Tájházi Hírlevél. A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója füzet Noszvaj, november

Tájházi Hírlevél A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója

2015. 3. füzet Noszvaj, 2015. november

XIII. évfolyam 3. szám 2015 Szerkesztő: Dr. Bereczki Ibolya, Hegedűsné Majnár Márta, Kapitány Orsolya Technikai szerkesztő: Matucza Ferenc Felelős kiadó: Dr. Bereczki Ibolya Alapító szerkesztő: Szablyár Péter HU ISSN 1785-4873 Kiadja a Magyarországi Tájházak Szövetsége (3325 Noszvaj, Gárdonyi Géza út 13.)

A kiadvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. Szerkesztőség: 3325 Noszvaj, Gárdonyi Géza út 13. E-mail: [email protected] Sokszorosítás: NORDTÚRA Nonprofit Rendezvény- és Programszervező Kft. Címlapon: Az Év Tájháza-díj átadása (Fotó: Hársfalvi György)

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Díjátadó és szakmai előadások a Tájházszövetség XIII. Országos Szakmai Konferenciáján A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2015. október 1–3. között, tizenharmadik alkalommal rendezte meg Országos Szakmai Konferenciáját és Találkozóját a Nógrád megyei Terényben, ahol egyúttal, az előző évekhez hasonlóan, az „Év tájháza” szakmai elismerés átadására is sor került. „Az épített örökség és a településkép a mai használat jegyében” című konferencia idén is összehozta a múzeumi szakma, a műemlékvédelem és a vidékfejlesztés képviselőit, akik épített örökségünk megőrzésén és fejlesztésén dolgoznak. Október 1-jén, a regisztrációt követően, a balassagyarmati Palóc Múzeum állandó kiállítását és a múzeum mellett található Palóc Házat tekintettük meg dr. Lengyel Ágnes múzeumigazgató, valamint Molnár Ildikó néprajzos munkatárs vezetésével. Október 2-án, a szakmai napon már a terényiek vendégszeretetét élvezhettük a Johannita Közösségi Házban, ahol az ünnepélyes megnyitó keretében köszöntőt mondott Brozsó Andrásné polgármester asszony, dr. Páll István, a Tájházszövetség elnöke, valamint dr. Eperjesi Tamás, a Herman Ottó Intézet igazgatója. A megnyitót követően tisztelettel emlékeztünk meg a nemrégiben elhunyt dr. Füzes Endréről, a Tájházszövetség alapító és tiszteletbeli elnökéről. Ezután került sor az „Év tájháza” pályázat eredményhirdetésére. A 2015. évben a legeredményesebb pályázatot az Algyői Tájház nyújtotta be, amely 2014-ben újult meg a helyi önkormányzat 15 millió forint értékű önerős fejlesztésével. Pályázatuk arról tanúskodott, hogy az intézmény szakmailag hiteles és közösségileg érvényes munkát végez, ezért a bírálóbizottság megérdemelten ítélte nekik az „Év tájháza” címet. Az eredményhirdetést számos érdekes ismeretterjesztő előadás követte. Megismerhettük a nyertes Algyői Tájház megújulásának folyamatát, ezután hallhattunk a helyi értéket képviselő örökségi értékek fennmaradásáról és megőrzéséről Nagy Gergelytől, az ICOMOS tiszteletbeli elnökétől, a vidékfejlesztés és nemzeti értékek kapcsolatáról Tar Gyulától, a Herman Ottó Intézet igazgatóhelyettesétől, majd a tájházak értékőrző szerepéről dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesének előadásában. Ezt követően Fáy Dániel, a Falufejlesztési Társaság elnöke adott betekintést az épített örökség és a településkép egymásra hatásának jó példáiba, majd dr. Páll István, a Sóstói Múzeumfalu nyugalmazott igazgatója ismertetett néhány faluképvisszaállítási kísérletet. Továbbá hallhattunk még egy partiumi portarekonstrukció településképre gyakorolt hatásáról és a bódvaszilasi ófalu-mentésről, előbbit dr. Kéri Gáspárnak, utóbbit Koleszár Krisztiánnak, a Galyasági Településszövetség titkárának előadásában. 3

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

A szakmai előadásokat követően a terényi Szlovák Nemzetiségi Tájházban népművészeti és kézműves bemutatókon vettünk részt, majd a „Terényi helyi védelem alatt álló épületek homlokzat felújítása” elnevezésű pályázathoz kapcsolódó bemutatókat tekintettük meg. A szakmai nap végén a Tájházszövetség megtartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen a lemondott dr. Páll István helyére az elnöki posztra dr. Bereczki Ibolyát választotta meg. Ezt követően a helyi Fírer parasztporta vendégszeretetét élvezhették a résztvevők. Október 3-án tanulmányi kirándulás keretében ismerkedtünk meg Kétbodony, Bánk, Szügy és Varsány tájházaival. A kirándulás során megtekintettük a tájházak berendezéseit és használati tárgyait, a térség népviseletét és mesterségeit, valamint betekintést nyertünk a helyi lakosság életébe is. A Szövetség a jövőben nagy szeretettel emlékszik majd vissza a házigazdák őszinte, szívélyes vendégszeretetére és az ízletes helyi ételspecialitásokra, melyek nem mindennapi élményekkel gazdagították a találkozó résztvevőit. Nagy Mónika

Tanulmányi úton készült csoportkép a Szügyi Faluház előtt (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) 4

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Dr. Eperjesi Tamás köszöntője A Herman Ottó Intézet igazgatója elsőként gratulált az „Év tájháza” elismerés díjazottjainak, külön is az Algyői Tájháznak, majd a vidéki értékek megőrzéséről, megóvásáról és a vidékfejlesztésről, valamint a Cserháti térségről beszélt. Pár hónapja, egy mintaprogram keretén belül, négy nógrádi településen történt tájegység fölmérés, Nagylóc, Rimóc, Varsány és Nógrádsipek területén. A rimóci IKSZT-ben, az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér épületében jöttek össze estéről estére, és próbálták megbeszélni az értékfeltáró munka mellett azt is, hogy valójában hogyan is lehetne a szülőföldhöz való kötődést erősíteni. Elmondta, hogy kollégája, Tar Gyula előadásában egyedi tájértékekről fogunk majd hallani, s hogy egyedi tájérték minden olyan épített vagy természeti örökség, amely a közösség számára fontos. Akkor lehet valamit megőrizni, megújítani vagy továbbgondolni, ha az ott élő közösség is fontosnak tartja mindezt, ezért próbáltak meg a szülőföldhöz való kötődés elősegítése érdekében különböző programokat lebonyolítani, előkészíteni az elmúlt időszakban. Említést tett a „Nagyapám Háza” elnevezésű programról, az építő közösségek programról, a tájérték-kataszterről, valamint arról is, hogy miként próbálkoztak meg a fiatalok megnyerésével is, nagyon sok szempontból rájuk koncentráltak, a fiatalok vidéki kisközösségeire építve próbáltak egy-egy programot elindítani. Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér 464 helyen működik már az országban, ez 464 végpont. Ezeken a végpontokon nagyon sok olyan információt lehet a településekről megtudni, amit a helyiek tartanak fontosnak, s ott működik jól az IKSZT, a falu „közös nappalija”, ahol olyan szakember van, aki ezt maga is fontosnak tartja. Ezután mutatta be kollégáit, elsőként Rézműves Melindát, aki létrehozta az ország első roma tájházát. Ő a hodászi Roma Tájházat újította fel és ott épített helyi közösséget. Majd bemutatta Nagy Dénest, aki nemzetközileg elismert matematikus és tudós, és nagyon sokat tett a magyar népi építészet megőrzése érdekében a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Népi Építészeti Bizottságának társelnökeként, s végezetül, de nem utolsó sorban bemutatta egy fiatal kollégáját, Tar Gyulát is. Elmondása szerint tőle hallhatunk hitelesen a „Vidékfejlesztés és nemzeti értékek” témáról, majd át is adta a szót az előadónak. (Hangfelvételről lejegyezte: Nagy Mónika)

5

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Vidékfejlesztés és nemzeti értékek Tar Gyula, a Herman Ottó Intézet igazgatóhelyettese a vidékfejlesztés kapcsán először a Leader programot említette meg, melyről sokféle véleményt lehetett már hallani az elmúlt időszakban, hideget-meleget, jót-rosszat, de talán azt a fajta ös�szekapcsolást is, hogy a Leader program vagy a vidékfejlesztés Magyarországon hogyan segíthet a települési, a helyi vagy a nemzeti értékek megőrzésében és fenntartható hasznosításában. A Herman Ottó Intézet arra tesz kísérletet, hogy különböző, látszólag egymáshoz nem passzoló tématerületeket összekapcsoljon, s együttműködést próbáljon kialakítani ezek között, s maga az intézet is így jött létre. A korábbi vidékfejlesztési szaktanácsadási képzési területekkel foglalkozó, illetve egy környezetügyi háttérintézmény olvadt össze, és jelenleg a Földművelési Minisztérium háttérintézményeként Herman Ottó Intézet néven folytatják tevékenységüket. Két államtitkárságon folyik olyan jellegű munka, ami az értékek megőrzéséhez kapcsolódik, az egyik terület közvetlenül az intézet korábbi felügyelő államtitkársága, ami korábban Vidékfejlesztési Államtitkárságként működött, amely jelenleg a hungarikumokkal és a nemzeti értékekkel, illetve a tájfejlesztésekkel is foglalkozik. A másik helyettes államtitkárság pedig a természetvédelemnek az átöröklött kormányzati intézményeként működik, itt pedig az egyedi tájértékeknek a programjával, többek között a TÉKA programmal is foglalkozik, s ezt ismerték föl többen, hogy ez a két értékmegőrzési terület közelíthető egymáshoz. Nagyon sok közösségi kezdeményezéssel foglalkoztak már, olyanok között próbáltak együttműködést teremteni, amelyek részben a közösségi fejlesztésekkel, részben pedig az értékekkel, a tájjal és a természettel kapcsolatosak. Tevékenységükben a támogatási lehetőség és a a szakmai kapcsolat is jelen van. A hungarikum értékpiramisról szólva ismertette, hogy az egész értékrendszer abból épül fel, amiből a közösségek is felépülnek: a településeken, az adott helyi közösségekben fellelhető értékekből, s ezzel kapcsolatban folyik egy értékmegőrzési és értékmentési munka, amelyből egyet emelt ki, a HETÉS mintaprogramot. Hetés az a tájegység, amiről sokáig nem tudta szinte senki, hogy hol van, ma viszont már akárhová mennek és megemlítik ezt, akkor mindig látnak bólogató fejeket, vagyis sikerült beemelni a köztudatba. A szlovén határ mentén egy tíz településből álló tájegység ez, aminek az egyik fele Szlovéniában, a másik fele pedig Magyarországon található. Ebben az aprófalvas térségben indult el egy olyan munka a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával, aminek az egyik fő célkitűzése az ott fellelhető egyedi tájértékeknek a szakszerű felmérése volt, illetve ezzel párhuzamosan egy úgynevezett „térségi zöldút”-nak 6

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

közösségi kezdeményezésként való kialakítása, s ehhez kapcsolódott még egy nemzetközi kerékpártúra útvonal fejlesztése is. Ehhez kötődik az egyik kapcsolat, amit nagyon fontos kiemelni, hogy az értékek megőrzése mindig elsősorban az adott közösség számára fontos, s az adott közösségnek, az adott településen élőknek tudnia kell, hogy saját maguk mit tekintenek értéknek. Ennek azonban van egy következő szintje, amelyből a közösség már kifelé is meg tud mutatkozni, s amiből profitálni tud, akár mint idegenforgalmi, akár mint turisztikai látványosság. A nemzeti értékekhez és hungarikumokhoz kapcsolódóan van egy pályázati rendszer, amit mindenképpen fontosnak tartott megemlíteni, hiszen az intézetük foglalkozik ezeknek a pályázatoknak az értékelésével. Az elmúlt négy évben jelentős forrás állt rendelkezésre a hungarikumokhoz kapcsolódó fejlesztésekre, valamint programok szervezésére, illetve iskolai kezdeményezésekre is. Minden évben változik egy kicsit, hogy melyek a célterületek, de érdemes nyomon követni a hungarikum pályázatot, hiszen a következő években is ki lesz írva, vélhetően valamilyen hasonló rendszerben. Nagyon fontos az, hogy nemcsak a támogatási rendszereken és nemcsak a forrásokon keresztül, hanem sokkal inkább a helyi közösségeknek a kezdeményezése által sok értékmegőrzési projekt indult el, mint például a már korábban is említett HETÉS program. A mai embereknek az emlékezetében meglévő ismereteket elő lehet hívni, újra meg lehet találni és újra értékként lehet rájuk gondolni, de ezek sokszor olyan hagyományokhoz kapcsolódnak, melyek a mai életben, a mai gazdálkodásban is fontosak lehetnek. Például olyan gazdálkodási hagyományok, amelyek nem önmagukban értékek csak, hanem a mai ember számára is élő munkalehetőséget és élő tájhasználati lehetőséget rejtenek, és itt jönnek képbe a tájházak is, hiszen a tájházaknak a programokkal való megtöltésében is nagyon fontos szerepet kap az, hogy az adott településen élő emberek hogyan bánnak a tájjal, hogyan hasznosították a környezetüket, s hogyan gazdálkodtak azon a településen. A Herman Ottó Intézet próbál egy olyan közös módszertant kialakítani, amel�lyel nem csak az egyedi tájértékeket, hanem gyakorlatilag bármilyen települési értéket – akár a fejekben meglévő értéket, akár pedig a tájban megjelenő építészeti vagy természeti elemeket – ugyancsak könnyen, közösségi módszerrel, tehát a helyi közösség bevonásával fel lehet mérni. Ennek a módszertani útmutatónak az elkészítése az ősz folyamán fog befejeződni, s ezt szívesen ajánlják mindenkinek, aki ilyennel szeretne foglalkozni, akár IKSZT-ben, akár tájházban, akár más kezdeményezés keretében.

7

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

A nemzeti parkok, natúr parkok, valamint a zöldutak témakörére térve az előadó elmondta, hogy ezeknek azért van jelentősége, mert mindhárom kezdeményezés a tájban jelenik meg, valamilyen formában a tájhasználattal is kapcsolatban állnak. Az intézet a zöldútnak két fajta jelentőségét látja: az egyik egy közösségi kapcsolat, vagyis a zöldúton keresztül újraéledhetnek azok a települések közötti kapcsolatok, melyek korábban megvoltak, de a mai globalizálódott világban megszűntek. Elkezdenek újra átjárni az emberek a szomszéd településre, vásárolnak egymástól termékeket, kialakulnak gazdasági együttműködések is, s ez egy fontos eleme a zöldútnak. A másik fontos elem a kiépített, kijelölt útvonal, ami egyfajta turisztikai termékké is válhat a későbbiekben. Ezután a közösségi terekről hallhattunk. Az IKSZT-ket (Integrált Közösségi Szolgáltató Terek) vidékfejlesztési uniós támogatásokból hozták létre, de ennek csak az egyik eleme a beruházás. Az uniós forrásból programok is létrejöttek, illetve a támogatáshoz kapcsolódva, kötelezettsége minden IKSZT-nek, hogy öt évig, az általa vállalt szolgáltatásokat az adott település és az adott közösség számára ellássa. Ez egy nagyon fontos elem, bár a működtetéssel és a finanszírozással sok helyen vannak problémák, de öt évig garantáltan rendelkezésre áll egy ilyen közösségi tér, programok valósulnak meg, szolgáltatások érhetőek el benne, az emberek találkozhatnak egymással. A mai megváltozott körülmények között a vidékfejlesztésnek az egyik hívó szava a CLLD, a közösségvezérelt helyi fejlesztés, s ezt a hívó szót az IKSZT-k teljesítették. Hiszen amiket tud kínálni egy ilyen közösségi tér, azokban ezek az elemek megjelennek, s ami nagyon fontos, hogy a legtöbb elem oda csúcsosodik ki, hogy az IKSZT az adott településen a tájhoz való kötődés erősítésének kiemelten fontos eszköze lehet. A 2014–2020-as időszakban, az európai bizottság által is elfogadott operatív programok alapján több forráslehetőség is kínálkozik, azonban ezek nem automatikus lehetőségek valamilyen fejlesztésre, mert ezeket meg kell pályázni, illetve ezek jelen pillanatban még csak egy operatív programban leírt címszavak, tehát ezek mögött jelenleg még nincs élő pályázati rendszer. A vidékfejlesztés a 2014. évtől a Miniszterelnökséghez tartozik kecskeméti központtal, tehát a Miniszterelnökség feladata lesz ezeknek a pályázati felhívásoknak a kialakítása, illetve más tárcák bevonása is. Az egyik ilyen például a már korábban is említett LEADER program, s amennyiben az adott térségi akciócsoportnak a helyi fejlesztési stratégiája tartalmaz olyan részt, amely akár tájházaknak, akár más közösségi tereknek a fejlesztéséhez kapcsolódik, akkor ebből a keretből lehet hozzá forrást találni. Még csak most kezdődik el a helyi fejlesztési stratégiák elkészítése, érdemes az akciócsoportokkal felvenni a kapcsolatot, hiszen ahol nem tudnak a kezdeményezésekről, ott biztos, hogy nem kerülnek bele a fejlesztési stratégiába. 8

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A vidékfejlesztési programban máshol is található néhány kisebb összegű fejlesztési lehetőség: megjelenik újra a kisméretű infrastruktúra-fejlesztés, ezen belül a településképet meghatározó épületek felújítása. Itt fontos kitétel, hogy csak akkor lesz erre lehetőség, hogyha funkcióhoz kapcsolódik a felújítás. Önmagában, öncélúan egy épület felújítását a program nem fogja tudni támogatni, maximum 160 ezer euró van rögzítve a programban egy ilyen fejlesztésre. A többfunkciós szolgáltató központoknál pedig az alapvető szolgáltatások fejlesztése, a mostani időszakhoz képest, csökkentett maximális támogatási összeggel szerepel a programban, illetve a TOP-ban, a Településfejlesztési Operatív Programban is van egy úgynevezett Helyi közösségi programok megvalósítása című elem, ennek a sorsát is érdemes lesz figyelemmel kísérni. Végezetül megköszönte a figyelmet egy Herman Ottó idézettel: „Legyünk büszkék arra, amik voltunk, s igyekezzünk különbek lenni annál, amik vagyunk.” Tar Gyula Herman Ottó Intézet igazgatóhelyettes (Hangfelvétel alapján az előadást lejegyezte: Nagy Mónika)

A konferencia résztvevői (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) 9

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Helyi értéket képviselő örökségi értékek fennmaradása és megőrzése A műemlék, a védett épület viszonylagos fogalom, csak jogi lehatárolás. Ez alapján sajnos sokan gondolkodnak úgy, hogy a védelem alatt álló emlékek értéket képviselnek, ami nem védett, azzal bármi történhet. Pedig az érték fogalma viszonylagos. Elsősorban az határozza meg, hogy a helyi, vagy a kiterjedtebb közösség azonosulni tud-e (és akar-e) az épített örökség által képviselt kultúrával, annak üzenetével, illetve annak szellemi, kulturális örökösének tekinti-e magát? Sokan vélik úgy, hogy a kulturális örökségvédelem a múlt, az avas por konzerválása, és nem látják benne társadalmi, kulturális kötelességünket, gazdasági lehetőségünket. Az utóbbi évtizedekben felgyorsult az információáramlás, alapvetően átalakultak a fogyasztási szokások, ami igaz, hogy a fejlődés természetes velejárója, de mégis bizonyos mértékben a tömegek, a közösségek befolyásolásának az eredményének is tekinthető. Tudatos és tudat alatti hatások következtében átalakulnak szokásaink, múltunk értékeihez fűződő kapcsolatunk. Manipulált értékképviselet, a tömegpszichózis sokszor átírja sok évszázados hagyományainkat, értékszemléletünket. Folyamatos kulturális és gazdasági fejlődésünk egymásra épülő fokozatossága szakaszossá, szakadozottá, majd gyökértelenné válik. Megváltozott múltunkhoz, saját kulturális örökségünkhöz való viszonyunk is. Az értékfordulat a reklám, a gazdasági hatások, a lobbik nyomulása következtében egyre gyakoribb jelenség a világban. A globalizáció minden hatása az uniformizálást, a szűkebb érdekek térnyerését segíti, ami a gazdasági fejlődés természetrajzának megfelelően természetes folyamatként is látható. Átalakult gondolkodásunk, mert az eredményesség és a társadalmi elismertség egyetlen fokmérője a bevétel, a gazdasági növekedés alakulása. A hagyományos értékek; a szellem, a kultúra és annak tisztelete szűk pályára szorult. Értékvesztetté válnak az évezredek során tisztelt és elfogadott alapvető emberi értékek. Hajdan egy családnak megvolt a maga sajátos értékközössége, egy utca külön világot alkotott, egy településrész, majd egy település közössége képviselt egyedi kulturális és gazdasági egységet. A szerepvállalások visszaszorulásával ez fokozatosan bővült a tájegységre, a regionális gondolkodásra, majd a nemzetben, népcsoportban jelentkező értékközösségre. Napjainkban a közös európai identitás tudat kialakulásáért igyekszünk mindent megtenni. Ilyen környezetben a szellemi, gazdasági uniformizálódás irányába ellépő világ csak az egyediben, a helyiben látja az egyedi értéket. Ez önálló teret alkotó kitörési ponttá is válhat, ami egyben a megújulás készségét is hordozhatja magában. A kultúra, a helyi kultúra és annak értékén való megbecsülése egy hely számára 10

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

lehetőség az elfogadtatásra. Terény példázza, hogy minden közösségnek, településnek megvannak a maga értékei, csak ennek bemutatása, feltárása elképzelhetetlen a helyi közösség nélkül. Függetlenül a valós értéktől, a helyi érték helyben mindig fontosabb, mint egy világ másik végén levő világörökségi helyszín. Sőt helyben ez kell hogy legyen a legfontosabb! Az adott közösség számára a legfőbb érték a helyi érték, ami önbecsüléstől függő és egyáltalán nem jogi kategória. Gondozása, a mai kornak megfelelő használata, továbbéltetése elsősorban a helyi közösség kötelessége. A mai világban egyre nagyobb felelősség hárul ezekre a helyi közösségekre. Mai divatos szóhasználattal civil szervezetnek nevezzük őket. Akkor életképes a közösség, ha saját értékeit ápolja, azt fenn is kívánja tartani, annak megbecsülését, üzenetét tovább is tudja adni. A tapasztalat azonban, hogy erre alapozva a fejlesztéseket is más szinten lehet megvalósítani. A globalizálódó világ uniformizálódás felé való törekvése felemészti a helyi karaktert, a helyi arcokat. Kétségtelen, hogy a külső hatások is értéket hordoznak, sokszor a fejlődésnek ez határozza meg az egyedüli vonulatát. Helyi karakter nélkül azonban egyedi értékké semmi sem válhat, e nélkül csak a viszonylagos pillanatnyi tömegérték szaporodik. Az egyediségét, sajátosságait közvetíteni képes helyi szellem megjelenítése csak a helyi közösségen múlik. Ezek feladata a fejlődés kereteinek a hellyel, a helyszíni szemlélettel, a helyi kultúrával való összhangba hozása. Természetesen nem várható el minden a helyi közösségtől, de nélkülük értékeink egyáltalán nem tarthatók fenn. Szakmai segítség, támogatás nélkül azonban a helyi közösségek sem lehetnek eredményesek. A helyi értékvédelemnek a feltételét kell megteremteni, ahol az oktatás, a nevelés megadja a helyi közösségnek a saját kulturális örökségük feltárására, gondozására, fenntartására és továbbadására való igényt. Ehhez az oktatás, nevelés gyökeres átalakítása szükséges. A helyi értékvédelem szakszerűségének biztosítása érdekében minden szakmai segítséget biztosítani kell a civilek számára! A politika feladata olyan szakmai hálózat kialakítása, amely segítő támogatást nyújt a helyi kulturális értékeket védő közösségeknek, és addig segíti ott is kialakítani ezeket a közösségeket, amíg azok önállóvá nem képesek nevelkedni. A helyi közösségek munkájához folyamatos szakmai segítségnyújtás, anyagi ösztönző rendszer kialakítása szükséges. A helyi érték kezelésén, megőrzésén nem csak kulturális örökségünk jövője múlik. Kitörési pont a helyi sajátosság, a történelmi előzmény, a megfelelő hagyomány nyújtotta lehetőség. A gazdaság megújulása, új egységek telepítése is azokat a helyeket részesíti előnyben, ahol a hagyományra lehet alapozni, ahol rangot ad a múlt. Így fonódik össze a helyi érték védelme, megőrzése a megélhetéssel, a helyi gaz11

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

daság jövőjével, és ez már közvetlen kapcsolatban van az egyén, a közösség boldogulásával, önbecsülésével. Nyilván vannak országos jelentőségű értékek, de ezeket is csak a helyiekkel együttműködve lehet eredményesen védeni – a mai kor közössége számára is üzenethordozó kulturális örökségi értékként fenntartani. Ehhez a munkához minden segítséget, támogatást meg kell adni, mert a helyi és ez által az ország értékvédelmének is a biztosítéka az értő helyi közösség. Nagy Gergely A kenderfeldolgozás bemutatása a Kétbodonyi Tájháznál (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta)

Gyermekek bemutatója a Terényi Tájház udvarán (Fotó: Hegedűsné Majnár Márta) 12

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Hagyományos falukép visszaállítási kísérletek néhány abaúji kistelepülésen az ezredforduló után Az Encsi Kistérségi Társulástól azt a felkérést kaptam 2002–2003-ban, hogy végezzek vizsgálatot 12 abaúji településen abból a célból, hogy az akkor már kibontakozóban lévő idegenforgalmi hasznosítású épület felújításokat egységes keretbe foglalva, a településkép hagyományos jellegét megőrzendő mederben tartva, adjunk ajánlásokat a települések lakosságának. E 12 település (Abaújalpár, Arka, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Fony, Gönc, Hejce, Kéked, Mogyoróska, Regéc, Telkibánya, Vizsoly) hagyományos faluszerkezetének néprajzi szempontú felmérése, a még meglévő régi épületek számbavétele, a már elvégzett épület felújítások pozitív vagy kevésbé pozitív példáit fotókkal illusztrálva felsorakoztató majd’ százoldalas tanulmány településekre bontva veszi számba az érintett témákat, s mindegyik település bemutatása végén ajánlásokat tartalmaz a sürgős tennivalókról. Természetesen – ahol akkor már rendelkezésre állt – a rendezési terveket is beépítettem az elemzésbe, mely „A hagyományos falusi építkezés és faluszerkezet megőrzése és rehabilitációja a vizsgált abaúji településeken a településrendezési tervekhez kapcsolódóan” munkacímmel került a megbízóhoz. A vizsgált települések némelyikén és azokat újabbakkal kiegészítve (Fony, Füzér, Gönc, Középhuta, Óhuta, Regéc, Telkibánya) „kontrollvizsgálatot” végeztem 2015ben, hogy az ezredforduló után közvetlenül, de még az Európai Unióba történt belépésünk előtt felmért állapotot ellenőrizzem, s meggyőződjek arról, hogy vajon történtek-e pozitív lépések e közel 15 év alatt a térségben, s az uniós források segítségével bekövetkeztek-e pozitív változások az általam (is) javasolt településképek megőrzése terén. Külön öröm volt számomra, hogy egy általam 2003-ban feltétlenül megvédendőnek javasolt arkai lakóház felújított formában ma a település emblematikus épülete! (1–2. kép) Előadásomban az említett vizsgálat eredményeit mutatom be, s örömmel számolok be e településeken a saját lakókörnyezet, épületállomány és az idegenforgalmi szempontú felújítások és átalakítások területén azóta elért nagyfokú pozitív változásról. Ebben mindenképpen szerepe van annak a korábban kidolgozott idegenforgalmi koncepciónak, amely többrétű célt tűzött ki a térség turisztikai 1. Arka, Hunyadi u. 36. 13

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

2. Arka, Hunyadi u. 36. felújított állapotban

vonzerejének fejlesztésére, a látnivalók tematika szerinti csoportosítására: kultúrtörténeti, hagyományőrző, agro- és vallásturizmus köré építve célzott figyelmet fordított a minél nagyobb számú érdeklődő idevonzására, s ehhez a megfelelő szállás és vendéglátási infrastruktúra kifejlesztésére. A kistérség számos olyan adottsággal rendelkezik, melyek elengedhe­tet­len feltételei egy komplex turisztikai termékcsomag kifejlesztésének (természeti, építészeti, kultúrtörténeti értékek). A színvonalas kínálat azonban a fenntartható fejlődés szempontjából a turizmus esetében is alapkövetelmény, amit biztosítani csakis megfelelő, „pozitív hozzá­állá­sú” társadalmi környezetben lehet. Az embereket először is meg kell győzni a turizmus jö­ve­delemtermelő és életkörülményeket javító hatásáról. Ennek érdekében közvetlen kapcso­lat­felvétel szükséges, amely az ilyen, „toborzó” akcióknál a leghatásosabb módszerként működ­het. Előadások keretében meg kell ismertetni a résztvevőket a falusi turizmus és a vendéglátás jellemzőivel, elsősorban azzal, hogy az a családokat kiegészítő jövedelemhez juttatja, kényelmes, időszaki munkalehetőséget kínál és nem utolsó sorban környezetkultúrát, kellemesebb és esztétikailag szebb életkörülményeket teremt a településeken. Tudatosítani kell bennük azt, hogy a térség, ahol élnek, nagyon sok, a civilizált életből kitaszított értékkel bír, amelyeket közös összefogással megőrizhetnek az utókor számára, miközben hasznosít­hatják is őket, természetesen csak bizonyos mértékek között.

14

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A népi építészeti emlékek és a hagyományos településkép megóvása a jelenlegi gyakorlatban, és a fő tennivalók E meggyőzés keretén belül külön figyelmet kell fordítani a természeti és az épített kör­nyezet megóvására, a faluszerkezet és a népi építészeti emlékek (lakó- és gazdasági épületek) meg­őrzésének szükségességére és fontosságára. A települések lakossága egyre nagyobb mér­ték­ben szembesül azzal a ténnyel, hogy az eddig elbontandónak, átalakí­tan­dónak ítélt régi fa­lusi lakóházak különös becsben állnak az itt nyaralni vágyó városi­ak szemében. Korábban csak „úri hóbortnak”, „városi bolondságnak” tartották a váro­si­ak által megvásárolni kívánt épületek iránti érdeklődést, s potom pénzért, örömmel el­kó­tyavetyélték a régi lakóházakat. Ma már odáig jutott a dolog, hogy például Regécen a „hétvégesiek” a falu lakóház állományának majdnem felét birtokolják. Megemelkedett a hagyományos parasztházak „ázsiója”, s a hely­ben lakók maguk is értékelni kezdik ele­ik korábban lebecsült épületeit. Egy-egy ismert közé­leti személyiség, nagyvárosi orvos vagy ügyvéd megjelenése a településen, épületvásárlása majd – felújítása, lakóházépítése (akár a korábbi évszázadok nemesi udvarházait birtoklóké) mintául szolgál a helyben lakók hasonló típusú tevékenységéhez. S ez minden rábeszélésnél jobban meggyőzi a helyben élő lakosságot, hogy miért jobb a hagyományos épület megőrzése, korsze­rűsí­té­se az erőn felül vállalt új lakás építésénél. Ez azért is különösen örvendetes, mivel a földrajzos szakemberek által már több mint negyedszázaddal ezelőtt felvetett lehetőség mára valósággá vált: az elhagyott épületek egyre na­g yobb számban nem összeomolva enyésznek el, hanem többségükben eredeti, építéskori álla­potukban szolgálják tovább a benne időszaki felüdülést keresőket, az aktív pihenésre vágyó­kat. Természetes, hogy az új tulajdonosok a mai kor követel­mé­nye­ihez igazodnak az épületek felújításakor: vizet, villanyt vezetnek az épületbe, kor­szerű fűtési, tisztálkodási lehetőségeket teremtenek meg bennük, ugyanakkor az épü­le­tek külsejénél visszaállítják azt a több évszá­ za­dos fejlődés során kialakult hagyományos megjelenést, amely egy-egy táj népi építkezését a II. világháború utáni hirtelen és szinte érthetetlen átalakulás előtt jellemezte. (3–9. kép) S ez visszahat a helyben maradottak építkezésére, lakóház-korszerűsítési törek­ vé­seire is. Jó példa erre az a tendencia, melynek során az 1960-as, 70-es évek városi divat­jaként a fal­vak­ban is elterjedt nagyméretű ikerablakok helyett visszaállítják a hagyo­má­nyos méretű, ki­sebb nyílászárókat, természetesen már hőszigetelt kivitelben. Ezt a tö­rek­vést például Hejcén pá­lyá­zaton nyert pénzből támogatta is a helyi önkormányzat, s ezzel egy olyan, több évtizeddel ez­előtti hagyományos utcaképet sikerült visszavarázsolni, amely mintául szolgálhat vala­mennyi, hasonló célt maga elé kitűző település lakossá­gá­nak. (10–11. kép) 15

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

3. Gönc, Kossuth u. 75. Református Lelkészi Hivatal

4. Gönc, Kossuth u. 112.

5. Óhuta, Rákóczi út 28. Mária Vendégház

6. Óhuta, Rákóczi út 28. Mária Vendégház 16

7. Óhuta, Rákóczi út Vendégház

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

8. Regéc, Fő u. 44.

9. Regéc, Fő u. 40.

10. Hejce, Fő út

11. Hejce, Fő út 30.

Ez a felújítási hullám az 1990-es évek óta már nem csupán a 19–20. század fordulóján vagy az első világháború körül épült parasztházakra, hanem az 1940-es évekbeli, már nem a hagyományos formát őrző falusi lakóépületekre is vonatkozik (az 1960-as évek „kockaházai” még nem kerültek be ebbe a körbe, de idővel ezekre is sor kerülhet. Utóbbiak jelenleg nem ke­resettek, sokuk üresen áll.). Jó példa erre a Felsőkéked, Petőfi utca keleti végén álló két lakó­ház, melyek felújított állapotukban szinte már hagyományosnak is mondhatók. (12. kép) A probléma nem is a régi paraszti épületek túlnyomórészt eredeti állapotban történő felújításában, hanem az újonnan épülő lakóházak külső megformálásában jelentkezik. Sajnos, mind a mai napig nincs egy egységes „rendezőelv”, nincs egy szakemberekből álló zsűri által ajánlott „típusterv-sorozat”, amely a Zemplén vidéki hagyományos parasztházak főbb elemeit magukban hordozó, ám a mai igényeknek is megfelelő épületeket ajánlana a befektetni vá­g yók­nak (ehhez jó példát adnak a 2001. évi beregi árvíz után újjáépített falvak szemet gyö­nyör­ködtető utcasorai). Könnyen orvosolható lenne a probléma, ha a falvakban az önkor­mány­zatoknak, 17

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

12. Felsőkéked, Petőfi u.

mint elsőfokú hatóságnak lennének olyan jogosítványaik, amelyekkel ki lehet­ne szűrni az adott épített környezetbe nem illő lakó- vagy vállalkozási tevékenységnek egyéb formában helyet adó építményeket még a tervezési stádiumban. Mivel jelenleg nem e fal­vak­ban döntenek a beadott építési tervek engedélyezéséről, s a gyakorlat azt mutatja, hogy az engedélyezési hatóság nem kellő eréllyel szűri ki az oda nem illő épületeket, célszerű lenne, hogy ott, ahol ilyen épületekről döntenek, minden esetben kérjék ki népi építészethez értő néprajzos vagy építész szakember előzetes szakvéleményét is (hasonlóan ahhoz a törvényhez, amely a földterületek művelési ágának megváltoztatásához előírja a területileg illetékes nemzeti park előzetes szakvéleményének beszerzését). Ez nem sok időbe és költségbe kerülne, ám el lehet­ne kerülni azokat az anomáliákat, hogy egy hagyományos építészeti ismeretekkel kevésbé vagy egyáltalán nem rendelkező tervező, vagy a viszonylag sok pénzzel bíró, ám a környe­zet­tel legkevésbé sem törődő építtető egy épületmonstrummal tönkretegye egy egész település hagyományos építészeti képét. A fenti megállapítások nem elsősorban a lakó-, hanem inkább a vendéglátásra vagy szállodai kapacitás növelésére épült épületek külső megjelenésére vonatkoznak. (13. kép) A példák túl­nyomórészt pozitívak, ám Telkibányán, Arkán, Regécen, Mogyoróskán az utóbbi időben (vagy jelenleg épülőben) születtek olyan szállás- és vendéglátó komplexumok, melyek külső megjelenésükben tájidegenek. Nem lehet elmenni amellett a tény mellett sem, hogy Regécen, Hejcén, Kékeden olyan lakóépületek is épültek mostanában, amelyek méretükkel, az egyéb­ként kiváló népi iparművészeti kivitelű, ám az épített környezetbe nem illő formájú keríté­sük­kel, kis- és székelykapujukkal kirínak a többi, hagyományos épület közül. 18

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

13. Regéc, Fő u. 50. Az MTA Debreceni Atommagkutató Intézet üdülője

14. Gönc, Kossuth u. 85. Huszita ház

Bár a mostani új épületek emelésénél legtöbb esetben igyekeznek figyelembe venni a hagyományos utcaképet, az elmúlt két-három évtizedben születtek olyan megoldások is, ame­lyek helyrehozatala sok odafigyelést, türelmet, meggyőzést és pénzt igényel. Ezek közül Gönc példája említhető leginkább. Az egykori mezőváros főutcája (Kossuth utca) egyedülálló, egy­séges épületállománnyal rendelkezik, ami homlokzat-felújításokkal olyan archaikus településképet alkothatna, amely turisták tömegeit vonz­hat­ná. Ám ebben az egységes képben mély sebeket ejtettek az étterem meg az ABC „modern” épü­letei, illetve portáljai, vagy a cukrászda eklektikus homlokzati megformálása és a piac sivár, lebetonozott épületfoghíja. Ám ezek a „sebek” is begyógyíthatók, amire jó példa a mozi vagy a református parókia hagyományos formájúra visszacserélt, ám vadonatúj ablakai, nyílás­zá­rói. Az ablakcseréknél (illetve visszacseréléseknél) figyelni kell a mai igényekre is, nem szabad ortodox módon ragaszkodni a hagyományos méretekhez. Igen jó példa erre a gönci ún. „hu­szi­taház”, melynek kisméretű, lőrésszerű ablakai semmilyen mai előírásnak vagy egészséges igénynek nem felelnek meg. (14. kép) Nem lehet elvárni senkitől sem, hogy egy ilyen apró ablakú, sö­tét épületben lakjon vagy nyaraljon. Ezen esetekben megengedhető a jóval később épült há­zak­nál alkalmazott, valamivel nagyobb méretű és az utcafronton megkettőzött ablakok beépí­tése. A lőrés-ablakok tájházakon, múzeumi célokra szolgáló épületeken azonban feltétlenül meghagyandók és visszaállítandók. Dr. Páll István etnográfus, ny. múzeumigazgató 1., 3-14. fotó: Dr. Páll István 2. fotó: www.google.hu­_arka_képtalálatok 19

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Egy porta teljes rekonstrukciójának hatása a településképre A 1990-es években a Szatmár megyei Bogdándon tartott Partiumi Honismereti Konferencia egyik előadásának témája a tájházak létrehozásának technikáját ismertette. Az akkori meghatározás szerint a tájház egy meghatározott gazdasági szintű parasztgazdaságot mutat be minden épületével és berendezésével együtt, eredeti helyszínen, egy meghatározott korban. A helyreállítási munkálatoknál hagyományos építőanyagot és technikát kell alkalmazni. Időközben ez a meghatározás változott, de számunkra akkor a fenti szempontok voltak irányadóak és igen hasznosak a gálospetri-i és szalacsi tájházak helyreállításában, a későbbiekben pedig a környezetünkben lévő épített örökség megőrzését célzó tevékenységünkben. A magyar többségű Érmelléken a román hatóságok a kommunizmus végére – a nagykárolyi kivételével – minden muzeális intézményt és gyűjteményt felszámoltak. A ’89-es fordulat után újra lehetőség nyílt a kulturális értékek megőrzésére. 1997-ben autodidakta módon, önerőből hozzákezdtünk a családunk tulajdonában lévő középparaszt porta helyreállításához Gálospetriben. A gálospetri-i tájház a következő építményekből áll: az utcafronton a telket deszkakerítés és tengeri góré határolja. A telek bal oldalán sorakozik a lakóház, az istálló, az árnyékszék, jobb oldalon a pince, a szőlőspajta, a gémes kút, a disznóól, a szénásszín, az udvar hátsó részét sövénykerítés veszi körül. A nem javítható építményeket áttelepítéssel vagy rekonstrukcióval pótoltuk. A falukép szempontjából a kerítés, kapu és a ház oromfala különleges jelentőségű, ezért a rekonstrukciót megelőzően aprólékosan tájékozódtunk az érmelléki falvakban és a szakirodalomban. A deszkakerítés érselindi, az utcaajtó és kapu szalacsi, a tengeri góré kiskereki, a sövénykerítés pedig érselindi minta alapján készült rekonstrukció. A góré váza, a kerítés és kapu oszlopai bárdolt akácfából készültek. A kapu és utcaajtó vasalatai, zárja és a kovácsolt szegek bontásból származnak. A hátsó sövénykerítést földbe ásott akácfa karókra rakottya vesszőből fonták. Az 1870-ben épült vert falas, négyosztatú lakóház helyreállításánál a tönkrement részek pótlására – ahol lehetőség volt – régi parasztházak bontásából származó anyagot használtunk: gerenda, szarufa, vályog, cigánytégla, kovácsolt szegek, nyílászárók vasalata és zárja. Minden ajtóra korhű zár került, melyeket előzőleg a lakatos megjavított, és szükség esetén kulcsot készített hozzá. A falakat és a padlózatot agyagtapasztással javítottuk ki. Az oromfal, a könyöklő és veréce már nem volt javítható, ezért fenyődeszkából rekonstruáltuk ezeket, de az eredeti vasalatokat megtartottuk. A tornác végében lévő kamara vályogból készült későbbi építmény. A palával és részben betoncseréppel fedett lakóház tetőzetét átdolgozták az eredeti nádhéjazatnak megfelelően. Az istállót, a szénásszínt, a disznóólat és a faragott kút20

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A Gálospetri Tájház utcai homlokzata és kerítése az utcafrontra épített góréval

ágast a szomszédos Szalacsról költöztettük át. A kútgém, a kútgárdja és a szőlőspajta rekonstrukció. Az utóbbinál mintaként szolgált egy éradonyi pajta, amely nagyrészt tönkrement, de megvásároltuk a nyílászárókat. A lakószoba falában megtaláltuk a kemence szájadékát, ezért indokolt volt rekonstrukciója. Az idős emberek elmondása szerint a kemence egybe volt építve a berakott spórral. Mintául szolgált a rekonstrukciónál az asszonyvásári református parókián még épségben megtalálható tüzelőberendezés. A háromosztatú istálló vályogból készült, tégla alappal, így az átköltöztetésnél ezek is hasznosíthatók voltak, úgyszintén a tetőszerkezet faanyagának többsége. Az illemhely 1947-ben készült faragott tölgyfavázra erősített tapasztott tengeri kóró falazattal. A szénásszín tölgyfa oszlopainak földbe ásott része tönkrement. Bontott anyagból, „plattolással”, a végek összeillesztésével, csavarok segítségével egészítettük ki, korcolt náddal pedig helyreállítottuk az oldalfalakat. A háromosztatú csapolt disznóólnál csak néhány talpfát és az oldaldeszkák egy részét kellett kicserélni. A faragott kútágas földben található részét ugyanúgy egészítettük ki, mint a szénásszín oszlopait. A pince az 1930-as években készült bolthajtással téglából, kötőanyaga meszes malter. Előtte található a nádtetős szőlőspajta, amelynek tetőszerkezete rekonstrukció, nagyrészt bontott anyagból. 21

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

2005-ben kezdtük el a szalacsi zsellérporta helyreállítását, amely egy teraszosított lejtőre épült. A Szalacsi Tájház épületei: a lakóház, a gémeskút és árnyékszék. Még hiányzik az egyfiókos disznóól, melyet egybeépítettek a fásszínnel. A kétosztatú lakóház a 19. század közepén épült, vert falú. A falkutatás alakalmával előkerültek az eredeti ablak és ajtó egyes elemei, melyek segítségével hitelesen rekonstruáltuk azokat, és azonosítottuk az ablakok eredeti helyzetét. Eredetileg is nádtetős volt a ház, de bontott anyagból újra kellett ácsolni a tetőszerkezetet. A gerendák, szarufák tölgyfából, a lécek hasított akácból készültek. A szabadkémény és a tüzelőberendezés, a hozzátartozó földbe rögzített paddal együtt, tapasztott tölgyfavázas rakottya fonat. A gémeskút faragott oszlopa a faluból származik, a kútgém és gárdja rekonstrukció. Az udvart rakottyakerítés, a kertet orgonabokrokból kialakított garádja övezi. Gálospetriben 2011-ben megvásároltuk Dráveczky Pál földbirtokos udvarházát, melyen még megtalálható az 1846-ban épült 210 m²-es lakóház, az 1952-ben épült istálló, a pince és egy kerekes kút. Ennek helyreállítását még nem kezdtük el. Az udvarház többi épülete telekleválasztások miatt átkerült idegen tulajdonba. A tájházas munka rávezetett az épített örökség megőrzésének fontosságára. A műemlék épületek, a tájházak és más népi építmények a településkép meghatározói. Gálospetriben, Szalacson, Székelyhídon próbáltunk tenni fennmaradásuk érdekében. Segítségünkre voltak az önkormányzatok, egyesületek és a helyi sajtó. Nagy hasznunkra voltak a Magyarországi Tájházszövetség révén szerzett ismeretek. Szakmai tanácsot kaptunk Bereczki Ibolyától, Páll Istvántól és Balassa M. Ivántól. A tájház a helybéliek figyelmét ráirányította arra a lehetőségre, hogy házaik felújításakor felhasználhatnak régi mintákat. Gálospetriben a Nagy utcán az egyik régi ház tetőzetének felújításakor az oromfalat a tájház napmotívumos mintájára ácsolták. Gálospetriben az 1895-ben épült műemlék Fráter udvarház a kommunista időkben a termelőszövetkezet székháza volt. Ebben az időben karbantartották és műemlék jellege sem sérült. 1990 után több mint 15 évig üresen állt, állaga romlott és elkezdték széthordani. A helyi polgármester minden áron el akarta adni, ami tapasztalatunk szerint a műemlék pusztulását jelentette volna. Jó példa erre a magántulajdonba került székelyhídi uradalmi magtár, amely több évtizede tető nélkül omladozik a város központjában. 2006-ban hosszas győzködés után Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 50 évre ingyenes használatra kérte az épületet alapítványa részére gyermekotthon létesítése céljából. A helyi tanácsban egyenként minden képviselőt meg kellett nyerjünk az ügynek és azt is kell tudni, hogy Romániában határozat hozatalkor a polgármester nem szavaz. A helyi megyei sajtó is besegített, és így a tanács egyhangúan megszavazta Böjte Csaba kérését. Az épületet az alapítvány helyreállította, visszakapta eredeti funkcióját, vagyis ismét lakóház lett, 33 gyermek otthona és megmaradt a helyi magyar iskola, amely gyerek hiány miatt a bezárás határán volt. 22

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A Szalacsi Tájház a pincesor felől

2007-ig a székelyhídi középiskola a műemlék Stubenberg kastélyban működött. Ezt követően évekig üresen állt. A tulajdonos, a helyi önkormányzat nem törődött az épülettel, emiatt 2010-ben öt beázást számoltam meg a héjazatban több négyzetméter felületen. A továbbiakban ugyanaz a történet, mint Gálospetriben: a helyi polgármester el akarta adni, Böjte Csaba és a tanács meggyőzése, a sajtó segítsége nyomán a Dévai Szent Ferenc alapítvány megkapta 50 évre ingyenes használatba. Egyik szárnyát már felújították, jelenleg 17 gyermek lakja nevelőikkel együtt, de 100 gyermek befogadását tervezi az alapítvány a teljes felújítást követően. A Szalacsi Tájház közelében megvásároltunk egy 1880-ban épült pincét. Ez ráirányította a figyelmünket ezekre a jellegzetes népi építményekre. Különleges építészeti értéket képviselnek a présházuk és homlokzatuk. A 19. századi pincék tölgyfavázas présházainak födémjét és homlokzatát bárdolt tölgyfalapokból készítették. A váz oszlopai között vert falat építettek, a födémre pedig 40 cm vastagságba nádréteget és erre földet helyeztek. A 20. századi pincék téglabolthajtásos présházai változatos homlokzati falazat díszítéssel készültek. A régi pincék ajtói és zárjai szintén nagyon változatosak, mindegyikük egy egyedi műtárgy. Ezek eredeti állapotban való megőrzése érdekében 2009-ben a hajdúböszörményi székhelyű Hajdúsági Civil Központ és Adattár alapítvány pályázata révén sikerült megjelentetnünk egy 23

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

160 oldalas tanulmányt: Az érmelléki szőlőművelés építészeti és tárgyi emlékeinek védelme címmel. A könyvet minden érmelléki önkormányzat megkapta. Ezen kívül 500 szórólapot osztottunk ki pincetulajdonosoknak. Szerény eredmények már vannak. Székelyhídon két pincetulajdonos bontott cigánytéglából eredeti állapotba visszaállította a pince homlokzatot. A szalacsi polgármestert, Horváth Bélát sikerült meggyőzni, hogy írásban értesítse a tulajdonosokat, ha renoválják a pincéjüket, akkor kötelesek véleményt kérni az önkormányzat műépítészétől. Felajánlotta, hogy az önkormányzat ingyenesen elvégzi a földmunkát és az anyagbeszerzésben is segítenek: a tölgyfa beszerzése és megmunkálása, bontott tégla biztosítása. Az egyházi műemlék épületekre nagy veszélyt hozott a jelenlegi demokrácia. Épületfelújítás címén, műemlékes ellenőrzés nélkül nagy pénzösszegekhez jutnak az egyházak. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület műemlékes szakmérnökével összeállítottunk egy körlevelet az egyházi műemlékek védelmével kapcsolatban, amelyet eljuttattunk minden egyházközséghez. Az eredmények kezdenek megmutatkozni. Székelyhídon a református egyház tulajdonában lévő 19. század közepén épült nemesi udvarház lakóházának renoválásakor, az eredeti ablakokkal azonos alakú és méretű ablakok készültek, és a hódfarkú héjazatra visszakerült a kijavított bádog tetőablak. A református templomok többségében a századok folyamán, de különösen `89 után, emléktáblák sokaságával tapétázták ki a falakat. Ez ellentmondott mind a hitelveknek, mind a műemlékvédelmi szabályoknak. Eredménynek számit, hogy a körlevelet követően Széplakon a templomkertben épített emlékfalra telepítették át az emléktáblákat. Jelenleg függőben van a székelyhídi műemlék római katolikus templom védelmi övezetében, a helyi polgármester által 2013-ban felszámolt bazalt járda visszaállítása. Helyette betonjárdát öntöttek. Megkerestük a műemlékvédelmi hivatalt, amely írásban értesítette a polgármestert, hogy törvénytelenséget követett el. Ennek ellenére a mai napig sem helyezte vissza a bazaltlapokat. Tudatosítani kell mind gyermekkorban, mind felnőttkorban, hogy az építészeti emlékek pótolhatatlan kultúrtörténeti és esztétikai jelentőségük mellett komoly pénzbeli értéket képviselnek, valamint környezet és energiakímélő építmények. Egy vályogból, vert falazatból vagy régi téglából hagyományos technikával kivitelezett ház költsége egy ugyanakkora, de modern anyagokból és technikával készült ház árának a többszörösébe kerülne. A földes falusi házakban felesleges a klímaberendezés és anyaguk nem károsítja az ember szervezetét.

24

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Javaslataink a népi építmények és általában az épített örökség megőrzése érdekében: – az iskolákban – osztályfőnöki órákon – az épített örökség megismertetése és védelme kötelező téma legyen (elmélet, vetítés és terep) azért, hogy meg tudják különböztetni az értéket az értéktelentől – a kőműves és ács szakiskolákban kötelezően vezessék be az épített örökséghez tartozó építményekkel kapcsolatos tudnivalókat – a teológián legyen néhány kötelező óra műemlékvédelemből – polgármesterek, tanácsosok, papok ilyen irányú képzése minden választás után. Legalább két mondatot tanítsanak meg nekik: 1. A műemlékek vagy annak védelmi övezetében történő bármely beavatkozás esetén kérjék ki a műemlékvédelmi szakember véleményét. 2. Városon a védelmi övezet az épület körül 100 m, falun 200 m legyen. Az épített örökség pusztítása vagy átalakítása esetén a sajtóban közölni kell a vétkesek nevét. A törvényhozók olyan szabályzatot alkossanak, melyek kötelezik az épített örökséghez tartozó műemlék és nem műemlék épületek rehabilitációját finanszírozó intézményeket (megyei tanács, pályázat kiíró és ellenőrző bizottság), hogy műemlékes szakember által készített kivitelezési tervhez vagy tanácsadáshoz kössék a pénz folyósítását, és minden település kötelezően készítse el ezeknek az épületeknek a listáját. Tavaly nyáron láttam egy idős asszonyt az ottományi szőlőben, aki kapával a hátán és bottal a kezében ment kapálni. Befejezésül ennek a törékeny idős asszonynak az akaraterejét, kitartását kívánom az épített örökség megőrzésében minden tájházas kollégának. Dr. Kéri Gáspár

25

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Ófalumentés Bódvaszilason Bevezető A Gömör–Tornai-karszton, a Bódva völgyében fekvő Bódvaszilas építészeti örökségén több történelmi-építészeti korszak hagyott nyomot. Az Árpád-kortól lakosságfolytonossággal rendelkező település a Szilas-patak két partján terült el, a központi településmag a római katolikus templom sziklapadkáját jelentette. A 20. század elején épült új, módosabb népi lakóházak jelentik a közelmúlt értékesebb építészeti emlékeit. A 20. század értékválsága érintette e településképileg meghatározó elemeket és/vagy pusztulásig sorsára hagyta, vagy jelentős átépítéssel tompította el ezeket. Az elmúlt ötven évben a vidéki építészet alapjaiban is megváltozott, legtöbbször korántsem előnyére. Román András így fogalmaz: „… a népi építészet lezárt kategória Magyarországon. Ami ma és néhány évtizede falun épült, az már nem népi építészet, gyakran építészetnek se tekinthető.” [1] Istvánfi Gyula utóbb ezt így foglalta össze: „Az elmúlt negyven plusz húsz év a falu építészetében a hagyomány megtagadásával, az építőkedv szertelen kifejezésformáival, az építésigazgatás és az örökségvédelem bizonytalanságaival elérte a hagyományos építészeti arculat majdnem teljes eltűnését, s a szocialista, majd a „modern” rárakódások utat tévesztő állapotába jutott.” [2] Az épületek eredeti építészeti jellegének megváltozása, megjelenésbeli lerom­ lá­sa együtt járt azzal az ideológiai gyökerű, erőltetett szemlélet­fordulattal, ami a hagyományos vidéki életformát elavultnak, meghaladottnak tekintette és a „rea­liz­ mus” jegyében egyszerűsítést, formabontást követelt, igye­­ke­zett a „múl­tat végképp eltörölni”. Tehát a népi lakóház, a „parasztház” szégyellni­való zárvánnyá alakult a tanácsi székhely­településen (is), s lakóik, a saját gazdál­kodást, mint mezőgazdasági termelést továbbvivő tulajdonosaik pedig megbélyegzett emberek lettek. És ez nem csak bódvaszilasi probléma. Tököly Gábor, a nemrég elhunyt rozsnyói (Szlovákia) műemlékvédelmi szakember így fogalmazza ezt meg a szomszédos Gömör megye nemesi építészeti hagyatéka (kastélyok, kúriák) kapcsán: „az európaiságukat jelképező értékeiket könnyelmű­­en veszni hagyó és felelőtlenül elpusztító régiók ma bukdácsolva keresik a közös évezredes kulturális gyökerekhez visszavezető utat”. [3] Mert a települések mai széteső arculatáért nemcsak a „szertelen” ingatlantulajdonos magánszemélyek felelősek, hanem a forrásokban olykor céltalanul bővelkedő önkormányzati és egyházi beruházások szereplői (a megrendelő – tervező – kivitelező hármas egysége) is: átépített, nem oda való középületek, közterek jellemzik az áldatlan költéskényszert: túlteng az idegen anyaghasználat, fölösleges és romboló bontások jellemzik a megújulni akarást, mindezek mellé idegen formájú, mástól kölcsönvett, szóval, környezetbe nem illesztett „épületufók” [4] jelennek meg az egyébként 26

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

hagyományos építészeti jegyeket hordozó utcaképben. A hagyományos utcaképeket tiszteletben tartó rendezési tervek, illetve helyi építési szabályok is viszonylag ritkák a vidéki településeken, sokszor azok csak az általánosságok megfogalmazásáig jutnak el a helyi örökségvédelmi munkarészben, hiszen az építészettörténeti feltáró munka túlzott többletfeladatot adna a sablonkitöltésben gondolkodó tervezőnek. Hasonlóképpen értékmentes, válságos szemlélet ural­ko­dott el annak kapcsán, hogy a vidéki közterületek milyen kertészeti elemekkel bírjanak. Az emberi környezet szükségképpen igényli az egyébként ökoló­gi­a­i­lag tájidegen fajok jelenlétét, azonban számos olyan „divatnövény” kiváltását kell a szakmának megoldania, amelyek ma – a kereskedelemnek és egyes emberek „giccsszeretetének” – jeleként terjedőben vannak, s össze­egyez­tet­hetetlenek a hagyományos építészeti elemeket felvonultató utcaképek­kel. Az ófalurész története Bódvaszilas belterülete a hagyományos megjelölés szerint három részből áll: a római katolikus templom dombjától északra eső terület a Felvég, délre fekszik az Alvég. A Miklós dombjának oldalában, kieső részen, kis utca szorult meg, ez a Szög.

Egykori főtér (Fotó: Dénes György, 1960 körül) 27

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

A középkori falu a Szilas-patak két partján települt meg, a legkorábbi (késő Árpád-kori) településnyomok a Felvég utolsó házaitól északra, a 2010. évi Bódvaárvíz után – mindazonáltal teljesen értelmetlenül – megépített völgyzáró gát földmunkáikor, annak régészeti felügyelete során kerültek elő 2011-ben. [5] A falu régi templomát a mai barokk templom foglalja magába. Talán nem tévedés azt állítani, hogy a keleti oldalon megmaradt építmény a középkori (feltehetően 12. századi) templom egyenes-záródású szentélye lehet. Az újkori, ellenreformáció időszakában született egyházlátogatási jegyzőkönyvek még boltozatos szentélyről beszélnek. A templomdomb és környezete máig meghatározó településképét a 18. század végén, a herceg Esterházy „Fényes” Miklós uradalmi központjának számító településen lezajlott építkezések hozták létre. [6] Bódvaszilas mai épített környezetét (a falu arculatát) így alapvetően négy történetileg kialakult építészeti „réteg” ötvözete alkotja. Ezek: 1. Az Esterházy család szádvári jószáguradalmi központjának barokk stílusban épült (köz-)épületei, úgymint: (1) a római katolikus templom erődfala (ép. 17–18. század) (2) római katolikus templom és plébániaház (ép. 1772–73, 1780) (3) Esterházy–Koós-kastély, jószágigazgatói központ (ép. 18. század vége) (4) Uradalmi magtár (ép. 18. század vége) (5) Református templom (ép. 1804) Tartósságuk okán ezek Bódvaszilas legkarakteresebb, legértékesebb épületei/ építményei. Azért néhány elpusztult/átépített épületet is fölsorolunk: a majorság elbontott épületei (cselédlakások, ólak, csűr stb., ép. 18. század vége); serház (ép. 18. század vége), alsó Koós- v. Lakatos-kastély (mint erdészlakás, ép. 18. század vége); Nepomuki Szent János-kápolna (18. század vége). 2. Népi építészeti emlékek. Viszonylag kevés, eredeti állapotában megmaradt épület. Ugyanakkor többnél „mindössze” homlokzatrekonstrukció lenne szükséges, mivel eredeti térbeosztásuk, épülettömegük még őrzi az épület hagyományos formáját. A legkorábbiak a 19. század végén épültek/épültek át, a legújabbak a 20. század 30–40-es éveiből valók, azonban még az 1960-as években is épülnek ezek a szobasoros épületek (miközben sorra épülnek a „Kádár-kockák”). Sajátos és értékes épületállományt jelentenek az „amerikás” szilasiak 20. század elején, helyi mesterek keze által épült módosabb lakóházai.

28

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

3. Az 1920 és 1938 közötti járási székhely mértéktartó, eklektikus középületei/ hivatalépületei, úgymint: (1) járási főszolgabírói hivatal (ép. 1926 körül, zöldre mázolva, eredeti kerítését részben elvesztve) (2) körjegyzőségi hivatal (ép. 1935–36) (3) csendőrség (ép. 1926 körül) (4) Őrangyal Gyógyszertár (ép. 1924, jelentősen átformálva) (5) Szent József-kápolna (ép. 1900 körül) (6) cédulaház (ép. 1927, jelentősen átépítve) Az elpusztult középületek/építmények közül: kultúrház (ép. 1928); országzászló (ép. 1934); római katolikus elemi népiskola (ép. 1890 körül). 4. Jellegtelen, javarészt szocreál – újabban átformálva, kölcsönvett szóval: „kapreál” – stílusú középületek, építmények, a teljesség igénye nélkül, például: (1) egészségház (ép. 1959) (2) sportház (ép. 1964) (3) állami általános iskola (ép. 1970, bőv. 1980, 2011) (4) orvosi rendelő (ép. 1972) (5) ABC áruház (ép. 1974) (6) óvoda (ép. 1978) (7) tornaterem (ép. 1980) (8) Esztramos Étterem és kocsma (ép. 1982 körül) (9) művelődési ház (ép. 1983–87) (10) világháborús emlékmű (ép. 1993) stb. Az ófalumentés igénye Ma az értékeket helyre kell tenni. És ez nemcsak építészeti program, hanem túlélési stratégia is: választ ad a régi főutca kiüresedő épületeinek jövőbeli hasznosítására, megfogalmazza azokat a társadalmi-gazdasági perem­felté­te­le­ket és lehetőségeket, melyek mentén megőrizhetők és élővé tehetők ezek a településrészek anélkül, hogy az építészeti örökséget mindeközben elveszte­nénk. Példaértékű rekonstrukciókra is szükség van, ezzel bizonyítható, hogy a kor technikai színvonalán visszateremthetők ezek az értékek és „a régi is lehet szép”, mi több értékes az, amit a déd- és nagyszüleink teremtettek. Mindenekelőtt ki kell jelölni az értékes Ófalurészt, ha már azt a hatályos rendezési terv során elmulasztották. Valójában ez a már említett Felvég–Szög–Alvég területe. Azonban itt is az épületállomány számossága és a munka tervezhetősége 29

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

miatt rangsorolni szükséges: így a látványosabb fekvésű Alvég házainak visszaformálásával kezdődhetett el az Ófalu-rekonstrukció. Itt található a Szilasi Tájház és Gyümölcsészeti Hagyományok Háza is, mindkettő egykori „amerikás” porta bemutatható rekonstrukciójával valósult meg. A bódvaszilasi Ófalu-rekonstrukció hosszú távú, általános célja a meglévő építészeti örökség megóvása és folyamatos karbantartása. Ezzel olyan modellértékű munka létrehozása, amely mintául szolgálhat más települések népi épületeinek, utcaképeinek megtartásához és fejlesztéséhez. Ezzel felérté­ke­lődnek a jelenleg sok esetben tulajdonosaik által is csak nyűgnek tekintett, megörökölt régi, korszerűtlen lakóházak. Ez utóbbi különösen fontos, tudniillik, hogy a folyamatos „jó gazda” szerep erősödjék, mivel az új tulajdonos sok­szor ért­he­tetlen elvárásokat fogalmaz meg és új szerepet szán az épületek­nek, ami együtt jár a külső homlokzat, ezzel az utcakép megváltozásával is. A Gömör–Tornai-karszt településein található népi építészeti emlékek értékőrző megújításában a porták tulajdonosait nemrégtől kiadvány is segíti. [7] A Megvalósult rekonstrukciók 1. Szilasi Tájház (2005–2010) Az egykori Bódvarákó felé eső faluvégen, 1909-ben az „amerikás”, jómódú, református Bencs János gazda építtette föl lakóházát (ma József Attila út 28.). A kőműves – több környező településen az 1970-es években még kideríthető analógiák alapján – minden bizonnyal a helyi Vojtovics József mester volt, aki leggyakrabban egy Tamás családnevű áccsal dolgozott együtt. Kezük nyomát viselik az oromfalas házak Tornanádaskán, Bódvarákón, de Jabloncán (Silická Jablonica) is. A telek viszonylag széles, nadrágszíjparcella-szerű, merőlegesen fut neki a tornai főútnak. Nyugati vége a Góbis dombjára meredeken hág fel. Valamikor hosszában kettéosztották, és a házzal szembeni részt is szántották. Az udvart a keresztcsűr zárja el a kerttől. A porta leglátványosabb építménye a jómódról tanúskodó lakóház. Hagyományos háromosztatú lakóépület: elsőház – konyha („pitar”) – utóház – kamra – istálló – kocsiszín – fás szinke beosztású. Leginkább kőből és a bódvarákói grófi, Keglevich-uradalomból származó nagyméretű téglából, bontott anyagokból épült. Érdekessége a rövid ideig tartó építőízlést mutató díszes fejezetű négyoszlopos (kőlábas) előtornác. Oromfala ma is ép, főként mértani elemekből építkező vakolatmezejét két román lezárású, közös könyöklőpárkányon ülő padlásablak töri át, alattuk díszes, vakolatkeretbe foglalt évszám, az építés éve: 1909. Az oromháromszög szélein felfutó leveles ág, a két szélen egy-egy csillagrózsát magába foglaló 30

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A Szilasi Tájház homlokzat-helyreállítása (Fotó: Koleszár Krisztián, 2006.)

A Szilasi Tájház napjainkban (Fotó: Koleszár Krisztián) 31

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

háromszögdísz. Az oromháromszög stablonszélét díszes fűrészelt deszka díszíti. A vízvetősor palából készült, mint a tető fedése is. A tornác mögötti homlokzat egyszerű: szélein és a két ablak között szürke vakolatkváderezés. A stablondeszka alatt fut az egyszerű, „cakkos” díszítősor. Az udvari tornác faoszlopos kialakítású, oszlopkitámasztós és fűrészelt díszű deszkamellvédes. A nyílászárók közül az ablakok és az ajtók keretei igen díszesek: a fenyőfából készült asztalosmunkák aprólékos gyalult profilokkal szegélyezettek, az elsőház ablakain esztergályozott rátétekkel és az ablakokat osztó-takaró léc faragott oszlopfő-szerű díszekkel rakott. A portát 2005 végén jelen írás szerzője vásárolta meg azzal a céllal, hogy a ház első három helyiségében kiállítást (Szilasi Tájház) nyisson, illetve a volt kamra és az istálló új funkciója falusi szálláshely legyen. A tájház csak 2010-ben nyílt meg, az addig végzett főbb rekonstrukciós munkák a következők voltak: az épület eredeti térbeosztásának helyreállítása a konyhában lévő spájz falának elbontása és a sarokban lévő hasábkemence hiányzó (elbontott) részének újraépítése (2005), a hátsó szobába nyíló befalazott ajtó kibontása, az ajtó, az ajtótok és a füstölőajtó (mászókéményajtó) helyreállítása, a hátsó szobából a kamrába nyíló ajtó elfalazása (2005), az első- és utóház elkorhadt hajópadlójának cseréje (2005–2006), a homlokzat foszló vakolatdíszeinek helyreállítása és külső meszelés (2006), a kőoszlopos léckerítés, valamint a nagykapu és a fedeles kiskapu rekonstrukciója (2007), a tornác rekonstrukciója (2008). A porta építménye még a kőkút, a disznóól, a pitarajtóval szemben épült kenyérsütő bakterkemence (a Bódvaszilas, Kossuth Lajos út 42. számú ház portáján felmért kemence másolata, 2008) és a kerti gyümölcsaszaló (a körtvélyesi szőlőhegyi aszaló másolata, 2009). 2. Gyümölcsészeti Hagyo­má­nyok Háza (2012–2013) Az ingatlant 2012-ben a Fermentum Szolgáltató Kft. vásárolta meg azzal a céllal, hogy a helyi civil szervezettel, a Bódvaszilasért Baráti Körrel együttműködve, a település egyéb látnivalóihoz (Szilasi Tájház, uradalmi magtár, Alsó-hegyi Zsombolyos Tanösvény) és rendezvényeihez (pl. szőlőhegyi túrák, gasztronómiai rendezvények) is kapcsolódva létrehozza és üzemeltesse a Gyümölcsészeti Hagyományok Házát. Az épület kiállítási egységeiben így bemutatásra kerül a Bódva-völgyi gyümölcsösök kertkultúrája és az ahhoz kötődő néprajzi eszközök és hagyományok. A portához tartozó kertben (hozzáértve a Szilasi Tájház közel félhektáros kertjét is) már jelenleg is számottevő genetikai értéket hordozó, főként helyi szőlőhegyi gyümölcsösök idős fáiról leoltott 3–5 éves gyümölcsfacsemeték gyűjteménye található. 32

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Gyümölcsészeti Hagyományok Háza a homlokzat helyreállítása előtt (Fotó: Koleszár Krisztián, 2012.)

Gyümölcsészeti Hagyományok Háza a homlokzat helyreállítása után (Fotó: Koleszár Krisztián, 2013.) 33

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

A bódvaszilasi József Attila út 24. szám alatt található épületegyüttes három építményből áll. Az eredetileg háromosztatú – elsőház, pitar (konyha), hátsóház, kamra, istálló – szobasoros lakóház a 19–20. század fordulóján épülhetett a Tamás család megbízásából. A családfő ún. „amerikás” szilasi volt, azaz megjárta a tengerentúlt és javarészt az ott gyűjtött vagyonból vásárolta a telket és abból épült a ház is. Hasonlóképp az utca többi házához. A századfordulós szilasi utcakép jellegzetes előtornácos, oromfalas épületei közé tartozott, mint az a Vargha László által az 1950-es évek elején készített fotó is bizonyítja. Az előtornác és az oromfal 1970-es években történt elbontásával kontyolták az utcafront felől a tetőt, a vakolathímek leverésével, ún. dörzsölt falfelület képzésével pedig tovább jellegtelenítették a főhomlokzatot. A portán a lakóház építésekor készült a kétfiókos, jobb oldalán borospincével megépült csűr, melynek ma már csak a nyeregtetővel fedett pince-része áll, mivel a faszerkezetet és a bal oldali csűrfiókot valamikor az 1960-as években alapjaiig elbontották. Ma is álló analógiája a József Attila út 28. számú házhoz tartozó csűr. A lakóházzal szemközti konyhakert végében, a régi baromfiudvar előtt áll a nyárikonyha. Az 1940-es években épült kéthelyiséges, nyeregtetős rövid épület. A lakóház a 2013-as külső-belső felújítás után egyrészt megtartotta lakóház funkcióját (teakonyha – vendégszoba), másrészt kiegészült a közhasználatú funkcióval, így kiállításhoz szükséges terekkel: az ún. elsőházból és pitvarból kiállítási egység készült. A pitvar berendezését a két háború közötti időszak tárgyi anyagából rekonstruálták: olyan tárgyakat látunk, amelyeken a gyümölcs, mint motívum megjelenik (látványos a kiállítás körmöcbányai szecessziós kerámiaanyaga). Az ún. elsőház a gyümölcsészeti hagyományokat mutatja be. A gyümölcs szedésével, majd piacolásával indul a kiállítás (lovasszekér, kosarak, hátikosarak stb.), majd a feldolgozás eszközeit látjuk, illetve itt kap helyet Budai József (1851–1939) – a Bódvavölgyi Szalonnához kötődő neves pomológus – rekonstruált dolgozószobájának részlete, továbbá a jellegzetes gyümölcsfajták bemutatására is itt kerül sor. A volt istállóból előadóterem készült közösségi rendezvényekhez. A belső terek rendezésével egyidejűleg az építtető igénye volt a külső megjelenés visszaformálása az építéskori állapotra, ezért épült vissza a főhomlokzat az eredeti építészeti megoldás rekonstrukciójával: visszaépült az előtornác az eredetivel megegyező kivitelben (a rekonstrukció alapjául fennmaradt fotók szolgáltak, például Vargha László 1954-ben készített felvétele). Azaz megépült a tornácszinttel azonos magasságú előtornác-lábazat, melyen három téglapillér áll, illetve a sarkon az oldaltornáchoz idomuló faoszlop. Az oszlopok hordozzák az oromháromszöget, mely a tetőszerkezet meghosszabbításával épült meg. Az oromháromszög deszkázott könnyűszerkezet, melyre lécezést követően vakolatot hordtak fel. A két csúcs34

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

íves padlásablak alatti mezőben az 1954-es fotón is vakolathiány volt, és a család leszármazottai sem emlékeztek az eredeti állapotra, így két gyümölcsöt keretező leveles ágat ábrázoló vakolatdísz került a homlokzatra. Az oldaltornác rekonstrukciójára is szükség volt. Végül a nyárikonyha homlokzatát is a portához illesztettük. 3. Az első UtcaMűHely (2014) A két előbb említett épület külső rekonstrukciója jól példázza, hogyan lehet a meglévő építészeti örökség megújításával település- és utcaképi javulást elérni. De mint tudjuk, egy (itt: két) fecske nem csinál nyarat. Ha javulást akarunk elérni, akkor nem elégséges egy-két zárványt alkotni, hanem több szereplő és több épület bevonásával a teljességre kell törekedni. Erre született meg a Szilasi UtcaMűHely, amely a bódvaszilasi Ófalurész településképi rehabilitációs programja, ennek során a település építészeti szempontból legértékesebb területén fekvő épületeknek, építményeknek (utcaképnek) a két világháború közötti időszakra jellemző formáját állítjuk helyre „társadalmi munkában”, önkéntesekkel, az erre szánt szabadidőben. A közös gondolkodás és cselekvés a népi építészeti értékek cselekvő megmentése és a település turisztikai szempontból is fontos arculatának javítása, a Bódvaszilas múltját tisztelő, a jövőért tenni akarás mentén formálódik. A programot a Bódvaszilasért Baráti Kör fogja össze és reményeink szerint számos nyáron át tudunk ezért dolgozni. Előzményként összegyűjtésre került minden elérhető archív anyag (többnyire fotó, kisebb részt felmérés, manuálé stb.) abból a célból, hogy az egykori Ófalurész megrajzolható legyen. A hiányzó ábrázolások elbeszélésekből kerültek pótlásra. Így elkészült a Petőfi Sándor utca és a József Attila út épületeinek nagyléptékű rajza, egyfajta vezérfonálként. Ezzel párhuzamosan a porták birtoklástörténete és vázlatos építéstörténete is feljegyzésre került. A 2014-es (első) Szilasi UtcaMűHely során valójában azt szerettük volna látni, mire haladunk egyhetes munkával olyan fiatalokkal (főleg építészmérnök-hallgatókkal), akik most találkoznak először „testközelből” hagyományos építőanyagokkal, mint vakolathabarcs, oltott mész, illetve építőtechnikával, mint pucolás, simítás, vakolatdíszek felvitele. Eredetileg három, jelen formáját a 20. század elején elnyert épület egykorú homlokzatdíszeinek rekonstrukcióját tűztük ki célul. Mindhárom épületnél archív fotók és analóg megoldások segítettek bennünket a homlokzatrekonstrukciós rajzok elkészítésénél. Végül két épületnél valósulhatott meg az idő rövidsége miatt. Az épületek kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy a homlokzaton szerkezeti átalakítást ne kelljen végezni, azaz az ablakok eredetiek legyenek, valójában a vakolatot kelljen az eredetit megközelítő módon helyreállítani, és persze a tulajdonos is partner legyen ebben („tűrje el” a munkánkat, mindössze ezt kértük tőlük). 35

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Készül a Dobos-féle ház régi-új homlokzata (Fotó: Koleszár Krisztián, 2014.)

A Dobos-féle ház a helyreállítás után (Fotó: Koleszár Krisztián, 2014.) 36

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A Dobos-féle ház egykor közös portára épült a Gyenes-féle házzal, így a két épület tornáca is egymás felé néz. A telket később kerítéssel osztották meg. Mivel a település régi belső magjában helyezkedik el, az épület sokszori átalakítása eredetileg is feltételezhető volt. A vakolatlan hátsó homlokzaton látható kiegészítések, továbbá a tetőszerkezet megmaradt át-átcsapolásainak helyei mind-mind ezt bizonyítják. Az épületről két fotót találtunk: mindkettőn látható az 1900-ban kialakított homlokzat. (Az évszám az oromháromszögben, a padlás szellőzőablakai közötti vakolatkeretben volt látható.) Valamikor az 1970-es években bonthatták el az oromfalat ás ekkor vehették le a főhomlokzat vakolatdíszeit is, és ekkor alakították ki a lilásbordó, „vakart” kőporos egyszerű vakolatot (a vakolat nagyszemcsés bányai ún. „mocskosporból” készült, ezt félig megszilárdult állapotában egy fafogantyúba fogott nagyfogú fűrészlappal kaparták meg: így a nagyobb kőzetszemcsék a felületből kifordultak, kiperegtek) beton ablakkeretekkel, könyöklőpárkánnyal. Az oldalsó homlokzatot és a tornácot viszont változatlanul hagyták. Az oromfal visszaállítását nem végezhettük el (építéshatósági engedélyköteles tevékenység), azonban a főhomlokzat vakolatdíszeinek rekonstrukciójánál a fotók hasznunkra voltak. A Szabó-féle ház a 20. század elején épült jelen tömegében. Oromfala eredetileg sem volt. A korábbi, befoglalt épületre itt is a vakolatlan hátsó homlokzaton látható átépítések utalnak. Érdekessége volt az egykori pitarból a szomszédos telek felé kiugratott kemence, ennek téglából épült boltozatos metszete látszik a falon. Itt fotó nem maradt fenn az épület korábbi állapotáról, a főhomlokzat sárga, „vakart” kőporos állapota az 1970-es években jöhetett létre. Az oldalsó homlokzatot szerencsére itt is változatlanul hagyták. Az utcaképbe-illesztés tervezésénél így olyan analógiákat használtunk fel, ami korjellemzőnek volt tekinthető: szürkére festett vakolatkvádert és ablakkeretezést kapott az épület. Az elvégzett munkák a két házon Dobos-féle ház (Petőfi u. 15.): Pénteken – a felső, idegen profilú betonból készült ablakkeret levésése; alsó lábazati párkány („cokli”) lebontása; a durva, vakart „kőporos” főhomlokzat pucolása és simítása 0–1 mm-es homokból készült meszes habarccsal; vakolatdíszek felvitelének megkezdése az épület jobb szélén. Szombaton – vakolatpilaszterek kialakítása. Hétfőn – ablakkeret húzása; meszelés. Szabó-féle ház (Petőfi u. 19.): Szombaton – a durva, vakart „kőporos” főhomlokzat pucolása és simítása 0–1 mm-es homokból készült meszes habarccsal; ablakkeretek megtisztítása a takaró fehér festéktől; ablakkeretek festése öregbarnára. Hétfőn – vakolatpilaszter felvitelét segítő lécek felszegelése. Kedden – vakolatpilaszterek kialakítása; ablakkeret húzása; bal oldali ablak köténydíszének felvitele; meszelés. Szerdán (délelőtt) – vakolatpilaszterek („kváderezés”) kifestése galambszürke mészfestékkel; jobb oldali ablak köténydíszének felvitele; javító meszelés. 37

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

A harmadik ház a Milány-féle ház ( József Attila út 6.) lett volna, azonban arra kellett volna még néhány munkáskéz, így az a következő évre maradt. A felhasznált anyagok: 0,3 tonna 0–1 mm-es homok; 3 mázsa mészhidrát; 1 tubus fekete pigmentfesték; 1 doboz lazúrfesték. A kőműves­szerszámokat, állványt kölcsönkaptuk a munkák idejére, és készült egyedi szerszám is az ablakok vakolatkeretéhez (id. Molnár László munkája). 4. A második UtcaMűHely (2015) A 2014-es (első) Szilasi UtcaMűHely tapasztalatait felhasználva az idei utcaműhelyen két, jelen formáját a 20. század elején elnyert épület egykorú homlokzatdíszeinek rekonstrukcióját tűztük ki célul. A homlokzatok rekonstrukciójánál archív fotók és analóg megoldások segítettek bennünket a rekonstrukciós rajzok elkészítésénél. A Török–Takács-féle ház 1930-as években készült udvari és utcai homlokzata a korábbi (1945 előtt készült) fotókról is ilyennek látszik. Ami előnytelenül megváltoztatta küllemét, az a vakolatdíszekre az 1990-es években felhordott ún. „seprőfröccs”-vakolat. A talán fehércementes, meszes anyagú fröcskölés a legtöbb helyen igencsak ragaszkodónak bizonyult, spatulás-vésős eltávolításakor sokszor lehámozta a korábbi pucoló-simító vakolatot. A kőfalig megbontott vakolaton helyenként láthatóvá vált, hogy a mészkő- vagy dolomitporos (ezt az Esztramosról vagy a Dusa egyik kőfejtőjéből szerezhették be egykoron) durva alapvakolatra (bizonyára a Bódvából származó) folyami homokból készült igen vékony (kb. 0,5 cm) pucolást hordtak fel. Ez utóbbiból húzták a szintén vékonyan felvakolt díszeket is. A díszítés a polgárházakat idéző egyszerű téglamintás kváderezés, de szerkesztésében a helyi díszítőhagyományokat idézi: a főhomlokzat két szélén és a két ablak között kisméretű téglát idézve pilasztert képez. Az ablakkeretelések egyszerűek, felül gyámkőminta, két oldalán egy-egy íves záródísszel. Az eredeti díszek helyenként (főként a homlokzat bal szélén és alul, az ablakpárkányok alatt) kifagyhattak, ezt cementes anyagú habarccsal pótolták valamikor. Az udvari homlokzat első szobához tartozó része is településképi szempontból meghatározó, ezért azon is dolgoztunk. Itt a díszítés teljesen városi homlokzatot mutat: az ablakkeret alatt köténydísz van, a falat szélein keretezés („tükörkeretezés”) szegélyezi. A stablon alatti összetett holkert csak dörzskővel csiszoltuk meg, mivel a bontás lehetetlennek bizonyult. Az első festés fehér, majd sárga meszelés lehetett, erre valamikor a II. világháború után sötétbordó homlokzatfestéket vittek fel. A Milány-féle, 1910 körül épült „amerikás” házról nem maradt olyan fotó, ami a pontos rekonstrukciót lehetővé tette volna, így analógiával éltünk. Mivel a szerkesztési arányok Vojtovics József helyi kőművesmester épületeit idézik, ezért olyan épületeket vettünk alapul, amelyek az I. világháborút megelőző évtizedben szü38

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

lettek a mester keze által. Egy 1939ben készült fotón távolról látható az épület sziluettje, eszerint eredetileg vakolt-meszelt oromfala volt, hasonlóan szomszédjaihoz (Kosik-féle és Jobbágy-féle ház). Az oromfalat is ekkor, a főutcát érintő 1939. júliusi tűz pusztítása után bonthatták el és ekkor kapott az épület kontyolt nyeregtetőt. A főhomlokzat vakolatdíszeit az 1970-es években verhették le, az ekkor divatos kőporos ún. „vakart” vakolattal látták el, és az ablakot könyöklőpárkánnyal, egyszerű vakolatkerettel. A homlokzaton szerencsére meghagyták az ablakok esztergált keretdíszét. A későbbiekben helyreállításra tervezett oromfal miatt a stablon alatt húzott, feltehetően rávakolással

Készül a Milány-féle ház új homlokzata (Fotó: Koleszár Krisztián, 2015.)

A Milány-féle ház a helyreállítás után (Fotó: Koleszár Krisztián, 2015.) 39

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

felhizlalt holkert nem bontottuk vissza, csak kisimítottuk a dörzsölt felületet, mint ahogy a többi részen is. Új ablakkeret készült (analógiája a Bencs-féle, József Attila út 28. számú ház – Szilasi Tájház – homlokzatán) a könyöklőpárkány meghagyásával. A kváderezéshez a már említett Vojtovics József által épített házak szerkesztését alkalmaztuk. A fehér meszelést a kvádereken a helyben kedvelt galambszürke meszelés egészíti ki. Mindkét épületnél megjelennek a homlokzaton a gázcsövek, ezek épületarculatot rontó hatását a meszelés színét utánzó fehér olaj- és matt zománcfestéssel javasoljuk tompítani. Az elvégzett munkák a két házon Török–Takács-féle ház ( József Attila út 2.): Hétfőn – az utcai homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése, lecsiszolása, a sérült vakolatpilaszter téglamintázatának kiegészítése. Kedden – az utcai homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése, lecsiszolása, a sérült vakolatpilaszter téglamintázatának kiegészítése. Szerdán (délelőtt) – a főhomlokzat meszelése; az udvari homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése (alul). Szombaton: az udvari homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése (felül); a fal simított pucolásának javítása; könyöklőpárkány kialakítása; az utcai homlokzat javító meszelése. Vasárnap (kora reggel) – az udvari homlokzat meszelése. Milány-féle ház ( József Attila út 6.): Szerdán (délután) – az ablakkeretek megtisztítása a takaró fehér festéktől; a főhomlokzat pucolása és simítása 0–1 mm-es homokból készült meszes habarccsal. Csütörtökön – a főhomlokzat pucolása és simítása; vakolatpilaszter felvitelét segítő lécek felszegelése. Pénteken – vakolatpilaszterek kialakítása; ablakkeret húzása acéllemezből készült simítóval. Szombaton – meszelés; vakolatpilaszterek („kváderezés”) kifestése galambszürke mészfestékkel. A felhasznált anyagok: 0,3 tonna 0–1 mm-es homok; 1,3 mázsa mészhidrát; 1 tubus fekete pigmentfesték; 0,5 doboz lazúrfesték. A kőműves­szerszámokat, állványt kölcsönkaptuk a munkák idejére, és készült egyedi szerszám is az ablakok vakolatkeretéhez (id. Molnár László munkája).

40

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A továbbiakban A munkát folytatni kell. Az már látszik, hogy javarészt a költségesebb beavatkozások következnek, hiszen főleg olyan épületekről van már szó, ahol a régi formájú ablakokat ipari gyártá­sú háromnyílósak váltották fel, itt csak azok kiváltásával lehet szó a rekonstrukcióról. A kerítések, kapuk is munkát kínálnak. Ezek szakipari munka megrendelését igényelhetik. Az építészhallgatók bevonását is jobban kell szerveznünk a jövőben, meg kell oldanunk, hogy a tanulmányuk során elfogadott, „igazolt” nyári gyakorlat legyen az UtcaMűHely. Ezzel biztosítható a folyamatosan a munkáskéz. Irodalom [1] Román András (2004): 487 bekezdés és 617 kép a műemlékvédelemről. TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest, 91. p. [2] Istvánfi Gyula (2011): A magyar falu építészeti hagyománya. Röpirat. Szigetmonostor [3] Tököly Gábor (2003): Kastélyok, kúriák, udvarházak Gömörben I. Méry Ratio, Somorja, 5. p. [4] Pirity Attila (2010): Észak-magyarországi Tervező Kft. = Miskolci Koktél. 2010. 3. sz., 3. p. [5] Makoldi Miklós (2012): Bódvaszilas–Gát, 3. lelőhely. In Hajdú Melinda: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2011-ben. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LI. (2012), 128. p. [6] Soós Imre (1985): Az egri egyházmegyei plébániák története. Szent István Társulat, Budapest, 567. p.; Koleszár Krisztián (2004): Edelény és térsége. CEBA Kiadó. Budapest, 43–45. p. [7] Koleszár Krisztián – Nagy Dezső (2007): Tanácsok hagyományos porták értékőrző megújításához Gömör és Torna vidékén. Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, Miskolc, 44 p.

Koleszár Krisztián

41

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Az algyői lett az „Év tájháza” 2015. október 1-jén adták át az „Év tájháza” díjat, melyet új szemlélete miatt az algyőinek ítélt a Magyarországi Tájházak Szövetsége. Algyő Nagyközség Önkormányzata 2013 őszén kért fel a 2001-ben átadott tájház új bemutatási és hasznosítási koncepciójának kidolgozására. A tájház két utcai szobás, közel három méter belmagasságú lakóépülete kiemelkedett az 1879. évi árvíz után épített háromosztatú, többségében szabadkéményes házak sorából. Az épületet többször átalakították, kovácsműhellyel, tároló helyiségekkel bővítették. Mivel az átépítések következtében a ház kevéssé őrizte meg egykori jellegét, illetve a kovácsműhely berendezése sincs már meg, a kiállítás időbeli kereteinek kitágítása irányába indultam el. Aktualitást adott az is, hogy 50 évvel ezelőtt, 1965-ben vette kezdetét Algyőn a kőolaj- és földgázkutatás, mely révén jelentős változás következett be a település életében. A Világok határán című kiállítás interaktív elemek segítségével a 20. században zajlott változásokat mutatja be enteriőrök és termes kiállítások váltakozásával. A látogatók a jelenből indulva visszafelé haladnak az időben. Az 1978. évet idéző enteriőr a városias jellegű életmódot állítja középpontba, míg az 1938. évi a természet adta lehetőségeket kiaknázó szemléletet. Nagy hangsúlyt fektettünk filmek készítésére, ezek által helyi lakosok mutatják be saját hagyományaikat. A filmek egyrészt az 1970. évi árvízre és a kockaházak, „börtönbútorok” születésére, a Zalából Algyőre került olajbányászokra fókuszálnak, másrészt a több évszázados hagyományokon nyugvó gasztronómiai és kézműves tudásra (például kukoricából készült ételek, kosárfonás). A kiállítás bejárási útvonalát úgy alakítottuk ki, hogy az első teremben a települést leginkább meghatározó tényezővel, a Tiszával, annak építő és romboló erejével ismerkedhetnek meg a látogatók. Egy bárkába ülve a Tisza ajándékairól (például a természeti környezet, tiszavirágzás, halászlékészítés) szóló filmet nézhetnek meg. A következő teremben látható bevezető film Algyő jelenét villantja fel az utcán beszélgető néniktől a Borbála fürdő strandolóiig. Ez a terem a múzeumpedagógiai foglalkozások helyszíne is, ezért sokfajta játékos elemet helyeztünk el itt. Az 1970-es éveket egy konyha, egy fürdő-, egy gyerekszoba és egy nappali részlete idézi fel, helyet adva az építkezés, lakberendezés, munka, főzés, tisztálkodás, szabadidő témaköröknek, míg egy terembe sűrítve ugyanezek a témakörök kerülnek bemutatásra az 1930-as évekbeli ház lakószobájában. Az 1970-es évek napjainktól jelentősen eltérő fogyasztási szokásait a hűtőből kihúzható táblák segítségével érzékeltettük. Az 1978-at megidéző termet az abban az évben készült gyerekbútor és televíziókészülék datálja, míg az 1938-at megjelenítő teremben ezt a szerepet a 42

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Az Algyői Tájház (Fotó: Vass Erika)

A „börtönbútor”-ral berendezett lakószoba 1978-ból (Fotó: Vass Erika) 43

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

falon elhelyezett konyhai naptár tölti be. Ez utóbbi rész központi növénye a kukorica lett, melynek minden részét hasznosították. Az utolsó teremben hangbúra segítségével az ö-ző nyelvjárást ismerhetik meg vagy idézhetik föl a látogatók a karácsonyi népszokásokról szóló hanganyag segítségével. Emellett az adatközlőktől beszkennelt archív fotókból készítettünk összeállítást digitális képnézegető segítségével. Az épület egyik hátsó helyiségéből nyári konyhát alakítottunk ki, a színben pedig két kinagyított fénykép idézi föl az egykori mezőgazdasági munkákat. Itt szárítják a tájház kertjében az Ezerjófű Egyesület által termesztett gyógynövényeket, illetve a nyári tábor alkalmával a gyerekfoglalkozások egy részét is itt tartják. A tájház új kiállításában nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ideérkező óvodások, általános iskolások és középiskolások egyaránt megtalálják a saját szintjükhöz illeszkedő, azt fejlesztő elemeket. Az általános iskola 3–4. osztályos tanulói számára készítette el Vass Erika az 1938. évi enteriőrhöz kapcsolódó múzeumpedagógiai füzetet, a 7–8. osztályos tanulókat pedig az 1978. évi enteriőrhöz fűződő füzet segíti az iskolai történelem órákon megszerzett tudás elmélyítésében. A kiállítási szövegek angol nyelven is olvashatók, ez az angolul tanuló diákok nyelvtanulását is segíti. A lányok számára varrt kötények, a fiúk számára készített tarisznyák a szerepjátékok felé viszik el viselőiket. A látogatói visszajelzések alapján az idősebbek számára az 1978-at bemutató enteriőr azért lényeges, mert személyes emlékeket idéz fel bennük ez a jelenet, saját történeteikre gondolnak vissza. A fiatalabbak pedig a nagyszüleikről emlékeznek itt meg (például „Pont ilyen bútora volt a nagymamámnak is!”). A kurátori munkálatokban Deme Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem PhD hallgatója volt segítségemre. A kiállítás látvány- és grafikai tervezője Buzás Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főépítésze, kivitelezője pedig az Expolart Kft. Polónyi László vezetésével. A restaurálásban a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum restaurátorai vettek részt. 2015 nyarán Izbékiné Cseuz Gabriella négy, gyermekeknek szóló tábort szervezett (hagyományőrző kézműves tábor, „Hétmérföldes mesetábor”, „Varrjunk együtt!”, „Iskolába csalogató, nyárzáró tábor”), és azóta is rendszeres programokkal várja az érdeklődőket. Dr. Vass Erika

44

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A tájház hálózat Magyarországon 2015. június 2-án jelent meg a Miniszterelnökséget vezető Miniszter 27/2015. (VI. 2.) MvM rendelete a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékéről. Büszkék vagyunk arra, hogy a 10 magyar várományos helyszín között szerepel a Magyarországi tájházak hálózata. A tájház hálózat leírása az UNESCO hivatalos oldalán (http://vilagorokseg. ne.hu): A várományos helyszín kiemelkedő értékének meghatározása A hagyományos népi építészet „meg nem újuló (kulturális) erőforrás”, mert a társadalmi-gazdasági változásokkal összefüggően a falvakban bekövetkezett radikális életmódváltozás miatt ilyen alkotás többé már nem születik. A magyar táj hajdani építészeti kultúráját, tágabb értelemben a hagyományos vidéki-mezőgazdasági életmód értékeit is jószerivel csak a különféle védelem alatt álló épületek, kivételes esetekben épületegyüttesek, településrészek őrzik. Ugyanez a helyzet a tájegységekre vagy etnikai csoportokra jellemző építési mód bámulatos sokféleségével, valamint a szociális és vagyoni különbségekhez, illetve eltérő termelési, foglakozási módokhoz kapcsolódó örökség alkotásaival is. A magyar népi épületek eredete több évszázadra nyúlik vissza, ugyanakkor világos és állandó kölcsönhatásban van e régió más népeinek hagyományaival, valamint szerkezeti megoldásaiban és díszítésében felismerhetők a „grand art” építészet stílusjegyei is. A kárpát-medencei viszonylatban általánosan elfogadott módon öt nagy csoportba – háztípusba – sorolt népi építészeti emlékek különleges módon bizonyítják és jelenítik meg alkotóik (személyek és közösségeik) kreativitását és a kollektív tapasztalat kifinomította válaszaikat a természeti és társadalmi környezet kihívásaira. Ezért nemcsak fizikai valóságukban, hanem az általuk közvetített, mai napig szóló tanulságok miatt is kiemelkedő az értéke ennek az örökségi műfajnak. Ennek a komplex örökségi értéknek az élettel teli megóvására született meg a 20. század közepén a mára már sok évtizedes múltra visszatekintő, fokozatosan kialakuló Magyarországi Tájház Hálózat. Életre hívásának programja arra alapozott, hogy az értékőrzés módozatai közül az a legjobb megoldás, amely eredeti helyükön tartja fenn és mutatja be az épületeket, teljes környezetükkel, az egykor bennük zajló élet minden kellékével. Ez részben múzeumi jelleggel történik, a hagyományos berendezési tárgyakat is helyükön tartó enteriőrök kialakításával; természetesen beleértve a teljes portát, azaz a gazdálkodás épületeit, kellékeit is. 45

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Német Nemzetiségi Tájház, Nagymányok

A tájházak olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemények, amelyek a helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős épületekben berendezett lakásbelsőket, olykor a műhelyeket, gazdasági épületeket vagy egyszerűbb ipari létesítményeket mutatják be. A tájháznak legalább egy, meghatározó helyisége eredeti, a településről származó tárgyakkal enteriőrként berendezett. A helyreállított és berendezett épületek egy-egy tájegységen belül a helyi kultúra legkarakteresebb emlékei – amelyeket legtöbbször éppen e program által sikerült megőrizni, illetve gondos rehabilitációs munka eredményeként hiteles módon felújítani. A helyreállított és berendezett parasztházak attól válnak valódi tájházzá (és nem csupán helytörténeti múzeummá), hogy közösségi rendezvények, különböző korcsoportokat összefogó alkalmak, képzés, oktatás, hagyományos mesterségek bemutatása és továbbadása központjaivá is válnak. E komplexitásra törekvés kezdetét 1960-tól, a nagyvázsonyi Schumacher-ház felújításától számítjuk. Népi műemléknél ekkor alkalmazták először a korszerű, teljes értékű műemlék-helyreállítás módszerét, amelynek eredményeként az első, immáron eredeti helyszínen megőrzött, in situ tájházat berendezve nyithatták meg a nagyközönség előtt. Az ezt követő időszak számos tájház születését eredményezte, de az igazi kibontakozást 46

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Borsodi Tájház, Edelény

az 1974-ben elindított és az egész országot átfogó tízéves program hozta, melynek eredményeképp 1984-re az ország tájházainak száma kétszáz fölé emelkedett. Kialakult a valamennyi tájegység népi építészetét képviselő, az ország egész területére kiterjedő hálózat, amely magában foglalja a nemzetiségek épületeit is. A Magyarországi Tájház Hálózat – mint hiteles népi építészeti alkotások együttese – térben egymástól távol eső elemekből áll, mégis kiemelkedő értékű, egyedülállóan komplex, lényegét tekintve összetartozó egységet alkot. Koherens, etnikumok közötti kulturális egymásra hatásról, egyben a magas művészetek és a népi hagyományok, népi civilizáció kölcsönhatásáról tanúskodik egy adott korszakban (18-20. század) és egy adott régió, a Kárpát-medence vonatkozásában, illetve a környezetére való kisugárzásában. A hálózat eredeti és kiemelkedően egyedi tanúja az élet minden területét átfogó hagyományos életmódnak. Egy olyan civilizációnak, amely többé már nem létezik, de éppen a tájház hálózat, mint e kultúra fókuszpontokként fennmaradt elemeinek kisugárzása, révén kiemelkedő szerepet játszik a nemzeti, illetve a kisebbségi önazonosság-tudat fenntartásában. Ezzel egyidejűleg megadja a régiók számára az egyébként vis�szafordíthatatlanul elvesztett lehetőséget saját múltjuk megismerésére, mégpedig sűrített és a teljességet bemutató formában. 47

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Noszvaji Gazdaház



A magyarországi tájház hálózat egyedülálló példát mutat egy országnyi terület sokarcú népi építészeti kultúrájának továbbéltetésére, bemutatására és közösségi célú hasznosítására. Különleges értékét az adja – az elemei által megjelenített kulturális sokféleséggel egyidejűleg –, hogy országosan egységes elvek és egységes működési struktúra teszi összetartozó egészet alkotó együttessé. A Tájház Hálózat egyben a 20. századi gondolkodás tipikus terméke is, amely az értékek megőrzését szolgálva teszi fenntarthatóvá a hagyományos tartalmakat. A Tájház Hálózatot több száz tájház alkotja, amelyek közül a világörökségi várományosi javaslat tárgyát csak azok a tájházak képezik, amelyek mind az épület, mind a benne bemutatott lakásbelső tekintetében a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelnek, azaz az egyes ingatlanok műemléki védettséget élveznek, a benne található ingóságok kezelését pedig a muzeális működési engedély kritériumrendszere szabja meg. Ennek a kettős kritériumrendszernek (az épületre és annak berendezésére is vonatkozó országos szakmai kontroll) Magyarországon jelenleg 109 épület, épületegyüttes, épületcsoport felel meg. Ezeken túl még számos tájház megfelel ugyan a magas szakmai követelményrendszernek, de még nem teljesítette mindkét elvárást, azaz vagy nem védett műemlékként, vagy nem rendelkezik 48

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Balatonkenesei Tájház

muzeális intézményi működés engedéllyel. Ezeknek a körülményeknek az elvárt feltételeket teljesítését eredményező várható megváltozása felveti a várományosi sorozat-helyszín későbbi bővítésének lehetőségét, illetve szükségességét. A Magyarországi Tájház Hálózat – túlmutat az ország határain, hiszen a KözépEurópai régió több Részes Államában hasonlóképpen kialakult az in situ megőrzött, hagyományosan berendezett műemlékek tájház-jellegű funkcionális kialakításának a gyakorlata. Mindez felveti egy későbbi, határokon túlnyúló bővítés lehetőségét is, elsősorban Románia, Szlovákia, Ausztria, Szerbia és Ukrajna közreműködésével. A kiemelkedő jelentőség meghatározása: A tájházak olyan sajátos, „célzott komplexitású” néprajzi gyűjtemények, amelyek a helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős épületekben berendezett lakásbelsőket, olykor a műhelyeket, gazdasági épületeket vagy egyszerűbb ipari létesítményeket mutatják be. A tájházak tehát olyan építészeti emlékekben jöhetnek létre, amelyek önmagukban hiteles dokumentumai a hagyományos helyi építészetnek, ugyanakkor az épületek szerkezetén, külső megjelenésén túl azok egykori berendezéséről, használati módjáról is hiteles képet adnak. Őrzik és bemutatják egy-egy falu, tájegység, néprajzi vagy etnikai csoport hagyományos népi építészetét, gazdálkodá49

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

sát, lakás- és tárgykultúráját, életmódbeli sajátosságait, népszokásait. Magyarországon több száz működő tájház található, amelyek közül a világörökségi várományosi sorozat-helyszínben csak az a 109 tájház vagy együttes szerepel, amely mind az épület, mind a benne bemutatott lakásbelső tekintetében a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelel, azaz az egyes ingatlanok műemléki védettség alatt állnak, a benne található ingóságok, a berendezett enteriőr vagy egyéb kiállítás pedig muzeális működési engedéllyel rendelkezik. A világörökségi várományosi sorozat-helyszín alapvető, a tartalmi lényeget meghatározó jellegzetessége, hogy az nem csupán egy, vagy néhány épületre terjed ki, hanem az egységes szempontok alapján létrehozott tájházak hálózatát jelenti, amely hálózat együttesében több, mint alkotóelemeinek összege, komplexitásánál fogva univerzális jelentőségű entitást alkot. A magyarországi tájház hálózat bemutatja a táji és néprajzi csoportok túlnyomó többségének hagyományos népi kultúráját, amelynek a sokszínűsége különös jelentőségű, hiszen egyszerre tükrözi nemcsak Magyarország, hanem az egész soknemzetiségű és tájilag is tagolt régió kiemelkedő értékeit, valamint az ezen értékek példamutató megőrzésének és továbbörökítésének a meglévő kulturális örökségi értékeken alapuló, hitelességében és hatékonyságában modell-értékű (intézmény) rendszerét. A tájházak nem csak a tárgyi kultúra megmaradásának eszközei, hanem a bennük tartott hagyományőrző szakkörök és egyéb közösségi alkalmak révén a népszokások, népművészet, népköltészet helyi emlékeit is bemutatják, illetve továbbéltetik, s ily módon a népi kultúra teljességének megőrzőivé válnak. A hagyományos népi kultúra megőrzése a kulturális sokszínűség megtartása és az örökségvédelem általános igénye mellett a helyi közösség “védelmének” is eszköze. A közösségi célú működés révén a tájházak nemcsak a helyi közösség érdekeit szolgálják, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy a Kárpát-medencében élő népek, nemzetiségek egymás kulturális hagyományait megismerjék, és ez által kölcsönösen és egyre jobban elfogadják egymást. A tájház-hálózat a 20. századi örökségvédelmi törekvéseknek éppúgy egyedülálló dokumentuma, mint a tartalmát jelentő, évszázadokon átívelő népi civilizációnak és kulturális hagyományoknak.

50

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A Soroksári Német Tájház létrejötte Hosszas várakozás után 2015. szeptember 23-án nyitotta meg kapuit – sokak örömére – a Soroksári Német Tájház. Néprajzkutatóként 2013 őszén kaptam azt a felkérést a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzattól, hogy a kiállítás szakmai munkálatait irányítsam. Az volt a cél, hogy eredeti helyén őrizzünk meg egy 1925-ben sváb család által épített lakóházat a hozzá tartozó nyári konyhával együtt. Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy a helyi német nemzetiségi közösség akaratából született újjá egy régi ház. Nem először vehettem részt ilyen munkában: 2007-ben Dunaharasztiban, 2010-ben Vecsésen rendeztem be egy-egy sváb tájházat. A már meglévő munkáimmal kapcsolatban az a véleményem, hogy egy tájház jelentősége mindig túlmutat azon, hogy korábbi korszak építészeti és tárgyi elemeit összegyűjti, hitelesen megőrzi és a látogatók elé tárja. A tájházak a közösségi emlékezet terei, ahol elmélyíthetjük és megerősíthetjük azokat a gyökereinket, melyek a történelem sodrában akaratunkon kívül megszakadtak. Eddigi kutatásaim során Magyarország számos pontján gyűjtöttem már svábok között. Amikor két évvel ezelőtt felhívott Weinmann Antal, hogy lenne egy új feladat, vállalnám-e azt, akkor nagyon kíváncsian jöttem Soroksárra, vajon itt mit fogok találni, miben lesz ez más az előző településekhez képest. 2013 őszén az első látogatásomkor nagyon vegyes kép fogadott: éreztem a helyi akaratot, láttam, hogy a megvásárlásra kiszemelt épületet egykor nagyon igényesen építették meg, a legemlékezetesebbek az ajtók savmart üvegei voltak. Ugyanakkor a ház nagyon lepusztult műszaki állapotban volt, csak kevesen láttuk meg benne a megőrzendő értéket. Ráadásul rengeteg felhalmozódott limlom volt benne, ami az ott élt személyek után maradt. Másfél évnyi munka eredménye volt, amíg eljutottunk addig, hogy a 2015. szeptemberi megnyitón a felújított épületben minden ragyog a tisztaságtól. 2014 áprilisában került sor a lomtalanításra, melynek folyamán kiválogattuk azokat a tárgyakat, amelyeket megőrzésre érdemesnek tartottunk, és amelyek bekerültek a kiállításba is. Ezek közé tartozik a konyhaszekrény és a lakószobai két szekrény is. A válogatás során talált dolgok közül számomra a legizgalmasabb egy receptfüzet és egy köteg levél volt. A receptek között ugyanis a háziasszony receptekre jellemző tömörséggel följegyezte a málenkij robotra elhurcolásának történetét. (Akkor nem volt ajánlatos erről beszélni!) A leveleket az idő közben Németországba kitelepített fia és férje írták a Szovjetunióból hazaérkezett asszonynak. Ezen dokumentumok nagyon mélyen érintettek meg engem is, hiszen nem a történelemkönyvekből 51

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

Az 1943-ra berendezett Soroksári Tájház második szobája (Fotó: Vass Erika)

ismert száraz tényközlés jellemezte őket, hanem egy család tragédiája bontakozott ki előttem. Ezután még nagyobb értéket jelentett az a házban talált párnahuzat, melyen az egykori kisfiú, „Ferike” neve szerepelt. Bizonyára Önök között is vannak, akiknek a családja hasonló emlékeket őriz. 2014-ben került sor a ház építészeti felújítására Buzás Miklósnak, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főépítészének vázlattervei alapján. 2015-ben pedig a berendezésre koncentráltunk. Ami számomra a lomtalanításkor és a 2015. évi munka folyamán is fantasztikus érzés volt, az az, hogy egy nagyon összetartó csapattal dolgozhattam. A tájház ügyét nemcsak az idősek érezték magukénak, hanem a fiatalok is. Volt közös akarat, közös cél, és ennek következtében nagyon intenzív munka alakult ki, amit ezúttal is köszönök mindenkinek, akivel együtt dolgozhattam. A munka nagy része Schirlingné Drexler Annáé, neki is köszönöm a segítségét, nagyon sokat tanultam tőle. Hihetetlen energiával végezte a munkát. Évek óta tudatosan készült a tájház megalapítására, otthonában gyűjtötte össze a berendezéshez szükséges tárgyakat. Ha hiányoltam valamit, a következő hétre biztosan több darabot is szerzett, melyek közül kiválogathattam a legalkalmasabb tárgyat. 52

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Javaslom Önöknek, hogy Schirlingné Drexler Annával együtt is nézzék meg a tájházat, nagyon sok tárgy egykori tulajdonosát ismerte, és így azok használatáról, készítéséről is tud mesélni. Ne egyszeri látogatás alkalmával akarják az egész kiállítást befogadni. Hazaérve vegyék sorba, amit láttak, majd jöjjenek vissza, vegyék ismét szemügyre a tárgyakat, biztosan lesznek olyan darabok, amiket ekkor fognak csak felfedezni. Ajánlom, hogy hozzák el szüleiket, nagyszüleiket vagy unokáikat, attól függően, Önök hány évesek, mert biztos vagyok benne, hogy egy-egy kiállítási tárgy kapcsán az idősekben személyes emlékek A kamra részlete (Fotó: Vass Erika) is felidéződnek, amiket át tudnak adni a fiataloknak. A munka elején Schirlingné Drexler Annával sok soroksári padlást végigjárhattam, onnan választottam ki azokat a tárgyakat, amik végül bekerültek a kiállításba. A legnehezebb része a munkámnak az volt, amikor el kellett döntenem, hogy melyik bútorokat válasszam ki. Ugyanis hihetetlen, de 2015-ben itt, a Budapest részét képező Soroksáron annyi régi bútort őriztek meg és ajánlottak fel, hogy még egy ugyanekkora tájházat könnyen be tudnánk rendezni. Az is lényeges, hogy minden tárgyat adományként kaptunk. Nem pénzért, nem egyedi számításból ajánlották föl azokat egykori tulajdonosaik, hanem hogy a közösség gazdagodjon általuk. A tájházak berendezésénél mindig egy konkrét évet választok ki, ami az adott település, család szempontjából meghatározó volt, és ehhez válogatom ki a tárgyakat. Soroksár esetében a málenkij robot és a kitelepítések miatt mindenképp 1945 előtti évet akartam megragadni. Választásom azért esett 1943-ra, mert a tisztaszobában látható bútorok 1943-ban Soroksáron készültek. Amikor belépnek a tájházba, akkor érezzék úgy, hogy 1943-ba utaznak vissza. A kiválasztott tárgyakat tisztítani, restaurálni kellett, illetve leltárba vettük azokat. Minden egyes tárgy külön leltári számot kapott, le kellett mérnünk, fényképeznünk, és elhelyezni rajta a leltári számot. Ez a legnehezebb a textilek esetében volt, mert nem közvetlenül az anyagra írtuk rá a számot, hanem egy-egy pertlit kellett 53

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

az anyag nem látható részébe varrni és arra írni textilekhez való filctollal a számot. Itt van körünkben a 83 éves Himmer Antalné, Magdi néni, aki legalább 400 darab textilre varrta rá egyesével a pertliket, neki is nagyon köszönöm a munkáját. Remélem, nem áll itt meg a munka, hanem lesz folytatás. Ez itt ugyanis a tárgyi anyag, de a tárgyak nem tudnak beszélni. Ugyanakkor mindegyik tárgynak van saját története, azok megszólaltatásához érdemes lenne interaktív elemekkel gazdagítani a tájházat. Nagyon sok család őriz még otthonában régi fényképeket, azok szkennelt változatai is gazdagíthatnák a kiállítást, ezek révén a látogatók megismerhetnék az egykori viseletet, szokásokat is. A sváb nyelvjárás megőrzéséhez pedig filmek készítését javaslom, hiszen hamarosan ez is teljesen el fog tűnni. Az egykori soroksári sváb kultúrára jellemző, lassan kivesző ételek készítését is a tájházban lehetne megismerni, és az úrnapi sátorkészítés, körmenet, majd a délutáni Holbig felvonulás is egy film segítségével lenne megörökíthető, hogy a nézők kedvet kaphassanak a következő évi személyes részvételhez. Végezetül javaslom, hogy nézzenek otthon körül, hátha a gyerekek a tájház láttán ráébrednek, nem kell minden régi darabtól megválni, mégsem a padláson van a helye egy-egy régi tárgynak, hanem az a modern otthonban is megállja a helyét. Kívánom, hogy még sokszor jöjjenek vissza, és érezzék magukat otthon a tájházban. Dr. Vass Erika

54

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A szlovákiai magyar tájházasok regionális találkozója az alsósztregovai Madách-Kastélyban Hagyományok és értékek XIII. Hagyományok és értékek címmel az idén már tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a felvidéki magyar tájházak, néprajzi, helytörténeti gyűjtemények és kiállítások tulajdonosainak, működtetőinek és kezelőinek regionális találkozója. A rendezvényre 2015. szeptember 24-én az alsósztregovai Madách-Kastélyban került sor. Hasonlóan, mint az ezt megelőző években, a szeminárium a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala által Nemzeti kisebbségi kultúra – 2015 címmel meghirdetett program anyagi támogatásával valósult meg. A találkozó főszervezője a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma voltak, akiknek a szervezői munkájában segítségükre voltak a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai és a Magyarországi Tájházak Szövetsége elnöksége. A kastély dísztermében össze-

Dr. Praznovszky Mihály előadás közben (Fotó: Danter Izabella)

55

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

gyűlt részvevőket Jarábik Gabriella, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatónője, Páll István, a Magyarországi Tájházak Szövetségének elnöke és Danter Izabella, a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság elnöke köszöntötték. A program első részében elhangzott előadások során Madách Imre személyével, a Madách kastély felújításának történetével és az új állandó kiállítással ismerkedtek meg a jelenlevők. Praznovszky Mihály, irodalomtörténész Madách, aki nem volt sztregovai remete címmel megtartott érdekfeszítő előadásában részletesen ecsetelte a kort és ennek jellegzetes ismérveit, amelyek meghatározták a költő, drámaíró életvitelét és kapcsolatát az alsósztregovai családi fészekkel. Dr. Páll István előadást tart (Fotó: Danter Izabella) Jarábik Gabriella előadásában bemutatta az alsósztregovai Madách-kastély felújításának folyamatát, amelyre 2012–2013-as években került sor. Az épület felújítását követően rövidesen megszületett az új és modern elemeket tartalmazó „Oh, hol vagyok, hol vannak álmaim?“ című állandó kiállítás is, amelyet Kovács Barbara, a múzeum tárlatvezetője mutatott be. A kávészünet után a program második részében olyan előadások hangzottak el, amelyek a magyar irodalom jeles személyiségeinek tájházakban való bemutatásával foglalkoztak. Páll István, néprajzkutató a prügyi és a tiszacsécsei tájházat mutatta be, mindkét Tisza menti községben Móricz-emlékházként ismert tájház áll. Sipos Szilvia, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának munkatársa Hagyomány és fenntarthatóság két dél-szlovákiai regionális kiállítóhely példáján címmel egyrészt feltérképezte a Stószon található Fábry Zoltán Emlékház megalakulásának és létezésének történetét, másrészt pedig bemutatta a 2000-ben berendezett gömörmihályfalvai Forgon Mihály Emlékházat, a hozzá fűződő jeles eseményeket és jövőképét. Kovács Márton, a rozsnyói Bányászati Múzeum néprajzkutatója három Rozsnyó közvetlen közelében található néprajzi és helytörténeti gyűjteményt mutatott be, köztük a Jólészi Cházár András Emlékszobát, a Szalóci és a Pacsai (Andrásfalvi) tájházat. 56

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

A közös ebéd elfogyasztása után a résztvevők tiszteletüket fejezték ki a kastély történeti parkjában álló Madách síremlék előtt, ahol elhelyezték az emlékezés virágait. A rendezvény folyamán sor került a résztvevők bemutatkozására, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére. A szemináriumon részt vettek a szepsi, losonci, búcsi, bényi, kéméndi, gömörmihályfalvai tájházak és emlékházak tulajdonosai és kezelői mellett szép számmal a Tájházszövetség tagjai is. Dr. Danter Izabella

A találkozó résztvevőinek egy része (Fotó: Danter Izabella)

57

Tájházi Hírlevél • 2015. 3. szám

Tartalom Nagy Mónika: Díjátadó és szakmai előadások a Tájházszövetség XIII. Országos Szakmai Konferenciáján ........................................................................................ 3 Dr. Eperjesi Tamás köszöntője ........................................................................................................ 5 Tar Gyula: Vidékfejlesztés és nemzeti értékek ............................................................................. 6 Nagy Gergely: Helyi értéket képviselő örökségi értékek fennmaradása és megőrzése ..................................................................................................................................... 10 Dr. Páll István: Hagyományos falukép visszaállítási kísérletek néhány abaúji kistelepülésen az ezredforduló után ............................................................................................ 13 Dr. Kéri Gáspár: Egy porta teljes rekonstrukciójának hatása a településképre .................. 20 Koleszár Krisztián: Ófalumentés Bódvaszilason ....................................................................... 26 Dr. Vass Erika: Az algyői lett az „Év tájháza” .............................................................................. 42 A tájház hálózat Magyarországon ................................................................................................. 45 Dr. Vass Erika: A Soroksári Német Tájház létrejötte ................................................................ 51 Dr. Danter Izabella: A szlovákiai magyar tájházasok regionális találkozója az alsósztregovai Madách-Kastélyban ......................................................................................... 55

59