Koleszár Krisztián – Nagy Dezsô
TANÁCSOK HAGYOMÁNYOS PORTÁK ÉRTÉKÕRZÕ MEGÚJÍTÁSÁHOZ GÖMÖR ÉS TORNA VIDÉKÉN
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlôdésért Alapítvány
10 km
Dél-Gömör és Dél-Torna települései
0
TANÁCSOK HAGYOMÁNYOS PORTÁK ÉRTÉKÕRZÕ MEGÚJÍTÁSÁHOZ GÖMÖR ÉS TORNA VIDÉKÉN
Koleszár Krisztián – Nagy Dezsô
TANÁCSOK HAGYOMÁNYOS PORTÁK ÉRTÉKÕRZÕ MEGÚJÍTÁSÁHOZ GÖMÖR ÉS TORNA VIDÉKÉN
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlôdésért Alapítvány Miskolc, 2007
Készült az ÖKOLÓGIAI INTÉZET A FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉSÉRT ALAPÍTVÁNY és az AGGTELEKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG együttmûködésében megvalósított Turizmus a Természetért (A biológiai sokféleség megõrzése és fenntartó használata az ökoturizmus formáinak fejlesztése révén közép- és kelet-európai bioszféra rezervátumokban) c. program keretében www.tourism4nature.org A kiadvány megjelenését a GEF (Globális Környezetvédelmi Alap) és a UNEP (ENSZ Környezetvédelmi Program) támogatta GFL / 2328 - 2714 - 4829
Írta és szerkesztette: KOLESZÁR KRISZTIÁN és NAGY DEZSÕ A hivatkozással nem jelölt ábrákat KOLESZÁR KRISZTIÁN készítette Szakmai lektorok: HUDÁK KATALIN (Kertek c. fejezet), LAKI-LUKÁCS LÁSZLÓ, SZABLYÁR PÉTER Szöveggondozás, korrektúra: dr. M. TAKÁCS LAJOS ISBN 978-963-06-3080-1 Kiadja az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlôdésért Alapítvány 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. Telefon és telefax: (46)505-768 www.ecolinst.hu Felelõs kiadó: dr. GYULAI IVÁN igazgató Készült 3000 példányban. A kiadvány anyaga a forrás megjelölésével szabadon másolható és terjeszthetõ. Nyomdai elõkészítés, levilágítás: Miskolci Kommunikációs Kht. Nyomtatás: Német Nyomda Kft. Felelõs vezetõ: Német Sándor
Miskolc, 2007
TARTALOM Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Általános településszerkezeti keretek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 A lakóház, alaprajz és funkciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Falak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Homlokzat, vakolatdíszek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 Nyílások (ablakok, ajtók) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Tornác . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Burkolatok, padlók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Födém . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Tetõszerkezet, tetõforma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Héjazat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Tüzelõberendezések, tûzhelyek, kéményfejek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Kerítések, kapuzatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Egyéb épületek, építmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 Kertek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Mûemléki és helyi védelem, építési szabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 Hogyan kezdjük-végezzük? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43 Irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44
Népi lakóház homlokzata Perkupáról a vidék népi építészeti örökségét elôször értékelô Varga Lászlótól (Károlyi A. et al., 1955)
BEVEZETÉS A Gömör–Tornai térség településeinek egyik legfõbb vonzereje, hogy a népi építészeti örökség még mindig viszonylag meghatározó az utcaképek alakításában. A 19. század közepétõl egészen az 1960-as évekig épültek azok a lakó- és gazdasági épületek, melyek évszázados építõhagyományok, tapasztalat eredményeképpen formálódtak. Ezeket felváltva az 1950-es évektõl egyre szaporodtak az új formájú típusházak, amelyek az országban mindenütt egyformák, sematikussá téve az egyedi, a vidékre jellemzõ faluképet. Érzékelhetõ, hogy a vidék szegénysége konzerválta a településszerkezetet és épületeket, ami napjainkra erénnyé, értékké vált. A hagyományos utcakép és a régi épületek ma már nem az elmaradottság jelzõi, hanem olyan tényezõk, amelyek egyediséget adnak a falunak, megkülönböztetik azoktól a településektõl, amelyek már lerombolták a múltjukat, és „tizenkettõ egy tucat” kockaházakból, jellegtelen utcákból állnak. A régi épületeknek köszönhetõ egyediség a mai világban erõforrás is egyben, amely segítheti a település lakóinak boldogulását, különösen, hogy a térségben egyre nagyobb mértékben reménykednek a turizmusból származó bevételekben. Sajnos, negatív példák jócskán akadnak. Otrombán átformált lakóházak, hivatalépületek, jellegtelen, kifejezetten giccses építmények, homlokzatokat csúfító reklámok mindenfelé. Tudatosítanunk kell a régi házak tulajdonosaiban, hogy az eredeti arculatát megõrzött/visszanyert épület (telek) komfortossá tehetõ, lakható és élhetõ. Az értéket pedig a „régi”, eredeti formájú jelenti. A régi épület nem a szegénység szimbóluma, hanem megfelelõ gondozással és korszerûsítéssel hasonló – vagy még jobb – életminõséget tud biztosítani, mint egy „korszerû” építõanyagokból emelt új épület. Minden érintettnek, a települések vezetõinek, tervezõknek tudniuk kell: az európai történelmi gyökér állandó hangoztatása kevés; meg kell mutatni, hogy van olyan örökségünk, melyre lehet alapozni. Jelen kiadvány abban segít eligazodni, hogy milyen hagyományos építészeti megoldások voltak jellemzõk falvainkban. Terjedelmi korlátaink miatt csak a fontosabb szempontokra tudtuk felhívni a figyelmet. Minden régi épületet egyedi adottságok és problémák jellemeznek, szakemberek bevonásával kell a hatásos megoldásokat megtalálni. Hangsúlyozzuk, hogy a részletkérdések megvilágításához érdemes a helyszínen tájékozódni, megfigyelni, ellesni a régi, bevált megoldásokat. Ugyanakkor, a rossz példákat alapul véve, a kerülendõre feltétlenül rá kívánunk mutatni. Itt az ideje hadat üzenni az ízléstelenségnek, az ötlettelen építészeti formáknak és az egyre terjedõ, idegenül ható építõanyagoknak. A szerzõk Bódvaszilas–Szuhafõ, 2006 karácsonyán
7
1
2
csûr
ólka
istálló (ól)
3
lakóház (ház)
nyárikonyha
4 5
6
7
8
9
11
10
Általános településszerkezeti keretek 1.Keresztcsûrös udvar; 2.Elõkertes beépítésû házsor; 3.Utcavonalas beépítésû házsor; 4.Fûrészfogas beépítésû házsor; 5.Úti falu; 6.Leágazó úti falu; 7.Orsós falu; 8.Völgyi falu; 9.Halmazfalu; 10.Úti falu szalagtelkekkel, Zubogy, 1868 (Szuhay P., 1982); 11.Halmazfalu szabálytalan telkekkel, Varbóc, 1868 (Szuhay P., 1982). 8
ÁLTALÁNOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI KERETEK A településeinken megfigyelhetõ telekformák két alapváltozatot mutatnak. Az utcára merõleges szalagtelek a jellemzõ; a szabálytalan telek is elõfordul, de megléte szinte mindig domborzati-úthálózati adottságra vezethetõ vissza. A telekméret változó, még egy településen belül is. Az udvarelrendezés jellegzetesen keresztcsûrös, ami hazánkban északi, északkeleti sajátosság. Mint neve is mutatja, a lakóházra merõlegesen, „keresztben” áll az udvart lezáró csûr. A csûr mögött a kert kezdõdik. Sok településünk képében a csûrsor („pajtasor”) meghatározó, holott egyre kevésbé becsülik ezeket a hajdan fontos gazdasági épületeket. A falukép kialakításában a legszembeötlõbb az utca beépítettsége, azaz hogy a lakóházak az utcához viszonyítva miként helyezkednek el. Hagyományosan jellemzõ az elõkertes beépítés, ahol az épületek többé-kevésbé merõlegesek az útra, az út (a kerítés) és a ház közé kisebb elõkert szorul. Rövid utcarészeken a fûrészfogas beépítés is megtalálható, ám ennek mindig domborzati-úthálózati okai vannak. Az utcahálózat vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy a telekszerkezetben általában középkori–kora újkori állapot rögzül, így a hosszú idõn át változatlanul maradó elemek (pl. templom, patak, utak, híd stb.) fontos támpontnak minõsülnek. Egyes falvainkban a telkek különösebb szabályosság nélkül rendezõdnek, ezek a halmazfalvak. Jellemzõ az úti falu és ennek változata, a leágazó úti falu (zsákfalu), völgybe települt falvainknál pedig a völgyi falu, illetve az orsós falu. Utóbbinál a fõutca tengelyében áll a falu temploma, ezért az utca itt, azt kikerülendõ, elágazik, így a telkek mindkét irányba kitüremkednek. Sokszor egy településen belül több formát is fellelhetünk, így településrészenként lehet a fentiekrõl beszélni. A TENNIVALÓK Fontos, hogy azon településrészeken, ahol történetileg kialakult építészeti egység maradt ránk örökségül, megmaradjon a településszerkezet, a telekmérethez igazodó arányos beépítés. Meg kell oldani a rontott építészeti elemek hosszú távú eltávolítását, vagy utcaképbe illesztését. Az elmúlt évtizedekben épült „kockaházak”, vagy ennek az építési ízlésnek megfelelõen átalakított régi épületek negatív településképi hatásai néhány egyszerû építészeti beavatkozással (ablakcsere, tornác, homlokzat strukturálás, felületképzés stb.) mérsékelhetõk. Új épület tervezésekor a helyi sajátosságok és az utca meglévõ hagyományõrzõ épületei az irányadók, mind az épület formáját, mind pedig a telken való elhelyezését tekintve. A hagyományos utcakép megõrzésének felelõssége elsõsorban a helyi önkormányzatra és az építésügyi hatóságra hárul: a lakosság bevonásával meg kell fogalmazni az erre irányuló szándékot be kell építeni a településrendezési tervbe és a helyi építési szabályzatba a hagyományos településkép megmaradását garantáló elõírásokat a helyi építéshatóságnak és önkormányzatnak gondoskodnia kell az elõírások betartásáról az önkormányzatnak kezdeményeznie és segítenie kell a településkép megõrzésére, javítására irányuló lakossági törekvéseket, a szemléletváltást az önkormányzatnak példát kell mutatnia a régi épületek hagyományõrzõ felújítása, az új létesítmények településképbe illesztése terén is.
9
1a P
H
H
K P
1e H
1c
1b
P K
M uH P
H
P
I
eH
P
1g
1f I
1d
eH
H
uH
1h H
K
P K
P
pitvar
szoba
3
pitvar
szoba
5m
0
5m
0
4
0
H H
H
2
K
kamra
szoba pitvar
5m
kamra
utóház
konyha
elôház
5
0
5m
A lakóház, alaprajz és funkciók I. 1.Házak alaprajzi változatai. H = ház, P = pitar, konyha, K = kamra, I = istálló, eH = elsõház, uH = utóház. (a) Alsószuha, (b, f) Ragály, (c) Zubogy, (d, h) Zádorfalva, (e) Trizs, (g) Serényfalva (Dám L. – Rácz M., 1986); 2.Kéthelyiséges gerendavázas ház, Égerszög (Balassa M. I., 1994); 3.Kéthelyiséges kõház, Égerszög (Balassa M. I., 1994); 4.Háromhelyiséges ház, Égerszög (Balassa M. I., 1994); 5.Négyosztatú ház, Gömörszõlõs (Dám L. – Rácz M., 1986). 10
AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Nem engedhetõ meg a hagyományos utcaképbe építendõ új, az építészeti egységet megbontó épület létesítése. Különösen kirívó lehet egy-egy kétszintes, zavaró tetõformájú, vad színekben „tündöklõ” épület. Hiba, ha a régi telekosztásra aránytalanul széles és nagy új ház épül, vagy ha ugyanezt a telkek egyesítésével követik el. Ám nemcsak a lakóépületek ronthatják a településképet, hanem a helyi középületek, sõt utcabútorok is. A tervezõi, kivitelezõi és beruházói felelõsséget, a mértéktartó építõi ízlést nem lehet elégszer hangsúlyozni.
A LAKÓHÁZ, ALAPRAJZ ÉS FUNKCIÓK Lakóházainkat mesteremberek, ügyes kezû helyiek építették. Több kõmûvesközpont is kialakult (az ismertebbek: Perkupa, Bódvaszilas, Putnok), az innen származó mesterek koronként többé-kevésbé egységes ízlést képviseltek. A néprajzi szakirodalomban északi magyar háztípusként leírt lakóházaink alaprajzi fejlõdését régészeti-építészeti vizsgálatokból ismerjük. A legkorábbi, ma is álló épületek (19. század elsõ fele) mindössze két helyiségesek: szobából és pitarból (pitvar) állnak. Azonban a 19. század végére már a szoba–pitar–kamra alaprajz általános. A 20. század elején épült házak többségében viszont a pitar két oldalán két lakószobát találunk, elsõházat és utóházat (hátsóház), melyet a kamra (komora) követ. Sokszor az épület helyiségeinek sorát istálló (ól) zárja le, csak ritkán épül külön. Az itt leírt épületek alaprajzukban egysoros elrendezésûek, az udvarról csak a pitarnak és a kamrának (és persze az istállónak) nyílik az ajtaja, a szobákba a pitarból lehet bejutni. A szabadkéményes házak (lásd a tûzhelyeket bemutató részt) letûntével valójában a pitar jelenti a ház legtöbbet használt helyiségét. Napközben itt tartózkodott a család, ez a sütés-fõzés helye (a tûzhelyeket lásd késõbb), az asszonyok itt ülnek össze fonni, majd szõni (vagy a hátsóházban), a férfiak télen itt készítik el a szerszámnyelet a faragószéken. Az elsõházban tartották a család értékes holmijait, csak jelentõs családi eseményekkor használták: gyermekszülés, esküvõ, végül – a halottsiratás. Itt szállásolták el a távoli rokonokat, vendégeket is. A kamra az éléstár: ide kerül az elettõl (búzától) a hordóskáposztáig minden, amit a család az éven megtermelt. Természetesen egy adott korban a korábbi formák is tovább élhetnek, hiszen sok függ az építtetõ szándékától és vagyoni helyzetétõl. Azt is tudni kell, hogy az épületek számos átalakításon mentek át, így az eredeti térrendszerük olykor nehezen rekonstruálható. Az egysoros elrendezésû alapforma két változatáról kell még szólni. Sokszor a családok osztódásával hosszúházak (hosszúudvarok) jöttek létre, ami a pitar–szoba helyiségek egy tengelyre fölfûzött sorozatát jelenti. A 20. század elejétõl, fõként a módosabb családokra jellemzõ, hogy – egyfajta polgári ízlés megidézéseként – a házat az utcai oldalon derékszögben, vinkellyel toldják meg („L-betûs ház”). Ezzel még egy lakószobát alakítanak ki. TENNIVALÓK A régi építésû lakóházak megfelelõ átalakításokkal alkalmassá tehetõk arra, hogy – kisebb kompromisszumokkal – a mai kor lakhatási igényeit is kielégítsék. Az átalakí-
11
1
kocsiszín
hátsóház
pitar
elsôház
elôtornác
5m
0
2
komora
istálló
P
eH
uH
K
I
I
uH
P
eH
5m
0
szoba
kamra
tisztaszoba
konyha
3 5m
0
tisztaszoba
kamra
4a
pitvar
0
étkezô és közlekedô konyha
5m
folyosó
fürdô
4b
szoba
istálló
gyerekszoba
0
pitvar
szoba
5m
A lakóház, alaprajz és funkciók II. 1.Négyosztatú ház, Bódvaszilas; 2.Hosszúudvar, Bódvaszilas, 19. század vége; 3.Vinkelyes kisnemesi ház, Zádorfalva (Dám L. – Rácz M., 1986); 4.Alaprajz átalakítás (a) elõtt és (b) után (Mednyánszky M., 2005 után).
12
tások elõtt fel kell tárni és meg kell ismerni az épület adottságait és állapotát (fekvés, alaprajz, szerkezetek, építõanyagok, stb.), és jól át kell gondolni, hogy mire is szeretnénk használni házunkat: pl. állandó lakás lesz, vagy évente csak pár hetet fogunk ott tölteni, egy-két embert kell kiszolgálnia, vagy több generációs családnak nyújt majd otthont. Számos jó tervváltozat készült a hagyományos lakóházak formálására, a konyha átalakítására, fürdõszoba kialakítására stb. Mindezek olyan igények, melyek a belsõ térrendszer megváltoztatását jelentik, ezek kimunkálása egyedi tervezést feltételez. A felújítás, korszerûsítés során törekedjünk arra, hogy megõrizzük, visszaadjuk az épület hagyományos képét, formáját, értékeit. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Az alaprajz megváltoztatása semmiképpen ne az értékes, utcaképalakító fõhomlokzaton történjék. Soros elrendezésû épületnél a toldás a kert felé lehetséges, ha az építésügyi szabályozás egyébiránt azt megengedi. Az új funkciók meghatározásánál vegyük figyelembe az épület lehetõségeit, ne támasszunk túlzott igényeket, pl. egy parasztházba nem való sem amerikai konyha, sem úszómedence.
FALAK A falszerkezetek sokfélesége a magyar építészetben részben történeti fejlõdés eredménye, részben a helyben elérhetõ építõanyagokból eredõ kényszerhelyzet következménye. Falvainkban ma már nagyon kevés példát lehet találni õsi falszerkezetekre: a boronafalra, a favázas falra és a vert falra. A kõalapra épített talpas-vázas szerkezetek szinte kizárólag 19. századi épületek, ezért meglehetõsen ritkák. Régi, ma is lakott házainkra leginkább a vályogfalak, téglafalak és kõfalak a jellemzõk. A kõfal anyagát a falu határában fejtett üledékes kõzetek adják, fõként mészkõ és sífer (agyagpala, homokkõ). A köveket igyekeztek laposra hasítani, hogy a fal sorosan rakható legyen. A településeken a 19–20. században általában mûködött helyi téglaégetõ, a jellegzetes, gyakran bélyeges nagyméretû téglák (kb. 6 x 12 x 30 cm) is e helyi ipar termékei. A vályogtéglákat a falu határában, vályogvetõ gödrökben cigányok vetették, vagy a háziak készítették a helyben kitermelt alapanyagból. Az oromfal könynyítésére fõként vályogot, paticsfalat, darázskövet (édesvízi mészkõ), vakolt deszkázatot alkalmaztak. A téglát, követ sárba rakták. A nyílászárókat felülrõl kõbõl (pl. agyagpalából, darázskõbõl) vagy téglából rakott teherhárító ívek vagy faátborítások zárják le. Nagyobb épületeknél, boltívsoroknál gyakran alkalmaztak falkötõ vasalatot a szerkezet szilárdítására. A falakat kevés kivételtõl (olykor a vakoldal, végfal) eltekintve mindig bevakolták vagy sártapasztást alkalmaztak. A falazaton lévõ vakolat, pucolás, mészhabarcs anyaga oltott meszes homok vagy helyben fejtett kõzetliszt, a tapasztásé agyag, pelyvával kevert agyagos föld. A fal végül meszelést kapott. A vakolat egyébként sima, csak a ház szomszéd felõli vakoldalán lehet fröcskölt. A 20. század elején épült házakban a teherhordó falak átlagos vastagsága 60–80 cm. A beépített óriási tömegû falazóanyag sajátos klímát biztosít az épületeknek: a falazat hõtároló képessége kompenzálja a nem túl jó hõszigetelést, aminek köszönhetõen nyáron hûvöst tart, télen nehezebben hûl ki egy ilyen épület.
13
1c
1b
1a
1e
1d
1f 0
1g
20 cm
1h lezáró mûanyagprofil
2
drénlemez geotextil
3
földvisszatöltés
geotextil szigetelô mûanyag lemez
kavics v. zúzottkô feltöltés
dréncsô 1-2%-os légréssel drénlemez
földvisszatöltés földvisszatöltés
5 80–100 cm
4
kavics és dréncsô
kavics és dréncsô
kavics
Falak 1.Bélyeges téglák. (a, b) Bódvaszilas, (c, d) Bódvarákó, (e–g) Varbóc–Lászipuszta, (h) Ragály; 2.Fal melletti vízelvezetés (Sabján T. – Buzás M., 2003 után); 3.Vízelvezetés drénlemezzel és dréncsõvel; 4.Vízelvezetés geotextília nélkül; 5.Vízelvezetés kavicskitöltéssel. 14
TENNIVALÓK Általában érdemes megmenteni a régi épületek bontási maradékát, legyen az kõ, tégla vagy vályog. Fõként a tégla és a kõ lehet értékes, hiszen ez olykor szabadon látszik, más anyaggal pedig idegenül hat a szükséges pótlás. Egy régi épület szerkezeti problémáit leggyakrabban a falakon megjelenõ repedések jelzik. Egy 50–100 éve álló épületen nem minden repedés okoz gondot, aggodalomra csak a visszatérõ, mélyebb falszerkezetet érintõ, egyre táguló, mozgó repedések adnak okot. Fontos, hogy ne csak a jelenséget (repedés), hanem a kiváltó okokat is szüntessük meg, ezek viszont nagyon sokfélék lehetnek, pl. az altalaj minõsége, az alapozás hibái, a födém és tetõszerkezet nyomása stb. Legtöbb esetben ezek a hibák kisebb-nagyobb beavatkozással kiküszöbölhetõk; felismerésükhöz, kijavításukhoz vonjunk be szakembert. Sok régi háznál okoz problémát a nedvesség, amelynek hatásai az épületen kívül-belül, a pincétõl a padlásig jelentkezhetnek. Nemcsak a földbõl (vályog, vertfal, patics stb.) épült falakra jelent veszélyt a vizesedés, hanem a kõbõl, téglából készült épületekben is okozhat komoly szerkezeti károkat, ronthatja a lakhatási körülményeket. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a falak állékonyságát leginkább a víz veszélyezteti, éppen ezért alapelv, hogy a falszerkezetekbe nedvesség ne jusson be, ha pedig már bejutott, a legrövidebb idõn belül távoznia kell, ezt viszont semmi ne akadályozza. Alapvetõ a tetõ épségének megõrzése. Egy repedt cserép kicserélésének a halogatása miatt évekkel késõbb már a faszerkezetek és a falazat károsodását kell orvosolnunk. A széles eresz és a jól mûködõ ereszcsatorna jelentõsen csökkenti az épület vízterhelését, de csak akkor, ha a csapadékvíz nem folyik vissza az épület alá. Fontos a falak melletti terep- és vízrendezés: az udvar, kert ne a ház felé vezesse a vizet, az épületet vegye körül kifelé lejtõ járda. Magas talajvízszint esetén az épület vízterhelése drénezéssel, szivárgó építésével csökkenthetõ. Legtöbb régi ház nem rendelkezik sem fal, sem padlószigeteléssel. A talajból felszivárgó nedvesség elpárolog, növeli a belsõ terek páratartalmát. Ez a pára a nyílászárókon, a födémen és a falakon keresztül távozik (ha tud). A vályog és földfalazatok lélegeznek, ami azt jelenti, hogy felveszik és leadják a levegõ páratartalmát. Az elpárolgott víz sótartalma visszamarad és sókiválások formájában jelentkezik a falakon, ami károsítja a vakolatot és a falazatot. Ahhoz, hogy hatásosan tudjuk kezelni ezeket a problémákat, néhány fontos tényezõt szem elõtt kell tartanunk: Elõször az épület külsõ vízterhelését kell csökkentenünk az elõzõekben leírtak szerint. Szükség esetén a fal és a padlózat szigetelése utólag is beépíthetõ, erre számos eljárás létezik. A helyiségek padlózatán keresztül felszivárgó nedvességet úgy csökkenthetjük, ha a földfeltöltés felsõ 20–50 cm-es rétegét nagy szemû kavicsra cseréljük. Ha e nélkül történik a padlózat betonozása, esetleg szigetelése, elõfordulhat, hogy a falazat vizesedése fokozódik, mert a nedvesség a falakba áramlik. Ahol szükséges, a vakolatot verjük le, pótlására cement nélküli, vagy csak kevés cementet tartalmazó „kövér” vakolatot használjunk. Nem muszáj mindenütt mészhabarccsal vakolni, ahol sártapasztás volt, sárral is vakolhatunk, ami megfelelõ technika esetén hasonló minõségû felületet eredményez. Helyenként szükség lehet a vakolás elõtt felerõsített ún. rabichálóra.
15
padlásablakok
1
oromzat (oromfal)
szoborfülke
szemöldökpárkány
könyöklôpárkány
vízvetôs övpárkány
vakolatfüzér
lábazat
vakolatpilaszter
tôcik (falal)
vastáblák
0
2m
2 keretbe foglalt évszám
övpárkány
sormotívum
kváderezés
ablakkeretezés
lábazat
fatornác
0
2m
Homlokzat, vakolatdíszek I. 1.Homlokzatelemek tornác nélküli perkupai házon 2.Homlokzatelemek bódvaszilasi oldaltornácos házon. 16
(Csintalan I., 2002 után);
A falakat meszeljük, a mész átengedi a párát, olcsóbb, higiénikusabb, mint a diszperziós festékek és a penész sem kedveli. Szellõztessünk gyakran, biztosítsuk a pára „szabad” eltávozását a helyiségekbõl. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Nem szabad tükörsima falfelületre törekedni, egyrészt ez az építéskor sem lehetett jellemzõ, másrészt a tapasztás, pótlás adta mintázat (faktúra) adja meg a régi épület „patináját”, szemben a „steril” síkfelületekkel. Megfelelõ falvastagság esetén szükségtelen a külsõ hõszigetelés, ha mégis, akkor ne használjunk felragasztott polisztirol anyagú szigeteléseket, helyette alkalmazzunk nádpallót. A betonozás nem véd meg a vizesedés ellen, hanem elõsegítheti a nedvesedést. Sem a belsõ, sem a külsõ terekben ne használjunk erõsen cementes vakolatokat. Körültekintõen alkalmazzuk a „modern” anyagokat a felújításnál, és sohase használjunk erõsen párazáró, páragátló anyagokat (mûanyag és diszperziós festékek, tapéta stb.), mert meggátoljuk a vízgõz áramlását, bezárjuk a párát a lakásba, ami fokozott nedvesedést, penészedést, dohosodást eredményezhet.
HOMLOKZAT, VAKOLATDÍSZEK A 19. század közepétõl sorra épültek az oromfalas (tûzfalas) házak. Az oromháromszögben megjelenõ motívumok mindig szimmetrikusan rendezõdnek. A funkcióval is bíró elemek közül a padlás szellõzését és a megvilágítást szolgáló ablak, illetve ablakok, továbbá a helyenként megjelenõ szoborfülke az oromháromszög függõleges osztótengelyére kerül. Ha szoborfülke is van, akkor az kerül a középhelyre, annak két oldalán pedig egy-egy padlásablak található. A vakolatdíszek közül gyakori a nyílások alatti könyöklõpárkány, a nyílások keretezése és a nyílásokat koronázó liliom, levélcsokor. Általában az építési évszám a két padlásszellõzõ között, vagy ezek alatt keskeny és díszes keretben, leveles ágak között foglal helyet. A padlásablakok eleinte téglalap alakúak voltak, késõbb íves lezárásúak. A szoborfülke a katolikus falvakban általánosan elterjedt, bennük eredetileg vásárokon beszerzett gipszmadonnák álltak, másutt kereszt. Az orommezõben állhat még levél- vagy virágcsokor, koszorú, címer, az építtetõ monogramja. Az oromháromszög alatti homlokzatmezõ, azaz az eresz vagy vízvetõs övpárkány és a talajsík közötti homlokzaton a lakóházaknál mindig két ablak világítja meg a szobát (elsõházat). Így függõlegesen három mezõt találunk: az ablakok falszélre esõ oldalain és a két ablak között. Gyakorta díszítik ezt vakolatpilaszterek (oszloputánzatok), melyek a magas („úri”) építészetbõl ellesett, egyéni ízlés szerint átformált oszlopfõkkel díszítettek. Van arra is példa, hogy az oszlopfõn kap helyet az építés évszáma. Az ablakok gyakorta kereteltek, könyöklõpárkányok csak az 1920–30-as években jelennek meg, viszont általános a szemöldökpárkány, mely egyszerû esetben többsoros-többrétegû, de lehet íves, klasszicizáló is. Az oszlopok helyén már a korai építésû lakóházakon is találunk kváderezést (téglautánzatú vakolatdíszt), az építõköveket utánzó vakolatmezõk eltérõ méretûek. Az 1920–30-as években készült homlokzatok között vannak olyanok is, melyeken az egész felületet kváderezés borítja. Az elsõ világháborút követõen általánosan jellemzõ, hogy a díszítõelemek geometrikussá válnak, a homlokzatok egyfajta polgári ízlést utánoznak. Ez elsõsorban az ablakkeretelésben és a cseppszerû vakolatdíszekben mutatkozik meg. A két háború között
17
1a
1b
2a
2b
3a
3b
3c
3d
Homlokzat, vakolatdíszek II. 1.Barokkos homlokzatok: (a) Perkupa, 19. század vége (Vas T., 1978), (b) Perkupa, 19. század vége (Vas T., 1978); 2.Klasszicista homlokzatok: (a) Gömörszõlõs, 19. század vége (Balassa M. I., 1997), (b) Égerszög, 1879; 3.Eklektikus homlokzatok: (a) Bódvarákó, 1903 (Vas T., 1978), (b) Szinpetri, 1910, (c) Égerszög, 1907, (d) Bódvaszilas, 20. század eleje.
18
– városi hatásra – terjedtek a mûhelyekben készült gipszöntvénydíszek, azonban ez falvanként csak néhány épületet jellemezhetett. A vinkelyes házaknál a toldás az utcai homlokzaton általában négy ablakot eredményez, azonban egészében a homlokzat mindig szimmetrikus marad. A vakolatdíszeket legtöbbször papírból készült sablon után, fából formálta meg a mester („motla”), ez tette lehetõvé, hogy az ismétlõdõ díszek, motívumelemek viszonylag egyformák egy homlokzaton. A többszöri (évi egy-kétszeri) meszelés hatására a sarkos-éles díszek is lekerekedtek, plasztikusabbá formálva a vakolatelemeket. A homlokzatot fehérre meszelték, a díszítést ritkán emelték ki, legfeljebb a kváderezést, mindig a helyben megszokott színnel (általában sárga vagy szürke). A lábazatot nem minden esetben színezték, ha azonban igen, akkor fekete festékporral (kindruszszal) kevert mésszel, sötétszürkére. A TENNIVALÓK Az egykori vakolatdíszeket helyre kell állítani. A hiányzó minták rekonstruálhatók a megmaradt vakolatelemekbõl, de sok segítséget adhatnak a régi fényképek is (családi fotótár, szakkönyvek, internet stb.). Fontos támpontot jelentenek még a település régi házainak vakolatdíszei. A minták helyreállításához mészhabarcs a megfelelõ (1 térfogatrész mészpép és 3 térfogatrész száraz, 2 mm-es szemnagyság alá szitált homok). A formák felviteléhez sablonok nyújthatnak segítséget. A felületre kizárólag meszelést alkalmazzunk, ez nemcsak esztétikai kívánalom, hanem a páraáteresztést is biztosítja. A régi, sokrétegû meszelést bizonyos esetekben szükséges lehet eltávolítani, hogy a vakolatdísz elõtûnjék. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Ne használjuk távoli tájak népi építészeti elemeit, a hely hagyományainak megfelelõ mintákat válasszunk! A formák nem egyszerûsíthetõk és nem nagyíthatók! A vakolatdíszek ne legyenek túl szabályosak, élesek. Homlokzaton ne használjuk cementes vakolatot, sem készen kapható, felragasztható polisztirol mûelemeket, ezek festésére mûanyagfestékeket. Gyakori hiba az idegenül ható, kirívó színezés, a „fagylaltszínek” használata. Közmûvezetékek ne jelenjenek meg a homlokzaton, igyekezzünk azokat minden esetben elrejteni.
NYÍLÁSOK (ABLAKOK, AJTÓK) A falakat áttörõ nyílások, ablakok és ajtók elhelyezése, mérete, kivitelezése egyetlen épületen is többféle lehet. Azonban egy helyiségben csak egyféle nyílászáró-forma jellemzõ. Célszerû helyiségenként végigkövetni a nyílászárókat. Az elsõházon általában három ablakot találunk, kettõt a fõhomlokzaton, egyet az udvar felõli oldalon. A 19. században még a kicsiny méretek jellemzik (kb. 60 x 90 cm), azonban a 20. század fordulójára már általános a 90 x 120 cm-es vagy 90 x 150 cm-es nyílás, 80–90 cm-es párkánymagassággal. Kezdetben a fakeretes ablakok egyrétegûek (szimplák), a 19. század végétõl kezdi felváltani a kétrétegû ablak. Az ablakok pallótokosak, a 20. századtól egyre inkább borított pallótokkal, azaz az ablakköze is deszkaborítást kap, ezzel a két ablaksort egy szerkezetbe foglalják. Az ablakok korábban hatszemesek, késõbb jellemzõ a kétszárnyú egy- vagy kétszemes ablak, felül egyszemes bukóablakkal. Az ablakkeret a századfordulótól egyre díszesebb: elsõsorban rátétdíszek jellemzik.
19
1a
1b
1c
1d
1e
2b
2c
2d
2e
2a
2f
2g
2i
2h
3 4
0
50 cm
0
50 cm
Nyílások (ablakok, ajtók) I. 1.Ajtó- és ablaktokok: (a) ácstok, (b) borított ácstok, (c) borított ácstok béléssel, (d) pallótok, (e) gerébtok (Barabás J. – Gilyén N., 1979); 2.(a–i) Ablakformák a nyílásirányok jelölésével; 3.Háromnyílós rátétdíszes ablak, Jósvafõ (Varga L.-né – Zsanda Zs., 1994); 4.Négynyílós ablak. 20
A konyhán korábban egyetlen ablak volt, majd késõbb a bejárati ajtóra szimmetrikusan egy-egy. Méretében megegyezhet az elsõházon lévõvel, de gyakran keskenyebb és csak fele széles. Az utóházon hasonló méretû ablakot (vagy ablakokat) találunk, mint az elsõházon, azonban díszeiben eltérhet, azoktól lényegesen egyszerûbb kivitelû lehet. A kamra ablakai aprók, olykor nem is nyithatók, utóbb elérik a 40 x 60 cm-es méretet, egysorosak, négyszemesek, kétnyílósak. Az istállón régebben egyszerû szellõzõnyílásokat, majd egészen keskeny, hosszú ablakokat találunk, olykor vaskerettel. Az ajtók a lakórészen felül ablakosak, a külsõ, gyakran kétszárnyú köpenyajtókon ablak nincs. Minden ajtó jellemzõje, hogy fílungos, azaz betétesen kazettás, a betéteken profilgyaluval gondosan megmunkált szegéllyel. A bejárat nyárra fél vagy egész ritkaajtót kaphatott, ami a szellõzést jobban biztosította, és védett az aprójószág bejárásától. Különösen mívesek lehettek a zárak (fõleg a kamra- és istállóajtókon még sokáig megmaradtak a kovácsoltvas munkák) címerei és a kilincsek, a századfordulótól elterjedtek a kereskedésekben kapható rászögezõs, bevésõs zárak, majd a sárgaréz címer és kilincs. A diópánt is viszonylag új találmány, korábban hevederpánt helyettesítette. Az elsõház külsõ elsötétítését a 19. században még kétszárnyú vastáblákkal (vasspaletta) érték el. A vasporral fényesített táblák közepét kovácsoltvas vasrózsa díszíthette. Zsalugáter szinte csak a gömöri házakon volt. A módosabb házakon spaletta is elõfordul. A nyílászárók festésének színe mélybarna vagy rõtbarna, amit firnajsszal (lenolajkencével) kevert szatinóberfestékkel értek el. A TENNIVALÓK Menteni kell a régi nyílászárók vasalásait, a diópántokat, sarokvasakat, zárakat, fogantyúkat, címereket. A régi formák gondos választással a mai kereskedelemben is megtalálhatók. Gyakorta szükséges eltávolítani az elmúlt 50 évben berakott „tüzépes” nyílászárókat, ezek jellegtelenek és megbontják a hagyományos homlokzat egységét. Nem mindig szükséges a teljes ablak cseréje, néha elegendõ, ha csak az ablakszárnyakat cseréljük, újítjuk fel. Ha új ablakok készülnek, mindenképpen tartsuk meg a régi formát, még akkor is, ha hõszigetelt üvegezést kap. A régi festést vagy az újabb keletû átmázolást a fáig javasoljuk eltávolítani: módszernek jó, de aprólékos munkát követel a hõlégfúvós melegítés vagy festékeltávolító maró vegyszerek alkalmazása (kiváló hatást ér el az oltott mész és trisó 3 : 1 arányú keverékének felkenése, majd alapos lemosás). A festékek kiválasztásánál oda kell figyelni a pác vagy lazúr megfelelõ (fõként öregbarna, a kereskedelemben „paliszander”) színére. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Ne építsünk be mûanyag nyílászárókat, ezek nem valók egy régies formájú épületre, emellett a ház klímáját is tönkretehetik. A régi nyílászáróknál se törekedjünk a légmentes zárásra, mert ha teljesen megszüntetjük a légcserét, sokkal könnyebben megindul a penészedés, bedohosodhatnak a szobák. Ne építsünk be olyan tömeg-asztalosmunkákat sem, melyek nem követik a régi formákat, vagy kidolgozásuk túlságosan sablonos, mesterkélt.
21
1a
1b
1c
1d
1e
1h
1f
4e
2b 13 cm
8 cm
2a
1g
3
ø 0,8 cm
4f ø 1,6 cm
4a 4b
4g 4d
4c
Nyílások (ablakok, ajtók) II. 1.Ajtóformák: (a–d) bejárati és szobaajtók, (e–g) istálló- és pinceajtók, (h) bejárati köpenyajtó; 2.Diópántok (a) ablakról és (b) ajtóról; 3.Ajtócímer és kilincs, Tornabarakony; 4.Ajtóvasalások: (a–d) kovácsolt hevederpántok, (e–g) kovácsolt támkúpok karmos beverõkkel (Istvánfi Gy., 2006). 22
TORNÁC A lakóházak egyik leglátványosabb építészeti eleme a tornác (gang), még akkor is, ha annak hiányáról beszélünk: a ház udvari oldalán kiszélesített ereszrõl van szó. A tornác megjelenését a 19. század közepére teszik a kutatók, azonban hiánya a család vagyoni helyzetét is jelölheti. Elhelyezkedését tekintve beszélünk oldaltornácról (a tornác csak a hosszoldalon épült) és homloktornácról (két oldalról, az utcai és udvari homlokzaton). Elõbbi általános, míg utóbbi jellemzõen a századfordulótól körülbelül az 1920-as évekig épült, fõként az „amerikás” házakon. A tornác oszlopainak anyaga lehet kõ vagy fa, vagy ezek együttesen. Az oszlopokat úgy helyezik el, hogy azok az ajtóknál közel esnek egymáshoz, másutt a távolságot megközölik, úgy, hogy ablakot ne takarhasson. A kõtornác oszlopait ritkán rakják kõbõl, idomtégla vagy tört tégla, vályog, olykor faragott darázskõ az anyaga. Az oszloprend rövid posztamensbõl, a díszes oszlopból (lábazat, törzs, fejezet) és párkányból áll. A vakolt-meszelt oszlopok keresztmetszete kör, nyolcszög, ritkábban négyzetes. Az oszlopokat alul kõmellvéd, felül gerendás áthidalás vagy ívek kapcsolhatják össze, jellemzõ a szegmentív, félkörív, olykor a lóhereív. A századfordulótól egyre változatosabb és igényesebb kivitelben épültek a fatornácok. A fenyõfából készült ács- és asztalosmunkák látványos megjelenést kölcsönöztek az épületnek. Az oszlopokat (általában 12 x 12 cm) néhány ritka kivételtõl eltekintve nem faragták, legfeljebb az élüket szedték le. A díszes kiképzést a fûrészelt díszes deszkamellvéd, az oszlopkitámasztó és a felsõ apácarács (ez utóbbi nem minden esetben) jelentette. A tornácon a ház bejáratai elõtt a deszkamellvéd díszítésével egyezõ mintájú ajtók is vannak. A geometrikus, „egyszerû” kivágatok mellett gyakoriak a virágdíszes elemek, a 18–20 mm-es vastagságú deszkák szélessége, a motívumtól függõen 12–25 cm között lehetett. A deszkákat egyszerû páccal, kencével kenték, színük szinte mindig öregbarna vagy vöröses. Egyes épületeken, különösen a dél-gömöri részen gyakori a pitarbejárattal szembeni tornáckiugró építése, díszítése a tornáchoz hasonló, ám sokszor önálló asztalosremek. Egyes falvakban jellemzõ volt, hogy a tornác végére építették a kenyérsütõ kemencét. A TENNIVALÓK A régi tornácokat helyre kell állítani! A rekonstrukciónál ügyelni kell az egykori szerkezeti illesztésre, a pótlások cseréjére, mindehhez rajzoljuk meg a pontos sablont. Festésre csak favédõ sötétbarna pácot (paliszander) használjunk, esetleg lenolajos kenést, a többit bízzuk a nap barnító ibolyántúli sugárzására. Új tornác építésénél a térségre jellemzõ mintákat és szerkezeteket használjuk. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Gyakori hiba a csúnyán összetákolt, primitív illesztésekkel jellemezhetõ tornácszerkezet, a valódi ácsmunka (csapolások, illesztések) hiánya, az idegen színû festés. Illúzióromboló az is, ha az oszlopokat tartó fényes fémkengyelek szem elõtt maradnak, ügyeljünk arra, hogy ezeket festéssel, burkolással rejtsük el. A tornácok, elõtetõk fedésére sohase használjunk mûanyag hullámpalát, maradjunk meg a cserépfedésnél.
23
1a
1b
1d
2
1c 1e
kitámasztó oszlop
könyöklô
3a
3b díszléc
tornácdeszka 0
3c
1 m
3d 4
0
0
1 m
50 cm
5
0
5 m
Tornác I. 1.Tornáctípusok: (a) oldaltornác, (b) homloktornác, (c) tört tornác, (d) oldaltornác kiugróval, (e) vinkelyt követõ tornác; 2.Általános tornácszerkezet; 3.Tornác mellvéddeszkái: (a) Tornaszentjakab, (b, c) Bódvalenke, (d) Bódvaszilas; 4.Oszlopkitámasztó: Bódvaszilas; 5.Oldaltornác, Jósvafõ (Varga L.-né – Zsanda Zs., 1994). 24
BURKOLATOK, PADLÓK A burkolatok vizsgálatára nem sok irodalmi adatot találunk, azonban bizonyos, hogy a legkorábbi lakóházak helyiségei földesek. A földpadló még a II. világháborút követõen is általánosan elterjedt: évente néhányszor beeresztették, felmázolták meleg vízzel hígított tehenganajjal, majd a falak mellett pemzlivel (ecsettel) elkenték a meszet a falszegély javítására. Persze már ekkor sem minden helyiség padlója volt döngölt és tapasztott, legtöbbször csak a pitaré és a kamráé. A 19. század második felétõl jellemzõvé vált a deszkapadló. Általános tapasztalat, hogy minél idõsebb a padló, annál szélesebbek a padlódeszkák, továbbá, hogy a padló fektetési iránya a ház hosszabbik oldalával párhuzamos. Ismerünk 30–40 cm széles tölgyfadeszkákból kialakított padlót, azonban a századfordulótótól már a 12–20 cm széles fenyõdeszka-borítás terjed el. A deszkákat az aljzaton keresztbe lefektetett párnafákra szögezik, a fal szélét léccel szegik. A hajópadlót általában páccal, kencével nem kezelik, csak szódás vízzel felmossák, sikálják. A deszkapadló sérülékeny, éppen ezért csak a lakószobában van helye. A két háború között terjed el a kõpadló, ami valójában 25 x 25 cm-es, járófelületükön színes (zöld, barna, vörös, szürke, fekete) betonlapokból készül. Gyakorta helyben készítik, a színét úgy kapta, hogy a kopóréteget adó festékpor és cement keverékét a még nedves öntõformába töltött betonra szitálták. Igazi hidegpadló, általában a pitart, olykor a tornácot burkolták vele. Mert a tornác is gyakran kapott burkolatot, kezdetben itt is csak a tapasztás a jellemzõ, olykor a jókora válogatott lapos kövek használata, de a tornácot egyre gyakrabban burkolják fektetett, a szegélyeknél pedig élére állított nagyméretû téglával, esetleg gömbölyített idomtéglával. Végül nem hallgatható el, hogy a II. világháborút megelõzõen a simított beton is jelen van a házaknál, készül belõle pitarpadló, lépcsõ vagy járda. A TENNIVALÓK A burkolat megválasztásánál törekedni kell az egyszerûre és az oda illõre. A hajópadlót és a visszafogott mintázatú kerámiaburkolatokat a belsõ térben javasoljuk. Egyszerû és környezetbe illõ, kopásálló burkolat érhetõ el a téglát utánzó vörös beton- vagy kerámialapokból is. A padlózat megválasztása elõtt tekintsük át az épület adottságait. Szigeteletlen épületeknél, pl. nem célszerû parkettát rakni. A hajópadló fektethetõ homok feltöltésre, vagy betonpadlóra csavarozott párnafákra, de mindenképpen vegyük figyelembe a talajpára intenzitását, a nedvesedési lehetõségeket (Falak c. fejezet). A padlók lakkozása helyett alkalmazzunk keményolajokat és keményviaszt, ami ugyan kevésbé kopásálló, de a padló csiszolása nélkül megújítható és páraáteresztõ, légzõ felületet biztosít. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Nedves helyiségekbe ne rakjunk fa padlózatot! Kültéren és beltéren egyaránt kerüljük a kereskedelemben kapható rikító színû és mintázatú kerámia és beton burkolólapok alkalmazását. A lábazat eredetileg kialakított terméskõ falazatát állítsuk helyre, és mûkõ burkolatot itt se alkalmazzunk.
25
1a
1e
1b
0
1d
40 cm
1c
2 0
1 m
3b 3a
0
1 m
3c
Tornác II. 1.Oszlopkitámasztók: (a) Szuhafôrôl, (b) Kelemérrôl, (c) Gömörszôlôsrôl, (d, e) Trizsbôl (É. Kovács J., 2004).; 2.Tornácoszlop-összekötô dísz Kelemérrôl (É. Kovács J., 2004); 3.Tornácdeszkák: (a) Kelemérrôl, (b) Trizsbôl, (c) Aggtelekrôl (É. Kovács J., 2004). 26
FÖDÉM A szakirodalomban úgy tartják, hogy a födém a háznak a tetõrésznél, sõt a falánál is újabb eleme, ezért szükségszerûen egyikhez sem csatlakozik. Ez nem minden esetben igaz, ezt majd a tetõk leírásánál jelezzük. Bizonyos azonban, hogy lakóházainkban födém nélküli helyiséget nem találunk. Szinte kizárólagosan a síkfödém („pórfödém”) két fajtája, a korábbi, bárdolt pallókból, deszkákból álló pallófödém, majd a deszkafödém a jellemzõ. A födémgerendák ilyenkor a ház hossztengelyére merõlegesen fekszenek, végüket a falba befalazták. Anyaguk lehet keményfa (általában tölgy), de gyakrabban fenyõ. Az egymástól kb. 100 cm távolságra található gerendák alulról látszó élét csaknem teljes hosszában lemetszik (faragják), csak a befalazás elõtti kb. 20–30 cm-nyi rész marad épen. A gerendákra fûrészelt, gyalult 20–30 cm széles fenyõdeszkából borítást fektetnek, s a hézagmentességet úgy oldják meg, hogy minden második deszka néhány cm-re ráfekszik a szomszédjára. Az így kimagasló deszka alá pacókot (alkalmas méretû deszkadarabkát) helyeznek. A deszkák szélét profilgyaluluval díszítik. A födémet páccal festik, színe egy házon belül is változhat, a világos sárgástól a vörösbarnán át a mélybarnáig a barna sok árnyalata elõfordul. A befalazott végekbõl néhány cm-nyit elmeszelnek, de régebben az egész födémet lemeszelték. Ritkán, de elõfordulnak még a mestergerendás épületek is, ott a keresztgerendát a helyiségben (olykor az egész épületen) középütt futó mestergerendával támasztották alá. Sokszor ebbe, vagy az egyik keresztgerendába vésve örökítették meg az építés idejét, az építtetõt stb. A hosszú mestergerendát nem föltétlenül támasztották alá, de ha igen (például istállókban vagy a helyiségen belüli toldásnál), akkor faoszlopot alkalmaztak. A deszkafödémet a padlás felõl törekborítással, majd sártapasztással látták el, ez töltötte be a szigetelés szerepét. A padlást a szigetelés javítására – hasonlóképpen a földes helyiségek padlóihoz – néhány évenként tehenganajjal beeresztették. A régi (a 20. század elõtt épült) szabadkéményes házak pitarának födémje a szabadkémény elõtti bolthajtás elõtt nem föltétlenül deszkázott, hanem lehet boltozott is. A kõbõl (pl. darázskõbõl), téglából rakott mennyezet általában donga- vagy teknõboltozatos. A boltozatokat vakolták, majd meszelték. A TENNIVALÓK Meg kell tartani a deszkafödémeket, ezek sajátos hangulatot kölcsönöznek a háznak. Javításra szorulhatnak a terheléstõl elhasadt, eltörött födémgerendák. Egyszerû esetben a törés megabroncsozható, de végleges megoldást gyakran csak a gerenda cseréje jelenti. Beázásoknál, nyirkosodásra okot adó részeken (pl. kéményeknél) a deszkát gombafertõzés támadhatja meg, jól látszó gombatelepek és korhadás formájában. Ez eleinte kezelhetõ gombaölõ szerekkel, de itt is a fa cseréje a célravezetõ. Esetenként a farontó bogarak elleni alkalmas szerekkel is védekezhetünk. A deszkafödémet elegendõ mosni, sikálni, esetleg lenolajos ronggyal áttörölni, hogy fénye legyen, más kezelést nem igényel. Az 1960–70-es években divat volt a látszógerendás födémek bedeszkázása és vakolása. Ezeket a deszkázat eltávolításával állítsuk vissza. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK A deszkafödémet nem szabad olaj- és zománcfestékkel mázolni. A deszkázat cseréjénél, de új épületnél is találkozni lambériadeszkázással, idegenül hat, ne éljünk vele!
27
1a
1b
gerenda
vegyes feltöltés
hajópadló
szigetelôanyag (nikecell+ párafólia
párnaléc lefogatva
betonterítés kavics, kôfeltöltés
2d 2b
2a
2c
3a
5
18 cm
21 cm
4
deszkák és tapasztás
2 cm
3b
6 cm
mestergerenda
6
födémgerenda alátámasztó
0
˜2 cm
Burkolatok, padlók / Födém 1.Hajópadló rétegrendjei: (a) hagyományosan, (b) szigeteléssel; 2.Téglaburkolatok (a–d); 3. Födémtípusok: (a) pallófödém, (b) deszkafödém (Barabás J. – Gilyén N., 1979); 4.Deszkafödém mestergerendával és alátámasztóval (Barabás J. – Gilyén N., 1979); 5.Gerendavégek faragása; 6.Gyalult födémdeszka-profilok. 28
Gyakran felmerül a födém szigetelésének igénye. Ekkor sohase használjunk mûanyag fóliázást, mert a lecsapódó víz tönkreteszi a deszkát és a gerendákat. Használjunk 5–10 cm vastag nádpallót és sártapasztást.
TETÕSZERKEZET, TETÕFORMA Ha a födémgerendák egyben a tetõ részei, tehát azokhoz kapcsolták a szarufákat, világosgerendás tetõrõl beszélünk. A házakra a leggyakrabban puhafából (fenyõbõl) álló sötétgerendás tetõszerkezet a jellemzõ. Sajátossága, hogy a padlástérben keretes szerkezet hordja nagyobb mértékben a tetõzet terhét. Számos helyi változata alakult ki. A fejlettebb, általánosan elterjedt tetõk külön kötõgerenda-rendszerrel épültek, eszerint szerkezetileg függetlenek a födémtõl. Ez azért is elõnyös, mert a régi házak falazatát, födémét az átépítések során gyakorta megemelték. A tetõszerkezet a sárfolyógerendán nyugszik. Az erre helyezett, váltógerendákkal öszszekapcsolt kötõgerendák mindkét oldalon túlnyúlnak a fõfalon, az udvari eresz és a tornác irányában jobban. A kötõgerendákhoz kapcsolt szarufákat felül kakasülõ fogja össze. A tetõforma ugyanakkor változatos, függhet a fedés, héjalás anyagától is, ezt a késõbbiek során vesszük sorra. Két régmúltra visszatekintõ változat meglétével kell számolni: ez a nyeregtetõ és a kontyos tetõ. A szakirodalom a nyeregtetõs házaknak azt a formáját egysoros vízvetõs nyeregtetõ néven külön kiemeli, amikor az oromfalat alulról egy cserépsor zárja le. Kevés példát találni a csonkakontyos nyeregtetõre, szinte minden esetben a régi szalmás háztetõ továbbélését kell mögötte látnunk. A kontyos tetõ általános, az egyik legegyszerûbb tetõforma. Gyakorta a tetõ ormán fûrészelt deszkázatot találunk, ezt füstlyukas nyeregtetõként emlegetik, utalva arra az idõszakra, amikor a padlástérben nem épült kémény és a tetõ ormán távozott a füst. A deszkaoromzat díszeit a mester leginkább a deszkák illeszkedõ szélein, szimmetrikusan rendezve igyekezett kirajzolni, hiszen így lehetett a legkönnyebb kifûrészelni ezeket. A deszkaormot csúcsdísz, szegõléc, általában sormotívummal díszlõ takaróléc is kiegészíthette. Csak néhány esetben váltja föl ezt a síkban álló díszítést térbeli kompozíció, ilyenkor lécrátéttel, lécráccsal, esetleg esztergált kiegészítõ elemekkel bõvül a deszkaoromzat. Az oromdeszkázat peremdíszítõ deszkáit utánozzák általában még az ereszdeszkák is, melyek akár az udvari homlokzaton is körbefutva keretezhetik az ereszt. A fõ helyen, azaz az oromháromszög szimmetriatengelyén katolikus családoknál kereszt díszlik, a reformátusok házain kelyhet találni. A motívumok között van még a gyertyatartó, a virág, a csillag, a sugaras napkorong. Az oromdeszkázatot sok helyütt fölhasználta a mester az építés idejének (évszám), sõt az építtetõ nevének (monogram) megörökítésére is. Az 1920-as évekig készült fotókon általában azt látjuk, hogy az utcát egyfajta tetõ jellemezte. Ugyanakkor néhány épületnél tetten érhetõ a késõbbi átépítés nyoma, az oromfal elbontásával deszkaoromzatos-vízvetõs nyeregtetõt kapott a lakóház. A fûrészelt deszkaoromzatok a délkelet-tornai falvakban találhatók meg. A Rakaca-patak völgyének, az egykori Borsod megye északi falvaiban és délebbre, a Csereháton általánosnak mondhatók, ezért úgy sejthetjük, hogy e vidékekrõl terjedt át a délkelet-tornai peremvidékre.
29
1
2
szarufa
torokgerenda
kakasülô kötôgerenda
szelemen
sárfolyógerenda
székoszlop
3a
3b
3c
3d
3e
4a
4b
4d
4c
4f
4e 0
1 m
Tetôszerkezet, tetôforma 1.Egyszerû tetõ; 2.Állószékes fedélszék; 3.Jellemzõ tetõformák: (a) nyeregtetõ, (b) egysoros vízvetõs nyeregtetõ, (c) kontyos nyeregtetõ, (d) csonkakontyos nyeregtetõ, (e) füstlyukas nyeregtetõ; 4.Fûrészelt oromdeszkák: (a–c) Hidvégardó, (d–f) Szögliget.
30
A TENNIVALÓK A tetõszerkezet rendszeres vizsgálatra szorul. A meggyengült elemeket az eredetivel azonos anyagú és méretû fára kell kicserélni. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK A tetõformát ne változtassuk meg. Sajnálatos, de sok oromfalas épületet kontyoltak le az elmúlt évtizedekben.
HÉJAZAT Héjazaton vagy héjaláson az épületek tetõfedését értjük, mely a tetõszéket és vele együtt az épületet hivatott óvni. A térségben egészen a 20. század elejéig elterjedt a zsindelyfedés, alig akadt olyan porta, ahol a férfiak téli elfoglaltságában ne lett volna meghatározó a zsindelyhasítás. Elõször a lakóházakról, aztán késõbb a melléképületekrõl is eltûnt a fenyõfazsindely. Hasonlóképpen fokozatosan eltûnt a zsúpfedél is, vele együtt pedig azok is, akik a gabonaszalma-matringokat (rozsszalma csomókat) megkötötték. A 19. század végén, 20. század elején két helyi hódfarkú cserépfajta volt meghatározó: a piros színû lászipusztai és a fakósárga imolai. Ezeket az egyfülû cserepeket kétsorosan rakták az átázás elkerülése érdekében. A gerinceken kúpos kupákat használtak. A 20. század elejétõl vált általánossá a nagykikindai fekete mázas, a mázatlan sárvári és a BOHN-cserép, utóbbi különbözõ változatokban (zsombolyai, budapesti, békéscsabai), a gömöri részeken a fakó náprágyi cserép. A bádogfedés és a palafedés ritkán fordul elõ, bár az ún. amerikás házakon a századfordulótól itt-ott felbukkan, mint a jómód megfelelõje. A még a 20. század elsõ felében is szinte minden faluban pusztító tüzek nem kímélték a zsúppal fedett tetõket, sok esetben emiatt nyert teret a cserépfedés. A módosabb házak tetõzetéhez kapcsolódva már a századfordulón megjelent a bádog ereszcsatorna, de nem egy tetõ képéhez hozzátartoznak a bádogosmunka szellõzõk is. A TENNIVALÓK Érdemes megmenteni a régi cserepeket (akár helyi „cserépbank”-lerakatok formájában), különösen a hódfarkú típust, de a még viszonylag nagy tömegben elõforduló BOHN-t is. Utóbbival szerte az országban találkozni bontásból. Ha mindenképpen hódfarkú cserepet szeretnénk, tudnunk kell, hogy jól helyettesíthetõ hasonló méretû, a kereskedelemben ma is kapható natúr (tehát mázatlan) cserepekkel. Mindig legyen a padláson néhány tartalék cserép, hogy késedelem nélkül kicserélhessük az elrepedt, lecsúszott cserepeket. Az újonnan kapható sajtolt, illetve szalagcserepek közül csak olyat szabad választani, amelyik tömegében nem hat zavaróan, hasonlít a korábbi formákhoz. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK A régi épületekhez nem illik sem a betoncserép, sem a mázas – olykor kirívó színû – kerámiacserép. Kerüljük a bitumenes zsindely (tegola) és a lemezfedés alkalmazását is. A palát a kereskedelembõl szerencsére napjainkban a környezetvédelmi szabályozás tiltotta ki.
31
2b
28,5 cm 4,8
2a
31 cm
32 cm
35 cm
12 cm 15,5 cm
1a
8
1b 38
27
4,8 x 3,0 tetôléc
3a
4,8
3,5
15
3,5
3b 13
21 ,5
30,5 30,5
6
15
32
13
8
32
4
6
élére állított léc
5
Héjazat 1.Zsúpkötés módjai: (a) simazsúp kötése, (b) páros fejesmatring, Teresztenye (Sabján T., 2007); 2.Hódfarkú cserepek: (a) lászipusztai, (b) imolai; 3.Hódfarkú cserépfedés (adatok cm-ben): (a) egysoros, (b) kétsoros (Fügedi L., 1986); 4.Fedés szalagcseréppel (adatok cm-ben) (Fügedi L., 1986); 5.Fedés sajtolt cseréppel (adatok cm-ben) (Fügedi L., 1986); 6.Ereszkiképzés (adatok cm-ben) (Fügedi L., 1986). 32
Van arra is példa, hogy gazdasági épületekrõl bontják el a régi cserépfedést, pusztulásnak hagyva a régi épületet. Ez egyfajta rablógazdálkodás, ilyet semmiképpen sem szabad megengedni!
TÜZELÕBERENDEZÉSEK, TÛZHELYEK, KÉMÉNYFEJEK A tüzelõberendezés, a tûzhely és tartozékai nem szokványos berendezési tárgyként értelmezhetõk, hanem az épület szerves elemeként. Magyarán, az épület megismerésekor tisztázni kell az egyes helyiségek fûtési módját. Lakóházainknál a tûzhely a pitarban állt, szinte kizárólagos a belülfûtõs kemence, alakját tekintve a hasábkemence építése. A 19. században épült házakra még jellemzõ füstelvezetés a szabadkémény. Ilyenkor a kemencében, a kemecepadkán, a kocikon fõzéskor keletkezõ füst a szabadkéménybe áramolva került ki a szabadba. Egyes helyeken a kemencéhez kürtõ is épült. A kemencéhez gyakran hozzáépítették a falasmasinát is, melyhez a sütõ is társulhatott. A takaréktûzhelyek megjelenésével, a szabadkémények beboltozásával, egyre több pitarban elbontották a régi falasmasinát és szerepüket öntöttvas sparheltek, csikótûzhelyek, végül zománcos asztalsparheltek vették át. A szobákat általában öntöttvas kályhákkal fûtötték. A kisebbek, az ún. jancsikályhák igen elterjedtek. De a legszebbek a sokelemes, összerakható, állandóan vasporozott fatüzelésû kályhák voltak, melyek egészen a szénnel való fûtés elterjedéséig voltak használatban. A legkedveltebb formák a kaláni, dernõi, frigyesfalvi öntödékbõl kerültek ki. Ezeket a lényegesen egyszerûbb diósgyõri, salgótarjáni termékek váltották fel. A jobb módot jelezte, amikor a szobába cserépkályhát rakattak, a századfordulótól egészen a II. világháborút követõ idõszakig volt ez jellemzõ. A tüzelõberendezések mellett szólni kell a mászókéményrõl, illetve a kisebb átmérõjû sípkéményekrõl is. A mászókéményes pitarok a századfordulóra jellemzõk; ilyenkor a falban lévõ kb. 60 x 60 cm-es kémény leggyakrabban jókora faajtót kap, hogy a kéménybe a létra is betámasztható legyen, ugyanis itt, a kéménybe épített rudakra akasztva füstölték a húst (korábban a szabadkéményben). Ugyanekkortól a kb. 15 x 15 cm-es nyílású sípkémények már a kályhákhoz készültek. A kémények általában nagyméretû téglából vagy darázskõbõl készültek, de a falazati szakaszában gyakran alkalmaztak kisméretû, egyedi összetételû vályogtéglát is. A tetõk fölött megjelenõ kéményfejek igazán változatosak. A sípkémények a legegyszerûbbek, csak gallérjuk van, azonban a nagyobb átmérõjû kémények lezárása a helyi ízlést követve jellegzetesen íves, pártás lehet. A kéményt nem minden esetben vakolják és meszelik, ez is mindig helyi sajátosság. A TENNIVALÓK A kemencék kétségkívül sok helyet foglalnak, ezért csak kevesen tartják meg azokat (a kemencék már az 1920–30-as években kezdtek kiszorulni az udvarba. Aki rekonstrukcióba fog, alaposan nézzen utána a kemenceépítés fortélyainak! Szép és hatékony fûtõeszköz lehet még a cserépkályha is.
33
1
1 m
0
3
2
0
50 cm
0
4a
50 cm
4b
Tüzelôberendezések, tûzhelyek, kéményfejek 1.Kemence és falasmasina elöl- és oldalnézetben, Perkupa (Glózer L., 1982); 2.Csikómasina metszete; 3.Öntöttvas kályha metszete; 4.Kéményfejek: (a) nyeregtetejû, (b) bolthajtásos.
34
A régi kályhákat érdemes megmenteni: szebbnél szebb darabok; ha már nem is mûködnek, de díszei lehetnek a lakásnak. Az öntöttvas kályhák és a lemezmasinák „ápolószere” a vaspor, amit a kereskedésekben még szerencsére lehet kapni. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK A díszes régi kéményfej formáját, annak tönkremenetele után, ne változtassuk meg és ne vásároljunk üzletben kapható íves záróelemet, ami jellegtelen. A gázfûtések terjedésével takarni kell a kéménybe vezetett béléscsövet lezáró tárcsát.
KERÍTÉSEK, KAPUZATOK A telkeket, sõt gyakorta a falvakat is kerítés vette körül. Tudunk még a századelõn is megfigyelt tövises bozótból álló, a belterületet körülvevõ gyepûrõl, melyet éjszakára a szekérutaknál gyepûkapukkal zártak le. A telkeket egymástól és azt utcától elválasztó kerítések még egy településen belül is különfélék lehettek. Kialakításuk módja, anyaguk jelentõsen függött a család módosságától. Mivel anyaguk okán egyes kerítéstípusok korántsem maradandók, így most a két háború közötti idõszak kerítéseit vesszük sorra. A telkeket egymástól sokszor csak patics választotta el, ehhez a könnyen fonható fûzvesszõtõl a napraforgószárig sok mindent felhasználtak. Valamivel igényesebb a pallókerítés, itt drót- vagy vesszõfonat közé hasított-bárdolt deszkákat (pallókat) állítottak. Olykor ez a két egyszerû kerítésfajta az utca felé is megjelenhetett. Azonban igényesebb volt a sárba rakott kõfal, a kõkerítés, volt ahol még vakolatot sem kapott, míg másutt mezõkkel díszítve vakolták (általában kanálfröccs-vakolással). Szintén gyakori volt a deszkakerítés (palánk), ez esetben a beásott oszlopokra vízszintesen colos vastagságú, széles fenyõdeszkákat szegeztek. A keményfából készült léckerítéseknél érdemes odafigyelni a lecek fejének kialakítására: általában hátracsapták és hegyezték azokat. A leceket a tartófára, a rígelre szögezték, szembõl a szögezést takaródeszkával borították. A léckerítés mezõit gyakran meszelt kõ- vagy téglaoszlopok közé tették, a kerítéseknek lábazatuk is lehetett. A kõoszlopok lezárásául lépcsõzetesen rakott téglagúlát használtak. A kerítések leglátványosabb eleme a nagy- és a kiskapu. A nagykapu deszkázott, lehet két- vagy egyszárnyú, borításos. A kiskapuk között szép számmal találunk fedeles ácsolt keretûeket. Ismerünk vésett-faragott díszítésû kapufélfát is a területrõl. A kapuk vasalásait és zárait a kovácsok készítették. Már a II. világháború elõtt terjedõben volt a drótfonatos kerítés és a kovácsoltvas kerítés, egyszerû mezõdíszekkel. A faanyagot általában karbollal tartósították, míg a vaskerítést zöld olajfestékkel mázolták. A kerítések elõtt járda húzódott, már a II. világháborút megelõzõen készülhetett betonból vagy nagyméretû lapos kövekbõl. A TENNIVALÓK Helyre kell állítani az utcafrontra nézõ régi kerítéseket, hiszen az utcák egyik legfontosabb látványeleme a homlokzatokkal együtt. Mindig a helyben jellemzõ formák közül kell választani és figyelembe kell venni, hogy az utcát nem egyszer teljes hosszában egynemû kerítésforma jellemezte (pl. végig léc- vagy kõkerítés). Ehhez szükség lehet a helyben elterjedt, bontásból beszerzett építõkövekre.
35
1
vesszô (ø 1–2 cm) fûz, mogyoró, veresgyûrû stb.
2
keményfa karók
vesszôfonás
lécrátét
3
˜1 m
0
˜1 m
0
vesszôfonás (fûz)
4
keményfa karók
hasított-faragott tölgydeszka (0,1–0,3 m széles)
fûzvesszô, veresgyûrû
1 m
0
1 m
0
5
keményfa oszlopok fenyôdeszka léc rígel
0
1 m
6
takaródeszka
Kerítések, kapuzatok I. 1.Paticskerítés; 2.Karókerítés; 3.Palánkkerítés; 4.Sövénykerítés; 5.Deszkakerítés 6.Kerítéslécformák. 36
A telken belüli és az oldalhatáron húzódó kerítéseket készítsük helyi anyagokból. Lényegesen olcsóbb egy vesszõbõl font, vagy rudakból összerótt kerítés, még ha több karbantartást is igényel, mint a drótfonat. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Nem szabad jellegtelen, nem odaillõ anyagokból (pl. mûkõ, márvány, fehértégla stb.) kerítést építeni. A festést nem helyettesítheti galvanizált bevonat, ne használjunk kirívó színeket. A deszkakerítések sohasem ritkán rakottak! Az illesztéseken nem lehet kifûrészelt motívum. Terjednek a profilgyalult, tömegcikk kerítéslecek, melyek zártszelvényre szerelten jellegtelen, uniformizált megjelenésûek, ezeket lehetõleg ne használjuk.
EGYÉB ÉPÜLETEK, ÉPÍTMÉNYEK A ház mellett a telek egyéb építményeirõl sem feledkezhetünk meg, amikor a jellemzõ településképi elemeket vesszük számba. Már az általános településszerkezeti leírásnál jeleztük, hogy a térségben milyen fontos volt a csûrök szerepe. A leggyakoribb csûrtípus a téglalap alaprajzú kétfiókos (kétfakkos) áthajtós csûr. Középsõ része a szérû, a cséplés helye. A pelyvás szinte mindig az egyik csûrfiók hosszanti végéhez épül. Egészen õsi ácsszerkezetek is elõfordulhatnak még: ilyen a boronafal, de a falak általában deszkázottak. Sokszor a csûr alatt boltozatos pince is épül. A csûrök tetõszerkezete mindkét végén kontyos vagy deszkaoromfalas nyeregtetõ. A tetõfedõ anyag eredetileg rozsszalma, majd késõbb már cserép. Az istálló ritkán épült külön, szinte csak abban az esetben, ha a ház folytatásaként nem fért el. Fontos gazdasági építmények voltak a rovátékos ólak: a disznó- és tyúkól, melyek korai darabjain õsi ácsszerkezetek rögzültek. A pitarban álló kemence elbontásával, zömmel a két háború közötti idõszakban, gyakran a pitarajtóval szembe, az udvarra, olykor a tornác végébe épült az új kemence. Formájuk meglehetõsen típusos: nyeregtetõvel fedett, vakolt-meszelt építmények, leginkább hatkenyeresek. A portákon álló kutak a víznyerés legfontosabb létesítményei. A kutak oldalait kikövezik és agyaggal döngölik a fõ vízadó rétegig, újabban beton kútgyûrûket helyeznek le. Felépítménye a derékmagasságig kiemelkedõ kútház, egykor ez is rovátékolt szerkezetû, majd deszkázott. A kút mellett áll az ágas a kútgémmel és az ostorral. A kávás kutak újabb keletûek, kútházuk formája változatos, mindig a helyi mesterektõl függött. A kutak tetejét zsindellyel, cseréppel vagy bádoggal borították. Amerikás házaknál gyakorta találkozni öntöttvas nyomós (szivattyús) kutakkal is. A kutak mellé helyezték a fa, majd beton itatóvályúkat. A portákon találunk még fészert, nyári konyhát, kukoricaszárítót (górét), árnyékszéket, ganajdombot, olykor silógödröt, vermet stb. Ezek azonban népi építészeti szempontból kevésbé érdekesek. A patakon vagy mély árkon keresztül megközelíthetõ porták elõtt kõbõl, fából készült hidak, pallók, bürük vezettek át, a falu fõ közlekedési útjain rakott kõhidak épültek. Anyaguk mindig helyi kõ, ilyen a jól rakható soros agyagpala, a sífer. Kiálló alacsony peremük van, korlátjuk nincs.
37
1a
1b
1 m
0
0
1 m
0
2 m
2a
2 m
0
2b
2c
2 m
0
3 0
3 m
Kerítések, kapuzatok II. 1.Vaskerítés (a) kapuja és (b) mezõje, Bódvaszilas; 2.Deszkakapuk: (a, b) Perkupa, (c) Jósvafõ (Varga L.-né – Zsanda Zs., 1994); 3.Léckerítés kôoszlopokkal és deszkakapuval, Bódvaszilas.
38
A TENNIVALÓK Különösen a régi gazdasági épületeket, a csûröket kell megõrizni. Fontos, hogy megfelelõ új hasznosítási funkciót találjunk ezeknek (pl. garázs, raktár, fatároló, mûhely). Az egykori kútházakat is rekonstruálni szükséges, látványos elemei lehetnek a portáknak. AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK Nem szabad elbontani a régi csûröket, még akkor sem, ha rozzant állapotban vannak. Ugyancsak kíméljük meg a kútházakat, szekereket. Felújításukkor ne „alkossunk” gicscset, virágállványként értelmezve azokat.
KERTEK A kertészeti elemek legalább annyira meghatározók egy település képében, mint maguk az épületek. Alább felsoroljuk a legjellemzõbb, hagyományosan ültetett növényeket. A faluhoz vezetõ utak mentén hajdan hagyományosan gyümölcsfák sorakoztak. Fõként dió- (Juglans regia cv.), almafajták (Malus domestica cv.), helyenként fehér és fekete eperfák (Morus alba, M. nigra). Elõdeink keveset törõdtek a közterületek parkosításával, azonban a templomkertben, az útszéli kereszt mellett szinte mindig hársfa (Tilia cordata, T. platyphyllos) állt. Az I. világháborút követõen több helyütt is a faluközpontba topolyafát, jegenyét (Populus alba, P. nigra ’Italica’) ültettek a hõsi halottak tiszteletére. A temetõkert sövénye pedig a gledícsia (Gleditsia triacanthos), míg a jellegzetes sírnövény a puszpang (Buxus sempervirens) volt. A telekhez tartozó kis elõkertekben orgona (Syringa vulgaris), labdarózsa (Viburnum opulus ’Roseum’), jazmin (jezsámen, Philadelphus coronarius), futórózsa (Rosa multiflora cv.) képviselte a fásszárúakat. Húsvétkor tulipánok (Tulipa sp.), nárciszok (Narcissus sp.), ágcentusok (Hyacinthus orientalis), ibolyák (Viola sp.) nyíltak. Májusra virított a gyöngyvirág (Convallaria majalis), a bazsaj (pünkösdirózsa, Paeonia officinalis), nyáron a béresrózsa (mályvarózsa, Alcea rosea), a nyezsdike (körömvirág, Calendula officinalis), a büdöske (Tagetes patulus), a török szegfû (Dianthus barbatus) és a jellegzetesen átható illatú estike (görög viola, Matthiola bicornis), hogy csak a fontosabb kerti virágokat említsük. Az ablakban, a tornácon cserépben, méginkább kilukadt vederben, fazékban termett a rozmaring (Rosmarinus officinalis), virágzott a mályva (muskátli, Pelargonium zonale), nagyobb dézsában pedig az oliander (leánder, Nerium oleander). A tornácot kordonként használták, mikor mellé szõlõt (Vitis vinifera) ültettek. Az udvaron nem tûrték a zöldet, mint azt a „gyepesedjen be az udvarod!” egykori átok is mutatja. Ez ugyanis azt jelentette, hogy a portát nem lakják, baromfi sem ortja, számosjószág (ló, tehén) se tapossa. A csûr mögötti hátsókertben vagy az udvaron álltak a gyümölcsfák, a helyben kedvelt fajták. A hátsókert fákban mindig fajtagazdag volt, az udvaron is szinte mindig akadt eperfa, diófa, körtefa (Pyrus communis cv.), szilvafa (Prunus domestica). A zöldségeskertek általában csak néhány ágyásra korlátozódtak, fajösszetételüket nem ismertetjük. A TENNIVALÓK A kiskerteket és közterületeket ápolni kell. A fajokat, fajtákat a helyben kedveltekbõl ajánlott összeállítani. A vidéki arculatot egy-egy jellemzõ növény igencsak meghatározhatja. Ha elegendõ szélességû az utca, telepítsünk gyümölcsfa-sorokat.
39
piros téglakémény
1
BOHN -cserép
súber fehérre meszelt vakolt felület piros téglasor sárga helyi agyagpala
2a
1 m
0
deszkázott kútház ácsolt keret
3
pelyvás
csûr – szérû
fiók
0
2b fiók
4 m
4
1 m
0
5
0
5 m 0
2 m
Egyéb épületek, építmények 1.Udvari kemence, Bódvaszilas; 2.Kútházak: rovott (a), kerekeskút (b); 3.Csûr alaprajza, Perkupa; 4.Gabonás hosszmetszete, Tornaszentandrás (Kecskés P., 1989); 5.Disznóól, Jósvafõ (Varga L.-né – Zsanda Zs., 1994). 40
AMIT SEMMI ESETRE SE TEGYÜNK A közterületekre, kertekbe ne ültessünk kertészeti örökzöldeket (tuják, hamisciprusok, fenyõk, terülõ borókák, stb.) ezek inkább angolparkba valók, mintsem az utcáinkra. Helyettük válogassunk a határban honos fajokból. Közterületen hasonlóképpen kerülni kell az egynyári virágcsodákat, melyek leggyakrabban falvainkban idegenül ható kertészeti változatok.
MÛEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM, ÉPÍTÉSI SZABÁLYOZÁS Népi mûemlékeink száma csekély, éppen ezért nem valószínû, hogy éppen mûemlék épületet újítunk föl. Azonban jó tudni, hogy a kulturális örökség védelmérõl szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján beszélünk mûemlékrõl (egyedi ingatlan védelmérõl) és mûemléki jelentõségû területrõl (területi védelemrõl). Mégis, elkerülendõ a késõbbi gondot, érdemes utánajárni, és megkérdezni a mûemléki védelmet nyilvántartó intézményt, így például a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal miskolci regionális irodájának szakemberét. Az országos védettség mellett létezik a helyi védelem, ezt pedig a helyi önkormányzat jegyzõje és az illetékes építéshatóság felügyeli. Fontos tisztázni, hogy az a beavatkozás, melyet az épületen (és a telken) végezni kívánunk, építési engedély köteles-e. A jelenleg hatályos 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet szerint az építmény építéséhez, bõvítéséhez, elmozdításához szükséges építési engedély, azonban nem szükséges például a háztartási célú kemence, húsfüstölõ építéséhez, illetve a telek oldalsó és hátsó telekhatárain a kerítés kialakításához. Építési engedélyhez kötött az építmény olyan felújítása, helyreállítása, átalakítása vagy korszerûsítése, amely a teherhordó szerkezetét érinti, a homlokzat jellegét (megjelenését) – annak szerkezetével együtt – megváltoztatja, illetõleg az építményben lévõ önálló rendeltetési egységek számának, rendeltetésének megváltoztatásával jár. Fontos megjegyezni, hogy eszerint a homlokzat felújításához csak akkor van szükségünk engedélyre, ha az a falazatot (a szerkezetet) megváltoztatja! Csak bontási engedély alapján végezhetõ a lakás céljára szolgáló építmény, továbbá védett területen minden építmény bontása. Tudnunk kell, hogy a jogszabályok által meghatározott védelem önmagában kevés. Kétségkívül a mûemlékvédelemre szakosodott hatóságtól várható el az a szakértelem, amellyel biztosítható, hogy az örökségi érték egy-egy felújítás, átépítés során csorbát ne szenvedjen. Azonban olykor ez is kevés. Mindennek kizárólag akkor van értelme, ha az ingatlan tulajdonosa maga is óvja, folyamatosan jó karban tartja, méltó módon használja az épületet.
41
2
boglyák
elôkert virágokkal
1 csûr törekes
zöldségeskert gyümölcsfákkal
tornác melletti kert
szérû
csûr mögötti kert
veteményes disznóólak kút
wc
3a istálló
3b
trágya
disznóól méhes
3c
3d
veteményes
kôkerítés
3e kiskert
Kertek
3f
3g
1.Egy közös porta elsõ felének kertjei (Vargha L., 1953–54 után); 2.Virágoskertek portán; 3.Kerti virágok: (a) petúnia (Petunia atkinsiana), (b) büdöske (Tagetes patulus), (c) cínia (Zinnia elegans), (d) hajnalka (Ipomoea tricolor), (e) dália, georgina (Dahlia pinnata), (f) labdarózsa (Viburnum opulus ’Roseum’), (g) krizantém (Chrysanthemum indicum) (Csapody Vera rajzai).
42
HOGYAN KEZDJÜK-VÉGEZZÜK? Ha az épület külsõ formájának hagyománytisztelõ megújítása mellett döntöttünk, akkor az alábbiakhoz kell fognunk. 1. Minden képi és szöveges információt gyûjtsünk össze az épületrõl: fotókat, felméréseket (ha vannak), ennek hiányában kérdezõsködjünk, milyen is volt az épület régen. Ha ez sem vezet kielégítõ eredményre, akkor nézzünk szét helyben a faluban, van-e esetleg korban megfelelõ épület, amit ugyanaz a mester építhetett. A kitartó kutatás meghozza a gyümölcsét: rekonstruálhatók az épület egykori díszei, a térbeosztása stb. Fontos tudni, hogy az épület akár több átalakításon is áteshetett az idõk folyamán. Ki kell tehát jelölni azt az idõszakot, amikor az épület külsõ megjelenése a legértékesebb, egyben legszebb formáját mutatta. 2. Elõfordulhat, hogy az épületrõl kiderül, a múltban bizony szegényes díszei voltak, és ezért valami mást szeretnénk… Ez is összeegyeztethetõ elveinkkel, hiszen gondoljunk bele, ha a családnak módja lett volna, biztos másképpen alakította volna a házat. Ilyenkor gondos tervezés után átformálható az épület, azonban fontos, hogy helyi analógiát, az épülethez jól illeszthetõ megoldást válasszunk. 3. Jól meg kell terveznünk, hogy az új funkciót hogyan egyeztessük össze a meglévõ adottsággal. Ehhez fel kell mérni az épületet, meg kell határozni az esetleges épülethibákat (pl. vizesedés, szarufacsere stb.). Ez leginkább belsõépítészeti kérdés, hiszen általában a lakás helyiségeinek kiosztásáról van szó. Ajánlott több lehetséges változatot is kidolgozni, bár az egysoros elrendezés nem enged sok mozgásteret a tervezõnek. 4. Eddig az elõkészítésrõl, amit magunk is elvégezhetünk. Bár az épület állagfelmérését legjobb szakemberre bízni, aki tanácsot adhat a hibák megszüntetésére is. Szükség esetén meg is terveztethetjük az épületfelújítást, azonban tudnunk kell: a legjobb kiviteli terv sem ér semmit, ha a kivitelezést végzõ mesterek (vagy mi magunk) nem követik az építészeti hagyományokat. 5. Éppen ezért ajánlatos olyan mestereket keresni, akik még ismerik a régi építési technikákat. Ne dõljünk be a kizárólag új anyagokkal és módszerekkel dolgozni tudóknak. Ami az elmúlt évszázadokban már kipróbáltan mûködött, az a továbbiakban is biztosan fog. Persze nem vagyunk ellene az újnak se, csak ne váljék az épület kárára. Javasoljuk, hogy lehetõleg mindig hû másolat készüljön, azaz mutassuk meg más épületen, hogy pontosan milyet szeretnénk. 6. Végül: minden meglévõ, menthetõ régi épületelemet meg kell õrizni: legyen ez öszszefüggõ vakolatfolt, ajtózár, födémdeszkázat stb. Minden meglévõ adottságot, de a munkafázisokat (bontás, szerkezetfeltárás stb.) igyekezzünk fotókkal, rajzokkal, mérésekkel megörökíteni. Ezek együttesen teszik hitelessé a felújítást!
43
IRODALOM Balassa M. Iván (1994): A PARASZTHÁZ TÖRTÉNETE A FELFÖLDÖN. Miskolc, Herman Ottó
Múzeum, 306 p. Balassa M. Iván (1997): NÉPI ÉPÍTÉSZET. In: Fügedi Márta (szerk.): Borsod-Abaúj-Zemplén
megye népmûvészete. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 125–170. p. Barabás Jenõ – Gilyén Nándor (1979): VEZÉRFONAL NÉPI ÉPÍTÉSZETÜNK KUTATÁSÁHOZ.
Bp., Mûszaki Könyvkiadó, 185 p. Barabás Jenõ – Gilyén Nándor (2004): MAGYAR NÉPI ÉPÍTÉSZET. 2. jav. kiadás. Bp., Mezõgazda
Kiadó, 191 p. Csintalan Ildikó (2002): PERKUPA, PETÕFI SÁNDOR UTCAI HÁZAK HOMLOKZAT-
REKONSTRUKCIÓJA. Szikszó, Abaújterv Bt., kézirat Dám László – Rácz Magdolna (1986): LAKÓHÁZAK DÉL-GÖMÖRBEN. Debrecen, KLTE Néprajzi
Intézete, 148 p. Déry Attila (2000): TÖRTÉNETI ANYAGTAN. Bp., TERC Kiadó, 215 p. Déry Attila (2005): RÉGI ÉPÍTÉSZETI KIFEJEZÉSEK GYÛJTEMÉNYE. 2. bõv. kiad. Bp., TERC Kiadó, 148 p. Fejérdy Tamás (2003): MÛEMLÉKEM VAN – MIT TEGYEK, MIT TEHETEK? Bp., Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, 36 p. Fügedi László (1986): TETÔFEDÉS. Bp., Mûszaki Kiadó, 323 p. Gerõ László (1984): MAGYAR MÛEMLÉKI ABC. Bp., Mûszaki Könyvkiadó, 228 p. Glózer László (1982): PERKUPA, PETÕFI UTCAI HÁZAK FÖLMÉRÉSE. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, kézirat. Györffy István (1943): MAGYAR FALU – MAGYAR HÁZ. Bp., Turul kiadás, 232 p. Istvánfi Gyula (2006): AZ ÉPÍTÉSZET TÖRTÉNETE. ÕSKOR. NÉPI ÉPÍTÉSZET. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., 261 p. Károlyi Antal – Perényi Imre – Vargha László (1955): A MAGYAR FALU ÉPÍTÉSZETE. Bp., Mûszaki Könyvkiadó, 202 p. Kecskés Péter (szerk., 1989): SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM SZENTENDRÉN. Bp., Corvina, 101 p. Koleszár Krisztián – É. Kovács Judit – Laki-Lukács László (2004): NÉPI DÍSZÍTÕMÛVÉSZET DÉL-GÖMÖRBEN ÉS DÉL-TORNÁBAN. Gömörszõlõs–Perkupa–Hidvégardó, Borsod-AbaújZemplén megyei Környezetvédelmi és Területfejlesztési Kht., 310 p. Mednyánszky Miklós (2005): VÁLYOGHÁZAK. ÉPÍTÉS, KORSZERÛSÍTÉS, ÁTALAKÍTÁS. Bp., TERC Kft., 159 p. Sabján Tibor – Buzás Miklós (2003): HAGYOMÁNYOS FALAK. Bp., TERC Kft., 140 p. Szász János – Szigetvári János (1976): NÉPI ÉPÍTÉSZETÜNK NYOMÁBAN. Bp., Mûszaki Könyvkiadó, 276 p. Szuhay Péter (1982): A SZENDRÕ KÖRNYÉKI FALVAK PARASZTI GAZDÁLKODÁSA A KAPITALIZMUS IDÕSZAKÁBAN. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 159 p. Varga Lajosné – Zsanda Zsolt (1994): JÓSVAFÕ. NÉPI ÉPÜLETEK DOKUMENTÁCIÓJA. Felmérõtábor 1993. Bp., Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola, kézirat Vargha László (1953–54): PERKUPA, PETÕFI UTCAI HÁZAK FÖLMÉRÉSE. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, kézirat. Vas Tibor (1978): NÉPI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEK A BÓDVA VÖLGYÉN. Budapest, Budapesti Mûszaki Egyetem, kézirat.
44
Az Ökológiai Intézet Alapítvány és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttmûködésében megvalósuló Turizmus a Természetért c. program célja a turizmus azon formáinak kialakítása és fejlesztése a Gömör–Tornai-karszt területén, melyek a hagyományos mûvelôdéstörténeti és természeti értékek megôrzésérôl egyaránt gondoskodnak. A Gömör–Tornai térség településeinek egyik legfôbb vonzereje az utcaképeket máig meghatározó népi építészeti örökség. Az általános ismeretterjesztés mellett különösen fontos feladatunk azon gyakorlati módszerek közreadása, amelyek ismerete elengedhetetlen a hagyományos elemek, épületrészek megóvása, felújítása vagy újraépítése során. Kiadványunk a különféle hagyományos építészeti formák, szokások közötti eligazodásban segít az érdeklôdôknek és a háztulajdonosoknak. Terjedelmi korlátok miatt most csak a legfontosabb szempontokra tudtuk felhívni a figyelmet. Mivel minden régi épület egyedi adottságokkal – és problémákkal – jellemezhetô, hangsúlyoznunk kell, hogy mindig érdemes a térségi hagyományokat jól ismerô szakemberek és mesterek tanácsát, segítségét kérni. A legapróbbnak tûnô – ám esetleg mégis óriási jelentôségû – részletkérdések megvilágításához érdemes a helyszínen tájékozódni, megfigyelni, ellesni a régi, bevált megoldásokat, fogásokat.
