Tartalom tavasz

VIII. évfolyam 1. szám

2006. tavasz

2006. tavasz

Tartalom Birgit Nilsson . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Mozart mûvészetérôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 „Nemcsak operaénekes vagyok, hanem operarajongó is” . . . . . . . . . . . . . 6 Krónika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Ki törôdik az énekesekkel? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Zenei zarándoklat Bayreuthba 1902-ben

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12

Mosolygó zenetörténelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Beszélgetés Fischer Ádámmal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Richard Wagner a hangszerépítô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Visszapillantó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Búcsú James Kingtôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Birgit Nilsson diszkografia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26

A címlapon N. C. Wyeth: Hôs Trisztán és a szép Izolda a kertben címû festményével emlékezünk BIRGIT NILSSONRA, aki pályafutása során Izolda szerepét 209 alkalommal énekelte a nagyvilág operaszínpadain. A hátlapon John Duncan: Tristan e Isolda. (1912) A verset Jolsvai Nándor fordítása szerint közöljük.

Kiadja a Richard

Wagner Társaság

Fôvédnök: MARTON ÉVA 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András (mb. fôszerkesztô), Dr. Király László, Pallós Tamás Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525

2006. tavasz

Birgit Nilsson em is olyan rég, 88 éves korában, egyik legnagyobb Wagner énekesnônk távozott tôlünk – szépen, csendben – ahogy ez egy Isoldához illik. Méltatták és még nagyon sokan fogják Birgit Nilsson pályafutását méltatni, a mûvészt, az énekest és nem utolsó sorban az embert. Nekem megadatott, hogy 1977 és 1988 között mindkét oldaláról megismerjem, ha egyáltalán ilyen lehetséges. Úgy érzem, hogy hozzám mindig, a kollegiális kapcsolaton túl is, rendkívül barátságos volt. Ha nem untatom a kedves olvasót és a Wagner szeretôket, néhány közös momentumot elmesélnék – in memoriam Birgit.

hullámhosszon vagyunk. A siker nem maradt el, a Nilsson, Marton, Hesse, Kollo, Mc Intyre együttes nem hozott szégyent von Dohnányira. Következô együttmûködésünk 1979 októberében Buenos Airesben, a Teatro Colonban volt. Én már túl voltam szeptemberben egy Lohengrin Elsa sorozaton Jess Thomassal; második elôadás sorozataként októberben „Az árnyék nélküli asszony” következett Nilsson, Marton, Hesse, J. Thomas, Nimsgern felállásban, Marek Janovski dirigált. Hatalmas sikerünk volt, baráti kapcsolatunk (Buenos Aires óta már tegezô viszonyban voltunk), ami számomra nagyon megtisztelô, de egyben elismerô is volt, tovább szilárdult. Ennek bizonyítékát röviChristoph von Dohnányi, desen tapasztalhattam is. mint a hamburgi Staatsoper 1981 októberében a terúj GMD-je (Generalmusikdivek szerint Ariadnét énekelrektor) 1977. október 2-án tem volna a chicagói Lyric mutatkozott be R. Strauss Operában. Vendégszereplé„Az árnyék nélküli asszony” seim egyik útjáról tértem címû operájával. Én akkor a vissza, férjem rendkívül kedCsászárné szerepét énekelvesen fogadott, közölte, hogy tem, ô a Kelmefestô asszonyét. 1981 októberében nem ChiA premierre négy hétig prócagoban, hanem a MET-ben báltunk, ez alatt az idô alatt, fogok Császárnét énekelni. mint mindig mindenkit, így Birgit Nilsson kívánsága Nilssont is figyeltem, tanulvolt ez, a Kelmefestô asszony mányoztam, mit lehet ellesni szerepével akart búcsúzni a Birgit Nilsson tôle. Rendkívül ökonomikusan, Metropolitan-tôl. Ariadnet a fegyelmezetten, zokszó nélkül dolgozott. Számomra végén Chicagoban Leonie Rysanek énekelte. Termérendkívül tanulságos volt. Sztárallûrnek nyoma sem szetesen ebbôl sok probléma támadt, de ezekre most volt, pedig lehetett volna, nem szabad elfelejteni, akkor nem szeretnék hosszasan kitérni. Az elôadásokra ô már 59 éves volt és mi volt már a háta mögött! „Éva, 1981 októberében került sor, Erich Leinsdorf diria veszekedés, torzsalkodás sok energiába kerül, nem gált, Nilsson, Marton, Dunn, Brenneis, Nentwig aléri meg” mondta mindig. Azonban, ha valami nem tet- kotta az együttes gerincét. A hosszú próbaidô után a szett neki néhány szóban közölte, és aztán sok vita fôpróba (zárt ajtók mögött) nagyon jól sikerült. A nem volt; ez nagyon imponált nekem, éreztem, egy premierre a Rysanek rajongók ellenem tüntetést

N

3

2006. tavasz szerveztek, úgy igazán forrt a MET. „Ha úgy énekelsz mint a fôpróbán, kapitulálni fognak” nyugtatott a sok nagy csatát átélt Birgit. A második felvonás álomjelenete (ízléstelenül hosszú ideig tartottam a deszt!) után már éreztem,; a közönség az oldalamon van, a harmadik felvonás és a finálé már a korona volt. A közönség állva tombolt. Amikor Birgittel ketten álltunk a függöny elôtt, elképBirgit Nilsson – F. Zeffirelli – J. Levine – Marton Éva – Liz Taylor – P. Domingo zelhetetlen volt a hangorkán, és ekkor Birgit szinte észrevétlenül visszalépett a függöny mögé és összecsukta, engem kinn hagyott, átadott a MET közönségének. Hála Birgitnek, ezen az estén végleg sikerült a MET közönségét megnyernem, nem felejtem el neki soha. Együtt többet már nem énekeltünk, de kapcsolatunk továbbra is megmaradt. Két alkalommal sikerült valamelyest a hozzám való emberi jóságát, nagyvonalúságát viszonoznom. 1987. március 12-én a Turandot premieren a MET-ben mindenki ott volt, aki csak valamit számított, szintén izzott a levegô. Az elôadás végén a nagy ünneplés közepette észrevettem, hogy Birgit ott ül az elsô sorban, a nekem feldobott virágot rámutatva Birgitre ledobtam hozzá, no aztán együtt ünnepeltek minket, mint annak idején 1981-ben. 1988. április 16-án egy svéd-amerikai találkozó keretében Gusztáv svéd király látogatott New Yorkba. Birgit kérésére a Carnegie Hall-ban rendezett gálakoncerten elénekeltem Turandot áriáját, az „In questa reggia”-t. Ez volt utolsó személyes találkozásom vele. A Kelmefestô asszony szerepét 1992-ben Salzburgban már én énekeltem. Az élet megy tovább. Birgit, nyugodj békében, „mild und leise…” a Te (Marton) Évád Marton Éva a császárné szerepében

4

Birgit Nilsson diszkografia a 26–27. oldalon!

2006. tavasz

Szabolcsi Bence Mozart mûvészetérôl

M

ilyen forma volt ez és milyen dallam! A Mozart-melódia, Nyugat zenéjének ez a magábanálló csodája, nem Bach folyondár dallamaival rokon, hanem karcsú és zárt, arányos és tiszta körvonalú tünemény, apollói fény és dionysosi forróság; áttetszô, mint a tengerszem és sugárzó, mint a nyárvégi égbolt; magában nyugvó és szinte természeti módon kifejlô, minden pillanatban megújhodó bôség és öröm. Ez a dallamosság alapjában bizonyára veleszületett Mozarttal, de fejlôdése fokról-fokra, lépésrôl-lépésre bontotta ki, s mennél rezignáltabb lett életében, annál jobban beteljesedett melódiájában; a mozarti dallam sohasem volt oly csordulásig telt, oly boldog és elragadtatott, oly tündéri és tündöklô, mint a költô legszomorúbb, utolsó szenvedései idején. (…) Mozart és százada úgy fûzôdnek egymáshoz, mint a virág a szárhoz, melyen ki-

hajtott: a költô a korszakból sarjadt, de fölébe nôtt és magába ölelte, ami az idônek ebben a hamarhervadó palántájában örök virágzásra született. Ilyen virág volt Mozart, adakozó, fejedelmi virág, melynek gyökere a legmélyebb fájdalom szakadékába nyúlt, szirmai a legtündéribb boldogság napfényére tárva árasztották és hirdették e végsô, ujjongó világosságot. Minden szépség mögött ott lappang a halál, az ô virágszépsége mögött is ott lappangott; de ez a halál-íz még inkább hozzájárult, hogy minden más muzsika úgy hasson az övé mellett, mint héj a maghoz képest, hogy a Mozart-zene minden zenék zenéje legyen, égi ajándék, teljes esszencia és halhatatlan ital. (A Mozart-évforduló alkalmából A zene története 17. fejezetébôl idéztünk.)

Gondolatok… A zene alapjában véve haszontalan, mint az élet is. Hiszek Istenben, Mozartban és Beethovenben. A zene a negyedik természeti szükségletünk, élelem, ruha, fedél és aztán a zene. Számomra – mint operadirektor számára – a Paradicsom definíciója: folyamatosan Mozart operákat próbálni. Amikor zenét hallgatok, megszûnik a veszély, a félelem. Nincs bánat. Az emberiség legelsô és legutolsó idejének vagyok kortársa. Egy Mozart-mise egy hitetlent hívôvé változtat. Mozart istenhívôvé tesz sokkal inkább, mint a templomba járás, ugyanis az nem lehet véletlen mûve, hogy egy ilyen fenomén jön a világra, majd 36 év múlva távozik, és közben páratlan remekmûvek tömegét hagyja maga után. Ahol a szavaknak vége, ott kezdôdik a zene. Az öröm még örömtelibb, ha dallama is van.

G. Santayana Richard Wagner Christian Bovée Peter Hall Henry David Thorean Jesse O’Neill

Solti György Henrich Heine Jane Swan

Isten zenészei Bach volt olyan nagy, hogy megérinthette, talán meg is fogta Istene kezét. Mozart mintha Isten zenei egyszülöttje, – a fia lenne… Beethovennek megengedte Ura, hogy átölelje az emberiséget! És Wagner? – Megírta a Parsifalt, a szeretet, a részvét és a megváltás tanuját.

K. L.

5

2006. tavasz

„Nemcsak operaénekes vagyok, hanem operarajongó is…” Beszélgetés Sólyom-Nagy Sándorral Hans Sachs: „Hát nézd mint példaképet ôket, mûvészek ôk és emberek kiket csak hála illet meg.” (R. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok)

1964-ben fôiskolásként már énekelt az Operaházban, amelynek 1966. augusztus 1-tôl lett a tagja. Nagy ívû pályafutása során nyolcvanöt szerepet énekelt. Hatalmas repertoárjában a német, olasz, francia, magyar szerzôk mûvei mellett verista és modern operák egyaránt helyet kaptak. A Wagner-hôsök korán „megtalálták", hiszen 1969-ben már A Rajna kincse Wotanját énekelte. A nyolcvanas évek elejétôl huszonkét nyarat töltött Bayreuthban, ahol 238 elôadás közremûködôje volt. Sólyom-Nagy Sándorral Wagnerrôl, Hans Sachsról, egyéb kedves szerepeirôl, világhírû partnereirôl, emlékezetes fellépéseirôl beszélgettünk. – Egészen a pályám elején, 1969-ben énekeltem el A Rajna kincse Wotanját, Kórodi András vezényletével. A tetralógia felújítása folytatódott ugyan, de A walkür-Wotant már nem vállaltam, mert Brünnhilde és Wotan kettôsében van egy számomra nagyon mély rész. Próbálgattam, nem ment. Összecsuktam a kottát, és fájó szívvel visszaadtam a szerepet. 1972-ben aztán megkaptam Az istenek alkonya Guntherjét, s ezt követte 1975-ben Kórodi András, illetve Ferencsik János vezényletével A nürnbergi mesterdalnokok. 1983-ban, Ferencsik betanításában mutattuk be a Parsifalt, amelyben Amfortas voltam, végül 1990-ben következett a Tannhäuser Wolframja, Jurij Szimonov vezényletével. Ezek voltak itthoni Wagner-alakításaim. Bayreuthban kisebb szerepeket énekeltem: Hermann Ortelt a Mesterdalnokok két felújításában, második Grál-lovagot a Parsifalban, Reinmar von Zwetert a Tannhäuserben, Kormányost a Trisztán és Izoldában és a társulat

6

tokiói turnéján, Negyedik nemest a Lohengrin koncertszerû elôadásán, amelyet az azóta elhunyt Giuseppe Sinopoli dirigált. Könnyen megbarátkozott Wagnerrel? – Nagyon megszerettem, különösen azután, hogy A Rajna kincsén keresztül közelebbrôl is megismerkedhettem a sajátos wagneri énekbeszéddel. Hans Sachs az egyik olyan szerep, amely szinte végigkísérte pályafutását… – Életem egyik leggyönyörûbb szerepe. A szólam tele van szinte olaszos dallamossággal. Gondoljunk csak az Orgonamonológ melódiagazdagságára, a kettôsökre Waltherrel és Évával, de hosszan sorolhatnám a rész-

„Ó Sachs! Te jó, te hû barát”

leteket. Sachs bölcs, szellemes, olykor rezignált. A szerep elôadójának bôven kell élnie a rendelkezésre álló kifejezôeszközökkel. Nem kellett „átigazítanom" magam erre a szerepre, mert emberileg is közel állt hozzám, túlzás nélkül mondhatom, „fürödtem benne". Míg más szerepeimre tudatosan készültem, addig Sachs szinte „magától jött". Bementem az elôadásra, felvettem a jelmezt, s abban a pillanatban úgy éreztem, átalakultam.

2006. tavasz – Az egyik a Rigoletto, amelyet semmiképpen sem hagyhatok ki a felsorolásból. Egészen más ügy, mint Sachs. Hihetetlen dolgokra késztet. Például olyan magasságokat tudok énekelni benne, amelyeket más helyzetben, más darabban nem biztos, hogy meg tudnék csinálni. Ha belefeledkezem egy szerepbe, az olyan erôket mozgat meg bennem, amelyekrôl nem is tudok. Nekem nincs nagy magasságom, nem voltam soha Renato, Don Carlos a Végzetben, Germont… A Don Carlos Posáját is csak egy keresztmetszet lemezfelvételen énekeltem. De énekeltem Nabuccót, Amonasrót, Jagót, Fordot és Falstaffot. Ezek – beleértve a Rigolettót is – elsôsorban nagy játékigényû karakterszerepek, amelyek kihozták belôlem a „rejtett tartalékokat". Amikor ezeket énekeltem, egy kicsit erômön felül is tudtam teljesíteni. E szerepek valahogy sodortak magukkal… Másik kedvencem Marcello a Bohéméletben. Istenem, mi minden játszódik le a színpadon! És persze bennem is: barátság, szerelem, részvét… Igazán megmozgatja az érzelmeket. Az Otello Jagója is egyike a legkedvesebb szerepeimnek. Én nem vadállatnak, ócska hétköznapi intrikusnak képzelem, hanem elegáns, mosolygó, behízelgô, nyájas, ugyanakkor férfias figurának. Csak így tudja átverni a környezetét. Aki „vicsorog”, akin mindig „látszik”, hogy gonosz, az senkit sem tud „megetetni”. Scarpiával is hasonló a helyzet. Ô egy grand-seigneur, aki nem „bokszolhat” Cavaradossival és nem folytathat „iszapbirkózást” Toscával. Elegáns, fekete, piros sarkú lakkcipôs báró, akinek minden mozdulatát lesi a sleppje. Beszéljünk egy kicsit külföldi fellépéseirôl. – Jóllehet sokat énekeltem külföldön, nem lettem világsztár. A bécsi Staatsoperben az Otellóban léptem fel: Alberto Erede vezényelt, Teresa Zylis-Gara és James King voltak a partnereim. Azután felkértek, hogy énekeljem el a Végzet Don Carlosát. Mint már említettem, nekem magas volt ez a szerep, így visszautasítottam. De Bécsbôl jött egy másik óriási ajánlat is: utazzak egy hónapra San Franciscóba, Sólyom-Nagy Sándor Hans Sachs jelmezében, feleségével Pogány Imolával és fiával (1991. december 15.)

Nem kellett elôre kigondolnom, mit hogyan fogok csinálni, mint például a Rigoletto vagy Jago esetében. Hans Sachs a baritonirodalom leghosszabb szerepe. Losonczy György egyszer lemérte egészen rövid végszavakkal: két óra húsz perc! Az elôadások végén mégis úgy mentem haza, hogy friss volt a hangom. Persze fáradt voltam, hiszen testileg-lelkileg is sok energiát kivett belôlem, de mindig jól éreztem magam benne. Sachsot nem szabad csak úgy „felmondania" egy énekesnek, úgy bele sem szabad fogni. Nagyon sok bölcsesség, humor, szigorúság, derû, kedvesség kell hozzá, és ne feledjük el a szerelmet, amelyrôl Sachs lemond a darab folyamán. Az életet józanul látó, érzelmekkel teli, idôsödô embert kell eljátszani a színpadon. Külföldön énekelte? – Nem, pedig azután, hogy itthon elénekeltem, neves impresszáriók kerestek meg. A probléma az volt, hogy úgy gondolták: ha magyarul már éneklem, akkor németül is menni fog. Annyit mondtak, tanuljam meg, de konkrét ajánlatot, határidôt nem kaptam. De akkor hogyan? Otthon, a konyhában a feleségemnek énekelgessem reggeltôl estig a Hans Sachsot németül, közben meg az Operaházban magyarul? Így végül maradtam „magyar Sachs". Még Wolfgang Wagner is látott itt, gratulált, de külföldi fellépés végül nem lett belôle. Utoljára 1998-ban egy koncertszerû harmadik felvonásban énekeltem Sachsot. Melyek még a kedvenc szerepei?

7

2006. tavasz ahol ötször kellene énekelnem Jagót. Bementem az Operaház akkori igazgatójához, Lukács Miklóshoz, aki már tudott a dologról, de azt mondta, nem engedhet ki. Akkor jött Budapestre Leonie Rysanek, s nekem kellett a Salome Johanaánját énekelnem. Rysanek tudott a bécsi Otellómról és a felkérésrôl is, s még mondta is nekem: Meglátja, micsoda gyönyörû város San Francisco, oda mindenképpen el kell mennie! Beleéltem magam, de nem mehettem. Mondanom sem kell, soha többet nem hívtak… Münchenben volt egy kellemetlen ütközésem Carlos Kleiberrel, így a Traviata Germontját végül nem énekeltem el, de Rennert úr, az ottani intendáns „kárpótolt". Nyolc elôadást kaptam: Toscákat Marton Évával, Salomét Colette Loranddal valamint Gwyneth Jonesszal, és Bohéméletet Erika Köthtel. A Kékszakállút színpadon nem énekeltem, de koncertszerûen igen: például Hágában, Párizsban, Brüsszelben, Barcelonában, Pozsonyban… Európát London és Milánó kivételével végigjártam. Bulgáriában Tonióval, Rigolettóval, Nabuccóval, Jagóval, Scarpiával szerepeltem. De ezekkel a szerepekkel voltam Moszkvában, Jerevánban, Novoszibirszkben… Genovában Pizarrót énekeltem a Fidelio ôsváltozatában, a Leonórában. Bordeaux-ban – ahol Gregor József volt Falstaff – Fordot, majd Amonasrót énekeltem. Berlinben Anna Tomowa-Sintowval szerepeltem a Toscában… Itthon is számos világsztárnak lehetett a partnere. Kikre emlékszik szívesen? – Leonie Rysanekkel nemcsak a Saloméban léptem

fel, hanem a Toscában is. De a Toscát Renata Scottóval és Sass Sylviával is énekeltem. Kónya Sándorral, Carlo Cossuttával, Pedro Lavirgennel, Maria Chiarával az Otellóban, Domingóval és Obrazcovával az Aidában, Pavarottival a Bohéméletben szerepeltem. De jól emlékszem Ghena Dimitrova Abigailléjére is. Akkora hangja volt, hogy szinte ellökött vele… Öröm hallani, hogy milyen lelkesedéssel tud beszélni errôl a mûfajról… – Miután 1960-ban leérettségiztem, az opera lett az életem. Nem szeretnék senkit bosszantani ezzel, de én tényleg a világ legboldogabb embere vagyok a pályámmal. Félreértés ne essék, nem megelégedett – az soha nem voltam. Amikor az elôadások után hazamentem, órákig nem tudtam elaludni, mert izgatott, mi volt az, amit nem csináltam jól. Ez mindig zavart. De a Jóisten megadta, hogy erre a pályára kerülhettem, és csodálatos darabokban léphettem fel. Egy pillanatig sem unatkoztam az életben. Ma is, amikor autóban ülök vagy magamban vagyok, a szerepek elô- és utóéletét forgatom a gondolataimban. Az opera az életem. Én csak ezt tudom, máshoz nem értek. Rendszeresen bejárok az Operaházba, nézem és értékelem az elôadásokat. Szeptember óta már több mint száz elôadást láttam. Nem tudom megunni… Beszélgetek a fiatal énekesekkel, finoman tanácsokat adok nekik. Örömmel tölt el, ha elfogadják, amit mondok és sikerül valamit megoldaniuk. Azzal foglalkozhatok, ami a hobbim. Nemcsak operaénekes vagyok, hanem operarajongó is. Pallós Tamás

Mozart Az 1805–6-dik évadban Cherubini volt Bécs színházi életének hôse. Ôt ünnepelte a világ zenei fôvárosának közönsége. Ferenc császár egész udvartartásával jelent meg új dalmûvének bemutatóján s ott volt maga Haydn és Beethoven is. Cherubini boldog volt, szívébe zárta Bécset. – Itt kellene élnem és dolgoznom – gondolta vágyakozva. Elutazása elôtt elbúcsúzott a császártól, el Haydntôl, Beethoventôl, Hummeltôl, bécsi barátaitól. És még valakitôl el akart búcsúzni. Mozarttól. Meg akarta látogatni a sírját. Ekkor értesült arról, hogy senki sem tudja, hol van Mozart sírja. És elmondták neki azt is, hogy milyen nyomorúságban, milyen nélkülözések közepette élt a császárvárosban a hangok birodalmának királya. És hogyan halt meg, másfél évtizeddel azelôtt. Cherubini megrendülten hallgatott. Barátja ekkor Cherubini új dalmûvének, a Faniskának sikerére terelte a szót és arról beszélt: milyen szeretettel fogadná Bécs Cherubinit, ha Bécsben telepednék le, hogyan kényeztetné, ha Bécsben élne. Cherubini felriadt merengésébôl. És így szólt: – Itt élni? Soha! Fodor Gyula gyûjtése

8

2006. tavasz

Krónika sors kegyesen kényeztette a Wagner Társaságot, mert 2005.végén két fiatal mûvészek adta hangversenyben gyönyörködhettünk. Két ajándék karácsony elôtt! Az elsô a Bayreuthi Ösztöndíj várományosainak délutánja volt, amikor 16 kiváló felkészültségû, tehetséges mûvész változatos mûsorpalettán mutatta be szebbnél szebb versenyszámait, Cileától Wagneren át R.Straussig. Az elôadók: Avvakumovics Györgyi, Borsos Edit, Czabán Gábor, Geiger Lajos, Hutás Péter, Labant Árpád, Laczák Borbála, Magyar Silvia, Magyari Edit, Matuz Gergely, Megyesi Zoltán, Molnár Levente, Roska Dánilel, Szegedi Csaba, Tóth Melinda és Tóth Orsolya kiváló produkcióit itt nincs módunk elemezni, megtette azt az 5 tagú zsûri, mely Molnár Leventét és Szegedi Csabát jelölte a bayreuthi ösztöndíjra. A közönségdíj idén egybeesett a bíráló bizottság döntésével, a publikum Molnár Leventét jutalmazta egy szép könyvvel. A harmadik helyezett: Megyeri Zoltán, Hoffer Péter tagunk szponzori segítségével a Társaság által biztosított jeggyel vehet részt az Ünnepi Játékok egy elôadásán. És a hölgyek? Amint látható a zsûrinek pestiesen „fiús napja” lehetett, mert nem méltányolta eléggé a mûvésznôk szép énekét, és kétségkívüli csinosságát. Én úgy gondolom, e csorba kiköszörûlésére itt az ideje egy új, talán IV. díjat kreálni „fehér rózsa” képében, amit a legszebb hangú, kizárólag „nôi lány” nyerhet el, függetlenül a „Siegfriedek" sikerétôl.

A

Szinte még fülembe csengtek a fenti koncert dallamai, amikor újra részt vehettünk a Nádor Teremben Ionel Pantea vezette Operastudiósok karácsonyi ajándék koncertjén. A kedves mûvész kompániát Bakos Kornélia, Borsos Edit, Fodor Beatrix, Hábetler András, Lukács Éva, Megyeri Zoltán, Miks Adrien, Molnár Levente és Sáfár Orsolya alkották. Nívós, változatos, fiatalosan pergô hangulatos és felet-

Az operastúdiósok koncertje

te vidám mûsorukat Csengery Adrien mûvész-tanár konferálta. A közönség méltán ünnepelte a szép produkciót, melybôl a tudáson kívül áradt a fiatalság szépsége. Nehezen tudok szebb karácsonyi ajándékot elképzelni. Köszönjük! Elôzô számunk rejtvénye: „ Ki a képen illusztrált karmester?” Természetesen James Levine. Könyvjutalmat nyert: Facsinay Erika, Dunakeszi. Gratulálunk. Helyreigazítás. Az elôzô számunkban a debreceni Bolygóról közölt képaláírások helyesbítendôk. Tréfás György helyett Ürmössy Imre, Gyôrfi István helyett Rivadeneira Xavier olvasandó. A szövegben szereplô dicséretek változatlanul helytállóak és átruházandók! Mea culpa 1883. febr. 13.–2006. febr. 13. A Richard Wagner Társaság Vezetôsége február 13.-án, Wagner halálának emlékére megkoszorúzta Wagner és Liszt márványtábláját a pesti Vigadó falán. Szerk.

9

2006. tavasz

Ki törôdik az énekesekkel? lôzô Hírmondónkban megjelent a deb- nehéz, szoros ruhák fölé fölvett vizessé váló, sokreceni „Bolygó” elôadás rendezésérôl szor csorgó-csöpögô sálak, szárnyak, ruhák súlyászóló cikkem – „Kint vagyunk a vízbôl” nak cipelése közepette tették dolgukat – remekül!” címmel. Ebbôl helyhiány miatt kimaradt Meg is érkeztünk a feltett kérdéshez. Sajnos egyre két bekezdés. Kértem, hogy ez ne pótlólag jelenjen többször tapasztalhatjuk, hogy a rendezôket és a velük meg, hanem beépítem ide. E két bekezdés így szólt: szorosan együttmûködô jelmeztervezôket és díszletter„Nem feladatom, hogy kritikusként a zenei meg- vezôket nem érdekli, hogy a szereplôk milyen körülméoldásokról, az énekesekrôl véleményt fogalmazzak nyek között énekelnek. „Pedig az énekesnek olyan meg. Általánosságban azonban elmondhatom, hogy fontos a hangûr, mint a repülônek a hangár.” (Kadicséret illeti meg a debreceni zenekart és vezetôjüket rinthy Frigyes) A hangszalagokon kívül a légzéstechOberfrank Pétert. Szépen szóltak a kórusok is. A ki- nika igen lényeges. Pontosan olyan fontos a helyes, sebb szétcsúszások nem róhatók föl sem a karmes- akadálytalan légzés, mint a sportolóknál. A különbség ternek, sem a kórus tagjainak. A rendezô gondosko- csak annyi, hogy annak az áldott, vagy szerencsétlen dott róla, hogy a kórus tagjai ne igazán láthassák a énekesnek még énekelnie is kell mozgás közben. Kídirigenst, illetváncsi vagyok; a ve a monitoro„Hollandi” debkat. A második receni rendezôje elôadás, más hogyan tudott karmesterrel volna az általa jóval gyengébb kreált körülmézenekari élnyek közt akárményt nyújtott. csak hangosan, A fôszerepérthetôen beszéllôk nagy sikert ni, nemhogy énearattak. Külön kelni… ki kell emelnem Igaz, hogy a két Sentát és ma már más a a két Hollandit. játékstílus. A zeHihetetlenül nés színpadon is nehéz körülmegkívánják a mények között több mozgást, a kényszerültek jó játékot, ami énekelni és játnagyon helyes! szani. CsizmáAzonban, ha ez ban, vízhatlan, a zenei élmény, Igen, Wagner törôdik az énekesekkel!

E

10

2006. tavasz az énekesi teljesítmény rovására megy, mert az énekeseket túlzott erôfeszítésre kényszeríti, akkor azért már a rendezô a felelôs. Mi, szegény nézôk lehet, hogy elájulunk a kaszkadôr mutatványok láttán, de szegényebbek leszünk a lényeg, a zenei élmény tekintetében. Nem mondom, jobb ránézni egy csinos énekesnôre vagy egy férfias tenorra, de amikor a színpadon egy olyan hang szólal meg mint Caballé vagy Pavarotti stb., akkor eltekintünk az ideális megjelenéstôl és az akrobata mutatványoktól. Elsôsorban énekeseket, gyönyörû hangokat szeretnénk hallani a színpadon, akik azért játszanak is a kellô keretek között. Ritkán fordul elô, hogy az énekes olyan mutatványokra is képes legyen remek éneklés mellett, mint amit pl. Kupfer követelt meg a bayreuthi Siegfriedben a fôszereplôtôl és Mimétôl. Márk Tivadar, a kitûnô jelmeztervezô, azt mondta egyszer, hogy ô orthopéd szabó. Mindent el kell követnie, hogy az énekes esztétikusan kinézve is jól tudjon énekelni. Nemcsak arra kell vigyázni, hogy az anyagok könnyûek legyenek, hanem jól lehessen bennük mozogni és levegôt venni. Mikor ezt hallottam tôle, eszembe jutott az a bayreuthi Brünnhilde jelmez, amelyben az énekesnô a szoros felsôrésztôl, páncéltól mozdulni is alig tudott. Ráadásul még elônytelen is volt. Taglalhatnám ezt a jelmez dolgot, de bizonyosan minden operalátogató sok példát mondhatna e témában. Jóformán mindenütt elôfordul, hogy az énekest olyan helyre állítják, ahonnan rosszul jön a hang. Divat az is, hogy a díszlettervezôk óriási térelemek közé helyezik a szereplôket. Például a színpad elején elhelyezett oszlopok erôsen árnyékolják a hangot. Az ilyen oszlop vagy más árnyékoló tényezô oldalán ülô nézôk hangzás és sokszor látvány tekintetében is hátrányba kerülnek. Az viszont lehetetlen, hogy mindenki középrôl lássa az elôadást. Hasonló kellemetlenséget okoz az is, ha az énekes hátul, mélyen, esetleg süllyesztôben kénytelen énekelni. A túlságos

magasságba helyezett jelenet megint csak a nézôk bizonyos részét teszi „gyengén hallóvá”. Arról már nem is beszélek, hogy amennyiben a színpad magas régiójában folyik a játék, az emeleten ülôk csak a lábakat láthatják. Vagyis a látvány torz, a hang pedig gyenge, jórészt elvész. A hallgatókat megtéveszthetik ezek a rossz akusztikai viszonyok. Esetleg azt hiszik, hogy az énekesnek gyenge a hangja. Meglepôdnek, hogy amikor „jó helyre” kerül a szereplô, milyen másként érvényesül a hangja. Ezeket a hibákat egy kis odafigyeléssel orvosolni lehetne. Ne feledkezzünk meg a karmesterekrôl se. Ugyanaz az elôadás, azonos énekesekkel és rendezésben másként szól esetenként két különbözô dirigenssel. Itt most elsôsorban az énekesekkel való törôdés a szempont. Tehát, csak arról van szó, hogy az egyikük engedi a szólistát énekelni, a másik – különben lehet remek hangverseny karmester – ordításra kényszeríti ôket, olyan hangerôre készteti a zenekart. A szimfónikus és az operai karmester két különbözô kategória. Úgy tûnik, egyre többen és többször felejtik el, hogy az énekes nem gép. Szeretne mindegyikük sokáig és jól énekelni. A mûvész általában tudja, mi az ami esetleg árt a hangjának, mi az amit jól meg tud oldani, milyen szerepek illenek össze láge tekintetében és mennyit kell pihennie két elôadás között. Vagyis nemcsak a szereposztásoknál kellene véleményüket figyelembe venni, hanem a mûsor összeállításánál is. Erre is sok példát hozhatnék, de nem akarok senkit megbántani… Úgy tapasztaltam – mivel sokat járok az operai színpadok és öltözôk környékén –, hogy az énekeseket legjobban az öltöztetôk, sminkesek, fodrászok szolgálják ki, valamint a súgók, ügyelôk, kellékesek. (Remélem, senkit sem hagytam ki!) Ôk valóban szívükön viselik az énekesek érdekeit, szemmel láthatóan törôdnek velük. Molnár Róbertné

11

2006. tavasz

Zenei zarándoklat Bayreuthba 1902-ben I. rész

A

19. század mûvészeti áramlataiból kimagaslik egy egyedül álló hatalmas egyéniség, a drámaíró és zeneköltô Wagner Richard. Mûvészi pályájának kezdetén az énekkel és zenével egyesített drámai mûfaj, a régi opera talaján áll, de csakhamar új csapáson halad. Az antik görög tragédia szellemében akarja az operát reformálni, amelynek szerinte nem egyéb a célja, mint hogy a fényûzés legravaszabb segédeszközeivel kiaknázza a kenyérkereset lázas munkájában kimerült társadalom élvezethajhászását. Míg az operában a zene a fôcél, addig Wagner „zenedrámá”-jában a költészet és zenemûvészet a legbensôbb frigyre lép azon cél elérésére: a legtisztább eszményiségben gyökerezô mûvészet átalakító erejével „megváltani” a köznapiság bilincseiben tespedô emberiséget „amelynek Istene a pénz, vallása a pénzszerzés.” Ezen lelkes, törhetetlen meggyôzôdés képezi aranyalapját Wagnerben az ember és mûvész, a szó- és zeneköltô elválaszthatatlan egységének. Aranyból való talapzatot kellett nyújtania annak az embernek, aki egy egész életen át az ellene folytatott páratlan üldözés, félreismerés és meggyaláztatás kínos-keserves hajszája között nem tágít egy tapodtat sem és végre is gyôzelmet aratott az egész mûvelt világ fölött. Wagner korszakalkotó jelentôsége, mûveinek

értéke, elméletének és alkotásainak egymáshoz való viszonya vita tárgyát képezheti; de aki annak az eszmének nagyszerûségét megérteni nem akarja, hogy egy lángész kora közönségének olcsón megvásárolható ízlését megvetve, anyagi érdekeit láb alá tiporva a legeszményibb alapon nyugvó zenedráma megvalósításának szenteli küzdelmekben gazdag életét. azon segíteni nem lehet. Mennyire lelkünkbôl beszél Wieland, a német költô ezen szavakkal: „A mûvészeteket, amelyeket a nagy tömeg puszta érzéki gyönyörök eszközeinek szokott tekinteni, méltóságukba visszahelyezni és a természetet oly trónuson megszilárdítani, amelyen a divat és fényûzés erôszaka gazdálkodott – az nagy és merész vállalkozás.” Ez a hôstett pedig Wagner földi életének egész tartalma. Úgy szólván a semmibôl építette föl Bayreuthban „a nemzeti ünnepi színházat,” amelyben egy-két évi idôközökben nyaranként július és augusztus hónapjában összegyülekeznek az emberek ezrei már 26 év óta zenedrámáinak csodájára. Minden egyes alkotásával közeledett a hôn óhajtott végcél felé, amelyet legutolsó mûvében, mûvészetének virágjában a Parsifal-ban el is ért. Ezen zenedrámának középpontja a középkor rejtélyes misztériuma: a szent Grál. A legenda szerint a Grál azon drága, egyetlen jáspisból faragott tál, amelybôl az Üdvözítô az utolsó vacsorán evett, és amelyben arimathiai József

Hetipiac Bayreuthban

12

2006. tavasz a keresztfán függô Jézus lepergô vérét fölfogta, midôn Longinus római zsoldos lándzsájával az Úr jobb oldalát megnyitotta. Isten kegye a szent ereklyéket Titurelnek, az elsô Grál-királynak ôrizetül átadta, aki azután az eszményi légkörben élô testvéri szövetséget, a Grál-lovagságot alapította. Ezeknek a lovagoknak gyötrelmeit ecseteli nekünk Wagner Richard megrázó drámai erôvel. Bayreuth! Milyen láz, sajátságos bayreuthi ünnepi láz fogja el a halandót, mikor a vasúti kalauz ezt a városnevet kiáltja. Ez a sürgés-forgás a pályaudvaron, mintha nem egy 30 ezer lakosú város, hanem valami kereskedelmi gócpont pályaudvara volna. A gonosz nyelvû antiwagneriánusok szerint ezen nincs mit csodálkozni, mert itt új árucikket, zenét kínálnak, a zene itt idegenforgalomra alapított ipar. Akárhogy is van a dolog, kelendô bizony ez a zene, amit az érkezett utasok sokasága szavaknál ékesebben bizonyít. A felsôfrank város, amelynek ezeréves múltjában sok a dicsô és szomorú nap, közkedvelt táborozási helye volt a barangolásban kimerült huszitáknak és különösen a harmincéves háborúban ellenségnek, barátnak egyaránt. Természetes, hogy az ilyen barátságos látogatás rendesen a városnak néhány utcájába és összes ingó vagyonába került, s így fölvirulása következetesen bimbójában rekedt. Legszebb napjait Frigyes ôrgrófnak és szellemes, a mûvészeteket pártfogó nejének Vilmának, Nagy Frigyes kedvelt nôvérének uralkodása (1735–1763) alatt élte. Miután Erzsébet leányukban a fejedelmi ház bayreuthi ága kihalt, diplomáciai „Csáky szalmája” lett: az csépelte, aki érte; 1806-ban még Napoleon is megtisztelte. Porosz kézbôl francia kézbe vándorolt, míg végre Bajorország fönnhatósága alá került. Elszigetelten a külvilágtól aludta kerek száz évig a köznapiasság ólmos álmát, mint a mesebeli királyleány a csipkerózsa erdô közepén, ami-

kor megjelent a királyfi és álmában sem látott új életre ébresztette. A királyfi neve pedig: Wagner Richard. A város új fejedelmi házat kapott a Wahnfried villában székelô dinasztiában. Meg is látszik rajta, hogy uralma nem földi, hanem szellemi. Azzal a tudattal járunk a széles utcákon, hogy ünneplô városban vagyunk. Az ünnepi hangulat a szemközt haladók arcáról mosolyog felénk. Sebes léptekkel haladunk a hídon át, amely alatt valami másfél méternyi árokban a Vörös Majna habjai hömpölyögnek. Könnyû észrevenni, hogy az anyaforrás, a Fichtel-hegység messze nem lehet, mert még nagyon is gyerekcipôben tipeg a folyamsarjadék. A díszes Luitpold térre torkollik az opera-utca híres, 1748-ban épült színházával. Belseje egy aranyba foglalt rokokó álom, amely Bibiena olasz építômesternek becsületére válik. Ezer személyre való nézôtere a legszebbek közé tartozik még ma is egész Európában. A fullasztó levegôbôl hamar kivágyódunk a szabadba. A Kutscher-térrôl, amely több utcának keresztezô pontja, balra nyílik a Wagner Richard utca. Nemsokára ott állunk a vasrácsos, olasz lugasokkal díszített kert bejáratánál Wagner villája elôtt. A házba belátogatni ugyan tilos, de azért a közönséges halandó elônyomulhat a kert középsô útján egészen a második rácsig, amely mögött Wagner házának egyemeletes, homokkôvel burkolt külseje igen elôkelô benyomást kelt. Homlokzatán van az idôjárástól kissé megrongált sgraffitórajzban Krause drezdai festô allegorikus mûve. Wotánnak, a germán fôistennek, mint vándornak két holló titokzatosan jelentést tesz, amit ô a körülötte álló szimbolikus alakoknak tolmácsol; tôle jobbra áll a görög tragédia, balra a zene a gyermek-Siegfrieddel, aki a jövô mûvészetét ábrázolja. A rajz alatt van a „Wahnfried” név; a ház elôtt dús taxuszbokorban a fejedelmi pártfogó, II. Lajos bajor király fehér márvány mellszobra. A villa mellett közvetlenül emelkedik Wagner Siegfriednek, a mester fiának kockaalakú lakóháza, amelynek

13

2006. tavasz tervét maga készítette el. Apja eredetileg építésznek szánta, de Siegfriedet sem hagyta nyugodni az átörökölt zenészvér, s miután Humperdincktôl, a népszerû „Jancsi és Juliska” szerzôjétôl a zeneelméletben oktatást nyert, írt néhány igen közepes sikerû operát. Nagyobb hatást ért el mint karnagy. Karmesteri pályáját azzal kezdte, amivel más be szokta fejezni, t. i. a Nibelunggyûrû dirigálásával, amely a legnehezebb karmesteri feladatok közé tartozik. A kert rácsozatát megkerülve Lisztünknek emléktáblával megjelölt halottas háza elôtt vagyunk. Liszt 1886-ban az angol királynô óhajára Londonba ment hangversenyezni, ahol veszedelmesen meghûlt. Azonban hamarosan visszatért Bayreuthba, mert Tristan és Isolde elôadását elmulasztani nem akarta. Lázas állapotban vitette magát a színházba és harmadnapra rá, július 31-én hunyta be örökre a szemét. Egészen végsô leheletéig zsongott lázas agyában Wagner zenéje, amelyért harmincöt éven át szóval és tettel annyit küzdött és áldozott. Innen szûk sikátor vezet a királyi udvari kertbe. Mindjárt jobb kéz felôl a Wahnfried villa háta mögött örökzölddel betakart gránitlap alatt pihen Wagner Richard. Húsz éves, feketészöld tûlevelû fák környezik a sírhelyet. Azelôtt az ünnepi játékok tartama alatt nyitva állott a rácsos ajtó, amit azonban a Wagner-család ebben az évben beszüntetett, valószínûleg azért, mert a rajongó hívek merô kegyeletbôl nagyon megkopaszthatták a sír levéldíszét. Az udvari kert temérdek szobrával kellemes tartózkodási hely a júliusi délelôtt rekkenô hôségében. Nem sokáig élvezzük a hûs árnyékot és a fák zöldje közül elôbukkan a királyi új palota. Rokokó stílû kétemeletes homlokzata elfoglalja a palotatér keleti oldalát végig. Az udvari lovarda mellett elhaladva a fôgimnázium bejáratával szemben díszlik Jean Paul (Friedrich Richter, 1763–1825), korunkban már félig-meddig elfelejtett német humorista pompás ércszobra. A Friedrich-utcából bekanyarodunk jobbra a 15. században emelt késôi gót stílû protestáns fôtemplom mentén, különbözô modern középületek szívesen fölkeresett árnyékában a Maximilián-utcába, a Wagner-utca folytatásába, amely a város kereskedelmének fôere. Boltajtó boltajtó mellett a kirakatokban tengernyi Wagner arckép, szobor, jelenetek mûveibôl, világhírû énekesek jelmezes fényképei, a Wagner irodalom könyvremekei, Wotan-szivarok, Grál-kelyhek, az ezen évben

14

szereplô énekesek nevével ékeskedô kendôk, botok, kalapok, szappanok és piperecikkek a legmulatságosabb egyvelegben. Az utca végén szerénykedô ispotálytemplom mellett tartunk az Erlanger-utcán át Bayreuth egyik legszebb látnivalójához, a temetôhöz. Földi éden tárul elénk a kovácsolt vasból készült díszkapun túl. A nyár minden virága pazarul díszíti harmonikus színzománcával az élet küzdelmeibôl ide menekültek sírhantjait. Hárs-óriások terebélyes koronái szelíd árnyékot vetnek rájuk, a déli nap izzó fénynyalábjai alig szûrôdnek keresztül a sûrû lombozaton a fehér kaviccsal borított utakra. A kúszónövények zöld palástjából kicsillognak egy márványobeliszk szívet enyhítô aranybetûi: A szeretet örökké él! Igen, ez a paradicsomi látvány meggyôzi a kételkedôt a szeretet halhatatlanságáról, a szeretet hûséges szelleme lebeg a rózsa- és jázminillattal fûszerezett levegôben. A bejárattól alig néhány lépésre van Liszt Ferencünk mauzoleuma, amely a szeretô unoka, Siegfried tervei szerint készült. A román stílû, keresztalapot mutató rendkívül egyszerû kápolna maga is hirdeti, hogy csak ideiglenes nyugvóhely lehet. Talán juttatnak majd egyszer befolyásos honfitársak a 19. század egyik legnagyobb zenemûvészének parányi helyecskét a haza szent földjében. Liszt dicsôsége a magyar nemzet dicsôsége, amely ilyen mûvésztitánnal ajándékozta meg a világot. A mûvész magánéletének kicsinyes nyárspolgári mértékkel való elbírálása itt irányadó nem lehet, sem az az elavult és igaztalan vád, hogy a cigányzenérôl írt mûvében kereken letagadta a magyar nemzeti zene létét. Arévedezô szem mohón élvezi újra a természet remek báját, az ábrándozás aranyfonalú hálója ismét ráborul szívünkre és szinte önkénytelenül indul tova a láb. A csendes elmélkedésbe belekondul egy templom harangjának ércszava. Egyet ütött! Ideje már az élôk országába visszatérni, mert a Parsifal elôadásának órája közeledik. Nem szívesen válunk meg ezen darabka gyönyörûségtôl, a vaskapu nyikorog és zörren a távozó mögött, és künn állunk a köznapi élet zajában. Becker Nándor (Folytatás következik) Rövidített formában adjuk közre Becker Nándor líceumi tanár írását, amely elsô ízben a Selmecbányai Gyógyászati és Természettudományi Egylet 1902-beli évkönyvében jelent meg.

2006. tavasz

Mosolygó zenetörténelem De a másik fele… A Wagner által nagyon tisztelt Wilhelmine Schröder-Devrientnek kortársai rossz hírét költötték. Azt beszélték róla, hogy erkölcstelen, ledér életet él, szerelmeinek se szeri, se száma. Egyszer Romeo szerepében lépett fel, mint mindig, óriási sikerrel. Amikor a színpadról a kulisszák közé ment, így szólt: – Fogadni mernék, hogy a közönség fele azt hiszi, férfi vagyok. Az egyik rossznyelvû énekes erre azt felete: – De a másik fele már meggyôzôdött róla, hogy nô vagy. Ismerkedés Lohengrin megérkezik. Üdvözli a királyt, megtiltja Brabanti Elzának, hogy érdeklôdjék neve és polgári foglalkozása iránt, Elza megígéri, hogy nem fog érdeklôdni, Lohengrin megismétli a tilalmat, Elza megismétli az ígéretet, Lohengrin kijelenti, hogy imádja Elzát, Elza Lohengrin ezüstvérttel borított keblére hull. E pillanatban Lohengrin halkan így szól: – Bocsánatot kérek, de eddig nem volt alkalmam rá, hogy bemutatkozzam. Nevem Slezák. – Nagyon örvendek – feleli Elza. – Én Milka Ternina vagyok. Ekkor látták egymást elôször, mert próba nélkül vendégszerepeltek a Lohengrin elôadásán.

Schröder-Devrient mint Romeo

A tenorista agyveleje Régi rege. Slezák Leo, a bécsi Hofoper és Staatsoper méltán világhíres tenoristája így jegyezte fel emlékirataiban: Egy nap az agysebésznek arról panaszkodott egyik betege, hogy erôs nyomást érez a fejében, a nyúlt agy táján. A szakorvos alaposan megviszgálta és megállapította, hogy bonyolult megbetegedésrôl van szó: a beteg agya alapos reparaturára szorul, olyan reparatúrára, mely nyolc-tíz napot is igénybe vesz. – Tudja mit? Hagyja itt az agyvelejét – javasolta. – Ma kedd van, jövô szerdán eljöhet érte. A beteg beleegyezett. Az orvos kivette az agyat, jégre tette. Abeteg eltávozott. Eljött a következô szerda, de a beteg nem jött el. Ismét elmúlt egy hét. A beteg csak nem jelentkezett. Az orvos nem tudta, mitévô legyen. Tizennégy nap múlva végre találkozott az illetôvel. Hangjegyfüzettel a hóna alatt éppen az udvari színházba igyekezett. – De, kedves uram! – szólította meg az orvos. – Mi van önnel? Miért nem jön el az agyáért? Már-már oszlásnak indul! – Köszönöm, doktor úr – felelt a beteg – nincs rá szükségem. Felfedeztek. Tenorista lettem. Fodor Gyula gyûjtése

15

2006. tavasz

Beszélgetés Fischer Ádámmal a Wagner Társaságban beszélgetést vezetô Rockenbauer Zoltán a szeptemberi délután legelején – valószínûleg csak félig humorosan – megjegyezte, hogy az idôpontot a tavalyi Bayreuthi Fesztiválon beszélték meg Fischer Ádámmal. Ami egy átlagember számára meglepô, egy sikeres, külföldön élô magyar zenész számára megszokott: Fischer Ádám naptára szinte mindig hónapokra elôre tele van. Éppen ezért különös megtiszteltetésnek kell tekintenünk, hogy kevés szabad délutánjainak egyikét nekünk ajándékozta.

A

„Hogyan kerültél elôször Bayreuthba?” – „Úgy, hogy felhívtak és megkérdezték, hogy nem jövöke?”. Fischer Ádám frappáns válasza Rockenbauer Zoltán kérdésére jól illusztrálja a kötetlen, „laza” hangulatot, a vendég és moderátor közötti harmóniát, mely áthatotta az egész délutánt. – Fischer Ádám közvetlensége, szerénysége és humora idônként hajlamos volt elfeledtetni az emberrel, hogy a világ egyik legsikeresebb elôadómûvésze ül közöttünk. A bayreuthi szereplésével kapcsolatban Fischer Ádám egy megjegyzése ragadta meg a figyelmemet: nem arra a legbüszkébb, hogy meghívták, hanem arra, hogy – többször is – visszahívták. Szó esett elôde, Sinopoli különleges, annak idején sok vitát kiváltó Wagner-értelmezéseirôl, valamint azokról a kihívásokról, amelyek elé a Festspielhaus különleges kialakítású zenei árka állítja a kevésbé tapasztalt karmestereket. (Fischer szavaival élve ez olyan érzés, mintha sötét, beláthatatlan esôs úton kellene vezetni egy kocsit, miközben valaki azt mondja nekünk, hogy nyugodtan vezessünk, mert egyenes az út). Számomra kissé meglepô volt Fischer megállapítása, mely szerint e különös akusztika hozzájárult egyrészt az utólag „bayreuthi tradiciónak” kinevezett, rendkívül lassú tempók által fémjelezett stílus kialakulásához, másrészt a hírhedt „Bayreuth roar”, azaz bayreuthi ordítás névvel illetett „ének”

16

Robert Stolz nagy jövôt jósolt…

Az ausztriai Sankt-Pöltenben bemutatták a legnépszerûbb osztrák zeneszerzô, Robert Stolz Zwei Herzen in Dreivierteltakt címû zenés játékát. A mû betanítója és dirigense Fischer Ádám, fiatal magyar karmester. Robert Stolz személyesen is megjelent a bemutatón, a közönség viharos ünneplésben részesítette a kilencvenhárom éves komponistát. Robert Stolz volt a legelsô német hangosfilm zeneszerzôje. Elôadás után gratulált a társulatnak, majd kedves hangú levélben üdvözölte Fischer Ádámot, a fiatal karmestert és nagy jövôt jósolt neki. Képünkön: a kilencvenhárom éves Robert Stolz és a huszonhárom éves Fischer Ádám. megszületéséhez. E jelenség orvoslására – melynek oka, hogy a bayreuthi színpadon éneklô énekes sokkal halkabbnak érzi hangját, mint ahogyan a közönség azt megéli – Fischer Ádám egyszerû módszert dolgozott ki, melyet humorosan „Walkmantechnikának” keresztelt. Azt javasolja énekeseinek,

2006. tavasz hogy úgy énekeljenek, mintha fülhallgató lenne a fejükön. Véleményem szerint e „trükköt” minden zeneszeretô, fülhallgató használatra kényszerülô ember ismeri: meg kell tanulnunk úgy beszélni, hogy közben nem halljuk saját hangunkat, bízva abban, hogy az jön ki a szánkon, ami a fejünkben van. Örömünkre szolgálhat, hogy Fischer Ádámot – annak ellenére, hogy (még) nem rendelkezik formális szerzôdéssel – a jövôben gyakran fogjuk látni a Magyar Rádió Zenekara élén. Jellegzetes Fischer Ádám, Rockenbauer Zoltán, Várszegi Márk „fischerizmussal” jegyezte meg ezzel kapcsolatban: határidônaplójának telítettsége padi cselekménnyel, különbözô látvány-elemekkel, és magánéletének alakulása miatt nem kíván a Rá- esetleg bábok vagy árnyékok játékával. diózenekar apja lenni, de szívesen lenne „nagybáEzen újszerû megközelítéssel Fischer Ádám a csija”. Bécsbôl ismert repertoárszínház és a – többek között Még nagyobb örömhír, hogy idén e rangos zenekar élén mutatja be a Parsifalt – részben koncertsze- a Covent Gardenban alkalmazott – stagionie-rendrû elôadásban, megakadályozva így, hogy a rende- szer elônyeit kívánja ötvözni, illetve a két ellentétes zôk a hírhedt tavalyi bayreuthi Parsifalhoz hasonló megközelítés között reális kompromisszumot szeret„eszmei torzítást” követhessenek el, meghamisítva a ne elérni. Nyíltan bevallotta, hogy ezzel új impulzumû igazi mondanivalóját. A tervek szerint Fischer sokat akar nyújtani a nemzetközi operajátszásnak. A délután – annak ellenére, hogy a rengeteg zeÁdám olyan szereposztással szeretné elôadni a mûnének és a még több információnak, anekdotának vet, melynél jobbat nehéz lenne találni a mai világban: Matti Salminen (Gurnemanz), Günter von köszönhetôen igen sokáig tartott – nagyon hamar Kannen (Klingsor), Christian Franz (Parsifal), Né- „elröppent”… Fischer Ádám többször is kijelentetmeth Judit (Kundry), Tomasz Konieczny (Amfortas) te, nem tekinti magát kifejezett Wagner-karmesternek és szeretné elkerülni a „túlspecializáció” csapKováts Kolos (Titurel). Fischer célja, hogy minden évben megrendezze a dáját. Ennek ellenére a délután a walkürök lovagláMûvészetek Palotájában a „Budapesti Wagner-Na- sával kezdôdött és a bayreuthi Fischer-Ring egy pokat”, melyek során ez év június 10-én és 17-én másik részletével, Wotan búcsújával zárult. újszerû megközelítésben kívánja elôadni a Parsifalt, valamint 2007-ben A Rajna kincsét és A walkürt, Úgy éreztem, hogy a mellettem ülô sokoldalú kar2008-ban pedig már a teljes Tetralógiát élvezhetik a mester – amellett, hogy rendkívül rokonszenves, szeWagner-rajongók. Az elôadások azt a magas zenei rény és természetes ember – Reiner, Széll és Orszínvonalat kívánják nyújtani, melyre talán egy kon- mándy méltó magyar utóda. certszerû elôadás képes, ötvözve azonban némi színVárszegi Márk

Próféta Amikor elôször került színre Berlinben a Trisztán és Izolda, von Hülsen volt az állami színházak intendánsa. – Tizenöt év múlva senki se fog már beszélni róluk – mondotta von Hülsen – se Trisztánról, se Izoldáról. Eltalálta?

17

2006. tavasz „Olyan hangszerekre van szükségem, amelyek nem léteznek, ki kell ôket találni, éspedig nem azért, hogy nagyobb legyen a lárma, hanem hogy ki tudjam fejezni amit akarok…” R.W. (Cosima Wagner naplójából)

Richard Wagner a hangszerépítô

W

agner a „Nibelung gyûrûje” tetralógia megalkotása kapcsán négy új rézfúvóst alkalmazott – konstruált –, amelyek addig vagy csak kezdetleges formában, vagy egyáltalán nem léteztek. A tipikus RING-hangszerek az alábbiak: Wagner-tuba, Kontrabasszus-tuba, Kontrabasszus-harsona, Basszustrombita Korábbi operáiban Wagner (Rienzi, Bolygó hollandi, Tannhäuser, Lohengrin) az akkoriban elfogadott szokásos (opera) zenekari létszámra hangszerelt: általános létszámú vonóskar, fafúvók, 4 kürt, 2–3 trombita, 3 harsona, tuba, timpani, ütôk. A négy estét felölelô monumentális zenedrámát – a Ringet – Wagner mintegy 25 évig (!) írta, zenekari összeállítása a Mester elôírása szerint: 16 elsô, 16 második hegedû, 12 brácsa, 12 cselló, 8 nagybôgô, 3 fuvola, 3 oboa, angolkürt, 3 klarinét, basszusklarinét, 3 fagott, kontrafagott, 8 kürt, (ebbôl 4 Wagner-tubára vált: 2 tenor, 2 basszustuba) 3 trombita, basszustrombita, 3 harsona, kontrabasszusharsona, kontrabasszustuba, timpani, ütôk. Megjelenik tehát négy új rézfúvós szinte a semmibôl, amelyeket megalkotójuk a lehetô legmerészebben, színesen, igazi zenekari szólistaként alkalmaz. Mi inspirálhatta Wagnert, amikor új hangszerek fejlesztésére gondolt, mi vezetett oda, hogy a Ring hangszerelésekor már nem volt elég számára a létezô – kézzel fogható – hangszerösszeállítás… egyáltalán hogyan lehetséges, hogy egy komponista olyan hangszerek szólamait rögzíti partitúrájában, amelyeket még meg kell építtetni és amelyek operai, ill. szimfónikus zenekarok számára teljesen ismeretlenek?

18

Ezekre a kérdésekre próbálnak választ adni az alábbi sorok, bemutatva a négy hangszer keletkezésének gyökereit „Wagneren innen és túl”, szerepüket a Ring-ben, de mindenek elôtt a lehetséges okokat, amelyeknek köszönhetôen e mind a mai napig használatos rézfúvósok születtek. Vezérmotívum, végtelen dallam… Wagner – aki minden operájának egyben szövegírója (költôje) is volt – a tetralógiát egy különleges komponálási módszer, egy pontosan körülhatárolt filozófia mentén alkotta. „Összmûvészeti alkotás” (Gesamtkunstwerk)… Ebben a fogalomban határozta meg operái számára a jövô útját, a valódi operai reformot, amelyben költészet, zene és színpadkép szoros egységet alkot. A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, és Az Istenek alkonya zenéjében nem létezik zárt szabályos forma, ária vagy periódus. Létrejött ellenben egy különleges – motívumokra épülô – alapvetôen új operai világ, sajátos zenekari hangzással. A vezérmotívum (Leitmotiv) alátámasztja, megerôsíti az akuális szöveget, színpadi történést, segít a hallgatónak eligazodni a Ring meglehetôsen szövevényes, meseszerû világában. (A Leitmotiv kifejezés nem Wagnertôl származik, ô egyszerûen a Themen – témák szót használta motívumaival kapcsolatban.) Wagner kb. 100 motívumot használ, amelyekbôl mindössze 30–40 (vagy még kevesebb) az igazán fontos és gyakori alap-téma (ilyenek pl.: arany, szerelem, gyûrû, kard, Siegfried, stb.), természetesen a legkülönbözôbb zenei ötletekkel variálva, ritmikai változtatásokkal fûszerezve, de mindig hûen a szöveghez kötôdve. Ezen motívumokat, témákat pedig sajátos természetességgel köti egybe-egésszé Wagner „végtelen” dallamfûzése.

2006. tavasz A teljes zenedráma együttes játékideje kb. 15 és fél óra. Ha összevetjük az alap-, ill. a kevésbé használt motívumok esetleges elôfordulásait – négy estére kivetítve –, könnyen kitûnik, hogy fennállhatott az ismétlés veszélye. Wagner ennek nyilván tudatában volt, törekedett tehát a lehetô legszínesebben hangszerelni. Új instrumentumainak építésében nagy szerepe volt hangszínek iránti különleges érzékenységének. Rézfúvósokat „mélyített” az akkoriban már használatos Oboa-Angolkürt, Klarinét-Basszusklarinét minta szerint. Ennél azonban bonyolultabb az elv, érdekesebb a wagneri indíték. D r. Till Géza A nibelung gyûrûje szövegkönyv (Blum Tamás fordítása) utószavában így ír: „Wagner nyilvánvalóan már a költemény megírása közben is gondolt zenei megformálásra. Leveleiben is hivatkozik erre a Siegfried verseivel kapcsolatban, amikor azt írja, hogy a megzenésítés munkája már gyorsan fog haladni, mert „fejében már az egész szinte készen van.” Wagner tehát a történés kapcsán felmerülô zenekari hangzást, hangszíneket elôre megálmodta, gyakran már a költemény megírása közben pontosan tudta milyen hangszíneket, zenekari megszólalásokat keres. Nem állt rendelkezésre az összes ilyen – elképzelésének megfelelô – hangszer, tehát meg kellett építtetni azokat. WAGNER-TUBA Egyértelmûen legeredetibb találmány a négy hangszer közül. Teljes mértékben a komponista saját fejlesztése, ezért is kaphatta az utókortól a Wagner-jelzôt, hiszen akár a partitúrákban, de írásaiban is következetesen csak TUBA-TUBEN névvel jelöli. Kürtös váltóhangszer, az 5.6.7.8. szólam vált idônként Tubára. Vadászkürttel azonos fúvókájú ugyanúgy „balkezes”, négy billentyûs hangszer, akár Kürt-tubaként is lehetne nevezni. A „Tuba-történet” 1853-ban kezdôdik. Ebben az évben jegyezte le A Rajna kincse elsô vázlatait Wagner. A Walhalla motívum megjelenésekor (a 2. jelenet kezdete) még

„pos.dolce” megjegyzés szerepel, tehát a Mester harsonákra gondolt. Curt von Westernhagen kutatásai szerint még ugyanebben az évben felmerült Wagnerben egy új rézfúvós-szólam ötlete, amikor egy nyári este St. Moritzba utazott. Tizenkét évvel késôbb 1865-ben, egy II. Lajos bajor királyhoz írt levelében utal azokra a „különleges – extrahangszerekre” amelyeket a RING hangszerelése során alkalmazott, s amelyeket korábban Párizsban ismert meg, „Sax hangszerkészítônél, aki feltalálta azokat…” (Westernhagen szerint a zeneszerzô 1853 októberében rövid párizsi tartózkodása során kereshette fel Adolphe Saxot. Valószínû, hogy Sax-kürtök lehettek a szóban forgó extra hangszerek, amelyek felkeltették a Mester érdeklôdését.) A Lajos királyhoz írt levélben Wagner arról is beszámol, hogy évekig kereste (kerestette) hiába a „Sax-féle hangszereket”, vagy azok helyettesítôit a müncheni, bécsi és más katonazenekarokban. (Forrás: Anthony Baines: Brass Instruments) Az ábrázoláson látható „kis-tuba” kinézetû Sax-kürt egy Henry Distin által 1849-ben Londonban kiadott hangszerkatalógusban már szerepel Tenor Tuba néven, tehát feltehetôen ilyen hangszert láthatott Wagner Párizsban. Amennyiben hiszünk az évszámoknak, nem egyébrôl van szó, mint egyfajta „szerelemrôl elsô látásra” ugyanis tény, hogy A Rajna kincse partitúrába 1854-ben, tehát a párizsi látogatás és A Rajna kincse-vázlat elkészítése után egy évvel, már bejegyzi a két „B” tenor és a két „F” basszus-tubát. Nyilván akkoriban még nem úgy képzelte, hogy kürtösök szólaltatják meg. Minden bizonnyal Richter Jánosnak köszönhetô a kürtbôl kifejlesztett végleges Tuba-forma. A fiatal Richter – aki maga is kürtös volt – 1866tól dolgozott a komponista mellett mint egyfajta „zenei mindenes”, asszisztens. Wagner fokozatosan beavatta minden titkába a késôbbi kiváló karmestert, megkedvelte, sôt igaz barátság alakult ki köztöttük. A Wagner-tuba alapvetô motívumkarakterei:

19

2006. tavasz „SÁRKÁNY”

„HUNDING”

Rajna kincse 3. jelenet

Walkür elsô felvonás 1. jelenet

Mindkettôre jellemzô a nyers, erôteljes, fenyegetô hangvétel. Ennyivel azonban Wagner nem elégedett meg. A fent említett Rajna kincse 2. jelenet elején – négy tuba, kontr.harsona, kontr.tuba, ill. basszustrombita – kórusával szólaltatja meg a magasztos Walhalla motívumot. Szerzôi utasítás: sehr weich –

tehát nagyon puhán. Így mutatkozik be a 4 Wagnertuba valamint a teljes „RING”-hangszercsoport, jelezve, hogy Wagner a hangszínek ötvözésében és hangszerkarakterek kihasználásában (is) a teljességre törekedett:

„WALHALLA”

Rajna kincse 2. jelenet A Wagner-tubák általában kettesével vagy kvartettben szólalnak meg, avagy – elsô két kottapélda – basszussal megerôsítve, amelyekhez a Mester már

nem találta elégségesnek az akkori – a XIX. század közepén használt – elfogadott nagyzenekari „F”basszustubát. Így jött létre a:

KONTRABASSZUS-TUBA Alapvetô évszám a modern tuba fejlôdésében 1835. Wilhelm Wieprecht, a porosz királyi katonazenekarok fô-

20

felügyelôje ez évben mutatja be találmányát, a basszustubát, amelyet a berlini Moritz céggel közösen fejlesztettek ki.

2006. tavasz Az ábrázoláson látható „ôs”tuba öt billentyûvel (nem sokkal késôbb csak négy) már teljes kromatikus játékmódot eredményezett, alkalmazni lehetett szimfonikus, ill. operai zenekarban. (A Berlioz által már alkalmazott Ofikleid-rôl, mint abszolút tuba-ôsrôl nem érdemes szót ejteni, mivel a basszustuba igazán az említett Wieprecht-féle formájában tejedt el.) Következô állomás 1845 – amikor is a cseh Wenzel C˘erveny Kôniggrätzben (ma Hrádec Králové) megalkotta „C” és „B” hangolású kontabasszus-tubáját. Kérdéses, hogy Wagner tudott-e a C˘erveny féle fejlesztésrôl, Ô mindenesetre „C” kontrabasszustubát rendelt az 1876os bayreuthi Ring bemutatókra. A Nibelung gyûrûjében a kontrabasszustuba egyet jelent a sárkánnyal, ami a Rajna Az 1876-os bayreuthi kincsében (1. kottapélda) még bemutatóra épített kontrabasszustuba két Wagner-tuba és kontrb.tuba hármasában szólal meg. Itt a Rajna-történés szerint Alberich – ködsüvegét feltéve – sárkánnyá változik… A Siegfried-zenedráma II. felvonásbeli sárkányának megírásáig Wagner életében mintegy tíz év telt el. A második felvonás kezdete: Fafner az óriás (a ködsüveget is birtokolva) sárkányként alszik egy sziklabarlang mélyén… Íme a híres kontrabasszustubára írt szóló, amellyel Wagner új hangszert avatott:1

Siegfried II. felvonás

a XIX. században még fellelhetô volt, bár meglehetôsen ritkán használták, klasszikus szimfónikus hangszerelésekben pedig csak az általános „alt-tenor-basszus”-harsonákra írtak a komponisták. 1612-bôl, egy nürnbergi ábrázoláson látható a kezdetleges barokk kontrabasszus-harsona. A XIX. századi Németországban „F”, és Angliában a „G” hangolású (A. ábra) volt ismert. Tubás mellékhangszer. Wagner rendelésére a berlini Moritz cég egy különleges – dupla tolókás – „B” kontrabasszus harsonát készített a Ringhez. (B. ábra) Irányadó volt, hogy a kontra „É” megszólaltatható (elérhetô) legyen. Ez utóbbi modern változatát a mai idôkig is gyártják, létezik tehát valódi hagyománykövetô modell (C. ábra). Napjainkban talán leginkább elterjedt változat a német Künitz tervei alapján 1962ben kifejlesztett modern „F” kontrabasszus harsona. (D. ábra) Leggyakoribb jellemzô megszólalása a „szerzôdés”, ill. „dárda” motívum.

KONTRABASSZUS-HARSONA Kontrabasszus-tuba és Wagner-tubák együtt alkotnak szólamot, tehát Wagnernek a 3 harsona mellé is szüksége volt basszushangszerre. Az egységes, homogén hangzás igénye, valamint a különleges új hangszínek állandó keresése végül ismét egy újabb rézfúvós fejlesztéséhez ill. alkalmazásához vezetett. A barokk harsonaegyüttesben már létezett ilyen hangszer, katonazenekarokban 1

A kottapélda a következô hasáb elején látható.

(A)

(B)

(C)

(D)

21

2006. tavasz Rajna kincse 2. jelenet

BASSZUSTROMBITA A tetralógia hangszerelésének különleges szereplôje, igazi zenekari szólista. Hangszínében egyedi módon ötvözôdik a trombita, kürt, és harsona tónusa. Alapvetô hang-arculata egy misztikus.sejtelmes szín, amelyet Wagner elôszeretettel, igen gyakran alkalmaz. „B” hangolású katonazenekari ôse (1834) látható az ábrán, egyszerû kísérôhangszerként használták. Wagner „Esz” basszustrombitát rendelt a korabeli gyártóktól. Manapság „Esz” és „C” változat használatos. Az „Esz” basszustrombita (A. ábra) láthatóan testesebb építésének köszönhetôen kissé kürtszerû hangszínt eredményez, míg a „C” hangolású variáns (B. ábra) világosabb, trombitához közelítô tónusú. Egon Voss 1970ben könyvet írt Wagner hangszerelésé(A) (B) rôl – „Studien zur Instrumentation Richard Wagners” – címmel, amelyben a következô olvasható: „…Wagner maga tervezte a basszustrombitát és csak A nibelung gyûrûjében alkalmazta. Gyakran helyettesítette vele a trombitát, például (a trombita hangjára való) elôkészítésként-rávezetésként. Ilyenkor a trombita hangja a megelôzô taktusok basszustrombita-hangjához képest sokkal magasabbnak-csengôbbnek hat…”

(„Kard” motívum2, Walkür I. felvonás) 2

„Esz” basszustrombita játssza, a leírtnál nagy szexttel mélyebben hangzik.

22

A jellemzôbb ilyen „elôkészítô” megszólalás A walkür I. felvonás második jelenetében csendül fel, az ún. „némajátékban”. Sieglinde szempillantásával Siegmund tekintetét ráirányítja a kôrisfába szórt kardra. Ekkor csendül fel elôször a kard-motívum: basszustrombitán. Kissé távoli, piano megszólalás, amit késôbb – Siegmund kirántja az ôsi kardot (Nothung) a fából – „valódi” trombita-szóló követ, magas fekvésben diadalmas hangvétellel. Íme az Egon Voss által elemzett „rávezetô” funkció. Wagner egyfajta „dramaturgiai” szerepet is szánt a basszustrombita számára, amelynek lényege az elsô megszólalás. Ilyen A Rajna kincse elején az arany távoli felcsillanásakor felhangzó pontozott ritmusú fanfárszerû belépés, valamint A walkür és Siegfried elején (elsôként) felcsendülô kard-motívum. Az Istenek alkonya elôjáték kezdô ütemeiben (ld. kottapélda) a „sors”-motívumot szólaltatja meg. (Az idézet jól mutatja, hogy használja ki Wagner a basszustrombita legmélyebb megszólaltatható hangjait.)

Összehasonlítva a négy Ring-rézfúvóst zenekari szólamokban betöltött szerepük szerint, a következô eredményre juthatunk: amíg Wagner-tubák és kontrabasszus-tuba, harsonák és kontrabasszus-harsona együtt alkotnak szólamot, ugyanez a szempont basszustrombitánál jelentôsen eltér. Ki lehet jelenteni, hogy ez utóbbi hangszer nem a trombitaszólam basszusa. Nagyon lényeges kiegészítôje ellenben (szóló-szerepe mellett) a négy harsona kvartettjének. Igen sok akkordot szólaltatnak meg együtt, ahol basszustrombita tulajdonképpen „diszkantharsona”-szerepet tölt be. Régebben trombitás, napjainkban harsonás mellékhangszer. Hangszerek és hangszeresek nyomában A négy új fejlesztésû rézfúvós elsô megszólalásának emlékeit kutatva München lenne az elsô állomás, a dátum pedig 1869. szeptember 22. AHoftheaterben ezen a napon mutatták be A Rajna kincsét, majd 1870. június 26-án A walkürt. Egyik sem volt azonban szokványos ôsbemutató,

2006. tavasz szerzôjük nem volt jelen. II. Lajos bajor király a Ring megrendelôje, és Wagner bôkezû pártfogója tulajdonképpen „kikényszerítette” A Rajna kincse és A walkür bemutatását. II. Lajos nem értett egyet a szerzô azon határozott tervével, amely A nibelung gyûrûje teljes tetralógiát négy egymást követô estén és külön erre a célra épített színházban kívánta elôadatni. Türelmetlensége érthetô volt, hiszen évekig tekintélyes összegeket juttatott Wagnernek, biztosítva a nyugodt alkotás körülményeit. Az említett két bemutató idején Wagner II. Lajossal folytatott levelezése folyamatos egyezkedést, alkudozást, számtalan vitát tükröz. Nincs nyoma a Ring – hangszerek ’69–70-es megépítésének (betanításának), egyáltalán müncheni „jelenlétének”. Jelen volt azonban Münchenben 1869-ben a – képen látható – fiatal Hans Richter, Wagner „jobbkeze”, ebben az idôben a Hoftheater karigazgatójaként. (Wagner Richterhez írott leveleit könyv formájában 1924-ben Kárpáti Lajos adta ki.) Levelezésükben a ’69es Rajna kincse bemutató kapcsán még a szereplôk jelmezterveirôl is eszmét cserélnek, hangszerekrôl azonban egy szó sem esik… Wagner 1874 novemberében és ’75 januárjában Richterhez írott leveleiben bukkannak fel az „extra rézfúvósok”. Richter abban az idôben a budapesti Nemzeti Színház operatagozatának karmestere (késôbb fôzeneigazgatója) volt. Az ominózus levelek két zenekari hangverseny elôkészületeire utalnak, amelyek Bécsben és Pesten kerültek megrendezésre 1875 tavaszán. A városok Wagner egyesületei koncerteket rendeztek a bayreuthi színház építésének támogatására. ’74 novemberi levele végén Wagner a pesti hangverseny elôkészítésével kapcsolatban így ír: „…Óh Richter! Ön teljesen megfeledkezik, hogy a Ring bizonyos részeihez új hangszereket használunk? Tehát kettô tenor, ill. kettô basszustuba, kontrabasszustuba, kontrabasszusharsona, basszustrombita. Ezeket Münchenben rendeltük meg, és az Újévre kell elkészülniük. El kell tehát azokat küldenem Önnek. Pesten vagy lehetôleg már Bécsben is ki kell próbálni – az embereket ki kell hozzá választani akik fújják, ill. majd gyakorolnak a hangszereken…” 1875. január 27-én kelt levelében többek között ez olvasható: „…Kedves Segédem, Kedves barátom! Újra zaklatnom kell Önt a buta koncert ügyeimmel. Tehát! Az összes Münchenben készített hangszert – amelyek összepakolva megérkeztek – elküldtem Önnek. Ha viszont az Ön Magyarjai most a tubán és basszustrombitán megtanulnak játszani, ki fogja azokat Bécsben

fújni? Szükség esetén a pesti tubásoknak el kellene jönniük Bécsbe is. Gondolt már erre?…” Richard Wagner „Ring hangszerei” tehát magyar vonatkozásban tûnnek fel elôször, ráadásul egy olyan hangverseny kapcsán, amelyen a zenetörténet két óriása – Wagner és Liszt Ferenc – egy színpadon szerepelt: 1875. március 10-én. Színhely a pesti Vigadó, akkori elnevezése szerint a Redoute. A bécsi, ill. a pesti koncert elôzményeirôl Cosima Wagner így írt naplójába: Február 23. Bécs – az elsô próba. „Richter hihetetlen hanyagságai (nem küldte el a tubákat, és a biztosra ígért tubások nem jöttek… gondot okoznak) mégis, minthogy a zenekar jól játszik lapról, a hatás lenyûgözô…” Február 25-e. „Második próba; bár a tubák itt vannak, Richter elfelejtette leíratni a hárfa-szólamokat…” Március 9-e. Pest. „Fôpróba, csúnya terem, rossz akusztika, kevés elôzetes próba.” Március 10-e. „A terem (Vigadó) zsúfolásig tele van, óriási a lelkesedés…” Közremûködött a Budapest Filharmóniai társaság zenekara. Haraszti Emil Wagner Richard és Magyarország címû 1916-ban kiadott könyvében hosszan tárgyalja az említett nagy sikerû vigadóbeli hangverseny körülményeit. Megemlíti, hogy Wagner nagyon meg volt elégedve Richter János elôkészítô munkájával, valamint a Filharmonikusokkal – olyannyira, hogy számos zenészt azonnal szerzôdtetett az 1876-os bayreuthi bemutatóra. Elképzelhetô tehát, hogy magyar „Ring hangszeresek” is közremûködtek a Wagner-szentély felavatásakor…? A Nibelung Gyûrûje tetralógiában Wagner a jövô nagy mûalkotását, az opera reformját gondolta megvalósulni. Ilyen formában a zenedrámát azonban nem igazolta az idô, az „Összmûvészeti alkotásnak” nem akadtak (talán nem is akadhattak) követôi. Zeneszerzôk sora ellenben mintának, igazi példának tekintette a RING-ben megalkotott hangszerelést, a zenekari hangzás- és hangszínvilágot. Bruckner, Schönberg, R. Strauss, a fiatal Bartók (Kossuth szimf.), Sztravinszkij, de modern szerzôk is számosan alkalmaztak mûveikben Wagner-tubát, kontrabasszus-harsonát, kontrabasszus-tubát, baszszustrombitát. Richard Wagner pedig amellett, hogy komponista, szövegköltô, filozófiai mûvek alkotója, karmester, rendezô, sôt színházépítô volt, Ring-instrumentumaival a hangszerfejlôdés egyetemes történetébe is bejegyezte névjegyét. Reiner-Micsinai László

23

2006. tavasz

Visszapillantó a Richard Wagner Társaság 2005. évi programjaira Január 16. Február 6. Február 27.

Március 20.

Hegedûs Endre zongoramûvész koncertje Bach-Liszt-Wagner-Chopin-Gershwin mûvek

Április 24. Május 22.

Közgyûlés és filmvetítés az opera humoráról. Egy XX. századi világhírû magyar mûvész, újra felfedezett géniusz: Dohnányi Ernô Boros Attila zenetudós elôadása film-CD illusztrációkkal. Társasági utazás Welsbe R. Wagner Parsifalja a Hotel Greiffben. Juniális. Verdi: Aida c. operájának filmvetítése. Wagner-Liszt Fesztivál Fertôrákoson Társasági utazás a Barlangszínházba. Részvétel a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. A Wagner Társaság vendége: Fischer Ádám karmester Beszélgetô partnere: Rockenbauer Zoltán R. Wagner: A bolygó hollandi vetítése a Savonlinnai Fesztiválról „A mesternépet megbecsüld, becsüld mûvészetét” címmel Vidnyászky Attila fôrendezô beszélgetése Fülöp Attilával A nürnbergi mesterdalnokok budapesti színrevitelérôl Premier: 2006. május 20. Társasági utazás Debrecenbe R. Wagner: A bolygó hollandi opera felújításának megtekintése. Rendezô: Michael Sturm Sümegi Eszter operaénekes Wagner-Liszt-R.Strauss dalestje Mûsorvezetô: Meixner Mihály Fiatal mûvészek hangversenye 2006. bayreuthi ösztöndíjra pályázóknak Karácsonyi ajándék-koncert a Wagner Társaságnak A Magyar Állami Operaház Opera-Studiójának mûvészeitôl. Mûsorvezetô: Csengery Adrien

Május 29. Június 5. Augusztus 5-6-7. Augusztus 22–27. Szeptember 25. Október 9. November 6.

November 18–19. November 20. December 4. December 18.

24

Nagy jelenetek – nagy elôadómûvészek a Ringben Meixner Mihály zeneesztéta hagyományos évkezdô délutánja sok zenével. R. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok A teljes opera filmvetítése. Vendégünk: Petrovics Emil zeneszerzô a Magyar Állami Operaház fôzeneigazgatója Beszélgetô partner: a Wagner Társaság.

2006. tavasz

Búcsú James Kingtôl gyre kevesebben vannak a csillagok. Egymás után kapjuk a híreket az „aranykor” sztárjainak haláláról. Az ezredforduló óta eltelt néhány esztendôben vesztette el a zenei világ többek között Amparant, Cignát (101 évesen), Cossuttát, Barbierit, Bardellit, Berryt, Bonisollit, Cappuccillit, Corellit, Danielit, Dimitrovát, Edelmannt, Ghiaurovot, Gulint, Hauglandot, Hinest, Kónyát, Kreppelt, Mödlt, Pedersont, Rankint, Réthyt, Sardinerót, Suliotist, Tebaldit, Vanzót, Winberghet, a karmesterek közül Eredét, Guadagnót, C. Kleibert, Kulkát, Maagot, Navarrót, Sinopolit, Viottit… Az elmúlt év végén pedig a XX. század legnagyobb Wagner-interpretátorai közül távoztak el ketten: Birgit Nilsson és James King. James King 1925-ben az Egyesült Államok Kansas államában született. Mint annyi Wagner-tenor, ô is baritonként kezdte pályafutását: 1946-ban Alfióként debütált egy amatôr operatársulatban. Tenorként 1961-ben lépett elôször színpadra. Világkarrierjét Európában bontakoztatta ki: Firenzében, Milánóban, Berlinben és Bécsben. 1965-ben mutatkozott be Bayreuthban, ahol azután hosszú évekig a Festspielhaus állandó „nyári vendége” volt. Szülôhazájától, Amerikától sem távolodott el, hiszen európai mûködésével párhuzamosan a New York-i Metropolitan egyik sztártenorjaként tartották számon. A „házi énekesek” közé tartozott a bécsi Staatsoperben is, ahol 1963 és 1992 között huszonhárom szerepet énekelt. (366(!) elôadás közremûködôje volt.) Kinget minden idôk egyik legszebb Wagner-hangjaként emlegetik. Baritonális színezetû – ugyanakkor fényes magasságokra képes – tenorja kiváló stílusérzékkel, muzikalitással, s nem utolsó sorban remek színészi készséggel párosult. A német repertoár tolmácsolásakor sem feledkezett meg a belcantóról, arról, hogy a „szép éneklés” mindenkor kötelez, s azt nem áldozza fel a „kifejezés kedvéért”. (Ebben leginkább talán Kónya Sándorra hasonlított, aki ugyancsak otthonosan mozgott mind a német, mind az olasz operák világában.) Jóllehet James King 1995-ben, Wiesbadenben Otellóként elbúcsúzott a közönségtôl, kisebb karakterszerepekben, koncerteken még itt-ott feltûnt. Sokoldalúságát Magyarországon is bizonyította: 1973-ban Radamest és Siegmundot, 1975-ben pedig Otellót, Cavaradossit és Kalafot énekelt Budapesten. Pallós Tamás

E

2006. Wagner elôadások Bayreuthban:

Wagner elôadások Budapesten:

A BOLYGÓ HOLLANDI július 25. augusztus 4. 7. 18. 20. 24. TRISZTÁN ÉS IZOLDA augusztus 1. 5. 9. 17. 21. 28. PARSIFAL augusztus 2. 6. 10. 19. A RAJNA KINCSE július 26. augusztus 11. 22. A WALKÜR július 27. augusztus 12. 23. SIEGFRIED július 29. augusztus 14. 25. AZ ISTENEK ALKONYA július 31. augusztus 16. 27.

PARSIFAL április 14. 17 (Operaház) A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK május 20. 24. 27. 31. június 3. 11. (Operaház) PARSIFAL (a Mûvészetek Palotájában) június 10. 17. Kedvezményes jegyek! A BOLYGÓ HOLLANDI július 21. 23. (Fertôrákos)

Wagner elôadások Bécsben: PARSIFAL április 13. 15. 19. A BOLYGÓ HOLLANDI április 3. 7. 11.

25

2006. tavasz

Birgit Nilsson diszkográfia I. Lemezfelvételek: Beethoven: Fidelio (DECCA 1964, Sofiensaal, Wien) – Nilsson, McCracken, Sciutti, Grobe, Böhme, Prey, Krause / Maazel Mozart: Don Giovanni (RCA 1959, Sofiensaal, Wien) – Siepi, Corena, Nilsson, L. Price, Blankenburg, Ratti, Valletti, van Mill / Leinsdorf Mozart: Don Giovanni (DG 1967, Supraphon Studios, Prague) – FischerDieskau, Flagello, Nilsson, Arroyo, Mariotti, Grist, Talvela / Böhm Puccini: La Fanciulla del West (EMI 1958, Teatro alla Scala, Milano) – Gibin, Nilsson, Mongelli, Ercolani, Cassinelli, Sordello, Carturan, Zaccaria / Matac˘ic´ Puccini: Tosca (DECCA 1966, L'Accademia di Santa Cecilia, Roma) – Nilsson, Corelli, Fischer-Dieskau, Maionica, Mariotti, de Palma / Maazel Puccini: Turandot (RCA 1959, Teatro dell'Opera, Roma) – Nilsson, Björling, Giorgio Tozzi, Tebaldi, De Paolis, Sereni, De Palma, Frascati, Monreale / Leinsdorf Puccini: Turandot (EMI 1965, Teatro dell'Opera, Roma) – Nilsson, Corelli, Giaiotti, Scotto, Mercuriali, Mazzini, Ricciardi, De Palma, Morresi / Molinari-Pradelli R.Strauss: Elektra (DECCA 1966/1967, Sofiensaal, Wien) – Nilsson, Collier, Stolze, Krause, Resnik / Solti R. Strauss: Die Frau ohne Schatten (DG, Staatsoper, Wien 1977) – Nilsson, Berry, King, Rysanek / Böhm R. Strauss: Salome (DECCA 1961, Sofiensaal, Wien) – Nilsson, Wächter, Stolze, G. Hoffman, Kmentt, Veasey / Solti Verdi: Aida (EMI 1966, Roma) – Nilsson, Bumbry, Corelli, Sereni, Giaiotti, Mazzoli / Mehta Verdi: Un ballo in maschera (DECCA 1960, L'accademia di Santa Cecilia, Roma) – Nilsson, Bergonzi, MacNeil, Simionato, Stahlman, Krause, Corena / Solti Verdi: Macbeth (DECCA 1964, L'accademia di Santa Cecilia, Roma) – Taddei, Nilsson, Foiani, Prevedi, De Palma / Schippers Verdi: Requiem (RCA 1964/1965, Boston) – Nilsson, Chookasian, Bergonzi, Flagello / Leinsdorf Wagner: Die Walküre (DECCA 1961, Walthamstow Town Hall, London) Nilsson, Vickers, Browenstijn, Ward, London, Gorr / Leinsdorf Wagner: Die Walküre (DECCA 1965, Sofiensaal, Wien) – Nilsson, Crespin, King, Frick, Hotter, Ludwig / Solti Wagner: Siegfried (DECCA 1962, Sofiensaal, Wien) – Windgassen, Nilsson, Stolze, Hotter, Böhme, Neidlinger, Höffgen, Sutherland / Solti Wagner: Götterdämmerung (DECCA 1964, Sofiensaal, Wien) – Nilsson, Windgassen, Neidlinger, Frick, Watson, Fischer-Dieskau, Ludwig / Solti Wagner: Tannhäuser (DG 1968, Jesus-Christus-Kirche, Berlin-Dahlem) – Windgassen, Nilsson (Venus & Elisabeth), Fischer-Dieskau, Adam / Gerdes Wagner: Tristan und Isolde (DECCA 1960, Sofiensaal, Wien) – Uhl, Nilsson, Resnik, Krause, van Mill / Solti Weber: Der Freischütz (EMI 1969, München) – Nilsson, Anheisser, Weller, Köth, Berry, Gedda, Förster, Crass / Heger Weber: Oberon (DG 1970, München) – Nilsson, Grobe, Domingo, Prey, Hamari, Schiml, Auger / Kubelik II. Válogatás Birgit Nilsson elôadásfelvételeibôl: Bayreuth, Festspielhaus Die Walküre – Mödl, Lorenz, Varnay, Greindl, Hotter, von Milinkovic, Nilsson (Ortlinde) / Keilberth (1954) Lohengrin – Windgassen, Nilsson, Adam, Uhde, Varnay, Weber, FischerDieskau / Jochum (1954) Tristan und Isolde – Windgassen, Nilsson, G. Hoffman, Hotter, van Mill, Uhl / Sawallisch (1957) Die Walküre – Vinay, Greindl, Varnay, Nilsson (Sieglinde), Hotter, von Milinkovic / Knappertsbusch (1957) Götterdämmerung – Varnay, Windgassen, Neidlinger, Greindl, Grümmer, Uhde, von Ilosvay, Nilsson (3. Norn) / Knappertsbusch (1957) Lohengrin – Kónya, Rysanek, Nilsson, Blanc / Cluytens (1958)

26

Siegfried – Hopf, Nilsson, H. Kraus, Uhde, Roth-Ehrang, O. Kraus, Höffgen, Siebert / Kempe (1960) Götterdämmerung – Nilsson, Hopf, Stewart, Frick, Bjoner, Hoffman, O. Kraus / Kempe (1960) Tristan und Isolde – Windgassen, Nilsson / Böhm (1964) Tristan und Isolde – Windgassen, Nilsson, Ludwig, Talvela, Waechter / Böhm (1966) Die Walküre – Nilsson, Rysanek, King, Nienstedt, Adam, Burmeister / Böhm (1966) Siegfried – Windgassen, Nilsson, Wohlfahrt, Adam, Böhme, Neidlinger, Soukupová, Köth / Böhm (1966) Götterdämmerung – Nilsson, Windgassen, Neidlinger, Greindl, Dvor˘áková, Stewart, Mödl / Böhm (1967) Berlini Rádió (?) Verdi: Un ballo in maschera – Nilsson, Madeira, Köth, Feiersinger, Metternich / Erede (1955) Boston, John B. Hynes Civic Auditorium Puccini: Tosca (Met Tour) – Nilsson, Corelli, London, Corena / Cleva (1964) Buenos Aires, Teatro Colon Wagner: Die Walküre – Nilsson, Hotter, Uhl, van Mill, Brouwenstijn / Wallberg (1962) Wagner: Siegfried – Nilsson, Hopf, Hotter / Wallberg (1962) Wagner: Götterdämmeung – Nilsson, Hopf, van Mill, Mattiello, Brouwenstijn / Wallberg (1962) Puccini: Turandot – Nilsson, Uzunov, Caballé, Narké / Previtali (1965) R. Strauss: Salome – Nilsson, G. Hoffman, Waechter, Uhl / Sebastian (1965) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Martell, Jones, Ward / Leitner (1967) Wagner: Siegfried – Windgassen, Nilsson / Leitner (1967) Wagner: Götterdämmerung – Nilsson, Windgassen, Jones, Hagenaunt / Leitner (1967) Wagner: Tristan und Isolde – Nilsson, Vickers / Stein (1971) R. Strauss: Die Frau ohne Schatten – Nilsson, Marton, Thomas, Hesse / Jurowski (1979) Chicago, Opera Lyric Puccini Turandot – Nilsson, Tagliavini, Weathers, Washington / Votto (1970) Dán Rádió Bartók: A Kékszakállú herceg vára (német ny.) – Sönnerstedt, Nilsson/ Friisholm (1953) Firenze, Teatro Comunale Wagner: Tristan und Isolde – Nilsson, Windgassen, Neidlinger, Hoffman, von Rohr / Rodzinski (1957) Genf, Nagyszínház Puccini: Turandot – Nilsson, Lamberti, Mitchell / ? (1976) Köln, WDR Beethoven: Fidelio – Nilsson, Schöffler / E. Kleiber (1956)

Hopf, Wengler, Unger, Frick, Braun,

London, Covent Garden Wagner: Die Walküre – Nilsson, Fischer, Vinay, Hotter, Milinkovic / Kempe (1957) R. Strauss: Elektra – Nilsson, Jones, Szirmay, McIntyre, Craig / C. Kleiber (1977) Mexico City, Palacio de Bellas Artes Puccini: Turandot – Nilsson, Lavirgen, Caballé, Wildermann / Rescigno (1965) Milánó, Teatro alla Scala Wagner: Die Walküre – Nilsson, Rysanek, Suthaus, Hotter, Madeira / Karajan (1958)

2006. tavasz Tristan und Isolde – Windgassen, Nilsson, Hotter, Neidlinger, RösselMajdan / Karajan (1959) Verdi: Aida – Nilsson, Miranda-Ferraro, Simionato / Sanzogno (1960) Puccini: Turandot – Nilsson, Di Stefano, Carteri, Modesti / Votto (1958) Beethoven: Fidelio – Nilsson, Vickers, Lipp, Frick, Unger, Crass, Hotter / Karajan (1960) Puccini: Turandot – Nilsson, Corelli, Vishnevskaya, Zaccaria / Gavazzeni (1964) München, Bayerische Staatsoper Wagner: Götterdämmerung – Nilsson, Aldenhoff, Uhde, Frick, Rysanek, O. Kraus, Malaniuk / Knappertsbusch (1955) R. Strauss: Die Frau ohne Schatten – Bjoner, Nilsson, Varnay, King, Fischer-Dieskau / Sawallisch (1976) Nápoly, Teatro San Carlo Wagner: Tannhäuser – Lustig, Rysanek, Nilsson, Cordes, Frick / Böhm (1956) Puccini: Turandot – Nilsson, Bergonzi, Chiara / Mannino (1976) New York City Opera Puccini: Tosca – Nilsson, Carreras, Fredricks / Rudel (1974) New York, Metropolitan Wagner: Tristan und Isolde – Vinay, Nilsson, Dalis, Hines, Cassel / Böhm (1960) Beethoven: Fidelio – Nilsson, Vickers, Uhde, Czerwenka, Hurley, Tozzi, Anthony / Böhm (1960) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Nordmo-Lovberg, Vickers, Hines, Dalis, Ernster /Böhm (1960) Puccini: Turandot – Nilsson, Corelli, Moffo, Giaiotti / Stokowski (1961) Wagner: Tristan und Isolde – Liebl, Nilsson, Dalis, Hines, Cassel / Rosenstock (1961) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Kuchta, Vickers, Edelmann, Dalis, Wiemann / Leinsdorf (1961) Wagner: Siegfried – Hopf, Nilsson, Kuen, London, Madeira, Herbert / Leinsdorf (1961) Wagner: Götterdämmerung – Nilsson, Hopf, Mittelmann, Kuchta, Frick, Dalis, Herbert / Leinsdorf (1961) Puccini: Turandot – Nilsson, Corelli, Albanese, Flagello / Adler (1962) Verdi: Un ballo in maschera – Tucker, Nilsson, Merrill, Madeira, Dobbs, Reitan, Giaiotti / Santi (1963) Beethoven: Fidelio – Nilsson, Vickers, Raskin, Meredith, Wiemann, Anthony / Böhm (1963) Wagner: Tristan und Isolde – Liebl, Nilsson, Dalis, Cassel, Hines / Solti (1963) Wagner: Götterdämmerung – Nilsson, Hopf, Weimann, Curis-Verna, Mittelmann, Dunn, Pechner / Rosenstock (1963) Puccini: Tosca – Nilsson, Corelli, London / Cleva (1964) Verdi: Aida – Nilsson, Corelli, Dalis, MacNeil, Flagello, Díaz / Varviso (1964) Puccini: Turandot (exc.) – Nilsson, Corelli, Albanese, Giaiotti / Cleva (1965) Puccini: Turandot – Nilsson, Thomas, Amara, Giaiotti / Cleva (1965) Puccini: Die Walküre – Nilsson, Rysanek, Vickers, London, Dalis, Ward / Steinberg (1965) R. Strauss: Salome – Nilsson, Cassel, Liebl, Dalis, Shirley / Böhm (1965) Verdi: Aida – Nilsson, Tucker, Cernei, MacNeil, Tozzi / Steinberg (1965) Beethoven: Fidelio – Nilsson, King, Evans, Edelmann, Pracht, Anthony / Böhm (1966) Wagner: Tannhäuser – Nuotio, Nilsson, Stewart, Macurdy / Rosenstock (1966) Puccini: Turandot – Nilsson, Corelli, Freni, Giaiotti / Mehta (1966) R. Strauss: Elektra – Nilsson, Rysanek, Resnik, King, Dooley / Schippers (1966) Puccini: Tosca – Nilsson, Corelli, Colzani / Schick (1966) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Rysanek, Vickers, Stewart, Ludwig, Ridderbusch / Klobucar (1968) Puccini: Tosca – Nilsson, Corelli, Bacquier / Molinari-Pradelli (1968) Puccini: Turandot – Nilsson, Kónya, Tucci / Mehta (1968) Puccini: Turandot – Nilsson, King, Caballé / Mehta (1969) Puccini: Turandot – Nilsson, King, Arroyo, Giaiotti / Mehta (1969) Puccini: Tosca – Nilsson, Domingo, Dooley / Schick (1969) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Vickers, Crespin, Adam, Veasey, Talvela / Karajan (1969) Puccini: Tosca – Nilsson, Corelli, MacNeil, Corena / Molinari-Pradelli (1970) Puccini: Turandot – Nilsson, Domingo, Amara, Giaiotti / Adler (1970)

R. Strauss: Elektra – Nilsson, Rysanek, Madeira, Stewart, Nagy / Böhm (1971) Wagner: Tristan und Isolde – Nilsson, Thomas, Dalis, Dooley, Tozzi / Leinsdorf (1971) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Jones, Vickers, Stewart, Baldani, Macurdy / Leinsdorf (1972) Wagner: Tristan und Isolde – Vickers, Nilsson, Vilma, Plishka, Shadur, W.Lewis / Leinsdorf (1974) Wagner: Die Walküre – Nilsson, Matin, Vickers, McIntyre, Dunn, Rundgren / Ehrling (1975) Wagner: Siegfried – Thomas, Nilsson, Ulfung, McIntyre, Chookasian, Rintzler / Ehrling (1975) Wagner: Götterdämmerung – Nilsson, Thomas, Rundgren, Dooley, Rankin, Reynolds, Rintzler / Ehrling (1975) R. Strauss: Elektra – Nilsson, Rysanek, Dunn, McIntyre, Nagy / Levine (1980) Philadelphia, Civic Center / Lyric Opera Puccini: Tosca – Nilsson, Tagliavini, Bardelli / Moresco (1962) Puccini: Tosca – Nilsson, Tagliavini, Vinay /Moresco (1963) Puccini: Turandot – Nilsson, Crain, Carron, Moscona / Moresco (1963) Puccini: Turandot – Nilsson, Corelli, Reale, Flagello / Guadagno (1965) Puccini: Turandot (Met Tour) – Nilsson, Corelli, Tucci, Giaiotti / Mehta (1967) Róma, RAI (Radio Italia) Wagner: Tristan und Isolde – Brilioth, Nilsson, Wolff, Meven, Nimsgern / Mehta (1972) R. Strauss: Elektra – Nilsson, Bjoner, Cortez, Callio, Stewart / Sawallisch (1972) Stockholm, Királyi Operaház Verdi: Requiem – Nilsson, Ralf, Collin, Bjorkler / Dobrowen (1950) Verdi: Aida – Nilsson, Hertzberg, Svanholm, S.Björling, S.Nilsson, Björker, Söderström / Ehrling (1956) Beethoven: Fidelio (exc.) – Nilsson, Kjellgren, C. Söderström, S. Björling, Saeden, Björker / Ehrling (1959) R. Strauss: Der Rosenkavalier (exc.) – Nilsson, Meyer, Prytz, Tyren, Stjernquvist, Kjellgren, Ericson / Ehrling (1959) Verdi: Aida (exc.) – Nilsson, Ericson, Höisetz, Jupiter / Savini 1966 Svéd Rádió Bartók: A Kékszakállú herceg vára (német ny.) – Sönnerstedt, Nilsson / Fricsay (1953) Wien, Staatsoper Wagner: Die Walküre – Nilsson, Suthaus, Rysanek, Hotter, Frick, Madeira / Karajan (1957) Wagner: Siegfried – Windgassen, Nilsson, Hotter, Neidlinger, Klein / Karajan (1957) Verdi: Un ballo in maschera – di Stefano, Nilsson, Bastianini, Simionato, Köth / Mitropoulos (1958) Wagner: Tristan und Isolde – Windgassen, Nilsson, Rössel-Majdan, Frick, Wiener, Uhde / Karajan (1959) Wagner: Götterdämmerung – Nilsson, Windgassen, Brouwenstijn, Frick, Uhde, Pernerstorfer, Gorr / Karajan (1960) Puccini: Turandot – Nilsson, di Stefano, Price, Zaccaria / MolinariPradelli (1961) R. Strauss: Elektra – Nilsson, Resnik, Rysanek, Windgassen, Waechter / Böhm (1965) Wagner: Tristan und Isolde – Thomas, Nilsson, Hesse, Talvela, Wiener / Böhm (1967) Verdi: Macbeth – Nilsson, Paskalis, Buzea, Franc / Klobucar (1970) R. Strauss: Die Frau ohne Schatten – Nilsson, Rysanek, Kastu, Berry, Hesse / Böhm (1977) III. TV felvételek, filmek: Puccini: Turandot (operafilm, R.: M. Wallmann) – Nilsson, Cecchele, Tucci / Prétre (1969) Wagner: Tristan und Isolde – Vickers, Nilsson, Hesse, Berry, Rundgren / Böhm (Orange, 1973) Wagner: Tristan und Isolde – Windgassen, Nilsson, Töpper, Hotter / Boulez (Tokio, 1974) R. Strauss: Die Frau ohne Schatten – Nilsson, Wennberg, Ericsson, Kastu, Jupither / Klobucar (Stockholm, 1978) (A listában kisebb hibák elôfordulhatnak.) Összeállította: Pallós Tamás

27

Sebemre balzsamot adott, s a kelyhet véve lesz most gyógyulásom teljes. Figyelj csak rám, hogy mint köszönt vezeklô hála – esküm :

szikla-hûség – bennem él, szörnyû dacvágy – engem sújt!

Csalfa vágyak! Kába álmok! Ôs keservre enyhülés: jöjj, jótékony kehely, mindent felejtsek el!