Tájházi Hírlevél. A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója füzet Noszvaj, november

Tájházi Hírlevél A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója

2012. 3. füzet Noszvaj, 2012. november

X. évfolyam 3. szám 2012 Szerkesztő: Dr. Bereczki Ibolya, Hegedűsné Majnár Márta, Kapitány Orsolya Technikai szerkesztő: Matucza Ferenc Felelős kiadó: Dr. Bereczki Ibolya elnök Alapító szerkesztő: Szablyár Péter HU ISSN 1785-4873 Kiadja a Magyarországi Tájházak Szövetsége (3325 Noszvaj, Honvéd út 4.) A kiadvány a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. Szerkesztőség: 3325 Noszvaj, Honvéd út 4. E-mail: [email protected]

Nyomdai munkák: Pethő Nyomda, Kaposvár

Tájházi Hírlevél • 2012. 3. szám

„Gyűjtsétek össze a régi szerszámnyeleket, ha kezet akartok szorítani azokkal, akiknek jogutódjai vagyunk a boldogságigényben... s időnként szorítsuk meg keményen ezeket az ereklyéket. Nagy szükség van rá.” (Váci Mihály)

A 10 éves Tájházszövetség működésének kezdetei Az ember életében vannak olyan pillanatok, amelyek döntően meghatározzák további sorsát. Az adott pillanatban persze ezt nem tudja, de ez adja ezeknek sorsfordító varázsát. Így voltam akkor, amikor a nagy reményekkel várt „rendszerváltás” után visszatértem gyermekkorom egyik kedvenc helyszínére, Jósvafőre, ahol azt kellett látnom, hogy az emlékeimben élő falu-kép erősen erodálódott, az egykori öregek mind meghaltak, alig látni háziállatot, viszont az elmúlt évtizedekben ledarált falu-közösség mintha éledezne. Egy majdnem zátonyra futott gazdasági vállalkozásnak (SZINLŐ Barlangi-vendégforgalmi Kft.) köszönhetően egyre több időt tölthettem a faluban, ahol megakadt a szemem egy nagyon elhagyott, már-már összedőlő, lakatlan portán a temető és harangtorony alatt: a Szakáll-portán. Végiggondolva, hogy mit tehetek én ezért a faluért – amely meghatározó volt egész életemre –, úgy döntöttem, hogy megveszem ezt a portát, és összegyűjtöm benne az itteni múlt, a kínkeserves, de mégis kiegyensúlyozott

Jósvafő 2012. augusztus közepe 3

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja

paraszti élet emlékeit, vagyis létrehozom a Jósvafői Tájházat. Ez a döntés az elmúlt húsz évre megszabta az életem útját, összefonódva azzal a mást csapásként ért valósággal, hogy két évtizeden át megélhetést biztosító – állami – munkahelyünket jogutód nélkül felszámolták. A bűnbaknak kikiáltott alumíniumiparra és annak fejlesztő intézetére a szűk látókörű gazdaságpolitikának már nem volt szüksége. Mehettünk, ki merre látott! Az 1994-ben megnyitott, majd évente fokozatosan bővülő Jósvafői Tájház érdeklődésemet a néprajz felé fordította. Bújtam a szakirodalmat, sok tájházat végignéztem, igyekeztem okulni a hibákból, ötleteket elhozni a legjobbakból. Sokszor megfordultam a közeli Gömörszőlős É. Kovács Lászlóék által létrehozott és példásan gazdagított-fenntartott gyűjteményében. Látogatásaim alatt azt tapasztaltam, hogy ez a közgyűjteményi szektor egy kicsit magára hagyott, óriási színvonalkülönbség van az egyes házak (és fenntartóik) között. A tényleges gyűjteménykezelők – az akkori szakfelügyelet időnkénti, támogató szándékú megjelenésén túl – valami szakmai közösségbe, szervezetbe vágytak, a megyei múzeumokhoz való viszonyuk helyenként megromlott, fenntartói kötelékeik sokszor formálissá váltak, szó szerint a létükért küzdöttek, az akkor már divatból kiment „társadalmi munka” bázisán. Ezek a hatások érlelték meg bennem az elhatározást, hogy legalább megyei szinten összefogjunk, megismerjük egymást, egymás problémáit és mindezt megismertessük azokkal a szakemberekkel, akik segítségünkre lehetnek. Így jött létre a BorsodAbaúj-Zemplén-megyei tájház találkozó 2000. július 26-27-én, amelyet egy közösen megfogalmazott ajánlással zártunk. A hazai tájházak fokozatos „éledésének”, újjászületésének és új házak létrejöttének kellett bekövetkezni ahhoz, hogy két év elteltével a 2002. szeptember 17–18-án Békésen megrendezett XIII. Népi Építészeti Tanácsokozás keretében újra megnyitott Békési Tájház kertjében közfelkiáltással egy ajánlást fogadtak el az ott résztvevők egy szakmai-érdekképviseleti egyesület megalakítására, illetve az előkészítő bizottság személyi összetételére. Ebben helyet kapva dolgozhattam ki az egyesület alapszabályát, amely néhány kisebb változtatással mind a mai napig meghatározza a szervezet működését. A 2002. november 26-án a budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány (volt Pénzügyminisztérium) házának nagytermében megtartott alakuló Közgyűlésen (levezető elnök Dr. Bereczki Ibolya volt) 67 küldött szavazta meg az egyesület megalakulását és első tisztségviselőit élén Dr. Füzes Endre elnökkel. Székhelye a Jósvafői Tájház lett, ügyvezető elnöke Szablyár Péter. Az elnökség tagjai: Andó György, Dimény Gábor, Fuchsné Benák Katalin, Jakabné Heller Anna, Nagy Endre, Hegedüsné Majnár Márta, dr. Kovács József László, Dr. Danter Izabella, Vargáné Dócs Valéria. A Felügyelő bizottság tagjai: Dr. Vígh Annamária (elnök), Dr. Bereczki Ibolya, Sisa Béla. 4


A Szövetség logója (Balassa M. Iván grafikája)

Nagy lendülettel láttunk munkához. Első teljes évünkre fő célkitűzésünk az volt, hogy az Alapszabályban rögzített kereteket valódi tartalommal töltsük meg, kiépítsük kapcsolatainkat a tájházakkal, egyre többet tudhassunk jogi tagjaink között, de erősítsük a tájházakat támogatók, szimpatizánsok és szakemberek táborát is egyéni tagként szervezetünkbe integrálva. Elnökségi tagjaink egy-egy régió képviseletével országos lefedettséget biztosítottak, Dr. Danter Izabella pedig a szlovákiai magyar nyelvterület tájházait képviselhette.

Regionális tájházvezetői tanácskozás Nagyfödémesen 2010. 09. 08-án (jobb szélen Dr. Danter Izabella) 5


2003 februárjában megjelent a Tájházi Hírlevél című, évente négy alkalommal kiadásra kerülő periodikánk első – kezdetleges módszerrel sokszorosított – füzete, amelyet egyben tagtoborzónak is szántunk. Szerkezetét úgy alakítottuk, hogy a legfontosabb információk időben eljussanak tagjainkhoz, de kedvet kapjanak azok is, akik tájház alapítását tervezik, vagy nemrég vásárolt „parasztházukban” most kezdték régi tárgyak gyűjtését. Kedvcsinálónak minden számban egy-egy színvonalas, jól működő tájház bemutatkozására is sor kerül, egymás eredményeinek jobb megismerése céljából. A Szövetség 2003 óta szorosan együtt működött a közgyűjteményeket felügyelő – többször nevet és szervezeti formát változtató – minisztériumi főhatósággal. Ennek keretében tevőleges részt vállalt a tájházak kiállításainak és programjainak korszerűsítését célzó pályázatok kidolgozásában, lebonyolításában, a megvalósítás és működtetés monitorozásában. Ennek a kapcsolatrendszernek köszönhetően a tájházakban is egyre nagyobb teret nyernek a múzeumpedagógiai programok, döntő mértékben növekedett a tájházak internetes megjelenése, javult marketing tevékenységük. Egyre több ház kapcsolódott be az országos digitalizálási programba, az élenjáró gyűjtemények már a MONARI nyilvántartási rendszerbe tagozódva részeivé váltak a fejlesztés alatt álló e-múzeum programnak. A sikerek ismertetése mellett nem hallgathatunk néhány kudarcunkról sem. Nem sikerült elfogadtatnunk a tájházak minőségbiztosítási rendszerére kidolgozott javaslatunkat, és érdemben nem tudtuk érvényesíteni javaslatainkat a „tájház” mint önálló kisgyűjteményi kategória, ill. a muzeális működési engedélyek kiadását szabályozó rendelet tájházakra vonatkozó részeinek életszerű kodifikálásában sem.

Az „Év tájháza” kitüntető cím táblája 6


A Tájházi Hírlevél első számában meghirdettük az „Év tájháza” pályázatot, amelyet a muzeális működési engedéllyel rendelkező tag-tájházak részére írtunk ki azzal a céllal, hogy a kiemelkedő színvonalú és működésű házakat példának állíthassuk a többi elé. Azóta évről évre pályáznak erre a kitüntető címre, melynek eredményét már nyolc tábla jelzi széles e hazában Fertőhomoktól Balatonkenesén át Csökmőig. A Szövetség megalakulásától egyik legfontosabb céljának a mozgalomban résztvevők szakmai képzését és továbbképzését tekinti. Kezdetben a legfontosabbnak tartott témákban (leltározás, műtárgyvédelem, stb.) szerveztünk előadásokat és azt követő gyakorlati foglalkozásokat az adott szakterület nagy tapasztalatú szakembereinek felkérésével, majd 2004-től már rendszerbe foglalva képzési tervünket „Tájházi Műhely” címen a teljes szakmai ismeretkört felölelő képzési programmá alakítottuk. Ennek tapasztalatait összegezve – a Norvég Civil Alap támogatásával 2009ben „Tájházi Akadémia” címen 2×3 napos bentlakásos tanfolyamot szerveztünk, melyre pályázati úton 30–30 tájház-vezetőt válogattunk be. A képzési program a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, zömében ottani szakemberek vezetésével, egész napos előadások és gyakorlati foglalkozások órarendi beosztásával folyt, az estéket pedig a résztvevők tájházainak bemutatásával, egymás problémáinak megismerésével töltöttük. A képzési program tananyagát „Tájház vezetési ismeretek” címmel 2010-ben sikerült könyv formájában is megjelentetni a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, megkönnyítve ezzel a további ismeretszerzési-átadási folyamatot.

Tájházi Műhely résztvevői a Skanzen restaurátor műhelyében 7


Dr. Kemecsi Lajos a leltározás rejtelmeibe vezeti be a Tájházi Műhely hallgatóit

A Tájházi Akadémia hallgatói a Skanzenben 8


A Szövetség küldetésének másik alappillére a tájházak és az azokat működtető szakemberek összefogása, integrálása. Erre szolgálnak az évente – mindig más helyszínen – megszervezett regionális találkozók, amelyekre az adott régió tájház-vezetőit, és a téma iránt érdeklődő szakembereket hívjuk meg. Ezeken a szakmai előadásokon és konzultációkon kívül sor kerül a régió tájházainak bemutatkozására, módszereik, eredményeik megismertetésére, és néhány közeli tájház meglátogatására is. A Szövetség megalakulását követőn átlépte az akkor már spiritualizálódó országhatárokat. Először a szlovákiai magyar nyelvterület, majd azt követően a Vajdaság tájházait szólította meg. Évente egy alkalommal szakmai fórumon vesz részt ezeken a területeken, ismertetve a Szövetség elmúlt időszaki eseményeit, eredményeit, de egyre többen érkeznek ezekből a tájházakból a hazai képzési programokra is. A Szövetség operatív tevékenységét – az éves programok végrehajtását – az évente négy alkalommal összehívott elnökségi üléseken hozott határozatok alapján végzi. A régiókat képviselő elnökségi tagok az ügyvezető elnök vezetésével itt értékelik az elmúlt időszakot és határozzák meg az elkövetkező feladatokat.

Elnökségi ülés résztvevői Jósvafőn, a tájház előtt (ülő sor balról: Fuchsné B. katalin, Bereczki Ibolya, Füzes Endre, Dócs Valéria, Heller Anna, a palánk mögött Majnár Márti és Szablyár Péter) 9


Kiemelt figyelmet szentel a Szövetség vezetése a hazai nemzetiségi tájházak tevékenységére. Elnökségi tag képviseli a szlovák és német nemzetiségi tájházakat. Ezek kiemelkedő szerepet játszanak az adott népcsoport identitástudatának fenntartásában, hagyományőrző-, ápoló tevékenységében. A Szövetség szervezeti életének legfontosabb eseményei az évente egy alkalommal megtartott rendes és rendkívüli Közgyűlései, amelyeket minden alkalommal a Szabadtéri Néprajzi Múzeum vendégszeretetét élvezve Szentendrén tartunk. Itt hangzik el az elmúlt évről szóló beszámoló és a tárgyévi szakmai-működési és pénzügyi terv, ezen alkalmakkal történik a tisztségviselők megválasztása és néhány éve az „Év tájházvezetője” kitüntető cím átadása.

2005. március 19-i Közgyűlés a Skanzenben

Az „Év tájházvezetője” cím díja

Társadalmi elfogadottságunk létrejöttében és fokozásában jelentős szerepe van a Szövetség megjelenésének az évente megrendezett és egyre népszerűbb „Múzeumok Majálisán” a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Ezen alkalmakkor a régiók tájházai szakmai bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal fogadják a majálisra látogatókat. 2009-ben itt a rendezvény díszvendégeként köszönthettük a látogatók sokaságát, bemutatva azt a fejlődést, amelyet a Szövetség megalakulása óta elért. A Szövetség éves programjainak kiemelkedő eseménye az Országos Találkozó. Ennek első napján tematikus szakmai nap előadásai hallhatók, és ekkor adják át az „Év tájháza” kitüntető címet is. A találkozó második napján tanulmányi kirándulás következik a környék nevezetességeinek és tájházainak megismerésére, majd a záró napon egyéni kirándulások programjait kínálják a szervezők. Az első Országos Találkozó 2003-ban Noszvajon, a 2011. évi Fertődön és Fertőszéplakon, a jubileumi tizedik pedig ebben az évben Hajdúböszörményben volt. 10


2010. év elején lemondtam a Szövetség ügyvezető elnöki posztjáról. Ennek több oka is volt. Szerettem volna az általam létrehozott és fenntartott Jósvafői Tájház sorsát hosszú távon rendezni, intenzívebb közreműködéssel áthidalni azokat a problémákat, amelyeket a támogatások egyik napról a másikra való megvonása okozott. Be kellet látnom, hogy a Szövetség pénzügyi helyzete nem tesz lehetővé olyan intenzív vezetési részvételt, amely nélkül én nem tudtam elképzelni a választott tisztséggel járó feladatok maradéktalan ellátását. Érdekképviseleti eredményességünket elégtelennek ítéltem, különös tekintettel a tájház, mint önálló kisgyűjteményi kategória elismerését és normatív támogatását illetően. A hazai tájházak és a bennük őrzött műtárgyállomány állapotával kapcsolatos, személyes tapasztalatokon nyugvó véleményünk, tapasztalataink nem jutottak el a döntéshozókhoz. Mindez az évről évre erodálódó hazai műemlékvédelem és a forrásaitól fokozatosan megfosztott közgyűjteményi szféra tehetetlenségével interferálva célkitűzéseink megvalósítását ellehetetleníti, akadályozza. Kívánom, hogy a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Szövetség eddigi eredményeinek rendszerezett felmutatásával, taglétszámának – és ennek következtében súlyának – növelésével igyekezzen a társadalom figyelmét felhívni munkájára, sikereire. Igenis: továbbra is gyűjtsük össze a régi szerszámnyeleket, legyen egyre több tájház a települések közösségi életének helyszíne, nemzetiségi honfitársaink második otthona, őseink használati tárgyainak gyűjteménye! Jósvafő, 2012. augusztus 12.

Szablyár Péter

A Tájházszövetség standja a 2009. évi Múzeumok Majálisán (A cikkben szereplő fotókat Szablyár Péter készítette) 11


A magyar tájházak Szlovákiában és a Magyarországi Tájházak Szövetsége Az 1999-ben megalakult Mátyusföldi Muzeológiai Társaság tevékenységében már a kezdetekkor meghatározó szerep jutott azon adatbázis kiépítésének, amely egybegyűjti és feldolgozza a már meglevő nem állami (magán-, társulati illetve önkormányzati tulajdonú) magyar vonatkozású műgyűjteményeket, létező állandó kiállításokat és tájházakat a Dél-szlovákiai régióiban. Mint a társaság elnöke magam is gondozója és berendezője vagyok néhány tájháznak, s mint a Galántai Honismereti Múzeum néprajzos muzeológusa gyakran adtam tanácsot kisebb községi, illetve magántulajdonban lévő gyűjtemények kezeléséhez. Az adatbázis létrehozásához adatlapot dolgoztunk ki, amelyet kitöltésre szétküldtünk az egyes gyűjtemények kezelőinek. A kitöltött adatlapok alapján aztán meglátogattuk az egyes gyűjteményeket, fotódokumentációt készítettünk róluk. Az adatlapok és a látogatások eredményei alapján megállapítható, hogy a helyi gyűjtemények, tájházak minden esetben határozott céllal jöttek létre, mégpedig, hogy összegyűjtsék és bemutassák egy-egy település történetét és népi kultúráját. Jogállásuk gyakran nincs meghatározva, és azok a feltételek, amelyek között gyakran hosszú évekig léteznek, több esetben nem tudják biztosítani a megfelelő működtetést. Tevékenységük nem terjed ki a múzeumi munka (egyes) minden szakterületére. A tárgykollekciók összegyűjtése sokszor nem átgondolt kutatás alapján történik, nem követi ezt sem a tárgyak feldolgozása, sem a szakszerű konzerválásuk, restaurálásuk, publikálásuk, stb. Ezért a társaság elhatározta, hogy rendszeresen valósít meg szemináriumokat és konferenciákat falumúzeumok és tájházak tulajdonosainak és kezelőinek. A helyi kultúra kincsestára címmel 2002-ben Nagymácsédon rendezett konferenciát, amelynek témája a nem állami keretek között működő műgyűjtemények gondozása és a műtárgykezelés volt. A program irányadó előadását egy történész-régészmuzeológus-jogász tartotta, aki a műemlék- és műtárgyvédelem általános jogtörténetével és az akkor Szlovákiában érvényben levő műemléki, múzeumi, levéltári törvén�nyel, valamint ezek gyakorlati problémáival foglalkozott. Ezek után régész-muzeológus, műemlékvédő, restaurátor, múzeumi marketing szakember, levéltáros ismertette azokat az elvárásokat, amelyeket az említett törvények támasztanak a műgyűjtemény kezelőivel szemben. A konferencián bemutatásra került egy olyan segédtankönyv is, amely Nagymácséd honismeretével foglalkozik és egy helyi pedagógus készített el az alapiskola tanulói számára. Nagymácsédon 1996-tól falumúzeum működik, amelyet a nagyszámú részvevő közönség szintén megtekintett. A konferencia témájával megoldást kerestünk és kínáltunk egy-egy községi helytörténeti gyűjtemény szakszerű 12


A helyi kultúra kincsestára című konferencia résztvevői, Nagymácséd (Fotó: Németh Tibor, 2002)

A helyi kultúra kincsestára című konferencia résztvevői 2002-ben a falumúzeumban, Nagymácséd (Fotó: Németh Tibor, 2002) 13


A Tájházi Műhely résztvevői a szakmai előadásokon, Nagyfödémes (Fotó: Németh Tibor, 2004)

Viera Szárazová, a Galántai Honismereti Múzeum konzervátorának bemutatója a nagyfödémesi Tájházi Műhelyen (Fotó: Németh Tibor, 2004) 14


kezelésére, felismerve azt az értéket, amelyet ezek helyi, regionális vagy szélesebb viszonylatban képviselnek. A konferencián elhangzó előadások bővített változatát társaságunk megjelentette a Műtárgykezelés című kiadványban. 2002-ben felkérést kaptam, hogy vegyek részt a Magyarországi Tájházak Szövetsége munkájában. Fő feladataim közé tartozott, hogy közvetítsem azokat az információkat, amelyeket a szövetség munkájából a szlovákiai magyar gyűjtemények és tájházak tulajdonosai hasznosítani tudnak a tevékenységük során. Örömmel tettem eleget a kérésnek, s idén 10 éve már, hogy lehetőségeimhez és tehetségemhez mérten határon túli elnökségi választmányi tagként tevékenykedem a szövetségben. Munkámban igyekszem bemutatni a tájainkon működő tájházakat, s egyben próbálok segíteni kapcsolatot teremteni közöttük és a magyarországi tájházak között. A Magyarországi Tájházak Szövetsége és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az elmúlt évek során hathatósan segítette azt a tevékenységünket, amelyet a felvidéki magyar tájházak, helytörténeti gyűjtemények tulajdonosai, néprajzi kiállítások rendezői számára megvalósított muzeológiai szemináriumok rendezésével fejtettünk ki. A Magyarországi Tájházak Szövetsége által megrendezett Tájházi Műhely program mintájára a Mátyusföldi Muzeológia Társaság a Galántai Honismereti Társaság munkatársainak segítségével 2004. szeptember 22–24 között Nagyfödémesen a helyi művelődési házban Tájházi Műhely címmel a szlovákiai magyar tájházak, helytörténeti gyűjtemények tulajdonosai részére háromnapos munkaszemináriumot tartott. A szeminárium témái a műemlékek, helyi nevezetességek, műgyűjtemények nyilvántartásával, leltározásával és műtárgyvédelemmel foglalkoztak elméleti síkon és gyakorlati bemutatók keretén belül. Ez alkalomból a múzeum munkatársai egy műtárgykezeléssel kapcsolatos kézikönyvet állítottak össze. A résztvevők megtekintették a nagyfödémesi műemlékeket, a helyi védettségű épületeket, a környékben található állandó és időszaki kiállításokat, tájházakat, műszaki műemlékként őrzött vízimalmokat. A komáromi székhelyű Selye János Kollégium felkérésére a felvidéki magyar tájházak, helytörténeti gyűjtemények tulajdonosai részére 2006. szeptember 25-én Komáromban továbbképzés valósult meg, melynek rendezésében a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai, a Magyarországi Tájházak Szövetsége és a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság tagjai is részt vettek és szakmai előadásokat tartottak. Hagyományok és értékek címmel 2003-tól, éves rendszerességgel, minden évben más-más helyszínnel szemináriumot valósítottunk meg. Ezeken az egynapos szemináriumokon szakmai előadások hangzottak el a múzeumi munka különböző területeire vonatkozóan. A szemináriumok megszervezésében a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és Magyarországi Tájházak Szövetsége mellett állandó együttműködőink voltak: a helyi tájházak, a helytörténeti és néprajzi gyűjtemé15


A szőgyéni Csongrády Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Iglice néptánccsoportjának bemutatója a helyi tájház udvarán a Hagyományok és értékek V. rendezvény keretén belül. (Fotó: Németh Tibor, 2007)

nyek, a regionális múzeumok és muzeológusok, községi hivatalok és kulturális intézmények. Az első szemináriumra Pozsonyban a SZNM –A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában (Zsizska utcai Brämer kúria) került sor, ahol a résztvevők az akkor megnyílt új állandó kiállítást tekinthették meg. Az állandó kiállítás témája a szlovákiai magyarok történeti fejlődését és népi kultúráját mutatja be. A következő évben a rozsnyói Bányászati Múzeumban a szakmai programon belül leginkább a gömöri régió gyűjteményeinek kezelőivel találkoztunk és megtekintettük a helyi múzeum kiállításait. A 2005-ben megvalósult rendezvénynek a Párkányi Városi Múzeum adott otthont, ahol bemutatkozott a szalkai tájház is. A „huszonöt éves” Nagymegyeri Tájházat tekintettük meg a 2006-ban magvalósult szeminárium programjának keretében. Ez alkalomból a Nagymegyeri Városi Művelődési Ház kiállítócsarnokában került bemutatásra a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum közreműködésével megvalósult A tájházak megőrzésének gyakorlata című vándorkiállitás. A Szőgyéni Tájházban valósult meg sorrendben az ötödik szeminárium 2007-ben. A tájháznak a gazdasági épületekkel, és a vele egy portán található paraszti lakóháznak, amelyben a szlovákiai viszonylatban jelentős, két évtizedig tartó helyi régészeti kutatások eredményei láthatók, az érsekújvári Thain János Múzeum a gondnoka. Az újonnan megnyílt Zsigárdi Tájházat 2008-ban tekinthették meg a következő szeminárium részvevői. Ez alkalomból a Galántai Honismereti Múzeum szlovák nyelven a műtárgyak szakszerű megtisztítását és konzerválását tárgyaló füzetet adott ki (Ochrana a ošetrenie predmetov muzeálnej hodnoty). A Zsigárdi KulturálisKözösségi és Tájékoztató Központban megvalósult szakmai előadások keretén belül bemutatásra kerültek a csallóközi tájházak. A résztvevők a helyi gyermekek 16


A Hagyományok és értékek VI. szeminárium résztvevői a Zsigárdi Tájház tisztaszobájában (Fotó: Németh Tibor, 2008)

Dr. Bereczki Ibolya a Hagyományok és értékek VI. rendezvény résztvevőjeként a Zsigárdi Tájház konyhájában (Fotó: Németh Tibor, 2008) 17


A Hagyományok és értékek VI. szeminárium és gyermek-kézművestábor résztvevői a Zsigárdi Tájház udvarán (Fotó: Németh Tibor, 2008)

A Hagyományok és értékek VIII. szeminárium résztvevői a Nagyfödémesi Tájház udvarán (Fotó: Németh Tibor, 2010) 18


részére a tájházban megrendezett alkotótábor életében is betekintést nyertek. A hetedik szeminárium helyszíne a Szalkai Tájház volt, ahol az Ipolymenti Kulturális és Turisztikai Társaság a kézművesség különböző ágazatait népszerűsítő tevékenységével ismerkedhettünk meg. Az érsekújvári Thain János Múzeum és a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársai bemutatták az Érsekújvár környéki tájházakat. A Nagyfödémesi Művelődési Ház közreműködésével valósult meg a szeminárium következő évfolyama 2010-ben, ahol a szakmai előadások mellett két felsőszelii pedagógus bemutatta a Szülőföldünk c. régióismereti (természeti, történeti, néprajzi jellegű) segédanyagot, amelyet a helyi alapiskola 5–6. osztályosai részére állítottak össze. A résztvevők egy faluséta során megtekintették a helyi tájház mellett a szakrális kisemlékek egész sorát. A 2011-ben megvalósult szemináriumnak a Szenci Városi Múzeum adott otthont. A szeminárium kísérőrendezvénye a helyi Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában bemutatott „A Felemelő Század“ tematikus évad keretében megvalósult „A paraszti polgárosodás tárgyi világa – Nemzeti jelképek a magyarországi tájházakban című vándorkiállítás volt. A kiállítás megnyitója után múzeumpedagógiai foglalkozást rendeztünk a tanulók számára. A szeminárium tízedik évfolyamának résztvevőit az idén Szklabonyára invitáltuk. A szakmai előadások után, amelyek a tájház megfelelő épületének kiválasztásával, a korhű berendezésének megvalósításával és közösségi térként való kihasználásával foglalkoztak, a nógrádi és az Ipoly menti tájházak kerültek bemutatásra. A felújított Mikszáth Kálmán Emlékház megtekintése előtt az író nyomában irodalmi és kultúrtörténeti sétát tettünk a községben. A dél-szlovákiai régiók magyar közösségei tájházainak gondozói közül az elmúlt 10 év folyamán többen egyéni, ill. jogi tagként élénken bekapcsolódtak a Magyarországi Tájházak Szövetségének munkájába, rendszeresen részt vettek a rendezvényein, továbbképzésein. Ez az együttműködés mindenképpen pozitív eredményeket hozott, s kívánom, hogy az elkövetkező években még gyümölcsözőbb legyen. Dr. Danter Izabella

19


Tízéves élmény A Magyarországi Tájházak Szövetsége tíz évéből nekem eddig közel öt jutott, hiszen csak 2008 elején lettem tagja a szervezetnek. Ekkor kezdem el hivatalosan foglalkozni az országban található német nemzetiségi gyűjteményekkel és kiállítóhelyekkel, támogatóként mögöttem tudva a Budaörsi Heimatmuseumot és annak munkatársait. A legmarkánsabb élmény is rögtön az első évben ért, hiszen ki gondolta volna, hogy a tájházakkal rangos külföldi rendezvényen is megjelenhetünk. A Magyarországi Tájházak Szövetsége és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ajánlásával és szakmai támogatásával részt vehettünk Lipcsében a Denkmal2008 – műemlékvédelmi, restaurálási és felújítási, építészeti szakkiállításon. Ráadásul abban az évben Magyarország volt a rendezvény díszvendége, és különösen frappánsan kellett megjelennünk. Novemberig kb. fél évünk volt a felkészülésre. Mit is gondoltunk ki erre az eseményre? Melyek voltak a vezérelvek? 1. Nélkülözhetetlen egy ismertető, bemutatkozó kiadvány. A 2008 januárjában kitűzött célt, a német gyűjtemények adatbázisának létrehozását fel kellett gyorsítani – milyen jó kényszerítő erő! – s ehhez rögtön kitaláltunk egy színes, fotókkal illusztrált kétnyelvű (német-magyar) könyvecskét, melyre amúgy is igény volt már. 2. Nem árt, ha van egy, vagy több szemléltetőeszközöd! Hogy „kézzelfoghatóan” is bemutathassunk néhány tájházat, elkészíttettük négy jellemző és szép tájház makettjét, valamint a budaörsi Kőhegyi kápolna kicsinyített mását. Mindez jól kiegészítette Dobosyné Antal Anna „Fachwerkes” tablóit, melyek a 18. században Magyarországra érkező német telepesek első építkezési módját mutatták be. 3. Személyes, hiteles megjelenés a siker nélkülözhetetlen előfeltétele. Bátaszék, Császártöltés, Szederkény, Ófalu és természetesen Budaörs egy-egy (a makettel bemutatott) tájházhoz kapcsolható hiteles személyiségét, akik beszélik a helyi német dialektust, szintén magunkkal vittük Lipcsébe. A hölgyek ez alkalomra felvették településük 1900-as évek első harmadára jellemző, századelői hangulatot és népi értékeket is megidéző népviseletüket: sok-sok fehér alsószoknyát, nehéz szövetből, szolid mintával, de gazdagon díszített felsőszoknyát, kötényt, blúzt, sőt még fejkendőt, vállkendőt, gyöngyös pártát is. És szívesen beszédbe elegyedtek a látogatókkal. 4. Hódítsd meg a látogatót apró ajándékokkal! Ha népi és régi, akkor legyen már „bio” is felkiáltással diót (héjában) és már szinte feledésbe merült régi ételt, birsalmasajtot vittünk a szórólapok és képeslapok mellé apró ajándéknak. 20


A Bátaszéki Tájház makettje

A császártöltési Sváb Tájház makettje

21


5. Ne feledkezz meg a modern technikáról sem! Budaörsön és részben Budaörsről fennmaradt némafilmet, fotósorozatokat nézegethettek a látogatók egy számítógép képernyőjén, illetve vetített képes előadások is elhangzottak a fagerenda-vázas építkezésről, illetve a magyarországi németség történetéről és kultúrájáról. A megvalósításhoz szükséges anyagiakat, kis csapatunk utaztatását, nagyvonalúan állta Budaörs Város Önkormányzata, illetve Német Nemzetiségi Önkormányzata, de rendkívüli támogatást adott a Miniszterelnöki Hivatal is az intervenciós keretéből. Sok szervezést, összefogást igénylő feladat elé állított minket a Denkmal2008, de sok baráti kapcsolathoz, új ismeretekhez, fontos felismerésekhez is hozzásegített. Eddig a hivatalos szöveg a Denkmal2008-ról. Hogy milyen egyéb apró, de igen emlékezetes „nemhivatalos” élményünk volt, amit ennek az útnak, és így a Tájházszövetségnek köszönhetünk, hogy még nagymama korunkban is mesélhessünk róla? Csak néhányat hadd idézzek fel: Már jól kezdődött! Prága után olyan rossz volt az autópálya, hogy az egyik makettünk plexi-búrája egyszerűen szétrázódott, egy másiké kilazult. Lipcsébe megérkezve, szakember hiányában jöhetett a pillanatragasztó. Hamar kiderült, hogy a minket szállító autóbusz vezetői közül csak az egyik volt jogosult külföldön vezetni. Hát az szép volt, amikor a „jogosultnak” az utolsó napon kínzó fogfájása lett… Ja, és térképet sem hoztak magukkal, még a régi „szocialista” Lipcséről sem! Bátor fiúk! Még jó, hogy szederkényi kolléganőnk, biztos, ami biztos, hozta a „dzsípíesz”-t. El is mentünk a hivatalos belvárosi megnyitó után éjjel 11-kor újra a vásárvárosba a szálláshely helyett, merthogy annak a címét tárolták be. Sokat mulattunk a szálláshely fürdőszobáján is, ami egy egyszerű olcsó szállodalánc tagjaként nem igazán az eleganciáról, sokkal inkább a praktikumról szólt. A fürdőszoba egy darabból öntött műanyagfülke volt – de mindent tartalmazott, ami kellett, még egy ablaktisztító-lehúzót is, amivel letisztogathattuk a párát és vízcseppeket a falairól. Erre mellesleg egy felirat is figyelmeztetett. A kiállítás óriási csarnokokban volt, de mindjárt a szomszédunkban tetőzsindely készítők dolgoztak, akik szorgalmasan gyártották a pala-zsindelyt egy féltetőre, amit igazi Kőműves Kelemenként a végén minden nap lebontottak. No meg szívecskéket is pattintgattak palából a látogatóknak – és nekünk… Egy másik helyen felfedeztük a tájházak egyik kedvenc kiállítási tárgyát, a karóhegyező-satupadot. Úgy tűnik, ősi nemzetközi eszköz… 22


Népviseletben

És mivel ez a kiállítás nem elsősorban tájházakról és népi építészetről szólt, hanem restaurátorokról, modern felújítási technikákról, ám hagyományos anyagokkal, így rengeteg restaurátorműhely munkájával ismerkedhettünk meg az egyes standokon. Napi vendégünk lett egy vályogházakat felújító iparos, aki néhány hónappal később még Budaörsön is meglátogatott minket, magyarországi útjába beiktatva a Heimatmuseumot. Igazi élmény volt a Lipcsei Tamás templomban tartott orgonakoncert, amelyre a kiállítás után rohantunk el egyik este néhányan. Eközben a technika csodájával is szembesültünk: a villamosmegállóban másodpercre pontosan, folyamatosan tájékoztatott egy óra arról, mikor várható a villamos érkezése, és éppen mennyit késik. Ehhez képest furcsán tekintettünk a belvárosba érkezve a sok száz méter hos�szan kígyózó vastag kék csövekre, amelyek még a műemléki épületek előtt-mögött is jól láthatóak voltak. Nem értettük a német várostervezőket… Gyanítottuk, hogy nem a kék áramlatról van szó. Hamarosan kiderült, hogy a jelenség ideiglenes és csak addig tekeregnek ott a csövek a felszín felett, amíg a mélyben el nem végzik a városközponti építkezéseket és az infrastrukturális felújításokat. Hazafelé jövet még megleptük magunkat egy prágai városnézéssel, amit a hideg ellenére kár lett volna kihagyni. Hát ezekért is köszönet a tíz éves Magyarországi Tájházak Szövetségének! Jaszmann Gabriella 23


Beszámoló a Tájházszövetség X. Országos Találkozójáról A tíz éves Tájházszövetség idén Hajdúböszörményben tartotta országos találkozóját. Az október 4. és 7. között megrendezett szakmai program sikeréhez nagyban hozzájárult a lelkes helyi szervezők áldozatos munkája. A találkozó központi témáját a kreatív ipar képezte. A „pályázati szaknyelvből” kölcsönzött fogalom manapság népszerű megjelölése azoknak a hagyományos kézműves tevékenységeknek, amelyek mindig is központi elemei voltak a tájházak múzeumpedagógiai programkínálatának. A téma éppen azért volt kiemelten fontos a tájházak számára, mert egy állandó programtípus modern gyakorlatait járta körül. A három és fél napos rendezvény október 4-én kezdődött. Először a Hajdúsági Múzeumot látogattuk meg, majd Szekeres Gyula múzeumigazgató vezetésével műemléki sétát tettünk Hajdúböszörmény ősi főterén, ahol kiválóan megfigyelhető a sugaras halmaztelepülések „szabályos szépsége”. Sétánk a központi helyszínre, a Hunyadi körúton lévő Népi Hajdúházba vezetett, ahol egy jó hangulatú vacsorával vette kezdetét tagságunk szakmai – és egyben baráti – találkozója. A tájházat működtető Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület elnöke, Feketéné Molnár Erzsébet kiváló vendéglátónk volt a három nap alatt, munkatársaival szép példáját adták a hajdúsági vendégszeretetnek. Értékteremtő munkájuk nemcsak a Hajdúház hiteles helyreállításában, de az intézmény közösségi kultúraközvetítő szerepvállalásában is megmutatkozik. Másnap, október 5-én került sor a találkozó konferenciájára. A tartalmas tanácskozás főszervezője és levezetője dr. Bereczki Ibolya, a Szövetség elnöke volt. A több mint százfős szakmai és érdeklődő közönséget Kiss Attila polgármester és Bodó Sándor megyei közgyűlési elnök köszöntette. A város és a megye képviselője a tájházak és a közösségépítő hagyományőrzés kapcsolatára hívták fel a figyelmet, kiemelve a tájházak nemzeti identitásképző szerepét. A köszöntők után, a konferencia nyitóeseményeként került átadásra az Év Tájháza Díj, amellyel a legjobb működési gyakorlatot jutalmazta a Szövetség. A kitüntető címet idén a Nagymányoki Tájház nyerte el. A helyi Német Kisebbségi Önkormányzat fenntartásában működő tájház fokozatos, ugyanakkor komplex módon fejlődött az elmúlt években és jövőbeli célkitűzései is eredménnyel kecsegtetnek. Az intézmény sokszínűen mutatja be a falu múltját, és igazi közösségi színtérként működik. Gratulálunk! A díjátadót az előadások sora követte. Ezek egy része a köz- és szakigazgatás oldala felől közelítette meg a konferencia témáját: Kiss Attila polgármester Hajdúböszörmény Városának hagyományőrző tevékenységét, kreatív programjait, és terveit ismertette, Dr. Vígh Annamária minisztériumi főosztályvezető (EMMI) a kre24


Stallenberger József átvette az Év Tájháza díjat

Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnök és dr. Bereczki Ibolya elnök

25


A Hajdúböszörményi Tájházaknál

Dr. Bereczki Ibolya a vendéglátókkal 26


atív ipar fejlesztését célzó Európai Uniós és hazai támogatásokról tartott előadást, Szegedyné Fricz Ágnes minisztériumi főosztályvezető-helyettes (VM) pedig a HÍR védjegy és a hungarikumok közösségi szerepét mutatta be. Az előadások másik része a tájházak, muzeális intézmények megközelítéseit, regionális példáit mutatta be. Horváth Attiláné (Civilek a Fertő-tájért Egyesület) a fenntartható fejlődés és az „élhetőbb falvak” kapcsolatát világította meg, Hubert Erzsébet elnök (HB Megyei Népművészeti Egyesület) a 2008. évi Tengertánc program eredményeit idézte fel, Feketéné Molnár Erzsébet (Keleti Ökorégió Egyesület) pedig a helyi termékek tájházi értékesítésének lehetőségeiről tájékoztatta a konferencia közönségét. Összességében a országos találkozók hagyományához – és a jeles, tízedik évfordulóhoz – méltó konferencia eredményesen zárult. Megszervezése a Nemzeti Kulturális Alap, a helyi önkormányzat nagylelkű támogatásának is köszönhető. Kiss Attila polgármester és Fórizs László alpolgármester mind a konferencia, mind a másnapi szakmai kirándulás lebonyolításához jelentős forrásokat biztosított. A polgármesteri hivatal Báthory-terme méltó helyet biztosított a magas szintű szakmai tanácskozásnak. Boldog lehet a város, melynek vezetői felismerik, hogy a helyi kultúra támogatása a nemzeti identitás erősítését szolgálja. Külön köszönet illeti továbbá a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének hallgatóit, akik önkéntes segítőként a rendezvény regisztrációjában működtek közre. A konferencia – kötetlenebb keretek között – délután a Népi Hajdúházban folytatódott. Először Pataky Emőke, ny. műemléki felügyelő ismertette a tájház megmentésének, épület-felújításának történetét, majd Virányi Zsolt műemléki felügyelő tartott előadást Hajdúböszörmény épített örökségéről és a város műemlékvédelmi terveiről. A konferencia záró ülésszaka a kreatív ipar tájházi adaptációjáról szólt. Az Európai Unió TÁMOP-3.2.3. – „Építő közösségek” című pályázatán ugyanis a Tájházszövetség több tagja jelentős sikert ért el 2011–2012 folyamán. A támogatásnak köszönhetően kiszélesedtek a kreatív ipar fejlesztéséhez szükséges pénzügyi keretek, de vajon milyen gyakorlatai alakultak ki a „kézműves tartalomszolgáltatásnak”? Erre a kérdésre kereste a választ, és egyben nyújtott szakmai-módszertani segítséget két tájházi projektmenedzser, a cigándi és az orfűi pályázatok szakmai vezetői: Bordás István és Kurilla Annamária. A konferencia napja a helyi népdalkör és a debreceni egyetemisták népzenei előadásaival, egy baráti vacsorán zárult. Másnap szakmai tanulmányútra indultunk a Hajdúságban, hogy meglássuk, hogyan is őrzik épített, tárgyi, és szellemi hagyományaikat a hajdúvárosok lakói. A kirándulás a Hajdúdorogi Tájház megtekintésével kezdődött. Meglepetésünkre az intézmény gazdag programkínálatának csaknem 27


minden elemét megismerhettük a tájház udvarán. Csige Tamás polgármester köszöntője után Mislovics Andrea tájházvezető muzeológus mutatta be az intézményt, melyben megcsodálhattuk a hagyományőrzők néptánc-előadását, a pászka készítését és számos egyéb kézműves foglalkozást. Dorog után a „szalmaiparáról híres” Hajdúnánás tájházát, Helytörténeti Gyűjteményét, és az Aranyszalma Alkotóház Galériáját látogattuk meg. Itt Buczkó József múzeumigazgató, Darócziné Bordás Andrea múzeumpedagógus, és Reszeginé Nagy Mária népi iparművész fogadott minket, és ismertette meg velünk a város kézműves hagyományait. Nánásról Nádudvarra indulunk, ahol a Népi Kismesterségek Szakiskoláját és a feketekerámia-készítő Fazekas Lajos kiállítóhelyét kerestük fel. Utóbbi a muzeális jellegű kézművesházak egyik legnagyszerűbb példája, ahol minden a szakma szeretetét sugározza, az elhivatott lélek odaadásával. Utunk Hajdúböszörményben, az önkormányzati fenntartású Polgári utcai Tájházaknál végződött. Itt Dr. Nagy Imre, a Civilek a Lakóhelyért Egyesület elnöke, és Kerékgyártó Alexandra tájházvezető gondoskodott hagyományőrző, szórakoztató, és kulináris élményekben is gazdag programokról. A népi építészet reliktumterületét képező, megyei szinten is egyedülálló épületegyüttest féltett kincsként, igazi örökségként kezeli a város. A tájházakban számos népi kismesterség kipróbálására adódott alkalom a HÍR Díjas népi ételek megkóstolása mellett A találkozó utolsó, vasárnapi napján fakultatív programok közül választhattunk: megismerhettük Mihalkó Gyula kalaposmester munkáját (Balmazújváros), vagy elsajátíthatjuk a szoboszlói szappanfőzés mesterségét (Hajdúszoboszlói Gazdaház). Összességében Hajdúböszörmény tökéletes helyszíne volt az országos találkozónak. Mind a konferencia, mind a szakmai kirándulás egyértelműen inspirálóan hatott a résztvevőkre, akik ismeretekkel és élményekkel gazdagodva, a város és térsége értékeivel eltelve tértek haza, az ország távoli vidékeire. A lebonyolításért – a Tájházszövetség elnöksége nevében – minden helyi szervezőnek ezúton is köszönjük a közreműködést, és kívánjuk, hogy a város a magyar tájházügy lelkes és hiteles támogatójaként saját közösségétől és pihenővendégeitől is kapja meg azt az elismerést, amelyet kétségtelenül megérdemel! A Tájházi Hírlevél következő oldalain a X. Országos Tájháztalálkozó előadásaiból adunk közre néhányat. Bihari-Horváth László A X. jubileumi Országos Tájháztalálkozó képes krónikája szervezetünk újonnan létrehozott Facebook oldalán is megismerhető! Kövesse nyomon a szervezet tevékenységét, és bővítse tartalmát a közösségi oldalon is! (Szerkesztők) 28


Civilek a Fertő-tájért Egyesület: Fenntartható fejlődés, élhetőbb falvak – jó gyakorlatok a kézművesség és népművészet vidékfejlesztésben betöltött szerepéből A Fertő-tájnak nincs sajátos viselete, zenéje, tánca és a kézművesség sem jelentős. A térségben élő horvát és német nemzetiség rendelkezik ugyan sajátos népi kultúrával, de a történelem viharaiban ezen hagyományok megőrzése sok nehézségbe ütközött. A vidék viszonylag gyorsan iparosodott, a mezőgazdaságban inkább a zöldség- és szőlőtermesztés volt jelentős. A hagyományokhoz való visszatérés a rendszerváltozás után kezdődhetett el. Ennek ellenére találunk jó példákat a kézművesség és népművészet vidékfejlesztésben betöltött szerepével kapcsolatban. Az első példa nem a Fertő-tájhoz kapcsolódik, hanem a Rábaközben található Hövejhez, a híres höveji csipkéhez. A höveji hímzést a hagyomány szerint egy helybeli leány, Horváth Borbála honosította meg a faluban. Mintakincse leveles ágakból, rozettákból áll, amelyek néha szabad kompozíciójú bokordíszítményt, csokrot képeznek. A „kötés” vagy más néven „pókolás”, amelynek rendkívüli változatossága a höveji hímzést a maga nemében egyedülállóvá teszi, viszonylag későn, a 20. század elején jelent meg. A hímzés eredeti alapanyaga a gyolcs volt, később elterjedt a könnyű, áttetsző len batiszt és a ritkaszövésű pamutszövet, az organtin. A környékbeli falvak tehetősebb leányainak hímzett kelengyéjét a 19. század végétől kezdődően Hövejen hímeztették. Az 1930-as évektől a hövejiek kézimunkájuk távolabbi vidéken való árusítását is megkezdték. 1955-től közel 120-an csatlakoztak a budapesti Háziipari Export Szövetkezethez. A szövetkezeten keresztül, szervezett formában való értékesítés az 1980-as években ért véget. A helyi varróasszonyok (jelenleg 15-en), turisztikai szakemberek és az önkormányzat úgy döntött, hogy törvényi védettség alá helyezik a Rábaköz egyik legnagyobb nevezetességét. A terveket tett követte, pályázati források felhasználásával megindultak a fejlesztések: • A csipkemúzeum felújítása • A csipkekészlet bővítése • Szabadalmi védelem – földrajzi védettség • A höveji csipkéről szóló könyv (Vargáné Molnár Zsuzsanna) • A régi csipkék újra készítése – 1,5 millió Ft értékben • Szigethi Istvánné állandó kiállítása 29


Fertőhomoki Tamburazenekar

Fertőhomoki kézműves tábor

30


A höveji csipkeálmok valóra váltak. A megújult Csipkemúzeum mellett a faluházban kapott helyet Szigethy Istvánné népi iparművész életmű kiállítása. Egyre többen tanulják a hímzést a fiatalok közül is. A már megszerzett földrajzi védettség után védjegyet is szeretnének szerezni a höveji csipkevarrók. Reméljük, hogy a kiállítások egyre több látogatót vonzanak a faluba és a csipkekészítők is megtalálják számításukat. Nem utolsó sorban nem merült feledésbe a népművészetnek ezen szép példája. A népművészet másik ága a népzene, s ennek felélesztésére jó példát találunk Fertőhomokon. A fertőhomoki tamburazenekar 1999. március 11-én alakult meg. A tanítást a kópházi tamburazenekar megalapítója és egykori vezetője, Szallmer János kezdte meg az akkori általános és középiskolásokkal. A cél az volt, hogy ebben a kicsi faluban – ahol a többi környékbeli horvát falutól eltérően a kaj nyelvjárást beszélik – újra megmozduljon az itt lakókban régi kultúrájuk és szokásaik emléke és próbálják meg e régi hagyományt feltámasztani. A zenekar és a tánccsoport fejlődését az időközben kialakult horvátországi testvérkapcsolat is segítette. Sorozatos fellépések, elismerések következtek, 2005-ben és 2008-ban megyei és országos arany minősítést kaptak. Ma már négy lemezzel is dicsekedhet az együttes: 2004. „Slatke tajne”, 2006 végén „Radujte se narodi” c. karácsonyi összeállítás, 2007 „Mi smo kajkavci”, 2010 „10 Zlatnih Godina”. 2006ban a zenekar megkapta a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége által kiadható legnagyobb elismerést, a KÓTA díjat. 2008-ban újra aranyminősítés az Országos Minősítő versenyen és „Arany Páva” díj. 2009-ben az Országos Népzenei Gálán „Arany Páva Nagydíj”-at kaptak, melyet 2010-ben újra nekik ítéltek. A tánccsoport ma már több koreográfiát táncol. Feldolgozták a fertőhomoki lakodalmast, melyről egy film is készült. Sok más fellépés mellett a Fertőhomoki Tájházban megnyílt Pajtakocsma rendszeres fellépői a tamburások, ahol megmutathatják tudásukat és még több turistát vonzanak a településre. A kézműves hagyományok felélesztésére Sarródon találunk követendő példát.Ebben a Fertő-parti faluban sokan foglalkoztak sás- és gyékényfeldolgozással. Háziipari keretek között több mint 300 asszony egészítette ki a család jövedelmét kézműves termékek (szatyor, lábtörlő, szék ülőke) készítésével. Az időközben megszűnt tevékenységet a sarródi tájház rendezvényeivel igyekeznek feléleszteni. A tájháznál kézműves foglalkoztatót is kialakítottak, mely jó lehetőséget kínál a foglalkozások megtartásához.

31


Csipkemúzeum, Hövej

Csipkekiállítás 32


A Sarródi Tájház így lett igazi közösségi ház, hiszen már megnyitásának évétől, 2006-tól sorozatosan sikeres hagyományőrző programoknak a helyszíne. E programokon rendre együttesen részt vesznek gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok, falubeliek, illetve vendégek, látogatók. A jól sikerült rendezvények a FertőHanság Nemzeti Park Igazgatóság Sarród-Kócsagvári és a fertőújlaki erdei iskolai foglalkozásokon és nyári táborokban részt vevő diákcsoportok heti programjaiba is beépültek. Ugyancsak a hagyományőrzést szolgálja a minden év augusztusában megrendezésre kerülő Sás-gyékény Fesztivál, ahol kicsik és nagyok megtanulhatják e hagyományos foglalkozás fortélyait. Tervezik, hogy felnőttképzés keretében tanfolyamot indítanak és megkezdik a sarródi sás-gyékény termékek előállítását, melynek értékesítésére jó lehetőség kínálkozik a tájházban. Ugyancsak a kézműves hagyományok felélesztését segíti a Fertő-Hanság Kulturális Életéért és Hagyományaiért Alapítvány, melyet Kovács Alajos hegykői népi iparművész hozott létre 2002-ben. Az alapítvány célja az volt, hogy megismertesse a népművészetet és a kézművességet. Ehhez a Velemi Stúdió felnőttképzési programját alakították át gyerekek számára. A sokféle kézműves tevékenység mellett nagy hangsúlyt helyeznek az anyagismeretre, a mesére, táncra és a játékra. Az alapítvány szervezésében megtartott fertőhomoki kézműves tábor minden év július közepén, a Tízforrás Fesztivál keretében kerül lebonyolításra. A táborban naponta 150200 gyermek és felnőtt ismerkedhet a kézművesség különböző ágával. A tábor olyan népszerűségnek örvend, hogy sok üdülővendég ehhez igazítja nyaralását a hegykői termál- fürdőn. Az alapítvány ezen kívül évről évre vállalja a Világörökségi nap hegykői rendezvényének megtartását, kézműves foglalkozásokat tart falunapokon, általános iskolai csoportoknak és a pannonhalmi diáktalálkozók résztvevőinek is. Ezen foglalkozások témái: Vájt technika – bödönhajó, teknő, fakanál Honfoglalás kori technika Ácsolt láda – szerkezete, készítése, jelrendszere Fertői halászat A kézműves hagyományok megismertetésére jó példát találunk a Fertőszéplaki Tájházakban, melyet a Győr-Moson Sopron Megyei Általános Művelődési Központ tart fenn. Az intézmény foglalkoztató házat alakított ki az egykori gondnoki lakásból és a mögötte lévő pajtából. A jól felszerelt foglalkoztató helyiségekben a kézművesség számtalan ága oktatható. Az alábbi témákban tartanak foglakozásokat saját diákjaiknak és más általános és középiskolás csoportoknak, érdeklődő felnőtteknek. 33


• Fafaragás • Bőrözés • Sás, gyékényszövés • Agyagozás • Házépítés (paticsfal) • Népi építészet • Aratás, cséplés • Kenyérsütés • Gyógynövényeink A foglalkozásokon résztvevő diákok eredeti viseletbe öltözhetnek, hogy még nagyobb átéléssel ismerkedjenek a különböző mesterségekkel. Az intézmény időszaki kiállításai is segítik a látogatókat a hagyományos foglalkozások és a népművészet megismerésében. Az elmúlt időszakban a Fertő-part paraszti viseleteit mutatta be egy kiállítás. Jelenleg egy szabóműhelyt tekinthetnek meg a látogatók, melyet Szabó Imre süttöri szabómester műhelyének berendezési tárgyai és termékei segítségével rendeztek be. Az intézmény reméli, hogy a múzeumfenntartás átszervezése után is működtetheti a Fertőszéplaki Tájházakat, mely a múzeumpedagógiai foglakozások mellett sokszínű hagyományápoló programot is kínál, valamint az intézmény szakképzésének szerves részévé vált. Horváth Attiláné

Höveji csipke 34


A Nagykunság tárgyalkotó népművészete napjainkban A Nagykunság 18. század végi, 19. századi tárgyalkotó népművészetének alapvető jellegzetessége, hogy a legreprezentatívabb tárgyakat, a legjelentősebb ágait úgynevezett paraszt-polgári ízlés hívta életre. Ezt a sajátos kultúrát, amely az egész Nagykunságnak karaktert adott, a helyiek nem átvették, hanem maguk alakították ki, éltek vele természetesen, belső fejlődés eredményeképpen. A hagyományos népművészet egyes műfajai és stílusai általában nem külső hatásra, hanem a belső fejlődés eredményeként – az igények szerint mindig meg-megújulva – alakultak, változtak. E régi hagyományok a 20. század második felében is folyamatosan megőrződtek. Az 1960-es és az 1970-es években sok ügyes kezű alkotó fordult feléjük, elevenítette fel és éltette tovább az egykori formákat, motívumvilágot. Alkotómunkájukat kezdettől fogva szakmai segítséggel támogatták a Györffy István Nagykun Múzeum munkatársai, néprajzosai. Az egykori hagyományokat megőrző kézművesek közül számosan nemcsak helyben, hanem országos szinten is ismert és elismert alkotók lettek. Az ő munkájuk eredményei és sikerei nyomán egyre többen fordultak a magyar, azon belül is a kunsági népművészet felé. A karcagi alkotók között az 1990-es évek végén elindult egyfajta szervezőmunka, amely egy népművészeti egyesület létrehozását volt hivatva előkészíteni. A sokéves érlelődés és a szervezés eredményeként 2002-ben több helybeli alkotó kezdeményezésére karcagi székhellyel létrejött a Nagykunsági Népművészek Egyesülete, amely azóta is folyamatosan működik az alapszabályában megfogalmazott célkitűzése szerint „a népművészet és a kézművesség hagyományait, szellemi értékeit és technikai ismeretét eleveníti fel, élteti tovább. Fafaragó, népi fajáték készítő, fazekas, műkovács, textilműves – szövő, csipkekészítő, kunhímző és egyéb kézimunka készítő – bőrműves, mézeskalácsos, népi hangszerkészítő, lószőrfonó, népi ételek készítője és egyéb népművészeti ágakban ismereteket terjeszt a hagyományok ápolása révén.” Az egyesületnek jelenleg 31 kézműves tagja és 6 pártoló tagja van. A kézművesek több szakágat képviselnek: van köztük fazekas, cserépkályha készítő, fafaragó, csipkeverő, bőrműves, hímző, kovács, vesszőfonó, gyapjúszövő, mézeskalácsos, gyöngyfűző és viseletkészítő, valamint tűzzománc készítő. A tagok között a karcagiak mellett találunk berekfürdői, túrkevei, tiszafüredi, kunhegyesi, illetve hajdúszoboszlói tagokat, akik szoros (rokoni) szálakkal fűződnek Karcaghoz. Az alkotók közül 19 fő népi iparművész. A számos kiváló alkotó közül eddig 2 fő érte el a legmagasabb címet, s lett a Népművészet Mestere, 2 fő pedig a népművészet ifjú mestere. (Sajnos a közelmúltban búcsúztunk el egyik jeles tagunktól, Sz. Nagy István fazekastól, aki szintén a Népművészet Mestere volt.) A Nagykunsági Népművészek Egyesületnek azonban nemcsak az lehet tagja, aki valamilyen egyéni címmel, kitüntetéssel rendelkezik, hanem az is, aki csak kedvtelésből alkot. 35


Gyöngy nyakláncok és karperecek a karcagi Kézművesek Házában

Kiállításrészlet a Kézművesek Házában

36

Kovácsoltvas tárgyak a Kézművesek Házában


A nagykunsági népművészeti hagyomány legszebb, legdekoratívabb tárgyai a fazekasság mellett a bútorművesség, a fémművesség, a festett bútorok és a kunhímzés egyes darabjai közül kerültek ki. Az említettek mellett régiónkban ismert és jelentős volt még a mézeskalácsosság és a csipke készítése is. A 19–20. században Karcagon működő fazekasok elsősorban a közeli híres fazekasközpontban, Mezőtúron tanulták a mesterség alapjait, ennek megfelelően többségükben túri stílusban készítették edényeiket. Mellettük azonban több helybeli mester kísérletezett más központok, így elsősorban a tiszafüredi fazekasközpont forma- és motívumvilágának elterjesztésével, elfogadtatásával. A 20. század közepén a karcagi fazekasságban jelentős stílusváltás történt, amely Kántor Sándor nevéhez köthető. A híres mester munkássága során átalakította, megreformálta a helybéli fazekasságot. Tevékenységével nemcsak vidékünkön hatott, hanem országosan, sőt világszerte is ismertté tette a korábban szinte ismeretlen karcagi fazekasipart. Munkássága során – Györffy István tanácsára – ő is elsősorban a tiszafüredi hagyományokból kiindulva készítette edényeit. Tanítványai, a mai Kunsághoz köthető fazekasaink, szintén az ő stílusát követve alkotnak. Így például ez jellemezte a már említett Sz. Nagy István munkásságát, de ez jellemzi a Tiszafüredre költözött Szűcs Imre munkáit is, akinek egész családja (felesége és két lánya) szintén ebből a mesterségből él. A tiszafüredi Nagyné Török Zsóka étkészleteit, edényeit a helybéli mellett az egykor a kunsági felvevőpiacra szánt mezőtúri edények stílusában készíti. Egykoron ugyancsak Kántor tanítvány volt a már több évtizede Kalocsán élő Kovács László fazekas, akinek mai munkásságában is felfedezhetőek a kántori stílus jellemzői. A nagykunsági bútorok legrégebbi darabjai a 18. század végéről fennmaradt ládák, tékák, rengő lócák, amelyeken a gránátalmás-tulipános díszítés lapos domború faragással társul. Jellemző rájuk a kevés szín alkalmazása. Mind a díszítés, mind a szerkezeti megoldások a reneszánsz stílusjegyeit mutatják. A 19. század második felétől színesebbekké váltak a bútorok. A piros és a kunkék mellett az alapszín a világoskék, világoszöld, halványsárga és okker lett. Az ilyen alapszínű felületeket piros, zöld, barna és kék szín-összeállítású tömött virágcsokrok és füzéres elrendezésű virágok borítják. Ebben az időszakban Karcagon dolgozott a hajdúböszörményi származású Szatmáriné Czibere Julianna bútorfestő asszony, akinek lánya, Vajó Gáspárné Szatmári Julianna is foglalkozott bútorfestéssel. Többnyire régi bútorokat festettek át úgy, hogy a régi festésre alapoztak, majd virágoztak. A 20. században egyre erőteljesebben megfigyelhető a polgári eredetű bútorok térhódítása. Előbb még csak a szekrény és a komód jelent meg, később számuk megszaporodott, folyamatosan szorítva ki a régieket, így a ládát. Legtovább az asztal és a sarokpad, illetve a kanapé maradt meg a ház bútoraként. A református 37


Nagykunság nemcsak a fából készített mindennapos használati tárgyakkal alkotott jellegzeteset, hanem a temetőkben állított különböző formájú és motívumú fejfáival is. A mai kunsági fafaragók közül Sinka István, Bartha László, Hemző János főképpen a hagyományos, a 18. századra jellemző – még festetlen, vagy alig festett – bútorokat, ülőalkalmatosságokat készíti. Székeket, szekrényeket farag Andrási Mihály népi iparművész is, de rendelésre készít kunkaput is a régiek mintájára. Az utóbbi években azonban maga készíti a mézeskalácsok ütőfáit is, amelyeket a különböző mézeskalácsok figurájaként használ. A kunhegyesi Czupp Pál szobrokat, tér- és kisplasztikákat, domborműveket, odú-, rönk- és gyökérbútorokat valamint kopjafákat, fejfákat készít. Ugyancsak fejfákat farag Tyukodi László, aki a kunsági táj paraszti világának jellegzetes portréit is fába vési. A Karcagon egykor dolgozó mézeskalácsosok a debreceniekkel tartották a kapcsolatot, s tőlük tanultak, őket próbálták utánozni, ám mégis teljesen más jelleget őriztek meg. A 19. század végén a helybéliek még nem használták a formákat, később az első ütőfákat Cseppentő Lőrinc és Vadai Imre készítette, illetve Szabó József ácsmester. A 20. század elején a karcagiak legszebb formáit a debreceni Kálmánchelyi metszette. Ő volt a híres debreceni ütőfakészítők utolsó tagja. Karcagon a keményfából faragott jellegzetes forma a kerek alakú tányér, a lovast ábrázoló huszár, a pólyást utánzó baba (báb), valamint a szív. A tányér a többféle méretben készült, s Karcagon „debreceni tányér” néven is ismerték. Igen kedvelt figura volt még a bőcsősbaba, a ló, az olló, a hegedű, a puska, a kard, a huszár, a kakas és a biciklis kéményseprő. Ritkábban készítettek egyebeket is, mint pl. a korsó, papucs, mézesbot. A mai alkotók a régi karcagi hagyományokat feltámasztva és megőrizve alakítják termékeiket. Munkájuk során az egykori formák rekonstrukciói mellett maguk tervezte ütőfákat is használnak. A helybeli mézeskalácsosok az egyszerűen fogyasztható termékek mellett készítenek olyanokat, amelyek már szinte műalkotások. A mézeskalács alapjául szolgáló, régi recept alapján készített tésztát mesterien, mívesen díszítik, a mézeskalácsosság motívumai mellett a magyar népi díszítőművészetből vett motívumokkal. A jól és szépen megkomponált motívumok között számos olyan ismert díszítményt is láthatunk, amelyek a nagykunsági, karcagi népművészetben, a népművészet más műfajaiban is felfedezhetők. Motívumaik között találunk olyan díszítményeket, amelyek a vert csipkéket idézik fel. A 18. századi nagykunsági viselet része volt az „eleiben és közepiben reczével” díszített főkötő. A korabeli leírások a ruhadarabokon alkalmazott kötött, horgolt, vert csipkéről szólnak. A 19-20. században a háziszőttes törülközők, abroszok végét horgolt csipkével díszítették. Ezek az adatok is mutatják, hogy készítésének szinte 38


Karcagi fafaragók bútorai a Kézművesek Házában

Luka Lajos vesszőbútorai és Sz. Nagy István kerámiái a Kézművesek Házában

39


valamennyi technikáját ismerték, ám közülük kettőnek: a vertcsipkének és a rececsipkének volt – és van ma is – fontosabb szerepe. A rececsipke alapja mindig háló, amely két módon készülhet. Vagy meglévő textil bizonyos szálainak a kihúzásával érik el, vagy a hálókötéshez hasonló módon – csak annál sokkal kisebb méretben – tűk segítségével csomózzák. Mindkét háló olyan alap, amelyekbe a mintát bevarrják. A Nagykunságra ennél is jellemzőbb a vertcsipke. Ehhez több eszközre csipkeverő párnára, csipkeverő fácskára, orsókra is szükség van. A párnára rögzítik a kartonra rajzolt mintát, ebbe szúrják a fonalszálakat rögzítő gombostűket. Karcagon az 1930-as években csúcsosodott ki a vertcsipke-készítés, amikor – már működő más telepek mellé – Mógáné Reguly Margit vertcsipke-telepet létesített a városban. Terveit, mintáit a mai karcagi csipkekészítők (Potornai Sándorné, Fejesné Koppány Gabriella és Pinczésné Soós Gyöngyi népi iparművészek) is alkalmazzák. A kunsági népművészet szintén igen jellegzetes, szép darabjai a vastag gyapjúfonállal varrott kunhímzéses párnavégek, amelyek közül a legkorábbiak a 17–18. században készültek. A kunhímzés virágkorát a 19. század közepén, végén élte, majd hanyatlásnak indult. A hímzéshez használatos gyapjúfonalat a rackajuh hosszúszálú gyapjából készítették, amelyet házilag festettek, a határban gyűjtött festőnövényekkel. A vörös színt például a mályvarózsa sziromleveléből főzték, a barnát a dió levele, a sajátos kék színt, a „kunkéket”, a bodzabogyó festette. A barnássárgát hagymahéjból vagy a szalma levéből nyerték, de népszerű volt a fodormenta, a rozmaring, a bazsalikom, szeder, szőlőhéj, szíkfű, víziliom is. Napokig főzték, áztatták, pácolták a fonalat, amelynek színárnyalatait részben a pác adta, részben attól függött, hogy mennyi ideig tartották a festőlében. A kunsági gyapjúhímzés egyik fő jellemzője, hogy egyegy alapszín öt-hat árnyalatából áll össze. Így a tónusok azonosak és szorosan illenek egymáshoz, ami az egész kompozíció színvilágát határozza meg. A festőnövényekkel alapszíneket lehet festeni, de azok keverésével új színek jönnek létre. A szabadrajzú, lapos- és hamis laposöltéses hímzések mintája a középpontot hangsúlyozza, a két oldalon futó minta pedig egymás tükörképe. A kunhímzés nagy rozettákból, tulipánokból, leveles végükön virágos ágakból megszerkesztett. A középső mező két oldalát vonalsorok zárják le, amelyekhez peremdíszként merev vaskos kis szárakon az egyes virágok, gránátalmák csatlakoznak. A középmező és a peremdíszek nagyobb mintái ugyanannak a színnek sötétebb és halványabb árnyalataival vannak kivarrva. Az eredetileg párnavégeken alkalmazott kunhímzés később feltűnt lepedőszéleken is. A mai megváltozott lakáskultúrában is megtalálta a helyét. A mai alkotók a párnavégek mellett főként terítőket díszpárnákat készítenek. A karcagi Illyés Ferencné és Pinczésné Soós Gyöngyi munkái mellett meg kell említenünk az 1975ben alakult túrkevei Népi Díszítőművészeti Szakkör alkotásait is. Első szakmai ta40


nácsadójuk Fél Edit néprajzkutató és Fejér Mária a jászberényi Tanítóképző Főiskola nyugalmazott tanára voltak. A kört hosszú éveken át Szádvári Andrásné Sallai Margit vezette, aki a megyei és országos nívódíjak mellett 1989-ben megkapta a népi iparművész címet. Az általa vezetett szakkör 1988-ban Kiváló Együttes lett. Szádvári Andrásné halála után a szakkör vezetését 1991-ben Rácz Kálmánné vette át. Kitartó munkájának eredményeképpen 1995-ben megnyílt a szakkör állandó kiállítása a túrkevei Művelődési Házban. 2005 áprilisától a csoport vezetője Nagy Istvánné, aki szinte a megalakulástól fogva tagja a szakkörnek. A túrkevei Népi Díszítőművészeti Szakkör 2010-ben ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját. Ugyancsak a kunhímzés jeles alkotója a kunszentmártoni Ország László, a Népművészet Mestere. Több évtizedes munkássága során a hagyományos elemeket, motívumokat felelevenítette. Kunszentmártonban létrehozta a Csenged Népművészeti Egyesületet, amelynek tagjai szintén részt vesznek a hímzés hagyományainak őrzésében. A kovács- és lakatosmunkák legkiemelkedőbb darabjai közé tartoznak a temetői sírrácsok, amelyek már a 19. század közepe táján helyi kovácsok munkáiként övezték a redemptus- és a nagygazdák sírjait a Nagykunságban. Ugyancsak helyi kovácsok és lakatosok termékeiként tarthatók számon a kulcspajzsok, zárak, kulcsok, kilincsek, amelyek igen elterjedtek a 19. század közepére, s a mai napig őrzik a 18. század végének, 19. század elejének formavilágát, a régi céhládák díszes kulcspajzsmintáit. A korábbi századok folyamán ezek mellett általánosan elterjedt kovácsmunka volt a házoromdísz, amelyet oromvas, oromdísz néven ismertek, a Nagykunság egyes településein üsztürü, ösztürü vagy ösztürüvas a neve. Az oromdísz nem csupán dekoratív elem volt, hanem a nádtető szélét leszegő széldeszkákat erősítő vaspánt is. A Nagykunság településein és Mezőtúron mívesebb, olykor egészen bonyolult, cégérszerű kovácsremekek szolgáltak házoromdíszül. A lándzsaszerű, csillag, tulipán, s más formájú alakzatok mellett készültek a figurális, olykor kultikus tartalmúnak tekinthető díszítmények is: virág, madár, kígyó; máskor naturalisztikusak: kakas, szembeállított állatok, illetve három dimenzióban megformált, plasztikus virágok, tulipán, rózsa, margaréta. A mai kunsági díszműkovácsok közül a tiszafüredi Kovács Imre és a karcagi Tóth István az egykori mesterek munkái nyomán, azok forma- és díszítményvilágát felhasználva készítik legkülönfélébb tárgyaikat. Közöttük a gyertyatartó mellett a csillártól a sírkeresztig, illetve a cégértől a házoromdíszig szinte minden megtalálható. A két népi iparművész munkái közül a legfontosabbak a kerítések és a díszkapuk, amelyeket általában megrendelésre készítettek. Ezek jórészt a barokk, illetve a reneszánsz stílusjegyeit hordozzák magukon, a modern kornak megfelelően alakítva. 41


A Nagykunságban használatos tárgyak, eszközök között nagyszámban voltak azok, amelyeket bőrből készítettek, illetve bőrrátéttel díszítettek. A hagyományos bőrtárgyak, tokok, bicskatokok, s más díszített tárgyak mellett különös helye volt a csikóbőrös kulacsnak, amelynek legfontosabb dísze a mindkét oldalon középen elhelyezett bőrrózsa. Az állati bőr ősi díszítésének leggyakoribb módjai közül a rátétes mintákat csávázott, illetve cserzett, színében hagyott vagy színesre festett kopasz irhából vagdalták. A kikészítetlen marha-, csikó-, kutya- és egyéb bőrből hasogatott, pár milliméter széles díszes varratokat, kötéseket, fonatokat készítettek, de ugyanígy szironyozással is díszítették azokat. Bőrrátétet a bőrruhákon is használtak díszként. Ugyancsak gyakori volt az ősi, préseléssel, domborítással való díszítés és sámfázással való formázás is, amelynek szintén fennmaradt az emléke. A mai kunsági bőrművesek főképpen e korai, ősi díszítőmódokat alkalmazzák az általuk készített termékeken. Tárgyi világuk a korábbi évszázadok tárgyi világához képest kiszélesedett, kibővült. Némely tárgytípus, eszköz ugyan megőrződött, illetve jelentős mértékű átalakuláson átesve ma is használatos. Az átalakulás, illetve megőrződés jórészt az életformaváltásnak is köszönhető. A tiszafüredi Horváth Tibor, a Népművészet Mestere és felesége munkájukhoz általában marhabőrt használnak, amelyeket marha lábszárcsont, szaru felhasználásával, rátétek, szironyozás és ványolásos technika alkalmazásával díszítenek. A Nagykunság mai tárgyalkotó népművészetében szintén fontos a vesszőfonás is. Az elmúlt századok paraszti gazdaságainak vesszőből font használati tárgyai funkciójuk és felhasználásuk szerint két nagyobb csoportra oszthatók: tárolásra és teherhordásra. A vesszőből készült tárgyak formáját és fonástechnikáját mindenkor a funkció jellege határozta meg. Így e tárgyak között nagyon kevés a díszített. Az esztétikumot inkább a tárgyak megformálása és a felületkiképzés finomsága hordozza. A hagyományos fonási technikák finomabb kidolgozása jellemezte a polgáriasult igényeknek jobban megfelelő használati tárgyakat és bútorokat. A túrkevei Luka Lajos a tárolásra és teherhordásra használatos kosarak, kaskák mellett fonott bútorokat, valamint többféle használati tárgyat is készít. Amint korábban is említettem, a mai kunsági népi iparművészek, illetve kézművesek közül 17-en 2002-ben egyesületet alakítottak, amely kezdettől arra törekedett, hogy munkáját minél többen megismerjék mind a karcagiak, mind az idelátogató idegenek. Pár év elteltével ezért felmerült egy állandó kiállítóhely létrehozásának, berendezésének ötlete. Ennek eredménye lett az a galéria, a Kézművesek Háza, amely 2004-2009 között várta a látogatókat. Ebben az épületben valamennyi szakág minden képviselője helyet kapott, így mindenki egy-egy, illetve több tárg�gyal képviseltette magát, illetve itt bemutató foglalkozásokat szerveztek. 42


Az egyesület a létrejöttét követően minden évben rendszeresen szervez kihelyezett népi iparművészeti zsűrit, amelynek színhelye a Györffy István Nagykun Múzeum. A budapesti Hagyományok Házának Népi Iparművészeti Osztályával közösen szervezett zsűrizések elsődleges célja az egyes tagok szakmai fejlődésének segítése. 2008-ig több, mint 300 tárgyat zsűriztettek az egyesület tagjai a kihelyezett zsűrizési alkalmakkor. Amint a fentebbiek is mutatják, napjaink nagykunsági tárgyalkotó népművészete a kor problémái, kihívásai ellenére is létezik, „élő népművészet”. A hagyományos technikák, forma- és díszítménykincs éppúgy jellemzik az egyes ágakat, mint a hagyományokból kiinduló újítások. A Nagykunság mai tárgyalkotó népművészetéről összegzésképpen elmondható, nem az elmúlt évszázadok tárgyi- és motívumvilágának szolgai másolása jellemzi. A napjainkban készülő tárgyak az egykori alapokra támaszkodva készülnek, számos formai és motívumelemet megőriznek, amelyek megújulva, „felfrissülve” jelennek meg, ezzel megfelelőképpen helyet követelhetnek és kaphatnak a mai modern lakáskultúrában. Nemcsak dísztárgyak, hanem a mindennapi használat darabjai is lehetnek. Nagy Molnár Miklós

Kunhímzéses terítő Túrkevéről

43


Pászka sütés hagyománya Hajdúdorogon (recept)

44


Az Országos Tájháztalálkzó résztvevői a pászkasütés bemutatóján

45


Nemzeti ünnep és az „ÉV TÁJHÁZA” tábla elhelyezése Nagymányokon Az „Év Tájháza 2012” helyi rendezvényét október 23-án, a nemzeti ünnep napján tartották Nagymányokon. A hivatalos városi ünnepség előtt, 15.30-kor találkozott a 80-90 érdeklődő a tájház udvarán. A Glück Auf Hagyományőrző Egyesület nemzetiségi kórusa köszöntötte a vendégeket. Stallenberger József tájház vezető számolt be a pályázati program részleteiről, és röviden bemutatta a nagymányoki nemzetiségi gyűjtemény sorsának alakulását 1976-tól napjainkig. A fészerben a hajdúböszörményi országos konferencia programjairól készült fotókból nyílt egy kis kiállítás. A hagyományőrzésben és a tájházi munkák segítésében kiemelkedően sokat dolgozó önkéntesek (55 fő) ajándékot kaptak: egy gránittégla, rajta a tájház képével és az Év tájháza táblával azt jelképezte, hogy az általuk végzett munka biztos alapjait jelenti a mai tájháznak, és az idei pályázaton elért szakmai sikernek. A Tájházszövetség által alapított kitüntető címet megjelenítő tábla a tájház tornácfalára került, amit Stallenberger József és Karl Béla polgármester leplezett le. A „hivatalos” program után volt idő a kiállítás megtekintésére, és egy kellemes teázással egybekötött kötetlen beszélgetésre. A rendezvényről a helyi televízió felvételt készített és hírt adott. Stallenberger József

A Glück Auf Hagyományőrző Egyesület nemzetiségi kórusa 46


Az Év Tájháza tábla elhelyezésének ünnepségén

Hadikfalvi Istvánné önkéntes munkájáért átveszi az ajándékot 47


Stallenberger József a tájház vezetője

Stallenberger József és Karl Béla polgármester 48


Hagyományok és értékek – tizedszer

Szlovákiai magyar regionális találkozó Szklabonyán A Mátyusföldi Muzeológiai Társaság a SzNM – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával közösen 2012. szeptember 12-én immár tízedik alkalommal rendezte meg a dél-szlovákiai tájházak, falumúzeumok fenntartói, üzemeltetői számára szervezett Hagyományok és értékek című országos szemináriumát. A szemináriumra ezúttal a Nógrád megyei Szklabonya községben került sor, ahol a Szlovákai Magyar Kultúra Múzeuma által fenntartott Mikszáth Kálmán Emlékház működik. A szklabonyai községháza reprezentatív termében megtartott tanácskozáson elsőként Marta Kálovcová, Szklabonya polgármestere köszöntötte a megjelenteket, tájházak vezetőit, fenntartóit, muzeológusokat és nem szakmabeli érdeklődőket – összesen mintegy 40 főt. Üdvözlő beszédében röviden bemutatta a községet és többek között kiemelte a Mikszáth Kálmán Emlékház jelentőségét a helyi kulturális élet és turizmus szempontjából. Majd Jarábik Gabriella, a SZNM- SzMKM igazgatója, Dr. Danter Izabella, a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság elnöke és Dr. Bereczki Ibolya, a Magyarországi Tájházak Szövetsége elnöke üdvözölte a résztvevőket. A tanácskozás első részében három előadás hangzott el. Román Árpád, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa Épület felújítás és karbantartás a tájházakban címmel tartott színes előadást. Rámutatott arra, hogy mennyire fontos a népi műemlékekben működő tájházak fenntartói számára az odafigyelés, a rendszeres gondozás, amely segítségével biztosíthatják az épületek karbantartását, állagmegőrzését, így sikeresen elodázhatják az anyagilag megterhelőbb nagyobb épületfelújító munkákat és ez által elkerülhetik az épületek végzetes állagleromlását. Dr. Danter Izabella „A néprajzi gyűjtéstől a kiállítás megnyitóig a tájházakban” című előadásában konkrét példákon keresztül ismertette a tájházak hiteles berendezéséhez vezető út egyes lépéseit, hangsúlyozva a szakszerű gyűjteménygyarapítás és kiállítás építés kérdéskörének fontosságát. Dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettes asszonya előadásában azt mutatta be, miként lehet egy tájházat élővé tenni, s hogy a turisztikai programokba, helyi és regionális kulturális rendezvényekbe való bekapcsolódás milyen további fejlesztési lehetőségeket kínál. A szeminárium második részében a régióban működő tájházak bemutatására került sor. Elsőként Bendík Márta, az ipolysági Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria munkatársa ismertette az Ipoly menti régióban működő tájházakat a folyó mindkét oldalán. Gondosan elkészített előadásában bemutatta az államhatár szlovákiai oldalán az ipolyszakállosi, szetei, százdi és palásti (itt két gyűjteményt) tájházakat 49


és néprajzi gyűjteményeket, a magyarországi részen pedig a bernecebaráti, a kemencei és a perőcsényi tájházakat. Részletes beszámolóját követően Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója tartott előadást a Nógrádi régióban fellelhető tájházakról, hangsúlyozva alapításuk, fenntartásuk és működésük eltérő körülményeit. Bemutatójában megismerkedhettünk a medveshidegkúti, a kalondai és a bussai tájházakkal és gyűjteményekkel, valamint Ladóczki Vilmos a nyilvánosság számára is nyitott egyházasbásti tájházával – magángyűjteményével. A szklabonyai „szalas”-on elköltött ebéd után a szeminárium résztvevői sétálva indultak vissza a faluba, miközben Böhm András, a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékház tárlatvezetője tartott élvezetes előadást a falu nevezetes emlékeiről, s ezeknek az író, Mikszáth Kálmán életében és munkáiban betöltött szerepéről. Az „irodalmi séta” végállomásaként következett a nevezetes emlékház megtekintése, melynek létrejöttéről és a benne kialakított kiállításról annak kurátora, Sipos Szilvia, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma munkatársa tájékoztatta a jelenlévőket. Az emlékházban folyó múzeumpedagógiai foglalkozásokkal – szemléltető bemutatót is tartva – Böhm András ismertette meg az érdeklődőket. A találkozó végén a szeminárium résztvevői az emlékház előkertjében álló Mikszáth Kálmán mellszobránál virágcsokrot helyeztek el, amely a gömörmihályfalvai Forgon Andor ajándéka volt. Sipos Szilvia

A Mikszáth Kálmán Emlékház Szklabonyán (Fotó: Strešňák Gábor) 50


A szeminárium résztvevői a községháza előadótermében (Fotó: Strešňák Gábor)

A szeminárium résztvevői Mikszáth Kálmán Emlékház kiállítótermében (Fotó: Strešňák Gábor) 51


Felújítják a szentlászlói tájházat

Látogatóbarát fejlesztések a Helytörténeti és Néprajzi Gyűjteményben A 2003-ban megnyílt gyűjtemény felújításához a Német Nemzetiségi Önkormányzat Európai Uniós Leader pályázatot adott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. 1 961 772 Ft támogatásban részesül a beadott projekt. Szeptember második felétől kezdődnek el a munkálatok. A tervezett fejlesztés célja a gyűjteménynek a mai kor követelményeihez, igényeihez illeszkedő újszerű bemutatása, interaktívvá tétele. A jelenlegi kiállítás anyaga szakmai szempontból megfelelő a néprajzkutatók és a Tájházszövetség véleménye alapján is. Ennek ellenére a gyűjtemény fejlesztésére szükség van, hogy megfeleljen a XXI. századi társadalmi, oktatási – nevelési és technikai igényeknek. Látogatóbarát és iskolabarát múzeummá kívánjuk alakítani. Elsődleges célunk, hogy a látogatók ne csak holt anyagként ismerkedjenek meg a helyi nemzetiségi múlttal, hanem interaktív formában is. Ehhez manuális és technikai eszközöket szeretnénk vásárolni: interaktív játékokat, számítógépeket és fényképezőgépet a kiállítási anyag kiegészítéséhez, kép- és hanganyag bemutatásához, a leltárkészítéshez stb. Kiadványokat (prospektus, múzeumpedagógiai kiadvány, képeslap) is szeretnénk készíttetni, melyek a látogatókat segítik az érdeklődés felkeltésében, a kiállításban való tájékozódásban, illetve emléket jelentenek nekik. Mindezek a múzeumpedagógiai foglalkozások hasznos segédanyagai is lennének. Szeretnénk honlapot készíttetni, hogy minél többen megismerjék a tájházat, hasznos információkat, programkínálatokat kapjanak róla, turisztikai vonzerőt jelentsen. Ezen kívül sor kerül az épület felújítására, festésére, meszelésére. Budai Kinga

52


Jegyzőkönyv a Tájházszövetség elnökségi üléséről Készült a Tájházszövetség elnökségi üléséről, amelyet 2012. augusztus 31-én tartottunk Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Kimentette magát: Dr. Danter Izabella, Czeglédy Ákos, valamint a Felügyelő Bizottság tagjai. A szövetség közelgő 10 éves jubileuma alkalmából Dr. Cseri Miklós főigazgató úr köszöntötte az elnökséget, javasolva, hogy a tervezett jubileumi ünnepséget úgy valósítsuk meg, hogy komoly visszhangja legyen, kiemelt média megjelenéssel, rangos, értékes előadásokkal. Véleménye szerint a kulturális vezetés részéről nagy a fogadókészség a vidékről induló kezdeményezések iránt, amely talán a jövőben a finanszírozásban is kézzelfoghatóvá válik. A Tájházszövetség hatékony szerepvállalása érdekében minél több közösségnek kellene csatlakoznia a szervezetünkhöz, s minél többekhez kellene eljutnunk nekünk magunknak is, keresve a partneri kapcsolatokat. Példaként említtette a Falufejlesztési Társaság és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által meghirdetett „Nagyapám Háza” című mester-inas képzést, melynek eredményeként a Skanzen is fogadott két diákot, akik nyáron hasznos munkát végeztek a múzeumban, megismerkedve a tradicionális építészet értékeivel, a hagyományos népi építőmesteri technológiákkal. Ezzel arra kívánt hivatkozni, hogy sok olyan lehetőség adódik, amelyből a szövetség is meríthet, kellő ügyességgel, odafigyeléssel sok forrás megmozdítható arra a feladatra, amit felvállaltunk. Visszatérve a jubileumi alkalomra, felvetette, hogy feltétlenül fel kellene terjesztenünk Szablyár Péter korábbi ügyvezető elnököt egy magas szintű kitüntetésre, elismerve ezzel az évtizedes munkáját. Az ünnepi eseményhez a Szabadtéri Néprajzi Múzeum az infrastrukturális lehetőségeit a szövetség rendelkezésére bocsátja, de természetesen a jubileumi programok szervezése, megvalósítása ránk vár. Végezetül tájékoztatta a jelenlévőket egy folyamatban lévő Grundtvig programról, melynek célja, hogy európai együttműködési tevékenységek révén elősegítse a felnőttoktatás részeként az ismeret átadás, hálózatban gondolkodás (hálózatszerű ismeretátadás, átörökítés) elterjesztését. Novemberben a részes országok a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tartanak témamegbeszélést, s ezt szövetségünknek sem szabad kihagynia, mivel példaként szeretnék állítani az általunk képviselt szervezeti formát és együttműködési gyakorlatot az európai szabadtéri múzeumok számára is. 53


Dr. Cseri Miklós köszöntőjét és tájékoztatóját követően Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnökünk kért szót, elmondva, hogy nagy öröm ért bennünket, hisz szövetségünk új taggal gyarapodott, akit személyesen is magunk között köszönthetünk. Bajnóczy-Kovács Edina elnökségi tagunk magával hozta tavasszal született kisfiát, Ádámot, aki bízunk benne, hogy majd felnövekedve is aktív részese lesz közös munkánknak. Mindannyiunk nevében kívánunk nekik sok örömet, boldogságot!!! Dr. Bereczki Ibolya elnök ugyancsak köszöntötte a jelenlévőket, akik az írásban kiküldött napirenddel egyetértettek, így az ülés ennek megfelelően folyt a továbbiakban. A második napirendi pont keretében Hegedűsné Majnár Márta ismertette, hogy jogi tagként felvételét kérte a szövetségbe az Örökségem az Örökséged Egyesület, mint a Kiskunlacházi Tájház működtetője, valamint a gyékényesi Öreghegyi Hagyományőrző és Nagycsaládos Közhasznú Egyesület. (Ez utóbbi szervezet még nem működtet tájházat, de célul tűzték ki annak létrehozását.) A jelenlévő elnökségi tagok a felvételi kérelmeket egyhangúlag elfogadták. Dr. Bereczki Ibolya megkérte Hegedűsné Majnár Mártát, hogy a döntésről mindkét szervezetet írásban értesítse. A harmadik napirendi pont keretében Hegedűsné Majnár Márta a folyamatban lévő pályázatokról nyújtott tájékoztatást. A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti Összetartozás Kollégiumához működési költségekre, valamint szakmai feladatok megvalósítására nyújtottunk be pályázatot, melyek hivatalos eredménye még ismeretlen. A szakmai pályázat a novemberi jubileumi terveinkhez kapcsolódik, továbbá kora tavasszal Kolozsvárott a Kriza János Néprajzi Társasággal közösen szeretnénk egy konferenciát megvalósítani. (Mindkét eseménynél kiemelt szerepet szántunk a határon túli tagságunkkal, partnerszervezetekkel való együttműködésnek.) A Nemzeti Kulturális Alapnál sikeresen pályáztunk a „Kreatív ipar, kézművesség, népművészet tájházainkban” című szakmai konferencia és tanulmányi út lebonyolítására a X. Országos Tájháztalálkozó alkalmával. A Támogatási Szerződés megkötése most van folyamatban, a megítélt 500 ezer forint támogatást személyszállításra, szállásköltségre, csoportos étkeztetésre, előadói tiszteletdíjakra, valamint utazási költségekre fordíthatjuk. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet „országos, térségi és helyi fórumok, események szervezésére vonatkozó vidékfejlesztési projektötletek benyújtása ” című felhívására is pályáztunk. „Szedte, vette, teremtette! – Gazdanapok tájházakban” projektötletünk részeként 2012. augusztus 17–25. között hazánk hat településén: Fertőhomokon, Szentendrén, Nagykörűn, Vésztő – Mágoron, Noszvajon és Császártöltésen szép sikerrel, jó hangulatban valósíthattuk meg mezőgazdasági, kulturális, gasztronómiai rendezvényeinket. 54


A falvak tájházai, valamint a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum adtak otthont programjainknak, melyek középpontjába helyben előállított kézműves finomságok kerültek, bemutatva az étkezésre, egészségre, életmódra gyakorolt hatásukat, felhasználási, feldolgozási lehetőségeiket, közben kóstolásra is lehetőséget adva. Minden helyszínen rendeztünk őstermelői vásárt, valamint az adott termékekhez kapcsolódó kézműves, kulturális és hagyományőrző programokat is. A pályázati beszámoló és elszámolás benyújtására augusztus 25-ét követően három nap állt rendelkezésre, az elszámolási csomagot augusztus 29-én adtuk postára. A pályázati eljárásrend a megszokottól eltérő, rendhagyó feltételeket és elvárásokat tartalmazott, bízunk benne, hogy sikerült eleget tenni ezeknek és számíthatunk a 90 napon belül esedékes utófinanszírozás teljesítésére. Hegedűsné Majnár Márta tájékoztatóját követően Bajnóczy-Kovács Edina javasolta, hogy határon túli tagjainknak az országos találkozón való részvételük elősegítésére pályázhatnánk a Bethlen Gábor Alaphoz is. Dr. Bereczki Ibolya elnök arra hívta fel az elnökség figyelmét, hogy a Falufejlesztési Társaságon és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózaton keresztül – Krizsán András és Simányi Frigyes kezdeményezésére folyamatos pályázati lehetőségek kerülhetnek látótérbe, ezeket érdemes lesz figyelemmel kísérni. Dr. Bereczki Ibolya elnök kérésére az elmúlt időszak regionális eseményeiről az elnökségi tagok nyújtottak rövid ismertetőt: – Kapitány Orsolya: a Dél-dunántúli Regionális Találkozóra június 2-án került sor a somogyszobi Kultúrházban. A nap „a tájházak szerepe a tudásátadásban” központi téma köré épült, melynek során többek között hallhattunk előadásokat az élethosszig tartó tanulásról, a tájházak szerepéről a hon- és népismeret oktatásában, valamint a konkrét, helyi gyakorlaton keresztül a tájház és az iskola kapcsolatáról. A szakmai tanácskozást követően szép példáját láttuk annak, hogy a „Vilma háza”, mint közel egy évtizedig magára hagyott épület hogyan talált gazdára a helyiek körében. A helyi lakosság és az önkormányzat nem hagyta magára saját múltját, élővé tették a somogyszobi házat, amely országosan is szép minta lehet bármely település számára! – Andó György: a Magyarországi Szlovák Tájházvezetők XII. Országos Konferenciája 2012. június 9-én a Pest megyei Sóskúton valósult meg. A résztvevők arra a kérdésre keresték a választ, hogy „Miért jó egy rendezvényt éppen a tájházba szervezni?” Az előadásokon keresztül példákat kaphattak a jelenlévők arról, hogy a hazai németség és a szlovákság hogyan valósítja meg saját kisebb-nagyobb eseményeit, fesztiváljait. A Legatum Nonprofit Közhasznú Kft. 2012. évi feladatairól, támogatási gyakorlatáról is ezen a rendezvényen adtak tájékoztatást. 55


– Horváth Attila: az Észak-Dunántúli Tájházak Regionális Találkozóját 2012. június 9-én Bogyoszlón rendezték. Meghatározó gondolatként a környéken tapasztalt dinamikus tájház-alakítási tervekről szerettek volna tanácskozni, de sajnálatos módon az érintettek (azok a települések, ahol folyamatban lévő tájház-létesítésről tudnak) nem jelentek meg a regionális találkozón. Döntően helyiek voltak a résztvevők, ezért Horváth Attila úgy érzi, hogy az eredeti célt nem sikerült elérniük. Dr. Bereczki Ibolya kiegészítésként a találkozó előadóit (Danter Izabella, Román Árpád, Hugyecsek Balázs, Varga Tamás és jómaga) sorolta fel, majd a bogyoszlói gyűjteményt fotókon mutatta be. – Horváth László: május 7–8-án a MOKK (Múzeumi Oktatási és Képzési Központ) műhelygyakorlatán a megyei koordinátorok többek között az Észak-Bihari Muzeológiai Szakszolgálat tevékenységét ismerhették meg, s a Kurucz Albert Falumúzeumot ill. a Rozsnyai Gyűjteményt tekintették meg. Terveik szerint november 16-án kerámia kisgyűjtemények és fazekas-házak számára rendeznek találkozót (tematikus tájházi találkozót), majd november 23-án vagy 31-én Keletmagyaroszági Regionális Tájháztalálkozót szeretnének megvalósítani, melynek tervezett témája a múzeumpedagógia, a Múzeumok Mindenkinek program kiterjesztése a tájházaink körében. Kísérleti felvetésnek szánják, de bíznak az eredményességben. Hajdú-Bihar Megyében tájház nyitási hullám van, pl. Hajdúbagoson az elmúlt héten nyílt meg egy olyan tájház, amely lényegében megegyezik a Skanzenben lévő lakóházzal. – Szonda István: 2012. július 27-én az Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjteményben rendezték meg a Dél-alföldi Regionális Találkozót, kb. 25-30 résztvevővel. Az előadások a következő témákról szóltak: a népi vallásosság tárgyairól, a Dél-alföldi kastélyparkokról és parasztkertekről, a Tájházszövetség 10 éves jubileumáról, az Észak-Bihari Múzeumi Szakszolgálatról, mint követendő példáról, valamint „A kiállítás házhoz megy!” címmel – a Felemelő Század vándorkiállítás 2012. első félévéről. (Ez utóbbi vándorlási szakaszai: Csökmő, Vésztő, Nagyvárad, Partiumi Egyetem, Szent László Oktatási Intézmény, Szarvas, Békés…) – Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnökünk a 2012. május 27-én Recsken megvalósult Hagyományőrző Napról tartott rövid összegzést, melynek délelőtti programjában „Alkotók a tájházakért” címmel szakmai tanácskozást rendeztek, melyen szövetségünk elnöksége előadásokkal képviselte magát. – Kiegészítésként Dr. Bereczki Ibolya elmondta, hogy a Recski Tájházat fenntartó hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület az Év műhelye díjat vehette át a Mesterségek Ünnepén.

56


A negyedik napirendi pont keretében Dr. Füzes Endre ismertette a „Az Év Tájháza” című pályázat helyzetét: két pályázati anyag érkezett: Hosszúhetényből és Nagymányokból. A feladatunk most a bíráló bizottság kiválasztása, melynek tagjaira Dr. Bereczki Ibolyát, Hegedűsné Majnár Mártát és dr. Füzes Endrét javasolja. A pályázó tájházak megtekintésére szeptember 11-én, kedden kerülne sor. Az Országos Találkozón fogjuk az eredményt kihirdetni, a díjat átadni. Dr. Bereczki Ibolya elnök javasolja Szablyár Péter felkérését a bíráló bizottságba, továbbá az elnökséget arra kéri, hogy a döntés meghozatalára is hatalmazza fel a bizottságot. Az elnökség egyhangúlag elfogadta a bíráló bizottság tagjaira, valamint a döntés meghozatalára vonatkozó javaslatot. Az ötödik napirendi pontban dr. Bereczki Ibolya tájékoztatta a jelenlévőket a X. Országos Tájháztalálkozó témájáról, a kialakult programról, az előadókról, a pályázati forrásról és a tanulmányi kirándulásról. A program és a jelentkezési lap kiosztása a helyszínen megtörtént. (A tagság számára ugyancsak ezen a napon lett kipostázva a találkozó programja és jelentkezési lapja.) A társrendező Keleti Ökorégió Egyesület felajánlásaként a határon túliaknak korlátozott számban ingyenes szálláshely áll rendelkezésre, ennek köszönhetően remélhetően többen tudnak részt venni a találkozón. Dr. Bereczki Ibolya a személyes kommunikációra szeretné kérni az elnökség tagjait, szólítsák meg közvetlenül a régiójukban élőket és invitálják őket a X. jubileumi találkozónkra. Bihari Horváth László: Hajdúnánáson javasolja a tanulmányi út során a szalma helytörténeti gyűjtemény megtekintését is. Az időrendet átküldte, át kellene gondolnunk, tudjuk-e ezt tartani. Dr. Füzes Endre: nem tudja, hogy egy napba belefér-e minden tervezett program. Dr. Bereczki Ibolya: 3 órára vissza kell érnünk Hajdúböszörménybe, úgy kell a programot kialakítanunk, hogy ne legyen csúszás. Bajnóczy-Kovács Edina: elkészített egy táblázatot a szervezés megkönnyítésére, ez segítséget jelenthet a feladatok szétosztásában (pl. ki vállalja a számlaírást, névjegykészítést, a regisztráció felügyeletét….) Bihari Horváth László: a debreceni egyetem néprajzosai bevonhatóak a találkozó lebonyolításába. Dr. Bereczki Ibolya: szeretné, ha tisztáznánk a szakmai nap estéjére tervezett műsort, ezt még kérdésesnek gondolja.

57


A hatodik napirendi pont részeként Dr. Bereczki Ibolya beszámol arról, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a jubileumi konferencia megrendezésére pályázatot nyújtott be (november 26–27.). Az előadói listát még át kell tekinteni, a felkéréseket kiküldeni. Vándorkiállítás készül, amelyhez várnak fotókat. Fontos információ, hogy a Tájházi Hírlevélnek ekkor készül egy jubileumi száma, melyhez Szablyár Pétertől már érkezett is egy írás, az elnökségtől is várjuk szeptember 15-ig a cikkeket. (fotókat is mellékeljenek hozzá!) Az „Egyebek” napirendi pontban a következő hozzászólások hangoztak el: – Dr. Bereczki Ibolya: – a Skanzen Ház, mint tájházi információs központ működtetésére 2012-ben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum költségvetésébe 2 millió Ft-ot sikerült beépíteni. Idén Jakab Annamária gyakornok hat héten keresztül információs szolgálatot végzett, ill. tájház adatbázist készített. A „Szentendre Éjjel-Nappal” programon a kiskőrösi Szlovák Tájház volt a vendég, néptáncosokkal, hordozható Petőfi Kiállítással… Szeretné a jövőben is ezt a hagyományt továbbfolytatni! – a Szellemi Kulturális Örökség témájával összefüggésben elmondta, hogy egy új kormányhatározat értelmében újjáalakulás történt a szervezetnél, amelybe a Tájházszövetség is delegálhatott egy személyt, ezt a feladatot Hegedűsné Majnár Mártával történt egyeztetést követően dr. Bereczki Ibolya látja el. Nagyra értékeli, hogy a nemzeti jegyzékre felkerült az öt sárközi település (Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény és Sárpilis) közös pályázata, ezek közül három település tájháza tagja is szövetségünknek. A Matyó Örökség a nemzeti listát követően az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára lett jelölve, decemberben várhatjuk ennek az eredményét. – Beszámolt továbbá a HÍR-es Íznapokról, melynek fő célja a Hagyományok -Ízek – Régiók (HÍR) gyűjteményben szereplő különleges alapanyagok és termékek megismertetése a nagyközönséggel. Idén Hajdúböszörmény két jellegzetes étekkel is elismerést szerzett a megmérettetésen. – Ismertette, hogy a Tájházi Hírlevél második száma előző nap került nyomdába. – Tájékoztatásként beszámolt arról is, hogy Alfa Pályázaton a Cigándi Tájháznak sikerült nyernie. – Úgy értékelte, hogy a kommunikációnk felgyorsult, erősödött az elmúlt hónapokban, szinte heti gyakorisággal tájékoztatjuk a tagságot. Újdonságként BajnóczyKovács Edina elkészíti a Facebook profilunkat, a mi feladatunk, hogy majd minél többen jelöljük be!!!

58


– Maróthi Csaba – a www.tajhazszovetseg.hu – önálló portál létrehozására árajánlatot adott. A domain nevet lefoglaltuk, a honlap létrehozására 50 e.- Ft + áfa, karbantartás 29 e.- Ft + áfa/negyedév. Elvi döntést kell hoznunk a honlap létrehozásáról, kéri az elnökséget, hogy szavazzanak erről. Az elnökség egyhangúlag elfogadta a javaslatot és az árajánlatot. – Ötletként felmerült, hogy a megnövekedett óraszámú testnevelés órákhoz ajánljuk a hagyományos népi testmozgási formákat tájházi helyszíneken. A Skanzennek van a Testnevelési Egyetem Sport-Játék tanszékével kapcsolata, műhelymunkát létre lehetne hozni erre a témára. Bihari Horváth László: közművelődési törvény előterjesztéseiben található egy olyan szakasz, amelyben a 10 ezer fő alatti településeken a közművelődési intézménynek és a muzeális intézménynek egy szervezeten belül kell működnie, részükről ez aggályos, aggódnak amiatt, hogy ez esetleg alkalmat teremthet összevonásokra, elbocsátásokra. Dr. Bereczki Ibolya válaszában elmondta, hogy véleménye szerint egyéni képviselői indítványokon keresztül lehetne már csak befolyásolni a folyamatot, a társadalmi véleményezésen túl vagyunk. Több hozzászólás nem lévén Dr. Bereczki Ibolya elnök bezárta az elnökségi ülést. 2012. szeptember 2. Készítette: Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök

59


Jegyzőkönyv az „Év Tájháza” pályázat bíráló bizottságának helyszíni szemléjéről és döntéséről Készült: a Magyarországi Tájházak Szövetsége az „Év Tájháza” pályázat bíráló bizottságának helyszíni szemléjéről és döntéséről Időpont: 2012. szeptember 11. Helyszínek: 1. Hosszúhetényi Tájház (Hosszúhetény, Kossuth Lajos u. 10.) 2. Heimatmuseum-Német Nemzetiségi Tájház (Nagymányok, Vörösmarty u. 24.) Bizottság tagjai: Dr. Bereczki Ibolya, a Tájházszövetség elnöke Dr. Füzes Endre, a Tájházszövetség tiszteletbeli elnöke Kapitány Orsolya, a Tájházszövetség elnökségi tagja A bizottság tagjai – az előzetes értesítésnek megfelelően – 11.00 órára Hosszúheténybe érkeztek, ahol Bakóné Poór Gabriella, Jánosiné Rajnai Virág és Jakab Józsefné várta őket. A tagok – a pályázati anyag ismeretében – végigjárták a tájház képviselőivel a helyszínt, különös figyelmet fordítva a bírálati lap szempontrendszerére. Előbb a lakóház, majd a gazdasági építmények, az udvar és a kert került szemrevételezésre: A tájékoztató-bemutató során külön figyelmet fordított Bakóné Poór Gabriella arra, hogy a pályázati anyagot friss információkkal egészítse ki, különösen a múzeumpedagógiai programokra vonatkozóan. A helyszíni szemle során számos kérdés felvetődött (nyilvántartás, raktározás, állományvédelem stb.) melyekről beszélgetést folytattak a tájház képviselőivel a szakemberek. A munka befejezése után Bakóné Poór Gabriella a bizottság tagjainak megtekintésre ajánlotta a Művelődési Házban álló helyi szőttesekből rendezett időszaki kiállítást. A magángyűjteményből rendezett tárlat a helyi szövéskultúra fénykorát idézte fel. A második helyszín Nagymányokban volt, ahol Stallenberger József és Hadikfalvi Istvánné kalauzolta a Német Nemzetiségi Tájházba a bizottság tagjait. Az udvar különálló építménye, majd a lakóház végében megújult fészer szemrevételezése után mutatták be a pályázók a prásházból átalakított fogadóteret (időszaki kiállítás, kiadványok, képeslapok, szóróanyag, ajándéktárgy stb.) és a lakóház négy helyiségét. Az 1976 óta gyarapodó gyűjtemény 2008-ban kapott méltó helyet a századfordulón épült lakóházban. 60


Itt is felmerült néhány szakmai kérdés, melyeket sikerült egyeztetni, megbeszélni. A két helyszín bejárását követően Dr. Bereczki Ibolya, Dr. Füzes Endre és Kapitány Orsolya a bírálati lap 20 pontban rögzített szempontrendszere szerint visszavonultan értékelte a pályázatokat. Az egyes szempontok 0–5 közötti pontot kaphattak, így a 100% teljesítmény 100 pontot jelölt. Pontozás után a bizottság tagjai sorra vették az egyes tételeket, a hozzájuk rendelt értékeket, és megbeszélték az egyes helyszíneken tapasztaltakat. Több esetben ütköztették véleményüket, illetve egységes álláspont esetén megerősítették azt a pályázó tájházzal kapcsolatban. A bizottság tagjai által adott pontok összesítés után: Hosszúhetényi Tájház

Heimatmuseum – Német Nemzetiségi Tájház (Nagymányok)

Dr. Bereczki Ibolya: Dr. Füzes Endre Kapitány Orsolya

95 pont 74 pont 69 pont

90 pont 84 pont 82 pont

Összesen:

238 pont

256 pont

Az Év Tájháza pályázat bíráló bizottsága megállapította, hogy az elért pontok alapján (2:1 arányban) 2012-ben a nagymányoki Heimatmuseum-Német Nemzetiségi Tájház nyerte el a megtisztelő címet. A döntésről a pályázók levélben értesítést kapnak. A díj átadására 2012. október 5-én a X. Országos Találkozón kerül sor. Szentendre, 2012-09-12 Dr. Bereczki Ibolya elnök

Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnök

Kapitány Orsolya elnökségi tag

61


Tartalom Szablyár Péter: A 10 éves Tájházszövetség működésének kezdetei ......................................... 3 Danter Izabella: A magyar tájházak Szlovákiában és a Magyarországi Tájházak Szövetsége ........................................................................................................................ 12 Jaszmann Gabriella: Tízéves élmény ........................................................................................... 20 Bihari-Horváth László: Beszámoló a Tájházszövetség X. Országos Találkozójáról ........... 24 Horváth Attiláné: Civilek a Fertő-tájért Egyesület: Fenntartható fejlődés, élhetőbb falvak – jó gyakorlatok a kézművesség és népművészet vidékfejlesztésben betöltött szerepéből ....................................................................................... 29 Nagy Molnár Miklós: A Nagykunság tárgyalkotó népművészete napjainkban .................. 35 Pászka sütés hagyománya Hajdúdorogon (recept) .................................................................. 44 Stallenberger József: Nemzeti ünnep és az „ÉV TÁJHÁZA” tábla elhelyezése Nagymányokon ................................................................................................................................ 46 Danter Izebella: Hagyományok és értékek – tizedszer Szlovákiai magyar regionális találkozó Szklabonyán .................................................................................................. 49 Budai Kinga: Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény .............................................................. 52 Jegyzőkönyv a Tájházszövetség elnökségi üléséről ................................................................... 53 Jegyzőkönyv az „Év Tájháza” pályázat bíráló bizottságának helyszíni szemléjéről és döntéséről ............................................................................................................... 60

62

Tájházi Hírlevél. A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója füzet Noszvaj, november

Recommend Documents