MUNKAERÕPIAC, FOGLALKOZTATÁS, MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEK Hol vannak az állások? Az erőteljes gazdasági növekedés ellenére Amerikában csak kevés új munkahely jön létre. Ezért sokan az olcsó bérmunkát okolják. Az elnökválasztás évében aligha meglepő, hogy egyes politikusok a közhangulatot meglovagolva azt követelik, hogy a kormány törvényekkel nehezítse meg, hogy a társaságok külföldre vigyék az állásokat. Az igazság azonban ennél jóval összetettebb. Az amerikai gazdaság a hiten alapul. Az amerikaiak mélyen hisznek abban, hogy a jobb élethez az oktatás, az innováció, a kockázatvállalás és a kemény munka vezet. Ez a hit azonban gyengülni látszik. Úgy tűnik, hogy az erőteljes növekedés és a munkahelyteremtés közötti kapcsolat megbomlott, de ennek az okai nem világosak. Tárgyszavak: globalizáció; munkanélküliség; termelékenység; termeléskihelyezés; outsourcing; rutinizálás; USA; munkaerőpiac.
A hatékonyság ára Mi a csoda történik az USA munkaerőpiacán? Az áruk és szolgáltatások iránti kereslet évek óta a legnagyobb, a profit az egekbe szökik. A társaságok ismét költenek berendezésekre, és feltöltik leapadt készleteiket. Ugyanakkor nem akasztják ki a „munkaerő felvétel” táblát, ahogyan azt korábban, a gazdaság helyreállása idején tették. A korábbi tapasztalatok alapján a GDP erőteljes – 2003 második felében 6%-os, 2004 első negyedében várhatóan 5%-os – növekedésének havonta 200 ezer új munkahelyet kellene eredményeznie, hogy a 2001 elején kezdődött recesszió idején megszűnt 2,7 millió állást pótolják. Minden érintettre sokkolóan hatott, amikor a kormány március elején közzétette a munkanélküliségi jelentését: a közgazdászok 125 ezer új álláshelyre számítottak februárban, ehhez képest mindössze 21 ezer munkahely jött létre. A profit növekszik, a munkaerő-felvétel nem. Sokan azokat a nagyvállalatokat szidják, akik Indiában és Kínában bérmunkában végeztetik a
termelést. Ha a Szilícium-völgy magasan képzett dolgozói elveszítik az állásukat, akkor vajon ki van még biztonságban? Az amerikaiak nagyfokú bizonytalanságban élnek. A bérmunkarendszer fénykorát éli, és senki sem tudja, hogy hány munkahely és milyen iparágak vannak veszélyben. A termelékenység is problematikus, mivel nem lehet tudni, hogy az általános költségcsökkentés és a kemény munka meghozza-e majd a várt eredményt. Ugyanakkor az sem világos, hogy az internetláz után mi lesz a következő „nagy dobás”, amely lendületbe hozhatja a gazdaságot. Ennek következtében a vezérigazgatók nem kötnek fogadásokat a jövőre, az elbocsátott dolgozók pedig nem tudják, milyen irányba képezzék át magukat, hiszen nem lehet előre látni, hogy mire lesz majd szükség. Mára már az egyetemi hallgatók is elbizonytalanodtak arra nézve, hogy milyen szakon kellene végezniük.
A valódi bűnös Vannak azonban olyan dolgok, amelyeket biztosan lehet tudni. Annak, hogy a gazdasági fellendülés munkanélküliséggel párosul, a valós oka nem a cégek külföldre vonulásában, hanem a termelékenység javulásának tényezőiben keresendő. A korábbi gazdasági ciklusokkal ellentétben a termelékenység a legutóbbi gazdasági válság alatt is gyors ütemben nőtt, és ez a növekedés a talpra állás során is folytatódott. A termelékenység egy százalékpontos növekedése évente akár 1,3 millió munkahelyet tehet feleslegessé. Ha figyelembe vesszük, hogy a termelékenység éves szinten a várt 2–2,5% helyett 3–3,5%-kal nő, akkor az álláshiány okai nyilvánvalóak: a társaságok az informatika segítségével csökkentik a költségeiket – ami azt jelenti, hogy kevesebb munkaerőre van szükségük. Az elmúlt három év során megszűnt 2,7 millió munkahely közül csupán 300 ezer megszűnése volt a bérmunka következménye. Az emberek joggal tartanak attól, hogy a termelés után a hi-tech és a szolgáltatás területén is eltűnnek majd az állások. Azt is tudjuk, hogy a termelékenység növekedése milyen előnyökkel jár: nagyobb nyereség, alacsonyabb infláció, magasabb készletek, és végül magasabb ingatlanárak. Összefoglalva, a termelékenység növekedése gazdagságot, nem pedig munkahelyet eredményez. A bérmunka önmagában véve nem rossz dolog. Az 1990-es években a hi-tech társaságok Ázsiában bérmunkában gyártatták a memóriacsipeket, a számítógépeket és a távközlési berendezéseket. Ezzel csökkentették az előállítási költségeket, ami növelte a keresletet, és elősegítette az informatikai forradalmat. Valószí-
nűleg ugyanez fog történni a szoftverekkel is. A bérmunkában történő előállítás következtében csökkennek az árak, így az informatikai eszközök következő generációi már olcsóbbak és könnyebben hozzáférhetőek lesznek. Ez pedig nagyobb termelékenységhez és gazdasági növekedéshez vezet. Arról is tudunk egyet és mást, hogy milyen típusú munkák kerülhetnek át Ázsiába, és melyek maradnak az Egyesült Államokban. Az 1990es években azoknak az egyéni igényeket kielégítő csipeknek és berendezéseknek az előállítása történt az USA-ban, amelyekhez szoros kapcsolattartásra volt szükség a megrendelővel, amíg a tömegcikkek gyártása bérmunkában folyt. Ez feltehetőleg a jövőben is így lesz, miközben egyre több „fehérgalléros” munka is Ázsiába települ.
A túlélés titka a karcsúsítás Tény, hogy az USA gazdasága az elmúlt évtizedben drámai változásokon ment keresztül. Az olcsó munkaerőre épülő kínai gazdaság felemelkedésének hatására erősödött a globális verseny, ami arra kényszeríttette az amerikai cégeket, hogy termelésüket még hatékonyabbá tegyék, miközben az erősödő befektetői réteg profitelvárásai további nyomást gyakoroltak rájuk, hogy csökkentsék a költségeiket. Az egészségügyi ellátás költségeinek növekedése szintén elriasztja a társaságokat attól, hogy dolgozóik létszámát növeljék. Ehhez társulnak még az elmúlt három év politikai és gazdasági sokkjai – a tőzsdekrach, a terrortámadások, a társasági botrányok és az iraki háború –, amelyek soha nem tapasztalt bizonytalanságot szültek, és rendkívüli óvatosságra késztették a társaságok vezetőségét. Ugyanakkor olyan új technológiák jöttek létre, amelyek biztosították a vállalkozások számára a versenyben maradáshoz és a költségek lefaragásához szükséges eszközöket. Az újításoknak köszönhetően a számítástechnika alkalmazása minden eddiginél olcsóbbá és szélesebb körűvé vált, így a munkaerőhöz képest a tőke is egyre olcsóbb lett. Az új, munkaerő-kímélő, hi-tech berendezésekre fordított beruházások megtérülése is magas. Figyelembe véve, hogy a termékek előállításával és értékesítésével kapcsolatos költségek kétharmadát a munkaerőköltség teszi ki, a mai globális gazdaságban a munkaerő termelékenységének fokozása a vállalkozások életben maradásának elengedhetetlen feltétele. Ennek a következménye az, hogy a termelékenység ma nagyobb ütemben nő, mint az 1990-es évek végén.
Eddig a gazdasági nyomás hatása elsősorban a termelőágazatokban – mind a régi típusú gyárakban, mind pedig az új gazdaság óriáscégeiben – volt érezhető. Mára már azonban a szolgáltató ágazatok, még a kisvállalkozások is, igyekeznek hasonló mértékű hatékonyságnövelést elérni. Ez különösen igaz a kiskereskedelemi szektorra, amely az USA munkaerejének csaknem 12%-át foglalkoztatja. Ma a kiskereskedelmi vállalkozások – az áruházaktól a benzinkutakon át az éttermekig – 35%-kal több árut és szolgáltatást tudnak dolgozónként kínálni, mint 5 évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy sokkal kevesebb alkalmazottra van szükségük. Az önkiszolgáló pénztárak alkalmazásával például az üzletláncokban feleslegessé válik a pénztárosok foglalkoztatása. Ehhez társul az e-kereskedelem, ahol egyáltalán nincs szükség eladókra, árufeltöltőkre, pénztárosokra és a hagyományos kereskedelemben alkalmazott egyéb beosztottakra sem.
Kreatív rombolás Nem csupán arról van szó, hogy a társaságok nagyobb hatékonysággal működtetik a múltban beszerzett berendezéseiket. Ennél jóval fontosabb, hogy az 1990-es években vásárolt technológiájukkal még ma is tovább tudják növelni termelékenységüket. Sokan közülük újszerű módon alkalmazzák ezeket a technológiákat a termelésben és az értékesítésben, és egyre több vevőt vesznek rá arra, hogy használják a technológiájukat. A légitársaságok például minden harmadik helyfoglalási központjukat bezárják, mivel egyre több utasuk on-line foglal repülőjegyet. Ennek eredményeként, bár a fapados légitársaságok flottája az elmúlt év során 375-ról 388 gépre bővült, az alkalmazottaik száma 33 705ről 32 847 főre csökkent. A foglalkoztatási költségek emelkedésének következtében (az egészségbiztosítás, a dolgozói juttatások és a nyugdíjbiztosítás költségei az elmúlt egy évben 6,5%-kal nőttek) a vállalkozások csak akkor vesznek fel új alkalmazottakat, ha végképp nincs más megoldás (1. ábra). Ez az oka annak is, hogy az ideiglenes dolgozók alkalmazása is egyre elterjedtebb. A társaságoknál a just-in-time (raktárkészlet nélküli) készletgazdálkodás helyett ma már a just-in-time munkaerőgazdálkodásról beszélnek. A munkaerő nagyobb rugalmassága a gyors technológiai változásokkal együtt azonban elősegíti a kreatív rombolás folyamatát: rövidtávon munkahelyeket szűntet meg, ugyanakkor hosszú távon erősíti a gazdaságot. Európával ellentétben, ahol az erős szakszervezetek miatt merevebb a munkaerőpiac, az Egyesült Államokban a társaságok egyszerűbben vehetnek fel és bocsáthatnak el dolgozókat (1. táblázat).
A) a termelékenység sokkal nagyobb... (a nem mezőgazdasági termelékenység növekedése)
az 1990-1993.évi gazdasági ciklus
%
a jelenlegi gazdasági ciklus
4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 4.n.év
3.n.év
2.n.év
2003.1.n.év
4.n.év
3.n.év
2.n.év
2002.1.n.év
4. n.év
3. n.év
2. n.év
2001.1.név
0
B) ... ezért kevesebb társaság vesz fel új munkaerőt
millió állás
(a recesszió kezdete óta megszűnt vagy megnyílt álláshelyek száma)
1,0 0,5 0,0 -0,5
az 1990. júliusa és az 1993. júniusa közötti ciklus
-1,0 -1,5 -2,0 -2,5
a jelenlegi gazdasági ciklus
-3,0 -3,5 2001.márc.
2002
2003
1. ábra Kellemetlen fordulat
2004.febr.
1. táblázat A tavalyi évben megszűnt illetve új állások száma (ezer fő) Hol vesznek fel embereket – és hol nem Új
Megszűnt
Ideiglenes kisegítő +197,6
Gyártás –462,0
Egészségügy +193,0
Áruházak –56,0
Éttermek és bárok +163,1
Távközlés –52,4
Építkezés +123,0
Szállodák és egyéb szálláshelyek –46,4
Barkácsáruházak +50,5
Légi közlekedés –46,1
A „léha” ifjúság A munkanélküliségi ráta csökkenése csupán látszólagos. Nem az álláshelyek számának növekedéséből adódik, hanem abból, hogy sok amerikai fiatal elhagyta a munkaerőpiacot. 2001. márciusa óta az USA munkaereje 408 ezer 16–24 év közötti fiatallal lett kevesebb, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek nem dolgoznak, és nem is keresnek aktívan állást. Ennek a korcsoportnak a munkaerő-piaci aránya 32 éve nem volt olyan alacsony, mint 2003 decemberében (60,5%). Úgy tűnik, hogy sokan közülük visszaültek az iskolapadba. Amíg 1998 és 2000 között a főiskolai hallgatók száma csökkent, a recesszió kezdete óta a számúk újra növekszik (2. ábra). Nem kérdéses, hogy a jelenlegi, munkanélküliséggel járó gazdasági erősödés sok ember számára valós fájdalmat okoz. Példa nélküli azoknak az elbátortalanodott dolgozóknak a száma, akik elhagyják a munkaerőpiacot. A munkaerőpiacon való részvétel éppen a legkiszolgáltatottabb csoportok, a fiatalok és a színes bőrűek között a legalacsonyabb. Vannak, akik visszatérnek az iskolapadba, de sokan az eredménytelen próbálkozások után egyszerűen feladják. Ha a 2001 márciusában állást keresők visszatérnének a munkaerőpiacra, akkor a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 5,6% helyett 7,4% lenne.
68
25 évnél idősebbek % 66 munkaerő-piaci részvétel aránya 64
62
25 év alattiak 60 2001. jan.
2004. jan
2. ábra A fiatal amerikaiak kiszorulnak a munkaerőpiacról A társaságok ma nem a fiatal, tapasztalatlan embereket választják, mint az 1990-es gazdasági robbanás idején. Ez különösen igaz a pénzügyi területre. A Wall Street cégei sokkal válogatósabbak lettek; tapasztalt, nagy termelékenységet biztosító bankszakembereket, kereskedőket és brókereket keresnek. Félő, hogy a termeléskihelyezés miatt az álláshelyzet tovább romlik. A kisvállalkozások is kénytelenek ezt a trendet követni, hogy alacsonyan tarthassák az áraikat. Az a kérdés, hogy a társaságok meddig tudják kielégíteni a megnövekedett keresletet anélkül, hogy a munkaerejük létszámát emelnék.
Ki nyer és ki veszít? Noha a termelékenység növekedése egyelőre nem járt együtt munkahelyteremtéssel, ennek ellenére valós előnyöket is hozott Amerika számára. A termelékenység gyors növekedése az elmúlt három év során 222 Mrd USD többletet jelentett a nemzeti össztermékben. Ez a többlet azonban csupán a társaságok profitját növelte. A fokozott termelékenység lehetővé tette, hogy a társaságok növeljék az eredményüket, miközben az áraikat alacsonyan tartják. A tavalyi évben a társaságok működési nyeresége 223 Mrd USD-vel emelkedett, miközben a 2001 óta megdöbbentően alacsony, évi átlagosan 1,5%-os inflációnak köszönhetően a fogyasztók több száz Mrd USD-t takaríthattak meg. Ezen felül a magas
termelékenység közvetlenül és közvetve is növelte az eszközök értékét. A nagyobb nyereség hatására az értékpapírpiacok a befektetők nagy örömére csaknem visszaálltak a recesszió előtti szintre (a Standard&Poor 500-as részvényindexe mintegy 40%-kal nőtt), miközben az alacsony betéti kamatok miatt az ingatlanárak is emelkedtek (ami az amerikai háztartások csaknem 70%-át érinti) (2. táblázat). 2. táblázat Csiszolt haszon Nyertesek
Vesztesek
Társaságok működési nyereség* +24,9%
Munkanélküliek munkahelyek számának növekedése* +0,1%
Fogyasztók fogyasztói árindex* +1,4%
Értelmiségiek reálbérek* +0,6%
Vezetők/igazgatók reálbérek* +2,6%
Fizikai dolgozók termelési munkahelyek száma* –3,1%
Háztulajdonosok ingatlanárak* +6,5%
Szegény háztartások csekély mértékben élvezik az ingatlan- és a részvényárak emelkedéséből származó előnyöket
Befektetők Standard&Poor 500* +39,2% * Változás az elmúlt év azonos időszakához képest.
Ami egyelőre hiányzik, az az új, innovatív iparágak megjelenése, amelyek a megszűnt állások helyett új munkahelyeket teremtenének. Miközben az informatika terén a foglalkoztatás mélyponton van, nincs olyan új húzóágazat, amely fellendíthetné az álláspiacot. Igaz ugyan, hogy számos lehetséges jelölt van a „következő nagy dobásra”: elméletben a biotechnika, a távközlés, az energetika, a nanotechnológia, sőt még a világűr üzleti kiaknázása is alkalmas arra, hogy megváltoztassa a jelenlegi foglalkoztatási helyzetet. Az azonban nem világos, hogy ezek közül melyik lép elő vezető ágazattá, ahogy az 1920-as években az au-
tóipar, az 1950-és és 1960-as években a polgári repülés, és az 1990-es években az informatika.
Mérsékelt bérnövekedés Jelenleg a húzóágazat hiánya miatt a termelékenység növekedéséből származó előnyök eloszlása egyenlőtlen. Az 1990-es években a vállalkozások kénytelenek voltak számos olyan embert is alkalmazni és kiképezni, akikről korábban azt tartották, hogy esélytelenek a munkaerőpiacon. Ezzel szemben a jelenlegi gazdasági fellendülés nem érinti a munkanélkülieket és a szegény rétegeket: azokat segíti, akik rendelkeznek valamilyen tulajdonnal – értékpapírral, ingatlannal –, és akiknek egyébként is általában magasabb a jövedelmük. Bár az infláció alacsony, a népesség többségének a bére is lassan nő. Az egyetlen társadalmi csoport, amely jövedelmének növekedése meghaladja az inflációt, azokból a menedzserekből és vállalatvezetőkből áll, akik már eddig is a legjobban fizetett munkavállalók voltak: az ő jövedelmük az elmúlt évben 2,6%-kal emelkedett, tovább fokozva ezzel a jövedelemkülönbségeket a gazdaságban. Szemben a 2000. évi 23%-kal, ma a munkanélküliek 40%-ának több mint 15 hete nincs állása. A termelékenység növekedése a bérek és a foglalkoztatás emelkedése nélkül további problémákhoz is vezet. A hitelre épülő gazdaságban az amerikaiak csak akkor tudják megtartani főbb vagyontárgyaikat, köztük az otthonukat, ha fizetik a jelzálogkölcsönt, amihez állásra van szükségük. Így a munkanélküliség még azokat is szorongással tölti el, akik elég szerencsések ahhoz, hogy élvezhetik az ingatlanárak emelkedéséből származó előnyöket. A szövetségi és állami kormányzat költségvetése sincs felkészülve egy olyan gazdaságra, ahol a vagyon növekszik, de a bérek nem, mivel az adórendszer a jövedelmek, nem pedig a vagyon megadóztatására összpontosul. A termelékenység jelenlegi, ugrásszerű növekedése két eredményt hozhat. Az egyik, hogy az új húzóágazat hiányában a pesszimistáknak lesz igazuk, és a munkahelyteremtés elmarad. Ez végül a kereslet viszszaeséséhez vezet, és a következő évtizedben a jövedelmek tovább csökkennek majd a kínai, indiai és egyéb olcsó munkaerővel dolgozó országok versenyelőnyének köszönhetően. A másik, optimistább verzió szerint az informatikától egy új húzóágazat veszi át a stafétát. A biotechnika például ma hasonló helyzetben van, mint az informatika volt az 1980-es években. Néhány új gyógyszerszenzáció (például a vastagrák ellenszerének) megjelenése ugrásszerű
munkahelyteremtést eredményezhetne a kutatásban, az értékesítésben és a termelésben. Ebben az értelemben a kutatás–fejlesztési tevékenység fokozódása Indiában és Kínában jó hír lehet az USA-nak. Az a fontos, hogy az amerikai társaságok és munkavállalók elég rugalmasak legyenek ahhoz, hogy megfelelő tőkével gyorsan kiaknázhassák a megjelenő új technológiákban rejlő előnyöket és lehetőségeket (3. táblázat). 3. táblázat A következő nagy dobás Mi lehet a jövő húzóágazata? Távközlés
Biotechnológia
Nanotechnológia
Energetika
Űrkutatás
A szélessávú és vezeték nélküli technológiák új üzletágakat teremthetnek, és bővíthetik a foglalkoztatást az animációban, a videózásban és más médiában gazdag területeken.
A technológia fejlődésével számos biotechnológiai cég nőheti ki magát virágzó gyógyszeripari vállalkozássá. Ez új munkahelyeket teremthet a kutatásban és az értékesítésben.
Az építőanyagok és eszközök részecskeszintű fejlődése új cégalapítási hullámot indíthat el, amely állást teremt a számítástechnikai, anyagismereti és alkalmazott fizikai szakértőknek.
A gazdaságosan előállítható napenergia és hidrogén fűtőanyagcellák egy új energetikai infrastruktúrát teremthetnek, amely az áramtermelés, az autógyártás és a gyártóipar fejlődéséhez vezetne.
A világűr régóta várt kereskedelmi célú hasznosítása új határokat nyithatna meg, és új munkahelyeket teremthetne. A vállalkozók alig várják, hogy beszállhassanak az űrturizmusba, vagy akár az aszteroidabányászatba.
A munka jövője Az elmúlt évek gazdasági változásainak következtében egyesek értékesebbek és keresettebbek lettek a munkaerőpiacon mint valaha, míg mások, akiket nem régen még nagyra értékeltek, mára a peremre szorultak. Mitől függ, hogy kire milyen sors vár? A közgazdászok által a közelmúltban végzett kutatások szerint az a kulcstényező, hogy az adott munkakör „rutinizálható-e”, azaz lebontható-e olyan ismétlődő lépésekre, amelyek napról-napra alig változnak. Az ilyen munkát végzőket könynyebb kiváltani egy okos számítógépes programmal, vagy átadni a munkájukat egy külföldön dolgozó, rosszabbul fizetett munkásnak. A jövőben azok lesznek a jól fizetett munkakörök, amelyeket nehéz egy általános receptre leegyszerűsíteni. Ezek a vonzó állások – az üzemvezetéstől az
értékesítésen át a tanításig – kreativitás, rugalmasságot és élethosszig tartó tanulást igényelnek. Ezen kívül gyakori, sokszor személyes érintkezést tesznek szükségessé más emberekkel. A jó hír az, hogy az amerikai gazdaságban az állások jelentős többsége nem rutinmunka. És ennek így is kell lennie, hiszen a termelékenység növelése érdekében tett fáradhatatlan erőfeszítések következtében a gyártás, az adminisztráció, a programozás stb. területén már több millió rutinfeladatot jelentő munkahelyet megszűntettek. Ezért okkal következtethetünk arra, hogy azok, akik az eddigi leépítéseket túlélték, olyan feladatokat végeznek, amelyeket a racionalizálási szakembereknek, bármilyen keményen próbálkozzanak is, eddig nem sikerült egy szoftverrel elvégeztetniük, vagy külföldi bérmunkába adniuk.
A túlélők Nincs szükség felsőfokú diplomára ahhoz, hogy valaki nem rutin munkát végezzen. Csak olyasmit kell csinálni, ami nem bontható le ismétlődő eljárásokra, illetve amihez gyakori emberi interakciókra van szükség. A túlélő titkárnők például gépírással és telefonok kezelésével kezdték, de ma már értekezleteket szerveznek, könyvelést vezetnek és más, összetettebb feladatokat végeznek. A bankpénztárosok ma több időt töltenek különleges kérések teljesítésével, miközben a befizetéseket és a készpénzkiadást már a pénzkiadó automaták végzik helyettük. A gyári munkások közül leginkább azok fogják megtartani az állásukat, akik különféle, számítógép által vezérelt berendezések szakértőjévé válnak, és akik jól reagálnak a feladatok gyors változásaira: az ő állásuk biztosan nem fog megszűnni. A gazdaság fejlődésével két fajta állás lesz, amit nem fognak tudni rutinizálni. Az egyik az, ami összetett minták felismerését igényli. Ebbe a kategóriába olyan készségek tartoznak, mint például az üzleti lehetőségek felismerése vagy a bonyolult gépek javítása. A másik típus összetett kommunikációs készségeken alapul: emberek irányítása, reklámkampányok tervezése és nagy értékű áruk, például gépkocsik, értékesítése. Ha egy munkát teljes mértékben le lehet írni papírra, akkor azt bárki más is el tudja végezni (4. táblázat). Ha a munkahelyteremtést és az állások jövőjét a rutin kontra nemrutin munka szempontjából vizsgáljuk, az ezekről zajló vita új megvilágításba kerül, ami azt sugallja, hogy az állást kereső amerikaiak akkor járnak jól, ha olyan, állandóan változó, emberekkel való érintkezést igénylő foglalkozásokat választanak, mint a menedzsereké, a vállalkozóké, a művészeké, tanároké és kereskedőké. Ugyanakkor egyes munkakörök,
amelyeket ma nagyon jól megfizetnek, hamarosan rutinfeladatokká válnak. A nagyteljesítményű számítógépek, a fejlett programok, és a gyors kommunikációs eszközök hatására a rutin munkák nagyon sebezhetővé váltak. A korábban jól fizető jogi kutatómunkát, az adóbevallások készítését és a könyvelést például máris külföldi bérmunkában végeztetik. Ezek az állások persze intelligenciát és technikai ismereteket igényelnek, de távolról is végezhetők olyan képzett dolgozókkal, akik sokkal kevesebbért is hajlandóak elvégezni azokat, mivel az eljárások nagymértékben standardizálhatók. A tőzsdei kereskedők munkáját pedig átveszik az automatizált kereskedési rendszerek. A számítógép-programozás olyan rutinfeladat, amelyet korábban jól megfizettek, mert csak kevesen értettek hozzá. Ma már azonban a munka egy részét átvették az intelligens szoftverek, a másik részét pedig a száloptikás hálózatoknak köszönhetően olcsóbb munkaerőt kínáló országokba telepítették. 4. táblázat A rutinmunka eltűnik... Álláskategória
Átlagfizetés 2002-ben, USD
A foglalkoztatás várható változása, 2002–2012
Varrógépkezelő
23 000
–99 000
Szövegszerkesztő
28 000
–93 000
Telefonkezelő
29 000
–28 000
Utazási ügynök
28 000
–16 000
Jogosultságvizsgáló
37 000
–1 000
...de a komplex állások megsokszorozódnak Álláskategória
Átlagfizetés 2002-ben, USD
A foglalkoztatás várható változása, 2002–2012
Főiskolai oktató
59 000
600 000
Menedzser
84 000
380 000
Szoftvermérnök
74 000
179 000
Vezetői tanácsadó
70 000
176 000
Művészek és tervezők
46 000
125 000
Azok az emberek, akiket ezekből az állásokból elbocsátottak, ma olyan munkahelyeket választanak, ahol a feladatokat nem olyan egyszerű standardizálni. A nem rutin munka fontosabbá válásával az oktatást is felértékelődik. A főiskolai diplomával rendelkezők és az alacsonyabb végzettségűek jövedelme közötti különbség egyre nagyobb lesz. A diploma ugyanakkor a foglalkoztatás biztonságát is növeli. Vannak persze olyan foglalkozások – a számítástechnika és a matematika terén például –, ahol jelentős a munkanélküliség. A munkanélküliség aránya főiskolai vagy magasabb végzettséggel rendelkezők között 2004 februárjában még így is csupán 2,9% volt, szemben az alacsonyabb képzettségűek közötti 8,5% munkanélküliséggel. Szakértők a bérmunka hatásaitól való félelemnek tulajdonítják, hogy az egyetemi hallgatók száma a tavalyi évben csaknem egyharmadával nőtt. Bármilyen értékes is legyen a felsőfokú végzettség, a technikai ismeretek önmagukban nem elegendőek, mert a külföldi egyetemek diákjai is ugyanazt a tananyagot tanulják. Valójában számos jó álláshoz sokkal fontosabb a specializált helyismeret, mint az iskolai végzettség. Nagy szükség van például olyan üzemvezetőkre, akik alaposan ismerik a céget, és tudják, hogyan lehet növelni a termelés hatékonyságát. Ehhez nincs szükség divatos diplomákra. Egyes cégeknél sokszor még a termelési alelnöki posztnak sem feltétele a felsőfokú végzettség. Ugyanez érvényes az informatikára is. Az álláshelyek szempontjából az ágazat mára kettészakadt: miközben a rutin technikai munkaköröket, mint például a programozást, komolyan veszélyezteti a bérmunka, továbbra is nagy a kereslet azok iránt a munkavállalók iránt, akik képesek a technikai készségeket az ágazatspecifikus ismeretekkel és a humán készségekkel ötvözni. Ma már olyan emberekre van szükség, akik együtt tudnak dolgozni másokkal, képesek a gyors irányváltásra és jól ismerik cégük tevékenységét.
Óvatos optimizmus Ezek a „puha” készségek biztos munkahelyet garantálnak ezeknek az embereknek. Az automatizálás és a globalizáció azokat fogja súlytani, akik a kényelmes, rutinmunkákat részesítik előnyben, vagy akiknek nincs meg a megfelelő képzettségük ahhoz, hogy megbirkózzanak a folyamatos, új kihívásokkal járó munkakörökkel. Ezek az emberek fodrászként, teherautósofőrként, kórházi segédápolóként vagy pincérként dolgozhatnak majd. Ezek a munkahelyek ugyan védelmet élveznek amiatt, hogy nem lehet őket külföldön végeztetni, a fizetések azonban alacsonyak lesznek, mivel nagyon sokan pályáznak majd ezekre az állásokra.
Ennek ellenére semmi sem indokolja, hogy az automatizálás és a globalizáció egy „számkivetett” réteg kialakulását eredményezze. Idővel ezek a rutin munkakörökből kikerülő emberek tovább tanulhatnak, és nagyobb kihívást jelentő foglalkozásokat választhatnak. Száz évvel ezelőtt Amerika lakosságának a fele a mezőgazdaságból élt, sokan közülük írni és olvasni sem tudtak. A történelem bebizonyította, hogy ők és az utódaik jóval többre is képesek. Amerika már többször volt ilyen helyzetben a múltban. A munkanélküliség növekedésének időszakait végül mindig az állásteremtés ugrásszerű növekedésének évei követték. Az amerikaiak innovációba, kockázatvállalásba, oktatásba és a kemény munkába vetett hitét újra és újra megerősíttette a gazdasági növekedés. A gazdaság növekedése munkahelyteremtést von maga után, de ez nem szükségszerűen egy egyszerű, lineáris történés. Amerikát dinamikus, gyorsan változó gazdaság jellemzi, amely magában hordozza a kreatív rombolás elemét. Az amerikaiak gazdasági megújulásba vetett hitének gyakran kellett kemény próbákat kiállnia, de eddig még mindig győzedelmeskedett. Akárcsak eddig, a gazdaság most is meg fogja teremteni a munkahelyeket és a jólétet.
Mit tehet a politika? Félre a retorikával! Az USA-ban javában zajlik az elnökválasztási kampány. Amíg a tulajdonosi társadalom eszméjében hívő republikánusok kitartanak amellett, hogy az adócsökkentésekkel támogatott növekedés végül munkahelyteremtéshez fog vezetni, a demokraták amellett voksolnak, hogy adócsökkentés helyett az adóbevételek megfelelő felhasználásával lehet a foglalkoztatás kérdését megoldani. Ahelyett azonban, hogy a tényleges politikákról vitáznának, mindkét fél inkább az olcsó retorikát gyakorolja. Itt az ideje, hogy a politikusok a valós kérdésekkel foglalkozzanak: Hogyan segíthet az állam az amerikaiaknak abban, hogy alkalmazkodni tudjanak egy olyan világhoz, ahol a termelékenység gyors ütemben nő, a különféle szaktudások iránti kereslet folyamatosan változik, és a globális verseny még a magasan képzett szolgáltatási dolgozókat is veszélyezteti? Az amerikaiak megfelelő felkészítése, hogy felvehessék a versenyt ebben a világban – anélkül, hogy aláásnák a rugalmasság és a megújulás képességét, amely az USA gazdaságának termelékenységét biztosítja – olyan megfontolt politikát igényel, amellyel egyelőre egyik elnökjelölt sem szolgál.
Pedig léteznek olyan módszerek, amelyekkel Washington segíthetne a foglalkoztatási helyzeten. Ott van mindjárt a megfelelő kereskedelmi egyensúly megteremtése. A gazdag és a közepes bevételekkel bíró országok számos kereskedelmi gátat állítottak fel – pl. Európa nem engedi be az amerikai mezőgazdasági termékeket, India pedig protekcionista intézkedéseket léptetett érvénybe az importtal és a befektetésekkel szemben –, amelyeket sikerrel lehetne támadni a világkereskedelmi szervezetnél, a WTO-nál. Az ilyen lépések nemcsak az USA kivitelét segítenék, de a világ kereskedelmi rendszerét is erősítenék. Kína speciális esetet képvisel: versenyelőnye jórészt abból származik, hogy a kínai valutát a dollárhoz képest mesterségesen alacsonyan tartja. Az amerikai kormányzat eddig nem gyakorolt kellő nyomást Pekingre, hogy ezt a gyakorlatot felszámolja, részben azért, mert az amerikai inflációs ráta és a kamatlábak alacsonyan tartásában nem kevés szerepe van az olcsó kínai áruk beáramlásának, és annak, hogy a kínaiak jelentős mennyiségben vásárolnak amerikai kincstárjegyeket. Ugyanakkor Washington a szellemi tulajdon védelmében sem teszi meg a szükséges óvintézkedéseket, pedig a tudásalapú jövőben az képviseli a legfőbb értéket. A külföldi mozifilmek és szoftverek illegális másolása például Hollywoodnak és a Szilícium-völgynek kínai exportjuk 20%-ába került. Washingtonnak le kell csapnia azokra az országokra, amelyek megtűrik a kalózkodást. Az amerikai vállalatok számára pedig lehetővé kell tenni, hogy anélkül hozhassanak létre külföldi beruházásokat, hogy a technológiájukat felfednék. Ami a hazai terepet illeti, a magas bérköltségek és juttatások elriasztották a munkaadókat attól, hogy új alkalmazottakat vegyenek fel. A demokraták egy kétéves adóhitel bevezetését javasolják azon gyártók számára, akik új munkahelyeket hoznak létre. Az elképzelést a szolgáltató ágazatra is ki kellene terjeszteni, azzal a feltétellel, hogy a hitel igénybevételének feltételeit gondosan megtervezik és megfelelően korlátozzák, nehogy a társaságok csak azért vegyenek fel dolgozókat, hogy élhessenek az adóhitellel. Az egészségbiztosítás kérdése ennél keményebb dió. A hosszú távú megoldást az jelentheti, ha a családok egészségügyi biztosítása nem a kenyérkereső állásától függ. Ez elkerülhetetlenül adóemeléssel járna, ugyanakkor jelentősen csökkentené az embereknek az állásuk elvesztése miatti szorongását. Ennél azonban többre van szükség. A termelésnek az olcsó munkaerővel rendelkező országokba történő kihelyezése miatt végül még a fehérgalléros középkorú amerikaik is arra kényszerülnek majd, hogy átképezzék magukat, és pályát módosítsanak. Ezért a
jelenlegi átképzési programokat, amelyek csupán a gyári munkásokra vonatkoznak, a jövőben ki kell terjeszteni valamennyi elbocsátott munkavállalóra. Ezen politikák egyike sem jelent azonban azonnali gyógyírt. A novemberi választásokig akkor sem vezetnének tömeges munkahelyteremtéshez, ha még ma megvalósítanák valamennyit. Annyi azonban bizonyos, hogy szemben a nagyarányú adócsökkentésekkel és a szabad kereskedelmet korlátozó intézkedésekkel, ezek a lépések valós esélyt adnának az amerikaiaknak, hogy életben maradhassanak egy olyan gazdaságban, amely megállíthatatlanul globalizálódik. Összeállította: Csépán Lilla Mehring, J.: Behind that jobless rate. = Business Week, 2004. márc. 22. p. 26. Nussbaum, B.: Where are the jobs? = Business Week, 2004. márc. 22. p. 36–37. Mandel, M. J.: Who wins, who loses. = Business Week, 2004. márc. 22. p. 44–46. Coy, P.: The future of work. = Business Week, 2004. márc. 22. p. 50–52. McNamee, M.: Stow the rhetoric. = Business Week, 2004. márc. 22. p. 54–55. Cooper, J. C.: The price of efficiency. = Business Week, 2004. márc. 22. p. 38–42.
