tartalomból A tartalomból Vetés és Aratás

A tartalomból tartalomból

Meghódolok Uram, előtted. Hatalmad látom, ismerem. Neked köszönhetem, hogy lettem: te vagy teremtő Istenem. Neked köszönhetem, hogy élek, s ezer halálos buktatón nem vesztem el, – hiszen Te voltál megtartóm és oltalmazóm. S mert az ördög zsákmánya lettem, és veszni tért az életem, – hogy megszerezd –, a véred árán Megváltóm is lettél nekem. Áldásodat meg nem becsültem, eltaszítottam kezedet, Te türelmesen csak megáldasz, mert Jóság vagy és Szeretet. Vigasztalás az is, ha (méltán) meg-megdorgálsz, s ha néha versz, mert biztat a hit: gyermekednek tekintesz, s mint Atyám, nevelsz. S ha majd az életem kialszik, nem zár pokol, se sírhalom, Tenálad vár az üdv, az élet, mert Irgalom vagy, Irgalom. Bódás János

Kicsoda Jézus Krisztus? .................................. 4 Az egyetlen elismerés ...................................... 5 Örül a szívem...................................................... 6 Nagy Heródes..................................................... 7 A szenvedésben is Isten mellett................... 8 Naámán gyógyulása 2. .................................. 10 Bizonyságtétel ................................................. 12 Szemben a félelemmel ................................. 13 A missziós lelkületű Isten (6.) ................... 14 Gyermeksarok................................................. 17 A csend .............................................................. 18 A kegyelem ideje ............................................ 20 „Igen!” ................................................................ 22 Lecke fösvényeknek .................................... 25 Dávid megkíméli Saul életét ...................... 26 Dávid hite ......................................................... 27 Mindent megnyerhetsz!............................... 28

Vetés és Aratás

2011/3 (49. évfolyam 3. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. (A Pf. 648. levelezési cím 2010. szept. 30-án megszűnt.)

Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

2

Vetés és Aratás

KedvesOlvasó! Olvasó! Kedves Elmúlt az eszten­dő, a 2011-es év. A kérdés: az éle­tem vajon előbbre ju­tott-e az Úrban? Nö­vekedtem-e Krisztusban? Hozzájárultam-e a hívők közössé­gé­nek építéséhez? Életem termett-e gyümölcsöt Isten dicsőségére? Talán sok nehézségen kellett átmennünk. De amiről nem szabad elfeledkeznünk, hogy az út az atyai házhoz a könnyek völgyén halad ke­resztül. A könnyek nemcsak a ba­jokról, hitünk megpróbáltatásairól tanúskodnak, ha­ nem inkább a nehézségekben szer­zett tapasz­ ta­latainkról. A szívünknek Istennel való megta­pasz­ ta­lá­sai, csendes közösségei, ha könnyekben feje­ződnek is ki, áldás for­rásává válhatnak. Ha a mi erőnk Istenben van, és gondjainkat rábíz­ zuk, akkor a könnyek völ­gyét szellemi áldások forrás­helyévé változtathat­juk. Az Istenhez vezető keskeny úton korai eső (őszi) hull, amely a földet előkészíti a vetésre, és áldásokat hoz. Isten Szel­leme alászállt, hogy a szívet frissítse, és örömöt szerezzen. Az is igaz, hogy megbotolhatunk, tétováz­ hatunk, vagy elgyen­gülhetünk a követésben, sőt meg is állhatunk. De tudjuk, Istennek minden gyermeke haza fog érni az atyai házba. Erre az Úr Jézus Krisztus adta a ga­ranciát az övéinek (Jn 10,27-29). Isten gyermekei így vándorolnak napról napra tovább, erőről erőre, felfris­sülve a forrás és a fentről jövő eső által min­den új napon és új útszaka­szon. Hol egyik, hol másik lemaradhat a tekintetünk elől, de mindegyik megjelenik majd Isten előtt, és ott végül mindannyian együtt örvendezhetünk!

„A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog” (Ézsaiás 9,1). A lelkem mindig várt Rád s várni fog... Hát minden évben új verset írok ádvent-időn, hogy így dicsérjelek, hordozva, JÉZUS, azt a fényjelet, mely hírül adta érkezésedet. Mert csillagod a lelkemnek egén áll és ragyog már rég, mióta én Hozzád szegődtem, mint a pásztorok, kik a rejtelmes éjszakában ott meghallhatták az égi dallamot.­ Hiába sűrű itt az éjszaka, zeng bennem is az angyalok dala, s bár bűneimből maradt mára is, mondom velük, s a hangom nem hamis, mert van utam – a Golgotára is. Füle Lajos

Grafika: Kun Éva

„Boldog az az ember, akinek Te vagy ereje, aki a Te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon” (Zsolt 84,6-8).

2011.évi 3. szám





?

Kicsoda Jézus Krisztus? Kérdések és válaszok

mon­dott volna valami istenká­romlót, konkrétan azt, hogy Ő Isten?

Azzal a kérdéssel ellentétben, hogy létezik-e Isten, azt nagyon kevesen kérdezik meg, hogy Jézus lé­tezett-e. Általánosan elfogadott, hogy Jézus valóban ember volt, aki a Földön járt Izráelben 2000 évvel ezelőtt. A vita ott kezdődik, amikor Jézus személyiségéről van szó. Majdnem mindegyik nagyobb vallás azt tanítja, hogy Jé­zus próféta volt, vagy egy jó tanító, esetleg egy isteni ember. A probléma az, hogy a Biblia szerint Jézus mind ennél végtelenül több volt.

„Isten volt az Ige” (Jn 1,1); „Az Ige testté lett” (Jn 1,14). Ez a két igevers egyértelműen megmutatja, hogy Jézus emberi testben megjelent Isten. Tamás, Jézus tanítványa ezt mondta neki: „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20,28). Jézus nem javította ki. Pál apostol úgy beszél róla, mint „a mi nagy Istenünk és üdvö­zítőnk, Jézus Krisztus” (Tit 2,13). Péter apostol is hasonlóan ír: „Istenünk és Üdvö­zítőnk, Jézus Krisztus” (2Pt 1,1). Isten, az Atya szintén tanú­sítja Jézus Isten-fiúságát (Mt 3,17). Az ószö­vetségi próféciák Krisztusról szintén isten­ségét támasztják alá: „Mert egy gyermek szü­letik ne­künk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Taná­csos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békes­ség Fejedelme!” (Ézs 9,5)

C. S. Lewis „Keresztyén vagyok” című köny­ vében írta a következőt: „Itt próbálom meg elejét venni annak, hogy bárki is azt az ostoba dolgot állítsa, amit sok ember mond róla: »Kész vagyok elfogadni Jézust mint az erkölcs nagy oktatóját, de nem fogadom el azt az ál­lítását, hogy Isten.« Ez az, amit nem sza­bad mondanunk. …. Vagy Isten Fia volt ez az ember és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Elzárhatjuk, mint egy bolondot, le­köphetjük, megölhetjük; vagy lába elé borul­hatunk, és Urunk­nak, Istenünknek nevez­hetjük. De ne hozakod­junk elő semmi olyan lealacsonyító zagyvaság­gal, hogy nagy erkölcs­tanító volt. Ezt a lehető­séget nem adta meg szá­munkra, nem volt szándé­kában.” Tehát minek mondja Őt a Biblia? Először is nézzük meg Jé­zus szavait a János 10,30-ban: „Én és az Atya egy vagyunk.” Elsőre ez nem tűnik úgy, mint annak kijelentése, hogy Ő Is­ten. Viszont fi­gyeljük meg a zsidók reak­cióját az állítására: „Nem jó cselekedetért kö­vezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember lé­tedre Istenné teszed ma­gadat” (Jn 10,33). A zsidók megértették, hogy Jézus Is­tennek mondta magát. A következő versekben Jézus nem javítja ki a zsidókat, nem mondja, hogy Ő nem Isten. Van még egy pél­da a János 8,58-ban, itt Jézus azt mondta a zsidók­nak: „Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Áb­rahám lett volna: én vagyok.” Ezt hallva a zsi­dók ismét köveket ragadtak, hogy megkö­vez­zék Őt. Jézus kijelenti az azonos­ságát: „én va­gyok”, ez egy direkt utalás volt Istennek az Ószö­vet­ségben használt nevére (2Móz 3,14). Miért akarták volna a zsidók újra megkövezni Jézust, ha nem



Tehát Jézus tisztán és tagadhatatlanul Is­ten­ nek mondja magát. A modern „tudósok” azt állítják, hogy a „valódi, történelmi Jézus” sok mindent nem mondott, amit a Biblia neki tulaj­ donít. Hogyan lehet egy „tudósnak”, aki két­ezer évnyire van Jézustól, jobb látása arról, hogy Ő mit mondott, vagy mit nem mondott, mint azoknak, akik vele éltek, vele szolgáltak, és hallgatták magának Jézusnak a tanításait (Jn 14,26)?

Miért olyan fontos kérdés, hogy Jézus Is­ten volt-e vagy sem? A legfontosabb ok, amiért Jézusnak való­ ban Istennek kellett lennie az, hogy ha Ő nem Isten, akkor a halála nem volt elégséges fi­zet­ ség az egész világ bűneinek a büntetésére (1Jn 2,2). Egyedül Isten tudott csak kifizetni egy ilyen végtelen büntetést (Róm 5,8; 2Kor 5,21). Jézusnak Istennek kellett lennie, különben nem tudta volna kifizetni az adósságunkat. Jézusnak embernek kellett len­nie, hogy meg tudjon halni. Az üdvösség egye­dül a Jézus Krisztusban való hit által nyerhető el! Jézus istensége az, ami­ért Ő az egyetlen útja az üdvösségnek. Isteni volta miatt mondta: „Én vagyok az út, az igaz­ság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14,6).

Vetés és Aratás

Mit vallott Jézus következetesen önmagáról és a származásáról?

Az egyetlen elismerés

1. A néppel való érintkezése közben azt képviselte, hogy Ő nem ebből a világból való: „…én pedig fentről származom” (Jn 8,23).

Egy tehetséges fiatal zenész egy nagyon híres hegedűmesternél tanult. Amikor az elsõ szólóestjének napja eljött, csodálatosan játszott, és számos „bravó” röpködött felé. De úgy tűnt, mintha nem is hallaná őket, csak az elsõ sorra figyelt izgatottan. A mosoly akkor tűnt fel az arcán, amikor egy õsz hajú ember felállt és méltóságteljesen bólintott egyet. A mester megdicsérte a munkáját! Megkapta az egyetlen elismerést, ami számított neki.

2. Pilátussal való párbeszéde közben helybenhagyta, hogy Ő király, de pontosított : „Az én országom nem e világból való” (Jn 18,36). 3. Tanítványainak a vallástételét is elfogadta, amikor Péter ezt mondta: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Mt 16,15-16). 4. Amikor a zsidók megkérdezték tőle: „Kinek tartod magadat?”, „Jézus így felelt nekik: 'Bizony, bizony mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok'” (Jn 8,53. 58). 5. Az Atya Istennel való kapcsolatáról pedig azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30).

(A szerző ismeretlen)

TanÍTS Meg SZeReTnI… Taníts meg, Uram, szeretni minket olyan tisztán, ahogy Te szeretsz. Ragyogjon általunk is fényességed, áldassék mindenhol a Te szent Neved! Mert hosszú az éj e bűnös Földön, a csillagok fénye már nem elég. Sötétté teszi az önzés és közöny az ember ébredező szeretetét. De sötét éjre jön a hajnal, s már világít a pirkadat fénye. Köszöntsön lelkünk Téged háladallal, áldott szereteted dicséretével. Taníts meg, Uram, szeretni minket, és szolgálni szíved szeretetében: „Kik Téged szeretnek, tündököljenek, mint a kelő Nap az ő erejében!” Záhn Margit

Te kinek az elismerését keresed? Légy õszinte! Fontos tudnod, hogy milyen messzire vagy hajlandó elmenni, hogy kivívd mások dicséretét, vagy mennyire engeded, hogy véleményük befolyásoljon téged. Pál apostol azt mondja: „…mivel az Isten ítélt minket alkal masnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek” (1Tesz 2,4). Még ezt is mondja: „… Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája” (Gal 1,10). Ne az legyen számunkra fontos, hogy mások hogyan néznek ránk. Ne legyünk többé a jó benyomáskeltés rabjai! Ne hagyjuk, hogy mások dicsérete befolyásoljon bennünket. Jézus Krisztussal kapcsolatban olvassuk a következõket: „…a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét” (Jn 12,42-43). Legyen bátorságunk a meggyõzõdésünk szerint cselekedni! Ne engedjük, hogy ez eltántorítson minket at tól, amit a Szentírás szerint helyesnek tartunk! B. Gass nyomán

2011. évi . szám

2011. évi . szám

5

Örül a szívem „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van” (Zsolt 16,8-9). A Sátán szüntelenül arra törekszik, hogy gondolatainkat és szívünk érzéseit eltávolítsa Krisztustól. Mennyivel könnyebbnek látszik rendelésekkel, tanokkal, vagy éppen az Úr szolgálatával foglalkozni, mint szüntelenül megtartani magunkat a vele való közös­ ségben! A Sátán útja mindig könnyebbnek látszik. Ha elfeledkezünk magáról Krisztusról, ak­kor hasonlítunk ahhoz az emberhez, aki többet törődik a páncéldobozokkal, mint a benne levő gyémántokkal. Ügyelhetünk a keretre, de lehet, hogy nem törődünk magával a képpel. Pedig igazán az adja életünknek az áldást, ha hitünk szemével szünte­lenül az Úr Jézus dicső személyére tekintünk. Egy nőtestvérünk, aki súlyos testi szenve­ désen ment át, ezt mondta életére visszate­ kintve: „Először meghallgattam Isten Igé­ jének a magyarázatát, vagyis megismertem a tant, de azután megtaláltam magát az Urat.” Ez volt a titka annak, hogy szenve­ dései ellenére erő és öröm volt az életében. Örvendezett az Úrban.

A büszkeség falakat, az alázat hidakat épít. Megvan-e még? Testvér! Megvan-e még: az első szeretet lánggal égő tüze? A bűnbocsánat nagy és tiszta öröme? Isten ajándéka, a hit nagy ereje? A feltámadott Krisztus áldott békessége? Testvér! Megvan-e még: a világosság, mit Ő gyújtott szívedben? Neved beírva az Életnek Könyvében? A Bárány vérében mosott fehér ruhád? Reménységed, hogy majd megkapod koronád? Testvér! Megvan-e még? Groska József

Élő valóság-e naponta számodra az Úr Jé­zus? Kétségkívül neked is vannak jajaid és ba­jaid, nehézségeid és csalódásaid. Képes vagy-e mindezekre alkalmazni azt, amit Pál apos­ tol megtapasztalt? „De az Úr mellém állt, és megerősített… meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól és bevisz az Ő mennyei országába” (2Tim 4,17-18). Krisztus maga van előtted mindennap? S ha nem, miért nem? B. M.



„ … egy törvénytudó kísérteni akarta Őt, és megkérdezte tőle: »Mester, me­lyik a nagy parancsolat a törvényben?« Jézus így válaszolt: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes el­médből. Ez az első és a nagy paran­csolat. A második hasonló ehhez: Szeresd fele­ba­rátodat, mint maga­dat. E két paran­cso­lattól függ az egész törvény és a próféták.« ” (Mt 22,35-39) Vetés és Aratás

Bibliai személyek

Nagy Heródes és a bölcsek

A Bibliában­ ö­t olyan­ személyről olvasu­n­k, akin­ek Heródes volt a n­eve. Kö­zülük az egyik Nagy Heródes, akit „a zsidók királyán­ak” n­eveztek, de n­eki n­em volt joga sem a címhez, sem a trón­hoz. Edomita volt, egy bábkirály, akit Róma tett királlyá. Sohasem érezte magát bizton­ságban­, állan­dóan­ rettegett egy ellen­e tö­rtén­ő lázadástól, és féltéken­y volt min­den­kire maga kö­rül. Kezéhez sok vér tapadt. Meggyilkoltatta családját és barátait. Mielőtt Újszö­vetségün­kben­ feltűn­ik előttün­k, sok embert megö­letett a Makkabeu­sok leszármazottaiból, akiktől n­agyon­ félt. Az áldozatok kö­zé tartozik saját felesége Mariamn­e is. Mariamn­étól származó saját két fiát is kivégeztette, továbbá legidősebb fiát, An­tipatroszt, valamin­t egy n­agybátyját. Heródest feltehetően­ azért n­evezték „n­agyn­ak”, mert építőkén­t szorgalmas volt. A mai n­apig maradtak bizon­yítékai építési sikerein­ek. Újjáépíttette Cézáreát a Fö­ldkö­zi-ten­ger mellett, valamin­t Samáriát is. Ő építtette az An­tón­iaerődö­t, amely még ma is áll a Templom-hegy északn­yu­gati sarkán­ Jeru­zsálemben­, és magát a templomot is helyreállíttatta, u­gyan­így a saját palotáját és a városfalakat. A zsidók azon­ban­ sohasem bíztak meg ben­n­e, és ő sem ben­n­ük. A Hasmón­eu­s család sok emberén­ek megö­letése megbocsáthatatlan­ volt, és állan­dóan­ fen­yegetve érezte magát. Min­dezt tu­dva kö­n­n­yű megérten­i Heródes reakcióját, amikor a mágu­sok, a bö­lcsek jö­ttek hozzá. (Ők az asztrológu­sokn­ak egy keleti vallásos papi kasztját alkották, akik olyan­ emberek, akik a természet tan­u­lmán­yozására és az isten­i tö­kéletesség szemlélésére adták magu­kat, és

2011. évi 3. szám

méltók voltak arra, hogy királyok tan­ácsadói legyen­ek. Megfigyeléseik kö­zben­ látták meg azt a csillagot, amelyet „az Ő csillagán­ak” n­eveztek. Ez n­em kö­zö­n­séges csillag volt. Üzen­ete azt jelen­tette, hogy a zsidók igazi Királya megszületett, ők pedig rö­gtö­n­ elin­du­ltak jeru­zsálemi útju­kra, hogy lássák őt, és leróják tiszteletüket.) A bö­lcsek kérdésére, hogy: „Hol van­ a zsidók királya, aki megszületett?” – Heródes n­yu­gtalan­ lett. És ha ő n­yu­gtalan­ volt, valahogy egész Jeru­zsálem n­yu­gtalan­ lett. Heródes azon­n­al hívatta a főpapokat és az írástu­dókat, hogy megkérdezze tőlük a Messiás megjö­ven­dö­lt születési helyét. Ők Mikeás próféciájára hívták fel a figyelmét. Jézu­sn­ak a júdeai Betlehemben­ kell megszületn­ie, így Heródes elküldte a bö­lcseket oda, hogy keressék meg a gyermeket. Gon­osz félrevezetéssel azt mon­dta a bö­lcsekn­ek, hogy hozzan­ak hírt n­eki, amikor megtalálták a gyermeket. Szán­déka természetesen­ az volt, hogy megö­lesse Őt, ahogyan­ oly sok más embert megö­letett. A bö­lcsek keresése sikerrel járt. Leboru­ltak és imádták a gyermeket, megn­yitva kin­cses ládáikat, aran­y, tö­mjén­ és mirha aján­dékokat adva a csecsemő Királyn­ak. Ezek a bö­lcsek n­em n­agyon­ érthették aján­dékaik szimboliku­s jelen­tését, ben­n­ün­ket azon­ban­ arra tan­ítan­ak, hogy hogyan­ kell Isten­t imádn­i. Ők hogyan­ tu­dhatták voln­a, hogy majdn­em kétezer eszten­dővel később hívők milliárdjai fogják Jézu­s Krisztu­st imádn­i, elhozva aján­déku­kat n­agyrabecsülésük jelekén­t az Ő isten­i jelleméért, szeretetre méltó életén­ek jó illatáért, és értün­k végzett szen­vedésén­ek édes keserűségéért. Azon­ az éjszakán­ isten­i u­tasításra a bö­lcsek n­em tértek vissza Heródeshez, és ez az „ártatlan­ok leírhatatlan­ legyilkolásához”, min­den­ két éven­ alu­li fiúgyermek megö­léséhez vezetett Betlehem kö­rn­yékén­ (Mt 2,18). Ez n­agy Heródes legn­agyobb és legborzalmasabb emlékműve. De a bö­lcsek min­dig keresik Jézu­st, és a bö­lcsek min­dig imádják Őt. Napról napra együtt bibliai személyekkel (Evangéliumi Kiadó)

7

A szenvedésben is

J

Isten mellett

ób problémái külső ne­héz­ségekkel kezdőd­tek: vagyona egy szem­pil­lantás alatt megsem­misült, majdnem mindegyik szol­gáját meg­öl­ték. Tíz gyermeke egy tragikus sze­rencsét­len­ségben életét vesztette. Sorsa ezután még ros­s­zabbra fordult. Szörnyű betegség tá­madta meg, felesége pedig azt vetette a sze­mé­re, hogy még ilyen nyomo­ rúságban sem akarta meg­tagadni Istenbe vetett hitét. Ő minderre csak ennyit mondott: „Ha a jót elfogadtuk Is­tentől, a rosszat is el kell fogadnunk” (Jób 2,10). Jób élete romokban hevert. Ekkor látogatók érkeztek hozzá. Hét nappal és hét éjszaka ültek mellette, együtt éreztek vele fájdalmában. Min­den szenvedőnek jól esik, ha szerető emberek veszik körül, akik csendben együtt éreznek vele. Néha csakugyan könnyebb így elviselni a szenvedést. De Jób esetében ez nem használt. Egy hét múlva valósággal kitört belőle az elke­seredés: „Miért nem haltam meg, amikor szü­lettem! Mert amitől legjobban rettegtem, az jött rám…” (3,11. 25)

Félrevezető bölcsességek Ekkor a barátok már nem tudnak tovább hallgatni. Fejükben kész vallási bölcsességeket „gyártanak”, és azokkal próbálják Jóbot vi­ gasztalni. „Van magyarázat a szenvedésre. Mindenki csak azt kapja, amit megérdemel. A szenvedés az elkövetett bűnök büntetése” – véli az első látogató. Ugye, néha mi is hasonlóan gondolkodunk? A Biblia azonban nem ért egyet ezzel a gondolkodás­ móddal. A szenvedés nem büntetés, hiszen Isten elis­merő szavakkal nyi­latkozik Jób életéről. De Jóbból ismét kitör az elkeseredés: „Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, … hogy elvágja életem fona­lát!” (6,9) Isten visszautasítja a másik barát magyará­ zatát is, amely szerint a szenvedés célja az em­ber nevelése. Biztos, hogy ez néha így van, azonban nem minden szenvedésnek és nyomo­rúságnak van értelme. És ha van is, mi arra gyakran nem tudunk rájönni. A barátok legostobább magyarázata egy Isten­ nel kapcsolatos hamis félreértésen alapszik: mivel



Ő nagy, mindenható és távol levő, bizo­nyára nem érdekli az egyszerű ember sorsa.

Vessünk egy pillantást a kulisszák mögé! Ez nem így van! Isten egészen pontosan tud­ ja, mit tesz. Ő a Sátánnal fogadást kö­tött, hogy bebizonyítsa, Jób valóban feltétel nélkül hisz. Jób könyvében erről a fogadásról egyetlen földi szereplő sem tud. Ez a dimenzió a mi életünkben is léte­zik, még akkor is, ha azt érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük, de most ebbe a di­menzióba egy rövid bete­kintést nyer­hetünk. Ebben a fogadásban Isten saját dicső­ségét kockáztatja, és bizalmát egy esendő em­berbe veti! Nem az a kérdés, hogy hol van Is­ten, amikor Jób szenved, hanem az, hogy ho­gyan fog Jób minderre reagálni. Bízni fog-e to­vábbra is Istenben? A Sátán szerint az ember kényszerből engedel­meskedik Istennek. Hite csak addig tart, amíg Isten áldásait élvezheti: „Nem ok nélkül féli Jób az Istent!” (1,9) Jób barátai saját koruk teológiai bölcsessé­ gével hozakodtak elő. Mi mit tudunk egy­más­nak mondani, ha valaki szenved? A barátok örök­ kévaló bölcsességekről prédikálnak, de eze­ket a bölcsességeket ál­talános formában al­kalmazták. A barátok meg akarják magyarázni mind­azt, ami Jóbbal történt. A bibliai idézetek azon­ban nem arra szolgálnak, hogy azokat az ere­de­ti szövegösszefüggésből kiragadva egy bizo­nyos élethelyzetben Isten konkrét beszédeként fogjuk fel! A barátok jó gyógy­szert hoztak, csak éppen nem a megfelelő idő­ben alkal­maz­ták. A hall­gatás gyakran többet ér, mint a be­széd. Jobban tették volna, ha Jóbbal együtt őszintén bevall­ják, hogy a felfoghatatlan Istent nem képesek megérteni.

Beszéljünk őszintén Istennel! Isten mindig igazságos az emberrel szem­ben? Én is azt szeretném, amit Jób és barátai kí­vántak: Tegyen Isten rendet ebben a világban, szüntesse meg a nyomorúságot, de az lenne a legjobb, ha teljesen megakadályozná azt. Ez az álom azon­ ban nem teljesül. Gyakran a gono­szoknak van jó sorsuk, és az ártatla­nok szen­vednek. Egy dolog

Vetés és Aratás

különösen felfog­hatatlan Jób számára: Mi a célja Istennek ezzel a szen­vedés­sel. Jób megváltásként várja a halált. Nyomorú­ságában újra Istenhez kiált és panasz­ko­dik: „Miért tettél a céltábláddá? Talán terhed­re vagyok? … miért nem nézed el bűnömet?” (7,20-21) Jómagam még soha nem imádkoztam így Is­ tenhez. Szükséges, hogy hódolattal, és a meg­felelő szavakkal kö­zeledjünk hozzá. Sorsunk érdekli Őt, és komolyan vesz bennünket. Érez­ni fogjuk, hogy irántunk való szeretete nem múlik el. Ne­künk azonban kapcsolatban kell maradnunk vele.

Isten nem akar tőlem megszaba­dulni Jób könyvében van egy titok: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a po­r fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg Őt, tulajdon sze­meim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek” (19,25-27). Jób tudja, hogy egyedül csak a Mindenható tud segíteni rajta. Még akkor is forduljunk hozzá, ha most nem segít. Nem fog el­hagyni, bármilyen szerencsétlen helyzetbe is kerültünk. Jób könyvének a legvégén egy negyedik ba­ rát sértő módon beszél, és gúnyolja Jóbot, aki azután vágyakozik, hogy Istennel szemé­lyesen találkozzon. Felhő közeledik, vihar tör ki, és egy hang szólal meg. Maga Isten jelenik meg ebben a jelenetben, hogy Jób panaszára vála­szoljon. Mi történik most? Milyen jó lenne egy rövid magyarázat, ami felfedi, hogy mi ját­szódott le a láthatatlan világban! Isten azonban mindezekről egy szót sem szól. Megkérdezi Jóbot, hogy kinek tartja Őt. Ezek nem teológiai kérdések, hanem a ter­mészettudomány tárgy­köréből valók.

Isten kijelenti magát Isten nem magyarázza meg a világgal kap­ csolatos terveit, és nem is védekezik. Problé­ máinkra sem adja meg a kívánt megoldást. En­nél nagyobb dolog történik. Isten maga jelenik meg! Beszéde csodálatba ejti Jóbot, aki meg­hajol a Minden­ható előtt, és bűnösnek vallja magát. Megér­tette: „Csak hírből hallottam ró­lad, de most saját szememmel láttalak” (42,5). Isten igaznak

2011. évi 3. szám

nyilvánította Jóbot. A barátok számára ez úgy lesz nyilvánvaló, hogy ismét bő­ségesen megáldja anyagi javakkal. Ahhoz, hogy ne álmodozva kí­vánjunk egy igazságos világot, feltétlenül a Bibliára van szük­ ségünk. Istennek az a célja, hogy meg­is­merjük és szeressük Őt! Előfordul, hogy a szenvedést sem eny­híteni, sem kikerülni nem tudjuk. Isten­ nek jó tervei vannak, amellyel a gonosz mindig szem­behelyezkedik. Még min­dig, de nem végérvé­ nyesen! Végül Isten igazságossága győz, az igazak elnyerik az üdvösséget, az istentelenek pedig elkárhoznak. Csak a végén oldódik meg min­den probléma (Jel 21,3-4). Ne szakítsuk meg Istennel a kapcsolatot, még akkor sem, ha pillanatnyilag csak panasz hagyja el a szánkat! Végül Isten szeretete győz. Jób történetének ez a boldog befejeződése ek­kor még nem látható. Talán emiatt nincs már szó a Sátánnal történt foga­dásról. Isten Fia, Jézus Krisztus teljesen igaz volt, Isten mégis elhagyta Őt ha­láltusájában. A ke­resz­ ten megtört a Sátán ha­talma. Isten nyerte meg a fogadást: „Elvégezte­tett!” Isten meg­mu­tatta, hogy nem a halálé az utolsó szó. Ő ben­nünket a győztes Krisztussal úgy akar össze­kötni, hogy tőle már semmi ne válasszon el. Mindnyá­junk­kal történnek az életben szeren­csétlensé­gek. Egyedül akarunk a megpró­bál­tatások ide­jén maradni, vagy azzal a tudattal, hogy mel­lettünk egy olyan valaki áll, aki már maga mögött tudhatja a halált, hiszen legyőzte azt? Ez egyi­künk számára sem kérdés! „A vilá­gon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33). „Jézus! Úgy jöhetek hozzád, amint va­gyok. Nem kell előtted semmit sem elrejtenem, hi­szen Te már régen ismersz engem. Látod mind­azt, ami hozzád vonz, és azt is, ami el­választ tőled. Életem örömét és bánatát eléd ho­zom… Uram! Szabadíts meg minden olyan dologtól, ami rám és másokra romboló hatású! Formálj en­gem olyan emberré, aki neked tetszik! ... Te már régóta a legjobbat akarod nekem, ezért nem kell olyannak maradnom, amilyen va­gyok.” (M. Siebald) Wilfried Eckhof



NAÁMÁN Az előző számban megjelent cikkben már olvas­ tuk, hogy a lepra a bűn ábrázolása. Most azt látjuk, hogy egy kislány Izráel országából miként mutatja meg a gyógyulás útját a szír hadsereg parancsnokának (2Kir 5,2­9). Itt az is nyilván­ valóvá válik, hogy senki sem tudott Naámánon segíteni, sem arám királya, sem Izráel királya. Da­ maszkusz istenei sem tudtak megkönnyebbülést nyújtani neki. Ezért kellett Naámánnak elmennie Elizeushoz, az élő és igaz Isten képviselőjéhez.

egy kislány izráel OrszágábÓl Naámán gyógyulásából teljesen világos lesz, hogy megváltásra csak Izráel Istenénél lehet találni. Egyedül csak Ő tudta megtisztítani Naámánt a leprától. Sőt, Ő az, aki még a bűn sebeiből is meg tud gyógyítani. Nekünk azonban hittel oda kell jönnünk Őhozzá, és nem szabad szabadításunkat e világ varázslóitól várnunk (11.v.). Az élő és igaz Isten az, aki rajtunk segíteni tud. Megindító, hogy egy Izráel országából való kislány mutatja meg a szabadulás útját a szír hadsereg hatalmas parancsnokának. Ezt a gyer­ meket szíriai rablók csapatai hurcolták el és adták el a damaszkuszi rabszolgapiacon. Ez valójában ítélet volt, ami Isten népét érte, amelyet már Mózes megjövendöl: „Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te pedig csak nézed, és epekedsz utánuk mindennap, de nem tehetsz semmit” (5Móz 28,32). Ezt Isten engedte így történni, Ő irányította az eseményeket. A kislány – akinek Naámán felesége lett az úrnője – szerencsére nem hagyta, hogy új környezetében a gyűlölet érzései uralkodjanak rajta. Fiatal kora és a nehéz körülmények ellenére, amelyek között az idegen országban volt, tanúságot tett Izráel Istenéről, és még az ellenségeit is szerette. „Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná!” (3.v.) Mi, mint hívők ugyancsak képviselői, követei vagyunk Jézus Krisz­ tusnak, és örömmel kellene bizonyságot tennünk arról a reménységről, ami bennünk él (2Kor 5,20; 1Pt 3,15). Tudatában vagyunk­e vajon ennek a magasztos elhivatásunknak?

10

GYÓG

Ennek a kislánynak erős volt a hite Istenében és az Ő prófétáiban. Honnan tudta, hogy Elizeus kész és képes arra, hogy meggyógyítsa Naámánt a bélpoklosságból? Egyedül csak az ő hite értette meg vele, hogy Elizeus már sokféle csodát tett, de egy leprást nem gyógyított még meg. Bár akkori­ ban sok leprás volt Izráelben, ezek közül senki sem gyógyult meg (Lk 4,27). Mindazok után, amik történtek, Istennek meg kellett büntetnie a népét, mert bálványokat imádott. Egyetlen izráeli sem gyógyult meg e napokban, csak a szí­ riai Naámán. Isten kegyelme ez által kiterjedt a pogányokra is.

Útban izráel királya Felé Naámán felesége hitt a kis rabszolgalány szavai­ nak, és beszámolt róla a férjének is. Naámán pedig elmondta Szíria királyának (4. v.). Közben kide­ rült a hadsereg főparancsnokának a betegsége. Diplomatikusan foglakoztak az üggyel (ahogyan orvosi kérdésekben az ókorban szokásos volt). Megszületett a szándék, hogy Izráel királya akkor „a samáriai prófétához” fordul, aki végül is világi mérték szerint alattvalója volt. Naámán, a királya ajánlólevelén kívül bőkezű ajándékot is vitt magával. Szíria királya kész volt a saját gazdagságából is hozzájárulni, hogy egyik legjobb alattvalóján segítsen. Az ajándék 340 kg ezüstből, 70 kg aranyból és 10 rend ruhából állt (5.v.). Az arany és az ezüst értéke, átszámítva több millió eurót képviselt. Naámán elérkezett Samáriába a levéllel, amelyben ez állt: „Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg poklosságából a szolgámat, Naámánt, akit hozzád küldtem” (6.v.). Naá­ mán megérkezése és a levél nagy felháborodást váltott ki Izráel királyának udvarában, a király ezt a levelet ürügynek tekintette, provokációnak a háborúra (7.b.). Kétségbeesésében megszag­ gatta a ruháit; mást nem is lehetett várni Jórám királytól (3,13), mert jól tudta, hogy ő nem az istenek fia, akitől gyógyító erőket lehetne elvárni (gyakran így látták a pogány népek a királyaikat).

Vetés és Aratás Vetés és Aratás

GYÓGYULÁSA 2. Azonban hiába használta fel Isten nevét, amikor ezt mondta: „Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?!” Csak Isten, aki a betegséget küldte, tud megkönnyeb­ bülést adni, és holtat elevenné tenni.

elizeusnál Úgy látszik, hogy Jórám király egyáltalán nem gondol Elizeusra, bár a próféta volt azokban az időkben a kulcs Isten áldásaihoz. Isten az Ő szolgája által nyújtott segítő kezet Izráelnek. De a prófétát nem tisztelték a maga városában, úgy tűnik, hogy ismét a fővárosban élt (2,25; 6,32). Saját magának kellett kezdeményeznie, ezért a következő üzenetet küldte a királynak: „Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember és tudja meg, hogy van próféta Izráelben!” (8b v.). Így Naámán végül elment Elizeushoz, a prófétához, akit „Isten emberének” is hívtak. Most hát eljött a megfelelő személyhez, az élő Isten képviselőjéhez, akinek valóban van ereje ahhoz, hogy öljön és megelevenítsen. De volt még egy probléma. Naámán tudatában volt magas tisztségének, és méltóságteljesen ér­ kezett, „lovaival és kocsijával” (9.v.) Büszkén állt meg Elizeus házának ajtajánál. Azonban így nem mehetünk Istenhez. Naámán nem kaphatott se­ gítséget azon a módon, ahogy elképzelte, hanem csak azokkal a feltételekkel, amelyeket Isten kínált neki. Pontosan ez az, amit minden bűnös ember­ nek meg kell tanulnia, hogy Istenhez csak a maga méltatlanságának a tudatában közelíthet. Nincs értelme megpróbálni, hogy a magunk erejéből megjavuljunk, vagy a megváltásra rászolgáljunk. Úgy kell jönnünk, amint vagyunk, mint egy elve­ szett bűnösnek, és akkor Ő elfogad bennünket. Ingyen kegyelméből teszi ezt.

engedelmesség és Felismerés Valószínű, hogy Naámánt kétségek gyötörték: Izráel Istene irgalmat fog gyakorolni egy pogány szíriaival is? De hamarosan rá kellett jönnie, hogy Isten irgalma nemcsak széles, mint

2011. 2011.évi . számévi 3. szám

az óceán, hanem ingyenes is, mint a napfény. Miután a királyi palotában csak hitetlenséggel és gyanakvással találkozott, a próféta házában mást tapasztalt. Ott semmilyen ceremónia nem fogadta, ajándékaira nem tartottak igényt, és hálapénzt sem vártak el tőle. A próféta egyszerű utasítása viszont sértette a büszkeségét. Hogy ő, a nagy szíriai hadvezér a Jordán vizébe merüljön, ez nem illett társadalmi helyzetéhez. De Naámán tisztulás utáni vágya győzött hirtelen indulata felett. Ő, aki megszokta, hogy parancsol­ jon, és engedelmeskednek neki, most alázatosan engedelmeskedik. A „nagy ember” (1. v.) „kisgyer­ mekhez” lesz hasonlóvá, és élvezi alázatossága áldásait. Megtisztulását világos vallomás követte. A leprás új életet nyert, a bálványimádóból Isten imádója lett, felismerve, hogy „nincsen az egész Földön Isten, csak Izráelben”! A történet szépsége, hogy aki ezt a nagy embert először helyes útra irányította, az egy zsidó szol­ gálólány volt. Ő felülemelkedett a körülményein és alacsony helyzetén, és ragyogó példát mutat mindannyiunk számára. Neki szívből gondja volt földi urára, és teljes szívvel bízott mennyei Urában!

kérdések 1. Emberektől, e világ hatalmasaitól vársz­e se­ gítséget és megmentést? 2. Meg vagy­e győződve arról, hogy csak a nagy próféta, Isten igaz embere, vagyis Jézus Krisztus tud megmenteni? 3. Te is – ehhez a kislányhoz hasonlóan – képvise­ lője, tanúja vagy az igaz és élő Istennek a magad környezetében? 4. Fáj a szíved a bűnös, szellemileg leprás emberek nyomorúságát látva? Hogyan segítesz rajtuk? Adjon Isten ebben felismerést és engedelmességet mindannyiunknak! (Hilfe und Nahrung; valamint részletek a Napról napra együtt bibliai személyekkel c. könyvből – Evangéliumi Kiadó)

11

„Minden lélek engedelmeskedjék a felettes ha­talmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől…mert Isten szolgája az a te javadra” (Róm. 13 ,1.4). Sokszor felvetődik a kérdés: Lehet politikus egy hívő keresztyén? Hogyan vall erről egy pol­ gármester, egy volt magyar parlamenti kép­viselő, aki a közelmúltban izgalmas könyvet jelentetett meg a témáról… Fiatalon megjártam a nagypolitikát. Utólag derült ki, hogy nem is volt olyan nagy. Hu­ szonévesen azt hittem, hogy csúcson vagyok, de később rájöttem, hogy akkor voltam csak a mélységekben igazán. Most egy jó nagy var­ga­ betű után ismét itthon vagyok a szülő­falumban. Polgármesterként igyekszem szol­gálni Istent. Sokan kérdezik, akik korábban ismertek, és látták, mire vagyok képes: „Te Kübekházán, az Isten háta mögött?” Erre én azt válaszolom: „Nem! Az Isten tenyerén!” Milyen az Istennek kedves politikus? Ha rövi­ den kellene jellemeznem, csak annyit ír­nék: hittel szolgálja Isten dicsőségét és a nem­zet javát! Emlékszem országgyűlési képviselő korom­ra, hogy nem sokkal a megválasztásomat köve­tően már azon problémáztam, bekerülök-e majd a következő parlamentbe, és nem azon: mi lesz a népünkkel. Sajnos, így van ez ma is! Egyik kedvenc politikusom, Churchill fogal­mazta meg ezt frappánsan: „A politikus a kö­vetkező választásokra gondol, az államférfi a következő generációra.” Milyen igaza volt! A politikus legyen igazi államférfi. Az államférfiak ugyanis tudnák, hogy nem az ellenzéki, vagy a kormánypárti padsorok­ ban ülők az ellenségek, hanem a hitet­lenség, és az abból kiáradó társadalmi bajok, problémák. Ilyenek például a szegénység, a kilátástalanság, a depresszió, a kábítószer, az alkohol és az ön­ gyilkosság. Az államférfiak számára a parlamenti patkó másik oldalán helyet foglaló képviselők csupán ellenfelek lehetnek, de semmi esetre sem ellen­ ségek! Attól, hogy a kormányzó erők és az ellenzé­ kiek nem mindenben értenek egyet, még nem

12

feltétlenül ellenségei egymásnak. Igenis, szük­ség van a politikában az együttgondolkodásra és az együttműködésre. A meghozott törvények egyszer az azt meghozók csapdájává is lehet­nek, mert Istent nem csak a célok, hanem a valós (rejtett) indítékok is érdeklik… Sokszor megrettenek, hogy magukat ke­ resztyéneknek valló emberek milyen szélsősé­ges megnyilatkozásokat engednek meg maguk­nak. Semmi esetre sem az a keresztyén politi­kus, aki magáról azt állítja! Az sem, aki ke­resztet hord a nyakában, a kabátja hajtókáján, esetleg egy-egy sátoros ünnep alkalmával eljár a templomba, és megtéretlenül magához veszi az Úr(vacsora) jegyeit. Nem, ez képmutatás! Keresztyén politikus az, akit már elpecsé­ telhetett Isten Önmaga számára. Szívében lett keresztyén, mert személyes Megváltója lett Jézus Krisztus. Nem a választók kegyeiért, és nem is a karrierjéért. Az ilyen embert hamar meg lehet ismerni szavaiból, tetteiből, munkás­ságából, ahogy embertársaihoz, környezetéhez viszonyul. Ahogy azt a Biblia a Máté 7,16-17-ben írja: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. … minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem…” Nagyon sokat jelentett számomra az, amit a Biblia a Lukács 6,31-ben jegyzett le Jézustól, amelyet, szerintem az élet minden területén – így a politikában is – lehet és kell alkalmazni: „És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.” Saját bőrömön, keserű valóságként tapasztaltam meg még a világi életemben a vi­szonosság eme vastörvényét! A po­ litikában sincs ez másként, azt fogják visszakapni min­denkori vezetőink, amit egykoron adtak! Megtérésemet követően Isten engem is ko­ molyan a kezébe vett. Megkezdte átformáláso­mat. Nagy darabokban véste le rólam az emberi mivol­ tomból fakadó büszkeségemet, elkép­zelé­seimet, és töltött meg az ajándékba kapott új élethez szükséges új látással, új erővel és min­den más egyébbel is. Uram! Add, hogy a Te szolgád lehessek és maradhassak mindörökké! Részletek Dr. Molnár Róbert: „Egy politikus, akit rabul ejtett Isten” c. könyvéből Vetés és Aratás

Szemben a félelemmel

„Az Úr angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz!”(Bír 6,12) Egy anya arra kérte ötéves kisfiát, hogy menjen be az éléskamrába, és hozzon ki számára egy paradi­csomleves konzervet. De a gyermek tilta­ kozva uta­sította vissza a kérését, és azt mondta: „Sötét van odabent.” Édesanyja a kisfiút bátorítani kezdte, „Jól van. Ne félj! Az Úr Jézus ott van.” Janika így lassan kinyitotta az ajtót, benézett a sötétbe, és felkiál­ tott: „Úr Jézus, tudsz nekem kiadni egy paradicsomleves konzervet?“ Ez a kis humoros történet Janika félelmé­ről Gedeonra emlékeztet. Gedeonnak megje­lent az Úr, és „erős vitéznek” nevezte (Bír 6,12), majd azt mondta neki, hogy szabadítsa ki Izráelt Mid­ján kezéből (14. v.). De Ge­deon félénken vála­szolta: „…az én nemzetsé­gem a legsze­gé­ nyebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám há­zában” (15. v.). De Gedeon még azután is félt, miután az Úr megmondta neki, hogy segítségével legyőzi Midjánt (16. v.) Akkor Gedeon kérte Istent, tegyen jelet, hogy biztos legyen aka­ratában (17; 36-40 ). Nos, miért ne­vezte a félénk Gedeont „erős vitéznek” az Úr? Azért, mert az Úr segítségével Ge­deon egy napon azzá lesz. Mi is kételkedhetünk saját lehetőségeink­ben és képességeinkben. De soha ne kétel­kedjünk abban, amit Isten tehet velünk, ami­kor bízunk benne, és engedelmeskedünk neki. Gedeon Istene ugyanaz az Isten, aki bennünket is megsegít elvégezni mindazt, amivel megbízott, hogy megtegyük. Bármilyen félelemmel szembenézhetünk, ha tudjuk, hogy az Úr Jézus velünk van. Albert Lee

Imádság Add, ó, Urunk, hogy inkább ne legyen a szívünkben imádság, mint hogy olyan imád­ságokat mondjunk, amelyekben nincs benne a szívünk! Mert tudjuk, ó, Isten, hogy az imádság távol tart a bűntől, és a bűn az imád­ságtól. Add azért nekünk az imádság Szellemét, aki ezer aranynál és ezüstnél is többet ér! Segíts, ó, Isten, hogy gyakran imádkoz­zunk, mert az imádság pajzs a léleknek, hála­áldozat Teneked, és csapás a Sátánra! John Bunyan „A zarándok útja” c. könyv szerzője (1628–1688)

2011.évi 3. szám

Itt maradtam… Elhasználtan itt maradtam, mint félre tett, kopott kosár, amelynek már alja sincsen, senkinek nincs hasznára már. Sokan el is felejtettek: mi van velem? Élek–halok? Ólomlábon cammognak már az éjszakák, a nappalok. Hála, mégis van Valaki, aki számon tart engemet, hű Teremtôm számon tartja napjaimat, éveimet. Azt csak Ő tudja egyedül, életemet miért adta, betölti sok eseménnyel lelkem gondviselô Atyja. Tudom, Atyám nem ok nélkül adott erôt, napsugarat: hűségesen szolgáljam Őt hosszú évtizedek alatt. Övé vagyok: Ő mondja ki egy szép napon: Szolgám, elég. Elvégezted, mit rád bíztam, lelked befogadja az ég. Itt maradtam: de nem végleg, e múló Föld nem a hazám. Tôle jöttem, hozzá megyek, kihez máshoz? Hiszen, Atyám! Pecznyík Pál

13

A missziós lelkületű Isten (6.) – az emberek egyetlen Istene szeretne lenni „Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víz tar tókat, amelyek nem tartják a vizet” (Jer 2,13). Tulajdonképpen Isten az Ő csodálatos teremtett világából felismerhető, így mondja Pál apostol (Róm 1,19-23). Ennek ellenére az ember gyakran farag más istenképet. Ezek nemcsak valamilyen kőképek, hanem ideológiák is lehetnek.

Az istenképem meghatározza az életemet Az egyetlen Istennek a képét a misszionáriusoknak (Isten gyermekeinek) kell képviselniük. Az istenképet a missziónak a Bibliához hűen kell bemutatnia, különben az emberek életének mélységeit nem érinti meg, és minden bibliai vallásosság felszínes forma marad csupán. A szívekben marad minden a régi, továbbra is a korábbi istenkép határozza meg az életüket. Így lehetséges az, hogy valaki megtartja a keresztyén hitet, és látogatja az istentiszteletet, miközben otthon okkult praktikáit ápolja. Előfordul, hogy egy ember „megtér” Krisztushoz, ennek ellenére továbbra is a pénz és a neki járó tisztelet határozza meg az életét. Felszínes megtérések esetén minden marad a régi, csupán vallásos öltözetben.

A mindenkori kultúra istenképének felismerése Egy keresztyén misszionáriusnak meg kell ismernie a vele szemben álló istenképét: Miben hisz a beszélgetőpartner? Mi határozza meg az életét? Az istenkép felderítése a „felvilágosult” nyugat-európaiak illetve az egyesült államokbeliek esetén éppúgy fontos, mint az afrikai vagy ázsiai országokban élők esetében. Hiszen mindenki hisz valamiben, és valamilyen elvek és keretek között él. A kultúrákban különböző istenképek élnek: – emberi istenkép (a múltban pl. a római császár volt, ma vannak bálványok a gazdaságban, a szórakozásban); – anyagi istenkép (pénz, fogyasztás, jólét, bőség); – társadalmi istenkép (tiszteletem, jó hírnevem a társadalomban); – ideológiai istenkép (filozófiák, politikai rendszerek); – vallásos istenkép (antik bálványimádás, kiemelt vallásosság).

1

Az istenképnek meg kell változnia Így az is, aki minden egyes vallásos istenképet elutasít, elkötelezi magát egy isten képnek. Az emberek életét meghatározza va lami, ez ölthet emberi, materiális, társadalmi, ideológiai vagy vallásos alakot. A keresztyén misszionáriusnak meg kell ismernie az emberek belső életét, hogy ne csak látszat gyümölcsöket teremjenek. Az ember isten képének meg kell változnia, máskülönben végeredményben semmi nem változik, csak keresztyén színezetet kap.

Terjeszteni kell a bibliai istenképet Ide különösen az ószövetségi történetek illenek: – Isten mint teremtő, – Isten kapcsolata az emberekkel, – Isten, aki szent, gyűlöli a bűnt, és elhatárolódik attól, – Isten, a bíró. Ezek előkészítik az embert az evangélium központi üzenetére: – Isten a szabadító Jézus Krisztus által.

A Szent Szellem munkájában bíznunk kell Így válik a Biblia Istene az élet középpontjává, mindenekelőtt a tudat szintjén. További évek szükségesek azonban ahhoz, hogy a Biblia Istene az emberek tudatalattiját is befolyásolja. Néha úgy tűnik, a kezdő hívő alig halad előre hitéletében. Ebben a fázisban nagyon fontos a misszionáriusok számára: – bízzon a Szent Szellem munkájában; – türelmes legyen; – hűség, hogy mindig más formában adja át az üzenetet; – az üzenet ismétlése és alkalmazása.

A Biblia Istene Fiában, Jézus Krisztusban üdvözíti az embereket Ezt a bibliai isten képet kell az emberek hez eljuttatni. Ebben az Istenben szükséges hinni, hogy valaki az örök életet elnyerje ( Jn 6,51). Az apostol bizony ságot tesz Jézus Krisztusról, akit a Biblia Istene küldött: „és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel 4,12). Dieter Karstädter

A misszió hála a Golgotáért!

Vetés és Aratás

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindö­rö­kké ugyanaz” (Zsid 13,8).

Ő az Atyánál volt: „Ti lentről származtok, én pedig fentről származom” (Jn 8,23). „… mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58). „Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, … azt is szereti, aki attól született” (1Jn 5,1). Ő az Atyától jött: „… én az Istentől indultam el, és tőle jö­vö­k; nem magamtól jö­ttem, hanem Ő küldö­tt engem” (Jn 8,42). „Mert megjelent az élet, … ezért hirdetjük nektek is az ö­rö­k életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk” (1Jn 1,2). „Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg Téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy Te küldtél engem” (Jn 17,25). Ő az Atyánál van: „Tö­bbé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig Tehozzád megyek…” (Jn 17,11). „Én az Atyától jö­ttem, és eljö­ttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek” (Jn 16,28). „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében” (Jn 20,31).

A GOLF-ÁRAMLAT – Úgy örültem ennek a tengeri útnak, és most ilyen csúnya idő van! – méltatlankodott egy hölgy. Felkelt a székéről, és elhagyta a barátságtalan fedélzetet. – Kellemetlen hideg! – szólalt meg egy úr is, és szorosabban csavarta maga köré a pokrócát. Eközben a nagy Lloyd-gőzős a viharos hullámokon és a zuhogó esőn keresztül folytatta az útját. Amerre a szem ellátott, fehér habkoronákkal tajtékzott a tenger. Az átható hideg elriasztotta a fedélzetről a legtöbb utast. – Meddig tart ez még így? – kérdezi bosszús utasunk egy hajóstiszttől. Az nevetve válaszol: – Holnap már a Golf-áramlatban vagyunk. Másnap reggel a méltatlankodó utas az első a fedélzeten. Csodálkozva szemléli a megváltozott környezetet. Ahol tegnap hideg, szürke víztömeg volt, most mélységesen kék, csillogó tenger hullámzik. – Golf-áramlat, Golf-áramlat… – töpreng félhangosan, és visszagondol az iskolában tanultakra: „A Golf-áramlat a dél melegét a hideg északra viszi. Ha egy napon ez az áramlat irányt változtatna vagy elmaradna, akkor az északi országok hamarosan Grönlandhoz hasonlítanának. De a Golf-áramlat növekedést, virágzást, életet és meleget hoz.” Én egy más Golf-áramlatról is tudok, amely a világ fagyos hidegébe folyik. Ahová megy, megnyílnak a szívek, mert életet és meleget hoz. Ez Isten szeretete és irgalmassága: elrontott, bűnös életeket gyógyító folyam. Nélküle hideg a világ, önzés és bűn uralkodik, kíméletlenül érvényesül benne az erősebb joga. És ebbe a kemény, irgalmatlan világba küldte el Isten az Ő Fiát, mert: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy” (Zsolt 103,8).

2011.évi . szám

15

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltár 96,1-2)



Mikor én kerestelek 

  

 



 

        

Mi - kor én ke - res - te - lek, Te már rég Még csak nem is él - tem én, még csak meg







meg - ta - lál sem szü - let -

                

tál, mi - kor ész - re vet - te - lek, Te már fi - gyel - tél, lát - tál. Mi - kor tem, mar - ka - id - ba met - szet - ted, jól is - mer - ted a ne - vem. Most már



               

ke - zem nyúj - tot - tam, Te már fog - tad azt is tu - dom én, so - ha el nem



   

ko - pog - tál, mint ret - te - lek, Te

       



  

kö - zött

    

nyi - tot - tam szí - vem. már rég sze - ret - tél.

      

jó - val e - lõbb mi - kor meg - sze -

    

már ott gon - dol - tál

for - mál - tál

en - gem, hadd

 

Ott, a te - rem - tés - nek



    

            

ál - dott haj - na - lán,



e - rõ - sen, fe - led - tél,

re - ám.

di - csér - jen

É - gi

é - le

fé - nyek

-



tem!

Még nem égettek sebek, enyhíteni készültél, mikor tervezni kezdtem, Te már mindent ismertél. Még feléd se' léptem én, készítetted az utam, és mielõtt elestem, ott voltam karodban. Ott, a teremtésnek...

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai 2011. okt. 30-tól 2012. márc. 24-ig, naponta, délelõttönként: 10.30-11.00 óra között a 31 méteres rövidhullámon (9450 kHz);

este: 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]

16

Vetés és Aratás

2011. évi 3. szám

17

A csend Újra meg újra hallunk panaszokat az istentiszteletek és az úrvacsora előtti csendről. Vannak, akik ezt a csendet elveszett időnek tartják, vagy egyszerűen annak, hogy a férfi testvérekből hiányzik a bátorság a kezdeményezésre. Ezek a panaszok többnyire abból erednek, hogy rosszul értelmezik ennek a csendnek a jelentőségét. Az ilyen testvérek inkább egymásra figyelnek, és nem az Úrra. Ezért tévesen ítélik meg a helyzetet, és elveszítik ennek a csendnek az áldását. Ha Isten imádására összegyülekezünk, és figyelünk a Szent Szellem vezetésére, akkor teljesen lehetetlen előre tudni bármit is abból, hogyan fog végbemenni az istentisztelet órája. Minden testvér számára komoly felelősséget jelent ezt a csendet megtörni azzal, hogy éneket kér, vagy imádságot, vagy egy bibliai részt felolvas. Ez, a Szent Szellem indítására megnyilvánuló kezdeményezés iránymutató lesz az egész istentisztelet lefolyására. Sőt, még ennél is több, mert ki kell fejeznie azt, ami az egybegyülekezett férfi- és nőtestvérek szívét betölti, és amit Isten ebben az órában a testvérekkel közölni akar. Fel kell ismernünk, hogy mennyire fontos az istentiszteleteinken a Szent Szellem vezetése, és ne gátoljuk azt elsietett hozzászólással! Azon kell fáradoznunk, hogy megőrizzük a Szellem egységét mind a hálaadásainkban, mind egyébkor. Hogy az egymás után következő testvéri hozzászólások ilyen harmóniában legyenek, azt sajnos, sokszor figyelmen kívül hagyjuk, vagy elfelejtjük. Az egésznek a vezérlő gondolatát, vagy alaphangját megtaláljuk legtöbbször már a zsoltárok, dicséretek első verseiben, és ezt a vezérlő gondolatot fejti ki azután fokozatosan az egész zsoltár, különböző módon. Ma is Krisztus szeretné megadni a gyülekezet dicsérő énekének alaphangját. Ha tudunk Őrá várni, akkor összejöveteleinket Ő fogja vezetni. Ezért a csendnek azok a percei, amelyekben magunkban vallást teszünk a tőle való függésünkről, nem tekinthető elveszett időnek. Bárcsak valóban egyedül az Úrral foglalkoznának mindazok, akik részt vesznek az istentiszteleteken! Mert ha így lenne, akkor semmi nem veszne el mindabból a jó „illattételből”, amely mindenütt megtalálható,

18

ahol a Jézus Krisztussal csordultig telt szívek eggyé lesznek Isten imádatával. De nem ugyanezt találjuk abban a jelenetben is (Jel 5), amely leírja, ahogy a mennyei szentek imádják Istent? Az imádás legfelső fokát megelőzi a csend. János apostol sírásra fakad, mert senkit nem találnak, aki méltó lenne arra, hogy megnyissa a lepecsételt könyvet. Ezután a Bárányra esik a pillantása, aki „mint megöletett”, ott áll a trónus közepén. Személyének fenséges volta, dicsősége magára vonja a menny lakóinak figyelmét, és egész seregük leborul és imádja Őt. Felhangzanak az új ének csodálatos dallamai, és megtörik a menny csendjét: „Méltó a megöletett Bárány” (Jel 5,12). Láthatjuk, hogy teljesen spontán tör ki a mennyei seregek ajkán a dicséret, harmonikus egységben. Minden tökéletes a mennyei dicsőségben. S ha itt a Földön nem is tudjuk pontosan utánozni ezt a jelenetet, annyit mégis csak megtanulhatunk belőle, hogy hogyan tartsunk istentiszteletet. Ha ezt az Úr kegyelmében bízva és Isten Szellemétől vezetve tesszük, akkor a szentélyben való szolgálatunkat nem fogjuk összekapkodni nagy sietségünkben. Ha pillantásunkat Krisztusra, az Ő tökéletességére vetjük, akkor szinte nem is vesszük észre, amikor a csendnek ezek a pillanatai beállnak. Nem lép fel nálunk sem fáradtság, sem türelmetlenség. Az Úr szemlélése számunkra oly magasztos élmény lesz, hogy a csendet nem fogjuk elvesztegetett időnek tartani. Az a testvér azonban, aki türelmetlenül megtöri a csendet, meggátolja a Szent Szellem munkáját. Az attól való félelem, hogy a csend kifárasztja a gyülekezetet, nem indíthatja szólásra, akármilyen szónoki képessége is van. Kedves testvéreim, valljuk meg, hogy az óemberünk az, aki a csönd idején zavar, és türelmetlenné tesz bennünket. Az óember az, aki csodálkozik, hogy ez vagy az a testvér miért nem tevékenykedik. Márpedig a nyugtalanság éppen az ellentéte annak, amit a Szellem az istentiszteleten bennünk látni akar. Mert ha az ilyesmi felerősödik, rendetlenség támad Isten házában, amely pedig „az élő Isten Gyülekezete”. Öt Isten Szelleme által ihletett szó is elég ahhoz, hogy Istent dicsőítsük, míg hosszú beszéd sem ad dicsőséget az Úrnak, ha az óembertől származik. Óvakodjunk attól, hogy az Isten Szelleme által ihletett csöndet az istentisztelet kezdetén türelmetlenül meg ne szakítsuk. Kétségkívül van olyan csend is, amelynek forrása az álmosság, vagy érzéketlenség, és ettől óvjon meg minket az Úr. Az ilyen csend, amelyet közönynek is Vetés és Aratás

nevezhetünk, természetes következménye annak, hogy az Úr Jézus nem kapja meg köztünk az Őt megillető helyet. Ahol elkezdődött a közöny, ott a hívők nem jönnek teli kosárral az összejövetelre (lásd 5Móz 26,1-4), vagyis akkor halott csend uralkodik, de ez nem a Szent Szellem ihletésére támad. Tartsuk tehát mindenkor szem előtt Pál apostol tanácsát: „Amikor összejöttök, … minden épüléseteket szolgálja!” (1Kor 14,26)

Hilfe und Nahrung

Széna a jászolban Esőverte, napégette réten „elszárad a fű, elhull a virág”, a szolgalegény fogja a kaszát… A nyár minden ízét, illatát villázza majd egy-egy petrencébe, télre, a jászolba állatok elébe. Szívünk szegényes széna-jászlán mennyi napvert, széljárt nyári álom szárad egy rakáson. Használható-e még egyébre, másra? A mindeneket befaló Időnek nyitva már a szája… Csitt! Angyali szó csendül kinn a réten: „Üdvözítő született ma néktek!” – s egyre közelebbről zeng az ének. … ha ágyat vetnénk lelkünk szénájából a bepólyált Újszülött számára, szívünk zizegő sok álma lenne valahogyan az Ő nyoszolyája… Lukátsi Vilma

2011. évi 3. szám

A szeretetről A szeretet sokunk számára bizonytalan foga­ lom; nem igazán tudjuk, mit jelent, amikor be­szé­ lünk róla. A szeretet az egymás iránti legmagasz­ tosabb érzés, és az Úr Jézus szellemileg azt igényli, hogy ez a szuverén elsőbbség Őt illesse meg (Lk 14,26). Ha a „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által” (Róm 5,5), akkor nem nehéz Őt az első helyre tenni. De ezt gyako­ rolnunk kell, hogy lássuk azokat munkálkodni az életünkben, hogy „általuk isteni természet részeseivé legyetek” (vö.: 2Pt 1,3-11). Az első, amit Isten tesz, a kétszínűség, a büsz­ keség és az önteltség eltávolítása az életünkből. A Szent Szellem feltárja előttünk, hogy Isten nem azért szeret bennünket, mert szeretetre méltók voltunk, hanem, mert természetéből eredően te­szi ezt. Most arra utasít, hogy az Ő szeretetét gyakoroljuk mások iránt, és azt mondja: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15,9). Ez a fajta szeretet nem pártfogolja a szeretetlenséget – ez az Ő szeretete, és bizonyítékul fog szolgálni bennünk napról napra. „…az Úr…türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek…” (2Pt 3,9), olvassuk a Bibliában. Nézzünk a szívünk mélyére, és jusson eszünkbe, milyen csodálatosan törődött velünk! Az a tudat, hogy Isten határtalanul szeret bennünket, arra késztet, hogy hasonlóan szeressünk másokat. Bosszankodhatunk például, ha egy szokatlanul fárasztó emberrel együtt kell élnünk. De gondoljuk csak meg, milyen bántóan viselkedtünk mi Istennel! Készen állunk-e teljesen azonosulni az Úr Jézussal, hogy élete és kedvessége folyamatosan betöltse lényünket? A természetes szeretet és Isten mennyei szeretete csak akkor marad meg és növekedik ben­ nünk, ha az számunkra táplálék. A szeretet belülről fakad, de fegyelem által kell gyakorolni. O. Chambers

19

A

KEGYELEM IDEJE

Illés annak a tápláléknak az erejével, amit Isten egy rekettyebokor alatt adott neki, 40 napig ment az Isten hegyéig, a Hórebig. De mit tesz ott, amikor megérkezik? Isten azt akarta, hogy álljon a hegyre az Ő színe elé, ő azonban elrejtőzik egy barlangban, láthatólag alig készen arra, hogy végrehajtsa Isten szándékát. Isten akkor ott, ahol van, megkérdezi tőle: „Mit csinálsz itt, Illés?” (9. v.) Illés válasza megmutatja, hogy a legcsekélyebb mértékben sincs összhangban Isten gondolataival. Amikor pedig Isten megis­ métli a kérdését, magyarázkodni kezd: „Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni!” (10. v.)

Ennek ellenére, az Úr látja őszinteségét és oda­ adását, és nem várja meg, amíg szolgája felmegy a hegyre, hogy hozzá jöjjön. Elé megy, méghozzá nem úgy, hogy jelenlétének nagyhatású jeleit hát­ ra ne hagyná. Mi talán keményszívűségünkben ezt mondtuk volna Illésnek: „Nem tudok semmit kezdeni veled, amíg ott ülsz abban a barlangban.” Ezzel szemben az Úr olyat tesz, ami arra indítja a prófétát, hogy kijöjjön onnan. Az első három jel – az erős szél, a földrengés és a tűz – olyan nagy­ hatású volt, hogy Illés azt várta, azokban fogja megtalálni az Urat. Ő azonban egyikben sem volt. Igaz, egykor majd úgy fog ítélni mint hatalmas Bíró, de annak egy meghatározott napja lesz. Ha megpróbáljuk ezt az Ő kezéből idő előtt elvenni, akkor azzal mindent elrontunk. Mert az ítélet napját megelőzi a kegyelem napja. A kegyelem az, ami a negyedik és utolsó jel­ ből szólal meg. „A tűz után, halk és szelíd hang

20

(1KIRÁLYOK 19)

hallatszott” (12. v.). Az Úr volt abban, és Illés is felismerte ezt. Ez a hang kicsalogatta a barlangból, és arra indította, hogy a palástjával eltakart arccal megálljon a barlang bejáratánál. Lenyűgözte és vonzotta is ez, de még nem értette meg az Urat, mert megismétli a panaszát: „Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért…” Sokáig tart, amíg megértjük Isten türelmét, de nem vagyunk­e minden időben mi magunk is en­ nek a kegyelemnek a részesei? Hálásak lehetünk, hogy Isten nem fog eltekinteni az Ő tervétől, csak azért, mert mi nem értjük. Halk és szelíd hangon szól, és most már több mint kétezer éve így szól a legérthetőbb módon. Eljött a mennyből Fia által, aki elmondhatta: „Az Úr a bölcsek nyelvét adta nekem, hogy egy szóval fel tudjam emelni a megfáradtakat. Ő felkelt minden reggel, megnyitja a fülemet, hogy azokhoz hasonlóan halljak, akik bölcsességet nyernek” (vö: Ézs 50,4­5). Így beszélt a megfáradtakhoz és a terheket hordozókhoz a Máté 11,28­30­ban. Így szól az Ő juhaihoz attól a pilla­ nattól kezdve, amikor követik Őt, a Jó Pásztort. És ha nagyothallók lennének is: „… a juhok követik, mert ismerik a hangját” (Jn 10,4). Nem szokatlan, hogy egy pásztor beszél a nyájához. Ez bizalomról tanúskodik, és „nevükön szólítja őket”. Milyen kedves ez a halk hang, amely egy asszonyhoz szól, aki mélységes szomorúsággal és összetört szívvel áll az Ő üres sírja mellett: „Mária!” (Jn 20,16) És milyen gyorsan meghallotta és felismerte annak a hangját, aki őt nevén szólította! Az Ő hangja felvidítja a szívet, amely ismeri az Ő szeretetét. És ez ma is úgy van, mint akkor. Ő ezzel a halk suttogással fog odafordulni a gyászoló lélekhez, amely az Ővele való közösséget keresi. P. C. (Hilfe und Nahrung)

Ha nem született volna Meggondolják­e vajon, kik karácsonyra várnak: ha nem született volna, nem lenne bűnbocsánat. Ha nem született volna, nem várna örök élet. JÉZUSÉRT hála, hála a Menny, Föld ISTENÉNEK!

Füle Lajos

Vetés és Aratás

CSODÁLATOS KÖNYVEK A legélenjáróbb természettudósok újra meg újra bizonyságot tettek Istenbe vetett hitükről. A 3. századbeli őskeresztyénség egyik legkimagaslóbb szellemi egyéniségét megkérdezték: „Honnan meríti a bölcsességét?” A válasz ez volt: „Minden tudásom alapja két könyv: Az egyik, méretét nézve kicsiny, de sok lapja van, ezek fehérek, és fekete betűk vannak rajta: ez a BIBLIA, Isten Igéje. A másik igen nagy könyv, és két lapja van, egyik kék, nagy arany és ezüst betűkkel teleírva: ez az égboltozat. A másik lapja pedig kék és zöld, sokszínű betűkkel. Ez a Föld, és a természet könyvének hívják. A két könyv összetartozik, és mindkettő az élő Isten kinyilatkoztatása. Bizonyságtételeik harmóniában vannak egymással, a világ Urának hatalmára, nagyságára és szeretetére mutatnak. Istent csak az találja meg, aki keresi. Aki nem akar tudni Istenről, az a természetben sem találja meg.” Gyűjtötte: Dr. Pintér Lajos

Ajándék Bármilyen legyen sorsod, a karácsony nálad is kopog. Gazdag­e vagy szegény ünneped, a tied az üzenet: „Ne féljetek!” Csak két szó, de éjben világító. Nem csak ígéret, kedves ajándék. S ha fogadod, boldog lesz tőle minden napod! Anna Mária Seidel

2011. évi 3. szám

A TÖKÉLETES ÚT „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az Ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az Ő útjai!” (Róma 11,33) A fenti Ige megtanítja nekünk, hogy Isten útjait nem tudjuk kikutatni. A mi korlátaink Isten végtelenségével ellentétben azt jelentik, hogy szükségszerűen van valami Isten természetében és cselekedeteiben, amit mi nem tudunk felfogni. Azonban az Ő Igéjében sok mindent kijelentett az Ő útjairól. Amit Dávid sok esztendőn keresztül, fájdalmas tapasztalatok alapján ismert fel, velünk példaként kerül közlésre, hogy növekedjünk Isten útjainak felismerésében és értékelésében. Dávid ezt mondja győzedelmeskedve: „Az Isten útja tökéletes” (Zsolt 18,31), de ezeket a szavakat csak életének meglehetősen késői szakaszában írta le. Amikor Saul egyik rejtekhelyéről a másikra üldözte, Isten útja nem tűnt teljesen érthetőnek számára. Dávid tudta, hogy Istennek egyszerű lenne, hogy Sault egyetlen csapással leterítse, és gyilkos üldözésének véget vessen! Ő azonban így imádkozott: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” (Zsolt 25,4). Isten bizonyosan meghallgatta ezt az imádságot, és eleget is tett ahhoz, hogy Dávid szívét megtartsa a nehéz próbák alatt, és megerősítse őt. Amikor elmúlt a szorongattatások ideje, Dávid fel tudta ismerni, hogy az intenzív próbatétel és elvettetés idői fontosak voltak, előkészítésül arra, hogy Izráel népét bölcsességgel és istenfélelemmel tudja kormányozni. Magasztalni tudta Istent az Ő útjainak tökéletességéért, amelyek annyira mások voltak, mint amit Dávid magától értetődően választott volna. Meghajolt Isten fegyelmező keze alatt, és nekünk is ezt kellene tennünk. Dávid megtanulta, hogy Isten célja az volt, hogy az Ő útjait harmóniába hozza az ő saját útjaival. Miután ezt megtanulta, bizalommal tudta elmondani: „Isten ruház föl engem erővel, Ő teszi tökéletessé utamat” (Zsolt 18,33).

C. C. G

21

„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az eg yházat, és önmagát adta érte” (Ef 5,25).

„Igen!”

Esküvők, menyegzők alkalmával, amikor elhangzik az „igen” szó, a boldog párok szívében az ígéret fontossága visszhangzik. Ekkor erősítik meg, hogy életüket egymás szeretetének és boldogságának szentelik. A legtöbben tehát annak tudatában lépnek házasságra, hogy boldoggá teszik egymást. Vagy pontosabban, a kiválasztott egyetlenünk a boldogságot örökre szavatolja számukra. Nem akarom lehűteni a boldogság perceit, de sajnos, az a szomorú valóság, hogy sok házaspár boldogtalan. És amikor ez bekövetkezik, gondolataik elkalandozhatnak: „Mivel nem vagyok olyan boldog, mint ahogy gondoltam, ezután inkább a munkámra fordítok több időt; esetleg veszek valami új dolgot magamnak; vagy segíthetne, ha elköltöznénk egy jobb helyre; de lehet, hogy a gyerekek majd derűsebbé teszik a következő éveket; – vagy ami a legrosszabb – talán keresek egy másik kapcsolatot...” A boldogság csalóka elvárása gyakran a kiábrándulás éveihez vezet, amely megkeseríti a szíveket, és a szeretet helyébe lép. A probléma az, hogy legtöbbünk számára a szeretet értelmezése azt jelenti: „Szeretnek engem? A másik szeretete elég boldoggá tesz engem?” De a Biblia a szeretet fogalmát másképpen használja. Az agape görög szó olyan szeretetet fejez ki, amely felülmúlja az érzéseket, indulatokat és a környezetet. Ez a szeretet nem arra helyezi a hangsúlyt, ahogyan a házastársam velem bánik, hanem arra, ahogyan én kezelem őt. Másképpen kifejezve, nem az számít, hogy én boldog vagyoke, hanem az, hogy a házastársam boldog legyen. Ezért figyelmeztet Pál apostol az Efezus 5,25ben arra, hogy a férfiak hogyan szeressék a feleségüket. Itt nem az érzésekről szól, hanem a cse-

22

lekedetről! Ezért mondja a Titusz 2,4-ben az idős asszonyoknak, hogy „neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket” – utalva arra, hogy ez nem magától értetődő ilyen módon. Az agape szeretet hajlandó létünk minden eszközét megadni azért, hogy találkozzon annak az egyetlennek a szükségletével, akit szeretünk, attól függetlenül, hogy házastársunk szerethető-e, vagy a körülményektől függően boldogok lehetünk-e vagy sem. Nagy feladatnak hangzik, nemde? Hogyan oldjuk meg? A megoldás az, hogy hívjunk meg a házasságunkba egy harmadik személyt, az Úr Jézust, vagy tartsuk szem előtt, hogy Ő ott van! Amikor úgy érzed, hogy a házastársad nem érdemli meg szeretetedet, akkor jusson eszedbe, hogy Jézus méltó a szeretetedre, és Ő arra kért, hogy szeresd a hitvesedet is. És jegyezzük meg, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeret bennünket, méltatlanokat! A célt nem téveszthetjük el. Az Úr Jézus felszólít bennünket arra, hogy a házasságról a vele való kapcsolatunk hasonlóságában gondolkodjunk. Így, mint ahogy Ő minden ígéretét megtartja, mi is tiszteljük házastársunk iránti kötelezettségünket, az Ő nevéért. És éppen úgy, ahogy mi sem érdemeljük meg önmagunkban, hogy az Ő áldásában részesüljünk, házastársunk sem mindig méltó a szeretetünkre, és mi sem az övére. Adjuk fel azt az elképzelést, hogy a házasság elsődleges célja a saját személyes boldogságunk. A házasságkötéskor a valóságot ünnepeljük. Az „igen” szó feljogosít mindenekelőtt az Úr Jézus iránti szeretetre. Amikor a házasságodban ezt „teszed”, szentebb lehet az életed, amely, ha elgondolod, többet jelent, mint boldogabbá válni!

Joe Stowell

Vetés és Aratás

Te is ezt teszed? „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27). A kora reggeli órákban öt kábítószer-fogyasztó elrabolta Buster Soaries afro-amerikai férfit, és egy üres telekre vonszolta. Az autóból kihúzták, a tarkójához pisztolyt, az oldalához kétcsövű fegyvert szorítottak, és pénzt követeltek tőle. Miközben rángatták, észrevették, hogy a közeli országúton egy rendőrautó parkol. Attól tartva, hogy a rendőr felfigyel a lövésekre, Bustert visszalökték az autóba. Öt órával később a bandavezér utasította az embereit a férfi elengedésére, de közölték vele, hogy később még megkeresik. De beszéljünk az ellenségekről! Busternek minden oka megvolt arra, hogy a támadóit gyűlölje. Elhatározta, hogy elégtételt vesz oly módon, amely bizonyára a siralomházba vezette volna. De Istennek más szándéka volt: bebörtönzés helyett megváltás. Buster találkozott az Úr Jézussal, és felfedezte, mit jelent az utca törvényei helyett az Ő nyomdokain járni. Az utcán az a sikeres, aki visszavág. De az Úr Jézus tanítása teljesen ellentétes azzal, hogy bosszút álljunk ellenségeinken. Azt mondta: „… szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket” (Lk 6,27-28). Ha azt gondolod, hogy ez a szeretet különleges, igazad van. De az Úr Jézus teljesen azt élte, amit hirdetett. Sok oka lett volna, hogy gyűlölje és megsemmisítse ellenségeit. De helyette szerette őket. A leghihetetlenebb példát akkor mutatta, amikor olyan bűnökért feszítették brutálisan keresztre, amiket nem Ő követett el. Meghalt a bűnösökért! A kereszten azokért imádkozott, akik felfeszítették: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Amikor „ellenségről” beszélek, nem csak arra gondolok, aki az ellopott hitelkártyádat

2011. évi 3. szám

használta vásárlásaihoz. Ellenségek lehetnek a főnökeink, a szüleink, a házastársunk, még saját gyermekeink is, és néha ők igénylik legjobban a szeretet. Jézus felhívja a figyelmünket arra, hogy legyünk mások – a sértésre jóindulattal, a gonoszságra irgalommal, a kegyetlenségre jósággal válaszoljunk. Ez Isten ígéretében való teljes hitet követel, amelyet a Róma 12,19-ben találunk meg: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek« – így szól az Úr.” Buster később baptista lelkipásztor lett. Néhány évvel a támadás után, egy alkalommal véletlenül szembetalálkozott az egyik elrablójával. Ott állt meglepődve a lelkész, amint annak az embernek nézett a szemébe, aki egyszer lőfegyvert szegezett a tarkójához. A félelem újból felkavarta a lelkét. De mit tett? Odament az ellenségéhez, és hirtelen átkarolta! Azt mondta neki, hogy szereti, és ha bármire szüksége van, boldogan segít neki. Az Úr Jézus példája nyomán, Busternek volt ereje ahhoz, hogy megölelje azt az embert, aki egykor őt meg akarta ölni. Buster elfogadta az Úr Jézus útját. Vajon te is élsz ezzel a lehetőséggel? Joe Stowell

Évforduló Új év, új nap, ismeretlen óra, titkot rejt a perc… A sok feladat előtt kérdezd meg előbb: „Mit tenne Jézus?” Övé az idő. Tőle van erő.

Anna Mária Seidel

23

Szeret, nem szeret… „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete” (1Jn 2,15). Megpróbáltad valaha is kitalálni, hogy valaki, akit szeretsz, vajon viszont szeret-e téged? Már elég rég volt, hogy néhány romantikus azt képzelte, hogy ez a kérdés megoldható egy szál virág szirmainak a letépésével: „Szeret, nem szeret…” Gyermeki gondolataiddal, amikor az utolsó sziromhoz érkeztél, kalkulálni kezdtél. És a szép az volt benne, ha nem volt kedvedre az eredmény, elkaptál egy másik szál virágot, és a mondókát újra kezdted! Néha szeretném tudni, vajon Isten hogyan érez az iránta való szeretetünkről. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten szeretete irántunk megbízható, tántoríthatatlan és változatlan (JSir 3,22-23). De legyünk őszinték, a mi szeretetünk iránta gyakran ingatag és szabálytalan. Az egyik napon „szeretjük”, majd két nappal később úgy tűnik, hogy „nem igazán szeretjük” Őt. És bár soha nem vallanánk be, néha valóban ez az igazság! Az egyik napon meghitten lelkesedünk Isten iránt, másnap pedig távolságot és elkülönültséget érzünk. Azt gyanítom, hogy a probléma része a „szeretet” szó értelmezésében keresendő. Ugyanezt a szót használjuk, ha számos dologról beszélünk, például: „szeretem a süteményt; szeretem a család kutyáját; szeretem a feleségem…” Azután ugyanazt a szót

„Mert Ő a mi békességünk…” (Efezus 2,14) Ő, személy szerint Krisztus a mi békességünk. Mindaz, amit ez a szó a legteljesebb értelmében jelent, Ővele van kapcsolatban. Ézsaiás próféta, amikor felsorolja a neveket, amelyeket Jézusnak kell majd kapnia, úgy beszél róla, mint a „Békesség Fejedelméről” (9,5), és az angyali hírnökök meghatározása is ez volt, amikor az Ő születését bejelentették: „…és a Földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Amikor küldetésének betöltésében itt járt, ezen a bűnös Földön, gyakran buzdított békés életre. János evangéliumának 14. fejezetében, amikor előre látta, hogy ezt a Földet a kereszt útján fogja elhagyni, szomorú tanítványait e szavakkal vigasztalta és bátorította: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen” (27. v.) És a 20. részben, amikor már a feltámadás után újra talál-

24

használjuk: „Szeretem Istent”. Minden esetben azonos szót használunk, de a jelentésük igencsak eltérő. Nem csoda, ha a jelentése veszít az értékéből. Ezért hálásan gondolok János apostol írásaira. Elindítja a vitát Isten iránti szeretetünkről, ingatag érzéseinkről azokhoz az érzékelhető gyakorlati módokhoz, amelyeket Isten iránti szeretetünkről fejezhetünk ki, érzéseinktől függetlenül (1Jn 5,3). Mert aki szereti Istent, annak a testvérét is szeretnie kell (1Jn 4,21). Azt is látjuk, hogy Isten iránti szeretetünk szintén bizonyított, amikor a világ helyett Istent szeretjük. „Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete” (1Jn 2,15). Hála Istennek, hogy iránta való szeretetünknek nem kell növekednie vagy csökkennie attól függően, hogy hogyan érzünk az adott napon. Tegyük Őt az első helyre, és úgy törődjünk a dolgokkal, ahogyan Ő. Tegyük magunkat szabaddá azáltal, hogy az iránta kifejezett szeretetet választjuk mindennap. Ez a legjobb, amit tehetünk, és meglepődünk majd, hogy milyen békesség követi helyes választásunkat! J. S. „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala.” „Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.” (1Jn 4,9.11) kozik velük, első köszöntő szavai ezek: „Békesség néktek!” (19.v.) Az Efezus 2,16-ban a békesség úgy tárul elénk, mint a keresztfán hozott tökéletes áldozatának eredménye. A 17. versben szolgálatáról történik említés: „Békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek.” Ennek a szolgálatnak a jellegét a Lukács 4,18-19 ismerteti: „Az ÚR Lelke (Szelleme) van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Ma, amikor körültekintünk ezen a szegény világon, és látjuk nyugtalanságát, háborgásait, betegségeit és bánatait, sőt ha a saját szívünk nyugtalanságaira, természetünk bűnös voltára, a kétségeinkre és félelmeinkre gondolunk, áldott dolog felismerni és valósággal elfogadni, hogy „Ő a mi békességünk” most és mindörökké. H. G. N. Chch Vetés és Aratás

Lecke fösvényeknek 1.

Kun Éva grafikája

„Ha lenne egy-két millióm, vagy kihúznák a sorsjegyem, nem kéne nékem mondani, hogy szívem, kezem jót tegyen.

(Nemrég a fiam volt beteg, és elestem, kezem törött, egy új esernyőm elveszett, s evickéltünk gond s baj között.)

Százezreket szétosztanék, meg se kottyanna, hogy adok. Maradna nékem még elég. – De így? – hisz oly koldus vagyok!”

Mert Isten tudja, hogy mi kell, s nem hagy nálam fölösleget. Nem adtam, hát elvette Ő, s tán még kamatot is szedett.

Így szól zsugori, rossz szívem, s a mellem zord, vad sarkvidék. (S tudom, ha százszor annyi van, a százszor annyi sem elég.)

De jut s marad is, ha muszáj. Ó, én vak, önző, jég-eszem! Hát nem jobb adni örömest, előre, önként, szívesen?

S tudom, hogy nincs olyan kevés, miből ne jutna másnak is, mert csoda bár ez, de igaz: hogy vezethet vakot „vak” is.

Időt, erőt, pénzt vagy ruhát, vigasztalást és kenyeret… – Jöjj, szállj szívembe isteni lemondás, jóság, szeretet,

És kétfillérnyi áldozat milliónál nagyobb lehet, legbőkezűbb adakozók a bibliai özvegyek.

hadd tékozoljak boldogan, gyermek-nábobként, könnyedén, ne kényszerítsen lemondásra gyógyszer, baleset, szenvedély.

2.

Jobb adni másnak, így tudom: szegényen is gazdag vagyok, s láthatom, ahogy sok borús szem hálás örömmel felragyog. Bódás János

Jaj néked, te sopánkodó: akárhogy is szorongatod, Isten a bankóidba markol, s elvesz majd egy helyett hatot.

2011. évi 3. szám

25

DÁVID MEGKÍMÉLI SAUL ÉLETÉT Tudjuk, hogy Izráel első királya nem Dávid, hanem Saul volt (kb. Kr.e. 1025­1010). Nevének je­ lentése: „akit kértek, kívántak”. Izráel királyt kívánt (1Sám 8), amely tulajdonképpen azt jelentette, hogy Istent – aki Királyuk volt – megvetették, hogy ne uralkodjon felettük (1Sám 8,7), mert egy földi király befolyásolható, irányítható, szemben a Teremtő Istennel, aki szuverén Úr. Saul királlyá választásáról majd bukásáról, amikor Isten elvetette őt, az előző fejezetekben olvashatunk. Izráel második királya Dávid lesz (1Sám 16), akinek, mielőtt a trónt elfoglalná, Isten „iskoláját” ki kell járnia. Ennek az „iskolának” az egyik legfontosabb színhelye Engedi­pusztája. A hely nevének jelentése: „a kecskegidák forrása”. Dávidnak és vele levő 600 emberének (1Sám 23,13) ez egy töké­ letes búvóhely volt Saul elől, hiszen az egyik legfontosabb életfeltétel, a víz, itt kellő mennyiségben volt. Ugyan­ akkor ez lelki értelemben is jelentette az életet, a felfrissülést, és ugyanígy, a körülöttük levő sziklák a menedéket. Csak az Úr, a Teremtő Isten lehet az, aki 600 embert életben tartott úgy a pusztában, hogy „tisztességesen éljenek”, azaz ne rabló hadjáratokkal tartsák fenn magukat (ahogyan ezt később Dávid és emberei elkövetik; lásd 1Sám 27). Ezek az idők azokra a napokra emlékeztethették a leendő királyt, amikor még pásztorként hasonló helyeken tanyázott (1Sám 16,11; 17,15; 17,34­36). Ekkortájt írja az 57., 63. és 142. zsoltárokat. Mindezek mellett, ami az igazi próbát jelenti Dávid számára, a történet csúcspontja, amikor meg­ ölhetné azt, aki igazságtalanul üldözi. Ezt Saul is elismeri, látjuk a történet végén. Tulajdonképpen ez a nagy próbatétel: ügyét Isten kezéből a saját kezébe venni, bosszút állni saját magáért. Itt talán érdemes megállnunk egy kicsit, és elgondolkoznunk, hogy mi milyenek vagyunk? Szerintem, sokan magunk­ ra ismerhetünk, pedig bibliaolvasó emberekként ismerhetjük az alábbi igeverset: „Enyém ( Istené!) a bosszúállás, én megfizetek” (Zsid 10,30); (vö. 5Móz 32,35; Róm 12,19). Dávid azonban meglát valamit Saulban – az ellenfelében, méghozzá azt, hogy „az Úrnak fel­ kentje ő”. Nemcsak az embert látja meg benne, aki

26

a „szükségét végzi” ott a barlangban, hanem tovább látva ennél, azt, hogy felkent, vagyis az ő királya is – még mindig –, és ami ennél fontosabb: Istené. Az Ő számára elkülönített, ami abban látszott meg, hogy Isten Lelke (Szelleme) szállt rá – ezt fejezte ki az olaj. Krisztus kereszthalála és feltámadása után, mindannyian részesülünk a Szentlélek (Szellem) ajándékában, ami a Krisztusban létet jelenti és nem a mai szélsőséges megnyilvánulásokat (nyelveken szólást, rajongást és gyógyításokat). Sajnos mi nagyon sokszor a családtagjainkban nem vagyunk képesek meglátni, hogy kik is ők nekünk, nem hogy a környezetünkben élőkben, vagy akár ellenségeink­ ben. Pedig őérettük is meghalt Krisztus a kereszten és ők is Isten képmására teremtettek. Nagyon megdöbbentő, hogy Dávidnak még azért is lelkiismeret­furdalása van, hogy levágta Saul köpenyének a sarkát! Hol vagyunk mi ettől? Ezért kiált Saulnak! Micsoda alázat, nagy­ lelkűség, micsoda szeretet! Ez valóban a Lélek (Szellem) gyümölcse (Gal 5,22). Micsoda nyíltság és őszinteség van benne, mert mindent elmond, ami a szívét nyomja! Mennyi üzenet van ebben a kis részben, és mennyit tanulhatunk Dávidtól! Ez az, amit a Biblia hitnek nevez! Saul így már nem Dáviddal, hanem Dávid Urával hadakozott. Micsoda különbség! Mindezek mellett még egyszer lehetősége lenne Dávidnak „lezárni az ügyet”. Saul kétszer akarta Dávidot megölni, amikor közvetlen közelében volt és hárfán játszott neki (1Sám 18,11; 19,10). Talán ezért rendezte úgy az Úr az eseményeket, hogy még egy hasonló próbatétel legyen Saul és Dávid életében. Ez sokkal nagyobb, mint az előző, ugyanis itt már Abisai – Dávid unokaöccse – felajánlja, hogy végez Saullal (1Sám 26,8), tehát még a kezét sem kell a leendő királynak „bepiszkítania”. Ő azonban itt is hitben cselekszik! Most nézzük meg, mi ment végbe Saulban az előző alkalommal. Azt olvassuk a 24,17­ben, hogy sír, de a valódi bűnbánat miatt? Nem! Akkor nem üldözné másodszor Dávidot! Ez csak egy hirtelen érzelem, de nem igazi bűnbánat, nem megtérésre való szomorúság. Mindketten Isten felkentjei, és mégis mennyire mások! Nem így van ez napjainkban is?! Az Úr Jézus mondja: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?” (Mt 7,16) Vankó István Vetés és Aratás

DÁVID HITE Dávidot egyszerű hite és kötelessége atyja jószágainak őrzésénél tartotta. Megelégedett volt, és nem kívánta elhagyni ezt a helyet, mert elég volt számára Isten egyetértése. Ezért számíthatott Isten támogatására, és az Ő erejével az oroszlánt és a medvét is legyőzte. Mi lenne lehetetlen számára, ha Isten vele van? Azután hite ugyanezen egyszerűségével követte Sault, majd megelégedettséggel tért vissza juhai őrzéséhez. Ott, az elrejtettségben értette meg hit által, hogy az Úr Izráellel volt. Megértette ennek a kapcsolatnak a minőségét és erejét. Látta ugyan, hogy a népnek az Istennel való kapcsolata nem a legjobb, de Dávid hite Isten hűségén nyugodott. Egy körülmetéletlen filiszteus felett is úrrá lett, és legyőzte, mint az oroszlánt. Majd a hitnek ugyanezen egyszerűségével szolgált Saulnak a lantja zenéjével. Ha a királynál időzött, vagy amikor Saul ezrek vezéreként kiküldte, mindig bátorságot tanúsított. Engedelmeskedett a király parancsainak. Amikor a király elűzte, Dávid akkor is ragaszkodott a hitéhez. Katonai téren már nem sokat lehetett elérni, de megmutatkozott nála a különbségtétel képessége, hogy mi illett hozzá olyan időben, amikor a lelki erő őbenne volt, a külső, isteni tekintély azonban más kezekben volt. Az a helyzet, amiben az elvetett és üldözött Dávid akkor volt, ahhoz hasonlítható, amit később az Úr Jézus Izráelben tapasztalt. Dávid nem vallott kudarcot abban a helyzetben sem, a hite szilárd maradt. A nehézségei Isten kegyelmének a szépségét és a Szent Szellem munkálkodását hozták napvilágra előtte. Különösen ebben az időben fejlődött ki benne a bensőséges kapcsolat Isten, az ő egyedüli menedéke iránt. Ez adta az indítékot egyes zsoltárainak a megírásához is. A hit elégséges volt arra, hogy átsegítse minden nehézségen. A jellemnek a méltósága, amit a hit az embernek ajándékoz, és ami Isten jellemének visszatükröződése, az válik láthatóvá Dávidnak Saullal való találkozásai során. Saul azok közé tartozott, akiket Isten elhagyott, mivel ők elhagyták Istent. Ez olyan állapot, amelyben a bűn, az önzés és a kétségbeesés együttesen a megkeményedéshez vezet. De a hit 2011. évi 3. szám

méltó magatartása még Saulban is lelkiismeret-furdalást okozott. Fény hatolt a sötétségbe, amely az Isten által elvetett bűnöst körülvette. Sajnos, ez a befolyás csak múló és erőtlen volt. Mivel a hit Isten ajándéka, erősebb a gonosznál. Ezért kivonja még az ember természetét is a gonosz hatalma alól. Dávid elismerte Sault, mint az Úr felkentjét. Hite tisztelte Saulban azt, amit ő Istentől kapott, vagyis királyi méltóságát. A hit az ember szívét teljes odaadással Istenre emlékezteti. Ezt látjuk az Úr Jézusnál és ott, ahol az Ő Szelleme működik. Ez az, ami a hitnek ilyen szépséget és nemességet kölcsönöz. A hit Isten tetszésére cselekszik, és nyugalmat biztosít a világ nyomorúsága közepette! Bár a hit a világban betöltött helyünkön elégséges lehet mindenre, az Istennel való közösség mégsem teljes bennünk. Ezt láthatjuk később Dávid esetében is. Ahelyett, hogy fáradhatatlanul a kötelességeinket teljesítenénk, mivel Isten velünk van, azt könnyen vesszük. Ha megöltük az oroszlánt, készen kellene lennünk a medve megölésére és Góliát legyőzésére is. De ahelyett, hogy a hit győzelme megerősítene, megfáradunk a küzdelemben. Maradjunk meg a hitben, még ha a körülmények nehezebbé válnak is. Hiszen ez az a hely, ahol meg lehet találni Istent. Ott kivirágzik a kegyelem – az egyetlen drága kincs e világban –, a szív pedig a szeretet és hála ezer kötelékével fog összekötni Istennel. Hiszen Ő az, aki lehajolt hozzánk, hogy eleget tegyen szükségeinknek és szívünk kívánságainak. A hit energiát és türelmet biztosít. Bár a hit energiája szolgává tesz bennünket e Földön, de összeköt a mennyel, az Atya jelenlétével, aki teljessé teszi a menny gazdagságát. Az ember régi természete türelmetlen, mert túl kevéssé számolunk Istennel. Ekkor olyan helyzetekbe kerülünk, amelyekben lehetetlen az Ő dicsőítése. De amikor az ember teljes mértékben kudarcot vall, Isten kegyelme mindenekfelett áll. Amikor Dávid hite valóban kívánnivalót hagyott maga után, amikor elhagyta népét és átment a filiszteusokhoz, Isten volt az, aki visszahozta, hogy átadja neki a királyságot. Istennek meg kell dicsőíttetnie az Ő népében! J. N. Darby

27

Mindent megnyerhetsz! Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást igyekeztek összegyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól Rembrandtig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat. Amikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Ott bátran harcolt, míg egy alkalommal életét vesztette, amikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta a hírt, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp karácsony előtt kopogtattak a szülői ház ajtaján. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezében. Így szólt: – Uram, ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, amikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem önről és a művészet iránti szeretetéről. Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná – emelte fel a csomagot. Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült arckép volt benne, amit a fiatalember festett hálából és köszönetképpen. Az apa csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Szeme megtelt könnyel. Megköszönte a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti. – Ó, nem, uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez a kép ajándék. Az apa jól látható helyre akasztotta a portrét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a gyűjteményből. Néhány hónappal később az apa meghalt. Sor került a képek árverezésére. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a gyűjteményükbe. A fiúról készült kép is az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal. – Az árverést ezzel a képpel kezdjük – mutatott a fiú képére. Ki akarja megvenni?

28

– Látni akarjuk a híres képeket! Hagyja ezt! – kiabálta egy vásárló. Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt. – Ki kezdi el az ajánlást? 100 $-ért, 200 $-ért? Most már többen is mérgesen kiáltották: – Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel! De az árverésvezető tovább folytatta. – A fiú képe az első. Kinek kell a fiú? Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az apának és fiának a kertésze. – Elviszem 10 $-ért! Szegény ember lévén, ez volt minden, amit fel tudott ajánlani. – Ki ajánl érte 20 $-t? – próbálkozott az árverező. – Adja neki oda 10 $-ért! Nézzük a mestereket! – 10 $ az ajánlat. Ki ad érte 20 $-t? A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe. Az árverésvezető csapott a kalapáccsal. – Először, másodszor, eladva 10 $-ért. Egy ember a második sorból közbekiáltott. – Gyerünk már a többi képpel! Az árverésvezető letette a kalapácsot. – Az aukciónak vége. – Vége? És mi lesz az igazi festményekkel? – Sajnálom. De amikor engem az árverés levezetésére felkértek, felhívtak, elárulták a titkot, amely a tulajdonos végakaratában feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. Csak a fiú arcképe volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent. Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. Akié a Fiú, az megkap mindent Ővele együtt. J. S. N Vetés és Aratás

Isten képernyője

lenére önző magatartásom hamarosan kiderült feleségem és mások előtt is. És mi ebben az ér­ dekes? Az, hogy a feleségem még mindig szeret. Hosszú éveken át a szeretete nem attól függött, hogy a férje, vagy a gyermekeinek az apja va­ Az a tudat, hogy mások jónak gyok. Istennek tartozom köszönettel ezért. Fe­ lássanak bennünket, gondolkodá­ leségem szeretete emlékeztet arra, ahogy Isten sunkat úgy befolyásolja, hogy elé­ mindnyájunkat szeret. Kudarcaink ellenére nem gedettek vagyunk önmagunkkal. merül hallgatásba, mert szeretetre választott ki Ez azonban akadályozza azt, hogy észrevegyük bennünket. És kegyelem az, amely elvezet oda, és megtapasztaljuk Isten felénk áradó csodála­ hogy Őt viszontszeressük. tos kegyelmét. Boldogtalan vagy, nem találod a helyed? Egy ideig tanítottam egy olyan gyülekezetben, Leragadtál a körülményeid fárasztó ingová­ ahol az arcomat nagy képernyő mutatta a jelen­ nyában? A haszontalanul elpazarolt idő túl sok, levőknek. Bevallom, nem rajongok azért, hogy vagy – úgy érzed – már túl késő helyrehozni bár­ az emberek az arcomat közelről, kinagyítva mit is? Ha nehéznek találod, hogy szíved feltárd nézzék! Bármilyen keményen dolgoztam, hogy Isten előtt, lehet, hogy túl sok időt töltöttél el a legjobbat nyújtsam, arcom egyre inkább gyű­ azzal, hogy milyennek látod magad. röttebbé vált (ráncok, pöttyök és foltok), sokkal Isten saját képernyőjének szereplői vagyunk, nagyobb méretben, mint ahogy az az életben semmi sincs elrejtve örök tekintete elől, és még­ látszik. Kissé letörve azt mondtam magamnak: is, ebben a percben is szeretetét és kegyelmét „Na, fiam, ez vagy te! Vagy nem?” pazarolja ránk. Ha megvizsgáljuk önmagunkat és belátjuk, Mindnyájunknak szembesülnünk kell a való­ hogy valójában milyenek vagyunk, megtesszük sággal! Ha úgy vizsgáljuk meg önmagunkat, az első lépést ahhoz, hogy Isten kegyelmének amilyenek valóban vagyunk, és ha felismerjük, a gazdagságát megértsük. A kegyelem akkor hogy Isten még mindig szeret, az a legjobb válik hihetetlen ajándékká, amikor felismerjük módja annak, hogy viszonzásul kifejezzük sze­ végül azt az utat, amit Isten kijelölt számunkra. retetünket és hálánkat iránta. Pál apostol ezt írta: „Isten azonban abban muJ. S. tatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm 5,8). „Jézus Krisztus tökéletessége abban Nem hasznos, ha önmagunkat becsapjuk. mutatkozott meg minden tettében, Életünk minden területén (tettek, szokások, gondolatok és érzelmi visszahatások) Isten hogy soha nem cselekedett azért, igen körültekintő. Bűnös vagyok, és te szintén hogy az emberek lássák. Mindenben az vagy. Nincs szükségünk vasárnapi modern teljesen Isten akaratát kereste. nagy képernyőre, hogy ezt felfedezzük. A hiá­ nyosságainknak, vétkeinknek és ostoba öntelt­ Az Ószövetségben látjuk, hogy az ségünknek köszönhetjük, hogy kétségbeesetten áldozatok bemutatásánál a füstölőszeszükségünk van Isten kegyelmére. Helyzetünk rek illata kedves volt a papok előtt is, Isten felénk áradó kegyelmére és szeretetére fi­ de teljesen Istennek volt szánva. gyelmeztet. És hála legyen érte, Ő hajlandó azt bőségesen megadni. Így kellene lenni nálunk is. Semmi Amikor megnősültem, először megpróbál­ más indítékunk ne legyen, csak az, tam feleségemmel elhitetni, hogy én egy kivá­ ami Istent keresi, ami Őfelé irányul, ló férj vagyok. Nem akartam, hogy megtudja, és Őt dicsőíti.” mennyire önző tudok lenni, és megpróbáltam eltakarni bizonytalanságaimat, így azt gondolta, J. N. Darby hogy erős, magabiztos férjet kapott. Ennek el­

2011. évi 3. szám

29

Karácsonyi csomagolópapír Az Úr Jézus „…megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult.” (Fil 2,7) A karácsonyest örömteli hangjain túl, amint a gyermekek kíváncsian bontogatják ajándékaikat, rendszerint valamelyik idősebb családtag hangját is hallhatjuk, amint azt mondja: „Ne tépd szét a papírt! Tedd el, jó lesz jövőre is!” Ez a régi szokás napjainkban már nem jellemző, hogy az értékes csomagolóanyagot érdemes lenne megőrizni. Az Úr Jézus, Isten legnagyobb ajándéka, olyan „csomagolóanyagban” érkezett, amely egyedülálló­ vá teszi az ajándékot. Amikor Isten elhatározta, hogy Fia a Földre jön az emberiség ajándékaként, az ajándékot sokkal látványosabban „becsomagolhatta” volna, mint ahogyan tette. Képzeljük el, milyen döbbenetes lett volna, ha sugárzó erejének mennyei fényében jelenik meg. De helyette azt választotta, hogy az Ő Fia hozzánk hasonló, emberi „csomagolásban” ér­ kezett. Mint ahogyan a Bibliában olvassuk: „szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett…” Miért volt olyan fontos ez az egyszerű „cso­ magolás”? Azért, hogy bemutassa, megérti, mi­ lyen emberi lénynek lenni. Nem idegenek számára a küzdelmeink. Ismeri örömeinket és gondjainkat. Mivel az emberiség minden helyzetét megtapasz­ talta, minden szükségletünkkel kapcsolatban nála van a megoldás. Amikor hozzá jövünk, soha nem mondja, hogy a mi földi bajaink nem számítanak, mivel számára igenis fontosak: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4,15-16). Kisfiúként a nekem szánt ajándékokat rendsze­ rint a papír mintázatából ismertem fel. A színes szalagokkal díszített babák a nővérem ajándékát rejtették. De tudtam, hogy a másfajta papírba csomagolt vonatok és repülőgépek valószínű az enyémek!

30

Nézzünk az Úr Jézusra, Isten aján­ dékára, és akkor meglátjuk, hogy ezt az ajándékot ne­ künk szánták. A kezén és lábán levő sebhelyek mutatják, mit vállalt el értünk, hogy megmentsen bennünket a bűneinkből – ezért az útja a kereszthez vezetett. Amint Pál apostol írja: „… megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8). Ahogy az Úr Jézus földi megjelenésére gon­ dolok, azt látom, hogy Őbenne a külső megjelenés és a belső tartalom tökéletes összhangban volt. Mi is mindannyian bizonyos fajta „papírba” va­ gyunk csomagolva. Életünket azzal töltjük, hogy beburkoljuk, majd újraburkoljuk magunkat ruhák­ ba, autókba, házakba, állásokba, szociális hálóza­ tokba és egyéb tetszetős szimbólumokba, melyek­ ről azt hisszük, hogy a hírnevünket fokozzák. Ha a kiválasztott csomagolásaink csupán földhözragadt dolgokból készültek, ha belső lényünk eltitkolásá­ ra szolgálnak, akkor alapvető tévedésbe estünk. Pál apostol azt tanította, hogy annak az in­ dulatnak kell bennünk lennie, mint ami Krisztus Jézusban volt (Fil 2,5), és a szolgaság lelkületét kell magunkra öltenünk. Mi, akik Isten ajándé­ kát elfogadtuk, arra lettünk felszólítva, hogy az Ő emberi példáját saját életünkben alkalmazzuk, és önmagunkat ajándékként adjuk másoknak, mint ahogyan Ő is önmagát ajándékként adta nekünk.

J. S.

ADVENTI GONDOLATOK ...hited talán csak egy kicsi mécses, pedig hit nélkül várni nem lehet! És az, aki nem az Urat várja, nem is sejti az igaz ünnepet! Nem fenyő alatt van az ajándék! Az Ajándék – ha volt valaha –, azt az ISTEN adta a világnak, nekünk született egyszülött FIA! Lukátsi Vilma

Vetés és Aratás

Alexander von Steins

Creatio – Bibliai teremtéstan

227 oldal (Méret: A5)

2001­ben jelent meg a Küzdelem az élet értelméért című könyv első kötete. Jelen kötet ennek a – nemzetközileg is nagy sikert aratott – műnek a folytatása. Ez a könyv természet­ és társadalomtu­ dományos alapossággal, filozófiai, teológiai, nyel­ vészeti precizitással elemzi a keresztyén ember szellemi és hitbeli küzdelmét.

Vlagyimir F. Marcinkovszkij

Oroszországból Izraelbe 128 oldal (Méret: A5)

A szerző a Bibliában olvasható teremtés­ és ős­ történet feldolgozását tűzte ki célul, egyszerre vállalva a szóban forgó szakaszok ihletettsé­ gébe vetett hitét és a tudományos megméret­ tetést. Nem mellőzi a tudományos tényeket, hanem azt vizsgálja, miként illeszthetők be a bibliai beszámolókba, mennyiben magyarázzák és teszik érthetővé azt.

David W. Gooding és John C. Lennox

Küzdelem az élet értelméért II. 344 oldal (Méret: A5)

Ez a könyv két egymástól távol született hívõ ember életérõl, majd házasságáról szól. A német származású szerzõ Palesztinában született, ahol az elsõ világháború elõtti, majd utáni életrõl ír, illetve arról, hogyan munkál­ kodott benne Isten. Marcinkovszkij professzor az oroszországi forradalom idején találkozott Krisztussal. Késõbb kiutasították Oroszországból, és igehirdetõként bejárta fél Európát.

Az Írásokban mindenekelõtt Jézusról van szó. Ez különösen érvényes a Mózes 3. könyvében szereplõ áldozatokra, amelyek az Úr Jézust – Istennek odaáldozott életében és halálában – mutatják be. Ezért nagyon meg­ éri tanulmányozni az áldozatokat, és elmé­ lyedni elõképi jelentésükben.

Werner Mücher

Áldozatok – a 3Mózes 1–7. fejezetei alapján 120 oldal (Méret: A5)

AZ EVANGÉLIUMI KIADÓ TELJES KÖNYVLISTÁJÁT KÉRÉSRE INGYEN MEGKÜLDJÜK. A Vetés és Aratás megjelenésével kapcsolatosan fontos tájékoztatás olvasható a hátoldalon!