok állni. Szoktam templomba járni, hiszek Istenben vallásgyakorló vagyok. Hiszek abban, hogyha bajban vagyok, vigyáz rám és mellettem van az Isten! A hittel a lelkem megnyugszik, érzem, hogy meg fogok újulni tőle. Esélyem van, hogy meggyógyulok, hogy segítenek rajtam. Hiszek Istenben, de csak néha napján járunk templomba. Minden reggel beszélek Istennel. Azt mondja: Te itt élsz a földön és ezért szenvedned kell gyermekem. Mindenkinek kell hit, a belső béke miatt. Szoktam imádkozni, templomba járni.

„Meglátjátok kegyhely lesz Veszprém újra, ha visszatér a Rab Mária” Szemes Atya

MEGHÍVÁS SZENTMISÉRE A FORRÁSHOZ A Szűzanya kérésére minden hónap 10-én déli 12 órakor szentmisét mutat be Halmágyi Zoltán atya. Szeretettel várunk mindenkit a Rab Máriához! Baji Gyuláné A képek 2012 június 9-i szentmisén készültek

33

„Soha ne féljetek a jövőtől, gyermekeim, mert ha ti egyszer közel maradtok Fiamhoz, védve lesztek, és megkapjátok a szükséges kegyelmeket, hogy felkészítsétek lelketeket és családjaitokét az Új Béke korszakára, amely oly régen meg volt jövendölve.”

AKTUALITÁSOK Március 10. szombat Csillik János atya Ilike látnoknővel Nagyfaluból ellátogattak a Rab Mária-forráshoz és a Szent Mihály bazilikában tartott lelkigyakorlat hallgatóinak felhívták a figyelmét a szent hely jelentőségére. A hír sok fülbe eljutott, amit örömmel vettünk Március 21. szerda Szent Benedek, Európa védőszentjének ünnepén egyesületünk felhívást tett közzé virágok elhelyezésére a Benedek-hegyi keresztnél. Egy piros-fehér-zöld virágcsokrot helyeztünk el a következő feliratokkal: világoskék: „Március 21. Szent Benedek, Európa védőszentjének ünnepe”, Piros-fehér-zöld: „Hajrá, magyar keresztények! Veszprémi Hét Domb Egyesülete”. Egyelőre kevesen követték példánkat, azonban a szalagok máig ott vannak a keresztet ölelő rácson, valaki gondosan felkötözte. Május 6. vasárnap Búcsú. Gyalogos zarándoklat és szentmise a Csatári kápolnánál. Kb. 15 fő indult el reggel 8-kor a Szent László templomtól a kellemes napsütésben és alig több mint egy óra alatt a kápolnánál voltunk. A 10-órás búcsúi szentmisét Berkes Péter atya celebrálta. Május 26-28. Pünkösdi zarándoklat Veszprémből Magyarpolányon át Celldömölkbe. A hagyományteremtő céllal indított zarándoklaton 27-en indultunk. A közbeeső falvak vendéglátóinak szeretetétől övezve értünk célba, sok-sok élménnyel. Június 30. szombat Szentmise a Rab Mária forrásnál. Berkes Péter balatonfüredi kisegítő lelkész mutatja be a szentmisét és prédikál. Július 6. péntek 21.00-23.00 Szent Anna kápolna Kitárja ajtaját a Szent Anna kápolna minden érdeklődő, kereső, megpihenni, elcsendesedni, töltődni vágyó fiatalnak és felnőttnek, annak is, aki véletlenül arra jár... Lesz egy kis zene, ima (- főleg a fiatalokért), gyertyafény és minden, amit lélekben magunkkal hozunk. Szeretettel várunk mindenkit! Szent Anna kápolna közössége Július 10. 12.00 Szentmise a Rab Mária forrásnál, Halmágyi Zoltán öskűi plébános atyával Szervező, érdeklődés: Baji Gyuláné Kormos Annánál - annakormos@ freemail.hu Július 11, szerda 19.00 Szent Benedek ünnepe Körmenet a Szent Mihály székesegyháztól a Benedekhegyi keresztig.Virág, ima Európa védőszentje megerősítéséért. Vezeti, érdeklődés: Nagy Zoltánné Rózsánál Tel: 70-612-1647, e-mail: [email protected] Július 12., 19. és 26. csütörtök 20.00-24.00 - minden csütörtökön Engesztelő imavirrasztás: megtérésekért, Magyarországért, az ifjúságért, testi-lelki gyógyulásokért a Károly-templomban. Akár csak egy órára is be lehet kapcsolódni! Vezeti, érdeklődés: Sági Gyöngyvérnél Tel: 30-947-1573 sagi.gyongyver@ chello.hu Július 13 , péntek este 19-.00 - július 14 reggel 07.00 Virrasztás Veszprém kereszténységéért a Csatári kápolnánál. Ami már biztos: 19.00-20.00: Szentmise Simon Gábor városlődi plébános atyával 06.00-07.00: Reggeli igeliturgia, Zsebe Attila diakónussal A részvételre és a köztes imaórák vezetésére várjuk a jelentkezőket. Az utazás és a biztonságos parkolás megszervezéséhez kérjük előzetes visszajelzését.

34

Jelentkezés, érdeklődés: Rácz Katalinnál [email protected] Ehhez kapcsolódóan: Július 13 , péntek este 18.00 - 19.00-ig Gyalogos zarándoklat a Csatári kápolnához Gyülekezés a Szent László templomnál Vezeti, érdeklődés: Torma Ágostonnál [email protected] Július 29 délután A Gyöngyök útja zarándokok fogadása a Csatári kápolnában és közös beszélgetés, vacsora a Barlangászok kutatóházában Előtte vacsorakészítés és takarítás a barlangászok kutatóházában Minden segítséget és ötletet örömmel fogadunk! Érdeklődés: Rácz Katalinnál 30-377-8051 [email protected] Augusztus 10. Szentmise a Rab Mária forrásnál Halmágyi Zoltán atyával. Szeptember 8. Kisasszony napi szentmise a Rab Mária forrásnál. Szeptember 16. A Szent kereszt felmagasztalása ünnepe a Csatári kápolnánál. Zarándoklat indul reggel 8-kor a Szent László templomból, Szentmise 10 órakor a kápolnánál. Adományokat elfogadunk e kiadvány nyomtatására és a Rab Mária-forrás felújításának javára. Számlaszám: Hét Domb Hagyományőrző és Kulturális Egyesület UniCredit Bank: 10918001-00000029-63600002 A fenti programokról további információ az egyesület honlapján: www.7de.hu

TÓTH ZSUZSANNA SÁRA

TAVASZ II

A hó olvad, a kertben patakocskák, A jég alól kibújik a legbátrabb „harcos”: a hírnök, a hóvirág Fehér ruhája néhol sáros, lándzsás levelei is tépettek, de megrázza fejét s harsogja: Itt van már a kikelet! Erre várt a kertben minden, Ezt hallotta a madársereg, Az öreg fák még némák, De már nyújtóznak a gyökerek. Zöldell a pázsit, felette illat lebeg: A föld szaga ez! – dalol a pacsirta, Kit Zsuzsanna már elengedett. A közelgő tavasz kikergetett engem is, S míg sáros kertemben sétálok, Lelkem átöleli a Teremtőt, a világot. Öreg paraszt állhatott így, Imára kulcsolódtak a ráncos kezek, Kalapját levéve, Uram, hálát adott Neked, Hogy újra itt a tavasz, és beszélgethet Veled!

„Amikor az idők nehéznek és fájdalmasnak tűnnek gyermekeim, mindig Engem hívjatok, szeretett Édesanyátokat, hogy drága Fiamnál közbenjárjak értetek.”

A MÁRKÓI KÁLVÁRIA FELSZENTELÉSE MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA Fontos eseményre jöttünk össze a mai napon itt a márkói plébániatemplomban. Elkészültek a régen áhított stációképek, hogy ábrázolásaival képszerűen is megjelenítsék Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának jeleneteit, megkönnyítve ezzel az értünk elszenvedett áldozat megértését és a Vele való azonosulást. A kálváriát építő márkói családok különös gonddal alakították ki sajátos lakókörnyezetüket, építették meg templomukat és áldoztak az út menti keresztekre, szobrokra és a kálváriára, amelytől védelmet és hitük megerősítését remélték. Az 1740-es években itt új otthonra talált német anyanyelvű családok a mainzi hercegségből és Regensburg környékéről, valamint a környék német falvaiból Kislődről és Városlődről érkeztek. Kapcsolatukat a szülőfölddel megtartották, hazajártak látogatóba, újabb lakosokat hoztak magukkal és német lányokat vettek feleségül. A gyorsan gyarapodó közösség az adózás miatt komoly ös�szeütközésbe került földesurával a veszprémi káptalannal, de a 18. század végére a viták elcsendesültek, a márkói német lakosok beilleszkedtek új környezetükbe és jutott idő és figyelem a lelki épülésre is. A kálvária építésének indítékait maguk így fogalmazták meg: „ atyánkfiai által jeles kapitális summa hagyattatott avégre, hogy abból Isten dicsőségére, nékünk pedig helybéli lakosoknak és nevelendő magzatainknak lelki vigasztalására, Márkói helységben egy tisztességes kálvária építtessen a lakosok által.” A kálvária építésénél feltehetőleg a korabeli németországi (7 stációs) mintát szerették volna követni, amely Mária életének jeleneteit, a Fájdalmas anya 7 fájdalmát ábrázolta (amelyre szép példát Barnagon láthatunk). A korabeli egyházi vezetés viszont - Veszprém közelsége miatt is - ragaszkodott a pápa által elfogadott 14 stációs formához. A vita részleteit nem ismerjük, de a márkói hívek tántoríthatatlanok voltak abbéli szándékukban, hogy kálváriát építsenek. Közben az összegyűjtött pénz a napóleoni háborúk következtében jelentősen inflálódott. Az 1820-as évek végén már azzal érveltek, hogy az adományozók visszakérik pénzüket, ha eredeti céljuk nem teljesül. Bár az otthonról hozott minta nem valósulhatott meg, de a kitartás meghozta gyümölcsét, 1839-ben 250 frt-os költséggel megépült a rég óhajtott kálvária, a mérnöki pontossággal megtervezett 14 stáció, benne a pléhre festett képekkel, a kerek kupolás kápolnával és a kápolna előtti fakereszttel. A kálvária fontos helyszíne lett az itt élők-

nek, ahol védelmet, biztonságot, lelki megnyugvást találtak. Rendszeresen felkeresték szombat délutánonként a lányok, asszonyok, hogy egyenként vagy közösen rózsafűzért imádkozzanak. Nagypénteken délután processzióban vonultak a plébánossal a kálváriára közösen énekelve és imádkozva el minden keresztúti állomásnál a stációimákat. Este a kápolnában elkészített szentsír látogatására érkeztek a családok. Nagyszombat hajnalban a Fájdalmas rózsafüzér imádkozására gyűltek itt össze, majd húsvét hétfőn egyenként indultak útnak, hogy a kápolna előtt közösen folytassák az imát. Keresztjáró napokon a termésre védelmet kérő körmenet egyik fontos állomása volt, de az ünnepektől függetlenül is szívesen látogatták meg egyénenként a kálváriát, különösen naplementekor, hogy a keresztúton imádkozva fejezzék be munkás napjaikat. A szeretett és becsben tartott kálvária stációinak gondozását egy-egy család vállalta magára, és annak felelősségét és terhét nemzedékről nemzedékre továbbörökítették. A nagyobb felújításokat, mint a kápolna zsindelyezésének cseréjét és a stációk nagyobb javítását a hívek folyamatos adománya és a perselypénz biztosította. Az 1947–48. évi kitelepítésekig szépen rendben tartott kálvária hányattatott sorsra jutott. Környéke 1989-ig (az orosz csapatok kivonulásáig) páncélos gyakorlótér volt, és a hadgyakorlatok során célpontként használták a kálvária épületeit. A kápolna nyugati falát és a timpanont szétlőtték. A tetőzetet, ajtót, ablakokat eltüzelték.

Eltűnt a kápolna előtti kereszt is. A stációk bádogképeit megrongálták és megfogyatkozott a stációkat gondozó családok száma is. A kálvária életre keltését, megújítását Márton Antal plébános ösztönzésére és szervezésével 1989-ben kezdték el. Akkor a Márkói Egyházközség, a Herendi Önkormányzat és a Megyei Tanács Műemléki Osztálya támogatásával épült újjá a kápolna, a Németországba kitelepített és az itthon maradó márkói családok vállalták magukra a stációk újjáépítését. A most elkészült képekért köszönet illeti az Oktatási és Kulturális Minisztert, a település önkormányzatát, a segítséget nyújtó építőipari cégeket és a képek alkotóját. Örüljünk, hogy annyi év védtelensége után állhat a kálvária, betöltheti múltbéli szerepét és őrizheti a táj s a benne lakók békéjét. Megújult külsejével újra különleges helyszínt teremthet a szenvedéstörténet átéléséhez, de különleges helyszín a magánáhítat számára is, hiszen kilépve a közösség zajos világából, s a magaslat adta rálátás és kilátás csodájában Isten békessége és nyugalma veheti körül az idelátogatót. Vigyázzunk most már múltbéli értékeinkre, hogy idézhessük felmenőink életében betöltött szerepét, mert része volt abban, hogy élni-dolgozni-küzdeni tudtak! Köszönöm a szép alkalmat, köszönöm figyelmüket. (Elhangzott 2009 október 25-én a megújult kálvária átadó ünnepségén)

A felújított márkói kálvária 2009-ben

35

„Ne adjátok fel soha, ha kétségbeesést éreztek.A kétségbeesést a gonosz idézi elő.Forduljatok csak Hozzám, és Én imádkozni fogok, hogy a béke visszatérjen a lelketekbe.Ha ezt megteszitek, akkor képesek lesztek ellenállni a gonosz általi kísértéseknek, és akkor szabaddá váltok.”

Az Élő Isten Pecsétje Ó Istenem, Szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom a Te Védelmed Isteni Pecsétjét. Istenséged körbeöleli testemet és lelkemet az örökkévalóságig. Alázatos hálával leborulok és felajánlom Neked az Irántad, Szeretett Atyám iránti mérhetetlen szeretetemet és hűségemet. Könyörgök, oltalmazz meg engem és szeretteimet ezzel a különleges Pecséttel, és én felajánlom életemet a Te szolgálatodra örökkön örökké. Szeretlek Drága Atyám, Vigasztallak Téged, Drága Atyám ezekben az időkben. Felajánlom Neked drága szeretett Fiadnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és valamennyi gyermeked üdvösségéért. Ámen. „Maria Divine Mercy”

Rab Mária Híradó

Felelős kiadó: Hét Domb Hagyományőrző és Kulturális Egyesület 8200 Veszprém, Óváros tér 6. | [email protected] Felelős szerkesztő: Rácz Katalin, a 7DE elnöke | [email protected] | 06/30/377-8051 Javították és a szerkesztést segítették: vitéz Káplán György és Horváth Elvira ISSN 2062-1337 Megjelenik negyedévente. Az embléma Zeitler Gabriella munkája. 

Az újság előállítása költsége: 300 Ft