TARTALOMJEGYZÉK 2.1 FOGALMI KERETEK 2.2 LEGFONTOSABB NEMZETKÖZI ÉS HAZAI TAPASZTALATOK 2.3 CÉLKITÛZÉSEK

NEJ2004 – Szakértôi Változat

TARTALOMJEGYZÉK TÁBLAJEGYZÉK

4

ÁBRAJEGYZÉK

6

1.

KIEMELT MEGÁLLAPÍTÁSOK

7

2.

SZAKIRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

8

2.1 2.2 2.3

FOGALMI KERETEK LEGFONTOSABB NEMZETKÖZI ÉS HAZAI TAPASZTALATOK CÉLKITÛZÉSEK

8 8 12

3.

MÓDSZERTAN

13

3.1 3.2 3.3

ADATFORRÁSOK MUTATÓK ELEMZÉSI MÓDSZEREK

13 15 15

4.

EREDMÉNYEK

16

4.1 4.2

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZUBJEKTÍV ÉRTÉKELÉSE AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZUBJEKTÍV ÉRTÉKELÉSE ÉS AZ ÉLETKOR ÖSSZEFÜGGÉSEI 4.3 AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZUBJEKTÍV ÉRTÉKELÉSE ÉS A NEM ÖSSZEFÜGGÉSE 4.4 LEGÁLIS KÁBÍTÓSZEREK FOGYASZTÁSA: ALKOHOLFOGYASZTÁS ÉS DOHÁNYZÁS 4.5 FELNÔTTEK ALKOHOLFOGYASZTÁSA ÉS DOHÁNYZÁSA 4.6 ILLEGÁLIS DROGOK FOGYASZTÁSA 4.7 TESTTÖMEG 4.8 TÁPLÁLKOZÁS 4.9 SÜTÉSI, FÔZÉSI SZOKÁSOK 4.10 TESTMOZGÁS, SPORT

5–2

16 17 17 22 26 35 45 48 50 51

5. fejezet

Egészségmagatartás

5.

MEGBESZÉLÉS

55

5.1 5.2 5.3 5.4

KORLÁTOK KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ EREDMÉNYEK AJÁNLÁSOK SZAKEMBEREKNEK AJÁNLÁSOK POLITIKUSOKNAK

55 56 62 64

6.

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

66

7.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

66

IRODALOMJEGYZÉK

67

ÁBRÁK

73

5–3


TÁBLAJEGYZÉK 1. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése a KSH Idômérleg, és az OLEF 2000, 2003-kutatások alapján, százalékban 2. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése anyagi helyzet szerint (KSH 1999/2000) 3. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése területi dimenzió szerint (KSH 1999/2000) 4. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése családi állapot szerint (KSH 1999/2000) 5. táblázat: Az alkoholfogyasztás fôbb prevalencia értékei nemenként az ESPADvizsgálatok alapján 6. táblázat: A nagyivás és lerészegedés fôbb prevalencia értékei nemenként az ESPAD-vizsgálatok alapján 7. táblázat: Dohányzás prevalencia értékei nemenként az ESPAD-vizsgálatok alapján 8. táblázat: A felnôttek alkoholfogyasztásának fôbb prevalencia értékei nemenként ADE 2003 9. táblázat: A lerészegedés fôbb prevalencia értékei ADE 2003 10. táblázat: Az

alkoholfogyasztás

fôbb

prevalencia

értékei

2001-ben

és

2003-ban nemenként, a 18-54 évesek körében ADE 2001, 2003 11. táblázat: Az alkoholfogyasztás gyakorisága nemek szerint OLEF 2003 12. táblázat: Nagyivók aránya nemek és régiók szerint OLEF 2003 13. táblázat: Dohányzás gyakorisága az OLEF 2000 és 2003. évi vizsgálatai alapján 14. táblázat: Rendszeres dohányosok aránya nemek és régiók szerint OLEF 2003 15. táblázat: Dohányzás nemek és iskolai végzettség szerint a 35–49 éves korosztályban (KSH 1999/2000) 16. táblázat: A különbözô szerfogyasztói magatartások életprevalencia értéke a magyarországi 9. és 11. évfolyamos középiskolások körében, HBSC 17. táblázat: Az egyes szerek, illetve szercsoportok életprevalencia értéke nemenként, a 9. és a 11. évfolyamos középiskolások körében 2002-ben 18. táblázat: A tiltott drogok életprevalencia-értéke a fôbb korcsoportokban (%) (p<0,000) 19. táblázat: A mért életprevalencia értékek 2001-ben és 2003-ban 20. táblázat: Illegális kábítószerek fogyasztása nemek szerint felsôoktatásban tanuló fiatalok körében, 2003. 21. táblázat: Illegális drogfogyasztás a felsôoktatási intézményi karok szerint 22. táblázat: A túlsúlyosak és elhízottak aránya a felnôtt lakosság körében OLEF 2003

5–4

5. fejezet


23. táblázat: Az elhízás mértéke a testtömeg-index alapján nemek szerint (KSH 1999/2000) 24. táblázat: Friss gyümölcs-zöldségfogyasztás nemek szerint OLEF 2003 25. táblázat: A szabadon végzett tevékenységekre fordított idô életkor szerint (KSH 1999/2000) 26. táblázat: A 15-74 éves népesség napi idôfelhasználása nemek szerint (KSH 1999/2000) 27. táblázat: A 15-74 éves népesség napi sporttevékenysége életkor szerint (KSH 1999/2000) 28. táblázat: A 15-74 éves népesség napi sporttevékenysége iskolai végzettség szerint (KSH 1999/2000)

5–5


ÁBRAJEGYZÉK 1. 2. 3. 4. 5. 6.

ábra: ábra: ábra: ábra: ábra: ábra:

7. 8. 9. 10. 11.

ábra: ábra: ábra: ábra: ábra:

12. ábra:

13. ábra: 14. ábra: 15. ábra: 16. ábra: 17. ábra: 18. ábra: 19. ábra: 20. ábra: 21. ábra: 22. ábra: 23. ábra: 24. ábra: 25. ábra:

5–6

Az egészségi állapot romlásának háttere Az egészségi állapot önértékelése nem és életkor szerint, 1999/2000 Az egészségi állapot önértékelése iskolai végzettség szerint, 1999/2000 Az egészségi állapot önértékelése a gazdasági aktivitás szerint, 1999/2000 Az egészségi állapot önértékelése a munkaviszony szerint, 2003 Az egészségi állapot önértékelése az anyagi helyzet és az életkor szerint, 1999/2000 Az egészségi állapot önértékelése az anyagi helyzet szerint, 2000 Alkoholfogyasztás életkor szerint, 1999/2000 Az alkoholfogyasztás gyakorisága életkor szerint, 1999/2000 A dohányzók megoszlása kor és nem szerint, 1999/2000 A különbözô drogfogyasztói magatartások életprevalencia értékei nemenként, a 9. és a 11. évfolyamos középiskolások körében a válaszolók százalékában, 2002 A biztosan droghasználati célú szerfogyasztás összesített prevalencia értékének alakulása Budapesten 1995-1999, valamint 1999-2003 között, a két idôszak lineáris trendvonalainak feltüntetésével (10. évfolyamos középiskolások körében) A szerenkénti életprevalencia értékek tendenciái 1992-tôl napjainkig, a budapesti 10. évfolyamos középiskolások körében A rendszeres használatra utaló fogyasztási gyakoriságok elôfordulása a budapesti 10. évfolyamos tiltott szerek fogyasztói körében Az elsô tiltott droghasználat életkorának változása 1995 és 2003 között Budapesten (a kérdésre válaszoló 10. évfolyamos drogfogyasztók százalékában) A leállt és a folyamatos drogfogyasztók, valamint az új belépôk aránya a válaszolók százalékában (18-34 éves fôvárosi fiatal felnôttek körében) Az elsônek használt szerek eloszlása (18-34 éves fôvárosi fiatal felnôttek körében) a fogyasztók százalékában kifejezve Kábítószer-fogyasztási szokások felsôoktatásban tanuló fiatalok körében (Pécsi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatók), 2003 A nôk megoszlása testsúly szerint korcsoportonként, 1999/2000 A férfiak megoszlása testsúly szerint korcsoportonként, 1999/2000 Az egészségi állapot önértékelése a testtömeg-index és a nemek szerint, 1999/2000 Az egészségi panaszok átlagos száma a testtömeg-index és a nemek szerint, 1999/2000 Friss gyümölcs-zöldségfogyasztás anyagi helyzet szerint, 2003 Zsiradékok használata szubjektív anyagi helyzet szerint, 1999/2000 Zsiradékok használata a lakóhely típusa szerint, 1999/2000

5. fejezet


1. Kiemelt megállapítások • A népesség egészségi állapotát, halandóságának alakulását a fejlett országokban az életmód- és egészségmagatartásbeli tényezôk jelentôs mértékben befolyásolják. Hazánkban az egészségre ártalmas magatartásformák alakulása egyes demográfiai és társadalmi csoportokban különösen kedvezôtlen tendenciákat mutat. E csoportok közül kiemelkednek a fiatalok, a nôk, az alacsonyan urbanizált településen élôk, a munkából kiesettek és a leszakadók. • Az egyének életmódja, egészségmagatartása, a kockázati tényezôk jelenléte és az egészségvédô magatartásokhoz való hozzáférhetôség társadalmilag-gazdaságilag nagymértékben meghatározott, s kevésbé függ az egyének választásától, döntéseitôl. Másként fogalmazva: az egészségmagatartásban a társadalmi egyenlôtlenségek éppúgy jelen vannak, mint az egészségi állapot mutatóiban (megbetegedések, korlátozottsággal járó állapotok, halálozások) és az egészségügyi ellátásban. • Az egészséges életmód, az egészséget védô magatartásformák alakításában és fenntartásában szerepet játszó társadalmi intézmények (család, oktatás-, egészségügyi rendszer, média stb.) nem teljesítik megfelelôen feladataikat. A mai magyar társadalomban – az egészséges életmód tekintetében – nem azonosíthatóak olyan mintaadó csoportok (pedagógusok, egészségügyi szakemberek, politikusok, közéleti- és médiaszemélyiségek stb.) akik „hivatásszerûen” formálnák az egészséggel kapcsolatos attitûdöket.

5–7


2. Szakirodalmi összefoglaló 2.1 Fogalmi keretek

Az egyén egészségére – számtalan társadalmi, gazdasági tényezô mellett – jelentôs hatással van az egyén magatartása is. Egészségmegôrzô magatartásnak tekinthetô minden olyan viselkedés, amelyet az egyén azzal a céllal végez, hogy védje, fenntartsa, vagy fejlessze az egészségét, függetlenül az általa észlelt egészségi állapottól és attól, hogy az adott viselkedés objektíven hatékony-e. Azaz, az egyének nem csupán orvosi tanácsra cselekszenek, hanem olyan laikus aktivitásokat is végeznek e tevékenységeik között, amelyeket a saját elképzeléseik szerint tartanak ésszerûnek, hasznosnak az egészségük védelme érdekében [1]. Az egészségmagatartás kutatási területe azonban nem szûkíthetô le az egészségmegôrzô magatartásokra. A szakirodalom különbséget tesz pozitív, valamint kockázatokat növelô egészségmagatartás között [2]: a pozitív egészségmagatartás azon tevékenységeket foglalja magába, amelyeket az egyén a betegségek megelôzése céljából tesz, míg a kockázatokat növelô egészségmagatartás közé sorolható minden olyan tevékenység, amely növeli egy betegség vagy sérülés elôfordulásának esélyét1. E meghatározások alapján is látható, hogy az egészségmagatartás számos tényezôvel jellemezhetô. Az egészségmagatartás részét képezik többek között a táplálkozási és a testmozgási szokások, valamint az életmód olyan más kitüntetett elemei, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az illegális drogfogyasztás és a biztonságos szexuális aktivitás2.

2.2 Legfontosabb nemzetközi és hazai tapasztalatok

A pszichoszociális tényezôk egészségi állapotra (és egészségmagatartásra) gyakorolt hatása az utóbbi évtizedek fontos felismerése [3, 4]. Egyre több kutatás foglalkozik a nem hagyományos – mentális egészséghez kötôdô – tényezôkkel, amelyek egyrészt az önkárosító magatartásformák hátterében játszanak fontos szerepet, másrészt önmagukban is kockázati vagy éppen protektív tényezôk lehetnek. Ilyenek például: az optimista életszemlélet, az életcél, a depresszió, az ellenségesség, a megbirkózási 1

A kockázatokat növelô egészségmagatartások közé azonban nem csupán az ún. káros magatartások, hibás életmódmodellek tartoznak. Jelentôs kockázatokkal jár, pl. a sportok többsége (a labdajátékoktól a síelésig, vitorlázásig, stb.), a sportokat mégis a pozitív egészségmagatartás körébe soroljuk. A veszélyes (extrém) sportok mellett tulajdonképpen minden testmozgás balesetek, sérülések elôidézôje lehet, mely következményes hatásai révén az egészségi állapot romlását eredményezheti, bár szándékolt célja éppen annak megôrzése, fejlesztése. 2 Azt, hogy egy adott tényezô protektív, vagy éppen veszélyeztetô az egyén egészsége szempontjából, az adott helyzet dönti el. Közismert, hogy a nagymennyiségû alkoholfogyasztás káros, ám a teljes absztinencia sem követendô. A mértékletes mennyiségû és jó minôségû alkoholfogyasztás ezzel szemben kifejezetten védô szerepet tölthet be az egészség megôrzésében, bizonyos betegségek megelôzésében.

5–8

5. fejezet


stratégiák, a társas támogatás, a vallásosság [5]. Hazai kutatások bizonyították, hogy a depressziót a megbetegedések magasabb elôfordulásának kiváltójaként tekinthetjük [3]. A fejlett országokban érdekes jelenség figyelhetô meg: a halandósági mutató javulása, a növekvô élettartam mellett az emberek egyre többet foglalkoznak az egészségükkel és egyre elégedetlenebbek vele [6]. A jelenség magyarázata abban áll, hogy a pszichikai tényezôk mediátor szerepet játszanak a társadalmi helyzet és a betegségek kialakulása között. A gyerekek felnôttkori egészségének alakulására hatással van a családjuk uralkodó légköre is, mely szerencsés esetben támogató, megerôsítô, önálló feladatok megoldására ösztönzô, a változásokra megfelelôen adaptálódni képes attitûdöt kialakító stb. környezetet biztosít [7]. A szülôi szerep, a társas kapcsolatok széles rendszere, a különbözô közösségekhez való tartozás, s az ezek által megvalósuló sokrétû szerepek szintén segítik az egészségben maradást [8, 9]. Az egészségmagatartás tehát nem értelmezhetô elszigetelt jelenségként, így a kutatások célja általában nem csupán a különbözô protektív és kockázatos viselkedések vizsgálata, hanem e viselkedések okainak, hátterének, motivációinak feltárása is [10]. Az okok pedig rendkívül összetettek. Az 1. ábra azt szemlélteti, hogy bár az egészségi állapot romlásának hátterében általában különbözô események komplex láncolata áll, melyek kezdete gyakran évekkel korábbra nyúlik vissza, a beavatkozások nem a megfelelô idôben és fázisban történnek [10]. Az egészségi állapot alakulása szempontjából az ábrán feltüntetett tényezôk közül a társadalmi-gazdasági jellemzôk a meghatározóak. Ezek ugyanis jelentôs befolyásoló hatással vannak az életmódra, az egészségmagatartásra, melyek azután a fiziológiai és patofiziológiai jelek közvetítésével hozzák létre azt az „eredményt”, amelyet közismert néven betegségnek nevezünk. A betegségek, következményeiket tekintve pedig életminôséget rontók vagy akár halálosak is lehetnek. Az 1. ábra elsô három oszlopába tartozó tényezôk alakításába történô beavatkozás a prevenciós, az utolsó két oszlopba tartozó tényezôk „kezelése” a gyógyító aktivitások közé tartozik. (Hangsúlyozzuk, hogy itt és most prevenció alatt nem az egészségügyi ellátás keretein belül történô betegségmegelôzô tevékenységek összességét értjük. A társadalmi-gazdasági és az életmódhoz, egészségmagatartáshoz sorolható prevenciós aktivitások köre igen széles: az oktatástól a foglalkoztatásig, a lakásviszonyoktól a tömegkommunikáción keresztül közvetített életmódmintákig.) Nem szolgál különösebb meglepetéssel, hogy bár e folyamat meglehetôsen jól ismert az állampolgárok életének feltételeit befolyásoló, sok esetben meghatározó döntéshozók, politikusok elôtt, a beavatkozás általában már csak az „eredmény” (azaz a betegség) és a „következmény” (azaz a korlátozottság, a korai halál) jelentkezése esetén történik meg, az egészségügyi szektor hatáskörébe utalva az alapvetôen társadalminak tekinthetô problémát.

5–9

NEJ2004 – Szakértôi Változat Egy egyszerû példán bemutatva a fent vázoltakat, a folyamat az alábbi módon jelle-mezhetô: az egyén iskolázottsága, foglalkozása, anyagi helyzete stb. befolyásolják táplálkozási, mozgási, dohányzási, alkoholfogyasztási, stb. szokásait, melyek hatással vannak olyan fiziológiai és patofiziológiai jelenségek kialakulására, mint a magasvérnyomás, a magas koleszterinszint, stb. Ezek – bizonyos idôt követôen – meghatározott betegségeket eredményezhetnek, mint pl. szív-és érrendszeri megbetegedéseket, és kimenetelük súlyos korlátozottságokkal járhat az egyén életére, de akár halálos is lehet. A fenti megállapítások nem csupán teoretikus elképzelések, hanem empirikusan igazolt tények: Marmot és munkatársai [11, 12] vizsgálatai szerint például Angliában több évvel korábban hal meg egy segédmunkás férfi, mint egy diplomás, még akkor is, ha nem él az egészségkárosító magatartásformák egyikével sem nagyobb mértékben, mint felsôfokú végzettségû férfitársa. A civilizált társadalmakon belül az egészséget alapvetôen veszélyeztetô tényezô: a társadalmon belüli relatív társadalmi-gazdasági lemaradás (más néven a relatív depriváció). Ha a halálozási és megbetegedési adatokat a hagyományos kockázati tényezôk – mint a dohányzás, az elhízás, a mozgásszegény életmód – szerint korrigálják, ezeknél sokkal lényegesebb szerepet játszik a viszonylag rosszabb szociális helyzet, a társadalom átlagától való elmaradás [13]. Más kutatók az egészségmagatartás egyik legfontosabb meghatározó tényezôjeként a képzettséget emelték ki [14]. Az egészségtelen életmód annak a következménye is lehet, hogy a hátrányos helyzetben lévô társadalmi csoportok – helyzetükbôl adódóan – nem tudnak, nem képesek változtatni kialakult szokásaikon [15, 16]. Más kutatás e tény fonákját bizonyította, nevezetesen, hogy a kedvezôbb társadalmi státuszú csoportok könnyebben tudnak egészségesebb életmódot folytatni [17]. Nyilvánvaló az is, hogy a társadalmi-gazdasági tényezôk mellett az e területeken tapasztalható egyéni magatartásformák nagymértékben kötôdnek az adott társadalomban, közösségben elfogadott viselkedési mintákhoz, az uralkodó normákhoz. A nemzeti egészségpolitikai stratégiák célja, hogy az egészségmegôrzô magatartást társadalmiközösségi normává tegyék. A területen tapasztalható bármilyen kismértékû javulás már jelentôs népegészségügyi „hasznot” jelenthet [10]. Az emberek egészségmagatartását – mindezek mellett – jelentôs mértékben befolyásolja a kockázatokhoz való viszonya. A kutatások szerint e viszony nem elsôsorban egyéni pszichikai, s nem is valamiféle tudományos objektivitásra építô döntési mechanizmusokból következik, hanem alapvetôen kulturális kötôdések által meghatározott és igen erôsen rétegfüggô [18, 19, 20]. Jeans [21] szerint az a kulturális szûrô, amin keresztül a körülöttünk lévô környezetet – és abban a kockázatokat is – észleljük, illetve reagálunk rá, hiedelmeket, attitûdöket, vélekedéseket, kulturális és szocializációs örökséget is tartalmaz. A kockázatok észlelése, interpretációja tehát nagymértékben befolyásolja azok vállalását, s ezen keresztül az egészségi állapot alakulását [22].

5–10

5. fejezet


Egészségi állapotukat tekintve veszélyeztetett népesség vizsgálatánál például azt találták, hogy a munkából és életmódból adódó kockázatok csökkentését nem lehet csak az egyénektôl várni, de a személyes autonómia megfosztásával sem érhetô el eredmény [23]. Az egészségmagatartás tehát – szemben a leegyszerûsítô magyarázatokkal – csak látszólag szabad egyéni döntés, választás kérdése. Az, ahogy az életünket éljük, ugyanis társadalmilag jelentôsen meghatározott. A jövôvel kapcsolatban aggodalomra adhat okot, hogy a fiatalok egészségmagatartása a nemzetközi és a hazai szakirodalom szerint is általában romló tendenciákkal jellemezhetô. Egyre korábbi életévekre tolódik bizonyos káros egészségmagatartási szokások kezdete (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás), új kockázati tényezôk lépnek be, még ha többségében csak átmeneti jelleggel is (pl. az illegális drogfogyasztás), s kedvezôtlen tendenciák regisztrálhatóak az étkezési szokásokban, a szexuális kapcsolatokban és a szabadidôs aktivitásokban. E fizikai tényezôk mellett egyre jelentôsebbé válnak azok, a társadalmak életében megjelenô változások, amelyek az élettel, a mindennapokkal kapcsolatos szorongásokkal, félelmekkel, a jövô kiszámíthatatlanságával kapcsolatban fogalmazhatóak meg, s amelyek jelentôs hatással vannak az egyének mentális egészségére. Komoly aggodalomra ad okot az is, hogy a társadalom kedvezôtlen helyzetû csoportjaiban az önsorsrontó magatartásformák újratermelôdése figyelhetô meg, s ennek megelôzésére, a bekövetkezett károk csökkentésére hivatott társadalmi intézmények (iskola, egészségügy, média) nem képesek hatékonyan betölteni feladataikat, ellensúlyozni a hátrányos családi körülményeket, a közvetített mintákat [24]. A nyolcvanas években a fiatalok egészségi állapotában megmutatkozó kedvezôtlen jelenségek okainak kutatása az MTA keretén belül folyt [25, 26, 27]. E kutatások hívták fel a figyelmet arra, hogy a nehéz munkát végzô, veszélyes munkakörülmények között dolgozó és kedvezôtlen körülmények között élô fiatalok egészségi állapota nemcsak ezen objektív feltételek miatt rosszabb. Az egészségi állapotban meglévô egyenlôtlenségek már az egészséget veszélyeztetô kockázatok észlelésében és interpretációjában, a késôbbiekben pedig a betegszerep elfogadásában és a betegmagatartás megvalósulásában is megnyilvánulnak [22]. Az egészségmagatartást nagymértékben alakítják azok az attitûdök, amelyek a jövôre, az egyén társadalmi integrációjára, az emberi kapcsolatok, a társadalmi támaszkeresés esélyeire vonatkoznak. Tistyán és munkatársai vizsgálata szerint a jövôvel kapcsolatos negatív beállítódások a jelenre orientálnak, a társadalmi integrációval kapcsolatos negatív attitûdök pedig nem a kooperatív, hanem a konkuráló stratégia elemeit építik be a mindennapi életbe. Mindezek végeredményeként általánosan elterjedtté válnak a fatalista, súlyosan kockázatvállaló magatartásformák, melyeknek mérlege egyéni szinten – az egészségi állapotra nézve – maximális veszteséget eredményezhet [28].

5–11

NEJ2004 – Szakértôi Változat A népesség egészségi állapotának javulása nem várható spontán módon. Kormányzati (s nem csupán egészségügyi kormányzati) szintû döntés kérdése, hogy a beavatkozások során mit részesítünk hosszabb távon elônyben. Azaz egy népegészségügyi program esetében a primér prevencióra (az egészségügyi ellátás keretein belül történô betegségmegelôzésre) [29] vagy az egészséget alapvetôen meghatározó társadalmigazdasági tényezôkbe való kormányzati szintû beavatkozásra helyezzük a hangsúlyt.

2.3 Célkitûzések

A magyar népességre jellemzô egészségmagatartás elemzésének célja, hogy meghatározza egyes egészségkárosító magatartásformák elterjedtségét, jellemezze az érintettek körét, demográfiai, társadalmi és gazdasági dimenziók mentén. Célkitûzés továbbá, hogy a legaktuálisabb rendelkezésre álló adatok mellett képet adjon a közelmúlt eredményeirôl is, viszonyítási alapot képezve a jövôre vonatkozó tendenciák meghatározásához. Az egészségmagatartás több elemét vizsgáljuk, a következô fôcsoportok szerinti bontásban: • az egészségi állapot szubjektív értékelése • legális kábítószerek fogyasztása • illegális kábítószerek fogyasztása • testtömeg • táplálkozás • testmozgás, sport

5–12

5. fejezet


3. Módszertan 3.1 Adatforrások

Az utóbbi egy-másfél évtizedben rendkívül sok értékes kutatás történt az egészségmagatartás témakörében. E fejezetnek nem lehet célja teljes áttekintést adni ezekrôl a kutatásokról, összehasonlítani az alkalmazott módszertant és a kapott eredményeket. A szerzô önkényesnek tûnô – ám nagyon is tudatos – választása néhány kutatás esetében a magyar népesség egészségmagatartásának bemutatására nem jelenti azt, hogy a többi vizsgálat ne lenne figyelemre méltó és ne járulna hozzá nagymértékben e problémakör pontosabb megismeréséhez. Ilyenek például a Hungarostudy 1998 és 2002 követéses vizsgálatok, melyeknek a pszichés tényezôk figyelembevételével történô feldolgozása a Jelentés egészségmagatartási fejezetének is új irányvonalat adhat a következô években. A különbözô kutatásokról részletes összehasonlítást ad az Országos Lakossági Egészségfelmérés 2000 címû kötet [62] valamint Vokó Z. tanulmánya [30]. A jelenlegi választás indoka általában egy adott egészségmagatartási dimenzió idôben történô összehasonlíthatósága (retrospektív és – várhatóan – prospektív módon). Az ettôl az elvtôl eltérô megjelenítést a kutatás egyedisége jelentette.

3.1.1 Országos Lakossági Egészségfelmérés 2000 (OLEF 2000)

Az

OLEF 2000 adatfelvétel mintája reprezentatívnak tekinthetô a kérdezettek

neme, kora és lakhelyének nagysága szerint. A kérdôív felvételéhez a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal nyilvántartásából 7000, véletlenül kiválasztott 18 éves vagy idôsebb lakost kerestek fel a kérdezôbiztosok. A rétegzett, két lépcsôben választott mintába került felnôttek közül 5503 fôvel sikerült felvenni a kérdôívet. A felmérés fô kutatási eszköze kérdôíves megkérdezés volt [62].

3.1.2 Országos Lakossági Egészségfelmérés 2003 (OLEF 2003)

Az OLEF 2003-kutatás során 7000, a választói névjegyzékbôl véletlenül kiválasztott, 18 évesnél idôsebb magyar állampolgárt kerestek fel a kérdezôk, és 5072 sikeres kérdôívet vettek fel. A válaszadók a felnôtt magyar lakosságot képviselik korra, nemre és településnagyságra vonatkozóan. Az adatfelvételre 2003. október 30. és december 19. között került sor. A felmérés fô kutatási eszköze kérdôíves megkérdezés volt [64].

5–13


3.1.3 KSH Életmód és Idômérleg-kutatás 1999/2000

A kutatásban 11.000 háztartás vett részt, az életmódkutatás 4 periódusban zajlott 1999 ôszétôl 2000 nyaráig. A kutatásra kiválasztott minta reprezentálja a 15 év feletti magyar népességet életkor és nem szerint. Az alkalmazott fô kutatási eszköz a kérdôíves megkérdezés volt [66].

3.1.4 European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs (ESPAD)

A középiskolások körében nemzetközi projekt keretében 1995-ben, 1999-ben és 2003-ban készültek ESPAD-vizsgálatok. A legutóbbi kutatás országos reprezentatív mintán 5450 fô bevonásával az OTKA és a GYISM támogatásával készült. A kutatást a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Viselkedéskutató Központja végezte Elekes Zsuzsanna és Paksi Borbála kutatásvezetôk irányításával. A hivatalos ESPAD-adatok publikálására a 16 évesekrôl 2005-ben kerül sor [71].

3.1.5 Országos Lakossági Alkohol- és Drogepidemiológiai Vizsgálat (ADE)

Az ADE 2001-vizsgálat célpopulációja a 18-65 év közötti magyar állampolgárok sokasága volt, melyen belül kiemelt csoportként kezelték a kutatók a budapesti lakosságot. A minta egy 1000 fôs budapesti és egy 1500 fôs vidéki almintából tevôdött össze. Az adatfelvétel a kérdezettek személyes megkeresésével, kérdôív segítségével történt [73]. Az ADE 2003-vizsgálat célpopulációja a 18-54 év közötti népesség volt [45].

3.1.6 Health Behaviour in School-aged Children (HBSC)

Az Egészségügyi Világszervezet Európai Irodájának 1984 óta az egyik kiemelt programja, az iskoláskorú gyermekek egészségmagatartás kutatása. Magyarországon 5 országosan reprezentatív adatfelvétel történt: 1985-ben, 1990-ben, 1993-ban, 1997ben és 2002-ben. A kutatás anonim módon végzett kérdôíves adatfelvételekbôl állt.

5–14

5. fejezet


3.2 Mutatók

Az egészségmagatartást több tényezôn keresztül mutatjuk be, mely tényezôk eltérô mutatók mentén jellemezhetôk. Ilyen mutatók például (a teljesség igénye nélkül): • az egészségi állapot szubjektív értékelésének mutatója • havi, éves- és életprevalencia értékek a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás kapcsán • testtömeg-index

3.3 Elemzési módszerek

Az elemzésben általában alapmegoszlásokat, átlagszámítást és kereszttáblákat alkalmazunk, és ahol erre lehetôség nyílik, összevetjük több egészségszociológiai vizsgálat megállapításait. Eltérô idôszakokban, közel azonos módszertannal végzett kutatások eredményei alapján felállítunk és értelmezünk idôsorokat is. Egyes ismertetett kutatások összetettebb elemzési módszereket is alkalmaznak, mint pl. a logisztikus regresszió módszere3, ezeket a módszereket az eredmények ismertetésével párhuzamosan mutatjuk be.

3 A logisztikus regresszió esetén azt vizsgálják, hogy jelentôsen nagyobb-e az egyik kimenet esélye, ha adott magyarázó változó valamely kategóriáját a referenciakategóriához hasonlítjuk. Az esély megváltozását a módszer a többi változó rögzítése mellett méri, kiszûrve azok hatását.

5–15


4. Eredmények 4.1 Az egészségi állapot szubjektív értékelése4

Az egészségi állapot önértékelése a halandóság egyik legjobb prediktora, e dimenziónál csak az életkor mutatkozik erôsebbnek [31, 32]. Az egészségi állapot szubjektív megítélése éppen ezért az egyik leggyakrabban használt mérési módszer az egészségszociológiai vizsgálatokban. Az egészségi állapot önértékelését – fôként az orvosok felôl – gyakran érik kritikák annak szubjektivitása és megbízhatatlansága miatt – szembeállítva azt az orvosi diagnózis vélt objektivitásával5. Ám éppen e szubjektivitása jelenti az elônyét, mivel az egészség más mérési módokkal nem befogható személyes értékelését tükrözi, valamint nem szûkíti le az egészséget valamely – külsô szakértôk által meghatározott – specifikus dimenzióra. A KSH Idômérleg-kutatásában6 a megkérdezettek 0–10 pontig terjedô skálán értékelték egészségi állapotukat7. A minta által adott válaszok átlagértéke 7,01 volt, amely átlagérték szignifikáns eltéréseket mutat több demográfiai és szociális jellemzôvel. Az OLEF-kutatásokkal való összehasonlításhoz a 10-es kategóriát össze kellett vonni8. 1. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése a KSH Idômérleg- és az OLEF 2000, 2003 kutatások alapján, százalékban

A két minta megoszlásának különbségeit is figyelembe véve jelentôsebb eltérés a KSH Idômérleg és az OLEF 2000-kutatások között elsôsorban a magukat kiváló egészségûek közé sorolók esetében tapasztalható. Az OLEF 2003 válaszadói egészségi állapotuk önértékelésében jobban hasonlítanak a KSH Idômérleg-vizsgálatának mintájához, ám az egészségi állapotukat rossznak, vagy nagyon rossznak minôsítôk aránya 2003-ban növekedett, és az összehasonlítás alapjául szolgáló kutatásokban itt a legmagasabb arányú. 4

A fejezet a KSH 1999/2000. évi Idômérleg-Életmód kutatásának, [66] valamint az OLEF 2000 és 2003 kutatásainak [62, 64] eredményeit mutatja be. 5 Errôl az objektivitásról már sokszor bebizonyították, hogy nem is olyan objektív és társadalmilag, kulturálisan nagyon is meghatározott. 6 Az adatok a kutatás negyedik periódusából (2000. év nyara) származnak. 7 A skálán a „0” a „legrosszabb”-nak, a „10” a „legjobb”-nak tartott egészségi állapotot jelentette. 8 Lampek K. ezek alapján három kategóriába sorolta a megkérdezetteket [66].

5–16

5. fejezet


4.2 Az egészségi állapot szubjektív értékelése és az életkor összefüggései

Mind az OLEF-kutatások, mind a KSH Idômérleg alátámasztja, hogy az egészségi állapot szubjektív megítélése az életkor elôrehaladtával párhuzamosan folyamatosan romlik. Az Idômérleg kutatás során a regisztrált egészségi állapot romlása viszonylag egyenletes tendenciát mutat. 45 év felett már minden életkori csoport rosszabbnak értékelte egészségi állapotát, mint a minta átlaga (7,01) [66]. Ha az önértékelés pontszáma alapján határozunk meg csoportokat, akkor még inkább nyomon követhetô az életkor mentén történô változás a KSH Idômérleg- vizsgálatban. A 30 év alattiak több mint négyötöde jónak, kiválónak (8-10 pontérték) tartja egészségi állapotát, a 30-34 év közöttiek esetében ugyanez az arány háromnegyed, illetve a 35-39 éveseknél kétharmad. 45 éves kor felett a megkérdezetteknek már kevesebb mint fele, 60 év felett pedig csak egynegyede tartozik az említett csoportba, miközben határozottan emelkedik azok aránya, akik rossz, nagyon rossz egészségi állapotról (0-4 pontérték) számoltak be. Az OLEF 2000-kutatás a logisztikus regresszió módszerét alkalmazva kimutatta, hogy a 30-39 éves korosztálynak kétszer (1,98-szor) akkora az esélye, hogy rossz, nagyon rossz legyen a vélt egészsége, mint a 18-29 éves korosztálynak. Ez az esélyhányados az idôsebb korosztályoknál még magasabbra, a 40-49 évesek esetében 4,8-ra, az 50-59 éves korosztálynál már 8,1-re emelkedik.

4.3 Az egészségi állapot szubjektív értékelése és a nem összefüggései

A hazai és a nemzetközi kutatási adatoknak teljesen megfelel az a tény, hogy a nôk határozottan rosszabbnak ítélik az egészségi állapotukat nemcsak idôs korban, hanem az élettartam teljes hosszában, mint a férfiak. A KSH Idômérleg-vizsgálatában a nôknek mindössze 45%-a tartja az átlagosnál kedvezôbbnek egészségi állapotát, a férfiaknál ez az arány 56% (2. ábra). Az OLEF 2000 szerint a nôk 39%-a, a férfiak 48%-a tartja jónak, nagyon jónak az egészségi állapotát. Az adatok alapján a nôknek 19%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy rossz vagy nagyon rossz legyen a vélt egészségük, mint a férfiaknak, függetlenül attól, hogy milyen idôsek, milyen az anyagi helyzetük stb [62]. 2003-ra ezek az arányok mindkét nemnél némi javulást mutatnak. Az OLEF 2003 szerint a férfiak és nôk közötti különbség 10 százalékpontos a tekintetben, hogy jónak vagy nagyon jónak értékelik az egészségi állapotukat (a férfiak 51,6%-a, a nôk 41,3%-a állította ezt). Ezzel szemben a nôk 21,0%-a, a férfiak 13,6%-a minôsítette rossznak vagy nagyon rossznak egészségi állapotát. A „kielégítô” egészségi állapotról beszámolók között nincsenek ilyen lényeges eltérések.

5–17


4.3.1 Az egészségi állapot szubjektív értékelése a társadalmi, gazdasági jellemzôk szerint

Mind az egészségszociológiai vizsgálatok tanúsága szerint, mind a kutatási összefoglalókban is hangsúlyozott az az összefüggés, hogy a magasabb iskolai végzettségûek, a gazdaságilag aktívak, a családban, a jobb anyagi helyzetben, a fejlettebb gazdasági régiókban, a városokban élôk nagyobb valószínûséggel ôrzik meg egészségüket, vagy kevésbé betegek (és érzik is úgy) mint azok, akik e dimenziók mentén kedvezôtlenebb helyzetben vannak [33, 34, 35, 36, 37, 38].

Iskolai végzettség

A társadalmi, gazdasági jellemzôk közül elsôként az iskolai végzettséget mutatjuk be. A KSH Idômérleg-kutatás során a szakképzetlen válaszadók kevesebb, mint egyharmada mondta magát egészségesnek, míg az érettségizettek és a felsôfokú iskolai végzettségûek kétharmada állította ugyanezt magáról. Az iskolai végzettség egészségi állapotra gyakorolt hatása életkortól függetlenül jelentkezik, s már a fiatal csoportokban is jelentôs különbségeket eredményez. Így például a 44 év alatti korosztályokban is a szakképzetlenek kétharmada, az érettségizettek és diplomások háromnegyede jó vagy kiváló egészségi állapotú. Kiszûrve az életkor hatását, az azonos életkorúak között is jelentôs különbséget okoz az iskolázottság: 30 év felett minden életkori csoportban szignifikáns az egészségi állapotban mutatkozó eltérés. Az érettségizettek és a diplomások sokkal kedvezôbb egészségi állapotúnak tartják magukat, mint a szakmunkások és az általános iskolai végzettséggel rendelkezôk (3. ábra). Az OLEF 2000 és 2003 eredményei is hasonló tendenciát jeleznek. Míg az OLEF 2000 szerint a legfeljebb általános iskolát végzettek 29,6%-a (2003-ban 31,6%) vélte egészségi állapotát rossznak vagy nagyon rossznak, addig az érettségizettek körében ez az arány mindössze 8,2% (2003-ban 10,0%), a felsôfokú iskolai végzettségûek esetében pedig 7,5% (2003-ban 7,0%).

Gazdasági aktivitás

A KSH Idômérleg-vizsgálat szerint a gazdaságilag aktív népesség, a tanulók és a GYES-en, GYED-en lévô kismamák – a várakozásoknak megfelelôen, saját értékelésük szerint – a legjobb egészségi állapotúak. A rokkant nyugdíjasok egészségi állapota – bár életkorukat tekintve még az aktív korba tartoznak – a foglalkoztatottakhoz képest számottevôen rosszabb: több mint 50%-uk sorolta magát a legkedvezôtlenebb egészségi állapotú csoportba. A rokkant nyugdíjasok vélt egészsége azonban még az öregségi nyugdíjasokénál is lényegesen kedvezôtlenebb (4. ábra).

5–18

5. fejezet


A KSH Idômérleg-kutatásához hasonló következtetéseket vonhatunk le az OLEF 2003 adatainak elemzése során a gazdasági aktivitás és vélt egészség kapcsolatára vonatkozóan. Az aktív keresôket jellemzi a legjobb vélt egészség, itt a legalacsonyabb az egészségi állapotukat rossznak minôsítôk aránya. Ennél valamivel kedvezôtlenebb a munkanélküliek önértékelése, míg a nyugdíjasoké – vélhetôen az életkori sajátosságok miatt is – számottevôen rosszabb. A legkedvezôtlenebb a rokkant nyugdíjasok önértékelt egészségi állapota (5. ábra).

Anyagi helyzet

A KSH Idômérleg-kutatás az anyagi helyzetet a „Hogyan tud megélni?” kérdésre adott válaszok alapján vizsgálta és vetette össze az önértékelt egészséggel. A legalacsonyabb átlagérték, mely a legkedvezôtlenebb szubjektív egészségi önértékelést jelenti, a nagy nehézségek árán megélni tudók csoportját jellemzi. 2. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése anyagi helyzet szerint (KSH 1999/2000)

Az egyes életkori csoportokban a kedvezô anyagi helyzetben lévôk számottevôen egészségesebbnek tartották magukat, sôt az anyagi gondoktól mentesen élôk idôsebb koruk ellenére is jobb egészégi állapotról számoltak be, mint azok, akik ugyan fiatalabbak, de jövedelmi helyzetük nem teremt kedvezô megélhetési körülményeket számukra. A 45 – 59 éves korosztályban tapasztalható törés vélelmezhetôen annak a következménye, hogy e korosztály olyan többletmunka terheket vállal, amelynek hatása az egészségi állapot romlásában regisztrálható (6. ábra). Az OLEF 2000-kutatás szintén vizsgálta az anyagi helyzet és a vélt egészségi állapot kapcsolatát. Az anyagi helyzet alapján hat kategóriába sorolták a válaszadókat a kutatók: az elsô kategóriába a legrosszabb, a hatodikba a legjobb anyagi helyzetûek tartoznak. Ez utóbbi kategória válaszadóinak mindössze 5%-a ítélte egészségi állapotát rossznak vagy nagyon rossznak, míg az elsô kategória esetén ez az arány 33,7%. Az adatokat és az érvényesülô tendenciát a 7. ábra szemlélteti. Az OLEF 2003 az anyagi helyzet szubjektív megítélése, önértékelése mentén vizsgálta

5–19

NEJ2004 – Szakértôi Változat a vélt egészség kategóriáit. A nagyon rossz anyagi helyzetben lévôk jelentôsen nagyobb arányban (44,1%) ítélték egészségi állapotukat rossznak, nagyon rossznak mint a nagyon jó anyagi helyzetben lévôk (2,2%).

Település, régió

Az egészségi állapot önértékelésében figyelemre méltó különbségek regisztrálhatóak a városi és falusi lakosok, illetve az egyes földrajzi régiók között is. A KSH Idômérleg-vizsgálata szerint a községekben élôknek van a legkisebb esélyük egészségük megôrzésére, azaz határozottan érvényesül az egészségi állapot alakulásában a településszerkezetben rejlô egyenlôtlenség. Ez a különbség akkor is érvényes, ha csak az azonos korosztályokat vizsgáljuk, vagyis kizárjuk az életkor okozta egészségromlást. Az ország különbözô gazdasági fejlettségi szintjén álló régióinak lakosai elkülönülnek egymástól az észlelt egészségi állapot terén. A KSH Idômérleg-kutatása szerint a Nyugat-Dunántúlon, Budapesten és Pest megyében a legjobb a helyzet, egyrészt a kedvezôbb társadalmi és gazdasági környezet miatt, másrészt az egészségügyi szolgáltatások könnyebb elérhetôsége következtében. Az alföldi és az észak-magyarországi területeken élôk kevesebb, mint fele örvend jó vagy kiváló egészségnek, és 17-18%-uk rossznak, nagyon rossznak tartja egészségi állapotát. 3. táblázat: Az egészségi állapot önértékelése területi dimenzió szerint (KSH 1999/2000)

Az OLEF 2000-kutatás szerint az alacsony lélekszámú falvakban (<1000 fô) a legmagasabb (21,6%) azok aránya, akiknek vélt egészségi állapota rossz vagy nagyon rossz [62]. Ez az arány a lélekszám növekedésével párhuzamosan csökken, az 50 000 fôt

5–20

5. fejezet


meghaladó lakosságszám esetén 13,8% az egészségi állapotukat rossznak ítélôk hányada. A településnagyság mellett a régiók mentén vizsgálva is eltérô az egészségi állapot szubjektív megítélése. A legkedvezôbb értékelést a Nyugat-Dunántúl lakossága mutatja.

Családi állapot, társas támogatottság

A KSH Idômérleg-kutatás a családi állapot szerint képzett csoportok között is szignifikáns különbségeket regisztrált a vélt egészségi állapotot illetôen. A legalacsonyabb átlagérték az özvegyekre jellemzô, ôket az elváltak és a házasok követik. (Az adatok értelmezésénél figyelembe kell venni az egyes csoportokra vélhetôen jellemzô életkori sajátosságokat is.) 4.táblázat: Az egészségi állapot önértékelése családi állapot szerint (KSH 1999/2000)

Az OLEF 2000-kutatás vizsgálta a társas támogatottság9 vélt egészségre gyakorolt hatását is. Megfigyelhetô, hogy a társas támogatottság romlásával nô az egészségi állapotukat nem kielégítônek minôsítôk aránya: teljes társas támogatottság mellett ez az arány 13,6%, míg a társas támogatottság súlyos hiányával jellemezhetô válaszadók csoportjában 23,5%. Az esélyhányadosok is hasonló összefüggéseket jeleznek: a súlyosan hiányos társas támogatottságúak esélye a „rossz”, „nagyon rossz” vélt egészségi állapotra kétszerese a teljes támogatottsággal rendelkezôknek, függetlenül attól hogy milyen idôsek és milyen az anyagi helyzetük.

9 A társas támogatottságot több kérdésre adott válaszok alapján határozták meg a kutatók. A kérdések arra vonatkoztak, hogy a kérdezetthez közelálló személyek (család, barátok, ismerôsök) okoznak-e örömet, adnak-e szeretetet a kérdezettnek, szükség esetén lehet-e rájuk számítani, gondoskodnak-e a kérdezettrôl, elfogadják-e a kérdezettet olyannak, amilyen, éreztetik-e vele, hogy fontos számukra, illetve támogatják, bátorítják-e ôt [62].

5–21


4.4 Legális kábítószerek fogyasztása: Alkoholfogyasztás és dohányzás

Magyarországon – a hazai halandósági szakirodalom szerint

– a túlzott mértékû (és

rossz minôségû) alkoholfogyasztás következménye a korai halálozások jelentôs része [39]. Az alkoholtól függô személyek száma egyes becslések szerint a népesség 8-10%ára tehetô. E tények ismeretében az sem vigasztaló, hogy nemzetközi összehasonlításban nem a magyar állampolgárok vezetik az EU-s listát az alkoholfogyasztást tekintve. 2000-ben az egy fôre jutó alkoholfogyasztás 10,2 liter, 2001-ben 11,2 liter volt [40, 41]. Ezek a számok ugyan alatta maradnak az EU-s listát vezetô Portugáliának (14 liter/fô), de jelentôsen meghaladják a svédekét (5,4 liter/fô)10 [42]. Nemzetközi összehasonlításban [42] a magyar népesség dohányzása elôkelô helyet foglal el az EU-országok rangsorában. Naponta átlagosan több mint 6 elszívott cigaretta jut a magyar lakosságra, szemben az EU-országok 4,5 szál/fô átlagával. Jelentôs beavatkozások nélkül – a jelenlegi tendenciák alapján – nem számíthatunk javulásra, s csak remélhetjük, hogy nem a görögökhöz (8 szál/fô/nap), hanem a svédekhez (2 szál/fô/nap) közelítünk a dohányzást tekintve. A túlzott mértékû alkoholfogyasztással és a dohányzással kapcsolatos magatartásváltozást és a hatékonyabb beavatkozást jelentôs mértékben hátráltatja e káros magatartásformák széleskörû társadalmi elfogadottsága szinte minden korosztályban, iskolai végzettségû és foglalkozási csoportban, valamint mindkét nemben. Mintaadó csoportokról (orvosokról, pedagógusokról, közszereplôkrôl) e tekintetben ma még egyáltalán nem beszélhetünk Magyarországon.

4.4.1 Középiskolások alkoholfogyasztása és dohányzása

A

középiskolások káros szenvedélyekkel kapcsolatos magatartásáról évek óta a

nemzetközi összehasonlításokra is alkalmas ESPAD,-[71] és HBSC-vizsgálatok [43, 44] szolgálnak információkkal.

Alkoholfogyasztás

A 9-10. évfolyamra járó középiskolások alkoholfogyasztását [71] 2003-ban az alábbiak jellemezték. A megkérdezett 9-10. évfolyamos középiskolások túlnyomó többsége életében legalább egyszer ivott már alkoholtartalmú italt és közel kétharmada részeg is volt [71]. 10

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az eladási adatok csak bizonyos fenntartásokkal kezelhetôek, s nem adnak teljesen megbízható képet a tényleges alkoholfogyasztásról – ahogy nincs egyetlen, egyedül üdvözítô, megbízható módszer sem e kérdés vizsgálatára.

5–22

5. fejezet


Az alkoholfogyasztás életprevalenciája fiúknál és lányoknál azonos (fiúk 93,2%, lányok 93,6%). A kérdezést megelôzô évben a megkérdezettek túlnyomó többsége – 85,8% – szintén fogyasztott alkoholt, s az éves prevalencia tekintetében sincs különbség a nemek között. A kérdezést megelôzô hónapban a megkérdezett fiatalok 59,3%-a fogyasztott alkoholt. Havi 3-5 alkalommal – tehát nagyjából heti rendszerességgel – 14,6%-uk (fiúk 16,3%, lányok 12,5%), ennél nagyobb gyakorisággal pedig a fiúk 16,6%-a és a lányok 10,0%-a ivott alkoholt (a teljes minta 13,9%-a). Az életükben legalább egyszer már lerészegedô középiskolások aránya a fiúknál valamelyest magasabb (67,9%), a lányoknál csekély mértékben alacsonyabb (59,3%). A kérdezést megelôzô évben is a középiskolások több mint fele (51%) legalább egyszer lerészegedett. A lerészegedés éves prevalencia értéke alapján a nemek közötti különbségek szignifikánsak (fiúk 55,6%-a és a lányok 45,5%-a volt legalább egyszer részeg a kérdezést megelôzô évben). A kérdezést megelôzô hónapban a fiúk közel egyharmada (32,0%) és a lányok közel egynegyede (22,2%) volt legalább egyszer részeg (a teljes minta 27,5%-a). Három vagy több alkalommal – azaz közel heti rendszerességgel a lányok 6,7%-a és a fiúknak ennek közel kétszerese (12,1%-a) volt részeg. A nagyivás11 a fiúknál (39,2%) és a lányoknál (25,9%) egyaránt nagyobb arányban fordult elô (a teljes minta 33,1%-a) a kérdezést megelôzô hónapban, mint a lerészegedés. Három vagy többszöri, azaz közel heti rendszerességû nagyivás a fiúk 13,7%-át és a lányok 6,3%-át jellemzi.

Trendek

Az eddig három különbözô évben végzett ESPAD-vizsgálatok lehetôséget adnak arra, hogy a középiskolás fiatalok alkoholfogyasztási szokásaiban bekövetkezett változásokat nyomon követhessük. Az 1995-ben, 1999-ben és 2003-ban végzett ESPADkutatások adatait a 10. évfolyamon tanulók fogyasztási mutatóin keresztül mutatjuk be, mivel az ESPAD ’95 mintáját a középiskolák 10. évfolyama képezte. Az elôzôekben közölt adatok ezért részben különböznek a jelenlegi összehasonlításban megadottaktól.

11

Öt vagy több ital egy alkalommal történô elfogyasztása, ahol egy ital lehet másfél dl bor, vagy fél liter sör, vagy fél dl égetett szesz.

5–23

NEJ2004 – Szakértôi Változat 5. táblázat: Az alkoholfogyasztás fôbb prevalencia értékei nemenként az ESPAD-vizsgálatok alapján

Az alkoholfogyasztás fôbb prevalencia értékei egyértelmû növekedést mutatnak 1995 és 2003 között. Ez a növekedés az élet, és éves prevalencia értékeknél enyhe, a havi prevalencia értékeknél, és különösen a rendszeresebb fogyasztásra utaló hat vagy többszöri fogyasztás esetében kifejezetten jelentôs. Az alkoholfogyasztás prevalencia értékeiben megfigyelhetô növekedés a fiúknál és a lányoknál egyaránt bekövetkezett. A növekedés üteme azonban a havi prevalencia értéknél és a havi hat vagy többszöri fogyasztásnál a lányoknál sokkal erôteljesebb volt, mint a fiúknál. Ennek eredményeképpen a vizsgált nyolc év alatt a lányoknál az elôzô hónapban alkoholt fogyasztók aránya egyharmaddal nôtt, a havi hat vagy többszöri fogyasztók aránya pedig megduplázódott. Nemcsak az alkoholfogyasztás mutatói, hanem annak szélsôségesebb formáit kifejezô lerészegedés és nagyivás mutatói is folyamatos növekedést mutatnak 1995 és 2003 között a vizsgált középiskolásoknál.

5–24

5. fejezet


6. táblázat: A nagyivás és lerészegedés fôbb prevalencia értékei nemenként az ESPAD-vizsgálatok alapján

A lerészegedés életprevalencia értéke a lányoknál 2003-ban az 1995. évinek 142%-a (a fiúknál 119%), a lerészegedés havi prevalencia értéke pedig a lányoknál 2003-ban az 1995. évinek 169 %-a (a fiúknál 123%).

Dohányzás

2003-ban a megkérdezett 9-10. évfolyamos középiskolások közel háromnegyede (74,2%) legalább egyszer dohányzott már életében [71]. Az életprevalencia érték a fiúknál és a lányoknál gyakorlatilag azonos (fiúk 74,4%, lányok 73,9%)12. A kérdezést megelôzô hónapban a fiatalok 42,6%-a dohányzott. A nemenkénti arányok a havi prevalencia értékek alapján is hasonlóak, sôt, a lányoknál a havi prevalencia érték valamelyest magasabb, mint a fiúknál (lányok 43,1%, fiúk 42,2%). Napi rendszerességgel a középiskolások közel egyharmada (31,8%) dohányzik, és közöttük a fiúk már valamivel magasabb arányt képviselnek (lányok 30,6%, fiúk 32,9%). Határozottabb különbségek a nemeknél azonban csupán a 11 vagy több szál cigarettát naponta elszívók között tapasztalhatóak: a fiúk 9,2%-a és a lányok 6,1%-a szív napi fél doboznál több cigarettát.

12

Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy az 1995-ben, 1999-ben és 2003-ban végzett ESPAD-kutatások adatait a 10. évfolyamon tanulók fogyasztási mutatóin keresztül mutatjuk be, mivel az ESPAD’95 mintáját a középiskolák 10. évfolyama képezte. A szövegben közölt adatok ezért részben különböznek a következô táblázatban megadottaktól.

5–25

NEJ2004 – Szakértôi Változat 7. táblázat: Dohányzás prevalencia értékei nemenként az ESPAD-vizsgálatok alapján

A dohányzás életprevalencia értéke 1995 és 1999 között jelentôs mértékben nôtt, 2003-ban pedig gyakorlatilag nem változott 1999-hez képest. 2003-ra a fiúknál egyértelmûen csökkenés következett be, a lányoknál azonban a növekedés 2003-ban is folytatódott. Hasonló tendenciát mutatnak a havi prevalencia értékek is. A mindkét nemre jellemzô, 1999-re bekövetkezett növekedés után 2003-ra az elôzô hónapban dohányzók aránya a fiúknál enyhén csökkent, a lányoknál azonban további emelkedés történt, így ma már a lányoknál az elôzô hónapban dohányzók aránya magasabb, mint a fiúknál. A napi dohányzók aránya szintén a lányoknál növekedett, és ma már a napi dohányzás elterjedtsége a lányoknál közel azonos, mint a fiúknál.

4.5 Felnôttek alkoholfogyasztása és dohányzása

A 18-54 éves felnôtt népesség alkoholfogyasztási szokásait 2003-ban országos reprezentatív mintán 2.557 fô megkérdezésével vizsgálta Elekes Zsuzsanna és Paksi Borbála13 [45]. Az OLEF 2000. és 2003. évi felmérése, [62, 64] valamint a KSH Életmód-Idômérleg kutatása szintén foglalkozott a felnôttek dohányzásával és alkoholfogyasztásával [66] Az OLEF 2000. és 2003. évi vizsgálata országos reprezentatív mintán a 18 év feletti lakosság körében készült. Az OLEF 2000-ben a válaszadók száma 5.503 fô, az OLEF 2003-ban 5.072 fô volt. A KSH Életmód-Idômérleg-kutatás 1999/2000-ben a 15 év feletti népesség életkor és nem szerint reprezentatív mintáján 11.000 válaszadó bevonásával történt. 13 A kutatás az NKFP-program keretében készült. A szerzôk 2001-ben a 18-65 évesek körében vizsgálták az alkoholfogyasztás alakulását. A kutatási eredményekrôl részletesebben lásd [46, 73].

5–26

5. fejezet


4.5.1 Felnôttek alkoholfogyasztása

Az ADE

14

2003. évi vizsgálatában [45] a megkérdezett felnôttek túlnyomó többsé-

ge életében legalább egyszer ivott alkoholt (85,3%), és több, mint a felük már részeg is volt (55,3%). Az életprevalencia érték a férfiaknál 90,7%, a nôknél 79,9% volt. Az élet, és az éves prevalenciában a nemek között hasonlóak a különbségek (10% körüliek), a havi prevalenciában azonban jelentôsek az eltérések (férfiak 70,2%, nôk 42,3%-a fogyasztott a kérdezést megelôzô hónapban alkoholt). Az alkoholfogyasztás heti gyakoriságának növekedésével a nemek közötti arányok egyre jelentôsebben differenciálódnak. Így míg például hetente 1-2 alkalommal a férfiak 25,5%-a, a nôk 9,8%-a fogyaszt alkoholt (a különbség 2,6-szeres), addig a naponta ivók között a férfiak aránya 5,8, a nôké 0,6% (a különbség 9,6-szoros). 8. táblázat: A felnôttek alkoholfogyasztásának fôbb prevalencia értékei nemenként ADE 2003

A kérdezést megelôzô év egy átlagos napjának alkoholfogyasztása a teljes minta esetében tiszta szeszre átszámítva 36,3 ml volt, az utolsó alkalomra számított fogyasztásé pedig 31,0 ml15. A nemek közötti különbségek jelentôsek. A megfelelô sorrendben: férfiak 46,8 és 43,2 ml, nôk 25,9 és 19,3 ml. 14

ADE= Országos Lakossági- és Drogepidemiológiai kutatás Összehasonlításként a középiskolásoknak az ESPAD-vizsgálatból származó adatát is közöljük. Az utolsó alkalommal elfogyasztott alkohol átlagos mennyisége 2003-ban összességében 54,74 ml volt (a fiúké 67,77, a lányoké 39,34 ml), azaz több mint a felnôtteké. Kutatói tapasztalat, hogy bizonyos ún. szenzitív kérdések, mint például az alkoholfogyasztás esetében a fogyasztás tényére és mennyiségére vonatkozó „bevallásokat” óvatosan kell kezelni. Társadalmi elfogadottság, szûkebb-tágabb közösségi normák, az alkoholfogyasztás adott kultúrában, szubkultúrában betöltött szerepe mind befolyásolhatják, hogy az egyes életkori csoportok és a nôk, illetve férfiak milyen mértékû alkoholfogyasztás bevallását tartják elfogadhatónak. Ha azonban még feltételezzük is, hogy a gyerekek túlbecsülik alkoholfogyasztásukat, az adatok akkor is figyelemfelhívóak, mert azt jelzik, hogy az alkoholfogyasztás – akár nagy menynyiségben is – elfogadott a fiatalok körében (és feltételezhetôen számukra a felnôttek társadalmában is). Természetesen a másik lehetôséget sem szabad figyelmen kívül hagynunk: nem a gyerekek becsülik túl, hanem a felnôttek becsülik alul az alkoholfogyasztásukat. 15

5–27

NEJ2004 – Szakértôi Változat A lerészegedés életprevalencia értéke a nôknél 23,6%, míg a férfiaknál ez az arány ennek háromszorosa, 77,5%. A havonta 3 vagy több alkalommal való lerészegedés majd ötszörös különbségeket mutat a két nem között a férfiak „javára”. 9. táblázat: A lerészegedés fôbb prevalencia értékei ADE 2003

A 2003. évi ADE-kutatás adatai összevethetôk a 2001-ben ugyancsak felnôtt mintán végzett kutatás eredményeivel [46, 73] A két év alatt történt változások az alábbiakban összegezhetôek: • az alkoholfogyasztás életprevalencia értéke a nôk körében növekedett, míg a férfiaknál valamelyest csökkent • az éves prevalencia értékek a férfiaknál nagyobb, a nôknél kisebb mértékben csökkentek • a havi prevalencia értékek a nôknél gyakorlatilag nem, a férfiaknál valamelyest csökkentek • a legalább heti rendszerességû alkoholfogyasztás mindkét nemnél növekedett • a heti három vagy többszöri alkoholfogyasztás a férfiaknál kismértékben csökkent, a nôknél alig növekedett • az egy alkalommal hatnál is több italt fogyasztók aránya az elmúlt évben a nôknél nem változott, a férfiaknál viszont csökkent • a lerészegedôk aránya az elmúlt évben és a kérdezést megelôzô hónapban egyaránt növekedett a nôk körében, a férfiaknál ez csak az elmúlt hónapra érvényes megállapítás • az utolsó alkalommal elfogyasztott összes alkohol mennyiség tiszta szeszben, ml-ben mérve a nôk körében 3 ml-rel emelkedett, a férfiaknál 1 ml-rel csökkent.

5–28

5. fejezet


10. táblázat: Az alkoholfogyasztás fôbb prevalencia értékei 2001-ben és 2003-ban nemenként, a 19-55 évesek körében ADE 2001, 2003

Az OLEF 2000. és 2003. évi vizsgálata szintén foglalkozott a 18 évesnél idôsebb felnôtt népesség alkoholfogyasztási szokásaival16. A 2003. évi vizsgálat szerint a felnôtt népesség 54,2%-a fogyaszt alkoholt. Alkalmi fogyasztó 26%, mértékletes ivó 18,6%, nagyivó 9,6%-uk17. Az alkoholfogyasztás elsôsorban férfi túlsúllyal jellemezhetô. Mind az alkoholfogyasztók, mind a nagyivók körében felülreprezentáltak a férfiak. A nôk 61,8%-a saját állítása szerint nem szokott alkoholt fogyasztani, az alkalmi fogyasztók aránya 28,0%, a mértékletes ivóké 7,7%, a nagyivók közé 2,5%-uk sorolható. A férfiak mindössze 27,6%-a nem fogyaszt egyáltalán alkoholt, az alkalmi fogyasztók aránya 23,7%, a mértékletes ivóké 31,0%, míg nagyivó 17,7%-uk.

16

A két kutatás – az eltérô kérdések miatt - csak korlátozottan hasonlítható össze az alkoholfogyasztás tekintetében, ezért a továbbiakban a 2003. évi adatokat mutatjuk be. 17 A kutatók nagyivónak tekintették azokat a nôket, akik a kérdezést megelôzô héten összesen több mint 7, illetve azokat a férfiakat, akik több mint 14 egységnyi alkoholt fogyasztottak. 14 egység alkohol közelítôleg megegyezik 6 dl rövid itallal, vagy 5 l sörrel, vagy 2 l borral. A szakirodalomban a „bringe drinking”-nek nevezett jelenség (egy alkalommal nagymennyiségû alkohol fogyasztása) kiemelkedô jelentôsége miatt nagyivónak nevezték azokat is, akik esetében az egy napra számított alkoholmennyiség meghaladta a nôknél a 3, illetve a férfiaknál az 5 alkoholegységet [62].

5–29

NEJ2004 – Szakértôi Változat 11. táblázat: Az alkoholfogyasztás gyakorisága nemek szerint (%) OLEF 2003

Az alkoholfogyasztás figyelemre méltó jellegzetességeket mutat az iskolai végzettség szerint. A legfeljebb nyolc osztályt végzettek 61,6%-a egyáltalán nem fogyaszt szeszesitalt, és a nagyivók aránya 9,1%. A felsôfokú végzettségûek körében a nagyivók aránya (9,6%) valamivel meghaladja a legfeljebb nyolc osztályt végzettekét, az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók aránya azonban majd fele a legalacsonyabban iskolázottak csoportjának (34,0%). A nagyivók legmagasabb arányban az érettségivel nem rendelkezô középfokú végzettségûek körében vannak (11,7%). Egyértelmû tendencia tehát nem fogalmazható meg az alkoholfogyasztást tekintve a különbözô végzettségû csoportok között. Az adatok alapján úgy tûnik, hogy a magasabb iskolai végzettség sem jelent feltétlenül mérsékeltebb szeszesital-fogyasztást. Sôt! Mindez arra figyelmeztet, hogy ez a káros magatartási forma nem az ismeretek hiánya miatt terjedt el széleskörûen a népesség körében. Az anyagi helyzet elemzése azt mutatja, hogy a rossz anyagi helyzet szubjektív érzete összefüggést mutat a nagyivással. A legrosszabb és a legjobb anyagi helyzetben lévôk között a különbség e tekintetben háromszoros. Településtípus szerint vizsgálva, a települések között – ha nem is túl éles – választóvonal az 5000 fônél kevesebb lélekszámú és az annál nagyobb lakosságszámú települések között húzódik. A kisebb településeken a nagyivók aránya 10% felett van, a többiben pedig az alatt. Nagyivókat legmagasabb arányban a 3000-5000 fôs településeken, a legalacsonyabb arányban pedig a 10.000-50.000 fôs településeken találunk. A régiók közötti különbségek a felnôtt népesség alkoholfogyasztása esetében is nyilvánvalóak. Így például a dél-dunántúli régióban a nagyivók aránya 12,6%, a középdunántúliban 11,1%, és az észak-magyarországiban 10,5%. E régiókban a nagyivó férfiak aránya a férfiakra jellemzô átlagot minden esetben meghaladja, és a nôk körében is csak Észak-Magyarországon marad az alatt.

5–30

5. fejezet


12. táblázat: Nagyivók aránya nemek és régiók szerint (%) OLEF 2003

A gazdasági aktivitás, pontosabban a kényszerû inaktivitás, mint a munkanélküliség, jelentôs hatással van a túlzott mértékû alkoholfogyasztásra. A munkanélküliek 15,1%a nagyivó. Ôket a gazdaságilag aktívak követik 10,5%-os gyakorisággal. A legkisebb – ám közel sem elhanyagolható – arány (6,6%) e kategóriában az egyéb inaktívak (tanulók, kismamák, háztartásbeliek stb.) körében fordult elô. Az OLEF 2000. évi adatait a kutatók többváltozós elemzésekkel is részletesen vizsgálták, hogy a nagyivás szempontjából mely társadalmi demográfiai csoportok veszélyeztettek. A nagyivás szempontjából „esélyes” csoportoknak az egyedülállókat, a nem értelmiségi foglalkozásúakat, a nagyobb munkaterheléssel (heti 40 óránál többet) dolgozókat, a társas támogatottság súlyos hiányával küzdôket, valamint az 1000 fônél kisebb lakosságú településen élôket találták [62]. A KSH Idômérleg-vizsgálata szerint a megkérdezettek 46%-a szokott inni alkoholt, közülük minden negyedik–ötödik rendszeresen naponta, vagy hetente többször is. A szeszesitalt fogyasztók fele leggyakrabban sört, egynegyede bort, 9%-a röviditalt iszik, és minden hatodik alkoholfogyasztó bármit megiszik, azaz nincs preferencia sorrendje az alkoholos tartalmú italokat tekintve. A KSH-kutatás szerint a férfiak 66,0%-a, a nôk 29,0%-a iszik szeszes italt. A férfiak egyharmada, a nôk 7,0%-a rendszeresen naponta, vagy hetente többször. A férfiak több, mint fele leggyakrabban sört iszik, a nôk egyharmad–egyharmad arányban a sört vagy a bort preferálják. Minden ötödik alkoholfogyasztó nô kedvelt italként röviditalokat nevezett meg, a férfiaknál ez az arány csak 4%. Az életkor szerinti elemzés azt mutatja, hogy a 35-44 éves korosztálytól kezdôdôen a kor növekedése mellett csökken az alkoholfogyasztás gyakorisága. A 65 év felettieknek már csak egyharmada alkoholfogyasztó (8. ábra). Ezzel ellentétes tendencia érvényesül, ha a rendszeres alkoholfogyasztás gyakoriságát vizsgáljuk: arányuk a legidôsebb korcsoportban a legmagasabb (9. ábra).

5–31

NEJ2004 – Szakértôi Változat Nem szokatlan eredmény, hogy a dohányzók a gyakoribb alkoholfogyasztók is, ez a KSH- kutatásban is érvényesült. E szerint a dohányzók kétharmada iszik szeszes italt, egynegyedük rendszeres alkoholfogyasztó, s ily módon az egészségkárosító hatás megsokszorozódhat.

4.5.2 A felnôtt népesség dohányzása

A 2001. évi Országos Lakossági Alkohol- és Drogepidemiológia kutatás (ADE) [73] dohányzásra vonatkozó adatait elsôsorban a más kábítószerek (alkohol, tiltott drogok) fogyasztásával való együttjárás, a dohányzás veszélyességének megítélése szerint vizsgálták a kutatók. Az ADE adatai szerint 2001-ben a felnôtt népesség 32,8%a rendszeresen, 6,6%-a alkalmanként dohányzott és 60,6%-a nem dohányzott. A naponta dohányzók 37,1%-a 10 szálnál kevesebbet, 47,6%-a 11-20 szálat, 14,5%-a pedig egy doboznál (20 szálnál) többet szívott. Az ADE 2003 adatai szerint a nem dohányzók aránya csökkent (56,1%-ra), míg a rendszeres dohányzóké 35,9%-ra növekedett [45]. Az OLEF-kutatások szerint a 18 évesnél idôsebb felnôtt népességben a dohányzók aránya 2000 és 2003 között – ha nem is szignifikáns mértékben, de – nôtt. A dohányzás esetében azonban – annak az egészségi állapotra gyakorolt, bizonyítottan rendkívül kedvezôtlen volta miatt – minden százaléknyi emelkedés komoly figyelmeztetô jel, és minden százaléknyi csökkenéshez erôteljes társadalmi beavatkozásra lenne szükség. Az OLEF 2003. évi vizsgálatának adatai szerint a lakosság 30,9%-a rendszeres (napi), 3,6%-a alkalmi dohányzónak vallotta magát. A vizsgálat idôpontjában a 18 éven felüli népesség 65,5%-a nem dohányzott. Lényeges, statisztikailag szignifikáns eltérések figyelhetôek meg a nemek között a dohányzás elôfordulását és gyakoriságát illetôen e vizsgálat szerint is. A nôk 28,5%-a, a férfiak 41,5%-a dohányzik rendszeresen vagy alkalmanként. A rendszeresen dohányzók között a férfiak túlsúlya regisztrálható (37,6%-uk dohányzik napi rendszerességgel, szemben a nôk 25,1%-val). A 2000. évi OLEF-vizsgálat adataival összevetve a rendszeresen dohányzók arányát, a férfiak esetében változatlan arányokat, a nôknél azonban növekvô gyakoriságot regisztrálhatunk (2%-kal többen dohányoznak naponta, mint három évvel korábban). Az alkalmi dohányosok között nem találunk jelentôs különbségeket a nemek között: a férfiak 3,9%-a, a nôk 3,4%-a gyújt rá alkalmilag.

5–32

5. fejezet


13. táblázat: Dohányzás gyakorisága az OLEF 2000 és 2003. évi vizsgálatai alapján

* nem dohányzik: soha nem dohányzók és a leszokottak együtt ** alkalmi dohányos: hetente/havonta néhányszor vagy ritkábban mint havonta gyújt rá *** rendszeres dohányos: naponta rágyújt

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a kedvezôtlen tendenciák valamelyest jobban érintik a nôket, mint a férfiakat, azaz tovább folytatódik a nôi nem felzárkózása a férfiak káros magatartási szokásaihoz. Ezt mutatja az elszívott cigaretta mennyiségének változása is. Míg 2000-ben még csak minden 11. nô, 2003-ra már minden 10. nô legalább egy doboz (azaz 20 szál) cigarettát szívott el naponta, a férfiaknál – az egyébként is magas arányok – a két vizsgálati év között nem változtak. Ez azt jelenti, hogy minden 4. férfi fogyaszt el legalább egy doboz cigarettát naponta. A dohányosok aránya a fiatalabbaknál a legmagasabb: a fiatal nôk harmada, a fiatal férfiak csaknem fele dohányzik. Az idôsebbeknél a dohányosok aránya lényegesen alacsonyabb: az idôsebb nôk mindössze 7,0%-a, az idôsebb férfiak 17,0%-a dohányzik. A dohányzás rendszeressége és az iskolai végzettség között fordított arányosság áll fenn: minél magasabb a válaszadók iskolai végzettsége annál kisebb mértékû körükben a rendszeres dohányzás. A legfeljebb nyolc osztályt végzettek között a rendszeresen dohányzók aránya 29,9%, míg a felsôfokú diplomával rendelkezôknél ugyanez az arány 18,7%. Bár az alkalmi dohányzók között a magas iskolai végzettségûek vannak a legnagyobb arányban (4,9%-kal), a nem dohányzók között is ôket találjuk elsôsorban (76,5%-uk nem dohányzik). Az anyagi helyzet az iskolai végzettséghez hasonlóan befolyásolja a dohányzást, még akkor is, ha nem a legjobb, hanem a jó anyagi helyzetûek tartoznak a legkisebb arányban a rendszeres dohányzók közé. A jó (24,8%) és a nagyon rossz (49,7%) anyagi helyzetûek közötti különbség kétszeres a rendszeres dohányzók arányát tekintve. A legmagasabb dohányzási rátát a munkanélkülieknél találjuk: 55,4%-uk rendszeresen dohányzik, szemben a nyugdíjasok 12,6%-val. Az aktív keresôk, a rokkantnyugdíjasok és az egyéb inaktívak között nincsenek jelentôs eltérések a dohányzás rendszerességét tekintve. A települések között lényeges különbségek nem regisztrálhatóak lakosságszám szerint, de a kisebb településeken valamivel magasabb a rendszeresen dohányzók aránya.

5–33

NEJ2004 – Szakértôi Változat Az ország egyes régiói szerint viszont eltéréseket regisztrálhatunk a rendszeresen dohányzók között. Így például amíg a nyugat-dunántúli régióban a férfiak 30,7%-a, a nôk 22,2%-a dohányzik rendszeresen, addig az észak-magyarországi régióban, mind a rendszeresen dohányzó férfiak, mind a rendszeresen dohányzó nôk aránya felette van az adott nem rendszeresen dohányzó átlagának (a férfiak 40,7%-a, a nôk 28,5%-a tartozik ebbe a kategóriába18). 14. táblázat: Rendszeres dohányosok aránya nemek és régiók szerint (%) OLEF 2003

Az OLEF 2000 adatait már korábban részletesen elemezték a kutatók, feltárva a dohányzást befolyásoló tényezôket. Ezek a részletes elemzések azt mutatták, hogy nagyobb esélye van valakinek e káros, egészséget veszélyeztetô magatartásforma „gyakorlására” ha férfi, a fiatalabb korosztályokhoz tartozik, kedvezôtlen anyagi körülmények között él, rossz lakáskörülményekkel rendelkezik, szakképzetlen (azaz betanított vagy segédmunkás), nagyobb munkaterhelésnek van kitéve (hetente 40 óránál többet dolgozik), és hiányt szenved a társas támogatottságban. A KSH Életmód-Idômérleg kutatás adatai azt jelzik, hogy a 15 év felettiek egyharmada dohányzik, körükben a férfiak 40%-a, a nôk 26%-a rendszeres dohányzó. Az átlagosan elfogyasztott napi mennyiség 26 szál, vagyis több, mint egy doboz cigaretta. A nemek között az elszívott mennyiségben tapasztalható ugyan különbség, de ez csak 4-5 szál eltérést jelent a férfiak „javára”. A dohányzás viszonylag ritkább gyakorisága csak az idôsebb korosztályra jellemzô. Mind a nôk, mind a férfiak esetében a 35-44 éves korosztályban a legmagasabb arányú a dohányzás és csak 55 éves kor felett csökken az elterjedtsége (10. ábra). A dohányzás által – legalábbis e kutatás szerint – leginkább veszélyeztetett 35-49 éves korosztályt kiemelten is vizsgálták a kutatók. Ebben a korcsoportban a magasabb iskolai végzettségûek körében a dohányzás kevésbé elterjedt, mint az alacsonyabb iskolai 18

5–34

A teljes mintában a férfiak 37,6; a nôk 25,1 %-a dohányzik rendszeresen.

5. fejezet


végzettségûek közt: ennek ellenére a 35-49 éves felsôfokú végzettségûek csoportjában is a férfiak egyharmada, és a nôk egynegyede érintett a dohányzást tekintve. 15. táblázat: Dohányzás nemek és iskolai végzettség szerint a 35–49 éves korosztályban (KSH 1999/2000)

4.6 Illegális drogok fogyasztása19

A hatályos törvények szerint tiltott, másként fogalmazva az illegális drogok fogyasztásának elterjedtsége, tendenciáinak alakulása nemcsak a kutatók, hanem – a legális drogok fogyasztásától eltérôen – a közvélemény és a politikusok érdeklôdésére is jelentôs mértékben számot tart. Az egyik leginkább veszélyeztetett korosztályra20, a középiskolás populációra vonatkozóan ma már több mint tíz évre visszamenôen, a felnôtt – 18 évnél idôsebb – népességre pedig az ezredfordulót követôen rendelkezünk összehasonlítható, a nemzetközi standardoknak megfelelô21 adatokkal [47, 48, 49, 50, 51, 52, 53, 75]

4.6.1 A drogfogyasztás jellemzôi a középiskolások körében Országos tendenciák

Az ESPAD ’95 és ’99-es vizsgálatok szerint a 90-es évek második felében a tiltott drogok és az inhalánsok együttes életprevalencia értéke országosan közel kétszeresére 19

A fejezet elsôsorban Paksi B.: A drogfogyasztás prevalencia értékei In: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrôl (szerk.: Ritter I., Felvinczi K. GYISM. Budapest, 2003.) és Sebestyén E.: Illegális szerek használata (In: HBSC-vizsgálat, NDI, Budapest, 2003) tanulmányok alapján készült [54, 77]. 20 Hazai és nemzetközi kutatási tapasztalatok szerint az elsô droghasználat nagy gyakorisággal történik a középiskolás évek alatt. 21 A fôvárosban 1992-ben, országos mintán 1995-ben, 1999-ben, valamint 2003-ban az ESPAD (a módszertani eredmények részletesebb leírását lásd: [48, 49, 52, 53], 2001/2002-ben a HBSC [77] protokoll szerint készültek középiskolás vizsgálatok, a lakossági felmérések pedig 2001-ben, és 2003-ban, az EMCDDA, illetve a WHO ajánlásai alapján [55, 56] történtek.

5–35

NEJ2004 – Szakértôi Változat (10%-ról 19%-ra) emelkedett a 10. osztályos középiskolások körében [54, 74, 75, 76]. A 2002-es HBSC-vizsgálat adatai szerint a 9. és a 11. évfolyamos diákok közel egynegyede, 24,3%-a használt már életében valamilyen legális vagy illegális szert22. A fiatalok 9,3%-a fogyasztott életében legalább egyszer valamilyen gyógyszert visszaélésszerûen, nem orvosi utasítás alapján vagy gyógyszert és alkoholt együttesen23. A visszaélésszerû gyógyszerhasználók több mint kétharmada (69,6%) azonban emellett tiltott drogot és/vagy inhalánst is használt már, így „mindössze” 2,8% azoknak az aránya, akik tiltott szert nem, csak gyógyszert vagy gyógyszert alkohollal kombinálva fogyasztottak. A megkérdezettek tehát több mint egyötöde (21,5%-a) fogyasztott már valamilyen tiltott szert és/vagy inhalánst életében. 16. táblázat: A különbözô szerfogyasztói magatartások életprevalencia értéke a magyarországi 9. és 11. évfolyamos középiskolások körében, HBSC

Kábítószer-típusonként vizsgálva a fiatalok drogfogyasztását megállapítható, hogy a marihuána és a hasis a leginkább elterjedt szer, ezeket a megkérdezettek közül majd minden ötödik tanuló kipróbálta már életében. A marihuána után az ecstasy és az amfetaminok következnek 4,3% és 3,6%-os fogyasztási aránnyal. Az oldószerek, ragasztók, az LSD és egyéb hallucinogének, továbbá az opiátok és a kokain, valamint a crack viszonylag alacsony, 0,7% és 2,1% közötti fogyasztási aránnyal követik az elôzôket. A különbözô fogyasztói csoportokban – a korábbi ESPAD-vizsgálatokhoz hasonlóan – a hagyományos nemi mintázat jelenik meg a HBSC-vizsgálatban is. A lányok 17,0%-a, a fiúk 26,8%-a fogyasztott már valamilyen illegális drogot vagy inhalánst. Ugyanakkor a lányok körében a visszaélésszerû gyógyszerhasználat mutatkozik gyakoribbnak (11. ábra). Szerenként vizsgálva az életprevalencia értékeket, négy szer esetében található a nemek között szignifikáns különbség. Az összes közül legjelentôsebb a marihuána és hasis fogyasztása közötti különbség, mely a fiúk esetében 24,5%, a lányok esetében 15,9%. 22

HBSC adatok [77] Legális szerek közé a kimondottan drogfogyasztási célzattal használt gyógyszerek, valamint a gyógyszerrel együtt fogyasztott alkohol kerültek. A HBSC-vizsgálat során alkalmazott visszaélésszerû gyógyszerfogyasztás kategória szûkebb volt az ESPAD-vizsgálatokban alkalmazottnál.

23

5–36

5. fejezet


17. táblázat: Az egyes szerek, illetve szercsoportok életprevalencia értéke nemenként, a 9. és a 11. évfolyamos középiskolások körében 2002-ben

Budapesti adatok

Minden eddigi kutatás azt bizonyítja, hogy a Budapesten élôk (gyerekek és felnôttek egyaránt) drogfogyasztása lényegesen eltér az ország más településein regisztrált fogyasztási szokásoktól. Az ESPAD ’03-as vizsgálatban ezért önálló drogepidemiológiai adatfelvétel készült Budapesten24. Az ESPAD keretében így, a budapesti középiskolásokra vonatkozóan már 11 év adatai vethetôk össze. Az 1995-1999 közötti idôszakban a biztosan droghasználati célú szerhasználat életprevalencia értéke összességében 12,1%-ról 28,8%-ra, tehát 16,7 százalékponttal, azaz az évtized közepének értéket 100%-nak tekintve mintegy 140%-kal növekedett a 10. évfolyamos budapesti diákok körében25. Az eddig végzett vizsgálatok alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a 90-es évek második felének trendnövekedése nem volt egyenletes, a változások inkább 2-3 éves periódusban zajlottak. 2003-ra a biztosan droghasználati célú fogyasztás összesített prevalencia értéke az ezredfordulón mért értékekhez képest – ugyan a korábbi idôszakhoz képest mérsékeltebb ütemben, de – tovább növekedett a fôvárosi 10. évfolyamos középiskolások körében. A legutóbbi adatok szerint 35%-uk fogyasztott már életében tiltott szert és/vagy legálisan hozzáférhetô, de csak biztosan droghasználati céllal használható szert (inhalánst, patront, lufit), ezen belül többségük (a droghasználók 96%-a) tiltott szert (12. ábra). A 90-es évek második felének fogyasztási volumen-változásait a szerstruktúra változása is kísérte. A fogyasztási struktúrában – a korábbiakhoz képest – kiemelkedô szerepre tett szert a marihuána és a különféle szintetikus party drogok, továbbá – viszonylag

24 Az ESPAD ’03 országos reprezentatív kutatás adatai még feldolgozás alatt állnak. A budapesti középiskolások mintája 2074 fô volt. 25 Az 1999 elôtti vizsgálatok a 10. évfolyamos diákokra vonatkoztak, így hosszabb idôszakot felölelô változásokat erre a populációra vonatkozóan lehetséges bemutatni.

5–37

NEJ2004 – Szakértôi Változat stabil fogyasztási arány mellett - csökkent az inhalánsok relatív súlya [74]. Az utóbbi években e tekintetben markáns átalakulásokat nem tapasztaltak a kutatók [54, 77], mindössze az LSD prevalenciaértéke csökkent, ami azonban ma is a legelterjedtebb 4 tiltott drog egyike (13. ábra). A probléma kiterjedésének növekedését a 90-es évek második felében a tiltottszerfogyasztás egyéb jellemzôinek változásai is kísérték [54]. Az egyik legfontosabb változás, hogy 1995 és 1999 között növekedett a fogyasztás intenzitása. Ez azt jelentette, hogy a tiltott szert fogyasztó diákok között mintegy felére csökkent a csak 1-2 alkalommal fogyasztók aránya, s mind az alkalmi, mind a rendszeres használók aránya növekedett. 1999 és 2002 között a leginkább intenzív – életük során már 40 vagy több alkalommal – használók aránya növekedett. 2003-ban a 10. évfolyamos fogyasztók mintegy 30%-a használt rendszeresen tiltott drogokat (14. ábra). A másik jellemzô változás a tiltott drogok elsô alkalommal történô fogyasztása életkorának csökkenése. Bár az elsô próbálkozás továbbra is többnyire középiskolás korban – 15-16 évesen – történik, a 90-es évek második felében a 15 éves kor felé tapasztaltak elmozdulást a kutatók, 1999-2002 között pedig megemelkedett a 14 évesen, vagy annál fiatalabb korban próbálkozók aránya. Ez a tendencia nem folytatódott az utóbbi évben a fôvárosban, azaz a 10. évfolyamos tiltott drogot használó fiatalok valamivel több mint egyharmada kerül kapcsolatba általános iskolás korában valamilyen tiltott droggal (15. ábra).

4.6.2 A drogfogyasztás jellemzôi a 18 év feletti népesség körében Országos tendenciák

A 18 év feletti népesség körében a tendenciák felvázolására jelenleg csak korlátozottan nyílik lehetôség. Célzott drogepidemiológiai vizsgálat csak 2001-ben és ezt követôen 2003-ban készült Magyarországon. Ez utóbbi vizsgálat feldolgozása még folyamatban van, így egyelôre csak a – leginkább érintett – fôvárosi fiatal felnôttek vonatkozásában lehetséges tendenciákat jelezni. A 2001. évi vizsgálat eredményei szerint a felnôtt lakosság (18-65 évesek) 6,5%-a használt már élete során droghasználati céllal valamilyen drogot. A drogfogyasztás életprevalencia értéke jelentôs különbségeket mutat életkori csoportok, nemek és a település típusa szerint. A 18-24 éves válaszolók körében közel 20%, a 35 éves vagy annál idôsebb korosztályban már csak 1,7% az életprevalencia értéke. A férfiaknál ugyanez az érték mintegy két és félszerese (9,3%) a nôk esetében (3,7%) tapasztalhatóknak. A budapesti felnôtt lakosok drogfertôzöttsége (16,1%) pedig közel négyszerese a vidéki lakosságénak (4,2 %).

5–38

5. fejezet


A felnôtt népesség droggal való elsô találkozása döntô többségében 25 éves kor elôtt (átlagosan közel 20 évesen) történt a 2001. évi kutatás eredményei alapján. A leggyakoribb a 17-18 éves korban történô próbálkozás. Az elsônek használt szer a legtöbb esetben (73,2%-ban) a marihuána/hasis, illetve összességében a válaszolók 5,7%-a, azaz a droghasználók 87,7%-a használt életében marihuánát/hasist. A többi szer elôfordulási gyakorisága a felnôtt lakosság körében lényegesen kisebb (valamennyi prevalencia érték 2% alatt van). Az aktuális helyzet reális megítéléséhez az életprevalencia és az éves értéknél26 fontosabb információkkal szolgál a folyamatos drogfogyasztási arány27. A 2001. évi adatok szerint a 18-65 éves hazai lakosság 2,3%-a tekinthetô folyamatos fogyasztónak, tehát olyannak, aki több mint egy éve fogyasztott elôször, és jelenleg is használ valamilyen drogot. E folyamatos drogfogyasztók szocio-demográfiai hátterének vizsgálata során levonható megállapítások (figyelemmel a rendkívül alacsony gyakoriságra) óvatosan kezelendôk. A rendelkezésre álló adatok szerint a droggal folyamatos kapcsolatban lévôk inkább férfiak, 35 évesnél fiatalabbak és Budapesten élnek. A tiltott drogok struktúrája nem különbözik lényegesen

más európai országok

28

hasonló adataitól . A legnagyobb életprevalencia érték mind Magyarországon, mind más európai országban a kannabisz esetében található. Az ecstasy Magyarországon elôrébb, a kokain hátrébb szerepel a drog struktúrában, mint más országokban. Kedvezô eltérés, hogy hazánkban más európai országokhoz viszonyítva a tiltott drogok fogyasztása a felnôtt lakosság kisebb részét érinti. Figyelmeztetô jel azonban, hogy a marihuána fogyasztás Magyarországon jóval kevésbé képez önálló fogyasztási típust, mint más országokban, mivel hazánkban a marihuána fogyasztók több mint fele más drogokat is használ. A túlzott félelmet az ismeretlen kábítószer-kereskedôktôl – az ún beetetôktôl – sem a hazai, sem a nemzetközi kutatások eredményei nem támasztják alá. Az elsô adagot a valaha drogot fogyasztók közel háromnegyede (73,3 %-a) személyes ismerôsétôl, barátjától kapta. A KSH Idômérleg-életmód kutatásának [66] kérdôívében is feltettek egy kérdést az illegális kábítószer-fogyasztásról, nevezetesen, hogy a kérdezett kipróbált-e valaha valamilyen kábítószer vagy kábítószeres készítmény hatását. A kérdezettek mindössze 1,8%-a (203 fô) válaszolt igennel a kérdésre. A kipróbálók csoportja az alábbi jellemzôkkel írható le: elsôsorban a fiatalabb (a 20-24 és a 25-29 évesek) korosztályokhoz, a magasabb iskolai végzettségûekhez és a tanulókhoz tartoznak. Többségük – életkorukból adódóan is – nôtlen, hajadon. Ezek mellett jellemzô rájuk, hogy budapesti lakosok és egyáltalán nem küszködnek anyagi nehézségekkel. Bár a KSH Idômérleg-vizsgálata ennél részletesebb elemzésekre a drogfogyasztás jellemzôit tekintve nem adott lehetôséget, 26

Az illegális drogok fogyasztásának éves prevalencia értéke 2001-ben a felnôtt népességben 2,5 % volt. A folyamatos fogyasztási ráta azt fejezi ki, hogy az élet- és éves prevalencia kérdésre konzisztensen válaszoló fogyasztókon belül mennyien vannak azok, akik jelenleg is fogyasztanak drogot. 28 EMCDDA 1999-vizsgálatot nyolc ország felnôtt lakossága körében végezték el. 27

5–39

NEJ2004 – Szakértôi Változat a kapott eredményeket a 2001. évi ADE-kutatással összevetve megállapítható, hogy az életprevalencia értékek e kutatásban alacsonyabbak az Országos Alkohol és Drogepidemiológiai vizsgálatban rögzített értékeknél, mely oka a kérdezés technikájának különbözôségében, valamint a minta életkorában is lehet29. A drogot kipróbálók társadalmidemográfiai jellemzôi azonban már nagyobb hasonlóságot mutatnak a két vizsgálatban.

Budapesti adatok

A

2003. évi ADE-kutatásban a 18-54 év közötti fôvárosi népesség egynegyede

(25,2%-a) használt már élete során valamilyen tiltott drogot. A budapesti teljes mintán belül a 18-34 éves korcsoport érintettsége mintegy négyszerese az idôsebb korcsoportokénak, kétötödük már használt életében valamilyen tiltott drogot30. 18. táblázat: A tiltott drogok életprevalencia-értéke a fôbb korcsoportokban (%)

2001-ben a 18-34 éves budapesti fiatal felnôttek egyharmada használt már életében valamilyen tiltott drogot. 2003-ban ez az érték közel 40% volt. Figyelembe véve a két vizsgálatban mért értékek konfidencia intervallumának átfedését, azt mondhatjuk hogy – kétharmados valószínûséggel – 2001 és 2003 között a fôvárosi fiatal felnôttek drogérintettségében hibahatáron belüli elmozdulás történt31. 19. táblázat: A mért életprevalencia értékek 2001-ben és 2003-ban

Az adatok forrása: [53, 54, 55]

Az életprevalencia változása mellett a folyamatos fogyasztók arányában csak hibahatáron belüli elmozdulást tapasztaltak. Jelenleg a 18-34 éves fôvárosi populációban a válaszolók egyötöde leállt fogyasztó, 1,8%-a pedig az utóbbi egy évben kezdte el a 29

A KSH Idômérleg-vizsgálatban (1999/2000) a 15 évesnél idôsebb magyar népességet, míg az ADE 2001 vizsgálatban a 18 évesnél idôsebbeket kérdezték. 30 A 18-34 éves korcsoportban a tényleges életprevalencia-értéke 95,5%-os megbízhatósággal a mért érték ±5,1%-os tartományában található. 31 A 2001. évi vizsgálatban a 18-35 éves budapesti minta elemszáma 262. Ekkora N mellett az életpevalencia-értékek 68%-os megbízhatósággal számolt konfidencia intervalluma ±2,88%. A 2003-as vizsgálatban N=369, s a konfidencia intervallum ±2,55. A két vizsgálatban mért prevalenciaértékek különbsége meghaladja a vizsgálatok kétharmados standardhibájának az összegét, tehát a mért változások kétharmados biztonsággal tényleges változást jeleznek.

5–40

5. fejezet


fogyasztást. Így 2003-ban a budapesti fiatal felnôttek körében azok aránya, akik több mint egy éve fogyasztottak elôször drogot, és jelenleg is használnak: 16,5%. Azaz a drogot fogyasztók mintegy fele (52,2%-a) az elmúlt évben nem fogyasztott semmilyen drogot. Ténylegesen folyamatos fogyasztónak pedig a valaha fogyasztó budapesti fiatal felnôttek 43%-a tekinthetô (16. ábra). A fôvárosi fiatal felnôttek droggal való elsô találkozásának életkora 2001-2003 között átlagosan egy kor-évet csökkent. Míg 2001-ben a valaha használók mintegy harmada használt 17 évesen, vagy annál fiatalabb korban elôször valamilyen drogot, addig a 2003. évi adatok azt jelzik, hogy 17 évesen már a használók fele túl van az elsô próbálkozáson. Az elsônek használt szer két évvel ezelôtt, s 2003-ban is a marihuána/hasis, azonban 2003-ra növekedett az arányuk. Míg 2001-ben csak a korosztályba tartozó használók valamivel több mint kétharmadának volt az elsô szere THC, addig 2003-ra már 10 használó közül 8-9 elôször marihuánával vagy hasissal próbálkozott32. Minden huszadik használó ecstasyval kezdett. Nem használt viszont elsôként egyetlen válaszoló sem kokaint, sem heroint, sem más opiátot (17. ábra). A különbözô szerfogyasztó magatartások 2003-ban még erôsebben kapcsolódnak egymáshoz. Aki valaha kipróbálta élete során például a marihuánát vagy a hasist, háromszor akkora a veszélyeztetettsége a különbözô más tiltott drogokkal való kapcsolatba kerülésre, mint a drogot soha ki nem próbáló fôvárosi fiatal felnôtté.

4.6.3 A drogfogyasztás jellemzôi a felsôoktatásban tanuló fiatalok körében

A felsôoktatásban tanuló fiatalok legális és illegális drogfogyasztásának jellemzôivel egy egyetemi városban készült adatfelvétel foglalkozott33 [56]. A 2003-ban végzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy az egyetemi és fôiskolai karokon tanuló megkérdezett diákok több mint egyharmada (35%-a) fogyasztott már életében valamilyen illegálisnak minôsülô kábítószert. Közülük 23,0% egyszeri kipróbálónak, 6,3% alkalmi és 1,0% (26 fô) rendszeres fogyasztónak minôsítette magát. Korábban többször is fogyasztott, de a vizsgálat idején már felhagyott e szokásával 118 fô, azaz a minta 4,7 %-a (18. ábra). Jelentôs eltérések mutatkoztak a fiúk és a lányok között a kábítószer-fogyasztás gyakoriságát illetôen. A lányok 72,4%-a nem használt még soha illegális kábítószert, szemben 32

A marihuána /hasis /kanabisz / THC elnevezéseket a tanulmány szinonimaként használja. (A hagyományos értelemben vett marihuána a benne található THC=tetrahidro-kannabiol alkaloidát tartalmazza.) 33 A kutatás egy egyetemi város 7 különbözô karán tanuló diákok 2536 fôs mintáján valósult meg. A kutatást a Fact Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézet végezte. A kvótás minta leképezte a választott kar 2000/2003-as tanévére beiratkozott nappali tagozatos hallgatóinak nemek, karok és lakóhely (kollégista vagy nem) szerinti megoszlását.

5–41

NEJ2004 – Szakértôi Változat a fiúk 55,8%-ával. Mindegyik fogyasztói kategória a fiúk körében képviselt magasabb részarányt, a legnagyobb – több mint 8%-os – különbség a kipróbálás esetében regisztrálható. 20. táblázat: Illegális kábítószerek fogyasztása nemek szerint felsôoktatásban tanuló fiatalok körében, 2003

Az illegális szereket nem fogyasztó hallgatók átlagéletkora volt a legalacsonyabb (21,5 év), a rendszeres fogyasztóké pedig a legmagasabb (22,9 év). Jelentôs különbségek mutatkoztak az egyes karok között a kábítószer-használat vonatkozásában. A drogot soha nem próbálók aránya a mûszaki karon volt a legalacsonyabb, itt a diákoknak csak 56,3%-a nem fogyasztott még soha tiltott kábítószert. A bölcsészettudományi és a természettudományi karokon ugyanez az arány 59,7%, illetve 60,7% volt. A drogot egyáltalán nem próbálók részaránya a jogi karon volt a legmagasabb,79,0%. Az egyes karok közötti markáns különbségek a drogot már többször fogyasztott hallgatók arányában is megmutatkoztak: a bölcsész karra járó diákok közel ötöde (18,9%), a mûszaki karon tanuló válaszadók 15,4%-a, a közgazdasági karról megkérdezetteknek pedig 11,1%-a használt már több alkalommal is tiltott drogot. E tekintetben a legalacsonyabb értékek a jogi és az orvosi karon regisztrálhatóak. A különbség a két szélsô érték között több mint ötszörös. Az egyes karokon tanulók drogfogyasztási szokásait a nem, mint a drogfogyasztás szempontjából kiemelt tényezô mellett feltételezhetôen az adott kar szubkultúrája is befolyásolja34. Mindössze két karon, a mûszakin (75,9%) és a természettudományin (52,2%) magasabb a fiúk aránya mint a lányoké.

34

5–42

Ez utóbbira vonatkozóan csak feltételezéseink vannak, adatokkal nem tudjuk alátámasztani.

5. fejezet


21. táblázat: Illegális drogfogyasztás a felsôoktatási intézményi karok szerint

*A rendszeres fogyasztó, az alkalmi fogyasztó és a korábban fogyasztott, de már leszokott kategóriák együtt az adott karra járó válaszadók százalékában.

Míg az, hogy melyik karon tanul egy diák igen, az hogy hol lakik a szorgalmi idôszak nagy részében (kollégiumban, albérletben vagy otthon), nem mutatott szignifikáns összefüggést az illegális kábítószerek fogyasztásával. A kérdôívben szereplô kábítószerfajták közül a kannabisz bizonyult a legnépszerûbbnek a hallgatók körében: a megkérdezettek egyharmada (33,2%) fogyasztott már kannabiszt egy vagy több alkalommal. A kannabiszt a nyugtatókkal való visszaélés követi a sorban, errôl a válaszadók egytizede számolt be. Amphetamint a kérdôívet kitöltô hallgatók 7,0%-a; altatót (nem rendeltetésszerûen) 4,7%-uk, LSD-t pedig 3,4%-uk fogyasztott már. A felsôoktatásban tanuló fiataloknál mind a legális kábítószerek, mind az illegális kábítószerek fogyasztásának legjellemzôbb alkalma a „bulizás”. Míg azonban a legális szerek esetében a pontosabban nem definiált buli, addig a tiltott drogok esetében a házibuli említése volt domináns (51,2%-ban). A válaszadók több mint negyede (27,6%-a) említette, hogy otthon, 16,5%-uk, hogy a barátainál fogyaszt kábítószert, illetve 13,4%-uk az utcán vagy parkokban teszi azt. Mind a legális, mind az illegális drogok fogyasztása szoros összefüggést mutat a szórakozási szokásokkal. Egyértelmûen azok a hallgatók használnak legnagyobb arányban legális és illegális szereket, akik gyakran, azaz hetente többször vagy akár naponta járnak szórakozni (diszkóba, kocsmába, más szórakozóhelyekre vagy házibuliba). Az ilyen jellegû szórakozási alkalmak csökkenésével a legális és illegális kábítószerek használata is csökken. A vizsgálatba bevont kérdezetteket a kutatók arra kérték, hogy becsüljék meg, hogy az adott város felsôoktatási intézményeiben tanuló diákok hány százaléka fogyaszt kábítószert. Magas nem válaszolási arány mellett (17,7%-uk nem tudott válaszolni a kérdésre) a kábítószert fogyasztó hallgatók arányát (jelentôs szórással) a felsôoktatásban tanulók harmadára becsülték (pontosan 32,3%-ra).

5–43

NEJ2004 – Szakértôi Változat Az illegális drogokhoz való hozzájutást – egy ötfokozatú skálán jelölve35 – 3,87-es nehézségûre becsülték a hallgatók. Nemek szerint nem, karok és a fogyasztás típusa szerint viszont már eltérések regisztrálhatóak a hozzájutás megítélésében.

4.6.4 Altató, nyugtató fogyasztása a felnôtt népesség körében

A 2001. évi Országos Lakossági Alkohol és Drogepidemiológiai vizsgálat [55, 73] foglalkozott az orvosi rendelvényre vagy anélkül fogyasztott nyugtató, altató használattal is. A kutatás eredményei szerint a 18-65 éves lakosság közel egyharmada (32,5%a) fogyasztott már életében altatót/nyugtatót, ám az éves és a havi fogyasztás ettôl lényegesen elmarad (18,9%-os évi és 12,8%-os havi prevalencia értékeket regisztráltak a vizsgálat során). Az altató/nyugtató használat jelentôsen eltér a nemek és az egyes életkori csoportok között, ellentétes tendenciát mutatva mint a drogfogyasztás. Ez azt jelenti, hogy az e gyógyszereket fogyasztók közé elsôsorban a nôk és az idôsebbek sorolhatók. Ez utóbbi csoport esetében már nemcsak az élet-, hanem az éves és a havi prevalencia értékek is jelentôsen emelkednek az életkor elôrehaladtával. A területi dimenziót tekintve az altató/nyugtató fogyasztásában nincsenek jelentôs eltérések, azaz az e gyógyszerekhez való hozzájutás esélyei a legkisebb településeken élôk számára éppúgy „biztosítottak” mint a fôvárosiaknak. Hazánkban az altatók/nyugtatók fogyasztása nemzetközi összehasonlításban is magas36. Öt más európai országgal való összehasonlítás azt mutatta, hogy mind az életprevalencia, mind az éves, de különösen a havi prevalencia értékek jelentôsen, (ez utóbbi esetben például másfélszeresen) haladják meg a vizsgált országok felnôtt népességének átlagos altató/nyugtató fogyasztását. Orvosi rendelvényre a felnôtt lakosság közel egynegyede (24,1%), visszaélésszerûen (orvosi rendelvény nélkül, droghasználati céllal) 16% használt már életében altatót/nyugtatót. Ez utóbbi csoporthoz sorolták a kutatók a részletesebb elemzésekkor a vizsgáltaknak azt a 1,5%-át, akik életükben valamilyen gyógyszer-alkohol kombinációt is kipróbáltak. A legális (orvos által támogatott) gyógyszerfogyasztók közé a nôk és különösen az idôsek sorolhatók; valamivel magasabb arányban fordulnak elô a vidéken élôk. A visszaélésszerûen fogyasztók (köztük a gyógyszert alkohollal kombinálók) körében is a nôk fordulnak elô magasabb arányban (másfélszeresét teszik ki a férfiaknak), valamint a fiatal fôvárosiak körében elterjedt a visszaélésszerû gyógyszerhasználat (e dimenzióban is majd másfélszeres különbségek regisztrálhatók). 35 36

5–44

A skálán az 1-es azt jelentette, hogy „nagyon nehéz”, az 5-ös azt, hogy „nagyon könnyû”. EMCDDA-vizsgálat, 1999.

5. fejezet


A nemzetközi trendektôl eltérôen, akár orvosi javaslat nélkül, akár orvos által támogatottan szednek a felnôttek hazánkban altatót/nyugtatót, azok nem járnak együtt az illegális drogok fogyasztásával, de a visszaélésszerû fogyasztással már igen. Az altatók/nyugatók használata – a rendelkezésre álló adatok alapján – a visszaélésszerû használatra is ösztönöz. Azaz aki már megtapasztalta e gyógyszerek „orvosilag indokolt/vagy nem indokolt” fogyasztását, nagyobb valószínûséggel használja visszaélésszerûen akár önmagában, akár alkohollal kombináltan. A visszaélésszerû gyógyszerhasználó-magatartás pozitív kapcsolatot jelez a biztosan droghasználati célú szerhasználattal, azaz e szempontból rizikómagatartásnak tekinthetô a felnôttek körében is37. Ennek bizonyítéka, hogy e populációban a tiltott szerek/inhalánsok kipróbálásának kockázata két és félszerese a visszaélésszerû gyógyszerhasználatot nem jelzôk, és 1,8-szerese a normál populációban jelentkezô értékeknek. A hazai orvosi gyakorlatban rendkívül elterjedt altató/nyugtató rendelésnek tehát nem csupán orvos-szakmai megfontolásai, aspektusai vannak. Nincsenek arra vonatkozó kutatási adatok, bizonyítékok, hogy e folyamatok egy egyszerû, mindennapi receptfelírással kezdôdnének, de a kutatási adatok e nem szándékolt következményeket valószínûsítik.

4.7 Testtömeg38

A normálisnál magasabb testtömeg önmagában is kóros jelenség, de e mellett számos más betegség – keringési betegségek, II. típusú cukorbetegség, daganatok stb. – kialakulásában játszik szerepet. A probléma jelentôségét mutatja, hogy becslések szerint az Amerikai Egyesült Államokban az egészségügyi kiadások 6,8%-át közvetlenül az elhízásból adódó betegségek kezelésébôl adódó költségek finanszírozására fordították. Ennél jóval nagyobbak azonban a nehezen számszerûsíthetô közvetett költségek (pl. az „elveszített” munkanapok és egészségben töltött életévek), valamint az immateriális költségek (pl. a csökkent életminôség) [57]. Az elhízás meghatározásának egyik legegyszerûbb módja a testtömeg-index (TTI) alapján történô definiálás39. Felnôttek körében a 30 feletti TTI-érték esetén az egyén elhízott, 25 és 30 közötti TTI-érték esetén „túlsúly”-os. „Normál” testtömeget a 18,5 és 25 közé esô értékek jeleznek, 18,5 alatt pedig „sovány”-ságról beszélünk [58]. Az OLEF 2003. évi vizsgálata szerint a felnôtt népesség 3,3%-a sovány, 43,8%-a normál súlyú, 33,1%-a túlsúlyos és 19,7%-a elhízott. Míg a soványak és a normál testtömegûek 37 A középiskolások körében ez a veszélyeztetettség jóval nagyobb. Míg a 9-10. évfolyamos középiskolások körében átlagosan közel minden hatodik diák próbál ki valamilyen tiltott drogot, a visszaélésszerû gyógyszerhasználók között minden második. 38 Ebben a fejezetben elsôsorban az OLEF 2000., az OLEF 2003. és a KSH Életmód-Idômérleg 1999/2000 vizsgálatának eredményeit használjuk fel [62, 64, 66]. 39 A testtömeg-index a kilogrammban mért testtömeg és a méterben mért testmagasság négyzetének a hányadosa.

5–45

NEJ2004 – Szakértôi Változat között inkább a nôket (5,1% és 46,4%, szemben a férfiak 1,3% és 40,9%-val), a túlsúlyosak között inkább a férfiakat találjuk (37,9%, szemben a nôk 28,9%-val). Az elhízás azonos arányban érinti mind a férfiakat, mind a nôket (20-20%). Amennyiben a túlsúlyos és az elhízott kategóriákat összevonjuk, megállapítható, hogy a népesség 52,8%-a a kívánatosnál magasabb testtömegû. E kutatási eredményeket az OLEF 2000. évi vizsgálatával összevetve, a népességben a túlsúlyosak és elhízottak aránya az elmúlt három évben alig változott (51,4%). A nemek esetében sem történt arányeltolódás, az elhízottak aránya mindkét nemben kismértékben emelkedett. Az egyes életkori csoportokban azonban már nagy különbségek fedezhetôk fel: az idôs (65+ éves) férfiaknál 2000-hez képest majdnem kétszeresére, 17%-ról 30%ra emelkedett az elhízottak aránya, az elhízottak és túlsúlyosak együttes aránya pedig több mint 70%. Az iskolai végzettség és a testtömeg közötti összefüggéseket vizsgálva megállapítható, hogy az alacsonyabb iskolai végzettség mutat összefüggést inkább az elhízással. A legalacsonyabb és a legmagasabb iskolai végzettségû csoportok közötti különbség majd kétszeres az elhízottak kategóriájában (26,1%, illetve 13,8%). A túlsúlyosság jóval egyenletesebben oszlik meg a különbözô iskolai végzettségû csoportok között, azaz e területen a „tudás”, az ismeretek nem jelentenek elônyt még a magasabb végzettségûek számára sem a testtömegük kontrolálásában. A nagyon jó anyagi helyzetben lévô válaszadókat érinti a legkevésbé a túlsúlyosság és az elhízás problémája (együttesen 28,6%-uk tartozik e két kategória valamelyikébe). Ôket a legkedvezôtlenebb és a jó anyagi helyzetûek követik (45,2%-uk és 46,7%-uk tartozik testtömeg szempontjából a nem kívánatos kategóriákba). Az anyagi szempontból szélsô pólusokon elhelyezkedô csoportok – azaz a nagyon rossz és a nagyon jó helyzetben lévôk – a soványság tekintetében jobban hasonlítanak egymásra, 7-6,7%-uk sorolható a súlyhiányosok közé. A rossz, vagy megfelelô anyagi helyzetû csoportoknál a válaszadók több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. A gazdasági aktivitás-inaktivitás jelentôs hatással van a testsúly alakulására, de egyértelmû ok-okozati következtetések levonására ezek az adatok sem alkalmasak. A nyugdíjasok 66,8%-a, a rokkantnyugdíjasok 59,4%-a túlsúlyos vagy elhízott. Az aktív, keresô munkát végzôk valamivel több mint a felére ugyanez jellemzô (51,4%). Ezektôl az arányoktól jelentôsen elmaradva, de még mindig egyharmadnál magasabb arányban jellemzô a kedvezôtlen testsúly az egyéb inaktívak 33,3%-ára (tanulók, kismamák, háztartásbeliek stb.) és a munkanélküliek 37,7%-ára. A leginkább „túlsúlyos régiónak” a Dél-Alföld (56,4%), a legkevésbé túlsúlyosnak ÉszakMagyarország (48,1%) felnôtt lakossága bizonyult. Az elôbbi oka a túlsúlyos vagy elhízott nôk magas aránya (54,4%), az utóbbinak az e kategóriába tartozó férfiak alacsony aránya (50,3%).

5–46

5. fejezet


22. táblázat: A túlsúlyosak és elhízottak aránya a felnôtt lakosság körében, OLEF 2003

Az OLEF 2000. évi vizsgálatában a kutatók a testtömeg-indexet már korábban részletesen elemezték demográfiai és társadalmi háttérváltozók szerint. Megállapították, hogy a nôk körében a túlsúlyosság és az elhízás kapcsolatban van az iskolázottsággal és a korral, a férfiaknál pedig a kor mellett az anyagi helyzettel és a társas támogatottsággal. A nôknél az iskolázottság növekedése kedvezôen, a férfiaknál az anyagi helyzet javulása és a társas támogatottság megléte kedvezôtlenül hat a testsúly alakulására. A KSH Idômérleg-kutatása során regisztrált adatok – az OLEF-vizsgálathoz hasonlóan, de annál valamivel kisebb mértékben – a túlsúlyosak és az elhízottak magas arányát mutatják (együttesen 48,9%) a megkérdezettek között. A normál testsúlyúak aránya 42,0%, a soványaké 9,1%. Az OLEF és a KSH-vizsgálatok eredményeinek eltérései a vizsgált korosztályok (az OLEF a 18 év feletti, míg a KSH Idômérleg a 15 év felettiekre terjedt ki) és az eltérô TTI-kategóriák különbözôségeibôl is adódhatnak40. 23. táblázat: Az elhízás mértéke a testtömeg-index alapján nemek szerint (KSH 1999/2000)

A KSH Idômérleg-vizsgálat eredményei azt jelzik, hogy a lakosság körében számottevô az eltérés a két nem között: a férfiak túlsúlya, a nôk soványsága jelentôsebb ugyan, de a többletsúly mindkét nemben meghatározó: a férfiak 55,2%-a, a nôk 43,5%-a az optimálisnál súlyosabb. 40

A KSH Idômérleg-vizsgálatában az egyes testsúly kategóriák a Testtömeg-index (Body Mass Index) alapján lettek kiszámítva. TTI = testtömeg (kg)/ testmagasság2 (m2); a képzett kategóriák: 20 alatt „sovány“; 20,1-24,9 között „normális“; 25-29,9 között „túlsúlyos“; 30 felett „elhízott“)

5–47

NEJ2004 – Szakértôi Változat A lakossági minta különbségeit további tényezôk alapján is vizsgálták. A megkérdezettek közti különbségek az életkor, az iskolai végzettség, az egészségi állapot mutatói szempontjából voltak jelentôsek. A 15-34 éves korosztályban majd minden negyedik válaszadó sovány, felesleges súlyt pedig „csak” minden hatodik cipel. A 35-54 éves korcsoportban a túlsúlyos és elhízott emberek aránya közel 50%, 55 éves kortól pedig már az egészséget károsító testsúly a jellemzô, aránya 65% ( 19., 20. ábra). A soványság a fiatalok közt – különösen a nôk esetében - feltûnôen magas arányú. A 19 évesnél fiatalabb nôi válaszadók 50,5%-a, a 20-24 évesek 37,0%-a sovány. A férfiaknál ezek az arányok jóval alacsonyabbak: 21,3% és 6,5% a megfelelô sorrendben. Számottevô eltérés tapasztalható a férfiak és nôk között a többi korosztályban is: a férfiak túlsúlya már 35 éves kortól megközelíti, illetve néhány évvel késôbb túlszárnyalja a 60%-os arányt. A nôknél ez csak 50 éves kor felett következik be. Drámai mutató azonban, hogy 50 éves kor felett mind a nôknek, mind a férfiaknak több mint a fele túlsúlyos vagy elhízott. A kor elôrehaladtával a soványság egyre csökkenô arányú a nôk körében. Az egészségi állapot önértékelése kedvezôtlenebb, az egészségi panaszok száma magasabb az elhízott és a túlsúlyos embereknél. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a férfiaknál a soványak közt is gyakoribbak az egészségi problémák, míg a nôknél ez nem tapasztalható, sôt a sovány nôk szubjektív egészségi állapot önértékelése kedvezôbb, mint a normális testsúlyú nôkre jellemzô érték (21., 22. ábra).

4.8 Táplálkozás

Egészségi

állapotunk egyik meghatározó tényezôjét táplálkozási szokásaink – az

étrend összetétele, a fôzési szokások – jelentik. Több ország életmódbeli kockázati tényezôinek az elemzése kimutatta [59], hogy az egészségi állapot változásában a táplálkozási szokásoknak – fôleg az állati eredetû zsírok csökkenô, illetve a friss zöldség és gyümölcs növekvô fogyasztásának – számottevô szerepe van. Az OLEF-kutatások [62, 64] is többek között e két tényezô szerepét vizsgálták a táplálkozásban.

5–48

5. fejezet


4.8.1 Friss gyümölcs, nyers zöldség fogyasztás

Az OLEF 2003. évi kutatása szerint a válaszadók 61,3%-a naponta fogyasztott friss gyümölcsöt vagy nyers zöldséget a kérdezést megelôzô négy hétben, közülük minden negyedik naponta többször is41. A megkérdezettek egyharmada hetente legalább egyszer, 6,3% azonban ritkábban, mint hetente vagy egyáltalán nem (ez utóbbi válasz gyakorisága 1,6%) fogyaszt. A zöldség-gyümölcs gyakoribb fogyasztása elsôsorban a nôkre jellemzô: a megkérdezett nôk több mint kétharmada evett naponta zöldséget vagy gyümölcsöt, szemben a férfiak 52,9%-ával. 24. táblázat: Friss gyümölcs-zöldségfogyasztás nemek szerint (%) OLEF 2003

A zöldség- és gyümölcsfogyasztás gyakoriságában a nem mellett számos társadalmi, gazdasági tényezô is szerepet játszik. Ilyen pl. az iskolai végzettség, ami egyértelmû hatást gyakorol a táplálkozási szokásokra. Minél magasabb a válaszadó iskolai végzettsége, annál gyakrabban fogyaszt zöldséget, gyümölcsöt. Különösen nagy eltérés mutatkozott a legalacsonyabb és a legmagasabb iskolai végzettségûek között e tekintetben. Hasonló összegfüggés figyelhetô meg a szubjektív anyagi helyzet vonatkozásában is. Minél jobbnak érzékeli-értékeli egy válaszadói csoport az anyagi helyzetét, annál jellemzôbb, hogy gyakran fogyaszt olyan egészséges táplálékot, mint a friss gyümölcs vagy a nyers zöldség. A nagyon jó anyagi helyzetben lévôk 73,7%-a naponta fogyaszt friss gyümölcsöt vagy nyers zöldséget, míg ez az arány a nagyon rossz helyzetben élôk körében mindössze 40,1% ( 23. ábra). Gazdasági aktivitás szerint vizsgálva a kérdést a nyugdíjasok körében a legmagasabb a friss gyümölcsöt, nyers zöldséget naponta fogyasztók részaránya, a munkanélküliek között pedig a legalacsonyabb. A területi dimenzió mentén történô elemzés alapján az ország régiói közül az északmagyarországi és a közép-dunántúli régió népessége fogyaszt legnagyobb arányban

41

A kérdést az OLEF 2000-kutatás is vizsgálta, melynek eredményei szerint a napi rendszerességû friss gyümölcs vagy nyers zöldség fogyasztás a lakosság 72,8%-ra jellemzô. Ez az arány mind nemzetközi, mind hazai összehasonlításban rendkívül magas, így a kutatók megkérdôjelezték az adatok megbízhatóságát. Ezért az OLEF 2000-adatait e kérdés kapcsán nem ismertetjük.

5–49

NEJ2004 – Szakértôi Változat gyakran, azaz naponta legalább egyszer friss gyümölcsöt vagy nyers zöldséget, ennek ellenkezôje viszont az észak-alföldi régió lakosságára jellemzô. A zöldséget-gyümölcsöt naponta fogyasztók gyakorisága a legkisebb (lélekszám kevesebb, mint 1000 fô) és a nagyobb (lélekszám nagyobb, mint 50.000 fô) településeken a legmagasabb. Az eredmény értelmezése során csak feltételezéseket fogalmazhatnánk meg, ettôl azonban a tények hiányában eltekintünk. Az OLEF 2003-kutatásból az OÉTI jelenleg dolgozza fel azokat a 24 órás táplálkozási visszaemlékezéseket, és három napos táplálkozási naplókat, amelyek alapján a késôbbiekben már megalapozott következtetések vonhatók le.

4.9 Sütési, fôzési szokások

A sütési/ fôzési szokásokon belül elsôként az OLEF 2000-vizsgálat [62] alapján a leggyakrabban használt zsiradékok használatát mutatjuk be, pontosabban azok állati vagy növényi jellegét. A felmérés eredményei alapján a lakosság háromnegyede (75,8%) leggyakrabban növényi eredetû zsiradékot használ. A kor meghatározó e tekintetben, még pedig oly módon, hogy a növényi eredetû zsiradék használatának gyakorisága az életkor elôrehaladtával csökken. A kutatás során végzett összefüggés-elemzés kimutatta, hogy a fôzéshez és sütéshez használt zsiradék típusa nemcsak az életkorral, hanem az iskolázottsággal, az anyagi helyzettel, a munkaviszonnyal, a régiókkal és a településnagysággal is kapcsolatban volt. Az iskolázottság növekedésével lineárisan csökkent az állati zsiradék használatának esélye: ha 100%-nak tekintjük a nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezôk esélyét, akkor a felsôfokú végzettséggel rendelkezôknél az esély már csak 40% volt. Más tényezôk hatását kiszûrve, az anyagi helyzet javulásával egyértelmûen csökken az állati zsiradék fogyasztásának esélye. Hasonló tendencia jellemzô, ha a település-nagyság szerint vizsgáljuk a zsiradékok használatát: minél nagyobb a település, annál nagyobb arányban vannak az elsôsorban olajat, margarint használók. A régiók közül a dél-alföldi régióban a legkedvezôtlenebb a helyzet, azaz itt használnak a legnagyobb arányban állati zsiradékot. A sütési, fôzési szokásokat a KSH Idômérleg 1999/2000. évi kutatásában is vizsgálták. A felmérés két fontos tényezôt emelt ki: a zsiradékhasználati és a fôzelékfôzési szokásokat. A válaszadók közel fele mindkét (állati és növényi eredetû) zsiradékot vegyesen használja, közel 40%-a elsôsorban olajat vagy margarint használ az otthon elkészített ételekhez. A jellemzôen zsírral fôzôk aránya 12,5%. A zsiradék nélküli fôzés (azaz a párolás) szinte ismeretlennek számít, a válaszadók mindössze 0,3%-a készíti el így ételeit.

5–50

5. fejezet


Az OLEF-vizsgálat eredményeivel összhangban a KSH Idômérleg–kutatás is kimutatta, hogy az iskolai végzettség, az anyagi helyzetre vonatkozó önértékelés és a település nagysága statisztikailag szignifikáns módon meghatározza a fôzési szokásokat: minél magasabb a válaszadó iskolai végzettsége, minél jobbnak ítéli anyagi körülményeit, és minél magasabb urbanizáltságú településen lakik, annál nagyobb arányban használ olajat, margarint ételei elkészítéséhez. (24., 25. ábra) Magyarország egyes régióit tekintve – a KSH-kutatás szerint - az olaj és margarin használat elsôsorban Közép-Magyarországon és a Közép-és Nyugat-Dunántúlon jellemzô, míg a zsír elônyben részesítése az Alföldön és a Dél-Dunántúlon jellemzô az átlagosnál nagyobb gyakorisággal. Az otthoni fôzési szokások felmérésére szolgáló kérdés a zsiradékok közötti választáson kívül az egyes fôzelékkészítési módszerek elterjedtségének felmérésére is kiterjedt. Jellemzôen vegyesen, több módszert felváltva használva készít fôzeléket a válaszadók többsége (61,4%), míg 22,1% a rántást, és 13,2% a habarást részesíti elônyben. A fôzelékfélék párolása mindössze a megkérdezettek 1,9%-ára jellemzô. Az iskolai végzettség e kérdésre adott válaszok esetében is meghatározó: minél magasabb a válaszadó iskolai végzettsége, annál kisebb arányban használ elsôsorban rántást a fôzelékekhez. A párolással fôzést – a habaráshoz hasonlóan - a magasabb iskolai végzettségû válaszadók említették nagyobb gyakorisággal.

4.10 Testmozgás, sport42

A megfelelô mértékû és intenzitású testmozgás pozitív élettani hatása közismert. A fizikai aktivitás általában javítja a glükóz-anyagcserét, csökkenti a testzsírt és a vérnyomást, ezáltal mérséklôdik a kardiovaszkuláris betegségek, és a II. típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata [60]. A testmozgás hatékony preventív tényezô meghatározott tumoros megbetegedések esetében is. A testedzés fejlesztheti továbbá a csont-és izomrendszert (megelôzve a mozgásszervi megbetegedéseket), segíthet az ideális testtömeg elérésében és a depresszió tüneteinek csökkentésében [10]. A testmozgás, a sport az egészség megôrzésének, fejlesztésének, az egészségtudatos életmódnak egyik legfontosabb tényezôje43. A testmozgást, a sportolást hosszú ideig csak a rendelkezésre álló szabadidô mennyiségével hozták kapcsolatba. Ma már több – elsôsorban társadalmi – tényezô hatását is vizsgálják a kutatók a testmozgással összefüggésben. A rendelkezésre álló szabadidô mennyisége a KSH Idômérleg-vizsgálatai szerint meglehetôsen alacsony, annak ellenére, hogy az 1986-ban végzett Idômérleg-vizsgálathoz 42 A fejezetben a KSH 1999/2000 évi Idômérleg-életmód kutatásának [66], és az Országos Lakossági Egészségfelmérés 2000 [62] kutatási eredményeit, valamint a Népegészségügyi Gyorsjelentés 2003 kiadványát [61] használtuk fel. 43 Itt és most nem beszélünk a sportok, különösen az extrém- és a versenysportok egy részének súlyos sérüléseket, maradandó egészségkárosodást okozó hatásairól, melynek egyéni és társadalmi következményeirôl ritkán esik szó.

5–51

NEJ2004 – Szakértôi Változat képest a kikapcsolódásra fordított idô mennyisége átlagosan 16%-kal nôtt, amely 2000ben kb. négy és fél órát jelentett naponta. Az átlagos idôtartam mögött azonban számottevô különbségek regisztrálhatók. A férfiak szabadideje 40 perccel hosszabb, mint a nôké, így a rendelkezésükre álló szabadidô naponta majdnem öt óra, és jelentôsek az eltérések korosztályok szerint is. A 30 évesnél fiatalabb és az 50 évesnél idôsebb korosztályokban több a szabadon felhasználható idô, míg a 30–50 évesek az átlagosnál kedvezôtlenebb helyzetben vannak. 25. táblázat: A szabadon végzett tevékenységekre fordított idô életkor szerint (KSH 1999/2000)

A szabadon végzett napi tevékenységek többféle elfoglaltságot foglalnak magukban, ezek közül itt és most csupán a televízió nézést és a mozgást emeljük ki. 26. táblázat: A 15-74 éves népesség napi idôfelhasználása nemek szerint (KSH 1999/2000)

A KSH Idômérleg-vizsgálat eredményei szerint a szabadidôs tevékenységekre fordított idônk kb. 60%-át a televíziózás tölti ki, a testedzés mindössze 3-5%-ot jelent. A férfiak közel 15%-a sportol, és ôk átlagosan másfél órát töltenek ezzel naponta. A nôknek 10%-a sportol és átlagosan napi egy óra tizenöt percet fordítanak testedzésre.

5–52

5. fejezet


Az Idômérleg-adatokból a testedzéssel kapcsolatban azt találjuk, hogy a legfiatalabbak – 15-tôl 29 éves korig – a teljes mintához mérten magasabb arányban és hosszabb idôfelhasználás mellett edzik testüket, ôrzik kondíciójukat. A 30–49 éves korúak esetében lecsökken a rendszeresen mozgók, sportolók aránya. Az 50 év felettieknél, de különösen a 60-on túli férfiaknál – saját meghatározás szerint – újra növekszik a testedzôk aránya, de erre a jelenségre a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudunk magyarázatot adni. 27. táblázat: A 15-74 éves népesség napi sporttevékenysége életkor szerint (KSH 1999/2000)

Az iskolai végzettség szerint is felfedhetôk jelentôs eltérések a válaszadói csoportok között. Az alacsony iskolai végzettségûek töltik a legrövidebb idôt sétával, sporttal, testedzéssel. Az iskolai végzettség emelkedésével dinamikusan nô a testedzôk aránya és az erre fordított idô is. A diplomás nôk és férfiak között eltûnik az 1986-os Idômérleg-vizsgálatban regisztrált nemek közti különbség, de ez nem azt jelenti, hogy a nôk sportolnak többet, hanem hogy a férfiak kevesebbet. 28. táblázat: A 15-74 éves népesség napi sporttevékenysége iskolai végzettség szerint (KSH 1999/2000)

5–53

NEJ2004 – Szakértôi Változat Az Idômérleg-vizsgálat eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a fizikai rekreáció számos formája jelen van az emberek életében, de ezek elterjedtsége, a mindennapi tevékenységekbe való beépülése viszonylag szerény. Az 1986-os Idômérleg-kutatás eredményeihez képest az ezredforduló végére tapasztalható némi javulás a testedzésre fordított idô tekintetében, de számottevô növekedés valójában csak a legfiatalabbak körére jellemzô. A KSH Idômérleg-kutatás mellett a KSH Életmód-vizsgálat is szolgál néhány információval a testedzéssel, sportolással kapcsolatban44. Az Életmód-vizsgálat során a megkérdezettek egynegyede felelt „Igen”-nel arra a kérdésre, hogy „szokott-e sportolni, testedzést végezni?”. A sporttevékenységek 28%-a torna, 20%-a kerékpározás, 14%-a úszás, 10%-a labdarúgás, 6%-a futás, kocogás. A nemek közötti különbségek több tevékenységnél is jelentôsek: a nôk a kondicionáló és a gyógytornát végzik nagyobb gyakorisággal a sportok közül, a férfiak jelentôsen többen futballoznak, horgásznak és testépítô tevékenységet végeznek. A legnyilvánvalóbb különbség a nemek és az életkori csoportok között regisztrálható. A férfiak egyharmada, a nôk egyötöde sportol, de a nôknél 6 százalékponttal nagyobb azok aránya, akik egész évben rendszeresen végzik a testmozgást (46%). A férfiak kitartása csak a csoport közel 40%-ára érvényes. Az OLEF 2000. évi vizsgálata szerint45 a nôk több mint 40%-a, a férfiak harmada soha nem, vagy ritkábban mint hetente végzett testmozgást. Rendszeresen (hetente többször) tette ugyanezt a nôk fele és a férfiak mintegy kétharmada [61]. Az életkor a testmozgás ellen ható tényezô, növekedésével csökken a testmozgást végzôk aránya. A fizikai inaktivitásra idôsebb korú értelmiségi férfiak körében 2-3-szor nagyobb az esély, mint az egyéb foglalkozású férfiak esetében. Az Idômérleg-vizsgálat eredményei szerinti szabadidôs testmozgás lecsökkenése ebben a korban az értelmiségi férfiaknál tehát a fizikai inaktivitással is együtt jár, szemben a más foglalkozásúakkal, akik jóval nagyobb arányban végeznek pl. fizikai munkát. A legfiatalabb és a legidôsebb korosztályba tartozó férfiak 1,2-1,3-szor végeznek gyakrabban testmozgást, mint a hasonló korú nôk. Az iskolázottság növekedésével, az anyagi helyzet javulásával mindkét nemben nôtt az esélye a rendszeres testmozgásnak.

44

Míg az Idômérleg-felvétel az egyes tevékenységekkel – köztük a sportolással – eltöltött idôt vizsgálta, addig az Életmód-kutatás kifejezetten a sportolási céllal végzett testmozgást, annak fajtáját, gyakoriságát stb. vizsgált. 45 Az OLEF 2000 testmozgásra vonatkozó kérdése a következôképpen hangzott: „Legalább 10 percen keresztül szokotte olyan testmozgást végezni, beleértve a munkavégzést is, ami észrevehetôen megizzasztja vagy felgyorsítja a szívverését?”.

5–54

5. fejezet


5. Megbeszélés 5.1 Korlátok

Az

egészségmagatartással, ezen belül a káros magatartásformákkal kapcsolatos

kutatások a legtöbb esetben csak korlátozott keretek között folynak, s ezáltal a kutatásokból levonható következtetések is óvatosságra intenek. Az érem másik oldala: vannak olyan – az emberek mindennapi életével összefüggô – tényezôk, amelyek a rendelkezésre álló epidemiológiai, kvantitatív szociológiai módszerekkel nem vagy nem igazán jól kutathatók, és a hagyományos népegészségügyi szemlélet nem is tud velük mit kezdeni (ezért kutatási igény sem merül fel velük kapcsolatban). Az egészségmagatartás az életmód, a mindennapi kultúra része, így önálló kutatása hozzájárulhat az életmód egyes elemeinek regisztrálásához, a társadalmi-gazdasági tényezôkkel való összefüggések kereséséhez, de nem helyettesítheti az emberek viselkedésének megértéséhez szükséges egyéb kutatásokat. Korlátokat jelent a kutatásokban – hazai és nemzetközi szinten egyaránt – tetten érhetô negatív megközelítés: azaz, szinte kizárólagosan azt kutatjuk, hogy mitôl romlik meg az egészség. A pozitív megközelítés, nevezetesen, hogy mitôl válik jóvá, vagy hogyan ôrizhetô meg, szinte teljes mértékben hiányzik a tudományos gondolkodásból és gyakorlatból, szerencsés esetben legfeljebb egy-egy vizsgálat „melléktermékeként” jelentkezik. Ez részben – elsôsorban módszertani okokból – érthetô is, mégis erôsíti a sztereotip gondolkodás továbbélését a levonható következtetések tekintetében, és ezzel növelheti a beavatkozások eredménytelenségének esélyeit is. Az egészségmagatartás területe oly széles, hogy a kutatások vagy célzottan, csak egy-egy magatartásforma részletesebb feltérképezésére irányulnak, vagy több életmódi tényezôt együttesen, de csupán érintôlegesen vizsgálnak. A következtetések levonásánál ez sem hagyható figyelmen kívül. Az életmód, az egészségmagatartások területén folyó hazai kutatások jelenleg rendkívül színesek és szerteágazóak a választott mintát, az alkalmazott módszereket és a feltett kérdéseket tekintve, mely összehasonlíthatóságukat nehézzé teszi. Néhány – nemzetközi program keretében folyó kutatás – a(z adott) nemzetközi standardoknak megfelel, de a hazai korábbi vagy más kutatási módszereknek már kevésbé. A látszólag nyilvánvaló megoldás – egyeztetés a különbözô kutatóintézetek, kutatók között a kérdések, a módszerek azonosságára vonatkozóan – nem látszik sem célravezetônek, sem életszerûnek. A kutatói önérdek ugyanis azt diktálja, hogy az adott kutatás mind módszereiben, mind a vizsgált kérdések, a kapott eredmények és a levonható következtetések tekintetében megkülönböztethetô legyen más kutatásoktól, az adott kutató más kutatóktól. E sokféleség azonban éppúgy erény is lehet, és hozzájárulhat a

5–55

NEJ2004 – Szakértôi Változat helyzet reálisabb, sokoldalúbb feltérképezéséhez. Álláspontunk szerint szükség van tehát egyrészt a tendenciák pontosabb megítéléséhez rendszeresen, azonos módszerekkel megismételt (standardizált, kvantitatív kutatásokra (pl. OLEF, ADE, ESPAD, HBSC), ám az életmód hátterében álló magatartások megértéshez nem nélkülözhetôek az egyedi (lehetôség szerint más – például kvalitatív – módszereket is alkalmazó) kutatások sem. Más szavakkal: az országos (kor és nem tekintetében) reprezentatív felmérések által feltárt problématerületek megvilágítására az egy-egy érintett csoportot kiemelten vizsgáló kutatások (pl. egyetemisták drogfogyasztása) alkalmasak. Az ilyen jellegû kutatások nyújthatnak információkat egy átfogó, és részleteiben is pontos helyzetelemzéshez. Bármilyen módszerekkel is folynak azonban a vizsgálatok, bármennyire is korlátozottak bizonyos adatforrások, az eddigi eredmények bôségesen elegendôek a stratégiai döntések, a társadalmi szintû beavatkozások meghozatalához. Azaz, bár általában a kutatók szerint a rendelkezésre álló adatok soha nem elegendôek és soha nem elég pontosak, mélyrehatóak, a döntéshozókat mindez nem akadályozhatja meg a felelôs magatartás gyakorlásában, a népesség egészségi állapotának javítására vonatkozó nemzeti szintû egészségstratégiai döntések kialakításában.

5.2 Következtetések, összefoglaló eredmények

A következôkben a lakosság egészségi állapotát befolyásoló tényezôk közül – a részletes eredmények alapján – összefoglaljuk a legfontosabb megállapításokat és következtetéseket.

5.2.1 Az egészségi állapotot befolyásoló egészségmagatartási tényezôk

A z egészségkultúra magában foglalja mindazokat a hiedelmeket, ismereteket, attitûdöket, melyek meghatározzák az egyén saját egészségi állapotának befolyásolhatóságával kapcsolatos gondolkodását. E gondolkodás aztán különbözô – egészségmegôrzô, fejlesztô vagy károsító – cselekvéseket indukál. Az egészségkultúra egyik jellemzôje, hogy az egyének mit gondolnak arról, mely tényezôk befolyásolják egészségi állapotuk alakulását. Egy hazai, 2000-ben végzett országos egészségfelmérés szerint a lakosság vélekedése szerint a dohányzás, a stressz és az alkoholfogyasztás befolyásolja leginkább az egészségi állapotot [62] Ugyanez a felmérés foglalkozott az egészségkultúra egy másik aspektusával – az egészségi állapot befolyásolhatóságával – is. Megállapították, hogy minden negyedik nô és minden ötödik férfi úgy véli, semmit vagy csak keveset tehet saját egészségéért.

5–56

5. fejezet


Ezek az eredmények összhangban vannak az Európai Unió azon megállapításával, miszerint a csatlakozó országok korábbi egészségügyi ellátórendszerének egyik legkedvezôtlenebb hatása az volt, hogy az állampolgárok elidegenedtek a saját egészségükért érzett felelôsségtôl. Évtizedeken keresztül az „egészségrôl való gondoskodás” az állam feltételezett (s a szocialista ideológia deklarált) kötelezettsége volt, ezért a lakosságot a passzív attitûd/hozzáállás jellemezte és jellemzi ma is. Az érdekelteket tömörítô társadalmi szervezetek és az autonóm civil társadalom hiánya mind regionális, mind országos szinten tapasztalható volt. Pozitív változásnak éppen a civil társadalom és a nonprofit szervezetek megjelenése tekinthetô az egészségügyi és szociális szektorban [63].

5.2.2 Az egészségi állapot szubjektív értékelése

Az egészségi állapot önértékelése a halandóság egyik legmegbízhatóbb elôrejelzôje, mivel az egészség más mérési módokkal nem regisztrálható személyes és összetett értékelését tükrözi. A magyar népesség 46%-a „kiváló”-nak vagy „jó”-nak, 36%-a „elfogadható”-nak, 18%-a „rossz”-nak vagy „nagyon rossz”-nak tartotta egészségi állapotát 2003-ban [64]. Az egészségi állapot az életkor elôrehaladtával párhuzamosan folyamatosan romlik, a nôk azonban az élettartam teljes hosszában rosszabbnak ítélik az egészségi állapotukat, mint a férfiak. A legidôsebb (50-59 éves) korosztály esélye 8,14-szeres a „rossz”, „nagyon rossz” önértékelt egészségi állapotra mint, a legfiatalabbé (18-29 éves) [62]. Az egészségi állapot romlása az életkor növekedése mellett elsôdlegesen a kedvezôtlen szociális tényezôknek köszönhetô. A magasabb iskolai végzettségûek, a gazdaságilag aktívak, a családban, a jobb anyagi helyzetben, a fejlettebb gazdasági régiókban, a városokban élôk és a társas támogatottsággal rendelkezôk nagyobb valószínûséggel ôrzik meg egészségüket, vagy kevésbé betegek (és érzik is úgy), mint azok, akik e dimenziók mentén kedvezôtlenebb helyzetben vannak [62]. Így például míg a felsôfokú végzettségûeknek 7,0%-a, az érettségizetteknek 10,0%-a, addig a legfeljebb nyolc osztályt végzetteknek 31,6%-a értékelte egészségi állapotát rossznak [64]. A teljes társas támogatottságot élvezôk körében az egészségi állapotukat nem kielégítônek tartók aránya 13,6%, az e támogatottság súlyos hiányával jellemezhetô személyek esetében viszont már jelentôsen magasabb, 23,5% [62].

5–57


5.2.3 Alkoholfogyasztás

Az

egészség és az alkoholfogyasztás közötti kapcsolatot számos tudományos

kutatás támasztotta alá. Míg azonban a mérsékelt alkoholfogyasztás kedvezô hatású a szívkoszorúér- betegségek megelôzésében, addig a rendszeres, nagymértékû alkoholfogyasztás, és az ebbôl eredô függôség már súlyosan károsítja a testi-lelki egészséget [65]. Az alkoholfogyasztás káros hatásának egyik elfogadott mutatója a krónikus májbetegség és májcirrózis okozta halálozás. A Magyarországot jellemzô standardizált halálozási arányszám (SDR) a legmagasabb a csatlakozó országok között és négyszerese az Európai Unió átlagának [70]. Magyarországon egyes becslések szerint a népesség 8-10%-a alkoholfüggô, nemzetközi összehasonlításban azonban a hazai alkoholfogyasztás mennyisége „belesimul” az EU- tagállamaiban tapasztalható értékekbe. Hazánkban a felnôtt lakosság túlnyomó többsége életében legalább egyszer ivott alkoholt és több mint a felük részeg is volt. [45] 54,2%-uk több-kevesebb rendszerességgel fogyaszt alkoholt – 26% alkalmi fogyasztó, 18,6% mértékletes ivó, 9,6% nagyivó [64]. Az alkoholfogyasztás férfi túlsúllyal jellemezhetô, mind az alkoholfogyasztók, mind a nagyivók körében felülreprezentáltak a férfiak. A magasabb iskolai végzettség sem jelent feltétlenül mérsékeltebb alkoholfogyasztást, sôt a nagyivók aránya a felsôfokú végzettségûek körében nem különbözik a legfeljebb nyolc osztályt végzettekétôl. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az ismeretek hiánya okozza a túlzott mértékû alkoholfogyasztást. A nagyivás szempontjából elsôsorban az egyedülállók, a nem értelmiségi foglalkozásúak, a nagyobb munkaterheléssel (heti 40 óránál többet) dolgozók, a társas támogatottság súlyos hiányával küzdôk, az 1000 fônél kisebb lakosságú településen élôk veszélyeztetettek. Az alkoholfogyasztás gyakorisága 35-44 éves korig növekvô, az idôsebb populációban csökkenô tendenciát mutat, a rendszeres fogyasztás azonban a legidôsebbeket jellemzi [66]. Figyelmeztetô jel, hogy az elmúlt években a fogyasztási adatok a nôk – ha nem is látványos, de – növekvô érintettségét mutatják, míg a férfiak alkoholfogyasztása magas szinten stagnál, vagy kismértékben csökken. Magyarországon a 9-10. évfolyamra járó középiskolások túlnyomó többsége ivott már alkoholt, közel kétharmaduk részeg is volt [71]. Az elmúlt években nemcsak az alkoholfogyasztás, hanem a lerészegedés és nagyivás mutatói is egyre kedvezôtlenebb tendenciákat jeleznek ebben a korosztályban.

5–58

5. fejezet


5.2.4 Dohányzás

Közismert tény, hogy a dohányzás súlyosan károsítja az egészséget, ennek számszerû mértéke azonban már kevésbé ismert: a hosszú idôn keresztül dohányzók fele a dohányzásnak köszönheti halálát, és becslések szerint évente négymillión halnak meg a dohányzás miatt világszerte [67]. Magyarországon egy 1999-ben az ország felnôtt lakossága körében végzett reprezentatív kutatás szerint [68, 69] a férfiak 44, míg a nôk 21 %-a vallotta magát rendszeres dohányosnak. A férfiak esetében tapasztalt arány a legmagasabb a csatlakozó országok között, és az EU-átlagot is meghaladja. A dohányzásra visszavezethetô halálozások aránya a magyar férfi népesség körében Európában a legmagasabb és kétszerese az EU-átlagnak. A nôk körében ez az arány alacsonyabb, de az európai országok rangsorában Magyarország – Dániát követôen – a második helyen található [70]. Az OLEF 2003 [64] szerint a felnôtt népesség közel egyharmada rendszeresen, azaz naponta, 4%-a alkalmanként dohányzik. A nôk negyede, a férfiak több mint egyharmada rendszeres dohányos. Az utóbbi három évben a nôk körében nôtt a rendszeres dohányosok aránya, így folytatódik a nôi nem felzárkózása a férfiak káros magatartási szokásaihoz. A dohányzás szempontjából elsôsorban a férfiak, a fiatalabbak, a kedvezôtlen anyagi körülmények között élôk, a rossz lakáskörülményekkel rendelkezôk, a szakképzetlenek, a nagyobb munkaterheléssel (heti 40 óránál többet) dolgozók, a társas támogatottságban hiányt szenvedôk veszélyeztetettebbek [62]. A magyar társadalom dohányzással kapcsolatos ismereteit jellemzi, hogy bár az 1999. évi a Fact Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézete által megvalósított kutatásban résztvevô válaszadók többsége egyetértett azzal az állítással, hogy a dohányzás súlyos betegségeket okozhat, 41 %-uk úgy gondolta, hogy ez csak az ún. erôs dohányosokra igaz. [69]. A 9-10. évfolyamos középiskolások közel háromnegyede legalább egyszer cigarettázott már életében [71]. Napi rendszerességgel egyharmaduk dohányzik, a dohányzó fiúk aránya valamivel meghaladja a lányokét. Az elmúlt 3 évben a középiskolás korosztályban a dohányzás életprevalencia értéke gyakorlatilag stagnált, úgy hogy a fiúk körében csökkent, a lányok esetében viszont nôtt a dohányzás mértéke. Becslések szerint az 1990-es években a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás okozta a magyarországi halálozások 60-70%-át a 35-69 éves férfiak körében [72].

5–59


5.2.5 Illegális drogfogyasztás

Magyarországon

különösen a fiatalabb korcsoportok és a budapesti lakosok

körében jelent problémát az illegális drogfogyasztás. Egy 2001-ben publikált felmérés szerint a 18 és 24 év közötti korcsoportban közel 20% a drogfogyasztás életprevalencia értéke [73]. A kor mellett szignifikáns különbségeket mutat a nem és a lakóhely dimenziója mentén történô vizsgálat is. A férfiak életprevalencia értéke két és félszerese a nôk körében tapasztalt kipróbálási aránynak. Ennél is nagyobb – négyszeres – eltérés tapasztalható a budapesti és vidéki lakosok drogfertôzöttsége között. Figyelemfelkeltô továbbá az a tény, hogy az 1990-es évek második felében a prevalencia értékek megduplázódtak [73]. A felnôtt népesség 6,5%-a használt már élete során valamilyen kábítószert, többségük marihuánát/hasist [73]. A mai felnôttek elsô találkozása a droggal jellemzôen középiskolás korban történt. A 18-65 évesek 2,3%-a tekinthetô folyamatos fogyasztónak, azaz olyannak, aki több mint egy éve fogyasztott elôször és jelenleg is használ drogot. Az illegális drogok fogyasztása szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb csoport a középiskolások populációja. A ’90-es évek második felében a tiltott drogok és az inhalánsok együttes életprevalencia értéke 10%-ról 19%-ra emelkedett a 10. osztályos középiskolások körében [74, 75, 76]. 2002-ben a 9. és a 11. évfolyamos diákoknak már közel egynegyede használt életében valamilyen legális vagy illegális szert [77]. A középiskolások között is a marihuána/hasis a legelterjedtebb drog és a fiúk a veszélyeztetettebbek az illegális kábítószerek kipróbálása, fogyasztása szempontjából. A budapesti középiskolások veszélyeztetettsége lényegesen nagyobb, mint az ország más településeinek középiskolásaié. 2003-ban a 9-10. évfolyamos budapesti középiskolások kétötöde (40%-a) fogyasztott már életében valamilyen visszaélésre alkalmas szert. Az utóbbi néhány évben nôtt a fogyasztás intenzitása, és csökkent az elsô drogfogyasztás életkori átlaga. Hazánkban az altatók/nyugtatók fogyasztása nemzetközi összehasonlításban is magas. Orvosi rendelvényre a felnôtt lakosság negyede, visszaélésszerûen 16%-a használt már életében altatót/nyugtatót. E gyógyszerek rendeltetésszerû fogyasztása elsôsorban a nôkre, és az idôsebbekre jellemzô. A visszaélésszerû használat a nôk, és a fiatal fôvárosiak körében fordul elô gyakrabban.

5–60

5. fejezet


5.2.6 Testtömeg

A normálisnál magasabb testsúly (túlsúlyosság, elhízás) hazánkban is népbetegség. A 2000-ben és 2003-ban végzett Országos Lakossági Egészségfelmérés [62, 64] szerint Magyarországon minden második felnôtt túlsúlyos vagy elhízott. A soványak között inkább a nôket, a túlsúlyosak között inkább a férfiakat találjuk. Az elhízás azonos arányban érinti mindkét nemet (20-20%-ban). Az elhízással az alacsony iskolai végzettség, a rossz anyagi helyzet és az életkor emelkedése (különösen a férfiaknál) mutat összefüggést.

5.2.7 Táplálkozás

A nyers zöldség- és friss gyümölcsfogyasztás tekintetében – a hazai kutatási adatok szerint – relatíve kedvezônek mondható a helyzet: a magyar lakosság több mint 60%a naponta fogyaszt friss gyümölcsöt vagy nyers zöldséget [64]. A zöldség-gyümölcs gyakoribb fogyasztása elsôsorban a nôkre, a magasabb iskolai végzettségûekre, a jobb anyagi helyzetûekre és az urbanizáltabb településeken lakókra jellemzô. Fôzéshez a népesség háromnegyede fôként növényi eredetû zsiradékot használ, azonban az iskolai végzettség csökkenésével, az anyagi helyzet romlásával, a települési hierarchia csökkenésével és az életkor elôrehaladtával nô az állati zsiradék használata. Egy európai összehasonlító vizsgálatból az derül ki, hogy Lengyelország mellett Magyarországon használják a legtöbb állati zsiradékot az étkezésben [78]. Magyarországon a fôzelék készítésének nincs jellegzetes módja, azaz a rántást, habarást, felváltva alkalmazza a megkérdezettek háromötöde. A párolás, mint konyhatechnikaifôzési módszer alig ismert.

5.2.8 Testmozgás

A fizikai aktivitás mérésére nincs nemzetközileg elfogadott mutatórendszer, ezért a nemzetközi összehasonlítás nehéz. A 2000-ben végzett Országos Lakossági Egészségfelmérés adatai alapján a nôk kétötöde és a férfiak harmada ritkábban, mint hetente vagy soha nem végzett testmozgást (munkavégzés és/vagy sport) a kérdezést megelôzô egy évben. Rendszeresen (hetente többször) tette ugyanezt a nôk fele és a férfiak mintegy kétharmada. Az összefüggés-elemzések alapján a kutatók megállapították, hogy az iskolázottság növekedésével és az anyagi helyzet javulásával mindkét nemben nôtt a rendszeres testmozgás esélye.

5–61

NEJ2004 – Szakértôi Változat Ha a fizikai munkavégzést nem, csak a kifejezetten sportolási céllal végzett testmozgást tekintjük, a helyzet jóval kedvezôtlenebb: a férfiak harmada, a nôk ötöde sportol (saját bevallása szerint). A sportolással eltöltött idôre vonatkozó adatok azonban ennél kedvezôtlenebb képet mutatnak: a férfiak 14, a nôk 8 percet töltenek naponta átlagosan sétával, sporttal, testedzéssel.

5.3 Ajánlások szakembereknek

Az egészségkárosító magatartásformákkal kapcsolatos hatékony fellépés gyökeresen új megközelítést igényel. Elôítéletek, reflexek, a szokásos rutin és sztereotípiák helyett a józan ész diktálta életszerû – és kutatásokkal igazolt – megoldások szükségesek. Ehhez azonban át kell gondolni, újra kell értékelni az egészségkárosító magatartásokhoz és e magatartásokat gyakorló emberekhez való viszonyunkat, a kezelési módokat. A káros egészségmagatartási formák következménynek, valamilyen kielégítetlen szükségletre adott válasznak, s nem pusztán egészségmagatartásbeli torzulásnak, jobb esetben tudatlanságnak tekinthetôk. Az egészségmagatartás befolyásolásával hivatásszerûen foglalkozó gyakorlati szakemberek számára is tudatosulnia kell, hogy az egyén egészségmagatartását döntôen társadalmi-gazdasági helyzete határozza meg. A beavatkozások megtervezéséhez figyelembe kell venni, hogy bizonyos kockázatokkal való együttélés mindig is hozzátartozott az emberek mindennapi életéhez, azaz a kultúrához. Az egészségmagatartás dimenzióinak többsége a leghétköznapibb élet része. Ilyen például az evés, az alvás, a szexuális aktivitás, bizonyos élvezeti szerek fogyasztása, a mozgás stb. Kívülrôl, paternalista módon beavatkozni az emberek mindennapi kultúrájába – az általuk eddig esetleg racionálisnak és egészségesnek hitt gyakorlatba – nem eredményezhet gyors és hatékony megoldást, esetleg nem szándékolt következményekkel is járhat. Ha ugyanis a hétköznapi élet és tevékenységek is súlyosan terheltek kockázatokkal, jogos lehet a megnövekedett aggodalom az egészségért, az életért. A félelmek kivédésére, a mindennapi élet kontrolljára megoldásként kínálkozhat az egészségügyi ellátás (az egészségügyi szolgáltatók) mind gyakoribb igénybevétele. (Ha a problémát is ôk fogalmazták meg, a megoldást is bizonyára ôk ismerik.) Fokozódó függôség (kiszolgáltatottság) az ellátóktól, csökkenô autonómia, önmeghatározás, gyengülô coping (megküzdési) mechanizmusok jellemezhetik azt a folyamatot, amelynek során átalakul az egyén egészségképe, egészséghez való viszonya. Újradefiniálhatja saját szerepét az egészsége megtartásában is. A felelôs egyéni magatartás ebben az esetben az ellátók által felkínált szolgáltatások igénybevétele lehet. Nagyon fontos kérdés tehát annak a megválaszolása, hogyan módosíthatóak (ha szükséges változtathatóak meg) úgy az egészségre ártalmas magatartásformák, hogy közben ne változtassuk meg a kultúrát, ne csökkentsük az egyének autonómiáját saját életükkel,

5–62

5. fejezet


döntéseikkel kapcsolatban, ne tegyük ôket függôvé az egészségügyi (vagy bármilyen más) szakértôktôl, szolgáltatásoktól. Másként fogalmazva: át kell gondolni azt, milyen közvetítô közegen keresztül avatkozhatunk be az életükbe úgy, hogy saját léptéküknek és felmerülô szükségleteiknek megfelelôen változtassanak életmódjukon, egészségmagatartásukon. Az egészségmagatartás a leghatékonyabban abban a környezetben, közegben befolyásolható, változtatható, amelyben az emberek az életüket élik, azaz a mindennapi élet színterein (család, települési és civil közösségek, szomszédságok, iskolák, munkahelyek, civil szervezetek stb.). E közösségek képessé tevése egészségmagatartásuk befolyásolására lehet a leghatékonyabb módja a változtatások megalapozásának. A közösségek támogatása (pl. a családé), erôsítése (pl. a szomszédsági kapcsolatoké), vagy létrehozásuk segítése (pl. civil szervezeteké) az egyik leghatékonyabb erôforrássá válhat ebben a folyamatban. Az életmód egészségesebbé tételére irányuló eddigi erôfeszítések eredménytelenségének egyik oka a kockázati, káros magatartások, életmódmodellek széleskörû társadalmi elfogadottsága. A társadalmi attitûd változtatása (pl. a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúlyosság stb. területén) legalább annyira fontos, mint az egyéni megközelítések. A beavatkozásra irányuló erôfeszítések mögött komoly szándéknak, s nem pusztán deklarációknak kell állnia. Az attitûdök változásának eléréséhez szilárd és hosszútávú politikai akarat és ezzel összhangban cselekvô, illetve pozitív egészségmagatartást gyakorló közéleti személyek és szakemberek nem nélkülözhetôek. Az eredményesség nagymértékben növelhetô a megfelelôen kiválasztott módszerek alkalmazásával. A népesség többsége életmódjának, egészségmagatartásának változtatása nem várható pusztán az egyéni erôfeszítésektôl, de a személyes autonómia megfosztásával, a paternalizmus továbbéltetésével sem érhetô el eredmény. E hatástalan módszerek közé tartozik az egészségkommunikáció jelenleg alkalmazott gyakorlata is, melyet – néhány jó példától eltekintve – a hibás alapkoncepció, a tervezetlenség, a fragmentáltság és az esetlegesség jellemez. Az egészségre ártalmas magatartások elleni küzdelmet hosszú ideig szinte kizárólag a félelemkeltô és már rövid távon is hatástalan technikák jellemezték. Szerencsére vannak más, hatékonyabbnak tekinthetô kommunikációs technikák, kipróbált, bár még nem túl gyakran alkalmazott modellek. Legyen azonban szó bármilyen módszerrôl, azoknak nem a káros magatartásokról, hanem e káros szenvedélyekkel élô emberrôl kell szólnia. Az egészségmagatartás befolyásolására fordított kiadások – a népesség egészségi állapotában játszott szerepük ellenére – messze elmaradnak nemcsak a kívánatostól, de a minimálisan elvárhatótól is. E források számbavétele során szinte kizárólagosan a készpénz jellegû kiadások dominálnak, háttérbe szorítva a humán erôforrásokban meglévô jelentôs lehetôségeket. A szükséges beavatkozásokhoz és a források biztosításához elsôsorban a politikai akarat, valamint az a tényleges felismerés és elfogadás hiányzik,

5–63

NEJ2004 – Szakértôi Változat hogy a változtatás társadalmi léptékû, kormányzati szintû feladat. Az egészségügyi ágazatra történô hárítás nem segíti elô a költséghatékonyabb megoldásokat, - és az ágazat jellegébôl adódóan – a pozitív egészségszemlélet elterjedését. Az egészségben maradás, az egészséges életmód fontos feltétele a saját egészségi állapotra, az azt befolyásoló tényezôkre vonatkozó tudás, ismeret, az információhoz való jog és az információkhoz való hozzáférhetôség. A kognitív ismeretek önmagukban azonban nem vezetnek magatartásváltozáshoz, az affektív szférára való hatás, valamint a különbözô társadalmi rétegek konkrét életfeltételeinek, tudásának, cselekvési lehetôségeinek és az ahhoz alkalmazkodó, követhetô, megvalósítható életmódmodellek figyelembe vétele nélkül. Az egészséges életmódra irányuló társadalmi szintû beavatkozások tervezésénél az epidemiológiai gondolkodásmód dominanciáját fel kell hogy váltsa az egészségpolitikai (policy–típusú) gondolkodásmód. Az autonómia és a „ne árts” alapelvek, valamint az embernek mint közösségi lénynek a megbecsülése a népegészségügyi tevékenységben sem hagyható figyelmen kívül. Ennek megfelelôen ezeket az alapelveket az egészségmagatartás alakítását célzó akcióknak is tiszteletben kell tartaniuk. Nincsenek egyedüli, üdvözítô, hatékonynak tartott módszerek az egészséges életmód befolyásolására. Szükség van megalapozott, kidolgozott modellekre, társadalmi szintû kipróbálásuk támogatására, de idôre is, hogy e modellek tartósan beépüljenek a közösségek, az egyének életébe.

5.4 Ajánlások politikusoknak

Az egészségben, az életben maradás esélyeit döntôen az egyén társadalmi-gazdasági helyzete határozza meg. Másként fogalmazva: a szegénység, a relatív depriváció az egészséget elsôsorban veszélyeztetô tényezô, a „választott” egészségmagatartás mindezek következményének tekinthetô. A mai Magyarországon vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek számára az egészségre káros magatartásformák jelentik az egyetlen, „megfizethetô” kikapcsolódási, stresszoldási, szórakozási lehetôséget. Alternatívák hiányában e magatartásformák megváltoztatása esetükben sem „ráolvasással”, sem stigmatizálással nem lehetséges. Minden központi kormányzati (adó- és árpolitika stb.) és helyi szintû döntés (várospolitikai stb.) hatással van az emberek egészségi állapotára és a választott egészségmagatartási modellekre. Az egészséghatás-vizsgálatoknak ezért a döntések várható magatartásmodellezésére is ki kell terjednie. Az egészségmagatartás befolyásolására, változtatásra irányuló döntések, szabályozások létrehozatalánál nem érvényesülhetnek olyan rövidtávú politikai megfontolások, amelyek

5–64

5. fejezet


az aktuális politikai helyzetre, az aktuális politikai elit értékeire, beállítódásaira, választási megfontolásaira vannak csupán tekintettel46. Az életmód változtatása hosszú ideig tart, az ehhez szükséges kormányzati döntések nem kötôdhetnek választási ciklusokhoz, hatalmi terminusokhoz. Az egészségmagatartás szinte teljes egészében az egészségügyön kívüli eszközökkel alakítható (oktatás, képzés, egyenlôtlenségek csökkentése, adó- és árpolitika, stabil társadalmi értékek és normák, a közösségek és a civil szféra felértékelôdése, az autonóm módon gondolkodó és cselekvô emberek számára az egészséges élet feltételeinek megteremtése. A mindenkori politikusok, döntéshozók felelôssége – akkor is, ha ennek jelenlegi ismereteik alapján nincsenek is tudatában – az emberek egészségi állapotának alakulásában igen jelentôs. E tudások, ismeretek megszerzésére és ezáltal a felelôsségérzetük növelésére e területen tájékoztatásuk, képzésük szükséges.

46 Az alkoholból például óriási állami adóbevételek származnak, ám az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a rendszeres és nagymennyiségû alkoholfogyasztás jelentôs létszámú állampolgárt (választópolgárt) érint. Vajon melyik – újraválasztásra törekvô – politikus vagy politikai párt vállalná azt, hogy a túlzott alkoholfogyasztás ellen kampányol? Az illegális drogok fogyasztása elleni fellépés már népszerûbb téma lehet, mert kevesebb embert érint és az érintettek többsége (a középiskolás korosztály) életkorából adódóan még nem választópolgár, a választásra jogosult szüleik szimpátiája viszont ezzel is tovább növelhetô, illetve megszerezhetô.

5–65


6. Rövidítések jegyzéke OLEF 2000: Országos Lakossági Egészségfelmérés 2000 OLEF 2003: Országos Lakossági Egészségfelmérés 2003 ESPAD: European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs 1995, 1999, 2003 OTKA: Országos Tudományos Kutatási Alap GYISM: Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ADE: Alkohol- és Drogepidemiológiai Vizsgálat HBSC: Health Behaviour in School-aged Children KSH: Központi Statisztikai Hivatal EMCDDA: European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction

7. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet: • Elekes Zsuzsannának és Paksi Borbálának, hogy rendelkezésünkre bocsátották a 18-54 éves korú felnôttek alkohol- és drogfogyasztási szokásaival kapcsolatos kutatás 2003. évi adatait, valamint az ESPAD 2003 keretében végzett kutatás adatait; • az Országos Epidemiológiai Központ kutatóinak, munkatársainak, hogy felhasználhattuk az OLEF 2003 kutatás keretében általuk elôkészített adatokat, táblázatokat; • Lampek Kingának „A lakosság egészségi állapota és egészségmagatartása a KSH 1999/2000 évi idômérleg- életmód kutatása alapján” címû kéziratának rendelkezésre bocsátásáért.

5–66

5. fejezet


IRODALOMJEGYZÉK 1. Harris D. M., Guten S.: Health Protective Behaviour: an exploratory study. Journal of Health and Social Behaviour 1979. 20:17-29. 2. Steptoe A., Wardle J.: The European health and behaviour survey: The development of an international study in health psychology. Psychology and Health 1996. 11:49-73. 3. Kopp M., Skrabski Á., Lôke J., Szedmák S.: A magyar lelkiállapot az átalakuló magyar társadalomban. Századvég, Új folyam 1996. 2: 87-102 4. Pikó B.: Egészségszociológia. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 2002. 5. Kopp M., Réthelyi J., Stauder A., Csoboth Cs., Purebl Gy.: Nem hagyományos kockázati és protektív tényezôk szerepe a primer prevencióban. Magyar Onkológia 2003. 47 (2): 214. 6. Barsky A. J.: The paradox of health. The New England Journal of Medicine 1988. 318: 414-418. 7. Antonowsky A.: Unraveling the mystery of health. San Francisco: Jossey-Bass, 1987. 8. House J. S., Landis K.R., Umberson D.: Social relationships and health. Science 1988. 241:(29 July). 9. Linville P. W.: Self-complexity as a cognitive buffer againts stress related illness and depression. Journal of Personality and Social Psychology 1987. 52: 663-676. 10. WHO. World Health Report 2002. Reducing risk promoting healthy life. (http://www.who.int/whr/2002/en/). WHO 2002. (accessed 28 October 2003). 11. Marmot M. G., Kogevinas M., Elston M. A.: Social /economic status and disease. Annual Rev. Public Health 1987. 8: 111-135. 12. Marmot M. G., Smith G. D., Stansfeld S., Patel C., North F., Head J., et. al.: Health inequalities among British servants: the Whitehall II. study, Lancet 1991. 337: 1387-1393. 13. Kopp M., Skrabski Á.: Pszichoszociális tényezôk és az egészségi állapot. Demográfia 2000. 43 (2-3): 252-278. 14. Tahin T., Jeges S., Lampek K.: Iskolai végzettség és egészségi állapot. Demográfia 2000. 43 (2-3) 15. Makara P.: Társadalmi egyenlôtlenségek az egészségi állapotban. Medicus Universalis 1995. (Aktuális Oldalak) 28. 16. Makara P.: Társadalmi egyenlôtlenségek az egészségi állapotban, az egészségügyben. In: Szociológia – emberközelben. Losonczi Ágnes köszöntése. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 1998.

5–67

NEJ2004 – Szakértôi Változat 17. WHO Regional Office for Europe. HEALTH21 – the health for all policy framework for the WHO European Region (http://www.euro.who.int/document/health21/wa540ga199heeng.pdf). Copenhagen, WHO Regional Office for Europe 1999. (European Health for All Series, No. 6) (accessed 28 October 2003). 18. Douglas M., Wildawsky A.: Risk and Culture. Berkeley: University of California Press, 1982. (A kötetet Tamás Pál is recenzálta a „Kockázatkezelés mint ideológia” címmel a Kockázat és társadalom kötetben (szerk.: Vári A.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987.) 19. Douglas M., Calvez M.: The self as risk taker: a cultural theory of contagion in relation to AIDS. The Sociological Rewiev 1990. 38 (3): 445-464. 20. Bellaby P.: To risk or not to risk? Uses and limitations of Mary Douglas on risk-acceptability for understanding health and safety at work and road accidents. The Sociological Rewiev 1990. 38 (3): 465-483. 21. Jeans D.: Changing formulation of man environment relationship in Anglo-American geography. Journal of Geography 1974. 73 (3). 22. Füzesi Zs.: A kockázatokhoz való viszonyunkról. Kandidátusi értekezés, Pécs, 1994. 23. Walsh D. C., Jennings S. E., Mangione T., Merrigan D. M.: Health promotion versus health protection. Employees' perceptions and concerns. Manuscript 1990. 24. Füzesi Zs., Tistyán L., Tárnok M.: Baseline survey performed within the frame of the program „Education of tobacco issues in Hungarian Roma communities”. March 2000. (http:\\health21.hungary.globalink.org) 25. Tahin T.: A fiatalok egészségi állapotának jellemzôi – a társadalmi tényezôk szerepe a fizikai és mentális egészség alakulásában. In: A magyar ifjúság a nyolcvanas években. Budapest, 1984. 119-146. 26. Tahin T.: A fiatalok egészségi állapotának és biológiai fejlôdésének társadalmi tényezôi. Társadalomtudományi Közlemények 1986. (3): 330-346. 27. Füzesi Zs., Meleg Cs.: Social factors in the health of the Hungarian youth. In: Economy and Society in Hungary. (Ed: Andorka R. and Bertalan L.) Hungarian Sociological Studies 3. Budapest, 1986. 203-219. 28. Tistyán L., Füzesi Zs.: Jövôkép és egészségi állapot összefüggései. OTKI Egészségügyi Fôiskolai Kara és OTKI Tudományos Bizottsága III. Tudományos Ülése, Szeged, 1985. aug. 22-24. 29. Ádány R.: A magyar lakosság egészségi állapota javításának módja: össztársadalmi alapokra épített, professzionális szakembergárda által irányított, elsôdleges betegségmegelôzésre összpontosító, költséghatékony, folyamata és kimenetei szintjén monitorozott, egészségtudatos társadalmat építô, hosszú távú népegészségügyi program mûködtetése. In: Ádány Róza szerk. A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Budapest: Medicina Könyvkiadó, 2003.

5–68

5. fejezet


30. Vokó Z.: A magyar lakosság egészség-magatartása az Országos Lakossági Egészségfelmérés (OLEF 2000) tükrében. In: A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón (szerk.: Ádány Róza) Budapest: Medicina Könyvkiadó, 2003. 31. Idler E.L., Kasl S.V.: Health Perceptions and Survival: Do Global Evaluations of Health Status Really Predict Mortality? Journal of Gerontology 1991. (46) 32. Idler E.L., Benyamini Y.: Self-Rated Health and Mortality: A Review of Twenty-Seven Community Studies. Journal of Health and Social Behavior 1997. (38). 33. Feldman J. J., Makue D. M., Kleinman J. C., Cornoni-Hutley J.: National Trend in Educational Differentials in Mortality. American Journal of Epiedmiology 1989. (129). 34. Guralnik J. M., Land K. C., Fillenbaum G. G., Branch L. G.: Educational Status and Active Life Expectancy among Older Blacks and Whites. New England Journal of Medicine 1993. (329). 35. Kopp M., Skrabski Á.: Magyar lelkiállapot. Hét Szabad Mûvészet Könyvtára. Végeken Kiadó. 1995. 36. Lehmann H., Polonyi G.: Helyzetkép a lakosság egészségi állapotáról In: Társadalmi Riport 1998. Szerkesztette: Kolosi T, Tóth I. Gy, Vukovich Gy. 1998. 37. Susánszky É., Szántó Zs., Kopp M., Szedmák S.: Veszélyeztetett aktív férfi korcsoportok egészségi állapota a rendszerváltozás idôszakában. Lege Artis Medicianae 1997. 38. Winkleby M. A., Jatulis D. E., Frank E., Fortmann S. P.: Socioeconomic Status and Health: How Education, Income and Occupation Contribute to Risk Factors for Cardiovascular Disease. American Journal of Public Health 1992. (82) 39. Az alkohol hatása a halandóságra Magyarországon 1970-1999. KSH 2003. 40. Központi Statisztikai Hivatal. Magyar statisztikai évkönyv 2002. Budapest, 2003. 41. Központi Statisztikai Hivatal. Magyar statisztikai évkönyv 2000. Budapest, 2002. 42. Egészségügyi helyzetkép. In: EU-Számunió 2003. szept.24. www.ksh.hu 43. Aszmann A: (szerk.) Iskolásgyermekek egészségmagatartása 1986-1993. Anonymus Kiadó 1997. 44. Aszmann A: (szerk.) Iskolásgyermekek egészségmagatartása 2003. 45. Elekes Zs., Paksi B.: 18-54 éves felnôttek alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásai. Kutatási beszámoló. Finanszírozó: NKFP. 46. Elekes Zs.: Ivási szokások és fogyasztói típusok Magyarországon az ADE 2001 alapján. Addiktológia 2002. (1) 47. Bácskai E., Gerevich J.: Ifjúság és drogfogyasztás. Budapest: Drogmegelôzési Módszertani Központ, 1997. 48. Elekes Zs., Paksi B.: A magyarországi középiskolások alkohol- és drogfogyasztása Budapest, Népjóléti Minisztérium, 1996. 49. Elekes Zs., Paksi B.: Drogok és fiatalok. Középiskolások droghasználata, alkoholfogyasztása és dohányzása az évezred végén Magyarországon. ISMertetô 8. Budapest: Ifjúsági és Sportminisztérium, 2000.

5–69

NEJ2004 – Szakértôi Változat 50. Demetrovics Zs.: Drog és Disco Budapesten. Táncos szórakozóhelyeket látogató fiatalok szocio-demográfiai jellemzôi és drogfogyasztási szokásai. Budapest, Budapesti Szociális Forrásközpont, 1998. 51. Demetrovics Zs.: Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein. NDI Szakmai Forrás Sorozat. Kutatások l. L’Harmattan. Budapest. 2001. 52. Hibell B., Andersson B., Bjarnasson T., Kokkevi A., Morgan M., Narusk A.: The 1995 ESPAD Report. Alcohol and Other Drug Use Among Students in 30 European Countries. The European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs. CAN, Stockholm, Sweden. 1997. 53. Hibell B., Andersson B., Ahlström S., Balakireva O., Bjarnasson T., Kokkevi A., Morgan M.: The 1999 ESPAD Report. Alcohol and Other Drug Use Among Students in 30 European Countries. The European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs. CAN, Stockholm, Sweden. 2000. 54. Paksi B.: Drogok és felnôttek. A tizennyolc év feletti lakosság drogfogyasztása és droggal kapcsolatos gondolkodása az ezredfordulón, Magyarországon. Budapest. L’ Harmattan. Budapest. 2003. 55. Paksi B.: A felnôtt népesség droghasználata Magyarországon. Addiktológia 2, 2003. 56. Füzesi Zs., Tistyán L., Busa Cs.: A felsôoktatásban tanuló fiatalok kábítószerekhez való viszonya. Kézirat 2003. 57. Colditz G.: Economic costs of obesity and inactivity. Medicine and Science in Sport and Exercise 1999. 31 (Suppl. 11): 663-667. 58. WHO. Obesity: preventing and managing the global epidemic - Report of a WHO Consultation on Obesity, 3-5 June 1997, Geneva, (http://www.who.int/nut/ documents/obesity_executive_summary.pdf) WHO Geneva 1998. (accessed 4 November 2003) 59. Kesteloot H., Joossens J. V.: Worldwide mortality changes from all causes and from cardiovascular diseases between 1968 and 1988. Acta Cardiol 1993. 48: 421-439 60. Physical activity and health: a report of the Surgeon General. Atlanta (GA): US Department of Health and Human Services, Centers for Disease Control and Prevention, 1996. 61. Országos Epidemiológiai Központ. Népegészségügyi Gyorsjelentés 2003. Budapest, 2004. 62. Boros J., Németh R., Vitrai J.: (szerk.) Országos Lakossági Egészségfelmérés 2000. Országos Epidemiológiai Központ, 2002. 63. Commission Staff Working Paper on Health and Enlargement (SEC99-713 of June 1999) (http://europa.eu.int/comm/health) 64. Országos Epidemiológiai Központ. Országos Lakossági Egészségfelmérés 2003. 65. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism. Alcohol and Coronary Heart Disease. Alcohol Alert 1999. (45)

5–70

5. fejezet


66. Lampek K.: A lakosság egészségi állapota és egészségmagatartása a KSH 1999/2000 évi idômérleg-életmód kutatása alapján. (Kézirat) Pécs, 2002. november. 67. WHO. World Health Report 1999. Combating the tobacco epidemic (http://www.who.int/whr2001/2001/archives/1999/en/pdf/chapter5.pdf). WHO 1999. (accessed 28 October 2003). 68. Tistyán L., Füzesi Zs., Tárnok M.: Smoking and alkohol consumption. Facts and attitudes. November 1999. (http://health21.hungary.globalink.org) 69. Füzesi Zs., Tistyán L., Tárnok M.: Hungarians speak out on smoking and big tobacco. Global Health & Environment MONITOR 2000. 8 (2): 4. 70. WHO Regional Office for Europe. Highlights on Health in Hungary. (http://europa.eu.int/comm/health/ph_projects/1999/monitoring/hungary_en.pdf) WHO 2000. (accessed 28 October 2003). 71. Az alkoholfogyasztásra vonatkozó kutatás az ESPAD 2003 keretében, azzal egyidôben és annak módszereivel készült országos reprezentatív mintán 5450 fô bevonásával az OTKA és a GYISM támogatásával. A kutatást a BKAE Viselkedéskutató Központ végezte Elekes Zsuzsanna és Paksi Borbála kutatásvezetôk irányításával. 72. Gárdos É.: Magyarország lakosságának halandósága, egészségi állapota az ezredfordulón. Demográfia 2001. 1-2. 73. Elekes Zs., Paksi B.: A felnôtt népesség droghasználata és alkoholfogyasztása Magyarországon. Budapest 2001. Kézirat. 74. Elekes Zs., Paksi B.: Önbevallásos vizsgálatok Magyarországon a kilencvenes években. In.: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrôl. (szerk.: Ritter Ildikó) ISMertetô 12. Budapest, Ifjúsági és Sportminisztérium 2000. 75. Paksi B.: A drogfogyasztás prevalenciaértékei, mintázata, tendenciái. In.: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrôl. (szerk.: Ritter Ildikó) ISMertetô. Budapest: Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2002. 76. Elekes Zs., Paksi B.: A középiskolások drogfogyasztása 2003-ban Budapesten. Helyzetkép és tendenciák. Addiktológia 2003. 3-4. 77. Sebestyén E.: Illegális szerek használata. In: HBSC vizsgálat, NDI, Budapest. 2003 78. DAPHNE Project www.nut.noa.gr

5–71

5. fejezet


AZ 5. FEJEZET ÁBRÁI

5–73

NEJ2004 – Szakértôi Változat 1. ábra: Az egészségi állapot romlásának háttere

2. ábra: Az egészségi állapot önértékelése nem és életkor szerint, 1999/2000

5–74

5. fejezet


3. ábra: Az egészségi állapot önértékelése iskolai végzettség szerint, 1999/2000

4. ábra: Az egészségi állapot önértékelése a gazdasági aktivitás szerint, (KSH 1999/2000)

5–75

NEJ2004 – Szakértôi Változat 5. ábra: Az egészségi állapot önértékelése a munkaviszony szerint, 2003

6. ábra: Az egészségi állapot önértékelés megoszlása az anyagi helyzet és az életkor szerint. 1999/2000

5–76

5. fejezet


7. ábra: Az egészségi állapot önértékelése az anyagi helyzet szerint, 2000

8. ábra: Alkoholfogyasztás életkor szerint, 1999/2000

5–77

NEJ2004 – Szakértôi Változat 9. ábra: Az alkoholfogyasztás gyakorisága életkor szerint, 1999/2000

10. ábra: A dohányzók megoszlása kor és nem szerint, 1999/2000

5–78

5. fejezet


11. ábra: A különbözô drogfogyasztói magatartások életprevalencia értékei nemenként, a 9. és a 11. évfolyamos középiskolások körében a válaszolók százalékában, 2002.

12. ábra: A biztosan droghasználati célú szerfogyasztás összesített prevalencia értékének alakulása Budapesten 1995-1999, valamint 1999-2003 között, a két idôszak lineáris trendvonalainak feltüntetésével (10. évfolyamos középiskolások körében)

5–79

NEJ2004 – Szakértôi Változat 13. ábra: A szerenkénti életprevalencia értékek tendenciái 1992-tôl napjainkig, a budapesti 10. évfolyamos középiskolások közében

14. ábra: A rendszeres használatra utaló fogyasztási gyakoriságok elôfordulása a budapesti 10. évfolyamos tiltott szerek fogyasztói körében 1995 és 2003 között

5–80

5. fejezet


15. ábra: Az elsô tiltott droghasználat életkorának változása 1992 és 2003 között Budapesten (a kérdésre válaszoló 10. évfolyamos drogfogyasztók százalékban)

16. ábra: A leállt és a folyamatos drogfogyasztók, valamint az új belépôk aránya a válaszolók százalékban (18-34 éves fôvárosi fiatal felnôttek körében)

5–81

NEJ2004 – Szakértôi Változat 17. ábra: Az elsônek használt szerek eloszlása (18-34 éves fôvárosi fiatal felnôttek körében). a fogyasztók százalékban kifejezve

18. ábra: Kábítószer-fogyasztási szokások a felsôoktatásban tanuló fiatalok körében (Pécsi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatók), 2003.

5–82

5. fejezet


19. ábra: A nôk megoszlása testsúly szerint korcsoportonként, 1999/2000

20. ábra: A férfiak megoszlása testsúly szerint korcsoportonként, 1999/2000

5–83

NEJ2004 – Szakértôi Változat 21. ábra: Az egészségi állapot önértékelése a testtömeg-index és a nemek szerint, 1999/2000

22. ábra: Az egészségi panaszok átlagos száma a testtömeg-index és a nemek szerint, 1999/2000

5–84

5. fejezet


23. ábra: Friss gyümölcs-zöldségfogyasztás anyagi helyzet szerint, százalékban (OLEF 2003)

24. ábra: Zsiradék használata szubjektív anyagi helyzet szerint, (KSH 1999/2000)

5–85

NEJ2004 – Szakértôi Változat 25. ábra: Zsiradék használata a lakóhely típusa szerint, (KSH 1999/2000)

5–86

TARTALOMJEGYZÉK 2.1 FOGALMI KERETEK 2.2 LEGFONTOSABB NEMZETKÖZI ÉS HAZAI TAPASZTALATOK 2.3 CÉLKITÛZÉSEK

Recommend Documents