1
Ludwig Erhard és a szociális piacgazdaság A szocialista gazdasági modellből a piacgazdaságba való átmenetet megkezdő közép- és kelet-európai országokban több politikai párt tűzte zászlajára a szociális piacgazdaság megteremtésének koncepcióját. A koncepcióról, annak megvalósíthatóságáról különösen sok vita folyt a német gazdasági és valutáris unió megteremtése kapcsán. A szociális piacgazdaság fogalma, cél-, eszköz- és intézményrendszere a második világháborút követő időszakban, 1946-47-ben jött létre Németország nyugati felében. Ebben az időszakban • Németország nyugati - nagyobbik - része a nyugati szövetséges nagyhatalmak megszállása alatt volt, jövőjét nem csekély mértékben határozták meg a világpolitika mozgásai, azok közül is a megszálló hatalmak szándékai; • sajátos belső kihívást jelentett a gazdaság helyreállítása és új társadalmi értékrend kialakítása: • a három nyugati megszállási övezet közötti nagy fokú gazdasági elszigetelődés; • a múlt politikai és gazdasági cél- és eszközrendszerével és intézményi struktúráival való szakítás, új, a lakosság mozgósítására alkalmas gazdaságfilozófia, illetve a rá épülő gazdaságpolitika keresése • a közelmúlt ideológiája helyett új, nemzetközileg is prezentálható, a lakosság számára is elfogadható, ugyanakkor a gazdasági realitásokkal is összhangban álló jövőkép, értékrend kidolgozása. A politikai és gazdasági jövőkép kialakításával kapcsolatos útkeresés irányaira, lehetőségeire hatást gyakoroltak a következő tényezők: • A Weimar-i Köztársaság politikai és gazdasági rendszerének diszfunkcionális működése. A polgári demokrácia bukásában nem csekély szerepe volt a szélesebb összefüggésrendszerbe nem beágyazott, ad hoc intervenciókat alkalmazó gazdaságpolitikának, amellyel a spontán piaci folyamatok kedvezőtlen hatásait kívánták tompítani, és ami hozzájárult a német ipar további monopolizálódásához; Harmadik Birodalom fennállása idején kialakított központi • A hadigazdálkodással való szakítás szükségessége; • A Harmadik Birodalomtól örökölt kötött gazdálkodásnak az egyes megszállási övezetekben, azaz regionális keretek között való működtetésének korlátai. A második világháború után nemcsak a szovjet és a nyugati elképzelések különböztek egymástól Németország jövőjét illetően, hanem az egyes nyugati zónák parancsnoksága és az anyaország kormánya között is voltak koncepcionális eltérések: • Nagy-Britannia a Munkáspárt kormányra kerülése nyomán az államosításokat szorgalmazta Németország nyugati felében; érdekeinek biztonságpolitikai okokból nem feleltek meg az Franciaország •
2
államosítások; • az USA kezdettől fogva a magántulajdonon alapuló versenygazdaság kiépítése mellett szállt síkra, • ugyanakkor konszenzus alakult ki a nyugati megszálló hatalmak között a gazdasági stabilizáció és a valutareform mielőbbi végrehajtásának szükségességében. A kiútkeresésben a német politikai pártok sem voltak egységesek: • a szociáldemokraták a nagyipar, a közüzemek, a közlekedés, a bankok, a biztosítótársaságok államosítását, radikális földreformot, a nyersanyagok, az élelmiszerek és a fogyasztási cikkek központi elosztásának fenntartását sürgették; • a szabaddemokraták a liberalizmus és az individualizmus elveinek következetes képviselete alapján a piaci mechanizmusok hatókörének kiterjesztését és a központi elosztási rendszer felszámolását követelték; • a keresztény pártok hamar feladták a romantikus antikapitalista koncepcióikat, miután felismerték, hogy egyrészt a polarizálódó világban, a hidegháború időszakában nem lehetséges a szocializmus és a kapitalizmus közötti harmadik út, másrészt a szocialisztikus eszmék hirdetésében aligha vehetik fel a versenyt a szociáldemokratákkal. Igy a CDU/CSU identitásának a szociális elemekkel kiegészített liberális gazdaságpolitika felelt meg a legjobban. A szociális piacgazdaság koncepciója a Németország nyugati felét a második világháborút követő időszakban ért belső és külső kihívásokra adott válaszként született. Elméleti gyökerei a harmincas évek ordoliberalizmusának irányzatához nyúlnak vissza. Eszerint létezik olyan előzetes megfontolások alapján tervezhető társadalmi-gazdasági szerveződési forma, amelynek kialakításához igénybe vehetők az állam kényszerítő eszközei. Az ordoliberálisok elvetik a szabadversenyes piacgazdaságot, mert • spontán alakuló monetáris és reálgazdasági folyamatok esetén elkerülhetetlenek a nagy arányú ingadozások a gazdaságban; • a liberális piacgazdaságban könnyen alakulnak ki monopóliumok; • a szabadverseny körülményei között nemkívánatos mértékű jövedelmi differenciálódás indul meg. Az ordoliberális iskola két irányzatra osztható: • Walter Eucken, Franz Böhm és a köréjük gyűlt freiburgi iskola képviselői a piaci versenyt korlátozó kartellmegállapodásokkal és a gazdasági hatalom koncentrálódásával szembeni fellépést tartották elsődlegesnek; Wilhelm Röpke és Müller-Armack az állami szociálpolitikára helyezte a • hangsúlyt, de csak akkor, ha a rászorultak már minden tőlük telhetőt megtettek sorsuk jobbra fordításáért.
3
A szociális piacgazdaság terminust először Alfred Müller-Armack használta 1946ban, aki szerint az nem más, mint "tudatosan kialakított globális szabadpiaci rendszer, amelynek koncepciója a versenygazdaság talaján álló, a szabad kezdeményezést és a szociális haladást szabályozó politika", vagy más megfogalmazásban "a szabadpiaci elvekkel összhangban lévő, szociális biztosítékokkal kiegészített piacgazdaság." A szociális piacgazdaság háromféle értelmezése ismert: • az NSZK-ban meghonosodott gazdasági rend vagy rendszer, amely a számottevő változások ellenére jelenleg is fennáll; • a két világháború közötti időszakban és az újjáépítési periódusban kialakult sajátosan német közgazdasági eszmerendszer; • program és gazdasági-gazdaságpolitikai gyakorlat. A szociális piacgazdaság konkrét gazdaságpolitikai követelményeinek, értékrendjének meghatározása, illetve gyakorlatának kialakítása Ludwig Erhard nevéhez fűződik. Erhard fontos közvetítő szerepet játszott a politikai gyakorlat és a tudományos közvélemény között. Ludwig Erhard 1897-ben született Fürthben. 1907 és 1913 között reáliskolában tanul Nürnbergen. 1913 és 1916 között egy nürnbergi textilüzletben tanonc. 1916ban behívják katonának, 1918 őszén súlyosan megsebesül. 1925-ig felsőfokú tanulmányokat folytat. 1928-tól az Institut für Wirtschaftsbeobachtung der deutschen Fertigware munkatársa. 1945 nyarán az amerikaiak felkérésére részt vesz a gazdasági élet helyreállításában Frankföldön. Ugyanezen év őszétől az év végéig a bajor tartományi kormányzat gazdasági minisztere. 1946-47-ben dolgozza ki a szociális piacgazdaság programját. 1949 és 1963 között gazdasági miniszter a nyugatnémet kormányban. 1963-ban Adenauer utódja a kancellári székben 1966ig, amikor a CDU elnökévé választották. A politikától visszavonulva halt meg Bonnban. Életének legsikeresebb időszakát az 1945 és 1963 közötti évek jelentették. A szociális piacgazdaság gyakorlati megvalósítására az 1948. június 20-i valutareformot követően került sor. 1948. június 20-a Erhard Tannenbergje, az ütközetben Walter Eucken volt a vezérkari főnöke, az ordoliberális eszmerendszer a Clausewitz-e. A valutareform átfogó gazdaságpolitikai fordulat keretei közé illeszkedett, amennyiben eltörölték az 1936 óta fennálló - magántulajdonon alapuló - sajátosan német tervgazdálkodást: felszámolták a hatósági árak és a központi elosztási előírások mintegy 90 százalékát, később megszüntették a központi bérszabályozást. A gazdaságpolitikai fordulat kidolgozásában Erhard támaszkodott a Gazdasági
4
Tanács (a későbbi Gazdasági Minisztérium) mellett működő Tudományos Tanácsra (Wissenschaftliicher Beirat, ez volt az 1964-ben megalapított Sachverständigenrat előfutára), amelynek munkájában részt vett a többi között Müller-Armack, Eucken, Böhm és a freiburgi iskola több más tagja is. A valutareform és a gazdaság hozzá kapcsolódó liberalizálása élvezte az amerikaiak támogatását, az amerikai elképzelésekhez legközelebb álló koncepció valósult meg. A valutareform óriási költségeivel összefüggésben a DM bevezetése után öt hónapon belül kétszer is bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Erhard ellen a Gazdasági Tanácsban, a szakszervezetek árellenőrzést és gazdasági szükségállapot kihirdetését követelték, sőt 1948 novemberében általános sztrájkra szólítottak fel. Erhard nagy számú más országgal ellentétben meg sem próbált a szocializmus és a kapitalizmus keverékének alkalmatlan receptjével úrrá lenni a háború által okozott problémákon. Erhard szociális piacgazdaság-felfogásának a következők a legfontosabb elemei: • Erhard a németek erejére és akaratára épített, arra, hogy képesek életüket felelősséggel alakítani. Koncepciójának középpontjában a nagykorú polgárok felelőssége és kölcsönös segítségnyújtása áll, családi keretek között és önkéntes alapon létrejött szervezetekben, egyesületekben. Az individuális felelősségtudat, az egymás iránti figyelmesség és segítőkészség a versenynek alávetett piaci körülmények között erősödik. Minél inkább felülről kényszeríttet kollektívák alakulnak ki, annál nagyobb mértékben szenved csorbát a felelősségtudat, a másik iránti együttérzés, a család szolidaritáson alapuló közössége, a karitatív szervezetekben való szerepvállalás. • Azt hirdette, hogy a szabadság oszthatatlan: a politikai, a gazdasági és az emberi szabadság komplex egységet alkot. Egyik elemet sem lehet kivenni anélkül, hogy az egész össze ne dőlne. A szabadság azonban csak akkor lehet teljes, ha felelősségtudattal párosul. A háború által szétzilált, menekültekkel elárasztott ország népének Erhard reményt, perspektívát tudott adni. • Erhard a szociális piacgazdaság koncepcióját a politikai és gazdaságpolitikai gyakorlatba is át tudta ültetni. • A társadalom, az állam és a gazdaság Erhardnál egymástól elválaszthatatlan egységet alkot, amelynek középpontjában a szabad és önmagának felelősséggel tartozó ember áll. • A szociális szón Erhard nem újraelosztást értett, mint a legtöbb társadalomtudós. (Szerinte a legjobb társadalompolitikai cél a szociálpolitikának
5
a jólét növekedése következtében történő feleslegessé válása.) A protestáns etika talaján (Segíts magadon, s Isten is megsegít) az egyén segítségnyújtásra és segítségelfogadásra vonatkozó képességét és emellett a felelősségét hangsúlyozza. • A spontán társadalmi és gazdasági kapcsolatokban nem a motivációkról van szó, hanem az emberi cselekvések hatásairól, következményeiről. Nem világnézeti, hanem felelősség-etikára van szükség Erhard szerint. • Az erhardi szociális piacgazdaság alapelve: "Annyi teret adni a szabadpiaci gazdálkodásnak, amennyi lehetséges, s annyi teret az állami beavatkozásnak, amennyi feltétlenül szükséges." • A gazdaságpolitika céljaként Erhard a pénzérték stabilitásának biztosítását, a fizetési mérleg egyensúlyát és a lehető legmagasabb szintű foglalkoztatottság elérését jelölte meg. Az Erhard által a valutareform megvalósításakor alkalmazott sokkterápia gyümölcsei 1948 végén értek be, a Müller-Armack által először használt szociális piacgazdaság fogalom (Erhard értelmezésében) bekerült a köztudatba. A nyugatnémet ipari termelés 1948 júniusától az év végéig 50 százalékkal nőtt. A szociális piacgazdaság intézményrendszerének fejlődését fémjelezte: • a szakszervezetek és a munkaadók szervezeti autonómiáját biztosító 1949. évi törvény a kollektív szerződések megkötése; • a munkanélküliség kezelésére létrehozták a Szövetségi Munkaközvetítő és Munkanélkülieket Segélyező Hivatalt (a jelenlegi Szövetségi Munkaügyi Hivatal elődje); • az 1952. évi participációs törvény (Mitbestimmungsrecht); • a nyugatnémet bankrendszer létrejötte, majd az 1957. évi Szövetségi Banktörvény, amely a mindenkori kormánypolitikától függetlenítette a jegybankot; • az érdekcsoportok "hétéves háborúját" követően 1957-ben törvénybe iktatták a versenykorlátozás tilalmát és felállították a Szövetségi Kartellhivatalt. A törvény hatálya alól kimaradt a mezőgazdaság, a közlekedés, a szén- és acélipar, a bankok és biztosítótársaságok. A törvény lehetőséget adott kartellek létrehozására a válságba került ágazatokban;
6
• a gazdasági hatalom túlzott koncentrációjának megakadályozásában nagy szerepet szántak a kis és közepes méretű vállalatok támogatásának; • a szociálpolitikai rendszer kiépítése, ami a 19. század második felétől kiépülő társadalombiztosítási rendszerhez és a munkafeltételekre vonatkozóm szabályozáshoz kapcsolódott; • az ötvenes években liberalizálták a külkereskedelmet. Amíg a legtöbb fejlett piacgazdaságban a gazdaságpolitika középpontjában a Keynes-i típusú keresletösztönzés állt, addig az NSZK-ban a prioritások a pénz értékállóságának biztosításához, a piaci mechanizmusok elsődleges koordináló szerepének fenntartásához, a szabad versenyhez és a külkereskedelem liberalizálásához kapcsolódtak. A szociális piacgazdaság első szakaszának tényleges gazdaságpolitikai gyakorlata sok esetben eltért a koncepció teoretikusainak szándékaitól és elképzeléseitől. A kormányzat nem csak a gazdálkodás keretfeltételeinek, intézményi rendjének kialakításakor volt kénytelen engedni a modell követelményeiből, hanem időnként eseti jellegű intervenciókhoz is folyamodott egy-egy konkrét gazdaságpolitikai cél elérése végett (beruházások állami irányítása, a megtakarítások erős ösztönzése, fiskális eszközök eseti alkalmazása révén). Az ötvenes években az NSZK-ban az állami beavatkozás és a költségvetési redisztribució mértéke mind nemzetközi összehasonlításban, mind a harmincas évek állapotához képest alacsony volt. A szociális piacgazdaság a hatvanas években, először az évtized elején a gazdasági növekedési ütem mérséklődésével összefüggésben, majd 1966-tól a nagykoalíció létrejöttével, végül a szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció 1969. évi kormányra jutásával fellazult. A nyolcvanas évek elején ismét kormányra jutott keresztény pártok a Szabaddemokrata Párttal koalícióban nekiláttak a nyugatnémet gazdaság ordoliberális követelményekkel összhangban álló átalakításához, ami megegyezett a dereguláció és a liberalizálás világméretekben tapasztalható erősödésével. A kilencvenes években a még mindig aktuális szociális piacgazdaság koncepciójához, gyakorlatához, a koncepció és gyakorlat megújításához új feltételek: a német egység keretei között vezetett az út.
