köti össze a kelet-berlini 1953-at és a budapesti 1956-ot a fecske úszónadrág és a hátrafésült haj, ezért történhet meg, hogy egy jégkorszakból visszamaradt kőtömb útra kel a közeli kiskocsmába, ilyenformán tartozik ide, hogy Tolnai Ottó rózsaszín flamingóvá varázsolta a berlini utcák felett ívelő ideiglenes csővezetékeket, s ekként fordulhat elő, hogy apából végül fűtő lesz a tempelhofi rendezőpályaudvaron. Mindezeket együtt innen-onnan letöredezett urbánus cserépdaraboknak nevezném. Hevernek egymás mellett. Tanácsaiért, támogatásáért Boros Gézának és Sebők Zoltánnak mondok köszönetet.
Tartalom A Gorgó-lány (Anne Poirier, Patrick Poirier: La Fontaine de Gorgo)...............................12 Tolnai-flamingó (Berlini csővezeték).........................................................................................14 Szimuláns (Eduardo Paolozzi: Katastrophenbrunnen).................................................16 Kékacél lufivirág (Jeff Koons: Balloon Flower)..........................................................................18 Otthonlabda (Claes Oldenburg: Houseball)........................................................................20 Berlini lelenc (Findling Dahlemben)....................................................................................22 Pillangó (Henry Moore: Large Butterfly).....................................................................24 Könyvtár (Micha Ullmann: Bibliothek).........................................................................26 A testedzés veszélyei (Erdmann Encke: Ludwig Jahn)....................................................................28 Táblák a magasban (Renata Stih, Frieder Schnock: Orte des Erinnerns)..................................30 Árnyak a falban (Karol Broniatowski: Gedenkstätte Bahnhof Grunewald).........................32 Botlókő (Stolpersteine)..................................................................................................34 Felületes helyzet (Peter Eisenman: Denkmal für die ermordeten Juden Europas)..............36 Kényes átkelés (Richard Serra: Berlin Junction)....................................................................38 Rózsa utca (Eva Hunzinger: Frauenprotest)....................................................................40 M&E (Ludwig Engelhardt: Marx-Engels-Forum).................................................42
A csatorna peremén (Ralf Schüler, Ursulina Schüler-Witte: Mahnmal für Rosa Luxemburg)....................................................................44 Domborulva (Lev Kerbel: Ernst-Thälmann-Denkmal).....................................................46 Katona Treptowban (J. V. Vucsetics, J. B. Belopolszkij: Sowjetisches Ehrenmal).......................48 Légikör (Bernar Venet: Arc 124,5°).............................................................................50 Törmeléklányok (Katharina Szelinski-Singer: Trümmerfrau; Fritz Cremer: Aufbauhelferin).......................................................................52 Száll az 52-es (52-es mozdony Schönebergben)..................................................................54 Az utolsó fűtő (OIDOUS művészcsoport: Cím nélkül).......................................................56 Sűrű sorokban (Wolfgang Rüppel: Denkmal des 17. Juni 1953)..........................................58 Nyúlnyom (Karla Sachse: Kaninchenzeichen)................................................................60 Disszidensek (falmaradvány).................................................................................................62 A tüntető halála (Alfred Hrdlicka: Der Tod des Demonstranten).........................................64 Számkivetve (Olaf Metzel: 13. 4. 1981)................................................................................66 Állandó bolyongás (Markus Lüpertz: Das Urteil des Paris)........................................................68 Kétes válasz (Helmut Jahn: Neues Kranzler-Eck).............................................................70 Bukfenc (Ursula Sax: Looping).....................................................................................72 Cadillac (Wolf Vostell: Zwei Beton-Cadillacs in Form der nackten Maja).............74 Törzsek (Brigitte és Martin Matschinsky-Denninghoff: Berlin)..............................76
Karmok (Eduardo Chillida: Berlin)..............................................................................78 Molekula-emberek (Jonathan Borofsky: Molecule Man).............................................................80 Új térben, régi időkben (Erich John: Weltzeituhr)...............................................................................82 Őszinte alak (Rainer Fetting: Willy Brandt).......................................................................84 Marlene (Marlene Dietrich sírja)..................................................................................86 Anita (Otto Dix: Das Bildnis der Tänzerin Anita Berber)....................................88 Klütia tornya (John Chamberlain: Turm von Klythie).......................................................90 Tájvarázsló (Peter Joseph Lenné).......................................................................................92 Házragozás (Ayse Erkmen: Evde – Am Haus)..................................................................94 Encián (A Wolpertinger Kreuzbergben)...................................................................96 Lent délen (Joachim Schmettau: Säule mit tanzendem Paar).......................................98 Embertáj (Leslie Robbins: Blau-Bogen-Wiese)..........................................................100 Lujzavárosi csatorna (Gerald Matzner: Indischer Brunnen)........................................................102 Épülő romok (Tacheles)........................................................................................................104 Kollwitz tér (Karla Sachse: Toxic Vessel).........................................................................106 Régi motorosok (Max Esser: Motorradfahrer).......................................................................108 Nagy ember, kis ember (Stephan Balkenhol: Großer Mann mit kleinem Mann)..........................110
10
11
Otthonlabda Olyan tolongás, mint mostanában, közel sem volt a Friedrichstraße és a Zimmerstraße sarkán, amikor a Check Point Charlie határátkelőnél még a hidegháború levegője sűrűsödött. A keletnémet őrtornyok helyén új irodaházak magasodnak. A sarki Fal-múzeumban a hatvanas–hetvenes évek disszidens kalandjainak misztikuma, megsárgult fotók szívszorító esztétikuma helyett az „erőszakmentes ellenállás“ tárgyilag zavaros képe gomolyog. Nincs már semmi, amiért oda kéne menni, s mert ilyen esetben sokáig tarthat a keresés, azért bolyonganak ott annyian. Telekkönyvi kérdésekben a kapitalizmus nem ismer tréfát. A múlt homályából felbukkanó telektulajdonosok rendőrökkel és buldózerekkel takaríttatták el onnan a berlini fal áldozataiért emelt kereszteket. Claes Oldenburg „Houseball“-ját is miattuk gurították arrébb, kissé félreeső terecskére. A „Houseball“ témája az (e)migráció, maga is vándorútról, Velencéből, Bonnon keresztül érkezett Berlinbe. A mű összefüggésbe hozható a város történeti gyökereivel is: a brandenburgi fejedelmek legfontosabb időtöltése volt, hogy telepeseket csalogassanak távoli, kietlen, poros székhelyükre. Szakértőnél olvasható, hogy a „Houseball“ mégsem korrekt politikailag. Mert a labdaként összegyűrt színes szőnyegen a költözés játékos cókmókja túlságosan derűs megközelítés. Jóllehet a menekülés veszélyes, az emigráció fájdalmas, a beilleszkedés gyötrelmes. De nem tényleg úgy van? Hogy jó hazátlannak, gyökértelennek lenni? Sokat félni és azon nagyokat nevetni? Annyit gyakorolni, hogy a végén hitelesnek tűnjön a mozdulat, amellyel leporoljuk magunkról a régit?
20
Claes Oldenburg Houseball, 1997 Betlehemkirchplatz
Sűrű sorokban Úgy állt a tank, mintha jönne. Kifelé az aluljáróból a házunk előtt a Boráros téren. Mintha az oroszok, már amennyien azok voltak, a föld alól is nyomultak volna. Közben csak becsúszott háttal. Jó ideig ott volt. A ferenc- és józsefvárosi homlokzatokra tartós mintázatot rajzoltak a golyónyomok. ’56-ot az ’53-as kelet-berlini felkeléssel elsőre a hibátlanul belőtt séró köti össze. A hátrafésült, melegdajerolt, talán brillantinozott, hullámokba simuló. Apa azonnal ütött, ha összeborzolták. Olyan, hogy hátulról előre a szemébe csapják – na nem, az egyszerűen elképzelhetetlen volt. És ha strandon lettek volna együtt a felkelők, mind fecskét hordtak volna. ’53-at nem készítette elő politikai erjedés, csak a nép unta nagyon az egészet az övezetekre osztott, de még átjárható város keleti felében. A Stalinallee építőmunkásai pedig a normaemeléseket unták a legjobban. Másik különbség, hogy itt már az első napon, június 17-én keményen jöttek a szovjet tankok. 125 halott, 1600 bebörtönzött. Szédítő, ahogy a felkelés emlékművénél, az első tüntetés színhelyén sűrűsödik a német történelem. A huszonöt méterre nyújtózó, kétrétegű üveglapra nyomott fénykép, Wolfgang Rüppel munkájának hátterében a munkásparaszt propaganda monumentális faliképe meisseni porcelánból egy jellegzetes náci építményen, Göring egykori légügyi minisztériumán, a mai pénzügyminisztériumon, amely a RAF terroristái által meggyilkolt bankár, Detlev Rohwedder nevét viseli. Ilyen fénykép később nem készülhetett. A hatvanas évektől másként tapadt a haj. De még nem ám a Beatles! A történeti hűség kedvééért Jean Paul Belmondo frizurájára hivatkozom a „Riói kaland”-ban. Noha a legjobb fodrász a szél.
58
Wolfgang Rüppel Denkmal des 17. Juni 1953, 2000 Wilhelmstraße/Leipziger Straße
Lent délen S aki járt Weddingben, még az sem látott mindent. A tudás, amire Kreuzbergben tett szert, csak Neuköllnben teljesedhetik ki. És nem igaz, hogy itt hamarabb ütnek. Lőni? Talán igen. Kábítószert pedig nem kötelező venni. Ezt a szobrot nem csak önmagáért kell nézni, hanem mert a Hermannplatzon áll. Mármost. Kiszállunk az U-Bahnból a Kottbusser Tornál, amelynél durvább hely arcokból Berlinben nincsen. Elindulunk délre (mert menj mindig délnek!) gyalog, végig a Kottbusser Dammon és Strassén. Egy ideig még Kreuzberg. De aztán, ahogy átkelünk a Landwehr-csatornán, hamarosan a Hermannplatz következik. S ott már Neu kölln az úr. Kreuzberg tősgyökeresen török és alternatív. A török ember barátságos, dúdol magában az utcán. Nemzetkarakterológiai kutatások csupán két érzékeny pontját ismerik: nem szeret futballban veszíteni, és megbántódik, ha legalább hatszázezer, ám legfeljebb másfél millió örmény lemészárlását említik előtte. Törökből Neuköllnben sincs hiány, ugyanakkor új és új bevándorlók hullámai mossák a hagyományosan lumpen német szigeteket. Arabok, bosnyákok, albánok vietnamiak, oroszok, szerbek, afrikaiak – bőrszínek a tejtől a keserű csokiig. Sok szegény ember, szegények és még szegényebbek. Roppant sok gyerek csillogó fekete szemekkel. Rendkívül hangos és mozgékony kisgyerekek. Kisfiú, kislány, nagylány, lányok kendőben vagy anélkül. Szétszolizott szöszipufi németek helyett a megszokottnál talán dúsabb szőrzetű sötétkeleti lányok. Néha csúnyák és kövérek, de inkább formásak és szépek. S oly lágyan ring köröttük a szélben papírszemét és nájlonzacskó, mint talán csak Marosvásárhelyen. A Hermannplatzról számos főút indul, onnan mindenhova el lehet jutni. Igen, mondjuk ki: a Hermannplatz Berlin főtere. Joachim Schmettau Säule mit tanzendem Paar, 1985 Hermannplatz
98
Régi motorosok Motorozni! S ha valaki még emlékszik arra, hogy IZS!! És főleg arra, hogy VERHOVINA!!! (E szót tagolva, kifelé fordított kézfejünket magunk előtt rázva volt szokás kiejteni.) Nos, az kétszeresen tudja, milyen motorozni. Bőrdzsekiben, még bukósisak nélkül, kormányra lapulva, kanyarban bedőlve legalább negyvenöttel tűzni a langymeleg, puhapesti éjszakában! Balaton felé elaludni a hátsó ülésen! Élő koporsó, mondja Apa, na majd pont rá hallgatunk. Csak oldalkocsis nem volt soha – rossz érzés, örök hiány. Itt azonban egy BMW és egy DKW nyergében látható Ernst Henne és Ewald Kluge. A harmincas években álltak rajthoz Berlinben. Mögöttük viszontagság, végtelen körök, hajtűkanyarok, éles előzések. Most, hetven évvel később, bármely pillanatban várható, hogy áttörik a közben útjukba épített kongresszusi központot, majd eltűnnek a felhők között. Harmadikként mellettük kellene száguldania NSU-ján Heiner Fleischmann-nak is, ám neki nyoma veszett a verseny világháborús futamában. A szóbanforgó helyzetnek létezik másik leírása. Aszerint az 1921-ben felavatott versenypálya két évtizedre a világ leggyorsabb pályája lett, miután a harmincas évek közepén ezen a helyen építettek egy 43 fokkal döntött kanyart. Arról is értesülhetünk, hogy Max Esser pár évvel később szoborba öntötte a három híres motorost. Annak idején nem állították fel, a viharos időkben pedig ércöntő műhely rejtegette őket. Végül csak ketten vészelték át a háborút, de nekik is ’89-ig kellett várniuk, hogy mai helyükre kerüljenek. Ez az értelmezés természetesen amellett kardoskodik, hogy a verseny végetért. Arra tehát, hogy a motorosok az égig jussanak, állítólag semmi esély.
108
Max Esser Motorradfahrer, 1989 Messedamm/Halenseestraße
Nagy ember, kis ember Stephan Balkenhol két figurát helyezett a Brandenburgi Kapu szomszédságába, a Palais am Pariser Platz belső udvarába. Mindenki számára egyértelmű, mit ábrázol, viszont annál bizonytalanabb, mit jelent az alkotás. Szabadon értelmezhető, esetleg jelentés nélküli alakok a német történelem jelképei mellett, amelyek közül a Reichstag és a Brandenburgi Kapu akkor volt a legjobb, amikor beburkolták. Az előzőt Christo, az utóbbit – majdnem olyan jól – a renoválók. A harmadik, a holocaust-emlékmű pedig, amikor még nem volt kész, csak vitatkoztak róla. Ezért azt is mondhatjuk, hogy a nagyobbik apa. Nézzük akkor, hogy van apával. Apa először is a lába. Abba lehet kapaszkodni (tényleg, csak a képen nem látszik), közötte kinézni. Túlságosan nagy ember (4,5 méter) apa, a hangja félelmetes (Anyáé is). Ne féljünk apától! Biztosan szeret minket. Nincs más választásunk, mint bízni benne. Minden apa más. A családi hagyomány szerint dugdossuk fiunk elől a meztelenségünk. Zakóinkat viszont megosztjuk vele. Apa botot farag, sárkányt röptet nekünk. Foglalkozik, nem törődik velünk. Szeret válni, elmenni nővel, új házat építeni. Mi meg segítünk neki a kertben. Miközben szőlőt kötöz, megöregszik. Végül összevissza beszél. Nagyjából tehát ennyi az egész: az egyik pillanatban apa nevetése még vakítóan ragyog, a másikban pedig kihull a foga. Balkenhol munkájában izgató, hogy miként értsük. A legpontosabban Katharina Hohenhörst fogalmaz: „Két fiatal ember áll egymás mellett az udvarban. Az egyik kisebb, a másik nagyobb, mint a járókelők”.
Stephan Balkenhol Großer Mann mit kleinem Mann, 1998 Pariser Platz 6 A
110
